8
A kedvenc Nemzeti Szocialistám 1 / 2016 (127) #109/44 Új Rend Alapítva 1991 Ha valaki megkérdezi tőlem ki a kedvenc Nemzeti Szocialistám, akkor azt kell vála- szolnom, hogy Hitler felső személyzetéből a Har- madik Birodalom vezetése alatt, Paul Joseph Goebbels (29 October 1897 – 1 May 1945) Ő volt Hitlerhez a leghűségesebb. Dr Goebbels (a doktorátusát a Heidelberg egyetemen szerezte 1921-ben) Rheydt-ben született egy ipari város déli részén Mönchengladbach, Düsseldorf köze- lében. Eleinte újságíróként dolgozott, majd ké- sőbb egy banktisztviselőként a Dresdner Bank Köln-nél és a tőzsdén. Ő több regényt is irt és játszott benne köztük a regényből Michaelt, két verset is eljátszik, és több mennyiségben romanti- kus költészetet.Dr Goebbels az NSDAP-val 1923 -ban került kapcsolatba a Ruhr vidék francia megszállása alatt majd pártnak tagja lett 1924- ben. Kinevezék Berlin Gauleiterjének (a párt ré- gió vezetőjének) és a pozicióját küzdelmes propa- ganda célokra használta a környéken lévő Marx- ista pártok ellen.1928-ra a párt prominens szemé- lyiségei közé küzdötte fel magát, Dr Göebbels házasságot kötött 1931-ben akitől hat gyermeke született.Miután az NSDAP hatalomra jutott 1933 folytatása 4 oldalon Dr Joseph Goebbels

#109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

A kedvenc Nemzeti

Szocialistám

1 / 2016 (127) #109/44

Új Rend Alapítva 1991

Ha valaki megkérdezi tőlem ki a kedvenc

Nemzeti Szocialistám, akkor azt kell vála-

szolnom, hogy Hitler felső személyzetéből a Har-

madik Birodalom vezetése alatt, Paul Joseph

Goebbels (29 October 1897 – 1 May 1945) Ő

volt Hitlerhez a leghűségesebb. Dr Goebbels (a

doktorátusát a Heidelberg egyetemen szerezte

1921-ben) Rheydt-ben született egy ipari város

déli részén Mönchengladbach, Düsseldorf köze-

lében. Eleinte újságíróként dolgozott, majd ké-

sőbb egy banktisztviselőként a Dresdner Bank

Köln-nél és a tőzsdén. Ő több regényt is irt és

játszott benne köztük a regényből Michaelt, két

verset is eljátszik, és több mennyiségben romanti-

kus költészetet.Dr Goebbels az NSDAP-val 1923

-ban került kapcsolatba a Ruhr vidék francia

megszállása alatt majd pártnak tagja lett 1924-

ben. Kinevezék Berlin Gauleiterjének (a párt ré-

gió vezetőjének) és a pozicióját küzdelmes propa-

ganda célokra használta a környéken lévő Marx-

ista pártok ellen.1928-ra a párt prominens szemé-

lyiségei közé küzdötte fel magát, Dr Göebbels

házasságot kötött 1931-ben akitől hat gyermeke

született.Miután az NSDAP hatalomra jutott 1933

folytatása 4 oldalon Dr Joseph Goebbels

Page 2: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

2

Autarkia

Autarkia azt jelenti,a népesség önellátó és

hogy a nyersanyagok élelmiszerek a tech-

nológia és a tudományt megőrizzék és to-

vábbfejlesszék.

Az Autarkia előfeltétele egy államnak

nemzetnek vagy birodalomnak a szuveren-

itása, mert szükség van egy élettérre annak

megvalósitásához.

A jelen minuszos világban versengő szu-

perhatalmak,a kapitalizmus, a

kizsákmányoló kamatok, a szolgaság és a

világuralmi cionizmus Szabad Kőműves és

egyéb dogmatikus rendszerek kényszere

alatt csak egy maroknyi állam maradt aki

megőrizte szuverenitását.

Németország elvesztette szuverenitását

1944-ben (A Führer éve 1956).

Ezzel szemben a nemzeti szocializmus

tartja magát mint egy anti imperialista fel-

szabaditó mozgalom amely akarja és meg is

fogja nyerni a szabadságát az árjáknak és a

hozzátartozóiknak.

Erre azért van szükség, mert a politika a

nemzeti szocialista világmozgalomnak új

árja életteret kell megszerveznie, hogy az

függettlenül működjön minden tőkés világ-

gazdasági és minden idegen befolyás alól -

legyen az szellemi, politikai, gazdasági,

katonai vagy kultúrális és önellátóvá váljon.

Az New Front támogatja minden szinten

a népi németeknek a politikáját amely le-

hetővé teszi a nagyobb önállóságot de to-

vábbra is tudatában annak, hogy a népi

németség teljes önállósága nem minden ré-

gióban lehetséges ezt felismerte a program-

jában a Nemzeti Szocialista Munkáspárt és

ezért keres elegendő életteret.

A New Front el akarja érni azt a célt

miszerint megalkotni egy Negyedik

Birodalmat mint egy önellátó nagy régió

keretein belül.

A Parasztság

A parasztság a legtisztább és legeredetibb

munkavállaló, akitől elvárják, hogy minden

szinten hasznositsa képességeit és végezze

munkáját a posztján a Nemzeti Szocialista

érdekek szerint.

Ez nem csak közvetett hanem minden

más népi réteget is érint mert táplálja a né-

pet és ezáltal minden előfeltételt megteremt

a népies élethez.

Ezért a Nemzeti Szocializmus látja a

mezőgazdaság fontosságát a jövőbeni

nemzetiszocialista népi államban.

A törekvés egy új Negyedik Birodalom

felé a megfelelő élettér szükséges a megter-

melt élelmiszerhez, hogy azzal táplálja

népének saját erejét.

Az élelemiszer hozzátartozik a vágyott

szabadsághoz és a nemzeti gazdasághoz.

Annak érdekében, hogy a német paraszt-

ság ellássa feladatát belsőleg is a nemzeti

igényeket is hozzá kell igazitani. Ezért a

Nemzeti SZocialista Munkáspárt követeli a

Lexicon

8.-ik rész

Ezt a Lexicont fordította a Lexikon der

Neuen Front írta az 1980-as évek

közepén, Michael Kühnen. Kühnen volt

a vezetője a jogi karon az NSDAP / AO

az 1970-es években bekövetkezett 1991-

es haláláig. Ezek az ő személyes nézetei,

nem feltétlenül tükrözik a hivatalos

NSDAP / AO pozícióit véleményeit.

folytatása 4 oldalon

Page 3: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

Projekt Sumte sorozatából álló leveleket, hogy a lakosság a gondosan ki-

választott városok különböző országokban, amelyeket különösen

érzékenyen érintette a nem fehér invázió.

A német város Sumte, ahol a népesség 100 fő,jelentették, hogy túllépték a

750-ik betolakodók a várost! A levelet a városlakók küldték 2015 november

9-én.

A svéd város Tärnsjö szenved ugyanolyan fertőzésben. A levelezési lakóit

küldték 2015 november 28-án.

Önkéntesek és / vagy az együttműködő szervezetek azonosításához

szükséges megfelelő célpont városokban szerte a világon, lásd a levelezési

címet, és döntsenek közösen a helyi közösségek a legjobb megoldásról.

Megjegyzés: Attól függően, hogy a különböző tényezők, adott lev-

elezései lehetnek nyitottak NS nézőpont felé vagy nem nyitottak az NS

nézőpont felé.

Vegye fel velünk a részletekért a kapcsolatot!

Project Sumte

Balra: német tájékoztató, középen univerzális tájékoztató jobbra svéd tájékoztató

3

Page 4: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

4

17.-ik pontját az agrártörvénynek minden-

ekelőtt a földreformot amely megőrzi az

életképes és egészséges mezőgazdaságot és

parasztságot hiszen a népi közösség is a

természetből él.

-ban kinevezték propaganda miniszternek.Miután

békés eszközökkel nem sikerült megvédeni az

etnikai németeket igy végül támogatta a Führer

döntését, hogy erőszakkal lépjenek fel Lengyelor-

szággal szemben.Miután a szövetséges hatalmak

megkezdték a második világháborút Dr Goebbels

mindent megtett ami amit tudott , hogy felké-

szitse a német népet e szerencsétlen katonai kon-

fliktusra.

Amellett, hogy a munkája mint fő prpagandista,

a háború alatt Dr Göebbels egyre növekvő

Lexicon szervezési és politikai döntéshozatalokat vállalt ,

hogy a nemzet ipari és szociális mechanizmusa

működjön.

Ezzel szemben Heinrich Himmler aki a háború

vége felé megpróbált tárgyalni és fegyverszünetet

kötni a szövetséges nagyhatalmakkal Hitler háta

mögött (ezért Himmlert minden rangjától és

kitüntetésétől megfosztották) Dr Göebbels maradt

hűségesen a Führer mellett a Führerbunkerben

Berlinben a legvégéig.

Miután a Führer öngyilkosságot követett el ő

volt a Harmadik Birodalom második kancellárja,

ha csak egy napra is.

Dr Goebbels és a felesége Magda végül együtt

haltak meg a hat fiatal gyermekükkel ---- négy

lánnyal és két fiúval együtt.

Göebbels felesége arra a döntésre jutott,és

megjegyezte a férjének is, hogy Hitler és a Har-

madik Birodalom nélkül nem érdemes élni. Ö

A kedvenc Nemzeti Szocialistám

folytatása 5 oldalon

Page 5: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

5

Novemberben 8 könyvet jelentettünk meg olasz nyelven. Ezek az első könyveink a saját

tizedik nyelvünkön olaszul. A többi nyelv: angol, német, francia, spanyol, svéd, észt, finn,

ukrán, bolgár. Számos könyvet más nyelveken is előkészítés alatt állnak. Több önkéntes

fordítókat mindig szívesen látunk!

megtett egy legnehezebb döntést amit egy anya

valaha is képes tenni.

1923 és 145 között Dr Göebbels jelentős men-

nyiségű dokumentumot halmozott fel naponta,

diktált anyagokat és kézirásos jegyzetek

formájában egyaránt.

A Kaiserhofból a Birodalom Kancelláriájáig

cimű kiadványát Dr Goebbels publikálta már

Németországban 1933-ban, majd 1938-ban újra

kiadták Angliában is "Részem Németország

Harcában" cimmel.

Ez egy naplószerű kiadvány volt ami napról

napra mutatta be a Nemzeti Szocialisták tevéken-

ységét.

Ezek a naplók nem szörnyű zsidó demokrácia

ábrázolják hanem egy igazi hazafit mutattak be, a

politikai felfordulások idején.

Ennek ellenére a naplókat felhasználták rav-

aszul a Német Nemzeti Szocializmus ellenségei

Marxista kommentárokkal, hogy elcsorbítsák a

Birodalom hősének hirnevét.

Goebbels életrajzát nemrégiben kiadta Peter

Longerich német történelmi professzor (Royal

Holloway University Of London) ami megjelent

2010-ben a Random House kiadó

gondozásában.Ez a könyv sokat meritett a Göeb-

bels féle naplókból.

Ennek eredményeként Joseph Goebbels csalá-

dja beperelte a kiadót a jogdijak miatt a Göebbels családot képviselő ügyvéd Cordula Schacht

A kedvenc Nemzeti Szocialistám

folytatása 6 oldalon

Page 6: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

6

Egy délután, miközben ültem az ügyeletes tiszt

asztalán Rockwell Hall-ban Chicagóban, hal-

lottam, hogy kopognak az ajtón. Legnagyobb

meglepetésemre volt egy idegenvezető áll ott

körülbelül egy tucat ember áll egységesen Csodá-

lkozva.

Én azt gondoltam, hogy még soha nem láttak

egy olyan épületet mint a Rockwell Hall vagy a

náci Storm Troopert ajtót nyitni teljes

egyenruhában. Tehát Amikor az idegenvezető

megkérdezte, hogy rendben van ha bejönnek azt

mondtam neki, rendben jöjjenek be. Ahogy

sétáltak be a találkozó területen, átadtam

mindegyikük valamilyen nemzeti szocialista

irodalmaz és válaszoltam a kérdésekre: például

"Ön egy igazi Náci? "és" Vajon a német nácik

gázositottak zsidókat? "

A vége felé a sor ott volt ez a kis zsidó öltözött

virágos ingben néhány zöld kockás nadrágot,

fehér öv, és a cipőt viselt. Ahogy rám nézett, én

rá tekintettem a "gonosz szemmel", hogy én

elvtársam Max tanította.

A zsidó elsétált velem, és motyogott valamit a

holokausztról. Azt válaszoltam: "Igen, ez soha

nem történt meg!" Ekkor a zsidó elkezdte mon-

dani a többi nép szerint mi vagyunk a gyilkosok.

Ekkorr az egyik tiszt lépett a találkozón

területen. Volt néhány közülünk körül, akik

White Power pólókat készitettek a hátsó szo-

bában. Nos, ez a zsidó indult üvöltve a

"holokauszt". Ahogy megfordultam én elöljáró

megragadta a zsidó a hátán a gallért és a övénél

fogva és kidobta az ajtón ra 71. utcára. A többiek

és a túravezető kiment utána, míg én kinyitotta az

ajtót, azt mondta nekik, hogy biztos, hogy ezért

eljár a péntek esti találkozón.

Tréfa a horogkereszt alatt

7.-ik rész

akinek az apja Hjalmar Schacht Hitler gazdasági

minisztere volt.

A Random House kezdetben beleegyezett ,

hogy fizet egy százalékot a kiskereskedelmi árból

de ezt később visszavonta. Az cég ügyvédje

Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami

szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az

erkölcsről".

"Meg vagyunk győződve arról, hogy egy

háborús bűnösnek nem jár semmilyen pénz"

Mások szerint járna Goebbelséknek a pénz

"Mi vagyunk akik először publikálták akik ezt

megpróbálták elkerülni és azonnal bepereltek

bennünket"

Dresen javasolta Schlachtnak, hogy lehetne

jogdijakat fizetni ha ő beleegyezik abba, hogy a

Holokauszt központoknak adományoznák az

összegeket de ő elutasitotta és ragaszkodik

ahhoz, hogy a pénz a Goebbels családnak jár

A pert a Göebbeles család nyerte. A müncheni

kerületi biróság elmarasztalta a kiadót.

Dresen döbbenten nyilatkozott arról ,hogy "ez

egy szomorú nap Németországban".

Megjegyezte, hogy irónikus, hogy a biróság

pont Münchenben a nácik hatalomra jutására tett

kisérlet színhelye Dresen nyilatkozta: " Olyan

érdekes érzésem van, átkelni azokon az

épületeken...az épületeken ahol Hitler valamikor

állt."

De ez természetesen nem jogi hanem erkölcsi

dolog

Dresen még mondta, hogy a védelem

hozzátette, hogy a náci háborús bűnösök csak

parancsot teljesitettek és hogy megdöbbent a bi-

róság döntésén miszerint nem lehet figyelmen

kivűl hagyni egy ilyen döntést ahol egy háborús

bünösnek utalnák a pénzt?

Dresen szerint a bíróság nem volt érdekelt a

morális kérdés is, "egy másodpercig." Írta le az

ítéletet olyan elegáns, de nem erkölcs.

A kiadó, a Random House, most tervezi, hogy

fellebbezni kiván a német legfelsőbb bíróságra.

Az még a jövő zenéje, hogy az igazságosság ér-

vényesül-e, vagy, amikor a nácik akikre a tör-

vény nem vonatkozik.

Maradjatok velünk.

Vicenç Espaillat

A kedvenc Nemzeti Szocialistám

Page 7: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

7

Az NSDAP / AO a legnagyobb nemzetiszocialista propaganda szállítója a

világon. Mi teszünk közzé folyóiratokat számos nyelven.

Eredeti Harmadik Birodalom könyvek forditása angol és más nyelveken.

Figyelem!

Munkatársakat keresünk a terjesztésre!

Aktivistákat keresünk forgalmazásra!

Pénzbeni alapba adományozókat keresünk!

Ember az ember és pénz pedig pénz!

SENKI nem múlja felül az NSDAP / AO!

Page 8: #109/44 Alapítva 1991 A kedvenc Nemzeti …...Rainer Dresent idézte The Guardian napilap ami szerint "nem a pénzről szól a dolog hanem az erkölcsről". "Meg vagyunk győződve

8

Megrendelőlap

( ) Küldd el nekem az alábbi tételeket. (Kérjük ird le a cikkszámot, a termék leírás, és az árat.) A végén ird le az

összeg teljes kifizetését __________. A pénznek fizetőképesnek kell lennie egy amerikai bankban és az amerikai

valutához képest. Add szállítási / kezeléshez: Az Egyesült Államokon belül adjunk hozzá 10%; másutt adjunk

hozzá 30%. [Megjegyzés: Elfogadjuk euró bankjegyeket, de nem érméket.]

( ) NS hírösszefoglaló előfizetés a következő tizenkét kérdéseket. 30,00 euró vagy amerikai 30,00 $. [Kérem,

nevezd meg milyen nyelvű kiadás akarsz!]

( ) Csatlakozik! Legyen "Hivatalos Támogatója" az NSDAP / AO. Minimum díjak 5,00 euró vagy amerikai 5,00 $

havonta. Kezdeti hozzájárulás 30,00 euró vagy amerikai 30,00 $ minimum. ("Hivatalos támogatója" automatikusan

megkapja az NSDAP / AO hírlevelet az általa választott nyelven, felár nélkül.)

( ) Adomány - Ön támogatása teszi munkánkat lehetségessé!

Cikkszám Leírás Ár

____________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________

Részösszeg ________________

Szállítási / kezelési költség (lásd fent) ________________

Teljes végösszeg ________________

Név _______________________________________________________________________________________

Utca _______________________________________________________________________________________

Város ______________________________________________________________________________________

állam vagy tartomány illettve megye _________________ irányítószám _________________________________

Ország __________________________________________________ __________________________________

(Opcionális) E-mail cím / telefon ________________________________________________________________

A csekkeket és átutalásokat cimezzék és a közleményben tüntessék fel az: NSDAP / AO névre.

Levelezési cim:

NSDAP / AO

PO Box 6414

Lincoln NE 68506 USA