A demarkáció-probléma a tudományfilozófiában · Mi a tudomány, és mi nem az? Kurzusunk célja, hogy adjunk némi praktikus fogódzót ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni

A demarkációprobléma

a tudományfilozófiában

Tudomány, tudományellenesség, áltudomány – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

Mi a tudomány, és mi nem az?

Kurzusunk célja, hogy adjunk némi praktikus fogódzót ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a tudományokat az áltudományoktól


Mi a tudomány, és mi nem az?

A kérdést a legáltalánosabb formában a filozófusok tették fel:

Mi a tudomány? Mitől tudományos egy eredmény, egy gondolatmenet, egy kijelentés, egy gyakorlat? Mi különbözteti meg a többi, nem tudományos szövegtől és tevékenységtől?

Ez a demarkáció problémája, a tudományfilozófia egyik központi kérdése


Ki ért a tudományhoz?

Ki jogosult választ adni ezekre a kérdésekre?

Az, aki műveli (a tudós), vagy az, aki figyeli a tevékenységüket (a filozófus, szociológus, történész)?

Ez a kérdés a mai napig állandóan felmerül:

vagyis haszontalan…


Ki ért a tudományhoz?

Ez a kérdés a mai napig állandóan felmerül:

vagyis nem volna haszontalan…

Lássuk, miként alakult ki a tudományfilozófia, és milyen válaszokat adtak a demarkáció kérdésére!


Előtörténet

Nézetek a modern tudományról:

Tudományos Forradalom (17. sz.) ekkortól beszélhetünk egyáltalán modern tudományról

Galilei, Kepler, Boyle, Newton százada

Felvilágosodás (18. sz.) a tudomány a megismerés kitüntetett formája

a mintájára kell felépítenünk tudásunk és társadalmunk egészét, ez az emberiség boldogulásának kulcsa

Romantika (19. sz. eleje) visszahatás az Ész százada után

más megismerési formák is járhatóak lehetnek, nem csak az analitikus és a racionális!

Pozitivizmus (19. sz. közepe) (Auguste Comte, John Stuart Mill): válasszuk el a „pozitív” tudást az

alacsonyabb rendű tudástól – ennek mintája a tudományos tudás, amely a megbízható tapasztalaton alapul, és folyamatosan gyarapszik


I. Logikai pozitivizmus („Bécsi Kör”)

Bécs és Berlin, 1920-as, 30-as évek

Kb. húsz gondolkodó rendszeres együttműködése Moritz Schlick, Otto Neurath, Rudolf Carnap (és még sokan mások)

Más elnevezései: neopozitivizmus, logikai empirizmus


I. Logikai pozitivizmus („Bécsi Kör”)

Céljuk: a filozófia reformja

A filozófia újjászervezése, hogy teljesen alkalmas legyen a tudomány szolgálatára. Hogy miért kell a tudományt szolgálni? Mert az testesíti meg az emberi racionalitást


A tudomány szolgálatába nem állítható, értelmetlen filozófia (ezt nevezik ők metafizikának) kritikája

(pl. „A Semmi semmizik.” Heidegger: Mi a Metafizika?)

(Az egyik forrás: empirizmus)

A 17. századtól kezdve jelen van (és sokszor domináns) az angolszász gondolkodásban

Francis Bacon, John Locke, David Hume, John Stuart Mill…

A központi tézis az, hogy az emberi megismerésben nincs semmi, ami végső soron ne az érzékszervi tapasztalatbólszármazna

Vagyis nincsenek velünk született vagy más formában eleve adott, a priori ideáink

A megfigyelés az elsődleges, vagyis minél többször kell valamit megfigyelni és abból levonni a következtetéseket


John Locke

David Hume

John Stuart Mill

(A másik forrás: a logikai hagyomány)

A logika Arisztotelésztől eredően a filozófia egyik részterülete, a középkorban az egyetemeken tanított tárgyak (a „hét szabad művészet”) egyike

A 19. század végén teljesen újraformálódott, matematikusok és matematikai vénájú filozófusok kezében:

George Boole, Gottlob Frege, Bertrand Russell, Alfred North Whitehead, Ludwig Wittgenstein, Kurt Gödel

A matematika különféle ágainak az egységesítését sikerült megvalósítani egyetlen átfogó, formális rendszerben

Úgy látszott továbbá, hogy az egész matematika sziklaszilárd logikai megalapozást kaphat

(a problémák később jöttek csak…)


Gottlob Frege

Bertrand Russel

Alfred NorthWhitehead

A tudomány vizsgálata

A BK céljának eléréséhez a tudományt vizsgálta:

a tudományos állításokat

az igazolás, vagyis a verifikáció folyamatát

a megfigyelések és az elméletek kapcsolatát

Alapvető nézeteik és feltevéseik:

A tudomány egységes

Egységesek a módszerei, igazolási eljárásai

A tudományos tudás növekedése kumulatív, vagyis folyamatosan gyarapszik

A megfigyelések világosan elválaszthatóak az elméletektől

A tudománytörténet nem kap nagy figyelmet

csak kronológiai háttérként és illusztrációként szolgál

A BK szerint csak az igazolás kontextusának a vizsgálata releváns


Lényeges megkülönböztetésük a felfedezés és az igazolás kontextusa:

A felfedezés kontextusában, amikor a tudomány felfedezései, elméletei születnek, nem feltétlenül a logika az úr fontos

szerepet játszhatnak nem racionális, pl. intuitív mozzanatok

Az igazolás kontextusában azonban, amikor az állítások szerkezetét és igazoltságát vizsgáljuk, már csak racionális tényezők kapnak szerepet


A tudományos módszer alapvetően induktív

vagyis egyedi megfigyelésekből következtet általános elméleti összefüggésekre


A precíz, fizikai nyelven megfogalmazott egyedi megfigyelési állítások képezik az ismereteink abszolút szilárd alapját

Ezeket a megfigyelési állításokat nevezték protokolltételeknek pl. „A műszer mutatója 34,6±0,2 értéket mutat”

az összes többi tapasztalati állítás logikai műveletek segítségével visszavezethető ezekre pl. „Az egyszerre bekapcsolt mikró és mosógép kicsapja a

biztosítékot.”

A tudomány az ideális nyelv mintája

A probléma megoldásának kulcsa a nyelvhasználatban rejlik

A BK szerint az értelmes beszéd két előfeltétele:

logikailag korrekt szerkezetű legyen csak így lehetnek értelmesek a kijelentéseink, és érvényesek a

következtetéseink

a fogalmak „lehorgonyozhatóak” legyenek a közvetlen érzékszervi tapasztalatban csak így tudjuk állításainkat igazolni, a tudásunkat megalapozni,

ellenőrizni, mások tapasztataival összevetni


A nyelv logikai elemzésének eredménye kettős:

Negatív: „a metafizika állítólagos tézisei teljesen értelmetlenek”

Pozitív: „a pozitív eredményt a tapasztalati tudományok területén dolgozzák ki: világossá teszik a különböző tudományágak egyes fogalmait, megmutatják formális logikai és ismeretelméleti összefüggéseiket”


A tudományos állítások és az igazolás analízise a nyelvi elemzést helyezte a középpontba Rudolf Carnap: A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén

keresztül (1931)


A feladat tehát az ideális nyelv szabályainak megadása


Tehát

miközben egyszer és mindenkorra kicsinálják a metafizikát (értsd: az értelmetlen filozófiai fecsegést)

mintegy „melléktermékként” megszületik a tudományfilozófia (vagyis az értelmes beszédmódok szabálykönyve)


Az ideális nyelv követelményei

1. Értelmes fogalmak használata

Akkor értelmes, ha minden körülmények között tudom, hogy hogyan kell alkalmazni

Pl. egy újonnan kitalált szó, a „babig” akkor értelmes, ha minden dologról el tudom dönteni, hogy babig-e vagy sem

Az értelmes fogalmak tehát ilyenek:

közvetlen tapasztalat alapján eldönthető, elemi fogalmak (mint pl. „piros”, „forró”), vagy összetettebb, az előbbiekre definíciók során keresztül visszavezethető fogalmak (pl. „kőből van”, „vezeti az áramot”)

A metafizika fogalmai nem ilyenek(pl. „elv”, „isten”, „abszolútum” stb.)



2. Értelmes állítások/mondatok alkotása

Akkor értelmes, ha értelmes fogalmak logikailag korrekt szerkezetben követik egymást

vagyis akkor, ha pontosan tudom, milyen feltételek mellett igaz

Három féle értelmes mondat létezik:

tautológiák: amelyek már logikai formájuk alapján mindig igazak

ilyenek pl. a logika, matematika állításai

ellentmondások: amelyek már logikai formájuk alapján is mindig hamisak

tapasztalati állítások: amelyek igazsága a világon múlik

ezek között vannak – mint ahogy az már korábban szerepelt – protokolltételek, valamint azokra visszavezethető összetett állítások



Mitől lesz értelmetlen egy mondat / Hogyan születik a látszatállítás?

a szavak szintaktikailag helytelenül kerülnek egymás mellé (syntax error)

pl. a „Caesar egy és”

a szavak szintaktikailag helyesen, de használati körükön kívül kerülnek a mondatba (kategóriahiba)

pl. „Caesar egy prímszám”

értelmetlen szót (látszatfogalmat) tartalmaz

pl. „Caesar egy babig”



Minden más értelmetlen

pl. „Caesar egy és” / „Caesar egy prímszám”-hoz hasonlóan: „A tiszta lét és a tiszta semmi tehát egy és ugyanaz” (ez egy Heidegger-idézet)

Az értelmetlen beszédnek is lehet haszna: az életérzés kifejezése; ez a művészet feladata. A metafizikus tehát botcsinálta, tehetségtelen művész.


A demarkáció kérdése a BK-ben


A tudomány és nem tudomány közti határ egybeesik az értelmes és értelmetlen közti határral

vagyis minden áltudomány (a metafizikához hasonlóan) üres, értelmetlen, megtévesztő fecsegés

és fordítva: ha viszont van értelme, akkor pedig a tudomány része

Egyértelmű és örökérvényű szabályok vannak arra, hogyan kell(ene) a tudományt művelni, vagyis racionálisan gondolkodni

A BK demarkációs kritériuma


Problémák…

Mik is azok a kiinduló megfigyelési állítások, avagy „protokolltételek”?

Mondj egy olyan kijelentést, ami egyrészt közvetlenül a tapasztalatra vonatkozik, másrészt rá lehet építeni a tudományos elméleteket!

Ezek vagy túl szubjektívek („Ez a tárgy meleg”), vagy pedig ha egyre egzaktabbá tesszük („Ez a tárgy 23,4°C-os”), egyre hosszabb jegyzeteket kell fűznünk hozzájuk, amelyek egyre jobban összefonódnak az elméletekkel (Milyen műszerrel? Annak mi a pontos felépítése? Milyen elmélet szerint? Miért ezt az eljárást használjuk, miért nem azt?) – hol álljunk meg?


Problémák…

Hogyan vezethetők vissza az „elméleti fogalmak” a „megfigyelési fogalmakra”?

Az előző probléma fokozottan jelentkezik az olyan fogalmak esetében, mint pl. az „elektron” – nagyon bonyolult technikai eszközök és elméletek szükséges már az első megfogalmazáshoz is, amik ráadásul gyakran változhatnak

De ami a legrosszabb: úgy tűnik, hogy az elméleti fogalmak körkörösen egymásra hivatkoznak – nincs egyértelmű viszony a szintek között!

Hogyan vezethetők vissza az általános állítások (ilyenek pl. a természeti törvények) az egyedi megfigyelési állításokra?

Lásd mindjárt Poppernél: ez az indukció problémája


II. Karl Popper (1902–1994)

Szokták a Bécsi Kör „belső ellenzékének”is nevezni

A tudomány nyújtja a megismerés követendő példáját

A tudományos tudás elméletekből áll

logikai rendszerbe szerveződnek

Alapjukat a tapasztalat adja

A tudomány fejlődik, a tudás kumulatív

A tudomány egységes

A megfigyelés és az elméletelválasztható

A tudománytörténet nála is csak illusztráció a jó és a rossz tudományok működésére


II. Karl Popper kritikája

Alapvető problémák:

Ha vannak közvetlen tapasztalati állítások,pl. „Ez itt fekete”, és törvény jellegű egyetemes állítások, pl. „Minden holló fekete”, akkor hogyan lehet az elsővel megalapozni a másodikat?

Vagyis: mi a természeti törvények és tapasztalat nyelvi-logikai viszonya?

A verifikációval további problémák is felmerülnek: vannak olyan elméletek, amiket – hívei szemében –minden igazol ilyenek például a 30-as évek „sztárelméletei”, a freudi

pszichoanalízis vagy a marxizmus

Jobban meg kellene érteni az igazán sikeres tudományok (mint pl. a relativitáselmélet) módszereit


Az indukció problémája

Az indukció: következtetés egyedi állításokból egyetemes állításokra

Két probléma is adódik

1. Klasszikus megfogalmazásban:

egy általános kijelentés soha nem lehet bizonyos (tehát „igaz”), mivel véges számú megfigyelés nem biztosíthatja egy korlátlan hatókörű állítás igazságát


Az indukció problémája

2. Metaszinten sem oldható meg a probléma:

Tegyük fel, hogy létezik egy olyan „indukciós következtetési szabály”, amelynek segítségével véges megfigyelés alapján is biztosan általánosítunk

Mit mondhatunk erről?

Logikailag nem sikerült ilyet találni

Ha pedig tapasztalatilag keresünk ilyen eljárást, akkor azt csak indukció segítségével tudnánk megtalálni (pl. „bejött egyszer, bejött kétszer… N után elfogadom”) ez viszont logikai körbenforgás!


A deduktív tudománymodell

Akkor miben lehetünk biztosak?

A deduktív következtetésben! Az egyetemes állításokból egyediekre való következtetés

logikailag érvényes (szemben az „induktív következtetéssel”, ami nem logikai művelet)

Ha már (valahonnan) eleve tudjuk, hogy „minden holló fekete”, akkor biztos, hogy „a következő holló is fekete” igaz lesz



Ha a tudományban logikailag korrekt viszonyokat akarunk, akkor az indukció helyett a dedukcióra építsünk, vagyis a szokásos sorrend megfordul: először vannak az egyetemes állítások („hipotézisek”)

azután ezek logikai következményeit vetjük össze a tapasztalattal



Mi van, ha a következményt igaznak találjuk?

Logikailag semmi!

Mind igaz, mind hamis hipotézisnek lehetnek igaz következményei

Példa: Hipotézis 1: „Minden madár tud repülni”Hipotézis 2: „A holló madár”Konklúzió: „A holló tud repülni”

A hipotézis (történetesen tudjuk, hogy) hamis, de a deduktív következménye (véletlenül) igaz



Mi van, ha a következményt hamisnak találjuk?

Logikailag bizonyos, hogy az egyik hipotézis hamis!

Példa: Hipotézis 1: „Minden madár tud repülni”Hipotézis 2: „A strucc madár”Konklúzió: „A strucc tud repülni”

Ha a strucc madár voltát nem szeretnénk kétségbe vonni (amire más okaink vannak), akkor biztos, hogy a madarakra vonatkozó általános feltevésünk nem állja meg a helyét.

Egyetlen hamis következménnyel meg lehet cáfolni bármely általános kijelentést (törvényt, elméletet)!!!


Falszifikacionizmus

Tehát:

Ha az elméleteink csak deduktívak lehetnek…

…és ha deduktív módon nem lehet igazolni őket a tapasztalat segítségével…

…akkor az elméleteket csak cáfolni lehet!

Vagyis elmélet és tapasztalat összevetésének egyetlen logikailag korrekt módja a cáfolás

Ezt normatív módon, követelményként el is várhatjuk a tudományos igényű elméleteinktől:

a tapasztalati tudománynak az elméletek cáfolására kell törekednie, bizonyítani úgysem tudja őket

A falszifikálhatóság, mint demarkációs kritérium

„…egy tapasztalati-tudományos rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a tapasztalat megcáfolja”

Popper főműve, az 1934-ben megjelent A tudományos kutatás logikája


Falszifikacionizmus

Ami újdonság Popper elképzelésében: A nyelvi vizsgálódásról a módszertanra helyeződik a hangsúly

Az igazolás nem feltétlenül erény – falszifikációra kell törekedni

A tudományos állítások nem egyszer-és-mindenkorra igazságok, hanem egyre „jobb” hipotézisek

Tudásunk a megcáfolt, kidobott hipotézisek révén gyarapszik

Eközben reméljük, hogy egyre közelebb jutunk az igazsághoz (de hogy attól milyen távol vagyunk, azt soha nem tudhatjuk…)


Tudomány és áltudomány

Mi nem tudományos? Ami olyan formájú, hogy nem lehet

megcáfolni, vagyis minden lehetséges tapasztalat igazolja

Popper példái áltudományokra:

marxi történelemelmélet: elvileg tett jóslatokat, de amikor ezek nem jöttek be, akkor a követők módosították az elméletet, és nem vetették el

asztrológia: „Előrejelzései oly homályosak, hogy aligha tévednek: cáfolhatatlanná válnak”

pszichoanalízis: bármilyen viselkedést meg tud magyarázni, semmi sem mond neki ellent


Tudomány és áltudomány

Ezzel szemben a jó tudomány példája a

relativitáselmélet: bátor előrejelzéseket tesz, amelyek ha bekövetkeznének, megcáfolhatnák

A jó tudomány „keresi a bajt” folyamatosan kiteszi magát a cáfolat lehetőségének, keresi az

érvényességének határait




Összeesküvés-elméletek

Egy példa a falszifikálhatóság alkalmazására

Összeesküvés-elmélet, olyan magyarázat, amely:

egy nagy horderejű eseményről vagy eseménysorról kíván számot adni;

az eseményt (vagy eseménysort) jelentős befolyással bíró emberek

alapvetően kis létszámú,

titkos és rossz szándékkal létrejött szerveződése

sikeresen idézte elő

Cáfolhatóság problémája:

Állítása szerint engedi, hogy megcáfold

De bármilyen cáfolat, valójában csak a konteót erősíti!


Összeesküvés-elméletek

http://index.hu/video/2015/11/12/2015_1111_ufo/

http://index.hu/video/2015/11/12/2015_1111_ufo/

III. Lakatos Imre (1922–1974)

Popper „belső ellenzéke” (hűtlen tanítványa)

aki követi Londonban a tanszékvezetői poszton

Popperrel szembeni kritikája alapvető és nagyhatású volt: A falszifikációs elmélet szép logikai

konstrukció, de nézzük meg a tudománytörténetet!

Tényleg elvetik a tudósok a megcáfolt elméleteket? NEM!

Sőt: gyakorlatilag minden elmélet eleve megcáfoltan születik!


Cáfolat és elvetés

Történeti példa #1: Newton gravitációelmélete Newton idejében a Hold mozgását rosszul írta le, ellentmondott

a megfigyeléseknek

Persze később sikerült kijavítani, de ehhez egy ideig bizalmat kellett szavazni neki

A „javítás” pedig számos kisebb-nagyobb módosítás sorozatának volt az eredménye

Történeti példa #2: a kémiai súlyviszonyok törvénye 1818-ban William Prout vetette fel először, hogy minden kémiai

elem a hidrogénatom egész számú többszöröse

A kor (mai szemmel) pontatlan adatai nagyrészt támogatták

bár hamarosan, pontosabb mérésekkel a helyzet romlott…

de a legfőbb ellenpélda már Prout számára is ismert volt:

Mi van a 35,5 atomsúlyú klórral?

Ennek ellenére sokan kitartottak a hipotézis mellett

Az anomáliákat csak 100–120 évvel később sikerült megnyugtatóan rendezni


Cáfolat és elvetés

Hogyan lehet ezeket az eseteket megérteni?

Lakatos szerint meg kell próbálni racionálisnak látni,

hiszen egy jó tudományos módszertan nem is tarthatja „tévedésnek”, „rossz döntéseknek” a fenti eseteket

Szembe kell nézni azzal, hogy egy ellenpélda, egy cáfolat nem feltétlenül jelenti egy elmélet végét


Tudományos kutatási programok

Hogyan menthető meg ezek után a tudomány racionalitása?

Nem az egyedi elmélet számít, hanem a kutatási program: egymásra épülő elméletek sorozata

A példában említett newtoni mechanika nem „egyetlen elméletként” volt sikeres, hanem egy Newtonnal induló (és a 19. századra kicsúcsosodó) KP-ként!



Kutatási program két része a kapcsolódó módszertani elvekkel:

kemény mag: legfontosabb elvek, nézetek negatív heurisztika: ezt nem adják fel, ez jelöli ki a

KP irányát

védőöv: a magot körülvevő segédhipotézisek pozitív heurisztika: ha baj van, ezen lehet módosítani


kemény mag

védőöv


Kétféle kutatási program van:

progresszív: a problémák ellenére előre halad előrejezéseket (predikciókat) tesz

az előrejelzései beválnak

esetleg újabb, váratlan felfedezésekre vezet

degeneratív: már nem képes előre haladni egy helyben áll, nem tesz új előrejelzéseket

a be nem váló előrejelzéseit folyton módosításokkal (vagy különféle körülményekkel) magyarázza ki, vagyis csak védekezést folytat

Mitől jó egy tudományos elmélet?

Attól, hogy progresszív kutatási programba illeszkedik: előrelépést jelent előzményeihez képest, új előrejelzéseket tesz és azokat beváltja


Egy progresszív kutatási program Newton elmélete alapján a Naprendszeren belüli mozgások magyarázata

kemény mag: a newtoni téridő, dinamika és a gravitációs erőtörvény

védőöv: a konkrét égitestek száma, tömege és pozíciói

Számos elképesztő siker:

Ha nem pontos az egyezés, új égitestet lehet feltételezni – ez egyben predikcióra is vezet

Előzetes számítások alapján így találják meg a Neptunuszt (Johann Galle, 1846)

A feljegyzéseiből úgy tűnik, hogy 233 évvel korábban Galilei is észlelte már a bolygót, ezt azonban nem jelentette be: nem tudta, hogy „mit látott”

ez is mutatja, miként vezetik az elméletek magát a megfigyelést

A Naprendszer mozgásait és a fellépő árapályerőket egyre pontosabban tudják megjósolni

Nyilvánvalóan erősen progresszív programról van szó

Annak ellenére, hogy minden korban voltak konkrét anomáliák az elméleti jóslatokhoz képest, sosem tulajdonítottak azoknak falszifikáló erőt

A leghíresebb ezek közül a Merkúr ún. perihélium-precessziós mozgása, melyet az azt 1859-ben felismerő Le Verrier francia matematikus egy a Nap közelében lévő ismeretlen égitest hatásának próbált tulajdonítani – még nevet is adtak neki: ez lett volna a Vulkán bolygó

Ez az anomália később Einstein általános relativitáselméletének lett az egyik legfőbb bizonyítéka…


Egy degenerálódó kutatási program A Pasteur nyomán megszülető egyik orvosi kutatási program:

kemény mag: minden nem parazita vagy sérült szerv által okozott organikus sérülést mikroorganizmusokkal kell magyarázni

védőöv: a mikroorganizmus fajtája – ha nem egyik vagy másik fajta baktérium, akkor pl. vírus

Ennek egy alprogramjaként értelmezhető a 19. század végi ázsiai beriberi-járvány megmagyarázása:

egy Patrick Manson nevű kutató szerint a járvány oka bakteriális fertőzés

hamarosan kiderült, hogy a probléma az étrenddel van összefüggésben, sőt az is, hogy a hántolt rizs egyoldalú fogyasztása lehet a ludas

Manson válasza erre az volt, hogy a tisztított rizsbe egy olyan fertőző baktérium kerül, amely a tisztítatlanban még nem volt megtalálható

ezzel szemben a „valódi” (azaz ma is elfogadott) magyarázat: maga az Európától átvett rizstisztítási eljárás okozta a bajt, mivel elpusztította a rizs hüvelyében található B1-vitamint – a járványt ez a vitaminhiány okozta

degenerálódó programról van szó

mivel Manson javaslata válaszként született meg az előzőleg tett megfigyelésekre (tehát nem tett előrejelzést), és mivel később sem fedeztek fel semmilyen baktériumot a tisztított rizsben


Racionálisak-e a tudósok?

Mit tegyen a tudós, aki kutatási programján a degenerálódás jegyeit véli felfedezni?

Mikor lesz a számára racionális az a döntés, hogy átváltson egy másik, progresszívebbnek tűnőre?

Lakatos szerint ez a jövőre vonatkoztatva (vagyis a tudós helyzetében) nem válaszolható meg teljes bizonyossággal Honnan tudjuk, hogy egy program végleg degenerálódik majd? ezt nem tudjuk ott helyben megállapítani: lehet, hogy később beindul a szekér

Ehhez meg lehet próbálni hozzájárulni is: „… nem tisztességtelen ragaszkodni egy degeneráló programhoz, és megpróbálni progresszívvé átfordítani”

Nincs „instant racionalitás”

vagyis csak az utókor fogja tudni megállapítani, hogy jól döntöttünk-e!


Mi a megoldás a demarkáció problémájára?

Nem egyszerűen az az elmélet tudományos, ami cáfolható sőt, egy elmélet nem is lehet önmagában „tudományos”, hanem csak egy kutatási program, ami empirikus előrehaladást mutat: sorozatosan sikeres előrejelzéseket és új felfedezéseket tesz (miközben

védőöve segítségével valahogy megbirkózik az anomáliákkal

Nem tudományos egy program, ha rendre nem jönnek be az előrejelzései, mégis ragaszkodnak hozzá Kedvelt példája a marxi történelemelmélet (korábban ő maga is

fanatikus marxista volt) – néhány félresikerült jóslat: az első forradalom a legfejlettebb országban lesz Oroszországban lett

a szocialista országokban nem lesz forradalom Berlin 1953, Budapest 1956, Prága 1968

a szocialista országok között nem lesz érdekkonfliktus orosz-kínai konfliktus

De melyek a lényeges, és melyek a lényegtelen anomáliák? Milyen hosszú egy már nem tolerálható sikertelenségi sorozat?

Ez mindig csak utólag állapítható meg, vagyis demarkáció egyértelműen csak történeti perspektívában vonható!



IV. A demarkáció nem probléma?

Paul Feyerabend (1924–1994)

Lakatos jó barátja, az egész tudomány-filozófiai hagyomány „belső ellenzéke”

Szerinte az eddigi javaslatok nem véletlenül nem jöttek rá a tudomány különlegességének és sikerének a titkára

a Bécsi Kör programja elhibázott (Poppertől tudjuk)

Popper programja elhibázott (Lakatostól tudjuk)

Lakatos pedig nem ad valódi kritériumokat az értékelésre


IV. A demarkáció nem probléma?

A tudomány kitüntetett szerepe (és így a demarkáció kérdése) a nyugati kultúra mítosza csupán Ezt a meredek állítását egy 600 oldalas tudománytörténeti

munkával kísérelte meg alátámasztani…

a válasz a demarkáció-problémára szerinte az, hogy nincs is valójában semmiféle meghúzható határ



V. És mi a helyzet ma?

Bár a legtöbb tudományfilozófus nem osztotta Feyerabend szélsőséges nézeteit, a demarkáció mint filozófiai probléma hosszú időre lekerült a napirendről

Legkésőbb Lakatos után, a 70-es évekre azonban számos korábbi nézet átértékelődött:

Sem a verifikáció, sem a falszifikáció nem bír a korábban nekik tulajdonított logikai erejű következményekkel az elméletekre nézve

Sokkal több, egymással összefüggő szempontot kell figyelembe venni pl. a tudósközösség belső és külső társadalmi viszonyai is

A szempontok megtalálásához és megértéséhez tudománytörténetvizsgálata alapvető forrás

A megfigyelések és az elméletek nem választhatóak könnyen ketté (ez a megfigyelések „elméletterheltségének” a tézise)

A tudományos módszer és így maga a tudomány egyáltalán nem olyan egységes, mint ahogy korábban gondolták


V. És mi a helyzet ma?

A demarkáció problémája azonban praktikus kérdésként feltéve igenis fontos! Ez kurzusunk kiindulópontja: szeretnénk többet tudni

arról, mik a megbízható tudásforrások

De nem modellezhető egy egységes tudományképből kiindulva a „peremvidéken” felmerülő demarkációs kérdések sokszor

nem tükrözik a tényleges tudomány/áltudomány problémát.

A számtalan (sokszor rivalizáló) programra tagolódó tudomány egyáltalán nem mutat egységes képet így nem meglepő, hogy a peremvidékeken elhelyezkedő

áltudományok sem egységesek

– egy elképzelt demarkáció kb. így festene:

Esélyes, hogy ez tisztán logikai és módszertani eszközökkel nem fog menni… közelebb kell mennünk az esetekhez, és további

szakterületek segítsége után kell néznünk!


Kulcsfogalmak

demarkációprobléma

logikai pozitivizmus

verifikáció és problémái

indukció és problémái

dedukció

falszifikálhatóság

a felfedezés és az igazolás kontextusa

kutatási program, kemény mag, védőöv

ismeretelméleti anarchizmus


Felhasznált irodalom Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés. Budapest: Akadémiai.

1963.

David Hume: Tanulmány az emberi értelemről. Budapest: Nippon. 1995.

R. Carnap: „A metafizika kiküszöbölése a nyelv logikai elemzésén keresztül” – http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/Carnap.htm

Karl Popper: A tudományos kutatás logikája. Budapest: Európa. 1997.

Lakatos Imre: „Falszifikáció és a tudományos kutatási programok metodológiája” – http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/tudfil/ktar/forr_ed/Lakatos.htm

Lakatos Imre: „Science and Pseudoscience” –http://www.lse.ac.uk/collections/lakatos/scienceAndPseudoscienceTranscript.htm

Paul Feyerabend: A módszer ellen. Budapest: Atlantisz. 2002.

Paul Feyerabend: „Tudomány egy szabad társadalomban” In Laki János (szerk.): Tudományfilozófia. Budapest: Osiris – Láthatatlan Kollégium. 1998.


Documents

A demarkáció-probléma a tudományfilozófiában · Mi a tudomány, és mi nem az? Kurzusunk célja, hogy adjunk némi praktikus fogódzót ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni