SZABADON VÁLASZTHATÓ VERSEK (AJÁNLÁS) 1. kategória (7., 8., 9. évfolyam)

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg; Szeméből is látszik, hogy csak Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit, Csendesen levetkezett; Majd felöltözik, ha virrad Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet, Csak aludjál reggelig, S álmodj olyakat, amikben Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem, Altató dalod gyanánt zeng Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém, Űlj itt addig szótlanúl, Míg dalom, mint tó fölött a Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra Ajkadat szép lassan tedd, Föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet.

Erdős Virág: A reggel

Ez a reggel szerintem egy elég fura állat!

Egész korán kel és rögtön felveri a házat.

Azzal kezdi a napot, hogy míg én vígan alszom

nagy fülével pofozgatja pimaszul az arcom.

S mire kint már javában a keménytojást főzik

egész randa pofájával odadörgölőzik.

Felugrik az ágyamra és lehúzza a takaróm

de ahhoz már tilinkó, hogy behozza a kakaóm!

Ide-oda nyargalászik, csapkodja az ajtót

becsempészi apának a klotyóra a sajtót

itt is, ott is láb alatt van, ez is, az is kell neki

nem csoda, hogy anyát szinte őrületbe kergeti!

Ahelyett, hogy készülődne, mereszti a popiját fültisztító-pálcikával pingálja a pofiját

elcsórja a szemceruzát, megrágja a végét

büdös-zokni-gombócokkal dobálja a tévét

egytől-egyig minden vicce rettentően buta, mint

például hogy bedugja az orrába a vitamint

nem érdemes hozzá túlzott reményeket fűzni:

azt se bánja, ha a nyakán csurog le a műzli

hogyha kérik szelíd szóval: épphogy oda- sandít

kár ráadni: lerugja a lábáról a szandit

nincsen benne felelősség- érzés, bármily furcsa

ott szalad, ni!, szájában a külső kapu kulcsa

az se nagyon izgatja, hogy mit szólnak a dadusok

ha hiába várnak ránk az oviban az ovisok

elvonul a vackára, ott mordul még egy párat

mondom: ez a reggel ez egy nagyon fura állat.

Weöres Sándor: Majomország

Hej de messze majomország,

ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten

majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,

lesz sok majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol,

egyiké majommennyország,

másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,

pávián, orángután,

mind majomújságot olvas

majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől

zúg a majomreterát,

majombakák menetelnek,

jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Már néha gondolok a szerelemre

Már néha gondolok a szerelemre.

Milyen lehet - én Istenem - milyen?

Találkoztam tán véle messze-messze,

valahol Andersen meséiben?

Komoly és barna kislány lesz. Merengő.

A lelke párna, puha selyemkendő.

És míg a többiek bután nevetnek,

virágokat hoz majd a kis betegnek.

Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.

Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.

Fájó fejemre hűs borogatást rak.

És kacagása hegedű-zene.

Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.

Különös, titkos és ritkán mosolygó

Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.

Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.

Kosztolányi Dezső: Az iskolában hatvanan vagyunk

Az iskolában hatvanan vagyunk.

Szilaj legénykék. Picik és nagyok,

s e hatvan ember furcsa zavarában

a sok között most én is egy vagyok.

Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,

a fekete táblácska és a kréta,

a szivacs hideg, vizes illata,

az udvaron a szilfa vén árnyéka,

s a kapunál - az arcom nézi tán? -

egy idegen és merev tulipán.

Ez más, mint otthon. Bús komédia,

lélekzet-visszafojtva, félve nézem,

hatvan picike fej egyszerre int,

s egyszerre pislant százhúsz kis verébszem.

Hatvan picike, fürge szív dobog,

hatvan kis ember, mennyi sok gyerek.

Amerre nézek, mint egy rengeteg,

kezek, kezek és újra csak kezek.

Mint kócbabácskák a török bazárba,

egy hűs terembe csöndesen bezárva,

az orruk, a fülük, mint az enyém,

s a feje is olyan mindenkinek.

Mivégre ez a sok fej, kéz, fül, orr,

sokszor csodálva kérdezem: minek?

Kosztolányi Dezső: Lánc, lánc, eszterlánc

Lánc, lánc, eszterlánc,

eszterlánci cérna,

kisleányok bús körében

kergetőzöm én ma.

Nincs semmi aranyom,

jobbra-balra löknek,

körbe-körbe, egyre körbe,

láncán kis kezöknek.

Merre menjek, szóljatok,

hátra vagy előre?

Az erdőbe megbotoltam,

egy nagy, csúnya kőbe.

Voltam én is jófiú,

Istenem, de régen,

csigabigát én is hívtam

künn a régi réten.

Verset mondtam én is ám

gilicemadárra,

magyar gyerek gyógyította,

török gyerek vágta.

Jártam az erdőben is

csillagot keresve,

aranykapun én is bújtam,

és aludtam este.

Nézzetek rám, húgaim,

éjjel most nem alszom,

bámulom a holdvilágot,

véres már az arcom.

Nézzetek rám, lelkeim,

a cipőm levásott,

körmeimmel, kárörömmel

csúnya gödröt ások.

Szánjatok meg, szíveim,

rongyos a kabátom,

szédül a lánc, szédül a tánc,

már utam se látom.

Szeretem a láncot én,

de úgy fáj e sok lánc,

szeretem a táncot is én,

csakhogy ez pokoltánc.

Engedjetek innen el,

hagyjatok magamra,

este szépen süt a lámpám,

este jó a kamra.

Hagyjatok szaladni még,

tündérekbe hinni,

fehér csészéből szelíden

fehér tejet inni.

Kosztolányi Dezső: A játék

A játék.

Az különös.

Gömbölyű és gyönyörű,

csodaszép és csodajó,

nyitható és csukható,

gomb és gömb és gyöngy, gyürű.

Bűvös kulcs és gyertya lángja,

színes árnyék, ördöglámpa.

Játszom ennen-életemmel,

búvócskázom minden árnnyal,

a padlással, a szobákkal,

a fénnyel, mely tovaszárnyal,

a tükörrel fényt hajítok,

a homoknak, a bokornak,

s a nap - óriás aranypénz -

hirtelen ölembe roskad.

Játszom két színes szememmel,

a két kedves, pici kézzel,

játszom játszó önmagammal,

a kisgyermek is játékszer.

Játszom én és táncolok,

látszom én, mint sok dolog.

Látszom fénybe és tükörbe,

játszom egyre, körbe-körbe.

Játszom én és néha este

fölkelek,

s játszom, hogy akik alusznak,

gyerekek.

Varró Dániel: Beszeptemberült kedves gyerekek

Ki farát egész nyáron csak vakarta,

és feszt moziba járt meg aquaparkba,

no, annak mondom, nincsen több gagyi,

tévénézés, hassüttetés, fagyi,

a strandon nem lehet tovább időzni,

mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni.

Beszeptemberült kedves gyerekek,

ideje megvenni az iskolaszereket.

Na most, hogy mit meg hogy, ez az,

amin lendít e magazin elég sokat,

hogy segítse az iskolásokat.

Megmutat nektek mindent, mi ma dívik,

komputertől az elefántradírig,

a modernt is, nemcsak a hagyományost,

mert új idők járnak már nagyon ám most.

Nem úgy van ám, hogy az ember csak

rábízza magát az Ápiszra,

vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát,

és ha mamád a bolton átcibált,

hát akkor már minden feltétel adva,

és be lehet ülni az iskolapadba.

Például kell lenni gépnek, számítónak,

manapság állítólag.

Nem ám füzetek, tollak

(amik régen elegek voltak)!

Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod,

még be kell rendezni az iskolasarkot.

Lackfi János: Vadiúj tananyag

Feleltettek reppelésből,

de nem készültem semmit,

cigizés-órán köhögtem,

egyest kaptam, mint mindig.

Bézbólsapkám otthonmaradt,

az ördögvillát elrontottam,

tök béna lett a káromkodás-dogám,

s a gördeszkázás se ment jobban.

A pléjsztésönt kettessel megúsztam,

jött egy uncsi óra: internet,

karatés játékban a tanárok

sajnos százszor is péppé vernek.

Az ebédlőben belém tömték

a chipset és a gumicukrot.

De nem ittam elég pálinkát,

így a jó jegyem máris ugrott.

Tévénézéskor nem figyeltem,

úgyhogy ezt rendesen benéztem,

rágózásból nem buktam még meg,

de állkapcsom szétment egészen.

Be kellett tolnom egy liter kólát

meg két hamburgert, mindjárt hányok!

Aztán meg számonkérés volt abból,

hogy mitől dögösek a lányok.

A kajadobálást elrontottam,

leszúrt a tanár, elég gáz volt,

utána verekedni kellett,

azóta kicsit sántikálok.

Bunyóból hármasra lezártak,

mert akit ütöttem, végre vérzett,

de most már hazafelé tartok,

elfelejthetem az egészet.

Izmozhatnak már a tanárok,

itthon nem látják, mit csinálok,

cseppet olvasok, matekozok,

titokban kicsit kémiázok.

Ellopom apu lexikonját,

szolmizálok padláson bújva,

angol szavakat magolok gyorsan,

s ha lebukom, hát kezdem újra!

Gyümölcsöt eszem sok zöldséggel,

csak egészséges legyen, bármi!

Beethovenre, Bachra riszálok, és

takarítok, nem tudok leállni.

Mindent elmosogatok, ami csak van,

főzök, mosok, vasalok, s utána

azt hazudom, valaki más volt,

betört melózni a lakásba.

Szabó Lőrinc: Szamártövis

Lilabóbitás útszéli gyom,

árokpart árva éke,

talpig fegyverbe öltözöl,

pedig lelked csupa béke.

Neved gúnyolva mondja: szamár!

s gyűlölve mondja: tövis!

Pedig te csak élni akarsz, ha hazád

mostoha is.

Porban s napban sorvadva virulsz

torzonborz vértezetedben:

sok kín szerezte neked e jó

páncélt a sebek ellen!

Ne bánts! - jajdul fel a kéz, amely

megbántott - Jaj ne bánts!

(Ő bánt, és bűnös, ugye, te vagy,

szegény bogáncs?)

Nekem szép vagy, dacos virág,

sivatag utak éke:

hol az élet mást megöl, te megállsz,

talpig fegyverben a béke:

s mintha tudnál valamit,

barátságtalan, bús virág,

amit nem tudnak, csak sasok

és katonák.

Mozdulatlan katona vagy:

befelé őr, őre magadnak!

Őrt állsz és szárnyas gyermekeid

a messze jövőbe szaladnak:

és állsz még, állsz még akkor is,

mikor az ősz maró

esőiben megrothad a rét

és jön a hó.

Mint múzeumban holt lovagot

páncélja idéz kevélyen,

szuronyos csontvázad úgy zörög

december jég szelében:

de mint holt őr, helyeden maradsz

egészen az új tavaszig,

melynek, a nyár halálakor,

üzentél valamit.

Romhányi József: Medve-tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:

- Ez mind kontár! Sarlatán!

Mit gügyögnek, locsognak

szerencsétlen bocsoknak!

Oly negédes némelyik,

hogy már szinte émelyít.

Te szent múzsa, irgalmazz,

milyen ócska rímhalmaz!

Minden sorvég szinte önként adódik.

Majd én írok egy igazit, valódit:

- Dörmeg-dirmeg a vén medve,

mert ma cudar ám a hangulata.

Csípi darázs, marja bolha,

vidor kedve mitől kerekedne?

Mikor ma a kasba nézett,

nem talált egy nyalás csemegét.

Szeder, málna? - Sehol semmi.

Mit lehetne akkor vacsorázni?

Hogy ne haljon szegény éhen,

szundikál majd egész gyertyaszentelőig.

Kézbe kapta e verset egy lektor,

aki tanult némi verstant egykor.

És most újra letette a vizsgát,

összeírta a rím-hiánylistát:

Kedve

volna

mézet

enni

télen.

A többit eldobta.

Bőszült is miatta.

Ezt viszont kiadta.

Kányádi Sándor: Zsörtölődő

Elegünk van már,

elegünk.

Meddig kell még di-

deregnünk?

Mondják a kupás-

cserepet

megülő fagyos

verebek.

Télen átal is

nyaraló

fecskének lenni

volna jó,

csettegeti a

porkahó

alatt csőrölő

kis rigó.

Varjú körözget,

billeget,

letácsol rigót

s verebet.

Hogyha kedves a

tollatok,

annyit ne sopán-

kodjatok.

Megértem én már

eleget,

ennél is zordabb

teleket.

De olyat eddig

sohasem,

hogy vége egyszer

ne legyen.

Varró Dániel: Email

Hát el vagyok egészen andalodva,

és gyönge szívem, ímé, reszketeg,

mióta éjjelente, hajnalonta

veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,

és az se baj, ha nincsen ékezet,

csak kebelembe vésődjék e négy szó,

hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,

az emberek, a tárgyak benne linkek,

bárhova kattintok, te tűnsz elém,

te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.

Föltettem háttérnek a képedet,

s míg körülöttünk szikrázik a chat room,

látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,

ha minden betűd mégis eleven,

ha érezlek, mint kisujjam az entert…

Van nulladik látásra szerelem?

Varró Dániel: sms

itt állok én e kerge hős

kabátom vízlepergetős

a szmájli számra ráfagyott

ha nem szeretsz hát ne szeress

ez itt csak egy teszt sms

hogy nyomkodom tehát vagyok

Varró Dániel: Alexander Puskin

Én rágok levelet meg ágat -

Nem tarka már a barka itt,

Lehullt a hó, felbőg a bánat,

Siratja elhullt szarvait.

Hideg és tejfehér ma Moszkva,

A téli tájban trojka fut,

Bámulom már egy óra hossza

Magát, akár egy újkaput.

Bámulom Önt, kacér kisasszony,

Hogy fűvel-fával incseleg,

S nekem, tudom, nincs semmi chance-om,

Csak mert füleim nincsenek.

De mégis eltűnődve, hosszan

Rágódom én e levelen -

Magamba tartanám, kisasszony,

De fölbukik, ha lenyelem.

Csak Önön múlik, válaszol,

Vagy összetépi, eltiporja…

Ég Önnel! Megyek, vár az ól.

Fül- és feltétlen híve,

Borja.

Varró Dániel: Randi

Kimondok minden mondhatót

(a fecsegésben annyi báj van),

de bárcsak arra volna mód,

hogy mibenlétem konstatáljam.

Meg a te mibenlétedet.

A csíkos kabátot, a kesztyűt,

a szipli-szeplős részeket

a soha-már-be-nem-rekesztjük

röhincsélések tetején

(hogy nem potyog nyakadra egy sem?)

vagy azt, hogy ez a te meg én

végsősoron mit is jelentsen.

Hogy a sok pusziból mi lett.

Hogy van-e közös mibenlétünk.

Hogy véletlenül vagy direkt

van az, ha egy ütemre lépünk.

Hogy akkor ez most szerelem

(tudod, a soha-el-nem-válunk

én-csak-veled-te-csak-velem)

vagy egyszerűen csak úgy járunk?

Bertók László: Sötétben nem látok aludni (részlet(ek) is választható(k))

Reggel, mikor kihunyom a szemem,

még kisfiú vagyok. De nőttem.

Akkor megmosom a fogamat,

hogy össze ne kenje az ennivalót.

Sokat eszem, hogy nagy legyek, mint apukám,

aki már nem nő, csak eszik.

A nagypapa meg összemegy. Tegnap, amikor

fölvette a nadrágját, azt mondta,

hogy hármat kell lépnie, mire elindul.

És nem tudta megmondani hirtelen a nevemet,

csak azt, hogy Balázs. Pedig a Mici néni

mindenkivel ismerkedni akar, mert őt

most vették föl az óvodába, és olyan az orra,

mint a konnektor, és most ő a mi óvó nénink.

És amikor megmondtam neki,

hogy Kruczug Balázsnak hívnak, akkorát

nevetett, hogy még a nagypapámnak is

kicsordult a könnye, pedig én

komolyan mondtam.

2

Anyukám kismama,

meg gyesen van.

A hugit neveli, aki még

egyik nevét sem tudja, így

nem jár óvodába.

Anyu először lenyelte,

azután kiszülte. De anyukámnak

rendes állása is van, csak elfelejti.

És a fizetése is úgy elmarad

a másokétól, mint Makó a Jeruzsálemtől.

Ezt a nagypapa mondta. Én meg

azt mondtam az anyunak, ha megnövök,

majd én is gyesre megyek,

és otthon lakom, mert otthon a legjobb.

Csak azt nem tudom még, hogy akkor

hol fog lakni az anyu, a hugi meg az apu.

3

Apukám kisember, mindig dolgozik.

Meg otthon is. Így nem ér rá

velem játszani. De azt mondta, ha a

nagydolgomat most már ügyesen elvégzem,

akkor eljön értem az oviba,

és elvisz a nagymamámhoz a Trabanttal,

aki öreg már, de nem látszik rajta, mert ráér,

és játszik velem, és süt nekem palacsintát.

És szidja az aput, hogy olyan teszetusza

meg ügyefogyott. Mert a Pali bácsi például,

akitől a Trabantot vettük, most cserélte ki

a Ladáját japán autóra. Pedig nem dolgozik

semmit, csak vezető. Mondtam is apukámnak,

hogyha megnövök, nekem Mercédeszem lesz,

és majd én is elviszem hozzájuk a kisfiamat,

csak azt nem tudom még,

ha nem lesz kisfiam, akkor ő

kinek a nagypapája lesz.

4

Mi kisvárosban lakunk, ami nagy.

Rengeteg a ház, a néni meg a bácsi.

De ha jó az idő, akkor

minden utcában süt a nap.

Csak az nincs sose, ami van,

de még sincs. Ezért ideges az anyu,

az apu, a nagymama, a nagypapa.

És én is ideges vagyok.

Amikor az oviban lefekszünk,

mindig kidugom a lábam

a takaró alól

és megsétáltatom. Este meg

nézzük a tévét, és látjuk, hogy

elrepülnek a gólyák, pedig nem igaz,

hogy azért, mert elfogytak a békák.

És az sem, hogy azért kevés a gyerek,

mert a gólya hozza. Ezt a nagymamám

mondta, amikor a férfikacsát levágta

és én megsajnáltam a feleségeit.

Akkor azt mondtam a nagymamámnak,

hogy én tudom,

hogy a hagyma a kertben

úgy nő ki a földből,

hogy vannak gyökerei,

azokkal aztán fölhúzkodja magát.

5

Magyarország kis ország. Ezt az óvó néni

mondta, s hogy itt élnünk és halnunk kell.

A Zoli meg azt, hogy a halnunk

az egy halfajta, és a hal

vízi közlekedési eszköz, és vízi jármű

a kompót is, amivel

átkeltek a Balatonon Tihanynál, amikor

a király a juhásznak adta a fele országát

meg a fele lányát. De a Zoli

mindent összekever, mert én

mindennap látom a sok gödröt az utcánkban,

amibe a néniket meg a bácsikat

a temetőben eltemetik. És mindenki meghal.

És nem minden honvéd futballista,

de minden futballista lehet honvéd.

Ezt is a nagypapám mondta,

aki részt vett a háborúban, csak elvesztette.

És eltörtem a nagypapa tollát is,

de amikor megkérdezte, hogy miért,

azt feleltem, hogy véletlenül, ami igaz,

hiszen csak ki akartam próbálni,

hogy ha rálépek,

kijön-e a cipőm alól.

6

Én a világ szemefénye vagyok,

sötétben nem látok aludni, ezért mindig

fölkapcsolom a villanyt, ha lefekszem.

Tegnap azt álmodtam, hogy a nagypapámmal

atomgombát szedtünk, de mérges volt, így

megsemmisítettük.

És leforráztuk a többit is,

hogy legyen ennivaló.

És azt álmodtam, hogy felnőtt voltam,

és olyan erős, hogy anyukám fizetését

többször is fölemeltem. Apukámat meg

kineveztem. Ő lett a Pali bácsi. Csak

japán autót nem tudtam

kinevezni neki, mert az álmomba

jött a Zoli, és azt hazudta,

hogy ő a városi főépítész, és most

ő végzi a belvárosi építkezéseket,

és ő gyárt mindent, amit nem lehet kapni,

és ő intézi a kérvényeket

meg a többi ügyeket a hivatalokban,

és azért olyan lassan, mert nem akar

munkanélküli lenni soha.

És azért is itt van a világ közepe,

és a kör is csak egy lapos gömb.

És úgy sem halunk meg,

csak drágább lesz a szalonnacukor.

Erre én kicsikét, játszásiból

szájon vágtam. De visszaadta.

Akkor azt mondtam neki, hogy többet

nem játszom vele, mert rossz kutya,

és a kutyát azért tartják a háznál,

hogy a csontot megegye.

De ezt már nem is tudom,

hogy miért mondtam, hiszen

anyukám lekapcsolta a villanyt,

és fölébredtem.

Lackfi János: AGYSÖTÉT

Ki van osztálytermünkben,

Amikor nincs ott senki?

Kék-piros korongokkal

Játszik a sötét, ennyi?

Hurkapálcikáinkat

Az éjjel birizgálja,

Mindent lenyel, majd horkol –

Tátva tonnányi szája.

Mégsem marad kettesben,

Mégsem marad magára

A dagadt éjszakával

Osztálytermünk, a drága…

Egy egér költözött be,

Ha meglátjuk, visítunk,

Mint egy autóversenyző,

Úgy vágtat át a síkon.

A tanár néni is csak

Kapkodja karcsú lábát,

Kopog a magas sarka,

Megőrjíti a látvány!

Tankönyvet hajigálunk

A szürke hős nyomába,

De mindenki vigyáz, hogy

Nehogy még eltalálja!

Izgulunk ám az este,

Hogy mit rág meg holnapra…

Lukas köpenyzseb vár majd

Vagy kipukkant bőrlabda?

Harminc külön lakásban

Harminc ágyban heverve

Harminc osztálytárs készül

Aludni estelente,

És harmincszor két szemhéj

Mögött, az agysötétben

Az az egérke mászkál

Vagy harmincféleképpen.

Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző?

Hová lett az ellenőrző?

Anyu kérdez, apu faggat:

- Ellenőrződ hová raktad?

Ezt kérdezik napok óta,

unalmas már ez a strófa.

Nem találom! Mondtam bátran.

Ott maradt az iskolában,

vagy a padban felejtettem,

vagy útközben elvesztettem.

Vagy a cica vihette el!

Próbálkoztam újabb trükkel.

Tegnap bebújt a táskámba,

mérges is lettem csudára.

A lábammal dobbantottam,

ki is ugrott onnan nyomban.

Ellenőrzőm csak elvitte,

ejnye vajon hová tette?

Így sorolom egyre tovább,

keresve a rejtély okát.

Anyu hallgat. Jaj de ciki.

Tudja, hogy füllentek neki.

A szobába apu lépett,

vágtam csodálkozó képet.

Ellenőrzőm ott volt nála,

szőnyeg alatt megtalálta.

Na majd elverem a cicát,

beírt neked egy szekundát!

Mondta apu nagy mérgesen,

rögtön eltört a mécsesem.

Ne verjétek meg a cicát,

nem ő adta a szekundát!

Tanító nénitől kaptam,

mert az órán rosszalkodtam!

Apu és az anyu nevet:

- Örülök, hogy jó a szíved!

Ne félj nem bántjuk a cicát,

de kijavítsd a szekundát!

Benke Rita: Piros kalap

Igen. Egy piros kalap, csillagokkal.

Az kellene nekem, egy piros,

mágikus kalap. Egy piros kalap,

aranyló-kacagó csillagokkal.

Mit nekem a vicsorgó pink,

a habos, ragadós rózsaszín,

a hebrencs zöld és kacagó sárga.

Nem kell a kék sem, a mindenség

atyja. Nekem piros kalap kell,

piros, mint az élet. Az ám a szín.

Sustorgó meséket sző, mint a vér,

Beborít, mint a születő Nap paplana,

szikrázik, mint a nyugati ég

színjátszó, illatos színpada.

Szerelem, rózsa, vörös köd,

lobogó láng, izzó parázs -

benne a kalapban.

Egy piros kalap, az kell nekem:

elbűvölhetlek vele, ha felteszem,

ha fáradok öblébe fekhetek, és

szomorúságom belerejthetem.

Gyengéden hűti lázas homlokom,

melegít, ha szeretetlen vacogok,

a varázslatos piros kalapom.

Egy piros kalap arany csillagokkal:

hasamban zengő harang kondulása.

Egy piros kalap segít, ha bicsaklik

bennem a ritmus, a dallam,

eltüntet, ha bántasz, láthatóvá

tesz, ha az kell, hogy láss,

vagy alá bújhass (mellém, az

én piros varázskalapomba).

Egy piros kalap, az kell nekem,

vele összeszedek vad indulatokat,

kézen fogok elszabadult erőket,

egy piros kalappal semmi az nekem.

Ha már hajamon a Nap, párnám

a Hold, tenyeremen ragyognak a

csillagok, és csókod az ajkamon,

majd kölcsönadom piros kalapom.

József Attila: Gyöngy

Gyöngy a csillag, ugy ragyog,

gyöngyszilánkokként potyog,

mint a szöllő, fürtösen,

s mint a vizcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,

ő is csámpás barna gyöngy;

a barázdák fölfüzik,

a bús földet diszitik.

Kezed csillag énnekem,

gyenge csillag fejemen.

Vaskos göröngy a kezem,

ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,

gyenge csillag lehullik,

s egy gyöngy lesz az ég megint,

egybefogva szíveink.