ANTIK TANULMÁNYOKSTUDIA ANTIQUA

X X I I I . K Ö T E T

A K A D É M I A I K I A D Ó , B U D A P E S T 1 9 7 6

ANTIK TANULMÁNYOK

X X III (1976)

S Z E R K E S Z T Ő B I Z O T T S Á G E L N Ö K E :

H A R M A T T A J Á N O S

F E L E L Ő S S Z E R K E S Z T Ő :

T Ö T T Ö S S Y C S A B A

S Z E R K E S Z T Ő B I Z O T T S Á G :

F A L U S R Ó B E R T , K Á K O S Y L Á S Z L Ó , M A R Ó T I E G O N ,S A R K A D Y J Á N O S , S Z I L Á G Y I J Á N O S G Y Ö R G Y

T A R T A L O M

T A N U L M Á N Y O K

Borzsák István : Curtius Rufus és Tacitus............................................................................... 36Borzsák István : A nyelbi szubsztrátum nyomai a horatiusi szöveghagyományban 82Borzsák István : Semiramis Közép-Ázsiában ? ........................................................................ 313Castiglione László: Az alexandriai Paneion............................................................................. 1Ecsedy Ild ikó: Perzsa követek a kínai udvarban az V —VI. században.................... 233Ferenczy Endre: A római házasságjog kialakulása............................................................. 28Harmatta János: Latin írásbeliség és nyelvi szubsztrátum a középkori Magyaror­

szágon ........................................................................................................................................ 75Szepessy T ibor: Nisibis ostroma és a Hóliodóros-kronológia................................................ 52Tóth István : Marcus Aurelius esőcsodája és az egyiptomi kultuszok............................. 45Török László: A késő-meroéi papság társadalmi helyzete és rangrendje....................... 14Töttössy Csaba: Cintfunanibhatta szerzősége........................................................................... 223

K I S E B B K Ö Z L E M É N Y E K

Borzsák István : A hazai Tacitus-recepció történetéhez...................................................... 248Füves Ödön: A görögök állandó letelepülésének meggyorsulása Pesten (1774— 1780) 106Gaál E rn ő : Pürwm-földek és házak Alalahban........................................................................ 91Hoffmann Zsuzsanna: Hadié .......................................................................................................... 96Kazal M agdolna: Longinqua m onum enta ................................................................................. 94M aróti E gon : Mustum circum cidaneum ...................................................................................... 245M ócsy A ndrás: A tokodi edénygraffitok hitelessége........................................................... 99M oór Elemér: A bizánci hangjelölés kérdéséhez.................................................................... 246Töttössy Csaba: Indo-iráni elemek a görög-római kereskedelmi szókészletben........... 242

M Ű F O R D Í T Á S O K

Horatius, Carm. I. 20, 22. (Ford. Nagy Ferenc) ...................................................................... 251

V I T A

Maróth M iklós: Az ugariti epika műfordításának kérdéséhez............................................. 110Tóth Endre: Pannonia történetének problémái.................................................................... 114Gáspár Dorottya: A római ládikaveret kutatás jelenlegi helyzete.................................... 126Szabó M iklós: A pannoniai művészet kérdéséhez.................................................................... 131Tóth István : Az ismeretközlés felelőssége............................................................................... 253

K U T A T Á S I B E S Z Á M O L Ó

Kertész István : Néhány megjegyzés Dómétrios Poliorkétés kultuszához....................... 135M ohay A ndrás: Priskos rhétor fragmentuma a sztyeppéi népek 5. századi vándorlásá­

ról .......................................................................... 259

T U D O M Á N Y T Ö R T É N E T

Borzsák István : A Berzsenyi-gimnázium klasszikus hagyományai.................................... 268

K Ö N Y V S Z E M L E

O. Trogmaver: Das bronzezeitliche Hráberfeld bei Tápé. (Ism. Mozsolics A m ália) . . . 144Róma istenei. Bev., jegyz., szerk. Hahn István.(Ism. Moskovszky É v a ) .................... 145Urögdi György: Kard és törvény. Marius és Sulla kora. (Ism. M aróti E g o n ) .............. 147E. J. Pinero: Literatura v ofieio literario en el antiguo Egipto. (Ism. Wessetzky Vilmos) 149La voix de l’opposition en Mésopotamie. (Ism. Vargyas Péter) ......................................... 150M. A. l̂aHgaMaeB: PaBCTBO b BaBiuiOHHit 8 - 4 bb. go h. 3. (626—333 rr.). (Ism.Var­

gyas P éter) .............................................................................................................. 151ÍV. Ruben: Die gesellschaftliche Entwicklung im Altén Indien. (Ism. Wojtilla Gyula) 153A. Rallo: Lassa. Iconografia e esegesi. (Ism. Szilágyi János G y ö r g y ) ........................... 156Les syncrétismes dans les religions grecque et romaine. (Ism. Fröhlicli I d a ) ........... 156F. Speranza: Scriptorum Romanorum de re rustica reliquiae. (Ism. M aróti Egon) . . . 158 L. Labruna: II console „sovversivo” — Marco Emilio Lepido e la sua rivolta. (Ism.

Visky K á r o l y ) ........................................................................................................................ 160Catullus: Carmina. Ed. H. Bardon. (Isin. Németh B é l a ) .................................................... 161F. Arnoldi: Tacito. (Ism. Borzsák I s tv á n ) ................................................................................. 163Wolff Rüdiger Heinz: Die Furcht als politisches Phanomen bei Tacitus. (Ism.

Borzsák István) ...................................................................................................................... 164D. Hennig: L. Aelius Seianus. (Ism. Borzsák I s tv á n ) ........................................................ 166H. Grassl: Untersuchungen zum Vierkaiserjahr 68/69 n. Chr. (Ism. Borzsák István) 167G. Vermes: Post-Bibliocal Jewish Stúdiós. (Ism. Scheiber S á n d o r ) .................................. 168G. Laios: Simon Sinas. (Ism. Füves Ö d ö n ) ............................................................................... 169>. Szádeczky-Kardoss: Ein Versuch zűr Sammlung und chronologischen Anordnung

dér griechischen Quellén dér Awarengeschichte. (Ism. Nagy T ib o r ) .................. 272Studia Aegyptica. I. (Ism. N agy I s tv á n ) ................................................................................... 274Scheiber Sándor: Folklór és Tárgytörténet. I —II. (Ism. Fröhlich I d a ) ......................... 276

Farouk Gornaa’ : Chaenwese Sóim Ramses’ II und Hohepriester von Memphis. (Ism.László P é t e r ) ............................................................................................................................ 277

J. Wright: Danoing in Chains. The Stylistic Unity of the Comoedia Palliata. (Ism. Dér Katalin) ...................................................................................................................................

H í It E K

Az Ókortudományi Társaság tizennyolcadik éve. (Szilágyi János G y ö r g y ) .................. 172B. Révész M á ria : Az Ókortudományi Társaság 1976. évi Országos Középiskolai Latin

Tanulmányi V ersenye ........................................................................................................ 175Marót Károly-díj. ( Harmatía János —Szilágyi János György) ........................................... 177Lénárd Sándor-díj. (Harmatta János —Szilágyi Sános György) ......................................... 177A X III . Nemzetközi Klasszika-filológiai Kongresszus. Dubrovnik, 1974. okt. 7— 12.

(K apitán ffy István —Ritoók Z sigm on d ) ...................................................................... 283A II. Szovjet Indológiái Kongresszus. Moszkva, 1976. január 5 — 9. (W ojtilla Gyula) 284 Az Üjgörög Stúdiumok I. Nemzetközi Kongresszusa. Szaloniki, 1976. július 26 — 31.

( Szabó Kálm án) .................................................................................................................... 286

T Ö R T É N E T I F O R R Á S O K

Maróth M iklós: Al-fjuwárizmí Közép-Ázsiáról...................................................................... 178

TÓTH ISTVÁN

MARCUS AURELIUS ESÖCSODÁJA ÉS AZ EGYIPTOMI KULTUSZOK

A Marcus Aurelius uralkodása alatt lefolyt nagy dunai háborúk törté­netének1 egyik közismert epizódja volt az a történet, amelyet az ellenségtől körülfogott római csapatok segítségére siető váratlan felhőszakadásról jegyez­tek fel. Az esemény történeti hitelében nincs okunk kételkedni,2 mivel nem csupán az egymástól független leíró forrásokban találjuk meg,3 hanem szerepel a Róma városi Marcus-oszlop relief-sorozatában is.4

A történet lényege a következő: a nagy háború váltakozó szerencsével folyó harcai során, a végre meginduló római ellentámadás jelentős sikereket ér el, a római csapatok már a Dunától északra — tehát barbár területen, — hajtanak végre büntető expedíciót.5 Ekkor azonban váratlanul szorult hely­zetbe kerülnek: a barbárok körülfogják őket. Az utánpótlási lehetőségeitől megfosztott római sereg végveszélybe kerül, nem is annyira a túlerő, mint in­kább a katonákat tehetetlenné tevő vízhiány miatt. Azonban az utolsó pilla­natban hatalmas felhőszakadás támad, s a víztől erőre kapó római katonák szétszórják az őket körülzáró germán csapatokat. — A háború egész történetét tekintve az ókori források ezt az eseményt tartották a legfontosabb forduló­pontnak: nem sokkal később római győzelemmel értek véget a harcok.6

A történetet elbeszélő ókori források7 között egyetlen lényeges ponton van eltérés: a csodás eseményként felfogott eső kiváltó okát illetően. Abban, valamennyi forrás egyetért, hogy a felhőszakadás isteni erők megnyilatkozása volt, csupán abban térnek el, hogy más-más magyarázatot adnak az isteni erők beavatkozásának felidézésére. E kérdésben lényegében három felfogás áll szemben egymással: Az SH A szerint az esőcsoda Marcus könyörgésének eredménye volt, Cassius Dio egy Harnuphis nevű egyiptomi mágus imájának

1 Összefoglalóan: Alföldi A . : Budapest története. 1/1. (Bp. 1942.) 192 skk.; W. Zw ikker: Studien zűr Marcus-Sáule. Amsterdam 1941. 52 skk.; P. Oliva: Pannonia and the Onset of Crisis in the Román Empire. Praha 1962. 259 skk.; A . B ir ley : Marcus Aurelius. London 1966. 189 skk.

2 A probléma teljes összefoglalását nyújtja legújabban: G. Barta: Legende und Wirklichkeit — das Regenwunder des Marcus Aurelius. Acta Class. Univ. Se. Debrecen. 4 (1968) 85 skk.

3 Vö. B arta : i. m. 85., 1. jegyzet. — A források összeállítását 1. alább a 7. jegyzetben.4 Zw ikker: i. m. 215. A szóbanforgó képet magyar kiadványban közölte legutóbb:

Castiglione L . : Római művészet. Bp. 1971. 142. kép.5 Alföldi A . : i. m. 197.; Barta, i. m. 90 sk.6 A lfö ld i: i. m. 197 sk.; J. F itz : Dér markomannisch-quadische Angriff gégén

Aquileia und Opitergium. Historia 15 (1966) 346 sk.7 Tertullianus, Ápol. c. V 5.; Idem, ad scap .; Cass. Dió, 71, 8— 10.; Eusebios,

Chron. a. 172.; Idem, Eccl. Hist. V 5.; SHA, vita Marci 24, 4.; Themistios, Orat. 15, 191.; Greg. Nyss., Orat. in. X L Mart. II 3, 555.; Claudian., Paneg. 331 skk.; Oracula Sib., X II 187 skk.; Suidas s. v. Arnuphis.

46 TÓTH ISTVÁN

tulajdonítja, míg a legnagyobb számban fennmaradt keresztény források a seregben levő keresztény katonák imádságával magyarázták az eseményt.8 A problémára vonatkozó jelentős irodalom9 ebben a kérdésben egyértelmű és több oldalról is bizonyított eredményekre jutott: ezek alapján az első és harmadik magyarázatot akadálytalanul kizárhatjuk a történetileg bizonyít­ható lehetőségek közül. Más a helyzet a Cassius Dio által elbeszélt10 történettel. Az itt megnevezett egyiptomi mágus •— Harnuphis — ugyanis történeti személy volt, akinek nevét egy Aquileia-i feliratról is ismerjük.11 A feliraton Harnuphis ie<poy<pafi/iaTevs rfjs Aiyvjzrov-ként van megnevezve, nem lehet tehát kétséges, hogy valóban az egyiptomi kultuszok papja volt.12 Emellett még egy objektív bizonyítékát ismerjük a Dio-féle elbeszélés hitelességének. Dió szerint ui. Harnuphis Hermés egy sajátos aspektusának ('Egfifjg ó ’Aégiog) megidézésével érte el az istenek beavatkozását és a rómaiakat megmentő ziva­tar kitörését. Mármost Marcusnak a háborús időszakból származó érmei között szerepel egy sorozat, amely hátlapján egy egviptizáló templom-épületet, s benne Hermés kultuszszobrát ábrázolja.13 Ez érmeknek az esőcsodával való összefüggését a kutatás régóta számontartja, és kimerítően elemezte.14

Ezek értelmében, az eddigi kutatásokra támaszkodva, elfogadhatjuk az esőcsoda Dio-tól származó leírását, — legalábbis ami Harnuphis személyét és az egyiptomi vallásosságnak az eseményben való szereplését illeti. (Más kérdés — amit itt most nem kívánok érinteni — a Dio-tól említett Hermés aerios alakjának értelmezése. Valószínűnek tűnik ui., hogy a kutatásban elhangzott nézetek egy része15 ezen a ponton szükségtelen spekulációkba bocsátkozott.

8 A keresztény redakció ismertetését és kritikáját 1. összefoglalóan: N agy T . : A pannóniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig. (Die Geschichte des Christentums in Pannonién bis zu dem Zusammenbruch des röm. Grenzschutzes.) Bp. 1939. (Diss. Pann. II. 12.) 23. A kérdés szerteágazó irodalmát 1. uo. 145— 146. jegyzet, valamint: B arta : i. m. 88 sk.

9 L. főképp: E. Petersen; Mitt. D AI Röm. Abt. 9 (1894) 78 skk.; A . v. Domaszewski: Rhein. Mus. 49 (1894) 612 skk.; A . H arnack: Sitz.-Ber. Berlin. Phil.-hist. KI. 1894. 835 skk. Vö. még alább: 11— 12. jegyz.

10 Cass. Dió, 71, 8, 4.11 SIRIS 613. — Ann. Ép. 1934, 245.12 A kérdésre alapvető: J. G uey : Rév. Phil. 22 (1948) 16 skk. Az esőcsoda kérdésé­

nek egyiptológiai összefüggéseit tárgyalja: G. P osen er: Rév. Philol. 25 (1951) 162 skk.; K ákosy L . : Varázslás az ókori Egyiptomban. Bp. 1969. 147.

13 Az érmek leírását 1.: H . Mattingly— É. A . Sydenham: The Román Imperial Coinage. III. London 1923. 206, 233, 310.; ill. H . M attingly: Coins of Román Empire. London 1940. C X X X IX , C X L IX .

14<7. D obias: Rév. Num. 1932. 136 skk.; E . W eber: Ein Hermes-Tempel des Kaisers Marcus. Sitz.-Ber. Heidelberg. Phil.-Hist. KI. 1910. Abh. 7. 3 skk. Legújabban: A . A lfö ld i: Die alexandrinisohen Götter und die Vota publica am Jahresbeginn. Jb. f. Antiké und Christentum 8— 9 (1965— 66) 58 sk.

15 Vö. pl. J. B eau jeu : La religion romaine a l ’apogée de l’empire. Paris 1955. 343: «Cet Hermes . . . était Thot-Shou, amalgame de Thot dieu de la Science sacerdotale et de Shou, personification de l’atmosphére, divinité composite adorée seulement sur les bordes du Nil et complétement étranger & la vogue du Trismegiste et de THermetisme.» A Marcus-oszlopon látható perszonifikációnak Iuppiter Pluvialis-szal való azonosítását már Mommsen cáfolta: Hermes 30 (1895) 99. Érdemesnek látszik azonban felhívni a figyelmet egy olyan ikonográfiái lehetőségre, amely eddig elkerülte a kutatás figyelmét. A Marcus-oszlopon látható ábrázolás — nagy hajú, nagy szakállú öreg férfi, akinek hajá­ból, szakállából, kiterjesztett karjaiból csorog az eső — nem azonosítható a római császár­kori mitológiai ikonográfia egyetlen közismert alakjával sem. Feltűnő egyezést találunk viszont ennek a rejtélyes alaknak a képi ábrázolása és az Ovidius által leírt, özönvizet hozó Notus alakja között. Vö.: Ovid., metam. I 262— 269:

MARCUS AURELIUS ESŐCSODÁJA ÉS AZ EGYIPTOMI KULTUSZOK 47

Valószínűbb, hogy itt egyszerűen a császárkori egyiptomi mágia középponti alakja — Hermes— Thoth — jelenik meg,16 egy az esemény belső logikája által megkövetelt jelző kíséretében. (NB. esőt hozni csak a levegőből lehet!))

Az ilymódon hitelesnek elfogadott történettel kapcsolatban azonban fel kell vetnünk két olyan kérdést, amelyekre az eddigi kutatások nem látszottak jelentősebb figyelmet fordítani, jóllehet vallástörténeti szempontból lényeges problémák tisztázására adnak lehetőséget. E kérdések a következők:

1. Mi indokolhatta egy egyiptomi pap jelenlétét a támadásban levő római hadseregnél, s miért helyez a történet ilyen nagy súlyt Harnuphis tevé­kenységére ?

2. Hogyan illeszkedik be az esőcsoda története az egyiptomi kultuszok Duna-vidéki emlékanyagába, azaz kimutatható-e valamiféle összefüggés Harnuphis itteni szereplése és a Dunai tartományok aktív kultuszgyakorlata között ?

Az alábbiakban erre a két kérdésre szeretnék választ találni.1. A közelmúltban több tanulmány is felhívta a figyelmet a História

Augusta Marcus-életrajzának arra a helyére (v. M . 13, l .) , amely a marko- mann-liáború kirobbanása utánni helyzetet írja le.17 A Városban ekkor, a háború hírére és a dühöngő pestis miatt,18 valóságos pánikhangulat uralkodott, amit a császároknak a járvány megfékezésére tett intézkedései19 sem tudtak letörni. Ekkor történt, hogy Marcus — elhalasztva hadbaindulását — undique sacerdotes Antoninus acciverit, peregrinos ritus impleverit, Romam omni genere lustraverit.20 S csak az egy hetes tisztító szertartások elvégzése után indult a két császár, Aquileián keresztül, a dunai frontra.

Az itt elmondottak hitelét megerősíti, s egyben az idegen papok körét pontosabban körülhatárolja az Elagabalus-életrajz egy helye: v. Heliog. 9, 1 :

Protinus A eoliis Aquilonem claudit in antris Et quaecumque fugant inductas flamina nubes Emittitque N otum : madidis Notus evolat alis Terribilem picea tectus caligine vultum :Barba gravis nimbis, canis fluit unda capillis,Fronte sedent nebulae, rorant pennaeque sinusque;Utque manu late pendentia nubila pressit,F it fagor: hinc densi funduntur ab aethere nimbi.

A kérdés — elsősorban Notus ikonográfiájának bizonytalan volta miatt — ehelyütt nem dönthető el egyértelműen, vö.: Wagner, in: Roscher’s Lex. 3 (1897— 1902) 470 sk. A kérdésre más helyütt visszatérek.

16 K ákosy L . : A császárkori Thot-kultusz problémájához. Arch. Ért. 88 (1961) 89 skk.; U ö .: Probléma of the Thoth-cult in Román Egypt. Acta Arch. Hung. 15 (1963) 123 skk.; L. F ó t i : Le «Faust Hermetique». In: Studia Aegyptiaca 1 (1974) 89 skk.; Uö., Hermész Triszmegisztosz a «Varázsliegy»-ben. Helikon 20 (1974) 247 sk. Harmatta János professzor úr hívta fel a figyelmemet egy rendkívül kézenfekvő lehetőségre: H arnu­phis, mint hierogrammateus, saját tevékenységének istenét — az Írás isteni védelmezőjét — azaz Thoth— Hermest invokálta ebben az istenalakban. — Itt ragadom meg az alkalmat, hogy Harmatta professzor úrnak köszönetét mondjak dolgozatom átnézéséért és hasznos tanácsaiért.

17 Vö. O uey: i. m.; B eaujeu : i. m. 342 skk.; B irley ; i. m. 202 skk.; G. A lfö ld y : Pannoniciani Augures. Acta Ant. Hung. 8 (1964) 145 skk., főleg 163 sk.; K . B . A ngya l: Peregrinus ritus in vita Marci (SHA) 13, 1. Acta Class. Univ. Se. Debrecen. 7 (1971) 77 skk.

18 S H A , vita M arci 13, 3 skk.19 Részletesen: B irley : i. m. 202 skk.20 A forráshely kimerítő elemzését 1.: A n gya l: i. m .; tőle eltérő felfogásban: Beaujeu :

i. m. 242 skk.

48 TÓTH ISTVÁN

«Cum Marcomannis bellum inferre vellet, quod Antoninus pulcherrime profligarat, dictum est a quibusdam per Chaldaeos et magos Antoninum Marcum id egisse, ut Marcomanni p. R. semper devoti essent atque amici, idque factum carminibus et consecratione[7n].»

Ez a megfogalmazás nem hagy kétséget afelől, hogy a vita Marci által említett «idegen szertartások» alatt elsősorban a keleti vallásokat kell érte­nünk,21 s bizonyosra vehetjük azt is — amint azt már J. Beaujeu hangsúlyoz­ta22 — hogy Harnuphis is egyike volt a lustratio céljából Rómába hívott mágu­soknak.

A császári valláspolitikának ebben a látványos gesztusában mintegy összegződött az a fejlődés, amelyet a római hivatalos vallásosság a század eleje óta megtett. Hiszen már Domitianus, de különösen Hadrianus ideje óta az egyiptomi kultuszok nem alkottak idegen, csupán féligmeddig megtűrt elemet a Város vallási életében. Az új elemet ezúttal az jelenti, hogy Marcus a római szertartások mellett, azokkal egyenértékűen alkalmazta az idegen szer­tartásokat. Eziránt a vita Marci nem hagy semmiféle kétséget sem: « . . . Anto­nius . . . peregrinos ritus impleverit, Romam omni genere lustraverit . . . sic celebravit et Romano ritu lectisternia per septem dies.»23

Nyilvánvalónak látszik, hogy a kétféle vallásosságnak ebben a pártatlan egymás mellé állításában szerepet játszott Marcus elvont, csak az istenek ösz- szességét szem előtt tartó pantheizmusa is, amely ezúttal szerencsésen talál­kozott össze a keleti kultuszok iránti széleskörű igény fokozott érvényesülésé­vel.24 De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a 2. század közepe volt az a korszak, amely egyaránt kedvezett egyfelől a materielisztikus gondol­kodás, az ateista filozófia kibontakozásának,25 másfelől — a társadalom alsóbb rétegei körében — a világ végét váró, eschatologikus megnyilvánulásoknak.26 Aligha lehet véletlen, hogy a Historia Augusta éppen a császárok liadbainclu- lásával kapcsolatos események között ír le egy e körbe tartozó anekdotát; s mi sem jellemzőbb a Városban ekkor uralkodó közhangulatra, mint hogy a világ végét jósoló hamis prófétát Marcus császár nem bünteti meg, tehát a járvány által sújtott s hadiállapotban élő Róma amúgy is izgatott légkörét nem terheli egy olyan ítélettel, amely bizonyára sokak ellenérzését váltotta volna ki.27

A korszak vallási fejlődésének ez a kettős tendenciája az egyiptomi kul­tuszokat is érintette. Tudjuk, hogy a 2. század közepén figyelhető meg az egyiptomi mágia szélesebb körű elterjedése Rómában,28 s lényegében ugyan­csak a 2. század volt az a korszak, amikor az egyiptomi kultuszok mind szo­rosabb kapcsolatba kerültek a hivatalos állami vallásossággal, ill. a császári

21 A ngyal: i. m. 80.; G uey: i. m. 16 sk.22 B eaujeu : i. h.23 S H A , vita M arci 13, 1.24 F . A ltheim : Römische Religionsgeschichte.2 II. Berlin 1956. 111 skk.; A . D.

N ock ; The Development of Paganism in the Román Empire. In: CAH X I I .3 Cambridge 1961. 418 skk.

25 N o ck : i. m. 438 skk.26 N ock : i. m. 434 skk.; egyiptomi vonatkozásban: L. K á k o sy : Ideas of the fallen

state of the world in Egyptian Religion: Decline of the Golden Age. Acta Orient Hung. 17 (1964) 205 skk.

27 S H A , vita M arci 13, 6.28 N ock : i. m. 421., 431 sk.; K á k o sy : Varázslás az ókori Egyiptomban. Bp. 1969.

146 sk.

MARCUS AURELIUS ESÖCSODÁJA ÉS AZ EGYIPTOMI KULTUSZOK 49

ház vallásosságával.29 A két párhuzamos tendencia szétválasztásának egészen világos nyomát találjuk éppen Marcus Aurelius korában: a Historia Augusta egyik feljegyzése30 szerint ui. a filozófus-császár «sacra Serapidis a vulgaritate Pelusiaclay summovit»30 Nyilvánvaló, hogy az elvont, filozofikus igényű vallási formák iránt érzékeny Marcus itt hagyományozott intézkedése az államvallás­sal kapcsolatba került Sarapis-tisztelet morális-filozofikus tanításainak a köz­nép által gyakorolt, primitívebb varázslástól való elkülönítését szolgálta.

Visszatérve most már az esőcsoda történetére, aligha vonhatjuk kétségbe, hogy az esemény hátterében mindkét fentebb jellemzett tendencia együttes hatását kell látnunk. A Rómát megtisztító, hadiszerencsét invokáló szertartá­sok egyaránt szolgálták a vallásos pantlieizmus hívéül szegődött Marcus totalitás-igényét és a városi köznép, ill. a katonaság babonás-mágikus hajlandó­ságait. S az sem lehet kétséges, hogy a hadbainduló sereg ilyetén vallási igé­nyeit a császárok jónak látták figyelembe venni. Ha tehát Harnuphis a Rómá­ban elvégzett lustratio után a hadszíntérre is követte a csapatokat, akkor ez egyaránt szolgálta a császár valláspolitikai elképzeléseit és a katonák misztikus szertartások iránti igényét. Az esőcsoda Dio-nál lejegyzett hagyománya pedig nyilvánvalóan azt a közfelfogást tükrözi, amely a császár által Rómába hívott, majd a csapatokat a quadok földjére is kísérő idegen papok szerepét a hadsereg valóságos vallási igényeit kielégítő legfelsőbb valláspolitikai intézkedésként tartotta számon.

2. A fentiekben kifejtett általános vallástörténeti tendenciáknak a konk­rét vallásgyakorlat terén való lecsapódására is vannak adataink. Aligha lehet véletlen, hogy ezeknek az adatoknak a legtöbbje a dunai tartományok terüle­téről, tehát a markomann-háború^által közvetlenül érintett provinciákból szár­mazik. A császári valláspolitikának az egyiptomi kultuszok felé forduló érdek­lődését elsősorban azok az emlékek jelzik, amelyeket tartományi helytartók, vagy magas rangú főtisztek állítottak, tekintve, hogy ezeknek a személyeknek a vallási megnyilatkozásait sohasem tekinthetjük kizárólag magánjellegűek- nek, oltárállításukban mindig az állami valláspolitika tendenciái tükröződ­nek.31

A legkorábbi ilyen jellegű emlékekkel Antoninus Pius uralkodásának végén találkozunk, abban az időben, amikor a dunai frontszakaszon érezhetővé válik a gót vándorlás által mozgásba hozott népek nyugtalansága.32 A háborús események ekkor Dacia határán robbantak ki legkorábban,33 * semmiképpen sem lehet véletlen, hogy innen ismerjük a legkorábbi ilyen típusú feliratokat is.

1. SIRIS 687. — Micia — \I]sidi-------------| M . Statikus Priscus lég. Au] g.pr. p r .-------------. I. sz. 156— 158.34

2. SIRIS 689. — Apulum — Sarapi | Aug. | sacrum j Tib. Iulius | Flac- cinus | lég. Aug. \ pr. pr. I. sz. 157 előtt.35

Ezeket az emlékeket követik időben a Marcus alatt teljes erővel kirob-

29 A ltheim : i. m. 111 skk. N oék : i. m. 409 skk.30 S H A , vita M arci 23, 9.31Q. A lfö ld y : Geschichte des religiösen Lebens in Aquincum. Acta Arch. Hung. 13

(1961) 104 sk.32 Alföldi A . : Budapest története. 1/1. Bp. 1942. 192.33 L. Balla : To the Questions of the Military History of Dacia in the second Centu-

ry. Acta Class. Univ. Se. Debrecen. 1 (1965) 45 sk.; U ő.; Arch. Ért. 92 (1965) 145.31 A . S tein : Die Reichsbeamten von Dazien. Bp. 1944. (Diss. Pann. I, 12) 27 sk.35 Síéin; i. m. 27.

i

4

50 TÓTH ISTV iX

bánt nagy háború idejéből származó feliratok, mégpedig most is Daciából, ill. Moesia inferiorból:

3. SIRIS 702. — Béla Slatina (Moes. inf.)— [Sarrapidi pro sa\l. Imperato- [ ram] Caesarum Au[g. M . Aureli An \ lo~\nini et L. Aureli Veri [et Faustinae | Au]g. liber(orum)q. eorum t[emplum cum sig\ni']s M . Ialli(us) Bass(usle[g. Aug. pr. pr. in | ch]oavit consummavit-------------|-------------- [/Jer/. Aug. pr.p r . -------------. I. sz. 163— 169.36

,4. SIRIS 690. — Apulum — Sarapidi | lövi Soli \ Isidi Lunae | Dianae | dis deabusq. \ conservatorib (us) \L. Aemil. Carus \ lég. Aug. pr. pr. \ I I I Daciarum. I. sz. 172— 177.37

5. SIRIS 691. — Apulum — Sarapi et Isidi \ L. Iunius Rufi | mis Procu- lia | nus trib. l(ati)c(lavius) \ mii. lég. X I I I G. I. sz. 184 előtt.38

Az idézett emlékek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a markomann háborúk ideje alatt a dunai fronton megnövekedett az egyiptomi istenségek tiszteletének jelentősége, mégpedig elsősorban a császári valláspolitikát közve­títő legfelső vezetők körében. Különösen lényeges e tekintetben, a 3. szám alatt idézett felirat szövegének a császári család üdvéért való ajánlása, valamint a 4. számú felirat szinkretisztikus dedkiációja. Ez utóbbi esetében világosan arról van szó, hogy Sarapis és Isis a római állam és a császári hatalom legfőbb védelmezőivel39 azonosulván, a dii conservatores40 közé emelkedtek.

Ez a felirat más szempontból is számot tarthat a megkülönböztetett érdeklődésre. Keltezésének lehetséges időhatárai -— a 172— 177 közötti évek — ui. magukba foglalják a quadok elleni támadás során lezajlott esőcsoda időpontját. Ezt az eseményt a kutatásban általában 172— 174-re keltezik,41 nagy tehát a valószínűsége annak, hogy a tres Daciae helytartója által emelt feliratban az esőcsoda közvetlen hatását ismerjük fel. Nyilvánvalónak látszik ui., hogy az esőcsoda Dio-tól hagyományozott története a korabeli felfogást tükrözi, azaz a közvetlen kortársak, a háború résztvevői is az egyiptomi isten­ségek beavatkozásának tulajdonították a hadiesemények kedvező fordulatát. Ugyanerre utal egy itáliai felirat is:

6. SIRIS 535. — Nomentum — Pro salute et \ reditu imp. Anto | nini Aug. Faustinae \ Aug. liberorumque \ eorum aram sanctae | Is(i)di numini Sarapis | sancto Silvano Larib(us) \ C. Pomponius | Turpilianus \ proc(urator) ad oleum in Galbae j Ostiae portus utriusque d. d. I. sz. 175.42

Ez a felirat a pannóniai hadszíntérről visszaérkezett, és az Avidius Cas­sius felkelése után Keletre induló császári ház tagjait köszöntötte,43 s a dediká- cióban megnevezett istenségek kiválasztásában — minthogy azok nem a római államistenek körébe tartoztak — minden bizonnyal nagy szerepe volt az előző évben (vagy: két évben) lezajlott sorsdöntő katonai fordulatnak. Nem lehet véletlen, hogy a feliraton Sarapis és Isis éppen Silvanus társaságában jelenik meg, hiszen ebben az istenségben a római köztudat a dunai tartományok, közelebbről Pannónia jellegzetes istenét látta.44 így a dedikáció ez esetben

36 A . S íéin : Die Legaten von Moesien. Bp. 1940. (Diss. Pann. I, 11.) 77.37 S tein : Die Reichsbeamten von Dazien. 44 skk.38 Vö. L. Vidman megjegyzését: SIRIS 691.39 Apollo-Sol és Diana Augustus óta a császári hatalom legfőbb védelmezői közé

tartoztak: A ltheim : i. m. 76.40 A fogalom hátteréről 1.: A lfö ld y : i. m. 105.41 Az eltérő véleményeket ismerteti Parta : i. m. 91.42 A keltezésre 1. Vidm an: SIRIS 535. irodalommal.43 Erről részletesen: Alföldi A . : i. m. 198 sk.44 G. A lfö ld y : i. m. 105.

nyilvánvalóan a Pannónia előterében lezajlott harcok isteni védelmezőit: a Pannóniára utaló Silvanust és az esőcsodával kapcsolatba hozott egyiptomi istenségeket invokálta.

Hogy ez a felfogás nem nélkülöz minden alapot, arra nézve két ancyrai feliratra kell utalnunk,45 amelyeken — a császári ház 176-os keleti útja során — Sarapis és a theoi synnaoi jóindulatát invokálják Marcus és Commodus üdvéért és győzelméért.

Ezek az utóbbi adatok azt bizonyítják, hogy az egyiptomi kultuszoknak a markomann háborúk idején megnövekedett jelentősége nem csak a dunai tartományok vallási életében mutatható ki, hanem az egész birodalomban. Különösen lényeges, hogy ez a jelenség mindenütt közvetlenül a császár sze­mélyével, ill. a császári házzal kapcsolatban jelentkezik, ami a fentiekben kifej­tett általános megfontolásokkal magyarázható a legvalószínűbben. A dunai tartományok területén — különösen Daciában — pedig egészen nyilvánvaló, hogy az egyiptomi kultuszoknak a katonai vallásosságba való bekapcsolása Antoninus Pius uralmának végén, ill. Marcus Aurelius uralkodása alatt történt meg.

A dunai tartományok vallási életéről való ismereteink alapján bizonyo­san tudjuk, hogy Marcus Aurelius kora hozta magával ezen a területen azt a nagyarányú átalakulást, amelynek során a keleti kultuszok e tartományok vallásosságában középponti szerephez jutottak.46 E jelenség magyarázatára a kutatás főként általános megfontolásokra utalt: a római birodalom szellemi­vallási életének általános átalakulására, a nagy háborúk okozta létbizonytalan­ságra, a háborúk utóhatásaként lezajlott lakosság-cserére.47 Az elmondottak alapján bizonyosak lehetünk abban is, hogy a keleti kultuszok — közöttük elsőrenden az egyiptomi istenségek tisztelete — Duna vidéki elterjedésének hátterében az említett okok mellett a császári valláspolitika pillanatnyi ala­kulásának is döntő szerepe volt.

S ha most befejezésül visszatérünk a kiindulópontként felvetett kérdés­hez, miszerint kimutatható-e valamiféle összefüggés Harnuphis dunavidéki szereplése és az egyiptomi kultuszok itteni elterjedése között, akkor a kérdésre kettős választ adhatunk. Elsőként arra kell rámutatnunk, hogy Harnuphis természetesen nem saját iniciatívájára követte a római csapatokat a quad-mar- komann hadszintérre, hanem bizonyosan császári utasításra. Jelenléte ilyen­formán a császári valláspolitika szolgálatában állott, s tevékenysége is bizo­nyára Marcus igényeit szolgálta. Másrészt azonban azt is észre kell vennünk, hogy ő és társai a hadsereg körében népszerű tevékenységet folytattak, s a katonák vallási igényeit is kielégítették. Ennek megfelelően az esőcsoda és az egyiptomi kultuszok összekapcsolása egyszerre felelt meg e két igénynek, s a «csoda» hírének elterjedése egyszerre erősítette meg a misztikus vallásosság­hoz vonzódó katonák, és a pantheisztikus filozófia talaján álló császár törek­véseit. Aligha tévedünk, ha a törekvéseknek e találkozásában látjuk azt a fordulópontot, amely az egyiptomi kultuszok Duna vidéki történetének a 180-as évek után következő nagy felívelését előkészítette.

MARCUS AURELIUS ESÖCSODÁJA ÉS AZ EGYIPTOMI KULTUSZOK 51

« SIRIS 335, 336.46 A kérdésről legutóbb részletesen: B. K . A ngya l: i. m. 77 skk.; az egyiptomi

kultuszok vonatkozásában: I . T óth : Eine Doppelheit dér Geschichte dér Isis- und Sara- piskultes in Pannonién. In: Studia Aegyptiaca I (1974) 345. skk.

47Vö.: O. A lfö ld y : i. m. 109 skk.; L. Balla: in: Die römischen Steindenkmáler von Savaria'. Bp. 1971. 44 sk.

3*