8
32. alkalommal adták át a dí- jakat. A Békés Megyei Hírlap a hagyományoknak megfe- lelõen most is egy csaknem hetvenfõs (újságírókat, sport- vezetõket, sporttámogatókat magában foglaló) grémiumot kért fel arra, válasszák meg Békés megye legjobb férfi és nõi sportolóját, csapatát, edzõjét, illetve utánpótlás- versenyzõjét. A szavazást ün- nepélyes díjátadó követte, melynek ezúttal Orosháza adott otthont. Hétfõ délután a mûvelõ- dési központban rendezték meg a díjkiosztó ünnepséget és az azt követõ fogadást. Németh Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a város rend- kívül fontosnak tartja a sport támogatását. A rendezvényen különdíjakat adott át Varga Zoltán önkormányzati mi- niszter. A megye sportéleté- ben kimagaslót alkotók a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát vehették át a tárcavezetõtõl. A díjazottak: Mátéfi Esz- ter, a Mondi-Békéscsabai Elõre NKSE edzõje, Keresz- tes István, az OMTK-ULE edzõje, Gregor László, a Bé- késcsabai Lakótelepi SE edzõje, Bogdánffy Csaba, az ASE Orosháza vezetõedzõje, Kováts Tibor, a Békés Megyei Diáksport Tanács titkára, Verasztó Lajos, a Békés Me- gyei Hírlap újságírója. Elis- merõ oklevelet kapott a Bé- kés Megyei Hírlapot kiadó Népújság Kft. ügyvezetõ igazgatója is, amiért felvállal- ták ezt a szép hagyományt. A miniszteri elismerések után következett a hivatalos díjátadó. Jöjjenek a legjob- bak, azaz az év sportolói: 2009 legeredményesebb Bé- kés megyei nõi sportolója: Károlyi Csilla búvárúszó, az Eötvös DPSE Orosháza ver- senyzõje, edzõ: Nemes Béla, Károlyi Frigyes. 2. Böczögõ Dorina tornász (TC Békés- csaba), edzõ: Bereczkiné Ha- rangozó Ildikó, Petrovszki Pál. 3. Márton Anita atléta (Buda-Cash Békéscsabai AC), edzõ: Eperjesi László. Az év Békés megyei férfi sportolója: Szabó László, a Békéscsabai Lakótelepi SE kick-box versenyzõje, edzõ: Gregor László. 2. Kiss Ger- gely birkózó (Orosházi Spar- tacus Birkózó Klub), edzõ: Kiss István. 3. ifj. Gregor László atléta (Buda-Cash Bé- késcsabai AC), edzõ: Tóth Sándor. XV. évfolyam 6. szám INGYENES VÁROSI HETILAP 2010. február 5., péntek O rosházi O rosházi Élet Élet Szalag Szalagos os gimnazisták gimnazisták Lõttek az Lõttek az ér érettséginek ettséginek? Aggódnak Aggódnak a vár a városért osért A l A legszeb egszebb galambok alambok Frizurák rizurák ka kavalkádja alkádja Sport Sport Itth tthon tart on tartot- ták a kupát ták a kupát 2 4 3 5 7 8 Városunkban rendezték meg hétfõ délután Az év sportolója szavazás ünnepélyes díjkiosztóját. Orosházi versenyzõket, edzõket is elismertek, és számos különdíjat vehettek át a Békés megyei sportélet legjobbjai. FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA Or Or osháziak az év sport osháziak az év sport olói között olói között (Folytatás a 8. oldalon) Egyr Egyr e töb e töb ben fáznak ben fáznak Sokaknak okoz gondot Orosházán is a hideg tél. Többeknek nem telik tûzifá- ra, vagy nem bírják fizetni a gázszámlát, ezért fáznak la- kásaikban. Halustyik Éva, a Családsegítõ Szolgálat veze- tõje elmondta, törvényi kö- telezettségükbõl adódóan észlelõ- és jelzõrendszert mûködtetnek, melynek ke- retében háziorvosok, tanya- gondnokok, a házi segítség- nyújtás, a népjóléti és szoci- ális osztály munkatársai és magánszemélyek kísérik fi- gyelemmel a rászoruló csalá- dokat, idõseket, egyedül élõ- ket. Fokozottan érvényes ez a téli idõszakban. Sajnos, gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor közbe kell lépniük. Tavaly több olyan jelzés is érkezett hozzájuk, hogy nincs fûtés a lakásban, így az ott élõnél fokozottan fennáll a kihûlés veszélye. Volt olyan nap, amikor egy- szerre két helyen is azonnal intézkedniük kellett. Elmen- tek az érintettekhez és a probléma súlyosságának megfelelõen avatkoztak be. Egyiküket azonnal kórházba szállították, a másik esetben pedig átmeneti segélyt kér- tek az önkormányzattól, amelybõl tüzelõt vásároltak. Elõfordult már olyan eset is, amikor az egyik gon- dozónõ talált rá a gondo- zottra a hideg lakásban. A Családsegítõ Szolgálat udva- rán keresgélt fát, hogy be tudjon gyújtani. Növekszik azoknak a száma, akik nem- csak a meleget kénytelenek nélkülözni, de éheznek is. A szolgálat munkatársai napi szinten találkoznak ezekkel a problémákkal. Sorra je- lentkeznek náluk az embe- rek, azonban segíteni egy- elõre nem tudnak, mert még nincs kríziskeretük. (Folytatás a 2. oldalon) Búcsú és fejlesztés Jantos Istvánnét (képün- kön) az evangéli- kus iskola élén Fe- hér Bor- bála vált- ja, miután nyugdíjba vonult az intézményt 18 évig vezetõ pedagógus. A hatévenként esedékes kiírást (a törvény is megengedi) fél évvel halasz- tották el, míg a most megbí- zott igazgató megszerezte a szükséges végzettséget a poszt betöltéséhez. Ezzel pár- huzamosan meghirdették az igazgatói pályázatot. – Nyílt titok, hogy a fenntartó (evangélikus egy- házközség), a tantestület és jómagam is az õ személyé- ben gondolkodtunk – vallott lapunknak Jantosné. – Ezért is választottuk ezt a megol- dást, hogy Bori félévkor ve- szi át az irányítást. Van an- nak is bája, hogy a gyerekek körülvesznek ezekben a na- pokban, de érzelmileg bírni kell… – tette hozzá, miután éppen az elsõsök énekkel búcsúzó, ölelésbe belepi- tyergõ csoportjában találtuk meg az irodájában „Ilike né- nit”. – Bizonyos értelemben folytatnom kell egy munkát, amelyet évek óta közösen végzünk. A képviselõk zsebe Február 2-tõl megtekinthetõk a parlamenti képviselõk va- gyonnyilatkozatai az Ország- gyûlés honlapján. A három orosházi honatya is idõben le- adta nyilatkozatát, melyet alább közlünk. Mint a megyei képviselõk többsége esetében tapasztalható, az orosházi po- litikusok anyagi helyzete sem változott jelentõsen a tavalyi- hoz képest. Dr. Dancsó József (Fidesz) Orosházán 610 négyzetméte- res telken 110 négyzetméteres ház (100%, 1997), Orosházán 670 négyzetméteres telken 140 négyzetméteres ház (50%, 2000). Autó: Volkswagen Jetta (vásárlás ideje: 2006). Megta- karítás: 42 millió Ft. Kölcsön: 4,3 millió forint. Fetser János (MSZP) Orosházán 115 négyzetméteres ház (50%, 1986), 4177 négyzet- méteres föld (50%, 1997), 5755 négyzetméter föld (50%, 2000), 13 ezer négyzetméter kert (100%, 1981). Autó: Toyo- ta Avensis, 2007 . Megtakarítás: 12 millió forint. Készpénz 7 millió forint. Tartozás: — Varga Zoltán (MSZP) Orosházán 868 négyzetméte- res telken 120 négyzetméteres családi ház (1979, 50%), Sze- geden 49 négyzetméteres la- kás (50%, 1999). Orosházán 2820 négyzetméteres zárt kert (50% rész, 1992). Autó: Hon- da Accord (2007). Értékpapír: 7 millió forint. Tartozás: — Megtakarítás: — (Folytatás a 4. oldalon) POLITIKAI HIRDETÉS

2010/6. szám Orosházi Élet

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Orosházi Élet

Citation preview

32. alkalommal adták át a dí-jakat. A Békés Megyei Hírlapa hagyományoknak megfe-lelõen most is egy csaknemhetvenfõs (újságírókat, sport-vezetõket, sporttámogatókatmagában foglaló) grémiumotkért fel arra, válasszák megBékés megye legjobb férfi ésnõi sportolóját, csapatát,edzõjét, illetve utánpótlás-versenyzõjét. A szavazást ün-nepélyes díjátadó követte,melynek ezúttal Orosházaadott otthont.

Hétfõ délután a mûvelõ-dési központban rendeztékmeg a díjkiosztó ünnepségetés az azt követõ fogadást.Németh Béla polgármesterköszöntötte a megjelenteket,kiemelve, hogy a város rend-kívül fontosnak tartja a sport

támogatását. A rendezvényenkülöndíjakat adott át VargaZoltán önkormányzati mi-niszter. A megye sportéleté-ben kimagaslót alkotók aMagyar Sportért Emlékéremarany fokozatát vehették át atárcavezetõtõl.

A díjazottak: Mátéfi Esz-ter, a Mondi-BékéscsabaiElõre NKSE edzõje, Keresz-tes István, az OMTK-ULEedzõje, Gregor László, a Bé-késcsabai Lakótelepi SEedzõje, Bogdánffy Csaba, azASE Orosháza vezetõedzõje,Kováts Tibor, a Békés MegyeiDiáksport Tanács titkára,Verasztó Lajos, a Békés Me-gyei Hírlap újságírója. Elis-merõ oklevelet kapott a Bé-kés Megyei Hírlapot kiadóNépújság Kft. ügyvezetõ

igazgatója is, amiért felvállal-ták ezt a szép hagyományt.

A miniszteri elismerésekután következett a hivatalosdíjátadó. Jöjjenek a legjob-bak, azaz az év sportolói:2009 legeredményesebb Bé-kés megyei nõi sportolója:Károlyi Csilla búvárúszó, azEötvös DPSE Orosháza ver-

senyzõje, edzõ: Nemes Béla,Károlyi Frigyes. 2. BöczögõDorina tornász (TC Békés-csaba), edzõ: Bereczkiné Ha-rangozó Ildikó, PetrovszkiPál. 3. Márton Anita atléta(Buda-Cash BékéscsabaiAC), edzõ: Eperjesi László.Az év Békés megyei férfisportolója: Szabó László, a

Békéscsabai Lakótelepi SEkick-box versenyzõje, edzõ:Gregor László. 2. Kiss Ger-gely birkózó (Orosházi Spar-tacus Birkózó Klub), edzõ:Kiss István. 3. ifj. GregorLászló atléta (Buda-Cash Bé-késcsabai AC), edzõ: TóthSándor.

XXVV.. éévvffoollyyaamm 66.. sszzáámm IINNGGYYEENNEESS VVÁÁRROOSSII HHEETTIILLAAPP 22001100.. ffeebbrruuáárr 55..,, ppéénntteekk

OOrosháziOOrosháziÉletÉlet

SzalagSzalagos os gimnazistákgimnazisták

Lõttek azLõttek azérérettséginekettséginek??

Aggódnak Aggódnak a vára városértosért

A lA legszebegszebbbggalambokalambok

FFrizurákrizurákkakavvalkádjaalkádja

SportSportIItthtthon tarton tartoott--ták a kupátták a kupát

2

4

3

5

7

8

Városunkban rendezték meg hétfõ délután Az év sportolójaszavazás ünnepélyes díjkiosztóját. Orosházi versenyzõket,edzõket is elismertek, és számos különdíjat vehettek át a Békésmegyei sportélet legjobbjai.

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

OrOrosháziak az év sportosháziak az év sportolói közöttolói között

(Folytatás a 8. oldalon)

EgyrEgyre töbe többen fáznakben fáznak

Sokaknak okoz gondotOrosházán is a hideg tél.Többeknek nem telik tûzifá-ra, vagy nem bírják fizetni agázszámlát, ezért fáznak la-kásaikban. Halustyik Éva, aCsaládsegítõ Szolgálat veze-tõje elmondta, törvényi kö-

telezettségükbõl adódóanészlelõ- és jelzõrendszertmûködtetnek, melynek ke-retében háziorvosok, tanya-gondnokok, a házi segítség-nyújtás, a népjóléti és szoci-ális osztály munkatársai ésmagánszemélyek kísérik fi-gyelemmel a rászoruló csalá-dokat, idõseket, egyedül élõ-ket. Fokozottan érvényes eza téli idõszakban. Sajnos,gyakran találkoznak olyanesetekkel, amikor közbe kelllépniük. Tavaly több olyanjelzés is érkezett hozzájuk,hogy nincs fûtés a lakásban,így az ott élõnél fokozottanfennáll a kihûlés veszélye.Volt olyan nap, amikor egy-szerre két helyen is azonnalintézkedniük kellett. Elmen-tek az érintettekhez és aprobléma súlyosságának

megfelelõen avatkoztak be.Egyiküket azonnal kórházbaszállították, a másik esetbenpedig átmeneti segélyt kér-tek az önkormányzattól,amelybõl tüzelõt vásároltak.

Elõfordult már olyaneset is, amikor az egyik gon-dozónõ talált rá a gondo-zottra a hideg lakásban. ACsaládsegítõ Szolgálat udva-rán keresgélt fát, hogy betudjon gyújtani. Növekszikazoknak a száma, akik nem-csak a meleget kényteleneknélkülözni, de éheznek is. Aszolgálat munkatársai napiszinten találkoznak ezekkela problémákkal. Sorra je-lentkeznek náluk az embe-rek, azonban segíteni egy-elõre nem tudnak, mert mégnincs kríziskeretük.

(Folytatás a 2. oldalon)

Búcsú ésfejlesztés

J a n t o sIstvánnét(képün-kön) azevangéli-kus iskolaélén Fe-hér Bor-bála vált-

ja, miután nyugdíjba vonultaz intézményt 18 évig vezetõpedagógus. A hatévenkéntesedékes kiírást (a törvény ismegengedi) fél évvel halasz-tották el, míg a most megbí-zott igazgató megszerezte aszükséges végzettséget aposzt betöltéséhez. Ezzel pár-huzamosan meghirdették azigazgatói pályázatot.

– Nyílt titok, hogy afenntartó (evangélikus egy-házközség), a tantestület ésjómagam is az õ személyé-ben gondolkodtunk – vallottlapunknak Jantosné. – Ezértis választottuk ezt a megol-dást, hogy Bori félévkor ve-szi át az irányítást. Van an-nak is bája, hogy a gyerekekkörülvesznek ezekben a na-pokban, de érzelmileg bírnikell… – tette hozzá, miutánéppen az elsõsök énekkelbúcsúzó, ölelésbe belepi-tyergõ csoportjában találtukmeg az irodájában „Ilike né-nit”.

– Bizonyos értelembenfolytatnom kell egy munkát,amelyet évek óta közösenvégzünk.

A képviselõk zsebeFebruár 2-tõl megtekinthetõka parlamenti képviselõk va-gyonnyilatkozatai az Ország-gyûlés honlapján. A háromorosházi honatya is idõben le-adta nyilatkozatát, melyetalább közlünk. Mint a megyeiképviselõk többsége esetébentapasztalható, az orosházi po-litikusok anyagi helyzete semváltozott jelentõsen a tavalyi-hoz képest.

Dr. Dancsó József (Fidesz)

Orosházán 610 négyzetméte-res telken 110 négyzetméteresház (100%, 1997), Orosházán670 négyzetméteres telken140 négyzetméteres ház (50%,2000). Autó: Volkswagen Jetta(vásárlás ideje: 2006). Megta-karítás: 42 millió Ft. Kölcsön:4,3 millió forint.

Fetser János (MSZP)

Orosházán 115 négyzetméteresház (50%, 1986), 4177 négyzet-méteres föld (50%, 1997), 5755négyzetméter föld (50%,2000), 13 ezer négyzetméterkert (100%, 1981). Autó: Toyo-ta Avensis, 2007. Megtakarítás:12 millió forint. Készpénz 7millió forint. Tartozás: —

Varga Zoltán (MSZP)

Orosházán 868 négyzetméte-res telken 120 négyzetméterescsaládi ház (1979, 50%), Sze-geden 49 négyzetméteres la-kás (50%, 1999). Orosházán2820 négyzetméteres zárt kert(50% rész, 1992). Autó: Hon-da Accord (2007). Értékpapír:7 millió forint. Tartozás: —Megtakarítás: —

(Folytatás a 4. oldalon)POLITIKAI HIRDETÉS

2 ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS 2010. február 5., péntek22

AnAnyyakönakönyvi híryvi hírekek

Eltávozott közülünk

Hopka Imréné Kertai Margit (1922)

Németh Béla polgármes-ter: minden hónap elsõhetének keddjén 13–16óráig.

Dr. Dancsó József al-polgármester: minden hó-nap második hetének kedd-jén 13–16 óráig.

Molnár Béla alpolgár-mester: minden hónapharmadik hetének keddjén13–16 óráig.

Hegedûsné dr. HegedûsMária címzetes fõjegyzõ:minden hónap negyedik he-tének keddjén 13–16 óráig.

Fogadóórák

Közérdekûtelefonszámok

Mentõk: 104Tûzoltóság: 105 Rendõrség: 107Segélyhívó: 112

Központi orvosi ügyelet: Orosháza, Könd utca 59. Tel.: 06 (68) 411-200

Hétköznapokon:

16 órától reggel 8 óráig. Hétvégén, illetve munkaszü-neti napokon: egész nap.

Tolvajokat fogtak.Orosházán egy bevásárlóköz-pontból két személy próbáltmeg szeszes italt és szalonnáteltulajdonítani, de a biztonsá-gi õrök tetten érték az elkö-vetõket. A lopással okozottkár mintegy 14 ezer forint.

Rendõrségi

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz KatalinTördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: [email protected]. Lapzárta: szerda12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

PÁRPÁRTHÍRTHÍRA Magyar Kommunista Mun-káspárt orosházi szervezetejelöltbemutatással egybekö-tött szórólaposztást tart feb-ruár 11-én, csütörtökön 10órától a piac területén.

Ételosztás hétvégén.Február 6-án, szombaton Rá-kóczitelepen a Vörös macskasörözõnél, míg február 7-én,vasárnap a Szõlõfürt sörözõ-nél várják meleg teával és egytál étellel az orosháziakat,mindkét napon 13 órától. Aszervezõ: Illyés Gábor és csa-pata

Lõttek az érettséginek?Nem érettségiztethet a fel-nõttoktatás terén a Harruc-kern János Közoktatási Intéz-mény – a szankció az oroshá-zi intézményt nem érinti.

A gyulai székhelyûiskolánál a rendõrség okirat-hamisítás miatt indított nyo-mozást – írja a beol. Tavalynyáron jelezték az OktatásiHivatal részére, hogy valószí-nûleg nincs minden rendben afelnõttoktatás érettségijénél.Vizsgálat indult, aminek ered-ményeképp a hivatal 1 millióforintra büntette az iskolát, ésfeljelentette a Békés MegyeiRendõr-fõkapitányságon ok-irat-hamisítás gyanúja miatt.

Ennek híre eljutott az Ok-tatási és Kulturális Minisztéri-umhoz is, és a miniszter meg-vonta a felnõttoktatást érintõérettségiztetés jogát az intéz-ménytõl. Hiller István egyút-tal fegyelmi eljárást kezdemé-

nyezett az iskola vezetõjévelszemben a fenntartó BékésMegyei Önkormányzatnál. Azönkormányzat jogi képviselõjea beol.hu-nak úgy nyilatko-zott, törvénysértõnek és meg-alapozatlannak tartja a szak-miniszter döntését, ezért meg-támadják.

Megkerestük a Harruckerniskola orosházi intézményénekvezetõjét. Czeglédiné Szappa-nos Anita lapunknak elmond-ta: ez a szankció az orosházitelephelyet nem érinti.

– A felnõttképzés Oroshá-zán a jelenlegi tanévben in-dult, tehát ezek a tanulókmajd csak két év múlva, a2011/2012-es tanévben érett-ségiznek, így a mostani ren-delkezés már nem is érintenéõket. Az iskolában két osztálytindítottunk a felnõttképzés-ben, ahová több mint 50 fõ jár.

m

Tisztelt Ügyfeleink!Az orosházi okmányirodában központilag meghatározottidõben hálózatkarbantartási munkára kerül sor 2010. február8. napján (hétfõ). Ez idõ alatt az ügyintézés esetenként las-sulhat, esetleg idõszakosan leállhat. Türelmüket és megérté-süket köszönjük! Polgármesteri Hivatal Okmányirodája

A Munkáspárt jelöltjeBékés megyehatos számúválasztóke-rü le t ébenGál Ferencindul aMunkáspártszíneiben. A

jelölt szempontjából fontos ki-tétel volt, hogy aktív dolgozóés középkorú legyen. Ez utób-bival a szervezet azt üzeni, té-ves az a megítélés, hogy aMunkáspárt csak az idõsekettömöríti – tudtuk meg Kiss Já-nos kampányfõnöktõl.

A kritériumoknak megfelelõés a jelöltséget magára vállalóGál Ferenc egyszerû munkás-családból származik, és va-gyonõrként dolgozik.

– A rendszerváltás óta fo-lyamatosan a kapitalizmushátrányait tapasztalom. Egypéldát említve: szüleim végig-dolgozták az életüket, nyugdí-jasként most mégis nagyonnehéz helyzetben vannak.Helyre kell állítani a munkabecsületét – fogalmazott Gál,akit családja is támogat elhatá-rozásában. m

Az Orosházi Élet január 22-eiszámában megjelent, SzitóImre és Dominkó Sándor általaláírt nyílt levélre Pleskó Pál(MDF) a következõket reagál-ta: Élõszóban megbeszéltük –barátságunkat megtartottuk.

PlakáthelyPlakáthelyekek

Eldõlt, hogy melyik párt hováragaszthatja plakátját az ön-kormányzat által biztosítotthirdetõfelületeken.

A közeljövõben kikerülõhirdetmények az áprilisi vá-lasztásokra buzdítanak majd.A hatos számú OrszággyûlésiEgyéni Választókerületi Irodavezetõjének általános helyette-se, Kovács György bonyolítot-ta le a sorsolást hétfõn a Pol-gármesteri Hivatalban. Ez asorsolás döntötte el, hogy a je-lölõszervezetek a nyolc egyen-lõ részre osztott hirdetõtáblákmely részére helyezhetik kiplakátjukat.

A sorsoláson hat szervezetvolt jelen, õk a táblákon a kö-

vetkezõ sorrendben ragaszt-hatnak: elsõ – MDF, második– Jobbik, harmadik – üres, ne-gyedik – Fidesz, ötödik – üres,hatodik – MSZP, hetedik –LMP, nyolcadik – Munkás-párt. A fennmaradó helyekre akésõn eszmélõ szervezetek,független jelöltek választásiplakátjai kerülhetnek, ha lesz-nek.

A választási kampány ide-jén a helyi választási iroda ké-résére a hirdetõtáblákat üze-meltetõ VárosüzemeltetésiZrt. magánszemélyek részérenem értékesíti a felületeket.Jövõ hétfõtõl elkezdõdik a ko-pogtatócédulák postázása is.

melich

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

FFelhíváselhívásOrosháza városban a 2010. évi országgyûlési képviselõi vá-lasztásokra – a jelölõszervezetekkel egyetértésben – megha-tározásra kerültek azon hirdetési felületek, ahová a pártok aválasztási plakátokat elhelyezhetik.

Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy ezen kijelölt hirdetõ-felületekre ne kerüljön más hirdetés elhelyezésre.

a Helyi Választási Iroda vezetõje

Jó foJó fogásgásA Kinizsi Horgász Egyesületszombaton tartotta éves köz-gyûlését a mûvelõdési köz-pontban. A város legnagyobbcivil szervezete az elõzõ évetértékelte, a 2010-es év legfon-tosabb feladatait vette számba.A változásokat is ismertették,valamint a jövõ évi tisztújítástkészítették elõ.

– Megyei szinten kimagas-lóan magas a fogásátlag azorosházi vizeken – tudtukmeg dr. Ökrös Ferenctõl, azegyesület vezetõjétõl. – A ho-mokbánya horgásztóba és agyopárosi déli tóba 70-75 má-zsa hal kerül bele éves szinten,ennek jelentõs része a három-nyaras fogható ponty, ezenkí-vül egy-két nyaras foghatóponty, valamint dévérkeszeg,amit a Dunáról hozunk.Emellett jelentõs mennyiségûa süllõ- és a csukaivadék.

Országos mintára rekord-listát állítottak fel, amelyre faj-tától függetlenül a legnagyobbméretû kifogott hallal lehetfelkerülni. Szilágyi János kétkategóriában is az élen végzett1,8 kg-os kárász- és 4 kg felet-ti pontyfogással. Bevallása sze-rint csak szerencse kell, de agyakori pecázás és a sajátostechnika is hozzájárul a siker-hez. A legnagyobb ponty, amittavaly fogtak, 6 kg feletti volt.

imre

Jön a regisztrációs jegyMárciustól a Körös Volán isbevezeti a regisztrációs jegyet.Az ingyenes utazásra jogosul-taknak lesz kötelezõ kiváltani-uk, azaz fõként a 6 éven aluligyermekeket és a 65 év felettiutasokat érinti a kormányren-deletben elõírt új szabályozás.

A díjmentes jegyet a busz-sofõrök adják majd az utazók-nak, Orosházán, a pénztárak-nál ugyanis jelenleg nincs jegy-elõvétel – tudtuk meg RédecsiZoltán személyszállítási veze-tõtõl. A regisztrációs jegyetegészen az utazás végéig megkell õrizni, ellenõrzés során bekell mutatni. Az újdonság csaka helyközi közlekedést érinti,a helyi járatokon nem kell re-gisztrációs jegy. Június végéiglesz úgynevezett türelmi idõ,utána már büntetik a mulasz-tókat, a tervek szerint 500 fo-rint lesz a pótdíj. Azt mondják,az új szabályozással jobban feltudják mérni az utazási igé-nyeket. Adatokat nyújt majd

például a jellemzõ utazási tá-volságokról, vagy éppen acsúcsidõszakokról, így a me-netrendek tervezésénél is se-gítség lehet.

Februártól térségünkben isdrágult az utazás. RédecsiZoltán elmondta, hogy a jegy-árak 15, a bérletek árai 10 szá-zalékkal emelkedtek a helykö-zi közlekedésben a szakmi-nisztérium döntése értelmé-ben. gvk

EgyrEgyre töbe többenben......Ez ugyanis a város költségve-tésének elfogadásától függ. Atapasztalatok azt igazolják,hogy a lakosság egyre jobbanszegényedik Orosházán is.Sokan fordulnak a szolgálat-hoz segítségért, ahol sajnosegyre kevesebb pénzbõl tud-ják támogatni a bajban lévõ-ket.

A szokatlanul hideg idõ-ben nem ritka a fagyásos sé-rülés, illetve a kihûlés. Ahipotermia a szervezet foko-zott mértékû kihûlése, ilyen-kor folyamatosan csökken atesthõmérséklet, majd eljutegy olyan tartományba,ahonnan már nincs visszaút,beavatkozás hiányában ke-ringésmegállással végzõdik– tájékoztatta lapunkat Ko-vács Tibor, az OrosháziMentõállomás állomásveze-tõje. A kihûlés nem csak aszélsõséges hidegben lévõk-re jelent veszélyt, hosszabbtávon akár egy fûtetlen la-kásban is bekövetkezhet atragédia. A fagyás fõként avégrészeket érinti, és általá-ban azok vannak kitéve fa-gyási sérüléseknek, akikhosszabb ideig tartózkodnakmínusz 10-15 fokban. Cél-szerû megfelelõ öltözékben,sapkában, kesztyûben, me-leg kabátban, lábbeliben út-nak indulni a fagyos idõben.

Kovács Tibor elmondta, atél folyamán eddig még fa-gyási sérüléssel nem talál-koztak, kihûlések viszontelõfordulhatnak. Gyakranmás betegség miatt hívják kia mentõket, az orvosi ügye-letet és csak késõbb derül ki,hogy fennállt a kihûlés ve-szélye. A gyermekek és azidõsek fokozottabban van-nak kitéve a szervezet kihû-lésének. Hajlamosító ténye-zõ még a cukorbetegség ésaz alkoholfogyasztás is, hi-szen ez utóbbi csökkenti ahidegérzetet.

A mentõs szakember vé-leménye szerint gyakran nemfigyelünk kellõen egymásra.Földön fekvõ embert nehagyjunk magára se hideg-ben, se máskor, hiszen nembiztos, hogy részeg. – Viszontnagyon sokszor megyünk kiolyan esetekhez, ahol nemszükséges ellátás, mert az ille-tõ a nagy mennyiségû alko-holfogyasztás miatt fekszik aföldön, és aki rátalált, annaképpen csak fel kellett volnasegítenie. Fontos, hogy ezek-ben az esetekben segítsünk,hiszen elõfordulhat, hogyemiatt olyan esetekhez nemtud kimenni a mentõ, aholvalóban szükség volna a se-gítségnyújtásra – hangsúlyoz-ta Kovács Tibor.

Somodi Gyöngyi

(Folytatás az 1. oldalról)

KöltségvetésOrosháza Város Önkor-mányzat Képviselõ-testületefebruár 5-én, pénteken dél-elõtt 9 órától tartja soronkövetkezõ ülését. A mintegy20 nyilvános napirend kö-zött szerepel a város idei éviköltségvetési rendeletterve-zete. Emellett szó lesz a ren-delõintézet és Gyopáros-fürdõ közötti járóbeteg sze-mélyszállítás rendszerénekátalakításáról, a város 2010-es Közfoglalkoztatási Tervé-rõl és a 47. sz. fõút átépítésé-hez szükséges területek biz-tosításáról és az ehhez kap-csolódó kártalanítási ajánla-tok megvizsgálásáról is.

Kábítószerügyek. AKábítószerügyi Egyeztetõ Fó-rum (KEF) február 3-án tar-totta éves tanácskozását a Pol-gármesteri Hivatalban. A kon-ferencián több olyan intéz-mény, szervezet képviselõje je-lent meg, akik foglalkoznakOrosházán a drogprevenció-val, a drogfogyasztók kezelésé-vel és a kínálatcsökkentéssel.

A tanácskozáson résztvevõ szervezetek (önkor-mányzat, rendõrség, egész-ségügyi intézmények, alapít-ványok, egyesületek) 2009. évimunkáját értékelték. A szak-emberek – dr. Dancsó Józsefalpolgármester köszöntõjétkövetõen – beszámoltak eddi-gi tevékenységükrõl, ter-veikrõl. Hangsúlyozták, hogybár városunkban igen kevésérintett van a drogfogyasztástés terjesztést illetõen, mégisszükség van az intézményekegyüttes intézkedéseire ahhoz,hogy fenntartható legyen ez azállapot.

Sz.A.

3KÖZÉLET/VÉLEMÉNY2010. február 5., péntek 33

SorsokMunkám során nagyon sok nehéz sorssal ta-lálkozom. Éhezõ és fázó emberekrõl, hajlék-talanokról, meleg ételért sorban állókról,megnyirbált támogatásokról, kikapcsoltszolgáltatásokról írok. Éppen a napokban

beszélgettem errõl az egyik kollégámmal. Megjegyezte, bizonybírni kell ezt lelkileg is, nem tesz jót az, ha valaki folyamato-san negatív dolgoknak van kitéve. Azt feleltem: bizony nem.

Egy-egy ilyen anyag elkészítése nem könnyû, sem hallgat-ni, sem látni, sem megírni. Akkor miért teszem? – kérdezhetnéaz olvasó. Higgyék el, egyáltalán nem azért, hogy ezen „csám-csogjunk”. Hanem azért, hogy tudjanak róla az emberek (so-kan már érzik is a bõrükön), hisz nem söpörhetjük a szõnyegalá a valóságot. Õk is fontos szereplõi az országnak, csak sor-suk nehezebb. Ezért kell felhívni a figyelmet arra, hogy velükis foglalkozni kell, és bizony a válságnak messze sincs még vé-ge, úgy érzem, csak most tetõzik igazán. Látom ezt a minden-napok során, a megtört, mosolytalan arcokon. Hallom az em-berektõl, akik megállítanak és nem azért, hogy panaszkodja-nak, egyszerûen csak könnyebb nekik, hogy elmondhatják va-lakinek, mi nyomja a szívüket. Én sohasem firtatom, valaki te-het vagy nem tehet arról, hogy nehéz helyzetbe került. Hisz azélet kiszámíthatatlan, a sodrás könnyen elviszi az embertolyan vizekre, amelyre egyáltalán nem vágyott. Viszont nemértem azt, amikor megszólják azokat, akik még a bajaik elle-nére is tudnak örülni, önfeledten mosolyogni, nevetni. Nem-rég az egyik kereskedelmi televízió kedvelt vetélkedõje során isezt tapasztaltam. Az egyik játékos egy-egy jó válaszát olyan ki-törõ örömmel fogadta, ami ritka mai világunkban. A hölgycsak önmagát adta, de a közönségen látszott a megbotránko-zás: „ugyan már, hogy viselkedhet így valaki?”. Bevallom, ele-inte én is meglepõdtem kitörõ lelkesedésén, de a mûsor végé-re bizony jó kedvem lett tõle. Rám ragadt az öröme, pedig –mint a vetélkedõ végén kiderült – neki is voltak és vannakgondjai, s beteljesületlennek tûnõ vágya vált valóra a pénzmegnyerésével. Bízni mindig kell, hinni abban, hogy a sokrossz után egyszer talán jobb lesz és egy kicsit örülni, moso-lyogni a mindennapokban.

Hisz az élet azért szép, még ha olykor nagyon nehéznekis tûnik.

Somodi Gyöngyi

KKezelezeletletlen betegen betegekek??Csaknem 10 ezerrel csökkent agyógykezelések száma Gyo-párosfürdõn egy év alatt. AzOEP keveset fizet, így a fürdõveszteségesen gyógyít, a betegpedig inkább lemond a keze-lésrõl.

A napokban fórumot tar-tott az MSZP, ahol Fetser JánosGyopárosfürdõrõl is közöltadatokat. Ezt sérelmezte a Fi-desz a szerda reggel tartott saj-tótájékoztatón.

– Gyopárosfürdõ mûködé-sét olyan bírálja, aki nem ön-kormányzati képviselõ, nemtisztségviselõje a fürdõnek, ígyérthetetlen, honnan szerezadatokat a fürdõ mûködésérenézve. Ráadásul nyilvánosság-ra hozza az üzleti titkokat ké-pezõ információkat. Értjük,hogy kampány van, az azon-ban elfogadhatatlan, hogy va-laki úgy akarja önmagát elõ-térbe helyezni, hogy a városegyik fontos intézményét hát-

rányba hozza – összegezte vé-leményét Molnár Béla, Oros-háza alpolgármestere (Fidesz),a Gyopárosi-Gyógyfürdõ Zrt.tulajdonosi képviselõje. Hoz-zátette, hogy a Fetser által em-legetett adatok (mely szerint14 ezerrõl 4 ezerre csökkent afinanszírozott kezelések számaa fürdõben) pontatlanok vol-tak. A pontos számokat a für-dõ igazgatója közölte – igaz, akezelések csökkenése ebben azesetben is körülbelül 10 ezer.

– 2009-ben az OEP által fi-nanszírozott kezelések számanálunk 61 ezer 524 volt. Ezpontosan 9 ezer 934-gyel keve-sebb a 2008-ban finanszírozottkezelések számánál. A gondabból adódik, hogy a 2008 de-cemberében megállapított fi-nanszírozási árakat az OEPmég mindig nem vezette be.Tehát a 2006-os tb-támogatás-sal kell számolnunk, ami gyak-ran a kezelések önköltségét

sem fedezi. Ez hazánk mind a166 gyógyfürdõjét hátrányo-san érinti – nyilatkozta BenkõFerenc, Gyopárosfürdõ igazga-tója.

A hazai gyógyfürdõk ér-dekképviselete úgy véli, mu-lasztásos törvénysértésben vanaz egészségügyi tárca, mivelnem hirdeti ki a gyógyfürdõ-szolgáltatások új árait. Azegészségügyi tárca a válsággalindokolja a késlekedést. A ki-esõ bevételeket a fenntartó ön-kormányzatok biztosíthatnák– ha lenne mibõl. Mivel nincs,így a hiányzó részt egy valaki-re lehet terhelni – a betegre. Agyógykezeléseket azonban fõ-ként idõsek, krónikus betegekvennék igénybe, akiknek több-sége nem tudja kifizetni amegnövekedett árakat (egy tízkezelésbõl álló kúra betegreesõ része 5 ezer forint is lehet),ezért inkább lemondanak a ke-zelésekrõl. melich

Éltünk a lehetõségekkel?Lakossági fórumot tartott Bur-ka László, a 12. választókörzetképviselõje január 28-án aCzina iskolában. A programonrészt vett az MSZP két helyiprominense.

Burka László beszámolt akörzetben elért eredmények-rõl. Szólt a Czina iskola felújí-tásáról, a folyamatosan meg-újuló pihenõparkról, a népsze-rû lakótelepi napról, az Ifjúságúti óvoda idén megvalósulófelújításáról és arról is, hogy akörzetben megoldódott a házi-orvosi rendelés. Varga Zoltánönkormányzati miniszter amintegy negyven érdeklõdõelõtt az ország helyzetérõl be-szélt. Hangsúlyozta: az elem-zések azt támasztják alá, hogya korábban hozott megszorítóintézkedések beértek, hisz azország elmozdult a gazdaságimélypontról. Szólt az ellenzékígérgetéseirõl, melyek teljesítésesetén költségvetési hiánytvonhatnak maguk után. – Aki

felelõsségteljesen gondolkodik– vélte a politikus –, az tudja,hogy az ország további fejlõdé-séhez ezt a stabilitást meg kellõrizni. A város fejlõdése Vargaszerint megtorpant, Orosházanem él(t) a lehetõségekkel. Jól-lehet, vannak beruházások –kerékpárút és Eötvös iskolafelújítása –, de ennél jóval többalkalmat elszalasztott a város –fejtette ki.

Fetser János parlamentiképviselõ bírálta a jelenlegi vá-rosvezetést. Mindenképpen lekell váltani õket – hangsúlyoz-ta –, mert alkalmatlanok,hozzá nem értõk, tisztességte-lenek, felélik a város vagyonát.Szerinte a jelenlegi városveze-tésnek sem volt kevesebb pén-ze, mint amikor õk irányítot-ták a várost. Fetser felsoroltaazokat az eseteket, melyek vé-leménye szerint súrolják vagykimerítik a bûncselekmény ka-tegóriáját. A volt polgármestervégül a helyi sajtót bírálta. sgy

Aggódnak a városértBogdánffy Csaba, a képviselõ-testület szocialista frakciójá-nak vezetõje január 29-én,Rákóczitelepen a közösségiházban tartott fórumot, mely-re meghívta Varga Zoltán ön-kormányzati minisztert ésFetser János MSZP-s ország-gyûlési képviselõt. A várospo-litikus bevezetõjében Rá-kóczitelephez való kötõdésé-rõl beszélt, hiszen korábban azEötvös iskola igazgatójaként –melynek tagintézményévé válta rákóczitelepi iskola – mindigis szívén viselte a körzet hely-zetét. Mint mondta, az elõzõciklus alatt indult meg az isko-la fejlõdése, de megújult arákóczitelepi óvoda is. Az ön-kormányzati munkáról szólvakijelentette: ami a városbanfolyik, az 13 ember ámokfutá-sa. Látható fejlõdés nincs,megalapozatlan gazdálkodás,eltûnt milliók, milliárdok, állóberuházások jellemzik Oros-házát – mondta. Bírálta a ke-rékpárutat és szólt arról is,

hogy jelenleg olyan fejleszté-sekre nyújtanak be pályázato-kat, melyeknél az elnyerhetõösszegek egy részét ugyan aberuházásokra fordítanák, deszázmilliók folynának el. Pél-daként említette a kórház 1,6milliárdos pályázatát, melynél100 millió pályázati elõkészí-tésre menne el és 133 milliót aprojekt menedzselésére fordí-tanának. A szocialista frakció-vezetõ az önkormányzati cik-lus még hátralévõ részébennem számít semmi jóra. Mintmondta, az elmúlt négy évalatt csak egy-két szocialistamódosító javaslatot fogadtakel, a többit leszavazta a fide-szes városvezetés. Bogdánffyugyancsak bírálta a helyi saj-tót, amely véleménye szerintteljes egészében kontroll alattvan. Varga Zoltán itt is az or-szágos helyzetrõl szólt, FetserJános pedig a jelenlegi város-vezetésrõl mondta el vélemé-nyét.

esgyé

Felhívás választási kampányrendezvényekkelkapcsolatban

A 2010. április 11-én (esetlegesen április 25-én) megtartandó or-szággyûlésiképviselõ-választásokkal kapcsolatban az alábbi fel-hívást tesszük közzé:A pártoknak és a kampányban résztvevõ egyéni képviselõjelöl-teknek közterület igénybevételével történõ rendezvény (szóró-laposztás, gépjármû igénybevételével történõ hangos hirdetés,felhívás, azaz kampánytevékenység, nagygyûlések megtartása,stb.) vonatkozásában közterület-használati megállapodást kellkötniük az önkormányzattal. A közterület-használat ingyenes,azonban ennek ellenére a megállapodás megkötése szükséges.A közterület-használat megállapodás iránti kérelmüket Oroshá-za Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városgazdálko-dási osztályán (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. III. em. 1. sz.iroda, tel.: 68/413-022/166 mellék) kezdeményezhetik.

Hegedûsné Dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ 6. sz. OEVI irodavezetõje

Fejlõdik Gyopárosfürdõ. Célegyenesbe ért a nagysza-bású gyopárosfürdõi fejlesztés 2,5 éve húzódó pályázata. Szer-dán sajtótájékoztatón jelentette be Molnár Béla, a fürdõ tulaj-donosi képviselõje, hogy hamarosan megindulhat és 2011-re elis készülhet az új, illetve felújított épületeket, több vízfelületet ésszámos új szolgáltatást kínáló beruházás. – Hosszú pályázati,bírálati és döntéshozatali hónapok után jutottunk el a közbe-szereztetési eljáráshoz. A két beérkezett kivitelezõi ajánlat elbí-rálása után áprilisban elkezdõdhet a munka – nyilatkozta. – Akéslekedés miatt a beruházás 1,8 milliárdos összköltsége 17 szá-zalékkal drágult. Ha minden jól megy, 2011 májusára elkészül-het a három részbõl álló fejlesztés. Megújul a régi üvegtetejû, je-lenleg használhatatlan medence, és szép pihenõterekkel bõvül aterület. Kialakítják a 33 és 1/3-os szabványos méretû, 8+2 pá-lyás és két tanmedencés fedett uszodát, valamint a 20 szolgál-tatást kínáló medical wellness részleget. ch

NNe fene fenyyegegesessenek!senek!„Újra lendületben a szocialistafurkósbot” címmel küldött saj-tóközleményt az orosházi Fi-desz nevében Zalai Mihályfrakcióvezetõ, melyben a helyiMSZP lakossági fórumaira re-agált: A fórumokon Varga Zol-tán és kampánycsapata szá-molt be az „eredményekrõl” ésforgatta meg újra a szocialistákkedvenc fegyverét, a „bunkócs-kát”, melyet városunkban csakfurkósbotnak hívnak – írja.Szerinte a szocialisták már so-kadik alkalommal tévesztikmeg az embereket, valótlan ál-lításokkal mérgezik az oroshá-zi közéletet, és elõvették legal-jasabb eszközüket, a fenyege-tést. A fórumon ellentmondás-ba keveredtek az állítások ön-magukkal, hisz elõbb a szocia-lista képviselõ beszámol a kör-

zetet érintõ fejlesztésekrõl,majd a következõ felszólaló aztállítja, megtorpant a város fej-lõdése. A közlemény úgy fo-galmaz: az MSZP-s parlamen-ti képviselõk hallgatnak arról,hogy két év alatt 700 millió fo-rinttal csökkent Orosháza álla-mi támogatása. Felhívja VargaZoltán figyelmét, igenis lehetaz orosházi kerékpárúton köz-lekedni. „Felszólítjuk a helyiMSZP-t és Varga Zoltánt, hogyne alkalmazzák a legaljasabbkampányeszközüket, a fenye-getést, tegyék el a furkósbotot,és ne fordítsák újságírók ellen.Vége annak a korszaknak, hogya helyi sajtó csak egy emberrõlszólt, mint ahogy reményeinkszerint hamarosan vége lesz aGyurcsány-korszaknak is” –zárul a sajtóközlemény.

ÉlÉlen a kórház.en a kórház. Köz-zétették Az év kórháza 2009szavazás végeredményét. Amegyei egészségügyi intézmé-nyek közül ezúttal is az oros-házi kórház érte el a legjobbhelyezést. Október elsejétõldecember végéig értékelhet-tük Magyarország összes álla-milag finanszírozott kórházátés klinikáját a HáziPati-ka.com oldalain. 2009-ben isöt kategóriában – orvos-szak-mai ellátás, ápoló- és szaksze-mélyzet, kórházi infrastruk-túra, ellátás, környezet és tisz-taság –, egytõl ötig terjedõskálán lehetett voksolni.Több mint 3800-an mondtákel véleményüket. Térségünkegészségügyi intézményei kö-zül elõkelõ helyen zárt azorosházi kórház: a 12. lett azösszesített kategóriában. Agyulai Pándy Kálmán Kórházaz 51., a békéscsabai RéthyPál Kórház a 133., a BékésMegyei Pándy Kálmán Kór-ház Tüdõ és RehabilitációsOsztálya pedig a 153. helyenvégzett. -kávé-

Jobbik-pártiroda nyílt

A Jobbik helyi szervezete kam-pányirodát nyitott a vásárcsar-nok fõbejáratával szemben(Könd utca 53–55. szám alatt).

– Egy felajánlásnak kö-szönhetõen nyílt meg az iroda,ahol várjuk a beszélgetni, tájé-kozódni vágyókat hétfõtõlszombatig. A Jobbik a közvet-len politika híve, hiszen a prob-lémákat csak a társadalommalösszefogva lehet megoldani –tudtuk meg Jámbor Nándortól(képünkön középen). A Jobbikországgyûlésiképviselõ-jelöltjeelmondta, a körzetben 25 la-

kossági fórumot tartanak.Orosházán február 13-án VonaGábor, a Jobbik elnöke ismer-teti a párt programját.

– A Jobbik volt az elsõ párt,amely ismertette programját,amely a társadalom legégetõbbproblémáira ad válaszokat –hangsúlyozta a Jobbik-jelölt.Nem közpénzbõl, hanem ta-gok, szimpatizánsok segítségé-vel kampányolnak. Bár nemvégeztek közvélemény-kuta-tást, de a visszajelzésekbõl arrakövetkeztetnek: nõ a párt tá-mogatottsága. c-

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

Hó- és síkosságmentesítésOrosháza Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Vá-rosgazdálkodási osztálya a kialakult zord idõjárási viszonyokravaló tekintettel – az elcsúszásos balesetek bekövetkezésénekmegelõzése érdekében – a tisztelt ingatlantulajdonosok figyel-mébe ajánlja az ingatlanaik elõtt húzódó járdaburkolatok hó-és síkosságmentesítésének elvégzését közegészségügyileg ve-szélytelen anyaggal, vagy a képzõdmények eltávolításával a25/2004. (X. 11.) Ö.r. 5. § 6. bek. foglaltaknak megfelelõen.

4 MINDENNAPJAINK 2010. február 5., péntek444

Segítség a bajbanA krízishelyzetbe került sze-mélyek támogatási kérelmüketaugusztus elseje óta nyújthat-ják be a Polgármesteri HivatalNépjóléti és Szociális Osztá-lyára. Elsõ körben november30-a volt a határidõ, de azótaezt kitolták január 31-re, sõtmég a támogatottak körét iskiszélesítették. A határidõ le-járt, azonban a kormány úgydöntött, hogy ismét meghosz-szabbítja április 30-ig. Azigénybevétel feltételei válto-zatlanok maradtak. A krízistá-mogatás megléte óta 267 ké-relem érkezett a népjóléti ésszociális osztályra – tudtukmeg Dénes Tünde szociálpoli-tikai csoportvezetõtõl. 12 ké-relmet utasítottak el, példáulazért, mert az igénylõ nem2008. szeptember 30-át köve-tõen vesztette el munkahelyét.

Elõfordult több olyan esetis, hogy a vizsgált idõszakbannem csökkent a kérelmezõ jö-vedelme, nyugdíjban részesültvagy nem tudta kétséget kizá-ró módon bizonyítani jogo-sultságát. Novembertõl kiegé-szítették a vonatkozó jogsza-bályt is. Ennek alapján, ha va-laki hivatalosan igazolni tudja,hogy a kérelmében állandóvagy tartózkodási helyekéntmegjelölt lakcímén a villany-

és gázszolgáltatását a szolgál-tató 2008. szeptember 30-átkövetõen kikapcsolta, akkorszintén támogatásért folya-modhat. A statisztikák azt mu-tatják, hogy jelentõs mérték-ben nem növekedett e kiegé-szítés miatt a kérelmezõk szá-ma. Támogatásért leggyakrab-ban a munkahely elvesztésemiatt folyamodtak az embe-rek, de többen a meg-növekedett törlesztõrészletekmiatt kértek segítséget. A szo-ciális osztály információi sze-rint mintegy 255 fõ részesülttámogatásban. Mivel nem ér-tesülnek a nyugdíjfolyósítódöntéseirõl, így a megítélt ösz-szegekrõl nincsenek pontosadataik. (Tudomásuk szerintáltalában 20 és 40 ezer forintközött mozogtak a kapott tá-mogatási összegek.) DénesTünde szerint sokat segít akrízistámogatás a rászoruló-kon. Több esetben a kiutaltösszeg mentette meg a kérel-mezõt attól, hogy kikapcsoljáka különbözõ szolgáltatások-ból, mert a megnövekedett la-káshitel törlesztése vagy amunkahely elvesztése miatt aközüzemi számlák rendszeresfizetését már nem tudta meg-oldani.

Somodi Gy.

Utcai szolgálaUtcai szolgálattA Hajléktalanszállón a téliidõszakban mindig megnõ alakók száma. A fedél nélküli-ek több ellátási formát vehet-nek igénybe. Az éjjeli mene-dékhely ingyenes, 26 ágy állrendelkezésre, jelenleg 90 szá-zalékos kihasználtság mellettmûködik.

Napközben a nappali melege-dõ vehetõ igénybe, mely 36 fé-rõhelyes. Az átmeneti szállón14 ágy áll rendelkezésre, mely-bõl még négy üres – ezért aszolgáltatásért azonban márfizetni kell. Mindemellett mû-ködik a városban utcai szociá-lis munka, mely nem kötelezõfeladat, erre önként pályáztak.A téli idõszakban négy hóna-pon keresztül, hetente háromestén járják a szociális munká-sok Orosházát, és segítik azo-kat, akik az éjszakát az utcántöltik. Az év további részébenpedig – együttmûködési meg-állapodás keretében – a pol-gárõrök kísérik figyelemmel ahajléktalanokat.

Hering Zoltán a hajlékta-lanszálló vezetõje elmondta,az utóbbi idõben tapasztalt hi-deg miatt nem ugrott meg alakók száma, jelenleg még vanhely. Korábban voltak már en-

nél jóval többen is, ilyenkor anappali melegedõbe éjjelretöbb matracot helyeztek el. Atapasztalatok azt mutatják,hogy a nagyon hideg éjszaká-kon elhúzódnak a hajléktala-nok. Akik nem akarnak a szál-lóra beköltözni, azok megta-lálják a különbözõ lakhatásilehetõségeket. Amikor mégnincs ennyire hideg éjjelente,akkor a város különbözõpontjain kialakított búvóhe-lyeken húzódnak meg, melye-ket az utcai szolgálatosok márjól ismernek. Körútjaik soránfelkeresik ezeket a helyeket, ésmeleg teával, takaróval, ruhá-val, élelemmel látják el a haj-léktalanokat. De van nálukgyógyszer, lázcsillapító, köt-szer és vitamin is. Amikor márigen fagyosak az éjszakák, ak-kor inkább az jellemzõ, hogy3-4-en összefognak és kivesz-nek egy kisebb lakást vagy szo-bát albérletbe. Az idei évbenmég nem kellett senkit kór-házba vinni kihûlésveszélyvagy fagyási sérülés miatt, azelmúlt években azonban mártörténtek ilyen esetek. Az ut-cai szolgálat során voltak, aki-ket sikerült rábeszélni arra,hogy a hideg éjszakákat in-kább a szállón töltsék és ne azutcán. esgyé

Dalok a gyerekeknek

A magyar kultúra napja záróprogramja január 26-án zaj-lott a városi könyvtárban.Gyurkó Brigittát ez alkalom-ból kérték fel, hogy állítsonössze a gyerekeknek egy kismûsort. Erre természetesennagyon nagy örömmel mon-dott igent. Eredetileg ovisok-nak, nagycsoportosoknakszánták az elõadást, de aztánkaptak a szervezõk egy tele-fonhívást, hogy az egyik isko-lából 35 elsõs ég a láztól,hogy itt lehessen. Így végülmintegy 100 gyermek vettrészt a közös zenélésben. Aprogram elnevezése „Gyer-mekdalok Gyurkó Brigittá-val”, azonban nemcsak õ, ha-nem párja, Törköly József ésnagyobbik fia, Törköly Már-

ton is fellépett ezen a koradélutánon. Brigi énekelt, va-lamint elektroakusztikus gitá-ron játszott, kedvese szinteti-zátorozott, gyermeke basszus-gitározott, az ovisok és a kis-iskolások pedig együtt éne-keltek velük. Olyan ismert éskedvelt számokat hallhat-tunk, mint a Paff, a bûvössárkány, a Micimackó, a Bó-bita, a Lencsilány vagy a Hajó a kedved, üsd a tenyered.

Ez a koncert egy nagyobb„könyvtárnyitogató” kezde-ményezés elsõ szervezése.Egyre több óvoda jelentkezikaz intézmény által hirdetetteseményekre, ezért szeretné-nek számukra még több szí-nes programot biztosítani.

Sz.A.

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

KiegészítésKiegészítés.. A SzékácsJózsef Evangélikus Óvoda, Ál-talános Iskola és Gimnázium-ban rendezett Kölcsey vers-mondó és népdaléneklési ver-senyen – ez utóbbi kategóriá-ban az 5–6. évfolyamon – elsõlett Bacsur Fanni és MadarászDóra (mindketten a szervezõiskola tanulói).

2010. január 1. napjával módosultak a gépjár-mûvek adásvételével kapcsolatos rendelkezé-sek.Fõbb változások:A 304/2009. (XII.22.) Korm. rendelet módosí-tása miatt az adásvételi szerzõdések kötelezõadattartama megváltozott, több adatra vanszükség, mint azokban a szerzõdésekben, me-lyek jelenleg pl. a nyomtatványboltokban elér-hetõek. Az adásvételi szerzõdés kötelezõ tartal-mi elemei a következõk: a) a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegé-nek meghatározása, b) a jogügylet tárgyát képezõ jármû azonosító-(rendszám alvázszám) és gyártmányadatai, c) a felek személyazonosító adatai (családi ésutóneve, születési helye és ideje, anyja születésicsaládi és utóneve, a személyazonosságát igazo-ló okmány sorszámadata, valamint lakcímada-ta d) jogi személy vagy jogi személyiséggel nemrendelkezõ szervezet megnevezése, képviselõjé-nek adatai, székhelyének címe, cégjegyzék-, il-letõleg nyilvántartási száma, e) a jármûhöz tartozó okmányok (forgalmi en-gedély és törzskönyv) sorszáma, az okmányokátadásának-átvételének ténye, idõpontja, f) a jármûnek a vevõ birtokába kerülési idõ-pontja, g) a jogügylet hatálybalépésének napja,

h) a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét félteljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedé-si igazgatási hatóságnál a tulajdonjog-változáshatálybalépését követõ, jogszabályban megha-tározott határidõn belül, i) a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a be-jelentés nyilvántartásba történõ bejegyzéséhezfûzõdõ joghatásokat, valamint a bejelentés el-maradásának, illetve bejelentési kötelezettségkésedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit.A vevõnek továbbra is 15 nap áll rendelkezésé-re, hogy a gépjármûvet átírassa, viszont az el-adónak 5 munkanapon belül kell az adásvételiszerzõdés egy példányát az Okmányirodábanleadnia.

Az eladónak a gépjármû értékesítése elõtt –amennyiben korábban banki hitel volt a gépjár-mûvön – töröltetnie kell az Okmányirodában azáradékot, mivel ellenkezõ esetben az adásvéte-li szerzõdés nem fogadható el.

A 35/2000. (XI. 30.) BM-rendelet módosí-tása kapcsán történõ változásokról

A tulajdonos (üzembentartó) kérelme alap-ján a jármûnyilvántartásba rögzítésre kerülhetegy telefonszám vagy elektronikus levélcím is.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatosanbármilyen kérdése van, keresse fel az Okmány-irodát, ahol az ügyintézõk a segítségére lesz-nek.

Polgármesteri Hivatal Okmányirodája

Tisztelt jelenlegi és leendõ gépjármû tulajdonosok!

Szalagos gimnazisták. A szalagavatók sorát január 30-án az evangélikus gimnázium in-dította. Két osztályban 51 diák jutott el a nagykorúság küszöbéig, a sokat gyakorolt elsõ báli tán-cig, ami egyben az elsõ legnagyobb megpróbáltatáshoz, az érettségihez vezetõ úton a célegyenestjelzi. Képünkön a közös éneklés pillanata, mielõtt a keringõhöz átöltöznének a fiatalok.

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Búcsú és fejlBúcsú és fejlesztésesztésEnnyiben könnyû a feladat –teszi mérlegre a helyzetet amegbízott igazgató, Fehér Bor-bála. – Ám a következõ félév(a megbízatás július 31-ig szól)mindannyiunk számára meg-mutatja, hogyan mûködik ezIlike nélkül.

IgazgatóhelyetteskéntCsicsely Szilvia tanárnõ segítiaz új vezetõ munkáját (NagynéGyörgyi Szilvia mellett).

Jantos Istvánné 1992 óta,az egykori 2-es iskola egyházifenntartásúvá válása óta igaz-gatta az intézményt, amelymára magában foglalja az óvo-dát, általános iskolát és gimná-ziumot is. A következõ tanévetpedig – a tervek szerint – egyúj szárnnyal kibõvített épület-ben indíthatják, az építésimunkálatok már el is kezdõd-tek. Mintegy 60 millió forin-tot tartalékolt az iskola vezeté-

se az elmúlt közel húsz évben,ebbõl lesz a háromépületesszárny, amelyet függõfolyosóköt össze a régi épülettel az el-sõ emelet magasságában. In-formatikatermek helyezked-nek el a földszinten, az elsõemeleten irodák, a másodikoninformatikai, ill. nyelvi labor-ként használható kisebb ter-mek. A harmadik emeletetmég nem építik be, késõbb akönyvtár költözik oda. Ezzel a

lépéssel a régi szárnyban fel-szabaduló helyiségekben tor-naszobát alakítanak ki az alsó-soknak.

A munkálatokat az IványiÉpítõmester Kft. végzi. Mintmegtudtuk, az iskola nem voltközbeszerzésre kötelezett, detöbb ajánlatot is bekért. Adöntésnél a kedvezõ ajánlatmellett az is szempont volt,hogy orosházi vállalkozó kap-ja a megbízást. BIJ

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

(Folytatás az 1. oldalról)

Az Orosházi Rotary Clubszombaton tartja ötödik jóté-konysági bálját, idén a kór-ház gyermekosztályának a-jánlva fel az adományokbólbefolyt összeget. A szervezetmindig nagy gondot fordít asegítésre, több helyi mûvé-szeti, valamint sérült embe-rekkel foglalkozó csoport él-vezi támogatásukat. A leg-újabb bálra mintegy 140 ven-déget várnak, az est soránfellépnek: A három grácia,Nagy Krisztina énekmûvészés a Fapácák énekstúdió tag-jai. A jó hangulatért a Silverzenekar lesz felelõs.

Rotary-bál

Operett, musical. Azoperett mûfaja hazánkban re-neszánszát éli, képviselõit min-denhol hatalmas lelkesedésselfogadják. Pénteken napjainklegmeghatározóbb operettszí-nészei érkeznek Orosházára. APetõfi Mûvelõdési Központszínpadán láthatjuk majd Kalo-csai Zsuzsát, a Budapesti Ope-rettszínház primadonnáját, Va-dász Zsoltot, a Nagymezõ utcaiteátrum bonvivánját. FellépBódi Barbara ifjú szubrett,Peller Károly, az Operettszín-ház vezetõ táncos-komikusa.Sztárvendég lesz Oszvald Mari-ka, aki mindig elvarázsolja aközönséget. Közremûködik aváci Jeszenszky Produkció tánc-kara. cz

5OKTATÁS, KULTÚRA2010. február 5., péntek 5

Orosházi Állat- és Természetvédõ Közhasznú Egyesület

Védeni a védtelent – ez az eszme vezette az egye-sületet akkor, amikor 2000 nyarán megalakultak.Elsõdleges céljuk a kóbor állatok elhelyezése és új

gazdákhoz juttatása. Tevékenységüknek köszönhe-tõen több száz kutya marad életben, hiszen korábban a helyiképviselõ-testület vonatkozó rendeletének végrehajtásával éven-te közel 500 eb életét oltották ki a városban. Elsõdleges felada-tuk az orosházi kutyamenhely mûködtetése, ahol gondozzák azelhelyezett négylábúakat, és igyekeznek számukra új gazdát ke-resni. Alkalmat teremtenek arra is, hogy a gyermekek számára le-hetõvé tegyék az állatokkal való bánásmód európai szemléleté-nek kialakítását, melyre nagyszerû terep a város keleti részén, aDózsa György utca folytatásánál található szikháti menhely. Azegyesület szívesen fogad minden támogatást, hogy továbbra istudjanak segíteni az elhagyatott, beteg, számkivetett állatokon.Kisszámú, de annál lelkesebb egyesületükbe szeretettel várják ahasonló gondolkodású aktív tagok jelentkezését!

Az állatvédelmi törvény értelmében, aki kiteszi és magárahagyja háziállatát, az bûncselekményt követ el!

Elérhetõség: www.oroshaziallatvedok.hu, e-mail: [email protected], telefon: örökbefogadás: +36 (70)619-2307, állatkínzás bejelentése: +36 (70) 619-2305, általánosinformáció: +36 (70) 619-2308.

Civil szervezetek

A legszebb galambokAz Orosházi Galamb- és Kisál-lattenyésztõ Egyesület éves ki-állításának – amely január 29-tõl 31-ig tartott – a Har-ruckern János Közoktatási In-tézmény adott helyet. A ren-dezvény egyben verseny isvolt, ahol kiderült, hogy az el-múlt egy évben mennyit fejlõ-dött vagy esetleg stagnált a te-nyésztés a különbözõ fajtákesetében – tudtuk meg KérdõLajostól, az egyesület elnöké-tõl, aki 1975 óta, tehát már 35éve szervezi ezt a kiállítást.

Idén 73-an neveztek amegmérettetésre, azonban en-nél sokkal többen, közel 300-an tekintették meg a madara-kat. Négy csoportban, a röp-galambok, a díszgalambok, ahaszongalambok és a nagytes-tû galambok kategóriákbanértékelt a zsûri. A bírálás egyúgynevezett fajtaleíró könyvalapján történik. Minden ka-tegóriában van fajtagyõztes,ami itt helyben a legmagasabbminõsítést jelenti. A többi ga-lamb kiváló, igen jó vagy jó

minõsítést kap. Idén a megmé-rettetés a Floszberger István-emlékkiállítás nevet kapta. Ko-vács László, az egyesület tagjamesélt a névadóról, aki alapítótag és a galambász társadalomáltal jól ismert, elismert te-nyésztõ volt. (2009-ben hunytel). – Úgy gondolom, hogy az

idõsebb nemzedék emlékétmeg kell õrizni, ezért létrehoz-tuk a Floszberger István-em-lékdíjat, amit idén Kérdõ La-jos, az egyesület elnöke kap.Jövõre odaítéljük a Floszber-ger István-vándordíjat is, me-lyet minden évben az a te-nyésztõ kap, akinek hat ga-lambja a legnagyobb pontszá-mot éri el. Sz.A.

József Attila mini PC-n. Értékközvetítõ és Képességfejlesz-tõ Program szerint tanul a 8. a osztály a József Attila iskolában.A napokban a magyaróra témája az iskola névadójának életút-ja. József Attiláról ebben az osztályban mini PC-k segítségéveltanulhatnak a diákok. A PC-ket az Európai Unió által támoga-tott HEFOP 3.1.3 pályázaton nyerte az iskola – tudtuk megVíghné Pintér Lilla igazgatótól

A fürdõ az egészségért Bõvült Gyopárosfürdõ szol-gáltatásainak száma – csontsû-rûséget is mérethetnek a fürdõvendégei. Csontritkulással ak-kor számolhatunk, ha szerve-zetünkbe nem jut elegendõkalcium, s ezért a hiányzómennyiség a csontokból vonó-dik ki. Addig nincs baj, amígvissza tud épülni, de sajnos, 40éves kor felett ez gyakorlatilaglehetetlen. Ezért érdemes idõ-rõl idõre szûrésre járni. Mos-tantól erre már Gyopárosfür-dõn is van lehetõség egy cégfelajánlásának köszönhetõen.

– Egy gyógyszergyártó cégajánlotta fel a csontsûrûség-mérõ készüléket. A hasznosdiagnosztikai eszközzel reggel8 és délután 4 óra között mé-rethetik meg vendégeink acsonttömegüket, szakképzettkollégánk segítségével. A szol-

gáltatás ingyenes – tudtukmeg Benkõ Ferenctõl, aGyopárosfürdõ Zrt. igazgató-jától. A szombaton tartottegészségnapon ezt az eszköztis kipróbálhatták az érdeklõ-dõk. E lehetõség mellett tájé-kozódhattak a derékfájásról ésa fájdalom enyhítésének több-féle módjáról is. Kapcsolódóprogramként vércukor- és vér-nyomásmérés, gerinctorna,sminktanácsadás és fürdõzésvárta a Gyopárosfürdõre kilá-togatókat. A fürdõvezetés ter-vei szerint rendszeres idõkö-zönként, egy-egy sokakatérintõ témát körbejárva tarta-nak majd egészségnapokat. Atavalyi évhez hasonlóan idénis lehet korcsolyázni Oroshá-za-Gyopárosfürdõn, a befa-gyott tómedence jegén.

mkk

Pirosban A Nõkért. Ma már a férfiak mellett a legtöbb nõis szív- és érbetegségek következtében fejezi be az életét – hívjafel a figyelmet a szomorú tényre az Amerikai Szív Szövetség ésa Szív Világszövetség nemzetközi kezdeményezése, a Pirosban ANõkért (PAN) mozgalom. Magyarországon a Központi Statisz-tikai Hivatal adatai szerint a nõk halálozásának 57%-át a szív-és érbetegségek okozzák. A PAN-mozgalom a társadalom figyel-mét hívja fel a szív- és érrendszeri betegségek nõket (és férfia-kat) érintõ veszélyeire. Aki egyetért a hölgyek szívének védelmé-vel kapcsolatos mozgalom üzenetével, jelezze azzal, hogy febru-ár 6-án pirosba öltözik, vagy visel valami piros öltözéket (ruhát,nyakkendõt, sálat stb.).

Élni, mint hal a vízben…A márciustól hatályos kormányrendelet szerint tilos lesz gömb alakú akváriumban halat, kerek ka-litkában madarat tartani, mert ezekben nincs tájékozódási pont, sem búvóhely, szerencsétleneknekígy állandóan körbe-körbe kell úszkálniuk vagy repkedniük. A rendelet célja, hogy jobb életkörül-ményeket teremtsenek a háziállatoknak és védjék a Kárpát-medence növény- és állatvilágát.Szollár Domokos szerint már hét éve is próbáltak errõl jogszabályt alkotni, de csak mostanra sike-rült. Ettõl kissé megnyugodva álomra szenderültem, hiszen derék kormányunk nyolc évébõl végretudjuk, mire ment el hét. A maradék egyre sem kellett sokat várnom…Zsúfolásig megtelt a Parlament Vadászterme azon a sajtótájékoztatón, amelyet a kormány az ál-lampolgárok tartását szabályozó új rendeletrõl tartott. A jogszabály célja, hogy jobb életkörülmé-nyeket teremtsenek az állampolgároknak és védjék a Kárpát-medence állampolgár-világát. Tiloslesz az állampolgárokat olyan országban tartani, ahol nincs tájékozódási pont, nincs búvóhely,ahol hiába ugrálnak körbe-körbe, nem jutnak egyrõl a kettõre. Az állampolgárokat úgy kell tarta-ni, hogy egymás és az állatok egészségét, biztonságát ne tudják veszélyeztetni. A miniszterelnök sze-rint attól nem kell tartani, hogy bírságolni kezdenek a hatóságok. A rendelkezés inkább csak arravaló, hogyha a kormány állampolgárokat tart, meg tudja nézni, hogy mi is az a minimális igény,amit számukra biztosítani kell. A kormányrendelet szerint az állampolgárt láncon is lehet tartani,de minimum 10 négyzetméternyi helyet akkor is biztosítani kell számára. Az agresszív állampol-gárok ne láthassák egymást vagy önmaguk tükörképét, de távol kell tartani õket a Kossuth tértõlis, hiszen akkor nemcsak egymásra vagy önmagukra, de akár a kormányra is veszélyesek lehetnek. Ez olyan rémisztõen hangzott, hogy rögtön felébredtem. Törvénytisztelõ állampolgárként a gömbalakú akváriumban úszkáló két harcos halamat áttelepítettem egy-egy szögletes üvegbe, mire azegyik aranyhallá változva közölte, hogy három kívánságom teljesíti. Mivel nekem, mint állampol-gárnak – hiába ugrálok körbe-körbe – sem egy fránya tájékozódási pontot, sem egy biztonságos bú-vóhelyet nem biztosított még a kormány, így jobbnak láttam, ha meg sem mukkanok. de

Tájékoztató lesz a Nemze-ti Civil Alapprogram 2010. évipályázati lehetõségeirõl. 2010.február 16-án, kedden 15 óraikezdettel a Petõfi MûvelõdésiKözpont Zomba Termében.Elõadást tartanak az ESZATársadalmi Szolgáltató Non-profit Kft. munkatársai.

FFrizurák karizurák kavvalkádjaalkádjaA Harruckern János Közokta-tási Intézmény orosházi telep-helyén január 31-én nagysike-rû fodrász szakmai napot tar-tottak, elsõsorban a térség ta-nulói, oktatói és mesterei szá-mára. A rangos esemény ven-dége Hajas László mesterfod-rász volt. A bemutatón a szak-mai fortélyok mellett hagyo-mányos, különleges és extrémfrizurákat is láthattak az ér-deklõdõk. A rendezvénytMikulán Róbert igazgatóhe-lyettes nyitotta meg, majd aziskola ebédlõjében felállítottszínpadon egymást váltották abemutatók. Elsõként Cseh Ist-ván mesterfodrász, a fodrász-

válogatott tagja, egyúttal az is-kola szakoktatója ismertettemeg a jelenlévõkkel a mesterifogásokat, hajvágási és borot-válási technikákat és a leg-újabb frizuradivat-irányzato-kat. Majd Hajas László, Tom-bácziné Szemerédi Zsuzsa,Csonka Tamás és CsányiGyörgy vették át a „hatalmat”a színpadon. A tehetséges fia-talok is megmutatták, mire ké-pesek: babafejeken és model-lek segítségével készítették elazokat a „hajkölteményeket”,melyekkel a versenyeken nyer-tek. A szakmai nap zárásakéntmár-már mûalkotásnak számí-tó frizurák vonultak fel. sgy

Iskolai sportsiker. Avárosi általános iskola Eötvöstagintézményének egy tehet-séges diákcsoportja január 29-én, pénteken a megyeszékhe-lyen szerepelt sikerrel egy te-hetségkutató versenyen, Ma-rosvölgyiné Rideg Ágnes és Ér-diné Molnár Márta pedagógu-sok kíséretében. Tavaly szep-temberben írt alá együttmû-ködési megállapodást az isko-la a BUDA-CASH Békéscsa-bai Atlétikai Klub vezetõivel,melynek értelmében a sportis-kolai atlétikai képzés egyesüle-ti hátterét biztosítják. Az oros-háziak eddig négy megméret-tetésen vettek részt, mindigeredményesen. – Nagyon sokszép helyezést értünk el min-den versenyszámban: 40 mé-ter futás, gátfutás, távolugrás,kislabdahajítás, hosszútávfu-tás kategóriákban. Mind a kétcsoportban lett különdíjasunka legjobb eredményeket elértatléták személyében: Tóth Ni-kolett 6. a, Balogh Vanessza 6.b, Nagy Zsolt 2. b – két alka-lommal is, Jónás Zoltán 3. b.Még három alkalom vár a di-ákokra ebben a sorozatban, re-méljük, hasonló sikerrel – tu-datta szerkesztõségünkkel ahírt Schmidt Jenõné.

POLITIKAI HIRDETÉS

6 HIRDETÉSEK 2010. február 5., péntek

– Vállalkozáshoz is al-kalmas családi ház garázzsaleladó a Lehel utcán. +36 (30) 422-8984

– Orosházától 5 km-re új

építésû, összkomfortos tanyaeladó. 06-20/9577-305

– Ne felejtse mûkörmöseszámát 11 jegyûre átírni: +36 (70) 284-7587!

AprókAprók

HirHirdesdessen az Orsen az Orosházi Élosházi Életbenetben!!

7AKTUÁLIS2010. február 5., péntek

JávorcsikJánosné– Igen,hallottammár róla,többszöris említet-ték a tévé-ben. Mi

helyeseljük, jó dolognak tart-juk, hogy beindítják, különö-sen a távolsági járatokon.

– Gyakran utazik busszal?– Nem sûrûn. Már nyugdí-

jas vagyok, nehezen mozdulokki otthonról.

– Elégedett a térségi busz-közlekedéssel?

– Igen, elégedett vagyok,nekem teljesen megfelel.

JávorcsikJános– Persze,hallottammár róla,a híradó-ban bennevolt. – Egyetért

az új szabályozással? – Úgy gondolom, végered-

ményben jogos a lépés. Leg-alább tudják, hogy mennyienutaznak a járatokon.

– Sokat jár autóbusszal?– Csak Gádoros és Oroshá-

za között szoktam utazni, más-hová nagyon ritkán. Szerintemjó a buszközlekedés, nincs veleprobléma.

RajkiSzilvia– Ismerema terveket.Úgy tu-dom, azok-nak kellmajd kér-niük, akik

ingyen utaznak. Így fel tudjákmérni, hányan közlekednek in-gyen a buszokon, vonatokon.

– Jó ötletnek tartja?– Szerintem jó lesz. Mi

minden reggel busszal járunkbe az óvodába.

– Okoz majd ön szerintfennakadást?

– Biztos lesz torlódás az ele-jén, de tolerálni kell.

LaskaiImre– Hallot-tam, már-cius elsejé-tõl vezetikbe az in-gyen uta-zóknak.

– Egyetért vele? – Igazságosnak tartom, így

legalább tudják, hány ingyenutazó van. Féltünk attól, hogymegszüntetik a kedvezményt,de örülünk, hogy megmarad.

– Mi a véleménye az oros-házi buszközlekedésrõl?

– A térségi buszközlekedésalapvetõen nem rossz, de a vá-rosi szerintem nem jó.

Hallott már a regisztrációs jegyrõl?MMegkéregkérdeztükdeztük

Egy eltûnt kerékpár

Január 27-én 19 és 21 óra között Orosházán, a Kazinczy utca13-as számú ház lépcsõje mellõl eltulajdonítottak egy lezárt 28-as, fekete színû SCHWINN Csepel nõi kerékpárt, a csomagtar-tóján egy gyereküléssel. Ebben az ülésben egy ötéves kislány szo-kott ülni. Könnyes szemmel fogadta a hírt, hogy nem anya hoz-ta haza a biciklit, melyen „utazott”, hanem idegen helyen par-kolt le a szeretett, hároméves kerékpárunk. Kérdem én, merre fordult az értékrend ezen a világon? Ilyencsepp emberkének meg kell tapasztalni az igazi valóságot?Kérem az elkövetõt, hogy valódi tündérmeseként érjen véget atörténet: hozza vissza a kerékpárt, ahonnan elvette. Miért?Hogy a kislányom megkérdezhesse: Anya, mégis vannak tündé-rek ezen a világon?

(Név és cím a szerkesztõségben)

Olvasóink írják, mondják

(Olvasóink álláspontját szerkesztõségünk nem feltétlenül és nem minden esetben osztja. A rövidítés jogát fenntartjuk.)

– Kerekítõ – Ölbeli játék-klubot szerveznek február 5-én, 12-én, 19-én és 26-án10–12-ig (3 éves korig) a Pe-tõfi Mûvelõdési Központban.

– Családi nap keretébenfarsangi bulit szerveznek feb-ruár 6-án, délutántól egészestig a Szántó Kovács JánosTerületi Múzeumban. Dél-után 2-tõl várják az érdeklõ-dõket, ahol számos program-ból válogathatnak a megje-lentek. Többek közt farsangiszokásokkal, az évszakhozkötõdõ ételekkel, népi játé-kokkal ismerkedhetnek mega résztvevõk. A buli este foly-tatódik. A 18 éven felülieketvárják egy pajzán farsangielõadásra.

– Farsangi Játszóházatszervez február 6-án 9–12óráig a Nagycsaládosok Egye-sülete a Petõfi MûvelõdésiKözpont Koncerttermi elõte-rében.

– MOZI! Február 6-án19 órától a 2012 címû szí-

nes, szinkronizált amerikaikatasztrófafilmet vetítik amûvelõdési házban.

– Újra KépzõmûvészetiMûhely lesz február 6-án 9-tõl12 óráig a Városi Képtár-ban, ahol az idõszaki és az ál-landó kiállításokhoz kapcso-lódó kézmûves-foglalkozá-sokkal várják az érdeklõdõgyermekeket, családokat.

– A víz üzenete címmelkülönleges programot szer-veznek február 11-én 18 órá-tól. Ezen a napon a SzántóKovács Múzeumba várjákazokat, akik nyitottak a hét-köznapok csodáinak felfe-dezésére és hisznek abban,hogy a tartalmas élet elsõ-sorban rajtunk múlik és nemfeltétlenül pénz kérdése. Atéma: környezetünk és em-beri lényünk kölcsönhatása.A programon az érdeklõdõ-nek lehetõsége lesz megnéz-ni és megvitatni a MasaruEmoto munkásságáról ké-szült filmet.

PrProogrgramajánlóamajánló

Milli 15 hónapos, kistestû, ivartala-nított szuka kutya. Eddigi életenem a legjobbnak mondható, hi-szen az utcán született, majd gaz-dához került ugyan Pusztaföldvár-ra, de rossz helyre, egy tudatlancsaládhoz. Milli remek házõrzõ,minden simogatást, jó szót sokszorosan meghálál, szinte lesi gaz-dája óhaját és mindenre könnyen megtanítható. Szobatiszta,ezért lakásban is tartható. Tel.: +36 70 6192-305. Adószámunk:18383678-1-04. www.oroshaziallatvedok.hu

Gazdájuk halála miatt új otthont keres két elárvult kutya: egyfelnõtt dalmata keverék és egy puli. Érdeklõdni az alábbi telefon-számokon lehet: (68) 472-659 este és +36 (30) 229-6878.

KKutyutyaszorítóaszorító36.§ (12) bek. Forgalmi okból történõ megállás esetén út-

keresztezõdésben, útszûkületben, vasúti átjáróban… motorke-rékpárral, segédmotor-kerékpárral az álló jármûvek mellett ésközött, kerékpárral az úttest szélén jobbról elõre szabad ha-ladni, ha elegendõ hely áll rendelkezésre...

A kerékpárosokra és a motorosokra is vonatkoznak új szabá-lyok januártól. A KRESZ-módosítás egyik fontos eleme, hogya kétkerekûvel közlekedõk az álló jármûvek mellett elõre sorol-hatnak. Kis Rozália rendõr hadnagy lapunknak elmondta,hogy például a biciklisek a piros lámpánál álló kocsik mellettjobbról elõre haladhatnak. Fontos azonban, hogy ezt csak ak-kor tehetik, ha van elég hely, és nem akadályoznak másokat. Aszakemberek szerint a módosítással elkerülhetõ, hogy a kerék-párosok a zöld jelzésnél a kocsik közé szoruljanak. A módosí-tás értelmében minden forgalmi sávot használhatnak a motor-kerékpárosok a három vagy többsávos utakon, illetve motorke-rékpáros és segédmotor-kerékpáros is haladhat a buszsávban.

Kerékpárosok, motorosok figyelem! KRESZ

-infó

Heti kérdésünk az OrosCafe.hu oldalán:

Tisztelt egyéni vállalkozók, leendõ vállalkozók!

Az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégekrõl szóló 2009. éviCXV. törvény 2010. január 1. napján lépett hatályba, mely sze-rint az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének feltételea tevékenység elektronikus úton történõ bejelentése az ügyfél-kapun keresztül. Személyes megjelenés esetén – amennyibennem rendelkezik saját ügyfélkapuval – térítésmentesen létesít-hetõ az okmányirodában.

A továbbiakban az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelé-sének és megszüntetésének bejelentésével, valamint a változás-bejelentéssel kapcsolatos eljárások kizárólag elektronikus úton,saját ügyfélkapun keresztül kezdeményezhetõk.

Az egyéni vállalkozói igazolvány a tevékenység megkezdésé-nek és folytatásának nem feltétele, az külön, személyesen be-nyújtott kérelemre, illeték megfizetése mellett kiadható.

Azon vállalkozóknak, akik elektronikus úton már bejelen-tették, vagy késõbbiekben kívánják bejelenteni tevékenységükszünetelését, megszüntetését vagy változását, a bejelentéssel egyidõben le kell adniuk a náluk lévõ vállalkozói igazolványt, enélkül ugyanis nem érkezik meg számukra elektronikus úton avisszaigazolás! Mindaddig, amíg nem adják le vállalkozói iga-zolványukat, az egyéni vállalkozók országos nyilvántartásábannem lehet a változást átvezetni, ami a gyakorlatban azt jelenti,hogy az APEH nem fogja látni a változást, tehát az elektronikusügyindítás oka addig nem valósul meg, míg az igazolvány le-adásra nem kerül. Az igazolvány leadása történhet személye-sen, meghatalmazott útján vagy postai úton is.

Az Orosháza város honlapjának kezdõlapján lévõ „egyénivállalkozói ügyintézés elektronikus úton” linkre lépve közvetlenülelérhetõ a www.nyilvantarto.hu portál idevonatkozó oldala is.

Polgármesteri Hivatal Okmányirodája

Disznótoros. Március 6-án rendezik meg a VIII.Gádorosi Nemzetközi Disznó-toros Napot, melyre négyfõscsapatok jelentkezését várják.A zsûri elnöke ezúttal is BenkeLászló mesterszakács lesz. Anevezési határidõ: február 23.Jelentkezni a Gádorosi Polgár-mesteri Hivatal titkárságán le-het (cím: 5932 Gádoros, Kos-suth u. 16., telefon: 68/490-331,e-mail: [email protected].Érdeklõdhetnek a +36-30-586-6877-es számon.)Kisüsti. Gyulán április

16–17–18-án rendezik meg aXI. Nemzetközi Kisüsti Pá-linka Fesztivált, melyen azitalok vetélkedésén kívül fõ-zõversenyt is rendeznek. A je-lentkezéssel, illetve a rendez-vénynyel kapcsolatban bõ-vebben a www.palinkafeszti-val.hu honlapon olvashatnak.

Kutyabarátok, vigyázat! Az Orosházi Állat- és Ter-mészetvédõ Közhasznú Egyesület a napokban több bejelen-tést is kapott, miszerint az egyesület nevében ismeretlenektelefonon keresztül pénzt gyûjtenek kutyamenhely létreho-zására, azért, hogy Orosházán ne legyen kutyaelaltatás. Azegyesület ezúton felhívja az állatbarátok figyelmét, hogy tele-fonon keresztül soha nem kérnek anyagi támogatást. 2000óta, az egyesület megalakulásától nincs a városban elaltatás.

Adóbevallás. A vállalkozási tevékenységet folytató ma-gánszemélyeknek (egyéni vállalkozóknak), illetve áfás magán-személyeknek, valamint a tételes költségelszámolást alkalmazómezõgazdasági termelõknek 2009-es adóbevallásukat február25-ig kell benyújtaniuk. Az egyszerûsített vállalkozói adó(EVA) alanyának – ha egyéni vállalkozó, vagy nem kettõskönyvvitelt vezetõ bt., kkt. – a 0943-as számú EVA bevallásátis eddig kell megtennie. Egyéni vállalkozók esetében fontos,hogy aki korábban elektronikus úton juttatta el bevallását azadóhatósághoz, az idei évtõl nem térhet vissza a papíralapú-hoz, hanem csak az interneten, az Ügyfélkapun keresztül jut-tathatja el bevallását. Február 25-ig kell az éves bevallást és azéves áfabevallást is benyújtani.

Zöld vonal. Az önkor-mányzatnál mûködõ Zöldvonal egy üzenetrögzítõsszolgáltatás, tehát nem tör-ténik személyes kapcsolat-felvétel az ügyfelekkel, nevárják ezt a betelefonálás-kor. A beérkezõ hívásokrögzítésre kerülnek, majdmunkanapokon gépelést kö-vetõen papír formában arc-hiválásra, ezután intézkedéscéljából az illetékes ügyinté-zõhöz. A megtett intézke-désrõl minden esetben írá-sos választ kap a betelefoná-ló ügyfél, amennyiben meg-adja az adatait.

Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és

Városgazdálkodási osztályTudta-e Ön?Szoros kapcsolat mutatható ki adohányzás, illetve a gyomorrákés nyelõcsõdaganatok között, u-gyanis a két szervben kifejlõdõdaganatok az esetek 40 százalé-kában ezen káros szokás követ-kezményei – derült ki 1200 fel-nõtt vizsgálatából.

8 SPORT 2010. február 5., péntek

SSporthírporthírekek

Sakk. Pénzügyõr SE II. –Orosházi SE 7 – 5. NB I/B sakkcsapatbajnokság. Gyõzött: Hor-váth Zsolt (1. t), Pásztorcsik Já-nos (7. t), Mónus Zoltán (8. t),döntetlen: ifj. Samu Gábor (2. t),Tóth Sarolta (3. t), Kerekes Zsolt(11. t), Katona József (12. t).

Orosházi siker. A BékésMegyei Sakk Diákolimpia alsótagozatos csapatversenyén kitû-nõen szerepeltek az orosházidiákok. A leányok (Szabó Ale-xandra, Vági Petra, Juhász Ka-rolina) elsõ helyezést értek el. Afiúk (Tamási Zoltán, SzokolaiRóbert, Csordás Bence) máso-dikként zártak.

Téli Kupa teremlabdarú-gó-torna (Kaszaper) az oroshá-zi Polgármesteri Hivatal Kultu-rális osztálya rendezésében, 27csapat részvételével. Eredmények: Döntõbe jutá-sért: Hungária–Pogiház 6:2,Makk7–Dublin M. P. 0:4.Harmadik helyért: Pogi-ház–Makk7 3:2. Döntõ: Hun-gária–Dublin M. P. 2:7. Vég-eredmény: 1. Dublin M. P.(Mezõhegyes), 2. Hungária(Orosháza), 3. Pogiház (Oros-háza), 4. Makk7 (Tótkomlós).

Téli Kupa diák terem-labdarúgó-torna (Orosháza).Eredmények: 2000-ben szüle-tettek: 1. Rendõr TE (A) (Sze-ged) 12 pont, 2. Rendõr TE (B)(Szeged) 6 p., 3. Hódmezõvá-sárhely FC 4 p., 4. Gyula 4 p.,5. OMTK 1913 ULE 3 p. 1999-ben születettek: 1. OMTK1913 ULE 9 pont, 2. RendõrTE (Szeged) 4 p., 3. OrosházaFC 4 p., 4. Nagyszénás SE 0 p.

Teremlabdarúgás

Téli Kupa diák teremlabda-rúgó-torna Orosháza, Tán-csics-csarnok, február 6–7.,9 óra.

SSportmûsorportmûsor

Orosháziak az év...Az év csapata a Mondi-

Békéscsabai Elõre NKSE NBI-es nõi kézilabdacsapata lett.Második a Békéscsabai RSENB I-es nõi röplabdaegyütte-se, míg harmadikként ismét

orosháziakat találunk: azASE Orosháza Extra Ligásnõi asztalitenisz-csapat. 2009 Békés megyei edzõje: 1.Mátéfi Eszter (Mondi-Békés-csabai Elõre NKSE), 2. Gre-gor László (Békéscsabai La-kótelepi SE), 3. Nagy Attila(Békéscsabai RSE). ÁtadtákAz év utánpótlás-versenyzõje

elismerést is, melyet a békés-csabai önkormányzat alapí-tott. A díjazottak közt ismétvan orosházi: a lányoknál alegjobb Tóth Kata, az ASEOrosháza asztaliteniszezõjelett, míg a legeredményesebb

fiú utánpótláskorú sportolócímet ifj. Gregor László atlétavehette át. A közönségdíjatszintén az orosházi Tóth Ka-ta „zsebelte be”. ÁtadtákOrosháza Város Különdíját is.Ezt az elismerést Musztafa Im-re, az Orosházi Toldi SE elnö-ke, edzõje vehette át NémethBéla polgármestertõl. vk

FOT

Ó:

KE

CSK

EM

ÉT

I K

RIS

ZT

INA

(Folytatás az 1. oldalról)

Itthon tartották a kupátA négycsapatosra tervezettFontana Credit Takarékszö-vetkezet Kupa nemzetközi fel-készülési torna szombatra há-romcsapatosra fogyott. Aszerb RK Vrbas az utolsó pil-lanatban visszamondta jelent-kezését. A névadó szponzorpénzintézet és a rendezõOFKSE jóvoltából azonbanígy is színvonalas, szórakozta-tó és hasznos kézilabdaszom-bat kerekedett.

A nyitómeccsen a románelsõ ligába visszaigyekvõ CSMOradea csapatával a házigaz-dák mérték össze erejüket. Azelején volt egy kis zavar a hazaivédekezésben, de ez néhánypercen belül elhárult. Szoros,kemény, jó meccs alakult ki. Atalálkozó nagy részében azorosházi csapat tartotta magá-nál a kezdeményezést a sérülé-sek miatt kissé tartalékosanfelálló nagyváradiak ellen, deigazán elhúzni nem sikerült.Azért a félidei egygólos elõnyta végére megduplázták a fiúk.29-27 ide. A nyitómeccsenaratott gyõzelem megalapoztaa jó hangulatot csapaton ésközönségen belül egyaránt. Atorna második találkozóján anagyváradiak a szerb elsõ osz-tályban szereplõ RK Crvenkacsapatával mérkõztek. Ha egymondatban kellene jellemezniezt a meccset, azt mondhat-nánk – monstre kapusparádé.Az olajozottan mûködõ szerbtámadó gépezet sorra dolgoz-ta ki a helyzeteket, a románkapus pedig – ahogy mondaniszokták – kivédte a szemüket

is. Ennek megfelelõen végigdöntetlen közelében volt azeredmény. A végjáték a szer-beknek sikerült jobban, 27-25arányban szerezték meg a gyõ-zelmet.

Az elsõséget eldöntõ utol-só összecsapásra ebéd után ke-rült sor. Jó volt látni, hogy Fü-zesi mester tanítványai teljesenegyenrangú ellenfelei az elsõosztályban játszó szerb csapat-nak. Hazai oldalon a védelemis kezd összeállni, és a támadá-si figurákat is sokszor szépenvégig vit-ték a srá-cok. A 2.félidõre fö-lénybe iskerültek. Avégén arendkívüls z í v ó s a nk ü z d õCrvenka le-do lgoz t ahátrányát, de a 34-34-es dön-tetlennek az orosháziak örül-hettek, hisz azonos pontszám

mellett több lõtt góllal meg-nyerték a kupát. A torna gól-királya az RK Crvenka játéko-sa, Vukasin Nikolic lett. Leg-jobb kapusnak a nagyváradiLev Eugent, legjobb játékos-nak pedig az orosházi KovácsAttilát (képünkön) választot-ták a szakemberek.Füzesi Ferenc: – Már sokkalfrissebben mozogtak a fiúk,mint a Dobó Kupán. A táma-dások kezdenek összecsiszo-lódni, és úgy láttam, hogy erõ-vel is bírtuk. A csapat állapotaa felkészülési idõszaknak meg-felelõ. A bajnokság kezdetéremég jobbak leszünk.Képgaléria: www.oroscafe.hu

-cséjé-

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Felkészülési torna utánedzõmeccs. A szombatinemzetközi torna után is-mét kemény ellenfél ellenmérte fel fiai felkészültsé-gét Füzesi mester. A mindignagy erõpróbát jelentõErste-Békési FKC otthoná-ba látogatott kedd este acsapat. A vége: Erste-BékésiFKC–OFKSE 25–21.Részletek: www.oroscafe.hu

Történelmi sikerBudapesten rendezték meg ahétvégén a Serdülõ MagyarBajnokságot, melyen az Oros-házi Spartacus Birkózó Klubkét csapattal vett részt. A fiata-lok ismét kitettek magukért.Az orosháziak 1-es számú csa-pata az elsõ helyet szereztemeg, míg a 2-es számú együt-tes nyolcadik lett a 28 csapatosmezõnybõl. Történelmi siker született. SzélAttila, az orosházi klub elnökelapunknak kiemelte, hogy a„régiek” elmondása szerintmásodiknál jobb csapatered-ményt még soha nem értek el

orosháziak, így történelmet írtaz Orosházi Spartacus BirkózóKlub azzal, hogy a serdülõcsa-pata elsõ lett a magyar bajnok-ságon. Az 1. helyezett csapattagjai: Ladjánszki Ádám, AntalDániel, Szél Balázs, HódiKevin, Daszkel Szabolcs,Almási Ferenc, Bojtor Zalán,Haklik Dorottya, Gajdán Já-nos. A 8. helyet szerzett oros-házi csapat tagjai: Kerekes Sza-bolcs, Tóth Andor, Hódi Pat-rik, Németh Éva, VerasztóÁdám, Sonkolyos László,Kopornyicza György, Valacz-kai Léna. -vágta-

Ovifoci BékéscsabánAz MLSZ és a Gyermek Lab-darúgó Szövetség január 26-án, Békéscsabán, a VárosiSportcsarnokban rendeztemeg a szövetség által regiszt-rált óvodák körzeti tornáját.

Orosháza ÖnkormányzatiNapközi Otthonos Óvodája aMezõberény, a békéscsabaiHajnal Óvoda és a KazinczyÓvoda csapataival került egycsoportba a 12 csapatos tor-nán. Az orosházi „apróságok”két gyõzelemmel és egy vere-séggel a csoportban a 2. helyetszerezték meg. A versenykiírásértelmében csak a csoport-gyõztesek folytathatták a küz-delmeket.

Orosházi eredmények: Oros-háza – Mezõberény 1–4 gl.:Farkas Roland. Orosháza–Bcs.Hajnal ovi Micimackó cs. 6–0gl.: Farkas R. (6). Oroshá-za–Bcs. Kazinczy ovi „B” 9–0 gl.: Farkas R. (4), NémethÁdám (2), Sinkó Máté (2), Fe-kete Bence. A gólkirály FarkasRoland (Orosháza) lett, 11góllal. Az orosházi 2003-asszületésûek csapata: SinkóMáté, Fekete Bence, NémethÁdám, Csiszár Eduárd, RecskiÁdám, Kovács Erik, FarkasRoland.

A 2. fordulót áprilisban, a3. „kört” májusban rendezik,de már szabadban. -betkó-

Jól indítottak FASTRON AC Tolna I. –Asztalitenisz Orosháza I. 1–6Extra Liga mérkõzés, Tolna.

Sikeresen kezdték tavasziszereplésüket az orosházi lá-nyok. A párosok csatáját bizto-san nyerte a Végh – Ciurcuiduó, ami lendületet adott a to-vábbi folytatáshoz. A színvo-nalas, fordulatokban gazdagmérkõzések közül kiemelke-dett a Nagyváradi – Ciurcuitalálkozó, melyen 3-2-re nyertaz ASE játékosa. 5-0 arányú

orosházi vezetésnél szépítettNagyváradi Tóth Kata ellen,úgy, hogy két játszmában is12-10-re tudott nyerni. A ven-dégek gyõzelme a látottakalapján teljesen megérdemelt.

Az NB I-ben vereségetszenvedett az Orosháza: Asz-talitenisz SE Orosháza II. –Szuperinfó-Restar CVSE6–12. Orosházi gyõztesek:Szabó M. 2, Tóth V., FórizsD., Andrási K. 1-1, valamint aTóth-Fórizs páros 1. vk

SportvetélkedõJanuár 27-én gyermekzsivajtólvolt hangos a VörösmartyTagintézmény tornaterme. Enapon került sor a városi-kör-zeti játékos sportvetélkedõre.Orosháza Város Általános Is-kolájának 3 tagintézménye ésa tótkomlósi Jankó János Álta-lános Iskola kisiskolásai mér-ték össze ügyességüket. Nyu-sziugrás, labdavezetõ-váltó,akadálypálya, floorball-váltószerepelt a feladatok között. A18 fõs csapatok izgalmas,sportszerû versengés közepet-te döntötték el a helyezések

sorsát. Bencsikné Kiss Edit, avárosi Diáksport Bizottság el-nöke a Vörösmarty Tagintéz-mény csapata nyakába akasz-totta az aranyérmet, a 2. helyeta József Attila Székhelyintéz-mény szerezte meg, 3. a CzinaSándor Tagintézmény, míg 4.a Jankó János Általános Iskolalett. A február 4-i, gyulai me-gyei döntõben a Tornyi-Mol-nárné Budácsik Anita tanítónõáltal felkészített VörösmartyTagintézmény csapata képvi-selte Orosházát. A versenylapzártánkkor még tartott. bt

Kupagyõztes az OFCRendhagyó helyszínen – azEötvös-csarnok felújítása mi-att – Kaszaperen rendeztemeg az Orosháza FC a hagyo-mányos Gyopáros-kupát. Az5 csapatos tornát az NB IIIlistavezetõje, az Orosháza FCnyerte.

Az elsõ mérkõzésen he-lyenként tetszetõs játékkalKerepeczki, Pardi, Retek, Buzaés Gácsi góljaival 5-0-ra vertéka Kondorost, majd a tavalyigyõztes, Szolnoki Spartacussem okozott gondot, Ke-repeczki és Baranyai dupláival4-0-ra nyert az OFC. Az NBII-es Makó ellen Baranyai gól-jával 1-1-re mentette csapa-tunk a mérkõzést, majd követ-kezett a „városi” rangadó. ARákóczi Vasas egy félidõn ke-resztül méltó partnere voltmagasabb osztálybeli ellenfe-lének, végül a Kvasznovszky-legénység biztos, 5-2-es gyõ-zelmet aratott. A gólokon Lo-vas, Buza, Pardi, Kerepeczki,Szûcs D., illetve Lövei és Né-

meth osztozott. A kupát ígyveretlenül az Orosháza FCnyerte a Makó és a SzolnokiSpartacus elõtt. Negyedik he-lyen a Rákóczi Vasas, az ötödi-ken a Kondoros csapata vég-zett. A torna legjobb kapusá-nak Molnár Tamást (OrosházaFC) választották, a gólkirályszintén orosházi labdarúgó,Kerepeczki Csaba lett 4 góllal,míg a legjobb mezõnyjátékos-nak a Makó színeiben pályáralépõ Joseph Ngallét jelölték.„Jó színvonalú tornán maga-biztos teljesítményt nyújtvaúgy érzem, megérdemeltenszereztük meg az elsõ helyet.A jövõre nézve biztató, hogynemcsak pontokban, de a rú-gott gólok tekintetében is miszereztük a legtöbbet.” – nyi-latkozta lapunknak a kupa-gyõztes Orosháza FC trénere,Kvasznovszky József.

A torna részletes eredmé-nye a www.oroscafe.hu olda-lon olvasható.

Betkó Tamás

Orosházi érmek Tatabányán. A hétvégén szerveztemeg Tatabányán a Székesfehérvári Úszó Egyesület a 8-11 évesekúszóversenyét, ahol Juhász Tamás tanítványai is részt vettek. ATótkomlósi Úszó Egyesület színeiben versenyzõ orosházi Kiss Mi-lán (2003) 50 m mellúszásban aranyérmet, valamint a szinténorosházi Somogyi Bianka (1999) 100 m-es pillangóúszásbanbronzérmet szerzett.

Nevezés. Farsang-kupa5+1-es teremlabdarúgó tor-nát rendez az Orosházi Ba-rátság SC és a Kaszaperi Vi-rág Pizzéria február 20-án és21-én a kaszaperi sportcsar-nokban. Nevezni február 11-én, 20 óráig lehet Szénási Jó-zsefnél a +36 (30) 663-0507-es telefonszámon.

Felhívás. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub az orosházibirkózósport megteremtõje, dr. Sándor László emlékére emlék-táblát kíván állítani. Az Október 6. utcai terem a vidék- és ma-gyar bajnokságot is nyert egykori csapat mesteredzõjének nevétveszi fel. Keresik a kapcsolatot a Radics, Birki, Fekete, Horváth,Balla, Fábián, Növényi, Botond és társai nevével fémjelzett idõ-szakhoz kötõdõ sportemberekkel, egykori versenyzõkkel. Kérikazok jelentkezését is, akik korabeli fotókkal, dokumentumokkalrendelkeznek, és azokat egy emlékkiállítás céljára rendelkezé-sükre bocsátják. A klub vezetõsége köszönettel vesz mindenolyan felajánlást, anyagi segítséget, amely ezt a nemes célt szol-gálja. Pénzbeli felajánlásaikat február 20-ig várják a HegedûsPál Alapítvány számlaszámára: K&H 10402647-26412494-00000000. Köszönettel: Orosházi Spartacus Birkózó Klub.