12
BŐVÍTETT A VIESSMANN MÉG TÖBBEN DOLGOZHATNAK A VÍZILABDA VÁLOGATOTT MACONKÁN Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja 2014. július–augusztus BŐVÍTETT MÉG TÖBBEN A VÍZILABD A V ÁLOGA TOTT Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja 2014. július–augusztus NAPLÓ A BÁTONYTERENYEI 3. oldal 2. oldal 6. oldal Hazatért a megégett anya Tar. Gyerekkacaj és hangoskodás – az édesanya, Éva (35) hazatérté- vel egyre gyakoribb vendég az ö- röm a Bazsó család tari portáján. Az asszony öt hónapnyi kórházi lábadozás után léphette át szülei otthonának küszöbét. Mint megír- tuk, a családot február 28-án óri- ási tragédia érte Bátonyterenyén: házuk felrobbant, az apa, József (†45) fáklyaként lángoló testtel mentette fiát és feleségét a tûzbôl. Olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban belehalt a sérülések- be, Éva és Kristóf (7) is sokáig élet-halál között lebegett. Éva a Facebookon azt írta, most még tü- relmet kér: szülei házában lábado- zik, látogatókat a fertôzésveszély miatt egyelôre nem fogadhat. Mint mondta, nem azért engedték ki a kórházból, mert meggyógyult, ha- nem mert szervezete már alkal- mazkodott a kórházi steril környe- zethez, baktériumokhoz, és az or- vosok szerint egy másik közegben jobban beindulhat a sebek gyó- gyulása. – Szeretném mindenkinek megköszönni, aki drukkolt, segí- tett nekünk, soha nem gondoltam volna, hogy ennyi embert meg- érint a tragédiánk – írta a Blikk- nek az anyuka. – Végtelen hálás va- gyok az orvosoknak is, hogy a ren- geteg komplikáció ellenére is meg- mentettek minket – tette hozzá. Újabb műfüves pálya épül Bátonyterenye. Hamarosan – nemcsak Nagybátonyban de – Kisterenyén is lesz mûfüves lab- darúgó pálya. Az önkormányzat ugyanis megnyerte a kialakítás- hoz szükséges pályázatot. Ennek értelmében – a Magyar Lab- darúgó Szövetséggel (MLSZ) együttmûködve –, a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Álta- lános Iskola udvarán hoznak lét- re egy újabb mûfüves részleget. Az önerôt, – mely több mint négymillió forint és a fenntartás során felmerülô üzemeltetési, karbantartási költségeket – az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Fôhatósága vállalja. Tisztségviselők fogadónapjai 2014. augusztus: Nagy-Majdon József polgármester Augusztus 25. (hétfő) 9.00–11.00 óra között Városháza Augusztus 26. (kedd) 9.00–11.00 óra között Kisterenyei Ügyfélszolgálati Iroda Horváth Tibor alpolgármester Augusztus 11. (hétfő) 9.00–10.00 óra között Kisterenyei Ügyfélszolgálati Iroda 10.30–11.30 óra között Maconka Közösségi Ház (Nagybátony, Ózdi út 152.) 13.00–14.00 óra között Petőfi Művelődési Ház (Nagybátony, Petőfi út 1.) 14.30–15.30 óra között Városháza Ismét Nagy-Majdon Józsefet indítja polgármester- jelöltként a Fidesz-KDNP az ôszi önkormányzati választáson, Bátonyterenyén. Ezt Becsó Zsolt, a Fi- desz Nógrád megyei elnöke jelentette be a pártszö- vetség sajtótájékoztatóján. Kiemelte: jelöltjük, – aki a városban él- nyolc éve aktív résztvevôje a helyi és a megyei közéletnek, négy éve pedig eredményesen vezeti a bátonyterenyei önkormányzatot, így újra ôt támogatják. Bátonyterenye. Becsó Zsolt hangsúlyozta: Nagy-Majdon Jó- zsef olyan intézkedéseket tett az elmúlt idôszakban, amelyeknek köszönhetôen a város kilábalhatott a korábbi csôdhelyzetbôl. Si- került konszolidálni Bátonyterenye mûködését, mintaértékû köz- foglalkoztatási program indult, jelentôs fejlesztések zárultak le, a munkahelyteremtés tekintetében pedig Bátonyterenye példaértékûa nógrádi települések számára. Hiszen mint mondta a helyi cégek jelentôs beruházásokat hajtottak végre, az ipari parkot pedig egyre többen választják. Becsó Zsolt kiemelte azt is: mindezek nem va- lósulhattak volna meg a kormányzat támogatása nélkül. (Folytatás a 3. oldalon) Nagy-Majdon József a jelölt Testületi ülésrôl jelentjük… Testületi ülés volt június 25-én, Bátonyterenyén. A képviselôk ezúttal is fontos kérdésekben döntöttek. Szó volt többek kö- zött energetikai pályázatok be- adásáról, tanácsadó megbí- zásának meghosszabbításáról, sôt mûfüves pálya létrehozá- sáról is határoztak. Bátonyterenye. Elsô körben a város foglalkoztatási és mun- kaerô-piaci helyzetérôl kaptak tájékoztatót a képviselôk. Ebbôl kiderült, hogy idén májusban 1183 regisztrált álláskeresô volt Bátonyterenyén, mely hason- ló adat a múlt évihez képest. Érdekes viszont, hogy közü- lük mindössze 500 fô keresett munkát segítséggel. Pozitívum ugyanakkor, hogy a téli átme- neti közfoglalkoztatási prog- ram végeztével még mindig közel 600 közmunkást foglal- koztatnak Bátonyterenyén – mely adat az elhúzódó admi- nisztrációs teendôk miatt még csak részben jelent meg a fenti, májusi álláskeresôi lét- számban –, sôt augusztustól újabb 300 fôvel növelik majd a létszámot, így lényege- sen kevesebb lehet majd az álláskeresôk száma városunk- ban. A tájékoztatóból kiderül az is, hogy több helyi cég is bôvített az elmúlt idôszakban, illetve újabbak is betelepültek – fôleg – a város ipari parkjá- ba, melyek munkahelyeket te- remtett az itt élôk számára. A cégek elsôsorban lakatosokat, hegesztôket, forgácsolókat, var- rónôket és eladókat kerestek, de nagy volt az igény a segéd- munkásokra is. A legutóbbi ülésen határozott a testület az önkormányzat és szervei szer- vezeti és mûködési szabálya- inak egyes kérdéseirôl szóló 1/2011. (I.28.) önkormányzati rendelet módosításáról. A ko- rábbi jegyzô – Hári Ildikó – munkaviszonya június 15-ével közös megegyezéssel, áthelye- zéssel megszûnt. Az új jegyzô kinevezésére pályázatot írnak majd ki, addig is Kiss László aljegyzô látja el ezt a feladat- kört. Amennyiben viszont va- lamilyen oknál fogva erre nem képes – betegség, távollét –, abban az esetben a polgármes- teri hivatal jogi referense Ma- gyarné dr. Korill Krisztina he- lyettesíti. Errôl döntöttek a kép- viselôk, majd határoztak az önkormányzati pályázati ta- nácsadó megbízásának meg- hosszabbításáról is. Benyó Ba- lázs, gazdasági szakembert jú- nius 1-tôl július 31-ig bízták meg. Feladata többek között a pályázatokkal kapcsolatos teendôk ellátása, illetve a sike- res pályázati források lehívása. A testület Benyó úr szemé- lyes meghallgatása után dön- tött megbízásának meghosz- szabbításáról december 31-ig. Pályázat benyújtásáról is ha- tároztak Bátonyterenye kép- viselôi a júniusi ülésen. Sike- res elbírálás esetén energetikai korszerûsítést eszközölhetnek a Városháza és a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Ál- talános Iskola épületén. Az elnyerhetô támogatás mértéke mindkét esetben százszázalé- kos, és több tízmilliós tétel. (Folytatás a 8. oldalon.) Nagy-Majdon Józsefet indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP Felújítja a város leromlott állapotban lévô járdáit Bátonyterenye Önkormányzata, több helyre pedig újakat is építenek. A szükséges munkálatokat kilenc helyen végzik el, melyre több mint 30 millió forintot költenek-tudtuk meg Molnár Ferenc képviselôtôl, aki lapunknak elmondta azt is: a járdák mellett új gyalogosátkelô helyet is kialakítanak, a bányavárosban, a lakótelepen pedig parkolót és játszóteret építe- nek majd. (Folytatás a 2.oldalon.) Felújítják a járdákat Kisterenyén is rábbi jegyzô H munkaviszonya közös megegyezés zéssel megszûnt. A kinevezésére pály majd ki, addig is aljegyzô látja el e kört. Amennyiben lamilyen oknál fog képes – betegség abban az esetben a teri hivatal jogi re éd K ill K Felújítja a város leromlott állapotban lévô járdáit Bátonyterenye Önkormányzata, több helyre pedig újakat is építenek A szükséges munkálatokat kilenc helyen végzik el melyre több mint 30 millió forintot Felújítják a járdákat

A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

 

Citation preview

Page 1: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

BŐVÍTETT

A VIESSMANN

MÉG TÖBBEN

DOLGOZHATNAK

A VÍZILABDA VÁLOGATOTT

MACONKÁN

Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja 2014. július–augusztus

BŐVÍTETT MÉG TÖBBEN A VÍZILABDA VÁLOGATOTT

Bátonyterenye Város Önkormányzatának ingyenes közéleti havilapja 2014. július–augusztus

NAPLÓA BÁTONYTERENYEI

3. oldal 2. oldal 6. oldal

Hazatért a megégett anya

Tar. Gyerekkacaj és hangoskodás – az édesanya, Éva (35) hazatérté-vel egyre gyakoribb vendég az ö -röm a Bazsó család tari portáján. Az asszony öt hónapnyi kórházi lábadozás után léphette át szülei otthonának küszöbét. Mint megír-tuk, a családot február 28-án óri-ási tragédia érte Bátonyterenyén: házuk felrobbant, az apa, József (†45) fáklyaként lángoló testtel mentette fi át és feleségét a tûzbôl. Olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban belehalt a sérülések-be, Éva és Kristóf (7) is sokáig élet-halál között lebegett. Éva a Facebookon azt írta, most még tü-relmet kér: szülei házában lábado-zik, látogatókat a fertôzésveszély miatt egyelôre nem fogadhat. Mint mondta, nem azért engedték ki akórházból, mert meggyógyult, ha -nem mert szervezete már alkal-mazkodott a kórházi steril környe-zethez, baktériumokhoz, és az or-vosok szerint egy másik közegben jobban beindulhat a sebek gyó -gyulása. – Szeretném mindenkinek megköszönni, aki drukkolt, segí-tett nekünk, soha nem gondoltam volna, hogy ennyi embert meg-érint a tragédiánk – írta a Blik k-nek az anyuka. – Végtelen hálás va -gyok az orvosoknak is, hogy a ren -geteg komplikáció ellenére is meg -mentettek minket – tette hozzá.

Újabb műfüves pálya épül

Bátonyterenye. Hamarosan –nem csak Nagybátonyban de – Kisterenyén is lesz mûfüves lab-darúgó pálya. Az önkormányzat ugyanis megnyerte a kialakítás-hoz szükséges pályázatot. Ennek értelmében – a Magyar Lab-darúgó Szövetséggel (MLSZ) együttmûködve –, a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Álta-lános Iskola udvarán hoznak lét-re egy újabb mûfüves részleget. Az önerôt, – mely több mint négy millió forint és a fenntartás során felmerülô üzemeltetési, karbantartási költségeket – az Egy házmegyei Katolikus Iskolák Fôhatósága vállalja.

Tisztségviselők

fogadónapjai

2014. augusztus:

Nagy-Majdon József

polgármester

Augusztus 25. (hétfő) 9.00–11.00 óra között

VárosházaAugusztus 26. (kedd)

9.00–11.00 óra közöttKisterenyei

Ügyfélszolgálati Iroda

Horváth Tibor

alpolgármester

Augusztus 11. (hétfő) 9.00–10.00 óra között

KisterenyeiÜgyfélszolgálati Iroda 10.30–11.30 óra között

Maconka Közösségi Ház (Nagybátony, Ózdi út 152.)13.00–14.00 óra között Petőfi Művelődési Ház

(Nagybátony, Petőfi út 1.) 14.30–15.30 óra között

Városháza

Ismét Nagy-Majdon Józsefet indítja polgármester-jelöltként a Fidesz-KDNP az ôszi önkormányzati választáson, Bátonyterenyén. Ezt Becsó Zsolt, a Fi-desz Nógrád megyei elnöke jelentette be a pártszö-vetség sajtótájékoztatóján. Kiemelte: jelöltjük, – aki a városban él- nyolc éve aktív résztvevôje a helyi és a megyei közéletnek, négy éve pedig eredményesen vezeti a bátonyterenyei önkormányzatot, így újra ôt támogatják.

Bátonyterenye. Becsó Zsolt hangsúlyozta: Nagy-Majdon Jó-zsef olyan intézkedéseket tett az elmúlt idôszakban, amelyeknek köszönhetôen a város kilábalhatott a korábbi csôdhelyzetbôl. Si-került konszolidálni Bátonyterenye mûködését, mintaértékû köz-foglalkoztatási program indult, jelentôs fejlesztések zárultak le, a munkahelyteremtés tekintetében pedig Bátonyterenye példaértékûa nógrádi települések számára. Hiszen mint mondta a helyi cégek jelentôs beruházásokat hajtottak végre, az ipari parkot pedig egyre többen választják. Becsó Zsolt kiemelte azt is: mindezek nem va-lósulhattak volna meg a kormányzat támogatása nélkül. (Folytatás a 3. oldalon)

Nagy-Majdon József a jelöltTestületi ülésrôljelentjük…

Testületi ülés volt június 25-én, Bátonyterenyén. A képviselôk ezúttal is fontos kérdésekben döntöttek. Szó volt többek kö -zött energetikai pályázatok be -adásáról, tanácsadó megbí-zásának meghosszabbításáról, sôt mûfüves pálya létrehozá-sáról is határoztak.

Bátonyterenye. Elsô kör bena város foglalkoztatási és mun-kaerô-piaci helyzetérôl kap tak tájékoztatót a kép vi selôk. Ebbôl kiderült, hogy idén májusban 1183 regisztrált álláskeresô volt Bátonyterenyén, mely hason-ló adat a múlt évihez képest. Érdekes viszont, hogy közü-lük mindössze 500 fô keresett munkát segítséggel. Pozitívum ugyanakkor, hogy a téli átme-neti közfoglalkoztatási prog-ram végeztével még mindig kö zel 600 közmunkást foglal-koztatnak Bátonyterenyén –mely adat az elhúzódó admi-nisztrációs teendôk miatt még csak részben jelent meg a fenti, májusi álláskeresôi lét-számban –, sôt augusztustól újabb 300 fôvel növelik majd a létszámot, így lényege-sen kevesebb lehet majd az álláskeresôk száma városunk-ban. A tájékoztatóból kiderül az is, hogy több helyi cég is bôvített az elmúlt idôszakban, illetve újabbak is betelepültek – fôleg – a város ipari parkjá-ba, melyek munkahelyeket te-remtett az itt élôk számára. A cégek elsôsorban lakatosokat, hegesztôket, forgácsolókat, var-ró nôket és eladókat kerestek, de nagy volt az igény a segéd-munkásokra is. A legutóbbi ülé sen határozott a testület az önkormányzat és szervei szer-vezeti és mûködési szabálya-inak egyes kérdéseirôl szóló 1/2011. (I.28.) önkormány zati rendelet módosításáról. A ko-rábbi jegyzô – Hári Ildikó –munkaviszonya június 15-ével közös megegyezéssel, áthelye-zéssel megszûnt. Az új jegyzô kinevezésére pályázatot írnak majd ki, addig is Kiss László aljegyzô látja el ezt a feladat-kört. Amennyiben viszont va -lamilyen oknál fogva erre nem képes – betegség, távollét –, abban az esetben a polgármes-teri hivatal jogi referense Ma-gyarné dr. Korill Krisztina he -lyettesíti. Errôl döntöttek a kép-viselôk, majd határoztak az önkormányzati pályázati ta-nácsadó megbízásának meg-hosszabbításáról is. Benyó Ba -lázs, gazdasági szakembert jú-nius 1-tôl július 31-ig bízták meg. Feladata többek között a pályázatokkal kapcsolatos teendôk ellátása, illetve a sike-res pályázati források lehívása. A testület Benyó úr szemé-lyes meghallgatása után dön-tött megbízásának meghosz-szabbításáról december 31-ig.Pályázat benyújtásáról is ha -tároztak Bátonyterenye kép-viselôi a júniusi ülésen. Sike-res elbírálás esetén energetikai korszerûsítést eszközölhetnek a Városháza és a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Ál-talános Iskola épületén. Az elnyerhetô támogatás mértéke mindkét esetben százszázalé-kos, és több tízmilliós tétel.

(Folytatás a 8. oldalon.)

Nagy-Majdon Józsefet indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP

Felújítja a város leromlott állapotban lévô járdáit Bátonyterenye Önkormányzata, több helyre pedig újakat is építenek. A szükséges munkálatokat kilenc helyen végzik el, melyre több mint 30 millió forintot költenek-tudtuk meg Molnár Ferenc képviselôtôl, aki lapunknak elmondta azt is: a járdák mellett új gyalogosátkelô helyet is kialakítanak, a bányavárosban, a lakótelepen pedig parkolót és játszóteret építe-nek majd. (Folytatás a 2.oldalon.)

Felújítják a járdákat Kisterenyén is

rábbi jegyzô – Hmunkaviszonya júközös megegyezészéssel megszûnt. Akinevezésére pálymajd ki, addig is aljegyzô látja el ekört. Amennyibenlamilyen oknál fogképes – betegségabban az esetben ateri hivatal jogi re

é d K ill KFelújítja a város leromlott állapotban lévô járdáit Bátonyterenye Önkormányzata, több helyre pedigújakat is építenek A szükséges munkálatokat kilenc helyen végzik el melyre több mint 30 millió forintot

Felújítják a járdákat

Page 2: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS2

Otthonában köszöntötték fel Korim Ferencet.

Az elsô turnusban 17 fi atalt foglalkoztatnak Bátonyterenyén.

A munkafolyamatot Nagy-Majdon József is megtekintette

Megújul a Madách úti járda Kisterenyén

Felújítják a járdákat

Nyári diákmunka 95 éves Feri bácsi

(Folytatás a 2.oldalon.)Bátonyterenye. – Kilenc helyen járdaépítés, illetve javítás folyik Bátonyterenyén. Több mint öt kilo-méteres szakaszról van szó, melyre mintegy 31 millió forintot költ önkormányzatunk – emelte ki Mol-nár Ferenc, képviselô, aki hozzátette azt is: olyan munkálatokat végeznek el, amelyekre nagy szükség volt már. Többek között új összekötô járdát alakítanak ki, a lakótelepen – mûfüves pálya mellett –, a falusi településrészen található Alkotmány úton kiszélesítik a járdát, mely új aszfaltréteget is kap, ezen túl elvégzik a szükséges felújításokat Kisterenyén a fôút mellett, és a Kossuth iskolánál is, ahogyan a képviselô fogalmazott: a gyerekek, illetve az itt lakók biztonságos közlekedése érdekében. Molnár Ferenc kiemelte azt is: a járdák felújítása mellett új buszmegállót is kialakítanak Kisterenyén – az úgynevezett sárgadombnál-, továbbá új gyalogos átkelôhely létesül a bányavárosban-a totózóval szemben –, míg a lakótelepen parkolót és játszóteret is építenek majd. – Szorgalmas napok elôtt állunk, ahol szükséges ott - a közfoglalkoztatottak segítségével – elvégezzük a munkálatokat, bízom benne, hogy a fontosabbakkal iskolakezdésre elkészülünk – hangsúlyozta a képviselô.

Bátonyterenye. A diákmunka elôsegítése 2014. programba Bátonyterenye városa – az elôzô évhez hasonlóan - az idei évben is bekapcsolódott. – Július 16-tól – augusztus 31-ig foglalkoz-tatunk diákokat intézményünkben. A 25 fô szünidôs diák csoportonkénti bontásban veszi fel a munkát, amit a közmûvelôdés nyújtotta lehetôségek keretein belül tudunk biztosítani szá-munkra. Az elsô turnusban 17 fi atalt foglalkoztatunk. Három fi atal munkálkodik a kisterenyei Kastélykerti Mûvelôdési Ház és Könyvtárban, két fi atal a Bátonyterenye Tv-nél a többiek pedig az Ady Endre Mûvelôdési Ház és Könyvtárban kapnak elfoglaltságot: a könyvtári fel-dolgozásban, állományrendezésben, igény szerint egyéb szakmai munkában segédkeznek. A második turnus fi ataljai a Maconkai Közösségi Házban az egy hetes gyermektáborozta-tásban vesznek részt. A harmadik csoport tagjait augusztus elsejétôl egészen iskolakezdésig foglalkoztatjuk majd– nyilatkozta lapunknak Pékné Fejes-Marsinszki Ágnes, az Ady Endre Mûvelôdési Központ és Könyvtár igazgatója.

95. születésnapján köszöntötte a bátonyterenyei Korim Ferencet, Nagy-Majdon József, polgármester és Bognár Ferenc, képviselô, a napokban. A jeles esemény alkalmából a város vezetôje virággal és az immár 25 éves Bátonyterenye borá-val kedveskedett Feri bácsinak, aki egyúttal átvehette a polgármestertôl Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlô oklevelét is.Bátonyterenye. Otthonában látogatta meg Korim Ferencet Nagy-Majdon József, polgármester és Bognár Ferenc, képviselô. Feri bácsi most ünnepelte a 95. születésnapját. A jeles alkalomból virágot, bort és egy a miniszterelnök kézjegyével is ellátott emléklapot vehetett át. Feri bácsi az évek alatt rengeteg helyen dolgozott, például az üveggyárban is, de volt cipészsegéd, hosszú évéken keresztül hordott ki orvosságot betegeknek, 1938-ban pedig bányász lett, majd ezt követôen a bátonyterenyei labdarúgó csapat gyúrója volt, közel 50 éven keresztül. Azt mondta örömmel gondol vissza a régi szép idôkre, azokra a napokra, amit együtt tölthetett a helyi foci csapattal, egyet sajnál csak, hogy nem tudott kijutni a világbajnokságra. A szépkorú férfi kiemelte azt is: a hosszú élet titka, hogy sokat kell dolgozni, de vigyáznunk is kell magunkra, hiszen az egészségünk a legfontosabb.

(Fo

tó: D

an

yi A

nd

rás)

(Fo

tó K

is K

riszti

án

)

Page 3: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 32014. JÚLIUS–AUGUSZTUS

Nagy-Majdon Józsefa jelölt

Bővített a Viessmann

(Folytatás a címoldalról.) Hangsúlyozta: Bátonyterenyére az elmúlt négy évben ötmil-liárd forintot meghaladó fejlesztési támogatás érkezett. Majd hozzátette: a most következô 2014-2019-es ciklus a Nógrád megyei város szempontjából a legfontosabb lesz, hiszen most dôl majd el az, hogy a budapesti fejlesztési pólus részévé tud válni, vagy végleg leszakad és kiüresedik. Véleménye szerint Nagy-Majdon József támogatásával utóbbi nem történhet meg. Ezért azt kérte a választóktól, hogy ne térjenek le a he-lyes útról, bizalmukkal pedig tüntessék ki jelöltjüket, hiszen a megkezdett munkát folytatni kell.Ahogy mondta: még több munkahelyet kell teremteni és szá-mos további fejlesztést (település, kulturális, oktatási, turiszti-kai) is meg kell majd valósítani. Becsó Zsolt egy szlogennel zárta beszédét: „Bátonyterenye nyerni akar.” Nagy-Majdon József a sajtótájékoztatón, arról beszélt, hogy mozgalmas négy éven vannak túl. 2010-ben csôdben vették át a várost, számos problémát kellett megol-daniuk, de ettôl függetlenül sikeres ciklust zártak. A korábbi harminc százalékos munkanélküliségi rátát tíz százalék alá sikerült csökkenteniük, köszönhetôen a közfoglalkoztatási

programoknak-tavaly mintegy 1100-an dolgoztak a START programban-, illetve a városban található cégeknek, melyek-kel, mint mondta jó partnerségi viszonyt sikerült kialakítaniuk, továbbá hangsúlyozta azt is: hogy a meglévôk mellé új part-nereket is találtak. Példaként említette az ipari parkba koráb-ban betelepülô Alukov Kft.-t, melyben már a második ütemet tervezik, így újabb emberek kaphatnak majd munkát. A város polgármestere itt említette még a Sinia Bútorgyártó céget, amely ugyancsak Bátonyterenyét választotta bôvítése helyszí-néül, az új üzemcsarnokot elôreláthatólag idén augusztusban adják majd át, ezzel pedig 150 új munkahelyet létesítenek. Bátonyterenye vezetôje kiemelte azt is: a kis-és középvállal-kozásokat is támogatják, a foglalkoztatás növelésének érdeké-ben. Kitért továbbá arra is, hogy a munkahelyteremtés mellett az elmúlt években nagy hangsúlyt kaptak a különféle rendez-vények. Itt említette többek között a Városnappal egybekötött Szüreti Mulatságot, a Palóc Világtalálkozót-melyet elôször Bátonyterenyén rendeztek meg-, illetve a Maconkai Búcsút is. Az oktatás kapcsán a város vezetô elmondta: 2011-ben egyhá-zi iskola indult Kisterenyén, mely véleménye szerint szintén egy sikertörténet. Nagy-Majdon József úgy fogalmazott: az eddigi négy év arra volt elegendô, hogy az alapokat lerakják, az igazi építkezés pedig csak most következhet majd. Eh-hez a választók támogatását kérte. A polgármester zárásként hangsúlyozta: amennyiben sikerül nyernie, abban az esetben még több cég települhet majd be Bátonyterenyére, ezáltal pe-dig még több ember számára tudnak majd biztos megélhetést jelentô munkát adni.

Új hétszáz négyzetméteres üzemcsarnokot adtak át a bátonyterenyei Viessmann KFt.-nél. A vasúti modellek gyártásával foglalkozó cég pályázati tôke bevonásával mintegy kétszázmillió forintból bôvítette meglévô telephelyét. A beruházás célja az, hogy meg-tartsa az itt dolgozó 172 ember munkahelyét, ezen túl bôvítse a létszámot 12 fôvel, és javítsa az üzem költséghatékonyságát, versenyképességét – tudtuk meg Balla Ágnestôl, a Viessmann Kft. gazdasági vezetôjétôl.

Bátonyterenye. A Viessmann Modellgyártó Kft. német tulajdonosa 2012-ben döntött arról, hogy kibôvíti Bátonyterenyén 20 éve mûködô gyárát. Az volt a céljuk, hogy megtartsák az itt dolgozók munkahelyét, ezen túl bôvítsék a létszámot 12 fôvel, és javítsák az üzem költ-séghatékonyságát, versenyképességét. Új csarnok kialakítására több mint 87 millió forintot nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében, amely a teljes beruházás 40%-át teszi ki. Az összköltség mintegy kétszázmillió forint volt, ebbôl az összegbôl közel ezer négy-zetméter gyártó és logisztikai terület létesült (maga a csarnok hétszáz négyzetméteres). – Le-zárult az egy éves projektünk, mely telephelyfejlesztést és eszközbeszerzést foglalt magába. Kialakítottuk a fent említett csarnokot-melyet Becsó Zsolt, országgyûlési képviselô, Nagy-Majdon József, polgármester és Wieland Viessmann tulajdonos adott át, június 20-án –, az anyagmozgatást pedig ezen túl egy új forgóvillás targonca is segíti majd – mondta lapunknak Balla Ágnes, a Viessmann Kft. gazdasági vezetôje. A Viessmann Modellgyártó Kft. 1992-es magyarországi jelenléte óta egyébként folyamatosan bôvítette termékkörét, és dolgozói lét-számát, így ma a gyártott termékek száma több mint ezer. A modellvasutaknak olyan kellékei készülnek Bátonyterenyén, mint lámpák, szignálok, felsôvezetékek, elektronikák, de ma már mûködô – mozgással és világítással ellátott – termékeket is gyártanak. Az itt készült termé-kek nem csak megôrizték a korábbi német minôségi színvonalat, hanem sok területen tovább is fejlesztették ôket. Bátonyterenye ugyanis nemcsak a gyártásnak, hanem a fejlesztésnek a bázisát is adja: a magyar mérnökök munkájának eredményeként nyolc szabadalom született. A fejlesztési tevékenység a prototípusok készítésén túl kiterjed a termékek tesztelésére és a szerszámfejlesztésre.

Nagy-Majdon József és Becsó Zsolt.

Az új üzemcsarnokot Becsó Zsolt, Nagy-Majdon József és Wieland Viessmann adta át.

Új munkahelyeket is teremt a nemrégiben átadott üzemcsarnok.

(Fo

tó: S

ze

be

ni Á

m)

Page 4: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS4

Még többen dolgozhatnak

Augusztustól még többen dolgozhatnak majd Bátonyterenyén. A tervek sze-rint ugyanis jövô hónapban adják át a Sinia új üzemcsarnokát, mely 150 új munkahelyet teremt a városban élôk számára, mindemellett a közfoglalkozta-tási programba is több száz ember kerülhet majd be.

Bátonyterenye. Már az elmúlt években is komoly intézkedéseket tett a város vezetése – Becsó Zsolt, országgyûlési képviselôvel közösen – annak érdekében, hogy csökkentse a munkanélküliek számát a városban. Most viszont úgy tûnik, még többen dolgozhatnak majd, mint korábban. 2013-ban három vállalkozás döntött úgy, hogy a Bátonyternyei Ipari Parkba települ, ezek a cégek 187 fôs felvételt prognosztizáltak. Az F3R-Technológia Kft. 17, az ALUKOV Hungária Kft. 20 új munka-helyet teremtett, míg az augusztusra elkészülô Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemébe 150 embert vesz-nek majd fel. Mindezeken túl Bátonyterenye ipari parkját választotta még a KGF Hungary Kft. is, akik gumihulladék újrahasznosítással foglakoznak majd és huszonnégy embernek adnak munkát.

500 ÚJ MUNKAHELY LÉTESÜL AZ IPARI PARKBAN

– 2010-ben még 30 százalékos volt a munkanélküliségi mutató a térségben, ez mára 20-22 szá-zalékosra csökkent, 2016-ra pedig – az ipari parknak is köszönhetôen – mintegy 500 új munka-helyet hoznak létre az új termelô cégek a városban. Bátonyterenye térségében tavaly mintegy 500, a megyében pedig 1700 fôvel sikerült csökkenteni a nyilvántartott álláskeresôk számát – emelte ki Becsó Zsolt, országgyûlési képviselô, a Nógrád Megyei Közgyûlés elnöke.

ÚJABB IPARTERÜLET A MÉG TÖBB MUNKAHELYÉRTÚjabb iparterület is várja a betelepülni szándékozó cégeket Kisterenyén. Kialakítására azért volt szükség, mert, a 21-es fôút mellett található, közelmúltban átadott ipari telep teljesen megtelt. – A betelepülni szándékozó cégek a nemrég kialakított ipari területen is élvezhetik a szabad vállalko-zási zóna nyújtotta elônyöket, bízunk benne, hogy ide is sokan települnek majd be- mondta Nagy-Majdon József, aki hozzátette azt is: céljuk a teljes foglalkoztatottság elérése a városban.

BÔVÍTETT A VIESSMANN, OTT IS TÖBBEN DOLGOZHATNAK MAJDAz elmúlt idôszakban több bátonyterenyei cég is fejlesztést, bôvítést eszközölt annak érdekékben, hogy növelje kapacitását, ezáltal pedig nagyobb profi tra tegyen szert. Ezek a beruházások viszont kedvezôek a munkahelyteremtés szempontjából is. Tudják ezt a vasúti modellek gyártásával foglalko-zó Viessmann Kft.-nél is, ahol a napokban egy új hétszáz négyzetméteres üzemcsarnokot adták át. Azt mondják ez által költséghatékonyabbak és versenyképesebbek lesznek, sôt az ott dolgozó 172 emberen kívül újabb 12 fôt is tudnak majd foglalkoztatni.

300 KÖZMUNKÁST VESZNEK FEL AUGUSZTUSTÓL Bátonyterenyén jelenleg 570 közmunkás dolgozik, de augusztusban újabb 300 embert szeretnének felvenni. A programban résztvevôk a – növénytermesztés mellett – dolgoznak majd a belterületi utak rendbetételén, a vízelvezetô árkok karbantartásán, felszámolják az illegális szemétlerakókat, sôt a vá-ros mezôgazdasági útjainak környezetét is helyreállítják- tudtuk meg Sulyok Tibor, divízióvezetôtôl.

OKJ-S SZAKMÁK A MAGASABB BÉRBESOROLÁSÉRTSzámos képzés is indult korábban a közfoglalkoztatás keretein belül városunkban. Többek között bérügyintézô, egészségôr, pénzügyi ügyintézô, munkavédelmi technikus, faipari gépkezelô, zöldség és gyümölcsfeldolgozó képesítést szerezhettek a résztvevôk. Ezek mind magasabb kereseti lehetôséget biztosítanak a munkavállalók számára. Horváth Tibor, a város alpolgármestere elmondta: vannak el-képzeléseik arra, hogyan lehet a programot hosszútávon fenntarthatóvá tenni, amely megoldást jelenthet az alacsony bérbesorolásra, és azoknak is új perspektívát adhat, akik jelenleg is regisztrált munkanél-küliek. - Szeretnénk Bátonyterenyén a dolgozókat beiskolázni, különbözô OKJ-s szakmai végzettség megszerzéséhez, ezáltal pedig itt a programon belül munkát tudunk nekik biztosítani. Hiába van va-lakinek más szakmai végzettsége, és lenne jó akár csoportvezetônek is, az önkormányzat sajnos nem tudja honorálni azt, a megfelelô képesítés hiányában. – Viszont a képzéseknek köszönhetôen a késôbbi felvételek során már az emeltebb bérbesorolást kapják a programban hasznosítható OKJ-s végzettség által. Itt van a lényeg, ha eddig valaki segédmunkás bért kapott, mert nem volt a programhoz szükséges iskolai végzettsége, amely a közmunkaprogramba nem volt beilleszthetô, nem tudtunk neki szakmun-kás bért adni. Azok a munkanélküliek, akik más szakmával rendelkeznek és elvégzik a kínált OKJ-s képzéseket, azoknak lehetôség nyílik arra, hogy magasabb bért kapjanak. Ebbôl következik, hogy az oktatás az egyik legfontosabb kitörési pont a programban, mert hosszútávon fenntartható mûködést kell biztosítani, és ehhez elengedhetetlen a megfelelô tudásanyag – nyilatkozta az alpolgármester.

A START PROGRAM ÉRTÉKET IS TEREMT VÁROSUNKBANA START közmunka program segítségével számos projekt valósult meg Bátonyterenyén, amelyekre hosszú évek óta nem volt példa. A tavalyi és az idei évben elért eredmények kimagaslóak az elmúlt húsz évhez képest. Sikerült szebbé, élhetôbbé tenni a várost, rossz állapotban lévô utak, járdák újultak meg, hosszú ideje gazos területek lettek újra megmûvelve, sôt sikerült gazdaságosabbá tenni az uszoda fûtését is, mellyel több, mint tízmilliót spórolhat évente a város. A közmunkások mindezeken túl napi szinten tesznek azért, hogy rendezett környezetben élhessenek az itt lakók. Levágják a füvet a közte-rületeken, parkosítanak, és kitakarítják a vízelvezetô árkokat is. Ugyanakkor vannak olyan munkások is, akik a mocsári telephelyen dolgoznak. Zöldséget termesztenek, állattartással foglalkoznak, sôt be-tonelemeket is gyártanak.

500-an dolgozhatnak majd az ipari parkban.

(Fo

to: L

ad

óc

zk

i B

éla

)

Becsó Zsolt és Nagy-Majdon József folyamatosan azon dolgozik, hogy még több munkahely létesüljön.

Több száz közmunkást vesznek fel augusztusban.

(Fo

tó: S

ze

be

ni Á

m)

Page 5: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 52014. JÚLIUS–AUGUSZTUS

Bátonyterenye-Mátraverebély. Veszélyes anya got szállító tartálykocsi ütközött egy pótkocsis trak-torral a 21-es számú fôúton, a traktor szintén veszélyes anyagot szállított. A balesetnek részese volt két személyautó is, amelyek közül az egyik az ütközést követôen beszorult utasaival együtt kigyulladt. A másik jármûben is többen súlyosan megsérültek és beszorultak. A gépjármûveken található rakomány az ütközés során megsérült, így a veszélyes anyagok keveredése, valamint a személygépkocsi tüze mi-att robbanásveszély is fennállt. Szerencsére csak egy látványos gyakorlatról volt szó, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlata a veszélyes anyagok közúti szállításából adódó balesetek megelôzésére irányult. A gyakorlatban a társszervek mellett kaszkadôrök is részt vettek. Forrás: focusrádió

(Fo

tók

: S

ze

be

ni Á

m)

Családi napot tartottak a közelmúltban a bátonyterenyei Ôzike Tagóvodában. A rendez-vényt pályázat is segített, így nyílt lehetôség arra, hogy rengeteg színes programmal várják a legkisebbeket és a szülôket. A nap folyamán volt többek között zenés aerobic, akadályver-seny, rajzverseny, közlekedési puzzle, sôt közös pizzázás is.

Bátonyterenye. – Az Ôzike óvodában ez már hagyomány, hogy a nyár elején családi napot tarta-nak. Idén ezt kibôvítették a kistérségi tagóvodák részére is, köszönhetôen egy pályázatnak. Ugyan-akkor ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt ünnepelhettek, hiszen a törvényi változások miatt az óvodákat visszakapták a települések, tehát a térségi, illetve társulási forma e tekintetben meg fog szûnni a bátonyterenyei kistérségben is. Úgy gondolom, hogy a kistérségi tagóvoda egy jó gyakor-lat volt, kiváló közösség jött össze, ezért bízom benne, hogy az együttmûködés kereteit megtaláljuk majd a késôbbiek folyamán is – mondta Nagy-Majdon József, polgármester.

napot tartottak a közelmúltban a bátonyterenyei Ôzike Tagóvodában. A rendez-ályázat is segített így nyílt lehetôség arra hogy rengeteg színes programmal várják

Családi napaz Őzikében

Ismétköszöntötték a szépkorúakat

Bátonyterenye. A közelmúltban immáron huszonhetedik alkalommal köszöntötte szépkorú (het-ven, hetvenöt, nyolcvan és nyolcvanöt éves) tagjait a Bányász Nyugdíjasok Nôklubja. – Nagyon kedves, vidám családias hangulatú délután volt- mondta lapunknak Tóthné Marika, a rendezvény szervezôje, aki hozzátette azt is: önként vállalt versekkel, dalokkal és virágcsokorral kedveskedtek az ünnepelteknek. A klub egyébként 1987 februárjában alakult.

Bátonyterenye-Mátraverebély. Veszélyes anya got szállító tartálykocsi ütközött egy pótkocsis trak-

Katasztrófavédelmi gyakorlat a 21-esen

Rengetegen voltak a legutóbbi családi napon. Versekkel, dalokkal és virágcsokorral kedveskedtek az ünnepelteknek.

(Fo

tó: S

ze

be

ni Á

m)

Page 6: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS6

Salgótarján. Újabb kétmilliárd forintból fej lesztik a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat. Az új részleg alapkövét a napokban rakták le. A fejlesztés ered-ményeképpen Nógrád megye lakossága egy újabb magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást érhet el a lakóhelye közelében. A beruházás során két új emeletet építenek a sürgôsségi osztály fölé, ide kerül majd az új, térségi központi steril vizsgáló és az MR vizsgáló. Emellett összesen másfélmilliárd forint értékben az elavult eszközparkot cserélik le. A fejlesztés központi eleme egy új, komplex MR diagnosztikai egység létrehozása lesz, ide a legkorszerûbb gép kerül majd 324 millió forintért. A központi mûtôblokk eszközparkját 675 millió forintból, az intenzív osztály eszközeit 213 millió forintból, a központi sterilizáló eszközeit pedig 189 millió forintból újítják meg, míg a pathológiai eszközök és a gasztroenterológiai eszközök közel 50-50 millió forintba kerülnek. A beruházás – mivel többségében gép- illetve eszközbeszerzésrôl van szó –, viszonylag gyorsan, jövô májusra fejezôdik be. A fejlesztést az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap száz százalékban támogatja. (Forrás: focusrádió.)

A Bátonyterenyei Rendôrkapitányság vezetôje köszönetét fejezte ki nem-rég a térség polgárôreinek.

Bátonyterenye. Dr. Lengyel Tamás r. alezredes, a Bátonyterenyei Rendôrkapitányság vezetôje a „Polgárôr Nap" alkalmából elismerésben ré-szesítette a kapitányság illetékességi területén kiemelkedô teljesítményt nyúj-tó polgárôröket. A kapitányságvezetô ünnepi köszöntôjében kitért a rendôrség és polgárôrség együttmûködésének fontosságára. Köszönetét fejezte ki azért az áldozatos munkáért, amellyel a polgárôrök önként, szabadidejük felál-dozásával segítik a térségben a közrend fenntartását, közbiztonság javítását célzó rendôri szolgálatot. Hozzátette, hogy a köszönet nem csak a most el-ismerésben részesülô, hanem a kapitányság területén aktívan tevékenykedô polgárôröknek is szól. Elismerésben részesültek: Bíró Lászlóné, Kisterenyei Polgárôr Egyesület; Joó Istvánné, Nemti Polgárôr Egyesület; Kis Vidorné, Mátramindszenti Polgárôr Egyesület; Malina Lászlóné, Sámsonházai Polgárôr Egyesület; Molnár Zsuzsanna, Mátraverebélyi Polgárôr Egyesület; Gyimesi Péter, Bátonyterenyei Polgárôr Egyesület; Kovács Gábor, Bátonyterenyei Polgárôr Egyesület; Nagy Gábor, Mátraterenyei Polgárôr Egyesület; Vadász András István, Szuhai Polgárôr Egyesület. A sok kiválóan teljesítô egye-sület közül, az elmúlt évi tevékenysége alapján külön kiemelést érdemel a Bátonyterenyei Polgárôr Egyesület, amely elismerô oklevélben részesült.

Újabb kétmilliárdos

fejlesztés a kórházban

Köszönet a polgárőröknek

Október 12-én lesza választás

Magyarország. Az államfô – hi-vatalának holnapján közzétett – nyi- latkozata szerint azzal, hogy az Al -kotmánybíróság döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, min-den akadály elhárult a választásokkiírása elôl – fogalmazott az állam-fô, meg jegyezve: ezért – élve köz-társasági elnöki jogkörével – a na -pokban meghozott államfôi határo-zatával 2014. október 12-ére tûzi kiaz önkormányzati választások idô-pontját. Áder János azt írta: az Al -kotmánybíróság (AB) 2014. júli us 21-én meghozott határozata egy-értelmû és világos helyzetet terem-tett az ön kormányzati választások törvényi szabályozásában. Az AB döntését követôen semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethetô fel, amely befolyásolhatná a 2014-esönkormányzati választások törvé-nyes kiírását és lebonyolítását – szö -gezte le.

Átvettemegbízólevelét

Budapest. Átvette megbízóle ve -lét dr. Szabó Sándor, kor mánymeg-bízott. A dokumen tumot Orbán Vik -tor miniszter elnök adta át a Nóg-rád Megyei Kormányhivatal ve ze -tôjé nek, az Országházban. A fô vá-rosi és megyei kormányhiva ta lok ve zetôinek ki ne ve zé sekor mon dottbeszédében a kormányfô kiemel te: a versenyképes magyar gazdasághoz ver senyképes, jól szervezett új ma- gyar állam kell, ezért vágtak bele a kormánypártok az állam új jászer -vezésébe 2010-ben. A miniszter -el nök hangsúlyozta: mi nél erô tel-je seb ben integrá lódik Ma gyar or-szág a na gyobb egységekbe, annál inkább meg nô a nem zeti közigaz-gatás szerepe. „Brüsszelbôl nem lehet irányítani a magyar államot", ezért erôs, nemzeti szemléleten ala-puló közigazgatásra van szükség. A miniszterelnök július elsejei hatály-lyal nevezte ki a fôvárosi és megyei kormányhivatalok vezetôit. A kine-vezésekre azért volt szükség, mert a miniszterelnök négyéves man dá-tumának lejártával a koráb bi veze-tôk megbízatása is meg szûnt. (Forrás: focusrádió.)

Nyári ellenőrzés

Észak-Magyarország. Az üdü -lôhelyeken, a fürdôk és vízpartokkörnyékén, a jelentôsebb fesztiválo-kon és vásárokon, a sport és hobbi tevékenységekhez kapcsolódó ke-res kedelmi és szolgáltató szektorban, a moz góárusoknál, a zöldség- és gyü-mölcs kereskedôknél, a kü lönféle köl csönzôknél, valamint a szépség-szalonokban végez el lenôrzéseket az Észak-Magyarországi régióban az adóhivatal. Dr. Körtvélyesi Zsu-zsanna, saj tóreferens a focus rá di -ónak elmondta, munkájukat a nyári idegenforgalmi szezonban a társha-tóságok is segítik, és a revi zorok meg jelenése hétvégén, il letve az esti órákban is várható. A NAV kiemel-ten ellenôrzi az online pénztárgép haszná latát és az adóhátralékkal ren -delkezôket, akik azonnali helyszí-ni végrehajtásra számíthatnak. Azösszehangolt ellenôr zések elsôdle -ges célja a fe ke tegazdaság visz-szaszorítása, és a bejelentés nél-küli foglakoz tatás kiszûrése, az adóelkerü lésbôl adódó jogosulatlan piaci elônyök le tö rése.

Skuczi a jelölt

Nógrád Megye. Skuczi Nándort jelöli a Fidesz-KDNP pártszövetséga Nógrád megyei közgyûlés elnöki tisztségére. Errôl Kósa Lajos be-szélt sajtótájékoztatóján a párt or-szágos választmányának ülése után. Mint mondta, a Fidesz-KDNP 1167településen indít polgármester-je-löltet az ôszi önkormányzati válasz-táson, az önkormányzati listákat és a polgármesterjelölteket a választ-mányi ülésen 30 kivételével elfo-gadták, de megoldhatatlan konfl ik-tus sehol nincs. Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyûlés elnökje-löltje, 1997-ben lett a Nógrád Me-gyei Önkormányzat Közgyûlésének igazgatója, 2006-tól pedig a megyei közgyûlés kabinetfônökeként és po-litikai fôtanácsadójaként dolgozott. Jelenleg a Salgótarjáni Járási Hiva-talt vezeti. (Forrás: focusrádió.)

(Fo

tó: G

yu

rkó

ter)

(Fo

tó: R

en

rsé

g)

A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertették.Az alapkőletétel ünnepélyes pillanata.

Page 7: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 72014. JÚLIUS–AUGUSZTUS

Terepbejárás a sportcsarnokban

Állatbarát nap városunkban

Kútba dobták a kiskutyát

Kutyákat menta 17 éves fi ú

Bátonyterenye. Még születés-napi ajándékba is kutyaeledelt kér a 17 éves Mezô András. A fi út Bátonyterenyén Maugliként emlegetik: mindenki tudja, hogy ha bajba jutott állatot lát, neki kell szólni. – Most harmincegy-néhány kutyám van. Mindegyik-nek megvan a maga története. Nincs kedvenc, mindet szeretem. Sokkal jobbak, mint az emberek – mondta András a Borsnak. – A fi am még a születésnapjára is azt kérte, hogy az állatoknak vegyünk ételt. Mi tagadás, ne-héz ennyi kutyát ellátni, de már beletörôdött a család. Ez a fi am élete – magyarázta a megértô édes anya. Az állatok naponta tízzsák száraz tápot esznek. Sok be -tegen került ide, állatorvosi keze-lést, gyógyszert kell nekik adni. Egy kennel is épül az udvarban. A bátonyterenyei Maugli törté-netére Molnár Anikó hívta fel aBors fi gyelmét. Az állatbarát celeb saját Facebook-oldalán szer -vezett gyûjtést Andrásnak és ku -tyáinak. Az adományokat a na-pokban vitte el a fi únak. – ô egyangyal! Példaértékû, hogy így segít a bajba jutott állatoknak. Ezentúl rendszeresen támogatjukôt és az állatait – ígérte Ani kó. A befogadott kutyák egyéb ként mind szeretô gazdira várnak. – Ha elvisznek egyet, be tudok fo-gadni egy újabb bajbajutottat – indokolja a fi ú, miért válik meg a megszeretett kutyustól.

Medvecsalád járjaaz erdőket

Nógrád-Heves megye. Med-vecsalád járja az erdôket Nóg-rádban és Heves megyében. A hím és nôsténye két bocsával va dászik. A medvék nyomaival Szilaspogony, Bárna és Istenme-zeje határában is találkoztak már. A Heol.hu internetes portál sze-rint Istenmezején egy gombászó férfi nem csak a nyomokkal, ha-nem a medvével is találkozott, de mivel motorjával elmenekült, sértetlenül megúszta a kalandot. A térségben szórólapokon hív-ják fel a fi gyelmet a medvékre, a hirdetményben azt tanácsolják, hogy lehetôleg legyünk többen az erdôben, beszélgetve, zajt keltve közlekedjünk, a hollók által jelzett részeket és az elhullott állat sza-gát árasztó részeket kerüljük. Ha találkozunk a medvével, ne pro-vokáljuk, ne dobáljuk, ne néz-zünk a szemébe, mert azt a táma-dás jelének érzékeli. Futás és hát -rafordulás nélkül, lassan kell visz-szahúzódni. (Forrás: focusrádió.)

BÁVÜ felhívás

Bátonyterenye. Tájékoztatjuk a lakókat, hogy a Bátonyterenyei Városüzemeltetési Kft. (BÁVÜ) augusztus hónapban elkezdi a 1100 literes konténerek mosását a városban.

Július 12-én immáron második alkalommal tartott Állatbarát napot Bátonyterenyén, az Érted Ugatok Állatvédô Egyesület. A helyi sport és szabadidô központban Nagy-Majdon József, a város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, majd számos programmal kedveskedtek a szervezôk az ide látogatóknak. Volt többek között kutyaszépségverseny, areobic, színpadi produkcióval készült a KiViSzI Színházi Mûhely, sôt a dél-után folyamán még Tabáni István is énekelt a közönségnek.

Bátonyterenye. – Második alkalommal rendeztünk Állatbarát napot Bá tony-terenyén. Nagyon fontosnak tartjuk ezt az eseményt, hiszen a városban élôk ez által jobban megismerhetik az egyesületünk tevékenységét, találkozhatnak a kutyáinkkal, sôt beszélgethetnek az aktivistákkal is. Azt gondolom idén is jó hangulatban telt ez a nap – mondta lapunknak Sándor Nikoletta, az alapítvány állatorvosa, aki kiemelte azt is: az Érted Ugatok Állatvédô Egyesület mûködését kizárólag adományokból, illetve pályázatokból tartják fent.– Menhelyünk nincs, jelenleg ideiglenes befogadóknál tudjuk elhelyezni a baj-ba jutott állatokat, de az ô lehetôségeik is korlátozottak. Ennek ellenére, velük és önkénteseinkkel együtt mindent megteszünk, annak érdekében, hogy ezek az állatok megfelelô ellátást kapjanak, és szeretô gazdira találjanak – tette hozzá Sándor Nikoletta.

Bátonyterenye. Június 22-én kora délután telefonos bejelentés érkezett az „Ér-ted Ugatok!” Állatvédô Egyesülethez, hogy a kisterenyei kastélykertben lévô kútból kutyanyüszítés hallatszik. Mint megtudtuk, valaki kutyát sétáltatott arra-felé, ô szólt a biztonsági ôrnek, az ôr a polgárôrségnek, a polgárôrség pedig az egyik egyesületi tagnak. Az egyesület azonnal telefonon hívta a tûzoltóságot, hiszen a kút körülbelül 15 méter mély, így esélytelen volt, hogy bárki a tûzoltók segítsége nélkül ki tudja hozni a kutyát. A tûzoltók alig negyed óra alatt a hely-színre értek, a kutyust villámgyorsan kimentették, és mint kiderült, egy két hó-nap körüli kölyök, akinek az ijedtségen kívül nem esett baja. Valószínûleg az volt a szerencséje, hogy a kiszáradt kút alja tele van dobálva szeméttel, és ez tompította az esést. Megnézve a kutat, kizárt, hogy a kiskutyus magától esett bele. Az ügyben az egyesület rendôrségi feljelentést tett. A kiskutya az egyesü-let egyik tagjánál került elhelyezésre, aki a hamutól, portól szürke kiskutyából fehéret varázsolt. Azóta elsô oltását megkapta, chipezve, ivartalanítási kötele-zettséggel várja az ôt örökbefogadó gazdit. Akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, illetve ha ismerôs a kiskutya valahonnan, vagy látott bárhol hasonló korú, kinézetû kiskutyát jelezze a bátonyterenyei rendôrségnek, vagy az „Érted Ugatok!” állatvédôinek. Az egyesület egyúttal szeretne köszö-netet mondani Szabó Lajos Attila,polgárôr parancsnoknak, a mentésben részt vevô összes tûzoltónak, valamint a kastély biztonsági ôrének.

Bátonyterenye. Hamarosan vé-geznek a bátonyterenyei sport-csarnok felújításával. Olyan jó ütemben haladnak, hogy a belsô munkákkal szinte már el is ké-szültek. Új tetôt kapott az épület, kicserélték a leromlott állapot-ban lévô elemeket, kifestettek és jóval modernebb küzdôteret is sikerült kialakítani. Megújultak továbbá az öltözôk, a mosdók, és korszerûbb lett a világítás. A közelmúltban Becsó Zsolt, országgyûlési képviselô is látogatást tett a sportlétesít-ményben. A város vezetôjével közösen bejárták a felújított ré-szeket, megtekintették milyen minôségben készült el a belsô felújítás. Az eddigi munkák után egyébként az épület külsô rendbetétele következik. Ha minden jól halad augusztus vé-gén, szeptember elején adhatják át a város lakosságának a meg-újult tornacsarnokot, melyre az önkormányzat mintegy százmil-lió forintot költ.

A megújult sportcsarnok belülről

Page 8: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS8

Testületi ülésről jelentjük...

Nyugdíjas óvodapedagógusok köszöntése a tanévzárón

(Folytatás a címoldalról.) A fejlesztéseknek köszönhetôen többek között napelemes rendszerek kerülnek kiépítésre, melyekkel – a modernizálás mellett – jelentôs mér-tékben csökkenthetik majd a rezsiköltségeket is. A Képviselô-testület a 138/2013. (XI.08) Öh. sz. határozatával döntött arról, hogy tulajdoni hoz-zájárulását adja ahhoz, hogy az önkormányzati tulajdonú Bátonyterenye, Zrínyi út 1. sz. alatti 2439/1 hrsz-ú ingatlan területén a II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola intézmény saját költségén mûfüves labdarúgópályát létesítsen. A pályázati feltételek módosulása miatt a mûfüves labdarúgópálya megvalósítása csak a tulajdonossal megkötött együttmûködési megállapodás alapján támogatható, ezért a beadott pályá-zaton a helyi önkormányzat nyert. A megvalósítással és az üzemeltetéssel kapcsolatos 15 évre szóló együttmûködési megállapodás 2014. május 26-án már aláírása is került a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ). A pályázó személyében történt változás miatt az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Fôhatósága nyilatkozott, hogy vállalja a megvalósításhoz szüksé-ges önerôt, azaz a futballpálya használatával kapcsolatos jogok gyakor-lása ellenértékének, 4.266.469 Ft-nak a megfi zetését és az MLSZ-szel megkötött együttmûködési megállapodásban foglalt, a fenntartás során felmerülô üzemeltetési, karbantartási és egyéb kötelezettségek teljesíté-sét. A képviselôk ezen túl határoztak még a költségvetés módosításáról, a Bátonyterenyei Városi Óvoda gazdálkodási tevékenységének ellátásáról, sôt elfogadták a Városüzemeltetési Nonprofi t Kft. 2013. évi beszámoló-ját, illetve 2014. évi üzleti tervét.

Bátonyterenye. Június 27.-én megtartották – az ilyenkor szoká-sos- tanévzáró értekezletüket a Bátonyterenyei Kistérség óvodái. Az Ady Endre Mûvelôdési Központban mûsort adtak a Csupafül óvodások, majd többen beszédet mondtak. Az eseményen részt vett Nagy-Majdon József, a város polgármestere is, aki elismer-te az óvodák dolgozóinak munkáját, majd személyesen nyújtot-ta át Pádár Zoltánné – nyugalmazott óvodapedagógus részére a gyémánt diplomát, Pál Ferencné – nyugalmazott óvodapedagó-gus részére pedig az arany diplomát. A város vezetôje köszöntöt-te még Végh Juliannát – a Szuhai Kikerics Tagóvoda vezetôjét, aki 40 év óvodapedagógusi munka után vonult nyugdíjba, illet-ve Pintér Andrásnét – a Napsugár Tagóvodából idén nyugdíjba vonult dajkát is. Az ünnepi mûsor zárásaként kellemes hangu-latot teremtett az óvodapedagógusok kórusának fellépése, mely megható és örömteli pillanatokat szerzett a jelenlévôknek, akik bekapcsolódtak a közös éneklésbe. Még ezen a napon Sándor Nándorné - nyugalmazott óvodapedagógus – gyémánt diplomá-ját otthonában vette át Nagy-Majdon József Bátonyterenye Kis-térség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Tanács Elnöke - Bátonyterenye Város Polgármesterétôl, Bognár Ferenc képviselôtôl és Tóthné Kállói Tünde óvodavezetôtôl.

A SINIA BÚTORGYÁRTÓ KFT.VARRÓNŐKET KERESHAMAROSAN INDULÓ

BÁTONYTERENYEI ÜZEMÉBE.

Elôzetes betanulás várhatóan a Salgótarjáni telephelyen. Jelentkezési lapot személyesen

a Bátonyterenyei Polgármesteri Hivatal Titkárságánlehet kitölteni vagy e-mailben is elküldheti önéletrajzát

a [email protected] címre. (Telefon: 32/353-877.)

Sándor Nándorné otthonában vehette át a gyémánt diplomát.

Az óvodapedagógusok kórusa is fellépett a tanévzárón.

Page 9: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 92014. JÚLIUS–AUGUSZTUS

BIKA (április 21 - május 20.)Munkájában a Merkúr és a Jupiter bolygó hatására egészen újszerû megoldásokat talál a tervek megvalósítására. Rengeteg új ötlete van, miként lehetne hatékonyabban dolgoz-ni. Minden energiáját fordítsa kapcsolatai harmonizálására ebben a hónapban, mivel most képes mások segítségét is megszerezni, pénzügyi gondjai megoldásához. Bármirôl lehet szó, új tevékenységrôl, befektetésrôl, vállalkozás in-dításáról vagy a meglévô átszervezésérôl, bôvítésérôl. Bár otthon érzi magát a munkahelyén, szeretné, ha kreatívabb munkát végezhetne a jelenleginél. Anyagi helyzete még nem túl jó, de már javulóban van. Ingatlan értékesítésbôl származó bevételre is számíthat.A nyári idôszak kedvez a romantikának, az utazásnak. Érdekes emberekkel ismerkedhet meg, az idegen kultúrák iránti érdeklôdése során, és szokatlan körülmények között talál rá új szerelmére is. A hónap elején a munkahelyi fe-szültségeit otthonában vezeti le, ahogy az lenni szokott, azt bántja meg, akit a legjobban szeret. Felcsattanásai konfl ik-tusokat okoznak. Ha meg akarja ôrizni házasságát, mondja el ôszintén a párjának, hogy nem vele van a problémája, csupán képtelen uralkodni magán. IKREK (május 21 - június 21.):Társaságban óvatosan nyilatkozzon a mun-kájáról, mert a szakmai hírnevét is kockáz-tathatja, ha olyan dolgokról is beszél, amirôl nem szabadna. Fejlôdésében akadályozza, hogy kételkedik saját képességeiben. Ne kerülje el a ki-hívásokat, mert csak így bizonyosodhat meg arról, hogy többre is képes. Most ne számítson gyors és látványos eredményekre, igyekezzen odaadóan dolgozni. Ne enged-je, hogy kétségei csökkentsék az önbizalmát. Anyagi hely-zete jól alakul, több a bevétele, mint a kiadása, befektetésre is kedvezô lehetôsége adódik, és növelheti a megtakarítá-sait. Fokozottan vigyázzon az értéktárgyaira utazáskor, nyaraláskor, mert meglophatják.Az egyedülálló Ikrek harmonikus kapcsolatra vágyik, so-kat jár társaságba fl örtöl, de nem ebben a hónapban találja meg a párját. Házasságban, párkapcsolatban feszült a vi-szony, mert fontos dolgokban teljesen más véleményen vannak. Gondolkozzon, mielôtt cselekszik, ôrizze meg az ítélôképességét, hogy késôbb ne kelljen megbánnia tetteit. Ha felmerül Önben a szakítás gondolata is, mielôtt dönte-ne, hagyjon idôt arra, hogy megbeszélhessék a dolgokat. RÁK (június 22 - július 22.):Horoszkópja arra inti, hogy augusztus kö-zepéig ajánlatos a rutinfeladatokat elvégez-ni, és a hónap második felében foglalkozni az újításokkal, mivel ezek nagyobb kon-centrációt igényelnek. Ez a hónap kedvez az új kapcsolatok létesítésének, a tanulásnak és a jövôt érintô pénzügyek intézésének. Augusztusban a munká-jában végre érvényesítheti szervezôi tehetségét, de na-gyon fontos, hogy ne essen túlzásokba. Keressen eredeti, de harmonikus módot az érvényesülésre, most alkalmas az idô a karrierépítésre. Vállalkozóként nagyon fontos, hogy minden kötelezettségének eleget tegyen, a fi zetési határidôket betartsa, mert hatósági ellenôrzésekre szá-míthat. Anyagi helyzetére nem lehet panasza ebben a hónapban, mert nem várt helyekrôl is érkezik pénz, ami jelentôsen megnöveli a bankbetétjét.Mozgalmas hónap elôtt áll a szerelem terén, ami izga-lommal és örömmel tölti el. Bár amúgy is fogékony az érzelmekre, most kifejezetten álmodozóvá válhat. Házas-ságban, párkapcsolatban feszültségek jelentkezhetnek, a viták során, érdemes engednie, mert különben komoly válságba kerülhet a kapcsolatuk. Ha a válás mellett dön-tenek, akkor hosszú pereskedésre kell számítania.

OROSZLÁN (július 23 - augusztus 23.):A munkahelyén jól alakulnak a dolgok, a felettesei elismerik a szorgalmát és a szak-értelmét, ezért nincs oka félni a cégnél végbemenô változásoktól. A kialakuló prob-lémákat önerôbôl kell majd megoldania, nem számíthat mások támogatására, az erôfeszítései azonban sikereket hoznak, ami jótékony hatással lesz az önbizalmára. A kre-ativitása segítségére lesz abban, hogy egy régóta húzódó projekt megvalósítására olyan megoldást találjon, ami a céget nyereséghez juttatja. Ha nincs munkája, ebben a hó-napban nem, csak szeptemberben talál megfelelôt. Anyagi helyzetét a váratlan bevételek jelentôsen javítják, ha visz-szafogja a költekezését, növelheti a megtakarítását.Augusztusban az Oroszlán komoly sikerekre számíthat a szerelem területén, akár új vagy meglévô kapcsolata van. Az új szerelem varázslatos lesz, csodás élményeket tar-togat, de lelki kapcsolat nem fog alakulni. Meglévô kap-csolatban az elmélyülô érzelmek hatására, elérkezett az elkötelezôdés ideje. Házasságban harmonikus a kapcsola-ta, ezt az idillt zavarja meg egy régi szerelmi partner fel-bukkanása, aki még most is erôs érzelmeket vált ki Önbôl, de ne kezdje újra, mert sokat veszíthet. SZÛZ (augusztus 24 - szeptember 23.):Tagadhatatlan szakmai elônye, hogy mód-szeresen és szervezetten dolgozik, és min-den helyzetben a legjobbat hozza ki magá-ból. Lelkiismeretes, másokkal is toleráns. Képes belebetegedni, ha nem jól alakulnak a munkahelyi dolgai, ezért rengeteget dolgozik, hogy jó benyomást te-gyen a fônökére. A csapatmunka elôhozhatja kreativitását és felélénkítheti önértékelését. Megbízható munkaerônek tartják, ezért olyan feladatot kap, ami szakmai kihívást je-lent az Ön számára, bízzon magában, képes lesz sikeresen megoldani, és erkölcsi, anyagi elismerésben is része lesz. Ha változtatni akar, várjon, most nem tud megfelelô mun-kahelyet találni. Anyagi helyzete nagyon jól alakul, várat-lan bevételekre számíthat, utazásra vagy autó vásárlására is lesz lehetôsége.Házasságban, együttélésekben olyan fordulóponthoz ér-keznek, amikor a titkok kiderülnek. Mielôtt döntést hozna a hogyan tovább kérdésben, érdemes mérlegelnie, hogy mit is tegyen. A féltékenység egy olyan lépésre késztet-heti, amit késôbb nagyon megbán, alaposan fontolja meg, mit cselekszik, mert végzetes hatása is lehet. De ha valaki mindenáron menni akar, akkor el kell engedni. MÉRLEG (szeptember 24 - október 23.):A cégnél történô változások érintik az Ön munkahelyét is, ami bizonytalansággal tölti el. Ha munka-helyváltoztatás foglal-koztatja, nagy szerepet kaphatnak ebben a baráti kapcsolatai, támogatói, segítségükkel megkaphat-ja azt a munkát, amire régóta vágyott. Az is lehet, hogy most érkezett el az idô arra, hogy a vállalkozói életben kamatoztassa képességeit, igaz ez nagy felelôsséggel jár, de ugyanakkor sok elônye is van. Ez a hónap kedvezô minden ingatlannal kapcsolatos ügyintézésnek, adás-vé-telnek, felújításnak. Anyagi helyzete megrendülhet, mi-vel váratlan helyzetekbôl adódó kiadások csökkenthetik a megtakarítását.Az egyedülálló Mérleg augusztusban találkozik valakivel, aki annyira elbûvöli, hogy képes lesz egy pillanat alatt be-leszeretni. Ajánlatos azonban jobban megismernie mielôtt elkötelezné magát, mert csalódás érheti. Házasságban, együttélésben bonyolult helyzet alakulhat ki, melynek megoldására idôre van szükség. A nagy elhatározások eredményeként minden elképzelhetô, az is, hogy szakítás zárja le a múltat, és az is, hogy új alapokra helyezik a kap-csolatukat párjával.

SKORPIÓ (október 24 - november 22.):A hónap elején némi önmegtartóztatást igé-nyel Öntôl a békés munkavégzés, ügyelnie kell a kommunikációjára, mert hajlamos le-het másokkal szemben parancsolóan fellépni és ezt nem veszik jó néven. Még a felettesével is vitába ke-veredhet, ha nem vigyáz. Augusztusban koncentráljon egy vagy két kiemelt fontosságú feladatra. A felelôsségteljes hozzáállás segít megoldani a problémákat. Most minden gyorsan történik, felpörögnek az események, de ez csak inspirálja Önt. Az új ötleteinek, és gondolatainak a megva-lósítása sikert hoz. Ha képes alkalmazkodni a kialakult hely-zethez, akkor elismerik a szakmai tudását, amit pénzzel is kifejeznek. Ha most akar állás változtatni, várjon vele, mert csak hasonlót talál. Anyagi helyzete változatlanul jó, de vá-ratlan kiadásokra kell számítania.Házasságban, párkapcsolatban feszült a helyzet, mindenre hevesen és ingerülten reagál, ami nincs jó hatással a csalá-di életre. A rokoni kapcsolatok, betegápolás és a felmerülô problémák jelentôs többletköltséggel járnak, és ez még több konfl iktust okoz. Próbáljon lenyugodni és a párjával megbe-szélni a problémákat, közösen meg fogják találni a legjobb megoldást. NYILAS (november 23 - december 21.):Augusztusi horoszkópja azt jelzi, hogy a munkahelyén a hónap elején a kreatív ol-dalát kell megmutatnia. A hónap közepé-ig minden tervszerûen halad az életében, aztán kicsit megtorpan. Ha tanulmányokat folytat, vagy szakmai továbbképzésen vesz részt, sikeres lesz, és a késôbbiekben hasznosítani fogja a tanultakat. Kitágul a ho-rizontja és a szellemi fejlôdés útján jelentôs eredményeket érhet el. Ha úgy érzi, hogy anyagilag nem becsülik meg, ôszintén beszélje meg ezt a fônökével, most alkalmas rá az idô. Amennyiben külföldön vállal munkát vagy külföldi érdekeltségû cégnél helyezkedik el, könnyen be tud illesz-kedni, nagyra értékelik és elismerik a szakértelmét. Anyagi helyzete nagyon jó, több a bevétele, mint a kiadása. Ha hitelt szeretne felvenni, most nagyon kedvezô feltételekkel tud hozzájutni.Az egyedülálló Nyilas, ha kalandozásra vágyik különleges élményekben lesz része. A szerelmi viszonyában hullám-zóak az érzelmek, ha nem hallgatja meg a partnerét, és nem hajlandó a kompromisszumra, szakítás lehet a vége. Meglévô kapcsolatnak jót tesz a nyaralás, a sok közös él-mény, a szórakozás, feltámadhatnak a régi érzelmek és újra közel kerülhetnek egymáshoz. BAK (december 22 - január 20.):A munkahelyén nehéz és megterhelô felada-tokat kell elvégeznie, ami elkeseríti, de ha változtatni akar, akkor várnia kell a megfelelô lehetôségre. Egy külföldi utazás, üzleti, tanu-lási és szakmai fejlôdés lehetôségét nyitja meg Ön elôtt, éljen vele, hasznára válik a késôbbiekben. Nyugtalanítják a cégnél lévô változások, de nem kell izgulnia, mert az Ön számára kedvezôen alakulnak a dolgok. A baráti kap-csolatoknak és a támogatóknak számíthat a segítségére az elkövetkezendô idôben. Ebben az évben nagyon szerencsés, mert a Szaturnusz az élet minden területén támogatja céljai elérésében. Az anyagi helyzete jó, de a sok váratlan kiadás miatt, a megtakarítása csökkenhet.Párkapcsolatát ebben a hónapban a Vénusz irányítja, ami kellemes hangulatot, és romantikus érzelmeket ébreszt. Minden átalakul, változik, nem mûködnek a tervei, de ez ne zavarja, mert az irányváltások kedvezôbb lehetôségeket hoznak, mint amilyenre számított. Házasságban, ha titkos kapcsolata van, lebukhat. Választás elé kerül, hogy a család vagy az új szerelem a fontosabb, és vállalnia kell a döntésé-nek a következményeit is.

VÍZÖNTÔ (január 21 - február 20.):Ebben a hónapban több lesz a munkája, mint eddig volt, de ennek elôrelépési lehetôsége és anyagi vonzata is van. Karizmája és a sok munka segítik a karrierje építésében és má-sok tiszteletének a kivívásában. Nagyon fontos, hogy töb-bet beszélgessen a környezetében élôkkel, és legyen nyitott mások véleményére is. A hónap második felében durvább lesz a kommunikációja, amivel megbánthatja a környezetét, a fônökét és a munkatársait, így a kapcsolatai feszültebbé válhatnak. Amennyiben nincs munkája, most csak baráti segítséggel fog találni. Anyagi helyzete jó, mert több a be-vétele, mint a kiadása. Ingóságok adás-vételébôl is jelentôs bevételre számíthat.A szerelmi horoszkópja azt mutatja, hogy augusztusban kap-csolata fordulóponthoz érkezik, úgy dönt nyíltan felvállalja a párját és vállalja az elkötelezôdést is, kitûzhetik az esküvô idôpontját. Kedvezô idôszak ez a hónap az összeköltözés-re, esküvôre, nászútra. Házasságban, párkapcsolatban olyan változások következhetnek be, amire még nem számított. A kiszámíthatatlan viselkedése, feszültsége, kötözködése, el-viselhetetlen nehézséget okoz a párjának. El kell döntenie, mit akar: megôrizni a házasságát vagy megszakítani?

HALAK ( február 21 - március 20.):Munkájában a hónap elsô felében jól ala-kulnak a dolgok, de a késôbbiekben minden tervéért keményen meg kell küzdenie. Ha a kritizáló hajlamát sikerül visszafogni, akkor a kapcsolatai és a hangulata is kiegyensúlyozottá válik. Ha nincs állása, most megfelelôt fog találni, olyat ahol hosszú-távon is jól érzi majd magát. Anyagi helyzetét a rendkívüli bevételek jelentôsen javítják.Elbûvölô egyéniségével vonzza az ellenkezô nem képviselôit. Az érzékiség mellett azonban a lelki kapcso-latra is nagy szüksége van, erre már a kapcsolat elején hív-ja fel a párja fi gyelmét. Az a fontos, hogy az új szerelmére koncentráljon, és a jelenlegi párját ne hasonlítsa össze a régivel, mert ezzel mindent elronthat. Házasságban, pár-kapcsolatban úgy érzi kihûlt a kapcsolatuk, nincs meg az a régi lángolás, és ez nagyon hiányzik. Meggyôzôdése, hogy nem egy harmadik személy okoz gondot, valószínûleg a túlhajszolt életmódnak van szerepe ebben, vagy betegség, de ezt tisztázniuk kell. A szabadság ideje alkalmas lesz arra, hogy nyugodt körülmények között ôszintén beszél-jenek errôl. Egy romantikus nyaralás segíthet az érzelmek újra élesztésében. KOS (március 21 - április 20.):Augusztusban a céljai megvalósítását, a Ju-piter szerencsével, az Uránusz pedig ötle-tekkel támogatja. Most rengeteg energiával és erôvel rendelkezik, így képes bármilyen akadályt legyôzni. Minden kitûzött célját maradéktalanul teljesíteni tudja. Ha családi vállalkozást alapít, sikeresek lehetnek, mivel egymás támogatására is számíthatnak. Na-gyon fontos az Ön számára, hogy az emberekkel, illetve feletteseivel szemben igyekezzen türelmet tanúsítani. Habár a kockáztatás a bátrak erénye, azért igyekezzen összehan-golni az erejét a céljaival. Az állása megtartása és a családja érdekében a véleménynyilvánításban ajánlatos visszafognia magát. Az anyagi helyzete változatlanul jól alakul, több a bevétele, mint a kiadása.A szerelmi viszonyában elérkezett az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy itt az ideje az esküvô kitûzésének. Házasságban, párkapcsolatban ideges, feszült a hangulat, nehezen tud ural-kodni magán, hogy ne mondja meg nyíltan a véleményét a kialakult helyzetrôl. Sok mindent megért, de a párja túl sok terhet vállalt át a rokonságától, és ez a saját családi életét ne-hezíti meg. Türelmesnek kell lennie, és kivárni a megfelelô alkalmat, amikor nyugodtan megbeszélhetik a problémát.

BIKA (április 21 - május 20.)Munkájában a Merkúr és a Jupiter bolygó

OROSZLÁN (július 23 - augusztus 23.):A munkahelyén jól alakulnak a dolgok, a

SKORPIÓ (október 24 - november 22.):A hónap elején némi önmegtartóztatást igé-

VÍZÖNTÔ (január 21 - február 20.):Ebben a hónapban több lesz a munkája, mint

2014. augusztus havi horoszkóp

NAPLÓA BÁTONYTERENYEI

A Bátonyterenyei Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és fel-dolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesü-léseket, híreket átvenni csak A Bátonyterenyei Naplóra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem ôrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztôségi rendszerrel készült.

Kiadja: Bátonyterenye Város Önkormányzata

Szerkeszti a szerkesztôbizottság

FÔSZERKESZTÔ: Remenár János

HIRDETÉSFELVÉTEL: Telefon: +36-20/394-1766

FOTÓK: Motion Picture

KÉSZÜLT: Ringier Nyomda

Székhely: 1225 Budapest, Campona út 1.

Felelôs vezetô: Bertalan Lászlónyomdaigazgató

E-mail: [email protected]

Tájékoztatjuk Olvasóinkat,hogy a különbözô versenyeken, játékokon ak-ciókon, szavazáson, rejtvénypályázatokon résztvevôk által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek elôfi zetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásinkra felhívjuk a fi gyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhet-nek az általunk kezelt személyes adataik körérôl, felhasználásuk módjáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését.

Page 10: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS10

Meleg tea hőségben

Biztosan hallotta már, hogy a nyári hôségben nem a je-ges üdítô vagy a hideg sör a lehetô legjobb megoldás arra, hogy jobb legyen a hôérzete. Az arabok tudják (tôlük ered a módszer), hogy forró - vagy legalábbis langyos - tea fo-gyasztása sokkal szerencsésebb, még akkor is, ha jólesik egy pohár hideg limonádé a 30 fokos hôségben. Az emberi test hômérséklete optimálisan 36°C körül van, amennyiben néhány fokkal magasabbra emelkedik, az jelentôsen ká-rosítja a szervezet sejtjeit - ezért is szükséges a magas láz csillapítása. Annak érdekében, hogy a szervezet kivédhesse a hôkárosodást, érzékeny jelzô-, illetve hûtôrendszerre van szükség. Az úgynevezett TRPV-1 receptorok nagy számban találhatóak meg a nyelvben, valamint az emésztôrendszer felsô részében. Ha ezek magas belsô hômérsékletet érzé-kelnek, üzenetet küldenek az agynak, hogy az aktiválja az izzadságmirigyeket, kezdôdjön meg a hô leadása, a verejté-kezés. Ezt a fi nom mérôrendszert csaphatja be a meleg ital kortyolásával. Akár pár korty teával beindíthatja a recepto-rok mûködését, amire a válaszreakció izzadás lesz. Ameny-nyiben kevés, illetve laza szövésû, természetes anyagból készült ruhát viselünk, az izzadság párolgása hôt vont el a szervezettôl, és kevésbé érezzük a meleget.

Ne aludjon sokat, de keveset se

Az utolsó néhány évben több vizsgálat arra utalt, hogy mind a keveset alvók, mind a hosszú órákat szundikálók szívbe-tegség-kockázata fokozódik. Most egy angol és olasz ku-tatókból álló munkacsoport az eddigi legtöbb elérhetô adat földolgozása alapján igyekezett ezt a kérdést megválaszol-ni, és eredményeiket az European Heart Journal közölte. A kutatók nyolc országban 15 vizsgálat, 474 684 felnôtt ada-tait értékelték. A csaknem félmillió emberre vonatkozó ta-nulmány azt bizonyította, hogy a normálisnak vett 7-8 órai alvásnál kevesebbet, 5-6 órányit pihenô nôk vagy férfi ak egyaránt 48 százalékkal, nagyobb valószínûséggel haltak meg szív- és érrendszeri betegségben. Ez a 8-9 órányit, vagy még többet alvók esetében sem volt sokkal jobb, átlag 38 százalék. A sokat alvók szélütéskockázata 35 százalékkal volt több a normális idôt alvókénál, a keveset alvók esetében ez nem emelkedett kifejezetten. A szerzôk maguk is hang-súlyozzák, hogy az egyes vizsgálatokban nem ellenôrizték, a résztvevôk közül hányan szenvedtek eleve valamilyen szív- és érrendszeri betegségben, illetve nem tudták azt sem, hogy a különbözô, ismert kockázati tényezôk milyen gyakorisággal fordultak elô. Ez a vizsgálat is csak arra utal, hogy szívünk védelmében 7-8 óra alvás az optimális.

Szénanátha ellen házilag

Az orrunkban megtelepedô pollenek ellen hatékony megoldást nyújthat az olivaolaj. Tudja hogyan? Az olívaolaj nem csupán gasztronómiai célokra alkal-mas: csillogóvá teszi a hajat, és a sebgyógyulást is gyorsítja. Arról azonban talán még nem hallott, hogy akár a szénanátha ellen is hatékony segítség lehet. A pollenszezonban sokan szenvednek orrfolyástól, tüsszögéstôl és egyéb kellemetlen légúti panaszoktól - ezeket a panaszokat enyhítheti egy egyszerû trükkel. Cseppentsen egy kevés olívaolajat reggel, indulás elôtt fültisztító pálcikára, majd fi noman törölje át vele az orrüreg alsó részét. A gyulladáscsökkentô hatású olívaolaj fi lmszerû védôréteget alkot a nyálkahártyán, megakadályozva ezzel a pollenek megtapadását. To-vábbá ugyancsak jó házi allergiaellenes módszer le-het még a vizes sóoldattal történô orröblítés, ezt is érdemes kipróbálni. Forrás: femina.hu

Kapros

palócleves

Hozzávalók (4 adag):

50 dkg sertéscomb,25 dkg zöldbab,25 dkg burgonya,2 dl tejföl,2 csapott ek fi nomliszt,2 tk. só,bors ízlés szerint,3 db babérlevél,1 kávéskanál ôrölt fûszerkömény,2 szál kapor.

Elkészítés:

A vöröshagymát megpucoljuk, felkockázzuk, és kevés olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, és rátesszük a felkocká-zott húst. Sózzuk, ízlés szerint fûszerezzük. Amikor félig megpuhult a hús, hozzáadjuk a feldarabolt zöldbabot és a felkockázott burgonyát, és felöntjük vízzel. Majd miután minden megfôtt, a tejfölt kikeverjük a liszt-tel, és behabarjuk vele a levest. Összeaprított kaporral megszórjuk.

Grízes tészta

baracklekvárral

Hozzávalók (2 adag):

25 dkg tészta (metélt),100 g búzadara,só ízlés szerint,1 teáskanál porcukor,1 dl víz,2 teáskanál olívaolaj,4 ek. sárgabaracklekvár.

Elkészítés:

A tésztát sós vízben feltesszük fôni. Egy ser pe nyôben kevés olajon megpirítjuk a grízt aranybarnára. Amikor kész, elzárjuk a tûzhelyet. A tészta fôzôlevébôl öntünk rá kb. 1 dl-t. Lefedjük, állni hagyjuk egy ideig. Majd rászedjük a tésztát, jól össze-keverjük, rövid ideig együtt sütjük. Tála-lunk, a tányérra szedjük a tésztát, szórunk rá kevés porcukrot, és teszünk rá néhány kanál lekvárt. (Én baracklekvárt tettem rá, de tetszés szerinti is felhasználható.)

Citromos-nutellás

mascarponekrém eperrel

Hozzávalók (2 adag):

250 dkg mascarpone,1 db citrom,25 dkg eper,4 ek. nutella,5 dkg cukor (ízlés szerint),5 db babapiskóta,1 csomag vaníliás cukor (vagy aroma).

Elkészítés:

Kikeverjük a krémeket. A nutella krém: Fe-lezzük meg a mascarponet és az egyik részhez keverjünk nutellát kb. 3-4 evôkanállal (ízlés szerint). Citromos krém: A mascarpone má-sik felébe kifacsarjuk egy citrom levét, vanília aromát (vagy egy zacskó vaníliás cukrot) te-szünk bele, majd ízlés szerint cukorral édesít-jük. A babapiskótákat kis kockákra vagy apró darabokra vágjuk, majd beletesszük a kré-mekbe. Megtisztítjuk az epret, majd szeletel-jük kedvünkre. Rétegezés: nutellakrém - eper - citromkrém - eper. Majd kis idôre hûtôbe tesszük, ezután fogyasztható. Forrás: nosalty.hu

ÁlláslehetőségBátonyterenye. Nagy-Majdon József, polgármester a "Köz-szol gálati tisztviselôkrôl szó-ló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pá-lyázatot hirdet Bátonyterenye Város Önkormányzatának Jegy-zôje munkakör betöltésére. Pá -lyázati útmutató letölthetô a meg újult honlapról:www.batonyterenye.hu.

Szünideiprogramok Bátonyterenye. Sok sze re-tet tel várnak minden érdek lô-dô gyermeket augusztus végéig szerdánként 13 és 15 óra között a nagybátonyi Ady Endre Mûve-lôdési Központ és Könyv tár épü-letébe, ahol az intézmény munka-társai játékos, kreatív és vidám fog lalkozásokat szerveznek. Ezen kívül pedig augusztus 4-tôl egy hétnapos napközis tábort tarta-nak az elôzetesen jelentkezett is kolás korosztályú fi atalok ré-szére. A programokról bôvebb in formáció kérhetô személyesen a mûvelôdési központban vagy telefonon a 06-32/745-495-ös szá mon.

Street Fighter

Show Bátonyterenye. Motoros kasz -kadôr bemutató lesz augusztus 16.-án (szombaton) 16 órától Bá- tonyterenyén, a Rossmann elôtt. További részletek:www.nortpatrolmc.hu

Áramszünet Bátonyterenye. Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. Egri Régióköz-pontja értesíti a tisztelt fogyasz-tót, hogy karbantartási mun-ka miatt az alábbi helyszínen és idôben áramszünetet tart Bátonyterenyén: augusztus 11.-én 10:00-15:00 óráig a Kodály Z., Erzsébet, Váci M., Gépállo-más, Piac, Kölcsey F. utcákban, Zrinyí M. út 1-tôl 13-ig, ill. 2-tôl 26-ig; augusztus 12.-én 8:00-12:00 óráig pedig az Ady E., Kúria utcákban.

Kapros Grízes tészta Citromos-nutellás

RECEPTSAROK

Page 11: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 112014. JÚLIUS–AUGUSZTUS

Bátonyterenye. A közelmúltban megkezdte a felkészülést a Nagy-bátonyi Sport Club – NOSE – a megyei I. osztály 2014-15.-ös sze-zonjára. Az edzésen több új játékos is részt vett. – Július 4.-én megtartottuk az elsô edzést, mely a játékosok átmoz-gatását célozta meg, illetve azóta már több együttessel is összemér-tük tudásunkat. Valóban próbálunk egy erôsebb keretet összegyúrni és jobb helyezést elérni az új szezonban- mondta lapunknak Csatlós Tamás, a NOSE csapatának játékos-edzôje.A nogradifoci.hu ugyanakkor úgy tudja, a megyei I. osztály má-sodik helyén záró Somostól öten csatlakozhatnak a NOSE-hoz: Sándor Attila, Birincsik Dániel, Dudás Attila, Tari János, illetve

az eltiltását idôközben megfellebbezô és az enyhítésben bízó Ala-pi Gábor. Mátranovákról pedig Zsignár Tibor térhetnek vissza volt klubjához. A felsoroltak mellett is várhatóak még érkezôk a jelenle-gi állás szerint komoly célokat kitûzô fekete-fehérekhez.

Bátonyterenye. Lezárult a NB II Keleti csoportjának teke baj-noksága, ahol a bátonyterenyei csapat (BTK) a nyolcadik helyen végzett. A mérkôzéseken az együttes hazai pályán viszonylag jó szerepelt, míg legutóbb idegenben 4-4-es dön-tetlent játszottak Gyula csapatával. – Jobb eredményre szá-mítottunk, az elsô három közé szerettünk volna jutni, viszont közel ötven százalékos teljesítménnyel a nyolcadik helyen zártunk. Hazai teljesítményünk aránylag elfogadható volt, vi-szont idegenben elég gyengén szerepelt együttesünk – mond-ta Kelemen Imre, a BTK szakosztályvezetôje, aki hozzátette azt is: bízik benne, hogy a nyári edzések után az ôszi bajnok-ságban jobb helyezést sikerül majd elérniük.

Átmozgató edzéssel indult a felkészülés

Képünkön (balról-jobbra) Kiss Szabolcs, Kelemen Dávid, Várszegi Fanni és Burai Virág.

Július 4.-én már több új játékos is pályára lépett.

Nyolcadik lett a BTK.

Révfülöp-Balatonboglár. Július 19.-én 7258-an vállalkoztak arra, hogy átússzák a Balatont, az indulók között öt bátonyterenyei is volt, akik remek idôvel teljesítették az 5200 méteres távot Révfülöp és Balatonboglár között.

Július 12.-én immáron második alkalommal rendezték meg a Nógrád Megyei Strandröplabda Bajnokságot Bátonyterenyén, a tanuszoda melletti pályán és a Seconda Casaban. A mostani megmérettetésen körülbelül ötvenen vettek részt, többségében helyi indulók voltak, de érkeztek Salgótarjánból, Egerbôl, vagy éppen Budapestrôl is.

STRANDRÖPLABDA. Tizenhét csapat vett részt a második Nógrád Megyei Strandröplabda Bajnok-ság mix kategóriás (nôk és férfi ak vegyesen) versenyén. A kisterenyei tanuszoda melletti pályán Rákos Szabolcs, a megyei szövetség elnöke köszöntötte a rendezvényen megjelenteket, majd ezután röviden ismertette a bajnokság szabályait. A mostani versenyen 2X21 pontig tartottak a mérkôzések. Volt A, B,C és D csoport, egy csapat pedig két fôbôl állt. A magas induló létszám miatt két helyszínen ren-dezték meg a mérkôzéseket, voltak akik a kisterenyei tanuszoda mellett pályán játszottak, és olyanok is akik a nagybátonyi Seconda Casaban. A legjobb csapat most is kupát kapott, míg a többi díjazott–a szponzoroknak köszönhetôen – érmeket, mezeket, röplabdákat vehetett át. – Ez a verseny nagyon fon-tos a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség életében és a város életében is. Hiánypótló, hiszen korábban – az elmúlt évit leszámítva- ha-sonlót sem rendeztek- mondta lapunknak Rákos Szabolcs, majd hozzátette: méltó helyére szeret-nék visszaállítani a röplabdázást, hiszen láthatóan igény van a sportolás ezen formájára.

Bátonyiak isátúszták

a Balatont

Bnhelyen végzett. A mérviszonylag jó szerepelt,

Új játékosokkalkészülnek

a szezonrajtra lt a NB II Keleti csoportjának teke baj-yterenyei csapat (BTK) a nyolcadik

Bátonyterenye. Lezárulnoksága, ahol a bátony

Nyolcadik helyenzártak

Egy napon át strand-

röplabdáztak

AZ EDDIGI EDZÔMÉRKÔZÉSEK EREDMÉNYEI:

07. 09. Somoskôújfalu–Nagybátonyi SC 4-2

07. 12. Szolnoki MÁV FC–Nagybátonyi SC 9-0

07. 16. SBTC–Nagybátonyi SC 1-2

07. 23. SBTC U21–Nagybátonyi SC 1-3

07. 26. Cered–Nagybátonyi SC 3-2

EREDMÉNYEK:

Burai Virág1 óra 34 perc

Hasznosi Máté1 óra 48 perc

Várszegi Fanni2 óra 03 perc

Kelemen Dávid2 óra 06 perc

Kiss Szabolcs2 óra 21 perc

II. NÓGRÁD MEGYEI STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁGEREDMÉNYE (MIX KATEGÓRIA):

1. Ildzsa Boglárka, Surányi István Salgótarján

2. Lengyel Mónika, Nagy Csaba Bátonyterenye

3. Tóth Nikoletta, Oravecz István Heves megye

A résztvevők egy csoportja.

(Fo

tó S

ze

be

ni Á

m)

Page 12: A Bátonyterenyei Napló (július-augusztus)

A BÁTONYTERENYEI NAPLÓA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ 2014. JÚLIUS–AUGUSZTUS12

A Maconkai-víztározót és tórendszerét hasznosító BSHE és a F&H TV közötti együttmûködésnek köszönhetôen a budapesti rendezésû EB-re készülô magyar férfi vízilabda-válogatott látogatott el a napokban Maconkára, egy, a közvetlen felkészülés elôtti utolsó, kötetlen családi program keretében. A tétet emelendô, a rendezvény keretében meghirdetésre került a „Vízilabda EB legjobb horgásza” elnevezésû kötetlen egyéni verseny is, amely késôbb spontán módon csapatver-sennyé alakult. E megmérettetést a dr. Dérer István BSHE elnök, mint házigazda részérôl megtartott értékelés szerint a Benedek-Dabrowski-Gergely Trió nyerte 8500 g-os teljesítménnyel. A legnagyobb hal ezúttal egy Hosnyánszky-féle 3,98 kg-os fekete amur volt, s e pikkelyes társaival együtt végül a Szívós-Hosnyánszky-Tóth-Illés-Erdélyi Team második helyéhez volt elegendô. A Decker testvérek itt és most a harmadikok, míg „a Gór-Nagy – Madaras kettôs a családdal” nevû for-máció pedig szoros küzdelemben a negyedik helyen végzett. A sportolókat a díj-kiosztón köszöntötte Nagy-Majdon József, Bátonyterenye Város polgármestere, aki meg is ajándékozta a csapatot. Szép és baráti gesztus volt a pólósok részérôl, hogy ôk viszont két, a csapattagok által dedikált vízilabdát is adományoztak a szervezôknek, végül a közös fényképezés után a BSHE vendégkönyvében is meg-örökítették e szép napot. A hangulatos együttlét fi nom ebéddel zárult. A rendezôk itt köszönik meg a F&H részérôl Andrejszki Zoltán és Leo munkáját továbbá a

vendéglátásban Kecskés Attila támogatását, valamint Horváth Gábor segítségét. A magyar férfi vízilabda-válogatott egyébként ezüstérmesként zárta a budapesti Európa-bajnokságot, miután a július 27.-ei döntôben 12-7-re kikapott a címvédô szerb csapattól. – Köszönjük az országnak, hogy ennyire szerettek minket ebben a két hétben – kezdte értékelését Benedek Tibor, szövetségi kapitány az M1-en. – Annak ellenére, hogy sajnálom nagyon a vereséget, azért nehéz egy tornát veret-lenül megnyerni. Az emberelônyünk és az emberhátrányunk sem mûködött úgy a döntôben, mint eddig, ennek ellenére az utolsó pillanatig küzdöttünk – mondta. A szakvezetô szerint a szerb csapat azért nagyon jó, mert nincs benne gyenge játékos, ráadásul ezen az estén azok is nagyon jók voltak, akik máskor egy kicsit halványabbak. – Amikor minden lövésük sikerül, abból nehéz visszaállni, és így kicsúszott a meccs a kezünkbôl már a második negyedben. Talán ha az elsô negyedben lövünk még egy-két gólt, akkor a szerbek kezdtek volna el idegeskedni – tette hozzá, majd úgy folytatta: a tavalyi világbajnoki címtôl elte-kintve is abszolút pozitívan értékeli a csapattal végigdolgozott elmúlt két évet, amely-nek méltó lezárása volt a margitszigeti Eb. – Úgy játszottam, mintha ez lenne életem utolsó mérkôzése. Így alakult – mondta Decker Ádám. – Büszkék lehetünk arra, amit ezen a tornán mutattunk, emelt fôvel hagyhatjuk el az uszodát. Nem tudok olyat mon-dani, amit ne tettünk volna meg február óta azért, hogy itt aranyat nyerjünk.

Új magyar bajnokokat avattak

A vízilabda válogatott Maconkán

A Maconkai-víztározón július 16.-án befejezôdött a VI. magyar pontyfogó országos bajnokság záró fordulója, így e napon volt a díjátadó ünnepség is. Ezen eseményen részt vett Fürész György, a Ma-gyar Országos Horgász Szövetség ügyvezetô elnö-ke, Balla Árpád, a Horgász Egyesületek Nógrád

Megyei Szövetségének ügyvezetô elnöke, Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere, valamint rendezôk képviseletében Kozári Miklós szövetségi kapitány és dr. Dérer István, a házigaz-da BSHE elnöke is.

Bátonyterenye-Maconka. Miként a sajtótájékoztatón elhangzott, ismét kiemelkedô eredmények születtek Maconkán, ide tartozóan beszédes tény, hogy a lehetséges 9 országos bajnokság rekordból összesen 7 (van, ami többször is) dôlt meg az idei három forduló-ban. A versenyzôk összesen 9114 kg halat mérlegeltek, a fogott átlagsúly 5 kg feletti volt. 182 db 10 kg-on felüli halóriás is partra került, közöttük a legnagyobb tükörponty 22,45 kg-ot nyomott a mérlegen. Végül az összevetésben ez évi magyar klubcsapat-bajnoka a Tubertini-Marosmix Carp Team Club lett 17 helyezési számmal, mögötte kiélezett csatában ezüstérmes a The One Team 18-, míg bronzérmes az SBS Baits Carp Club 21 helyezési szám-mal. A klubok csapatai között 1192 kg-os fogásával és 5. helyezé-si számával elsô a Tubertini-Marosmix III. csapata, Bodó Ferenc, Banka Pál, Feri Sándor összetételben. Ugyanannyi pontot ért el még további három duó, közöttük a mérlegelt súly döntött. Így második a The One II. (Leghel Remus, Orosz Róbert -5 pont, 928 kg), harmadik a The One Team I. (Radu Morar, Micula A. Péter -5 pont 863 kg) csapata. Az eredményhirdetésen különdíjat kapott

a MOHOSZ részérôl a Big Carp Baits Team, a HENOSZ részérôl pedig a legnagyobb hal kifogásáért Szirmai Tibor. Nagy-Majdon József elmondta, hogy örömteli a város és a megye számára is, hogy ismét egy ilyen jeles rendezvénynek adhatott otthont a térség kiemelt turisztikai célpontjaként is szolgáló tórendszer, az elért eredmények pedig önmagukért beszélnek. Mint kifejtette bízik abban, hogy az érdekeltek összefogásával a jövôben is tovább fejlôdhet a terület, benne kiemelten szabadidôs célokat szolgáló és rendezvénytámogató infrastruktúra is. Ezt követôen ajándék-tárgyat adott át az országos szövetségi vezetôk részére. Fürész György köszöntôjébôl kiderült, hogy a horgászsport 2005-tôl nem -zetközileg is hivatalosan elismert, a MOHOSZ pedig a tavalyi évtôl már a MOB tagja is. Az ügyvezetô elnök megköszönte a szíves vendéglátást és gratulált az elért eredményekhez, valamint a sikeres lebonyolításhoz. Dr. Dérer István-egyben a versenybí-róság képviseletében is- értékelte a májusban megkezdôdött baj-nokságot, kiemelte többek között a fair play versenyzés szerepét, valamint a példaértékû együttmûködést az érintettek között. Zá-rásul elmondta: a jövôben is megpróbálnak majd ismert szemé-lyiségeket elhozni a sport és a zene, valamint a média világából Bátonyterenyére, s nem „csak” a horgászversenyekre, hanem más városi rendezvényekre is, hogy tovább erôsítsék a lakók és a BSHE közvetlen kapcsolatát.

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

182 db 10 kg-on felüli halóriás is partra került.

Csoportkép a díjkiosztó után, kiegészülve a polgármesterrel és az elnökkel.

AZ EB FÉRFITORNÁJÁNAK

VÉGEREDMÉNYE:

1. Szerbia

2. Magyarország

3. Olaszország

4. Montenegró

5. Horvátország

6. Görögország

7. Spanyolország

8. Románia

9. Németország

10. Franciaország

11. Oroszország

12. Grúzia