1
WWW.BABYLON-GROW.EU A chili paprika termesztése elsősorban Dél-Amerika és Ázsia meleg éghajlatán jellemző, de ennél északabbra fekvő vidékeken is megél. Magról történő nevelése kis cserepekben kezdődik, majd a növények kis-közepes méretű bokrokká fejlődnek, melyek magassága 0,5-2 m is lehet a chili fajtájától függően. Merthogy számos fajtája létezik, ezek pedig nem csak méretükben és színükben, de erősségükben is eltérnek egymástól. Mivel a chili paprikát alapvetően a főzéshez termesztjük, a magok beszerezése előtt érdemes alaposan utána járni, hogy mennyire csípős fajtát válasszunk. A chili meleg éghajlatokon őshonos, alapvetően szereti a magasabb hőmérsékletet. Ahhoz, hogy magjai kicsírázzanak, minimum 20 fokra van szüksége, hogy a paprika beérjen, legalább 30 fokot igényel a növény, de az sem baj, ha ennél magasabb hőmérskletet tudunk biztosítani neki. A chilit csak akkor szabad kiültetni, ha éjszakánként sem éri 15 fokosnál hidegebb levegő, legfeljebb csak néha-néha. A meleg nyarak kedveznek a chilinek, nem zavarja a napfény, de a forróságban délután azért jól jön neki egy kevés árnyék. A chili paprika magjainak elültetését már január elején elkezdhetjük. A csíráztatáshoz elég egy 5x5 cm-es műanyag edény, melybe 2-3 magot szórhatunk. A legjobb helyen a meleg fürdőszobában lesznek, itt alakítsunk ki nekik egy kis üvegházat (vagy használjunk propagátort.), melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot is elérheti. Amikor az összes mag kicsírázott, az életképeseket hagyjuk meg, de a gyengébbeket szedjük ki a földből. Ha a majd kiültetjük a szabadba a chilit, a legjobb, ha egy cserépben csak egyetlen növény fejlődik. Miután a csíranövények előbújták, onnantól kezdve már igénylik a napfényt. A sötét fürdőből tegyük ki őket az üvegházzal együtt olyan ablakba, ahova sokat süt a nap. Itt lép be a mesterséges fény a chili termesztésbe, ezt egy akváriumokhoz készült lámpával tudjuk biztosítani. A chilik kiültetésének ideje akkor érkezik el, amikor elérik a 10-15 cm-es magasságot. Amennyiben kint még nem elég meleg az idő - ha januárban vetettük a magokat, még biztosan ez a helyzet -, továbbra is tartsuk bent a palántákat, de ültessük át őket nagyobb, 10 cm átmérőjű cserepekbe. Amikor a palánták magassága eléri a 20-30 cm-t és az időjárás még mindig nem engedi a kiültetést, végezzük el a második átültetést még nagyobb átmérőjű cserepekbe. A harmadik átültetésre március és május között kerüljön sor, ekkor a palántákat 10 l-es edényekbe tegyük át. Kiültetés előtt öntözzük meg a chili palántákat, hogy könnyebb legyen a cserépből a gyökereket és a körülöttük lévő földet kivenni. Ültetés után is öntözzük meg a növényeket, a későbbiekben a legforróbb nyári napokon érdemes naponta kétszer is öntözni. Egyébként elég, ha csak akkor adunk nekik vizet, amikor már szárazabbnak érezzük a földjüket. Hogy elősegítsük a fejlődésüket, Chili Focus tápoldatot használhatunk, a chili nagyon szereti a komposztot és a mulcsot is. Ha trágyázzuk, több káliumot biztosítsunk neki, de a túlzott nitrogént kerüljük, különben a chili nem fog termést hozni. Ha frissen szeretnénk fogyasztani a chilit, a húsos, roppanós növényeket szüreteljük. Ezeket egy hétig tarthatjuk el hűtőben, a legjobb, ha zárt zacskóban tároljuk őket. Ha viszont port szeretnénk készíteni belőle fűszernek, várjuk meg, míg a paprikák összeszáradnak és csak aztán szedjük le őket. A chili paprika termesztése Kiülteté körülöttük lévő yári napokon é amikor már szár tápoldatot haszn is. Ha trágyáz trogént ke n ez a hely cm átmérőjű cserepe őjárás még mindig nem eng bb átmérőjű cserepekbe yük át. tt öntözzük földet k dem ik a napfé üvegházzal együtt o nap. Itt lép be a mes mesztésbe, ezt egy akv ültetésének ideje akkor érke t még nem elég mele továbbra is tar kbe. Am e , m szes m a majd k gy cserép anövények előbújták, onnan ét fürdőb kb 0 fo csírázás m melyeknek csírázási ideje g kicsírázott, az életk tjük a szabadb ak e ény, de a forrós már január elején elkezdh 2-3 magot szórhatun nekik egy kis üv mozog. A fény történik. Ez á házat gész reti a m um 20 fokra van igényel a növény, t tudunk biztosítani akánként sem éri 15 a. A meleg nyara ságban délután egyetlen ól kezdve yük ki k. Ez e enné életképes dba a órhatunk. vegházat (vagy y egészen add általában 7- l ho 15 arak délután ezdhetjük. A cs k. A legjo Propagátor (2 990 Ft-tól) Chilli Focus (690 Ft-tól)

A chili paprika termesztése - Babylon Grow shop · A chili paprika termesztése elsősorban Dél-Amerika és Ázsia meleg éghajlatán jellemző, de ennél északabbra fekvő vidékeken

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    1

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A chili paprika termesztése - Babylon Grow shop · A chili paprika termesztése elsősorban Dél-Amerika és Ázsia meleg éghajlatán jellemző, de ennél északabbra fekvő vidékeken

WWW.BABYLON-GROW.EU

A chili paprika termesztése elsősorban Dél-Amerika és Ázsia meleg éghajlatán jellemző, de ennél északabbra fekvő vidékeken is megél. Magról történő nevelése kis cserepekben kezdődik, majd a növények kis-közepes méretű bokrokká fejlődnek, melyek magassága 0,5-2 m is lehet a chili fajtájától függően. Merthogy számos fajtája létezik, ezek pedig nem csak méretükben és színükben, de erősségükben is eltérnek egymástól. Mivel a chili paprikát alapvetően a főzéshez termesztjük, a magok beszerezése előtt érdemes alaposan utána járni, hogy mennyire csípős fajtát válasszunk.

A chili meleg éghajlatokon őshonos, alapvetően szereti a magasabb hőmérsékletet. Ahhoz, hogy magjai kicsírázzanak, minimum 20 fokra van szüksége, hogy a paprika beérjen, legalább 30 fokot igényel a növény, de az sem baj, ha ennél magasabb hőmérskletet tudunk biztosítani neki. A chilit csak akkor szabad kiültetni, ha éjszakánként sem éri 15 fokosnál hidegebb levegő, legfeljebb csak néha-néha. A meleg nyarak kedveznek a chilinek, nem zavarja a napfény, de a forróságban délután azért jól jön neki egy kevés árnyék.

A chili paprika magjainak elültetését már január elején elkezdhetjük. A csíráztatáshoz elég egy 5x5 cm-es műanyag edény, melybe 2-3 magot szórhatunk. A legjobb helyen a meleg fürdőszobában lesznek, itt alakítsunk ki nekik egy kis üvegházat (vagy használjunk propagátort.), melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot is elérheti. Amikor az összes mag kicsírázott, az életképeseket hagyjuk meg, de a gyengébbeket szedjük ki a földből. Ha a majd kiültetjük a szabadba a chilit, a legjobb, ha egy cserépben csak egyetlen növény fejlődik.

Miután a csíranövények előbújták, onnantól kezdve már igénylik a napfényt. A sötét fürdőből tegyük ki őket az üvegházzal együtt olyan ablakba, ahova sokat süt a nap. Itt lép be a mesterséges fény a chili termesztésbe, ezt egy akváriumokhoz készült

lámpával tudjuk biztosítani. A chilik kiültetésének ideje akkor érkezik el, amikor elérik a 10-15 cm-es magasságot. Amennyiben kint még nem elég meleg az idő - ha januárban vetettük a magokat, még biztosan ez a helyzet -, továbbra is tartsuk bent a palántákat, de ültessük át őket nagyobb, 10 cm átmérőjű cserepekbe. Amikor a palánták magassága eléri a 20-30 cm-t és az időjárás még mindig nem engedi a kiültetést, végezzük el a második átültetést még nagyobb átmérőjű cserepekbe. A harmadik átültetésre március és május között kerüljön sor, ekkor a palántákat 10 l-es edényekbe tegyük át.

Kiültetés előtt öntözzük meg a chili palántákat, hogy könnyebb legyen a cserépből a gyökereket és a körülöttük lévő földet kivenni. Ültetés után is öntözzük meg a növényeket, a későbbiekben a legforróbb nyári napokon érdemes naponta kétszer is öntözni. Egyébként elég, ha csak akkor adunk nekik vizet, amikor már szárazabbnak érezzük a földjüket. Hogy elősegítsük a fejlődésüket, Chili Focus tápoldatot használhatunk, a chili nagyon szereti a komposztot és a mulcsot is. Ha trágyázzuk, több káliumot biztosítsunk neki, de a túlzott nitrogént kerüljük, különben a chili nem fog termést hozni.

Ha frissen szeretnénk fogyasztani a chilit, a húsos, roppanós növényeket szüreteljük. Ezeket egy hétig tarthatjuk el hűtőben, a legjobb, ha zárt zacskóban tároljuk

őket. Ha viszont port szeretnénk készíteni belőle fűszernek, várjuk meg, míg a paprikák összeszáradnak és csak aztán szedjük le őket.

A chili paprika termesztése

Kiültetés előtt öntözzük meg a chili palántákat, hogy könnyebb legyen a cserépből a gyökereket és a körülöttük lévő földet kivenni. Ültetés után is öntözzük meg a növényeket, a későbbiekben a legforróbb nyári napokon érdemes naponta kétszer is öntözni. Egyébként elég, ha csak akkor adunk nekik vizet, amikor már szárazabbnak érezzük a földjüket. Hogy elősegítsük a fejlődésüket, tápoldatot használhatunk, a chili nagyon szereti a komposztot és a mulcsot is. Ha trágyázzuk, több káliumot biztosítsunk neki, de a túlzott nitrogént kerüljük, különben a chili nem fog termést hozni.

vetettük a magokat, még biztosan ez a helyzet -, továbbra is tartsuk bent a palántákat, de ültessük át őket nagyobb, 10 cm átmérőjű cserepekbe. Amikor a palánták magassága eléri a 20-30 cm-t és az időjárás még mindig nem engedi a kiültetést, végezzük el a második átültetést még nagyobb átmérőjű cserepekbe. A harmadik átültetésre március és május között kerüljön sor, ekkor a palántákat 10 l-es edényekbe tegyük át.

Kiültetés előtt öntözzük meg a chili palántákat, hogy könnyebb legyen a cserépből a gyökereket és a körülöttük lévő földet kivenni. Ültetés után is öntözzük meg a növényeket, a későbbiekben a legforróbb nyári napokon érdemes naponta kétszer is öntözni. Egyébként elég, ha csak akkor adunk nekik vizet,

már igénylik a napfényt. A sötét fürdőből tegyük ki őket az üvegházzal együtt olyan ablakba, ahova sokat süt a nap. Itt lép be a mesterséges fény a chili termesztésbe, ezt egy akváriumokhoz készült

lámpával tudjuk biztosítani. A chilik kiültetésének ideje akkor érkezik el, amikor elérik a 10-15 cm-es magasságot. Amennyiben kint még nem elég meleg az idő - ha januárban vetettük a magokat, még biztosan ez a helyzet -, továbbra is tartsuk bent a palántákat, de ültessük át őket nagyobb, 10 cm átmérőjű cserepekbe. Amikor a palánták magassága eléri a 20-30 cm-t és az időjárás még mindig nem engedi a kiültetést, végezzük el a

be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot is elérheti. Amikor az összes mag kicsírázott, az életképeseket hagyjuk meg, de a gyengébbeket szedjük ki a földből. Ha a majd kiültetjük a szabadba a chilit, a legjobb, ha egy cserépben csak egyetlen

Miután a csíranövények előbújták, onnantól kezdve már igénylik a napfényt. A sötét fürdőből tegyük ki őket az üvegházzal együtt olyan ablakba, ahova sokat

melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot is elérheti. Amikor az összes mag kicsírázott, az életképeseket hagyjuk meg, de a gyengébbeket szedjük ki a földből. Ha a majd kiültetjük a szabadba a chilit, a legjobb, ha egy cserépben csak egyetlen

kedveznek a chilinek, nem zavarja a napfény, de a forróságban délután

A chili paprika magjainak elültetését már január elején elkezdhetjük. A csíráztatáshoz elég egy 5x5 cm-es műanyag edény, melybe 2-3 magot szórhatunk. A legjobb helyen a meleg fürdőszobában lesznek, itt alakítsunk ki nekik egy kis üvegházat (vagy használjunk propagátort.), melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik

fürdőszobában lesznek, itt alakítsunk ki nekik egy kis üvegházat (vagy használjunk propagátort.), melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a

A chili meleg éghajlatokon őshonos, alapvetően szereti a magasabb hőmérsékletet. Ahhoz, hogy magjai kicsírázzanak, minimum 20 fokra van szüksége, hogy a paprika beérjen, legalább 30 fokot igényel a növény, de az sem baj, ha ennél magasabb hőmérskletet tudunk biztosítani neki. A chilit csak akkor szabad kiültetni, ha éjszakánként sem éri 15 fokosnál hidegebb levegő, legfeljebb csak néha-néha. A meleg nyarak kedveznek a chilinek, nem zavarja a napfény, de a forróságban délután

chilit, a legjobb, ha egy cserépben csak egyetlen

Miután a csíranövények előbújták, onnantól kezdve már igénylik a napfényt. A sötét fürdőből tegyük ki

növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot is elérheti. Amikor az összes mag kicsírázott, az életképeseket hagyjuk meg, de a gyengébbeket szedjük ki a földből. Ha a majd kiültetjük a szabadba a

5x5 cm-es műanyag edény, melybe 2-3 magot szórhatunk. A legjobb helyen a meleg fürdőszobában lesznek, itt alakítsunk ki nekik egy kis üvegházat (vagy használjunk propagátort.), melyben a hőmérséklet 25-30 fok körül mozog. A fény egészen addig nem játszik szerepet a növény fejlődésében, míg a csírázás meg nem történik. Ez általában 7-10 nap múltán következik be, de vannak olyan fajták, melyeknek csírázási ideje ennél jóval hosszabb lehet, az egy hónapot

neki. A chilit csak akkor szabad kiültetni, ha éjszakánként sem éri 15 fokosnál hidegebb levegő, legfeljebb csak néha-néha. A meleg nyarak kedveznek a chilinek, nem zavarja a napfény, de a forróságban délután

A chili paprika magjainak elültetését már január elején elkezdhetjük. A csíráztatáshoz elég egy 5x5 cm-es műanyag edény, melybe 2-3 magot szórhatunk. A legjobb helyen a meleg

Propagátor (2 990 Ft-tól)

Chilli Focus (690 Ft-tól)

amikor már szárazabbnak érezzük a földjüket. Hogy elősegítsük a fejlődésüket, Chili Focus tápoldatot használhatunk, a chili nagyon szereti a komposztot és a mulcsot is. Ha trágyázzuk, több káliumot biztosítsunk neki, de a túlzott

amikor már szárazabbnak érezzük a földjüket. Hogy elősegítsük a fejlődésüket, tápoldatot használhatunk, a chili nagyon szereti a komposztot és a mulcsot