8
Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE) Kodály Zol- tán Mûvelõdési Házának 60. születésnapját december 16-án. A megemlékezés az intézmény külsõ falán elhelyezett emléktábla- avatással vette kezdetét. Az emléktáblát Papp Zoltán, a MÁV Szakszervezet elnökségi tagja leplezte le. Ünnepi köszöntõt Cseresnyés Péter alpolgár- mester, országgyûlési képviselõ, Rankasz Dezsõ, a MÁV Zrt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettese és Molnár Géza, a VOKE elnöke mondott. A város Csengery útján álló „Lányi”-féle házra az 1944. évi szõ- nyegbombázás során légiakna esett, amelynek következtében az emeletes épület udvari része súlyosan megsérült, az épület lakha- tatlanná vált. Remény sem volt rá, hogy a magántulajdonban lévõ házat az idõs tulajdonosnõ újból lakhatóvá tegye, ezért a várost irá- nyító Nemzeti Bizottság a helyreállítás fejében a vasúti munkás- ságnak adta át használatra. Ezzel megkezdte a vasutasság a birtok- ba vételt. A szakszervezeti vezetõség megválasztását követõen kez- dõdött el a helyreállítás. 1945. telén már elfoglalta helyét az épület- ben a „Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszer- vezetének Nagykanizsai Helyi Csoportja”. A szervezett vasúti munkásság mind nagyobb erõt képviselt, így már gondolhattak a kulturális munka feltételeinek megteremtésére is. Gyûlések, össze- jövetelek tartására alkalmas elõadóterme a helyi vasutasságnak ezt megelõzõen nem volt. A további felújítási munkákban a vasúti munkásság nagy tömege vett részt, közben petróleumlámpa mel- lett, a bedeszkázott ablakok mögött, dideregve ugyan, de Altai Jó- zsef rendezõ irányításával már alakult az építkezésben is résztve- võk tömegébõl összeállt színjátszó gárda. Az indulásnál fõképp népszínmûveket és a haladó orosz drámaírók mûveit vitték szín- padra. A szereplõk maguk vállalták az elõadásokkal kapcsolatos maszkok, jelmezek készítését, és a szereplések alkalmával termé- szetesen a fellépõk élelmezését is. A ház 60 éves mûködését három nagy korszakra lehet osztani. Az elsõ, 1946-1976. között az a bizo- nyos „SZAKI kezdetei és elsõ fénykora”, a második, 1976. és 1993. között, valamint a harmadik (1993-2006), amikor már nem SZAKI, hanem „Kodály Mûvelõdés Ház”, szerényen és igényesen. Az 1946-os május 1-jei ünnepséget a helyi vasutasság az intéz- mény udvarán tartotta. Közben a birtokba vett épületet államosítot- ták, a vasút megkezdte az épület kulturális intézménnyé való átépí- tését. Ez az átalakítás 1952. és 1954. között folyt. Már 1948-ban megszervezõdött a vasutas férfi dalárda, az ‘50-es évek elején ala- kult meg a fotószakkör, a mozi-elõadásokra bérleti rendszert vezet- tek be. 1954. szeptember 25-26-án avatták fel a Vasutas Kultúrott- hont, ekkor vette fel Kodály Zoltán zeneszerzõ nevét. Meg kell em- líteni Nagy Antal nevét, aki 1952. és 1956. között volt az intéz- mény igazgatója, egyben a színjátszó csoport leglelkesebb támoga- tója, s a legtöbb darab szereplõje is. Az elsõ néptánc-csoport a ‘60- as években mûködött Németh Jenõ vezetésével. Zenekarai is vol- tak a háznak, és a mai városi televíziózás csírái is a Kodályban gyö- kereznek. Az ott megalakuló Kamera ‘67 Filmklub tagsága Szent- györgyi Leventével az élen éveken át készítette filmjeit. Az 1970- 80-as években hivatásos mûvészek, politikusok, élvonalbeli újság- írók szerepeltek az intézményben. Például Ruttkai Éva, Ráday Im- re, Keres Emil, Pitti Katalin, Bodrogi Gyula, az újságírók közül Lipovecz Iván, Kondor Katalin és társaik. A téli báli szezonban a szombat és vasárnap esték a vasúti szolgálati ágak, közösségek vi- galmaival teltek. A legjelentõsebb ifjúsági közösség a munkahely- hez kötõdõ Ifjúsági Mûszaki Klub volt. Az intézmény programjai- nak természetesen nemcsak a vasutasok voltak a nézõi, hanem más városi polgárok is. A mûvelõdési ház évtizedek óta híres a népmû- vészetet bemutató kiállításairól, ilyen volt például az Alföld élõ pásztormûvészetét bemutató, vagy a Vankóné Dudás Juli képeit felvonultató kiállítás. A népmûvészeti témákat követte a vasúttör- téneti témák sora, amelybõl kikerekedett egy, az intézmény által kezdeményezett és gondozott vasúttörténetet kutató, megörökítõ program. Az intézmény kezdeményezésére és közremûködésével a MÁV finanszírozásában és a Thúry György Múzeum rendezésé- ben megszületett a vasútállomás várótermében a 140 éves a Vasúti Közlekedés Nagykanizsán címû állandó kiállítás, amely azóta is a város nevezetességei közé tartozik. A népmûvészeti jellegû progra- mok egy országos hatáskörû kiállítás sorozattal teljesedtek ki a há- romévente megrendezett Országos Vasutas Népmûvészeti Kiállí- tással, amelyet idén 7. alkalommal bonyolítottak le. A házban nap- jainkban számtalan kulturális közösség, csoport, együttes, klub és civil szervezet mûködik. 1993. óta a vasutas mûvelõdési házakat már nem a szakszervezetek tartják fenn és mûködtetik, hanem az intézményekbõl létrejött Vasutas Országos Közmûvelõdési és Sza- badidõ Egyesület. A ház üzemeltetését ezen kívül az önkormányzat támogatása, valamint az állami pályázatok teszik lehetõvé. Az in- tézmény vezetõi voltak: a magánházból kultúrházzá való átépítés- kor rövid ideig Kertész Vince, majd Nagy Antal, Honfi Ferenc, 1976-tól Mónai Zsuzsanna, 2005. októberétõl pedig Kámánné Szép Terézia irányítja a házat. 2005. elején az Erkel Ferenc Olajipa- ri Mûvelõdési Ház beolvadt a Kodály Zoltán Mûvelõdési Házba, azóta az „olajos” csoportok is itt tevékenykednek és mûködnek. A múltra emlékezve kiderült, milyen gazdag kulturális élettel büsz- kélkedhet a ház, s a jövõ nemzedék feladata tovább öregbíteni az intézmény hírnevét. A gálaest zárásaként Molnár Géza, a VOKE elnöke megköszönte Mónai Zsuzsanna és Fehér Imre egykori igaz- gatók munkáját, majd Kámánné Szép Terézia ajándékot adott át az egykori vezetõknek és a mai csoportvezetõknek. Ez alkalomból Kudela József a MOL Bányász Szakszervezet elnöke egy barokk Borbála-szoborral köszönte meg Fehér Imre tevékenységét. A megemlékezés a ház 60 éves évfordulójára rendezett emlékkiállí- tás megtekintésével és állófogadással zárult, ahol Marton István polgármester mondott pohárköszöntõt. Bakonyi Zsóka 60 éves a Kodály Zoltán Mûvelõdési Ház Virágcsokorral, emléklappal és ötvenezer forint értékû ajándékutalvánnyal köszöntötte a város elsõ újszülötteit, valamint édesanyáikat Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester. A babákat és a boldog mamákat Antal Istvánné, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Szervezetének vezetõje, valamint Nemesvári Márta, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének helyi koordinátora is megajándékozta. Gebri Ge- orgina 3300 gramm súllyal és 53 centiméterrel január 1-jén 11 óra 24 perckor, Pintér Dóra pedig 3600 gramm súllyal és 55 centiméterrel 14 óra 25 perckor látta meg a napvilágot. Mindkét babát fiútestvér is várja otthon. Kanizsa Az elsõk XIX. évfolyam 1. szám 2007. január 4. Megjelenik: 21000 példányban DÉL-ZALAI HETILAP 1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1

1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok OrszágosKözmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE) Kodály Zol-tán Mûvelõdési Házának 60. születésnapját december 16-án. Amegemlékezés az intézmény külsõ falán elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét.

Az emléktáblát Papp Zoltán, a MÁV Szakszervezet elnökségitagja leplezte le. Ünnepi köszöntõt Cseresnyés Péter alpolgár-mester, országgyûlési képviselõ, Rankasz Dezsõ, a MÁV Zrt.humánpolitikai vezérigazgató-helyettese és Molnár Géza, aVOKE elnöke mondott.

A város Csengery útján álló „Lányi”-féle házra az 1944. évi szõ-nyegbombázás során légiakna esett, amelynek következtében azemeletes épület udvari része súlyosan megsérült, az épület lakha-tatlanná vált. Remény sem volt rá, hogy a magántulajdonban lévõházat az idõs tulajdonosnõ újból lakhatóvá tegye, ezért a várost irá-nyító Nemzeti Bizottság a helyreállítás fejében a vasúti munkás-ságnak adta át használatra. Ezzel megkezdte a vasutasság a birtok-ba vételt. Aszakszervezeti vezetõség megválasztását követõen kez-dõdött el a helyreállítás. 1945. telén már elfoglalta helyét az épület-ben a „Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszer-vezetének Nagykanizsai Helyi Csoportja”. A szervezett vasútimunkásság mind nagyobb erõt képviselt, így már gondolhattak akulturális munka feltételeinek megteremtésére is. Gyûlések, össze-jövetelek tartására alkalmas elõadóterme a helyi vasutasságnak eztmegelõzõen nem volt. A további felújítási munkákban a vasútimunkásság nagy tömege vett részt, közben petróleumlámpa mel-lett, a bedeszkázott ablakok mögött, dideregve ugyan, de Altai Jó-zsef rendezõ irányításával már alakult az építkezésben is résztve-võk tömegébõl összeállt színjátszó gárda. Az indulásnál fõképpnépszínmûveket és a haladó orosz drámaírók mûveit vitték szín-padra. A szereplõk maguk vállalták az elõadásokkal kapcsolatosmaszkok, jelmezek készítését, és a szereplések alkalmával termé-szetesen a fellépõk élelmezését is. A ház 60 éves mûködését háromnagy korszakra lehet osztani. Az elsõ, 1946-1976. között az a bizo-nyos „SZAKI kezdetei és elsõ fénykora”, a második, 1976. és1993. között, valamint a harmadik (1993-2006), amikor már nem

SZAKI, hanem „Kodály Mûvelõdés Ház”, szerényen és igényesen.Az 1946-os május 1-jei ünnepséget a helyi vasutasság az intéz-mény udvarán tartotta. Közben a birtokba vett épületet államosítot-ták, a vasút megkezdte az épület kulturális intézménnyé való átépí-tését. Ez az átalakítás 1952. és 1954. között folyt. Már 1948-banmegszervezõdött a vasutas férfi dalárda, az ‘50-es évek elején ala-kult meg a fotószakkör, a mozi-elõadásokra bérleti rendszert vezet-tek be. 1954. szeptember 25-26-án avatták fel a Vasutas Kultúrott-hont, ekkor vette fel Kodály Zoltán zeneszerzõ nevét. Meg kell em-líteni Nagy Antal nevét, aki 1952. és 1956. között volt az intéz-mény igazgatója, egyben a színjátszó csoport leglelkesebb támoga-tója, s a legtöbb darab szereplõje is. Az elsõ néptánc-csoport a ‘60-as években mûködött Németh Jenõ vezetésével. Zenekarai is vol-tak a háznak, és a mai városi televíziózás csírái is a Kodályban gyö-kereznek. Az ott megalakuló Kamera ‘67 Filmklub tagsága Szent-györgyi Leventével az élen éveken át készítette filmjeit. Az 1970-80-as években hivatásos mûvészek, politikusok, élvonalbeli újság-írók szerepeltek az intézményben. Például Ruttkai Éva, Ráday Im-re, Keres Emil, Pitti Katalin, Bodrogi Gyula, az újságírók közülLipovecz Iván, Kondor Katalin és társaik. A téli báli szezonban aszombat és vasárnap esték a vasúti szolgálati ágak, közösségek vi-galmaival teltek. A legjelentõsebb ifjúsági közösség a munkahely-hez kötõdõ Ifjúsági Mûszaki Klub volt. Az intézmény programjai-nak természetesen nemcsak a vasutasok voltak a nézõi, hanem másvárosi polgárok is. A mûvelõdési ház évtizedek óta híres a népmû-vészetet bemutató kiállításairól, ilyen volt például az Alföld élõpásztormûvészetét bemutató, vagy a Vankóné Dudás Juli képeitfelvonultató kiállítás. A népmûvészeti témákat követte a vasúttör-téneti témák sora, amelybõl kikerekedett egy, az intézmény általkezdeményezett és gondozott vasúttörténetet kutató, megörökítõprogram. Az intézmény kezdeményezésére és közremûködésével aMÁV finanszírozásában és a Thúry György Múzeum rendezésé-ben megszületett a vasútállomás várótermében a 140 éves a VasútiKözlekedés Nagykanizsán címû állandó kiállítás, amely azóta is aváros nevezetességei közé tartozik. A népmûvészeti jellegû progra-mok egy országos hatáskörû kiállítás sorozattal teljesedtek ki a há-romévente megrendezett Országos Vasutas Népmûvészeti Kiállí-tással, amelyet idén 7. alkalommal bonyolítottak le. A házban nap-jainkban számtalan kulturális közösség, csoport, együttes, klub éscivil szervezet mûködik. 1993. óta a vasutas mûvelõdési házakatmár nem a szakszervezetek tartják fenn és mûködtetik, hanem azintézményekbõl létrejött Vasutas Országos Közmûvelõdési és Sza-badidõ Egyesület. A ház üzemeltetését ezen kívül az önkormányzattámogatása, valamint az állami pályázatok teszik lehetõvé. Az in-tézmény vezetõi voltak: a magánházból kultúrházzá való átépítés-kor rövid ideig Kertész Vince, majd Nagy Antal, Honfi Ferenc,1976-tól Mónai Zsuzsanna, 2005. októberétõl pedig KámánnéSzép Terézia irányítja a házat. 2005. elején az Erkel Ferenc Olajipa-ri Mûvelõdési Ház beolvadt a Kodály Zoltán Mûvelõdési Házba,azóta az „olajos” csoportok is itt tevékenykednek és mûködnek. Amúltra emlékezve kiderült, milyen gazdag kulturális élettel büsz-kélkedhet a ház, s a jövõ nemzedék feladata tovább öregbíteni azintézmény hírnevét. A gálaest zárásaként Molnár Géza, a VOKEelnöke megköszönte Mónai Zsuzsanna és Fehér Imre egykori igaz-gatók munkáját, majd Kámánné Szép Terézia ajándékot adott át azegykori vezetõknek és a mai csoportvezetõknek. Ez alkalombólKudela József a MOL Bányász Szakszervezet elnöke egy barokkBorbála-szoborral köszönte meg Fehér Imre tevékenységét. Amegemlékezés a ház 60 éves évfordulójára rendezett emlékkiállí-tás megtekintésével és állófogadással zárult, ahol Marton Istvánpolgármester mondott pohárköszöntõt.

Bakonyi Zsóka

60 ééves aa KKodály ZZoltán MMûvelõdési HHáz

Virágcsokorral, emléklappal és ötvenezer forint értékû ajándékutalvánnyal köszöntötte a város elsõ újszülötteit,valamint édesanyáikat Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester. A babákat és a boldogmamákat Antal Istvánné, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Szervezetének vezetõje, valamint NemesváriMárta, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének helyi koordinátora is megajándékozta. Gebri Ge-orgina 3300 gramm súllyal és 53 centiméterrel január 1-jén 11 óra 24 perckor, Pintér Dóra pedig 3600 grammsúllyal és 55 centiméterrel 14 óra 25 perckor látta meg a napvilágot. Mindkét babát fiútestvér is várja otthon.

Kanizsa

AAzz eellssõõkk

XIX. évfolyam 1. szám 2007. január 4. Megjelenik: 21000 példánybanDDÉÉLL-ZZAALLAAII HHEETTIILLAAPP

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1

Page 2: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

15SportNapról

ROMA KULTÚRA, MÛVÉSZETA „Roma hagyományos mesterségek” cí-

mû kiállítással vette kezdetét a „Roma Kul-turális Napok” elnevezésû rendezvénysoro-zat a Honvéd Kaszinóban. A Roma NõkOrszágos Szervezete és a helyi Cigány Ki-sebbségi Önkormányzat által szervezettprogramok legfõbb célja, hogy a többségitársadalom betekintést nyerjen a roma kul-túrába. A megjelenteket elsõként VáradiIstvánné, a CKÖ alelnöke köszöntötte,majd a rendezvénysorozatot Suki Andrásné,a Magyarországi Cigányokért Közalapít-vány munkatársa nyitotta meg. A kiállítástBicsák Miklós önkormányzati képviselõ ésKardos Ferenc, a városi könyvtár igazgató-helyettese ajánlotta az érdeklõdök figyel-mébe. A résztvevõk Ferkovics József ésSzentandrási István képeit, Kosztics Lászlóés a négy éve elhunyt Orsós Jakab fafara-gásait csodálhatták meg, de láthattak élet-képeket az 1963. és 1972. közötti idõszak-ból is, valamint figyelemmel kísérhették ahelyszínen alkotó Váradi István fafaragó ésKakas József kosárfonó munkáját.

ZSÉDA ÁLMAI

Zséda és tíz fõs zenekarának produkci-ója ünnepi hangulatba hozta a kanizsaiközönséget is a Zsigmondy-sportcsarnok-ban megrendezett karácsonyi koncerttur-nén. Az énekesnõ elsõ számai az álmokrólés a vágyakról szóltak, amibe néha belekell halni, ahogy az a kis gyufaárus lán-nyal is történt a mesében.

LESBEN A TRAFFIPAXDecember tizennyolcadikán és tizenki-

lencedikén Nagykanizsán is átfogó közle-kedési akciót bonyolítottak le a Nagykani-

zsai Rendõrkapitányság munkatársai aTISPOL, az Európai Unió közlekedésiszervezeteinek ellenõrzési tervei alapján.Az akció célja az ittas, illetve kábítószer ha-tása alatt álló jármûvezetõk kiszûrése volt.Feltehetõen az elõzetes hírverésnek tudhatóbe, hogy kevesebb volt a szabálytalanulközlekedõ autós ebben a két napban, a leg-több problémát – természetesen – ezúttal isa gyorshajtók okozták. Harmincöten észlel-ték késõn a sebességmérõ készüléket, aminem csoda, hiszen azt civil gépkocsiban he-lyezték el a rend õrei. Jelentõs számú hely-színi bírságot kellett kiszabni a biztonságiöv használatának elmulasztása miatt, két it-tas személygépkocsi-vezetõvel szembenkellett intézkedniük, drogos autóssal pedigszerencsére nem találkoztak.

NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓAz önkormányzat, a polgármesteri hivatal

és a Közalkalmazottak Szakszervezete koraestére karácsonyi ünnepségre hívta meg azegykori járási és városi tanács, valamint avárosi polgármesteri hivatal nyugdíjas dol-gozóit a Honvéd Kaszinóba. A megjelentmintegy félszáz egykori közalkalmazottatMátyás József szakszervezeti vezetõ köszön-tötte, majd a Corvin Óvoda kicsinyeinekBetlehemi játékok címû elõadását láthatták.Marton István polgármester rövid beszédé-ben méltatta az egykori tisztviselõk helytál-lását, majd a finom vacsora után a jelenlévõkörömmel vették át a meghívók ajándékát: a2007. évi színes kanizsai falinaptárt.

TITKOLT SZEREPEKHegyi Béla író Nagykanizsán játszódó

Titkolt szerepek címû regényét mutatták bea Halis-könyvtárban. A mû cselekménye a80-as évek derekának „komfort-Magyaror-szágát” veszi górcsõ alá. A regényben a fõ-hõs pappá válásának folyamatát ismerhetimeg az olvasó. A szerzõ az eseményekhelyszínéül Palint, ezt a jobb idõket meg-élt, de kissé álmos jelenû városrészt válasz-totta. Az est házigazdája Tóth Éva pedagó-gus volt. A kötet a Czupi Kiadó gondozásá-ban jelent meg.

ELBÚCSÚZTAK DR. SZABÓ CSABÁTÓL

Barátai, kollégái és egykori munkatársaiköszönték meg dr. Szabó Csaba, a kórház

december 13.

december 17.

december 19.

december 20.december 18.

KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezetõ-fõszerkesztõ: Maros Sándor. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Horváth Attila,Markó András, Szõlõsi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztõség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I.emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa,Király u. 47. I. emelet. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelõs vezetõ: László Károly.Terjesztõ: TOTAL-LAPKft. Felelõs vezetõ: Fehér Tamás. ISSN 0865-3879E-mail: [email protected]

Név: Déri Csaba.Születési idõ, hely:1961. 10.25. KörmendJátékos-pályafutásának állo-

másai: Körmendi Dózsa MTE(1974-1981, 1985-86), Szom-bathelyi Tanárképzõ (1981-85,1986-87), Falco KC-Szombat-hely (1987-89 – játékos-edzõ).

Edzõi állomásai: Falco KC(1989-1992, vezetõedzõ),Marc-Körmend (1992-95, ifi-tréner, a felnõtt csapatnál má-sodedzõ), Veszprém (1995-97),Salgótarjáni Fekete Sasok(1997-98), Matáv-Pécs (1998-99, másodedzõ), TiszújvárosiPhoenix (1998-2000), Marc-Körmend (2000-2001, másod-edzõ, utánpótlás szakág-veze-tõ), Dombóvár KC (2001-2002. Õsz), BSE (2003-2005.Nyár), Egri Fekete Sasok(2005. Õsz), MAFC (2006.Április-május). Sikerei: AMarc Körmendnél, mint má-sodedzõ kétszeres kupagyõz-tes, és kétszeres bajnoki III. he-lyezett (1992-95).

Lassan már egy hónapja Déri Csaba, a MAFCférficsapatának volt edzõje a trénere a KanizsaiVadmacskák SE nõi NB I A-csoportos együtte-sének.

– A klub vezetõi által felvázolt elképzelés egy-értelmû, vagyis ki kell harcolni a biztos bentma-radást – mondta a 45 esztendõs kosaras szak-ember. – Úgy látom, ehhez jó alapokkal rendel-kezünk, a játékosok már A-csoportos szintûek –fizikálisan biztosan. A technikájukon kell mégfinomítani, amire talán még nem jutott kellõidõ, ugyanakkor a további fizikális felkészítéstsem szabad elhanyagolnunk. Ráadásul úgygondolom, a technikai elemeken viszonylagkönnyen lehet javítani.

– Meddig szól a szerzõdése?– 2007. május 31.-ig, tehát a szezon végéig.– Elegendõ ez az idõ a bizonyításhoz?– Beszéltem már arról, hogy érzésem szerint

miben jók a kanizsaiak. Ehhez sorolhatnámmég a hozzáállást, s a fiataloknak jócskán vanjátéktapasztalatuk. Ha pedig a csapaton belü-li munka felosztását tekintjük, a következõkfontosak: képezni, tanítani kell az együttesnagy hányadát kitevõ, sok esetben még után-pótláskorú helyi kosarasokat, míg az idegen-

légiósokat (értve ez alatt elsõsorban a két ku-bait) olyan szintre kell felhozni, hogy önma-gukhoz mérten a nyerhetõ mérkõzéseken ve-zéregyéniségek legyenek.

– Ehhez nyújthat segítséget a néhány eszten-dõvel ezelõtti, a BSE nõi kosarasainál végzettszakmai munka?

– Akár, de szerintem jó referencia a Körmen-den – igaz, férfiágon – végzett utánpótlás-neve-lõ tevékenységem is. Mindenesetre lelkesen,tiszta szívvel érkeztem Kanizsára, s bízom ab-ban, hogy a közös munkának meg is lesz azeredménye.

P.L.

Lelkesen és tiszta szívvel érkezett

A tavalyi év utolsó heteiben-napjaiban kicsit más volt azAquaprofit Nagykanizsai Tungsram NB I-es sakkcsapatára irá-nyuló figyelem a minap debütáló új sztárigazolás, Polgár Juditmiatt, akit nem csupán a sportág ismerõi, de a széles közvéleményelõtt sem kell senkinek bemutatni. Sajnos, a debütálás felemásrasikerült, ugyanis a Postás Antenna Hungária MTK elleni rang-adón, az elsõ táblás mérkõzésen Polgár Judit végül kikapott neve-lõ együttesének kiválóságától, Pintér Józseftõl. Ennek ellenére akanizsaiak hazai környezetben hozták az MTK elleni meccset, 8:4arányban múlva felül ellenlábasukat, s továbbra is a második he-lyet foglalják el a tabellán a zalaegerszegiek mögött. Sõt, az év vé-gi hajrában újabb parádés eredményeket zsebeltek be.

– Bár a kanizsaiak színeiben ugyan egy csapat tagja vagyok,azért számomra a sakk továbbra is inkább egyéni sportág marad

– fogalmazott a mérkõzés után Polgár Judit, a ma már kétgyer-mekes anyuka. – Akárhogy is nézzük ugyanis, gyõzelem és vere-ség esetében is önmagammal kell „elszámolnom”, bár azt ishozzáteszem, veszíteni sohasem kellemes érzés.

Papp Nándor csapatvezetõ szintén kissé kritikus volt, de he-lyesebb, ha úgy fogalmazunk: több szemszögbõl elemzett.

– Nem mondhatom azt, hogy az eredménnyel elégedetlen len-nék – kezdte értékelését a klubelöljáró –, csak van némi hiányér-zetem Vajda Levente és Polgár Judit vesztett játszmája miatt.Sajnos, ami a sakkban igaz, az esetükben be is jött, vagyis az ele-jén történt rontást már nem lehetett a késõbbiekben korrigálni.

A Papp Nándor által említett hiányérzetet talán kissé tompít-hatja, hogy néhány nappal késõbb Balogh Csaba rapidbajnok, azAquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub pedig ezüstér-mes lett a tizenegy fordulós Felnõtt Magyar Rapid Bajnokságon.Sõt, Balogh duplázott az év utolsó napjaiban, hiszen a rapid utána schnell Magyar Bajnoki címet is elnyerte, azaz a harminc per-ces játékidejû versenyt követõen az 5-5 perces villámpartikban isMagyarország legjobbja lett. Az Aquaprofit NagykanizsaiTungsram Sakk-Klub pedig megint ezüstérmet szerzett, ígymegismételte elõzõ napi rapid sikerét.

December tizenhatodikán volt Szombathelyen a térség korosztá-lyos versenye, a II. Dunántúli Sakkbajnokság is, amelyen azAquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub fiataljai remekül sze-repeltek csapatban és egyéniben egyaránt; ugyanis az AquaprofitKobán Bálint, Zsirai Péter, Ragats Bertalan összeállítású csapataezüstérmes, Kobán Bálint egyéniben második, Zsirai Péter pedigharmadik lett. (Polgár László)

FFeelleemmááss ddeebbüüttáállááss,, kkiivváállóó hhaajjrrááA 2006-os mozgalmas esztendõ nyílsebe-

sen elszállt. Kinek-kinek hozott örömet vagyszomorúságot, szerencsét, kudarcot, re-ményt vagy lemondást, hangos bizakodástvagy csendes belenyugvást a jó szelek, vagyéppen a hangulatokat felkavaró viharok já-rása szerint. A tavaszi és az októberi válasz-tások között a szeptemberi bércsökkentés,majd az ez évre bejelentett életszínvonal-csökkenés mellett az egyes szakterületekenvárható elbocsátások komoly próba elé állít-ják a magyar embereket, elsõsorban a gyer-meket nevelõ családokat. Városunkat ezenfelül a négy év alatt mintegy megtízszerezettadóssága hozza – a hasonló méretû városokközött – különösen nehéz helyzetbe. A jelzettmegszorítások tervezett két éves negatív ha-tása ellenére a város gazdálkodása jövõreelindulhat felfelé, a drasztikus megszorítá-sok csak az idei évet jellemzik majd. Remé-lem ezt annak ellenére, hogy nem lehet teljesmértékben függetleníteni magunkat a nagy-politikától. Mi itt szûkebb pátriákban min-den erõnkkel, tudásunkkal, a stabilitásra ésa majdani felvirágoztatásra törekszünk, hi-szen „Kanizsa többet érdemel”. Tesszük ezthatározott szándékkal, s nemcsak a szokásosújévi fogadalom üres ígéretével.

Bizakodásom abból is táplálkozik,hogy az önkormányzatban helyet foglaló,meghatározó politikai erõk kinyilvánítot-ták segítõ szándékukat a várost érintõminden olyan nehéz döntés meghozatalá-ban, ami nem egyéni érdekeket, hanem alakosság többségének a javát szolgálja.

Sok vihart megért már nemzetünk ezer-éves történelme során, és kijutott ebbõl vá-rosunknak is. De minden sorscsapás, vi-lágégés után van újjászületés, van felemel-kedés. Nincs reménytelen helyzet, nincs el-veszett ügy. Minden jóért érdemes kiállni,harcolni és érdemes keresni a lehetõ leg-jobb megoldást. Ez a feladata fiatalnak,idõsnek függetlenül attól, hogy milyen te-rületen tevékenykedik, és nemcsak ma, ha-nem holnap is, és nemcsak az idén, hanemjövõre és azután és mindig, folyamatosan.Kinek-kinek a saját erejéhez, tudásához,lehetõségéhez mérten. „Mert elég a hazá-nak annyi, ha mindenki elvégzi a maga fel-adatát.” – mondta egy nagy gondolkodó.A vezetõktõl viszont elvárható, hogy meg-teremtsék ehhez a feltételeket. Noha váro-sunkban szûkültek a lehetõségek, ígérem,hogy az önkormányzat minden erejévelezek jó kihasználásán fog munkálkodni.Ha a jószerencse is mellénk szegõdik, ta-lán még nagyobb lesz az esélyünk..

Kívánok közös munkánkhoz képvise-lõtársaim és a magam nevében sikerek-ben gazdag, békés, boldog új esztendõt!

Marton István polgármester

Tisztelt KKanizsai PPolgárok!

Soha nem árt egy kis taktikai megbeszélés

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 3

Page 3: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

3Napra14 Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS

BÉRLET

ÁLLÁS

INGATLANÉpítési vállalkozók figyelem! Nk-

án a Hunyadi úton 800 négyzetméte-res (20m x 40m) telek – társasház épí-tésére kiválóan alkalmas, eladó. Érd.:30/227-3294, 30/448-6072 (5904K)

Nk-án nyugodt környezetben,felújított, 87 m2-es lakás választ-ható burkolattal, fal színnel, vala-mint kerttel és garázzsal eladó.Kisebb lakást beszámítok! Érd.:20/9616-404 (5958K)

Nk-án a Tárház utcában családiház eladó. Irányár 7 millió Ft.Tel.: 70/319-7334 (5982K)

Teleki úton kétszobás, egyedi fû-

tésû, berendezett lakás hosszabbtávra kiadó! Érd.: 17 óra után a93/318-635 számon. (5975K)

Az Ön számára értéktelen vas-hulladékot, forgalomból kivontgépjármûvét készpénzért átve-szem! Lakókocsik is érdekelnek.Ugyanitt használt autóalkatrészekeladók. Tel.: 30/641-7375,30/592-8463 (5485K)

Nk-i étterembe önmagára ésmunkájára igényes, gyakorlottpincért vagy pincérnõt éves állás-ra felveszünk. Érd.: 20/482-4545(5973K)

APRÓHIRDETÉSNemrégiben a Cserháti-csarnokban rendezték meg a 14.

Kanizsa Pékség Fitness Fesztivált. A Szan-Dia Fitness Cen-ter hagyományos évadzáró mûsorán a páratlan hang- ésfénytechnika közepette látványos mûsort adtak a növendé-kek, s a legkisebbek mellett az idõsebbek is színpadra lép-tek. A gyerekek kuriózumokkal is készültek, így példáuligazi különlegesség volt, amikor három kislány alpinista-kötelek segítségével több méteres magasságban mutatott benéhány gyakorlatot.

Fitness éégen-fföldön

volt fõigazgatója kórházépítõ-szervezõmunkáját, közéleti tevékenységét. PappPéter hangsúlyozta: azért kezdeményeztékaz összejövetelt, hogy dr. Szabó Csabától,mint aktív fõigazgatótól méltó módon elkö-szönhessenek. A szakember munkáját töb-bek között dr. Horváth Ágnes az Egészség-ügyi Minisztérium államtitkára, dr. VargaFerenc, a Magyar Kórházszövetség leendõelnöke, Göndör István országgyûlési kép-viselõ, valamint Litter Nándor volt polgár-mester méltatta.

VÁLLALJÁK AZ ÍGÉRETEIKETSajtótájékoztatón számoltak be az ön-

kormányzat eddig tett intézkedéseirõlKarádi Ferenc és Papp Nándor, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselõi.

Karádi Ferenc hangsúlyozta: az új önkor-mányzat nehéz örökséget vett át elõdjétõl,ahogy fogalmazott, nagy volt a rendetlenséga város háza táján. Azonnal nekiláttak amunkának, s a választások óta eltelt háromhónapban számos, Nagykanizsa fejlõdésételõsegítõ döntést hoztak meg, amelyeketPapp Nándor részletezett. A képviselõ el-mondta: mivel a legnagyobb probléma amunkanélküliség, ezért háromszázezer fo-rintra emelték a munkahelyteremtõ beruhá-zások után igényelhetõ támogatás mértékét,az iparûzési adó esetében pedig a mentességötszázezer forintos adóalapját csaknem azötszörösére, azaz 2,5 millió forintra emel-ték. Száz újabb munkahely létrehozása ér-dekében csaknem ötvenezer négyzetméter-nyi területet kedvezményes áron értékesítet-tek a GE logisztikai bázisán épülõ új csar-nok megépítéséhez, továbbá módosították aváros rendezési tervét, hogy a jövõben nefordulhassanak elõ olyan építkezések, ame-lyek joggal háborították fel a környékenélõket. Papp Nándor még elmondta: min-dent megtettek a Nagykanizsai HatárõrIgazgatóság megmentéséért, döntöttek a ko-rábbi 33-as autóbuszjárat visszaállításáról,támogatták a Thúry György Múzeum gyûj-temény-gyarapítását, s megtették az elsõ lé-péseket a hatékonyabb és takarékosabb köz-igazgatás elérése érdekében: összevontakosztályokat, átalakították a polgármesterihivatal ügyfélfogadási rendjét. Eztán szer-

dánként tizennyolc óráig várják a hivatalmunkatársai az ügyfeleket, így a négy óráigdolgozók is el tudják intézni ügyeiket. Asajtótájékoztatót Karádi Ferenc azzal zárta:a súlyos örökség ellenére vállaljákígéreteiket, s következetes munkával elérik,hogy négy év múlva egy önmagára és tel-jesítményére büszke, jó hangulatú ésdinamikusan fejlõdõ város legyenNagykanizsa.

ÜNNEP A SZEGÉNY SORSÚAKNAKDecember huszadikán a Honvéd Kaszinó-

ban került sor a Családsegítõ és Gyermekjólé-ti Központ szervezésében a gyermekek kará-csonyára. A város valamennyi iskolájábólmeghívott száz szegény sorsú gyermeknek, il-letve a menekültotthon öt lakójának a Csalá-dok Átmeneti Otthona színjátszó-csoportja,valamint Farkas Tibor kedveskedett mûsorá-val. A gyerekeket Cseresnyés Péter alpolgár-mester is köszöntötte. ACsaládsegítõ és Gyer-mekjóléti Központ sikeres pályázati munkájá-nak köszönhetõen mindenki kapott ajándékot.

APRÓSÁGOK AZ APRÓSÁGOKNAK

Karácsonyi ünnepségre került sor de-cember huszonegyedikén a Magyar Vörös-kereszt Családok Átmeneti Otthonában. Agyerekekbõl alakult kis színjátszó-csoport aKarácsonyi meglepetés címû mûsorral ked-veskedett a lakótársaknak és a Hölgyklub,valamint a Tungsram Nyugdíjas Klub meg-jelent tagjainak, akik a maguk gyûjtötte ap-róságokkal lepték meg a gyerekeket. Azotthon lakói az ünnepség keretében vettékát azokat az ajándékokat is, amelyeket a ba-jor Vöröskereszt aktivistái gyûjtöttek összeés juttattak el Nagykanizsára.

FOGYATÉKKAL ÉLÕK ÜNNEPEDecember huszonegyedikén került sor a ha-

gyományos karácsonyi ünnepségre a Fogya-tékkal Élõk Otthonában, az Ûrhajós úton. Atöbb, mint hatvan lakó társaik, illetve a FarkasFerenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Isko-la néptánccsoportja mûsorát tekinthette meg.

MESSZEREPÜLÕA „Kanizsai Karácsonyváró” címû prog-

ramsorozat keretében a Ghymes Zenekaradott nagy sikerû koncertet a Zsigmondy-

tornacsarnokban december huszonegyedi-kén. A szlovákiai magyarokból álló, közép-és kelet-európai népzenei gyökerekbõl táp-lálkozó muzsikát játszó együttes „Messze-repülõ” címû albumának dalaiból adott íze-lítõt a fergeteges élõ koncerten.

NEM PUHULT FELNem puhult fel a költségvetés, s ezt már a

nemzetközi hitelminõsítõ intézetek is pozi-tívan fogadták – szögezte le december hus-zonkettedikei sajtótájékoztatóján GöndörIstván országgyûlési képviselõ, a MagyarSzocialista Párt frakcióvezetõ-helyettese.

Göndör István elmondta: 1600 milliárdforintos hiányt tartalmazó költségvetést fo-gadott el az Országgyûlés, s különösen pozi-tívumként értékeli, hogy a szeptemberbenelfogadott irányelvekhez képest nem puhultfel a koncepció. Hangsúlyozta: lényeges, azönkormányzatokat érintõ változások lépnekéletbe az új költségvetéssel, s habár legin-kább csak a negatívumokról lehet hallani,azért vannak pozitív momentumok is. Különkitért a személyi jövedelemadó helyben ma-radó részének csökkenésére is, ami a koráb-bi tíz százalékról nyolcra mérséklõdik. Gön-dör István szerint azonban a csökkenés nemrelatíve két százalék, ugyanis az új rendelke-zések nyomán növekedni fog az önkor-mányzatokhoz befolyó adóbevétel. A hely-ben maradó szja mértékének csökkentésekövetkeztében felszabaduló forrásokat pediga normatívák növelésére fordítja a kormány.Az új rendszer ráadásul hatékonyabb is lesz,mert a feladatokhoz rendelik a normatívákat,nem pedig fordítva. A frakcióvezetõ-helyet-tes kiemelte, hogy a költségvetés készítése-kor nagy hangsúlyt fektettek a szociális hálóerõsítésére, nõnek a szociális normatívák, s akorábbinál nagyobb mértékben támogatják aházi betegápolást.

A SWANS KARÁCSONYAA Honvéd Kaszinó Swans Balettcsoport-

ja mutatta be rendhagyó Karácsonyi Gála-mûsorát a volt Úttörõház színháztermében.A gálán a klasszikus baletté volt a fõszerep,valamennyi növendék azokat a koreográfiá-kat mutatta be, amelyeket szeptember, az is-

A Saubermacher-Pannonia Hulladékgyûjtõ Kft. nagykanizsai telep-helyre keres ÚTTISZTÍTÓ MUNKATÁRSAT.

Megbízható munkatársat keresünk, aki nagy munkabírással rendelke-zik, önálló munkavégzésre képes.

Kézzel írott, fényképes önéletrajzát (elérhetõségeinek feltüntetésé-vel), valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványok fénymá-solatát juttassa el címünkre: Saubermacher-Pannonia HulladékgyûjtõKft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.

A Saubermacher-Pannonia Hulladékgyûjtõ Kft. nagykanizsai telep-helyre keres GÉPKOCSIVEZETÕKET. Megbízható munkatársatkeresünk, aki nagy munkabírással, jó kommunikációs készséggel ren-delkezik. Mûszaki jellegû végzettség, nehézgépkezelõi tanfolyam, (da-rukezelõi, rakodógép-kezelõi), „E” kategóriás jogosítvány, ADR vala-mint Belföldi Árufuvarozói vizsga megléte a felvételnél elõnyt jelent.

Kézzel írott, fényképes önéletrajzát (elérhetõségeinek feltüntetésé-vel), valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványok-, jogosít-ványok fénymásolatát juttassa el címünkre: Saubermacher-PannoniaHulladékgyûjtõ Kft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.

A Saubermacher-Pannonia Hulladékgyûjtõ Kft. nagykanizsai telep-helyre keres SZÁLLÍTÁSI DISZPÉCSER munkatársat. Közép- vagyfelsõfokú végzettséggel és lehetõleg mûszaki tapasztalattal rendelkezõ,hosszú távon gondolkodó, megbízható személyt keresünk, akiszámítástechnikai ismeretekkel, nagy munkabírással, jó kommunikáci-ós- és kapcsolatteremtõ készséggel rendelkezik.

Vezetõi gyakorlat, német nyelvismeret és hasonló területen szerzetttapasztalat a felvételnél elõnyt jelent.

Kézzel írott, fényképes önéletrajzát (elérhetõségeinek feltüntetésé-vel), valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványok fénymáso-latát juttassa el címünkre: Saubermacher-Pannonia HulladékgyûjtõKft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5.

december 21.

december 22.

JAZZ

KLU

B

Január 12-én(péntek) 19 óra

Szakcsi Vukánzongoraest

a Farkas Ferenc VárosiZeneiskolában

Információ: Móricz Zs. Mûvelõdési Ház, Nagykanizsa,Hajgató Sándor u. 1. Tel.: 93/319-202, 30/396-8678

A rendezvény támogatója: a Nemzeti Kulturális Alap

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 5

Page 4: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

13Városháza4 Napról-nnapraKépviselõi fogadóóra

Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képvi-selõje fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától aKõrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.

A Via Kanizsa Városüzemeltetõ Kht., mint a temetõk keze-lõje értesíti az érintett hozzátartozókat, hogy a nagykanizsaiTripammer utcai köztemetõ, - Kiskanizsai, - Palini, - Bajcsai,- Bagolai, - Fakosi, - Miklósfai, - Korpavári, - Sánci temetõk-ben a sírhelyek közül többnek lejárt az érvényességi ideje.Ezek közé tartozik: Kriptáknál az 1907. elõttiek, megváltás100 évre. Síroknál az 1982. elõttiek, megváltás 25 évre. Urna-falban az 1997. elõttiek, megváltás 10 évre. Urnakriptáknál az1987. elõttiek, megváltás 20 évre.

E hirdetmény alapjául szolgál a temetõkrõl és a temetkezésrõlszóló XLIII. törvény valamint a 145/1999. (X.I.) Kormány rendelet.

A sírhelyeket újraváltani, illetve errõl tájékoztatást kapni atemetõgondnokságon lehet, melynek elérhetõsége a követke-zõ: Temetõgondnokság Nagykanizsa 8800, Tripammer utca 1.Tel: 93/311-530. A lejárt sírhelyeket az újramegváltás elmara-dása esetén a 2007 év második felében értékesítésre meghir-detik.

Lejárt érvényességi idõkolakezdés óta sajátítottak el. A csoport ko-reográfusa, Pulainé Snuki és mûvészeti ve-zetõje, Pulai Viktória táncmûvész arra töre-kedtek, hogy a meghitt estén igazi karácso-nyi hangulatot varázsoljanak a színpadra agyerekek révén.

AJÁNDÉK GULYÁSKétszáz adag gulyással várta az Erzsé-

bet téren a rászorulókat a Thúry GyörgySzakképzõ Iskolával közösen szervezettebédosztásán a Kanizsa és KörnyékeGasztronómiai Egyesület. Borda Attilaszakácsmester elmondta: mivel eredmé-nyes évet zárt a gasztronómiai egyesület,úgy gondolták, hogy a bevételbõl meg-ajándékozzák a rászoruló kanizsaiakat is.

SZÁMÍTÓGÉP KARÁCSONYRAKét helyi vállalkozás, a Kanizsa Teleinfor-

matika és az NBCORP Informatika hagyo-mányteremtõ szándékkal tavaly elsõ alka-lommal egy komplett multimédiás számító-géppel, nyomtatóval és pen drive-val aján-dékozott meg egy jó tanuló, ám kedvezõtlenanyagi körülmények között élõ gyermeket.A jó magaviselet és tanulmányi munka jutal-mát ezúttal a Zsigmondy-Széchenyi Szak-képzõ Iskola tizenegyedik osztályos tanuló-ja, Csikós Anita vehette át a cégek képvise-lõitõl, Kovács Józseftõl és Molnár Tamástól,Ozorai Györgytõl, az iskola ifjúságvédelmiszakemberétõl, továbbá Simánné MileÉvától, a polgármesteri hivatal szociális ésegészségügyi osztályának vezetõjétõl.

A SZERETET MINDENKIÉ„A szeretet mindenkié” címmel immár

ötödik alkalommal szervezte meg a kará-csonyi ünnepek alatt a nagykanizsai Ci-gány Kisebbségi Önkormányzat azt a jóté-konysági rendezvényt, amelyen meleg étel-lel várták a rászorulókat a Bogdán JánosCigány Közösségi Házban. Teleki László, aCKÖ elnöke elmondta: a támogatók köreaz évek folyamán egyre szélesedett, mamár a Vöröskereszttel, a települési önkor-mányzattal, a Családsegítõ Központtal, aMáltai Szeretetszolgálattal és a Nagykani-zsai Rendõrkapitánysággal közösen szerve-zik az ételosztást.

LELKESEDÉSSEL ÉNEKELTEKLátványos karácsonyi gospel-koncertet

adott a Kollonay Zoltán által irányítottAnima Kórus és Zenekar december 23-án, szombaton az Ifjúsági és Civil Ház-ban. Az est két sztárvendége a két szóló-énekes, a nagykanizsai származású SzalaiAnita és Bonczok Norbert volt.

KARÁCSONYI SÜTIVÁRÓA „Kanizsai Karácsonyváró” címû prog-

ram záró eseményeként filléres sütivásárvárta az érdeklõdõket a Centrál elõtt. Kato-na Noémi, a rendezvénysorozat fõ szerve-zõje elmondta: számos cukrászüzem és sü-tõipari cég csatlakozott a jótékonysági kez-deményezéshez, így több tálca süteménytértékesíthettek kedvezményes, egységesötven forintos áron. Az akció teljes bevé-telét, mintegy 30.680 forintot a kórházgyermekosztályának ajánlották fel, amely– mint ismeretes – kis súlyú gyermekeklélegeztetésére alkalmas berendezésre hir-detett gyûjtést.

JOGSZERÛTLEN?A kórház fõigazgatójának menesztésével

kapcsolatban az SZDSZ észrevételt tett aZala Megyei Közigazgatási Hivatalnál,melynek eredményérõl sajtótájékoztatónszámolt be Röst János, az SZDSZ helyi al-elnöke, önkormányzati képviselõ. Az ön-kormányzat döntését követõen több pont-ban kértek állásfoglalást, amelyek egy ré-szére kaptak választ. Az összevont bizottsá-gi ülés jegyzõkönyve alapján a SZEB nemvéleményezte az igazgató menesztésérõlszóló elõterjesztést, így arról nem dönthe-tett volna az Ügyrendi, Jogi és KözrendiBizottság sem, amelynek összehívása sza-bálytalan volt. Ettõl súlyosabb a megbízottvezetõ, dr. Cserháti István kinevezése, hi-szen a közalkalmazottak jogállásáról szólótörvény szerint pályázat útján kell a maga-sabb vezetõi (intézményvezetõ) beosztástbetölteni. Egészségügyi intézményekbentehát nincs lehetõség arra, hogy a közgyû-lés bármely személyt pályázat nélkül az in-tézményvezetõi feladatok ellátásával meg-bízzon. A törvénysértõ módon kinevezettvezetõ összes személyi és egyéb döntésétbíróságon megtámadhatják, gyakorlatilag

bárki pert nyerhet a város kórházával szem-ben – hangsúlyozta Röst János. Emellett,dr. Szabó Csaba már közalkalmazott volt,amikor vezetõi beosztását elnyerte, és ilyenesetben a munkáltató, a közgyûlés, csak avezetõi megbízatást vonhatta volna vissza.A közalkalmazotti jogviszonyt csak az arrajogosult vezetõ szüntethette volna meg.

KANIZSAI IRODALMI ÉVADZÁRÓAz önkormányzat szervezésében Kani-

zsai irodalmi évadzáróra hívták az írókat,költõket, valamint az irodalom tanárokatés a mûfaj kedvelõit. A Halis-könyvtárbanrendezett ünnepségen elsõként HalmosCsaba kulturális referens, majd Cseres-nyés Péter alpolgármester, országgyûlésiképviselõ köszöntötte a megjelenteket. Anyelv nagyon fontos mindannyiunk életé-ben, de a finomságok ízét azok érzik iga-zán, akik irodalommal foglalkoznak –hangsúlyozta Cseresnyés Péter. BaloghLászló, az OKISB elnöke megerõsítette:az önkormányzat számára továbbra isfontos a Kanizsai Antológia, a PannonTükör folyóirat, és minden értékes helyikiadvány.

IDÕSÜGYI MUNKACSOPORTDecember 21-én alakult meg a Nagyka-

nizsai Civil Kerekasztal Idõsügyi Munka-csoportja – jelentette be a Halis-könyvtár-ban tartott sajtótájékoztatón GyertyánágiEndre, a Dél-Zalai Civil Fórum Egyesületelnöke. Balogh István, a nyolc idõsügyiszervezetbõl álló munkacsoport vezetõjeelmondta: feladatuknak tekintik a szerve-zet létszámának további bõvítését, és bekívánják vonni a munkába az idõsügyiszervezeteket, klubokat is.

ÚJÉVI ORGONA KONCERTRégi mesterektõl választott darabokat

adott elõ saját improvizációjában Kollo-nay Zoltán zongoramûvész, zeneszerzõ azév elsõ napján a Felsõvárosi Templomban.

TÜKÖRCSEREPEK-BEMUTATÓJanuár tizedikén este tizenkilenc órai

kezdettel kerül sor a Tükörcserepek cí-mû cd nagykanizsai bemutatójára aHalis István Városi Könyvtárban. Kar-dos Endre és Lukács Sándor zeneszer-zõk zalai és muravidéki szerzõk, köztükhárom kanizsai költõ, Bakonyi Erzsébet,Pék Pál és Kardos Ferenc verseit zené-sítették meg.

december 23.

december 27.

december 28.

január 1.

Elõzetes

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlése a helyi ön-kormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 18. § (1) be-kezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Nagykanizsa Me-gyei Jogú Város Közgyûlésének a Szervezeti és MûködésiSzabályzatáról szóló többször módosított 26/2003. (IV. 23.)számú rendeletét (továbbiakban: R.) módosította, ennek meg-felelõen:

Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 2007. január1-jétõl az alábbiak szerint változik:

Hétfõn 8.00 - 16.30, szerdán 8.00 - 18.00, pénteken 8.00 -12.00 óráig tart.

Okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfõn 8.00 - 16.30, kedd 8.00 - 12.00, szerdán 13.00 -

18.00, csütörtök 8.00 - 12.00, pénteken 8.00 - 12.00 óráigtart.

Gyámhivatal ügyfélfogadási rendje: Kedden 8.00 - 16.30, szerdán 8.00 - 18.00, pénteken 8.00-

12.00 óráig tart.Az osztályvezetõk minden szerdán teljes ügyfélfogadási idõ-

ben fogadnak.

Változik aaz üügyfélfogadás rrendje

A Bajcsai Településrészi Önkormányzat megalakításánakkezdeményezésére a Bajcsai Mûvelõdési Házban 2007. janu-ár 12-én 17.00 órakor településrészi gyûlést tartanak. A szer-vezõk minden bajcsai választópolgárt szeretettel várnak.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlése aNagykanizsán szolgáltatott közüzemi ivóvíz- és csa-tornaszolgáltatás legmagasabb díjának megállapítá-sáról, a számlázás és díjfizetés feltételeirõl, A tele-pülési szilárd hulladék szállítási és lerakási díjáról,valamint A helyi tömegközlekedés díjának és utazá-si feltételeinek megállapításáról szóló rendeleteitmódosította, ennek megfelelõen 2007. január 1-jétõla közszolgáltatási díjak az alábbiak szerint változ-nak.

VÍZ- ÉS CSATORNADÍJ 2007. JANUÁR 1-JÉTÕL

I. Rendelkezésre állási alapdíjakIvóvíz szolgáltatásFõmérõ Rendelkezésre állási alapdíj átmérõ mérõnként (Ft/hó)

Lakosság Nem lakosság13 260 + áfa 310 + áfa20 270 + áfa 320 + áfa25 520 + áfa 620 + áfa30 580 + áfa 700 + áfa40 3000 + áfa 3600 + áfa50 3500 + áfa 4200 + áfa80 10000 + áfa 12000 + áfa100 14000 + áfa 17000 + áfa150 20000 + áfa 24000 + áfaMellékmérõ Rendelkezésre állási alapdíj átmérõ mérõnként (Ft/hó)

Lakosság Nem lakosság13 360 + áfa 410 + áfa20 370 + áfa 420 + áfa25 620 + áfa 720 + áfa30 680 + áfa 800 + áfaMegjegyzés: Az alapdíj összegét zártkerti ingatla-

noknál 0,5-es korrekciós szorzóval kell megállapítani.Csatornaszolgáltatás

Fõmérõ Rendelkezésre állási alapdíj átmérõ mérõnként (Ft/hó)

Lakosság Nem lakosság13 260 + áfa 310 + áfa20 270 + áfa 320 + áfa25 520 + áfa 620 + áfa30 580 + áfa 700 + áfa40 3000 + áfa 3600 + áfa50 3500 + áfa 4200 + áfa80 10000 + áfa 12000 + áfa100 14000 + áfa 17000 + áfa150 20000 + áfa 24000 + áfaMellékmérõ Rendelkezésre állási alapdíj átmérõ mérõnként (Ft/hó)

Lakosság Nem lakosság13 260 + áfa 310 + áfa20 270 + áfa 320 + áfa25 520 + áfa 620 + áfa30 580 + áfa 700 + áfaII. Fogyasztás arányos díj (Ft/m3)Lakossági felhasználás: 228,00 + áfa vízdíj, 133

+ áfa csatornadíj + vízterhelési díj, 361+ áfa össze-sen + vízterhelési díj. Nem lakossági felhasználás: 274 + áfa vízdíj, 163 + áfa csatornadíj + vízterhelé-si díj, összesen 437 + áfa + vízterhelési díj. Zártker-ti felhasználás: 228 + áfa vízdíj, összesen 228 + áfa.Nem a vízszolgáltató által üzemeltetett hálózatsza-kaszon lakossági felhasználás: 228 + áfa vízdíj,összesen 228 + áfa.

A magasabb szintû jogszabály által elõírt vízter-helési díj mértéke 16 Ft/m3 +áfa. Az áfa mértéke arendelet kihirdetésekor 20%.

A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK SZÁLLÍTÁSI ÉS LERAKÁSI DÍJA

2007. JANUÁR 1-JÉTÕLA kötelezettek által fizetendõ ürítési díj mértéke:

Ürítés gyakorisága Gyûjtõedény (l) Heti 1x Heti 2x

(Ft/db)50 201 14460 241 174110 390 309120 426 336240 960 698770 3080 22361100 4401 3193A díjak az áfa-t nem tartalmazzák. (Az áfa mértéke a rendelet kihirdetése napján 20 %.)

A Nagykanizsa-Bagola 03. hrsz-ú hulladékle-rakón, a hulladéklerakási közszolgáltatásért fize-tendõ lerakási díj mértéke:

Hulladék fajta Ár (Ft+áfa/tonna)Lakossági kommunális hulladék 6100Termelési hulladék 6100Köztisztasági hulladék 2300Biohulladék díjmentesInert hulladék (építési törmelék) 1940Egyéb kommunális (szemétjegy) 6100Speciális hulladék (takaróanyag) 1500

MENETJEGY ÉS BÉRLETJEGY DÍJAK 2007. JANUÁR 1-JÉTÕL

Megnevezés Ár (Ft/db)Vonaljegy ára elõvételben 160Vonaljegy ára autóbuszon 210 Általános havi bérletjegy 3900 Általános félhavi bérletjegy 2600 Általános kombinált bérletjegy 4200 Tanuló, nyugdíjas bérletjegy 1400 Arckép nélküli bérletjegy 10500 Az árak a 20 %-os áfa-t, valamint az utasbiztosí-

tás összegét is tartalmazzák.

KKöözzsszzoollggáállttaattáássii ddííjjaakk vváállttoozzáássaa 22000077.. jjaannuuáárr 11-jjééttõõll

Településrészi ggyûlés

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 7

Page 5: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

5Gazdaság12 Közérdek

A közelmúltban – stílszerûen – a Cserháti Sándor MûszakiSzakképzõ Iskola és Kollégium elõtti gomba alakú épület elõ-adójában került sor annak a fél évig tartó gombatermesztõ tanfo-lyamnak a nyitó foglalkozására, amelynek keretében a gazdákmegismerkedhetnek a szarvasgomba termesztési technológiájá-val is. Így Zalában is elindulhat a világpiacon és a gasztronómi-ában egyaránt nagyra becsült gombafaj termesztése, amelynekára – túlzás nélkül – vetekszik az aranyéval.

Tóth László, a szervezés feladatait magára vállaló falugazdász-hálózat munkatársa lapunknak elmondta: úgy vélik, a szarvas-gomba termesztése dél-Zalában is komoly sikerekkel kecsegtet. Aképzés során a gazdák megismerkednek a gazdanövény felépíté-sével, élettanával, a szarvasgomba környezeti igényeivel, az ültet-vény kezelésével, valamint a gomba értékesítésével, feldolgozásá-val, a gasztronómiai felhasználással. Tóth László leszögezte: aztgondolják, hogy a szarvasgomba-termesztés nagy jövõ elõtt állZalában, mert a talaj- és éghajlati adottságok kiválóan megfelel-nek, s 2007-ben várhatóan uniós forrásokból nagy lendületet kapaz erdõsítés, hiszen sok a parlagterület. A szarvasgomba pedigköztudottan az erdõk mélyén tenyészik – mondta a falugazdászszakember. A termesztési technológiával kapcsolatban egyébkéntrég kiterjedt kutatásokat folytatnak a Pannon Egyetem Keszthelyi„Georgikon” Mezõgazdaságtudományi Karán.

– A Mura Menti Többcélú Társulással együttmûködve adtunk beegy pályázatot az Európai Unió Agrár- és Vidékfejlesztési Opera-tív Programjára, s sikerrel jártunk, huszonöt mezõgazdasági té-májú képzés indítására nyertünk támogatást, amelynek egyike anagykanizsai gombatermesztõ tanfolyam – mondta el lapunknakKovácsné Stupek Ágnes, a Pannon Egyetem Keszthelyi„Georgikon” Mezõgazdaságtudományi Karának felnõttképzési re-ferense. – Elõször a Szepetneki Vásáron egy szakmai beszélgetéssorán merült fel, hogy itt, dél-Zalában nem is annyira gombater-

mesztõ, mint in-kább szarvasgom-ba-termesztõ tanfo-lyamra lenne igény.Ezért megnöveltük az alaptanfolyam óraszámait, beépítettük aszarvasgombával kapcsolatos ismeretanyagokat, s felvettük a kap-csolatot a budapesti Elsõ Magyar Szarvasgombász Egyesületszakembereivel is. Az oktatók az egyesület és a tanfolyam helyszí-néül szolgáló Cserháti Sándor Mûszaki Szakképzõ Iskola és Kol-légium szakemberei közül kerülnek ki. Negyven hallgatónk van, sreméljük, hogy valamennyien sikeresen elvégzik a tanfolyamot.

Bratek Zoltán, az Elsõ Magyar Szarvasgombász Egyesület el-nöke lapunk érdeklõdésére elmondta: a termelõk száma ma húsz-harminc között van Magyarországon, az ültetvények többsége magán-erõbõl létesült, s mérete egy hektár alatti. Csupán egyetlen triflakert(szarvasgombakert) mérete haladja meg a tíz hektárt. Valamennyi tri-flakert tíz évnél fiatalabb, s még egyik sem terem, az idõsebb, 6-8 évesültetvények termõre fordulását most várják. Bratek Zoltán azt is hoz-zátette: az FVM szakembereivel folytatott tárgyalásokkal szeretnék el-érni, hogy a 2007-2013. közötti vidékfejlesztési tervekben a szarvas-gomba-ültetvények létrehozása, illetve fenntartása tételesen szerepel-jen a támogatható tevékenységek között.

Johanidesz István, a Cserháti Sándor Mûszaki Szakképzõ Iskola ésKollégium igazgatója, egyben a tanfolyam egyik oktatója és házigazdá-ja úgy vélekedik: jelzésértékû, hogy az általa irányított oktatási intéz-mény komoly részt vállal egy ilyen korszakalkotó kezdeményezésbõl,ezzel is demonstrálva, hogy mennyire fontosnak tartják a felnõttképzést.

– Az oktatói gárda egy részét iskolánk adja – mondta. – Az elõ-adásokra minden héten pénteken és szombaton kerül sor, s úgygondoljuk, hogy az itt szerzett új ismeretek segítik majd eligazod-ni a hallgatóinkat a gombatermesztés, azon belül is a szarvas-gomba-termesztés rejtelmeiben. Horváth Attila

ÁÁrraa,, mmiinntt aazz aarraannyyéé

Az ásványvíz ma már Magyarországonis a legkedveltebb itallá vált, ennek ellené-re eddig még nem született olyan kiad-vány, amely eligazítaná a fogyasztót a bõ-séges kínálatban. A nem kis feladatra atöbb hazai és európai ásványvíz-bázis ku-tatását, tervezését és kivitelezését végre-hajtó Aquaprofit Zrt. két tulajdonosa,Nádasi Tamás és Udud Péter vállalkozott.

A csaknem háromezer fajtát meghaladó, avilág több mint száz országából származó ás-vány-és gyógyvíz-gyûjtemény birtokosai töb-bek között olyan érdekes kérdésekre adnakválaszt könyvükben, hogy mi módon keletke-zik az ásványvíz, mi a különbség az ásványvi-zek, forrásvizek, illetve ivóvíz és szikvíz kö-zött, hogyan alakultak át a fogyasztói szoká-sok az elmúlt fél évszázadban, milyen válto-zásokon ment át a csomagolás, de tanácsotkapnak azok is, akik a boltok polcain konkréttulajdonságokkal bíró terméket keresnek.

A könyv összegyûjti és kategorizálja aMagyarországon kapható természetes ás-

ványvizeket, forrásvizeket és gyógyvize-ket, valamint elkalauzol minket a világ kü-lönbözõ tájairól származó, legismertebbimport vizek között is.

– Több, mint tíz éve foglalkozik ásvány-vizekkel a cégünk s egyfajta „szakmai árta-lomként” gyûjtjük is a vizeket, amelynekrévén már egy hatalmas gyûjtemény jöttlétre – mondta Nádasi Tamás. – Már ko-rábban is elkezdtük rendszerezni a vizeket,s az adott ösztönzést arra, hogy írjunk egykönyvet a világ ásványvizeirõl. Ez egy en-ciklopédia lenne (amely várhatóan két évenbelül elkészül), ám úgy gondoltuk, hogyelõtte talán mégis könnyebb összegyûjtenia hazai vízfajtákat. Így a mostani könyvegyfajta „beugró” a nagy munkához. Re-méljük, hogy ez a „fõpróba” jól sikerül, s ahazai ásványvizeket bemutató könyvünkkedvezõ fogadtatásra talál. Magyarországegyébként a legkiválóbb minõségû ásvány-víz-kinccsel rendelkezik, ezt azonbansajnos, nem sokan tudják. (-ha-)

Az áásványvizek kkrónikája

Dr. Kovács Józsefet, a Heves Megyei Önkormányzat MarkhotFerenc Kórház-Rendelõintézetének volt vezetõjét nevezte ki avárosi kórház fõigazgatójává a közgyûlés december huszonnyol-cadikai soron kívüli ülésén.

Elõbb Marton István polgármester megköszönte a karácsonyiünnepi programok szervezésében és lebonyolításában részt vevõközintézmények, civil szervezõdések és magánszemélyek munká-ját, majd a közgyûlés nyílt ülésének elsõ napirendjeként a szabad-hegyi részönkormányzat képviselõinek eskütételére került sor. El-fogadta a képviselõ-testület a 2006. évi költségvetési rendelet mó-dosításáról szóló elõterjesztést, majd megvitatták az ipari park te-rületén lévõ ingatlanok alapárának meghatározásáról szóló napi-rendi pontot is, amely alapján a korábbi 2750 forintos négyzetmé-terenkénti ár 3600 forintra nõne. Marton István polgármester úgyvélekedett: az elmúlt idõszakban végrehajtott beruházások érték-növelõ hatásának tükrözõdni kell az ingatlanok árában is. Röst Já-nos (SZDSZ) ellenben úgy látta, hogy a telekár emelése nem indo-kolt, mert nem lesz pozitív hatása; ezért a régi tarifa változatlanulhagyását javasolta. Tóth László (MSZP) a Pénzügyi Bizottság el-nöke ismertette a grémium javaslatát, amely szerint 4500 forintramódosulna az ipari park még szabad területeinek ára. Végül a vá-rosatyák az eredeti elõterjesztésnek megfelelõen a 3600 forint +áfa négyzetméterenkénti árat tartalmazó javaslatot fogadták el.Megszavazták a képviselõk az önkormányzat Nagykanizsai Kis-térség Többcélú Társulása belsõ ellenõrzési feladataihoz történõcsatlakozását, valamint tárgyalták egy, a Vágóhídi úton lévõ terü-let tûzi víz-ellátására vonatkozó koncepciót, amely szerint a rend-szer kiépítése önkormányzati szerepvállalással, mintegy 17,7 mil-lió forintnyi ráfordítással valósulna meg, a felmerülõ költségeketazonban az érintett ingatlantulajdonosok fizetnék, a reájuk kivetettközmûfejlesztési hozzájárulás formájában. Dr. Fodor Csaba

(MSZP) arra figyelmeztetett, hogy mivel magánterületekrõl vanszó, azok esetében a tûzi víz-rendszer kiépítése nem önkormányza-ti feladat, ezért ilyen beruházást az önkormányzat nem vállalhatmagára, hiszen véleménye szerint nem tudni, hogy mikor látják vi-szont a befektetett pénzt. Papp Nándor (Fidesz-KDNP), a Város-fejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság elnökereagálásában elmondta: álláspontja szerint az önkormányzat koor-dináló munkájával mindenképpen segíteni kell a munkálatokat, az-zal azonban egyetért, hogy ez nem kerülhet pénzbe az önkormány-zatnak. Végül Marton István polgármester visszavonta az elõter-jesztést és bizottsági szakaszba utalta azt. Szintén késõbb, várható-an tavasszal kerül vissza a közgyûlés elé az önkormányzati cégekegységes vállalatirányításának kialakításáról, egy angolszász típu-sú holding létrehozásáról szóló koncepció, amelynek részleteitmárcius végéig kell kidolgozni.

A közgyûlés után Marton István polgármester ismertette a zártülésen hozott személyi döntéseket. Bejelentette: a NagykanizsaiVárosi Kórház vezetésével öt éves idõtartamra Dr. Kovács Józsefet,a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelõ-intézet volt fõigazgatóját bízta meg a közgyûlés, aki utolsó beosztá-sában a budapesti fõpolgármesteri hivatal egészségügyi ügyosztá-lyának orvos-szakmai alosztályát vezette. Az új vezetõ szabad ke-zet kapott közvetlen munkatársai kiválasztását illetõen. A képvise-lõ-testület ülésén arról is született döntés, hogy Szányi Gábor közösmegegyezéssel távozik a Régió Ipari Park és Logisztikai KözpontKft. élérõl, feladatát fél éves idõtartamra Gõcze Gyula veszi át.

Marton István a közgyûlésen azt is bejelentette: a Nagykani-zsai Kistérség Többcélú Társulása ötmillió forinttal támogatja aminapi tûzesetben súlyosan károsodott szepetneki Királyi PálÁMK helyreállítását.

Horváth Attila

ÚÚjj ffõõiiggaazzggaattóó aa kkóórrhháázz éélléénn

Dr. Molnár József kapitány december tizennyolcadikai sajtó-tájékoztatóján bejelentette, hogy két jelentõs bûncselekmény-so-rozat végére került pont az utóbbi hónapokban.

2005. novembere és 2006. márciusa között a kanizsai kapi-tányság illetékességi területén számos hegyi pince lett egy betö-rés-sorozat áldozata, amely átnyúlt a Marcali és a Keszthelyirendõrkapitányság illetékességi területére is.

A kétfõs banda rovására nem annyira a lopással, hanem a ron-gálással okozott kár írható. Ugyanis míg az elõbbi pár milliósvolt, addig az utóbbi több tízmilliósra rúgott, hiszen rengeteg ajárulékos veszteség.

A kapitány felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a nappalfeltûnõ, kérdezõsködõ idegen személyt azonnal jelentsék, mert abûnözõk rendszerint így végzik a felderítést, nappal térképezikfel a azokat az ingatlanokat, amelyeket aztán éjszaka, adandóalkalommal kifosztanak.

2004-ben jelentek meg a város épületein egy rendkívül jólszervezett banda falfirkái, melyek „alkotóit” csak 2006. tava-szán sikerült lefülelni; ez idõ alatt legalább ötmillió forintos kártokoztak közel száz épületben. Tavasszal bukott le a tizenháromfõs banda, melynek nem csak szabadideje, hanem pénzügyi ke-rete is tengernyi volt, hiszen csak az internetrõl rendelhetõ, többtízezer forintos festékkel dolgoztak, amely beissza magát a fal-festés mélyrétegeibe is, így eltávolítani onnan csak lekaparássalvagy teljes újrafestéssel lehet.

A közlekedési morállal kapcsolatban a rendõrkapitány megje-gyezte, hogy a cserbenhagyásos balesetek kilencven százalékátfelderítik, és a segítségnyújtás elmulasztása büntetendõ. A cser-benhagyásos balesetek körébe tartozik a parkolós koccanás is,melyek esetében még mindig sok a betétlap adását elmulasztó, ahelyszínt elhagyó autós. Azonban õk sem úszhatják meg a fele-lõsségre vonást, hiszen ma már szinte nincs olyan parkoló,amely ne lenne térfigyelõ kamerákkal biztosítva.

Markó András

LLeebbuukkttaakk aa ggrraaffffiittiisseekk

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 9

Page 6: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

11Világjárók6 Vendégoldal

Karmazin József, városunk nyugalmazott fõépítésze még ta-valy járt Kínában egy szakmai konferencián. Élményeirõl a mi-nap számolt be a Hevesi Sándor Mûvelõdési Központ által szer-vezett Világjárók Klubjában. Elõadása elõtt tudtunk szót váltania szakemberrel.

– A Mûemlékek és Mûemléki Együttesek Nemzetközi Taná-csa (ICOMOS) konferenciáján vettem részt, amit ez alkalommalKínában rendeztek meg – mondja Karmazin József. – Bár ez ko-moly szakmai program volt, szerencsére olyan helyekre is elvit-tek bennünket, amit a hétköznapi látogató ritkán láthat, elõfor-dult, hogy fényképezni is tilos volt. Sajnos, az a tapasztalatom,hogy a kínaiakkal kapcsolatos elõítéleteink elég mélyen belénkivódtak, ennek oka véleményem szerint az lehet, hogy olyansztereotípiák szerint gondolkozunk, amelyek a hazánkban lete-lepült, itt árusító kínaiak alapján alakultak ki. Emiatt sokan úgygondolkodnak, hogy õk bizony, nem kíváncsiak Kínára. Pedigcsodálatos, titokzatos ország. A közterületeken, az óriási parkok-ban nem csak munka folyik, hanem szórakozás, vagy éppen test-edzés is, gondoljunk például a tai chire. Nagy divat különbözõlámpákkal, színes lampionokkal díszíteni az utcákat, tereket,amelyek gyönyörûek, rendezettek. Szívesen eregetnek sárká-nyokat is az ottaniak. Ott jártunkkor a konferencia helyszínén,Xi-An-ban, ebben a hárommilliós városban óriási ünnepségetrendeztek a tiszteletünkre, több kilométeren keresztül lehetettlátni a díszes, korabeli ruhákba öltözött harcosokat, ugyanisvendéglátóink nagyon színvonalas kulturális mûsorral kedves-kedtek nekünk. Kínában az építészet is meghatározó mûvészeti

ág, amelynek legszebb alkotásai a pagodák. A festészet ugyan-csak rendkívül jellegzetes, az európaitól erõsen eltér, de már a19. században meghonosodott a különlegességeket keresõ Euró-pában. A kínai emberek nagyon szeretik a madarakat, a parkok-ban gyakran látni madarukat sétáltató embereket, olyan tradícióez, mint nálunk a kutyasétáltatás. Természetesen nem szabad szónélkül elmennünk a tea mellett sem, amelybõl legalább ezerfélétlehet kapni az ázsiai országban. Kína gazdasága talán a legdina-mikusabban fejlõdõ a világon: rengeteg autót és mobiltelefontértékesítenek, s valószínûleg a további fejlõdéshez nagy mérték-ben hozzájárul majd az is, hogy 2008-ban Pekingben rendezikmeg az olimpiát.(-ha-)

KKíínnaa,, aazz eezzeerraarrccúú

Böröcz Zsolt a közelmúltban Albániáról tartott úti beszámolóta Kiskastélyban. A pedagógus a Magyar Földrajzi Társaság ré-vén jutott el a balkáni országba.

– A Magyar Földrajzi Társaság egy ötnapos tanulmányutat szerve-zett Albániába – mondta elöljáróban Böröcz Zsolt. – Már tíz évvel ko-rábban eszünkbe jutott egy barátommal, hogy meg kellene látogatnunkezt az általunk kevéssé ismert országot. Szeptember közepén két hatal-mas busszal indultunk útnak. Albánia Európa titokzatos országa, terü-lete alig nagyobb, mint a Dunántúlé, lakossága körülbelül három és fél-milliónyi. Amikor meghúzták az ország határait, nagyon sok albán re-kedt a határokon kívül, Koszovóban, Macedóniában. Albánia Svájcután Európa második legmagasabb országa, viszonylag nagy területetfoglal el a hegyvidék, amely dél felé haladva fokozatosan szelídül. Fel-színének mintegy kétharmadát dombvidék és hegységek alkotják, a ten-ger mellett azonban húsz-harminc kilométer széles síkság húzódik. Azország nyugati része alapvetõen mediterrán éghajlatú, a hegyvidéken

viszont a kontinentális éghajlat az uralkodó, itt mindig hûvös van, hosz-szú, kemény és zord a tél. Amikor az elsõ hó leesik, szinte teljesen elzár-ja a külvilágtól a völgyekben élõket. Albánia Európa legelmaradottabbországa, a szegénység okai a történelmi múltban keresendõk. A hegyekelzártságában fekvõ országot a második világháború után hatalomrajutott kommunista vezetés 1960-tõl 1991-ig teljes gazdasági és politikaielszigeteltségben tartotta. Nyomor, magas munkanélküliség, tömegeskivándorlás jellemezte az országot. Az Albán-hegyvidék gazdag króm-,réz- és vasérckészleteket rejt, folyói villamos energiatermelésre alkal-masak. A lakosság több mint felét foglalkoztató mezõgazdaság fõ ága-zata napjainkban már a növénytermesztés, fõleg a búza-, kukorica-,zöldség-, dohány- és gyapottermesztés. Az állattenyésztés kisebb jelen-tõségû, elsõsorban juhot, kecskét, és kevés szarvasmarhát tartanak azalbánok. Az iparban az élelmiszer- és a könnyûiparé a vezetõ szerep. Azelektromos áram nagy részét vízi erõmûvek adják, és a kis belsõ igénymiatt exportra is jut. Az ipar fejlõdését azonban a szakemberek, a tõkeés a fejlett technológia hiánya késlelteti. Vallási szempontból megosztottAlbánia: az országban élõ, magukat vallásosnak tartó emberek hetvenszázaléka muzulmán, húsz százaléka ortodox görögkeleti, s csupán tízszázalék a katolikus. A népesség nagy része azonban ateista, hiszen az1990-ben bekövetkezõ rendszerváltásig tiltott volt a vallásgyakorlás. Azalbánok az illírektõl származtatják magukat, bár írásos emlék errõlnincs. Magukat szkipetároknak hívják, ami illír szó és sast jelent. Büsz-ke nép, udvariasan kell velük bánni, ellenkezõ esetben hamar meghara-gudnak. Nemzeti szimbólumuk a kétfejû fekete sas, amely a címerükközponti alakja. A lakosság egyre fogy, fõleg a férfiak kelnek útra, szét-szóródnak a világban munkát, megélhetést keresve, csaknem hatmillióalbán él távol hazájától.(Horváth Attila )

AA ttiittookkzzaattooss oorrsszzáágg

Zágon László Aranydiplomás fotómûvész, a Nemzetközi Fotó-mûvész Szövetség és a Magyar Fotómûvészek Világszövetség-ének tagja a közelmúltban megrendezett Kaposvári Barátság Híd-ja Nemzetközi Fotópályázaton két díjat is nyert. Az eseményre avilág minden tájáról, 27 országból érkeztek képek. A színes, feke-te-fehér és digitális kategóriákban indított versengésen Aranyér-met nyert az Éjjeliõr címû színes, és Kék szalag-díjat a Férfi aktcímû fekete-fehér fotójával. A díjesõ kapcsán elsõként a kezdetek-rõl kérdeztük Zágon Lászlót.

– Somogyszentmiklóson, a mai Miklósfán jártam általános iskolá-ba az ‘50-es években. Budapesten élt egy unokabátyám, aki nagyonszeretett vadászni, s ha szabadságra jött, mindig vadászott. Amikorelõször a kezembe nyomta a fényképezõgépet, úgy tizenkét éves le-hettem. Legközelebb már hozta a kész képeket, és megdicsért, hogyegészen jól fényképeztem. Az iskolában Kocsis Tibor tanárom renge-teget beszélt a fényképezésrõl. Az õ hatására otthon én is barkácsol-tam egy másolószerkentyût, amivel nagy meglepetést okoztam azunokabátyámnak, hiszen elõhívtam a felvételeimet. Miután befejez-tem a középiskolát ‘61-ben, elsõ dolgom volt, hogy fényképezõgépregyûjtsek. Miután megvettem a magyar gyártmányú Mometta nevûkisfilmes gépet, nagyítógépre spóroltam. Abban az évben összetalál-koztam Kocsis Tibor tanár úrral, aki meghívott az ‘56-ban alakultFotóklubba. Õ, valamint Sörlei Tibor és Rezsek György sokat taní-tottak, gyakran visszaadták a képeket, hogy ismételjem meg újra anagyítást. Az elsõ, kiállításon elfogadott képem ‘68-ban szerepeltKomlón, a Bányászat címû pályázaton. Akkoriban nem foglalkoztamaz olajbányászattal, nem úgy, mint Sörlei Tibor, aki a gépgyárban

dolgozott. Õ javasolta, legegyszerûbb, ha kimegyek a határba,Bázakerettye környékére és ott fényképezek himbákat, fúrótornyokat,tartályokat. Úgy is tettem, de nem volt ez olyan egyszerû dolog, mertmég a rendõrség is elvitt a fotózás miatt. Abban az idõben tilos voltaz olajipari objektumok fényképezése. Soha nem felejtem el, a báza-kerettyei hegyen éppen egy himbát és egy zsúpos pincét fényképez-tem, amikor valaki rátette a vállamra a kezét, és azt mondta: köves-sem. Egy civil ruhás rendõrnyomozó volt, és bevittek az õrsre. Kér-désükre azt válaszoltam, hogy éppen mûvészi felvételeket készítet-tem. Kételkedve néztek rám, mert elég fiatal voltam! Gyorsan felso-roltam az elõbb említett fotósok nevét, akik végül igazoltak. Így sike-rült megúsznom! Az elsõ pályázaton falra került képem óriási örömvolt. Valahogy a sikerért, hogy szerepeljenek a képeim a kiállításo-kon, egyre többet fényképeztem Viszonylag termékeny alkotó voltam,hiszen majdnem minden pályázatra új képekkel jelentkeztem. A ‘70-es évek elejétõl folyamatosan járok fotómûvészeti nyári egyetemek-re, azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot az ország fotósaival.

Nemzetközi fotómûvész barátaim többször mondták, hogy dolgozzaknemzetközi pályázatokra, és elõbb-utóbb elérem a nemzetközi címet.Elõször ‘82-ben, a Zágrábi Szalonra küldtem anyagot, késõbb elégsok képemet elfogadták a nemzetközi mezõnyben, majd egyszer csakfelfigyeltek rám és kérték, küldjem be a portfóliómat, az összes hazaiés nemzetközi pályázatokon elfogadott képeimet, díjaimat. Idõköz-ben az országban is történtek események, 1983-ban megalakult aMAFOSZ, a Magyar Fotómûvész Alkotócsoportok Szövetsége, mely-nek szabályzatában az is szerepel, hogy a neves fotográfusok a mun-kájuk alapján és bizonyos idõ, 20, 30 év után milyen kitüntetéseketkaphatnak. Amikor erre beadtam a pályázatot, egybõl elnyertem azAranydiplomás fotómûvész címet.

– Sosem jutott eszébe, hogy szakmát kellene váltania és fotós-ként kellene tovább dolgozni?

– Mûszaki ember vagyok, mûszertechnikumot végeztem. Csinál-tam a féldrágakõ-csiszolástól az ónkép-öntésen, a bronz képektõl abõrdíszmûvességig sok mindent, munkáim számtalan amatõr képzõ-mûvészeti kiállításon szerepeltek, de valahogy mindezeket hobbinaktartottam. Úgy éreztem, ha a fotózásból üzletet csinálnék, akkor amûvészet háttérbe szorulna. -bakonyi-

AA ffoottóózzááss nneemm üüzzlleett

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 11

Page 7: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

A két ünnep közötti munkanap-okon szinte percenként álltak meg azemberek az e.on nagykanizsai ügyfél-szolgálati irodája elõtt, hogy elolvas-sák a bejáratra kiragasztott, hófehérpapírra rótt sorokat, amely azt adta akedves ügyfél tudtára: karácsony és új-év napja között az ügyfélfogadás szüne-tel. Sokan, köztük e sorok írója is sze-rette volna idõben közölni a szolgálta-tóval a gázmérõ óra aktuális állását,ám ezt a fent említett (elég nyomós) okmiatt nem tehette meg. Természetesenvolt alternatíva: SMS- és zöldszám -mindent az ügyfélért… Rögvest tárcsáz-tuk is a zöld számot, persze mobilról, atájékozatlan ügyfél ugyanis nem tudta,hogy ez nem járható út, míg egy bájosnõi (gép)hang azt nem közölte vele avonal másik végén: "Ez a szám az Önkörzetébõl nem kapcsolható". Arrólmeg egy betût sem írtak ki az ajtóra,hogy a rövid szöveges üzenetben mi-lyen formában kell elküldeni az óraál-lást. Meg ha odaírják is, nehezen tudomelképzelni, hogy az idõs, remegõ kezûnyugdíjasok SMS-ben közölnék az aktu-ális adatokat az e.on-nal. Így hát mini-mum egy felesleges sétával lettek gaz-dagabbak azok a túlbuzgó ügyfelek,akik balga módon eleget akartak tennikötelezettségüknek. Mert nekik van. Le-het, hogy csak nekik van? (-ha-)

7A hhét ttémája10 Mozaik

Angol vándorok – Gyalog Galopp (DVD)

A Gyalog-galopp az angol humorfenegyerekeinek, a Monty Python

Repülõ Cirkuszának leghíresebb, le-gendás filmje, minden idõk egyiklegeszetlenebb és mégis leglenyû-gözõbb alkotása. A film Arthur ki-rály és a Kerekasztal Lovagjainak aSzent Grál, azaz Krisztus SzentKelyhe utáni kutatásának legendájátmeséli el – meglehetõsen sajátosmegfogalmazásban. Számtalan pil-lanata, poénja, fordulata – részben akitûnõ magyar szinkronnak is kö-szönhetõen – mára a köznyelv ré-szévé vált.

FFiillmmaajjáánnllóó

HEVESI SÁNDORHEVESI SÁNDORMÛVELÕDÉSI KÖZPONT MÛVELÕDÉSI KÖZPONT

Tel.: 311– 468, e-mail: [email protected]

Január 10. 18 óraGOÓR BÉLA GRAFIKUS MUNKÁIBÓL KIÁLLÍTÁSMegnyitja: Halmos Csaba, kulturális referensMegtekinthetõ: január 30-áigHelyszín: Ifjúsági és Civil Ház

Január 12. 18 óraMÛVÉSZETEK A MAGYAR POSTA ALKALMI BÉLYEGZÉSEIN - kiállításBalázs Gergely és Bakaja Zoltánhegedû duó koncertje. Helyszín: Magyar Plakát Ház

Január 13. 17 óraLUDVIG ZOLTÁN FESTÕMÛVÉSZ RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSAHelyszín: Magyar Plakát Ház

Január 15. 17 óraNádasi Tamás - Udud Péter: ÁSVÁNYVIZEK KÖNYVE könyvbemutatóHázigazda: Kõfalvi CsillaHelyszín: Magyar Plakát Ház

Lóránt Attila: IndiánokVégtelenül szürke téli na-

pokra kiváló lapozgatványLóránt Attila fotográfus dél-amerikai indiánok életérõl készített képeibõlösszeállított album, mely egyébiránt az elsõolyan National Geographic-könyv, amit ki-zárólag magyar szerzõ írt és fotózott.

Lóránt Attila öt éve kezdte el fotóznimesszi földrészek õslakosait, a távoli kul-túrákat. Elõzõ munkája a Kelet-Afrikábanélõ nilo-hamita népekrõl és a szuahéli part-vidék lakóiról mesélt. A szerzõ azEltûnõfélben Lévõ Kultúrák Egyesület ala-pítója, amely célul tûzte ki olyan népek éstörzsek életének színvonalas megörökíté-sét, melyek a globalizáció hatására mindgyorsabban elhagyják természetes környe-zetüket, föladják kulturális gyökereiket.

Az olvasó képzeletbeli utazást tehet az An-dok sziklás hegyei közé, az Amazonas õser-deibe az útleírásokkal kísért képek révén, be-lepillanthat egy olyan nép kunyhóiba és ud-varaiba, melynek most még szabadon élõ-ha-ló generációját félõ, hogy eléri a „civilizáció”.

Könyvajánló

Dr. Kelemen Marcell jegyzõ közel há-rom éve áll a város polgármesteri hivata-lának élén. Meggyõzõdése, hogy a hiva-talnak szolgáltató tevékenységet kell el-látnia, s ennek a szolgálatnak a mûködésminden szegmensében meg kell mutat-koznia. A hivatal mûködése, az ügyfelekkiszolgálása szakmai szempontok alapjánmegtervezett, tudatos koncepció szerintfolyik, azonban szükség van még továbbifejlesztésekre is.

– Amikor az ember átvesz egy hivatalt,általában vannak elõfeltételezései, de azélet sokszor felülírja az elképzeléseit –mondta lapunknak dr. Kelemen Marcelljegyzõ. – Minden akkor derül ki, amikoraz ember hozzákezd a konkrét munká-hoz, hiszen a tapasztalat útján,tevékenység közben jön rá, hogy az adottszervezeti egységek képesek-e megfelelõmódon ellátni a feladatukat. Az ember-nek általánosságban lehetnek ismereteisok ügyrõl, azonban az önkormányzatifeladatok folyamatosan változnak. Gon-dolok itt például a beruházásokra, fej-lesztésekre, s az új információkhoz al-kalmazkodnia kell a hivatalnak. Tehát azelõfeltételezések csupán kiindulópont-nak jók, én azt gondolom, hogy egy kisidõnek el kell telnie ahhoz, hogy az em-ber megalapozott véleményt tudjon al-kotni a polgármesteri hivatal munkájá-ról, az egyes munkatársakról, legfõkép-pen az osztályvezetõkrõl, akikkel a jegy-zõ együtt dolgozik. Mindig rendkívülfontosnak tartottam, hogy olyan szerve-zeti rendszer alakuljon ki a polgármeste-ri hivatalban, ahol az egyes szervezetek-ben egymással összefüggõ feladatok el-látása folyik. Gondolok itt például arra,hogy a pénzügyi-gazdálkodási terület el-látása ne törjön ketté, s ne legyen különkontrolling és gazdálkodási osztály. A 39intézmény, valamint a gazdasági társa-ságok pénzügyi feladatainak ellátásaegységes, egymással összefüggõ folya-mat, ezért a jövõben egyetlen szervezetiegység látja majd el a gazdálkodási-pénzügyi feladatokat. Így lehetõvé válik,hogy a kettõs szervezetbõl eredõ disz-funkciók elkerülhetõk legyenek. Teljesenindokolatlan volt az is, hogy az adóügyi

iroda a gazdálkodási osztály szervezetirendszerébe került, már csak azért is,mert az adóiroda mûködése garanciálisaz önkormányzati bevételek teljesüléseszempontjából. Ha nem hatékony azadóiroda mûködése, adóhatósági tevé-kenység, akkor az önkormányzat olyanbevételektõl esik el, amelyekre jogosult,s ez bizony, jelentõsen befolyásolhatjaaz önkormányzati gazdálkodás pénzügyistabilitását. Ezért indokolt, hogy az adó-iroda külön osztályként mûködjön to-vább, s az élén álló osztályvezetõvel köz-vetlen kapcsolata legyen a jegyzõnek.Teljesen felesleges még egy vezetõi szin-tet a jegyzõ és az adóiroda vezetõje közébeékelni. Ennek már csak azért is ígykell lennie, mert az adóhatósági jogkörta jegyzõ hatáskörébe utalja a törvény.Azt is mindig „stratégiai” kérdéskéntkezeltem, hogy a polgármesteri hivatal-nak nem csak a szavak szintjén kell szol-gáltatónak lennie, hanem a valóságban,a gyakorlatban is. Ezért fontos, hogyváltozások történjenek a polgármesterihivatal struktúrájában, de csakis egyolyan hosszú távú, szakmai szempontbólalátámasztott koncepció alapján, amelyegyfajta organikus fejlõdést céloz meg.Azaz lehetõség szerint a polgármesterihivatal maga neveli ki azokat a munka-társakat, akik a késõbbiekben a távozó,nyugdíjba vonuló osztályvezetõk helyébeléphetnek. A Hivatalon és a közigazgatá-son kívülrõl vezetõvé kinevezett szemé-lyek sok esetben nem rendelkeznek azok-kal a speciális közigazgatási ismeretek-kel, amelyek elengedhetetlenek az adottszervezeti egység vezetéséhez.

– Milyen lépések történtek az elmúltidõszakban a polgármesteri hivatal„ügyfélbarátabbá” tétele érdekében, ésmilyen irányban kellene tovább haladni?

– Alapvetõen ott kezdõdik az ügyfélba-rátság, hogy az ügyintézõ köszön a beté-rõ ügyfélnek, bemutatkozik, s hellyel kí-nálja – ez egyfajta minimum-elvárásmunkatársainkkal szemben. A köztisztvi-selõ nem lehet ingerült, nem utasíthatjarendre az ügyfelet, s minden szükségesinformációt meg kell adnia számára.Olyan ügyfélfogadási rendszert kell ki-

alakítani, amely lehetõséget nyújt arra,hogy az ügyfél akár munkaideje lejártaután is intézhesse az ügyeit, vagy idõ-pontot kérhessen, azaz tervezni tudja azidejét. Minimalizálni kell az ügyfél általaz egy adott ügyben tett hivatali látoga-tások számát, ezt azonban csak úgy tud-juk megtenni, ha az ügyeket intézni kívá-nó ügyfeleket a lehetõ legtöbb módon tá-jékoztatjuk. S hogy a kérdésre is vála-szoljak: az Eötvös téri épületünkben va-lamennyi ott mûködõ osztályunkra vo-natkozóan egy olyan ügyfél-elõjegyzõrendszert alakítottunk ki, ahol az ügyfe-lek telefonon keresztül az ügyintézésreszámukra kedvezõ idõpontot elõjegyez-hetik. Itt a kollégák tájékoztatást adnakarról is, hogy az adott ügyben milyeniratokra van szükség. Aki személyesenjelenik meg a hivatalban, az kap nyom-tatványokat is. Ezzel lehetõvé tudjuktenni azt, hogy az ügyfeleknek ne kelljenórákat várakozniuk a hivatalban, hanemaz elõjegyzett idõpontban elintézzük azügyeiket, amelyre elõzõleg fel tudtak ké-szülni, hiszen a bejelentkezéskor tájé-koztatást kaptak arról, hogy mit hozza-nak magukkal. Azt is lehetõvé tettük–ellentétben más városokkal-, hogy azállampolgár elõjegyzés nélkül is elintéz-hesse az ügyét. Más városokban ugyanisvannak olyan okmányirodák, ahova csakelõjegyzéssel fordulhat az ügyfél, s nemegyszer hetekkel késõbbi alkalomra kapidõpontot. Nálunk az elõjegyzésre és azazonnali ügyfélfogadásra is van lehetõ-ség, s információim szerint olyan mégnem fordult elõ, hogy ügyintézõink aztmondták volna az ügyfélnek a hivataliidõ lejárta után, hogy jöjjön vissza más-nap.

(folytatás a 8. oldalon)

Dr. KKelemen MMarcellNagykanizsa MMegyei JJogú VVáros jjegyzõje

Az eelsõ aa vváros, az eegyéni éérdekek mmásodlagosak

Ütött a ggázóra

Nem mindennapi szakmai találkozóra jöttek össze a Csónakázó-tónál a NagykanizsaiFõnix Történelmi Hagyományõrzõ Egyesület meghívására hét, középkori katonai- éstánchagyományokat kutató és õrzõ civil szervezet vezetõi és tagjai. Bodó Lászlótól, aFõnix elnökétõl megtudtuk, az Ukrajnából, Budapestrõl, Székesfehérvárról, Szombat-helyrõl, Gyõrbõl, Kaposvárról, és Iharosból érkezett szervezetek kimaradnak az idegen-forgalmi szezonok várjátékaiból, falunapjaiból, profitorientált formációiból és egyéb ha-sonló rendezvények-rõl. Ez a nyolc szer-vezet nem bemutató-zik, hanem ingyenmeg lehet õket nézni,miközben egymástvégiglátogatva sajátköltségükön, a sajátörömükre küzdenekvagy táncolnak. Egyilyen baráti, bajtársitalálkozó jó alkalomarra, hogy a buhurt, apárviadal, vagy a tor-na mellett döntsenek.A Csónakázó-tónál abuhurtra tették le a voksukat. A középkori buhurtok az igazi háborúk „szelídített” válto-zatai voltak. Tompa fegyverekkel két egyenlõ létszámú és erejû lovagsereg csapott ösz-sze, s ugyanúgy, mint az igazi középkori európai háborúban, a gyõztes lefegyverezhet-te, fogságba vethette azt a lovagot, aki leesett a lováról, elvesztette fegyvereit, vagy fel-adata a küzdelmet. Persze ma már mindez jelképes fogságba vetéssel, vagy lefegyver-zéssel történik. A résztvevõk többsége fiatal gimnazista, fõiskolás és egyetemista volt.Ott jártunkkor a Gyõri Lovagrend és Vívó Iskola tartott vívás-oktatást. (-bzs-)

LLoovvaaggii bbuuhhuurrtt aa CCssóóttóónnááll

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 13

Page 8: 1 kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 1 60 ééves aa ... · Nagyszabású gálaesttel ünnepelték meg a Vasutasok Országos Közmûvelõdési és Szabadidõ Egyesülete (VOKE)

9Kultúra8 Katedra

A közoktatási törvény változásairól és a társulá-sok jövõjérõl tartott szakmai értekezletet még azünnepek elõtt a Nagykanizsai Kistérség TöbbcélúTársulása. Sokakat érzékenyen érintõ témáról, akisiskolák jövõjérõl volt szó a szakmai programon.

Marton István, Nagykanizsa polgármesterehangsúlyozta: úgy látja, hogy a kistérségi társu-lások a közigazgatás korábbi járási szintjeireépülnek. A társulás elnöke felhívta a figyelmetaz egyes települések közötti összefogás fontos-ságára, s ezt kérte a Szepetneken egy tûz miattsúlyosan károsodott Királyi Pál Általános Mû-velõdési Központ helyreállítása kapcsán is.

A szakmai napon a környezõ települések pol-gármesterei mellett intézményvezetõk, pedagó-gusok is jelen voltak. A program elsõ elõadója-ként Nagyrónai László, az Oktatási és KulturálisMinisztérium vezetõ fõtanácsosa a közoktatásitörvény módosításairól szóló tájékoztatójában ki-emelte: a jó színvonalú magyar közoktatást to-

vábbfejleszteni, az intézmények hatékonyságátnövelni csakis összefogással lehet, véleményeszerint a társulási forma alkalmas arra, hogyhosszú távon biztosítsa a fenntarthatóságot. Azoktatási szakember szólt arról a változásról is,amely következtében a nyolcnál kevesebb évfo-lyammal mûködõ iskolák a 2008/2009-es tanév-tõl csak egy másik iskola tagintézményeként mû-ködhetnek tovább. Nagyrónai László egyébkéntaz iskolatársulások kapcsán a helyes mérés, a kis-térségi értékelési rendszer kidolgozását is hang-súlyozta. Mint mondta: az önkormányzatoknak kikell dolgozniuk egy olyan mérési rendszert,amellyel a fenntartó nem csak az intézménybendolgozó pedagógusok, hanem az oktató-nevelõmunkát irányító igazgató tevékenységét is tudjaértékelni. A szakmai nap hátralévõ részében „Atöbbcélú kistérségi társulások, mint igazgatási ésszolgáltatási központok” címmel hallhattak elõ-adást az érdeklõdõk. (-ha-)

Idõnként felvetõdik különbözõ fórumokon a kérdés, hogymiért nem látni-hallani tereinken utcazenészeket, hiszen ez isegyfajta hangulatot adna városunknak. A felvetésrõl BaráthZoltán, a Farkas Ferenc Zene-és Aranymetszés Mûvészeti Is-kola igazgatójának véleményét kérdeztük.

– Az utcazenélésre mi zenészek, különösen akkor figyeltünkoda, amikor akár Budapesten, vagy nagyobb külföldi városok-ban jártunk. Sokféle utcazenélést lehet tapasztalni elsõsorbanMagyarországon, ami az én gondolkodásom szerint azért alakultki, hogy a fõiskolára, vagy egyetemre járó fiatalok egy kis zseb-pénzt nyerjenek maguknak. Aztán ebbõl egy olyan üzletág ala-kult ki, hogy a magyar fiatalok a nyári szünidõben európai kör-útra indultak, ahol az utcazenélésbõl szépen elnyaralgattak ésbejárták Európa városait.

– Milyen feltétele van az utcazenélésnek?– Egyik feltétele az, hogy legyen egy hely, ahol lehet utcazenélni,

mert egy forgalmas út mentén nem lehet. Nem lenne szerencsés ver-senyezni az utcai forgalom zajával, és erõsítõ bevetésével hango-sabbá tenni a zenét. Arról nem is beszélve, hogy személyiségi jogo-kat is sérthet, mert nem biztos, hogy mindenki hallani akarja. A má-sik feltétele az, hogy legyenek utcazenészek, mert ha megnézzükBudapesten és külföldön, hogy kik azok, akik utcazenét játszanak,azt kell mondjuk, hogy elsõsorban a zenemûvészeti fõiskolások,vagy egyetemi hallgatók. Ezek a feltételek Nagykanizsán nincsenekmeg. Az elképzelhetõ, hogy bizonyos rendezvényeken, amikor le-zárják az utcák egy részét, érdekes színfolt lehet. Néhány növendé-

künk talán képes lenne játszani az utcán, de azt is kell tudni, hogyegy tanulónak, már önmagában a koncert körülmények közötti fel-lépés is komoly gondot jelent. Az is fontos, hogy a repertoár szem-pontjából mennyit tud játszani! Nem olyan egyszerû az utcazenélés,a legtöbbször tényleg profi muzsikusokra van szükség. Persze tud-juk, hogy teljesen amatõrök és tudatlanok is játszottak már utcán,de annak meg is volt az eredménye. A gondot ebben látom itt Nagy-kanizsán. Nincsenek megfelelõ terek, és viszonylag kevés az a mu-zsikus, aki képes erre. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy nem azenetanárok és a zenemûvészek szoktak az utcán muzsikálni, hanema fiatalok, és tulajdonképpen ez így is jó. Ezt nem lehet szervezni,kifejezetten a sétálóutca mûfaja, ahol rengeteg az üzlet, sokan jár-nak vásárolni, és közben a fiatalok muzsikálnak. Hogyha valakitmeghat a muzsika, bedob egy százast, vagy akár többet is. Ez ígytud mûködni. Szervezetten nehezen elképzelhetõ. Az elsõ lépés min-denképpen egy sétálóutca kialakítása a városban. Ilyent szeret-nénk! Tulajdonképpen a képzõmûvészetre is ez vonatkozik, mivelnincs olyan hely, ahol meglennének hozzá a körülmények. Példáulha a tengerparton jár az ember, a nagy forgatagban az arra képzettemberek festik a járókelõket. Az sem könnyû mûfaj, egészen speci-ális terület, mert hiába nagy mûvész valaki, lehet hogy egy portrétnem tud fél óra alatt elkészíteni. A HSMK már próbálkozott torony-zenéléssel valamelyik épület tetején, de ehhez csend kell. Nem jel-lemzõ a korunkra, hogy nagyon csendesen élnénk. Külön történe-tet érdemelne a zajszennyezés is...

-bakonyi-

AAzz uuttccaa mmuuzzssiikkáájjaa

„A Pannon Szobrász” – e szavakkal jelle-mezte Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjasszobrászmûvészt, egyetemi tanárt a minapKovács Péternek a mûvész-tanárról íródottkönyve bemutatóján a Magyar Plakát Ház-ban Pincehelyi Sándor, a kötet szerkesztõje.

A tanulmánykötetet Lehota János tanármutatta be, aki recenzióját azzal kezdte: Ko-vács Péter könyve Rétfalvi Sándor négy év-tizedes, mennyiségileg is jelentõs életmûvéttárja az olvasó elé, végigtekintve a mûvészeddigi életútján.

– Az életrajz segít bennünket abban,hogy valamiképpen közelebb kerüljünk amûvész belsõ világához – mondta Leho-ta János. – Az Erdélybõl hozott gyökér, acsalád vallásos nevelése, a polgári értel-miségi érzések õrzése a nagykanizsai ser-dülõ gyermek meghatározó élményei le-hettek az ötvenes évek nehéz idején. Eztakár drámaként is megélhette, annál is in-kább, mert a korszak ellentétes irányt ha-tározott meg követendõ példaként. Rétfal-vi Sándor a tisztesség, a munka, a család,az otthon és a vallás értékét szívta magá-ba, miközben a kor pont ezekre hatottrombolóan. Ezt a drámát Rétfalvi Sándorrendkívül mélyen átélte, s mûvészeténekolyan alapjává tette, amit semmilyen poli-tikai változás nem old fel.

A kötet szerkesztõje, Pincehelyi Sándorfontosnak tartotta elmondani: már régszeretett volna egy könyvet írni a Nagy-kanizsán élõ, de Pécsett tanító mûvészrõl,s elsõ ilyen irányú elképzelései márnyolc-tíz évvel ezelõtt megszülettek.

– Most már néhány éve „lyukakat”igyekszek betömni a magyar mûvészetben,s úgy érzem, ez a könyv is ilyen szereppelbír – mondta végezetül Pincehelyi Sándor.

(-ha-)

Mestersége: sszobrászmûvész

Pincehelyi Sándor és Rétfalvi Sándor a könyv bemutatóján

Nemrégiben negyedik alkalommal kerültsor az Orsós Jakab Emléknapra a Halis Ist-ván Városi Könyvtárban. Kardos Ferencigazgatóhelyettes, az író munkásságát be-mutató virtuális emlékhely gondozója el-mondta: idén elsõ alkalommal osztották kiaz Orsós Jakab-díjat, Csávás Csaba alkotá-sát. A plakettet azok kaphatják, akik a zalairomákért sokat tettek, avagy hozzájárultakaz Orsós Jakab-hagyaték gondozásához,széles körû megismertetéséhez. A díjat anégy évvel ezelõtt elhunyt író családja, Te-leki László országgyûlési képviselõ, VajdaLászló, a Zala Megyei Közgyûlés Kisebb-ségi és Nemzetiségi Bizottságának elnöke,Kiss Bódog Zoltán, a Zala Megyei Köz-gyûlés volt elnöke, valamint Choli-Daróczi József író vehette át.

Jövõre újabb, az egykori írót népszerûsítõakció indul: valamennyi iskolát megajándé-kozzák egy bekeretezett, Orsós Jakabot ábrá-zoló fotóval, amelyet ünnepélyes körülmé-nyek között adnak majd át.

Kardos Ferenc arról is beszámolt: sike-rült szinte valamennyi Orsós-mûvet digita-lizálni, amelyekbõl jövõre emlékkötet ké-szül, s nagy részük felkerül a már meglévõhonlapokra is.

Orsós JJakabemléknapAdy Endre Párizsban, címmel tartott elõadást

a Honvéd Kaszinó tükörtermében dr. DobóLászló nyugalmazott pedagógus. A mûsorralváltozatos, érdekes estet kívánt nyújtani a kö-zönségnek. Versmondók közremûködésével ahallgatóság megismerkedhetert a költõ párizsiéveivel. Elõször Párizs, mint jelkép hangzott ela versekben, majd a költõ párizsi hétköznapiéletét mutatták be. A mûveket dr. Dobó Lászlótanítványai, a Honvéd Kaszinó Színjátszó Kö-rének tagjai olvasták fel: Csákvári Tímea, Kur-ta Lilla, Miksó Nóra, Miksó Péter, CsászárAndrás, Oláh Barnabás és Dévényi Amanda.

Ady EEndre PPárizsban(folytatás a 7. oldalról)Kiterjesztettük az elõjegyzõ

rendszert az Eötvös téri épület-ben mûködõ valamennyi osz-tályra, s az is nagyon fontos,hogy nem ügyintézõre adjuk asorszámot, hanem ügyekre, ígyolyan ügyekben, amelyet többügyintézõ is tud intézni, az ügy-felet az a munkatársunk fogad-ja, akinél éppen nincsen ügyfél.Azonban a rendszer optimálismûködtetésének és továbbfej-lesztésének van egy komoly gát-ja, ez pedig maga az épület. Amozgáskorlátozottak közlekedé-se nem megoldott, nincsen ba-bakocsi-tároló, pelenkázó, azirodák szûkösek, az épület nyá-ron meleg, télen pedig hideg. Shogy milyen irányban lehet to-vábbfejlõdni? Jelenleg egy, azAPEH informatikai rendszeré-hez hasonló fejlesztésen dolgo-zunk, ami lehetõvé teszi majd,hogy az adóirodához is elektro-nikus úton elküldhetik bevallá-saikat, kérelmeiket az ügyfelek.

– Az elõzõ éveket felölelõ Ál-lami Számvevõszék-vizsgálatszámos hibát is feltárt az önkor-mányzat gazdálkodásában. Mi-ben látja ezek okát, illetve milyenintézkedésekkel próbálják megezeket kiküszöbölni a jövõben?

– Alapvetõen én két okot lá-tok: a Kincstár beszervezését kö-vetõen nehéz volt elindítani az újrendszert, sok probléma volt azintegrált pénzügyi szoftverrel is,a vezetõk és a beosztottak fel-adata ebbõl fakadóan jelentõsenmegnõtt. Nagyon nehezen jutot-tunk el a jelenlegi állapotig, s en-nek bizony személyi összetevõi isvoltak, amelyekre nem kívánokbõvebben kitérni. Azt gondolom,hogy január elsejétõl olyan sze-mélyi garanciái lesznek a szemé-lyes munkavégzésnek, amelyek-kel ki lehet védeni az esetlegeshibákat. Hibákat természetesenmindenhol követnek el, de fon-tos, hogy ezek ne ismétlõdõek ésne tömegesek legyenek, s min-denki tanuljon belõlük.

A jegyzõ végül hozzátette: ajövõben is azon dolgozik majd,hogy a hivatal munkája a leg-jobban szolgálja a városlakókés az önkormányzat érdekeit.

A közelmúltban a Péntek-család bemutatko-zó kiállításának vendégmûvészeként AmbrusMárta pedagógus is részt vett kerámiáival aPéterfy-iskola galériájában.

– 1999. óra kerámiázok, de korábban is érde-kelt. Rajztanárként sokféle technikát kell ismer-nem, és tanítanom, ezért volt természetes, hogy el-vállaltam a városi kerámia szakkör vezetését azazóta megszûnt Zemplén Gyõzõ iskolában. A gye-rekeknek szánt ötletekbõl nõtte ki magát az,amibõl a képeimet felépítem. A legõsibbmûvészetben is alkalmazott anyagokat használomfel: agyagot, fát és spárgát natúr természetes szí-nekkel, de gyakran színezek is vázlatokat. A szö-véshez megfestem a madzagot, nagyon érdekesszíneket eredményez a spárga eredeti natúr színéna textilfesték. Kizárólag az emberábrázolás fog-lalkoztat. Nagyon érdekel a mesék és a mítoszokvilága, de soha nem egy konkrét szereplõt akarokmegformálni, hanem azt a hangulatot, melyet ezek

a történetek hordoznak. Szeretem mindezekbe be-lekeverni a mûvészet történetének nagy korszaka-it, ezzel kapcsolatban is elsõsorban azokat az ér-zelmeket, melyeket kiváltanak belõlem, tehát nemazt tartom fontosnak, hogy például. az „embere-im” korhû öltözéket és frizurát hordjanak. Emel-lett szeretem, ha a nyugalom és a belsõ derû su-gárzik róluk. Drámákat nem akarok ábrázolni.

– A tanítás hogyan függ össze az alkotó mun-kával?

– Úgy érzem, akkor tudok például technikákatmegtanítani, ha én magam is tudom alkalmazni.Amit a tanári munkában a legjobban szeretek, a te-hetséges gyerekek tanítása. Jónéhány tanítványom-ra boldogan emlékezem: Fenyves Márk ipar-mûvész és táncmûvész, Lehota M. János esztéta,Béres Tamás ötvös és még sorolhatnám. A Péterfygaléria kiállításainak is õk jelentik az alapját. Ese-tenként olyan tárlatokat rendezünk, melyeken azegykori péterfysek mutatkoznak be. (-bakonyi-)

Tanítás éés aalkotás

Csak ttagintézményként

1_kiloveses.qxd 2007.01.03. 15:18 Page 15