2018 klnszám CMITATU Tartalomjegyzék - mrtt.hu · COMITATUS klá 4 mert országos, aggregált szinten különben soha nem érhető el a vállalt indikátor, akkora kereslet egyszerűen

2018. különszám COMITATUS

1

TartalomjegyzékInterjúFekete Károly: Forráskihelyezés, területi közigazgatás – és a Balaton Interjú Polyánszky T. Zoltánnal .............................................................................. 3Saffer Zsuzsanna: „Nekem dolgom van a Balatonnal!” – A Balaton titka ......... 11TanulmányokFekete Károly: Mozgások az (erő)térben – A fejlesztési források kihelyezésének jelenlegi gyakorlata a Balatonnál ......................................................................... 16Kabai Gergely: Bizalom, közösség, kötődés Társadalmi tőke két balatoni járásban ................................................................... 24Wettstein Domonkos: A „nagy számok” apró építészete ...................................... 37A magánépítkezések problémái a hatvanas évek Balaton-partján ........................ 37Valentin Szilveszter: A balatoni vízgazdálkodás történetének társadalmi következményei ................................................................................... 47EsszéDombi Gábor: Életkor szerkezeti változások és az idősödési tendenciák összefüggései ........................................................................................................ 57VitaRipszám János: Gondolatok a balatoni építészetről ............................................. 64TájékoztatóSulyok Judit: Balatoni Turisztikai Kutatóintézet (BATUKI) ............................... 69VéleményAncsin Gergely: A pusztuló történelmi szőlőhegyek és szőlőgazdálkodás problematikája a Dunántúlon ................................................................................ 70Olvasói levélNagy Péter: Észrevételek a Comitatus tavalyi számaihoz .................................... 75

COMITATUS 2018. különszám

2

E számunk szerzőiFekete Károly területfejlesztő geográfus, kutató, Balatoni Integrációs Közhasznú NKft. Társadalomtudományi Kutatócsoport, e számunk szerkesztője. Saffer Zsuzsanna kom-munikációs munkatárs, Hétfa Kutatóintézet. Kabai Gergely politológia PhD, társada-lomkutató, (Pannon.Elemző Iroda Kft., Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület). Wettstein Domonkos, építészmérnök, kutató, tanársegéd – Budapesti Műszaki és Gazda-ságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszék. Dombi Gábor szociológus, a Balatoni In-tegrációs Közhasznú NKft. Társadalomtudományi Kutatócsoportjának kutatója. Valentin Szilveszter egyetemi hallgató, Pannon Egyetem Georgikon Kar. Ripszám János Ybl-díjas építészmérnök, Zamárdi Város főépítésze. Ancsin Gergely terület- és településfejlesztő geográfus. Sulyok Judit adjunktus, Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet szakmai vezetője , Nagy Péter jogász Budapest.

Címlapunkon Balatoni vitorlás (fotó: Árvai Mátyás)A szövegközi fotók a Comitatus archívumából származnak

Megjelenik Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával

A folyóiratban megjelent tudományos közleményeket szerkesztőségünk tudomá-nyos fokozattal rendelkező szerkesztői és szerkesztőbizottsági tagjai lektorálják.


3

Interjú

Forráskihelyezés, területi közigazgatás – és a Balaton Interjú Polyánszky T. Zoltánnal

FEJLÉC CSERE!!

Az elmúlt hónapokban több ágazat- és térségspecifikus értékelés készült el a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Európai Uniós Üzletága szakmai műhelyében. E tanulmányok főként az európai uniós források hazai tervezési, felhasználási gyakorlatát, valamint ennek hatékony-ságát és eredményességét vizsgálták. Tematikus lapszámunk szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy készült egy átfogó, a 2007–2013-as programozási időszakot vizsgáló Balaton térségi érté-kelés is. A jórészt európai uniós források felhasználásán alapuló hazai terület-fejlesztési politika előző programozási ciklushoz köthető tanulságairól, jelenle-gi trendjeiről, várható jövőképéről, ön-kormányzatiságról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztéspolitikai potenciáljairól és dilemmáiról beszél-gettünk dr. Polyánszky T. Zoltánnal, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Európai Uniós Üzletágának igazgatójával.

Az elmúlt időszakban számos elemzés, tanul-mány született a nemrég lezárt 2007–2013-as európai uniós programozási időszakról. A Szá-zadvég Gazdaságkutató Zrt. által készített átfogó vizsgálatok alapján mik lehetnek az előző ciklus-ban végrehajtott területi alapú forráskihelyezés fő tanulságai?

Az előző uniós fejlesztéspolitikai ciklus terü-leti alapú forráskihelyezési gyakorlatának talán legfontosabb tanulsága abban állt, hogy bár az uniós direktíváknak megfelelően NUTS-2 régi-ós szinten került kialakításra a forrásallokációs szisztéma, vizsgálataink szerint a fejlesztésekre vonatkozó kereslet alapvetően nem ezen a te-

rületi szinten differenciálódik. A hétéves ciklus tapasztalatai egyértelműen rámutatnak, hogy a fejlesztési források iránti kereslet különbségei a régiós szintnél alacsonyabb területi egységeken, jellemzően a megyei és járási szinteken rajzo-lódnak ki karakteresen. Ebből is adódik, hogy a regionális fejlesztési programok (ROP-ok) nem igazán tudtak területi specifikumokra reagálni, kevésbé voltak képesek érdemi területfejlesztési hatást kifejteni, sokkal inkább az ágazati progra-mok komplementereinek voltak tekinthetők. Igaz ez egyrészt a lépték, az egyes projektek mérete, költségvetése szempontjából is (pl. szennyvízhá-lózat, útfejlesztés), de eleve voltak olyan temati-kus hiátusok az ágazati programokban, amelyeket a ROP-oknak kellett felvállalniuk (pl. turizmus-fejlesztés, ipari parkok). Ugyanakkor a terület-fejlesztési fókusz problémái ellenére a regionális programok nem voltak rossz programok, sőt, a pályázók körében igen népszerűnek bizonyultak. Jól mutatja ezt, hogy a meghirdetett kereteket átlagosan 10 százalékponttal nagyobb arányban igényelték túl a ROP-os pályázati lehetőségek kapcsán, mint az ágazati programokban.

Mégis, ha nem volt érdemi területfejleszté-si hatása a ROP-oknak, miben állapítható meg eredményességük azon túlmenően, hogy népsze-rűek voltak, túligényelt pályázati kiírásokkal fu-tottak?

Bár a területi fókusz nagyrészt valóban elve-szett, a ROP-ok területi dimenzióban azonosítha-tó hatásokat mégis elértek. Ennek jó példája az üzleti infrastruktúra fejlesztése. A ROP-okból finanszírozott projektek köre területileg jóval egyenletesebben oszlott el az országban, mint a nagyrészt régiófüggetlen Gazdaságfejlesztési Operatív Programból megvalósított üzletiinf-rastruktúra-fejlesztések. De ne felejtsük el azt a másodlagos hatást sem, hogy a ROP-ok eseté-ben a beszállítók jóval gyakrabban voltak abból a térségből valók, ahol a fejlesztés végbement, mint az ágazati programok esetében. Persze ez


4

mert országos, aggregált szinten különben soha nem érhető el a vállalt indikátor, akkora kereslet egyszerűen nem létezhet.

Melyek lehetnek a 2014–2020-as végrehaj-tás kockázatai, milyen végrehajtási nehézségek adódhatnak, amelyek a hatékonyságot, valamint a programok megvalósulását alapvetően gátol-hatják?

Azt látni kell, hogy a jelenleg futó progra-mozási ciklus tervezése során jóval kötöttebbek voltak a peremfeltételek, mint korábban, elsősor-ban az Unió által meghatározott tematikus célok és tematikus koncentráció rendszere miatt. Ennek ellenére Magyarországnak sikerült működtet-hető, jó célokat szolgáló operatív programokat kialakítani. A jelenlegi ciklus hazai sajátossága, hogy mint ismeretes, lényegében minden uniós fejlesztési forrást egyszerre kiöntöttünk a piacra, így valószínűleg nem lesznek abszorpciós gon-dok. Ennek van egy nagyon jó oldala, hogy ez lényegében egy automatikus keresletfelmérés. Két éven belül látni fogjuk, mely programelemek nem működnek, mely forrásokra nincs kereslet, mely indikátorok teljesülése kétséges. Ekkor még éppen időben lehetünk arra, hogyha valami nem működik, akkor a programozási időszak utolsó éveire egy OP módosítási hullámmal finomítsuk a rendszert, és lehetővé tegyük a minél eredménye-sebb programmegvalósítást, forráskihelyezést. Ami viszont mindezt gátolhatja, az a közelmúlt-ban kialakított állami projektértékelő rendszer nehézkes, a vártnál lassabb működése. Ez abból a szempontból is problémát jelenthet, hogy 2018-ra indikátor-mérföldkövek kerültek meghatáro-zásra. Ezeket a célértékeket egyébként a tervezési logika alapján játszva teljesíthetnénk, de ha az ér-tékelői rendszer fennakadásai miatt nem kerülnek elbírálásra a pályázatok, akkor súlyos csúszások következhetnek be, és egyes indikátorok a félidei értékelésnél irreálisan alacsonyak lehetnek. Eh-hez járul még, hogy egy-egy nagyobb volumenű projekt, infrastrukturális fejlesztés megvalósí-tásához hosszabb időre van szükség, ami – ha a támogatási szerződés késik – szintén elcsúsztatja az indikátorok teljesítését.

Speciálisan a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program vonatkozásában vannak ilyen kockázati tényezők?

abból is következhet, hogy a ROP-ok jelentős részben önkormányzati projekteket fedtek le, és az önkormányzati tendereken a helyi vállalko-zók – fogalmazzunk így – jobb helyismerettel rendelkeztek, helyzeti előnnyel indulhattak el. A némiképp disszonáns felhang ellenére ez a je-lenség mindenképp pozitív, kirajzolódik belőle a forrásfelhasználás területi karaktere, hiszen a tér-ségben maradnak, ott hasznosulnak a felhasznált közösségi források.

Mindemellett az előző programozási ciklus-ban az igazán területi fókuszú program az LHH program volt, amely a forráskihelyezésben és a fejlesztéspolitikai szemléletformálásban is jelen-tős szerepet töltött be. Olyan térségekbe jutott el uniós pályázatokon elnyerhető forrás, ahova más támogatási rendszerekből érkező közösségi javak korábban nem értek el, ez a körülmény pedig na-gyon felértékelte helyben e pályázati lehetőségek szerepét. Sajnos azonban az összesen 47 leghátrá-nyosabb helyzetű kistérségből csak 33 került be a kiemelt programba. A kimaradó 14 területegység-re az előttünk álló időszakban kell majd nagyobb figyelmet fordítani.

Milyen fontos tanulságok vonhatók le a fej-lesztések koordinációjával kapcsolatban?

Ez mindig nehéz kérdés. Egyfelől üdvös, ha a fejlesztési források felhasználásának módját és tematikus felületeit minél alacsonyabb terüle-ti szinteken döntik el, ott ahol a fejlesztési igé-nyek, szükségletek valós módon érzékelhetőek. Ugyanakkor mégis fontos, hogy legyen egy, a közösségi források felhasználását felülről koor-dináló szervezet, amely kompetens például olyan kérdésekben, hogy ne mindenhol ugyanazokat a népszerű, ám az eredményesség és fenntartható-ság szempontjából egymást nyilvánvalóan kioltó fejlesztéseket valósítsák meg. Ezzel kapcsolatban egy személyes emléket is fel tudok idézni: amikor 2007-ben ex ante vizsgáltuk az egyes fürdőfej-lesztések indikátorait, az első projektek esetében arra jutottunk, hogy ha az adott projekt nagyon sikeres, akkor teljesülhet a vállalt indikátor. Majd szép lassan kiderült, hogy ez a jelenség lénye-gében minden projekt esetében fennáll. Amikor országos szinten is összegeztük a számokat, kide-rült, hogy az osztály dolgozói sokkal jobban ten-nék, ha az indikátorok számolása helyett valame-lyik fürdőben ülnének, növelve a látogatószámot,


5

alapvetően személyeken, helyi politikusokon és az ő kapcsolatrendszerükön múlik.

Nézzünk egy kicsit még előrébb! Mindannyiunkat foglalkoztató kérdés, hogy mi lesz az EU-s forrásokkal 2020 után? Véleménye szerint előreláthatólag lesz-e folytatása a jelenle-gi uniós kohéziós politikának, milyen programok, források várhatók a későbbiekben és milyen szer-kezetben?

Sok helyről hallani – szakemberektől is –, hogy 2020 után megszűnik vagy végletesen át-alakul az Európai Unió közösségi forráskihe-lyezésének gyakorlata. Véleményem szerint a kohéziós források nem fognak megszűnni. Egy olyan kohéziós politika, amely az uniós költség-vetés közel 40%-át teszi ki, és kvázi szimbóluma az európai „kölcsönös gazdasági segítségnek”, ha úgy tetszik, nem olyan természetű dolog, hogy váratlanul megszűnjön. Másrészt a német-francia tengely erősödésével inkább a kohéziós bázis sta-bilizálódására érdemes számítani. Az ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a Bizottság egyre hangsú-lyosabban fogja képviselni azt az egyébként már ismert elvet, miszerint legalább a megtérülő beru-házásokat (visszatérítendő) pénzügyi eszközök-ből finanszírozzuk. Erre pedig fel kell készülni. Ez egyébként jó hatással lehet a hazai pénzpiacra, nemzetgazdasági szempontból hosszú távon nem tekinthető rossz trendnek. Ne felejtsük el azt sem, hogy a válság idején a kedvező feltételekkel el-érhető uniós pénzügyi eszközök jelentették az elsődleges pénzügyi forrást, amely helyettesíteni tudta az elapadó banki hitelezést. Mindezek mel-lett talán arra is érdemes készülni, hogy a nettó befizető államok nyomására a forrásallokációhoz kapcsolódó eredményességmérés és a szankciók szerepe még inkább fel fog értékelődni, illetve a Bizottság egyre erőteljesebben várja majd el – né-mileg jogosan – hogy 2020 után, tizenhat évnyi tagságot követően az alapinfrastruktúra kiépítését már ne EU forrásból finanszírozzuk. Ezt sem árt tudatosítani.

Melyek azok a témakörök, amelyek Ön szerint hosszú távon a hazai fejlesztéspolitika beavatko-zási logikájának az alapjául kell hogy szolgál-janak, valamint melyek lehetnek a fő fejlesztési célkitűzések?

A TOP fő kockázati tényezője, hogy egy po-litikai szempontból kifejezetten érzékeny OP-ról beszélünk. Ha bármilyen okból módosítani szük-séges a megyei és megyei jogú városi szinten al-lokált kereteket, a forrásátcsoportosítások helyi, térségi szinten komoly konfliktusfelületet képez-hetnek. Ezzel együtt nehezen tudom azt elképzel-ni, hogy a megyei és megyei jogú városi önkor-mányzatok a rendelkezésükre álló forráskereteket ne tudnák felhasználni.

A területi forrásallokáció rendszerének meg-változtatása előreláthatólag milyen területi folya-matokat generál? A területi specifikumok jobban érvényre jutnak-e a megyei, megyei jogú városi szintű forráselosztásban?

Azt majd az utólagos értékeléseknek kell megállapítaniuk, hogy milyen területi folyamato-kat generál a jelenlegi forrásallokáció, de ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a modell jobban illesz-kedik-e a magyar területi és területi közigazgatási berendezkedéshez, akkor a válasz egyértelműen igen. Ebben a modellben a fő dilemmát egyéb-ként az jelentette, hogy hatékony és eredményes lehet-e, nem szül-e súlyos konfliktushelyzetet, ha a megyét és a megyei jogú várost szétválasztjuk egymástól a forrásallokáció során. Nyilván van ebben kockázat, de hogyha a területi szereplők meg tudnak egyezni a városkörnyéki vagy me-gyei jogú városi agglomerációs fejlesztésekről, akkor az ellentét feloldható. Egyértelmű, hogy egy megyei jogú város vezetője egy komplex rendszert felügyel és irányít, nem sok energiája marad arra, hogy akár csak a város környékén található települések problémáival, fejleszté-si igényeivel foglalkozzon. A megye – kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően – viszont ideális esetben tisztában van vele, hogy az egyes településeken, városkörnyékeken mire van szük-ség, a fejlesztési igényeket akár képes is lehet összehangolni – nyilván megfelelő kapacitások rendelkezésre állása esetén. A megyei jogú város-oknak a tervezés során volt olyan kötelezettsége, hogy a TOP végrehajtásának alapjául szolgáló Integrált Területi Programja előkészítésébe és egyeztetésébe vonja be a megyét. Ez értelemsze-rűen jó, a partnerségi tervezést elősegítő gyakor-lat volt, ráadásul így az esetleges súrlódások már e fázisban felszínre kerülhettek. Másfelől látható, hogy e konfliktusok megoldása vagy alakulása


6

Az önkormányzatoknak elsősorban ebben kellene látniuk saját sikerük kritériumait, ugyanis renge-teg körülmény nem tőlük függ. Nem rajtuk múlik például, ha az adótörvények kedvezőtlenül ala-kulnak, és csökken a bevételük. Ugyanakkor szoft programokkal igenis sokat lehet tenni egy tele-pülésen azért, hogy a helyi identitás, a közösség szerepe, a közösségi munka, a társadalmi felelős-ségvállalás valamint ezek eredőjeként a gazdasá-gi – például a turisztikai – potenciál javuljon. Az igazgatási funkciót persze részben vagy egészben mindenképpen meg kell tartani, és mindig töre-kedni kell a nagyobb mozgástérre, a település ér-dekét szolgáló bevételek maximalizálására, de az önkormányzat közösségi funkciójának erősítése elengedhetetlen. Az „ön – kormányzat” szóössze-tételnek azt kell jelentenie, hogy elsődlegesen mi magunk szervezzük a saját közösségünket, helyi társadalmi életünket, és az, hogy milyen igazga-tási funkciókat látunk el, mindaddig másodlagos, amíg a saját közösség szervezéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkezünk.

A fejlesztési források versenyképes és ered-ményes felhasználása szempontjából mely terü-letpolitikai konstrukciót tartja hatékonynak és célszerűnek? A jelenlegi helyzetben centralizáció vagy decentralizáció párti inkább?

Némiképp dodonai választ tudok erre adni. Az EU korábban népszerűsítette a szubszidia-ritás fogalmát és alapelvét, amelyet egyébként sokan félreértettek, és a decentralizációval azo-nosítottak. Ezzel szemben a szubszidiaritás azt jelenti, hogy minden döntést azon a szinten kell meghozni, ahol az a leghatékonyabb működést eredményezi, és ha például az központi szinten a leghatékonyabb, akkor ott kell meghozni – ez a szubszidiaritás. Lehet, hogy meglepő példa, de szubszidiaritás elvű volt az a döntés is, amely az Európai Unió központi hatáskörbe utalta, egy-ségesítette a GMU-tagállamok monetáris politi-káját, és bevezette az eurót. Nem mondom azt, válaszolva a kérdésre, hogy a decentralizáció vonatkozásában általános elvek ne működhet-nének ma Magyarországon, de ha egységesen képzeljük el a decentralizációt, azaz nem egy-egy térségnek adunk diszkrecionális jogokat, akkor fontos, hogy a decentralizált feladatokat minden-hol nagyjából hasonló színvonalon tudják ellátni. Mindig lesznek ugyanis olyan területi szereplők,

E kérdéskörben szét kell választani az uniós fejlesztéspolitikát a hazai fejlesztéspolitikától. Én inkább az utóbbiról beszélnék. Az igazán nagy, stratégiai jelentőségű kérdés az, hogy a minden-kori magyar kormányzat a magyar társadalmat, valamint a magyar gazdaság szereplőit hosszú tá-von milyen módszerekkel és hatékonysággal tud-ja alkalmassá tenni a külső források eredményes felhasználására és a fejlődésre való igényt milyen mértékben képes elültetni az állampolgárokban. Éppen ezért nem lehet eleget hangsúlyozni az oktatás jelentőségét. A hagyományosabb „tudni, hogy mit” típusú tudás kialakításáról át kell he-lyezni a hangsúlyt a „tudni, hogyan” típusú tu-dás fejlesztésére. Átfogó készségfejlesztésre van szükség az oktatási rendszerben, sokkal inkább az önértékelés, a konfliktuskezelés, a kooperatív hozzáállás fejlesztését szükséges hangsúlyozni. Ha fejlesztéspolitikáról beszélünk, akkor az okta-tás területe az alapvető szükséglet, ugyanis lénye-gében erre építjük fel a jövőt. Emellett egyébként a gazdaságfejlesztés esetében nyilvánvaló, hogy a magasabb hozzáadott értékű termelés-szolgálta-tás felé kell elmozdulnia az országnak, közép- és hosszú távon ez eredményezhet magasabb bér-színvonalat, életszínvonalat, magasabb termelé-kenységet.

Milyen szerep várhat az önkormányzatokra ebben a felvázolt, változó környezetben?

Az önkormányzat addig tud nyújtózkodni, amíg a takarója ér – bár nagyon jól tudjuk, hogy tovább szokott. A mindenkori kormányzat decent-ralizációs hajlandóságának szintjével pedig az önkormányzatok nem igazán tudnak mit kezdeni azon kívül, hogy alkalmazkodnak az adott ciklus állította feltételekhez, körülményekhez. Az, hogy a költségvetési források elosztásában, vagy a fej-lesztések végrehajtásában az önkormányzatok-nak mekkora a szerepe, az jórészt politikai kér-dés. Ami viszont nem függ a nagypolitikától, az az, hogy az önkormányzat mennyire tud helyben közösségvezető szerepet betölteni. Ennek nyo-mán szerintem ideje abba az irányba terelni az önkormányzatok felvállalt feladatait, hogy minél erősebb közösségvezető funkcióval rendelkezze-nek, akár az eddig jellemzően meglévő igazgatá-si funkciók bizonyos mértékű kárára is. Egy jól működő települési önkormányzat vezetése olyan, mint egy nagyobb család koordinátora, vezetője.


7

az ide utazni vágyó turistákat. Emellett a turisz-tikai versenyképesség oldaláról ki kell emelni a térség nemzetközi árversenyben meglévő előnyét is, ami a nemzetközi piacon nem elhanyagolható. Ugyanakkor sajnos a szolgáltatások minősége és a térségi társadalom jellemzően lassú alkalmaz-kodóképessége versenyhátrányt eredményez. Te-gyük hozzá, hogy ez nem csak a helyi társadalom hibája. Egy alapvetően vidékies jellegű térségben a nemzetközi turizmus fogadására tudatosan fel kellene készíteni a helyi közösségeket érzékenyí-tő programokkal, illetve bizonyos képzésekkel. Ez még amellett is szükséges lenne, hogy a ba-latoni népesség magyar viszonylatban nagyobb tapasztalattal rendelkezik a külföldi vendégekkel kapcsolatos többletfeladatok ellátásában.

A jelenkori kihívásoknak megfelelő, struk-turálisan jól működő idegenforgalomnak tehát egyik kulcstényezője a XXI. századi turizmus fo-gadására hajlandó és alkalmas lakosság megléte. Ennek jelentőségét semmiképp nem szabad alul-becsülni. Itt beszélni kell olyan trivialitásokról is, mint az idegennyelv-ismeret, vagy a minden-napi élet menedzselése. Van egy olyan bölcses-ség, miszerint a turizmus ott működik jól, ahol a vendéglátók életszínvonala, igényszintje, vagy – bár lehet, hogy erős kifejezés, de – társadalmi státusza nem tér el gyökeresen azokétól, akik oda érkeznek vendégeskedni. Ellenkező esetben a megnyilvánuló különbségek a turistákban disz-szonancia-érzetet válthatnak ki, amire nyilvánva-lóan nem lehet felépíteni egy nemzetközi brand márkamenedzsmentjét. Ha a térség a nemzetközi jelentőségű desztinációvá válás ambiciózus jövő-képét kívánja célként megfogalmazni (ahogyan az több stratégiai anyagban is olvasható), akkor nagyon érdekes társadalmi kérdések vetődhetnek föl, és az ezekből eredő kihívásokra és konfliktu-sokra reagálni szükséges. Először is azt kell el-dönteni, hogy egy térség – jelen esetben a Balaton – át akar-e arra állni, hogy minőségi idegenfor-galmi szolgáltatásokat nyújtson akár tömegeknek is, ezzel felpörgetve a régió gazdaságát, emelve a térség presztízsét, vagy pedig úgy dönt, hogy marad a mérsékeltebb vonalon, mert a népesség szeretné úgy élni az életét, ahogy eddig.

A másik dolog, ami elkerülhetetlen szükség-let – és ez a kormányzat figyelmébe ajánlható –, hogy amikor turizmusfejlesztésről beszélünk,

akik azt fogják gondolni, hogy képesek egy adott problémát, témakört, feladatot megoldani, igaz-gatni, menedzselni – és tegyük fel, alkalmasak is rá. Azonban arra is gondolni kell, hogy például az adott középvároson vagy megyén kívül szá-mos más település, megye is működik ugyanazon területi funkcióval, akiknél ugyanazok a kompe-tenciák nem feltétlenül állnak rendelkezésre. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, amikor a decentralizációról beszélgetünk.

Némiképpen átvezetve a beszélgetést a követ-kező témánkra: Mi lehet a szerepe a térségi taná-csoknak a hazai decentralizációs törekvésekben?

A térségi fejlesztési tanácsok léte és műkö-dése mindenképpen pozitív és jó alapot teremt-het decentralizációs aktusok számára. Ráadásul egy-egy tanács a közigazgatási határokon át-nyúló, meghatározott működési területen végzi tevékenységét, a térségben betöltött szerepéből adódóan kompetenciái adottak egy-egy feladat ellátására. Itt jön a kormányzat szerepe, hogy tud-e és hajlandó-e döntési lehetőséget adni, il-letve tud-e és szándékozik-e forrást biztosítani a döntések végrehajtásához. Ebben szerepe van annak is, hogy a térségi szereplők túl tudnak-e lépni a provinciális gondolkodáson, és a XXI. századdal lépést tartó megközelítésben tudnak-e részt vállalni a térség fejlesztésében. Ha igen, akkor jó és megbecsülendő partnere lehet a kor-mányzatnak bármelyik térségi tanács, és főként a BFT, amely e tekintetben jó példával jár elöl. Ameddig azonban nem általános az, hogy a kom-petenciák, a szakértelem és a partnerség adottak térségi szinten, addig az általános decentralizáció tendenciája vélhetően nem várható.

Ha már szóba került, térjünk át a specializál-tabb témakörünkre, a Balaton Kiemelt Üdülőkör-zetre. Ön szerint mennyire versenyképes turiszti-kai desztináció és gazdasági térség a Balaton? Melyek a térségi versenyképesség kulcstényezői?

Első közelítésben kijelenthető, hogy a Bala-ton-térség azonosítható idegenforgalmi vonzerői képessé teszik arra a régiót, hogy egy európai szintű, a nemzetközi piacon is jelentős turisztikai desztinációvá váljon. Gondolok itt elsősorban a természeti adottságokra, illetve arra, hogy a Ba-laton földrajzi pozíciójából adódóan nincsenek olyan jellegű (köz)biztonsági vagy élelmiszer-biztonsági kockázatok, amelyek visszatartanák


8

tosan azért, hogy fölösleges konfliktusfelületek ne képződjenek, hanem a térségi partnerség tud-jon erősödni.

A Balaton Fejlesztési Tanács településfejlesz-tésre fordítható pályázati összegeit mindenkép-pen meg kell becsülni, hiszen a térség egészének javára válik a léptékétől függetlenül is. Az is igaz, hogy „ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem ér-demli”, de azért az ismereteim szerint százmilliós pályázati keretösszegekkel nagyságrendi problé-mák vannak. Hogyha a térség települései, a BFT valamint a kormány között egyetértés van abban, hogy a térségből nemzetközi szinten is kiemelt tu-risztikai desztináció legyen, akkor az már nem az önkormányzatok érdekéről szól, hanem a magyar országimázsról. Ha a jelenlegi állapotú települési infrastruktúrába vonzunk embertömegeket óriási marketingkampányokkal megtámogatva, akkor az könnyen kontraproduktív lehet – a már meg-lévő jó példák, fejlesztett környezet ellenére is.

Mennyire képes egységes brandként, egy-ségesen pozícionált turisztikai desztinációként megjelenni a Balaton a fő küldőpiacokon?

Inkább arra tudok válaszolni, hogy hogyan kellene megjelennie. Az egyébként igaz, hogy aki önállóan hirdeti magát, az a Balatont vég-eredményben térségként is hirdeti, hiszen az a nemzetközileg ismert fogalom. De ez a szétap-rózottság nyilvánvalóan nem lehet hatékony. Egységes, koordinált marketingre van szükség a küldőpiacokon, annak ellenére, hogy rendkívül sokszínű turisztikai régióról beszélünk. Például a Ferihegyre érkező külföldi turista még az egész térséget hirdető katalógust kell hogy kapjon, il-letve az se baj, ha a közösségi médiában is az integrált branddel találkozik, de később, ahogy közeledik a régióhoz – akár a valóságban, akár virtuálisan – egyre szegmentáltabb kínálattal cél-szerű megismertetni. Egyébként érdemes lehet megemlíteni egy partszakaszok szerinti, termék-alapú felosztási lehetőséget, ahol a Balaton-fel-vidék és az északi part a kulturális-gasztronómiai vonzerőkre építhet, a Nyugat-Balaton az egész-ségturisztikai versenyelőnyét jelenítheti meg kí-nálatában, a déli és keleti parton pedig a csalá-dos nyaralás vagy szórakoztatóipar jelenik meg hívószóként, bár ez utóbbiról a helyi lakosokat is meg kell kérdezni. Egy más aspektusú szegmen-tálás időben, vagyis évszakok szerint lehetséges.

akkor mindig attrakciófejlesztés, szolgáltatás- és szálláshelyfejlesztés, esetleg desztináció me-nedzsment vetődik fel. Azt viszont nem vesszük elég komolyan, hogy a települési környezet mi-nősége, és a helybéli szolgáltatások minősége legalább akkora szerepet játszik a vendég elége-dettségében, mint az, hogy elsődlegesen milyen attrakció miatt is érkezett ide. Ennek kapcsán be-szélhetünk a környezet legalapvetőbb rendezett-ségéről, tisztaságáról, a járda töredezettségéről, a kerékpárutak állapotáról, de kiemelten a tele-pülési szolgáltatások és a vendéglátás színvona-láról is. Látnunk kell, hogyha egy nemzetközileg versenyképes turisztikai desztinációt szeretnénk létrehozni a Balaton térségében, akkor egy átfo-gó, szigorú standardokon alapuló, jól koordinált, helyi igényekre reagáló önkormányzati telepü-lésfejlesztési programra is szükség van. Annál is inkább, mert az MTÜ világosan megfogalmazta azt az egyébként támogatható gondolatot, hogy elsősorban ne a vendégek, hanem a vendégéj-szakák számát növeljük meg. Mármost ha azt szeretnénk, hogy a magas költési potenciállal rendelkező külföldi vendégek ne csak többen, ha-nem hosszabban is legyenek nálunk, akkor szük-ség van arra, hogy egyrészt a vendégnek legyen elegendő programja, másrészt az alapkörnyezet legalább olyan kellemes legyen számára, mint otthon, vagy még jobb.

Van-e már valamilyen kezdeményezés az átfo-gó településfejlesztési programok kapcsán?

Én egyelőre a Balaton Fejlesztési Tanács rendkívül korlátozott mozgásterű, kisösszegű tá-mogatásain felül csak a pontszerű fejlesztésekre alkalmas TOP-forrásokat látom, de egy átfogó programot az alapoktól kellene felépíteni. A te-lepüléseknek – főleg a kisebb településeknek – a hetvenes évek óta lényegében az előző uniós cik-lus során adódott az első olyan alkalom, hogy le-hetőségük volt forrásokat bevonni a környezetük megszépítésére. Tehát e témakörnek nincs komo-lyabb hagyománya a hazai fejlesztéspolitikában, viszont központi koordináció és források bevoná-sa nélkül nem is lehet elképzelni egy ilyen prog-ram megvalósítását. Mindemellett éppen a Bala-ton esetében elképzelhetetlen az, hogy a térségi szereplők kimaradjanak a forrás- és programko-ordinációból. Egy ilyen peremfeltételek mentén működő modellt alaposan ki kell munkálni, pon-


9

esetben be kell vonni a döntéshozatali mecha-nizmusokba, mert ha egy fejlesztést a balatoniak nem éreznek a magukénak, akkor az a térség ar-culatán hosszú távon biztosan meg fog látszódni, sőt, a helyi identitáson is csorbát fog ejteni.

Milyen térségi igazgatási környezet oldhatná fel a Balaton térség hatékony működtetését gáto-ló tényezőket, úgy, mint a vagyontárgyak, közja-vak, szolgáltatások felaprózottságát, koordiná-latlanságát? Gondolok itt arra, hogy a térségen három megye osztozik, a közösségi közlekedésben hat intézmény munkáját kellene összehangolni, és például a vízügyi igazgatás tekintetében is meg-osztott a Balaton vízgyűjtője.

Arra én egyáltalán nem látok rá, hogy például a vízügyi igazgatóságok működése milyen ko-ordinációs problémákat okoz. Úgy tudom, hogy a közlekedési rendszer egységesítése irányában van némi előrelépés, annak pedig vannak jó pél-dái a térségben, hogy a különböző megyékhez tartozó balatoni települések önszerveződő alapon is meg tudják teremteni maguk között azt a koor-dinációt, amit a megye esetleg szétválaszt. Emel-lett a 1861/2016. Kormányhatározat biztosít egy elvi lehetőséget a Balaton-térség egységes, integ-rált fejlesztésére, megkísérli átvágni azt a gordiu-szi csomót, hogy végeredményben három megye fejlesztési programjait kelljen összehangolni a térség koordinált fejlesztéséhez. Ennek a koor-dinációnak a módja viszont fontos kérdés. Nem szabad lebecsülni, hogy a Balatonnál megvan a potenciál és az igény is arra, hogy a kiemelt tér-ségi folyamatokat alakítsák, adott esetben mene-dzseljék. Én nagyon bízom benne, hogy a BFT és a többi, térséget integráló szervezet megtalálja a közös utat a kormányzat törekvéseivel, és talán ez a térségi partnerséget is megerősíti a Balatonnál.

Milyen szerepe lehet a jövőben a balatoni regionális identitásnak a fejlesztési forrásokért folytatott versenyben? Milyen tényezők veszélyez-tetik a regionális identitást?

Arra utalnék vissza, amiről az önkormányza-tiság kapcsán beszéltünk, vagyis az önkormány-zatok közösségformáló erejére. A térségi identitás lényegi eleme és eredője a népességmegtartó erő. Tegyünk egy gondolatkísérletet, és képzeljünk el egy olyan Magyarországot vagy Kárpát-meden-cét, ahol az embereknek éppenséggel teljesen mindegy, hogy itt élnek-e vagy nem. Jön egy

A közelmúltbeli értékelésünk egy moduljában számos interjút folytattunk térségi szereplőkkel, ahol hangsúlyt kapott az a vélemény, miszerint nem szezonhosszabbításban, hanem új turisz-tikai szezonokban kell gondolkodni. Ezzel nem biztos, hogy mindenki egyetért, de én egyetértek vele. El kell gondolkodni azon, hogy a szezonális kínálat vonatkozásában mi legyen a fő hívószó. Tavasszal a sportot nevezném meg, a nyár talán magától értetődik, az ősz pedig a bor és a gasztro-nómia időszaka lehet. Igaz, télen nagyrészt a nul-láról kellene kialakítani a kínálatot, arra nem le-het építeni, hogy alkalmanként befagy a Balaton, de talán az sem ördögtől való, ha télen a helyiek pihenhetnének, legalább lenne karácsonyuk, ké-szülhetnek a következő szezonra.

Lenne-e értelme a Bakony-Balaton térség integrált fejlesztésének? Van-e ebben valós po-tenciál?

Részben igen. A Balaton egésze kapcsán az a fő kérdés, hogy mennyire tudjuk egységesen, in-tegráltan kezelni turizmusfejlesztési és igazgatási szempontból egyaránt. A Bakony-Balaton prog-ram is egy ebbe az irányba mutató kérdéskör. A Bakony turisztikai kínálata jól köthető a Balaton-felvidékhez, így a természeti értékekben gazdag, kulturális programokban bővelkedő alrégió pro-móciós csomagjába volna érdemes becsatornázni. Előre szaladhatnánk persze, hogy technikailag és költségvetési vonatkozásban hogyan lehetne egy-ségesíteni a Bakony és a Balaton-felvidék fejlesz-tését, de én azt mondom: először is legyen egy jól pozícionált, működő, sikeres Balaton brand, azon belül pedig egy meghatározott Balaton-felvidéki kínálati szegmens. Ha ezek adottak, akkor illesz-kedhet ehhez a Bakony turisztikai termékkínála-ta és promóciója, de nem feltétlenül deklaráltan, jogszabályi szinten meghatározott módon.

Milyen intézményrendszeri, igazgatási és koordinációs reformok segíthetik elő a Balaton fejlődését?

Egyfelől szükséges, hogy legyen egy gaz-dája a térségnek, aki tényleges döntéshozatali jogokkal és forrásokkal is rendelkezik a fejlesz-tésekhez. Ez jelenleg az MTÜ keretében adott. A második szempont, hogy a tervezés, a marketing és a fejlesztés szorosan kapcsolódjon össze, ezek koordinációja legyen hatékony. A harmadik pe-dig az, hogy a helyi és térségi szereplőket minden


10

Közlekedési Szövetség stratégiája már korábban elkészült, valamint úgy tűnik, hogy jelentős fej-lesztési forrás áll rendelkezésre a vízi közlekedés feltételeinek javítására is. Ismereteim szerint el-indult az e-kerékpáros fejlesztési elképzelés meg-valósítása, amelyet egyébként össze kívánnak kapcsolni egy olyan biciklikölcsönző rendszerrel, mint a budapesti BuBi. A hálózat neve javasla-tunk szerint a Balatoni Bringakörút miatt BaBri lehetne. A negyedik pont az a településfejlesztési program, amelyről beszéltünk már, e nélkül a tér-ség eredményes fejlesztése középtávon sem igen képzelhető el. Ötödik a szálláshelykínálat minő-ségi és mennyiségi fejlesztése. Magas kategóriás szálláshelyekből meglehetősen csekély a kínálat, ezt erősíteni szükséges, ezzel párhuzamosan ha-talmas fejlesztési kereslet mutatkozik az alacsony kategóriás szálláshelyek minőségi fejlesztésére. A szálláshely-szolgáltatások általános minőségi fejlesztése, valamint a kínálat bővítése ugyancsak záloga annak, hogy a régió minél szélesebb po-tenciális látogatóspektrumot tudjon megszólítani. Végül, de messze nem utolsósorban a munka-erő-problémákról kell beszélnünk, a képzettebb, mobilis munkaerő elvándorlásáról. Ezért gyakran Ausztriát szokás okolni, de az a helyzet, hogy ők is a maguk dolgát végzik, nekünk pedig erre a kihívásra kell reagálnunk. Nagyon súlyos problé-mákat okoz, hogy az elvándoroltak helyére a Ba-latonhoz csábított munkaerő kvalitásai – értve ez alatt például az idegenforgalmi, vendéglátói szak-mai ismereteket, vagy az idegennyelv-ismeretet – egyelőre elmarad attól, ami egy nemzetközi térképen is megjelenő idegenforgalmi régiótól el-várható. Ez egyébként végeredményben általános oktatási kérdés, amiről már korábban is ejtettünk szót, de itt is meg kell említenem, hogy a Bala-ton jövőbeni sikereinek kulcsa a jövő generációk képzésében, oktatásában, szemléletformálásában rejlik, és ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni még egy ilyen speciális térségi dimenzióban sem!

FEKETE KÁROLY

rosszabb történelmi vagy csak gazdasági időszak, és az emberek azt mondják, hogy elmennek 600 km-rel odébb, egy másik országba, ahol jobb élet-körülményeik lesznek. Rettentő kiszolgáltatottá válik az a területe a világnak, ahol ez megtör-ténik. Ha viszont az emberek kötődnek ahhoz a helyhez, van települési, térségi identitásuk, akkor lehet, hogy elmennek egy pár évre, de alapvetően arra rendezkednek be, hogy azt a helyet tegyék jobbá, ahova identitásuk köti őket. Azt gondolom, hogy a Balatonnak, az ország sok más részével ellentétben, az ereje éppen abban rejlik, hogy lé-tezik balatoni identitás, balatoniság. A régióban élő emberek nem elsősorban somogyinak vagy veszpréminek tartják magukat, hanem elsősor-ban balatoninak. Ebben van a térség igazi ereje és társadalmi potenciálja. Ami hiányzik, az pon-tosan az, hogy ezt az energiát az ottani népesség le tudja fordítani konkrét gazdasági cselekvésre, eredményességre. Látni kell, hogy ez a folyamat már leginkább a fiatalabb generáció képességein, eszközein és identitásán múlik, a borászati szek-torban például nagyon előremutató folyamatok indultak el, ami bizakodásra ad okot a jövőt il-letően.

Végezetül tekintsük át, hogy konkrétan mi-lyen főbb fejlesztési szükségletek azonosíthatók a Balatonnál! Mely térségspecifikus fejlesztések végrehajtása a legsürgetőbb, illetve milyen be-avatkozások segítenék elő a Balaton-régió hosz-szútávon biztosítható versenyképességét?

Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Hat pontot emelnék ki, ami a kutatásainkból kikristályosodott mint kardinális fejlesztési szükséglet. Az első a régió nyugat-eu-rópai megközelíthetősége, ugyanis a Balaton tér-sége ebből az irányból relatíve zárt. Ez egyrészt vonatkozik a közúti megközelíthetőségre, más-részt a légi közlekedésre, és az ahhoz kapcsolódó megfelelő transzferhálózatra. A második pont, ami talán evidencia, a vízminőség és vízbizton-ság. Ez a lelke az egész Balatonnak, ezt a tér-ség sikeressége szempontjából nem lehet eléggé hangsúlyozni. A harmadik közlekedésszervezési kérdés. Jelenleg teljesen autó alapú a tó körü-li közlekedés, ez pedig egy növekvő terhelésű üdülőkörzetben hosszú távon működésképtelen. Fontos megjegyezni itt is, hogy a közlekedés-szervezésben talán van elmozdulás, a Balatoni


11

a szervezetek nem csak helyi polgárokat tömö-rítettek, hanem budapesti, megyeszékhelybeli köztisztviselők fogtak össze helyi politikusokkal, vezetőkkel, iparosokkal. 1904-ben a helyi fürdő-egyesületeknek már regionális szövetségbe tömö-rültek és szintén ebben az évben alakult Dr. Óvári Ferenc kezdeményezésére a Balatoni Szövetség, mely szervezetnek elévülhetetlen érdemei vannak a régió turisztikai infrastruktúrájának megterem-tésében és a vendégfogadás kultúrájának kialakí-tásában.

Ezek a hagyományok is nagy szerepet játsza-nak abban, hogy a balatoni identitás rendkívül erős. A témát vizsgáló kutatásainkból egyértel-műen látszik, hogy nemcsak az állandó lakosok, hanem az üdülőtulajdonosok is balatoni ember-nek vallják magukat. Okkal állítható, hogy a Kár-pát-medencében Székelyföld mellett a Balaton a legjelentősebb identitáshordozó térség.

Az embereket összekovácsolja az a tudat, hogy olyan térségben élnek, ami nagyon jól meg-lenne magában, ha a saját sorsáról dönthetne. A Balatonnál az önkormányzatoknak szövetsége van, a Balatoni Szövetség. Itt van a Balaton Fej-lesztési Tanács. Van balatoni nyilvánosság, bala-toni újságok és rádióadók. Nem is beszélve a civil aktivitásról, ami versenyképes térséget hozhatna létre. De közigazgatásilag erősen megosztott, így aztán gyenge a Balaton. Három megyéhez és három régióhoz tartozik, ráadásul mindegyiknek a perifériájához, nem rendelkezik a helyi össze-fogás kihasználásához és a speciális feladatok megoldásához szükséges autonómiával. A Bala-ton 1985-től kezdve alulfinanszírozott, a terület-fejlesztés látóköréből kiesett. Volt néhány sikeres pontszerű fejlesztés, voltak beruházások, de nem volt elég forrás, döntési kompetencia és szakmai figyelem, hogy érdemben segített volna a térsé-gen, még az uniós pénzek révén sem. Vannak jelei annak, hogy talán most változik ez a helyzet.

Egy lépéssel közelebb a Balaton titkához. Oláh Miklóssal, a Balatoni Integrációs Közhasznú NKft. Társa-dalomtudományi Kutatócsoportjának vezetőjével beszélgetett Saffer Zsuzsan-na a balatoni identitás gyökereiről, a versenyképessé válás feltételeiről és a Balaton-régió szembeszélben is töret-len erejéről.

Milyen az Ön Balatonja?Nekem dolgom van a Balatonnal, ezért nem

tudom egyértelműen azt felelni, hogy mosolygós. Tolna megyéből származom, az ország különbö-ző részein végeztem az iskoláimat, de már több mint 20 éve a Balatonnál élek. Nem véletlen, hogy itt telepedtem le, ez az ország és talán elfo-gultság nélkül mondhatom, a világ egyik kivéte-lezett helye.

A Balaton térsége sok szempontból különle-ges helyzetben van – a sokrétű helyi társadalom, a gazdag kultúrtörténeti háttér, s nem utolsósor-ban az a tény, hogy a turizmus miatt a nyári fő-szezonban 4-500 000 emberrel is megnőhet az itt lévők száma, ami egyébként sem kevés. Az egész évben itt élők nagyjából 274 000-en vannak, az üdülőtulajdonosok pedig családjaikkal együtt mintegy negyedmilliós népességet tesznek ki, és akkor még nem beszéltünk a külföldi ingatlantu-lajdonosokról. Mindez nagyon izgalmassá teszi a régió vizsgálatát egy társadalomkutató számára.

Miben rejlik a Balaton egyedisége?A kiforrott balatoni identitás és a mélyen

gyökerező civil hagyományok jelentik a Balaton igazi erejét. A civil szervezetek története egészen a 19. századig nyúlik vissza: jelentős reformko-ri előzmények után 1882-ben jött létre a Balaton Egylet, s innentől folyamatosan jelen volt a civil aktivitás a térségben, és az adatok szerint nem csak a parton. A legszebb az egészben, hogy ezek

„Nekem dolgom van a Balatonnal!” A Balaton titkaaz Összkép magazin interjúja Oláh Miklóssal, aki 15 éve vezeti a Balaton társadalmának és gazdaságának kutatását


12

A harmadik nagy feladat a marketing felpör-getése. A Balaton arculata elavult. Az épített kör-nyezet már sok helyen megújult, de még gyakran látni a ’60-as, ’70-es években felhúzott betonépü-leteket, a tipikus szocreálos feliratokat. Régiek is, csúnyák is, de a működtetőknek sosem volt elég pénzük a felújításra. Egy új, egységes és izgalmas arculat kellene.

A nagy feladatok mellett rengeteg olyan te-rület van, ahol apró változtatásokkal lehetne komoly eredményeket elérni. Ilyen például a ba-latoni halászat. Három éve nevetségessé tettük a Balatont a rendelettel, ami betiltotta a tavon a halászatot. A dolog odáig rendben van, hogy 7-8-szor akkora bevételt eredményez, ha a halász helyett a horgászturista emeli ki a halat, viszont azóta sem az éttermekben, sem a parti büfékben nem ehetünk balatoni halat. Halkivételi joga csak a horgászoknak van, közülük sokan arra szako-sodtak, hogy a megfogott halat eladják, persze illegálisan. Éttermek is vesznek át tőlük, ha tud-nak valahonnan számlát szerezni, de akkor sem írhatják ki az étlapra, hogy balatoni halat árulnak. Orgazda a halász, az étterem és az is, aki megeszi.

A jogszabályon lehet változtatni – nincs kőbe vésve. Ha mégis, össze kell törni és faragni egy másik követ. A horgász számára lehetővé kellene tenni, hogy az őstermelői igazolvány kiváltásával eladhassa a normál napi fogást. Ehhez annyi kell, hogy a halat is fel kell venni az őstermelőként eladható termékek listájára. S emellett van még vagy 30 ilyen apróság, amikkel szintén kellene foglalkozni. Rengeteg energia és lehetőség szaba-dulna fel, ha nem gúzsba kötve kellene táncolni.

Milyen fejlesztésekre van leginkább szükség a Balatonnál?

Mindenekelőtt sokkal vonzóbbá kellene tenni a Balatont. Ezalatt azt értem, hogy több olyan he-lyi hagyományokra épülő program, látványosság kellene, melyektől a tó a nyári fürdőszezonban és azon kívül is érdekessé, megkülönböztethetővé válik a konkurens turisztikai desztinációktól. Jó lehetőség például a lovasturizmus. Európában a legtöbb helyen kerítéssel határolt területekkel találkozhatnak a lovasok, a Balatonnál viszont túralovaglásra alkalmas terepek vannak. Persze szükség lenne megfelelő infrastruktúrára és olyan szakemberekre, akik a lovakhoz és a turistákhoz egyaránt jól értenek.

Fontos lenne a közlekedés fejlesztése is. A Balaton megközelíthetősége nehézkes, ami pedig a belső közlekedési viszonyokat illeti, mégiscsak egy tó, ami akadályt képez a parton és a háttér településeken elhelyezkedő látnivalók között. Még mindig nincs meg a balatoni körvasút, kb. 2,5 km-es szakaszt kellene megépíteni. Szakértők felkérésével a közelmúltban készítettünk egy Ba-latoni Közlekedésfejlesztési Koncepciót, amiben szorgalmazzuk az intenzívebb hajóközlekedést, illetve a légi, a vízi és a vasúti menetrendek, tarifák és jegyvásárlás összehangolását. Ha ez sikerülne, akkor megszűnhetne a Balaton körü-li autóforgalom nagy része. Ezzel kímélnénk a környezetet, nem lenne szükség annyi parkolóra, ráadásul az ember egy fröccsöt sem tud meginni, ha mindenhová autóval kell menni.

Lehetőségből nincs hiány. Különleges látnivaló lehetne az egykori balaton-fűzfői lőszergyár mélyén rejtőző csarnokrendszer. Trianon után leszerelték a mo-sonmagyaróvári lőszergyárat és Balatonfűzfőre telepítették át. Az áramellátást a föld alá rejtették, hogy megvédjék egy esetleges bombázástól. Három hatalmas, több ezer négyzetméteres boltíves terem van, ami ma teljesen üresen áll, kifo-gástalan statikai állapotban. Pár évvel ezelőtt képzőművészeti kiállítást tartottak lent, melyre a 8 napos nyitva tartás alatt több mint 8000 látogató volt kíváncsi.

Oláh Miklós szerint ezek a csarnokok kihasználatlan kincsek. Az egyik te-remben egész évben működő korcsolyapálya kaphatna helyet, középen képző-művészeti alkotóműhely és kiállítótér, a harmadikban pedig koncerttermet lehet-ne berendezni, mert csodálatos az akusztika.


13

ahol szimpatikus volt. Jellemzően németekről és osztrákokról van szó, de összesen 34 országból regisztráltunk tulajdonosokat – volt például egy finn-kínai kettős állampolgárságú illető is, és egy hontalan is. Nemcsak ingatlanokat vásároltak fel, hanem amit csak lehetett, telkeket, utakat, sőt dűlőket is. Mindezzel persze komoly épít-kezési hullámot indítottak el – a kőműveseknek és ácsoknak akkoriban nem volt okuk panaszra. Becsléseink szerint a vételár százmilliárd forint körüli volt, és hasonló összegű felújítási, építke-zési kiadásokat generált.

Később már célzottabban zajlottak a vásár-lások. Felismerték, hogy mekkora lehetőség van a balatoni turizmusban, különösen a nyugati me-dencékben, ahol a gyógyfürdők miatt egész év-ben van forgalom. A ’90-es évek közepén-végén volt egy második nagy hullám: Keszthely, Hévíz és Zalakaros környékére mentek át sokan. Azon a részen akár az ötödik szomszédos faluban is megemelkedtek az ingatlanárak, hatalmas volt a kereslet.

A külföldi ingatlantulajdonosok nagy része a nyári szezonon túl is sok időt tölt itt. Közülük van, aki például távmunkában dolgozik, de több-ségében nyugdíjasokról beszélünk. Ez azért je-lent feladatokat, mert a Balatonnál amúgy is elég magas az átlagéletkor, elöregedik a lakosság. A körülményből erényt kovácsolandó, speciális inf-rastruktúra- és vonzerő-fejlesztésekkel járhatunk e státuszcsoport kedvébe, amit az ide látogató időskorú turisták is méltányolhatnak.

Kik a Balaton versenytársai?Fontos versenytársak az európai nagy tavak,

például a Garda tó vagy a Genfi tó, emellett az európai nagyvárosok is. A vallási turizmus is egé-szen nagy méreteket öltött az elmúlt években, itt is van elszívó hatás. Egyre érdekesebb a bolgár tengerpart és Erdély is.

S természetesen állandó versenytárs az Adria és Ausztria. Érdekes, hogy a hatvanas, hetvenes években, amikor a Balatonnál már javában zaj-lott az élet, Ausztriában még sehol sem volt a síturizmus. A hetvenes évek vége felé vezették be az iskolákban a síoktatást, egy kormányprog-ram keretében, onnan nőtte ki magát az egész. Az ausztriai síparadicsomok és a Balaton sokáig egy-fajta szimbiózisban éltek együtt. Számos szakács, felszolgáló, szobalány csinálta például azt, hogy

A jövőben is a belföldi turizmusra kell építeni a Balatonnál?

A balatoni turisztikai forgalom összetéte-le 1990 után megváltozott. Ennek sok oka volt, a legfontosabb talán az, hogy sokáig itt volt a Brandenburgi kapu: a tónál találkoztak azok a német családok és barátok, akiket a vasfüggöny elválasztott egymástól. Pár éve éppen Füreden volt egy kiállítás erről az időszakról, egy Trabant és egy Mercedes volt szalaggal összekötve a Va-szary Villa kertjében, ez a kép csalogatta a látoga-tókat az izgalmas kiállításra.

A nyugati útlevél megjelenésével kinyílt a vi-lág: azok a magyar polgárok, akiknek volt ideje és pénze, körülnéztek a világban. Én is így tet-tem: az első utam Bécsbe vezetett, ahol vettem egy diktafont interjúzáshoz és a nem sokkal ko-rábban született lányunknak egy babakocsit. Jó darabig ezek a belföldi vendégek hiányoztak a balatoni térségből. A ’90-es évek közepén nehe-zebb idők jártak, lecsengett az utazási láz. A ma-gyar turisták ismét a belföldi nyaralások felé for-dultak, ezt engedhették meg maguknak. Ár-érték arányban a Balaton jól teljesített, így szép lassan ismét felfedezték a tavat.

A külföldi turisták azonban ezzel párhuzamo-san elmaradoztak. A kilencvenes évek közepén itthon gyakorlatilag nem volt turisztikai fejlesz-tés, mert nem volt rá pénz. Nemzetközi összeha-sonlításban a Balaton nem tudta magát tartani, a külföldiek egyre kevésbé választottak minket. A 2002-es szezon volt az utolsó, amikor éppen kiegyenlített volt a magyar és külföldi vendégek aránya a Balatonnál. Onnantól átfordult és a ma-gyarok vannak túlsúlyban.

Hozzá kell tenni azt is, hogy az idegenforgal-mi statisztikákban sok külföldi nyaraló azért nem szerepel, mert saját üdülője volt, és van ma is. 2003-ban publikáltunk egy tanulmányt, melyben 9000 külföldi ingatlanvásárlás okmányait ele-meztük, és kérdőíves vizsgálatot is végeztünk. Az derült ki, hogy nagyjából ugyanannyian vásárol-tak befektetési szándékkal, mint akik pihenésre vagy kiadásra szánták a nyaralókat.

Az első külföldi vásárlási hullám a ’90-es évek elején zajlott le (ehhez a vevőnek még vál-lalkozást kellett alapítania Magyarországon), s a régió egészét érintette. Sokan közülük 20-30 éve itt nyaraltak, ismerték a térséget és ott vásároltak,


14

A balatoni versenyképesség oka sokáig az olcsóság volt, amit egyébként a vállalkozók a foglalkoztatott munkabéréből spóroltak meg. Emiatt tudták elszívni mások a munkaerőt. Aki azt akarja, hogy versenyképes legyen, kénytelen lesz megemelni a fizetéseket. Idén például egy szakács vagy felszolgáló közel kétszer annyit kereshet a Balatonnál, mint két vagy három éve.

amikor a nyári szezon véget ért a tónál, pihent egy hónapot és kiment Ausztriában, ahol végig dolgozta a telet. Majd egy kis pihenő után ismét visszatért. Ez nagyjából 2-3 éve szakadt meg, ad-digra az osztrákok már nemcsak a téli szezonra, hanem egész évre tudtak mit kínálni a vendégek-nek. A munkaerő kint maradt, nálunk pedig ko-moly munkaerőhiány van.

Oláh Miklós a Balatoni Integrációs Közhasznú NKft. Társadalomtu-dományi Kutatócsoportjnak vezetője. A 2001 júliusában alakult szervezet a Balatoni Fejlesztési Tanács mellett működik, döntéselőkészítő műhely-ként. Elemző és kutató munkájukon kívül fejlesztési programokat készíte-nek elő és követnek nyomon. Céljuk, hogy minél teljesebb képet adjanak a Balaton-régióról. Komoly hiánypótló szerepet töltenek be, ugyanis azelőtt szinte csak a KSH negyedévente közölt idegenforgalmi adataira lehetett támaszkodni.

A kutatócsoport nemcsak tanulmányokkal és elemzésekkel segíti a Ba-laton fejlődését. Számos olyan ötletet, javaslatot is kidolgoztak, melyeket egyszerűen meg lehet valósítani, mégis sokat adnának a térségnek

Milyen a Balaton vállalkozói ökoszisztémája?2000-től meredeken csökken a turisztikai

vállalkozások száma a Balaton körül. Az elején úgy gondoltuk, hogy nem gond, úgyis sok volt az ideiglenes vállalkozó, aki gyorsan akart meg-gazdagodni a főszezon alatt, általában nem túl tisztességesen. Egy idő után azonban aggasztóan kevés vállalkozás maradt talpon, különösen a he-lyiek közül.

Akik itt élnek a Balatonnál, többnyire olyan egzisztenciát akarnak maguknak teremteni, ami egész évben képes megélhetést biztosítani. Azon-ban ez elég nehéz, amíg csak a nyári főszezonban gondolkozunk. Szerencsésebb helyzet, ha valaki több lábat tud kiépíteni, melyek a téli és a nyári időszakban is biztosítják a megélhetést. Ennek alapja lehet a tavaszi, az őszi, vagy akár a téli ba-latoni szezon megteremtése.

Azt tapasztalom, hogy az tud érvényesülni és sikeres lenni, aki nem rablógazdálkodó szemlé-lettel közelít a térséghez, hanem tartós működésre akar berendezkedni, s a főszezonon túl is gondol-

kozik. Ma már sok jó példát láthatunk a turisztika minden területén, különösen a gasztronómiában. Meggyőződésem, hogy azért nincs Michelin csil-lagos étterem a Balatonnál, mert ez a minősítő rendszer Kelet-Európában csak fővárosokban vizsgál éttermeket.

Vagy vegyük a Balatoni Kört, ami sikeres balatoni turisztikai vállalkozók összefogása. Eredetileg Badacso-nyi Körként kezdték, de szerencsére felismerték, hogy ezt a projektet érdemes regionális léptékben képviselni. Ma már komoly eredményeket tudnak felmutatni – ezek közül van, ami kézzelfogható, például a Balaton Bor, s van, ami kevésbé látványos, mint az, hogy egyre többen gondolkodnak négy évszakban a tó körül. Kevés ilyen szervezet képes arra, hogy létrehozzon egy ilyen me-nedzsmentet, ami tartósan képes képviselni az érde-keiket. Jó ez a segíts magadon felfogás!

SAFFER ZSUZSANNA


15

http://osszkep.hu/2016/09/a-balaton-titka-interju-olah-miklossal-aki-15-eve-vezeti-a-balaton-tarsadalmanak-es-gazdasaganak-kutatasat/

JegyzetA Saffer Zsuzsanna által készített interjú

eredeti verziója 2016. szeptemberében jelent meg az Összkép magazin honlapján, az alábbi webhelyen:


16

ri vonatkozásait, a jogszabályi háttér változásait, átalakulásait. S talán némi-leg sikerül megvilágítani azt is, hogy e mozgásokat milyen, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén lecsapódó hatá-sok generálják.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet az OFTK-ban

A jelenleg is zajló, 2014-2020-as Európai Uniós programozási időszakra való szakpoliti-kai felkészülést, forrásallokációs tervezést – leg-alábbis az alkalmazott tervezési logika szerint – döntően határozta meg a 1/2014. (I.3.) Ország-gyűlési határozattal elfogadott Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció, közismertebb nevén az OFTK. Az or-szág hosszú távú fejlesztési irányait, szakpolitikai és területi stratégiáit kijelölő alapdokumentum helyzetelemző fejezete megállapítja azt a sokak által jól ismert tényt, hogy a Balaton a fővárost követően az ország második legjelentősebb, nemzetközi vonzerővel is rendelkező turisztikai térsége. A turizmus erős területi koncentrációjára, valamint a Balaton, mint régió gazdaságstratégiai szerepére utal, hogy 2012-ben az összes hazai ke-reskedelmi szálláshely közel fele a Budapest-Ba-laton desztinációkban található. Emellett nemzeti szintű stratégiai tervezési szempontból jelentős tényezőnek számítanak a Balaton Kiemelt Üdülő-körzet országos összehasonlításban is kiemelke-dő, magas életminőségi mutatói, a lakossági, kö-zösségi szolgáltatások magas színvonala. A fenti körülmények és adottságok összessége miatt az OFTK a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetet explicit módon az ország térszerkezeti erőforrásai közé emeli, fejlesztését nemzetgazdasági érdekként határozza meg. Az ebből következő tervezési logika nyomán követhető le az, hogy az egyedi tájkarakterrel bíró térségek integrált kezeléséről szóló, „Kiemelkedő táji értékű területek fejleszté-se” c. fejezetben egyedi beavatkozási területként

Aki nem követte figyelemmel napra-készen a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet-ben zajló forrásallokációs aktusokat, az egymást követő jogszabályok tartalmát és az azok hátterében megbúvó fejlesz-téspolitikai indítékokat, az utóbbi egy-két évben bizony kapkodhatta a fejét. A híradások kezdetben arról szóltak, hogy soha nem látott pénztömeg fog a Balaton térségében ömleni, s végre megtörténik egy régóta várt Balaton-konszolidáci-ós program. Később a médiának arról kellett beszámolnia, hogy a dedikált tá-mogatási kereteket visszavonta a Kor-mány. A sokak megrökönyödését kiváltó hírek kapcsán a területfejlesztő szakma jelentős része is csupán tapogatózni tu-dott, kutatva az okokat. A döntéshozók igyekeztek lehűteni a kedélyeket és megnyugtatni az aggodalmaskodókat – mindez csupán egy finomhangolási folyamat, amit a Balaton érdekében fel-tétlenül szükséges elvégezni. Ezután pe-dig, 2016 végén ismét meghirdetésre ke-rült egy tematikusan és összegszerűen is kiterjesztett balatoni fejlesztési csomag.

E tanulmány célja azon a dokumen-tarista jelleggel leírható, néha talán kissé nehezen megérthető folyamaton végigvezetni az olvasót, mely az elmúlt három-négy esztendőben jellemezte a Balaton Kiemelt Üdülőkörzettel kapcso-latos forrásallokációs tervezést, annak fejlesztéspolitikai és intézményrendsze-

Tanulmányok

Mozgások az (erő)térben A fejlesztési források kihelyezésének jelenlegi gyakorlata a Balatonnál


17

és a térség versenyképességét javító balatoni in-tézményrendszer kialakításáról is!

ITI és CLLD – innovatív eszközök a 2014-2020-as időszakban

A 2013-2014-es években két újszerű, job-bára decentralizációs attribútumokat magában hordozó az Európai Unió szakmai műhelyeiben kialakított forráskihelyezési módszertan tartot-ta lázban a területfejlesztő szakmát. A tervezési időszak jelentős részében úgy tűnt, hogy az új te-rületfejlesztési metódusok alkalmazását magában hordozó innovatív szakpolitikai eszközök, vagy-is az Integrált Területi Beruházások (Integrated Territorial Investments - ITI) és a Közösségve-zérelt Helyi Fejlesztések (Community Led Local Development - CLLD) a hazai operatív progra-mokat, különösen a TOP-ot determinálni fogják a place-based területfejlesztési megközelítések alkalmazására valamint az alulról jövő fejlesztési kezdeményezések támogatására. Mindkét eszköz közös jellemzője hogy szigorúan lehatárolt terü-leti alapon működtethető, funkcionális, nem fel-tétlenül adminisztratív területi egységek integrált fejlesztésére alkalmas, az EU által meghatározott tematikus koncentráció okozta forrásallokációs anomáliákat enyhíti, valamint a fejlesztések csak – egy vagy több – önálló menedzsmentszerveze-ten keresztül valósulhatnak meg. A CLLD eseté-ben lényegi kitétel, hogy a célközössége 10 – 150 ezer fő közötti lakosságszámot ölelhet fel. E né-pességszám kritérium alapján egyértelművé vált, hogy a 273 ezres lakosságszámmal bíró Balaton Kiemelt Üdülőkörzet integrált fejlesztésére az ITI eszköz lehet csak alkalmas.

Különösen annak fényében lehet mindez fi-gyelemreméltó, ha mélyebben megvizsgáljuk az ITI eszköz alkalmazhatóságának további feltét-eleit és az eszköz funkcióját. Az eszköz lényege, hogy egy lokális vagy térségi szükségletek alap-ján meghatározott széles tematikus spektrumon mozgó integrált fejlesztési csomag, melyről a végrehajtója több évre előre előzetesen hoz dön-tést, s a kialakított területi beruházási keretrend-szert hajtja végre a finanszírozási ciklusban. Az Integrált Területi Beruházások vonatkozásában alapvetés, hogy bármely régión belüli vagy régi-ón átnyúló funkcionális területi egység integrált fejlesztésére applikálható. A finanszírozás több operatív program prioritástengelyein keresztül

került meghatározásra a Balaton és térsége, ami előre vetítette a térség programalapú fejlesztésé-nek lehetőségét és szükségességét. A logika így már ekkor azt diktálta, hogy a Balaton kiemelt térség önálló, kormány által elfogadott fejlesztési program elfogadásában reménykedhet, habár az OFTK elfogadása a programtervezés kellős kö-zepén történt, amikor az operatív programok te-matikus és területi felosztása már ismert volt – és ezekben a Balaton külön nem szerepelt.

Szakmai berkekben jól ismert tény, hogy az önkormányzati, területi közigazgatási és terü-letfejlesztési rendszer legutóbbi átalakításával hivatalosan a megyék váltak a területfejleszté-si feladatok felelőseivé a területi középszinten (egyéb feladataikban, hatásköreikben bekövet-kezett változások terjedelmi és tematikus keretek miatt nem képezhetik e dolgozat témakörét). Ez együtt járt azzal is, hogy a Terület- és Település-fejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló forráskihelyezés a 2014-2020-as pe-riódusban nem a NUTS-2 régiók dimenziójában, hanem megyei illetve megyei jogú városi szinten került meghatározásra. Ugyanakkor az OFTK megállapítja, a területi középszinten a megyék mellett a Balaton térség képez területfejlesztési kompetenciákkal rendelkező területegységet. A középszintű térségi integrációs szerepet erősíti a Balaton körül koncentrálódó, agglomerálódó vá-roshálózat, melynek tagjai, társadalmi-gazdasági jellemzőik és identitásuk mentén szervesebben kapcsolódnak egymáshoz és a Balatonhoz, mint saját megyeszékhelyükhöz, megyéjükhöz. A fentiek értelmében fekteti le azt az alapelvet az OFTK, hogy bár a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet nem tervezési-statisztikai területegység, az egy-séges tervezés és támogatáspolitika igénye és szükségessége itt a legerősebb az országban. A fejlesztések alapvető célja pedig a környezet, a táj értékeinek megőrzésével, a turisztikai kínálat di-verzifikálásával, térség adottságainak széleskörű hasznosításával, valamint az „érintett szereplők partnerségét biztosító stabil intézményrendszer megteremtésével egy fenntartható módon ver-senyképes Balaton térség jöjjön létre” (Magyar Közlöny 2014/1. p. 159.). E ponton érdemes hangsúlyozni, hogy nem csupán egy integrált térségi fejlesztési programról volt szó a Balaton esetében, hanem egy annak végrehajtását segítő,


18

lényegében áthidalhatatlan, területi demarkációs ellentmondások kerültek felszínre és a kialakuló ágazati OP struktúra jellemzően kedvezménye-zett-alapú lehatárolási logikája további gátat sza-bott a térségi integrációs logika alkalmazásának, így végül a Balatonnál is elvetésre került az ITI eszköz alkalmazásának lehetősége.

A 1821/2015. KormányhatározatA Kormány a 1334/2014. (VI. 6.) Korm. ha-

tározat 3. pontja keretében döntött arról, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén nem való-sít meg Európai Uniós jogszabály által meghatá-rozott Integrált Területi Beruházást. Ezzel szem-ben egy sajátos, az ITI módszertanhoz egyébként részben illeszthető, alapvetően hazai kormányzati kompetenciákat előtérbe helyező rendszer került megalapozásra, mely szerint a Balaton térségre vonatkozóan több operatív program keretében nyílik támogatási lehetőség oly módon, hogy a Kormány egyedi határozattal dönt a kiemelt tér-ségi beruházásokról.

A fentiekben már utaltunk rá, hogy a prog-ramozási ciklus balatoni fejlesztéseinek vég-rehajtását az Államreform Operatív Program támogatásával kialakított Balaton Kiemelt Tér-ség Fejlesztési Koncepciója valamint az e do-kumentumból levezethető módon megtervezett Stratégiai és Operatív Program volt hivatott meghatározni. A dokumentumokat a társadal-mi egyeztetéseket követő módosításokkal 2014. decemberi ülésén, 31/2014. (12.19.) számú hatá-rozatával a Balaton Fejlesztési Tanács elfogadta és döntött a dokumentumok Kormányzati jóvá-hagyásra történő felterjesztéséről. A tervezés és a megvalósításhoz szükséges összehangolt finan-szírozás biztosításának kérdéskörét összevonva, a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Mi-nisztérium közös előterjesztésében a Kormány elfogadta „a Balaton Területfejlesztési Koncepció és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdü-lőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról” szóló előterjesztést. A Tanács valamint a Kormányzat által elfogadott dokumentumokból az alábbi cé-lok és végrehajtandó intézkedések olvashatók ki.

A fenti célkitűzésekhez és intézkedésekhez a fejlesztési dokumentumok mintegy 314 mil-liárd forintnyi fejlesztési forrásigényt jelöltek

történhet, vagyis a célterületen jelentkező fej-lesztési igényekre rugalmasan képes reagálni. Az Európai Bizottság részéről jelentkezett az a szak-politikai elvárás, mely szerint az eszköz kereté-ben kihelyezésre kerülő ERFA források legalább 5%-át integrált városfejlesztésre szükséges fordí-tani, a városi hatóságok bevonásával, a feladatok decentralizációjával.

Az eszköz alkalmazásában vélhetően és nyo-mon követhetően a hazai szakpolitika is látott rá-ciót. Hosszú ideig tartotta magát az a lehetőség, hogy a TOP teljes egészében megyei és megyei jogú városi ITI-ken keresztül kerül megvalósí-tásra. Ez végül – feltehetőleg a kialakuló intéz-ményi és operatív struktúrához való illeszthetet-lensége miatt – nem valósult meg. Hozzá kell tenni, hogy a fent vázolt ITI módszertanhoz már önmagában igen nehézkesen illeszthető a 19 me-gyei és 23 megyei jogú városi, tehát egy egész országot lefedő ITI rendszer létrehozása. Azon-ban éppen a fent vázoltak alapján jelenthető ki, hogy az eszköz alkalmazására a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet – akár csak pilot jelleggel, rész-program szintjén – kifejezetten alkalmas lehe-tett volna. Az ezzel kapcsolatos javaslat az Unió és Magyarország között megkötött Partnerségi Megállapodás tervezésének idején került meg-fogalmazásra. Az ajánlás megalapozottságát és az ITI eszköz alkalmazási feltételeihez való il-leszkedést biztosította, hogy az üdülőkörzet mű-ködtetésében és fejlesztésében hagyományosan nehézségeket okoz a közigazgatási határokból adódó intézményi illetékességi megosztottság, a vagyontárgyak szétaprózottsága és a koordi-náció összehangolhatatlansága. Ugyanakkor a Balaton térségében a funkcionális térségekre jellemző módon jól azonosítható, konszenzusos, tematikusan specifikált fejlesztési szükségletek vannak jelen (turizmusfejlesztés, környezet- és vízügy, közlekedésfejlesztés), megfelelő felha-talmazások megléte esetén rendelkezésre áll egy területfejlesztési kompetenciákkal is bíró térségi integrációs szerv is (Balaton Fejlesztési Tanács). Ekkoriban már zajlott a térségi fejlesztési kon-cepció és stratégia kidolgozása és Tanács általi el-fogadása (lásd alább), valamint értelemszerűen az integrált városfejlesztési elvárások sem lehettek volna teljesíthetetlenek. Azonban végül, mivel a TOP megyei-megyei jogú városi logikájával már


19

1. táblázat: A Balaton Területfejlesztési Koncepció és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program 1821/2015. Korm. határozat által jóváhagyott célrendszere

Stratégiai fejlesztési irányok

Témaspecifikus célkitűzések Tervezett intézkedések

Gazdaság-fejlesztés, kutatás-fejlesztés, innováció

A Balatoni gazdaság jövedelemtermelő és foglalkoztatási képességének javítása a helyi és kapcsolódó tudásbázisokkal való együttműködés eredményeként az új termékek, szolgáltatások fejlesztése révén.

Helyi, térségi tudásbázisokhoz kapcsolódó, innováció orientált, térségi alapon szervezett vállalkozás-fejlesztés Balatoni kézművesipar fejlesztéseTurisztikai vállalkozások tevékenységének diverzifikálásaTérségi marketing – befektetés-ösztönzésEgészségipari K+F+I

Turisztikai fejlesztések

A turizmusból származó bevételek növelése, illetve a kapacitások egész éves kiegyensúlyozottabb kihasználása a turisztikai termékek és szolgáltatások ösz-szehangolt fejlesztésének eredményeként.

Kerékpáros turizmusTermészetjárásVitorlázásStrandok fejlesztése HorgászturizmusKulturális turisztikai vonzerő és programok fejlesztéseTurisztikai menedzsment-rendszer és marketing fejlesztése Szálláshelyfejlesztés – a színvonal minőségi javítása

Egészségipar

A régióban élők és ide látogatók egészségi állapotának és életminőségének javítása a térség természeti forrásaira épített egészségipari szolgáltatások igénybe vétele és közvetítése által.

Lakosság közeli egészségügyi szolgáltatások fejlesztéseAz időskori ellátások és szolgáltatások fejlesztéseRehabilitációs szakellátások és szolgáltatások fejlesztéseAz egészségturizmus fejlesztése

Mezőgazdaság, helyi termékek

Helyben előállított és feldolgozott egészséges élelmiszerek termelésének, feldolgozásának és fogyasztásának az ösztönzése

Mezőgazdasági termelés és értékesítés ösztönzéseMezőgazdasági termék helyi feldolgozás, minőségi élelmiszerfogyasz-tás, vendéglátás és helyi termék értékesítés ösztönzéseSzőlészet és borászat fejlesztéseHalgazdálkodás fejlesztése

Környezetfejlesztés

A táj fenntartható módon való használata az eltérő területi adottságok figyelembe vételével, a biodiverzitás megőrzése, a környezetszennyezés mérséklése és a kör-nyezet terhelésének a térség fenntartható fejlődését biztosító keretek közé szervezése a települések építészeti színvonalának növelése

Vízpart-rehabilitációBalaton és térsége vízgazdálkodásához kapcsolódó fejlesztésekEgységes környezeti és vízügyi megfigyelő-, tájékoztatási és döntéstá-mogató rendszer kialakítása, Balaton-kutatások ösztönzéseTelepülési környezet minőségének javításaBiodiverzitás és természeti rendszerek fenntartásaEnergiahatékonyság javítása és kapcsolódóan megújuló energia használat terjesztéseElektromos közlekedés balatoni pilot-projektjei

Közlekedés

Környezetbarát és a változó igényekre rugalmasan reagálni képes, erőforrás haté-kony közlekedési rendszer működtetése a Balaton térségében

Vasút fejlesztésekKözúti fejlesztésekBalatoni közlekedési rendszer működtetése

Társadalmi megújulás

A társadalom harmonikus fejlődésének záloga a dinamikusan működő gazdaság mellett a térségben élő közösségek folyamatos megújulása

Egészséges életmód iránti elköteleződésA helyi társadalom kulturális és területi identitásának növeléseKözösségfejlesztés és foglalkoztatás az elhanyagolt ingatlanok hasznosításáraSzemély és vagyon biztonsági programok

IntézményfejlesztésKözös érdek vezérelte összehangolt intézményi együttműködés a különféle intézményi szereplők között

Balaton térségi együttműködések állandó szervezéseFenntarthatóan működő pénzügyi támogatási alap létrehozása


20

csomag állhatott a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet rendelkezésére 2015. év végétől.

Külön kiemelendő a jogszabályban rögzített fejlesztési célok közül a területfejlesztés témakö-re. A TOP-ból megvalósítható fejlesztések kap-csán a megyei Integrált Területi Programok for-ráskeretéből került leválasztásra az összesen 31,5 Mrd Ft-os balatoni támogatási keretösszeg oly módon, hogy a BKÜ-ben érintett megye megyei jogú város nélküli lakosságszámához és – mód-szertanában nem részletezett – fejlettségi szintjé-hez arányosított mértékben, dedikált keret került rögzítésre a Balaton számára – az előírás szerint tematikus megkötés nélkül. Így a területfejlesz-tési források vonatkozásában Somogy megyében 8,2, Veszprém megyében 13,76, míg Zala megyé-ben 7,8 Mrd Ft került elkülönítésre a balatoni cé-lokra. Hozzá kell tenni, hogy a kormányhatározat által meghatározott teljes forráskeret a kormány-zati tájékoztatás szerint felülről nyitott volt, tehát magas pályázati aktivitás és sikeres pályázatok esetén a dedikált keretek további támogatásokkal egészülhettek ki. Meg kell jegyeznünk, hogy a határozat az operatív programok végrehajtásá-ért felelős miniszterek számára előírta, hogy a támogatási konstrukciók előkészítésébe be kell vonniuk a Balaton Fejlesztési Tanácsot, annak véleményét csatornázzák be a döntéselőkészítés folyamatába. Emellett a jogszabályban érintett operatív programok Monitoring Bizottságaiba is meghívást kapott a BFT, sőt a határozat elrendel-te, hogy a Tanács beszámolási kötelezettség mel-lett kövesse nyomon a jogszabályban valamint a térségi programokban rögzített célok és feladatok teljesülését. E felhatalmazások arra engedtek következtetni, hogy bár a végrehajtás koordiná-cióját a rendelkezés 15. pontja szerint a Minisz-terelnökség végzi, mégis, a térségi integrációs és érdekérvényesítő szereppel bíró Tanácsra jelen-tős véleményezési, nyomon-követési feladatok hárulnak, így a végrehajtásban érdemi szakmai felelősséget kell magára vállalnia.

További indokot adott erre, hogy a határozat végrehajtására, vagyis e tekintélyes dedikált ke-ret kötelezettségvállalására igen rövid időkeretet határozott meg a jogalkotó: ha 2017. június 30.-ig objektív okokból nem történt volna kötelezett-ségvállalás, akkor az érintett operatív programok céljainak megvalósítása érdekében válhatott

meg. Nagy várakozás kísérte a térségi fejlesztési koncepció és a stratégia Kormány általi elfoga-dását, hiszen számos reményt keltő információ látott azzal kapcsolatban napvilágot, hogy a Ba-laton Kiemelt Üdülőkörzet részére egy érdemi fejlesztések végrehajtását lehetővé tevő dedikált forráskeret kerülhet meghatározásra. Közel egy évvel a térségfejlesztési programdokumentumok Tanács általi elfogadás után, 2015. november 12.-én került meghirdetésre a 1821/2015. Kormány-határozat „a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stra-tégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruhá-zásokról” c. rendelkezés.

E jogszabály legfontosabb tartalmi eleme, hogy elfogadja a Balaton Fejlesztési Tanács által elkészített tervdokumentumokat, valamint neve-síti azokat a Balaton specifikus kiemelt térségi fejlesztési irányokat, amelyek támogatását az érintett operatív programok prioritásaihoz illesz-kedő Balaton specifikus támogatási konstrukciók tervezésével és az azokhoz szükséges források hozzárendelésével biztosítani szükséges. A for-ráskeretekkel ellátott stratégiai fejlesztési irányok tekintetében az alábbi, a fent bemutatott térségi programokból levezetett témakörök kerültek rög-zítésre. – Turisztikai fejlesztések – Gazdaság és innováció – Egészséges Balaton termékek; – Vízminőség és biztonság – Közlekedés – Területfejlesztés – Humánerőforrás-fejlesztések

E témakörök mindegyike Uniós forrásból volt finanszírozható a különböző operatív prog-ramokon keresztül, összesen mintegy 288 Mrd Ft értékben. Ehhez adódhatott hozzá további 24,5 Mrd Ft-os hazai fejlesztési forrás olyan fejlesz-tési célterületekre vonatkozóan, amelyeket nem, vagy csak részben támogat az Európai Unió (pl. közútfejlesztés, reptérfejlesztés, alkonygazdaság, szálláshelyfejlesztés, kikötő- és hajópark fejlesz-tések). Ezek alapján tehát elmondható, hogy egy korábban példátlan, történelmi jelentőségűnek nevezhető, összesen 312 Mrd Ft értékű fejlesztési


21

hoz szükséges intézkedésekről szóló 1156/2016. Korm. határozat végrehajtása érdekében visz-szavonja a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014-2030) és a Balaton Területfejlesztési Stra-tégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruhá-zásokról szóló 1821/2015. (XI. 12.) Korm. hatá-rozatot. Tehát hiába indult el nagy erőkkel a bala-toni program végrehajtása, a BFT által elfogadott térségi koncepció és stratégiai program dekla-rációját a Kormány semmissé tette. A közvéle-mény és a sajtó megdöbbenéssel vette tudomásul a fejlesztési keret visszavonását. A kormányzati szereplők azonban már a döntést követő napon igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket: a balato-ni fejlesztési források nem vesznek el, csupán az eredményes forráskoordináció és a koncentrált, turizmusfejlesztési aspektusú forrásfelhasználás érdekében a korábban elfogadott határozat finom-hangolására kerül sor1.

A turisztikai intézményrendszerben bekö-vetkezett változások mértékét és kormányzati fejlesztéspolitikára gyakorolt hatását egyébként jól érzékelteti, hogy a 1355-ös határozat minden operatív program végrehajtó szerve számára je-lentéstételi kötelezettséget írt elő az Ügynökség irányába, illetve a 4. pont értelmében az MTÜ vezérigazgatója, valamint a turisztikai kormány-biztos számára erőteljes véleményezési, egyez-tetési jogköröket írt elő minden érintett operatív program vonatkozásában.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az 1821-es Kormányhatározat visszavonása bár jellemzően negatív reakciókat váltott ki a közvé-leményben, 2016 októberében már arról szóltak a híradások, hogy egy egyeztetés alatt álló jog-szabály-tervezet elfogadása után jelentősen nőhet a Balatonra szánt fejlesztési forráskeret. A hatá-rozattervezet egyeztetése idején a BFT elnöke is kifejtette, hogy az új koncepció nagymértékben illeszkedik a korábbi jogszabályba foglalt fejlesz-tési szükségletekhez, illetve véleménye szerint nem lesz vesztese a Balaton-program áthangolá-sának2.

A sajtóban megjelent hírek bizakodásra adtak okot, valamint szakmai berkekben is tartotta magát az a vélemény, hogy nem kell sokat várni a követ-kező, az addig nem túl megnyugtató helyzetet tisz-

volna szabadon felhasználhatóvá a forráskeret, függetlenül a 1821/2015. Kormányhatározattól. Ebből az következett, hogy a térség szereplői-nek azonnal cselekedni kellett: előkészített, tá-mogatható projektötletekre, hatékony pályázati kommunikációra, folyamatos, lehetőleg azonnali fejlesztési monitoringra volt szükség annak ér-dekében, hogy a program végrehajtása a lehető leghatékonyabban, eredményesen, és a térségi érdekek maximális figyelembevétele mellett me-hessen végbe.

Átrendeződés és új (?) forrásallokációA Magyar Turisztikai Ügynökség 2016 már-

ciusi megalapítása alapjaiban rajzolta át a hazai fejlesztéspolitika és a kormányzati erőviszonyok Balaton térségben hatványozottan érzékelhető spe-ciális erőtereit. Már a 2016. március 31-én megje-lent, lényegében a Magyar Turisztikai Ügynökség létrehozását rögzítő 1156/2016. Kormányhatározat 8. pontja felhívta az érintett minisztereket, hogy „a turisztikai intézmény- és támogatási rendszer átalakításával összefüggésben vizsgálják felül a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014-2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdü-lőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról szóló 1821/2015. (XI. 12.) Korm. határozatban meg-határozott ágazati feladataik előrehaladását, va-lamint b) tegyenek javaslatot az 1821/2015. (XI. 12.) Korm. határozat egységes turizmusszakmai szempontok érvényesítése érdekében történő mó-dosítására oly módon, hogy az a) pontban megha-tározott koncepció és program turisztikai elemei-nek kialakításában a kormánybiztosnak egyetértési jogot biztosítanak.” A jogszabály e pontja jelentős kérdéseket vetett fel abban a tekintetben, hogy va-jon a 2017. június 30-ig rendelkezésre álló balato-ni fejlesztési csomag valóban fennmarad-e addig, vagy a turisztikai intézményrendszer átalakításá-nak, valamint a kormányzati erőtér mozgásainak áldozatává válik.

A negatív előjelek ellenére tovább zajlott a 1821/2015. Kormányhatározat végrehajtása, amikor 2016. július 7-én megjelent a 1355/2016. Kormányhatározat a turizmusfejlesztési célra fel-használható európai uniós források összehango-lásáról c. jogszabály. A rendelkezés 6. pontja az állami feladat- és intézményrendszer átalakításá-


22

tonhoz, mint turisztikai desztinációhoz marketing és vonzerők szempontjából kapcsolható telepü-lés bekerült a rendeletbe foglalt településlistába (Veszprém, Sümeg, Nemesvámos, Kehidakus-tány, Eplény), míg több, turisztikai marketing, vendégforgalom és vonzerők szempontjából nem értelmezhető település (pl. Csömend, Somogy-meggyes, Gamás, Zalaszentmárton, stb.) kikerült a kiemelt turisztikai fejlesztési térség lehatáro-lásából. Hozzá kell tenni azonban, hogy e tele-pülések továbbra is a Balaton törvény által meg-határozott, továbbra is fennálló Balaton Kiemelt Üdülőkörzet részét képezik. A két párhuzamos, egymással nem egyező területlehatárolás vonat-kozásában az elmúlt hónapokban számos szakmai vita kibontakozott. Bár ennek részletes tárgyalása és megítélése nem tiszte jelen dolgozatnak, azt mégsem árt rögzíteni, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség elődje a Magyar Turizmus Zrt. is a Balaton törvénytől eltérő térséglehatárolást alkal-mazott az ágazati területi demarkációban.

A fentiek alapján látható, hogy bár a Balaton térség jelenleg egy alapvetően kedvezményezetti pozíciót tölt be a számára dedikált fejlesztési for-rások alapján, azonban a térség fejlesztése erő-teljesen kitett a kormányzati intézményrendszer változásainak, valamint az ilyen jellegű folyama-tokat generáló belső erőviszonyok változásainak. A jobbára szakmai konszenzus által övezett OFTK által meghatározott integrált Balaton térségi célki-tűzések a dedikált forráskeretek meghatározásával, egyes térségspecifikus fejlesztések megindításával a megvalósulás útjára léptek. A Kormányzati tájé-koztatók, valamint a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer adatai (2017. október) alapján a forráskihelyezés ütemezetten halad3. Látva azonban a forrásallokációs alapelvek, az intézményrendszeri környezet elmúlt években be-következett változásait, ennek gyakran erőteljes kihatásait a Balaton térségre, valamint azt, hogy ezekkel szemben a térségi érdekképviselet meg-lehetősen korlátos védőeszközökkel rendelkezik, bizakodásunk alkalmanként aggodalomba vált. Persze, a térség történelme ritkán engedte elké-nyelmesedni a balatoniakat – s talán ez összessé-gében így van jól…

FEKETE KÁROLY

tázó kormányzati rendelkezésre. Végül a térségben is meg-megnyilvánuló konfliktushelyzetet a 2016. december 27-én, közvetlenül karácsony után meg-jelenő 1861/2016. Kormányhatározat „a Balaton Kiemelt Turisztikai Fejlesztési Térség meghatá-rozásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról” oldotta fel. A jogszabály bár nem helyezi újfent hatályba a BFT, majd a Kormány ál-tal is elfogadott, s végül az utóbbi által visszavont Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja c. dokumentumokat, már az 1. pontban rögzíti, hogy azokkal összhangban, azokat alapul véve készült el. Nagymértékben il-leszkedik a 1821/2015. határozathoz a stratégiai fejlesztési irányok köre is. A 1821-es jogszabály-ban rögzített hét témakör (ld. fent) kiegészült a javarészt hazai forrásból finanszírozható közúti, vízi, légi közlekedési infrastruktúra és járműpark, valamint a turisztikai szolgáltatások fejlesztésével is. Igaznak bizonyult az a korábbi felvetés is, mely szerint növekedni fog a térség számára dedikált források mértéke. A 1821-es határozat 312 Mrd Ft-os keretösszegével szemben a 1861/2016. hatá-rozat mintegy 263 milliárdos uniós forrás mellett 101 milliárdnyi hazai forrást rendel a balatoni fej-lesztések végrehajtására. Így – mivel a 1861/2016. Kormányhatározat ma is érvényben van – össze-sen közel 365 milliárd forint fejlesztési forrás áll a Balaton rendelkezésére. Azt is fontos megjegyez-ni, hogy az újonnan kialakított jogszabályban a Balaton Fejlesztési Tanács jogosultságai, feladatai és felhatalmazásai alapvetően nem változtak, bár a Magyar Turisztikai Ügynökség a programvégre-hajtásban kulcsszerepet kapott.

Azonban mindenképpen érdemes megvizs-gálni, hogy milyen programterületen kerülhet fel-használásra e forrásösszeg. E határozat már nem a 2000. évi CXII. törvény által meghatározott, 180 települést lefedő Balaton Kiemelt Üdülőkör-zet programterületen kívánja a forrásallokációt végrehajtani, hanem az ún. turizmusfejlesztési törvénnyel (2016. évi CLVI. törvény) közel egy időben megjelent 429/2016. (XII.15.) Korm. ren-delet a turisztikai térségek és a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek meghatározásáról c. rendel-kezésben rögzített Balaton Kiemelt Turisztikai Fejlesztési Térségben. A Balaton törvényben rög-zített területtől ez annyiban tér el, hogy öt, a Bala-


23

Integrált Területi Befektetés – Kohé-ziós politika 2014 és 2020 között; http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docgener/informat/2014/iti_hu.pdf

Magyarország Partnerségi Megállapo-dása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra h t t p s : / / w w w . p a l y a z a t . g o v . h u /d o w n l o a d . p h p ? o b j e c t I d = 5 2 0 3 2 PÉTI Márton: Térségi integrációs eszközök a 2014-2020-as időszakban - előadásvázlat https://www.nth.gov.hu/hu/media/download/291

SZOKOLAI Zsolt: Integrált területi beruhá-zás és Közösségvezérelt helyi fejlesztés a 2014-20-as programozási időszakban – előadásvázlat

h t tp : / / eg tc .kormany.hu /download /e /de/40000/7%20-ITI_CLLD_24Sept_BP_HU.ppt

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) – Európai Bizottság által elfoga-dott verzió; 2014-2020.

https://www.palyazat.gov.hu/download.php?objectId=53469

Jegyzetek1. http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/

moring-a- 300-milliard- nem- valik-kodde- nem- esett- el-a- balaton- regio-6 73541; h t t p : / / z a o l . h u / h i r e k / n e m - u s z i k - e l -a - f o r r a s - f e l u l v i z s g a l j a k - a - b a l a t o n i -f e j l e s z t e s i - t e r v e k e t - 1 7 7 7 6 9 3 ; http://nol.hu/gazdasag/ujraosztjak-a-balatoni-szazmilliardokat-1622907

http://nol.hu/belfold/hollik-megerti-kocsis-lelkiallapotat-1622999

http://welovebalaton.hu/balaton/ezert.von-ta.vissza.a.kormany.a.hatalmas.fejlesztesekrol.szolo.hatarozatot

2,. http://www.kormany.hu/hu/miniszter-elnokseg/ hirek/nohet-a-balatonra- szant-fejlesztesi-penz http://index. hu /gazdasag/2016/10/07/megis_ad_fejlesztesi_ penzt_a_kormanytol_a_balaton/3. Az operatív programok keretében kifizetett

támogatások összege, a FAIR 2017 októberi adatai alapján meghaladja a 183 milliárd forintot, tehát a tel-jes Balaton térségre dedikált EU-s forráskeret 70%-a kifizetésre került – bár nem abban a tematikus felosz-tásban, ahogy azt a Kormányhatározat előírja.

Felhasznált irodalomFINTA István: Az integrált terület- és vidék-

fejlesztés eszközei és korlátai Magyarországon In: Tér és Társadalom 2015/1. pp.: 132 – 148.

Jogszabályok 1/2014. (I.3.) Országgyűlési Határozat a

Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési Területfejlesztési Koncepcióról; Magyar Köz-löny 2014/1. szám, pp. 7-297.

1334/2014. (VI.6.) Kormányhatározat a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásaira épülő, 2014 és 2020 közötti egyes ágazati és te-rületi operatív programok elfogadásáról és az Eu-rópai Bizottság számára történő benyújtásáról; Magyar Közlöny 2014/79. szám, p. 10370.

1821/2015. (XI.12.) Kormányhatározat a Ba-laton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdü-lőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról; Ma-gyar Közlöny 2015/171. szám, p. 21597.

1156/2016. (III.31.) Kormányhatározat a turiz-mussal kapcsolatos állami feladat- és intézmény-rendszer átalakításához szükséges intézkedések-ről; Magyar Közlöny 2016/44. szám p. 4144.

1861/2016. (XII.27.) Kormányhatározat a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítan-dó egyes fejlesztések megvalósításához szük-séges források biztosításáról; Magyar Közlöny 2016/217. szám pp. 84186-84191.

Internetes hivatkozásokA Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Prog-

ramja – Helyzetértékelés (Oláh Miklós szerk.) http://www.balatonregion.hu/images/doc/public/helyzetertekeles_2013_2014_02_27-96.pdf

A Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Prog-ramja – Koncepció 2014-2030 http://www.balatonregion.hu/images/doc/public/balaton_koncepcio_2014_10_30-1132.pdf

A Balaton Kiemelt Térség Fejlesz-tési Programja – Stratégia 2014 - 2020 http://www.balatonregion.hu/images/doc/public/balaton_strategia_2014_10_30-1133.pdf

A Balaton Kiemelt Térség Fejleszté-si Programja – Operatív Program 2014-2020 http://www.balatonregion.hu/images/doc/public/balaton_operativprogram_2014_10_30-1135.pdf


24

a választásunk a Fonyódi és a Keszthe-lyi járásra. Részben nemzetközi szten-derdekhez és hazai kutatásokhoz, mint előzményekhez kapcsolódva, részben saját tematika összeállításával a kuta-tásunk alapvetően négy témakörre fó-kuszált: kapcsolatrendszer, általános és intézményi bizalom, közösségi aktivitás, valamint a helyi kötődés (identitás). (A társadalmi tőke fogalmi rendszerének és témánk irodalmi kötődéseinek taglalásá-tól jelen tanulmányban terjedelmi korlá-tok miatt eltekintünk.)

Kérdőíves vizsgálatunkat két státusz-csoportban végeztük el, mégpedig az adott járások polgármesterei valamint a helyben működő vállalkozások körében. E társadalmi csoportokra azért esett a választásunk, mivel a területi tőke pa-radigmájával összefüggésben azzal a feltételezéssel éltünk, hogy az adott te-rület gazdasági versenyképességének endogén tényezői között e csoportoknak van jelentős szerepük.A vizsgálatba vont két elitcsoport társadalmi tőkéje termé-szetesen nem azonosítható automatiku-san a teljes társadalom adottságaival, de a közösségekben betöltött szerepükből kifolyólag azzal feltehetőleg erős ösz-szefüggést mutat. A polgármesterek ese-tében (kisebb településeken fokozottan) az általuk képviselt társadalmi értékrend nagymértékben kell, hogy tükrözze a he-lyi lakosság elvárásait és világképét, hi-szen e közbizalom vezetett megválasztá-sukhoz, amely elválaszthatatlan a helyi hálózatokhoz való kötődésüktől.

2015-16 során egy kutatás keretében vizsgálatot végeztünk Magyarország fej-lettségi állapotáról, hazánkban ma még kevésbé elterjedt elemzési paradigmát, a területi tőke szempontrendszerét fel-használva. E vizsgálat során elsősorban statisztikai adatokra alapozva, széles in-dikátorrendszer alkalmazásával sikerült gazdagítanunk a magyar térszerkezet-re vonatkozó ismereteinket. A kutatás eredményei 2017-ben kötetben is meg-jelentek A területi tőke és magyarorszá-gi dimenzió címmel (Oláh M – Szabó P – Tóth B szerk., 2016.). A területi tőke kutatása során önálló modulban egy ha-zánkban újszerűnek tekinthető vizsgála-tot is folytattunk. Arra kerestük a választ, hogy a területi tőke szempontrendszerén belül a társadalmi tőke milyen kapcso-latban áll a területi fejlettségbeli különb-ségekkel, vagy más megközelítésben: a helyi társadalom jellemzői és a gazdaság állapota között milyen viszonyrendszer térképezhető fel. Az alábbiakban e kuta-tás főbb eredményeit kívánjuk összefog-lalóan ismertetni.

A területiség elemzési szempontját figyelembe véve olyan vizsgálatot foly-tattunk, amely alkalmas lehet a területi különbségek, valamint ezek mélyebb okainak feltárására is. Két olyan járást választottunk az összehasonlítás alapjá-ul, amelyek földrajzi helyzetében nincs nagy különbség, ugyanakkor a helyi gazdasági tevékenységben, fejlettség-ben igen. A területi tőke kutatásunk ba-latoni fókuszával összhangban így esett

Bizalom, közösség, kötődésTársadalmi tőke két balatoni járásban


25

és 28,4% az alacsony iskolai végzettségűek ará-nya. A társadalmi adottságokkal összefüggésben a foglalkoztatási helyzet eltéréseit is jól mutatja, hogy a Fonyódi járásban az elmúlt időszakban a munkanélküliségi ráta jelentősen magasabb volt, mint a Keszthelyi járásban. Az alacsony iskolai végzettség, magas gazdasági inaktivitás és mun-kanélküliséggel párhuzamosan a Fonyódi járás társadalma szegényebb: egy átlagos lakos éves szinten csaknem 100 ezer Ft-tal kevesebb jövede-lemből gazdálkodhat Keszthely térségi társainál. (Korábbi elemzések kimutatták, hogy a területi fejlettségbeli különbségek esetében meghatározó magyarázó erővel bír a munkanélküliség, az isko-lázottság, amely a jövedelmek szintjére is hatás-sal van. Lásd pl.: Nemes-Nagy – Németh 2003; Gábos – Szivós 2010; Tóth 2005. )

A jövedelmi eltéréseket jól illusztrálja, hogy a Keszthelyi járásban száz adózóra vetítve jóval nagyobb a magas jövedelemmel (5 millió Ft fe-lett) bírók aránya (8,3), mint a Fonyódi járásban, ahol ez az érték csak 5,4. (KSH 2014, ill. 2011). A két vizsgált járás közötti társadalmi különbö-zőségeket tehát a végzettség, inaktivitás, munka-nélküliség és ebből eredően a jövedelmi helyzet eltérésein keresztül mutattuk be, amely a Fonyódi járás negatívabb adottságait jelzi.

A területi tőke szempontjából lényeges, hogy 2014-ben a Fonyódi járásban 8300, míg a Keszt-helyi járásban 10700 volt a regisztrált vállalko-zások száma, így a két terület között a gazdaság szerkezetében hasonlóságot jelent a vállalko-zás-sűrűség. 2014-es adatok szerint a Fonyódi járásban 100 lakosra 23 regisztrált vállalkozás jutott, Keszthely térségében 21. A fonyódi terület vállalkozásainak ágazati szerkezetét a mezőgaz-daság és vendéglátás – szálláshely-szolgáltatás dominálja, így mindkét ágazat 30%-os arány fe-lett van. A két térség eltérő idegenforgalmi adott-ságait jól mutatja, hogy míg 2014-ben a Fonyódi járásban 290 ezer vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, addig, elsősorban Hévíz fürdőhelynek köszönhetően, a Keszthelyi járásban ennek több mint négyszeresét, 1,4 mil-liót. (KSH 2014)

A gazdasági adottságokból eredően a két térség közötti különbségek termelékenységi vi-szonyokban is tetten érhetők. A vállalkozói telje-sítmény tekintetében 2014 folyamán egy átlagos

A polgármesterek szerepéhez ha-sonlóan a vidékszociológiai vizsgálatok arra is rámutattak, hogy a kisvállalkozá-sok mélyen a helyi társadalmi rendszer-be ágyazottak, amelyeknek már meg-szervezésében is nagy szerepet kapnak a szoros társadalmi kapcsolatok. Ennek következtében a helyi vállalkozások sok tekintetben tükrözik a társadalom érték-rendjét is, valamint később megerősöd-ve a helyi értékek alakítóivá, vélemény-formálóvá is válnak (Kovách 2012). A 2016 nyarán zajló kérdőíves kutatásunk-ban mindkét járásban a településveze-tők 50%-át értük el, míg a vállalkozók esetében 50-50 fős mintával dolgoztunk, az adott területre jellemző ágazati repre-zentativitást követve.

A vizsgált területek általános összehason-lítása

A Keszthelyi (csaknem teljes területével) és Fonyódi járás egyaránt a Balaton Kiemelt Üdü-lőkörzeten belül található. Közöttük erős hason-lóságot jelentenek a térszerkezeti adottságok: mindkét járás egy urbanizált vízparti-partközeli részre, valamint egy aprófalvas területre oszlik. Szintén közös pontot jelent, hogy a fenti adottsá-gok révén mindkét járásban meghatározó gazda-sági ágazat az idegenforgalom, valamint az erre épülő kereskedelmi-szolgáltató szektor, illetve a mezőgazdaság.

Az elemzésünk szempontjából a legfonto-sabb különbséget a két vizsgált terület között a Fonyódi járás statisztikai adatokban megjelenő alacsonyabb gazdasági teljesítménye, valamint számos negatív társadalmi folyamat jelentik.

A 2011-es népszámlálási adatok szerint a Keszthelyi járás 30 településének 49470 fős ál-landó népessége volt, míg a Fonyódi járás 21 településének pedig 35 134 fős népessége. Míg az elmúlt években a Keszthelyi járást átlagosan 38,5%-os gazdasági inaktivitás1 jellemezte és a legfeljebb általános iskolai végzettséggel bírók aránya viszont 19,5% volt, addig a Fonyódi já-rásban ebben az időszakban 46,6% volt az inaktív


26

kormányzó FIDESZ-KDNP pártszövetség volt. A helyi civil szervezetek politikai szerepe ennél sokkal gyengébb volt, csak 1-1 esetben említet-tek a településvezetők hivatalos vagy informális támogatottságot a választások során.

A járások összes településének esetében 2014-es önkormányzati választások során a Nem-zeti Választási Iroda adatai részben árnyalják-e képet. A Keszthelyi járás településein összesen 70 polgármester jelölt indult, mindösszesen 13% (9 fő) volt hivatalos pártjelölt. A megválasztott polgármesterek 10%-a (3 fő) került ki a pártámo-gatással rendelkezők közül. A Fonyódi járás 42 jelöltjének 21%-volt pártok jelöltje; a 21 telepü-lésből 7 helyen (33%) nyertek a nem független-ként indulók (NVI 2014).

A társadalmi tőkével kapcsolatban kiemelt jelentősége van, hogy a civil szféra mennyire ré-sze a lokális közéletnek. Ezt a polgármester–civil szervezet kapcsolat sűrűségén keresztül próbál-tuk értelmezni, amely a Keszthelyi járás előnyét mutatja, annak ellenére, hogy a két járásban az 1000 fő állandó népességre eső nonprofit szerve-zetek száma hasonló. Ugyanakkor a kapcsolatban minőségi eltérés nem mutatkozik: az együttmű-ködések minőségét mindkét területen összességé-ben jónak tartották.

Hasonló kép bontakozik ki a vállalkozókkal történő együttműködés során is. Mennyiségi tekintetben a Keszthelyi járás szereplői intenzí-vebb kapcsolatot ápolnak a helyi gazdaság sze-replőivel; ugyanakkor az előzőkhez hasonlóan az együttműködés minősége mindkét téregységben jó.

Mindez arra utal, hogy a Keszthelyi járásban a szervezetek és vállalkozások érdekérvényesítő képessége erősebb, intenzívebb kapcsolatot ápol-nak a helyi döntéshozókkal. A másik oldal tekin-tetében nyitottabb közéletet feltételezhetünk: a településvezetők az adatok szerint fogékonyab-bak a társadalom igényeire, amely jó esetben szerves együttműködést is eredményez. Összes-ségében ez az adat már jelezheti a társadalmi tőke járási különbségeit is.

Az adott járáson belüli közéleti együttműkö-dések képe sokszínű, ugyanakkor sok tekintetben hasonló. Egy településvezetéssel kapcsolatosan felmerülő probléma kapcsán a megkérdezett Fo-nyód járási polgármesterek 90%-a járáson belüli

Fonyód járási egyéni vállalkozásra 2,055 millió Ft jövedelem jutott, a Keszthelyi járásban 2,67 millió Ft. A társas vállalkozások tekintetében nem volt ilyen éles a különbség: a nyugat-bala-toni járás egy társas vállalkozásra jutó éves jöve-delme (1,8 millió Ft) csak 300 ezer Ft-tal haladta meg a Fonyód térségében mértet (1,5 millió Ft). A Keszthelyi járás gazdasága jelentősen terme-lékenyebb a másik vizsgált területnél: 2014-ben a 29 milliárd Ft-ot meghaladta a vállalkozások bruttó hozzáadott értéke, szemben a Fonyódi já-rás 14 milliárd Ft-os értékével. A Fonyódi járás gazdasága viszont exportképesebb, köszönhetően a mezőgazdasági nagyüzemek teljesítményének: számszerűleg kevesebb vállalkozás 11,6 Mrd Ft kivitelből eredő árbevételt ért el a Keszthelyi járás 10,9 Mrd Ft-os összegével szemben (NAV 2014).

A vizsgálatba bevont két járás kapcsán ösz-szefoglalóan elmondható, hogy területi adottsá-gaikban, gazdaságuk működésében számos ha-sonlóságot mutatnak, ugyanakkor a társadalmi, gazdasági viszonyok némileg eltérnek, ami a gazdasági teljesítmény és a fejlettség tekintetében a Keszthelyi járást hozza ki „nyertesnek”, első, klasszikus közelítésünkben.

Társadalmi kapcsolatokA társadalmi tőke dimenzióinak tárgyalása

során elsőként a polgármesterek és vállalkozók társadalmi kapcsolatainak jellemzőit, közéleti és közösségi aktivitásukat, hálózataikat vesszük sorra a kérdőíves kutatásunk eredményeink fel-dolgozásával, amelynek során az egyes járások jellemzőit összehasonlítva mutatjuk be.

PolgármesterekA két járás kérdőívvel elért polgármesterei

sok tekintetben hasonló társadalmi státusszal rendelkeznek, nemüket, iskolai végzettségüket, életkorukat, helyi beágyazottságukat valamint te-lepülésvezetői tapasztalataikat tekintve.

Az országosan jellemző trendekhez hason-lóan a megkérdezett településvezetők többsége teljesen független jelöltként indult a legutóbbi önkormányzati választásokon: Fonyódi járásban ez az érték 50%, míg a Keszthelyi járásban 75% volt. A két járásban a megkérdezettek körében összesen 9 olyan polgármester volt, aki politikai párt hivatalos, vagy informális támogatásával vált helyi elöljáróvá, ez minden esetben a 2010 óta


27

ságát azonban eltérően ítélik meg a két járásban: Fonyód térségében elégedettebbek az érdekkép-viseletek munkájával.

A statisztikai adatok nem igazolják vissza a kérdőíves adatgyűjtésből született eredményeket. A hazai önkormányzati szövetségektől beszerzett és összesített információk szerint 2014-ben egy Fonyódi járási település átlagosan 1,14 érdekkép-viseleti szervezetnek volt a tagja, ezzel a járások sorában a 6. helyet foglalta el. A Keszthelyi járás települései ezzel szemben átlagosan csak 0,77 szervezetnek voltak tagjai, amellyel 76.-ak az országos rangsorban. Egy átlagos hazai település 0,73 szervezeti tagság értékkel bír. A kérdőívünk-ben tehát felülreprezentált volt azon megkérde-zettek települések aránya, akik ilyen szervezeti tagsággal bírnak. A részletesebb adatok jobban árnyalják az együttműködések szerepét, és egy-ben ismételten igazolni látszanak azt is, hogy a Fonyód járási települések jelentősen jobban kí-vánnak támaszkodni a külső segítségekre, ese-tünkben egy érdekképviseleti szervezet munkájá-ra. Mindezek mögött azt is feltételezhetjük, hogy társadalmi és gazdasági állapotuk okán, kevésbé bíznak saját, önálló érdekképviseleti lehetősége-ikben, énhatékonyságukban (lásd Megyesi 2015).

A társadalmi tőke vizsgálatán belül, a kap-csolati rendszerre vonatkozóan az egyik legfon-tosabb felmérési eszközünk a pozíciógenerátor volt, amelynek sok más általánosan bevett for-máján túl (lásd Angelusz – Tardos 2011), mi egy egyszerűsített változatát alkalmaztuk. Nevesítés nélkül arra kértük interjúalanyainkat, hogy szám-szerűsítsék a felsorolt közéleti, politikai munka-körök képviselői közül mennyivel van élő kap-csolatuk. Ugyanakkor e kapcsolat minőségét és rendszerességét külön nem vizsgálatuk, így bár-milyen meglévő kontaktus említhettek.

Számszerűen a Keszthelyi járás megkérde-zett polgármesterei több ilyen kapcsolatot tudtak említeni (399 db), szemben a Fonyódi járás (351 db) értékével, de arányosítva előbbi előnye eltű-nik. (Átlagot tekintve, Keszthelyi járás: 24,9 db kapcsolat/település; Fonyódi járás: 35,1 db kap-csolat/település) Ez alapján arra következtetésre juthatunk, hogy Fonyód térségében a településve-zetők sokkal nagyobb, szerte ágazóbb hálózattal rendelkeznek. (Ráadásul meg kell jegyezni azt is, hogy Hévíz város nemzetközi idegenforgal-

településvezető kollégáikkal konzultál, ezen túl 60%-uk a megyén belüli más polgármestereket is felkeresnek, valamint 50%-uk említette, hogy a járási vagy megyei igazgatási szervezethez is gyakran fordul. A Keszthelyi járásban a más te-lepülésvezetőkkel történő konzultáció kapcsán hasonló helyzet mutatkozott meg (járáson belül: 100%, megyén belül: 81%), ugyanakkor nagyobb nyitottságra utal, hogy jóval magasabb arányban fordulnak külső intézményekhez és szakértőkhöz is Az intenzívebb külső kapcsolatokra mutat, hogy a megkérdezett Fonyód járási település-vezetőknek csak 40%-a nyilatkozott úgy, hogy 10-nél több járáson kívüli polgármesterrel van együttműködése (pl. ha egy pályázatban együtt kellene működni), míg a Keszthelyi járásban ez az érték 56% volt.

Megyesi (2015) a fejlesztéspolitikán ke-resztül vizsgálta egy összehasonlító elemzés so-rán a ma a Fonyódi járás részét alkotó egykori Lengyeltóti kistérség társadalmi tőke jellemzőit. Kutatásai nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kistérség települései között gyenge a kapcsolat, az együttműködéseket sokkal inkább a pénzügyi, jogi kényszerek, semmint a szerves együttműködés jellemezné, így a kapcsolatokban lévő megbízhatóság foka is alacsony. A megál-lapításai szerint mindez a külső kapcsolatokra is igaz. Mindennek következtében a Megyesi (2015) által a társadalmi tőke leírására szolgáló énhatékonyság szintjén is megjelenik, az egyko-ri kistérségben a helyi közélet szereplői sokkal inkább külső erőforrásból várják a segítséget. A Fonyódi járás kapcsolati rendszerében, így sok tekintetben visszatükröződnek Megyesi megálla-pításai, a külső együttműködésekre utaló Keszt-helyi járásnál gyengébb adatok éppen a külső kapcsolatok hiányát, a horizontális partnerségek esetlegességét támasztják alá.

Felmérésünk kimutatta, hogy a hazai ön-kormányzati együttműködések aktív részesei a megszólított települések (vö. Tóth és tsi. 2005, 4. fejezet). A Keszthelyi járás egy településének kivételével mindegyik megkérdezett tag vala-milyen országos érdekképviseletben, és Fonyód térségében átlagosan 1,8; a Keszthelyi járásnál átlagosan 1,6 tagság jut egy településre. A leg-népszerűbb a TÖOSZ és Balatoni Szövetség. Az önkormányzati együttműködéseknek a hasznos-


28

eseményeken (69%-uk hetente) és ezt elsősorban (100%) az általuk vezetett településen teszik. A Fonyódi járás polgármesterei közül csak 40% vesz részt hetente ilyen eseményeken és csak 70%-uk teszi ezt az általuk vezetett településen, míg 30%-ban a járás más településeinek esemé-nyeit látogatják.

A megkérdezett Fonyód térségi polgármes-terek 90%-a szokott rendszeresen vagy gyakran jótékonykodni (beleértve ebbe az önkéntes mun-kát, adományozást, szponzorálást, stb.) és ezt első helyen említve 80%-ban az általuk vezetett településhez, 10%-ban országos célhoz kötődően teszik. A Keszthely környéki településvezetők-nek viszont csak 75%-a végez rendszeresen vagy gyakran valamilyen jótékony tevékenységet, amely elmondásuk szerint kizárólagosan, csak-nem 100%-ban a községük vagy városuk életéhez kötődik.

Az információk azt tükrözik, hogy a Keszthe-lyi járásban erősebb a településvezetők kötődése saját településük társadalmához, amely mellett érdemes újból megemlíteni, hogy a helyi civil és vállalkozói kapcsolataik sűrűsége is ezt támasz-totta alá. Érdekesség, hogy ez a helyzet a poli-tikai felhatalmazásuk szintjében nem tükröződik vissza: 2014-ben a Keszthelyi járásban átlagosan 70,67%-os arányban választottak meg egy-egy településvezetőt, míg ez az érték 73,3% volt a Fonyódi járásban (NVI 2014).

VállalkozókA kérdőíves vizsgálatba bevont 50-50 vállal-

kozó részben hasonló státuszadatokkal, demográ-fiai és végzettségi mutatókkal rendelkezik, amely körülmény megalapozott összehasonlításokat tesz lehetővé. Jelentős eltérés a legfeljebb szak-mai végzettséggel rendelkezők arányában mu-tatkozik Fonyód javára, amelyet az eredmények értékelésekor mindenképpen szem előtt kell tarta-ni, ugyanakkor a többváltozós elemzés körükben nem mutatott ki az átlagtól eltérő jellemzőket az egyes kérdések kapcsán. Az életkori tekinteté-ben kimutatható, hogy a Fonyódi járásban meg-kérdezett vállalkozók szignifikánsan idősebbek Keszthely térségi társaiknál, ugyanakkor ez a válaszokat szintén nem befolyásolta statisztika-ilag kimutatható formában. Ugyanakkor a meg-kérdezettek életkora, logikus összefüggésben, a

mi szerepéből adódó kapcsolatrendszere nélkül a Keszthelyi járás értékei jelentősen alacsonyabbak lennének.)

A két járás polgármestereinek átlagos kap-csolataiban különösen nagyok a különbségek a Fonyódi járás javára a politikai tartalommal bíró pozíciók irányában, mint államigazgatás felsőve-zetői (pl. minisztériumi főosztályvezetők), par-lamenti képviselők, országos intézmények és hi-vatalok vezetői, pártvezetők. Mindez ismételten alátámasztja a Fonyódi járás vertikális kapcsola-taiban megjelenő érdekérvényesítő szándékot, a helyi erőforrások korlátozott voltát. Ugyanakkor az figyelemreméltó, hogy a tényleges politikai döntéshozatal szintjén (állami vezetők, minisz-terek, államtitkárok) a két járás átlagos értékei kiegyenlítettek.

Ez abból a szempontból elgondolkodtató, hogy hazai viszonylatban gyakori feltételezés az, hogy a vezető politikusokkal, országosan ismert személyekkel való kapcsolat konkrét előnyökben ölthet testet, de ez úgy tűnik, csak akkor vezethet eredményekhez (hatékonyabb lobbihoz), ha az a tényleges döntéshozatal szintjéig elér. A politikai rendszer középszintjével rendelkezésre álló kiter-jedt kapcsolati háló (legalábbis a Fonyódi járás példája azt mutatja), önmagában nem elégséges a fejlettségbeli hátrányok csökkentéséhez.

A társadalmi kapcsolatokkal összefüggésben végezetül arra voltunk kíváncsiak, hogy a telepü-lésvezetők személyesen mennyire aktív részesei a helyi közösségeknek, milyen aktivitást mutatnak. E kérdésben nem tapasztalható jelentős különb-ség a két járás értékei között: hasonló arányban tagjai a megkérdezettek egy-egy civil szervezet-nek vagy egyházi testületnek, és nem volt olyan polgármester, aki ne lenne tagja valamilyen közösségnek. A politikai hovatartozás kapcsán viszont látványosabb különbség van, Fonyód ja-vára, aminek tükrében némileg magyarázható az előző ismertségi relációkülönbség, és megerősíti, hogy esetünkben ezek nem párosulnak a gazdasá-gi teljesítmény különbségeihez.

Különbség mutatkozik a megkérdezettek kö-zösségi részvételének gyakoriságában a Keszthe-lyi járás javára, amely természetesen függ a helyi program-, és eseménykínálat lokális sajátossága-itól is. A Keszthelyi járás polgármesterei gyak-rabban vesznek részt közösségi vagy kulturális


29

merőstől, 34%-uk egy üzleti partnertől kér még tanácsot. Ugyanakkor a személyesebb jellegű kapcsolatok, sokkal inkább az intézményesültebb segítségkérések meghatározók Fonyód környeze-tében, ahol csak 74% jelölte meg azt, hogy saját erőből oldaná meg a problémáit, és 56% külső szakértőt kérne fel, és az ágazati kamarához is szívesen fordul 14%-uk.

Az előzőekben tárgyalt adatokból mintegy a Keszthelyi járási vállalkozók nagyobb magabiz-tossága tükröződik vissza: szervezetek munkájá-ban alig vesznek részt, problémáikat leginkább saját maguk oldják meg, vagy erős bizalmon alapuló kapcsolatokat (barát, partner vállalko-zás) vesznek igénybe. A Fonyódi járásból érke-zett válaszokból egy másfajta kép bontakozik ki: kétszer nagyobb arányban tagjai érdekképviseleti szervezeteknek (amelyek természetesen sok te-kintetben hasznosak lehetnek a helyi gazdaság számára), de hatékonyságukkal csak erős köze-pes mértékben elégedettek; problémáikat sokan saját maguk oldják meg, de jóval gyengébbek a személyes bizalmi kapcsolataik, így külső szak-értőhöz kell fordulniuk. Mindez sok tekintetben emlékeztet a polgármesterek viszonylatában tár-gyalt önérdekérvényesítési képesség lehetősége-ire, a társadalmi tőke szintjére.

A településvezetőkhöz hasonlóan a társadal-mi tőke mértékének megállapítására a vállalko-zók számára is feltettük a kapcsolatrendszerre vonatkozó kérdésünket, ahol a közéleti pozíciók képviselőivel való kapcsolat számszerűsítését kértük. Az összes megkérdezett vállalkozó 60%-ának van valamilyen élő kapcsolata egy „fontos ember” felé, átlagosan valamivel több mint 4 sze-mélyt jelöltek meg. Ez a kérdés volt az, ahol a két járás vállalkozóinak válaszai már jóval nagyobb eltéréseket mutatnak: egy átlagos Fonyód járá-si vállalkozó 3,44, míg egy Keszthely környéki társa 4,9 db. közéleti kapcsolattal bírt. Abszolút értékben a Keszthelyi járás vállalkozói mintegy 30%-kal több felsőbb társadalmi kapcsolatot tudtak megemlíteni, különösen szembetűnő a különbség az államigazgatás felsővezetői, orszá-gos intézmények vezetői, tudósok és művészek, valamint az egyházi élet képviselői körében. A Fonyódi járás vállalkozói azonban valamivel jobban ismerik az országgyűlési képviselőiket, a megyei és járási igazgatás vezetőit. A fontos po-

vállalkozások eddigi működésének hosszára is hatással van.

A működés jogi formáját tekintve az egyéni vállalkozások dominálnak mindkét mintában, ugyanakkor a társas vállalkozások a valóságnál felülreprezentáltabbak a megkérdezettek köré-ben. A Fonyódi járásban kiemelkedik a válasz-adók körében az őstermelők száma, amely ösz-szefüggésben áll azzal, hogy az ágazati mintában ott a mezőgazdaság kiemelkedően nagy arányt képviselt.

A társadalmi tőke szempontjából elsőként arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalkozások üzleti kapcsolatai milyen képet mutatnak. Ebben nem mutatható ki jelentős különbség a két járás között. Az értékesítés tekintetében a vállalkozá-sok túlnyomó többsége elsősorban a székhely/telephely településen vagy a járáson belül adja el termékeit vagy szolgáltatásait. A beszállítói kör kapcsán sem mutatható ki érdemi különbség a két terület között. A Fonyódi járáson belül kiemelhe-tő a nemzetközi export jelentősége, amely visz-szaigazolni látszik a korábban említett statisztikai adatokból leszűrhető kiviteli különbséget.

A társadalmi tőke, együttműködés, kapcso-latrendszer szempontjából figyelemreméltó, hogy Fonyód térségében a vállalkozásoknak mindösz-szesen 20%-a, Keszthely térségében 12%-a tagja valamilyen kötelező kamarai részvételen kívüli üzleti, érdekképviseleti együttműködésnek. Akik viszont felismerték a kooperációban rejtőző lehe-tőségeket nem egy esetben több szervezetnek is a tagjai. Ugyanakkor a nagyarányú nemleges vá-laszt némiképp igazolja, hogy a tagsággal rendel-kezők sem igazán elégedettek a különféle szer-veződések munkájával. (Ötös skálán átlagosan 3,5 ill. 3,8-as osztályzatokat adtak a kérdésre vá-laszolók. Akik konkréten meg is nevezték, hogy milyen együttműködésekben vesznek részt, azok a KISOSZ-t, TDM-szervezeteket, agrár-ágazati kooperációkat említették legtöbbször.)

A vállalkozói önállóság jelenik meg azokra a kérdésekre adott válaszokban is, hogy egy felme-rülő probléma, feladat kapcsán kihez fordul, kitől kér segítséget a leggyakrabban. Ebben a két já-rás vállalkozói eltérő szokásokról számoltak be. Keszthely vidékén az összes megkérdezett vállal-kozó 90%-a nyilatkozott úgy, hogy saját erőből oldja meg, illetve 46%-uk valamilyen közeli is-


30

helyi járás vállalkozói közösségileg aktívabbak lennének. A vállalkozók mindkét járásban legin-kább lakhelyükhöz, vagy telephelyükhöz kötő-dően végeznek önkéntes munkát, adnak adomá-nyokat, vagy szponzorálnak egy-egy eseményt. Kismértékű különbség, hogy a Keszthelyi járás-ban az országos célok segítése csaknem kétsze-res arányban jelent meg a másik járáshoz képest, tükrözve esetleg nagyobb nyitottságot.

A két járás vállalkozóinak társadalmi kap-csolatai tekintetében több különbséget is kimu-tattunk. A Keszthely térségi vállalkozók sokkal inkább bizalmon alapuló kapcsolati rendszerrel bírnak, mint Fonyód térségi társaik, akik nagyobb arányban fordulnak külső szereplők segítségéhez. Szélesebb társadalmi kapcsolatokra épülő gazda-ság képe tükröződik vissza abból, hogy a Keszt-helyi járás vállalkozói számszerűleg kiterjedtebb ismerősi körrel bírnak. Mindkét járás vállalkozói a helyi társadalmak aktív tagjai, azonban ezt egé-szen más módon folytatják. A Keszthelyi járás esetében jóval nagyobb a közösségi események látogatása, amely nyílván együtt jár a kapcsola-tok építésével is; míg a Fonyódi járásban a jóté-konykodás jóval nagyobb szereppel bír, erősebb szociális érzékenységről (vagy nagyobb helyi igényekről) tanúskodva.

BizalomA társadalmi tőke egyik legfontosabb értel-

mezési kerete a bizalom. Ennek keretében e té-makör vizsgálatára saját kérdőíves kutatásunk során is nagy hangsúlyt fektettünk a településve-zetők és vállalkozók kapcsán egyaránt.

A bizalom témakörét két kérdéssoron keresz-tül vizsgáltuk, mindkettő nemzetközi és hazai ku-tatások kérdéseit vette át, amely így lehetővé tette számunkra, hogy saját eredményeinket tágabb keretben értelmezzük. Az első kérdéssor kapcsán a személyek közötti általános bizalom, valamint a politikai intézményekbe vetett bizalom 11 fo-kozatú skálás mérésének kérdéseit alkalmaz-tuk, amelyeknek részeit legutóbb az European SocialSurvey (2014/2015), az European Quality of Life Survey (2012); valamint ezek nyomán az MTA TK (Szabó– Gerő 2015) is alkalmazott tel-jes népességre vonatkozó hazai nagymintás rep-rezentatív vizsgálatai során.

zíciók képviselővel való kapcsolatot a személyes vagy vállalkozói státusszal kapcsolatos tényezők a mintánkban szignifikánsan nem befolyásolták.

A társadalmi tőke vonatkozásában a helyi közéleti aktivitás is fontos tényezőként jelenik meg. A két járás között azonban ebben a dimen-zióban nem mutatható ki érdemi különbözőség. A helyi szervezetekben, intézményekben a megkér-dezett vállalkozók nagyon hasonló arányban vál-lalnak szerepet, de összességében mindkét járás-ban viszonylag alacsony azok aránya, akik ilyen irányú közéleti aktivitást mutatnak. A legnagyobb arányban, a vállalkozók mintegy ötöde tagja va-lamilyen civil szervezetnek és hasonló mértékben jelenik meg a sportolói társaságok (nem hivata-los formában) szerepe is. A különböző szervezeti tagságot státuszkategóriák szerinti különbségek kimutathatóan nem befolyásolják.

Bár az egzakt összehasonlítást az eltérő mód-szertan nem teszi lehetővé, de meg kell említe-ni, hogy korábbi kutatások a magyar társadalom egészében 8%; illetve más korábbi vizsgálatok 19%-os civil szervezeti tagságot, aktivitást mér-tek. Vallási-egyházi szervezet munkájában a válaszadók 4%-a, míg politikai pártban 1% volt aktív tag. (Szabó - Gerő 2015) Ezek tükrében a saját kutatásunkban megkérdezett vállalkozások közéleti aktivitása átlagosnak tekinthető. Ezzel szemben a megkérdezett polgármesterek 70%-ot meghaladó civil, 30%-nál nagyobb egyházi szerepvállalása, valamint átlagosan 21%-os párt-tagsága magasan átlag feletti, amely természetes folyománya státuszuknak.

A közösségi, kulturális eseményeken való részvétel gyakorisága a polgármesterekhez ha-sonlóan a Keszthelyi járás vállalkozóinak jelen-tős előnyét mutatja, amelyből következhet, hogy sokkal aktívabb tagjai a helyi közösségnek. A kö-zösségi események látogatása mindkét járásban elsősorban és szinte kizárólag a lakhelyhez vagy a vállalkozás telephelyéhez kötődik, míg máso-dikként említve 50-60%-ban a járáson belüli más településekhez.

A jótékonykodás gyakoriságát tekintve jelen-tős különbség a két járás megkérdezett vállalko-zói körében, a Fonyódi járás vállalkozói sokkal szívesebben és valamivel gyakrabban vállalnak fel valamilyen közösségi célt, amely így némileg ellentmond a fentebb említettnek, hogy a Keszt-


31

A politikai intézményekbe vetett bizalom kapcsán élesen elválnak a vizsgált társadalmi csoportok. A polgármesterek a vállalkozóknál és magyar társadalom átlagánál is jelentősen nagyobb bizalmi szinttel bírnak. Ennek oka egy-értelműnek tűnik: a településvezetők a politikai rendszer részei, jogalkalmazók, kapcsolati rend-szerük ezekhez az intézményekhez kötődik, így várható volt a magasabb bizalmi indexük. Ha csak a hazai politikai intézményekbe vetett bi-zalom átlagát nézzük a Keszthely járási polgár-mesterek 7,9 értékről nyilatkoztak, míg a Fonyód járási társaik, rendkívül közeli, 7,45-ös értéket ér-tek el. Kiemelendő, de nem jelentős különbség az országgyűlés, a politikusok, valamint a rendőrség megítélésében volt. A két polgármesteri csoport értékei közötti különbség olyan kismértékű, hogy ebből a társadalmi tőke területi jellegzetessége-ire vonatkozóan nem kívánunk következtetést levonni. Csak jelezni kívánjuk, hogy a fejlettség-beli különbségek és a korábban elemzett politikai kapcsolatrendszer befolyással lehet az intézmé-nyek megítélésére, (amely magasan kiemelkedik a magyar társadalom átlagától).

A megkérdezett vállalkozók véleménye ennél jelentősen rosszabb, a politikai intézmények meg-ítélése során közelebb álnak a magyar társadalom egészéhez, attól valamivel pozitívabb eltéréseket mutatnak. Körükben legkedvezőbb megítélése a rendőrségnek van, míg a legkedvezőtlenebb véleménnyel a politikusokról és a politikai pár-tokról vannak, szinte azonos értékekkel a hazai átlaghoz. Ilyen tekintetben (a bizalom dimenzi-ójában) e két téregység társadalmi tőkéje nem különül el jelentősen Magyarország egészétől, de a vállalkozói lét, hasonlóan a fentebb idézett hazai vizsgálathoz csekély mértékben magasabb általános bizalmi szintet eredményez. A többvál-tozós elemzés révén csekély magyarázó erővel, de kimutatható, hogy a vállalkozás mérete és a jogrendszerbe vetett bizalom között összefüggés van. Minél nagyobb (amely esetünkben még így is kisvállalkozásokat jelent) egy vállalkozás, an-nál jobban bízik a jogrendszerben. Más elemzési szempontok szerint (életkor, iskolai végzettség, nem, vállalkozás története, stb.) mintánkban nem mutatható ki szignifikáns összefüggés az intézményekbe vetett bizalommal. (Ugyanakkor számszerűleg kimutatható, hogy a magasabb is-

Szabó – Róbert – Závecz (2013) tekintette át az ESS magyarországi méréseinek 2002-2012 közötti intézményi bizalommal kapcsolat ten-denciáit. Az eredmények összegzése rámutatott, hogy az intézményi bizalom szintje a magyar tár-sadalomban mindvégig alacsony volt, folyamato-san az ötös átlag alatt mozgott, amely 2006-2008 között érte el mélypontját. 2010-után lassú emel-kedés indult el a politikai intézményekbe vetett bizalomban, ugyanakkor a kutatók megállapításai szerint továbbra is a bizalmatlanság a domináns.

Az MTA TK és a TÁRKI közös kutatása (Szabó - Gerő 2015) a korábban használt kérdé-sek átvételével a fenti vizsgálatokra épültek. A legújabb eredmények rámutattak, hogy a magyar társadalomban a politikai intézményekbe vetett bizalom 2010-hez és 2012-höz képest jelentősen esett. Legfőképpen az országgyűlésbe vetett bi-zalom csökkent, de a népesség a politikusokról és a jogrendszerről is rosszabb véleménnyel van, mint néhány évvel korábban. A rendőrség meg-ítélése hosszútávon is stabil maradt. A kutatás fontos megállapítása, hogy az eredmények nagy-ban függnek a pártreferenciáktól: a kormánypárti válaszadók jelentősen jobban bíznak az intézmé-nyekben, mint az ellenzéki elkötelezettségűek. Hasonló magyarázó tényező a lakhely is, a fő-városiak és nagyobb településen élők jelentősen magasabb bizalmi indexszel bírnak a kistelepülé-sen élőknél. Az iskolai végzettség legalább ilyen fontos az eredmények szempontjából: a magasan képzett, diplomások sokkal jobban bíznak a poli-tikai intézményi környezetben. A saját kutatásunk tekintetében megemlítendő, hogy az országos ku-tatásban az önmagukat vállalkozóknak vallók az átlagosnál minden esetben erősebb bizalomról nyilatkoztak. (Szabó - Gerő 2015)

A saját eredményeinkre rátérve, megállapít-ható, hogy az emberekbe vetett általános bizalom mértéke mind a négy általunk vizsgált társadalmi csoportban jelentősen meghaladja a magyar tár-sadalom átlagos értékeit. Ennek hátterében sok tényező állhat, de talán a legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy mindkét foglalkozási csoport alapve-tően társadalmi kapcsolatokra épülően működik, ahol eleve feltételezhető egyfajta magasabb bi-zalmi szint.


32

A társadalmi, politikai intézményekbe vetett bizalom mértékének társadalmi tőkére (és így a területi tőkére) gyakorolt fontossága okán a téma-körrel kapcsolatban még egy kérdéssort használ-tunk, amely szintén lehetővé tette a hazai kitekin-tést. Szabó I. (2014) kutatásai során 25 intézmény és szervezet példáján keresztül mérte az ezekbe vetett bizalmat, az általa felállított jó szándék és hitelesség, valamint kompetencia fogalmak köré épített két hasonló kérdéssoron. Az 1000 fős ma-gyar társadalmat reprezentáló körben lekérdezett kérdésből mi a jószándékra-hitelességre vonat-kozót vettük és alkalmaztuk a két társadalmi stá-tuszcsoportunkban. Az ötfokozatú skálán adott válaszokat az eredeti kérdéssorhoz hasonlóan, az összehasonlíthatóság érdekében, mi is 100-as skálára transzformáltuk.

kolai végzettségűek átlagosan nagyobb bizalmi szintről nyilatkoztak, hasonlóan más kutatások eredményeihez.)

A témánk kapcsán legfontosabb jelenség, hogy kismértékben, de a Fonyódi járás vállalko-zóinak bizalmi indexe (4,89) elmarad a Keszthely térségében mérttől (5,16), amely feltételezésünk szerint (bár közvetlenül nem kimutathatóan) utal-hat a gazdasági és társadalmi helyzetbeli eltéré-sekre. A megoldatlan társadalmi problémák (sze-génység, munkanélküliség), a versenyképességi hátrányok, jövedelmi eltérések összességében a politikai intézményrendszerbe vetett bizalomban tükröződhetnek vissza. (Kivételt képez a rendőr-ség megítélése, amely a Fonyódi vállalkozások körében kiemelkedően magas, valamilyen álta-lunk nem feltárt helyi jellegzetesség miatt.)

1. táblázat: Az emberekbe és a politikai intézményekbe vetett bizalom

Fonyód járás polgármester

Keszthely járás polgármester

Fonyód járás vállalkozó

Keszthelyjárás vállalkozó

ESS2014/20152 EQLS 20123MTA TK 20154

Általános bizalom 5,3 5,93 5,24 5,84 4,17 4,4 x

Országgyűlés 6,1 6,79 3,96 4,17 3,85 3,5 3,7

Jogrendszer 6,4 6,53 4,52 4,77 4,62 4,2 4,5

Rendőrség 7,7 8,27 6,13 5,66 5,33 5,1 5,3

Politikusok 4,8 5,19 2,47 3,09 2,93 x 3,0

Politikai pártok 4,8 4,75 2,48 2,96 2,95 x x

Szabó I. (2014) kutatása során arra az ered-ményre jutott, hogy a bizalom általa használt két dimenziója (jószándék-hitelesség és kompe-tencia) a gyakorlatban nem elválasztható. A 25 intézményt csoportokba osztotta, amelyek közül az állami intézmények, szervezetek valamint a média érte el a legmagasabb bizalmi értékeket. A leggyengébb bizalom az állam hatalmi és poli-tikai szervei iránt volt kimutatható, összhangban az általunk előzőekben tárgyalt eredményekkel. Szintén hasonló tendenciákat mutat az is, hogy a kormánypártok szavazói átlagosan magasabb bi-zalmi értékkel bírnak minden intézménytípussal kapcsolatban.

Ez a kérdéssor is többé-kevésbé megerő-sítette az előző kérdések kapcsán saját kutatá-sunkban tapasztalható tendenciákat, bár sokkal összetettebb kép bontakozott ki. Általánosságban

elmondható, hogy a hazai átlaghoz képest mind-két általunk vizsgált társadalmi csoport magasabb bizalmi értékkel rendelkezik, de a polgármesterek és a vállalkozók bizalmi szintje ismételten szét-válik, valamint a két terület értékei között is jelen vannak különbségek.

A Szabó I. (2014) által használt öt intézmé-nyi-szervezeti kategóriát vizsgálva saját ered-ményeinkben az államhatalmi, politikai szervek esetében a fenti bizalmi kérdéssorhoz hasonló eredményt kaptunk, amely az állami intézmé-nyek, szervek kategóriában is megismétlődik.

A média kategória esetében mind a négy cso-portunk az országos átlagnál jelentősen rosszabb, egymáshoz képest hasonló indexszel rendelke-zik. Az értékek hátterében több okot is feltéte-lezhetünk. Legvalószínűbb magyarázat, hogy a két adatfelvétel között közel két év telt, amely


33

tizedben lezajlott a betelepedésük, ott jelentősen átalakult a helyi kereskedelmi-szolgáltatási szek-tor. Ez a vállalkozókat értelemszerűen negatívan érinthette.

Az ötödik kategória (vitathatóan) a civil szer-vezetek elnevezést kapta, amelynek értelmezé-séhez ismételten érdemes megnézni elemeit. A szakszervezetek megítélése gyakorlatilag minden csoportban hasonló volt az országos átlaggal, amely érthető, hiszen a legtöbben esetleg csak a híradások révén látják a szakszervezetek munká-ját. A gazdasági kamarák megítélése a Keszthelyi járási polgármesterek kivételével szintén hasonul az össztársadalom véleményéhez. A Nyugat-Ba-latonnál valamilyen oknál fogva kiemelten elége-dettek a polgármesterek a kamarák munkájával, mindez a csoport összevont értékeit jelentősen el-mozdítja a pozitív irányba. A kategórián belül az egyházak megítélése bizonyul döntő tényezőnek. Minden csoport jelentősen jobb véleménnyel van e szervezetekről mint a magyar társadalom átla-ga, de a településvezetők által adott értékek ki-emelkedően pozitívak. E mögött feltehetőleg az áll, hogy munkájuk révén intenzívebb kapcsola-tot ápolnak az egyházak helyi képviselőivel.

időszak alatt jelentősen megváltoztak az érintett médiák. A közszolgálati csatornák profilváltása, valamint a kérdésben szereplő kereskedelmi tele-vízió politikai állásfoglalása alapvetően másfajta megítélése alá esik a társadalom körében, mint korábban.

A piaci, gazdasági szervezetek (bankok, biz-tosítók és kereskedelmi üzletek) csoport esetében mind a két járás megkérdezettjei az országos átlagnál jelentősen negatívabb bizalmi értékről nyilatkoztak, és szintén nem válnak el egymástól a csoportok. E negatív ítélet mögöttes okait két-séges feltárni. Mindegyik csoportban a kereske-delmi nagyáruházak, bankok és biztosítók kapták a legrosszabb pontszámot. A bankok megítélése a vállalkozók körében rosszabb mint a társada-lom átlaga, amely mögött azt feltételezhetjük, hogy működésük során jobban rászorulnának a hitelpiacra és a szektorális válság értelemszerű-en érzékenyebben érintette körüket. A biztosítók munkájának megítélésében nem ilyen széles a különbség, de feltehetőleg ezek a vélemények is személyes tapasztalatokon alapulnak. A keres-kedelmi nagyáruházak megítélése a csoportban szintén negatív, amely mögött elsősorban gazda-sági okokat feltételezhetünk. Ahol az elmúlt év-

1. ábra: Összevont intézményi kategóriák bizalom eredményei a vizsgált csoportokban (Szabó I. 2014 nyomán)


34

jellegű okok, illetőleg gazdasági szempontok is említésre kerültek.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyi területi kötődés legfontosabb tárgya a megkér-dezettek körében, amely során több szempontot is megjelölhettek. A településvezetők vonatko-zásában két összevont szempont egyenlő súllyal van jelen, tehát a helyi identitás tekintetében a személyes kapcsolatok és a táji, természeti kör-nyezet ugyanolyan mértékben jelent meg. A Fonyódi járás megkérdezett polgármesterei ösz-szesen 20 esetben, a Keszthelyi polgármesterek 36 esetben jelöltek meg személyes kapcsolatokat (barát, család, szomszédok, szokások) e kérdés kapcsán, és mindkét járásban a barátok jelentek meg legfontosabbként. A környezethez kapcsoló-dó jelenségek (lakókörnyezet, szűkebb és tágabb táj) Fonyód kapcsán 22, Keszthely kapcsán 36 al-kalommal jelentek meg. (Arányosítva a két járás adatai viszont szinte teljesen azonosak.)

A vállalkozók kapcsán is hasonló kép bonta-kozott ki. A Fonyód térségi vállalkozók összesen 76 alkalommal jelöltek meg személyes kapcso-latokhoz kötődő jelenségeket, a természeti és épített környezet kategóriájában összesen 58 vá-lasz érkezett, míg a munkavégzés dimenziójában (munkahely, vevők, üzleti partnerek) 21 megjelö-lés történt. A „barátok” és a „család” kategóriák a többinél jelentősen magasabb számú jelölést kap-tak, amely így Fonyód térségében fontos identi-tásképző értékként jelenik meg.

A Keszthely járási vállalkozók esetében a személyközi kapcsolatokra összesen 100 megje-lölés történt, a környezeti kategóriákra 94, míg az üzleti tevékenységhez kötődően 35. A legtöbb megjelölést ebben az esetben is „barátok” és „család” kapta, de a táj és környezet kategóriái sem kevésbé maradnak el.

Ebben az esetben úgy tűnik, hogy a Keszthe-lyi járás valamivel összetettebb és erősebb iden-titás-képző erővel bír, amelyben a táji értékek is sokkal nagyobb hangsúllyal jelennek meg a Fo-nyódi járáshoz képest, és a személyes kapcsola-tok is valamivel fontosabbak.

A Keszthelyi járás vállalkozói számára a he-lyi kötődés tekintetében úgy tűnik fontosabbak a személyes kapcsolatok, amely jelentős identitás-képző erővel bír, tehát közvetve a társadalmi tőke erősségére utal. A Fonyódi járás esetében is ez a

A bizalomra vonatkozó második kérdésso-runk részben megerősítette korábbi állításainkat. A politikai tartalommal bíró intézményi kategó-riákban elválnak a két járás értékei a Keszthelyi járás javára, amelyek hátterében ismételten a helyi sajátosságok jelennek meg. A kevésbé po-litikai töltettel bíró intézményi csoportok bizalmi indexének sokszínűsége, pedig utal arra, hogy az értékeket az adott társadalom kontextusában szükséges értelmezni.

Területi kötődésA társadalmi tőkén belül a vizsgálatunk har-

madik témaköre a területi identitásra, kötődésre vonatkozott, amely kapcsán azzal a feltétele-zéssel éltünk, hogy a társadalom tagjai körében kimutatható területi kötődés kapcsolatban van a téregység gazdasági versenyképességével is, így a két járás értékei között kimutatható lesz valami-lyen különbség. Ez a várakozásunk nem teljesen igazolódott be.

Bár az említett kutatások hagyományosan erős területi identitást igazoltak, minden társadal-mi csoportban a Balatonnál, arra mindenképpen utalni kell, hogy az elitcsoportok (így polgármes-terek és vállalkozók is) területi identitásában nem automatikusan tükröződik a népesség társadalmi tőkéjének ezen attitűdje. A helyi elitek (valós vagy kommunikált) identitása társadalmi szere-püknél fogva erősebb, hiszen céljaik eléréséhez, kapcsolataik kiépítéséhez mindez nélkülözhetet-len (Bugovics 2010).

Kutatásunk során a megkérdezett település-vezetők mindkét járásban kivétel nélkül úgy nyi-latkoztak, hogy szeretnek jelenlegi lakhelyükön élni. Ilyen értékeket mutatnak a két járás vállal-kozói is, 100 főből mindösszesen egy Keszthely környéki megkérdezett nyilatkozott negatívan e kérdésben.

Ugyanakkor e kérdésben mélyebbre ásva a vállalkozók vonatkozásában kicsit módosult a kép. A megkérdezett Fonyód térségi vállalkozók 8%-a egyelőre nem tervezte, de a távoli jövőben szeretne elköltözni jelenlegi lakhelyéről. E szán-dék mögött személyes jellegű és a terület gazda-sági helyzetével összefüggő okok is megjelentek.

A Keszthely környéki vállalkozások közül is 8%-uk nyilatkozott elköltözési szándékáról, 6% már konkrét tervekkel is rendelkezik. Az előzőek-hez hasonlóan a tervek mögött személyes, családi


35

vállalkozók esetében is hasonló eredmények szü-lettek: Keszthely térségében határozottan megje-lentek a bizalmon alapuló társadalmi kapcsolatok és az erősebb helyi beágyazottság, míg Fonyód térségben a külső intézményekhez való erősebb kötődés kisebb önbizalomról és a helyi hálózatok gyengeségéről árulkodik.

A társadalmi tőke bizalom dimenziójában szintén kimutatható volt a két járás közötti kü-lönbség. A politikai intézményekbe, szerveze-tekbe vetett bizalom esetében a két terület eltérő bizalmi értékei mögött szintén feltételezhettük azt, hogy a különböző fejlettségbeli adottságok eredményezték a negatívabb tapasztalatokat a Fonyódi járás esetében. Szembetűnőek voltak a két vizsgált társadalmi csoport közötti különb-ségek is, amelyek azonban sokkal inkább a stá-tuszukból erednek, mint egyéb területi tényezők befolyásától.

A vizsgálatunk harmadik témakörében, az identitás esetében az adatok önmagukban nem árulkodtak a területek közötti különbségekről, hiszen mind a két járásban, mindegyik vizsgálati csoportban azonos mértékű területi kötődést sike-rült kimutatni. Ebben az esetben csak közvetett feltételezésekkel élhettünk azzal kapcsolatban, hogy a tapasztalati szintek mégis eltérőek. Az identitásképző elemek vizsgálata utalt arra, hogy a Fonyódi járásban valamivel gyengébb ez a kö-tődés, amely eredhet a Keszthelyi járásnál gyen-gébb társadalmi és gazdasági adottságokból.

Következtetéseink sorában semmiképpen sem kívánunk közvetlen ok-okozati kapcsolatot feltételezni a társadalmi tőkén belül mért elté-rések valamint a fejlettségbeli különbözőségek között. A társadalmi tőke adottságait számos más tényező is befolyásolja, közülük a fejlettségbeli eltérések csak egy dimenziót jelentenek. A két vizsgált járás közötti különbség megítélésünk szerint nem olyan széles, hogy kizárólagosan ma-gyarázza a társadalmi tőke közötti különbségeket is. Ugyanakkor a társadalmi tőke különbségei utalhatnak a két térség fejlettségbeli eltéréseire, még ha ez a dimenzió önmagában is nem okozza a gazdaság teljesítményének eltéréseit.

A társadalmi tőke és a fejlettség közvetlen összekapcsolódásának alátámasztását az is nehe-zíti, hogy Magyarországon hasonló területi szin-teken nem zajlottak társadalmi tőke kutatások.

legfontosabb dimenzió a gazdaság szereplői szá-mára, de ennek mértéke gyengébb.

Rendkívül szubjektíven ítélhető meg, de nem gondoljuk azt, hogy a két vizsgált járás táji – ter-mészeti - kulturális értékeihez csatolt képzetek je-lentősen különböznének, hiszen mindkét területi rendkívül gazdag. Abban, hogy az identitásképző elemek vonatkozásában a környezet (lakó-, ter-mészeti-, táji-) dimenziójában mégis jelentős kü-lönbség volt kimutatható a Keszthelyi járás javá-ra, másfajta okokat vélhetünk felfedezni. Ezeknek a környezeti elemeknek az említése (vagy éppen hiánya) jelzője lehet annak, hogy mennyire érzi jól magát a válaszadó az adott területen, települé-sen. Közvetve utal arra a fejlettséggel rokonítható álláspontra, hogy területi tőke tulajdonképpen a genius loci, a hely szelleme, amely meghatározza az ott élők és dolgozók mindennapjait (lásd. pl: Harcsa 2015, Jankó 2002, Tóth 2014). Az, hogy a Fonyód térségi vállalkozók sokkal kisebb arány-ban jelölték meg ezeket a dimenziókat, jelezheti azt, hogy kisebb mértékben párosítanak pozitív értékképzeteket az őket körülvevő környezethez, annak ellenére, hogy szeretnek itt élni. Ez a hipo-tetikus gondolatmenet az identitásképző elemek körében társadalmi kapcsolatok és üzleti kör-nyezet eltérő jellegzetességeire is kiterjeszthető. Mindez pedig szerves összefüggésben állhat a társadalmi-gazdasági különbségeivel, így utalhat a területi tőke szintjére is.

Következtetések és összegzésKérdőíves vizsgálatunk során sok tekintetben

hasonló, de gazdasági-társadalmi helyzetének egyes adottságait tekintve mégis két különböző járás társadalmi tőkéjének jellemzőit kívántuk feltárni a kapcsolati rendszer és közéleti részvé-tel, a bizalom és a területi identitás témakörökön keresztül. A területi tőke paradigmájából kiin-dulva azzal a feltételezéssel éltünk, hogy eltérő társadalmi tőke jellemzők szerves kapcsolatban vannak a gazdasági teljesítményével és fejlett-ségbeli különbségekkel.

A társadalmi kapcsolatok vonatkozásában ki-mutattuk, hogy a Keszthelyi járás polgármesterei valamivel aktívabb kapcsolatokat ápolnak, érdek-érvényesítő képességeikben jobban bíznak. Ezzel szemben a Fonyódi járás településvezetőinek he-lyi kapcsolataik gyengébbek, sokkal jobban kö-tődnek külső szereplőkhöz és intézményekhez. A


36

Jankó F. (2002): A hely szelleme. A településimage és településmarketing. Tér és Tár-sadalom XVI./4. 39-62.

Kovách I. (2012): A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai. Argumentum – MTA TK, Budapest.

Megyesi B. (2015): A társadalmi tőke nega-tív hatásai. Századvég – Új folyam 78. (2015/4.) 107-128.

Nemes-Nagy J. – Németh N. (2003): A „hely” és a „fej” – A regionális tagoltság ténye-zői az ezredforduló Magyarországán. Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 2003/7.

Pálné K. I. (szerk.) (2009): A politika új szín-tere a régió. Századvég Kiadó, Pécs-Budapest.

Szabó A. – Gerő M. (2015): Politikai tükör - Jelentés a magyar társadalom politikai gondol-kodásmódjáról, politikai integráltságáról és rész-vételéről, 2015 Az Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban című kutatás elsődleges jelentése. MTA TK, Budapest.

Szabó A. – Róbert P. – Závecz G. (2013): In-tézményi bizalom a magyar társadalomban. ESS Magyarország Gyorsjelentés II. 2013.MTA TK, Budapest.

Szabó I. L. (2014) : Az intézményi, szerveze-ti bizalom helyzete Magyarországon 2014 elején. Nemzet és Biztonság 2014/3. 119-142.

Tóth I. Gy. (2005): Jövedelemeloszlás. A gaz-dasági rendszerváltástól az uniós csatlakozásig. Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társa-ság–Századvég Kiadó. Budapest, 2005.

Jegyzetek1. Rendszeres munkajövedelemmel nem ren-

delkezők aránya az aktív korú népességen (15-59) belül

2. http://ess.tk.mta.hu/adatbazis/adatbazisok/3. http://www.eurofound.europa.eu/surveys/

european-quality-of-life-surveys-eqls/european-quality-of-life-survey-2012

4. Gerő - Szabó (2015)

A vizsgálati modulunk arra mutatott rá, hogy a területi tőke paradigmájával összhangban a fej-lettségbeli különbségek magyarázatának egyik fontos eleme a társadalmi tőke is, de ez nem jelenhet meg kizárólagos erővel. A fejlettségbe-li különbségek hátterének magyarázatához, így hasznos alapot kínálhat a területi tőke komplex szemléletrendszere. Mindezeken túl kutatásunk azt is alátámasztotta, hogy a gazdasági teljesít-mény, versenyképesség vizsgálata során a tár-sadalmi dimenziók mélyebb, kvalitatív alapú feltárása is szükséges, amelyhez a rendelkezésre álló statisztikai adatokból kinyerhető információk nem minden esetben elégségesek.

Fontos eredményünk, hogy e két példán ke-resztül is szemléltetni tudtuk azt, hogy Magyaror-szágon egymástól térben, és adottságaikban sem túl távol álló területeken is sok tekintetben eltérő társadalmi működés van jelen. Ennek nyomán arra a következtetésre juthatunk, hogy a terüle-ti szakpolitika eredményességének növeléséhez ezen, lokális sajátosságok fokozott érvényesítése és figyelembe vétele is szükséges.

KABAI GERGELYFelhasznált irodalomAngelusz R. – Tardos R. (2011): A kapcsolat-

hálózati szemlélet a társadalom és politikatudo-mányban. In: Takács K. (szerk.): Kapcsolatháló elemzés; Társadalmi kapcsolathálózatok elemzé-se. BCE, Budapest.

Bugovics Z. (2010): Az elitidentitás háttere. Tér és Társadalom XXIV./2. 17-29.

Dombi G. – Horváth Á. – Kabai G. – Fodor-Kun E.- Oláh M. – Sápi Z. – Szabó P. –Tóth B. I. (2016): A területi tőke és magyarországi dimenzi-ói. Nyicita Alapítvány, Balatonfüred.

Gábos A. – Szivós P. (2010): Jövedelmi sze-génység és anyagi depriváció Magyarországon. In: Kolosi T. – Tóth I. Gy.: Társadalmi riport 2010. Tárki, Budapest. 58-81.

Harcsa I. (2015): A területi fejlettség és egyenlőtlenségek lehetséges értelmezései — kri-tikai értékelés és kutatási eredmények I. Statiszti-kai Szemle 2015/5. 460-485.


37

Az Építésügyi Minisztérium 1957 elején a Balaton-környék regionális tervvázlatának meg-rendelésével egy időben létrehozta a hatósági jellegű jogkörrel is bíró főépítészi munkakört. A főépítész feladata az volt, hogy az építésügyi hatóságok, azaz a járási és megyei tanácsok felé minden engedélyezési kérdésben véleményt ad-jon. A regionális terv elkészítésével és a főépí-tészséggel a fiatal Farkas Tibort bízták meg, aki egy évvel korábban Polónyi Károllyal sikerrel oldotta meg a mohácsi tanyavilágot sújtó árvíz utáni helyreállítást, aminek a regionális terv elké-szítésénél is hasznát vette.

Farkas Tibor és a déli parti főmérnök Poló-nyi Károly a fejlesztést központilag koordináló Balatoni Intéző Bizottság (BIB) adta intézmé-nyi keretek közt az urbanisztika és az építészet eszközeinek összekapcsolásával egy regionális építészeti formanyelv kialakítását remélte, bár ennek részletes kidolgozására nem került sor. A megvalósult épületek ugyanakkor kezdetben va-lóban reflektálták a BIB szakembereinek formai törekvéseit, amiben az urbanisztikai regionali-tásnak, egy átfogó tájképi víziónak, valamint a tervezési és rendezési eszközök összhangjának, a koordinációnak és a kontrollnak is nagy szerepe volt. Jelen tanulmány célja az eltérő diszciplínák és terveszközök közti kapcsolatok eszmetörténeti szintű elemzése.2

A regionális absztrakció problémája és az át-fogó nézőpont felől történő fokozatos közelítés a realizációt is meghatározta, amit a terveszközök komplex rendszere is mutat. Farkas Tibor szá-mára a kiindulást jelentő regionális perspektíva olyan nézőpont „ahonnan az egész tájat összefüg-gő egységként lehet szemlélni, - részletek nélkül -, ahonnan csak a területfelhasználás legjellem-zőbb körvonalai, a domborzati adottságok s a te-lepülések közötti összefüggések rajzolódnak ki.”3 Ezt követik az egyes településekre koncentráló nézőpontok, ahol már a település és közvetlen környezetének rendezési kérdései rajzolódnak ki,

Mottó: „Az egész Balatoni tájat egy nagy képzőművészeti alkotáshoz lehet-ne hasonlítani, mely maradandó érté-kű monumentális plasztika. A fejlesztés során arra törekszünk, hogy az új épít-ményekkel ezeket ne csorbítsuk hanem meglévő értékeit kiemeljük. Az építészeti megoldásokban ezért a korszerűséget, a mértékadó szerénységet és a mindenkor környezetbe való illeszkedést igyekszünk érvényesíteni.”1

Az ötvenes évek végén indult el a Ba-laton-part tervszerű fejlesztése, az első Regionális Terv szándékait a főépítész Farkas Tibor a táj plasztikus formálásá-val fejezte ki. Szemléletmódja a modern építészet megközelítéseit reflektálja, mi-közben analógiája a táji, települési és építészeti lépték közötti koherens kap-csolatrendszer lehetőségét is felveti. Az elhúzódó realizáció azonban kihívások elé állította a tervművelet szereplőit, ezért érdemes a koncepcionális szándé-kokat, terveszközöket a megvalósult al-kotásokkal összevetni.

Idea és realizáció: A léptékváltás perspek-tívái

A léptékváltás problémája a terv realizálása során két témakonstrukcióban is megjelent: a központi fejlesztések keretében megépülő alko-tások koordinációjában és a magánépítkezések tömegességének kontrollálásában. A koordináció és kontroll kérdéseire válaszokat keresve eltérő pozíciókból, de egymással diskurzusban mind az urbanisztikai, mind az építészeti eszközök alkal-mazására sor került.

A „nagy számok” apró építészete A magánépítkezések problémái a hatvanas évek Balaton-partján


38

indította be. A korabeli napilapokban a nyaralás új lehetőségeit propagálva a dolgozók tava kifeje-zés mellett rendre megemlítik a szabadidő eltöl-tésének most már a társadalom teljes spektruma számára elérhető új formáját, a balatoni nyaralót. Érdemes megemlítenünk, hogy a nyaralóépítés expanzív jelenségének feldolgozása a társadalom-történeti kutatások terén is megjelent, a jelenség számosságából adódóan és a statisztikai adatok hiányában egyedi, a mentalitástörténet kutatási eszközeit igényelve.5 A kutatások rámutatnak a magánépíttetők társadalmi státuszának, állandó lakóhelyeinek rendkívül összetett struktúrájára. A mezőgazdasági munkásokon kívül a társadalom minden rétege, különösen a városi ipari munkás-ság és az értelmiség építkezett a tóparton.6

A saját tulajdon individualitást és önkifeje-zést előtérbe helyező varázsa, a vízparti üdülőte-rületek fesztelen beépítési helyzetei, ugyanakkor a szűkös anyagi lehetőségek és a minták hiánya az egyedi megoldások heterogén összképét adták. A probléma a két világháború közti nyaralóépít-kezések kihívásaihoz volt hasonlatos, miközben mind a társadalom szerkezete, mind az üdülés felfogása megváltozott. A szakfolyóiratokban publikált írásokban Kotsis Iván korábbi tervezési elveire is hivatkozva hasonló megállapításokat tesznek a nyaralók kialakításáról hangsúlyozva, hogy a nyaralás, mint életforma a háború után jelentősen átalakult. A tópartra utazók ekkor már kevesebb időt, mindössze 2-3 hetet üdülnek a tó mellett, az idejük nagy részét a szabadban töltik, a házban csak meghúzódni szeretnének. „Tudo-másul kell vennünk, hogy az üdülőterület nem vadon, hanem sűrűn települt táborhely. Tehát az egymáshoz alkalmazkodás térben és formában feltétlen követelmény.”7

Az előképek nélküli feladat heterogén meg-oldásokat eredményezett. Egyfelől a házilagos építésmóddal az elérhető technológiák széles skálájából adódóan nem alakulhatott ki egysé-ges formanyelv és településkép. Polónyi Károly visszaemlékezéseiben a Balaton-part problé-máját Bernard Rudolfsky albumával állította szembe: „A spontán népi építészet épület- és te-lepülésformáját igen határozottan determinálják a klimatikus adottságok, a rendelkezésre álló építőanyagok és építési technológia, valamint a lakosság viselkedésformája. Ezek a lehetőségek

majd a településen belüli szűkebb fókuszú terv-eszközökben az építészeti formálás kérdései is megjelennek: “Következő lépés a központok fej-lesztésének részletesebb kimunkálása. Ez a terve-zési terület még mindig egy összefüggő városrész nagyságának megfelelő területet ölelt fel és néző-pontja ennek megfelelő magasságban volt. Ilyen léptékek után jutottunk el az egyes építményekig, épületekig. A fentiekben vázolt tevékenységhez nézőpontként egy-egy tervfajta tartozik, mint a regionális, az általános és a részletes, ill. azokat előkészítő beépítési javaslatok.”4

A „nagy számok” problémája, a tömegesség jelensége a Balaton-part építészetében is megje-lent, bár ez a háború utáni modern építészet plat-formjaitól, a CIAM és a TEAM 10 diskurzusaitól eltérően nem az építészeti formák léptékében, hanem a tájban az expanzív módon kiszóródó, sokszor házilagosan épített hétvégi házak töme-gességében jelentkezett. A probléma, amint azt a korábbi fejezetekben láttuk, már a háború előtt is ismert volt, az üdülés társadalmi szerkezetének átalakulása azonban új rétegek előtt nyitotta meg a tóparti parcellaszerzés lehetőségét. A léptékvál-tás problémája tehát a középítkezések előzőekben tárgyalt vertikális kapcsolatrendszeréhez képest egy másik dimenzióban, az egyre szélesebb tár-sadalmi rétegek számára elérhető magánnyaraló építés szintjén is megjelent. A központi fejlesz-tések kezdeti sikeres realizációja sem tudta el-homályosítani a tópart hátterében zajlódó folya-matokat. A regionális intézmények nem tudták felszámolni az engedély nélküli tevékenységeket, hiányoztak a korszerű tervek, jelentős számban képzetlen kivitelező kisiparosok terveztek, mi-közben egyre nagyobb tömegek kívántak épít-kezni a tóparton.

A politikai konszolidációt támogató élet-színvonal emelésnek a mobilitás, a magántu-lajdon és a szabadidő is fontos eleme volt, és szimbólumává vált a hétvégi ház, majd a saját gépjármű. A rendszer ugyanakkor nem koordi-nálta programszerűen a hétvégi házak építését, a korabeli propaganda sem volt szervezett. Az új társadalompolitikai koncepció ugyanakkor az anyagi megtakarítás és a magánépítés lehetőségét kínálta, ami a külföldi utazás lehetőségétől rész-ben elszigetelt országban hamar a magánnyaraló építés kontrollálhatatlanul elburjánzó folyamatait


39

Míg a harmincas években még reális megol-dási lehetőség volt az építészek egy kisebb cso-portjának hogy személyes, helyi részvételével, ta-nácsokkal segítsenek az építkezések minőségén, addig a hatvanas években már a Főépítészi rend-szer, a tanácsi műszaki osztályok és a patronáló építészek együttesen is nehezen birkóztak meg a problémával. Tanácstalan a tanács – hangsúlyoz-ta Farkas Tibor. A járási tanácsok építési osztályai nem bírják a munkát. „Nem jut idejük arra, hogy az építtetőkkel foglalkozzanak, megmagyarázzák a hibákat és tanácsaikkal kedvet ébresszenek a jóhoz, az újhoz.”13 Farkas Tibor 1962 tavaszától a Duna-kanyar Főépítészeként is tevékenykedett, ahol beszámolóiban is hangsúlyozva a balatoni tapasztalatokat használta fel, mivel hasonló jel-legű problémákkal találkozott mint a tóparton.14

A Főépítészség tíz éven át működött megha-tározott heti menetrenddel. A siófoki kirendelt-ség fennmaradt iktatókönyveinek feldolgozása alapján15 megállapítható, hogy a 40 településen hetenként 100 engedélyt kellett átvizsgálniuk, eb-ből átlagosan 65 esetben indítottak szabálysértési eljárást.16 Főépítészségnek évente átlagosan 250 bontási határozatot kellett hoznia.17 A vélemé-nyezett ügydarabok száma évente 3000-3500 db között mozgott, a Főépítészség ügyfélforgalma a budapesti és vidéki fogadónapokon hetenként 120-160 fő volt. A regionális terv készítői több-ször hangot adtak véleményüknek18, mely szerint a nagy tömegben készülő nyaralóépület tervek a legtöbb esetben rendkívül szegényes és kulturá-latlan megoldásokat tartalmaznak. Farkas Tibor munkatársaival nagy hangsúlyt fektetett mind az építész képzettség nélküli tanácsi munkatársak, mind magánépíttetők építészeti szemléletformá-lására. Csorba Zoltán kiemelte főnöke rendkívül jó kommunikációs képességét, amivel a fejlesztés minden szereplőjével, a minisztériumi vezetőktől a helyi kivitelezőkig és magánmegrendelőkig hatékony kapcsolatot tudott fenntartani.19 Farkas Tibor szerepfelfogásában nem az épületek for-mai kérdései, hanem a tágabb lépték egységének megőrzése élvezett prioritást: „nem esztétizálás volt a szerep, hanem annál magasabb rendű kér-dés, a területhasználat rendjének betartása és el-lenőrzése.”20

mára már kiszélesedtek.”8 Ezzel párhuzamosan az új életvitelhez alkalmazkodó modern hétvé-gi ház előképeinek hiánya továbbra is felszínen tartotta a történeti formák „groteszk” utánzását. Farkas Tibor egy interjúban közérthető formában érvelt a szerinte anakronisztikus építésmódokkal szemben: „A húszas évek formanyelve és lakás-felfogása kísért még ebben. A városi nagypolgár nagy villáját kicsinyítik az üdülőhelyre, tornyok-kal sok felesleges cirádával. Ez végül is nevetsé-ges anakronizmus. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek sem kicsinyített felnőtt: a kicsinyített felnőtt a törpe: de a törpe torz ember. Így van ez a házépítésben is.”9 A jelenség hátterében tehát a tömegtársadalom építési kultúrájának válsága hú-zódik, amit az építési technológiák rendszertelen alkalmazása és a megfelelő minták hiánya még inkább felerősített.

A kontroll stratégiái: „nem esztétizálás volt a szerep”

A regionális terv kiegészítéseként 1959-ben elkészült a Balatoni Építésügyi Szabályzat.10 A két megye egyesített végrehajtó bizottsági ülése tárgyalta meg, majd mindkét megyei ta-nácsülés is elfogadta,11 végül 1959 októberében került felterjesztésre a Minisztertanácshoz jóváhagyásra. A szabályzat öt övezetbe sorolta az üdülőterületeket, különbséget téve a nagyüdülők, nyaralók, hétvégi házak és sorházak beépítésmódja között. A szabályzatot, különösen az övezetek besorolásait és az építési módok lehetőségeit széles körben propagálták. A főépítész és munkatársai építtetők számára minden héten az előre megjelölt időpontokban és helyszíneken tanácsadói napot tartottak, mivel ahogy mondták: „a helyes döntés legkönnyebben a helyszínen születhet meg.” A visszaemlékezések szerint a konzultációk során Farkas Tibor és mun-katárai nem csak az építtetők, de a hivatalnokok szemléletét is nagy türelemmel és empátiával ala-kították: „Az építési rendben a törvényesség volt a maradéktalanul képviselt irányvonalam. Köz-tudatba ment, hogy mit szabad mit nem. Vissza-szorult a korábbi elvtelen és helyenként korrupt szellemű engedélyezési gyakorlat. A tanácsoknál egy új generáció nevelődött, egyesek közülük más térségek főépítészei.”12


40

veket tettek közzé, melyeket az építtetők a saját igényeikhez alakíthattak, a számosság új léptéke merevebb keretek kialakítását tette szükségessé. Az Építésügyi Minisztérium 1960-ban pályáza-tot írt ki korszerű kisnyaraló tervek készítésére, melynek alapján a Belkereskedelmi Minisztérium előregyártott és összeszerelhető épületeket, illet-ve épületelemeket bocsáthatott ki, a BIB pedig kulturált és gazdaságos tervekkel láthatta el a Balaton mentén építeni szándékozókat.21 A tervek rendkívül eltérő eszközökkel dolgoztak, egységes regionális karakterről csak az egyszerű, könnyed, funkcionális jelleg szintjén beszélhetünk. A ter-vek sokszínűségét mutatja, hogy mind a hagyo-mányos építési módokat, helyi építőanyagokat, mind az előregyártható szerkezeti elemeket, gyorsan felállítható megoldásokat is alkalmazták. A két első díj közül az egyiket Farkasdy Zoltán, Balla Gyula, Halmágyi Károly hagyományos anyagokból szinte hátizsákban helyszínre cipel-hető nyaralóterve kapta, a másikat Mandel Tamás és Tenke Tibor három ütemben azonos elemekkel bővíthető hétvégi háza érdemelte ki.

A minőség javítása érdekében ki kell emel-ni az építészek szolidáris szerepvállalását a he-lyi közösségek iránt. A regionális intézmények, a BIB főmérnökségeinek és a főépítészségnek a munkatársai mellett az építész szakma széles rétege megmozdult, amikor a MÉSZ Balatoni Munkabizottsága meghirdette a patronáló építé-szek mozgalmát. Farkas Tibor közbenjárása ré-vén a helyi üdülőbizottságokban is részt vehettek a tanácsadó építészek, ezzel „a helyi problémák megismerését és megértését is nagyban segíthe-ti.” A résztvevő építészek társadalmi munkában vállalták a feladatot, ezzel is hozzájárulva a tópart építészetének ügyéhez, de a MÉSZ Perczel Ká-roly minisztériumi főosztályvezető révén felkérte a nagyvállalatok vezetőségét, hogy a résztvevő-ket támogassák tóparti tevékenységük hatékony elvégzésében.

Hétvégi házak: Adaptálható minták vagy egységes típusok?

A hatvanas években az építkezések tömeges-sége az egységesítés, a minták és típusok problé-máját is felvetette. A háború előtt a BIB és Kotsis Iván az egyedi igényekhez adaptálható mintater-

Farkasdy Zoltán pályaműve, 1960 (forrás: Nyaralóépítés a Balaton parton, 1962)


41

a „Hétvégi házak, nyaralók” tervsorozatot a TTI részéről Callmeyer Ferenc irányította és a MÉSZ tagjaiból szerveződő tervezőcsoport 52 különböző tervet készített el.23 A katalógusok és tanácsadók mellett további segítséget adott a vízparton építtetőknek egy nyaralókról szóló kézikönyv kiadása, mely a típustervek meg-épült variációi mellett a kor jelentős építészei-nek épületeit és az irányadó nemzetközi példá-kat is bemutatta.24

A növekvő igények a hatvanas évek kö-zepén már új típusok kidolgozását tette szük-ségessé. A nyaralóépítés és típustervek ügyét már hatvanas évek elejétől kezdve Callmeyer Ferenc vállalta fel, aki később a Típustervező Intézet munkatársaként szervezte meg a típus-sorozatok kidolgozását. Saját számításai alap-ján a Balaton-parton 1957 és 1965 között nagy-ságrendileg 4000 új nyaralóépület épülhetett, az üdülőtelepek összképe azonban véleménye szerint továbbra is általános problémát jelen-tett a tóparton.22 1965-ben az ÉM felkérésére

Mendöl Tamás, Tenke Tibor pályaműve, 1960 (forrás: Nyaralóépítés a Balaton parton, 1962)


42

tartó adaptálásáról beszélhetünk, addig – sokszor ugyanazon építészek – a nyári lakok esetében már megengedőbbek a lokális megoldások refe-renciális alkalmazásával. Mindez persze nem je-lent egyértelmű ellentmondást, elég csak Polónyi Károlynak a modern építészet primitív útjára tett megállapításait felidéznünk, a helyi anyagok és előképek az ő víziójában is megjelennek. Az épü-letek léptéke, az építés gazdaságos technológiája, a természetközelség, de még a középítkezések, elsősorban a strandok és idényjellegű épületekre kidolgozott „pózna-lemez architektúra” ideája is megjelenik ezekben a kisebb épületekben, mi-közben a maguk természetességében használják fel a környezetükben fellelhető anyagokat és szerkezeti megoldásokat. Ezek a nyári lakozás in-timitását a természetbe ágyazó fesztelen épületek az építészet dogmáit is levedlik. Az elemi eszkö-zökből történő építés a Balaton-parton az építé-szet rekreációs folyamata, ahol az alapelemekből és alapvető funkcionális igényekből felszabadult, játékos, kísérletező megoldások születtek.

A modern nyaraló mint épülettípus tehát to-vábbra is kísérleti feladatot jelentett a kor épí-tészeinek. A harmincas évek Kotsis féle megol-dásait előképül vették ugyan, de a megváltozott társadalmi és életvitelbeli szempontok miatt nem tartották követhető mintának.25 Ahogy a középít-kezések esetében is, a Főépítészség részéről a he-lyi vernakuláris mintákat továbbra is távolságtar-tással kezelték. Bár a Balaton-felvidék karakteres népi építészetének egyszerűségét példa értékű-nek tekintették, de a formamásolást elutasítot-ták, mert a nyaraló rendeltetése alapvetően más. Ugyanakkor a nyaralás felfogásának megváltozá-sát az épületek funkcionális-szerkezeti egyszerű-södését mutatja, hogy a publikált nyaralóépületek esetében rendre megjelennek a helyi anyagok, a kő, a fa és a nád, valamint az archetipikus formák. Természetesen a tervezők autonóm alapállásából adódóan is nem a vernakuláris minták másolá-sáról van szó. Ugyanakkor, míg a vízparti köz-építkezések esetében elsősorban a modern épí-tészet helyi formáktól és anyagoktól távolságot

Gulyás Zoltán (Ábrahámhegy), Preisich Gábor (Szigliget) és Kismarty Lechner Kamill (Zamárdi) nyaralója (forrás: Hétvégi házak, nyaralók. 1972)


43

hető és hosszabb távon is szervezett formában üzemeltethető házak hatékony alternatívát ígértek az egyre inkább emergenssé váló tóparti urbani-záció kontrollálására és a sűrűség növelésére.

Az intézmény tízéves fennállásának tapaszta-latait összegző és a jövőbeni teendőket felvázoló beszámolóban27 a még szabad építési területek rohamos csökkenése miatt a magán nyaralóépítés több évtizedes modelljével szemben a nagyobb koncentrációt biztosító, kollektív beépítés mellett foglaltak állást. Az első társasüdülő, Szabó Iván által tervezett füredi Baricska telep 1968-ban készült el.28 A füredi hegylábi lejtő topográfiá-jára szerkesztett háromszintes egységekből álló beépítés a táj urbanizálódó karakterét erősítette. Később Füred központjában készült el a négy és kétszintes egységekből álló Neptun társasüdülő. A hétvégi házak elaprózott telepes beépítésének ideáját tehát a hatvanas évek végére felváltotta a kollektív nyaralóházak és az üdülők koncentrált városrésznyi telepének víziója.

Nemzetközi jelentőségÖsszegzésként érdemes a regionális terv és a

művezetés jelentőségét a nemzetközi fórumokon való szereplése felől is bemutatni. Az elkészült épületek látványosan reflektálták a terv alapelveit, melyek révén a nemzetközi érdeklődés fókuszába is bekerült a terv. A nemzetközi sikerek – nem túlértékelve azok elsősorban reprezentatív jellegét és jelentőségét – rámutatnak a terv sajátos karakterében rejlő autonóm helyzetére. Bár a szakmai köztudatban sokan metodikai pionír

A szabadidő kollektív formái: a víkendte-lepektől a társasüdülőkig

A telepszerű építés lehetősége már a regioná-lis terv készítése közben is előkerült, a terv több célterületet is megjelölt előzetesen. A telepekkel a saját nyaraló iránti tömegigényt kívánták kon-centrált formában levezetni, miközben a vásárlók részéről is kisebb anyagi áldozatot igényelt. „Ja-vaslatunkkal elérhető, hogy egyéni tőkével kultu-rált, az esztétikai igényeket kielégítő megoldások szülessenek és ezen keresztül a sokhelyütt lerom-lott üdülőhelyi településkép egyensúlyba kerülne. Ezen keresztül mérsékelni lehetne a magasabb rendű beépítésű területen belüli telkek jellegte-len week-end házakkal történő beépítését is.”26 A telepszerű beépítést elsősorban a területgazdál-kodási és financiális szempontok inspirálták. Az üdülőterületeken az előírt minimális teleknagyság 158 négyszögöl volt, az egyedi épületek viszony-lag magas építési költsége miatt azonban sokak-nak nem volt elérhető a saját nyaraló. A víkendte-lepek általános sémáját 30-50 lakóegységből, 6-8 épületben, saját strandterülettel, csónakkikötővel tervezték meg, ahol egy lakásegységhez 80 négy-szögöl tartozott. A BIB tárgyalásokat folytatott az OTP-vel, hogy az öröklakáshoz hasonlóan rész-ben készpénz, részben OTP hitelből. A víkendte-lepek hálózatszerű kiépítése almádi példáját kivé-ve végül nem valósult meg.

A kollektív nyaralás új formájában, a társas-üdülők ideájában rejlő lehetőségeket a főépítész-ség hamar felismerte. Az egységesen megtervez-

Balatonfüred, Baricska társasüdülő (forrás: Farkas Tibor hagyatéka)


44

reállítása mellett a Balaton tervét mutatta be „Plan Regional Du Balaton Hongrie” címmel, bár Farkas Tibor politikai okokból nem utazhatott ki. A kongresszus sajátságos helyzetbe hozta a keleti és nyugati blokk országainak képviselőit. A kongresszuson magyar részről Perczel Károly vett részt, tudósítása szerint a szovjet, a csehszlovák és a magyar küldöttséggel szemben is nagyfokú érdeklődés mutatkozott. „Addig amíg a magyar küldött felszólalásából kapcsolatban a legtöbb nyugati szakember bizonyos irigykedéssel vette tudomásul, hogy például kormányrendelet ér-telmében a népgazdasági terveket a regionális tervek javaslataira kell alapozni, ők elmondták hogy tervgazdálkodás hiányában a legszebb és legalaposabb regionális elgondolásokat sem tud-ják megvalósítani. A nyugati küldöttek egy része hosszantartó, heves vita során követelte: a kong-resszus hozzon olyan határozatot, amely szerint a regionális tervek kötelezők a magántőkések szá-mára is és ezt az álláspontot támogatta a fran-cia, olasz küldöttség is.” 30 A kongresszus végül

szerepet tulajdonítanak a tervnek, a disszertáció elején felvázolt nemzetközi elmélettörténeti keret megmutatta a tervkészítés nemzetközi és hazai előzményeit. Ugyanakkor a Balaton léptéke, természetes üdülőtáj jellege és a regionális tervvel szoros kapcsolatban megvalósított építé-szeti alkotások valóban sajátságos helyzetet je-lentettek. Kérdés persze, hogy a terv, a szenzitív épületek vagy a nagyméretű légifotókon bemuta-tott természetes szépségű Balaton-táj váltotta ki a sikereket? Talán a három tényező együttesen, táj, terv és építészet együttállása adott unikális pozí-ciót a nemzetközi szakmatörténetben.

A Balatoni Regionális Terv elkészültét kö-vetően gyorsan a nemzetközi fórumokon is be-mutatásra került. 1958-ban Liege-ben a Nemzet-közi Lakásügyi és Városrendezési Szövetség 40 ország részvételével rendezte meg a regionális tervezés témáját napirendre tűző XXIVth Interna-tional Congress for Huosing and Townplanning kongresszust Liege-ben.29 A magyar delegáció Perczel Károly vezetésével Mohács-sziget hely-

Abercrombie-díj Farkas Tibor és csapata részére, 1965. (forrás: Farkas Tibor archívuma)


45

5. Németh Szandra: A Balaton mindenkié? A szocialista időszakbeli nyaralóépítések egyé-ni motivációinak vizsgálata. Korall 64. 2016. 137–156.

6. Balatonkörnyék Regionális Terv Felülvizs-gálata. VÁTI, 1975 január. Lechner Tudásköz-pont. 0491/k DKT/OTTT/BTI/-0491

7. Farkas T.: Beszámoló a Balaton-környék fejlesztéséről. in: Magyar Építőművészet 9:(6) pp. 15-26. (1960)

8. Polónyi Károly: Építész-településtervező a perifériákon - Polónyi Károly retrospektív naplója. Terc Kiadó, Budapest, 2004.

9. Magyar Nemzet 1964. augusztus 26 9.o. Z.L. Összhangban a természettel Beszélgetés a Balaton főépítészével

10. A Balatonkörnyék építésügyi rendjéről. A Somogy Megyei tanács 2/1959 (IX.25) számú rendelete

11. Farkas Tibor: Főépítészi beszámoló, 1959. Kézirat, Farkas Tibor hagyatéka, a kutatás keretében feldolgozva.

12. Farkas Tibor levele Bondor József épí-tésügyi és városfejlesztési miniszternek. Tárgy: felmentés kérése. 1978. áprilsi 18. Forrás: Farkas Tibor hagyatéka.

13. Magyar Nemzet 1964. augusztus 26 9.o. Z.L. Összhangban a természettel Beszélgetés a Balaton főépítészével

14. Dr Trautmann Rezső 1962 julius 10-i le-vele Farkas Tibornak. Farkas Tibor hagyatéka, a kutatás keretében feldolgozva.

15. A Főépítészség fennmaradt iratanyaga a kutatás keretében került feldolgozásra Siófokon a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtárban.

16. Farkas Tibor képes feljegyzései a heti el-lenőrző körúton tapasztalt szabálytalanságokról. A Főépítészség siófoki iratanyaga, BRTKK Sió-fok, a kutatás keretében feldolgozva.

17. példaként lásd: Bontási határozatok 1961, 1962, 1963, 1964. Zamárdi, Földvár, Szárszó, Szemes, Lelle. A Főépítészség siófoki iratanyaga, BRTKK Siófok, a kutatás keretében feldolgozva.

18. Farkas T., Csorba Z. A Balatonkörnyék építési rendje. In: Magyar Építőművészet 12:(5) pp 58–59. (1963)

kimondta a regionális tervek kötelező érvényét. A léptékváltás azonban nem állt meg a régióknál, kimondták, hogy országos szintű rendezési terve-ket kell készíteni. A Balaton-terv jelentős elisme-résének köszönhetően 1965-ig a KGST regionális tervezéssel foglalkozó szakbizottságának veze-tését Magyarország láthatta el. A terv a nyugati országok gyakorlatára is hatással volt, az 1965-ben induló nagyszabású francia Riviéra-fejlesztés során előképként tekintettek a tervre.31

A fejlesztés számos külföldi, főként építésze-ti folyóiratban megjelent publikációt32 követően a Nemzetközi Építész Szövetség, az UIA érdeklő-dését is felkeltette. Az UIA 1965-ös párizsi kong-resszusán Farkas Tibor és csapata hivatalosan is megkapta az UIA Sir Patrick Abercrombie-díját.

WETTSTEIN DOMONKOSJegyzetek1. Farkas Tibor: A Balatonkörnyék fejleszté-

séről. Kézirat, 1968. július 29. Farkas Tibor ha-gyatéka.

2. A kutatás forrása Farkas Tibor eddig fel nem dolgozott személyes hagyatéka, melynek adatait a szerző által vele készített interjúk egészítik ki. További interjúkat ké-szítettem az egykori munkában résztvevő még élő szemtanúkkal, így a főépítészeti kirendeltségen Farkas Tibor közvetlen mun-katársával, dr. Csorba Zoltánnal, és a bala-toni építész patronáló mozgalomban jelen-tős szerepet játszó Callmeyer Ferenccel. A főépítészi hagyatékot a déli parti főmérnök, Polónyi Károly archívumának áttekintése egészítette ki, a munka során az özvegyé-vel, Polónyi Anikóval folytatott beszélgetés fontos információkkal szolgált. További, a tervezéshez kapcsolódó forrásokat sikerült feltárni a regionális gyűjteményekben (Ba-laton Múzeum, Keszthely és Balatoni Regi-onális Történeti Kutatóintézet és Könyvtár, Siófok).

3. Balatonkörnyék Regionális Terv Felülvizs-gálata II. kötet: A Balaton környék regionális ter-vének ismertetése, VÁTI, 1975 január. Lechner Tudásközpont. 0491/k DKT/OTTT/BTI/-0491

4. Uo.


46

ner Tudásközpont. 0491/k DKT/OTTT/BTI/-0491

27. Farkas Tibor, Balla Tibor, Bottyán Géza, Szappanos Géza, Csorba Zoltán: Főépítészi be-számoló a Balatonkörnyék és Dunakanyar te-rületéről. ÉM Balatoni és Dunakanyari Területi Főépítészsége. Kézirat, Budapest 1967. március.

28. Szabó Iván: „Baricska” társas üdülőtelep, Balatonfüred. Magyar Építőművészet (1968) 4. 14.

29. Tematikus kiadvány: Probleme der Raumordnung und Wohnungswesen in regionalem Zusammenhang. 1958 Liege Bel-gium 31 August – 7 September, International Federation For Housing and Town Plannin, 1958.

30. Perczel Károly: Liege-i tanulság. Figyelő II. évf. 40. sz. 1958 október 7. 4.o.

31. Une grande industrie nationale: les loisirs. Urbanisme 54 (1965)

32. Baumesiter (1964) 2; Urbanisme 34 (1965); UIA 49 (1968)

19. A szerző által Csorba Zoltánnal 2015.09.02-án készített interjú alapján. A hang-anyag digitálisan és kézirat formájában rögzítve.

20. Farkas Tibor: 5 oldalas összeállítás a mű-vezetés eseményeiről. Kézirat. 1965. június 28. Farkas Tibor hagyatéka.

21. Callmeyer Ferenc: Hétvégiház pályázat. Magyar Építőművészet (1960) 1. 23-29.

22. Callmeyer Ferenc: Hétvégi házak, nyara-lók. Magyar Építőművészet 14 (1965) 6. 32-37.

23. É.M. Típustervező Intézet: Hétvégi há-zak, nyaraló épületek. É.M. Építésügyi Doku-mentációs Iroda, Budapest, 1965.

24. Callmeyer F., Rojkó E. Hétvégi há-zak-nyaralók. Műszaki Könyvkiadó, Buda-pest, 1972..

25. Bérczes István, Farkas Tibor, Kisléghy Nagy István, Polónyi Károly: Beszámoló a Balatonkörnyék fejlesztéséről. Magyar Építőmű-vészet 9 (1960) 6. 15-26.

26. Balatonkörnyék Regionális Terv Felül-vizsgálata II. kötet: A Balaton környék regionális tervének ismertetése, VÁTI, 1975 január. Lech-


47

tó partján több fontos védelmi pontnak számító végvár épült fel (HANGODI 2015). A törökdúlás utáni időszakban sok település, valamint az egy-kori szőlőhegyközségek elnéptelenedtek, melyek csak a XVII. és XVIII. században népesültek be újra. Ekkoriban a települések túlnyomó többsége az északi parton helyezkedett el, a vízparttól jel-lemzően 1- 1,5 km-re. Ennek ellenére is, gyakran gondot okozott magas vízállás esetén a települé-sek elöntése elleni védekezés. Az újkori vízgaz-dálkodás az 1700-as években kezdődött el, ami-kor Krieger Sámuel jóvoltából elkészült az első valós ábrázolású Balaton-térkép. A következő időszakban pedig többször felmerült a déli part mentén található lápok, valamint az ekkor még a Balaton medréhez tartozó Kis-Balaton részleges, vagy teljes lecsapolása. A tervek megvalósítására végül csak a 20. században került sor.

A Balaton és környéke mára Magyarország második legnagyobb turisztikai desztinációjává nőtte ki magát. A térségi idegenforgalom kialaku-lása érdemben 1822-re vezethető vissza, amikor a mai Balatonfüreden megnyílt az első balatoni strandfürdő. A reformkorban még csak a nagypol-gárság és az arisztokrácia nyaralóhelye volt a Ba-laton, a turizmus szélesebb társadalmi rétegekben történő elterjedési hulláma a 1800-as évek köze-pétől érhető tetten. Ekkoriban sorra alakultak ki, jöttek létre a fürdőtelepek a tó partján, amelyek egy-egy település magjától jellemzően 1-2 km-re voltak megtalálhatók és jobbára saját teleprend-del és önálló szokásjogokkal rendelkeztek.

Jellemző volt ugyanakkor, hogy a tóhoz kötődő egyéb, a strandoláson kívüli szabadidős elfoglaltság nemigen honosodott meg e tájon a XIX. század derekán. Kossuth Lajos különösen a hajós- és vitorlás életet hiányolta a Balatonról 1842-ben írott fürdőlevelében. Ezzel az üzenet tekinthető egyébiránt a balatoni közlekedésfej-lesztés egyik elindítójának. Az első jelentősebb, kézzel fogható fejlesztési hatás 1846-ban vált érzékelhetővé, amikor megindult a gőzhajózás a Balatonon. Ezután másfél évtizeddel, 1861-ben

A Balaton térsége szinte az ember megjelenésétől fogva lakott terület volt. Az első régészeti leletek a környékről a Kr. e. VI. évezredből maradtak fenn. Ezek egy őskori település létét igazolják a Nyugat-Balatoni térségből. A követke-ző jelentősebb korszaknak a térség életé-ben a római kor számit. A rómaiak a sző-lő- és borkultúra meghonosítása mellett a tó vízgazdálkodásának megteremtésé-ben is jelentős szerepet vállaltak. 292-ben Galerius császár a mai Siófoknál megkezdte Balaton (akkori nevén Lacus Pelso) és a Duna összekötésére szolgáló Sió-csatorna kiépítését (ZSIGA 2014). A rómaiak feltehetően az 5-6 században el-hagyták a Balaton mellékét. A követke-ző jelentősebb népcsoport a térségben, az avarok voltak, akik a 7-8. században érkeztek meg a Balaton környékére. A népcsoport főleg a tó nyugati- délnyu-gati részén telepedett le és alakította ki a Keszthely-kultúrát, melynek régészeti leleteit a 20. században Keszthely kör-nyékén találták meg.

A honfoglalás korában alakultak ki több ma is létező település kezdetleges formái. A települések nevei a honfoglalás korában élő vezérekről kap-ták nevüket például Örs, Vászoly, Szalók, Jutas, Lelle (LIPTÁK G, et. al., 1958). Az államalapí-tást és a kereszténység felvételét és a követően az Árpádok korában, nagyjából a XI. századtól a Balaton térségének jelentősége megnövekedett. A környéken több vallási intézményt alapítot-tak, köztük talán a legfontosabbat, a Tihanyban Bencés apátságot 1055-ben alapította I. András király. Az Árpád-kort követően a török időkben ismét nagy jelentőséggel bírt a Balaton, hiszen a

A balatoni vízgazdálkodás történetének társadalmi következményei


48

A kutatás céljaA turisztikai ágazat fejlődését a Balatonnál

a tó vize, annak mennyiségi és minőségi jellem-zői mindig is determinálták. A 600 km2-es víz-felületű tó szabályozása, vízgazdálkodása már az 1800-as években is okozott konfliktusokat. A vendégforgalom növekedésével viszont idősze-rűvé vált a felelős, szervezett és intézményesített vízgazdálkodás megteremtése a Balatonnál is. Az erre vonatkozó első próbálkozások az 1850-es években történtek, de ezek nem jártak áttörő eredménnyel. A déli vasúti vonal megépítése után már nem lehetett elodázni a vízszintszabályozást, mivel a vasút nyomvonala aszályos időszakban készült, és azt a tervezők nem vették figyelembe, így a Balaton akkor szárazon álló medrének terü-letére építették ki. Az átadás után néhány évvel a tó vize drasztikus mértékben megemelkedett és alámosta vasúti töltést. A helyzet megoldására 1863-ban megépült Siófoknál az első zsilip, ami-vel a Sió-csatornán keresztül tudták szabályozni a Balaton felső vízszintjének alakulását (VIRÁG Á., 2005.) A zsilip – és ezzel együtt a Balaton egész vízgazdálkodási rendszere – később több-ször bővítésre, átalakításra, modernizálásra ke-rült. A fejlesztések azért váltak szükségessé, mert a népességszám növekedése és az idegenforgalom fejlődése egyre nagyobb környezeti hatásokat gyakorolt a tóra. A huszadik század közepétől vi-szont már nem a vízszint, hanem mindinkább a vízminőség alakulása volt kérdéses a különböző agrár-, ipari-, és kommunális szennyeződések mi-att. A rendszerváltást kővetően az előbb említett szennyezések részben megszűntek, viszont újból felmerült a vízszint szabályozás kérdése, mivel a globális klímaváltozás itt is éreztette hatását.

A balatoni vízgazdálkodás történetének társadalmi következményeivel kapcsolatosan eddig csekély számú kutatást végeztek, így a téma kifejtése hiánypótlónak tekinthető abból a szempontból, hogy az egyes történeti korszakok társadalmi folyamatai szembeállításra kerültek a Balaton vízszintjének és vízminőségének időbeli alakulásával. Az összevetés rámutat arra, hogy a lakosság milyen folyamatokkal avatkozott be a tó hidrológiai életébe, ezzel a Balaton páratlan természeti értékébe. A múltban voltak időszakok, amikor a Balatonra, mint egy mesterségesen szabályozható állóvízre gondoltak. Az 1850-es

került átadásra a jól ismert Dél-balatoni vasútvo-nal. A közlekedésfejlesztés által várt gazdasági- és idegenforgalmi fejlődés hamar megmutatko-zott a térségben (SCHLEICHER 2014).

A 20. század beköszöntével a vendégszám még dinamikusabb növekedésnek indult. Bár az I. világháború kissé visszavetette a fejlődést, azonban az 1920-as évektől a trianoni béke-diktátumot követő területelcsatolások társa-dalmi hatásai miatt egyre többen keresték fel a Balatont azok közül, akik addig az Adriai-ten-gerre jártak nyaralni. Az aktív és alapvetően fejlődő fürdőéletet, tavi kultúrát a II. világhábo-rú lényegében félbeszakította, de 1946-ban már ismét számos vendég érkezett a Balaton partjára. Ekkortól azonban a tó már egyre inkább nem a társadalom felsőbb rétegeinek volt a nyaralóhe-lye, hanem fokozatosan alakult át a munkásréteg nyaralótérségévé. Az elkövetkezendő időszakban a tóhoz látogató vendégek nemzetiségi megosz-lása is jelentős átalakuláson ment keresztül. Az 1960-as évektől a térség az NDK és NSZK pol-gárok „legális” találkozási helye lett, de számot-tevő mértékben megnövekedett a csehszlovák és lengyel vendégek száma is. A szocializmus ideje alatt a Balaton idegenforgalom a vendégszámot tekintve aranykorát élte. Sorra épültek fel az álla-mi üdülők és alakult ki az állami alapon szerve-ződő szociális üdültetés, ami időszakosan eltérő, sajátos jegyekkel, de alapvetően a rendszerválto-zásig uralta a Balaton idegenforgalmi viszonyait.

Az 1990-es évek gazdasági visszaesése a térségben is tapasztalható volt. A turizmus ek-koriban tapasztalható recessziója és a piaci ala-pú idegenforgalomra történő átállás folyamata egészen a 2000-es évek elejéig tartott. Ekkortól a térség elindult a minőségi turizmus fejlesztése irányába, amely széleskörű, mennyiségében és minőségében is fejlődő vonzerő-kínálatával a potenciális magyar és külföldi vendégek széles rétegeit célozza meg úgy, hogy mindeközben a térség fő turisztikai attrakciójának máig is maga a Balaton vize tekinthető. Ugyanakkor tény, hogy ezen átalakulási folyamat nehézségeit, társadal-mi és gazdasági konfliktusait oldhatta volna egy átfogó, központi fejlesztéspolitikai és pénzügyi eszközökkel, jogszabályi háttérrel megtámoga-tott Balaton-konszolidációs program, amelyre végeredményben mindmáig nem került sor.


49

A primer kutatás során interjúkat készítettem. Igyekeztem olyan, a térség történelmével foglal-kozó személyeket felkeresni, akik jó ismerői a térség elmúlt közel 200 évének. Emellett felke-restem olyan szakembereket is, akik munkájuk-ból kifolyólag tudtak mesélni egy-egy település fejlődési folyamatairól, ezek jelentőségéről. A kutatás során megkeresett polgármesterek felével sikerült találkoznom. A beszélgetések során rész-letes képet kaptam az egyes települések múltbeli és jelenlegi állapotáról. Összegezve a tapasztala-tokat elmondhatom, hogy a társadalmi aspektus kutatása során komplex képet kaptam arról, hogy az 1800-as évektől hogyan alakult át a Balaton térsége – főleg parti településeinek gazdasági, társadalmi és szociális helyzetének állapotáról il-letve fejlődésének egyes szakaszairól alkothattam képet.

A második részben a Balatonnak, mint termé-szetes víznek a bemutatását kívánom megtenni. Ennek érdekében először át kellett tekintenem a tó keletkezésének körülményeit. Ezután a vizet tápláló befolyó vizeket kellett számba vennem, majd pedig a Balaton egyetlen szabályozó csa-tornáját, a Sió-csatornát kellett megismernem. Mindezek miatt szintén kétfajta kutatási irányban indultam el. Egyik irányt a primer módszerek je-lentették, ennek keretében interjúkat készítettem. A beszélgetéseim alkalmával az interjúalanyoktól különböző dokumentumokat, adatsorokat is kap-tam, amelyek a Balaton vízszintszabályozásával, és a vízszint alakulásával kapcsolatosak. Ilyen adatok a Balaton vízszint szabályozás koronkénti alakulása, a vízszint változása (a 20. század első felétől) illetve az évente elkészített vízháztartási mérleg is. Az adatok a szekunder forrásokhoz kerültek beépítésre. A primer kutatási lépéseken kívül szakirodalmat is tanulmányoztam. A ki-adványok zöme a vízszintet, a vízminőséget is taglalja, azonban akadnak olyan dokumentumok is, amelyek a Balaton halászatának ökológiai fon-tosságára, vagy éppen a nádállomány védelmére hívták fel a figyelmet.

A fentiek alapján összeillesztve a társadalmi és vízgazdálkodási képet, a következő időszakok-ra bontottam a Balaton vizsgálatát 1820 és 2013 között.

években megkezdett vízgazdálkodási folyamatok sorra bizonyították be, hogy a tóval nem szabad egyoldalúan bánni, mivel a káros emberi beavat-kozások visszahathatnak a tó környéki lakosság életkörülményeire. Erre jó példa a Kis-Balaton lecsapolása melynek következményeként a Bala-ton elvesztette vízszűrő és víztisztító rendszerét.

Kutatási feladataim során alapvetően két té-mát vizsgáltam. Elsőként a tóparti társadalom fejlődésének nyomon követését hajtottam végre 1863-tól napjainkig, másodikként pedig a Bala-ton, mint természetes víz, élőhely vizsgálatát vé-geztem el.

A térségi társadalomfejlődés tematikája kap-csán előre kell bocsátanom, hogy ha a tó partján fekvő települések fejlődési időszakait vizsgáljuk, 1863 (a siófoki zsilip megépítésének éve) nem mondható olyan korszakhatárnak, amely egyér-telmű változásokat hozott a lakosság életében. Éppen ezért a társadalomkutatási fejezetben visz-sza kellett mennem 1822-ig, ami azért szimboli-kus év, mert ekkor nyílt meg Füreden (Balatonfü-reden) az első balatoni hidegfürdő (strand).

A kutatást a szekunder források feldolgo-zásával kezdtem, amelyet két részre osztottam. Elsőként megvizsgáltam a térség demográfiai alakulását az 1820-as évektől kezdődően. Ennek alapját egyrészt a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási adatai képezték, melyek 1870-ig visszamenőleg találhatók meg. Az ezt megelőző 50 évet csak becsült adatokra lehet alapozni. Fon-tos megemlíteni azonban, hogy a különböző kor-szakokban a KSH is más-más módszertan alapján mérte az adatot. Számba kell venni azt is, hogy az egyes korszakok esetében nem lehet közvet-len összehasonlítással élni, hiszen más-más gaz-dasági tényezőket is figyelembe kell venni, nem beszélve a települések számáról és hálózatukról. A másodlagos kutatási módszernél utoljára hagy-tam a különböző korok kutatóinak empirikus műveit. Ezek között útikönyvektől egészen a te-lepülési kiadványokon keresztül megtalálhatóak olyan balatoni monográfiák, amelyek a térség mindennapi életét, gazdasági aktivitását és tár-sadalmi szokásait is bemutatják. Továbbá képet adnak arról, hogy mely korszakokban milyen konfliktusok, problémák jellemezték a balatoni népességet és milyen kihívásokkal kellett szem-benézni a vízgazdálkodás kapcsán.


50

a tóval. A vizsgált témák közül jelen dolgozatban négyet szeretnék bemutatni részletesen, melyek a következők: – A Balaton vízszintjének szabályozása. – A tó iszapkotrásának kérdése és szükségszerű-sége.

– A balatoni halászat beszüntetése és annak kö-vetkezménye.

– A vízparti területek tulajdonjogának rendezése.A fentebb említett problémák meglátásom

szerint, jelenleg a tó körül a legnagyobb konflik-tusokat okozzák.

A Balaton vízszintjének szabályozásaA Balaton vízszintjéhez kapcsolódó szabá-

lyozási javaslat már az 1800-as évek elején fel-merült. Az első próbálkozások kudarcba fullad-tak. Reális megoldási javaslatra csak az 1860-as évek elején került sor. A Dél-balatoni vasút meg-építése 1859-ben kezdődött el. Ekkor a Balaton térségében száraz, aszályos nyarak voltak, me-lyek során a tó vízszintje erősen lecsökkent. Az alacsony vízszint a vasút tervezőinek lehetőséget adott arra, hogy a pár évvel korábbi partvonaltól északra, a tó eredeti medrébe vezessék végig a vasúti nyomvonalat. A vasút átadása 1861-ben rendben megtörtént. A következő években azon-ban komoly problémák adódtak a vasútvonallal kapcsolatban, Az 1862-es csapadékos év során a Balaton vízszintje jelentősen emelkedett, visz-szaállt az eredeti vízszint. A vízemelkedés során a víz elárasztotta a tómederbe épített vasúti töltést, egyes helyeken a teljes pályát és töltést alá- majd elmosta. A probléma nem csak a vasutat érintet-te, hanem a balatoni hajózást is. A kiszámíthatat-lan vízjárás miatt voltak olyan időszakok főleg nyáron, amikor a hajók nem tudtak közlekedni az alacsony vízállás miatt. A vízszint ingadozás megoldásának javaslattételére Balatonfüreden a Magyar Királyi Bizottság ülésén, 1862-ben sor került, amikor indítványozták, hogy a Sió-csator-nára, a Balatonba történő befolyásánál, Siófoknál építsenek zsilipet (VIRÁG Á., 2005)

Az első kezdetleges fazsilip megépítésére, a következő évben, 1863-ban sor került. A műtárgy kapacitása 8-10 m³/másodperc áteresztő képes-ségű volt. A zsilip megépítésével párhuzamosan kidolgozásra került a Balaton vízszint szabályo-zásának koncepciója is. Ekkor került kijelölésre a Balaton vízállás nullpontja, amely 1960-ig volt

1820-1862: A társadalom elkezdi felfedezni magának a Balatont, mint idegenforgalmi att-rakciót. Ebben az időszakban indult el a balatoni gőzhajózás és átadták a Dél-balatoni vasútvona-lat is, ezzel könnyebben megközelíthetővé téve a vendégek számára a Balatont. A vízgazdálkodás ebben az időszakban még szervezett formában nincs jelen a tó partján.

1863-1900: Az időszak a Balaton turisztikai fejlődésében meghatározó időszak. Egymás után épülnek fel az üdülőtelepek, és ezzel együtt egyre több település jelenik meg parton. Az időszak a vízgazdálkodás kezdete is egyben, hiszen 1863-ban átadják a Sió-zsilipet, amely máig a tó egyet-len felső vízszabályozó létesítménye.

1901-1930: A kor legnagyobb eseménye egyértelműen az üdülőingatlanok számának megsokszorozása, amely a lakosságszámban is meglátszik. A meglévő településhálózat rohamos mértékben fejlődött, Több déli parti fürdőtelep ekkoriban kezdeményezi önálló településsé való előléptetését. A Sió-zsilipet folyamatosan bőví-tették és továbbfejlesztették.

1931-1947: Az időszakra alapvetően rányomja a bélyegét a Trianoni-békeszerződés által elcsatolt üdülőhelyek kérdése. Ennek következtében a fővárosi nagypolgárság elkezdi magának még jobban felfedezni a Balaton térségét. A vízgazdálkodás szempontjából már jelentős Balaton-kutatás is megindul.

1948-1989: Az államosítást követően az idegenforgalom a SZOT-üdülőkre alapozódott, majd szépen lassan megjelentek a kettészakított Németország turistái, akik az NDK és NSZK állampolgárainak találkozóhelyeként használták a Balaton térségét. A vízügyi vonatkozások ebben az időszakban meglehetősen negatívak, hiszen nagyon sok termelőszövetkezet túlzott műtrágya használatából eredően felhalmozódott vegyszerek a patakokon keresztül a Balatonba mosódtak bele.

1990-2013: A rendszerváltást követően a Balaton idegenforgalma csökkent, majd felismerve az idegenforgalom új trendjeit, újból elkezdett a turizmus felpörögni a térségben. A vízminőség a kilencvenes évektől folyamatosan javul.

A vizsgálat eredményeiA kutatás során elsősorban a társadalmi és

gazdasági problémákat vizsgáltam a Balaton tér-ségében, amelyek szoros összefüggésben vannak


51

nek megemelése, amire az anyagi források hiánya miatt nem került sor (OVF 2016).

Főként ebből adódott, hogy a vízparti te-rületek elöntése gyakoribbá vált, elsősorban a tavaszi időszakban. Fontos hangsúlyozni, hogy az elöntések elsősorban nem a „stranddal ren-delkező magánnyaralókat” (melyek tulajdonosai jellemzően az 1990-es években töltötték fel tel-keik hátsó részét, balatoni kijárót létesítve) érin-tik, hanem az alacsonyabban fekvő területeket, melyek felparcellázására és hasznosítására jóval korábban, az 1900-as évek első felében került sor. A helyzetet tovább nehezítheti, hogy 2016-től próbaüzem keretében, 2018-től pedig véglegesen a vízügyi hatóságok +70 – +120 cm között álla-pították meg a vízszintet. Habár a klímaváltozás hosszútávú hatásait, a hidrológiai előrejelzéseket, az ökológiai kockázatokat valamint a társadalmi, idegenforgalmi figyelembe véve e vízszint-eme-lés mindenképpen indokoltnak tűnik, azonban a fent is említett kockázatokkal és konfliktusokkal mindenképpen számolni kell. A partvédműveket valamint a települési alapinfrastruktúrát nyilván-valóan alkalmassá kell tenni a megnövelt víz-szintből eredő fizikai-műszaki kritériumoknak, emellett pedig a vízszint vízparti ingatlanvagyon-ra gyakorolt hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni.

A probléma társadalmi szemszögből össze-tett. Interjúim során a déli parti polgármesterek elmondták, hogy a lakosság jelenleg is jellem-zően elsősorban az önkormányzatot hibáztatja a kiöntések által okozott károk miatt, de a való-di felelősök a településvezetők szerint másutt keresendők. Az elöntések során ennek ellenére az esetek többségében az önkormányzatoknak saját költségeiből kell finanszírozni a védekezést és a helyreállítás költségeit.

A tó iszapkotrásának kérdése és szükség-szerűsége

A Balaton a sekélyvizű tavak közé tartozik, amely azt jelenti, hogy átlagmélysége nem éri el az 5 métert. A kis mélységből adódóan a tó me-derfeneke az átlagosnál több üledékkel és iszap-pal töltődött fel az évezredek során, amely jelen-ség ma is megfigyelhető. A lassú eróziós folyamat mértékét jól mutatja, hogy ha a Balaton jelenlegi kiterjedésében semmilyen mederkotrásban nem részesülne, akkor 300 év alatt teljesen feltöltőd-

érvényes. A vízszint szabályozását 1868-ban ve-zették be. Ekkor a vízszint tartományát 0 - +32 cm között szabályozták. A szabályozási érték 1888-ban módosításra került ekkor már 0 - +95 cm kö-zött mozoghatott a Balaton vízszintje. Azonban hamar szükségessé vált a zsilip átépítése, cseréje. A csere során 1891-ben átadásra került az erede-ti zsiliptől 5-10 méterrel feljebb egy betonzsilip mely másodpercenként akár 50 m3-t is le tudott ereszteni (BREINICH M., 1974)

A 20. század beköszöntével a balatoni ide-genforgalom jelentősebb mértékben fejlődött. A nyaralóépítések fellendülésével számottevően növekedett a térség ingatlanállománya és egy-re nagyobb igény mutatkozott a közműrendszer kiépítésére is. Az 1910-es években elkezdődött a települések vízrendszereinek és közcsatorna-hálózatainak kiépítése. A csatornahálózat a déli településeken -100 cm-re került kiépítésre, mely azt jelenti, hogy a csatorna a talajtól lefelé eső 1 méterig tudja elvezetni a csapadékot. Mivel a Balaton vízszintjének felső értéke 95 cm-nél volt megszabva, alap esetben nem okozott gondot a vízállás. Szelesebb, viharos időben a vízszint megnövekedésével a csatornarendszer azonban már nem volt képes elvezetni a víztöbbletet. Már ebben az időszakban is előfordult, hogy a parti területeket elöntötte a víz1.

1940-től további veszélyt jelentett a parti te-rületek számára hogy a vízszintet +45 – 115 cm-es tartományban szabályozták. (BREINICH, 1974) Az állapot 1958-ig állt fenn, amikor is lejjebb vet-ték a vízszintet +45 – 100 cm-re majd 1960-ban az alsó vízszintet is 40 cm-re módosították. Ezzel egy időben fejeződött be a Sió-zsilip nagyobb léptékű felújítása is. A beruházásnál változtatni kellett a Balaton vízszintjének nullpontján, amely ettől az évtől a Balti-tenger vízállásához mérten 103,41 méteren van2.

A növekvő vendégszám igényei a fürdőélet fejlődésével kapcsolatban indokolttá tette, hogy a nyári párolgás miatt a tó vize ne legyen túlságosan alacsony. E felmerülő igény teljesítése érdekében 1977-től már a vízszint + 70 - +100 cm között mozoghatott Az állapot 20 évig állt fenn, ugyanis 1997-ben +70 – 110 cm-re módosították a víztar-tományt. Az emelés során szükséges lett volna a mélyebben fekvő települések csatornarendszeré-


52

tében telítődnek fel iszappal a települések strand-jai, főleg a Balatonmáriafürdő előtti vízterület partközeli részei.

A települések vezetői által elmondottakból kiderült, hogy az önkormányzatok évente akár több tízmillió forintot is költenek a medertisztás-ra a strandok területén, de a tavaszi kotrásoknak az idegenforgalmi főszezon nagyjából felénél (tehát júliusban) már szinte nyomuk sincs5. A településvezetők és a vízügyi szakemberek egy csoportja azon az állásponton van, hogy minél előbb újra kell indítani a Balaton iszapkotrását. Az aktuális mérések és becslések szerint jelenleg mintegy 91 000 m³ felesleges iszap található a Balatonban. A kotrások megindításához viszont új iszaptározókat kellene létrehozni. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vizsgálatai sze-rint a Balatonnál jelenleg a Balatongyöröknél és Balatonfűzfőn működő tározókon kívül nincs al-kalmas hely a tározók kialakítására. A másik aka-dály a kotrás megkezdésére az anyagi biztosíték hiánya. Jelenleg hiányzik az a támogatási konst-rukció, melyből források állhatnának rendelke-zésre a Balaton medertisztítására. Létezik olyan hivatalos álláspont, mely szerint a tóban jelenleg ökológiai célú iszapkivételre nincs szükség. Az ambíciózus, minőségi irányú turizmusfejlesztési szándék az ilyen jellegű beavatkozásokra egyelő-re nem terjed ki6.

A vízparti területek tulajdonjogának ren-dezése

A közvetlen vízparttal rendelkező települések a rendszerváltástól kezdődően szorgalmazzák a vízparti területek tulajdonjogának rendezését. Jel-lemző céljuk, hogy olyan turisztikai attrakciókat alakítsanak ki az adott parti ingatlanokon, ame-lyek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. Az ilyen telkek, területek gyakorta alkalmasak lennének kerékpárutak, sétányok, valamint különböző ökoturisztikai létesítmények kialakítására.

Az érintett területek több okból kerültek ko-rábban az állam tulajdonába vagy nehezen feltér-képezhető üzleti körökhöz kötődő tulajdonosok birtokába. Az állam főleg az 1960-as évektől sajátított ki parti ingatlanokat mederkotrási il-letve szálláshely-fejlesztési célzattal. Az emlí-tett kettő cél sikeresen megvalósult, azonban az utóbbi eredmény esetében a rendszerváltáskor

ne, eltűnne, ugyanis évente 1 cm lepelüledék ra-kodik le a meder fenekén. A tó egyes területein különböző, például áramlástani, domborzati, vagy antropogén tényezőknek köszönhetően az iszaplerakodás változó mértékű. Természetesen a legnagyobb lerakódás a Nyugat-medencében található mivel a Keszthely alatt a tó délnyugati szegletében betorkolló Zala folyó nagy meny-nyiségű hordalékot szállít a tóba. A nyugati me-dencében szétterülő iszapüledék az áramlatok következtében a déli part közelében rakódik le nagyobb mértékben3. Joggal tehetjük fel a kér-dést, hogy például az utóbbi években a Nyugat-medencében milyen egyéb folyamatok indultak el, amelyek oda vezettek, hogy a 2016-os nyári szezonban Balatonmáriafürdő településvezetésé-nek a strandoknál 10-20 méter hosszú bejárókat kellett telepítenie a strandokra, hiszen a partkö-zeli, jellemzően strandolásra használt területeket teljesen ellepte az iszap.

Visszaugorva az időben elmondható, hogy a Balaton nagyobb mértékű iszapkotrása az 1970-es években kezdődött meg. A Balatonból kitermelt iszapos üledéket, a parti településeken államosítás során kialakított zagykazettákba he-lyezték el (a zagykazetták rekultivációja azóta sem történt meg). Az 1980-as és 1990-es években a tó mederkotrása – tekintettel a fennálló érzékel-hető mértékű iszapolódásra, valamint a turisták növekvő igényszintjére – tovább folytatódott. A Balatonból kikotort iszapot csővezetékeken keresztül szivattyúzták a fentebb említett zagy-kazetták valamelyikébe. A zagyterek telítődése, és az erre szánt dotáció csökkenése miatt a me-dertisztítási folyamat a 2000-es évek elején leállt. A még a 80-as években, főleg a strandok előtt, a meder felőli oldalon kialakított iszapcsapdák mára felteltek. A Délnyugat-balatoni települések az elmúlt években próbálkoztak az iszapcsapdák kitisztításával, de jellemzően 1-2 hónap alatt az objektumok újra feltöltődtek, iszapgyűjtő szere-pük minimálisra csökkent4.

A Balaton-parti települések polgármesterei-vel folytatott beszélgetések során kiderült, hogy míg Keszthely környékén napjainkban is egy természetes feltöltődési folyamat zajlik, amit kot-rással le lehetne lassítani, addig a déli parti tele-püléseken az újonnan kialakított vízi műtárgy(ak) miatt megváltozott áramlási viszonyok következ-


53

tani. Jó hír, hogy a jelenlegi uniós költségvetési időszakban a Balaton térsége közel 365 milliárd forintot kap különböző beruházások finanszírozá-sára. 2017-ben pedig elkezdődött a Balaton tör-vény felülvizsgálata melynek során a jogalkotók különösen fokuszálnak a turisztikai kereslet által elvárt fejlesztésék megvalósítási feltételek igé-nyeire. A következő, 2020 utáni fejlesztési idő-szak tervezésére történő felkészülés elkezdődött, azonban konkrét és megerősített információk a Balaton térségét illetően még nem elérhetők.

A balatoni halászat beszüntetése és annak következménye

A Balatonon végzett halászati tevékenység több évszázados hagyományokra tekint vissza. A középkor végétől rendszeresen számolnak be a krónikások a halászati bokrok (közösségek) mun-kájáról. Az 1700-as évektől pedig a Balatonra jellemző bödönhajóval folytatták a halászatot. Az egykori egyszerű halásztechnikákat az 1800-as évek második felében felváltotta a kereskedelmi célú szervezett halászat, melynek megteremtői a tóhoz lehívott, korábban Tiszán tevékenykedő fo-lyami halászok voltak.

A 20. század első felében a halászat tovább fejlődött, melynek következtében 1949-től válla-lati formában egységes halászati kultúra jött létre a Balatonnál. A szocializmus alatt tovább fejlő-dött a halászat, a megnövekedett vendégszámra való tekintettel jelentősen megemelkedett a Bala-tonból kifogott és étkezési célra értékesített hal-mennyiség (MTA ÖK LI 2015). A rendszerváltást követően a vállalatnál több válságos év is volt. Hol a lecsökkent vendégszám miatti minimális halkereslet, hol az angolnapusztulás okozta a problémákat. A 2000-es évektől újra egyre na-gyobb keresletű lett a Balatonból kifogott hal-termék. Azonban az értékesítésnek gátat szabott mindig is tó ökológiai helyzetképe8.

A 20. század során több próbálkozás is történt idegen halfajok, alapvetően ökológiai célt szol-gáló meghonosítására. Éppen ezért zajlott le a busa Balatonba történő betelepítése 1972-1984 között, valamint megjelent a halfajok között az angolna és az amur is. A nagymértékű betelepíté-si programok azonban nem jártak teljes sikerrel, hiszen közismert például a angolnapusztulások (1991, 1992, 1995) kimutathatóan negatív hatása a térség turisztikai vonzerejére. A 2000-es évek

konfliktusok adódtak. A 1990-es években sor ke-rült a vízparti területek privatizációjára, azonban az új tulajdonosi kör olyan magánbefektetőkből állt, akik az addig a lakosság számára megnyitott, közhasználatú vízparti ingatlanokat lezárták és saját használatú ingatlanokká alakították át. Az állam kezében maradt ingatlanok a legtöbb eset-ben vízügyi kezelésbe kerültek. Ez utóbbi, egyéb-ként többnyire meglehetősen nagy értékű, érdemi fejlesztési potenciállal rendelkező területek mára gondozatlan, elgazosodott, sok esetben szabályta-lanul erdősített éktelen enklávékká nőtték ki ma-gukat. Turisztikai szempontból, térségmarketing szempontból vagy általános esztétikai aspektus-ból nézve nyilvánvalóan negatív hatásokat gene-rálnak. Másrészt a magán- vagy vállalati kézbe került területek lezárásra kerültek, így a fejleszté-si igényként több helyütt megfogalmazódó „kör-bejárható Balaton” projekt megvalósítása jelen-leg elképzelhetetlen7. Azonban hozzáteendő hogy az elmúlt években voltak olyan önkormányzatok – például Keszthely és Vonyarcvashegy – ame-lyek sikeresen tudták megvalósítani a partmenti sétányok egyes szakaszainak fejlesztését, kiala-kítását.

Az önkormányzatok részéről az interjúk so-rán gyakran elhangzott, hogy az állami vagy vízügyi tulajdonban lévő területeket kifejezetten fejlesztési akciók végrehajtása érdekében kí-vánják megszerezni. Azonban a megoldás még várat magára. Az elmozdulás hiányának egyik feltételezhető oka lehetne a döntéshozók attól való félelme, hogy az önkormányzatok fejlesz-tések helyett az ingatlanokat felparcellázzák és magánbefektetőknek adják el. Ugyanakkor el-mondható, hogy egy köztes megállapodás értel-mében 2013-ban a vízügyi hatóságok az igényelt területek egy részét visszaadták a településeknek, azzal a feltétellel, hogy az önkormányzatok a területeket 20 évig nem idegeníthetik el. A köz-elmúltban nemcsak az állami területek tulajdon-jogának rendezése merült fel, hanem a magán-ingatlanok is terítékre kerültek, hiszen többször felmerült, hogy a települési önkormányzatok ál-lami segítséggel turisztikai vonzerő-értékkel bíró parti sétányokat alakítanának ki.

Elmondható, hogy a tervezett fejlesztési be-ruházások többségét az önkormányzatok Európai Uniós pályázati forrásokból tudják megvalósí-


54

a balatoni halkereskedelem a feketegazdaság ismert eszköztárával vérteződne fel.

ÖsszefoglalásAz 1863 és 2013 közötti 150 évben a Ba-

laton környéki társadalom jelentős mértékben átalakult. Az egykoron agráriumból élő, széles paraszti réteggel bíró térség hosszú időtáv alatt egy idegenforgalomból magát fenntartani képes, jól kirajzolódó turizmusgazdasági profillal ren-delkező régióvá transzformálódott. A társadalom és gazdaság szerkezetének átalakulását, a Bala-ton gazdasági teljesítményének növekedését jól mutatja, hogy a vizsgált időszakban a Balaton tér-ség népességszáma másfél évszázad alatt három és félszeresére növekedett. Hasonló népesség-robbanásra Budapest volt képes, a fővárosban a lakosságszám ugyanebben az időszakban majd nem meghatszorozódott.

Az idegenforgalom térhódításával párhuza-mosan azonban növekvő igény mutatkozott a Bala ton vízgazdálkodásának megszervezésére, infrastrukturális feltételeinek kialakítására is. Az első tényeleges cselekvési eseményre 1863-ban került sor, amikor megépítésre került az első fa-zsilip a Sió és a Balaton torkolatánál. A létesítmény átadásával lehetővé vált a tó felső vízszintjének szabályozása. A 20. század első fe-lében kiépült a Balaton közműrendszere, amely újabb, számottevő környezeti hatást gyakorolt a tóra. A szocializmus beköszöntével már nem a vízszintszabályozás és a vízelvezetés, hanem az újonnan létrejövő agrár- és ipari létesítmények üzemvizeinek Balatonba történő belevezetése kö-vetkeztében felmerülő romló vízminőség került előtérbe, mint szakpolitikai eszközökkel megol-dásra váró térségi konfliktus. Az 1970-es évektől merült fel újfent – a XIX. századi eseményeket követően – a vízszintszabályozás újragondolása és 1977-től a Balaton vízszintjének felső határát folyamatosan emelték.

A rendszerváltás utáni évek lehetőséget adtak arra, hogy az egyre javuló vízminőség mellett áttekintésre kerüljön a balatoni vízgazdálkodás stratégiája, a vízgazdálkodási gyakorlat eszköz-rendszere és infrastrukturális ellátottsága. Kezde-ti előremutató lépések után a 2000-es évek elején az anyagi források elapadása miatt elmaradtak az érdemi vízügyi fejlesztések. Az elmúlt években azonban ismét napirendre kerültek olyan, immá-

beköszöntével a szakemberek próbálták az ide-genhonos egyedek arányát visszaszorítani, éppen ezért 2009-től a Balatoni Halászati Zrt. már csak ökológiai célú halászatot folytatott, kereskedelmi célokat szolgáló direkt halászatot a vállalat nem végzett. Az ökológiai célú, szelektív halászat egészen 2013. december 5-ig folyt, amikor a fe-lelős Vidékfejlesztési Minisztérium először fel-függesztette majd kis idő elteltével beszüntette a Balatonon végezhető halászati tevékenységet. Ez elsősorban a horgászok népes táborában váltott ki elégedettséget. Az elmúlt években átalakításra került a korábbi halászati részvénytársaság is, melyet jól mutat, hogy a cég neve Balatoni Hal-gazdálkodási Nonprofit Zrt.-re változott és 2014-től jellemzően a Balatonhoz kapcsolódó horgász-turisztikai feladatok szervezését végzi, valamint a tulajdonukban lévő halgazdaságokban felnevelt halak Balatonba telepítésében vesz részt.

A halászat leállításával kialakult egy jelen-tős érdekellentéteket generáló, mindeddig meg-oldatlan térségi konfliktus. A vendéglátóegysé-gek ugyanis már nem tudnak legálisan balatoni halat kínálni a vendégeknek, ami egy manapság – nem is ok nélkül! - nagyívű gasztroturisztikai aspirációkat dédelgető turisztikai térség esetében meglehetősen disszonáns. A különböző érdek-képviseleti szervezetek képviselőivel folytatott egyeztetések során fény derült arra, hogy a konf-liktus feloldására több megoldási javaslat szüle-tett, de egyik sem fogadható el minden térségi és ágazati érintett számára.

A horgászok például egyetértenek a Bala-ton-parti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség javaslatával, melyben az szerepel, hogy a horgászok számára központi felvásárló hálózatot alakítanának ki, amelyben a horgász – megfelelő adójogi kategóriába sorolt és nyomon követhető módon - eladná a friss zsákmányt egy felvásárlónak, és az integrátor szakszerű módon, a higiéniai, élelmiszerbiztonsági előírásokat be-tartva juttatná el az értékesíteni kívánt halat a vendéglátó egységeknek. Az ötlet információink szerint a szakpolitika, különösen pedig a halászati szakma szerint aggályos. Erre utalt a Miniszter-elnökséget vezető miniszter egy Kormányinfón elhangzott megjegyzése, mely szerint a horgá-szok mivel alapvetően nem, és meglehetősen ne-hezen lehetnek adóalanyok, törvényszerű, hogy


55

Lichtneckert András (2007): Füred, a parasz-tok és a szegények fürdője In: Füredi História VII. évfolyam, 1. szám pp. 2-9., Balatonfüred, Balaton-füredi Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjte-mény, Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület 2007.

Kerkápoly Endre (1981): Közlekedés In: Ba-laton monográfia p. 172-180, Tóth Kálmán szer-kesztő, Budapest, Panoráma kiadó, 1981

Koltay János (2001): Nemzeti kincsünk a Ba-laton, Budapest, K&K –PRO Bt., 2001

Központi Statisztikai Hivatal (2016): Ma-gyarország közigazgatási helynévkönyve, 2016. január 1.

Madarász Antal (1953): A Balaton világa, Művelt Nép Könyvkiadó 1953.

Nagy Gergő (2011): Nagyberek természet-földrajza, Diplomadolgozat, Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Terü-letfejlesztési Tanszék, 2011

Országos Vízügyi Főigazgatóság: Tájékoz-tató a Balaton térség vízgazdálkodását érintő kérdésekről, Előterjesztés a Balatoni Fejlesztési Tanács 2016. október 7-i ülésére

Pálos István (1974): Az üdülőforgalom fejlő-dése a számok tükrében In: Balaton monográfia 430-493 p., Tóth Kálmán szerkesztő, Panoráma kiadó, 1974

Schleicher Vera (2014): Kulturális kölcsön-hatások a Balaton térségében 1820 és 1960 kö-zött. Doktori disszertáció, Eötvös Loránd Tudo-mány Egyetem, Bölcsésztudományi Kar 2014.

Széchenyi István (1846): A Balatoni gőzha-józás, Állami Könyvterjesztő Vállalat, Budapest (reprint:1983).

Székely László (2003): Balaton, ortofotók. Székely és Társa Kiadó 2003.

Vajkai Aurél (1974): Balaton – Corvina úti-könyvek, Corvinák 1974.

Virág Árpád (1996): A Balaton múltja és jele-ne, Egri Nyomda Kft., Eger 1996.

Virág Árpád (2005): A Sió és a Balaton közös története, Vízügyi Múzeum, Levéltár. és Könyv-gyűjtemény, 2005.

SzépirodalomBárdossy Péter (2002): Egy magyar néptanító

önélet leírása és élményei, Heraldika Kiadó, Bu-dapest, 2002

Bertha Bulcsú (1973): Balatoni évtizedek, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest

ron nélkülözhetetlen beruházások, mint például a Sió-zsilip teljes körű felújítása, a települések part-védőműveinek részleges rekonstrukciója, vagy a partszakaszok lidósitása. A javarészt Európai Uniós források felhasználására építő 1861/2016. Kormányhatározat e fejlesztések végrehajtását lehetővé teszi.

VALENTIN SZILVESZTER

Felhasznált irodalomBreinich Miklós (1974): A Balaton vidék mű-

szaki létesítményei In: Balaton monográfia pp.: 172-180, Tóth Kálmán szerkesztő, Budapest, Pa-noráma kiadó 1974.

Búza Péter (1993): Fejezetek egy nyaralóte-lep életéből – Balatonfenyves, Balatonfenyves Község önkormányzata 1993, pp. 131-138.

Balatoni Vízügyi Kirendeltség Vízrajzi Cso-portja (2003): A Balaton és a tórészek havi víz-háztartási jellemzőinek meghatározása 2002. Sió-fok, Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Csoma Zsigmond (1984): A Filoxéra és hatása Káli-medencében, In: Veszprém Megyei Múzeu-mok Közleményei 17. pp. 734-741, Veszprém, 1985

Dominkovits Péter, et. al. (2000): Balaton-györök múltja és jelene, Balatongyörök Község Önkormányzata, 2000.

Dornyai Béla – Vigyázó János (1934): Bala-ton és környékének részletes kalauza, Turistaság és Alpinizmus Lap-, Könyv- és Térképkiadó, 1934.

Futó János. (2008): Földtan és tájföldrajz In: Szabó I. (szerk.) Gyenesdiás Nagyközség Mono-gráfiája II.- Gyenesdiás természeti képe Gyenesdi-ás Nagyközség Önkormányzata, Gyenesdiás 2008.

Gertig Béla. - Lehmann Antal. (1985): A Ba-laton és az idegenforgalom, 53 p., Pécsi Tudo-mányegyetem, 1985.

Hangodi László (2015): Historia castri Szigligetiensis – A Szigligeti vár története, Szig-liget Község Önkormányzata.

Hernád Tibor (1993): A gyenesdiási fürdők története, Gyenesdiás Nagyközség Önkormány-zata 1993.

Illés György - Cserjés Mátyás (1974): Közmű-vek In: Balaton monográfia pp. 265-288, Tóth Kál-mán szerkesztő, Budapest, Panoráma Kiadó, 1974.

Illés István (szerk.): Tavunk, a Balaton pp. 70-75, 160-170 Budapest, Natura kiadó, 1981


56

Dr. Pomogyi Piroska hidrobiológus, KDTVIZIG, 2016. október, Székesfehérvár

Galácz György polgármester, Balatonmária-fürdő Község Önkormányzata, 2016. október

Horváth Gyula jogtanácsos, Siófok Város Önkormányzata, 2017. február, Siófok

Kravinszkaja Gabriella osztályvezető, KDTVIZIG, Vízrajzi és Adattári Osztály, 2017. február, Székesfehérvár

Lombár Gábor polgármester, Balatonfenyves Község Önkormányzata, 2016. október

Pécseli Péter szakmérnökség vezető KDTVIZIG, Balatoni Vízügyi Kirendeltség, 2017. február, Székesfehérvár

Presír József, üzemmérnökség vezető, NYUDUVIZIG, Kis-Balatoni Üzemmérnökség, 2017. október

Prof. G.-Tóth László intézetigazgató,MTA Ökológiai Kutatóközpont, Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany, 2016. október

Ruzsics Ferenc polgármester, Keszthely Vá-ros Önkormányzata, 2016. november

Dr. Schleicher Vera néprajzkutató, Magyar Néprajzi Múzeum

Tulipán Tibor, horgászturisztikai referens, Ba-latoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt, 2017. április

Jegyzetek1. Interjú - Lombár Gábor polgármester, Bala-

tonfenyves Község Önkormányzata, 2016. október Interjú - Pécseli Péter szakmérnökség ve-

zető KDTVIZIG, Balatoni Vízügyi Kirendeltség, 2017. február,

2. Interjú - Dr. Pomogyi Piroska hidrobioló-gus, KDTVIZIG, 2016. október

3. Interjú - Lombár Gábor polgármester, Bala-tonfenyves Község Önkormányzata, 2016. október

4. Interjú - Galácz György polgármester, Ba-latonmáriafürdő Község Önkormányzata, 2016. október

5. Interjú - Lombár Gábor polgármester, Bala-tonfenyves Község Önkormányzata, 2016. október

6. Interjú - Pécseli Péter szakmérnökség ve-zető KDTVIZIG, Balatoni Vízügyi Kirendeltség, 2017. február, Székesfehérvár

7. Interjú - Pécseli Péter szakmérnökség ve-zető KDTVIZIG, Balatoni Vízügyi Kirendeltség, 2017. február, Székesfehérvár

8. Interjú - Tulipán Tibor, horgászturisztikai referens, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt, 2017. április

Eötvös Károly (1900): Utazás a Balaton körül II., p. 184-200 Budapest, Révai Testvérek, Irodal-mi Intézet, 1900

Kovács Emőke (2007): A 19. századi Balaton világa, Írók Alapítványa

Kovács Emőke (2016): Régi Balaton, Éghaj-lat Könyvkiadó, Budapest

Zsiga Henrik (2014): Balaton, új utak, élmé-nyek, Kalliopé Kiadó

Internetes forrásokhttp://mult-kor.hu/20120525_ezen_a_na-

pon_atadjak_a_zankai_uttorotabort letöltés ideje: 2017. 04.26.

h t t p : / / w w w. b a l a t o n m a r i a f u r d o . h u /pages/2015-02-02-15-01-12/telepules

tortenet letöltés ideje: 2016. 09.15.http://www.huszadikszazad.hu/index.php?ap

ps=treasury&action=cikk&id=26 letöltés ideje: 2016. 10.21.

http://www.siocsatorna.hu/adatok/tortenet le-töltés ideje: 2017. 05.30.

http://www.ng.hu/Termeszet/2015/09/14/A-Sio-csatorna letöltés ideje: 2017. 02.03.

http://balatoniszovetseg.hu/index.php/toertenet/alakulastol-1945-ig letöltés ideje: 2017. 01.16.

http://www.balatonfuzfo.hu/telepulesunk-tortenete letöltés ideje: 2017. 07.12.

https://mno.hu/belfold/telekadoval-tennek-korbesetalhatova-a-balatont-2402525, letöltés ideje: 2017. június 15.

ht tp: / / tvkeszthely.hu/hirek/4794/2-7-hektarral-gazdagodott-gyenesdias/, Letöltés ide-je: 2017. december 2.

h t t p s : / / w w w . y o u t u b e . c o m /watch?v=SoaSti1Zwvc, Letöltés ideje: 2018. ja-nuár 3.

http://www.balatonregion.hu/images/doc/public/ovf_tajekoztato_20160907_final-1698.pdf , letöltés ideje: 2016. 11.12

http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/a_balaton_elso_valosaghu_terkepi_abrazolasa, letöltés ide-je: 2018. január 4.

https://www.balatonimuzeum.hu/kutatas/fenekpusztai-kutatas letöltés ideje 2018, január 4.

A kutatás során elkészített interjúkBalassa Balázs polgármester, Szigliget Köz-

ség Önkormányzata, 2017. áprilisOláh Miklós, társadalomkutató, Balatoni

Integráció Közhasznú NKft. Társadalomtudomá-nyi Kutatócsoport, 2017. április. Keszthely


57

továbbhalad. A másik elmélet szerint, amelynek alapjait Thomas Malthus gon-dolataiból eredeztethetjük, az emberi népesség számának növekedési íve csak addig tart, ameddig a növekedést előse-gítő erőforrások rendelkezésre állnak. Ezek csökkenésével az emberiség egész eddigi történetét figyelembe véve első alkalommal, a tendencia népességcsök-kenésbe vált, drasztikus mérséklődésé-vel pedig hosszútávon a nulla felé fog konvergálni.

Mindkét elmélet mellett szólnak pro és kontra érvek. Az első mellett maga az emberiség számbeli változásának történetisége szól, de felsorakoznak tudományos eredmények is, melyek megújuló energiaforrások felhasználá-sát, táplálkozástudományi, étrendbeli reformokat, ezalatt érhetjük a génmó-dosított növények és állatok, továbbá a rovarok fogyasztását vetítik előre. Ezek mellett többé-kevésbé utópisztikus vízi-ókban megjelenik a térbeli túlzsúfoltság elkerülésére a tengerek és óceánok be-népesítése, távlati alternatívákban a Naprendszer, majd a Naprendszeren túli világ kolonizációja – mindez egyfajta Comte-i pozitivista értelmezésben. Lé-teznek negatív értelmezések is a népes-ségnövekedés jövőbeni perspektívája kapcsán, amelyek kontinenseket bebo-rító városokat, nyomornegyedeket, bru-

Nem valószínű, hogy meglepetést okozunk a Tisztelt Olvasónak, ha azzal a ténnyel szembesítjük, rögtön e cikk első mondatában, hogy az emberi népesség, létezésének teljes időhorizontján, sok-sokezer éves időtávban folyamatosan növekszik. Nem valószínű, hogy ne tud-ná azt az Olvasó, hogy a növekedés üte-me az elmúlt bő fél évszázad során nagy-mértékben felgyorsult. Még soha nem élt annyi ember a Földön, mint most, a 21. század elején.

Mikor ezek a sorok íródnak, az em-beri népesség száma meghaladta a 7,5 milliárd főt. 2017 első felében több mint 90 millió ember született, és 38 mil-lió halálozott el, a népességnövekedés mértéke meghaladja az 50 millió főt. Ez több, mint Spanyolország teljes népessé-ge, vagy éppen Magyarország teljes né-pessége, ötszörözve. Az emberi népesség növekedése az előrejelzések szerint a kö-vetkező évtizedekben is töretlen marad, csakhogy a népességnövekedés területi eloszlása egyre egyenlőtlenebb, jellem-zően egyre koncentráltabb, és a válto-zások jegyei egyre jobban kiütköznek a világ minden táján.

A népességszám jövőbeni változá-sa tekintetében alapvetően két elmélet csap össze. Az egyik szerint a népesség-növekedés exponenciális, akár uniform görbe vetületében, de akadálytalanul

Esszé

Életkor szerkezeti változások és az idősödési tendenciák összefüggései


58

mérleggel zárt, de eltérően a német, vagy a francia példától ez nemzeti-etnikai feszültségekhez mégsem vezetett, mivel a Magyarországra bevándorló népesség nagy része magyar nemzetiségű volt.

Most alkalmazzuk a weberi értelem-ben használatos jelenségmegértő logikát a helyzetkép fókuszálásához. Az tehát bizonyos, hogy az emberi népesség szá-mának alakulása nem statikus, hanem dinamikus változó akár növekedésről, akár csökkenésről van szó. Ennek meg-felelően különböző változási pályák és ezekhez igazodó átmenetek léteznek.

Leegyszerűsítve a megfigyelhető trendeket a népességváltozás trendjé-nek első szakaszát az élet és a túlélés szempontjából küzdelmes életkörülmé-nyek jellemezhették, a magas halálozá-si arányra csak magas születésszámmal lehetett úgy válaszolni, hogy az emberi túlélést jelentsen. Szükségszerűen ez történt, ellenkező esetben az emberi faj kihalt volna. A népességnövekedés üte-mét a magas halálozás és az alacsony át-lagéletkor alacsony szinten szabályozta. Évezredek teltek így el, aztán területi-térségi különbségek kialakulása nyomán javulás kezdődött az életkörülmények-ben, növekedett az átlagéletkor, csök-kent a halálozás, miközben nem válto-zott jelentősen a termékenység, ezzel a népességnövekedés gyorsulásnak indult. A harmadik fázisban a kedvezményezett térségek országaiban kialakult korábbi arányokhoz képest mérsékelt halálozás mellett a termékenység csökkent, az emberek egyre tovább éltek, és a népes-ségnövekedés lefékeződött. A folyamat jelenig ható negyedik szakaszában a ter-

tális mértékű bűnözést, fenntarthatatlan rendet, társadalmi káoszt, az erőforráso-kért, élelmiszerét, vízért, energiáért való napi szintű küzdelmet prognosztizálnak, egy olyan emberi fajt, ami saját életben maradásáért küzdve tulajdonképpen ön-maga ellensége. De a malthusiánus el-mélet vonatkozásában is létezik poziti-vista vetület, ezt a közelítést statisztikai tények is objektiválják.

A népességszámokban és összetétel-ben bekövetkező változások, akár egy-mással is ellentétes irányú jelenségek és folyamatok egy időben léteznek, min-dig is egy időben léteztek, legyen szó kontinensekről, azon belül országokról, az országok népességét alkotó nemze-tekről, és etnikumokról. Egyszerűbben szólva: egy területegységen belül élő két népcsoport közül az egyik népes-ségszáma csökken, a másik, vele együtt élő népességé növekszik. Eklatáns pél-daként említhetjük Németországot, ahol a német őslakosság száma fogyatkozik, az elmúlt évtizedekben betelepült török népességé növekszik. Ilyen Franciaor-szág is, ahol a franciák száma mérsék-lődik, de az elmúlt évtizedekben bete-lepült afrikai eredetű népesség száma meredeken emelkedik. Példaként említ-hetjük Magyarországot is, mégpedig a roma népesség kapcsán. A népszámlá-lási adatokból egzakt módon követhető, hogy a magyarsággal együtt élő cigány nemzetiségű népesség száma az elmúlt évtizedekben növekedett, miközben a magyarságé, vagy éppen a német nemzeti kisebbségé csökkent. Mindeközben Magyarország nemzetközi vándorlásból eredő népességegyenlege rendre pozitív


59

óta többen halnak meg, mint ahányan születnek, és a termékenységi ráta tartósan a népesség újratermeléséhez szükséges 2,1-es érték alatt van, de korábban említettük, hogy ez idő alatt a roma nemzetiségű népesség száma a népszámlálási adatokban követhető módon mégis növekedett. Ez pedig a magyar etnikumú népességnél maga-sabb termékenységi rátát kellett hogy jelentsen, azzal párhuzamosan, hogy az átlagéletkor alacsonyabb, a halálozás pedig magasabb lehetett a körükben. Ugyan a statisztikai értelemben abszo-lút megbízható adatok elemzése egyes értékideológiai szempontok érvényesü-lésével adekvát összefüggésben fenn-álló definíciós hiányosságok miatt nem lehetséges, mégis tapasztaljuk azon vál-tozások jegyeit, amelyek világviszony-latban is sorra előkerülnek. A roma né-pesség életkörülményei a népszámlálási adatok szerint fokozatosan javulnak, az átlagéletkor növekszik, mérséklődik a halálozás és csökken a termékenység.

Lényegében tehát ugyanazok a de-mográfiai folyamatok zajlanak a vilá-gon mindenhol, időben és intenzitásban eltérően, viszont egyre rövidebb ciklu-sokkal. Az ENSZ 2016-os előrejelzései szerint az emberiség 12 milliárdodik egy időben élő tagja sosem fog megszületni. A prognózis azonban ezt nem egyfaj-ta negatív, depresszív perspektívaként, hanem bíztató jövőként aposztrofálja, ugyanis ahogy a teljes világ fejlettsé-ge növekszik, folyamatosan javulnak az életkörülmények, a magasan képzett emberek száma a jelenlegihez képest megtízszereződik, és egyre több ember

mékenység tovább csökkent, messze el-maradt a társadalom újratermelődéséhez szükséges értékektől, a halálozás egyre későbbi életkorokra helyeződött, ami egyet jelentett az átlagéletkor korábban sohasem látott extrém magas szintjei-vel. Bekövetkezett a népesség általános idősödése, a 65 év feletti népesség egyre növekvő arányának tükrében az elöre-gedés, amelyek mellett a népességszám összességében csökken.

Az előzőekben aláhúztuk, hogy a né-pességváltozás folyamatai térben és idő-ben egyszerre érvényesülve ellentétesek lehetnek, de mindezek mellett a folya-matok hosszú távú mozgásait vizsgálva azt kell felismernünk, hogy a demográ-fiai változások és átmenetek rendszere minden ország minden nemzetére és et-nikumára egyformán igaz.

Az ipari és mezőgazdasági termelés és ellátás szempontjából fejlettebb or-szágoknak átlagosan 80-100 évre volt szükségük, hogy a termékenység 6 gyer-mekről kevesebb, mint 3-ra csökkenjen. A legfrissebb adatok alapján Malajziá-ban ez 34 év alatt, Bangladesben 20 év alatt, Iránban mindössze 10 év bekövet-kezett. Időben a jelenkor felé haladva e változásjegyek bekövetkezésének idő-tartama egyre csökken. A világ egyik legszegényebb országában, Banglades-ben 1971-ben átlag 7 gyermek jutott 1 nőre, a megszületett gyermekek negye-de 5 éves kora előtt meghalt. 2015-ben a nők 2,2 gyermeket szültek átlagosan, ami még éppen elegendő a népesség újratermelődéséhez, miközben az 5 év alatti gyermekhalálozás 32,5 %-ról 3,8 %-ra csökkent. Magyarországon 1981


60

ember 90 %-ának helyzetéről nyújt átfo-gó képet. A GAWI által megadott rang-sorok élmezőnyében rendre skandináv államok helyezkednek el, és nem megle-pő módon az előkelő pozíciókat jellem-zően OECD államok foglalják el. Ma-gyarország GAWI státusz alapján mért pozíciói a közepesnél kicsivel jobbak. Magyarország 2013-ban 91 ország kö-zül a 40-ik, 2014-ben 96 ország közül a 46-ik, 2015-ben szintén 96 ország közül a 39-ik helyet kapta. Az ország felosz-tó-kirovó jellegű nyugellátási rendszere még évtizedekig fenntartható, de kérdés, hogy mi történik akkor, ha országban az munkaképes korú aktív népesség már nem képes kitermelni az inaktív többség nyugellátási és transzferjövedelmeit. Ez a veszély feltétlenül új megoldásokat követel.

A népességváltozás dinamikájának nyugati, pozitivista malthusiánus optiká-ja rövidtávú népesség és munkaerőpótló megoldásként akár interkontinentális vetületben is, a bevándorlással számol. Viszont ezek kulturális, nemzetiségi és etnikai, vallásfelekezeti feszültségeit a célok felé haladás érdekében zárójelezi, neutralizálja. A 2015 évi, javarészben Németországba irányuló migráció kere-tében az országba érkezett bevándorlók kapcsán sokszor elhangzott, ezek az em-berek háborús menekültek, és a kibocsá-tó ország tehetősebbjei közé tartoznak, hiszen volt pénzük megfizetni a nem csekély összegeket felemésztő utat. Sok képzett ember van közöttük, akik nyel-veket beszélnek, így a társadalmi integ-rálásukkal nem is lesz baj. Azonban az elsöprő többség európai nyelveket nem

munkája kapcsolódik be a globális gaz-daságba, ami a fenntarthatóság irányába mozdítja el a szociális ellátórendszere-ket, így az adott országok nyugdíjrend-szerét is.

Mivel az elöregedési hatások terüle-tenként egyenlőtlenek, azaz a legnépe-sebb országok, mint Kína, India, Bra-zília, Nigéria vagy Pakisztán népessége még évtizedekig nem fognak öregedni, ez összhatásként tartósan növekvő pá-lyán tarthatja az életszínvonalat, miköz-ben a fejlett világ országai kinöveked-hetik az elöregedést, vagyis amikorra ez majd probléma lesz az említett sűrűn lakott országokban, Európa, az Egyesült Államok, vagy Japán már túllendül ezen.

Arról, hogy mennyire felkészült egy ország nyugellátása a kialakult el-öregedési helyzet kezelésére, az évről évre elkészülő Global Age Watch In-dex (GAWI) nyújt átfogó képet. Ez az úgynevezett jóléti esélyhányados index 4 főtengely köré szerveződik. A jövede-lem biztonság, egészségi státusz, helyi sajátosságok és támogató környezet. A főtengelyeket indikátorcsoportok alkot-ják, a jövedelembiztonságon belül pél-dául a nyugdíjjövedelem, szegénységi ráta, relatív jólét és egy főre jutó GDP, egészségi státuszon belül az élettartam, a még egészségben leélhető évek száma, és egy pszichológiai jólét indexe áll, a helyi sajátosságok közül időskorú fog-lakoztatási és oktatási ráta, a támogató környezet pedig a kapcsolatminőség, a létbiztonság, a szabadságjogok, illetve tömegközlekedés kérdéseihez viszo-nyul. A GAWI a Földön élő jelenleg közel 1 milliárd 60 év feletti életkorú


61

Az öregedés biológiai szemmel nézve természetes élettani folyamat, ami elté-rő intenzitással, de az élet legelső pilla-natától a legutolsóig folyamatosan tart. Genetikai vonatkozások szerint jól kive-hető szabályszerűségek érvényesülnek, amelyeket környezeti-élettani hatások felgyorsíthatnak, vagy éppen le is las-síthatnak. Népességelméleti vetületben az öregedés azt fejezi ki, hogy meny-nyi időskorú jut az adott társadalomban fellelhető gyermekkorúakra. Amennyi-ben az idősek száma magasabb, mint a gyermekkorúaké az a társadalom, vagy nemzetiségi-etnikai réteg az adott társa-dalmon belül - öregedik.

Európa őslakos népeinek nagy több-sége öregedik. Magyarország népessége is öregedik, hogy ez a gyakorlatban mit jelent, fókuszáljuk adott funkcionális térségre, ami most legyen a Balaton. A Balaton térsége olyan területe az or-szágnak, ahol az elöregedés az orszá-gos átlagnál lényegesen magasabb. A természetes népességváltozás egyenle-ge az üdülőkörzetben negatív, tehát fo-gyatkozó népességű régióról beszélünk. Emellett az elmúlt másfél évtizedben a duplájára emelkedett az üdülőkörzetben élő időskorúak száma a 15 év alatti né-pesség részarányához képest. A térség természetes népességcsökkenésből ere-dő veszteségét javarészben országha-tárokon belüli letelepedéssel végződő vándorlásból sikerült ellensúlyozni, de a születések és a halálozások egyenlegé-ből eredő népességveszteséget sokáig a nemzetközi vándorlásból keletkező né-pességnyereség is segített kivédekezni. Csakhogy a Balatonnál letelepedők kö-

beszél, szakmával nem rendelkezik, munkakultúrája teljesen idegen az euró-paitól, egészen más munkaterhelési ka-pacitásokkal rendelkeznek, mint a kelet-európai, lengyel, magyar, vagy román munkavállalók, nem beszélve a német-ről, vagy a franciáról. A kulturális, élet-vitelbeli, akár vallási hátterű ellentétek idővel egyre élesebben kirajzolódnak, ami várhatóan egyre gyakrabban szem-beállítja majd a bevándorló népességet a befogadóval.

Magyarországot a változó világ migrációs folyamatai egyelőre csu-pán részben érintik. Azonban most nincs, az nem jelenti, hogy nem is lesz. Magyarország népessége fogyatko-zik. E változásjegyek már több mint 50 éve kísérik a magyar társadalmat. 1957 és 1989 között 4,5 millió művi terhességmegszakítást végeztek el az országban, 1957 és 2015 között több mint 6 milliót. 1959 és 1973 között több mint félmillióval több gyermeket abortáltak, mint amennyi megszületett. Ezek a beavatkozások nem pusztán el-lensúlyozták a második világháború követő népesedéspolitikai intézkedések hatásait, hanem az életkörülmények fo-kozatosan javulásával párhuzamosan növekvőből csökkenőben fordították a népességszámot. Ezt a változást eddig semmilyen intézkedés nem tudta meg-fordítani, még a 2010 óta bevezetett családpolitikai intézkedések is csak las-sítani voltak képesek. Mindezek mellett az emberek átlagéletkora folyamato-san növekszik, a termékenység extrém alacsony, 1,5-ös érték körül stagnál, és általános jelenséggé vált az öregedés.


62

ve azt is kiemelhetjük, hogy unikálisan az alkonygazdaság a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet korábbi és jelen fejlesztési koncepciójában is helyet kapott.

Az üdülőkörzet területén az alkony-gazdaság fejlesztésének egyik primer célja egyfajta minőségi turisztikai vevő-kör azonosítása annak érdekében, hogy előkészítsenek és megvalósíthassanak olyan beruházásokat, melyek hozzá tudnak járulni a Balaton turisztikai att-raktivitásának növekedéséhez. De ennél természetesen többről van szó, a térség óriási ingatlanpiaci értékbázis, ideális a befektetői, vállalkozó piaci szerep-lők számára felbecsülhetetlen értékű a meglévő terápiás, gyógyító, gyógyvíz kultúra. Az idősödő társadalommal ösz-szefüggésben egyre nagyobb az igény a különböző speciális gyógyászati ellátá-sokra, fogászati kezelésekre, amelyek az alkonygazdaság fejlesztésének hatékony alapján képezhetik, és elősegíthetik időskori szolgáltatói-piaci szektor fejlő-dését.

A jelenleg zajló 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklus ideje alatt több tíz milliárdos forrásigény várható al-konygazdaság fejlesztési vetületben, amelynek példáit már most azonosít-hatjuk a különböző operatív programok metszeteiben. Alkonygazdaság fejlesz-tési potenciál rejlik az életkor független családbarát foglalkoztatási rendszerek támogatásában, a generációk és közös-ségek együttműködésének és kölcsön-hatásának erősítésében, az egészség és gyógy-turisztikai fejlesztésekben, az orvostechnikai eszközfejlesztésekben, a helyi termelők helyi piacra jutásának

rében felülreprezentáltak az időskorúak, akik nem folytatnak jövedelemtermelő tevékenységet, nem dolgozni érkeznek a térségbe, hanem életük alkonyát eltöl-teni, ezzel pedig elöregedést fokozó ha-tásokat generálnak. Mindez a legutóbbi években kiegészült a fiatal munkaválla-lók elvándorlásával, amelynek alapvető okai a jobb megélhetést alapozó sok-kal magasabb bérrendszer. Amíg ezek a vonzó és taszító hatások együttesen érvényesülnek, a Balaton térség népes-ségszerkezet változásainak iránya nem fog megváltozni. Ez egy helyzet, amit pragmatikusan tudomásul kell vennünk, és lépéseket tennünk a kezelésére.

Alternatív válasz erre a helyzetre az úgynevezett alkonygazdaság szerepének erősítése. Az alkonygazdaság az idősebb korosztályok tagjainak életvitellel, szol-gáltatásokkal szembeni növekvő igénye kiszolgálására fókuszáló szolgáltatások és termékek fejlesztését jelenti, ami az idősek vásárlóerejének mobilizálásával jár, ez pedig végül, a remények szerint a társadalmi belül elfoglalt pozíciók fontosságának erősödését eredményezi. Az alkonygazdaság gyakorlatilag egy piaci válasz az elöregedő, nyugatias tár-sadalmak demográfiai szerkezet átala-kulásában rejlő társadalmi és gazdasági lehetőségek kiaknázására. Magyaror-szágon az alkonygazdaság fejlesztésére irányuló lépések hajnalánál tartunk, a megyei stratégiai fejlesztési dokumen-tumok mind foglalkoznak az idősödés problémakörével, de az alkonygazdaság témaköre csak kevés megye esetében je-lenik meg, ezek között azonban ott van mindhárom Balaton térségi megye, illet-


63

társadalom szakpolitikai válasz. Hogy a népek, nemzetiségek és etnikumok, kultúrák és vallások korábban soha nem látott és időben drasztikusan gyorsan végbement keveredésére mi a válasz, talán majd a történelemkönyvekből megtudhatjuk.

DOMBI GÁBOR

támogatásában, vagy a helyi közösségi szolgáltatások fejlesztésében és a társa-dalmi együttműködést, kohéziót erősítő programokban, mindezek egyfajta, a jelenleginél sokkal aktívabb idősödést eredményezhetnek.

Úgy tűnik, korunk kihívásaira az aktív idősödés lehet az egyik, sikerekkel kecsegtető többrétegű, gazdasági és


64

táji-természeti és klimatikus szerepe volt, mivel a mai értelemben vett „használati” értéke csak a re-formkor óta létezik. Ekkor fedezik fel a Balatont, mint turisztikai vonzerőt, mely innentől kezdve fokozatosan és megállíthatatlanul az ország egyik kiemelt reprezentánsa, „kiállítási tárgya” lesz, az ehhez óhatatlanul kapcsolódó előnyökkel és gon-dokkal. Előnyökkel, ami az ismertséget, az odafi-gyelést, a gondoskodást jelenti, és a – többnyire magunk okozta – problémákkal, amiket az azóta eltelt időszakban számos esetben megtapasztal-hattunk. Ha a Balaton története történelem az ország történelmén belül, akkor itt is igaz, hogy tanulhatunk az elmúlt idők eseményeiből. Az em-ber mint felfedező, gondolkodó, kísérletező lény, sokszor olyan dolgokba is beleavatkozik, ame-lyek kapcsán kompetenciája nem egyértelmű, s a tanulságok többnyire csak utólag levonhatók.

Még mielőtt a konkrét építészeti kérdésekre rátérnék, egy-két példa jut eszembe a tó mint élő organizmus életébe történő beavatkozásainkról: a Kis-Balaton lecsapolása, majd ügyes-bajos visz-szaállítása, az állandó küzdelmeink azzal a prob-lémával, hogy mi az „ideális” vízszint, ahelyett, hogy kezdetek óta elfogadtuk volna, hogy a tó pulzál és lüktet, és ezért botorság körbebetonozni és közvetlenül a sekély partra építeni. Aztán itt vannak a meggondolatlan, és most már visszacsi-nálhatatlan feltöltések, a beton partvédő művek, a stégek, a kikötők és folytathatnám. Természete-sen nem azt akarom ezzel a felsorolással sugallni, hogy minden beavatkozás rossz, a fejlesztések szükségtelenek. Jó példa és az egyik legfontosabb fegyvertény a tó körüli településeken a csatorná-zás – immáron majdnem teljes körű – kiépítése. Persze minden esetben a lehető legjobb tudásunk szerint modellezzük, véleményezzük, szakértjük a várható következményeket, de többnyire bebi-zonyosodik, hogy látásunk homályos, a tudásunk véges, eszközeink pedig korlátozottak – még a legtisztességesebb szándékok mellett is. A Bala-ton pedig – Istennek hála– ezt mind kibírta.

Írásom legelején le kívánom szögez-ni, hogy annak tartalma egyszerű ma-gánvélemény, csupán afféle személyes morfondírozás. Mint a sors kegyelmé-ből a Balaton mellett élő, tervezőként és főépítészként is tevékenykedő, hazá-ját szerető ember vetem papírra azokat a szavakat, amiket a Tó és környezete iránt érzett felelősség mondat velem. Mondandóm szándéka szerint nem ag-godalmaskodás, hanem elsősorban fél-tés és gondolatébresztés.

Mindjárt az elején sokakban felmerülhet a kérdés: Létezik-e egyáltalán „balatoni” építészet? Ha igen, mitől nevezhető annak? Mondhatnánk egyszerűen, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkör-zeten belül található –megöröklött és ma is folya-matosan bővülő – épületek és épített környezeti elemek gyűjtőfogalma, de ennél sokkal többről van szó. Számomra ez inkább földrajzi határok-kal egész pontosan nem is, vagy csak önkénye-sen lehatárolható, nehezen megfogalmazható, de egységesen érzékelhető szellemi terület, mely leginkább az épített környezet tájhoz és vízhez való viszonyában érhető tetten. Egy olyan élő entitás, mely az itteni tájba belesimuló épített örökség organikus szemléletét érzékeli, tiszteli, és belőle táplálkozik – nem okvetlenül a stiláris elemek síkján, sokkal inkább a szemléletében, viselkedésmódjában. Ez alatt valami olyasmit értek, aminek a háttérében ott van a szakralitás, mint Egry József vagy Udvardy Erzsébet festé-szetében, Jankovics Tibor badacsonyi Szent Ist-ván kápolnájában.

Anélkül, hogy az elődeinktől örökölt értéke-ket sorra számba venném –amihez nem is lennék eléggé szakavatott – a közember szemével is nyilvánvalóak azok a táji makro-és mikro ele-mek, amikhez ragaszkodni érdemes. A történel-mi korokban ez soha nem is volt kérdés, annál is inkább, mert a tónak akkor még csak kifejezetten

Vita

Gondolatok a balatoni építészetről


65

Az elkészült felújított együttes unikális színfolt volt a balatoni turizmus – az akkori kor igénye-ihez illeszkedő – kínálati palettáján. A privatizá-ciós folyamat során az idegenforgalmi cég meg-szüntetésével Szántódpuszta „elfelejtődött”. Egy másik megyében található intézmény kezeli, a rendszeres karbantartásra így nem jut figyelem, pusztul, szemmel láthatóan ebek harmincadjára került. Miért hagyjuk? Ez a bánásmód méltatlan magához az örökséghez, az előző felújításba fek-tetett mérhetetlen energiához, elődeink áldozatos munkájához, de önmagunkhoz és mindenekelőtt a Balatonhoz is.

Olyan esetről is tudok, amikor olyan építé-szettörténeti szempontból ugyan nem jelentős, de mégis komoly műszaki értéket, épületvolument és a település szempontjából érdemi közösségi potenciálokat magában hordozó épületegyüttes kerül pillanatnyi érdekek nyomására elbontásra, amivel azelőtt rövid idővel az érintett település még ország-világ előtt büszkélkedett. A helyi vé-dettség csak annyira erős, mint a közakarat; egyik napról a másikra, megfelelő lobby-tevékenység után egyetlen testületi határozattal levehető bár-melyik épületről a közvélemény megkérdezése nélkül. Ezen a helyi szabályozás szigorítása vala-mit talán segíthetne, de ezzel párhuzamosan meg kellene keresni azokat a pozitív ösztönzőket, me-lyek a meglévő épületek megtartása és felújítása irányába tudják a tulajdonosokat befolyásolni, érdekeltté tudják tenni őket ebben.

A mai épített környezetA Balaton-menti települések egyik jellemző-

je, hogy a településközpontok a víztől távolabb és többségében magasabb térszínen alakultak ki. Ezek mellett, ezektől függetlenül jöttek létre ké-sőbb az üdülőtelepek lent a vízpart közelében. (A kettő között többnyire ott a vasút, ami az óta is kettévágja a településeket. Sajnos ezzel sok nem-zedéken át együtt kell élnünk, mivel a déli vasút-vonal rekonstrukciója elmulasztotta azt a lehető-séget, hogy ezt jövőbe mutató módon kezeljük.)

A történeti településközpontok jellemzően falusias karakterű beépítése erős kötöttségeivel, határozott formavilágával minden jogszabálynál jobb őrzőnek bizonyult: a falukép ott is viszony-lag épen megmaradt, ahol az állandó őslakosság már teljesen kicserélődött, sőt az üdülőlakosság helyi kötődését éppen a markáns településkép

A történeti épített örökség:Az épített környezet kérdésköre térben és

időben egyaránt igen összetett és szerteágazó. Ezen belül kiemelt jelentősége van azoknak az elődeinktől megörökölt épületeknek és építmé-nyeknek, melyek szervesen hozzátartoznak a tájhoz és annak használatához. A helyileg védett épületek listája – és itt nem csak a műemlék és műemlék jellegű épületekre gondolok – tudomá-som szerint településenként kellően tudatosított, nyilvántartott, és települési értékén kezelt állo-mány. Ezeket az értékeket – a helyi önkormány-zatiság működése óta különösen –a helyi állandó és üdülőnépesség egyetértése, figyelme övezi, az egészséges helyi öntudatot erősítve. Ez különö-sen a kisebb településeken, a falvakban érvénye-sül hatékonyan.

Ezzel szemben vannak a közelmúltból szo-morú városi tapasztalataim arról, hogy a helyi védettség alatt álló épületről az ingatlanfejlesztői érdekek mentén lekerült a védettség, s az épü-let helyén társasház épül. Ezekről az esetekről a közvélemény sajnos már csak akkor értesül, amikor már folyamatban van a bontás, tiltakozni lehet ugyan, de már késő, a folyamat már nem megállítható. Elvileg helyreállítási kötelezettség még létezhetne, de a visszaépítés már nem az eredeti értéket képviseli. Többször tapasztaltam, hogy a helyileg védett épület, mely még a priva-tizáció során került magánkézbe, folyamatosan váltogatja gazdáit, de egyik tulajdonos (általában vállalkozás) sem tesz legalább az állagmegóvás érdekében egyetlen lépést sem. Pedig eleinte csak a törött cserepeket kellene időben pótolni. A vé-gén az éppen aktuális tulajdonos széttárja a ke-zét: már nincs mit tenni, az épület menthetetlen. Ez a sokszor átlátszó és tetten érhetően tudatos, etikátlan mentalitás ráadásul csak a történetileg jelentős épületek esetében szúr szemet a közvé-leményben.

Természetesen az is előfordul, hogy semmi-féle rossz szándék nincs a háttérben, de egyfajta rendszerhiba következményeként hagyjuk pusz-tulni komoly értékeinket. Teljesen érthetetlen számomra például a Szántódpusztán található műemlékegyüttes sanyarú sorsa. Személyesen is érintett vagyok, hiszen kezdő építészként részt vettem a 80-as évek derekán a SIÓTOUR égisze alatt végrehajtott mintaszerű teljes felújításban.


66

formavilágú magánházak és nyaralók. A helyze-tet ebből a szempontból súlyosbította, hogy míg a korábbi évtizedek szerény anyagi lehetőségei között meggondolta az ember, hogy a nyári sza-badság eltöltésére szolgáló kis lakra csak éppen a legszükségesebbet költse, addig most egyszerre a nyaralóépítés üzletág lett, megjelent a turizmus-ipar. Sorra épültek a telekosztásból adódó beépí-tési lehetőségek határait feszegető, már rég nem a valós saját igényekre méretezett épületek. Belső zűrzavarunk és léptékvesztésünk manifesztáló-dott a hétvégi házas övezetekben is, a beépítések a maximális, a zöldfelületek a minimális határra zsugorodtak. Utóbbiak a használatba vétel után sorra el-eltünedeztek, hiszen a fizetővendégnek kellett a burkolt parkolóhely, a vendéglőnek a nagyobb terasz, ami aztán előbb ideiglenes, majd végleges lefedést kapott. Folytatni felesleges, mindannyian ismerjük ezeket a jelenségeket, hiszen a szemünk előtt zajlottak. Amin nem le-het segíteni: az akkor megtörténtek eredménye sokáig itt marad a szemünk előtt. Az építészet a társadalom lenyomata az utókor felé, jó és rossz minőségében egyaránt.

Azt gondolnánk, hogy az azóta eltelt több mint 20 év során kitisztultak a körülmények, hely-rerázódott az életünk, normalizálódott a helyzet. Sajnos nem ez történt. Mint gyakorló építész, azt kell mondanom, a szakmagyakorlás a mai napig tele van bizonytalanságokkal, ami egy olyan lassú és tartós műfajnak, mint az építés, semmiképpen nem válik előnyére. Ezt különösen veszélyesnek látom egy olyan tájon, ami mára nyíltan és közis-merten a befektetők egyik kedvelt célterülete lett. A természeti környezet, az értékes táj időközben pénzre váltható üzleti termékké, versenypályává változott – és ebben a versenyben elhomályosul a hosszútávra szóló egyensúly keresése, ami pedig a legfontosabb vezérlő elv kellene hogy legyen. Éppen abban látom a legnagyobb veszélyt, hogy minden általános jó szándék ellenében az egyes kisebb, szinte jelentéktelen esetekben felülkere-kedik és érvényre jut az ember ezerszer megta-pasztalt mértéktelensége. Ha pedig ezekből az esetekből sok van, azt a táj óhatatlanul megsínyli. Aztán a természet majd beállítja az egyensúlyt, helyrebillen a mérleg, de ennek nagy ára van, s ezt nem kellene megvárnunk.

erősíti. Itt az új tulajdonosi rétegben jellemzően meg sem jelent az üzleti szellem, az értékeket fel-ismerve többnyire saját használatra újították fel vagy modernizálták a meglévő házakat.

Az üdülőterületeken ezzel szemben elég vegyes beépítés alakult ki az idők folyamán. Itt már eleve tervezett utcavonalak és telekosztások határozták meg a település struktúráját, ami a jobbára organikusan kifejlődött településmagok-hoz képest kevésbé élménygazdag környezetet eredményezett. Gondoljunk csak arra, hogy a balatoni bringakörút lélektanilag legnehezebb szakaszait a déli part elnyújtott üdülőterületeinek nyílegyenes utcáin való végigtekerés jelenti. E településrészek kialakulása a történelmi események miatt időben is elhúzódott, s jól érzékelhető, hogy közben az igények, az anyagi lehetőségek, az építési előírások és az építésmódok is időről-időre megváltoztak. Ennek eredményeképpen igen vegyes utcaképek, egységesnek és rendezettnek semmiképpen nem nevezhető beépítési vonalak alakultak ki. Ezeket aztán a későbbiekben nagyon nehéz bármiféle szabályozással úgy kézben tartani, hogy valamiféle harmónia irányába hassanak. Ezért a látlelet nem túl biztató.

Minden időszaknak megvoltak az előremu-tató, építészeti minőséget képviselő, követésre méltó épületei, de ezek kisebbségben vannak a mellettük rendre nagy számban megjelenő ka-rakter nélküli, jellegtelen házakkal szemben. Ezzel sem lenne baj, ha ez utóbbiak tekintettel vannak egymásra és nem versengeni akarnak. Sajnos azt tapasztalom, hogy a rendszerváltozás utáni években a ránk szakadt szabadság okozta eufória ködében mindenféle tájidegen, a világ-ban itt-ott látott tévedés megvalósulhatott. En-nek oka sok mindenben kereshető: benne van a vizuális kultúra alapoktatásának hiánya, az ebből eredendően gyenge lábakon álló közízlés, az elő-ző évtizedek „abból építünk, ami beszerezhető” kényszerének utóhatása, a hirtelen kinyílt világ-ból ránk ömlő szűretlen vizuális információáradat éppen úgy, mint a felkészületlen szakmai, jogi és közigazgatási környezet. Hirtelen túl nagy lett a szabadság, s ahogy a boltok polcain megjelentek az addig csak ritkán látott külföldi termékek, úgy jelentek meg sorra az épített környezetre fittyet hányó, önmegvalósító, aránytalan és túlburjánzó


67

dékait, nagyon sok nehézséget megelőzhettünk volna azzal, ha előbb készülnek el a Településké-pi Arculati Kézikönyvek, mint ahogyan eltörlésre kerül az először 160, aztán 300 m2 alatti, először csak új, aztán már átalakított lakóházakra az épí-tési engedélyezési kötelezettség. Vagy ha már építési engedély nem kell, legalább a kedvező településképi vélemény feltétel legyen.

A balatoni települések esetében különösen fontosnak tartom kihangsúlyozni a települési főépítészek szerepét. Kitartó, következetes és tü-relmes munkával, a tervező kollégák empatikus megnyerésével, finom kritikával és segítő szak-mai javaslatokkal tudják elbillenteni egy-egy hely jövőjét élhetőbb irányba. Hogy csak néhá-nyat említsek, jó példaként állhatnak előttünk Balatonfüred, Csopak, Révfülöp, Balatonboglár, Badacsony vagy Tihany főépítészei, akiknek eredményes tevékenysége önmagáért beszél.

Komoly hiányosságnak, téves döntésnek tartom a Balatoni Tervtanács megszüntetését. Hiszem és vallom, hogy ha már a jelentősebb volumenű beruházások tervezői nem építésze-ti tervpályázatokon kerülnek kiválasztásra (ami össztársadalmi szempontból optimális volna), akkor legalább legyen egy szakmai szűrő, ami a „több szem többet lát” elve mentén segíti a ter-vező kollégákat. Hasznos személyes tapasztalata-imról is beszélhetek, mint az egykori tervtanács tagja, más esetekben pedig mint a tervet a rangos szakemberekből álló zsűri előtt bemutató tervező. Tanúsíthatom, hogy minden bírálat és vélemény a magasabb színvonalú építészeti minőség és az érzékeny tájba illesztés irányába hatott. Remélem és meggyőződéssel javasolom e hasábokon is a Tervtanács újbóli felállítását és működtetését. Ez mindannyiunk és a Balaton térség egészének ér-deke.

Végezetül egy személyes tapasztalatomat szeretném megosztani az olvasóval. Volt alkal-mam egy ideig Ausztriában dolgozni, a Salzkam-mergut vidékén. Ott azt tapasztaltam, hogy telje-sen természetes, hogyha tele a szálloda, akkor a vendégnek a szomszédot ajánlják, sőt ott helyben felhívják és beszélnek az érdekében. A konkuren-ciával. Szinte minden vendéglátóhely asztalán ott vannak a szórólapok a környék látnivalóiról, a szabadidős programokról, a látogatásra érdemes helyekről. A konkurens éttermekről is. Azt hi-

Úgy vélem, nem célszerű ilyen helyzetben a lovak közé dobni a laza gyeplőt és nem ördögtől való az átgondolt, következetes, áttekinthetően megfogalmazott feltételrendszer felállítása és teljesítésének ellenőrzése, számonkérése. Mondom mindezt annak fényében, hogy jelenleg is folyik a Balaton törvény felülvizsgálata, ami fokozottan nagy odafigyelést, gondosságot igé-nyel, hiszen kulcsszerepe van abban, hogy a Ba-laton környéke az előzőekben leírt problémák és negatívumok ellenére, azokkal együtt máig von-zó és békés táj tudott maradni, és remélhetőleg az lesz az elkövetkező generációk életében is. A teljesség igénye nélkül az „érted haragszom, nem ellened” szellemében néhány olyan jelenségre és elemre szeretném ráirányítani a figyelmet, ami talán közös gondolkodásra, hasznos cselekvésre indíthat mindenkit, aki elkötelezett a Balatoni ré-gió építészete mellett.

Problémásnak látom, hogy az elmúlt 2 évben az építéssel kapcsolatos jogszabá-lyok tömege változott meg, ami példátlan az európai összehasonlításban. Ez az építésben részt vevő valamennyi szereplőt erőteljesen elbizonytalanította, az építtetőt éppen úgy, mint a tervezőt vagy az építési hatóság képviselőjét. Fogalomzavarok, jogszabályok eltérő értelme-zése, mit hova kell beadni és sorolhatnám. A gyakorló építész csak kapkodja a fejét, mintha az aszfaltos autópályáról hirtelen a murvás mellékútra terelnék, de tartania kell a tempót. Változott, de nem egyszerűsödött az eljárásokra vonatkozó jogszabályrendszer, nem is egyszer. Mindezeket nem panaszképpen mondom, de hát hova sietünk? Hogyan lehet egy évszázadokon túlmutató, rendkívül lassú, tartós, minden esetben egyedi prototípust létrehozó tevékenységre ráerőltetni a sorozatgyártott termékekre, az üzleti életre jellemző, azonnali döntéskényszereket? Lemaradnánk valamiről, ha mindezt módszeresen átgondolva, kisebb, a közember számára is áttekinthető lépésekben oldanánk meg?

Megtisztelő, hogy felnőttnek tekintjük az építkezni vágyó polgárokat és az építész társadal-mat, de hogyan állhat elő olyan helyzet, hogy ha csak átmenetileg is, de nem tudhatja egy Balaton-parti település önkormányzata, polgármestere, fő-építésze, hogy mi épül a közigazgatási határokon belül? Tisztelve a jogalkotók igyekezetét és szán-


68

de kevesek önmagukban. A mégoly gyönyörű környezeti hátteret a közérthető tájékoztatás, a vízen sikló vitorlások, a finom illatok, a jó ételek, a zamatos borok, de mindenekelőtt a kedves em-berek töltik meg élettel.

Mindettől együtt (lehet) jó hely a Balaton!RIPSZÁM JÁNOS

szem, van mit tanulnunk ebből. Verseny helyett összefogást, mert az csak hasznunkra válhat.

A szép táji környezet csupán a kalandvágyó vakmerőké marad, ha nincs meg hozzá a bizton-ságot adó infrastruktúra. És a szép épített környe-zet, a gondozott kertek, a tiszta közterek, a rende-zett parkok és vízpartok, az árnyékos teraszok, a kellemes ücsörgők és sétányok is csak eszközök,


69

monitoringig, vagyis a megvalósult projektek si-kerességének, hatásainak méréséig. Munkatársa-ink tudása és szakmai tapasztalata biztosítja a ku-tatási eredmények gyakorlati hasznosíthatóságát, kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendsze-rünknek köszönhetően a kutatásokba nemzetközi szakemberek bevonása is lehetséges. Igazodva a turizmuskutatás trendjeihez, a BATUKI keretein belül megvalósuló kutatások az egyes vizsgált témák több szempontú, komplex megközelítésére törekednek.

A BATUKI által 2015-ben indított szakmai megkérdezés, a Balatoni Turizmus-baromé-ter évente három alkalommal (január, május és szeptember) összegzi a térség turizmusában érin-tett döntéshozók szakmai értékelését és jövőbeni várakozásait. A Balaton turizmusának figyelem-mel kísérése mellett a panel egy-egy konkrét té-makört is körbejár (például kerékpáros turizmus, helyi értékek turisztikai szerepe, munkaerőpiac helyzete).

A BATUKI munkatársai aktív szerepet vállal-nak a Pannon Egyetem turisztikai projektjeinek előkészítésében és megvalósításában is. 2015. augusztus és 2016. november között zajlott az Európai Unió társfinanszírozását élvező Off to Spas (676737/COSME) egészségturisztikai pro-jekt. Ennek fő célja egy új egészségturisztikai (balneológiai orientációjú) termék kialakítása, amely vonzó az idősebb korosztályok számára a főszezoni időszakban. 2017 januárjában indult az ugyancsak az Európai Unió támogatásával meg-valósuló Wine Lab borturisztikai projekt, amely-nek középpontjában a borturizmusban érintett szereplők közötti együttműködés, tudásmegosz-tás áll.

A szakmai műhely tevékenységéről folyama-tosan aktualizált információkat találnak az érdek-lődők a www.gtk.uni-pannon.hu/batuki címen elérhető weboldalon.

SULYOK JUDIT

A veszprémi székhelyű Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodási Intézetén belül 2015 őszén alakult meg a Balatoni Turiszti-kai Kutatóintézet (BATUKI). A szakmai műhely előzményét az egyetemen folyamatosan zajló oktatás-kutatási tevékenység adta. A BATUKI fő célja, hogy az eddigi kutatások szintetizálásával és új primer vizsgálatok végzésével támogassa a Balaton térség életében, ezen belül turizmusában érintett döntéshozók, piaci szereplők munkáját. A BATUKI legfőbb küldetése, hogy a Pannon Egyetem oktatással és kutatással foglalkozó szer-vezeti egységeként egy innovatív, az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatokat integráló szakmai műhelyként a Balaton régió turizmusá-nak meghatározó szereplője legyen.

A szakmai műhely tevékenységei közé tarto-zik:

a Balaton régió turizmusát érintő kutatások végzése (fejlesztéseket megalapozó kutatások, koncepciók, stratégiák, turisztikai termékkutatá-sok, imázsvizsgálatok és egyéb elemzések),

együttműködések kialakítása az érintett szer-vezetekkel, szereplőkkel (a Balaton turizmusában érintett döntéshozók és piaci szereplők, az egye-tem hazai és nemzetközi szakmai partnerei),

a kutatási tevékenység integrálása az egyete-men zajló gazdasági képzésbe (a Balaton turiz-musát érintő témakörök integrációja a tananyag-ba, hallgatók bevonása a kutatásokba, TDK- és szakdolgozati konzultáció),

„tudástár” létrehozása a Balaton turizmusát érintő információk alapján (a saját kutatások és a kapcsolódó másodlagos források átfogó, felhasz-nálóbarát megjelenítése a BATUKI kommuniká-ciós felületein),

a Pannon Egyetem elismertségének növelése hazai és nemzetközi szinten.

Kutatási tevékenységünk felöleli a turisztikai élménylánc egészét, a turizmusfejlesztési tervek-től kezdődően a piackutatáson és elemzésen át a

Tájékoztató

Balatoni Turisztikai Kutatóintézet (BATUKI)


70

a külterületek szürkeingatlanjai megszületése - e bűvös számadat mögött. Ez a jelenség fajsúlyát tekintve hasonlítható a Tisza szabályozása és az árvizek jelenkori problematikájához vagy akár a globális felmelegedés azon aspektusaiból fakadó gondokhoz, melyek a hazai erdőgazdálkodást állítja komoly kihívás elé. Célom ezzel a vita-irattal, hogy a sokadik kő belehulljon a még álló vízbe: Egy folyamatot indítson el, a párbeszéd folyamatát, mely legjobb esetben megszülhet egy megoldást vagy cselekvési tervet. De talán az is elegendő, ha dolgozatom némi fényt mutat a megoldáshoz vezető súlyos rögökkel igencsak feldíszített ösvényen.

A magyar táj, sajátosságai iránt fogékony amatőr túrázó, vagy a vájt fülű, tájgazdálkodás-ban jártas szakember számára egyaránt feltűnhet az a modellszerű tájfelépítés, tájszerkezet, ami fajsúlyosan a dunántúli megyéinknél mutatkozik tankönyvbe illő módon. Ezért e vidéket választot-tam a vitairat gerincét képező vizsgálat mintate-rületéül. Képzeletben tegyünk egy sétát a Dél-Du-nántúlon! Elindulunk a templommal, kocsmával, autóbusz megállóval ékített, többnyire egyutcás, szalagtelkes településről, vagy az átmenő forga-lom zaját nélkülöző zsákfalvak valamelyikéből. Elhagyva az utolsó házakat - esetleg némi gyep-terület után - elérjük a szántókat, amelyeket a témánk gyújtópontját képező szőlőhegyek öve követ. Ezek után, vagy ezt mozaikosan felváltva az erőteljes művelés alatt álló és az esetek dön-tő hányadában aktív vadgazdálkodást magáénak tudó kiterjedt erdőterületek következnek. Ha a valóságban is megtesszük ezt a sétát, akkor nem takaros pincék és présházak, nagy műgonddal és odafigyeléssel pátyolgatott szőlősorok, hanem nagy valószínűséggel siralmas és lehangoló lát-vány fog a szemünk elé tárulni. A falvak és az er-dőterületek közé települt történelmi szőlőhegyek jelentős hányada, adott esetben 80 vagy akár 100 százaléka (ez nyilván függ egy adott területegy-ség lehatárolásától, ez már a statisztika “játékte-re”) teljes egészében kihasználatlan, műveletlen, és lepusztult.

A zártkerti övezetek illetve e terüle-tek ingatlanjainak fenntarthatóságának biztosítása tekintélyes és a meglévő ka-pacitásokkal egyáltalán nem, vagy csak nehezen ellátható feladatot ró a hazai településüzemeltetésre és fejlesztésre. A témakör országos léptékben is gyakran tárgyalt, vitatott, azonban a szakpoli-tika e csontot mindezidáig sem kiköp-ni sem pedig lenyelni nem tudta. Bár a kormányzat a 2017-es évben programot indított a zártkerti övezetek fejlesztésé-re, bizonyos hogy az e célra szánt, fel-tétlenül üdvözlendő források csupán pontszerű fejlesztések végrehajtásá-ra lesznek elegendők, átfogó zártkerti programok implementációjára vélhető-en nem. A Balaton térségében különös jelentőséggel bír a témakör. Az üdülő-körzet kiemelkedő gazdasági, ezen belül főként mezőgazdasági és turisztikai po-tenciáljait magában hordozó táji értékei terülnek el ezekben az övezetekben. Abban a reményben közöljük a terület- és településfejlesztő geográfus szerző gondolatébresztő, vitaindító írását, hogy a témáról további érdemi és gyümölcsö-ző szakmai vita alakulhat ki, elősegítve ezzel a táji értékek hatékonyabb kihasz-nálását, és az erőforrásainkkal történő eredményes gazdálkodást.

Hazánkban 120 300 hektárral lett kevesebb a szőlőművelés alatt álló terület az ország mai te-rületére vetítve 1856 és 2016 között. De mit is takar ez az adat? Meglátásom szerint a jelenkori Magyarország egyik legnagyobb tájgazdálkodási problémája látszik körvonalazódni – és az agrár “rozsdazónák”, a rurális térszínek barnaövezetei,

A pusztuló történelmi szőlőhegyek és szőlőgazdálkodás problematikája a Dunántúlon


71

vagy egyéb komolyabb és átfogóbb felmérés még várat magára.5 Remélhetőleg várat, és egy-szer megtörténik, mert drasztikus mértékben és módon fogyatkoznak ezek az épületek. A sző-lőhegyek építményei között nem csak pincéket, présházakat találunk, sok helyütt felfedezhető kápolna - amely a német kultúrából átvett Szent Donát kultusz miatt számos esetben Szent Donát-kápolna - vagy utak kereszteződésében feszület, kőkereszt, vagy esetenként még használat alatt lévő kutak. További értékes, vagy inkább érdekes képződmény, a szemnek oly kedves kultúrtájelem a Dunántúlon elterjedt löszmélyút, mely a löszös üledéksorok világába enged bepillantást.

De miért ilyen fontos miért ennyire kiemelt a magyar vidéki lelkületben a szőlő és a szőlő-hegy, mitől ilyen mély a kulturális gyökérzete? A szőlőhegyek kialakulása nagyjából egységes: a jobbágyság egyetlen plusz bevételi forrást jelentő tevékenysége volt ez, melyet nem kellett titkol-nia, törvényesen művelhette szőlőjét és alakíthat-ta ki a présházat és pincét. Nagy odaadással és figyelemmel gondozták hát a gazdák a szőlőjüket, aminek kialakult a saját területi igazgatási rend-szere - a hegyközségek rendszere - mint egyfajta korlátozott önkormányzattal rendelkező testüle-tek is kialakultak.6 “Megyek ki a hegyre” mond-ják még azokon a helyeken is ahol a szőlők szinte vízszintes térszínen lettek telepítve. A szőlőhegy a parasztcsaládok féltett kincse volt, az egyetlen vagyon, amivel szabadon rendelkezhettek, az eb-ből nyert haszon volt az egyedüli, ami valamilyen módon javíthatott élethelyzetükön. Részben ez az örökség az oka annak, hogy a mai zömmel idő-sebb generáció lelkében él a sokak számára érthe-tetlen szűnni nem akaró ősi szenvedély, mellyel gondozza a szőlejét.

A probléma kézzel fogható, bizonyítéka a művelt szőlőterületek drasztikus visszaszorulása. E jelenség azonban más ruhát ölt a Balaton-felvi-déken és mást a Dél-Dunántúlon. Az északibb te-rületeken ez úgy jelenik meg, hogy a szőlőhegyek eredeti művelése és képe, maga a területhasználat változik meg. Tehát nem, vagy lényegesen kisebb mértékben az elhagyatottság, a lepusztultság okozza a kultúrtáji elemek erózióját. A folya-mat jellemzően kétféleképpen történik. Egyrészt “alulról jövő kezdeményezésként”, vagyis a job-bára jómódú, valamelyik nagyvárosban élő tulaj-

A helyzet mértékét és fajsúlyát jól szemlélteti egy példaként említhető tipikus, egyébként a Ba-laton Kiemelt Üdülőkörzet részét képező falu, a valamivel több, mit 200 lelket számláló Hollád. Határában egy egyszerű terepi, valamint műhol-das és térképi szemrevételezés után lehatárolható mintegy 2,7 km²-nyi szőlőhegy1. Ennek területé-ből nagyjából 1 km² használaton kívül áll, ami a 8,2 km² területű falu teljes területének 12,2 %-a. Tehát a település területének több, mint egytizede bármiféle gondozást vagy művelést, karbantar-tást, hasznosítást nélkülöz. Bárki számára belát-ható, hogy ez kimeríti a pazarló luxus fogalmát. A nyilvánvalóan jó adottságokkal bíró területekkel semmi sem történik adott esetben évtizedek óta. Ez a helyzet egy olyan település esetében áll fenn, ami csupán néhány kilométerre található az or-szág második számú turisztikai desztinációjaként számon tartott – fellendülő és egyre magasabb ní-vójú bor- és gasztroturizmussal rendelkező - Ba-latontól. Nem nehéz elképzelni, milyen arányok állhatnak fenn e tekintetben egy Somogy és Zala megye “mélyebb bugyraiban” elhelyezkedő tele-pülés esetében.

Szándékosan a “szőlőhegy” szót haszná-lom, nem pedig “szőlőterület”-et, mivel a sző-lőhegy egy kultúrtájtípust is jelöl, tehát sokkal többet, mint kizárólag művelési ágat, szemben a szőlőterület szóval. E szőlőhegyeken az egyes telkeket tekintve igen jelentős arányban gyü-mölcsös is található. Sok esetben értékes, igény-telen, a körülményeket jól tűrő, ősi gyümölcsfa fajták utolsó génbázisát jelentheti egy adott területen. E tájtípus értékét tovább növeli, hogy egy sajátságos, a Kárpát-medencére oly jellemző, méltatlanul elfeldetttelepülésformát is tisztelhetünk benne.2. A szőlőhegyen talál-ható telkek elengedhetetlen része a pince és/vagy présház.3 E présházak és pincék a paraszti réteg által emelt épületek legarchaikusabb ma megtalálható és funkcionálisan értelmezhető formái, tájegységenként eltérő esztétikai és szerkezeti kivitelezéssel. Igazi népi építészeti műremekek, amelyek jelentős része pusztulásra ítéltetett, számos példányuk méltán megérett a védettségre. Bár sok helyütt folytak és folynak is4 a magyarországi szőlőkultúra épített örökségével kapcsolatos terepi felvételezések, a kimondottan a présházakra, pincékre szakosodott kataszter,


72

Jogi értelemben ez mindössze annyit tesz, mintha az ember kigazolná a telkét.

De hogyan lehetne orvosolni a problémát? Két dolgot rögtön le kell szögeznem! Egyrészt: ne legyünk naivak, ne kergessünk csalfa álmokat: a világ változik, tudomásul kell vennünk, hogy ennyi szőlőterületre, mint ami még napjainkban jogilag az, horribile dictu valószínűleg már nincs szükség. El kell fogadni, hogy ezeket a főleg Dél-dunántúli területeket nagyobb hányadában más-képp kell hasznosítani. Másrészt: nagyon hossza-dalmas és kínkeserves beavatkozások oldhatják fel e táji konfliktusokat. Azonban a lehetséges megoldásokat - mint mindig - itt is az adott táj-egységhez illeszkedve kell megtalálni. A pusztuló szőlőhegyek problematikájától függetlenül is üd-vös volna egy átfogó vizsgálat a hazai ingatlanka-taszter egészét érintően, amelynek természetesen egy szegmensét, vagy munkafázisát, fejezetét alkotná egy a zártkerti szőlőket érintő felmérés7.

A történelem eseménydússá tette a magyar XX. századot, az ingatlantulajdonlásokat érintő aktusokban bővelkedett az utolsó 100-150 év. Gondoljunk csak a Trianonra, vagy a ‘45 utáni vi-szonyokra, földosztásra-elvételre, TSZ-esítésre, rendszerváltozások, társadalmi-politikai beren-dezkedések megváltozásának sorozataira. Érde-mes lenne egy teljes országos vizsgálatot lefoly-tatni, amely helyre tenné a tulajdonviszonyokat, a címeket, a helyrajzi számokat, jogokat, kötele-zettségeket. Ez gigászi feladat, mely első sorban a külterületekre, azon belül is primer feladatként az erdőterületeket, zártkerteket - amiben benne fog-laltatnak szőlők is - kellene, hogy érintse.

Vizsgáljuk még a Dél-dunántúli területek ese-tén felmerülő megoldásokat, azokat ahol sokkal több a “szürke” ingatlan. Ezek esetében általá-ban nem világos, hogy kié az ingatlan, ha tudni ki a tulajdonos, akkor egyáltalán ő tud-e róla. Ha tud róla, tudja és akarja-e a céljának megfelelő-en használni a területet, stb. Ha sikerült felmérni egyáltalán, hogy mekkora területről, mely telkek-ről van szó, akkor indokolt lenne kidolgozni egy hasznosításai tervet, amellyel meg lehet határoz-ni, hogy a használaton kívüli területekkel mi tör-ténjen. A jelenlegi állapot a lehető legrosszabb! Átfogó célként azt fogalmazhatjuk meg, hogy közvetve egy nemzet, de első sorban a lokális

donos, miután birtokba és tulajdonba vette a zár-kerti ingatlant, rajta a szőlővel, pincével, felhagy a szőlőműveléssel. A helyi, szigorúnak tűnő, de a valóságban be nem tartott szabályozás ellenére a házat megnagyobbítja, térburkolattal látja el a telek egy részét és sok esetben tűzivíz-medence, vagy záportározó jogcímén úszómedencét épít.. Másrészt a folyamat történhet “felülről” jövő kezdeményezés alapján is. Ez esetben a helyi ön-kormányzat módosítja a saját szabályozási tervét, megváltoztatja a terület besorolását - engedve a társadalmi nyomásnak és az anyagi érdekeinek – átemelve a kijelölt, kiszemelt területrészeket a szőlőművelésből a belterületi kategóriába. Ezen átminősítés után teljesen más településrendezési és építési szabályok vonatkoznak a területre. Is-kolapélda erre Monoszló szabályozási terve ahol világosan látszik a kijelölt ütemek szerinti szőlő-hegy beépítés. “12db beépíthető telek alakítható ki rajta, 2800 Ft / m2 áron 63 000 000 millió Forint” szól a hirdetés a 35 000 m2-es Balaton-felvidéki településen fekvő telekről. A nagyobb telkeket az esetek döntő hányadában a tulajdonos a saját jól felfogott anyagi érdekei alapján felda-rabolja több telekre, melyekre aztán egy-egy ház kerül, tovább zsúfolva dűlőket, apasztva a eredeti szőlőhegyi területek arányát.

A somogyi, zalai területeken azonban ez más-képp jelenik meg. Itt, mint már említettem, egy történelmi hanyatlás érett fázisába lépett tájképe fedezhető fel. A változó társadalmi korban nincs szüksége az embereknek ezekre a szőlőhegyek-re, és mivel a terület amin a pince és a szőlő van (vagy volt), nem annyira izgalmas például a sza-badidős tevékenységek tekintetében. Az általános felfogás szerint, a tulajdonos - ha egyáltalán tud róla, hogy az övé - veszni hagyja.

Gyakran már - mint például Bocska-Börzön-ce közti háton, vagy a Marcalihoz tartozó Horvát-kúton - az erdőben állnak az ódon pincék, préshá-zak, bennük a szőlészeti-borászati eszközökkel, egészen szürreális látványt nyújtva. Ebből vilá-gosan látszik, hogy adott esetben 50-60 éve nem művelik a szőlőt. Ezeken a helyeken az egykori szőlőtőkék helye sem látható, mert erdő nőtt rajta. Az is előfordul, hogy élelmes vállalkozók megke-resik - ha tudják - tulajdonost és “elkérik” a rajta lévő erdőt - ami jogilag nem erdő, tehát könnyű-szerrel ki lehet vágni, mert nem engedélyköteles.


73

kombinációt kell fáradságos munkával megte-remteni, alkalmazni, mely igényli az országos és a helyi szintű politika és közigazgatás akaratát, szándékát. és annak farvizén utazó beavatkozását

Végül milyen lehetőségek vannak a Balaton-felvidéken? Az északi part a Balaton „Budája”: kiemelt figyelmet élvez, pénzügyi értelemben ér-tékesebb, forgalomképesebb telkekkel, pezsgőbb érdeklődéssel. Itt véleményem szerint a helyható-ságok terület-; és településrendezési eszközei és ilyen jellegű újítási szándéka hozhat megoldást. A mai általános szemlélet a Balaton-felvidéki települések szabályozásában egyrészt szigorú, másrészt – bár jobbító szándéka vitathatatlan - maradi, és nem jelent nehéz feladatot egyszerűen megkerülni. Az eredményt látjuk, tehát a szabá-lyozás nem éri el célját, nem működik, ez kije-lenthető.

Szeretnék egy egyszerű példát citálni: a Ba-laton-felvidék térségében a cél az eredeti szőlő-hegyi kultúrtáj megőrzése, ez nem kétséges. Ezt nem lehet már mindenütt megtenni, de a legtöbb helyen igen. Miért kell megőrizni? Mert nagyon sok ember szeretne hétvégi telket magának a Ba-laton-felvidéken, de mindenkinek nem lehet. A szőlőhegyi tájhasználat az eredeti kultúrtáj típusa e vidéknek. Annak legyen itt ingatlana, aki mind-ezt tiszteletben tartja. Ezért is ellentmondás hogy a szőlőhegyeken nem lehet lakóingatlan, mivel a jelenlegi szabályozás tiltja ezt. Holott pont az szolgálná a célt, ha valaki ott tartósan jelen van, és figyel, vigyáz a telkére. A szabályozást úgy kell megalkotni, hogy aki szeretne és akar ott lakni, az életvitelszerűen ott lakhasson. Viszont ezért vál-lalnia kell, hogy bizonyos közjavakból egész egy-szerűen kimarad: nem lesz szilárd burkolatú útja, nem lesz közvilágítás, de például a víziközmű szolgáltatása lehetne. A helyhatóságoknak az alapvető közműszolgáltatások mielőbbi beveze-tését meg kellene oldania. Ez jelentősen felér-tékelné e területeket, a letelepedés, az életviteli célok szempontjából. Nem lesz a közvetlen kö-zelben boltja, óvodája és még sorolhatnám. Neki ezért, hogy ilyen környezetben élhet, áldozatot kell hoznia amellett, hogy a területen kötelező művelést el kell végeznie. A helyhatóságoknak ezt pedig vasszigorral be kell tartatnia! Magya-rán meg kell oldani a lakhatást, - sokan laknak tartósan így is a szőlőhegyeken - annak alapvető

szint érdekeit szolgálva hasznosuljanak ezek az elhagyott területek.

Nagyon fontos kérdés, hogy adott esetben el lehessen-e venni attól akié, de nem műveli?8 Egy polgári demokráciában aligha lenne elképzelhető, hogy elveszik az emberek tulajdonát képező föld-jeiket, de valamiféle rendszert ki lehetne dolgozni, ami mellett elgondolkodna a tulajdonos telkének további sorsán. Ha megtörténne egy számbavétel akkor az országos ingatlannyilvántartásban, és az OTÉK-ban ez a telektípus lehetne egy jogilag definiált külön kategória, ami egyedi paraméte-rekkel bírna, és lehetne rá a jogban hivatkozni, hozzá intézkedéseket rendelni. Sokat segítene a helyzeten, ha ezek a területek valamilyen módon felértékelődnének, és forgalomképessé válnának, így igény merülne fel az arra hajlandóságot muta-tó - és egyébként egyre fogyatkozó - lakosságban, hogy vásároljon ilyen telket vagy művelje.

Lehetne együttműködési megállapodásokat kötni: például az egymás mellett álló telkeket be lehetne egy tagban erdősíteni együttműködve a szomszédos erdőgazdálkodóval és az abból kelet-kező haszon egy része a tulajdonost illetné meg. Nyilván évtizedek múltán keletkezne haszon, de az még mindig több a semminél. Valamint, ha esetleg a teleknek illetve telkeknek az átminő-sítése is megtörténne erdőterületté, akkor vadá-szati jog is keletkezik, ami haszonbérbe adható. Ugyanezt a működési modellt lehetne alkalmaz-ni, ha az elhagyatott telkeken egy tagban művelt gyümölcsösök lennének. Meg lehetne határozni olyan művelési ágakat - például kivesző félben lévő gyümölcsfajták, zöldségfélék, ritka vagy hasznos fafajok, állatok, termesztésére, tenyész-tésére vagy művelési módozatok - bakművelés - amik részlegesen, vagy rövidebb, hosszabb ideig adómentességet vagy egyéb kedvezményt - tele-pítési hozzájárulás – élveznének, így a telek felér-tékelődne, ami pedig forgalomképessé tenné azt.

Ki lehetne róni büntetőadót, bírságot ahhoz hasonlatosat, mint amit a parlagfűmentesítés el-maradása esetén alkalmaznak. Bár az egyszeri bírság, illetve annak a díja, amibe a kényszerka-szálást került, de jellegét tekintve hasonló. Fontos kiemelni, hogy ezeken a telkeken vígan burján-zanak az invazív fajok, hiszen senki sem kezeli őket. Minden bizonnyal nincsen csak és kizáró-lag egyféle gyógyír, többféle megoldás különféle


74

vidék, a sokunk által jól ismert és kedvelt tájegy-ség, a maga jellegzetességeivel elbukik. Örömteli volna, ha harminc-negyven év múlva nem csupán digitális képeslapokat nézegetve emlékezhetnénk a hegyoldalakra felfutó gondozott szőlősorokra, a népi építészet emlékeire és a szőlőhegyi kultúra egyediségeire.

ANCSIN GERGELYJegyzetek1. Itt fontos megjegyezni, hogy ez esetben egy

nagy múltú, az Árpád-kor óta művelt és jelentős sző-lőhegyről van szó, melynek területe csak 1950 óta tar-tozik Holládhoz és, kiterjedése mélyebbre ható viták tárgyát képezhetné. E számadat egy közelítő statisztikai szempontú becslés, mely jól szemlélteti a problémát.

2. Ennek kifejtése, taglalata bár fájó és neuralgikus pont a témakört érintően, de talán egy másik, és inkább történeti jellegű írás értékkészletéhez szolgáltathatna alapanyagot.

3. A téma bőséges szakirodalmában, az első sorban néprajzos kutatók igen komoly terminológiai meghatá-rozásokat rendeltek, hogy megkülönböztessék a préshá-zakat a pincékből ezt próbálom tiszteletben tartani.

4. Lásd: Műemléki topográfiai kutatások Kősze-gen és Tokaj-hegyalján c. K 109323 számú OTKA pá-lyázat

5. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy komoly szakmai elhivatottsággal felvértezve többen foglalkoztak szőlőhegyekkel.Számos cikk, tanulmány született a témát érintően, sőt egészen nagy területeken is érintő pincefelvételezések is készültek amatőrök és profik által egyaránt. Sajnos úgy tűnik, hogy ezek a mindent elnyelő. végtelen éhségű dohos fiókok számra szolgáltak etetőanyagként.

6. Citátum: (Horváth Tamás, Agrárkönyvtári Hírvi-lág, 2013. XX. évfolyam 1. szám)

7. Jelenleg is folyik egy egy ingatlannyilvántartás rendezési feladat végrehajtása, ennek eredményeként olvasható számtalan tulajdoni lapon a „felülvizsgálat alatt” szövegrész.

8. Minden bizonnyal a mindenkori államnak aligha lenne erre fedezete, hogy több ezer vagy tízezer ingat-lant felvásároljon.

feltételeit, így elősegítve, hogy az állandóan ott élő lakosság művelje, és művelni tudja a szőlejét, gyümölcsösét, rendben tartva, megőrizve a tájat. Könnyen belátható, ha valaki egy helyet az ottho-nának tekint, lényegesen nagyobb az esélye an-nak, hogy azt méltó módon fogja rendben tartani.

Szerencsére akad pozitív példa is: e sorok születése közben látott napvilágot a Kormány 1578/2017. (VIII. 28.) Korm. határozata a Zárt-kerti Program létrehozásáról, mely három naptári évre egyenlő arányban elosztva 6 milliárd forintot rendel a zártkertek fejlesztésére. E program igen széles körben határoz meg feladatokat első sor-ban a meglévő genetikai sokféleség megőrzése, a környezet védelme, a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradása, va-lamint a vidéki tájfenntartás érdekében. További pozitív példa, - bár ez első sorban a Balaton-felvi-déki területeket érinti -, hogy sok fiatal költözött szőlőhegyre, vagy vásárolt ott ingatlant, és kez-dett új életet, akár a szőlőművelés folytatásával, akár valamilyen terültre jellemző vagy ott meg-honosítható tevékenységgel. Közülük néhányan egymással együtt működve folytatnak gazdasági tevékenységet a vendéglátás, turizmus ágazatban, de akad köztük olyan, aki egyszerű növényter-mesztést, első sorban szőlő-, gyümölcstermesz-tést, vagy állattartó tevékenységet folytat.

Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy miért célszerű fenntartani a szőlőhegyi állapotokat, ez jelenlegi állapotában szinte csak dísz, már nem valós igények miatt léteznek a szőlőhegyek a je-lenlegi méretekben. Ez az állítás javarészt igaz, ám ne felejtsük el, és tartsuk szem előtt, ha ez a művelésmód nem marad fenn, akkor ez a tájtípus a Balaton-felvidéken, a jelenlegi társadalmi-gaz-dasági kontextusban egyszerűen összeomlik. A térség tájkarakterének organikus, fenntartható meghatározása évszázados távlatban megtörtént. Azonban ha ehhez a jelenkor társadalma nem ra-gaszkodik, nem tartja fenn, akkor a Balaton-fel-


75

Ami a tartalmat illeti, ezúttal eljutnak a szer-zők 2014-ig, sőt egy viszonylag aktuális témát is olvashatunk az egyes minisztériumok államtit-kárairól, ami önmagában mutatja, hogy mennyi volt sikeres a vezető szintek csökkentése, 2010 és 2016 között. (Az államtitkárok apróbetűs névsora így is 5 oldalt tett ki, a pontos pozíció megjelölé-sével együtt.)

Érdemes újból elolvasni Zongor Gábor elemzését, Az új magyar önkormányzati rendszer-ről, mert bár ezt a cikket a szerző még 2012 nov-emberében készítette, amint ezt egy lábjegyzetből megtudhatjuk, de ma is aktuális.

A kötet kiválóan alkalmas oktatási célra, a jogi előképzettséggel nem rendelkező egyete-mi hallgatók számára is, pl .a közigazgatás és a választások néhány alapkérdésének megbeszé-lésére, és egy kis kitekintést is mutat az európai közigazgatási rendszerek bemutatása felé.

Bizonyos témákat azonban nem érint a kötet, szemben a 2008-ban megjelent korábbi változat-tal.

Az eredeti mű a Közigazgatási ismeretek geográfusoknak című 1998-ban megjelent jegy-zetre épít, és míg 2008-ra csak az újabb és újabb választások és kormányalakítások eredményeit kellett átvezetni, addig újabb 10 év elteltével már alapvetően megváltozott a rendszer. Különösen nagyok voltak a változások a magyar területi kor-mányzásban és valószínűleg ennek köszönhető, hogy a dekoncentrált szervekről szóló fejezet tel-jesen kimaradt, hiszen a szerző-szerkesztő talán nem is tudta követni azokat a radikális változá-sokat, amik 2011 és 2016 között bekövetkeztek.

Hiányzik az újabb kötetből a többi hatal-mi ágat bemutató fejezet is, így úgy látszik, hogy ezúttal a közigazgatás területét szűkebben értelmezi a szerkesztő, és ezért nem ír az államfő-ről, a bírói hatalomról és az ügyészségről, de még az alkotmánybíróságról sem.

Érdekes a kötet címlapja is, hiszen még a Kossuth tér régi képét mutatja és az újabb kötet, mintha naposabb állapotában ábrázolná a parla-

A Comitatus ismét sűrűbben úgy látom, ne-gyedévente jelenik meg, így érdemes néhány megjegyzést tenni a további munkához.

Tavaly, Közigazgatási tanulmányok címmel jelent meg egy különszám, ami két szerző (fő-képp Agg Zoltán írásai, de két cikkel Zongor Gábor) korábbi cikkeit tartalmazta. Érdekesség, hogy egy humoros írás is megjelent a végén, illet-ve a szerző fotói mellett, Zongor Gábor festmé-nyeinek fekete-fehér változatát láthatjuk. Sajnos, a nyomdatechnika ezúttal nem volt olyan sikeres, mint korábban, így a 28. oldalon egy sötét alak mutat rá egy szakálas fejre és csak a jól értesültek tudják, hogy ez a kép, A bölcsesség kora lejárt, címet viseli.

A 35. oldalon, két képet is láthatunk, az egyik a Megyefát ábrázolja és ez egy korábbi Zongor Gábor által szerkesztett kötet illusztrációja, még a másik a veszprémi hangverseny, zongora meg-vásárlásához felajánlott kép, ami úgy látszik nem kelt el. Pedig igen kiváló alkotás, a veszprémi vár, a nyitott zongorából emelkedik ki. Aki nagyító-val is rendelkezik, az a kép címét is elolvashatja, Holdfény-árnyék-szimfónia. Látszik, hogy nem profi fotós készítette a képet, de a szerkesztőnek annyira megtetszett, hogy a 61. oldalon külön is lehozta, bár az aláírásból csak annyit lehet elol-vasni, hogy fónia.

A 99. oldalon aztán ismét láthatjuk, A bölcsesség kora lejért című festményt, ahol az ábrázolt bölcs lehunyt szemmel élvezi, amint magas homlokán egy szalamandra, egy stopper és egy dobókocka játszadozik.

A 115. oldalon szereplő békás kép feltehető-en azt kívánja illusztrálni, hogy milyen a magyar közigazgatás terének elhelyezkedése, illetve utal-hat Sárközi Tamás cikkére, ami a Nemzeti Kö-zépkormány-félúton? címet viseli, s mivel az írás 2003-ban jelent meg, ez igen éles kritika lehet a Medgyesi-kormány működéséről. (A 118. olda-lon láthatjuk, hogyan nézett ki a két szerző egy évtizeddel ezelőtt? Talán nem ártott volna fris-sebb képet betenni…)

Olvasói levél

Észrevételek a Comitatus tavalyi számaihoz


76

gondolatokat tartalmaz, ami mindenképpen mél-tányolandó. A szerzőnek nem kell bebizonyítani azt, hogy e témakörnek a szakértője, hiszen er-ről már egy önálló kötete is megjelent. Nem kell minden bekezdéshez lábjegyzetet fűzni, hogy ki mindenki írt még erről a témáról. Bár, ha a Ma-gyar Tudományos Akadémia doktora kíván len-ni, akkor a következő nagy monográfiájában ezt mégsem kerülheti el. (Mindenképpen javaslom, hogy hivatkozzon Pálné Kovács Ilona akadémi-kus asszonyra is, aki épp e folyóirat tavaszi szá-mában publikálta, Szakértelem, tudásközösségek, önkormányzati reformok című írását, de az euró-pai önkormányzati rendszerekről is jelent már meg írása a folyóiratban.)

A másik neves szerző, akit a fiatalok figyel-mébe ajánlhatunk Nemes Nagy József, aki ezúttal Régiók, polarizálódás, centralizáció címmel osz-totta meg gondolatait az olvasókkal.

A Comitatus ezúttal is közli PhD-hallgatók írásait, ezzel is segítve őket abban, hogy elérjék a tudományos minősítést. Mégis egy kicsit túlzás-nak tartom, hogy a kitekintés rovatban egy önkor-mányzati szemlében, a kurd kérdésről is olvasha-tunk és talán kicsit távol áll a folyóirat profiljától a NATO partnerség kihívásának elemzése is.

A szerkesztőség úgy tűnik, ügyel a politikai, ideológia kiegyensúlyozottságra, hiszen az emlí-tett, közismerten liberális felfogású akadémikus asszony mellett, a konzervatív Garaczi Imre írását is közli, épp a Politikai érték - kozervatívizmus témakörében.

A vitarovatban jelent meg Patyi Elemér kri-tikus írása, Szakmaiság széljárás szerint címmel, ami kapcsán felvetődik bennünk a kérdés, nem lesz ebből baj? Mi lesz, ha változik a széljárás?

A nyári szám címlapján, Mandel Miklós pro-fesszor arcképe látható, aki legutóbb 10 éve került a címlapra. Ennek apropója az, hogy a professzor úr immár 90 éves lett. Ezúton is gratulálok!

A méltató írások terjedelme viszont nem mondható soknak, hiszen mindössze 10 oldal és 2 tanítvány (Agg Zoltán, Filep Gyula) emlékezik vissza. Ezúttal az zömében az MTA veszprémi területi bizottságának közigazgatási munkabi-zottsága által szervezett konferencia anyagok je-lentek meg (köztük két hosszabb tanulmány Finta István és Zongor Gábor tollából), illetve a Szent István Egyetem doktori iskolájának oktatói és

mentet az előzőnél. A korábbi, Alkotmányosság, Közigazgatás, Önkormányzatok című kötet még-is oldottabb hangnemű és több rövid humoreszket is tartalmaz, bár ezek többnyire a diákokat froclizták, hiszen olyan címek jelentek meg, mint Kirúgtak, illetve egy szerelmi vallomásként bemutatott bukás története. Mindkét könyvecske a Comitatus különszámaként jelent meg, de míg korábban ezt az OTP szponzorálta, az újabb kö-tetnél ez elmaradt.

Érdemes lenne, komolyabb energiát is belefektetni a témába és egy vastagabb monográfiát publikálni, hiszen a magyar közigazgatás állapota, különös tekintettel az európai közigazgatási rendszerektől való eltérésekre, ezt igazán megérdemelné.

***A folyóirat 2017. tavaszi és nyári számai vi-

szont igen színvonalas írásokat tartalmaznak és közülük néhány jól kiegészíti a közigazgatási kü-lönszám tematikáját. Köszönhető ez, a Comitatus 25. évét ünneplő konferencia előadóinak, akik cikkeket is adtak az önkormányzati szemlének. Bár nem túl elegáns megoldás, de mégis üd-vözlendő, hogy ha két részletben is, de közölték Navracsics Tibor tanulmányát, Az európai köz-igazgatási tér alakulásáról. Ez az írás, kötelező irodalom lehet az egyetemeken és bár a szerkesz-tő helytakarékossági okokból leapróbetűzte, az internet ezen is segít, hiszen fent van a Comitatus ezen száma az MRTT (Magyar Regionális Tudo-mányos Társaság honlapján. (http://www.mrtt.hu/comitatus.html)

Aki beleolvas a nyári számba az említett ta-nulmányt követő írásba, a főszerkesztő zsörtölő-déseit láthatja a tudománymetrikusok ellen. Egy-egy cikk tudományosságot ugyanis olyan formai okokhoz kötik, mint a terjedelem és a hivatkozá-sok száma.

Navracsics Tibor írása végén, mindösszesen három felhasznált irodalom található, igaz ezek mind angol nyelven olvashatóak, de a tudomá-nyosságát az is csökkenti, hogy ezek az írások 1998 és 2003 között születtek. Megengedheti-e magának egy európai biztos, hogy nem a legfris-sebb szakirodalomból válogat?! Természetesen megengedheti, hiszen ez az említett irodalom csupán kiinduló pont lehet, maga az írás saját


77

akinek írásait, éppúgy mint a Balaton-rovatot, hiányoljuk a folyóiratból. (E hiányt talán pótolni tudjuk a különszámmal. – a szerk.)

NAGY PÉTERAjánlott irodalomAgg Zoltán: Alkotmányosság, közigazgatás,

önkormányzatok (2007), Comitatus különszámAgg Zoltán (szerk.): Közigazgatás – térfel-

osztás – választások (2009), Comitatus külön-szám

Agg Zoltán – Zongor Gábor: Közigazgatási tanulmányok, Comitatus különszám 2016.

Nemes-Nagy József és Agg Zoltán: A politika térségi és helyi szintjei In: Bernek Ágnes (szerk.) A globális világ politikai földrajza. 436 p. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002. pp. 385-430.

hallgatói által készített regionális tanulmányok. (Káposzta József neve az okos városokról és a területi egyenlőtlenségekről szóló cikk szerzői között is szerepel.)

Patyi Elemér nevével ismét találkozhatunk, hiszen ő is hozzászólt az Állam, Közszolgálat, Önkormányzatok című konferencián. Ezúttal két egyetemi hallgató (Kovács Szandra, Varga Bernadett) recenzióit is olvashatjuk, a figyelem-felkeltő írások, A sci-fi politológiájáról, illetve A régi és új városokról (Artificial Town - hiszen egy angol nyelvű kötetről van szó) szólnak.

Érdekes a számok belső képanyaga, Mandel professzorról is találhatunk egy több mint 10 éves képet, de felbukkan egy-egy szerző is a lapokon, így Agg Zoltán, Zongor Gábor és Gáspár Anikó, valamint a tavaszi szám 118. oldalán szereplő fo-tón Navracsics Tibor beszélget Oláh Miklóssal,


78

önkormányzati szövetség, hanem a Comitatus Társadalomkutató Egye-sület tudományos folyóirata. Így ma Magyarországon a Comitatus az egyetlen, közhatalmi szervezetektől és önkormányzati szövetségektől független, vidéken szerkesztett or-szágos önkormányzati szaklap. A több mint negyedszázad alatt 225 lapszám jelent meg és a szakmai-tudományos tanulmányok mellett, mindig helyt adott, az önkormány-zatok vezetőinek és munkatársainak publikációi számára is. Szerzőink között egyetemi oktatók, tudomá-nyosan minősített kutatók is szere-pelnek.A lap a megyei indíttatása mellett mindig is felvállalta az országos önkormányzati ügyek megvitatását, a területi együttműködések, a regionalizmus, a térségfejlesztés és térségi kapcsolatok ügyét. Az utóbbi időben egyre többször jelentet meg cikkeket PhD-hallgatóktól, mivel tudományosan minősített folyóiratként, mind több doktori iskola ismeri el a Comitatust megfelelő publikációs fórumként.

A Comitatus kezdetben havonta (évi egy-két összevont számmal), majd 2012-ben kéthavonta, míg az utóbbi években félévente-negyedévente, összevont és különszámok formájában jelent meg, figyelemmel a rendelkezésre álló, egyre szűkülő anyagi forrásokra. 2017-ben sikerült négy alkalommal megjelenni, hála

A Comitatus Önkormányzati szem-lét a folyóirat nevét viselő Comitatus Társadalomkutató Egyesület alapí-totta, és az első számot 1991 júliusá-ban a Veszprém Megyei Önkormány-zat Közigazgatási és Informatikai Szolgáltató Irodája adta ki. A ki-adó 15 évig az Agg Zoltán vezette megyei önkormányzati iroda volt, majd 2007-től az egyesület folytatta a kiadói tevékenységet, értelemsze-rűen más kondíciók, infrastrukturá-lis feltételek és lehetősége mellett. A folyóirat kezdetektől vállaltan a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) a folyóira-ta volt, egészen 2012 év végéig. A folyóirat alapító szerkesztőbi-zottsági elnöke Zongor Gábor, fe-lelős kiadó és szerkesztő: Agg Zol-tán (1994-től főszerkesztőként), alapító szerkesztők: Oláh Miklós és Hudi József. 1998-2002-től a szerkesztőbizottság elnöke Fertő László, majd 2002-től a mindenkori MÖOSZ-elnök, előbb Balogh László, majd Ódor Ferenc, 2013-ig pedig dr. Szűcs Lajos. Alapító szer-kesztőbizottsági tagok prof Mandel Miklós, prof Nemes Nagy József, prof Pálné Kovács Ilona (2013-tól az MTA levelező tagja) és ide sorolha-tó a fél évvel később csatlakozó prof Szilágyi István.2013-tól a lap már nem a területi

A Comitatusról


79

Agg Zoltán: Politikai földrajz és me-gyerendszer, 2005., 176 o.,

Megyék, régiók, Európai Unió (szerk.: Agg Z.), Comitatusban megje-lent tanulmányok, 2003., 310 o.

Új szereposztás – Önkormányzati választások 2002. (szerk.: Oláh Miklós – Agg Z.) 408 o.

Kit a szó nevén szólít – 2002-es par-lamenti választások Veszprém megyé-ben, (szerk.: Oláh M.), 2002., 302 o., kemény borító

Rendszerváltó önkormányzók (1990-2000) (szerk.: Zongor Gábor – Agg Z.), 2001., 228 o.

Forradalom és tanácsok – Adalékok Veszprém megye közigazgatási történe-téhez (1956) (1982-1990) (szerk.: Zon-gor G.), 2000., 160 o.

3/b – Az 1998-as önkormányzati vá-lasztások Veszprém megyében (szerk.: Oláh M.), 2000., 464 o.

3/a – Az 1998-as parlamenti válasz-tások Veszprém megyében (szerk.: Oláh M.), 1999., 224 o.

Építőkockák – Adottságok és lehetőségek – Veszprém megye társadalma és gazdasága az ezredforduló küszöbén (szerk.: Agg Z.), magyar–angol, magyar–német és magyar–francia változatban, 1999., 88 o.

Átépítés – Közigazgatás, területfejlesztés, városmarketing (szerk.: Agg Z.), 1996., 298 o.

Ezüstvasárnap – tanulmányok – ön-kormányzati választások 1994. decem-ber 11. (szerk.: Oláh M.), 1995., 294 o.

a támogatóknak (Veszprém megyei jogú város, Bük városa, MTA Veszprémi Területi Bizottsága, OTP Bank Nyrt és a magánszemélyek.)

A Comitatus Önkormányzati Szemle nem „csupán” tudományos folyóirat, hanem egy több mint negyedszázada működő szellemi műhely is. A folyóirat nyomtatott formában eljut az egyetemekre, könyvtárakba, a folyóiratot támogató önkormányzatokhoz. Az utóbbi számok fellelhetők az interneten az mrtt.hu honlapon. Terveink szerint visszaállítjuk a 2007-2013 között működő önálló honlapunkat is, s így 2004-től kezdődően a korábbi számaink is ismét olvashatók lesznek a neten.

A folyóirat mellett azonos nevű ki-adóval az alábbi kötetek jelentek meg:

Agg Zoltán - Zongor Gábor: Köz-igazgatási tanulmányok, Comitatus 2016. évi tematikus különszáma

Agg Zoltán és Leveleki Magdolna (szerk.): Az éghajlatváltozás társadalmi hatásai a Balaton térségében, Comitatus 2015. tavaszi tematikus száma

Közbenső állomás. Agg Zoltán cik-kei és tanulmányai, 2013. 80. o.

Agg Zoltán (szerk.): Közigazgatás, térfelosztás, választások, 2009. 152. o.

Agg Zoltán: Alkotmányosság, köz-igazgatás, önkormányzatok, 2008. 106 o.

Szemes Mária – Berta Györgyné: Új építőkockák – Társadalmi, gazdasági helyzetkép Veszprém megyéről, 2006., 48 o.


80

Önkormányzati választások Veszprém megyében 1990. (szerk.: Oláh M.), 1991., 236 o.

Szokatlan szerepben – avagy hogyan válasszunk színidirektort? – A veszpré-mi színigazgató-választás dokumentu-mai (szerk.: Oláh M.), 1991., 320 o.

Agg Zoltán: Mi lesz veled várme-gye? – Hogyan tovább városfejlesztés?, 1991., 148 o.

Oláh Miklós – Zongor Gábor: Rend-szerváltás I. – Választás 1990., 1993., 252 o.

Hát én immár kit válasszak? – Az 1994-es parlamenti választások Vesz-prém megyében (szerk.: Oláh M. – Zon-gor Gábor), 1994., 372 o.

A rendszerváltás és a megyék – Vá-logatott tanulmányok (szerk.: Agg Z. – Pálné Kovács Ilona), 1994., 240 o.

Az átmenet – avagy Veszprém megye a rendszerváltás időszakában – tanulmá-nyok (szerk.: Oláh M.), 1995., 640 o.

A lebegő megye – Cikkek és tanul-mányok (1991-1994) (szerk.: Agg Z.), 1994., 412 o.

Documents

2018 klnszám CMITATU Tartalomjegyzék - mrtt.hu · COMITATUS klá 4 mert országos, aggregált szinten különben soha nem érhető el a vállalt indikátor, akkora kereslet egyszerűen