8
A Vörösmarty Mihály Tagin- tézményben lázasan készülnek a gyerekek a március 15-ei ün- nepi mûsorra, amit pénteken mutatnak be társaiknak. Az is- kola színjátszó szakkörének 55 tagjából 26 diáknak nyílt lehe- tõsége részt venni a történelmi darabban. A színészcsemeték már január közepe óta gyako- rolják szerepüket. A felkészü- lés azonban nagyon nehéz – tudtuk meg a színjátszó kör vezetõjétõl, Farkas Attilánétól – hiszen csak heti egyszer 45 perc jutott a próbákra. A diá- kok nagyon lelkesek és imád- nak szerepelni. Ez azonban nem mese, nem könnyed da- rab, hanem egy igen komoly történelmi eseményt bemuta- tó mûsor, így a cselekmény és a jellemek hû visszaadása sem egyszerû feladat. – A nyolcadi- kosoknak könnyebb – meséli Farkasné –, mert õk már tisz- tában vannak az 1848–49-es eseményekkel. A hetedikesek rácsodálkoznak néhány jele- netre, ismerõs a számukra az irodalom- vagy a történelem- könyvbõl. A kisebbek azon- ban nem biztos, hogy képesek mindent megérteni. Megpró- báljuk a forradalmi nap ese- ményeit dióhéjban bemutatni három helyszínen, az egyete- men, a nyomdában, majd a múzeum elõtt. Utána egy pici utalással áttérünk a szabad- ságharcra, hogy a gyerekek lássák: a harc nem egy nap alatt zajlott le, hanem tovább folytatódott. Majd röviden bemutatjuk a végkifejletet, a szabadságharc tragikus buká- sát is. A darab egyik része egy rövidke történet, melyben a kis béres a nehezen összegyûj- tött pénzét odaadja azoknak a lányoknak, akik Kossuth fel- hívására pénzt gyûjtenek az ágyúkészítéshez. Azért tettem bele ezt a jelenetet a mûsorba, mert egy kisgyermekrõl szól, és így talán az alsósokhoz is közelebb kerül a történet. Az elõadás végére egy olyan dalt választottam, ami a gyere- keket megérinti, ami a haza- szeretetrõl szól. A cél szá- momra az, hogy az események legalább egy szeletét megért- sék a diákok. Nagyon meg tudja õket érinteni a darab. Ezt a tavalyi mûsor után éreztem igazán, amikor visszanéztem a fényképeket és láttam, hogy a hátsó sorban a szereplõk fog- ták egymás kezét, pedig ez nem volt az elõadás része. Remélem, hogy a gyerekek megértik – szerepükön keresz- tül – a hazaszeretet fogalmát. Annyit mindenképp, hogy éltek olyan magyar emberek, akik számára a szabadság és a haza fontos volt és ezért akár életüket is feláldozták. Talán megérzik, hogy március 15-én azért emlékezünk meg errõl az eseményrõl, mert ez vitte elõ- rébb a világot. Szõke XV. évfolyam 11. szám INGYENES VÁROSI HETILAP 2010. március 12., péntek O rosházi O rosházi Élet Élet Ruha- költemények Tartalékok a szociális szférában Mi történik az Alföldben? Hívogató Orosháza Látható lesz a láthatatlan Sport: Ellentétes félidõk 3 7 3 4 5 8 Fizetett politikai hirdetés FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA Jó lenne tán itthon lenni… – Honnan az indíttatás a hagyományápolás, tovább- adás iránt, honnan ered a ha- gyománytisztelete? – Lehet, hogy én még ah- hoz a generációhoz tartozom, akik nagy alázattal és tisztelet- tel kezelték az idõsebbeket. Azért mondom, hogy lehetsé- ges, mert a mostani fiatalok között is vannak ilyenek, de a mai kor ennek nem kedvez. Olyan idõs emberek között nõttem fel, akiknek a szavára mindig is figyeltem. Azt gon- doltam, hogy önmagam meg- ismeréséhez az õ jobb megis- merésük is szükséges. Nekem már nem kellett megkínlód- nom azért, amit átvettem tõ- lük. A mesélések, együttlétek, netán a munka közben elõ- buggyanó ismeretátadásról be- szélek. A visszaemlékezések, történetírások, a memoárok jelentik munkám sarkköveit. – Lassan egy évtized köti a rákóczitelepi iskolához, és ott egy rendhagyónak nevezhetõ hagyományõrzõ munkához. – Rákóczitelepen 2000 ja- nuárjában kezdtük ezt a tevé- kenységet. Eleinte a közvetlen környezetemben dolgozók kö- zül is voltak, akik távolságtartó- an figyelték. Aztán egyre in- kább meggyõzõdtek a gyerekek öröme láttán, hogy ez „jó já- ték”, komoly játék, és egyre többen csatlakoznak a néha õrültnek tûnõ ötletekhez is. Rákóczitelep egy olyan kohó, amely mindenkibõl a legjobbat hozza ki. Ez a tavasz munkánk teljes intézményre való kiter- jesztését segíti. A Szent György-napi rendezvények ré- szeként a tagintézményekben a kollégákkal közösen szer- vezzük az I. Hagyományõrzõ Hét mindenkit megmozgató, A helytörténet tanításához jelentetett meg módszertani kiad- ványt a városi általános iskola. Ennek kapcsán beszélgettünk a közelmúltban Bárdos Zsuzsa tanárral, muzeológussal a helyis- meret tematikájáról. (Folytatás a 4. oldalon) Segíts! Adománygyûjtést szervez a Magyar Vöröskereszt. Hazánk legnagyobb karitatív szerveze- tének önkéntesei március 13- án, szombaton ismét hordoz- ható perselyeket visznek az ut- cára, hogy az így beérkezett pénzadományokból támogas- sák a rászorulókat. Az orszá- gos akcióhoz csatlakozik a Vö- röskereszt Orosházi Területi Szervezete is. 8-tól 12 óráig a Huba utca, Rákóczi utca, Kos- suth utca, Könd utca és a Vá- sárcsarnok környékén várják a segíteni szándékozókat. A pénzadományokból a helyi rá- szorulókat támogatják. Tóth Zoltánnétól , az orosházi szer- vezet vezetõjétõl megtudtuk, hogy az önkéntesek ruházatán feltüntetik a Vöröskereszt emblémáját, és kizárólag a közterületeken várják a segíte- ni szándékozókat, lakásokban és intézményekben nem gyûj- tenek adományokat. Legutóbb városunkban mintegy 75 ezer forintot gyûjtöttek össze, melybõl 30 családnak jutott se- gítség. A Vöröskereszt munka- társai kérik: aki teheti, segítse a rászorulókat a szombati ak- ció keretében is. -gvk- Görgei megítélése – Görgei megítélésében a mai napig nincs egység. Ön hogyan látja szerepét? – Az elmúlt 40-50 évben úgy tekintettek Görgei Ar- túrra, mint aki elárulta a szabadságharcot. Azt kell, hogy mondjam, sajnos, nem számítottak a tények és a do- kumentumok. A történész szakma viszont már tisztázta a dolgot. Azok, akik ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak, elismerték, hogy a tábornok katonai téren kiemelkedõt nyújtott a szabadságharcban. Úgy gondolom, méltán ke- rült vissza Görgei lovas szobra Budapesten, a Had- történeti Múzeumtól nem messze lévõ térre. – Említette elõadásában, hogy katonái tisztelték Gör- geit. – Gondoljuk el azt a sze- repet, amit neki akkor be kellett töltenie. Egy 30 éves emberrõl van szó, aki 1848 novemberében már vezérõr- nagy. Én úgy gondolom, hogy rendkívüli képességek- rõl tett bizonyságot, amikor a feldunai hadtest vezetését átvette. Szigorú fegyelmet tartott, de katonái tisztelték. Talán nem túlzok, ha azt mondom, késõbb bálványoz- ták is. – Ha jól tudom, katonai akadémián tananyag... – Tudomásom szerint Franciaországban és Angliá- ban is tanítják a tevékenysé- gét, sõt az amerikai West Point katonai akadémián szintén tananyag. Ha egy nagyhatalom akadémiáján egy közép-európai ország tábornokának hadmenetét oktatják, úgy vélem, büsz- kék lehetünk rá. Városunkban tartott elõadást a közelmúltban Pintér István történész. A Mélyen Szántó Esték sorozat keretében Görgei Ar- túr szerepét ismertette a téli hadjáratban és a kápolnai csatá- ban. Kiderült, hogyan áll jelenleg a tábornok megítélése, de megtudtuk azt is, i-vel vagy y-nal írjuk-e a nevét. Az elõadás után kérdeztük a történészt. (Folytatás a 2. oldalon) FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA F F orr orr adal adal om dióhéjban om dióhéjban

2010/11. szám Orosházi Élet

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Orosházi Élet

Citation preview

Page 1: 2010/11. szám Orosházi Élet

A Vörösmarty Mihály Tagin-tézményben lázasan készülneka gyerekek a március 15-ei ün-nepi mûsorra, amit péntekenmutatnak be társaiknak. Az is-kola színjátszó szakkörének 55tagjából 26 diáknak nyílt lehe-tõsége részt venni a történelmidarabban. A színészcsemeték

már január közepe óta gyako-rolják szerepüket. A felkészü-lés azonban nagyon nehéz –tudtuk meg a színjátszó körvezetõjétõl, Farkas Attilánétól– hiszen csak heti egyszer 45perc jutott a próbákra. A diá-kok nagyon lelkesek és imád-nak szerepelni. Ez azonban

nem mese, nem könnyed da-rab, hanem egy igen komolytörténelmi eseményt bemuta-tó mûsor, így a cselekmény ésa jellemek hû visszaadása semegyszerû feladat. – A nyolcadi-kosoknak könnyebb – meséliFarkasné –, mert õk már tisz-tában vannak az 1848–49-es

eseményekkel. A hetedikesekrácsodálkoznak néhány jele-netre, ismerõs a számukra azirodalom- vagy a történelem-könyvbõl. A kisebbek azon-ban nem biztos, hogy képesekmindent megérteni. Megpró-báljuk a forradalmi nap ese-ményeit dióhéjban bemutatnihárom helyszínen, az egyete-men, a nyomdában, majd amúzeum elõtt. Utána egy piciutalással áttérünk a szabad-ságharcra, hogy a gyerekeklássák: a harc nem egy napalatt zajlott le, hanem továbbfolytatódott. Majd rövidenbemutatjuk a végkifejletet, aszabadságharc tragikus buká-sát is. A darab egyik része egyrövidke történet, melyben akis béres a nehezen összegyûj-tött pénzét odaadja azoknak alányoknak, akik Kossuth fel-hívására pénzt gyûjtenek azágyúkészítéshez. Azért tettembele ezt a jelenetet a mûsorba,mert egy kisgyermekrõl szól,

és így talán az alsósokhoz isközelebb kerül a történet. Az elõadás végére egy olyandalt választottam, ami a gyere-keket megérinti, ami a haza-szeretetrõl szól. A cél szá-momra az, hogy az eseményeklegalább egy szeletét megért-sék a diákok. Nagyon megtudja õket érinteni a darab. Ezta tavalyi mûsor után éreztemigazán, amikor visszanéztem afényképeket és láttam, hogy ahátsó sorban a szereplõk fog-ták egymás kezét, pedig eznem volt az elõadás része.

Remélem, hogy a gyerekekmegértik – szerepükön keresz-tül – a hazaszeretet fogalmát.Annyit mindenképp, hogyéltek olyan magyar emberek,akik számára a szabadság és ahaza fontos volt és ezért akáréletüket is feláldozták. Talánmegérzik, hogy március 15-énazért emlékezünk meg errõl azeseményrõl, mert ez vitte elõ-rébb a világot. Szõke

XXVV.. éévvffoollyyaamm 1111.. sszzáámm IINNGGYYEENNEESS VVÁÁRROOSSII HHEETTIILLAAPP 22001100.. mmáárrcciiuuss 1122..,, ppéénntteekk

OOrosháziOOrosháziÉletÉlet

Ruha-költemények

Tartalékoka szociálisszférában

Mi történik az Alföldben?

HívogatóOrosháza

Látható lesz a láthatatlan

Sport:Ellentétesfélidõk

3

7

3

4

5

8

Fize

tett

pol

itik

ai h

irde

tés

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

Jó lenne tán itthon lenni…

– Honnan az indíttatás ahagyományápolás, tovább-adás iránt, honnan ered a ha-gyománytisztelete?

– Lehet, hogy én még ah-hoz a generációhoz tartozom,akik nagy alázattal és tisztelet-tel kezelték az idõsebbeket.Azért mondom, hogy lehetsé-ges, mert a mostani fiatalokközött is vannak ilyenek, de amai kor ennek nem kedvez.Olyan idõs emberek közöttnõttem fel, akiknek a szaváramindig is figyeltem. Azt gon-doltam, hogy önmagam meg-ismeréséhez az õ jobb megis-merésük is szükséges. Nekemmár nem kellett megkínlód-nom azért, amit átvettem tõ-lük. A mesélések, együttlétek,netán a munka közben elõ-buggyanó ismeretátadásról be-szélek. A visszaemlékezések,történetírások, a memoárokjelentik munkám sarkköveit.

– Lassan egy évtized köti arákóczitelepi iskolához, és ott

egy rendhagyónak nevezhetõhagyományõrzõ munkához.

– Rákóczitelepen 2000 ja-nuárjában kezdtük ezt a tevé-kenységet. Eleinte a közvetlen

környezetemben dolgozók kö-zül is voltak, akik távolságtartó-an figyelték. Aztán egyre in-kább meggyõzõdtek a gyerekek

öröme láttán, hogy ez „jó já-ték”, komoly játék, és egyretöbben csatlakoznak a néhaõrültnek tûnõ ötletekhez is.Rákóczitelep egy olyan kohó,amely mindenkibõl a legjobbathozza ki. Ez a tavasz munkánkteljes intézményre való kiter-jesztését segíti. A SzentGyörgy-napi rendezvények ré-szeként a tagintézményekben a

kollégákkal közösen szer-vezzük az I. HagyományõrzõHét mindenkit megmozgató,

A helytörténet tanításához jelentetett meg módszertani kiad-ványt a városi általános iskola. Ennek kapcsán beszélgettünk aközelmúltban Bárdos Zsuzsa tanárral, muzeológussal a helyis-meret tematikájáról.

(Folytatás a 4. oldalon)

Segíts!Adománygyûjtést szervez aMagyar Vöröskereszt. Hazánklegnagyobb karitatív szerveze-tének önkéntesei március 13-án, szombaton ismét hordoz-ható perselyeket visznek az ut-cára, hogy az így beérkezettpénzadományokból támogas-sák a rászorulókat. Az orszá-gos akcióhoz csatlakozik a Vö-röskereszt Orosházi TerületiSzervezete is. 8-tól 12 óráig aHuba utca, Rákóczi utca, Kos-suth utca, Könd utca és a Vá-sárcsarnok környékén várják asegíteni szándékozókat. Apénzadományokból a helyi rá-szorulókat támogatják. TóthZoltánnétól, az orosházi szer-vezet vezetõjétõl megtudtuk,hogy az önkéntesek ruházatánfeltüntetik a Vöröskeresztemblémáját, és kizárólag aközterületeken várják a segíte-ni szándékozókat, lakásokbanés intézményekben nem gyûj-tenek adományokat. Legutóbbvárosunkban mintegy 75 ezerforintot gyûjtöttek össze,melybõl 30 családnak jutott se-gítség. A Vöröskereszt munka-társai kérik: aki teheti, segítsea rászorulókat a szombati ak-ció keretében is. -gvk-

Görgei megítélése

– Görgei megítélésében amai napig nincs egység. Önhogyan látja szerepét?

– Az elmúlt 40-50 évbenúgy tekintettek Görgei Ar-túrra, mint aki elárulta aszabadságharcot. Azt kell,hogy mondjam, sajnos, nemszámítottak a tények és a do-kumentumok. A történészszakma viszont már tisztáztaa dolgot. Azok, akik ezzel akérdéskörrel foglalkoznak,elismerték, hogy a tábornokkatonai téren kiemelkedõtnyújtott a szabadságharcban.Úgy gondolom, méltán ke-rült vissza Görgei lovasszobra Budapesten, a Had-történeti Múzeumtól nemmessze lévõ térre.

– Említette elõadásában,hogy katonái tisztelték Gör-geit.

– Gondoljuk el azt a sze-repet, amit neki akkor be

kellett töltenie. Egy 30 évesemberrõl van szó, aki 1848novemberében már vezérõr-nagy. Én úgy gondolom,hogy rendkívüli képességek-rõl tett bizonyságot, amikora feldunai hadtest vezetésétátvette. Szigorú fegyelmettartott, de katonái tisztelték.Talán nem túlzok, ha aztmondom, késõbb bálványoz-ták is.

– Ha jól tudom, katonaiakadémián tananyag...

– Tudomásom szerintFranciaországban és Angliá-ban is tanítják a tevékenysé-gét, sõt az amerikai WestPoint katonai akadémiánszintén tananyag. Ha egynagyhatalom akadémiájánegy közép-európai országtábornokának hadmenetétoktatják, úgy vélem, büsz-kék lehetünk rá.

Városunkban tartott elõadást a közelmúltban Pintér Istvántörténész. A Mélyen Szántó Esték sorozat keretében Görgei Ar-túr szerepét ismertette a téli hadjáratban és a kápolnai csatá-ban. Kiderült, hogyan áll jelenleg a tábornok megítélése, demegtudtuk azt is, i-vel vagy y-nal írjuk-e a nevét. Az elõadásután kérdeztük a történészt.

(Folytatás a 2. oldalon)

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

FForrorradaladalom dióhéjbanom dióhéjban

Page 2: 2010/11. szám Orosházi Élet

2 ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS 2010. március 12., péntek22

TTrraffipaxaffipaxMárMárcius 1cius 18-án8-án, 1, 19-én9-én, 2, 20-0-ánán, 21-én és 22-én r, 21-én és 22-én reggeggel 6el 6órától másnap rórától másnap reggeggel 6el 6óráig mérnek Oróráig mérnek Orosházánosházán..

AnAnyyakönakönyvi híryvi hírekekMegérkeztek

Gál Viktor Ervin és FaragóHajnalka fia: Balázs; Ceglé-di Sándor és Sárközi Arankafia: Zalán; Koós Zoltán Mi-hály és Tóth Adrienn fia:Gergõ

Házasságot kötöttekSárközi Gábor és BoldogAndrea; Kérdõ Nándor Er-nõ és Guias Krisztina Edina

Eltávozott közülünkSüle Lászlóné Szilassi Lídia(1953)

Németh Béla polgármes-ter: minden hónap elsõhetének keddjén 13–16óráig.

Dr. Dancsó József al-polgármester: minden hó-nap második hetének kedd-jén 13–16 óráig.

Molnár Béla alpolgár-mester: minden hónapharmadik hetének keddjén13–16 óráig.

Hegedûsné dr. HegedûsMária címzetes fõjegyzõ:minden hónap negyedik he-tének keddjén 13–16 óráig.

Fogadóórák

Közérdekûtelefonszámok

Mentõk: 104Tûzoltóság: 105 Rendõrség: 107Segélyhívó: 112

Központi orvosi ügyelet: Orosháza, Könd utca 59. Tel.: 06 (68) 411-200

Hétköznapokon:16 órától reggel 8 óráig. Hétvégén, illetve munkaszü-neti napokon: egész nap.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz KatalinTördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: [email protected]. Lapzárta: szerda12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

FFidesz – Jobidesz – Jobbik vita bik vita

– A jelölt igaztalan vádak-kal illeti dr. Dancsó Józsefet ésa Fidesz más képviselõit, mi-közben az országot válságbataszító MSZP-rõl nem nyilat-kozik – mondta.

Furcsállta, hogy a totálisvereség felé haladó MSZP,mely eddig „fóbiásan” rette-gett a radikális párttól, kam-pányában meg sem említi aJobbik jelöltjét. Molnár szerintfelmerül a gyanú, hogy a Job-bik és az MSZP szövetségetkötött a Fidesz ellen. Nyílt,egyértelmû választ vár arra,hogy a Jobbik együttmûködik-e, illetve elképzelhetõnek tart-ja-e az együttmûködést a szo-cialistákkal?

Az országos médiából ér-tesültek arról, hogy a Jobbikkampányát játékautomatás

vállalkozók is finanszírozzák,és egyes esetekben – vélte a Fi-desz városi elnöke – még amaffiózókkal sem zárják ki azegyüttmûködést. – Az oroshá-zi Jobbik és annak jelöltjeegyüttmûködik-e szerencsejá-tékkal, játékautomatákkal fog-lalkozó vállalkozókkal vagycégekkel? Elképzelhetõnektartják-e az együttmûködést afeketegazdaság szereplõivelvagy maffiózókkal? – tette fela kérdést Molnár Béla.

Lapunk megkereste Jám-bor Nándort, a Jobbik oroshá-zi jelöltjét, aki így reagált:

– Abszolút kizárt, hogyegyüttmûködjünk az MSZP-vel, miközben az egész országa Fidesz és az MSZP háttér-paktumairól, illetve a lopako-dó nagykoalíció veszélyérõl

beszél. Jámbor elismerte, hogyaz MSZP-vel kevesebbet fog-lalkoznak, de ennek az az oka,hogy a választók már biztosanmeghozták ítéletüket velükkapcsolatban.

– Abban együtt tudunkmûködni a Fidesszel, hogy azMSZP-t örökre eltakarítsuk apolitikai közéletbõl – tettehozzá.

A játékautomatás vállalko-zókkal kapcsolatos fideszeskérdésre a jelölt az alábbi vá-laszt adta:

– Anyagi támogatást nemkaptunk játékgépet üzemelte-tõ személyektõl. Egyébkéntnem eszközünk a lekáderezés,ezt más pártok szokták alkal-mazni. Ha valaki jóindulattalés jó szándékkal fordul felénk,akkor mi is úgy fogadjuk.Nem biztos, hogy minden já-tékgépet üzemeltetõ vállalko-zó bûnözõ is egyben. Sokkalnagyobb veszélyt jelent ma apolitikusbûnözés és a korrup-ció jelenléte a közéletben –mondta Jámbor. Melega

Szerdán sajtótájékoztatót tartott a Fidesz orosházi szervezete.Molnár Béla elnök hangsúlyozta, hogy az eddig leadott többmint 13 000 ajánlószelvény jelzi a pártjuk iránt megnyilvánu-ló bizalmat. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a Jobbik oros-házi jelöltjének kampányával kapcsolatban.

Nem ígér, vállalJárulékterhet csökkentene,foglalkoztatást növelne azMSZP. Az orosházi irodájuk-ban tartott hétfõi sajtótájékoz-tatón Varga Zoltán önkor-mányzati miniszter, képviselõ-jelölt ismertette a párt prog-ramját, melynek vezérgondo-lata: nem ígérni, vállalni.

Varga az egyik legfonto-sabb feladatnak a gazdaságistabilitás megõrzését tartja.Véleménye szerint hazánkbana Bajnai-kormány intézkedéseisikeresen kezelték a válságot,ami 2011-tõl beinduló gazda-sági növekedést teremt. A fog-lalkoztatáspolitika kapcsán ki-fejtette, Magyarország csakakkor tud elõrelépni, ha többaz új munkahely, mint ameny-nyi megszûnik. Kiemelte, aválság idején is több 10 ezer új

munkahely jön létre, de sajnosennél több szûnik meg, eztkell megfordítani. Lapunk né-hány konkrétumot kért a poli-tikustól az MSZP terveirõl.

– A reálkeresetet átlagosan2,5-3 százalékkal növelnénk,így négy év alatt 12 százalékkörüli reálbéremelésre nyíliklehetõség. Négy év alatt 4 szá-zalékkal szeretnénk csökken-teni a munkavállalói járulék-terhet – válaszolt a miniszter,aki hétfõn szópárbajra hívta kipolitikai ellenfelét, a fideszesdr. Dancsó Józsefet. Vargaugyanis szívesen vitatkozna akistérséget érintõ kérdésekrõl,elképzelésekrõl Dancsóval. Akihívott fél lapunknak el-mondta, nem kapott ezzelkapcsolatban Varga Zoltántólhivatalos megkeresést. -c-

Gazdafórum. Belvízhely-zet, pályázatok, talajerõ-után-pótlás – ezekrõl hallhattak azérdeklõdõk az újabb gazdafóru-mon kedd délután az OrosháziGazdakör szervezésében. A fa-lugazdász elõadást tartott a köl-csönös megfeleltetés kérdéskö-rével kapcsolatban, szólt a bel-vízhelyzetrõl és a kárenyhítés-rõl, de napirendre kerültek azaktuális pályázatok is. A gazda-fórumon a talajerõ-utánpótlástechnológiáit egy ezzel foglal-kozó cég tanácsadói ismertet-ték. Horváth József gazdakörielnöktõl megtudtuk, hogy a fó-rumsorozat folytatódik.

-taka-

Testületi ülést tart már-cius 12-én, pénteken 9 órátólOrosháza város képviselõ-tes-tülete a városháza nagytanács-kozó termében. A 14 nyilvá-nos napirend között szerepeltöbbek közt a helyi hulladék-gazdálkodási tervrõl szólórendelet, pályázati programoktámogatása, vízterhelési díjrólszóló határozat. Tájékozódik atestület az Alföld Gyöngyeprojektrõl és a tavalyi város-marketing kiadásokról is.

Németh Béla polgár-mester csütörtök délután saj-tótájékoztatót tartott az elleneFetser János és a helyi MSZPáltal indított perrõl. A témáróljövõ heti számunkban olvas-hatnak.

Ételosztás. Március 12-én,pénteken a Szõlõ körúti hús-boltnál, március 14-én, vasár-nap a Szula italboltnál, március20-án, szombaton a Szõlõfürtpresszónál, míg március 21-én,vasárnap a Fenyõudvarnál vár-ják egy tál meleg étellel az oros-háziakat. Minden alkalommal13 órától. A szervezõ: Illyés Gá-bor és csapata.

Ingyen iskolát! Egész napos ingyen iskolátakar az MDF, ennek érdeké-ben az egész szociális rend-szert átalakítanák – mondtakeddi orosházi sajtótájékozta-tóján Pusztai Erzsébet, a pártnépjóléti kabinetjének vezetõ-je. Az elképzelések szerint in-gyenes lenne az étkezés, a tan-könyv és a fejlesztõfoglalkozá-sok is. A diákok fél ötkorhagynák el az intézményt,tankönyvek nélkül.

– Európa több országában,például Svájcban már mûkö-dik ez a rendszer és jól. A hát-rányos helyzetû gyerekek ta-nulási körülményei, szocializá-ciója javulhat és tanároknakkínálhatnánk állást – fejtetteki a népjóléti szakpolitikus.

Az MDF a több normatí-vát úgy teremtené elõ, hogy a

c s a l á d ipótlékotaz isko-l á k n a ka d n á ,nem pe-dig a csa-ládoknak(a nehézhelyzetûcsaládokat továbbra is segíte-nék, célzott támogatással). Apárt szerint esélyegyenlõségetés a színvonalas közoktatásthozna létre az elképzelés. Pleskó Pál, az MDF helyi po-litikusa elmondta, Orosháza2010-ben mintegy 800 millióforintot fordít az iskola fenn-tartására. Ez jóval kevesebblenne, ha bevezetnék az egésznapos rendszert.

ch

Hamis tízezrest fogtak az orosházi rendõrök. Március2-án az orosházi földhivatal pénztárában egy hamisnak látszó10 ezressel fizettek. Az ügyben az Orosházi RendõrkapitányságBûnügyi Osztálya pénzhamisítás bûntett elkövetésének megala-pozott gyanúja miatt büntetõeljárást folytat ismeretlen tettes el-len. A bankjegyet szakértõ vizsgálja az eljárás során. PántyánéDezsõffy Judit rendõr hadnagytól megtudtuk, egyre jobban ter-jed a pénzhamisítás bûncselekmény. Területünkön két módszera jellemzõ – a fénymásolás és a vegyszeres mosás. A módszerek-rõl bõvebben az OrosCafén olvashat. Ugyanitt megtudhatja, mi-re kell figyelnie, hogy elkerülje a hamis bankókat.

Bûnbandát fülelt le a rendõrség. Március elején a nyo-mozók õrizetbe vettek két helyi férfit, akik a nyomozás jelenle-gi szakaszában mintegy 15 rendbeli – fõként Orosházán történt– bûncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. Mindketten elõ-zetes letartóztatásban vannak. A bûnügyi osztály további kétmásik személyt is keres.

Rendõrségi

A Jobbik jelöltjeTisztelt orosháziak!A 2010-es választások tétjétnehéz lenne túlbecsülni. Min-den bizonnyal az elmúlt 20 évlegfontosabb választása (nép-ítélete) vár ránk. Vannakolyan pártok, amelyek márbemutatkoztak Önöknek ésMagyarországnak. A tetteikbeszéltek. Szándékaikat, ké-pességeiket és eredményeiketa bõrünkön tapasztalhatjuk.Aki a hazugságok és árulásokfolytatását szeretné, az vá-lassza bármelyik jelenlegi par-lamenti pártot. Aki viszont agyarapodást és a nemzeti ön-rendelkezés kivívását akarja,most végre annak is van vá-lasztása, bátran és nyugodtanteheti le voksát a Jobbikra ésprogramjára.

Arra a programra, mely-ben bárki elolvashatja, mit isakar a Jobbik. A politikusbû-nözés kíméletlen felszámolá-sát, tisztességes munkahelye-ket teremtõ gazdaságpoliti-kát, a hazai termelõket és vál-lalkozókat segítõ aktív és be-avatkozó államot, családi gaz-daságokra épülõ mezõgazda-ságot, a megújuló rendõrsé-gen és az újonnan felállítandócsendõrségen alapuló erõsközbiztonságot, a nemzeti ér-tékeket és érdekeket közvetí-tõ oktatás-, kultúra- és mé-diapolitikát, felelõs és kiszá-mítható állami egészségügyetés nyugdíjrendszert, hatvanötév után újra és végre valódinemzetpolitikát, az itthoni

boldogu-lást ésgyarapo-dást elõ-segítõ if-júságpoli-tikát. Egy-s z ó v a l :Szebb Jö-võt!Mi, magyar emberek itt ésmost változást akarunk. Ra-dikális, átütõ változást. Radi-kális, átütõ változás akkorlesz, ha ezt mi, magyar embe-rek kiköveteljük magunknak.Azok a politikai és gazdaságivezetõk, akiknek ez a rend-szer így, ahogy van, megfelel,sõt kifejezetten jó, nem fog-nak maguktól változtatni raj-ta. Nekünk, a népnek, a vá-lasztóknak kell változtatni. Serre most itt van a történelmiesély. Minden egyes felnõttmagyar ember, minden vá-lasztó valódi alakítója lehet ahazája sorsának.Együtt erõsek és legyõzhetet-lenek vagyunk. Csak mi ma-gunk vagyunk képesek meg-oldani saját és közösségünkproblémáit. Ezt helyettünknem teszi meg senki. Megva-lósítjuk és végrehajtjuk mind-azt, amit elterveztünk mégakkor is, ha ebben ellenfele-ink meg akarnak akadályozniminket, mert az Igazság ve-lünk van!

Jámbor Nándora Jobbik

országgyûlésiképviselõ-jelöltje

Görgei megítélése– Tegyük fel az i-re a pon-

tot. Hogyan írjuk a nevét? – Ha megnézzük a szak-

irodalmat, mindkét változat,az i és az y is létezik. Infor-mációim szerint ’48-ig y-nal

írta a család a nevét, utánatértek át az i-re. Birtokom-ban van egy könyv, melybenlátható a tábornok fényképeés saját kezû aláírása is. Ittbizony i-vel írta nevétGörgei Artúr. vk

(Folytatás az 1. oldalról)

Állampolgársági eskü.Soti Atila (nevét így, egy t-velírja) a köztársasági elnök általengedélyezett honosításával,valamint a városházán márci-us 11-én tartott ünnepélyeseskütételével hivatalosan ismagyar állampolgárrá vált. Avajdasági Adán nõtt fel, ottvégezte az általános iskolát.Középiskolai tanulmányaitmár Szegeden folytatta a De-ák Ferenc Gimnáziumban,ahol 2005-ben informatikaiszakon érettségizett. Idõköz-ben családja átköltözöttOrosházára. A szülõknek egyhelyi cégnél sikerült elhelyez-kedniük, ahol késõbb SotiAtila is szerelõként dolgozott.Jelenleg munkát keres. Mintmondta, jól érzi magát váro-sunkban. Szabadidejében mo-torozik, horgászik és inter-netezik. sgy

Nõnap. Az Egyesített Szociális Intézmény dolgozói nõnapirendezvényen vehettek részt március 7-én a mûvelõdési házban.Az integrált intézményben – melyhez a családsegítés, a bölcsõ-dei ellátás, a gyermekjóléti szolgálat, a fogyatékosok nappali el-látása, az idõskorúak gondozása tartozik – igen sok nõ dolgo-zik. Ennek köszönhetõen több mint félszázan vettek részt a ren-dezvényen. Dr. Dancsó József köszöntõjében megfogalmazta: anõket elsõsorban hûségükért, odaadásukért és a környezetükfelé nyújtott szeretetükért kell megünnepelni. Tisztelni kell õketazért, hogy nap mint nap olyan erõvel képesek megújulni, amia férfiak számára követendõ példa lehetne. A köszöntõbeszédelhangzása után a megjelentek finom falatok és zeneszó mellettünnepelhették azt, hogy nõnek születtek. Nesz

Page 3: 2010/11. szám Orosházi Élet

3KÖZÉLET/VÉLEMÉNY2010. március 12., péntek 33

TTartalékartalékok a szociális szférábanok a szociális szférábanHétfõn Orosházán jártSelmeczi Gabriella, a Fideszcsaládügyi szakpolitikusa.Meglátogatta a Családok Át-meneti Otthonát és a városibölcsõdét, majd közös sajtótá-jékoztatót tartott vendéglátó-jával, dr. Dancsó József or-szággyûlésiképviselõ-jelölttel aFidesz irodában.

A 2002 óta mûködõ CsaládokÁtmeneti Otthonát – mely vá-rosi szociális feladatokat lát el– a Magyar Ökumenikus Se-gélyszervezet tartja fenn. Eddig217 családnak segítettek és 110nehéz élethelyzetbe került em-ber gondját ambulánsan pró-bálták megoldani.

– A megszorítások ezt azintézményt is elérték, hiszen azeddigi 860 ezer forintos nor-matívából ma már csupán 635ezer forint maradt – mondtaDancsó. A városi bölcsõdébensem jobb a helyzet: 2010-ben

csaknem 10 százalékos volt anormatívacsökkenés, így 50ezer forinttal kevesebb pénz jutgyermekenként.

– Orosházának volt egy230 milliós pályázata bõvítésreés rekonstrukcióra. Ám köz-ben meghúzták a felsõ határt,így 80 milliónál nagyobb tá-mogatást nem lehet nyerni. Eb-ben a nagyon rossz konstrukci-óban Orosháza sem tud részt

venni. Nagy szólam volt csu-pán az MSZP részérõl a böl-csõde felújítása. Pedig nagyigény lenne Orosházán az in-tézmény bõvítésére, hisz 84gyerek jár oda, és jövõre is ek-kora létszám várható – mond-ta Dancsó József.

A szociális szféra nehézhelyzetét és az ott dolgozókszakmai alázatát, hozzáértésétemelte ki Selmeczi Gabriella.

Most az a feladatuk – fejtetteki –, hogy feltérképezzék, mitvár el a szakma és milyen segít-séget tud nyújtani majd az újkormány.

– Kértem a meglátogatottintézmények vezetõit és dolgo-zóit, hogy mondják el javasla-taikat. Arra vagyok elsõsorbankíváncsi, hogyan látják õk aszakmát belülrõl és min változ-tatnának. Ezeket a javaslatokataz új kormány szakemberei be-építik a készülõ jogszabályok-ba. Bár rossz állapotban van azország, optimisták vagyunk,hiszen nagy tartalékok vannakaz emberekben – fogalmazotta politikus, aki kiemelten fon-tosnak tartja szociális területenis a jogharmonizációt.

Dancsó Józseftõl megtud-tuk, hogy az átmeneti otthon-ból kikerülõ családok számáraa máshol már bevált „Fecske-ház” programhoz hasonlót ter-veznek Orosházán is.

Melega

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

Juhász Gyula

48 március 15.

Ó régi szép est... tündöklõ siker,Mikor jön egyszer hozzád fogható,Dicsõséged az egekig ivel,A deszkáidon tetté vált a szó.

Igen, az Ige testté lett, derékÉs lelkes nézõk tapsoltak neked,Színházi est, melyen - ó büszkeség! -A gondolatszabadság született.

Aktoraid: Petõfi, Jókai,Vasvári, Táncsics és a koraiTavaszi mámor sok nagy ifja még,

Színésznõd Laborfalvy Róza volt,Ki Jókainak szívére hajolt...Ó régi szép est: jössz-ee vissza még?

Kampány a bölcsiben. Dancsó már a bölcsõdések köztis kampányol – ezzel a címmel juttatott el szerkesztõségünkbe azMSZP helyi szervezete sajtóközleményt kedden. A szocialistákSelmeczi Gabriella hétfõi látogatásának apropóján fogalmaztákmeg álláspontjukat. Sérelmezték, hogy Dancsó József alpolgár-mester (Fidesz) és Selmeczi a bölcsõdében és a családok átme-neti otthonában kampányolt. Az MSZP szerint nem igaz, hogyaz elmúlt 8 évben átgondolatlanul politizáltak volna.„Az elmúlt években nemcsak emelkedett, de igazságosabbá isvált a gyermekes családok támogatása” – írják. „2006 óta azegységes családi pótlék vált a gyermeknevelés támogatásának fõeszközévé. 8 év alatt több mint kétszeresére nõ a gyermeket ne-velõ családok támogatása. A családi pótlékra, gyesre, gyetre,gyedre fordított kiadások a 2002. évi 250 milliárd forintról 2010-re 530 milliárd forintra emelkednek.” A közlemény az elmúltnyolc év – szociális területre vonatkozó – vívmányait taglalva ki-tért többek közt a bölcsõdék számának gyarapodására, a RobinHood adóra és az alacsony jövedelmû családok támogatására is.

Mi történik az Alföldben?Egy tavalyi képviselõ-testületidöntés után Orosháza 2010.január 4-én beadta 950 millióforintos pályázatát a fõtérre-konstrukcióra. Azóta munká-sok dolgoznak az Alföld Szál-lóban. A Városfejlesztési ésVárosgazdálkodási Osztály ve-zetõje, Bagi László avatott beminket a folyamatokba.

– Az állapotfelmérés elke-serítõ képet mutatott, az épü-let több helyen is életveszélyes.Január eleje óta a teljes belsõtérbõl mindent kibontunk avárosban foglakoztatott szak-ipari közcélú munkásokkal –mondta. Az osztályvezetõhangsúlyozta, hogy mindenhasznosítható anyag az Oros-házi Városüzemeltetési ésSzolgáltató Zrt. telephelyérekerül, ahol pontos nyilvántar-tás szerint tárolják. A bontássorán keletkezett fémhulladé-kot egy orosházi vállalkozómegvásárolta a várostól, mely-bõl közel 2 millió forintos be-vétel származik. Elõrelátható-lag március 20-a körül fejezikbe a belsõ munkákat. Elké-

szült az épület bontási engedé-lyének terve is, mely elbírálás-ra vár. A bontás pontos meg-tervezése idõbe telt, hisz akörnyezetvédelmi hatóságrészére pontos nyilvántartástkell vezetni minden hulladék-fajtára. Bagi László elmondta,valamennyi pályázati elemrerendelkezik a város elvi építésiengedéllyel. Kiemelte, hogy apályázatban szerepel egy 40millió forintos tétel, melyet aszálló bontására különítettekel. A bontást 80 százalékban apályázat, 20 százalékban a vá-ros finanszírozza.

– A közbeszerzés elõkészí-tése folyamatban van, remél-jük, minél több cég jelentkezik– nyilatkozta Németh Bélapolgármester, aki hozzátette: abontásból származó anyago-kat is értékesíteni kívánják, aszállóból felszedett márványburkolót pedig a városházaközel 60 éves, szocreál stílusúfolyosóján szeretnék beépíte-ni. Melega

Bõvebben képekkel:www.oroscafe.hu

OOrroosshháázzaa VVáárrooss ÖÖnnkkoorrmmáánnyyzzaattaa áárrvveerréésseenn kkíívváánnjjaaéérrttéékkeessíítteennii aazz aalláábbbbii iinnggaattllaannjjáátt::

Címe: Orosháza, Dr. László Elek-lltp. 1067/19 hrsz. (voolt oorvoosi reendeelõ)). Hely-rajzi száma: 1067/19. Telekingatlan területe:1916m2 úszótelek. Az épület te-rülete: 650m2. Mûvelési ága: orvosi rendelõ. Komfortfokozata: összkomfortos.Fûtési mód: központi fûtés. Építési mód: hagyományos. Elektromos energiaellátása: a kórházi hálózatról biztosított, 380V. Szennyvízkezelése: közüzemivárosi hálózatra csatlakoztatva. Építés éve: 1950-es évekA telek építkezésre alkalmas, építési tilalom alá nem esik (az épület elbontá-sa esetén újabb telekalakítás szükséges, mivel „úszótelekként” akkor márnem beépíthetõ).Fekvése: igen frekventált részen, jól megközelíthetõ helyen található.Az árverés ideje: március 30., 10 óra.Árverés helye: Városháza, II. emelet, 22. számú kistárgyaló (Orosháza, Sza-badság tér 4-6.)Az ingatlan kikiáltási induló ára: 65.500.000 Ft+25% áfaAki az árverésen részt kíván venni, annak az árverés megkezdéséig a bruttó ki-kiáltási ár 10%-át letétbe kell helyezni Orosháza Polgármesteri Hivatal pénz-tárában, vagy az átutalás bizonylatát az árverést megelõzõen be kell mutatnia.A befizetett összeg annál, aki az árverésen a legmagasabb árat ajánlja, beszá-mít a vételárba, aki az árverésen nem nyert, annak a letétbe helyezett pénzvisszajár. Abban az esetben, ha nyertes az adásvételi szerzõdést nem köti meg,úgy a letétbe helyezett összeg bánatpénznek minõsül, azt az eladó visszafi-zetni nem köteles. Ebben az esetben a tulajdonos a következõ legjobb aján-lattevõvel kötheti meg az adásvételi szerzõdést, de ennek mértéke el kellhogy érje a kikiáltási alapárat.

További felvilágosítással a Városfejlesztési és Városgazdálkodási Osztály szolgál.

Telefon: 68/413-0022

A nagyszénási Toolex Fémfeldolgozó Kft. új üzemcsarnokátcsütörtökön adta át Varga Zoltán önkormányzati miniszter,Bajnai Gordon miniszterelnök és Wittmann János ügyvezetõ. Akormányfõ hangsúlyozta: a beruházás 120 ember megélhetésétbiztosítja hosszú távon a térségben.

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

A Zombai Romákért Egye-sület háromnapos szakmaitanulmányútra érkezett O-rosházára. Március 10-én,szerdán a városházán tett lá-togatásuk után a delegációszakmai találkozón vettrészt. A szervezet látogatásá-nak célja, hogy megismer-kedjenek az Orosházán élõromákkal, valamint a városcivil szervezeteivel. A szak-mai találkozón szó volt az in-

tézmények együttmûködésilehetõségeirõl, a beilleszke-désrõl, a cigányság integráci-ójának, felemelkedésének,esélyegyenlõségének elõsegí-tésérõl, a roma hagyomá-nyok ápolásáról. A delegációa város nevezetességeivel is-merkedett és Gyopárosfür-dõre is ellátogattak.(A részle-tekrõl következõ számunk-ban olvashatnak.)

sgy

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Zombai delegáció

Múzeumi projekt. A Szántó Kovács János Területi Múze-um egy nyertes TÁMOP-os pályázatnak köszönhetõen tíz foglal-kozásból álló programsorozatot indít március közepén, melynekkeretében húsz, 6-14 éves korú roma gyermek ismerkedik a ci-gány kultúrával és hagyományokkal. A programban részt vállalta Phrahla Testvérek Alapítvány is, melynek vezetõje, RajkinéHichsi Mária elmondta: a múzeumi projekt célja, hogy a cigány-ság kulturális értékeit közvetítse a gyermekek számára, szemé-lyes, emberközeli találkozásokkal, együttlétek megszervezésével,cigány és nem cigány pedagógusokkal, elõadókkal, meghívottmûvészekkel. A foglalkozások témái között szerepel a cigányokeredete, vándorlása, családi életük és szokásaik, õsi cigány mes-terségek, cigány irodalom és nyelv, festészet, zene, hitélet, hiede-lemvilág, babona. A program része lesz a múzeum által szerve-zett, a cigányság életérõl szóló kamarakiállítás. S. Gy.

Page 4: 2010/11. szám Orosházi Élet

4 MINDENNAPJAINK 2010. március 12., péntek444

HívHívooggaató Ortó OrosházaosházaAz Utazás 2010 KiállításonBudapesten 23 ország közelezer kiállítója kínálta prog-ramjait és szolgáltatásait,köztük városunk is.

A rendezvényt Varga Zoltánönkormányzati miniszter nyi-totta meg, aki elmondta: or-szágosan 2009-ben a turizmusnem volt jó helyzetben, ám avisszaesés nem volt akkora,mint amit jósoltak. Az oroshá-zi standon a helyi turisztikaiszakemberek várták a látoga-tókat, akik szép számmal ér-deklõdtek, kiváltképp Gyo-párosfürdõ szolgáltatásai ésszálláshelyei iránt.

– Az Utazás 2010 Kiállításismét fontos megjelenési lehe-tõség Orosháza számára, éstermészetes, hogy jelen va-gyunk. Szétnézve a többi stan-don, büszkén mondhatom,hogy az orosházi programokszínvonalasak lesznek 2010-

ben is, érdemes lesz minket vá-lasztani – mondta Németh Bé-la polgármester.

– Válságos helyzetben vana gazdaság és a turizmus, en-nek hatásait mi is érezzük. En-nek ellenére Gyopárosfürdõnem szégyenkezhet. Kiállí-tunk, hisz éppen a nehéz idõ-szakban van szükség a reklám-ra. Orosháza egyik legfonto-sabb vonzereje Gyopáros-fürdõ, így ezt tovább kell erõ-síteni – hangsúlyozta dr.Dancsó József. Az alpolgár-mester kiemelte: a rengetegprogram közül elsõsorbannégy nagy rendezvényt, a júni-usi II. Libamájfesztivált, aNyári Kulturális Fesztivált, ajúliusi Hajómodellezõ vb-t ésaz augusztusi VII. Kenyérün-nepet mutatták be.

Az Orosháza-GyopárosiGyógyfürdõ Zrt. vezérigazga-tója, Benkõ Ferenc elmondta,már most készülnek a nyárra:– Sok olyan apró fejlesztést ké-

szítünk elõ, melyek kis költ-ségvetésbõl is megvalósítha-tók. Emellett nagy erõvel ké-szülünk a 33 méteres uszodaés a Medical Wellness építésé-re, valamint a régi fedettgyógymedence felújítására. Aromán piac mellett Szerbia fe-lé is nyitottunk, ahonnan szer-vezett formában érkeznek avendégek. Varga Zoltán miniszter rövidhelyzetértékelésében kiemel-te: Orosházán egyetértés vanabban, hogy az idegenforga-lom és a turizmus nagyon fon-

tos ága lesz a következõ idõ-szaknak. – Vannak gondok, dealapvetõen pozitívan látomGyopárosfürdõ lehetõségeit.Nagyon komoly versenyhely-zet lesz a Dél-Alföldön a für-dõfejlesztések miatt, így csak aminõségi szolgáltatásokkal le-het helyzetben maradni. Avendég az elsõ, az õ kiszolgá-lása a legfontosabb, és el kellérni, hogy másnak is ajánljavárosunkat és visszatérjen hoz-zánk – mondta. Melega

Bõvebben képekkel:www.oroscafe.hu

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

KKell egy helyell egy hely......Múlt heti lapszámunkban azevangélikus egyház kezdemé-nyezésérõl számoltunk be.Éléskamra elnevezésû akció-jukkal a rászoruló családok-nak szeretnének segíteni. Ez-úttal egy olyan klubot muta-tunk be, amely sok rászorulógyereknek az egyetlen lehetõ-ség a közösségi életre.

Mintha egy láthatatlan világtárulna fel, úgy derül fény kinem mondott érzésekre, gon-dolatokra, csak jelekbõl felsej-lõ sorsokra, amint a képzelet-beli Éléskamra ajtaja kinyílik.Hallunk olyan családról, aholcsak lekvár a választék vacso-rára, más gyermek a hét végiközösségi rendezvényen faljaa felajánlott péksüteményt,hisz nem volt reggel otthon.Az is elõfordul, hogy a közös-bõl kerül haza egy kiló cukor,kenyér, és ami rákenhetõ.

Bánki Horváth Mária neveimmár évek óta összefonódikaz Orosházi Keresztény Ifjúsá-gi Klubbal, amely sok gyer-meknek az egyetlen olyanhely, ahol közösségben lehet,társaságban kikapcsolódhat.Több pedagógus önkéntesmunkával korrepetálást vállal,nyelvtanfolyamot tart, az ado-mányba kapott számítógépensegít boldogulni a tagoknak.

– Kell egy menedék – fa-kad ki beszélgetésünkkor„Marika néni”. – Az nem ál-lapot, hogy csak a kocsma le-gyen a fiataloknak, ha szóra-kozni akarnak. Örülök, ha

hallom, hogy máshol is van-nak ilyen lehetõségek, hála is-tennek, vannak adományozó-ink, akik segítenek.

A klub Zombai utcai épü-letében nagy konyhábankörül lehet ülni az asztalt, kéthelyiségben lehet beszélgetni,játszani, egy másikban ping-pongasztal, amit szívesenhasználnak a fiatalok. Jó len-ne egy csocsó is, mondja Ma-rika és örömmel újságolja,hogy az adományba kapottkönyveket egy egykori,könyvtár szakos növendékerendszerezi. A közös esemé-nyekhez az Asztalos Pékségtõlkapnak harapnivalót, sok-soksegítséget dr. Patakfalvy Já-nostól, és hálával említi Ko-vács Gábor nevét, aki szinténanyagiakkal támogatja mun-kájukat. Sok (mozgás)sérült,szegény gyermek fordul mega klubban, de mint megtud-juk: gyûjtenek. Akár a zseb-pénzt is odaadják, hogy közö-sen Nagyszalontára vigyékadományukat, ahol az árva-házban élõ gyerekekkel talál-koznak. Legutóbb a farsangijelmezes délelõtt jelentettnagy örömet a tagoknak. Azépületben az Idõsek Klubja ishelyet kap, ez egy újabb lehe-tõség a közös tevékenységre,munkálkodásra: ünnepekkora hajléktalanoknak sütemény-nyel kedveskednek, a szociálisintézményekben szerepelnek.

Ez is lehet az a hely, ahovávihetünk, ha úgy érezzük, ne-künk van és másnak is ad-nánk belõle. ij

Jó lJó lenne tánenne tán......sokrétû gazdagodást jelentõeseménysorozatát.

– Évtizedek múlva milyensors vár a helytörténészre, mi-lyen értékeket hagyunk hátramanapság?

– Minden generáció aztmondja, hogy „bezzeg az énidõmben…”, de a generációksorsa között erõs párhuzamvonható. Amikor az ide érke-zõ zombaiak konokságáról be-szélünk, akkor beszélnünk kella mostaniak konokságáról is.A generációk átadják egymás-nak az értékeket, a sallangoktermészetesen lehullanak, deaz érték ötven év múlva is azmarad. Az emberi jellem nemváltozik, mindig kíváncsiakvagyunk önmagunkra, és ha

magunkról esik szó, akkor be-szélnünk kell a hagyományok-ról. Nem szakadhatunk el tõ-lük. A múltjából kiforgatottember hályogos szemmel va-koskodik a jövõ küszöbén. Agyerekek felcseperednek, meg-öregszenek, nekik a következõgenerációra kell építeni, ésfordítva: a következõ generá-ció az õ tapasztalatukra tá-maszkodhat. Ez egy örök té-ma, a memoárok, visszaemlé-kezések kiapadhatatlan forrá-sok. Amikor meghívjuk a szü-lõket, nagyszülõket, a gyere-kek lenyûgözve hallgatják abeszámolókat, mert emberkö-zeli számukra. Én hiszek ab-ban, hogy ez nem fog megvál-tozni.

BIJ

(Folytatás az 1. oldalról)

Tudnivalók az óvodába történõ jelentkezésrõl

Orosháza Város Önkormányzati Óvodája értesíti az érintett szülõket, hogy a 2010/2011-es nevelési évbenaz óvodai ellátást igénylõ gyermekek nyilvántartásba vétele az Orosháza Önkormányzati Óvoda központi épü-letében (Orosháza, Lehel u. 23.) és a telephelyein történik. (Bajcsy-Zs. u., Bácska u., Elõd u., Ifjúság u., Köndu., Lehel u., Mátyás k. u., Móricz u.,Uzsoki u.)

A jelentkezés ideje: április 12. (hétfõ) 8 – 17 óraáprilis 13. (kedd) 8 – 17 óra

Óvodába jelentkezhet minden olyan, okmányai szerint Orosházán lakó kisgyermek, aki 3. életévét 2010.december 31. napjáig betölti.

2010. szeptember 1-jétõl a közoktatásról szóló törvény 24. §-ának (1) bekezdése alapján a jövõben azóvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtõl számított fél éven be-lül betölti, feltéve, hogy minden hároméves és annál idõsebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthetõ.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdés értelmében köteles óvodába beíratnigyermekét a szülõ abban az évben, amelyben az 5. életévét betölti.

Amennyiben a szülõ a fenti idõpontban nem él az óvodába jelentkezés lehetõségével, úgy választási lehe-tõsége az adott évre vonatkozóan a szabad férõhellyel rendelkezõ óvodákra korlátozódik.

A jelentkezés elõtti idõszakban az óvodák szeretettel várják a szülõket és gyermekeket, hogy megismer-kedhessenek az óvodapedagógusokkal, az óvodában folyó nevelõmunkával, az épülettel.

Nyitott kapu rendezvénysorozatunk:

Az óvodákról szóló ismertetõ az óvoda honlapján, www.onkormovi.fw.hu címen, valamint az óvodákbanmegtalálható.

A jelentkezéshez a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímigazoló igazolványa, valamint a szülõ(gondviselõ) személyi igazolványa, lakcímigazoló igazolványa szükséges.

Jelentkezéskor a választott óvoda iránti igény regisztrálása, összegyûjtése történik. Az összesített létszámismeretében a fenntartó határoz az önkormányzati óvodában indítható csoportok számáról. Ezt követõen, a fé-rõhelyek ismeretében az óvoda vezetõje határozatot hoz a jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról (másóvodába való irányításáról), melyrõl értesíti a szülõket.

Fekécs Istvánné óvodavezetõ

Útravaló. Az oktatási minisztérium által meghirdetett Kiválótanuló-mentor pár elismerést kapta az Eötvös iskolában FésûnéBálint Gizella és Berta Gizella. Az Útravaló program célja a 7–8.osztályos hátrányos helyzetû tanulók esélyegyenlõségének javítá-sa. Egyéni segítség ez a diáknak, amely révén lehetõség nyílik bi-zalmas kapcsolat kiépítésére, beszélgetésre az iskolai munkáról, acsaládról, a pályaválasztásról. A kiváló tanuló-mentor pár pályá-zat alapfeltétele volt, hogy a tanuló tanulmányi átlaga 4,5 felettilegyen, magatartása, szorgalma példamutató. A pályázatban aztkellett bizonyítani, hogy a tanuló és tanára közötti kapcsolattar-tás rendszeres, harmonikus, és a munka fejlesztette a tanuló sze-mélyiségét, javította tanulmányi eredményét, közösségi munkáraösztönözte. Orosháza általános iskoláiban a programban 19 tanu-ló és 12 mentor tanár vesz részt, szakmai vezetõ: HorváthnéCsepregi Éva, a Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója.

Március 26. (péntek) Lehel u. 23. Központi óvodaMárcius 30. (kedd) Mátyás k. u. telephelyMárcius 30. (kedd ) Móricz u. telephelyMárcius 31. (szerda) Bácska u. telephelyMárcius 31. (szerda) Uzsoki u. telephely

Április 1. (csütörtök) Elõd u. telephelyÁprilis 1. (csütörtök) Ifjúság u. telephelyÁprilis 7. (szerda) Bajcsy-ZZs. u. telephelyÁprilis 8. (csütörtök) Könd u. telephely

HelyreigazításMúlt heti lapszámunk Gyo-párosi ízutazás címû cikké-ben a díjazottak felsorolásá-ban téves adat szerepelt. Akülöndíjjal jutalmazott szál-ló neve:

Gyopár Club Hotel.

Page 5: 2010/11. szám Orosházi Élet

5OKTATÁS, KULTÚRA2010. március 12., péntek 5

Orosházi KerékpárosokÉrdekvédelmi Egyesülete (OKÉ)

Az egyesület 2005 augusztusában alakult, céljuk sokrétû. A he-lyi kerékpáros kultúra színvonalának elõsegítése mellett közös-ségteremtés – a különbözõ kerékpársportokat amatõr vagy pro-fi szinten ûzõknek (túrázók, hegyi- és országúti kerékpárspor-tok) – ezek versenyeztetésének segítése, megszervezése. A biz-tonságos és kulturált városi és országúti kerékpáros közlekedésfeltételeinek kikövetelése (pld: kerékpárutak állapotának felmé-rése). Együttmûködés hasonló célokkal rendelkezõ, illetve cél-jainkkal egyetérteni tudó hatóságokkal, intézményekkel, civilszervezetekkel. A célok megvalósulását elõsegítõ rendezvények,akciók szervezése (autómentes nap, gyermek- és ifjúsági esemé-nyek, KRESZ-képzés idõseknek, túrák, elõadások, találkozókszervezése; folyamatos médiakapcsolat ápolása, honlap fenntar-tása). Állásfoglalás a várost és a régiót érintõ természet- és kör-nyezetvédelmi ügyekben. Az OKÉ által szervezett eddigi fonto-sabb programok: Európai Autómentes Nap, 2005-2009. min-den szeptember 22-én. Föld Napja, 2006-2009. minden április22-én. Különbözõ közösségi túrák szervezése (Zomba, Tisza-tó, 60-64 kilométeres túrák a várossá nyilvánítás évfordulója al-kalmából. Részvétel Lénárt „Léna” Ferenc (az egyesület alelnö-ke) útjainak elõkészítésében.

Egyesületi elnök: Török Attila – 06-30/299-5913. Székhely : 5945 Kardoskút Munkácsy sor 2.

E-mail: [email protected]; [email protected]: http://oke.fw.hu

Blog: http://oke.freeblog.hu

Civil szervezetek

Gondoskodás, szeretet

Nõnapi ünnepséget tartott azOrosházi Nyugdíjasok Érdek-védelmi Egyesülete március 5-én a Töhötöm utcai Nyugdí-jasházban. Elsõként IrimiásMárk szavalt, majd NagyZsombor furulyázott, végül aHárom Grácia – Birkás Bian-ka, Irimiás Vanda, Nagy Imola– a Liszt Ferenc Alapfokú Mû-vészetoktatási Intézmény nö-vendékei hegedültek.

Dr. Szabó Ferenc, a Bé-kés Megyei Levéltár és a Bé-kés Megyei MúzeumokIgazgatósága nyugdíjas veze-tõje virággal köszöntötte azegyesület legidõsebb hölgy

tagját, Fülöp Péterné Rózsi-ka nénit (képünkön). – Min-dig csodáltam azt a gondos-kodást, anyai érzést, mellyela nõk rendelkeznek. Nemlehetünk elég hálásak nekikönfeláldozásukért, szerete-tükért – mondta dr. Szabó.

Dr. Násztor Sándor elnökhangsúlyozta, egyesületük éle-tében a nõk szerepe meghatá-rozó. A köszöntõk után a „fiú-csapat” ajándékkal kedveske-dett a hölgyeknek, majd az ál-taluk készített uzsonnára invi-tálták az ünnepelteket. A talp-alávalót Kasza Béla és zeneka-ra szolgáltatta. esgyé

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

Látható a láthatatlanÚj vizsgálati módszert vehet-nek igénybe márciustól aGyopárosfürdõre látogatók. Atermográfiás vagy hõtérképesvizsgálat a modern orvostudo-mány egyedülálló módszere.Segítségével rejtett gyulladá-sok, elváltozások kerülhetnekfelszínre, korábban, mint másvizsgálati módszerekkel.

Dr. Urbancsok Judit fürdõ-orvos elmondta, a termográfiafájdalommentesen, sugárzás-veszély és mûvi beavatkozásnélkül, az emberi test által ki-sugárzott infravörös hullámokelemzésével átfogó képet nyújtszervezetünk biológiai állapo-táról, és így lehetõvé teszi akóros elváltozások idõben tör-ténõ felismerését. A termográ-fia az emberi test hõmérsékle-tével dolgozik, és éppen ezt, abetegség következtében beálltszervi hõmérséklet-változástméri. A vizsgálat nagy érzé-kenységû infrakamerával tör-ténik, mely végigpásztázza avizsgálandó testfelületet, és atest által kibocsátott hõmér-sékleti különbségekbõl hõtér-

képet készít. Ezt értelmezi atermográfiára szakosodott für-dõorvos, aki az Egyesült Álla-mokban sajátította el a gép di-agnosztikai használatát.

Számos betegség felderít-hetõ a vizsgálat során, az ér-rendszeri megbetegedésekenát a különbözõ gyulladásokig.A termográfia lehetõvé tesziaz emlõrák korai felismerésétis. A vizsgálat korlátlanul ismé-telhetõ, kismamáknál és gye-rekeknél is alkalmazható. Afürdõ egy budapesti kft.-vel ál-lapodott meg a gép használa-táról. A mintegy 8 millió fo-rintos készülék amerikai fej-lesztõk által kidolgozott szoft-verével egyedülálló az ország-ban. – Bízom abban, hogy ez avizsgálati módszer is olyannépszerûségnek örvend majd,mint a csontsûrûségmérõ.Gyopárosfürdõn sikerült egyolyan szolgáltatást nyújtóegészségügyi központot kiala-kítanunk, melyre méltán lehe-tünk büszkék – hangsúlyoztaBenkõ Ferenc, a fürdõ ve-zérigazgatója. sgy

RekultivációRekultivációA Délkelet-Alföld Regioná-lis HulladékgazdálkodásiRendszer Létrehozását Cél-zó Önkormányzati Társulást(DAREH) területileg a nem-zetközi támogatásokból ez idá-ig kimaradt ún. „fehérfoltos”területen alapították meg. Atársulás két ütemben pályázotta területén található hulladék-lerakók rekultivációs munkái-nak elvégzésére, melynek ered-ményeként a régió kb. 80 hul-ladéklerakójának rekultivációjaoldódna meg. A projekt kétüteme csaknem félmillió em-bert érint.

A közelmúltban bezárták akorszerûtlen hulladéklerakó-kat, ám ez még nem jelenti aprobléma megoldását, hiszen akörnyezetünkre, a felszíni ésfelszín alatti vizeinkre – megfe-lelõen elvégzett rekultivációnélkül – továbbra is veszélyt je-lentenek a lerakott hulladék-testbõl történõ szennyezéski-mosódás által. Emellett az eu-rópai uniós elvárásoknak valómegfelelés szempontjából isfontos a rekultivációs munkákelvégzése.

A korábbi évtizedekbengyakran körültekintés és meg-felelõ mûszaki védelem kialakí-tása nélkül jelölték ki a hulla-

déklerakó helyeket, melyet bi-zonyít az is, hogy a DAREHTársulás rekultivációs projekt-jeinek hulladéklerakói közül23 kiemelten érzékeny felszínalatti vízminõség-védelmi terü-let övezetére esik, 21 lerakó pe-dig fokozottan védett vízbázistérint. A Natura 2000 területenfekvõ hulladéklerakók száma3, de a projektben szereplõ lera-kók 80%-áról elmondható,hogy közvetlenül veszélyeztetNatura 2000 területet. A felszí-ni vizek vízminõség-védelmivízgyûjtõ területének övezetérepedig a projekt lerakóinak 90%-a esik. A két ütem települé-seihez tartozó települési szi-lárdhulladék-lerakók 500 m-eskörzetében a KSH adatai alap-ján összesen 3 870 fõ lakik.

Mindezek ismeretében te-hát látható, hogy a korszerût-len hulladéklerakók rekultivá-ciójának megvalósítása rendkí-vül fontos feladat, mellyelnemcsak környezetünk – ma-gunk és a jövõ generációk szá-mára történõ – megóvásáértteszünk, de a megfelelõen el-végzett rekultiváció eredmé-nyeként a terület újra alkalmas-sá válik ipari, mezõgazdasági,szabadidõs vagy egyéb módontörténõ hasznosításra is.

Az aranyhal meséje. A Micimackó-bérlet újabb elõadás-sal várta az apróságokat a mûvelõdési házban március 10-én. ATrambulin Színház Az aranyhal meséje c. darabot mutatta be agyerekeknek. Takácsné Manczúr Gabriella, a mûvelõdési köz-pont kulturális szervezõje elmondta, hogy 2003 óta várják a bér-let elõadásaira az óvodásokat és az alsósokat. Második éve õsziés tavaszi évadot is szerveznek. A tavaszi évad következõ elõadásaa Piroska és a farkas lesz, amely nemcsak mesejáték, hanemtáncbalett is. A VSG Kamarabalett adja elõ a jól ismert történe-tet. Ezt követõen saját színjátszó csoportjuk, a Piruett mutatja beLázár Ervin egyik meséjének színpadi feldolgozását. Nesz

Disznótorok versenye. Gádoroson gyûltek össze szom-baton az ország és a határon túli magyarlakta településeklegjobb böllérei a VIII. Nemzetközi Disznótoros Napon. Azáltalános iskola udvarán megrendezett versenyre 34 csapatnevezett be – többek közt Szlovákiából, Szlovéniából ésRomániából. A négyfõs társaságoknak fél-fél sertést kellett fel-dolgozniuk ízlésük szerint. A kötelezõ feladat a hurka és a kol-bász elkészítése volt. A zsûri – Benke Laci bácsi elnökletével –értékelte az egész munkafolyamatot, a sertés leszúrásától afinomságok esztétikus tálalásáig. Fontos szempont volt, hogy azételek bemutassák annak a vidéknek a hagyományát, népi jel-legét, ahonnan az elkészítõi érkeztek. Sz.A.

Page 6: 2010/11. szám Orosházi Élet

6 HIRDETÉSEK 2010. március 12., péntek

1,6 hektár föld kövesútmellett eladó.

+ 36 (20) 9577-305

Orosházától 5 km-re össz-komfortos új tanya kövesútmellett eladó, 3 fázis van.

+36 (20) 9577-305

Szõlõ körút mellett 1800m2-es telken ház eladó beépí-thetõ telekrésszel és vállalko-zásra is alkalmas.

Irányár 6.800 E Ft. + 36(68) 630-823, +36 (30) 568-1708

AprókAprók

HirHirdesdessen az Orsen az Orosházi Élosházi Életbenetben!!

Page 7: 2010/11. szám Orosházi Élet

7AKTUÁLIS2010. március 12., péntek

SzilágyiPanna

– Nekemazt jelenti,hogy ha-zamegyekés azt csi-n á l o k ,

amit csak akarok. Például ját-szok a kutyámmal, a macs-kámmal és tanítgatom õket.Majd lesz egy görényem is, ésszeretném megtanítani pár do-logra. Mi még nem tanultunkaz iskolában az 1848–49-esforradalomról, de azt tudom,hogy akkoriban az emberek-nek nagyon sokat jelentett az aszó, hogy szabadság.

HegedûsIstván

– Nekema szabad-ság azt je-l e n t i ,hogy nemvagyok le-

kötve egy helyre, hanem sza-badon csinálok azt, amit sze-retnék, amire lehetõségemvan. Ha szabadságról van szó,akkor én megyek pecázni. Ahobbi kötelez... 1848-ban ez aszó azt jelenthette az emberek-nek, hogy nem nyomták elõket, szabadon éltek, nyugod-tan és félelem nélkül tudtakcsinálni bármit.

ZanóczGréta

– Szerin-tem 1848-ban a sza-badság tel-jesen mástjelentett,

mint ma. Akkor még a Habs-burg-ház uralma alatt éltek amagyar emberek. Próbáltak azelnyomás alól felszabadulni ésönálló államot létrehozni. Mamár függetlenek vagyunk, ígyez a szó új jelentést kapott. Ne-kem például a szabadság az,ha számítógépezem, zongorá-zom vagy olvasok.

BacsurPéter

– Nekemaz a sza-b a d s á g ,a m i k o razt csiná-lok, ami-

hez kedvem van. Szeretekhangosítani, számítógépezni,filmeket nézni. Nem igazántudom, hogy 1848–49-ben mitjelentett ez az embereknek...

Mit jelent számodra a szabadság?MMegkéregkérdeztükdeztük

PrProogrgramajánlóamajánló

Szeretõ gazdára vár Avar, ez a 8-10 hetes,puli jellegû, szuka kiskutya. Nagyon barát-ságos, játékos kölyök, aki már az apportí-rozás alapjait is ösztönösen tudja, könnyentanítható, ugatós kutya.

Tel.: +36 (30) 486-2031 www.oroshaziallatvedok.hu

Heti kérdésünk az OrosCafé.hu oldalán:

– A Békés Megyei Baleset-megelõzési Bizottság „Közleke-dés gyermekszemmel” címenrajzpályázatot hirdetett. A be-érkezett munkákat kiállítják, alegjobbakat díjazzák. Az Oros-házi Rendõrkapitányság felhí-vására készült munkák a Petõ-fi Mûvelõdési Központban te-kinthetõk meg március 9-e és18-a között. A díjátadó márci-us 18-án, 10 órától lesz.

– Újabb képzõmûvészetikiállítás nyílik a Városi Képtár-ban. Március 12-e és április21-e között Barkos Beáta és Si-mon Miklós alkotásait tekint-hetik meg az érdeklõdõk.

– A Táncsics Mihály Gim-názium és SzakközépiskolábanNepál az utazó szemével cím-mel Vági András fotói tekint-hetõk meg március 12-e és 26-a között. A kiállítást március12-én 8.15-kor Varga Zoltánönkormányzati miniszter nyit-ja meg.

– A Városi Képtárban már-cius 13-án 9 és 12 óra közöttismét képzõmûvészeti mûhelyvárja a gyerekeket és családo-kat. Szombaton újból az idõ-szaki és az állandó kiállítások-hoz kapcsolódó kézmûves-fog-lalkozásokra nyílik lehetõség.

– Az Alföld nehéz hûségé-ben – Dolgozatok a 75 évesSzabó Ferenc tiszteletére címûkötet bemutatója és az ünne-pelt munkásságát méltató kö-

szöntés március 13-án, 10 óra-kor kezdõdik a Táncsics Mi-hály Gimnázium és Szakkö-zépiskola zsibongójában.

– Folkográfia-koncert lesza Magunkért Egymásért CivilEgyesület szervezésében márci-us 15-én 17 órától, a szente-tornyai Közösségi Házban.

– A Világjárók Klubja soro-zat következõ részében márci-us 16-án 17 órától HegedüsMarietta Andalúzia – Granadaés Córdoba címû elõadásáthallgathatják meg az érdeklõ-dõk a Táncsics gimnáziumföldrajzi elõadójában.

– Színházi elõadás leszmárcius 17-én 19 órától a mû-velõdési központ színházter-mében. A Vidám kísértet c. ze-nés komédiát nézhetik meg aBánfalvy Ági International Stu-dio elõadásában.

– Ökrös András festõmû-vész kiállítása március 18-tóláprilis 28-ig tekinthetõ meg aVárosházi Galériában. A tárlat18-án 15 órakor nyílik.

– Népmûvészeti hónap aSzántó Kovács János TerületiMúzeumban! A program kere-tein belül március 18-án 9–14óráig tojásírókázás lesz.

– Stand up comedy várja anevetni vágyókat március 19-én 18 órától a PMK színház-termében, ahol ez alkalommalKõhalmi Zoltán és KovácsAndrás Péter lépnek fel.

KKutyutyaszorítóaszorító

Nézze azNézze azOVTV-tOVTV-t!!

Minden kábelszolgáltatónál megtalálhatják az Orosházi Vá-rosi Televízió adását, érdemes keresni, hamarosan indul akincsvadászat a csatornán!

Az OrosNet kábelszolgáltatónál a 647,25 MHz-en kell ke-resni, ehhez segítséget kérhetnek a számlabefizetés alkalmávalis. A céggel kapcsolatban álló más szolgáltatók révén Puszta-földváron a Békés-KábelTV Kft. hálózatán, Csorváson pediga Göncöl KábelTV hálózatán látható a városi televízió mûso-ra.

Az OrosCom hálózatán nézhetõ a mûsor Orosházán,Rákóczitelepen, Szentetornyán, Nagymágocson, Csorváson,Kardoskúton, Pusztaszõlõsön, Kaszaperen, Mezõkovácsházánés Magyarbánhegyesen. Mindenhol a 735,25 MHz – UHF 54csatornán.

A T-Kábel hálózaton a 9,3 MHz-en, a Gyula tévé helyén ta-lálják az OVTV mûsorát.

A városi televízió mûsorán március 14-én és 15-én a Vö-rösmarty és az Eötvös iskolák ünnepi mûsorát láthatják 9, 13és 15 órai kezdettel.

Ruhaköltemények

Idõutazáson vehettek résztazok, akik március 7-én be-tértek az Evangélikus Gyü-lekezeti Házba, ahol egy nõiszabómester, Zalainé KaczkóÁgnes esküvõi- és alkalmiru-ha-kiállítása nyílt. Nem egyboltban, üzletben, áruházbanmegvásárolható tömegcikktárult a látogatók szeme elé,hanem valami egyedi, ami ar-ra a – filmekbõl ismert – kor-ra emlékeztetett, mikor még avevõ ízlése és kívánsága ismegmutatkozott a ruhadarab-okon.

A kiállításon tizenháromruhakölteményt babán láthat-tunk, további ötöt pedig a sze-retetszolgálat dolgozói mutat-tak be, körbesétálva a termet ahangulathoz illõ zeneszó mel-lett. Zalainé Kaczkó Ágnesnek

nem ez volt az elsõ kiállítása.Már öt „földváron”, köztükPusztaföldváron és Balaton-földváron is megcsodálhattákmunkáit. A szakmát Csanád-apácán tanulta PleskonicsAndrásné Terike nénitõl, aki-nél három évig volt tanuló,majd két évig segéd, ami utánletette mestervizsgáját.

Az esküvõi mellett koszo-rúslány és újasszony ruhákat isláthattak a kiállításon megje-lentek, de a hangsúly legin-kább mégis a fehér szaténda-rabokon volt. Köztük akadtolyan különleges alkotás is,melyet 12000 teklagyöngy ésolyan is, amit 2700 ékkõ díszí-tett. A kiállítás március 30-igmegtekinthetõ a gyülekezetiházban. AnszKépgaléria: www.oroscafe.hu

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

Békéscsaba, Andrássy út 3., 5600 Békéscsaba, Pf. 10666/519-559, www.jokaiszinhaz.hu

Múlt heti lapszámunk Meg-kérdeztük rovatában felcserél-tük Szegfû Bálintné és VargaJózsefné fotóját. Az érintettek-tõl elnézést kérünk!

AmaAmatõr alktõr alkootóktók

A Nyugdíjas PedagógusokOrosházi Egyesülete „AmatõrAlkotóknak” nyújtott lehetõ-séget a bemutatkozásra. Már-cius 5-én a Petõfi MûvelõdésiKözpontban tizenhat olyanember állíthatta ki mûvét, akieddig még sohasem mutatko-zott be a nagyközönség elõtt.Horváth János festõmûvészmegnyitójában elmondta,hogy több szempontból is kü-lönleges tárlatot tekinthetnekmeg a jelenlévõk. Egyrésztazért, mivel a legváltozatosabbképzõmûvészeti ágakbanmunkálkodnak azok a mû-vészjelöltek, akik alkotásaikat

az érdeklõdõk szeme elé tár-ták, másrészt pedig azért,mert a 13 éves fiatal lánytólegészen a 95 éves néniig ittminden korosztály megmutat-ja tehetségét. A kiállítók és al-kotásaik: Barcza Gyöngyi –kavics- és csigafestés, BartókAnikó – grafika, Dávid László– olajfestmény, gobelin, Deb-receni Sándorné – gobelin,Gulyás Gyuláné – orosházihímzés, Haklik Józsefné, Ani-kó – olajfestmény, Haklik Do-rottya – grafika, Kovács Balázs– gipszszobrok, Líbor Roland– fotó, Monostoriné Hra-bovszky Éva – fotó, SomodiZsuzsanna – grafika, SzalaiGyöngyi – rajz, Szalai Katalin– vert csipke, Szekeres Antal –festmény, Szeriné Rein Rózsa –olajfestmény, Szilasi-HorváthTiborné – tempera. A megnyi-tón a szervezõk minden kiállí-tónak egy oklevéllel köszön-ték meg eddigi munkáját, vala-mint bátorították õket a továb-bi alkotásra. A tárlat március21-ig tekinthetõ meg a mûve-lõdési házban. Sz.A.

Page 8: 2010/11. szám Orosházi Élet

8 SPORT 2010. március 12., péntek

SSporthírporthírekek

Nyertek. ASE OrosházaIII. – Lajosmizse 18-0, NB II-es asztalitenisz-mérkõzés, O-rosháza. A korábbról elhalasz-tott bajnokin nem várt maga-biztos gyõzelmet arattak azorosháziak.

Sakk. Nyert az orosháziegyüttes a Békésszentandrás el-len a megyei sakk csapatbajnok-ságban: Békésszentandrás –Orosházi SE 2-6. Gyõzött:Pásztorcsik János (1. t), Kiss Ba-lázs (2. t), Váczi Sándor (3. t),Bacsur Imre (4. t), Hatos István(5. t), Oravecz Mátyás (6. t).

Asztalitenisz. Kardoskú-ton rendezték meg a XIII. Lan-tos György Emléktorna aszta-litenisz versenyt 24 fõ részvé-telével. 6 településrõl (Oroshá-za, Elek, Pusztaföldvár, Geren-dás, Végegyháza és Kardoskút)érkeztek versenyzõk. Eredmények: Nõi egyes (8): 1.Dr. Bertók Éva (Orosháza), 2.Ribovics Jánosné (Végegyhá-za), 3. Kürtiné Rácz Anikó(Kardoskút). Férfi egyes (16):1. Ribovics János (Végegyhá-za), 2. Nyári László (Oroshá-za), 3. Bognár István (Végegy-háza). Vegyes páros (6): 1. Bog-nár István és Császár Ferencné(Végegyháza), 2. Ribovics Já-nos és Ribovics Jánosné (Vég-egyháza), 3. Györgyi István ésKürtiné Rácz Anikó (Puszta-földvár–Kardoskút). szj

LabdarúgásUtánpótlás bajnoki mérkõzé-sek: OMTK 1913 ULE–FCDabas. Orosháza, március 13.,11:00 (U19), 13:00 (U16). OMTK 1913 ULE–Tisza Vo-lán. Orosháza, március 14.,11:00 (U13), 13:00 (U15).

SSportmûsorportmûsor

KézilabdaOrszágos leány serdülõ bajno-ki mérkõzés: Orosháza-Gyopárosfürdõ KSC (serdü-lõ)–Pénzügyõr-Spartacus22:23. Ld.: Juhász D. (7) ésGregus A. (5)Orosháza-GyopárosfürdõKSC (ifi)–Inárcs-Örkény (ifi)37:22. Ld.: Juhász D. (11),Krivik A. (6), Kránitz O.,Dancsó D. és Jantó A. (4-4)

LabdarúgásElõkészületi mérkõzések:Székkutas SE–OMTK 1913ULE (U19) 0:2. Góllövõ:Hrabovszki Z. (2)OMTK 1913 ULE (U19)–Rákóczi Vasas SE 3:4. Góllö-võk: Vidákovics M. (2),Hrabovszki Z. (1), ill. SzikoraM., Debreczeni P., Németh G.és Lövei R. (1-1)

UtánpótlásUtánpótlás

Károlyi sikerMárcius 6–7-én rendeztékmeg az uszonyos és búvár-úszók CMAS Világkupa ma-

gyarországifordulóját.Az esemény-nek a hajdú-szoboszlóiÁrpád uszo-da adott ott-hont. Az öt fordu-

lóból állóversenysoro-

zat második állomásán 14 or-szág 54 klubcsapatának 323versenyzõje állt rajtkõre. Köz-tük volt Károlyi Csilla, a tajva-ni világbajnokság gyõztese. AzEötvös DPSE versenyzõje azelsõ napon 50 méteres uszo-nyos gyorsúszásban 23,79 mp-es idõvel 1. helyen ért célba.Másnap a 100 méteres uszo-nyos felszíni úszásban 44,96mp-es idõvel bronzérmet szer-zett, továbbá 50 méteres uszo-nyos felszíni úszásban 20,60mp-es idõvel 6. helyen végzett.Csilla lapunknak elmondta,hogy az idén még egy nagyerõpróba vár rá, az oroszor-szági Kazanyban szeretne is-mét bizonyítani az Európa-

bajnokságon, amire majd azországos bajnokságon lehetkvalifikációt szerezni. Az OBmájus 21–23-án lesz. Az úszásmellett most leginkább a tanu-lásra fekteti a fõ hangsúlyt akiváló sportoló, ugyanis mostírja szakdolgozatát és a tanévvégén államvizsgázik.

A Szegeden edzõ orosháziDimák Dávid a februári diák-o l i m p i a igyõze lmeután ezúttala juniorokközött a 4.helyet sze-rezte meg aVilágkupán.E r e d m é -nyei: 100 mfelszíni úszás:4. hely (40,28 mp), 200 m fel-színi úszás: 5. hely (1:30,90),400 m felszíni úszás: 5. hely(3:20,59). A felnõtt férfi 50 muszonyos gyorsúszásban Kár-olyi Szabolcs a 17. helyen(23,87 mp.), 50 m felszíniuszonyos úszásban a 22. he-lyen (21,51 mp.), 50 m búvár-úszásban a 23. helyen (19,10mp) végzett.

-betkó-

Károlyi Csilla

Dimák Dávid

85 érem az íjászoktólFebruár 20-án rendezték mega Hódmezõvásárhelyi ÍjászTerem Kupa 3. fordulóját. Amegmérettetésen az OrosháziÍjász Egyesület is indult, és ki-váló eredménnyel szerepeltszinte minden kategóriában. Acsigás 3D felnõtt férfi kategó-riában Szilágyi István a har-madik helyen, csigás CU se-nior férfi kategóriában GyüreAndrás elsõ helyen végzett. AVadászreflex felnõtt nõi kate-góriában Gyevi-Nagy Tímea,felnõtt férfiben pedig KerekesTibor lett a harmadik. Tradici-onális felnõtt férfi kategóriá-ban – ahogyan az elõzõ kétfordulóban – Csizmadia Zsoltszerezte meg az elsõ helyet.

Ez volt az utolsó fordulójaa kupának – tudtuk meg azegyesülettõl. Így itt osztották kia három forduló pontszámaialapján az összesítettben elérteredményeket. Az orosháziakitt is fényesen szerepeltek:

Csizmadia Zsolt a jól megér-demelt elsõ helyet hozta kate-góriájában, a vadászreflexesekközül Kollár Szilvia felnõtt nõ-iben harmadik, Kerekes Tiborfelnõtt férfiben második lett.A csigások közül Szilágyi Ist-ván az elsõ, Gyüre András pe-dig második helyen végzett.

A kupasorozat elsõ és má-sodik fordulója még 2009-renyúlik vissza, mely sikeres évvolt az orosháziak számára. Amérlegük: 41 arany, 27 ezüstés 17 bronzérem, valamint or-szágos bajnoki címek és Euró-pa-kupa-gyõzelmek.

Az orosházi íjászok sze-retnék a folytatásban is nép-szerûsíteni ezt a különlegessportágat. Várnak mindenlelkes, íjászat iránt érdeklõ-dõt. A tervek közt szerepel atovábbra is rendszeres edzé-sek mellett az utánpótlás-képzés fejlesztése is.

vági

Remekeltek a lányokOrszágos elõdöntõbe jutottakaz OKSC 1996-os születésûkézilabdás lányai. Békéscsa-bán rendezték meg az Adidasutánpótlás-bajnokság U13-askorosztályának kelet-magyar-országi régiós döntõjét, aholaz orosháziak is érdekeltekvoltak. Eredményeik: Oros-háza-Gyopárosfürdõ KSC –Túrkeve 17-6, DEAC Debre-cen – OKSC 12-13, OKSC –Békéscsaba 20-16, OKSC –

Debreceni SC-SI 13-15. A régi-ós döntõ elsõ két helyezettje, aDebrecen SC-SI és az Oros-háza-Gyopárosfürdõ KSC ju-tott be az Adidas utánpótlás-bajnokság országos elõdöntõ-jébe. Papp Mihály edzõ a via-dal után elmondta, hogy a na-gyon jól felkészített csapatokközül a két legjobb jutott to-vább, nagyon büszke a lányok-ra. A döntõrõl részletek:www.oroscafe.hu. zsp

Ellentétes félidõkOrosháza FC – Monor SE 2–2 (0–2)

NB III-as labdarúgó-mérkõ-zés, Orosháza, Mátrai-stadi-on, 300 nézõ. Vezette: SzûcsG. (Tamás R., Szvetnyik B.)Orosháza: Bordás – Balogh,Futaki, Kerepeczki, Szabó N. –Pardi (Szûcs D. 60. perc), Bara-nyai, Retek – Buza, Lupsa,Pálinkó (Gácsi 70. perc).Edzõ: Kvasznovszky József

Három hónapos téli pihe-nõ után folytatódott az NB III-as labdarúgó-bajnokság. AMonor az elsõ félidõben ala-posan meglepte az OFC-t. A12. percben mintegy 24 méter-rõl végezhetett el szabadrúgástBalázs Tibor. A monori játékoslövése a sorfalon irányt változ-tatva jutott a kapuba, 0-1. A44. percben Farkas Norbertkapott remek labdát, és a ka-

pujából kifutó Bordás mellettgurított az üres kapuba, 0-2. Amásodik félidõre egy átszelle-mült Orosháza futott ki a pá-lyára. A 47. percben Pardi re-mek labdával szöktette Bara-nyait, a csatárt csak szabályta-

lanság árán tudták szerelni a16-oson belül, 11-es! A bünte-tõt Kerepeczki értékesítette,1-2. Továbbra is lendületbenmaradt a hazai csapat. Az 55.percben egy jobb oldali be-adást a hosszú oldalon érkezõBaranyai lõtte kapura, a labdafelpattant a kapu elõtt, és Me-zõ kapus csak beljebb tudta üt-ni a labdát, 2-2. Több gólszer-zési lehetõség adódott még asárga-feketék elõtt, de Futakiés Szabó Norbert fejese is elke-rülte a vendégek kapuját. Kvasznovszky József: Lélekte-len és lagymatag elsõ félidei já-téka után a második játékrész-ben felpörgette a játékot a csa-pat, de az egyenlítés után nemtudta feltenni az i-re a pontot.

Betkó Tamás

A fiúk nyertek, a lányok vereséget szenvedtek a hétvégén:Orosházi FKSE – Kiskunfélegyháza 25–24 (11–11) NB I/B-s férfi kézilabda-mérkõzés, Orosháza,Táncsics-csarnok, 400 nézõ. Vezette: Tóth – Ungvári.OKSC - Inárcs–Örkény KC 24-29 (12-10). NB I/B-s nõi kézilabda-mérkõzés, Orosháza, Táncsics-csarnok, 250 nézõ. Vezette: Halász-Kovács.

A mérkõzések összefoglalója és képgaléria: www.oroscafe.hu.

Vasárnap rendezték meg a Szlávik István Emléktornát. A prog-ramnak harmadik alkalommal adott otthont városunk. SzlávikIstván Orosháza sporttársadalmának ismert személyisége volt.Halála után barátai, játékostársai indították el az emléktornát,így minden évben méltó módon emlékeznek meg róla. Eredmé-nyek: (Régi cimborák) Orosháza – Gyopáros 1-0. Góllövõ:Szatmári T. (1). A nemzetközi torna végeredménye: 1. Déva (ro-mán) 9 pont, 2. Szabadka (szerb) 4 pont, 3. Orosháza (A) 4pont, 4. Orosháza (B) 0 pont. Legjobb kapus: Szabó Zsolt,Orosháza (A). Gólkirály: Emil Popa 7 gól, Déva. Legjobb me-zõnyjátékos: Rudinszki Roland, Szabadka.

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

Szlávik-tSzlávik-torna orna OKSC: megvan az új edzõ.Az Orosháza-GyopárosfürdõKSC-nél véget vetettek a bi-zonytalanságnak, már ami azedzõkérdést illeti. A szerdai el-nökségi ülésen a szezon végé-ig, plusz egy évre bizalmat sza-vaztak Mikus Istvánnak, azzala kikötéssel, hogy a bajnoki évvégén mindkét fél felülvizsgál-ja álláspontját, és a továbbiak-ról annak fényében döntenek.

Bronz29 egyesület 200 versenyzõjeállt rajtkõre a XIV. OrszágosRövidpályás Vidék Bajnoksá-gon Hódmezõvásárhelyen. AzOrosháza Úszó Egyesület négyfiatalja az összesített pontver-senyben a 15. helyen végzett.Schmidt Jenõ tanítványainakeredményei a 10. helyig: 50 mleány gyorsúszás „B” Serdülõ10. Arany Viktória, 100 m le-ány mellúszás „A” Felnõtt ésifjúsági 9. Schäfer Mónika,„B” Serdülõ 10. Arany V.,4x100 m leány gyorsváltó 6.Orosháza (Arany Viktória,Makai Katalin, Schäfer Móni-ka, Benkõ Alíz), 100 m leánypillangóúszás „A” Felnõtt ésifjúsági 8. Benkõ A., 200 m le-ány hátúszás „B” Serdülõ 10.Arany V., 200 m leány vegyesúszás 6. Benkõ A., „B” Serdü-lõ 8. Arany V., 100 m leányvegyesúszás „B” Serdülõ 8.Arany V., 4x200 m leánygyorsváltó 3. Orosháza (AranyViktória, Schäfer Mónika,Makai Katalin, Benkõ Alíz),200 m leány gyorsúszás 10.Benkõ A., 4x100 m leány ve-gyes váltó „A” Felnõtt és ifjú-sági 7. Orosháza (Arany Viktó-ria, Schäfer Mónika, BenkõAlíz, Makai Katalin).

-vágta-

Birkózás: 8 éremGame World Kupa Kadet Sza-badfogású Versenyt rendezteka hétvégén Budapes-ten. A megméretteté-sen az Orosházi Spar-tacus Birkózó Klubtehetségei is indultak,és arany-, ezüst- ésbronzérmet is szerez-tek. Eredményeik: 69kg: Pusztai Tibor 3. 76kg: Szél Dávid (képünkön) 1.85 kg: Mátyási Tamás 2.Ugyancsak Budapesten, a Va-

sasnál tartották a Felnõtt Válo-gató Versenyt. Itt a 96 kg-ban

induló Kiss Gergelyelsõ helyet szerzett,míg Szabó Mihály 3.lett. Pestszentimre NõiBirkózó Versenynekadott otthont. Azorosháziak eredmé-nyei: Serdülõ korcso-port +57 kg: Németh

Éva 2., Haklik Dorottya 3. Di-ák korcsoport 45 kg: ZatykóZsófia 3. vk

Névadó és verseny. Március 19-én dr. Sándor László em-léktábla-avatási ünnepség lesz az Orosházi Spartacus Birkózó Klubedzõtermében, az Október 6. u. 33–35. sz. alatt 16 órai kezdettel.Március 20-án birkózóversenyt rendeznek. 10 órától a GyopárSportcentrumban várnak minden érdeklõdõt.