16
XXIV. évfolyam 16. szám 2012. április 26. LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kanizsa A Kanizsa Autó-és Motor- sport Egyesület idén is megren- dezi a Bánkuti László Emlékku- pa elnevezésû rendezvényét. A második alkalommal sorra ke- rülõ sportesemény április 28-án 10 órakor kezdõdik Teleki utcán melyet Cseresnyés Péter váro- sunk polgármestere nyit meg, majd a megemlékezés után egy Fiat Abarth 131-es nyitja meg a pályát a versenykezdeteként – tudtuk meg Bánkutiné Dobri Noémi elnök asszonytól. Az elõnevezések során, már 40- en jelezték indulási szándékukat és hírek szerint a hétvégén még mások is csatlakoznak hozzájuk. A felnõttek megtekinthetik az au- tószalonok kiállítását is, ám a gye- rekekre is gondoltak, akiket ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók felvonulása elma- rad, de a pálya jóval hosszabb lesz, mint a tavalyi és a rendezvény töb- bi része is – például a szervizpark – az úttesten kap helyet. Így most majdnem teljes egészében a Teleki utcát lefoglalja a rendezvény, mely a városi közlekedésben kényelmet- lenséget okozhat. Ezért a nagykani- zsaiaktól kiemelten a Teleki utcai lakosoktól, elnézést és türelmet kérnek a rendezõk. *** A buszok közlekedése érinti a le- zárt területet, ezért a buszközleke- dés a következõképpen fog változni: Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2012. április 28-án megrendezésre kerülõ II. Bánkuti László Emlékku- pa rendezvényei miatt forgalomkor- látozás lép életbe Nagykanizsán. Lezárásra kerül 2012. április 28-án 04.00 órától – 24.00 óráig a Teleki út Kórház körforgalom- Hevesi körforgalom közötti szakasza. Ezen idõszak alatt a menetrendszerinti autóbuszjáratok mind két irányban – Huszti téri körforgalom – Platán sor – Csokonai utca – Hevesi út – Teleki út útvonalon közlekednek. A Teleki út – Kórház bejárati út, illetve a Teleki út, Víztorony meg- állóhelyeket az autóbusz járatok nem érintik, helyettük a Platán so- ron, illetve a Csokonai Óvodánál kialakított ideiglenes megállókban tudják az érintett járatokat igénybe venni. Megértésüket köszönjük! Ismét csikorognak a gumik Ebben a tanévben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Hevesi Sándor Általános Iskola. Az ünnepséget megelõzõ napon a volt tanítványok munkáiból nyílt kiállítás az intézmény aulájában. Az évfordulót gálamûsorral ün- nepelték meg a HSMK-ban. A mûvelõdési intézmény zsúfo- lásig megtelt színháztermében Cseresnyés Péter polgármester el- ismerõen szólt az egykori és a je- lenlegi pedagógusok, valamint az iskola dolgozóinak munkájáról, az elért sikerekrõl, és oklevelet nyúj- tott át Dominikné Papp Edit igaz- gatónak. Az elmúlt 30 év alatt a világ is megváltozott, de van, ami örök: a mi hitvallásunk – hangsúlyozta be- szédében az intézmény sorrendben negyedik igazgatója, Dominikné Papp Edit –, mely szerint egy isko- la legyen olyan: ahol a tanulók vál- lalják magyarságtudatukat, tisztá- ban vannak azzal, hogy egy rend- kívül szép és gazdag anyanyelvük van, s adottságaikat ebben az or- szágban akarják kibontakoztatni. Ahová a gyerekek szívesen járnak, mert megértõ, motiváló és szeretõ légkör veszi körül õket. Ahol a ter- mészetes gyermeki kíváncsiságot megõrizve, az életkori sajátossága- iknak megfelelõ módszerekkel ta- nulhatnak a diákok. Ahová mind- ezekért a szülõk szívesen hozzák a gyermekeiket, és ahol a tantestület minden tagja fontosnak érzi ma- gát, megtalálja azt a tevékenysé- get, amelyhez a legjobban ért és alkotói szabadsága kibontakozhat. A tanulók verssel, zenével, tánc- cal fûszerezett mûsora elõtt Dominikné Papp Edit igazgató és Cseresnyés Péter polgármester kö- szöntötte Bozsokiné Antalics Mar- git, Horváthné Tóth Györgyi, Mileiné Borszéki Márta, Némethné Eördögh Ágnes, Némethné Rádi Éva, Novákné Harangozó Judit, Tóthné Bentzik Klára, Varga Gáborné és Varga Zoltánné peda- gógusokat, akik harminc éve taní- tanak az iskolában. B.E. Harminc éves a Hevesi iskola Gyermekszemek Az egyik nevet, a másikat könny önti el. A minapi Hevesi- gálán a nézõ is e kettõ közt inga- dozott. Szerencsém volt közelrõl látni az iskola felsõs kórusának te- kintetét. Akkor is, amikor fegyel- mezetten énekelték a Republic Ezt a földet választottam-ját, miköz- ben volt hevesisek járták alatta azt a néptáncot, melyet karnagyuk zseniálisan kihallott az eredeti számból. Az új feldolgozást az az egykori Munkás utcai srác, Hor- váth Krisztián írta, akinek Tavasz címû dalát a Pécsett tanító zene- szerzõ-karnagyon csüngve, fülig érõ szájjal énekelte a kórus. A gá- laest végén pedig a pedagógusok kórusa ars poetica- vagy hitvallás- szerûen adta elõ a Kormorán-dalt: Ki szívét osztja szét… az élet csak övé. Válaszul a felsõs kórus a régi Koncz-számot énekelte: Köszö- nöm, hogy segítettél, a bajban nem feledtél. Köszönöm, hogy megérezted, szükségem van rád. Köszönöm, hogy erõt adtál, bána- tomban vigasztaltál. Köszönöm, hogy hozzám mindig türelmes voltál. Köszönöm, hogy elviseltél, lehetetlent sosem kértél. Köszö- nöm, hogy megértetted szüksé- gem van rád. S akadt olyan nagy- lány, aki úgy elérzékenyült, hogy énekelni is alig bírt… Mi mást mondhatnánk mi is: köszönjük! P.J.

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

XXIV. éévfolyam 116. sszám2012. ááprilis 226.LLOOKKÁÁLLPPAATTRRIIÓÓTTAA HHEETTIILLAAPP

KanizsaA Kanizsa Autó-és Motor-

sport Egyesület idén is megren-dezi a Bánkuti László Emlékku-pa elnevezésû rendezvényét. Amásodik alkalommal sorra ke-rülõ sportesemény április 28-án10 órakor kezdõdik Teleki utcánmelyet Cseresnyés Péter váro-sunk polgármestere nyit meg,majd a megemlékezés után egyFiat Abarth 131-es nyitja meg apályát a versenykezdeteként –tudtuk meg Bánkutiné DobriNoémi elnök asszonytól.

Az elõnevezések során, már 40-en jelezték indulási szándékukatés hírek szerint a hétvégén mégmások is csatlakoznak hozzájuk.A felnõttek megtekinthetik az au-tószalonok kiállítását is, ám a gye-rekekre is gondoltak, akiketugrálóvár és a Helen Doron angolnyelvû játszóház várja.

A városrekonstrukció miatt idéna versenyautók felvonulása elma-rad, de a pálya jóval hosszabb lesz,mint a tavalyi és a rendezvény töb-bi része is – például a szervizpark –az úttesten kap helyet. Így mostmajdnem teljes egészében a Telekiutcát lefoglalja a rendezvény, melya városi közlekedésben kényelmet-lenséget okozhat. Ezért a nagykani-zsaiaktól kiemelten a Teleki utcailakosoktól, elnézést és türelmetkérnek a rendezõk.

***A buszok közlekedése érinti a le-

zárt területet, ezért a buszközleke-dés a következõképpen fog változni:

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a2012. április 28-án megrendezésrekerülõ II. Bánkuti László Emlékku-pa rendezvényei miatt forgalomkor-látozás lép életbe Nagykanizsán.Lezárásra kerül 2012. április 28-án04.00 órától – 24.00 óráig a Telekiút Kórház körforgalom- Hevesikörforgalom közötti szakasza. Ezenidõszak alatt a menetrendszerintiautóbuszjáratok mind két irányban– Huszti téri körforgalom – Platánsor – Csokonai utca – Hevesi út –Teleki út útvonalon közlekednek.

A Teleki út – Kórház bejárati út,illetve a Teleki út, Víztorony meg-állóhelyeket az autóbusz járatoknem érintik, helyettük a Platán so-ron, illetve a Csokonai Óvodánálkialakított ideiglenes megállókbantudják az érintett járatokat igénybevenni. Megértésüket köszönjük!

Ismét csikorognaka ggumik

Ebben a tanévben ünneplifennállásának 30. évfordulóját aHevesi Sándor Általános Iskola.Az ünnepséget megelõzõ napon avolt tanítványok munkáiból nyíltkiállítás az intézmény aulájában.Az évfordulót gálamûsorral ün-nepelték meg a HSMK-ban.

A mûvelõdési intézmény zsúfo-lásig megtelt színháztermébenCseresnyés Péter polgármester el-

ismerõen szólt az egykori és a je-lenlegi pedagógusok, valamint aziskola dolgozóinak munkájáról, azelért sikerekrõl, és oklevelet nyúj-tott át Dominikné Papp Edit igaz-gatónak.

Az elmúlt 30 év alatt a világ ismegváltozott, de van, ami örök: ami hitvallásunk – hangsúlyozta be-szédében az intézmény sorrendbennegyedik igazgatója, DominiknéPapp Edit –, mely szerint egy isko-

la legyen olyan: ahol a tanulók vál-lalják magyarságtudatukat, tisztá-ban vannak azzal, hogy egy rend-kívül szép és gazdag anyanyelvükvan, s adottságaikat ebben az or-szágban akarják kibontakoztatni.Ahová a gyerekek szívesen járnak,mert megértõ, motiváló és szeretõlégkör veszi körül õket. Ahol a ter-mészetes gyermeki kíváncsiságotmegõrizve, az életkori sajátossága-iknak megfelelõ módszerekkel ta-nulhatnak a diákok. Ahová mind-ezekért a szülõk szívesen hozzák agyermekeiket, és ahol a tantestületminden tagja fontosnak érzi ma-gát, megtalálja azt a tevékenysé-get, amelyhez a legjobban ért ésalkotói szabadsága kibontakozhat.

A tanulók verssel, zenével, tánc-cal fûszerezett mûsora elõttDominikné Papp Edit igazgató ésCseresnyés Péter polgármester kö-szöntötte Bozsokiné Antalics Mar-git, Horváthné Tóth Györgyi,Mileiné Borszéki Márta, NémethnéEördögh Ágnes, Némethné RádiÉva, Novákné Harangozó Judit,Tóthné Bentzik Klára, VargaGáborné és Varga Zoltánné peda-gógusokat, akik harminc éve taní-tanak az iskolában.

B.E.

HHaarrmmiinncc éévveess aa HHeevveessii iisskkoollaa

GGyyeerrmmeekksszzeemmeekk

Az egyik nevet, a másikatkönny önti el. A minapi Hevesi-gálán a nézõ is e kettõ közt inga-dozott. Szerencsém volt közelrõllátni az iskola felsõs kórusának te-kintetét. Akkor is, amikor fegyel-mezetten énekelték a Republic Ezta földet választottam-ját, miköz-ben volt hevesisek járták alatta azta néptáncot, melyet karnagyukzseniálisan kihallott az eredetiszámból. Az új feldolgozást az azegykori Munkás utcai srác, Hor-váth Krisztián írta, akinek Tavaszcímû dalát a Pécsett tanító zene-szerzõ-karnagyon csüngve, füligérõ szájjal énekelte a kórus. A gá-laest végén pedig a pedagógusok

kórusa ars poetica- vagy hitvallás-szerûen adta elõ a Kormorán-dalt:Ki szívét osztja szét… az élet csakövé. Válaszul a felsõs kórus a régiKoncz-számot énekelte: Köszö-nöm, hogy segítettél, a bajbannem feledtél. Köszönöm, hogymegérezted, szükségem van rád.Köszönöm, hogy erõt adtál, bána-tomban vigasztaltál. Köszönöm,hogy hozzám mindig türelmesvoltál. Köszönöm, hogy elviseltél,lehetetlent sosem kértél. Köszö-nöm, hogy megértetted szüksé-gem van rád. S akadt olyan nagy-lány, aki úgy elérzékenyült, hogyénekelni is alig bírt…

Mi mást mondhatnánk mi is:köszönjük!

P.J.

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1

Page 2: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

Negyedik alkalommal kerültmegrendezésre az „Ifjúság, só-lyommadár, tiéd a világ és teér-ted van a világ” Nagy Lászlótólszármazó mottóval az a rendez-vény, melynek célja, hogy a vég-zõs, érettségi elõtt álló diákok elépéldát állítsanak.

Az önkormányzat, a Gazdálko-dási Tudományos Társaságok Szö-vetsége és a Kanizsa TISZK szer-vezésében megvalósuló rendezvé-nyen a megjelenteket Mérksz An-dor, a Kanizsa TISZK ügyvezetõigazgatója köszöntötte. Elmondta,olyan elõadókat hívtak, akik élet-pályájukat tekintve különböznek,az azonban közös bennük, hogymindegyikük Nagykanizsán vé-gezte középfokú tanulmányait,azoknak az iskoláknak a jogelõdje-iben, amelyekben a megjelent diá-

kok jelenleg is tanulnak. Ez egykapocs a megjelentek és az elõ-adók között.

– A tanulás fontosságára hívjafel a figyelmet a rendezvény –kezdte megnyitó beszédét Cseres-nyés Péter polgármester. Hangsú-lyozta, az elmúlt esztendõben ésmost is olyan sikeres emberek áll-tak, állnak a megjelentek elé, akikszemélyes történetükön keresztülnyújthatnak támaszt és segíthetnekaz élettervezésben. A pályaválasz-tásban fontos szerepet játszanak apéldák, a racionalitás és a tények.Kiemelte, Nagykanizsa az a város,ahol lehet és érdemes a jövõt ter-vezni és építeni, ahova a tanulmá-nyok után vissza lehet térni, és kel-lõ szorgalommal és hittel sikeresés elismert lehet az ember. A városszámára fontos a tehetséggondo-zás és a felzárkóztatás.

Janzsó Antal, a GTTSZ regioná-lis társelnöke kérte a megjelente-ket, hogy befogadó lelkülettel hall-gassák azokat, akik göröngyös, desikeres életutat jártak be. Azt taná-

csolta, a változás állandó és attólnem félni kell, hanem meglátnibenne a lehetõséget.

Az elõadók közt volt dr. JárosiMárton, a Energetika 2000 Társulatelnöke, Tóth Edit, a Zala MegyeiKormányhivatal Oktatási Osztályfõosztályvezetõ-helyettese, BaráthYvette magánének tanár, CsuhaGyula termelésvezetõ, Hans Zol-tán, az AEGON szolgáltatásfejlesz-tés és online irányítás vezetõje, va-lamint Dr. Gaál Zoltán egyetemi ta-nár, a Pannon Egyetem korábbi rek-tora. Ahogy mind kihangsúlyozták,fontos a célok kitûzése, a pozitívgondolkodás, az akaraterõ, a szor-galom és az idegennyelv-ismeret.

A Nagykanizsai Mûszaki Szak-képzõ Iskola és Kollégium Zsig-mondy-Széchenyi tagintézményé-ben került megrendezésre általá-nos iskolások számára a megyeikémia verseny. A versengésre ér-kezett 30 diáknak számolási és el-

méleti feladatokat kellett megolda-ni, majd a délelõtti feladatok érté-kelése után évfolyamonként 6-6tanuló vehetett részt a gyakorlatimegmérettetésen – tudtuk megSzemmelveisz Ildikó és Papp Mó-nikától, a verseny szervezõitõl.

A megyei általános iskolásoknakrendezett kémia verseny eredményei.7. osztályosok: 1. Dominkó Berna-dett - Zalaszentbalázs, 2. Takács An-na - BLG, 3. Bécsi Bálint - BLG. 8.osztályosok: 1. Gál Gábor - Hevesi,2. Benedek Tamás - Bolyai, 3. Hor-váth Patrícia - Zalaszentbalázs.

KKeenngguurruu

A Zalai Matematikai Tehetsége-kért Alapítvány, a Veszprémi Egye-tem Mûszaki Informatikai Kar, a Bo-lyai János Matematikai Társulat, és anagykanizsai Batthyány Lajos Gim-názium matematika munkaközössé-ge segítségével, a 2011/2012-es tan-évben is megrendezi Magyarorszá-gon, a Kangourou sans Frontieresnemzetközi alapítvány által koordi-

A harmadik Bölcsõdék Napja al-kalmából tartott konferencia anagykanizsai Piarista iskola diák-jainak elõadásával vette kezdetét,

ezt követõen tartotta meg Cseres-nyés Péter polgármester ünnepiköszöntõjét, melyben elmondta, atársadalomban óriási változások

mentek végbe az elmúlt évtizedek-ben. Az asszonyok és a férfiak sze-repe is teljes mértékben átértékelõ-dött, más szerepkörökben kell mû-ködniük. A nõk napjainkban márhivatást gyakorlók, feleségek ésanyák is egyben. Ezeket a szerep-köröket úgy tudják ellátni, ha aférjükben megfelelõ partnerre ta-lálnak. Hangsúlyozta, a bölcsõ-dékben dolgozók is nagyon fontosszerephez jutnak a családok életé-ben, ugyanis õk nem csupán a hi-vatásukat gyakorolják, nem csu-pán a gyerekek nevelését vállaljákmagukra, hanem hatással vannaknap mint nap azokra a családokra,akikkel a gyerekek révén kapcso-latba kerülnek.

A szakmai konferencián elõ-adást tartott dr. Egyed Péter, a Za-la Megyei Kormányhivatal Szoci-ális és Gyámhivatal hivatalvezetõ-je, dr. Márkus Ferenc nyugalma-zott tanár, városunk díszpolgára,Hella Ferenc református lelkész,valamint dr. Józsa Éva egyetemidocens. Az elõadásokat követõen

sor került az év bölcsõdei dolgozó-ja kitüntetõ cím átadására, mellyelidén Szekeresné Pánovics Anikó-nak ismerték el a munkásságát.

A konferencián kívül a RózsaBölcsõdében, a többi intézmény-hez hasonlóan a hét minden napjá-ra szerveztek programot, így hét-fõn Gyermekszemmel a világ cím-mel tartott elõadást Salamon Györ-gyi Családsegítõ- és Gyermekjólé-ti Központ Módszertani Vezetõ.Kedden a gyermekek színes vilá-gát a róluk készült képek tárházá-val mutatták be a vendégeknek,valamint megnyitották Simon Ber-nadett kisgyermeknevelõ hallgatóTermészet képekben címû fotóki-állítását. Ezt követõ napon a szü-lõknek lehetõségük nyílt megis-merni a bölcsõdei ételek ízvilágát,elkészítésüknek a módját. Egy kö-zös program keretében csütörtö-kön virágültetésre invitálták a szü-lõket a Zöld és Sárga egység virá-gos bejárati részének elkészítésé-hez. Délelõttönként pedig lehetõ-séget biztosítottak a szülõknek ar-ra, hogy betekintsenek a bölcsõdeiélet mindennapjaiba.

V.M.

KKaanniizzssaa –– IIffjjúússáágg,, ssóóllyyoommmmaaddáárr 2012. április 26.2

Fõszerkesztõ: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gaz-dasági ügyintézõ: Tóth Tihamérné. Szerkesztõség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web:www.kanizsaujsag.hu E-mail: [email protected] Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft.Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelõs vezetõ: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetõje. Nyomda: Martin GrafitKft. Vonyarcvashegy. Felelõs vezetõ: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelõs: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216

Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879

KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP

Fotó

: Var

ga M

ónik

a

PPrrooggrraammssoorroozzaatt aa CCssaallááddookk hheettéénn

A Családok hete keretében a város bölcsõdéiben más és más prog-rammal várták a szülõket, mellyel céljuk az volt, hogy felhívják a fi-gyelmet az intézményi és a családi együttnevelés fontosságára. En-nek keretében került megrendezésre az Egyesült Bölcsõde szervezé-sében Az asszonyok helye és szerepe a mai magyar társadalomban cí-mû szakmai konferencia a Halis István Városi Könyvtárban.

FFõõsszzeerreeppbbeenn aa ppééllddaammuuttaattááss

MMeeggyyeeii kkéémmiiaa vveerrsseennyy

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 2

Page 3: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– IIffjjúússáágg,, ssóóllyyoommmmaaddáárr 3

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

nált Nemzetközi Kenguru Matemati-kaversenyt. Az elmúlt 15 évben azalapítvány dr. Pintér Ferenc fõszerve-zõ vezetésével bebizonyította: nem-csak a fõváros lehet a központja egysikeres, országos jelentõségû ver-senynek, lehet színvonalasan, igénye-sen szervezni Nagykanizsáról is.

A verseny elsõdleges célja a mate-matika népszerûsítése. Legyen a ver-seny idõtartama a matematika ünne-pe szerte a világban! Idén Paraguay-tól Pakisztánig, Irántól Finnországig48 ország több mint 6 millió diákjagondolkodott ugyanazokon a felada-tokon, köztük 38864 magyar diák.

A magyarországi verseny ered-ményhirdetésére április 14-én, szom-baton került sor Budapesten, az EL-TE legnagyobb elõadótermében, aholaz egyes évfolyamok legjobb 15 he-lyezettje kapott elismerést. Nemcsaka szervezõk, de a versenyzõk is jeles-re vizsgáztak, hiszen a díjazottak kö-zött volt hat kanizsai diák is, vala-mennyien a Batthyány Lajos Gimná-zium tanulói: 5. osztály: 3. SulánÁdám, 6. Rátfai Levente (tanáruk: Er-dõs Gábor), 9. osztály: 9. Lukács-Borbély Péter, 14. Porgányi Márk(tanáruk Lábodi Gyöngyi), 10. osz-tály: 10. Szilágyi András (tanáraErdõsné Németh Ágnes), 11. BujtásFerenc (tanára Erdõs Gábor).

A verseny jutalmaként – részben aMOL támogatásának köszönhetõen -a verseny legjobbjai közül néhányan– közülük 6 zalai diák – 10 napos ju-talomtáborba utazhatnak Zakopané-ba (Lengyelország), illetve Berlinbe.

Zala Megye Szakképzéséért Ka-marai Díjban részesült a Nagyka-nizsai Mûszaki Szakképzõ Iskolaés Kollégium. Az elismerést a me-gyei kamara küldöttgyûlésén ad-ták át Zalaegerszegen.

A két tagintézmény kollektívájánakszóló díjról Bene Csaba fõigazgatóelöljáróban elmondta, nagy öröméreszolgált, hogy az összevonást követõ-en az egy éve létezõ iskola kivívta ezta sikert. Mint közismert, a szakképzés-ben a Zsigmondy-Széchenyi tagintéz-mény 125 éves múltra tekint vissza, a

Cserháti tagintézmény pedig 2011-ben ünnepelte alapításának 70. évfor-dulóját. A kamara úgy értékelte, ez akét intézmény meghatározó szerepettöltött be az elmúlt idõszakban Zalamegye szakképzésében.

A fõigazgató még hozzátette: amostani idõszakban, amikor átalakí-tás elõtt áll ez az oktatási terület is, ér-zékelni lehet a szükséges szemlélet-váltást. A szakképzés fontossága egy-re inkább elõtérbe kerül, egyre in-kább látszik, hogy képzett szakmun-kásokból hiány van nemcsak Nagy-kanizsán és Magyarországon, hanemEurópában is. Iskolánk mindent meg-tesz annak érdekében, hogy az elõt-tünk álló kihívásoknak meg tudjonfelelni, és meghatározó szerepet tölt-sön be a régió szakképzésében.

NNéémmeett vveerrsseennyy

Véget ért a Nagykanizsai NémetNemzetiségi Önkormányzat általszervezett 3 fordulós, hagyomány-teremtõnek szánt Városi Középis-kolai Német Nyelvi Verseny. A ver-seny háttérkörülményeit a Batt-hyány Lajos Gimnázium biztosí-totta. 67 kanizsai középiskolás diákindult a megmérettetésen, a kétírásbeli forduló után a szóbeli dön-tõn, április 18-án alakult ki a végsõsorrend.

A verseny a nyelvtanulás fontossá-gáról szóló beszélgetéssel zárult. El-hangzott, a nyelvtanulás szellemiszínvonalunk karbantartása. „Ahánynyelvet beszélsz, annyi ember vagy!”De az is igaz, hogy nem annak vantudása, aki sok nyelvet beszél, ha-nem, aki hasznosat tud mondani. Jólenne, ha a fiatalabb generáció polig-lottabb lenne, mint az idõsebbek. Anémet nyelv különösen alkalmas arraerõs grammatikája (nyelvtana) révén,hogy alapozó, elsõ nyelv legyen! IttKelet-Közép-Európában pedig a né-met kulturális hatás még mindig na-gyon erõs, így stabilan tartja másodikhelyét Magyarországon a német, anyelvek népszerûségi listáján.

A versenyzõket köszöntötte Lan-csák József, a Nagykanizsai NémetNemzetiségi Önkormányzat elnöke.A szóbeli zsûri: Berke Ulrike (Zsig-mondy – iskola anyanyelvû tanára) ésBaloghné Harkány Judit (BLG) volt.

Az I. Nagykanizsai KözépiskolaiNémet Nyelvi verseny végeredménye:1. Göncz Csaba András (BLG,12.D), 2. Kurucz Alexandra (BLG,10.B), 3. Varga Zsuzsanna (MFG,11.C), 4. Göncz Gábor Balázs (BLG,11.D), 5. Csonka Anna (BLG, 11.C),6. Király András (BLG, 12.C).

Idén 20. alkalommal került meg-rendezésre a Kaán Károly Termé-szetvédelmi és Környezetismeretiverseny, mely a Múzeum téren lévõKaán Károly-szobor megkoszorú-zásával vette kezdetét. Ezt követõ-en fogtak hozzá a diákok a ZrínyiMiklós Általános Iskolában a fel-adatok megoldásához.

Benedek Miklós, a Kaán KárolyKörnyezetvédelmi Egyesület elnöke aZala megyei döntõ megnyitóján el-mondta, a Zalaerdõ Zrt., a Zala MegyeiPedagógiai Intézet és a Kaán KárolyKörnyezetvédelmi Egyesület együtt-mûködésével szervezték meg idén is aversenyt, mellyel õrizni szeretnék anagykanizsai születésû névadó emlé-két. Az 5. és 6. osztályos kategóriábanis az elsõ helyezettek képviselhetikmegyénket az országos döntõn.

A versenyen a következõ eredmé-nyek születtek: 5. osztályosok: I.Horváth Georgina - Csukás IstvánNevelési és Oktatási Gyermekköz-pont, Teskánd, II. Zsámár Lili -Kõrösi-Péterfy Általános Iskola,Nagykanizsa, III. Czigány Kristóf –Fekete István Általános Iskola, Bors-fa, 6. osztályosok: I. Balogh Boglár-ka - Vörösmarty Mihály Általános Is-kola, Lenti, II. Sándor Nóra - Vörös-marty Mihály Általános Iskola, Len-ti, III. Bíró Tibor – Andrássy GyulaÁltalános Iskola, Letenye.

A Kõrösi Csoma Sándor –Péterfy Sándor Általános IskolaSzékhelyintézményében szomba-ton tartották a hagyományos tava-szi egészségnapot. A helyes táplál-kozásra, a mozgás és az egészséges

környezet fontosságára helyeztéka hangsúlyt az idei évben.

Az udvari zenés reggeli tornánakköszönhetõen a tanulók és nevelõkegyaránt frissen kezdhették a napot,mely a délelõtt folyamán még többmozgásos programmal folytatódott.A sokféle zöldséggel megrakott tízó-rait ezúttal gyerekek, szülõk, nevelõkközösen készítették el. Legnagyobbsikere a medvehagymával vagy snid-linggel szórt, Graham lisztbõl ké-szült, sajtkrémes kenyérfalatkáknakvolt. A citromos reszelt sárgarépa-al-ma is az utolsó pohárig elfogyott.Minden osztály közösen nagyon ötle-tes kreációkat, szobrokat állított összezöldségekbõl, gyümölcsökbõl, a ma-radékot pedig elfogyasztották. Akompozíciókat a folyosón mindenkimegcsodálhatta.

– A Saubermacher-Pannónia Kft.munkatársa közremûködésével a hul-ladékgyûjtéssel és a szelektív hulla-dékgyûjtés fontosságával kapcsolatosismeretek is felelevenítésre kerültek.Népszerû volt az udvaron leparkolthulladékgyûjtõ autó, melyre felszáll-hattak, kormányozhatták. Reméljük,hogy egészségnapunk hozzájárult azegészségtudatos magatartás gyakor-lásához és maradandó élményeket isadott – mondta Kókainé HámorszkiÉva igazgató.

Az elmúlt héten került sor aSzakma Kiváló Tanulója Verseny-re és az Országos Szakmai Tanul-mányi Versenyre Budapesten, me-lyen a Dr. Mezõ Ferenc - ThúryGyörgy Gimnázium és SzakképzõIskola tanulói szép eredményeketértek el. A tehetséges diákok ered-ményeirõl – melynek köszönhetõentöbb tanulót felmentettek az évvégivizsgák alól – sajtótájékoztató ke-retében számolt be Szermek Zoltánfõigazgató.

A Szakma Kiváló Tanulója Ver-seny a szakképzésben résztvevõknek

(folytatás a 4. oldalon)

KKaammaarraaii ddííjj aa MMûûsszzaakkiiSSzzaakkkkééppzzõõ IIsskkoolláánnaakk

KKaaáánn KKáárroollyy-vveerrsseennyymmeeggyyeeii ddöönnttõõjjee

EEggyy nnaapp aazzeeggéésszzssééggéérrtt

AA MMeezzõõ-TThhúúrryy ttaannuullmmáánnyyii ssiikkeerreekk -mmeenntteessüüllnneekk aa vviizzssggáákk aallóóll

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 3

Page 4: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– IIffjjúússáágg,, ssóóllyyoommmmaaddáárr 2012. április 26.4

(folytatás a 3. oldalról)...szól, az Országos Szakmai Ta-

nulmányi Verseny pedig az érettségiutáni szakképzésben vagy technikusképzésben résztvevõkre vonatkozik.

Az összevont intézményt háromthúrys tanuló, három szakmában kép-viselte. Maier Emese Loretta a Szak-ma Kiváló Tanulója Versenyen ruhá-zati eladó kategóriában országos 2.helyezést ért el. Szakács kategóriábanországos 7. helyezést szerzett StáhlFanni. Mindkettejük az összes mo-dulban 100 százalékos teljesítménytprodukált, így nekik szakképesítõ bi-zonyítványt állítanak ki. Élelmiszer-vegyiáru eladó kategóriában szintén7. helyezést ért el Simon Bettina, akihárom modulból maximális pontszá-mot kapott, az Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazásából kell csak vizs-gát tennie.

Majorné Jakabfi Éva, CsontosZsuzsanna, Simon Zoltánné a keres-kedõket, Varga Tünde a szakácstanu-lókat készítette fel a megmérettetésre.A szóbeli vizsgákon idegen nyelvi té-telek is szerepeltek, melyeketMatuczáné Babits Veronika (német)és Kamondi Ágnes (angol) segítségé-vel sajátítottak el.

Az Országos Szakmai TanulmányiVerseny pénzügyi-számviteli ügyinté-zõ kategóriájában országos döntõbejutottak a Dr. Mezõ Ferenc intézmény-egység tanulói Mándli Eszter és Rák-hely Klaudia. A végleges eredménye-ket még nem hirdette ki a Nemzetgaz-dasági Minisztérium, azonban annyitlehet tudni, hogy a döntõben 28 tanulóvett részt, és Mándli Eszter mindenmodulból 100 százalékos teljesít-ményt ért el, ez 17 tanulónak sikerült,Rákhely Klaudiának pedig csak apénzügyi modul nem sikerült. Az Or-szágos Középiskolai Tanulmányi Ver-seny Informatika I. kategóriában or-szágos 17. helyezést ért el Bíró Dáni-el, a Bod Péter Országos Könyvtár-használati Versenyen pedig 11. helye-zést ért el Rózsás Zsuzsanna.

A Nagykanizsai Mûszaki Szak-képzõ Iskola és Kollégium Cser-háti Tagintézményében kerültmegrendezésre a VIII. OrszágosKatasztrófavédelmi Ifjúsági Ver-seny Nagykanizsai Katasztrófavé-delmi Kirendeltségi döntõje. A fel-menõ rendszerû versenyen négyáltalános- és négy középiskola vettrészt.

A jó adottságokkal rendelkezõCserháti intézményegységben im-máron hatodik alkalommal rendez-ték meg a versenyt, melyre a Ma-gyar Honvédség Hadkiegészítõ ésKözponti Nyilvántartó Parancsnok-ságának képviselõi repülõgép-szi-mulátor és fegyverbemutatóval ér-keztek.

Egri Gyula, a Zala Megyei Ka-tasztrófavédelmi Igazgatóság igazga-tóhelyettese elmondta, a megmérette-tésen a gyakorlati feladatok kerültekelõtérbe, melyeket a gyerekek majdfelnõttként is hasznosítani tudnak amindennapjaik során.

A vetélkedõn hét állomásonváltották egymást a csapatok. Azelsõ helyszínen katasztrófa-, tûz-és polgári védelemmel kapcsola-tos 30 kérdéses tesztet kellett ki-tölteniük, melyhez az új törvé-nyek és rendeletek ismerete isszükségeltetett. Ezt követõen gá-tat építettek, munkahelyi, kisgé-pek okozta (fúró, flex, köszörû)balesetet láttak el, túlélõcsomagotállítottak össze bármilyen jellegûkatasztrófa esetére. A tûzoltásigyakorlatnál, pumpafecskendõsegítségével kellet kis átmérõjûlyukon bizonyos mennyiségû vi-zet befecskendezniük. A szelektívhulladékgyûjtési feladatnál, 30-40féle hulladékot hat kategória sze-rint osztályoztak. A rendõrségi el-méleti és ügyességi állomásonKRESZ tesztlapok kitöltésébõl éskerékpáros akadálypálya leküzdé-sébõl állt.

A vetélkedõn az általános isko-lák közül a Péterfy iskola gyõze-delmeskedett, második helyezéstért el a kiskanizsai iskola, harma-dik a letenyei csapat lett, negye-dik helyen pedig a becsehelyi in-tézmény tanulói végeztek. A kö-zépiskolásoknál a Cserháti lett azelsõ, õket követte a Batthyány,majd a Mezõ és a Zsigmondy-Széchenyi. A megyei döntõt ápri-lis 26-án rendezik meg Zalaeger-szegen, ahol a kategóriák elsõ kéthelyezettjei vehetnek részt, azzala változással, hogy a Péterfy isko-la helyett a letenyei általános is-kola képviseli majd a Nagykani-zsai Katasztrófavédelmi Kiren-deltséget.

Immár 16. alkalommal ren-dezte meg a “Betty Memorial”Alapítvány középiskolai angolnyelvi versenyét a nagykanizsaidiákoknak, amelynek háttérkö-rülményeit a Batthyány LajosGimnázium biztosította. Az ala-pító család által 16 éve szervezettönzetlen civil kezdeményezés ne-mes példája annak, hogyan kelltenni szûkebb környezetünkért.

2012. április 19-én rendeztékmeg a három fordulós verseny szó-beli döntõjét. A zsûri: Simon Venus(anyanyelvû) és Kornay Andrea ta-nárnõ voltak, a két írásbeli fordulófeladatsorait Sipos Ágnes tanárnõállította össze. A helyezettek érté-kes könyvjutalmakat kaptak, az 1.helyezettek pedig július 7. és 15.közötti londoni kirándulást nyer-tek (az olimpia elõtt!).

Végeredmény – Nyelvvizsgávalnem rendelkezõk: 1. Kovács Dáni-el (BLG), 2. Tóth Erika (BLG), 3.Richter Zsóka (BLG), 4. Oláh Lí-dia (BLG), 5. Végvári Máté(BLG), 6. Takács Csaba (BLG).Nyelvvizsgával nem rendelkezõk:1. Krausz Bernadett (BLG), 2.Szokol Krisztina (BLG), 3. KovácsDorina (BLG), 4. Végvári Tamás(BLG), 5. Balogh Judit (BLG).

Április 22. a Föld Napja. 1970.április 22-én Denis Hayes ameri-kai egyetemi hallgató mozgal-mat indított el a Föld védelmé-ben. Azóta a diákból az alterna-tív energiaforrások világhírûszakértõje lett. Már mozgalmá-nak megindításakor több mint

25 millió amerikai állt mögé,mára pedig szinte az egész Föld-re kiterjed az általa kezdemé-nyezett mozgalom.

E napot Magyarországon 1990óta rendezik meg, és különbözõakciókkal hívják fel a figyelmet akörnyezetvédelem fontosságára.

Városunkban a Zrínyi Miklós –Bolyai János Általános iskola V. bosztályos tanulói fát ültettek aNagykanizsai Uszoda szabadtériparkjában. A hegyi juhart aZalaerdõ Zrt., a három értékescserjét a Kaán Károly Környezet-védelmi Egyesület ajándékozta enemes célra, az uszoda szépítésé-hez.

KKaanniizzssaaii vvaasseemmbbeerreekk

A Városi Diákiroda XI. alka-lommal rendezte meg a 24 órásKanizsai Vasember Kupa elne-vezésû programját a Mûvelõdésiés Sportosztállyal közösen.

A rendezvényen a város 5 kö-zépiskolás és egy fõiskolás csapatamérte össze szellemi és ügyességifeladatokban a tudását. ZalaváriÁgota szervezõtõl megtudtuk, azidei erõpróba mottója a GyûrûkUra, hiszen a történet is a jók ösz-szefogásáról szól annak érdeké-ben, hogy legyõzzék a gonoszt. Mi

is azt szeretnénk – mondta a vetél-kedés megnyitóján a szervezõ,hogy a kanizsai diákok jól érezzékegyütt magukat a 24 órában, ésminden próbát kiállva a végén jóhangulatban, új barátságokat kötvetérjenek haza. A 96 versenyzõt leg-alább 50-100 gyerek és felnõtt se-gítette a Vasember Kupa 52 állo-másán, hiszen a célok között az isszerepelt, hogy a diákok minéljobban megismerjék városunkat.

A Kanizsai Vasember Kupát aBatthyány Lajos Gimnázium csa-pata nyerte el, és ezzel megvédte atavalyi címét. Helyezések: I. Bat-thyány Lajos Gimnázium; II. Dr.Mezõ Ferenc – Thúry GyörgyGimnázium és Szakképzõ IskolaDr. Mezõ Ferenc tagintézménye;III. Dr. Mezõ Ferenc – ThúryGyörgy Gimnázium és Szakképzõ

AA kköörrnnyyeezzeettttuuddaattoossssáággééss aa kkaattaasszzttrróóffaavvééddeelleemm aakköözzééppppoonnttbbaann

BBeettttyy MMeemmoorriiaall ttiizzeennhhaattooddsszzoorr

AA FFöölldd NNaappjjaa aallkkaallmmáábbóóll

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 4

Page 5: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– IIffjjúússáágg,, ssóóllyyoommmmaaddáárr 5

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

HEGEDÜS CSABA DÁN KEKSZDO-BOZ ÉS FÉMFEDELÛ KORSÓI-NAK BEMUTATÁSAMegtekinthetõ: május 10-ig"A VILÁG A MI SZEMÜNKKEL" - aFotó-Videó Klub Lendva (Szlovénia)tagjainak fotókiállításaMegtekinthetõ: május 7-igÁprilis 28. 19 óraVÁSÁR - A Zalagyöngye TáncegyüttesmûsoraKözremûködik: a Liszói AsszonykórusKísér: a Bojtár Népzenei Együttes, a pali-ni Gyöngyvirág Tánccsoport és a Lippen-tõs Táncegyüttes. Belépõdíj: 1000 FtMájus 1. MAJÁLISTervezett program:14.00 Kanizsai Fúvósok14.30 Premier Táncklub15.00 Horvát Tamburazenekar15.30 Eliseba - Hastánc16.00 Kazsinka zenekar16.30 Zalagyöngye Táncegyüttes17.00 "Mulat a fúrós" - zenés vígjáték17.40 Fehér Kígyó Együttes18.00 Bogdán Norbert - gitáros, énekes18.30 Dávid - énekes19.00 Chili Salsa táncbemutató19.30 Dirty Fusion koncertKiegészítõ programok: kirakodó vásár,kézmûves játszóház, dodzsemHelyszín: HSMK elõtti tér és parkolóMájus 3.HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAP14 óra Emlékezés Hevesi Sándorra. Köz-remûködnek a Hevesi Sándor ÁltalánosIskola versmondói. 14.30 óra A HevesiSándor Általános Iskola tanulóinak rajz-kiállítása. Megtekinthetõ: május 22-ig.14.45 óra Hevesi Sándor vers- és próza-író pályázat eredményhirdetése. 15 óraKoszorúzás Hevesi Sándor fejszobránálés Fõ úti emléktáblájánál.

Április 27-28-29.II. ORSZÁGOS ELEKTROAKUSZ-TIKUS - ZENEI VERSENYA belépés díjtalan

TÛNÕDÉSEK - Z. Soós István kiállítá-sa. Megtekinthetõ: június 1-ig

INDIA VÉGTELEN ÚTJAI - KiállításSass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsé-bet 1938-1950 között Indiában festett al-kotásaiból. Megtekinthetõ: május 31-ig

PLAKÁT-MAGÁNYGyûjteményes kiállítás az elmúlt évtize-dek plakátgrafikáibólMegtekinthetõ: május 26-ig

ÁLOMJÁRÓK INDIÁBANKiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet alkotásaibólMegtekinthetõ: május 31-ig

Május 3. 17 óraREMÉNYEINK A GYERMEKEINKA helyi általános iskola és óvoda kul-turális bemutatója.

Iskola Thúry György tagintézmé-nye; IV. Nagykanizsai MûszakiSzakképzõ Iskola és Kollégium,Zsigmondy-Széchenyi tagintéz-ménye; V. Nagykanizsai MûszakiSzakképzõ Iskola és Kollégium,Cserháti tagintézménye; VI. Pan-non Egyetem Nagykanizsa.

Történelmi pillanat tanúi le-hettek azok, akik az internetenkeresztül, élõ közvetítésben kap-csolódtak be a Nagykanizsa ésKörnyéke Tehetségsegítõ TanácsMatek Mûhelyének rendezvé-nyébe. A program a Zalamat Za-lai Matematikai TehetségekértAlapítvány, a MatekMinden-kinek.hu üzemeltetõje a MatekOázis Kft. és a Nagykanizsai In-kubátorház és Innovációs Köz-pont jóvoltából jött létre.

A Zala megyébõl összesereglettmatematika tanárokat BaloghnéBékési Beáta a Matek Oázis Kft.ügyvezetõje köszöntötte. Õt CsertiCsilla, a házigazda Inkubátorházvezetõje követte, aki az intézménybemutatásán túl az általuk szerve-zett üzleti találkozókról is beszélt.Pintér Ferenc a tehetséggondozóalapítvány elnöke céljaikról, terve-ikrõl osztotta meg gondolatait. Akötetlen hangulatú délutánon szóesett a tehetséggondozás és azinternet adta lehetõségek össze-kapcsolásáról, az e-learning-benrejlõ lehetõségekrõl. Baloghné Bé-kési Beáta saját honlapjukról, ok-tatási szisztémájukról tartott vi-deó-anyagokkal illusztrált elõ-adást. Amint azt kiemelte, fontos adiákok figyelmének fenntartása amatematika oktatás területén is,ezért olyan tananyagokat fejleszte-nek ki, amelyek az interaktivitásmellett látványos képi megjelení-tésekkel is közelebb hozzák a ma-tekot a diákok számára. A sze-mélyre szabott anyagok pedig al-kalmasak arra, hogy mindenki sa-ját tempójában haladjon az ismere-tek megszerzésében.

Az elsõ blokkot lezáró elõadásután ötletbörzét és kötetlen beszél-

getést folyattak a matematika taná-rok. Három téma került megtárgya-lásra az elõzetesen felvetettek közül.Leghangsúlyosabban egy, a pedagó-gusok számára elérhetõ központi tu-dásbázis megteremtésérõl tárgyal-tak. Szó esett a webináriumok tartá-sáról is, de ezt még korainak tartot-ták, holott a multimédiás támogatá-sú online szemináriumok egyre in-kább meghatározó elemeivé válnakaz oktatásban, már csak ha a prakti-kus szempontokat nézzük. A szak-köri anyagokról fõként Pintér Fe-renc fejtette ki az álláspontját, leszö-gezve, hogy ezek összeállításábanakár a szülõk is segíthetnek. Apályá-zati lehetõségekrõl a www.matekha-lo.hu oldalon folyamatosan tájékoz-tatást adnak a kollégáknak. A szer-vezõk összegzésük alapján hasznos-nak ítélték a programot, amelyetfolytatni szeretnének minél széle-sebb körben.

Kõrösi Csoma Sándor –Péterfy Sándor Általános IskolaKõrösi tagintézményében kihir-dették a X. Kõrösi Csoma SándorSzövegértõ megyei verseny ered-ményeit. Az elsõ három helyezett2-8. osztályig könyvjutalombanrészesült.

Kókainé Hámorszki Éva igazgatóelmondta, idén már tizedik alkalom-mal rendezték meg a Kõrösi CsomaSándor Szövegértõ megyei ver-senyt, melyen 289 diák vett részt ésminden évfolyamról az elsõ háromhelyezettet hívtak be az eredmény-hirdetésre. Azt kívánta a gyerekek-nek, hogy a könyv iránti szeretetükne múljon el soha, és ezt adják át agyerekeiknek, unokáiknak.

Bagarus Ágnes, városunk Mûve-lõdési és Sportosztály osztályveze-tõje – aki késõbb átadta a díjakat –kiemelte, a szövegértési kompeten-cia rendkívül fontos szerepet játszika legtöbb tantárgy tanulásakor. Aziskola diákjai ünnepi mûsorral ked-veskedtek a tanulóknak és a felké-szítõ tanároknak.

Az eredmények. 2. osztály: III.Zadravecz Máté - Kõrösi CsomaSándor - Péterfy Sándor ÁltalánosIskola Telephely, II. Németi Gábor- Öveges József ÁMK, Zalaeger-szeg, I. Petik Ákos - Ranolder JánosRómai Katolikus Általános Iskola,Keszthely. 3.osztály: III. MácsaiDániel - Általános és AlapfokúMûvészeti Iskola, Gyenesdiás-Várvölgy, II. Gerencsér Máté - Zrí-

nyi Miklós Általános MûvelõdésiKözpont, Murakeresztúr, I. Schnei-der Anna - Kertvárosi Általános Is-kola Eötvös József Székhelyiskola,Zalaegerszeg. 4. osztály: III. NikliDorottya Klaudia - Zrínyi MiklósÁltalános Mûvelõdési Központ,Murakeresztúr, II. Bangó Zsófia -Ranolder János Római KatolikusÁltalános Iskola, Keszthely, I. Par-ragi Teréz - Ady Endre ÁltalánosIskola, Zalaegerszeg. 5. osztály: III.Gergely Anna - Zrínyi Miklós Gim-názium, Zalaegerszeg, II. Bacsi Le-vente - Hevesi Sándor Általános Is-kola, Nagykanizsa, I. Gergely Éva -Zalaegerszegi Kertvárosi ÁltalánosIskola Liszt Ferenc Tagiskola, Zala-egerszeg. 6. osztály: III. Szántó An-na - Zrínyi Miklós - Bolyai JánosÁltalános Iskola, Nagykanizsa, II.Szörényi Fruzsina - Általános ésAlapfokú Mûvészeti Iskola, Gye-nesdiás-Várvölgy, I. Bacsi Mihály -Kõrösi Csoma Sándor - PéterfySándor Általános Iskola székhely,Nagykanizsa. 7. osztály: III. BeneBarbara - Batthyány Lajos Gimná-zium, Nagykanizsa, II. Geiger Luca- Rozgonyi Úti Általános Iskola,Nagykanizsa, I. Linhárt Enikõ -Kõrösi Csoma Sándor - PéterfySándor Általános Iskola székhely,Nagykanizsa. 8. osztály: III. DobóIstván - Kõrösi Csoma Sándor -Péterfy Sándor Általános Iskolaszékhely, Nagykanizsa, II. Tren-cséni Dalma - Általános Iskola ésÓvoda Kiskanizsa, Nagykanizsa, I.Szabó Eszter Melitta - Deák FerencTöbbcélú TérségiOktatási Központ,Zalaszentgrót.

A Dr. Mezõ Ferenc – ThúryGyörgy Gimnázium és Szakkép-zõ Iskola Mezõ galériájábanmegnyílt az iskola egykori diák-jának, Herman Edit fazekasnaka bemutatkozó kiállítása, melyáprilis 27-éig látogatható.

– A galériát 2000-ben hoztuk lét-re, azzal a céllal, hogy a Mezõhözkötõdõ, itt tanuló volt és mai diáko-kat és munkáikat mutassuk be. Az...

(folytatás a 6. oldalon)

EEggyyüütttt aa tteehheettssééggggoonnddoozzáásséérrtt

SSzzöövveeggéérrttõõ mmeeggyyeeiivveerrsseennyy eerreeddmméénnyyeeii

FFaazzeekkaass kkiiáállllííttááss aa MMeezzõõbbeenn

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 5

Page 6: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– IIffjjúússáágg,, ssóóllyyoommmmaaddáárr 2012. április 26.6

(folytatás az 5. oldalról) ...alkotók sokan vannak, ezt az is

mutatja, hogy azóta több mint 120kiállításon vagyunk túl és még a jö-võben is szép számmal lesznek –mondta Dávidovics Mária az intéz-mény mûvelõdésszervezõje.

A tárlatot Zsoldos Péter pedagó-gus nyitotta meg, elmondta, a kera-mikusság – mely régi múltra tekintvissza – szorosan kapcsolódik anépmûvészethez. A legkorábbi edé-nyek is már díszítettek voltak, egy-szerû és egészen bonyolult motívu-mokat egyaránt használtak. Ez arendkívül munkaigényes mesterségkapcsolatban áll az építészettel, afegyvergyártással, a szobrászattalés az éremmûvészettel. A szép és ahasznosság kapcsolódik össze ben-nük, hiszen használati tárgyak ésdísztárgyak egyszerre, s ennek a ki-állításon igazi repertoárját, a for-mák egészen különleges variációittekinthetjük meg.

HHaattáárrttaallaann sszzéékkeellyykkaappuu

2012. március 25-én a Nagyka-nizsai Mûszaki Szakképzõ Iskolaasztalos diákjai (Balassa István,Rosta Bertold, Rádi Péter, RezsekErvin, Nyakas Richárd, Iván Mi-lán) és 2 oktatója Horváth Andor,Baranyi László) indultak útnak a„Határtalanul”pályázat kereté-ben a távoli Kovásznára. Nagy-kanizsának régóta testvérvárosaKovászna, így nem meglepõ,hogy a pályázat közös projektjé-nek lebonyolításához aKovásznán található KõrösiCsoma Sándor Líceum asztalosoktatóinak és diákjainak együtt-mûködését kértük.

A közös projekt célja egy szé-kelykapu elkészítése volt. A diákokelõbb megtervezték, s egyeztették aterveket, majd megkezdõdött amunka. Mialatt a tölgygerendákszikkadtak, száradtak, tanulóink,Wegroszta Zoltán vezetésével a fa-faragással ismerkedtek. Februárvolt mire a kapu fõbb alkatrészei-nek szabását a faipari tanmûhe-lyünkben elkezdtük.

Az indulás elõtt a kapu már fõbbalkatrészeiben készen állt. Várako-

zik. Arra vár, hogy diákjaink elutaz-zanak Erdélybe, tapasztalatokatgyûjtsenek, elkészítsék együtt akovásznai tanulókkal Kovásznán, akapu makettjét.

1000 km Kovászna, diákjaink fá-radtan érkeztek, késõn, mégis vártákõket, kaláccsal üdítõvel meleg szere-tettel. Ez a túláradó szeretet, segítõ-készség, kísérte õket mindvégig kin-ti tartózkodásuk alatt. Délelõttön-ként együtt dolgoztak az ottani srá-cokkal,szorgalmasan a közös mun-kán, az ottani tanmûhelyben.

Szabadidõben ismerkedés Er-déllyel, Háromszék megyével.Meglátogatták, Zágont, Kõrös-csomát, Gelencén megcsodálták agyönyörû templomot. Egy egészdélutánt töltöttek Haszmann Pálskanzenjében, de bejárták a Szé-kely Múzeum termeit, felkerestékGábor Áron rézágyúját is. Utazásukelõtt, diákjaink, kis felkészítésenvettek részt. Marosi Attila, iskolánktanára érdekes és lebilincselõ rá-hangoló órákat tartott a számukra.Jómagam, a projekt vezetõje pedignyomtatott útikalauzzal láttam elminden utazót.

A fiúk füzetet és tollat is kaptak,hogy személyes benyomásaikat és él-ményeiket minden nap rögzítsék. Ke-vés szórakoztatóbb olvasmányt olvas-tunk mostanában.

Március 31-én érkeztek haza, telis-tele élményekkel. A projektnek azon-ban ezzel még nem volt vége. Ápri-lis 15-én érkeztek a kovásznai diá-kok, hogy együtt fejezzük be a kaputés együtt állítsuk fel azt. Lázas szer-vezéssel elértük, hogy az erdélyi di-ákok itteni tartózkodását mi is felejt-hetetlenné tegyük. A mi „Tulipánoskapunk” átadója április 18-án volt,iskolánk Hunyadi úti bejáratát díszí-ti – számolt be lapunknak PatonaiKatalin projektvezetõ valamintWegroszta Zoltánné szervezõ.

Dr. Erdõs Lászlóné tanárnõ je-lenleg zenei pályán tanuló növen-dékei adtak hangversenyt hétfõndélután a Farkas Ferenc Zene- ésAranymetszés Mûvészeti Iskolanagytermében.

Horváth Krisztina a budapestiBartók Béla konzervatórium és FuRui a Liszt Ferenc Zeneakadémiavégzõs hallgatója Debussy,Haydn, Bartók, Grieg és Chopinmûvek elõadásával kápráztatta ela szépszámú hallgatóságot. Márzeneiskolás korukban számos or-szágos verseny gyõztesei és helye-zettjeiként öregbítették iskolájuk,valamint Nagykanizsa város hír-nevét.

B.E. - V.M.

AAzz aarraannyyeemmbbeerrrrõõll

A Nagykanizsai Kutatók Tu-dományos Egyesületének –HSMK-ban megtartott – áprili-si ülése ünnepi eseménnyel kez-dõdött. A tagság 60. születés-napja alkalmából köszöntötteSzabadi Tibor J.-t, akinek a na-pokban mutatták be legújabbkönyvét, a Fulginate – olasz-magyar szószedet- és kifejezés-gyûjteményt. Ezt követõen azegyletrõl készülõ honismeretifüzet tervében állapodtak meg ajelenlévõk.

Az est további részében LehotaJános tartott elõadást. A Bánkbán-kutató pedagógus mintegyfél évvel ezelõtt más témávalkezdett el foglalkozni, legújabbkutatási területe Jókai Mór egyikregénye, Az aranyember. A tanárúr beszélt a mû kapcsán a kapita-lizmus akkori világáról, a pénz-ügyi spekulációról, megidézte afõszereplõ alakját, és sok olyankérdést vetett fel, amelyek eddignem merültek fel a könyvvel ösz-szefüggésben.

Horváth Ilona

KKöösszzöönneett ééss kkéérrééss

Közel három évig tartózkod-tam Nagykanizsán „A tanítóöröksége” címû könyv munkála-tai miatt. A könyvünkrõl van szó,mert édesapám és tanártársaiegykori tanítványaival közösenírtuk.

Ezúton is köszönettel és há-lával gondolok a közremûködõalkotótársakra. Köszönöm a ki-tartó türelmet, az érdeklõdést,a megjelenést a könyvbemuta-tó rendezvényen. Egyúttal ké-rem mindenkinek jelzését,megkeresését, akik – a Gépipa-ri Technikum megszûnése után– Esztergomban folytatták ta-nulmányaikat. A könyvet ezzel

az eseménnyel szeretnénkmajd bõvíteni.

Tisztelettel: Vértes JuditTelefonszámom: 06-70-7766-464

Dr. Papp Attila, mint az ÉlettérÁllat- és Természetvédõ Egyesületpártoló támogatója szeretnémkérni tisztelettel a segítségét.

A nagykanizsai árva kiskutyák-nak szervezünk egy jótékonyságigyûjtést, amelynek célja egy pro-fesszionális nyírógép vásárlása.Közeledik a nyár, és a menhelylegtöbb kis lakója nagy, vastagszõrzettel, bundával rendelkezik,ami a nyári 30-35 fokos melegbennagyon megkínozza a kis lakókat,ugyanis sajnos – anyagi lehetõséghíján – fürdetésükre, vízzel valólocsolásukra vagy hûtésükre nincslehetõség. Ez mellé párosul, hogya néhány négyzetméteres, lebeto-nozott kennelekben élõ, kennelen-ként 4-5 árva kutyus a fák árnyé-kának hiányában még jobbanmegszenvedi a hosszú, forró nya-rakat.

Ezért szeretnénk a mellékelt lin-ken található nyírógépet – a városlakóinak támogatása esetén – meg-vásárolni, hogy így rövidre tudjuknyírni a menhely 200-nál is többlakójának bundáját, ezzel is enyhít-ve valamennyivel hányatott sorsu-kon.

Az esetleges támogatásokat a10918001-00000019-31350000számú bankszámlára történõ támo-gatás (adomány) befizetésével vár-juk. Tisztelettel kérjük feltüntetni,hogy a támogatás nyújtása a nyíró-gép megvásárlása érdekében törté-nik.

De természetesen az esetlegesenfelajánlott adományokat a nagykani-zsai menhelyen személyesen is át le-het adni. A menhely a vasútállomás-nál található, az Ady út végén, aMÁV NTE focipálya alatt balra.

Tisztelettel: Dr. Papp Attila

TTaalleennttuumm zzoonnggoorraahhaannggvveerrsseennyy

JJóóttéékkoonnyyssáággii ffeellhhíívvááss aa mmeennhheellyyiikkuuttyyuussookkéérrtt

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 6

Page 7: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 7

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

Jelentkezni 2012. április 27-ig lehet.

Közgyûlés és klubfoglalkozás a cukorbetegeknél

A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete április 27-én, pénteken15.30-kor a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében tartja évesbeszámoló közgyûlését, amelyre tisztelettel meghívja mind azegyesület tagjait, mind a még nem tag cukorbetegeket. A közgyûlés után közvetlenül a klubfoglalkozáson Jaskó József elnöktart elõadást Diabetes a diabetesesek szemével címmel.

Autóban is sötétedõ lencse AKCIÓ Magas hõmérsékleten is extra sötét

2012. április 1. - 2012. április 30.

A Kanizsai Múzeumért Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet ka-nizsai történetek gyûjtésére. Várjuk egyetemisták, középiskolások, városipolgárok által gyûjtött érdekes történeteket 2012. március 1. és április 30.között. Beküldési cím: Thúry György Múzeum, Nagykanizsa, Zrínyi u.62. vagy a [email protected] e-mail cím.

Pályázni olyan történettel – akár érdekes családival is – lehet, amely azutóbbi 10 évben nem jelent meg nyomtatásban. A történetek további hasznosí-tását a pályázó díjmentesen az alapítványra ruházza át. A kuratórium által ki-választott legjobb 8-10 pályamunkát bemutatjuk a Városi Televízióban és aKanizsa Lokálpatrióta Hetilapban, melyekrõl a VTV és a Kanizsa Lokálpatri-óta Hetilap honlapján elektronikusan és postai úton levélben is lehet szavazni.A három legtöbb szavazatot elért történet közül az elsõ 30.000 Ft, a második25.000 Ft, a harmadik 20.000 Ft értékû utalványt nyer. A díjak ünnepélyes át-adására a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretében kerül sor.

Pályázat vvárosi ttörténetek ggyûjtésére

Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy a Saubermacher-PannoniaHulladékgyûjtõ Kft. 2012. április 30-án és május 1-én a hulladékszállítási prog-ram szerint végzi tevékenységét, azaz lesz szemétszállítás. Kérjük a lakosságot, hogy az ünnepre való tekintettel reggel 7 óráig helyezzékki hulladékgyûjtõ edényeiket, s szabálytalan parkolással az ürítést ne akadá-lyozzák.

AA sszzeemmééttsszzáállllííttáássii rreenndd vváállttoozzaattllaann

Bizzer András önkormányzati képviselõ fogadóórát tart 2012. április 27-én 17órától a Hevesi Sándor Általános Iskolában.

KKééppvviisseellõõii ffooggaaddóóóórraa

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató prog-ramjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2012. évrevonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza nem térí-tendõ pénzügyi támogatás formájában.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató prog-ramjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2012. évrevonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására vissza nem té-rítendõ pénzügyi támogatás formájában. A részletes pályázati kiírás megtekinthetõ a www.nagykanizsa.hu honla-pon/Felhívások menüpontban.

VVáállllaallkkoozzáásstt ttáámmooggaattóó pprrooggrraammookk

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Via Kanizsa Nonprofit ZRt.veszélyeshulladék-gyûjtési akciót szervez az alábbi idõpontokban és hely-színeken:május 4. 13.30 - 13.40 Kisfakos, buszmegállómájus 4. 13.50 - 14.00 Bagola, buszfordulómájus 4. 14.15 - 14.40 Sánc, Posta elõtti buszmegállómájus 4. 14.55 - 15.20 Katonarét, Táncsics térmájus 4. 15.30 - 16.10 Hevesi u. ABCmájus 4. 16.20 - 16.50 Zemplén u. ABC mögöttmájus 4. 17.00 - 17.30 Rózsa u. kispiacmájus 4. 17.40 - 18.10 Kazinczy u.május 4. 18.25 - 18.40 Alsótemplom elõtti parkoló május 5. 8.00 - 8.40 Palin, Szálfa u.május 5. 8.50 - 9.20 Napraforgó térmájus 5. 9.35 - 10.00 Petõfi u. - Honvéd u. sarokmájus 5. 11.30 - 12.20 Kiskanizsa, Templom térmájus 5. 12.35 - 12.45 Bajcsa, Polgármesteri Hivatalmájus 5. 13.00 - 13.20 Nagyrác utcai (volt) Iskola május 5. 13.40 - 14.10 HSMK parkolómájus 5. 14.20 - 14.50 Miklósfa, ABCmájus 5. 15.00 - 15.30 Olaj ABC

VVeesszzééllyyeesshhuullllaaddéékk-ggyyûûjjttééss

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 7

Page 8: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– VVáárroosshháázzaa 2012. április 26.8

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlése pályázatot hirdet az önkor-mányzati tulajdonú Kanizsa Uszoda Szolgáltató Egyszemélyes Kft. Nagy-kanizsa, Csengery u. 49. ügyvezetõi tisztségének betöltésére.

Az ügyvezetõ fõ feladatai: a nagykanizsai önkormányzat tulajdonában lévõ"B" fürdõ kapacitású uszoda és strandfürdõ (Nagykanizsa, Csengery u. 49.)önálló üzemeltetése, a fürdõvezetõi feladatok ellátása, a gt. valamint a kft. alap-szabálya által az ügyvezetõi tisztségre meghatározott feladatok ellátása.

Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, fõiskolai vagyegyetemi gépészmérnök, villamosmérnök, építõmérnök, épület gépész üzem-mérnök végzettség, legalább 5 év szakmai gyakorlat.

A pályázatban benyújtandó dokumentumok: a kft. vezetésére vonatkozó koncep-ció, a pályázó szakmai önéletrajza, a feltételként elõírt iskolai végzettséget igazoló ok-irat közjegyzõ által hitelesített másolata, a feltételként elõírt gyakorlat hivatalos iga-zolását, 3 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely igazo-lást tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alattnem áll, a pályázó nyilatkozatait az alábbiakra vonatkozóan, hogy részérõl az ügyve-zetõi tisztség betöltése a Gt. 23. §-a alapján nem kizárt, vele szemben a Gt. 25. §-aalapján összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, a 2007. évi CLII. törvény 3. és 5. §-aiszerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja, a pályázati anyagát az elbí-rálásban részt vevõk megismerhetik, a pályázati anyaga nyilvánosságra hozható-e, apályázati eljárás során az elõkészítõ bizottsági üléseken, illetõleg a döntéshozó Köz-gyûlés ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történõ tárgyalásához hozzájárul-e.(A pályázati határidõ leteltét követõen az erkölcsi bizonyítvány kivételével hi-ánypótlásnak nincs helye. Az erkölcsi bizonyítványt legkésõbb a bizottságimeghallgatáson be kell nyújtani.)Az ügyvezetõt a Közgyûlés határozott idõre, 2012. június 1. naptól kezdõdõen2017. május 31. napjáig tartó 5 évre választja meg azzal a feltétellel, hogy amegbízási szerzõdés megkötésétõl számított 6 hónapig a feleket kölcsönösenmegilleti az indokolás nélküli rendes felmondás joga, a felmondási idõ a köz-lésétõl számított 4 hónap. Az ügyvezetõi tisztség ellátása a Ptk. alapján megbízási jogviszonyban, a díja-zás - a kft. Javadalmazási Szabályzatában foglaltak figyelembevételével - meg-állapodás alapján történik.

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 30.

A pályázat benyújtásának helye: Cseresnyés Péter polgármesternek címezve,Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa,Erzsébet tér 7.A pályázat elbírálásának módja és határideje: A határidõben benyújtott pá-lyázatokat a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság a pályázók meghallga-tásával véleményezi és javaslatot tesz a díjazásra. A pályázat elbírálására vonat-kozó elõterjesztést az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság is megtárgyalja. Apályázatról a Közgyûlés a bizottsági vélemények ismeretében, a pályázók meg-hallgatásával, várhatóan a 2012. május havi soros ülésén, legkésõbb 2012. má-jus 31. napjáig dönt.A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyil-vánítsa.A pályázattal kapcsolatban információt ad: Cseresnyés Péter polgármester (Tel: 06-93-500-701)A pályázat kiírására a 206/3//2011. (V.26.) Kgy. határozat alapján kerül sor.

ÁÁlllláássppáállyyáázzaatt - uusszzooddaa üüggyyvveezzeettõõ

A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., mint az önkormányzatiingatlanok kezelõje, vevõ jelentkezését várja az alábbi ingatlanra: 1. Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. szám alatti 3071 hrsz-ú tízemeletes lakóépület,mellette orvosi rendelõ. Irányár: 59.000.000.-Ft+áfa.Komoly érdeklõdõ esetén a társaságunk támogató javaslata alapján az önkor-mányzat közgyûlése, illetve bizottságai döntenek az értékesítés feltételeirõl.További részletekrõl a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.Garay utca 21. szám alatt lévõ irodájában vagy telefonon (93/311-241) lehet ér-deklõdni. A hirdetett ingatlanok adatai és az értékesítés további feltételei rész-letesen megtalálhatóak a www.nkvg.hu honlapon.

EEllaaddóó aa BBaarrttóókk 11.. sszzáámm aallaattttii iinnggaattllaann

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában a2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarend az alábbiak szerint alakul:2012. április 30. pihenõnap, ügyfélfogadás szünetel.

MMuunnkkaasszzüünneettii nnaapp aa hhiivvaattaallbbaann

Cseresnyés Péter polgármester fogadóóráját - a szokottól eltérõen - 2012. má-jus 9-én (szerdán) 8.30 órától 12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal Eötvöstéri épületében, Karádi Ferenc alpolgármester 2012. május 2-án (szerdán)8.30 órától - 12.00 óráig tartja a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében.Megértésüket köszönjük!

PPoollggáárrmmeesstteerrii,, aallppoollggáárrmmeesstteerrii ffooggaaddóóóórraa

A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata versenytárgyaláson ér-tékesíti az alábbi ingatlant: Nagykanizsa, Ipai Park, 649/122. hrsz.-ú területbõlmegosztással kialakított 649/140. hrsz.-ú beépítetlen terület megnevezésû 27.000m2 területû ingatlan. Versenytárgyalási induló ár: 99.900.000 Ft, + ÁFA. A ver-senytárgyaláson az vehet részt, aki az induló ár 10 %-át, bruttó 12.687.300 Ft,-tlegkésõbb a versenytárgyalás idõpontjáig megfizeti a Nagykanizsa Megyei JogúVáros Önkormányzata Magyarországi Volksbank Zrt.-nél vezetett 14100330-92660049-01000003 számú számlájára. A versenytárgyalás idõpontja: 2012.április 30-án 10.00 óra. Eredménytelen versenytárgyalás esetén 2012. május2-án 10.00 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási ésSzolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatti irodaházában az I. emeleti tárgyaló.További részletekrõl a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.Garay utca 21. szám alatt lévõ irodájában személyesen, vagy telefonon(93/311-241) lehet érdeklõdni. A további feltételek megtalálhatóak awww.nkvg.hu továbbá a www.nagykanizsa.hu honlapon.

EEllaaddóó tteerrüülleett aazz IIppaarrii PPaarrkkbbaann

Ön tudta, hogy alegelsõ nyakcsigolya– az ATLAS – a leg-több embernél tar-tósan el van mozdul-va?

Ez a körülmény egészsor testi és szellemi zavartokozhat (fejfájás, nyaki fáj-dalom, kézzsibbadás, szé-dülés, hátfájás, gerincferdülés,izomgörcsök, csípõ- és térdfáj-dalmak, lúdtalp, stb.).

Mintegy 18 éve egy svájcibioenergetikus, dr. Rene-ClaudiusSchümperli dolgozta ki és szaba-dalmaztatta módszerét, amelyetmár a világ több mint 30 országá-ban, közel 400 Atlasprof specialis-ta alkalmaz. Az egyszerû és biz-tonságos vibrációs gépi masszázstechnikát és eszközt kidolgozta ésszemélyesen oktatja.

Az Atlas a fej-, nyak-, gerinc-és csípõ egyensúlyát meghatá-rozó elsõ nyaki csigolya. Azeredmény tartós, mert azAtlas az anatómiailag korrekthelyére kerül. A technika

egyedülálló, termé-szetes, nem orvostu-dományi módszer,nem gyakorol hatást

a csigolyatestre, nemmanuál terápia és nem

csontkovácsolás. A mód-szer neve AtlasProfilax. Agépi vibrációs masszázsspeciális pontokon fella-

zítja a nyaki izmokat és szala-gokat. A szervezet öngyógyító,regeneráló mechanizmusánakköszönhetõen indul be a javu-lás. Magyarországon kilencAtlasProf specialista van, akialkalmazza a metódust. A Nyu-gat-Dunántúlon egyedül dr.Varga Imre végezte el a svájcikurzust és szerzett diplomátSchümperli doktornál. A nagy-kanizsai szakember tavaly azAtlasProfilax vibrációs masz-százst személyesen megtapasz-talta, és utána az addig évek ótafennálló panaszai, mint derék-fájás, nyaki- és vállfájdalom,szédülés, fejfájás rövidebb-hosszabb idõ alatt megszûntek.

Az AAtlas nnem ccsak aa ffej hhordozója

Ingyenes ismertetõ elõadás: Nagykanizsa, Hevesi SándorMûvelõdési Házmájus 3. (csütörtök) 18 óra

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 8

Page 9: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– VVáárroosshháázzaa 9

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdetközterület-felügyelõ munkakör betöltésére.

Ellátandó feladat: Nagykanizsa közigazgatási területén a Közterület Felügyelethatáskörébe utalt közterület felügyelõi (közterület felügyelõi vizsga hiányában -annak megszerzéséig - közterület felügyelõ segítõ) feladatok ellátása a felügye-let-vezetõ irányításával, egyéni beosztás szerint. A kinevezés a köztisztviselõkjogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) alapján közszolgálati jogvi-szonyban határozatlan idõre, 6 hónap próbaidõ kikötésével történik.A kinevezés feltétele a 78/1999. (XII.29.) EüM-BM együttes rendeletben foglal-tak szerinti egészségi, fizikai és pszichikai alkalmasság igazolása.Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, a köztisztviselõkképesítési elõírásairól szóló 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet 1. számú mellékleteI/13. pontjában meghatározott szakirányú iskolai végzettségek, szakképesítésekvalamelyike, "B" kategóriás gépjármûvezetõi engedély, felhasználói szintû szá-mítógépes ismeret.Elõnyt jelent: közigazgatási vagy rendészeti gyakorlat.A pályázat részét képezõ dokumentumok:- a pályázó önéletrajza a 45/2012. (III.20.) Korm. rend. 1. számú melléklete sze-rinti formában és tartalommal (www.nagykanizsa.hu / Polgármesteri Hivatal /Letölthetõ nyomtatványok / Titkárság / Önéletrajz), - motivációs levél,- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is,hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatko-zó igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványtkérelmezte),- a pályázatban feltételként elõírt iskolai végzettséget, szakképesítést tanúsító ok-irat másolata,- a pályázó által a pályázatban megjelölt közigazgatási vagy rendészeti gyakorlathitelt érdemlõ igazolása,- a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy - nem áll cselekvõképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,- kinevezése esetén alkalmazási tilalom vagy munkaköri összeférhetetlenség(Kttv. 84-85. §-ai) vele szemben nem áll fenn; illetõleg nem áll hivatalvesztés fe-gyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmaz-ható,- a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,- hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljá-rással összefüggõ kezeléséhez.Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Kttv. vonatkozó szabályozá-sa, a hivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzataalapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Gyergyák Krisztina aljegyzõnek címezve (Nagykanizsa Me-gyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kellbenyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 30.A pályázat elbírálásának határideje és rendje: a pályázat elbírálására a benyújtást kö-vetõ 30 napon belül kerül sor. A kinevezést megelõzõen a pályázó személyes meg-hallgatására sor kerül. A pályáztató fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredmény-telennek nyilvánítsa. A munkakör az elbírálást követõen azonnal betölthetõ. A pályá-zattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhetõ a 93/500-708, 93/500-710 vagy93/500-820 telefonszámon. A pályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigaz-gatási Intézet internetes oldalán. (Elérhetõ: www.kozigallas.gov.hu,www.kszk.gov.hu vagy www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportál)

ÁÁllllááss - kköözztteerrüülleett-ffeellüüggyyeellõõ Felhívás: 22001122 - „„aakkttíívv iiddõõssööddééss ééss aa nneemmzzeeddéékkeekkkköözzööttttii sszzoolliiddaarriittááss eeuurróóppaaii éévvee””

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idõsügyi Taná-csa és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület 2012. május 13-án (va-sárnap) tartja a „Generációk Napjá”-t.

A rendezvény helyszínei: Sétakert, Honvéd Kaszinó.Az alábbi részletes programok szerinti versenyszámokra 3 fõs (sakkver-

seny), illetve 6 fõs csapatok (ügyességi versenyek) jelentkezését várjuk. Fel-hívjuk az idõsügyi klubok, szervezetek, intézmények, cégek, baráti társaságok,lakóközösségek figyelmét, hogy vegyenek részt a versenyeken erõsítve ezzel anemzedékek közötti összefogást.

Jelentkezni elõzetesen a Tourinform Irodában 2012. április 16 - május 5. kö-zött, a szervezõk lent megjelölt képviselõinél, valamint a helyszínen lehet a ren-dezvény napján, 2012. május 13-án 9.00-9.30 között.

A szervezõk egyéni jelentkezéseket is elfogadnak, melynek alapján a hely-színen kerülnek összeállításra a csapatok. A 3, illetve 6 fõs csapatok esetébenkötelezõ az alábbi kritériumnak való megfelelés: gyerek (18 éves korig), felnõtt(18-60 év között), idõskorú (60 év felett).

A résztvevõ csapatok oklevélben, valamint az elsõ három helyezést elért csa-pat tárgyjutalomban is részesül.

Bõvebb információ kérhetõ:Büki Pálné - 06-30-5912394; Magyar Ferenc - 06-30-6321806;dr. Szabados Gyula - 06-93-500-720, illetve [email protected]

GENERÁCIÓK NAPJA -2012. május 13.ProgramtervHelyszín: Sétakert. Idõpont: 2012.05.13. (vasárnap) 9.00-14.30 óráig10.00 óra Megnyitó: Cseresnyés Péter Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgár-mestere. 10.10-13.00 óra Sportversenyek. Ügyességi versenyek - 6 fõs csapat:2 gyerek, 2 felnõtt, 2 idõskorú. Kerékpáros, lengõteke, mocsárjárás, célba do-bás, szellemi totó, puzzle, kötélhúzás, Activity (körülírás, mutogatás, rajzolás),sakkverseny - 3 fõs csapatok: 1 gyerek, 1 felnõtt, 1 idõskorú. 13.00-14.00 óraKulturális mûsorok. A Palini Óvoda néptánccsoportjának mûsora. Nyugdíjasklubok mûvészeti csoportjai, együttesek bemutatkozása. 14.00 óra Eredmény-hirdetés. A rendezvény alatt folyamatosan szûrõprogramok: vérnyomás-, test-zsír-, cukor- és koleszterinmérés valamint elsõsegély-bemutatók. Rossz idõ esetén a rendezvény a Nagykanizsai Mûszaki Szakképzõ Iskola ésKollégium tornacsarnokában kerül megtartásra.

Kanizsaiak Kanizsáról Helytörténeti vetélkedõ nagykanizsai idõsügyi klubok 5 fõs csapatai számára. (a csapatok összetételére nincs megkötés)Helyszín: Nagykanizsa város belterülete, illetve a Honvéd Kaszinó.Idõpont: 2012. április 16. - május 13.Döntõ: Honvéd Kaszinó - 2012.05.13., 10.00-12.30 óráig.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezõk:Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idõsügyi Tanácsa

Kanizsa Turizmusáért Egyesület

hird

etés

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 9

Page 10: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– VVíízzmmûû 2012. április 26.10

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 10

Page 11: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– VVíízzmmûû 112012. április 26.

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 11

Page 12: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 2012. április 26.12

A Kanizsai Múzeumért Alapítvány szeretné 2012-ben a szociális gon-dozást végzõk védõszentjeként tisztelt, Szent Lujzát ábrázoló üvegképetrestauráltatni, s a múzeum épületében a közönség számára bemutatni. Azablak jelentõs felújításra szorul, sok üvegszem kitört, repedt, síkjából ki-mozdult, az ólomsínek deformálódtak. Az árajánlat szerint a restaurálásdíja 600 ezer forint.

A restauráláshoz a Kanizsai Múzeumért Alapítvány számlaszá-mára várja – Szent Lujza megjegyzéssel – a támogató átutaláso-kat, befizetéseket. Szlsz: 14100134-11722449-01000007

FFeellhhíívváássaa nnaaggyykkaanniizzssaaii KKóórrhháázzii kkááppoollnnaa SSzzeenntt

LLuujjzzáátt áábbrráázzoollóó eeggyykkoorrii óólloommüüvveegg aabbllaakkáánnaakk rreessttaauurráálláássáárraa

Az Empire '99 Tervezõ, Kivitelezõ és Szolgáltató Kft-nek az ÚjSzéchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támo-gatási rendszeréhez benyújtott "Az Empire '99 Kft. funkcióbõvítõtechnológiai fejlesztése a piaci stabilitás növelése érdekében"címû, GOP-2.1.1-11/A-2011-1939 jelû pályázatát a MAG - MagyarGazdaságfejlesztési Központ Zrt. 2011. november 14. napján3.055.000,- Ft összegû támogatásra (40%) érdemesnek ítélte. Aprojekt 2011. október 15. napjától 2012. március 31. napjáig tar-tott, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Alaptársfinanszírozásával valósult meg.

SAJTÓKÖZLEMÉNY„Az Empire '99 Kft. funkcióbõvítõ technológiai fejlesztése a piaci stabilitás növelése érdekében” - projektzárás

2012. március 31. napján befejezõdött Nagykanizsán a Gazdaság-fejlesztési Operatív Program (GOP) keretén belül megvalósuló „AzEmpire '99 Kft. funkcióbõvítõ technológiai fejlesztése a piaci stabi-litás növelése érdekében” címû projekt.

A program során lehetõségünk nyílt építõipari vállalkozásunk szá-mára különbözõ eszközöket beszerezni, valamint információstechnológia fejlesztést megvalósítani. Az eszközbeszerzéssel vál-lalkozásunk tevékenységét sikeresen bõvítettük és a beruházássalnövelni tudtuk cégünk mûködésének biztonságát és technológiaifejlõdését.

2012/március/31

2012. április 1 - április 30.

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 12

Page 13: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– EEzz++AAzz 13

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

Horoszkóp

Szép napokra számíthat érzelmi téren. Apárja szinte lesi minden gondolatát, ön-nek nem kell mást tennie, csak elfogadni,és némiképp viszonozni mindazt, amitkap.

Ha azt tapasztalja, vannak rosszakarói, acsüggedés helyett nyugodt viselkedéssellepje meg ellenfeleit. A májusi hétvégé-ket pedig hagyja meg a szeretetnek, sze-relemnek.

A hétvégi programjaiból kitûnik, tovább-ra is kedveli a társaságot, szívesen szelibarátaival a virágszirmokat kergetõ szél-ben az utcákat. Ilyenkor ne pazarolja vi-tatkozásra az idejét.

Mostanában túlságosan is józan életet él.Ha fontosnak tartja, hogy szeressék akörnyezetében, enyhítsen kissé a lobba-nékonyságán, és keresse meg a harmóni-át a gondok és az örömök között.

Nem számíthat túlságosan könnyû na-pokra. Bár alapvetõen jó kedélyû, egy ki-csit mégis hajlamos lesz a depresszióra.Ne ijedjen meg, csak a fizikai erejét kellmegmutatnia.

A környezetében mindenki tapasztalja, apozitív életszemlélet jellemzõ önre. Ha akülvilágból jövõ negatív erõket figyel-men kívül is hagyja, azért otthon ne min-dig öné legyen az utolsó szó.

Néha úgy érzi, senki sem törõdik önnel,pedig mindenkivel kedves, akivel szemé-lyesen találkozik. Uralkodó bolygója, aVénusz arra inti, jobban figyeljen oda azálmaira.

Némi problémát jeleznek a csillagok atárskapcsolatában. Ez abból is adódhat,hogy folyamatosan kritizálja párja alak-ját. Vonzó külleme amúgy is fél sikert,gyõzelmet jelent.

A Mars idõnként feltörõ indulatokat jelezmindennapjaiban. Derûlátó természetenémi csorbát szenved, de a luxus körül-ményeket továbbra is megengedheti ma-gának.

A barátai idõnként azt mondják önrõl,hogy akarnok természete van. Ez nemegészen igaz, hiszen csak ragaszkodik azelképzeléseihez. Szerelmi téren is legyenugyanilyen rámenõs.

A Jupiter változásokat hoz életébe, és atavasz is megerõsíti mindezt. Ne láza-dozzon, fogadja el, amit felkínál önnek asors, és csak a hódításban fogja visszamagát.

Többféle változást hozhat ez a hét önnek.Nagylelkûsége inspirálóan hat a környe-zetére, és kivívja konkurenseinek elisme-rését is. A munkahelyi vitákra egyelõrene figyeljen.

III.21.–IV.19. Kos

IV.20.–V.20. Bika

V.21.–VI.21. Ikrek

VI.22.–VII.22. Rák

VII.23.–VIII.22. Oroszlán

VIII.23.–IX.22. Szûz

IX.23.–X.22. Mérleg

X.23.–XI.22. Skorpió

XI.23.–XII.21. Nyilas

XII.22.–I.20. Bak

I.21.–II.19. Vízöntõ

II.20.–III.20. Halak

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 13

Page 14: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

SSZZOOLLGGÁÁLLTTAATTÁÁSS

VVEEGGYYEESS

IINNGGAATTLLAANNBelvárosban (Hunyadi utcában)

700 négyzetméteres építési területeladó. Érd.: 0630/448-6072

Készpénz nélkül NagykanizsánZemplén Gyõzõ utcában tehermen-tes, beköltözhetõ, 1,5 szobás, felújí-tott panellakás eladó 3,5 millió Ft-tól. Tel.: 0630/972-5045 (7493K)

Lakás azonnali beköltözéssel el-adó Nk-án a belvárosban. Beépítettfa bútorokkal, gépkocsibeállóval.Alapterület 76 m2. Irányár: 13,5 mil-lió Ft. Tel.: 0620-950-9527 (7497K)

Nagyteljesítményû, hordozha-tó, vadonatúj háztartási gõztisztító(Modell: SC-23840) eladó. Érd.:0693/315-559 (este) (7486K)

Készpénzért vásárolok régikönyvet, festményt, porcelánt, réginépi parasztbútorokat, használatitárgyakat és teljes hagyatékot.Érd.: 0620/555-3014 (7489K)

Megbízható egészségügyi dolgo-zó idõs ember körüli teendõket,bevásárlást, gyógyszer kiváltást,

takarítást vállal. Tel.: 0630/277-5326(7500K)

Kidobásra szánt TV-jét, mikróját,mosógépét, gáztûzhelyét, stb. elszál-lítom. Tel.: 0620-510-2723 (7498K)

Fûnyírást, kaszálást vállalok.Tel.: 0620-510-2723 (7499K)

KKaanniizzssaa –– SSppoorrtt 2012. április 26.14

2012.05.03. CSÜTÖRTÖK 12:00 – 17:00 óraMurakeresztúr - Mûvelõdési ház, Kossuth u. 16.

Véradás - VVöröskereszt

értékesítõ szakirányú megegyezés szerintkülkereskedelmi ügyintézõ szakirányú megegyezés szerintkarbantartó szakirányú megegyezés szerintszerviz asszisztens szakirányú megegyezés szerintóvónõ angol nyelvtudással szakirányú megegyezés szerintúszásoktató szakirányú megegyezés szerinthúsbolti eladó pénztári gyak.-tal szakirányú megegyezés szerintgyártásvezetõ asszisztens szakirányú megegyezés szerintúszómester szakirányú megegyezés szerintfuvarszerv.-értékesítõ szakirányú megegyezés szerintbádogos (Ausztria) szakirányú megegyezés szerinttetõszigetelõ (Ausztria) szakirányú megegyezés szerintszakács szakirányú megegyezés szerintCO hegesztõ tûzvédelmi vizsgával szakirányú megegyezés szerint

8800 Nagykanizsa, Fõ út 24. 93/310-327/102

Kanizsa KK-DKG EAST –Bajai Bácska FKE 81-73 (17-20,19-11, 15-21, 30-21)

NB I B férfi kosárlabda bajnok-ság, negyeddöntõ, visszavágó.Nagykanizsa, 200 nézõ. Vezette:Tóth K., Sabáli, Gelencsér.

Kanizsa KK: Bausz (13/9), Beák(25/6), Balogh L. (18/6), Murvai,Hoffmann B. (5). Csere: Kertész D.,Bõdör (9), Czigler (4), Bus, Tóth O.(7). Edzõ: Kovács Nándor. Tovább-jutott: Bajai Bácska (148-146)

Gyakorlatilag már a kezdés pil-lanataiban érezhetõ volt a feszült-

ség a hazai együttes játékosain,igaz, a vendégek is roppant ala-csony százalékkal dobtak.

Talán pontosan ezért is lehetettvolna ledolgozni a Baján összesze-dett tízpontos hátrányt, de a vendég-látók részérõl igencsak akadozott acsapatjáték, hiányzott a gárdán be-lüli kellõ kommunikáció, nem volt,aki a legénység vezére legyen, mitöbb, szimplán játékostársát kisegít-se a nehéz helyzetekben.

Apalánk alatti támadójáték gyakor-latilag értékelhetetlen volt a KKK ré-szérõl, s ha voltak is felvillanásaik,

melyekkel esély mutatkozott a reméltkülönbségû gyõzelem kicsikarására, abajaiak jóval higgadtabbak voltak: akanizsaiak nyomába eredve le-ledol-gozták hátrányukat (az idõszakonkén-ti vezetéseikrõl már nem is szólva…).Az utolsó percek történései alatt aztánegyszerûen elfogyott az idõ, a taktikaifaultok is késõbb "csúsztak be" a ven-déglátók részérõl, így pedig a Duna-partiak kerültek a négy közé az férfiNB I B mezõnyében, a Kanizsa KKpedig az 5-8. helyért játszhat tovább.

P.L.

AA KKaanniizzssaa KKKK-nnaakk ssookk vvoolltt aa BBaajjaa

Aquaprofit Nagykanizsai TSK(1.) – Vasas SC (12.) 10,5:1,5

NB I sakk csapatbajnokság, 9.forduló. Nagykanizsa.

A mérkõzés kezdete elõtt ünnepé-lyes keretek között köszöntötték 75.születésnapja alkalmából Portisch La-jos nemzetközi nagymestert, a NemzetSportolóját. Ahogy Cseresnyés Péterpolgármester fogalmazott, a város nagyörömére szolgál, hogy tõsgyökereszalaegerszegit köszönthet ez alkalom-ból a kanizsai csapat tagjaként. A sakk

olimpiai bajnok ezen apropóból a má-sodik táblán nem is cselekedhetett más-képp: egyszerûen megnyerte partiját...

Eredmények (elöl a hazaiak):Márkus-Hujbert 0,5:0,5, Portisch-Török 1:0, Gonda-Baguszlavszkij0,5:0,5, dr. Flumbort-dr. Eperjesi1:0, Bérczes-Karácsony 0,5:0,5,Medvegy-Havasi 1:0, Faragó-Káposztás 1:0, Galyas-Horváth J.1:0, Gara-Gyurkovics 1:0,Gergácz-Kis B. 1:0, Bodó-Juhász1:0, Kántor-Bacsó 1:0.

A sereghajtó elleni gyõzelemmel akanizsaiak (77,5 pont) a tabella éléreugrottak, miután a paksi (71) „Atom-csapást” a szombathelyi Haladás(74,5) képtelen volt megakadályozni.

A második vonalban is játszottmérkõzést az egyesület másodikegysége:

Aquaprofit NTSK II (6.) – SEKisbér-Ászár (11.) 6:6

NB I B Charousek csoport sakkcsapatbajnoki-mérkõzés, 9. fordu-ló. Nagykanizsa.

Kanizsai gyõztesek: Krutti V.,Orsó M., Sipos J., Havanecz B.,Felde B.

MMoosstt nnaaggyyoonn bbeelleehhúúzzttaakk

Május 6-án a TRI-CO Triat-lon Klub szerevezésében a nagy-kanizsai Tungsram Sporttelep-rõl indulva kerül megrendezésrea III. Kanizsa Kupa rövid távúduatlon ob – Amatõr Kupa 11órától.

A verseny távja 10 km futás, 38km kerékpározás, majd még egy 5km futás lesz a résztvevõk számá-ra, s a szervezõk az elsõ 400 neve-zést fogadják el, a nevezések pe-dig már javában zajlanak.

A futás betonon és aszfalton,körönként öt méretes szintkülönb-ségû terepen, a kerékpározás azipari park kiváló minõségû aszfalt-burkolatán kerül megrendezésre.

Az abszolút elsõ három helye-zett nõ és férfi versenyzõ kupát ésértékes tárgyjutalmakat kapnak, akorosztályos dobogósok pedigéremdíjazásban részesülnek.

Bõvebb információt a verseny-zõk a [email protected] címre ír-va kaphatnak, a versenyre valófeliratkozás május 2-ig kedvezõbbfeltételekkel történhet, de elviek-ben még a helyszínen 8.30-tól is lelehet adni a jelentkezést a duatlonversenyre.

JJöönn aa dduuaattlloonnoossookksseerreeggsszzeemmllééjjee

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 14

Page 15: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– SSppoorrtt 15

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2012. április 26.

Nem mindennapi esemény ta-núi lehettek azok, akik a 22. for-dulóbeli Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh – Balatonfüred NBIII-as labdarúgó mérkõzést vá-lasztották múlt szombat délután.S ezúttal nem arra gondoltunk,hogy a nagykanizsaiak 3-2-esnyerésre is álltak a találkozón -ez a tavaszi idény folyamán oly'sokszor valóban nem volt így…

3-1-es hazai vezetés után jár-tunk, amikor fél óra után – szeren-csére – nem súlyosabb balesetbe

fordult a találkozó menete. Tör-tént, hogy a vendégek részérõlMarosvölgyi Tamás 3-2-re szépí-tett, s azzal a lendülettel, ahogymagasra ugorva a labdát a kapubatovábbította, egyben a hálóba isesett, a „kapufa-szerkezet” pedigegyszerûen megadta magát és ösz-szeborult…

A riadalom mellett az érzelmekskáláján a meglepettség is elõtört,aztán azt konstatálhatta örömmelmindenki pályán és lelátón egy-aránt, hogy nem történt súlyos sé-rülés.

A kapu alumínium szerkezetemindenesetre kijavíthatatlanul bebi-csaklott, és a játékvezetõ be is szün-tette a találkozó további menetét.

Atörténet úgy teljes, ha hozzátesz-szük, a bajnoki elõtt két héttel sza-badnapos csapatként a NagykanizsaiTE edzõmérkõzést játszott a szinténNB III-as Balatonlelle ellen és elõttea pálya hengerezése során a gépmegütötte a jobb kapufát – talán en-nek következményeként, a szerkezetaz északi partiak ellen „döntött úgy",hogy megadja magát... Igaz, a klub-nak helyre kell állítania ilyen esetbena pályatartozékot.

Hogy azonban elõre is tekint-sünk, vasárnap kerül megrendezés-re Zalaegerszegen a ZTE FC II –Nagykanizsai TE 1866 találkozó.A 16 órai kezdésre nincs kizárva,hogy az õszi nagykanizsaihoz ha-sonló nézõszám (mintegy 500 fõ)is összejön, s az NTE szempontjá-ból nem rossz elõjel, hogy a Ba-kony csoportban eddig a megyeirangadók tekintetében nem állnakrosszul: a Hévíz ellen 1-1 gyõze-lem és döntetlen a mérleg, míg aZete „kettõt” októberben 1-0-ragyõzték le Koller Zoltán tanítvá-nyai.

P.L.

ÖÖsssszzeebboorruulltt kkaappuu uuttáánn iirráánnyy EEggeerrsszzeegg

Már a hétvége jegyében: Egy klasszikus 1994-bõl – kanizsaiak az egerszegiNB I-es megyei rangadón. Kedvet kapnak néhányan a mostani meccshez?

Fotó

: Pol

gár

Lás

zló

Nagykanizsai Izzó SE –Hõgyészi SC 30-27 (17-16)

NB II Dél-nyugati csoport férfi ké-zilabda mérkõzés, 19. forduló. Nagy-kanizsa, 75 nézõ. Vezette: Hornyik,Lábadi. Izzó SE: Tóth Á. - Füle Cs. 7,Horváth Balázs 1, Répási Sz., Tom-pek A. 2, Kiss G. 8/4, Senger 7. Cse-re: Vastag B. (kapus), Felde I. 3, Va-dász M. 2, Horváth Bence, NémethD. Edzõ: Tóth László.

Sokáig nem találta igazándiból aritmust a hazai együttes, ráadásulTóth Ákos is többször bizonytalanko-dott a kapuban. A vendégeket csakúgy tudta maga mögött tartani a házi-gazda, hogy változtatta támadó felál-lását, így példának okáért a beállósTompek Alajos a jobbszélrõl volteredményes (5-4), Senger Dániel pe-dig szélsõként hajított gólt átlövésbõl.

A második félidõben, ha másnaknem is, azért hasonló finomságok-nak tapsolhattak a kanizsaiak, pél-dául egy középkezdés utáni reme-kül begyakorolt helyzetet ismét

Tompek váltott gyorsan gólra. Nemtudott azonban ellépni igazán ellen-felétõl az Izzó SE, s ekkor jöttek jóla fonalat viszont elkapó Tóth bra-vúrjai a gólvonalon. Ha nehezen istehát, de Kiss Gergelyék hozták a ta-lálkozót. Összességében a csapatminden tagja jól küzdött, de különkiemelést érdemel Füle, Felde, Kissés Senger teljesítménye.

– Ezen a meccsen is látszott, hogyidõnként bizony nem találjuk a játékritmusát és bizony a védekezésünk semmûködik – kezdte Tóth László tréner. –Mindenesetre örülök, hogy tudtuk hoz-ni ezt a találkozót, de sokszor bizonynehéz, de inkább ebbe a kérdésbe mé-lyebben ne menjünk bele...

– Ennyire súlyos dolgok adód-nak?

– Inkább azt mondanám, hogyalapvetõen a motiváció a kulcs.Nehéz úgy bármit is tenni, hogy abajnokságért nem mehetsz, nemtudsz menni, ugyanakkor a kiesés-tõl is biztos távolságra vagy...

Nagykanizsai Izzó SE –Hõgyészi SC 26-39 (15-18)

Nagykanizsa. Vezette: Hornyik,Lábadi. Izzó SE: Vastag B. - Mol-nár L. 5, Juhász Á. 1, Beck G. 5,Korcsmáros B., Vadász M. 10/2,Szilágyi P. Csere: Bebes (kapus),Balogh B., Szabó Sz., Gál B.,Poszavecz T. 2, Nagy Cs. 3, NagyP. Edzõ: Tóth László.

Az elsõ félidõben még jól tartot-ták magukat a tartalékosan felállókanizsai fiatalok a tavalyi bajnokellen, sõt a 27. percben még 14-13-ra vezettek is. A játékrész végéreelfogyott a lendület és a vendégekhárom perc alatt öt gólt lõttek,amire csak eggyel tudtak válaszol-ni a kanizsaiak.

A második harminc percben mára vendégek irányították a játékot,és megérdemelten nyerték a talál-kozót az egyre jobban elfáradó ha-zaiakkal szemben.

Tóth László: „A kelleténél job-ban megéreztük az irányítónk, Gil-itsch Gergõ hiányát.”

P.L.

NNeemm eeggyysszzeerrûû mmoottiivváállnnii

Amint arról honlapunkonmajd' egy hónappal ezelõtt elsõ-ként beszámoltunk, a Necker-mann-Nagykanizsa Ants együt-tese az idei szezont az NB II-benviszi végig. A bajnoki menetrendszerint a kanizsaiak a Szentend-re Sleepwalkers II ellen kezdtékvolna az évadot, ami azonban elis maradt annak rendje és mód-ja szerint.

A legutóbbi hétvégén azonbanmár játszhatott a Hangyák legény-sége, s az Érd Pioneers vendégeivoltak. A házigazdák „nevükhözméltók” voltak, legalábbis a base-ball-tudásukat illetõen, hiszen akanizsaiak 32:6 arányban nyertek.Az NB II alapszakaszában sok el-lenféllel az Ants csapatának nemkell számolnia, s általánosságbanis igaz, hogy az utóbbi évek eny-hén szólva is a csapatok „ritkulá-sáról” szóltak a sportág berkei-ben...

AAzz NNBB IIII-bbeenn rraajjttoollttaakk

Az idei birkózó DiákolimpiaOrszágos döntõit a tatabányaiFöldi Imre-sportcsarnokbanrendezték meg a III. (12-13 éve-sek) és IV. (14-15 évesek) kor-csoport részére. A versenyre ne-vezõ 371 sportoló között hétnagykanizsai korosztályos bir-kózó volt.

A kanizsaiak közül a két legesé-lyesebb versenyzõ a IV. korcso-portban küzdõ 35 kg-os NémethMárton (Zrínyi-iskola) és a 42 kg-os Egyed Balázs (Piarista-iskola)ezúttal is remek birkózással a dön-tõig jutottak, majd másodikhelyezést értek el. A döntõben Né-meth Mártonnak volt a papírformaalapján könnyebb dolga, de ezúttalkikapott. Egyed Balázs viszont tel-jes mértékben örülhet megszerzettérmének.

A pozitív meglepetést ez alka-lommal a szintén 42 kg-os FaludiMáté (Rozgonyi-iskola) okozta,aki egy vesztes és két gyõztesmérkõzés után a bronzért birkóz-hatott, és kecskeméti ellenfelét rö-vid idõn belül le is gyõzte.

A KBSE sportolói június 2-án,Csepelen tudnak a serdülõ orszá-gos bajnokságon bizonyítani ésesetleg visszavágni.

EEzzüüssttöökkrree ééss bbrroonnzzrraa hhiitteelleessííttvvee

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 15

Page 16: 16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 1 Ismét a ggumik csikorognak ... · ugrálóvár és a Helen Doron angol nyelvû játszóház várja. A városrekonstrukció miatt idén a versenyautók

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 2012. április 26.16

Alendületesen haladó csatorna-program jeleivel – gyakran forga-lomkorlátozások formájában – anagykanizsaiak szinte mindennaptalálkozhatnak. De a város mégcsatornázatlan területei mellett aszennyvíz-elvezetési agglomerációtöbbi településén is nyomon kö-vethetõ a munka: jól halad Bocs-ka, Eszteregnye, Fityeház, Fûz-völgy, Homokkomárom, Hosszú-völgy, Magyarszerdahely, Ma-gyarszentmiklós, Rigyác, Semjén-háza, Szepetnek és Zalaszent-balázs csatornázása is. A kivitele-zõknek továbbra is tartaniuk kella tempót: a tervek szerint 2013 ta-vaszára az érintett településekenmeg kell teremteni a rákötésekfeltételeit.

Mekkora feladat is ez? Beszéde-sek a számok. A beruházás terve-zett összköltsége – a szennyvíztisz-tító-telep fejlesztésével együtt –nettó 11,1 milliárd forint. Ezért ösz-szesen 62 kilométer nyomóvezeté-ket, 67 km gravitációs csatornát ésmintegy 37 km bekötõvezetéketépítenek, kialakítanak 15 darab re-

gionális és 23 db házi beemelõ ak-nát, 20 darab helyi átemelõt, vala-mint felújítják a város központi át-emelõjét is. A fejlesztés összesentöbb mint 3000 új bekötést jelent. Amunkákat három, közbeszerzése-ken nyertes konzorcium végzi.

Az SZK Kanizsa Konzorcium azún. észak-nyugati, valamint a dél-nyugati régió csatornahálózat bõvíté-sét bonyolítja le. A régió tizenegy te-lepülésén végezték eddig a csatorna-építési munkákat. Zalaszentbalázs ésBocska településeken az utóbbi idõ-ben fõként útkarbantartási munkákfolytak. Homokkomáromban ésRigyác település egyik részén pedigmár elkészült a Konzorcium feladatátképezõ csatornahálózat. Rigyác má-sik felén, ahol a leendõ kivitelezõneka tervezés és az engedélyeztetés is fel-adata lesz, a csatornahálózat az évmásodik felében épül majd ki, jelen-leg a közbeszerzési eljárás elõkészíté-se zajlik. Jól mutatja a kivitelezõkmunkájának jelenlegi készültségét,hogy a szerzõdésben vállalt 43 ezerkm gerincvezetékbõl mostanáig 32ezer kilométernyit fektettek le. A vál-lalt házi bekötések 69%-át a vállalko-

zó már elkészítette. Ezekre természe-tesen csak a munkák végeztével lehetmajd rákötni, a Társulás errõl a lakos-ságot külön fogja tájékoztatni.

Az S-E Nagykanizsa Konzoricum anagykanizsai Szabadhegy, valamint abelváros csatornahálózatának bõvítését,rekonstrukcióját végzi. Szabadhegyen akivitelezõ munkatársai a munkák nagy

részét elvégezték, a házi bekötéseket ki-alakították. Az elmúlt idõszakban az If-júság, Hársfa, Sörgyár, Ady, Magyar, Pe-tõfi, Nyírfa-Akácfa, Rozgonyi, Csen-gery utcákban, valamint az Erzsébet té-ren, az Izraelita temetõnél (Z-6 jelû csa-torna), a DK-1-0-0 jelû gravitációs fõ-gyûjtõn (a Péterfai árok partján) végez-tek csatornaépítési munkálatokat. Az Er-zsébet térrel megkezdték a megszûnõcsatornaszakaszok eltömítését, ún. „kiin-jektálását” is. Aházi bekötések kialakítá-sát itt is megkezdték, a kivitelezõ jelen-leg a munkák harmadánál jár. Aközeljö-võben Nagykanizsán a következõ utcák-ban várhatóak még munkálatok: Királyu., Zrínyi u., Ady u., Kisfaludy u., Csen-gery-Erdész u., Attila u., Rózsa u., Eöt-vös tér, Kaposvári út, Magyar u., Kinizsiu, Sikátor-Nyírfa-Bethlen-Garay u., Dó-zsa u., Lékai u.

Abelvárosban továbbra is számíta-ni kell forgalomkorlátozásokra. Awww.kanizsacsatorna.hu honlaponminden héten péntektõl megtalálható-ak a következõ hétre érvényes forgal-mi renddel kapcsolatos információk.

A szennyvíztisztító telep fejleszté-sét, korszerûsítését végzõ vállalkozás,az ESZ 2011 Nagykanizsa nevû kon-zorcium a Mérnök szervezet által2012. január 31-én jóváhagyott enge-délyezési tervek alapján 2012. február1-jén, illetve 10-én benyújtotta a víz-jogi létesítési és építési engedély ké-relmeket. Az engedélyezési eljárássalpárhuzamosan megkezdte továbbá akiviteli tervek elkészítését, és elõzetesellenõrzésre történõ benyújtását aMérnök részére. Emellett megkértéka munkakezdési engedélyt a „nemépítésiengedély-köteles munkák” el-végzéséhez; ezek keretében elvégez-ték a felvonulási terület kialakítását,és megkezdték a szükséges tervek,valamint dokumentumok jóváha-gyásra történõ benyújtását –, hogy aszennyvíztelep korszerûsítése az elõ-írásoknak megfelelõen történhessen.

A projekttel kapcsolatos infor-mációk megtalálhatóak a holna-pon, www.kanizsacsatorna.hu, itta forgalomtechnikai információkis folyamatosan frissülnek. Ingye-nesen hívható zöld számon érdek-lõdhetnek a beruházásról: 06-80/630-039.

6622 kkmm nnyyoommóóvveezzeettéékkeett,, 6677 kkmm ggrraavviittáácciióóss ccssaattoorrnnáátt ééppíítteenneekk

HHooll ttaarrtt mmaa aa kkaanniizzssaaii ccssaattoorrnnaapprrooggrraamm??

16.qxd 2012.05.07. 14:43 Page 16