A Bős-Nagymaros dossziéavagy egy beruházás hordalékai

Havas Henrik

Publio Kiadó

2012

Minden jog fenntartva!

SAJNOS, AZ ÜTKÖZETEKNEKVOLTAK ÁLDOZATAI IS... Aszerző néhány megjegyzése

(bevezetés helyett)Nem könnyen szántam rá magam, hogy írjak a Bős-Nagymarosi

Vízlépcsőrendszerről. Az utóbbi időben rengetegen megtették eztigen kétes eredménnyel. Mégis elvállaltam, hogy megírjam ezt ariportkönyvet, mert úgy érzem, hogy korántsem mondtak elmindent erről a beruházásról, s nagyon sok részlet ismeretlenmaradt még a szakértők számára is.

Sokan kérdezték tőlem, hogyan kerültem kapcsolatba ezzel azüggyel, és egyáltalán hol állok én, s mi is az én véleményem. ABős-Nagymaros-történet főszereplőinek többségét elég régótaismerem. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodásiminiszterrel csak ebben az évben ismerkedhettem meg, de akörnyezetvédelemmel korábban kapcsolatba kerültem. Nyilvánsokan emlékeznek még a mosonmagyaróvári „szemét'-ügyre. 1986őszén a 168 óra című rádióműsorban közreadtuk azt a riportot,amelyből kiderült, hogy a Mosonmagyaróvári Flexum KommunálisVállalat Grazból ipari hulladékot, szemetet hoz be az országba, egyMosonmagyaróvár melletti szeméttelep depójába, amely mindössze1,2 km távolságban van a városi vízmű kútjaitól. Tarnói Gizellakolléganőmmel elkészítettük a SZORÍTÓ-t, amelyben az importőrvállalat és a tanács vezetői vitáztak a környezetvédőkkel. A készműsort, amely részletesen feltárta nemcsak a „szemét'-ügyet, defelhívta a figyelmet a jogi szabályozás hiányosságaira, s jónéhányjoghézagra is, nem engedték „leadni", azaz levették a műsorról.Ennek az vo l t az oka , hogy az ügyben i l le tékes

miniszterelnök-helyetteshez, Maróthy Lászlóhoz futárkocsivalvitték el a stúdióban készített magnófelvételt, és ő - esetleg az őnevében egy alacsonyabb szintű hivatalnok - határozatlan időremegtiltotta az anyag sugárzását. Ezután teltek múltak a hónapok,és már-már úgy tűnt, hogy a hallgatók soha nem ismerhetik meg azügy részleteit, amikor megtudtuk, hogy Mosonmagyaróváron azideiglenes tiltás után ismét szervezik a grazi hulladék importját. AMozgó Világ közölte a SZORÍTÓ szövegét, és ezek után már csak afegyelmivel és a bírósági eljárással való fenyegetést kellett túlélni,és a Kossuth rádióban - csúcsidőben - sugározták a SZORÍTÓ-t.Mindez pedig 1986 júliusában történt. Alig fél évvel később az„időzített bomba" mégis felrobbant; a mosonmagyaróvári négyivóvízkútból kettőt azonnal le kellett zárni „ismeretlen eredetű"kénhidrogén szennyezés miatt, és rendkívüli intézkedésekeredményeként azonnal megindult az új vízmű tervezése körülbelül300 millió ft várható költségkihatással, miközben a „jó" osztráküzlet hozott vagy 40 millió forintot. A történet folytatása is érdekes:1987 végén a törvénytelen szemét-importot bonyolító cég vezetőjemagas állami kitüntetést kapott.

1988 tavaszán, amikor újabb és újabb árhullám vonult le aDunán, már az Országos Vízügyi Hivatal jogutódjaként az alignéhány hónapos múltra visszatekintő Környezetvédelmi ésVízgazdálkodási Minisztérium volt illetékes. A Jó reggelt! címűműsor szerkesztőjeként egyik nap én voltam az ügyeletes arádióban, amikor a Duna az éjjeli órákban tetőzött Budapestnél.Órákat töltöttem telefonálással, de hiába, a minisztérium egyetlenmunkatársa sem vállalta, hogy az árhullám tetőzése kapcsánnyilatkozzon a gátak állapotáról, a védekezés módszereiről,egyáltalán a helyzetről. Munkatársam az áradó Duna partjárólURH-rádión keresztül tájékoztatta a hallgatókat az árvízhelyzetről,a részben elöntött Római-part elhagyott üdülőinek állapotáról —csak a szakemberek nem szólaltak meg. El is mondtam a műsorvégén, hogy az új minisztérium sajnos, nem hajlandó

együttműködni a rádióval. Legfeljebb három nap telt el, amikor egyreggel a lakásomon csöngött a telefon, Maróthy László hívott, és akövetkezőket mondta: „Nézze, én a frissen létrehozott, éppen csakhogy alakulófélben lévő minisztériumnak az élén állok, gondolhatja,hogy nem örültem annak, ami történt, és főleg annak, hogyország-világ előtt rossz színben tüntette fel a cégemet. Az ügyetkivizsgáltattam, és arra jutottam, hogy elégtelen az információsrendszerünk működése, munkatársaink sem elég készségesek.Ugyanakkor Ön sem volt elég liberális, figyelmen kívül hagyta,hogy késő éjszaka hívta fel azokat a fáradt vízügyi szakembereket,akik éppen az időpont és a nagy terhelés miatt nem vállalkoztak azinterjúra. Én felhívtam a maga főnökét, a rádió elnökét, hogymindezeket elmondjam, de nem akartam, hogy az a látszata legyena dolognak, mintha Önt följelenteném, ezért gondoltam, hogyszemélyesen közlöm: nem teljesen értek egyet azzal, ahogy aminisztériumot minősítette."

Elmondtam a miniszternek, hogy bár lehetett volnaudvariasabban is kérvényezni a szakértők megjelenését a töltésen,de nem korábban.

Való igaz, hogy még csak szerveződik a minisztérium, de eznem indokolja, hogy senki nem ad információt, és egyáltalán nemváltoztat a helyzeten az, hogy mindezen körülményekről tudomástszerez a rádió elnöke. Ezek után néhány héttel táviratot kaptamMaróthy Lászlótól. Szász Imrével, a kiváló íróval együtt engem ismeghívott első bős-nagymarosi szemléjére. Alkalmam volt közelrőllátni az építkezést. Helikopterről láthattam a tönkretett szlovákiaiterületeket, részt vehettem a legfontosabb megbeszéléseken,kivéve azokat, amelyeket Szlovákiában folytattak a magyarszakértők. Legfontosabb benyomásaim a következők voltak: aPozsony alatti tározó szinte teljesen elkészült, és a helikopterrőlnézve riasztó, csaknem holdbéli a táj. Vármegyényi területről vittékel a növényzetet és a humuszt, az üzemvíz csatornát fekete fóliávalbélelték ki, oldalát bitumennel kenték be. Egyértelmű volt, hogy ez

az állapot visszafordíthatatlan. Egyetlen megoldás, hogy víz borítsamielőbb a megsebzett földterületet. Azt hiszem, Dunakilitinél, azosztrák építkezést nézve állapítottuk meg, hogy elismerésre méltóa munkások és a műszakiak igyekezete.

Magyarországon nem szoktunk hozzá ahhoz a minőséghez éspontossághoz, amit a beruházás dolgozói produkáltak. Döbbenetesvolt az ellentét a magyar és a szlovák oldalon látottak között: amagyar építkezés területén a legkorszerűbb technika párosultnyugat-európai munkafegyelemmel és hatékonysággal, míg a túlsóoldalon minden olyan hiba tetten érhető, amihez Magyarországon,Csehszlovákiában, általában a szocialista országokban sajnos, márhozzászoktunk: lődörgő, rosszul öltözött munkások, roskatag,rosszul karbantartott munkagépek, rendetlenség és piszok amunkaterületen --- nem is érdemes folytatni a felsorolást. Ezekkel abenyomásokkal fejeztem be a háromnapos szemleutat, és mármásnap alkalmam nyílt arra, hogy a látottakról beszámoljak a Jóreggelt! műsorában. Körülbelül azt mondtam, hogy annak alapján,amit én a magasból láttam - hogy a tározó környékét tönkretették,jegenyétől a fűszálig elpusztították az élő természetet -, az eredetiállapot visszaállítására nincs remény, a cél most már nem lehetmás, mint csak az, hogy minél előbb befejeződjék a megkezdettmunka. Mindehhez még hozzátettem, hogy bár magyar oldalonmég csak a munkák kezdetén vannak, de imponáló az aszervezettség, amellyel az osztrákok munkájukat végzik, és nemlehet különösebb panasz a magyar alvállalkozókra sem, akikigyekeznek elsajátítani minden hasznosat a vendégektől. Ezek utánelképzelhetetlen tömegben zúdult rám az értetlenség és a düh.Csupa-csupa olyan ember kérte rajtam számon véleményemet, akinem látta, nem láthatta a szlovák építkezési területet.

Akkor reggel szó sem volt a nagymarosi erőműről, annakelhagyásának lehetőségéről, én csak és kizárólag Bőssel és azüzemvíz csatornával foglalkoztam.

Vargha János biológussal, a Duna Kör egyik alapítójával valómegismerkedésem sem volt zökkenőmentes. 1987-ben hallottamelőször arról, hogy a Dunakanyar legszebb pontján, közel avisegrádi fellegvárhoz, a Prédikálószék elnevezésű magaslatonszivattyús tározót akarnak építeni. Tarnói Gizella kolléganőmmelelhatároztuk, hogy SZORÍTÓ-ba hívjuk a tervet támogató vízügyiszakembereket, és persze a terv ellen tiltakozó zöldeket is.Természetesen fölmerült Vargha János neve is. A rádió vezetőiegyetértettek azzal, hogy a becsületes vitához résztvevők iskellenek, méghozzá olyanok, akik az ügyet közelről ismerik, ésérveik is vannak. így tehát Vargha Jánost meg kell hívni a műsorba.A felvétel előtt négy-öt nappal érkezett a pártközpontból a tiltás:mindenki megszólalhat a műsorban, csak Vargha János nem. Akérdésre, hogy miért nem, az volt a válasz, hogy Vargha Jánosszemélye nem kívánatos a kormány rádiójában. Vele igen magasbeosztású vezetők is megpróbáltak zöld ágra vergődni, de ez azember makacs, hajthatatlan, körömszakadtáig ragaszkodikálláspontjához. Személyesen akartam elmondani Vargha Jánosnak,mennyire sajnálom, hogy ígéretünk ellenére sem kaphat szót, denem találtam otthon. Jellemző, hogy felesége az ajtónyitás után azudvarba kalauzolt, mert ott „legfeljebb a madarak hallanak minket"- mondta. Akkor, azokban a percekben értettem meg ÁbrahámKálmánt, aki az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalelnökeként jelentette ki a szerencsétlen sorsú Szászsomlyó-hegyről:„Úgy tűnik, győztesen fejeződik be a hegy megmentéséért vívottháború a zöldek számára: a Kőbánya Vállalat visszavonul. Sajnos,az ütközeteknek voltak áldozatai is." Igaza volt ÁbrahámKálmánnak. Bizony, voltak áldozatai a környezetért folytatottcsatáknak. Persze, nem magamra gondolok, mert a hét-nyolchónapos szilencium a SZORÍTÓ miatt, „utolsó és legszigorúbbfigyelmeztetés" Vargha János meghívása miatt, legfeljebb aprócsekélységek azokhoz a kellemetlenségekhez képest, amelyeket akörnyezetvédők szenvedtek el.

Ha valaki nekem 1988. május 21-e előtt azt mondja, hogy „fogszte még élő műsort vezetni Bős-Nagymarosról a rádiómárványtermében, és a meghívott szakértők között ott lesz majdVargha János, Langmár Ferenc meg Szekeres László", biztosankinevettem volna. Nos, ez a műsor létrejött, létrejöhetett, és ennekakkor is örülök, ha mindez kicsit későn történt. Későn, mert aParlamentben megszületett az a döntés, amely alapján a munkafolytatódik. Rosszkor kérdezték a képviselőket, nemcsak azért,mert az építkezés nagyon előrehaladt, de azért is, mert későnpróbált támogatáshoz jutni a kormány.

Ez az Országgyűlés egy ilyen ügy törvényesítésére,legitimálására nem látszott alkalmasnak. Talán azért, mert még1985-ben „választották meg", és azóta nagyon sok mindenmegváltozott a magyar politikai életben. Szervezetek éledtek fel,cseperedtek fel közben. Összetételükben és stílusukban egyarántátalakultak a politikai vezető testületek, szélesedett a nyilvánosság,öntudatosabb lett a társadalom, hangosabbak a szavak, csak éppenaz Országgyűlés nem változott. Egyetlen célt tűztem magam elé,amikor elvállaltam a vízlépcsőről szóló könyv elkészítését:megpróbálok közreadni néhány dokumentumot azok közül,amelyeket mostanáig nem ismerhetett meg az olvasó;megszólaltatok azok közül néhányat, akik közelről ismerik az ügyet,és végül elkerülhetetlen, hogy szembenézzünk az igazsággal:milyen körülmények között döntöttek a képviselők a kormánybeszámolójáról.

Remélem, hogy a „dossziéban" mindenki talál néhány olyanfejezetet, amely választ ad kérdéseire.

Mielőtt azonban a részletekbe belemennék, érdemes arról isszót ejteni, hogy mikor és hogyan vetődött fel hazánkban először az,hogy a BNV környezeti vonatkozásai nincsenek rendben.

1977-1978-ban a Győr-Sopron megyei Népi Ellenőrzési

Bizottság a szigetközi termelőszövetkezetek és állami gazdaságokbejelentése alapján vizsgálatot folytatott a BNV-nek a szigetközitérség mezőgazdasági termelést érintő lehetséges hatásairól. Ajelentés súlyosan elmarasztalta az illetékes vízügyi szerveket azegymásnak ellentmondó, koordinálatlan kutatások szintézisénekhiánya és főleg az egységes környezetvédelmi hatás-tanulmányhiánya miatt. Az országos KNEB a megyei jelentést megküldte aHazaf ias Népfront Országos Bizottságának. A HNFKörnyezetvédelmi Bizottsága még 1978-ban szakmai-társadalmiülésen vitatta meg a megyei jelentést. Ezt több szakmaivonatkozással kiegészítve jóváhagyták, és kérték a vízügyiszerveket, hogy haladéktalanul intézkedjenek az egységeskörnyezeti hatástanulmány kidolgoztatása érdekében.

A vízügy válasza teljesen elutasító volt; „illetéktelen"-nek,„szakmailag megalapozatlannak” minősítették a HNFállásfoglalását. Ezen az sem segített, hogy 1979-ben a HNF aMagyar Hidrológiai Társasággal közösen rendezett tatabányaiankétjén, szakmai bírálatát egységes rendszerbe foglalva adta meg.

A vízügy és kormányzat teljes hírzárlatot rendelt el azzal azindoklással, hogy nyugodt feltételeket kell biztosítani a vízügyrészére a környezeti hatástanulmány kidolgozásához.

Az eredmény ismeretes. A társadalom mégis tudomást szerzetta szakmai-tudományos kételyekről, fenntartásokról, és mivel aszakmai körök hallgattak, az információkat a szakmailag csakrészben illetékes, de egyébként joggal aggódó társadalmi szféraképviselőitől szerezték be. A környezeti hatástanulmány 1984-benvégre elkészült, arról azonban a közvélemény nem értesült. Nyitottmaradt az egész vízlépcsőrendszer környezeti szempontbóllegvitatottabb része és egyben kulcskérdése a tervezett üzemelésiszabályzat, a csúcsra járatás és szennyvíztisztítás, amely még aparlamenti döntés után is jogosan váltja ki a társadalomszakmailag hozzáértő részének aggodalmát.

A VÍZLÉPCSŐ ÉPÍTÉSÉTPROGRAM SZERINT

FOLYTATJÁKAZ ORSZÁGGYŰLÉS 317-19-ES SZAVAZÁSI ARÁNNYAL VETTE

TUDOMÁSUL A KORMÁNY JELENTÉSÉT A BŐS-NAGYMAROSIVÍZLÉPCSŐ BERUHÁZÁSÁNAK ÁLLÁSÁRÓL

A magyar közvélemény nagy érdeklődéssel várta a Parlament1988. évi őszi ülésszakát, hiszen jó előre bejelentették, hogyMaróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter akormány nevében je lentést tesz a Bős-NagymarosiVízlépcsőrendszer építésének helyzetéről.

1988. október 5. — A Parlament - a képviselőházi teremfelújítása miatt - az egykori főrendházban kezdi meg munkáját. Amegszavazott napirend szerint a beruházás vitáját október 7-éntartják.

1988. október 6. — Maróthy László környezetvédelmi ésvízgazdálkodási miniszter a kormány nevében kijelenti: a művet azeredeti koncepció szerint, a nagymarosi vízlépcsővel együtt kellmegépíteni, azután hozzáteszi: az ökológiai kockázatokat aminimumra kell csökkenteni; alapelv, hogy a Duna vizének aminősége nem romolhat, amiből következik, hogy csúcsra járatásosüzemet csak akkor lehet kezdeni, ha a szennyvíztisztító művekmindkét oldalon felépültek; ki kell építeni a környezeti hatásokatjelző (monitori) észlelőrendszert; ki kell dolgozni az érintett térségfejlesztési programját; az építés hátralevő időszakára és azüzemeltetés figyelemmel kísérésére társadalmi bizottságot kellszervezni; a társadalmat tájékoztatni kell a mű rendeltetéséről,hasznáról.

1988. október 7. A vita a kormány beszámolójáról négyországgyűlési bizottság állásfoglalásának ismertetésével kezdődik.Valamennyien a munkák befejezését támogatják, és elfogadásraajánlják a kormány beszámolóját. A vitában felszólaló képviselőkközül többen is hivatkoznak a szeptember 7-én megalakítottakadémiai Ad Hoc Bizottság jelentésére, amelyet még októberelsején megkapott a kormány.

„AZ ÉPÍTÉS LEÁLLÍTÁSA VAGY ELHALASZTÁSA MÉG AJELENLEGI HELYZETBEN IS REÁLIS ALTERNATÍVÁT KÉPEZ ATOVÁBBÉPÍTÉSSEL SZEMBEN."

1988. október 7-én reggel a Parlamentben elterjed a hír, hogynéhány képviselőnek postán megküldték annak az akadémiai AdHoc Bizottságnak a jelentését, amelynek felállításáról szeptember7-i ülésén döntött a Minisztertanács. A pletykák szerint az alkalmibizottság nem javasolja a beruházás befejezését, reálisalternatívának tartja a leállítást. Több képviselő felveti: ha azakadémiai bizottság október elsején határidőre átadta akormánynak jelentését, azt miért nem hozzák nyilvánosságra?Délutánra a képviselők között már egyre több példány bukkan fel ajelentésből, így nem kelt igazán meglepetést Stadinger Istvánházelnök bejelentése: „Grósz Károly miniszterelnökkel folytattamkonzultációt, és ezt követően intézkedtem arról, hogy az akadémiaiAd Hoc Bizottság jelentését sokszorosítsák, és azt még ma estekiosszák a képviselők között. A miniszterelnökkel folytatottkonzultáció magyarázata az, hogy a jelentést a kormány rendeltemeg, ezért felhasználásáról is egyedül ő dönthet."

Másnapra, azaz október 8-ra aztán kiderült, hogy a képviselők anekik előkészített borítékban egy rövidebb és egy hosszabbváltozatban kapták meg a bizottsági jelentést, sőt kaptak egy másikanyagot is - Észrevétel címmel - ismeretlen szerző(k)től.

A Magyar Tudományos Akadémiaállásfoglalása a nagymarosi

vízlépcső esetleges elhagyásánaklehetőségeiről, következményeiről

(részletek)GAZDASÁGI MEGFONTOLÁSOK

A Beruházás makroökonómiai elemzésének hiányában a KVMtájékoztatójában közölt gazdasági számítások realitása ésmegbízhatósága nem ítélhető meg. Látszólagos egzaktságuk elfediazt a tényt, hogy a számításokban közölt adatok nagy részebecsléseken alapul, s mint minden becslésről, ezekről is kiderülhet,hogy hibásak. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a nagymarosiépítkezés jelenlegi, mintegy 10 százalékos készültségi foka mellettaz építkezés leállításának vagy elhalasztásának gazdasági kihatásaiolyan egyértelműen szólnának az építkezés folytatása mellett,amint azt a tájékoztató módszertanilag erősen kifogásolható, sőtelfogadhatatlan számításai sugallják. A következőket kell szemelőtt tartani a lehetséges alternatívák gazdasági megítéléséhez:

A nagymarosi beruházás egyéb területeken is kényszerpályáraviszi a gazdaságot, és további beruházásokat gerjeszt, amelyeket arendelkezésre adott anyag figyelmen kívül hagy.

A beruházási összegben feltüntetett 3-4 százalékra becsültkörnyezetvédelmi kiadások irreálisan alacsonyak. Nemtartalmazzák a teljes szennyvíztisztító hálózat kiépítését, pedigpesszimista becslések ezeket a kiadásokat a teljes beruházásiköltségirányzat egyharmadára teszik.

Túlzottnak tartjuk a nagymarosi vízlépcső esetlegeselhagyásával kapcsolatos hivatalosan becsült helyreállításiköltségeket is (5-6 milliárd forint). Az elvégzett munkák egy részeugyanis hasznosulhatna.

A nagymarosi vízlépcső megépítésének egyik legfontosabb érve:elhagyás esetén a csehszlovák félnek fizetendő kártérítés nagysága.A KVM által erősen túlbecsült csehszlovák kártérítési igény az1981. és 1983. között folytatott tárgyalásokon felmerültcsehszlovák szempontok extrapolálásán* alapul. Ez nyilvánvalóansemmiféle kiindulópontul nem szolgálhat egy kártérítési tárgyalássorán. A nagymarosi építkezés esetleges leállítását követőtárgyalásokon a magyar érdekek megfelelő képviseletétmegnehezítené, ha a várható kártételi értéket indokolatlanulmagasnak tüntetnék fel, illetve ha irreális számadatokatszivárogtatnának ki. Ugyancsak irreálisnak, magasnak tartjuk azosztrák fél kártérítési igényére vonatkozó becslést, ésmegalapozatlannak a kártérítés fizetésének prognosztizáltütemezését is.

VILLAMOSENERGETIKAI,MŰSZAKI-GAZDASÁGI

MEGFONTOLÁSOKA beruházási javaslat alapjául szolgáló energiaszükségleti

előrebecslések abból indulnak ki, hogy az energiafelhasználás agazdasági növekedés ütemével megegyezően vagy aztmeghaladóan növekszik. Nem számoltak a gazdasági szerkezetnek- az energiaigény szempontjából is jelentős - feltétlenül szükségesváltoztatásával sem. Az energiafelhasználás fajlagos növekedéseáltalában korszerűtlen gazdasági szerkezetet konzervál.

Meg kell jegyezni, hogy a Duna vízhozamának változása miatt a

nagymarosi vízlépcső megépítése esetén is számolni kell azzal,hogy az itt termelt villamos energia nem fedezi az Ausztriánakszállítandó energiát, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy aszerződéses kötelezettségünknek csak újabb erőmű építéséveltudunk eleget tenni, amivel a tervek nem számolnak.

ÖKOLÓGIAI ÉS EGYÉBMEGFONTOLÁSOK

A nagymarosi duzzasztómű az érintett Duna-szakasz és akörnyező élőhelyek ökológiai romlásával jár.

Mai technológiai színvonalunk és pénzügyi helyzetünk folytán akáros ökológiai következményeket maradéktalanul nem tudjukelhárítani, még ha elméletileg lehetséges volna is.

NEMZETKÖZI KÖZJOGI KÉRDÉSEKHa az Országgyűlés olyan határozatot hozna, miszerint

nemkívánatos a nagymarosi vízlépcső megépítése, nem lennecélszerű egyoldalú lépések bejelentése. Összhangban a bécsiszerződés rendelkezéseivel, kezdeményezni kellene a budapesti(1977-es magyar-csehszlovák) szerződés Nagymarosra vonatkozórészének módosítását.

Amennyiben a csehszlovák fél nem járulna hozzá amódosításhoz, a két fél között jogvita keletkezne. Felmerülne akártérítés kérdése. Ennek nagyságát a csehszlovák félnek kellenebizonyítania, a magyar félnek pedig arról nyilatkoznia, hogyazokból mennyit ismer el. Ami a nagymarosi vízlépcső elhagyásáravonatkozó döntés külpolitikai következményeit illeti, a csehszlovákfél minden bizonnyal kedvezőtlenül fogadná azt, ugyanakkorvélhetően tekintettel lenne a következőkre:

A magyar döntés nem tenné feleslegessé a csehszlovák fél általeddig Bős térségében végrehajtott, jelentős volumenűberuházásokat, hiszen azokat a másik fél is fenn kívánná tartani;

A döntés nem jelentené a magyar fél részéről a két országközötti gazdasági együttműködés megszüntetését, de még csaklényeges csökkentését sem;

A csehszlovák fél nem tekinthetné rosszhiszeműnek a magyarfél magatartását, ha az utóbbi - a helyzet jogi megítélésétőlfüggetlenül - felajánlaná a keletkezett károk megtérítését;

A két ország közötti szoros gazdasági és polit ikaiegyüttműködés fenntartása nem múlna egyetlen közösnagyberuházás kisebbik részének elhagyásán.

A külpolitikai következmények értékelésénél nem szabadfigyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy időközbenCsehszlovákiában olyan politikai és gazdasági reformfolyamatokindultak el, amelyek számunkra kedvezően befolyásolhatják aközös nagyberuházás célszerűségének megítélését, és a prágaikormány várható reakcióit is.

NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI KÉRDÉSEKNégy magánjogi szerződésről van szó:

Az Österreichische Donaukraftwerke AG és az Országos VízügyiBeruházási Vállalat között létrejött fővállalkozói szerződés aNagymarosi Dunai Vízi Erőmű tervezéséről és kivitelezéséről:

- A villamosenergia-szállítási szerződés;

- Az egyenáramú betétre vonatkozó létesítési szerződés;

- Két alállomás, valamint a 380 kV-os távvezetékről szóló szerződés.

A szerződések kölcsönösen összefüggnek. A jogvitákra maguk aszerződések irányadóak. A felek az osztrák jog alkalmazásátkötötték ki (Kiemelés tőlem H.H.), a jogviták eldöntésére pedigválasztott bíróságban állapodtak meg. A felbontás vagy elállásfeltételeinek és következményeinek lényege, hogy a másik feletkártalanítani kell. Kártalanítási kötelezettség alapvetően csak azerőmű elhagyása folytán keletkezik (a DoKW bizonyítható kára).

A felbontás a következőképpen történhet:

- a két fél az erőműépítési szerződést méltányos kárrendezésmellett megegyezéssel megszünteti, és ha ez nem vezet sikerre, aszerződést a magyar fél felbontja, és

- a villamosenergia-szállítási szerződést a két fél egyetértésbenmódosítja (a vállalt gazdasági cél megvalósítására új stratégiáthatároz meg), megszünteti a felmerülő kártalanításikötelezettségeket (a hitelből eddig felhasznált összegekvisszafizetésével). A felismert ökológiai veszélyek, a gazdaságiracionalitás bizonytalansága, a tudományos, vélemények és atársadalmi nyomás az osztrák kormányt hazai viszonyaiban is arravezette, hogy jelentős - ökológiailag különösen kockázatos -beruházásoktól elálljon, másokat leállítson (Hainburg,Zwentendorf). A magyar fél kezdeményezését a szerződésekesetleges megszüntetésére (illetve módosítására) ezért az osztrákkormány is - feltehetően - megértéssel fogadja.

AZ ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOKKVANTIFIKÁLÁSA, ILLETVE A NEHEZENKVANTIFIKÁLHATÓ KÖVETKEZMÉNYEK

ELEMZÉSEA lehetséges hatások közül a következők kockázata nő:

- Az ivóvízkészletek elszennyeződése

- A parti szűrésű víznyelési lehetőségek beszűkülése

- A mezőgazdasági károk lehetősége

- A tározóban keletkező szennyezett iszap elhelyezéséneknegatív hatása

- Az élővilág károsodása, a genetikai állomány szegényedése

- A régészeti emlékek károsodása

- A Dunakanyar táj esztétikai tájképi romlása

ÖSSZEFOGLALÁSVizsgálódásaink alapján az alábbiak állapíthatók meg:

- a nagymarosi erőmű továbbépítése melletti hivatalos érvelésműszaki-gazdasági elemei a befejezés szempontjából általában alehetséges legkedvezőbb feltételezésekkel számolnak, míg aleállítás várható következményeinek megítélésére inkább azellenkező véglet a jellemző;

- az építés leállítása vagy elhalasztása még a jelenlegihelyzetben is reális alternatívát képez a továbbépítéssel szemben;

- a nagymarosi építkezés elhalasztása olyan megoldás, amelycsökkentheti a gazdasági terheket, és egyértelműen kisebbkörnyezeti kockázattal járna.

Észrevételek a NagymarosiVízlépcső esetleges elhagyásának

lehetőségeiről,következményeiről a Magyar

Tudományos Akadémia Ad HocBizottsága által készített

állásfoglaláshoz (Részletek)Az akadémiai ad hoc bizottság véleményéhez mellékelték a

következő dokumentumot, amelynek szerzője/i nem ismeretes/ek.

„Szükséges észrevételeket fűzni a Magyar TudományosAkadémia elnöke által kiküldött ad hoc bizottság állásfoglalásánaknéhány fontosabb megállapításához annak érdekében, hogy azországgyűlési képviselők felelős álláspontjának kialakításátsegítsék egyes kérdések, javaslatok többoldalú megközelítésével ésértelmezésével. Az állásfoglalás kialakításánál mellőzték az ÁllamiTervbizottság részére 1986. októberében készített előterjesztésáttekintését , amely a Bős (Gabcikovo)-NagymarosiVízlépcsőrendszer nagyberuházás módosított beruházásijavaslatáról és műszaki-ökológiai-ökonómiai összefüggéseirőlkészült. Ez az a dokumentum, amely minden korábbi felvetésrekiterjedően egyeztetésre került a Magyar TudományosAkadémiával, és alapul szolgált a minisztertanács 1986. decemberihatározatához.

Ismételt áttekintése feltehetően nem indokolta volna azt akijelentést, hogy a „beruházás változatlan folytatása mellett

érvelők az MTA legsúlyosabb megállapításaira a mai napig nemválaszoltak", és számos kérdésben megkönnyítette volna atényleges helyzet megismerését.

Nem tekinthetők megalapozottnak azok a megállapítások,amelyek a számítások módszerét, jellegét és körét, továbbá azezekből levont következtetéseket elfogadhatatlannak minősítik.

A program gyorsítása nemcsak a vízminőség romlását előzi meg,de javításának feltételeit is megteremti.

A beruházási összegben valóban nem szerepel azÉszak-Dunántúl iparfejlesztése, a kikötőépítés, a mezőgazdaságitermelés, a vízi szállítás, az üdülés fejlesztése, azonban aberuházás megalapozza ezek lehetőségét.

A nagymarosi vízlépcső építésének elhagyása esetén acsehszlovák félnek fizetendő kártérítés mértékének becslésénélnem lehetett figyelmen kívül hagyni a csehszlovák fél által az1981-1983 között folytatott tárgyalásokon előadott igényeket. Acsehszlovák féltől függetlenül is ilyen számítások készültek a szóbajöhető kártérítési igényekre. Ezek a számítások nem igazolták acsehszlovák fél által előadott 50 milliárd forint nagyságrendűkártérítési igény megalapozottságát, de egy ilyen jellegű kérdésmegítélésénél felelőtlenség számításon kívül hagyni és adöntéshozókkal nem ismertetni a valószínűsíthető több tíz milliárdforintos kártérítési igény mértékét.

Az osztrák kártérítés mértéke az eddig elvégzett munka,valamint a folyamatban lévő munkák ismeretéből következtetettkár és az elmaradt haszon együttes értéke. Mint minden becslés,úgy ennek mértéke is sokoldalúan vitatható, azonban az ilyenirányú igény jogcíme a szerződésekből következik. Hasonló ahelyzet az esedékességet illetően is.

Az állásfoglalás - valószínűleg a rövid idő miatt - nem tekintette

át a tényleges szerződéses alapokat, feltehetően emiatt hiányosanmérte fel az alapfeltételezés (nagymarosi vízlépcső leállítása)nemzetközi közjogi kihatásait.

Nem tűnik alaposnak az a megállapítás, hogy az építkezésleállításának hatásai nagyobb biztonsággal prognosztizálhatók,mint a beruházás megvalósítása. A beruházás leállításánakkövetkezményeit semmiféle tudományos alapokon végzett vizsgálatnem támasztja alá, ilyenek nem készültek. Míg a beruházás tervszerinti befejezése széles körű tudományos műszaki, ökológiai ésökonómiai vizsgálatok alapján igazolható.

Az állásfoglalás a bizottság által felhasznált műszaki-gazdaságiadatok általános kritikája alapján, a szerződéses helyzet ésjogkövetkezmények kellő mélységű felmérése nélkül vonja le azösszefoglalásban közölt következtetéseket. A leállítás vagyelhalasztás gyakorlati szempontokból ugyanazokkal a kedvezőtlenkövetkezményekkel járna, tehát nem reális alternatíva. Ennélfogvaa törvényhozó testület tagjainak állásfoglalásához nem ad kellőtudományossággal alátámasztott reális alapot.