Szepes Mária Gyerek Csillag

7/31/2019 Szepes Mária Gyerek Csillag

http://slidepdf.com/reader/full/szepes-maria-gyerek-csillag 1/61

SZEPES MÁRIA

GYEREKCSILLAG

AZ ID IGAZÍTÓ ÓRAŐ

Mikor elcsengették a tízpercet, Rozi szándékosanmeglassította a lépteit. Várta, hogy a többiek mindkitóduljanak a tanteremb l. Míg a folyosó hajlatához ért, mégő nem tudta pontosan, történetének melyik folytatásátválasztja. Éppen annál a pillanatnál tartott, mikor az els ,ő Naprendszeren kívüli kozmikus utazás után kilép az általatökéletesített fényrakétából. Hatalmas embertömeg hullámzikel tte, s mindenki t éljenzi. Persze nem azt kiáltozzák: ;,Éljenő ő

Tücsök Rozi!" Mert Tücsök a csúfneve, amelyet osztálytársaikis termete miatt akasztottak rá, hanem ilyesmiket : „Bravó,

Takács Rozi ! Éljen ! Éljen !" De honnan tért vissza?Mondjuk . . . az Alfa Centauri egyik mesterséges bolygójáról,amelyet robotok népesítenek be. Nem. Inkább a Plutórólérkezett, ahol teljes két éven át k zetmintákat gy jtött.ő ű Ezekr l a piros, szikrázóan áttetsz kövekr l kiderül kés bb,ő ő ő ő hogy a legritkább drágakövek, és van köztük olyan is, amelyikmeggyógyítja Zsófi néni reumáját.

Egyel re azonban még ott állt az emelvényen, mindenki fejeő fölött. Tisztán hallotta az ünnepl tömeg zúgását, a dörgő ő tapsvihart. Megállt. Fáradt, de diadalmas mosollyal mindkétkarját a leveg be emelte, üdvözölte rajongóit.ő

Hirtelen összerezzent. Nem vette észre az ablakpárkányongubbasztó Zubori Mucit, aki csodálkozva köszönt neki : - Szia,

Tücsök! Minek örülsz annyira? Rozi bosszúsan elpirult és

továbbsietett. A szemtelen ! Az ember azt hiszi, senki semfigyeli, ez meg itt lapul és kémkedik . . . Szóval. . . nem is aPlutón volt. Egy teljesen ismeretlen bolygót fedezett fel,



amely ugyanolyan, mint a Föld, csak éppen nem embereklaknak rajta, hanem. . .Akkor látta meg Rozi Suller Ibit egy csoportosulás közepén.

Suller még nála is alacsonyabb volt. Odalépett a hosszú,sovány Simonyi Zizi mellé, hogy hallja, Suller mit magyarázolyan nagy hangon. Ibi belepirult az izgalomba, hogy igazátbizonyítsa.

- Én igenis láttam olyan órát, amelyiken igazgatni lehetettaz id t holnapra vagy tegnapra ! De akár tíz évre is. El reő ő meg hátra !

„Jaj de érdekes" - gondolta Rozi. Simonyi Zizi vontatotthangja azonban jeges vízként zúdult a magasból Sullerlángoló fontoskodására :

- Az óvoda a másik épületben van. Ott elhiszik neked ezt asok bárgyúságot! - Megvet en hátat fordított a nála egy fejjelő kisebb lánynak. A többiek szolgaian nevettek a humorán. -Úgyfutnak utána, mint a csirkék a kotlós nyomában ! - mondtaSuller, és orra kipirosodott. Egyedül Rozi maradt mellette.Nemcsak azért, mert sajnálta. Képzeletét fellelkesítette az

id igazító óra.ő- Hol láttad azt az órát? - kérdezte halkan, nehogy a többiek

t is kinevessék. Lehet, hogy Suller hazudott, de azértő sohasem lehet tudni, hátha mégis van valami igazság abban,amit mond.

- Mátraszentimrén. Ott lakik a nagypapám. - Suller vonakod-va, kelletlenül beszélt, hiszen az egész történetet SimonyiZizinek szánta, hogy elkápráztassa vele. - A nagypapádé azóra? - Nem. R zse nénié. - Milyen furcsa név! Ki az a R zseő ő néni? - Egy öreg néni. Kis fakunyhóban lakik a hegyoldalban.

Tyúkokat meg nyulakat nevel. Van egy kecskéje is. Iszonyúöreg. - A kecske?

- Dehogy! R zse néni. Az ágya fölött lóg egy falióra, amiő még a dédanyjáé volt. Számok már nem látszanak rajta, és azingája is elveszett. De azért néha nekiindul, gyorsan ketyegnikezd, azután abbahagyja, csak a saját kedve szerint jár. Néhakongat is egyet-kett t. Azon lehet igazítani az id t. Aő ő kismutatóját kell el re- vagy hátratolni és . . .ő

- Te elhiszed, hogy igazánból . . . Sullerelpirult.



- Igenis el! A tévében is mutattak olyat, hogy valaki az id benő utazott, és egyszer csak száz évvel korábban vagy ötszázévvel kés bb esett le valahová, ahol . . .ő

Csengettek. Rozi szerette volna folytatni a beszélgetéstSullerral, de az kerülte. Iskolából hazafelé szinte futott el le,ő

mintha szégyellte volna magát. Pedig Rozi el akarta mondanineki, hogy Zsófi néninek is van egy öreg órája. Zsófi nénivelŐ alszik egy szobában. Az óra éppen az ágyával szemben lóg afalon. Ingájánnagy réztányér függ, megsárgult számlapján kopott rómaiszámjegyek látszanak, de áll. Már nem lehet megjavítani.Zsófi néni a világ minden kincséért sem válna meg t le. Aő nagymutatója hiányzik. Sokszor tréfálkoznak vele acsaládban, ráfogják, hogy azért ragaszkodik a haszontalan

vén kacathoz, mert az nem mutatja az évei számát, attól nemöregszik. Igen. Zsófi néni megállította az id t. Akkor pedig aző az óra . . .

Rozinak hirtelen meglódult a szívverése. A régi óra mostroppantul fontos lett egyszerre.Este megvárta, míg egyedül marad a szobában. Széket húzottaz órához, kinyitotta barna facirádás üvegajtaját, felnyúlt apár nélkül búslakodó kismutatóhoz, és lassan, nagyon lassantolni kezdte. Mégpedig el re. A jöv be. Hány év is legyen egyő ő

számjegy? Ötven? Nem. Száz ! Egy . . . kett . . . három. Ező elég lesz. Háromszáz évet utazik a jöv be. Hogy mi lesző háromszáz év múlva, azt majd végiggondolja az ágyban,mikor mindannyian lefeküdtek. Igazán nincs szükségeSullerra. Így legalább minden úgy alakul, ahogy szeretné.őMire azonban ágyba került, nagyon elálmosodott. Alig kezdetthozzá a jöv utazáshoz, gondolatai összezavarodtak, éső mélyen elaludt.

A TÜKÖRBE MÉGIS BE LEHET MENNIHalk, nagyon kellemes neszre ébredt, mintha füle mellettezüstös hangon csirregett volna egy madár. Arcát langyosfény melegítette. Felnézett. Halványan, egészen mellékesencsodálkozás villant át rajta, hogy egyáltalában nem lep dikő meg azon, amit lát. S t. Mintha már nagyon régen várt volnaő arra, ami történt vele.A nyitott erkélyajtón át kilátott a csillagporos, párásan

mélykék égre. Az erkély fölött, a leveg ben könny ,ő ű fémcsillogású járm lebegett, abból sugárzott a fény.ű

Ágya mellett vele egykorú kislány állt dereng sen világítóő kezeslábas ruhában. Áttetsz rsisakját kezében tartotta. Hoső ű -



szú, vörösessz ke haja volt, és szepl s, fitos orra. Ezek aő ő szepl k rendkívül ismer ssé tették. „Azt hiszem, rám hasonlít" -ő ő merült fel Roziban a gondolat. A kislány kezét felemelte,mutatóujjával intett. - Gyere már ! - szólt. Rozi felült azágyában. - Hová megyünk? Az erkély mellett lebeg járm b lő ű ő

csirreg madárhang hangő zott : - Oda, ahová menni akartál. A jöv ben kering Gyerekcsilő ő lagra. Rozit az öröm forró hullámaöntötte el. Kapkodva öltözni kezdett. - Hagyd itt ezeket azócska, s r , nehéz holmikat! Mindjárt rádszövöm aű ű véd ruhádat. Állj nyugodtan!ő

Rozi megmerevedett a boldog csodálkozástól. Érezte,b rét tollpiheszer , langyos anyag érinti. Már látta is aő ű finom, áttetsz gubót, amely fokozatosan körülburkolta. -ő Ez. . . hogy lehet? -- nézett látogatójára ámultan.-

Háromszáz év múlva már a leveg b l szövünk anyagot -ő ő oktatta a másik kislány. - Téged hogy hívnak? - kérdeztet le Rozi. - Rozinak.ő

- Jé ! Engem is. De . . . - Nem ! Mégsem ! A csúfnevétnem fogja elárulni az idegen kislánynak! - Tudom : TücsökRozinak csúfolnak. Az én nevem Takács Rozi. - Hát nemérdekes véletlen, hogy ugyanaz a neved, mint nekem? Ésa szepl id is éppen olyanok ! - csodálkozott Tücsök Rozi.ő

- Miért volna véletlen ? Engem azért hívnak Takács

Rozinak, mert neked is az a neved. Tücsök Rozimegzavarodva bámult a kislányra. - Ezt nem értem.Légyszíves, magyarázd meg. - Egyszer - válaszolt aű másik - Ugyanis én vagyok az a Rozi, aki te szeretnéllenni. Akinek a nevében csodálatos dolgokat vagy képesvéghezvinni. És azért jöttem, mert hívtál. És azértháromszáz év múlva, mert így állítottad be az órát. Igaz?No meg azért is, mert háromszáz évvel kés bb könnyő ű

lesz egyik égitestr l a másikra repülni - nevetett pajtásáraő

a bölcsebbik Rozi.

- És te ismertél engem ? - hitetlenkedett még mindig a meg-lepett kislány. Már hogyne ismernélek. Különben is magadbansokkal többet foglalkozol velem, mint Tücsök Rozival. Anevemben nagy kalandokat élsz át. A minap is az iskolában . .. Emlékszel? Amikor kiszálltál a Centauri bolygóról, ésünnepeltetted magad. Hát az a Rozi nem én voltam? - És

most? Most mi lesz? - torpant meg Tücsök Rozi hirtelen. -Hova megyünk? Hiszen engem keresni fognak - mondta bi-zonytalanul. - Mikor jövünk vissza? - Amikor jólesik. - Zsófi



néni és az anyukám aggódni szoktak, ha . . -De nagy csacsivagy ! Hiszen k nem veszik észre a távolléteő det! - Nemveszik észre, hogy üres az ágyam?

- Persze hogy nem! Ne felejtsd el, hogy az id igazító óraő kismutatóját háromszáz évvel el re igazítottad. Mi most aő

jövőben vagyunk, és a holnapban fogunk utazgatni. Ezalatt ittmindenki mélyen alszik, mert Zsófi néni óráján áll az id .ő Reggel pedig minden olyan lesz, mintha csak egyetlenéjszaka telt volna el. Úgy, mint máskor. Mert az utazásunkvégén visszaigazítjuk a kismutatót.

- Én is azt fogom hinni, hogy nem történt semmi? - kérdezte Tücsök Rozi nyugtalanul.- Te nem felejtesz el engem. És aGyerekcsillagra is emlékezni fogsz.

Tücsök Rozi szótlanul követte különös látogatóját, aki

feltette átlátszó rsisakját. Rozi meglepve vette észre, hogyű az fej ét is szivárványosan csillogó buborék veszi körül.ő Mikor megtapogatta, langyosnak, ruganyosnak t nt. Gyönyörű ű volt a világ ezen a sisakon keresztül. Szikrázóan fényes ésszínes. Mintha minden élesebben látszott volna, mint eddig.

Nesztelenül megnyíló fémajtón át beszálltak a járm be,ű amely belül sokkal tágasabb volt, mint kívülr l gondoltaő volna.- Érdekes - súgta elfogódottan -, ennek az rhajónak . . .ű

- Nem rhajó ! - igazította ki Takács Rozi. - Ez a Gyerekcsilű -

lag tükörrakétája!- Értem. Ennek a tükörrakétának belül is tükörb l vannak aő

falai. És a tükrök olyanok, mintha igazánból bennük volnaminden ...

- Minden igazánból a tükrökben van, amit mutatnak -mondta Rozi egyszer en. Odaült a vezérl asztalhoz, ésű ő zongorázni kezdett egy színes billenty soron. - Ha nemű hiszed, menj be akármelyik tükörbe !

Tücsök Rozi tétován, tanácstalanul állt. - Csak nem félsz? -

nevetett rá Rozika. - Lépj be bátran! Tücsök Rozi odament azegyik tükörfalhoz, nekitámaszkodott, és várta, hogy hideg,üveges akadályba ütközik. De semmi nem állta útját. Úgylépett be a tükörbe, mintha ajtón ment volna keresztül.Mindössze annyi változás történt, hogy saját, szembentükröz d alakja elt nt hirtelen. Rengeteg tükrös falú rakétaő ő ű sorakozott el tte, mögötte, körülötte; sehol nem látta a végét.ő Átlépett még egy tükörajtón, azután még egyen, végül futnikezdett. Már nem is számolta, hány tükörfülkét hagyott maga

mögött. Takács Rozi mindegyikben ott ült a vezérl asztalő nál,és mosolyogva figyelte t. Rozi már egészen belefáradt aő



rohanásba. Hirtelen megijedt. - Hogy jutok vissza hozzád?! -kiáltotta.

- Én mindenütt ott vagyok, ahol te. Ne felejtsd el, háromszázév múlva vagyunk, amikor több minden lesz lehetséges.

Gyere, ülj ide mellém! Nem éheztél meg ebben afutkározásban?- Nem. Köszönöm. Most nem tudnék enni. Leült egykényelmes fekv székbe Takács Rozi mellé, akinek ujjai alólő pezsdít , furcsa zene szárnyalt fel hirtelen, mintha a színeső billenty sor nagyon kedves gyerekhangon énekelt volna. Aű dal szövegét nem ismerte, valahonnan mégis emlékezett rá :Surrara santo sup-sup sorr, csillogó-villogó csillagsor,szikrákat ont a csillagsor. Sorr! Horr! Sup-sup sorr ! - Mi az a

sup-sup sorr? - kérdezte Tücsök Rozi kíváncsian. -Gyerekcsillag nyelven azt jelenti, hogy megérkeztünk. -Máris ? !

A TÁNCOLÓ FA

Mikor a tükörrakéta ajtaja kinyílt, Tücsök Rozit egészen elvakí-totta a fény. De amint kilépett a virágos, selymesf sz nyegre, és látása kitisztult, már tudta, valóban nemű ő lehetnek máshol, csak a Gyerekcsillagon.

Hatalmas, vastag törzs fa szökellt feléjük a tisztáson.ű Gyökerei nem köt dtek a talajhoz. A fa táncoló mozgásátő cseng -bonő gó, kacagó hangok kísérték. Ahogy közelebb ért,

Tücsök Rozi azt is megértette, miért. A táncoló fa tele volt élő gyümölcsökkel. Igen. Mosolygó, sikongva nevetgél , kuncogóő almákkal, körtékkel, szilvákkal, narancsokkal, még dinnyékkelis. - Szia, Tücsök Rozi! Hát eljöttél végre? Nagyon vártunk már! Csao Tücski-bücski-tádara-rücski ! Hó-hóhóóó ! - kiáltoztákösszevissza a beszél gyümölcsök. Tücsök Rozi máskor mindigő megsért dött, ha a csúfnevén szólították, most azonban nemő tudott haragudni, mert olyan mulatságos volt az egész. Neki isolyan nevethetnékje támadt, mintha valamiféle kacagóporrepkedett volna a leveg ben. Öröő mében legszívesebben ő maga is meghemperedett volna a f ben. - Szia, csengű ő barackok, szóló sz l k, mosolygó almák ! - elevenedett felő ő benne a mesei emlék, és nagyokat ugrott jókedvében.- El bb az Életfát illene üdvözölnöd - súgta a fülébe Rozi. -ő Hogy szólítsam? - kérdezte Tücsök Rozi nyugtalanul. - Ahogy a

nagypapádat szoktad. - Azt nem lehet! - Tücsök Rozi egészenbelepirult ebbe az elképzelésbe.



- Miért nem ? - Mert én nagyon jóban vagyok anagyapámmal, és úgy köszönünk egymásnak, hogy . . . -Na ! Ki vele !

- Szia, Takács, hogy ityeg a fityeg ? ! A gyümölcsökhatalmas nevetésben törtek ki, s kórusban ismételték :

„Szia, Takács, hogy ityeg a fityeg ? !"Az Életfa nem haragudott. S t. Jókedvében nehézkesenő ugrálni kezdett a f ben. Tücsök Rozi legnagyobbű megdöbbenésére reszel s, mély hanő gú nevetése valóbannagyon emlékeztette t a nagypapájáéő ra. Az öreg famulatságosan lebegve körültáncolta a kislányokat.- Szervusz, kis Tücsköm - mondta megtéveszt en h nagypaő ű -pahangon. - Érezd jól magad nálunk ! Csináld azt, amihezkedved van!

- Mihez van kedved? Akarsz játszani velünk? - csengtek-bongtak a gyümölcsök.- Majd kés bb. Köszönöm szépen. Kés bb okvetlenül. De mostő ő el ször. . . Tücsök Rozi zavartan elhallgatott, azutánő nekibátorodva folytatta : - Enni szeretnék ! Hiszen vendégség-ben is el ször enni szoktak.őDöbbenten elhallgatott. Eszébe jutott, hogy otthon mennyireszereti a gyümölcsöt. De hát itt csak nem kaphatja be apajtásait? - Ti mit esztek a Gyerekcsillagon, ha megéheztek? -

nyögte ki végül szégyenl sen.ő- Felh néni el teremti mindazt, amit szemünk-szánk kíván -ő ő mosolygott Takács Rozi pajtása ügyefogyott viselkedésén.

FELH NÉNIŐ

- Egy vendég gyerek is kérhet Felh nénit l enni? - kérdezteő ő Tücsök Rozi aggódva. - Ki a vendég gyerek ? - nevetettRozika. - Én. - A Gyerekcsillagon egy gyerek sem vendég.Mindegyik otthon van. - És hol találom meg azt a Felh nénit?ő

Tücsök Rozinak nem kellett sokáig keresnie. Aranyszín ,ű gömböly felh k s r södtek össze a fejük fölött, terebélyes,ű ő ű ű vidám mosolyú néni alakját öltötték fel, er sen hasonlítottő Zsófi nénire, mikor annak éppen jókedve volt.



- Mit kívánsz, kis Tücsköm? - suhogta ismer s hangon. -ő Lecsót szeretnék gesztenyepürével - hadarta Tücsök Rozi,megmámorosodva a sok lehetetlent l.ő- Várj ! Ez nem lesz jó ! - akart volna a másik Rozi közbevágni,de elkésett.A felh asztal már ott termett el ttük gyönyör formájú felhő ő ű ő-tányérokkal.Az asztal közepén álló nagy tálban furcsa étel g zölgött. Piros,ő paprikás lecsó. De Tücsök Rozinak ez a kedvenc étele mosttejszínhabos gesztenyepürével keveredett. Takács Rozimegcsóválta a fejét.- Máskor gondold meg jobban, hogyan kívánod, amit kívánsz !Ezt a pancsot nem tudjuk megenni !

- Nem kérhetnénk másikat? Mindegyiket külön? - kérdezte Tücsök Rozi megszeppenve. Takács Rozi felkémlelt az égre.Felh néni már nem látszott sehol. A Gyerekcsillag Rozijaő közel hajolt barátn je füléhez. - Megsértjük vele. Utóvégre miő kértük.

- Zsófi néni is mindig megsért dik, ha összevissza kérekő t le mindent, és nem dicsérem meg, amit el teremt. Mitő ő csináljunk? Iszonyúan éhes vagyok ! - Csak egyettehetünk. Meghívjuk az asztalunkhoz a Gyerekcsillagkülönleges jár rét! - Jaj de érdekes ! Kik azok? - Ötő kiskutya. k pillanatok alatt felfalják ezt a pemp t, amitŐ ő te csacsiskodásból kértél. Rozi különös, hármas füttyöthallatott, és hármat tapsolt hozzá. Távolban, ahol az ég összeért a tisztással, apró, mozgó

pontok t ntek fel, és rohamosan közeledtek. Hamarosanű tisztán lehetett látni nagy, lebeg fülüket, lógó piroső nyelvüket. Világosbarna vadászkutyakölykök voltak, Rozikedvencei. Homlokukon gondterhes ráncokba gy r dött aű ő b r, mert még kicsik voltak, és selymes, sz rös öltözékükető ő igen b re szabták, nehogy percek alatt kin jék. Ujjongóő ő kölyökugatásuk hirtelen megütötte a fülét. Egyszerrecsaknem elállt a szívverése. Mert a kutyák örvendez , vonítóő csaholását tisztán értette.

- Jövünk már, gyerekek ! Rohanunk ! Repülünk ! - S valóban

nagyokat röppentek a leveg ben, métereket úsztak,ő kalimpáltak, egymáson átbukfenceztek, s közben mintha még



denevérszárnyhoz hasonló léglapát is nyílt volna rajtuk nagyigyekezetükben.

- Ezek . . . ezek nem egészen kutyák ! Inkább denevérek -súgta Tücsök Rozi szorongva. - Dehogy. Csak a rajongásuk

kölcsönöz szárnyakat nekik. Mire ideérnek, már nem leszrajtuk semmi szokatlan. Majd meglátod. Nagyon szeretnekbennünket ! - nyugtatta meg Rozi. - Még ajándékot is hoztaknekünk. - De ezen maga is kacagott. A kiskutyák csörtetve,lihegve már ott tolongtak körülöttük.

Csetlettek-botlottak, felugráltak rájuk, nagyokat leffentvevégignyalták az arcukat g zölg piros nyelvükkel, s közbenő ő kiejtették szájukból a labdát, botocskát, kavicsot, amitösszeszedtek részükre.- Tessék ! Tessék, kislányok ! Az én játékomat fogadjátok el,az enyémet ! Jó puha ! Dobálni és rágni lehet ! Ezt ! Ezt ! Azén kavicsom édes, mint a savanyúcukor, de sohasem olvadel ! Milyen jó, hogy itt vagytok! Hadd vonítsunkörömünkben egy kicsit ! - Jaj; ne! - kiáltotta Rozi ijedten,mert már ismerte ezt az egyáltalán nem kellemes hangot.De a kiskutyákba már nem tudta visszaparancsolni acikornyás nyüszítést, vonítást, melyet boldogságukban

hallattak. Takács Rozi lerakta eléjük a párolgó lecsósgesztenyepürét. - Egyetek, kiskutyáim ! Az öt kiskutyaegymás hegyin-hátán tolongva nekiesett az ételnek. Mohónlafatyoltak, szemüket is lehunyták élvezetükben. - Így ni ! -mondta Rozi elégedetten, és az asztalra emelte a kiürülttálat. - Most már megkérhetjük Felh nénit, hogy újra enniő adjon nekünk, de sorjában, nem egyszerre ! is nevetni fogŐ a történteken.

A KÉK HEGYEK EZERMESTERE

De Rozi már valahogy nem volt éhes, inkább szomjúságotérzett. Még csak nem is kellett szólnia róla pajtásának, azkitalálta, mi bántja.- Látod azokat a kék hegyeket a messzeségben? - kérdezte. -

Igen.- Lakik ott egy nagyon ügyes, találékony kisfiú. A

legmagasabban fekv barlangot barkácsolóm helynekő ű rendezte be, azután elképzelt egy harmat- éscsillagfénys rít gépet, amelyb l mindig az az ital gördülű ő ő



vagy ömlik el , amit éppen megkíván. Gombnyomásraő persze.

- Igazán? ! - ámult el Tücsök Rozi. - Sohasem hittem volna,hogy annyi mindent lehet csinálni harmatból és csillagfényb l.ő És nagyon sokáig dolgozott ezen az okos masinán? - Hiszen

szeret barkácsolni, miért ne dolgozott volna? Egyébként ezena csillagon sok minden megvalósul, amire a gyerekek a Földönvágyódnak. És ha a Földön narancsot egészben lehet illatosszörppé s ríteni, akkor miért ne lehetne a háromszáz évű múlva lebeg Gyerekcsillagon harmatot itallá s ríteni? Majdő ű odaszólunk neki a visszhanggal, hogy küldj ön nekünk is egykis harmatszörpöt. Takács Rozi tölcsért formált a kezéb l, éső dallamosan kiáltott:

- Hahóó ! Barkács Misi ! „Hahóó ! Hahóó !" - ismételte avisszhang. -Szomjasak vagyunk! „ . . . jasak vagyunk !Vagyunk ! . . . gyunk !" - hömpölygött a hang, de néhányismétlés után a szövege megváltozott.- Vigyázzatok ! - zúgták a kék ködös hegyek. - Indítom !-Fogjátok fel!„Fogjátok fel ! Fogjátok fel !" - sürgette a visszhang.Tücsök Rozi csodálkozva látta, hogy nagy zöld lapulevelek

mély öblében szivárványosan csillogó folyadék gy lt össze. Sű

akkor lep dött csak meg igazán ! A csillogó, különös ital ízeő hasonlított arra a s r , édes szörpére, amit Zsófi néni a szüű ű -letésnapjára szokott készíteni. S ahogy néhány kortyot lenyeltbel le, éhsége, szomjúsága egyszeriben elmúlt.ő

- Milyen kár- sajnálkozott a színültig telt lapuleveleket nézve. -Ezekkel mi lesz most?

- Nem vesznek kárba - nyugtatta meg a másik kislány. -Újra harmattá és csillagfénnyé alakulnak át. De vár rád

még más meglepetés is ! Tücsök Rozi kíváncsian pillantott pajtására: ezüstfény ,ű tollpihés kék nadrág, harmatgyöngyökt l csillogó trikóő szöv dött szorosan rá, s hátán két hatalmas pillangószárnyő nyílt széjjel. Rozi szeme kerekre nyílt.- Te tudsz repülni? - Miért ne tudnék? Te nem repülsz

álmodban? Tücsök Rozi kitágult szemmel nézte pajtásaruháját. - Én is ! Nekem is kell ilyen ruha ! - sóhajtott.- Már rajtad van - mosolygott rá a pajtása. - Nézz magadra!

Tücsök Rozi ámulva kapott a ruhájához, de a másik Rozimost szánakozó hangon felelt:



- Sajnos most már alig hordhatod, mert közben kés lett, éső vissza kell menned.- Ne ! Nem megyek ! Hadd maradjak még ! Azt mondtad, ott-hon nem is veszik észre, ha maradok ! - Tücsök Rozi hangjagyanúsan remegett.

- Holnap este, mikor mindenki elalszik, s el retolod az id igaő ő -zító óra kismutatóját, újra eljövök érted, és együtt folytatjuk akalandozást a Gyerekcsillagon - vigasztalta Rozi. - De ne szóljróla senkinek, ez a mi titkunk.- És ebben a ruhában repülünk holnap is? - simogatta meg atollpihés anyagot Rozi.- Persze.

Tücsök Rozi egyszerre úgy érezte, ruhája anyagában valami

változás történik. Már nem olyan pihés, selymes,leheletérintés , mint az el bb. Vastagabb, kicsit gy rött,ű ő ű éppolyan, mint a hálóinge szokott lenni.- Rozika ! - kiáltotta. - Hol vagy, Rozika ? ! - De kísér jét márő nem látta sehol. Mintha nagy magasságból óriási sebességgelzuhant volna lefelé.- Surrara . . . santo . . . sup-sup . . . sorr ! - dadogta kétségbe-esetten, mert csak ennyit tudott Gyerekcsillag-nyelven.Szemét összeszorította. Nagyot rándult, mintha puha talajon

földet ért volna. Kábulatban hallotta Zsófi néni hangját : -Rozi! Ébredj ! Mi van veled? Rosszat álmodtál?

Kinyitotta a szemét. A szobát kora reggeli napfényvilágította meg. Zsófi néni egy széken állt az id igazító óraő mellett, és onnan figyelte kis húgát. Rozi els pillantása aző óra számlapjára esett. A kismutató újra a régi helyén állt.Zsófi néni visszatolta a jöv b l a jelenbe. Persze. Biztos azértő ő zuhant le olyan hirtelen a Gyerekcsillagról az ágyába. Szívétösszeszorította valami. Nagyon vágyódott a másik Rozi után.

- Szeretném tudni, mi történt ezzel az órával - dohogta Zsófinéni. A facirádás üvegajtót visszacsukva, nehézkesen leszállta székr l.ő

- Nem mindegy neked, hol áll az a kismutató ? ! - tört kiRoziból.- Szóval te játszottál vele?! Gondolhattam volna. Pedig tudod,hogy nem szeretem a rendetlenséget.

Rozi inkább nem szólt. Legszívesebben sírva fakadt volna.Olyan hirtelen kellett eljönnie a Gyerekcsillagról, hogy búcsút

sem mondhatott Takács Rozinak, a Nagypapa-Életfának, acseng -bongó gyümölcsöknek, Felh néninek, a kiskutyáknakő ő



meg Barkács Misinek. A másik Rozi megígérte, hogy valami jelet hozhat magával a Gyerekcsillagról. Vajon megtalálja-e?

Szeme hatalmasra tágult. Lélegzete majd elállt. A takarójáragyönyör , ezüstkék, csillogó toll repült a leng reggeliű ő szélben. Gyorsan elkapta, megnézte, azután szívéhez

szorította : a jel ! Tehát mégis ! Ugyanilyen tollpihés nadrágotviseltek mindketten a Gyerekcsillagon !Soha életében nem volt ennyire boldog. Most már azt sem

bánta, ha Suller és Simonyi Zizi kineveti, vagy Zubori Mucilegyint egyet, s bizonygatni kezdi, hogy a toll az ablakon átlibbent be valamelyik párkányon megpihen madárról.ő

Rozi abban sem kételkedett többé, hogy ha este sikerülmegint észrevétlenül el retolnia az id igazító óraő ő kismutatóját, Takács Rozi érte jön, és újra magával viszi a

Gyerekcsillagra.

A TITOK, AMELYET NEM SZABAD ELMONDANI

Iskolába menet Rozi egészen meggörnyedt attól a lelki súlytól,amely szinte a vállát is nyomta. Szerette volna tüsténtelmesélni Sullernak, hogy mi történt az éj szaka, de rögtönnagy aggodalom fogta el, hogy a szavak, mint azaranyszikrák, maguktól kirepülnek a szájából, holott azt istudta, ezt a nagy titkot nem szabad megosztania senkivel.Hallgatni kell róla.

Suller talán megértené, hiszen beszélt el ször aző ő id igazító óráról. De nem ! Nem ! Nem ! Szó sem lehet róla.ő Rögtön Simonyi Zizihez szaladna a titokkal, csak azért, hogybehízelegje magát nála. Simonyi Zizi a legnagyobb közöttük,még a legmagasabb ötödikesnél is nagyobb. És szeret

uralkodni. a leger szakoŐ ő sabb a lányok közt. Szóval senkineknem szól egy szót sem. A titok azért titok, hogy titokmaradjon! Még célzást sem tesz rá. Egyetlen hangot ki nemejt. Inkább leharapja a nyelvét !

Amint elhelyezkedett a padban, odahajolt padtársához,Lanzmannhoz.- Tudsz titkot tartani? - kérdezte súgva.Lanzmann nagyon utálatosan viselkedett. Úgy tett, minthanem hallotta volna. Szeme odaadó figyelemmel tapadt Gizi

nénire, aki éppen egy számtanpéldát írt fel a táblára. Pedigmindenki tudja, hogy Klári ki nem állhatja a számtant.



Maradt tehát Suller. Majd a tízpercben odavet neki egy-kétizgalmas szót, rejtélyes célzást egy bizonyos titkos helyr l,ő amelyet egyedül ismer. Suller imádjaő a titkos dolgokat. Desajnos megint Simonyi Zizi nyomában üget. Ha jólmeggondolja, nagyobb szerencse nem is érhetné. Így legalább

egyedül sétál majd, a többiekt l elkülönülve, esetleg kivesziő néha a zsebéb l a tollat, megnézegeti, és még Lantos Nusinakő is csak sz kszavúan felelű get, ha megint hozzászeg dik, éső kinézi a szájából a tízóraiját. Lantos Nusi mindenkit l ételtő kunyerál. Semmi más nem érdekli. Legnagyobbmeglepetésére Lanzmann tízpercben mellé lépett az udvaron.- Mi van azzal a titokkal? Felcsattanó, éles hangja Rozi arcábakergette a vért.- Semmi ! - El akart menni mellette.

- Hohó! - Lanzmann megfogta a karját. - Ígértél valamit! -Semmit sem ígértem. Csak azt kérdeztem, tudsz-e titkottartani. - Karját kirántotta Lanzmann markából. - De nem felel-tél rá.

- Lanzmann egy pletykafészek ! Ahogy a fülébe súgszvalamit, rögtön a háztet kr l hirdeti hangszóróval ! - szólaltő ő meg mellette Suller váratlanul. - Én tudok titkot tartani !Nekem akármit elmondhatsz ! Becsszóra ! - Roziba karolt, éspróbálta elhúzni Lanzmanntól, de az nem tágított mell le.ő

Arcát közel dugta Tücsök Rozi arcához.- Jé ! Nem is tudtam, hogy Simonyi Zizinek akarod megüzennia titkodat Sullerral !- Mit akar ez a kis Tücsök üzenni nekem?! - hangzott vá-ratlanul Simonyi Zizi vontatott hangja. Szokásos kísérete otttolongott körülötte.- Én . . . én csak úgy mondtam. Nekem nincs semmiféle tit-kom.- Van titkod, vagy nincs titkod? Mikor mondasz igazat?

- Igenis van neki ! - kiáltotta Suller. - Mi közötök hozzá ?- Ha van titkod, akkor jobb, ha kirukkolsz vele - szólt hozzálassan, megfontoltan Simonyi Zizi. Hangjában fenyegetés buj-kált. Mit tehet vele? Megveri? Megszégyeníti? Rozi érezte, hamegszólal, elsírja magát. Menekülni akart, sarkon fordult . . .és egyenesen beleütközött Lantos Nusiba, aki megb völtenű meredt a kezében tartott szalámis zsemlére.

- Te még nem is tízóraiztál, pedig mindjárt csengetnek -

mondta nagyot nyelve. - Nekem két harapás az egész, ésakkor nem kérik számon t led otthon, hogy miért nem ettél.ő



Szó nélkül Lantos Nusi kezébe nyomta a zsemlét, úgysemtudott volna lenyelni egyetlen falatot sem. A mögöttefelmorajló nevetést a cseng éles hangja metszette el.ő Szorongva, dúltan ült padja menedékében, és a következő tízpercre gondolt. Mi lesz, ha megint nekiesnek, faggatják, ki-

nevetik ? Hogy védekezzék ellenük ? Hirtelen meghallottaLanzmann suttogását : - Ne tör dj velük. Tízpercbenő bemegyünk a mosdóba, és ott elmondod nekem. A többieknekmajd kitalálunk valamit!

Mereven maga elé nézett, mint Lanzmann az el bb, és úgyő tett, mintha nem hallotta volna. Azért se mondja el. Se neki,se másnak. De nem számolt Simonyi Zizivel. A hatalmasran tt lány az udvar közepén állt egyedül. A többiő ek a falak és a

kerítés mentén gyelegtek, látszólag egymással beszélgettek,ő valójában azonban élesen figyelték.- Simonyi Zizi beszélni akar veled ! - n tt ki mellette a földb lő ő Suller. - Menj oda hozzá!- Nem megyek! - Erélyesen kiáltani akarta ezt, de hangjamegbicsaklott, s lába magától elindult a kör közepe felé.- Nos ? - nézett rá Simonyi Zizi. Teljesen váratlanul remény és izgalom hulláma tornyosult fel

benne. Talán most sikerül végre magára vonni Simonyi Zizifigyelmét, esetleg a barátságát is elnyeri. Elkápráztatja aGyerekcsillag varázslatosságával.

A szavak egymás sarkába taposva, összeakadva ömlöttek kia szájából. Elmondta neki, hogyan igazította el re Zsófi néniő falióráját háromszáz évvel. Beszélt a tükörrakétáról, TakácsRoziról, aki éppen olyan, mint , csakhogy egy másik csillagonő lakik, mesélt a szabadon szökell Nagypapa-Életfáról, Felhő ő néni lakomájáról és a gyerekimádó kutyajár rr l. Észre semő ő vette, hogy a többiek is köréje szivárogtak lassan, de valami

fokozódó bizonytalanság veszélyt jelzett benne. Minthahirtelen kih lt volna a leveg . A fény megfakult. Még sajátű ő aranyszikrákként kirepült szavai is szürke hamukéntkavarogtak a leveg ben. Azután meghallotta az els kibuffanóő ő vihogást.- Érdekes - szólalt meg a jégérintés hang, amit l úgy retteű ő -gett, Simonyi Zizi vihogott. - Igazán érdekes. De tudod-e, énhol jártam tegnap ?- Nem tudom.- A Liliputiak országában. Ott láttalak meg téged közöttük, ésvéletlenül a zsebembe dugtalak. Úgy kerültél ide a nagyobbakközé, Tücsök ! De ha továbbra is hülyének nézel bennünket,



lepecsételt borítékban visszaküldelek oda, ahonnan jöttél ! Sfelcsattanó nevetés közepette hátat fordított a megszégyení-tett kislánynak.

Rozi ég arccal, sírással küzdve csak a földet nézte.ő Mozdulni sem tudott. Mit tegyen? Ezek akkor sem hinnének

neki, ha Takács Rozi valóban kiszállna el ttük aő tükörrakétából itt az udvaron. És t is kifosztották. Azzal, hogyő kimondta a titkot, az elvesztette minden varázsát. Üres éssötét lett belül. Takács Rozi megmondta el re. Miért nemő hallgatott rá? Most semmije sem maradt. Illetve . . . - Azsebébe nyúlt, ahová a csillogó kékezüst tollat rejtette.- Jaj de gyönyör ! - szólalt meg mellette Suller, egészen másű -képp, mint eddig. - Ilyen szép tollat még sohasem láttam. Egykék madárról való, ugye? A kék madár a boldogság madara. A

nagymamám mondta. Rozi hirtelen visszadugta zsebébe atollat.- Te miért nem mentél velük? - kérdezte Sullertól nyersen. -Mert . . . nagyon utálatosak voltak. Csúnyán viselkedtek ve-led, csak azért . . . Úgy gondoltam, hogy inkább . . . szóval énelhiszem neked a Gyerekcsillagot. Lehet, hogy Simonyi Zizimagas és kosárlabdázik, a feje mégis olyan üres, mint egyléggömb. Mindig az én leckémb l puskázza a magáét, de aző biztos, hogy nem segítek neki többé ! Valahogy elegem lett

bel le !ő

- Én is elhiszem a Gyerekcsillagot - szuszogta Lantos Nusi aháta mögött.

-Nem maradt véletlenül valami gyümölcsöd vagy egy kisvajas kenyered?Lantos Nusi kérését l robbant fel benne egész keser sége. Aő ű tízórai maradékját odavágta az ijedten hátrah kölő ő kislányhoz.- Nesze ! - Felzokogott. - Engem ne sajnáljatok! FütyülökSimonyi Zizire és rátok is ! Nincs szükségem senkire !

Amint elrohant t lük, már tudta, hogy milyen ostobánő viselkedett. De az elégtétel, amit érzett, megvigasztaltanémileg. Igaz, hogy Suller most látszólag Simonyi ellenfordult. Mégis miatta figyelt fel Zizi az egészre, és ha Ziziő nem kérdezi, nem áll ki a cirkusz közepére, mint valamiő bohóc. Sullernak tudnia kellett, mi lesz ebb l !ő

Környezetismeret-óra következett, és Rozi tudta, hogyfelelni fog. Gizi néni a múlt órán megmondta, hogyfigyelmeztetést jegyez be az ellen rz könyvébe, ha erre aző ő órára nem készül rendesen, mert már többször rosszul felelt aVárból. És most igazán készült. Zsófi néni bizonyíthatja. Ő hallgatta ki, és mindenre jól felelt otthon. De mikor Gizi néni



felszólította, mintha nedves szivaccsal törölték volna ki afejéb l az egészet. Persze attól a nyavalyás magnótól volt,ő amely állandóan forgott, forgott az agyában : „Simonyi Zizibeszélni akar veled ! Menj oda hozzá ! Menj oda hozzá ! Menjoda hozzá !" Suller hangja olyan visszhangosan zúgott,

zengett, ismétl dött benne, mint mikor valaki állandóanő fokozza egy rádió hangerejét.

Ahogy kilépett az iskola kapuján, táskáját kétszer olyannehéznek érezte az ellen rz könyvében lapulóő ő figyelmeztetést l, mint máskor. S ez a teher egyre súlyosabbő lett. Karját lehúzta, szívét összeszorította, és hurkot vetett alábára. Hogy vigye haza? El sem bírja odáig. Ha Gizi néni nemszól rá bosszúsan, hogy feleljen értelmesen, talán eszébe jut

valami. De t le is nagyon megijedt, s ha megijed, sohasemő tud értelmesen beszélni.Még sohasem kapott figyelmeztetést. Simonyi Zizi bezzeg

már szinte hozzászokott. Még azzal is dicsekedett, hogyegyszer Sullerral íratta alá az édesapja nevét az ellen rző ő könyvében. nagyon megbotránykozott akkor, és azt hitte,Ő ilyesmire sohasem lenne képes. Lassan elindult, de nem jutottmesszire. Behúzódott egy kapualjba, és mázsás súlyú táskájátlerakta a lába elé.

Mi lenne, ha a táskát ellopnák t le? De hiszen letehetné ideő a kapualjba, és úgy menne haza. Bizonyosan nagyon jól tudnasírni, hiszen valami amúgy is szorítja a torkát. Teljesmeggy ző ődéssel, hangosan és keservesen zokogna. Zsófi néninem mondhatná, hogy kitalálta az egészet. Beszélni semtudna t le. Zsófi néni pedig írásban igazolná, hogy egy suhancő az utcán kikapta a kezéb l a táskát, és elszaladt vele. Meg iső ütötte és ellökte. A köpenye elszakadt. A térdét felsebezte.Csupa por a haja. A köpenye valóban beleakadt egy szögbe a

folyosón, a térdén pedig ott a régi seb ! Tenyerévelmegdörzsölte a poros kapu szögletét, és a hajára simította. Atáskát otthagyta az egyik kukának támasztva, kiosont akapun, és rohanni kezdett.

De futás közben hirtelen megtorpant. Az ellen rz könyvönő ő rajta van a neve meg a címe. Aki rátalál, rögtön hazaviszi.Máshová kell dugnia. Esetleg elássa valahol. De hol? Talán aDunába dobja ! Visszafutott a kapuhoz.

A táska már nem volt ott, ahol hagyta! A táska elt nt!ű



A rémület áramütése mintha felrázta volna. Egyszerretisztán látta, micsoda veszedelmes, ostoba helyzetbesodródott. Ez a helyzet a figyelmeztetésnél sokkal rosszabbkövetkezményekkel fenyegette.

Lázasan keresni kezdte a táskát. Hátha a kuka mögé

csúszott? Nem. Akkor hol lehet? Valóban ellopta valaki?Valószín bb, hogy valamelyik lakó találta meg, magáhozű vette, és . . . és akkor a házban van valamelyik lakásban.Sírástól zihálva a lépcs felé szaladt. Minden lakásba becsenő -get, és megkérdezi, nem látta-e valaki a táskáját. Nagyonszépen megkéri ket, bebizonyítja, hogy az övé, adják visszaő neki!

Az els emelet fordulójában találkozott össze Sullerral.ő

Kezében volt a táska. Annyira megörült neki, hogy mindkétkarját feléje nyújtotta.- Suller ! Suller, én . . . - Hogy mondj a meg neki, mennyireszereti most, és milyen kár, hogy éppen k nincsenek jóban?ő Karját zavartan leeresztette, és csak annyit tudott kinyögni: -Szia, Suller. Csudára megijedtem az el bb. Egy pillanatraő letettem a táskámat és . . .- Szia! - Suller odanyújtotta neki a táskát. - Mi ebben a házbanlakunk. Ismerem a táskádat. Elvittem volna neked. De jobb,

hogy el bb találkoztunk. Majd veled megyek, és elmonő domanyukádnak, miért kaptad. Az úgy jobb lesz.- Kösz. Anyukámék csak este lesznek otthon. Zsófi néninekmondd el. Nagyon rendes t led. Nem haragszol?ő- Á ! Én is nyögtem volna a helyedben. Együttelindultak. Félénken Sullerba karolt.Összenevettek.- Simonyi Zizinek egyszer aláírtam az ellen rz könyvét. Halő ő -lottál róla?

- Igen.- Elmondta mindenkinek. Még a madarak is csiripelték. Sza-márság volt. Minden kitudódott. Anyu egész nap sírt, mertbehívatták az iskolába. Otthon nem büntettek meg, denapokig alig szóltak hozzám. Az volt a legrosszabb. Hiábakönyörögtem, fogadkoztam, apu hátat fordított, anyu csaksóhajtozott és hallgatott. Azt hittem, bedilizek t le. Senkinekő sem mondtam el még. Egyedül neked.

- Én sem mondanám el senkinek, hogy a táskát szándékosantettem a kuka mellé. Ott akartam hagyni, mintha elvesztettemvolna.



- Gondoltam - bólintott Suller. - De azután rájöttél, hogy nemérdemes. Nagyobb z rt kavar. És az iszonyú rossz az emberű -nek. Sokkal rosszabb, mint bevallani az int t.ő- Persze.

Szorosabbra fogta Suller karját, és most már nem félt

annyira. Mintha a viharos mély vízben ment övbeő kapaszkodott volna. Oldalról rálesett. Milyen kedves arca van.Suller szép. Suller a legjobb barátn je !ő

A KÖZEL KERÜLT GYEREKCSILLAG

Annyira fáradt volt este, hogy eszébe se jutott aGyerekcsillag. Csak aludni, aludni kívánt a sok izgalmasesemény után. Pedig sokkal jobban végz dött minden, mintő ahogy elképzelte. Éppen Zsófi néni szeg dött szövetségeséül.ő

El ször persze alaposan leszidta, de az zsörtöl déseit, szaő ő ő -vakban b ségesen ontott, soha végre nem hajtottő fenyegetéseit megszokta. Tudta, hogy t szereti a legjobban aő világon, s mindent az kedvéért csinál. Valahányszor elmentő mellette a lakásban, nagyot sóhajtott: „Csont és b r! Csont éső b r! Hová megy beléd az a sok finom étel? Szégyellemő magam a szomszédok el tt. Azt hiszik, éheztetlek!" És márő szaladt is újabb jó falatokért. De amilyen szenvedéllyel sütött-f zött, éppen úgy segített a tanulásban és a játszásban is.ő

Amikor meghallotta a délel tti dolgokat, el ször kijelentette,ő ő hogy elbujdosik, mert nem mer többé tisztességes emberekszemébe nézni, mert a nevelése kudarcba fulladt. A fejétbekötötte, keresni kezdte a szemüvegét és a kulcsait, mint akimenni készül, de mikor észrevette, hogy a konyhában nagysistergéssel kifut a leves, a két kislányra kiáltott, mit állnakúgy, mintha sóbálványnyá meredtek volna, azonnal zárják el agázt, addig telefonál.ő

Zsófi néni Suller mamáját hívta fel. Megkérte, engedje Ibitnáluk ebédelni. Szóval egyáltalában nem bujdosott el, hanemúgy megtömte mindkett jüket borsos tokánnyal megő süteménnyel, hogy szuszogni is alig tudtak. Még sajátkészítés málnaű szörpöt is adott hozzá, azután sért döttenő faggatni kezdte ket: talán nem ízlik nekik, amit f zött, hogyő ő csak piszkálják az ételt?

A legnagyobb meglepetés akkor érte Rozit, mikor este akulcs megzörrent az el szobaajtó zárjában. Suller már régenő

hazament, és rettegni kezdett a jól ismert zörejt l, amelyő ő szülei érkezését jelezte. Gyomrába hirtelen görcs állt a





Mikor már az ágyában feküdt, és a szemét behunyta, anyubejött hozzá, föléje hajolt, és mintha mondani akart volnavalamit. De meggondolta. Furcsa módon egyiküknek semhiányzott, hogy abból a valamib l nem szó lett, hanemő

simogatás. Rozi legalábbis úgy érezte, pontosan erre voltszüksége. Ez a mozdulat kárpótolta az egész zavaros, nehéznapért. Mélyen elaludt.

Sötét éjszaka volt még, amikor hirtelen felriadt. Valaki szelí-den megérintette a vállát. Az utcai lámpa fénye egyenesen azid igazító óra számlapjára vetült. A kismutató megint nemő volt a helyén. Három számmal el retolta valaki. De ki?ő

Zsófi néni nagy horkantásokkal fújta a kását mellette. Ő különben sem nyúlt az óramutatóhoz. Ez a három szám a

háromszáz évet jelentette, amit igazított be a múltkor,ő mikor a jöv be akart utazni ! Öröm zsibbasztó árama járta átő az egész testét.

Takács Rozi már az ágya mellett állt ugyanabban a rövid,ezüstkéken csillogó tolldíszes nadrágban és trikóban, amitakkor viselt, mikor elváltak egymástól. Hátán ott rezgett aszivárványos pillangószárny.

- Gyere ! - súgta halkan, és a kezénél fogva húzni kezdte. -

Jövök ! - siklott ki az ágyból Tücsök Rozi boldogan. - De énmég hálóingben vagyok és . . .Már nem volt rajta hálóing. Amint átlépték az erkélyajtó kü-

szöbét, egyszerre ott álltak a tükörrakéta tükrei között, s ő rögtön látta, hogy öltözéke pontos mása Takács Roziruhájának. Kezét felemelve vidáman visszaintegetett végtelenszámúvá sokszorozódó önmagának. Szeme hirtelen a hátánágaskodó szárnyakra tapadt.- Hogy kell mozgatni ezeket? - kérdezte izgatottan.

- Ahogy a kezedet vagy lábadat mozgatod. A madarak is úgycsinálják.Feltárult az egyik tükörajtó, s k surrogva kiröppentek aő Gyerekcsillag napszikráktól villogó, kék leveg selymébe. Ponő -tosan arra a pontra érkeztek, ahonnan els kirándulásárólő vissza kellett térnie. Rozinak a lélegzete is elállt az ámulattól.- Várj ! Hiszen nem is repültünk a tükörrakétán, csak kiléptünkbel le, és máris itt voltunk! - kiáltott pajtása után.ő- Bizony ! - Takács Rozi a leveg ben lebegve visszafordult éső

rámosolygott.- Mert a Gyerekcsillag már nagyon közel került hozzád. Ottvárt a küszöbön túl.



Rozi úgy tudta mozgatni óriási pillangószárnyait is, mint akezét vagy a lábát. Lassan, élvezettel lebegett. Légáramlatokhátára feküdt, mint a madarak, alámerült és felemelkedett,súlytalanul úszott a végtelen, áttetsz légóceánban.őPajtása messze fölötte szállt csillogó szárnyú, nagy szitakötő-

ként.- Várj meg ! Én is jövök ! - kiáltotta Tücsök Rozi, és villámse-bességgel utána vetette magát. Egyre emelkedtek, s a tájzsugorodott alattuk. A tisztást s rű űerd váltotta fel, majd nagy, mozgalmas, modern pályaudvarő következett bonyolult sínrendszerrel, váltókkal, felüljárókkal,üveges csarnokokkal, hosszú, fényes vonatsorokkal, mozdo-nyokkal. Távolabb széles patakon átível hidak éső végeláthatatlan alagutak kígyóztak.

A pályaudvaron rengeteg, hangyaszer en apró alakű nyüzsgött. Tisztán kivehették a piros és zöld fényjelekvillanásait, hallották, ahogy megafonon bemondják a vonatokindulási idejét. Egyik vonatkígyó éppen befutott az alagútba,a másik lassan tolatott visszafelé a sínen.- Repüljünk közelebb a pályaudvarhoz - kérte Tücsök Rozi. -Szeretném látni, hogy gyerekek vezetik-e a vonatokat is !- A Gyerekcsillagon mindent gyerekek csinálnak ! Vigyázz !Ereszkedünk !

A pályaudvar egyre közelebb rohant hozzájuk. Már látták azegyenruhás, zászlót, táblát emel pálya röket, a büfékocsitő ő toló árusokat, poggyászhalmokat, siet utasokat, hordárokat.ő Meglep módon azonban a vonatok, épületek,ő vonatablakokon kihajló utasok és a körülöttük áramlógyerekek alakja nem növekedett olyan mértékben, ahogy

Tücsök Rozi várta volna. Már csaknem egészen fölöttüklebegtek, mikor rájött hirtelen, hogy az egész pályaudvarnem nagyobb a karácsonyi kirakatokban rohangáló játékvonatoknál, játék hidaknál és alagutaknál.

De akkor a rengeteg, kacagva nyüzsg gyerek . . . Hiszenő azok sem nagyobbak egy gy sz nél !ű ű- Igazi, él gyerekek ezek? - fordult oda Rozihoz megdöbő -benve.- Persze !- Akkor miért ilyen aprók?- Azért, hogy beleférjenek a játékaikba. Te nem szerettélvolna beszállni a kirakatban kering kis villanyvonatba?ő

- De igen. Csakhogy azt nem lehet !- A Gyerekcsillagon mindent lehet - mondta Rozi. - Picineklenni roppant mulatságos.



- És ha egy gyerek mindenkinél nagyobb szeretne lenni? -Az a vágya is teljesül.- Én például akár olyan óriásivá növekedhetnék, mint a . . .mint a Budapest-szálló ?- Miért akarsz olyan nagyra n ni?ő

- Hogy mindenkinél magasabb legyek. Meg er sebb. - Az mireő jó ?- Akkor senki se nevetne rajtam a kicsiségemért.- De egyetlen hozzád ill pajtásod sem akadna. S ha akkoraő lennél, mint a Budapest-szálló, akkor az osztálytársaid holmikis hangyáknak látszanának, márpedig az ember hangyákkalmég kevésbé barátkozhat, mint a nála nagyobb gyerekekkel.- Nem is lennék akkora, mint a Budapest-szálló. Inkább csakakkora, mint Simonyi Zizi. Hogy a gyerekek féljenek t lem. -ő

Azt hiszed, az jó, ha félnek t led?ő- Hát mit kell tennem, hogy befogadjanak maguk közé? Takács Rozi megfogta pajtása kezét.- Várj csak. Most elröppenünk a Gyerekcsillag másik felére,hátha ott választ kapunk a gondjaidra.

A MEGTOLDOTT SULLER ÉS AZ ELBÚJTATOTT SIMONYI ZIZI

A Gyerekcsillag túlsó felén valóban más arca volt a tájnak. Azég, amelynek felh hegyei közé felröppentek, olyan ezüstöső volt, mint a telihold felszíne világos nyári éjeken.

Furcsa alak szaladgált el ttük egy ezüst dombtető ő rózsaszínűen ködös bokrai között. Rozi azt hitte el ször, hogyő gólyalábon jár. De amikor közelebb értek ehhez a furcsakislányhoz, akkor látta, hogy nem gólyalábon jár, hanem a

saját lába olyan hosszú. A kislány kicsit hasonlított Sullera,de annak apró fekete szeme és tüskés haja volt. Ez agólyalábú kislány büszkén viselte s r , derékon alul érű ű ő aranyhaját, s óriási, kék szemét mulatságosan hosszú, feketeszempillakoszorú szegélyezte.Olyan nevetségesnek találta ezt a Sullerhoz hasonló,

magasban imbolygó maskarát, hogy hangosan felkacagott.- Psszt ! - intette le Rozi. - Észreveszi, hogy kineveted, és azrosszul esik neki.- Hát igazán Suller? - hitetlenkedett Tücsök Rozi. - Miért ne

lehetne Suller?- Igen, de . . . egészen más, mint ahogy megszoktam.



- Ne felejtsd el, hogy a Gyerekcsillagon mindenki olyan lehet,mint amilyen lenni szeretne.

- Suller a legjobb barátn m ! - szakadt ki Tücsök Rozibólő önkéntelenül.- Nekem éppen az tetszik benne, hogy olyan, amilyen !

- Miért?- Mert . . . kicsi és kedves !- azonban azt hiszi, hogy így szebb. Te nem szoktál másŐ

után vágyódni, mint amilyen valóban vagy?- Hát persze . . . - ismerte be Tücsök Rozi, azután elt n dött.ű ő- Vajon milyen lehet Simonyi Zizi igazánból. . . már úgy értem,titokban, vagyis itt?- A Gyerekcsillagon? Hát hiszen éppen azt akarjuk megnézni !

Lassan körözve leereszkedtek egy nagy barlangszáj elé. Tü-

csök Rozi csak akkor látta, mikor ledobbantak eléje, hogynagy, megvasalt tölgyfa ajtó zárja el a világtól.- Mi ez? - kérdezte nyugtalanul. - Egy föld alatti birodalom

bejárata.- Itt lakik Simonyi Zizi? - Igen. - Miért él a föld alatt? - Majd

meglátod.- Hogy láthatom meg, mikor magára zárta az ajtót?

Rozi hármat koppantott a kapun. Apró ujjainak érintésérehárom öblös, hosszú dübörgés morajlott fel.

Utána csönd támadt, majd a fejük fölött vékony, didergő hang szólalt meg váratlanul: - Ki az ?Rögtön utána egyszerre és visszhangosan, mély fekvésben ésegészen magasan száz meg száz hang ismételte megugyanezt a kérdést : - Ki az ? Ki az ? Ki az ?A megvasalt tölgyfa kapun számtalan apró ablakocska nyílt.

Tücsök Rozi meglep dve látta, hogy valamennyi ablakocskánő át szorongó, tág, nagy kék szemek fürkészik ket.ő- Jóbarát! - felelte Rozika kedvesen. A kapu mögött súgás-

búgás, zizegés támadt.- Jóbarát! Azt mondta, jóbarát! Nem bánt! Nem csúfol! Nemnevet ki ! Nem kell védekezni ellene ! Jóbarát ! Hohó ! Várjunkcsak ! Vigyázni kell ! Vigyázat ! Kérdezzétek meg t le a jelszótő ! Tudja-e a varázsigét?- A jelszó : szeretünk téged! - kiáltotta Rozika. - Nem baj, hogyfölénk n ttél. Nem baj, hogy nagy házat építettél magad köré,ő és elbújtál benne. Így is szeretünk!

Hatalmas csörömpöléssel, lánccsörgéssel, rozsdás

nyikorgással hirtelen kitárult el ttük Simonyi Zizi föld alattiő birodalmának megvasalt tölgyfa kapuja. Különböz színő ű fényszórók sugara ütötte szemen ket; els pillanatbanő ő



semmit sem láttak t le. Csak akkor fedezték fel, hogyő mindenütt magas vaskerítések emelkednek, mikorbeleütköztek az egyikbe. Tömör, égbe nyúló emelet álltaútjukat. Magas, ködbe burkolt hegyhez hasonlított, de minthaa felh k közül két figyel szempár pillantott volna le rájuk.ő ő

- Te vagy az ? ! - szólt le hozzá a szédít magasságbólő Simonyi Zizi jól ismert vontatott hangja. - Mit keresel itt, Tücsök? Tücsök Rozi összerándult, mintha ráütöttek volna.Miért is jött ide? Simonyi Zizi a Gyerekcsillagon isfölényeskedik vele. Sarkon fordult, és el akart futni, amikorvalahonnan tovább szólt az ismer s hang : - Psszt !ő- Ki az? Ki szólt hozzájuk ilyen közelr l?!ő

Körülbelül velük egy magasságban apró kukucskáló nyílt aSimonyi Zizi szem hegyen. Félénk, sz ke kislány nézett kiű ő

rajta. Még Sullernál is kisebb lehetett, Simonyi Zizirehasonlított. Ő pisszegett rájuk a kukucskálóból.- Ne haragudjatok rá - kérlelte ket, és fölfelé intett. Tücsökő Rozi észrevette, hogy a kislány arca is maszatos a könnyekt l.ő - Azért beszél így, mert mindenhonnan kiáll, mint apartvisnyél. Azt hiszi, hogy elvárják t le, hogy mindent jobő bantudjon nálatok, hiszen olyan magasra n tt. Pedig igazánbólő fél sebb és kisebb, mint ti. Ekkora, ni ! - mutatott önmagára.őA fiútestvérei zsiráfnak nevezik. Téged irigyel legjobban,

Tücsök Rozi, mert olyan igazi kislány vagy. De legszívesebbenSullerral cserélne, aki a Micimackóban a Zsebibabát játszottaa múltkor az iskolai ünnepélyen.- De hát akkor neki te vagy a zsebibabája ! Méghozzá igazi ! -kiáltotta Tücsök Rozi.- Persze - bólintott a kislány. - Én vagyok az. De senki se hisziel neki. - Ugye, bejöttök egy kicsit játszani hozzám ? Minden-féle érdekes játékom van : beszél babám, oroszlánb rbe bújtő ő nyuszim és olyan asztalom, ahová ha leülök, egyszerre négyalakban látom saját magamat körülötte. Így szoktam kártyáznivagy dominózni négyesben, egyedül. Szeretném, ha igazipajtásaim lennének, de ezen a búvóhelyen senki se veszészre. Ti vagytok az els k, akik észreő vettetek. Mindegyikiskolatársam csak fölfelé néz, oda, ahol nem is vagyok igazán,és fél tőlem.Pedig akit l félnek, azzal nem lehet igazán jóban lenni.őEzen a kukucskálón nem nehéz átmászni.Várjatok ! Segítek !- Karját feléjük nyújtotta.

De hirtelen egy nagy kéz csapott le rá. Karját visszatolta akukucskálóba, és gyorsan becsukta az ajtócskát rajta.



Tücsök Rozihoz pedig megint leszólt Simonyi Zizi vontatott,fölényes hangja a magasból:- Majd adok én neked leselkedni ! Takarodj innen, mert mind-

járt ráragasztlak egy légypapírra!De Tücsök Rozi már nem tudott haragudni rá. Sajnálta inkább.

Kicsit elszomorodva követte Rozikát a föld alatti birodalomkapuján át, de amint újra felröppentek a légóceán fehérbárányfelh i közé, a langyosan suhogó, virágszagú szél kifújtaő szívéb l a bánatot.ő

Hirtelen azt hitte, földrengés támadt. Mintha az éjszakaisötétségben minden bútor lábra kelt volna körülötte.Moraj, dübörgés, éles csengetés robbant a fülébe. Álomittasanfelült az ágyában.

- Zsófi néni! - kiáltotta ijedten. - Mi történt?- Jól van, jól van! Meg ne rémülj nekem! Sohasem találom azta nyomorult villanykapcsolót!Rozi ekkor már tisztán hallotta, hogy az el szobában egyenleő -tesen cseng a telefon. Mire Zsófi néninek sikerült villanytgyújtania, apu felvette a kagylót, s egyetlen szó után le istette : - Tévedés !

Tévedés, éjszaka három órakor! Zsófi néni valamennyihajcsavarója égnek meredt a felháborodástól. A szoba olyan

volt, mint egy csatatér. Zsófi néni botorkálás közbenfelborított egy széket és a virágtartó állványt. Az apró kiskaktuszcserepek szanaszét gurultak a padlón. A vizeskancsókid lt. Az ébreszt óra hasra esett, és méltatlankodásábanő ő rövid, rekedt berregéseket hallatott. Pedig Zsófi néni ágyamellett ott volt a rúd alakú villanylámpa, de álmából felriadvateljesen elfelejtkezett róla. A hever je fölé nem engedettő lámpát szerelni, mert a falat s r n teleaggatta régiű ű fényképekkel.

Mikor Zsófi néni nagy dohogás közben végre helyre rakta abútorokat, összeszedte a kaktuszait, és feltörölte a vizet,hiába csendesedett el a lakás. Rozi úgy érezte, teljesenő felébredt. Egyre reménytelenebbül figyelt minden neszre,hátha megint visszajön érte Takács Rozi, de amint az első szürke, hajnali fénycsík beosont a szobába, már tudta, hiábavárja. Nagyon szomorú volt. Hátha sohasem látja többé?

BÁNATOK NAPJA

Ez a nap valahogy nem jól kezd dött. Rozi álmosan ébredt,ő fáradt volt az éj szakai telefoncsengést l, s a fürd szobában iső ő



inkább tett-vett, mint mosakodott. Egyszerre csakmegpillantotta anyu gyönyör ékszergarnitúráját, amit apuű hozott Lengyelországból. Anyu nem szokott ékszert hordani,de ez a csodálatosan ötvözött nyaklánc, a sötétzöld, k szerő ű gyöngyökkel, a hozzá tartozó karköt és fülbevaló a kedvencő

holmija lett. Rozi mindig hosszan elgyönyörködött anyuban,valahányszor magára öltötte.Anyu néha azt is megengedte - különösen ha Rozi beteg

volt, és ágyban feküdt -, hogy kislánya is felvegye azékszereket, és ilyenkor nagyszer en játszott. Képzeletébenő ű keleti hercegn volt, aki ugyanilyen szín drágakövekb lő ű ő kirakott palotában élt, gitáron játszott, és barátn i álmélkodvaő hallgatták. Még neve is volt ebben a mesevilágban : Fatime,mert az olyan szép. Fatime,

Ali ben Akbar lánya sohasem hagyhatta el az ékes palotát,mégis boldog volt. . .Mi lenne - gondolta Rozi reggel ny gösköd kedvében -, haű ő

egyszer, csak egyetlenegyszer elvinné magával az iskolába.Hiszen anyu észre sem venné, és megmutathatná Sullernak,ő Lanzmann-nak - Rozi egészen belepirult a gondolatba - Simo-nyi Zizinek. Felvenné, és táncolna el ttük úgy, ahogy aő tévében már látott keleti táncosokat mozogni.

Hirtelen mozdulattal a köpenye zsebébe csúsztatta az

ékszereket, és sietve fölhörpintette a reggelijét. Az iskoláigmeg sem állt. El ször Lanzmann-nak csillogtatta meg kétő összetett tenyerében a pad alatt a nyakláncot.

- Kit l kaptad ? - suttogta lelkendezve.ő- Anyué - súgta vissza, kezét tenyere fölé tartva Rozi.- Megengedte, hogy elhozd az iskolába?

Tücsök Rozi igent bólintott. Ami hazugság volt. Rögtön megis bánta. Gyorsan visszadugta az egészet a zsebébe. Érezte,hogy arca lángba borul, de már nem változtathatott a

megtörtént mozdulaton.- Ha megengeded, hogy tízpercben a mosdóban

felpróbáljam egy pillanatra, neked adom a varázskarköt met -ő súgta Lanzmann.

Ez igen nagy tét volt, Lanzmann ezüstkarikákból összefontkarköt jét mindenki irigyelte az osztályban. Ha a karikákatő széjjelrázták, senki se tudta újra összerakni eredeti, kígyózvaösszefonódó formájában. És Lanzmann azt mesélte róla, hogyaki szétrázza, és nem tudja összerakni, azzal mindenfélekülönös dolog történik, mert ez egy igazi varázsholmi. Olyan,mint Aladdin csodalámpája. Egyedül ismeri a nyitját. Azt is,ő



hogyan kell újból összerázni, hogy valami öröm érje avisel jét. Néha kölő csönadta egyik-másik bizalmasbarátn jének, de senki se viselő hette öt percnél tovább.

Rozi gyorsan ráírta egy cédulára : „Örökbe nekem adod?"„Örökbe"

- érkezett rá a válasz.

Rozi nagyon gyorsan és többször megint igent bólintott, bársóvárgása a varázskarika után egyre fokozódó rosszérzésselpárosult. S amint beleegyezett a vásárba, olyan aggodalomfogta el, hogy az igen után szapora nemeket kezdett inteni.Nem ! Nem ! Nem ! Ha már engedély nélkül elhozta hazulrólanyu kincseit, nem szabad kiadnia a kezéb l egyetlenő pillanatra sem.

Ahogy elcsengették a tízpercet, Lanzmann ellentmondástnem t r mozdulattal terelni kezdte a mosdó felé. Mikorű ő menekülni próbált, szorosan karon fogta, és úgy vonszolta.Ahogy becsukódott mögöttük a mosdó ajtaja, Lanzmann ne-kivetette a hátát, hogy senki se követhesse ket.ő

- Add ide ! - követelte mohón.- El bb te add ide a karköt t !ő ő

Lannzmann el húzta a ruha ujjából a karköt t, szétrázta, éső ő Rozi tenyerébe ejtette.

- Így - jelentette ki határozottan. - Most már nem csaphatszbe, mert szétráztam, és addig nem tanítalak meg arra,hogyan kell összerakni, amíg fel nem vettem az egészet! Rozihabozott.

- Ne ! - kiáltotta, de Lanzmann már kérdezés nélkülkimarkolta a zsebéb l az ékszereket, és gyorsan magára raktaő ket. Elő őször a fülbevalót csippentette a fülébe, a karköt t aő

csuklójára húzta, azután a gyöngyöt próbálta a nyakáracsatolni.

- Kapcsold be ! - parancsolta Rozinak, aki megb völtenű engedelmeskedett.Közben azonban már többen be akartak menni a mosdóba.

Dörömböltek, taszigálták az ajtót, és kiabáltak:- Nyissátok ki!Lanzmann már nagyon nehezen tartotta az ajtót, amelyegyre s r bben nyílt és csukódott.ű ű- Segíts ! - nyögte a fülbevalóval, babrálva. Most már kettenfeszültek az ajtónak.

- Vedd le ! Azonnal vedd le ! - könyörgött Rozi Lanzmann-nak. - Nagyon kikapok, ha megtudják, hogy. . .



Rettenetesen bánta már, amit tett. Az ajtó hirtelen nagylendülettel befelé vágódott, és pehelyként odarepítette t aő szemben lév mosdóhoz.ő

Lanzmann azonban nagy lélekjelenléttel az ajtó mögéugrott, a falhoz lapult, s így t senki se látta. Pedig aző

ajtónyílásban a gyerekekkel együtt már ott állt Gizi néni megLizenka bácsi, az iskola gondnoka, mert k is felfigyeltek aő lármára.

- Te mit m velsz itt, Takács? - szólt rá szigorúan Gizi néni. -ű Miért nem engeded be a többieket a mosdóba? Ki hallott márilyet? !

Rozi egyetlen szót sem tudott kinyögni rémületében.Lizenka bácsi ide-oda ingatta kopasz fejét.- Hát gondolta volna valaki err l a kis tücsökr l, hogy ilyenő ő

er s? Azt hittem, egy egész regiment tartj a az aj tót a másikő oldalról !

- Tanítás után gyere be hozzám a tanáriba - vetette odaRozinak röviden Gizi néni. Hangja h vösnek, idegennek t nt.ű ű Lanzmann csak akkor bújt el az ajtó mögül, mikor Gizi néniő Lizenka bácsival együtt elt nt a folyosó végén. Minden szem aű felcicomázott kislány felé fordult.

Egyre többen tódultak be a folyosóról. Egyszerre beszéltek,kiabáltak, sikongtak. Rozi könyörgését teljesen elnyomta alárma :

- Add ide ! - Nekem is ! - Csak felpróbálom ! - Ne legyélolyan irigy ! - Ne húzd ! - Engedd el ! - Csak egy pillanatra !- Vigyázz ! - Elszakad ! - Látod ? ! - Megmondtam !Mintha hirtelen elzártak volna egy teljes hanger re állítottő

rádiót, nagy csend támadt. És a csendben szapora, halkkoppanások hallatszottak: gyöngyök gurultak széjjel ak padlón.ő

Lanzmann körül mintegy varázsütésre kitisztult a tér. A

mosdóból rajtuk kívül villámgyorsan elt nt mindenki.űRozi megsemmisülten bámult az ijedt kislányra, aki egyik

kezével az elszakadt láncot markolta a nyakán, a másikkal afülét tapogatta.

Az egyik fülbevaló nem volt sehol !

- Valaki . . . valaki lerántotta rólam - hebegte. - Talán Suller. . . Mintha lett volna ! . . . Gyere ! Szedjük össze gyorsan aő gyöngyöket. Én újra felf zöm neked!ű

Rozi a szétrázott varázskarköt t Lanzmann lábához hajította.ő - Nesze ! Edd meg a varázslatodat !



Kezét arca elé kapva, hangosan sírni kezdett. Suller tüskéshajú, kíváncsi cicafeje lesett be hozzájuk a mosdóba.

- Miért sírsz? - kérdezte Rozitól, de az nem felelt. SzótlanulKlárira mutatott.

- Leszakították rólam a mamája gyöngyét - magyarázta he-

lyette Lanzmann. - Nem te tépted le a fülbevalót?-Nem. Mintha Lantos Nusi kezében láttam volna azudvaron, de azt hiszem, valaki elkapta t le. Talán egyő ötödikes. Azt pedig a fiúk kergetni kezdték. Többet nemtudok róla. Tücsök Rozi még keservesebben zokogott.

- Akkor segíts legalább a lehullott gyöngyöket összeszedni! - mondta Lanzmann Sullernak gyászosan.

Délben Rozi a tanáriban elmondott mindent szintén Giziő néninek. Megmutatta a szakadt gyöngyöt, és elmondta azt

is,hogy állítólag egy nagyobb lány elvette Lantos Nusitól afülbevalót, s attól valószín leg valamelyik fiúhoz került. Haű ugyan el nem hajították valahol. Vagy rá nem tapostakverekedés közben. Anyu kedvenc holmija. És mindez azért,mert engedély nélkül elhozta hazulról.ő

- Kés bánat ! - nézett rá komolyan Gizi néni. Nem voltő haragos, inkább szomorú. - T lem nem kapsz ki. Éppen elégő nagy büntetés neked, ami történt.

Valóban ez volt a legnagyobb büntetés. Ráadásul otthonmindent be kell vallania.

Mikor kijött a tanáriból, a gyerekek már szétszéledtek. Egye-dül volt. A szorongó rosszérzés úgy nehezedett rá belül, mintegy jeges, nagy k . Egyreő

jobban rettegett attól, ami otthon várakozott rá. Elképzelte,hogyan lép be az ajtón, köszön, és azt mondja : „Zsófi néni,kérem, én . . . "

De mi lesz, ha anyu nyit ajtót? Hátha otthon van. Elindult.Lába azonban nem hazafelé vitte.Céltalanul rótta az utcákat. Kirakatok el tt bámészkodott, ső

közben hol apuhoz, hol anyuhoz beszélt magában motyogva;menteget zött, fogadkozott, de egyre fogyott az ereje ahhoz,ő hogy valóban szembenézzen velük.

Azt sem tudta, hol jár. Ilyen messzire még sohasem kóboroltel egyedül. Építkezéseknél ácsorgott. Leült egy játszótérpadjára, és megette a tízóraiját. A hirdet oszlop órája délutánő

fél négyet mutatott.Szegény Zsófi néni ! Meg anyu. Mennyire kereshetik már !

Bizonyos, hogy anyu bement az iskolába Lizenka bácsihoz. Az-



után telefonon felhívta Gizi nénit, és akkor már tudja, miértment világgá.

Továbbindult. Lába elnehezedett, mintha ólmot csurgattakvolna bele. Ismeretlen, nagy lakótelephez érkezett. Ahogy egytelefonfülke mellett elhaladt, hirtelen meglátta, hogy két fiú -

alig id sebbek nála - valamit mesterkednek a telefonnal.ő Közelebb lépett a fülkéhez, és az üvegen át benézett. Az egyikfiú kezében tartotta a leszakított kagylót. A másik a perselytfeszegette valami szerszámmal. Mikor t észrevették, egyikükő kirántotta az ajtót, és úgy emelte rá a letépett kagylót, mintegy buzogányt.

Rozi rémülten szaladni kezdett. Úgy érezte, mintha a kagylóutánavágódott volna, majd nagy, csörömpöl csattanássalő széttört a járdán.

Futott, amíg a lába bírta.Újra öreg házak közé érkezett, egy magas, töredezett,korhadt fakerítés mellé.

Rozi hirtelen végtelenül magányosnak érezte magát.Otthona védett békességére, megszokott rendjére gondolvaszíve összeszorult. Hiszen szám zte magát mindattól, amitű szeretett, és mindazoktól, akik szerették. Romboló gyerekekközé került, akik kódorognak, pusztítanak.

Pedig sohasem akart rossz lenni. Most mégis szökésbenő van. Mert nem meri vállalni, amit tett.Dideregni kezdett, pedig nem volt hideg. Nem akarkirekesztve élni ! Akármilyen nagy megtorlás vár rá, otthon ahelye ! Van spórolt pénze. Semmire sem költ addig, nem eszikfagylaltot, nem megy bábszínházba, cirkuszba, míg rendbenem hozatja anyu kedvenc holmiját.

Ett l az elhatározástól megnyugodott. Félelem nélkül mentő oda a rend rhöz, és megkérdezte, merre kell mennie. Akkorő

nyugodott meg igazán, amikor az ismert környékre érkezett.Most már nem akarta elodázni a szüleivel való találkozást.

Sietett. Azután már futott. De a hideg, nagy k elt nt aő ű szívéb l, s lába újra könnyen vitte.ő

Zsófi néni a kapu el tt várta sötét kend vel a vállán.ő ő Görnyedt volt, és valahogy sokkal kisebb és öregebb, mintahogy emlékezett rá.

Egyetlen szó nélkül hozzá rohant, átölelte a derekát, és fejétbelefúrta a mellébe.

- Kopp-kopp-kopp-kopp - lüktetett szaporán Zsófi néni szíve.Rozi megérezte a vastag kend n át.ő



- Ha felmegyünk, megcsinálom neked a baldriáncseppeket -súgta anélkül, hogy felemelte volna a fej ét a mellér l.ő

AZ ÖNMAGÁT ÉPÍTŐ VÁROS

Ez a nap is elmúlt, pedig hosszabb volt, mint a többi. Talán aleghosszabb eddigi életében.

Kimerülten, éberen feküdt a sötétben, szemben azid igazító órával, de eszébe sem jutott, hogy találkozhatő Rozikával. Nézte az utcáról bevetül , utazó fényeket a falon.ő Legalább aludni tudna ! Elfelejteni mindent !

De éber. Egyre éberebb. Le kellene hunynia a szemét, deaz magától kinyílik. A falon hullámzó fények b völik,ű

kényszerítik, hogy figyelje ket.ő

Mert ezek a fények egyre mozgalmasabbak, színesebbek.Már suhognak, zúgnak is, mint valami szök kút vize. Éső tükröz dő nek. Mintha a falak tükörré váltak volna, akár atükörrakétában.

A tükörrakétában? Már azt hitte, a Gyerekcsillag is elt ntű az életéb l, mint a jókedv, amit azel tt érzett.ő ő

- Hol lennél másutt, mint a tükörrakétában? - hallotta megaz ismer s hangot; és már röppent is a barátn je után. Ottő ő

lebegtek megint együtt a Gyerekcsillag langyos, naparanytólcsillogó felh i között; érintésük olyan volt, mint a simogatás.ő Takács Rozi tehát nem felejtkezett el róla. Eljött. Most isvidám és szelíd. Pontosan olyan, mint amilyen szeretneő lenni. Furcsa város fölé érkeztek, ahol minden állandómozgásban volt. Emel szerkezetek boszorkányoső gyorsasággal egyre újabb emeleteket húztak a már amúgy isszédít en magas házakra. Az ablakok alá teraszokat,ő erkélyeket ragasztottak. A felh karcoő lók tövében egymástkeresztül-kasul szel , egymás fölé épült utakon s rő ű ű sorokban rohantak az autók, buszok, villamosok. A leveg benő sínautók száguldoztak, függ vasutak himbálóztak, a háztet kő ő fölött piros, kék, sárga helikopterek berregtek - üresen. Ebbenaz önmagát épít városrban egyetlen él lelket nem láttak.ő ő S t.ő Ahogy lejjebb ereszkedtek, nagy, világító táblák, nappal isszikrázva fényl transzparensek ötlöttek a szemükbe :ő

EZERSZEMÉLYES JÁTSZÓTERMEK KIADÓK,ÉLETNAGYSAGÚ,ZENÉL JÁTÉKOKKAL! ÖRÖKMOZGÓ,Ő

SZÁZSZEMÉLYES LIFT BÉRELHET FEKV SZÉKEKKEL ÉS ÉJJEL-Ő ŐNAPPAL M KÖD BÁBSZÍNHÁZAKKAL!Ű Ő



KI AKAR ÉLETH ,MESTERSÉGES DELFINEKKEL TELE VÍZMEDENCÉBEŰ

KÖLT ZNI A HARMINCADIK EMELET TET TERASZÁN?Ő Ő

A DELFINEK BESZÉLNEK, ÉNEKELNEK, ÉS CIRKUSZIMUTATVÁNYOKAT VÉGEZNEK!

A GYEREKEKNEK INGYENES USZONY- ÉS

KOPOLTYÚHASZNÁLAT!

HÁROMEMELETES HULLÁMVASÚT, SZELÍD, T ZOKÁDÓŰ

SÁRKÁNYOKKAL KIADÓ! AZ ÉPÍT GÉPEK MEGEGYEZÉS SZERINTŐ

HETENKÉNT JUTALMAZZÁK A BÉRL T!Ő

- Hiszen ez remek ! - kiáltotta Tücsök Rozi. - Miért nemköltözik senki ezekbe a házakba?

Hirtelen meghallotta a gépek zakatolását, az emel darukő nyikorgását, a légkalapács fémes, süketít zuhogását,ő csörömpölést, tülkölést, zakatolást, földrenget püfölést,ő robbanó morajt. A házak között a mélységben szemébe t ntekű a feltúrt úttestek, amelyekbe hatalmas földgyalu, fúrógépharapott bele dobhártyarepeszt berregéssel. Nyomuló gépekő csattogó agyara, gigászi gépfejek emelkedtek ki, és raktákegymásra az újabb felh karcoő lók emeleteit.

- Te szívesen beköltöznél ide? - kérdezte t le Rozi.ő Tücsök Rozi ijedten megrázta a fejét.

- Nem ! Dehogy ! Itt soha nincs csend és békesség. Jobbanszeretek ligetek, erd k között élni, cseng -bongó gyümölő ő -csökkel játszani, inni a s rített harmatszörpb l és. . .ű ő

- Akkor már feleltél saj át kérdésedre. A többi gyerek isirtózik az önmagát épít város lármájától és zakatolóő ürességét l.ő

- Ki találta ki ezt a bolond várost? - firtatta Tücsök Rozi.

- Egy nagyon okos kisfiú, aki el ször elképzelte, életreő

keltette és beindította az építkezést, azután teljesenmegfeledkezett róla. Most már a gépek maguktól csinálnakmindent. Néha úgy t nik, hogy nem lehet megállí ű tani ket.ő

- De valamikor mégiscsak abbahagyják? Szólni kellene an-nak a kisfiúnak, aki csinálta, hogy így nem jó. Bontsa széjjelaz egészet kisebb házakra, amelyeket virágoskertek vesznekkörül. És legyenek a házak között tavak, nagy játszóterek éserd k.ő- Annak a kisfiúnak már nem lehet szólni, mert nem jöhet

többé aGyerekcsillagra.

- Miért ?



- Egészen feln tt szegény. Szigorú, mérges ember lettő belőle, aki teljesen bezárta önmagába a kisfiút.Rozi szeme könnyes lett, annyira sajnálta a kis fogolygyereket. - Miért nem kiabál segítségért?- Senki se hallja, olyan vastag falak veszik körül. -

De él, ugye?- Persze hogy él. - Takács Rozi elmosolyodott. - Talán a

gyerek is megmaradt benne. És végül kiszabadul.

„FELN TTEKNEK TILOS A BEMENET!"Ő

Kés bb hatalmas kert fölé röppentek, amelynek emeletes fáitő színes lampionok díszítették. Az ágak között apró, kecsesházikókat pillantottak meg.

Tücsök Rozi a nyitott ajtókon, ablakokon át belátott aszobákba, ahol komoly arcú, szemüveges kisfiúk játékokatbarkácsoltak mindenféle szerszámmal. Ébreszt órát,ő varrógépet, rádiót, mosógépet, televíziót, kis motorokatszedtek széjjel.

Gyufaszálakból kastélyt, falucskát építettek.

Hajómodelleket csináltak. Sakkoztak, kártyáztak.A konyhákban kislányok f z cskéztek, vagy az erkélyekenő ő

babaruhát varrtak, játék gyerekkocsiban alvó babátringattak. Mások a kert medencéje fölé hajolva pancsoltak,csónakot úsztattak, aranyhalakat, hattyúkat, fókákat etettek.Volt olyan gyerek, aki a f ben hanyatt fekve sárkány zsinegétű tartotta, vagy apró cicákkal hancúrozott. Egy csoport fiúelektronikus dobozka segítségével kis repül gépmodellekő röptét irányította. Három gyerek rruhában, rsisakbanű ű súlytalanul lebegett a fák fölött.

Sz nyeg repült el mellettük hirtelen, amelyen két copfoső kislány ült törökülésben, és nagy szappanbuborékokat fújtegy szalmaszálon. A buborékok nem pattantak el, hanemrászálltak a fák leveleire, és ott világítani kezdtek.

- Nahát ! Ezek milyen mulatságosak ! - kiáltotta TücsökRozi meglepetten. - Én inkább repül gépen utaznék.ő

- Csakhogy ez a két kislány tulajdonképpen két nagyonöreg anyó, akik gyermekkorukban a repül sz nyeg meséjétő ő szerették a legjobban. S az borzasztóan régen volt. Sokáigelfelejtkeztek róla, de most, hogy annyira megöregedtek, újra

eszükbe jutott. S mikor a karosszékükben vagy ágyukbanelszunnyadva visszagondolnak arra a két kislányra, akikvoltak, mikor ezt a mesét hallgatták, úgy érzik, egyetlen



pillanat sem múlt el azóta. k még mindig kislányok, akikŐ képzeletükben repül sz nyeő ő gen ülve szappanbuborékot fúj-nak.

- Akkor csak álmodnak. Mert igazánból nagyon öregek.- k igazából kislányok - igazította helyre Rozi folytonŐ

ámuldozó barátn jét. - Azért jöhetnek el a Gyerekcsillagra.ő Meg a többiek is, akik nagyon szeretnek játszani.

Hirtelen egy különös, virágokból font feliratra lett figyelmesRozi.

FELN TTEKNEK TILOS A BEMENET !Ő

- állt a zöld, ragyogó pázsiton tarka virágokból kirakva.- Ez a hely, ahol most járunk, a feln ttek Gyermekkertje.ő

Azok a feln ttek lehetnek itt, akik titokban gyerekekő maradtak, és még mindig nagyon szeretnek játszani.

- Zsófi néni gyönyör babaruhákat varr nekem, és egészenű apró üvegekbe bef ttet csinál részemre. Anyuval boltost játő -szunk, f z cskézünk, nyáron pedig, mikor a Balaton mellettő ő nyaralunk, homokvárat épít vizesárokkal és k lépcs kkel.ő ő Apukám b vésztrükkökre tanít. A nagypapám pedigű megragasztja a törött

játékaimat, és nagyszer en tud kukorékolni!ű- lelkendezett Rozi. - Hol találom meg ket?ő

- Sehol. Itt nem a feln tt alakjukat viselik. És játék közbenő nem szeretik, ha zavarják ket. Amikorő feln ttek,ő gyakran kellürügyet keresniük, hogy játszhassanak. Itt azonban mindenkibékén hagyja ket, és nem szégyellik, hogy saját örömükreő

játszanak, nem a gyerekeik, unokáik kedvéért !- Akkor itt . . . akármelyik babaruhát varró, f z cskéz kiső ő ő -

lány anyu vagy Zsófi néni lehet? - kérdezte halkan TücsökRozi.- Persze ! De, ideje, hogy továbbmenjünk. Gyere !

Tücsök Rozi, kísér je után röppenve, visszalesett a fák ágaiő között megbúvó házikók fényes szobácskáira. Mintha az egyikbarna hajú kislányban felismerte volna anyut. Arcagyermekkori fényképeire emlékeztette. A kislány hirtelenfelnézett, fél szemmel ráhunyorított, és a kezével intett neki.

Tücsök Rozi ett l a hunyorítástól és integetést l nagyonő ő

boldog lett egyszerre.- Rozi ! - fordult a pajtásához.- Szeretnék mondani neked valamit.



- Tudom, mit akarsz mondani- bólintott az mosolyogva.- Most hazarepülsz egy kicsit, meglátogatod a szüleidet, Zsófi

nénit,és holnap este megint együtt folytatjuk a kalandozást a

Gyerekcsillagon.'I'ücsök Rozi mindig újra elámult

azon, hogy Rozika milyen pontosan olvas a gondolataiban, de azért próbára akarta tenni.- Azt is tudod, ebben a pillanatban mi jár az eszemben? -kérdezte, és gyorsan lehunyta a szemét, nehogy e két kisnyíláson át Rozi még jobban belelásson.Er sen maga elé képzelte Zsófi nénit a vászonszalagokraő

felcsavart hajával. Reggelente szokta így látni, mikor keltegeti.

Olyan elevennek érezte, hogy csaknem kinyújtotta a kezét, hátha ott ül az ágyaszélén. De nem mozdult. Várt. Hallgatózott. Vajon Rozi ezt a képet is ismeri-e, sazt is hallja-e, amit mondani szokott ilyenkor?

Persze hogy megpillantotta. Persze hogy meghallotta. Hiába függönyözte elgondolatai ablakát. Rozi már mondta is szaporán a mindennapi szöveget:

- Ébredj ! Te hétalvó ! Talán én menjek helyetted iskolába?!Tücsök Rozi felkacagott, kinyitotta a szemét, és . . . elcsodálkozott. Mert

Zsófi néni valóban ott ült az ágya szélén vászonszalagokra felcsavart hajjal, ésrázogatta a vállát.

- Ébredj! Te hétalvó! Talán én menjek helyetted iskolába?!Rozi els pillantása az id igazító órára esett. A kismutatótő ő valaki megint visszatolta a régi helyére.

MAJSZI

Aznap reggel sajnos elkésett az iskolából. Pedig idejében

indult. A szomszéd utcában meglátta szegény kis Majszit azegyik vadgesztenyefán. Majszi a fölöttük lakó Ságiékhároméves Balázskájának fehér-fekete foltos tengerimalacavolt. Balázska mindenüvé magával cipelte : a konyhába, afürd szobába, a kertbe, a játszóő térre. Rozi rögtön rájött, hogykerült Majszi a vadgesztenyefára. Nyilván egy óvatlanpillanatban leszökött a kertbe, s lézeng , unatkozó gyerekekő heccb l felkergették az egyik ágra.ő

Rozi nem tudta, mit csináljon. Ezek a fiúk er sebbek nála, éső

vadulnak. Kinek szóljon?Az egyik fiú köveket dobált Majszi felé. Rozi nem bírta

tovább nézni. Odarohant, és rájuk kiáltott:



- Nem szégyellitek magatokat?! Rögtön hagyjátok békébenazt a szegény kis állatot !

- Nicsak! - mutatott rá az egyik fiú, akinek trikóján hatalmasoroszlánfej vicsorgott. - Itt van egy másik tengerimalac. Nerakjuk fel t is a fára? ! - Kezét Rozi vállára tette, de aző

kirántotta magát, és rohanni kezdett. Kettesével futott fel alépcs n Balázső káékhoz a harmadik emeletre, s mikorcsengetésére Sági néni kinyitotta az ajtót, annyira lihegett,hogy alig tudott beszélni. Folyton csak azt zihálta :

- A Maj szi . . . szegény . . . kis . . . Maj szi . . . Tessék j önni . . . Azonnal . . . A nagyfiúk . . .

- Mit csináltak a nagyfiúk ?- Engem is . . . fel akartak tenni a

fára !

- Beszélj világosan, kislányom ! - haj olt le hozzá Sági néni.De miel tt válaszolhatott volna, a lakás belsej éb lő ő felhangzott Balázska kétségbeesett sírása :- Maaajszi ! Elment a Majszi !

Azután már nem kellett sok szó hozzá, hogy Balázskaanyukája megértse a helyzetet. Rozival együtt szaladva

elindult a szomszéd utca felé. Mire odaérkeztek, már egészkis csoport loholt a sarkukban, ugyanis nem tudták, mitörtént. Futott a házmesterné, az utcasepr , egyő sürgönyhordó, néhány gyerek és egy kutya. S amint acsibészek meglátták a közeled túler t, gyorsan elporő ő zottakonnan.

Majszi ott gubbasztott a fán. Rozi megvárta, amíg létrátkerítettek, ésnagy

nehezen leszedték egy ág legvégér l. A rémült kis állatő ugyanis egyre messzebb menekült az utcasepr segít kezeő ő el l. Mikor sikerült végre megfogni és lehozni, az utca népeő örömében tapsolt és kiabált, Majszi pedig ijedten és gyorsanBalázska trikója alá bújt.

Rozi csak akkor kapott észbe, milyen kés lehet már. Futvaő tette meg az utat az iskoláig. A kapu sötét csendben ásítottrá. A folyosók is kongtak az ürességt l. Cip sarka élesen,ő ő magányosan koppant a kövön. Az osztály felé közeledve

lépteit önkéntelenül lelassította. Az ajtón át kihallatszott Gizinéni hangja. Számtanóra van. És ma abból felelni akart.ő



Halkan kinyitotta az ajtót. Ó, ha láthatatlan lehetne ! Denem volt láthatatlan. Sokkal láthatóbb volt, mint bárki más azosztályban.Nagyot köszönt, és a helyére akart surranni.

- Hát ez meg mi? - szólt rá Gizi néni. Úgy nézett végig rajta,mint valami váratlan idegenen. Osztálytársai csodálkozó,

kíváncsi pillantásai szinte égették a b rét.ő- Tudod, hány óra van?- Nem tudom.

Most már mindegy. Feladta a harcot. Annyira nem reméltsemmi jót, hogy majdnem nyugodt volt.

- Fél kilenc. És hány órára kell itt lenni? -Nyolc órára.Rozi lehorgasztott fejjel maga elé nézett, és nagyon

szomorú volt.

- Nézz rám !Felnézett Gizi nénire, de könnyeit l nem látta tisztán, haraő -

gos-e az arca.- Nem gondolod, hogy meg kellene magyaráznod ezt a

félórás késést?Hallgatott.

- Elaludtál? - próbálkozott tovább Gizi néni.- Nem.

Hiába próbálja megmagyarázni. Úgysem hiszi el senki. Mind-egy. Az se baj.- Majszi miatt késtem el. Meg kellett mentenem t. Közbenő

engem is majdnem felraktak a vadgesztenyefára.Az osztályban nevetés morajlott fel.

- Kik ?- A délutános nagyfiúk.- Miért akartak felrakni a vadgesztenyefára?- Hogy célba dobjanak rám. Mint szegény Majszira.

- Ki az a Majszi?- Balázska tengerimalaca.

Most már megállíthatatlanul kitört a nevetés az osztályból.Még Gizi néni szája is megvonaglott, holott szigorú akart ma-radni, hogy visszafojtsa a megszégyenít kacagást.ő

Rozi, ég arcát két tenyerébe rejtve, azt kívánta, bárcsakő megnyílna alatta a föld, és valami titkos folyosónő elmenekülhetne a világ másik végére, ahonnan soha többé

nem kellene visszatérnie. Szégyenében képtelen voltfelpillantani, s így nem láthatta a részvev tekinteteket.ő



- Gyere ki a táblához - szólalt meg végül Gizi néni szelídhangon. - Próbálj meg szépen felelni, talán azzal helyrehozodaz újabb z rzavart, amit magadnak teremtettél.ű

Talán azért történt meg a csoda, mert nem félt. Nem isreménykedett. Emlékezete kifogástalanul m ködött.ű

Folyékonyan mondta el a leckét.- Rendben van - bólintott Gizi néni, mikor befejezte. – Jólfeleltél.Mosolygott, de egészen másképp, mint az el bb. - Gyereő közelebb.Rozi közelebb lépett, s ezzel a lépéssel valami barátságosáramba kapcsolódott, ami Gizi nénib l áradt feléje.ő

- Holnapra hozzál azért igazolást err l a reggeli késésr l.ő ő Most menj szépen a helyedre, és ezzel fejez djék be az utolsóő

néhány nap minden gondja-baja. Jó?- Klasszul feleltél ! - súgta oda neki Suller, mikor elment

mellette. S alig hitt a szemének : Lanzmann egy csokoládésnápolyit csúsztatott a padjába.

- Kösz ! - súgta zavart örömmel.Lanzmann bólintott, és egy papírlapra írt valamit : „Mindenállatkínzót börtönbe kellene csukni. Az én törpepapagájomatis ellopta és megkínozta két komisz srác. Jóba vagyok veled !"

Rozi úgy érezte magát, mintha valami különleges

medáliával, mondjuk az arany Gyerekcsillag-renddel tüntettékvolna ki.

AZ ARANY GYEREKCSILLAG-REND

Rozi nagyon meglep dött, mikor Zsófi néni beengedte aző ajtón, ránézett, és azt mondta : - Fogadjunk, hogy ma valami

kellemes dolog történt veled, aminek nagyon örülsz !- Ezt honnan lehet tudni? - kérdezte csodálkozva.- Nézz a tükörbe ! Még az orrod hegye is ragyog azelégedettségt l. Feleltél számtanból?ő- Igen. Ötösre.- Ez derék dolog. Egy kis madár el re megsúgta nekem,ő hogy így lesz. Én is készültem rá.- Hogyan?- Majd meglátod.Ez a nap is a csodák napja volt. Nemcsak azért, mert Zsófinéni csokoládés palacsintát csinált ebédre.



- Képzeld- mondta Rozinak evés közben, anélkül hogy ráné-zett volna -, ma délel tt volt egy kis id m, gondoltam,ő ő megkeresem az elveszített kabátgombodat a szekrény alatt. -Még mindig a tányérját figyelte, de most az arca volt teleő kis, izgatott fényekkel. - Nézd, mit találtam !

Hirtelen a zsebébe nyúlt, és Rozi tányérja mellé tett egycsillag alakú, aranyozott mellt t, amelyr l vékony lánconű ő három színes gyöngyszem függött.

- Azt hittem, ezt a mellt t régen elvesztettem. Nem sokatű ér, de én nagyon szerettem. Alig voltam id sebb nálad, mikorő anyám egy jól sikerült vizsga után megvette nekem:„Kitüntetésnek" mondta. És én most neked adom. Látod,milyen jókor találtam meg?

Rozi torka elszorult. Nem tudott szólni. „Az aranyGyerekcsillag-rend !"

- gondolta, és bizonyos volt benne, hogy Takács Rozi kezevalahogy benne van a dologban. Felugrott, és viharosörömmel megölelte Zsófi nénit.

- Jól van, jól - hárította el az magától. - Azért nem kell aruhámat összekenni csokoládéval !

- Mikor láttad utoljára? - kérdezte Rozi töprengve. - Talán tíz éve.- Hol volt?- Mondtam, hogy a szekrény alatt!- De hiszen te minden héten a szekrény alá kotorsz apartvissal! Még a falat is megdöngeted mögötte !- Úgy látszik, mégsem döngettem meg eléggé. Mikor annak

idején leesett, nyilván beakadt a szekrény bels szegélyébe,ő és tíz éven át észrevétlenül meglapult ott. Most az új partvishosszabb sz re elérte, és hirtelen el bukkant.ő ő

- Tíz év el tt én még nem is éltem - mondta Rozi t n dve.ő ű ő

Arra gondolt, hogy talán az a gomb is erre a fontos napravárt. De maga is mulatott ezen. .A délután is vidáman telt el, és hogy Rozi a jóból ki ne

fogyjon, anyja úgy érkezett haza, hogy a felf zött lánc aű nyakán volt. Már csak a fülbevaló hiányzott . . .

Mikor este a ház elcsendesült, Rozi a sötétben felt zte aű csillagot a hálóingére. Szemét lehunyta, s éberen figyeltminden neszre.

Egyszerre meghallotta a halk madárcsirregést. Anélkülhogy felnézett volna, kinyújtotta a karját. A másik Rozi kezerögtön a kezébe siklott.



- Köszönöm - mondta neki halkan. - Mit?- Az arany Gyerekcsillag-rendet. -Megérdemelted.- Ugye, te súgtad meg Zsófi néninek . . . ? - Lehet -kuncogott Takács Rozi.

A tükörrakéta most már valóban olyan volt, mint egy csillogóajtó.Csak át kellett lépniük a küszöbét, és máris kiröppentek aGyerekcsillag légkörének selymes kékségébe.

- Hová megyünk?- Mindjárt meglátod.

Takács Rozi most testéhez tapadó, csillámló, zöld trikótviselt, s szárnyai pelyhes, zöld madárszárnyak voltak.

- De gyönyör a ruhád! Rajtam vajon hogy állna?! - szakadtű ki Tücsök Roziból vágyakozva.- Mikor tanulod meg végre, hogy ha a Gyerekcsillagon rám

nézel, akkor tükörbe pillantasz. Ha ez a ruha rajtam van, te isezt viseled. És nagyon jól áll nekünk! - Rozi olyan jóíz enű kacagott fel, hogy pajtására is átragadt a nevetés.

Szelíd, százféle színben tündökl madarak húztak elő mellettük, és búgva, turbékolva, fütyörészve rájukköszöntek :

- Halihó ! Rozik ! Ugye, jó itt?Egy élénksárga, zöld hátú törpepapagáj egy pillanatra megpi-

hent Tücsök Rozi vállán, és vékony ezüsthangon a fülébe éne-kelte :

- Mondd meg Lanzmann-nak, hogy jól vagyok. Jöjjönel ide a Gyerekcsillagra ! - S görbe kis cs rét gyöngédenő

Tücsök Rozi arcához dörzsölte, aztán surrogva elrepült.Mennyire megvigasztalná Lanzmannt, ha is itt volna aő

Gyerekcsillagon, és látná, hogy boldogan él atörpepapagája ! - Még mindig sirat téged! - kiáltotta Rozi amadár felé, majd gyorsan követte pajtását.

AZ ÁLLATOK CSAK VISSZAIJESZTGETNEK

Árnyas, sziklás táj zord katlana tárult eléjük. Nagy hegyekközött bújt meg, s ezeknek az rt álló, komorő sziklacsúcsoknak éles, szigorú k arcuk volt.ő

Ahogy a kép színes, eleven közelségbe rohant hozzájuk, re-

kedt, csattogó, püföl hangok, nyávogás, makogás ütötteő meg Rozi fülét.



Egy barlang szájánál, k tömbök árnyékában, a bozótoső tisztáson és repkényt l súlyos, vastag törzs fák közöttő ű lappangó mozgásokra lett figyelmes. Gyerekeket pillantottmeg hirtelen, akik egyik bokortól a másikhoz rohantak, ésrögtön elrejt ztek a levelek közé. Vagy ijedtenő

visszahúzódtak barlangok, árkok mélyébe, száraz faágakr zsehalma alá.őHamarosan azt is megértette, mi el l menekülnek.őKülönös csapat csörtetett el a fák s r jéb l. Termetes, boő ű ű ő -

zontos sz r nyuszik felmered füllel, nagy fej örvöső ű ő ű mackók, oroszlánkölykök, csimpánzgyerekek, kapucinus maj-mok, hegyes fül cicák, ziű ő kék pöttyös mellényben, mókusok,nagyra n tt, kihúzott nyakú, rendkívül önérzetes külsejő ű csirkék, harcias kiskacsák állig felfegyverkezve és néhány

óriásira megn tt aranyhörcsög.őAz zike vállán íj lógott, a hátán lev tegezb l nyílvesző ő ő sz kő tollas vége ágaskodott ki. A nyuszi kavicsot illesztett egycsúzliba. Vizsgálódva nézegetett körül, kit célozzon meg vele.

Az oroszlánkölykök dugós játék puskát cipeltek, a mackókvízipisztolyt, s hol két, hol három lábon ugrabugráltak. Azönérzetes csirkék apró furkósbotot szorítottak szárnyuk alá.

A cicák kötéllasszót forgattak. A harcias kacsák óriásivízcsóvákat fújtak ki a cs rükb l. Éles szárnycsattogássalő ő

követték ket a madarak is : fecskék, rigók, gerlék,ő

galambok, vörösbegyek, cinkék, pacsirták, búbos bankák,szarkák, varjak, szárcsák, sirályok, gémek, gólyák,papagájok. Egyik sem volt fegyvertelen. Egy nagy szemű macskabagoly is közöttük repült, karmai között játékgépfegyvert tartogatott.

Iszonyú harci zajt csaptak.

Mikor az egyik íjról elpattanó nyílvessz fölötte süvített, ső

utána rögtön csúzliból kil tt kavics csattanását hallotta,ő

Tücsök Rozi rémülten hátrakapta a fejét.- Borzasztó ! Hiszen ezek a megvadult állatok halálra

rémítik a Gyerekcsillag lakóit !- Ne félj t lük - mondta a Gyerekcsillag Rozija -, az állatokő

csak visszaijesztgetik egy kicsit azokat a gyerekeket, akikket bántják. Megtanítják a kegyetlenked ket arra, hogy mitő ő

jelent a védtelen él lényeknek a sörét, kavics, nyílvessz éső ő a többi veszedelmes szerszám. Ezek az állatok a Földönállandóan félnek és bujkálnak.

- Hát . . . ez csuda rendes hely ! És igazságos ! -lelkendezett egyszerre Tücsök Rozi.



Aztán gyorsan másról beszélt:- De mi történik azokkal a gyerekekkel, akik mindig verekedniakarnak? A mi osztályunkban például Kondor Veronika folytonbeleköt a kisebbekbe. Múltkor szegény Sullernak majdnemkiütötte az egyik fogát !

- Miért akarta kiütni? - kérdezte Rozika jelent sen.ő- Mert . . . Suller azt kiabálta Kondornak messzir l, hogy haő -sonlít egy szamárhoz, olyan nagy füle van.- Szóval Suller megsértette Kondort. Ami nem volt szép

t le. Persze verekedni sem szép dolog . . .ő

Tücsök Rozi hátrah költ, olyan furcsa látvány ragadta megő ebben a pillanatban.

Valóságos csatatér tárult eléje. Rengeteg gyerek nyüzsgött

ide-oda, lányok-fiúk vegyesen. Valamennyi tele torokbólkiáltozott, szájaskodott, ököllel fenyeget zött. Ígyő rohangáltak összevissza. Amint azonban valamelyik elérte amásikat, az hirtelen elt nt el le, s aki ott maradt, az üresű ő leveg t püfölt, önmagát bokszolta orron, egyedül gurult aő füvön, majd feltápászkodott, és bután bámult maga köré:vajon hová t nt az ellenfele?ű

Az ilyen látvány körül aztán összegy lt néhányű bámészkodó. S ha egyik-másik dühösen neki akart esni a

bámészkodóknak, nevetgél knek, hiába kísérelte meg, azokő is köddé váltak a markában.

Tücsök Rozi nagyot nevetett.- Ezt az iskolában is be kellene vezetni!- Próbáld meg ! - biztatta Takács Rozi. - Csinálj bel le Gyeő -rekcsillag-szólást, és terjeszd el az osztályban.- De a gyerekek nem értenek Gverekcsillag-nyelven -

mondta Tücsök Rozi szomorúan.- Olyan nyelven kell elmondanod, hogy minden pajtásod

megértse. Maj d én segítek neked. Mit szólnál ehhez : FÉL

KÉZZEL NEM LEHET TAPSOLNI!

Tücsök Rozi önkéntelenül felemelte jobb kezét, a leveg beő csapott vele, azután nevetni kezdett.

- Valóban nem lehet ! No, erre majd megtanítom atöbbieket is ! Hirtelen egy hófehér, kövér felh gomoly libbentő oda hozzájuk. Hosszú, csillogó jégcsapok lógtak róla. Rozinak

úgy, t nt, nagy, kíváncsi jégkék szemek bámulnak rá bel le.ű ő Ahogy a jégfelh egyre közelebb nyomult hozzá, hidegő légáramlat csapta meg. De hiába hátrált, az folyton követte,



majd határozott mozdulattal egyenesen a lábára telepedett.Olyan nehéz volt, hogy Rozi meg se tudta mozdítani a lábát.

- Menj innen ! - hessegette. - Fázik a lábam ! Nem érted?! Afelh nem értette. Ült a lábán, bámult, és egyre hidegebbő lett.

- Mit csináljak ezzel a buta, szemtelen felh vel? - kérdezteő Takács Rozitól dideregve.

- Legjobb lesz, ha visszamégy az ágyadba el le.őRozi egyszerre úgy érezte, alig lát a fáradtságtól. Nagyot ásí-tott, aztán bocsánatot kért érte Takács Rozitól, hogyvisszasiet saját földi birodalmába.

BÉKETÁRGYALÁSOK

Suller tízpercben belekarolt Roziba. Szeme kitágult, hajazilált volt mondanivalója jelent ségét l.ő ő- Lanzmann sajnálja, hogy olyan nagy bajt csinált neked! Sze-retné jóvátenni.- Ezt mondta, vagy csak te gondolod, hogy megbánta? -ő Ő mondta, de azt mondta, ne mondjam, hogy mondta, hanemő mondjam azt, hogy . . .Rozi hirtelen kivonta karját Sulleréból, és megállt.

- Légy szíves, kezdd elölr l, mert így egy szót sem értekő

bel le ! Mondta, vagy nem mondta ? !ő- Mi van ezen nem érteni való ? ! - Sullernak rögtön a fejébeszállt a vér.- Békülj ki vele, és kész !Számtanóra alatt Lanzmann egy cédulát csúsztatott Rozikeze alá :„Be fogom bizonyítani, hogy segíteni akarok neked. Már ki istaláltam, hogyan."

Rozi még egy picit küzdött magával, végül is gyorsanráfirkantotta egy irkalapra :

„Hogyan bizonyítod be? No, jól van, béküljünk ki."Lanzmann rögtön válaszolt : „Holnap megtudod."

Ezen a délel ttön még egy szokatlan dolog történt Rozival.ő Zákonyi Vili, egy ötödikes, akit Tell Vilinek csúfoltak, mertminden mozgó és mozdulatlan tárgyat kaviccsal célba vett,

mint a mondabeli Tell Vilmos, aki az almára nyilazott, megálltel tte az udvaron, és azt mondta :ő



- Szia, Tücsök ! Rozi meglepetésében alig tudta kinyögni : -Szia!

Tell Vili sohasem állt szóba lányokkal. Most egymásrabámultak : Rozi szorongva, futásra készen, hátha a fiú forralellene valamit, Vili egyik lábáról a másikra nehezedve. Jobb

kezében egy szokatlanul túlméretezett lekváros buktáttartott. Hirtelen elvigyorodott, és Rozi kezébe nyomta abuktát.

- Nesze ! - mondta. Sarkon fordult és elrohant.- Hát ezt meg mi lelte? - Rozi értetlenül forgatta kezében abuktát.- Add nekem, ha neked nem kell ! Én nagyon szeretem a

lekváros buktát ! - szólalt meg a füle mellett Lantos Nusisóváran. - Ez volt az az ötödikes fiú, akinél utoljára látták a

mamád fülbevalóját. A Tell Vili.- Nem értem - csóválta fejét Rozi. - Nem értem.Észre sem vette, mikor Lantos Nusi kivette a kezéb l aő buktát. Különös várakozás és izgalom támadt benne hirtelen.Lanzmann ígéretére gondolt, és Tell Vili ferde, kicsit lekváros,de határozottan barátságos vigyorgására. Alig várta aholnapot.Óra alatt újabb cédula siklott a keze alá: „Ráérsz hétf nő délután három órakor?"

Rozinak az izgalom hirtelen megdobogtatta a szívét. „Miért?"- küldte rögtön a választ. „Szünetben megmondom. Addignem. Ne is kérdezd !" Rozi alig bírta kivárni a szünetet.Minden perc háromszor olyan hosszúnak t nt, mint máskor azű óra végéig. Suller tízpercben odafutott hozzá. Zihálvalélegzett. - Gyere ! - mondta, és megfogta a kezét. - Hovámegyünk? Suller nem felelt. Az udvar közepén lévő gyerekcsoport felé húzta, amelyhez egyre többencsatlakoztak.

- Utat ! Utat ! Itt jön Tücsök és Suller! Engedjétek ide ket !ő - kiáltozta Lanzmann. Rozi legnagyobb meglepetésére agyerekcsoport egyszerre kettévált, és utat nyitott nekik aközépen álló Lanzmann felé. Rozi akkor látta, hogy Lanzmannnégy egymásra rakott téglán nyújtózkodik, feje azértmagasodik a többiek fölé.

- Kezdhetjük! - mondta Lanzmann ünnepélyesen, ahogymellé érkeztek. Torkát megköszörülte. - Ebben az iskolábanminden gyerek értesült róla, hogy egyik osztálytársn nket,ő

Takács Rozit milyen nagy veszteség érte. Valahol itt azudvaron vagy az utcán elt nt a mamája fülbevalója, mégpedigű



a mi hibánkból. Meg kell találnunk. Közösen elhatároztuk,hogy nyomozást rendezünk utána. Segítunk neki !

Rozi már attól is meghatódott, hogy valódi nevénemlítették. De ami ezután következett, arra igazán nemkészült fel.

- Ta-kács ! Ta-kács ! Éljen a nyomozás ! - kiáltozták a gyere-kek:

Lanzmann pedig felhúzta maga mellé a téglarakás tetejére.Ott álltak összekapaszkodva.

- Csendet ! Csendet kérek ! - Lanzmann már teljesenberekedt. Tell Vili sietett a segítségére. Két ujját a szájábadugva akkorát füttyentett, hogy mindenki ijedten elhallgatott.

- Az akcióban mindenki részt vesz. Még Lizenka bácsi is.Hétf n tanítás után átfésüljük az egész környéket, aző iskolaudvart és a folyosókat!

Lanzmann nem beszélhetett tovább, mert csengettek. Végetért a tízperces szünet.

Környezetismeret-órán Rozi a pad alatt kinyújtottaLanzmann felé a kezét. Kézszorításuknál úgy érezte, minthavalami, ami eddig el volt törve, összeforrt volna. De még egykülönös érzés futott át rajta, most volt az a kislány, akiő máskor csak szeretett volna lenni. Nem volt szüksége a másikRozira.Este sokáig forgolódott az ágyban. Ha betakarózott, melegevolt; ha kitakarózott, fázott. A sötétben végül titokban kidugtaegyik lábát a paplan alól. Tudta, hogy Zsófi néni megszidnáérte, de arra gondolt, úgysem látja, mert mélyen alszik. A napeseményei és a nyomozás izgalma teljesen elterelte figyelméta Gyerekcsillagról. .

Félig zárt szemhéján színes fények utaztak át. Fogalma semvolt róla, mennyi id telt el közben. Hirtelen meghallottaő

Takács Rozi sürget hangját :ő

- Siess! Meddig várjak rád?!- Hol vagy? - ugrott ki az ágyból Rozi.- Itt. Az erkélyajtón túl. Lépd át a küszöböt!

Rozi a nyitott erkélyajtóhoz sietett. Mintha kicsit szédült vol-na, amikor a tükörrakétába belépett, de aztán az újbenyomások feledtették a rossz érzést.

AZ ÁLLÓ ID KERTJEŐ



Élénkzöld víztükör közepéb l kiemelked gyönyör park feléő ő ű közeledtek. Ez a kis földdarab egészen más volt, mint amit

Tücsök Rozi a Gyerekcsillagon eddig látott. Különösebb. Talánmert szivárványos, áttetsz pára burkolta körül, s ett l úgyő ő rezgett, csillogott, mint egy zöld bársonypárnára helyezett

ékszer. De még valami nagyon szokatlannak t nt el tte. Mikorű ő rájött, mi az, felkiáltott ámulatában.- Látod, milyen nagy hullámokat vet a víz a küls part körül?ő

- kérdezte a másik kislánytól.- Persze hogy látom.- De azt a parkot a tó közepén nem érik el a hullámok.Valami üvegbura veszi körül, azért olyan sima a vízkörülötte?- Nézd a felh ket - mosolygott rá útitársn je. - Azok is moző ő -

dulatlanul függnek fölötte.- Jé! - csodálkozott Tücsök Rozi. - A madarak szárnya semrebben.

- De nem ám. Mindig egy helyben lebegnek. -Miért?- Mert ez az álló id kertje.ő- Az mit jelent?- Ebben a kertben soha semmi nem változik. Senki nem

lesz id sebb egyetlen pillanattal sem. A gyerekek nem n nekő ő

fel. Az állatok kölykök maradnak. A virágok nem hervadnakel. Étel-ital sohasem fogy ki, akármennyit esznek a tálból,vagy isznak a pohárból. A játékok mindig újak és épek,mintha éppen az üzletb l hozták volna ki ket.ő ő

- Senki se játszik velük?- De igen.- És ha eltörnek?- Önmaguktól megjavulnak. Pontosan olyanok lesznek, mintamilyenek új korukban voltak.

- Egyáltalában nem lehet elrontani ket?ő- Itt semmit sem lehet elrontani.- Ez nagyszer ! - Tücsök Rozi a saját fiókja alján lapuló,ű

régi játékroncsokra gondolt. Zsófi néni azt mondta rájuk,olyanok, mintha húsdarálón rölte volna meg valamennyit.ő Persze akkor még kicsi és buta volt.

- Mi nem szállhatunk le az álló id kertjébe? - kérdezteő izgatottan.

- De leszállhatunk. El bb azonban meg kell keresnünk a rejő -

tekajtaját.- Én nem látok rajta semmiféle falat, kerítést vagy ajtót.

Egyszer en leereszkedünk és . . .ű



- Próbáld meg !

Tücsök Rozi célba vette a kertet, villámgyorsan alámerült. ..

s egyszerre mintha egy nagy köcsög tejbe pottyant volna,s r , fehér homály vette körül. A kert egyszer en elt nt aű ű ű ű szeme el l. Félni kezdett.ő

- Rozi! - kiáltotta. - Merre vagy?- Fölötted !

Tücsök Rozi teljes erejéb l igyekezett egyre magasabbra,ő míg visszaérkezett az ég tiszta kékségébe.- Úgy látszik, mégiscsak vannak véd falai ennek a kertnek -ő

nevetett rá a másik kislány.- Te tudod, hol van az a vacak bejárat? - kérdezte

szégyenkez bosszúsággal.ő- Csak sejtem. Valahol a tavaszponton.- Mi az a tavaszpont?

- Az id nek az a pontja, ahol az év a télb l átlép aő ő tavaszba. És akkor, egy pillanat villanásáig megáll az id . Aző éjszaka pontosan olyan hosszú, mint a nappal. Ezt úgyhívják, hogy napéjegyenl ség. Aki azon a titkos pillanat-őrejtekajtón be tud surranni, az erre a soha el nem múlótavaszpontra érkezik.

- Menjünk! Menjünk oda gyorsan! Siessünk! - sürgette Tü-csök Rozi.

- Egyedül sohasem találjuk meg a titkos bejáratot. Majdelőhívjuk a szeretet-jár rt. Az öt kis kutyát. k megmutatják.ő Ő

- Hogy kerülnek ide?- Itt laknak, mikor nincsenek másutt szolgálatban. Mertmindig kicsik akarnak maradni.

- Érdekes. Azért én nem bánom, hogy nagylány leszek egy-szer. A kiskutyák nem szeretnének feln ni?ő

- Nem. A kölyökkutyusok akármilyen haszontalanok, senkisem haragszik rájuk.

Rozi halkan, melodikusan füttyentett egyet. Tücsök Rozimár hallotta ezt a füttyöt. Hirtelen élesen maga el tt látta aző öt kiskutya vidám, mohó pofáját, lebeg fülét. Hallottaő örömt l sikongó ugatásukat, s úgy érezte, nagyon szeretiő ket. S mindezt a fütty hívta el emlékezete valamelyik zugáő ő -

ból. A másik Rozira nézett. Az ráhunyorított. Ahogyközeledtek, a parkban s r , ködös erd hajolt össze, amelyetű ű ő széles, aranysárga út metszett ketté. Ezen az úton öt apró,rohanó pont t nt fel.ű



- Meghallották a füttyöt ! - mulatott Tücsök Rozi.- Kövessük ket!ő

A park rohamosan növekedett alattuk. Már a fülükhöz ért akiskutyák ugató gyerekbeszéde is.

- Gyertek csak ! Gyertek ! Mi megmutatjuk nektek atavaszpontot, ahol áll az id ! Vaujuhhauvahvah ! Erre !ő Erre !A táj változott alattuk. Az erd ritkult. Furcsa tisztás feléő közeledtek, amelynek egyik felén hópelyhek csillogó kris-tálycsillagai, a másik felén könny virágszirmok kavarogtak.ű Közepéb l sebesen forgó légő örvény emelkedett ki. Ez a havat,port, ágakat, faleveleket kavaró légörvény suhogó,felcsattanó és elhalkuló hangon fenyegetéseket mormolt és

zúgott. Legalábbis Tücsök Rozinak úgy t nt, ilyenféle szavakatű sziszeg feléjük:

- Hess ! Huss ! Ssssipircc innen ! Haszontalanok ! Tiloss . .. Tilosss . . . Hess ! Huss !

A kiskutyák azonban egyenesen a légörvény aljáhozfutottak, és nagyokat ugorva biztatták ket : - Ne féljetek t le!ő ő Mondjátok ki a jelszót, és csússzatok le!

- Mi a jelszó? - kérdezte Tücsök Rozi a másik kislánytól. Az

kezéb l tölcsért formálva belekiáltott a légörvénybe:ő - MINDENÚGY JÓ, AHOGY VAN!

A légörvény forgása lelassult. Súrlódó, halkuló neszei mostmár azt hajtogatták egyre barátságosabban :

- Csussz . . . csussz . . . csusszatok ! Mire vártok? ! Több se kellett a két Rozinak ! Azt azonban nem gondolták

volna, mikor belesiklottak a légörvény fels nyílásába, hogyő olyan hosszú, folyton körbekering utat tesznek meg lefelé.ő Volt ebben a sikló, csusszanó lefelé keringésben valami

táncos, jó szédület. Mert a világ is keringett körülöttük.Virágzó fák, piros gyümölcseikt l roskadozó bokrok, áttetsző ő üvegházikók bukkantak eléjük hósapkás hegyek árnyékában.Habzó forrásban, kígyózó folyóban fürd z gyerekekő ő nyüzsögtek. Majd látókörükbe fordult egy jégpálya is. Felületeszinte porzott, szikrákat vetett, ahogy a kis prémsapkás, rövidselyemszoknyás vagy nadrágos gyerekek korcsolyájavégigkarcolta körözés közben.

- Hopsza ! - mondta Tücsök Rozi a f re huppanva. Többetű

nem szólhatott, mert valamennyi kiskutya az ölében,nyakában, fején, hátán ugrált, mászkált, kapaszkodott. Hideg



orrukat hozzányomták, rászuszogtak, piros nyelvükkelnagyokat leffentettek rajta ott, ahol érték.

- Szia, kislányok ! Szia ! - sikongták a fülébe. - Havhavvau-hau ! Már annyira vágyódtunk utánatok ! Vártuk, hogy ide iselérkeztek egyszer!

- Te! - mondta Tücsök Rozi a másik Rozinak, teljesen meg-szédülve a kiskutyák tolakodó imádatától. - Biztos vagybenne, hogy ezek csak öten vannak? Én legalább két tucatkiskutyával birkózom itt !

- Én is - mondta útitársn je. - Nem tudom, hogy csinálják,ő de egyszerre róhantak le téged és engem. Ez is csak az állóid kertjében lehetséges.ő

- Persze - mondta nekik egy vékonyka hang. - Akárhol má-sutt csak felváltva csinálhatnák. Egymás után.

Tücsök Rozi a hang irányába fordult. Hirtelenmegfelejtkezett a kiskutyákról, annyira elámult azon, amitlátott. A tisztás felét virágos f , felét hó borította. Közepénű nagy gyümölcsfa állt, de csak az egyik felén voltak levelek,amelyek között nagy, piros almák függtek. Másik felénekcsupasz ágain puha, kékes hókupacok csillogtak. A fa vastagtörzséhez létra támaszkodott, de nem a gyümölcsös, hanema havas oldalon. Egy kisfiú állt a létra mellett. beszéltŐ hozzájuk az el bb, mialatt a létrát emelgette, rángatta, átő

akarta húzni a másik oldalra.- Majd segítek neked! - ugrott fel Tücsök Rozi készségesen.- Almát akarsz szakítani, ugye?

- Természetes, hogy almát akarok szakítani - mondta akisfiú komolyan. - Szeretem az almát. Ezen a fán n nek aő legjobb, legédesebb almák a világon. Illatosak. Ha egyetmegehetnék, nagyon er s lennék t le.ő ő

Tücsök Rozi megfogta a létrát, átemelte a gyömölcsösoldalra, és nekitámasztotta a fa törzsének. A létra azonban

rögtön visszament a régi helyére. Rozi újra nekirugaszkodott.A létra most már nem várta meg, míg nekitámasztja a fának,máris visszapattant a havas oldalra. Rozi egyrebosszúsabban húzkodta. Átkulcsolta. Viaskodott vele.Egészen beleizzadt a nagy igyekezetbe, de nem bírt amakacs létrával. Az mindig visszaugrott a gyümölcstelenoldalra. Egyszerre észrevette, hogy a másik Rozi és az ötkiskutya nevet. Egyedül a kisfiú maradt komoly. Sóvárszemmel nézett fel az almákra.

- Mit nevettek? - er lködött Tücsök Rozi sért dötten. - Inő ő

-kább segítenétek! Ez a szegény kisfiú eleped az almájáért!



- Hiába akarnánk segíteni - mondta neki a másik Rozi -, ittsoha semmi nem változik. Tehát a létrát sem lehetelmozdítani a helyér l.ő

- Havvauhau, mert minden úgy jó, ahogy van! - sikongtak akiskutyák.

- Majd én megmutatom nektek, hogy ez a kisfiú mégis fogalmát enni! Nem kell nekem ilyen csökönyös, szemtelen létrahozzá ! Csak eresszen gyökeret ott, ahol áll ! - kiáltotta

Tücsök Rozi. Nekirugaszkodott, és többszöri próbálkozás utánnagy keservesen felkapaszkodott a fára. Addig ágaskodott,míg elérte az egyik alacsonyabban függ fényes, piros almát.ő Leszakította.

- Vigyázz ! - szólt le a kisfiúnak. - Kapd el ! - És lehajítottahozzá… a puszta leveg t! Mert a fényes, piros alma újra ottő

volt régi helyén, ahonnan az el bb leszakította.ő- Gyere csak le ! - mondta neki a másik Rozi hidegvérrel. -A tavaszponton ez a törvény. Nem lehet kijátszani.

Tücsök Rozi bosszankodva lemászott a fáról. A kisfiút is saj-nálta, aki újra odament a létrához, és rángatni kezdte.

- De honnan tudja ez a kisfiú, hogy ezen a fán n nek aő legjobb almák a világon? Hiszen soha egyetlenegyet semkóstolhatott meg bel lük - kérdezte a másik Rozitól, mikorő elindultak a tisztáson.

- Az emberek mindig azt tartják a legkívánatosabbdolognak, amit nem érhetnek el ! - szögezte le Takács Rozi aközismert igazságot.

- Hauvau, -hová vezessünk benneteket? - ugatták akiskutyák körülöttük ugrálva. A játszótérre? Az állatokhancúrozó ligetébe? Homokvárvetélked re?ő

- Mindenhová ! - jelentette ki Tücsök Rozi nagy lélegzettel.Hirtelen eszébe ötlött valami: - Te mondd ! - kérdeztemegtorpanva. - Hány éves lenne ez a kisfiú, ha nem itt élne

az álló id kertjében, hanem a Földön, mint a többi gyerek ?ő- Ki tudja? Talán százéves. De lehet, hogy háromszáz -adta meg az elgondolkoztató választ Takács Rozi. Tücsöknek nem sok ideje maradt a csodálkozásra, mert

fülüket újabb zajongás ütötte meg. Az útfordulónál eléjükbukkant a korcsolyapálya. Most látták csak, mennyi gyereksiklik, forog, táncol rajta. De közelebb érve még valamitészrevettek. A pálya egyik oldalán egy kisfiú meg egy kislányrótta a köröket. Emelgették a lábukat, nagyokat ugrottak,

azután óriási lendülettel háttal egymásnak ütköztek.Mindkett elesett. A jégen ülve haő talmas sírásban törtek ki. Tücsök Rozinak rögtön megesett rajtuk a szíve. Odasietett



hozzájuk. Közben maga is csaknem elvágódott a csúszos jégen. Mindkét gyereket felsegítette.

- Figyeljetek jobban - mondta nekik. - Korcsolyázás közbennézzetek hátrafelé is !

A két gyerek anélkül, hogy fáradozását megköszönte volna,

újra ott körözött, forgott, ugrált a jégen. Majd nagycsattanással egymásnak ütköztek. Háttal, ugyanúgy, mint azel bb. A csilloő gó, hideg jégen ülve torkukszakadtából b gtek.ő

- Azért sem emellek föl benneteket! - kiáltotta Tücsök Rozimérgesen. - Buták vagytok ! - Elfordult t lük.ő

Mikor visszanézett, még látta, hogy megint a pályánköröznek, háttal egymásnak ütköznek, elesnek és b gnek.ő

- Nahát ! - háborgott a másik Rozihoz fordulva. - Ezek soha-sem tanulják meg, hogy ha valamit rosszul csinálnak, azt

másodszor jobban csinálják ?- Persze hogy nem. Mondtam neked, hogy itt soha nemváltozik semmi.

Újra felhangzott a csattanás és a sírás.

- Gyerünk ! - mondta Tücsök Rozi türelmetlenül. - Elegemvan ebb lő a két ostoba korcsolyázóból ! Olyan az egész, mintmikor elromlott a lemezjátszónk, a t mindig ugyanazon aű sávon forgott, és az énekes folyton egyetlen dalrészt

ismételt.- Körülbelül olyan - bólintott a másik Rozi.- Gyertek az állatok hancúrozó ligetébe! - ugatta az ötkiskutya. - Hauvauvau! Ott mindig tavasz van ! Ott lakunkmi is ! - Jó ! - mondta Tücsök Rozi megéledt kíváncsisággal.Ellenkez irányba fordultak. A tisztás felén túl elfogyott aő hó a lábuk alól.Az öt kiskutya átcsörtetett egy él sövény nyílásán. A kétő

kislány követte ket. Tücsök Rozi megfelejtkezett mindenő

bosszúságáról. Ezüstfonadékos patak partján, amely átlátszó,kék tóvá szélesedett, annyi kis állat ugrándozott,hempergett, nyihogott, makogott, brummogott a selymesenringó f ben és a fák lenyúló ágkarjai között; amennyitű elképzelni sem tudott egyszerre. A vízben is állatkáknyüzsögtek. Vadkacsa, szárcsa, hattyúfiókák, de fókák,vidrák, delfinek, pingvinek is. A fákon mókusok cikáztak, ésapró majmok ringatták magukat. Ráncos homlokú, öklömnyikutyák oroszláncsecsem kkel birkóztak, amelyeknek mégő

alig nyílt ki a szemük. Kismacskák botladozó rókákkal,pelyhes, fehér nyulakkal kerget ztek. Egy törpe póni ló hátánő mackó lovagolt. Kis elefánt hosszú nyakú, vékony lábú



zsiráfbébivel faleveleket legelt egy fáról. A leveg tő madárének sz tte át éles kristályfutaő mokkal: S a kisállatokkal gyerekek játszottak, kerget ztek, hemő peregtek.Labdáztak velük, ölbe kapva dédelgették, simogatták, etettékket.ő

Tücsök Rozi nagyon megirigyelt egy kislányt, aki ráncosarcú, gyerekszer csimpánzpólyásbabát tolt egyű babakocsiban. A kocsi takarója, a majmocska féjköt je éső kabatkája csupa csipke és szalag volt. A kislány id nkéntő megállt, a csimpánzbabát kiemelte a kocsiból, éscuclisüvegb l megszoptatta.ő

- Hogy hívják a csimpánzbabádat? - kérdezte t le.ő- Zuzunak - mondta a kislány büszkén. - Sohasem fog meg-n ni. És én sem. Itt mindig együtt maradunk. - Visszatetteő

az öreg arcú majompólyást a kocsiba, és elégedettentovábbtolta.- Ez nagyon jó lehet! - tört ki Tücsök Roziból vágyakozva. -

Mert ha egy ilyen kis csimpánz megn , ki tudja, mi történikő vele? Elveszik a gazdájától, és az állatkertbe zárják.Ketrecbe. Vagy beteg lesz és harapós. Öreg majmok néhanagyon barátságtalanok.

- Én nem vagyok olyan bizonyos benne, hogy a kislánynakis jó az, hogy soha mást nem csinálhat, mint hogy tologatja

és cuclisüvegb l megszoptatja ezt a kis majmot.ő

- Miért ne volna jó? - kelt védelmére Tücsök Rozi.- Mert az volna természetes, hogy kés bb, ha megn , nekiő ő legyenek saját gyerekei. Vagy azt hiszed, egy csimpánz,akármilyen édes, tanulékony és okos, pótolhatja azembereket?

Tücsök Rozinak nem volt ideje felelni. Figyelmét elvontaegy kövér fiú, aki a tópartról rozoga csónakot taszított rá avízre. Haja kócos, arca izzadt volt, s látszott, hogy sírássalküszködik.

A csónakkal való vesz dés közben egyre kiáltozott, hangő - jában zokogás búj kált : - Csituri ! Azonnal gyere ki a vízb l !ő Hallod? ! Hogy mertél olyan messzire beúszni? Rögtön gyereki, ha mondom, mert érted megyek, és bezárlak egyuborkásüvegbe!

Nagy nehezen rátaszította a csónakot a vízre, beleült, éskét kezével evezve elindult rajta a tavon. A csónak billegett,majd egyre mélyebbre merült. A kövér fiú kétségbeesettenkapálózott a vízben, és kiabált: - Segítség ! Segítség !Húzzanak ki !

Tücsök Rozi berohant érte a vízbe. Néhány lépés utánúsznia kellett, mert a talaj elveszett a lába alól. A rémült fiú



csaknem a víz alá nyomta t is, annyira kapkodott,ő csapkodott maga körül. Végre partra vonszolták egymást.

- Ki az a Csituri? - kérdezte a fiútól lihegve.- A kis pingvinem. Miatta jöttem ide. Nagyon hálátlan,

h tlen kis állat. Mindig elcsatangol t lem - mondtaű ő

szuszogva és csurogva, de már újra taszítani kezdte acsónakot a vízre, amely megint ott volt mellette a parton. Tücsök Rozi megragadta a karját.- Várj! Mit csinálsz? Elment az eszed?! Nem látod, hogy eza csónak lyukas ? Legalább foltozd be valamivel ! Megint elfogsz süllyedni vele !A fiú lerázta a kezét, és beszállt a csónakba.- Ne tör dj vele! - mondta neki a másik Rozi. - Nem tehető mást, mint amit már számtalanszor megtett. Az számáraő

is megállt az id .ő- Akkor én nem akarok az álló id kertjében élni! - fakadtő ki Tücsök Rozi. - Én ki akarok jutni innen! - jelentette kihatározottan.

- Rendben van. De ahhoz a másik jelszót is meg kelltudnunk. Azt, amelyik kivezet innen.

- Majd megkérdezzük a kiskutyáktól!Az öt kiskutya azonban egészen furcsán viselkedettegyszerre. Fülük lelógott. Farkukat behúzták, orrukat szinte

a hasuk alá dugták, mintha kerestek volna ott valamit. Ésmeg se mukkantak.- Nos ? Miért nem mondjátok meg a kivezet jelszót ? -ő

hajolt le hozzájuk Tücsök Rozi. Fel is emelte az egyiket,amelyiknek a homloka a leggondterhesebb volt a sok ránctól,mintha valaki túl b re szabta volna a kezeslábas öltönyét.ő

A kiskutya hunyorgott, és rendkívül szerencsétlen arcot vá-gott. Még nyiszogott, nyüszített is, és alázatosbocsánatkéréssel végignyalta Tücsök Rozi kezét.

- Ezzel nem fizetsz ki! Halljuk a jelszót! - rázta meg TücsökRozi a leveg ben a boldogtalan kiskutyát.ő- N . . . nem mondhatom meg - nyöszörögte az végül. - Nem

szabad. Ha elárulom, nem jöhetünk többé vissza ide. Csak timagatok találhatjátok ki. De miért akartok mindenáronelmenni az álló id kertjéb l? Hiszen itt minden nagyszer !ő ő ű

- Egyáltalán nem olyan nagyszer minden, ahogy els pillaű ő -natban hittem! Mert nemcsak a szép és jó dolgok maradnakváltozatlanok, hanem a rosszak, hibásak, értelmetlenek is ! Itt

senki nem tanul semmi újat ! Még a saját kárán sem ! Mindenbutaságát megismétli. Pedig azért élünk, hogy mindent



megjavítsunk, és még jobbá tegyünk ! Minden rajtunk múlik !És az álló id kertjén kívül ez így is történik. Tudd meg!ő

De a kiskutya már nem volt bosszús. Egész pofája sugárzotta vidámságtól. Valamennyi fehér tejfoga kilátszott, ahogy csa-holva, szélesen nevetett. .

- Mit nevetsz? - kérdezte Tücsök Rozi gyanakodva. A kiskutyarákacsintott.- Örömörnben nevetek, mert kitaláltad a jelszót! Most mármegmondhatom. A jelszó : MINDEN RAJTUNK MÚLIK!Ahogy a tavaszpont légörvényéhez érkeztek, és Tücsök

Rozi hangosan belekiáltotta ezt a mondatot, nemcsak az állóid kertő jéb l röppentek ki egy szempillantás alatt, hanemő haza is pottyant saját ágyába. Arra riadt, hogy Zsófi néniaggódva föléje hajol.

- Nem tudom, mi történt veled az utóbbi id ben ! Egyreő gyakrabban beszélsz álmodban. Lehet, hogy nagyon hirtelenn sz. Attól van.ő

- Persze - hagyta rá Rozi.- Le kell hajtanom a szoknyáidat meg a farmerodat. Ígymár nem is illik járni.- Igazán? - S Rozi egyszerre nagyon örült annak, hogy nem

marad mindig egyformán kicsi, mint azok a gyerekek ott atavaszponton, az álló id kertjében.ő

A FELH -JEGELŐ Ő

- Még jó, hogy ma vasárnap van, és az eső is esik. Lesz időm a varrásra. Holnapmár rendesebben mehetsz iskolába - mondta Zsófi néni.Rozi máskor zúgolódott, ha a vasárnapot a szobában kellett töltenie, most azonbanészre sem vette az ablakon túli világot. Segített Zsófi néninek felfejteni a ruháialsó szegélyét. Türelmesen állt a tükör előtt, míg az egyenesre tűzködte a hajtást

rajta. Egyszerre felnőttnek érezte magát. Mintha az arca is megváltozott volna. Aszeme megnőtt. Az ujjai hosszabbak lettek.

- Zsófi néni - kérdezte ünnepélyesen. - Ugye, én máregészen nagylány vagyok ?

- Hát még nem egészen - sz rte a szavakat Zsófi néni gomű -bost kkel a szájában. - De egy fél év alatt legalább öt centitű n tő tél. Ha ilyen gyorsan csinálod, nemsokára hosszabb leszel,mint Simonyi Zizi !

- Igazán? ! - Rozit forróság öntötte el erre a gondolatra.Öszszeborzongott. Arca kipirult. Csak Zsófi néni észre ne



vegye, milyen meleg a homloka. Holnap nem hiányozhat aziskolából ! A nyomozás miatt.

- Zizit senki se érheti utol a növésben - mondta sietve. -Zizi iszonyúan nagy!

- Nem nagy. Csak magas. Hórihorgas. Nyakigláb. Tudod, mi

a különbség a nagy és a magas ember között?- Nem tudom.

- A mi öreg doktor bácsink például igen kis termet , mégisű nagy ember. Mert harminc éve gyógyítja a betegeket, okos,

jó, és mindenki tiszteli. Mikor gyerek voltam, ismertem egymajdnem két méter magas embert, aki jámbor és barátságosvolt, de nem tanult meg sem írni, sem olvasni. A mi doktorbácsink még a derekáig sem ért volna fel, ennek ellenére

nem lehet kétséges, melyik közülük a nagy, és melyik amagas. Érted a különbséget?

- Értem - bólogatott Rozi buzgón, és szerette volnahozzátenni, hogy ha lehet, olyan ember akar lenni, mint aő doktor bácsi, de legalább akkora, mint Simonyi Zizi, mégishallgatott inkább. Valahogy nem szívesen emlegette volnamost a doktor bácsit. Szerencse, hogy a borús homálybanvillanyt kellett gyújtani, s a fény megsápasztotta ég arcát. Aő tévé aztán végképp elterelte róla Zsófi néni figyelmét.

Folyton belealudt a színdarabba, amit együtt néztek, és fel-felriadva egyre kérdezgette Rozitól, anyutól vagy aputól : kiaz, aki megjelent a képerny n, mit csinál ott, és mi történikő tulajdonképpen?

Ezúttal Rozi is alig várta, hogy ágyba bújhasson.Bizonyosan az es s id teszi annyira kábulttá. A homlokaő ő tüzelt, a lába hideg volt. Összehúzta magát a takaró alatt, desehogy se tudott átmelegedni. Aztán egy id múlva rájött,ő miért. Valahogy átkerült az erkélyajtó küszöbén a

Gyerekcsillagra, de egyedül. A másik Rozi nem volt sehol. Ésmegint ott tolongott körülötte egy csomó duzzadt, fehér,hideget árasztó felh . Mikor a b réhez értek, érezte, olyanő ő kristályosan kemények és dermeszt ek, mint a jég. Ha egyető ellökött magától, az a többieknek üt dött, és hirtelen olyanő élesen pendül , csörömpöl üvegcsengés támadt, minthaő ő száz meg száz poharat egyszerre a k re ejtettek volna. Már aő füle is zúgott a lármájuktól. Hirtelen ráismert az egyikfelh ben arra a jégkék szem , szemtelen pamacsra, amelyikő ű

el z nap a lábára telepedett. Úgy látszik, az volt a kedvencő ő helye. Rendkívül felfuvalkodott, tolakodó felh volt. Megint aő



lábára ült, súlyosan, mint a sószsák, egy reszel sető szusszantott, és azt mondta :

- Mit akarsz itt a Gyerekcsillag felh -jegel jén, Tücsök? Neő ő -ked nem itt a helyed !

- Semmit sem akarok ! Nem magamtól jöttem ide -

dideregte Rozi. - Azt sem tudom, mi az a jegel !ő- Felh néni frizsiderje. De gyerekeknek nem szabadő

bejönni ide. Tilos. És mi, a jégcsillagok sem szökhetünk kibel le.ő

- Te a múltkor mégis kiszöktél a felh -frizsiderb l, és ráültélő ő a lábamra !- Rozinak már hangosan vacogott a foga.

- Meg is bántam. Majdnem elolvadtam t led. Húj, de utálomő a meleget ! Jobb lesz, ha te is eliszkolsz innen ! Hallod? !

- Hallom ! Ne csörögj és csikorogj annyira ! Inkább aztmondd meg, hogy kerüljek ki innét!

- Várj ! Majd együttes er vel kilökünk innen. Azt hiszed, neő -künk kellemes egy eleven kályhával együtt lenni ?

Vad csengés-bongás támadt. A többi jégcsillag mind feléjüktódult.

- Vigyázz ! - csörömpölték. - Hóóó-rukkk!Rozi nagyot rándult az ágyban. Verejték öntötte el, mégis

fázott. Mintha a jégfelh még mindig ott ült volna a lábán.őZsófi néni hangja rezzentette hirtelen teljes éberségre:- Megint kidugtad a lábad, pedig éjszaka nagyon lehül a szoba

leveg je. Még csak az kell, hogy megfázz nekem !őRozinak összever dtek a foő gai. Halántéka lüktetett.- Azért olyan a lábam, mint a jégcsap - mondta kábultan, -

mert az a szemtelen jegel ...- Hirtelen elhallgatott. Ma van aő nyomozás ! Ha Zsófi néni betegnek nyilvánítja, akkor nemvehet részt benne. Kiugrott az ágyból, és öltözni kezdett.

Zsófi néni szemét és kezét azonban nem lehetett megcsalni.- Hohó, barátom! A fejed forró, és csupa verejték a tested!Feküdj vissza szépen!

–Lehúzta róla a fürd köpenyét, és akárő hogy tiltakozott,könyörgött, sírt, már hozta is a h mér t.ő ő

A h mér higanyszála csaknem harrnincnyolc fokig futottő ő fel.- Ágyban kell maradnod ! Telefonálok a doktor bácsinak. Ad-dig is f zök neked mézes hársfateát - jelentette kiő

határozottan.



Rozi úgy érezte, vége a világnak. Nem tudta, a jégcsillagtólvagy az elkeseredést l rosszabbodik-e a közérzete. Folytonő az órát leste.

A délel tt csak elmúlt valahogy. Zsófi néni már meguntaő hallgatni a rimánkodását: csak egy órára engedje el délután.

Várnak rá !- Ha iskolába nem mehettél, a nyomozásra sem mehetszel ! - mondta Zsófi néni határozottan. - Még csak az kellene,hogy lázasan kódorogj az udvaron. Tüd gyulladást akarsző kapni? !

Délután eljött a doktor bácsi. Alaposan megkopogtatta Rozimellét. Nagyokat kellett sóhajtania. Aztán kishallgatócsövével úgy hallgatózott a hátán, mintha valamiérdekes telefonbeszélgetésre figyelne a tüdejében. Megnézte

a torkát is.- Írok egy kis izzasztót, és néhány nap múlva kutya baja! -mondta az izgatott Zsófi néninek. Aztán rámosolygott Rozira.- Tudod már, mi lesz bel led, ha feln sz?ő ő

Rozi csak vállat vont. Nem volt kedve beszélgetni. De adoktor bácsi úgy tett, mintha észre sem venné barátságtalanmozdulatát.

- Szeretsz rajzolni? Rozi nemet intett. - Olvasni?- Azt igen - szaladt ki Rozi száján. - És meséket kitalálni?

- Kitalálni?- Olyan történeteket, amelyek veled is megtörténhetnének.- Olyanokat . . . szoktam - vallotta be Rozi vonakodva.Csengettek. Zsófi néni kisietett a szobából. Az el szobábanő

beszélgetni kezdett a szomszéd nénivel.Rozi maga sem értette, hogy történt, de egyszer csakelmondta a doktor bácsinak a másik Rozit és aGyerekcsillagot. Talán mert a doktor bácsi egy olyan kistermet , gyerekszem „nagy ember" volt, és látszott rajta,ű ű

rögtön megérti, mir l van szó. Egyetlen pillanatig nemő

kételkedett benne, és nem nevette ki érte. S t.ő- Velem is pontosan ez történt a te korodban - bólintott

komolyan. - Nekem is volt egy tökéletes másik alakom,akinek minden sikerült, és egy Gyerekcsillag-félém, ahovágyakran kirándultam.

- Most már nem tetszik kirándulni oda?- Nincs rá szükségem. Mert a másik alakom összeköltözöttvelem azóta. Azt is mondhatnám, mindketten közös b rbenő élünk. A csillag pedig, ahol végül is mindaz beteljesül, amitkívántam magamnak, ez a föld itt, amelyen járok.- A doktor bácsi mit kívánt magának?



- Azt, hogy orvos legyek. Már egészen kisfiú korombanelképzeltem ezt az orvosi táskát, amelyet a kezembenhordok mindig, és a névtáblámat az ajtómon. Annyiraer sen elképzeltem, hogy beteljesült. Látod.ő- Attól teljesült be, hogy er sen elképzelte?ő

- Nemcsak attól - nevetett a doktor bácsi. - De attól is. Min-denesetre iskolába, egyetemre is jártam közben. Letettema vizsgáimat, és persze gyakorlatot is folytattam. Nem ismellesleg.

Mikor a doktor bácsi elment, Rozi egy fél órán át olyancsendesen feküdt, hogy Zsófi néni nyugtalanul megkérdeztet le : - Fáj valamid?ő

- Nem. Csak gondolkodom.- Min gondolkodol?

- Azon, hogy, mi lesz bel lem, ha felnövök.ő- És rájöttél már?

- Igen: Orvos szeretnék lenni. - Jó - bólintott Zsófi néni. - Detudod-e, hogy ahhoz nagyon sokat kell tanulni?- Az nem baj.- És kiket fogsz gyógyítani?- Gyerekeket.Hirtelen felcsengett a telefon. Zsófi néni beleszólt a

kagylóba : - Halló! - Csodálkozó arcot vágott. - Kicsoda? Deigen. Kitakarózott éjszaka, és megfázott. Akarsz beszélnivele? - Rozi felé nyújtotta a hallgatót. - Téged keresnek! -mondta jelent ségteljesen.ő

- Engem? Kicsoda? - Rozi nagyon meglep dött. Anyuékonő kívül még soha senki nem hívta telefonon.

- Simonyi Zizi !Rozi csak szorította a kagylót a füléhez, és nem mertmegszólalni.

- Beszélj már ! - nógatta Zsófi néni.- Szia ! - nyögte ki végül rekedten az izgalomtól.- Hogy vagy? - hallotta messzir l Simonyi Zizi vontatottő hangját.- Köszönöm jól. És te? - Én is.- Megtaláltuk !- Mit?- Anyukád fülbevalóját. A játszótéren, egy fa tövében.- Hát . . . mégis megtartottátok a nyomozást? ! - dadogta

Rozi boldogan.- Persze ! A fiúk is részt vettek benne. Nagyítót, csipeszt,keszty t, álarcot is hoztak magukkal; és ujjlenyomatotű



vettek minden padról meg a fülbevalóról. Átfésültük azegész környéket. Összeadtunk pénzt, és vettünk egy csomórágógumit meg csokit. Az volt a jutalom.- Ki találta meg? - Rozi alig ismert rá saját hangjára.- A Tell Vili. Lantos Nusi azt mondta, azért találta meg a

Vili, mert a zsebében volt egész id alatt, és talán rejtetteő ő vasárnap a fa tövébe.Suller majd felviszi hozzátok. Jó?- Jó! Köszönöm, Simonyi. Igazán klassz t led, Simonyi !ő

Én . . . én majd meghálálom neked, mert . . . nagyon jóbanvagyok veled, Simonyi ! Életemben el ször beszéltemő valakivel telefonon anyuékon kívül, és az te vagy,igazánból. Nekem most lázam van, de néhány nap múlvamár felkelhetek, és akkor a doktor bácsi fekszik bele az

ágyamba, azt mondta, ráfér egy kis pihenés. Én isgyerekorvos leszek, rengeteget fogok tanulni, de titokbankis állatokat is gyógyíthatok, ha akarok. Lanzmanntörpepapagáját is én gyógyítom meg, ha beteg lesz.Petikének hívják, és találkoztam vele a Gyerekcsillagon;nagyon jól van, Lanzmann-nak nem mertem megmondani,mert féltem, hogy nem hiszi el és . . . - Most már ömlöttRoziból a szó, míg Zsófi néni el nem vette t leő a kagylót.- Köszönjük a telefonhívást, kislányom. Nagyon jólesett.

Majd a jöv héten, ha Rozi meggyógyult, te is eljössző

hozzánk egy finom csokoládékávés, kalácsos uzsonnára,Szervusz. A viszontlátásra !

- Szia, Simonyi ! - suttogta Tücsök Rozi a helyére tetttelefonkagyló felé.

Visszafeküdt a párnájára, és nagyon csendes volt egy ideig. Jól érezte magát a puha paplan alatt. Mintha védettmadárfészekben pihent volna. Most nem gondolt aGyerekcsillagra, hanem csak arra, milyen finom neki itt. Igen,

itt és ma. A szüleivel és Zsófi nénivel. Milyen nagyszer ,ű hogy iskolába járhat, és Suller a legjobb barátn je. Lanzmannő betartotta az ígéretét, és Simonyi Zizi felhívta telefonon. TellVili nekiajándékozta a lekváros buktáját, és barátságosanrávigyorgott. Valamennyien részt vettek a nagynyomozásban, hogy a fülbevalót visszaadhassa anyukájának.Mert valójában hozzájuk tartozik. Nem háromszáz év múlva,hanem ebben a szép, otthonos jelenben.

Észre sem vette, mikor aludt el mélyen, békésen és álomtala-nul.



Néhány nap múlva az iskolában, ahogy elcsengették atízpercet, Rozi szándékosan meglassította a lépteit. Várta,hogy a többiek mind kitóduljanak a tanteremb l. Sullerő azonban megállt az ajtóban, és visszanézett rá.- Fordulj csak meg ! - szólt rá. - Mi történt a szoknyáddal? -

Zsófi néni leengedte. Mert öt centit n ttem.őSuller arca elborult.- A te szoknyádra is ráférne már az igazítás ! Csudáramegnyurgultál - tette hozzá Rozi gyorsan, hogymegvigasztalja.- Igazán?- Suller szemében újra kisütött a nap. - Majd szólokanyunak. Jössz?- Rögtön. Csak átveszem magamban a földrajzot.De Rozi nem a földrajzzal foglalkozott. A folyosó hajlatához

érkezve, kezét leeresztette, ujjait behajlította, mintha orvositáskát vitt volna benne. Még a súlyát is érezte. Azt is el tudtavolna sorolni, mi minden bújik meg a táska zsebeiben. Agyógyszerek, sztetoszkóp, injekciós t k, vatta és alkoholű mellé különféle elképzelt játékokat is tett bele, hogy gyerekpácienseit megnyugtassa velük, és figyelmüket elterelje avizsgálatról. Kis türelemjátékot, felhúzható autót és együveggolyót, amelyben hózivatar támadt, ha rázták. Azt avidáman hunyorító mosolyt is leutánozza majd, amellyel a

doktor bácsi a szobába lép. Két ujját vidám köszöntéssel ahomlokához emeli, valahogy így és . . . Hirtelen összerezzent.Az ablakpárkányon megint ott gubbasztott Zubori Muci, akicsodálkozva visszaköszönt neki :- Szia, Takács !Azt mondta, „Takács". Nem a csúfnevén szólította. Észrevette,milyen nagyot n tt. Vagy talán meglátta benne a „másikő Rozit" ?- Szia, Zubori! - emelte meg a hangját kedvesen.

Persze. Az elmúlt éjszaka azért nem jött el érte Takács Rozi.Minek jött volna? Már nem járt külön utakon. Nemkalandozott el t le. Mindig vele maradt. „Összeköltözött vele"ő - ahogy a doktor bácsi mondta. Belebújt a b rébe. Mert mostő valóban maga az a kislány, aki szeretett volna lenni.ő

Lépteit meggyorsította. Suller után sietett az udvarra. De akezében ott vitte a képzelt orvosi táskát. S abban semkételkedett már, hogy ha nagy szorgalommal igyekszik, ésfolyton feléje halad az el tte nyíló éveken át, a jöv nekő ő

valamelyik pontján elérkezik ahhoz a fémtáblához is,amelyen ez a felirat világít: DR. TAKÁCS ROZÁLIAGYERMEKGYÓGYÁSZ



Documents

Szepes Mária Gyerek Csillag