8
KöZéLET ROSSZ A JELZőLáMPA A Huba és a Könd utca keresztező- désében múlt hét csütörtök óta nem működnek a közlekedési lámpák. A közút egyelőre keresi a hiba okát, az arra járóktól fokozott figyelmet kérnek. 3. OLDAL OKTATáS BERLINRőL A TáNCSICSBAN Berlin a központi témája a Német Nemzetiségi önkormányzat német nyelv és kultúra hetéhez kapcsolódó programsorozatának. A rendezvény március 20-án kezdődött a Táncsics gimnáziumban. 4. OLDAL KULTúRA KOPONYáK A TALPUNK ALóL A múzeum és a Szegedi Tudomány- egyetem gyűjteményéből nyílt kiállítás, amelyen csontmaradványok rajzi feldolgozását is láthatjuk. 5. OLDAL SPORT áPRILIS 5-éN INDUL A RáJáTSZáS A Pécs lesz az OFKSE első ellenfele az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában. Füzesi Ferenc vezető- edző szerint minden meccsen reális esély van a pontszerzésre. 7. OLDAL ONLINE ÚTON PRIBéK ENDRéVEL Elkészült a portréfilm Pribék Endré- ről. A világjáró festő-tanárt évek óta követjük vándorlásaiban, tanítás- ban, alkotásban. Okostelefonjával olvassa be a QR kódot, és nézze meg a filmet! » folytatás a 3. oldalon » folytatás a 6. oldalon VASÚTI FELÚJíTáS TELJES ÚTZáR MELLETT MáRCIUS 25–28. Több napig lesz lezárva a Szentesi úti vasúti átjáró, kerülő utakon lehet közlekedni • fotó: Kecskeméti Krisztina Szilágyi Csaba tájékoztatott a hulladékgyűjtés új módjáról • fotó: Kecskeméti Lezárják a vasúti átjárót Szelektíven hulladékudvarral Rendkívüli helyzet A rendkívüli téli időjárás megyén- ket is elérte március 14-én éjszaka, s bár közel sem volt olyan veszélyes a helyzet, mint az ország nyugati vidékein, mégis tanácsosabb volt otthon maradni március 15-én. Az intézkedő hatóságoktól és szerve- zetektől összegyűjtöttük, milyen következményekkel járt a váratlan havazás Orosházán és környékén. Csütörtökön este előbb eső esett, majd átváltott ónos esőbe, s egyszer csak hatalmas pelyhekben kezdett hullani a hó. Ennek köszönhetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. márci- us 14-én 21 órától fokozott készen- létet rendelt el a megye egész terü- letére. – Hajnali 1 órától a megye négy üzemmérnökségéről összesen 23 géppel és 28 fős személyzettel kezd- tük meg a síkosságmentesítési és hóeltakarítási feladatokat. Békés me- gyében a hétvégén 120 tonna sót és 1,5 tonna kalcium-kloridot (folyé- kony síkosságmentesítő anyag) hasz- náltunk fel. Ebből Orosháza környé- kén 30 tonna só és 1 tonna kalcium klorid fogyott el. A rendelkezésre álló kapacitás elegendő volt ahhoz, hogy az időjárás által okozott téli feladatokat a megadott határidőkön belül elvégezzük. Melega Krisztián [email protected] A MÁV március 25–28. között fel- újítás miatt lezárja a Szentesi úti, laktanya melletti vasúti átjárót. Kerülő utakon lehet majd közle- kedni, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat. A Kiskunfélegyháza – Szentes – Orosháza vasútvonalon, Orosháza belterületén, az egykori határőrlak- tanya melletti vasúti átjárót újítja fel a MÁV március végén. A fénysorom- póval biztosított vasúti átjáró átépí- tése során a vasúti pálya alépítmé- nyét és a síneket is teljesen kicserélik a vízelvezetés biztosításával. Emellett a vasúti átjárót és a mellette lévő út- burkolatot is újra aszfaltozzák. A munkavégzés érdekében a köz- úton levő vasúti átjárót március 25-én, hétfőn 8 óra és 17 óra között félszélességben lezárják. Hétfőn 17 órától viszont már egyáltalán nem lehet használni az átjárót, mert azt teljes egészében lezárják a munkák miatt. A lezárás március 28. csü- törtök 17 óráig tart. Ez idő alatt a forgalmat elterelik, amit táblákkal is jeleznek majd. A félszélességű korlátozás ideje alatt „Útszűkület”, „Úton folyó munkák”, „Előzni tilos” és „30” km/h jelzőtáblák lesznek érvényben. A forgalmat a helyszí- nen kihelyezett jelzőtáblákon túl te- relőőrök is segítik. A MÁV illetéke- sétől megtudtuk, hogy az átépítés a vonatközlekedést nem akadályozza. A lezárás időtartama alatt a vas- úti átjáró mellett 3-5 méter széles- ségű, ideiglenes átjárót létesítenek majd, de ezen csak a tűzoltók, men- tők és rendőrök mehetnek át riasz- tás esetén. A szelektív hulladékgyűjtés új formája valósul meg hamarosan Orosházán. 2014-ben készülhet el a régi szeméttelepen az ún. hulla- dékudvar, amely a háztartásokban keletkező veszélyes és speciális hulladék átvételét végzi. Szakképzett személyzet segíti majd az orosházi lakosságot, hogy a keletkezett hulladékot itt elhe- lyezze, a szolgáltatás ingyenes lesz – tudtuk meg Szilágyi Csabától, a Rexterra Kſt. ügyvezetőjétől. A cég a létesítmények tervezésével vesz részt a Délkelet-Alföld Regioná- lis Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányza- ti Társulás (DAREH) projektjében, melynek keretében a térségben, így Orosházán is átalakul a szilárdhulla- dék-gazdálkodás. – A hulladékudvarban különböző szelektív konténerekben helyezhető el a háztartásokban keletkezett hul- ladék kezdve a papírtól az elektroni- kai hulladékon keresztül a veszélyes hulladékig. Külön gyűjtik majd to- vább a fűnyírásokból, lombhulláskor keletkezett zöld hulladékot is – tájé- koztatott az ügyvezető. A térségben négyszázezer embert érint az átala- kuló rendszer, melynek központja Békéscsabán lesz. » folytatás a 2. oldalon fotó • katasztrófavédelem OROSHÁZI ÉLET INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2013. MÁRCIUS 22. • XVIII. ÉVFOLYAM • 12. SZÁM 2. oldal 5. oldal KÖZÉLET Orosházi a kor- mányablak arca Márk Annamária alapdiplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, majd igazgatásszervezés mesterképzést végzett. Két éve ügyfélszolgálati ügyintéző. Ország- szerte láthatjuk óriásplakátokon őt a kormányablak reklámarcaként. MAGAZIN Az eredeti recept alapján Helyi vállalkozókat bemutató soro- zatunkban ezen a héten Tóth Bálint vállalkozót, a csíramálé készítőjét mutatjuk be. Az eredeti receptek alapján készülő termék hat család- nak ad munkát a városban. Mind- emellett régi álmát valósítja meg. 8. oldal MOZAIK Közlekedés gyerekszemmel Hétfőn délelőtt díjazták a legügye- sebbeket a 18. alkalommal meg- hirdetett rajzpályázat keretében. Több mint 450 alkotást küldtek be az óvodások és általános iskolások Orosházáról és a környező telepü- lésekről.

2013/12. szám Orosházi Élet

Embed Size (px)

DESCRIPTION

2013/12. szám Orosházi Élet

Citation preview

Page 1: 2013/12. szám Orosházi Élet

közélet

Rossz a jelzőlámpaA Huba és a könd utca keresztező-désében múlt hét csütörtök óta nem működnek a közlekedési lámpák. A közút egyelőre keresi a hiba okát, az arra járóktól fokozott figyelmet kérnek.3. oldal

oktAtás

BeRlinRől a táncsicsBanBerlin a központi témája a Német Nemzetiségi önkormányzat német nyelv és kultúra hetéhez kapcsolódó programsorozatának. A rendezvény március 20-án kezdődött a táncsics gimnáziumban.4. oldal

kultúrA

KoponyáK a talpunK alólA múzeum és a szegedi tudomány-egyetem gyűjteményéből nyílt kiállítás, amelyen csontmaradványok rajzi feldolgozását is láthatjuk. 5. oldal

sport

ápRilis 5-én indul a RájátszásA pécs lesz az oFkse első ellenfele az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában. Füzesi Ferenc vezető-edző szerint minden meccsen reális esély van a pontszerzésre.7. oldal

oNlINe

Úton pRiBéK endRévelelkészült a portréfilm pribék endré-ről. A világjáró festő-tanárt évek óta követjük vándorlásaiban, tanítás-ban, alkotásban. okostelefonjával olvassa be a Qr kódot, és nézze meg a filmet!

» folytatás a 3. oldalon

» folytatás a 6. oldalon

vasÚti felÚjítás teljes ÚtzáR mellett máRcius 25–28.

Több napig lesz lezárva a Szentesi úti vasúti átjáró, kerülő utakon lehet közlekedni • fotó: Kecskeméti Krisztina

Szilágyi Csaba tájékoztatott a hulladékgyűjtés új módjáról • fotó: Kecskeméti

Lezárják a vasúti átjárót

Szelektíven hulladékudvarral

Rendkívüli helyzetA rendkívüli téli időjárás megyén-ket is elérte március 14-én éjszaka, s bár közel sem volt olyan veszélyes a helyzet, mint az ország nyugati vidékein, mégis tanácsosabb volt otthon maradni március 15-én. Az intézkedő hatóságoktól és szerve-zetektől összegyűjtöttük, milyen következményekkel járt a váratlan havazás Orosházán és környékén.

Csütörtökön este előbb eső esett, majd átváltott ónos esőbe, s egyszer csak hatalmas pelyhekben kezdett hullani a hó. Ennek köszönhetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. márci-us 14-én 21 órától fokozott készen-létet rendelt el a megye egész terü-letére.

– Hajnali 1 órától a megye négy üzemmérnökségéről összesen 23 géppel és 28 fős személyzettel kezd-tük meg a síkosságmentesítési és hóeltakarítási feladatokat. Békés me-gyében a hétvégén 120 tonna sót és 1,5 tonna kalcium-kloridot (folyé-kony síkosságmentesítő anyag) hasz-náltunk fel. Ebből Orosháza környé-kén 30 tonna só és 1 tonna kalcium klorid fogyott el. A rendelkezésre álló kapacitás elegendő volt ahhoz, hogy az időjárás által okozott téli feladatokat a megadott határidőkön belül elvégezzük.

Melega Krisztiá[email protected]

A MÁV március 25–28. között fel-újítás miatt lezárja a Szentesi úti, laktanya melletti vasúti átjárót. Kerülő utakon lehet majd közle-kedni, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

A Kiskunfélegyháza – Szentes – Orosháza vasútvonalon, Orosháza belterületén, az egykori határőrlak-tanya melletti vasúti átjárót újítja fel a MÁV március végén. A fénysorom-póval biztosított vasúti átjáró átépí-

tése során a vasúti pálya alépítmé-nyét és a síneket is teljesen kicserélik a vízelvezetés biztosításával. Emellett a vasúti átjárót és a mellette lévő út-burkolatot is újra aszfaltozzák.

A munkavégzés érdekében a köz-úton levő vasúti átjárót március 25-én, hétfőn 8 óra és 17 óra között félszélességben lezárják. Hétfőn 17 órától viszont már egyáltalán nem lehet használni az átjárót, mert azt teljes egészében lezárják a munkák miatt. A lezárás március 28. csü-törtök 17 óráig tart. Ez idő alatt a forgalmat elterelik, amit táblákkal

is jeleznek majd. A félszélességű korlátozás ideje alatt „Útszűkület”, „Úton folyó munkák”, „Előzni tilos” és „30” km/h jelzőtáblák lesznek érvényben. A forgalmat a helyszí-nen kihelyezett jelzőtáblákon túl te-relőőrök is segítik. A MÁV illetéke-sétől megtudtuk, hogy az átépítés a vonatközlekedést nem akadályozza.

A lezárás időtartama alatt a vas-úti átjáró mellett 3-5 méter széles-ségű, ideiglenes átjárót létesítenek majd, de ezen csak a tűzoltók, men-tők és rendőrök mehetnek át riasz-tás esetén.

A szelektív hulladékgyűjtés új formája valósul meg hamarosan Orosházán. 2014-ben készülhet el a régi szeméttelepen az ún. hulla-dékudvar, amely a háztartásokban keletkező veszélyes és speciális hulladék átvételét végzi.

Szakképzett személyzet segíti majd az orosházi lakosságot, hogy a keletkezett hulladékot itt elhe-lyezze, a szolgáltatás ingyenes lesz – tudtuk meg Szilágyi Csabától, a Rexterra Kft. ügyvezetőjétől. A cég a létesítmények tervezésével vesz részt a Délkelet-Alföld Regioná-lis Hulladékgazdálkodási Rendszer

Létrehozását Célzó Önkormányza-ti Társulás (DAREH) projektjében, melynek keretében a térségben, így Orosházán is átalakul a szilárdhulla-dék-gazdálkodás.

– A hulladékudvarban különböző szelektív konténerekben helyezhető el a háztartásokban keletkezett hul-ladék kezdve a papírtól az elektroni-kai hulladékon keresztül a veszélyes hulladékig. Külön gyűjtik majd to-vább a fűnyírásokból, lombhulláskor keletkezett zöld hulladékot is – tájé-koztatott az ügyvezető. A térségben négyszázezer embert érint az átala-kuló rendszer, melynek központja Békéscsabán lesz. » folytatás a 2. oldalon

fotó • katasztrófavédelem

orosházi életingyenes közéleti hetilap • 2013. március 22. • XViii. éVfolyam • 12. szám

2. oldal 5. oldalKÖZÉLET

orosházi a kor-mányablak arcaMárk Annamária alapdiplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, majd igazgatásszervezés mesterképzést végzett. két éve ügyfélszolgálati ügyintéző. ország-szerte láthatjuk óriásplakátokon őt a kormányablak reklámarcaként.

magaZin

az eredeti recept alapján Helyi vállalkozókat bemutató soro-zatunkban ezen a héten tóth Bálint vállalkozót, a csíramálé készítőjét mutatjuk be. Az eredeti receptek alapján készülő termék hat család-nak ad munkát a városban. Mind- emellett régi álmát valósítja meg.

8. oldalmoZaiK

Közlekedés gyerekszemmelHétfőn délelőtt díjazták a legügye-sebbeket a 18. alkalommal meg-hirdetett rajzpályázat keretében. több mint 450 alkotást küldtek be az óvodások és általános iskolások orosházáról és a környező telepü-lésekről.

Page 2: 2013/12. szám Orosházi Élet

» folytatás az 1. oldalról

kitekintő

Csorvási disznótoros

Tizedik hagyományőrző disznótoros bemutatóját rendezte a Csorvási Szlovák Önkormányzat. A hagyomá-nyok megőrzését szolgálja a ren-dezvény, melynek keretében olyan tradicionális ételeket is készítettek, mint például a kapusznyika, illetve a brindzás tészta. A Diószegről (Szlo-vákia) érkezett vendégek színjátszói pedig kulturális műsort adtak. m

Orosházi díjak

Szilasi Horváth Tamás és családja bizonyult a legjobbnak március elején a XI. Gádorosi Nemzetközi Disznótoros Napon. A 11. alkalom-mal megrendezett népszerű disznó-toros programra 32 csapat nevezett, köztük több orosházi is. A gasztro-nómiai eseményen értékes ponto-kat jelentett a népi, nemzeti jelleg bemutatása, a feldolgozási technika és természetesen az íz is. Az összetett pontozásos versenyben a győztes Szilasiékat a Csanád-apáca Dohánylevél Hagyományte-remtő Egyesület, harmadikként pedig az Orosházi Kolbászklub követte. A második legszebb asztaldíszítéssel a Stílus Fodrászat Orosháza, a második legfinomabb pálinkával pedig az Orosházi Kolbászklub büszkélkedhet.

Csatornáznak

Nagyszénáson január vége óta építik a szennyvízcsatorna-hálózatot. A tele-pülés történetének egyik legnagyobb beruházását jelentős uniós támo-gatással valósítják meg. A fejlesztés összköltsége nettó 2,3 milliárd forint. A 2014-re tervezett befejezést köve-tően Nagyszénáson 94%-os szenny- víz-csatornázottság valósul meg a jelenlegi 11%-kal szemben. A már meglévő hálózat közel 33 km gerinc-vezetékkel, 21 km bekötővezetékkel, 6 db átemelő szivattyúval és közel 3 km nyomóvezetékkel bővül, összesen 2324 ingatlanról gyűjtik szabályosan össze a házi szennyvizet. A projekt keretében új szennyvíztisztító telepet építenek, a meglevőt kiiktatják az üzemeltetésből. ij

Agrárkamarai helyek

Jövő hét csütörtökön tartja alakuló ülését a megújult Agrárkamara, a bé-kési küldöttekről és tisztségviselőkről már döntöttek. A kamarai voksolás – az átmeneti elnökség közleménye szerint – sikeresen lezajlott, mintegy 15 ezren vettek részt a szavazáson. A megyei küldöttgyűléseket az elmúlt héten tartották. Békésben dr. Kulcsár Lászlót választották a megyei agrárkamara elnökének. Döntöttek az alelnökökről, a kamarai osztályok megyei vezetőiről, és határoztak arról a 15 országos küldöttről is, akik Békést képviselik az országos küldött-gyűlésen.A küldöttek és megyei tisztségviselők sorában több orosházi és térségbeli szakember is helyet kapott – mondta el lapunknak Horváth József, az Oros-háza és Térsége Gazdakör elnöke, aki ugyancsak országos küldött lett.

– Mindenképp pozitív dolognak értékelem, hogy Orosházáról és kör-nyékéről több szakembernek is bizal-mat szavaztak. Országos küldöttnek választották térségünkből Simonka Györgyöt, Uhlár Jánost és Viczián Já-nost. A megyei agrárkamaránál Dénes József lett a szántóföldi növényter-mesztési osztály vezetője, Palai József irányítja az állattenyésztési osztályt, Benkő Lajos az élelmiszer-feldolgo-zási és -kereskedelmi, Kaszai Károly a húsfeldolgozási osztályt, míg az agrárgazdasági szolgáltatási osztály vezetőjének Dominkó Sándort válasz-tották – emelte ki Horváth József.Az új Magyar Agrár-, Élelmiszergaz-dasági és Vidékfejlesztési Kamara március 28-án a Parlament felsőházi termében tartja alakuló ülését, az alapszabály elfogadásával hivatalo-san is létrejön az új köztestület.

taka

új típusú integrált ügyfélszolgálaton. – Azért is szeretem a munkámat,

mert emberekkel foglalkozom, és nem lehet tudni, hogy aznap milyen ügyekkel fogok foglalkozni. Kihívást jelent, nagyon sokat lehet fejlődni szakmailag is. Nem változott az éle-tem a reklámkampány óta, csak any-nyiban, hogy többször felismertek, vagy ismerősök szólnak, hogy az or-szág egy-egy pontján láttak valahol. De a munkámat ez nem befolyásol-ja, ugyanúgy ott ülök az ügyfélkapu-ban, és teszem a dolgom – mesélte lapunknak Márk Annamária.

Országszerte láthatóak ők óriás- és citylight plakátokon, tömegköz-lekedési eszközökön, újságokban. A koncepció az volt, hogy a hirdetése-ken modellek helyett hús-vér ügy-félszolgálati ügyintézők legyenek láthatóak, akik valóban ügyfelekkel foglalkoznak nap mint nap. KM

Apróhirdetés

Március 16-án reggel a Tejkimérőből elvitték a pénztárcámat, személyi irataimmal együtt. Kérem a becsületes megtalálót, hogy legalább személyi irataimat szolgáltassa vissza a polgár-mesteri hivatal portájára.

Újosztáson, a Péter Pál u. 4. szám alatt 1392 m2-es telek eladó. 06 (20) 411-3248

Víztisztító készülék (AMWAY) áron alul eladó. Bontatlan, a már meglévő csaptelepre szerelhető, pult feletti. 06 (30) 422-8984

Március 20-án 12 óra után elveszett egy „Józsi" feliratú, pénzt tartalmazó boríték. Kérem a becsületes megtalá-lót, hogy jutalom ellenében értesítsen a 06 (30) 349-9611-es telefonszámon.

A Kölcsey utcában 4. emeleti, teher-mentes lakás sürgősen eladó. Irányár: 4.6 millió Ft. 06 (70) 946-0602

Két család részére és vállalkozásra is alkalmas ház eladó a Lehel utcán.06 (30) 422-8984

Az Arany János utcában kertes ház eladó. 06 (30) 563-2105

Ide szállítják majd a gyűjtőjárművek a hulladékot, és itt válogatják szét a hasznosítható, illetve nem haszno-sítható anyagokat.

– Ez a technológia igen magas ha-tásfokkal és jó minőségben válogatja szét a hulladékot. Magyarországon nincs még ilyen, de európai szinten is ez lesz az egyik legmodernebb te-lep. A térségben évente 120 ezer ton-nányi hulladékot dolgoz majd fel a telep, 250 gyűjtési nappal kalkulálva ez mintegy 450 tonnát jelent napon-ta – számolt a szakember.

A heti egyszeri kukaürítés meg-marad, újdonság lesz azonban, hogy várhatóan háztartásonként kihelyeznek majd egy 240 literes gyűjtőedényt az újrahasznosítható hulladékok számára. A telephelyre beérkezett hulladékot különböző gépsorokkal feldolgozzák, a nagy tisztaságú, homogén anyagot pedig értékesítik az újrafeldolgozó üze-meknek. Lerakóba csak az anyagá-ban nem újrahasznosítható hulladék kerül.

A cél egy gazdaságos és környezet-tudatos korszerű rendszer kialakítá-sa. Minderre a DAREH pályázati forrásokat nyert, ebből valósítják meg az elképzeléseket Orosházán is.

Melich K.

SzelektívenSzabadságharcosok

Orosházi a kormányablak arca

B. Imre [email protected]

Az 1848-as forradalom és szabad-ságharc orosházi hősi halottainak névsorát pontosíthatják abból a dokumentumból, amelyet az erdé-lyi Körösfőről hoztak Orosházára. A város küldöttsége a Vasvári Pál emlékére állított kopjafánál is ko-szorúzott, a forradalmár vezetése alatt az orosháziakból álló Rákó-czi-szabadcsapat is harcolt.

Dénes György kutatta fel annak a 63 orosházi bevonulónak a nevét, akik Vasvári Pál, a pesti forradalmi ifjúság vezére által irányított négyszázadnyi csapat tagjai voltak. 1849 nyarán, a Bihari-hegységben, a Hideg-Szamos völgyében teljesen megsemmisítette a csapatot az Avram Iancu által ve-zetett román felkelők serege. A Kár-pát-medencében egyedül az erdélyi Körösfőn emlékeznek meg Vasvári Pálról, aki a Nemzeti Múzeum lép-csőiről a Nemzeti dalt szavalta.

Körösfőn Péntek László alpolgár-mester saját háza udvarán alakított ki egy Vasvári Pál-emlékszobát, ahol mind a forradalmárról, mind a ro-mán felkelők által teljesen megsem-misített Rákóczi-szabadcsapat hősi halottairól, mind a végzetes csatáról

hOzzátArtOzókAt keresnek!A Szántó Kovács János Területi Mú-zeum várja azok jelentkezését, akik felmenőik között számon tartanak olyan hozzátartozókat, akik har-coltak a Rákóczi-szabadcsapatban.

Az orosházi delegáció március 15-e alkalmából járt Körösfőn

Márk Annamária 2011. január 3-a óta ügyfélszolgálati ügyintéző • fotó: Kormányhivatal

megemlékeznek. Az erdélyi alpol-gármester azért tevékenykedik, azért szervez évente több eseményt, meg-emlékezést, emléktúrát, hogy Vas-vári Pál kultuszát Erdélyben és Ma-gyarországon életben tartsa – tudtuk meg Zalai Mihály alpolgármestertől.

Városunk ajándékba kapott töb-bek között néhány példányt a „Bölcsőtől a csatatérig” című, Vas-vári Pál életét bemutató könyvből, valamint egy olyan dokumentumot, amely a Vasvári Pál által vezetett „közvitézek” több mint 550 fős listá-

ját tartalmazza, amit a közeljövőben a múzeum munkatársai fel tudnak használni az orosházi hősi halottak névsorának pontosításához.

Az orosházi születésű Márk Anna-mária a „Kormányablak arca”. A közigazgatást és azon belül a kor-mányablakokat népszerűsítő kam-pány február 15-én indult.

Dr. Navracsics Tibor miniszter-elnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt megelő-zően választotta ki Márk Annamá-riát és veszprémi kollégáját, hogy „kormányablak kampányarcként” képviseljék a 29 integrált ügyfél-

szolgálat közel 300 dolgozóját. Márk Annamária Orosházán szü-

letett, Nagyszénáson él, és a Békés Megyei Kormányhivatal kormány-ablakánál dolgozik. Az alapdiplomá-ját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte a Szegedi Tudományegye-tem Állam- és Jogtudományi Karán, a nemzetközi igazgatásszervezés mesterképzést pedig már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végezte el. Egyetemi tanulmányai alatt foglal-

kozott a közigazgatási reformmal, annak szükségességével, külföldi gyakorlatokkal. Jeles minősítésű diplomamunkáját is a járások ki-alakításáról és a kormányablakok működéséről írta. 2010 októberében jelent meg a kormányablak ügyin-tézők részére kiírt legelső pályáza-ta, amelyre beadta jelentkezését. A sikeres felvételi eljárás és a tanfo-lyamot követő vizsga letétele után 2011. január 3-án már ügyfélszolgá-lati ügyintézőként bizonyíthatott az

éV VéGére 300 kOrMánYABLAknáL 2500-FéLe ÜGYet Lehet MAJd intézni

kOrMánYABLAkAz év végére feláll a 300 kormány-ablak, ahol a tervek szerint 2500 ügyet lehet majd elintézni, az egy-ablakos ügyintézés a cél, vagyis hogy minden hatósági ügyet egy helyen lehessen elindítani. Este húsz óráig nyitva tart, tehát mun-kaidő után is lehet ügyet intézni. A hatáskörükbe nem tartozó ügyek-ben is segítenek, így senki nem tá-vozik információ nélkül.

2 2013. március 22. • www.oroscafe.hu/rovat/kozeletközéLet A Rákóczi-szabadcsapatban szolgálók hozzátartozóinak jelentkezését várják | Orosházi a reklámarc

Page 3: 2013/12. szám Orosházi Élet

A posta előtt kezdték meg az aláírásgyűjtést • fotó: Rajki Judit

TesTüleTi ülés ma

Alapítványok, egyesületek, sportklu-bok, városi cégek beszámlója, víz-terhelési díj emelkedése, SZMSZ-mó-dosítás, pályázat focipálya-felújításra és új játszótér építése. Ezek a témák szerepelnek a városi képviselő-testü-let mai ülésén. A testületi tanácsko-zást az oroscafe.hu-n élőben követhe-tik az érdeklődők reggel 9 órától. ván

OrOsházi leTT a TDm

Közgyűlést tartott a Jövő Építők Tu-risztikai Desztinációs Menedzsment Egyesület. Orosháza önkormányzatát Zalai Mihály alpolgármester képvisel-te az egyesületi találkozón. – A március 12-i közgyűlésen, Puszta-ottlakán számunkra fontos döntések születtek. A megállapodásunk szerint ugyanis kértük, hogy a szervezet székhelye kerüljön át Orosházára. Ezt a taggyűlés is elfogadta. Ettől kezdve Gyopárosfürdőre, konkrétan a fürdő címére lesz bejegyezve a TDM szék-helye. A másik döntés az elnökség tagjairól született. Az eddigi egye-sületi elnök ugyanis elfoglaltságaira hivatkozva visszalépett a vezetéstől, így Tóth Renáta ezután alelnökként segíti a szervezet munkáját. A másik alelnök személye változatlan, ezt a pozíciót Ruck Márton, Medgyesegy-háza alpolgármestere tölti be. A TDM vezetésére Dedák Angéla kapott fel-kérést. A turisztikai szakember egy-ben az orosházi turisztikai iroda veze-tője is, már megkezdte munkáját – tá-jékoztatta lapunkat Zalai Mihály. Az alpolgármester véleménye szerint ezekkel a döntésekkel jelentősen erő-södött Orosháza pozíciója a TDM-ben.

munkák a Telepen

Április első felében megkezdődhet-nek az első munkálatok a szennyvíz-tisztító telep bővítése és felújítása keretében. Az orosházi szennyvíz-beruházás fontos mérföldkőhöz érkezett, az érintett hatóságok meg-hívásával elkezdődött a munkaterület átadás-átvételi folyamata. A helyzet sajátos, hiszen a munkálatokat a működő telepen kell végrehajtani, így nagy szerepe lesz a kivitelező és a szolgáltató közötti együttműkö-désnek – hangzott el a városházán tartott megbeszélésen. A lakosság mindebből nem érzékel semmit, a szolgáltatás folyamatos lesz. Szűcs Sándor projektvezető, a KEVIÉP Épí-tőipari és Kereskedelmi Kft. kép-viseletében elmondta: egyrészt a meglévő műtárgyak jelentős részét újítják fel (pl. a biológiai medencék, utóülepítők), másrészt a funkción kí-vüli elemeket bontják le, illetve egy elő-, valamint egy utóülepítőt is építenek. – Jelenleg vízjogi létesítési engedélyre várunk – tájékoztatott a projektvezető –, de addig a kom-posztáló telepre, valamint a bővítési terület irányába vezető út munkála-tait kezdjük. A telep építésére a hatá-ridő 2014. június 30., ezt követően 6 hónap próbaüzem következik. J.

nyiTva a kOmpOszTáló

Március 20-tól nyitva tart a komposz-táló telep. Az Orosházi Városüze-meltetési és Szolgáltató Zrt. tájé-koztatása szerint a telep szerdától vasárnapig 8–17 óráig tart nyitva, hétfőn és kedden, valamint ünnep-napokon zárva lesz. k-

OrOsháza várOs ÖnkOrmányzaTa meghirDeTi

Szociális rászorultság alapján tör-ténő bérbeadásra az • Orosháza, Tas u. 11. III/2. szám alatti 39 m2 alapterületű, 1 szobás összkom-fortos, • Orosháza, Október 6. u. 33–35. I/7. szám alatti 17 m2 alapterületű 1 szobás össz-komfortos lakásait.

A pályázati lapokat a Polgármesteri Hi-vatal 2. emelet 19. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig

8–16 óra, pénteken 8–13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő vala-mennyi pályázat esetében: 2013. április 8., 16 óra.A pályázatok benyújtásának egyéb fel-tételei a Polgármesteri Hivatal hirdető-tábláján elhelyezett felhívásokon meg-tekinthetők.

Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

közlemény

TiszTelT munkálTaTók, TiszTelT álláskeresők!

2013. 03. 01-től újra igénybe vehető az „Első munkahely ga-rancia” elnevezésű, a 25 év alatti pályakezdő fiatal álláskeresők munkaerő-piaci helyzetének javí-tása érdekében indított központi munkaerő-piaci program.

A 25 év alatti pályakezdő fiatal állás-keresők foglalkoztatásához igényelhető támogatás: 6 hónapig a munkabér és szociális hozzájárulási adó 100 százalé-kos megtérítése.

Továbbfoglalkoztatási kötelezettség a támogatási időszak felével megegyező időtartam. A támogatással érintett mun-kavállaló felvétele a 2013. február havi átlagos statisztikai létszámhoz viszonyít-va a munkavállalói létszám növekedését kell, hogy eredményezze.Részletesebb felvilágosításért forduljon a Békés Megyei Kormányhivatal Oroshá-zi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kiren-deltségéhez, 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Telefonszám: (68) 411-519.

közlemény

Egyéb járműveknek szigorúan tilos az áthaladás! A szakemberek két kerülő utat javasolnak. A Rákóczi-telep irányába haladó személyautók és motorok a Gyopárosi út – Fasor utca – Kisvasút utca irányába tud-nak kerülni. A kamionok és teher-autók a város felől, a Mezgénél Sze-ged irányába, a 47-es számú főúton haladva ki kell menjenek az elkerülő út csatlakozásáig, majd ott vissza-fordulva Békéscsaba irányába a 47-es számú elkerülő úton, a szentesi lehajtónál elkanyarodva jutnak ki a

Szentesi útra. Ezek az útvonalak ér-vényesek a másik irányból való köz-lekedésre is.

A menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok útvonala is változik az érintett időszakban. A Körös Vo-lán Zrt. érdeklődésünkre elmondta, a lezárás ideje alatt az autóbuszok a Gyopárosfürdő elágazás helyett, a Laktanya megállóban állnak meg. Az 1A, 1B jelzésű helyi járatok a Főiskola, Laktanya megállókat a rá-kóczitelepi betérés után érintik.

A kerékpárral közlekedőket any-nyiban érinti majd a lezárás, hogy a kerékpárútról a laktanya irányába nem lehet lekanyarodni. Rákóczite-

lep irányába viszont zavartalan lesz a kerékpáros közlekedés a kerékpár-úton.

Lezárják a vasúti... Rossz a jelzőlámpa» folytatás az 1. oldalról

Csatornás panasz Szerdától lehet aláírni

Krisztován [email protected]

Az országos kampány indításá-val egy napon, március 20-án az orosházi akcióval kezdte meg Dél-Békésben a Fidesz választóke-rületi szervezete az aláírásgyűjtést, amellyel a rezsicsökkentés megtar-tását és további folytatását szeret-nék elérni.

A kormányzó párt helyi képvise-lői, a Fidesz Orosházi Csoportjának elnökségi tagjai, aktivistái, a válasz-

tókerületi elnök kérték az oroshá-ziak támogatását szerda délután a Posta előtt. A szolgáltatók még januárban bírósághoz fordultak a rezsicsökkentés ellen fellépve. Mint ismeretes, január 1-jétől a családok terheinek csökkentését célozva a kormány 10 százalékkal levitte a gáz, a villany és a távhő árát. A szolgál-tatók ezt támadták meg. A kormány azonban elszánt abban, hogy további költségcsökkentéseket hajtson vég-re az energiaárak mellett, például a vízdíjakat is bevonva a körbe. Hogy

aláírásT gyűjT a FiDesz a rezsicsÖkkenTés melleTT

a külföldi és a belföldi nyomásnak hathatósan ellen tudjanak állni, a kormánypártiak úgy döntöttek, a családok érdekében tett lépéseket az emberek véleménynyilvánítása mel-lett erősítik tovább. Ezért indították el országosan a „Magyarország nem hagyja magát!” című kampányukat. Céljuk, hogy több százezer aláírással bizonyítsák, a lakosság számára fon-tos dologról van szó.

Az aláírásgyűjtésről kérdeztük dr. Dancsó József polgármestert, aki ott volt a Posta előtti téren, s az oroshá-ziak támogatását kérte.

– Az orosházi emberek számára is fontos, hogy havonta 3-4-5 ezer forint a családi kasszában marad vagy sem, ezért azt gondolom, hogy sokan fogják támogatni a kormány rezsicsökkentő szándékát. Illetve már most azt tapasztalom, akiket megállítottunk, szívesen írták alá az aláírásgyűjtő íveket. Bízom benne, hogy az állampolgári összefogás kel-lő hatással lesz a rezsicsökkentést el-lenzőkre – válaszolta kérdésünkre a városvezető. A kormánypárti képvi-selők hangsúlyozták, hogy a küzde-lem 4 millió magyar háztartás éves szintű több tízezer forintos megta-karításáért folyik. Mint mondták, a Fidesz-kormány 2010 óta több intézkedést vezetett be az energiaá-rak megfékezésére, ezzel próbálták enyhíteni a korábbi szocialista kor-mányok 15-szöri rezsiáremeléseinek terheit.

Az elmúlt hetekben több jelzés ér-kezett szerkesztőségünkbe, hogy a Huba és Könd utca keresztező-désben lévő közlekedési lámpa csúcsidőben is rendre sárgán vil-log. Eleinte pár órán belül mindig megjavították. Azonban múlt hét csütörtök óta ebben a keresztező-désben teljesen sötétek a lámpák. Ennek okáról kérdeztük a Magyar Közút Békés megyei vezetőjét.

– Nem mindennapi technikai hi-bával állunk szemben. Egy beépített biztonsági rendszer működik rosz-szul, ami az alapprogramozást időn-ként felülírja – mondta el Virág Mi-hály. Hangsúlyozta, azért kapcsolták le teljesen a lámpát, nehogy a hibás

automatika miatt olyan jelzést adjon a forgalomban közlekedőknek, ami balesetet eredményezne.

Mivel ezzel a lámpával az utóbbi hetekben elég sok gond volt, meg-kérdeztük, tervezik-e a felújítását? – Az orosházi közlekedési lámpák közül a Huba és a Rákóczi utca ke-reszteződésében lévőt 2011 novem-berében újítottuk fel. A szóban for-gó lámpa felújítása tervben van, az anyagi forrásoktól függ, hogy mikor lesz erre lehetőség – fogalmazott a közutas vezető. Tehát egyelőre várni kell, hogy újra működjön a lámpa. Addig is mindenki fokozott figye-lemmel közlekedjen az érintett ke-reszteződésben! Melega Krisztián

fotó • Melega Krisztián

3A csatornázási munkálatok hiányosságairól panaszkodtak | A lakosság támogatását kéri a Fidesz kÖzéleTwww.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2013. március 22.

Panasszal fordult szerkesztősé-günkhöz egy lakó a csatornázás kapcsán. A Pusztaszeri úton egy újonnan fektetett akna körül egy autó belesüllyedt a sárba, traktor-ral kellett kihúzni.

Az önkormányzat illetékese a helyszínen tájékozódott. Betontör-meléket vittek oda, elsősorban a nyomvonalra, hogy az út járhatóvá tételét biztosítsák. A szóban forgó utcában valóban nehéz a közleke-dés, hiszen földútról van szó, amely a csapadékos időjárás során felázott. A végleges helyreállításig a kivite-lező folyamatosan figyel arra, hogy szinten tartsák.

Az ügy kapcsán megtudtuk, a forgalomtechnikai táblák kihelye-zése terén is hiányosságok vannak a csatornázási munkálatoknál, fel-szólították a kivitelezőt, hogy ezeket pótolja, ill. az újabb szakaszoknál is helyezzék ki a megfelelő táblákat. Az önkormányzat szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a kivitelező az egyes utcákban a munkálatok meg-kezdése előtt időben tájékoztassa a lakókat a mindennapi életvitelüket érintő változásokról. I.J.

Page 4: 2013/12. szám Orosházi Élet

A katolikus óvoda is bemutatkozott német nyelvű műsorával • fotó: Melega Krisztián

Dr. Dancsó József polgármester adta át az emléklapot a tankerület kormánytisztviselőinek az eskü után • fotó: Kecskeméti Krisztina

Az orosházi Korallbogyóban péksüteményekkel bővült a kí-nálat. Hétköznaponként reggel 7 órától várják a vásárlókat.Kakaós és fahéjas csiga, croissant, kenyérlángos, túrósbukta, ízes le-vél, pogácsák – és mindezek adalék-anyag-mentesen minden reggel frissen, ropogósan. A vásárlói igé-nyekhez alkalmazkodtak az újítással az orosházi Korallbogyó zöldség-, gyümölcs-, delikáteszüzletben. A cél, hogy minél szélesebb körben kínálja-nak egészséges termékeket. – A tavaly márciusi nyitás óta elsőd-leges célunk elhozni a minőségi, tartósítószer- és mesterséges ada-

lékanyag-mentes termékeket, a kü-lönlegességeket az orosháziaknak és környékbeli vásárlóinknak. A friss zöldségek, gyümölcsök mellett bio-termékeket, fűszereket, száraztész-tákat, csokoládékat, teákat kínálunk, ettől a héttől pedig friss péksütemé-nyekkel bővültünk, melyekre előren-delést is felveszünk – emelte ki Stad-ler Erik ügyvezető. A Korallbogyóban megtalálja a Cser-pes Sajtműhely termékeit, és egy jó nespressora is várnak mindenkit. Hét-köznapokon már reggel 7 órától nyit-va vannak, úgyhogy munkába vagy iskolába igyekezve látogasson el egy reggelire a Korallbogyóba. (x)

Friss, ropogós, egészséges

Idén Berlin a központi témája a Német Nemzetiségi Önkormány-zat (NNÖ) német nyelv és kultúra hetéhez kapcsolódó programso-rozatának. A Berlini napok ünne-pélyes megnyitóját március 20-án, szerdán tartották a Táncsics gim-názium aulájában.

Az eseményen jelen volt többek között Dieter Uesseler országos szak-tanácsadó, Zentralstelle für das Aus-landsschulwesen (ZfA) – magyaror-

szági koordinátora, és Varga Zoltán országgyűlési képviselő.

Az ünnepségen dr. Abonyi Lajos, az NNÖ első elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hang-súlyozta, kiemelt feladatuk a német nyelv és kultúra ápolása, Orosházán az oktatásra fordítanak különösen nagy figyelmet. Az ünnepségen a katolikus óvoda is bemutatkozott német nyelvű műsorral. Dieter Ues-seler köszöntőjét a német nagykövet

üzenetének tolmácsolásával kezdte, majd a szaktanácsadó szólt az isko-lával évek óta tartó, jól működő kap-csolatról is. A Táncsics gimnázium 11/5. és 6/8. osztályos tanulóinak kulturális programja után Makulá-né Gulicska Valéria igazgató szólt a megjelentekhez. A Berlini napok so-rán általános és középiskolások szá-mára vetélkedőt rendeznek, továbbá vers- és prózamondó versenyt tarta-nak német szerzők műveiből. sgy

Március 24-én különleges zenei él-ményt kínálnak azoknak, akik el-mennek az evangélikus gyülekezet virágvasárnapi fő istentiszteletére, 10 órára. Haydn művét, A Megváltó hét szava a kereszten című darabot az Alföld vonósnégyes adja elő.– A mű ebben a kórus nélküli, hang-szeres formájában keletkezett, mert eredetileg a nagyheti liturgiában, a Bibliában megörökített hét jézu-si mondat, és az ahhoz kapcsolódó meditációk kísérőzenéjeként íródott 1787-ben – tudtuk meg Ördög Endre lelkésztől. – Ebben az évben az evan-gélikus templomban a zeneszerző eredeti elképzelését elevenítjük fel azzal, hogy istentiszteletünkön a passióhoz kacsolódó rövid igei gon-dolatok Haydn zenéjével együtt ké-szítenek fel nagyhétre és húsvétra. bij

4 A tankerület munkatársai ünnepélyes esküt tettek szerdán | Húsvétra készül az evangélikus közösség 2013. március 22. • www.oroscafe.huoktatás • kultúra

Önismereti tréning A Gyermek- és Ifjúsági Önkormány-zat (GYIÖK) önismereti és szemé-lyiségfejlesztési kommunikációs tréninget szervez a 15 és 18 év kö-zötti fiataloknak a Diáktanyán április 11–12-én. A részvétel ingyenes, de előzetesen jelentkezni kell április 4-ig (az űrlap megtalálható a www.ifjusag.oroshaza.hu-n). A cso-port létszáma maximum 15 fő, ezért a jelentkezéseket beérkezési sorrend-ben fogadják el. k

tavaszi szünetAz idei tanév rendje szerint a tavaszi szünet március 28-tól április 2-ig tart. Ennek megfelelően az orosházi isko-lákban a szünet előtti utolsó tanítási nap március 27., a szünet utáni első tanítási nap április 3., szerda. sgy

kórusversenyOrosházán, a művelődési központ-ban rendezik meg az Éneklő Ifjú-ság Békés Megyei Kórusminősítő Versenyt. Március 26-án a házigazdák mellett Gyuláról, Békéscsabáról, Vésztőről és Dévaványáról érkeznek kórusok. Szakértő zsűri mond majd bírálatot. m

székelyFÖldÖn jártakErdélyben turnézott az orosházi Folkográfia. A zenekar március 14-én Székelyudvarhelyen, az Unitárius templomban lépett fel Márkos Ervin meghívására, osztatlan sikert aratott. Másnap a csíkzsögödi közösségi ház-ban tartottak előadást, amely rögtön-zött táncházzá alakult. Szentegyházán zárult a turné, ide a gyermek-filhar-mónia nevében Haáz Sándor hívta meg a Folkográfiát. Az együttes minden vendéglátójának orosházi ajándékot vitt, az önkormányzat és a Merian Foods segítségével. mk

zÖld diákparlamentGyomaendrődön március 12-én rendezték meg az V. Dél-alföldi Zöld Diákparlament ülését a régió ökoiskolái számára. A Táncsics Mihály Közoktatási Intézményt Imre Kitti Natália és Jenei Éva 8/8. osztályos ta-nulók képviselték. A diákok a tudatos papírhasználattal és újrahasznosítási javaslataikkal szólalhattak fel, az általuk készített papírtárgyakból pedig kiállítás nyílt. A diákképviselők határozatot fogadtak el, melyet to-vábbítanak az illetékes minisztérium-nak. Zárásként a résztvevők emlékfát ültettek, és megismerhették a házi újrapapír-készítés fortélyait. -s-

művészeti szemle A Czina iskolában a hagyományok-hoz híven ünnepi iskolagyűléssel és művészeti szemlével köszöntötték március idusát. A 31 produkcióban összesen 164 tanuló lépett színpad-ra. Volt vers- és prózamondás, ének, jelenet, paródia, modern- és nép-tánc, angol nyelven előadott zenés, dalos mesejáték. A művészeti szemle legjobb produkcióit március 22-én gálaműsor keretében mutatják be a szülőknek és érdeklődőknek. esgyé

Curie-versenyek

Veres Bence a városból egyedüliként jutott be a Curie Országos Környe-zetvédelmi és Kémiaverseny végső fordulójába. A Székács evangélikus iskola 9/6. osztályos diákja kémiából versenyez. Bence a négy levelezős forduló és a szegedi területi után is első helyen jutott tovább az országos döntőbe. Az iskola további ered-ményei: a kémia területi fordulóban Kishonti Pál (8/6.) osztályos tanuló az 5. helyet, Németh Dániel (7/6.) a 6. helyet, Dancsó József (7/6.) a 9. helyet szerezte meg. A környezetvédelmi szekcióban a Gombos Panna, Kovács Péter, Dancsó József alkotta 7/6. osztályos csapat a szarvasi területi forduló 5. helyezését szerezte meg. lia-

Berlinről a Táncsicsban

Haydn

Verseny

Kormánytisztviselők esküje

Ünnepélyes esküt tettek a Klebels-berg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerületének munka-társai március 20-án.

A városháza nagytermében tar-tott ünnepségen dr. Dancsó József polgármester köszöntötte az öt kor-mánytisztviselőt és a meghívott ven-dégeket, többek között a járási hi-

vatal vezetőjét, valamint a járáshoz tartozó települések megjelent pol-gármestereit. Az orosházi tankerület igazgatója, Szűts Gézáné elmondta, a tanügyi, jogi, pénzügyi, gazdasági és személyügyi referens korábban, feb-ruár, illetve március elsejével törté-nő munkába állásakor már letette az esküt, most azonban ezt ünnepélyes

keretek között, együtt is megtették. – Azt fogadtuk meg, hogy Ma-

gyarország oktatási rendszerét kép-viseljük, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez a rendszer haté-konyan működjön – mondta el a 27 éve oktatásban dolgozó Fésűné Bá-lint Gizella, aki tanügyi referensként segíti a tankerület munkáját. Mint

ismert, január elsejével központosí-totta az állam az oktatási rendszert. A Klebelsberg Intézményfenntar-tó Központ járásonként működtet egy-egy tankerületet, ezek feladata a fenntartásukba került oktatási intéz-mények ügyeinek intézése. Az oros-házi tankerülethez közel 3000 diák és 320 pedagógus tartozik. melich

A Szegedi Tudományegyetemen rendezték meg március elején a II. Jakucs László Nemzetközi Kö-zépiskolai Földrajzverseny döntőjét. A megmérettetésre még a határon túlról is érkeztek, összesen 135 két-fős csapat nevezett. A Táncsics 9/8-as osztály tanulói, Székely Sándor és Márk Ádám 3. helyezettek lettek, fel-készítőjük Kis János. sgy

Page 5: 2013/12. szám Orosházi Élet

Hegedűs Zsolt festőművész Minden Napok című kiállítása az Amadeus Kávéházban látható.

A Veszíts el egy könyvet! orszá-gos játék 5. születésnapja alkalmából március 22-én Nagy Könyvelhagyó Nap lesz, ennek kapcsán Strand-könyvtár nyílik, és országos játékon lehet részt venni nyereményekért.

Minimóka Bábkuckó zenés, bá-bos foglalkozással várja a legkiseb-beket 4 éves korig és szüleiket. A program március 22-én, pénteken 10 órakor kezdődik a Máltai Játszótéren.

Az Aradi Camera Club kiállítását március 22-én 17 órától nyitják meg a Városi Képtárban.

A Rock Klubban március 22-én megemlékeznek Alvin Lee-ről (Ten Years After együttes) és Peter Banks-ről (Yes együttes).

Jelisztratov Szergej a múzeum vendége március 23-án 11 órától.

Tipegő címen dalos, játékos isten-tisztelet várja a gyermekeket 5 éves korig és családjuk minden tagját március 24-én, vasárnap 10 órától az

evangélikus gyülekezeti házban.

Az Éneklő Ifjúság Kórusminősí-tő versenyt március 26-án 10 órától rendezik a művelődési házban.

Játszóház és húsvéti készülődés a gyermekkönyvtárban március 29-én 14 órától.

Kreatív kézműves játszóház vár-ja a gyerekeket tojásfestéssel márci-us 30-án 15 órától a PMK-ban.

Az Orosházi Moly Galeri követke-ző találkozója március 30-án lesz 17 órától a városi könyvtárban.

Locsolóbált rendez a Nosztalgia Nyugdíjasklub március 30-án 18 órá-tól a Pacsirta utca 8. szám alatt. Bő-vebb infó: 06 (30) 578-4696.

Rokolya Imre amatőr fotós Körö-sök völgyében című kiállítása április 12-ig látható a Városházi Galériában.

II. Orosházi Fotószalon címen a Nicolas Muller Fotóművészeti Mű-hely fotópályázatának díjazott alko-tásai április 21-ig láthatóak a műve-lődési ház színháztermi előterében.

p r o g r a m a j á n l ó

Évfordulós zeneszerzők tiszteletére adtak hangversenyt • fotó: Losonczi

Flender János (Békéscsaba) Ébredés című fotója is látható a tárlaton

A megnyitón beszédet mondott Balázs János, Rózsa Zoltán és prof. dr. Kőnig Frigyes • fotó: Rajki Judit

A park- és élményfürdő május ele-jén nyit, addig több programmal is várják a kikapcsolódni vágyókat.

Fitt-ball torna indul március 22-től péntekenként, 16.30-tól a gyógyászati központ emeletén, 17.30-tól pedig vízi- tornát tartanak gyógymedencében. A fitt-ball olyan mozgásforma, ahol a gyakorlatokat egy labda segítségével végzik, csökkentve a gerincre neheze-dő testsúlyt. Ezzel hosszú távon a ge-rincproblémák kialakulása is megelőz-hető. Mivel ez kismamabarát, számukra is terveznek foglalkozásokat. A tornák ideje alatt az élményfürdő játékkuckójá-ban ingyenes felügyeletet biztosítanak a résztvevők gyermekei számára. Szüle-

tésnapi és névnapi zsúrokat is tartanak pénteki és szombati napokon. Ezeken animátor biztosítása mellett, külön díja-zás ellenében arcfestő bohóc vagy kéz-műves-foglalkozás is igénybe vehető.Március 22-től indul a Strandkönyvtár, a városi könyvtár által biztosított kötete-ket bárki ingyen olvashatja a fürdőben.

A nyári táborozásokhoz a parkerdő nyugati oldalán lévő Erdei Faház Kem-ping ideális helyszín. Négy összkom-fortos és két félkomfortos faház és há-rom komfort nélküli téglaház várja az üdülőket. Gyerekek és szülők részére kedvezményesen, két pedagógus vagy táborvezető számára ingyenesen bizto-sítanak szállást. (x)

Szezon előtti újdonSágok gyopároSfürdőn

5www.oroscafe.hu/rovat/kultura • 2013. március 22. kultúraantropológiai előadást hallgathattak meg a jelenlévők a múzeumban l orosházi fotósok is kaptak díjat

Koponyák a talpunk alól

Fotópályázatból kiállításNövendékek zenéltek

A koponyák sok mindenre vála-szolnak. Megtudhatjuk tőlük, hogy az illető férfi volt vagy nő, öreg, fiatal, melyik rasszhoz tartozott, milyen betegségei és sérülései vol-tak. És igen, túlélhető a koponya-lékelés.

Ismét koponyákkal telt meg a mú-zeum kiállítóterme március 20-án, a rasszizmus elleni világnap alkalmá-ból. A kiállítás ötlete Balázs János fejéből pattant ki, akivel a múzeum már jó ideje együtt dolgozik. A múlt megismerése mindig érdekes, a ki-állítás elsősorban szakmai, az elmé-lyülni vágyóknak tud igazán nagy élményt nyújtani.

A Szegedi Tudományegyetem embertani gyűjteményével lehet ta-lálkozni, amit a Szántó Kovács Já-nos Területi Múzeum gyűjteménye egészít ki, valamint láthatók még a Természettudományi Múzeumból arcrekonstrukciók. A kistérségben talált gyűjtemény mellett kiállítottak még érdekességeket, mint például lékelt, torzított és különböző anató-miai variációkkal rendelkező kopo-nyákat is.

A tárlatot prof. dr. Kőnig Frigyes rektor, tanszékvezető egyetemi ta-nár nyitotta meg, mivel a kiállítás részeként megtekinthető a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia Rajzi és Geometriai Tan-

székének kutatási anyaga, a Perkáta Nyúli-dűlőn feltárt emberi csontma-radványok rajzi feldolgozása.

A megnyitó keretében Balázs Já-nos, az SZTE Embertani Tanszéké-nek PhD-hallgatója előadást tartott arról, honnan lehet megérteni, mit mesélnek nekünk a koponyák. Az anatómiai elváltozásokból mire le-het következtetni, milyen rasszje-gyek ismerhetőek fel a koponyákon. Azt is megtudhattuk, hogy manap-ság tiszta rasszok nincsenek, tehát az évszázadok történelme nyomot hagyott a ma emberein.

A kiállítás április 21-ig tekinthető meg a múzeumban.

Kotroczó M.

Növendékhangversennyel tiszte-legtek az évfordulós zeneszerzők előtt a művészeti iskolások.

A Művészetek Háza emeleti kama-raterme adott otthont a március 18-án rendezett hangversenynek. A nö-vendékek magyar és külföldi szerzők műveit is játszották, a darabok fel-konferálása mellett néhány életrajzi

adatot is hallhattunk, megismertetve munkásságuk nagyságát.

A koncerten fuvolát, csellót, zon-gorát és szaxofont is megszólaltattak a gyerekek, közel húsz műsorszámot adtak elő. Az egyéni előadások mel-lett fuvolatriót, csellóduót és zon-gorán játszott négykezest is hallhat-tunk. km

A Nicolas Muller Camera Club (NMCC) második alkalommal írta ki pályázatát, a beérkezett alkotá-sokból rendezte meg a II. Orosházi Fotószalon tárlatot.

Az országos pályázatra 102 alko-

tó mintegy 500 fotót küldött, ezek közül 43 fotós 60 művét állították ki a művelődési házban. A március 14-én rendezett megnyitón Szendi Rózsa, az NMCC tagja ismertette a pályázat célját.

BarcelonáBól éS aradról iS érkeztek pályamunkák

– Kizárólag olyan képeket kér-tünk, amiket még nem díjaztak, és sehol nem láthatta még a közönség. A célunk, hogy a fiatalokat, a tehet-séges kezdőket megpróbáljuk színre hozni, a közönség elé csalogatni.

Szakmai zsűri bírálta a munkákat,Martin Gábor fotóművész, Palcsek István természetfotós (naturArt) és Török Zsolt fotográfus.

Ifjúsági kategóriában az első és a 2. helyezést is a gádorosi Németh Szilárd nyerte, aki munkáival lenyű-gözte a zsűrit. A 3. helyet az orosházi Hajzlinger Dominika érte el, a szin-tén helybeli Für Henrik különdíjat kapott. A felnőttek között első lett Levendovics György (Szentes), 2. Horváth Katalin (Debrecen), a 3. he-lyen pedig Flender János (Békéscsa-ba) végzett. Bakó Ildikót (Szentes) különdíjban részesítették. kotroczó

Page 6: 2013/12. szám Orosházi Élet

A csíramálé készítőjét mutatjuk be | A téli, zord idő nem tudta megakadályozni az ünneplést

» folytatás az 1. oldalról

civil hírekAz egyesület folytatja

A turisztikában érdekelt vállalkozók segítése, a térség turisztikai vonz-erejének növelése érdekében alakult meg öt éve az Orosháza-Gyopáros-fürdőért Idegenforgalmi Egyesü-let. Ezekért a célokért továbbra is változatlan formában dolgoznak, ám a Tourinform Iroda működtetése, melyet korábban pluszfeladatként felvállaltak, március elsejétől nem az egyesület, hanem a Turisztikai Deszti-náció Menedzsment feladata. – Az idegenforgalmi egyesület elsőd-leges feladata a szállásadók közötti kapcsolattartás, információcsere segí-tése. Ezt folytatjuk tovább a mintegy 30 egyesületi tagunk által befizetett tagdíjból gazdálkodva, együttmű-ködve a TDM-mel – tájékoztatott Nagyné Szöllősi Terézia (képünkön), az idegenforgalmi egyesületi elnöke.

Tavaszvárás

Az előző évekhez hasonlóan tavasz-váró rendezvényre invitálta Barna Já-nosné, a békéssámsoni polgármester az orosházi járás nyugdíjas-szerveze-teinek tagjait. Március 16-án mintegy 270 nyugdíjas töltötte meg a sámsoni sportcsarnokot. Orosházáról 70-en kapcsolódtak ki a helyi Aranyeső Nyugdíjasklub szervezte programon, melyen az egyesületek, klubok adták elő műsorszámaikat – tudtuk meg a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egye-sülete titkárától, Kunos Sándornétól. Volt népdal, szavalat, tánc, nagy sikert aratott a Határőr Nyugdíjasok Őszikék néptánccsoportja, előadá-sukat végigtapsolta a közönség. A finom ebéd után zenekar húzta a talpalávalót. A rendezvény remek alkalmat te-remtett arra, hogy a hétköznapokból kiszakadva jó emlékeket gyűjtsenek, barátokkal találkozzanak a meghí-vottak.

Tótkomlóson huszárfelvonulással ünnepeltek a hóesésben • fotó: Tordai

Az eredeti recept alapjánminőségeT, érTékeT A helyi vállAlkozókTól

Tóth Bálint vállalkozása 13 éve ké-szít és árul a városban csíramálét. Egy álma vált valóra azzal, hogy 2000-ben létrehozhatta üzemét, ahol szeptembertől áprilisig sütik e finom reformédességet.

Tóth Bálint (képünkön) gyerek-korától imádja a csíramálét. A vá-rosban akkor egyedüliként Bikádiné Marika néni sütötte kemencében a csíráztatott búzából készült reform-édességet. 18 évesen ő is úgy döntött, belekezd a sütésébe és árusításába, a terve azonban nem válhatott valóra. 2000 tájékán a sors úgy akarta, hogy Bálint ismét a csíramálé közelébe kerüljön. Ismerősétől, aki felhagyott a csíramálésütéssel, Bálint megvette a szükséges eszközöket, s elkezdte az üzem tervezését.

– Nehéz volt a kezdet. 2000-ben építettük meg az Árpád utcai üze-met, ahol a mai napig is készítjük a csíramálét. Akkor vezették be Ma-gyarországon a HACCP-rendszert, szigorú feltételrendszerrel. Saját tőkéből és a Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól kapott kedvezményes kamatozású kölcsönből indítottam el az üzem működését. De nemcsak a beindításnál, hanem a sütésnél is

voltak nehézségek, így megkerestük Bikádinét, hogy ossza meg velünk az eredeti csíramálé készítésének titkát. A mai napig ezt sütjük, természetes alapanyagokból, hozzáadott cukor és adalékanyag nélkül. Az alapanya-gokat helyi termelőktől szerezzük be. A hagyományápolás mindig is része volt az életemnek, ezért nem kérdés, hogy nálunk kizárólag erede-ti recept alapján készülhet a csíramá-lé – összegzett Tóth Bálint.

A vállalkozás hat családnak biz-tosít megélhetést. A csíramálét szeptembertől áprilisig sütik, de a dolgozókat szezonon kívül is tudják foglalkoztatni. Somodi Gy.

villogóelesett a motoros

Hétfőn kora este, 18 óra körül Oros-házán a Könd utcában elesett egy segédmotoros. A baleset következté-ben a motoros könnyű sérülést szen-vedett. Felmerült az ittasság gyanúja, a történtek körülményeit az orosházi rendőrkapitányság vizsgálja.

Békés megyében a téli útviszonyok-nak megfelelően folyamatosan lehe-tett közlekedni, nem volt rendkívüli esemény, lezárt útszakasz, megkö-zelíthetetlen település – tájékoztat-ta lapunkat Pécsi Norbert Sándor, a Közút szóvivője.

Korántsem biztos, hogy a havas útnak köszönhető-e, de annyi bi-zonyos, hogy a március 15-én 5 óra 10 perckor történt közúti baleset Békéssámson külterületén halálos kimenetelű volt. Egy távolsági busz a vele azonos irányba közlekedő kivi-lágítatlan kerékpárost ütötte el. – Az 56 éves biciklis, helyi férfi olyan sú-lyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette – tájékoztatott dr. Vargáné dr. Szombati Andrea rend-őrségi szóvivő. A baleset körülmé-nyeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. A baleset helyszínén a tűzoltók is közreműködtek. A tót-komlósi önkéntesek és a mezőko-vácsházi hivatásosok emelőpárna se-gítségével mozdították meg a buszt, hogy kiemeljék alóla a holttestet.

A Békés Megyei Katasztrófavé-delmi Igazgatóságon is úgy véle-kedek, hogy közel sem volt olyan rossz a helyzet megyénkben, mint a Dunántúlon. Ennek ellenére me-gyeszerte nagyerőkkel dolgoztak a tűzoltók, 36 műszaki mentéshez ri-asztották őket.

Rendkívüli időjárási helyzet

– A beavatkozók március 14-én és 15-én elsősorban fakidőlésekhez, árokba csúszásokhoz, közúti bal-esetekhez vonultak, egy esetben pe-dig szigetelt felsővezeték szakadt rá egy személygépjárműre. Orosházán március 14-én az esti órákban egy fa dőlt az úttestre, kicsit később ez Székkutason megismétlődött, ám ott leszakított egy villanyvezetéket is. Ezen az éjszakán, a város külterüle-tén, Nagymágocs irányában egy te-hergépjármű pótkocsija csúszott az árokba. Március 15-én, Orosházán egy fa dőlt egy melléképületre, vala-mint egy személygépkocsi csúszott

az árokba – tudtuk meg dr. Nagy Szilvia megyei szóvivőtől. Bár a kör-nyéken élőket nem érintette, a me-gyében mégis nagy jelentősége volt a március 15-i áramkimaradásnak, ami öt településen nehezítette meg az életet, három településen még a vízszolgáltatás is akadozott.

Mindezek mellett március 15-én Békés megyében is ünnepeltek a kö-zösségek, a településeken sorra meg-emlékeztek az 1848-as események-ről. Ugyanakkor országosan arra kérték a rendezvényszervezőket, hogy ne tartsák meg a szabadtéri programokat. Erre a védelmi bizott-

ságoknak kellett felhívni az önkor-mányzatok figyelmét. Mint a Helyi Védelmi Bizottság elnökét Lustyikné dr. Papp Anikó járási vezető kérdez-tük a környékbeli rendezvényekről. Megtudtuk, a védelmi bizottság ré-széről nem volt szükség különösebb intézkedésre. – A nemzeti ünnep rendezvényei négy településen már csütörtök délután lezajlottak. Így öt program maradt péntekre, ezek-nek a többsége azonban zárt he-lyen zajlott. Beavatkozásra nem volt szükség, de folyamatosan figyelem-mel követtük a helyzet alakulását – mondta a járási vezető.

Dél-Békés legnagyobb köztéri rendezvényét mégis Tótkomlóson tartották március 15-én délelőtt. A zárt helyre tervezett ünnepi műsor után a város főutcáján lovas huszár-felvonulást kísértek végig az ünnep-lők a koszorúzás helyszínére.

– Az ötletet erdélyi testvértelepü-lésünkről vettük, ott egyébként nem szokatlan, hogy ilyen tájt is esik a hó. Mi sem ijedtünk meg tőle. A ha-gyományőrző huszárfelvonuláson dr. Garay Rita polgármester mel-lett Simonka György országgyűlési képviselő lovagolt. Mindkettőjüket és valamennyi lovasunkat elismerés illeti – fogalmazott a rendezvény fő szervezője, Varga András önkor-mányzati képviselő.

Krisztován Anna

30 TonnA só, 5 hókoTró, 1 hAlálos bAleseT

6 2013. március 22. • www.oroscafe.humAgAzin

Page 7: 2013/12. szám Orosházi Élet

Április 5-én indul a rájátszás

Az alapszakaszban a Cegléd ellen nyerni tudott az OFKSE, a rájátszásban is komoly párharcok várhatók • fotó: Rajki Judit

Vági [email protected]

A Pécs lesz az első ellenfele a rá-játszásban NB I-es férfi kézilabda-csapatunknak. Füzesi Ferenc ve-zetőedző szerint minden meccsen reális esély van a pontszerzésre.

Április 5-én, 18 órától a Pécs ellen hazai pályán kezdi a rájátszás küz-delmeit az Orosházi FKSE-Linamar NB I-es férfi kézilabdacsapata. Az orosházi együttesnél folyamatosan zajlanak az edzések. Füzesi Ferenc vezetőedzőt kérdeztük a célokról.

– Az alapszakaszt követően gya-korlatilag nem is hagytuk abba az edzéseket, bár a hétvégén volt egy négynapos szünet, ami nagyon jót tett a játékosoknak. Azóta folyama-tosan edzünk, készülünk a rájátszás-ra. A menetrend is elkészült, a Pécs ellen indítunk, jó alkalom lesz arra, hogy revansot vegyünk a legutol-só mérkőzésért. Május végéig tart a rájátszás, a cél egyértelmű: a lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk meg-nyerni. A múlt szezonban nagy si-kerrel vettük a rájátszás küzdelmeit, hatból hat meccset hoztunk, bízunk

a hasonló sikerben ezúttal is. Az alapszakasz eredményei mutatják, hogy ezen csapatok ellen idegenben is nagyon jó eredményeket értünk el, igaz volt hazai botlás is, gondo-lok a Vác elleni találkozóra. Úgy gondolom, minden meccsen reális esélyünk van a pontszerzésre, a győ-zelemre – emelte ki az OFKSE veze-tőedzője, Füzesi Ferenc.

A trénertől megtudtuk, hogy a csapat jó fizikai állapotban van. Goran Dukic küzd komoly sérülés-sel, de bíznak abban, hamar rendbe jön ő is.

Az április 5-i, Pécs elleni hazai meccs 18 órakor kezdődik. Ezt kö-vetően április 10-én, szerdán Bala-tonfüreden lép pályára az Orosházi FKSE. Április 23-án, kedden hattól kerül sor az Orosháza–Vác találko-zóra, majd 26-án a Cegléd ottho-nában küzdenek a pontokért a fiúk. Május 5-én Pécs–Orosháza, 11-én Orosháza–Balatonfüred meccset rendeznek. Május 19-e, vasárnap 18 óra az időpontja a Vác–Orosháza bajnoki párharcnak, május 26-án, 18 órától a ceglédieket fogadja az OFKSE a rájátszás keretében.

Eötvös DPsE szeptembertől az asztalitenisz NB I-ben az orosháziak

Elérte célját az Eötvös DPSE. Két mér-kőzéssel a bajnokság befejezése előtt már megnyerték a bajnokságot. A hétvégén lejátszott mérkőzésen: Hor-tobágy–Orosháza Eötvös 3:15. Győz-tesek: Biedermann Dániel 4, Göndös Gábor 4, Roszik Attila 2, Farkas Rudolf 2, Roszik Bence 1. Biedermann–Roszik A. páros, Göndös–Roszik B. páros.A megyei újoncranglista-versenyen, Szarvason is eredményesen szere-peltek. 2002–2003-as korcsoport: Zsemberi Tamás 1., Farkas Dávid 2. hely. 2000–2001-es kcs.: Varga Balázs 1., Zsemberi Tamás 3. hely. Össze-vont korcsoport: Varga Balázs 3. hely, Zsemberi Tamás 8 között, Farkas Dávid főtábla. Páros: Varga–Zsembe-ri 2. hely.

UtáNPótlás Kézilabda: Kecskeméti NKC (juni-or)–Orosházi NKC (junior) 30:48. Ld.: Szöllősi D. (8), Molnár B., Gregus F. és Kónya K. (6-6).NB II-es női mérkőzés: Orosházi NKC (II)–Gyulai SE 32:34. Ld.: Dancsó D. és Molnár B. (6-6), Gregus F. (5).Labdarúgás: Szolnoki MÁV SE (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 5:0. Szolnoki MÁV SE (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 2:1. Góllövő: Füredi Sz.

Két araNy

Törökszentmiklós adott otthont múlt vasárnap a diák I. korosztály szabad-fogású rangsorversenyének és a diák II. korosztály szabadfogású meghívá-sos megmérettetésének. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub kiváló ered-ményekkel zárt a Jász Plasztik Kupán: Diák I. korosztály: 32 kg Lakatos Angeló V., 35 kg Rácz Richárd III., 46 kg Bojtor Gellért III., 50 kg Szél Anna I., 69 kg Garami Erik III. hely. Diák II.: 29 kg Lakatos Krisztofer I., 32 kg Nagy Ferenc III., Jochim Márk III., Kovács Martin V., 35 kg Reményi Elek III., 38 kg Kunos Botond II., 58 kg Csatlós Martin III. hely. Edzők: Kiss István, ifj. Jeszenszky László. taka

tErEmtájfUtás

Március 24-én, 9 és 13 óra között teremtájfutást rendez az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Sportiskolája Orosháza Város Önkormányzatának támogatásával az Eötvös-csarnokban. A tájfutás több mint egy sportág, szükség van jó irány- és térérzékre. Csak az törhet babérokra, aki a mozgását és gondolatát is folyamatosan kont-rollálja. Minden érdeklődőt várnak, aki szeretné kipróbálni a tájfutást, a legügyesebbek nyereményben is részesülhetnek. Három kategóriában jutalmazzák a versenyzőket (óvodás szülővel, alsó tagozatos tanulók, felsős diákok). Program: 9–10-ig ne-vezés és a pályával ismerkedés, 10-től délig verseny, 12 órától eredményhir-detés. Érdeklődni lehet Marosvölgyiné Rideg Ágnes sportiskola-vezetőnél a 68/411-355-ös telefonszámon.

sPortműsor Labdarúgás II. osztályú utánpótlás-bajnokság: OMTK 1913 ULE–Szeol Mórahalom, Orosháza, március 23., 11:00 (U17), 11:00 (U19).A városi kispályás labdarúgó bajnok-ság mérkőzései- a város kispályáin hétköznap 18 és 21 óra között.

fElhívás aNyaggyűjtésrE

Június 15-én lesz 100 éve, hogy megalakult Orosháza legrégebbi, jelenleg is létező sportszervezete, az Orosházi Munkás Testedző Kör. A sporttörténeti eseményről rendez-vénysorozattal emlékeznek meg.

A megemlékezés részeként olyan ké-pes kiadvány megjelentetését és sport-történeti kiállítás megrendezését ter-vezik, amely bemutatja az OMTK elmúlt 100 évét. Ezekhez várnak olyan doku-mentumokat, tárgyakat, fotókat, ame-lyek méltó módon mutatják be a patinás egyesület történetét (1913–2013).

A gyűjtést Orosháza Város Önkor-mányzata Polgármesteri Hivatala végzi. Az átvett tárgyakról, fényképekről és dokumentumokról átvételi elismervényt adnak. Fontos, hogy minden átadott tárgy, fotó vagy dokumentum mellé megfelelő adatszolgáltatás is történjen. Leadási határidő: 2013. április 30. Helye: Polgármesteri Hivatal, Patyi Gá-bor sportügyintéző. 5900 Orosháza, Sza-badság tér 4–6., I. emelet 18. Érdeklődni lehet: telefonon a (68) 413–022, 151-es melléken, Patyi Gábor-nál, e-mailben: [email protected]

felhívás

Kecskeméti NKSE – Orosházi NKC 29 – 38 (15 – 20) NB I/B-s felnőtt női kézilabda-mérkőzés, Kecske-mét, 120 néző. Vezette: Kiss Cs., Kiss O. Orosházi NKC: FODOR – Elhardt 2, Szász 2, RAFFAI-SUCH 3, Gerzsényi 5, DOMOKOS 7 (2), Ravasz 5 (1). Csere: Kothencz, Te-renyi (kapusok), Fazekas 2, Dan-csó 1, KOVÁCS 5, FARKAS 5, An-tal 1, Fabisz. Edző: Száva Flórián.

A találkozó elején – kisebb megle-petésre – felváltva estek a gólok. Az

első negyedóra után azonban 9-12-nél megléptünk. A kapuban Fodor remekül teljesített, a védéseinek és indításainak köszönhetően a szünet-re ötgólosra növeltük az előnyünket.

A második félidőben aztán jobb lett a védekezés, megtörtük a ven-dégtámadások lendületét, támadás-ban pedig egyre jobb hatékonyság-gal lőttek a lányok kapura. Így a vége magabiztos győzelem lett.

Száva Flórián: – Magabiztos, meg-érdemelt győzelmet arattunk.

Melega K.

A Körös Kupa Békés megyei sakk csapatbajnokság utolsó fordu-lójában szép győzelmet aratott az Orosházi Sakk Egyesület a szarva-siak ellen. OSE – Szarvas 5,5 – 2,5. Győzött: Kiss Balázs (1. t), Oravecz Mátyás (4. t), Szilágyi József (8. t). Döntetlen: Váczi Sándor (2. t), Hatos István (3. t), Tóth Dávid (5. t), Kunos Zoltán (6. t), Leszkó Bence (7. t). Az orosházi csapat mindössze fél pont-tal csúszott le az első helyről, és lett második a megyei bajnokságban.

Ígéretesen szerepeltek az oros-

házi serdülősakkozók a Csongrád megyei felnőtt egyéni értékszám-szerző sakkversenyen, Szegeden. A 20 fős mezőnyben Leszkó Bence 6. helyezést ért el, és a legjobb ifjúsági különdíját is megkapta. Szokolai Ró-bert 12. helyezett és a legjobb 1400 értékszám alatti versenyző lett, Ku-nos Zoltán a 16. helyezést érte el.

Március 24-én, 11 órától a Pacsirta utcai Pártok Házában NB I/B-s csa-patversenyt játszik az Orosházi Sakk Egyesület a Hajdúszoboszló együtte-sével. Várják az érdeklődőket. kv

Újabb győzelem

Orosházi aranyak

Sakk: második hely

Március 9–10-én Münchenben, az Olimpia Park uszodájában 34. alkalommal rendezték meg a Head-Trophy 2013 nemzetközi úszóversenyt, melyre 14 ország 90 egyesületének 900 versenyzője adta le a nevezését.

Az Orosháza Úszó Egyesület négy utánpótláskorú versenyzője indul-hatott a versenyen. Kiss Annamá-ria gyorsúszásban 200 m-en 1., 100 m-en 2. lett. Pillangóúszásban a 200 métert megnyerte, 100-on 2. helyen ért célba. 200 m mellúszásban és 200 m vegyesen is sikerült a 2. helyre beúsznia. Drahota Adrienn a ver-senyen kissé gyengélkedett, ennek ellenére a hátúszás 100 és 200 m-es távján is 3. tudott lenni. 200 m ve-gyesen egyéni csúccsal lett harma-dik. Szabó Ivett egyéni legjobbjait megjavítva gyorsúszásban 100 és 200 m-en, illetve 100 m pillangón 3. lett. A vegyes- és mellúszó szá-

mokban is sikerült pontszerző helyre kerülnie. Komjáti Nelli 200 m mell-úszásban 2. helyen ért célba. 100 m-en a 6. lett, 100 m háton és a gyors-úszó számokban becsülettel helytállt. Schmidt Jenő vezetőedző tanítványai a 90 egyesület versenyében az érem-táblázaton a 18. helyen végeztek. Részletek: www.oroscafe.hu vági

orosházI jUDo sE: ErEDméNyEs hétvégEAz Orosházi Judo SE diák A, B és C korcsoportban szerepelt a szomba-ton Solton megrendezett regionális diákolimpián. Eredmények: Diák „C” korcsoport (2003-as születésűek): 27 kg Pásztor Zea 2., 27 kg Héjja Máté 2., 30 kg Györki Dániel 3., 33 kg Gu-lyás-Szabó István 2. hely. Csapatver-senyben a 4. helyet szerezték meg az

orosházi fiatalok. Diák „B” korcsoport (2002-es születésűek): 29 kg Sárközi Gergő 1., 32 kg Patyi Ákos 1., Pász-tor Levente 3., 50 kg Balogh Bence 2. hely. A csapatverseny 2. helyét nyerte el az Orosházi Judo SE. Diák „A” korcsoport (2001-es születésűek): +66 kg Korcsok Balázs 3. hely. Edzők: Tóth Béla és Patyi Gábor. taka

Az oldalt szerkesztette: Vági Kata

7Regionális diákolimpián remekeltek az Orosházi Judo SE fiataljai | Két aranyat nyertek úszóink Münchenbenwww.oroscafe.hu/rovat/sport • 2013. március 22. sPort

Page 8: 2013/12. szám Orosházi Élet

csatornázásMárcius 25–30 ig:

» A csatornázás keretében a következő utcák érintettek, részleges és teljes útzárakra lehet számolni. Terelések és forgalmi akadályok is lesznek. Lorántffy (Sziget – Park köz közötti szakasz), Dessewffy (Szélső – Kiss Ernő közötti szakasz), Kós Károly, Juhász Gyula, Szőlő krt., Tolnai (északi) – Tolnai (déli) közötti sza-kasz), Nagyhegyi (a Csizmadia u. irányába), Vereczkei (Szabolcs – Já-szai Horváth közötti szakasz), Pusz-taszeri (Martinovics–Teréz közötti szakasz), Teréz (Pusztaszeri – Iglói közötti szakasz ), Nádor (Puszta-szeri – Iglói közötti szakasz), Mar-tinovics (Pusztaszeri – Iglói közötti szakasz), Balassa (Szőlő krt. – Páva közötti szakasz), Jászai Horváth (Horváth Pap – Szőlő krt), Horváth pap (Búzavirág –Jászai Horváth kö-zötti szakasz), Búzavirág ( Horváth Pap – Balassa P. közötti szakasz), Szamos (Szőlő krt. – Horváth P. között), Tinódi (Tinódi Zúg – Szőlő krt. közötti szakasz), Móra Ferenc (Móra Ferenc 46– 65/a számig), Álmos vezér (Nagyhegyi–Móra F. közötti szakasz), Hóvirág, Kis köz, Kupa vezér, (Kis Ernő–Mátyás K. közötti szakasz), Béke, Lachner, Babits, Szélső, Hosszú, Tamási Áron, (Léna–Liszt F. közötti sza-kasz), Dobó, (Tamási Á. –Németh közötti szakasz), Liszt F. (Tamási Á. – Németh közötti szakasz), Virág, Bácska (Kereszt – Alkotmány közötti szakasz), Üvegyári út , Fő utca teljes szakasza, Csorvási út (56. számtól – 66/a számig)

» Rekonstrukció: Gyopár utca, Gyopár u. 1., 3., 5 sz. bérházak érintésével.Tel.: 06 (68) 414-244 105-ös mellék

AnyAkönyvi hírEltávoztak közülünk: Sin Lajos, Demcsák József

étELoSztáSAz Ételosztás Őszinte Szívvel Egye-sület március 23-án, 13 órától Szentetornyán Kulich Ferenc támogatásával, a Mátyás király utca 11. szám előtt osztanak ételt.

GyóGyszertárMárcius 18–24-ig:Csillag Patika (Széchenyi tér 1., tel.: (68) 411-183).Március 25–31-ig:Pingvin Patika (Győri Vilmos tér 1., tel.: (68) 415-815).

telefonszáMokPolgármesteri HivatalTel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001kórházTel.: 06 (68) 411-166Fax: 06 (68) 411-166/480MentőállomásTel.: 06 (68) 411-204; 104rendőrkapitányságTel./fax: 06 (68) 411-344; 107tűzoltóságTel.: 06 (68) 414-244; 105

időjárás

Pénteken eleinte keleten, észak-keleten még kialakulhat csapa-dék, többnyire hó, a Duna-Tisza közének keleti felén havas eső, eső formájában. Ezt követően vasár-napig már szárazabb, ugyanakkor az évszakhoz, az átlaghoz képest hűvösebb időre van kilátás, hajna-lonként fagyni fog, napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet. A hét elején újra változékonyabb időnk lesz.

ovtv-Műsor

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Orosháza képviselő-testületének ülése március 22-én 9 órától élő-ben, ismétlése vasárnap 12 órától.Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénte-ken 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán délelőtt 9 órá-tól. Bencze-show szombaton 21.30 órától. Ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától.

kutyaszorító » Pajti két település között a

tanyavilágban keresett menedéket magának. Napokig egy kapu előtt ült, arra várva, hogy beengedjék. A menhelyen eleinte bizalmat-lan volt, de pár finom falat után boldogan simult a feléje nyúló kézhez. Szófogadó, kedves, vidám kutyussá vált néhány napi foglal-kozás után az egyéves kan kutyus.

» Kutyasétáltató szombatokat szervezünk áprilistól a Szikhát menhelyen, jelentkezni elérhető-ségeinken lehet:www.oroshaziallatvedok.hu

LENNI VAGY NEM LENNI:AZ ITT A KÉRDÉS.

KOPONYÁKVILÁGA

KÉREM, TEGYE LE A KIÁLLÍTÁSI TÁRGYAT!

A K

IRÁ

LYFI

NA

K S

EM S

ZABA

D

DJ

DJ

Gyermekszemmel

Bódi László utolsó útja

Főtér:cserélnek

A Közlekedésbiztonság Gyermek-szemmel rajzpályázatot 18. alka-lommal hirdette meg az Országos Baleset-megelőzési Bizottság. A pályaműveket három kategóriában (óvodás, alsó tagozatos, felső tago-zatos) várták.

Az Orosházi Rendőrkapitányság közigazgatási területéhez tartozó te-lepülésekről a felhívásra több mint 450 alkotás érkezett, melyek közül – a háromtagú zsűri döntése alapján – 106-ot állítottak ki a városi kiállí-táson, a művelődési központban.

– Célunk az volt, hogy játékos formában hívjuk fel a gyermekek figyelmét a közlekedés veszélyeire, a helyes közlekedési magatartásfor-mákra. A pályázat témája a közleke-dés és a közlekedők, így a gyalogos- átkelés, a kerékpározás, a balesetek és a baleset-megelőzés, továbbá e témakörben a rendőrök tevékeny-sége – mondta el Kis Rozália rendőr főhadnagy.

Kategóriánként a legjobb három rajz alkotóját díjazták hétfő délelőtt a városi kiállításon. A legügyeseb-

bek az orosházi rendőrkapitánytól, Czecher Pétertől vehették át ajándé-kaikat.

Óvodások: 1. Farkas Máté (Baj-csy-Zs. utcai óvoda), 2. Jó Eliza (Bé-késsámson), 3. Agócs Gergő (Lehel utcai óvoda). Alsó tagozatosok: 1. Szonda Bettina (Református iskola), 2. Pap Fanni (Nagyszénás), 3. Egri Fanni (Nagyszénás). Felső tagozato-sok: 1. Nagy Richárd (Békéssámson), 2. Szabó Alexandra (Székács iskola), 3. Lakatos Nikolett (Tótkomlós).

vk

pályázAT » 452 alkotás érkezett az orosházi és környékbeli óvo-dákból, általános iskolákból a közlekedésbiztonsági rajzversenyre

A Bajcsy és lehel utcai ovisok is részt vettek a hétfő délelőtti díjkiosztón • fotó: Vági Kata

A Főtér építésének részeként kivál-tották a korábbi köztéri világítást, és új kandeláberek kerültek a térre. Ennek az elektromos munkának a részeként kiveszik a régi villany-oszlopokat is.

A múlt héten a Délvill Kft. szakem-berei a Szent István-szobor mögötti kerékpárútról vettek ki egy fém- és egy betonoszlopot. Először leszed-ték a légkábeleket, majd elvágták a tartóelemeket, és daruval emelték ki a helyéről az oszlopokat. A téren van még olyan oszlop, aminek meg-szűnt a funkciója és kivételre vár. A Rossmann áruház és az Amadeus kávéház közötti részen 3 ilyen faosz-lop áll még, az ezeken lévő kábelek kiváltásra várnak. Amint ez megtör-ténik, ezeket az oszlopokat is kive-szik a helyükről, hiszen megszűnik a funkciójuk. Természetesen az oszlo-pok helyén a KÉSZ Zrt. helyreállítja a díszburkolatot is. MeK

fotó • Melega Krisztián

»Ma vesznek végső búcsút Cipőtől, a Republic frontemberétől. A rajongók is leróhatják tiszteletüket a kistarcsai köztemetőben. Néhányan azonban szűk családi, baráti körben bú-csúztathatják a zenekar-ala-pítót. Mint megtudtuk, Simonka György országy-gyűlési képviselő az együt-testől kapott meghívást a ceremóniára. – Cipőnek nemcsak barátja, de rajon-gója is voltam. Óriási alakja volt a magyar könnyűze-nének. Csakúgy, mint a facebook-oldalamon, most is arra kérek mindenkit, gyújtson egy szál gyertyát Bódi László lelki üdvéért. Nyugodj békében, Cipő! fotó: LikeFest.hu

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László.Felelős szerkesztő: Krisztován Anna. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: [email protected]. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsur Imréné 20/323-7734. Nyomda: Paus-Print Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841OROSHÁZI ÉLET MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ

8 Játékos formában hívták fel a figyelmet a helyes közlekedésre | Lebontják a régi kandelábereket a főtéren 2013. március 22. • www.oroscafe.huMozaik