48
A nemzet A kokárdát nézem. Feldíszített te- rem, magyar színek. Egyetlen nap, amikor a piros, fehér, zöld színt még a bírálók is megbocsájt- ják. Csupán szimbólum. Erős és szabad. Természetesen az évtize- dek alatt jelentései újraértelmezést nyertek, de mégis. A nemzetünk nyelvén írva védenem kell a kul- túrát, melynek természetesen számtalan elemével nem értek egyet. Ezzel nincs is gond, hiszen minden ember más, miközben az izmusok világának kiüresedettsé- gében csak a művek feldolgozása a divatos. Hiszek a klasszikus értékek- ben, de mégis nyitott vagyok a modern kor termékeire. Ennek el- lenére elfogadom, hogy ma már a nemzeti érzés teljesen más értel- met nyert, mint a szabadságharc hőseinek vagy akár a rendszervál- tozás napjaiban. A demokrácia korában a szabadság eszméje ta- lán teljesen mindennapi, miköz- ben észre sem vesszük, a szó je- lentése egy hivatali tologatásra épülő társadalomban üres. Akár egy pohár, amely túlcsordul, ki- ittuk a tartalmát, mert többre már nem tellett. Mi lesz a jövő? Sejteni véljük, kis lépésekkel ha- ladunk felé, majd visszafelé. Em- berek vagyunk, egymást megér- tőek, mégis sok a hangos szó. Harcolunk a kis közegünkben és legtöbbször a küzdelem csupán olyan, mely nélkül a holnap fé- nyesebb lehetne. Ennek ellenére itt vagyunk, együtt és sokszor észre sem vessszük mindez mek- kora fegyvertény, hiszen a körül- mények ellenünk dolgoznak. Rajkovics Péter rovata Nézőpont Žitný ostrov Regionális hetilap | Regionálny týždenník 2015. március 17., 12. szám Ára: 0,70 ● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44; e-mail:[email protected]www.csallokoz.com Csallóköz SOMORJA > DUNASZERDAHELY > NAGYMEGYER > KOMÁROM ISSN 1336-3638 Nemzeti ünnep a szlovák fővárosban Több mint egy év után nyert idegenben a DAC A nemzet hőseire emlékeztek Az évek múltával is mond újat a szabadságharc 48. oldal 4–5. oldal NAGYMEGYER – Veszélyes fenyegetés vádja miatt került vizsgálati fogságba az 57 éves férfi, aki március 7-én a délelőtti órákban a városi rendőrség épületében több személyt is megöléssel riogatott. Kijelentette, 8–10 emberre elegendő lőszere van, melyek- kel megoldhatja a problémáit, és egy golyó még magá- nak is marad. A bejelentés alapján intézkedni kezdtek a rendőrök. Felszólításra a legálisan tartott fegyvereit – sörétes puskát, revolvert és pisztolyt – a férfi önként át- adta. A nyomozás során kiderült, hogy bizonyos szemé- lyekkel akadtak gondjai a gyanúsítottnak, akik állítólag zaklatták őt, és ez motiválta a meggondolatlan cseleke- det elkövetéséhez. Múlt csütörtökön a bíróság döntése alapján a férfit vizsgálati fogságba helyezték, 6 hónap- tól 3 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. (re) A rendőrségen fenyegetőzött Rendőrségi felvételek

Csallóköz - 2015/12.szám

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Csallóköz hetilap 12.száma a 2015-ös esztendőben

Citation preview

Page 1: Csallóköz - 2015/12.szám

A nemzetA kokárdát nézem. Feldíszített te-rem, magyar színek. Egyetlennap, amikor a piros, fehér, zöldszínt még a bírálók is megbocsájt-ják. Csupán szimbólum. Erős ésszabad. Természetesen az évtize-dek alatt jelentései újraértelmezéstnyertek, de mégis. A nemzetünknyelvén írva védenem kell a kul-túrát, melynek természetesenszámtalan elemével nem értekegyet. Ezzel nincs is gond, hiszenminden ember más, miközben azizmusok világának kiüresedettsé-gében csak a művek feldolgozásaa divatos.

Hiszek a klasszikus értékek-ben, de mégis nyitott vagyok amodern kor termékeire. Ennek el-lenére elfogadom, hogy ma már anemzeti érzés teljesen más értel-met nyert, mint a szabadságharchőseinek vagy akár a rendszervál-tozás napjaiban. A demokráciakorában a szabadság eszméje ta-lán teljesen mindennapi, miköz-ben észre sem vesszük, a szó je-lentése egy hivatali tologatásraépülő társadalomban üres. Akáregy pohár, amely túlcsordul, ki-ittuk a tartalmát, mert többremár nem tellett. Mi lesz a jövő?Sejteni véljük, kis lépésekkel ha-ladunk felé, majd visszafelé. Em-berek vagyunk, egymást megér-tőek, mégis sok a hangos szó.Harcolunk a kis közegünkbenés legtöbbször a küzdelem csupánolyan, mely nélkül a holnap fé-nyesebb lehetne. Ennek ellenéreitt vagyunk, együtt és sokszorészre sem vessszük mindez mek-kora fegyvertény, hiszen a körül-mények ellenünk dolgoznak.

Rajkovics Péter rovata

Nézőpont

Žitný ostrovRegionális hetilap | Regionálny týždenník

2015. március 17., 12. szám Ára: 0,70 €

● Előfizetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44;e-mail:[email protected]

w w w . c s a l lo k o z . c o mCsallóközS O M O R J A > D U N A S Z E R D A H E L Y > N A G Y M E G Y E R > K O M Á R O M

ISSN 1336-3638

Nemzeti ünnep a szlovák fővárosban

Több mint egy év utánnyert idegenben a DAC

A nemzet hőseireemlékeztekAz évek múltávalis mond újat aszabadságharc

48. oldal4–5. oldal

NAGYMEGYER – Veszélyes fenyegetés vádja miattkerült vizsgálati fogságba az 57 éves férfi, akimárcius 7-én a délelőtti órákban a városi rendőrségépületében több személyt is megöléssel riogatott.

Kijelentette, 8–10 emberre elegendő lőszere van, melyek-kel megoldhatja a problémáit, és egy golyó még magá-nak is marad. A bejelentés alapján intézkedni kezdteka rendőrök. Felszólításra a legálisan tartott fegyvereit –

sörétes puskát, revolvert és pisztolyt – a férfi önként át-adta. A nyomozás során kiderült, hogy bizonyos szemé-lyekkel akadtak gondjai a gyanúsítottnak, akik állítólagzaklatták őt, és ez motiválta a meggondolatlan cseleke-det elkövetéséhez. Múlt csütörtökön a bíróság döntésealapján a férfit vizsgálati fogságba helyezték, 6 hónap-tól 3 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

(re)

A rendőrségen fenyegetőzött

Rendőrségi felvételek

Page 2: Csallóköz - 2015/12.szám

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom, melynekugyancsak érzékeny veszteségeket okozott amásodik világégés, valamint a hontalanság, a de-portálások, a lakosságcsere időszaka, a negyve-nes-ötvenes évek fordulójától többször megpró-bált talpra állni, a sematizmus, hurráoptimizmuskorában is, majd különösen utána. Azaz a meny-nyiségi „termelés” mellett minőséget teremteni.A tápászkodást, a felemelkedést, a kiegyenesedéstrészben egyéni törekvések segítették, főkéntazonban egy-egy antológia köré szerveződő, azelőzőnél újabbat, korszerűbbet alkotni akarónemzedéki, illetve csoportos kirajzások. AmikorBereck József 1972-ben a Fekete szél című próza-antológia egyik legtehetségesebb szerzőjeként tűntfel, esztétikai szempontból már viszonylag tisz-ta, értékeket felmutató irodalmi terepre érkezett,ahol például két esztendővel korábban még nagycsaták dúltak az Egyszemű éjszaka költői által kép-viselt, tájainkon mindenképpen újnak, modern-nek számító, sokak szemében viszont érthetet-lennek, a valóságtól elrugaszkodottnak tetsző ver-sei körül. De maradjunk csak a prózánál, ponto-sabban, karakteres csallóközi képviselőjénél, Be-reck Józsefnél, aki március 9-én lett volna hetve-néves, ha nem szól közbe a halál, 2013. január 16-án hunyt el.

Bereck József egyszerre volt író, publicista, lap-szerkesztő, műfordító és művelője szülei kertjé-nek szülőfalujában, Albáron, mely lakhelyétől, Du-naszerdahelytől, jó futásnyira található. Szándé-kosan fogalmazok így, ugyanis örökösen ingázotta két település és a különböző szépírói, újságíróiműfajok, valamint – ki ne felejtsem – a redaktorimunka között, melyet l970-től e lapban, vagyis aCsallóköz szerkesztőségében csendes hűséggel,lelkiismeretesen és igényesen végzett különbözőposztokon, rovatokban, még a sportrovatban is,tulajdonképpen a haláláig. Valamennyi ráosztottés önként vállalt feladat teljesítését szolgálatnak

tekintette, az olvasó, a köz szolgálatának. Hiábafogadta kedvező visszhang már korábban többekközött az Irodalmi Szemlében megjelent prózaimunkáit, a Fekete szélbe beválogatott két elbeszé-

sét, majd mindjárt az első novelláskötetét, amelyVihar előtt címmel látott napvilágot 1974-ben, aszerény, halk szavú, de azért vitára is hajlamos,humor iránt fogékony Bereck József, jóllehet bi-zonyára örült az elismerő fogadtatásnak, ugyan-úgy ingázott tovább az említett műfajok és állo-mások között, melyhez később társult egyfajta

magaslesként lakótelepi lakásának balkonja mintszemlélődéseinek helyszíne, karcolatokba, jegy-zetekbe, tárcákba, kisesszékbe, cikkekbe öntöttélményeinek forráshelye. Eltekintve a válogatások-tól, például a 2010-ben megjelent utolsótól, a Pász-toróráktól, válogatott novelláinak szlovák nyelvűkiadásától (Chvíle lásky, Smena, l983, 223 old.),hét kötete látott napvilágot, köztük az Öregem, azutolsó című regény, továbbá publicisztikai és val-lomásos könyvek. Ugyan nem hiszem, hogy bár-mely írón, alkotón számon kérhetnénk a mennyi-séget, hogy miért aprózta fel magát, mindeneset-re sajnálhatjuk, hogy a Madách-díjas Bereck Jó-zsef szépírói erényei kevesebbszer villantak megszámunkra, mint amennyit tehetsége, képességeimindjárt az induláskor feltételeztek, s ebbenalighanem a fennebb említett okok is közrejátszot-tak. Igen, Szeberényi Zoltánt idézve, írónk „sajá-tos, egyik kortársához sem hasonlítható hangon,kiváló íráskészséggel, hangulat- és atmoszférate-remtő képességgel szólalt meg”, méghozzá szű-kebb pátriájából merítve, azt emelve irodalmirangra. A Vihar előtt „teljesen új színfoltot jelen-tett prózairodalmunkban, a csallóközi ember je-lenik meg írásaiban a maga hamisítatlan tárgyiés szellemi mivoltában, szokásvilágában. Meggyő-ző a táj és az ember szervességének érzékeltetésé-ben, a csallóközi ember mentalitásának, észjárá-sának bemutatásában”. Mert kisgyermekkorátólismerte a kétkezi embert, a paraszti munkát, a földszeretetét a vérében hordozta, nem tudott, nemis akart elszakadni tőlük. Más műfajú írásaiban,a Csallóközben indított mikrosorozataiban, „bal-konsztorijaiban” úgyszintén plasztikus ábrázoló-ja volt a belső – érzelmi-gondolati – tartományoktörténéseinek.

Végül álljanak itt Bereck József egyik első no-vellájának, a Türelemnek a zárósorai: „Apám szónélkül farigcsált egész este, és másnap kiderült,hogy mire kellett a fa. Az eke bal szarvából vala-mikor letörött a markolat, s apám éppen olyat fa-ragott ki, amilyen a régi volt. Meglepődtem, ami-kor két kis csavarral az eke szarvához erősítettea simára faragott markolatot, hiszen az ekétmár évek óta nem használtuk. Egy résen belestema fészerbe, láttam, hogy ujjait szelíden ráfonta azúj markolatra, egy pillanatra keményen összeha-rapta az ajkát, olyan mozdulatot tett, mintha rá-nehezedett volna az ekére, aztán kijött, és másnapmeghalt.” Ha keretet akarnék adni ennek az em-lékezésnek, a legszívesebben azt írnám, messzi-ről jutott eddig honi magyar irodalmunk.

Bodnár Gyula

Emlékezünk > Játék Csallóköz2

Lapigazgató – Riaditeľ: VARGA PÉTER. Igazgatói asszisztens – Asistentka riaditeľa: POPLUHÁR MELINDA. Irodavezető – Vedúca kancelárie: WIMMER ILONA. Főszerkesztő – Šéfredaktor: VLADISLAV KMEŤ. Főszerkesztő-helyettes – Zá stupca šéfredaktora: RAJKOVICS PÉTER. Rovatszerkesztők – Redakto-ri: ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Fotóriporterek – Fotoreportéri: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJ-TÍK SZIMONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 55. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44;0903 23 67 24. Kiadja a WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 és a PRO SAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Nyomja:AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vezekény. Terjeszti aD. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638.Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala tá-mogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na

Slovensku, ročník 55. Adresa red.: 929 01 Dunaj ská Streda, Alžbetínske 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva WARPE S.R.O., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta, IČO: 45 252 122 a PROSAGA, Hlavná 45, 927 01 Šaľa, IČO: 37854844. Tlač: AMERICAN DEVELOPMENT COMPANY, a.s., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registrač-né číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: [email protected]. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.

Csallóköz

Tisztelt Olvasók!Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 11. számban közölt fel-adványért („Ezt az Aranykertet öntözgetjük, gondozzuk, aztán szedegetjük a gyümölcsöket, amitad nekünk.” – „Álló István: Ellenpólus az éterben”) özv. Balogh Irén (Nádszeg) nyerte. E heti mon-datunk a következő: „Az eke bal szarvából valamikor letörött a markolat...” Megfejtésként annaka cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel.

Beküldési határidő: március 23.

Keressen 10 eurót!

Irodalmi rangra emelte a CsallóköztBereck József március 9-én lett volna hetvenéves

Fogas Ferenc archív felvétele

Page 3: Csallóköz - 2015/12.szám

DUNASZERDAHELY – Feltehetően kábítósze-res bűncselekménnyel összefüggésben kap-csoltak le a rendőrök egy szürke színű, nagy-szombati jelzéssel ellátott Mazda gépkocsita péntek esti órákban a Bacsák és Múzeumutca közti szakaszon, a Focus divatházmögötti parkolóban. Munkatársunk elmon-

dása szerint a gépkocsit civil ruhás rendőrökszorították le az útról, a benne ülő két fér-fit és egy nőt letartóztatták, autójukat szin-te ízekre szedték. A rendőrség az akcióvalkapcsolatban egyelőre nem nyiltakozott.

(csll), Vojtík Szimona felvételei

2015. március 17. | 12 . szám Tudósítás > Hirdetés 3

K.I.S. Invest s.r.oA kölcsön nálunk gyerekjáték!

Expressz banki

és magánbanki hitelekKezes és kereseti kimutatás nélkül

Kifizetjük adósságait, tartozásait!

0917 373 278Gyors ügyintézés, diszkréció!

Forduljon hozzánk bizalommal!

Lecsaptak a zsaruk!

Múlt heti számunkban a VITABOX, amivel nemcsak fogyni lehet címűcikkünk kapcsán azt kérdeztük olvasóinktól, ki állította össze a VITA-BOX dobozos étrend kínálatát. A helyes válasz: MUDr. Juraj Chovantáplálkozási szakértő.

A beküldött válaszokközül sorsolás útjánMárk Editnek (Duna-szerdahely) kedvezett aszerencse, aki két hétenát ingyenesen juthathozzá a teljes napi me-nühöz. A nyertesnekgratulálunk!

VITABOX kéthetes menüt nyert

Page 4: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz4 Március 15.

DUNASZERDAHELYI JÁRÁS –A régió egészébenmegemlékeztek az 1848/49-esszabadságharc hőseiről, és ünnepiműsorral köszöntöttékmárcius 15-ét.

Dunaszerdahelyen az 1848–49-esforradalom és szabadságharc emlék-művénél tartották a megemléke-zést, amelyre ismét sokan voltak kí-váncsiak. Hájos Zoltán polgármes-ter a fiatalok szerepét emelte ki, éshangsúlyozta, tevékenyebb szerepetkell vállalniuk a közéletben napja-inkban is. A folytatásban Kiss Ba-

lázs, a pozsonyi magyar nagykövet-ség titkára tolmácsolt a magyar mi-niszterelnök gondolatait. A kultúr-műsort a Szent György kórus, Kul-csár Béla harmonikaművész és a Ri-valda színház tagjai biztosították,

majd az ünnepélyes koszorúzásrais sor került.

Nagymegyeren a város önkormány-zata, a Csemadok helyi szervezete, aművelődési otthon, a Pro MegerePolgári Társulás, az izsapi IQUS Pol-gári Társulás, a nagymegyeri plébánia,a helyi református egyházközség,valamint a város tanintézményei éstársadalmi szervezetei közösen hívtákmeg a lakosságot március 15-re, az1848/49-es magyar forradalom ésszabadságharc 167. évfordulója tiszte-letére rendezett megemlékezésre. Azünnepi esemény első részeként a re-formátus temetőben megkoszorúzták

Nagy Rátz Józsefnek, a város egyko-ri jegyzőjének a síremlékét, aki azonfelül, hogy a nemesség hadnagyakénttartottak számon, 1848 májusában anemzetőrséget is megszervezte acsallóközi városban.

Azt is megtudtuk, hogy az akkor2380 lakossal rendelkező Nagyme-gyerről száznyolcvanan, míg a szom-szédos Izsap községből húszan je-lentkeztek nemzetőrnek. A meg-emlékezés szónoka, Soóky Mari-án, az önkormányzat kulturálisszakbizottságának elnöke, valaminta Csemadok helyi szervezetének al-elnöke március 15-tel kapcsolatbana következőket mondta: „Szeretjük,mert egyet jelent nekünk a szabad-sággal. Szeretjük, mert adott méltó-ságot, az országnak függetlenséget,a népnek felelős kormányt és sajtó-szabadságot. Szeretjük, mert nem-zeti színt teremtett: a pirosat, a fehé-ret és a zöldet, mely számunkraazóta is a magyarságot jelképezi. Azemlékünnepség a református teme-tőben a helyi magyar alapiskola diák jainak műsorával kezdődött, avégén a magyar himnusz közös elé-neklésével zárult, a koszorúzásnál

pedig a nyugdíjasklub népdalköreműködött közre. Az ünnepségsoro-zat a művelődési otthonban folyta-tódott a helyi Vox Megere együttesA szabadság szárnyain című műso-rával, majd ezt követte SzomolaiTibor Nehéz a Felvidéken magyar-nak lenni? című könyvének elő-adással egybekötött bemutatója.

Március 15-én Alistálon is az1848/49-es forradalom és szabadság-harc nagyjaira és eseményeire em-lékeztek. Az elesett katona szobránáltartott emlékműsor a Szózat fel-csendülésével vette kezdetét. PetőfiSándor Nemzeti dal című versét azönkormányzat mellett működő kul-turális és népművelő bizottság elnö-ke, Lőrincz Roland adta elő. A sza-valatot követően Alistál község pol-gármestere, Horváth Tamás ünnepibeszédében méltatta a forradalmieseményeket és a szabadságharcüzenetét. A polgármester szavai

A nemzet hőseire emlékeztekAz évek múltával is mond újat a szabadságharc

Az emlékünnepség a magyar himnusz közös eléneklésével zárult A nagymadi emléktábla

A dunaszerdahelyi koszorúzás pillanatképe

A megemlékezés Nagymegyeren, Nagy Rátz József síremlékénél zajlott

Page 5: Csallóköz - 2015/12.szám

52015. március 17. | 12 . szám Március 15.

után Petőfi Sándor Pacsirta szóthallok megint című versét Csörgő Ildikó szavalta el. Őt a helyi CorvinMátyás Alapiskola diákjainak ze-nés, verses emlékműsora követte. Aziskolások kultúrműsora után kerültsor a kegyeleti koszorúk elhelyezé-sére az elesett katona szobránál.

Légen a helyi alapiskola az MKP,valamint a nyugdíjas egyesület helyiszervezetei közös ünneplésre invitál-ták a község polgárait. A rendezvényünnepi szónoka a somorjai MadáchGimnázium történelem szakos taná-ra Horváth László volt, majd dallal,tánccal és verses összeállítással em-lékeztek meg az egybegyűltek a 167évvel ezelőtti történelemformáló na-pokról. A Nyugdíjas Egyesület mel-lett működő daloskör forradalmiénekkel és versekkel, a MegyerTánccsoport tagjai fergeteges tánc-összeállítással míg az alapiskola ötö-dikesei és nyolcadikosai irodalmiösszeállítással köszöntötték a sza-badságharc évfordulóját, melyet Pá-

pay Vörös Krisztina, magyar szakospedagógus tanított be.

A megemlékezés végén szót kértaz MKP alelnöke, Őry Péter, aki ar-ról beszélt, hogy a csallóközi embe -rek nem csupán szemlélői voltak aharcoknak, de tevékeny résztvevői is.Éppen ezért büszkén ünneplik is.

Csiliznyáradon előbb a helyi teme-tőben Színi Sebő Alajos honvédalezredes síremlékénél emlékeztek aszabadságharc hőseire, majd a kul-túrházban a helyi óvoda, iskola ésgyerekklub tehetséges diákjai éselőadói adtak ünnepi programot,majd zeneszámaival Haizok Melin-da szórakoztatta a közönséget.

Március 12-én Nagymadon is em-lékeztek, amely a helyi temetőbenvette kezdetét. Elsőként a helyi alap-iskola tanulói adták elő verses mű-sorukat. A helyi Bicsakfa Népdalkörférfi kórusa katonadalokkal fejezte kitiszteletét a nemzeti ünnep alkalmá-ból. Köszöntő beszédet mondottSzalay Gyula esperesplébános, aki

egy Reményik Sándor verssel zártale szónoklatát. Őt követte a pozsonyimagyar nagykövetség tanácsosá-nak, Sándor Zoltánnak üdvözlő be-széde, majd Nagymad község polgár-mesterének, László Gábornak kö-szöntője következett. „1848-49 előttúgy tiszteleghetünk a legméltób-ban, ha megfogadjuk üzenetét! Haértékei szerint élünk egy olyan világ-ban, ahol a szabadság, egyenlőség éstestvériség szelleme uralkodik” –hangzott el a polgármester beszédé-ben. Végül sor került a megemléke-zés koszorúinak elhelyezésére azemléktáblánál.

A művelődési otthonban a Sikabo-nyi Polgári Társulás kultúrcsoportjá-nak színvonalas zenés emlékműso-rát láthatta a közönség.

(Kovács Zoltán, Csiba Lídia,Lőrincz Tamás, csall)

Dunaszerdahelyen idén is sokan ünnepeltek Kovács Zoltán, Lőrincz Tamás, Szlanicska Ervin, Vojtík Szimona felvételei

Az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola tanulóinak műsora

Légi pillanatok

Page 6: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz6 Történelmünk

Csallóköz szívének, Dunaszerdahelyneka hírességeit mutattuk be sorozatunk eddigirészeiben is, és ma ugyancsak ezt az iránytfolytatjuk.

Noha az 1876-ban Kamocsán született BaranyayJózsef publicista és szerkesztő komáromi kötődé-sei eléggé ismertek, kevesen tudják, hogy 1903-tólő volt a dunaszerdahelyi Csallóközi Lapok szer-kesztője, 1904 után pedig felelős szerkesztője, egé-szen az 1. világháború kezdetéig, 1914-ig. Ezt kö-vetően Komáromban tevékenykedett, ahol előszöra Komáromi Ujság, majd a háború után a Komá-romi Lapok és a barázda c. politikai hetilap szer-kesztője volt. Közben könyvtárosként is tevékeny-kedett, majd a második világháború után Tanyonélt. 1952-ben hunyt el. Fontosabb művei közé tar-toznak A csallóközi aranymosás (1911) és A ko-máromi nyomdászat és a komáromi sajtó törté-nete (1914) c. munkái.

Bohus Géza, a város vezető jegyzője 1880-banszületett Dunaszerdahelyen. A kereskedelmi aka-démiát Pozsonyban végezte, majd a közigazgatás-ban helyezkedett el, s csak később lett Szerdahe-lyen jegyzőgyakornok, utóbb segédjegyző, illet-ve 1904-ben adóügyi jegyző. 1911 januárjától Ne-mesabonyba került mint vezető jegyző, ahonnan1925-ben, mert nyelvvizsgát nem tett le, a cseh ha-tóságok nyugdíjazták. 1938 novemberében, a visz-szacsatolás után Dunaszerdahely vezető jegyző-jévé nevezték ki, amelyet 1945-ig töltött be. Elnö-ke volt a Protestáns Körnek, valamint felügyelő-je a dunaszerdahelyi evangélikus egyházköz-ségnek, s a magyar politikai pártoknak.

Csermely Gyula ügyvéd, író nevét a Csallóköz-ben kevéssé ismerik, nem úgy, mint Nagyvára-don vagy Budapesten. 1869. június 5-én szüle-tett Dunaszerdahelyen, édesapja a zsidó eleminépiskola tanítója volt. Gimnáziumi tanulmánya-it Pozsonyban, az egyetemet Budapesten végez-te, jogi doktorátust és ügyvédi levelet szerezve.1914-ig Erdélyben ügyvédkedett. A háború utántöbb regényt, ponyvát és színművet írt, főlegszínházaknak, illetve a Nagyváradi Lapok buda-pesti munkatársaként publikált. Regényei közültöbbet megfilmesítettek, számos kis elbeszélé-se zsidó tárgyú, több éppen dunaszerdahelyi em-lékeiből merít. Budapesten hunyt el 1939. au-gusztus 24-én.

Az 1896-ban Pozsonyban született LosonczyLajos neve a sikabonyiak számára csenghet isme-rősen, hiszen sikabonyi elemi népiskola ismertigazgatója volt. 1914-re végezte el a modori taní-tóképzőt, ahonnan első állomása Feketevíz-pusz-ta lett. 1919-ben került a sikabonyi iskolába, aholmár 1924-ben igazgatónak nevezték ki. Aktív ré-szese volt a település életének: a sikabonyi tűzol-tók parancsnoka lett (több szakcikket közölttűzoltólapokban), illetve Sikabony könyvtárosa.1938-ban a sikabonyi első világháborús hadifo-golytemető pontos helyszínrajzát, temetői katasz-terét és névjegyzékét ő készítette el.

Dunaszerdahelyen született Steiner Herman,a többszörös amerikai sakkbajnok, nemzetközimester és szakíró 1905. április 15-én. Családja1921-ben, amikor tizenhat éves volt, az EgyesültÁllamokba emigrált. Előbb New York-ban, majd1932-ben a kaliforniai Los Angelesben telepedtekle. Steiner sakktudása egyre fejlődött, 1925-től márkomoly versenyeken vett részt. 1942-ben és

1946-ben megnyerte a US Opent (a nyílt bajnok-ságot), 1948-ban az Egyesült Államok bajnoka lett,1950-ben pedig a Nemzetközi Sakkszövetségnemzetközi mesteri címét kapta meg. 1954-benkaliforniai bajnoki címet is megszerezte. Humph-rey Bogart és Lauren Bacall barátja 1955-benhunyt el. Pályafutása alatt több szakcikket pub-likált sportágában.

Az ugyancsak helyi születésű dr. Szeiff Gézaügyvéd, politikus és szerkesztő a két világhábo-rú közötti dunaszerdahelyi közélet egyik megha-tározó alakja volt. Családja régi szerdahelyi, a kul-turális hagyományokat szem előtt tartó családkéntismert. Tanulmányai után az ügyvédi pályára lé-pett, s korán bekapcsolódott a város közéletébe.1925-től (lényegében 1944-ig) a Csallóközi Hírlap-nak nemcsak szerkesztője, de jeles publicistája is(a magyar kultúra és oktatásügy felkarolása mel-lett érvelt), valamint több, a magyarság ügyét se-gítő kulturális szerveződésnek is tagja volt, így töb-bek között a Műkedvelő Gárdának (háznagy),

a Dunaszerdahelyi Dalegyletnek, a Dunaszerdahe-lyi Katolikus Legényegyletnek, vagy az 1939-benújraalakított Kaszinónak (titkár) stb. UgyancsakSzeiff lett az Egyesült Magyar Párt körzeti párt-

elnöke, 1938-ban a Magyar Nemzeti Tanács elnö-ke, illetve a visszacsatolt területek járási minisz-teri biztosa. 1945-ben Magyarországra települt át.

Az esztergomi születésű Szimhart Lajos a ka-tolikus elemi népiskola igazgatója volt. 1888. jú-lius 20-én született Esztergomban, iskoláit is ottvégezte. 1906 után Koroson, Felső-Legénden,Dunakeszin, Vágon, majd Bogyaréten (igazgató)tanított és kántorkodott. 1929. szeptember 20-tólműködött a szerdahelyi katolikus iskolánál mintigazgató. Tagja volt a katolikus legényegyletnek.1945 után kitelepítették.

Nagy Attila helytörténész rovata

Históriás Csallóköz Jeles elődök 8.

Bohus Géza

Szeiff Géza

Steiner Herman (Fotók: Csaplár Benedek Adattár)

Page 7: Csallóköz - 2015/12.szám

72015. március 17. | 12 . szám Jegyzet > Tudósítás

Többször írtam már arról, hogyan isfordítják ki a gondolatokat az informá-cióáradatban és a múlt héten is ilyenesetnek a tanúi lehettünk. Kis térsé-günkről van szó, amelynek legna-gyobb magyar egysége arról írt, mi-szerint a magyar miniszterelnök fel-adta volna a külhoni autonómiatörek-véseket. Azóta kiderült, persze csakazok számára, akik mindezek alapjánszereztek információt, hogy Orbánnem is arról beszélt, nincs szükség azönrendelkezésre, hanem arról, az or-szágok közötti együttműködés köze-pette jobb, ha a bűvös idegen erede-tű szó helyett decentralizációt, önkor-mányzatot használunk.

Miért is írok erről a gazdasági ro-vatban? Éppen azért, mert fontos atéma a számunkra. Azoknak, akikaz ország déli részén élünk, ahol agazdasági önkormányzatiság előtö-rése olyan sokat segíthetne, mertúgy tűnik, néhány bősi erőművestörekvésen túl a kormány nem sza-kad bele abba, hogy a magyarlaktavidékek fejlődését előremozdítsa.Még a mečiarizmus alatt szitokszólett az autonómia, s nem csak a szlo-vákok, de a románok is félnek tőle,pedig nem kellene. Ennek fényébenbölcs dolog, ha a magyar kormány-zat is úgy gondolkodik, hogy változ-tat a szóhasználatot, hiszen így

többet érhet el. A helyzet ugyanisúgy fest, hogy a decentralizációbizonyos formája sokat segíthet akülhoni magyaroknak, éppen ezértszomorú, az információáradatbabecsúszó zavar.

A lényeg azonban az, hogy tud-juk, a magyarországi oldalon is ha-sonló a gondolkodás mint nálunk.Tudják, az önkormányzatiság né-hány fontos területen nem csak le-hetőség, hanem érdeke a régióbanélő minden állampolgárnak, függet-lenül attól, hogy milyen nemzetisé-gű. Ez ugyanis nem politikai kérdés,sokkal inkább gazdasági, hiszen atérség fejlődése a tét.

Rajkovics Péter rovata

Pénzvilág Amikor kifordítják

A Felvidék Szépe lányainak csoportképe

SOMORJA-CSÖLÖSZTŐ – A KormoránSzállóban szombaton zajlott az Álomesküvőelnevezésű kiállítás, amelyena menyasszonyok és vőlegények mindentmegtalálhattak, amire csak vágynak.

Immáron ötödik alkalommal rendeztek hason-ló eseményt a hotelben, amely minden évben ren-geteg esküvőnek is helyet ad. Ezen a márciusi na-pon viszont azok a szolgáltatók voltak a fősze-replők, akik segítik a nagy nap sikeres lebonyo-lítását.

A vendégeket Gyurcsík Tibor fellépése köszön-tötte, majd a Felvidék Szépe lányai több ruhada-rabot is bemutattak. Természetesen az esküvői da-rabok sem maradhattak ki, ahogy a sikeres hazaidivattervező Kósa Annamária, Koka Fa shion már-kanevű alkalmi ruháit is magukra öltötték a lányok.

A rendezvény nagy sikerrel zárult, s a fényké-pészek, sminkesek, ékszerészek is úgy búcsúz-tak egymástól és a rendezvénytől, hogy jövőreugyanitt biztosan találkoznak.

(csall)

Felvidékiszemmela lencsén átDUNASZERDAHELY – A csallóközitelepülés művelődési központjában múlthétfőn nyitották meg Karaffa Attila amatőrfényképész Felvidéki szemmel elnevezésűkiállítását.

A kultúra több területén is aktív fiatalembertárlatának megnyitóját nagy érdeklődés övez-te, nem véletlenül, hiszen ahogy azt A. Sza-bó László, Dunaszerdahely alpolgármesteremegnyitó beszédében elárulta, a büszkecsallóközi alkotó mindennapjait számtalan te-vékenység és elfoglaltság tölti ki, sokaknakigyekszik segíteni, mindebben viszont a kö-zös nevezőt keresve az mondható el róla,hogy lételeme az alkotás.

A fényképek is erről árulkodnak, amelye-ken Karaffa Attila életének egyszerű momen-tumait örökítette meg, utazásain keresztülegészen a városi mindennapokig. Amint aztelmondta, ő csak kattint, az utómunkálatoksorán érik alkotássá a fénykép, s örül, hogykét év után ismét teret kapott a helyi VMK-ban alkotásaival.

„Én amatőr szinten művelem a fényképe-zést. Egy kicsit olyan a kiállításom, mint énmagam, szokták mondani, hiszen valóban je-len van minden, ami fontos az életemben:a kultúra, a sport, a vallás, az emberek. Úgygondolom, hogy nekünk itt, a szülőföldünkönezek a momentumok fontosak, és vallom aztis, hogy ezeket tovább lehet adni a fényképeksegítségével is.”

Az este során a közönséget az Arizóna ze-nekar két tagjának zeneszáma is szórakoz-tatta.

(raj)

Esküvői szépségek

Page 8: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz8 Tudósítás

DUNASZERDAHELY – A felvidékiközépiskolai diákok pénzügyiismereteit bővítő előadássorozatindult a fenti címmel múlt szerdána VidékfejlesztésiSzakközépiskolában.

A Szlovákiai Magyarok Kerekaszta-la mellett működő gazdasági bizott-ság és az OpenReg – regionális fej-lesztési ügynökség szervezésébenlétrejött sorozat azt a célt hivatottszolgálni, hogy az adott témában mi-nimális ismeretekkel rendelkező fi-atalokkal könnyed stílusban beszél-

gessenek a pénzügyekről. „Nem tit-kolt kihívás előtt állunk, hogy közösgondolkodást indítsunk el a fiatalokkörében. Ők ugyanis az a korosztály,amelynek csupán minimális ismere-tei vannak a pénzügyekről, ez pedigkomoly veszélyeket rejt magában,hiszen néhány év múlva különállóháztartást kell majd vezetniük. Elem-zések kimutatták, többek közt az in-formációhiánynak is köszönhető azország lakosságának eladósodottsá-ga, amely a déli régióban még erő-teljesebb” – mondta el kérdésünkreRajkovics Péter, az előadás ötlet-

gazdája, aki a dunaszerdahelyi kö-zépiskolában két csoportnak is elő-adásokat tartott.

„Szerettem volna velük beszélget-ni arról, mit is gondolnak a pénzről,milyen jövedelem vár rájuk az isko-la után, és hogyan kívánják azt be-osztani. Nagyon hasznos volt mind-két óra, s bízom benne, hogy nem-csak számomra, hanem a diákoknakis, akiket láthatóan érdekelt a téma.”

A pénzügyi intelligencia témájátérintő sorozat csütörtökön folytató-dott, ugyancsak Dunaszerdahelyen,de már az Építészeti Szakközépisko-

lában, a héten pedig a komáromi Se-lye János Gimnázium diákjai is egyérdekes órát hallgathatnak meg a gaz-daságról. A szervezők nem titkolják,hogy amennyiben sikeres lesz a kör-út, akkor a következő tanévben akártöbb órából álló előadásanyagot is ké-szítsenek, de már most indítottak egyFacebook-os (https://www.face -book.com/egyoraagazdasagrol) ol-dalt, ahol a jövőben szakértőktől adiákok nem csak kérdezhetnek, deérdekes anyagok segítségével magukis képezhetik magukat.

(eóag)

Egy óra a gazdaságrólKönnyed stílusban beszélgettek a pénzügyekről

Alakul a július 8–12. között megrendezendőIII. Martfeszt műsora. Elsőként a zárónapkínálatából szemezgetünk.

A Színpad udvar ezúttal nem hagyományos elő-adások színhelye lesz, hanem minden nap más-más különleges kiállítást, ismeretterjesztő ésszórakoztató attrakciót láthatnak majd azok,akik betérnek ide. A vasárnap a hagyományos csa-ládi ebédek napja, így természetesen erre a nap-ra kerül a gasztronómiai ízelítőkkel megtámoga-tott hungarikum nap. A Nagyszínpad mögötti ba-rátságos udvarban felsorakoznak a magyar élel-miszerkészítés messze földön híres remekei,amelyekre méltán lehetünk büszkék. A fűszerek-től a szalámikon át a pálinkákig rengeteg termékigazolja, hogy a magyar táj nemcsak egyszerű élés-kamra, hanem a valódi szakértelem csúcsminő-séget is hoz ki belőle. A szabadegyetem zárónap-jának záróakkordja nem meglepetés, viszont azérdeklődés így is borítékolható: az elmúlt két év-hez hasonlóan, az Ismerős Arcok koncertjével

fejeződik majd be a III. Martfeszt. Nyerges Atti-láék koncertjei mindig különleges közösségi él-ményt jelentenek a határon túli helyszíneken, ésezzel nemcsak a zenekar tagjai vannak tisztában,

hanem a közönség is. Az együttes frontembereszemélyes üzenetét is elküldte azoknak, akik mégnem biztosak benne, hogy Martoson lesznek július 8. és 12. között. –martfeszt–

A hungarikumok vasárnapjaMartosra hívnak az Ismerős Arcok

Arch

ív fe

lvét

el

Ranostaj Tibor felvételei

Page 9: Csallóköz - 2015/12.szám

92015. március 17. | 12 . szám Tudósítás

DUNASZERDAHELY – Az üzletekés vendéglátó-ipari egységeknyitva tartásáról szóló rendeletetmég tavaly december elejénfogadták el a képviselők, amelyellen idén februárban óvást emelta járási ügyészség. Többek közötterről is szó volt a múlt keddi soronkívüli testületi ülésen.

Ahogy arról már beszámoltunk, azelfogadott általános kötelező érvényűrendeletben a város területét négy zó-nára osztották, s az egyes zónákbankülön-külön, bizonyos kivételekkelhatározták meg az üzletek és szolgál-tatási tevékenységet folytató egysé-gek nyitvatartási idejét. A járásiügyészség szerint ez nincs össz-hangban a hatályos jogszabályokkal.

Hájos Zoltán polgármester kifejtet-te, a rendelettel kapcsolatban valóbanvannak olyan jogtechnikai kérdések,melyeket meg lehet oldani, de szerin-te az óvás kifejezetten a zónásítás el-len irányult. Érdekesnek nevezte,hogy hasonló határozat más járási,kerületi székhelyeken működhet,

azokat az ügyészség nem támadtameg. Mint mondta: „vagy mert nemvolt rá szándék vagy politikai akarat.”A városi tanács az óvás tudomásulvételét javasolta azzal, hogy annakcsak részben tegyenek eleget, és akövetkező ülésre találjanak olyanmegoldást, amely figyelembe veszimind a lakosok, mind a vállalkozókérdekeit. „Úgy, ahogy eddig, most

sem látok arra lehetőséget, hogy arendelettel mindenki elégedett le-gyen, de bizonyára meg tudjuk majdoldani úgy, hogy nem fog törvénytsérteni. Ezért lesz mód az egyes bi-zottságoknak további javaslatokattenni, amelyeket aztán a városi hiva-tal figyelembe vesz az indítvány ki-dolgozásakor.” Csicsai Gábor (Híd)felszólásában pontosította, hogy

az ügyész döntése nem a zónásításellen irányul, hanem arról szól,hogy „a zónásítás abban a formá-ban, ahogy elfogadásra került, tör-vénytelen.”

Részvényeket adnak elA Prima Bank, amelynek részvényeinagy többségben a Penta pénzügyicsoport tulajdonában vannak, ja-vaslatot tett az önkormányzatok-nak, így Dunaszerdahelynek is,hogy 6000 euróért megvásárolja aváros részvénycsomagját március21-i határidővel. A 23 képviselőből22-en egyetértettek az indítvánnyal.

Pályázni fognakAz utolsó napirendi pont a KodályZoltán Alapiskola vissza nem téríten-dő támogatás iránti kérelmének be-nyújtásáról szólt a fűtés korszerűsí-tésére. Az ötszázalékos önrészt azönkormányzat a tartalékalapból fe-dezné. Ezt egyhangúlag elfogadták aképviselők.

(und)

Az ügyészi óvásról is tárgyaltakA következő ülésen tárgyalnak újra a témáról

DUNASZERDAHELY – Szomorú eset történtpéntekre virradóra a járásközpontban.Feltételezhetően Slovan szurkolókösszefirkáltak több épületet is ésa fasizmust propagálták.

Kék festékkel fújták le a DAC stadiont, a váro-si sport- és szabadidőközpontnál találhatóöltözőt, az egyik kereskedelmi áruházlánc ol-dalát és az egyik vasúti átjáró biztosító beren-

dezésének a házát. Az ügyben rendőrségi fel-jelentést tett a városi tulajdonú vállalat.

„Elfogadhatatlan azoknak az egyéneknek atette, akik megrongálták a városi, illetve másokvagyonát. Hiszen a vandalizmus mellett a fa-sizmus nyílt propagálása is történt. A hétvégiSlovan–DAC bajnoki mérkőzésre nem így kel-lene hangolniuk a magukat szurkolóknak ne-vezőknek. A feliratok lefestése folyamatbanvan. Remélhetőleg kézre kerülnek a tettesek,

bízunk a rendőrség munkájában. Az utóbbiidőkben sajnos több erőszakos bűncselek-mény is történt a városban a lakosok kárára.A fokozott rendőrségi fellépésre és járőrözés-re igényt tart a lakosság” – mondta megkere-sésünkre Karaffa Attila önkormányzati képvi-selő még pénteken.

A mérkőzésről szóló összefoglalónkata 48. oldalon olvashatják.

(csall)

Vojtík Szimona felvétele

Vandalizmus a rangadó előtt

Archív felvételek

Page 10: Csallóköz - 2015/12.szám

Žitný ostrov10 Reportáž

VEĽKÝ MEDER – Veselo, pri tancia speve, súťažilo viac ako dvestodetí na VIII. ročníku okresnejpostupovej súťaže vo folklórnomtanci „Tancuj, tancuj, vykrúcaj!“

Podujatie sa uskutočnilo v  kultúr-nom stredisku 12. marca, tento rok napočesť pamiatky Ferenca Brandla.Od skorého rána bolo v celom kultúr-nom dome živo. Dievčatá si zapleta-li dlhé vrkoče (veru, od poslednej sú-ťaže im vlasy riadne podrástli), viaza-li farebné mašle, chlapci skúšali čiž-my či klobúky. Všetci prišli v skutoč-ne krásnych krojoch, perfektne upra-vení a radostne naladení – to dnes nieje samozrejmosťou a takú disciplínuaká vládla v „kulturáku“ často nevid-no. Atmosféra pred súťažou veľmipresvedčivo zdôrazňovala skutoč-nosť, že naším mladým sú tradičnýfolklórny tanec, spev a zvyklosti pred-kov veľmi blízke. Dokonca keby pri-šli súťažiť aj ostatné súbory z okresu,kapacita kultúrneho domu by nesta-čila. Lenže nie každý má záujema odvahu súťažiť. Na okresnú súťažpricestovali vskutku veľmi dobrí ta-nečníci zo Šamorína, Čiližskej Radva-ne, Dunajskej Stredy a domáci z Veľ-kého Medera. Tento ročník bol veno-vaný aj pamiatke veľkej osobnosti ná-šho regiónu v tejto oblasti, folkloris-tovi Ferencovi Brandlovi († 2013), kto-rý po sebe zanechal nemiznúcu sto-pu v  histórii folklórneho umenia,množstvo nadšených tanečníkov a ve-ľa krásnych spomienok...

Odborná porota pracovala podvedením Jozef Buriča z Národného

osvetového centra v Bratislave, člen-mi bol metodik a folklorista NOC Mi-chal Noga a riaditeľ MsKS, bývalýfolklorista a tanečný pedagóg Ladi-slav Gútay z Dunajskej Stredy. Ma-li nesmierne ťažkú úlohu vybraťpostupujúcich. a ako sa aj vyjadrilina odbornom seminári, úroveň sú-ťažiacich bola takmer vyrovnaná.Svedčí to o systematickej a svedomi-tej práci jednotlivých vedúcich,

o nadšení našich detí ale aj ich rodi-čov, bez pomoci ktorých by sa taká-to kvalita nevyprofilovala.

Úvod podujatia patril nesúťažné-mu vystúpeniu jediného slovenské-ho školského súboru Krpčiarik, kto-rý pracuje pri ZŠ na Jilemnickéhoulici v  Dunajskej Strede od roku2007. Jeho zakladateľom bol práveFerenc Brandl a už po celé roky sa

úspešne darí udržiavať záujem detío slovenské kultúrne tradície. Vystu-povali nielen doma, na Slovensku, aleaj v zahraničí. Vedúcou súboru je do-ktorka Michaela Andruchová. V sú-ťaži ako prvý nastúpil súbor Kis Csa-li. Ťažko sa hľadajú slová na opísa-nie radostnej energie, ktorú šíria tie-to deti. Sú to škôlkari, prváci a dru-háci. Dominuje hravosť, veselosťa predovšetkým prirodzená radosť

z  tanca. Absentuje tréma, akobylen chceli povedať: aha, my sa taktohráme! Za tým všetkým treba hľadaťskutočnú profesionálku s bohatýmiskúsenosťami, Francisku Valocsay,ktorej patrí veľký obdiv za dlhoroč-nú prácu s najmenšími. Od ranéhoveku ich vedie k tvorivosti a láskek národným koreňom, minulý rokzískali Zlaté pásmo na celoštátnom

festivale Eszterlánc. Choreografiuvystúpenia pripravila Franciska Va-locsay spoločne s Mónikou Dócsé.

Nasledoval domáci súbor Csiribi-ri, pôsobiaci pri ZUŠ V. Meder, kto-rý vedie tanečná pedagogička Aran-ka Nemesová. Súbor bol založenýv  roku 1997, deti rady vystupujúa cvičia, zúčastňujú sa dôležitýchkultúrnych podujatí mesta, ale aj mi-mo neho. Na pódiu ich pod vedenímMagdalény Mészáros vystriedali ta-nečníci z dvoch súborov, ale s jed-nou produkciou, Kis Meder a Csiliz-ke. Aj títo majú bohaté skúsenostinielen z festivalov, ale i zo súťaží.Túžbou tých dobrých je stať sačlenmi súboru dospelých Megyer.V závere programu vystúpil súborzo Šamorína Nagy Csali pod vede-ním Myrtill Nagy. Toto zoskupeniemá tradíciu už od roku 1978 a za tieroky aj veľký počet ocenení, medai-lí a víťazstiev. Tance všetkých Šamo-rínčanov sprevádzala aj živá hudbaCsali pod vedením Jenőa Hideghé-tyho. Dalo by sa povedať, že vyhralkaždý, lebo všetci účastníci boliocenení, ale postúpiť mohol len sú-bor jeden. Porota na krajské kolov Skalici určila Nagy Csali s pôsobi-vou choreografiou a  veľmi seba -istým prevedením.

Podujatie organizovalo Žitnoos-trovské osvetové stredisko v  Du-najskej Strede a Mestské kultúrnestredisko vo Veľkom Mederi. Scenára réžiu podujatia mala na starosti od-borná metodička ŽOS Ingrid Molnár.

Jana Svetlovská

Ako spomienka na Ferenca Brandla V Mestskom kultúrnom stredisku tancovalo až dvesto detí

Na pódiu Kis Meder a Csilizke

Víťazný Nagy Csali zo Šamorína Foto: archív autorky

Page 11: Csallóköz - 2015/12.szám

1117. marec 2015 | číslo 12 Spravodajstvo

DUNAJSKÁ STREDA – V našomregióne vždy bolo a aj dnes jeniekoľko výrazných osobností,venujúcich sa fotografii.

Kým v minulosti tvorivú prácu deter-minovali možnosti všeobecne, dnesuž žiadne prekážky v tvorivej čin-nosti neexistujú. Nedávno BohunkaKoklesová z Vysokej školy výtvar-ných umení v Bratislave konštatova-la, že dnes si už každý, kto má v te-lefóne fotoaparát myslí, že je fotogra-fom. Niektorým sa možno podarízískať ocenenia aj v zahraničí, do-konca cez známosti usporiadajúi autorskú výstavu, ale ešte stále ichto neoprávňuje nazvať sa fotogra-fom, lebo to v drvivej väčšine chýbatvorivá práca. Popritom, takpovediac„spoza bučka“, podceňujú aktivity,

kde by sa niekto mohol odborne vy-jadriť k ich fotografiám. Iste, aj to jeriešenie.

Dunajskostredská „Osveta“ sa de-siatky rokov systematicky venovalafotografií, no spoločenské zmenyv spoločnosti výrazne ovplyvnili ajtúto prácu. Povzbudivé však je, žev ostatných rokoch sa Žitnoostrov -ské osvetové stredisko opäť zapoji-

lo do celoštátneho systému AMFO,súťaže amatérskych fotografov –môžeme konštatovať, že úspešne.Prišli aj prvé ocenia z krajskej či z ce-loštátnej súťaže, a aj predseda poro-ty František Tomík na vernisážikrajskej výstavy fotografií v Skaliciocenil kvalitatívne zlepšenie autorovfotografií z Dunajskej Stredy.

V ročníku 2015 do súťaže AMFOpredložilo 30 autorov 160 fotografií,z ktorých porota vybrala kolekciu navýstavu, a popritom ocenila osemúspešných autorov v troch kategó-riách. Uveďme aj to, že celkovým ví-ťazom sa stal Ladislav Pollák, ktorýponúkol súbor naozaj vynikajúcichfotografií.

Aj pri žánrovej pestrosti je všaknutné konštatovať, že autori čerpa-li len z časti možností fotografických

žánrov. Krajinky, portréty či detailysíce dominovali, ale z ostatných mož-ností, ktoré fotografovania núka savyskytli len ojedinele pokusy. Ak byklubová práca bola lepšia (alebo vô-bec existovala!), mnohé fotografie bymohli siahať aj na ocenenia. Technic-ké nedostatky, zlá tlač, sivé fotogra-fie a kompozične nedobré fotky byv ďalších kolách súťaže určite neob-

stáli. Tieto riadky sú písané aj pre-to, aby autori pochopili, že zlá rodin-ná fotografia nemôže osloviť porotu.Tu si už naozaj každý musí uvedo-miť, že pre neho možno najmilšíokamih je vhodný len do domácehoalbumu. Hoci pripúšťame, že foto-grafovať deti je veľké umenie.

Záverom dodávame, že fotografia samôže robiť dobre ako remeslo, aleak chceme skutočne tvoriť, tak tomuje potrebné veľa obetovať: v prvom ra-de myslíme na sebavzdelávanie, a tonielen v oblasti fotografie. Lebo v ume-ní sa odráža znalosť širokého spek trahistorických, technických i ďalších ak-tivít v ľudskom živote. Naháňačkaa  ponuka len „technicky dokona-lých“ fotografií sa ťažko presadí v sú-ťažiach. Kritériá hodnotenia fotogra-

fie majú oveľa hlbší zmysel, smerodaj-nými sú výpoveď fotografie a autorsképoňatie tvorby. Každé hodnotenie jesubjektívne, no porota sa vždy snažíobjektivizovať jednotlivé názory –jej iné zloženie by mohlo priniesť inýverdikt. Ale pravdou je aj to, že spra-vidla v hodnotení panuje minimálnedvojtretinová zhoda názorov. Vychá-dza to aj z toho, že umenie nemá na-linkované normy.

Želáme si, aby fotografia v Dunaj-skej Strede napredovala, plnila naj-rôznejšie očakávania objednávateľov,ale ak tú svoju už pošleme na súťaž,tak aj kritéria súťaží a porotcov.

Jozef Keppert (Autor je čestným prezidentom Fotoklu-bu v Galante, ktorého bol zakladateľomv roku 1975)

Smerodajnou je výpoveď fotografie Mať v mobile „foťák“ ešte neznamená, že ste fotografom

Pomôžte nájsť strateného psíka! Stratil sa labrador zlatej farby, počúva na meno „Bady“, má desaťrokov, je začipovaný. Nálezcu odmením – 100 eur.Tel. kontakt: 0918 713 901

Jozef Keppert ako predseda poroty na AMFO 2014

Každé hodnotenie je subjektívne Foto: archív

Page 12: Csallóköz - 2015/12.szám

Žitný ostrov12 Reportáž

ŠAMORÍN – Centrum voľnéhočasu v meste mániekoľkoročnú tradíciu.

V jeho priestoroch sa za tie roky vy-striedalo množstvo detí, ktoré tuhľadali zábavu, poučenie či štartova-ciu rampu na zdokonalenie svojhokoníčka.

V septembri minulého roka safunkcie riaditeľky ujala dlhoročnáučiteľka na Základnej škole v Rohov-ciach Judit Botló. Ako nám neskôrpovedala, do výberového konania šlas jasnou predstavou koncepčnejpráce pri prebudovaní a vytváraníCentra voľného času, ktoré oslovi čonajširší okruh detí. „Musím pozna-menať, že ma ešte predtým osloviliviacerí odborníci či kompetentníčinovníci, aby som do toho šla. No-vé pôsobisko beriem ako výzvu,pozícia učiteľky a vyše dvadsať ro-kov práce s deťmi s človekom riad-

ne zamáva. A pocity? Tie boli všeli-jaké, ale deťúrence a svoju prácu sommilovala – po toľkom čase za kate-drou mi veru bolo aj clivo,“ vyzná-va sa Judit Botló a  dodáva: „Na-priek tomu som bola rozhodnutá. Užpo samotnom nástupe do novejfunkcie sme si spoločne s kolektívomspolupracovníkov vysúkali rukávya hor sa do roboty.“

Robili sa maliarske práce, zariaďo-vali a z gruntu prerábali všetko to, čosa dalo. Ako hovorí riaditeľka, pri všet-kej úcte k tým zvyšným, ktorí prilo-žili ruku k dielu, treba spomenúť vý-datnú pomoc zo strany známehoakademického maliara Tibora Juhá -sza, ale pomohli i mnohí sponzori akoaj mestské zastupiteľstvo, ktoré vrajCVČ fandí po celý čas. „Nesmiem za-budnúť ani na bývalé žiačky, dnes vy-

sokoškoláčky, ktoré ani chvíľu nevá-hali pomôcť učiteľke.  Neskôr sme vy-mysleli aj nový názov pre Centum –dnes sa volá »Kukkónia - Zlatá záhra-

da«: jedná sa o preklad podľa starýchbáji Žitného ostrova. So všetkým, čok tomu patrí – nechýbajú víly, škriat-kovia, záhrada plná kvetín, a pocho-piteľne, ani strigy,“ s úsmevom dodá-va Judit Botló. 

V Centre voľného času, tedav Kukkónii, v súčasnosti môžu pra-covať s takmer stovkou detí, ktorémajú možnosť vybrať si z množstvakrúžkov a záujmových aktivít. Na-príklad v oblasti športu je to futbal,basketbal, zápasenie, šach či stolnýtenis. Funguje aj „Klub dievčat“, doktorého chodí aj zopár chlapcov – tokvôli vareniu. Dievčatá navyše vyší-vajú a zdokonaľujú sa v domácichprácach. Zaujímavý je aj bábkovýkrúžok, ľudový divadelný súbor,krúžok moderného a latinskoameric-kého tanca, krúžok turistiky, výpoč-

tovej techniky, hrnčiarstva, kera-miky ako i atraktívneho umelecké-ho šitia. A v pláne je aj fitnes klub.O takýto široký záber činnosti sa sta-rá skvelý kolektív externých pracov-níkov, ktorí túto činnosť robia z lá-sky k deťom, určite nie kvôli veľkýmhonorárom. Deti a ich vedúci „vy-rukovali s kožou na trh“ už v októb-

ri minulého roku. Pred šamorínskouradnicou predstavili širokej verejnos-ti remeselné dielničky, na Mikulášaa Vianočných trhoch sa prezentova-li na javisku, ale aj predajom svojichvýtvorov, dokonca i vlastnoručne pri-pravenými štrúdľami!

CVČ má dobrú spoluprácu s obo-ma šamorínskymi základnými ško-lami, taktiež so ZŠ v Rohovciacha Mliečne, šamorínskou Základnouumeleckou školou i niektorými škôl-kami. Deti s radosťou vystupujúpre skôr narodených v Zariadenípre seniorov či iných fórach, kde úc-ta k starším ešte stále hrá prím.„Chceme osloviť aj tunajších po-žiarnikov. V tomto roku nás čaká ko-pec roboty, nie všetko máme už ho-tové a tú mašinériu rôznorodej čin-nosti treba aj ustrážiť – tak, aby všet-ko fungovalo, aby sme všetci moh-li byť spokojní. Chceme deťom daťpocit dokonalej istoty, nezabúdamena vytváraní pocitu domova, ne-chýba pekné slovo či morálna pod-pora,“ uzavrela s úsmevom náš roz-hovor riaditeľka Judit Botló.

Ján Čikovský

Kukkónia – Zlatá záhrada pre detiDo „Klubu dievčat“ chodí aj zopár chlapcov – kvôli vareniu

Ponuka aktivít pre deti je v šamorínskom CVČ až neuveriteľne široká

Mladé umelkyne vedie herečka a speváčka Simona Ambrus Lelkesová  Foto: autor

Judit Botló: Nie všetko už máme hotové

Page 13: Csallóköz - 2015/12.szám

1317. marec 2015 | číslo 12 Spravodajstvo

Zdravotníctvo na Slo-vensku nazvať zdra-vým by si trúfol asi

málokto. Či sa už jednáo nemalé percento pacien-tov, ale – paradoxne – ajo značné množstvo lekárov,felčiarov, sestričiek či bra-čekov, prípadne iných za-mestnancov inštitúcií, od

ktorých v  značnej mierezávisí ako dlho sa ešte do-kážeme trápiť na toto sve-te v ako-tak prijateľnej kon-zistencii. Aj keď je nepopie-rateľnou pravdou, že zom-rieť zdravý je dobrá hlúposť.

Bezo sporu sa však náj-du aj takí, ktorí majú na ce-lú túto problematiku (kto-rá sa každého z nás, chtiac-nechtiac bytostne dotýka)iný názor, pohľad, že všet-ko viac ako okej. Dovtedy,kým sa nesprávajú až takbohorovne, že im dokoncaaj ich vlastní mecenáši mu-sia voľky-nevoľky „akože“stúpiť na palec. Lebo ajkeď je zdravotníctvo údaj-ne poddimenzované, impeniažky nieže kvapkajú,

ale bohatým prúdom priamtečú. Znamená to byť pev-ne, zmluvne prisatý na štát-ny cecok a vyciciavať ho.Pre vyvolených má stáleveľkosť XXXL, pre väčšinuto však nie je ani tá biednanulka. Ak by sme spome-nuli iba to medializované„cétéčko“ z piešťanskej ne-mocnice, na ktorom si vy-lámala zuby jedna minister-ka zdravotníctva SR a jed-na podpredsedníčka Ná-rodnej rady SR, ešte stále bysme boli veľmi ďaleko odtvrdenia, že to je iba špičkaľadovca. Dievčatá mali jed-noducho len smolu, že ne-jakí neprajníci celú tútopodivnú transakciu nabon-zovali.

Vráťme sa však na au-tentickú, slovenskú pôdu:niežeby práve to naše zdra-votníctvo bolo tým najne-mocnejším v  priľahlomvesmíre, ale ak vás kvárinejaký neduh, pramálo sastaráte o to, ako by vás da-li do pucu v  etiópskomšpitáli, na ostrove Fidžialebo niekde v  oblastihviezdy Alfa Centauri (aleodtiaľ nielenže relevantnépoznatky nemáme, ale dosť nejasné je aj to, či tamvôbec nejaké nemocnicemajú). Lenže zdravie pat-rí k  tým najlukratívnej-ším, dobre predajným ob-chodným komoditám.

Či sú u nás doktori zapla-tení na patričnej úrovni je

otázkou do debaty. Že všaknemálo z nich „berie aj po-mimo“ vie hádam každý. Jeto korupcia? Získavanie ne-oprávnených výhod za fi-nančnú úplatu na úkoriných? Ktovie. Ale naozajoriginálne to vysvetlil jedenlekár, navyše dobrovoľnea bez nátlaku. On neberieúplatky(a určite nie je jedi-ný), ale prijíma finančnédary. A bude aj naďalej. Oj,bisťu Bohu, môžeme tubojovať s nejakou takzva-nou korupciou, a  pritomaké je to vlastne jednodu-ché: nikdy nevezmite úpla-tok, to je obojstranne trest-ný čin, ale čo tak finančnýdar? Problémy s korupciousú vyriešené...

Kúpim zdravie. Značka: lacno Ľubo Banič

Glosa

VEĽKÝ MEDER – Siedmy ročníkokresnej súťaže „Šaffova ostroha“(sólisti a páry vo folklórnom tanci)sa uskutočnil vo štvrtok12. marca.

Práve v tejto postupovej súťaži smev uplynulých rokoch zaznamenalinesmierne úspechy tanečníkov zosúboru Dunaág aj na celoštátnejúrovni. Tí totiž pozbierali „zlatémedaily“ na všetkých jej stupňoch.Tento rok sa však súťaže nezúčast-nili, ale noví tanečníci zo súborovCsali, Kis Megyer a Csilizke porot-

com neraz priam vyrazili dych. Štrnásťročný Šamorínčan Ádám

Rajcsányi z Csali pod vedením Myr-till Nagy predviedol sólový tanecs veľkým nasadením a samotní po-rotcovia mu prejavili neskrývanýobdiv. Bianka Végh a Márk BenceLukács z toho istého súboru vzbu-dili pozornosť krásnym partner-ským tancom. Nasledovali ViktóriaZsoldos a László Madi, ktorých ve-die známa folkloristka a niekoľkoná-sobná víťazka tejto súťaže, Magda-léna Mészáros. Jediný problém tých -to tanečníkov bol len vek Viktórie,

ktorá je o rok mladšia ako povoľujúpropozície. Škoda, lebo tancovalaako skúsená a aj odborne fundova-ná tanečnica. Kamilla Szabóová a LiliČambalová (Kis Megyer a Csilizke,vedúca M. Mészáros) očarili ne-všedným dievčenským prevedeníma vtipom. Záver súťaže patril Viktó-rii Jáné a Attilovi Szabóovi z týchistých súborov, ktorí len potvrdili, žena Žitnom ostrove má folklór nielenveľkú váhu, ale predovšetkým ajúctu, dokonca aj v radoch detí a mlá-deže. A to je dobre.

V jednotlivých kategóriách všet-kých menovaných, výborných taneč-

níkov odborná porota pod vedenímJozefa Buriča z Národného osveto-vého centra nominovala na krajskékolo v Trnave. Samozrejme a žiaľ,okrem Viktórie. Dúfajme, že sa imtam bude dariť obdobne a zatancu-jú si aj na celoštátnom kole naZemplíne – v Dlhom Klčove. Víťa-zom želáme veľa, veľa úspechov a ra-dosti z tanca. Podujatie organizova-lo Žitnoostrovské osvetové stredis-ko v Dunajskej Strede a Mestské kul-túrne stredisko vo Veľkom Mederi,vedúcou podujatia bola odbornámetodička ŽOS Ingrid Molnár.

(svetlovská)

Dunaágh chýbal, náhrada je dôstojnáPostúpili by všetci, ale Viktórii chýba jeden rok veku

Aj Ádám Rajcsányi zo Šamorína upútal pozornosť všetkých prítomných

Vystupovať individuálne je náročné, ale Iveta Krajcsírik z Veľkého Medera priam sršísuverenitou Foto: archív autorky

Page 14: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz14 Tudósítás

NAGYMEGYER – Még februárbanDunaszerdahelyen láthatta a közönségEgri Attila szervezésében azt afotókiállítást, mely John F. Kennedyegykori amerikai elnök és feleségeéletéből villantott fel képeket.

A tárlat anyagát legutóbb a nagymegyeri mű-velődési otthon előcsarnokában állították ki,a március 10-i megnyitó iránt érdeklődőkneka dunaszerdahelyi Egri Attila elmondta, BillO’Reilly amerikai politikai kommentátorKennedy elnökről szóló könyvének elolvasá-sa után ötlött fel benne a gondolat, hogy po-zitív szellemben kellene rávilágítani a házas-pár életére. A John és Jacqueline Kennedy– egy ikonikus pár és hatásuk a világra cím-mel megnyílt tárlat fotókon keresztül igyek-szik bemutatni a Kennedy-házaspárt, még-pedig John Fitzgerald Kennedy elnökségé-nek rövid ideje alatti tevékenységét. A duna-szerdahelyi és a nagymegyeri kiállítást is tá-mogatta az Egyesült Államok szlovákiainagykövetsége, a főszervező elmondta,hogy az előbbi esetében Kenneth Lee Meyernagykövetségi tanácsos nyitotta meg a tár-latot, mely a 17 nagyméretű fotón kívül há-rom makettot is bemutat: a Fehér Házat, azelnök különgépét és Lincoln Continental li-muzinját. A korabeli fotókon kívül, amelye-ket a Bostoni Kennedy Múzeumból ésKönyvtárból rendelt a szervező, rövid kis tör-ténetek is olvashatók a Kennedy házaspár-ról. Egri Attila még a gondolattal is eljátszott,mennyi minden máshogy történhetett volna

a világpolitikában, ha Dallasban 1963. no-vember 22-én nem követik el a halálos kime-netelű merényletet John F. Kennedy, azAmerikai Egyesült Államok 35. elnöke ellen.De a történelem – ahogy az életünk is – márcsak ilyen, ami egyszer bekövetkezett, aztmár nem lehet újraírni. Egyébként a fotóki-állítás anyagát március 31-ig tekinthetikmeg az érdeklődők Nagymegyeren.

Kovács Zoltán

John és JacquelineKennedy fotókonAz ikonikus pár és hatásuk a világra

A mártír grófraemlékeztekKOMÁROM – Esterházy Jánosra, a felvidéki mártírpolitikusra emlékeztek az egybegyűltek a Nádor utcai emlékműnél.

A megemlékezést az Egy Jobb Komáromért polgári kez-deményezés szervezte Esterházy János gróf halálának58. évfordulója alkalmából. Az emlékezők előtt beszé-det mondott Knirs Imre alpolgármester, aki kihangsú-lyozta, mennyire fontos emlékeznünk a mártír politi-kusra, a történetére, és nyomatékosította a jelenlévőkkörében, hogy mindenki adja át a közvetlen környeze-tében, hogy ápolni és megtartani kell Esterházy Jánosemlékét. A közönség előtt Nagy Ferenc elszavalta az Em-ber az embertelenségben című verset.

Végezetül a megjelent szervezetek és magánembe-rek elhelyezték koszorúikat és mécseseiket a mártír grófemléktáblájánál, majd a megemlékezés a magyar him-nusz közös eléneklésével zárult. (ha)

A szerző felvételei

A szerző felvételei

Page 15: Csallóköz - 2015/12.szám

Könyvet olvasni jó. Ezt megmagya-rázni olyan embernek, aki sohavagy csak ritkán olvas könyveket,nem lehet, és a magyarázkodás isfelesleges. Olyannak pedig szinténfelesleges magyarázni, aki szívesenés gyakran vesz könyvet a kezébe.

Nem hiszek abban, hogy az em-berek többségét rá lehet venni arra,hogy olvassanak. Sosem hittembenne. Azt sem gondolom, hogyméltatlankodni kellene ezen. Nehézmegérteni azokat az okos, művelt,bölcs urakat és hölgyeket, akik öt-ven-hatvan éves fejjel még mindigugyanazt szajkózzák, mint régen.Erre mondják, hogy beakadt a le-mez. Siránkoznak azon, hogy sen-ki sem olvas könyveket, és szándé-kukban sem áll. Mintha ezek a na-gyon érett, bölcs emberek semmitsem tanultak volna a hosszú életüksorán, és az égvilágon semmit nemfogtak volna fel abból, ami körülve-szi őket. Nem ismerték meg több év-

tized alatt az embertársaikat?! Már-pedig a rengeteg díjazott művész úrés hölgy képes sirámokban fejteget-ni ugyanazt ezerszer és milliószor,hogy egyre kevesebben olvasnak.Minden korban kevesen olvastak,minden korban kevesen fognak ol-vasni! Ez ilyen egyszerű.

Egyetlen dologban hiszek az ol-vasással kapcsolatban, hogy azembereket rá lehet vezetni, fogja-nak a kezükbe könyveket, és időn-ként olvassanak. Ismétlem: időn-ként! Még olyanokat is rá lehet ven-ni, akik egyébként rossz vélemény-nyel rendelkeznek az általuk nemismert írókról és irodalomról, amiáltalában abból fakad, hogy az is-kolában az irodalommal kapcsolat-ban eleve kellemetlen élményeketszereztek. Az irodalom valami ne-hezet és érthetetlent jelent, amitjobb messziről elkerülni. A betűkpedig veszélyesek. Ismerni kell azilletőt, és a megfelelő könyvek felé

kell terelni. Ez persze nem jelentiazt, hogy hamarosan Dosztojevsz-kijt, Mannt vagy Márait fog a kezé-ben forgatni, de a könyv fogalmanem lesz ismeretlen számára, bizal-mat ébreszt benne, és esetleg ké-sőbb is a kezébe veszi. Arról semszabad elfeledkezni, amit a leg-fontosabbnak tartok, hogy tesznekegy lépést afelé, hogy ne butuljanakel teljesen, ismerjék a betűk világát,tudjanak szöveget értelmezni, és nesüllyedjenek a funkcionális analfa-béták csoportjába, amely a felnőttlakosság negyedét érinti.

Könyvtárba természetesen keve-sen járnak, ezt magam is tapaszta-lom. Mikor belépek, jobbára sejtem,hogy kik fognak ülni az asztal mö-gött. A könyvtárban dolgozók kilé-te az évek során szinte alig változott.A bűvös művek tárában kizárólagkönyvtárosnők dolgoznak, és a vi-lág biztos pontjainak számítanak anagy bizonytalanságban. A fellé-

pésük mindig nyugodt. A látogatóktöbbsége szintén nő, de az is előfor-dulhat, hogy én megyek olyan idő-pontokban, amikor jobbára nőkválasztanak a polcok között. Aztnem állíthatnám, hogy tolong a tö-meg, gyakran előfordul, hogy egye-dül bolyongok. A könyvtárnakegyetlen rossz tulajdonsága van,hogy évszaktól függetlenül izza-dok. A kedves hölgyek, úgy tűnik,csak a nagyon meleget viselik el, ígyteljesen mindegy, kabátban vagynélküle sétálgatok a könyvek között.A fűtés kérdése megoldott. Az utób-bi időben egyre nagyobb a válasz-ték az új kiadásokból is, bár néhá-nyan másképp gondolják, és éppezért kerülik a könyvtárat.

Fontos, hogy milyen könyveketolvasunk? Természetesen. De ab-ban a világban, amelyben a fo-gyasztáson van a hangsúly, már azis csoda, hogy a többség képes ki-betűzni a szavakat.

152015. március 17. | 12 . szám Tudósítás > Jegyzet

Rajkovics György rovata

A szigetlakó

A könyvekről és az olvasásról

DUNASZERDAHELY – A középiskolák tanulóiszámára a legnagyobb megmérettetésaz érettségi vizsga. Itt adnak számot a négy évalatt megszerzett ismereteikről, tudásukról.Az érettségi vizsga köztudottan két részből áll,a március közepén zajló írásbelikből, valaminta májusban sorra kerülő szóbeli részből.

Ebben az iskolaévben a helyi Magyar TannyelvűMagángimnázium végzős diákjai egy újításnakis aktív részesei lehettek. Az iskola ugyanis a ré-gió egyetlen gimnáziumaként bekapcsolódottaz E-tesztelés projektbe, amelynek célja a közpon-ti érettségi tesztek elektronikus formában, onli-ne módon történő megoldása. Az elektronikusrendszerbe feltöltött teszteket előzetes bejelentke-zés után oldhatják meg a tanulók. Az online tesz-telés előnye többek között az is, hogy a tanuló köz-vetlenül a teszt kitöltése után megtudja, milyeneredményt ért el.

A magángimnázium tanulói február végén azérettségi főpróbáján mérhették fel, hogy hol tar-tanak a felkészülésben. A tesztelés, amely már azérettségi vizsga szabályainak megfelelően zajlott,három napon át folyt szlovák nyelvből, matema-tikából és magyar nyelvből.

Minden tantárgyból huszonegy negyedikes diákkapcsolódhatott be a kísérletbe, akik lehetőséget kap-tak arra, hogy kipróbálják az érettségi írásbeli ezenúj formáját, valamint a megszokott módját is. Ígyértékes tapasztalatokhoz jutottak, amelyek alapjáneldönthetik, hogy márciusban melyik formájátválasszák az érettséginek: az új utat járják-e, vagymaradjanak a hagyományos módszernél.

Mivel az idegen nyelvekből még nem készültekel az elektronikus feladatsorok, így azokat csakkésőbb tesztelhetik a tanulók.

A próbateszt egyébként a rendszer több hiá-nyosságára is rávilágított. Matematikából példá-ul csak szlovák nyelven voltak elérhetők a felada-tok, ami jelentősen megnehezítette a magyar is-kolák diákjainak munkáját. A magyar és szlováknyelv tesztjénél ugyanakkor sok esetben nem fértel egymás alatt a képernyőn a bevezető szöveg ésa feladat, illetve a válaszlehetőségek, így a moni-

toron megjelenő információkat folyamatosangörgetni kellett.

Valószínűleg emiatt is gondolta több diák,hogy a nyomtatott feladatlapok és válaszadó lapoksokkal áttekinthetőbbek, ezért inkább a hagyo-mányos módszert választják.

Az illetékesek egyébként ígéretet tettek, hogya hiányosságokat kiküszöbölik, a hibákat kijavít-ják. Végtére is a jelen, de még inkább a jövő a szá-mítógépeké…

(sz. b. cs.)

Amikor a számítógép vizsgáztatAz elektronikus érettségi főpróbája a magángimnáziumban

Archív felvétel

Page 16: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz16 Tudósítás

NYÁRASD – A helyi származású,de ma már Prágában élőcsallóközi művész,Váradi Marieta kiállítása március 13-án, pénteken nyílta helyi kultúrházban.

Marieta alkotásait a superwoma-natwork.blogspot.sk írója, BartalosTóth Iveta méltatta. „Szinte pontosanegy éve, mikor is készítettem veleegy beszélgetést a blogomra, javasol-tam neki, hogy hozzunk össze egykiállítást a festményeiből Nyárasdon,a szülőfalunkban. Így erre a kiállítás-ra méltán lehetek büszke, hiszen si-került egy újabb ügyes fiatal alkotótmegismertetni azokkal, akik közötthosszú évekig élt, és nem is sejtették,micsoda tehetség bújik meg ebben acsendes virágkötő lányban.”

Váradi Marieta számára a portré-készítés a legnagyobb kihívás, a leg-kedvesebb téma mindig is az em-beri tekintet, a szemek minél hite-lesebb ábrázolása volt. Rajzolással,festészettel már gyerekkora ótafoglalkozik.

A festészetet a mai napig is tanul-ja, a képzőművészettel rajztáborok-ban, szakkörök keretén belül is-merkedett. Minden kép megfestéseszámára egy tanulási folyamat is egy-ben. Hitvallása, hogy kellő alázattalmindenből lehet tanulni.

„Az egész élet nagyon mulandó.Az idő rohan, szinte megállíthatat-lan. A mozgást megörökítő képeimegyfajta időkapszulákként működ-nek. Megragadják, megörökítik a pil-lanatot. A mozdulatot, amely párperc múlva már teljesen máshogynézhet ki” – vallja a művész.

Mészáros Krisztina

Időkapszulaként megörökíteniEgy fiatal festőművész első kiállítása

HODOS – Az IUVEN ifjúsági szervezetdunaszerdahelyi járási csapata február 28-ánrendezte meg első alkalommal a jótékonyságibált a községben.

A rendezvényen a gyermekotthonbeli gyerekekáltal rajzolt pénzutalványok után befolyt összegetteljes egészében az intézmény lakóira fordítják.A rendezvényt Csicsai Gábor, a Híd parlamentiképviselője nyitotta meg. Ezután következettFodor Bianka és Fodor Dóra énekesek fellépése.A vacsora után megkezdődött a gyűjtés a gyer-mekotthon javára. A résztvevők 5, 10 illetve 50 eu-rós kuponokat vásárolhattak, amelyeket az otthonlakói készítettek. A befolyt összegből az igazga-tónő által összeállított lista alapján vásárol az if-júsági szervezet kellékeket, felszerelést és sport-eszközöket a gyerekeknek.

A gyűjtés után következett a második program,a Let´s Dance modern tánccsoport fellépése, il-letve a tombolajegyek árusítása. Este 11-kor ke-rült sor a harmadik műsorra, amely a dunaszer-dahelyi Kangoo Jumps intenzív fellépése volt. Nemsokkal éjfél után kezdődött a tombolasorsolás.A szervezők nagyon szépen köszönik a 21 darab,

nagy értékű díj felajánlását. A Green tour utazá-si iroda jóvoltából egy két személyre szóló héví-zi wellness-hétvégével gazdagodhatott a fődíj nyer-tese. A második vacsora után következett a reg-

gelig tartó mulatság. Az est jó hangulatáról a Hol-lósy Band gondoskodott. A szervezők ezen útonis köszönik minden támogatói hozzájárulást.

(fr)

A gyermekotthonnak gyűjtöttekA képen Bartalos Tóth Iveta, Váradi Marieta, Hakszer Mária Archív felvételek

A kiállítás április 5-igtekinthető meg.

Archív felvétel

Page 17: Csallóköz - 2015/12.szám

2015. március 17. | 12 . szám Tudósítás 17

A múlt héten kedden a SelyeJános Egyetemen immáronmásodik alkalommal rendeztékmeg az Üzleti terv versenyt.

A vállalkozó szellemű középiskolá-sok az írásbeli forduló után a SJEKonferenciaközpontjában is megmu-tathatták tehetségüket és kreativitá-sukat. A benyújtott tervek előzsűri-zése után a legjobb hat program ke-rült a szóbeli döntőbe, ahol a ver-senyző kedélyű résztvevők a kedditalálkozón mérték össze tudásukat.

A hattagú zsűri minden előadóhozintézett jól irányzott kérdéseket. Ne-héz dolguk volt, hiszen innovatív jel-leggel rendelkező vendéglátó-ipariegységek (pl. lakásétterem, kutyaba-rát étterem és rendezvényközpont),speciális célcsoporttal rendelkezőruhaszalon, ill. brikettgyár is szere-pelt a diákok ötletei közt. A csapatokkomoly felkészülés és piackutatásután jutottak el a precízen kidolgo-zott tervezetekhez.

A verseny döntőjében résztvevő,négy középiskolából érkező hat csa-

pat közül a Kurina Denisz – Lehot-kai Sámuel (Kereskedelmi és Szolgál-tatóipari Szakközépiskola, Komá-rom) összetételű csapat győzedel-meskedett LONG FIRE megnevezé-

sű, fabriketteket gyártó üzemük üz-leti tervével, akiket Hajabács Andreakészített fel a versenyre.

Hatfős zsűri bírálta el a tervezete-ket: Varga Ferenc (DECART, s.r.o.,ügyvezető), Horváth László (Ma-gyar Vállalkozásfejlesztési Alapít-vány, ügyvezető igazgató-helyet-tes), Vágó Gábor (Arriva Services.r.o.), Rajkovics Péter (közgazdász,gazdasági újságíró), Szabó Dávid(SJE GTK, hallgató, vállalkozó), va-lamint Antalík Imre (SJE GTK, Köz-gazdaságtan tanszék, adjunktus).

A  verseny fődíja – egy utazása hallgatók által választott helyre – azARRIVA-csoportnak köszönhető,míg a többi csapat is értékes díjak-kal gazdagodott a Selye János Egye-tem és a Selye János Egyetem Kar-rier-tanácsadó Központja jóvoltá-ból. A Magyar VállalkozásfejlesztésiAlapítvány felajánlásából a középis-kolás diákok (és iskoláik) egynaposvállalkozási, készségfejlesztő képzé-sen is részt vehetnek. (mk)

Komáromi siker az egyetemenA brikett nemcsak meleget ad, hanem győzelmet is

Alakula helyialapszervezetKOMÁROM – Mint lapunkbankorábban beszámoltunk róla,január végén újjászerveződöttaz MKP helyi járási szervezete.Elnökévé Gyarmati Tihamértválasztották, aki megismételtvoksoláson, szoroseredménnyel – mindössze4 szavazattal – előzte megSamu Istvánt.

Az újonnan felállt járási elnök-ség elsődleges feladatként tűzteki a városi szervezet újjáalakítá-sát; a közelmúltban megtartottelső ülésükön főleg erről ta-nácskoztak.

Elsősorban elfogadták az alel-nökké választott Samu Istvánazon javaslatát, hogy a szerve-zet csak a város polgárai több-ségének bizalmát élvező szemé-lyekkel építhető újjá. Ez szerin-te azt is jelenti, hogy – legalább-is a megalakítás során – ugyan-úgy mellőzni kell a gazdaságilobbistákat, mint azokat, akik ahelyhatósági választások soránelvtelen pártalkuba bocsátkoz-tak. A tanácskozáson szavaztakarról a nyolc személyről is, akikmég januárban felajánlották akomáromi városi szervezet új-jászervezését. A listát a járásiszervezet nagy többséggel jóvá-hagyta, de lapzártánk idejénmég nem volt nyilvános. Mihelytazzá válik, természetesen közöl-jük. A tét komoly, hiszen egyolyan kaliberű helyi szervezetsorsa, mint amilyen a komáro-mi, a párt egészének megítélé-sére hatással van. Főleg a hely-hatósági választások előtt kötöttszerencsétlen koalíció látványosbukását követően…

Vas GyulaArchív felvétel

Samu István szerint csak a várospolgárainak bizalmát élvező sze-mélyek jöhetnek szóba

Arch

ív fe

lvét

elek

Page 18: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz18 Első próbálkozás > Tudósítás > Pályázat

PegazusAlkotópályázat A Szlovákiai Magyar Írók Társasága idén ismeghirdeti irodalmi alkotópályázatát szlová-kiai lakhellyel rendelkező alkotók részére azalábbi kategóriákban:

I. kategória: vers

II. kategória: próza

Beküldési határidő: 2015. július 15.

Pályázhatnak önálló kötettel még nem ren-delkező szerzők, magyar nyelvű alkotásaik-kal. Korhatár nincs. A pályázatra érkezettmunkák mindegyikéhez a felsorolt mento-rok egyikének javaslata szükséges ahhoz,hogy az arra érdemes mű, illetve annak szer-zője a bírálóbizottság elé kerüljön: HizsnyaiZoltán, Juhász Katalin, Z. Németh István,Szászi Zoltán

A pályázó feladata: 1. A felsorolt mentorokközül minden pályázó kiválaszt egyet, aki-vel dolgozni szeretne. 2. Ha ez megtörtént,jelentkezik a Társaság titkárságán (elérhető-ségek: mobil: 0911 239 479, e-mail:[email protected]) ahol postafordultával meg-kapja a mentor elérhetőségeit. 3. A szerző-nek a mentor nyújt segítséget abban, hogya bírálóbizottság elé színvonalas pályamű ke-rüljön. 4. Végezetül a pályázó a mentortólbegyűjti az 5–10 soros ajánlást, és azzalegyütt adja le a pályázatát. 5. A pályázat je-ligés. Az ajánlást, nevet, címet és a telefon-számot kérjük lezárt borítékban mellékelni,amelyre csak a jeligét kell ráírni. A jelige azoldalszámokkal ellátott kézirat minden olda-lán szerepeljen! Egy pályázó több alkotás-sal is pályázhat. A pályaműveket postai kül-deményként öt kinyomtatott példánybankérjük postázni. E-mailban küldött pályáza-tot nem fogadunk el.

Az értékelésről szakmai zsűri gondoskodik:Németh Zoltán József-Attila díjas költő,N. Tóth Anikó Madách- és Talamon-díjas író,Mizser Attila Madách-nívódíjas költő.

Védnökök: Tőzsér Árpád Kossuth-díjasköltő, Grendel Lajos Kossuth-díjas író

A díjak, mindkét kategóriában:1. díj: 100 euró és értékes könyvcsomag

2. díj: 50 euró és értékes könyvcsomag

3. díj: 30 euró és értékes könyvcsomag

A vers és próza kategóriákban egy-egy véd-nöki különdíjat (50 euró és értékes könyv-csomag) is kiosztunk.

Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosz-tás 2015. augusztus 14-én lesz Ipolyszakál-loson (Méhecske Panzió).

Pályázatokat az alábbi címre várjuk: Szlo-vákiai Magyar Írók Társasága, Pegazus Alkotópályázat, Galantská cesta 658/2F,929 01 Dunajská Streda.

(szmit)

Új dolog vette kezdetét a komáromi Révben: For-gács Attila szervezésében megrendezésre került azelső Slam poetry verseny.

Aki nem volt ott, ne búsuljon, hiszen számít-hatunk folytatásra. A megmérettetés mondhatnikicsit családias légkörben zajlott. Hét versenyző-nek kellett írnia a Spiró-szerzemény alapján ké-szült Csirkefej című előadásról, amit persze előt-te egy hónappal megtekinthettek a Jókai Színház-ban. Először négy vendégelőadó melegítette be aközönséget (Pion István, Gábor „Indiana” Tamás,Bárány Bence és Laboda Róbert). Utánuk követ-keztek a versenyzők. A háromtagú zsűrineknem volt könnyű dolga, mivel színvonalas előadá-sokat követhettek figyelemmel. Nem volt idejükmegbeszélni a helyezéseket, hiszen egyből a pro-

dukciók után kellett pontozni. A zsűriben helyetfoglalt az egyik vendégelőadó: Pion István, a Jó-kai Színház igazgatója, Tóth Tibor  és hogy kizár-hassák a „bunda” lehetőségét- a harmadik zsűri-tagot a közönség soraiból választották ki. Minden-ki egyedi produkciót mutatott be. Ebből is látszott,hogy több módon lehet értelmezni egy előadást.Miután az összes versenyző előadta szerzeménye-it, a vendégelőadók megmutatták azt, ők mivel ne-veztek volna. A kiértékelést követően győzteskénta fiatal Melecsky Kristóf került ki. A megméret-tetés után szabadon hagyták a mikrofont: így bár-ki, akár tét nélkül előadhatta a közönségnek a sa-ját művét. Az after party-n pedig Dilemma (CityReboot, Big Dilemmaz) Arim szórakoztatta a kö-zönséget kifulladásig. (ha)

Lehetőség az irodalomnakA Csallóköz hetilap szerkesztősége hűen hagyományaihoz a művészet elkötelezett támogatója, hiszenszámos munkatársa a szlovákiai magyar irodalom meghatározó alakjáva nőtte ki magát az elmúlt bő ötévtizedben. Eme szellemi örökséget tiszteletben tartva szeretnénk a fiatal pályakezdőknek, lelkesversíróknak, novellaszerzőknek lehetőséget teremteni a műveik első közreadására. Az első próbálkozáscímmel rovatot indítottunk, amelyben most Darnai Dóra novelláját közöljük. A további műveket apályakezdőktől szerkesztőségünk elektronikus címére várjuk!

Az álom– Vajon felébredtem? – kérdeztem magamtól, ahogylassan körül néztem. Nem, az nem lehet, biztosancsak álmodom, gondoltam. Körbevett a sötétség,nem láttam semmit magam körül. Felkiáltottam:– Hol vagyok? Mi ez a hely? – senki sem felelt, ígyhát elindultam a sötétben, de pár lépés után meg-torpantam. Egy kislány állt velem szemben. A sze-membe nézett, de nem szólt semmit, rettentő isme-rősnek tűnt… azok a kék szemek és az a fitos orr,mintha már láttam volna valahol. De vajon hol?

– Ki vagy te? Hol vagyunk? – kérdeztem tőle két-ségbe esve.

A lány nem felelt a kérdéseimre, csak állt és bá-mult rám. Szemmel láthatóan elgondolkodott, deszerencsére végül megszólalt: – Jöjj! – csak ennyitmondott s nem többet.

Nem volt túl sok választásom, elindultam utána,szinte vakon követtem őt, úgy éreztem bízhatokbenne. Mintha valamiféle láthatatlan kapocs kötöttvolna hozzá. Megnéztem őt újra és újra, próbál-tam rájönni, hogy ki is ő valójában. Egyszer csakmegállt, felém fordult és ismét a szemembe nézett,felemelte a kezét és rám mutatott. Nem értettem.

– Ki vagy te? – kérdeztem őt újra, de megint nemkaptam választ a kérdésemre.

– Nézz körül! – mondta, én pedig körbenéztem.Ekkor vettem észre, hogy már egy tisztáson ál-lunk mindketten, egy varázslatos helyen. A Naplemenőben volt, a virágok illatoztak, a madarakcsicsergését is hallottuk. Bárhol is voltunk, ez ahely maga volt a béke. Egy pillanatra azt gondol-tam, hogy biztosan meghaltam és most a menny-országban vagyok. Szorosan lehunytam a sze-mem és minden lélegzetvételemmel magambaszívtam a békét. A merengésemnek végül a lányvetett véget.

– Nyisd ki a szemed – szólt rám élesen – Nézz rám…jól tudod, hogy ki vagyok, csak nézz meg jobban.

Ekkor kinyitottam a szemem és farkasszemetnéztem a lánnyal, talán csak egy pillanatig. Meg-néztem őt újra és újra, a felismerés pedig villámcsa-pásként ért. A lány én voltam, csak éppen tizen-öt évvel ezelőtt.

– Te… én vagyok! – visszhangzottak a szavaim,mire ő elmosolyodott és bólintott.

Tovább ment és menet közben intett, hogy men-jek vele, így hát követtem őt. Szótlanul sétáltunkpár percig, a lány, vagyis én megálltam. Előre mu-tatott a jobb kezével, ekkor két út nyílt meg előt-tünk. Varázslatos volt. Az egyik jobbra, a másik pe-dig balra vezetett. Ha ránéztem a jobb oldalira, va-lami melegség, béke és boldogság öntött el. Még-is ez az út tele volt akadályokkal és kihívásokkal.Külső szemlélő számára szépnek tűnhetett, egy pa-tak folyt át rajta, a fák gyönyörűen zöldelltek. A baloldali úttal kapcsolatban más érzéseim voltak. Ezkönnyebbnek tűnt, volt benne boldogság, sőtnem is kevés, de valami mérhetetlen fájdalmat érez-tem, amikor egy kivágott fára pillantottam azúton. Mert külsőleg tiszta volt az út, talán pont ezértvolt olyan rideg is. Teljesen megfeledkeztem róla,hogy nem vagyok egyedül, csak az utakat bámul-tam. A lány megszólalt:

– Válassz! – csak ennyit mondott.– Nem értelek, miért kell választanom, mi a cé-

lod ezzel? – kérdeztem, mire ő a szemembe nézettés azt mondta: – Tudod jól, hogy mi a célom. Nefeledd, ne várj sokáig, mert elmúlik az életed úgy,hogy sosem választottál.

– Ezt most értenem kellene, ugye? Segíts meg-értenem – kértem őt.

– Hallgass a szívedre – felelte és én ebben a pil-lanatban csurom vizesen ébredtem, otthon azágyamban. Felkeltem és átgondoltam, amit a lánymondott. Tudtam mit kell tennem…

Slam poetry a Révben

Page 19: Csallóköz - 2015/12.szám

2015. március 17. | 12 . szám Tudósítás > Hirdetés 19

NAGYMEGYER –A városi könyvtárban az elmúlt évvégén hatodik alkalommal választották megolvasóik közül az Év olvasóját.

Folytatni kívánták az előző években sikeresen út-jára indult kezdeményezést, mellyel szeretnék kife-jezni megbecsülésüket mindazoknak, akik valami-lyen formában kiemelkedően részt vesznek akönyvtár mindennapi életében, azoknak, akik évekóta hűséges látogatóik. A 2014-es szavazáson akönyvtár munkatársai az Év Olvasója-díjat két fel-nőtt és két gyerek könyvtárlátogatónak ítélték oda.Az egyik kitüntetett Zsemlye Márta, aki a tavalyi év-ben 220 dokumentumot kölcsönzött ki, így a felnőt-tek között ő lett az Év Olvasója Nagymegyeren.

Az izsapi fiókkönyvtárban pedig Nagy Katalin hű-séges olvasó büszkélkedhet az Év Olvasója Izsapon-díjjal, aki 60 darab könyvet kölcsönzött ki, és olvasottel. Mindkét könyvtárban odaítélték az Év Gyermek-olvasója címet is. Szabó Dórának Nagymegyeren ésTamási Blankának Izsapon. Mindkét kislány 56 da-rab könyvet kölcsönzött ki, valamint a könyvtár ver-senyeinek állandó és eredményes résztvevői. A szol-gáltatásban dolgozó munkatársak azért jelölték er-re a címre őket, mert azok közé az olvasók közé tar-toznak, akik örömmel és rendszeresen látogatják akönyvtárat. A könyvjutalmakat a márciusi könyv-hónap rendezvénysorozat keretén belül osztották ki.

(fj), Archív felvétel

Akik sokat olvasnakA leghűségesebb látogatóikat jutalmazták

Page 20: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz20 Kulissza

A The Affair című filmsorozatotaz idei Golden Globe-gálán háromkategóriában jelölték, és kettőtdíjra is váltott. Nagyon egyszerűtörténettel rendelkező szériárólvan szó, amely könnyedénbeszippantja a nézőt. Az első évadtíz epizódja lement,és a Showtime kábelcsatornamég a szezon vége előttberendelte a másodikat.

A The Affair, vagyis a „Viszony” kétötletgazdája az izraeli Hagai Levi ésaz amerikai Sarah Treem. Előbbi ne-véhez fűződik a nagy sikert arató Te-rápia c. sorozat, amelyből magyarváltozat is készült, míg utóbbi a Te-rápia amerikai verziójában műkö-dött közre producerként és íróként,valamint a jelenleg is futó Kártyavárc. sorozatban is hasonlóan a produ-ceri munkából vette ki a részét, ésnéhány rész megírása szintén az őnevéhez köthető. A kapcsolat adottvolt a Terápiából, és most is dráma-sorozat lett a vége. A Showtime tíz-részes produkciója elkészült, és megkell hagyni, remeket hoztak össze.

A történet könnyedén kikövet-keztethető a címből. Adott két ember,egy férfi és egy nő. A férfi, Noah Sol-loway (Dominic West) New Yorkbanél népes családjával. Feleségével,Helennel (Maura Tierney) négy gye-reket nevelnek viszonylagos bol-dogságban. Noah tanár, emellett pe-

dig egy könyve is megjelent már.A nyarat Helen gazdag szüleinél töl-tik, Long Islanden. A nő, Alison Bailey (Ruth Wilson) itt él férjével,Cole Lockharttal (Joshua Jackson),és pincérnőként dolgozik. A házas-pár fia két évvel ezelőtt meghalt,amit mindketten nehezen dolgoznakfel, és aminek következtében némi-leg elhidegültek egymástól. Noahés Alison útjai keresztezik egymást,és rövid időn belül kialakul kettejükközött a viszony.

Egy ilyen látszólag egyszerű törté-nettel sok mindent lehet kezdeni. Le-het belőle álromantikától csöpögőmesét gyártani, de a végeredmény le-het a The Affair c. sorozat is. A me-sélés módja újszerűen hat. Egy-egyrész ötven-hatvan perces. Ez az időkétfelé osztódik, és két nézőpontbólkövethetjük a sztorit. A legfurább azegészben, hogy Noah és Alison ki-csit másképp emlékezenek vissza azeseményekre, és még olyan aprósá-gokban is különböznek az emléke-ik, hogy ki milyen ruhát viselt ép-pen. A drámai hangulatot végig sike-rül fenntartani, annak ellenére, hogyidőnként érthetetlennek tűnik a tör-ténet mögött megbújó rejtély. A fe-szültséget ezzel is sikerül növelni.A viszony csupán az elsődleges té-nyező. A háttérben egy bűnügy hú-zódik meg, emellett Noah életébenjelentős szerepet játszik az írás,amelyből kifolyólag az apósával

adódnak konfliktusok, aki sikeresíró, míg Noah gyötrődik a másodikkönyvével. A gyerekek szintén hoz-zák a drámai szálat, bár a kamaszok„ügyeit” okosabban is tálalhattákvolna. Alison élete látszólag sivárabb,de itt is találunk családi viszályko-

dást, és személyes problémákat is.Mindez természetesen nem mű-

ködne színészek nélkül. A két fősze-repre két angol színészt választottak.A negyvenöt éves Dominic West, akiöt gyerek édesapja, többek között a28 nap, Chicago, 300, A kilencediklégió, Büszkeség és bányászélet c. fil-mekben szerepelt eddig. A harminc -három esztendős Ruth Wilson filmeskarrierje jóval rövidebb időre nyúlikvissza. Három mozifilmben szere-pelt: Anna Karenina, A magányos lo-vag, Banks úr megmentése. Viszonta tévés szerepeivel már jelentős si-kereket is elért, a 2006-os Jane Ey-re c. sorozat főszerepéért GoldenGlobe-díjra jelölték. A Luther c.bűnügyi sorozatban ugyancsak fon-tos szerep jutott neki. A házastársa-kat a Vészhelyzet Abby Lockhartja,Maura Tierney, illetve a Dawson ésa haverok és A rejtély c. sorozatok-ból ismerős Joshua Jackson alakít-ják. Elsősorban West és Wilson játé-ka viszi el a sorozatot. Mindkettenállják a sarat, így nem csoda, hogyjelölték őket Golden Globe-díjra (leg-jobb televíziós sorozat – drámai ka-tegória – színész, illetve színésznő).Ruth Wilson pedig megkapta azArany Glóbuszt, ahogy a sorozatnakis odaítélték a díjat legjobb televízi-ós sorozat – drámai kategóriában.

Rajkovics György

Egy férfi és egy nő viszonyaAmi megtörténhet két ember között

Net-felvételek

Page 21: Csallóköz - 2015/12.szám

212015. március 17. | 12 . szám Autósok, motorosok, stop!

A Suzuki esztergomi üzemébenmegkezdődött az új Vitara gyártása.Egy teljesen új, kompakt SUV-ről van szó,tehát neve ellenére ne a Grand Vitaraméreteit és paramétereit keressük benne.Alig 4,2 méteres hosszával az SX-4 S-Crossnális rövidebb, tengelytávja is kisebb azénál.

Magasabb építésének köszönhetően viszont leg-alább annyira „komolynak” tűnik az autó, amelya karosszériáétól eltérő tetőszínekkel, valamint,kategóriarekorder méretű nyitható panorámate-tővel is kérhető. A csomagtartó a maga 375 liter-jével a kategória átlagát képviseli. Ami a műsza-ki bázist illeti, az SX-4 S-Crossból származik, te-hát itt is 1-1 benzin- és dízelmotor közül lehet vá-

lasztani. Mindkettő 1,6 literes és120 lóerős, termé-szetesen a turbós dízel a nyomatékosabb (156 vs.320 Nm). A benzines alapból ötsebességes kézi,opcióként hatfokozatú automata váltót kap, a dí-zel csakis hatfokozatú kézivel érhető el. Átlagfo-gyasztásként 5,3 és 4,2 litert, CO2-kibocsátásként123, illetve 106 grammot ad meg a gyártó. A ko-csi 2 alapverzióban készül: az Urban kizárólagfronthajtású, a terepes Rugged változat az S-Cross-ból ismert, elektronikusan vezérelt AllGrip össz-kerékhajtást használja. Néhány terepjellemző: has-magasság 18,5 cm, orrszög/farszög 18,2/28,2°.Az autó már a hazai piacon is kapható; induló árafronthajtással 14  200, összkerekes technikával16 200 euró.

(a-nav, ssk, vgy)

S U Z U K I V I T A R A

Kék erődemonstráció GenfbenA Focus RS világpremier volt, a GT-t most láthatta előszöraz európai közönségA nemrég véget ért Genfi Autószalon voltaz első autóipari szakkiállítás, ahol a Fordbemutatta a vadonatúj Focus RS-t,és Európában itt állt először reflektorfénybea szintén teljesen új Ford GT szupersportkocsiis. Kettejük közel ezer lóerőt vonultatott fel…

Az RS 2,3 literes EcoBoost erőforrásának teljesít-ménye több mint 320 lóerő, de az autónak egyébattraktivitásai is vannak. Például az új Ford Perfor-mance összkerékhajtás, amely a vonóerő 70 szá-

zalékát is a hátsó tengelyre irányíthatja, kategória-első kanyarsebességet és páratlan irányíthatóságotbiztosítva. A Normal, Sport és Track üzemmódokközúton és a versenypályán egyaránt optimális vezethetőséget garantálnak, az iparágban elsőkéntkínált Drift üzemmód kapcsolásával pedig a ver-senypályán az autó kontrolláltan túlkormányzot-tá válhat. A formaterv teljesen kiküszöböli a felhaj-tóerőt, nagy sebesség mellett is optimális egyenes-futást és irányíthatóságot biztosítva.

Ami pedig a GT-t illeti, teljesítménye 608 lóerő,ami egyértelműen a Ferrarik és Lamborghinik me-zőnyébe sorolja. A motorhoz hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltó csatlakozik. A modern,könnyű anyagok alkalmazásával (pl. szénszálas biz-tonsági utascella) a jármű minden jellemzője, ígygyorsulása, irányíthatósága, fékhatása, biztonsá-ga és fogyasztása optimális. Mindkét modellt azújonnan alapított Ford Performance tervezte; ez aszervezet világszerte összefogja a Team RS, a FordSVT és a Ford Racing munkáját.

(a-add, vgy)

Mielőttbekapcsolnánka légkondit…Közelegnek a meleg napok, amikor autónk-ban hosszú idő után újra bekapcsoljuk a lég-kondicionáló berendezést. Ha ősszel és télencsakugyan nem használtuk, majdnem biztos,hogy kellemetlen szag áramlik majd a szellő-zőnyílásokból – amely mellesleg káros mik-roorganizmusok tömkelegét is hozhatja ma-gával. Hosszabb tétlenség után ugyanis a lég-kondi némi karbantartásra szorul, ami érte-lemszerűen tavasszal a legidőszerűbb.

Az első lépés mindenképpen a pollenszű-rő ellenőrzése: ha tiszta, fehér, még jó. Haszürke a piszoktól, netán töredezettek a szé-lei, cserére szorul. Utána jöhet az egészrendszer tisztítása és fertőtlenítése, amit a ke-reskedelemben 6–12 euróért kapható tisztító-szerekkel lehet megoldani. Figyelem: lehető-leg ne habot használjunk! Ez ugyanis, folya-dékká válva nem kívánatos helyekre is beha-tolhat, komoly károkat okozva a jármű elekt-ronikájában. Szerezzünk be inkább gáz-sprayt, amely sokkal biztonságosabb és ahasználata is egyszerűbb. Teljes intenzitássalbekapcsoljuk a klímát, belső levegőkeringe-tésre állítjuk a rendszert, majd – már az utas-térben – lepattintjuk a flakon speciális kikép-zésű fejét. Rácsapjuk az ajtót (természetesenaz ablakok is legyenek felhúzva!), és kb. tízpercig hagyjuk, hogy a folyamatosan ki-áramló gáz átjárja az autót és annak szellő-zőjáratait. Tíz perc után nyitott ajtókkalhosszan átszellőztetjük az utasteret, és készenvagyunk. Ha viszont a légkondinak, már azautó évei okán is kijár egy alaposabb tisztításés szélesebb körű karbantartás, inkább bíz-zuk szakszervizre a dolgot. Vas Gyula

F O R D : G T , F O C U S R S

(Képarchívum)

Rekordidő alatt megjelent a hazai piaconAz Urban verzió kizárólag fronthajtású,a terepes Rugged változat természetesen összkerekes

Fotó

: a-n

av, S

uzuk

i

Page 22: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz22 Tanácsadó

Tudjuk, hogy a gondolatainknak te-remtő ereje van! Azt is tudjuk, hogyamire gondolunk, annak tudattala-nul is energiát adunk, s ezáltal meg-nőhet, felerősödhet, elhatalmasodhat,lehet az pozitív, de akár negatív is!S ilyen módon a legtöbb problémánkforrása a gondolkodás. De hogy isvan ez? Mi az, amit nem tudatosí-tunk, de meg kellene jegyeznünk?Jegyezzük meg jól, hogy minden gon-dolat úgynevezett „elementált” te-remt. Az elementálok a gondolatainkáltal teremtett, és a gondolatokatmegvalósító energialények, asztrállé-nyek! Másképpen fogalmazva, azasztrállények egy csoportját alkotják.Kevés helyen hallani róluk, még ke-vésbé arról, hogy mire is képesekezek a lények, s hogy miként kelet-keznek. Amikor valamire sokszorgondolunk, legyen az akármilyenesemény, érzelem, egyéb környeze-ti hatás vagy akár saját tulajdonsága-ink, a fent említett energialényekethozzuk létre. De csak akkor terem-tődnek meg, ha gyakorta gondolunkugyanarra a dologra, és erős érzetek-kel tápláljuk meg. Azt már tudjuk,

hogy gondolataink energiával rendel-keznek, tehát ha valamire sokat kon-centrálunk, akkor minden egyes al-kalommal energiával tápláljuk meg azelementált, amit a fenti módon öntu-datlanul is életre keltettünk. Min-den ember naponta több száz, ezerelementált, asztrállényt teremt a gon-dolkodása által, amely elementálokazon munkálkodnak, hogy megvaló-sítsák az őket létrehozó gondolatokat,akár „jók”, akár „rosszak”. Mindenelementálnak egyetlen feladata van:„megvalósítani az őt létrehozó gondo-latot.” Akarod vagy sem, gondolata-id elementálokat teremtenek, me-lyek szinte azonnal életre kelnek, ésmegkeresve a célszemélyt, minden tő-lük telhetőt megtesznek az őket létre-hozó gondolat megvalósítása érdeké-ben! Mik jellemzik az elementált?Mindig fizikai-testi síkról teremtőd-nek, de mentális-gondolati erővel, ésasztrál-szellemi energiákból épül-nek fel! Van asztrál teste, de nincs fi-zikai és mentál teste! Viszont mindigvan feladata és célja! A létrehozó gon-dolat utáni nyolcadik másodperc-ben kelnek életre! A belégzés után te-remtett elementálok nagyobb erővelbírnak! A „tiltást” nem értelmezik!Nincs önálló energiaellátásuk, ígyéletük tizennégy földi nap, de életide-jük és energiájuk nagysága növelhe-tő! Egy ember rengeteg ilyen energia -lénnyel rendelkezik, természetesenattól függően, hogy milyen a gondo-lat polaritása, így válik az is pozitív-vá vagy negatívvá. Ezek a lények, mi-után létrehoztuk őket, körülöttünkvannak, és erősítik bennünk azt agondolatot, amellyel létre lettek hoz-

va. Általuk teremtünk, ezért kell na-gyon vigyázni arra, hogyan gondol-kodunk. Ezért nagyon fontos a pozi-tív gondolkodás, mert ha pozitívenergialények vesznek körbe, ésőket erősítjük gondolatainkkal, akkorazt teremtjük meg, amilyen gondo-lattal és érzettel őket létrehoztuk, hi-szen visszahatnak ránk. A negatívelementálok pedig ugyanígy vissza-hatnak, és segítenek a negatív gon-dolatok teremtő erejében. Minél többugyanolyan érzetű energiát kap egyelementál a gondolataink útján, an-nál erősebb lesz, és minél több ellen-tétes érzetet, annál gyengébb. Csaknéhány példa, hogy mire is képesekezek a lények: ha folyton arra gondo-lunk, hogy nem vagyok elég szép,elég okos, nem vagyok elég jó, akkoregy önbizalomra ható energialénythozunk létre, természetesen negatí-vat. Az elementál folyton ezt az érze-tet fogja bennünk erősíteni, és minéltöbbet gondolunk erre, annál erőseb-ben és gyakrabban váltja ki ő magabennünk ezt a gondolatot, hiszen őtez az energia táplálja! Ugyanilyen lé-nyek állnak a szenvedélybetegségekkialakulása mögött. Azok az embe -rek, akik nem tudnak leszokni a do-hányzásról, az alkoholról vagy akára drogról, azért nem tudnak, mert lét-rehozták gondolati energialényüketvalaha akkor, amikor elkezdték aszenvedélyüket. Egy ilyen lény erő-síti bennük, az elméjükben, hogygyújts rá, drogozz, igyál! Vagyis ne-kik a saját maguk által létrehozott ele-mentált kell megsemmisíteni ahhoz,hogy leszokhassanak! Ugyanakkoride tartozik minden típusú félelem-

energia is. Bármitől is félünk – ese-ménytől, valamilyen állattól, vagypéldául attól, hogy rosszul leszünk,és még sorolhatnánk –, ezek mögöttelementálok állnak. De vajon ho-gyan tudunk tőlük megszabadulni,s hogyan tudjuk őket megsemmisí-teni? Ezeket a lényeket egyetlen mód-szerrel lehet megszüntetni, mégpe-dig azzal, ha az ellenkező párjáthozzuk létre, vagyis a pozitív ellen-tettjét! Ha nem tudjuk magunkatelfogadni, akkor be kell táplálnunk,hogy szépek vagyunk, szerethetőekvagyunk, tökéletesek vagyunk!A szenvedélybetegségeknél be kelltáplálni az egészségtudatot! Ugyan-is ezek a lények csak akkor tudnak el-hatalmasodni rajtunk, ha számunk-ra nem fontos az egészség, legalább-is nem annyira, amennyire kellene!Nem foglalkozunk fizikai testünkállapotával. Félelemenergiákkal kap-csolatban pedig szintén annak az el-lenkezőjére kell koncentrálni, amitőlfélünk. Természetesen egy ilyen po-zitív lényt ugyanúgy kell megalkot-ni, ahogy a negatívat, vagyis el kellkezdenünk arra koncentrálni, amitakarunk, amit szeretnénk, és megfe-lelő érzetekkel táplálni! Mindig, töret-lenül, akarattal és hittel csak arra, amiszámunkra jó, és a negatívat teljes-séggel kizárni! Így nem kap ez a lényenergiát, elkezd gyengülni, a pozitívpedig annál erősebb lesz, minél töb-bet gondolunk rá. Saját gondolkodá-sa által lesz mindenki pozitív vagy ne-gatív, jó vagy rossz, fehér avagy feke-te, áldást vagy átkot létrehozóvá! Tehová tartozol?

(Folytatjuk)

Hatalmunkban áll meggyógyítani az életünket! (LV.)

De vajon mit kell tenni?Varga Mónikaspirituális tanácsadó rovata

Belső utakon

Azt írja Platón, az ókori görög filo-zófus, hogy a magánérdeknek csaka közérdek után szabad következ-nie…

A napokban, a március 15-ei meg-emlékezések során sokat beszéltek,írtak arról, hogy akkor, 167 évvel ez-előtt a közérdek az első helyre került:a különféle nézeteket, a más-másmegoldást javaslók egy emberkéntcselekedtek – a nép, a haza szerete-te fűtötte őket… Tele van a sajtóolyan esetekkel, amikor a közjóértfelelős emberek inkább magánérde-keiket teszik az első helyre. Az ellen-fél gyakran nagyítja is ezen eseteket.De elég kevesen szállnak magukba,

ők vajon hova tartoznak?! A nagy-böjt erre is alkalomul szolgál: meny-nyire tartom fontosnak azt, hogy ne-kem is tennem kell a közösségért?Teszek-e valamit annak érdekében,hogy a közösség, melyben élek,gazdagabb legyen? Gazdagítom-emunkámmal, tudásommal, áldozat-vállalásommal népemet, települése-met? Vagy csak kritizálok mindent ésmindenkit? Mert valljuk be, a kriti-ka mindnyájunknak jól megy. Azegyik televíziós reklám szerint a va-sárnapi ebédet a pletykák teszikigazi ünneppé… Nem, nem tudunkmegváltozni egyik napról a másikra.Cipeljük terheinket egy életen keresz-

tül: rossz szokásainkat, önzéseinket,kritikus életszemléletünket… A böjt,kell, hogy „előhozza belőlünk” a lel-künk mélyén szunnyadó jót… Mertott van az. Lehet, már nagyon belep-te a por. Lehet, hogy már nagyon sokréteg rakódott rá. De ott van a jó. Biz-tos ott van… Van még néhány nap.Nem is olyan kevés. Jön majd a hús-vét. Az új élet ünnepe. Milyen jó len-ne, ha addig felszínre kerülne a jó.Ha addig annyira felszínre kerülnea bennünk rejtező jó, hogy azzal gaz-dagítani tudnánk mindenkit: a csa-ládot, a közösséget… S újból tud-nánk: ha a közösséget szolgáljuk, va-lójában önmagunkért teszünk…

Herdics György címzetes apát rovata

Útravaló Amikor elő tud törni

Page 23: Csallóköz - 2015/12.szám

2015. március 17. | 12 . szám Interjú 23

A napokban jelent meg a hír-lapárusoknál egy különle-ges magazin, amely rendha-gyónak mondható, és min-den bizonnyal nagy érdeklő-désre tart majd számot az ol-vasók körében. A magazincíme A 100 legsikeresebbszlovákiai magyar. GyőryAttilát, a Családi Könyvklubvezetőjét, a magazin megál-modóját kérdeztük, vajonhogyan jött a kiadvány ötle-te, s kik kaptak helyet a vá-logatásban.

Kezdjük a legelején. Mi-ként jött az ötlet, hogy egyilyen magazin létrejöjjön?

– Az ötlet nem új, leg-alább 10 éve újra és újra fel-merült bennem. Több újság -írót is megkérdeztem, mi avéleményük egy ilyen maga-zin létrejöttéről, és bizonymindenkinek tetszett az öt-let, lelkesedéssel fogadták.De nagy szomorúságomra atéma, noha adott volt, min-dig ellankadt, elfelejtődött.

Mi volt ennek az oka? – Talán megijedtek a téma

természetétől? A siker meg-foghatatlan, rangsorolni isabsztrakt fogalom, és egyál-talán, hogyan lehet meghatá-

rozni, milyen szempontokalapján mérjük a sikert? Amirelatív, nem mérhető, nem le-het rangsort állítani belőle.Vannak ugye az úgyneve-zett sikergyáros személyisé-gek, akik bármibe fognak,arannyá válik a kezükben,s amerre járnak, a siker, mintaz árnyék követi őket, aztánvannak olyanok is, akik hosz-szú évek, nem ritkán egyélet munkája során jutnak acsúcsra. És igen, ki dönti el,ki mitől, milyen szempontok

alapján sikeres? Én? Ki va-gyok én, hogy ezt megmond-jam? Nos, ezek voltak azalapkérdéseim, amelyekcsaknem tíz évig blokkoltak.

Aki végül megmond-ta, az mégiscsak ön lett?

– A válasz nem ennyireegyértelmű. Általában min-denki ismer néhány sikeresembert, és most durva le-szek. Nem celebet, félnótásmédialakót, hanem igazánpéldaértékű személyiséget,akire méltán lehet bárkibüszke. Kíváncsi lennék, va-jon meddig jutna el az olva-só, ha szigorúan a szabályokszerint megpróbálna felso-rolni igazán sikeres, maxi-

mális teljesítményt, csúcsmi-nőséget produkáló embert.A részemről felsoroltam azösszes minőségi személyt,akit csak bírtam. Napokonkeresztül jegyzeteltem.

Végül sikerült, elké-szült a lista?

– Á, dehogy. Jó, ha eljutot-tam körülbelül 20–30 ilyenegyénig, egyszerűen nemvoltam képben, s ez bosz-szantott. Mi az, hogy ennyi-re szegények vagyunk mi,szlovákiai magyarok, hogyaz első látásra félmilliónyimagyar közül nem tudokfelsorolni száz sikeres em-bert? Letörtem, csalódottvoltam, és szégyenkeztem.Aztán úgy döntöttem, in-kább felkérek egy tucatnyiszlovákiai magyar vélemény-formáló személyiséget, akikközött voltak egyetemi taná-roktól a médiából ismert új-ságírókon keresztül komoly,a társadalomban megbecsültgondolkodók, hogy ajánlja-nak ők is valakiket. Így jöttössze az alaplista, csaknemkétszáz névvel. Olyan nevek-kel, akikre méltán lehetnénkbüszkék nemcsak mi, szlo-vákiai magyarok, hanem aszlovákok is, hiszen a mi si-kerünk az ő sikerük is. Foly-tattam. Újabb lépést tettem:felkértem más, különbözőlátókörű véleményformáló-kat, akiket megkértem, hogyszubjektíven jelöljenek kiszáz embert a listáról!

Mi lett az eredmény?– Kiderült nagy meglepeté-

semre, hogy az értékren-dünk csaknem azonos. Te-hát van egy szint, ami mind-annyiunkban megvan. Ér-dekes, hogy csaknem 70–80százalékban nemcsak az ál-talam választott listávalegyeztek a jelölések, hanema többi szelektáló véleményeis a másikkal.

És hogyan egészült kia százas lista?

– Nos, ezen a szinten eztmár nem mondhatnám já-téknak. A jelölőknek világo-san elmondtam, hogy mi-ben vesznek részt. Sokatgondolkodtak, egymástólfüggetlenül, sőt nem is tud-ják a mai napig sem, hogyrajtuk kívül még kiket kér-tem fel. Aki végiglapozza amagazint, bizonyára egye-tért majd velem, hogy való-ban olyan sikeres személyi-ségek kaptak helyet, akikkomoly teljesítményt nyúj-tanak.

És mi a helyzet azok-kal, akik kimaradtak?

– Persze, lehetne ezt akérdést ragozni, lehetne fo-lyamatosan bővíteni a listátszázötven vagy kétszáz sze-mélyre, de tudomásul kellvenni, ez egy összeállítás.Végtelen lehetőség van, bár-ki folytathatja a sort. Biztonállíthatom, hogy legalábbannyi sikeres személyiség

kimaradt, mint amennyibekerült.

Lehet tudni valami kö-zelebbit is, kik alkotják asikerembereket?

– A társadalom szinte min-den szegmenséből képvise-lik magukat. Világhírű zené-szeink, olimpikonjaink ésvilágbajnok sportolóink,Kossuth-díjas művészeink,feltalálóink, tízezreket meg-szólító szervezői képessé-gekkel megáldott egyénisé-gek, országos, akár európaiszinten működő vállalkozá-sok vezetői, véleményfor-málók, egyetemi oktatók ésszámtalan lehetőséget ki-használó, az adott munkák,életsorsok legkiválóbbjai van-nak közöttük

Ha lehet ilyet kérdez-ni, ön számára mi a legta-nulságosabb ebből a ha-talmas projektből?

– Számtalan megközelí-tése lehet egy ilyen kiad-ványnak, lehetne említeniakár a tiszteletet, lehetneemlegetni hangzatos, jól el-adható fogalmakat, amelyeka tömegekre hatnak, de abüszkeség sem mellékszál…Ami számomra roppant ér-dekes, hogy ezek a kimagas-lóan pozitívat, csodálatosteljesítményt produkáló sze-mélyek csaknem mindannyi-an magyar iskolát végeztek.

(sn), Archív felvételek

Sikeres hazai magyarok egy helyen

Válaszoljon kérdésünkre, és nyerje meg A 100 legsike-resebb szlovákia magyar című kiadvány egyikét.

Mikor merült fel a magazin létrejöttének ötlete először?

Válaszaikat március 23-ig várjuk szerkesztőség elérhe-tőségeire.

Játék!

Page 24: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz24 Olvasószolgálat

Gódány Róbert Pinkekarcsa

Régebben több könyvet vásároltam,most már inkább csak karácsonyrakapok. Ha a szabadidőm engedi,mindig olvasok. Például LőrinczLászló könyvei nagyon közel állnakhozzám. Sajnos, ahogy minden,úgy a könyvek ára is nagyon felszö-kött, tíz euró alatt nem is kapnikönyvet.

Vasmera Katalin Bős

Mos már ritkábban, mivel a látásomelég sokat romlott. Régebben nagyonszerettem a regényeket, vagy akár aszakácskönyveket is szívesen la-pozgattam. Már ajándékba sem na-gyon kapok könyvet, valahogy ez ki-ment a divatból, aminek az is lehetaz oka, hogy nagyon drágák lettek akönyvek.

Majda Zsuzsanna Pöstyén

Mostanában ritkán veszek köny-vet, régebben többet vásároltam.A romantikus könyveket szerettema legjobban, de néha elolvastam másműfajúakat is. Ma már a fiatalokmindent megtalálnak az interneten,így a könyvek ajándékozása is ki-ment a divatból.

Zsidó Krisztina Nagymegyer

Nagyon ritkán, mivel az internetenmegtalálok mindent, és inkább ott el-olvasom, ha érdekel valami. Most aSzürke ötven árnyalatát olvastamutoljára, szeretem a romantikus re-gényeket, krimiket, novellákat, ezekállnak hozzám közel.

Milyen gyakran vásárol könyvet?

CINEMA CITY GYŐR PLAZA (márci-us 19–25.) A cipőbűvölő (amerikaivígjáték): 13.50, 16.00, 18.15, 20.20,22.30, szombat–vasárnap 11.50; Éjsza-kai hajsza (amerikai akciófilm): 13.00,15.20, 17.40, 20.00, 22.20, szom -bat–vasárnap 10.40; Elemi szerelem(francia romantikus dráma): 14.30,18.00, 21.20, szombat–vasárnap10.15; A Madagaszkár pingvinjei (ame-rikai animációs film): szombat 10.00,

vasárnap 10.00; Csingiling és a Soha-rém legendája (amerikai animációsfilm): 16.15, szombat–vasárnap10.30; Csocsó-sztori 3D (spanyol ani-mációs film): 13.10, 15.20, szom -bat–vasárnap 11.00; Hős6os 3D (ame-rikai animációs film): szombat12.15; Jupiter felemelkedése 3D (ame-rikai sci-fi): 17.00, szombat–vasár-nap 12.00; Spongyabob: Ki a vízből!(amerikai animációs film): 16.00,17.30, szombat–vasárnap 12.00;A szürke ötven árnyalata (amerikai

dráma): 14.45, 17.15, 19.45, 22.15;Amerikai mesterlövész (amerikaifilmdráma): 14.15; Chappie (amerikaisci-fi): 15.00, 20.00, 22.20, szom -bat–vasárnap 10.30; Focus – A látszatcsal (amerikai film): 13.30, 15.45,18.00, 20.15, 22.30; Jupiter felemelke-dése (amerikai sci-fi): kedd 17.00;Kéjlak (amerikai thriller): 19.45,20.30; Kingsman: A titkos szolgálat(amerikai–angol akciófilm): 17.30,19.30, 22.00, szombat–vasárnap 11.30;Kódjátszma (angol–amerikai életraj-

zi dráma): 18.15; Liza, a rókatündér(magyar vígjáték): 13.00, 16.30, 19.30,21.45; Üzlet bármi áron (amerikai víg-játék): 14.30, 18.30, 20.30, 22.30,szombat–vasárnap 11.30.

GALÁNTA, DK MOZI március 18.:Két nap, egy éjszaka (belga filmdrá-ma): 19.00; március 20–21–22.: Csin-giling és a Soharém legendája (ame-rikai animációs film): 16.30; március20–21–22.: A beavatott-sorozat: A lá-zadó (amerikai kalandfilm): 19.00.

Moziműsorok

Gyógyszertári ügyeletDUNASZERDAHELY – március 17.: Berberis(Nemesszeg utca); március 18.: Noe patika (Főutca); március 19.: Gryf patika (Fő utca); már-cius 20.: Garant patika (Esterházy utca); már-cius 21.: Kórházi patika (Nagyabonyi út); már-cius 22.: Dr. Max (Kaufland); március 23.: Vik-tória patika (Nagyabonyi út).

GALÁNTA – március 17.: Dr. Max (Vajanský ut-ca); március 18.: Areál zdravia (Nálepka utca);március 19.: Klokner (Hódi út); március 20.: Dr.Max (Šafárik utca); március 21.: Szent Mártongyógyszertár (Béke utca); március 22.: Dr. Max(Tesco); március 23.: Szent Lukács gyógyszer-tár (Hódi út).

KOMÁROM – március 17.: Alba patika (Eötvös ut-ca); március 18.: Plus patika (Pozsonyi út);március 19.: Calendula Pharmacy (Nádor utca);március 20.: Dr. Max (Megye utca); március 21.:Matricaria (Eötvös utca); március 22.: Dr. Max(Kaufland); március 23.: Lachesis (Jókai utca).

„Mi a szlovák badián és estragón fű-szerek magyar neve?” – kérdezi egyrendszeres olvasónk. A használatbanlévő szlovák–magyar kéziszótár csakaz alapfűszerek szlovák megnevezé-sének magyar megfelelőit tartalmaz-za, pl.: kmín–kömény, čierne kore-nie–(fekete)bors stb. Az azonosítás leg -egyszerűbben a fűszerfélék rendsze-rezését és leírását is magukba foglalónövényhatározók segítségével végez-hető el, mégpedig az illető növényeklatin neve alapján. A szlovák badiánmagyar megfeleltetése eszerint azánizs, így nevezzük az illető növényt,valamint ízesítőszerként használt ter-mését is. A fűszer- és gyógynövény-ként egyaránt ismert szlovák estragónmagyar megfelelője a tárkony.

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai ál-lomáson március 10–11-én a következő személyek ad-tak vért: Dunaszerdahely: Heller Péter, Fotta Lász-ló, Csejtei György mérnök, Erős Tamás, Bugár Szil-via, Takács László; Nyárad: Oriško Ladislav, Álló Má-ria; Nagyudvarnok: Csörgei László mérnök; Somor-ja: Czére István; Bögellő: Sárközi Marian, id. és ifj.Bögi Benjámin; Felsőpatony: Makki Lívia, Bódis Jó-zsef; Várkony: Pápay Gabriella; Dióspatony: Zom-bor Ildikó; Bős: Bokros Viktor, Csánó Tibor, ZsigmondKrisztína; Kisfalud: Zöld József, Fegyveres József mér-nök; Vásárút: Ágh Gyula, Bugár László; Felsőszeli:Ing. Tánczos Petr; Jányok: Tvaruškó Ottó, Méry Nor-bert, Horváth Dávid, Mészáros Rudolf; Doborgaz: Bo-ráros Tamás; Zlín: Lank Petr; Hodos: Lelkes Zsuzsan-na, Molnár Béla, Póda Péter; Kisudvarnok: BorárosJózsef; Egyházgelle: Zöld János; Pozsonyeperjes:Gelnický Balázs; Tárnok: Szitás István; Hegyéte: Ivi -cze Zsolt; Ekecs: Zsemlye Tamás; Csallóközaranyos:Varga Tamás; Szap: Johancsik Kinga; Süly: AlmásiMária; Nyárasd: Póda Zsanett.

Véradók

Vojtík Szimona felvételei

Misad Katalin rovata

Page 25: Csallóköz - 2015/12.szám

252015. március 17. | 12 . szám Olvasószolgálat

Kiállítás

DUNASZERDAHELY – Márci-us 31-ig megtekinthető HolopFerenc önálló kiállítása a Csal-lóközi Népművelési KözpontGallery Nova kiállítótermé-ben.

SOMORJA – Március 20-iglátható Bokor Tomáš fest-ménykiállítása a művelődésiközpontban.

Vegyes

DUNASZERDAHELY – Márci-us 17-én, kedden este 7 órátólMüller Péter tart előadást Szo-rongás és önbizalom címmela művelődési központban. – Március 22-én, vasárnapdélután 3 órától húsvétvárójátszóház lesz a művelődésiközpontban.

Kultúra

Darus (autódarus) – a DunagépSlovakia társaság ajánlata. Állan-dó munkaviszony, a munkaadótud szállást biztosítani. Továbbiinformáció és kapcsolat: [email protected], 02/456421 37, 0905 823 913Hegesztő (CO2), lakatos (3),CNC gépbeállító (1) – a duna-szerdahelyi Wertheim ajánla-tai. Elérhetőség: [email protected]ész (1) – a légi VITALITAajánlata. Kapcsolat: 031/551 8101, [email protected]ártó és szerelőmunkás (2),villanyszerelő (1) – a duna-szerdahelyi Danter-SK társaságajánlata. Kapcsolat: [email protected]–fuvarszervező (1)– Dunaszerdahely mellett műkö-dő társaság keres alkalmazottat.Kapcsolat: [email protected]őr tehergépjárműre (1) –a dunaszerdahelyi Horváth –RAMAS társaság ajánlata, mun-kavégzés helye COOP JLC nagy-raktár. Kapcsolat: 0903 407 929,[email protected]áros-sofőr (1) – az AREAMETAL társaság ajánlata, a mun-kavégzés helye Rovinka. Kap-csolat: 02/459 852 09, [email protected]ív munkaerő (1)– a dunaszerdahelyi (Mliečany)WINDOW GLASS társaság aján-lata. Elérhetőség: 031/551 6938,renata.milickova@window -glass.sk

ÁllásajánlatokDunaszerdahelyi járás – 12. hét

GOMBASZÖG – Szimbolikus1 euróért válthatsz bérleteta Gombaszögi Nyári Táborba, havoltál tavaly, és van legalább kétolyan barát a tarsolyodban, akik2014-ben nem hódították megKrasznahorkaváralját.

Aki a 2014-es táborba hetijegyet vál-tott, elég, ha szerez maga mellé kétolyan személyt, aki tavaly nem vettrészt a táborban, és szimbolikus egyeuróért szerezhet bérletet. Előbb akét új táborozónak kell online meg-vásárolnia a hetijegyét a hamarosaninduló jegyelővételi felületen. Ezenaz internetes felületen az akcióbanvaló részvételhez meg kell adni a ta-

valyi résztvevő emailcímét. Ezután,illetve az adatok ellenőrzését köve-tően a veterán táborozó már szimbo-likus áron válthatja meg bérletét azidei táborba. Ehhez arra az email cí-mére lesz szüksége, amit a két új tá-borozó az ő azonosítására meg-adott. Az akció május 31-ig tart, apontos részletek és feltételek a táborhonlapján találhatóak.

Ingyenes heti bérletet a fent vázoltmódon túl a tábori kvíz kitöltésével,és némi szerencsével is lehet nyerni.A leendő táborozónak nincs másdolga, mint megválaszolni pár kérdést.A helyes válaszok száma nagyban be-folyásolja a nyerési esélyeket, ígyérdemes átböngészni a tábor honlap-

ját és Facebook oldalát egyaránt.A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidé-ki magyar ifjúság legnagyobb találko-zóhelye, az utóbbi években Szlovákiaminden magyarlakta területéről többezer diák, hallgató, és dolgozó fiatalérkezik Krasznahorkára. A szervezőkcélja, hogy mindenki számára köny-nyen elérhetővé tegyék a tábort, Nyu-gat-Szlovákiából partybuszok indul-nak a gömöri Krasznahorkára. Deidén is egy különleges kedvezmény-ben részesülnek két kiválasztott járáslakói. Az eddig felsorolt kedvezmé-nyeken túl az ingyenjegyes régiók ha-gyománya idén is folytatódik. 2015-ben újra két járás lakói ingyen heti-jeggyel érkezhetnek a táborba. Hogymelyek lesznek ezek a régiók, hama-rosan kiderül.

A tábor zenei programjából márnéhány részlet is napvilágra került.Kedden a Kicsi Hang szlovákiai ma-gyar verséneklő együttes és a komá-romi ZsEB zenekar lép fel, csütörtö-kön a Brains és a tábor rezidens ze-nekara, a Jóvilágvan játszik majd.Pénteken pedig a füleki Musí Byť! ésLovasi András Kiscsillag nevű zene-kara áll a tábor színpadára. A továb-bi napok fellépőit is hamarosanmegismerheti a közönség, érdemesezért is követni a tábor Facebook ol-dalát és honlapját!

(–)

DUNASZERDAHELY – Március 21-én, szombaton délelőtt10 órától rendezik a művelődési központ előcsarnokábanés színháztermében.

Program: 10.00–10.45: A mátrix gyógymód eredményei azelmúlt két évben (Előadó: Lukács Béla); 11.00–11.45: Gyó-gyító kvarckristályok és drágakövek (Előadó: Nagy Bálint);12.00–12.40: ebédszünet; 12.40–13.00: Keleti mozgásformá-ciók nyugati előadásmódban. Egy wai dan qi gong gyakorlat-sor az Egészségklub-torna programjaiból; 13.00–14.00:Énok kulcsok –  „Haza tér és idő” (Előadó: Iby Duba);14.30–16.00: Új energia, új tudatosság, új korszak és ebbena helyünk, feladatunk (Előadó: Spitzer Gyöngyi SOMA).

Keleti mozgásformációk nyugati előadásmódban. Egy waidan qi gong gyakorlatsor az Egészségklub–torna programjai -ból: a programpont elnevezésében szereplő „keleti mozgás-formációk” fogalma alatt jelen esetben három önálló, de egyet-len összefüggő egységgé kapcsolt qi gong (csikung) formagya-korlatot kell érteni. A bemutatásra kerülő formagyakorlatoka testi-lelki egészség megőrzését és javítását szolgáló mozgá-sos (ún. külső, azaz wai dan) qi gong rendszer számos irány-zatának egyikéből származnak. A „nyugati előadásmód” ar-ra utal, hogy a gyakorlatsor kötött koreográfiáját és előadás-módját érintetlenül hagyva a mozgásformációt bemutató cso-port tagjai – a „Ne a régi mestereket kövesd, hanem azt kövesd,amit a régi mesterek követtek” elv alapján – mellőzik a kele-ties külsőségeket és zenei aláfestésként a mozgásformációk-kal összhangban lévő nyugati zenét használnak. (–)

Voltál tavaly? Idén ingyen jöhetsz!

Csallóközi Ezoterikus FesztiválArchív felvétel

Page 26: Csallóköz - 2015/12.szám

26 Szabadidő > Keresztrejtvény Csallóköz

NévnapokMárcius 17.: Gertrúd, Patrik, ĽubicaMárcius 18.: Ede, Sándor, EduardMárcius 19.: József, Bánk, JozefMárcius 20.: Klaudia, VíťazoslavMárcius 21.: Benedek, BlahoslavMárcius 22.: Beáta, Izolda, BeňadikMárcius 23.: Emőke, Adrián

Heti évfordulóMárcius 17. Szent Patrik nap, Írországvédőszentjének tiszteletére, az íreknemzeti ünnepe. 1874. március 17-én született Kincsem,a csodakanca. 115 éve, 1900. március 18-án megalakultaz Ajax Holland futballklub. Március 19. Szent József, az ácsok és azotthont alapítók védőszentjének ünnepe. 1894. március 20-án halt meg KossuthLajos szabadságharcos, államfő. 99 éve, 1916. március 20-án AlbertEinstein közreadta relativitáselméletét. Március 21. Tavaszi napéjegyenlőség,a csillagászati tavasz kezdete. Március 21. A faji megkülönböztetés el-leni küzdelem nemzetközi napja. Március 21. A költészet világnapja. Március 21. A Down-szindróma világ-napja. Március 22. A víz világnapja. 8 éve, 2007. március 23-án halt meg Kaszás Attila színművész.

Népi bölcsességSándor – József – Benedek zsákban hoz-zák a meleget, és ekkor érkeznek a gólyák.

AforizmaLégy elégedett azzal, ami vagy, és ne kívánjmegváltozni; ne féld végnapodat, de ne isvágyakozz reá.

(Marcus Valerius Martialis)

ÁSÓZ

VÁJ

R. 1. RÉSZ

NÉVELŐ

A GMAGYARATLÉTAVOLT(Sándor)

R. 2. RÉSZ

OXIGÉN

R. 4. RÉSZ

KRÓMSAV

SÓJA

ASZTÁCIUMVEGYJELE

GYAKORIIGE-VÉGZŐDÉS

A BETLI

KÖZEPE

SZEG,

SZEGECS

...

GUEVARA

RÉSHANG SKÓT

ELŐNÉV

DERÉKSZÖG

JELE

RENDBEN,PAJTÁS!

MAGYARÖKÖLVÍVÓ(Zsolt)

NŐI NÉV

OSZTRÁK

SÖRGYÁROS

(Antal)

LANTÁN

HATÁROZÓI

RAG

AZ ILLETŐ FOGAZOTT

ESZKÖZ

EGYÚTTAL

ROMÁNIAI

VÁROS

TEMPUS

ÁTMÉRŐ

JELE

TUNÉZIA

AUTÓJELE

TÖRÖK

FÉRFINÉV

AZ ALKU

KÖZEPE

BECSÜLNEK

KELET

KÉSZÍ-TETTE:

LŐRINCZLÁSZLÓ

ŰMÓKA FELE

KŐSZÁL

R. 3. RÉSZ

FORGÁ-

CSOLÁS

SZIBÉRIAI

VASÚT

DOKTOR –

OLASZUL

RÁDIUSZ

AZONOS

BETŰK

IGEKÖTŐ

Közös előtagKeresse meg az egy-egy sorba illó elő-tagot.

1. …tánc, …virág, …csap2. …szemle, …páholy, …polgár3. …öltés, …út, …víz4. …hinta, …pecsét, …mondat5. …por, …csokoládé, …fog

Az előző szám helyes megfejtése: leander, speditőr, egyiptomi, apály,bonviván.

Helyes megfejtőink között minden hó-nap végén egy nyertest sorsolunk ki,akinek nyereményét a szerkesztőségpostán küldi el.

Fejtörő

E heti rejtvényünkben Bibó István magyar jogtudós, politikus, történész egyik gondolatát fejthetik meg a lapolvasói. A 10. szám helyes megfejtése: Meséld el a múltadat, megmondom a jövődet. (Konfuciusz) Sorso-lással könyvet nyert: Bednárik Erika (Marcelháza). Gratulálunk!

Legyetek éberek! Vojtík Szimona felvétele

Page 27: Csallóköz - 2015/12.szám

27Szabadidő2015. március 17. | 12 . szám

Heti horoszkóp2015. március 17–23.Kos (III. 21.–IV. 20.)

Eljött az ideje a gyökeresváltozásoknak. Akkor is,ha ehhez semmi kedve sin-

csen. Pedig ideje változni kívül ésbelül egyaránt. Ez az ön érdeke is.A tavasszal együtt kivirulhat, akedve jelentősen javulhat, ered-ményei is látványosabbá válnak. Habizonytalan, kérjen segítséget ba-rátaitól.

Bika (IV. 21.–V. 20.)Nagyszerűen érzi magát abőrében? Nem is kell többahhoz, hogy sikert sikerre

halmozzon. Persze, ha némi kreati-vitást, meg pár jó ötletet is hozzátesza mindennapokhoz, akkor garantálta jó eredmény. Könnyen megeshet,hogy az elismerések mellett néhá-nyan irigykedni kezdenek önre.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.)Ezen a héten komoly lépé -seket kell megtennie annakérdekében, hogy elérhesse

végre azt a bizonyos célt. Rukkoljonelő vele, s ha bárki balgaságnaktartja, hát menjen addig, amíg támo-gatókra lel. Nagy lépések megtételé-re buzdítják az égi energiák, köny-nyen juthat magasabb pozícióba.

Rák (VI. 22.–VII. 22.)Ezen a héten figyeljen ön-magára. Ami önből indul ki,az a fontos és mérvadó, ne

mások irányítsák az életét. Az intuí -ciója, a belső hangja, a tudatalattijaüzenetei elkísérik, és mindig a meg-felelő pillanatban jelzik, merre men-jen tovább. Ne dobja sutba ezeket abeszédes üzeneteket!

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Szinte minden nap remek le-hetőségek tárulnak ön elé,különösen szakmai vagy ta-

nulmányi téren. Emberi kapcsolatokterén fontos, hogy mindent tisztázzon,rendezzen! Ami régóta emészti, érté-kelje át, s keressen megoldást. Ha va-lakivel régóta hadilábon áll, ideje,hogy elengedjék egymást.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Ha úgy véli, ezen a héten asiker érdekében be kell vet-nie személyes varázsát, hát

tegye meg! Ha meglátása szerintépp így tud előrébb jutni a ranglét-rán, vagy megmutatni, mi rejlik ön-ben, ne féljen kilépni a rivaldafény-be! A sikeres emberek is bátorság-ból merítenek erőt, tegye ön is.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Legfőbb teendője, hogy nehagyja magát befolyásolni akülvilág felől érkező impul-

zusok által. A gond abból fakad,hogy ön szárnyalna, de mindezt amaga módján, miközben néha nemártana a környezete véleményét ismeghallgatni. Bármi legyen a téma,őrizze meg a nyugalmát.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Az egész hétről általában el-mondható, hogy jól alakul,könnyedén halad előre,

megoldja a feladatait, bár a túl nagykihívások most biztos nem fogjákvonzani. Különösebb gond nélkülhalad előre, a céljait picit lassabban,viszont annál biztosabban eléri. Nerohanjon, ne kapkodjon!

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Egyszer lenn, máskor fenn?Ez ne aggassza, mert épp ezfogja folyamatosan lendület-

ben tartani. Ha úgy érzi, valamiértnem volt túl sikeres a múlt hét, ak-kor tegyen meg mindent azért, hogya mostani eredményesebb legyen.Legyen bátor, ugorjon fejest az isme-retlenbe.

Bak (XII. 22.–I. 20.)Érdekes információ lehetönnek, hogy remekül ala-kulnak az ügyei. Könnyedén

halad az aktuális céljai felé, érdekesemberekkel ismerkedhet meg, olyankapcsolatokat építhet, melyek segí-tik szakmai előmenetelét, anyagigyarapodását, közben pedig pozitívgondolatokkal töltődik fel.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.)Nagy dolgok történnek a kö-vetkező napokban, fogadjabe a pozitív impulzusokat,

merjen nagyot álmodni, aztán megis valósítani azt. Különösen üzleti té-ren adódik alkalma, hogy befektes-sen, új dologba kezdjen, vállalkozástindítson, vagy munkahelyet vált-son. A sors segíti.

Halak (II. 21.–III. 21.)Ne remélje, hogy ez a hétkönnyed vagy épp nyugal-mas lesz. Erőteljes impul-

zusok veszik körbe, sokan fogjákkérni vagy épp utasítani önt, deahelyett, hogy szembemenne az el-várásokkal, inkább alkalmazkod-jon. Minden hétköznapon új kihí-vások várnak önre, nem szabadmegfutamodnia.

Jótékonysági koncert DUNASZERDAHELY – Március 19-én, csütörtökön este 7 órától jótékonysá-gi koncert lesz a művelődési központ színháztermében az Autistákat Se-gítő Társulás számára a Rivalda Színház szervezésében. Fellépők: RivaldaSzínház – Szabó Manyi és Czakó Gábor, az Arizóna zenekar – Bokros Krisz-ta és Gasparík Fecó; Kevicky Tünde, a Kicsi Hang együttes, Bertók István.Sztárvendég: Gyurcsík Tibor. Jegyár 5 euró. (–)

Hogy figyelmeztetik a templom-ban a hívők a papot, ha meggyul-lad a ruhája?

– Atya ég!

Kovácsék a tóparton nyaralnak.Első este össze-vissza csípik őketa szúnyogok.

– Ha lekapcsolod a villanyt, ak-kor nem jönnek be – mondja Ko-vácsné.

Ám ekkor a szobába két szent-jánosbogár repül be.

– Látod? Ez sem használ semmit– elégedetlenkedik a férj. – Az átko-zott vérszívók most zseblámpá-val jönnek.

A férj megy haza, és a feleségétegy idegen férfival találja! A férjmérgében ráüvölt:

– Tudtam!Mire a feleség:– Ő viszont még mindig tud!

Egy cseh férfi, miután elkezdettromlani a szeme, elmegy a szem-orvoshoz. A szemész mutatja neki a szokásos szemvizsgálótáblát, a következő betűkkel:CVKPNWXSCZ.

– El tudja olvasni? – kérdi a doki.– Méghogy el tudom-e olvasni?

– kérdi a páciens. – Már jártam isebben a faluban!

Viccplacc

Kaszás Bence felvétele

Jegyet nyertek az Ossián-koncertre!Múlt heti számunkban azt kérdeztük, hogyan hívják az Ossián együt-tes énekesét. A válasz: Paksi Endre.

A helyes megfejtést beküldők közül a szerencse Gőgh Károlynak (Ekecs)kedvezett, aki páros belépőjegyet nyert az Ossián március 21-i koncert-jére. Gratulálunk, a nyereményt postán küldjük el.

Page 28: Csallóköz - 2015/12.szám

SZOLGÁLTATÁS

Gyorskölcsönök intézése alkal-mazottaknak, vállalkozóknak,nyugdíjasoknak, invalidusoknak,valamint anyasági szabadságonlévőknek, akár 5 perc alatt. DS éskörnyéke. Tel.: 0907 723 420.

Egyes- és kettős könyvelés, bérel-számolás és adóbevallások készí-tése: 0915 84 96 54.

Hitel 2000-től 20 000 euróig tarto-zások, előnytelen hitelek lefizeté-sére: 0917 373 275.

Kölcsönök gyorsan és egyszerűen:0902 33 08 32.

Lefolyótisztítást vállalok. Tel.:0908 124 142.

SZATELLIT TV SZERELÉSE ÉSJAVÍTÁSA (FREESAT) LEGTÖBBMAGYAR CSATORNA, 20 EU-RÓ/ÉVTŐL, MÁSODIK KÁRTYAINGYEN! INTERNET ÉS RIASZTÓRENDSZEREK SZERELÉSE. Cím:BACSÁK UTCA 247., DS, Tel.:031/321 99 99, www.itelcom.sk

Restitúciós igényletet vennék aDunaszerdahelyi járásban – Bőskörnyéke előnyben. Tel.: 0905500 730; 0903 912 744.

Számmisztika, sorselemzés:0910 942 851.Randevú szoba Győr mellett:+36/20/979 25 62.

Gyermekfelügyeletet vállalok há-rom éves kortól: 0904 467 568.

ÁLLÁS

Körzeti rendelőkbe keresünkegészségügyi nővéreket. Számí-tógépes ismeret előny. Tel.: 0905605 453.Gropo SK felvesz sofőröket nem-zetközi konténerszállításra. Tel.:0908 757 603.

Önállóan dolgozó, szakképzettszakácsot keresünk pozsonypüs-pöki éttermünkbe, fizetés 1100 Euró. Tel.: 0903 119 980; 0903 064990. E-mail: [email protected]

Autómosóba munkást keresek(nőket is). Tel.: 0905 464 923.

A dunaszerdahelyi székhelyű te-herfuvarozással foglalkozó Albat-ros Kft. gyakorlattal rendel ke -ző  szerviztechnikust keres ka -mionok javítására. Tel.: 0908084 200.

INGATLAN

Vennék családi házat Hodosban.Tel.: 0908 051 068.Eladó Albáron (Dolný Štál) családiház 10,7 áras telken. Tel.: 031/55278 37, este.Eladó vagy kiadó családi ház Duna-szerdahelyen. Tel.: 0908 132 282.Eladó 910 m2-es építkezési telek Albáron (Dolný Štál), az új negyed-ben. Tel.: 0905 534 033.Eladó Bakán öreg családi ház10 áras telken. Ára 19 000 euró. Tel.:0903 438 031.

LAKÁS, GARÁZS

Eladó 2 szobás lakás Dunaszerda-helyen (Újfalu): 0911 74 79 36.Eladó garzonlakás Dunaszerdahe-lyen (SzNF): 0905 313 064, este.Eladó garázs Dunaszerdahelyen(Smetana liget): 0911 74 79 36.Eladó felújított garzonlakás Nagy-megyeren, a Corvin Mátyás-lakóte-lepen. Tel.: 0905 648 025.

KIADÓ – BÉRLET

Kiadó 1 szoba konyhás lakás Duna-szerdahelyen. Tel.: 0918 444 624.Bérbe adó üzlethelyiség (120 m2)2 km-re Dunaszerdahelytől, Póda-fán. Tel.: 0905 416 820.Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerda-helyen (Jilemnický utca). Tel.: 0905551 450.Egy személy részére családi házbanbebútorozott szoba kiadó Duna-szerdahelyen. Tel.: 0907 267 517.Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerda-helyen, Újfalu-lakótelep (Nová Ves).Ára 280 Eur/hónap. Tel.: 0917924 693.Bérbe adó Pozsonyeperjesen a Kis-Duna partján kisebb családi ház.Tel.: 0905 491 736.

HÁZIÁLLAT

Bontott csirkék, kacsák – csirketisz-títást vállalunk: 0905 944 149.

NONSTOP MEGRENDELHETŐKKIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚS-CSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Ki-váló minőség, kiváló áron. Na-gyobb mennyiségben elszállítjuk.Tel.: 0905 432 292.

A topolnicai baromfifarm (Galán-tától 5 km-re) eladásra kínál 8–12hetes tojó jércéket többféle színben,1–14 napos brojler kiskacsákat,1–14 napos mulard májkacsákat(hímeket is), 1–3 napos Landesmájlibákat, 7 hetes BIG 6-os puly-kákat, tömni való brojler kacsákatés tömni való mulard májkacsákat.A megrendelt áruk házhoz szállí-tását is vállaljuk! Továbbá eladóktápok és koncentrátumok. Tel.:0905 450 432; 0905 551 499;031/78 11 563.

Eladók vörös tollú, napos brojlercsirkék – 16 hetes tojó hibridek ötfajta színben. Tel.: 031/552 65 92.LOVAS, Kisudvarnok.

Tallóstól 3 km-re levő gulamezeibaromfifarmon megrendelhetőkfiatal tömni való MULARD hímmájkacsák, tömött MULARD máj-kacsák élve és tisztítva. Tel.:031/778 23 53; 0915 291 826.

Eladók 130 kg-os hízók. Tel.: 0908187 524.

VEGYES

Tüzifa eladó rönk, ill. metélt kisze-relésben Dunaszerdahelyen, a kür-ti úti fatelepen. Szállítást biztosí-tunk. Tel.: 0905 885 551.

Eladó új beton szőlő oszlop (8,5 x8,5 x 250 cm). Ára: 5,50 euró/db.Tel.: 0904 847 136.

Eladó betonkerítés: 0908 042 655.

DROBNÉ INZERÁTY

Dám do prenájmu menší rodinnýdom na brehu Malého Dunaja v Ja-hodnej: 0905 491 736.

Kúpim reštitučný nárok v okreseDunajská Streda – najlepšie v oko-lí Gabčíkovo. Tel.: 0905 500 730;0903 912 744.

Csallóköz28 Apróhirdetés > Hirdetés

[email protected]

Csiba Erzsébet0905 662 259

BŐS – Eladó a Szövetkezetiutcában átalakított 1.emeletisaját fűtésű 3 szobás lakás(67 m2) + balkon.Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 300 EURÓ/HÓNAP NAGYUDVARNOK – Eladó új,energiatakarékos 3 szobás,70 m2-es saját fűtésű téglalakás + parkoló. Medovič Andrea: 0911 948 810

EGYHÁZKARCSA – Eladó új,5 szobás, energiatakarékos,befejezés előtt álló ház, telek 40 ár.

Végh Attila: 0908 358 033

DS – Kiadó a Barátság térenberendezett 1 szobás lakás(35 m2), 1/8. Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 99 000 EURÓ

SZENTMIHÁLYFA – Eladó új3 szobás ház (471 m2 telek,kandalló, 100 m2, alacsonyrezsi költség). Tóth Lukáš: 0908 153 937

DS – Eladó 3 szobás, 71 m2-es lakás eredeti állapotában az Észak lakótelepen.Csiba Erzsébet: 0905 662 259

ÁRA 63 000 EURÓ ÁRA 35 000 EURÓ

ÁRA 43 500 EURÓ ÁRA 50 EURÓ/M2

RE/MAX AttractiveFő utca 28/7. (2. emelet)929 01 DunaszerdahelyTel.: +421 31/ 550 55 55

DS – Eladó a Kondé püspökutcában új 1 szobáslakás (35 m2 + balkon). 

Nagy Zoltán: 0903 420 895

ÁRA 29 500 EURÓ

Eladó befejezést igénylőcsa-ládi ház Bogyán: a ház 140 m2

beépített területtel és 850 m2

közművesített telekkel.

Szalai Tibor: 0908 853 978

ÁRA 16 500 EURÓ

KISUDVARNOK –Eladó építkezési telek (25,7 m x 21,47 m2, nagysága 522 m2).

Szalai Tibor: 0908 853 978

ÁRA 21 750 EURÓ

Medovič Andrea0911 948 810

[email protected]

Végh Attila0908 358 033

[email protected]

Eladó építkezési telek(2151 m2) Nagyudvarnok központjában. Csiba Erzsébet: 0905 662 259

ÁRA 28 000 EURÓ

KIRÁLYFIAKARCSA – Eladótágas, felújított, 70 m2-es3 szobás lakás (2 balkon,200 m2 kiskert). Medovič Andrea:0911 948 810

39 999 EURÓ + EGYEZSÉG

ÁRA 216 600 EURÓ

PÓDAFA – Eladó 4 szobáscsaládi ház melléképülettelés garázzsal, 15 áras telken.

Végh Attila: 0908 358 033

ÁRA 69 000 EURÓ

DS – Eladó a termálfürdőhözközel 1289 m2-es építkezési telek. Medovič Andrea:0911 948 810

„A csillagok közt vagy most, s angyalok őrzik álmodat,de szeretteid szíve mélyén emléked örökké megmarad.”

Szomorú szívvel emlékeztünk március 16-án, halálának 11. évfordulóján

id. LELKES LÁSZLÓRA Dunaszerdahelyen.

Emlékét örökké őrző családja

Megemlékezés

Page 29: Csallóköz - 2015/12.szám

292015. március 17. | 12 . szám Hirdetés > Tudósítás

NAGYMEGYER – A vásárúti Kálmán-fivérek, Roland és Tamásimádnak utazni, közösen néhányhetet Európa északi sarkában,Izlandon töltöttek el.

A szigeten átélt kalandjaikról Tamása helyi városi könyvtár vendégekénttartott előadást az ApácaszakállasiEgyesített Iskola diákjainak a március13-án megrendezett találkozón.

A testvérek délről kelet, észak, nyu-gat irányban kerülték meg a szigetet.Rengeteget fotóztak. Kirándulásaik so-rán megnézték a Pingvellir NemzetiParkot, amely egyike Izland négy nem-

zeti parkjának. Megcsodálták a félelme-tes gejzíreket, gyönyörködtek a Gull-foss-vízesésben. Bérelt autóval közle-kedtek, néha folyókon kellett átküzde-ni magukat. Emellett túráztak. A táj le-nyűgöző volt: vulkánok, gleccserek,zöld mohás mezők, víz esések, gyönyö-rű fotókat készítettek mindezekről.

Izlandon tapasztalták, hogy nincs ro-hanás, mosolyognak az emberek,mindezt az időjárási viszonyok ellené-re. A helybeliek nagyon barátságosak,nyitottak, érdeklődőek, segítőkészek.Tamás következő úti célja a nagy ked-venc: Írország, Észak-Írország.

(fj)

Gejzírek földjén

Előtérben Kálmán Tamás Archív felvétel

Page 30: Csallóköz - 2015/12.szám

30 Sport Csallóköz

RÖPLABDA – A bajnokság kiesésiszakaszában a Duna-parti röplabdásoka három győzelemre menő, negyeddöntőbe valóbejutásért, Svidník csapatával mérkőztek meg.

A komáromi Spartak VKP gárdája simának tűnő3:0-ás végeredménnyel vette az akadályt, deegyáltalán nem volt ez sétagalopp a kelet-szlová-kiai csapattal szemben. A tavalyi bajnokságbanezüstérmet szerző csapat rutinosnak mondható,jó gárdával rendelkezik, válogatott játékosa is van.Svidníkben a röplabda az egyetlen élsport, erreösszpontosítanak mindent, ifjúsági sportköz-pontjuk készíti fel a saját nevelésű röplabdásai-kat. Az idei bajnoki évad ugyan nem igazán jöttki nekik, de felfelé ívelő formában vannak, és min-den esélyük megvan rá, hogy a folytatásbanmég megszerezzék a végső ötödik helyet. Ezena csapaton keresztül jutottak be a komáromiak anegyeddöntőbe. Az első, hazai mérkőzésen 3:1,a második, még szorosabb idegenbeli összecsa-páson 3:2-re győzött a Duna-parti gárda. A hét-végi, 3:0 arányú hazai győzelem meghozta a to-vábbjutást, de ez sem ment annyira simán, mintazt az eredmény mutatja.

Daniel Oravec, a komáromi csapat vezetőedző-je így értékelt: „A két első nehéz mérkőzés utánmost aránylag könnyebben sikerült győznünk.A nyitásokban egyenlő értékű volt a két csapat já-téka, de a hálónál, és a többi játékelemben mi vol-tunk a jobbak. Svidník csapata az utóbbi időbennagyon játékba lendült, jó kis csapata van, de most

a nagyobb rutin döntött a mi javunkra. Elsőkéntjutottunk be a tíz nap múlva esedékes negyeddön-tőbe, így erőt spórolhatunk, ami jól is jön a fiúk-nak ez után a fárasztó menetelés után.”

Németh Ödön, a csapat másodedzője: „A baj-noki évad kezdete előtt az volt a célkitűzésünk,hogy bejussunk az első négybe. Ez most már si-került. A folytatásban már éremért harcolhatunk.Ha sikerülne, az már hab volna a tortán, mintahogy nagy torta volt már az is, hogy nem kismeglepetésre megnyertük az idei Szlovák Kupát.A komáromi röplabdának sporttörténelmi sikerevolt ez a győzelem. Második éve vagyunk a leg-

magasabb osztályban, extraligás bajnoki ér-münk még nincs, azt akarja most majd kiharcol-ni a csapat. A negyeddöntőben, az alapszakaszután a harmadik helyen végzett, Privigye lesz azellenfelünk, nagyon erős csapatuk van. Ebben azévadban öt mérkőzést játszottunk velük, ebbőlhármat kint nyertünk meg, egyet a Szlovák Kupaelődöntőjében, és furcsa módon a két hazai talál-kozón kaptunk ki tőlük. Az első mérkőzést ide-haza játsszuk ellenük március 25-én. A negyed-döntő kétesélyes, minden lehet, de én nagyon bí-zom a sikerünkben.”

Keresztényi Gábor

Éremért harcolnak a röplabdásokKomárom–Svidník: a sorozat végső állása 3:0

SzuperligaSK Hodos A–UTTC Stockerau 3:6 (Musko P. 2, Z.Lelkeš 1).

Extraliga – férfiak 1–6. helyért: SK Hodos A–ŠKST RužomberokA 6:1 (Z. Lelkeš 1,5, Gajdoschík A. 1, Musko P.0,5 és 3 w.o.); SK Hodos A–MSK Čadca 7:0(Musko P. 2,5, Z. Lelkeš 2,5, M. Grežo 2). A bajnokság állása: 1. SK Hodos A 50.

7– 12. helyért: Galánta A–MŠK Kysucké novéMesto 6:3 (J. Wiltschka 2,5, A. Slováčik 2,5, Bí-ró B. 1). A bajnokság állása: 8. Galánta A 28.

Extraliga – nőkTTC Považská Bystrica–Dunaszerdahely 1:6 (V.Majerčíková 2,5, A. Daubnerová 1,5 és 2 W.O.);ŠKST Ružomberok–Dunaszerdahely 0:7 (V. Ma-jerčíková 2,5, A. Daubnerová 2,5, Haraszti N. 2).A bajnokság állása: 1. Dunaszderdahely 40.

I. ligaTJ Trnovec nad Váhom A–ŠK Rača/ŠK ŠOG Nit-ra B 3:11; STK Senec– Galánta B 3:11. A bajnok-ság állása: 4. Galánta B 34; 12. Trnovec nadVáhom A 12.

Nagyszombat megyeII. liga: Nagyfödémes A–Skalica A 12:6; DiószegA–Piešťany/Moravany A 9:9; Galánta C–Hodos B0:18; Trnava/Horné Orešany B–Bős A  8:10;Nagymácséd A – Vásárút A 10:8. A bajnokságállása: 1. Hodos B 49; 2. Bős A 41; 4. Nagyfödé-mes A  39; 5. Galánta C 35; 6. Vásárút A  34;7. Dió szeg A 31; 10. Nagymácséd 23.

III. liga: Nagyfödémes B–Majcichov A  10:8;Dió szeg B–Piešťany/Moravany B 7:11. A baj-nokság állása: 5. Nagyfödémes B 35; 10. Dió-szeg B 22.

IV. liga: Piešťany/Moravany C–Šoporňa A 4:14;Baka A–Galánta D 14:4. A  bajnokság állása:2. Baka A 55; 6. Šoporňa A 39; 8. Galánta D 37.

Dunaszerdahelyi területi bajnokságV. liga: SK Hodos C–Csallóközkürt A 14:4; STKDunaszerdahely C–STK DunaszerdahelyA 6:12; Vásárút B–Nyárasd 10:8. Elhalasztottmérőzések: Nagymegyer–Bős B; Baka B–So-morja; Nagyabony–Diósförgepatony A. A baj-nokság állása: 1. SK Hodos C 48; 2. Somorja38; 3. Bős B 35; 4. Nagymegyer 33; 5. Baka B33; 6. Csallóközkürt A 30; 7. DiósförgepatonyA 29; 8. STK Dunaszerdahely A 24; 9. Nyárasd22; 10. Vásárút B 18; 11. Nagyabony 17; 12. STKDunaszerdahely C 16.

VI. liga: Pozsonyeperjes–STK Dunaszerdahely B5:13; Baka C–Balony 10:8; Nyékvárkony–Diós-förgepatony B 3:15; Bögellő–Csallóközkürt B4:14; Hegyéte B–Hegyéte A 4:14. A bajnokságállása: 1. STK Dunaszerdahely B 40; 2. Diósför-gepatony B 37; 3. Csallóközkürt B 34; 4. Balony28; 5. Bögellő 25; 6. Baka C 22; 7. Hegyéte A 22;8. Nyékvárkony 19; 9. Pozsonyeperjes 13;10. Hegyéte B 10.

Nyitra megyeIII. liga: PK Komárom A–Ludanice 8:10; Ipoly-ság–Vágfarkasd A  14:4. A  bajnokság állása:4. PK Komárom A 44; 5. Vágfarkasd A 43.

IV. liga: Kürt–Močenok A  14:4; Nové ZámkyC–PK Komárom B 9:9; Nána A–Pok. Komárom B16:2; Pok. Komárom A–Bánov C 13:5;Dlhá–Trnovec nad Váhom C 7:11. A bajnokságállása: 2. Pok. Komárom A 56; 3. Trnovec nadVáhom C 53; 5. PK Komárom B 47; 13. MočenokA 20; 14. Pok. Komárom B 16.

Trencsén megyeII. liga: TTK Považská Bystrica A–Trnovec nadVáhom 7:7; MKST Nová Dubnica–Trnovec nadVáhom B 12:2. A bajnokság állása: 8. Trnovecnad Váhom B 32.

Vladislav Kmeť

Asztalitenisz

Rigó Péter felvétele

Page 31: Csallóköz - 2015/12.szám

312015. március 17. | 12 . szám Sport

A BoxingOne (B1) ökölvívócsapatbajnokság mindkétcsoportjában mára döntőbe jutás volt a tét.

Az előzőleg lebonyolított cso-portmérkőzések során így ala-kult ki a végső sorrend: A cso-port: 1. Sharks (Cápák) Komá-rom, 2. Központi SportiskolaBudapest, 3. Spartak Subotica,4.Thunders Debrecen. B cso-port: 1. Sesvete Zágráb, 2. Gla-diátor Győr, 3. Monte Negro,4. KO Galánta.

Az elődöntőben az A cso-port első helyezettje a B cso-port második helyezettjével,míg a B csoport első helye-zettje az A csoport másodikhelyezettjével mérkőzött mega döntőbe jutásért. A horvá-tok 11:9 arányban győztek a

budapesti KSI csapata felett,a komáromi Cápák pedigaránylag sima győzelmetaratva (14:6) harcolták ki adöntőbe jutást.

Az ünnepélyes megnyitóna hazai oldalon kilenc, míg agyőriek oldalán nyolc ökölvívósorakozott fel a ringben,ugyanis a vendégek a nehéz -súlyban nem tudtak verseny-zőt indítani. A csaknem ezer,bokszra kiéhezett nézőseregvastapssal köszöntötte a sport-esemény díszvendégét, ErdeiZsoltot, a profi világbajnokot,aki röviden felelevenítette ko-rábbi, a komáromi ringgelkapcsolatos emlékeit is.

A B1 bajnoki kiírása értel-mében az első két összecsapá-son ifjúsági bokszolók léptekringbe. Ezeknek eredménye

kétesélyes volt, de GyőrfiGyörgy edző nagy örömére abírók mindkét esetben a hazaiversenyzőt hozták ki győztes-ként. A felnőtt versenyzők56 kilogrammos súlycsoportjá-ban Csonka Márió tovább nö-velte a hazai csapat győzelmiesélyeit. Varga Miklós és GálosRoland mérkőzése (60 kg)döntetlenre végződött, de en-nél a döntésnél a hazai edzőugyancsak értetlenül csavar-gatta a fejét. A 64 kilogrammo-sok súlycsoportjában a sokkalrutinosabb győri Nyéki meg-szerezte csapata első győzel-mét. A következő két súlycso-portban (69 és 75 kg) ismét akomáromi Cápák győzelmeikövetkeztek, Király Viktor ésa komáromiak jokere, HarcsaZoltán remekeltek a ringben.

Ekkor már teljesen biztos volta hazai csapat győzelme. Há-mori Ádám (81 kg), a győriekkiválósága már csak szépítenitudott az eredményen. Ráadá-sul nehézsúlyban (91 kg) agyőriek nem tudtak kiállítaniversenyzőt, így Tlkanec Erikversenyzés nélkül gyűjtöttebe a két pontot.

Győrfi György edző a mér-kőzés után röviden így érté-kelt: „A nézők meg lehettekelégedve az összecsapásokszínvonalával. Szorosabbgyőzelmet vártam, hiszen agyőriek csapatában hárommagyar bajnok, Gálos, Nyé-ki és Hámori is szerepelt, deaz ifik váratlan sikerei utánmár szinte biztos voltam agyőzelmünkben. A fiúk hoz-ták a maximumot. HarcsaZolit külön kiemelném. So-kat segített a hazai szurkolók

buzdítása is. A döntőre leg-alább három súlycsoportbanerősítenünk kell, de már errőlis van elképzelésem.”

Győrfi Roderik klubelnökmég hozzáfűzte: „A bajnok-ság marketingje úgy van fel-állítva, hogy a döntőt az ren-dezheti, aki jobb feltételekettud teremteni. Mi mindent betudunk biztosítani, egyedülaz nem megy már évek óta,hogy a szlovák Sport TV is ittlegyen.”

A B1 döntő időpontja, sőtmég a helyszíne sem dőlt el.A döntőbe jutott Zágráb,egyébként a versengés újon-ca, és a komáromi klub, ame-lyik a BoxingOne bajnokság-ban, sorozatban már három-szor diadalmaskodott (2011,2012, 2013) szintén kérelmez-te a döntő megrendezését.

Keresztényi Gábor

Döntőben a Komáromi CápákSharks Komárom–Gladiátor Győr 14:6

BIRKÓZÁS –Az ország legjobb kadetbirkózói gyűltek össze Sninán, hogymegküzdjenek a bajnoki címekért.A bajnokságon Gaál Attila edző vezetésévelhat versenyző lépett szőnyegre.

Az 58 kg-os súlycsoportban Hakszer Balázs bő-si, kassai és báni (Bánovce nad Bebravou) el-lenfeleit magabiztosan győzte le a selejtezők so-rán. Balázs a döntőben hatalmas csatában 4:2-re nyert a hazai Lojka ellen, és szerezte megélete második bajnoki címét. A 69 kg-osok kö-zött Bürsöly Gergely remekelt, aki szintén há-rom ellenfelét győzte le a selejtezők során, a dön-tőben pedig a pozsonyi Orbánt 10:2-re verte, ésszerezte meg élete első bajnoki címét. Ezzel

a győzelemmel mindkét versenyzőnk előtt meg-nyílt az út a válogatottba. Az 54 kg-os súlycso-portban a serdülő korosztályú Farkas Kristiánszerzett ezüstérmet, 63 kg-ban pedig SárköziGyula állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Eredmények: Szabadfogás:54 kg: Farkas Kristián 2. hely

58 kg: Hakszer Balázs 1. hely

63 kg: Sárközi Gyula 3. hely

69 kg: Bürsöly Gergely 1. hely

(hr), Archív felvétel

Hakszer és Bürsöly országos bajnokok!

Scholtz Károly felvételei

Középen a díszvendég, Erdei Zsolt

Page 32: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz32 Celebsztorik

Hihetetlen!BedrogoztákMár senki sem védtelen az új dizájnerdrogoktól. Az X-Faktor negyedik szériá-jának győztese, Danics Dóra marcius 6-ánlett rosszul. „Tegnap este egy pubbanodajött hozzám 3 fiatal lány. Beszélget-tünk és ragaszkodtak hozzá, hogy meg-hívjanak egy italra. Az italom alig negye-dét ittam meg, kimentem a mosdóba éshirtelen rosszul lettem. Nem tudtammozogni és az ájulás szélén éreztem ma-gam. Nagyon nehezen visszatámolyog-tam az asztalhoz, a lányoknak már hűlthelye volt. Innentől nem emlékszemsemmire – osztotta meg borzalmas élmé-nyét rajongóival az énekesnő.

Kiosztotta Jimmy fiátAz özvegy szerint a fiú az apja nevéből él, a hátán kapaszkodik felfelé, ami szégyenle-tes dolog. Nem tartotta humorosnak Edit, hogy Zámbó Jimmy-hasonmás versenyt szer-vez Zámbó Krisztián, sőt! Kemény szavakkal utasította rendre a fiatal énekest, aki aztmondja, nem tetszik neki, hogy Edit asszony jelenlegi párja sokak szerint hasonlít a Ki-rályra. Ő keresni akar egy hitelesebb hasonmást. Zámbó Edit egy nyilvános oldalon ele-mi erővel ment neki egykori nevelt fiának: Nagyon jó lenne, ha az „APU, APU, APU” márkikerülne az imázsodból! Ne folyamatosan az Ő hátán kapaszkodj, próbáld meg sajáterődből felépíteni a sikered, mint ahogy azt Édesapád tette!

Döbbenetesenhasonlít a színészreNéhány hete rendezték meg Los Angelesben a Noble Awards-díjkiosztót, ahol a Walker fivérek, Cody és Caleb is tisztele-tüket tették, nem véletlenül: az eseményen Paul Walker 28éves öccsét, Cody Walkert méltatták. Ő vette át ugyanis báty-ja tragikus halála után a Reach Out Worldwide humanitári-us szervezet munkáját, és tevékenysége elismeréseként ado-mányozták neki a díjat. Cody és Caleb Walker segítettegyébként befejezni az áprilisban bemutatásra kerülő Halálosiramban 7 című film munkálatait, mivel ennek forgatása köz-ben hunyt el Paul Walker. Calebnek a testalkata nagyon ha-sonlatos bátyjáéhoz, Cody pedig szinte az ikertestvére lehe-tett volna.

Összeállította: Wimmer Ilona (Net-felvételek)

Megszületett a kislányaMegszületett Mező Nimród kistestvére, Bíborka. Az énekes egybudapesti szórakozóhelyen, a Magna Cum Laude koncertjénkürtölte világgá a nagy hírt. Az immár kétgyermekes büszkeapa a színpadon pezsgővel koccintott gyermekére, amit végülnem ivott meg, mert nem szereti, de a közönség nagy taps-sal ünnepelte az énekest – írta a Bors. Az évindító koncert nem-csak a bejelentés miatt volt különleges, színpadra lépett a Ri-sing Star fiatal tehetsége, Fehérvári Gábor Alfréd.

Page 33: Csallóköz - 2015/12.szám

19.00 < RTL II < csütörtök

Így neveld az anyádat

Grace-re hatalmas nyomás nehe-zedik. Lánya tegnap szinte mégkislány volt, most meg már felvá-gott nyelvű, éles eszű kamasz, akiszeretné a felnőttek életét élni.A probléma ott van, hogy maga azanya is képtelen megkomolyodni.Ebből adódóan az anya és a füg-getlenségre vágyó lánya most éle -tük legkomolyabb kihívása előtt állnak.

Rendezte: Patricia Riggen

Szereplő(k): Eva Mendes

Girl in Progress, amerikai filmvígjáték, 93 perc, 2012

0.40 < DUNA TV < vasárnap

Engedd el!Becca és Howie boldog házasság-ban élnek, míg egy nap elvesztikegyszülött fiúkat, Danny-t. Beccaaz idillinek már közel sem nevez-hető otthon melegében próbáljatúltenni magát a történteken. A kí-vülállók számára nehezen értel-mezhető kapcsolatba lép azzal a ti-zenéves fiúval, aki az autójával el-ütötte Danny-t. Howie eközben amúltba temetkezik, és ismeretle-nek között keresi a vigasztalást.

Rendezte: Johm Cameron Mitchell

Szereplő(k): Nicole Kidman, Aaron Eckhart

Rabbit Hole, amerikai filmdráma, 86 perc, 2010

23.40 < JOJ < vasárnap

A hűtlen

Az élet mindig tartogat meglepetéseket: egy végzetes találkozás, és ez a jólétkényelmébe merült boldog házasság kártyavárként omlik össze. Connie aSoho egyik utcáján összeismerkedik egy rejtélyes idegennel, aki a titok, spon-taneitás, bűvölet és kockázat birodalmába csábítja, és ez a viszony idővel azasszony rögeszméjévé válik. Amikor Edward véletlenül rájön, hogy Connie ha-zudik neki, kutatni kezd a részletek után. A bizonyosságtól lesújtva szembe-sül a szeretővel, és eszeveszett dühében olyasmire ragadtatja magát, amitsoha el se tudott volna képzelni.

Rendezte: Adrian Lyne

Szereplő(k): Diane Lane, Richard Gere, Erik Per Sullivan

Unfaithful, amerikai–német–francia thriller, 124 perc, 2002

332015. március 17. | 12. szám TV-műsor > 2015. március 18–24.

21.00 < AXN < péntek

Őrült szenvedélyDereket nemrég léptették elő a cégnél, ahol dolgozik. Ennek köszönhetően azelegáns Los Angeles-i környékre költözik a feleségével, a gyönyörű Sharonnalés a kisfiával, Kyle-lal. A tökéletesnek hitt életét azonban egy új kolléga fel-bukkanása zavarja meg. Lisa vonzó és rámenős teremtés. Derek azonban azegyik céges partin történt incidens miatt összezördül vele. Megdöbbenésérea nő valóságos megszállottként kezd viselkedni, amivel nemcsak Derek kar-rierjét és házasságát veszélyezteti, hanem Sharon életét is.

Rendezte: Steve Shill

Szereplő(k): Beyoncé Knowles, Idris Elba, Ali Larter

Obsessed, amerikai thriller, 102 perc, 2009

Beyoncé Knowles

Page 34: Csallóköz - 2015/12.szám

6.00 Telereggel8.30 Forr a bor9.40 Rendelő

a Rózsakertben10.50 A fiúk nem sírnak12.00 Doktor House13.00 NCIS III. (2.)14.00 Cobra 11 XVIII.15.05 Két pasi –

meg egy kicsi I.16.00 NCIS VI. (am.)17.00 Híradó17.25 Reflex17.50 A fiúk nem sírnak

Szlovák sorozat19.00 Híradó, sport20.30 Chart Show

Slágerlista21.45 Családi ügyek

Szlovák sorozat22.45 Zöld íjász II. (5-6.)0.30 Az ügynök, aki-

nek nincs múltja I.Am. sorozat (1.)

5.25 Családi Titkok6.25 Tények reggel6.50 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Astro-Világ11.55 Hungarikumok12.00 Tények12.25 Aktív12.50 Családi Titkok13.55 Magánnyomozók14.55 Valentina titka15.55 Emlékezz,

Reina (53.)16.55 A Macska (113.)17.25 Fiorella (23.)18.00 Tények19.35 Jóban Rosszban

Mindenki Alexadöntéséről beszél,miközben Péter to-vábbra is szeretnémeggyőzni szerel-mét, hogy marad-jon Csillagkúton.Betty meglepőajánlatot tesz Olivérnek.

20.20 Éden Hotel21.40 Magic Mike

Mike évek óta vet-kőzik a Club Xquisite színpa-dán. Miután főnö-ke fantáziát látegy általa csakKölyöknek becé-zett srácban, Mikea szárnyai alá ve-szi a 19 éves fiút.Am. filmvígjáték

23.55 Lángoló ChicagoAm. sorozat (7.)

0.55 Tények Este

TV2

6.00 Rajzfilmek7.35 Híradó8.08 Minden reggel9.40 Reflektor

10.05 Top Shop11.45 Asztro Show13.00 Reflektor13.15 Agymenők IV. (2.)13.40 Fókusz14.10 Éjjel-nappal

Budapest (ism.)15.25 A vihar (53.)16.20 A szerelem

foglyai (3.)16.45 Dr. Tóth (68.)18.00 Híradó18.50 Fókusz19.20 Éjjel-nappal

Budapest20.40 Barátok közt21.15 Szulejmán

Hatidzse elvitetiNigart, miután ki-derül, hogy terhes.Nigar tagadja,hogy Ibrahim len-ne a gyermek ap-ja, azt állítja, hogyNaszuh efenditőlállapotos. Hati -dzse kifaggatjaMatrakost. Mahi-devran segítségetkér Ibrahim pasá-tól. Elmondja,hogy tetemes hi-telt vett fel egyuzsorástól, ésnem tudja mibőlvisszafizetni.

22.25 Híradó22.50 Házon kívül23.25 Magyarul Balóval23.55 Reflektor

0.15 Beépített múltKanadai film

RTL Klub

7.20 Charly, majoma családban II.

8.10 Jamie 15 perceskajái (2.)

8.35 Don Matteo V.10.00 A szenvedélyek

lángjai (88.)10.45 Család-barát12.02 Híradó12.45 Jamie 15 perces

kajái (3.)13.15 Kívánságkosár15.20 Lola (73.)16.05 Charly, majom

a családban II.17.00 Ridikül18.00 Híradó, sport18.35 Don Matteo V.19.40 Párizsi

helyszínelők (3.)20.35 Szabadság tér21.20 Fapad (13.)21.50 Grand Hotel II.

Spanyol sorozat22.45 Aranymetszés23.40 A bőr, amelyben

élek (spanyol)1.40 Hálátlan kor

Marie és Antoineelhatározzák,hogy összeháza-sodnak. A fiú apjameghívja leendőmenyét és család-ját, hogy töltséka vakációt tenger-parti házukban.Egy táncmulatsá-gon feltűnik Marierégi udvarlója, amimiatt nézeteltéréstámad a jegyespárközöttFrancia vígjáték

Duna TV

14.00 Hawaii Five-015.00 Rejtélyek

kalandorai II. (11.)16.00 Szellemekkel

suttogó (am.)18.00 Gyilkos elmék

Védtelenül (am.)19.00 NCIS: Los

Angeles (am.)20.00 Hawaii Five-021.00 Gyilkos elmék

Alapos gyanú22.50 Titkok és

hazugságok I. (4.)23.50 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat0.45 Szellemekkel

suttogó (am.)

AXN

Markíza

12.00 Híradó12.50 TV-esély13.20 Édes élet14.20 Panelházi

történetek15.20 Mániákus

vásárlók16.30 Topsztár16.55 Híradó17.20 Bírósági akták18.10 Édes élet

Reality műsor19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Vadlovak

Szlovák sorozat21.40 Panelházi

történetek XV.Szlovák sorozat

22.45 Édes élet23.45 Dr. Csont VI. (2.)0.45 The Glades– Ten-

gerparti gyilkossá-gok II. (am.)

JOJ

8.05 Rajzfilm-maraton20.00 Petőfi TV20.01 Böngésző21.00 Én vagyok itt22.40 Egyszer volt,

hol nem volt (12.)A város határábantörtént lövöldözés ésautóbaleset után hár-man kerülnek kórház-ba: Belle, Hook és azismeretlen autóveze-tő, aki lehet, hogyszemtanúja volt a varázslatnak.Amerikai sorozat

23.20 Ég, föld, férfi, nő0.20 Az A38 Hajó

színpadán:Járai Márk

M214.05 CSI: A helyszínelők16.05 Feketelista I. (am.)18.05 Csengetett,

Mylord? (8.)19.05 Jim szerint a világ20.10 Két pasi – meg…21.00 Dredd bíró (am.)23.00 Halál a mélyből

Német–osztrákthrillerAz Északi-tengerbenegy új élet kezd kifej-lődni. Eleinte csakmegbetegíti a vízbenfürdőzőket, majd ha-mar terjedni kezdaz ivóvízben és a földön is!

1.15 NyomtalanulBelgiumban II.Belga sorozat

Viasat 311.35 Fórum12.00 Déli híradó12.10 TV-shop12.30 Start +13.50 Egyenes beszéd14.50 Doku (ism.)

Riportműsor15.45 Hírek15.50 700-as klub

Közéleti magazin16.25 Könyvjelző16.55 Világhíradó17.05 Fórum17.45 Híradó18.15 Fórum18.45 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.35 Hírvita

Somogyi Zoltánnal21.30 Friderikusz22.50 Világhíradó23.00 Egyenes beszéd24.00 Késő esti híradó

0.20 Világhíradó

ATV8.00 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat9.00 Vacsoracsata

10.00 Segítség, bajbanvagyok! (ism.)

11.00 A gyanú árnyékában11.55 A nagy ízválasztó12.50 Smaragd szív (13.)13.45 Lucia (13.)14.40 Rosario (23.)15.35 Barátok közt16.05 A nagy ízválasztó17.05 Agymenők I.18.05 Hupikék törpikék19.00 A Beverly Hills-i

nindzsaAmerikai vígjáték

21.00 RTL II Híradó21.30 Magyarul Balóval22.00 1 perc és nyersz!23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat

RTL II13.55 Taxi14.20 Konyhatitkok15.05 Mrs. Klinika (10.)

Amerikai sorozat16.00 Hírek16.25 Svindlerek. 8/3.

Angol sorozat16.55 Doktorok. 65/42.

Lengyel sorozat17.45 Párbaj18.20 Öten öt ellen

Családi vetélkedő19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 Bajnokok Ligája:

FC Barcelona–Manchester CityÉlő közvetítés

22.50 BL-összefoglaló23.30 Külvárosi

rendőrök (27.)0.20 Rocca

parancsnok (olasz)2.05 Hölgyklub

STV112.55 Egy este Havrannal...14.20 VAT – magazin14.50 Tesztmagazin15.05 Fókusz – fogyasztó16.00 Magyar magazin16.25 Hírek magyarul16.35 Regionális hírek16.50 Jégkorong extraliga19.30 Esti mesék19.55 Híradó jelnyelven20.00 Három Biblia, két sors

egy szerelemSzlovák dok.-film

21.00 Hírek, kommentárok21.25 Gólok, pontok…21.35 Testvérek

– portéfilm22.05 Dosztojevszkij. 8/3.

Orosz sorozat22.55 Rendőrségi magazin23.25 Autószalon23.55 Hírek

STV2

CsallóközCsallóköz34 Tv-műsor > 2015. március 18. > Szerda

Dr. Robert Ledgard plasztikai sebész életét az emberi bőrrelkapcsolatos kutatás tölti ki. Sejtterápiával előállított egy olyanbőrszövetet, amely ellenálló minden sérüléssel szemben. Kí-sérleteihez szüksége volt egy alanyra, egy megbízható segéd-re, és arra, hogy félretegye az összes etikai aggályát. Utóbbinem okozott problémát, segítitársa is akadt Marilia, a szüle-tése óta vele élő házvezetőnő személyében...

Rendezte: Pedro AlmodóvárSzereplő(k): Antonio Banderas, Elena AnayaSpanyol filmdráma, 116 perc, 2011

23.40 < DUNA TV < A bőr, amelyben élek

12.00 A mentalistaAmerikai sorozat

12.50 Medicopter 117A légimentők VII.Német sorozat

13.45 Cobra 11 XVII.15.35 CSI: New York-i

helyszínelők IV.16.30 CSI: Miami hely-

színelők (am.)17.20 Dr. Csont I.18.15 Showder Klub19.15 Gyilkos elmék20.15 A mentalista

Rózsák háborúja21.10 Dr. Csont (am.)22.10 Döglött akták

A népszerűség ára23.05 Hazudj, ha tudsz!

Am. sorozat (10.)0.00 Gyilkos elmék

A hosszú rabságAmerikai sorozat

Cool

Page 35: Csallóköz - 2015/12.szám

Tv-műsor > 2015. március 19. > Csütörtök 352015. március 17. | 12. szám

6.00 Telereggel8.30 Forr a bor

Szlovák sorozat9.40 Rendelő

a Rózsakertben10.50 A fiúk nem sírnak

Szlovák sorozat12.00 Doktor House I.13.00 NCIS III. (3.)14.00 Cobra 11 XVIII. 15.00 Két pasi –

meg egy kicsi I.16.00 NCIS VI. (am.)17.00 Híradó17.25 Reflex17.50 A fiúk nem sírnak19.00 Híradó, sport20.30 Forr a bor21.45 Családi ügyek22.50 Feleségcsere0.00 Gyilkos elmék VII.1.00 Az ügynök, aki-

nek nincs múltja I.Am. sorozat (2.)

5.25 Családi Titkok6.25 Tények reggel6.50 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Astro-Világ11.55 Hungarikumok12.00 Tények12.25 Aktív12.50 Családi Titkok13.55 Magánnyomozók14.55 Valentina titka15.55 Emlékezz,

Reina (54.)Javier a szökésü-ket tervezi Reina-val, míg a lány azesküvői ruhájátvarrja, mert aszertartást egyhét múlva tarta-nák meg titokban.

16.55 A Macska (114.)17.25 Fiorella (12.)18.00 Tények19.35 Jóban Rosszban

Szilvia teljesen kivi-rult attól, hogy Ist-ván ha egy kis idő-re is, de hazaköltö-zött. A nővérek Dé-nest próbálják fag-gatni a közelgő es-küvőről, de titokza-toskodik. Kardosékmeglepő gesztus-sal kedveskednekDórának.

20.20 Édes Hotel21.30 NCIS XI. (am.)22.35 Hawaii Five-0

Amerikai sorozat23.35 Az indíték I.

Brutális erő (11.)0.35 Tények Este

TV2

6.00 Rajzfilmek7.35 Híradó8.08 Minden reggel9.40 Reflektor

10.05 Top Shop11.45 Asztro Show12.40 Ízes élet13.00 Reflektor13.15 Agymenők IV.13.40 Fókusz14.10 Éjjel-nappal

Budapest (ism.)15.25 A vihar (54.)16.20 A szerelem

foglyai (4.)16.45 Dr. Tóth (69.)18.00 Híradó18.50 Fókusz19.20 Éjjel-nappal

Budapest20.40 Barátok közt21.15 CSI: Miami

helyszínelők IX.22.15 Híradó22.40 Gyilkos elmék

A North Valley kö-zépiskolai mészár-lás tízéves évfor-dulóján megölikaz iskola igazgató-ját, méghozzáugyanazzal a mód-szerrel, ahogy an-nak idején az ön-gyilkos merénylő,Slade tette. A pro-filozók biztosakbenne, hogy Sladeutóda újabb rob-bantásokra ké-szül, ezért felkere-sik a családját.

23.45 MagyarulBalóval

0.20 Odaát VI. (22.)

RTL Klub

7.20 Charly, majoma családban II.

8.10 Jamie 15 perceskajái (ism.)

8.35 Don Matteo V.9.45 A szenvedélyek

lángjai (89.)10.30 Család-barát12.02 Híradó12.45 Jamie 15 perces

kajái (4.)13.15 Kívánságkosár15.10 Lola (74.)15.55 Charly, majom

a családban II.17.00 Ridikül18.00 Híradó, sport18.35 Don Matteo V.19.30 Szívek doktora (7.)20.35 Szabadság tér21.20 Fábry21.40 Munkaügyek

Nőnap (magyar)22.10 Római helyszíne-

lők: Árulkodónyomok

23.05 kult.hu. Művészetimagazin

23.40 FelhőjátékMagyar filmdrámaDr. Rácz Györgyköltő tízévi távollétután tér haza. La-jossal fut össze,aki éppen szakítaddigi szerelmé-vel, Mártával.Rácz belebonyoló-dik az unatkozóvagy megunt höl-gyek rafinált, szö-vevényes szerelmijátékaiba, csak-hogy teljesen al-kalmatlan erre.

Duna TV

14.00 Hawaii Five-0Amerikai sorozat

15.00 Rejtélyekkalandorai II. (12.)

16.00 Szellemekkelsuttogó (am.)

18.00 Gyilkos elmék19.00 NCIS: Los

Angeles: Sugárzás20.00 Hawaii Five-021.00 NCIS (am.)

MegszállottságHatáreset

23.00 NCIS: LosAngeles: Toborzás

0.00 Gyilkos elmék1.45 NCIS: Los

Angeles (ism.)

AXN

Markíza

12.00 Híradó12.50 TV-esély13.20 Édes élet14.20 Panelházi

történetek15.25 Mániákus

vásárlók16.30 Topsztár16.55 Híradó17.20 Bírósági akták18.00 Édes élet19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Vadlovak

Szlovák sorozat21.40 Panelházi

történetek XV.22.50 Édes élet23.45 Dr. Csont VI.

Am. sorozat (3.)0.45 The Glades

– Tengerpartigyilkosságok II.Amerikai sorozat

JOJ

6.30 Rajzfilm-maraton20.00 Petőfi TV20.01 Böngésző21.00 Én vagyok itt

Magazinműsor22.40 Borgiák I. (1.)

Kanadai–ír–magyar sorozat

23.30 KényszerszinglikHat fiatal, három lányés fiú vállakozik arra,hogy a filmben meg-mutatja önmagát, is-merkedési szokásai-kat, párkeresési pró-bálkozásaikat. Ám atökéletes társ nemjön megrendelésre.Magyar dok.-film

0.25 Az A38 Hajószínpadán

M213.05 Gyilkos számok

Amerikai sorozat14.05 CSI: A helyszínelők

Amerikai sorozat16.05 Feketelista I.

Amerikai sorozat18.00 Csengetett,

Mylord (9.)Angol sorozat

19.05 Jim szerint a világ20.10 Két pasi meg... (am.)21.00 Drakula I. (6.)23.00 Kardhal (am.)

A Föld nevű bolygón lé-tezik egy másik világ,a cyberspace. Ezt a vi-lágot tűzfalak és a leg-profibb biztonságirendszerek veszik kö-rül. Ez a világ a Kard-hal világa.

1.05 Műsorismétlések

Viasat 312.50 TV-shop13.50 Egyenes beszéd14.50 Hírvita

Somogyi Zoltánnal15.45 ATV Híradó15.50 700-as klub

Közéleti magazin16.25 Fő az egészség16.55 Világhíradó17.05 Fórum; Híradó18.15 Hírvita18.45 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.35 A helyzet21.15 Híradó21.30 Friderikusz22.25 Világhíradó23.00 Egyenes beszéd24.00 Késő esti híradó

0.35 A helyzet (ism.)

ATV8.00 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat9.00 Vacsoracsata

10.00 Segítség, bajbanvagyok! (ism.)

11.00 A gyanú árnyékában11.55 A nagy ízválasztó12.50 Smaragd szív (14.)13.45 Lucia (14.)14.40 Rosario (24.)15.35 Barátok közt16.05 A nagy ízválasztó17.05 Agymenők I. 18.05 Hupikék törpikék 19.00 Így neveld az anyádat

Amerikai vígjáték21.00 RTL II Híradó21.30 Magyarul Balóval22.00 1 perc és nyersz23.00 Barátok közt23.30 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat

RTL II13.50 Váratlan találkozás14.45 Szlovákia képekben15.05 Mrs. Klinika (11.)16.00 Hírek16.25 Svindlerek. 8/4.17.00 Doktorok. 65/43.

Lengyel sorozat17.45 Párbaj18.20 Öten öt ellen19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 Mennyei lehelet

Osztrák filmdráma22.30 Riporterek23.00 Száguldó pokol. 10/3.

Kanadai western23.40 Külvárosi

rendőrök (28.)0.35 Polgár a hivatalban

STV112.20 ArtSpektrum12.25 Folklórzene13.05 Dosztojevszkij (ism.)14.00 Testvérek (ism.)14.30 Szeparé – magazin14.50 Rendőrségi magazin15.05 Fókusz – jog15.55 Roma magazin16.25 Hírek magyarul16.35 Regionális hírek16.50 Jégkorong extraliga19.30 Esti mesék20.00 Az öreg erdő

történeteiTermészetfilm

20.30 Portré: Jaroslav Gorás20.45 Labdarúgó

Európa-liga (élő)23.00 Orvosi rendelő23.30 Hírek

0.15 ArtSpektrum

STV2

Daniel elviszi Guadalupét egy étterembe, de mivel a lány mégsosem járt ilyen helyen, nem tudja, hogy kell viselkedni, ami-vel megrökönyödést vált ki a többi vendégben. Guadalupe fél,hogy letartóztatják, de Daniel megnyugtatja, hogy majd kita-lál valamit, amivel ki tudja őt húzni a bajból. Nacha a folyótólnem messze haldoklik, de egy férfi rátalál, és elviszi abban areményben, hogy hasznot húzhat kiszolgáltatott helyzetéből.

Rendezte: Nicolás Di Blasi, Luis BarriosSzereplő(k): Gabriela Spanic, Carlos Miquel CaballeroAmerikai filmsorozat, 4. rész, 60 perc, 2004

16.20 < RTL KLUB < A szerelem foglyai

12.00 Showder Klub12.50 Medicopter 117

A légimentők VII.Német sorozat

13.45 Cobra 11 XVII.Német sorozat

15.35 CSI: New York-ihelyszínelők IV.Amerikai sorozat

17.20 Dr. Csont I.18.15 Showder Klub19.15 Gyilkos elmék

Fordulópont20.15 A mentalista

Amerikai sorozat21.10 Dr. Csont VI.

Amerikai sorozat22.10 CSI: New York-i

helyszínelők IV.23.05 Vámpírnaplók

A kapcsolat vége0.00 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat

Cool

Page 36: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz36 Tv-műsor > 2015. március 20. > Péntek

6.00 Telereggel8.30 Forr a bor

Szlovák teleregény9.40 Rendelő

a Rózsakertben10.50 A fiúk nem sírnak

Szlovák sorozat12.00 Doktor House I.13.00 NCIS III. (4.)14.00 Cobra 11 XVIII.15.05 Két pasi –

meg egy kicsi I.16.00 NCIS VI. (am.)17.00 Híradó17.25 Reflex18.00 Családi ügyek19.00 Híradó, sport20.30 Forr a bor

Szlovák sorozat21.45 Családi ügyek22.45 Az igazság

mecénása (am.)0.45 Mr. és Mrs Bloom

Am. sorozat (9.)

5.25 Családi Titkok6.25 Tények reggel6.55 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Astro-Világ11.55 Hungarikumok12.00 Tények12.25 Aktív12.50 Családi Titkok13.55 Magánnyomozók14.55 Valentina titka16.00 Emlékezz,

Reina (55.)Reina és Javier es-küvője ismét meg-hiúsul, boldogsá-guk útjába ezúttalFernando San Huan áll. Ám Rei-na azt hiszi, hogy Bolivar állt bosz-szút rajta.

16.55 A Macska (115.)17.25 Fiorella (25.)18.00 Tények19.35 Jóban Rosszban

Szilvia végül rá-szánja magát,hogy Zsófinak el-mondja az igazsá-got az apjáról.Müllerék figyel-meztetik Istvánt,hogy ne ártsa ma-gát a rendőrségmunkájába.

20.20 Éden Hotel21.30 A konyha ördöge

Gasztro-reality22.45 Frizbi

Hajdú Péterrel23.45 Grimm II. (15.)

Amerikai sorozat0.45 Tények Este

TV2

6.00 Rajzfilmek7.35 Híradó8.08 Minden reggel9.40 Reflektor

10.05 Top Shop11.45 Asztro Show12.40 Ízes élet13.00 Reflektor13.15 Agymenők IV.13.40 Fókusz14.10 Éjjel-nappal

Budapest (ism.)15.25 A vihar (55.)16.20 A szerelem

foglyai (5.)16.45 Dr. Tóth (70.)18.00 Híradó18.50 Fókusz19.20 Éjjel-nappal

Budapest20.40 Barátok közt21.15 Boszorkány-

vadászat (am.)Behman és Felsonmegelégelik azegyház nevébenelkövetett kegyet-lenkedéseket, ésmegszöknek. Szü-lőföldjükön pestisvárja őket. A pa-poknak meggyőző-désük, hogy a jár-ványért egy bo-szorkánysággalvádolt lány a fele-lős. A két szöke-vénynek kell elvin-nie a lányt oda,ahol a szerzetesekleveszik majd azátkot a vidékről.

23.05 Híradó23.35 Magyarul Balóval

0.10 Keménymotorosok III.

RTL Klub

7.20 Charly, majoma családban II.

8.10 Jamie 15 perceskajái (ism.)

8.35 Don Matteo V.9.35 A szenvedélyek

lángjai (9.)10.25 Család-barát12.02 Híradó12.45 Jamie 15 perces

kajái (5.)13.15 Kívánságkosár15.15 Labdarúgás

Vasas–Kaposvár17.30 Maradunk

Román dok.-film18.00 Híradó, sport18.35 Don Matteo VI.19.35 Rocca parancsnok20.35 Columbo: Ahogy

a könyvben megvan írva (am.)

21.15 King II. (1.)Kanadai sorozat

22.40 A rejtélyesXX. század

23.10 Ne nyúlja fehér nőhöz!Ez a fordított wes-tern a párizsi LesHalles lepusztult,halálra ítéltetettnegyedében ját-szódik, és egy ma-gányra kárhozta-tott férfi, Custerkapitány utolsótetteit meséli el.Szereplői az ame-rikai telepesek ésaz indiánok jelme-zében újrajátsz-szák nekünk az in-diánok kiirtásánaktörténetét.Francia–olasz film

Duna TV

15.10 Rejtélyekkalandorai II. (13.)

16.10 Szellemekkelsuttogó Amerikai sorozat

18.10 Gyilkos elmékAmerikai sorozat

19.05 NCIS: Felépülés20.00 Hawaii Five-0

Amerikai sorozat21.00 Őrült szenvedély

Amerikai thriller23.10 Felejthetetlen

Am. sorozat (5.)0.05 Hogyan ússzunk

meg egy gyilkosságot?Amerikai sorozat

AXN

Markíza

13.20 Édes élet14.20 Panelházi

történetek15.20 Mániákus

vásárlók16.30 Topsztár16.55 Híradó17.20 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Nincs alku (am.)

Feszült a helyzet arendőrség belsőügyeit vizsgálóosztály központjá-nál. A célpontDanny Roman, akia maga fegyveré-vel tartja sakkbana hivatal vezetőjétés munkatársait.

23.40 Alien vs. Preda-tor – A Halál a Ra-gadozó ellen (am.)

JOJ

7.00 Rajzfilm-maraton20.00 Petőfi TV20.01 Böngésző

Szörfözésa virtuális világban

21.00 Én vagyok ittMagazinműsor

22.40 Camelot (1.)Amerikai–ír–angol sorozat

23.35 MunkaügyekNőnap (magyar)

0.00 Fapad (1.)SajtótájékoztatóMagyar sorozat

0.30 Az A38 HajószínpadánKowalsky meg a vega– csendes forradalomakusztikus zene

M214.05 CSI: A helyszínelők

Amerikai sorozat16.05 Feketelista I.

Amerikai sorozat18.00 Csengetett, Mylord?19.05 Jim szerint a világ20.10 Két pasi ...

Amerikai sorozat21.00 Halálos iramban

Am. akciófilm23.20 Palmetto. Am.–

német thrillerHarry 2 év után szaba-dul, s mint kiderül, ár-tatlanul ítélték el. Egynap egy szép nő „mun-kát” ajánl neki: egy tel-jesen ártatlan rablástkellene megrendeznie.

1.45 Rémálom az Elmutcában 5.: Az álom-gyerek (amerikai)

Viasat 312.50 TV-shop13.50 Egyenes beszéd14.50 A helyzet15.50 700-as klub

Közéleti magazin16.25 Együtt

a biztonságért!16.55 Világhíradó17.05 Fórum; Híradó18.15 Hírvita18.45 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.35 Tetthely

Bűnügyi magazin21.10 Külvilág21.35 Titkos dosszié22.25 Világhíradó23.00 Egyenes beszéd24.00 Híradó

0.20 Világhíradó0.35 Tetthely (ism.)

ATV8.00 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat9.00 Vacsoracsata

10.00 Segítség, bajbanvagyok! (ism.)

11.00 A gyanú árnyékában11.55 A nagy ízválasztó12.50 Smaragd szív (15.)13.45 Lucia (15.)14.40 Rosario (25.)15.35 Barátok közt16.05 A nagy ízválasztó17.05 Agymenők I.18.05 Hupikék törpikék19.00 Dallas III. (3.)20.00 Érintés (5.)

Amerikai sorozat21.00 RTL II Híradó21.30 Magyarul Balóval22.00 1 perc és nyersz!23.00 Barátok közt23.30 Gossip Girl V.

Amerikai sorozat

RTL II12.20 Hölgyklub14.00 Titkos életek15.05 Mrs. Klinika (12.)

Amerikai sorozat16.00 Hírek16.25 Svindlerek. 8/5.

Angol sorozat17.00 Doktorok. 65/44.

Lengyel sorozat17.45 Párbaj18.20 Öten öt ellen19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 A Rákellenes Liga

gálaestje21.40 Ideális hely

Olasz thriller 23.25 Külvárosi

rendőrök (29.)0.15 Senki sem tökéletes1.25 Ideális hely (ism.)

STV112.30 ArtSpektrum12.35 Folklórműsor13.10 Brumteles

Szlovák tévéfilm14.35 Európa-liga-

magazin15.05 Fókusz – család16.00 Szemtől szembe16.25 Hírek magyarul16.35 Regionális hírek16.50 Jégkorong

extraliga (élő)19.30 Esti mese19.55 Híradó jelnyelven20.00 A Kék Bolygó

keringő. 3/1.Angol dok.-film

20.50 Művészet21.20 Kinorama21.50 Harold és Maude

Amerikai vígjáték 23.20 Cassovia Jazz 1998

0.05 Hírek

STV2

Columbus és Tallahassee nagyon különböznek egymástól,mégis közösen próbálják átvészelni a folyamatosan rájuk les-kelődő bajt: a mindenütt jelenlévő élőhalottakat. Összeismer-kednek két lánnyal, akik egész más eszközöket vetnek be atúlélés érdekében. Ám amikor négyszemélyessé szervezik acsapatot, már nem biztosak, mi volna jobb: megbízni egymás-ban, vagy a zombik kitárt karjába futni.

Rendezte: Ruben FleischerSzereplő(k): Jesse Eisenberg, Woody HarrelsonAmerikai horror-vígjáték, 88 perc, 2009

21.10 < COOL < Zombieland

13.45 Cobra 11 XVII.15.35 CSI: New York-i

helyszínelők IV.16.30 CSI: Miami hely-

színelők (am.)17.20 Dr. Csont I.18.15 Showder Klub19.15 Gyilkos elmék20.15 CSI: Miami hely-

színelők (am.)21.10 Zombieland

Amerikai horror22.45 A vámpírok szaga

– Alkonyat teljessötétségben (am.)Az Alkonyat-soro-zatot kiforgatófilmben Bellamágnesként vonzmagához min-dent, ami él (vagyélt) és mozog –még, ha nehézke-sen is...

Cool

Page 37: Csallóköz - 2015/12.szám

Tv-műsor > 2015. március 21. > Szombat 372015. március 17. | 12. szám

6.50 Gyerekeknek8.35 Rövidzárlat 2

Am. filmvígjáték10.55 Egyről a kettőre V.

Amerikai sorozat10.45 Az élet csajos

oldala III. (21.)11.50 A zöld íjász

Am. sorozat (5-6.)13.45 A herceg és

én – Egy évvelaz esküvő utánAm. filmvígjáték

15.35 Parti-randiAm. filmvígjáték

17.35 SzomszédokSzlovák sorozat

18.20 Hab a tortán19.00 Híradó, sport20.30 Last Vegas

Am. filmvígjáték22.40 Végképp

eltörölve (am.)

6.25 TV2 matiné8.25 Otthon a kertben8.55 Astro-Világ

10.00 Babavilág10.30 Szerelem és

egyéb katasztró-fák. Francia–angol–am. film

12.20 Tűsarok12.50 Villám Spencer,

a karibi őrangyal13.50 Walker, a Texas-i

kopó VI. Amerikai sorozat

15.50 HázibuliA 13 éves Vicélete első házibuli-jába készül, aholnemcsak a zeneés a tánc, hanemaz első szerelemis várja. A kérdésaz: vajon egy ti-nédzser a szere-lemben meddigmehet el?Francia film

18.00 Tények19.00 Jurassic Park

Am. kalandfilm21.40 Apádra ütök

Greg házasodna,ám Jack nem adjakönnyen a lányát...Am. filmvígjáték

23.55 Elveszettküzdelem Amerikai film

1.20 Sportos

TV2

6.45 Kölyökklub9.5 Ízes élet

10.05 Teleshop11.00 Kalandor11.20 Autós magazin11.50 Trendmánia12.20 Brandmánia12.50 Street Kitchen13.20 Családom és

egyéb ember -fajták I. (20.)

13.55 A nagy svindli II.Amerikai sorozat

14.55 Glades – Tenger-parti gyilkosságokVeszélyes üzletAmerikai sorozat

15.55 Menekülésa rejtelmesszigetrőlAmerikai film

18.00 Híradó18.50 Fókusz Plusz19.20 Táncoló talpak 2.

Ausztrál animáció21.00 Red

Amerikai filmFrank, Joe, Marvinés Victoria a CIAlegjobb ügynökeivoltak, Ismerik aszervezet mindentitkos anyagát.Most éppen emi-att váltak a CIAcélpontjává.

23.15 LegénybúcsúAmerikaifilmvígjáték

1.25 Kíméletlenbosszú. Am.–kanadai film

RTL Klub

7.30 Család-barátHétvége

9.05 Gulliver utazá-sai (angol–belga)

10.25 Belle és Sébastien11.00 Hazajáró11.30 Csodabogár12.00 Hírek12.45 Térkép13.15 Noé barátai13.45 Labdrúgás

Puskás AkadémiaFC–Videoton FC

16.10 A világörökségkincsei

16.30 SzeretettelHollywoodból

17.00 Gasztroangyal18.00 Hírek, sport18.35 Szerencse-

Szombat19.30 Nero Wolfe

rejtélyei I. (1.)Olasz sorozat

21.15 Aranyszem (am.)23.25 Hobo és bandája

Koncertfilm0.35 Titkolt titkos-

ügynök (francia)François-ról a csa-ládja úgy tudja,hogy telefonköz-pontokat javítópostai alkalma-zott, ám valójábana titkosszolgálat-nál a lehallgatá-sok és üldözésekspecialistája. Egyszép napon rájön,hogy feleségemegcsalja.

Duna TV

15.05 Hawaii Five-017.05 Gyilkos számok

Bűvész-showDavid a RejtélyesTorony nevű szóra-kozóhelyen tölti azestét a barátnőjé-vel, és élvezi azelőadást. Az egyikbűvész trükk so-rán azonban azegyik mágus való-ban nyomtalanuleltűnik.

19.05 NCIS: Los Angeles21.00 NCIS (am.)23.00 Gyilkos elmék0.00 Hannibal II.

AXN

Markíza

13.40 A pofátlan (am.)15.50 Rémségek

cirkusza (am.)18.00 Ízvilág19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Kéjjel-nappal (am.)

Amikor egy kisvá-rosi nő találkozikegy rejtélyes férfi-val, aki titkokkalteli, és mindig alegváratlanabb pil-lanatokban buk-kan fel, azt gon-dolja talán ő az,ő álmai pasija.Azonban hamaro-san gyanítani kez-di, hogy valaminem stimmel..

23.00 A háború virágai(kínai–hongkongi)

2.00 Pokoli bázis (am.)

JOJ

8.20 Rajzfilm-maraton20.10 Böngésző

Szörfözésa virtuális világban

21.00 Én vagyok ittMagazinműsor

22.40 AkváriumA Red Road rendező-je, Andrea Arnold ez-úttal is a brit külvárosipanelek világába ve-zeti a nézőt. Mia, a za-varos családi hátterűtinédzser táncos karri-ert dédelget, amiértigyekszik mindentmegtenni. Az érzelme-it azonban nem tudjakordában tartani, ésbeleszeret az anyjabarátjába.Angol filmdráma

0.40 MR2 Szimfonik+a Müpából: PASO

M213.10 Gyilkos számok

Amerikai sorozat14.10 CSI: A helyszí-

nelők XI. Amerikai sorozat

16.15 Halálos irambanAm.–német film

18.30 Hajsza a végzetlándzsája utánNémet filmMikor Bachmann pro-fesszor egy felfedezőút során eltűnik, Ka -tharina és Erik a nyo-mába ered. Hamaro-san kiderül, hogy aprofesszor a VégzetLándzsája nyomábaszegődött.

21.00 Kardhal (am.)23.05 Spartacus

– Az aréna isteneiAm. sorozat (6–7.)

Viasat 314.00 TV-shop15.45 Szókincs16.05 Az Ön önkor-

mányzata – 50 évVeresegyház szolgá-latában

17.00 Fórum; Híradó18.10 Fórum; Híradó19.15 Havas a pályán20.30 ATV Híradó20.40 Dutyi dili (am.)22.30 A jó német (am.)

1945, Berlin. Jake Geismer újságíró Németországba érke-zik, hogy az aktuális helyzetről tudósítson,ám hamarosan régiszerelmének kell segítenie...

24.00 ATV Híradó0.25 Vidám vasárnap

ATV7.00 Smaragd szív (ism.)9.45 A harc törvénye I.

Amerikai sorozat11.40 Kalandok

SohaországbanAngol kalandfilm

15.00 Az első milliómtörténete (12.)

16.00 Nyomtalanul I.Amerikai sorozat

17.00 Tökéletes célpont II.Amerikai sorozat

18.00 Érintés (5.)19.00 CSI: Miami

helyszínelők:Futottak még VII.Amerikai sorozat

20.00 A testvériségAmerikai akciófilm

22.00 Homeland (3.)23.00 Kalandok

Sohaországban (ism.)2.20 Homeland (ism.)

RTL II10.05 On air10.40 A solymász lánya

Szlovák tévéfilm11.55 Caterina és a

lányok II. 6/3.Olasz sorozat

13.35 A kaméliás hölgy 1–2.Olasz filmdráma

16.50 Víkend17.20 Építs házat, ültess fát!18.00 Ízvilág

– főzőműsor18.30 Taxi19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 Váratlan találkozás21.15 Katka Brychtová

igaz történetei21.45 Késő este...

– talkshow22.35 A kaméliás

hölgy (ism.)1.45 Caterina és a

lányok (ism.)

STV111.25 A drog csapdája

Dokumentumfilm11.55 Öt perccel 12 előtt13.00 A szlovák nyelv

nyomában13.10 A fényképész

Szlovák musical14.30 BL-magazin14.55 Horgász magazin15.40 Farmár magazin16.05 Tesztmagazin16.20 Az idős generáció16.50 Jégkorong

extraliga (élő)19.30 Esti mese20.00 Churchill felhívása

Francia dok.-film20.55 Őrangyalok21.30 Véres mese

Jugoszláv filmdráma22.50 Kinorama23.20 Csehszlovák filmek 23.35 Hírek

STV2

1937-ben, a második világháború alatt a japánok lero-hanják Nanking városát, több tízezer ártatlan kínai áldo-zatot mészárolnak le brutális módon és nőket erőszakol-nak meg. Egy amerikai temetkezési vállalkozó, John ahelyszínen ragad, és papnak öltözve a helyi kurtizánok se-gítségével menteni próbál egy csapat rémült, magára ma-radt diáklányt.

Rendezte: Zhang YimouSzereplő(k): Christian Bale, Ni Ni, Xinyi ZhangKínai–hongkongi háborús film, 146 perc, 2011

23.00 < JOJ < A háború virágai

12.00 Enyém, tiéd,miénk (am.)

13.45 CSI: A helyszínelők14.45 CSI: Miami hely-

színelők (am.)15.45 Castle IV. (14.)16.40 Oviapu 2. (am.)18.25 Gagyi mami:

Mint két tojásAmerikai film

20.30 Utazás a rejtélyesszigetre (amerikai)

22.15 Az igazság áraMick eddig piti bű-nözők védelmétlátta el, ám mostmegfogta az istenlábát: egy gazdagplayboy ügyét bíz-zák rá, akitember ölési kísér-lettel vádolnak.Amerikai krimi

Cool

Page 38: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz38 Tv-műsor > 2015. március 22. > Vasárnap

6.45 Gyerekeknek7.40 Karate Kid 3

Amerikai film10.15 Egyről a kettőre V.11.15 Lúzer SC (am.)13.00 Chart Show15.40 Az Amazonas

kincse (am.)17.50 Kulcsra kész

ház. Magazin18.25 Kredenc19.00 Híradó, sport20.30 Tokarev/Rage

Paul McGuire nyo-mozónak az oroszmaffia elrabolta alányát. Összehívjarégi társait, s ke-zébe veszi azügyet....

22.40 A feláldozha-tók (am.)

6.25 TV2 matiné7.35 Nagy Vagy, Győr!

Családi vetélkedő8.25 ÁllatoZOO8.55 Több mint Testőr9.25 Astro-Világ

10.30 Stílusvadász11.00 Stahl konyhája11.30 Jurassic Park

Am. kalandfilm13.55 Walker, a Texas-i

kopó VI. Amerikai sorozat

15.55 Apádra ütökAm. filmvígjáték

18.00 Tények19.00 Shrek 2.

Am. animáció20.55 Az 50 első randi

Am. filmvígjáték23.05 Psycho 3.

Amerikai filmNorman Bateshosszas elmegyó-gyászati kezelésután visszatér aBates motelbe,ahol érdekes lakó-kat gyűjt maga kö-ré. Egy öngyilkos-ság határán állófiatal apáca, egymogorva zenészés egy kíváncsis-kodó riporternőköltöznek be a „jóhírű” intéz-ménybe.

1.05 Sportos

TV2

6.45 Kölyökklub10.00 EgészségKalauz10.25 Teleshop11.15 A Muzsika TV

bemutatja11.50 4Ütem12.20 XXI. század12.50 Házon kívül13.20 Családom és

egyéb katasztrófák

13.45 Balhé BronxbanKeung látszólagártalmatlan turis-ta, aki egy moto-ros banda és amaffia közt dúlóháborúba csep-penve megmutat-ja ellenfeleinek,milyen az igazi„csihipuhi” hong-kongi módra.Hongkongi–amerikai film

15.30 Túl közelirokon (am.)Walt és Bob na-gyon közel állnakegymáshoz. Bárha akarnák se te-hetnének más-ként, mivel összevannak nőve.Sziá mi ikrek ők,akik a lehető leg-többet igyekeznekkihozni hátrányos-nak tűnő helyze-tükből.

18.00 Híradó18.50 Cobra 1119.50 Avatar. Am.–

angol film22.45 Élő fegyver (am.)

0.40 Portré

RTL Klub

7.30 Család-baráthétvége

9.05 Isten kezében9.40 Katolikus krónika

10.05 Új nemzedék10.30 Unitárius magazin11.00 Az utódok

reménysége11.25 Mai hitvallások12.02 Híradó12.45 Hagyaték13.15 Telesport14.15 Ízőrzők: Harta14.50 Hyppolit, a lakáj

Magyar film(1931)

16.10 SzerelmesbiciklistákMagyar film

18.00 Híradó, sport18.35 Hogy volt!?

Fenyő Miklóstköszöntjük

19.30 Magyarországszeretlek!

20.50 Kossuthkifli (2.)Magyar sorozat

21.45 Rocco és fivéreiLuchino Viscontifilmjében, az ‘50-es évek köze-pén egy déli csa-lád érkezik a többiemigránssalegyütt az iparicsoda központjá-ba, Milánóba.A család azonbangyökerek nélkülmenthetetlenülszéthullik.Francia film

0.40 Engedd el!Am. filmdráma

Duna TV

14.00 JAG – Becsület-beli ügyek (am.)

15.00 Szellemekkelsuttogó (am.)A szellemvadászEli szellemirtó férfival vadászikegy lélek után,így életében elő-ször látja is a szel-lemet.

19.00 NCIS (am.)21.00 Titkok és

hazugságok (5.)22.00 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat1.00 NCIS (am.)

Amerikai sorozat

AXN

Markíza

11.20 Meredek pályaNégy vagány srácélete a snowboardkörül zajlik. Nap-közben eszeve-szett tempót dik-tálva száguldanaka mélybe. Életve-szélyes játék, deők akkor halnánakmeg, ha egy napignem siklanának. Am. filmvígjáték

13.20 Kéjjel-nappal (am.)15.45 Édes kis malac-

kám (am.–angol)18.00 Álomház19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Tánccal

az álmunkért23.40 A hűtlen. Am.–

fran cia–németthriller

JOJ

8.30 Gyerekeknek17.20 A kis Amadeus

– Az ifjú Mozartkalandjai (16.)

18.25 Mesék Mátyáskirályról

20.00 BöngészőSzörfözésa virtuális világban

21.00 FilmklubÉlőbenaz A38 Hajóról

23.40 Magyarország,szeretlek!Szórakoztatóvetélkedő

0.55 Az A38 Hajószínpadán: PalyaBea „Szabadon”

1.45 FilmklubÉlőbenaz A38 Hajóról

M214.10 CSI: A helyszí-

nelők XI. (am.)15.05 Ray (am.)

Életrajzi film Ray Char-les-ról, a szegény, dél-ről érkezett, sanyarúsorsú, vak, színes bőrűzenészről, aki a társa-dalmi és művészi kor-látokat ledöntve átírtaaz amerikai zene történetét.

18.10 Scooby Doo 2.:Szörnyek póráznélkül (am.)

20.00 CSI: New York-ihelyszínelők (am.)

22.00 Palmetto. Am.–német thriller

0.25 Ray (ism.)3.10 Trendközelben

Magazinműsor

Viasat 314.00 Tv-shop15.25 Álomsztori15.45 Szókincs16.05 Tetthely16.30 Könyvjelző17.00 Fórum; Híradó18.10 Fórum19.15 Szabad szemmel20.30 Híradó20.40 A Pelikán ügyirat

A tehetséges New Or-leans-i joghallgatószemináriumi dolgo-zatot ír a LegfelsőbbBíróság két tagjameggyilkolásának fel-tételezett összefüggé-seiről. A következtetésmerész: egy olajmág-nást kever gyanúba.

22.55 Havas a pályán0.00 ATV Híradó

ATV9.30 Sammy nagy kalandja

– A titkos átjáróBelga animáció

11.10 A testvériség (ism.)13.00 Segítség, bajban

vagyok! (ism.)18.00 Heti Hetes19.00 Doktor Szöszi

Elle, a gimi legcserfe-sebb nője rájön, hogya szőke bombázókélete sem könnyű.A szerelme elhagyja,mert politikusi pályá-ra készül, és csak ko-moly barátnővel mu-tatkozhat. Elle elhatá-rozza, hogybosszút áll.

21.05 Minden lébennégy kanál III.

22.00 Heti Hetes23.00 Doktor Szöszi

Amerikai vígjáték

RTL II11.25 A világ képekben11.55 Öt perccel 12 előtt13.00 Polgár a hivatalban13.35 Agatha Christie:

Miss MarpleAngol krimisorozat

15.10 Adela még nem evettCseh vígjáték

17.00 Senki sem tökéletes18.15 Konyhatitkok19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 Titkos életek

Szlovák sorozat21.15 Cédrusliget II. (9–10.)

Kanadai sorozat22.50 Agatha Christie:

Miss Marple (ism.)0.25 A reménység

folyója (francia)

STV113.05 Vallási műsor13.40 Churchill

felhívása (ism.)14.40 Őrangyal15.20 Színészlegendák:

Jozef Kroner15.35 Miso (szlovák)16.50 Jégkorong

extraliga (élő)19.30 Esti mesék19.55 Híradó jelnyelven20.00 Elfeledett

műalkotások20.10 Dokumentumklub:

SzurikátákAngol természetfilm

21.30 Meccs lefújva22.10 Abrosz és monogram

Szlovák tévéfilm23.35 Művészet

0.05 Elfeledettműalkotások (ism.)

0.15 Hírek

STV2

Henry Hawaii-on éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyikreggel azonban találkozik a csinos Lucyval, akinek remek ahumora, bájos a mosolya és palacsintájából épp meseházatépít a tányérján. Minden nagyszerűen alakul, de másnap kide-rül, hogy Lucy semmire sem emlékszik, mivel rövid távú me-móriája egy autóbalesetben jóvátehetetlenül megsérült. ÍgyHenry minden nap nekiveselkedik, hogy meghódítsa Lucyt.

Rendezte: Peter SegalSzereplő(k): Adam Sandler, Drew BarrymoreAmerikai romantikus filmvígjáték, 95 perc, 2004

20.55 < TV2 < Az 50 első randi

12.20 Showder klub13.15 Oviapu 2. (am.)14.55 Gagyi mami:

Mint két tojásAmerikai film

17.00 Utazás a rejtélyesszigetre (amerikai)

18.45 Mr. és Mrs SmithAm. akció-vígjáték

21.00 Légió (am.)A világ teremtőjeelküldi az angya-lok légióját a Föld-re. A Gabriel ve-zette sereg várat-lan ellenállásbaütközik a halan-dók oldalára állóMichael arkangyalszemélyében.

22.50 Dr. Csont II.23.45 A zöld íjász I.

Am. sorozat (18.)

Cool

Page 39: Csallóköz - 2015/12.szám

Tv-műsor > 2015. március 23. > Hétfő 392015. március 17. | 12. szám

6.00 Telereggel8.30 Feleségcsere9.50 Rendelő

a Rózsakertben11.10 Doktor House12.50 Cobra 11 XIX.15.00 Két pasi –meg...16.00 NCIS VI. (7.)17.00 Híradó17.25 Reflex17.50 A fiúk nem sírnak19.00 Híradó, sport20.30 Forr a bor21.50 Kredenc22.15 Arthur(am.)

A multimilliomosBach ultimátumotad részeges, cél-talan fiának, Ar -thurnak: vagy fele-ségül veszi üzlet-társa lányát, vagykitagadja az örök-ségéből.

5.30 Családi Titkok6.25 Tények reggel6.50 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Astro-Világ11.55 Hungarikumok12.00 Tények12.25 Aktív12.55 Családi Titkok13.50 Magánnyomozók14.55 Valentina titka15.55 Emlékezz,

Reina (56.)Nicholas távozá-sával Reina össze-omlik. Victor be-zárja őt a szobájá-ba és éjjel-nappalfigyelteti, Claratpedig Washington-ba küldi bentlaká-sos iskolába.

16.55 A Macska (115.)17.25 Fiorella (26.)

Mexikói sorozat18.00 Tények19.35 Jóban Rosszban

Kristóf az apjáértaggódik, aki min-denre elszántanpróbálja lebuktat-ni Tóthot.

20.20 Éden Hotel21.35 A titokzatos

idegen (am.)23.35 Az elnök árnyé-

kában I. (13.)Amerikai sorozat

0.35 Tények Este1.20 Aktív

TV2

6.00 Rajzfilmek7.35 Híradó8.08 Minden reggel9.40 Reflektor

10.05 Top Shop11.45 Asztro Show12.40 Ízes élet13.00 Reflektor13.15 Agymenők IV.

Am. sorozat (5.)13.40 Fókusz14.10 Éjjel-nappal

Budapest (ism.)15.25 A vihar (56.)16.20 A szerelem

foglyai (6.)16.45 Dr. Tóth (71.)18.00 Híradó18.50 Fókusz19.20 Éjjel-nappal

Budapest20.40 Barátok közt

Zsófi gyanakodnikezd, hogy ki áll-hat a Krisztiántért támadás mö-gött. Egy veszeke-dés közelebb hoz-za Miklóst és Nó-rát. Egy találkozásfájó sebeket tépfel Ágnesben, ésúgy dönt, bosszútáll az őt ért sérel-mek miatt. Gizellaés László esküvő-je olyan akadálybaütközik, amiresenki sem számí-tott.

21.15 Dr. Csont IX. (am.)22.20 Híradó22.45 Döglött akták

Egy járőr halála23.45 Magyarul Balóval

0.20 Chuck IV. (3.)

RTL Klub

7.00 Híradó, sport7.20 Mesélő cégtáblák8.00 Jamie 15 perces

kajái (ism.)8.30 Don Matteo V.9.30 A szenvedélyek

lángjai (91.)10.30 Család-barát12.02 Híradó12.45 Jamie 15 perces

kajái (6.)13.15 Kívánságkosár15.20 Lola (75.)16.05 Charly, majom

a családban(152.)

17.00 Ridikül18.00 Híradó, sport18.35 Don Matteo V.

Olasz sorozat19.30 Hölgyek öröme

Angol sorozat20.40 Kékfény21.40 Hesnával a világ

Bábel: Radika-lizmus (magyar)

22.25 Magyar szívLengyel dok.-film

23.35 Trans Duna (1.)Magyar dok.-film

0.40 A Dicső 39Egy fiatalember acsaládja történe-tét kutatja napja-ink Londonjában.Az emlékek közöttújra és újra fel-bukkan Anne neve.Angol filmdráma

Duna TV

Markíza

13.30 Castle (am.)14.25 Hivatásosok15.20 Mániákus

vásárlók16.40 Top Star16.55 Hírek17.20 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Vadlovak

Misko csalódottédesanyjában. Ka-rol figyelmeztetiOsvaldot, hogy aminisztérium gon-dot okozhat nekik.Albert új dolgokrajön rá a balesettelkapcsolatban.

21.45 Panelházitörténetek (29.)

22.50 A háború virágaiHongkongi–kínai film

JOJ

7.10 Rajzfilm-maraton15.45 A kis Amadeus

– Az ifjú Mozartkalandjai (17.)

16.25 Tesz-vesz város17.10 A kis sárkány

kalandjai17.40 Mesék Mátyás

királyról18.15 Magyar népmesék20.00 Böngésző21.00 Én vagyok itt22.40 Gyilkosság

Amerikai–kanadai sorozat

23.30 ÉletművészTrill Zsolt

0.25 Az A38 Hajószínpadán: 3OY–Csinálj zenekart!

1.15 Én vagyok itt

M213.05 Gyilkos számok14.10 CSI: A helyszínelők16.10 Feketelista I.

Amerikai sorozat18.00 Csengetett,

Mylord? (11.)A háborús sérült

19.05 Jim szerint... (am.)20.10 Két pasi meg... (am.)21.00 CSI: New York-i

helyszínelők IX.A CSI-csapat két egy-mástól függetlennektűnő gyilkossági eset-ben nyomoz, amelye-ket azonban ugyanaz-zal a különleges fegy-verrel követtek el.

22.55 Gyilkos számokAmerikai sorozat

23.55 Doom. Angol–cseh–német film

Viasat 312.30 Start +12.50 Tv-shop13.50 Szabad szemmel14.55 ATV Start15.50 700-as klub16.25 Kőbánya Híradó16.55 Világhíradó17.05 Fórum17.45 ATV Híradó18.15 Fórum18.45 ATV Híradó19.25 Egyenes beszéd20.35 Esti kommentár

– a vélemény szabad21.30 Csatt

Politikai vitaműsor22.25 ATV híradó22.50 Világhíradó23.00 Egyenes beszéd

0.00 Híradó0.20 Világhíradó0.35 Esti kommentár

ATV8.00 Gossip Girl V.9.00 Vacsoracsata

10.00 Segítség, bajbanvagyok! (ism.)

11.00 A gyanú árnyékában11.55 A nagy ízválasztó

Főzős reality show12.50 Smaragd szív (16.)13.45 Lucia (16.)14.40 Rosario (25.)15.35 Barátok közt16.05 A nagy ízválasztó17.05 Agymenők I.18.05 Hupikék törpikék19.00 Dallas (am.)20.00 Glades – Tenger-

parti gyilkosságokAmerikai sorozat

21.00 RTL II Híradó21.30 Magyarul Balóval22.00 Showder Klub23.00 Barátok közt 23.30 Gossip Girl

RTL II12.20 Hölgyklub13.50 Cédrusliget (ism.)

Kanadai sorozat15.25 A világ képekben16.00 Hírek16.25 Svindlerek. 8/6.

Angol sorozat17.00 Késő este – talkshow17.45 Párbaj – vetélkedő18.20 Öten öt ellen19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok...20.20 A kútásó lánya

Francia filmdráma 22.05 Mentők II. 13/5.

Cseh sorozat23.05 New York-i

nyomozók. 13/5.Amerikai sorozat

23.45 Külvárosirendőrök (30.)Olasz sorozat

0.35 Autószalon

STV112.35 Folklórzene12.40 BL-magazin13.05 Sporthírek13.35 Meccs lefújva14.15 Autószalon14.45 Hivatásos – magazin15.05 Fókusz – munka16.00 Ruszinok

Szlovákiában16.25 Hírek magyarul16.35 Szlovák falvak16.50 Jégkorong extraliga19.30 Esti mesék19.55 Híradó jelnyelven20.00 Kimagasló nők:

Audrey HepburnAngol dok.-film

21.00 Hírek, sport21.35 VAT – magazin22.00 Volt egyszer

egy családOlasz játékfilm

23.30 És mégis forog... 0.15 Hírek

STV2

Mikor különleges motorján Ryder, a titokzatos idegen begu-rul egy névtelen kisvárosba, a helyiek még nem sejtik, hogy azéletük örökre megváltozott. Ryder ugyanis azért jött, hogy ren-dezzen egy régi számlát a város lakóit rettegésben tartó helyikiskirállyal. Egyik kezében a Bibliával, másikban gépfegyver-rel, szívében pedig csillapíthatatlan bosszúvággyal Ryder fel-készül arra, hogy igazságot szolgáltasson.

Rendezte: Dolph LundgrenSzereplő(k): Dolph Lundgren, Matthew TompkinsAmerikai akciófilm, 93 perc, 2007

21.35 < TV2 < A titokzatos idegen

15.00 Rejtélyekkalandorai II. (14.)

16.00 Szellemekkelsuttogó (am.)Egy bohócnak öl-tözött szellem se-gítségével igyekez-nek megoldaniegy ügyet.

18.00 Gyilkos elmék19.00 NCIS: Los Angeles20.00 Hawaii Five-021.00 Hogyan ússzunk

meg egy gyilkossá-got? (am.)

22.00 Gyilkos elmék0.45 A szépség és

a szörnyeteg II.

AXN

12.50 Medicopter 117A légimentők VII.GátlástalanulNémet sorozat

13.45 Cobra 11 XVII.15.35 CSI: New York-i

helyszínelők IV.16.30 CSI: Miami hely-

színelők (am.)17.25 Dr. Csont I.

A halálraítélt18.20 Nyugi, Charlie!

DühterápiaAm. sorozat (1.)

19.15 Gyilkos elmékA szervezet (am.)

20.15 CSI: Miami hely-színelők (am.)

21.10 Harcosok klubjaAmerikai film

23.55 Revolution I.Amerikai sorozat

0.50 Gyilkos elmékAmerikai sorozat

Cool

Page 40: Csallóköz - 2015/12.szám

Csallóköz40 Tv-műsor > 2015. március 24. > Kedd

6.00 Telereggel8.30 Forr a bor (ism.)9.40 Rendelő

a Rózsakertben10.55 A fiúk nem sírnak12.00 Doktor House13.00 NCIS III. (5.)14.00 Cobra 11 XIX.

Német sorozat15.00 Két pasi – meg

egy kicsi III. (am.)16.00 NCIS VI. (8.)17.00 Híradó17.25 Reflex17.50 A fiúk nem sírnak19.00 Híradó, sport20.30 Forr a bor21.45 Családi ügyek22.50 Feleségcsere0.05 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat1.00 Az ügynök,

akinek nincsmúltja (am.)

5.30 Családi Titkok6.25 Tények reggel6.50 Mokka9.30 Stahl konyhája9.35 Babapercek9.40 Teleshop

10.45 Astro-Világ11.55 Hungarikumok12.00 Tények12.25 Aktív12.55 Családi Titkok13.50 Magánnyomozók14.55 Valentina titka

Kolumbiai sorozat15.55 Emlékezz,

Reina (57.)Victor kitiltja a há-zából Lazarot,ezért Greta is elakar menni, ígyegyetlen menedé-ke Estefania házalesz.

16.55 A Macska (113.)17.25 Fiorella (27.)18.00 Tények19.35 Jóban Rosszban

Kristóf végső két-ségbeesésébena rendőrséghezfordul. Gabitólmegdöbbentő hí-reket hall. Dóra ésDénes csúnyánösszeveszneka berlini út miatt.

20.20 Éden HotelReality show

21.35 Kasza!Showműsor

22.40 Határtalanindulat (am.)

0.35 Tények Este1.20 Aktív1.40 Sportos

TV2

6.00 Rajzfilmek7.35 Híradó8.08 Minden reggel9.10 Ízes élet9.40 Reflektor

10.05 Top Shop11.45 Asztro Show12.40 Ízes élet13.00 Reflektor13.10 Agymenők IV.13.40 Fókusz14.10 Éjjel-nappal

Budapest (ism.)15.25 A vihar (57.)16.20 A szerelem

foglyai (7.)16.45 Dr. Tóth

A méheltávolításokai (72.)

18.00 Híradó18.50 Fókusz19.20 Éjjel-nappal

Budapest20.40 Barátok közt21.15 Castle V. (7.)

Holtan találják azegyre népszerűbbrock zenekar szó-lógitárosát. Azegyüttesben min-denki gyanús és ahelyzetet csak ne-hezíti, hogy doku-mentumfilmet for-gatnak a bandá-ról, és így a nyo-mozásról is....

22.15 Híradó22.40 XXI. század

– A legendákvelünk élnek

23.15 MagyarulBalóval

23.45 Brandmánia0.20 A főnök VI. (8.)1.25 Reflektor

RTL Klub

7.00 Híradó, sport7.20 Charly, majom

a családban 8.10 Jamie 15 perces

kajái (ism.)8.40 Don Matteo V.9.35 A szenvedélyek

lángjai (92.)10.35 Család-barát12.02 Híradó12.45 Jamie 15 perces

kajái (7.)13.15 Kívánságkosár15.20 Lola (76.)16.05 Charly, majom

a családban17.00 Ridikül18.00 Híradó, sport18.35 Don Matteo VI.19.35 Rex felügyelő20.30 Önök kérték!21.30 Bolondok fel-

vonulása (francia)Henri egy nap fél-reérthetetlen hely-zetben találja fele-ségét egy bár -mixerrel, s kis hí-ján megfojtja hűt-len feleségét. Márhat éve él egypszichiátriai inté-zet zárt osztályán,amikor pszichiáte-re megkéri, hogylátogassa meghaldokló felesé-gét, aki szeretnekibékülni vele, mi-előtt elhagyja ezta világot.

23.15 Leoncavallo:BajazzókSzínházi felvétel

0.25 Bandidos. Olasz–spanyol western

Duna TV

14.00 Hawaii Five-015.00 Rejtélyek

kalandorai II. (15.)16.00 Szellemekkel

suttogó (am.)18.00 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat19.00 NCIS: Los

Angeles (am.)20.00 Hawaii Five-0

A hajsza végeAmerikai sorozat

21.00 FelejthetetlenAmerikai sorozat

22.00 Falco – Zsarua múltból II. (4.)

23.10 Gyilkos elmékAmerikai sorozat

AXN

Markíza

12.50 Medicopter 117A légimentők VII.Az utolsó esélyNémet sorozat

13.45 Cobra 11 XVII.15.35 CSI: New York-i

helyszínelők IV.16.30 CSI: Miami

helyszínelők VII.17.25 Dr. Csont I.18.20 Nyugi, Charlie!19.15 Gyilkos elmék20.15 A mentalista IV.

A tégla (am.)21.10 Dr. Csont VI.22.10 CSI: New York-i

helyszínelők IV.23.05 Vámpírnaplók

Amerikai sorozat0.00 Gyilkos elmék

Amerikai sorozat

Cool

12.45 Tv-s esély13.20 Édes élet14.20 Panelházi

történetek XV.15.20 Mániákus vásárlók16.40 Top Star16.55 Hírek17.20 Bírósági akták19.00 Krimihírek19.30 Híradó, sport20.30 Vadlovak21.40 Panelházi

történetek (30.)Judit elutasítja aMaslákkal valóegyüttműködést.Romana a terhes-ségi könyvecskétkeresi, ám helyet-te mást talál...

22.50 Dr. Csont VI (am.)23.50 Glades – Tenger-

parti gyilkos-ságok II. (am.)

JOJ

6.20 Rajzfilm-maraton18.10 Magyar népmesék20.00 Böngésző21.00 Én vagyok itt22.40 Twin Peaks (2.)

Cooper ügynök mind mélyebbre ás a sajnálatos gyilkos-ság egyre szerteága-zóbb ügyében.És mindig szól a zene... Amerikai sorozat

23.00 Hesnával a világBábel (dok.)

0.25 Az A38 Hajószínpadán: Góbé

1.20 Én vagyok itt

M213.05 Gyilkos számok

Amerikai sorozat14.05 CSI: A helyszínelők

Egy brutális családigyilkosság nyomozásaközben a csapat úgyvéli, hogy Dr.Jekyll is-mét visszatért.Amerikai sorozat

16.05 Feketelista I. (am.)18.00 Csengetett,

Mylord? (12.)Idegen az éjszakában

19.05 Jim szerint... (am.)20.10 Két pasi meg... (am.)21.00 Doom. Angol–

cseh–német film23.10 CSI: A hely-

színelők XI.Amerikai sorozat

0.15 Gyilkos számokSötét érzések (am.)

Viasat 311.35 Fórum12.10 Tv-shop13.50 Egyenes beszéd14.50 Esti kommentár

– a vélemény szabadHírműsor

15.50 700-as klub16.25 Global 300016.55 Világhíradó17.05 Fórum

Vitaműsor17.45 ATV Híradó18.05 Sportpercek18.15 Hírvita18.45 Híradó19.25 Egyenes beszéd20.35 Doku

Riportműsor21.30 Friderikusz22.25 ATV híradó23.00 Egyenes beszéd

0.00 Híradó0.20 Világhíradó

ATV8.00 Gossip Girl V.9.00 Vacsoracsata

10.00 Segítség, bajbanvagyok! (ism.)

11.00 A gyanú árnyékában11.55 A nagy ízválasztó12.50 Smaragd szív (17.)13.45 Lucia (17.)14.40 Rosario (26.)15.35 Barátok közt16.05 A nagy ízválasztó17.05 Agymenők I.18.05 Hupikék törpikék18.55 A rózsák háborúja

Amerikai vígjáték 21.00 RTL II Híradó21.30 Magyarul Balóval22.00 Az élet csajos oldala23.00 Barátok közt23.30 Gossip Girl V.

RTL II12.20 Hölgyklub13.55 Építs házat, ültess fát!14.30 Katka Brychtová

igaz történetei15.05 Mrs. Klinika (13.)16.00 Hírek16.25 Svindlerek. 8/717.00 Doktorok. 65/4517.45 Párbaj18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó19.50 Gólok, pontok…20.20 Senki sem tökéletes21.30 Ízvilág

– főzőműsor22.05 Harc az idővel

Német sorozat22.50 Különleges

ügyosztály. 24/4.23.35 Külvárosi

rendőrök (31.)0.30 Harc az idővel (ism.)

STV112.10 Élő panoráma12.40 ArtSpektrum12.50 Folklórfesztivál13.45 Família14.15 Vallási műsor 14.45 Szlovák falvak15.05 Fókusz – egészség16.00 Ruszin magazin16.25 Hírek magyarul16.35 Regionális hírek16.50 Párizsi mohikánok

Szlovák sorozat17.45 Kalandozás

Csehországban18.45 Esti mesék20.00 Az izzó-konspiráció

Angol dok.-film21.00 Hírek, sport21.35 Orvosi rendelő22.05 Est Havrannal...23.15 Modern terroristák

Szlovák dok.-film0.45 Szeparé – magazin

STV2

William MacPhersont tengerészgyalogosként szolgál Irakban.Amikor megsebesül, egy katonatársa meghívja az arizonaifarmjára. Mire azonban megérkezik, a barátjának nyomavész, sőt a környéken lakók mintha soha nem is hallottak vol-na róla. MacPherson rádöbben, hogy az egész várost könyör-telen embercsempészek tartják a kezükben, akik az üzlet ér-dekében semmitől sem riadnak vissza.

Rendezte: Adam MarcusSzereplő(k): Val Kilmer, Jennifer EspositoAmerikai akciófilm, 90 perc, 2008

22.40 < TV2 < Határtalan indulat

Page 41: Csallóköz - 2015/12.szám

412015. március 17. | 12. szám Sport

Ekelen edzőtáboroztakKARATE – Március 7-én az ekeli sportcsarnokban vettekezdetét a Seishin Karate Klub edzőtábora, amin közel60 fő vett részt.

A táborban két-két edzés volt bontott csoportokban,küzdőstílusnak megfelelően.  A táborvezető Sensei Mar-kovics János 3. danos mester volt, aki a klub vezetője ésa Szlovák Shinkyokushin Szervezet Elnöke is egyben. Tá-borvezetők voltak még a Seishin Karate Klub edzői: Hu-pian Kristína, Kocsis László, Bíró Mihály és Bíró Balázs.Övvizsgára is sor került, mely során 5 főnek sikerült elő-rébb lépnie.  

Amíg a délelőtti gyermekfoglalkozást a klub edzői tar-tották, addig a Sensei  öt főt vizsgáztatott a következő öv-fokozatra (ők a közelmúltban betegség miatt lemaradtak).A délelőtti edzések fő témája maga a küzdelmi mozgás ésa harc volt. A délutáni edzésen a gyerekeknél gyorsaság-fejlesztéssel foglalkoztak, míg a nagycsoportosoknál a főtéma az erőfejlesztés volt. Az edzésen a klub mottójánakértelmét is megtapasztalhatták: „Egység, Erő, Kitartás.”A Sensei arra kért mindenkit, hogy vigye magával az ittátélt dolgok erejét: használja, ha a helyzet úgy kívánja.

„Nemsokára ugyanitt találkozunk a harmadik ekeli Pol-gármester kupán, mégpedig március végén, amire kivá-ló bemelegítésnek bizonyult ez sikeres felkészítő tábor is”– összegezte Markovics. (ha)

Extraliga – férfiakGalánta A–Podbrezová A 1:7 (3192:3488), Kup-čok 521, Butko 556, Tumma 520, Madarász 540,Poloma 508, Horník 547. A bajnokság állása:10. Galánta A 8.

Extraliga –nőkNagymagyar–Veľký Šariš 6:0 (2109:2023), Csi-csay 496, Grell 558, Varga 544, Vlahy 511.A bajnokság állása: 6. Nagymagyar 9.

I. ligaPobedím A–Nagymagyar A 3:5 (3350:3352), Var-ga Éva 546, Keszőcze L. 609, Klúcsik 504, ifj. Ma-

rics I. 583, Nagy 561, Pospíšil 549; VágsellyeB–Trenčín 4:4 (3037:3081), Veselka 491, Ham-bálek 525, Machálková, Devát 539,Mitošinka/Klement Š. 512, Bol V. 477; VágsellyeA-Piešťany B 6:2 (3130:3068), Mazúchová 540,Tóth 488, Klement M. 489, Király 544, Bol B. 507,Baboš 562. A bajnokság állása: 3. Nagymagyar33; 8. Vágsellye A 26; 16. Vágsellye B 9.

II. ligaKK Pobedím B–Nagymagyar B 6:2 (3299:3174),Zsigmond T. 515, Zsigmond I. 542, Vlahy 539,Fehér 518, Lengyel 522, Gubran 538; DiószegA–Slávia Nitra 6:2 (3182:2996), Halaši Mar.605, Myslík 493, Halasy Mir. 476, Mészáros 559,Magyarics L. 530, Magyarics A. 519; Nové Mes-to nad Váhom B–Galánta B 3:5 (3211:3236), He-

gedűs Kristína 547, Kaigl K. 539, Pilcz M. 529,Száz 513, Chovanec 550, Dovičič 558. A bajnok-ság állása: 2. Diószeg 35; 7. Nagymagyar B 25;12. Galánta B 30.

III. ligaNagymagyar C–Hlohovec B 2:4 (3175:2175),Keszőcze Z. 525, Klúcsik Cs. 553, Varga Éva 555,Hollósi I. 542; Vágsellye C–Diószeg B 2:4(1933:2016), Korytárová 419, Senkár 510, Pap509, Szomolay Rozália 495 – Gál 486, Šalát Š.499, Benko 494, Šalát F. 537; Galánta C–Nitra B5:1 (1965:1894), Kaigl J. 486, Sedlák 526, Ášvá-ni J 457, Száz E. 496. A  bajnokság állása:1. Nagymagyar C 36; 3. Diószeg B 22; 5. Vágsely-lye C 17; 6. Galánta C 14.

V. Kmeť

Teke

Archív felvételek

Page 42: Csallóköz - 2015/12.szám

CsallóközCsallóköz42 Sport

Leiskolázták a besztercebányaiakatNegyeddöntőben a komáromi csapat

KOSÁRLABDA – A három győzelemre menő,előző két szoros győzelem után odahaza90:85, idegenben hosszabbítás után 110:107,a komáromi szurkolók bármilyen győzelmetelfogadtak volna, csakhogy csapatukata negyeddöntőben láthassák.

A legoptimistább szurkolók sem gondolták vol-na, hogy a csapatuk a harmadik összecsapásonszó szerint lehengerli az eddig meglepően kitű-nő teljesítményt nyújtó ellenfélét. A beszterce-bányai csapat is azzal a az eltökélt szándékkalérkezett Komáromba, hogy kiharcolja a sorozatfolytatását. Csakhogy a harmadik összecsapásonolyan remek teljesítménnyel rukkolt elő a hazaigárda amilyenre még nem volt példa a komáro-mi kosárlabdázás történetében. Beindult egyhenger, amelyik szó szerint földbe gyúrta az el-lenfelet.

MBK Rieker Com-therm Komárom–ŠKP Banská Bystrica 128:86 (38:21, 34:27, 31:24, 25:14).

Legeredményesebb pontszerzők: Igrutinovič 24, Bilič 19, Alawoya 18, ill. Žiak 26, Berkis 15, Rhymes 13. Hárompontos dobások: 15 és 10.

Már az 5. percben tíz ponttal elhúzott a hazaicsapat (19:9), az első negyed után pedig 38:21

volt az eredmény. A hengerlés továbbra sem álltle, a 15. percben 65:35, a félidőben pedig 72:48volt az eredmény! Ilyen magas pontszámú veze-tésre, egy félidő után, még soha nem volt példa

a komáromi kosárlabda sport történetében! Sőt,arra sem, hogy a harmadik játékrész végén a ha-zai csapat már három számjegyű vezetést sze-rezzen (103:72)! Az utolsó negyed közepétőla hazai edző az alapötöst már pihentette, a cse-repad minden játékosa lehetőséget kapott, de mégígy is hatalmas, nem mindennapi „zakóval”térhetett haza az egyébként nem kis játékerőtképviselő besztercebányai csapat. A hétvégi ta-lálkozón érthetően szinte „felrobbant” a komá-romi sportcsarnok. A lelkes szurkolótábor a csa-pata  nem mindennapi teljesítményét hosszúpercekig tartó vastappssal, és a már megszokott„szép volt fiúkkal” köszönte meg. A komáromicsapat bent van a negyeddöntőben, hasonlóan3:0-ás eredményeket elérve ott van Privigye, azInter és Handlová együttese is. A negyeddöntőkmárcius 28-án kezdődnek, a komáromi csapataz előző évek bajnokával, az Inter csapatával fogmegküzdeni a döntőbe jutásért.

Miljan Čurovič edző rövid értékelése:„A besztercebányaiak elleni első két mérkőzé-sen megszenvedtünk a győzelemért, de ma hi-hetetlenül jó teljesítményt nyújtott a csapa-tom. Le a kalappal a fiúk mai teljesítménye előtt.Már a félidei eredmény is meglepő volt, a vég-eredmény pedig magáért beszél. Ebben a csa-patban van erő és tartás.”

Keresztényi Gábor

Karol Scholtz felvételei

Page 43: Csallóköz - 2015/12.szám

432015. március 17. | 12. szám Sport

Csallóközkürt–Nagyfödémes 3:0(1:0), g.: Bognár (2), Reza Zádeh;Hodos–Diósförgepatony 0:0; Jányok–Nádszeg 2:1 (0:1), g.: Ku-rejko, Gombos – Filo; Illésháza–Šo-porňa 7:0 (3:0), g.: Németh (2),Marič, Hindák (3), N yársik; Vá-ga–DAC C/Vásárút 1:1 (0:1), g.:Šercel – Beneš; Nagymagyar–Alsó-szeli 0:4 (0:0), g.: Rencés, Bednár(2), Prístavok; Nyárasd–Pusztafö-démes 0:1 (0:1), g.: Molnár;Lég–Jóka 1:0 (1:0), g.: Flaska.

A bajnokság állása1. Csallóközkürt 17 11 3 3 37:14 36

2. Pusztafödémes 17 10 5 2 35:13 35

3. Alsószeli 17 11 2 4 41:22 35

4. Lég 17 10 2 5 20:14 32

5. Illésháza 17 8 3 6 28:21 27

6. Jányok 17 8 1 8 32:33 25

7. Šoporňa 17 6 6 5 29:28 24

8. DAC C/Vásárút 17 7 3 7 23:25 24

9. Nagyfödémes 17 6 4 7 17:18 22

10. Nyárasd 17 6 4 7 31:33 22

11. Vága 17 6 3 8 31:36 21

12. Hodos 17 4 7 6 24:24 19

13. Jóka 17 4 5 8 27:34 17

14. Nádszeg 17 4 3 10 18:27 15

15. Nagymagyar 17 4 3 10 20:40 15

16. Diósförgepatony17 2 4 11 7:38 10

V. liga – déli csoport

Kiszáradt a puskaporuk

Alekšince–Tovarníky 0:0; Tardos -kedd–Chrenová 3:2 (0:0), g.: Kováč(2), Szabó – Bratský, Jiránek;Zbehy–Krušovce 1:1 (1:0), g.: Šóš –Ambróz; V. Zálužie–Radošina 2:0 (0:0),g.: Pogran, Andrášik; Jacovce–Lapáš1:3 (1:1), g.: Desat – Dobiaš, Gajdoš, Ši-monek; Ludanice–Felsőkirályi 4:0 (2:0),g.: Kšinant , Krajčík (2), Fulier; Beladi-ce–Hrušovany 0:0; Solčany–Preseľany5:0 (3:0), g.: Rusňák (2), Soboňa (2), Ur-minský.

A bajnokság állása1. Lapáš 17 12 2 3 50:20 38

2. Tovarníky 17 10 5 2 23:10 35

3. V. Zálužie 17 8 4 5 34:24 28

4. Zbehy 17 8 3 6 33:24 27

5. Solčany 17 8 3 6 29:23 27

6. Tardoskedd 17 8 1 8 37:30 25

7. Krušovce 17 7 4 6 30:31 25

8. Felsőkirályi 17 7 2 8 35:34 23

9. Radošina 16 7 1 8 26:30 22

10. Chrenová 17 6 3 8 33:34 21

11. Beladice 17 6 3 8 29:30 21

12. Jacovce 17 5 4 8 20:24 19

13. Preseľany 17 5 4 8 24:36 19

14. Hrušovany 17 6 1 10 22:40 19

15. Alekšince 16 5 3 8 25:36 18

16. Ludanice 17 5 1 11 18:42 16

V. liga – közép csoport

Ekel–Nagykér 3:0 (2:0), g.: Mészá-ros, Horváth, Halász;Ógyalla–Ímely 2:1 (2:1), g.: Pše-nák, Kling – Gál; Marcelháza–Ohaj3:0 (1:0), g.: Gumbér, Bottyán, Ge-re; Bánov–Nagysalló 0:1 (0:0), g.:Kósa; Naszvad–Hontfüzesgyar-mat 3:1 (2:0), g.: MolnárA., Valko,Molnár T. – Rakica; Kozárov -ce–Zsitvabesenyő 4:0 (2:0),g.: Chlpík, Ďurina, Kosmály, Le-nard; Bellegszencse–Komját 1:2(1:2), g.: Lipták – Marenčák, Kre-hák; Szentpéter–Perbete 0:0.

A bajnokság állása1. Ímely 17 10 5 2 39:17 35

2. Bánov 17 10 3 4 37:20 33

3. Ógyalla 17 9 5 3 43:19 32

4. Kozárovce 17 10 1 6 43:29 31

5. Ekel 17 9 2 6 28:20 29

6. Marcelháza 17 8 4 5 24:21 28

7. Nagykér 17 8 3 6 33:31 27

8. Bellegszencse 17 8 2 7 34:43 26

9. Ohaj 17 7 4 6 20:24 25

10. Nagysalló 17 6 4 7 25:36 22

11. Naszvad 17 5 6 6 28:23 21

12. Szentpéter 17 6 2 9 37:36 20

13. Komját 17 5 2 10 17:41 17

14. H.füzesgyarmat 17 4 3 10 18:30 15

15. Perbete 17 3 3 11 21:38 12

16. Zsitvabesenyő 17 2 3 12 24:43 9

V. liga – keleti csoport

Kikaptak a listavezetők

Vráble–DAC B/Nyékvárkony 2:1(1:1), g.: Tužinský, Bakaľár – Belko-vics; Léva–Negyed 1:2 (0:0), g.: Švec– Verchola, Krcho; Nagymegyer–Bor-čice 0:0; Nové Zámky–V. Ludince0:0; Topoľčany–Palárikovo 2:0 (1:0),g.: Rusinko, Masár; Komárom–L.Rovne 1:1 (0:1), g.: Bartošek – Det-ko; Trnava C/Šúrovce–Nemšová 1:0(1:0), g.: Pikulík. Vrbové–Púchov el-halasztva. Szabadnapos Bős. Pieš-ťany kilépett.

A bajnokság állása1. Nagymegyer 18 12 6 0 30: 9 42

2. Borčice 18 12 4 2 38:10 40

3. Negyed 18 10 2 6 24:20 32

4. V. Ludince 18 8 5 5 24:17 29

5. Topoľčany 18 9 2 7 23:25 29

6. Palárikovo 18 8 4 6 25:19 28

7. Bős 17 7 6 4 31:19 27

8. Komárom 18 6 7 5 19:17 25

9. DAC B/Várkony 18 7 4 7 25:24 25

10. Trnava C/Šúrovce18 6 6 6 31:28 24

11. Vráble 18 6 5 7 19:22 23

12. Nemšová 18 6 4 8 20:23 22

13. L. Rovne 17 5 3 9 16:29 18

14. Nové Zámky 18 3 6 9 19:35 15

15. Púchov 16 3 4 9 8:22 13

16. Vrbové 16 4 0 12 15:28 12

17. Léva 18 4 0 14 19:39 12

Kalná nad Hronom--ČFK Nitra 3:1(3:1), g.: Pánik, Molnár, Dávid – Štós;Močenok–Galánta 0:5 (0:3), g.: Blaž-čík, Kozman, Bumbera, Mashike,Žák; ViOn B/Volkovce–Zselíz 3:2(2:0), g.: Szabó, Žikavský, Kirilins –Rotík, Dobiaš; Vágfarkasd–FC Nitrajun. 3:2 (3:1), g.: Molnár, Ács, Bisák– Fábry, Šmehyl; V. Lovce–Čeladice1:1 (1:1), g.: Béger – Koprda; H. Ob-dokovce–Pererd 4:0 (2:0), g.: Vaňo(2), Martonka, Kuchtiak;Párkány–Udvard 5:1 (1:0), g.: Vavrík(3), Balog, Baranyai – Szalay;Gúta–Šurany 1:0 (1:0), g.: Magyar.

A bajnokság állása1. Galánta 17 14 1 2 53:12 43

2. Gúta 17 11 5 1 34:15 38

3. ViOn B/Volkovce17 10 4 3 31:16 34

4. Vágfarkasd 17 10 2 5 35:21 32

5. V. Lovce 17 9 3 5 25:28 30

6. Šurany 17 8 4 5 42:23 28

7. Kalná nad Hr. 17 8 4 5 20:21 28

8. Pered 17 6 3 8 34:33 21

9. Párkány 17 6 3 8 30:31 21

10. Nitra jun. 17 6 2 9 41:32 20

11. H. Obdokovce 17 5 4 8 22:27 19

12. Udvard 17 6 1 10 21:39 19

13. Čeladice 17 5 3 9 35:32 18

14. ČFK Nitra 17 4 2 11 24:38 14

15. Močenok 17 3 3 11 9:45 12

16. Zselíz 17 2 2 13 14:57 8

III. liga – nyugati csoport

IV. liga – délkeleti csoport

Nagymegyer–Borčice 0:0 Kovács Zoltán felvétele

Nagymegyer második tavaszi döntetlenje

Galánta győzelme idegenben

Összeállította: Vladislav Kmeť

Lapáš győzött idegenben

Page 44: Csallóköz - 2015/12.szám

CsallóközCsallóköz44 Sport

Nagyabony vereség nélkülDunaszerdahelyi területi bajnokság

AZ AG SPORT LIGA MÉRKŐZÉSEI-NEK MÉRLEGE: hat hazai, egy ide-genbeli győzelem és egy döntetlen.Legnagyobb gólkülönbséggel anagyabonyiak nyertek hazai pályána bakaiak ellen (4:0), játékosuk,Miklós Imre kétszer is betalált a ka-puba. Egyedül az egyházkarcsaiak-nak sikerült idegenben győzni,mindkét gólt Hervay Andreas rúgta.Összesen 26 gól került a jegyző-könyvbe.

A VII. LIGA MÉRLEGE: egy (!) hazai,három idegenbeli győzelem és háromdöntetlen. A fordulóban 22 gól landolta kapukban. Sárrét vendégként négy-gólos vereséget mért a patonyrétiek-re, játékosuk Szőcs Tamás triplázott.Az éllovas Pozsonyeperjes a félidőbenmég vezetésre állt, de végül csakdöntetlent játszott.

Az ifik fordulójában négy hazai éshárom idegenbeli győzelem született.A legtöbb gólt (7) Hodosban lőtték,de nem a hazaiak örülhettek a győ-zelemnek, hanem a dióspatonyivendégcsapat. Összesen 35 gól ke-rült a jegyzőkönyvbe.

AG SPORT LIGA – 17. forduló:Lúcs–Csenke 2:0 (1:0), g.: Krajcso-vics L., Rigó A.; Alistál–Egyházkar-

csa 0:2 (0:1), g.: Hervay A. (2);Izsap–Ekecs-Apácaszakállas 2:0(0:0), g.: Póda D., Szabó T.; Sáros-fa–Egyházgelle 3:1 (1:1), g.: LelkesL., Gála D. (11 m), Novota Z. – Csá-nó D.; Kisudvarnok–Csallóközcsütör-tök 2:1 (20), g.: Ravasz T., CsikmákG. – Klamo T.; Nagyszarva–Csákány2:1 (1:0), g.: Zlacký V., Koczó K. – Va-locsay I. (11 m); Nagyabony–Baka4:0 (2:0), g.: Miklós I. (2 – 1 x11 m),

Belucz G., Nagy T.; Balony–Királyfia -karcsa 3:1 (0:0), g.: Vörös D., SzabóT. – Varga Gy. (2).

A tabella állása1. Nagyabony 17 14 3 0 55:14 45

2. Kisudvarnok 17 12 3 2 46:15 39

3. Királyfiakarcsa 17 9 5 3 34:21 32

4. Egyházgelle 17 9 2 6 26:22 29

5. Lúcs 17 9 2 6 27:24 29

6. Csenke 17 8 2 7 32: 31 26

7. Sárosfa 17 7 3 7 31:35 24

8. Egyházkarcsa 17 7 2 8 26:33 23

9. Cs.csütörtök 17 6 4 7 34:26 22

10. E.-A.szakállas 17 6 4 7 35:38 22

11. Alistál 17 5 4 8 27:35 19

12. Izsap 17 5 4 8 36:51 19

13. Baka 17 5 2 10 19:32 17

14. Balony 17 4 4 9 19:28 16

15. Csákány 17 3 2 12 24:41 11

16. Szarva 17 3 2 12 19:44 11

Legjobb góllövők: 19 – Miklós I.(Nagyabony); 14 – Németh A. (Kis-udvarnok); 12 – Ravasz T. (Kisudvar-nok); 10 – Simon Gy. (Nagyabony),Valocsay I. (Csákány); 9 – KoleszárL. (Izsap), Lukács J. (Ekecs-Apáca-szakállas), Varga P. (Lúcs); 8 – Csá-szár Zs. (Ekecs-Apácaszakállas),Végh V. (Alistál), Szerencsés Z.(Egyházgelle), Edmár A. (Egyházkar-csa), Szabó T. (Izsap), Lelkes T.(Királyfiakarcsa).

7. liga DS – 17. forduló: Patony -rét–Sárrét 0:4 (0:2), g.: Szőcs Ta. (3),Churý J.; Pozsony eper jes–Hegyéte2:2 (1:0), g.: Tomaček L., Mikuš Cs.– Kovács A., Török G.; NyékvárkonyB–Felsőpatony 1:2 (1:2), g.: Kósa D.– Molnár K., Török Zs.; SomorjaB–Szap 1:1 (1:0), g.: Mezzei J. – Csi-csay S.; Nagyudvarnok–Felbár 1:1(0:1), g.: Lavu L. – Závodszky A.; Alis-tál B–Patas 2:2 (0:1), g.: László Z.

(11 m), Vendégh G. – Csánó L. (11 m),Halasi S.; Tárnok–Csallóköznádasd2:1 (0:1), g.: Tóth Á., Horváth Cs. –Ágh L. Szabadnapos: Nagypaka.

A tabella állása

1. P.eperjes 15 11 2 2 56:19 35

2. Felsőpatony 16 11 1 4 44:24 34

3. Nagypaka 15 10 2 3 50:25 32

4. Szap 16 8 6 2 22:16 30

5. Cs.nádasd 16 8 3 5 29:25 27

6. Hegyéte 16 6 6 4 30:23 24

7. Nagyudvarnok 16 7 3 6 27:29 24

8. Somorja B 16 7 2 7 27:26 23

9. Alistál B 16 6 3 7 35:38 21

10. Várkony 16 6 3 7 26:36 21

11. Sárrét 16 6 2 8 28:31 20

12. Felbár 16 4 2 10 23:37 14

13. Tárnok 16 4 1 11 22:38 13

14. Patonyrét 16 3 2 11 19:48 11

15. Patas 16 2 2 12 22:45 8

Legjobb góllövők: 21 – Tomaček L.(Pozsonyeperjes); 17 – Gróf D. (Csal-lóköznádasd), Vanek D. (Nagypaka);12 – Santai M. (Nagypaka); 11 – Né-meth P. (Alistál B); 9 – Fekete A.(Felsőpatony), Sághy F. (Felbár),Kovács A. (Hegyéte); 8 – Pápai R.(Pozsonyeperjes), Rigo A. (Somor-ja B), Grünfeld L. (Várkony), ChurýJ. (Sárrét).

Ifik – 17. forduló: Illésháza–Király -fiakarcsa 3:1 (1:1), g.: Miklóos Z.,Farkas Á., Németh A. – Varga P.;Nagyudvarnok–Baka 3:1 (1:1), g. La-vu P. (2) Polónyi G. – Szabó P.;

Szarva-Csenke 2:3 (1:1), g.: GálffyA., Bartal T. – Mašica Gy., MikócziD., öngól; Alistál-Vásárút 3:2 (2:1),g.: Baláži P. (2), Vlk R. – Seszták L.(2); Nagyabony–Felsőpatony 2:3(0:2), g.: Zöld A., Szolgay A. – BedeT., Škultéty V., Kevický P.; Pozsony -eperjes-Nyárad 4:1 (2:0), g.: PénzesSz. (3), Peikán K. – Heizer E.; Hodos–Dióspatony 3:4 (2:3), g.: Horváth P.,Póda B., Tóth T. – Mezei D. (2), NagyGy. (2).

A tabella állása

1. Csenke 15 12 1 2 74:18 37

2. Alistál 15 10 3 2 51:33 33

3. Illésháza 15 10 1 4 55:27 31

4. Felsőpatony 15 8 5 2 40:23 29

5. Pozsonyeperjes 15 8 2 5 47:32 26

6. Dióspatony 15 7 4 4 35:22 25

7. Nagyabony 15 7 3 5 51:41 24

8. Hodos 15 7 0 8 42:50 21

9. Királyfiakarcsa 15 6 2 7 29:33 20

10. Szarva 15 5 3 7 38:37 18

11. Vásárút 15 3 5 7 26:37 14

12. Baka 15 3 3 9 17:50 12

13. Nagyudvarnok 15 1 1 13 15:57 4

14. Nyárad 15 1 1 13 10:70 4

Legjobb góllövők: 27 – DomonkosBence (Alistál); 22 – Végh Á. (Csen-ke); 18 – Nagy E. (Illésháza); 16 –Szolgay A. (Nagyabony), PelikánK. (Pozsonyeperjes), Mašica Gy.(Csenke); 15 – Miklós Z.; 14 – EdmárA. (Szarva).

Wimmer Ilona

Balony–Királyfiakarcsa 3:1 Kovács Zoltán felvételei

Page 45: Csallóköz - 2015/12.szám

452015. március 17. | 12. szám Sport

Komáromi területi bajnokságI. osztályDunamocs–Marcelháza B 0:2 (0:0), g.: Oblo-žinský (2); Gúta B–Hetény 2:0 (0:0), g.: Tóth,Gőgh; Keszegfalva–FK Activ Komárom 1:2 (1:1),g.: Oláh – Nagy, Bagin; Lakszakállas–Nemesócsa0:2 (0:0), g.: Bognár (2); Búcs–Csallóközara-nyos 1:5 (0:4), g.: Varga – Lelkes (4), Susík; Pat–Új-gyalla 1:3 (0:1), g.: Paulík – Bódis (2), Habara;Nagykeszi–Bátorkeszi elhalasztva. Szabadnapos:Izsa.

A bajnokság állása

1. Izsa 15 10 4 1 41:18 34

2. FK Activ 15 10 2 3 40:23 32

3. Marcelháza B 16 10 1 5 40:20 31

4. Hetény 16 7 9 2 41:33 29

5. Újgyalla 16 7 5 4 30:23 26

6. Bátorkeszi 15 7 4 4 33:20 25

7. Cs.aranyos 16 7 2 7 25:31 23

8. Gúta B 16 6 3 7 33:33 21

9. Nemesócsa 16 6 3 7 21:25 21

10. Pat 16 5 3 8 29:31 18

11. Nagykeszi 15 5 2 8 34:41 17

12. Dunamocs 16 4 4 8 32:38 16

13. Búcs 16 5 1 10 26:43 16

14. Keszegfalva 16 4 2 10 27:41 14

15. Lakszakállas 16 4 0 12 14:46 12

II. osztályVágfüzes/Kava–Selye Egyetem 4:1 (3:0); Nagy-sziget–Šrobárová 0:1 (0:0); Megyercs–Őrsújfalu0:0; Ifjúságfalva–Tany 1:2 (1:1; ) Martos–Dunarad-vány 0:1 (0:1); Bajcs–Bogyarét 1:1 (1:0);Bogya/Gellér–Csicsó 5:0.

A bajnokság állása

1. Šrobárová 15 14 0 1 65: 8 42

2. Vágfüzes/Kava 15 12 1 2 52:17 37

3. Őrsújfalu 15 8 3 4 38:25 27

4. Bogya/Gellér 15 9 0 6 34:30 27

5. Martos 15 8 0 7 45:28 24

6. Nagysziget 15 7 2 6 34:31 23

7. Bogyarét 15 6 3 6 32:42 21

8. Ifjúságfalva 15 6 2 7 35:36 20

9. Megyercs 15 6 2 7 30:35 20

10. Bajcs 15 4 3 8 23:34 15

11. Dunaradvány 15 4 2 9 22:35 14

12. Csicsó 15 4 0 11 18:56 12

13. Tany 15 3 2 10 21:42 11

14. SJE 15 3 2 10 30:60 11

–Kmeť

III. LIGA, NYUGATI CSOPORT20. forduló, március 21. (szombat), 15.00: Pú-chov–Komárom (Španka), Borčice–Bős (Santa);március 22. (vasárnap), 15.00: Led. Rovne–To-poľčany (Košťál), Palárikovo–Trnava C (FehérZ.), Nemšová–Vráble (Sékely), DAC B/Nyékvár-kony–Érsekújvár (Ochotnícky), V. Ludince –Lé-va (Otiepka), Negyed–Nagymegyer (Šima).Szabadnapos: Vrbové.

IV. LIGA, DÉL-KELETI CSOPORT18. forduló, március 21. (szombat), 15.00:Zselíz–Močenok (Martinovský), Galánta–Vágfar-kasd (Slovák); március 22. (vasárnap), 10.30:ČFK Nitra–Párkány (Judíny); 15.00: FC Nitrajun.–Gúta (Takács), Šurany–Garamkálna (Ma-tulová), Udvard–V. Lovce (Chlebo), Čeľadice– H. Obdokovce (Ondráš), Tardoskedd–FC ViOnZl. Moravce B (Krištín).

V. LIGA, DÉLI CSOPORT18. forduló, március 21. (szombat), 15.00: Pusz-tafödémes–Nagymagyar (Kahún); március 22.(vasárnap), 15.00: Nádszeg–Hodos (Mihál),Diós patony–Csallóközkürt (Krč Konečný), Nagy-födémes–Lég (Dutka), Jóka–Nyárasd (Kováčik),

Alsószeli–Vága (Pati Nagy), DAC C/Vásárút–Illés-háza (Rečka), Šoporňa–Jányok (Urbanovič).

V. LIGA, KELETI CSOPORT18. forduló, március 22. (vasárnap), 15.00: Tek.Lužany–Podhájska (Bulko J.), Komjatice–Kozá-rovce (Guballa), Bešeňov–K.szentpéter (Hafro-vič), Perbete–Marcelháza (Kusý R.), DolnýOhaj–Ógyalla (Páleník), Ímely–Ekel (Fúrik),Veľký Kýr–Naszvad (Košecký), Hontfüzesgyar-mat–Bánov (Marinčák).

DUNASZERDAHELYI TERÜLETIBAJNOKSÁGAG SPORT LIGA: 18. forduló: március 21.(szombat), 15.00: Egyházgelle–Izsap, Csá -kány–Lúcs, Királyfiakarcsa–Nagyabony; már ci-us 22. (vasárnap), 10.30: Baka–Alistál; 15.00:Ekecs-Apácaszakállas–Balony, Egy ház kar -csa–Nagyszarva, Csenke–Kisudvarnok, Csalló -köz csütörtök–Sárosfa.

7. liga DS: 18. forduló: március 21. (szombat),15.00: Szap–Csallóköztárnok, Csilizpatas–Nyék-várkony B; március 22. (vasárnap),10.30:Hegy éte–Nagypaka; 15.00: Felsőpatony–Nagy-udvarnok, Felbár–Patonyrét, Sárrét–SomorjaB, Csallóköznádasd–Pozsonyeperjes. Szabadna-pos: Alistál B.

Ifik: 16. forduló, március 22. (vasárnap),12.30: Királyfiakarcsa–Hodos; Dióspatony–Po-zsonyeperjes; Nyárad–Nagyabony; Felsőpa-tony–Alistál; Vásárút–Szarva; Csenke–Nagyud-varnok; Baka–Illésháza.

GALÁNTAI TERÜLETI BAJNOKSÁG1. osztály: 15. forduló, március 22. (vasárnap),10.30: Tallós–Nemeskosút (Ižai), Vízkelet–Šin-tava (Tonkó); 15.00: Vinohrady–Alsószerda-hely (Selyem), Felsőszeli–Hidaskürt (Mrllák),Taksony–Diószeg (Královič), Tósnyárasd–Nagy-mácséd (Pa. Jeremiáš), Feketenyék–Szered B(Sas).

2. osztály, 12. forduló, március 21. (szombat),15.00: Hody–Királyrév (Kubík), Jánovce–Šalgoč-ka (Horník); március 22. (vasárnap), 15.00:Vágpatta–Vezekény Oravec), Nagygurab–Gáň(Tóth), Pusztakürt–Nagymácséd (Tonkó). Szabadnapos: Ábrahám.

Ifjúságiak: 15. forduló, március 21. (szombat),10.00: Szered B–Gáň (Královič); 15.00: Alsószer-dahely–Vezekény (Mrllák), Vinohrady–Vízkelet(Pa. Jeremiáš), Alsószeli B–Nemeskosút (Lelo-vics), Jóka–Ábrahám (Zsuskovics).

–wimmer

Hétvége a hazai focipályákon

Galántai területi bajnokság

Győzteka listavezetőkI. osztálySzered B–Tósnyárasd 1:2 (0:0), g.: Gréč – Sza-bó, Hrubý; Diószeg–Feketenyék 3:0 (2:0), g.:Hrdlička, Timko (2); Hidaskürt–Taksony 2:1(2:0), g.: Vaško, Matušica – Czinege; Alsószer-dahely–Nagymácséd 1:4 (0:4), g.: Javor – Gál(2), Nyitrai, Lancz; Šintava–Felsőszeli 1:1(1:0), g.: Staštiak – Augustín; Nemes -kosút–Vízkelet 2:0 (2:0), g.: Bombicz, Nagy;Vinohrady–Tallós 0:2 (0:1), g.: Szőcs, Braun.

A bajnokság állása

1. Hidaskürt 14 10 2 2 43:15 32

2. Tallós 14 10 2 2 38:14 32

3. Felsőszeli 14 9 2 3 29:15 29

4. Nemeskosút 14 8 3 3 33:20 27

5. Diószeg 14 7 5 2 22:10 26

6. Tósnyárasd 14 7 0 7 21:22 31

7. Šintava 14 5 5 4 26:22 20

8. Taksony 14 4 3 7 19:27 15

9. Nagymácséd 14 4 3 7 19:29 15

10. Feketenyék 14 3 5 6 18:30 14

11. Vízkelet 14 3 3 8 21:32 12

12. Szered B 14 3 3 8 14:27 12

13. Vinohrady 14 2 5 7 20:32 11

14. Alsószerdahely 14 0 5 9 15:43 5

–kmeť

Kovács Zoltán felvétele

Page 46: Csallóköz - 2015/12.szám

CsallóközCsallóköz46 Sport

Pontrablás az éllovas otthonábólNégy mérkőzés óta veretlenek a kék-fehérek

LABDARÚGÁS – DOXXbet Liga,nyugat, 20. forduló. A tavasziidényt jó formában kezdősomorjaiak szombat délután azMFK Skalica otthonában léptekpályára. A második liga legjobbegyüttese ellen kevés esélye voltpapíron a csallóközieknek.A szakolcaiak ennek megfelelőenmár az elején megszereztéka vezetést, ám a másodikfélidőben az FC STK 1914büntetőből egyenlített.

A somorjaiakra az első két tavaszifordulóban a bajnokság legjobb ala-kulatai vártak. A zsolnaiak másodikszámú együttesét 2:0-ra múlta felülMichal Salenka csapata. Következ-hetett az egész liga legjobbja, aszakolcai MFK. Pontok tekintetébencsak a nagymihályiak tartják velüka lépést. Az első Somorja–Szakolcaösszecsapáson 1:1-es döntetlen szü-letett. Ulrich 2. percben szerzetttalálatára Kontár válaszolt a 61. perc-ben, sőt, a győzelem is összejöhetettvolna, ha Andrej Špánik a 72. perc-ben a kapufa helyett a hálót rezeg-teti meg.

A mérkőzést jobban kezdték a ha-zaiak. A 7. percben Lukáš Pavlačkacélzott a kapufa mellé, majd újabbkét perc elteltével már a hálóban lan-dolt a labda. Ulrich a tizenhatosróllőtt pontosan, a tizenharmadik talá-latát jegyezve ezzel a szezonban.A folytatásban továbbra is a szakol-caiak irányították a mérkőzést, de

helyzeteknél többre nem futotta.Ulrich és a tízgólos Šebesta az elsőfélidőben nem növelte a csapataelőnyét, így egygólos hazai vezetés-sel vonultak le a felek a szünetre.

Az 55. percben Lukáš Švrček lőt-te rá, a jobb kapufát sikerült kilőnie.A 73. percben fordult a kocka.A Trnavában, Artmediában, DAC-ban és Slovanban is megfordult Ro-man Konečný a tizenhatoson belüllerántotta Peter Surát, Jurenka játék-vezető pedig felmutatta neki a má-sodik sárga lapot, majd a pirosat is.A büntetőt Jakub Hrnčár végezte el.A két éve még a DAC-ban védőAndrej Fišan balra dőlt, a labda a má-sik oldalon gurult a gólvonalon túl-ra. A 87. percben a csallóköziek for-díthattak volna, amikor a hazaiak há-lóőre Filip Chromý hátát találta el, avisszapattanó labda pedig épp csakelkerülte a kaput.

A kék–fehérek az alapszakaszutolsó előtti fordulójában a Pomlébanmérik össze tudásukat a sereghajtóvágújhelyiekkel, akik idegenben dia -dalmaskodtak az utolsó előtti helyenálló máriatölgyesiek felett. Vágúj-helyen 2:1-es csallóközi siker szüle-tett az első összecsapáson.

A keleti csoport élén tíz pontra nö-velte előnyét a Zemplín Michalovce(47 pont) a második helyezett Loko-motíva Zvolen előtt (37 pont). A har-madik helyen a Partizán Bardejov áll,akit pontban beértek a liptószent-miklósiak (35 pont). Az utolsó to-vábbra is a Kassa B (15 pont).

MFK Skalica–FC STK 1914Somorja 1:1 (1:0).Góllövők: Ulrich (9.), illetve Hrnčár(74. – 11-esből).Sárga lap: Konečný (23. és 73.),Hyža (64.), Vaško (68.), illetve Špá-nik (44.), Peter Sura (78.), Chromý(86.), Hajdúch (90.). Piros lap: Konečný (73.).Játékvezető: Rastislav Jurenka. Nézők száma: 485.Skalica: Fišan – Čavojský, Konečný,Majerník, Šenk – L. Švrček, Hyža(64. Petrovský), Šebesta, Vaško – Ul-rich, Pavlačka (46. Jakubek). Vezetőedző: Štefan Horný.Somorja: Hajdúch – Hrnčár, Pončák,Schober, Medgyes – Martinka (88.Patrik Sura), Chromý, Pavúk, Kale-zić, Pinte (90. Mezzei) – Špánik(46. Peter Sura).Vezetőedző: Michal Salenka.

További eredmények: FC Nitra–FCSpartak Trnava B 4:1 (2:0), góllövők:Paukner (13. és 43.), Benčík (47. és51.), illetve Hrebík (58.); ŠKSenec–FK Slovan Duslo Šaľa 1:1(1:1), g.: Bedecs (39.), ill. Matić(7.); MFK Dubnica nad Váhom–AFCNové Mesto nad Váhom 1:3 (0:0), g.:Golej (81. – 11-esből), ill. Šupák(58.), M. Šebek (66.), L. Šebek(78.); MŠK Žilina B–FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa 7:3(4:1), g.: Vavro (26. és 76.), Špalek(30. és 43.), Jasenovský (35.), Hrbek(50.), Václavik (69.), ill. Abrahám

(27. és 54.), Zuziak (90.); ŠKF Se-reď–ŠK Slovan Bratislava B 3:1 (1:1),g.: R. Hulák (13.), Morong (55.), Ka-saj (78.), ill. Oravec (31. – 11-esből).

A 21. forduló műsora: március20., 17.30: Szenc–Dubnica nad Vá-hom; március 21., 15.00: Somor-ja–Nové Mesto nad Váhom, Vágsely-lye–Nitra; március 22., 10.30: Spar-tak Trnava B–Szered, 15.00: Pohro-nie–Skalica. A Slovan BratislavaB–Žilina B mérkőzést későbbi idő-pontra halasztották.

A bajnokság állása1. Skalica 20 14 4 2 37:13 46

2. Vágsellye 20 10 7 3 33:20 37

3. Žilina B 20 12 1 7 38:31 37

4. Nitra 20 11 3 6 38:22 36

5. Szered 20 9 6 5 33:21 33

6. Szenc 20 8 6 6 26:21 30

7. Pohronie 20 9 3 8 28:30 30

8. Slovan B 20 7 5 8 17:25 26

9. Trnava B 20 5 4 11 17:30 19

10. Somorja 20 4 6 10 19:31 18

11. Dubnica n. V. 20 2 6 12 23:39 12

12. Nové Mesto n. V. 20 2 3 15 10:36 9

A góllövőlista éllovasai: 1. Matúš Paukner (Nitra) – 19 gól; 2. LukášKubus (Poprad) és Ľubomír Ulrich(Skalica) – 13 gól; 4. Samuel GarciaBayón (Michalovce) és Tomáš Labun(Lokomotíva Košice) – 11 gól;6. Adam Morong (Szered) és Dani-el Šebesta (Skalica) – 10 gól.

Rajkovics György

BIRKÓZÁS – Szombaton Pestszentimrén került megrendezésreaz id. Növényi Norbert Emlékverseny, amely egy nagyszabásúnemzetközi lánybirkózó megmérettetés.

Gaál Attila edző két versenyzője lépett szőnyegre a kadét korosztály-ban. A versenyen Magyarország, Szerbia, Szlovákia 41 klubjának 215lánybirkózója mérkőzött meg. 

A 49 kg-os súlycsoportban Bacsfai Réka remekelt, aki szerbiai, majdhárom magyarországi ellenfelén is fölényes tus győzelmet aratvaszerzett nagyon értékes aranyat. 

A 78 kg-osok között Szerencsés Orsolya lépett szőnyegre, aki duna-haraszti ellenfelét fektette két vállra, majd a döntőben nagy csatábandorogi ellenfelével szemben maradt alul, és lett ezüstérmes. Mindkétlány eredménye biztató a jövő héten sorra kerülő Szlovák bajnokság előtt.

Eredmények: 

49 kg: Bacsfai Réka 1. hely

78 kg: Szerencsés Orsolya 2. hely(hr), Archív felvétel

Bacsfai Réka aranyérmes

Page 47: Csallóköz - 2015/12.szám

472015. március 17. | 12. szám Sport

„Mindent meg akarunk nyerni!”A fiatal játékos tapasztalatot akar szerezni a Fortuna Ligában

LABDARÚGÁS – SzabóOttó hiányzásávalmegnyílt az út a 21 évesIvan Šnirc számára,aki a tavasz első kétfordulójábankezdőjátékosként lépettpályára. A ballábasjátékos 2014 januárjábanérkezett a DACcsapatába, ahol remekülérzi magát és gyűjtiaz élményeket.

Šnirc Közép-Szlovákiábólszármazik, futballista kar -rier jét is a régióban kezdte,majd a katonacsapat ifjoncaiközött nevelkedett tovább.Kremničkai vendégjátékután a DAC-hoz került pró-bajátékra, ahol megfelelt, ésmár több mint egy éve a sár-ga-kékek játékosa.

A nagy ugrás„Besztercebányán kezdtemfutballozni, egy kisebb, is-meretlenebb csapatban, Sa-vonnak hívják. Hatéves ko-romban az idősebb bátyámedzésén voltam, és míg vár-tam, labdával játszottam. Azedző pedig bevett a csapat-ba. Savonban a diákkategó-riában szerepeltem, majdBesztercebányára kerültemaz ificsapatba, ahol egészena felnőtt csapatig jutottam.Innen fél évre a harmadik li-gás Kremnička együttesé-hez kerültem kölcsönbe. Fél -éves harmadik ligás szerep-lés után a menedzserem kétajánlatot tett elém, egy csehmásodosztályút és a duna-szerdahelyit. Én a DAC-ot vá-

lasztottam, mert vonzottaz első liga. A próbajáték jólsikerült, Radványi edző lehetőséget adott, így ma -radtam.”

Gyalogosan a városbanÉrkezése előtt csak a bo-nyodalmakról hallott, 2014 ta-vaszán viszont igazi futball -eufóriába csöppent Duna-szerdahelyen. „Korábbancsak a problémákat hallottam

Dunaszerdahelyről, de Besz-tercebányán is gondok vol-tak. Szerettem volna minéltöbb lehetőséget és tapaszta-latot szerezni, ezért is válasz-tottam a DAC-ot. 2014 telénjöttem a csapatba, akkormég nem volt biztos VilágiOszkár érkezése, úgy tudtuk,hogy marad a korábbi tulaj-donos. Végül jött a váltás, így

bizakodtunk a változásban.Kevesen hittek bennünk, devégül sikerült megmenekül-ni. Ilyen nézősereget még so-ha nem tapasztaltam mégBesztercebányán sem. Igaz,nem sokat játszottam, hazaipályán jóformán semmit, dea kispadról is élveztem ahangulatot és a mérkőzésutáni ünnepléseket.”

Egy éve lakik Dunaszerda-helyen, amely ugyan kisebb

korábbi lakhelyénél, de így isjól érzi magát. A játékosok isremekül megértik egymást,ezért remek hangulat uralko-dik az öltözőben is. „A városBesztercebányához képestkicsi, de szép. Mivel nincsautóm, így mindenhova gya-log járok. Ami a lakosokat il-leti, nagyon kellemes em-berekkel találkozom, akik

ráadásul imádják a futballt.A játékoskeret is nagyon jócsapatot alkot, de már ta -vasszal is remek társaság jöttössze. Kiválóan megértjükegymást úgy a pályán, mintazon kívül. És ez a fontos.”

Még szoktákaz új játékrendetMivel a balhátvéd posztonszerepel, Szabó Ottóval kellmegküzdenie a csapatba ke-

rülésért. Ellenfelek lévén pró-bálják segíteni egymást. „Ot-tival nagyon gyakran be-szélgetünk, annak ellenére,hogy a balhátvéd posztonkonkurensek vagyunk. Azedzések után leül mellémés próbál segíteni, mit ho-gyan csinálhatnék másképp.Remek, tapasztalt játékos,akinek tanácsát mindig szí-

vesen meghallgatom. Tö-rökországban például együttpróbáltuk a szabadrúgáso-kat. Egyelőre még nem lá-tom magamon a változáso-kat, de idővel remélem javul-ni fog.”

A téli felkészülés soránRadványi Miklóst TomislavMaric váltotta, aki más filo-zófiával szeretne komolyeredményeket elérni. „Azedzővel minden játékosnakkiváló a kapcsolata. Ami afelkészülést illeti, a letáma-dást kellett gyakorolnunk,továbbá a labdavesztés utánazonnal az ellenfélre kellrontanunk és visszaszerez-ni a játékszert. Továbbá min-dent a földön kell játsza-nunk, tehát kevesebbet a le-vegőben. Az új játékrend-szerhez még alkalmazko-dunk, ezért is követünk elmég sok hibát.”

A várost járva több szur-kolóval is találkozik, de ma-gyarul még nem jutna sok-ra. „Természetesen beszélge-tek a szurkolóinkkal, mely-nek során hallok magyarszavakat is, de egyelőre csakköszönni tudok. Idővel lehet,hogy menni fog.”

A klubvezetés célja a hato-dik hely és a kupasiker, amiIvan Šnirc szerint is elérhe-tő. „Ami a helyezést illeti, acsapat erőssége alapján jobbhelyezést is elérhetnénk,mint a hatodik hely. A kupá-ban pedig győzni szeret-nénk. Minden mérkőzéstmeg akarunk nyerni, ez alóla kupa se kivétel.”

Álló István

BIRKÓZÁS – Fantasztikus eredményekkeltértek haza múlt hétvégén a Bősi Russelbirkózóklub neveltjei a szinnai (Snina) kadétországos bajnokságról és a koprivnicainemzetközi diákversenyről.

Szinnán 76 kg-ban Rohály József mindkét fogás-nemben maga mögé utasította az összes ellen-felét, így a dobogó legfelső fokán büszkélkedhe-tett! Ő az egyetlen dél-szlovákiai birkózó, aki úgykötött, mint szabad fogásban aranyérmet szer-zett! 53 kg-ban pedig Csöllei Márton Andrásmindkét fogásnemben az 5. helyen végzett.

A koprivnicai, horvátországi nemzetközi diákver-senyen 350 versenyző mérte össze tehetségét.

Eredmények:Fiatalabb diákok:44 kg: Mezej József – 1. hely49 kg: Csörgő Áron – 3. hely

Idősebb diákok:42 kg: Ágh Attila – 2. hely53 kg: Szeif Lukáš – 5. hely

(mk), A klub archívumából

Két fogásnemben is aranyérmes!

Vojtík Szimona felvétele

Rohály, a bősiek kiválósága

Page 48: Csallóköz - 2015/12.szám

CsallóközCsallóköz48 Sport

Nemzeti ünnep a szlovák fővárosbanTöbb mint egy év után nyert idegenben a DAC

LABDARÚGÁS – Fortuna Liga,22. forduló. Az FC DAC 1904vasárnap este tévés mérkőzésena bajnoki címvédő otthonábanlépett pályára. A dunaszerdahelyiekhárom percnyi játékidő után márvezettek, a pozsonyi Slovan pedighiába futott az eredmény után, méga döntetlen sem jött össze. A sárga-kékek tizenhat nyeretlenidegenbeli mérkőzés után végremindhárom pontot hazahozták.

Tavasszal egy döntetlen és egy győze-lem hazai pályán volt a mérlege a du-naszerdahelyieknek. Ez azt jelentette,hogy a sárga-kékek sorozatban tizen-nyolc hazai mérkőzésen nem szenved-tek vereséget, a 2014-es év remek szé-riája folytatódik. Március 15-én azon-ban idegenben lépett pályára a Tomi -slav Marić vezette együttes. Tizenhatnyeretlen összecsapás sorozatban, azutolsó győzelmet még 2014. március 8-ánaratták a sárga-kékek Nagyszombat-ban. Az aktuális ellenfelüket pedig1996-ban múlták felül utoljára. Az voltaz egyetlen DAC-siker a fővárosban.

A huszonegyedik Slovan–DAC reme-kül kezdődött a csallóköziek számára.A 3. percben a horvát Marin Ljubičića félpályáról ugratta ki Peter Štepa-novskýt, aki a rosszul helyezkedő Sa-láta és Gorosito között tört a kapura,és a kifutó Martin Krnáč mellett a balalsóba gurított. A 10. percben AdamZreľák adta be a bal szélről, a trinida-di Lester Stefan Peltier fejelt, Martin Po-laček pedig látványosan hárított.A nyolc csehszlovák és tizenkét szlo-

vák bajnoki címmel rendelkező – né-gyet a második világháború alatt szer-zett – Slovan mezőnyfölényben játszott,de csupán helyzetekig jutott. A 30.percben Zreľák tört be a tizenhatosba,lövése azonban az oldalhálón végezte.A rangadó hangulatáért elsősorban ahatszáznegyven DAC-szurkoló felelt.

A második félidőben folytatódott ameddő hazai fölény. A dunaszerdahe-lyiek védelme remekül működött, a po-zsonyiak elvétve dolgoztak ki igazánveszélyes helyzeteket. A meccs embereegyértelműen a DAC hálóőre, MartinPolaček volt, akinek kiváló védéseinekköszönhetően egyszer sem rezdült asárga-kékek hálója. A 75. percben aszerb Marko Milinković húsz méterrőlelvégzett szabadrúgását a bal felsősarokból tornázta ki. A hátralévő ne-gyedórában a Slovan tovább próbálko-zott, de ezen a napon nem termett ba-bér Jozef Chovanec együttese számá-ra. A DAC másodszor győzte le a fővá-rosiakat Pozsonyban, és ebben az év-ben még veretlen Tomislav Marić irá-nyítása alatt tétmérkőzésen.

A sárga-kékek a következő forduló-ban a trencséniekkel csatáznak. Az el-ső összecsapás 2:1-es trencséni sikerthozott, míg Dunaszerdahelyen 0:2-rőlfordított a DAC, és nyert 3:2-re. Deelőtte még a szlovák kupában is pályá-ra lép a DAC. A legjobb nyolc közötta címvédő kassaiakkal csapnak összea csallóköziek. A továbbjutás sorsaegy mérkőzésen dől el. A SlovnaftCup negyeddöntőjét március 17-én és18-án bonyolítják le. Párosítások:17.: Trnava-Senica, Banská Bystri -

ca–Vágsellye; 18.: Kassa–DAC (14.30),Trenčín–Slovan.

ŠK Slovan Bratislava–FC DAC 19040:1 (0:1).

Góllövő: Štepanovský (3.).

Sárga lap: Peltier (34.), Simović (45.),Saláta (70.), Ďuriš (89.), illetve Turňa(34.), Michalík (34.), Szarka (41.),Polaček (68.), Sesar (72.).

Játékvezető: Štefan Leško.

Nézők száma: 2462.

Slovan: Krnáč – Čikoš (62. Milinković),Gorosito, Saláta, Jablonský (46. Niňaj)– Simović, Štefánik – Kubík, Mészáros,Peltier (75. Ďuriš) – Zreľák.

Vezetőedző: Jozef Chovanec.

DAC: Polaček – Turňa, Kwin, Micha-lík, Szabó – Ľupták, Ljubičić – Ujlaky

(60. Brašeň), Sesar (87. Majerník),Štepanovský (84. Sarr) – Szarka.

Vezetőedző: Tomislav Marić.

További eredmények: AS Tren čín–FCViOn Zlaté Moravce 2:0 (1:0), góllövők:Jairo da Silva (34.), Bero (77.); ŽP ŠportPodbrezová–FK Senica 2:1 (1:0), g.:Nworah (37.), Vaščák (62.), illetveKalabiška (72.); MFK Košice–SpartakMyjava 2:0 (2:0), g.: Huk (9.), Dimun(28.); MFK Ružomberok–FK DuklaBanská Bystrica 1:1 (1:1), g.: Ma-saryk (9. – 11-esből), ill. Kapor (26.);FC Spartak Trnava–MŠK Žilina 1:0(0:0), g.: Piaček (48. – öngól).

A 14. fordulóból pótolt mérkőzés:ŠK Slovan Bratislava–FC SpartakTrnava 1:1 (0:1), g.: Kubík (62.), ill.Nikolić (5.).

A 23. forduló műsora: március 20.,19.00: Senica–Spartak Myjava; márci-us 21., 14.30: Kassa–Banská Bystrica,Spartak Trnava–Zlaté Moravce, 17.30:Slovan–Podbrezová, Trenčín–DAC;március 22., 19.00: Ružomberok–Žilina.

A bajnokság állása

1. Žilina 22 12 8 2 45:16 44

2. Trenčín 22 13 5 4 43:23 44

3. Trnava 22 9 7 6 34:21 34

4. Senica 22 8 9 5 29:29 33

5. Slovan 22 10 2 10 27:31 32

6. Myjava 22 9 2 11 24:31 29

7. DAC 22 6 10 6 25:27 28

8. Kassa 22 7 5 10 28:35 26

9. Podbrezová 22 6 7 9 22:25 25

10. Ružomberok 22 5 8 9 27:33 23

11. Zlaté Moravce 22 5 6 11 16:35 21

12. Ban. Bystrica 22 3 9 10 22:36 18

A góllövőlista éllovasai: 1. Matej Jelić(Žilina) és Jan Kalabiška (Senica) – 10gól. 3. Štefan Pekár (Myjava) és Jaro -slav Mihalík (Žilina) – 9 gól.

Rajkovics GyörgyVojtík Szimona felvételei