48
DUNASZERDAHELY – Magatehetetlen állapotban találtak rá a nyolcvanegy éves otthontalanná vált férfira múlt csütörtökön a Pozsonyi út ipari hangárában a városi rendőrök és a városi hivatal szociális osztályának munkatársai. Molnár Tímea, a szociális osztály ve- zetője elmondta, miután tudomást szereztek arról, hogy a hajléktala- nok közt van egy aggkorú sze- mély, azonnal intézkedtek, hogy még a fagyok beállta előtt nyugdí- jasotthonba helyezhessék. „Munka- társunk már egy nappal korábban zörgetett ott, de semmi válasz nem érkezett. Másnap a városi rend- őrökkel együtt mentünk ki, meleg ételt vittünk neki és a nyugdíjas ott- honban való felvételhez szükséges iratokat, de először nem bukkan- tunk a nyomára. Ekkor a járőrök le- emelték a hangár ajtajaként szolgá- ló pléhet, és ott feküdt a bácsi mozdulatlanul, nagyon rossz álla- potban. Patkányok és más rágcsá- lók futkostak körülötte, Ha nem ta- lálunk rá, valószínűleg rövid időn belül meghalt volna. Jelenleg kór- házban ápolják, állapota mostanra kielégítő” – mesélte a szörnyű rész- leteket. Azonnal rohammentőt hív- tak hozzá és kórházba szállították. Molnár Tímea közölte azt is, amint megfelelő állapotba kerül, az idősek otthonába szállítják. Értesüléseink szerint az idős em- bernek két gyermeke van, mégis az elhagyatott épületben tengette min- dennapjait. A lánya ételt is szokott vinni neki, időnként nála tisztálko- dott, de a férfi állítólag nem akart életmódot váltani. A járási székhe- lyen mintegy 10-15 hajléktalant tar- tanak számon. Csiba Tibor, a váro- si rendőrség parancsnoka nemrégi- ben lapunknak nyilatkozva elmond- ta: kollégái rendszeresen ellenőrzik a parkokat és más nyilvános helye- ket, hogy felmérjék a hajléktalanok búvóhelyeit és nyilvántartásba ve- gyék őket. Pontosan azért, hogy szükség esetén segíteni tudjanak rajtuk. Az önkormányzat idén is ter- vezi az ingyenes melegedő mű- ködtetését a Karcsai úti szociális la- kások mellett. Két éve alig akadtak olyanok, akik éltek volna ezzel a le- hetőséggel. Talán azért sem, mert szigorúan tiltották az alkoholfo- gyasztást. (und) 7 milliárd Ennyi Földünk lakóinak száma. Illetve több, hiszen a bejelentés óta eltelt két hét. Ennek akár örülhet- nénk is, hiszen – némely állatfajok- kal ellentétben, melyeket már, saj- nos, egyenesen a kipusztulás ve- szélye fenyeget – mégiscsak az emberiség, az emberi nem mint olyan, mint gondolkodó lény, sza- porodik ily rohamosan. Igaz, föld- részek, sőt országok szerint nem mindenütt arányos mértékben. Ez ugyan számos súlyos kérdést vet fel főként a jövőre nézve, de hát ez a világ már csak így van kitalálva, és hát mi magunk sem nagyon te- szünk, vagy éppen individualizmu- sunk, önzésünk kényelmes burká- ban egy szalmaszálat sem mozdí- tunk meg azért, hogy ne így le- gyen. Hogy például Európa ne öre- gedjen, hogy Szlovákiát elkerüljék az olyan esztendők, amikor többen halnak meg, mint születnek, hogy Magyarország népessége újra elér- je és belátható időn belül százez- rekkel haladja meg a 10 milliót, ne kelljen a bevándorlók tömeges ér- kezésében és „közreműködésé- ben” reménykedni. Az évszázados közösségi hagyományokat, a gaz- dasági helyzettől függetlenül mű- ködő egykori többgyermekes csa- ládmodelleket elfelejthetjük. Na- ponta szembesülnünk kell az „él- jünk a jelennek”-féle fogyasztói szemlélet, valamint a létbizonyta- lanság, a kilátástalanság következ- ményeivel, melyek egyike éppen a gyermekvállalás elodázása, jobb esetben. Mintha november 17-e, huszonkét évvel ezelőtt, nem erről szólt volna. Bodnár Gyula Köztér Patkányoktól húzták ki! Végre biztonságban Fogas Ferenc felvétele Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek? Paul Lendvai a tovább élő mítoszokról, elharapózó nacio- nalizmusról Pozsonyban Sorozatban ötödször vesztettek a sárga-kékek A Szlovák Futballszövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított a DAC ellen Jogerősen: huszonöt év börtön! Még mindig nem tudni, vajon ki rendelte meg Basternák László meggyilkolását Žitný ostrov Regionális hetilap | Regionálny týždenník Csallóköz 3. és 5. oldal 48. oldal 2011. november 15., 46. szám Ára: 0,65 DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE www.csallokozonline.sk 2. oldal ● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: [email protected]

2011-46 Csallóköz

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Csallóköz, Regionális hetilap

Citation preview

Page 1: 2011-46 Csallóköz

DUNASZERDAHELY –Magatehetetlen állapotbantaláltak rá a nyolcvanegy évesotthontalanná vált férfira múltcsütörtökön a Pozsonyi út iparihangárában a városi rendőrök ésa városi hivatal szociálisosztályának munkatársai.

Molnár Tímea, a szociális osztály ve-zetője elmondta, miután tudomástszereztek arról, hogy a hajléktala-nok közt van egy aggkorú sze-mély, azonnal intézkedtek, hogymég a fagyok beállta előtt nyugdí-jasotthonba helyezhessék. „Munka-társunk már egy nappal korábbanzörgetett ott, de semmi válasz nemérkezett. Másnap a városi rend-őrökkel együtt mentünk ki, melegételt vittünk neki és a nyugdíjas ott-

honban való felvételhez szükségesiratokat, de először nem bukkan-tunk a nyomára. Ekkor a járőrök le-emelték a hangár ajtajaként szolgá-ló pléhet, és ott feküdt a bácsimozdulatlanul, nagyon rossz álla-potban. Patkányok és más rágcsá-lók futkostak körülötte, Ha nem ta-lálunk rá, valószínűleg rövid időnbelül meghalt volna. Jelenleg kór-házban ápolják, állapota mostanrakielégítő” – mesélte a szörnyű rész-leteket. Azonnal rohammentőt hív-tak hozzá és kórházba szállították.Molnár Tímea közölte azt is, amintmegfelelő állapotba kerül, az idősekotthonába szállítják.

Értesüléseink szerint az idős em-bernek két gyermeke van, mégis azelhagyatott épületben tengette min-dennapjait. A lánya ételt is szokott

vinni neki, időnként nála tisztálko-dott, de a férfi állítólag nem akartéletmódot váltani. A járási székhe-lyen mintegy 10-15 hajléktalant tar-tanak számon. Csiba Tibor, a váro-si rendőrség parancsnoka nemrégi-ben lapunknak nyilatkozva elmond-ta: kollégái rendszeresen ellenőrzika parkokat és más nyilvános helye-ket, hogy felmérjék a hajléktalanokbúvóhelyeit és nyilvántartásba ve-gyék őket. Pontosan azért, hogyszükség esetén segíteni tudjanakrajtuk. Az önkormányzat idén is ter-vezi az ingyenes melegedő mű-ködtetését a Karcsai úti szociális la-kások mellett. Két éve alig akadtakolyanok, akik éltek volna ezzel a le-hetőséggel. Talán azért sem, mertszigorúan tiltották az alkoholfo-gyasztást. (und)

7 milliárdEnnyi Földünk lakóinak száma.Illetve több, hiszen a bejelentés ótaeltelt két hét. Ennek akár örülhet-nénk is, hiszen – némely állatfajok-kal ellentétben, melyeket már, saj-nos, egyenesen a kipusztulás ve-szélye fenyeget – mégiscsak azemberiség, az emberi nem mintolyan, mint gondolkodó lény, sza-porodik ily rohamosan. Igaz, föld-részek, sőt országok szerint nemmindenütt arányos mértékben. Ezugyan számos súlyos kérdést vetfel főként a jövőre nézve, de hát eza világ már csak így van kitalálva,és hát mi magunk sem nagyon te-szünk, vagy éppen individualizmu-sunk, önzésünk kényelmes burká-ban egy szalmaszálat sem mozdí-tunk meg azért, hogy ne így le-gyen. Hogy például Európa ne öre-gedjen, hogy Szlovákiát elkerüljékaz olyan esztendők, amikor többenhalnak meg, mint születnek, hogyMagyarország népessége újra elér-je és belátható időn belül százez-rekkel haladja meg a 10 milliót, nekelljen a bevándorlók tömeges ér-kezésében és „közreműködésé-ben” reménykedni. Az évszázadosközösségi hagyományokat, a gaz-dasági helyzettől függetlenül mű-ködő egykori többgyermekes csa-ládmodelleket elfelejthetjük. Na-ponta szembesülnünk kell az „él-jünk a jelennek”-féle fogyasztóiszemlélet, valamint a létbizonyta-lanság, a kilátástalanság következ-ményeivel, melyek egyike éppen agyermekvállalás elodázása, jobbesetben. Mintha november 17-e,huszonkét évvel ezelőtt, nem errőlszólt volna.

Bodnár Gyula

Köztér Patkányoktól húzták ki!

Végre biztonságban Fogas Ferenc felvétele

Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek?

Paul Lendvai a tovább élő mítoszokról, elharapózó nacio-nalizmusról Pozsonyban

Sorozatbanötödször vesztettek a sárga-kékek

A Szlovák Futballszövetségfegyelmi bizottsága eljárástindított a DAC ellen

Jogerősen: huszonöt év börtön!

Még mindig nem tudni, vajon ki rendelte meg Basternák László meggyilkolását

Žitný ostrovRegionális hetilap | Regionálny týždenníkCsallóköz

3. és 5. oldal 48. oldal

2011. november 15., 46. szám Ára: 0,65 €

D U N A S Z E R D A H E L Y > K O M Á R O M > G A L Á N T A > V Á G S E L L Y E www.csallokozonline.sk

2. oldal

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44e-mail: [email protected]

Page 2: 2011-46 Csallóköz

POZSONY/ÓGYALLA/SOMORJA – Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a múlt héten Kaluz Istvánfellebbezését, s ezzel az ítélet jogerőreemelkedett.

A somorjai illetőségű férfit BasternákLászló volt ógyallai polgármester ésfőellenőr meggyilkolásáért huszon-öt évnyi börtönbüntetésre ítélték.„Nincs kétségünk afelől, hogy magavolt a tettes” – közölte a döntést be-jelentő bíró a vádlottal, akiről a tár-gyalás során sem vették le a bilincset,mert előzőleg többször kijelentette,hogy mindenképpen szökést vagyöngyilkosságot kísérel meg. Kaluzegyébként mindvégig tagadott, s azthangoztatta, hogy a társa volt a gyil-kos, akinek a nevét csak akkor len-ne hajlandó elárulni, ha a rendőrségszavatolja családjának a biztonságát,ő pedig szabadlábon védekezhet.Ezt a kérését nem találták megalapo-zottnak, habár máig nem derült ki,hogy miért és kinek a megbízásábóltette el láb alól az MKP volt Nyitramegyei képviselőjét.

Basternákot saját háza előtt tavalyjúlius l0-én lőtték agyon. A gyilkoselőbb megszólította a feleségévelsétáló Basternákot, majd egy sörétespuskát vett elő a ház előtt parkoló ko-csijából. A volt polgármester megpró-

bált elmenekülni, ám elesett, s akkorKaluz közvetlen közelről fejbe lőtte.Az áldozatot 27 sörét találta el, halá-los fejsérüléseket okozva. Baster-nák nevelt fia a kiabálást, majd a lö-véseket hallva, a házból kifutva legá-lisan tartott fegyverével tüzelt a tá-madóra. A gyilkos megsebesült, ámígy is sikerült futva elmenekülnie ahelyszínről. Iratait viszont a hátraha-gyott, lopott gépkocsiban elejtette. El-sősorban ezek alapján fogták el őtmásnap Bős mellett. Basternák ellenmár meggyilkolása előtt néhány hó-nappal is merényletet kíséreltek meg,ám akkor a golyók a kapuba csapód-tak. Ezt megelőzően egy pokolgépet

is találtak háza közelében, az utcán,amely azonban nem robbant fel.Egyesek szerint Basternák főelle-nőri posztján ingatlanügyekbe keve-redett, s emiatt álltak rajta bosszút.

Értesüléseink szerint Kaluz István-nak anyagi gondjai voltak, s a gyil-kos nagy valószínűséggel nyereség-vágyból követte el tettét. Teljes bizo-nyossággal azonban azt sem sikerültbizonyítani, hogy az elkövető végülkapott-e vérdíjat a gyilkosság elkö-vetéséért. Úgy tudjuk, hogy a nyomo-zást a megrendelő személyének és asúlyos bűntett indítékának felderíté-se érdekében tovább folytatják.

M. F. M.

Jogerősen: huszonöt év börtön!Még mindig nem tudni, vajon ki rendelte meg Basternák László meggyilkolását

Tudósítás > Villáminterjú Csallóköz2

Megbilincselve a tárgyalásra Net-felvétel

Marcel Macko, a pozsonyi Me -teorológiai Intézet tudományosmunkatársa– Meddig tart még ez a szokatlanőszi aszály?– Középtávú előrejelzéseink szerintmég legalább tíz napig, de lehetsé-ges, hogy még hosszabb ideig semlesz térségünkben számottevő csa-padék. Tavaly a Csallóközben és aMátyusföldön is annyi eső esett, il-letve hó hullott, mint az elmúltszáznegyven esztendőben soha.Idén viszont az átlagosnál jóvaltöbb a csapadékmentes nap. Kivé-telt a viszonylag hűvös július háromhete jelentett, amikor az évszakhozképest sokszor esett az eső, amely-ről utólag kiderült, hogy aranyat ért.Nemcsak nálunk van így. Finnor-szágban az elmúlt hét végén hóhi-ány miatt el kellett halasztani aműlesikló Világ Kupa futamait.Mert ott még az északi sarkköröntúl sincs fehér lepel, amire novem-berben emberemlékezet óta nemvolt példa. Szibériában és Észak-Amerikában viszont az átlagosnáljóval vastagabb a hótakaró. Idénúgy tűnik, hogy nem válik be az anépi mondás, miszerint „Ha Már-ton fehér lovon jön, enyhe, ha vi-szont barnán, akkor kemény télvárható”. A múlt héten sehol semhavazott, ennek ellenére továbbrais azt mutatják az előrejelzéseink,hogy enyhe és eléggé csapadéksze-gény lesz az előttünk álló évszak.Fehér karácsony valószínűleg csaka magasan fekvő hegyekben kö-szönhet ránk.

M. F. M.

A vonalban

Tisztelt Olvasók!Egy kiválasztott mondatot kellmegtalálniuk jelen számunk-ban. A 10 eurót a 45. számbanközölt feladványért (Hatalma-sak a költségek. – Angyal Sán-dor: Bugár Béla répája) HorváthMelinda (Illésháza) nyerte. E heti mondatunk a következő:„Ennek okairól, így nyilatko-zott.” Megfejtésként annak acikknek a címét és szerzőjenevét kell beküldeni, amely-ben az idézett mondat szerepel.

Beküldési határidő: november 18.

Keressen 10 eurót

DUNASZERDAHELY –Csütörtökön adták át hivatalosana járási székhelyen a Bécsi utat,amely a Karcsai utat köti össze a Pozsonyival. Az útszakasszalszeretnék csökkenteni a belvárosteherforgalmát.

A közel egy kilométeres szakaszonbicikliutat és járdát alakítottak ki,

hogy a kerékpárosok és a gyalogo-sok is kényelmesen közlekedhesse-nek rajta. A háromnyelvű útjelzőtábla is jelzi, hogy a magyarok lak-ta szlovákiai városban a német vál-lalatok is jól érzik magukat. „Nagyörömünkre szolgál, hogy ilyen nagycégek gyarapodnak nálunk, mint aWertheim és a Schindler, amelyektöbb száz helybélit foglalkoztat-

nak. Az újonnan átadott útszakasznémileg tehermentesíti a várost,ráadásul a Wertheim régi és új telep-helye között is egyszerűbb lesz aközlekedés” – mondta az ünnepi át-adáson Hájos Zoltán, Dunaszerda-hely polgármestere. A szóban forgóútszakaszt az Eastern Sugar Slo-vensko volt cukorgyártól kellettmegvásárolniuk, s a felújítási mun-kálatokkal együtt közel hétszázezereurót költöttek az egészre. Ennekaz összegnek a nagy részét a Wert -heim és a Schindler cégek finanszí-rozták, de természetesen a város isjelentős mértékben hozzájárult a fej-lesztéshez.

A Bécsi út átadása azt jelzi,hogy a járási székhelyen működőnagy német cégek nem állnak le aterjeszkedéssel. Ivan Rod, a Wert-heim cég igazgatója elárulta, hogya jövő évben újabb részleggel bő-vítik majd a termelést. Részletekbeazonban nem kívánt bocsátkozni.

(as)

Guten Tag, Wiener Strasse!

Nem lufi az útavatás Fogas Ferenc felvétele

Page 3: 2011-46 Csallóköz

Rudolf Chmel kisebbségügyikormányalelnök mutatta be múltkedden Paul Lendvai Maďari:Víťažstvá a prehry (Magyarok:Győzelmek és kudarcok) címűkötetét, amely szlovákul a Kalligram Kiadó gondozásábanjelent meg. A magyar származásúosztrák publicista a rendezvényelőtt lapunknak nyilatkozott.

Történelmi esszéjének magyarcíme az első kiadásban a Kudarcokgyőztesei volt. Milyen történelmieseményekre gondolt?– Többre, de elsősorban az 1848-asszabadságharcra és az 1956-os for-radalomra. Mindkét nagy vereségbőlvégül győzelem lett, az 1867-es ki -egyezés után, illetve a Kádár-korszak-

ban, amikor a többi kommunista or-szághoz képest a magyar forradalomcéljaiból valamit valóra váltott. Olyanértelemben, ahogy egy lengyel kol-légám mondta: a magyarok éltek alegjobban az említett államok közüla múlt század hatvanas-hetveneséveiben.

Miért szánta rá magát e nagy lé-legzetű művének a megírására?– Önmagunkat mindenre vagy majd-nem mindenre fel készíteni. A PaulValery javasolta felkészítés jegyébentekintem át a magyar múltat és a je-lent. Publicista és politikai elemző va-gyok, nem pedig „céhbeli” történész.Egyszerre belülről és kívülről, smindenekelőtt politikai és anyagi be-folyásoktól függetlenül, öncenzúranélkül, időnként humorral vagyszarkazmussal próbáltam írni az

elmúlt ezer év sikereiről és bukásai-ról, a kiemelkedő és ellentmondásosszemélyiségekről éppúgy, mint aköpönyegfordítás kevésbé vonzóemberi alakjairól. A négy németnyelvű eredeti kiadás után az elmúltévekben megjelent magyarul, ango-lul, csehül, románul, franciául, nem-régiben japánul, most pedig szlová-kul. Rövidesen az Egyesült Álla-mokban mutatják be.

Mit tehet a könyve a térségünk-ben továbbra is meghatározó na -cio nalista vagy legalábbis elfogulttörténelemszemlélet ellen?– Budapesten és több más helyen isláttam, és mind gyakrabban látok azautókra vagy máshova felragasztottmatricákat és más tárgyakat, ame-lyek a történelmi Magyarországot áb-

rázolták. Ilyet Ausztriában sosem ta-pasztaltam, pedig osztrák barátaimszerint vezető országrészként őkvoltak a felbomlott Monarchia legna-gyobb vesztesei. Tapasztalataim sze-rint leginkább Magyarországon tart-ják magukat a különböző mítoszok.Például az, hogy a trianoni tragédiaazért következett be, mert Clemen-ceau fiát elhagyta a magyar felesége.Könyvemben arra igyekeztem vá-laszt adni, hogy mi vezetett a törté-nelmi Magyarország felbomlásá-hoz. Meggyőződésem szerint, főlega magyar uralkodó osztály az ország-ban élő nemzetiségeket elnyomópolitikája. Ez nem fajvédő naciona-lizmus volt, hiszen aki elfogadta amagyar kultúrát, az a származásátólfüggetlenül teljes érvényesülési lehe-tőséget kapott. Wekerle Sándor, az el-

ső magyar nem arisztokrata mi-niszterelnök sváb volt. CsakhogyApponyi Albert, a nagy humanista,minisztersége idején megszüntet-ték a szlovák nyelvű oktatást és so-káig folytathatnám a többi kisebbsé-get ért sérelmeket. Mindezekbőlokulni kellene.

Megtették ezt legalább a mai po-litikusok?– Ki gondolta volna a múlt századhetvenes-nyolcvanas éveiben, hogynem is olyan sokára magyar kor-mánytagok lesznek Bukarestben ésPozsonyban, Romániában magyarlesz a kulturális miniszter, a szlová-kiai agrártárca vezetője? Vagy azt,hogy szlovák kormányalelnök a ki-sebbségiek iránt tiszteletre méltóanempatikus, magyarul is kiválóanbeszélő személyiség lesz. Aki annaka Híd pártnak a tagja, amely új feje-zetet nyit a magyar-szlovák együtt-működésben. Ezek óriási eredmé-nyek, amelyeket már csak azért isnagyra értékelek, mert édesapámkassai, édesanyám erdélyi volt, nagy-bátyám pedig három évtizeden átPozsonyban élt orvosként és magyarhazafiként.

Mégis, mintha ezeket az eredmé-nyeket az egymással viszálykodókisebbségi pártok, de Budapestensem méltányolnák.– Súlyos hibának tartom, hogy ma-gyarországi belpolitikai törekvéseketa külföldi magyar kisebbségek poli-tikai képviseletének a felbomlasztá-sára használják. Nem szabad a jelen-legi eredményeket kockáztatni vagyfeladni csak azért, hogy Magyarorszá-gon valamelyik párt ötezerrel vagyakár húszezerrel több szavazatotkapjon. Ennek a politikai szűklátókö-

rűségnek a következményeit a hatá-ron túli kisebbségiek viselik majd.

Milyen téren?– Térségünkben és minden közép-európai országban is a stabilitásegyik pillére a kisebbség bizalma azadott többségi nemzet toleranciájairánt, de ugyanilyen fontos, hogy azutóbbiak se kételkedjenek a többi ál-lampolgár lojalitásában. Ezt az érzé-keny és fontos egyensúlyt bonthat-ja meg a tömeges kettős állampolgár-ság, amelynek a határok nélküliEurópában már nincs különösebb je-lentősége. Még ennél is veszélyesebbkövetkezményei lehetnek, ha meg-adják a külhoni magyarok szavaza-ti jogát, amely ellen az anyaországi-ak is joggal emelhetik fel a szavukat,hiszen olyanok is dönthetnek az ot-tani pártok, kormánytagok sorsáról,akik ott nem fizetnek adót, társadal-mi járulékokat, s tartós lakóhelyüksincs Magyarországon.

Mennyiben élezheti ez a vitatottlépés a szlovák-magyar viszonyt?– Alighanem befolyásolja majd a jö-vő év elejei szlovákiai kampányt, sesetleg bizonyos mértékig az előre-hozott választások eredményeit is.Nem is olyan régen mérsékelt garni-túra volt hatalmon Magyarorszá-gon, miközben 2006-ban Szlovákiá-ban Robert Fico nacionalista és po-pulista partnereket választott. MostPozsonyban liberális konzervatívpolitikusok kormányoznak, de jövőtavasszal visszatérhet az exkor-mányfő. Nagy kérdés, hogy okul-epolitikai hibáiból, mert a szociálde-mokrácia az nem rétorika, hanem azeurópai értékrend, köztük a kisebb-ségek tiszteletét jelenti.

Folytatás az 5. oldalon

2011. november 15. |46. szám

A szerző legújabb magyar és szlovák fordításban megjelent könyvével

Interjú 3

Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek?Paul Lendvai a tovább élő mítoszokról, elharapózó nacionalizmusról Pozsonyban

Rudolf Chmel és Paul Lendvai a könyvbemutatón Ján Čikovský felvételei

Page 4: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz4 Bűnügy > Tudósítás > Tárca

MARCELHÁZA – November 5-én,szombaton rendezte meg I. Örömíjász versenyét a FeketeSólyom Történelmi Íjászklub.

A verseny helyszíne a művelődésiház mögötti focipálya volt. A szerve-zők célja az volt, hogy bemutassáka dél-kóreai Tradicionális Íjász Világ-fesztivál versenyszámait. Százhu-szonöt hazai és magyarországi ver-senyző jelentkezett. Két kategóriábannégy számban nevezhettek: pusztaiíjak és angol Long Bow, AblakosLong Bow és a tradicionális vadászíj. Eredmények:Pusztai íj férfiak: 1. KoricsánszkyCsaba 70,5 pont, Pécel, 2. JónásLászló 70 pont, Deáki, 3. Dombóvá-ri Lajos 67 pont, Budapest. Pusztaiíj nők: 1. Sár Judit 60 pont, Nagype-terd, 2. Pintérné Tamás Katalin 50pont, Pécel. 3. Misinkó Katalin 44,5pont, Gyula. Pusztai íj gyerek (16éves korig): 1. Ifj. Lajos László 62pont, Dunamocs, 2. Cseresznyés

István 59 pont, Gyula, 3. Keszi Vik-tória 51 pont, Dunaújváros.

Ablakos longbow és tradicioná-lis vadászíj: 1. Ľubomír Málek 64,5pont, Ótura (Stará Turá), 2. Peter Ber-nard 37,5 pont, Rakovice, 3. MolnárGyörgy 36,5 pont, Süttő.

A kóreai pálya céljain elért ered-ményeket külön is díjazták.1. Val-lentin István 27 pont, 2. Kori-csánszky Csaba 26 pont, 3. PintérGyörgy 23 pont, mindhárman Pé-celről.

Holecz Attila

NEKEM NEM PARANCSOL SENKI,SEMMI! Ezt ordította tele szájjal régi,fiatalabb barátom minap az egyikhelybeli ivóban s én nem győztemcsodálkozni, amikor beléptem, hi-szen így beakasztva és nekibúsulvamég nem láttam őt soha. Láthatóannem is illett hozzá ez a részeg hangos-kodás, szerettem volna őt nyombanlecsitítani, megvigasztalni a szívétnyomó vélt vagy valós sérelmeiért, ésrövid úton hazanoszogatni – de ő csakállandóan azt harsogta, hogy nékimár az égen, földön nem parancsolsenki! Ezért hát én engedelmesked-tem a távozás kimondatlan parancsá-nak. Mert én – talán éppen előrehala-dottabb korom folytán – immár tu-dom: az út parancsol a gyalogosnak,kapu a belépőnek, a lépcső a fölfelébaktatónak, az asztal meg az ágy, apohár meg a kés a hazaérkezőnek…

BOLONDOS SZŐNYEGKALAND. Ész-revettem, annyira nem vagyok feltű-nő, hogy bármit csinálhatok, senkinem veszi észre. Arra gondoltam,egyszer talán teljesen láthatatlan le-szek. És így is lett. Ráköszöntem egy-kori osztálytársnőmre az utcán, de aszeme pillája sem rezdült meg azüdvözlésemre. Nagyobb társaságbakerültem, volt, akinek kezet nyújtot-

tak, volt, akit kávéval kínáltak, de ne-kem ebből sem, abból sem jutott. Egy-szer, amikor hazafelé tartottam, a la-kásszomszédom szó nélkül bezárt akét bejárati ajtó közé. Az ajtók közöttbizonyosodtam meg róla, hogy látha-tatlan vagyok. Az az ötletem támadt,hogy elrejtőzöm a szomszédom szo-bájában a szőnyeg alá, hogy kipróbál-jam, észrevesznek-e. Úgy gondoltam,mindaddig ott maradok, amíg rámnem találnak. Egészen a karácsonyinagytakarításig ott kuksoltam. Akkorszépen becsavartak a szőnyegbe, éskivittek az udvarra. „Óvatosan azzala szőnyeggel, fiúk!” – mondta a szom-széd fiúk édesanyja. Bizony, óvatosan,adtam neki igazat magamban én is.Bélus és Norbi felkapott a vállára, ésvágtatott ki velem az udvarra. Nem el-lenkeztem azért, hogy szőnyegbegöngyölítve visznek ki a házból, hiszez egy élménnyel többet jelentettszámomra. Feltettek a szőnyegporo-lóra. „Én tartom a szőnyeget, te pedigporolsz” – mondta Norbi. „Nem, éntartom, és te porolsz” – ellenkezett Bé-lus. Fiúk, nekem ugyan édes mindegy,melyikőtök tart és melyikőtök porol,csak rendesen tartsatok, nehogy le-pottyanjak, mondogattam magam-ban. Erre mindketten elengedtek. Hagyerekkoromban nem lógtam volna

olyan gyakran a szőnyegporolón, biz-tosan lepottyanok. De ennek már kárvolt örülnöm, mert elkezdődött acsihi-puhi. „Puff!” „Jaj!” „Puff!” „Jaj!”A „puff” Norbitól származott, a vissz-hangzó „jaj” tőlem. Rövid idő utáncseréltek a fiúk. „Gyengén porolsz” –mondta Bélusnak Norbi. Nem tudhat-ta, hogy már jajgatni sem bírok. Nemis értem, miért nem szöktem meg aszőnyeg alól. Bizonyára azért nem,mert ez a megoldás nem jutott eszem-

be. A fiúk összetekerték a szőnyeget,és én ott maradtam lógva a porolón.„Mennyivel könnyebb lett a szőnyeg!”– jegyezte meg Bélus. Amikor a lakás-ban leterítették a fölsúrolt parkettre,anyukájuk felkiáltott, majd megkér-dezte: „Mi az ott?” A szőnyegen újminta, egy mulatságos figura volt lát-ható. „Mit jelentsen ez?” – faggatózottaz édesanya. A fiúk nem tudták meg-magyarázni. A lépcsőházban viszonthamarosan visszhangozni kezdett,hogy: „Puff!” „Jaj!” „Puff!” „Jaj!” Ez-úttal az édesanya porolt, de nem a sző-nyeget, hanem őket, Bélust és Norbit.Aztán vendégek jöttek a házhoz.„Nézd csak, Ferdinánd, milyen gyö-nyörű szőnyeg!” – mondta vendégné

asszony a férjének. „És milyen érde-kes a mintája!” – jegyezte meg a férj.Másnap aztán a város összes áruhá-zát bejárta, de olyan szőnyeget, ame-lyen ugyanolyan minta lett volna,nem talált sehol. Én meg, amikor aszőnyegporolón lógva már kezem éslábam is elzsibbadt, lemásztam és ha-zaindultam. Útközben sokan megszó-lítottak, és az kérdezgették: „Mi történtmagával, szomszéd úr? Ki bánt el ma-gával ilyen alaposan, szomszéd úr?”Akkor már azt szerettem volna, ha lát-hatatlan vagyok, legalább addig, amíghazaérek és becsukom magam mö-gött az ajtót.

SZERZŐI ÖNÉRZET. Az elmúlt na-pokban egy régi tudósítónk kísérőle-vele pottyant ki egyik könyvem lapjaiközül. Az egykori titán sorai még ak-kor íródtak, amikor szépirodalom iselég gyakran helyett kapott a Csalló-köz hasábjain: Olyan válaszlevelet,hogy „a maga írásai (versei, tárcái) fa-batkát sem érnek és mindegyik aszemétkosárba való”, köszönöm szé-pen, nem kérek. Ha az írásaimmalkapcsolatban képesek értelmes, nemsértő kritikát megfogalmazni, azt kö-szönettel elfogadom. Önbecsülésemazonban a béka segge alatt van, tehátannál is alább tiporni szükségtelen, azmegy magától is. Tisztelettel: X. Y.

Szerdahelyi József

Hetek hordaléka

néki már az égen,földön nem parancsolsenki

Repül az íj, ki tudja, hol áll meg... A szerző felvétele

Örömíjászat, sok résztvevővelNagy sikerrel zajlott az első nemzetközi verseny

Zsarolta a családtagjátHEGYÉTE – Négytől akár tízéves idő-szakra is rács mögé kerülhet egy 20 éves hegyétei fiatalember, akifenyegetéssel több esetben pénztzsarolt ki a családtagjától, akit nemegyszer fizikailag is bántalmazott. A fiatal fickónak mindezen túl egytovábbi váddal is szembesülnie kell,hiszen 28 éves helybeli cinkostársá-val egy lakatlan családi házba is betör-tek a faluban, ahonnan különféle dol-gokat tulajdonítottak el 847 euró érték-ben. Ezért pedig két évre csukhatjákle mindkettőjüket. (–ck)

Rapsicot fogtak!CSÁKÁNY – Orvhalászatért kell fe-lelnie az igazságszolgáltatás embe reielőtt egy 53 éves pozsonyi férfinak,aki Csákány község kataszterébenegy meliorációs kanális partján vé-tett a horgászati jog gyakorlása ellenazáltal, hogy merítőháló, azaz táplisegítségével tiltott módon fogott kihárom darab ezüst kárászt, illetveugyanennyi északi csukát. S ha amegvádolt férfi bűnössége igazoló-dik, akár két évre is hűvösre kerül-het. (–sb/ck)

Page 5: 2011-46 Csallóköz

52011. november 15. |46. szám Interjú > Hirdetés

Befejezés a 3. oldalrólMagyarországon viszont nemzetiérzelmű, sokak szerint nacionalista,jobboldali, klerikális kormány regnál,amelyről már sokszor mondtamnem éppen kedvező véleményt.Nyugtalanítónak tartom Károlyi Mi-hály és József Attila szobrának ter-vezett eltüntetését a Kossuth-térről,s Tisza István alakjának visszaállítá-sát, aki valóban ellenezte a háborút,de nem éppen a magyar progresszióképviselője volt, s nemzetiségba-rátként sem lehet jellemezni.

Nyugtalanságánál talán csak a bo-rúlátása nagyobb a magyarorszá-gi helyzetet illetően. Ez a rövidesenszlovákul is megjelenő, magyarulmár olvasható könyvéből, az Elté-kozolt országból is kiderül. Valóbannem lát kiutat?– Rövid távon – ami lehet akár két vá-lasztási ciklus is – lehetséges nemze-ti jelszavakkal félrevezetni azokat,akik munkahelyeiket veszítették el,s akik súlyos megélhetési gondokkalszembesülnek. Nem lehet azonbana kommunista rezsimet idéző mani-pulációkkal a külföldi tőkét, a ban-kokat kikiáltani bűnbaknak. Azausztriai pénzintézetek magyaror-

szági kintlevősége 5,3 milliárd euró-ra rúg. Megengedhetetlen ezt bármi-lyen tollvonással lenullázni. Annakidején azért vettek fel tömegesensvájci frankban hiteleket, mert a ka-matai sokkal kedvezőbbek voltak a

forinténál. Ezek a száraz tények.Magyarországon egyre nagyobbjobboldali, olykor már a szélsőjobb-oldali médiahegemónia, ezért mindgyakrabban érzem úgy, hogy visszakellene állítani a Szabad Európa

vagy a BBC magyar adását, a ken-dőzetlen igazságok kimondása ér-dekében. Magyarországon sajnos,hiányzik olyan mérsékelt jobbolda-li politikus, mint a lengyel DonaldTusk, s távolról sincs akkora tole-rancia, mint Csehországban, ahola kettős, svájci-cseh állampolgársá-gú, bajorországi ingatlan- és bécsiszállodatulajdonos, Karel Schwar-zenberg külügyminiszter lehetett, sakár államfő is lehet. Mindezek el-lenére hosszabb távon mégiscsak de-rűlátó vagyok.

Miért?– Érdeklődéssel figyelem, vajon osz-tódással szaporodik-e a baloldal, s milesz a sorsa Gyurcsány Ferenc újpártjának, amelynek egyik vezetősé-gi tagja Debreczeni József, az elsőszabadon választott honatyák egyi-ke és Bauer Tamás. Ezek egyelőre jel-zésértékű fejlemények. Optimizmu-somat azonban leginkább arra alapo-zom, hogy Magyarország mégis-csak kis ország, amelynek minden te-hetségre égető szüksége van, s lesz po-litikus, netán államférfi, aki ezt felis-meri. S akkor a mostani vesztesekbőlismét győztesek lesznek.

Szilvássy József

Hosszabb távon derűlátó... Ján Čikovský felvétele

Magyar vesztesekből lesznek-e győztesek?

Page 6: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz6 Tudósítás

Előrelépés az önkormányzatbanNéhány részegyezség született, mégis lesz soron kívüli ülés

DUNASZERDAHELY –Habár a beterjesztettprogrampontok döntőtöbbségét múlt héten semsikerült megtárgyalnia a képviselő-testületnek,annyi előrelépés azérttörtént, hogy az MKP,valamint a Híd és a függetlenek frakciójamegállapodott a várositanács és a szakbizottságok tagjaitilletően.

A beterjesztett javaslatoknagy része most is azért ke-rült le a napirendről, mert avárosi tanács és a szakbizott-ságok előzetesen nem tár-gyalták meg azokat. A nyolc-tagú tanácsból mindösszenégy MKP-s képviselő vettrészt az ülés előtti értekezle-ten, Hulkó Gábor távolma-radt, mint ahogy a Híd há-rom tagja, Benkóczki Vendel,Ambrovics Ferenc és RavaszMarián is. Így az nem volthatározatképes.

A MKP, a Híd és a függet-lenek frakciója végül egyközös javaslatot tett a váro-si tanács és a szakbizottsá-gok összetételéről. Eszerint avárosi tanács tagjai RavaszMarián, Dakó Sándor, Ben-kóczki Vendel, AmbrovicsFerenc (mindannyian Híd),A. Szabó László, KeszeghPál és Kanovits György let-tek. A pénzügyi bizottságelnöki posztját Bindics Zsoltfoglalja el Keszegh Pál he-lyett, aki alelnök lesz ez-után. Az építésügyi és köz-lekedési bizottság elnöke Ga-rai László lett Ravasz Mariánhelyett, aki alelnökként tevé-kenykedik mostantól. Azösszeférhetetlenségi és man-dátumvizsgáló testület éléreBenkóczki Vendel került, al-elnök Hodosy Szabolcs lett.

Az MKP helyi szervezeté-ben tagságát felfüggesztő ésfüggetlenként politizáló Bu-gár Zoltán helyett a pénzügyibizottságba A. Szabó Lászlót,a környezetvédelmi és ide-

genforgalmi szakbizottságbaKaraffa Attilát választották.

Nem sikerült azonbanmegtörni a három vétót,amely a polgármester jogkö-reinek szűkítéséről szólt avárosi tulajdonú, gazdaságitevékenységeket folytató tár-saságokban, a prokurista ki-nevezéséről szólót, amelyeta képviselő-testület jóváha-

gyásához kötötték volna, va-lamint azt, amely a jégpályajégkorongozóknak megálla-pított belépőjegyeire vonat-kozott. A határozathozatal-hoz ugyanis 3/5-ös több-ségre lett volna szükség a 25képviselő közül, azaz leg-kevesebb 15 voks szükségel-tetett, ám csak tizenhármanszavazták meg a javaslatot.

Az ülés végén A. SzabóLászló alpolgármester remé-nyét fejezte ki, hogy a testü-let most már valóban haté-kony munkát fog végezni alakosok érdekében, ezért ja-vasolta, hogy november 15-én, soron kívüli ülésentárgyaljanak az ismételtenelnapolt témákról.

(und)

Kanovits György érvel Marian Baláži felvétele

KOMÁROM – ZsákovicsLászló zenepedagógusNyelvcsapások című zenéstereferéi egyre népszerűb-bek a komáromiak köré-ben. Legutóbb már a nyol-cadik összeállítást láthat-tuk-hallhattuk, amely a bűn-ről, a bűnözésről szólt.

Ezt persze nem könnyűhumorral ötvözni, de nem islehetetlen. Kitűnő lehetősé-get nyújtott rá a közélet-ben egyaránt jelenlévő ha-zudozás, aztán a hazugság

és a füllentés közötti kü-lönbség, no és persze azúgynevezett „BA” kategóri-ás (beilleszkedésre alkal-matlan) személyekről szólótörténetek kimeríthetetlentárháza. Váratlan és hatásosslusszpoén volt, amikor aműsorvezető valamilyenapropóból telefonon rendőrthívott, mire – a Kék Fény jólismert szignáljára – megje-lent a színen az est vendége:Skronka Tibor rendőr alez-redes, a bátorkeszi körzet

parancsnoka. Természete-sen vele is a bűnözés volt atéma, de az eddigihez ha-sonló humorral fűszerezett,csevegő stílusban. Így tud-hattuk meg például, mi a kü-lönbség a lopás és a rablásközött, de olyan szórakozta-tó történeteket is hallhat-tunk a főrendőrtől, ame-lyek vele történtek meg. Az estét, hagyományosana Memória Társulat nosztal-giazenekar fellépése zárta.

Vas Gyula

Újabb Nyelvcsapások

NAGYMEGYER – A fenticímmel nyílt kiállítás a nagy-megyeri városi művelődésiotthonban november 3-án.Németh Gyuláné Tiszai Gi-zella győri nyugdíjas peda-gógus hozta el saját és gyűj-tött kézimunkáit, valamintnépviseletbe öltöztetett ba-báit a határ túloldalára. A tár-lat megnevezése címsza-vakban és nagyon sokat-mondóan utal arra a folya-matra, amellyel ezek a mun-kák készültek, kezdve a ba-bák aprólékos kidolgozássalmegvarrt ruháitól, egészena kézimunkákig bezárólag.

A Csemadok nagymegyerialapszervezete, a művelődé-si ház és a győri Xantus Já-nos Múzeum közös rende-zésében megnyílt tárlatonPerger Gyula néprajzkutató,a Győr-Moson-Sopron Me-gyei Múzeumok Igazgatósá-gának igazgatója méltatta anyugalmazott pedagógus ki-állított munkáit. A népha-gyományokat tisztelő ésápoló tárlatnyitón a helyimagyar alapiskola Igriceknépdalkörének tagjai és ci-terásai is közreműködtek.

Kovács Zoltán

Fonállal, tűvel, türelemmel

Zsákovics László (jobbról) Skronka Tibor történeteit hallgatja A szerző felvétele

Érdeklődők a látványos tárlaton A szerző felvétele

Page 7: 2011-46 Csallóköz

72011. november 15. |46. szám Háttér

Lépések a megoldások feléKülföldön már ismert, nálunk most kerül a köztudatba a life coaching

Mit tehetünk, amikor már nemtudjuk, hogy kihez forduljunk?Milyen megoldás lehetséges a gondjainkra, dilemmáinkra? Ha ezekre nem tudjuk a választ,akkor felkeresünk egyéletvezetési tanácsadót, azaz coach-ot. Legalábbis tőlünknyugatabbra ez már bevettszokás. Nálunk még csak mostkerül a köztudatba.

Az úgynevezett coaching a nyolcva-nas években kezdett hódítani azEgyesült Államokban. Térségünk-be, többek között Magyarországra ésSzlovákiába mindössze tíz éve jutottel. Az International Coach Federati-on fogja össze a szakembereketszerte a világon. Póda Erzsébet és Bo-lemant Éva tavaly Budapesten szerez-te meg a szükséges képesítést és azoklevelet, amivel hivatalosan is élet-vezetési tanácsadóvá, azaz „life coach”-á váltak. Az ötlet megszüle-tését, hogy a tanfolyamot elvégezzék,sok tényező támogatta. „A Barátnőinternetes újság szerkesztőségébe,amelyet működtetek, mindig érkez-tek olyan levelek, amelyek segítségetkértek, s mindegyikre válaszoltam.De minden esetben volt egy hiányér-zetem amiatt, hogy nem tudtam, va-jon megfogadták-e a tanácsaimat.Egy alkalommal Éva eljött hozzám ésmondta, talált az interneten egy lifecoaching nevű tevékenységet, ami őtnagyon érdekelné. Javasolta, hogy je-lentkezzünk Budapesten WiesnerEdit mestercoach tanfolyamára” –emlékezik vissza a kezdetekre PódaErzsébet. Elmentek és pontosan aztkapták, amit szerettek volna, a visz-szajelzést. „Tehát nem úgy foglalko-zunk az ügyfeleinkkel, hogy adunknekik egy tanácsot és az útjára bo-csátjuk, hanem beletanul egy fo-lyamatba, amelnyek során megis-mertetem olyan módszerekkel, ame-lyek segítségével ki tud lábalni aproblémájából. Van visszajelzés is,mivel velem együtt halad ezen azúton. Nem én végzem el helyette afeladatokat, én csak az utat mutatommeg” – meséli Erzsébet.

Kölcsönös szimpátia

A Barátnő life Coaching a Barátnő ci-vil szerveződés részeként jött létre.Csoportos tréningeket tartanak nőkszámára és megismertetik velük amódszereiket. Erre pályáztak is aBethlen Gábor Alapnál, s hat hely-színen tartandó előadássorozatra

kaptak támogatást, melynek címe,Lépések a megoldások felé. „A co-ach szót használják a tanácsadók-ra, ami edzőt jelent. Az edző pedignem csak a fizikai formájukat ed-zi az embereknek, de lelki támasz-ként is áll mellettük. Amikor azügyfél a coach-hoz fordul, be kelltartani bizonyos pontokat, ame-lyek szerint dolgoznak. Először is,van egy beszélgetés, amikor meg-ismerkednek egymással, ugyanisabban a pillanatban, amikor azegyik félnek nem szimpatikus amásik, a munka nem lesz eredmé-nyes” – ecseteli Bolemant Éva. Ami-kor megegyeznek az ügyféllel, szer-ződést kötnek, s 5-10 alkalommaltalálkoznak, amely általában elegen-dő egy-egy probléma, egy-egy élet-helyzet megoldásához. „Azért nemis használjuk igazán a tanácsadásszót, mert a coach nem ad tanácsot.Az ügyfél magában hordozza amegoldást a problémájára. Mi eztcsak segítjük, a gondot nem mi old-juk meg. Adunk ötleteket, új utatmutatunk, más szemszögből né-zettjük meg vele a világot, a sajáthelyzetét” – magyarázza Éva. Aminagyon fontos, hogy meg kell látnia pozitív dolgokat, kiemelni a jót éselfogadni, hogy nincsenek rosszdöntések, mert mindennek okavan.

Segítségnyújtás

A coach nem pszichológus, de ren-delkezik pszichológiai tudással is.Úgy kell őt elképzelni, mint egyolimpiai bajnok edzőjét. Nem ő vég-zi el a feladatot, de kihozza a spor-

tolóból a legjobbat. De ez több terü-letre is érvényes, hiszen Németor-szágban már szinte minden család-nak megvan a maga coach-a. Vangyereknevelési, házassági, párkap-csolati, gazdasági és munkahelyicoach is. „A Barátnő Life Coachingkétfélével foglalkozik. Végezzük acsoportos tréningeket és az egyénifoglalkozásokat is. Az elejétől a vé-géig szemmel lehet tartani, honnanhová fejlődik a kliens. A kétségbe -esett emberből hogyan lesz valaki ki-egyensúlyozottá” – tájékoztat Er-zsébet. A tréningek úgy zajlanak,hogy van egy elméleti rész, majd egyrövid szünet, ami után mindenkivelegyénileg foglalkoznak. Az elméletirész lényege, hogy miként irányíta-nak bennünket a gondolataink és mimennyire tudjuk azokat irányítani.Nem hagyhatjuk, hogy az érzelme-ink, a gondolataink ellenőrizetlenülbefolyásoljanak, tudatosan oda kell

figyelnünk rájuk. Ha pedig tudatosantesszük ezt, akkor a kezünkben tud-juk tartani az irányítást.

Coach lehet az, akinek van erre ér-zéke, szeret emberekkel foglalkozni,munkál benne a segíteni akarás szán-déka. Segítséget nyújtana a problémáshelyzetekben. Mindenképpen kellbeleérzőképesség. Az a korosztály,amely ellátogat az általuk tartott elő-adásokra, teljesen vegyes. „Viszontgyerekekkel nem foglalkozunk. Kizá-rólag felnőttekkel” – közli határozot-tan Éva, majd hozzáteszi: „Főleg azolyan pillanatokért érdemes ezt a te-vékenységet végezni, amikor az em-ber a foglalkozások alatt rájön valami-re, megváltozik a véleménye és az ar-ca felderül, vagy hirtelen megváltozik.Ez fantasztikus érzés. A coachingmindenképpen minőségibb és boldo-gabb élet felé tudja terelni az ügyfelet”– szögezi le végezetül.

Angyal Sándor

Bolemant Éva és Póda Erzsébet Budapesten szerezte meg a szükséges képesítést Fogas Ferenc felvétele

...gyermeknevelési, házassági, párkapcsolati, gazdasági és munkahelyi coach isvan Illusztrációs net-felvétel

Page 8: 2011-46 Csallóköz

Dunaszerdahelyen az Einbeck kávé-ház mozihelyiségében nagyszabásútűzoltó-estet tartottak 1925. október18-án, vasárnap. Hangulatos, derűsvolt az összejövetel, a műsor szóra-koztató, változatos – írja a Csallókö-zi Hírlap tudósítója. Akinek azt az ál-lítását is elfogadjuk és ide másoljuk,hogy „kissé sok volt este 8-tól éjféligegyfolytában ugyanazon a helyen ül-ni, node megbékültünk a helyzettel,mert a kabarészámokat egytől egyikfrissen, elevenen és roppantul mulat-ságosan” adták elő a szereplők.

A rendezvény érdekessége, hogyDunaszerdahelyen műkedvelő ze-nekar alakult ez alkalomra. A tagokélén mint karmester Procházka Fe-renc állt, zenészként működtek a kar-ban Vancsó Lajos, Schulek Lujzika,

Polasek Ferenc – hegedű, Stern Ernő-né – zongora, Rohrbacher Nándor –harmónium, Procházka Ferenc – fu-vola. Marchall Erzsi három kis dalténekelt, Dobler Kálmán a Hamburgimenyasszonyból (Szép vagy, gyönyö-rü vagy...), a Parasztbecsületből (Si-ciliana) és az Antóniából (Mandula-fa, mandulafa) előadott énekszáma-ival „ragadtatta el a közönséget”.A műsor egyik legkiemelkedőbb pro-dukciója Marchall Erzsike és SrenkerLaci ének- és tánckettős száma volt.Az énekeseket (valahányukat) JubaFerencné kísérte zongorán.

A prózai részben Brüll Manóné ésVilági Mariska dialógja „egyike volt alegjobb alakitásoknak”. A Homok-zsák című Szőke Szakáll tréfát „a kö-zönség viharos derültséggel kacagtavégig”. A főszerepben Brüll Manó

maga volt a Szőke Szakáll „alter egó-ja”, Pollák Aranka a szende kis Piri-ke, Brüll Manóné a bajba jutott Za-nutliné és Pollák Margit a jóakaratúöreg Berendné. A darab további sze-repeiben Farkas Sándor, dr. Szeiff Gé-za, Srenker Laci, Bartossik György ésDeutsch Zoltán jeleskedtek. Richterfogtechnikus bűvészmutatványaival„ejtette ámulatba a közönséget”.

„Előadás után – nagyon természe-tes – táncvigalom zajlott a késő reg-geli órákig. A tüzoltó egyesület ugy er-kölcsi, mint anyagi szempontbólkedvezően könyvelheti el október 18-át, a tüzoltó napot” – zárja beszá-molóját a rovatvezető Farkas Sándoralparancsnok.

A tűzoltó-napon a Herold komo -taui cég bemutatta több mintavásá-ron és kiállításon szerepelt, és több

versenyen díjat nyert két motorfecs-kendőjét. „A jelenlevő szakértők egy-hangulag megállapitották, hogy anagyobbik fecskendő a várakozá-soknak teljesen megfelelt. A kisebbika szállitás folyamán beállott sérüléskövetkeztében csak hosszas munkaután volt működésbe helyezhető, shatározottan gyengének bizonyult.”

A dunaszerdahelyi önkéntes tűzol-tóegyesület tűzoltó-napja egyébkéntdélután 2 órakor járási parancsnok-sági üléssel kezdődött, melyen 18 tes-tület 37 küldötte jelent meg. A gyűléstCsiba Lázár járási felügyelő nyitottameg, majd Gáspár Ágoston járási tit-kár a közigazgatási területen alakultegyesületek „szoros összekapcsolásá-nak” fontosságáról beszélt. BartossikGyörgy szakaszparancsnok a szolgá-lati szabályzatról tartott előadást.

Tűzoltókabaré műkedvelő zenekarral

Csallóköz8 Tudósítás > Visszapillantó

Lelkes Vince rovata

Hely-történet

Hollandok helyett székelyekGYERGYÓSZENTMIKLÓS/SOMORJA – Hollandpartner helyett a Hargitamegyei Gyergyószentmiklóslehet Somorja újabbtestvérvárosa,Mosonmagyaróvárral ésHainburggal együtt.

A felső-csallóközi város kép-viselő-testülete legutóbbi ülé-sén beleegyezett abba, hogybontsák fel a hollandiai Lei -derdorppal még 1993 szep-temberében megkötött test-vérvárosi szerződést. Ezt alépést a hollandok kezdemé-nyezték, feltehetően azért,mert az önkormányzatuk istakarékosságra kényszerül,s az eddigi hivatalos csere-

látogatásokon már kimerí-tették a tapasztalatcsere le-hetőségét. A leiderdorpiakkülönösen a rendszerváltástkövető években nyújtottakjelentős szakmai és anyagisegítséget a somorjai önkor-mányzatiság kiépítésébenés működtetésében. To-vábbra is közösen ápoljákmajd a baráti kapcsolatokata két város tűzoltói és az is-kolák pedagógusai és nö-vendékei, továbbá más in-tézmények is.

A városatyák tudomásulvették, hogy a székelyföldiGyergyószentmiklós önkor-mányzata szívesen létesíte-ne testvérvárosi kapcsolatotSomorjával. Bárdos Gábor la-

punkat arról értesítette, hogyküldöttség élén december ele-jén utazik Hargita megyébe aszükséges dokumentumokmegvitatása és elkészítése ér-dekében. Hargita megye har-

madik legnagyobb városa ed-dig már hét magyarországi(Siófok, Eger, Cegléd, Sziget-szentmiklós és több buda-pesti városkerület) település-sel, továbbá a vajdasági Topo-

lyával létesített testvérvárosikapcsolatot. „Városunk jövő-je szempontjából meghatáro-zó lehet a testvérvárosi kap-csolatok ésszerű gyümölcsöz-tetése, mert nemcsak a törté-nelmi múlt, a közös kultúratarthat össze minket, hanemintézményeink együttműkö-dése is” – olvasható a patinásszékely város honlapján.Ugyanez a jól felfogott érdekeSomorjának is.

Érdekességként említjükmeg, hogy Gyergyószent-miklós Románia egyik leghi-degebb települése, ahol átla-gosan évente százhatvan na-pon át fagypont alatt van ahőmérséklet.

–r-c

Leiderdorpi tűzoltók a somorjai Polgármester KupánJán Čikovský felvétele

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK –A helyi magyar tannyelvűalapiskola pedagógusai vall-ják, az olvasás szeretetétmár kisiskolás korban kell agyerekekbe plántálni, hogy akésőbbiekben rákapjanakannak ízére. Ebből a meg-győződésből kiindulva indí-tották útjára tizenhárom év-vel ezelőtt az egy hónapon áttartó anyanyelvi hónapot,melyre minden alkalommal

novemberben kerül sor. Azidei tanévben is ebben a hó-napban helyesíró-, mese író-,illusztráló-, valamint szava-lóversenyt rendeznek. A megmérettetéseket a kicsikkezdték az olvasóversennyel,melybe tizennyolc nebulónevezett be a 2–4. évfolya-mokból.

A pedagógusok a gyere-keknek teljesen ismeretlenszöveget adtak, melyet a ta-nulóknak hangsúlyozva, amondatvégi jeleket figyelem-be véve, érthetően kellettelolvasniuk. A megadott szö-

veget a felolvasás előtt egy-szer átnézhették. A másodi-kosok közül legszebben KissFlóra, a harmadikosok vetél-kedőjében pedig a legjobbhangsúllyal Sill Kata, Vala-csai Bálint és Puha Zoltán ol-vasott.

A negyedikeseknél Veszp-rémi Viktória kapott elis-merést szép és értelmes szö-vegbemutatásáért. A gyere-kek jutalma egy-egy szépkönyv lesz, melyet az anya-nyelvi hónap ünnepélyes ér-tékelésekor, december elejénkapnak meg. Csiba Lídia

Olvasóversennyel kezdtékAnyanyelvi hónap, sokféle megmérettetéssel

Harmadikosok ismerkednek a szöveggel A szerző felvétele

Page 9: 2011-46 Csallóköz

92011. november 15. |46. szám Hirdetés

Page 10: 2011-46 Csallóköz

Žitný ostrov10 Rozhovor > Pozvánka

Registruje slovenské rekordy Igor Svítok je zakladateľom slovenskej „Guinessovej knihy“

KOSTOLNÉ KRAČANY –Kedysi u našich predkov pa-trila na dedine zabíjačka k najočakávanejším udalos-tiam roka. Dnešná realita jevšak taká, že prasiatka sa v „malom“ prakticky presta-li chovať a najmä pre mešťa-nov je pravá domáca zaká-ľačka niečo, čo videli nanaj-výš tak v telke. V ostatnýchrokoch však pozorujeme ajv tejto oblasti návrat k tradí-ciám. Na viacerých miestachsa organizujú klasické zabí-jačky, na ktorých má verej-

nosť možnosť nielen obdivo-vať prácu majstrov mäsia-rov, ale aj okoštovať čerstvédobroty.

K takýmto miestam pri-budnú v sobotu 19. novem -bra aj Kostolné Kračany –v pohostinstve Gold budúmôcť záujemcovia už oddeviatej hodiny rannejochutnávať zabíjačkové špe-ciality – pečienku, jaternice,klobásy, slovom, všetko, čok tomu patrí. A chýbať ne-bude ani cigánska muzika,takže je sa na čo tešiť. (lb)

V duchu tradícií

Zabíjačka ponúka tradičné, lákavé domáce chute Ilustračné foto: Ľubo Banič

Človek má v sebe už genetickyzakódovaný prvok súťaživosti,svojim spôsobom je to hybná silapokroku.

Vytvára prazáklad toho, čo dnes na-zývame „rekordom“. Ironik by pove-dal, že sa častokrát jedná o snahuurobiť niečo úplne zbytočné lepšieako tí ostatní, ale faktom ostáva, žerekordy všetkých druhov a typov ľu-dí priam magicky priťahujú. Veď ktoby ešte nepočul o Guinessovej kni-he rekordov, ktorá vychádza každo-ročne od roku 1954 a zaznamenávato „naj“? Samozrejme, urobiť niečonajlepšie tak, aby sa o tom nikto inýnedozvedel, je naozaj zbytočné.„Top“ výkony potrebujú oficiálnu re-gistráciu a publicitu – aj preto, abysa stali výzvou pre tých, ktorí sú pre-svedčení, že tú ktorú vec by dokáza-li urobiť lepšie. Ale nie je až tak zná-me, že „Guineska“ má svojho súpút-nika aj na Slovensku – Kniha sloven-

ských rekordov po prvý raz vyšla vroku 2007 (ako zaujímavosť spomeň-me, že ju v Spišskej Sobote krstil zná-my hokejový tréner Július Šupler).S jej zakladateľom a vydavateľom,Igorom Svítokom, sme sa poroz-právali v Orechovej Potôni – akožeinak, pri vzniku nového slovenské-ho rekordu, keď sa zrodila najdlhšiaklobása naplnená do prírodnéhočreva v histórii Slovenska.

Čo v tejto knihe nájdeme? – Kniha má desať kapitol, každá

prakticky reprezentuje jeden rok, od-kedy sa registrácii a dokumentova-niu oficiálnych slovenských rekordovvenujeme. Obsahuje takmer tisícfotografií, je v nej zdokumentova-ných a popísaných zhruba 500 slo-venských rekordov – individuálnych,hromadných, ale aj recesných.

Nachádzajú sa tam aj nejaké z nášho, južného regiónu?

– Napríklad sme zaznamenali pre-ťahovanie lana v strede mosta v Ko-

márne, ktorého sa zúčastnilo po 25silákov zo Slovenska a Maďarska,vznikla z toho pekná tradícia. Bolisme v Galante na kolkárskom mara-tóne, ktorý trval hádam tri dni – do-stal sa aj do Guinessovej knihy rekor-dov. Alebo v Trhovej Hradskej, prinajdlhčej štrúdli.

Spomínate si na nejaký bizarnýrekord, ktorý vás naozaj zaskočil?

– Sú rôzne rekordy, každý z nichmá svoje čaro a nároky. Snáď najviacnás vytrápil ten, pri ktorom sa jed-nalo o 24 hodinové plávanie otužil-cov na bratislavskom Draždiaku,ale vydržali sme. Fyzicky náročnýbol taký, keď sa jeden pán rozhodolvybehnúť po schodoch na vrchol naj-vyššej budovy na Slovensku a pritomžonglovať loptičkami. Myslel som, žebudem za ním stíhať, ale kdesi v po-lovici mi ušiel – ešteže hore bol ko-lega, ktorý sa mu vybral oproti, a taksme to nejako zvládli. Proste, rekor-dy sú rôzne.

Dostávajú sa slovenské rekordy ajna to najvyššie fórum, teda doGuinessovej knihy?

– Jeden či dva ročne. Dlho, až polroka trvá celá príprava, je k tomu po-trebné dostať presné pravidlá, prí-padne ich prispôsobenie miestnympodmienkam. Ďalej zabezpečiť foto-a video- dokumentáciu, svedkov,výstrižky z tlače... Ľahko sa pritommôže stať, že kým sa rekord v kni-he objaví, už je prekonaný. Doma jeto predsa len iné – vieme rekord namieste vyhodnotiť, vystaviť certifikát,ale hlavne vidíme tú spontánnu ra-dosť, ak sa to celé vydarí.

Kniha slovenských rekordov vy-šla v roku 2007. Kedy sa môžemetešiť na jej aktualizovanú ver-ziu?

– Za tých päť rokov pribudlomnožstvo nových rekordov. Predpo-kladám, že nová verzia bude pripra-vená do tlače na budúci rok.

Ľubo Banič

Igor Svítok založil Knihu slovenských rekordov Foto: Marian Baláži

Oficiálny dokument o tom, že v Orechovej Potôni naplnili najdlhšiu klobásu v históriiSlovenska Foto: Ľubo Banič

Page 11: 2011-46 Csallóköz

1115. november 2011 | číslo 46 Spravodajstvo > Inzercia

Tradičný ples poľovníkov Oproti vlaňajšku v revíri pribudla najmä drobná zver

GABČÍKOVO – Plesová sezóna sarozbieha – po štvrtý razzorganizovala ten svoj Poľovníckaspoločnosť Červený les.

V sobotu 12. novembra podvečer sav miestnom kultúrnom dome zača-li schádzať hostia – dámy v parád-nych róbach, páni v oblekoch, ale ajslávnostných poľovníckych mundú-roch. Na to, ako sa vydaril „loveckýrok“ 2011, sme sa spýtali predseduspoločnosti Árpáda Kossára. „Je

všeobecne známe, že vlaňajšok bol– najmä čo sa týka drobnej zveri –veľmi slabý. Už teraz však vidíme, žetento rok bude oveľa lepší. Vďačímeza to v prvom rade výbornému po-časiu, ale aj vynaloženej starostlivos-ti o zver v revíre,“ hovorí predseda,podľa ktorého majú šťastie aj v tom,že tu existujú podnikatelia v oblas-ti pôdohospodárstva, ktorí spoloč-nosť sponzorujú množstvom krmi-va, a tak je možné zver v prípade po-treby dostatočne prikrmovať.

S úsmevom dodáva, že pred plesomurobili jednu úspešnú poľovačku,veď ako by to vyzeralo, keby si po-ľovníci museli na vlastný bál kupo-vať napríklad bažantov na polievku.

Spokojní sú aj s vysokou zverou,už zastrelili desať srncov, a dokon-ca aj päť diviakov, čo zas v našichkončinách nie je až takou bežnou zá-ležitosťou. Poľovnícke združenieČervený les má v súčasnosti sedem-násť členov a dvoch kandidátov načlenstvo – títo sa podľa Kossáro-vých slov stavajú k práci v prospechspoločnosti veľmi pozitívne.

Sobotňajší ples pritiahol do kultúr-neho domu takmer stodvadsať hos-tí, čo je porovnateľný počet ako pouplynulé roky. Medzi nich zavítali ajpolitici strany Most – Híd, ministerživotného prostredia József Nagy a štátny tajomník ministerstva pôdo-hospodárstva Gábor Csicsai. A akoby sme podujatie charakterizovalicelkovo? Výborné jedlo (v prvom ra-de, úplne logicky, divina), dobráhudba, skvelá zábava – nečudo, žeplesajúci sa rozchádzali v dobe, keďuž pomaly svitalo...

(elba)

Keď poľovníci plesajú...

Zábava trvala až do rána Foto: Marian Baláži

Page 12: 2011-46 Csallóköz

Žitný ostrov12 Spravodajstvo

Úspešná petícia proti chemičke Obyvatelia sa obávajú prípadných negatívnych vplyvov sírouhlíka

CHOTÍN – Obecné zastupiteľstvoneschválilo zámer rozšíreniachemického závodu, ktorý pôsobív obci dvadsať rokov.

Obyvatelia sa obávajú prípadnýchnegatívnych vplyvov sírouhlíka, kto-rý by sa v novom závode používal naprípravu amorfnej síry. V obci vzni-kol petičný výbor, ktorý na protestproti zámeru rozšírenia chemickéhozávodu zozbieral šesťstodvadsaťpodpisov – podpísala ju väčšina z ti-sícsto oprávnených voličov v Chotí-ne. K petičnej akcii sa pripojili aj oby-vatelia susedného Svätého Petra,obce, takisto dotknutej týmto záme-rom. S výstavbou nesúhlasilo stopäťSvätopeterčanov.

Petičný výbor odovzdal petičnéhárky starostke Chotína koncomoktóbra. Obecné zastupiteľstvo saproblematikou zaoberalo na svo-jom zasadnutí 8. novembra, na kto-rom sa zúčastnili mnohí obyvateliaChotína, hostia zo Svätého Petra imajiteľ chemického závodu. V ohni-vej diskusii odzneli najzávažnejšieargumenty proti zámeru: Chotínča-nia sa boja o svoje životné prostre-

die, o kvalitu poľnohospodárskejpôdy, z ktorej väčšina z nich žije,a obávajú sa aj zápachu síry.

Obecné zastupiteľstvo zámerpodnikateľa nepodporilo. Starostkaobce Sára Lucza po zasadnutíuviedla: „Obyvatelia sa postaviliproti rozšíreniu chemického zá-vodu. Myslím si, že mnohí nema-jú spomínaný zámer naštudovaný

v potrebnej miere, ale, úprimne po-vediac, aj ja sa takýchto vecí bojím.Rešpektujem protest Chotínčanovi rozhodnutie obecného zastupiteľ-stva.” Majiteľ chemického závoduJozef Izsák považuje rozhodnutieobecného zastupiteľstva za predčas-né a zbytočne uponáhľané: „Ani ne-počkali na to, na čo mali a vopredrozhodli, že je to zlé, lebo je to ne-

bezpečné. Zámer ešte nie je ani vy-hodnotený a teda nevieme, či jedobrý alebo zlý. Ak je skutočne zlý,my ten závod nechceme za každúcenu postaviť. Zostaňme pri tom, žesi počkáme na názor odborníkov a stanovisko ministerstva,” povedalpo zasadnutí zastupiteľstva.

Chotínčania prijali rozhodnutiezastupiteľstva potleskom. „Zastáva-me názor, že úprava síry, pri ktorejvznikajú emisie sírouhlíka plusiné zdroje znečistenia, ktoré súkategorizované ako stredný zdrojznečistenia, do našej obce nepatria.Chceli sme iba ochrániť naše zdra-vie a naše hodnoty. A som veľmi ra-da, že ako predsedkyňa petičnéhovýboru môžem vyjadriť poďakova-nie a spokojnosť s rozhodnutím,ktoré dnes padlo,” vyjadrila saKlaudia Bertóková.

Spoločnosť plánovala postaviťnovú výrobnú halu v budúcom ro-ku a od roku 2013 by v nej vyrobi-la štyritisíc ton amorfnej síry ročne.V novom závode by zamestnali päť-desiat ľudí.

(pad)

Občania Chotína sa postavili proti rozšíreniu chemického závodu Foto: Milan Drozd

KOMÁRNO – Spojená cirkevná škola Marianum oslávila dňa 4. novem -bra 980. výročie úmrtia Svätého Imricha, ktorého meno nesie internátškoly vybudovaný počas šiestich rokov zo zbierok a dobročinnosti – bezakejkoľvek štátnej či samosprávnej dotácie.

Zvon odliaty 60-tych rokoch 19. storočia v Budapešti a vlajku zhoto-venú pred takmer dvesto rokmi vysvätili a požehnali Mons. Lajos Pápai,biskup Győrskej diecézy, a Mons. János Orosch, generálny vikár a po-mocný biskup Trnavskej arcidiecézy.

Bustu princa Sv. Imricha venoval škole podpredseda maďarského par-lamentu Sándor Lezsák. Je to v poradí štrnásta socha svätého princa, kto-rú pamätná komisia založená v roku 2007 v maďarskej obci Lakitelek ve-nuje obciam a miestam pomenovaným po Sv. Imrichovi.

–p

Socha, zvon a vlajka

Zvon, odliaty 60-tych rokoch 19. storočia Foto: Milan Drozd

NITRA/DUNAJSKÁ STREDA – Filmový festival Expedičná kamera 2011 jeprehliadkou dokumentárnych filmov o dobrodružstve, divokej prírode, ex-trémnych zážitkoch i športoch, ktorého spoluusporiadateľom je aj Natio-nal geographic Česko. Tento festival navštívil 9. novembra aj Cinemax v Ma-xe Nitra – zásluhou jeho vedúcej Zsanet Makky sa v rámci neho mohli di-vákom prezentovať aj fotografovia z okresu Dunajská Streda. Na výstavesi diváci a účastníci festivalu mohli obzrieť a obdivovať spolu 45 fotogra-fií venovaných žitnoostrovskej prírode – niektorí autori sa na prehliadkezúčastnili aj osobne.

(baláži)

Výstava na festivale

Námetom vystavených fotografií bola žitnoostrovská príroda Foto: autor

Page 13: 2011-46 Csallóköz

1315. november 2011 | číslo 46 Spravodajstvo

urópska finančná, te-da, presnejšie poveda-né, dlhová kríza zlá-

mala väzy ďalšiemu z oligar-chov prvej kategórie. PoRadičovej Slovenskej a Pa-pandreovi Gréckom prišielna rad aj Berlusconi Talian-sky. Aj keď našu blondínuvyfúkli z premiérskeho

kresla o čosi iné vetry ako jejstredomorských (bývalých)kolegov, dianie ako celokmá jednu spoločnú črtu –predčasné voľby. Ak mámbyť však úprimný, v dneš-ných zopsutých časoch bysom sa nejako príliš dovrcholovej politiky nepchal– totiž aj podľa optimistov tocelé ešte len začalo a to zna-mená, že tým, ktorí sa ujmúžezla, hrozí v lepšom prípa-de defenestrácia a lynčova-nie.

Napriek tomu sa stále náj-de dosť takých, ktorí by saveľmi radi opätovne prisalina štátny cecok, respektíveby nenamietali, ak by naňom ostali zavesení naďalej.

Samozrejme, v mene lep-ších zajtrajškov – v prvomrade svojich.

V slovenčine to znamená,že sa začína zvolebnievať.Kujú sa stratégie ako z rin-gu vysáčkovať protivníka,aký konkubinát prichádzapo marcových voľbách doúvahy, ktorá nevesta – na-priek tomu, že je škuľavá,chromá a po klimaktériu,môže so sebou priniesť za-ujímavé veno. Pritom jevšak jasná iba jedna vec:najbližšie voľby na Sloven -sku budú mať minimálnyvnútropolitický rozmer, bu-dú prakticky o Európe a jejosude. A keďže na Staromkontinente nevie nikto ani

prognózovať, čo sa udejedo týždňa, čo sa tu stane domarca by si netrúfli proro-kovať ani starozákonní pro-féti. Či vôbec ešte bude exis-tovať tzv. eurozóna, Európ -ska únia či Európa ako taká.

Ale zatiaľ sme tu a začína-me sa tešiť na opätovný vý-ber našich volených zástup-cov, ktorí nám istú dobubudú s plezírom piť krv. V súčasnosti prebieha kon-kurz na miesta vo voleb-ných zoznamoch, čas súri,kampaň sa rozbehla. S týmsúvisia aj prvé rošády – nie-kedy smiešne, niekedysmutné, a občas aj kombi-nácia oboch. Tou je naprík-lad neradostný osud, ktorý

postihol „štyroch muške-tierov“ z OKS, ktorí sa vla-ni dostali do parlamentu poBugárovom Moste. Pravdouje, že ich aktivity v ostatnejvolebnej kampani boliosviežujúcim spestrením,ale čo hovorí dnešná realitao týchto ľuďoch, ktorýchmnohí považovali za to lep-šie, čo slovenská zem nasvojom povrchu nosí? NaMost bol vpustený iba kara-tista a psychológ Šebej, kto-rý nezradil pri hlasovaní o dôvere vláde. Patetický ré-tor prorektor Osuský skončilnapodiv u liberála Sulíka.Ešte žalostnejší osud postiholduo Zajac – Dostál, ktorí sanechali umiestniť na zadokMatovičových Obyčajných.Ktosi tu zabudol na Svätoplu-kovo prútie...

EÚ-fória dostáva na frak Ľubo Banič

Glosa

Petícia za historický názov Úspešné referendum v roku 1992 minister neakceptoval

KOLÁROVO – Občianske združeniav meste organizujú petičnú akciu v záujme toho, aby mestečkodostalo späť svoje historickémeno Gúta.

Pôvodný názov mesta odvodzujú z viacerých prameňov: hovorí sa, žeslovo „guta” je názov choroby, kto-rou trpeli miestni obyvatelia, inítvrdia, že pochádza z arabčiny a oz-načuje vlhké, nížinaté miesto, no naj -obľúbenejšia a najrozšírenejšia ver-zia hovorí, že je odvodené od latin-ského „gutta“ – kvapka. Prvá listina,v ktorej sa názov osady uvádza akoVilla Gutta, pochádza z roku 1268.Mestečko sa volalo Gúta, Guta až doroku 1948. Vtedy bolo premenovanéna Kolárovo, údajne po slovenskombásnikovi a pastorovi Jánovi Kolláro-vi, avšak pravopis mena národnéhobuditeľa nebol dodržaný.

„V období po druhej svetovej voj-ne, po deportáciách a v čase dikta-túry sa ľudia báli, nebúrili sa protinovému názvu mesta, ale v hovoro-vej reči ho domáci nikdy nevolaliinak ako Gúta,” uvádza člen Petičné-ho výboru za Gútu Béla Halász, ini-ciátor podpisovej akcie. Po nežnej re-volúcii sa viacerým mestám a ob-ciam – napríklad Veľkému Mederu čiTornali – podarilo získať späť svojhistorický názov. V roku 1992 sa o to pokúsili aj Kolárovčania. Po

úspešnom referende, ktorého sa zú-častnilo viac ako šesťdesiat percentobyvateľov mesta, z ktorých deväť-desiatdeväť percent hlasovalo za Gú-tu, sa však zmeny názvu mesta ne-dočkali. Minister vnútra Mečiarovejvlády vôľu občanov mesta neakcep-toval. Všetko zostalo po starom.

Podpisy do 10. decembra

„Takzvaný tabuľový zákon z roku1994 upravuje právo používať poprislovenských aj maďarské názvy v ob-ciach nad 20 percent obyvateľovmaďarskej (prípadne rómskej, ne-meckej či rusínskej) národnosti. Nieje to však možné v prípade obcí a miest pomenovaných podľa sloven-ských historických osobností, tedaani v prípade nášho mesta, a to aj na-priek tomu, že tu žije vyše osemde-siat percent obyvateľov maďarskejnárodnosti,” pokračuje Béla Halász.

Iniciátori petičnej akcie sú rozhod-nutí žiadať, aby ich mesto bolo na-zývané v slovenskom aj maďarskomjazyku svojím historickým názvom.„Podpisy sme začali zbierať 5. no-vembra. K úspechu petície potrebu-jeme získať podpisy 30% voličov, či-že okolo tritisíc ľudí. Toto chcemedocieliť do 10. decembra, aby moh-la samospráva vypísať referendum nadeň volieb do Národnej rady, teda na10. marca 2012,” hovoria členovia pe-tičného výboru.

K petičnej akcii sa pripojili ob-čianske združenia i politické strany.Primátor mesta Áprád Horváth dodá-va: „Je mi ľúto, že samospráva mes-ta sa o petičnej akcii dozvedá len odpredstaviteľov médií. Boli by sme bý-vali radi, keby nám to iniciátori oz-námili sami. V prípade, že získajúpotrebný počet podpisov, samo-správa rozhodne o vypísaní referen-da a jeho výsledok potom oznámimeministerstvu vnútra – tak, ako topredpisuje zákon. Aj ja by som bolrád, keby mesto dostalo späť svoj pô-

vodný názov. Vieme, že zákon o po-užívaní jazykov menšín, schválenýv tomto roku Národnou radou Slo-venskej republiky, nám umožňujepoužívať maďarský názov mesta,avšak zatiaľ stále chýba vládna vy-hláška obsahujúca zoznam všet-kých miest, kde počet obyvateľovmenšiny dosahuje zákonom stano-venú výšku. Kým táto vyhláška ne-existuje, nemôžeme na hranici mes-ta vyložiť ani tabuľu s maďarskýmnázvom.”

(padlovics)

Vráti sa Kolárovo ku svojmu historickému názvu? Foto: Milan Drozd

Page 14: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz14 Tanácsadó

A kiegyensúlyozott táplálkozásbana tej számos, a megfelelő növekedés-hez, a csontok és a fogak fejlődésé-hez, nélkülözhetetlen tápanyagotszolgáltat. Értékes kalciumforrás,hiszen a a napi javasolt 200 ml kal-ciumbevitel egyharmadát fedezi.Ezen kívül fontos fehérje, energia, B2- és B12-vitamin, foszfor és jódfor-rás, továbbá hozzájárul a táplálkozás-sal való B1 vitamin, niacin, folsav, A-, D- és C-vitamin, valamint a kálium,a magnézium és a cink beviteléhez.Mivel a tejzsír mintegy fele telített, acsökkentett zsírtartalmú tejre valóváltás különösen a sok tejet fogyasz-tóknál segíthet a telített zsiradékbevitelének korlátozásában. Mind-amellett a legtöbb egészségügyi szak-értő azt ajánlja, hogy a két év alattigyermekeknek nem kellene csökken-tett zsírtalmú tejet fogyasztaniuk.Ugyanis a gyors növekedéshez, éskülönösen idegrendszerük megfele-lő fejlődéséhez szükségük van akoncentrált energiaforrásra. A zsír-szegény tejet ötéves korig nem kel-lene bevezetni. A félzsíros tej meg-közelítőleg a kétharmadát, a zsírsze-gény pedig csak felét tartalmazza ateljes tej energiatartalmának.

Üzleteink polcain leggyakrabbanelőforduló tejtípusok:

– Természetes teljes tej, nyers vagykezelt. Az a tej, amelyhez nem adtakhozzá, vagy amelyből nem vontak kisemmit, 3-5% zsírtartalmú a tehénfajtájától függően.

– Standard vagy szokásos teljes tej.Standard, 3,5% vagy 4% zsírtartalom-mal.

– Félig fölözött (félzsíros) tej. A tej-szín felét eltávolították. Ez a tej 1,5-1,8% zsírtartalmú.

– Fölözött (zsírszegény) tej. Majd-nem az összes tejszínt eltávolították.A zsírszegény tej kevesebb, mint0,5% zsírtartalmú.

– Csökkentett laktóztartalmú vagylaktózmentes tej. Az ilyen tejből a tej-cukrot (laktóz) részben vagy egészé-ben eltávolították, megcélozva ezzela laktózérzékeny embereket.

Az elterjedt vélekedéssel ellentétben,a zsír eltávolítása csekély hatással van

a tejben lévő más tápanyagokra. A kal-cium, a fehérjék és a legtöbb más táp-anyag alig található meg a tejszínben,ezért annak eltávolítása után is a tej-ben maradnak. Az A-vitamin és egykevés D-vitamin, mivel zsíroldékony,megtalálható a tejszínben, ezért a fö-lözéssel azok kikerülnek a tejből.

A legtöbb általunk fogyasztott te-jet pasztörizálják. Ismert az ESL

(Kiterjesztett Eltarthatósági Idejű)vagy az Ultramagas Hőmérsékletenkezelt (UHT) fajta.

A pasztörizálásnak minimálishatása van mind a tej ízére, minda tápértékére, segíti viszont az el-tarthatósági idő növelését. Az ESL

tej kb. 3 hétig tartható el, addigolyan az íze, mint a friss tejé. AzUHT tej légmentesen zárt csomago-lásban hűtés nélkül is hónapokig el-tartható, ám ha egyszer felbontot-ták, éppúgy megromlik, mint afriss. A pasztörizáláshoz hasonló-an a tápértékre gyakorolt hatása el-hanyagolható, azonban íze megkü-lönböztethető.

A tej kedvező táplálkozási tulajdonságai

Nincs külön férfi diéta. Hippokra-tész szavai viszont a férfiak számá-ra is megszívlelendőek. „Az egész-séghez vezető legbiztosabb út, ha

minden embernek a szükséges ésmegfelelő mennyiségű ételt és ter-helést rendeljük – sem túl sokat,sem túl keveset”. Mivel a férfiak fi-zikai igénybevétele kisebb mintrégebben, azért nekik is keve-sebb kalóriabevitelre van szüksé-gük. Az étkezésben a legfonto-sabb szabály az alapos rágás. Azalapos és nyugodt evés sok diétáshibát kiküszöböl. Tehát, hiábavesszük magunkhoz a legegészsé-gesebb ételeket, ha nem rágjukmeg őket alaposan. A bennük lé-vő biológiai anyagok kárba vész-nek, elvesznek. Természetesen az

sem válik a férfiak hasznára, ha el-fogyasztják a háztartásban meglé-vő összes édességet, csokoládét,süteményt. E két szempont betar-tása csupán a fogyasztó elhatáro-zásán múlik.

Egy bizonyos fokú kis stressz,úgynevezett eustressz pozitív ha-tású. Ilyenkor jobban reagálunk,jobb a szellemi teljesítő képessé-günk. Sajnos ez a stressz elhatal-masodhat rajtunk és állandó fe-szültséggé alakulhat. Ez az állandófeszültség, mikor már nem tudunkellazulni, viszont károsítja egész-ségünket. Az egyensúly megtartá-

sa tehát itt is fontos szempont. A feszültség leküzdésében a Jacob-son-féle izomrelaxációt ajánlom.Lényegében nem kell mást tenni,mint egymás utáni sorrendbenmegfeszíteni majd ellazítani a fej,törzs, karok és lábak izmait. Sze-mélyes tapasztalatom, hogy nyug-tatólag hat a mély légzés. Lassanbelélegzünk, olyan mélyen, ahogycsak bírunk, utána kifújjuk tü-dőnkből az összes levegőt, ameny-nyire csak tudjuk.

A következő héten a prosztatamegbetegedéseivel és férfi termé-ketlenséggel foglalkozom.

A férfiegészség négy pillére II.Dr. Tóth Erzsébet rovataElérhetőség: 0905/186 015

Méregkerülő

Nagy Éva élelmiszervegyész rovata

Enni kéne

Net-felvétel

Page 15: 2011-46 Csallóköz

152011. november 15. |46. szám Tanácsadó > Vetélkedő

Két családl Kedves doktornő!Végsőkig elkeseredett asszonykéntfordulok önhöz. Negyvenhét évesvegyészmérnök vagyok, a Slov-naftban dolgozom. Tavalyig többmint húsz éven át, szerintem bol-dog házasságban éltünk a velemegyidős férjemmel, aki sokáig Po-zsonyban dolgozott, majd az össze-vonás után Prágában lett ugyanan-nak a japán cégnek a közép-euró-pai vezérigazgatója. Általában hét-főn indult Csehországba és pénte-ken tért haza. A hétvégéket és azünnepeket együtt töltöttük. Kétgyermeket neveltünk: Tibor jelen-leg tizenhét, Péter pedig tizennégyéves.

Másfél esztendeje a férjem várat-lanul közölte, hogy új kapcsolatavan, ezért elválik. Ezután a cseh fő-városban fog élni. Hiába kértem,hogy maradjon velünk, nem tágí-tott. A bíróságon mindent ránkhagyott: a Pozsonyhoz közeli falu-ban levő családi házat, a gépkocsit,az összes berendezést, még a hétvé-gi házunkat is. Azóta példásanküldi a gyermektartásra megítéltpénzt. Én mégis boldogtalan va-gyok, s őszintén bevallom, hogysokszor az elkeseredésemet Tibor

fiamon töltöttem ki, talán azért,mert teljesen az apjára hasonlít.Ordibáltam vele, nemrég még megis pofoztam, pedig csak annyitszólt vissza, hogy „anya, nyugodjmeg”. Jóval több zsebpénzt ad-tam Petinek, akit elkényeztettem,miközben Tiborral meg mindensemmiségért üvöltöztem. Nyáronolaszországi nyaralásra csak Petitvittem magammal, a bátyjára bíz-tam a ház őrzését, a kutyánk ete-tését. Két hete Tibor levelet ha-gyott hátra, amelyben annyit írt,hogy elköltözött hazulról. Az öccsé-nek elmondta, hogy megismerke-dett egy elvált fiatalasszonnyal, svele lakik. Kétségbeesetten hívoga-tom, de nem veszi a mobilját. Pe-tivel üzent, hogy hagyjam őt bé-kén, önállóan kíván élni és dönte-ni. Értesítettem a volt férjemet,aki beszélt vele személyesen, de ez-után sem változott a helyzet.

Kedves doktornő, annyi boldogév után hirtelen sok megpróbálta-tás zúdult rám: itthagyott a férjem,a fiam, az utóbbi időben Peti is egy-re furcsábban viselkedik. Tudom,hogy a fiammal szemben nagyothibáztam, de nem tudom helyre-hozni, pedig nagyon szeretném. Mi-ként azt is, hogy a férjem visszajöj-jön, de erre sem látok esélyt. Több-ször felhívtam, kérleltem őt, demindig azt válaszolta, hogy ő mármással boldog, s rövidesen ismétapa lesz. Én meg meggyötört, sze-rencsétlen asszony lettem. Egyregyakrabban arra gondolok, hogyvéget vetek az életemnek, mertennyi szenvedést nem tudok elvisel-ni.

Ildikó

Kedves Ildikó! – Még mielőtt összecsapnának fe-je fölött az önsajnálat hullámai, lát-nia kell helyzetét, egy elfogult ér-zelmektől mentes, valósabb ké-pet mutató tükörben. Két csapás-

ról ír, ami az ön számára annyirasúlyos, hogy nem lát esélyt arra,hogy túllépjen rajta. Nagyon rela-tív, mennyire súlyos a csapás(ok),ahogy az is, hogy ki, miért, kire mérnagyobb és fájdalmasabb csapást...Nem tudja feldolgozni azt, hogyférje elvált öntől: nem vonom kétség-be, hogy ez fájdalmas tény, de...,nem látja (vagy nem akarja látni)hogyan vált el a férje. Nem keve-sebb, mint húsz évnyi házasságután volt férje, úgy tűnik, rátalált egymásik nőre, akivel a jelek szerint jólműködő kapcsolatban él. Nagyonvalószínű, hogy szerelembe esett,ami nem egy előre eltervezett, aka-rattal irányítható folyamat. Férjébenvolt annyi emberi tartás, hogy eztnyíltan felvállalta, nem hazudott,nem áltatta önt, nem kívánt kettőséletet élni. Ha van tisztességes ésnagyvonalú módja a válásnak, akkoraz önöké biztosan az. Volt férje semönt, sem a gyerekeit nem hagytasem lelki, sem anyagi támasz nél-kül. Lehetőséget kapott, hogy új-rakezdje az életét, mint elvált, denem kisemmizett és porig alázottasszony.

Ahelyett, hogy saját magát saj-nálta, sokkal inkább arra kellettvolna gondolnia, hogy nemcsakön, hanem a fiai is sérültek. Annakellenére, hogy nem veszítették elapjukat, meg kell birkózniuk azzala ténnyel, hogy ezentúl osztozni-uk kell édesapjukon, annak új csa-ládjával.

Tudom, hogy ez egy nagyon ne-héz élethelyzet, de szeretném felhív-ni a figyelmét, hogy nem csak ön-nek. Mivel ön az anya, nem szeret-ném kioktatni, de úgy gondolom, azlett volna a dolga, hogy erősítseserdülő fiaiban azt a hitet, hogy azapjuk továbbra is szereti őket, szá-míthatnak rá. Mivel csak a saját fáj-dalmával volt elfoglalva, kisajátítot-ta magának a szenvedő szerepet,fiai ra pedig alapos „csapásokat”

mért. Azért írom többes számban,mert a „szeretett”, kisebbik fiú nemhiszem, hogy örömmel viselte ki-váltságos helyzetét, mivel biztosanszereti a bátyját, az igazságtalan bá-násmódot ő is érzékelte, talán szé-gyellte is testvérével szemben. Tiborfia sorsát alaposan megkeserítette,de ezt szerencsére már ön is belát-ja. Talán nem véletlen, hogy egy el-vált asszonyhoz menekült szerete-tért... Ami miatt ön igazán szenved,kedves Ildikó, az nem más, minthogy nem tud önzetlenül szeretni.Például, ha önzetlenül szeretné a fér-jét, megértené, elengedné, nem kö-vetelné vissza magának. Ha önzet-lenül szeretné gyermekeit, nemtenne köztük különbséget, nem ve-títené Tiborra fájdalmát és nembüntetné őt azért, amiről nem tehet.Tartson önvizsgálatot, nézzen mé-lyen magába, ott keresse, miérttörténtek a dolgok úgy, ahogy. Haőszinte lesz magához, megtalálja aválaszt. Nem szerencsés az önzésszabta szűk korlátok közt gondol-kodni, érezni, cselekedni – példájaezt igazolja. Az önzetlenség kifej-lesztése nehéz, de nem lehetetlen.

A legfontosabb, hogy megtanul-ja átérezni más emberek érzéseit,mélyebben belelátni az ő helyze-tükbe, az ő szemszögükből figyel-ni és átélni az eseményeket. Ha ezsikerül, nem lesznek egysíkúakaz érzelmei, színesedik majd lelki-világa, megtapasztalja az önzetlen-ség örömét. Szabaduljon meg ön-pusztító érzéseitől, igyekezzenrendbetenni, amit elrontott, nagy-szerű lenne, ha fiaitól képes lenneelnézést kérni igazságtalan visel-kedéséért.

Azt kívánom, hogy sikerüljönfiait úgy (önzetlenül!) szeretni,ahogy az nekik is jó, meglátja, ezta fajta szeretetet többszörösen kap-ja majd vissza, és ezáltal elég erőtkap egy más, talán tartalmasabb,színesebb élet lehetőségéhez is.

Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

Lelkem, jaj!

A második forduló jó válasza: 2. Inno-sept kézi pumpás fertőtlenítővelPostán és az interneten 1047 megfejtést kaptunk, amelyek között kettő volttéves.Sorsolással a Trend Hygiena Kft. ajándékcsomagját nyerték: Pozsgai Ilona (Komárom), Kundra Éva (Somorja), Lamos Erzsébet (Nagy-magyar).A nyereményeket szerkesztőségünkben vehetik át. A harmadik forduló jóválaszát és nyerteseinek nevét jövő héten közöljük.

Figyelem, kedvezmény!Aki ezt a szelvény felmutatja a Trend Hygiena székhelyén, valamennyi,ott árusított termékre 10 százalékos kedvezményt kap.Elérhetőség: Trend Hygiena s.r.o.Kračanská cesta 38929 01 Dunajská StredaTel./Fax: 031/55 11 711e-mail: [email protected]

Megnyerheti a Trend Hygienakörnyezetbarát papírtermékeit és tisztítószereit

-10%-10%"

Page 16: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz16 Tanácsadó

Gyermektartás belgaállampolgártólHat évvel ezelőtt mentem férjhezOlaszországban. A férjem belgaállampolgár, én pedig szlovák ál-lampolgársággal rendelkezem. Azelmúlt években Olaszországbanlaktunk, majdnem egy éve Belgium-ba költöztünk. Egy kislányunkvan, aki most hároméves. Sajnos,az utóbbi néhány hónapban na-gyon megromlott a viszonyunk aférjemmel és ezért válást fontolga-tok. Szeretnék visszatérni Szlová-kiába kislányommal együtt. Kérdé-sem az, hogy hol indítsam el a vá-lóperes eljárást? Számomra a leg -egyszerűbb az lenne, ha otthonintézhetnék mindent és nem kelle-ne állandóan visszautazgatnomBelgiumba. Szeretném továbbá aztis tudni, hogy mire számíthatok akislányommal kapcsolatban. A fér-jem beleegyezik, hogy nálam legyena kicsi, de fizetni nem akar rá. Ho-gyan tudom az ezzel kapcsolatos jo-gaimat otthonról érvényesíteni?

Piroska

Kedves Piroska!

A nemzetközi magánjogról és eljá-rásjogról rendelkező törvény, vala-mint az európai unió vonatkozó sza-bályozása értelmében, abban azesetben, ha a házastársak legalábbegyike rendelkezik szlovák állampol-gársággal, akkor a szlovák bíróságjogosult eljárni és dönteni a felek vá-lóperes eljárásában a szlovák család-jogi törvény szerint eljárva. A szü-lők kiskorú gyermekére vonatkozójogok és kötelezettségek kérdésébena szlovák bíróság illetékessége vi-szont csak akkor adott, ha a gyer-mek lakhelye az ország területén ta-lálható.

Kiindulva az ön által leírt helyzet-ből, a legkézenfekvőbb az volna, haa kislányával együtt visszaköltözneSzlovákiába és ezután a lakhelyeszerint illetékes járásbíróságon nyúj-taná be a válóperes keresetét. A szlovák jogszabályok értelmébena válóperi eljárás során a bíróságegyúttal a felek kiskorú gyermekei -nek elhelyezéséről, eltartásáról, va-lamint a további szülői jogok gya-korlásának módjáról is dönt. Min-denképpen azt javasolnám, hogy aköltözés előtt a férjével, a kiskorúgyermek édesapjával írasson aláegy nyilatkozatot, amely szerintbeleegyezik abba, hogy a gyermekönnel utazzon és hogy az állandólakhelye Szlovákiában legyen. Egyilyen dokumentum segítségével na-gyon sok későbbi kellemetlenségetmegelőzhet, arra az esetre gondol-va, ha az apa a válóperi eljárás jog-erős lezárásáig meggondolná magát

a gyermek elhelyezésével kapcsolat-ban.

A válóperi eljárás során a feleknekmeg kell jelenniük a bíróság előtt.Tekintettel arra, hogy a férje Belgi-umban tartózkodik, előfordulhat,hogy nem hajlandó ideutazni a tár-gyalásokra. Ebben az esetben lehe-

tőség van arra, hogy az itteni bíró-ság felkérésére, a belga bíróság köz-reműködésével legyen kihallgatva. A bíróság által elküldött kérdésekreadott válaszokról írásbeli jegyző-könyv készül és az szolgál alapul abíróság döntéséhez. Amennyiben aférje nem hajlandó együttműködni

ebben a formában sem, akkor az el-járó bíró gyámot nevez ki számára,aki formálisan képviseli a tárgyalá-sokon.

Ha a kiskorú gyermek önnél ke-rül elhelyezésre, akkor az apát a bí-róság egyúttal tartásdíj fizetésére kö-telezi. Ha nem fizeti havonta önként

a tartásdíjat, akkor önnek lehetősé-ge van a nemzetközi gyermekvédel-mi központoz (Centrum pre medzi-národnoprávnu ochranu detí a mlá-deže) fordulni, amelynek feladataiközé tartozik a teljes körű ügyinté-zés a külföldről fizetendő gyerektar-tások behajtására vonatkozóan.

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelező-lapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is

([email protected]). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük.

November 19-én emlékezik az Egy-ház Árpád-házi Szent Margitra, a

XIII. században élt szentre, akit aszegények, a betegek, az özvegyekés az árvák védőszentjeként is tisz-tel az Egyház. Ma, divatos szóval él-ve, akár azt is mondhatnánk, hogyő a tolerancia szentje is. Mert a to-lerancia türelmességet jelent. S kirőlmondhatnánk el jobban, mint ép-pen a szentekről, hogy toleránsak,türelmesek voltak. És ez megsokszo-rozva elmondható azokról a szen-tekről, akik a felebaráti szeretetet hő-sies fokon gyakorolták, akik türel-mes odafigyeléssel hajoltak oda a leg -elesettebbekhez, azokhoz, akiknekerre a legnagyobb szükségük volt.

Éppen ezen a héten, 16-án van a to-lerancia nemzetközi napja. 1996-banaz ENSZ felszólította a tagállamokat,hogy tartsanak tolerancia napot.

A toleráns ember tiszteli a másikat,ha kell, segíti őt. Tapintatos. Mentesaz előítéletektől. És itt ismét eljutunkaz Egyház szentjeinek életéhez. A szentek életfilozófiájához. Mertbennük látjuk azokat a példaképeket,akik az adott korban képesek voltakéletükkel megszólítani sokakat. Nekikmég arra sem volt szükségük, hogyvalamilyen szervezet felhívja a fi-gyelmüket az erények hősies gyakor-lására: őket a „belső tűz” késztette ar-

ra, hogy valami nagyot és szépet tegye-nek. Nem másért, mint egyedül az Is-ten országáért.

Ha toleránsak, türelmesek va-gyunk, ha nagylelkűen cselekszünk,ha legalább olykor a másikért is tu-dunk élni, egy kissé szentekké vá-lunk. Az Isten országát építjük. Ma,amikor azt érzékeljük, hogy mindenlabilis, nagy szükségünk van az„állandóra”. És ezt az állandóságotképviseli ma is az Egyház. Szentjei -ben, nagyjaiban, értékeiben, lelkü-letében. Ezt az állandóságot tapasz-talhatjuk meg akkor, ha szívünketmegnyitjuk a jó számára…

Nyissuk meg a szívünketHerdics György címzetes apát rovata

Útravaló

Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Jogi elsősegély

Net-felvétel

Page 17: 2011-46 Csallóköz

2011. november 15. |46. szám Tanácsadó 17

Folytatásként vizsgáljukmeg, miképpen is hozhathasznot a paleolit étrend adaganatos betegeknek, mi-lyen alapokon nyugszanakazok a momentumok,amelyek képesek pozití-van befolyásolni a rákothordozó szervezet anyag-csere-folyamatait! Ehhezviszont egy picit visszakell kanyarodnunk a da-ganatos sejt kialakulásá-hoz.

Úgy tűnik, hogy az egészfolyamat kulcsa az abnor-málisan működő „kerge”sejtek energiaellátottság-ban rejlik. A kezdetlegesdaganatos sejtcsoportosu-lás, az energianyerése

szempontjából, még szin-te semmiben nem külön-bözik a normális sejtek-től: oxigéndús környezet-ben a szőlőcukor (glükóz)molekula oxidációjával sza-badít fel energiát. Ezt hív-juk aerob glikolízisnek (ae-rob/oxigénes környezet,glikolízis/cukorhasítás, le-bontás). A cukor molekulalebontásának a végtermékepedig a víz és a széndioxid.Az aerob glikolízis szinte avégsőkig „kicsavarja” acukrot és így maximálisankinyeri belőle a hajtóanya-got! A daganatos telep nö-vekedése során viszontolyan méreteket ölt, ami akörnyezetében oxigénhi-ányhoz vezet. Egyszerűenmár akkora mennyiségrevan szüksége, hogy nemelég a számára. Ez mini-mum két dolgot eredmé-nyez a „rák szoftwerében”.Az első, hogy olyan növe-kedési faktorokat kezd elgyártani, amelyek beko-pogtatnak a környezeté-ben lévő hajszálérrendszerkapujain és arra kérik őket,hogy építsenek, úgymond,

hatékonyan működő autó-pályát (érgomolyagot) aszöveti környezetébe. Ígynagyon gyorsan megindula működéséhez szükségestápanyagcsomag. Viszont,érdekes módon, az oxigén-többlet már nem annyiraérdekli, hanem genetikaiállománya módosul és egyspeciális génaktivációja so-rán olyan fehérjét kezd eltermelni, amelynek a főfeladatai közé tartozik aglükóz molekula oxigénnélküli lebontása. Ez azanaerob glikolízis (ana -erob/oxigénszegény kör-nyezet) és a természetbenaz a feladata, hogy ha aszervezet átmenetileg vala-milyen oknál fogva nemjut elég létfontosságú oxi-génhez, akkor se álljonmeg a belső légzés és ener-giatermelés lehetősége.Több szervünkben is meg-van ennek a folyamatnak akialakulási alapja. Ilyen pél-dául a központi idegrend-szer, az ivarszervek, főlega férfi herék vagy a szemideghártyája és a harántcsí-kolt vázizomzat. Nem ne-

héz következtetni, miértis rendezkedett be ily mó-don a szervezet: a létfontos-ságú szervek, amelyek a fi-zikai test mozgásáért, irá-nyításáért, egyed- és faj-fenntartásáért vagy éppena látásért felelősek, azok-nak a szervezet táléléseszempontjából minden ne-gatív körülményre fel kellkészülniük! Nincs is ezzelsemmi gond. A bibi vi-szont az, hogy ez a dagana-tos sejtnek is kifizetődő. A gén, amely ezért a mar-káns energianyerő váltá-sért a felelős, az úgyneve-zett TKTL1 gén, az aktivá-lódásából nyert fehérje pe-dig a transketoláz enzim.A múlt évszázad kilencve-nes évei végén fedezte felDr. Johannes F. Coy németbiológus. Tehát a transke-tolázenzim felelős azért,hogy a szőlőcukor moleku-lából, ami a szervezet elsőszámú energiaforrása, adaganat oxigén segítsége,jelenléte nélkül is energiátszabadíthasson fel. Igaz,hogy így jóval kevesebbenergiához jut, mintha oxi-

génes környezetben hasíta-ná a cukrot, de mindenkép-pen megéri neki ez atranszformáció. Az ana -erob cukorbontás végter-méke ugyanis a tejsav, amimég jócskán tartalmazenergiát, de a daganat akörnyezetét (tejsavval) el-savasítva védekezik az im-munrendszerrel szemben.A savas, oxigénhiányos kö-zegben, ami sokszor akárpH2 tartomány is lehet(ilyen erős sav a gyomor-sav is) szinte megbénulnaka szervezet védekezőrend-szerének a katonái, a ter-mészetes ölősejtek! Higgyeel a Kedves Olvasó, hogy té-mánktól nem is kanyarod-tunk el olyan messzire. A paleolit étrend hatásaugyanis ilyen molekulárisszinteken kezdődik.

A következő lépésben(részben) azt taglaljuk, mitis keres a gyulladás a rákosszövetben, hogyan alakulki a szervezetben az oxida-tív stressz, ami a rák előta-laja, mitől válik a szervezetperifériája érzéketlenné azinzulinra…

Biológiai daganatterápia XVI.A paleolit étrend, 2. rész

Dr. Csóka Tiborklinikai onkológus rovata

Nem halálos ítélet!

Szia Sándor!

Elnézésedet kérem, hogytegezlek, de koromnál fog-va ezt talán megengeded,mivel közel járok a hat-vanhoz. Nem olyan régenkezdtem foglalkozni a jós-lással és nagyon szeretemezt, mivel az emberek elé-gedetten távoznak tőlem.

Vannak viszont a környe-zetemben olyan szemé-lyek, akik kinevetnek érte,nem hisznek nekem, sőtnémelyek vissza sem kö-szönnek. Normális ez? Ho-gyan kell kezelni az ilyenhelyzeteket?

Gizi néni

Sehogyan. Ha ön a hivatá-sát jól végzi, akkor nemkell senkinek semmit bizo-nyítania. Ráadásul sok em-ber nem bírja elviselni azt,ha másnak bizonyos adott-ságból több jutott. Az ilyenemberek mennek beirat-kozni különböző ezotériaitanfolyamokra, amiből az-tán sokan az erőszakba me-nekülnek. Sajnos, ismerekilyen egyéneket, nem vala-

mi jó látványt nyújtanak.Az adottságokat azért neve-zik adottságnak, mert adják.Azt nem lehet megtanulni,csak fejleszteni. Amit lehet.

Gizi néni! Azt tetszik gon-dolni, hogy az én közvetlenkörnyezetemben nincsenekilyen egyének? Nagyon té-ved. Van egy nő, aki példá-ul az utóbbi időben mindentalálkozásunkkor hazudiknekem valamit. Sokszor márnem is kellene lódítania, demegteszi. Ő tudja, hogy ha-zudik, én tudom, hogy ha-zudik, mégsem árulom elneki azt, hogy én tudom. Azilyen esetekben már engemis kíváncsivá tesz, hogy azilyen egyénnek hol vannakmegszabva a határai.

Gondoljon bele. Pár he-te osztottam meg az olva-

sók véleményeit MüllerPéterrel kapcsolatban.Másnap hárman is meg-kérdezték, miért nem sze-retem őt? Nem tudták fel-fogni (mert nem is akar-ták), hogy én csak idéztemaz olvasóktól, akik ott ma-radtak az előadásán. Azemberek egy csoportjanem jól olvas, ráadásulamit olvas, azt félreérti,mert félre akarja érteni.

Kérdezi, hogy normális-eaz ilyen viselkedés? Igen.Normális, hogy vannakilyen emberek. Sokukból aféltékenység tör elő időkö-zönként, de van, aki min-dig az marad.

Ne törődjön azzal sem,ha olyan ember ócsárolja,akit sokan ismernek, aki-nek esetleg nagyobb a hite-

le az emberek között, mertpozíciójából kifolyólag oda-simliskednek személyéhez,vagy csak egyszerűen job-ban használja a szókészle-tét.

Nem kell, hogy minden-ki mindenkit szeressen.Nem attól lesz boldogabbaz ember, hogy minél töb-ben bólogatnak körülötte.Velem a múlt héten is meg-történt az, hogy akadt, akia szó szoros értelmében ki-röhögött azért, amivel fog-lalkozom. Az ilyen emberszájára akkor fagy majd amosoly, amikor a legke-vésbé várja. Kérem önt,hogy a legjobb belátásaszerint segítsen az embe -reken és az állatokon.Bízom magában, ön is ezttegye!

Nem olyan régen kezdtem foglalkozni a jóslássalPrincz Sándor ezoterikus rovataElérhetősége: 0917 650 195

Más Világ

Page 18: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz18 Kulissza

Legalábbis az indie-kedvelőkszámára. November 20-ánvasárnap ugyanis Budapesten a Dürer kertben lép fel a The Horrors.

A garázs-rock/shoegaze-bandamagyarországi debütálása azértakkora durranás, mert aktuáli-sabb nem is igazán lehetne. Nyá-ron adták ki sorrendben harma-dik, de talán a leginkább letisztultalbumukat, amelyet a szakma iskellően dicsért, a közönség pedigaz ötödik helyig tolta a brit album -eladási listán.

A The Horrors 2005-ben alakult,két évig érlelték első megjelenésüket.A kezdetek kezdetén egylemezesnektitulálták őket, ami adódhatott abból,hogy imidzsüket mintha túlságosanis a The Cure-ra építették volna,frontemberükkel, Faris Badwannalaz élen. A goth-os, punkos, garázs-rockos hangzása elnyerte a kritiku-

sok tetszését, bár néhol túlcsordulta giccs irányába.

A második korongjukra továbbikét évet kellett várni. A pszichede-likusabb, shoegaze-felé hajló muzsi-kát talán a Portishead-tag GeoffBarrow bábáskodásának is köszön-hetik. A Primary Colours gitárhang-zását a szakma kifinomultabbnaktartotta az elődjénél, előnyükre vált,hogy elhagyták a giccsbe fordulógoth-elemeket, bár a Cure-ra hajazókülső továbbra is megmaradt. Errőla korongról a legemlékezetesebbdalaik a Sea Within a Sea, vagy azI Only Think of You.

További két év telt el, és menet-rendszerűen érkezett a következőmegjelenés. A Skying című albummunkálatai idején saját bevallásukszerint is számos droggal éltek,ahogy a frontember fogalmaz elfo-gyasztottak jó pár ecstasy-t, hogymegnyíljanak addig ismeretlen utakfelé. Ami azt illeti, össze is jött.

Szinte biztos, hogy a november20-i fellépés hosszú ideig az utolsólesz, ahol viszonylag szűkebb kör-nyezetben találkozhat a nagyérdemű

a The Horrors-szal, ugyanis vélhe-tően a jövő évi, illetve azutáni fesz-tiválokon már a húzónevek közt szá-molnak velük. –sztb

Az év egyik legjelentősebb koncertje

Net-felvétel

GÚTA – Színvonalas verseny, igaziközönségszórakoztató élmény volta Gútai Líra idei évfolyama. A többmint négy évtizedes hagyományravisszatekintő táncdalversenyen kezd-te énekesi karrierjét Vadkerti Imre is.Idén a Gútai Napok záró akkordja-ként került sor a rendezvényre a he-lyi művelődési házban, első ízbennemzetközi részvétellel. A 10 ver-senyző 2-2 dalt adott elő, a helyi Al-ma Art zenekar kíséretében. A pro-dukciók elhangzása után a zsűrivégül – hosszas tanácskozás után –az egyik Pozsonyivánka ( Ivanka priDunaji) és Eberhard (Malinovo)

melletti kisközségben, Tőkésen (Zá-lesie) élő Viera Kotvasovának ítélteaz Arany Lírát. Ő egyébként tavalyugyanezen a versenyen a másodikhelyen végzett. Az Ezüst Lírát a 39 éves Pécsváradi Zoltán vihette ha-za Kisbérre, míg a Bronz Líra a 19 éves púchovi Rebeka Vojteková-nak jutott. A közönség díját a gútaiszületésű, jelenleg Pozsonyban élőMarosi Péter nyerte, a fiatal tehetsé-geknek járó, újonnan alapított Re-mény Líráját pedig az izsai, de szin-tén gútai származású Skopp Ildikó,a verseny legfiatalabb résztvevőjekapta. (vas)

Színvonalas LíraIdén magyarországi énekesek is felléptek

Viera Kotvasová, az idei győztes

Pécsváradi Zoltán második lett A szerző felvételeiSkopp Ildikó a Remény Líráját nyerte

Page 19: 2011-46 Csallóköz

2011. november 15. |46. szám Tudósítás 19

Kínálták a sajátjukatA kistermelők minőségi árui ízletesebbek

DUNASZERDAHELY – Múlt keddena környékbeli kistermelőkfoglalták el a helyi Bartók Bélasétány egyik szakaszát, hogynépszerűsítsék portékáikat. Az arra járók megismerkedtek a termékeikkel, kínálatukkal,minőségi árut kóstolhattak,vásárolhattak, anélkül, hogy a hipermarketekbe látogattakvolna.

Egyértelműen a helyi kistermelők tá-mogatása a rendezvény célja. „Akormány jóváhagyta azt a tervezetet,amelynek alapján november elsejé-től támogatni fogják a gazdálkodó-kat. Ez azt jelenti, hogy kapunk se-gítséget saját kis feldolgozóüze-mek létesítésére. Ez a kezdemé-nyezés azt segíti majd, hogy a pia-cot és a kínálatot bővíteni tudjuk”– meséli a helyszínen Bíró Ottó, azalbári szövetkezet elnöke. Négyszövetkezet van jelen, a dercsikai,a nagyabonyi, az alistáli és a diós-patonyi. De megmutatja magát acsilizradványi Csilizköz Rt., akikházitojást kínálnak. A nagyabonyiCzajlik Lukács saját mézét árusít-ja, a nyékvárkonyiak pedig frisshúst, kolbászt és szalonnát kínál-nak. „Végeztünk egy kis előzetest,ízelítőt, de nevezhetjük akár piac-

kutatásnak is, mert meg akartuktudni, hogy az embereket érdekel-né-e a kistermelőktől való vásárlás,és nagy sikerük van” – mondjaelégedetten Bíró Ottó. A kisgazdákhelyzete súlyos, hiszen az egyik ol-dalról anyagilag is nagyon nehézönmagukat fenntartani, nem be-szélve arról, hogy a felvevő piacgyakran kiszámíthatatlan, az áraktúlságosan ingadoznak. Elvetik abúzát ősszel, még tudják az árát, de

nem is sejtik, hogy jövő júliusbanmennyibe kerül majd. Ez a kiszámít-hatatlanság” – teszi hozzá.

A dercsikai Mészáros Katalin pogá-csát, lepényeket kínált. „Az üzemikonyhánkról hoztuk az ételeket figye-lemfelkeltés céljából, de mi nem áru-sítunk. Kóstolót adunk az emberek-nek, hogy tudják, jobb az, ami házi-lag készül” – ecseteli. Az alistáliak pe-csenyét, kolbászt, szarvasgulyást osz-tanak, a dióspatonyiak napraforgóma-

got, a nagyabonyiak pedig sonkát, kol-bászt, hurkát és töpörtyűt. Mindenkimegmutatja, mit tud adni. Az embe -rek pedig érdeklődnek.

Fogy a tojás, az ételekből is egyrekevesebb van. Az arra járók meg-megállnak és körülnéznek, kóstol-nak. Többen mondják, ezután biz-tosan sokkal többször vásárolnakmajd a kistermelőktől. Remélhetőenbe is tartják az ígéretüket.

–as

CSALLÓKÖZNÁDASD – A helyi kultúrházbanrendhagyó egészségnapotrendeztek.

Az esemény főszervezője,Bóna Zsuzsa, helyi képvise-lő avatott be a részletekbe.„Először csak véradáson tör-tem a fejem. A faluban többnővér is van, megszólítot-tam őket és örömmel csatla-koztak hozzám. Majd egyretöbb és több ötletünk tá-madt, így lett egész naposrendezvénnyé a véradás.Nemcsak a helyiek, de akörnyező falukból is na-gyon sokan eljöttek azegészségnapunkra. Össze-sen harmincketten adtakvért, ebből nagyon sok voltaz első, fiatal véradó, amirekülön büszke vagyok”. Reg-

gel kilenctől délig folyama-tosan várták a véradókat.

Ugyanekkor vércukorszin-tet, vérnyomást és koleszte-

rint is mértek a helyi nővé-rek. Közben pedig különbö-ző, egészséggel kapcsola-tos előadást hallhattak a je-lenlévők. Vladimír Klement

körzeti orvos elsősegély-nyújtó bemutatót tartott,melynek végén egy gyakor-ló babán az idelátogatók ma-guk is megtanulhattak szív-masszázst adni és szájonát lélegeztetni. Majd cukor-betegségről, hátgerincprob-lémákról és drogmegelőzés-ről is szó esett. Az egészség-sarokban saláták, gyógy teák,gyümölcsök, süteményekés szendvicsek várták azínyenceket. „A rendhagyóegészségnap sikeresnek bi-zonyult. A helyi nővérekenkívül nagyon hálás vagyokmég Ceconík Katalin doktor-nőnek és Gazsó Éva gyer-meknővérnek, s hozzájukhasonlóan mindazoknak,akik sokat segítettek és jó ta-nácsokkal láttak el a lebo-nyolítást illetően is” – nyilat-kozta lapunknak Bóna Zsu-zsa.

Mészáros György

Vérüket adták

Czajlik Lukács kiváló mézeit kóstolják Angyal Sándor felvétele

Sokan kértek tanácsot A szerző felvétele

Page 20: 2011-46 Csallóköz

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson no-vember 8–9-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerda-hely: Kakalík Tibor, Mészáros Tibor, Karácsony Roland, Faklen Ale-xandra, Mészáros Tamás, Lakatos Péter, Mgr. Németh Ingrid, No-sek Katalin, Soós Zsanett, Balla Róbert; Dercsika: Mester Szabolcs;Nagymegyer: Morva Marlene, Krastenics József, Czafik Dezső, Fe-ledi János, Fitos Krisztina, Fitos Róbert; Bögellő: Kosár Roland,Kázmér Tihamér; Bős: Patasi András; Bodak: László Sándor; Nagy-abony: Kázmér Mária; Hegyéte: Pongrácz Gábor, Nagy Zoltán; Nyá-rasd: Szabó Ágnes; Felsőpatony: Lábadi Enikő, Cséfalvay Tamás,Makki Lívia, Egri Bianka, Makki Nándor, Bódis József; Kereske-delmi Akadémia, Nagymegyer: Rácz Zoltán (Hodos), Tóth Ádám,Lukovics Veronika (Ekecs), Karácsony Krisztina (Lég), Mgr. Bruncz-vik Erika, Horváth Lajos (Csécsénypatony), Halász Mónika (Örsúj-falu), Farkas Barbara (Dunaszerdahely), Nagy Nikoletta (Patas), Hor-váth Orsolya, Árvai Attila, Kürthy Andrea, Katona Réka, DaniAmanda (Nagymegyer), Ledeczky Mónika (Tany), Bartalos Zsolt(Szap), Inczédi Lilla (Apácaszakállas), Milkovics Nikoletta, Vörös Ri-chárd (Csilizradvány), Kállai Kinga (Bős), Bartalos Hajnalka (Alis-tál), Navrátil Zoltán (Hegyéte), Szilvásy Tamás (Dióspatony).

A magyar tannyelvű egészségügyi szakközép-iskolák számára készült szlovák–magyar szak-szótárban gyakran előfordul, hogy a szerzőkmind a szlovák, mind a magyar nyelvű szójegy-zékben a betegségnek csak a köznyelvi meg-nevezését adják meg, pl.: cukrovka – cukorbe-tegség, cukorbaj. Szakszótárról lévén szó,úgy a szlovák, mint a magyar jegyzékben az or-vosi szaknyelvben alkalmazott terminusokatkellett volna feltüntetni: a szlovák szóanyagbana diabetes v. diabetizmus, a magyarban pediga diabétesz szakkifejezést. Mindkét nyelv eb-ből a görög szóelemekből származó terminus-ból származtatja a szóban forgó betegséggelkapcsolatos további szakkifejezéseket is, pl.:dia betik, diabetológ, diabetológia, diabetolo-gický, illetve diabetikus.

Kázmér Emilía, NyékvárkonyNem járunk át, mert a lá-nyom folyton dolgozik. Igaz,jó a forint, illetve erős az eu-ró, de nem ez teszi függővéa magyarországi vásárlást.Inkább az jár át bevásárolni,akinek euróból is több van.Az unokáim utaznak néhaGyőrbe az iskolából szín-házba, vagy csak úgy kirán-dulni.

Egyházi Nikolas, CséfaMi járunk Győrbe csava-rogni a családdal havontaakár háromszor is. Hiábaerősebb az euró, nem me-gyünk többször, mint an-nak előtte. Ilyenkor végig-járjuk a bevásárlóközponto-kat, főleg ruhákat vásáro-lunk vagy amire éppenszükségünk van, esetleg ki-kapcsolódásként.

Brunczvik István, TejfaluHavonta két-három alkalom-mal megyünk át Magyaror-szágra, főleg bevásárlás cél-jából. Piacra járunk vagy abevásárlóközpontokba kö-rülnézni. A ruhát vagy a ci-pőt is ott vásároljuk. Mozi-ba inkább a haverokkal me-gyünk, amikor hétvégén es-ténként van időnk, illetvekedvünk.

Pongrácz Csilla, EgyházgelleTöbbször ruccanunk átGyőrbe, akár kéthetente, deelőfordul, hogy hetente isátautózunk. A családdalélelmiszert és ruhaneműketvásárolunk, a barátokkalpedig inkább csavarogni,moziba megyünk. Így, hogyerős az euró és gyenge a fo-rint, jobban megéri, mintmáskor.

Dáša Szabová, SomorjaRitkán megyek Győrbe, hi-szen nincs közel. A fiam isinkább Pandorfba megy vá-sárolni, mivel márkás ruha-neműket kap ott meglehető-sen jó áron. Ha mégis Győr-be visz az utam, akkor füs-tölt árut, valamint húsokatvásárolok, mert azok zama-tosabbak, mint nálunk.

–as

Csallóköz20 Olvasószolgálat

A gyenge forint miatt gyakrabban vásárol Magyarországon?

Gyógyszertári ügyeletDUNASZERDAHELY – november15–19.: Viktória patika (Nagyabonyiút); november 20.: Merlin DS (Galántaiút); november 21.: Gryf patika (Fő utca).GALÁNTA – november 15.: Szent Lu-kács gyógyszertár (Hódi út); november16.: Sun Pharma (Kaufland); november17.: Fő utcai patika (Fő utca); november18.: Centrum GA (Vajanský utca); no-vember 19.: Klokner (Hódi út); novem-ber 20.: Medicen (Šafárik utca); novem-ber 21.: Dr. Max (Tesco).KOMÁROM – november 15.: Matricaria(Eötvös utca); november 16.: Tabletkapatika (Mély utca); november 17.: Dr.Max (Kaufland); november 18.: Rákó -czi utcai patika (Rákóczi utca); no-vember 19.: Salvator (Jókai utca); no-vember 20.: Lazarus (Rozmaring utca);november 21.: Lachesis (Jókai utca).

Véradók Élő nyelv

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (no-vember 17–22.) Alkonyat – Hajnalha-sadás I. rész (amerikai fantasy):csak november 17-én éjfélkor; Éjfél-kor Párizsban (spanyol–amerikairomantikus vígjáték): 14.30, 16.30,18.30, 20.30, szombat 10.15. 22.30,vasárnap 12.15; Hogyan lopjunk fel-hőkarcolót? (amerikai akció-vígjá-ték): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00,szombat 10.00, 22.00, vasárnap12.00; Halhatatlanok – digitális 3D(amerikai fantasztikus akciófilm):13.30, 15.45, 18.00, 20.15, szombat22.30, szombat–vasárnap 11.15; Del-fines kaland – digitális 3D (amerikai

film): 15.15, 19.30, szombat– vasár-nap 11.15; Három testőr – digitális 3D(amerikai–angol kalandfilm): 20.15,szombat 22.30; Három testőr – 35mm (amerikai– angol kalandfilm):15.00, szombat 10.15; Kémkölykök4D: A világ minden ideje – digitális 3D(amerikai akció-vígjáték): 13.30,17.30; Tintin kalandjai – digitális 3D(amerikai–új-zélandi–belga animáci-ós film): 13.15, 15.30, 17.45, szom-bat–vasárnap 11.00; Végső állomás 5.– digitális 3D (amerikai horror):péntek 21.45. A dolog (amerikai–ka-nadai horror): 14.00. 18.15, szombat22.15; A segítség (amerikai–indiai–emirátusokbeli filmdráma):16.45, szombat–vasárnap 11.30; Csak

tudnám, hogy csinálja (amerikaivígjáték): 14.45, szombat 10.45; Egynap (amerikai romantikus dráma):14.15, 19.30, péntek 21.45; Fertőzés(amerikai sci-fi dráma): 17.15,19.45, péntek 21.45; Kaland (ame-rikai romantikus dráma): 13.00;Lopott idő (amerikai sci-fi akció-film): 13.15, 15.30, 17.45, 20.00,szombat 22.15, szombat–vasárnap11.00; Micimackó (amerikai animá-ciós film): szombat 10.00; Parajelen-ségek 3. (amerikai horror): 16.15,20.30, szombat 22.30; Vasököl(amerikai sci-fi akciófilm): 17.15,19.45, vasárnap 12.30.DUNASZERDAHELY, CINEMAX(november 17–22.)Alkonyat – Haj-

nalhasadás I. rész (amerikai fan-tasy): 18.10; Alkonyat – Hajnalha-sadás I. rész MAGYAR FELIRATTAL(amerikai fantasy): 15.50, 20.30;Tintin kalandjai MAGYAR SZIN -KRONNAL (amerikai–új-zélandianimációs film): naponta, beleért-ve november 17-ét is 13.40; Jane Ey-re (angol–amerikai romantikus drá-ma): nov. 17-én kívül 17.00; Látha-tó világ (szlovák pszichothriller):nov. 17-én kívül 20.00; Parajelensé-gek 3 (amerikai horror): nov. 17-énkívül 17.30, 19.30. GALÁNTA, kultúrház, novemberTintin kalandjai (am.–belga animá-ciós film): 16.30; november 19–20.:Lóve (cseh–szlovák film): 19.00

Moziműsorok

Foga

s Fe

renc

fel

véte

lei

Misad Katalin

Page 21: 2011-46 Csallóköz

212011. november 15. |46. szám Olvasószolgálat

Kiállítás

DUNASZERDAHELY – November 15-én, délután 5 órakor Herdics György címzetes apát nyitja meg aBoldogasszony című kiállítást a Csallóközi Múzeum-ban. A kiállító művészek közt van: Bráda Tibor, Gyu-lai Líviusz, Györfi Sándor, Incze Mózes, JankovicsMarcell és sokan mások. Az alkotások december 3-ig megtekinthetők.November 25-ig látható a Kortárs Művészeti Pano-ráma és a Fehér – Kék – Piros című kiállítás a Kor-társ Magyar Galériában. November 19-ig látható Drahomír Prihel szobrász ésJuraj Šufliarsky festőművész kiállítása a CsallóköziMúzeumban. KOMÁROM – Január 28-ig látható a Szkukálek La-jos festményeiből nyílt kiállítás a Zichy-palotában.

SzínházKOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, november15.: Whisky esővízzel (19.00, bérletes); november 19.:Minden egér szereti a sajtot (10.00, 14.30, Cegléd, bér-letszünet); november 20.: A régi nyár (19.00, Szenc,bérletszünet).

VegyesDUNASZERDAHELY – November 15-én, reggel 9 órá-tól Szabadon NEMET a drogoknak címmel tartanakdrogmegelőző konferenciát a Perfects épületében. November 15-én, kedden este 6 órától a Honfoglalástrilógia című kötet bemutatója lesz. A szerzővel, Ben-kő Lászlóval Nagy Iván etnológus beszélget a műve-lődési központ színháztermében. November 20-án, vasárnap délután fél 3-kor a tíz évesSzent György Kórus jubileumi koncertje lesz aSzent György templomban. NAGYMEGYER – November 17-én, csütörtökön, a Jö-vő Napja címmel egésznapos szórakoztató rendez-vényt tartanak a művelődési központban. Délelőtt 10 órától az Aranykert Bábcsoport előadásában lát-hatják a Hápi, a bátor kiskacsa című mesét. 11 órá-tól játszóház lesz, arcfestéssel, lufihajtogatással.Délután 3 órakor kezdődik a Megyersztár 2011 tehet-ségkutató verseny gálaműsora. November 18-án, pénteken este 6 órától jótékonysá-gi vásár nyílik kézműves termékekből a VMK kiállí-tótermében, a daganatos gyermekek megsegítésére.November 19-én, szombaton délután 4 órától Ág Ti-bor Szállj el, fecskemadár című könyvének bemuta-tója lesz a művelődési központban.November 20-án, vasárnap reggel fél 10-től tartják anagymegyeri ezoterikus fesztivált a művelődésiközpontban. SOMORJA – November 18-án, pénteken délután 5 órá-tól Halász Judit-koncert lesz a művelődési központ-ban. KOMÁROM – November 18-án, pénteken este 6 óra-kor Cseh Tamás emlékestet tartanak Ölveczky And-rás tolmácsolásában a komáromi vár Lőporraktárá-ban. Az előadás után Berényi Józseffel, a Magyar Koa -líció Pártjának elnökével beszélget Kolek Zsolt. A ren-dezvény védnöke: Petheő Attila, az MKP járási alel-nöke.EKECS – November 17-én, csütörtökön este 7 órátóla Tommy Band előadásban Zámbó Jimmy dalokathallhat a közönség a művelődési központban. Belé-pőjegy elővételben 4 euró, a helyszínen 5 euró.

Kultúra

DUNASZERDAHELY –November 17-én, délután 5 órától a bársonyosforradalomra emlékeznek a művelődési központban a Városunkért PT és a Szerdahely PTszervezésében. Program:

17.00: a dunaszerdahelyi Zol-tán Erika Tánciskola fellé-pése; 18.00: az Arizona együt-tes koncertje; 19.00: 1989 no-

vemberére emlékeznek: Né-meth Ilona, Barak László, Vi-lági Oszkár, Ľubo Banič, Ľu-bo Navrátil. 20.00: Kiscsillag koncert. Azegyüttes néhány világhírűférfi garázsrockzenekara,amely hobbizenekarnak in-dult, aztán más lett belőle, ésamely úgy alakult, hogy úgyalakult. Egy szép napon Lo-vasi András felfedezte magá-ban a szunnyadó riffelősszólógitárost, vásárolt egy

megfelelő hathúros hang-szert és szólt a Kispál és aBorz egykori dobosának,Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak,Ózdi Rezsőnek, valamint aPUF-os Leskovics Gábornak,ugornának már össze egypróbára. A próbák olyan jólsikerültek, hogy egyik követ-te a másikat és hamarosanösszeállt a zenekar első kon-certműsora. Ezt koncertek,sőt klub- és fesztiválkoncerteksorozata követte, majd újabbszámok jöttek, közben elké-szült egy demó, végül pedig ateljes lemezanyag. A Kiscsil-lag debütalbuma a kritikákszerint az elmúlt évek legjobbLovasi-anyaga. A 13+1 számottartalmazó, háromnegyedórás album 2006-ban jelentmeg és 8000 példány fogyottbelőle. A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor,helyette a Kispál és a Borz-ban is játszó Mihalik Ábel ülta dobok mögé. A zenekar eb-ben a felállásban készítette elmásodik lemezét Örökre ma-gamba zártalak címmel. A le-mezmegjelenést a 2009-esév hátralévő részében or-szágos turné követte. A ze-nekar 2010 novemberébenjött ki legújabb, Sirály címűkislemezével, ami a 2011őszére tervezett harmadikKiscsillag nagylemez beha-rangozója is egyben. (–)

Tündérkert – bársonyos

Informatikus, rendszergazda (1) – EdschaNagymegyer. Feltétel: közép- vagy főiskolaivégzettség, angol vagy német nyelv ismere-te. E-mail: [email protected], tel.:031/590 42 23Karbantartó-fűtő (1) – dunaszerdahelyialapiskola, két műszakos munkára. Tel.:031/552 24 31Tanár – nagymagyari speciális alapiskola.Feltétel: főiskolai végzettség (speciális peda-gógia), 5 év szakmai gyakorlat. Tel.: 031/56925 37, e-mail: [email protected]Üzleti, területi képviselő (1) – dunaszerda-helyi cég lámpák forgalmazására. Feltétel:szlovák és magyar nyelv ismerete, angolnyelv ismerete alapszinten, PC ismeretek.A munkaadó szolgálati autót és mobiltelefontbiztosít. E-mail: [email protected]

Eladó – elektronikai cikkek eladása. Mun-kavégzés: Misérden (Dunajská Lužná). E-mail: [email protected]ó sofőr (2) – nemzetközi fuva-rozásra. Tel.: 0903 466 181Heizer optik Kft. ajánlata Németországba:– munkás – telekommunikációs kábelekfektetésére, német nyelv ismerete alapfo-kon; csoportvezető – német nyelv isme-rete társalgási szinten. Tel.: 031/558 14 80,e-mail: [email protected]ónők – kitanult vagy betanított alkal-mazottat keres a Pannon Work Nagyme-gyerre. Tel.: 0915 995 618Lakatos (5) – TSP Metal, két műszakra.Munkavégzés: Dunaszerdahely – Olléte-jed. Tel.: 031/550 93 11. E-mail: [email protected]ületi képviselő – pozsonyi székhelyűcég. Feltétel: szlovák és magyar nyelv is-merete, PC ismeretek, B-típusú jogosít-vány. Tel.: 0905 132 99. E-mail: [email protected]

ÁllásajánlatokDunaszerdahelyi járás – 46. hét

A Kiscsillag zenekar Net-felvétel

Page 22: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz22 Szabadidő > Keresztrejtvény

E heti rejtvényünkben Paulo Coelho brazil író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 44. szám he-lyes megfejtése: Az el nem ért cél tartalmat ad az ember életének. (Feleki) Sorsolással a dunaszerdahelyi Li-lium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Kotiers András(Somorja). Gratulálunk!

Névnapok

November 15.: Albert, Lipót, LeopoldNovember 16.: Ödön, Ágnes, AgnesaNovember 17.: Hortenzia, Gergő, KlaudiaNovember 18.: Jenő, EugenNovember 19.: Erzsébet, AlžbetaNovember 20.: Jolán, FélixNovember 21.: Olivér, Elvíra

Heti évforduló341 éve, 1670. november 15-én halt meg

Ján Amos Komenský, a modern pedagógiamegalapítója.

1887. november 15-én született GeorgiaO’Keeffe amerikai festőművész, a moderniz-mus megalapítója.

November 17. Budapest napja. Ezen a na-pon tartotta alakuló ülését az egyesített Bu-dapest Székesfőváros közgyűlése.

November 17-e Füstmentes nap – a dohány-zásról való leszokás napja.

5 éve, 2006. november 17-én meghalt Pus-kás Ferenc olimpiai bajnok magyar labdarú-gó, az Aranycsapat kapitánya.

1928. november 18-án elkészült az elsőszinkronizált rajzfilm, melynek főszereplő-je Mickey egér volt.

November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet,a pékek, a koldusok, az ártatlanul üldözöttek,a csipkeverők védőszentjének ünnepe.

1783. november 21-én, tizenkét kilomé-teres légi utazást hajtottak végre léggömb-bel. Ezzel kezdődött az emberi repülés tör-ténete.

Virágkalendárium

Az Erzsébeteknek egy szál halványlila orchi-dea finom levelű vénuszhaj-páfránnyal díszít-ve, igazán előkelő ajándék.

Népi bölcsességHa az ingjét megrázza Erzsébet, a világ fehérlesz.

AforizmaA természet azt akarja, hogy a gyermekekgyermekek legyenek, mielőtt emberré lenné-nek. Ha a rendet meg akarjuk fordítani, kora-érett gyümölcsöt termelünk, mely soha benem érik és meg nem ízesedik. (Rousseau)

NÉVELÕ

R. 1. RÉSZ

VITAMIN

ÓR. 3. RÉSZ

ANTAL

BALATONMENTITELEPÜLÉS

R. 2. RÉSZ

ILJUSIN, röv.

M EKÖTÕSZÓ

KÉZI-SZERSZÁM

SZINTÉN

BALIN

R. 4. RÉSZ NITROGÉN

JELLEG,TÍPUS

A PÓRÁZVÉGEI

KÖZEPÉNLEÁS!

HALIT

TÁRSA, röv.

DEIZMUSKÖVETÕJE

ÁLLÁS-FOGLALÁS

ÁLLATI LAK

FOLYÓ ASZLOVÉNKARSZTON

LLPÁL

VÁROSJAPÁNBAN(TSU)

A KÓRHÁZJELE

TUNÉZIAAUTÓJELE

GRAMM

NULLA

IDÕSZAK

OVAJON

DEHOGY

RÉGIHOSSZ-MÉRTÉK

JÁNOS

RENDBENVAN –ANGOLUL I

AZ EGYIKISMERETLEN

MINT ABOROTVA

HATÁROZÓIRAG

ÉHESEN

LÁNGOL

TIZENEGY –NÉMETÜL

KELTANYELVÛ NÉP

RÁDIUSZ

SVÁJCIKANTON

Keresd a madarat!Madarak nevét adtuk meg, de a betűkösszekeveredtek. Rakja rendbe és írja le aneveiket helyesen.

1. GRISÁGÓRA – 2. DACVASAK – 3. LONKASZA – 4. LANASMEGKA – 5. LÁYHRAK –

Az előző szám helyes megfejtése: csaTÁRcsa, mesTERmes, pusKApus, ha-MARha, baROMba.

Helyes megfejtőink között minden hónapvégén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nye-reményét a szerkesztőség postán küldi el.

Fejtörő

– Ebből lesz a kolbász? Marian Baláži felvétele

Page 23: 2011-46 Csallóköz

2011. november 15. |46. szám Szabadidő

Heti horoszkóp2011. november 15–21.Kos (III. 21.–IV. 20.)

Kedvező kilátások ígérkez-nek, különösen a munka, apénzügyek és a párkapcso-

lat terén. Jelentős sikereket könyvel-het most el, bár ezért nagyon sokatkell tennie, nem henyélhet egy per-cet sem! Meg kell tennie az első lé-péseket a siker felé, az élet szinte tál-cán fogja kínálni a lehetőségeket!

Bika (IV. 21.–V. 20.)Megnő az alkalmazkodó- ésmegértőképessége, figyel akülvilág üzeneteire, és igé-

nye lesz arra, hogy segítsen mások-nak. Mindemellett ne feledje, nemengedheti meg magának, hogy a vi-lág összes gondját, baját felvállalja.Nem segíthet úton-útfélen minden-kinek, könnyen kihasználhatják jó-szándékát.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.)A heti csillagállás ahhoz se-gíti hozzá, hogy mindenfé-le gátat vagy akár lelki ne-

hézséget könnyen vegyen, és le isgyőzzön. Ha úgy véli, nem boldogulügyei intézésével, merjen segítségetkérni környezetétől, azon belül is leg -inkább a fő bizalmasaitól. A hétvé-gén pedig jöhet a pihenés!

Rák (VI. 22.–VII. 22.)Mintha nem találná a helyét,olyan bizonytalan minden.Úgy érezheti, valami kelle-

metlenség lóg a levegőben, de nemtudja hová tenni az eseményeket.Nagy baj nincs, csak egy kellemet-len csillagállás idézi elő ezt a fura ér-zést. Itt az ideje, hogy körbenézzen,és kiderül, senki nincs ön ellen.

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Régi, már-már feledésbe me-rült ötletei kerülhetnek elő,s forgathatják fel alaposan

ezt a hetet. Új vállalkozás, munka-helyváltás, tanulás vagy a rég áhítottszabadság lehetősége villanyozzafel. Bármibe is fog, alaposan gondol-ja át lépéseit, s akkor sehol nem ér-heti kellemetlen meglepetés!

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Élete jelentős fordulópont-hoz ért, vagy leragad ebbenaz állapotban, vagy bevállal-

ja az újat. Választhatja a régit, ezesetben maradhat az unalmas dolgokmellett, vagy módosíthat, új utakat,az élet napos oldalát keresve. Főlegemberi kapcsolatainak és szerelmiügyeinek fog kedvezni ez a hét.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Régóta húzódó probléma ke-rülhet újra napirendre, ésugyan megpróbálhatja vissza-

söpörni ezeket a szőnyeg alá, most márnem fog sikerülni. Ez alaposan kibil-lentheti lelki egyensúlyából, de nézzenszembe a tényekkel. A függőben lévőügyek lezárásának eljött az ideje, mégakkor is, ha kellemetlen.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Az elmúlt hetek nem voltakfelhőtlenek, ám az érzelmi,erkölcsi vagy épp pénzügyi

válságán ideje végleg túltennie magát.Így utólag már talán ön is belátja,nem is volt akkora a baj, mint aho-gyan elsőre látta. Ahelyett, hogymagába fordul, beszélje meg a félre-értéseket azokkal, akikre ez tartozik.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Kiemelkedően fontos idő-szak lehet ez a hét az éle -tében, ha van rá alkalma, a

következő hetekben is szánjon ener-giát, időt a tanulásra és önfejlesztésre.Minden, amit most ismer meg, kétsze-res erővel segíti az útját! Ha keménykritika éri, az nem a lelkivilága ellen irá-nyul, hanem építő jellegű!

Bak (XII. 22.–I. 20.)Eljött az ideje, hogy a tétlen-kedés és a bizonytalanságfogalmát végképp kitörölje

a szótárából! Hozzon fontos éshosszú távra szóló döntéseket, ha ép-pen arról van szó! Mi az, amit megszeretne végre valósítani s már rég -óta vágyik rá? Bármibe is kezdjen,azt most sikerrel véghez is viheti.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.)Kiváló ez a hét arra, hogy le-zárja régi életét, elfelejtse a ne-gatívumokat, és megváltoztas-

sa azt, ami már régóta csak hátráltat-ja önt. Feloldódhat az összegyűlt fe-szültség, s egy nyugodtabb időszak kö-szönt be. A bolygóállás segíti hozzáproblémás, lerendezetlen dolgai szin-te azonnali megoldásához.

Halak (II. 21.–III. 21.)Nyugodt, kiegyensúlyo-zott, sőt, kifejezetten har-monikus napok követik

egymást, érzelmek terén megoldástkínál a sors a felmerülő problémák-ra. Most egyedül is képes arra,hogy széppé és egységesebbé tegyemindennapjait. Ez az időszak atöprengésnek, mélázásnak is ked-vez.

Figo, Ronaldo és Beckham állnaka mennyország kapuja előtt. SzentPéter nyit ajtót. Figohoz fordul éskérdezi tőle:

– Mondd fiam! Szerinted mivelérdemelted ki az örökkévalóságot?

Figo így válaszol:– Én egy művész vagyok. Az én

példámon felnőve lesznek a tehet-séges fiatalok nagy focisták, és ígymegmentettem őket a bűnözéstől.

Szent Péter elismerően bólint.Ronaldo kerül sorra, ugyanazt akérdést kapja. Ő találóan így felel:

– Amikor focizom, mindenkitegyenlően kezelek, nem teszek kü-lönbséget az emberek között az et-nikai hovatartozásuk miatt. Egyriói srác ugyanolyan nekem, mintegy madridi szupersztár.

Szent Péter ismét elismerőenbólint. Végül Beckhamhoz fordul:

– Feltételezem fiam, te csak a lab-dádért jöttél!

Hogy nevezik az operettszínház-ban az utcalányt?

– ???– Járdáskirálynő.

Egy férfi beül egy taxiba. Elindul-nak, később az utasnak eszébejut valami, előrenyúl, megfogja a so-főr vállát. A sofőr hatalmasat ordít,majd reszketve mondja:

– Ne haragudjon, tudja csak nem-régóta taxizom, előtte a temetkezé-si vállalatnál voltam sofőr...

Esztétika órán mondja a tanár azosztálynak:

– Gondolom, azt tudjátok, hogy aszépségideál korszakonként változik.Vegyük például az 1937-es szépség-királynőt. 153 centiméter magas volt,emellett 54 kiló. A méretei pedig: 76-64-80. Mit gondoltok, milyen esé-lye lenne egy mai szépségverse-nyen?

Jelentkezik az egyik diák:– Szerintem semmilyen.– Igen, ez így igaz. És miért?– Mert mostanra már nagyon öreg

szegény.

– Drágám, szeretnél egyszer egyhatalmas, kék, sok-sok lóerős kocsi-ban utazni, amelyet nem kell vezet-ni, mert sofőr ül a volán mögött?

– Igen, ez nagyszerű lenne!– Akkor gyere, szálljunk fel a

buszra!

Viccplacc

23

SOMORJA – December 12-én, hétfőn este 7 órától a Szinetár Dóra–Berecz-ki Zoltán páros előadása lesz a művelődési központban. A közönség mu-sical duetteket és karácsonyi slágereket hallhat a koncerten. Jegyek 12 eu-róért kaphatóak a helyi művelődési központban és a dunaszerdahelyi Fo-cus Music Shop üzletében. (–)

Bereczki–Szinetár-koncertNet-felvétel

Page 24: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz24 Autósok, motorosok, stop!

Négy évvel ezelőttibemutatkozásakor a VW PassatCC az egyetlen négyajtós kupévolt a 25–40 ezer eurósárkategóriában.

A piac ráharapott, és a mai napig kb.270 ezer darab kelt el belőle. Közelfél évtized után azonban eljött a fris-

sítés ideje. Ennek keretében a kocsiorra és fara egyaránt teljesen meg-újult, de bővült a szériaszereltség is– egyebek közt új fejlesztésű bi-xe-non fényszórókkal, kanyarodófény-nyel, fáradtságérzékelő rendszerrel.Opcionálisan pedig olyasmik áll-nak rendelkezésre, mint a visszapil-lantó tükrök holtterében lévő jármű-

vekre figyelmeztető Side Assist Plusrendszer, amely aktív kormányzásibeavatkozással segíti a vezetőt abaleset megelőzésében. Továbbikorszerű technika a „Dynamic LightAssist” önműködő távfény-asszisz-tens, valamint a közlekedési táblákkameraalapú felismerő funkciója.A magas színvonalú kényelmet kí-vánságra masszázsfunkcióval ésbelső szellőztetéssel kialakított ülé-sek szolgálhatják.

Ami pedig a motorkínálatot ille-ti, a benzinesek teljesítménye 160,210 és 300, a START-STOP rend-szerrel kiegészített dízeleké pedig140 és 170 lóerő. Említést érdemel,hogy a gyengébbik dízel átlagfo-gyasztását – hatfokozatú kézi vál-tóval – mindössze 4,7 literben ad-ja meg a gyártó. Az új VW PassatCC március elején jelenik meg a ha-zai piacon.

(vgy)

Megújult a Volkswagen nagykupéjaFrissebb a forma, gazdagabb az alapszereltség

Nem csalódtunk: a Subaruvalamivel nyersebb, a lényeget jobban kiemelőformába öntötte újsportkocsiját, mint a Toyota.

A két japán gyártó ugyanisközösen fejlesztett ki egyhátsókerék-hajtású sport -autót, amely a Toyotánál azFT-86, a Subarunál a BRZnevet kapta.

A kékvérű Subaru nyerse-sége elsősorban a kocká-sabb kialakítású lökhárítók-ban, a tagoltabb diffúzor-ban és a szögletesebb hátsólámpákban nyilvánul meg.

Ezen kívül karbonszálas mű-anyagból készült a tető, és azimpozáns hátsó szárny is aBRZ sajátja. A kétliteres mo-

tor természetesen bokszer,és egyelőre ismeretlen, de azFT-86 200 lóerejénél maga-sabbra taksált (a pletykák

szerint akár 300 lóerőt is el-érő) teljesítményét hatfoko-zatú kézi váltó továbbítja ahátsó kerekekhez. Úgy hír-lik, hogy opcionális auto-matával is kapható lesz azautó. Egyelőre még azt semtudni, hogy már első megje-lenésekor, „alapverziójában”is STI modellként kerül-e

piacra a BRZ, vagy a későb-biekben készítik majd el be-lőle a még sportosabb BRZSTI változatot. Mindezekrea november 18-án kezdődő,Los Angeles-i autószalononderül fény, ott és akkor leszugyanis a Subaru-kupé vi-lágpremierje.

(a-nav, vas)

A kékvérű SubaruTeljesítménye akár a 300 lóerőt is elérheti

Sokáig nagyon kegyes volt hoz-zánk az időjárás, de a naptár téved-hetetlen: november közepén já-runk. Ilyenkor már legfőbb ideje,hogy az autós felkészítse járművéta zimankós napokra.

Aki például még mindig nem rak-ta fel a téli gumikat, ne halogassatovább, hiszen a nyári abroncsokmár +7 C-fokos hőmérséklet alatt

kockázati tényezőt jelentenek. Tud-nunk kell továbbá, hogy fagyállókeverék van-e az ablakmosó tartá-lyában; ha igen, de a nyár folyamánnéhányszor hígítottuk, inkább cse-réljük újra, kb. -15 C-fokos fagytű-réssel. Ha a hűtőfolyadékot is több-ször fel kellett töltenünk vízzel,szervizben ellenőriztessük a tö-ménységét és fagytűrését. Ha az

ablaktörlő gumilapátjai sávosandolgoznak, cseréljük ki őket, merttélen sokkal nagyobb igénybevétel-nek lesznek kitéve. Nem árt egy ak-kuteszt sem, főleg ha jobbára rövidutakon használjuk az autót, vagymár voltak problémáink a battériá -val. Ha szükséges, külső forrásbólvagy szervizben töltsük fel.

Télen elengedhetetlen kellék ajégkaparó, de nem biztos, hogysokra megyünk vele, ha már amásodik-harmadik szezonban

vesszük elő. Vásároljunk újat, eset-leg többet is, hogy esetleges útitár-saink is segíteni tudjanak az abla-kok megtisztításában. Nagy hasz-nát vehetjük egy jó nedvszívó tu-lajdonságokkal rendelkező kendő-nek is: megtisztíthatjuk vele belül-ről a párás szélvédőt, mielőtt fűtő-rendszer vagy a légkondi érdembenműködni kezdene. A téli vezetéssajátosságairól pedig majd legkö-zelebb...

Vas Gyula

Készüljünk a télreFotó: Subaru

Fotó: Volkswagen

Page 25: 2011-46 Csallóköz

Ősszel érdemes megvizsgáltatni akert talaját, hogy ennek alapján vé-gezhessük a valós tápanyagpótlást.Különösen a műtrágyák túladagolá-sával megnőhet a talaj sótartalma,ami a mikroorganizmusok pusztu-lásához vezet. Következménye agyenge termés, csenevész növé-nyek, sárgulás (nekrózis). A labora-tóriumba mindig szennyeződéstől,növénymaradványoktól mentes talaj-mintát küldjünk. Az időjárás jelen-leg kedvez a kerti teendőknek. Néz-zük át a kerítést is, nehogy a vad té-len bejusson és kárt okozzon. Szel-lőztessük a tároló helyiségeket. Szük-ség esetén cseréljük ki a rágcsáló-csapdákat, mérgeket. A hosszan tar-tó szárazság következtében a lehul-lott falevél és más növényi maradvá-nyok nem indultak rothadásnak,nem kezdődött el a mineralizációja.Komposztálás esetén alaposan öntöz-zük be az ilyen anyagot, a gyors le-bomláshoz nedvesség kell. A jó mi-nőségű komposzt és szerves anyaghasznos mikroorganizmusokkal, va-

lamint humusszal gazdagítja a talajt,ami a termőképesség feltétele.

Gyümölcskert

Az őszibarackot még permetezhet-jük réztartalmú szerekkel levél-fodrosodás ellen. Napos időben, 7 Celsius-fok feletti hőmérsékletnélvégezzük a munkát. Amint lehűl a levegő, elvégezhetjük az almafák,

körtefák téli metszését. Folytathat-juk az ásást és a trágyázást a gyü-mölcsösben, szőlőben. Ugyancsakültethetünk még gyümölcsfákat ésbogyósokat. Nyílt területen biztosít-suk a csemetének védelmet vadrá-gás ellen. A fákon maradt gyü-mölcsmúmiákat, főleg az őszibarac-kot, kajszit, szilvát, almát szedjükle és égessük el, nehogy jövőre

újabb fertőzés forrása legyenek.Rakjuk ki a madáretetőket és kezd-jük el az etetést olajos magvakkal,mint a napraforgó, repce, stb. Meg-felelnek a gabonafélék is, főleg a bú-za, köles, cirok, apró szemű kuko-rica.

Díszkert

A dísznövények többsége még min-dig ültethető, az időjárás engedi. A pázsitot tisztítsuk meg a lehulló fa-levéltől, a kerti tó vizén sem marad-hat szennyeződés. Takarítsuk meg afűkaszálógépet és a pázsit gondozá-sánál használt eszközöket és szárazhelyen raktározzuk.

Konyhakert

Amíg az időjárás engedi, friss fo-gyasztásra folyamatosan szedjük azágyásokban hagyott káposztafélé-ket, bimbóskelt, fodros kelt, petre-zselymet, póréhagymát. Ezzel meg-takarítjuk a pincében tárolt készle-teket. A betárolt terményeket folya-matosan ellenőrizzük.

Tápanyagpótlás talajminta-vizsgálat alapján

252011. november 15. |46. szám Kertészkedő > Tudósítás

Vladimír Banič agrármérnök rovata

Kert a lelke mindennek...

A lehullott lombot ne hagyjuk felgyülemleni a fa alatt, mert benne kártevők és be-tegséget okozó gombacsírák telelnek át Kanovits György felvétele

VÁGSELLYE – A városiönkormányzat és a járásiszékhely lakossága is súlyosgondokkal szembesül.

Elsősorban a kiürült kassza okozproblémákat a város vezetésének,mert idén az őket megillető összeg-hez képest több mint 180 ezer euró-val kevesebbet kaptak a Pozsonybabefolyt részadókból. Emiatt már nem-csak a számlák kifizetésével késnektöbb hónapot, hanem az alkalmazot-tak bérére sincs elegendő pénz. Ígyaztán áthidaló hitel felvételére kény-szerül az önkormányzat. Ennek azösszege a javaslat szerint csaknem 1 millió 300 ezer euró lett volna, áma képviselő-testület csupán 400 ezrethagyott jóvá. Ennyi szerintük elegen-dő az év végéig a bérek és a legszük-

ségesebb számlák kifizetésére. A vá-rosatyák bíznak abban, hogy január-tól több pénz érkezik az illetékes mi-nisztériumból, ezért újabb hitelremár nem lesz szükség. Ennek azon-ban csak akkor lesz valóságalapja, hadecemberben a pozsonyi parlament-ben jóváhagyják a jövő évi költségve-tést. További gond a járási székhelyenáthaladó teherjármű-forgalom, amelymár elviselhetetlen és életveszélyes.Ezért a városi önkormányzat petíci-ót indított annak érdekében, hogy Ga-lántától, az I 75/ II 507 utak keresz-teződésétől egészen Vágtornócig, azI 75/ II 562 utak találkozásáig is ve-zessék be az útvámot. „Galántátólmindössze öt kilométernyire van aNyitrára, illetve az Érsekújvár fele ve-zető gyorsforgalmi út, amely azonbanfizetős, ezért sok nehéz jármű az em-

lített, egyelőre ingyenes utat használ-ja. Emiatt Vágsellyén tavaly napontaátlagosan 24 108 jármű, köztük sokkamion haladt át. Számuk rövidesen28 ezer fölé emelkedhet. A helyzettöbb utcában már most is elviselhe-tetlen, életveszélyes, emiatt fogytán ahelybeliek türelme. Az útvám beve-zetését követeljük ezen a szakaszonis, mert csak így csökkenhet az átme-nő forgalom városunkban” – nyilat-

kozta lapunknak Jozef Mečiar al-polgármester. Lapunk megkeresésé-re Érsek Árpád közlekedési államtit-kár elmondta, hogy amint megérke-zik a petíció, tárgyalni fog az autó-pályákat, gyorsforgalmi és az elsőosztályú utakat felügyelő társaság-gal (NDS), továbbá az illetékes me-gyei szervekkel, a vágsellyeiek gond-jainak mielőbbi enyhítése érdeké-ben. R-c

Hitel és petíció

GALÁNTA – Immár nemcsak a nagy-városokban, hanem régiónk telepü-lésein is növekszik azoknak a száma,akik télen is életvitelszerűen tartóz-kodnak az utcán, éjjelre pedig külön-böző elhagyatott épületekben, helyi-ségekben húzzák meg magukat. Eza helyzet a mátyusföldi járási szék-

helyen is, ahol tíz személy részérerendeztek be hajléktalanszállót,amely délután öttől reggel hétigegész évben üzemel majd. „A hidegidők beálltával nappal is lesz hol me-legedniük a hajléktalanoknak is. Azegyik szobában négy nő, a másikbanhat férfi számára vannak ágyak, szek-

rények és asztalok. Mindkét helyiség-nek külön mosdója van, nappal a mo-sógépet, a szárítót és vasalót is hasz-nálhatják. Társalgó és konyha is a ren-delkezésükre áll” – tájékoztatott Cse-mez Henriette, a városi önkormány-zat elöljárója. Megtudtuk azt is, hogynaponta 0,27 eurót, az éjszakai szál-lásért pedig 0,73 eurót kérnek ezekérta szociális szolgáltatásokért, ame-lyekkel azonban csak részben oldot-

ták meg a mostanság különösen idő-szerű gondokat. Ugyanis a járásiszékhelyen legalább húsz személy ten-geti az utcán az életét, többen közü-lük pénztelenek, jórészt üres üve-gek visszaváltásából és kukázásbóltartják fenn magukat. Az önkor-mányzat szeretné elérni, hogy leg-alább novembertől márciusig ők isfedél alatt tölthessék a fagyos éjsza-kákat. M-ár

Fedelet a fejük fölé

Majdnem egész nap dugók Juhos Melinda felvétele

Page 26: 2011-46 Csallóköz

26 Riport > Tudósítás Csallóköz

Hiányszakmák terítékenTizenegy oktatási intézmény mutatkozott be a rendezvényen

DUNASZERDAHELY – Mintegy700 érdeklődő, összesen 31alapiskola vett részt a munka-,szociális és családügyi hivataláltal szervezett pályaválasztásiés információs börzén múltszerdán. A rendezvény főként a hiányszakmákat volt hivatottnépszerűsíteni.

A kiállításon az iskolák szemléltettékintézményük tevékenységeit, lehető-ség volt személyes beszélgetésekrea pedagógusokkal és tájékoztató ki-adványokon keresztül informálódnia következő iskolaévben nyíló sza -kokról, amely nagy segítség lehet apályaválasztás előtt álló diákoknak ésszüleiknek.

Lelkes Tibor, a munkaügyi hiva-tal foglalkoztatási osztályának mun-katársa lapunknak elmondta: többéve hiányszakmának számítanakaz építőipari és gépipari tevékenysé-gek, azaz a kőművesek, ácsok, szo-bafestők, bádogosok, hegesztők,esztergályosok, s ezeket próbáltákmost jobban propagálni. Ennekokairól, így nyilatkozott: „Az idősebbgeneráció már nem nagyon tudmegfelelni az igényeknek, a fiatalokszámára pedig kevéssé imponálóakezek a mesterségek. Évről évre csök-ken azok száma, akik ezeket a szak-mákat szeretnék elsajátítani, ígyalig van utánpótlás” – tudtuk meg.Hozzátette: talán azért is, mert a kö-zépiskolák döntő többsége lazább fel-

tételek mellett is felveszi a diákokat,akik inkább választanak divatos,vonzóbb szakot, mint a szakmun-kásképzőt és a szülők nagy része isezt szorgalmazza. „Tény viszont,hogy a végzősök közül a legtöbbmunkanélküli a szakközépiskolák-ból kerül ki, lényegesen előnyösebbhelyzetben vannak, akik gimnáziu-mot vagy kereskedelmi akadémiátvégeznek. Nagy részük egyetemremegy, másoknak pedig sikerül elhe-lyezkedniük érettségi után” – magya-rázta a szakember.

Dominika Čierna a nagymegye-ri szlovák alapiskola végzőse. Ke-

resztanyjával érkezett a börzére,hogy tudakozódjon a továbbtanu-lási lehetőségekről. „Néhány suli akínáltak közül kecsegtető számom-ra, de azt hiszem én az egészség-ügyi szakközépiskolát választom.Szimpatikus maga a hivatás és azitt látottak is megerősítettek az el-határozásomban” – nyilatkozta a fi-atal lány. Mészáros Ákos, a vásár -úti József Attila Magyar Tannyelvű-Alapiskola kilencedikese és édes-anyja, Katalin több intézmény kíná-latát is áttekintette, közülük kettőtvesznek fontolóra. „A műszaki ésaz építészeti szakközépiskolák kö-

zül fogunk választani, mindkét in-tézményben lesznek nyitott na-pok, amelyen szeretnénk részt ven-ni. A végső döntést majd ezutánhozzuk meg” – közölte az édesanya.

Jelenleg a munkanélküliségi aránya Dunaszerdahelyi járásban 11,4százalékos, ami 7700 álláskeresőt je-lent. Csak a szeptemberi hónapban400 középiskolát végző fiatal ke-rült a munkaügyi hivatal nyilvántar-tásába. Ez is igazolja, mekkora szük-ség van arra, hogy hasonló rendez-vényeken keresztül segítsék a fiata-lokat a helyes döntésben.

Undesser Tímea

Bemutatkoztak a szakközépiskolák A szerző felvétele

KOMÁROM – A Selye JánosEgyetem Karrier-tanácsadóközpontja már október 27-énmegkezdte működését, de hivatalos megnyitójáranovember 7-én került sor.

Az egyetemen megtartott ünnepsé-gen részt vett Tóth János rektor, Ru-dolf Chmel, a Szlovák Köztársaságminiszterelnök-helyettese, SzeifertTibor, az Eötvös Loránd Tudomány-egyetem rektorhelyettese, ForgóMelinda, az ELTE karrierirodájánakvezetője, és Gyetvai Árpád magyaroktatási államtitkár.

Cúth Csaba, a központ egyik öt-letgazdája és referense elmondta,hogy a központ célja az egyete-

men szerzett diploma értékéneknövelése, a munkaerőpiacon való el-helyezkedés megkönnyítése, támo-gatása és a szülőföldön maradás elő-segítése. Ennek keretén belül hiva-talokat, cégeket és vállalatokat mu-tatnak be, diákmunkákról nyújtanaktájékoztatást, szakmai gyakorlatokatszerveznek, állásajánlatokat tesznekközzé. Terveik között szerepel to-vábbá az egyetem Alumni-rendsze-rének kialakítása, hogy a végzetthallgatók tartani tudják a kapcsola-tot egykori egyetemükkel, illetveegymással.

A tanácsadás során az alábbi öt té-makörben fordulhatnak a központ-hoz az érdeklődők: vállalkozás éskommunikáció, pénzügyi, munka-

jogi, mentálhigiénés és lelki tanács -adás. A képzéseket és a tanácsadástszlovákiai magyar szakemberek biz-

tosítják, akik elsősorban a szlovákiaiviszonyokról magyarul (és igényszerint más nyelven is) tudnak fel-világosítást adni a hozzájuk fordu-ló fiatal pályakezdőknek. Ez külön-böztetheti meg a komáromit a töb-bi karrierközponttól. Vas Gyula

Tanácsadás – öt témakörbenKarrierközpont nyílt a Selye János Egyetemen

Tóth János rektor az intézmény céljairól beszél Képarchívum

Page 27: 2011-46 Csallóköz

272011. november 15. |46. szám Tudósítás

Ovisok a városi zsaruknálRövidesen az alapiskolások is látogatóba érkeznek, önvédelmet is tanulhatnak

DUNASZERDAHELY – Óvodásoklátogatják a városi rendőrökfőhadiszállását nap mint nap a következő hetekben. Múltkedden a helyi Benedek Elekóvoda növendékeinekmutatkoztak be a rend őrei.

Csiba Tibor, a városi rendőrök pa-rancsnoka elmondta, minden óvodátmegszólítottak a járási székhelyen,hogy szeretnék nekik bemutatni a

munkájukat. Megmutatják a kicsik-nek, mi az a bilincs, a fegyver, vagya kerékbilincs és még a szolgálati au-tójukba is beleülhetnek. „Folyamato-san érkeznek az óvodások, de későbbaz alapiskolásokkal is szeretnénkmegismertetni a munkánkat. Elsőkénta Vámbéry Ármin Alapiskolába láto-

gatunk majd el a hónap folyamán,ahol nem csak a kellékeinket mutat-juk be a diákoknak, de önvédelmi elő-adásokat is tartunk” – ecsetelte a pa-

rancsnok. Az ovisoknak megmutattáka rendőrök a használati tárgyaikat, amunkaeszközeiket, melyek közülleg inkább a bilincs tetszett mindenki-nek, s ki is próbálták mindannyian.Majd, ami még a leginkább lekötöttea figyelmüket, a rendőrautó volt, aholbekapcsolhatták a szirénát is. A Bene-dek Elek óvodából vegyes csoportothozott el Baranovics Mária óvónő.„Nagyon tetszik a gyerekeknek a be-mutató, de nekem is, hiszen nem is

jártam még erre. Az igazgatónő intéz-te a látogatást és nagyon várták a gye-rekek, mert rettenetesen kíváncsiakvoltak a bemutatóra és nagy siker volt.Ha lesz még rá alkalom, biztosan el-jövünk újra” – mesélte a nevelő.

Ezzel az akcióval pedig közelebbhozhatták a felnövő ifjúságot a rend-őrökhöz, megmutathatták és el-mondhatták nekik, hogy milyenmunkát is végeznek a városban jár -őröző kékruhások. –as

A kerékzárat nézegetik Angyal Sándor felvételei

CSILIZRADVÁNY – E hónap elejénpéldamutató kezdeményezésre került sor Csilizradványban.

A találkozó célja a nyilvánosság és az érintett fe-lek tájékoztatása volt a község térségében zajlótermészetvédelmi projektről. Olyan veszélyezte-tett halfajoknak adnak ugyanis otthont a környékvizei, mint a mocsaras élőhelyeket kedvelő lápipóc vagy a réti csík. Ezeken kívül az északi po-cok mehelyi alfajának értékes populációja is fel-lelhető itt. Ez a bennszülött alfaj csak Szlovákiadélnyugati részén, valamint Ausztria és Ma-gyarország egyes területein található: élőhelyei –a mocsaras területek – ugyanúgy visszaszorultak,mint az említett halakéi.

A találkozón a Szlovák Állami Természetvéde-lem – pontosabban a Dunai Ligeterdők Tájvédel-mi Körzet Igazgatósága, az Umbra regionális ter-mészetvédő egyesület és a Pozsonyi RegionálisTermészetvédő Egyesület (BROZ) képviselői,valamint Csilizradvány polgármestere jelentekmeg a szervezők részéről. Részt vett a rendezvé-nyen a Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH)szakértői gárdája is, hogy prezentálja aktivitása-it, melyek a Csiliz-patak és annak mocsárrend-

szerét hivatottak újra élővé alakítani. Az előadá-sok a folyamatban lévő természetvédelmi projek-tet ismertették az eddig elért eredmények és a jö-vőbeli tervek fényében. A vita oldott hangulatbanfolyt, a felek főként a kölcsönös együttműködésszükségszerűségét hangsúlyozták. A helyi vadász -egyesület is felajánlotta segítségét; az alelnök rávi-lágított, hogy a helybéli lakosok tapasztalatai sok-szor olyan értékes információkat hordoznak, me-lyeket a tudósok nagy energiabedobással kutatnak,ezért érdemes rájuk odafigyelni. A program a Csi-liz-patak és a Csilizi-mocsár terepszemléjével zá-rult, ezek a területek a természetvédők intézkedé-seinek helyszínei. A halvédelmi projekt keretén be-lül sikerült már olyan élőhelyeket felújítani, ame-lyek újra életteret kínálnak kiveszőben lévő halfa-jainknak, segítve ezzel állományuk növekedését.A terepszemle igazán izgalmasra sikerült, hiszena résztvevőknek különleges alkalmuk nyílt az észa-ki pocok megfigyelésére egy épp zajló kutatói te-repmunka jóvoltából.

A találkozó tökéletes példája annak, hogy azösszefogás mennyivel gördülékenyebbé teszi amunkát, a kitűzött célok megvalósítását. Nemmellesleg pedig felhívta a figyelmet arra, hogy ré-giónk is tartogat olyan egyedi természeti kincse-

ket, melyekre érdemes odafigyelni, még mielőtteltűnnének a természettel szembeni kíméletlenbánásmód süllyesztőjében.

Gužák Klaudia

Pocokot is fogtak!Eszmecsere a természetvédelmi projektről

Az északi pocok térségünkre jellemző alfaját sikerültmegfogni A szerző felvétele

Kipróbálták a bilincset

Page 28: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz28 Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS

Az 1. Pénzkölcsönző Dunaszer-dahelyen! Kölcsön 800 euróigakár négy órán belül is: alkalma-zottaknak, vállalkozóknak ésnyugdíjasoknak korhatár nélkül.Tel.: 0903 222 071.A VIOLA virág- és ajándék-bolt (Poľná 15, Dunaszerda-hely) várja kedves vásárlóit,ahol egyedi adventi koszorúk,ajtódíszek, gyertyák és sok-sokapró karácsonyi ajándék iskapható, amivel szebbé tehe-ti az év legszebb ünnepét.Szombaton és vasárnap is ál-lunk rendelkezésükre. Tel.:031/552 57 07.

Szőnyegek, ülőgarnitúrákmélytisztítása. Tel.: 031/55211 61; 0910 158 876.Free SAT by upc direct. Kivá-ló programok, digitális kép éshang, HD minőség. Alapcso-mag már havi 9 eurótól. FI-GYELEM újdonság! Free SATkártya – szolgáltatás havidíjnélkül! Információ: 0905 260575. A & K Antenna SatelitTechnika. Szerződéskötés –szerelés – karbantartás. Va-janského 5325/2A – (LIDLmellett). Tel.: 0917 807 822.Hitel ingatlanfedezettel 20 000euróig, jövedelemigazolás nél-kül. Egzekúció esetén is, diszk-réten, gyorsan. Tel.: 0903 222071.Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.:0905 983 602.Személyszállítás 1–14 szemé-lyig, mikrobuszokkal, külföld-re is. Tel.: 0915 111 646.Ácsmunkát, tetőfedést, cse-repezést, bádogozást, tetőkjavítását, zsaluzást válla-lunk. Az anyagot jutányosáron bebiztosítjuk. Tel.:0918 918 216.

Matematika oktatását válla-lom. Tel.: 0910 944 845.Benzines és villanyfűnyírókjavítását vállalom. Tel.: 0905198 554, DS.ROMANTIKA – Esküvői ru-haszalon – IAN STUART –London. Új kollekció – Szlová-kiában csak szalonunkban!SAN PATRICK – spanyol. Ko-márno, Župná 12. Tel.: 035/7730 446; 0907 210 281; 0905 260575. www.ssromantika.euHa nem akarsz várakozni haj-vágásra, hívj fel! Időt spórolsz.Tel.: 0902 58 35 69 – Jánosmesterfodrász, Dunaszerda-hely.Átlagon felüli fogászati rende-lő Nyárasdon új pácienseketvesz fel. Fájdalom mentes ke-zelés. Tel.: 0903 763 760.Jogosítvány már 17 éves kortól,azonnali kezdéssel a PENTEautósiskolában. Tel.: 0908 709107.

Szatellit technika, DVB-T di-gitális földi adó havidíj nélkül– riasztóberendezések és biz-tonsági kamerák Dunaszerda-helyen, a Komenský utcában.Tel.: 0908 651 524.Esküvőkre menyasszonyi,koszorúslány-, örömanya-ruhák, kosztümök és egyébünnepi ruházat. Cím: Győr,dr. Kovács Pál utca 5. (Kapu-alj divatüzlet).www.big_blue.extra.huCsontkovács, masszőr, termé-szetgyógyász. Tel.: 0905 622258. www.izsakjozsef.hu

INGATLAN

Vennék szántóföldet Ekecs,Apácaszakállas és Padány ka-taszterében. Ára: 3400 euró-ig/ha. Tel.: 0917 355 680.Vennék szántóföldet a Duna-szerdahelyi járásban. Tel.: 0917673 845.

Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.

Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur.

Regionálna kancelária Triangel,

Korzó Bélu Bartóka č.788,

92901 Dunajská Streda.

Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.

K A B Á T V Á S Á R – férfi- (59 eurótól),női- (39 eurótól), gyermekkabát (17 eurótól). KÉK DUNA ÁRUHÁZ, DUNASZERDAHELY – FÖLDSZINT.

Page 29: 2011-46 Csallóköz

Eladó igényesen átalakított csa-ládi ház, nagy telekkel Hodos-ban. Ár megegyezés szerint.Tel.: 0907 083 546.

ÁLLÁS

Somorjai telephelyű, most in-duló pékség adminisztrátort–ügyintézőt keres. Feltétel:szlovák és magyar nyelvtudás,angol vagy német nyelv isme-rete előnyt jelent. A magyarnyelvű életrajzokat és kérvé-nyeket a [email protected] címre küldjék. Tel.:0036/70/425 93 04.

LAKÁS, GARÁZS

Eladó 10 éves, 29 m2-es garzon-lakás tetőtérben Dunaszerdahe-lyen, a belvárosban. Ára 29 000euró. Tel.: 0915 73 71 44.Eladó egy 2007-ben teljesenfelújított 2 szobás lakás Buda-pesten a 11. kerületben (Bük-köny u. 28), csendes helyen. A belvárosba való bejutás na-gyon jó. Tel.: 0911 918 118.Eladók új, nagy, 2 szobás lakás-ok Csallóközaranyoson (Zlatnána Ostrove – KN-járás). Ára 30 000 euró + adó – lakástámo-gatás esetén (ŠFRB) 107 euróhavi törlesztés. Eladók még kis2 szobás lakások – 30 000 eu-ró adóval, törlesztés esetén 90 euró/hónap. Tel.: 0911 763 30.Vennék 3 szobás lakást Duna-szerdahelyen, az Észak II.-lakó-telepen kívül. Tel.: 0915 714415.

KIADÓ – BÉRLET

Kiadó garázs Dunaszerdahe-lyen. Tel.: 031/552 27 82.Kiadó garzonlakás Dunaszerda-helyen. Tel.: 0907 654 177.

Bérbe adó családi ház Duna-szerdahelyen. Tel.: 0908 132282.Egyszobás albérletet keresekDunaszerdahelyen. Tel.: 0904351 162.Kiadó új, 45 m2, energiatakaré-kos, 2 szobás lakás Dunaszer-dahelyen, illetve üzlethelyiségvagy iroda. Tel.: 0903 423 712. Kiadó nagy, egyszobás lakás(átalakítva 2 szobásra) Duna-szerdahelyen, az Újfalu-lakóte-lepen. Tel.: 0908 767 945.Kiadók Dunaszerdahelyen, aKukučín utca elején lévő kör-forgalomnál, az új épületben,december 1-jétől, külön bejá-rattal, parkolóval, villanyórá-val, radiátormérőkkel ellátott,bármilyen célra megfelelő he-lyiségek + konyha és szociá-lis helyiségek. Tel.: 0908 715836.

ÜDÜLÉS

BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli,3 fogásos vacsora, ingyen par-koló, kerékpárhasználat, ká-vé, internet – 15 euró/fő/éj.Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: [email protected]

ISMERKEDÉS

Nyugalmazott tanár keres kis-nyugdíjas, alacsony termetűélettársat. Tel.: 035/760 24 91.

VEGYES

Minőségi smaragd tuják min-den méretben. Tel.: 0907 617833.Eladó keverő, fűnyíró, kerék-pár és STIHL fűrész. Tel.:0905 198 554, DS.Minőségi gyümölcsfák, ked-vező áron. Tel.: 0907 617 833.Eladó kemény tűzifa. Szállításingyenes. Tel.: 0911 595 695.

HÁZIÁLLAT

NONSTOP MEGRENDELHE-TŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰFRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVEÉS BONTVA. Kiváló minőség,kiváló áron. Nagyobb mennyi-ségben elszállítjuk. Tel.: 0905432 292.

HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944149.Tallóstól 3 km-re lévő gulamezeibaromfifarmon megrendelhetőkfiatal tömni való pecsenyeka-csák, tömött kacsák élve és tisz-títva. Levágásra alkalmas hízópulykák élve és tisztítva. Tel.:0908 159 277; 031/778 23 53.Eladók vietnami törpemalacok(25 euró/db). Tel.: 0905 980 108.Eladók rottweiler kutyakölykök.Tel.: 0907 744 933.

GÉPJÁRMŰ

Eladó Daewoo Lublin. Tel.:0905 260 575.

DROBNÉ INZERÁTY

Doučovanie z matematiky. Tel.:0910 944 845.Hľadáme profesionálnuchyžnú. Hotel LEGEND, Dun.Streda. Tel.: 0918 869 083.Dám do prenájmu nízkoener-getický, 2-izbový byt, resp.nebytový priestor, 45 m2, no-vostavba v Dunajskej Strede.Tel.: 0903 423 712. Predám 3-izbový byt v OV porekonštrukcii v Dun. Strede(Smetanov háj, cena 40 000Eur). Tel.: 0949 640 615.

292011. november 15. |46. szám Apróhirdetés > Hirdetés

SILVESTER 2011Hotel Legend***

Gabčíkovská cesta 5676/50929 01 Dunajská Streda

Bohaté Silvestrovské menuprofesionálny team.

Hudba: Cigánski baróni (Jánoska trio).

VSTUPNÉ 45 Eur

ALKALMI-, ESTÉLYI- ÉS KOKTÉLRUHÁK.ENGEDMÉNY. FOCUS DIVATHÁZ, DUNASZERDAHELY

„Isten elvett tőlem, de örökké velem leszel.”

Megtört szívvel emlékeztünk november 14-én vőlegényemre,

SÁRKÁNY IMRÉRE (KINCS) halálának 2. évfordulóján.

„Elvitted összetört, vérző szívem,csak a fájdalom maradt.

Szívem utolsó dobbanásáig szeretlek!”

Anna (ANCI) és családja

Megemlékezés

„Tragikus autóbaleset megölte szívedet,mely nem ismert más, csak szeretetet.Már tizennégy év elmúlt, csillag kihunyt,és még mindig fáj, ha rád gondolunk.”

November 12-én, huszonöt évesen hunyt el szeretett fiunk,

BLADA PÉTER Dunaszerdahelyen.Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá e szomorú

14. évfordulón.Megtört szívvel örökké gyászoló szülei; nővére, Mária,

keresztgyermekei, Barbara, Miško, valamint az egész rokonság

Megemlékezés

-20 %

Teakülönlegességekkel, ká-vékoktélokkal, kevert ita-lokkal és változatos prog-rammal várja vendégeit Du-naszerdahelyen a megújultirodalmi kávézó, mely azARTHE CAFÉ nevet kapta (a Vállalkozók Háza udvará-ban, Kukučín utca).

Page 30: 2011-46 Csallóköz

30 Tudósítás Csallóköz

NAGYMEGYER – Felettébbérdekes eseményhelyszíne volt a helyiművelődési otthonoktóber 27-én.

Mivel 2011 a család éve,ezért úgy döntött a kulturá-lis intézmény, hogy ennekapropóján hirdeti meg aCsaláddal a jövőért elneve-zésű rendezvényét. „Fió-kokban, ládák mélyén min-denki őriz emlékeket a kö-zelmúltból, régi időkből.Apró tárgyakat, fényképe-

ket nagyszülőkről, szülők-ről és gyerekeikről, vagyisa családról. Mi is össze-gyűjtöttük ezeket a tárgya-kat és kiállítást készítet-tünk belőlük” – mondta azesemény megnyitóján Fi -tzel László, a könyvtármunkatársa. Aki azt ismegemlítette, hogy ennekkapcsán még egy családtör-téneti pályázatot is meghir-dettek diákok részére, akiksaját családfájaikat készít-hették el. A diákok ötletes-ségét, a család összetarto-

zását legjobban kifejezőhárom pályamunka készí-tőjét meg is jutalmazták:

Fodor Péter, Menyhart Emí-lia és Kulacs Kinga vehetettát egy-egy könyvet Gútay

Lászlótól, a művelődési ott-hon igazgatójától.

A rendezvényre a könyv-tár meghívta dr. Áldozó Ist-vánt, a Győr-Moson-Sop-ron Megyei Levéltár igazga-tóhelyettesét is, aki a csa-ládfa készítéséről tartottelőadást az eseményenrésztvevő helyi kereskedel-mi szakközépiskola és agimnázium egy-egy osz-tályának. Egyébként a 2011a család éve – Családdal ajövőért című kiállítás anya-gát az érdeklődők novem-ber végéig tekinthetik mega városi könyvtárban.

Kovács Zoltán

A jövőért a múltba néztek

Dr. Áldozó István a családfakészítés rejtelmeibe kalauzoltael a jelenlévőket A szerző felvétele

DUNASZERDAHELY – Nemmindennapi könyvbemutatórainvitálta a nagyérdeműt a helyiHistorium Könyvkiadó péntek estea Vermes-villába. Nagy AttilaDunaszerdahely–Lakóhelyismeretcímű munkafüzetét mutatták benagy érdeklődés közepette.

Teltház előtt beszélgetett Patasi Ági rá-dióriporter a szerzővel és a HistoriumKiadó vezetőjével, Bíró Szabolccsal: „Ittélünk, de nagyon keveset tudunkDunaszerdahelyről, s erre akkor jöt-tem rá, amikor elkezdtem lapozgatnia munkafüzetet” – világított rá PatasiÁgi. Nagyon sok olyan kép van ben-ne, amelyet alig, vagy egyáltalán nemláthattunk a városról. Amit pedigmég tudnak az emberek, egyre jobbankopik ki és az is biztos, hogy nagyonkevés tősgyökeres dunaszerdahelyiveltalálkozhatunk. Erről meg is bizonyo-sodhattunk, mert Nagy Attila megkér-te a jelenlévőket, hogy a dunaszerda-

helyiek emeljék fel a kezüket. Majdazokat, akiknek a szülei, nagyszülei,illetve a dédszülei éltek a városban.A levegőbe tartott kezek száma egy-re kevesebb lett, de erre meg is van amagyarázat. „Volt egy nagy törés Du-naszerdahely életében, mégpedig az1944-es, illetve az 1946-os évben. A há-ború és a háború utáni időszak, ami-kor széthullott a szerdahelyi közeg.Valahogy vissza kell emlékezni ezek-re a dolgokra és az emlékek sok min-dent megmozgatnak” – ecsetelte aszerző. „Igazából Attila ébresztette felbennem a dunaszerdahelyi lokálpat-riotizmust. Amíg őt nem ismertem,nem tartottam ezt a várost annyirafontosnak, mint most. Mikor márelőkészületben volt a munkafüzet, biz-tos voltam benne, hogy nagyszerű ki-advány lesz” – mesélte Bíró Szabolcs.

Valóban rendhagyó és hiánypótlóez a kiadvány, amely utólag nézeget-ve a szó szoros értelmében véve,mégsem munkafüzet, hiszen az em-

ber kinyitja, elkezdi olvasni, s mint-ha egy tényirodalmi kiadványt lapoz-gatna, mert nem kezdődik azonnala feladatokkal. Valamikor a huszon-ötödik oldal környékén kezdhetünkel dolgozni.

S igaz, hogy fiataloknak szól, dekortalanul kezébe veheti bárki. A kis-

gyerekek kutatókká válnak, hiszenvannak olyan feladatok, amikor igen -is ki kell menniük az utcára és ku-tatniuk kell. Akár a templomba,vagy a Csallóközi Múzeumba. Ígymaguk is helytörténészek lehetnekés szívükhöz nő a szülővárosukvagy a lakhelyük. (angyal)

Dunaszerdahelyről dunaszerdahelyieknekLakóhelyismereti munkafüzettel jelentkezett a Historium Kiadó

Balról, Patasi Ági, Nagy Attila és Bíró Szabolcs Fogas Ferenc felvétele

IPOLYSZALKA – November 11-én rendezték megTurczel Lajos szülőfalujában a Szlovákiai MagyarÍrók Társasága (SZMÍT) és a helyi önkormányzatszervezésében a IV. Tudományos és Ismeretterjesz-tő Irodalmi Konferenciát, amelynek témája a ma-gyar művészeti szakirodalom és művészeti kritikavolt, 1918-tól napjainkig.

A résztvevők között ezúttal is több csallóközi ésmátyusföldi előadó és hallgató volt. A rendezvényTurczel Lajos síremlékének megkoszorúzásávalkezdődött, ahol Németh Zoltán költő, irodalomtör-ténész mondott emlékező beszédet. Arról a Tur czelLajosról, aki ahhoz a generációhoz tartozott, aki hi-te szerint a semmiből teremtett magyar irodalmat

Szlovákiában, a lakosságcsere, a kitelepítés, valaminta reszlovakizáció évei után. Lacza Tihamér leveze-tő elnök a képzőművészeti szakirodalomról tartottelőadást, majd az Atelier című folyóiratot a főszer-kesztő, Kopócs Tibor mutatta be. Ezután NémethGyula, a Naszvadi Tűzzománc Művésztelep tevé-kenységét méltatta.

Idén a 2009-ben alapított Turczel Lajos-díjjal Ku-bička Kucsera Klára művészettörténészt tüntettékki, aki számos művészeti kiadvány szerkesztője,monográfiák, tanulmányok szerzője, a csehszlová-kiai magyar képzőművészet egyik legalaposabb is-merője. A rendezvény végén Hodossy Gyula és Csi-csay Alajos felköszöntötte a 60. születésnapját kö-zelmúltban ünneplő Pénzes Istvánt, a tudományosszekció alapító tagját.

Nagy Erika

Tovább gyarapodó szellemiség

Lacza Tihamér adja át Kubička Kucsera Klárának azidei Turczel Lajos-díjat A szerző felvétele

Page 31: 2011-46 Csallóköz

312011. november 15. |46. szám Riport > Tudósítás

NAGYSZARVA/KULCSOD/TALLÓS/NAGYFÖDÉMES/ZSIGÁRD/EKEL/DEÁKI –Az ország több részén a rossz anyagi helyzetrevaló tekintettel a községekönkormányzatai úgypróbálnak spórolni, hogykikapcsolják az éjszakaiközvilágítást. Azótaviszont több falubanmegnőtt a betörésekszáma. Régiónkbanazonban ez nem fordultelő, itt nincsenek feketefoltok.

„Ebben az évben nem kap-csoljuk ki a közvilágítást,annak ellenére, hogy nálunksem jobb a helyzet, mint atöbbi önkormányzatnál. Tízévvel ezelőtt volt erre példa,de a községben gyarapodotta betörések száma, így még-is visszakapcsoltuk” – ecse-telte Horváth Jenő, Nagy-szarva polgármestere. Egyideig mérlegelték, hogy eset-leg mégis kikapcsolják azutcai lámpákat, de végül úgyhatároztak, hogy másholhúzzák meg azt a bizonyosnadrágszíjat. Kulcsodon semterveznek hasonló megszo-rításokat, ugyanis szinténattól tartanak, hogy a betö-rők az éjszaka sötétjét ki-használva lovasítanák meg afalusiak értékeit. Both Tiborpolgármester szerint nemkerülhet erre sor.

De így van ez a galántai já-rásbeli Tallóson is. Eddigmég nem volt arra példa,hogy kikapcsolták volna azutcai világítást és nem is ter-vezik. „Másrészt viszont

meglátjuk, hogyan alakul ajövő évi költségvetés és ak-kor kezdünk el gondolkod-ni, hol kellene kevesebbetkölteni. Azt, hogy a falubanéjszakára kikapcsoljuk aközvilágítást, a lakosok biz-tonsága szempontjából ismeg kell vizsgálni” – közöl-

te lapunk megkereséséreHorváth Zoltán polgármes-ter. Nagyfödémes első em-bere, Gőgh Ferenc is arróltájékoztatott, hogy nem ter-veznek a közvilágítással

kapcsolatos spórolási meg-szorításokat. Náluk mégnem fordult elő, hogy ígykellett volna takarékoskod-niuk és állítása szerint nemis eshet meg.

A Vágsellyei járásban ta-lálható Deákin a közvilágítá-son spórolni már nem tud-

nak, mert egy modernizáci-ós pályázaton vannak túl.„Egyáltalán nem tervezzüka közvilágítás kikapcsolá-sát éjszakára, ahogy nem istettük ezt meg soha. Nem-

régiben fejeztük be az utcailámpák korszerűsítését aközség kétharmadában,ahova led-izzókat helyez-tünk el. A pályázat szerint,ami a lámpák cseréjét lehe-tővé tette, ezek az izzóknegyven százalékkal keve-sebbet fogyasztanak, mint

az elődeik” – mondta HajdúLászló, a község polgármes-tere. Zsigárd községében isa közbiztonság romlásátóltartanak az utcák elsötétülé-sével, de nem ez a legfőbbfélelmük. „Az emberek,akik korán mennek és ké-sőn jönnek a munkából, asötétben könnyen balesetetis szenvedhetnek” – közöl-te Baranyay Alajos polgár-mester.

Ha továbbmegyünk Ko-márom felé, akkor megtud-juk, hogy Ekelen sem terve-zik az utcák elsötétítését azéjszakai órákra. Fekete Ivettpolgármester asszony el-mondta, hogy a jövőt nemtudja megmondani, ugyan-is a terveket a következő éviköltségvetés határozza meg.„Mióta én tudom, nem volterre példa a faluban” – szö-gezte le.

Egyöntetű a polgármeste-rek véleménye, miszerintnem a közvilágításon kellspórolni. Hiszen az éjszakasötétjét a tolvajok és a betö-rők tudják a legjobban ki-használni. Azt pedig min-den község vezetőjének ma-gának kell eldöntenie, keve-sebb villanyszámlát akar fi-zetni és kirabolt, elégedetlenlakókat látni, vagy inkábbmegtartani az eddigi költsé-geket és máshol meghúzni aképzeletbeli nadrágszíjat.

Angyal Sándor

Fekete foltok a térképenSpórolnak, de nem a közvilágításon

Régiónkban nem sötétülnek el a települések A szerző felvétele

DUNASZERDAHELY – A leÉpülésem naplója címűalkotás első része tavaly jelentmeg a Lilium Aurum Könyvkiadógondozásában.

Most pedig napvilágot látott a foly-tatás is. A Vámbéry Irodalmi Estekegyikén mutatták be, ezúttal az újhelyszínen, a Seven Bárban. Aholbebizonyosodott, hogy KmeczkóMihálynak csak a teste távozott el,a szelleme itt maradt. Tóth László,azt est házigazdája, a kötet szerkesz-tője elmondta, hogy a kötet a halál-lal való mindennapi küzdelemben és

a halálnak való szüntelen nekifeszü-lésekben fogant szívszorulás nélkülaligha olvasható feljegyzései. Elég-tétellel gondol arra, hogy halálaután több szó esik az íróról, mint ak-tív írói pályafutásának harminc évealatt, amikor elsősorban ifjúsági lapszerkesztőjeként, gyermekversekalkotójaként, majd pedig a komáro-mi Magyar Területi Színház dra-maturgjaként tartottuk számon őt,aki sokáig Nagyszarván élt.

Kmeczkó Mihály a halála utánkezdi befutni azt a pályát, amitéletében nem sikerült. Az estenrészletek hangzottak el a kötetből,

Kmeczkó verseiből, Tarr Csilla szín-művész tolmácsolásában.

Kulcsár Ferenc, a kötet bemutatá-sakor hangsúlyozta, hogy „Kmecz-

kó Mihály a halálközeli élményután két dolgot tudatosít: az egyik,hogy mielőtt a földi létből távozna,szeretteinek lehetőleg biztosítsa azélhető jövőt; a másik, hogy a gyógyí-tás és tanítás útjára lépve a teremtésegyik csodálatos formáján, az írásonát adjon erőt és ihletet embertársai -nak, azt sugallva mindnyájunknak,hogy a Mindenségben sehol nincsolyan hely, ahol félnünk kellene,mert Isten, aki maga a Szeretet, azörök élet Forrása, s a mindenség Vi-lágfájának gyökerét is Ő, az Élet Vi-ze öntözi.”

Elsősorban a szerzőnek, továbbáa szerkesztőnek és a kötetet bemu-tató költőnek köszönhetően emléke-zetes est résztvevői lehettünk.

Nagy Erika

Irodalmi feltámadásHalála után, negyedik új kötete jelent meg Kmeczkó Mihálynak

Tarr Csilla felolvas, mellette KulcsárFerenc A szerző felvétele

Page 32: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz32 Celebsztorik

Világszerte figyelemmel kísérték Michael Jackson egykori orvosának perét. Conrad Murrayt em-berölés gyanújával helyezték vád alá, majd gondatlanságból elkövetett, nem szándékos ember -ölésért ítélték el. Michael Jackson halálát egy különösen erős, általában intravénásan beadott al-tató, a Propofol okozta, illetve annak túladagolása. Jackson családja elégedetlen. Négy év börtöntis kaphat Michael Jackson orvosa, bár az ítéletet csak november 29-én hirdetik ki hivatalosan.A Jackson szülők – akik közül Joe egyértelműen az orvost hibáztatja fia haláláért – először elé-gedettek voltak a bírói döntéssel, később viszont a papa dührohamot kapott, s azt üvöltözte, hogyez kevés, és hogy ennek az embernek a bitófán a helye. A bíróság egyébként közveszélyesnektartja a férfit, ezért a következő három hetet is börtönben tölti, még óvadék ellenében sem he-lyezik szabadlábra.

Elítélték MichaelJackson orvosát

Összeállította: Wimmer Ilona

Gombos Edina nem akar több gyereket

Bálint Antónia és Pachmann Péter egyedülálló szülők, akik egykor jól meg-értették egymást. Immár tizenhét év telt el a szakításuk óta, amelynek iga-zi okát soha nem beszélték meg. – Igyekeztem vigyázni Toncsira. Megvár-tam, hogy kibulizza magát, addig otthon készültem a vizsgáimra, majd el-mentem érte. Végül melyikünk mondta ki, hogy vége? Ő volt a karaká-nabb, szerintem én még szerelmes voltam belé – mesélte a híradós. – So-sem éreztem, hogy Péter így gondol rám. Azt hittem, nem vagyok neki elégjó – mondta Toncsi. – Él bennem egy kép: állunk egymással szemben, ésszomorúan azt mondja, nem megy ez így tovább... Vajon a késői vallomá-sok valamelyike képes lesz újra lángra lobbantani a régen kihunyt tüzet?

A Miss World 2011-es szépségki-rálynő választás győztese a Vene-zuelából érkező Ivian Sarcoz. Ma-gyarországot Szunai Linda, Szlo-vákiát pedig Michaela Ňurcikováképviselte a világversenyen. Azidei verseny az egzotikus orszá-gokból érkező szépségeknek ked-vezett. A venezuelai győztes mel-lett Amanda Perez Puerto Rico-iszépség, valamint a Fülöp-szige-tek delegáltja Gwendoline Ruaisállt a dobogó második, illetve har-madik fokára udvarhölgyként.Linda a Londonban megrendezettvilágversenyen a 113 induló közüla 28. hellyel térhetett haza,Michae la sajnos csak a 90. helykörül végzett. A 21 éves venezue-lai szépségnek 12 testvére van, éshumánerőforrás-menedzser sza-kon szerzett diplomat idén, mé-lyen vallásos családban nőtt fel, ésegy darabig ő maga is apácánakkészült.

Venezuelai lány lett a világszépe

Kistesót követel Gombos Edinától hároméves lánya, és férje is legalábbnégy gyermeket szeretne. Edina már 35 éves, nem várhat sokáig, de aztmondja: a jelenlegi gazdasági helyzet nem alkalmas arra, hogy szüljön. A kis Miranda magyarul és spanyolul egyaránt ért, igazi cserfes lányka.Mondandójával sokszor mosolyra fakasztja környezetét. Sőt, határozottvéleményével és kérésével, hogy neki mikor lesz már kistestvére, szüleit ismeglepte. – Az tény és való, hogy nincs sok időm, csak nemrég tértem visz-sza dolgozni, és nem ez az egyetlen ok. Akárcsak a nők többsége, a jelen-legi gazdasági helyzetben sajnos már a gyerekvállalást is meg kell gondol-ni. Ha valaki kiáll a munkából, nem tud olyan könnyen visszatérni – mond-ta Edina, aki új könyvsorozatával éppen a kismamáknak segít.

Pachmann és Toncsi együtt?

Kiesett a másik szlovákiai versenyző, a galántai születésű Varjú René (23)is az X-Faktor tehetségkutató versenyből. A október 5-i párbajon elvérzettcsapat sármos énekese, Kumich Tamás vasárnap olyan rosszul érezte ma-gát, hogy éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, és annyi ereje sem ma-radt, hogy másnap válaszolni tudjon a Blikk olvasóinak kérdéseire René ésNánássy Tibi (23) mellett. Tomit egy vírusos fertőzés döntötte ágynak. Va-sárnap még elmentek a srácok Janicsák Veca lemezbemutató koncertjére.Ekkor még nem volt nagy baj, de aztán este hirtelen borzasztóan rosszul lettaz énekes. Társai rögtön jelezték a stábnak, úgyhogy el is vitték a doktor-hoz Tomit. Remélhetőleg a tehetséges fiú nem a kiesésbe betegedett bele.

Orvost hívtak az Apollo23 énekeséhezNet-felvételek

Page 33: 2011-46 Csallóköz

RTL KLUB> november 20.,

vasárnap, 23.05

Beépített feleség

Lisa esküvője rémálomba torkol-lik, amikor újdonsült férjét letar-tóztatja az FBI. Kezdetben csaksikkasztás és pénzmosás a vád,de nyakába varrják az üzlettársameggyilkolását is. Lisa biztos férjeártatlanságában, ezért a sajátéletét kockáztatva beépül MichaelFallon cégébe, hogy lebuktassa amaffia kapcsolatokkal rendelkezőüzletembert.

Rendezte: George MendelukSzereplő(k): Shawnee Smith,

Michael WoodsSecrets of an Undercover Wife, kanadai film, 90 perc, 2007

M1 > november 19.,

szombat, 20.15

Anyám!

A huszonkilenc éves Noah élete ösz-szeomlik, amikor kirúgják a gyógytor-nászi állásából és az őrjítően ragasz-kodó anyja bejelenti, hogy hozzájukköltözik. Otthon már így is telt házvan, amióta a felesége, Clare been-gedte oda Myront, a lökött unokatest-vérét. Most pedig itt van az anyja, akiközli velük, hogy elhagyja a férjét ésmost velük fog élni. Már ez is kész ka-tasztrófa, de van egy Sammy Higginsnévre hallgató kutyája is, aki elvá-laszthatatlan részét képezi.

Rendezte: Vince Di MeglioSzereplő(k): Diane KeatonSmother, amerikai vígjáték,92 perc, 2007

MARKÍZA > november 19., szombat, 20.00

Excsajok szelleme

A fotós Connor imádja a nőket és a függetlenséget – a kettő persze nehezenegyeztethető össze. A férfi született nőcsábász és agglegény, az öccse töké-letes ellentéte. Nem meglepő módon az utóbbi esküvőjére készülődnek. A nász előtti éjszakán Connor előtt megjelenik a példakép nagybátyja, Way-ne bácsi szelleme. Sőt, meglátogatják a régi barátnők szellemei is, akik ma-gukkal ragadják a múltba. Az excsajok szellemei összefognak, hogy megne-veljék, remélve, van még esélye az igaz szerelemre.

Rendezte: Mark WatersSzereplő(k): Matthew McConaughey, Jennifer GarnerGhosts of Girlfriends Past, amerikai vígjáték, 101 perc, 2009

RTL KLUB > november 19., szombat, 16.40

001 – Az első bevetésA tinédzser Alex élete egy csapásra megváltozik, amikor a nagybátyja rejté-lyes körülmények között meghal. A fiú rájön, hogy bácsikája MI-6-os szuper-ügynök volt, ráadásul az ő egész eddigi életét is a titkosszolgálat irányította,hogy a kiképzése végén nekik dolgozzon. Alex első küldetése, hogy megfejt-se, mi rejlik a Stormbreaker szuperszámítógépek mögött, amelyek rejtélyesvírussal vannak megfertőzve. A fő gyanúsított a számítógép létrehozója, Dar-rius Sayle.

Rendezte: Geoffrey SaxSzereplő(k): Alicia Silverstone, Alex Rider, Mickey RourkeStormbreaker, amerikai akciófilm, 93 perc, 2006

332011. november 15. |46. szám TV-műsor 2011. > november 16–22.

Alicia Silverstone

Page 34: 2011-46 Csallóköz

6.00 Jó reggelt!8.25 Vacsoracsata9.20 Cobra 11 X.

10.20 Szélvihar. Angol–kanadai–román kalandfilm

12.10 Nyomtalanul IV.13.10 Döglött akták

Amerikai sorozat14.05 Monk IV. (16.)

Amerikai sorozat15.05 Agymenők (am.)15.30 Egyről a kettőre16.00 NCIS I. (13.)

Amerikai sorozat17.00 Híradó17.30 Reflex18.00 Vacsoracsata19.00 Híradó20.00 Teljesítjük legtit-

kosabb vágyait!22.10 Hírek22.30 NCIS VIII. (am.)23.30 Célkereszt

Amerikai thriller

6.00 Babavilág6.25 Tények reggel7.00 Mokka. Magazin9.25 Stahl konyhája9.30 Babapercek 9.35 Teleshop

11.10 Az Ezüst-tó kincseNémet–jugoszláv kalandfilm

13.10 Eva Luna (46.)14.10 Ezo Tv15.10 Rex felügyelő16.10 Második élet

Isabel mindent el-mond Salvadormúltjáról, s a ház-ban mindenkidöbbenten hall-gat. Salvadorralegy utazásra ké-szülődnek, melyrőltöbbé már nemtérnének vissza aházba.

17.15 Update-konyha17.20 Eva Luna (47.)18.30 Tények19.20 ÖsszeEsküvők

A döntés20.35 Jóban Rosszban

Olivér körül isméthatalmas felfordu-lás kerekedik a kli-nikán. Barbara ésRoland az ajándéknyaklánc miattkezd veszekedni...

21.20 Doktor House Amerikai sorozat

22.20 Szellemekkelsuttogó (am.)Egy diák keresi felEli-t az irodájában,mert a férfi segít-ségét kéri a barát-ja eltűnésénekügyében.

23.20 Aktív 23.50 Esküdj!

0.25 Tények este 1.00 EZO TV1.35 A csodatévő

Angol film

TV26.10 Autómánia6.45 Fókusz reggel7.35 Reflektor reggel7.45 Reggeli

– Csak csajok8.25 A szerelem rabjai

Argentin sorozat 9.25 Második esély (ism.)

10.20 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 A szív útjai 14.15 Boldogító igen

(vagy nem?!)Amerikai filmLauren esküvő-szervező-asszisz-tens, a probléma-megoldásban utol -érhetetlen. Jó pél-da erre az alpinis-ta vőlegény meg-mentése a temp-lom tornyáról,ahol megismerke-dik a mentésre ki-érkező, arcátlanuljóképű tűzoltóval,Nickkel. Azonnalbeleszeret, annakellenére, hogy aválása óta egyet-len férfiban sembízik meg.

16.15 Sarokba szorítvaPaola már a lát-szatra sem ad,mindenki előttcsókolózik Fran-ciscóval.

18.30 Híradó19.15 Fókusz20.20 Barátok közt21.00 ValóVilág: Aréna22.10 ValóVilág: Kihívás23.05 Vámpírnaplók

A nap is felragyogAmerikai sorozat

0.10 Reflektor0.25 Könnyen jött pénz

Amerikai film

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Bűvölet (olasz)

10.05 DRK (ism.)11.10 A Kennedy-család

Kanadai sorozat (4.)12.00 Híradó délben12.25 Kárpát expressz12.55 Nemzetiségi

magazin14.00 Tudástár 2011 14.30 Országos Termé-

szetfilm-fesztivál14.55 Lássuk Indonéziát!15.10 Angyali érintés16.00 Különleges

mentőalakulat (6.)16.45 MM17.40 Család csak

egy vanAusztrál sorozat (6.)

18.30 Maradj talpon!19.30 Híradó, sport20.15 Párizsi helyszínelők21.05 On the spot

Sri Lanka (dok.)A Spektrum fiatalfilmesei leereszked-nek egy életveszé-lyes drágakőbányá-ba, ahonnan a világlegértékesebb zafír-jait bányásszák fil-lérekért, találkoz-nak egy pappal, akielrabolt gyerekkato-nákat rehabilitál,interjút készíteneka tamil tigrisek má-sodik emberével,aki mára politikus-nak állt és megta-lálják eddigi útjaiklegfurcsább mene-külttáborát, ahol azemberek nem mer-nek szóba állni ve-lük.

22.00 Az este22.35 KorTárs23.05 A gyerek sztárgyár

Am. dok.-film0.00 Zegzugos

történetek

M16.40 Kisváros (ism.)7.40 MacGyver (am.)8.35 Térkép9.05 Reklámőrültek

Amerikai sorozat 10.00 Család-barát11.00 Nemzetiségi

magazinok12.00 Híradó12.20 Kívánságkosár14.10 Utókor14.40 Törzsasztal15.40 Önök kérték!16.35 Floyd Olasz-

országban. 7/7.17.15 Kisváros (53.)

Magyar sorozat18.00 Híradó18.30 Közbeszéd19.00 Térkép19.30 MacGyver (am.)20.00 Híradó, sporthírek20.30 Kis Dorrit. 8/7.

Angol sorozat21.20 Híradó 21.30 Randi az oltárnál

Amerikai filmMiközben Ander-son elveszíti álmainőjét, meg vangyőződve róla,hogy soha nemlesz többé szerel-mes. Egy nap ba-rátja ráveszi, hogyegy elégedetlenpincérnőnek, Ka-tie-nek udvaroljon.Az ártatlannak tű-nő flörtnek azon-ban beláthatatlankövetkezményeilehetnek.

23.00 Dunasport23.05 Kosáry Domokos

olvasónaplója. (3.)23.50 10. Lamantin

Dzsesszfesztivál0.50 Térkép

Duna TV

Markíza14.30 Takeshi vára15.00 C. S. I. (am.)16.00 ÁlomÉpítők17.00 Híradó17.30 Kutyil Kft.18.00 Bírósági akták

Alica és Miloš fél-testvérek, ma egy-mással peresked-nek. Aica kölcsö-nözte pár napraarany óráját Miloš-nak, aki nem azeredetit adta visz-sza. A fiú ártatlan-nak vallja magát.Vajon igazatmond?

19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó, sport20.15 Panelházi

történetek VIII.21.15 Hawaii Five-022.15 Dr. Csont (am.)0.15 C.S.I.: Las Vegas-i

helyszínelők (am.)

JOJ

9.00 Közvetítésa parlament üléséről

16.20 Mindentudás Egyeteme

17.10 A tokaji bor kultúrhistóriája

17.35 Família Kft.Magyar sorozat

18.00 Angyali érintés18.45 Esti mese19.10 Különleges

mentőalakulatAusztrál sorozat

20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai

Ausztrál sorozat21.20 Maradj talpon!22.15 24 – Hetedik évad

Amerikai sorozat22.55 Catherina és a lányok

Olasz sorozat (2.) 23.45 Az este0.15 Párizsi helyszínelők

Francia sorozat

M214.40 Doktor House

Amerikai sorozat15.35 Nyomtalanul (am.)

Miután Gina Hillkezelőorvos eltűnik, acsapat kutatni kezdés kezdetben az egyikbeteget gyanúsítják.

16.30 Gyilkos számok18.20 Jó barátok (am.)19.20 Két pasi... (am.)20.15 Doktor House

Amerikai sorozat21.15 Batman – Kezdődik

Amerikai film23.35 Esküdt ellenségek

– Különleges ügyosztály (am.)

0.50 Az utolsó órábanAmerikai sorozat

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Híradó12.25 Tempó14.55 Otthon Tv15.30 Start!16.15 Start plusz16.30 Kaschmir Gold16.55 Híradó17.05 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek17.55 Híradó; Fórum19.25 Egyenes beszéd

Kálmán Olga műsora20.40 Hírek20.45 A tét. Közéleti műsor21.55 Híradó22.15 Világhíradó22.30 700-as klub

Közéleti magazin23.10 Hazai turizmus23.55 Híradó0.20 Világhíradó

ATV6.00 Bulldogbirodalom

Francia vígjáték7.25 A barátnőm pasija

Amerikai vígjáték 8.50 A Terápia film

Cseh dok.-film 9.20 Elveszett küzdelem

Amerikai filmdráma 11.05 Mesterlövészek (am.)12.35 Az időutazó felesége

Amerikai filmdráma 14.20 Marmaduke (am.)15.50 Gyógyegér vacsorára

Amerikai vígjáték17.40 A nővérem húga

Amerikai filmdráma 19.30 Terápia 23–28. (cseh)20.30 Rockhajó (angol)22.40 Babylon A.D. Am.–

francia–angol film 0.20 Terápia 28. (cseh) 0.50 Kéjutazás 2. (am.)2.20 Online alteregó

Am. dokumentumfilm

HBO14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/3. (am.)16.00 Hírek16.30 Konyhaséfek háborúja 17.05 Párbaj – vetélkedő17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó19.45 Gólok, pontok,

másodpercek20.05 Az arc nélküli ember

Amerikai filmdráma Fsz.: Mel Gibson

22.05 Késő esti híradó 22.15 Gólok, pontok…22.25 Harmadik típusú

emberrablások. 10/6.Am. sci-fi sorozat

23.55 JAG (ism.)0.40 Hivatásosok. 13/12.

Angol krimsorozat 3.00 Hírek 3.20 A szerelem ereje

STV113.45 Família 14.20 Az est témája 16.00 Főleg, ha szeretjük

egymást (szlovák)16.25 Magyar magazin 17.00 Szenior klub 17.30 Regionális napló 18.00 A természet értéke

Francia dok.-film 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese18.35 Szülők és tinik 18.40 Fókusz – pénz19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.05 Generáció a periférián21.00 Polgár a hivatalokban 21.30 Kommentárok 21.55 Kis felkelés23.15 Tudományos magazin 23.40 Események

0.10 Hírek magyar nyelven0.20 Hírek

STV2

CsallóközCsallóköz34

Benny egyetemista rövid idő alatt óriási vagyonra teszszert hazárdjátékból és sportfogadásokból. A nincs-telen Benny kezdetben csak csajozáshoz és kártya-adósságainak a rendezéséhez akart pénzt szerezni.Ám amikor a helyi bukméker, Troy pénzt és üzletetajánl neki, és ő kis idő múlva a sokszorosára duz-zasztja a forgalmat, hihetetlen gazdag lesz, ráadásulaz egyetem legjobb nője, Callie is vele akar járni.

Rendezte: Ernest R. DickersonSzereplő(k): David Krumholtz, Jennifer MorrisonAmerikai film, 88 perc, 2002

0.25 > RTL KLUB Könnyen jött pénz

Tv-műsor > 2011. november 16. > Szerda

Page 35: 2011-46 Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 17. > Csütörtök 352011. november 15. |46. szám

5.40 Gyerekeknek6.24 Fogtündér kisegér

Argentin–spanyolfilm

8.25 Malac a pácbanAm.–német film

10.25 A becsületeskovács (cseh)

11.50 80 nap alatta Föld körülAm.–német film

14.20 A rózsaszín párduc (am.)

16.15 Híradó16.20 Madagaszkár (am.)17.55 Híradó18.00 Vacsoracsata19.00 Híradó20.00 Doktor a vízi-

lovak tavaról (cseh)22.45 Adela-show23.30 Harckocsizászlóalj

Cseh film1.10 Rágcsólók 2.

– Az új támadásAmerikai film

6.00 Segíts magadon!6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.10 Stahl konyhája9.15 Babapercek 9.20 Teleshop

10.50 Sabrina (am.)Az elfoglalt pénz-mágnás határidő-naplójában nincsidő a szerelemre.De amikor aranyif-jú öccse és a so-főr lánya, Sabrinaközött kialakulókis románc veszé-lyeztetni látszikegyik gondosan ki-módolt üzleti ter-vét, szakít magá-nak némi időt egykis ármánykodás-ra.

13.10 Eva Luna (47.)14.10 Ezo Tv15.10 Rex felügyelő16.10 Második élet

Isabel elmondjaSalvadornak, hogyvalójában termé-szetes halált haltzongorázás köz-ben. Vacsora köz-ben Salvadornakismét rohamalesz...

17.15 Update-konyha17.20 Eva Luna (48.)18.30 Tények19.20 Összeesküvők20.35 Jóban Rosszban

Bea kiborul, ami-kor meglátja Bar-bara nyakábanRoland nyaklán-cát.

21.20 ÜvegtigrisMagyar film

23.35 Aktív 0.05 Esküdj!0.40 Tények este1.15 EZO Tv1.50 A blogger (3.)

TV26.10 Törzsutas6.45 Fókusz reggel7.35 Reflektor reggel7.45 Reggeli

– Csak csajok8.25 A szerelem rabjai 9.25 Második esély

10.20 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 A szív útjai 14.15 Robert Kennedy

Amerikai filmRobert F. Kennedyszenátor az USA37. elnöke lehetettvolna, ha nem lö-vik le 1968-ban.Ugyan bátyja ár-nyékától nehezentud szabadulni, éstalán nem is akarigazán, mégis be-bizonyítja, hogy alegnehezebb hely-zetekben is leg-alább ugyanolyannagy formátumúpolitikus tud lenni,mint a szintén me-rénylet áldozatávávált testvére, JohnF. Kennedy.

16.15 Sarokba szorítva18.30 Híradó19.15 Fókusz20.20 Barátok közt 21.00 ValóVilág22.10 Dr. Csont (am.)

Booth kisfia, Par-ker egy fán levőmadárfészekbenemberi ujjra buk-kan. Booth aggó-dik a fiát ért eset-leges trauma miatt.

23.20 Kemény zsarukSzökésben (am.)

0.15 Reflektor

RTL Klub6.00 Ma reggel 9.00 Bűvölet (olasz)9.55 Ősi kövek

10.10 Szálka, avagy Bagiés Nacsa megakada torkán!

11.05 Hacktion (6.) Magyar sorozat

12.00 Híradó12.25 Kárpát expressz12.55 Nemzetiségi

magazin 13.30 Alpok–Duna–

Adria14.00 TED: Technológia,

szórakoztatás,dizájn

14.30 Természetfilme-sek és egyéb állatfajták

14.55 Lássuk Indonéziát!

15.10 Angyali érintésLáttál engem?Amerikai sorozat

15.55 Különleges men-tőalakulat (12.)Ausztrál sorozat

16.45 MM: A családról17.40 Család csak egy

van (7.)Alma a fájátólAusztrál sorozat

18.30 Maradj talpon!19.30 Híradó, sport20.15 Szóbeszéd

Amerikai film 22.00 Az este22.35 Valaki23.05 Múlt-kor23.35 Angi jelenti

Puszta és GulaschSzürkemarhavá-sár a Hortobá-gyon, avagy van-nak-e még turis-ták a pusztán? Ki-halóban a gu-lasch-romantika?

0.05 Zöd tea

M16.40 Kisváros (ism.)7.40 MacGyver (am.)8.35 Térkép9.05 Kis Dorrit (7.)

10.00 Család-barát11.00 Nemzetiségi

magazinok12.00 Híradó12.20 Kívánságkosár14.10 Egészség+14.40 Veszélyben15.10 Munka-társ15.40 Talpalatnyi zöld16.10 Az erdélyi szász

kultúra nyomában16.50 Virágzó

Magyarország17.15 Kisváros (54.)18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd19.00 Térkép19.30 MacGyver (am.)20.30 Angyalbőrben

Magyar sorozat21.25 Hírek21.30 Kútfejek

Magyar film Fsz.: Fenyő Iván

23.15 Dunasport23.20 Egy legenda

életre kel. 2/1.Puskás Ferenc-portré1953. november25-én került soraz évszázad mér-kőzésére az ang-liai Wimbledon-ban: a legendásmagyar csapat6:3-ra győzte le azangol válogatottat.A film emlékezésaz 50 évvel ezelőt-ti eseményekre ésa legendás futbal-listákra.

0.10 Puccini–Vukán:BohéméletMagyar koncert-film

Duna TV

Markíza8.35 Egy cipőben (am.)

A film két főhőseegy különböző test-vérpár. Maggieamolyan bombázótípus, aki meglehe-tősen féktelen éle -tet él, Rose pedigaz a citromba hara-pott fajta.

9.00 Panelházitörténetek VIII.

11.25 Flicka (am.)13.30 Keresem az igazit

Amerikai film15.30 A múmia visszatér

Amerikai kalandfilm18.00 Bírósági akták19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó, sport20.15 Panelházi

történetek VIII.21.15 Igen, főnök!22.30 C. S. I.: Las Vegas-i

helyszínelők (am.)23.30 Műsorismétlések

JOJ

15.25 Aranymetszés16.15 Mindentudás

Egyeteme17.35 Família Kft.18.00 Angyali érintés18.50 Esti mese19.10 Különleges

mentőalakulat20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai21.20 Maradj talpon!22.15 24 – Hetedik

évad (am.)23.00 Catherina és

a lányok (3.) 23.50 Az este0.20 A gyerek sztárgyár

Am. dok.-filmA dokumentumfilm 8 gyerek sorsát követivégig, miként küzdikát magukat a hírnévés szerencse felé ve-zető út akadályain.

M214.40 Doktor House15.35 Nyomtalanul (am.)

Mikor egy iskolai ta-nár eltűnik, a csapatvizsgálatának ered-ménye azt sejteti ve-lük, hogy a tanárnőtúl közeli kapcsolat-ban volt egy diákkal.

16.30 Gyilkos számok18.20 Jó barátok (am.)19.20 Két pasi... (am.)20.15 Doktor House21.15 C. S. I.: New York-i

helyszínelők (am.)22.10 Álomépítők 2.23.15 Esküdt ellenségek

– Különleges ügyosztály (am.)

0.10 Az utolsó órábanAmerikai sorozat

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Híradó12.25 Fórum15.30 Start!16.15 Start plusz16.35 Otthon Tv16.45 Egyenlítő16.55 Híradó17.05 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek17.55 Híradó; Fórum18.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.45 A tv ügyvédje

Juszt László műsora21.55 Híradó22.15 Világhíradó22.30 700-as klub23.10 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek23.55 Késő esti híradó0.20 Világhíradó

ATV6.00 Chéri

Angol–német film 7.30 Rockhajó

Angol vígjáték 9.40 500 nap nyár (am.)

11.10 A titánok harca Angol–am. film

12.55 Toy Story 3. (am.)14.35 Georgia O‘Keeffe

Am. életrajzi dráma 16.05 Már megint Te (am.)17.50 Így neveld

a sárkányodat (am.)19.30 Terápia 24–29.

Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh)21.00 Venku (dok.)22.25 A legnagyobb cseh

Cseh vígjáték 0.05 Terápia 29. (cseh)0.30 Machete (am.)2.15 A lány, aki a tűzzel

játszik Svéd–dán krimi

HBO12.00 Nők klubja13.20 Grimm-mesék:

Szegény ember okos lányaNémet mesefilm

14.20 Az arc nélküli ember Amerikai filmdráma Fsz.: Mel Gibson

16.15 A szabadság alagútja Olasz–magyar film

19.30 Híradó 19.45 Gólok, pontok,

másodpercek20.05 Kolja (cseh)

Fsz.: Ladislav Smoljak 21.55 Mennyei ízek

– főzőműsor22.25 Árulkodó nyomok

Olasz filmsorozat 23.30 A szabadság

alagútja (ism.)2.40 Műsorismétlések4.10 Adriana

Sklenařiková-portré

STV111.35 Fókusz – a pénz 12.20 Élő panoráma 13.00 Folklórműsor 13.15 Polgár a hivatalban 13.55 Rendőrségi magazin 14.10 Csehszlovák filmek14.20 Kis felkelés (ism.)15.35 Koncert az

emberségért16.45 Vég és kezdet

Szlovák film 17.55 Lelkiismeret

az erőszak ellenCsehszlovák film

18.10 Junáci z prachu18.35 Hatmilliárd nézet 18.40 Esti mese 18.50 Szavak –

irodalmi műsor19.30 Hírek19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Este a lámpa alatt 0.00 Események 0.30 Hírek magyar nyelven0.40 Hírek

STV2

Grace élete álomszép. Fiatal, csinos nő, egészséges gye-rekkel, szerető, jól kereső férjjel, harmonikus rokoni ésbaráti kapcsolatokkal – mindez maga a tökély. Leg-alábbis ő ezt hiszi egészen addig a napig, amíg váratla-nul meg nem pillantja férjét, amint szenvedélyesen csó-kolózik egy fiatal nővel. Összeomlik benne az a csodáskép, melyet addig dédelgetett, vajon élete többi része iscsupán a képzeletében oly tökéletes-e?

Rendezte: Lasse HallströmSzereplő(k): Julia Roberts, Dennis Quaid, Kyra Sedgwick Amerikai vígjáték, 106 perc, 1995

20.15 > M1 Szóbeszéd

Page 36: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz36 Tv-műsor > 2011. november 18. > Péntek

6.00 Jó reggelt!8.30 Vacsoracsata

10.25 Wicked MindsKanadai thriller

12.15 Nyomtalanul IV.13.05 NCIS VIII. (am.)14.05 Monk IV. (am.)15.05 Agymenők (am.)15.30 Egyről a kettőre16.00 NCIS I. 23/14. 17.00 Híradó; Reflex18.00 Vacsoracsata19.00 Híradó20.00 Let´s Dance23.20 Utánunk a tűz-

özön (amerikai)1.40 A halál alagútja

Amerikai thrillerÖt főiskolás lány-nak bátorságpróba-ként egy elhagya-tott szanatórium-ban kell töltenie azéjszakát. Ami jó bu-linak indul, rém -álommá válik.

6.00 Alexandra-pódium6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.25 Stahl konyhája9.30 Babapercek 9.35 Teleshop

11.10 Pénzes asszonykerestetikAmerikai film Henry nagy baj-ban van. Tönkre-ment, és a pénz-ügyi összeomlás-tól csak egy jó há-zasság menthetimeg. Addig is bá-csikája ad köl-csön uzsoraka-matra 50 000dollárt. Mindösz-sze hat hete van,hogy megtaláljaés feleségül ve-gye élete párját.

13.10 Eva Luna (48.)14.10 Ezo Tv15.10 Rex felügyelő16.10 Második élet 17.15 Update-konyha17.20 Eva Luna (49.)18.30 Tények19.20 ÖsszeEsküvők20.35 Jóban Rosszban

Olivér szembesülazzal, hogy Ka-vics szerelmét,Veronikát kijátsz-va rendezte tarto-zásukat...

21.20 ÖsszeEsküvőkAz ÖsszeCsapás

22.50 Aktív extra23.20 Esküdj!

0.25 Tények este1.00 Ezo Tv2.00 Hősök (am.)2.50 Szökevényvonat

Amerikai film

TV26.10 Infománia6.45 Fókusz reggel7.35 Reflektor reggel7.45 Reggeli

– Csak csajok8.25 A szerelem rabjai

Argentin sorozat9.25 Második esély

10.20 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 A szív útjai (65.)14.20 Rejtélyek

asszonya– A kezdet (am.)Samantha hama-rosan rájön, hogynemcsak a köny-vesboltot, hanema bűnügyeket ismegörökölte apjá-tól a bolt titokza-tos lakójávalegyütt. Egy foga-dáson megölik ahíres regényírót,aki lánya látomá-saiból írja leg -újabb krimijét.

16.15 Sarokba szorítvaFrancisco boldo-gan válik el Cara-melótól, és aligvárja, hogy Paolá-val lehessen. Ca-ramelo meg akarhalni bánatábanés szemrehányásttesz Lalának.

18.30 Híradó19.15 Fókusz20.20 Barátok közt21.00 ValóVilág

Összefoglaló22.10 Terror a tenger

alattAmerikai–angol akciófilm

0.05 Reflektor0.20 Törzsutas

RTL Klub5.55 Ma reggel 9.00 A batignolles-i

fodrászmesterFrancia film

10.00 Magyarország,szeretlek!

11.10 Útravaló11.30 Átjáró12.00 Híradó12.25 Kárpát expressz12.55 Roma kultúra 13.25 Esély13.55 Kő, papír, olló14.25 Natura14.55 Lássuk

Indonéziát!15.05 Angyali érintés15.55 Különleges men-

tőalakulat (13.)16.45 MM: A megoldá-

sok magazinja17.40 Család csak egy

van (8.)Egy éjszakai tivor-nyázás után Benélete a feje tetejé-re áll. Dave-etmúltja kísérti, ittaz ideje, hogyszembenézzenegy régen őrzötttitkával. Carbo újbarátságba keve-redik, ami várat-lan romantikábacsap át...

18.30 Maradj talpon!19.30 Híradó, sport20.15 Van képünk

hozzá21.10 Mindenből

egy van22.10 Az este22.45 Családom és

egyéb emberfaj-ták. 24/6.Amerikai sorozat

23.10 A hivatal (6.)Angol sorozat

23.45 Berlin– Lou Reed-koncert

1.05 Sporthírek

M16.40 Kisváros (ism.)7.35 MacGyver (am.)8.35 Térkép9.05 Angyalbőrben

10.00 Család-barát11.00 Nemzetiségi

magazinok12.00 Híradó12.20 Kívánságkosár14.10 Törvény által

védve14.45 Pannónia három

keréken15.15 Nyelvőrző15.45 Arcélek16.15 Ízőrzők: Vecsés16.50 Virágzó

Magyarország17.15 Kisváros (55.)

Magyar sorozat18.00 Híradó18.30 Közbeszéd19.00 Térkép19.30 MacGyver (am.)20.30 Végjáték (7.)

Kanadai sorozat21.15 Híradó21.30 De Luca felügyelő

Olasz sorozat (2.)De Luca felügyelővisszatér Bologná-ba. Még szinte ki-csomagolnia sincsideje, máris egyrejtélyes gyilkos-ság helyszínérehívják: egy neveshelyi személyiség-ről van szó, akisok nővel ápolt kö-zeli kapcsolatot.

23.20 Dunasport23.25 Egy legenda

életre kel. 2/2.Puskás Ferenc-portré

0.15 Megalopolis

Duna TV

Markíza15.00 C. S. I.: Miami

helyszínelők (am.)16.00 C. S. I.: Las

Vegas-i helyszíne-lők (amerikai)

17.00 Híradó17.30 Kutyil Kft.18.00 Bírósági akták19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó, sport20.15 A kincsek őrzői

Német kalandfilm22.15 Con Air –

Fegyencjárat (am.)Cameron Poe fris-sen leszereltroham osztagosvárandós feleségevédelmében meg-ölt egy embert. Akatonai ügyészségnyolc évre ítélte.

0.50 Tomboló vírus– A harmadik világháborúAmerikai film

JOJ

15.25 Sírjaik holdomborulnak...

15.50 Innováció16.15 Mindentudás

Egyeteme17.05 Kalandozó17.35 Família Kft.18.00 Angyali érintés 18.45 Esti mese19.10 Különleges

mentőalakulatAusztrál sorozat

20.00 Híradó, sport 20.35 McLeod lányai

Ausztrál sorozat21.20 Maradj talpon!22.15 24 – Hetedik évad

Amerikai sorozat23.00 Catherina és

a lányok (4.) Olasz sorozat

23.50 Az este0.20 Triluk Gurtu Győrött

Magyar koncertfilm

M214.40 Doktor House15.35 Nyomtalanul (am.)16.30 Gyilkos számok18.20 Jó barátok (am.)19.20 Két pasi... (am.)19.50 Vérmes négyes (am.)20.15 Mike és Molly (am.)20.45 Két pasi... (am.)21.15 Beugró plusz22.15 Batman visszatér

Amerikai film0.45 Paris Trout

– Veszettség (am.)Az üzletember, ParisTrout végleg elveszítiaz uralmat cseleke-detei és tettei felett,s teljesen átadja ma-gát a belőle kitörődüh hatalmának...

Viasat 311.30 Laci bácsi konyhája11.55 Világhíradó12.30 Fórum15.30 Start!16.15 Start plusz16.35 Együtt a

biztonságért!17.05 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek17.55 Híradó; Fórum18.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.45 Mindentudás

Egyeteme 2.0 21.55 Híradó22.15 Világhíradó22.30 700-as klub23.10 Hazai turizmus

Hazai üdülőhelyek22.55 Késő esti híradó0.20 Világhíradó

ATV6.00 Reszkessetek betörők

Amerikai vígjáték 7.45 Már megint Te (am.)9.30 Így neveld

a sárkányodat (am.)11.10 Szörnyetegek (olasz) 12.55 Isten kegyelméből

Amerikai filmdráma 14.35 Kapitány és katona

Amerikai kalandfilm 16.50 Filmmagazin 17.15 Személyi igazolvány

Cseh–szlovák vígjáték 19.30 Terápia 25–30. (cseh)20.30 Tökéletes bűnözők

Amerikai akciófilm 22.15 Az utolsó ház balra

Amerikai horror 0.05 Terápia 30.

Cseh filmdráma 0.30 Millenium 3.

Svéd–dán thriller 2.50 A titkos rend

Amerikai thriller

HBO14.25 Vad angyal15.10 JAG. 15/4. (am.)16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja17.05 Párbaj – vetélkedő17.35 Öten öt ellen 18.15 Fenomén junior 18.50 Szlovákia képekben 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó19.45 Gólok, pontok...20.05 Poplegendák:

Richard Müller21.50 Tandemek –

talkshow22.15 Késő esti híradó22.30 Gólok, pontok…22.40 A bűn korszaka

Olasz minisorozat 0.25 JAG: Hősök (ism.)1.15 Hivatásosok. 13/13.

Angol krimisorozat2.05 Vad angyal 2.45 A szerelem ereje

STV113.20 Hivatásosok – magazin13.35 Szenior klub 14.00 Mi, romák… 14.15 Öt perccel 12 előtt15.25 Líbia expedíció15.55 Szívélyes légkörben16.25 Szeparé 17.00 Városról városra 17.30 Regionális napló 18.00 Tévévíkend 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – család 19.30 Híradó19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Vad Kína. 6/5.20.55 Família 21.30 Kommentárok 21.55 Cseh szerelem

Cseh dok.-film 22.25 Díjátadó ünnepség 23.25 Big beat

0.25 Hírek magyar nyelven0.30 Események

STV2

Chris Cody, a független zsoldos elnöki közbenjárásrakiszabadul börtöncellájából. Természetesen a sza-badságának ára van: a CIA egy tengeralattjáróra kül-di, hogy megfékezzen egy terroristacsoportot. Codyegykori katonáit, köztük az őrült Henryt is magávalviszi az akcióra. A helyszínen azonban kellemetlenmeglepetés várja őket. Nemcsak a terroristákkal, ha-nem a korábban odaküldött osztag agymosott tagjai -val is fel kell venniük a harcot.Rendezte: Anthony HickoxSzereplő(k): Steven Seagal, Vinnie JonesAmerikai–angol akciófilm, 94 perc, 2005

22.10 > RTL KLUB Terror a tenger alatt

Page 37: 2011-46 Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 19. > Szombat 372011. november 15. |46. szám

6.10 Gyerekeknek7.55 Halálbiztos vizsga

Am.–német film9.45 Jó barátok I. (am.)

10.45 Bérgyilkos a szomszédom (am.)

12.45 Kung Fun PandaAmerikai film

13.15 Jég és föld közöttAmerikai film

15.45 Csúcsformában 2.Amerikai komédia

17.40 Beugró18.25 Hab a tortán19.00 Tévéhíradó20.00 Excsajok szelleme

Amerikai komédia22.20 Tökéletes katona 3.

– Egy új kezdet (am.)0.20 Mocskos zsaruk

Amerikai akciófilmNick ellenszolgálta-tásképpen elárulja agengsztereknek,hogy a zsaruk mikorakarnak razziázni azalvilágban...

6.00 Az idő örvénye6.25 TV 2-matiné

10.25 Egyik kutya,másik nem!Kutyás magazin

10.55 BL-magazin11.25 Babavilág11.55 Tűsarok. Magazin 12.25 9 hónap. Magazin 12.55 Gyilkos számok13.55 AutóGuru14.25 Xena (am.)15.30 Bűbájos

boszorkák (am.)16.30 13-as raktár

Angol sorozat17.30 Hawaii Five-0

Amerikai sorozat18.30 Tények19.00 Magellán19.35 Valami

Amerika 2.Magyar filmA lottónyeremény-nek hála, Tamásmegcsinálhatta afilmjét, ami azon-ban nagyot bu-kott. A három fiúegy képeslap ré-vén Alex nyomárajut, aki most sza-badult a dutyibólAmerikában ésmegint csak álné-ven, egy színdarabjogait akarja meg-szerezni. A fiúk aztremélik, hogymegtalálják Ale-xet, visszaszerzika hatvan millióju-kat, amivel a férfilelépett. IrányAmerika.

21.55 Peacemaker (am.)0.10 Fénysebességen

Amerikai akciófilm

TV26.10 Top Shop7.00 Kölyökklub

10.00 Winx Club10.30 Asztroshow11.35 Házon kívül12.00 Autómánia12.40 Jéglovagok

Kényszerpihenő13.40 Őslények

kalandoraiAngol sorozat

14.40 Sue Thomas: FBIRajtaütés (am.)

15.40 Döglött aktákGyilkos elit (am.)

16.40 001 – Az elsőbevetés (am.)

18.30 Híradó19.00 Fókusz plusz19.30 X-Faktor 201121.50 ValóVilág

Összefoglaló23.10 Kritikus pont

Amerikai filmTerry, a filmkriti-kus és férjnél lévőszeretője civakod-nak egymással,amikor a nő egyvéletlen balesetfolytán meghal. A férfi első ijedtsé-gében megpróbál-ja megsemmisíte-ni a bizonyítéko-kat. Azonban a ra-vasz magándetek-tív, aki a hűtlenasszony nyomá-ban volt, mindentlátott.

1.05 Róma (1.)Amerikai sorozat

RTL Klub6.25 Angi jelenti6.55 Opera Café9.00 Delta9.30 Mozdulj!

10.00 Aranymetszés10.55 Családom és

egyéb emberfajták11.15 Gyerekjáték

a számítógép11.30 Most a Buday!12.00 Hírek12.05 Tudomány

2011–203112.35 Zöld tea13.05 HungarIQ13.35 World Music Expo14.05 Erdőjárók14.35 Valaki15.05 A természet

csodáiKülönleges állatkölykök

16.05 Mackómentőakció (amerikai)

17.35 Gasztroangyal18.30 SzerencseSzom-

bat. Sorsolások19.30 Híradó este20.15 Anyám!

Amerikai film21.50 Balázs Fecó 60

Születésnapi koncert

23.40 Testvérek közt Amerikai film Rusty nem tud mitkezdeni az éle -tével, legjobb ba-rátjával, Dallasz-szal állandóanbajba keverednek.Az aggódó anyamegkéri pszichiá-ter szerelmét, Bo-bot, hogy segítsenvisszatéríteniRustyt a helyesútra.

1.15 Sporthírek1.25 Koncertek

az A38 hajón

M16.40 Gyerekeknek8.35 Daktari (am.)9.30 Szerelmes földrajz

10.00 Egészség+10.30 Heuréka!

Megtaláltam!11.00 Munkatárs11.30 Határtalanul

magyar12.00 Híradó12.15 Lyukasóra12.45 Vannak vidékek13.20 Felfedező úton

a Robinson család14.20 Hogy volt?!15.15 Lélek Boulevard15.45 Veszélyben16.15 Ördögszoros

Amerikai western18.00 Híradó18.30 Pannónia három

keréken19.00 Nyikolaj Erdman:

Az öngyilkos Színházi előadás,felvételről

21.45 Nászút VegasbaAmerikai film

23.20 Dunasport23.35 Ragyogás

Am.–angol thrillerJack Torrace a családjával a téliholtszezon idejéreegy, a világtól el-zárt kísérteties ho-telba költözikgondnoknak. Haaz évszázados fa-lak mesélni tudná-nak, hátborzonga-tó történetek tu-catjai kerülnéneka felszínre. Úgy tű-nik, hogy Jack kis-fia előtt nincsenekis titkai a háznak.

Duna TV

Markíza12.55 Cseh–szlovák

tehetségkutató verseny

15.35 A Farmár feleségetkeres. Valóságshow

17.00 Az amerikaiX-Faktor, 2011

19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó, sport20.15 Gazdátlanul

Mexikóban (am.)22.10 A Skorpiókirály 2.

– Harcos születik.Am.–német–dél-afrikai filmMikor a fiatal Mathayus apját azuralkodó a fiú sze-me láttára gyilkoljameg, Mathayusbosszút esküszik éső lesz az ősi világlegrettegettebb har-cosa.

0.40 Csendes pusztítóAm. akciófilm

JOJ

13.50 Angi jeleneti14.15 Megsebzett bolygó14.50 Moira Orfei Cirkusz

Olasz film. 2/1.15.50 Anno16.15 Old Boys 3017.45 Az emlékezet

helyszínei18.15 Mi micsoda18.40 Esti mese19.05 Szerelem a Hohen-

stein-kastélybanNémet sorozat (3.)

20.00 Híradó20.35 Mackómentő akció

Amerikai film22.05 Gasztroangyal22.55 Bajnoki labdarúgó-

mérkőzés0.35 Anyám!

Amerikai film

M214.15 Vérmes négyes (am.)14.45 Mike és Molly (am.)15.10 Két pasi... (am.)15.40 Beugró plusz16.45 Lucky Luke

– Szentivánéjiálom (olasz)

17.50 Lucky Luke– Április bolondjaOlasz sorozat

19.00 Columbo (am.)Titkos ügynök

20.55 Monk – Flúgosnyomozó (am.)

21.55 MindörökkéBatman (am.)Fsz.: Val Kilmer

0.20 Pénz beszélAmerikai film

Viasat 313.05 Közvetlen ajánlat15.05 Tempó15.30 A világ arcai16.05 Energiavilág16.55 Híradó17.05 Hazai turizmus

Hazai üdülő-központok

17.55 Híradó18.20 Fórum18.55 Híradó19.25 Brody-show20.05 Tabu

Havas Henrik műsora20.45 Húzós21.55 Híradó22.05 Zeneexpressz

Fásy Ádám műsora23.10 Hazai turizmus23.55 Késő esti híradó

0.05 Műsorismétlések

ATV6.00 Bulldogbirodalom

Francia vígjáték 7.20 Rover Dangerfield

Amerikai rajzfilm 8.35 Perzsia hercege

Amerikai kalandfilm 10.30 Ahogy esik, úgy sup-

pan. Amerikai vígjáték12.00 Scooby Doo (am.)13.20 Valentin nap (am.)15.25 Rockhajó (angol)17.40 Rock and Roll

Hírességek Csarnoka – 25. évforduló

20.00 Pancser Police Am. akció-vígjáték

21.45 Szárnyas teremtmé-nyek (am.)

23.20 Túl jó nő a csajom Amerikai vígjáték

1.05 Terápia 26–30. Cseh filmdráma

3.25 Kakukktojás Amerikai vígjáték

HBO12.50 Autószalon 13.20 A másodperc töredé-

ke. Szlovák tévéfilm 14.30 Verdi élete 5. (olasz)15.45 A titokzatos birtok

Francia filmdráma 17.30 Az RTVS programjairól17.55 Állatsereg – magazin18.15 Gimi tévé. 13/9.19.10 A világ csodái 19.30 Híradó19.45 Gólok, pontok… 20.05 Postaláda 21.15 A másodperc töredéke

Szlovák tévéfilm22.35 Tetthely: Borowski és

az ízlés kérdése Német krimisorozat

0.15 Az RTVS programjairól0.35 A világ csodái (ism.)0.50 Műsorismétlések3.25 Barangolás

Horvátországban 3.45 Kárpátok (szlovák)

STV113.40 Emlékeznek rájuk?

František Dibarbora 14.50 Szenior klub 15.15 Kapura – magazin16.00 Farmármagazin 16.15 Zöld magazin 16.35 Tesztmagazin 16.40 Az év építkezése 2011

– Gálaműsor 18.10 Úton a Titicaca-tó felé18.40 Esti mese18.55 Sigord fesztivál19.30 Híradó 19.45 Nemzetiségi hírek 20.00 Rizikós műveletek

Am. dok.-sorozat 20.50 Őrangyalok21.20 GEN.sk – Dušan Hanák21.35 Csehszlovák filmek 21.50 Az öldöklő angyal

Mexikói filmdráma 23.20 NOF 2 – MMA verseny 1.30 Események 2.00 Hírek

STV2

Chloe megfogta az Isten lábát. Fotómodell gazdájaelkényezteti a csivava kutyusát. Tejben-vajban fürösz-ti, ékszerekkel halmozza el. Csoda, hogy Chloénakfejébe száll mindez, és átnéz Papin, a mexikói ker-tészfiú csivaváján, aki pedig fülig szerelmes belé?Amikor a gazdinak sürgős dolga akad, a fiatal Rachel-re bízza a kutyáját, aki amúgy ki nem állhatja. Be iskövetkezik a baj, Rachel elveszíti az ölebet.

Rendezte: Raja GosnellSzereplő(k): José María YazpikAmerikai vígjáték, 91 perc, 2008

20.15 > JOJ Gazdátlanul Mexikóban

Page 38: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz38 Tv-műsor > 2011. november 20. > Vasárnap

6.20 Gyerekeknek!8.50 Let´s Dance (ism.)

11.55 Zita a nyakamon12.40 Kulisszatitkok13.00 Testközelben13.25 Sóhivatal14.10 Késő bosszú (am.)16.20 48 óra rettegés

Kanadai thrillerMark és Jamie újéletet akarnak kez-deni, és meg akar-nak szökni, ámamikor útban LasVegas felé repülő-gépük lezuhan,nyomozás indul azügyben.

18.15 Szomszédok19.00 Tévéhíradó20.00 Nap, széna és

pár pofon (cseh)23.00 Az igazság nevében23.55 Teminátor 2. – Az

ítélet napja (am.)2.25 Cloverfield (am.)

6.15 Az idő örvényében6.45 TV 2-matiné9.30 Nagy vagy!

10.25 Ability – A képes-ségek próbája

10.55 Stahl konyhája11.25 Kalandjárat12.00 Borkultusz12.30 Talpig nő

Magazin13.00 Több mint testőr13.30 Simlis Jack,

a karibi szuperkém (am.)

14.00 ÖsszeEsküvők15.10 Bűbájos

boszorkák (am.)16.05 Valami Amerika 2.

Magyar film18.30 Tények 19.00 Napló19.35 Napló extra20.05 A múmia visszatér

Amerikai film 1933, London: tízévvel az előző tör-ténet megrázóeseményei után.Rick, a régész,boldog házasság-ban él Evelynnelés nyolcéves kisfi-ukkal. A BritishMuseumban pihe-nő Imhotep fáraóújra feléled, mi-után az átok vélet-lenül megtört. A bosszúszomjasfáraó múmiája azöröklétet akarjavisszaszerezni.

22.30 FrizbiHajdú Péterrel

23.30 TotalCar24.00 Célkeresztben

Amerikai sorozat0.55 A hét kard

legendájaHongkongi–kínai film

TV26.30 Top Shop7.00 Kölyökklub

10.00 Trendmánia10.35 Teleshop11.35 Törzsutas12.00 Magyar autósport-

magazin 12.15 Forma–1-magazin12.40 Robin Hood

Angol sorozat13.35 Merlin kalandjai

Az igazság pillanata (am.)

14.35 Sue Thomas: FBIBizonyíték kerestetik (am.)

15.40 EltűntneknyilvánítvaNeve senkiAmerikai sorozatEltűnik a bíróságiidézéseket kézbe-sítő fiatal lány, aki-nek holtteste ké-sőbb egy építkezé-sen kerül elő. A lánynál talált lis-ta alapján rájön-nek, hogy még egyember eltűnt, aki-nek idézést kézbe-sített.

Közben:16.00 Hatoslottó-

sorsolás16.40 Richie Rich

– Rosszcsont beforrAmerikai film

18.30 Híradó19.00 ValóVilág:

Párbaj21.45 Heti hetes23.05 Beépített feleség

Kanadai film 0.55 Portré

RTL Klub6.00 Esély6.25 KorTárs6.55 Opera Café9.00 Egyházi műsorok9.10 Katolikus krónika

10.05 A sokszínű vallás10.15 Evangélikus

magazin10.45 Reform. ifj. műsor 11.05 Szlovákok

az evangélikusegyházban

12.00 Hírek12.05 Szellem

a palackból12.35 Anno13.05 Othello

GyulaházánMagyar tévéfilm

14.40 Út Londonba...15.10 TeleSport15.50 Bajnoki labda-

rúgó-mérkőzés18.05 Déltenger kincse18.55 A lényeg19.30 Híradó este20.15 Magyarország,

szeretlek!21.30 Spíler (angol)23.25 Milk (am.)

1977-ben HarveyMilket beválasztot-ták a San Francis-co városának Fel-ügyelői Testületbe,így ő lett az elsőolyan választott,magas közhivatalitisztséget betöltőember Ameriká-ban, aki nyíltanvállalta homosze-xualitását. Győzel-me nemcsak me-leg jogi szempont-ból volt jelentős;egységbe ková-csolta a politikaispektrum külön-böző szereplőit...

1.30 Sporthírek

M16.05 Gyerekeknek8.05 Daktari (am.)9.00 Térkép ráadás9.30 Élő egyház10.00 Isten kezében11.00 Világnézet12.00 Híradó12.15 Élő népzene12.45 Hazajáró13.15 Rosszcsont ka-

landjai (ausztrál)14.20 Csellengők14.50 Törvény által

védve15.20 Utókor15.50 Múltidéző16.20 Méltóságos

kisasszonyMagyar film

17.30 VirágzóMagyarország

18.00 Híradó18.30 Heti hírmondó19.00 Önök kérték!20.00 Waterloo Bridge

Angol film A II. világháborúéveiben játszódótörténet egy kóris-talány, Myra ésegy előkelő angoltiszt, Roy tragikusszerelmét meséliel. A nyomorúságés a kedvese ha-lálhíre okozta két-ségbeesés kerge-ti az utcáraMyrát, akit megis-merkedésük szín-helyén, a Water-loo hídon szed felelső kliense.

21.50 Klubszoba22.45 Dunasport23.00 Élet a Marson

Angol sorozat23.55 Underground

Francia–németsorozat. 6/1.

Duna TV

Markíza12.00 Glee (am.)13.00 Gazdátlanul

Mexikóban (am.)15.00 A kincsek őrzői

Német kalandfilm17.15 TOP STAR18.20 Lakásátalakítás19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó 20.15 Cseh–szlovák

tehetségkutatóverseny

23.00 C. S. I.: Miamihelyszínelők (am.)

24.00 Elit halálosztókBrazil krimithrillerKét gyerekkori jóbarát úgy dönt,hogy csatlakozik aRio De Jaineróbanműködő katonairendőrség alaku-latához.

JOJ

14.30 Papírhídon15.20 Moira Orfei Cirkusz

Olasz film (2.)16.20 Csavargások

Afrikában16.45 Illényi Katica

és testvérei (1.)17.45 Az emlékezet

helyszínei18.15 Mi micsoda18.40 Esti mese19.05 Szerelem a Hohen-

stein-kastélybanNémet sorozat (4.)

20.00 Híradó20.35 A Lényeg21.05 Átok. 9/2.21.30 Othello Gyulaházán

Magyar tévéfilm23.00 Labdarúgás0.40 Hogy volt!?

Pécsi Sándor ésDajka Margit

M213.50 Lucky Luke

– Április bolondjaOlasz sorozat

15.00 Négy esküvő 2.16.00 Álomépítők 2.17.00 Szabadság,

szerelem Am.–angol film

19.05 Harmadik műszak20.05 CSI (am.)21.00 Született detektívek21.55 Batman és Robin

Amerikai film0.25 Halálos szenvedély

Angol filmHelen régi barátja ki-szabadult a börtön-ből és még mindigszerelmes a lányba.Visszatér, hogy rábe-szélje Helent az újra-kezdésre.

Viasat 3

11.00 Vidám vasárnap13.40 Hazai turizmus

Hazai üdülő-központok

15.30 Kaschmir Gold16.05 Otthon Tv16.25 Pénz Tv17.05 Hazai turizmus

Hazai üdülő-központok

17.55 Híradó18.20 Fórum18.55 Híradó19.25 Pénz/ügyek20.05 Ez a 721.20 Ez a világ 21.55 Híradó22.05 Zeneexpressz23.10 Hazai turizmus23.55 Késő esti híradó0.05 Műsorismétlések

ATV6.00 Minden kút Rómába

vezet. Am. vígjáték 7.30 Az időutazó felesége

Amerikai rom. dráma 9.20 A paripa (am.)

11.25 Terápia 26–30.Cseh filmdráma

13.45 A nővérem húga Amerikai filmdráma

15.35 Eladó a családom Amerikai vígjáték

17.10 Ízek, imák, szerelmek Amerikai filmdráma

19.30 Filmmagazin 20.00 Kettős játék

Amerikai krimi 22.10 Elsőszámú közellen-

ség. Amerikai film0.25 Gengszterkorzó

Amerikai filmsorozat 1.20 Kéjutazás 2.

Am.–kanadai thriller 2.55 Ragadozók

Amerikai akciófilm

HBO11.55 Öt perccel 12 előtt13.05 Poirot történetei14.45 Minden ellen (cseh)16.40 Postaláda 17.50 A3UM – magazin18.25 Konyhatitkok 19.10 A világ csodái:

Montenegro 19.30 Híradó19.45 Gólok, pontok...20.05 Arn, a templomos

lovag (svéd–angol) A kolostorban nevelke-dő fiatal Arn, Cecilia mi-att megszegi az önmeg-tartóztatási fogadal-mat, ezért 20 évre aszáműzik a Szentföldre.Közben a lányt bünte-tésből kolostorba zár-ják, gyermekétől elsza-kítják.

23.25 Gólok, pontok…23.35 Futballmagazin0.20 Poirot történetei

STV111.40 Spišský rebel (szlovák)12.35 Vallási műsor 13.05 Az én történetem:

Megerőszakolt nők 13.30 Família 14.00 Az RTVS műsorai 15.40 On Air – RTVS műsorai 18.35 Hatmilliárd nézet 18.40 Esti mese 19.05 Barangolás

Horvátországban 19.30 Híradó 19.50 Invenciók: Rasťo Trizma 20.00 Dokumentumklub:

Kérlek, adj nekem hangot! (dok.-film)

20.55 Művészet 2011 21.20 Kinorama 21.50 Éjszaka az archívumban 22.55 Retró hírek 23.10 La Musica

Szlovák tévéjáték3.05 Csehszlovák filmek 3.20 Események 3.50 Hírek

STV2

Jennifer csak nemrég döbbent rá az igazságra. Arra,hogy apja nem egy gazdag, köztiszteletben álló üzlet-ember, hanem egy alvilági körökben rettegett maffiafő-nök, Angelo Allieghieri. Amikor a maffiózót leteríti egybérgyilkos, lánya bosszút esküszik. Testőrével, Frankie-vel felkerekedik, hogy megkeresse és megbüntesse agyilkost. Miközben életük kockáztatásával próbáljákmegölni mindazokat, akik az öreg halálát kívánták.

Rendezte: Martyn BurkeSzereplő(k): Madeleine Stowe, Sylvester StalloneAmerikai akció-vígjáték, 96 perc, 2002

14.10 > MARKÍZA Késő bosszú

Page 39: 2011-46 Csallóköz

Tv-műsor > 2011. november 21. > Hétfő 392011. november 15. |46. szám

6.00 Jó reggelt!8.10 Vacsoracsata9.05 Cobra 11 X.

Német sorozat10.05 Bosszúszomj

Am.–kanadai thriller

12.00 Nyomtalanul IV.12.55 Döglött akták (am.)13.50 Monk V. (am.)14.50 Agymenők IV. (1.)15.15 Szomszédok (ism.)16.00 NCIS I. (am.)17.00 Híradó; Reflex18.00 Vacsoracsata19.00 Híradó, sport20.00 Seherezádé (179.)21.15 Zita a nyakamon

Rumli vagy rend21.55 Beugró22.40 Híradó23.00 48 óra (am.)

1.00 Az információva-dász Amerikai thriller

6.00 Magellán6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

11.15 BehálózvaAmerikai film

13.15 Eva Luna14.10 EZO TV15.20 Rex felügyelő16.25 Második élet 17.20 Update-konyha17.25 Eva Luna18.30 Tények19.20 ÖsszeEsküvők20.15 Jóban Rosszban

Müllerék kihall-gatják PongráczPétert és Veron-kát is a rovaxil-ügy kapcsán. Beaközben megbékélBetty és Kardoskapcsolatával.

21.00 NCIS (am.)22.00 NCIS: Los Angeles

Amerikai sorozat23.00 Aktív23.30 Esküdj!

Éjszakai show0.05 Tények Este0.40 EZO.TV1.15 Megtévesztve

Kanadai filmJenny Morris-t im-már 15 éve kísértia múltja. Méggyermekként elő-re látta a legjobbbarátnője, Andreahalálát, s az emlé-ke sajnos azótasem fakult. Egyrövid kihagyásután ráadásulújabb víziók kez-dik gyötörni.

TV26.10 Fókusz plusz6.45 Fókusz reggel7.35 Reflektor reggel7.45 Reggeli

– Csak csajok8.25 A szerelem rabjai

Argentin sorozat9.25 Második esély

10.20 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 A szív útjai

Török sorozat14.10 Tucker, az autó-

bolond (am.)16.15 Sarokba szorítva

Paco képtelen el-felejteni régi sze-relmét, és arra jut,hogy feleségül ve-szi Octaviát, akitmás néven ismertmeg. Megdöbben,amikor megtudjaOctavia igazi nevét.

18.30 Híradó19.15 Fókusz20.20 Barátok közt

Fény derül Attilaszégyenletes titká-ra. Aliz úgy dönt,véget vet „kapcso-latának” Gézával.Vanda pórul jár,saját életstílusá-nak következté-ben.

21.00 ValóVilágÖsszefoglaló

22.10 Showder klub23.10 Minden, amit

mindig is tudniakartál a Póker-ről...... de eddig nemmerted megkér-dezni

23.50 Reflektor0.05 Odaát (am.)

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Afrika gyöngy-

szeme (portugál)10.00 Déltenger kincse10.55 Az emlékezet

helyszínei11.30 Napirend előtt12.01 Híradó délben12.25 Kárpát Expressz12.55 Nemzetiségi

magazinműsorok14.00 Társbérletben

a tárgyakkal14.30 Budapest termé-

szeti kincsei14.55 Lássuk Indonéziát!15.10 Angyali érintés II.

Monica idős asz-szonyként jelenikmeg egy nyugdíjasotthonban, hogy se-gítsen egy háborútmegjárt katonának,hogy elérje lelki békéjét.

16.00 KülönlegesmentőalakulatAusztrál sorozat

16.45 MM – A megoldá-sok magazinjaaz egészségről

17.40 Család csak egy van (ausztrál)

18.30 Maradj talpon!19.30 Híradó este20.15 Kékfény

Bűnügyi magazin 21.10 Hacktion (7.)

Magyar sorozat22.00 Az ESTE2240 Átok: Szökés

Magyar sorozat (7.)Katát eközben lo-vagja arra akarja rá-venni, hogy hagyjaott miatta a család-ját. Marcit furcsa ré-málmok gyötrik, Ka-tát egyre jobban ide-gesíti Peti jelenléte.Peti anyja felébred akómából.

23.10 Aranymetszés0.05 HungarIQ

M15.15 Gazdakör6.40 Kisváros (ism.)7.30 Híradó7.40 MacGyver (am.)8.35 Térkép9.05 Végjáték

10.00 Családbarát11.00 Élő egyház11.25 Hazajáró12.20 Kívánságkosár14.15 Heti Hírmondó14.45 Csellengők15.15 Klubszoba16.10 Brassói Magyar

Napok17.15 Kisváros (56.)18.00 Híradó18.20 Dunasport18.30 Közbeszéd19.00 Térkép19.30 MacGyver (am.)20.30 A férfi a legjobb

orvosság (8.)Gretchen élete új-fent a feje tetejéreáll, mikor Mehdifelesége felébreda kómából. Az igazszerelmet keresveMarcot szemeli kilehetséges jelölt-nek. De mikor azorvos az egészkórház előtt el-jegyzi Gabit, Gret-chennek rá kelljönnie, hogy semMarc, sem Mehdinem jelenti szá-mára a nagy Őt.

21.15 Híradó21.30 Gyökerek (3.)

Amerikai sorozat 23.00 Dunasport23.10 Sportaréna

0.05 Kosáry Domokosolvasónaplója

Duna TV

Markíza15.00 C. S. I. (am.)16.00 ÁlomÉpítők17.00 Híradó17.30 Kutyil kft.18.00 Bírósági akták19.00 Krimi-híradó19.30 Híradó, sport20.15 Panelházi

történetek VIII.21.15 A Farmár fele-

séget keres22.55 Családi panzió23.30 Kaliforgia I. (am.)0.00 A gyilkos én

vagyokFrancia filmA lecsúszottregény író találko-zik egy régi isme-rősével, a szinténíró barátjával, akijókora hírnévretett szert. Egy vo-nattal utaznak éselpanaszoljákegymásnak az ak-tuális gondjaikat.

JOJ

13.00 Közvetítésa Parlament üléséről

16.30 Magyar elsők16.45 Szellem a palackból17.10 Vízkincs17.40 Família Kft.18.05 Angyali érintés(am.)18.50 Esti mese19.10 Különleges

mentőalakulatAusztrál sorozat

20.00 Híradó este20.35 McLeod lányai

Ausztrál sorozat21.20 Maradj talpon!22.15 24 – Hetedik évad

Amerikai sorozat23.00 Catherina és

a lányok (olasz)23.50 Az Este

0.25 On The Spot:Srí Lanka (dok.)

1.10 Bűvölet (olasz)

M212.40 Lehetetlen küldetés13.40 Monk – Flúgos

nyomozó (am.)14.40 Doktor House (am.)15.35 Nyomtalanul (am.)16.30 Gyilkos számok

SorsjegyekAmerikai sorozat

18.20 Jóbarátok (am.)19.20 Két pasi meg... (am.)20.15 Doktor House

Megmentők (am.)21.15 Blöff (angol–am.)23.15 Esküdt ellenségek

Különlegesügyosztály (am.)

0.10 Holdfény (1)Amerikai sorozat

1.10 Szabadság, szerelem Angol–am. film

Viasat 311.30 Laci bácsi

konyhája12.25 Fórum15.30 ATV START16.35 Kőbányai híradó17.05 Hazai turizmus

Üdülési és szabad-időslehetőségek

17.55 Hírek18.25 Fórum18.55 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.40 No comment20.45 Újságíróklub

Közéleti beszélgető-show a politikáról

21.55 Híradó 22.15 Világhíradó22.30 700-as klub

Amerikai magazin23.10 Hazai turizmus23.55 Híradó

0.15 No comment0.20 Világhíradó

ATV6.00 Herkules (am.)7.30 Filmmagazin 7.55 Ízek, imák,

szerelmek (am.)10.10 Kettős játék (am.)12.20 Ki az a Clark

Rockefeller? (am.)13.50 Gyógyegér vacsorára

Amerikai vígjáték 15.45 Toy Story 3.

Am. anim. film 17.25 A Vasember 2. (am.)19.30 Terápia 26–31. (cseh)20.30 Gengszterkorzó 14.

Amerikai filmsorozat 21.30 Red (am.)23.20 Terápia 31. (cseh) 23.50 Solomon Kane

Francia–cseh film 1.35 Halloween II. (am.)3.20 A fülenincs nyúl 2.

Német vígjáték

HBO14.25 Vad angyal 15.10 JAG. 15/5.

Amerikai krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja17.05 Párbaj – vetélkedő17.35 Öten öt ellen

– kvízműsor18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó19.45 Gólok, pontok…20.05 Szerelmes nyugdíjasok

Amerikai vígjáték 21.50 Riporterek 22.15 Késő esti híradó 22.35 Pokoli elmék. 22/19.

Spanyol filmsorozat23.35 JAG (ism.)

0.20 Hivatásosok II. 13/1.Angol krimisorozat

1.15 Vad angyal 1.50 Műsorismétlések

STV113.20 Művészet 2011 13.45 Kinorama14.20 Autószalon 14.40 Meccs lefújva15.35 BL–magazin 16.00 A sport visszhangjai 16.25 Roma magazin 17.00 VAT – magazin17.30 Regionális napló 18.00 A természet közelről 18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – munka 19.30 Híradó19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 A diagnózis. 12/12.20.20 Gyógyászati magazin 21.30 Kommentárok21.55 Gosford Park

Am.–angol filmdráma 0.15 Tesztmagazin 0.25 Események 0.55 Hírek magyar nyelven

STV2

A távközlésben a legnagyobb kincs az információ.Tisztában van ezzel Hank Robinson, a kis tévétársa-ság riportere. Így nem meglepő, hogyha a szükségúgy hozza, akár erkölcstelen eszközöktől sem riadvissza, hogy elsőként jusson hozzá a fontos hírhez.Úgy tűnik, most ölébe hullott a nagy fogás, a besúgó-tól ugyanis olyan füleshez jut, amely alapjaiban ren-getheti meg a telekommunikáció világát. Az informá-cióra azonban sok befolyásos ember is pályázik.Rendezte: Bryan GoeresSzereplő(k): Andrew McCarthy, Michael YorkAmerikai thriller, 100 perc, 2005

1.00 > MARKÍZA Az információvadász

Page 40: 2011-46 Csallóköz

Csallóköz40 Tv-műsor > 2011. november 22. > Kedd

6.00 Gyerekeknek8.25 Vacsoracsata9.20 Cobra 11 X.

Német sorozat10.20 Eltanácsolt

tanácsadó (am.)12.10 Nyomtalanul IV.13.05 Döglött akták

Amerikai sorozat14.05 Monk V. (am.)15.00 Agymenők IV. (2.)15.30 Egyről a kettőre16.00 NCIS I. (am.)17.00 Híradó; Reflex18.00 Vacsoracsata19.00 Híradó, sport20.00 Seherezádé (180.)21.00 Rendelő a rózsa-

kertben V. Szlovák sorozat

23.00 Hírek23.15 Adela-show

0.05 A mentalista II.1.00 A Sziklatanács

titkaFrancia–olasz– német thriller

6.00 TotalCar (ism.)6.25 Tények reggel7.00 Mokka9.35 Stahl konyhája9.40 Babapercek9.45 Teleshop

11.20 Mondj igent!Spanyol vígjátékEstrella, a felfede-zésre váró szí-nésznő és Víctor,az örök álmodozóegy randizós tévé-vetélkedőn talál-koznak. Az összenem illő páros abiztos kiesés esé-lyével indul, de aközönség imádjaőket, így nagymeglepetésre já-tékban maradnak.

13.15 Eva Luna (ism.)14.15 EZO TV15.20 Rex felügyelő16.25 Második élet 17.20 Update-konyha17.25 Eva Luna (36.)18.30 Tények19.00 ÖsszeEsküvők

Valóságshow20.00 Jóban Rosszban

Fanni sms-eketkap egy titkos hó-dolójától, ám egy-re durvább üzene-tek érkeznek a fő-nővér telefonjára.

20.30 BL-labdarúgó-mérkőzés

23.00 Aktív Extra23.30 Esküdj!

Éjszakai show0.05 Tények0.40 EZO.TV1.15 BL-összefoglaló1.45 A titkos háború

Magyar film

TV26.10 Trendmánia6.45 Fókusz Reggel7.35 Reflektor7.45 Reggeli

– Csak csajok8.25 A szerelem rabjai9.25 Második esély

10.20 Top Shop12.10 Asztroshow13.10 A szív útjai (73.)14.15 Cserebere kará-

csony Kanadai filmA szép Danni, a ki-rályi család parti-szervezője élete ér-telmét keresi, és asors összehozzakét különös lány-nyal. Az elkényezte-tett Britney és aszolgasorban élőRachel egy angyalközreműködésénekköszönhetően tes-tet cserél, így mind-kettőjük álma telje-sülhet.

16.15 Sarokba szorítvaCaramello elmond-ja az apjának azigazságot Paolávalkapcsolatban. Kikemegpróbálja Gabytis elcsábítani,ahogy annak idejénPilarral is tette,csakhogy fájdalmatokozzon riválisá-nak, Larrynek.

18.30 Híradó19.15 Fókusz20.20 Barátok közt21.00 ValóVilág22.10 Házon kívül22.40 XXI. század

– A legendák velünk élnek

23.20 Reflektor23.35 Újabb kockázati

tényezőHongkongi film

RTL Klub5.55 Ma reggel9.00 Afrika gyöngy-

szeme (portugál)9.55 Mindenből egy

van10.45 A siklósi vár11.05 Kékfény; Híradó12.25 Kárpát expressz 12.55 Nemzetiségi

magazinműsorok14.00 Álmok mai

álmodói14.30 Csavargások

Afrikában (7.)14.55 Lássuk

Indonéziát!15.10 Angyali érintés15.55 Különleges

mentőalakulat16.45 MM. Magazin17.40 Család csak egy

van (ausztrál)18.30 Maradj talpon!19.30 Híradó este20.15 A Kennedy-család

Kanadai sorozat21.00 DTK. Talkshow22.10 Az ESTE22.45 Tudorok I. (8.)

Campeggio bíbo-ros, pápai legátusmegérkezik Lon-donba, hogy dönt-sön Henrik és Ara-góniai Katalin há-zasságának ér-vénytelenítéséről.Wolsey bíborosnyomást gyakorola követre, hogyteljesítse a kérést.Wolsey biztosítjaHenriket, hogy si-kerrel jár, de Cam-peggio nem adjabe a derekát.

23.40 Barangolások ötkontinensen

0.10 Esély

M15.15 Gazdakör6.35 Kisváros (ism.)7.30 Híradó7.35 MacGyver (am.)8.35 Térkép9.05 A férfi a legjobb

orvosság (ism.)10.00 Családbarát11.00 Nemzetiségi

magazinok12.15 Kívánságkosár14.15 Napok, évek,

századok14.45 Határtalanul

magyar15.15 Sportaréna16.15 Divathét16.40 Ízőrzők17.15 Kisváros (magyar)18.00 Híradó;

Dunasport18.35 Közbeszéd19.00 Térkép19.30 MacGyver (am.)20.30 Reklám-

őrültek (8.)21.15 Híradó21.30 Apja lánya (am.)23.15 Kosáry Domokos

olvasónaplója24.00 Az aranyajtók

rejtekébenA francia doku-mentumfilm-ké-szítő felbecsülhe-tetlen értéknekjutott birtokába:megszerezte azo-kat a felvételeket,amelyeket Nico-lae Ceausescutestőrei és bizal-mi emberei készí-tettek a diktátorhétköznapjairól,egy-egy jelentő-sebb családi vagybaráti összejöve-telen, vadásza-ton.

Duna TV

Markíza

15.00 C. S. I. (am.)16.00 ÁlomÉpítők17.00 Híradó17.30 Kutyil kft.18.00 Bírósági akták19.00 Krimi-híradó19.30 Hírek, sport20.15 Panelházi

történetek21.15 Ártatlanok

Boris ugyan sze-reti Krisztinát,de nem tud el-lenállni Zuzaná-nak sem. Patrikmeg akarja tudnimi is történt amúltban, mivelBauerék teljesenmást mondanak,mint nagyanyja.

23.15 C. S. I.: MiamihelyszínelőkAmerikai sorozat

JOJ

9.00 Parlamenti ülés16.15 Delta16.40 HungarIQ17.10 Méregkeverők17.40 Família Kft.18.10 Angyali érintés18.50 Esti mese19.10 Különleges

mentőalakulat20.00 Híradó este20.35 McLeod lányai21.20 Maradj talpon!22.15 24 – Hetedik évad

Kim Bauer a repülő-térre érkezik, hogyhazarepüljön Los An-gelesbe, mikor arralesz figyelmes, hogyegy férfi követi őt.

23.00 Catherina és a lányok (olasz)

23.50 Az Este0.20 Tudorok I. (7.)1.15 Bűvölet (olasz)

M213.40 Monk (am.)14.40 Doktor House 15.35 Nyomtalanul (am.)16.30 Gyilkos számok18.20 Jóbarátok (am.)19.20 Két pasi meg... (am.)20.15 Doktor House (am.)21.15 Nyomtalanul (am.)22.10 Négy esküvő 2.

Valóságshow23.15 Esküdt ellenségek

– Különleges ügyosztály (am.)

0.10 Holdfény (2.)Mick múltja egy kelle-metlen részével kellszembenéznie, mikormegtudja, hogy egyelítélt gyilkost jóné-hány bizalmas infor-mációval, kiengedneka börtönből.

1.10 Műsorismétlések

Viasat 311.30 Laci bácsi

konyhája11.55 Világhíradó12.25 Fórum15.30 ATV START16.35 Tempó16.55 Hírek17.05 Hazai turizmus17.55 Hírek18.25 Fórum19.25 Egyenes beszéd20.40 No comment20.45 Civil a pályán

Közéleti műsor 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó22.30 700-as klub23.10 Hazai turizmus

Üdülési és szabadidőslehetőségek

23.55 Híradó0.15 No comment0.20 Világhíradó

ATV6.00 Reszkessetek

betörők 2. (am.)8.00 Ion B szerint a világ

Román dok.-film 9.05 Emlékezz rám (am.)

10.55 KeserédesThaiföldi–am. film

12.45 Amélia (kanadai)14.35 Államtrükkök

Am.–emirbeli vígjáték 16.20 Kelekótya karácsony

Amerikai vígjáték 17.55 Az edző (am.)19.30 Terápia 27–32.

Cseh filmdráma 20.30 „Na stojáka” (cseh)21.00 Hung – Neki áll a

zászló 4. (am.)21.30 Író és kamuhős 4.

Am. vígjátéksorozat 22.00 True Blood 8.

Ír–magyar sorozat 22.55 Terápia 32. (cseh)23.25 A titkos rend (am.)0.55 Venku. Cseh dok.-film

HBO14.20 Vad angyal 15.10 JAG. 15/6. Amerikai

krimisorozat 16.00 Hírek 16.35 Konyhaséfek háborúja17.05 Párbaj – vetélkedő17.35 Öten öt ellen 18.20 A szerelem ereje 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó19.50 Gólok, pontok…20.05 Ki mond igazat? 20.55 Luther. 6/5.21.50 Gimi tévé. 13/10.

Szlovák sorozat22.45 Késő esti híradó 23.05 JAG (ism.) 23.55 Hivatásosok II. 13/2.

Angol krimisorozat 0.45 Vad angyal 1.25 Luther (ism.)2.20 Riporterek 2.50 A3Um – magazin

STV113.40 VAT – magazin14.05 A diagnózis (ism.)14.30 Gyógyászati magazin 15.35 Vallási műsor16.15 Az én történetem16.25 Nemzetiségi magazin 17.00 Tudományos magazin 17.30 Regionális napló 18.00 Nemzetközi terrorizmus

1945 után. 26/11.18.25 Hatmilliárd nézet 18.30 Esti mese 18.40 Fókusz – egészség 19.30 Híradó 19.45 Hírek magyar nyelven 20.00 Kárpátok erdeje 20.30 Bajnokok Ligája: SSC

Neapol–Manchester City 22.50 BL magazin 0.10 Rendőrségi magazin 0.20 Autószalon 0.45 Események 1.15 Hírek magyar nyelven

STV2

Laura Siprien kezdi azt hinni magáról, hogy megőrült.Hetek óta rémálmok és hallucinációk gyötrik, és már-már kezelhetetlen szorongás lett úrrá rajta. Kicsodavalójában a fogadott fia, a kis Liu-San? Miért jelen-nek meg a testén furcsa jelek? Mit jelent mindez?A kisfiút a hetedik születésnapja után elrabolják. La-ura mindenre képes, hogy megmentse a fiát, és min-dent megtesz, hogy felfedje a furcsa, természetfelet-ti összeesküvést. A szálak Mongóliába vezetnek.

Rendezte: Guillaume NiclouxSzereplő(k): Monica BellucciFrancia kalandfilm, 102 perc, 2006

1.00 > MARKÍZA A Sziklatanács titka

Page 41: 2011-46 Csallóköz

Mezei Tibor történelmi diadalaA nagymegyeri súlyemelők dédelgetett álma vált valóra a veteránok világbajnokságán

412011. november 15. |46. szám Sport

LIMASSOL – Először szereztekvilágbajnoki címet a nagymegyerisúlyemelők. A masterskorosztályainak ciprusivilágbajnokságán Mezei Tiborelsőségével történelmi sikertprodukált.

Limassolban 48 ország 450 veteránsúlyemelője mérte össze tudását,tíz korosztály nyolc súlycsoportjábancsatázott a győzelemért. Szlovákiátöten, négy nagymegyeri és egy vá-gújhelyi vasgyúró képviselte a meg-mérettetésen. „A viadal előtt kétérem, köztük a legfényesebb be-gyűjtését terveztük. Négy éve dédel-getett álmunk Limassolban vált va-lóra, Mezei Tibor ugyanis elsőségetprodukált, diadalával egyben teljes-sé vált világbajnoki éremkollekci-ónk” – büszkélkedett Patasi Osz-kár, a nagymegyeri veteránkvartettlegrutinosabbika. A csallóköziekeredetileg négyen szerettek volnacsatasorba állni, de Lénárt Rudolf

nyáron elszenvedett vállsérülése nemjött rendbe, így csupán hárman lép-tek pódiumra Mezei a szakítástnyolc kilós előnnyel nyerte meg, lö-késben növelte vezetését, s 275 ki-lós összteljesítménnyel került a do-bogó legfelső fokára. Patasi Oszkárlökésben könnyebb testsúlyánakköszönhetően megelőzte orosz ve-télytársát, a szakításban azonbanfordult a kocka, így a nagymegye-ri veterán lett az ezüstérmes. Sza-bó Ferenc az előző években soro-zatos sérülései miatt kénytelenvolt kihagyni a versenyidény kicsú-csosodását jelentő világversenye-ket. Afrodité szigetén már pódium-ra lépett: szakításban a harmadikhelyen végzett, de utolsó lökésgya-korlata sikertelen volt, s német ri-válisa megelőzte őt, s orrhosszallemaradt a dobogóról. Mint utóbbkiderült, Lénárt az idei kontinens-viadalon nyújtott teljesítménye Li-massolban bronzérmet jelentettvolna.

„Nem vonulunk téli pihenőre,az év végéig még két versenyen ve-szünk részt. Előbb az országoscsapatbajnokság fináléjában szeret-nénk újra az élen végezni, majd a

brünni Karácsony-kupán teszünkpontot a sikerekben bővelkedő idő-szak végére” – nyilatkozott terveik-ről az egykori sokszoros országosbajnok. (ágh)

A fürdővárosiak két világbajnoki érmét Limassolban Mezei Tibor (jobbról guggol-va) és Patasi Oszkár (mellette) szerezte Archív felvétel

PESTSZENTIMRE –A helyisportkastélyban rendez-ték meg november elsőhétvégéjén a sorrendbenIII. Bushido Európa Kupa karateviadalt, amelyrőla csallóközi versenyzőksem tértek haza érmeshelyezések nélkül.

A nagyszabású nemzetköziviadalon tizenegy szervezet53 klubjának mintegy 300versenyzője vett részt, s aSzlovák Kyokushin KarateSzervezetet két csallóközi,jelesül a bősi és a somorjaiklub képviselte.

A legnagyobb siker a bő-si Csiba Roland nevéhez fű-

ződik, aki a viadalon az ifjú-ságiak kategóriájában indultés remek küzdelmeket pro-dukálva aranyérmes lett. Di-cséretes fegyvertény ugyan -ebben a kategóriában a so-morjai Garady István bronz -érme is.

A somorjai klub verseny-zői közül egyébként a leg-jobb eredményt a III. gyer-

mekkategóriában FarkasDávid harcolta ki, aki a vé-gén a dobogó második fo-kára állhatott fel. A II. gyer-mekkategóriában pedig azeredményhirdetéskor egy -aránt bronzérem került Ri-gó János és Matúš Mintálnyakába.

A somorjai versenyzőkközül a végén meg kell

még említeni a gyermekka-tegóriás Bódis Gergely ésSteiger Jennifer, valamint ajunior korosztályú MatusMihály nevét is, akik ugyana kemény selejtezőkbőlnem tudták beverekednimagukat a döntőbe, de ígyis helytálltak a rendkívülerős mezőnyben.

(–ck)

A bősi Csiba Roland karatearanya!

Limassoli eredmények3. korcsoport (45-49 évesek): 1. Mezei Tibor 275 kg (130+145)

3. korcsoport (45-49 évesek): 4. Szabó Ferenc 252 kg (111+141)

4. korcsoport (50-54 évesek): 2. Patasi Oszkár 248 kg (108+140)

Csiba Roland az ifikategória legjobbjaként a dobogó legfelső fokán Heizer Zoltán felvételei

A gyermekkategóriában ezüstérmes Farkas Dávid felnőttesfejrúgása

Page 42: 2011-46 Csallóköz

CsallóközCsallóköz42 Sport

Háromszámjegyű győzelem KomárombanSomorján a rózsahegyiek voltak produktívabbak

NYÉKVÁRKONY – Az IskolaiSportok Szlovákiai Szövetsé -gének dunaszerdahelyi járásirészlege összesen 34 versenyzőrészvételével a nyékvárkonyialapiskola éttermében rendezte meg az elmúlt csütörtökön az alap- és középiskolás sakkozók 2011. évi egyéni járásibajnokságát.

A legnépesebb kategóriát az alap-iskolás fiúk alkották. A 17 növen-

dék közül Takács László bizo-nyult a legjobbnak, ő a nyékvárko-nyi alapiskola diákja. Második he-lyezett lett Molnár Ernő (Csilizrad-ványi Kóczán Mór Alapiskola),harmadik Gyurkovics Gergely (Di-óspatony). A lányok között ebbena korosztályban a nyárasdi Bara-novics Nikoletta végzett az élen(hét versenyző közül), őt követtea képzeletbeli dobogón a vásár útiTóth Eszter, a bronzérmet OlléDóra (Csilizradvány) szerezte

meg. A középiskolás fiúk mező-nyében (hét résztvevő) Botló Ri-chárd (Dunaszerdahelyi Magán-gimnázium) győzött, Kántor Ta-más (Vámbéry Ármin Gimnázi-um, Dunaszerdahely), illetve Mar-tin Sitár (Gymnázium LadislavaDúbravu, Dunajská Streda) előtt.A lányok versenyét Kántor Réka(Vámbéry Ármin Gimnázium)nyerte, második Jana Kahancová(Gymnázium Ladislava Dúbra-vu), harmadik Bögi Júlia (Duna-

szerdahelyi Magángimnázium)lett. Minden kategóriából az elsőkét helyezett továbbjutott a no-vember 24-én, Šaštínban meg-rendezendő kerületi fordulóba.

Kiváló munkát végzett a versenykét főszervezője: Lelkes Béla (Di-óspatony) és Takács László (Nyék-várkony), mindketten a sakkszö-vetség tisztségviselői, jó házigaz-dának bizonyult a helyi alapisko-la igazgatósága.

(lel)

Sakk: A Dunaszerdahelyi járás bajnokai

Takács László

Baranovics Nikoletta

Botló Richárd

Kántor Réka Lelkes Vince felvételei

KOSÁRLABDA EXTRALIGA

FÉRFIAK11. forduló

Az első félidei játék alapján még sem-mi sem utalt arra, hogy a beszterce-bányai csapat ilyen kínos vereséggeltávozik a komáromi sportcsarnokból.

MBK Rieker Komárno–ŠKP Ban -ská Bystrica 100:72 (21:18, 20:15,30:21, 29:18). Legeredményesebbpontszerzők: Mathis 19, Bilík és Bi-lič 18-18, ill. Grznár 30, Kitts 21, Dora-zil 6. Hárompontos dobások: 6 és 4.

Az első félidőben még szoros voltaz eredmény, az ellenfél amíg bírtaerővel, előretolt zónavédekezésévelgondot okozott a hazai csapatnak,amelyik a játék e szakaszában sok hi-bát vétett, helyzeteket hagyott ki.Csak a félidő hajrájában sikerült a ha-zai csapatnak némi előnyre szert ten-nie (41:33). A folytatásban mintha ki-cserélték volna a hazai csapatot. Szószerint „szétszedték” a besztercei ko-sarasokat, akiken egyre jobban a ta-nácstalanság jeleit lehetett látni.

Edzői nyilatkozat – Peter Bálint(Komárom): „Az első félidőben na-gyon alul teljesített a csapatom, játé-

kunkból hiányzott az összhang, a rit-mus, az erő, és gyengén védekeztünk.A félidőben szükség volt beolvas-nom a fiúknak, aminek meg lett azeredménye.”

További eredmények: MBK Hand-lová–BK Bemaco SPU Nitra 65:85(21:18, 10:32, 24:17, 10:18). BK 04 ACLB Spišská Nová Ves–BK Iskra Svit88:79 (19:15, 21:12, 27:26, 21:26).ONYX Levice–BC Prievidza 75:74(21:19, 12:21, 25:14, 17:20).

12. forduló

A komáromi kosarasok ebben a baj-noki idényben egyetlen hazai veresé-güket Svit ellen szenvedték el, márcsak ezért is szerettek volna visszavág-ni szombaton, a Tátra-alji mérkőzé-sen.

BK Iskra Svit–MBK Rieker Komár-no 90: 84 (21:23, 24:23, 12:9, 33:29).Legeredményesebb pontszerzők:Berkis 24, Roberson 20, Čosič 15, ill.Bilič 23, Jones 20, Johnson 13. Há-rompontos dobások: 8 és 10.

Az első két negyed teljesen kiegyen-súlyozott volt (45:46), a komáromi ko-sarasok inkább a támadásban, mint avédekezésben jeleskedtek. A harma-

dik játékrészben talán mindkét gárdaelfelejtett „célzó vizet” bevenni, mertitt hét perc játék után 4:2 (!) volt az el-ért pontok aránya. Az utolsó negyedközepéig egyik csapat sem tudottelőnyre szert tenni, a végkifejlet telje-sen kiszámíthatatlan volt. Közvetlenüla mérkőzés vége előtt aztán a hazaicsapat játékosainak negyven másod-perc alatt háromszor is sikerült beta-lálniuk a kosárba a kilenc méteres vo-nalon túlról.

További eredmények: BC Prievi -dza–BK 04 AC LB Spišská Nová Ves88:82 (24:21, 18:30, 22:15, 24:16).BK Váhostav-SK Žilina–MBK Handlo-vá 91:99 (18:20, 24:30, 26:20, 23:29).BK Bemaco SPU Nitra–ONYX Levice83:62 (18:14, 15:20, 18:16, 32:12). A besztercebányaiak szabadnaposokvoltak.

Sorrend: 1. Nitra 21 pont, 5. Komá-rom 16, 7. Léva 16, 9. Banská Bystri-ca 11.

November 16-án, szerdán, 18.00órakor a táblázat második helyén ál-ló, nagyon komoly játékerőt képvise-lő privigyei csapat lép pályára a komá-romi sportcsarnokban.

Keresztényi Gábor

NŐK

9. forduló

Az elejétől a végéig a rózsahegyiekvoltak produktívabbak s megérde-melten vitték sikerre a mérkőzést So-morján.

ŠBK Šamorín–MBK Ružomberok52:76 (13:22, 14:19, 13:13, 12:22).Legeredményesebb pontszerzők:Wickett és Suja 11–11, Talajková 10 –Štěpánová 17, Tetemondová 13, Čer-náková 11. Hárompontos dobások: 6 – 3. Játékvezetők: Humeňanský ésBugár. Nézők száma: 110.

További eredmények: BK SOUŽCassovia Košice–Dannax Sport Koši-ce 51:52 (15:15, 15:13, 14:15, 7:9).MBK Región Rožňava–ŽK WhirlpoolPoprad 64:68 (14:22, 17:12, 22:14,11:20). A Good Angels Košice csapa-ta szabadnapos volt.

Sorrend: 1. Good Angels Košice 14pont, 4. Somorja 12, 7. Cassovia Ko-šice 8.

November 19-én, szombaton a lis-tavezető Good Angels kassai otthoná-ban vendégszerepelnek a csallóközinők.

Ján Čikovský

Page 43: 2011-46 Csallóköz

432011. november 15. |46. szám Sport

Királyfiakarcsa és Alistál az őszi bajnokDunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság

Amely tény persze már korábbanis sejthető volt, ezúttal a kétlistavezető a soros ellenfélnekvágott 5, illetve 7 dugóval csaktovábbi nyomatékot adottmegkülönböztetett ambíciójának.

Mögöttük a tabellán a mostanihozhasonló apróbb helycserékkel perszemég a jövő heti záró fordulóban isszámítani lehet… S hát ne felejtsükki végezetül a már biztos őszi bajno-kok sorából Nagymagyar ificsapatát,amely veretlenül menetel immár 14 fordulón át!

I. osztály – felnőttek, 14. forduló:Kisfalud–Balony 0:4 (0:2), góllövők:Csicsai P. 2, Vörös Z., Simon I. Já-nyok–Tárnok 2:0 (1:0), g.: KurejkoM., Filkász B. Nagyszarva–Hodos 2:2(1:1), g.: Vass P., Ambrus R. – Labo-da I., Rácz A. Baka–Kisudvarnok 1:1(0:0), g.: Bertalan J. – Polák Zs.Csallóközcsütörtök–Egyházkarcsa7:1 (4:0), g.: Lipiak V. 3, Novák P.,Nagy R., Župa S., Sobolič T. – EdmárA. Csenke–Szentmihályfa 2:1 (2:1),g.: Dužek M., Rigó Zs. – Török Zs.Egyházgelle–Sárosfa 1:0 (0:0), g.: Szerencsés Z. Nagyabony–Ki-rályfiakarcsa 1:5 (1:1), g.: Nagy P. –Bartal Sz., Hromada S, Lelkes T., Lel-kes L., Hervay L.

A bajnokság állása

1. Királyfiakarcsa 14 10 4 0 34:8 34

2. Csütörtök 14 9 1 4 43:17 28

3. Hodos 14 8 3 3 26:18 27

4. Tárnok 14 8 2 4 29:19 26

5. Csenke 14 7 2 5 28:23 23

6. Baka 14 7 2 5 22:21 23

7. Balony 14 6 4 4 27:16 22

8. Jányok 14 7 1 6 27:18 22

9. Szentmihályfa 14 5 3 6 20:21 18

10. Egyházgelle 14 6 0 8 19:24 18

11. Egyházkarcsa 14 5 3 6 17:25 18

12. Nagyszarva 14 4 3 7 17:36 15

13. Sárosfa 14 4 1 9 24:34 13

14. Kisudvarnok 14 2 6 6 11:17 12

15. Nagyabony 14 3 2 9 13:34 11

16. Kisfalud 14 2 1 11 15:41 7

II. osztály – felnőttek, 14. forduló:Alistál–Felbár 7:1 (3:1), góllövők: Bí-ró T. 2, Bereczky Z. 2, Remenár Z. 2,öngól – Mészáros A. Bodak–Patony-rét 1:4 (1:1), g.: Czuczor F. – SzőcsT. 2, Wimmer P., Németh P. Lúcs–Pó-dafa 2:0 (0:0), g.: Varga P., SimcsikR. Csiliznyárad–Nagypaka 2:5 (0:1),g.: Nagy A., Lompart M. – Nagy P. 2,Santai M. 2, Kusý Š. Somorja B–Illés-háza B 1:1 (0:0), g.: Haluska P. – KissD. Padány–Felsőpatony 2:0 (0:0),

g.: Csölle D., Fehér M. Csákány–Po-zsonyeperjes 0:3 (0:2), g.: Bíró Sz. 2,Molnár R. Nagyudvarnok–Izsap 0:3(0:2), g.: Szabó T. 3, Ledecky I.

A bajnokság állása

1. Alistál 14 11 2 1 62:11 35

2. P.eperjes 14 9 2 3 48:26 29

3. Lúcs 14 8 3 3 34:10 27

4. Nagypaka 14 8 0 6 45:31 24

5. Izsap 14 7 2 5 38:33 23

6. Somorja B 14 6 4 4 44:20 22

7. Csákány 14 6 4 4 48:27 22

8. Felsőpatony 14 6 1 7 28:33 19

9. Patonyrét 14 5 3 6 25:29 18

10. Felbár 14 5 3 6 24:32 18

11. Illésháza B 14 4 5 5 23:28 17

12. Pódafa 14 5 2 7 29:42 17

13. Padány 14 5 2 7 20:37 17

14. Nagyudvarnok 14 4 3 7 21:30 15

15. Csiliznyárad 14 3 3 8 19:33 12

16. Bodak 14 0 1 13 10:96 1

Megjegyzés: Izsap csapatától abajnokság végén 6 büntetőpontot le-vonnak.I. osztály – ifjúságiak: Vásárút–Nagylég 5:5 (3:2), góllövők: Juhos I.3, Hozák Z. 2 – Rigó N. 2, GašparíkT., Zátrok E., Novotný R. Alistál–Nagyabony 1:2 (0:2), g.: Toma Gy. –Lakatos N., Egri T. Csallóközkürt–Nagypaka 4:1 (3:1), g.: Hegedűs I. 2,Németh P., Kontár P. – Pénzes A.Egyházgelle–Nagyudvarnok 5:1(1:0), g.: öngól, Takács D., Sidó L.,Viola M., Pongrácz B. – Tóth D.Csenke–Pozsonyeperjes 3:1 (2:1),g.: Nyársik A., Rigó J., Ágh Z. – Lu-kovics Á. Nagymagyar–Sportgimi2007 B 4:0 (2:0), g.: Trajcsik B. 2, La-mos B., Mészáros Á. Nagyszarva–Izsap 2:3 (2:2), g.: Trnovský D.,Tar L. – Gubien K., Majorovics J.,Nagy A. Baka–Kisudvarnok 4:0 (2:0),g.: Méri Á. 2, Csomor Á., Pospíšil Š.

A bajnokság állása

1. Nagymagyar 14 14 0 0 69:9 42

2. Cs.kürt 14 12 1 1 60:11 37

3. Baka 14 10 2 2 53:17 32

4. Vásárút 14 9 2 3 76:24 29

5. Sportgimi B 14 9 1 4 58:14 28

6. Csenke 14 8 1 5 38:19 25

7. Egyházgelle 14 8 0 6 37:36 24

8. Nagylég 14 7 3 4 41:41 24

9. Kisudvarnok 14 7 1 6 36:26 22

10. Nagypaka 14 4 3 7 22:38 15

11. P.eperjes 14 4 0 10 19:45 12

12. Nagyabony 14 4 0 10 25:59 12

13. Izsap 14 4 0 10 24:67 12

14. Nagyudvarnok 14 2 1 11 18:55 7

15. Alistál 14 2 0 12 18:75 6

16. Nagyszarva 14 0 1 13 17:75 1

(–ckj)

Országos, nyugat-szlovákiai és regionális ligák

November 20. (vasárnap) – II. liga:Petržalka–Szenc (10.30).

Területi bajnokságokDUNASZERDAHELY, I. osztály,15. forduló – november 19., 13.30:Királyfiakarcsa–Baka, Egyházkar-csa–Csenke; november 20., 10.30:Sárosfa–Nagyabony, Szentmihály-

fa–Jányok, 13.30: Kisudvarnok–Kis-falud, Hodos–Egyházgelle, Tár-nok–Nagyszarva, Balony–Csalló-közcsütörtök. II. osztály, 15. fordu-ló – november 19., 13.30: Patony-rét–Csiliznyárad, Izsap–Bodak, Illés-háza B–Padány; november 20.,10.30: Pozsonyeperjes–Lúcs, 13.30:Nagypaka–Alistál, Pódafa–Nagyud-varnok, Felsőpatony–Csákány, Fel-bár–Somorja B.

(–ckj)

Hétvége a hazai focipályákon

A hazai Takács Marián (fehérben) akcióban. Alistál–Felbár 7:1

Bíró Tamás (6) lövése nem talált rést a felbáriak kapujában

Az alistáli Bereczky Zoltán (fehérben) két gólt lőtt az elmúlt fordulóbanFogas Ferenc felvételei

Page 44: 2011-46 Csallóköz

CsallóközCsallóköz44 Sport

Karika Éva–Elena Kúdelová 3:1Régiónk a pingpongligákban

NŐKExtraliga: A nagytapolcsányi baj-nokcsapat megizzasztásának re-ményében álltak föl a dunaszerda-helyi Euromilk asztaliteniszezői ahétvégi összecsapásra. A lányoktudatában voltak annak, hogy ellen-felükkel szemben csak akkor érhe-tik el céljukat, ha kiváló teljesít-ményt nyújtanak valamennyien.

Mindez azonban nem így történt. A jó játék sajnos elmaradt. Legin-kább a csapat magyarországi vendég-játékosa, Major okozott csalódást, hi-szen simán elvesztette mérkőzéseit.Karika Éva viszont kellemes megle-petést szerezve, könnyedén 3:1arányban győzte le az egykori válo-gatott Alena Kúdelová-Frťalovát.

Eredmények: SST Euromilk Du-najská Streda–ŠKST Topoľčany A 1:6 (hazai pontszerző: Karika).SST Euromilk Dunajská Streda–ŠKSTTopoľčany B 7:0 (Karika 2, Kutišo-vá 2,5, Major 2, Szabó 0,5). Az SSTEuromilk Dunajská Streda 12 pont-tal a táblázat 5. helyén áll.

FÉRFIAKExtraliga: STKM Banská Štiavni-ca–Metalfin Galanta A 6:1. GeológRožňava–Metalfin Galanta A 5:5. AMetalfin Galanta A csapata 8 ponttala táblázat 8. helyén áll.

I. liga: MSTK Veľký Meder A–Iván-ka pri Dunaji 7:7. MSTK Veľký Me-der A–STK Senec 8:6. Metalfin Galan-

ta B–STK Senec 10:4. Metalfin Galan-ta B–Ivánka pri Dunaji 6:8. Sor-rend: 2. Metalfin Galanta B 13 pont,4. MSTK Veľký Meder 12.II. liga: Vásárút–Bricon Trnava 15:3(Vími 4,5, Török 4,5, Kiss 4,5, Néve-ri Z. 1,5). MTJ Piešťany/MoravanyA–Hodos A 7:11 (Bardoň 4,5, Krajčík3,5, Navrátil 2,5, Kardos 0,5). SlavojDiószeg A–Stavoimpex Holíč C 7:11.Nagyfödémes A–Bős 10:8 (Marček 3,Csánó 3,5, Gajdos I. 1, Heizer 0,5).Sorrend: 2. Vásárút 19 pont, 3. Ho-dos A 19, 4. Diószeg A 16, 6. Nagy-födémes A 15, 10. Bős 9.III. liga: Nagymácséd–Maco Trnava9:9. OSTK Špačince B–Galánta C

1:17. MTJ Piešťany/Moravany B–Ho-dos B 10:8 (Kardos 3, Gaál 2,5, Hor-váth 1,5, Kmeť J. 1). Nádszeg–Stavo-impex Holíč D 9:9. NagyfödémesB–Propria Kúty 6:12. Sorrend: 1. Ga-lánta C 21 pont, 2. Hodos B 17, 3. Nádszeg 16, 9. Nagymácséd 12,12. Nagyfödémes B 7.Nagyszombat megyei IV. liga: BytCentrum Senica B–Diószeg B 9:9.Galánta E–Stavoimpex Holíč E 4:14.

Galánta D– ZŠK Mesta Vrbové 11:7.Sorrend: 8. Galánta D 13 pont, 9. Diószeg B 11, 11. Galánta E 10.

(kmeť)Nyitra megyei IV. liga, 7. forduló:Érsekújvár B–Pok. Komárom 18:0,Érsekújvári magy. gimi– Bátorkeszi11:7, Komárom/Ipolyság C–Nagy-megyer/Nemesócsa B 10:8, Vág-hosszúfalu–Bánov C 11:7, Vágtor-nóc B–Gúta 10:8, Zsitvabesenyő–Kürt 14:45.Nagyszombat megyei V. liga (duna-szerdahelyi járási csapatbajnok-ság), 8. forduló: Vásárút B–DS Eki B12:6 (42:23), Hodos C–Nagyabony11:7 (41:32), Baka–Balony 15:3, So-

morja–Bős B 8:10 (32:36), Dióspa-tony B–Nyárasd 1:17 (11:51), Nyék-várkony B–Nyékvárkony A 0:18(6:54), Tárnok–Csallóközkürt 7:11(29:43), DS Eki A–Bögellő 16:2(48:13). Dióspatony A csapata sza-badnapos volt.

A bajnokság állása

1. Érsekújvár B 7 7 0 0 110:16 21

2. Vághosszúfalu 7 5 0 2 72:54 17

3. Bánov C 7 5 0 2 70:56 17

4. Újvári gimi 7 5 0 2 66:60 17

5. Pok. Komárom 7 4 0 3 61:65 15

6. Kom./Ipoly. C 7 4 0 3 71:55 15

7. Vágtornóc B 7 3 0 4 56:70 13

8. Megyer/Ócsa B 7 2 1 4 58:68 12

9. Gúta 7 2 1 4 50:76 12

10. Bátorkeszi 7 2 0 5 45:81 11

11. Zsitvabesenyő 7 2 0 5 58:68 11

12. Kürt 7 0 0 7 39:87 7

A bajnokság állása

1. Bős B 8 8 0 0 113:31 24

2. Várkony A 7 7 0 0 110:16 21

3. Nagyabony 8 6 0 2 95:49 20

4. Nyárasd 8 6 0 2 93:51 20

5. Somorja 7 6 0 1 77:49 19

6. Vásárút B 7 5 1 1 93:33 18

7. Balony 8 4 1 3 89:55 17

8. DS Eki B 8 4 1 3 83:61 17

9. Baka 7 3 2 2 75:51 15

10. Hodos C 7 3 2 2 72:54 15

11. Cs.kürt 7 4 0 3 57:69 15

12. Dióspatony A 7 3 0 4 61:65 13

13. DS Eki A 8 1 1 6 66:78 11

14. Tárnok 8 0 0 8 29:115 8

15. Dióspatony B 8 0 0 8 11:133 8

16. Várkony B 8 0 0 8 7:137 8

17. Bögellő 7 0 0 7 21:105 7

(–ckj)

Ugyanis az őszi elsőség esélyesei kö-zül csupán Aranyosnak sikerültgyőznie a sereghajtó pályáján, Šro-bárovának odahaza csak remire fu-totta Bátorkeszi ellen, Keszegfalvapedig vezetett az ógyallai fakó pályá-ján, amikor a mérkőzés félbeszakadt(de hogy miért, arról nem érkezettjelentés).

I. osztály – felnőttek, 14. forduló:Gúta B–Pat 5:0 (1:0), góllövők:Jancsó, Szlatky, Tóth, Ferencz,Németh K. Ógyalla B/Bajcs–Ke-szegfalva 0:1 – a mérkőzés ennél az

állásnál félbeszakadt. Lakszakál-las–Izsa 2:1 (1:1), g.: Inczédi T.,Komjáti – Smolka. Šrobárová–Bá-torkeszi 1:1 (1:0), Méhes – Né-meth. Egy igazi rangadó volt, min-den tartozékával együtt. A találko-zó 35. percében kiállították a hazaiCabadát, és bár vezettek a hazaiak,a második félidőre bizony kissé el-fogyott az erejük. Ennek ellenére,egyenrangú ellenfelei voltak a má-sodik félidőben jobban játszó ven-dégeknek. Perbete–Nemesócsa 10:0(4:0), g.: Lakatos 3, Vörös és Sebes-tyényi 2-2, Trnka, Ham, Pajtinka.

Erre az eredményre valószínűlegsem Perbetén, de főleg Nemes -ócsán nem számítottak. Búcs–Új-gyalla 2:0 (1:0), g.: Sánta, Kovács.Vágfüzes/Kava–Csallóközaranyos2:4 (1:0), g.: Wágner, Forró T. –Jandás 3, Olajos I. A mérkőzésennem látszott, hogy a listavezető ésa sereghajtó párbaja folyik, bárannyiban mégiscsak volt különb-ség, hogy a listavezető jobban kitudta használni adódó helyzeteit.Madar–FK Activ Komárom 6:2(2:1), g.: ifj. Varga P. és Gáspár 2-2, Rontó, ifj. Varga R. – Csonka 2.

A bajnokság állása

1. Aranyos 15 9 4 2 39:24 31

2. Šrobárová 15 9 2 4 34:19 29

3. Keszegfalva 14 8 5 1 26:15 29

4. Bátorkeszi 15 9 1 5 28:18 28

5. Perbete 15 8 3 4 45:26 27

6. Lakszakállas 15 8 2 5 35:41 26

7. Madar 15 7 3 5 32:27 24

8. Gúta B 15 6 5 4 44:19 23

9. Újgyalla 15 7 2 6 33:16 23

10. Búcs 15 7 2 6 39:37 23

11. Izsa 15 5 4 6 26:26 19

12. FK Actív 15 5 3 7 28:36 18

13. Nemesócsa 15 3 4 8 23:42 13

14. Ógyalla B 14 2 3 9 20:35 9

15. Pat 15 2 3 10 18:43 9

16. Vágfüzes 15 1 0 14 12:58 3

(–bj)

Nem dőlt el, ki telel az élen délenKomáromi területi labdarúgó-bajnokság

A felsorakozott a dunaszerdahelyi exligás csapat a nagytapolcsányiak elleni mérkőzésre Fogas Ferenc felvétele

Page 45: 2011-46 Csallóköz

452011. november 15. |46. szám Sport

Búcsúi gólfesztivál LégenA tabella élmezőnyében csallóköziek alkotta kvartett tanyázik

Nyugat-szlovákiai V. labdarúgó-liga, déli csoport, 15. forduló. A légiek szombaton délutántaroltak, s az idényzáró utánlazítottak a búcsúi mulatságon.

A győztesek mezében Peter Šne-goň triplázott. Annak ellenére, hogya listavezető nagymagyariak sza-badnapot tartottak, megőrizték veze-tő pozíciójukat. A trónkövetelő csal-lóközkürtiek ugyanis egygólos vere-séget szenvedtek a mocsonokiakotthonában. Vendégként három góltlőttek, pontokat zsákmányoltak a di-óspatonyiak és a vásárútiak. A csal-lóköziek fölényének jegyében zajlotta pontvadászat első felvonása, ugyan-is az első négy helyen a Dunaszer-dahelyi járás csapatai osztoztak. A dolog egyetlen szépséghibája,

hogy a mezőny végén a nyeretlenekecs-apácaszakállasiak poroszkál-nak.

Eredmények: Lég–Ekecs-Apáca-szakállas 7:0 (3:0), g.: Tóth (7., 82.),Šnegoň (16., 32., 72.), Andrássy(52.), Lengyel (80.); Vágkirályfa–Jó-ka 4:1 (2:0), g.: Ivan (16., 29.), Gu-bov (66.), Hadža (84.), ill. Baros(60.); Mocsonok–Csallóközkürt 2:1(2:0), g.: Fraňo (23.), Obložinský(39., 11-esből), ill. Bognár P. (59., 11-esből); Vágfarkasd–Dióspatony2:3 (1:3), g.: Gardian (31., 11-esből),Sillik (65.), ill. Halák (11.), Puha(33.), Zsigrai (36.); Šintava–Pered 2:1(1:0), g.: Barantal (15.), Földesi(55.), ill. Raček (58.); Nádszeg–Be-ladice 3:1 (1:0), g.: Ivicze (43., 11-es-ből, 86.), Andódi (64.), ill. Babocký(69.); Vinohrady nad Váhom–Vás-

árút 0:3 (0:0), g.: Tomasovics (55.,64.), Bombicz T. (86.). Szabadnapos:FK Nagymagyar.

Őszi végeredmény

1. Nagymagyar 14 11 1 2 35:9 34

2. Lég 14 11 0 3 35:13 33

3. Cs.kürt 14 10 1 3 31:12 31

4. Dióspatony 14 9 1 4 40:20 28

5. Mocsonok 14 8 2 4 28:12 26

6. Vásárút 14 8 2 4 26:21 26

7. Vágkirályfa 14 8 1 5 35:19 25

8. Pered 14 7 1 6 30:19 22

9. Nádszeg 14 6 2 6 28:24 20

10. Jóka 14 5 2 7 23:33 17

11. Beladice 14 5 0 9 21:34 15

12. Šintava 14 4 1 9 13:40 13

13. Vinohrady 14 2 2 10 11:39 8

14. Vágfarkasd 14 1 3 10 14:37 6

15. Ekecs 14 0 1 13 7:45 1

Összeállította: (ái)

Nyugat-szlovákiai V. labdarúgóli-ga, keleti csoport, 15. forduló.A csúcstalálkozón a zselíziek kétszeris vesztésre álltak, de nagy elszántsá-guknak köszönhetően egyenlítettek,s a hajrában padlóra küldték ellenfel-üket. Sikerükkel az első helyről vár-ják a tavaszi folytatást.

Nagy csatában diadalmaskodtakaz újonc szentpéteriek, akik szinténa végjátékban csikarták ki győztestalálatukat. Félárbócon az egykorszebb napokat megélt ógyallaiakzászlaja, a tavasszal még IV. ligássörgyáriak újabb vereségük után im-már egy emelettel lejjebb sereghaj-tóként telelnek. Egyébként a tabel-la végén a Komáromi járást képvi-selő trió botladozik.

Eredmények: Hetény–Tlmače 3:1(2:1), g.: Lucza (40.), Pásztor (45.,11-esből), Zsikai (52.), ill. Vanya(5.); Kozárovce–Ógyalla 1:0 (1:0), g.: L. Švolík (74., 11-esből); Bá-nov– Marcelháza 2:0 (2:0), g.: Vala-chovič (29.), Zajíček (38.); Zsitva-besenyő–Ímely 4:1 (0:0), g.: Farkas(60.), Varga Tamás (74., 76.), VargaZoltán (84.), ill. Kender (88.); Kom-jatice–Cseke 0:0; Zselíz–Naszvad3:2 (1:2), g.: Czíria (29.), Tóth K.(56.), Rotík Sz. (89.), ill. Molnár At-tila (19.), Polgár (37.); Hontfüzes-gyarmat–Garamkálna 0:1 (0:0), g.:Budovec (68.); Szentpéter– Tardos-kedd 3:2 (0:2), g.: Lakatos Gyula(54., 89.), Haris (74., 11-esből), ill.Kačerjak (13.), Csabai (19.)

Őszi végeredmény

1. Zselíz 15 10 1 4 30:20 31

2. Zsitvabesenyő 15 9 1 5 34:21 28

3. H.füzesgyarmat 15 8 4 3 22:11 28

4. Naszvad 15 8 2 5 34:20 26

5. Ímely 15 8 2 5 45:34 26

6. Cseke 15 7 4 4 24:21 25

7. Garamkálna 15 7 3 5 19:17 24

8. Komjatice 15 7 2 6 21:23 23

9. Marcelháza 15 6 3 6 33:22 21

10. Tardoskedd 15 6 2 7 24:23 20

11. Kozárovce 15 5 3 7 18:30 18

12. Bánov 15 5 2 8 20:26 17

13. Tlmače 15 5 2 8 20:27 17

14. Hetény 15 4 1 10 27:41 13

15. Szentpéter 15 4 1 10 21:38 13

16. Ógyalla 15 3 3 9 16:34 12

Összeállította: (gh)

Félárbócon a sörgyáriak zászlajaKétszer is vesztésre álltak, de fordítottak és az élen telelnek a zselíziek

Lengyel lőtte a hazaiak hatodik gólját. Lég–Ekecs-Apácaszakállas 7:0Ján Čikovský felvételei

A légi Süke Attila hálója érintetlen ma-radt az ekecsiek elleni mérkőzésen

Női fociI. liga: Lady Team–Vágsellye 0:6(0:3), gsz.: Kolenová 3, Šaraboková2, Korytárová. Érsekújvár–Topoľ-čany 3:1. Trenčianske Teplice–Hu-menné 2:0. Dúbravka–Slovan Brati -slava 0:7. Pakostov–Žilina 0:3.

Őszi végeredmény

1. Slovan 10 9 1 0 30:2 28

2. Vágsellye 10 8 1 1 31:10 25

3. Žilina 10 6 2 2 25:7 20

4. Érsekújvár 10 6 1 3 16:15 19

5. Tr. Teplice 10 5 2 3 21:14 17

6. Lady Team 10 4 1 5 13:16 13

7. Humenné 10 3 1 6 12:16 10

8. Topoľčany 10 2 0 8 12:29 6

9. Dúbravka 10 1 2 7 12:28 5

10. Pakostov 10 0 1 9 6:41 1

II. liga: Čaka–Deáki 1:4 (1:3), a ven-dégek gólszerzői: Szabó 2, Šemrin-cová 2. Vereknye–Selce 0:5. KarlovaVes–Bánovce nad Bebravou 1:3.Beluša–Orlové 1:0. Láb–Myjava 0:3.Lady Team B–Dénesd 2:2. A nagy-szombatiak szabadnaposok voltak.

(l-s)

Serdülők focijaDunaszerdahelyi területi bajnok-ság, idősebb serdülők. Eredmé-nyek: Alistál–Illésháza 1:1 (0:1),gsz.: Domonkos – Danis. Nagyma-gyar–Egyházkarcsa 3:0 (2:0), gsz.:Horony, Balogh, Gúgh. Nagy-abony–Kisudvarnok 3:1 (1:0), gsz.:Domonkos, Érsek, Szolgay – Antal.Balony–Baka 2:1 (1:1), gsz.: Ku-lacs, Halász – Brogyányi. Csenke–Vásárút 1:1 (0:1), gsz.: Bögi – Šes-ták. Lég–Hodos 0:6 (0:3), gsz.: Hor-váth 3, Sipos 2, Botló. Ekecs-Apáca-szakállas–Nyárasd 2:2 (1:1), gsz.: Si-mon, Szomolai – Kálmán, Váradi.Nyékvárkony–Bős 0:4 (0:1), gsz.:Derzsi 2, Vida, Bertalan.

Őszi végeredmény

1. Balony 15 12 2 1 56:18 38

2. FK Nagymagyar 15 9 3 3 41:12 30

3. Alistál 15 8 4 3 52:28 28

4. Bős 15 9 1 5 44:27 28

5. Ekecs 15 8 4 3 44:30 28

6. Nyárasd 15 8 3 4 56:28 27

7. Nagyabony 15 8 3 4 42:32 27

8. Kisudvarnok 15 7 5 3 33:18 26

9. Egyházkarcsa 15 6 5 4 52:28 23

10. Baka 15 6 2 7 50:25 20

11. Nyékvárkony 15 5 2 8 25:43 17

12. Vásárút 15 4 4 7 20:35 16

13. Csenke 15 3 4 8 28:56 13

14. Hodos 15 2 2 11 19:70 8

15. Illésháza 15 2 1 12 24:67 7

16. Lég 15 0 1 14 14:83 1

(lel)

Page 46: 2011-46 Csallóköz

CsallóközCsallóköz46 Sport

Szarka Ákos elintézte a gömörieketAz egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszottak a szenciek

II. liga, 17. forduló: ŠK SFM Se-nec–MŠK Rimavská Sobota 2:0(0:0). Gólszerzők: 48. Szarka, 59.Bedecs (11 m). Sárga lap: 37. Hrom-kovič, 79. Turčák – 8. Leško, 70. Pi-sarík. Játékvezetők: Prešinský –Slyško, Hancko. Nézők száma: 682.

A Jánoš-legénység az első játékrész-ben öt tiszta helyzetet dolgozott ki, deegyet sem tudott kihasználni. A gól-gyártást Szarka Ákos kezdte meg a 48.percben, majd tizenegy perccel ké-sőbb a gömöriek őt buktatták a tizen-hatoson belül, a büntetőt Bedecs ér-tékesítette. A szenciek összeállítása:Matlák – Hromkovič, Trajcsik, Polgár,Hlavatovič – Turčák (90. Habai), Be-

decs, Železník (80. Chromý), Tomá-šek – Mikulič (87. Karč), Szarka. Edző: Anton Jánoš.

További eredmények: FK BodvaMoldava nad Bodvou–TJ SpartakMyjava 1:0 (1:0), gsz.: 28. Kosík (ön-gól). MFK Dolný Kubín–MFK Ru-žomberok B 1:0 (0:0), gsz.: 84. Uj-čík. FK LAFC Lučenec–FO ŽP ŠportPodbrezová 1:2 (1:0), gsz.: 42. Beňo– 53. Nosko, 66. Tubonemi. MFKTatran Liptovský Mikuláš–MFK Dub-nica 1:0 (1:0), gsz.: 34. Šlosár (no-vember 9-én játszották). MFK Zemp-lín Michalovce–FC Petržalka 1898 1:0(0:0), gsz.: 84. Švec (öngól, novem-ber 8-án játszották).

November 20-án, vasárnap délelőtt10.30 órakor a ligetfalui gárda vendé-geként Főréven lépnek pályára aszenciek. Összeállította: (l-s)

A bajnokság állása1. Myjava 17 12 3 2 28:5 39

2. Podbrezová 17 9 5 3 24:11 32

3. D. Kubín 17 9 3 5 23:16 30

4. Michalovce 17 9 3 5 25:21 30

5. Szenc 17 5 7 5 18:17 22

6. Szepsi 17 4 9 4 13:19 21

7. Dubnica 17 4 8 5 13:12 20

8. Petržalka 17 4 5 8 14:22 17

9. Rimaszombat 17 4 5 8 16:26 17

10. Ružomberok B 17 4 4 9 17:22 16

11. Losonc 17 4 4 9 16:25 16

12. L. Mikuláš 17 4 4 9 14:25 16

Nyugat-szlovákiai IV. liga, délkele-ti csoport, 15. forduló: Diószegen is-meretlen tolvajok mobiltelefonokat éspénztárcákat loptak el a vágaiak öl-tözőjéből. A negyediek telelnek azélen, egy ponttal előzik meg legna-gyobb riválisukat, az ekelieket. Érté-kes győzelmet arattak Gútán a nagy-megyeriek, óriási meglepetésre azudvardiak a dobogós helyezett nagy-surányiak otthonában. Az őszi gól-király az illésházai Őszi lett 12 talá-lattal.

Eredmények: Diószeg–Vága 3:0(2:0), gsz.: 14. Karol, 37. Dudáš, 52.

Šimek. ČFK Nitra–Illésháza 1:0 (0:0),gsz.: 73. Borčin. ViOn B/Volkovce–Felsőkirályi 7:0 (3:0), gsz.: 26. és 61.Ondrejka, 36. és 48. (11 m) Pintér,44. Farkas, 65. Zemanovič, 73. Cho-vanec. Nyékvárkony–Párkány 1:0(1:0), gsz.: 27. Méhes T. Gúta–Nagy-megyer 0:2 (0:1), gsz.: 41. Bajnok,90. Csápai. Negyed–Ipolyság 1:0(1:0), gsz.: 37. Bombicz. Ekel–Újlót3:2 (2:1), gsz.: 2. és 57. Bogyai, 35.Gőgh – 43. és 86. Suchánek. Nagy-surány–Udvard 1:2 (0:0), gsz.: 73.Tvrdoň – 60. Konc, 76. Dobrý.

Összeállította: (lel)

Őszi végeredmény

1. Negyed 15 10 2 3 30:17 32

2. Ekel 15 10 1 4 36:17 31

3. Nagysurány 15 8 3 4 33:16 27

4. Nagymegyer 15 8 2 5 25:15 26

5. Nyékvárkony 15 8 1 5 26:17 25

6. ViOn B 15 7 2 6 33:26 23

7. Udvard 15 7 2 6 24:30 23

8. Diószeg 15 6 4 5 31:25 22

9. Gúta 15 6 4 5 18:18 22

10. ČFK Nitra 15 7 1 7 18:25 22

11. Illésháza 15 6 3 6 28:21 21

12. Vága 15 6 2 7 31:39 20

13. Párkány 15 6 1 8 24:29 19

14. Újlót 15 4 2 9 23:39 14

15. Ipolyság 15 4 0 11 20:39 12

16. Felsőkirályi 15 1 2 12 14:41 5

LABDARÚGÁS – Nyugat-szlová-kiai régióbajnokság, 15. forduló.

Az elmúlt pénteken győzött a DAC-fakó, mely a galántaiak komáromikudarcát követően helyet cserélt amátyusföldiekkel. A 80. percben atótmegyeriek kapusa kivédte Med-gyes tizenegyesét.

Remekül hajráztak a bősiek, akika KFC elleni sikerük után vendég-látóként gyűjtöttek be újabb hárompontot, s az 5. helyen telelnek.Gólképtelenek voltak a nyárasdiak,rutinos futballistájuk, Peciar bün-tetőt hibázott. Vendégként nemtermett babér a mezőny lévai újon-cának, mely leszorult a dobogóról.

Eredmények: KFC Komárom–Ga-lánta 2:0 (2:0), g.: Antunovič (16.),Mészáros (41.); Bánovce nad Bebra-vou–Léva 1:0 (1:0), g.: Malina (33.);DAC B–Palárikovo 2:1 (1:1), g.: Med-gyes (29.), Piros (82.), ill. Mach(3.); Piešťany–Jaslovské Bohunice4:0 (1:0), g.: Koprda (42., 11-esből,88.), Sailer (63., 11-esből), Šimo(88.); Považská Bystrica–Domaniža7:0 (6:0), g.: Mir. Oršula (9., 19.),Ondrička (29., (42.), Hrenák (23.),Pauer (17.), R. Škrobák (85.); NováVes nad Váhom–Šúrovce 1:1 (1:1), g.:Balocký (18., 11-esből), ill. Hrebík(8.); Nyárasd–Nagyölved 0:0; Skali-ca–Bős 0:1 (0:1), g.: Csicsay (23.)

Összeállította: (ágh)

Őszi végeredmény1. Pov. Bystrica 15 10 4 1 40:11 34

2. Piešťany 15 10 2 3 29:7 32

3. Komárom 15 8 4 3 22:11 28

4. Léva 15 8 3 4 22:13 27

5. Bős 15 8 2 5 14:17 26

6. Šúrovce 15 6 4 5 22:13 22

7. Skalica 15 7 0 8 24:19 21

8. Nagyölved 15 5 6 4 15:12 21

9. Domaniža 15 5 4 6 24:33 19

10. Palárikovo 15 5 3 7 18:28 18

11. Nyárasd 15 4 5 6 19:25 17

12. N. Ves 15 4 5 6 13:20 17

13. J. Bohunice 15 4 3 8 16:27 15

14. Bánovce 15 3 4 8 10:25 13

15. DAC B 15 3 3 9 15:26 12

16. Galánta 15 2 4 9 12:28 10

Az őszi gólkirály ŐsziDiószegen tolvajok jártak a vágaiak öltözőjében

Remekül hajráztak a bősiekGyőzött, s helyet cserélt a galántaiakkal a DAC-fakó

KézilabdaNŐK

WHIL, 9. forduló: HK SlovanDuslo Šaľa–DHC Slavia Praha29:25 (12:10). Legeredménye-sebb gólszerzők: Veselková 11/2,Vidiečanová 6 – Romanczinová ésJačková 5-5, Raková 4. DHK ZoraOlomouc–Iuventa Michalovce37:29 (20:11). DHK BaníkMost–Handball Club Zlín 27:32(14:16). TJ Házená JindřichovHradec–ŠKP Piccard Senec 25:26(13:12). Legeredményesebb gól-szerzők: Krupicová 10/7, Bubení-ková 5 – D. Kodajová 13/1, Štetá-ková 5.

I. liga: Banská Bystrica–Csalló-közaranyos 35:28. Senica–Naszvad34:28. Michalovce jun.–Modra32:17. Bytča–Bernolákova Košice36:24. Sorrend: 1. Bytča 13, 6. Naszvad 9, 7. Csallóközaranyos7, 11. Topoľčany 0.

I. ifjúsági liga: A dunaszerdahe-lyi SK Talent csapata szabadnaposvolt.

Nyugat-szlovákiai kerületi baj-nokság. Eredmények – Idősebbserdülők: SK Talent Dunaszerda-hely–Hlohovec 33:17. Legered-ményesebb hazai gólszerzők:Penzinger 17, Szabó 6. Fiatalabbserdülők: SK Talent Dunaszerda-hely A–Hlohovec 37:5. A hazaiakgólszerzői: Tamási 9, Hervay 8, Zi-rig 6, Manczal 6, Csiba 4, Bruncz-vik 2, Mészáros 2. SK Talent Du-naszerdahely B–Hlohovec 22:5.A csallóköziek gólszerzői: Do-monkos 2, Pongrácz 5, Vida 3,Nagy 4, Mészáros 2, Egri 3, Reszu-tyík 3.

FÉRFIAKI. liga: Levoča–DAC 39:19 (22:9).

DAC: Juhos, Kartusoff – Fekete(8), Komáromi, Koczó, Galántai,Gavlíder (2-2), Balogh, Kálmán,Fodor (1-1), Mészáros, Fedeles,Mašek, Lanstyák. Edző: KálmánMiklós. A durván védekező hazai-ak ellen nem sok esélye maradt a Já-vorka nélkül felálló csallóközieknek.Fekete Bálint kiváló rugaszkodásá-nak köszönhetően sokszor állvahagyta védőit, szebbnél szebb egyé-ni villanásokból lőtte szinte az ösz-szes gólját.

A hétvége hazai mérkőzései – no-vember 19., szombat, 14.00: DACA–Martin ifjúságiak, II. liga, 16.00:DAC–Martin férfiak, I. liga, 17.30:DAC B–Martin ifik, II. liga; novem-ber 20., vasárnap, 12.45: DAC–Trna-va serdülők, 14.15: DAC A–Trnavaifik, 16.00: DAC B–Trnava ifik.

(lel, bt, km)

Page 47: 2011-46 Csallóköz

472011. november 15. |46. szám Sport

Az én búcsúm a Császártól(Albert Flórián 1941–2011)

„Amíg élet lesz a Földön, addig fut-ball is lesz. Pelével értek egyet, akiúgy nyilatkozott, hogy már száz évvan a futballsport mögött, miért nenőne ez akár kétszázra, vagy mégtöbbre is. S hogy mi kell ehhez? Min-denképpen látványos, szórakoztatójáték, tele ragyogó kombinációkkal,sziporkázó ötletekkel, gólokkal. Merta nézők azért járnak ki a mérkőzé-sekre elsősorban, hogy gólokat lás-sanak, mégpedig minél szebbeket.”(Albert Flórián)

Ezzel a magától a Császártól szár-mazó gondolatsorral nem a 75-szö-rös válogatottra, nem a VVK (Vásár-városok Kupája) nyertes csapat tag-jára, nem az 1967-es Aranylabda-tu-lajdonosra és nem mint Pelé barátjá-ra emlékezek elsősorban. Abban aszerencsében volt ugyanis részem,hogy személyesen is találkozhat-tam vele – néhány esztendővel ez-előtt az Albert Focisuliban. A búcsú-beszédeket hallgatva az jutott azeszembe, hogy bár minden fontostény elhangzott az ő sportolói nagy-ságáról, az ő Fradi-szívéről, egyet ki-véve. A gyászszónokok arról nemszóltak, ahogyan Albert Flórián agyerekekkel foglalkozott az edzőtá-borban. Arról, ahogyan ő maga pró-bált – tudásával, tapasztalataival, a fo-ci iránt érzett szeretetével és aláza-tával – hozzájárulni ahhoz, hogy afutball a következő száz évben is a

legnagyobb tömegeket vonzó játékmaradjon a világon.

Nyaranta Gödön, a Fradi edzőköz-pontjában valósultak meg az AlbertFocisuli turnusai. Egyhetes blokkok-ban, napi három edzéssel csiszolta a

Császár a keze alá került gyerekek tu-dását, akik korosztályok szerint vol-tak csoportokra osztva. A táborban,annak idején a fiamat kísértem el oda,jómagam is tapasztalhattam, hogyankezelte a gyerekeket. A megérkezést

és az elszállásolást követően mindenrésztvevő kapott egy eredeti Fradi-mezt és egy márkás labdát. Ezután el-kezdődtek a foglalkozások. Megjelenta Császár. Azonnal mélységes csendlett. Az egész tábor ideje alatt URAIM-NAK szólította a srácokat, és egyetlen -egyszer sem emelte meg a hangját.Türelmesen – mindenkinek külön-külön – elmondta a meglátásait, taná -csait és másnap már minden kis focis-tának ismerte a keresztnevét. A sze-mélyisége olyan erősen hatott a részt-vevőkre, hogy sem az ebédlőben,sem pedig a pályán nem kellett a gye-rekeket fegyelmezni. A tábor végez-tével pedig mindenkiről – egyenként– mondta el a véleményét. Igaz, sen-kit sem tanácsolt el a focitól, de azt isnyíltan megmondta a szülőknek, hanem látott esélyt komolyabb ered-mény eléréséhez a gyerkőcnél. A tehet-ségeseknek meg azt hangsúlyozta,hogy szorgalom és kitartás nélkülnincs eredmény...

Fájó szívvel követtem a Császár te-metéséről szóló tv-közvetítést. Meg-hatottak Csányi Sándor és KubatovGábor szavai. Bár a gödi táborozásokhangulata már csak az emlékeimbenél, de felnőtt focista fiammal együttAlbert Flóriánra, a Császárra, min-dig nagy-nagy szeretettel és tisztelet-tel fogunk gondolni itt Dunaszerda-helyen. Nyugodjon békében.

Habán Ottó

Nagymegyer – Mint ahogy már ar-ról röviden tudósítottunk, október14-én, pénteken a városi sportcsar-nokban rendezték meg a mozgás- ésegészségkárosultak nemzetközisportjátékait. Az eseményt az egész-ségkárosultak országos szövetsé-gének nagymegyeri szervezete és atesti fogyatékosok országos szövet-ségének somorjai szervezete rendez-ték. Az ünnepélyes megnyitón résztvett Néveri Sándor, Nagymegyerpolgármestere, aki az asztalitenisze-zőkkel játszott is egyet. A nagyme-gyeri szervezet elnöke, Vozárik Jú-lia lapunknak elmondta, hogy 72résztvevő jött el, a hazaiakon kívülGyőrből, Somorjáról, Galántáról,Dunaszerdahelyről és Bősről is ér-keztek érdeklődők. Asztalitenisz-ben kerekesszékesek, járó férfiak ésnők kategóriákban versenyeztek,további sportág volt a sakk és a

darts. Az elnöknő elmondta még,hogy szervezetük 147 tagot számlálés gazdag tevékenységet folytat. Sa-ját klubjukban találkoznak hetente.Az egészségügyi előadások, közös-ségi összejövetelek mellett szíve-sen kirándulnak, kiállításokat láto-gatnak, mint például az olomouci,vagy a nyitrai virágkiállítás. Jelenlega klubhelyiség bővítésén szorgos-kodnak, de pénzhiány miatt lassanhalad a munka. – Örömmel ven-nénk, ha szponzorok, segítőkészemberek támogatnának bennün-ket. Főleg a helyiség kifestésénél ésa padló felújításánál – tette hozzá Vo-zárik Júlia.

Eredmények

Asztalitenisz, nők: 1. Irena Petro-vičová (Somorja) 2. Lakatos Teréz(Ekecs), 3. Farkas Judit (Győr); ke-rekesszékes férfiak: 1. Benei Lász-

ló, 2. Szabó János, 3. Pintér Ferenc(mind Győr); álló férfiak: 1. Hor-váth Zsolt (Győr), 2. Sárközi Tibor,3. Farkas Gábor (mindkettő Somor-ja).

Sakk: 1. Soóky László, 2. Both Bé-la, 3. Šnirc Viliam (mind Nagyme-gyer).

Darts, nők: 1. Lakatos Terézke(Ekecs), 2. Konyhai Mária (Győr),3. Sárközi Irén (Somorja); férfiak:1. Petrovič Marian (Somorja), 2. Nagy Lajos, 3. Fekete Jenő (mind-kettő Győr).

Vladislav Kmeť

Mozgás- és egészségkárosultak sportnapja

A Császár és néhány tanítványa. Balról az első a dunaszerdahelyi Habán TamásFelvétel a család albumából

A sakkverseny a megyeriek diadalát hozta A szerző felvétele

Page 48: 2011-46 Csallóköz

CsallóközCsallóköz48 Sport

Sorozatban ötödször vesztettek a sárga-kékekA Szlovák Futballszövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított a DAC ellen

Corgoň Liga, 16. forduló. Kétválságban lévő, az utóbbihetekben negatív szériátprodukáló csapat mérte össze a tudását a hétközidunaszerdahelyi bajnokimérkőzésen.

Delarge nélkül

A meccs végén kiderült, a nyitraiaksorozata ért véget, Cyril Stachura ve-zetőedző védencei kilenc nyeretlenmérkőzés után begyűjtötték a hárompontot. A sereghajtó DAC pedig so-rozatban ötödik meccsét bukta el, rá-adásul játékosai ismét gólképtelen-nek bizonyultak. Németh Krisztián,a sárga-kékek vezetőedzője kényte-len volt nélkülözni a fegyelmi bün-tetéssel sújtott Delarge-ot. A négygó-los kongói támadót Harsányi he-lyettesítette, igyekezete ellenére nemsok sikerrel. Fordulás után már Ma-tůš és Tomčák is szóhoz jutott, de anyitraiak hálója érintetlen maradt.

Büntető a DAC ellen

A párharc első húsz perce a vendég-látók mezőnyfölényének jegyébenzajlott, de a játékosok a ziccerignem jutottak el. A 20. percben Kol-mokov utolsó emberként leterítettea kapura törő Kabelét, a játékvezetőazonban nem büntette piros lappala vétkest. Két perccel később Šimo-nek bombája a kapufán csattant. Rö-viddel az első félidő befejezése előtta játékvezető előbb továbbot intett,előnyszabályt alkalmazott egy nyit-

rai akciónál, majd amikor Kolár lö-vését Kováč hárította, azaz a feltéte-lezett előny még sem valósult meg,Ježík játékvezető büntetőt ítélt aDAC ellen. A tizenegyest Peter Hodúrhiggadtan értékesítette.

Füttykoncert

A félidei pihenőt követően ismét avendéglátók percei következtek, de azoboraljai gárda egy jobboldali szög-let után növelte előnyét. A rövid sa-roknál két nyitrai is őrző nélkülmaradt, Šimonek fejese pedig a há-lóban landolt. A DAC játékosai fogcsi-korgatva küzdöttek, de erejükbőlmég a becsületgólra sem futotta. A találkozó végén nagy füttykoncert

közepette vonultak az öltözőbe a csa-patok és a játékvezetői hármas. Azemóciókkal telített befejezésnek utó-zöngéi is lesznek. A Szlovák Futball-szövetség fegyelmi bizottsága ugyan-is a közönség és dunaszerdahelyiklub alelnöke, Antal Barnabás visel-kedése miatt, valamint rendezői hi-ányosságokra hivatkozva eljárástindított a DAC ellen.

Értékelések

„Ma onnét kaptunk pofont, ahonnétazt nem vártuk. Pontatlanok, idege-sek voltunk. Az emóciók hatásaalatt a perdöntő mozzanatokat nemkívánom kommentálni. Először megkell néznem a videofelvételt. Nem ki-zárt, hogy nekünk is járt volna bün-tető, s az egyik nyitrai futballista pe-dig piros lapot érdemelt volna” – nyi-latkozta mértéktartóan a meccset kö-vető sajtótájékoztatón Németh Krisz-tián, a vesztesek trénere. A hazaiakcsapatkapitánya, Hílek ennél jóvalszókimondóbb volt. „Nem tisztem ajátékvezető ténykedését értékelni.Ennek ellenére kimondom: a mérkő-zést ítéleteivel a bíró befolyásolta.”

Évfordulók

Érdekesnek találtuk, hogy a 23-asjegyében két évforduló esett a mér-kőzés napjára. Josip Coric a 23.

születésnapját ünnepelte, s ugyan-csak huszonhárom évvel ezelőtt azUEFA-kupában mérte össze tudásáta DAC és a müncheni Bayern csapa-ta (0:2). Míg a bajorok elleni párhar-con telt ház volt a DAC-stadionban,a nyitraiak elleni bajnokira csupán1044 néző váltott jegyet...

DAC–FC Nitra 0:2 (0:1). Góllövők:Hodúr (42., 11-esből), Šimonek (61.).Sárga lap: Hílek, Obert, ill. Sloboda,Harbuľák, Gajdoš. Játékvezető: Je-žík, 1044 néző. DAC: Kováč – Helí-sek, Struhár, Konečný, Németh Zs.– Obert, Boya (66. Tomčák), Hílek,Coric – Kabele, Harsányi (66. Matůš).

További eredmények: Slovan Brati -slava–Dukla Banská Bystrica 3:2(0:1), g.: Halenár (65., 11-esből,90.), Guedé (67.), ill. Jakubko (38.,58.); MFK Košice–MFK Ružomberok1:1 (1:0), g.: Šinglár (3.), ill. Masaryk(52.); Tatran Prešov–ViOn Zlaté Mo-ravce 0:1 (0:0), g.: Pavol Majerník(76.).

Az AS Trenčín–MŠK Žilina és a FKSenica–Spartak Trnava mérkőzéstnovember 23-án játszák.

A bajnokság állása

1. Sp. Trnava 15 9 3 3 18:11 30

2. Zl. Moravce 16 8 5 3 19:14 29

3. Žilina 15 8 4 3 22:14 28

4. Slovan 16 8 4 4 23:19 28

5. Ružomberok 16 7 6 3 24:13 27

6. Senica 15 7 5 3 22:12 26

7. Nitra 16 4 8 4 16:15 20

8. B. Bystrica 16 6 2 8 22:22 20

9. Trenčín 15 3 6 6 14:19 15

10. Košice 16 3 5 8 15:25 14

11. Prešov 16 2 4 10 7:21 10

12. DAC 16 3 0 13 9:26 9

A 17. forduló műsora – november 19.(szombat), 14.30: FC Nitra–MFKKošice, MFK Ružomberok–TatranPrešov, Dukla Banská Bystrica–FKSenica, Spartak Trnava–MŠK Žilina;17.30: DAC–AS Trenčín (játékvezető:Matúš). November 20. (vasárnap),14.30: ViOn Zlaté Moravce–SlovanBratislava.

Ágh István

A 20. percben Kolmokov utolsó emberként leterítette a kapura törő KabelétFogas Ferenc felvétele

Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA.Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóripor-ter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű re-gionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út

397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SREV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantskácesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail:[email protected]; [email protected]. Lapunkat a szlovák kormány emberjogi és kisebbségügyi hivatala támogatja. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR pre ľudské práva a ná-rodnostné menšiny. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz

POZSONYEPERJES – Az Aranycsa-pat 86 éves jobbhátvédje november6-án, vasárnap a helyi futballpályánelvégezte a kezdőrúgást a bajnokimérkőzésen. Utána teadélutánonvett részt, ahol az érdeklődők kér-déseire válaszolt. A találkozón egy,az Aranycsapatról szóló grafikaikiállítás nyílt Szeifried Zoltán kép-zőművész alkotásaiból.

Nagy Hegedűs Gabriella

Buzánszky Jenő kezdőrúgása

Net-felvétel