5

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fıiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszék

Kárpátalja története 1919-1939 Tantárgyi jegyzet

Készítette: Szakál Imre

Beregszász, 2013

6

Tartalomjegyzék

Bevezetés ......................................................................................................................3

Kárpátaljai társadalmi politikai viszonyai a hatalomváltást követıen .........................5

A politikai szervezetek tevékenysége Kárpátalján 1919-1938 között..........................12

A kárpátaljai pártok szereplése a választásokon 1919 és 1938 között .........................36

Kárpátalja gazdasági fejlıdése a két világháború között..............................................49

Földreform és telepítési politika az elsı Csehszlovák Köztársaság idıszakában ........59

A Csehszlovák Állam nyelvpolitikai törekvései (1919–1939).....................................73

Az elsı bécsi döntés és annak fogadtatása Kárpátalján................................................83

Felhasznált és ajánlott irodalom ...................................................................................91

7

KÁRPÁTALJAI TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI VISZONYAI A

HATALOMVÁLTÁST KÖVET İEN

Az elsı világháborút lezáró intézkedések nagymértékben átformálták Európa addigi

politikai térképét, és ezek alól területünk sem volt kivétel. 1919. szeptember 10-én Saint-

Germain-an-Lay-ben aláírták azt a békeszerzıdést, amely tartalmazta Ung, Bereg, Ugocsa

és Máramaros vármegyék Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását Podkarpatszka

Rusz néven.1 Ezzel a momentummal egy két évtizeden át tartó korszak indult el Kárpátalja

történelmében. Ezen idıszak alatt a csehszlovák kormányzat által hozott intézkedések

sajátos társadalmi-politikai viszonyokat alakítottak ki Ruszinszkóban.2 E fejezetben

igyekeztünk átfogó képet nyújtani ezekrıl a viszonyokról, valamint a közéletre, és ezen

belül a társadalmi szervezıdésekre gyakorolt hatásukról.

A társadalmi-politikai viszonyok fejlıdése mindig is nagyban függött attól, hogy az

adott vezetés milyen teret, mekkora szabadságot hagyott a különbözı kezdeményezések

kibontakozására. A békeszerzıdés 10. és 13. cikkelyében a prágai kormány kötelezte

magát, hogy autonómiát ad Podkarpatszka Rusznak.3Az 1919. november 8-án kiadott

Generalny Statutum hasonló szellemben rendelkezett: „Csehszlovákia kötelezi magát

létrehozni a Kárpátaljai Ruszin Területet a szövetséges és részvevı nagyhatalmak által

1 FEDINEC CSILLA : Kárpátalja történeti kronológiája 1918-1944, Fórum Intézet, Dunaszerdahely, 2002, 14.

old. 2 Podkarpatszka Rusz megnevezése a köznyelvben. 3 Részlet a békeszerzıdésbıl(Forrás: HALMOSY D.: Nemzetközi szerzıdések 1918-1945,Gondolat

Könyvkiadó, Budapest, 1983, 89.-93. old. ) „10. cikk. Csehszlovákia kötelezi magát, hogy a Kárpátoktól

délre lakó rutének területét a Szövetséges és Társult Fıhatalmak által megállapított határok között a

Csehszlovák Államon belül olyan autonóm egység alakjában fogja megszervezni, amely a Csehszlovák Állam

egységével összeegyeztethetı legszélesebb körő önkormányzattal lesz felruházva… 11. cikk. A Kárpátoktól

délre lakó rutének területének külön tartományi győlése lesz. Ez a tartományi győlés fogja a törvényhozó

hatalmat gyakorolni nyelvi, közoktatási, vallási, helyi közigazgatási és minden olyan egyéb kérdésben,

amelyet a csehszlovák állam törvényei hatáskörébe utalnak. A rutén terület kormányzóját a Csehszlovák

Köztársaság elnöke fogja kinevezni, és ez a rutén tartományi győlésnek lesz felelıs. 12. cikk. Csehszlovákia

egyetért azzal, hogy a rutén terület tisztviselıit a lehetıséghez képest e terület lakosai közül fogják

kiválasztani. 13. cikk. Csehszlovákia a rutén területnek megfelelıen képviseletet biztosít a Csehszlovák

Köztársaság országgyőlésében, amelybe e terület a Csehszlovák Köztársaság alkotmányának megfelelıen

megválasztott képviselıket fog küldeni. Mindazonáltal ezek a képviselık a Csehszlovák Köztársaság

országgyőlésén, a rutén tartományi győlés elé utalt ügyekkel azonos természető törvényhozási ügyekben nem

gyakorolhatnak szavazati jogot.”

8

megjelölt határokon belül mint autonóm egységet a csehszlovák államban és felruházni azt

a csehszlovák állam egységével megegyezı legmesszebbmenı önkormányzattal”.4 A utóbbi

irat jelentıségét tovább növeli, hogy maga a Köztársasági elnök, Thomas G. Masaryk

szövegezte.

Így tehát papíron minden lehetıség megvolt a szabad politikai szerepvállalásra,

azonban a valóság nem ezt tükrözte. November 10-én felállították a Ruszin Autonóm

Direktóriumot, amelynek élére Gregory Zhatkovych ügyvédet nevezték ki.5 Ennek a

szervnek a feladata az volt, hogy az autonómia megvalósításáig irányítsa Kárpátalját.

Azonban tevékenységük nem bizonyult gyümölcsözınek, sem a hın áhított önrendelkezés

irányába nem sikerült elırelépést elérniük, valamint a Podkarpatszka Ruszban kialakult

negatív közhangulaton sem tudtak változtatni. 1920. február 19-én a Direktórium

lemondott.6 A Generalny Statutumot visszavonták, 1920. február 29-én azonban kiadták a

Csehszlovák Köztársaság alkotmányát, amelynek 3.§-a újra biztosította Kárpátaljának a

teljes körő autonómiát az „egységes és oszthatatlan” cseh államon belül. Mindezek mellett

a már a békeszerzıdésben megfogalmazott jogok biztosítását is felvállalta a csehszlovák

vezetés. Valamennyi kisebbségnek biztosították a törvény elıtti egyenlıséget, az azonos

polgári és politikai lehetıségek használatát, valamint a széleskörő nyelvhasználati jogot,

ezzel együtt az anyanyelvi oktatást is. Mindezeken túl lehetıségük volt saját költségükön

jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, nevelıintézeteket létesíteni.

Kijelentették továbbá, hogy „azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny

arányban élnek oly csehszlovák állampolgárok, akik faji, vallási, vagy nyelvi

kisebbségekhez tartoznak, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani

mindazoknak az összegeknek az élvezetébıl és felhasználásából, amelyek a közvagyon

terhére állami, községi, vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékonysági

célokra fordíttatnak.”7 Az ígéretek megvalósítását elıször az 1922. április 26-ig tartó

szükségállapot akadályozta, amelyet a román katonai jelenlét miatt vezettek be, valamint

az ideiglenesen kormányzónak kinevezett Zhatkovych törekvései sem jártak sikerrel,

ugyanis az önrendelkezés ügyében való fellépése Prágában süket fülekre talált. Ezt

követıen 1921 márciusában lemondott posztjáról.8 A következı két évben nem neveztek ki

4 FEDINEC CS.: Iratok a Kárpátaljai Magyarság Történetéhez 1918-1944, Fórum Intézet - Lilium Aurum. Dunaszerdahely , 2001, 58.old. 5 U.o. 17. old. 6 U.o. 7 FEDINEC CS.: i.m., 2001 8 FEDINEC CS.:, i.m., 2002

9

kormányzót a terület élére. Ehrenfeld Péter alkormányzó látta el az irányítási feladatokat.

Az autonómia kérdését tulajdonképpen befagyasztották. Beneš elnök 1921-es látogatása

során kifejtette, hogy ı támogatja az autonómia megszervezését, azonban tényleges

lépések nem történtek.9 Maguk a kárpátaljai pártok is inkább az adótörvénnyel, a

földreformmal, valamint az oktatás kérdéseivel foglalkoztak. Az autonómia kérdése végig

ott lappangott köztudatban, és az idı múlásával egyre hevesebb formában ütötte fel a fejét.

Zhatkovych lemondása után területünk mindig Prágához hő kormányzót kapott, és

mindig volt mellette egy alkormányzó (az esetek többségében cseh nemzetiségő), aki

mintegy ellenırzı szerepet látott el. A közéletben fellépı problémák azonban visszhangot

keltettek a társadalomban, és az önrendelkezés megadása ugyan váratott magára, de a

lényegében liberális csehszlovák politika teret engedett a társadalmi-politikai

önszervezıdéseknek, amelyek ezáltal a legáltalánosabb közéleti szerepvállalássá váltak.

Ezek ténykedését a prágai vezetés nem mindig nézte jó szemmel, azonban minden

körülmények között törekedett arra, hogy Európa felé a jobbik, demokratikusabb arcát

mutassa. Így a különbözı pártok, egyesületek, kulturális körök, érdekvédelmi szervezetek,

ha nem is mindig zavartalanul, de szabadon végezhették munkájukat, és végezték is.

1920 és 1938 között Kárpátalján több mint 200 különbözı szintő és besorolású

szervezet végezte tevékenységét. Ezek tipizálása nem egyszerő, fıleg sokrétőségük miatt.

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezek közül csak néhány bírt igazi jelentıséggel a

közéletben. A szervezeteket feloszthatjuk politikai és nem politikai jellegőekre. Ekkortájt

azonban nemcsak a pártok fejtettek ki politikai aktivitást, így annak megítélése, hogy

melyik szervezet vonta ki magát teljesen az ilyen jellegő szerepvállalásból és melyik nem,

ennyi év távlatából igen nehéz. A legkézenfekvıbb tipizálás talán az a hármas osztályozás,

amely egyesületekre és szervezetekre, nemzeti tanácsokra, illetve politikai pártokra osztja

fel a korszakban mőködı organizációkat.

Az elsı csoport – az egyesületek és szervezetek – volt a legnagyobb. E csoport

képviselıi csupán minimális politikai aktivitást fejtettek ki. Pontos számuk meghatározása

is nehéz, hiszen a legnagyobb kulturális szervezetektıl a legkisebb sportegyesületig

rengeteg tartozott ide. Összlétszámuk 160 fölé tehetı. Ehhez a csoporthoz tartoztak a

szakszervezetek, kulturális egyesületek, egyházi körök, diákszervezetek, gazdasági-

érdekvédelmi csoportok, pedagógus szövetségek, nemzeti-érdekvédelmi csoportok. Ezek

közül csupán az utóbbi csoport végzett említésre méltó politikai tevékenységet. A fenti

9 FEDINEC CS.: i.m. 2001, 12. old

10

szervezetek nagyszerő terepnek bizonyultak a párton kívüli közéleti szerepvállaláshoz. A

magyar nemzetiségen belül is többen választották a véleménynyilvánítás, valamint az

érdekképviselet ilyen módját. Így jöhettek létre olyan szervezetek, mint a Magyar

Kultúregyesület, a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre, vagy egyes

pedagógusszerveztek: Szlovenszkói és Ruszinszkói Progresszív Magyar Tanítók

Szövetsége, Podkarpatszka Ruszi Magyar Tanítóegyesület. Az ilyen civil csoportosulások

fıleg a nemzeti nyelv védelméért, a magyar, illetve ruszin nyelvő oktatásért

tevékenykedtek.

A nemzeti-érdekvédelmi csoportosulások egy különleges típusaként beszélhetünk a

nemzeti vagy népi tanácsokról. Létrejöttük az elsı világháború befejezésétıl vette

kezdetét. A Podkarpatszka Rusz területén élı valamennyi nagyobb nemzetiségnek voltak

ilyen tanácsai, amelyek legfontosabb feladatuknak az adott kisebbség érdekeinek védelmét

tartották. A nemzeti nyelv szerepének megırzése, illetve további erısítése, bizonyos

nemzeti jelképek használatának jogáért való küzdelem volt tevékenységük fı tere,

valamint a kulturális egyenlıség elérése az adott náció számára a közélet minden területén.

Több mint huszonöt ilyen szervezıdés mőködött, ezek közül a fontosabbak: Központi

Orosz Népi Tanács, Kárpátaljai Magyar Nemzeti Tanács, Csehszlovák Nemzeti Tanács,

Szlovák Nemzeti Tanács, Ruszin Nemzeti Tanács stb. A fenti csoportok sokszor szoros

kapcsolatban álltak bizonyos pártokkal, valamint más érdekvédelmi szervezetekkel. Az

ilyen jellegő együttmőködés nagyban hozzájárult a politikai arculatuk kialakulásához. Egy-

egy nemzetiséget több szervezıdés is képviselt, sokszor nem ugyanolyan célokért küzdve.

Ez fıként az elıbb említett okoknak tudható be, hisz volt olyan csoport, amely erısen

ellenzékbe vonult, de volt olyan is, amelyik a csehszlovák álam támogatására buzdított a

híveit.

A közéletben szerepet vállaló szervezetek közül a legnagyobb figyelem a

különbözı érdekeket képviselı politikai pártokra irányult. Bár ezek csoportja volt a

legkisebb, mégis a legnagyobb hatással voltak az 1920-1938 közötti eseményekre, és e

munka is ezekre a szervezetekre helyezi a fı hangsúlyt. Amikor Kárpátalja Csehszlovákia

kötelékébe került, valamivel több, mint tíz párt mőködött.10 Ezek száma a harmincas

évekre csaknem megduplázódott. A vidékünkön tevékenykedı pártok között többféle

módon is különbséget tehetünk. Megkülönböztethetjük ıket politikai ideológiájuk szerint,

10 BOTLIK J.- DUPKA GY.: Ez hát a hon… tények, adatok, dokumentumok a kárpátaljai magyarság életébıl

1918-1991, Mandátum-Univerzum, Budapest, 1991. 27. old.

11

vagy aszerint, hogy milyen nemzetiség vagy csoport érdekeit képviselték. Mindezek

mellett azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen csoportok finanszírozták a

mőködésüket, hiszen ez nagyban befolyásolta szerepüket a politika színpadán.

Ideológiai szempontból a kárpátaljai politikai élet sem különbözött sokban az

Európa többi régiójában lévıtıl. Ugyanúgy megtalálhatók voltak a jobbközép polgári

pártok – amelyek fıként egy adott nemzet érdekeiért szálltak síkra –, mint a balközép

szociáldemokrata, valamint munkáspártjai, illetve a kommunista szervezıdések is.

A magyar nemzet csehszlovákiai érdekképviseletét több párt is a magáénak érezte.

A legjelentısebb magyar pártok közé sorolhatjuk az Országos Keresztényszocialista Pártot,

amely 1919 novemberében alakult Kassa és Pozsony katolikus egyesületeibıl, és

hamarosan Kárpátalján is lettek hívei.11 Szintén jelentıs volt az Országos Magyar

Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt, amely 1919. február 27-én alakult. Ez inkább

protestáns irányvonalat képviselı, a gazdálkodók érdekeit magáénak valló tömörülés volt.

Fontos szerepe volt a Ruszinszkói Magyar Jogpártnak, amelyet dr. Korláth Endre alapított

1920 nyarán, amelynek alakuló ülését betiltották, a késıbbiekben azonban folytatta

mőködését. A fenti három párt fejtette ki a legnagyobb magyar ellenzéki tevékenységet.

Egységesen leptek fel a választásokon, valamint a különbözı politikai akcióikat is együtt

szervezték. Az együttmőködés jegyében más ellenzéki szervezetekkel karöltve 1920.

december 7-én megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok

Közös Bizottsága.

A csehszlovákiai magyar egység erısítését célzandó jött létre a Magyar Nemzeti

Párt. Mivel a többi párt keményen állást foglalt valamilyen társadalmi csoport vagy

felekezet mellett, szükségessé vált egy olyan szervezet létrehozása, ami egységesen

képviseli a csehszlovákiai magyarság érdekeit. Így a kisgazdák kezdeményezésére 1925

októberében létrejöhetett a Magyar Nemzeti Párt, amely kinyilvánította, hogy szoros

együttmőködést vállal a többi magyar párttal.12

Természetesen a ruszin/ukrán nemzetnek is megvoltak a saját pártjai, szervezetei.

Úgy az orosz, mint az ukrán irányzat jelen volt politikájukban. Az orosz irányvonalat

képviselte az Orosz Munkapárt, vagy az Orosz Nemzeti Egyesülés (Nyikolaj Oragula

gimnáziumi igazgató vezetése alatt) képviselt. Ezekhez állt közel két cseh politikai párt

orosz szekciója: a Cseh Agrár Párté (Becsinszkij szenátorral az élén) és a Cseh Népi

11 ANGYAL B.: Iratok az Országos Keresztényszocialista Párt Történelméhez., 1919-1936, Forum Intézet –

Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2001. 12 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 154. old.

12

Szocialisták Pártjáé (Vaszilenko vezetésével). Ezek mellett mőködtek még ifjúsági-, diák-

és nıszövetségek is.

Az ukranofil irányzatot a legmarkánsabban az Ungvári Tanítóképzı Szeminárium

igazgatója, a Nemzeti Keresztény Párt vezére, Augusztin Volosin kanonok képviselte és a

vele karöltve mőködı Brascsajko testvérek. Az 1920-ban alakult autonomista Orosz

Földmőves Pártból szervezıdött 1925-ben mint keresztény-klerikális, ukrán irányvonalú,

az autonómiával egyetértı párt. Csekély támogatással bírt, de a csehszlovák Néppárttal

kötött szövetségének köszönhetıen Volosin 1925-ben és 1929-ben is mandátumhoz jutott.

Ezek a kelet-galíciai, szovjet befolyástól mentes, nacionalista ukránok mozgalma felé

orientálódtak és tartották velük a kapcsolatot, de támogatásban részesültek a cseh klerikális

köröktıl is. A párt fı célkitőzései közé tartozott a ruszin nyelv szerepének erısítése, a

ruszin nemzeti jelképek használata, valamint autonómia kivívása. Ennél kisebb befolyása

volt az Ukrán Szociáldemokraták Pártjának Julij Révajjal az élén (e párt ismertebb

vezéralakjai még Husznaj és Kapusztej szenátorok). Ehhez az irányzathoz tartozott a

szélsıségesen nacionalista törekvéső, radikális módszereket alkalmazó Ukrán Paraszt Párt,

melynek vezetıi Iván Bodnárral az élükön a cseh fasiszta Hajda-csoporttal tartottak fent

kapcsolatot.13 Szintén megemlíthetjük a Ruszin Földmőves Pártot, amely a gazdálkodók

érdekeiért küzdött, valamint a Podkarpatszka Ruszi Földmőves Szövetséget, ami a ruszin

pártok összefogásának fontosságát emelte ki.

A polgári pártokon kívül megszervezıdött a kommunista párt is, amelyben jelentıs

számmal voltak képviselve ruszinok és magyarok egyaránt. Több, a magyar kommün

idején is szerepet vállaló kommunista és baloldali szociáldemokrata került ide, akik részt

vettek a helyi kommunista és a vele együttmőködı szakszervezeti mozgalomban. Az 1921

májusában megalakult CSKP nemzetiségi megkülönböztetés nélkül fogta össze

tevékenységüket, de csak 1924-tıl, pártkongresszusi határozatra kezdett odafigyelni a

nemzetiségi problémákra, s foglalkozni a nemzetek önrendelkezési jogaival.14 1919

decemberében alakult meg a Podkarpatszka Ruszi Nemzetközi Szocialista Párt, amely már

nem valamely nemzetiség érdekeit tartotta fontosnak, hanem bizonyos társadalmi

rétegekét, és együttmőködött a prágai kormányzattal. Hasonló ideológiát folytatott

Podkarpatszka Rusz Szociáldemokrata Pártja, amely a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt

13 ZSELICZKY B.: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920-1945, Napvilág Kiadó, Budapest,

1998., 33. old 14 U.o. 31.old.

13

részeként mőködött és 1920. május 16-án alakult15, és ugyan nem a nemzeti értékeket

tartotta elsırendőnek, mégis síkra szállt bizonyos esetekben a ruszinok érdekében, hogy

ezzel is híveket szerezzen.

1920. június 27-30-án a szlovenszkói és ruszinszkói szakszervezetek kassai

tanácskozásán létrejött a Csehszlovák Kommunista Párt.16 1920-ban a Komintern

finanszírozásával alakult meg Ungváron Podkarpatszka Rusz Nemzetközi Szocialista

pártja, mely egy év múlva beolvadt a CsKP-ba. A szervezet nemzetiségi különbség nélkül

tömörítette az ország kommunistáit. Ifjúsági és vörös szakszervezetek tartoztak hozzá.

1924-tıl került be a párt programjába a nemzetek önrendelkezésének elve. A párt tagjai

Kárpátalján fıként a nincstelen rétegekbıl kerültek ki, és mivel a párt nemtetszését fejezte

ki olyan kérdésekben, mint a földreform vagy a pénzügyi reform, a választásokon is

sikeresen szerepeltek területünkön.

A fentiekben felsorolt pártok természetesen indultak a választásokon is.

Csehszlovákiában a választójog általános, közvetlen és titkos volt, követelmény volt a

csehszlovák állampolgárság. A Kárpátalján élı nemzetiségek szemszögébıl hátrányosan

voltak kialakítva a választókerületek, ugyanis egy képviselı vagy egy szenátor

megválasztásához lényegesen több szavazatra volt szükség, mint az ország más területein.

Az elsı választásokat 1924-ben tartották,17 mivel területünkön az 1920-as a szükségállapot

miatt elmaradt. A Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége a választásokon a

Ruszinszkói İslakosság Autonóm Pártjának zászlaja alatt indult, és Korláth Endrét

delegálták a nemzetgyőlésbe, Egry Ferencet pedig a szenátusba. A következı években az

1925-ös, az 1928-as tartománygyőlési választásokon a nemzeti pártok egyre gyengültek, és

a baloldali csoportok kezdtek elıtérbe kerülni. Az 1935-ös választásokon Kárpátalja 9

képviselıt és 5 szenátort delegált Prágába.

A Podkarpatszka Ruszban jelenlévı különbözı szervezetek több kérdésben is

egyetértettek, sıt támogatták is egymást, itt elsısorban azokra a vitás témákra kell

gondolni, amire már utaltunk a fejezet elején. Ezt bizonyítja az is, hogy a választások

idején elég gyakori volt a közös lista több párt esetében. Azonban egyre inkább jellemzıvé

vált a széthúzás, hiszen valamennyi szervezetet hasonló célok vezérelték, viszont másként

kívánták azokat elérni. Így volt megfigyelhetı a fokozatos távolodás a ruszin és magyar

érdekképviseletek között, vagy a baloldali pártok közötti széthúzás. Abban azonban

15 U.o. 16 U.o. 17 Нариси історії Закарпаття Ред. кол. І. Гранчак та ін. «Закарпаття» Ужгород, 1995, 193.ст

14

mindnyájan egyet értettek, hogy Podkarpatszka Rusz a Csehszlovák Köztársaságon belül

fokozottan hátrányos helyzetben van. A társadalmi problémák megoldását – ha ezt

mindegyikük más eszközzel is akarta elérni – elsırendőnek tekintették.

15

A POLITIKAI SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE KÁRPÁTALJÁN 19 19-1938

KÖZÖTT

A fontosabb magyar politikai pártok tevékenysége 1919-1938 között

A 1920-as trianoni békeszerzıdés után kialakult új társadalmi-politikai helyzethez a

Kárpátalján mőködı különbözı politikai érdek-artikulációt végzı szervezeteknek is

alkalmazkodniuk kellett. A két világháború közötti Kárpátalján az elsırendő gondot a

politizálás terén az jelentette, hogy addig nem volt szükségük nemzeti érdekképviseletre,

így egy teljesen új helyzet állt elı, ennek tudható be, hogy a két csehszlovák évtizedre

leginkább az útkeresés volt a jellemzı a magyar pártok részérıl. Egyes kutatások szerint a

kárpátaljai magyar politizálás három periódusa különíthetı el 1918-1938 között:

1) 1919-1920 – a már nem magyar, hanem csehszlovákiai magyar pártok létrejötte;

2) 1920-1927 – az önálló kárpátaljai magyar pártok tevékenységének idıszaka;

3) 1927-1938 – ebben az idıszakban már nem léteztek sajátosan kárpátaljai pártok,

hanem az országos párt kárpátaljai tagozataként mőködtek egészen 1938-ig, a pártok

betiltásáig.

Az idıszak magyar pártjai: a Magyar Jogpárt, İslakosok Autonóm Pártja,

Keresztényszocialista Párt, Kisgazda-, Kisiparos és Földmőves Párt, gyakran fejtette ki

pártszövetségen belül tevékenységet. Valamennyi jobbközép párt volt. Politikusaik – Egry

Ferenc kivételével – politikai pályafutásukat az új állam kötelékén belül kezdték: Árky

Ákos katonatiszt, Hokky Károly és R. Vozáry Aladár tanár, Korláth Endre ügyvéd volt stb.

Podkarpatszka Rusz magyar lakossága 1931-ben 102 144 fı volt, ez az

összlakosság 17,44 %-a, 1930-ban 109 472 fı volt, azaz 15,44 %. Ennek tükrében a

magyar pártok szereplése a választásokon nem mondható rossznak, hiszen 1924-ben 11%-

ot, 1925-ben 11,8%-ot, 1929-ben 11,4%-ot, 1935-ben 10,6%-ot értek el a választásokon,

így mindig volt kárpátaljai magyar képviselı a szenátusban.18

Az új államvezetés programja, valamint a különbözı nemzetiségek közötti viszony

egyre több problémás kérdést szült. Ezekre valamennyi érdekképviseleti szervnek

reagálnia kellett, így a magyarságéinak is.

18 FEDINEC CS.: Magyar pártok Kárpátalján a két világháború között, Fórum Ttársadalomtudományi Szemle 2007/1, 86. old.

16

A problémák megoldását célzó tervek leginkább a politikai pártok programjaiban

vannak jól megfogalmazva. Ezeket, valamint a szervezetek munkájáról tanúskodó

különbözı beadványokat vizsgáljuk meg az alábbi fejezetben.

Az egyik legkorábban alakult, s az egyik legmarkánsabb irányvonalat képviselı

politikai tömörülés a Ruszinszkói Magyar Jogpárt, amelynek vezetıje dr. Korláth Endre, a

korszak egyik legexponáltabb kárpátaljai magyar ellenzéki politikusa volt. A párt hivatalos

lapja a Ruszinszkói Magyar Hírlap volt, amely megjelenésétıl kezdve fokozatosan vált a

magyar nemzet véleményének legnagyobb kárpátaljai megjelenítıjévé. A lapot azonban

megjelenésétıl kezdve cenzúrázták, ez volt ugyanis az egyik feltétele a mőködésének,

valamint magának a párt bejegyzésének is.19

A szervezet megalakulását és fıbb programpontjait 1920 augusztusában jelentették

meg a szervezet lapjában. A párt célja elsısorban a ruszinszkói magyarság politikai,

gazdasági és kulturális érdekeinek megvédésére irányult. Ide tartozott továbbá a magyar

hagyományok és nemzeti érzelmek ápolása, a magyarság érdekeinek érvényesítése a

közéletben, valamint a régió szociális és gazdasági fejlesztése demokratikus eszközökkel.20

A legfontosabb programpontnak a magyarság egy táborba való tömörítését

tekinthetjük. A párt nem kívánt más nemzet ügyeibe avatkozni, azonban kereste az

együttmőködés lehetıségét a többi ruszinszkói párttal. Nem fordított figyelmet sem

felekezeti, sem osztály-hovatartozásra. Legfontosabb céljának a magyarság jogainak

érvényesítését tekintette.

Programja az egyik legkidolgozottabb volt a ruszinszkói magyar pártok között.

Három nagy csoportba győjtötték össze a tevékenységük alapját képezı kérdéseket.

Az elsı a politikai program volt. Ennek fıbb pontjai a következık voltak:

1) az ıslakosság érdekeinek megfelelı autonómia kiépítése,

2) Ruszinszkó etnikai alapú határainak kiépítése,

3) a közigazgatási beosztás igazságos kialakítása a magyarság szempontjából,

4) a vármegyei, városi, községi és egyházi autonómia visszaállítása,

5) a párt szabad érvényesülése a választásokon,

6) az emberi és szabadságjogok teljes mértékő érvényesítése,

7) magyar nyelvő politikai napilap létesítése (Ruszinszkói Magyar Hírlap)21

19 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3. 20 U.o. 21 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3.

17

A párt a gazdaság terén is ki kívánta nyilvánítani véleményét, így több ilyen jellegő

programpontot is megjelöltek. A legfontosabbak közé tartozott a lakásépítés kérdése,

ugyanis több épület is egyre rosszabb állapotba került, elsısorban a városokban.

Követelték az igazságos adórendszert, amely legyen egységes a Köztársaság egész

területén. Fel kívántak lépni a pénzátváltások következtében fellépı esetleges veszteségek

megtérítése, valamint az áruzsora eltörlése és a szabad kereskedelem érdekében. Ezek

mellett szerették volna szorosabbra főzni a kapcsolatot a Magyar Királysággal mind

gazdasági, mind pedig kulturális téren. Elıirányozták a helyes erdıgazdálkodást és

legelıhasználatot, valamint a mezıgazdaság – mint a régió fı gazdasági szektorának –

támogatást. Támogatták továbbá szakszervezetek létrehozását, a kiscégek fejlesztését.22

Programjuk harmadik csoportját a kultúra tárgyköre képviselte. Elsısorban az

iskolák újraindításáért, a nyelvtörvényben foglaltak betartásáért, a kultúregyesületek

szabad mőködéséért, a magyar nyelvő oktatás fejlesztésért kívántak dolgozni.

A Ruszinszkói Magyar Jogpárt érdekes jellemzıje volt az, hogy több szervezetet is

mőködtetett, amelyek a magyarság érdekeinek védelmét voltak hivatottak képviselni. Ez a

tény is kiemelte ıket a többi párt közül. Pontosan négy ilyen szervezetet mőködtettek,

amelyek a párt tagjaiból alakultak.

Talán a legjelentısebb a jogvédı iroda volt, amely a párt ügyvéd tagjaiból tevıdött

össze. Feladata a párt tagjainak képviselete különbözı politikai, közérdekő, magán- vagy

büntetıjogi ügyekben, s lehetıleg az ilyen jellegő sérelmek orvoslása. Amennyiben a

panaszos fél nem tudta anyagilag fedezni az eljárást, a párt ezt magára vállalta.

A második szervezet a szociális ügyi szervezet volt, amely céljának és feladatának

tekintette valamennyi ruszinszkói magyar társadalmi (sport, jótékonysági, közjóléti stb.)

szervezetnek a párt védelme alatt való egyesítését, valamint anyagi támogatását. Szintén

kiemelkedı jelentısége volt a gazdasági szaktanácsnak, amely a tömörülés gazda,

kereskedı, valamint iparos rétegeibıl alakult. Célja az agrár, ipari, valamint kereskedelmi

érdekek összeegyeztetése volt, a csehszlovák törvényekkel való egyetértésben. Feladatának

tekintette továbbá a magyarokat ért gazdasági sérelmek enyhítését. A szervezet szerette

volna növelni az anyaországi pénzintézetek befolyását Kárpátalján.23

A negyedik ilyen jellegő organizációja a pártnak az ún. közmővelıdési szervezet

volt, amely a párthoz tartozó olyan személyekbıl alakult, akik a magyar kultúra valamely

22 U.o. 23 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. aug. 3.

18

területén fejtettek ki tevékenységet. Célja az volt, hogy a magyar kulturális egyesületeket

egy szövetségbe tömörítse, új szervezeteket alakítson, a már meglévıket pedig, ahogyan a

kiáltványban fogalmaztak: „anyagilag és erkölcsileg támogassák.”24

A párt minden kerületben létrehozta alapszervezetét, és valamennyi kerületben

megjelentek a fenti szervezetek is a magyarság jogainak képviseletében.

1919-ben jött létre az Országos Magyar Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt.

A párt politikai programját és célkitőzéseit három csoportban foglalta össze. Az elsı a

gazdasági követelések csoportja volt. Felszólaltak a földreform, az állattenyésztés

fejlesztése, az erdık kitermelésének szabályozása, valamint szövetkezetek megteremtése

mellett. Fontosnak tartották ezek mellett a szabad kereskedelem, valamint a versenyképes

piac feltételeinek megteremtést, valamint az infrastruktúra fejlesztését.

A második csoportot a politikai vonatkozású kérdések alkották. A párt egyik

politikai célkitőzése tehát a tisztán etnikai alapon meghúzott határok megteremtése volt.

Szintén fontosnak tekintették a régióban élı nációk békés egymás mellett élését és közös

politikai fellépését.

1921-ben jött létre Árky Ákos elnökletével a Ruszin İslakosság Autonóm Pártja,

amely elsıként ért el sikereket a választásokon. Programjukat 1921 márciusában hirdették

meg. Több pontban is hasonlóságot mutatott a Ruszinszkói Magyar Jogpárt célkitőzéseivel.

Fıbb pontok voltak: a ruszinszkói lakosság politikai, gazdasági és kulturális érdekeinek

egyenlı (valamennyi nemzetiségre kiterjedı) és igazságos védelme; a szociális és

gazdasági élet valódi demokratikus alapon való kifejlesztése, a békeszerzıdésben szereplı

jogok demokratikus úton való megszerzése és megvédése. Követelték továbbá a határok

igazságos, etnikai alapon történı meghúzását, a teljes körő vármegyei, városi, községi és

egyházi autonómiát, a hivatalokban ruszinszkói származású tisztviselık alkalmazását, az

emberi szabadságjogok teljes körő biztosítását.

A gazdaságban az ipari és a mezıgazdasági termékek összhangba hozását;

igazságos, és a Köztársaság többi területével egységes adórendszer felállítását; olcsóbb

hozzáférést a vetımaghoz és mezıgazdasági gépekhez; a fuvarárak csökkentését; szabad

dohánytermesztést és gyümölcsszesz-termelést. Lakások építését, munkásjóléti

intézmények felállítását; az útlevélkényszer feloldását; a törvények anyanyelven való

kihirdetését, valamint a hivatalokban minden nemzetnek a szabad nyelvhasználat

24 U.o., 1920. aug. 18.

19

biztosítását. Valamennyi nemzeti érzésének szabad ápolását, anyanyelvi oktatást; nemzeti

iskolák felállítását.25

A Ruszinszkói İslakosság Pártja volt az egyik elsı olyan magyar párt, amely

hajlandóságot mutatott a többi Ruszinszkóban mőködı párttal való együttmőködésre.

A fentiekben felsorolt magyar politikai szervezetek programjain jól látszik, hogy

több kérdésben is megvolt az egyetértés, és céljaik sok esetben azonosak voltak. A közös

pontokat több síkon is észre lehet venni, elıször is politikai síkon. Valamennyien fıként a

határkérdéssel, az elmaradt választások miatti politikai érdekképviselet hiányával, a

megígért jogok meg nem adásával foglalkoztak. Sérelmezték, hogy az autonómia még

mindig nem került megvalósításra, illetve az új közigazgatási rendszer is kihívta

nemtetszésüket.

Gazdasági téren a közös pontot fıként az adórendszer elítélése jelentette.

Megemlíthetjük továbbá a helytelen gazdaságpolitikát, amelyet valamennyien

kifogásoltak. Nehezményezték, hogy több ágazatot is elhanyagolt a prágai

gazdaságpolitika. Felléptek a szakszervezetek megalakítása, valamint a munkások számára

történı lakásépítések érdekében.

Kulturális téren az anyanyelvi oktatás, illetve a nemzetiségi nyelveknek a

hivatalokban való szabad használata jelentette a közös nevezıt. Mindannyian újabb és

újabb magyar kulturális szervezet létrehozására és a meglévık támogatására törekedtek,

minél több magyar nyelvő, fıként közép- és szakközépiskola megteremtésére.

Azonban az ellentétek is fellelhetık voltak, ugyanis valamennyien arra törekedtek,

hogy saját zászlajuk alatt tömörítsék a magyarságot. Ez talán a Ruszinszkói Magyar

Jogpártnak sikerült a legjobban, betudható ez annak, hogy az anyaországból érkezı

támogatások tetemes része ide folyt be,26 valamint vezetıjük, dr. Korláth Endre jól hatott a

tömegekre (bírálói pedig bıven akadtak, még a magyar ellenzék soraiban is), illetve az sem

utolsó szempont, hogy a párt újsága az egyik legnagyobb példányszámban megjelenı

politikai hetilap volt. A politikai szervezetek között azonban a tagokért vívott harc még

jobban elmélyítette az ellentéteket, amelyeket még más kérdések is növeltek, így a

magyarság érdekképviselete lényegesen nehezebb volt.

A magyar pártok között feszülı ellentétek feloldására tett fontos lépés volt az 1920.

november 30-án létrejött Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége. Ezt az

25 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1921. aug. 13. 26 FEDINEC CS.: i.m., 2001 12. old.

20

szervezetet a Ruszinszkói Magyar Jogpárt hívta életre, csatlakozott hozzá a régió két

tradicionálisnak nevezetı politikai tömörülése, az Országos Keresztényszocialista Párt és

az Országos Magyar Kisgazda-, Földmőves- és Kisiparos Párt. A szervezet vezetıje dr.

Korláth Endre lett. Az egyesülésre elsısorban azért volt szükség, hogy ezáltal is erısítsék a

magyar érdekek képviseletét. Ám a fúzió nem volt teljes mértékben zökkenımentes. A

keresztényszocialisták, valamint a kisgazdák is vallottak a Jogpárt által szélsıségesnek

tartott nézeteket. A Keresztényszocialista Párt elsısorban keresztény eszméket valló

tömörülésként nemcsak magyar nemzetiségő tagokat fogadott soraiba. Így a Kárpátalján

élı többi nemzettel való szoros együttmőködés volt egyik fı célja, amitıl ekkortájt még

mind a Jogpárt, mind a kisgazdák ódzkodtak. Ellentétet jelentett a Kisgazdapárt és a

Jogpárt között az, hogy míg az elıbbi elsısorban a falusi néprétegek érdekeit képviselte,

addig az utóbbi kimondottan a városi polgárság soraiból győjtötte tagjait. Az egyesülés

azonban mégis létrejött, s a cél elérése, mely nem volt más, mint „… olyan összefüggést

teremteni, mely tömegének súlyával ne csak kérni, hanem követelni is tudja nemzeti

jogainak elismerését és érvényesítését…” 27, sikerülni látszott.

Az újonnan létrejött egyesülésnek természetesen megvolt a saját politikai

programja, amit szeretett volna minél hamarabb véghezvinni. Célkitőzéseik alapját a már

fent említett kérdések képezték. Egy kérdés kiemelkedı szerepet kapott, és sokkal

markánsabban jelent meg, mint az eddigiekben, ez pedig nem volt más, mint az autonómia.

Az az autonómia, amit már többször is megígért a prágai vezetés, azonban megvalósítására

érdemleges lépéseket nem tett. Elsırendő feladatának tekintette a szervezet – a

podkarpatszka ruszi magyar egység megteremtése mellett – az önrendelkezés kivívását

demokratikus eszközökkel, a Csehszlovák Köztársaság törvényeinek tiszteletben

tartásával. Autonómia-tervezetük nem volt, arra hivatkoztak ugyanis, hogy Beneš államfı

ígéretet tett annak megalkotására, s majd Ruszinszkó lakossága népszavazással dönt, hogy

milyen típusú önrendelkezést preferál. Nem kértek a ruszin pártokkal való

együttmőködésbıl sem, mivel nem tekintették alkotmányosan megalapozottnak a

Podkarpatszka Ruszban mőködı pártok tevékenységét, hiszen a politikai szerepvállalás

választások híján nem volt megvalósítható. Nem zárkóztak el azonban a késıbbi közös

fellépéstıl.28

27 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. december 15. 28 U.o.

21

A közös lépések ideje pedig hamarabb jött el, mint ahogyan azt a magyar pártok

vezetıi gondolták. Már 1922 tavaszán egy közös nyilatkozatot adtak ki a nagyobb

ruszinszkói politikai tömörülések az autonómia ügyében. Kifejtették álláspontjukat, mely

szerint a kormány programja nem biztosítja a terület számára az autonóm jogokat, amelyek

a békeszerzıdések és a Generalny Statutum értelmében jártak volna. Véghezvittek ugyan

bizonyos gazdasági, szociális és kulturális beruházást, azonban az intézkedések nem

terjednek ki az önrendelkezési jogra. Nehezményezték továbbá, hogy ki vannak zárva a

politikai képviseletbıl, ugyanis még mindig életben van a rendkívüli állapot, és nem

tartottak választásokat. Mindezek mellett követelték egy szojm összehívását, amely ellátná

a terület irányítását, illetve sérelmezték a ruszin népcsoport kettéválasztását. Ugyan

válaszul nem hajtott végre érdemleges lépéseket a csehszlovák kormány, a nyilatkozat

jelentısége mégis kiemelkedı, hisz az elsı olyan megnyilvánulása volt ez a podkarpatszka

ruszi politikai szervezeteknek, amelyhez nemzetiségtıl és ideológiától függetlenül

valamennyi párt a nevét adta, úgy a ruszin, mint a magyar, valamint a német és a zsidó

nációk képviselıi.29

A következı momentum, amely a kárpátaljai magyar szervezetek egységét hivatott

erısíteni, az 1923 májusában Munkácson megrendezésre került Magyar Nemzeti

Kongresszus volt. Az eseményen képviseltette magát az összes ruszinszkói magyar párt,

valamint a Zipser Deutsche Partei, amely a német ajkú kisebbség érdekeit védte, továbbá a

szlovenszkói magyarság képviseletében megjelent Petrogalli Oszkár, a Prágai Magyar

Hírlap fıszerkesztıje.30 Elsısorban a kisebbségeket veszélyeztetı kérdésekrıl esett szó.

Valamennyi párt sajátos megközelítésbıl vizsgálta a problémás pontokat, és ez alapján

fejtették ki véleményüket. Nagy port kavart Korláth Endre, a Ruszinszkói Ellenzéki

Magyar Pártok Szövetsége vezetıjének beszéde. Ebben elmondta, hogy nem ruszin, hanem

ruszinszkói autonómiára van szükség, tehát nem támogatja sem ı, sem szervezete a ruszin

kisebbség önálló autonómista törekvéseit. Szólt arról a széthúzásról, amely az általa

vezetett szövetségen belül megy végbe. Ezért meglátása szerint elsısorban az egyre inkább

szociáldemokrata irányba húzó munkásság, valamint a saját érdekvédelmi szervezeteket

alakító, ahogyan ı nevezte, „zsidó vallású magyarság”31 okolható. Megfogalmazta

továbbá, hogy elsıszámú célkitőzésük ezek után is a magyar nyelv és kultúra védelme,

29 U.o., 1922. március 29. 30 FEDINEC CS.: i.m., 2002, 111. old. 31 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. május 10.

22

valamint a régió gazdasági fejlesztése. Ez utóbbival kapcsolatos azon követelések sora,

amelyet a kongresszuson jelen lévı pártok egyhangúan elfogadtak. Ezek a következık

voltak:

1) ugyanolyan termelési és értékesítési feltételek biztosítása, amelyek a Köztársaság

többi részén is adva vannak;

2) szabad, és mindenki számára nyitott, valamint versenyképes piac biztosítása;

3) a Podkarpatszka Rusz, valamint a többi csehszlovák terület közötti díjtételek

kiegyenlítése.

4) egységes adórendszer bevezetése

5) az ipari és mezıgazdasági cikkek állami szállításának mértéke legyen arányos a

lakosság számával.32

A gazdasági követelések mellett szintén fontos helyet foglalt el az oktatás

helyzetének kérdése. Ezt a legátfogóbban Hokky Károly, a Keresztényszocialsta Párt

vezetıje vázolta beszédében. Kifogásolta, hogy egyre inkább visszaszorul a magyar nyelvő

elemi, valamint óvodai oktatás. A középiskoláknak pedig egyre kevesebb hányadában

használják a magyar nyelvet, olyan szakiskolák pedig már alig vannak, amelyek

anyanyelven biztosítanának képzést.

Arra hivatkozott, hogy a Saint Germain-en-Lay-i békeszerzıdésben biztosítva van a

kisebbségek jogainak védelme, amelyhez hozzá tartozik az anyanyelven történı oktatás is,

hisz e nélkül rendkívül nehéz egy nemzet fennmaradása.33

Mindezek a tervezetek és programok azonban nem érhették el céljukat, amíg a

pártok nem vehették ki részüket az ország politikai életébıl, ehhez azonban szükség volt a

választások megrendezésére. Így mindaddig nem volt tapasztalható elırelépés sem

társadalmi, sem gazdasági, sem pedig politikai problémák megoldása terén, amíg

Podkarpatszka Rusz nem tudott képviselıket delegálni a szenátusba, illetve a parlamentbe.

Az elsı választást a területen 1924-ben rendezték meg. Ekkor már feloldották a

rendkívüli helyzetet, és megfelelı politikai légkör alakult ki az esemény megrendezéséhez.

A Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége a választásokon a Ruszinszkói

İslakosság Autonóm Pártjának zászlaja alatt indult, arra hivatkozva, hogy ily módon

igyekszenek szorosabbra főzni a magyar egységet. Vállalkozásuk tulajdonképpen

sikeresnek mondható, hisz az egyetlen olyan magyar tömörülés volt, amelynek sikerült

32 U.o. 33 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. máj. 10.

23

képviselıt delegálnia a szejmbe és a szenátusba. Összesen 28 113 szavazatot sikerült

szerezniük, ez elegendı volt ahhoz, hogy képviselınek Korláth Endrét, szenátornak pedig

Egry Ferencet delegálják.34 A választási eredményekkel azonban korántsem voltak

megelégedve. Korltáth Endre így nyilatkozott az eredményekrıl: „A jelenlegi választási

eredménynek egyáltalán nem tudok örülni, mert a lezajlott választás során olyan elemi

erıvel tört ki a népelkeseredés, hogy az végzetessé lehet az itteni egész berendezkedésre és

könnyen forradalmivá válhatik, pedig forradalmakból nekünk már épp elég volt.”35 Ezt a

nyilatkozatot valószínőleg az a tény szülte, hogy a kárpátaljai szavazatok többségét a

Csehszlovák Kommunista Párt szerezte meg, ezáltal egyértelmővé vált, a baloldali

gondolkodás vezetı szerepet játszik a régió lakosságának körében. Azonban miután

sikerült képviselıket juttatni a törvényhozásba, megteremtıdhettek a feltételek a sikeres

politizálásra Podkarpatszka Rusz számára is.

Így Ruszinszkó és a magyarság mindennapjait meghatározó problémák a prágai

vezetés elé kerülhettek. Mindkét politikus már elsı beszédében tolmácsolta a régió

követeléseit a törvényhozás irányába. Elsısorban nehezményezték azt, hogy az autonómia

még mindig nem jött létre, követelték az podkarpatszka ruszi vezetés azonnali leváltását,

szojm felállítását, felvetették az állampolgári ügyek rendezetlenségét, a nehéz gazdasági

helyzetet, a vallási élet kuszaságát, valamint követelték, hogy a közigazgatás és a

kormányzat „adassék az ıslakosság kezébe”.36

A kérések azonban sok esetben zárt ajtókra találtak. Mindeközben pedig a

magyarságon belüli széthúzás egyre nagyobb méreteket öltött, és a Ruszin Ellenzéki

Magyar Pártok Szövetsége már nem volt képes ellátni feladatát az egység megteremtésére

nézve. Egyre inkább érett a helyzet egy új, az eddiginél szorosabban egyesített magyar

politikai tömörülés létrehozására.

A helyzet enyhítését célozta az 1925. január 6-én elfogadott érsekújvári

egyezmény, amelynek értelmében létrehoztak egy pártközi Vezérlı Bizottságot. Az

egyezményt aláírták az Országos Keresztényszocialista Párt, az Országos Kisgazda Párt, a

Ruszinszkói Magyar Jogpárt, a Zipser Deutsche Partei, illetve a Ruszinszkói Ellenzéki

Magyar Pártok Szövetségének képviselıi. Azonban ez az intézkedés sem hozta meg a várt

eredményt.37

34 Нариси історії Закарпаття i.m.. 193.cт. 35 FEDINEC CS. i.m., 2002, 139. old. 36 Kárpáti Híradó, 1924. ápr. 11. 37 FEDINEC CS. i.m., 2002, 144. old.

24

Az 1925. április 5-én megjelent Ruszinszkói Magyar Hírlap hasábjain a

Keresztényszocialista párt vezetıi, Szilassy Béla és Szentiványi József a Ruszinszkói

Ellenzéki Magyar Pártok Szövetségéhez fordultak, hogy szükség van egy egységes magyar

pártra, ugyanis egyre inkább a széthúzás lesz úrrá a politikai életen: „… egy elnyomott

nemzet csak úgy védekezhet sikeresen a hatalom napról napra megújuló támadásai ellen,

ha egységes vezetésnek veti alá magát” – mutattak rá a cikkben.38

A kezdeményezést hamar siker koronázta, ugyanis 1925 szeptemberében egész

Kárpátalján megjelentek a felhívások a Magyar Nemzeti Párt megalakításával

kapcsolatban.39 1925. október 18-án pedig már a párt programját olvashatták a lapokban.

Legfontosabb céljuknak a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság érdekeinek képviseletét,

valamint egy szervezetbe való egyesítését tekintették. Ezek mellett szerették volna

mozgósítani a politikailag inaktív magyarságot. Programjukat a következı pontokban

fogalmazták meg:

1) A magyarság teljes politikai egységére való törekvés.

2) Gazdasági érdekvédelmi szervezetek létrehozása és mőködtetése.

3) Harc a nemzeti és kulturális elnyomás ellen, a Csehszlovák Köztársaság

törvényeinek teljes tiszteletben tartása mellett.

4) A jelenlegi kormányzó többség és a kormány megbuktatása minden

demokratikus eszköz felhasználása révén.

5) Egyetértésre törekvés más kisebbségekkel, közös politikai harc; autonómia

megszerzése Szlovenszkó és Ruszinszkó részére.40

Az új párt hamarosan a legnépszerőbb magyar politikai tömörülés lett

Podkarpatszka Ruszban, és úgy az 1925-ös, mint az 1929-es választáson sikerült

képviselıket, valamint szenátorokat delegálnia.41

A párt politikai aktivitását támasztja alá az a felhívás, amivel az 1926-ban kiadott új

nyelvtörvényre reagált. Felhívta a magyar lakosság figyelmét, hogy a törvény adta

jogukkal minden körülmény között éljenek, különös tekintettel a bírósági tárgyalásokra,

amennyiben pedig valakit valamilyen sérelem ér, forduljon a párthoz, ami teljes körő

segítséget igyekszik nyújtani.42

38 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1925. ápr. 5. 39 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 154. old. 40 FEDINEC CS. i.m. , 2002., 41 Нариси історії Закарпаття i.m. cт 194.. 42 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1926. április 18.

25

A Magyar Nemzeti Párt úgy szeretett volna eredményeket elérni, hogy feltételekhez

szabta a kormány támogatását. E feltételek közé tartozott többek között az, hogy minden

kisebbségek ellen irányuló kormányzati intézkedést azonnal be kell fejezni, nemzeti

egyenjogúságnak kell érvényesülni. Kijelentették, hogy kizárólag polgári kormányt

hajlandóak támogatni. Követelték a Magyar Nemzeti Párt bevonását a pártközi parlamenti

bizottságba, az autonómia azonnali kiépítését, az állampolgársági ügyek rendezését, a

földosztás igazságos végrehajtását. Ezekbıl a követelésekbıl természetesen engedniük

kellet, hiszen a prágai vezetés mindezt nem valósíthatta meg, a párt pedig nem szeretett

volna kiszorulni a törvényhozásból, így szükség volt a kompromisszumokra.

Ugyanerre volt szükség a Podarpatszka Rusz területén élı többi nemzettel is,

elsısorban a ruszinokkal. Erre való törekvésüket bizonyítja az, hogy a Központi Orosz

Nemzeti Tanácsnak a nagyzsupa létrehozása elleni tiltakozó kiáltványához csatlakozott

mind a Magyar Nemzeti Párt, mind a Ruszinszkói Ellenzéki Magyar Pártok Szövetsége.

Így ír errıl a Ruszinszkói Magyar Hírlap: „… megyünk velük a közös szabadságért, mint

ıseink… ha a ruszin nemzeti tanács kimondja a cselekvést, mi ott leszünk, mert kényszerít

az élet, s cselekedni fogunk, mert cselekednünk kell.” 43

Természetesen a ruszin és a magyar politikusok közötti ellentétek nem múltak el,

hiszen mindannyian a saját nemzetük által vezetett autonómiát szerettek volna

megteremteni oly módon, hogy abba a másik náció vezetıinek minél kevesebb

beleszólásuk legyen. Így néhány közös interpellációt és hangzatos kiáltványt leszámítva, az

ellentétek továbbra is léteztek, és a revíziós törekvések erısödésével egyre nagyobb

mértéket öltöttek, ezáltal jócskán megnehezítve Podkarpatszka Rusz amúgy is kényes

helyzetét.

Az 1930-as években új témák kerültek terítékre. Kárpátaljáról a törvényhozásba

delegált politikusok az autonómia már egy évtizede húzódó kérdése mellett fıként az

állampolgárság megadásával, valamint a keserves helyzetben lévı ruszinszkói

mezıgazdaság problémájával foglalkoztak. Grosschnid Géza szenátor az állampolgárság

megadásával kapcsolatban nyújtott be interpellációt, amelynek fontossága abban rejlett,

hogy valamennyi kárpátaljai párt csatlakozott hozzá. Így volt ez Füssy Kálmán szenátor

javaslata esetén is, amely a rendkívül rossz helyzetben lévı mezıgazdaság megsegítését

irányozta elı.

43 U.o., 1927. feb. 27.

26

Ruszinszkóban a Magyar Nemzeti Párt, a prágai törvényhozásban pedig elsısorban

Korláth Endre képviselı, valamint Hokky Károly szenátor végzett jelentıs munkát.

A Magyar Nemzeti Párt ungvári választmánya 1933-ban egy sor követelést intézett

a kormányhoz. Ebben kérték a moratórium kiterjesztést Kárpátalján a kisiparosokra és

kiskereskedıkre, valamint a csıdtörvény felfüggesztését, hivatkozva a rossz gazdasági

helyzetre. Követelték a szociális terhek revízióját, a kamatterhek csökkentését, valamint az

árvíz, illetve más elemi csapások által sújtott területek azonnali segélyben való

részesítését.44 Követelésük nagy részét teljesítették a csıdtörvény eltörlése kivételével,

viszont a kért segélyeket az állam hamarosan folyósítani kezdte. Infrastrukturális

fejlesztések sora kezdıdött el, amelyet valamennyi politikai képzıdmény kedvezıen

értékelt. A kívánt autonómia megvalósítása továbbra is késett, annak ellenére, hogy a

kárpátaljai képviselık és szenátorok állandó javaslataikkal és interpellációikkal bombázták

a törvényhozást, azonban csak további ígéreteket és kifogásokat kaptak válaszul.

Míg Prágában az autonómiát igyekeztek kieszközölni, addig régiónkban továbbra is

jellemzı volt a széthúzás. Ezen igyekezett enyhíteni folyamatosan a Magyar Nemzeti Párt.

1935-ben a Kárpáti Magyar Hírlap oldalain fordult a „zsidó vallású magyarokhoz”, hogy

térjenek vissza a közös politizálás talajára, s a Magyar Nemzeti Párton belül egyesülve

lépjenek fel a magyarság érdekéért. „Térjetek vissza abba az ıslakó közösségbe, amely a ti

éltetıtök is” – hangzottak a buzdító szavak 1935 májusában.45 A párt célja ezáltal nem

csupán a magyar egység létrehozása volt, hanem a közelgı választásokra szerette volna

megerısíteni pozícióit. Ám a zsidó kisebbség igyekezett kerülni a közösködést egy olyan

párttal, amit az a Magyar Királyság támogatott, amelynek társadalmában egyre erısebb lett

az antiszemitizmus.

Az 1936-os évben felmerült egy újabb fordulat lehetısége a csehszlovákiai magyar

politikában, ugyanis február 28-án Pozsonyban a szlovenszkói és a kárpátaljai magyar

pártok tárgyaltak egy egységes magyar párt létrehozásáról.46 Ezt a gondolatot a Korláth

Endre köré csoportosuló politikusok nem helyeselték. A Kárpáti Magyar Hírlapban így

adnak hangot véleményüknek: „Ezt a bevált rendszert, mint amilyen a mi

pártszövetségünk…, nem lenne célirányos felcserélni olyan rendszerrel, amely esetleg

eredményeiben és következményeiben elszigetelhetné a magyarságot az ıslakos

44 Kárpáti Magyar Hírlap, 1933. júl. 9. 45 U.o. 1935. május 16., 2. old. 46 FEDINEC CS.:, i.m., 2002, 252. old.

27

polgártársaitól való együttmőködéstıl. Kárpátalja autonómiáját csakis az ıslakos egység

harcolhatja ki.” 47

A fenti kijelentések ellenére az 1936. június 21-én Érsekújváron megalakult

Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt (Egyesült Magyar Párt)

alelnöke Korláth Endre lett. A párt célja: harcolni Szlovenszkó és Kárpátalja

függetlenségéért oly módon, hogy minden nemzetnek legyen lehetısége az

önkormányzatra. Négy alapelve volt a pártnak: nemzeti eszme, keresztény valláserkölcsi

szemlélet, szociális igazságosság, demokrácia.48 Tevékenységüket azzal kezdték, hogy egy

feljegyzést nyújtottak át Milán Hodža miniszterelnöknek a kárpátaljai magyarság

panaszaival.49 Mőködésüket a kormányzat nem nézte jó szemmel, több győlésüket is

betiltották, a párt több tagja ellen is bírósági eljárást indítottak.

Az Egyesült Magyar Párt célkitőzései között elıkelı helyet foglalt el a magyar

nyelvő oktatás kérdése. Errıl tanúskodik az 1937 szeptemberében Beregszászon tartott

kárpátaljai kerületi nagygyőlés, amelyen Hokky Károly szenátor hívta fel a figyelmet arra,

hogy több mint háromszáz magyarajkú pedagógusra lenne szükség Kárpátalján, a

tanárképzéssel foglalkozó intézetek zömében azonban nem a magyar nyelvet használták.

Ez a politikai tömörülés is szívügyének tekintette az autonómia kivívását, errıl jól

tanúskodik dr. Korláth Endrének, a párt alelnökének a prágai nemzetgyőlésben mondott

beszéde. Felszólalásában a prágai kormány „adósságait” több pontban foglalta össze, ezek

közé tartoztak a békeszerzıdésben kikötött kisebbségi jogok, a nemzetközileg szavatolt

autonómia, valamint az önkormányzat Szlovenszkó részére.50 Az Egyesült Magyar Párt

ilyen megnyilvánulásaira azonban a válasz továbbra is csupán a már évekkel azelıtt

megígért új nemzetiségi törvény (statútum) kihirdetése idıpontjának újabb elhalasztása

volt.

A kárpátaljai belsı politikai széthúzáson is igyekezett az új magyar párt erıt venni.

Ezt akár sikeresnek is mondhatjuk, hiszen az 1935 májusában megrendezett választásokon

a kárpátaljai magyar szavazók 94,8% a párt mellett tette le voksát. Sietve ki is jelentették a

kárpátaljai magyar lapokban, hogy a régió magyarságának egyetlen és hivatalos

képviselıje – a választások eredményeinek értelmében – az Egyesült Magyar Párt.51

47 Kárpáti Magyar Hírlap, 1936. január 17. 48 U.o., 1936. június 22. 49 U.o. 50 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. márc. 30. 51 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. jún. 3.

28

Elırelépés történt a Csehszlovák Köztársaság területén élı más nemzetekkel való

kapcsolattartás terén is. 1938. július 1-én – számol be róla a Kárpáti Híradó – az Egyesült

Magyar Párt és a Szepesi Németek Pártja képviselıinek Pozsonyban tartott közös ülésén

egy nyilatkozatot fogalmaztak meg Milan Hodža miniszterelnök irányába, amelyben

sérelmezték, hogy még nem készült el a nemzetiségi törvény. Elhatározták továbbá, hogy

folytatják a harcot az autonómiáért. 52

A ruszinokkal való együttmőködés terén azonban jelentıs hiányosságok voltak

tapasztalhatóak. „… az autonómiával kapcsolatban továbbra is ragaszkodunk ahhoz az

álláspontunkhoz, hogy az autonómia minket is megillet, mert a békeszerzıdés szerint ez

nem csak a rutén nép kiváltsága, hanem a Kárpátok alatt lévı – többségében rutén

területen élı – többi népnek is joga. E megvalósítandó autonómia keretében meg fogjuk

találni a megegyezést a rutén néppel”53 – hangzott Korláth Endre beszéde, ami többé-

kevésbé vázolja a két nemzet közötti ellentétek mibenlétét. Azonban a mondottak azon

része, miszerint „megtalálják a megegyezést a rutén néppel”, már a beszéd elhangzásakor

sem bírt erıs alappal, hisz az 1938-as évre teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét

nemzetiség képviselıi eltérıen képzelik el területünk további sorsát. A müncheni

egyezmény aláírásával (1938. szeptember 29-30.) az ellentétek már csillapíthatatlanná

váltak. 1938. szeptember 4-én megalakult az Ukrán Nemzeti Tanács, október 7-én pedig a

Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a magyar nemzet csehszlovákiai képviseleti szervének

tekintettek. Az októberi komáromi tárgyalásokon már ez a tömörülés képviselte régiónk

magyarságát.

Ezekben a hónapokban a közélet alakulását talán a Kárpáti Magyar Hírlapban 1938

októberében megjelent írás jellemezte legjobban: „Kárpátalja közélete egyre zajosabb,

bonyolultabb. A lakosság a legnagyobb bizonytalanságban éli napjait, megállt a gazdasági

vérkeringés, megállt az üzleti forgalom, senki sem tudta, mit hoz a holnap, milyenek

lesznek Kárpátalja határai”54

A politikai pártok, köztük a magyar tömörülések munkájának az 1928. október 27-

én Kárpátalja élére került Avgusztin Volosin október 29-ei rendelete vetett véget,

amelyben betiltotta a szervezetek mőködését.55 Mőködésüket a politikai szervezetek majd

52 Kárpáti Híradó, 1938. júl. 2. 1. old. 53 U.o., 1938 július 1. 54 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. okt. 7. 55 СТРЕЧО П.: Карпато-Українська Держава, Львів, репринтне видання, „За вільну Україну”, 1994, cт.

67.

29

csak az 1938. november 2-i elsı bécsi döntés után, a Magyar Szent Korona Fennhatósága

alatt kezdték meg újra.

Amint a fentiekbıl láthatjuk, a kárpátaljai magyar politikai pártok széleskörő

tevékenységet folytattak a csehszlovák érában. Munkásságuk a politikai, gazdasági,

valamint kulturális kérdésekre egyaránt kiterjedt. Mindeközben több tényezı is nehezítette

fellépésüket, gondolhatunk itt a magyarságon belül dúló ideológiai vagy néha felekezeti

feszültségekre, vagy a prágai kormány állandó halogatására. Mindent egybevéve, a

magyar politikai szervezetek kisebb-nagyobb eredményeket elérve – amelyek talán a

ruszin pártokkal összefogásban nagyobbak is lehettek volna – megfelelıen szolgálták a

magyarság érdekeit a közel két évtizedes csehszlovák uralom alatt.

A ruszin érdekvédelmi szervezetek szerepvállalása a közéletben 1919 és 1938 között

Az 1918-1938 közötti idıszakban Podkarpatszka Rusz területén a ruszin nemzetiség élt a

legnagyobb létszámban. Természetesen ennek a nációnak is megvoltak a saját társadalmi

és politikai szervezetei. Alapvetı különbségként tüntethetı fel a ruszin és a magyar

érdekképviseleti szervezıdések között, hogy az elıbbi nemzetnek nagyobb tapasztalata

volt a kisebbségi szerepet illetıen. Tehát míg a magyar nemzetnek csupán ekkor kezdtek el

kialakulni az ilyen jellegő organizációi, addig a ruszinoknak már volt jól bejáratott

érdekképviseleti mechanizmusuk.

Itt azonban érdemes megállni, ugyanis maga a ruszin nemzet léte vagy nem léte

vitás kérdésként él (fıleg napjainkban) a köztudatban. Az egyik felfogás szerint a ruszin

egy külön nemzet (nyelvében, kultúrájában az ukrántól és az orosztól kellıképp

különbözı), addig a másik felfogás szerint az ukrán nép egy etnikai alcsoportja. A

probléma a tárgyalt idıszakban is fennállt, ugyanis a népcsoporton belül voltak (viszonylag

kevesen), akik ruszinoknak vallották magukat, valamivel népesebb csoportot alkottak az

ukrán és az orosz érzelmőek. Ez a probléma már alapjában feltételezi, hogy széthúzás volt

a lakosságon belül.

Alapvetıen három irányzat különíthetı el a ruszin lakosság politikai irányultságát

illetıen. Az elsı ilyen az orosz irányultság, követıi a russzofilek. Ennek képviselıi arra

igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy a ruszin nép az orosz nemzet része, és összorosz

30

egységre kell törekedni. Erısítette e meggyızıdésüket az a tény is, hogy politikai

szerepvállalásukat elsısorban a Szovjetunióból érkezı pénzekbıl finanszírozták.56

A másik irányvonalat az ún. ukranofilek képviselték. A legfontosabb képviseletei

szervük a Központi Orosz Népi Tanács volt. Jelentıs szerepet játszott mőködésükben az

Amerikai Egyesült Államokban élı ukránok anyagi és erkölcsi támogatása, valamint az

ukránság kijevi vezetıihez is szorosan kötıdtek. Céljuk a ruszin autonómia megszerzése

volt, egy kárpátukrán állam létrehozása.

A harmadik csoportot azok a ruszin politikusok képezték, akik közvetlenül az elsı

világháború befejeztével kifejezték elkötelezettségüket Magyarország irányában, ám

jelentıségük nem volt túl nagy a ruszinszkói politikai életben, ugyanis számuk egyre

csökkent. Szerepük akkor növekedett, amikor a revíziós törekvések erısödni kezdtek, és a

magyar kormányzat – fıként népszerőségének növelése érdekében – finanszírozni kezdte

fellépésüket a közéletben.57

Amint láthatjuk, az ideológiai elkötelezettség mellett nagyban meghatározta a

társadalmi-politikai szervezetek mőködésének irányát a finanszírozás forrása. A politikai

problémáknak a széthúzásból adódó különbözı értelmezése igencsak megnehezítette a

nemzetiség érdekeinek képviseletét. Az új államalakulathoz való csatlakozás pedig

lehetıséget adott arra, hogy mindegyik irányzat kibontakozhasson, és az ígért autonómiát a

saját érdekei szerint valósítsa meg.

Említést kell tennünk a legjelentısebb politikai szervezetekrıl, amelyek a

ruszinokat voltak hivatottak képviselni a társadalmi élet különbözı szintjein.

1919-ben jött létre a Kárpátaljai Földmőves Szövetség. A párt politikai programját

és célkitőzéseit három csoportban foglalta össze. Az elsı a gazdasági követelések csoportja

volt, egyúttal – mezıgazdasági érdekvédelmi szervrıl révén szó – a legterjedelmesebb is.

Felszólaltak a földreform, az állattenyésztés fejlesztése, az erdıipar kitermelésének

szabályozása, valamint szövetkezetek megteremtése mellett. Kinyilvánították azon

véleményüket, mely szerint Podkarpatszka Rusz gazdasági fejlıdése szempontjából nagy

elırelépést jelentene új gyárak, illetve bányák megteremtése, valamint a már meglévık

további fejlesztése. Fontosnak tekintették a szabad kereskedelem, valamint a versenyképes

56 Нариси історії Закарпаття i.m. ст. 186. 57 Нариси історії Закарпаття i.m. ст. 186.

31

piac feltételeinek megteremtést, ezek mellett az infrastruktúra fejlesztését, amelynek terén

a régió az utolsók között volt a Köztársaságban.58

A követelések második csoportját néhány politikai vonatkozású kérdés tisztázása

képezte. Az egyik ilyen volt Podkarpatszka Rusz határainak tisztázása, ugyanis mint arra

már az elızıekben utaltunk, a ruszin népcsoport egy része Szlovenszkó területéhez került.

A párt egyik politikai célkitőzése tehát a tisztán etnikai alapon meghúzott határok

megteremtése volt. Szintén fontosnak tekintették a régióban élı nemzetek békés egymás

mellett élését és közös politikai fellépését, ahogyan a kiáltvány fogalmaz: „… testvéri

együttélése Podkarpatszka Rusz minden nemzetiségének, a győlölet politikájának

megszüntetése.”59 Megfogalmazták igényüket a sajtó- és gyülekezési szabadságra.

A harmadik csoportra összpontosították talán a legkevesebb figyelmet, mégis meg

kell említenünk a szervezet vallási követeléseit, amelyek törzsét a lelkiismereten alapuló,

szabad vallásgyakorlás képezte.

Amint láthatjuk, a párt programja nem kötötte ki pontosan, hogy melyik nemzet

érdekeit képviseli, azonban tagjainak döntı többsége a ruszin nép soraiból került ki.

Vezetıje Joszip Kaminszkij volt. Társadalmilag a párt bázisát elsısorban a kis- és

középparasztság képezte. Lapjuk a „Карпатський Вісник” volt.

1923-ban a párt az Autonóm Földmőves Szövetség nevet kapta, ezzel akarták

kifejezésre juttatni, hogy tevékenységük elsırendő célja az autonómia kivívása.

Rendszeresen nyújtottak be tiltakozó elıterjesztéseket a kormány elé, elsısorban a

földreformmal, valamint a cseh hivatalnokok túlzott számával kapcsolatban.

A 20-as évek második felében egyre inkább másodrendő szerepet kapott a

földmunkások érdekeinek védelme, és inkább koncentráltak az intelligencia maguk mellé

állítására, valamint a saint-germain-i szerzıdésben ígért jogok megszerzésére. Egy idıben

megfigyelhetı volt a magyar kormánnyal való kapcsolatok erısödése is.

A ruszinszkói lakosság körében folytatott tevékenysége jónak értékelhetı olyan

szempontból, hogy a választások során általában ez elsı három podkarpatszka ruszi párt

között szerepeltek. Az elsı, 1924-es választásokon 9,4%-ot sikerült szerezniük, így egy

szenátort, valamint egy képviselıt sikerült delegálniuk a prágai törvényhozásba. 1925-ben

a szavazatok 7,4%-t, 1929-ben a 8,6%-t szerezték meg.60 Ezekbıl az adatokból kitőnik,

58.Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 18. 59 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1920. augusztus 18. 60 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 193.

32

hogy népszerőségük valamelyest csökkent, azonban mindig sikerült képviseltetni magukat

a nemzetgyőlésben, illetve a szenátusban.

A párt nem mőködtetett különbözı szervezeteket (szakszervezetek, ifjúsági,

kulturális stb.), aktív kapcsolatban állt azonban a Duchnovics Társasággal, és igyekezett

aktív propagandát folytatni a lakosság körében. Ezek mellett próbált kapcsolatot

fenntartani különbözı ifjúsági és társadalmi szervezetekkel. Fokozatosan vált így

parasztpártból a ruszinság egyik legnépszerőbb ellenzéki pártjává.

A Kárpáti Földmőves Szövetség hívta életre 1922 januárjában a Földmővesek

Autonóm Pártját, amelyhez csatlakozott a Kárpátorosz Munkáspárt, valamint a szintén

ruszin többségő Paraszt Párt. Ez volt az elsı jelentısebb párttömörülés, amely a ruszinok

érdekeit hivatott képviselni. Létrehozását elsısorban az indokolta, hogy a különbözı

ellentétek megnehezítették a pártok munkáját.61

Némileg más irányvonalat képviselt az 1920-ban alapított Kárpátorosz Munkáspárt,

amelynek a vezetıje a galíciai származású Andrej Gagatko volt. A párt programja sok

pontjában kötıdött a Csehszlovák Népi Szocialista Pártéhoz. A Munkáspárt levelezésébıl

kiderül, hogy elég szoros szálak főzték egymáshoz a két szervezetet, amelyek nemcsak

ideológiai, hanem anyagi indíttatásúak voltak.62 A fı céljuk a munkásrétegek politikai

aktivizálása volt. Az „egyszerő nép érdekeit” 63 igyekeztek képviselni – hangzott a párt

programjában. A szervezet azonban nem minden esetben tartotta magát a hangzatos

propaganda szövegeihez. Tevékenységük másik dimenzióját a földreform kérdése képezte.

Véleményük szerint „a föld azt illeti, aki megmőveli” .64 Ez a párt képviselte talán

legmarkánsabban a russzofil irányvonalat, szívesen látták volna Kárpátalját az orosz

földekhez csatolva. Vezetı rétege fıként orosz emigránsokból alakult, mégis jelentıs

számú ruszin is a szervezet tagjának mondhatta magát. A párt hivatalos lapja a Russzkaja

Zemlja volt.

Jelentıs hatással voltak a kárpátaljai lakosságra a különbözı baloldali pártok, így a

Csehszlovákiai Kommunista Párt, valamint a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt.

Kiterjedt szervezethálózatot mőködtettek, valamint erıs propaganda-tevékenységet

folytattak, aminek hatására rendszeresen ık vitték el a ruszin szavazatok nagy részét.

Igyekeztek hatással lenni a ruszinszkói földmőves, illetve munkáspártokra, amirıl

61 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 185.. 62 KTÁL, Fond 1145, op. 1, nr. 19. 63 Нариси історії Закарпаття, i.m. ст. 185. 64 U.o. cт. 186..

33

levelezésük jól tanúskodik.65 Mivel tevékenységük leginkább az osztály- és nem a

kisebbségi érdekek érvényesítésére irányult, ezért programjuk részletes kifejtése munka

során nem feladatunk.

Annál inkább meg kell azonban említenünk az 1920. március 19-én létrejött Ruszin

Néppártot, amelynek vezetıje Avgusztin Volosin lett. A párt fı célkitőzései közé tartozott

a ruszin nyelv szerepének erısítése, a ruszin nemzeti jelképek használata, valamint

autonómia kivívása. Ez egy tipikusan ukrán irányultságú párt volt, amely rendkívül szoros

kapcsolatokat ápolt a Központi Orosz Népi Tanáccsal (Центральна Русcька Народна

Рада). Indokolta ezt az is, hogy mindkét szervezet legfıbb támogatója az Amerikai Ruszin

Nemzeti Tanács volt.

Itt kell beszélnünk a Központi Orosz Népi Tanácsról (a továbbiakban KONT),

amely ugyan nem pártszervezet, mégis az egyik legjelentısebb ruszin érdekképviseleti

szerv volt a Csehszlovák Köztársaságban.

A KONT 1919. május 8-án alakult Ungváron Anton Beszkid elnökletével, az

alelnök Avgusztin Volosin lett. A szervezet elsı lépése az volt, hogy bejelentették a régió

önkéntes csatlakozását a Csehszlovák Köztársasághoz. Legfontosabb motivációjuk az volt,

hogy meg akarták valósítani a békeszerzıdésben ígért autonómiát a saját érdekeik szerint.

Ebben segítségükre volt Gregory Zhatkvych, aki az Amerikai Ruszin Nemzeti Tanács

nevében Prágában folytatott lobbytevékenységet. Errıl tanúskodik az 1919. október 10-én

Volosinhoz intézett levele, amelyben beszámolt Prágában Masaryk elnökkel, valamint

Svehla belügyminiszterrel folytatott megbeszéléseirıl, amelyeket sikeresnek ítél meg.

Elérte, hogy ígéretet tegyenek: ıt nevezik ki a Podkarpatszka Ruszt vezetı direktórium

élére, valamint a ruszinság széleskörő kedvezményeket kap az oktatásügy, a szabad

nyelvhasználat, valamint az önrendelkezés kialakítása terén. Továbbá tudatta, hogy erıs

propaganda folyt Prágában a tevékenysége ellen elsısorban az oroszbarát elemek, valamint

a szlovák radikálisok részérıl.66

Zhatkovych tevékenysége a kárpátaljai ruszinság érdekében nem csupán politikai

jellegő volt. Tájékoztatta az amerikai ruszin szervezeteket „a kárpátaljai ruszin testvéreik” 67 sanyarú helyzetérıl és támogatásukat kérte. Ez meg is érkezett 1919 novemberében

600 000 korona formájában – aminek nagy részét a KONT politikai akcióira fordította.68

65 Fond 1134, op. 1, nr. 3. 66 Fond. 1134. op. 1, nr. 19. 67 U.o. 68 U.o.

34

Azonban ezzel a ruszinok segítése nem maradt abba, a késıbbiekben további segélyek

érkeztek Kárpátaljára különbözı formában. Zhatkovychnak sikerült is egy évre

Podkarpatszka Rusz kormányzójává válnia, ez idıszak alatt a KONT igen aktív

tevékenységet folytatott. Elsısorban a falusi rétegek körében kezdik terjeszteni

ideológiájukat. „...Falusiak, ti vagytok a mi reményünk! Ismerjétek meg jogaitokat! Elég az

elnyomásból!”, „Minden igaz ruszin csatlakozzon a Központi Orosz Népi Tanácshoz!” –

ilyen hangzatosabbnál hangzatosabb mondatok voltak olvashatók a szervezet plakátjain és

szórólapjain.69 Megfogalmazták követeléseiket is, amelyek egyben a szervezet

programjának is tekinthetık. Követelték:

1) a kárpátaljai ruszin népnek a wilsoni elvek alapján járó jogokat;

2) az etnográfiailag ruszin akta területek egységét és tejes önrendelkezését;

3) ruszin bizottságok felállítását valamennyi ruszinlakta területen;

4) követelték minden olyan nemzetközi vagy belföldi fórumon való szabad

részvételt, ahol a ruszinsággal kapcsolatosan döntések születnek.70

Miután azonban 1921-ben Zhatkovych kormányzó lemondott, egyre kevesebb forrást

találhatunk, amely a KONT tevékenységére utalna. 1921 decemberében ugyanis a

csehszlovák hatóságok betiltották mőködésüket, majd csak 1923-ban hallatnak újból

magukról, azonban számottevı tevékenységet nem fejtettek ki egészen 1926-ig. Ez a

néhány év kihagyás magyarázható talán azzal is, hogy Zhatkovych távozásával az amerikai

ruszinok figyelme is kisebb mértékben fordult a térség felé.

1926. február 8-án tartották meg ülésüket Ungváron, ahol tiltakozásukat fejezték ki

a négy nappal korábban kiadott nyelvhasználati törvény ellen, ugyanis az kisebbségi

nyelvnek nyilvánította a ruszint, holott azt államnyelvvel egyenrangúnak akarták

elismertetni.71 Felhívták az összes ruszin politikai szervezetet, hogy egységesen lépjenek

fel „a ruszin lakosság nyelvi jogainak védelmében”.72

Ettıl jelentısebb mozzanat volt, amikor 1926. február 16-án a KONT újabb

kiáltványt bocsátott ki, melyben tiltakozott a tervezett nagyzsupa létrehozása ellen. Az

esemény jelentısége abban rejlett, hogy a kiáltványhoz csatlakozott az összes ruszin párt, a

jelentısebb magyar pártok, valamint a ruszinszkói görög katolikus egyház is. A KONT

plakátokkal és szórólapokkal hívta fel a lakosság figyelmét egy tiltakozó nagygyőlés

69 U.o. 70 U.o. 71 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 150-160. old. 72 Fond 1134. op. 1., nr., 3.

35

megszervezésére.73 Azonban az érdeklıdés jóval kisebb volt, mint ahogyan azt elızetesen

várták. Ebbıl is látszik, hogy az érdekvédelmi szervezeteknek nem csupán a prágai

kormányzat zárt ajtóival, hanem a kárpátaljai lakosság politikai passzivitásával is meg

kellet küzdeniük.

Szintén a közigazgatási reformtervezet elleni tiltakozásuknak adtak hangot a ruszin

pártok Avgusztin Volosin által megfogalmazott memorandumukban. Ebben követelték egy

szojm összehívását, Podkarpatszka Rusz élére egy háromtagú direktórium felállítását,

valamint az etnikai határok pontos megállapítását. Ehhez is csatlakoztak az ellenzéki

magyar pártok, azonban nem értek el átütı sikert, a prágai törvényhozás elutasította.74

Az 1920-as évek végére egyfajta közeledés volt megfigyelhetı a ruszin és a magyar

pátok között, ám ahogy egyre égetıbbé vált az autonómia kidolgozásának kérdése, annál

inkább vált egyértelmővé, hogy mások a felek elképzelései. Ezt csak erısítették a magyar

kormányzat egyre erısebb revizionista törekvései, amelyekben a kárpátaljai magyar pártok

szívesen szerepet vállaltak. Ezt bizonyítja a 30-as évek több dokumentuma és újságcikke

is.

1933. június 1-én a KONT és a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozata

egy közös körlevélben csatlakoztak az országos revízióellenes akcióhoz, és erre szólították

fel Podkarpatszka Rusz lakosságát. 1935-ben a KONT kinyilvánította, hogy ık a

Csehszlovák Köztársaságban élı ruszin nemzetiségőek legfıbb képviselıi és mindaddig,

amíg nem mőködik szojm Kárpátalján, kötelességüknek érzik munkájukat, és minden

ellenük irányuló intézkedést Podkarpatszka Rusz ellen irányulónak nyilvánítanak.75 Egyre

jellemzıbbé vált a szervezetre, hogy folyamatosan vitték a törvényhozás elé az autonómia

ügyében támasztott követeléseiket.

Ilyen volt az 1936 júliusában elfogadott memorandumuk. Ebben követelték, hogy

minden hatalom Podkarpatszka Ruszban menjen át a kormányzó kezébe; a ruszin nyelv

legyen a hivatalos nyelv; kezdjék meg az elıkészületeket a szojm megválasztására,

valamint csatolják Szlovenszkótól Ruszinszkóhoz az ottani ruszin területeket.76

Ez a memorandum az eddigiekhez hasonlóan nem járt olyan sikerrel, ahogyan azt

várták. A kormány ezt is visszadobta, hivatkozva arra, hogy a terület nem elég felkészült

az autonómia megvalósítására.

73 U.o. 74 Fond 1134. op. 1, nr. 15. 75 U.o. 76 Fond 1134. op.1, nr. 15.

36

Lényegesen nagyobb jelentısége volt az 1936. november 28-án valamennyi

kárpátaljai ellenzéki párt által elfogadott autonómia-tervezetnek, amelyet a KONT

dolgozott ki, és annak képviselıi adtak át Milan Hodža miniszterelnöknek 1937

márciusában.77 „Az egységes állásfoglalás megtörtént!” – így írt a Kárpáti Magyar Hírlap

a „történelmi jelentıségő tény”- ként aposztrofált eseményrıl. Ez egyedülálló volt a maga

nemében, hisz politikai irányultságtól függetlenül valamennyi nemzeti-érdekvédelmi

szervezet a nevét adta hozzá.

Maga a tervezet hét nagyobb részbıl állt. Az elsıben általános határozatok kaptak

helyet. Szó volt benne a teljes autonómiáról, amely a csehszlovák állam kötelékén belül

alakult volna meg. A határrendezés kérdésérıl, amelyrıl a szojm döntött volna.

Megfogalmazták benne a csehszlovák kormánnyal közös ügyeket, úgymint:

állampolgárság kérdése, külügy, hadügy, pénzügy, kereskedelem, közlekedés, valamint a

vámok megszabásának ügye. Kinyilvánították továbbá azt az óhajukat, hogy a hivatalos

nyelv az orosz legyen, a kisebbségi nyelvek pedig legyenek szabadon használhatóak. A

régió fıvárosa legyen Ungvár.

A második részben a közös ügyekben való döntések módjáról írtak.

A harmadik részben a törvényhozó hatalomra, tehát a szojmra vonatkozó

határozatok kaptak helyet. A szojm hivatalos nyelve az orosz lett volna, évente kétszer

üléseztek volna nyilvánosan.

A negyedik egy állandó bizottság jogairól értekezik, amelynek a feladata a szojm

szerepének átvétele lett volna bizonyos helyzetekben.

Az ötödik rész rendelkezett a végrehajtó hatalomról, amely élén a kormányzó állt

volna.

A hatodik rész a pénzügyekrıl, elsısorban a közös ügyeket fedezı kvótákról

rendelkezett, a hetedik pedig egy minisztériumról a prágai kormányban, amelynek feladata

a podkarpatszka ruszi szojm és a prágai törvényhozás közötti kapcsolattartás lett volna.78

Azonban azon kívül, hogy a közéletben az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó

kérdés volt a csehszlovák uralom alatt eltöltött két évtized folyamán, és valamilyen ideig-

óráig tartó összefogást teremtett a pártok között, jelentıs hatása nem volt. Ugyanis amilyen

77 Fond 1134. op1. nr. 21. 78 U.o.

37

lendülettel vitték a KONT tagjai Prágába a rendeletet, Milan Hodža miniszterelnök olyan

lendülettel vetette azt el.79

Az alkotmánytervezet kudarca végérvényesen elválasztotta a ruszin és a magyar

pártokat. Az elıbbiek egyre inkább saját, kimondottan ruszin autonómiára törekedtek, az

utóbbiak pedig a revízióban látták régiónk boldogulását. Erısítette a KONT pozícióit az,

hogy az Amerikai Ruszinok Szövetsége biztosította ıket arról, hogy mindent megtesznek

annak érdekében, hogy Kárpátalja ne kerüljön ismét magyar kézre.80

1938 márciusában az Autonóm Földmőves Szövetség felszólította az összes ruszin

parlamenti képviselıt, hogy „egyesítsék valamennyi autonóm erıt” és lépjenek fel a

KONT autonómiatervezetének elfogadása mellett. Ezt a felhívást az Autonóm Földmőves

Szövetség, valamint a KONT közös konferenciáján egy nyilatkozatban is megerısítették,

amelyben kinyilvánították, hogy követelik a már tizennyolc éve meg nem adott jogokat, és

ezekért a Központi Orosz Népi Tanácsnak kötelessége fellépni, valamint hogy az

önrendelkezés formájáról tartsanak népszavazást. Ezt támasztotta alá a továbbiakban a

KONT októberi kiáltványa, amelyben szintén hangoztatták a népszavazás fontosságát,

továbbá szót emeltek a terület oszthatatlansága mellett.

Az autonómia létrehozásának érdekében az ukrán és az orosz orientáltságú

szervezetek is hajlandóak voltak közeledni egymáshoz, ennek eredményeképpen alakult

meg 1938. október 8-án a Podkarpatszka Ruszi Nemzeti Tanács.81 Ennek elsı feladata az

volt, hogy személyeket jelöljön a leendı autonóm podkarpatszka ruszi kormányba.

Indítványukat ezúttal elfogadták, és 1938. október 11-én engedélyezte a csehszlovák

kormány Podkarpatszka Rusz autonómiáját, valamint kormány felállítását Bródy András

vezetésével. Sikeresnek tőnhetek ugyan az autonómia iránti törekvések, azonban

feltehetıen a prágai kormányt a müncheni konferencia által kialakított helyzet sarkalta

lépésre, és nem a szervezetek tevékenysége. Az autonómia kihirdetése után is, a különbözı

politikai irányultságok közötti ellentétek ismételten jelentıs visszahúzó erıt jelentettek. Ezt

bizonyította, hogy a KONT-ból kivált a Központi Ukrán Nemzeti Tanács Avgusztin

Volosin vezetésével. Ezek után a KONT elsısorban az orosz irányultságot képviselte, az új

szervezet pedig az ukrán orientáció mellett korteskedett. Utóbbi ideológiáinak

megvalósításához nagyobb teret kapott 1938. október 26-án, amikor is Avgusztin Volosin

79 Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. április 80 Fond. 1134. op. 1. nr. 17. 81 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 294. old.

38

lett Podkarpatszka Rusz kormányának vezetıje, Bródy Andrást ugyanis letartóztatták,

mivel azért lépett fel, hogy Ruszinszkó hovatartozásáról népszavazás döntsön.82A

kárpátaljai közéletben teljes volt a zőrzavar, s a Belvedere palotában hozott ítélet még

inkább megosztotta a politikai vezetést és a lakosságot, melynek nagy része, így a ruszinok

többsége is üdvözölte a Magyarországhoz való visszacsatolást, a Volosin-kormány

azonban minden eszközzel azon volt, hogy megırizze hatalmát, már-már diktatórikus

vezetést kialakítva. A rend csupán 1939. március 19-én állhatott helyre83, amikor a magyar

honvédség teljes egészében befolyása alá vonta Kárpátalja területét. Ezek után területünk

ruszin érdekképviseleti szervei természetesen továbbra is szerepeltek a közéletben,

azonban az új vezetéssel új problémák is jöttek, és a programjaikon, céljaikon eszerint

kellett változtatniuk, és maghatározniuk mőködésük új irányvonalát.

Amint a fenti fejezetekbıl is kitőnik, a Kárpátalján közéleti szerepet vállaló

politikai szervezetek célkitőzései végeredményben azonosak voltak, legyen szó akár

magyar, akár ruszin nemzetiségrıl. Alapvetı célja mindannyiuknak az autonómia

megszerzése volt, a térség gazdasági stabilitásának megteremtése, illetve a kisebbségek

számára nemzetközileg szavatolt jogok érvényesítése. A különbségeket épp e célok

elérésének módja jelentette, hisz a magyarok képviselıi értelemszerően az anyaországgal

való kapcsolatok erısítésére törekedtek, ahogy azt is meg lehet érteni, hogy a ruszin pártok

fı célja a saját autonómiájuk megszerzése volt. Szintén fontos szerepet játszott a

szervezetek politikai irányvonalának meghatározásába a „szponzor” személye.

Gondolhatunk itt a magyar kormánytól, vagy akár az Amerikában élı ruszinoktól érkezı

pénzekre, amelyek erısen befolyásolták a szerveztek mőködését. Ennek a széthúzásnak a

megléte – amely nem csupán nemzetek közötti, hanem esetenként náción belüli is lehetett

– nehezítette leginkább az eredményes politikai szerepvállalást. Az évek folyamán egyre

inkább kikristályosodott, hogy a kérések a prágai kormányzatnál túl sokszor találtak süket

fülekre ahhoz, hogy elérjék az együttmőködést. Ahogyan erısödtek azonban a magyar

revíziós törekvések, valamint ahogyan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a ruszin nép

politikai vezetıi kizárólag ruszin autonómiát akarnak, úgy csökkent a megegyezés

lehetısége. Amíg Prágában és Kárpátalján arról vitáztak, hogyan valósítsák meg az

autonómiát, addig Bécsben magasabb szintő nemzetközi érdekek döntöttek a terület

sorsáról, amelybe sem a magyar, sem a ruszin nemzet kárpátaljai képviseleti szerveinek

nem volt beleszólásuk, ahogyan annak következményeibe sem. 82 СТРЕЧО П.:i.m. ст. 67.. 83 Kárpátaljai Közlöny, 1939. március 20.

39

40

A PODKARPATSZKA RUSZI PÁRTOK SZEREPLÉSE A

VÁLASZTÁSOKON 1919 ÉS 1938 KÖZÖTT

Az érdekvédelmi szervezetek munkájának tanulmányozásakor nem hagyhatjuk figyelmen

kívül a választásokon való szereplésüket. Az alábbi fejezetben igyekeztünk rávilágítani a

választásokat megelızı propagandára, valamint a választási eredmények értelmezésére is

törekedtünk.

A csehszlovák idıszakban Podkarpatszka Rusz területén 1924-ben egy

nemzetgyőlési pótválasztás, 1925-ben egy elırehozott nemzetgyőlési választás volt, 1928-

ban és 1935-ben tartománygyőlési választásokat, míg 1929-ben és 1935-ben

nemzetgyőlésit tartottak. Tehát a pártoknak hat megmérettetéssel kellett szembenézniük.

Csehszlovákiában arányos, listás választási rendszer volt, és a mandátumokat fennmaradó

szavazatok esetén kettı vagy három körben osztották ki. Podkarpatszka Ruszban a két

világháború között a szavazásra jogosultak száma 245 ezer és 285 ezer között mozgott, a

részvételi arány pedig szinte mindig 80% fölött volt, így az általában kilenc-tíz képviselıi

hely kiosztása esetén egy mandátum megszerzéséhez kb. 27-30 ezer szavazatra volt

szükség.

Mint arról már volt szó, az 1922. április 26-ig életben lévı különleges állapot miatt

Podkarpatszka Ruszban nem tarthatták meg a nemzetgyőlési választásokat, így azt 1924

tavaszán pótválasztások formájában ejtették meg. Természetesen az eseményt nagy

elıkészületek elızték meg a helyi pártok részérıl, hiszen ez volt az elsı lehetıségük, hogy

a prágai törvényhozásban képviseltethessék magukat. A választásokon végül tizenhárom

párt indult, elsı ránézésre ez soknak tőnhet, a korszak területünkre vonatkozó politikai

viszonyait figyelembe véve azonban átlagosnak nevezhetı. Ahogyan az egyik korabeli lap

fogalmazott: „Podkarpatszka Rusz a politikai pártok eldorádója”.84 A magyar

nemzetiségőeket a Ruszinszkói Magyar Jogpárt és a Ruszinszkói İslakosok Autonóm

Pártjának közös listája, valamint a Köztársasági Magyar Földmőves Párt, illetve a

Független Magyar Szociáldemokrata Párt képviselte. A ruszin pártok az 1921-1923-as

évek folyamán többször próbáltak egyességre jutni, ezt célozta például 1922-ben a Kárpáti

Földmőves Szövetség megalakítása,85 valamint annak a három ruszin kongresszusnak az

84 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1923. aug. 14. 1. old. 85 Нариси історії Закарпаття, i.m.. ст. 185.

41

összehívása 1924-ig, amelyek célja a pártok összefogásán keresztül „a demokrácia alapján

Ruszinszkót jobb és boldogabb élet felé irányítani”.86 Ezeken a kongresszusokon

elsısorban a Kárpátorosz Köztársasági Pártnak (Agrárpárt) volt befolyásoló szerepe.

Azonban a választásokig nem született megállapodás, így öt87, sıt az ukranofil színezető

kampányt folytató Podkarpatszka Ruszi Szociáldemokrata Pártot is figyelembe véve, hat

párt tekintette alapvetı szavazóbázisának a ruszinságot.

Szintén képviseltette érdekeit a választásokon a zsidó népcsoport a Zsidó

Néppárton és a Zsidó Demokrata Párton keresztül. Továbbá, amint az Új Közlönyben88

folytatott kampánytevékenységébıl kiderül, a Podkarpatszka Ruszi Polgári Párt is

alapvetıen a zsidó iparos és kereskedı rétegre alapozta szereplését. A pártok sorából már

csupán a Csehszlovák Kommunista Párt hiányzik, amely azon kevesek közé tartozott,

amelyik kampányát nem a kisebbségi sérelmek orvoslásáról szóló ígéretekre alapozta,

hanem elsısorban általános jóléttel kecsegtette a szavazóközönséget.89

A kampány már 1924 telének végén elkezdıdött, és egyáltalán nem volt

csöndesnek nevezhetı. Gyakran egész sajtóhadjáratok kerekedtek a választási

propagandából. Megállapítható, hogy a közös listán induló magyar pártok elsısorban a

városi polgárság szavazataira számíthattak, és kampányukban is elsısorban ezt a réteget

célozták meg, mindamellett nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy nemcsak a magyarság,

hanem valamennyi ruszinszkói ıslakos nemzet érdekeit képviselik sikerük esetén.90

Szintén a városi polgárságot szerette volna megnyerni magának a Polgári Párt is, így heves

sajtóhadjárat indult az Új Közlöny és a Ruszinszkói Magyar Hírlap hasábjain egymás

lejáratását célzandó.

Ezzel szemben a ruszin pártok – függetlenül attól, hogy ukranofil, vagy russzofil

színezetőek voltak – elsısorban a földmőves réteget, illetve a munkásság bázisát keresték

propagandájukkal. Így a szavazatokért a Kommunista Párttal és a szociáldemokratákkal

voltak komoly versenyben.

1924. március 16-án nyitották meg a szavazóurnákat. Az eseményt ugyan nagy

várakozás elızte meg, ám ahogy az egyik kormánypárti lap írta: „a választások a pálinka és

86 Ruszinszkói Magyar Hírlap 1923. június 26., 3.old. 87 Kárpátorosz Munkapárt, Kárpátorosz Köztársasági Földmőves Párt, Ruszin Paraszt Párt, Autonóm

Földmőves Szövetség, Orosz Néppárt. 88 Új Közlöny, 1924 február - március 89 Munkás Újság, 1924 február - március 90 Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1924 február – március

42

a hallatlan demagógia jegyében zajlottak”.91 Összesen 254 200 szavazat oszlott meg a

pártok között és kilenc mandátumot osztottak ki. A Csehszlovákiai Kommunista Párt 100

242 szavazatot kapott, ami 39,4 %-nak felelt meg, ezzel is bizonyítva, hogy a

Kominternnek sikerült a legtöbb pénzt fektetnie a kampányba, így négy mandátumot

szereztek. A törvényhozásba Mondok Ivánt, Gáti Józsefet, Nikolaj Szedorjakot és Emanuil

Safrankot delegálták. Szép eredményként lehetett elkönyvelni, hogy a magyar pártok

egyesülése 28113 szavazatot győjtött, ez a szavazatok 11%-át jelentette, és egy

mandátumot kaptak, amelyet Korláth Endre használhatott fel. A Podkarpatszka Ruszi

Szociáldemokrata Párt, mint a legnépszerőbb csehszlovákiai párt kárpátaljai szervezete, a

harmadik helyen végzett, lényegesen kevesebb szavazatot kaptak azonban, mint a

kommunisták, 20998-at (8,4%) ami csupán egy mandátumhoz volt elég, képviselıjük

Jaromir Nečas lett. Szintén egy mandátumot szerzett a Ruszin Földmőves Párt 8,3%-kal, a

Kárpátorosz Munkapárt 7,9%-kal Gagatko Andrijt delegálta, valamint a Köztársasági

Földmőves Párt 6%-kal.92

A fent vázolt eredményekbıl is jól kitőnik, hogy a podkarpatszka ruszi társadalom

kevésbé volt fogékony nemzeti ellenzék munkájára, és sokkal inkább szavaztak bizalmat a

látszólagos anyagi biztonságot ígérı, és az autonómiáért versengı nemzeti pártokkal

szemben alternatívát kínáló kommunistáknak. Másrészt ha összevetjük a magyar és a

ruszin pártok szereplését, azt tapasztaljuk, hogy míg a magyar nemzetet egy nagy egységes

párt képviselte, addig a másik nemzetet öt különbözı párt. Ezzel magyarázható, hogy a

ruszin szavazatok elaprózódtak. Olyan szempontból sikeresnek lehet értékelni a

megmérettetést, hogy a Ruszinszkóban élı nagyobb nemzetiségeknek sikerült

képviselethez jutniuk a törvényhozásban.

1925. október 16-án feloszlatták a csehszlovák törvényhozás alsó- és felsıházát, és

a választásokat 1925. november 15-re tőzték ki.93 A pártokat viszonylag felkészületlenül

érte a helyzet, és nem kis gondjukba került a jelölılistákat összeállítani. A következı

nemzetgyőlési választásokra némileg megváltozott a politikai helyzet. A Magyar Nemzeti

Párt megalakulása után most még nagyobb tömbben összpontosult a magyar

képviselıbázis, azonban a helyi képviselık munkássága már elveszítette kárpátaljai

jellegét, és irányvonalukat sem tudták függetleníteni a felvidéki magyar vezetıktıl. Ez

91 Idézi a Prágai Magyar Hírlap, 1924. március 18. 2.old. 92 Карпаторусский Выстникъ, 1924. III. 18. ст. 1. 93 FEDINEC CSILLA : i.m.155. old.

43

elsısorban abban nyilvánult meg, hogy a Szent-Ivány József által kitőzött politika egyrészt

azt célozta, hogy adjanak fel a radikális ellenzékiségbıl, és a magyar politikusak legyenek

kompromisszum-képesebbek a prágai vezetés irányában. Másrészt, míg a Korláth – Árky –

Egry képviselte irányvonal ıslakos, nem csupán magyar összefogást hirdetett, addig a

Szent-Ivány-féle elzárkózott az ilyen jellegő közös érdekképviselettıl.94 Ezek az ellentétek

a jelölılista összeállításánál is problémákat szültek. Csak a sokadik jelölıkongresszuson

született döntés, amelynek értelmében Korláth Endrét újra a lista elején szerepeltették. A

Magyar Nemzeti Pártot ezért több támadás is érte, ugyanis többen úgy vélekedtek, hogy

Korláthék radikálisabb ellenzékiségével több szavazót is elveszíthetnek, elsısorban a

földmővelı magyarság körébıl, így erısítik az Agrárpárt és az autonóm Földmőves

Szövetség Bázisát.95 Október 31-én déli 12 óráig állíthattak listákat a pártok, és ezúttal 12

érdekvédelmi szervezet jelezte indulási szándékát a megadott idıpontig. A ruszin pártok

újra széles skálán sorakoztak, a politikusok nagyrészt ugyanazok maradtak, mint egy éve,

azonban új, vagy újjá alakult pártok színeiben mérették meg magukat. A Köztársasági

Földmőves Párt és az Autonóm Földmőves Szövetség összetételében és listájában is

maradt a régi,96 megjelent a Keresztény Néppárt Avgusztin Volosin vezetésével, valamint

a Nemzeti Szocialista Párt, amely a korábbi Kárpátorosz Munkapárt vezetıjét, Gagatkó

Andrijt helyezte listájának élére. A magyar pártok a Szepességi Német Párttal összefogva

„Gazdák szövetsége, német iparos párt, a szlovenszkói németek és magyarok nemzeti

pártja”97 néven nyújtották be listájukat. Újra reprezentálta magát a zsidóság is, a Zsidó

Párt és a Zsidó Közgazdasági Párt listáin. Természetesen nem maradt ki az indulók sorából

az elmúlt választáson nagy sikereket elkönyvelı Kommunista Párt, valamint a

szociáldemokraták sem, valamint újabb baloldali szervezetként jelölılistát nyújtott be a

Független Kommunista Párt is. Ezek mellett két új pártot is számon tartottak, az egyik a

Nemzeti Demokrata Párt volt, a másik pedig az Iparosok és Kereskedık Pártja.98

A kampányra kevés idı jutott, a szavazatokért azonban igyekeztek minél

hatékonyabb propagandát folytatni a pártok. A magyar pártszövetség a német

érdekképviselettıl várta a sikert, a listájukon Szabó Lajos római katolikus lelkészt második

94 ANGYAL B.: Érdekvédelem és önszervezıdés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetébıl

1918–1938, Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta – Dunaszerdahely, 2002. 106. old. 95 Új Közlöny, 1925. okt. 31. 1. old. 96 U. o.,1925. okt. 21., 3. old. 97 Új Közlöny, 1925. okt. 31., 3. old. 98 Kárpáti Híradó, 1925. okt. 31. 1. old.

44

helyen jelölték, amivel klerikális vonalon is igyekeztek megerısíteni szavazóbázisukat.

Továbbá voltak ugyan ellentétek Egry Ferenc korábbi szenátor és a párt vezetısége között,

ám Egry politikai népszerősége úgy a sajtóban, mint a közvéleményben mindig töretlen

volt, így a szenátori listán ı kapta az elsı helyet.

A Köztársasági Földmőves Pártnak, valamint a Kurtyák-féle Földmőves

Szövetségnek elsısorban a kommunistákkal – ahogyan Kaminszki pártjának hivatalos

lapjában említik, a „városi huligánok pártjával” 99 szemben kellet versengeni a

szavazatokért. Errıl tanúskodik a Карпаторусский Выстникъ-ben októberben megjelent

cikk, amely a kommunistákat a földmővesek ellenségének nevezi.100 De hasonló

hangvételő cikkek jelentek meg a Русский Выстникъ-ben is, melyet a Kurtyák-párt

indított, itt az Agrárpárt ellen is gyakran publikáltak és vezetıjét, Kaminszkit az ellenlábas

sajtóorgánummal szemben nem az „egyetlen ıszinte és tisztességes kárpátoroszként”

tüntetik fel.101 Azonban ezen a két párton kívül más nemigen tudta megırizni

népszerőségét a ruszinok között, amit a választási eredmények tükröztek is.

1925 novemberében az eredmények leginkább még mindig az egy évvel korábbi

politikai közvélekedésre utaltak. Ezúttal 10 mandátumot osztottak ki, és összesen 245 743

személy szavazott. A Csehszlovák Kommunista Párt újra magasan nyert területünkön

30,8%-kal és Gáti Józsefet, Mondok Ivánt és Nikolaj Szedorjakot delegálták a

törvényhozásba. Az Agrárpárt lényeges megerısödése volt megfigyelhetı, hiszen most

14,2%-ot kapott, a magyar pártok 11,8%-ot értek el, és újra Korláth Endre kapta a

mandátumot. Az Autonóm Földmőves Szövetség a voksok 11,6%-át kapta és Kurtyák

Ivánt delegálta. A szociáldemokraták visszaestek egy év alatt, ezen a választáson csupán

7,6%-ot értek el, és képviselıjük újra Jaromir Nečas lett. Érdekes színfoltként tőnt fel

kárpátaljai politika színpadán a Keresztény Néppárt Avgusztin Volosin vezetésével, aki be

is jutott a törvényhozásba.102

Érdekes megvizsgálni a három legnagyobb városban a szavaztok eloszlását.

Ungváron a kommunisták 2115 szavazatot kaptak, rögtön utánuk a Magyar Nemzeti Párt

jött 2105 szavazattal, majd a szociáldemokraták 1209 szavazattal. Munkács városában

magasan nyertek a magyar pártok 2073 vokssal, ıket követték a kommunisták 1814

99 Карпаторусский Выстникъ, 1925. X. 31, ст. 1. 100 U.o., 1925. X. 16, ст. 3. 101 U.o., 1925. X. 26. ст . 1. 102 ANGYAL B.: Érdekvédelem és önszervezıdés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetébõl

1918–1938, Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, Galánta – Dunaszerdahely, 2002. 127. old.

45

szavazattal, valamint mindkét zsidó párt 1000 szavazat fölött végzett. Természetesen ez a

végeredmény elsısorban az etnikai összetételbıl eredeztethetı. Beregszászi adatok csupán

a járási eredményekkel együtt találhatóak, így is érdekesnek bizonyulnak azonban. A

kommunisták 6678 szavazatot szereztek, míg a magyar pártok mindössze 6464-et, ami azt

jelenti, hogy a kárpátaljai nagyobb magyar városokhoz viszonyítva a Nemzeti Párt itt

szenvedte el a legnagyobb vereséget.103 A járásokban jelentıs volt az Autonóm Földmőves

Szövetség és az Agrárpárt sikere, valamint a kommunistáké.104 Ez is azt bizonyítja, hogy a

Magyar Nemzeti Párt programja elsısorban a nemzetiségi sérelmek megoldásának, az

autonómia mihamarabbi megszerzésének szentelt elsırendő szerepet, ami a városi

polgárság körében népszerőbb volt, mint vidéken, ahol a földmőves pártok, valamint a

kommunista párt agrárreformra, és a gazdasági problémák enyhítésére tett ígéretei nagyobb

érdeklıdést váltottak ki a szavazóközönségbıl. Emellett azt is figyelembe kell vennünk,

hogy a német nemzetiség Kárpátalján szinte csak a városokban élt, így a magyar

pártszövetség azon lépése, hogy a németekkel indított közös listát, sikeresnek mondható.

Míg köztudott, hogy a ruszinság nagy része földmővelı volt, így a körükben népszerőséget

elérni kívánó pártnak elsısorban az agrárjellegő kérdésekkel kellett foglalkoznia.

A következı megmérettetésre a lehetıséget egy újabb belpolitikai fordulat hozta.

1928. július 1-vel, elsısorban a Szlovák Néppárt nyomására,105 új közigazgatási rendszer

bevezetésére került sor a Csehszlovák Köztársaságban, és így Podkarpatszka Ruszban is.

Eltörölték a nagymegyéket, és a tartományi területi elrendezés lépett életbe. Az országon

belül Podkarpatszka Rusz külön tartományt alkotott. A járási beosztás változatlan maradt.

Egészen az ország felbomlásáig, tehát még több mint tíz évig ez a területi elrendezés

maradt érvényben. A tartományok szők hatáskörrel rendelkeztek, és a törvény értelmében a

képviselı-testületeiknek csupán kétharmad részét választották, a többit a kormány nevezte

ki. Ez biztosította a mindenkori kormány befolyását. Kárpátalján a tizennyolc képviselıbıl

12 került választás útján a testületbe. Csehszlovákiában 1928. decemberében 2-ra írták ki a

tartományi és a járási választásokat.106 A tartományi választásokon a részvétel jogát a 24.

év betöltéséhez kötötték. Vidékünkön 13 listát állítottak, és mivel élhettek, többnyire éltek

is a listakapcsolás lehetıségével. Újonnan induló pártként meg kell említenünk a

Trudovaja, vagy Munkapártot, a többi tizenkét párt ugyanaz volt, amelyek 1925-ben is

103 Új Közlöny, 1925. november 17. 1. old. 104 A többi város és járás választási eredménye a függelékben található. 105 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 182. old. 106 FEDINEC CS.: i.m. 2002, 184. old.

46

indultak. A választási hadjárat kevésbé sikerült hevesre, mint három évvel korábban, a

kommunisták, a szociáldemokraták és az agrárpártok is az eddig jól bevált szövegekkel

kampányoltak. A Magyar Nemzeti Párt ezúttal a németek mellett az Országos

Keresztényszocialista Párttal indított közös listát. Elsıszámú jelöltjük Siménfalvy Árpád,

kampányuk alapja pedig a meg nem adott autonómia követelése volt. Emellett minden

eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek az ıslakos egységre: „Az országos és járási

képviselıtestületekben megpróbáljuk ellensúlyozni a „Hátrább az ıslakossággal” politikát

és odakiáltjuk: „ne tovább!”. A mi programunk: az egységes ıslakosság érdekeinek

védelme” 107 - hangzott el a párt munkácsi nagygyőlésén 1928 novemberében. Maga

Korláth Endre nemzetgyőlési képviselı is segítette a kampányt. A Kárpáti Híradóban

1928 novemberében megjelent egy beszéde, amelyben kifejtette, hogy nagyobb szükség

van az ellenzékiségben való politizálásra mint addig bármikor, és hogy a Nemzeti Párt nem

államellenes politikát folytat, hanem az ıslakók érdekében tevékenykedik.108 A magyar

részrıl határozottabb hangvételő kampány hozott is néhány százalékot az addigi évekhez

képest.

Kárpátalján az agrárpárt elıször aratott gyızelmet: 23,11%-ot elérve megelızte a

korábbi évekhez képest nagyon visszaesett kommunistákat, akik csupán a szavazatok alig

egyötödét szerezték meg (21,10%), így mindössze két mandátumot szereztek. Az agrárpárt

kapcsolta listáját további 5 kormánytámogató párt listájával, és közösen szereztek 5

mandátumot.109

Területünkön a magyar pártok a szavazatok 13,5%-át tudhatták magukénak, majd a

Kurtyák vezette Autonóm Földmőves Szövetséggel kapcsolták listájukat és három

mandátumot szereztek. Magyar részrıl Hokky Károly az Országos Keresztényszocialista

Párt jelöltjeként, míg Siménfalvy Árpád a Magyar Nemzeti Párt tagjaként lett képviselı. A

magyar pártszövetségre legtöbben a Beregszászi járásban (34,79%), Munkácson (26,84%)

és Ungvárott (27,18%) szavaztak. A beregszászi járásban a 21 083 szavazatból 7338

szavazatot kaptak a magyar pártok, a második helyen végzett kommunisták csupán 5288-

at, míg az agrárpárt mindössze 2931-et. Az ungvári járásban a 17 042 szavazatból 2981

jutott a magyar pártoknak és 2802 a kommunistáknak, a munkácsi járásban hasonló arányú

gyızelmet értek el a magyar pártok.110 A jó szereplés köszönhetı többek között az

107 Kárpáti Híradó, 1928. nov. 27., 1. old. 108 U. o., 2.old. 109 Kárpáti Híradó 1928. dec. 4., 1. old. 110 U. o., dec. 6., 1. old.

47

erıteljesebb propagandának, valamint annak, hogy most a keresztényszocialistákkal együtt

sikerült listát indítaniuk. Ezen a választáson a ruszin autonómista pártok nem voltak

túlzottan sikeresek: úgy Kurtyákék, mint Volosinék csak kevés voksot kaptak, a

listakapcsolás lehetıségével élve azonban mandátumhoz juthattak. Ezek mellett a

Ruszinszkói Szociáldemokrata Párt, a cseh Iparosok és Kereskedık Pártja, valamint a

Köztársasági Zsidó Párt is kapott egy-egy mandátumot.

A tartományi választások külön érdekessége, hogy ugyan a kommunisták még

mindig jelentıs szavazóbázist tudtak megmozgatni, mégis vereséget szenvedtek, valamint

az is megfigyelhetı, hogy lényegesen szorosabb eredmények születtek az eddigi

választásokhoz képest. Ez elsısorban annak tudható be, hogy a listakapcsolás intézménye

által több párt választotta az együttes választási küzdelmet, mint eddig. Továbbá

feltételezhetı, hogy a helyi társadalom politikai gondolkodása is érettebb lett az elızı

évekhez képest.

A következı képviselıházi választásokat 1929. október 27-én tartották. 266 324-en

járultak a szavazóbizottságok elé, és voksaik alapján újra az Agrárpárt végzett az elsı

helyen 29,07%-kal. A második helyen az Autonóm Földmőves Szövetség köré tömörülı

ruszin pártok végeztek 18,2 %-kal, a kommunisták az addigi évekhez képest gyengén

teljesítettek, és a harmadik helyet foglalták el 15,24%-kal. A magyar pártszövetség 11,43

% szerzett, ezzel tartva az eddigi évek szintjét. A legtöbben természetesen a Beregszászi

járásban (33,05%), Munkácson (25,89%), valamint Ungváron (24,66%) támogatták.111

Külön érdekessége a magyar eredményeknek, hogy szavazatai 2:1 arányban oszlottak meg

a városok és a falvak között.112 Ez nagyon erıs városi támogatottságra utal. Az 1930-as

népszavazás alapján Ungváron a magyarok a lakosság mindössze 18,44 %-át alkották.113

Ez két dologra is utalhat: egyrészt, hogy a magyar kampány más nemzetiségőeket is

megérintett. Másrészt viszont igazolhatja azokat a vádakat, amivel a korabeli sajtó a

népszámlálást illette, azaz a magyarság népesebb, mint ahogy az a statisztikákban

szerepelt. Érdemes ezek mellett külön figyelmet szentelni ruszin pártok összefogásából

adódó sikerükre.

1935. május 19-én tartották hosszú ideig az utolsó nemzetgyőlési választásokat

Csehszlovákiában. Kárpátalja kilenc képviselıt és öt szenátort választott. A Magyar

111 Új Közlöny, 1929. október 29., 1. old. 112 ANGYAL B.: i. m., 169. old 113 Magyar statisztikai közlemények: Az 1938. évi felvidéki nép-, földbirtok és állatösszeírás, Budapest, 1939.

48

Nemzeti Párt újra a Szepességi Német Párttal indított közös listát, az Országos

Keresztényszocialista Párt külön indított listát. Ahogyan a Kárpáti Magyar Hírlap

fogalmazott: „a választásokon a pártszövetség két pártja egymás mellett, de külön listán

indul a választásokon”.114 A ruszin pártok külön autonómista blokkban indultak Kurtyák

Iván vezetésével, csupán Fenczik Sztepán pártvezér nem csatlakozott a blokkhoz, így a

szavazatok újra megoszlottak az autonómisták között. Listájukat Bródy András és Demkó

Mihály vezette, míg a szenátusi listát Földesi Gyula, a Русский Выстникъ fıszerkesztıje

vezette.115 Ezek mellett az Autonóm Földmőves Szövetség a Szlovák Néppárttal is

választási szövetségre lépett. A nemzetgyőlési választásokat minden addiginál nagyobb

szabású kampány elızte meg, ugyanis néhány nappal késıbbre tőzték ki a tartományi

választásokat, így összekapcsolódott a két választási hadjárat. A Magyar Nemzeti Párt

igyekezett kihasználni, hogy a Cseh Agrárpárt és a kommunista párt elsısorban a ruszinság

szavazataira számított, és igyekezett megszólítani azokat a magyarokat, akik addig ezeket a

pártokat támogatták.116 Az egyébként is ingatag helyzetben lévı kormánypártoktól is

igyekeztek szavazókat elhódítani: „…a sérelmeket … a kormánypártoknak nem is volt és

ezután sem lesz módjukban orvosolni, vagy elintézni, mert teljes mértékben attól a

kormánypolitikától függnek, melynek elıre kiszabott útjait nem szabad keresztezniök… ez a

kormánykoalíció gazdasági kátyúba tolta mindnyájunk szekerét és otthagyta” – volt

olvasható a Kárpáti Híradó hasábjain a választási kampány közepén.117

A Szláv Autonómista Blokk (ahogyan a választási listában szerepelt), mint a másik

nagy podkarpatszka ruszi ellenzéki párt, igyekezett más nemzetek körében is bebiztosítani

szavazatait, valamint egyezségre törekedett a Magyar Nemzeti Párttal. A választások elıtt

egy felhívást tettek közzé, amelyben a ruszin irányítású autonómia esetén a magyar és a

zsidó polgároknak teljes egyenjogúságot ígértek.118 Ezt a magyar pártszövetség rendkívül

pozitív gesztusként értékelte.119 Az új színezető kampány pedig meghozta a sikert az

autonómista blokknak.

A választáson 12 párt indult. A kommunisták hosszú idı után ismét megszerezték a

gyızelmet (25,61%), ezt elısegítette az Agrárpárt belsı meggyengülése, amely még így is

114 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. május 2., 2. old. 115 Русский Выстникъ, 1935. V. 3. ст . 1. 116 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. 52. szám., 1. old. 117 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 13. 3. old. 118 Русский Выстникъ, 1935. V. 23., ст . 3. 119 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935. máj. 24. 3. old.

49

19,6%-ot győjtött. Harmadik helyen az Autonomista Blokk (14,85%), negyediken a

magyar pártszövetség, amely a 11. számú listával indult, ötödiken az Országos

Keresztényszocialista Párt (11,05%) végzett. A magyar pártok ismét a Beregszászi

járásban (27,09%), Munkácson (21,50%) és Ungváron(26,11%) szerezték a legtöbb

szavazatot. Azonban a kommunisták még így is megelızték a magyar pártokat

Beregszászban és a járásban egyaránt, Ungváron úgyszintén, míg az Ungvári járásban

Kurtyákék blokkja csaknem 2000 szavazatkülönbséggel verte a mezınyt. Munkácson és a

Munkácsi járásban szintén a kommunisták bizonyultak erısebbnek.120 A magyar pártok

valamivel gyengébben szerepeltek ezen a választáson, ha azonban a keresztényszocialista

szavazatokat is idevesszük, akkor nem mondható rossznak az eredmény.

Egy hét múlva a tartománygyőlési választásokra került sor. Tulajdonképpen a

kampány le sem állt. Érdekessége ennek a választásnak, hogy rekordmennyiségő,

tizenkilenc párt indított jelölteket. Ezen a választáson nyilvánult meg addig legerısebben a

podkarpatszka ruszi ellenzék összefogása. A pártlapokban sem azt hangoztatták

elsısorban, hogy rájuk, hanem hogy a ne a kormánypártokra szavazzanak. „Ha az

ellenzéki polgári pártok lehengerelik a cseh agrár többséget, akkor hozzá tudnak jutni a

cseh gazdaság boszorkánykonyhájához, és meg tudják akadályozni, hogy az a cseh agrár

érdekeket szolgálja… saját háztartásunk…az ellenzék hatásos ellenırzésének legyen

alávetve. Ezért kell mindenkinek az ıslakos ellenzék listáival szavaznia!” - buzdította a

Kárpáti Magyar Hírlap az olvasókat 1935 májusában. Ebbıl a kiragadott cikkrészletbıl is

kitőnik a kampány egyik fontos eleme, amely nem csupán az ellenzéki pártokra volt

jellemzı, ez pedig az ország, és különösen Podkarpatszka Rusz rossz gazdasági

helyzetének hangsúlyozása, amiért az ellenzék természetesen a kormánykoalíciót tette

felelıssé. A ruszinszkói ellenzék összefogásának következı lépése sokkal jelentısebb volt,

mint maga a kampányhadjárat, ugyanis a Magyar Nemzeti Párt és az Országos

Keresztényszocialista Párt külön listán indult (elıbbi a 27-es, utóbbi a 30-as számú

listával), listáikat kapcsolták, valamint ehhez társult még a 28-as számú listával fellépı

Autonóm Földmőves Szövetség. A Magyar Nemzeti Párt igen tekintélyes neveket

sorakoztatott fel listáján.121 Az addig is tartományi képviselıként mőködı R. Vozáry és

Siménfalvy mellett az országos politikától már visszavonult dr. Korláth Endre és Egry

Ferenc is felkerültek a listára.122 Az OKP listáját Ortutay Jenı görög katolikus fıesperes és

120 Új Közlöny, 1935. máj. 22, 1. old. 121 Kárpáti Magyar Hírlap, 1935 máj. 22., 2. old. 122 U. o.

50

beregszászi városbíró vezette. Az autonóm földmővesek listáját Bencze György, a párt

elnöke vezette.

A választásokon végül a Kommunista Párt bizonyult a legerısebbnek több mint

74 358 szavazattal, míg a második helyen az Autonóm Földmőves Szövetség végzett

25 902 szavazattal, a harmadik pedig a Magyar Nemzeti Párt lett 24 618 szavazattal.123

Podkarpatszka Ruszban ekkor 44 765 választásra jogosult magyar volt,124 és a magyar

pártok 37 931 szavazatot kaptak. Az addigi évekhez képest ez azt jelentette, hogy a magyar

szavazótábor körében nıtt a népszerőségük, valamint valószínősíthetıen plusz

szavazatokat szereztek azzal, hogy két külön listán indultak.

Érdekes megvizsgálni a nagyobb városokban született eredményeket. Ungváron

szintén a kommunisták lettek az elsık, második helyen a Republikánus zsidók, kereskedık,

polgárok és iparosok szövetsége végzett, harmadik lett a Magyar Nemzeti Párt. Munkácson

alig száz szavazattal nyertek a kommunisták az MNP elıtt, harmadik az iparos és

kereskedı szövetség lett. Beregszászon szintén ez volt az elsı három, azonban a MNP-t

arányaiban itt kevesebben támogatták.125

A kommunisták újabb sikert könyvelhettek el, jelentıs momentum azonban, hogy a

Magyar Nemzeti Párt és az Autonóm Földmőves Szövetség népszerősége nagyot nıtt, és

megelızte az Agrárpártét (természetesen ehhez nagyban hozzájárult a rossz gazdasági

helyzet). Ha az autonómista pártok szavazatait összeadjuk, akkor nyugodtan ki lehet

jelenteni, hogy a podkarpatszka ruszi szavazók többsége ezt a politikai irányvonalat

képviselte.

A kárpátaljai pártok két világháború közötti választási szereplései

kiegyensúlyozottnak mondhatóak, ám ez nem egyenlı a sikerességgel. Jellemzı az

autonómista pártokra, hogy a közös fellépés hiányában szétaprózták a szavazóbázist, és a

parlamentbe bekerülve sem sikerült az együttmőködés. A 1935-ös választások során már

közeledtek egymáshoz az álláspontok, azonban ennek kiforrására már nem volt lehetıség,

ugyanis 1938-ban közbeszólt a világpolitika alakulása.

Az 1919-1938-as csehszlovák éra alatt területünk társadalmi-politikai élete

gyökeres változásokon ment keresztül. Az új rend, és annak intézkedések új színezetet

adtak a régió közéletének. Ezek az intézkedések – gondolhatunk itt a nyelvrendeletre, a

123 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 27., 1. old. 124 FEDINEC CS.: i. m. 2002, 242. old. 125 Kárpáti Híradó, 1935. máj. 28., 1. old.

51

földreformra, az autonómia meg nem adására stb. – igen élénk politikai tevékenységet

váltottak ki. Ennek köszönhetıen nagyon színes lett a társadalmi-politikai szervezetek

palettája. Úgy a magyarságnak, mint a területen élı többi nemzetnek (oroszoknak,

ukránoknak, németeknek, zsidóknak, stb.) megvoltak a saját érdekképviseleteik, valamint a

saját céljaik. Ezek a célok mind, szinte azonos problémás kérdések köré csoportosultak,

megoldási módozataikról azonban már eltértek a vélemények. Egyetértés született a

gazdaság fejlesztése, az etnikai határok igazságos meghúzása, valamint az autonómia

kérdésében, azonban hogy milyen módon legyen sikeres a szerepvállalás, arról nem.

A magyar szervezetek alapvetı célja volt az anyaországgal való kapcsolatok

szorosabbra főzése. Ezt indokolta az is, hogy a magyar kormány több ízben is nyújtott

támogatást a magyar kisebbséget képviselı pártoknak, elsısorban a Társadalmi

Egyesületek Szövetségének Központján, valamint a külügyminisztériumon keresztül. Így

örömmel vállaltak szerepet a revíziós törekvésekben, és egyre inkább szorult háttérbe

politikájukban a csehszlovák kormánnyal való megegyezésre törekedı vonal. Mindezzel

együtt a csehszlovák éra két évtizede alatt igyekeztek minél sikeresebben képviselni a

magyarság érdekeit, annak ellenére, hogy néha felekezeti és ideológiai alapú ellentétek

dúltak soraikban.

A ruszin társadalmi-politikai szervezıdések végig törekedtek a csehszlovák

állammal egyetértésben létrehozandó autonómiára, amelynek leginkább ruszin arculatot

szántak, így fenntartásokkal fogadták a hasonló jellegő magyar törekvéseket. Jelentıs

problémának számított a ruszin nemzet képviselete számára, hogy egyre inkább

eluralkodott a politikai erık széthúzása. Fokozatosan erısödött az orosz és az ukrán

orientáció ellentéte, amely nyelvi különbségekbıl alakult ki (az orosz irányultság az orosz

nyelvet, míg az ukrán orientáció az ukrán nyelvet tartotta helyesnek a ruszinság számára),

késıbb leginkább a támogató személye határozta meg politikai szerepvállalásuk irányát.

Ugyan az autonómia megszerzésének kérdésében egyetértettek a magyar és a ruszin

pártok, azonban ténylegesen a két évtized folyamán egy ruszin önrendelkezésrıl volt szó.

A 30-as évektıl, a magyar revíziós törekvések erısödésétıl kezdve egyre nyilvánvalóbbá

vált, hogy egy ruszin autonómia kialakítását preferálják, ezzel a magyar és ruszin

együttmőködés esélye szertefoszlott.

A pártoknak a kárpátaljai lakosság támogatásáért folytatott küzdelme sok esetben

sikertelen volt, ami talán éppen az ellentétek meglétének tudható be, hisz a ruszin és a

magyar pártok néhány esetet kivéve nem tudtak egyezségre jutni. A prágai törvényhozásba

is csupán minimális számban jutottak, és az együttmőködés itt sem ment. A késıbbiekben

52

pedig erre nem is kerülhetett sor, hiszen a terület sorsáról nem ruszinok és nem is

magyarok, hanem német és olasz döntıbírák ítélkeztek.

A pártok tevékenysége természetesen nem csupán a parlamenti munkára

korlátozódott. Kiemelt jelentısége volt a szavazóbázis megszerzésének és megtartásának,

amely az 1919 és 1938 között rendezett nemzetgyőlési és tartományi választásokon olyan

pozícióba állíthatta a képviselıket, ahol azok már valóban az érdekvédelemmel

foglalkozhattak. Podkarpatszka Ruszban az ellenzéki-autonómista pártok mellett a

szavazólistákon megtalálhatóak voltak a kommunista, szociáldemokrata, valamint

centralista pártok is. Míg a nemzeti irányvonalú ruszin és magyar ellenzéki pártok

kampányukat az autonómia meg nem adására, valamint a különbözı nemzeti sérelmekre

alapozták, addig a többi párt elsısorban a gazdaság helyzetének javítására tett ígéretekkel

szerzett szavazókat. A választási eredményeket megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy az

utóbbi volt a sikeresebb. Azonban azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a magyar

pártok valamint az ellenzéki ruszin párok valamennyi megmérettetésen kiegyensúlyozott

eredményeket hoztak, sıt bizonyos esetekben még az elvárások fölött is teljesítettek. Ha

pedig azt vizsgáljuk, hogy hányan szavaztak az ellenzéki, tehát az autonómiát követelı

pártokra, akkor azt láthatjuk, hogy igenis felvették a versenyt a baloldali és centralista

szervezetekkel. A két évtized alatt, azonban a különbözı törekvések ellenére, egyszer sem

sikerült egy igazán erıs ellenzéki blokk létrehozása, amely az egyes nemzeti ellentéteket

áthidalva képviselte volna Kárpátalja lakosságának érdekeit.

A téma objektív kezelése nem egyszerő feladat, hisz nehéz eligazodni a pártok és

más társadalmi szervezetek szerepvállalásának irányvonalát illetıen ennyi év távlatából oly

módon, hogy tekintettel legyünk valamennyi befolyásoló tényezıre. Mindezek mellett meg

kell említeni a kellı mennyiségő forrásanyag hiányosságából eredı, valamint a nyelvi

nehézségeket, amelyek hátráltatják egy ilyen jellegő téma alapos tanulmányozását.

Remélhetıleg a nehézségek ellenére is, a munkának sikerült átfogó képet nyújtania a

kárpátaljai közélet egy kis, de annál fontosabb szegmensérıl, amelyet ugyan

elhomályosítanak a második világháború alatti, és az azt követı történések, mégis

vidékünk történelmének egy fontos epizódja.

53

Kárpátalja gazdasági fejlıdése a két világháború között

1.1. Gazdasági regeneráció az elsı világháború után.

Az alábbi fejezetben megpróbálom feltárni a Csehszlovák gazdaságra jellemzı

folyamatokat a Trianoni békekötéstıl, az elsı bécsi döntésig tartó idıszakban. Ezen

folyamatok ismerete elhanyagolhatatlan témám tárgyalásához. Igyekszem rávilágítani arra,

hogyan épült fel az újonnan született állam a világégés romjaiból. Milyen gazdasági

megoldások vezettek ahhoz, hogy egy évtizeddel a Párizs környéki békék után a közép-

kelet–európai régió egyik legdinamikusabban fejlıdı országa lett. A cseh érát rendkívüli

módon jellemzı reformokról, illetve ezek hatásáról a fejlıdés irányvonalára. Végül szót

ejtek a harmincas években bekövetkezett hanyatlás okairól, és következményeirıl.

Az 1914 és 1918 közötti elsı világháború után a nagyhatalmak az Osztrák-Magyar

Monarchia felosztásával teljesen átrajzolták Európa politikai térképét. Az újonnan alakult

államok közé tartozott az egykori cseh királyságból, és a szlovák, magyar, valamint rutén

lakta területekbıl létrehozott Csehszlovák Köztársaság. Amelynek határain belül több mint

három millió német, egy millió magyar, és közel fél millió ruszin élt. Az elsı elnök Tomáš

Masaryk lett, 1920-ban megszületett az alkotmány is.126

Az ország legelsı feladata az új politikai és gazdasági rendszer megszervezése lett.

Azonban ez nem volt kivitelezhetı egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy

Csehszlovákia valamint Ausztria együttesen a háború elıtti nemzeti jövedelem 75

százalékát tudhatták magukénak. A legnagyobb érvágást a kereskedelem illetve a korábban

oly jól mőködı gazdasági kooperáció teljes hanyatlása jelentette. Nevezhetjük ezeket a

momentumokat az újrakezdés keserő és kikerülhetetlen velejáróinak, a leküzdésük azonban

nem kis erıfeszítéssel járt. Szintén gondot jelentett a gazdasági regeneráció szempontjából

az a tény, hogy a kor közgazdászai hiába hajtogatták a dunai államok közötti kooperáció és

kereskedelem elkerülhetetlen voltát, a háború által felszított nemzeti érzelmek átnéztek a

racionálisnak mondható megoldásokon. Az 1922. évi genovai konferencia egyértelmően

leszögezte: „a világháború okozta területi változásoknak a lehetı legkisebb mértékben sem

szabad a kereskedelem mőködésének normális feltételeit megváltoztatniuk.” A hatalmak

kifejezetten támogatták az utódállamok közti gazdasági kooperáció felújítását. A

békeszerzıdések lehetıséget nyújtottak arra, hogy Ausztria, Magyarország és

Csehszlovákia maguk döntsék el, fenn akarják-e tartani a vámközösséget, a pénzügyi

126

DIÓSZEGI I., HARSÁNYI I., KRAUSZ T., NÉMETH I.,: 20 . századi egyetemes történelem 1890-1945 , I. kötet, Korona kiadó Budapest, 1997, 220-221. old

54

együttmőködés valamilyen új formáját.127 Eleinte az országok rá voltak kényszerülve az

egymás közötti kereskedelemre, de ez a Monarchia romjai alól való kikerülést célzó nyílt,

és erısen külkereskedelemre épülı gazdaságpolitika következtében egyre inkább csökkent.

Ebben a folyamatban Csehszlovákia élenjáró volt. Közvetlenül a háború után az ország

kivitelének még mintegy a fele, Ausztriáénak 42 százaléka irányult a szomszédos dunai

országokba. 1924-ben a csehszlovák kivitelnek csupán 37, 1929-re pedig 32 százaléka, az

osztráknak ugyanekkor 34 százaléka ment a szomszédba. Ez a folyamat a harmincas

években folytatódott. A Monarchia egykori országainak egymás közti kereskedelme a

háború elıttinek egynegyedére, késıbb egyötödére csökkent.128

Komoly problémát jelentett az Osztrák-Magyar Monarchián belül létezı

munkamegosztás és erıs szakosodás miatt egyes ágazatok hiánya. Ezeket elsısorban

nyugatról érkezı árucikkekkel igyekeztek pótolni, valamint a hiányzó ágazatok utólagos

kiépítésével. A harmincas években gabona- és lisztszükségletének Csehszlovákia több mint

a felét, Amerikából szerezte be, továbbá hozzálátott saját gabonatermesztésének

fejlesztéséhez, saját malomipara kiépítéséhez.

Az újrarendezés további gazdasági ellentmondása a pénzügyi nehézségekben, a

gyakori válságokban mutatkozott meg. Tüneti kezelésnek idılegesen az infláció és a

költségvetési deficit is megtette, ám ezek a háború utáni években elszabadultak, és a még

friss állam vezetés hibáin, és az ebbıl kialakult borús közhangulaton csak rontottak. Ezáltal

nehezítették a konszolidációt, ami pedig a békeszerzık leghıbb vágya volt. A gazdasági

élet bizonytalansága, a termelés és a fogyasztás visszaesése sem a befektetési, sem a

megtakarítási kedvet nem növelték meg. A hitelintézetek betétállománya a húszas évek

közepén is csak 10-12 százaléka volt a háború elıtti állománynak. A kezdeti nehézségek

ellenére Csehszlovákia volt a régió egyetlen olyan országa, amelyik nem sodródott az

államcsıd szélére. Ennek okairól, valamint a válságot elkerülı gazdasági megoldásokról a

késıbbiekben még lesz szó.

1.2 A csehszlovák gazdaság fejlıdése 1920 és 1938 között

Minden kezdet nehéz. Közhely ugyan, de igaz a szituációra. Új állam, új vezetés, új

gazdasági struktúra, csak a gondok a régiek. Nem voltak irigylésre méltó helyzetben az új

vezetés emberei, hiszen egy világégés romjaiból kellett egy jól mőködı országot

létrehozniuk. Jól lehet meg voltak a történelmi alapok egy virágzó gazdaság felépítésére,

hisz mint korábban már volt szó róla komoly részesedésre tett szert Csehszlovákia az

127HANÁK P.: Trianon-egy széttört régió nyomorúsága, Rubicon, 1990, 10. évf. 9-10. sz. 10.old. 128 U.o. 11. old.

55

egykori Osztrák-Magyar Monarchia nemzeti jövedelmébıl. Az ipari kapacitásának 70

százaléka, a szénlelıhelyek 80 százaléka, a cukorgyártás négyötöde, a bányászat és

kohászat több mint fele, a textil- és vegyipar mintegy háromnegyede koncentrálódott az

utódállamban.129 Valamint az a tény sem elhanyagolható, hogy a békeszerzıdéseket –

amikre talán jobban illik a „békediktátum” jelzı – megalkotó nagyhatalmak érdekét egy

erıs közép-európai állam szolgálta, így nem szenvedett hiányt az ország a nemzetközi

támogatásokból sem.130 A helyzet viszont továbbra sem bizonyult egyszerőnek, és meg

kellett küzdeni a gazdasági építés útjának buktatóival.

Az elsı néhány év gazdasági útkereséssel zajlott. Helyre kellett állítani a gazdasági

berendezkedést. Meg kellett határozni, milyen úton menjen végbe a rekonstrukció, milyen

irányvonalat kövessen a fejlıdés.

A kezdeti nehézségeket azonban hamar siker követte. A többi közép- és délkelet-

európai országtól eltérıen számottevı sikereket ért el a stabilizáció éveiben.131 1925-re a

gazdasági termelés megkétszerezıdött, az 1919-es szinthez képest. A 20-as években

átlagosan 6 százalékkal nıtt a bruttó nemzeti össztermék. Ezzel a térség

legdinamikusabban fejlıdı országának számított, valamint a világ tíz, legtöbb ipari

terméket kibocsátó állama között említették. Ez elsısorban annak köszönhetı, hogy az

ország meglátta a régió kínálta lehetıségeket, valamint célszerően használta fel az ıt

megerısíteni kívánó nagyhatalmak segítségét. Pótolta a hiányzó gazdasági ágazatokat,

megfelelıen fektetett az ipar és a mezıgazdaság fejlesztésébe. A kereskedelemben úgy a

kivitel, mint a behozatal terén, egyre inkább a nyugat felé való nyitás volt jellemzı. Ez

gyümölcsözınek bizonyult. Emellett a tradicionális közép- és kelet-európai partnerek

megléte is jócskán hozzájárult a nemzeti jövedelem növekedéséhez.

A gazdaság szerkezetén belül eleinte egyenlı szerepet vállalt az ipar és a

mezıgazdaság. Az 1920-as években a mérleg nyelve már a szekunder szektor felé billent

38 százalékos részesedéssel az össztermelésbıl.132 Ezzel együtt az agrár szektor termelése

is nıtt. Az ipari fejlıdés gyors üteme – amely 1913-tól, 1929-ig több mint 70 százalékos

növekedést produkált – jelentette a gazdaság igazi húzóerejét. A leggyorsabban fejlıdtek,

és a legjobb termelési mutatókkal rendelkeztek a tradicionális ágazatok, úgymint a textil-,

az üveg- és kerámiaipar. Szintén jó eredményeket ért el a kohászat és a gépgyártás.

129 PALOTÁS E.: Kelet-európa története a 20. század elsı felében, Osiris kiadó, Budapest 2003, 265.old. 130 HORVÁTH CS.: Az újkor és a XX. század története, Pécs 1999, 181-182. old. 131 Л.И. ЗУБОК: Всемирная история, Москва, ст. 82. 132 PALOTÁS E.: I.m. 266. old.

56

A csehszlovák gazdaság jellemzıje volt a nagy tıkekoncentráció. Kiemelkedı volt

a jelentısége a nagy ipari és finánctıkének, ami eleinte Franciaországból és Angliából

áramlott be. A késıbbiekben nıtt a cseh területeken az osztrák és a német, a szlovák

területeken az osztrák és a magyar beruházások szerepe. A külföldi tıke egyre intenzívebb

beáramlásával megnövekedett a nagyvállalatok szerepe. Az 1930-as ipari összeírás szerint

a munkaerı 21,7 százaléka ilyen, 500 fınél több munkást foglalkoztató vállalatoknál

dolgozott. 133 A vas- és acéliparban volt legerısebb a jelenség. A ágazat 64 százaléka volt

külföldi kézben, valamint 90 százaléka összpontosult kartellekben.134

A felhalmozott tıke 7-8 nagyobb bank kezében tömörült. Ezek között a legnagyobb

Živnosterká Banka volt. A másik nagy befolyással és tıkekoncentrációval rendelkezı bank

a Agrarni Banka volt, amelynek létrehozását az 1922 október 7-én kormányra jutó Švehla-

kabinet szorgalmazta, amelynek egyik célkitőzése a agrárszféra megerısítése, és

versenyképessé tétele volt.135 A Csehszlovákia befektetéseinek nagy hányada a környezı

országokba irányult. Fıleg Magyarország, Ausztria, Jugoszlávia és Lengyelország piacán

jelent meg a csehszlovák tıke.

A mezıgazdaságban a nagybirtokok voltak elterjedve. 1 166000 hektárnyi

termıföld 4881 birtok között oszlott meg. A termıföldek részaránya magasabb volt a

szlovák területeken. Ennél a pontnál szót kell ejtenünk az akkoriban a térség több államára

is jellemzı földreformról, ami talán Csehszlovákiában volt a legsikeresebb. A reform

lényege a kisebb mérető birtokok megteremtése volt. A nagybirtokostól elvett földet

szétosztották, a korábbi tulajdonost pedig kártérítéssel próbálták engesztelni. Így a kis- és

középbirtokok arányának megnövekedése lett jellemzı. A végeredmény azonban egy újabb

nagybirtokrendszer kialakulása lett, hiszen a hitelintézetek visszavették a kölcsönöket

visszafizetni képtelen parasztoktól a földeket, így újra egy szőkebb réteg kezében

összpontosulhattak. Azonban itt már megteremtıdtek a feltételek az agronómia legfrissebb

szabályai szerint zajló mővelésre.136 A fejlıdés lényege, és a reform sikere tehát ebben a

folyamatban lelhetı fel. Ezzel együtt folyt a termelı és értékesítı szövetkezetek kiépítése,

amelyek száma a 20-as évek második felére meghaladta a tizenegyezret. A szövetkezetek

133 U.o.ст. 83. 134 PALOTÁS E.: I.m. 266. old. 135 DUŠAN K.: Szlovákia története, Kalligram, Pozsony 2001, 251. old. 136 NIEDERHAUSER E.: Kelet-Európa története, Hisrtória – MTA Történelem-tudományi Intézet, Budapest 2001, 225. old.

57

föderációkba tömörültek, ezek összefogására 1921-ben megalakították a Szövetkezeti

Központot, aminek gazdaság-politikai befolyása egész mőködése során számottevı volt.137

A gazdaság fejlıdésének egyik gátló tényezıjének nevezhetjük azt a momentumot,

hogy a termelı egységek nagy része az Osztrák-Magyar Monarchia 52 milliós felvevı

piacára épült. Az utódállam ehhez képest rendkívül szők térséget jelentett. Így a gazdaság

két lehetıség közül választhatott. Vagy a termelési struktúra átalakításával, vagy pedig az

export nagy mértékő növelésével lehetett megoldani a problémát. Végül is a

külkereskedelemben rejlett a helyzet kulcsa. Nehézkesen ugyan, de egyre inkább nıtt a

kivitel és a behozatal jelentısége, hiszen már nem csak a hiányzó nyersanyagok pótlása,

hanem a termékfölöslegen való túladás is motiválta a gazdaság e részének fejlesztését. Így

nıhetett a export mértéke két és félszeresére, az import pedig kétszeresére.

Egyszer minden sikertörténet véget ér. Nem történt ez másként Csehszlovákia

esetében sem. A világgazdasági válság ugyanis nem kerülte el Közép-Európa e virágzó

gazdaságát sem, sıt a régióban ezt az országot érintette a legérzékenyebben, úgy

gazdasági, mint társadalom-politikai szempontból. A válság hatására beszőkült a

külkereskedelem célterülete. Drasztikusan esett a korona értéke. A munkanélküliek száma

meghaladta a hétszázezer fıt. A mi óriási szám a 20-as években nyilvántartott adathoz

képest. A hanyatlás 1933-ban tetızött, de ezután már nem sikerült a teljes talpraállás.

Emellett egyre inkább árnyékot vetett a csehszlovák politikai életre a nyugati szomszéd –

Németország egyre nyilvánvalóbb erısödése és hatalmi tervei. Ezek a tervek a csehszlovák

szempontból tragikusnak nevezhetı müncheni konferencián sikeresen teljesültek, ezzel egy

idıre megpecsételıdött az ország sorsa, s a gazdaság terén végzett szárnyalása ily módon

ért véget.

Kárpátalja mezıgazdaságának helyzete 1920 és 1938 között

Az alábbi fejezetben megpróbálom bemutatni az 1920 és 1938 között fennálló

gazdasági helyzetet Kárpátalján. Igyekszek szót ejteni az összes jelentısebb és a vidékre

jellemzı ágazat gazdaságban elfoglalt helyérıl, és a bennük végbemenı változásokról.

Megpróbálok rávilágítani a gazdaság menetét meghatározó tényezıkre.

A munkám során korabeli jegyzıkönyveket, és statisztikai adatokat használtam fel

a téma minél hitelesebb feltárásához. Bár nyelvi korlátok nehezítették munkámat,

megpróbáltam a legobjektívebb képet nyújtani a fellelt adatokról. Az a szempont sem

137 PALOTÁS E.: I.m. 266. old.

58

elhanyagolható, hogy a csehszlovák kormány által készítetett dokumentációk nem biztos,

hogy minden esetben fedik a valóságot, így igyekeztem minél tárgyilagosabban elmélyülni

a témában.

A feltárt adatok alapján az derült ki, hogy a térség elmaradottsága a cseh

területekhez képest jelentıs volt. Ez egyébként a szlovákok lakta térségekben is

megfigyelhetı volt. Szlovákiában 25-30 százalékkal, Kárpátalján 30-40 százalékkal voltak

alacsonyabbak a mutatók, mint az országos átlag.138 Ez valószínőleg annak volt betudható,

hogy a Csehszlovák Köztársaság megalkotásakor, egymástól gazdasági potenciál és

fejlettség szerint eltérı országrészeket kapcsoltak össze, és ezek felzárkóztatása idıigényes

folyamat. Így sem Szlovákia, sem a témának alapul szolgáló Kárpátalja nem rendelkezett a

cseh területekhez hasonló adottságokkal. Mindezek mellett be kell ismerni, hogy a

befektetések nagy része leginkább a cseh részekre folyt be, ahol az ország nagyobb ipari

gócai voltak. Ennek ellenére a fejlıdést indukáló folyamatok, és ezek eredményei itt is

érzékelhetınek bizonyultak a gazdasági és társadalmi élet több területén is.

A korszakban a domináns szektor minden szempontból a mezıgazdaság volt. A

Kárpátalján mőködı üzemek nagy hányada a mezıgazdaság által elıállított termékek

feldolgozására volt hivatott. Az újrakezdés nehézségei itt is több momentumban

megnyilvánultak, hiszen hiányzott a kooperáció a korábban összetartozó országrészekkel.

Megemlíthetjük itt az eddig az agrártermelésbıl oroszlánrészt vállaló Alföldtıl való

elszakítást, vagy a korábban biztos felvevıpiacnak számító Galícia Lengyelországhoz

csatolását. Problémát jelentett ezek mellett az értékesítés szervezetlensége. Több példa van

rá, hogy a fent említett nehézségek miatt a cseh kereskedık rendkívül olcsón jutottak hozzá

a kárpátaljai termékekhez, majd azokat a központi részeken a sokszorosáért adhatták el.

Vidékünk termelıinek pedig nem volt más választása, hisz másként nem tudtak volna

túladni az árujukon.139 Ezek mellett a cseh intézkedések nagy része nem aratott osztatlan

sikert és többen fenntartásokkal fogadták azokat. Amint a korabeli magyar sajtó

hasábjairól, valamint magyar írók munkáiból kiderült, sokan úgy tekintettek egyes

gazdaságot szabályozó rendeletekre, mint olyanokra, amik a magyarság egységét

hivatottak gyengíteni. Azonban ezeket figyelembe véve sem lehet elvitatni azt a fejlıdést

ami a korszakban végbement.

138

Л.И. ЗУБОК: I.m. ст. 84. 139 BOTLIK J.: Egestas Subcarpatica, Adalékok az Északkeleti-felvidék és Kárpátalja XIX-XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000. 178. old

59

A téma tárgyilagos szemléletéhez fontos tudnunk, hogy Kárpátalja milyen – a

gazdasági termeléshez elhanyagolhatatlan – készletekkel rendelkezett. Kezdjük a

földkészletek mennyiségével. A mezıgazdasági minisztérium 1923-ban készített felmérése

alapján 220 203 hektár mezıgazdasági haszonfölddel rendelkezett a terület. Ez az összes

földterület 17, 40 %-át tette ki, ami az ágazat jelentıségét tekintve elég alacsony volt.140 Ez

a szám 47, 32% volt a cseh területeken. A kárpátaljai haszonföldek 58%-át vetették. Az

eredményes gazdaságpolitika hatására 1927-ben már 273 449 hektár lett a megmővelhetı

szántók területe.141 A maradék parlagon hevert. 1923-ban 176,00 hektár kaszálót és

192 412 hektár legelıt tartottak nyilván, ez terület 28%-val volt egyenlı. A régióban

fıként a gabona félék (búza, rozs, zab), valamint a kukorica termesztése élvezett

elınyöket. Az utóbbi elsısorban a ruszin lakta területek sajátossága volt.142 A

zöldségtermesztéshez több helyütt is kedvezıtlenek voltak a viszonyok, elsısorban a

hegyvidéki jelleg miatt. A korszakban termesztettek dohányt a mezıkaszonyi és a

nagyszılısi járásba. A terméket a Munkácson dolgozták fel.143 A ilyen jellegő, különösebb

tradícióval és jelentıséggel nem bíró növénytermesztési ágazatok a cseh érában sem

kaptak nagyobb teret, mint az eddigiekben. Zöldséget csupán 810 hektáron, dohányt pedig

mindössze 350 hektáron termesztettek.144 A gyümölcstermesztésre nagyszerő természeti

feltételek voltak adottak, azonban az ültetvények megsínylették a világháborút, valamint

nem részesültek kellı gondozásban sem. Szintén nehezítette a gazdák helyzetét az a tény,

hogy nem létezett helyi gyümölcsfeldolgozó üzem, így az ország belsı területeire került az

áru, elég alacsony áron.

Amint korábban már volt szó róla, a mezıgazdasági haszon földek területe az

ágazat jelentıségéhez képest kicsinek mondhatóak. Ebbıl kifolyólag válhatott az

állattenyésztés a vidék húzóágazatává. Ezt még szintén elısegítette a jó minıségő kaszálók

és hegyi rétek megléte. A csehszlovák mezıgazdasági minisztérium 1930-ban végzett

felmérése alapján az ágazaton belül a szarvasmarha tenyésztés volt a legnépszerőbb közel

200 000 állatot tartottak nyilván, sertés állt a második helyen, ebbıl csaknem 130 000

példányt jegyeztek.145 Szintén népszerő volt a juh- és a baromfitenyésztés. A juhtenyésztés

azon kevés ágazatok egyike volt, amely sikeressége csökkent a Csehszlovák idıszakban.

Az elsısorban hegyvidékekre korlátozódó állomány száma egy évtized alatt 26,5%-kal

140 KTÁL. Fond 26 op.2 nr. 430 141 Fond 26, op.2 nr. 553 142 HUBAI I.: Adatok Kárpátalja gazdasági földrajzához (1919-1939). Munkács, 1940. 20-21.old 143 Fond 63, op. 3 nr. 55 144 HUBAI I. I..m. 21. old. 145 Fond 26, op. 2 nr .430

60

esett vissza.146 Az idıszakban nagy tradíciója volt a lótenyésztésnek, elsısorban Ungvár és

Munkács vidékére volt jellemzı.147

Ipar és kereskedelem Kárpátalján 1920 és 1938 között.

Mivel a mezıgazdasági termelés volt az elsıszámú, ezért az ipar létesítményei is az

agrár szektor által elıállított termékek feldolgozására szakosodott. Így az élelmiszeriparnak

volt elsısorban jelentıs szerepe. Ezen belül is a tejipar volt a vezetı ágazat. 1936-ban 14

tejüzem mőködött, amik évente 17 000 hektoliter tejet bocsátottak piacra. Ezen kívül 8 vaj-

és 4 sajtgyár mőködött. A fent említett üzemeket két nagyobb tejszövetkezett tartotta a

kezében.148

Meg kell említenünk a malomipart, ami elsısorban a síkvidékre volt jellemzı, a fı

gabonatermı települések körzetében. Északabbra vízimalmok is megtalálhatóak voltak. Az

ágazat sokszor küzdött nyersanyaghiányban, így hiába számláltak 1931-ben több mint 60

hengermalmot, ezek közül mégis csak 17 állított elı 100 mázsánál több lisztet.149 Így a

malomipar csak helyi jelentıségő maradhatott. Az üzemek 69%-a volt bérüzem, és 13%-a

kereskedelmi tulajdonú.

A szeszipar jelentısége nem volt túlzottan jelentıs. A vidéken 19 ipari szeszfızde

mőködött, ezek száma 1930-ra ötre csökkent. Mőködött több kisebb pálinka és likır

elıállító üzem. A Csehszlovák uralom idején leginkább a sörfızés termelése növekedett

számottevıen, habár Kárpátalján csak egyetlen sörfızı üzem mőködött İrhegyalján. Ez

1922-ben több mint 21 ezer liter sört gyártott, ez a szám a 30-as évek elejére 32 ezerre

emelkedett.150 Ezzel ellentétben hanyatlásnak indult, a már tradicionálisnak számító

borászat, ugyanis a cseh vezetés elsısorban a sör elıállítását ösztönözte. Az ágazat

visszaesését az is elısegítette, hogy a csehszlovák hatóságok nem szankcionálták

megfelelıen a borhamisíást, ami ebben az idıben már-már üzemi méreteket öltött, így

csıdközeli helyzetbe sodort több szılısgazdát.151

Az élelmiszeripar fejlıdését a Csehszlovák uralomban eltöltött két évtized alatt

talán legjobban a foglalkoztatottsági mérıszámok tükrözik. Míg 1921-ben 8878 munkás

dolgozott az ágazatban, addig 1930-ban már 11 929 foglalkoztatottat jegyeztek.152 Ez közel

146 HUBAI I.: I.m.: 22.old 147 А.В. ПОПОВ: Карпаторуськоє достіженія, Мукачево 1930. ст. 148 HUBAI I.: I.m.: 21.old 149 U.O.: 32-34. old. 150 U.o. 151 VOITH GY.: 20 év története, Munkács 1939. 143-144. 152 HUBAI I.: I.m.: 32-34

61

háromezer új munkahely kilenc év alatt, ez semmiképp sem elhanyagolható szempont a

prágai kormány gazdaságpolitikájának megítélésekor.

Kárpátalján természetesen az élelmiszer-elıállításon kívül az ipar más ágazatai is

fellelhetıek voltak ebben az idıszakban. Az iparban ekkor a lakosság 11%-a dolgozott,

legnagyobb részük a faiparban, hisz a természetföldrajzi adottságok lehetıvé tették az

ágazat fejlıdését. Kárpátalja területének közel 48%-át borították erdık. Egy 1923-as

csehszlovák rendelkezés értelmében az erdıterületek 55%-a került állami tulajdonba, 30%

volt a magántulajdonú erdık részesedése.153 Az erdıgazdaságok irányítását három

erdıigazgatás látta el, az ungvári, a bustyaházai és a rahói. Mindhárom a prágai központi

igazgatóság alá tartozott. Összesen 336 000 hektáron folyt a kitermelés. Ennek mértéke

olyan szintő volt, hogy az 1920-as években az erdıvel borított területek mérete több mint 5

ezer hektárral esett vissza. Egyes adatok szerint, ez a szám a 20 ezret is meghaladta.154

A korszakban a fafeldolgozás terén fejlıdés következett be. Errıl tanúskodik az

Ungvári erdıgazdálkodási igazgatóság által készített felmérés melynek alapján kiderül,

hogy míg Kárpátalján 1920-ban 39 fafőrésztelep üzemelt, addig az ezek száma az 1930-as

évekre már 50 fölé emelkedett.155 Ezek mellet Dolhán, Perecsenyen, az Ungi járásban,

Munkácson és környékén is több fafeldolgozó, valamint bútorgyártó üzem mőködött. A

nem állami tulajdonú egységeket néhány nagyobb cég tartotta a kezében. Ilyenek voltak a

Latorica Gazdasági és Ipari Rt., a Szolyva Rt., a Nasici Fafeldolgozó Rt., valamint a

külföldi tıkét képviselte a svájci érdekeltségő Holzindustrie und Holzerverwertung.156 Az

ilyen nem állami tulajdonú üzemek jelentıs mértékő technológiai fejlıdést hoztak

magukkal.

Kárpátalja legnagyobb hagyományokkal rendelkezı ipari létesítménye az

aknaszlatinai sóbánya volt. Állami monopólium volt a sóbányászat. 155 000 tonna sót

hoztak a felszínre átlagban. Ennek 28%-át Kárpátalján és Szlovákiában, a maradék 72%-ot

Csehországban használták fel.157 Az aknaszlatinai sóból nem exportáltak, teljes egészében

Csehszlovákiában kelt el, hisz az ország teljes szükségletét kielégítette.

Ha bányászatnál tartunk, meg kell említenünk néhány kisebb jelentıségő

létesítményt is vidékünk területén. Vasércbánya mőködött Bilkén, színesfémre, valamint

153 Fond 26. op. 2 nr.469 154 HUBAI I.: I.m.: 24.old 155 Fond 26. op. 2 nr. 469 156 BOTLIK J.: I.m. 195. old 157 HUBAI I.: I.m.: 38. old

62

aranyra bukkantak Nagymuzsaly illetve Bene körzetében.158 Ungvár és Nyéresháza

körzetében kıbányák mőködtek. A fellelt vasércet néhány helyi kisebb kohóban dolgozták

fel, és elsısorban mezıgazdasági eszközöket készítettek. Azonban a fémipar kellı

támogatás nélkül nem tudta megırizni versenyképességét.

A hatalomváltás éveiben a terület szinte minden nagyobb városában mőködtek

tégla- és tetıcserépgyárak, amelyek jelentısége az 1922 és 1928 között végbement

nagyarányú állami építkezések hatására megugrott. Nemcsak a már létezı üzemek

termelése mutatott egyre növekvı tendenciát, hanem új létesítmények létrejötte is erısítette

az ágazat helyzetét szőkebb pátriánk iparában. A 30-as években bekövetkezı gazdasági

válság, és az emiatt fokozatosan leálló építkezések lenyomták az ágazat ázsióját.

Szót kell ejtenünk a Kárpátaljai bel- és külkereskedelemrıl. A két kereskedelmi

központ Ungvár illetve Munkács volt, a többi város jelentısége nem volt számottevı. A

belsı kereskedelem elsısorban a piacokon zajlott le. Ami a külkereskedelmet illeti, a

terület két olyan árucikkel rendelkezett, ami megállhatta a helyét nemzetközi piacon is. Az

egyik a só volt, a másik a fa. Mint már korábban esett szó róla az aknaszlatinai sót az

országon belül használták el, így maradtak a Kárpátok erdıségeibıl kinyert faanyag,

valamint a fafeldolgozó üzemek termékei amit piacra dobhattak. A termelés azonban

visszaesett a magas szállítási díjak, illetve a vámok miatt. Ezek mellett meg kell

említenünk a gabona importot, ami elengedhetetlenné vált, mivel a vidék nem volt képes

magát ellátni.159

Amint a fentiekben összefoglalt gazdasági helyzet is tükrözi, az 1920és 1938

közötti idıszak Kárpátalján három részbıl tevıdik össze. Az elsı a gazdasági útkeresés és

regeneráció idıszaka, a második a stabilan fejlıdı gazdaságé, a harmadik pedig egy

válságperiódus, ami még több évig sújtotta vidékünket.

A feltárt adatok alapján kijelenthetjük, hogy a Csehszlovák kormány igyekezett a

saját képére formálni a Kárpátalján lezajló folyamatokat, ezzel együtt elısegítve eddig

tradicionálisnak nem nevezhetı ágazatok fejlesztését, illetve meghonosítását. Emellett

megfelelı hangsúlyt fordított a már nagyobb múlttal rendelkezı szektorok támogatására,

ezáltal elıirányozva a stabil gazdasági struktúrát. Negatívumként említhetjük egyes

ágazatok leépítését, valamint a nem megfelelı támogatottságot. A Csehszlovák érában

158 BOTLIK J.-DUPKA GY. : Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján, Budapest, 1993 159 BOTLIK J.: I.m. 196. old

63

Kárpátalja gazdasági helyzetével kapcsolatban leginkább a kiegyensúlyozott jelzıt

használhetjuk, amelyre a vidék történetében csak ritkán volt példa.

64

Földreform és telepítési politika az elsı Csehszlovák Köztársaság idıszakában

A földreform általános jelensége volt az elsı világháborút átélt Európának.

Csehszlovákia sem kerülhette ezt meg. Viszonylag korán, már 1918. november 9-én

elfogadta a törvényhozás a nagybirtokok zár alá helyezését elıíró törvényt.160 Ennek

menete ugyan gyors volt, de a döntéshozatalt több tényezı nehezítette. A koalíciós

kormányban két párt volt, melyek nagy lendülettel vetették magukat a földbirtokreformot

övezı vitákba. Az egyik a Csehszlovák Agrárpárt, a nagybirtokok felszámolását, de

elsısorban a korábban császári kézben lévı birtotkok mihamarabbi szétosztását preferálta,

illetıleg hangoztatta azt a követelést is, mely szerint az 1620-as fehérhegyi csatát követıen

zömében német földbirtokosok által tulajdonolt cseh-morva földek visszatérhetnek jogos

gazdáikhoz a csehekhez. A másik párt a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt volt, mely

kihasználta, hogy az 1917-ben Oroszországban gyızı, és államszervezı elvvé váló

bolsevizmus eszmei térhódítása nem hagyta érintetlenül az új létrejött csehszlovák államot

sem, s az egyébként is egyre növekvı elégedetlenségnek a bolsevista ideológia utópiája

táptalaja lett. Onnantól kezdve pedig, hogy földet követelı néptömegek megsejtették, hogy

problémáikat és követelésüket a csehszlovák törvényhozás elıtt kommunikálni kész

politikai szervezetek léteznek, elszántságuk csak méginkább erısödött. Bár az Osztrák-

Magyar Monarchia széthullását követıen gazdaságilag a legjobb mutatókkal Csehszovákia

rendelkezett,nem volt gazdaságföldrajzi szempontból (sem) koherens egész, így míg a

cseh-morva területek a volt Monarchia ipari potenciáljának 70 %-val bírt, addig a szlovák

területeken a lakosság 60 %-a élt mezıgazdaságból, a gazdasági helyzet pedig a

Csehszlovák Állam mozaikjába legkevésbé illeszkedı Ruszinszkóban volt a legégetıbb.

A döntéshozók két nagy csoportja feszült tehát egymásnak, s míg az Agrárpártiak

Csehszlovákia nagy középosztályának sorait (meg persze szavazóbázisukat) szerették

volna bıvíteni nagy- és középparaszti birtokosokkal, addig a szociáldemokraták állami

tulajdonban gondolkodtak. Mindazonáltal mindkét fél egyetértett abban, hogy a háborús

veteránok, légionáriusok számára is nagyszerő lehetıséget jelenthet a földreform. A

korszak német és magyar ajkú ellenzéke mindig is hangsúlyozta a földreform

nemzetiségpolitikai színezetét. Ezzel szemben a Köztársaság intézményei és több történész

is tagadja ezt, és egyszerő gazdasági és szociális intézkedéssorozatként tekintenek a

jelenségre. Bármelyik állítást is fogadjuk el, tény, hogy a leginkább a német, illetve a

160 SIMON ATTILA : Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között, Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorja, 2008. 30. old.

65

magyar ajkú birtokosok sínylették meg a sok esetben kártérítés nélkül végrehajtott

intézkedéseket. Azonban ez nem is lehetett másként, tekintve, hogy kezükben volt a

földterületek nagy része. Azonban ha e két nemzetiség szempontjából nézzük a

földreformot, akkor pedig az körvonalazódik, hogy a magyar, adott esetben német

nemzetiségek vezetı elitjének egzisztenciája került veszélybe, vagy kényszerültek

optálásra, így kerülhet az immáron kisebbségben lévı magyarság is olyan helyzetbe, hogy

gyakorlatilag új, érdekartikulációra képes elitet kell kitermelnie.

A döntéshozatal gyors volt, melynek a több oka is lehetett. Egyrészt az 1918-ban a

Karel Kramař által veztett koalíciós kormányra jelentıs baloldali nyomás nehezedett,

mindazonáltal a Kelet-Közép-Európában egyre érezhetıbben jelentkekokzı bolsevik

hullámot is le akarták csillapítani. Másrészt a nagybirtokok szétosztása jelentısen

meggyengítette azt a zömében német, magyar területeken magyar vagy magyarul beszélı

birtokos réteget, amely az újonnan létrejött Csehszlovákia területén korábban nemcsak a

gazdasági, de a politikai elitet is jelentette. Harmadrészt a paraszti lakosság nagymértékő

földéhsége, és ezt a társadalmi igényt nagyszerően felismerı, és politizálásában késıbb

kamatoztató Csehszlovák Agrárpárt földbirtokreform melletti erıs kiállása is jelentıs

tényezık voltak.161

A földreform végrehajtó testülete 1919-tıl 1935-ig az Állami Földbirtokreform

Hivatal volt (SPU) amely közvetlenül a minisztertanácsnak volt alárendelve, és rendkívül

széles jogkörrel rendelkezett.1919 és 1926 között Karel Viskovsky, 1926 és 1935 között

Dr. Jan Vozelinek irányította, 1935-tıl a földbirtokreform lebonyolítása, és a hivatal is

átkerül a Földmővelésügyi Minisztérium hatáskörébe. Prágában, Plzenben, Mlade

Boleslavban, Hradic Kraloviban, Ceske Budojevicében, Brnoban, Olmützben, Pozsonyban,

Zvolenben, Kassán és Ungváron álltak fel a regionális hivatalok, ezen kívül kifejezetten a

kolonizációval foglalkozott a pozsonyi székhelyő Telepítési Hivatal.

1919. április 16-án fogadták el a törvényt, amely elrendelte a 150 ha-nál nagyobb

mezıgazdasági terület, vagy a 250 ha-nál nagyobb összterülető birtokok lefoglalását.

Podkarpatska Rusban is felállították a Földosztó Bizottságokat, Ungvár, Munkács, Técsı

és Beregszász központokkal.162 Ezt követıen 1920. szeptember 1-jén adták ki azt a

rendeletet, amelynek értelmében Podkarpatska Rus területén „minden haszonélvezı,

birtokos, társtulajdonos, állampolgárságra való tekintet nélkül, kilencven napon belül

161 Vö. SIMON ATTILA : i. m. 31. old. 162 BOTLIK JÓZSEF: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján I. kötet. Magyarok, ruszinok, csehek és ukránok, Nyíregyházi Fıiskola – Veszprémi Tanárképzı Fıiskola, Nyíregyháza, 2005. 177–244 old.

66

köteles bejelenteni 150 ha-nal vagy 260 kat. holdnál nagyob földterületét” A késedelmet

jelentıs büntetéssel torolták meg, 50 000 korona pénzbírság,163 vagy egy hónap elzárás járt

érte. 164 Érdemes megjegyezni, hogy mint a rendelet szövegébıl is látszik állampolgárságra

való tekintet nélkül volt kötelezı a szabályozás mindenkire, míg 1920-ban a csehszlovák

állampolgárságot még sokaknak nem sikerült megszerezniük, ami például kizáró ok

lehetett bizonyos tisztségek betöltésekor.

Ezzel a rendelettel kezdetét vette a földbirtokok lefoglalása, felmérése, szétosztása.

Amelybıl egy rendkívül hosszan elhúzódó folyamat lett és soha nem fejezıdhetett be.

1932-bıl származó adataink tanúsága szerint a földosztásra kijelölt területek mindössze

18,83 %-a került lefoglalás alá. Ezen a 238 908 ha területen, melybıl 45 379 ha volt a

földmővelésre alkalmas terület, kezdték meg a földosztást.165 (lásd.: 1. számú melléklet)

Tekintve, hogy ezt követıen a földreform folyamatában nem történt jelentıs változás, ezt

végleges adatnak tekinthetjük. Érdemes megfigyelni, hogy az Ilosvai, Munkácsi és

Beregszászi járások földterületein ment végbe a legnagyobb mértékben a földosztás, ennek

valószínőleg az volt az elsırendő oka, hogy ezeken a területeken mőködött a régió

legnagyobb birtoka a Schönborn-Buckheim uradalom, melynek késıbbi sorsa még sok

vitát kiváltott.

A földosztás, 1931-es állapota szerint 258 települést és egyes a hivatalos

csehszlovák statisztika szerint 107,166 az általunk talált levéltári dokumentumok szerint

legalább 121 földbirtokost érintett.167 Legjelentısebben a Schönborn-Buckheim uradalmat

(közel 130 idetartozó településen zajlott földosztás, a Beregszászi az Ilosvai és a Munkácsi

járásokban), a Teleki-latifundiumot (az Ilosvai járás keleti, az Ökörmezıi járás nyugati

részén), Virányi Sándor (az Ungvári járásban és a Técsıi járás déli részén) , Odeschalchi

Zoárd (Antalócz, Köblér, Tiszasalamon környéke az Ungvári járásban) , Nemes József (a

Beregszászi járás központi része), Braun Zsigmond( a Nagyszılısi és Beregszászi

járásokban), Atzél László (a Nagyszılısi járás keleti része) és a Lónyayak ( Beregszászi

163 Egy kat. hold földért 500 korona jóvátétel járt a tulajdonosnak, tehát 100 holdnyi föld ára lett volna a büntetés. 164 Kárpátaljai Területi Állami Levéltár (KTÁL) Fond 36. Op. 1. od.zb. 13. 1–2. lap 165 VOŽENÍLEK, JAN: Predbežné výsledky Československé pozemkové reformy. Země Slovenská a Podkarpatoruská. Praha, 1932, st. 510–511. 166 Statistické tabulky. Výměra zabrane půdy a počet jejích vlastníků. Pozemkova reforma Ročnik XVI. Čislo 3. v Praze v květnu 1935 str. 39. 167 KTÁL, Fond: 36., op. 1, od. zb. 527. 55–67.lap

67

járás nyugati része, a magyar–csehszlovák határ mentén) illetve az egyházi felekezetek

földjeit érintették.168

A földek zárolását követıen a helybeli lakosság jelentkezhetett a jegyzınél, vagy az

adott terület Földosztó Bizottságánál, és igényt nyújthatott be valamilyen mérető

földterületre. A KTÁL iratanyagában rengeteg ilyen igénylılappal találkozhatunk, ezekbıl

megtudhatjuk, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe az igényléseknél. Ezek az

igénylılapok egyoldalas cseh nyelvő nyomtatványok voltak, melyen ki kellette tölteni a

megfelelı rubrikákat. Érdekesség, hogy míg cseh nyelvőek voltak az igénylı által

megválaszolt kérdések, addig voltak esetek, amikor a kérelmezı a válaszokat anyanyelvén

(magyarul, ruszinul) írta fel. Figyelembe vették a foglalkozást, az életkort, családi

állapotot, a gyerekek és a munkaképes családtagok számát, a saját birtokolt földet, az

állatállományt, mennyi területet kér az igénylı, milyen tevékenység céljából kéri, illetve

rendelkezik-e valamilyen katonai érdemmel. 169 Láthatjuk tehát, hogy a hivatalos

igénylılapon nem kellett feltüntetni a nemzetiséget, pedig a leggyakoribb támadás azért

érte a földreformot, hogy nemzetiségi szempontokat is figyelembe vettek. Azonban

nyilvánvaló, hogy egyes esetekben az igénylılap kitöltésekor használt nyelvbıl

nyilvánvalóan kiderült a nemzetiség, másrészt arra is volt példa, hogy utólag jelölték a

hivatalokban az igénylılapon felírták ceruzával, hogy milyen nemzetiségő volt a

kérelmezı. A levéltári adatok tanúsága szerint azonban nagyon pontosan tartották nyilván

az igénylık nemzetiségét, és a földosztást követıen is feljegyezték a nemzetiségi

megoszlást.

A zár alá kerülı földterületek egy részét azonban az úgynevezett kolonizációs alap

rendelkezésére bocsátották, mely területeken 1923-tól a telepítések megtörténtek. Mielıtt

megpróbálnánk részleteiben tárgyalni a telepítéspolitika kárpátaljai vonatkozásait, érdekes

lehet figyelmet fordítanunk a kolonizáció fogalmára. Az értelmezı szótár szerint

betelepítést, gyarmatosítást jelent. Pont a gyarmatosítás értelmezése miatt inkább a

telepítés kifejezést alkalmazzák a vonatkozó szakirodalomban. A korszakban fıként a

politikai érdek határozta meg a fogalom értelmezését, ily módon a kárpátaljai magyar

ellenzékiség a csehszlovák „gyarmatosítás” eszközeként és kisebbségpolitikai

intézkedésként helyezték el retorikájukban. A hivatalos csehszlovák iratokban a következı

definíciót olvashatjuk: „A kolonizáció a jelenlegi szükségletek szerint a földbirtokok

kiutalását jelenti, önellátó, vagy kiegészítı gazdaságok létrehozását, a helyi és más

168 Uo. 55–67. lap 169 KTÁL, Fond 36. Op. 1, od. zb. 13. 23. lap

68

igénylık erkölcsi és gazdasági szükségszerőség alapján történı földhöz juttatását jelenti.” 170 Tehát alapvetıen gazdasági szerepet szántak retorikájukban az intézkedéssorozatnak,

mint az 1925-ös dokumentumból kiderül, egy évtizeddel korábban kiemelik a földosztás

egyéb jellegét is, miszerint a telepítések fontos feladata „…Podkarpatska Rus belsı

politikai és társadalmi konszolidációjának elısegítése”171

Az elsı Csehszlovák Köztársaság kárpátaljai telepítéspolitikájával kapcsolatban

nem csupán a kolonizáció fogalmának értelmezése vitatott. Az alapkutatások híján még a

telepítések alatt érintett települések száma is kérdéses. Botlik József az 1938-as nép-

földbirtok és állatösszeírásra hivatkozva 11 kolóniát nevez meg könyvében,172 Simon

Attila szintén 11 településrıl ír 173, míg a régió történelmét feldolgozó legújabb monográfia

15 településrıl beszél. Egy, a csehszlovákiai földreformot összegzı tanulmány szerint,

mely a Pozemkova reforma címő lap hasábjain jelent meg 15 kolonizáció által érintett

településrıl beszélhetünk.174 A KTÁL eddig áttekintett anyagai alapján 1923 és 1930

között tizenkét településen folytattak ún. csoportos betelepítést. Az elsı telepet 1923-ban a

Csap melletti birtokon Sztrázs néven hozták létre, ahová 21 telepescsalád érkezett. Ezt

követıen hozták létre a Bátyú melletti Szvoboda telepet, ahová 66 telepescsalád

költözhetett be. 1924-ben Gát környékén 13 család kapott földterületet, 1926-ban

Hunyaditanya vagy Hedzespusta néven létrejött kolónia 25 család új otthona lett,

ugyanebben az évben Sárosorosziba 5 családot telepítettek, szintén 1926-ban

Pusztakerepec településen 14175 család jutott termıföldhöz. 1927-ben jött létre Újbótrágy

kolónia 31 telepes családdal, majd 1927-ben Bótrágyba költöztettek 41 telepescsaládot.

1929-ben Beregdédába 3, míg 32 telepes család érkezett Beregsomba, 1930-ban Eszenybe

költöztettek 5 családot, majd a késıbbiekben további 16 családot telepítettek le.176 Egy

másik forrásunk pedig megnevezi, hogy 1930-ban Tiszaújhelyen alapítottak kolóniát (a

forrás szerint Novo Selo, Tiszaújlak mellett).177 Az ide telepített családok számát egyelıre

nem ismerjük. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a közigazgatásilag Szvoboda

településhez tartozó Nagybakos és Kisbakos településekrıl, mint külön telepekrıl

170 KTÁL, Fond 36. Op. 1. od. zb. 1796, 14. lap 171 KTÁL, Fond 36, Op. 1, od. zb. 527. 1–3. lap 172 Botlik József: Egestas Subcarpathica. Adalékok az Északkeleti-Felvidék és Kárpátalja XIX-XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000. 181. old. 173 Simon Attila: i.m. 166. old. 174 Stav kolonisace koncem r. 1934. Pozemková reforma, Ročni XVI. Čislo 3., v Praze v květnu 1935. 175 Forrásunk Pusztakerepec esetében 12 családot közöl, azonban a dossziéból hiányzik egy lap, föltételezhetı, hogy hiányzik a felsorolás folytatása, a szakirodalom ezen település esetében 14 családról tesz említést. 176 KTÁL, Fond: 36, op. 1, od. zb. 527. 43–54. lap, 67–75. lap 177 KTÁL, Fond: 36., op. 1, od. zb. 1796. 14. lap.

69

számolnak be egyes csehszlovák források illetve találtunk utalásokat arra nézve is, hogy

Bátyú településre is érkeztek telepesek.178 Nagybakos és Kisbakos esetében

föltételezhetıen nem beszélhetünk külön kolóniáról, a Szvoboda telep kiépítését tárgyaló

számos forrás alapján, itt egy telepes faluról kell beszélnünk. Sajnos egyelıre ezekre a

településekre vonatkozóan még nem bukkantunk rá a betelepítettek névsorára, azonban

annyi föltételezhetı, hogy nem csupán az általunk közölt településeken történt kolonizálás,

ráadásul a régióval foglalkozó szakirodalom, a jelen felsoroláson túl, megjelöli Újverbıcöt,

Újaklit, Oroszgejıcöt, Tasnádtanyát, mint a telepítések helyszínét. Az Földmővelésügyi

Minisztérium és az Ungvári Földreformhivatal dokumentumai értelmében az 1930-as évek

második felében további tervszerő betelepítésre került volna sor, melyet a ruszinság

földszükségleteinek kielégítése céljából és a „paraszti birtokok további kialakítása”

érdekében tartottak fontosnak.179 1933-ban született dokumentumban arról olvashatunk,

hogy Oroszvölgy, Verbıc, Nagydobrony, Szvoboda, Beregszász, Beregvégardó, Akli,

Eszeny, Bátyú, Szerednye, Bégány, Gecse, Papi földterületein került volna sor telepesek

javára történı földosztásokra.180 Egy 1936-ban kelt jelentés értelmében pedig

Pusztakerepec, Eszeny, Nagydobrony településeken kívül a Szernye-mocsár területén

folytathatnának telepítéseket, elsısorban Csikósgorondon és Nyárásgorondon, mely

földterületeket 1955-ig a Latorca részvénytársaság bérelte, a telepítésekre a bérleti

szerzıdés lejárta után kerülhetett volna sor.181

Bizonyos levétári források alapján azt mondhatjuk, hogy a kolonizációs tervekben

szereplı településeken valóban történtek telepítések, azonban ezek nem csoportosan, és

nem minden esetben államilag, hanem ún. magántelepítések formájában zajlottak. A

letelepítések szervezésének szempontjából a kolonizációt menetét két szakaszra tudjuk

elkülöníteni. Ezek közül az elsı az úgynevezett állami telepítések voltak182, a másik a

pedig a magánkolonizáció. Ezek mind idıben mind a telepítést végzı szerv tekintetében

különbséget mutatnak. Az eddigi forrásaink alapján elmondható, hogy Podkarpatska Rus

területén a csoportos telepítések 1923 és 1931 között végbementek, míg a

magánkolonizáció elsısorban a 30-as évek jellegzetessége volt. Míg a csoportos

kolonizációt állami hivatalok végezték,mint arra már fentebb utaltunk, addig a

magánkolonizációt, nem állami szervek közvetlen bevonásával, de az állami szervek

178 KTÁL Fond 36, op. 1. od. zb. 376 . 7-29. lap 179 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 14. lap. 180 KTÁL, Fond: 36, op. 1, od. zb. 527. 43–54. lap, 67–75. lap 181 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 23. lap. 182 Vö. Simon Attila i.m.

70

felügyelete mellett hajtották végre. Egy 1936-os forrás, ilyen, magánkolonizáció által

érintett települések közé sorolja Aklit, Fancsikát, Verbıcöt, Tiszaújhelyet, Beregszászt,

Ardót. 183 A szakirodalommal összevetve feltételezhetjük, hogy az Akli környezetében

folytatott telepítések során jött létre Újakli település. Ardó alatt a korszak statisztikai

kiadványai értelmében Beregvégardót értették184, mely földterületein Tasnádtanyát hozták

létre. Verbıc mellett végzett telepítések pedig a késıbbi Újverbıc, napjainkban Puskina

település létrehozását jelentették.185

A kárpátaljai telepítések kapcsán felmerül több olyan kérdés, melyekre a jelenlegi

vonatkozó szakirodalomból nem kaphatunk választ. Ezek közül fontos foglalkoznunk

azzal, hogy honnan, és milyen nemzetiségő telepesek érkeztek Podkarpatska Rus síkvidéki

területeire, illetıleg milyen létszámban. Egyelıre nem bukkantunk olyan forrásra, amely

közölné a betelepítettek pontos számát, a családok esetében a férj család és utónevét és a

feleség utónevét jelölték meg csupán186 Az iratokból azonban kiderül, hogy 1923 és 1930

között tehát legalább 263 családot telepítettek magyarlakta területekre, akiknek nemcsak a

pontos számuk, de az etnikai megoszlásuk is kérdéses. A köznyelv a telepesek által lakott

területeket „cseh kolóniáknak” nevezte, azonban joggal feltételezhetı, hogy a valóság ettıl

lényegesen árnyaltabb képet mutatott. A kolonisták nemzetiségi megoszlása vizsgálatakor

célszerő különbséget tennünk a csoportos és a magántelepítések között. Egy 1922

áprilisában kelt rendelet értelmében a hivatali helyek legalább 50 %-át légionáriusok187

számára kell fenntartani.188 Ebbıl arra következtethetünk, hogy az elsı kolóniák lakossága

elsısorban cseh illetve szlovák volt. Ilyen tipikusan Sztrázs, Szvoboda, Bátyú Gát. Ezek

közül Szvoboda a legnagyobb légionárius kolónia volt a Csehszlovák Köztársaság

területén189, több forrásunk is közli a kolónia lakosságának nemzetiségi összetételét, mely

az 1931-es népszámlálási adatok tükrében a következıképp alakult: a 909 fıs

összlakosságból 450 cseh, 7 szlovák, 184 ruszin, 281 magyar, 1 lengyel.190 Jelentıs

forráscsoport tanúsága szerint azonban nem elsısorban cseh illetve szlovák nemzetiségőek

183 KTÁL Fond 36., op. 1. od. zb. 1796. 23. lap. 184 Statistický lexikon obcí v Podkarpatsé Rusi vydán Ministerstvem Vnitra a Státitním Úřadem Statistickým na základě výsledků sčítání lidu z 15. února 1921, v Praze 1928 185 Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra. Szerk.: Fedinec Csilla, Vehes Mikola – Budapest: Argumentum, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010, 65. old. 186 KTÁL Fond: 36, Opisz: 1. Od.zb.: 527 1-3. lap. 187 Az Osztrák-Magyar Monarchia orosz hadifogságba került cseh illetve szlovák nemzetiségő katonái, akik cseh illetıleg csehszlovák légiókat hoztak létre 1916 és 1917 folyamán, melyek az orosz polgárháborúban is részt vettek, a független Csehszlovák Állam létrehozásához szükséges katonai erıt biztosították. 188 KTÁL, Fond 36, op. 1. od. zb. 215. 12. lap. 189 Simon Attila: i.m. 278. old. 190 Deset roků kolonisačni práce legionařů na podkarp. Josef Kápar, in Legionařsky, 69. szám, 1 oldal, 1933. augusztus 31. vö. Simon Attila i.m. 99. old. és Kárpátalja 1919-2009, im. 65. old.

71

voltak a betelepített földmővelık, hanem a prágai kormányzat politikájában fontos szerepet

szántak a ruszin telepítéseknek. Egy 1925-ben a Prágai Állami Földhivatal által kiadott

rendeletben találkozhatunk néhány erre vonatkozó érdekes momentummal. A forrás

egyrészt beszámolt a telepítések addigi helyzetérıl, továbbá felhívta a Földosztó

Bizottságok figyelmét arra, hogy milyen magas a ruszin nemzetiségő földigénylık száma.

A következıképpen rendelkeznek ezzel kapcsolatban: „A kolonizáltak fele cseh és azonos

részben kiválasztott, megfelelı ruszinság legyen…” továbbá „ Ösztönözni fogjuk a

ruszinságot, hogy észrevegyék ezt a cseh kérést…” és ugyanitt megmagyarázzák a

rendelkezés okát is: „A ruszinok elégedetlensége megnehezíti a cseh hatalom

irányításának felállítását, különösen a kolonizálni kívánt területeken”.191 Ezt követıen ezt

az elvet követték is, ugyanis egy 1933-as jelentés beszámolt arról, hogy a betelepítettek

55% ruszin, míg 45%-uk csehszlovák192 nemzetiségő.193 A magán-kolonizációval

kapcsolatos források pedig csak ruszin nemzetiségő betelepülıkrıl beszélnek. Az Ungvári

Földhivatal 1936. október 17-én kelt dokumentuma, mely a kolonizáció további

lehetıségeirıl számol be, részletesen ír a ruszin lakta hegyvidék nehéz gazdasági

körülményeirıl, mely következménye vagy az elvándorlás, vagy pedig az alföldi

területeken történı letelepedés. Beszámol arról, hogy 1935. október 1-ig 1245 kérelem

érkezett be hozzájuk elsısorban a volóci, perecsenyi, técsıi és huszti járásokból,

földigénylés ügyében, ezen kívül a magánkolonizáció során 1935-ig Akli, Fancsika,

Verbıc, Tiszaújhely, Beregszász és Ardó térségében 1300 kataszteri hold föld kiosztása

történt meg ruszin telepesek számára. 194

Az Állami Földhivatal ungvári kerületi irodájának 1934. december 31-ei keltezéssel

ellátott jelentése 29 podkarpatska rusi, többségében magyarlakta településén195 1925 és

1931 végzett földosztás nemzetiségi vonatkozásairól számol be, mely értelmében a földet

kapottak közül 5 cseh család, 579 magyar család, 537 ruszin család és 18 zsidó család

jutott földhöz. Ezeknek az adatoknak elsısorban a korszak magyar ellenzékiségének heves

tiltakozása mond ellent, ugyanis folyamatosan arra apelláltak, hogy a magyar

nemzetiségőeket hátrányosan érinti a földosztás.

191 KTÁL, Fond 36, op. 1, oOd.zb. 527. 1–3. lap 192 Valamennyi népszámlálási összesítıben, illetve hivatalos iratokban is a „csehszlovák” nemzetnévvel találkozunk, mely a cseh és a szlovák nép egyenlıségét és összetartozását volt hivatott jelképezni, a valóságban azonban sem az egyenlıség nem érvényesült, sem az egység nem valósult meg. 193 KTÁL, Fond 36, op. 1, od. zb. 1129. 2–9. lap. 194 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. 23. old. 195

72

Megvizsgálva a forrásaink által említett települések nemzetiségszám változásait

1921 és 1931 között, melyeken csoportos vagy magán kolonizáció ment végbe, arra az

eredményre juthatunk, hogy 18 település esetében közel 1500 fıvel növekedett a ruszinság

száma és

Akárcsak a telepesek nemzetiségi hovatartozására vonatkozóan, úgy telepek

kiépítésével kapcsolatosan is kevé az információnk, azt feltételezhetjük, hogy a földosztás

által érintett településekhez tartozó különálló tanyákon kezdték meg az építkezéseket. A

létrehozott település méretétıl függıen az vagy részét képezte közigazgatásilag egy addig

is létezı falunak (Gát, Sárosoroszi) vagy külön közigazgatási egységként jelent meg

(Szvoboda) Eddig fellelt forrásaink Sztrázs, Szvoboda és Gát esetében nem közlik a kiutalt

területek nagyságát. A többi település esetében elmondható, hogy településenként jelentıs

eltérések is megfigyelhetıek voltak a kiosztott földterületek méretét tekintve.

Hunyaditanyán 16,2 kat. hold, Sárosorosziban 52,2 kat. hold, Pusztakerepecen 14 kat.

hold, Újbótrágyon 29 kat. hold, Bótrágyon 41 kat. hold, Beregdédában 16,9 kat. hold,

Beregsomban 27,7 kat. hold Eszenyben 42,4 kat. hold jutott átlagosan egy családnak.196 A

hivatalos csehszlovák közlemények 14,9 ha-ban nevezik meg a Podkarpatska Rusban

átlagosan egy kolonistára jutó földterület méretét.197 Az építkezéseket a csehszlovák állam

támogatta, elsısorban építkezési kölcsönökkel, ugyanis nemcsak földterülethez kívánták

juttatni a telepeseket, de egzisztenciájukat is meg kívánták alapozni.198 Az Állami

Földreformhivatal dokumentumaiból kiderül, hogy egy szabvány telepes ház felépítésének

értéke 52 000 csehszlovák korona volt A ház állt egy konyhából, egy szobából, egy

elıszobából és egy kamrából, összterülete 41 m2 volt.199 Elsısorban az 1930-as évek elsı

felébıl szaporodik meg azon források száma, melyek a kolóniák gazdálkodásával,

fejlesztésével foglalkoztak. Ez azzal magyarázható, hogy a világgazdasági válság

jelentısen érintette a telepeket is, mely nehézségekre próbáltak megoldást találni. A

telepesfalvak fejlesztési tervei három fı problémakört érintenek: a mezıgazdasági

fejlesztést, az ipari fejlesztést és a kulturális fejlesztést.

A mezıgazdasági fejlesztés tekintetében a talajjavító és lecsapoló munkálatok

kaphattak kiemelt finanszírozást Csehszlovák Állam. Egy1932-es jelentésbıl, melyet az

Állami Földhivatal számára készítettek Ungváron, kiderül, hogy elsısorban az árpa, rozs,

196 Uo. 43–54. lap, 67–75. lap 197 Stav kolonisace koncem r. 1934. Pozemková reforma, i.m. 198 Uo. 1–3. lap 199 Fond 36. Op. 1. od.zb. 527. 141. lap.

73

búza, kukorica, dohány és cukorrépa termesztését támogatta a szaktárca a kolóniákon. 200

Ezt a mezıgazdasági termesztéstaz 1920-as évek végén elsısorban a talajjavító

munkálatok és a megfelelı mennyiségő vetımag hiánya nehezítette. Elıirányoztak a

kolóniákon jelentıs mértékő gyümölcsfa-telepítéseket is, 3000 gyümölcsfa telepítését

helyezték kilátásba 1933 januárjában Beregsom, Sztrázs, Pusztakerepec, Sárosoroszi,

Tiszaújhely, Hunyaditanya és Eszeny falvakban.201 Ezen kívül az állattenyésztés

fellendítése érdekében a takarmánynövények vetésterületének növelését is finanszírozni

kívánta az illetékes hatóság.202

Ami az ipart illeti elsısorban kézmőipari és mezıgazdasági termékeket feldolgozó

komplexumok létrehozását támogatták a kolóniákon. Úgy a mezıgazdaság, mint az ipari

létesítmények esetében javasolt a földmővelésügyi tárca a szövetkezetek létrehozását és

mőködtetését.203 Forrásaink tanúsága szerint a kolóniákon szeszfızı és dohányfeldolgozó

üzemet hoztak létre, ezeken kívül a tejfeldolgozó üzemek létrehozását preferálták.204

Ahhoz, hogy az elıirányozott gazdasági fejlesztések anyagilag hasznosulni

tudjanak az államigazgatás biztosítani kívánta a kolóniák bekapcsolását Podkarpatska Rus

kereskedelmi vérkeringésébe. Ennek következtében jelentıs összegeket fordítottak az

általában nehezen megközelíthetı, elzárt telepek fıúthálózatba való bekapcsolására. Ily

módon próbáltak infrastrukturális fejlesztésekkel összeköttetést teremteni Sztrázs kolónia

és a Chlumec - Sajószentkirály - Csap fıútvonal között, Hunyaditanya és a Macsolából

Gecsébe tartó útvonal között. Szvoboda és Bótrágy mentén egy új fıútvonalat kívántak

építeni, melybe Beregsom és Újbótrágy is bekapcsolódhatott.205

A források tanúsága szerint külön figyelmet szenteltek a telepesfalvak kulturális

fejlesztésére, iskolák, sıt ipari és mezıgazdasági szakközépiskolák létesítésére206

Találhatunk arra vonatkozó említéseket is, hogy vándorkönyvtárakat is mőködtettek,

kifejezetten a kolóniák szükségleteit kielégítendı, elsısorban mezıgazdasági témájú

könyvekkel felszerelve.207 A viszonylag széles spektrumú fejlesztési tervek azonban

nem minden esetben hozták meg a várt sikert. Néhány titkos jelentése, illetve egy-egy

kolónia szövetkezetétıl az Állami Földhivatalhoz érkezett panaszlevelekbıl arra lehet

következtetni, hogy a világgazdasági válságon kívül egyéb problémákkal is küzdöttek a 200 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 527. 76-77. lap. 201 U.o. 77. lap. 202 U.o. 203 U.o. 75-76. lap. 204 U.o. 205 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 527. 100.lap 206 U.o.. 1-3. lap. 207 U.o.85.lap.

74

telepesek, illetve az ı egzisztenciájukat megalapozni kívánó hivatalok. 1933 áprilisában

készült jelentés szerint, melyet az Ungvári Földreformhivatal készített a kolóniák

gazdasági helyzetérıl egy prágai rendelkezésre reagálva, mely kérte a kolóniák anyagi

lehetıségeinek felmérését, kiderül, hogy bár a földosztás folyamán a

kedvezményezetteknek nyilatkozni kellett vagyoni helyzetükrıl, illetve arról, hogy milyen

mértékig tudnak befektetni a kapott földterületbe, azonban a valóságban ezzel a vagyoni

fedezettel az ide érkezı telepesek nem rendelkeztek. Ez jelentıs kiesést jelentett a

finanszírozó hatóságnak, illetve megnehezítette a telepesek számára az építkezési hitelek

visszafizetését.208 A hitel-visszafizetések problémáját igazolja az a levél is, melyet egy

telepes, bizonyos Arnošt Hosa, mint a bótrágyi kolónia gazdasági szövetkezetének

képviselıje írt 1930-ban. Ebben nehezményezi, egy átlagos telepes 30–50 ezer korona

adósággal volt terhelve az építkezési kölcsön fejében, és 15–20 ezer korona egyéb

adóssága is volt.209 A gazdasági válság idején ezekbıl a kölcsönökbıl elengedtek,

kedvezıbb kamatokat számítottak fel. 210Bár a földosztás során mindig hangsúlyozta a

prágai vezetés azt az elvet mely szerint telepítések során elınyt élveznek azok, akik

rendelkeznek bizonyos mezıgazdasági tapasztalattal, az földhöz juttatottak által kitöltött

kérdıívekbıl azt láthatjuk, hogy a korábban földmőveléssel foglalkozó telepesek aránya

nem volt magas.211 Különösen igaz ez a hegyvidéki területekrıl érkezı ruszin telepesekkel,

akik esetében elıfordult, hogy el is hagyták rövid idın belül a kiosztott földbirtokot.212

Amikor ilyen esemény történt, arra mindig érzékenyen reagált a közvélemény, különösen a

magyar ellenzék.

A téma körvonalazásának szempontjából fontos megnézni, hogyan reagált a

közvélemény a telepítésekre, és fıként magyar közvélemény, hisz elsısorban magyarlakta

területeket érintettek az intézkedések. Nagyon élesen bírálta a telepítések folyamatát az

ellenzéki magyar sajtó. A Határszéli Újságban 1927-ben így olvashatunk a telepítésekrıl: „

a kultúránkra és nemzeti egyenlıségünk meggyöngítésére irányuló tendencia egyre

erısödik…. az iskolatörvény, a telepítéstörvény, az agrártörvény, az adótörvény minden

finesze, ami benne van a törvénykönyvben ezt a célt szolgálja”213 Ugyanitt olvashatjuk az

következı, ironikus megjegyzést: „természetesen nem a történelmi országuk földjét adják

208 U.o. 82. lap. 209 KTÁL, Fond 36, op. 1., od. zb. 1129. 2–9. lap. 210 Fond 36, opisz 1, od. zb. 527. 75. lap. 211 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 162. 6-47. lap. 212 Újabb adatok az alsókerepeci földosztás történetéhez. Ruszinszkói Magyar Gazda 1928. január 8. 2. évf. 2. szám. 3. old. 213 SZÜLLİ GÉZA: Helyzetünk nem jobb, de rosszabb, Határszéli újság 1927. január 9. 2. old.

75

nekik. Az nem arra való. Itt van Szlovenszkó és Ruszinszkó. Az Isten is arra teremtette ezt a

földet, hogy cseh telepesek boldog hazája legyen… „214. A Kárpáti Híradó szintén ezt az

irányvonalat képviseli, Kékedy Gábor 1927-ben így írt a földreformról: „..földek, állami

állások idegen kézbe adása csak azt célozza, hogy a gazdaságilag lehetetlenné tett

ıslakosság pusztuljon el, vagy vándoroljon el”215

Azonban pozitív észrevételek is érkeztek a kolonizációval kapcsolatban, a Keleti

Újság 1926októberében (ide nem kell az évszám után pont, mert birtokos eset) megjelent

számában Kovács Béla cikkében szerepel, hogy a „falvakra a cseh–magyar barátság, a

szerelem és a koccintás jellemzı.”216

Nagyon szemléletesen foglalta össze Korláth Endre képviselı 1930-ban a

csehszlovák szenátusban elhangzott beszéde a telepítésekrıl és a földreformról alkotott

magyar véleményt: „A Schönborn uradalmat nagyszerő taktikával sikerült a Živnobankkal

társult svájci érdekeltség kezére juttatni és így 35–90 évig várhatunk (m?)rég, amíg itt

földreformról tárgyalhatunk. Ezzel a taktikával Gát, Jánosi, Ardó, Beregszász, Kígyós,

Nagybeteg, Beregujfalu, Dercen, Fornos magyar községek továbbá, Alsó- és Felsıremete

Bárdháza, Míkarja orosz községek estek el jogos földreform ígényeiktıl. A máltai

lovagrendnek adták a Telekék dolhai 60. 000 holdas erdejét. Ez a Ruszinszkói földreform

másodig nagy áldása. A harmadik áldás azt a 16 maradékbirtokost érte, akik közül 14

cseh, 1 ukrán és 1 nagyorosz nemzetiségő.

A negyedik áldás ama telepesek fejére szálljon, akiket a földreform jóvoltából a történelmi

országokból telepítettek hozzánk nyilván azért, mert sem a ruszin, sem a magyar nem akart

földet és szívesebben megy Belgiumba, Kanadába, Argentínába. A magyarság, feltéve,

hogy a község elégszámu agrárpárti igazolványt fogyaszt – csinálhat legelıbérlı družstvo

és ha még jut valahol egy kis darab föld, úgy arra kihajthatja a marháját, de ismétlem,

csak agrárpárti igazolvánnyal. Arról egyáltalán beszélni sem lehet, hogy a földreform a

magyarság számára, a legcsekélyebb elınyt, kedvezményt hozta volna meg, sıt

helyzetünket csak megnehezítette.”217 A fent idézett szövegek jól mutatják, hogy a

magyarság az etnikai terület megbontását, és a nemzet pozícióinak gyengítését látta a

telepítésekben, illetve nehezményezték a magyar földigénylık számára történt juttatások

kis mértékét. Nyilvánvalóan jelen volt a Prágához hő politikai képviselet is, amely a

214 Negyven cseh családot akarnak betelepíteni Romániábó, Határszéli újság 1927. május 8. 2. old. 215 KÉKEDY GÁBOR: A Verchovina nyomora, Kárpáti Híradó, 1927. június 22. 216 EGRY FERENC: Cseh–magyar barátság falun, Ruszinszkói Magyar Gazda 1926. október 24. 217 www.psp.cz/eknih/1930ns/ps/stenpt/index.htm/ – Korláth Endre felszólalása a Csehszlovák Szenátusban , letöltve: 2010. 11. 27.

76

Köztársaság vezetésének szócsöveként a telepítések mezıgazdasági mővelés

szempontjából hasznos oldalát hangsúlyozták.

Fontos utalások találhatók magyar földmővelık és a közéjük érkezett telepesek

viszonyára a korabeli Kárpátalját rendkívül szemléletesen bemutató szociográfiában,

melyet Balogh Edgár „sarlós”218 társaival készített. „A Retek géppel dolgoztat mindent, és

napszámosokat a hegyekbıl hoz” – panaszkodik a számára kimondhatatlan nevő cseh

birtokosra az izsnyétei földmővelı.219 Ezzel a magyar parasztember korabeli nyomorúságát

kifejezı mondattal érdemes egy nagydobronyi asszony által mondottakat szembeállítani:

„Összetörött a kerekünk múltkor, és a legionista meglátta. Adott kölcsönbe egyet, és

eldicsekedett, hogy magyar leányt vett el Bátyúból. Hát nem tehetnek ık sem róla, hogy

közénk kerültek.”220 A fenti két idézet jól jellemzi azokat az ellentétektıl feszülı

hangulatot, mely a magyar közösségbe érkezı telepeseket körülvették. Egyesek saját

megélhetésük veszélyét látták a kolóniákban, mások belátták, hogy nagypolitika esetleges

szándékaiért nem az átlagember a felelıs, esetleg nem tudatos eszköze annak.

A fentiek ismeretében érdemes tehát megvizsgálni, hogy milyen szerepet foglaltak

el a telepítések Prága vidékünkkel szemben folytatott politikájában. A 1919. szeptember

10-én elfogadott saint-germain-en-laye-i békeszerzıdés értelmében a terület széleskörő

autonómiával felruházva kellett volna, hogy csatlakozzon az új államalakulathoz, ezt az

Antant-hatalmak és a csehszlovák vezetés által kiadott Generalny Statutum, majd az 1920

februárjában kiadott Csehszlovák Alkotmány is megerısítette.221 Azonban az

önrendelkezés megvalósítását folyamatosan késleltették, hivatkozva általában arra, hogy a

területünk lakossága még nem érett meg politikailag az autonóm irányításra. Az

autonómiához való hozzáállása a prágai vezetésnek, beleillett abba a politikába, amit a

Köztársaság egyéb területein is folytatott, és ami az ország integritásának megırzésére

törekedett. Maga ez a törekvés abból eredeztethetı, hogy Csehszlovákia egyfajta

mozaikállamként, eltérı etnikai szerkezető és különbözı történeti fejlıdésen átment, a

kialakult gazdasági térszerkezetet tekintve egymáshoz nem illeszkedı részekbıl állt. Ez

nagyban megnehezítette egy cseh dominanciájú, erıs központi irányítással rendelkezı

állam felépítését, amit egy nem Prágához hő autonóm irányítás valamely területén a

Köztársaságnak csak még tovább bonyolított volna. Ezért a Köztársaság területeinek

218 mi az a sarló 219 Balogh Edgár: Tíz nap Szegényországban, Budapest, Neumann Kht. 2003 220 U.o. 221 FEDINEC CSILLA : A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium-Aurum Kiadó, Galánta–Dunaszerdahely 2002. 14–15. old.

77

egyfajta konszolidációja volt az elsıdleges feladat. Ebben a folyamatban nagyszerő

példaként szolgáltak az Osztrák–Magyar Monarchia ilyen jellegő korábbi törekvései,

amely államban pont a cseh területekhez viszonyultak ilyen módon. Ez a konszolidációs

politika lehetett több csehszlovák intézkedés motívuma, így a csehszlovák hivatalnoki

réteg széleskörő alkalmazásáé magyar és ruszin lakta területeken, egyes nyelvpolitikai

intézkedéseké, oly gyakran végrehajtott változtatásoké a közigazgatási berendezkedésben,

és ebben a sorban el tudjuk helyezni a kolonizációt is. Ezt bizonyítja a már idézett 1925-ös

rendelete az Állami Földhivatalnak, melyben két elvet neveztek meg, amely szellemében a

földosztást és a telepítéseket folytatni kellett. Az egyik a földmővelés fejlesztésének

elısegítése, a másik pedig „…Podkarpatska Rus belsı politikai és társadalmi

konszolidációjának elısegítése”volt.222 Nem véletlen az sem, hogy oly nagy mőgonddal

válogatták a telepeseket „erkölcsi és gazdasági szükségszerőség szempontjából”.223 A

prágai vezetés továbbá elıirányozta, hogy növeljék a ruszin nemzetiségőek arányát a

betelepítettek sorában, ebbıl arra következtethetünk, hogy míg a földbirtokreformmal

gyengítették a ruszinszkói magyar vagy magyarul beszélı (magyarul beszélı, de nem

magyar nemzetiségő alatt a zsidó nemzethez tartozókat értették) birtokos réteget, akik a

társadalmi és politikai elitet képezték, addig a telepítésekkel egy erıs szláv középparaszti

réteget kívántak kialakítani. Továbbá feltételezhetı a törekvések egy olyan iránya is, amely

során a ruszinságot mint helyi, Prágához hő szláv népcsoportot a meggyengített politikai

elit szerepének átvételére kívánták „kinevelni”. A fenti gondolatmenetet támasztja alá

Robert T. Smallbones pozsonyi brit nagykövet, élesszemő megfigyelése is, aki 1922-ben és

1923-ban Podkarpatska Rusba látogatva a csehszlovák vezetés helyi politikájára nézve a

következı észrevételeket tette: „ A csehek kihasználva felsıbbségüket, megpróbálják

„befuttatni” a szláv kisebbséget, tanulva ezt a Birodalom bürokratikus rendszerébıl,

amelyben ezt a szerepet ık töltötték be, megfosztva attól az elınytıl, hogy szabadságukat

kivívhatnák”224. Szláv kisebbségek alatt gondolhatott itt a diplomata a szlovákokra és a

ruszinokra, a birodalom alatt föltételezhetı(en)leg a Monarchiát értette. Egybevág ezzel a

gondolatmenetével egy 1923-ban írt jelentése, melyben így ír: „A csehek azt szeretnék,

hogy a Köztársaság homogén nemzetállam legyen , egy kevés, nem jelentıs kisebbséggel,

mely szétszóródik a történelem és a földrajzi környezet erıi következtében, és mivel a

222 KTÁL, Fond 36, Op. 1, od. zb. 527. 1–3. lap 223 KTÁL, Fond 36. op. 1. od. zb. 1796. x. lap 224 British Documents on Foreign Affairs: Reports and Papers from the Foreign Office Confidential Print. General editors Kenneth Bourne and D. Cameron Watt. Part II. From the First to the Second World War. Series F. Europe, 1919–1939. Editor Christopher Seton-Watson. Volume 1. Central Europe, 1919–1922, University Publications of America, 1990 pg. 380.

78

tények nem egyeznek ezzel a fikcióval, ık feltalálták a „csehszlovák” kifejezést.”225

Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a csehszlovák pusztán gazdaságfejlesztési eszközként

tekintett a telepítések intézkedéssorozatára, abban az esetben el kell mondanunk, hogy nem

vettek figyelembe egy nagyon fontos tényezıt Podkarpatska Rus-ra vonatkozóan, melyet

leír egy népszövetségi diplomata a spanyol Pabló de Azcárte, aki 1923 júniusában

látogatott régiónkba és szögezte le: „nem hiszem, hogy földrajzi vagy népességi

szempontból egységes egészként beszélhetnünk Kárpát-Oroszországról. Földrajzi

tekintetben legalább két teljesen különbözı régióról beszélhetünk: az északi hegyidéi

zónáról és a déli alföldi övezetrıl.” 226 A különbség amelyet Azcárte megjegyez a régió

lakosságának összemosása esetében a telepítések mezıgazdasági szempontból semmiképp

nem érhették el a várt sikert. Joggal feltételezhetı, hogy a csehszlovák vezetés jobban

ismerte ennél (ettıl) a területet, s az intézkedések csupán gazdasági volta jogosan kétségbe

vonható.

Összességében elmondható, telepítések tehát nem csupán gazdasági vagy

kisebbségpolitikai célokkal bírtak, hanem egy olyan egységes politikai irányvonalnak volt

a része, amely a Csehszlovák Köztársaságot kívánta egységessé kovácsolni, illetve

egységét megırizni. A telepítések ebben a folyamatban betöltött szerepét, illetve pontos

lefolyását és eredményeit remélhetıleg a további kutatások segítségével tisztázni tudjuk

majd.

225 British Documents on Foreign Affairs: Volume 2. Central Europe, January 1923–June 1930. pg. 67.

79

A Csehszlovák Állam nyelvpolitikai törekvései (1919–1939)

„Tekintettel arra, hogy Csehországnak, Morvaországnak és Szilézia egy részének népei,

úgyszintén Szlovákia népe saját akaratukból elhatározták, hogy Csehszlovák Köztársaság

név alatt egy egységes, szuverén és független állam létesítése céljából állandó

szövetségben egymással egyesülnek és ezt az egyesülést végre is hajtották, figyelemmel

arra, hogy a Kárpátoktól délre lakó rutén nép ehhez a szövetséghez csatlakozott (…) a

Szövetséges és Társult Fıhatalmak a Csehszlovák Köztársaságot szuverén és független

államként elismerik” – szerepel az 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ben

aláírt békeszerzıdésben. Ez és az elsı világháborút lezáró többi intézkedés nagymértékben

átformálta Európa addigi politikai térképét, és ezek alól területünk sem volt kivétel. A fent

említett szerzıdés tartalmazta Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék jelentıs

részének a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását Podkarpatszka Rusz néven. Ezzel a

momentummal egy két évtizeden át tartó korszak indult el Kárpátalja történelmében.

Az elsı világháborút követı határváltozások Kelet-Közép-Európa politika-földrajzi

arculatát jelentısen megváltoztatták. A nagyhatalmi érdekek érvényesítése révén új

államok jöttek létre, amelyek határai nem estek egybe a térség etnikai és nyelvi határaival.

Tomas Masaryk köztársasági elnökkel a Ruszinok Amerikai Néptanácsa már korábban

kötött egy szerzıdést, melynek értelmében a Csehszlovák Köztársaság autonómiát biztosít

a kárpátaljai ruszinoknak az újonnan alakuló állam keretein belül. A nagyhatalmak sem

ellenezték ezt, ugyanis így Csehszlovákia és Románia között létrejött a vasúti

összeköttetés, tehát majdnem tökéletes kisantant-győrő227 jött létre a Magyar Királyság

körül. Podkarpatszka Rusz népe tehát nem dönthetett saját sorsáról, így a következı két

évtizedben a nagyhatalmak politikai játszmájának következményeivel kellett

megküzdeniük.

Podkarpatszka Rusz, a Csehszlovák Köztársaság többi területéhez hasonlóan,

többnemzetiségő volt. A közigazgatási egységként létrehozott négy zsupa (Ungvári,

Munkácsi, Beregszászi, Máramarosi) nemzetiségi viszonyait az 1921-es és 1930-as

népszámlálások adataiból készített táblázat mutatja be:

227 Elıször Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kötött szövetséget az Osztrák-Magyar Monarchia újraalakulása ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is. Ezt a három szövetségest elıször egy magyar újságíró nevezte gúnyosan apró antantnak, amit azonban az érintettek felvállaltak: innen ered a kisantant elnevezés. Francia támogatást élveztek, ugyanis a nagyhatalmi politika képviselıivé váltak a térségben.

80

Nemzetiségi viszonyok Podkarpatszka Ruszban az 1921 februári és az 1930 decemberi

népszámlálás alapján

Létszám (fı) Nemzetiség

1921-ben 1930-ban

Ruszin (nagyorosz, ukrán,

kárpátorosz)

372884 446916

Magyar 102144 109472

Zsidó 80059 91255

Cseh és szlovák 19737 33961

Német 10460 13249

Egyéb 21284 30504

Összlakosság 606568 725357

A fenti adatok is tükrözik a terület nemzetiségi sokszínőségét, ami egyúttal nyelvi

változatosságot is jelentett. A terület lakosságának az igényét anyanyelvének használatára

nem hagyhatták figyelmen kívül az elsı világháborút lezáró rendezések során sem. A

Csehszlovákia kötelékében eltöltött évtizedek alatt a nyelvpolitikával kapcsolatos ügyekre

mindig érzékenyen reagált a közhangulat.

A szabad nyelvhasználat biztosítása elválaszthatatlanul fonódott össze a

nemzetiségek jogainak védelmével, így egy olyan soknemzetiségő ország, mint az Osztrák-

Magyar Monarchia felosztásánál a kérdés fontos szerepet játszott. Már a Párizs környéki

békékben, az új államok státuszának szabályozásával együtt, igyekeztek biztosítani a

nemzetiségeknek a saját nyelvük akadálytalan használatát. Ezt volt hivatott rendezni a

versailles-i békeszerzıdésnek több, Csehszlovákiára vonatkozó cikkelye, így a 86-os is,

amelyben „a Cseh-Szlovák Állam elfogadja azokat a rendelkezéseket (…), amelyeket e

Hatalmak228 a Cseh-Szlovák Államban a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségek érdekeinek

megvédelmezése céljából szükségesnek tartanak.” Ezeket a rendelkezéseket fogalmazták

meg részletesebben a 1919. szeptember 10-én aláírt Saint-Germain-en-Laye-i kisebbségi

szerzıdésben, amely a Csehszlovák állam létrejöttét is szabályozta. A Párizs környéki

békék abból a szempontból is érdekesek voltak, hogy az olyan ügyeket, mint a kisebbségek

jogai (beleértve az anyanyelv használatához való jogot), az elsı világháborúig minden 228 Szövetséges és Társult Fıhatalmak: Amerikai Egyesült Államok, Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán.

81

állam a saját határain belül kezelte, a háború befejeztével viszont nemzetközileg

szabályozták a nemzetiségek jogait.

A szerzıdés több cikkelye szavatolja a csehszlovák állampolgárságú, valamely

kisebbséghez tartozó személy szabad nyelvhasználatát és az államalkotó nemzettel a

törvény elıtt való teljes egyenlıségét. Az anyanyelv szabad használatát a szerzıdés a

magán és üzleti életben, a sajtóban, továbbá a vallásgyakorlás terén is garantálta. Ezek

mellett a hivatali eljárásokra vonatkozólag is tartalmazott a dokumentum elıírásokat,

melyek szerint az államnyelvtıl függetlenül megfelelı könnyítéseket kellett hozni a

kisebbségek számára.

Külön cikkely foglalkozott a nemzetek nyelveinek oktatásban való érvényesítésével.

Biztosították a jogokat a nemzetiségeknek, hogy saját anyagi erıbıl bármilyen szintő

oktatási intézményt létesítsenek és tartsanak fenn, amely az adott kisebbség nyelvén

mőködhetett. Az ország azon részein pedig, ahol nagyobb számban életek valamely

kisebbség képviselıi, a Csehszlovák Állam volt köteles elısegíteni az anyanyelven való

tanulást. Mindezek mellett a szerzıdés azt is tartalmazta, hogy a csehszlovák kormánynak

joga van kötelezni a cseh nyelv tanulását az egész köztársaság területén.

A fenti garanciákon túl a Saint-Germain-i békeszerzıdésben külön hangsúlyt

helyeztek Kárpátaljára, amelynek autonóm státuszt ígértek külön tartományi győléssel. Ez

az autonómia lett volna hivatott a helyi közigazgatás, oktatás és vallás mellett a

nyelvhasználat rendjét is szabályozni.

A nagyhatalmak oldaláról egy másik dokumentum is szabályozta területünk helyzetét

Csehszlovákián belül. Edmond Hennoque francia tábornok, az Antant megbízottja elıbb a

Felvidék elfoglalását irányította, késıbb Podkarpatszka Rusz katonai parancsnoka lett. A

Csehszlovák Köztársaság nevében ı adta ki az ún. Generalny Statutumot.229 Ez az okirat a

Saint-Germain-i békeszerzıdésen alapult, és Podkarpatszka Rusz tervezett

berendezkedését határozta meg. Az autonómia, a saját törvényhozás és a parlamenti

képviselet mellett fellelhetı volt a dokumentumban nyelv témaköre is. Az oktatásban

használatos nyelvekre tért ki külön a kiáltvány. Sürgette a ruszin nyelv tanításának az adott

nemzetiség által lakott területen való kötelezıvé tételét. A magyar és más kisebbség

nyelvére vonatkozóan a békekonferencia határozataira hivatkozott, és biztosította ezek

zavartalan használatát.

229 Általános Szabályzat.

82

A fent bemutatott dokumentumokból tükrözıdik a szövetséges hatalmak felismerése,

hogy Európa felosztása során az etnikai és országhatárok közel sem estek egybe, így több

nemzet egy része került kisebbségi státuszba, és ezek alapvetı jogait biztosítani kellett.

Ezeket a jogokat pedig nem csupán nemzetközi szerzıdésekben, hanem az újonnan

létrejövı országok alkotmányaiban is rögzíteni kívánták.

A Csehszlovák Köztársaság alkotmányát 1920. február 29-én adták ki. Az emberi és

állampolgári jogok általános biztosítása mellett külön kiegészítés vonatkozott a nyelvi

jogokra. Ez a 122. számmal beiktatott törvény a Csehszlovák Köztársaság nyelvtörvénye

néven kerül be köztudatba. A köztársaság hivatalos nyelvének a csehszlovák nyelvet230

nyilvánították. Ez lett a törvényhozás, az állami intézmények és hivatalok nyelve. A

nyelvtörvény elsısorban a kisebbségekre vonatkozóan érdekes számunkra. Ebben

találkozunk elıször az ún. húsz százalékos határral. Ez azt jelentette, hogy abban a bírósági

járásban, amelyben az ugyanolyan, de nem csehszlovák nyelvő állampolgárok részaránya a

legutolsó népszámlálás adatai szerint eléri a 20 százalékot, ott a bíróságok és hivatalok

elfogadhatnak a kisebbség nyelvén beadványokat, és a rendelkezéseket a kisebbség

nyelvén is kötelesek kiadni. A rendelkezés érdekessége, hogy nem közigazgatási

egységekre, hanem bírósági járásokra érvényes, amelyek nem mindig estek egybe, illetve a

bírósági járások hatókörét rendeleti úton lehetett változtatni.

A törvény garantálta továbbá a kisebbségi iskolákban az adott nyelv szabad

használatát, valamint kisebbségek számára létesített kulturális intézmények anyanyelven

való irányítást. Ruszinszkóra a Saint-Germain-i szerzıdéshez hasonlóan, külön

rendelkezések is vonatkoztak. Ezek értelmében „a Ruszinszkó számára létesítendı

országgyőlésnek fenntarttatik a jog, hogy a nyelvkérdést ezen a területen a csehszlovák

állam egységével összeegyeztethetı módon szabályozza”. Rendelkezett emellett arról,

hogy amíg Podkarpatszka Rusz saját törvényhozása nem jön létre, addig az 1920-as

törvény, valamint annak esetleges módosításai szerint kell eljárni. Podkarpatszka Rusz

autonómiája, így saját törvényhozása azonban 1938-ig nem jött létre.

230 Csehszlovák nyelv a törvényig még fogalomként sem létezett. A törvényeket és rendeleteket cseh, valamint szlovák nyelven adták ki. A törvényhozásban a felszólalások során használatos nyelv is elsısorban a cseh volt. A csehszlovák nyelv „megalkotása”, sok késıbbi rendelkezés mellett, a Csehszlovák Köztársaság egységét volt hivatott erısíteni, a szlovák népcsoport ugyanis nehezményezte volna, ha a cseh lett volna a deklarált államnyelv. A helyzet abszurditását bizonyította az 1921. december 20-án kiadott 500. számú törvény, amely fenntartja a csehszlovák nyelv létezését, mindazonáltal elrendeli, hogy a cseh területeken csehül, a szlovák területeken szlovákul adassanak ki rendeletek, folyjék az ügyintézés, miközben hivatalosan ezeken a területeken él az ún. „csehszlovák nyelvő lakosság”.

83

Mindezeken felül a Csehszlovák Alkotmánynak volt egy bekezdése, amelyben az

állami közegeknek az alkotmányban és más törvényekben deklaráltaknál erısebb jogokat

biztosított, amennyiben a közrend és az állam biztonságának védelmérıl volt szó.

A nyelvtörvény alapján a késıbbiekben több olyan rendelet látott napvilágot,

amelyek a nyelvhasználatot szabályozták. Ilyen volt az 1924 januárjában kiadott

kormányrendelet, amely a megyei képviselıtestületek, valamint a megyei és járási

választmányok nyelvhasználatáról rendelkezett. A képviselıtestületek hivatalos nyelveként

az államnyelvet jelölte meg, de bizonyos feltételek mellett lehetıséget adott a kisebbségek

nyelvén való felszólalásra. Itt jött újra elı az a bizonyos 20%-os határ. Annak a területnek

a képviselıi szólalhattak fel a kisebbség nyelvén, amelyben az adott nemzetiség részaránya

elérte a húsz százalékot. A különbözı javaslatokat, kérvényeket, panaszokat is beadhatták

anyanyelvükön, de mellékelniük kellett hozzá a fordítást csehül vagy szlovákul.

Amennyiben ezt nem tették meg, a fordításról a megyei vagy járási hivatal gondoskodott.

Az ilyen beadványokra érkezı, államnyelven íródott válaszokat a kisebbség nyelvére is le

kellett fordítani. A beadványok lefordításáról csak abban az esetben tekinthettek el, ha ez

olyan járási választmányban történt, ahol a nem csehszlovák nyelvőek részaránya

meghaladta a nyolcvan százalékot, és a választmány egyik tagja sem kívánta a fordítást.

Tehát egyetlen választmányi tag kívánsága is elég volt, hogy a beadvány ne csak az adott

kisebbség nyelvén íródjon.

1926. február 3-án került sor az 1920. február 29-ei nyelvtörvény végrehajtási

rendeletének kiadására, amely egyúttal bizonyos pontosításokat, valamint néhány

kiegészítı rendelkezést is tartalmazott. Ezt a nyelvrendeletet azonban a kisebbségek

képviselıivel nem egyeztették, bár Anton Švehla akkori miniszterelnök még

belügyminiszterként ígéretet tett erre. Továbbra is megmaradt a húsz százalékos határ,

viszont nemcsak fizikai, hanem jogi személyeket is kisebbségi státuszúnak nyilváníthattak,

így intézmények és szervezetek is gyakorolhatták a szavatolt jogokat. Emellett a

hivataloknak ettıl kezdve jogában volt szóbeli vagy írásbeli bizonyítékot kérni az ügyféltıl

abban az esetben, ha kétségesnek látszott ahhoz a nemzetiséghez való tartozása, amelynek

nyelvén a beadvány íródott. Ennek pontos rendjérıl a dokumentum nem rendelkezett. Jogi

személyek nyelvi hovatartozásának megítélésénél a bejegyzése nyelvét, valamint az

ügyvitel nyelvét tekintették alapnak. Amennyiben úgy ítélték meg, hogy a fizikai vagy jogi

személy nyelvi hovatartozásáról valótlanul nyilatkozott, akár ezer korona pénzbüntetéssel

is sújthatták.

84

A bíróságokon továbbra is használhatták nemzetük nyelvét a kisebbségek ott, ahol

lélekszámuk elérte a húsz százalékot, azonban ha az ügy más hivatalhoz vagy fellebbviteli

bírósághoz került, amely már nem nemzetiségi területhez tartozott, anyanyelvét az ügyfél

nem használhatta. Emiatt a fellebbezéseknél a nemzetiségek hátrányt szenvedtek, bár

elméletileg járt volna nekik a jog saját nyelvük használatára. Lehetıség volt továbbá a

többnyelvő tárgyalásokra. Ezekre abban az esetben kerülhetett sor, ha a bírósági eljárás

során több nemzetiséghez tartozó terhelt is részt vett. Sok esetben a beadványok, kérelmek

is kétnyelvőek voltak, hiszen az iratok beérkezési jelzése, az okmánybélyeg és a hivatalos

pecsét is államnyelven került az okiratra, míg a tartalmi rész az adott kisebbség nyelvén. A

kisebbségi területeken pedig az állami hivatalok megnevezései is kétnyelvőek, sıt sokszor

három nyelvőek (cseh, ruszin és magyar) voltak.

Külön cikkelyek foglalkoztak a hivatalos okiratok kiadásával, illetve a hivatalos

nyilvántartásokkal. Az anyakönyvi hivatalokban a születési, házassági és halotti

anyakönyvi kivonatokat az állam nyelvén voltak kötelesek kiadni. Csupán az egyházi

testületek és a különbözı egyesületek és társulatok vezethettek kétnyelvő nyilvántartást, és

adhattak ki okiratokat a kisebbség nyelvén, azonban a hivatalos bizonyítványok és

igazolások is kiadhatóak voltak két nyelven.

Szigorú szabályok vonatkoztak az állami alkalmazottak nyelvtudására. Állami

tisztségbe csak olyan személy kerülhetett, aki tökéletesen bírta az államnyelvet. Kivételt

csak olyan hivatalok esetében tettek, ahol szakemberhiány volt, azonban az ide felvett

munkaerınek egy éven belül bizonyítania kellett, hogy az államnyelvet tökéletesen

elsajátította. Mondani sem kell, hogy elég kevés olyan személy volt Podkarpatszka

Ruszban, aki a cseh vagy szlovák nyelvet magas szinten beszélte volna, hiszen 1919-ig

arra nem volt szükség. Azonban azt is magába foglalta a rendelkezés, hogy minden

kisebbségi területen kötelezı olyan hivatalnokokat alkalmazni, akik bírják a terület

kisebbségének nyelvét.

Az 1926-os rendeletben újabb fejezet jutott Ruszinszkónak, és akárcsak az addigi hat

év folyamán, újra az adott rendelkezést nyilvánították érvényesnek a területre, amíg az

autonóm országgyőlés létre nem jön. Emellett a ruszin ellenzékiség soraiban nagy

felháborodást váltott ki, hogy az orosz-kisorosz nyelvet kisebbségi nyelvként kezelte, míg

ık az államnyelvvel való egyenlıségének elismerését kívánták, és az alkotmány ezt a jogot

elvileg biztosította is nekik.

A kisebbségek számára hátrányos volt az is, hogy a törvényhozás a nyelvrendelet

végrehajtásával ugyan megbízta a belügyi, igazságügyi, pénzügyi, ipar-és

85

kereskedelemügyi, közmunkaügyi és közegészségügyi minisztériumokat, de az iskolaügyi,

vallásügyi, népjóléti minisztériumokat és a minisztertanács elnökségét nem. Mindezek

mellett a korszak ellenzéke alkotmányellenesnek tartotta a rendeletet, ugyanis a

Köztársaság alaptörvénye jogot biztosított Podkarpatszka Rusznak, hogy saját területén

önállóan rendelkezzék a nyelvhasználat ügyében, az 1926-os rendelet azonban a prágai

törvényhozástól származott, és Ruszinszkóra is teljes mértékben kötelezı érvényő volt.

1928-ban kiadtak egy, az addigi jogokat és engedményeket erısen megnyirbáló

rendeletet, amely betiltotta a podkarpatszka ruszi nemzetgyőlésben a magyar nyelv

használatát és a magyar felszólalásokat. Ezt követıen a magyar nyelv használata a járási és

települési választmányok szintjére korlátozódott.

A fent sorra vett dokumentumok alapján elmondhatjuk, hogy több olyan nemzetközi

egyezmény volt, amely kötelezte a csehszlovák államot a kisebbségi és nyelvi jogok

biztosítására. Ezt formálisan a csehszlovák alkotmányban és a nyelvi, valamint egyéb

jogokról rendelkezı törvényekben is szavatolták. Nemzetközileg azonban nem ellenırizték

ezeknek a törvényeknek a gyakorlati alkalmazását, ami sokszor távol állt az ideálistól. A

1928-ban kiadott rendelethez hasonlóan más, jelentéktelennek tőnı törvénnyel is

nehezítették a szabad nyelvhasználatot. A korabeli ellenzéki pártok több beadványa,

felhívása is rávilágított a törvények esetenkénti be nem tartására, valamint azok

megkerülésére.

A „húsz százalékos határ” szolgáltatta a legjobb ürügyet a nemzetiségek

nyelvhasználatának korlátozására. Elsısorban a sajátosan végrehajtott népszámlálások

keltettek felháborodást az ellenzéki tábor körében. Az 1921-es népszámlálás során is

panaszkodtak visszaélésekre, ez volt az elsı olyan, ahol a zsidó és a görög katolikus

vallásúakat nem magyarként könyvelték el. Így sokan, akiket addig a magyar nemzet

tagjaként tartottak számon, így a zsidó vagy ruszin nemzet képviselıje lett. A következı,

1930-as népszámlálás során még az elızınél is nagyobb volt a felháborodás. A nemzetiség

meghatározásánál ekkor hivatalosan az anyanyelvet vették irányadónak. A népszámlálást

követıen hónapokig folyt az eredmények felülvizsgálata, amely során több, magát

magyarnak valló zsidó és görög katolikus vallású személyt idéztek be a bíróságokra, amiért

magukat nem a vallásuknak megfelelı nemzetiségőnek vallották. Sok esetben pénzbírságot

is kiróttak.

Szintén lehetıséget adott a húsz százalékkal való manipulálásra az, hogy ezek

bírósági járásokra vonatkoztak, így gyakran elıfordult a járás fennhatósága alá tartozó

terület megváltoztatása. Errıl tanúskodott Siménfalvy Árpádnak, a Magyar Nemzeti Párt

86

képviselıjének felszólalása egy tiltakozó nagygyőlésen, amely a prágai kormánynak egy

járás beosztását megváltoztatni kívánó rendelete ellen zajlott. A Nagyszılısi járás egyes

színmagyar falvait akarták a Beregszászi járáshoz csatolni, ezzel az elıbbi járás magyar

lakosainak száma jelentısen lecsökkent volna – nehezményezte Siménfalvy.

Itt kell megemlítenünk a csehszlovák kormány által vidékünkre betelepített

kolóniákat. A kolonizálást a mezıgazdasági mővelés minıségének és termelékenységének

növelésével indokolták. Az 1920-as évek elején indították meg az intézkedés-sorozatot,

melynek során tizenegy községet hoztak létre szerte Kárpátalján, elsısorban a tiszaháti

vidékeken. A kolóniák lakói kedvezményes áron kaptak földeket, ezen kívül még a

telepesek rendelkezésére bocsátottak tenyészállatokat, egyes források szerint pedig

pénzbeli segélyezéshez is jutottak. A cseh telepeseken kívül ún. légionárius-tanyákat is

szerveztek. A légionáriusok azok a korábban az Osztrák-Magyar Monarchiában szolgáló

katonák voltak, akik dezertálásuk után a csehszlovák hadseregben szolgáltak, és jutalmul

földet kaptak. A helyi lakosság úgy tekintett a betelepítettekre, mint akiket a területileg

egységes magyar és ruszin nemzet szétszabdalása érdekében hoztak be. A betelepített

lakosság legnagyobb része az 1938. november 2-i elsı bécsi döntést követıen visszatért a

cseh, illetve morva területekre. Ezekkel az intézkedésekkel szintén formálták a terület

nemzetiségi képét és a nemzetiségek megoszlási arányát, valamint részben megbontották

az egységes magyar nyelvterületet.

A nyelvpolitika megvalósításának nagyon fontos terepe volt az oktatás, hisz ez

alapvetı feltétele volt valamennyi nemzetiség hagyományai és nyelve továbbvitelének. A

kisebbségekkel való bánásmódot szabályozó dokumentumokban ugyan szavatolták a

kisebbségek oktatására vonatkozó jogokat és kötelezettségeket, azonban ezek

megvalósulása a mindennapi életben nem mindig volt zökkenımentes. Már Masaryknak

Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolása után tartott beszédében is voltak részletek,

amelyek az egyenlı elbánás elvének figyelmen kívül hagyásáról tanúskodtak.

„Mindenekelıtt különbséget kell itt tenni a magyar és egyéb kisebbségek között. A magyar

kisebbség mővelt és elıjogai voltak a többi kisebbséggel szemben…” – mondta. Ezek után

nem volt meglepı a magyar nyelv visszaszorítása az iskolákban. A terület több iskolájában

kétnyelvő tanítás kezdıdött, ami cseh és szlovák tanárok behozatalát, valamint helyi

tanárok tömeges elbocsátását vonta maga után. Annak ellenére pedig, hogy Munkács és

Ungvár magyar lakosságának nagy része kérelmet nyújtott be magyar tannyelvő

gimnáziumok létesítésére, a csehszlovák tanügyi vezetés nem adott engedélyt erre. Csupán

a ruszin gimnáziumokban mőködhettek magyar tannyelvő osztályok, valamint az egyházak

87

kaptak engedélyt magángimnázium üzemeltetésére, amennyiben minden szükséges feltételt

önerıbıl meg tudnak valósítani. 1921-tıl pedig a korábbi Ungvári Magyar Gimnáziumban

nem indult magyar elsı osztály. Az oktatásért felelıs hivatal végül elfogadta az ungvári

magyar közösség magyar nyelvő elemi és középiskolára való igényét, de gimnázium

helyett csupán egy algimnáziumhoz hasonló oktatási intézmény létrehozását engedélyezte.

A magyar kisebbség mellett a ruszin sem volt teljesen elégedett nyelvi jogaival az oktatás

terén, az Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács231 Anton Beszkid vezetésével benyújtott egy

memorandumot, melyben egyetem létrehozását kérték Ungváron, valamint ruszin

tannyelvő iskolák nyitását.

1923-tól vált kötelezıvé minden nem cseh vagy szlovák nyelvő iskolában az

államnyelv oktatása. Megfigyelhetı az a tendencia, hogy a nem cseh vagy szlovák

nemzetiségő szülık is egyre gyakrabban adták gyermekeiket államnyelven mőködı vagy

kétnyelvő oktatási intézménybe, abban bízva, hogy így könnyebb lesz a fiatalok

elhelyezkedése, hisz mint már utaltunk rá, állami munkahelyek betöltésének

elengedhetetlen feltétele volt az államnyelv ismerete. Így történhetett, hogy sok helyen,

ahol bár mőködhetett volna nemzetiségi nyelvő iskola, nem volt rá igény. Egyes helyeken

viszont volt rá igény, mint Munkácson, ahol 1932-ben a szülık kérték a reálgimnázium

magyar tannyelvő tagozatának létesítését, az iskolaügyi minisztérium azonban ezt

elvetette, arra hivatkozva, hogy nincs a célnak megfelelı épület. Tették mindezt úgy, hogy

Munkács lakkosságának 22,5%-a magyar volt (1930-as adat), tehát a 20%-os küszöbrıl

szóló törvény alapján ehhez joguk lett volna.

Szintén jelentıs problémát jelentett a korszakban, hogy nem volt árvaház, ahol a

gyerekek magyar nyelvő tanítása megoldott lett volna. Errıl tanúskodott a Kárpátaljai

Magyar Akadémikusok Egyesülete egyik nagygyőlésének 15 pontból álló okirata. Ebben

kérték egy magyar tanítóképzı felállítását, az ungvári és munkácsi gimnáziumok

visszaállítását, a nem magyar tanerık eltávolítását a magyar oktatásból. Ez utóbbi

probléma nem csak a magyar kisebbség szívügye volt, a teljes podkarpatszka ruszi

pedagógus társadalom kérte a prágai vezetést, hogy a terület iskoláiban helyi tanárok

taníthassanak.

A problematikus kérdések közé tartozott a hivatalos eljárások során alkalmazott

nyelv. Törvényileg ugyan garantálták a szabad nyelvhasználatot az olyan területeken, ahol

az adott kisebbségek létszáma meghaladta a húsz százalékot, ennek ellenére már 1920-ban

231 1918. november 19-én alakult Eperjesen, a felvidéki ruszinság érdekeit kívánták képviselni, támogatták a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolást, továbbá ruszin autonómiát szorgalmaztak.

88

elbocsátották a beregszászi járásbíróság több alkalmazottját, ugyanis nem voltak hajlandók

hőségfogadalmat tenni, ugyanis a hivatal eljárási nyelve nem a magyar lett volna

elsısorban. A törvények értelmében bíróságoknak a magyar nyelvő ügyfeleiket magyar

nyelven kellett volna értesíteni a hozott határozatokról, Ungváron azonban az elsı magyar

nyelvő értesítést csupán 1925-ben adták ki. Ironikus, hogy Korlát Endre képviselı nevére

szólt a háromheti fogházra vonatkozó ítélet, amelyet azért hoztak, mert a vádlott 1922.

augusztus 20-án az ungvári római katolikus templomban társaival elénekelte a magyar

himnuszt.

Az 1926-os nyelvrendelet elsısorban a ruszinság jogait sértette a hivatali eljárások

terén, ugyanis ezt a nyelvet is kisebbségiként kezelték, annak ellenére, hogy az 1919-es

rendezések során a terület hivatalos nyelvének titulálták. Miután betiltották a magyar nyelv

használatát 1928-ban a tartománygyőlésben, a helyzet Podkarpatszka Ruszban csak

romlott. 1929-ben Fekésházy Zoltán, a Magyar Nemzeti Párt képviselıje a Beregszászi

járás képviselı-testületi ülésén az ellen emelt panaszt, hogy a járásban a hivatalok több

esetben a cseh nyelvet használják, annak ellenére, hogy a terület lakosságának döntı

hányada magyar. Hokky Károly interpellációban tiltakozott 1931-ben az ellen, hogy egyes

ungvári bíróságok nem hajlandók a Beregszászi járásból beadott, nem államnyelven íródott

ügyekkel foglalkozni, továbbá, hogy a máramarosi zsupa területén élı román kisebbség

teljességgel meg van fosztva nyelvi jogaitól.

A Podkarpatszka Ruszban történt jogtalanságok híre eljutott a Népszövetséghez is,

ugyanis az Amerikai Ruszin Nemzetvédelmi Tanács petíciót nyújtott be a

békeszerzıdésben és a csehszlovák alkotmányban ígért jogok be nem tartásával

kapcsolatban, ezt azonban nem követte lényegi lépés a Népszövetség részérıl.

A Csehszlovákia kötelékében eltöltött két évtized tehát a megígért jogokért folytatott

harccal telt Podkarpatszka Rusz valamennyi nemzetisége részérıl. Bizonyos területeken

azonban jogaik nem csorbultak. Az utcanévtáblák és a különbözı feliratok, az intézmények

nevei a nemzetiségi területeken mindenhol kétnyelvőek voltak, a boltokban és üzletekben,

amelyek nem állami tulajdonban voltak, a legtöbb esetben a nemzetiségek nyelvén írták ki

a cégtáblákat. Ezek mellett a könyvkiadás sem volt tilos, így a korszak gazdag magyar,

orosz, ruszin, ukrán nyelvő irodalommal rendelkezett. Ezek a momentumok elsısorban a

nemzetiségek képviselıi helytállásának voltak köszönhetıek, és nem a prágai

kormányzatnak. Nem lehet megfeledkezni arról, hogy a békeszerzıdések és Csehszlovákia

alaptörvénye, valamint az ezt kiegészítı rendeletek konkrét jogokat írtak elı, amelyeket az

államnak kellett volna biztosítania. Ez azonban sok esetben nem, vagy csak korlátozott

89

mértékben történt meg. A legjelentısebb jogot, az autonómiát 1938. október 21-ig nem

adták meg a területnek, és az önrendelkezés csupán néhány hónapig létezett. Így

Podkarpatszka Rusz úgy szőnt meg létezni, hogy sosem rendelkezhetett azzal a szavatolt

jogával, hogy a területén élı népek saját maguk dönthessenek nyelvhasználatukról.

90

Az elsı bécsi döntés és annak fogadtatása Kárpátalján

Vidékünk történelmének egyik jelentıs eseménye volt az 1938. november 2-án

meghozott elsı bécsi döntés. Véleményünk szerint az esemény sem a köztudatban, sem az

oktatásban nem kap kellı figyelmet, így a kárpátaljai magyarság nagy részének nemhogy a

megítélése, de még történelmünkben való elhelyezése is gondot okoz. Emellett pedig jelen

van az a vitás kérdés, hogy a döntés meghozatala milyen irányba terelte az kárpátaljai

történelmet. Az hetvenedik évforduló környékén idıszerőnek mondható, hogy a kérdést

közelebbrıl is megvizsgáljuk.

Kutatásunk célkitőzése az volt, hogy átfogó képet mutassunk az elsı bécsi döntés és

következményeinek korabeli megítélésérıl. A munka alapját a Kárpátaljai Területi Állami

Levéltár korabeli sajtóanyagai képezték. Magyar és orosz nyelvő cikkeket egyaránt

feldolgoztunk, a minél hitelesebb véleményalkotás érdekében.

Az elsı bécsi döntés gyökerei a versailles-i békekonferenciáig nyúlnak vissza, ahol

nem sikerült igazi békét kötni, és csak idı kérdése volt, hogy a megcsonkított államok

mikor lépnek fel elvesztett területeikért. Elfogadták a békefeltételeket, de igazából egyik

vezetés sem törıdött bele a rendelkezésekbe. Magyar Királyság, Németország, és a

csalódott Olaszország csak azt várta, hogy mikor vihetik véghez a revíziót. A helyzet az

1930-as évek végére érett meg. A müncheni konferencia csalódást okozott a magyar

kormánynak, mert nem oldódott meg a kisebbségi kérdés. Az ennek záradékaként 1938.

október 9-én elkezdıdött komáromi tárgyalások pedig a cseh, illetve magyar népszámlálási

adatok különbözısége miatt hiúsultak meg. Így a döntés Bécsre és a német-olasz

döntıbírákra maradt. 1938. november 2-án megszületett a döntés a Belvedere-palotában.

Magyar Királysághoz került az akkor már autonóm Szlovákia és Kárpát-Ukrajna déli része,

12 103 km2 mintegy 1 millió lakossal.232

Az elsı bécsi döntés a kárpátaljai magyar nyelvő sajtóban

Az elsı bécsi döntés, mint a vidékünket érintı egyik legfontosabb történelmi

esemény, nagy nyomot hagyott a kárpátaljai sajtóban.

Érdemes figyelmet szentelni a Belvedere palotában született döntés elıtti cikkekre,

amelyekben fény derül arra, hogy milyenek voltak a kárpátaljaiak ambíciói, mik voltak a

céljaik, milyen kapcsolatokat ápoltak az anyaországgal, illetve a csehszlovák állammal.

Képet kaphatunk a kisebbségek közötti helyzetrıl, illetve, hogy mit is vártak a különbözı

nemzetiségek képviselıi 1938. november 2.-ától.

232 Magyar statisztikai közlemények: Az 1938. évi felvidéki nép-, földbirtok és állatösszeírás, Budapest, 1939 21-22. old.

91

Podkarpatszka Rusz akkor élı négy legnagyobb számú nemzetiség – magyar, ukrán

és orosz, szlovák – érdekei és véleménynyilvánítása különbözıképen csapódott le a

különbözı orgánumokban. A területünkön élı nemzetek számára az elsıdleges szempont

az autonómia megszerzése volt. Errıl tanúskodik Hokky Károlynak, az Egyesült Magyar

Párt szenátorának, a Kárpáti Híradóban 1937. július 1.-én megjelent- itt már korábban

elhangzott- kijelentése: „Mi magyarok is kérünk az autonómiából, mert az a Kárpátoktól

délre esı terület népeinek is adatott!”.233 Szintén az autonómiáról ír Szüllı Géza, aki azt

fejti ki, hogy ehhez a Kárpát-medencében évezredes múlttal rendelkezı magyarságnak

joga van a független önrendelkezéshez.234 Ugyanerrıl a témáról értekezik Hokky a július

2.-ai számban, „A magyarok és az autonómia” címő cikkében, amelyben kifejti, hogy a

kisebbségi magyarságnak, ha már el kellett szenvednie az anyaországtól való elszakítást,

küzdenie kell az autonómia megszerzéséért.235(U.o.júl. 2: 2)

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen lehetett a kárpátaljai magyarság és az anyaország

közötti viszony, ha jobban törekedtek az autonómiára, mint az újraegyesülésre. A Magyar

Királyság természetesen nem feledkezett meg az elszakított részekrıl. 1937-ben a magyar

kormány 2 millió pengıs támogatást küldött- jelenti a Kárpáti Híradó236.

Darányi Kálmán miniszterelnök, pedig a magyar kisebbségért való teljes mértékő

kiállásról biztosította a kárpátaljai lakosságot az 1937 októberében megjelent, a Magyar

Királyság és a kisantant országai között kialakult helyzetrıl szóló nyilatkozatában. Ebben a

cikkben találkozhatunk a revízió gondolatával, amely új távlatokat nyitott meg a magyar

kisebbség reményeit illetıen.237 Az ilyen, magyar vezetéstıl érkezı biztató

megnyilvánulások sok esetben hagytak nyomot a kárpátaljai sajtóban. Ilyen volt például a

Kárpáti Híradóban, „ A magyar öntudatért” címmel megjelent cikk is, amelyben a szerzı

megpróbálta felkelteni a nemzeti öntudatot a helyi magyarságban, hangoztatva Trianon

igazságtalanságát, illetve azt a tényt, hogy ha a kárpátaljai magyarság el akarja kerülni a

beolvadást, mindenképp síkra kell szállnia az elvesztett jogokért.238

Az autonómia és a revízió lehetısége mellett a sajtóban világot látott egy harmadik

koncepció. Ez Hodzsa Milántól, a csehszlovák miniszterelnöktıl származott, és nem volt

más, mint az úgynevezett: „Dunai gondolat”. Ez a csehszlovák-magyar testvériség

kialakítását szorgalmazta. Hodzsa komáromi beszédében kifejezésre jutatta azon

233 Kárpáti Híradó, 1937. július 1., 1. old. 234 U.o., 5.old. 235 U.o., 1937. július 2., 2. old. 236 U.o., 1937. július 15. 3. old. 237 U.o., 1937. október 28. 1.old. 238 Kárpáti Híradó, 1937. augusztus 12. 5.old.

92

elképzelését, miszerint a kisebbségek számára a legoptimálisabb lehetıség a csehszlovák

egység építése. Hagyjanak fel az autonómiára való törekvéssel, és próbáljanak meg a

gazdaság minél gyorsabb fejlesztésére koncentrálni.239 A Magyar Élet címő lap a

késıbbiekben többször is publikált a miniszterelnök gondolatával kapcsolatban. Róth Béla

a lap egyik munkatársa cikkében - amit Voith György, a dunai gondolatról írt könyvének

köszönhetıen született - úgy vélekedik, hogy a legfontosabb az összefogás az iparban és a

termelésben, a dunai országok olyan jellegő szövetsége, ami által sikerülhet megfékezni a

nagyhatalmi törekvéseket Közép-Kelet Európában. Ahogyan a cikk szerzıje írja: „…

Hodzsa Milán dr., nagyszerő miniszterelnökünk koncepcióját követve, eljuthatunk a Duna

menti államok olyan szövetségére, amely kizárja a nagyhatalmak terjeszkedését a dunai

régióból.”240

1938-tól egyre inkább érezhetı volt az, hogy valami készül a kisebbségi kérdéssel

kapcsolatban. A sajtóban egyre több teret kapott a téma, valamint a magyar kormány

külpolitikai lépései. Kezdett az is nyilvánvalóvá válni, hogy amennyiben a Magyar

Királyság német segítséggel viszi véghez a revíziót, elkerülhetetlen lesz a háborúban való

részvétel. Más esélyt azonban nem látott a magyar kormányzat. Ezt a helyzetet tárgyalja a

Kárpáti Híradó egyik cikke, amiben elhangzott az a felismerés, amely a bécsi döntés

megítélését végig meghatározza: „… a békéért nagyon nagy árat fizetünk!”.241

Nem elhanyagolható az a propaganda, amit a cseh kormány folytatott, amikor

felismerte, hogy elvesztheti területeit. Az Új Közlöny június 2.-án lehozott cikkében így

olvashatunk a revízióról: „… az egységes nemzet nem tőr idegen befolyást az ország

területén, nem mond le egy talpalatnyi földrıl sem!”.242 Egy héttel késıbb Hodzsa Milán

beszédében olvashatjuk: „… a csehszlovák egységet és a közös, oszthatatlan államiságot

nem engedjük veszélyeztetni.”243 Eduárd Beneš szeptemberi beszédében így fogalmaz:

„Drága cseh nemzetem el nem pusztul, és minden bajból dicsıséggel kerül ki.” Prága tehát

hallani sem akart a trianoni döntés által megszerzett területek elvesztésérıl. Magyar

Királyság pedig mindenre kész volt a kisebbségi helyzet mihamarabbi rendezése

érdekében. Érdekes megfigyelnünk a szlovák fél hozzáállását a kérdéshez. Az Új Közlöny

1938. június 23.-án közzétett egy levelet, amely nagy port kavart, különösen a szerzınek

azon kijelentése, miszerint: „… ti magyarok nem tudtok különbséget tenni a politikai

239 Magyar Élet, 1937. 26. sz., 1. old. 240 U.o., 1937., 32. sz. 1. old. 241 Kárpáti Híradó 1938. szeptember 10. 2. old 242 Új Közlöny, 1938. június 2. 1. old. 243 U.o., 1938. június 9. 2. old.

93

hovatartozás, és a nemzeti megmaradás között.”244 Szlovák részrıl tehát az volt

érzékelhetı, hogy megpróbálták a cseh államon belül megırizni nemzeti identitásukat. Az

orosz és az ukrán nép véleményének alapját az áhított autonómia megszerzése képezte.

Volosinék tudták, hogy revízió esetén elveszhet a remény a függetlenségre. Ilyen

körülmények között várta Kárpátalja népe 1938 ıszét. Mindenki izgatottan figyelte

Komáromot, remélve, hogy itt dıl el a kárpátaljai magyarság sorsa. A tárgyalásokról

folyamatosan érkeztek a hírek. Elıször a magyar kormány ajánlatáról, amirıl a

csehszlovák fél hallani sem akart.245 Mivel egyik fél sem volt hajlandó engedni ezért

október 16.-án a következı hír jelent meg az Új Közlöny hasábjain: „Csütörtökön este 7

óra 20 perckor Kánya Kálmán magyar külügyminiszter közölte a csehszlovák delegáció

tagjaival, hogy a magyar kormány megbízásából a tárgyalások folytatásától elállnak, mert

a csehszlovák delegáció nem képezheti további tárgyalások alapját”.246 A magyarokat

csalódással, a szlovákokat bizakodással töltötte el a tárgyalások megszakadása, bízva a

kedvezı német döntıbíráskodásban. A tárgyalások azonban folytatódtak, döntés mégsem

Komáromban született.

A sajtóban nagy visszhangot kavart 1938. november 2.-a. Már a megelızı napok

híradásaiból is arra lehettet következtetni, hogy nagy volt a feszültség. A német illetve

olasz sajtóban a döntést úgy tüntetik fel, mint a magyar nép részére történı

igazságszolgáltatás, amely a Trianonban született döntés következményeit hozza helyre.247

A kevés fennmaradt újságcikkekbıl arra lehet következtetni, hogy a magyar kisebbség

felszabadulásként értékelte a döntést. Az összes újság hetekig elsı oldalon hozta a

döntéssel kapcsolatos eseményeket. A négy magyar zászlóaljat, és vezetıjüket, Horthy

Miklóst hısnek kiáltották ki. A lakosság november 2.-án a rádiók mellett ülve várta az

események alakulását, és a döntés kihirdetésének pillanatában, örömujjongásban kitörve

vonultak ki az utcákra - tudósít a Kárpáti Magyar Hírlap.248 Kárpátalja magyarlakta

városaiban mindenhol az utcákra kivonulva üdvözölték a magyar seregeket. Ugyanez a

hangulat uralkodott az írott sajtóban is. Szinte kizárólag csak a döntésrıl, a megítélt terület

visszafoglalásáról szóltak a hírek. A döntésrıl így írt az egyik budapesti lap: „Ez az elsı

szög, amit a Trianon nevő szörnyeteg koporsójába ver a magyar nemzet.”249(Magyarság,

1938 nov. 13.: 3) Az elsı bécsi döntés azonban nem csak pozitív reakciókat váltott ki. A

244 U.o., 1938. június 23. old. 245 Új Közlöny, 1938. október 12., 2. old. 246 U.o., 1938. október 16., 3. old 247 Új Magyarság, 1938. november 1. 1. old. 248 Kárpáti Magyar Hírlap, 1941. november 3., 3.old. 249 Magyarság, 1938. november 13. 3. old.

94

Volosin - féle kormány nem volt hajlandó belenyugodni az október 11-én megkapott

autonómia elvesztésébe. Egyes híradások szerint sortüzet adatott le a magyar csapatok

üdvözlésére kivonuló Munkácsi tömegre.250 Volosin Ágoston kormánya ezzel a

politikájával, csak azt érte el, hogy a ukrán és orosz kisebbség saját maga kérte a magyar

államoz való csatlakozást- tudósít az Új Magyarság.251(Új Magyarság, 1938. nov 13.: 3)

A kárpátaljai sajtóban 1938 után még évekig cikkeztek az elsı bécsi döntésrıl.

Elsısorban az évfordulók, nemzeti ünnepek alkalmából publikáltak a neves eseménnyel

kapcsolatban. 1939-ben Kárpátaljai Közlöny elsı számában a szerkesztı ír a húsz év

megpróbáltatásairól, és elırevetít egy közös összefogással felépített jobb jövıt. 252 1941-

ben Kozma Miklós megjelentetett egy cikket a Kárpáti Híradóban, „A történelem

logikája” címmel. Ebben az írásban a magyar történelem fıbb eseményein végigvezetve

próbálta igazolni azt, hogy a bécsi döntés törvényszerőleg bekövetkezett esemény volt,

aminek a történelmi logika alapján meg kellett történnie. 253

A magyar sajtóban mindenütt örömmel és lelkesedéssel emlékeztek az 1938-as

eseményekre. A néha elégedetlenkedı ukrán és orosz lakossággal is megpróbálták

megtalálni a közös hangot. Ilyen irányú volt Siménfalvy Árpád, „Magyar- rutén

sorsközösség” címő írása is, melyben hangot ad azon véleményének, hogy e két náció

sorsa egybefonódott Európa szívében, és a leghelyesebb, ha összefogással építik a jövıt.

Ezáltal elkerülve azt, hogy megismétlıdjön az 1919-es döntés, amely minkét nemzet

érdekeit sértve „nyomorúságos husz évet” hozott.254 Azonban az ukrán és orosz nép

csalódottsága- ahogy azt a késıbbiekben látni fogjuk- továbbra is megmaradt az autonómia

lehetıségének elvesztésével kapcsolatban.

Érzékelhetı volt a kárpátaljai újságírásban a visszacsatolás után az erıs

csehellenesség. Sok cikk látott napvilágot, amelyek a húsz év igazságtalanságát, a

kisebbség elnyomását tárgyalta. Igen radikálisan támadta több ízben a csehszlovák

rendszert a Kárpátaljai Magyar Hírlap. Cikkeiben az elızı érát, úgy jellemezte, mint egy

olyan rendszert, ami a terror eszközével próbálta a kissebségeket beolvasztani a

csehszlovák államrendszer gépezetébe. Ilyen jelleggel íródott Máté-Tırék Gyula

nyugalmazott testırezredes, „Ébredj magyar” címő cikke, amelyben felháborodva ír a

Prágai kormány magyarokkal viselt politikájáról. Felszólítja a magyar nemzetet, hogy ne

250 U.o. 251 Új Magyarság, 1938. november 13. 5.old. 252 Kárpátaljai Közlöny, 1939. július 30. 1. old. 253 Kárpáti Híradó, 1941. március 15. 1 old. 254 Kárpáti Híradó, 1941. március 15. 3. old.

95

elégedjenek meg az elért eredményekkel, addig, míg újra nem lesz nagy és erıs a

magyar.255 Pár héttel késıbb, a lap Rovás nevezető állandó rovatában megjelent egy

szintén csehellenes cikk, amelyben a szerzı a Prágai kormányt úgy állította be, mint a

magyar kisebbséget elnyomó, és a náción belül szakadást szító hatalmat.256) Az elsı bécsi

harmadik évfordulójának apropójából írt cikkek alapvetı vonása továbbra is a magyarság

egységének erısítése volt. „Higgy a magyar jövıben!”- ez volt olvasható a november 3.-ai

számban, emellett szót ejt a szerzı arról, hogy a „h ıs magyar honvédség” hogyan

szabadította fel Kárpátalját a „cseh terror” elnyomása alól.257 A kárpátaljai sajtó

bármennyire is tele volt a cseh kormány ellen íródott cikkekkel, kész tényeket egy esetben

sem tudtak felhozni a vádak bizonyítására, így ezek megmaradtak a magyar egység

erısítésének szintjén. Az a tény sem hanyagolható el, hogy a cseh kormány liberális

politikát folytatott, és elsısorban fejlıdést hozott Kárpátaljára.

A sajtó tele volt olyan cikkekkel, amelyek a döntés óta eltelt idıszakot összegzik,

leírják a hadestek bevonulását, a területek visszacsatolásával kapcsolatos eseményeket.

Ilyen összegzések nagy számban születtek. Ilyenek voltak többek között a Kárpáti

Híradóban évenként megjelenı cikkek, amelyeknek közös vonása a magyar nemzet

dicsıítése volt. Szinte minden ilyen típusú cikkben elhangoztak a „h ıs magyar honvédek”,

valamint a „dicsıséges napok” kifejezések.258(U.o. 1941 márc. 15.:6) Azonban a 1941-es

évektıl megfigyelhetı egy olyan vonal ezekben az írásokban, ami az ukrán és az orosz

nyelvő sajtóban végig jelen volt ezzel a témával kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint

annak a kérdésnek a felmerülése, hogy milyen árat kell fizetni az egységért. Minél

erısebben érezhetı volt a második világháború hatása az országban, egyre többekben

merült fel az, hogy csak eszköz voltunk a német illetve olasz hadipolitika kezében. Erre

utal a Kárpáti Híradóban 1941 szeptemberében megjelent, „Lassan három éve” címő írás,

amelyben a döntés történelmi jelentıségének, valamint az esemény dicsıséges voltának

tárgyalása közben megjelenik a kétség, hogy ennek az ára akár egy újabb háborús vereség

is lehet.259

255 Kárpáti Magyar Hírlap, 1941. október 21., 2. old 256 U.o., november 2. 1. old. 257 U.o., 1941. november 3. 1.old. 258 Kárpáti Híradó, 1941 március 15., 6.old. 259 U.o., 1941, 74. sz. 5. old.

96

Az elsı bécsi döntés a kárpátaljai ukrán, illetve orosz nyelvő sajtóban.

Fontos szólnunk az orosz illetve ukrán nyelvő sajtóban megjelent írásokról, hisz ezek

tükrözik leghitelesebben a ukrán és orosz nemzet érdekeit. Képet kaphatunk arról, hogyan

értékelték az autonómia megszerzését, majd elvesztését. Milyen volt a Volosin Ágoston

vezette kormány véleménye a kisebbségi helyzetrıl, és hogy ık mit vártak a Belvedere-

palotában végbemenı olasz-német döntıbíráskodástól. Majd meg kell vizsgálnunk, hogy

milyen volt a reakciójuk a döntésre, és hogy a késıbbiekben, hogyan tudtak a

következményekhez alkalmazkodni, hogyan fogadták a Magyar Királysághoz való

csatlakozást.

Az ukrán és orosz náció legfıbb célja a Csehszlovákiához való csatolás után az

autonómia megszerzése volt. Mivel ıket nem támogatta egy másik államalakulat, mint a

magyar kisebbséget Magyar Királyság, ezért nemzeti identitásuk megırzésére az egyetlen

mód az autonómia megszerzése volt. Így találkoztak a magyar és az ukrán és orosz

kisebbségek érdekei. Az 1937-es évben több cikk is született melyek a Kárpát-Ukrán

autonómia létrehozásának gondolatával foglalkoztak. Ilyen volt például az 1937

szeptemberében megjelent publikáció, ami az ukrán és a magyar nép történelmének közös

pontjaival foglalkozik és felhívja az olvasó figyelmét a nemzeti öntudat, valamint a közös

nemzeti értékek megırzésének fontosságára.260 Egy másik cikk, azzal foglalkozik, hogy

hogyan lehetne megtalálni a közös pontot a szlovák, a magyar és az ukrán és orosz

kisebbség között, hogy „összefogva a három népcsoport megırizze nemzeti öntudatát”.261

Az 1937-es évben sok hasonló jellegő cikk látott napvilágot, ami az ukrán és a magyar

kisebbséget volt hivatott összekovácsolni az autonómia megteremtésének érdekében.

Az 1938-ban, amikor már esélyt láttak a nagy álom, az autonómia létrejöttére, egyre

inkább gyarapodtak a témával foglalkozó írások. 1938 augusztusában megjelent Hrabár

kormányzó beszéde Kárpátalja függetlenségérıl. Ebben kihangsúlyozta azt a gondolatát,

amit már korábban említettünk, hogy a nemzeti identitás megırzéséhez elengedhetetlen az

önálló rendelkezés lehetısége, legyen szó akár ukránról, akár magyarról, akár

szlovákról.262 Még ugyanebben a hónapban megjelent egy újabb cikk „Útban az autonómia

felé” címmel. Ebben szerepelt a következı kijelentés: „…Kárpátaljának, csak mint

autonóm földnek van esélye a fejlıdésre.”263 Ezekbıl az írásokból is az tőnik ki, hogy a

kárpátaljai ukrán kisebbség legfıbb célja az autonómia kivívása volt. Aminek, mint

260 Народна Сила, 24. вересеня 1937., ст. 2. 261 U.o., 21. жовтня 1937., ст. 3. 262 Нова Свобода, 13. серпня 1938., ст. 4. 263 U.o., 18. серпня 1938., ст. 2.

97

önrendelkezési jognak a gyakorlásával, Kárpátalja új alapokra helyezhette volna a

gazdasági, kereskedelmi, és kulturális fejlıdését. Ennek a reményében folyt ilyen erısen a

kampány az autonómia támogatottságáért.

Azonban Magyar Királyság részérıl fennállt az elvesztett területek visszacsatolásának

gondolata. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen volt a hozzáállásuk az esetleges revízió

bekövetkezéséhez. Hiszen ennek következményei, ellehetetlenítették volna az autonómia

mőködését. A revíziónak, mint lehetıségnek egyre nagyobb térhódításával, lassanként

elveszítették a magyar náció támogatását az önrendelkezésért folytatott küzdelemben. A

sajtóban az ukrán kisebbség nemtetszését fejezte ki a német, illetve olasz szövetség

keresésével kapcsolatban is. 1938 szeptemberében több publikáció is foglalkozik ezzel a

kérdéssel a Nova Szvoboda címő lapban. A „Forró napok Közép- Európában” címő cikk

vezérgondolatát a revízió közeledése adta. Az ukrán kisebbségnek szembe kell néznie a

lehetıséggel, hogy megfoszthatják az autonómia esélyétıl - fogalmaz a cikk.264

Megjelennek olyan értekezések is amelyek már most megfogalmazzák azt gondolatot, ami

a magyar nyelvő sajtóban csak az 1941-es években jelenik meg, hogy a német

szövetségnek nagy ára lehet. Errıl ír az egyik, az elıbb már említett újságban kiadott cikk.

A „Háború, vagy béke?” címmel megjelent publikáció azt taglalja, hogy a magyar

kisebbség ügye, csak eszköz a német hadipolitika kezébe. „Hitler kezében csak eszközként

szolgálnak a magyar nép törekvései az újraegyesítésre” - olvasható a cikkben.265

Felismerték tehát annak a lehetıségét, hogy amennyiben a revízió német segítséggel

történik, a területek fegyver nélküli visszaszerzésének ára egy újabb háborús részvétel

lehet. Ezeket a szempontokat figyelembe véve az ukrán kisebbség még mindig az

autonómia felé való törekvést tartotta a legoptimálisabb lehetıségnek. Itt találkozik az

ukrán és a szlovák érdek, tehát a nemzeti öntudat megırzése a csehszlovák államon

belül.266 Ez a lehetıség kecsegtetıen hatott mindkét náció irányában, és készek voltak a

cseh fél mellett kiállni. Ezt az alkalmat a Prágai kormány felismerve meg is adta az

autonómiát Szlovákiának és Kárpát-Ukrajnának egyaránt. Elıbbinek 1938. október 9-én,

utóbbinak október 11-én.

Az új Kárpát-Ukrajnát kellemetlenül érintette volna a revízió. Ezért Volosinék

mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar törekvések ne járjanak sikerrel.

Azonban a német illetve olasz döntéshozók nem kedveztek az újonnan alakult

264 U.o., 4. вересня 1938., ст. 4. 265 Нова Свобода, 15. вересня 1938., ст. 2. 266 Új Közlöny, 1938. június 23. old

98

autonómiának. Az új határvonal Kárpát-Ukrajnát nagyon nehéz helyzetbe hozta, Ungvár és

Munkács elvesztése hosszú idıre megbénította a gazdasági, kereskedelmi és kulturális

életet. Elveszítette termıföldjeinek nagyobbik részét, s ez késıbb gondokat okozott a

lakosság élelmiszerellátásában. Az újonnan létrejött kárpát-ukrán kormány székhelyét

kénytelen volt áthelyezni Ungvárról Husztra. Az új határokkal megnehezült Kárpát-

Ukrajnának Szlovákiával való kapcsolata is. Az ukrán és orosz nemzet egyre inkább hajlott

a Magyar Királysággal való egyesülésre. Ennek ad hangot az egyik 1939 januárjába

megjelent cikk, amely az ukrán és orosz valamint a magyar kisebbséget egy népnek

nevezi.267( Русский Народний Голос, 22. янв. 1939.: 3). Ez a publikáció is azt jelezte,

hogy az ukrán és orosz nép, ahogyan a Budapesti lapok is írták, készen állt a Magyar

Királysághoz való csatlakozásra. Valószínőleg ennek is köszönhetı volt az, hogy 1939.

március 17-én a magyar csapatok elérve Vereckét, teljes egészében birtokba vették

Kárpátalját, gyakorlatilag fegyveres konfliktus nélkül. Ezzel sikerült megteremteni a

magyar lengyel közös határt.

Az ukrán illetve orosz nyelvő sajtó megvizsgálása után arra a következtetésre

juthatunk, hogy a Kárpátalján élı mindhárom kisebbségnek közös érdeke a nemzeti

identitás megırzése volt. Azonban mindannyian másként képzelték el a probléma

megoldását. Közös pont volt az autonómia megvalósítása, de nem lehetett figyelmen kívül

hagyni a revíziót sem, mint lehetıséget. A magyar és az ukrán illetve orosz sajtó központi

témáját az 1937-1941-es évek alatt a Kárpátalján élı kisebbségek kérdése képezte.

Azonban a kérdés megítélése eltérı volt. Mindkét náció a saját érdekeit helyezte elıtérbe.

A magyar sajtóra nagy hatással voltak az anyaország politikai lépései. A ukrán és orosz,

valamint a szlovák népcsoport pedig a csehszlovák államalakulaton belül próbálták

megırizni a nemzeti öntudatukat. Az ilyen tényezıkbıl adódó problémák alakították a

kisebbségek egymás közötti viszonyát, valamint ezek tették színesebbé a korabeli újságírás

világát. A fellelt cikkekbıl kapott kép jóllehet néha csalóka, a már fent említett befolyásoló

tényezık miatt, mégis jól tájékoztatnak bennünket a korban uralkodó problémákról, és az

elsı bécsi döntés következtében kialakult helyzetrıl, és annak megítélésérıl.

A Belvedere-palotában született döntés megítélése sokat változott az évtizedek

folyamán, az akkorihoz képest. A magyarok felszabadulásként értékelték, Szlovákia egy

fél éven belül kikiálthatta függetlenségét. A Kárpát-Ukrán autonómia elvesztése ugyan

keserőséggel töltötte el az ukrán és orosz kisebbséget, azonban hamarosan önként akartak

267 Русская Правда, 22. января 1939., ст. 3.

99

csatlakozni Magyar Királyságoz. Az ukrán és orosz nyelvő sajtóban 1939 után már szinte

alig írtak a döntésrıl. A magyar sajtóban még évekig publikáltak a magyar területek

visszafoglalásáról. Hamarosan azonban az újságok címoldalára új hír került, ami a

kortársak szerint egyenlı volt a visszacsatolás árával: a háború.

100