A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek.

A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát.

Grendel Lajos

ELSZIGETELTSÉGVAGY

EGYETEMESSÉG

Grendel Lajos

ELSZIGETELTSÉGVAGY

EGYETEMESSÉG

Esszék, cikkek, interjúk

REGIO KŐNYVEK3

Budapest, 1991

)Cj~J /92-©GrendelLajos, 1991

6

tek. De vajon így kell-e lennie ennek? A közép-európai nemzetiségi létforma olyan, viszonylag új

. sajatszerüség, amelynek lényegi jegyeiról a legtöb-bet irodalmi müvek mondtak el eddig; olyan újminöség, amelynek - öndefiníció híján - az attri-bútumait keressük. A kérdésre, vajon ez a saját-szemség lehet-e esztétikai tárgya valamely müal-kotásnak, habozás nélkül igennel válaszolhatunk,hiszen egy mü esztétikai tárgya bármi lehet. Saját-szerüség és provincializmus ugyanis nem rokonértelmüek. Az viszont igaz, hogyha ez a sajátszerű-ség nem válik a müben esztétikai üzenetté, nemválik esztétikai értelemben tartalomma, akkorcsak provinciális irodalmat hord hat ki, amelynekjelrendszeret e sajatszerüségen kívül élők alighaérthetik. Nem mindegy tehát, hogy a sajátszerűségmiként lesz a mü esztétikai tárgya.

Másrészt az izolációbólvaló kitörés csakis azegyetemes felé képzelhető el. Az Írónak e sajátsze-rúben is az általánosabb érvényüt kell tetten érnie,napvilágra hoznia. A sajátszerüt egyszerre vállalnibizalmasan közelröl, belülről és kívülröl, azono-sulni vele és távolságot tartani mégis - nyilvánva-lóan egy kicsit tudathasadásos állapot. Tehát egy-szersmind elidegenítés is a sajátszerütöl, anélkül,hogy a köldökzsinórt elvagnank, s így elszakad-nánk tőle. S az öndefiníció, a sajátszerűség minö-ségének megmutatása is könnyebb ebből a néző-pontból.

Elszigetelődés, egyetemesség, provincializmusvagy korszerü hagyomanyértelmezés; úgy gondo-lom, a szlovákiai magyar költö, író, publicista iz-zóan aktuális dilemmái ezek ma. Sarkítva, kiélez-ve ugyanis számunkra így is fölállítható a kérdés:

7

szlovákiai magyar irodalom vagy irodalom. Kézen-fekvőnek tetszhet a válasz: először is, mindeneke-lőtt irodalom. Hiszen a csehszlovákiai magyar iro-dalom nem azáltal lesz sajátos minöség, hogy al-kotói csehszlovákiai illetöségü magyar nemzetisé-ga és magyar anyanyelvti íróernberek. Hanemazáltal, hogy irodalmi-esztétikai minöséget hoz-nak létre. A szlovakiaisag nem lehet menleveleegyetlen szürke, igénytelen, amatőr münek sem.Mégis úgy vélem, hogy az ekképpen sarkított kér-dés spekulatív egy kissé, türelmetlen és elvont.

Spekulatfv, ha arra a különös helyzetre gon-dolunk, hogy irodalmunk intézményes feltéte-lei előbb teremtődtek meg, mint irodalmunk.Az 1945-48 közötti évek a magyarság jogfosztott-ságanak évei voltak, aminek következtében aligmaradt magyar írástudó Csehszlovákiában.Ugyanakkor aránylag rövid idő alatt újra lett ma-gyar sajto, lett magyar müvelödés, lett magyar kul-rurális élet Szlovákiában; Fabry Zoltán, Egri Vik-tor, Szabó Béla - az újraindítás érdeme feltétlenülaz övék. Ám elég csak fellapoznunk az 1958-banindult Irodalmi Szemle első évfolyamainak példá-nyait, hogy lássuk, rengeteg a hordalék, az amatőr-ség, dilettantizmus, sematizmus. Volt szlovákiaimagyar írásbeliség, de alig volt irodalom. Voltszlovákiai magyar irodalom, egy nagy zsák, amibeminden beletartozott anélkül, hogy bárki is kísér-letet tett volna az értékközpontú megkülönbözte-tésre.

A szlovákiai magyar irodalom "harmadvirág-zás"-nak nevezett, 1948 utáni szakaszát jellemez-hetjük úgy is, mint az izoláció és egyetemesség-igény konfrontációját. Lényegében két szemlelet

8

ütközéséröl van szó. Jelen időben beszélek, mivela sematizmus veszélye ma is kísért irodalmunk-ban. Ugyanakkor, különösen a hatvanas évek de-rekától, egyre több alkotónk kísérli meg a leszá-molást azokkal a szemléleti-formai nyügökkel,amelyekkel az ötvenes évek hivatalos elvárásai ésrészben az izoláció természetéből fakadó konzer-vativizmus és befelé fordulás terhelte meg irodal-munkat. A szernléletváltás irodalmi szempontbóllegértékesebb dokumentumai Tözsér Árpád ésCselényi László első verseskötetei, a prózábanDobos László második regénye, a Földönfutók. Deidősebb pályatársaik közül is sokaknak, leginkábbBábi Tibornak és Ozsvald Árpádnak ezekben azévekben teljesedik ki a müvészete.

Az izolációból való kitörés, a nyitás igénye talánsoha nem volt olyan erős irodalmunkban, mint ahatvanas évek második felében. A Dobos Laszló,Tözsér Árpád és Koncsol László szerkesztésévelmegjelenő Irodalmi Szemle igyekezett a kapukatkitárni nemcsak a magyar, cseh és szlovák iroda-lom, hanem a kortárs világirodalom alkotásai előttis. Lehetőségeihez képest, persze. A szándék ter-mészetesen nem valamiféle irodalmi divatmajmo-lás volt, hanem az, hogy irodalmunkat közelebbvigyék a kortárs irodalom legelevenebb en hatószellemi áramlataihoz. Valaki - kívülálló - úgy jel-lemezte ezekben az években irodalmunkat, hogy aszlovákiai magyar irodalom kísérletezö irodalom,rögtön hozzátéve, hogy a kísérletezö jelzöt nempejoratív értelemben említi. Az izolációból valókitörés igénye munkál Tözsér Árpád és KoncsolLászló esszéiben is.

Másféle nézőpontból szemlélve irodalmunkat,

9

fogalmazhatnank úgy is: a szlovákiai magyar kö-zösség öntudatosulásának, elvesztett bizalmavisszanyerésének első, tétova kísérletei ezek. Az1945-48 közötti évek, a jogfosztottság, talajvesz-tettség és teljes magarahagyatas sokkjából valóébredés első pillanatai. Talán érthető, ha a 'mavé-szi alkotás mibenlétét meghatározó formaelvekkeresése helyett a kimondás, az egyenes, direktközlés uralkodott az egyes müvekben, főként aprózában. Érdemes volna megvizsgálni, hogy amindent kimondani akarás, a szinte nyers indulatmilyen mértékben tette próbára a nevezett müvekformai-esztétikai teherbíró képességet. Egy bizo-nyos, a hatvanas évek közepe táján visszafordítha-tatlan folyamat kezdődött irodalmunkban, s ez afolyamat töretlennek látszik a hetvenes években,napjainkban is. Ma már, legalább elvben, csaknemmindenki elismeri nálunk is: az irodalomban azesztétikum, a minöség, a korszerüség, a nyitouségaz elsödleges. Aki megreked a téma szintjén, aki-nek a mondanivalója nem válik formáva, az előbb-utóbb kihull irodalmunkból. Izoláció és egyete-messég dilemmája legföljebb első hallásra tetszhetelvont problémának, az irodalom belügyének. Atét sokkal nagyobb ennél. Bezárkózás, elszigetelő-dés, felmorzsolódás - vagy pedig megpróbálni mi-nóséggé párolni mindazt, ami saját, keserves em-beri és közösségi tapasztalat bennünk.

Az izoláció és egyetemesség közöui feszültségemlítése nélkül nehéz érdemlegeset mondani aszlovákiai magyar irodalom mai állapotáról, gond-jairól. Hogy milyen ma a szlovákiai magyar iroda-lom, illetve milycn legyen ez az irodalom a jövő-ben, véleményem szerint elválaszthatatlan attól a

10

kérdéstöl, mil jelent ma szlovákiai magyarnak len-ni. Elválaszthatatlan attól a kollektív önismeret-tor, amelynek a hiánya nyelv- és kultúravesztés -végső soron. A kollektív önismeret viszont alaposegyéni önismeretet feltételez. Miért említern ezt?Hadd utaljak vissza a Mészöly-idézetre. A kire-kesztö kizarölagossag, a rezervátumlétezés a szlo-vákiai magyarság - s azt hiszem, bármely kisebb-ség - számára a biztos talajveszrés. Az értékek ál-talános válsága, a konformizmus, a szellemi kiüre-sedés, az elidegenedés, a hagyományos közösségekfelbomlása, a hagyomanyvesztés, az értéknihiliz-mus világjelenség, a szlovákiai magyar embert ép-pen úgy érinti, mint bármely más nemzetiségű eu-rópai polgárt. Úgy ttInhet, elsősorban mint egyént,individuumot érint, s látszólag távol esik azoktól ajogi, gazdasági, iskolaügyi és egyéb problérnáktól,amelyek egyre inkább szinte spanyolcsizmakéntszorítják a szlovákiai magyar népközösséget. Iro-dalmunk - talán egy-két költönk, prózaírónk,esszéistánk kivételével - nem tudatositotta eddigeléggé, hogy mindezek a jelenségek, meglehet at-tételesen és kevésbé közvetlenül észlelhetően,mint nemzetiségi probléma is jelentkeznek. Hi-szen a nemzet fogalma értékfogalom. Az értékni-hilizmus, az általában vett értéktagadás és a nem-zeti önfeladás, a konjunktúraszellem és az asszi-miláció egy töröl fakadó jelenségek. Másfelől bi-zonyos értékek felbomlása a fejlődéssei együtt já-ró, elkerülhetetlen folyamat. Az értékek felbomlá-sa azonban, illetve ezek regisztrálása müvészet-ben, irodalomban nem jelenti szükségképpen azértékek általában vett tagadását. Olyan vissza for-díthatalan folyamatról van szó, amelyeket nem

II

észre venni és nem regisztrálni annyit jelent, mintaz egyéni és kollektív önismeretet megcsonkítanivalahol. Ha a szlovákiai magyar írók és költök,akárcsak - más módon - angol.amerikai, dél-ame-rikai pálya társaik, az értékek hiányát regisztrálják,akkor végeredményben egy nyelven kell hogy be-széljenek. S az értékek hiányának kifejezésévelegy lehetséges értékrend re is utalnak, amely nincs,de lehetne. A szlovákiai magyar lét ambivalenciajais az individuális létezés ambivalenciája - ugyanazaz ábra.

A szlovákiai magyar irodalom kettős prés nyo-mása alatt létezik ma. Egyrészt mint irodalompróbál létezni. Olyan tág és nyitott jelrendszerbenpróbálja kifejezni magát, hogy ne mint kuriózumhelyezkedjék el a többi nemzeti és kisebbségi iro-dalom perifériajan, hanem hogy jelrendszere meg-fejthető legyen máshol is. Másrészt a maga sajá-tosságát keresi és próbálja bekódol ni egy egyete-mesebb jelrendszerbe. Irodalmunk ilyen értelem-ben kísérleti irodalom ma. S hogy a sajátosnak ésegyetemesnek ez " szintézise megvalósul-e, irodal-munk jövőj ének legaktuálisabb, legelső kérdése.

(1979)

"Az ember szüntelenülhelyzetben van ... "

Volt egyszer egy kisváros. Lakói - mint annyimás hasonlóé - századokon keresztül szövögettékálmaikat az életről. Hajdanvolt városatyák ésszüzlanyok, ügyvédek, szatöcsok, keríiönök, órás-mesterek, családanyák, sírasók. gigerlicek és szép-asszonyok élték zajos va!:,'Ysivár, dús vagy poroséletüket. Mindegy volt, mit hozott éppen a törté-nelem: törököt, kurucot, labancor. tüzvészt, osto-ba törvényeket, istcncsapasat, akasztott embert -szinte öröktől fogva a pillanatnyi helyzettel valóegyüttélésre rendezkedtek be. Megalkuvással, ké-nyelmük előbbrevalóságának hódolva. Közbendolgoztak, félreléptek, áskálódtak, neveltek, haj-bakaptak, szültck, temettek - hagyták Iolydogalniaz életet. Pedig a történelem zúgott el mellettük.

Volt egyszer egy író. Mint annyi más, vette a tol-lát, megírta azt a hallgatólagos és tulajdonképpenérvénytelen paktumot, ami a városka és a történe-lem között létrejött: egymásról nem vesznek tudo-mást. A szerződés felbomlott, hiába akarta az életlátszatokkal hígítani a történelmet. Hiszen az életmaga a történelem, az együgyű látszatok pedigakár a szappanbuborékok. A szivarványos alibi-gömböcskék szétpukkannak, amerre a történelem

13

elzúdul. Márpedig ez mindenütt ott süvít, ahol azélet folydogal. Ezt írta meg az író.

Grendel Lajos: csehszlovákiai magyar író. Har-minchárom éves, büntetlen elöéletü, két gyermekapja, kiadói lektor. Müvei: Hűtlenek (novelláskö-tet, 1979), Éleslövészet (regény, 1981). A másodikregény még kézirat.

Pozsony, Mihálykapu utca kilenc, lépcsőház azudvar végén, harmadik emelet jobbra, a folyosónaz utolsó szeba. A Madách Könyvkiadó eredetiirodalom szerkesztösége kicsit sötét, sohasem sütbe a nap. Ötünknek második otthona. GrendelÍróasztala az ablaknal. szemben az enyérnmel. Jó-reggelt. J6reggelt. Kávé? Persze .

• A csehszlovákici magyar kultúrárol beszélveszeretünk megmártázni a hagyományokban. Lehet,hogy ez hiba és önámítás. Mégis, vállalva önnön vá-damat, én is így kezdem a kérdezősködést. Ötven év-vel ezelőtt, 1931-ben Fábry korkérdést intézett akortárs csehszlovákici és magyar irákhoz: "Milyenorientálódás az egyedüli, mely megújűhatná, s ígyegy missziás célt adhatna az utódállambeli magyar-ság kultúráiának?" Mennyire lehet aktuális ez a kér-dés ma, beleszámítva az idő változásait.

- Bizonyára egyetért velem abban, hogy misszi-ós célt csak olyan kultúra tüzhet maga elé, amely-nek eléggé egyetemes a jelrendszere ahhoz, hogymásutt is értsék. Vagyis, hogy ami nekem szlová-kiai magyarként sorsélmény. az sorsélménykéntfájjon, teszem azt, egy bolgárnak vagy belganak is.Elvben rendben is volna a dolog. Igen arn, de anemzetiségi - tehát kisebbségi - létmód gyakrananélkül, hogy tudaiosüanank, kialakít valamiféle

14

preventív, bénító gatlasmechanizmust. Egy seregönvédelmi reflexet tenyészt ki az emberben, ame-lyek rövid tavon látszatra a megmaradás garanciáitkínálják, végső soron azonban - s ez az, ami amegmaradás görcsös stratégiáját belülről kezdi ki- a gettószellemet, a bezartsagot erősítik. Másfe-lől persze az is igaz, hogy mennél inkább veszély-ben érzi egy közösség a tétet, annál inkább hajla-mos a befelé fordulásra.

Ahelyett, hogy a megmaradás szempontját atöbbi, egyetemesebb szempont mellé rendelné, azegyetemesebb szempontokat alárendeli a rnegma-radásnak. Csakhogy ez zsákutca, mert súlyos ér-tékzavarokhoz vezethet. Egy példa: azon az ala-pon, hogy mind a két mü magyarul Iródott, össze-mossa a különbségeket, mondjuk egy dilettánsvers és egy jó vers között. Ha egy nemzetiség szel-lemi élete mellözi az egyetemesebb szempontokkontrollját, a közösségnek, amelyet képvisel, nemalakulhat ki értéktudata. S hogyan maradhat megegy közösség, amelynek csökevényes az értéktuda-ta? Úgy gondolom, akkor maradunk meg, ha megtudjuk haladni azokat a létföltételeket, amelyek abezártság, a nyelvi-kulturalis gettó felé sodornakbennünket. Úgy kellene megőrizni az értékeinketés hagyományainkat, hogy közben túl is tudjunklépni azon, ami elavult belőlük vagy talminak bi-zonyult. Ezért azt hiszem, ma nem programokra,hanem a mainal sokkal nagyobb önismeretre vanszükség .

• Megfelelő önismeret, szigoní értékrend híjánvalóban fennáll a provincializmus veszélye.A cseh-szlovákiai magyar irodalomban nemcsak veszélytje-

15

len/eu, hanem sajnos már gyakorlatot, tehát hagyo-mányt is. Mi a helyzei e téren?

- A provincializmus elsősarban a befelé fordu-lás következménye, s mögötte általában hibás vagycsökevényes önismeret van. A provincializmus hi-bás szernlélet. Ahelyett, hogy építkezne a sajá-tosból, abszolutizalja azt. Felnagyít ja, ami eferner,s megpróbálja kijátszani az egyetemesseI szemben.A provinciális szemléletü költö vagy író előszere-tettel hivatkozik a hagyományokra. De nem azért,hogy meghaladva megőrizze, s nem is azért, hogyami érték a hagyományban, azt a világképébeemelve a saját képére formálja - hanem pusztaönigazolásból.. . Tartok tőle, hogy a nemzetiségiirodalmakban provincializmus mindig is lesz.A kritikának s a szellemi élet irányítóinak volna adolga, hogy hatását közömbösítse. De mi van ak-kor, ha az irodalmi élet mélyen kritikaellenes,mint a szlovákiai magyar? A kritikus félni kezd,hogy forró ólmot öntenek a fülébe, ezért a klik-kekbe tömörülő dilettánsokat nem bántja, csupánazokat a szegény párákat, akik mögött feltehető-leg nem áll befolyásos "pártfogó". A sárkány egyikfejét levágja, a másikat viszont megsimogatja.Hallgatással üt klasszikussá gyenge verselő ket,például.

• Talán nem túlzok, ha ilyen sárkányfejes vias-kodásnak látom a cseh, illetve a szlovák kultúráhozftíződő viszony megteremtésére irányuló szándékol.Hiszen olyan kozegbcn élünk, amelyben természetes-nek kellene lennie a kultúrák kölcsönhatásának.Melyek tulajdonképpen a lehetőségek és mi a való-ság?

- Azt hiszem, nem használjuk ki eléggé a lehe-

16

töségeket. Az igaz, hogy a Madách Könyvkiadó le-fordíttatja a kortárs szlovák és cseh irodalom ja-vát, gyakran még közepes müveket is. Mindez na-gyon fontos. Áro úgy gondolom, hogy ez a kapcso-lat sokkal szervesebb is lehetne, és persze kölcsö-nös. Minden biztató kezdeményezés ellenére mégmindig kevés szlovákiai magyar mü jut el a szlovákés a cseh olvasóhoz. Aztán az intézményes kapcso-latokon túl meg kellene keresni azokat az infor-mációs csatornákat is, amelyeken keresztül a szlo-vákiai magyar kultúra minden valódi értéke beke-rülhetne a szlovák és a cseh irodalmi köztudatba.Hogy ettől majdnem olyan messze vagyunk, minthúsz évvel ezelőtt, abban persze a mi nemzedé-künk is vétkes. Tözsér Árpádék vagy Dobos Lasz-lóék ki tudtak építeni ilyen kapcsolatokat. Másfe-lől az is igaz, hogy a szlovák vagy a cseh irodalmiközvélernény figyelmet csak jó müvekkel kelthet-jük fel. Nincs róla tudomásom, hogy szlovákiaimagyar szerzö verse vagy regénye a legkisebb mér-tékben is befolyásolta volna a szlovák irodalomfej lődését. Igaz, a magyar irodalornér sem. Aminem zárja ki, hogy a jövőben ez ne történhessékmeg.

• Ez a kölcsönhatás tehát még korülményes. Demi a helyzet a világirodalom más tájaival? Persze akérdésnek csak egyéni vonatkozása lehet, mindene-setre kiváncsi vagyok, ön hová nyújtogatja gyökereit?

- Hogy az ember kikhez vonzódik, elsősorbanalkat és vérmérséklet dolga, s így különösebbennagy jelentősége mások számára nincs. Mint min-denkinek, természetesen nekem is vannak ked-venc íróirn, klasszikusok és modernek egyformán.Ráadásul mindenevö vagyok. Robbe-Grillet so-

17

kak számára fárasztó prózáját ugyanolyan kedvvelolvasom, mint mondjuk Faulknerét, Bulgakovét,Conazarét vagy másokét. Azt hiszem, az a fontos,hogy a valóságnak az unalomig ismerős, bizalma-san közeli helyzeteit az író olyan nézöpontból lát-tassa, ahonnan az egyszeriben ismeretlennek, fel-fedezésre méltó nak tünik fel. Vagy is, hogy a mind-nyájunk által így-amúgy ismert dolgokat egy új di-menzióval tagítsa ki, a szubjektivitásaval. Hiszenegy tárgy vagy dolog, amit szernlélek, amellyel va-lamilyen kapcsolatba lépek, mihelyt ez a kapcsolatlétrejön, nem ugyanaz a tárgy már, mert a szemlé-let kiemeli a magánvalóságból, értelmet ad neki.Még abban az esetben is, amikor az író éppen adolgok magánvalóságát hangsúlyozza. Hiszen ez isegy szemlelet. Szerintem az a jó, ha az író rninéltöbbfelé ereszti a "gyökereit", ettől nem leszrosszabb magyar, se világpolgár. Nekünk, nemze-tiségi sorsba vetett értelmiségieknek még fonto-sabb, hogy sorsunkat nagyobb összefüggésekbenlássuk, mivel a bezárkózás kísértése is erősebb .

• Ön angol-magyar szakot végzett a pozsonyiKomensky Egyetemen, melynek magyar tanszéke bi-zonyos mértékben befolyásolja szellemi életünket.Mit kapott tőle személyesen ön, s mi az, amit várna?

- Sajnos, csak kis mértékben befolyásolja. Min-denesetre én nagyon sokat köszönhetek a tanszék-nek. Zeman László kitünö sulisztika-szernináriu-mainak például, vagy Turezel Lajos irodalomtör-téneti előadásainak. Tőlük tanultuk meg, hogy azirodalom nem a valóság szimpla másolása, noha ami kisebbségi irodalmi világunkban sokan akkoris, azóta is a másolást várják el tőlünk. És nyitott-ságot kaptunk. Hogy érteni tudjuk, és meg tudjuk

18

becsülni azt is, ami az ízlésnormáinktól esetleg na-gyon távol esik ... Jó volna, ha szempontjaik na-gyobb nyilvánosságot találnának közéletünkben.

• Vagyis, ha többet publikálnának, lapokban,vagymondjuk a Madách Könyvkiadónál. Ahol ön isdolgozik, az eredeti alkotások egyik szerkesztőjeként.Mennyire irodalmi műhely a Madách?

- Semennyire. De nem is nagyon lehet mühely.Könyveket adunk ki, vagy hogy az irodalom szelle-métől és szentségétöl még idegenebbül fejezzemki magam: termelünk. Ennél sokkal nagyobb bajlhogy a lapok körül is csak időlegesen alakul ki iga-zi szellemi mühely, s irodalmi utánpótlásunk gyé-rülésének ez is egyik oka.

• Ezek szerint az újonnan feUépő generációvalalig törődnek? Az új Szóban egy vihart kavart jegy-zetében ön már szóvá telte irodalmi életünk rendel-lenességeit, vérkeringési zavarait. A magyarországiolvasó is értesülhetett erről a Kritika 1981. júliusiszámábol. Mit mutat ez a diagnózis és milyennekképzeli el egy ideális nemzetiségi szellemi életműká-dését?

- Ez nagyon összetett kérdés, akár húszoldalasértekezést is lehetne írni róla. Először is, szellemiéletünk még mindig túlságosan irodalomközpon-tú. De nem is lehet másmilyen. Hiányzik hozzá egysor intézmény. Kultúra létezhet intézmények nél-kül vagy intézményeken kívül, kulturális életazonban nem. A CSEMADOK fontos misszióttölt be kulturális rendezvényeink szervezésében ésirányításában, de attól távol vagyunk, hogy mühe-Iye lehessen valamilyen nemzetiségi tudományoséletnek. Mükedvelöi feltételek mellett pedig senkisem várhatja, hogy tudományos élet virágozzék.

19

Közben eb'Y csomó energia megy füstbe. Mertegyébként vannak történészeink, néprajzosaink,szociológusaink, régészcink stb., van szép szamümüszaki értelmiségünk. A kérdésre tehát, hogymilyennek képzelern el egy nemzetiségi szellemi

. élet ideális müködését, nem tudok felelni. Ahhozelőbb szlovákiai magyar szellemi élet kellene. Demég irodalmi életünkből is hiányzik a teremtő di-namizmus. Egyebek mellett ennek az is oka lehet,hogy a szlovákiai magyar kulturális élet szervezetikeretei elöregedtek, s egyre kevésbé elégítik kiazoknak a fiataloknak az igényeit, akik most ke-rültek ki az egyetemekről és főiskolákról, s kere-sik a hivatásukhoz méltó feladatokat, mégpedigszlovákiai magyarként.

• Visszatérve az irodalmi élethez, nemcsak ná-lunk probléma - viszont itt élesebben, bántobban je-lentkezik - az értő, a rendszeres, megalapozottkruika hiánya. Felkészültség vona, mégsincs irányí-tás, útmutatás, senki sem mer rostá/ni: ez a búza, aza pelyva. Mi a teendő?

- Nem szerétném a kritika fontosságát túlbe-csülni, dc lebecsülni sem. A kritika mindig egynemzet irodalmának az öntudata, s egyben az iro-dalom önkontrollja is. Minél jobban rnüködik ez akontroll, annál hamarebb hullik ki a selejt, s annálgyorsabban jut el egy értékes regény vagy verses-kötet az olvasóhoz. A kritika arra való, hogy meg-állapítsa az értéket, és kisöpörje a szemetet az iro-dalomból. Hogy rniért beszélek ilyen magától ér-tetődő dolgokról? Mert ha megnézzük, hogy a kri-tikák zöme milyen nálunk, a dolog egyáltalán nemlesz magától értedödö, Mert mit is várna el az "ér-tő" olvasó az "értő" kritikustól? Először is azt,

20

hogy le tudja írni a müvet, amelyről beszél. Ezen aleíráson a mü olyan funkcionális elemzését értem,amely elvezeti a kritikust a vizsgált müben megje-lenő értékek rendszeréhez, S ezen keresztül az íróvilagképéhez. Egy sor félrehallást és félreértelme-zést megtakaríthatna így a kritikus. Az irodalmimü megközelítésének ez a módszere volna nálunkis kívánatos. Pár éve úgy látszott, hogy meg is ho-nosodik. Egy-egy Tözsér-, Koncsol-, Zalabai- vagyBalla-kritika eseményszámba ment. Egyfajta tisztu-lási folyamat kezdődött, amely azóta elakadt, s kriti-kusként az említettek sorra elhallgattak. Vanrraktehát felkészült kritikusaink, csaképpen gyérenvagy egyáltalán nem publikálnak kritikákat, ha-nem valami mást: esszét, verset, irodalomtörténetitanulmányokat. Ez van. Ezt kell - vagyis nem sza-bad - szeretni. Hogy aztán kritikusaink eh'Ymásikcsoportja képtelen felnőni a feladatához, annak ahézagos elméleti és irodalomtörténeti felkészült-ségen kívül van egy másik alapvető oka is. Emlí-tettem már, hogy a mi szellemi életünk szinte tel-jesen irodalomközpontú. A nemzetiségi lét szinteminden sajátos tartalma szépirodalmi alkotáso-kon keresztül kénytelen manifesztalódni, mertazok a társadalomtudományi diszciplínák, ame-lyek a nemzetiségi létezésmódot lebonthatnak kü-lönbözö rész-aspektusaira, egyelőre fejletlenekvagy egyáltalán nem müködnek. Márpedig, ha azirodalom kénytelen olyan feladatokat is vállalni,amelyek kívülesnek a kompetenciajan, akkorfennáll a veszélye, hogy egy irodalmi rnü súlypont-jai eltolódnak valamilyen partikuláris szempontirányába. Magyarán: nem irodalmi mü születik,hanem valami más. Regénynek vagy versnek álcá-

21

zott ismeretterjesztés, történelemóra, szociogra-fia, rosszabb esetben moralizáló tanmese. Vagyis atéma lesz elsödleges. Az olyan kritika pedig, amelylemond a funkcionális elemzésről, s megáll a te-mánál, akaratlanul is a provincializmus hadállása-it erösfti. Így jutunk el aztán a "haladó dilettantiz-mus"-hoz és más képtelenségekhez ...

• Ezeket a képtelenségeket még fokozza az úgy-nevezett nemzedéki kérdés. Ami egyébként egyeteme-sen is súrlódási pOnl. A csehszlovákiai magyar iro-dalomban ez hogyan jelentkezik?

- Kissé leegyszerűsítve a dolgot, így mondanám:az irodalomban minden nemzedéki probléma ab-ból származik, hogy a tegnap még érvényes szem-léleti normák mara elveszítik érvényességüket,s ezzel együtt bizonyos kifejezési formák elkop-nak, vagyis önmaguk sémaján kívül nem jelente-nek többé semmit. Ez történt nálunk is. Vegyük,mondjuk, csak a nyelvhez való viszonyt. A mi iro-dalmunkban is két, egymástól jól megkülönböz-tethető nyelvszemlélet él társbérletben. Az egyikpusztán eszköznek, sémának tekinti a nyelvet, af-féle közvetítö csatornának, a másik viszont olyanjelrendszernek, amelyben benne van a teljes való-ság. Nem lemásolni akarja tehát a valóságot, ha-nem - irodalmi rnüvekröl lévén szó, melynek anyagaa nyelv - újrateremteni a nyelvből. Arra gondolok,hogy az irodalomban nyelv nélkül és a nyelven kí-vül nincs semmilyen valóság. Hangsúlyozom, azirodalomban! Arról van szö tehát, hogy bizonyoskifejezési formák az idősebb pályatársak számárajelentenek még valamit, míg számunkra már nem.Ez viszont csak részben nemzedéki kérdés nálunk.Az igaz ugyan, hogy a nyelvkritikus szemlélet a mi

22

nemzedékünk vers- és prózatermésével jelentke-zett pregnánsan a szlovákiai magyar irodalomb~n,dc hozzátartozik az igazsághoz, hogy Tözsér Ar-pad lírájában például tettenérhető volt már tíz-ti-zenkét évvel ezelőtt is. Ez anyelvkritikus attitűdpedig a legradikálisabban a nálunk ugyancsak idő-sebb Cselenyi László szövegeiben szólal meg.Ugyanakkor - s erre már Görörnbei András is rá-mutatott egyik tanulmányában - nemzedéktársa-ink közül többen is a magyar irodalomból már jólismert, s benne régebben honos világképek jegyé-ben alkotnak, s közérthctöbb kifejezési formák-ban szólalnak meg. Az igazi elválasztó vonalak te-hát nálunk sem nemzedékek között húzódnak. s amikfvülröl esetleg nemzedéki kérdésnek látszik, azsokszor inkább státuszkérdés vagy valami más .

• Nem ez az oka tehát annak sem, hogy a ma kb.harminc-harmincot évesek nemzedéke - korábbanélénkítö szinfoltja ésmozgatáereje irodalmi életünk-nek - mostanában valahogy szorványosabban kaphangot, néme!yikükről pedig szinte egyáltalán nemhallani. Nos, mi akkor az igazi gond?

- Azért ez nincs teljesen így. Könyvcinkkcl jelenvagyunk az irodalomban. HOb'Ycsak két, számunk-

. ra kiemelkedő kötetet nevezzek meg a közelmúlt-ból: Varga Imre verseinek gyüjteményeiböl a Bo-szorkányszombatct és Fülöp Antal novelláskötete-tét, a Kedvező pillanatea. Az viszont igaz, hogymint nemzedék szétszóródtunk, Ennek szarnosoka van. Többek között az is, hogy a pozsonyi Hétcímü hetilap költészet-vitája után szálka lettünkazok szemében, akiket megbírál tunk. Egy-két ke-ményebben megfogalmazott kritikai írás nyománnéhányunk körül olyan légkört teremtettek, amely-

23

ben lehetetlen zavartalanul dolgozni. Nem a kul-turális politika, hanem egypár sértődött szlovákiaimagyar tollforgató. S az olyan belterjes közegben,amilyen a szlovákiai magyar irodalom is, nem ne-héz a partvonalon túlra tessékelni a "kellemetlen-kedöket". S ha valakit nem sikerül költöként, író-ként Iejaratni. megpróbálják másként. .. Szóval,hallani rólunk, csak éppen nem úgy, ahogyan nor-mális volna .

• Az ön első kotete, a Hütlenek, 1979-ben jelentmeg, novellákat tartalmaz. Írói világa főként ka-maszkorának; ifjúságának emlékeiből épül fel. Ho-gyan jellemezné ezt a világot?

- Olyan világnak nevezném. amelyben mindenjelenség többarcú, minden cselekedet ambivalens,s minden érték kétértelmű. Én is föltaláltam aspanyolviaszt, én is ráébredtern, amire előttem so-kan, hogy tudniillik semmiről sem állítható, hogyöröktől fogva ilyen vagy olyan, erkölcsös vagy er-kölcstelen, jó vagy rossz, fennséges vagy nevetsé-ges. Mindent a helyzet dönt el. A konkrét, az egy-szeri helyzet. S az ember szüntelenül helyzetbenvan, egyik helyzetból egy másikba lép át. Ami teg-nap igaznak látszott, arról mara kiderülhet, hogyhazugság volt. Vannak-e mégis valami fogódzók,amelyek megóvhatják a méltösagunkat, a becsüle-tünket? Nincsenek "örök" kategóriák, miközbenaz ember mégis arra vágyik, hogy abszolút, kikezd-hetetlen, "örök" igazságokba kapaszkodjék. Mittehet az ember, 11anem verte meg a sors vakhiuel,de nem aldoua meg cinizmussal sem? És így to-vább. Egyetlen kérdés foglalkoztatott, s foglalkoz-tat ma is igazán: az öntörvényü, szabad cselekvés

24

esélyei. Mégpedig itt és most, szlovákiai magyaremberként.

• Éleslövészet cimü regényében az elmondot-tak mintha nagyobb súllyal, átfogábban, s kozvet-lenebbül jutnának kifejezésre, a szoban forgó világtehát - érzésem szerint - nagyot váLtozott.

- Nem hiszem, hogy nagyot változott. Taláncsak a szokatlan forma teszi, hogy másnak látszik,mint a novellák, s az irónia hangsúlyosabb jelenlé- .te. Egyébként eszem ágában sincs valamiféle eti-kai vagy gnoszeológiai relativizmusnak kultusztcsinálni. Azt a prózát szeretem, amely nem a való-ság kizárólagos, egyszempontú értelmezéséveltraktáljá az olvasót, hanem inkább javaslatokatvagy "ajánlásokat" tesz a jelenségek értelmezésé-re. Vagyis számol az olvasó magán emberi és törté-nelmi tapasztalataival, s ezeket próbálja meg moz-gósítani. Aztán, s ez is a tárgyhoz tartozik, s remé-lern, hogy benne van a kisregényben, tapasztala-taim szerint a szlovákiai magyar értelmiségi irtó-zik a cselekvéstöl, talán mert mindig ráfizetett. Miörökké alibiket keresünk, sokszor el nem követett"bCínökre" is. Érdemes megvizsgalm ennek a szo-rongásos magatartásnak a történelmi hátterét, s an-nak is, hogy mennyire csak védekező reflexeink van-nak. És valami közösségi paranoia, hogy még a le-gintimebb pillanatainkban is mennyire "ébren"vagyunk. Nos, azt hiszem, ennek a paranoiának isvannak bőven történelmi "hagyományai" nálunk.A 45 utáni néhány év például. Még bennem is, pe-dig én már azután születtem. Jogi-politika} érte-lemben azóta régen érvénytelenítették, ami azok-ban az években történt. De hogy ez milyen lélek-nyomorító és jellemet torzító sokk volt. .. Teljesen

25

még mindig nem tértünk magunkhoz belőle. S egyéb-ként is: az értelmiségi előbb háromszor meggondol-ja, rnielött nem cselekszik ...

• Ennek a világnak a főszereplője valójában atörténelem. De nem a miénk, hanem az apáinké, anagyapáinké. Mit jelent ez a történelem az ön szá-mára? És hog)' állunk mi, harmincévesek a mi sajáttorténelműnkkel ?

- Igaza van, az Éleslövészet valóban apáink ésnagyapáink történelmct elemzi, sőt talán még va-lami mást is: az ö egész történelem- és létszemlé-létüket. De úgy, ahogy az a mából látszik, egy fia-tal értelmiségi nézőpontjából, aki ennek a törté-nelemnek már nem volt szenvedő alanya, észjárá-sában, viselkedésében azonban tovább él, ami tör-tént. Ezt a múltat lehet vállalni, s épp úgy lehetlátványosan megtagadni is. Éppen csak kitérninem lehet előle. Mert benne van a reflexeinkben.a tudatalattinkhan ... Hogy mit jelent ez a történe-lem a számomra? Terhet. Az, hogy magyar vagyok,méghozzá nemzetiségi magyar, azt is jelenti, hogyvállalorn, illetve mind a hatszázezren vállaljuk amúltat - kritikusan szembenézve vele -, vagyis vál-lalunk egy folytonosságot szellemi és jogi értelem-ben egyaránt. Különben már rég nem lennénk ma-gyarok. S ebben talán egy kis optimizmus is van ...Az én helyzetem még egy kicsit más is, mint a ba-rátaimé. Abból a kisszárnú, kisvárosi polgári-ér-telmiségi rétegból származorn, amely valahogymegúszta a kitelepítést, és nem cserélte föl a nem-zetiségét egy másikra. De ennek is van handicapje.Hogy milyen volt az önszemlélete ennek a réteg-nek, arról egyik esszéjében nagyon pontos diagnó-zist készített Mészöly Miklós. Azt írja: "Valahogy

26

az egész olyan pueívás. Valamiféle öntudatlanság-gal pudvas ... Amiről folyamatosan szó volt: egyrangosan érzékeny és jö képesség tI értelmiség - ésleendő értelmiségiek - méltatlan elfuserálódása.Holdkóros tehetetlenség ... És ha nem is korszertIformában, de korrekt nemzeti érzéssel rendelke-zett. .. Szóval, volt ennek a városnak andaxinja asorsa és a történelme ellen. Aki nem szed te, ful-ladt bele a kesergésbe, tépelödésbe, borba." Vagyelég föllapozni Kosztolányi, Krúdy, Török Gyula6s mások rcgényeit..; Azt hiszem, számunkra min-den azon múlik, hogy tudjuk-e a jövőben ködök ésgözök, mítoszok és illúziók nélkül nézni sorsun-kat, nem dacos. hanem magától értetödö magyartudattal. Húvösen, de fiatalosan és bátor szívvel.Az összncmzeti értékek és hagyományok mellé ami saját 6s sajátságos sorsunkból fakadó értékeketkell teremtenünk. Az illúziók nélküli történelmi- ésmagyarságtudat mellé pedig vissza kell perelni azemberi mélróságunkar.

• Úgy tünik; a kortárs magyar irodalombái legin-kább Mészoty Mikláshaz vonzódik. Mészolynél atörténelem - ha nagyon lcegyszerüsűem - a hatalomés az egyén párviadala. amelyben az egyén esélyei

eleve reménytelenek. Úgy veszem észre, ön is ide lyu-kad ki, csak nem véres-komolyan, mint Ő, mert on-nél a történelem szoriiojában a kisember ntindenKO. után kátyagosan feltápászkodik és rezignáltanporolgatja a gatyáját: hát már megint? Honnan ezaz irónia és mi a célja vele?

- Az irónia kiemeli a jelenségek, dolgok, maga-tartási formák ambivalenciáját, s az Éleslövészet-ben éppen az volt az egyik célom, hogy a parado-xonokra, a dolgok sokarcúságára hívjam fel olva-

27

sóim figyelmét. Hogy nem szabad "bedőlni" a le-gendáknak, mítoszoknak vagy az első tetszetős vi-Iagmagyarazatnak, amelybe belebotlunk. Az iró-nia a kételkedés fegyvere, méghozzá igen hatásosfegyvere. A szkepszis pedig a gondolkodás motor-ja. Mondhatnárn úgy IS, hogy szkepszis nélkülnincs gondolkodó ember, csak hivő ember van.Persze a hivő is kételkedik olykor. Csakhogy ezamolyan irányított kételkedés, hogy amiben vakonhiszünk, abban nyugodtabb lelkiismerettel hihes-sünk vakon. Szóval, kételkedés nélkül megállna azélet, de legalábbis elviselhetetlen lenne. Ezért, vé-leményem szerint, a szkepszis, mégha közben azember eljut a legmélyebb pesszimizmushoz is,olyan nélkülözhetetlen az élethez, mint a levegő.A másik: lehet-e arról, ami itt Közép-Európábanaz elmúlt fél évezredben történt, irónia nélkül be-szélni? Eleink annyi abszurd katasztrófárt mentekkeresztül, hogy csoda, hogy kedvük voll a világrahozni bennünket. És még valami: hol a garanciará, hogy amire már volt precedens, az nem ismét-lődik meg többé? Ahhoz képest, amin apáink ésnagyapáink keresztülmentek, mi vakáción va-gyunk. Csak éppen azzal a nyomasztó tudattal,hogy ez a vakáció véget is érhet egyszer.

• Az Éleslövészet [ülszovegében azt írja: megkellene tanulnunk helyesen kérdezni végre. Mostmegkérem. kérdezzeni De válaszoljon is rá ...

- Nos, ezzel a kérdéssel föladta nekem a leckét.Én azzal az esendő meggyőződéssel kezdtem el ír-ni az Étestovészetei, hogy megpróbálok helyesenkérdezni. Hogy ez sikerült-e, nem tudhatorn, leg-följebb reménykedhetem, hogy igen. De hogy vá-laszoljak is? .. Mélyen hiszek benne, hogy az em-

28

ber cselekedeteinek a motorja a szabadságvágy.Ma ez talán egy kicsit romantikusan hangzik ... Akérdések többezer éve ugyanazok, s válaszolnisokféleképpen \ehet rájuk. De talán fölül lehet ke-rekedni a determinációkon, Mindnyajan ugyan-azokra a kérdésekre válaszolunk - másképpen.Ezért olyan nehéz néha elviselnünk egymást.

• Végül megkérem. summázza: hogyan éli jele-nét, miként értelmezi múltját, hogyan tervezi jövőjéta csehszlovákiai magyar tollforgató, közösségben ésegyenként gondolkozva?

- Úgy, hogy ír. Nem szívesen beszélek magam-ról, mert az ember akarata ellenére vagy nagyké-pünek, vagy álszerénynek tűnik fel ilyenkor. Ne-kem nagyon tetszik, amit Ottlik Géza mond, arraa kérdésre válaszolva, hogy mit is akarhat egy re-gényíró. Most nem tudom pontosan idézni, dc aválasz lényege az, hogy remélhetőleg regényt írni.S ebben tényleg benne van minden. Mert a regényjelen és múlt, történelem és magánélet, lélekrajzés ontológia, és még sok más egyszerre és egyide-jüleg. A jó regényben tényleg minden benne van,és minden a helyén van. Szóval, jó regényeket sze-retnék írni.

(1982)A beszélgetést

BROGY ÁNYI JUDIT készítette.

Hagyomány és korszerűséga csehszlovákiai magyarprózában

Ha vesszük magunknak a fáradságot, és átte-kintjük a szlovákiai magyar irodalmi publicisztikaés esszéírasnak nem is zömét, csupán a javát, évti-zedek óta visszaköszönnek belőlük az olyan kulti-kus szavak, mint realizmus, szocialista realizmus,erkölcsi realizmus, hagyomány, korszerüség, való-ságirodalom stb. Valljuk be, szinte valamennyi ho-mályos jelentésű fogalom vagy annyira általános,hogy ahány író és publicista használja őket, annyi-féle jelentése van. Ugyanakkor senki sem kételke-dik abban, hogy ezekre a segedfogalmakra szüksé-günk van. Amikor hagyományokról beszélünk,körvonalazódik előttünk azoknak a verseknek, re-gényeknek, elbeszéléseknek a sora, amelyeket iro-dalmi értéküknél fogva jelentősnek tartunk, ame-lyek, bár a múltban keletkeztek, hatással vannak amai irodalomra is, mégha nem is mindnyájanugyanazokra a müvekre gondolunk. Ugyanúgy ar-ról is van valamilyen elképzelésünk, hogy mit te-kintünk korszerü irodalomnak. Mivel hagyománynem létezik a hagyományt hordozó szubjektumnélkül, engedjék meg, hogy a továbbiakban kisséönkényesen kezeljern ezt a fogalmat, és az adott

30

lehetőségeken belül megpróbáljam azt konkréttátenni.

Mit nevezünk az irodalomban hagyománynak?Vajon a világ összes iroda Imában a mai napigmegírt valamennyi irodalmi mtIvet? Ha igy volna,hagyománynak kellene tekintenünk nemcsak Ver-giliust, Dantét, Shakespeare-t, Joyce-t, hanem azirodalmilag jelentéktelen, elavult müveket is.Nyilván kevés író akad, aki azt mondja, hagyomá-nyának tekinti az irodalmilag értéktelen müvcket.A hagyományra nemcsak az jellemző, hogy elvá-laszthatatlan az azt hordozó szubjektumtóI, ha-nem az is, hogy benne a szubjektum értékszemlé-lete tükröződik vissza. A szubjektum értékszcmlé-lete elválaszthatatlan annak a kornak a szellemiáramlataitól. amelyben benne él. Egy határon túlmindnyájan a saját jelenidőnk foglyai vagyunk. A múl-tat mindig a jelenidőnk felől értelmezzük, és ez azirodalomban sincs másképpen. Éppen ezért, ami-kor hagyományt ernlegetünk, óvakodnunk kell at-tól a tévképzettól, hogy azt stabil képzödménynektekintsük, és különbséget kell tennünk hagyo-mány és irodalomtörténeti múlt között, Mindenértékes irodalmi rnü irodalomtörténeti tény, denem feltétlenül hagyomány is. Az irodalomtörté-neti tény objektív dolog, a hagyomány szubjektív.Az irodalomtörténeti tény objektív értékrendettükröz (Czuczor Gergelyt valószínűleg a jövőnemzedékei sem fogják Petőfi vagy Arany fölébehelyezni), a hagyomány szubjektívat (egy bizonyoslokalitás számára Czuczor Gergely lehet nagyonfontos költö). És ezzel egy újabb kényes ponthozérkeztünk el. Mivel ruházzuk fel a hagyományt:földrajzi, történelmi, ideológiai vagy irodalmi tar-

31

talornmal? A kérdés különösen a mi szempon-tunkból kényes, mivel létezésünk egyfelől az egye-temes magyar kultúrához, másfelől, a csehszlová-kiai állami lokalitáshoz kapcsolódik. Szóban ésírásban is elhangzottak nálunk olyan véleményekis, melyek szerint Balassi, Madách, Mikszáth stb.azért hagyományunk, mert a mai Szlovákia terüle-tén születtek. Nem vonom kétségbe ennek az ál-láspontnak a részigazságát, am határozott különb-séget kívánok tenni múvelödéstörténeti és irodal-mi hagyomány között, s a továbbiakban, ha hagyo-mányról fogok szólni, azon nem müvelödéstörté-neti, nem földrajzi, nem történelmi, hanem csakisirodalmi hagyományt fogok érteni.

Irodalmi önszernléletünknek van egy sarkalatostétele, s ez ú!:,')'szól, hogyacsehszlovákiai magyarirodalom a semmiből indult. Ami létrejötténekkörülményeit, intézményrendszerének kialakulá-sát illeti, ez tagadhatallanul így is van. Mégsem ál-lítható, hogy nem voltak hagyományai. Hiszen ottvolt előtte az egész világirodalmi múlt és jelen. Akérdés csupán az, hogy abból mely áramlatokat,alkotókat, írói-irodalmi csoportokat vállalunk ha-gyományként. Azonkívül föl kell tennem azt a kér-dést is, beszélhetünk-é a csehszlovákiai magyarirodalom kollektív hagyományairól? A hagyo-mány megválasztása lehet-e kollektív választás?Minden nemzeti irodalom jelentősége, súlya,rangja egyenlő alkotói irodalmi teljesítményéneksúlyával, értékével, rangjaval. Nagy írók nélkülnincs na!:,')' irodalom. Egyéniség nélkül viszontnincs nagy író. Az egyéniség viszont különbözést isjelent. Az irodalomban az egyéniség a hagyományaimegválasztásában is különbözik társaitól. A hagyo-

32

manyok megválasztasát én mindig egyéni válasz-tásnak tekintem. Elképzelhetetlennek tartom,hogy valamiféle okosok vagy vének tanácsa rögzít-se, mit kell a cschszlovákiai magyar írónak ezentúla hagyományának tekintenie. Ilyen abszurditasok-ra sajnos volt már példa, a különbözö totalitáriusrendszerek és ideológiák előszeretettel címkéz-nek, cenzúráznak ésbíraskednak egy-egy kollektí-vum, nemzet vagy osztály nevében. De tekintsük atotalitárius rendszereket a történelmi fejlődészsákutcainak. A csehszlovakiai magyar irodalomhagyománya az, amit Íróik mindenféle külsö erő-szak nélkül a hagyományuknak tekintenek, mégakkor is, ha szembeszőkö különbségek mutatkoz-nak majd választásukban. S ez a választás átléphe-ti a nemzeti kereteket, sőt rninél inkább átlépi, an-nál inkább fölfrissítheti, rétegezi, gazdagítja egynemzet irodalmát. Amikor Ady Baudelaire-t és aszimbolistakat. elődjének vallotta, nem a magyarirodalmi múltat árulta el, hanem a magyar iroda-lomban nyitott meg új fejlődési szakaszt. Az iro-dalmi kifejezésformák internacionálisak, a müne-mek és müfajok is. Nincs értelme patikamérleggelvízsgalni, hogy egy versben vagy regényben mennyia nemzeti elem és mennyi a nemzetközi. Egyrésztaz ilyesmi megállapíthatatlan, másrészt értelmet-len, mert a regény vagy vers irodalmi értéke szem-pontjaból irreleváns.

Amiről beszélek, evidenciák.: Minek akkor em-legetni ezeket a dolgokat? Mert irodalmunk ésirodalmi életünk gyakorlata azt mutatja, hogy nemis olyan evidens, amit szóban vagy elvben annaktekintünk. Fabry Zoltán fogalmazta meg először,majd a következö évtizedekben még nagyon sokan

33

azt az igényt, hogy meg kellene írni az úgynevezettszlovákiai magyar regényt. Ezzel kapcsolatban egyérdekes paradoxonra szeretnék rámutatni. Arra,hogy az ilyen igény abszurd, s mégis ennek azigénynek a jegyében születtek meg a hatvanas és ahetvenes években a legjelentősebb prózai müvekirodalmunkban. Csehszlovákiai magyar regény,mint valami sajátos müfaj a regény müfaján belül- ez képtelenség. Tudom, Fábry Zoltán scm ígygondolta, és senki sem gondolja közülünk, hogyilyesmi lehetséges. Nem is ezzel vitatkozom. A meg-nevezés kifejez egy igényt, s viszonylag pontosítjais. Olyan regényt tételez föl, amelyben a csehszlo-vákiai magyarság drámai sorsa fejeződik ki egy en-nek a szándéknak leginkább megfelelő nagyepikaiformában, kimondva vagy kimondatlanul, a múltszázadi nagyrealista epika eszközeivel. Akarva in-kább, mint akaratlanul, Fábry Zoltán programotadott mindnyájunknak, akik itt, Csehszlovákiábanmagyar prózát írunk, s a kérdés csupán az, elfo-gadjuk-c ezt a programot vagy elutasít juk. Mertamilyen csábító, sőt heroikus a vállalkozás írni né-hány nagycpikairnüvet ennek a programnak a je-gyében, annyira problematikus is. A továbbiakbanarról szeretnék beszélni, miért tartom ezt a vállal-kozást problematikusnak, annak ellenére, hogyFábry felhívása megtermékenyneue prózánkat,sőt Dobos László, Duba Gyula regényei, Rácz Oli-vér Megtudtam. hogy élsz dma regénye és ÁlomTivadar-novellai, Mács József Adóságtörlesztés cí-ma regénye, valamint Gál Sándor elbeszélései ré-vén kialakította a csehszlovákiai magyar próza ar-culatát. Oe tudatosan kötödik-e ehhez a program-hoz vagy nem, prózaírásunknak ebbe a vonulatába

34

tartoznak Bereck József könyvei is és nagyon tá-volról még talán Cúth János Életfa címu regényeis. Nem csupán a regényírásunkat, hanem a novel-lisztikankat is áthatja tehát annak a nemzeti ön-vizsgálatnak és öndefiníciónak az igénye, amelyeta Fabry meghirdette program latensen kifejez.

Ha tehát kisebbségi önismeretünket nagy rnér-tékben tagítouak, múltunkat mélyebben megis-mertették velünk és drámai pillanatainak irodalmiábrázolásával annak sok ellentmondását tisztáztákezek az irodalmi müvek, ugyan mi okunk lehet ok-vetetlenkedni és kifogásokat támasztani a FabryZoltán és mások által meghirdetett programmalszemben? Mindenekelőtt amiatt a látszólagosapróság miau, ami irodalmi gondolkodásunkban -csszéinkben, kritikáinkban, irodalmi publicíszti-kánkban - is a mai napig állandóan összemosódik:hogy irodalmi tettnek tekintjük azt, ami pedig fő-leg kulturális tett volt. Pontosabban fogalmazva:hogy amíg az általam felsorolt irodalmi rnüveketegytől egyig szellemi életünk jelentős kulturálistettének tekinthetjük, irodalmi értékük alkalma-sint nagyon különbözö, gyakran még egy adottéletrnúvön belül is. Hogy az önismeret tágitasa ésgazdagítása regény vagy elbeszélés által önmagá-ban még nem garantálja az irodalmi ma irodalmiértékét. Bessenyei György írói munkassaga a magakoraban hatalmas nemzeti kulturális tett volt,korszakot nyitott a magyar irodalomban, de mintirodalom már a maga korában is elavult. A cseh-szlovákiai magyar regény megírására felhívó prog-rammal szemben a legfőbb kifogásom az, hogynem tisztázza a kérdést, miképpen írhatunk ma re-gényt, és egyáltalán: mit nevezünk regénynek ma,

35

a huszadik század második felében. Ilyenformán agombhoz varrjuk a kabátot, s lehetséges, hogy ami-kor majd ebbe a kabátba bele kell bújnunk, előbbfogyókúrára kell fognunk magunkat.

Amikor regényt, elbeszélést vagy verset akarunkírni, mindenekelótt azt kell tisztáznunk, hogy mittekintünk regénynek, elbeszélésnek, versnek.Csöppet sem akadémikus kérdés ez, hanem min-den tekintetben gyakorlati. Regényt írni mást je-lentett Dosztojevszkij korában, mást a század ele-jén, és mást jelent ma. Mert noha az emberi sorsnab'Yalapkérdései mit sem változnak az évszáza-dok vagy évczredek során, 31. önmagunkról, a vi-lágról, a mikro- és makrokozrnoszról való ismere-teink csak az elmúlt száz évben is rengeteget vál-ioztak. Eb'Yverset vagy regényt nem steril irodalmiinkubátorban írunk, hanem abban a világban,amelyben 3 hétköznapi életünket éljük, amelyrőlalapos vagy felületes ismereteink vannak. Egy re-gényhen az tükröződik, amit a világról és önma-gunkról tudunk, dc még ennél jóval több is. Amitsejtünk, amit az intuíciónkkal érzünk, dc még al.is, hogy miképpcn gondolkodunk az ísmcretckról,milyen a hozzájuk való viszonyunk, és miképpentörekszenek ezek az ismeretek ésszándékok szem-léletté rcndezödni bennünk.

Ha megnézzük prózank legjavát, legjelentősebbregényeinket. szembeötlik, mennyire hiányzik be-lőlük a huszadik századi regényíró életét legin-kább megkeserítő dilemma, nevezetesen az, mitjelent ebben a pillanatban regényt írni, hogyanfogjunk hozzá a regényírás hoz. Tudom, miröl aka-rok regényt írni, tudom, mit akarok az olvasó tu-domására hozni, van véleményem a körülöuem és

36

velem zajló eseményekről, vagyis az életről, a kér-dés csak az, hogyan tudom mindezt rnüvészi üze-netté alakítani. Hiszen regényt, elbeszélést vagyverset írni éppúgy müvészet, mint zenét kornpo-nálni vagy festeni. A dilemma csak első látásra for-mai-technikai kérdés. Ahogy a vélemény még nemvilágszemlélet, úgy a regény vagy elbeszélés formá-jában megírt szövcg sem mindig regény vagy elbe-szélés a szó esztétikai értelmében. Az író világ-szemléletér ugyanis nem a benne deklarált néze-tek, filozófiai szentenciák, mai vagy múltbeli ese-mények, történetek mennyisége, nem az író sokesetben cxplicite kifejtett gondolatai fejezik ki,hanem a forma. Ami pusztán technikai kérdésneklátszott az első pillanatban, sorsdöntővé válik, rni-helyt a regényt vagy elbeszélést írni kezdjük, hi-szen a regény, vers megformált tartalom. A miprózaíróink. miközben legelfogultabb bírálói semtagad hatják, hogy jelentős irodalmi értéket terem-tettek, ezt a kérdést megspóroltak. A mi prözanklegnagyobb íogyatékossagát a mit jelent ma regénytírni, a hogyan csináljam meg kérdésének a megta-karításában látom. Legjobb íróink, miközbcn acsehszlovakiai magyarság közelmúlt jának és rész-ben jelenének drámáját sokszor döbbenetes őszin-teséggel feltártak, kézenfekvőnek, problémamen-tesnek tekinteték azt a regényformát, amely egyhegelianus szemlélet jegyében a múlt századi nagy-epikaban klasszicizálódott, Ennek legelső oka azlehet, hogy íróink regényeik, elbeszéléseik anyagátnem megformálandó tartalomnak tekintették, ha-nem olyan tartalomnak, amely nehézségek nélkülelbeszélhetö a kánonnak tekintett múlt századirealizmus eszközeivel. Bizonyos tartalmak kimon-

37

dását vagy elmondását fölébe helyezték azok meg-formálásának. Dobos László Földön!ucók címü re-gényének kivételével alig-alig érezzük azt, hogy amü a megformálással való kemény küzdelernbenjött létre. A kimondott tartalmak, igazságok üjsze-rüsége, a kimondás merészsége elkápráztat ja azolvasót. Csakhogy ami nem volt evidens a kimon-das pillanatában, azt tíz-húsz év múlva ugyanaz azolvasó magától értetödö igazságnak fogja tekinte-ni, egy következö nemzedék pedig semmi üjatvagy meglepór nem talál benne. És ez a pillanategy regény megmérétésének a legnehezebb pilla-nata. A regényben kifejezett társadalmi-történel-mi-nemzeti tartalmak letisztultak már, a figyelemegyre inkább a regénynek arra a másik, rejtettebbsíkjára terelödik, ahol ezek a kollektív tartalmak aregény szereplöinek a sorsában megütköznek. smég inkább az írói szemléletre, amelyet a stílus ésa regény különféle kompozíciós eszközei hordoz-nak. Jósika Miklós és Jókai Mór egyaránt írtaktörténelmi regényeket. Jósika irodalomtörténetiadat lett, Jókai regényei azonban ma is élnek, mertírójuk nem pusztán történelmi eseményeket akartelbeszélni, hanem elsősorban jö regényt akart írni.Amikor azon vitatkozunk immár több évtizede,hogy meg kell írni a szlovakiai magyar regényt, ak-kor fölösleges azon vitatkozni, mi legyen ennek aregénynek a tárgya. Azt az írók külön-külön úgyistudják. Előbb föl kell tenni a kérdést, hogyan le-het ma jó regényt írni. Persze a kérdés még továbbegyszerüsíthetö, egészen addig a közhelyig, hogyjó regényt kell írni, és az egy csehszlovákiai ma-gyar író regénye lesz, tehát csehszlovákiai magyar•..

38

regény, amely akkor is a csehszlovákiai magyar kö-zösséget reprezentálja, ha szereplöi Mars-lakók.

A regényírás technikai-formai problémáinakmegspórolása mögött azonban más, történelmi,müvelödéstörténeti, politikai okok is meghúzód-nak. Például, a magyar regény folyamatos megké-settsége, a nyugat-európai és az amerikai regény-hez képest, de elsősorban a magyar liberalizmusveresége 1919 után és a magyar társadalom fejlő-désének kényszerpályakra szorulása. A Horthy-féle konzervatív, tekintélyelvű paternalizmustóikezdve asztalinista totalitarizmuson át a Kádár-féle kommunista paternalizmusig. Egy regényvagy elbeszélés sosem tud pusztán a maga irodal-mi hagyományaiból megújulni, annál is kevésbé,mert az irodalom mindig is egy kicsit a természetvilágából ismert fotoszintézis jelenségét utánozza.A nyelv révén létezik, de a nyelv révén mindig azemberre vonatkozó természet- és társadalomtudo-mányi tényismereteket fordítja át eleven müvésziüzenetté. Freud, Bergson, Heidegger, a fenome-nológiai iskola, a strukturalizmus, Wittgenstein, atermészettudományos szemléletek hatása ott lük-tet az egész modern, huszadik századi irodalom-ban, a csehszlovákiai magyar irodalom viszontnem vagy alig vett róluk tudomást, részben íróinakhibájából, részben pedig azoknak a totalitariánusideológiáknak a nyomása miatt, amelyek kivetet-ték magukból a huszadik századi tudományokeredményeit, mivel azok nem illettek bele utópisz-tikus-forradalmi elképzeléseikbe. A magyar libe-ralizmus bukása, majd mai újjászületésé és rene-szánsza között több, mint fél évszázad telt el, s en-nek a hét évtizednek a szellem gúzsbakötését hozó

39

viszontagságai nem múltak el nyomtalanul a ma-gyar irodalom történetében sem. Még kevésbé acsehszlovákiai magyar irodalomban, amelyből hi-ányzott a nyugatosok irodalmi forradalma, s amely-ben egy ilyen irodalmi korszakváltást lehetövé tevőliberalis szellemi mozgalom a legcsenevészebb ágavolt a jobb- és baloldalon, a konzervatív paterna-lizmus és a szektás-dogmatikus sztalinista szélső-baloldal körül polarizálódó itteni magyar szellemiéletnek. Aki vezéregyénisége lehetett volna egyeuropéer prózairodalomnak nálunk, Márai Sán-dor, Magyarországra költözött, s regényei már Bu-dapesten jelentek meg.

Ha a szépprözank jellegében domináló hagyo-mányos realizmusmodell térhódításának az okaitvizsgáljuk, azt mégis legfőképpen a kisebbségi lét-helyzet különösségében kell keresnünk. A kisebb-ségí lethelyzet Európának ebben a felében az ál-landó létbizonytalanság, veszélyeztetettség. a fenn-maradásért folytatott sziszifuszi küzdelem helyzete.Tapasztalatainkból mindnyajan tudjuk, mert a min-denkori hatalom is minduntalan figyelmeztet ra,hogy nemcsak intézményeink megteremtése. ha-nem sokszor azok megőrzése is a kisebbség erejétmeghaladó erőfeszítéseket követel meg tőlünk. A tör-ténelern néhány rövid pillanatától eltekintve defen-zív léthelyzetben vagyunk, napról napra kell meg-küzdenünk a fennrnaradásunkért, Ez nemcsak fel-őrli szellemi elitünk energiáit és felemészti tehet-ségét és tudását, hanem arra kényszerít bennün-ket, hogy mindent, így az irodalmunkat is, aláren-deljük ennek a küzdelemnek. Szellemi munkat vé-gezni egy kisebbségi közösség kebelében küldetés-sc válik abban az értelemben, hogy a megmaradást

40

kell szolgálnia, a közösség belső kohézióját kellerősítenie olyan körülmények között, amelyek ezta kohéziót mindennap bomlasztják. Így válik azirodalom müvelése is küldetéssé. Az irodalomnaka lehető legegyszerübb, a legtöbb olvasója számá-ra érthető formanyelven kell ezt a küldetését telje-sítenie, mert csak eképpen müködhet kohézióserőként. Az irodalom öncsonkításra kényszerül,mint minden olyan esetben, amikor valamilyenküldetést vállal, amikor ilyen-amolyan ideológiatézisei hez igazodik. Ha tehát mérlegre tesszük aszlovákiai magyar próza legreprezentatívabb alko-tásait, autentikussságában nincs okunk kételked-ni. Ezek a müvek, megfelelő, a tárgyba vágó társa-dalomtudományi kutatások hiányában, döntő mó-don járultak hozzá ahhoz, hogy mint szlovákiaimagyaroknak legyen egyáltalán valamilyen ké-pünk önmagunkról, főleg a közelmúltunkról. Né-hány írónk kirándulása a szociográfia területéreegyáltalán nem volt véletlen, és nagyban pontosí-totta azt a magunkról alkotott képet, amelyet re-gényes formában már korábban megismerhettünk.Regényírásunk többnyire regényes történelemírásvagy regényes szociográfia. Az író persze mindenöncsonkítás láttán berzenkedik, s berzenkedikprózaírásunk minden belső ellentmondása láttán,ezeknek az ellentmondásoknak a kiküszöböléseugyanis az alapfeltétele annak, hogy a csehszlová-kiai magyar próza tovább korszerüsödhessen. Ez-zel kapcsolatban röviden és tézisszerúen néhányalapelvet szeretnék leszögezni.

Az első az irodalom önérvényüségének az elve.Ezen azt értem, hogy irodalmi ma létrehozásanem rendelhetö alá semmilyen más irodalmon kí-

41

vüli emberi tevékenységnek, eszmének, ideológiá-nak, pragmatikus szándéknak. csupán a saját bel-ső, esztétikai szabályainak. Irodalmi ma létreho-zását nem mctiválhatja küldctéstudat, hacsak nemaz a küldetés, hogy az író irodalmi értéket akar te-remteni. Az irodalmi mű jelrendszere, éppen sok-szorosan attételes jellegénél fogva mindig is elégtágas volt ahhoz, hogy benne C),,'Yadott történelmikorszak a maga egész bonyolultságában megjelen-hessen. Amikor az írói szándék nem elsősorbanirodalmi érték létrehozása, hanem valami más,kompenzációs szándék, esetleg ideológiai apolo-getika, értelmét veszíti a művel kapcsolatban mintirodalomról beszélni. Amennyire pótolhatatlankulturális tett volt íróink részéről az írásból kultu-rális rnissziót csinálni, annyi hátránnyal is járt. Iro-dalmunk ezáltal elszigetclödött a Iö világirodalmiáramlatoktól, és nehezen találja helyét a hatvanasévek közcpe óta gyökeresen megujult és átalakultmagyar próza kontextusában is. Irodalmunk nem,vagy alig vett tudomást arról, hogy az évezred eskeresztényi világkép megrendülésevel. a modernipari, majd a mai posztindusztriális társadalmakbanaz egyén identitásválsága elmélyült, értékrendje re-lativizálódott, s ezt a problémat a keresztényi vi-lágkép helyébe lépő új, kollektivista utópiák ésideológiák nem hogy nem tudták megoldani, ha-nem tovább mélyítették, Miközben a huszadik szá-zadi világirodalom ennek az immár általános, azegész emberi civilizációt érintő érték- és identitás-válságának a feltárásával van elfoglalva, a cseh-szlovakiai magyar próza mint eb'Ysajátos léthcly-zetben levő nemzeti kisebbség azonossagkercsésé-nek arukulációja, úgy tárta fel e közösség identi-

42

tás- és értékproblérnáit, hogy hízva az államszeeia-lizmus ideológiajanak helyességében és általánosérvenyében. illetve c ideológia tévedései nek kiiga-zíthatóságában, az egyén általános érték- és azo-nosságtudatának válságát pusztán az egyén szocio-lógiai- etnikai- történelmi meghatározottságaibankereste. Eközben íróink, s ez kielernezhetö regé-nyeinkbcn, a történelmet olyan célelvű folyamat-ként tételezik, amely vargabetűkkel ugyan, de ér-telme végső ki- és beteljesülése irányában halad.Kételkedés vagy távolságtartás ezzel a hegeli gyö-kerú történelemfilozófiai koncepcióval szembennem mutatható ki prózánkban, scm tartalmában,sem formai eszközeiben. Ebben a prózarnodellbenszerző és tjbeszélő pozíciója azonos, a szöveg azÍrói mondanivaló-Ideológia szolgaja, A történetelbeszélhetö, mert létezik e!,'Yfiksz pont, amelybőla világ nem részeire töredezett, áttekinthetetlen ésértelmezhetetlen, hanem egységes és értelmezhető.

De vajon honnan származik ez az írói magabiz-tosság'! Azt hiszem, nem kell túlságosan messziremcnnünk, csupán a magyar irodalomban részbenmég ma is makacsul élő Írói szerepfelfogáshoz,amely szerint az író, költö kiválasztott lény, akiolyan igazság birtokában van, amely megfellebbez-hetetlen. Ebben a szetcpben az Író médium. ame-lyen keresztül a nagybetűs Igazság szól az olvasó-hoz, lehetőleg az egész nemzethez. Pedig a husza-dik századi történelmi katasztrófák és katakliz-mák sorozathan cáfolták meg ezt a nemzeti ro-mantikában gyökcrezö kiválasztottságtudatot, s csök-kentették még visszamenőleg is a hitelét ennek aszerepnek olyan nab'Y alkotóink esetében is, mintPetőfi vab'Y Ady, akiknek váteszszerepét a század

43

magyar történelmében végigsöprö diktátúrák szem-rebbenés nélkül fölhasználták elnyomó politikajukideológiai alátámasztására. Úgy gondolom - s ezzelnem az írók társadalmi szerepvállalása ellen kívánokszólni -, hogy az Író se nem kevesebb, se nem többmás állampolgárnal. Egy asztalostól vagy politikustóllegföljebb abban különbözik, hogy más hivatást üz,s hogy a hivatásának az ad értelmet, ha sikerül müvé-szi alkotást létrehoznia. A huszadik század Írója nemringathatja magát abba az illúzióba, hogy regénybeliteremtményeinek a világán kívül vagy fölötte áll. A szer-ző barmikor fölcserélhető teremtményeivel, rnertugyanabban a világban él, amelyben a teremtményeivagy az olvasói. Nem a nagybetűs Igazság birtokosa.A huszadik századi regényben az író maga is szerep-lő, a múalkotás alanya és tárgya egyszerre, teremtő ésteremtett. Isten meghalt, a dolgok igazságát nekünk,földi halandóknak kell megkeresnünk, s ez, Isten halá-la után, még bonyolultabb feladat, mint korábban volt.Más dolog az Igazság birtokában lenni, és más pozici-óban vagyunk, amikor az igazságot még csak keres-sük. Az Író nem szólhat se egy nemzet, se társadal-mi osztály, se más csoport, klikk vagy közösség ne-vében. Csak önmaga nevében szólhat, összescpörveés valamilyen értelmes rendbe újra összcrckva egyegyszer s mindenkorra összetört világkép cscrepeit.Mert lehet, hogy Isten nincs, rnert lehet, hogy az utó-piák véres diktatúrákba torkolInak, de a világ egysé-gének látomása, mint nosztalgia a nagybetűs Igaz-ság iránt, ott kell, hogy éljen minden íróban.

A csehszlovákiai magyar prózaról mind ez ideigkevés számottevő tanulmány Iródott. Hogy miértkevés, nem akarom részletezni, messzire vezetne.A problémák valamiféle összefoglalására mégis

44

szükség van. Szubjcktív lesz ez az összefoglalás,nem is lehet más, hiszen az előadás írója nem iro-dalomtörténész, hanem maga is aktív író. A cseh-szlovákiai magyar próza arculatát meghatározóművek közé alighanem közrncgegyezéssel odaso-rolhatók mindazok a regények és clbeszélésköte-tek, amelyekről előadásom elején említést tettem.Korszerüségüket abban látom, hogy c!''Y olyankorban volt mcrszük a cschszlovákiai magyarságlétkérdéscit a szépirodalom rnüvészi, tiszta nyel-vén feszegetni, amelyben gyakorlatilag megszüntlétezni mindenféle közösségi élet, amelyben a tár-sadalom önmagába, a családi életbe, gyér anyagijavak hajszolásaba fordult, s amelyben a közéletnyelve bornírt frázisok szajkózásaban rnerült ki.Ez a prózaíró nemzedék történelmi küldetését az-zal végezte el, hogy költészetünk néhány kiválósá-gával egyeternben letektette egy autentikus, mara-dandó értékeket hordozo irodalom alapjait. Talánnem túlzás, ha azt állítom, hogy megteremtette acsehszlovákiai magyar irodalom saját hagyomá-nyait. Azokat a viszonyítási pontokat, amelyekhezegy szervesen, immár a saját belső törvényei sze-rint építkezö irodalom következö nemzedékeikénytelenek lesznek akkor is visszanyúlni, ha ha-gyornanycrtelmezésük jóval tágabb lesz. Úgy vé-lem azonban, hogy a Dobos Lászlo, Duba Gyulaés mások nevével fémjelzett prózamodell nemlesz, és nem is lehet kánonja prózaírásunknak.Csak hagyomanya. Iránytű, amelyet a következönemzedékek írói barmikor elövehetnck, ha úgy ér-zik, hogy a járatlan úton, amelyen elindultak, elté-vedtek.

( 1989)

Tehetség és irodalomElőadás az Iródia-csoport érsekújváriösszejövetelén

A jövő év közepén megjelenik egy könyv* , amelyaz íröszövetségi szeminaríumunkra meghívott pá-lyakezdő költök és prózaírok egy részének feltehe-tőleg legjobb munkáit tartalmazza. Ez a könyv,bár különbözöképpen, jelentős eseménye leszszerzőik irodalmi pályafutásának és irodalmi éle-tünknek. A könyvben bemutatkozó fiatal költökés novellisták számára az ártatlanság korának vé-gét jelenti majd, mivel az eddiginél összehasonlít-hatatlanabbul nagyobb nyilvánosság ítélkezikmajd írásaik minösége felől, melyek egyszersmindbekerülnek abba az irodalomtörténeti kentextus-ba is, amelyet csehszlovákiai magyar irodalomnakis nevezünk. A papír sok mindent elbír, jó és rosszverseket, jó és rossz novellakat egyaránt. Áro másdolog sokszorosított füzetekben**, lapokban ésfolyóiratokban publikálni, és más dolog könyvbenszerepelni. Nem mintha csupa jó könyv jelennemeg nálunk. Erről, sajnos, szó sincsen. Mégismind az olvasói, mind a szakmai elvárás más az al-kalmi publikációkkal. és más egy könyvvel szem-

• Azaz: Próbaút (Pozsony, 1986). - A kötetbeli lábjegyzeteka szerkesztö megjegyzései .

•• Utalás az Ersekújvárott megjelent Iródia-füzetekre.

46

ben. Ma még mindig ott tartunk, hogy a kulturálissajtóban akárkinek megjelenhet írása, aki valame-lyes írás készséggel rendelkezik. Egy könyv szerzö-jéről azonban feltételezzük, hogy hivatásos író,egy irodalmi antológia szerzöiröl pedig legalábbazt, hogy hivatasosíró-jelöltek.

Az irodalmi értéket, és mindenekelött ezt ke-resve, azt a töméntelen mennyiségü verset, és, saj-nos, jóval szetényebb mennyiségü novellát, amely-ből az Iródia-antológia összeállítói válogattak, kétfő irányból érdemes megközelíteni. A szerzök te-hetsége felől egyrészt. Ez talán a legdöntőbb. Megkell vizsgálni azonban azt is, hogy irodalmunk ér-tékszerkezetébe miképpen illeszthetók be a ver-sek és novellák, s van-c bennük annyi helyzetienergia, amely az önmaga értékeinek stabilizálá-sával elfoglalt csehszlovákiai magyar irodalmat el-mozdítja a fejlődés, az önmaga eddigi értékeinekmeghaladása irányába. Rövid vitaindítómban ezt akét szempontot próbálom körüljárni.

Egy, az első verseivel vagy novellaival házaló,hol félszeg, hol pimaszul magabiztos fiatalember-ről megállapítani, hogy tehetséges-e vagy sem,roppant felelősség és kockázat. Bár az irodalom-tudomány ma már oly messzemenően szakosodotts oly egzakttá vált, hogy az írásjeíekböl is képes ki-sajtoini a mü szellernét, s roppant késekkel hadoná-szik a boncasztalra kötözött vers fölött, nem hiszem,hogy abszolút megbízható támpontokat tud nyúj-tani annak a kérdésnek az eldöntéséhez. hogy avizsgáll vers vagy novella szerzöje tehetséges-evagy sem. Nem bújhatunk, s nem is szükséges sem-miféle tudományosság fedezéke mögé büjnunk.Ha tetszik, ha nem, szubjekuvak vagyunk, s ezt

47

nem kell szégyellni. Mi, idősebb pályatársak scmteszünk mást, mint a nem hivatásos olvasók, azírás nyújtotta élményre hagyatkozunk. Legföljebbmásképpen tesszük ezt. Téved, aki azt hiszi, hogyirodalomelméleti könyvekkel felfegyverkezve ol-vassuk ezeket a verseket és novellákat, hanemcsak úgy, ahogy verseket és novellákat olvasni szo-kás. Ki hason fekve a díványon, ki a strandon, kimásutt. Rágyújtva egy cigarettára közben. Zajosmagányban vagy éjszakai csöndben. Elolvassuk averset vagy a novellát, s van róla véleményünk.Legelsőképpen az, hogy írója tehetséges-e vagy te-hetségtelen. Biztos vagyok benne, hogy ezen a kér-désen, legalább ezen az egy kérdésen nem speku-lálunk. Nem logikai módszerrel döntjuk el, hogyaz olvasott ma tetszett-e vagy nem. S ha tetszett,vagy legalább részben tetszett, vagy legalább a versnéhány képe és sora, a novella egyik-másik sike-rült hasonlata megnyerte a tetszésünket, máriskész az ítélet: a szerzö lehetséges. Lehelne az írássokkal jobb is, de tehetség azért van benne. Ilyenegyszeru az egész.

Na persze egyáltalán nem ilyen egyszerű az egész.Mert kettőn áll a vásár, mert minden irodalmi mükétpólusú. Amikor olvassuk, két szubjektum talál-kozik: a szerzöé és az olvasóé. Két különbözö ko-rú, esetleg különbözö nemü, szcrnléletú, világné-zetű és ízlés a egyén, s ettől mindjart sokkal össze-tettebb lesz, amit az előbb még egyszerűnek lát-tunk. Nincs ra garancia, hogy én, az idősebb pálya-társ tévedhetetlenül ítélkezem. Lehet, hogy az előt-lern fekvő ma tetszik, mert fiatal pályatársam azén modoromat utánozza. Lehet, hogy az előttemfekvő rnü azért nem tetszik, mert fiatalabb pálya-

48

társam nem az én modoromat utánozza. Lehet,hogy az előttem fekvő rnú azért tetszik, mert fiatalpályatársam rokonszenves, jól nevelt fiatalember,aki napjában kétszer is mos fogat. Lehet, hogy azelőttem fekvő rnü azért nem tetszik, mert fiatalabbpályatársamnak piszkos a füle és raccsel. Megesikaz ilyesmi. A fiatal pályatárs bizonyos fokig ki vanszolgaltatva idősebb pályatársa szemléleti, érzelmiés ízlésdiktatúrájának. Ez mindig így volt, és ez-után sem lesz másképpen. Mégis biztosan tudjuk,hogy nem nagy ördöngösség megállapítani valaki-ről, hogy tehetséges-é. Arról is meg vagyok győ-ződve, hogy a targyilagossaghoz, paradox módon,nem az álobjektivitáson, hanem az elfogultsagonkeresztül vezet megbízható út, Tetszett vagy nemtetszett az írás, mindig erről van szó. Ám ha a te-hetség mcgítélésekor nincsenek is teljesen meg-bízható szcrnporujaink, s ha véleményünk kialakí-tásában, ámbár szandéktalanul, szubjektív elfo-gultság is befolyásol, a tévedés kockázatát csök-kenthetjük. Mi, akik évek va!,,), évtizedek ótakönyvek, korrektúrák és kéziratok körül fontos-kodunk, annyit legalább meg tudunk állapítani,hogy a hozzánk fordúló szcrzönek van-e íráskész-sége, Aki nem tud pontosan megfogalmazni egybővitett rnondatot, valószínüleg gondolkodni semtud. Aki nem tud gondolkodni, nem tudhatjaszemleleti egységbe fogni az élményeit. Áro távol-ról scm állítom, hogy akinek van íráskészsége, aztehetséges is egyben. Csak azt állítom, hogy aki-nek nincs íráskészsége. az jobb, ha időben felhagyaz írással. Az irodalmi müben stílus és világképfeltételezi egymást. Az íráskészség azonban nemstílus még, miként egy ötlet, gondolat, eredeti

49

meglátás scm jelenti önmagában azt, hogy az írórendelkezik a szemleleti egységet teremtő kohe-rcns világképpel. E!:,')' verset, novellát, regénytva!:,')'színpadi művet akkor tartunk jónak, ha meg-haladja befogadói elvárásainkat, ha eltérít a kon-vencióktól, s a jelenséget, amely témája, úgy lát-tatja velünk, ahogy nem láttuk még. Míg a társada-lomra a szüntelen mozgás és változás, az időbeli-ség a jellemző, az emberi létezés alapvető tarto-mányaira (halál, szerelem, boldogság stb.) a válto-zatlanság és az időn kívüliség a jellemző. Érez-nünk kell, hogy az író szemlélete túllép írása té-máján, s a létezés egészét átvilágít ja. Ennek pedigaz a feltétele, hogy a dolgok szemléleti egységberendezve jelenjenek meg előttünk. Ilyen esetbennemcsak akimondottat és kimondhatót, hanem akimondhatatla nt, a szavakba ném foglalható! islátjuk, pontosabban mondva: átéljük. Olyan erő-térbe kerülünk, amelynek a gravitacíója fogva tart,noha ez a gravitáció láthatatlan és megfoghatat-lan. Ez a gravitáció a létezés. A mi létezésünk. A jóirodalmi múbcn a létezésünket éljük meg. Nincse-nek szavaink rá, csupán tapasztalatunk van róla -többek között - szavak által. Fokozottabb, sü-rítettebb tapasztalatunk, mint a hétköznapi éle-tünkben.

Amikor tehetségről beszélek, nem azt mondomtehát, hogy fiatalabb pályatársamnak kiforrott stí-lusa és szemléleti rendszere van, hanem csupánazt, hogy megvan benne a képesség a jelenségeketszemléleti rendszerbe szervezni, s hogy rendelke-zik mindenféle stílus alapjával, az íraskészséggel,amellyel a szemléleti rendszerbe szcrvezcu jelen-ségeket élményei megérzékítőse révén ki tudja fe-

50

jczni, hogy az így létrejött műben a konvcncióktólés a gyakorlati hasznosság szempontjaitói megtisz-títolt létezést én, a befogadó át tudjam élni, sennekaz élménynek a fényéhen rá tudjak hangolódni azemberi mibenlétemet meghatározó alapkérdések-re, szembcsüljek velük, s feleljek rájuk. Pályakez-dökröl beszélvén. a velük való foglalkozás és törő-dés csakis abból a tapasztalatból indulhat ki, hogytöbbségében olyan fiatalok írásaival foglalkozunk,akiknek a müveiböl az egységes szernléleti rend-szer hiányzik még, és a csak rájuk jellemző irodal-mi kifejezőcszközöket is többnyire keresik még.Az íróvá valásnak ebben a korai időszakában a te-hetség felismerése és támogatása a legfontosabb.Irodalmi életünk íejlcttségére, rugalmasságára ésnem utolsósorban erkölcsi kondíciójára vet jóvagy rossz fényt, hogy tehetséges pályakezdóinkjövőjével mit tudunk kezdeni, Tehetségük, kibon-takozásuk további sorsa ugyanis a mi kezünkbenvan, az idősebb pályatársak kezébe van letéve. Micsak egy dolgot kövctclhetünk tőlük, azt viszonthajthatatlanul: hogy amennyiben hézagos a ma-veltségük, pótolják a lemaradást minél előbb.Hogy a kor tudományos színvonalán mozgó társa-dalom- és természettudomanyos tájékozottságotszerézzék meg és bövítsék szüntelenül, s irodalmiismereteik ne korlátozódjanak egymás müveinekolvasására, még csak ne is a cschszlovákiai magyarirodalomra, még csak ne is a magyar irodalomra,s ne csupán a kertárs ír6k müveire, Átfogó isme-retek nélkül nincs korszerü világkép. Korszerü vi-lágkép nélkül nincs korszcrtí irodalom. Nem sza-bad engedni a csábításnak, hogy a csehszlovákiai

51 .

magyar irodalom pusztán etnikai kuriózum le-gyen. Ez az érem egyik oldala.

A másik az, hogy miképpen bátorítsuk azokat atehetséges pályakezdő költöket és írókat, akik jog-gal várják ci tőlünk, hogy írásaikat rendszeresenfigyeljük, s kibontakozásukban önzetlenül tarno-gassuk őket. Ez irodalmi intézményeink feladata,de csak részben. Számomra egy költő vagy író ad-dig pályakezdő, amíg az írás készségtől a stílusig, agondolatoktól a vílagképig vezető utat járja. Van,aki ezt az utat rövid idő alatt teszi meg, van akinekegy évtizedig is eltart, mire a végére ér. Fiatalabbpályatársainkat úgy tudjuk a leghasznosabban ta-mogatni, ha megkönnyítjük számukra ennek azútnak a megtételét. Hogyan? Nyilván nem úgy,hogy irodalmi ízlésünk és rögeszméink diktatúrá-ját erőltetjük rájuk, hanem úgy, hogy megismerjüktehetségük természerét. Hiszen a tehetség egyiklegbiztosabb ismérve az, hogy mind látásmódja,mind kifejezőeszközei eredetiek, vagyis a közme-gegyezést, a normákat rombolók. Azt tamogassuk,azt ápoljuk, annak a fejlesztésére ösztönözzükőket, ami a legsajátságosabb bennük, amiben kü-lönböznek tőlünk. Minden pályakezdő utánozza amestereit, ez magától értetődik. Ezért ha valami-ben igazán segíteni tudunk nekik, hát abban, hogymegismerjék a saját érzékenységük természerét.Évek, évtizedek választanak el tőlük, az ő élmé-nyeik részben nem a mi élményeink már, mások areflexeik, más konfliktusaik vannak. Nagy botor-sag lenne ezt nem tudomásul venni. Amennyireostoba dolog a nemzedéki különbségek köré filo-zófiát keríteni, annyira képmutatás lenne azt állí-tani, hogy egyforrnak vagyunk, s csak jelentéktelen

52

részletkérdésekben különbözik a véleményünk.dk maguk sem egyformák. Minél tehetségeseb-bek, annál jobban különböznek egymástól. Bármi-féle beavatkozás az alkotói problémáikha, maxi-mális nyitottságot követcl a részünkről. Lapjainkés az Irodalmi Szcrnle viszont úgy támogatja őketigazán, ha teret ad írásaiknak. méghozzá az eddigi-nél rendszeresebben. Valljuk: az íróknak joga akísérletezés. Pályakezdő íróknak, véleményemszerint, kötelessége.

S itt vetődik fel a másik kérdés, az, hogy az iro-dalmi közeg, amelybe az Iródia-nernzedék betago-lódik lassan, vagyis a csehszlovákiai magyar.iroda-lom, felkészült-e ennek a nemzedéknek a fogadá-sára. Lehetőségeihez mértcn, azt hiszem, csakrészben, még nem megnyugtató módon. Kétségre-len, a Szlovákiai Írók Szövetségének Magyar Szck-ciója a legmegfeletöbb pillanatban ismerte fel,hogy az Íródia-csoport fellépése több és más vér-Irissitésnél, hogy e nemzedék legtehetségesebbköltői és próza írói mind figyelemreméltóbb íráso-kat tesznek le az asztalra, S hogy támogatni kibon-takozásukat, pályajuk kiteljesedését irodalmunktovábbi fejlődésének érdeke. Az irédiasok integ-rálása mindazonáltal további erőfeszítéseket teszszükségessé. Mert jóllehet a bizalom jele, hogyezen a szeminariumon együtt vagyunk velük, s abizalom jele az is, hogy az Irödia-nemzedék a kö-zeljövőben a Madáchban megjelenő antológiabana csehszlovákiai magyar irodalmat olvasók egésznyilvánossága előtt mutathatja meg, rnit tud, a tá-mogatás minden formáját ezzel még bizonyáranem merítcttük ki. Írásaik majdani olvasói és fölcg

53

szakmai visszaigazolása nagy felelősséget és körül-tekintést igényel majd.

Ide érve azonban engem elfog a szkepszis.Mindnyájan tudjuk, hogy a csehszlovákiai magyarirodalom mára egy meglehetösen ellentmondásosszakaszba ért. Az ötvenes vagy a hatvanas évekhezképest számosabb értéket halmozott fel, miköz-ben továbbra is elárasztjuk a piacot silány és dilet-táns müvekkel is, sőt mintha az utóbbiaknak a re-neszánsza következett volna be. Az elméletilegmegalapozott, irodalomtörténeti és kornparatisz-tikai kitekintésü irodalomkritika regulatív szerepemegszünt irodalmunkban, s éppen egy olyan pilla-natban, amikor ennek az irodalomnak a legna-gyobb szüksége volna rá. Félek, hamarosan eljönaz idő, amikor az irodalmunk belső erőviszonyaittanulmányozó kritikus arra a konklúzióra jut,hogy benne mindenki majdnem remekműveket ír,és Cselényi László, Tözsér Árpád vagy Zs. Na!,'YLajos között legföljebb az a különbség, hogy Cse-Iényinek a másik két költővel ellentétben szakállais van. Egyes íróink körül kialakult az érinthetet-lenség mítosza, míg mások könyveinek, sót legú-jabban alkalmi publikációinak a fogadtatása is aparanoia határát súrolja. A csehszlovákiai magyarirodalom a hatvanas évek közepe óta mind széles-ségében, mind rnélységét tekintve rétegezettebbévált, s fejlödése is ellentmondásosabb, miközbenélénkülö érdeklődés tapasztalható irodalmunk ér-tékei iránt mind a szlovák irodalmi közvélernényirányából, rnind a határon túlról. A valóság eszté-tikai megismerése, tudjuk, sokféle módon képzel-hető el. A szemléletek és stílusok tarkasága azon-ban csak akkor motorja az irodalom fejlödésének,

54

ha ezek a stílusirányzatok és szemléletek termé-keny esztétikai konfrontációban vannak egymás-sal. Ha véglglapozzuk hetilapjaink és az IrodalmiSzemle közelmúlt évfolyamait, ennek a konfrontá-ciónak nyomát sem leljük. Nem azt sajnalorn,hogy manapság nincsenek személyeskedésbc át-csapó viták, ennek csak örülhetünk. Az alkotókközötli irodalmi párbeszéd és vita hiányzik. Irodal-munkban ma nincs a fejlődést ösztönzö párbeszédsem a nemzedékek, sem az egyes alkotói szemléle-tek között, s elhallgattak azok az irodalornkritiku-sok is, akik fölébe tudtak emelkedni a stílusisko-lák partikularizmusán, s irodalmunk egészének afejlődését tartották szem előtt. Az irodalmi párbe-széd hiánya rengeteg feszültséget halmozott fel,amelyek mérgezik az irodalmi élet légkörét. A pár-beszéd hiányának a következményei maris érezhe-tők. Mind több Írónk körül alakul ki hisztérikuslégkör, mind többen vagyunk, akiknek a publiká-ciós Iehetöségeit csorbítják, Írásaikat félremagya-rázzák. Nem szabad megengednünk, hogy a de-nuneialas és a paranoia légköre elhatalmasodjonirodalmi életünkben, hogy egyesek üldözési mani-aja áldozatokat szedjen irodalmunkban.

A múlt héten a Szlovákíai Írók Szövetsége kül-döttségének tagjaként részt vettem az európai szo-eialista országok fiatal Íróinak háromnapos talál-kozóján. Ezen a tanácskozáson, egyebek mellett,sok szó esett az irodalom jövőjéről, s ezzel össze-függésben a pályakezdő költök, írok problémáirólés lehetöségeiröl is. A tanácskozásról nagyon jóbenyomásokkal tértem vissza. Apályakezdőkkelvaló mühelymunkának régi és erős hagyományaivannak a szlovák és a cseh irodalomban. Azt ta-

55

pasztanam. hogy hisztéria helyell a szellem és agondolkodás, óvatoskodás és mellébeszélés he-lyett közéleti nyíltság és bátorság, vádaskodásokés ellenségkeresés helyett igazi alkotói légkör do-minál a mai cseh és szlovák irodalomban. A há-romnapos tanácskozásnak olyan légköre volt,amilyen a mi csehszlovákiai magyar irodalmunk-ból évek óta hiányzik. Azt tapasztaltam. hogy azértékek és az értékek tisztelete közös nevezőretud hozni nemzedékeket. söt nemzeti irodalma-kat.

Kedves barátaim! Nem visszasírni akarom én ahetvenes évek arnúgy is törékeny konszenzusát, sazt scm gondolom, hogy valamiféle alsagos, azegymás elötti hajbókolásra alapozott konszenzusjavára válna irodalmunk továbblépésének. BallaKálmán barátommal kezdettől fogva figyelemmelkísérjük az iródiások munkáit, s távolról sem csu-pán azért, mert ez munkaköri kötelességünk is.Tisztáhan vagyok vele, hogy szálkák vagyunk minda kellen egyik-másik itt jelen lévö vagy jelen nemlévő kolléga szemében, s minél nehezebb ezt aszálkát kidörzsölni onnan, annál ingerültebb lesz,akinek a szemébe pottyant. Szerétném kérni a kol-légakat, szeretném felszólítani a kollégákat, hogyaz iródiások munkáit valasszak ci a mi kettönkirodalmi tevékenységétől. Se fogadott apja, se ababája, se a prófétája nem vagyok Hodossyéknak*és nem is akarok lenni. Balla Kálmán sem. Szabadlegyen úb'Y fogalmaznorn, hogy a konkurrenciánakdolgozunk, mindnyájunk konkurrenciájának, így a

• Utalás Hodossy Gyulára, az Irédia-csoport akkorivezetőjére.

56

miénknek is. De nem szabad Í!:,'Yfogalmazni! Hi-szen az irodalom nem magánügy, sosem volt, és ajövőben sem lesz az. A csehszlovákiai magyar iro-dalom ügye legelsőképp. Hinnünk kell abban,hogy erre a konkurrenciára szükségünk van, mertha majd a társaság legjobbjai leteszik első éreumüveiket olvasóik asztalára, a csehszlovákiai ma-gyar irodalom lesz gazdagabb általuk. Mindeztazért mondom, mert tapasztaltam már, hogy e!:''Ye-sek, nyilván a mi kettőnk szálkasága miatt, az ő so-raikban is elkezdték keresni az ellenséget. Azt hi-szem, mindnyájunknak, akik eljöttünk ide, drága acsehszlovákiai magyar irodalom jelene, és mégdrágább a jövője. Eppen ezért vitaindító felszéta-lásomat azzal szerétném zárni: mi, idősebb pálya-társak és íröszövetségi tagok, fogadjuk olyan ko-molyan és szeretettel, olyan felelősséggel a pálya-jukon most induló költöket és prózaírókat. ami-lyen bizalommal ök jöttek el közénk.

(1985)

Szex és szocializmus *

Azon töprengve, olvassak-e nálunk is VladimirNabokovot, elnézést kell kérnem a Slovenské po-hfady olvasóitói, hogy eretnek eszmefuttatásomtárgya egy olyan könyv, amely szlovák fordításbanmég nem olvasható. A Lolitáról beszélek, a szerzőleghíresebb müvéröl. A könyvet magyarul olvas-tam, de meg kell jegyeznem, hogy a magyar fordí-tás is csak egy éve hozzáférhető. De hát híreskönyvröl van szó, melynek híre nálunk is megelőz-te a remélhetőleg nem túl távoli kiadást. Az angol-szász irodalmakban járatos olvasó talán jobban is-meri a könyv által kiváltott botrányt s annak rész-leteit, mint a tulajdonképpeni szöveget, amelyet aposztmodern regény bibliájának is tekinthetünk.(Persze némi túlzással.) Az értetlenség és a meg- .bélyegzés nemcsak a politikában és a házasságbantanúsít makacs és kitartó ellenállást a józan ésszelés az elemző érvekkel szemben, hanem az iroda-lomban is, s olykor a szerzőt is túléli. Ez VladimirNabokov esetében sem történt másképp, holott aLolitát a legnagyobb élő katolikus író, GrahamGreen fedezte fel. A pornográfia vádja alighanemmég jó sokáig ott lebeg majd a mü fölött.

Mivel Vladimir Nabokov nálunk jószerivel is-

• Az írás eredetileg a Slovenské pohlady Knihomolűa címurovatában jelent meg szlovák nyelven. Magyarulköterünkben olvasható először.

58

meret len szcrzönek számít, rövid töprengésemnyájas olvasójának, amennyiben ki akarja fejezniirántam való jóindulatát, becsületszavamra el kellhinnie, hogy, elöszőr: Vladimir Nabokov egyike amodern próza nagyjainak, s másodszor: a Lolitanem pornográf regény, ámbár a témája fölöttébbbizarr, mivel az emberi sors tragikomcdiajánakábrázolására egy természetellenes vonzalom szol-gál (egy negyvenéves férfi nem platonikus szerel-me egy tizenkét éves kislány iránt). A regény kételveszett ember tragédiába torkolló története. E tör-ténet irodalmi megjelemtése a posztmodern esz-közök, a szerzö gyilkos iróniája és a paradoxonok-ban bővelkedő, hallatlanul precíz stílus ellenére issokkal több hasonlóságot mutat Dosztojevszkijvagy André Gide regényeivel. mint a pornográfirodalom bármiféle nyílt vab'Yleplezett megnyilvá-nulásával. Mindezt azért bocsátom előre, hogy anyájas olvasó higgyerr a becsületszavamnak. rncrtírásom nem recenzió, nem csszé, sőt még lektorijelentésnek sem tekinthető. Nem beszámolni aka-rok a Lolitáról, hanem a könyv kapcsán érinteniszeretnék egy olyan társadalmi jelenséget, melyetnapjainkban is többé-kevésbé tabunak tekintenek.

Amióta Vladimir Nabokov müveit a Szovjetu-nióban is publikálni kezdték, nevével hazai irodal-mi sajtónk hasábjam is gyakrabban találkozunk(Kmen, Svétová literatura ). Persze, a Lolita kiadá-sára a Szovjetunióban is csak készülnek. Mindazon-által nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy ki-adóink azért ódzkodtak a szerzötöl, mert a szexua-litás és az emberi problémák vele összefüggő ábrá-zolása irodalmi gondolkodásunk legkényesebbkérdései közé tartozik. Ráadásul olyan időszakban

59

vagyunk, amikor a szlovák sajto egy részében mégvisszhangzik a Tatjana Lehenová verse által kivál-tott vita, s amikor abból a feltételezésből indulunkki, hogy a szexualitás talán mégsem tekinthető lé-tezésünk .anuszocíansra" attribútumának. Dehát,ki tudja ... ? Már minden elképzelhetőröl kiderült,hogy antiszocialista, aztán az ellenkezője, s megintfordítva ... Hogyne, ez még az egyébként nagyonokos és furfangos Mr. Humbert Humbertet isösszezavarná. (Ö az a bizonyos negyvenéves férfi aLolitában.) Nos, helyezkedjünk tehát a szabad-gondolkodás platformjára, miszerint a deviációábrázolása még nem jelenti azt, hogy a szerzö isferde hajlamú, s a gondolatot fejezzük be azzal,hogy egyáltalán nem fontos, normális vagy rend-hagyó kapcsolatot ábrazol-é a szerzö, realista-eavagy sem, hősök vagy antihősök előtt nyit teret,csupán az fontos, igaz-c, amit mond, s ez az igaz-ság alkalmas-e arra, hogy a könyvében müalkotas-ként konstituálódjék. Ebből a szempontból nézvea szexualitás épp úgy témája lehet egy müalkotás-nak, mini bármi más. Akkor hát mi az oka annak,hogy a kelet-európai irodalmak többségében (leg-inkább talán a cseh irodalom kivételével) a szexu-alitás ábrázolása görcsös, tétova, rosszabb esetbenpedig szín lelt és prüd? (E sarok írója is meglehe-tősen sokáig messzire elkerülte ezt a témát, mintaz emberi lét valamiféle .méltailan" területét s a.Jennkölt" irodalom tiltott övezetét.)

Nyilvánvaló, hogy a téma tabuizálása révén -legalábbis Európa eme régiójában - kettős tilalomérvényesül: egy belső és egy külső. Az intimitásnem tartozik a nyilvánosságra. Imigyen gondol-kodtak apáink és nagyapáink, s zömében így gon-

60

dolkodik a nemzedékern is, tekintet nélkül arra,hogy katolikus, kálvinista vagy ateista neveltetés-ben részesült-e, A szexualitás olyan alantas, ösztö-nös valami, amiről legalábbis illetlenség a nyilvá-nosság előtt beszélni. Sokan közülünk még ma ishajlandók azt a látszatot kelteni, hogy a gólya ho-zott bennünket. Eközben elfeledkezünk arról,hogy a téma tabuizálása csak egyik következményeannak, hogy régiönkban a polgárosodás folyamatafélúton elakadt, s a különbözö nemzeti és társa-dalmi utópiák és ideológiák, amelyek az elmúltkét évszázadban életünk döntő befolyásolásánakszeroncséjében részesültek, épp úgy az ördögi kí-sértést keresték a szexualitásban, mint a legkon-zervatívabb klerikális erők: Rejtély számomra, mi-ért gondolják ideológusaink, hogy a fiziológiai ésszellemi cölibátus előremozdítja az utópiák meg-valósítását, s ezt hátráltat ja, ha az ember kiadósanés rendszeresen szeretkezik, tehát egészségesen él.Nem hiszem, hogy az utópiák és ~ szex közöu lé-nyegesebb összefüggések volnának, mint, mond-juk, a hagyma és a gőzgép között.

De nem akarok a belső tilalom okaival foglal-kozni. Sokkal izgalmasabb, összetettebb es ab-szurdabb a külső tilalom, mely úgy tetteti magáterényesnek. hogy elhallgatja a kérdést, sőt a határ-sértőt meg is bünteti. Nem is olyan rég az IrodalmiSzemle címü folyóirat 30 000 korona összegű bír-ságot fizetett egyetlenegy versért, mivel abban aköltő expressis verbis megnevezte a neki legin-kább tetsző női testrészt. A költő, akinek a versétutólag lektori szakvélemények egész sora vettepártfogásába, ezzel az egyetlen .Jlletlenséggel''olyan rossz hírnévre tett szert a felsöbbség köré-

61

ben, hogy rövid idő múltán inkább elköltözöttMagyarországra. még mielőtt az irodalmi hölgyi-kék megrontójaként végleg megfosztottak volna akölLői szótól, (Pazmany Péter püspök, a magyarbarokk irodalmi nyelv megteremtője és a veleszemben á\1ó protestáns hitvitázók jutnak eszem-be, akik ideológiai csatározásaik közben mozgosí-tották a magyar nyelv egész ide tartozó székészle-tét, s eszembe jut Balassi Bálint levelezése, me lyfél évszázaddal még ennél is régebbi. Pazmany vé-delmében meg kell mondanunk, hogy ő egy kleri-kus volt csupán, a megfenyített költő viszont apárt tagja, s hogy a 17. században még nem létezetta SÚTI, a Szlovák Közponii Sajtó és TájékoztatásiHivatal, S Íh'Y Pazmanynak és Balassinak. szeren-cséjükre, q,'Y hatost sem kellett kifizetniük az egy-házi pénztárból.) Az scm véletlen, hogy mind ahitlerizmus, mind a sztalinizmus a férfi és a nö kö-zöui kapcsolat legálszentebb és legprimitívebbmintáját vette at a maga morális kódexébe, s min-dennek ellenére a szétvert házasságok és a tönkre-ment családi kapcsolatok száma növekvő tenden-ciát mutat. Persze, a monolit strukturák nem tür-nek el semmiféle kilépést a sorból, tudni akarnakaz emberi élet minden rezdüléséröl, mi több, szer-vezni és irányítani akarják, akár az utolsó scjtig is.Az embertől éppen olyan fegyelmet követelnekmeg a magánéletben, mint a nyilvános tevékeny-ségben. Aki magánéletében fellázad a konvenciókellen, előbb vagy utóbb valószínűleg a munka he-Iyén s a közéletben is lázttóvá válik, tehát megbíz-hatatlan. A szexuális szabadság, noha igazán csakegy jelentéktelen része az emberi szabadság abszo-lút követclrnényénck, mégiscsak a szuverenitás egy-

62

fajta megnyilvánulása, s mint ilyen, veszélyes, pó-rázon kell tartani, mert megbonthatja a monolitegységet. Félreértés ne essék, nem vagyok a sza-had szerelem híve mint hajdanában néhány bolse-vik, még a sztalinizmus születése előtt, csupánmegütközöm azon, hogy Íme, századunk diktatú-rái milyen könnyedén s micsoda machiavellista in-dítékokkal vették át ezt az egyházak által tabuizáltkérdést. A fejlettség bizonyos mércéje, vagy ha úgytetszik, a társadalom vagy a nemzet euröpaisaga-nak a fokmérője az, hogy nyíltan szembe tud-enézni az emberi 16t legintimebb kérdéseivel. Úgyhiszem, az embert, előbb az egyént, majd a társa-dalom szélesebb rétegeit, s végül az intézmény-rendszer tevékenységet nem a szexualitás ábrázo-lása pervertalja, hanem a hazudozás, a mellébe-szélés, az elhallgatás. A térnával. a múlttal és a je-lennel, az élet legfontosabb kérdéseivel szembeniőszinte állásfoglalás rendszerint botrányt kavar,mert mindig az adott kor konvencióiba ütközik.De ha szükséges, a botrányt is akceptálni kell. Hi-szen a másik oldalon ott van az elhallgatás és a ha-zugság, s ez az igazi perverzió.

Ezért gondolom tehát, hogy Vladimir Nabokov re-gényének nálunk is meg Kell találnia a maga helyét.

l (1989)

63

" ... a semmi szakadéka föléfölépíthető a híd"?

• Az Irodalmi Szemle 1986/7-es számában Bo-hum il Hrabal magyarországi népszerűségének okaitkeresed. Az Irodalmi Szemle ugyanezen száma közölegy kerekasztal-beszélgetést is, amelyben a csehszlo-vákiai magyar irodalom legismertebb alakjai elem-zik regényeidet. Külonféle híradásokból műveidszlovák, illetve francia fordításáról is értesülhettünk,tehát már magyar nyelvterületen kivűl is számontartják éselismerik művészetedet. Miben látod hazaiés külfoldi népszerűseged okait?

- Első oka az lehet, hogy rninden híradás, amelya Magyarország határain kívül élő magyaroktólérkezik, érdeklődésre tarthat számot Magyarcr-szagon. Nagyon sok olvasó azért vesz a kezébeegy-egy Erdélyben, Jugoszláviában vagy nálunkmegjelent magyar könyvet, mert bizonyos infor-mációkra kíváncsi az ott élő magyar kisebbségröl.Ebből a szempontból nézve a dolgokat, nem hi-szem, hogy népszerűbb vagyok, mint sok más ne-ves kollégam, Népszerüségröl beszélni egyéb ként,azt hiszem, egy kicsit túlzás, mert aki a naprakészinformációkon túl mást is vár az irodalomtói, azmár csak eb'Y viszonylag szűk értelmiségi réteg. Pe-dig az is nagyon fontos, ha ugyan nem a legfonto-

64

sabb, hogy ezeken az informaciókori túl mi másttud még mondani az író ugyanannak az olvasónak.

• Mit értesz te ezen a tobbleten ?- Egy minden részletében átgondolt, eredeti

Írói szemléletet. s az ennek megfelelő írói stratégi-át, vagy ha úgy tetszik, módszert, vagy ha így ért-hetőbb, formát. Ha tehát engem ma elsősorban -s nem elvonatkoztatva a kisebbségi identitás prob-Iémáitól - a szernélyiség válságának, az ember ma-nipulálhatóságának és kiszolgáltatottságának akérdése foglalkoztat, végső soron a szabadságé,akkor ez engem nem filozófusként foglalkoztat el-sősorban, hanem íróként, s ha Íróként foglalkoz-tat, akkor meg kell találnom azt a kifejezési mó-dot, amely a temperamentumomnak és a gondol-kodási módomnak a legjobban megfelel. Meg kelltalálnom a módját, hogy a valóságról való közvet-len információkat irodalmi-esztétikai informaci-ókká alakítsam.

• A hetvenes évekről a magyarországi prózábanegy már sokak által leírt és elemzett megújulási fo-lyamat van kibontakozoban. Én úgy látom, hogy né-mi időbeli eltolódással és különböző mértékbenugyan, de nemzetiségi prozáinkban is hasonló ten-denciák mutatkoznak: Értek-e valamilyen hatásokez irányból téged?

- Hogyne, nagyon sok. Ráadásul a magyar prózama nagyon jó. Nem akarok most felsorolásokbabocsátkozni, egyedül Mészöly Miklós nevét emlí-tenérn meg, mert az ő prózája volt Az atléta halá-lával kezdődően és a Filmmel bezárólag a legmé-lyebb élményem a kortárs magyar irodalomban.

• A nemzetiségi sorsban élő kortársa id kozütkikre figye/sz oda leginkább?

65

- Akiknek a műveihez hozzajutok. Mert nagyonkevés erdélyi vagy jugoszláviai magyar író könyvejut el hozzám. Ahhoz legalábbis kevés, hogy átfo-gó képem legyen az 6 prózajukról.

• A világirodalombál kiknek a müvei hagytakbenned mélyebb nyomot?

- Sokaké, Kafkáé, Musilé, például. E!,'Ynagy él-ményemről azonban, azt hiszem bövebben kell szól-nom. Egyetemista koromban hosszú ideig Faulkncrprózája bűvölt el, vagy inkább meg. Az a történe-lemből kisiklott, fülledt, indulatokkal. elöltéletek-kel, gyülölködésckket és acsarkodásokkal teli vi-déki közeg, amelyben a Faulkner-regények ját-szódnak, egyben-másban nagyon hasonlít a szlová-kiai ma!''Yar kisvárosok vilagahoz. Abban mindcn-képpen, hogy mélyen konzervatív világ mind akeuö, tele különös figurákkal. Nagyon bízarrutfog hangzani, és talán lesznek, akik megköveznekérte, de én Faulkneren keresztül értettem meg akisvárosr, ahol születtern és felnőttern. Igazán nemén tehetek róla .... A megvertségnek. a deklasszá-lódásnak a különféle stációi és mítosza - ez vala-hogy megint csak nab'Y0n hasonló. Én ezt az él-ményt a csehszlovákiai magyar prózában nem ta-láltam meg, de még a magyarországiban sem, taláncsak Krúdynál, de persze távolról sem úgy kiélez-ve, nem abban a drámai előadásmódban, amellyelFaulkncr szinte kiterít. Mig jekszem kiteritve - nos,én, az olvasó feküdtern néha kiterítve, olyan nagyélmény volt.

• A szlovák, illetve a cseh irodalomból értek-emélvebb hatások?

- Nagyon szetetem Bohumil HrabaJ prózajat.Ez megint csak nem "életlen. Al. CSírásainak a hő-

66

sei is afféle történelemból kicsöppent figurák, s nemhiszem, hogy nagy távolságok választanának elazoktól az emberektől, akiket még a szülöváro-somban gyerekként megismertem. Hrabal úgytudja a hősiest vagy magasztosat a nevetségesseieb'Y minőséggé ötvözni, hogy azt én nagyon kor-szerünek és izgalmasnak tartom. Tudniillik, hogymennyi szerétettel vagy részvéttel mindamellett. ..

• A csehszlovákiai magyar prózában az új utak-ra lépés előjeleit a Fekete szél aruologiához kötődőnemzedék legjobbjainát federhetjük fel (KovácsMagda, Fülöp Antal, Bereck Jozsef). Ugyan te ké-sőbb indultál, de életkarodat tekintve magad is eh-hez a nemzedékhez tartozol. Vajon az új út miért lát-szik itt sokkal inkább nemzedéki útnak?

- Abban igazad van, hogy a mi nemzedékünk ésmondjuk Dobos László és Duba Gyula nemzedé-ke között elég éles cezúra van, ami az Írói stratégi-ákat illeti. Ez egyrészt természetes dolog. Mindennemzedék másféle érzékenységgel ·lép az iroda-lomba, más élményekkel. más társadalmi háttérrelés tapasztalatokkal. A mi esetünkben azonban, azthiszem, egy kicsit többről van szó. A mi nemzedé-künk nemigen hisz a szó megváltó erejében, annálinkább, a jobbik esetben, a szó mágikus erejében.Az előttünk járó nemzedéknek van eb'Yolyan, azirodalomba, az írott széba vetett hite, amelyet énpéldául - a nemzedéktársaim nevében nem tudoknyilatkozni - nem osztok. Bennünk sokkal többszkepszis van. Szkepszis többek közön a ránk ha-gyományozott írói szerepekkel szemben. Félre neérts, nem az irodalommal szemben! Meggyőződé-sem ugyanis, hogy az irodalom, épp a szó mágikusereje révén, meg tud rendíteni konvenciókat, elöí-

67

téleteket és beidegződöttségeket. Önvizsgálatrakésztetheti a fogékony olvasót, vagy más szóval,ráébresztheti a szabadságra. Mondhatod erre aztis, hogy ez kevés. Az én véleményem az, hogy nagydolog .

• Látsz-e valamiféle magyarázotot arra, hogy eza nemzedék, alighogy nekiládult, mindjárt meg istorpant, amilyen egységesen föllépett, szinte olyanegységesen el is hallgatott ?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés ... Ezt tőlük kelle-ne megkérdezned! Nekem csak hipotéziseírn le-hetnek.

• Épp azokat szetetném hallani, mert a jelensé-get sokan érzéketik. dc az okokra még senki sempróbált rámutatni. Mondd csak a hipotéziseidetl

- Mondtarn már, hogy a nemzedéktársaim nevé-ben nem tudok nyilatkozni. Meglehet, sokan úgygondolják, mit az irodalom! Nem is olyan fontosdolog az. És lehet, hogy igazuk van. A legtöbbjükvidéken él, s a csehszlovákiai magyar vidék neméppen a leginspirálóbb közeg ... Aztán: meg kellküzdcned a saját hangodért, a saját stílusodért,még a saját mondanivalódért is. Előbb magaddal,aztán esetleg a szerkesziöségckkel. El kell fogad-tatnod magad, hogy ne söpörhessenek le az asztal-ról csak úgy, egyetlen kézlegyintéssel. Ebbe na-gyon bele lehet fáradni. Hiszen szinte az egészcsehszlovákia! magyar irodalom második, vagy in-kább harmadik müszakban íródik. Dobos László,igen találóan, el is nevezte a mi irodalmunkat va-

. sárnapi irodalomnak. Aztán: csehszlovákiai ma-gyar irodalmi élet szinte nincs. Félre ne érts, énsemmiféle irodalmi nyüzsgésnek nem vagyok a hí-ve: ilyen kör, olyan kör, csoportok, programok,

68

fontoskodás. Viszont az irodalmi élet hiánya scmjó állapot. Ha az egész irodalmi élet egy befagyotttéli táj, amilyen a szlovákiai magyar irodalorné, s haaz ember nem érzi azt, hogy valóban igény van ar-ra, amit csinál, akkor, rnondjuk, alapít egy dixie-land-zenekart, mint Fülöp Antal, és az Íróasztalteladja abazárban .

• Első írásaid, első regényed (Éleslövészet,1981) alapján akár teoretikus Írónak is nevezhettekvolna, mert rendkívül tudatosan fogtál valaminek alerombolásához és Falami ú] építéséhez. Emlékszempéldául efO',nU'R a régi Mozgó Világban megjelenttanulniányodra, amelyben mintha a cseh szlovákiainw&.'rarirodalom egésze számára prábálnál progra-mot adni. MegJvglllmaZl1ád-e most újra, hogy mivelakartál akkor szakitani, és milyen új eszmények mi-lyen ú] irányba vezérr/tek '!

- Eszem ágában sem volt programot adni. Azírás, amelyről beszélsz, q,'Y 197tJ-es hajduhadháziirodalmi esten hangzott el, mint bevezeto szövcg,Az író ne találjon ki programot mások számára.A maga számára találjon ki programot, ha tud.Én, például, azt szerctném, hogy a lehető leghatá-sosabban és legmeggyözöbben tudjam kifejezni azélményeimct. Említettem már, hogy kételkedembizonyos írói szerepekben. Az irodalom szerepé-ben azonban nem. Azt sem hiszem, hogy volna amodern prózanak valamilyen egyetemes modellje.A legfontosabb talán az, hogy az Író, ha tehetsé-ges, ismerje meg a tehetsége természerét és asze-rint legyen ilyen vagy olyan író, formabontó vagyrealista, vagy az ördög tudja, rnilyen-is ta. Nézdmeg a kertárs amerikai irodalmat, ahol egymás-tól nagyon különbözö poétikák szerint születnek

69

nagy müvek, Kinek a prózája izgalmasabb: WilliamStyroné, Robert Cooveré vagy Thomas Pynchoné?Azt hiszem, egy határon túl ez nem érdekes. Nemérdekesek a programok. Sokkal fontosabbnak tar-tom, hogy amit az író leír, annak legyen írói fede-zete, vagy hitele, vagy mit tudom én. Ne akartan,ne görcsösen legyen eredeti, ne programosan. Ha-nem: mert más nem tud lenni.

• Dabas Lászlo, Duba GYI/la, Rácz Olivér mü-veivel kapcsolatban Írták le annak idején a "szlo-vákiai magyar regény" kifejezést. A te müveidet(Éleslövészet, Galeri, Áttételek) (öbb kritikus is -bár így nem írta le senki -, magyar nyelvű kelet-ko-zép-eurápai regényként üdvözölte. Mi en·ől a véle-ményed?

- Hahahal Ezek a fogalmak engem c!''Y kicsitidegesítenek, én nem hiszek abban, hogy lehetsé-ges valamiféle .szlovákiai magyar regény", ez nemirodalmi kategória. Erről nekem az jut eszembe,hogy például: szlovákiai magyar csirkepaprikás.Ha bebizonyítja valaki nekem, hogy van ilyen, ak-kor megadom magam. Nem akarok itt humorizál-ni, de tessék végre tudomásul venni, hogy a re-gényt is csinálják, és minél jobban megesinaljak.annál jobb, miként a csirkepaprikás is ehetetlen,ha a szakács kontár. És ezen az sem változtat, hogyaz irodalom, u!''Yc,valami magasztos dolog, a csir-kepaprikás pedig kevésbé magasztos. Okosabb ezta kérdést megközelíteni úgy, hogy a szlovákiai ma-gyarság mint olyan, sok itt születeu regénynek azegyik központi témája. És az egy nagy dolog voltaz irodalmunkban, amikor Dobosék nemzedékeelkezdte firtatni, hogy mi is az, hogy csehszlová-kiai magyar. Úgy gondolom, az én regénycímnek

70

is ez az egyik központi témája. Dc azért szeretnémközbevetni, hogy nem mint ideológiai kategóriaérdekel, sőt irtózom attól, hogy valamiféle ideoló-giát kerekítsek a magyarságom köré. Mert azért -és ezzel bizonyára nem mondok semmi meglepot- a csehszlovákiai magyarok között éppúgy van-nak akasztófára való gazemberek. mint tisztessé-ges emberek, akárcsak bárhol a világon, s engem alegkevésbé sem hat meg, ha eh'Yapagyilkos törté-netesen magyar nemzetiségű Csehszlovákiában.Auöl még apagyilkos marad. Ha pedig valaki na-gyon veri a rnellét, hogy ilyen magyar, meg amo-lyan magyar, akkor először is megkérdezem tőle,na és a gyerekeid magyar iskolába járnak-c? Hanem, akkor nincs miröl beszélnünk. Vagyís, van jóregény, és van rossz regény. S ha ezt a jó regénytszlovákiai magyar író írta, akkor az szlovákiai ma-gyar regény, ha úh'Ytetszik. Bár mondom, irtózomettől a kategóriától, mert ez egy ideológiai kategó-ria 6s nem irodalmi. A Fekete kolostorcszs: erdélyimagyar regény? Vagy a Rajongók - visszamenőlegrnost már erdélyi magyar regénynek rninösül? Ezabszurdum. Az lenne a jó természetesen, ha azember tudna egy olyan általánosabb, nagyobb tér-fogatú modellt találni, amelyben a maga különös-ségét, a maga nemzeti, etnikai tapasztalatait álta-lánosítani tudja. De hát minden jó irodalomnak ezaz alapfeltétele .

• Azaz a sajátosság méltáságának: egyetemesszintre emelése?

- Igen. Azok a kategóriák, amelyeket az előbbemlítettél. az irodalom szempontjaból teljesen ir-releváns kategóriák. Valami nah'Y zavart tükröz-nek. A Nyugat nagy nemzedékének a fénykora óta

71

annyiféle ideológia tehénkedert rá a magyar iroda-lomra, hogy kész csoda, hogy agyon nem lapította.Nézd csak meg, hogy balról is hogyan nézett ez ki!Nézd meg, mit müvelt Fábry a harmineas évekbenaz akkori irodalom legjavával és velük szembenmiféle botcsinálta irodalmárokat magasztalt azégig!

• Müveid jelentőségét én leginkább abban látom,hogy ahhoz a prózaeszményhez kozelitenek; melyetBéládi Miklás jogalmazon meg, és egyúttal sajnosmár hagyományozott is a magyar irodalomra a Kor-társ regényvitájában: "ló lenne, szép lenne, ha ez akét ág, az irodalom mint nemzeti őrszellem, az etni-kai lelkiismeret letéteményese és az irodalom. miruszoveg, önmagát igazoló nyelvi struktura, ironikusparafrázis - nem a távoli, hanem a kézzel elérhetőkozeli jövőben találkozna, sőt össze is olvadna a hi-vatás szellemében és artisztikumában." Szerintem amai nemzetiségi irát helyzete, a provincializmustolvaló állandó félelme, és ezzel összefüggésben a mo-dernség iránti vágya szinte predesztinálja erre a fel-adatra. Egyelértesz-e ezekkel a gondolatokkal?

- Teljes mértékben, S ha már a véleményemetkérded erről a kérdésről, csak annyi hozzáfüzniva-lóm van, hogy író csak akkor lehet hitelesen, be-csületesen az etnikai lelkiismeret letéteményese,ha művei önmagát igazoló nyelvi strukturák. Mertha nem azok, akkor baj van a művekkel. Lám,mégiscsak bemásztam az utcádba, Nagyon szeret-nék olyan prózát írni, amelyben a nemzeti (ki-sebbségi) sorskérdések úgy kapnak hangot, vagyolyan irányból kapfák a fényt, ahonnan, mondjuk,az ember szabadságának, különösségének, egyedi-ségének. megismételheterlenségének, méltóságának

72

és szuverenitásának a lámpása sugároz. Ez így per-sze nagyon patetikus, és isten őrizzen az efféle pa-tosztól egy novellában, vagy regényben .

• Regényeid. külonosen a legutóbbi (Áttételek),(lZ általános emberi létproblémákon túlmenőenmai, nemzetiségi sorsban élő értelmiségiek köz érze-tét is megfogalmazzák. Hőseid arcukon II történelemlánctalpának lenyomatát viselik, bensőjükben pedigvalami hatalmás űrt éreznek; meiynek: sem eredetét,sem betomésének: modját nem ismerik. Kozelebb ju-tottál-e már ezen ür természetének megismeréséhezés megértéséhez? Mert nekem úg)' tünik műveidből,hogy ez a célod.

- Nem tudom, Esterházy Péter nem haragszik-emeg, ha most, jobb híján, eJorozom egy pillanatrautolsó könyvének a címét. Szerétném hinni, hogymindaz, amit eddig írtam, csak afféle "bevezetés aszépirodalomba", ahban az értelemben, hogyrnindez csak tétova tapogatózás, ismerkedés azanyaggal. Remélcrn, hogy az a regény, amelyendolgozorn, meggyőz róla, hogy nem az álszerény-ség szól belőlem. Oe hát ezt előhh meg kell írni,s egyáltalán nem biztos, hogy nem törik-e he le abicskam .

• Ezeket a hősöket, illetve ezt a nemzedéket a sa-ját nemzedékedet .koros aknratgyengeséggel", meg-alkuvásra való hajlammal; a cselekvéstől valóirtózással jellemezted. Miért? Mi ennek az oka?

- Hogy miért vagyunk ilyenek? Hát nem tudom.Ez talán annak a szkepszisnek a következménye,amelyról korábban beszéltem. ValószíntIleg túl ro-mantikus elképzeléseink voltak magunkról és a vi-lágról, amely körülvesz bennünket. Akiábrándultromantikusokból lesznek a legszörnyűbb realis-

73

tak. Aki nem akar felébred ni, annak vége, aki pe-dig felébred, annak is vége, csak másképpen .

• Amit mondasz, azzal kivül helyezed a problé-mákat a nemzedéken, az egyéneken. csupán társa-dalmi okokra utalsz. Nálunk ezt a nemzedéket egyretöbben ironikusan emlegetik "nagy generáciáként".Cseh Tamás dalai, Csengey Dénes konyve, AndrásFerenc filmje egyarán! az önmaga koré font mitosz-tól igyekszik megfosztani ezt a nemzedéket. Arra fi-gyelmeztetnek, hogy az a nagy akarás a magukidejéhen sem nyilvánuli meg igazán tettekben, in-kább csak külsőségekben ...

- Biztos, hogy nem lehet mindent a társadalom-ra, vagy éppen adott körülrnényekre kenni. Lehet,hogy a jellemben van a hiba, lehet, hogy egyszeru-en gyengék vagyunk. Engem egyébként is bosszan-tanak a nemzedéki mítoszok. Húszéves korábanmég képzelheti azt az ember, hogy valamilyennemzedékhez tartozik. Harmincéves korában márnem. Tíz-tizenöt év elég ahhoz, hogy mindenfélenernzedéki mítosz és illúzió elveszítse a hitelét.Harminc-harmincöt éves korában az ember, haakar valamit, be kell látnia, hogy minden lényegesdologban egyedül van. Hagyjuk ezt a nemzedékés-dit. A sok siránkozás és nosztalgiázás helyett sze-retném végre azt hallani, hogy hát dolgozni kell,csinálja mindenki azt, amit a legjobban tud, vagyamihez a legjobban ért. Azt hiszem, a szlovákiaimagyarságnak is ebből lenne a legtöbb haszna.Abból, hogy ez a kis közösség értékeket teremt -az ő részére mindenekelött, s mindenki a magaposztján. Ez ugyan nem valami lelkesítö program,de hál aki lelkesedni akar, az menjen más hová.Néha, amikor egyik-másik húszévessei találkozom,

74

szinte depresszióba esem. A müveltségük, az ér-deklődésük vagy az igényük (ha egyáltalán van)annyira egyirányú, korlátolt és provinciális, hogyaz embernek viszketni kezd tőle a bőre. Nos, való-színüleg a mi nemzedékünk sem volt külömb.Nem hiszek a nernzedéki utakban, csak egyéniutak vannak. Mindenki megy a maga útján, deezek az utak valahol találkoznak, és elvi hetik anemzetet valamilyen jó irányba. Persze ehhez le-vegő kell, független gondolkodás és felelősség éspersze sok-sok türelem és talán némi megszállott-sag is.

• A beszélgetésünk során már említett MészolyMiklós írja egyik esszéjében: "Az illúziókkal való le-számolás nagy ajándéka a kifosuhauutanság, avédtelenségben felismert értékesebb szabadság."Ezen "értékesebb szabadság" kiküzdésének a vágyamotiválja a tc egyéni, nemzedéki-, nemzetiségi-,nemzeti sors-, illetve lételemzéseidet is'!

- Azt hiszem, igen .• A szabadság kérdése műveidben régóta szoros

összefüggésben áll a remény kérdésével. A remény-nyel, hogy a "semmi szakadeka fölé fölépíthető ahíd", ahogy A szabadság szomorúsága cimü novel-ládban irod.

- Hát igen, az én emberideálom elég romanti-kus figura. Az a cselekvő ember, aki megismeri ahelyzetét, az adottságait és képességeit, és aszerintél, és a helyzeten aszerint változtat. Azt hiszem, aMészöly-idézet nagyon helyénvaló volt, amikor er-re kérdeztél rá. Kiscbbségi körülmények között azember hajlamos légvárakat építeni, pedig ezt aluxust, éppen ezt nem szabad megengednie magá-nak. Azért, hogy ahhoz az idézetben említett ki-

75

foszthatatlansághoz el tudjon jutni. Mert akkorvagy szabad, ha nincsenek iIlúzióid. Tehát nem hi-tegeted magad, hanem felkutatod azokat az érté-keket, amelyek kikezdhetetlenek, amelyekre fel-építhető egy nemcsak egyéni, hanem közösségi(nemzeti) értékrend is. Ha nem szolgalratod kimagadat a képzelétednek és az illúzióidnak. Hamegtalálod azokat az értékeket, amelyek nem ma-nipulálhatók, amelyek nem függenek semmilyenkonjunktúrától, alkalmi lelkesedéstől vagy vakhit-töl. Ez okot adhat a reménységre. Tehát az ilyenönelemzés vah'Yönmegismerés nem vezet feltétlenülcinizmus hoz, vagy nihilizmushoz. Ez persze így na-gyon elvont, de hát ezek a fogalmak, hogy szabadság,meg remény, meg illúzió, szintén elvont fogalmak, ésrengeteg értelmezésük volt és van .

• Az emliteu novella végén az is elhangzik, hogya "szabadság remény nélkül nemcsak erkölcstelen,hanem elviselhetetlen is ". Hogy érted ezt?

- Nehéz ezt az elbeszélés kontcxtusából kira-gadva magyarázni. Arra gondoltam, hogy a nihiliz-mus szabadsága egy nem elviselhető szabadság,rncrt hiányzik belőle a remény. S az olyan szabad-ságfogalom, amelyből a remény mozzanata hiány-zik, erkölcstelen cs embertelen. A remény ad rnél-tóságot ennek a szabadságnak. Engedd meg, hogyebből a nagyon elvont szövegböl kiindulva valamimásról beszéljek, ami talán egy másik irányból vi-lágítja meg azt, amire gondolok. Tegyük fel, hogy acsehszlovákiai magyarság, úgy ahogy van, mint kö-zösség, mint az egyik közép-európai etnikurn, meg-szűnésre van ítélve. Erre elég sok jel mutat, példáulaz, hOh'Ya magyar iskolába .járók száma csökken,hogy elég sok itieni magyar ember nemigen látja

76

az értelmét annak, hogy a magyarságát megtartsa.Tegyük fel tehát, hogy elkövetkezik a történelem-ben egy pillanat, száz vagy százötven év rriúlva,amikor ez az etnikum megszűnik. Azt azonbannem állíthatom abszolút bizonyossággal, hogy ezígy lesz, noha ma, ebben a pillanatban ilyen a ten-dencia. Ahhoz, hogy bármit állítsak a jövőről, jós-nak vagy sámánnak kellene lennem, és én a jóso-kat, a sámánokat, a kártyavetőket nem kedvelem.Tehát nem fogadhatom el az olyan érvelést, hogyitt magyar kultúrát úgysem érdemes csinálni, mertannak nincs semmi perspektívája, meg nincs is ér-telme. Viszont úgy gondolom, hogy mindezekkel adolgokkal nagyon is komolyan szembe kell nézni,akár egy olyan hipotézissel is, amelyről az előbbbeszéltem. Tehát a gondolkodásnak egy olyan sza-badságát tartom kívánatosnak a magunk számára,amely a legnehezebb kérdéseket is fel meri tenni,méghozzá önáltatás, olcsó vigaszuk vagy kétségbe-esés nélkül. Azért van szükségem a szabadságra,hogy a gondolkodásnak maximálisan tágas teretteremthessek. Csak az ilyen kifoszthatatlan sza-badság adhat erőt a munkához, az pedig, hogy dol-gozol, abban benne van az is, hogy remélsz. Re-mény nélkül a szabadságnak nincs értelme, tehátelviselhetetlen. Elviselhetetlen, mert értelmetlen.

(1987)A beszélgetést ELEK TIBOR készítette

"Gyúlölöm a lovas szobrokat"

• Ön 1948-ban született Csehszlovákiában, Lé-ván. Gyerekkora egybeesik a sztalinizmus nemzetisé-geket külön sújtó korszakával. Hogyan emlékszik er-re az idószakra?

- A szüleim életének egyik legnehezebb idősza-ka lehetett, mert - egy ma gyakran használt kifeje-zéssel élve -, többszörösen hátrányos helyzetű em-berek voltak. Nem csupán értelmiségi voltukbólszármaztak nehézségek, hanem ráadásul abból is,hogy magyarok voltak. Ennek ellenére nem em-lékszem rá, hogy szorongtam volna. Házunk falainnem jutott át a korszak légköre. Apám, aki jogászvolt, soha nem hozta haza a problémáit, mondjuk,azt, hogy félévenként kirúgtak az állásából. Emlé-keimben ezért idillinek látszik a gyerekkorom. Deazt is meg kell mondanom, hogy otthon tanuJtammeg: akkor is tisztelni kell a mások véleményét, haaz egyáltalán nem egyezik az enyémrnel. A szüleimezt a fajta toleranciát nem ideológiaként adták átnekem, hanem életmódjukkal, azzal, ahogyan azötvenes években mi Léván, ebben az akkor mégtöbbé-kevésbé magyarlakta kisvárosban éltünk.

• Ön mindig nagy szeretettel, bár nem mindenirónia nélkül szokta emlegetni szülővárosát. Valaholle is írta, hogy "élményt és érzelmet a kisváros adott,tudást és érdeklődést Pozsony".

- Igen. Húszévesen, 1968 öszén lettem egyete-

78

mista Pozsonyban. A különbség az ottani környe-zet és a 68-as Pozsony között, azt hiszem, abbanállt, hogy Léva - hasonlóan a régíó szinte vala-mennyi kisvárosához - minden toleranciája, min-den nyitottsága ellenére szellemileg periférián lé-vő település volt. Pozsonyban viszont olyan pezs-gő életbe csöppentem, amely sokkal frissebb, sok-kal gazdagabb információkkallátott el, és én meg-próbáltam értelmezni is őket. 1968 öszén Po-zsonyban valóban létezett a vélemények pluraliz-musa. Magam dönthettem el, mivel azonosulok, smivel nem: senki sem akart rám kényszerítenisemmilyen ideológiát, senki scm akarta megmon-dani nekem, hogy mi az igazság. Egymástól eltérővélemények találkoztak, és ez már életkoromnálfogva is nagyon serkenröen hatott rám. Nem is be-szélve arról, hogy Pozsonyban ismerkedrem meg amodern magyar irodalommal és világirodalom-mal is.

• Meglepő, amit mond, hiszen kívülről lígy lát-szott, hogy az 1968 nyarának végén lejátszódott ese-mények a csehszlovákici szellemi életben is fordula-tot hoztak.

- A fordulat tagadhatatlan, de nem egyik napróla másikra zajlott Ic, és nem is hatolt be az életminden rétegébe. Tudniillik az a rendkívüli nyitottés demokratikus szellemi közeg, amely a hatvanasévek közepétöl néhány év alatt kialakult - perszea cseh polgári demokrácia hagyományaira is épít-ve -, és amely a csehszlovakiai magyar kulturáliséletre is mély hatást gyakorolt, nem tant el nyom-talanul. Hiszen az ember attól még nem fog más-ként gondolkodni, mert X vagy Y állami vagypártvezetőt leváltottak. Az ember a szellemi füg-

79

getlenségét mégiscsak némileg a napi politikaieseményektöl elvonatkoztatva építi fel, és ezért aszellem függetlensége - bár ezt a politikusok gyak-ran figyelmen kívül hagyják - sokkal tartósabb isannál, mint hogy a politika 180 fokos fordulataiazonnal és meghatározó módon befolyásolhatnak.Eltekintve persze a mindenkor alkalmazkodni ké-szek seregétöl - ök azonban nem tekinthetők aszellem embereinek .

• Ma sokan hivatkoznak Eurápára, gyakrananélkül, hogy pontosan megmondanák. mire gon-dolnak Kérem, röviden fejtse ki, mit jelent ön szá-mára ez a fogalom.

- Amikor én européerekröl vagy Europaról be-szélek, akkor semmiképpen sem egy földrajzi egy-ségre gondolok. Inkább azt mondanám, hogy Eu-rópa bennünk van: európai az a gondolkodásmód,melyet éppen a mások iránti tolerancia jellemez,európai az a magatartásforma és az az erkölcsialapállás, melyre - egymás érdekeinek és egymásnézetei nek kölcsönös tiszteletben tartásával - fel-építhető az egyén jogait intézményesen is biztosí-tó demokratikus társadalom. Européer értelmisé-ginek szerintem csak az tekinthető, aki frissen tá-jékozott a szükebb és tágabb környezetében zajlószellemi folyamatokról, aki jól ismeri a "kor esz-méit", és ki tudja választani ezekből azt, amelyethelyesnek tart, akiben megvan az a képesség, hogykellő öntróniával tudja szemlelni akár a saját vá-lasztásait is. Ilyen értelemben lehet valaki provin-ciális Párizsban, és européer Királyhelmecen. Ter-mészetesen tudom: ahhoz, hogy az ilyen magatar-tás általánossá válhassék mifelénk, olyan világotkell teremtenünk. melyben a saját vélemény kimon-

80

dasahoz nincs szükség civilkurázsira. Kelet-Kö-zép-Európa népeinek annyiféle önkényben voltrészük az elmúlt fél évszázadban, hogy ma már - alegfiatalabb nemzedéket leszámítva - szinte lehe-tetlen elvárni az emberektől, hogy félelem és sZQ-rongás nélkül merjék nyilvánosan elmondani gon-dolataikat. Akármilyen olcsón hangzik is, a to-vábblépés útja csakis a demokratizalódas; konkré-tan a jogállamisag megteremtése lehet. Amikorma azt mondjuk, hogy jogállamot akarunk, ezzeltulajdonképpen azt is mondjuk, hogy nem jogál-lamban élünk. Ámbár az alapvető emberi szabad-ságjogok garanciait ebben a térségben sem a sem-miből kell megteremteni. Az előbb már említet-tem a cseh polgári demokrácia hagyományait, me-lyekböl érdemes lenne meríteni. Ha pedig a ma-gyar történelmet nézzük, akkor nem fogadhatjukel azt a megközelítést, mely tagadja a magyar fej-lődés reformkorral kezdődő és a történelmi Ma-gyarország összeomlásával végződő szakaszánakliberalis vonásait. Ezzel nem azt akarom mondani,hogy ez az ország demokratikus ország volt, vi-szont voltak komoly liberalis hagyományai, ame-lyeket érdemes lenne hátszél ként felhasználni.

• A kritika az ön müveu elemezve gyakran beszélaz őszinteségre való "kétségbeesett és kétségbeejtő"törekvésekről. Miért ilyen fontos az ön számára azőszinteség?

- Mert nehéz őszintének lenni. Bizonyos dolgo-kat nehéz bevallani. Nem félek attól, hogy egyik-másik véleményem miatt kreténnek vagy cinikus-nak tartanak, de azt is tudom, nem könnyü eljutniaz igazi érzések és igazi gondolatok vallalasaig. Eznem politikai, inkább általános emberi probléma.

81

Sokkal könnyebb állást foglalni egy történelmivagy politikai vitában, mint szerepeinktöl meg-szabadulni. Ha az ember alaposan megnézi magát,be kell látnia, hogy legalább annyira csúf, amennyi-re szép. Csúfságunkat azonban nem vállaljuk sZÍ-vesen.

• A Galeri cimü regényének egyik hőse arról be-szél, hogy a kisebbségi helyzet elviseléséhez jó adaghősiesség szukségeltetik:

- A kisebbségi magyar emberben van egy olyanalapállás, hogy mindenek ellenére ragaszkodnikell egyfajta heroikus magatartáshoz, még akkoris, ha holnap jön egy földrengés, és mindent el-pusztít. Elismerve ennek a heroizmusnak a szép-ségét, kicsit ironikusan azt is szerétném elmonda-ni, hogy emögött a heroizmus mögött rengetegemberi gyarlóság, morális vétek stb. húzódik meg.Gyülölöm a lovas szobrokat, nem szeretem az esz-ményi hősöket. Sokkal jobban lehet szeretni azo-kat az embereket, akik teJe vannak gyarlósággal,tévedéssel, botlással, rögeszmével, paranoiával.Azt hiszem, a kisebbségi magyar irodalom egyikirányának tévedése, hogy mindenáron héroszokatigyekszik teremteni. Az olvasó azonban rajön,hogy ilyen héroszok nincsenek, az egész csak fik-ció. Az ember nem tudja, mikor válik hőssé, s haazzá válik, az csak akarata ellenére következik be.Ezt a csehek - Hasektól kezdve - csodálatosantudják ábrázolni.

• Az ön regényei - az Éleslövészet, a Galeri, azÁttételek - ha módosult formában is, rokonságotmutatnak a hagyományos regényformával.

- Sokkal közelebb állnak hozzám a múlt századirealista formák, mint ahogyan ezekből a regények-

82

böl kitünik. Azt persze nem hiszem, hogy van egykitüntetett pont, ahonnan a világ eseményeitegyértelmüen meg lehetne ítélni, de bízom a fabu-la erejében, mert végső soron mindig valamilyenhelyzetben derül ki, hogy milyenek vagyunk. Le-het, persze, hogy regényeim szereplöi túl sokatokoskodnak. Mindegyiküknek van ideológiája, s aztcsürni-csavamí lehet. Ezek az ideológiák azonbansemmire sem jók. Természetesen nem azt akaromállítant. hogy azért írok regényeket, mert le aka-rom leplezni a hamis ideológiákat, de meggyőző-désem, hogy aki ráfonódik valamilyen eszm ére,önmagán túli, megfoghatatlan, elvont dologra, ta-lán valódi érdekeitől idegenedik el, és akár pisz-kos dolgokra is kapható lehet.

• Műveinek egyik sajátossága, hogy mikozbenbennük az é/et irracionális mozzanatainak a felmu-tatására törekszik, eközben állandóan aláveti őket aráció kontrolljának:

- Úgy látom értelmesnek az életemet, ha - és ezegy kicsit talán líraian fog hangzani - a szív érveikorrigálni képesek az ész érveit. Be kell látnunk,hogy a ráció nem mindenható, és nem ad magyara-zatot minden kétségünkre. Persze, az lenne a jó,ha tudnánk egyensúlyozni a szívünk és az eszünkközött.

• Regényei szlovák fordirásban is megjelentek.Hogyan fogadta őket a szlovák közönség?

- Attól féltem, hogy mint valamiféle magyarko-dón, elverik rajtam a port. De nem ez történt.Mind a csehszlovákiai magyar értelmíségben,mind a szlovák értelmiségben komolyan él azigény, hogy régiönk társadalmi, történelmi, nem-zeti problémáit becsületesen megbeszéljük. Ez a

83

tisztázó eszmecsere - bár a sajto hasábjain ennekmég nem sok nyoma van - a gyakorlatban elkez-dődött. A kávéházakban már szinte harag nélkülvitatkozunk egymással ezekről a kérdésekről. Úgyérzem, az ehhez szükséges tolerancia mindkét nem-zetiség értelmiségének jelentős részében megvan.

• Ön csehszlovákiai magyar író. Ez a látszólagtárgyilagos megnevezés egy sor ellentmondást rejtmagában. Hogyan igazodik el ebben az ellentmon-dásgubancban?

- Mind a három dologtól elvonatkoztatok.Kezdjük az elején: a csehszlovákiai jelzötöl azértigyekszem elrugaszkodni, mert meggyőződésemszerint a földrajzi hovatartozás nem alapvető té-nyező az irodalomban. A magyar Író megnevezésviszont azért csalóka egy kicsit, mert az igazi Író -legyen bár magyar, szlovák, argentin vagy orosz - asaját hagyományaiból kindulva szükségszerüen jutel általánosabb emberi problémák kifejezéséig.Maradna hát az, hogy író vagyok. Ez viszont szub-jektív okok miatt kétséges: nem érzem Írónak ma-gam, mert nem vagyok profi, abban az értelemben,hogy bármiről tudnék Írni. Csak önmagamról tu-dok, ha tudok. Jobban szeretem az életet, mint azirodalmat.

(1988)A beszélgetést VÖRÖS T. KÁROLY készítette

Irodalom és megújulásÍrószövetségi beszámoló1989 februárjában

Amikor két évvel ezelőtt új vezeróséget válasz-tott a Szlovákiai Írók Szövetségének Magyar Szek-ciója, mindnyájan tudtuk, hogy nehéz idők álInakmögöttünk, sokan mégis úgy gondoltuk, talán bi-zakodva tekinthetünk a jövőbe, a peresztrojka és aglasznoszty magától megoldja összes problémán-kat. Anélkül, hogy az átalakítás sikerébe vetett hi-tünk megrendült volna, ma már, két év után, illú-ziók nélkül be kelI látnunk azt is, hogy bizakodá-sunk nem volt mindenben megalapozott, és hogysemmilyen mágikus szö önmagától nem old megsemmit sem. A társadalmunkban zajló átalakításifolyamat ellentmondásokkal van tele. A müvészetiszövetségek közgyülései és plénumai is ezt a bi-zonytalanságot tükrözték és tükrözik, bár a két év-vel ezelőtti helyzetnél ma sokkal tisztábbak az át-alakítás hívei és ellenzői közt húzódó frontvona-lak. Közben azért történt egy és más. Megindult azúj cseh és szlovák irodalmi hetilap, továbbá a fia-tal szlovák írók folyóirata, és színvonalukra azadott körülmények között nem lehet különösebbpanasz. Ugyanakkor számos, főleg a közelmúltatérintő kérdésben jóllátható a visszafogottság és azóvatosság, igazi nyitás helyett a puhatolódzás. Sze-

85

mélyi változásokra is sor került a kulturális iranyi-tás élén. Mindez inkább fokozta, mint csökkentet-te a bizonytalanságot, s ellentmondásosságuk le-hetett a fö oka annak, hogy a szekció vezetőségeaz elmúlt két évben nem állt mindig a feladata ma-gaslatán, s csak igen keservesen rázódik összeolyan közösséggé, amely a esehszlovákiai magyarírók érdekeit is képviselni tudja.

Ez a beszámoló nem vállalkozhat arra, hogy ér-tékelje nemzetiségi irodalmunk két évtizedét.Semmilyen írószöverségí beszámoló nem helyette-sítheti az elmélyült, alapos irodalomtörténeti éskritikai munkákat. Ezeknek meg kell íródniuk,nem egynek, nem kettőnek - soknak. Megvizsgál-hatjuk és megbeszélhetjük azonban, hogy milye-nek ma az alkotómunka feltételei irodalmunkban.Szeretnénk ezenkívül állásfoglalásban rögzíteniazt, ami a csehszlovákiai magyar Írókat ma a leg-többet foglalkoztatja. A világ megváltozott körü-löttünk, az átértékelések és újragondolások korátéljük. Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, mi a teen-dőnk, szembe kell néznünk mindazokkal a tények-kel és folyamatokkal, amelyek irodalmunk fejlő-dését a közelmúltban meghatározrák. Írótársaink.akiket a hetvenes évek elején megfosztottak író-szövetségi tagsaguktöl, itt ülnek közötrünk.s ez atény megelégedéssel tölthet el bennünket. Örö-münk azonban mégsem maradéktalan. S nem csu-pán azért, mert visszavételük az Írószövetségbemintegy a hátsó kapun át történt, nyilvános Írói-emberi rehabilitásuk nélkül. Garanciákra is szük-ségünk van, hogy Dobos László, Szöke József és atöbbi, a hetvenes évek elején Írói tisztességebenmegbántott írótársunk esete nem ismétlódhet meg.

86

A szlovákiai magyar írók közösségének erkölcsikötelessége, hogy elégtételt adjon mindnyájuknak.Ez természetes dolog. Ám le kell szögezni néhánymás alapelvet is. Minden józan észt megcsúfolóabszurditás társadalmi válságokért az írókat tennifelelőssé, akik - s rninél jobb írók, annál érzéke-nyebben - csupán regisztrálják, ábrázolják vagy ki-fejezik, természetesen az irodalom sajátos eszkö-zeivel, hogy a társadalomban valami nincs rend-ben. Ez a dolguk. Ahogy a politikusnak az a dolga,hogy az ország szekere haladjon, s az országot, atársadalmat, a nemzetet ne vezesse válságba. Tud-juk, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom cson-kolása nem volt olyan radikális, mint a cseh iroda-lom é, ám a búnbakkeresés lázában fogant, s nem-csak a fent nevezett írók pályáján, hanem az egészcsehszlovákiai magyar irodalomban tett kárt. Aprecedens esetleges megismétlődésétől már mostel kell határolnunk magunkat. Mint ahogy el kellhatárolnunk magunkat az irodalom mühelycibe,az irodalmi életbe és az irodalmi müvekbe: versek-be, regényekbe, esszékbe belekontárkodó admi-nisztratív-bürokratikus beavatkozásoktól. Mertezekre is volt példa a közelmúltban nem kevés.Volt Varga Imre-ügy, Tóth Lászlo-ügy, Koncsol-ügy, Kulcsar-ügy és sok más, apróbb, üggyé nemdagadt, de íróink nyugodt alkotórnunkáját újra ésújra megzavaró incidens, az Iródia körüli 1986-osellenséges kampánnyal bezárólag, amely egyene-sen irodalmunk utánpótlását akarta a vádlottakpadjára ültetni. Az átalakításnak, amely társadal-munk demokratizálasát tűzte ki célul, óhatatlanulérintenie kell az irodalom irányításának a médsze-reit is. Az irodalom zsdanovi ihletésü adrninisztra-

87

tiv-bürokratikus irányításának módszerei rég el-avultak, s az irodalom fejlődésének a kerékkötöjé-vé váltak. Fölvethetjük persze a kérdést úgy is,hogy szükséges-e és főleg lehetséges-e az alkoto-munka irányítása, hiszen az értékteremtés és ér-tékkiválasztás feladatát az irodalomkritika és -tu-domány, az irodalom közvéleménye és az írók kö-zössége autonóm módon önmaga is képes elvégez-ni, többnyire függetlenül azoktól a külsö, nem iro-dalmi szempontoktól, amelyeket az irodalom bü-rokratái próbálnak kényszerzubbonyként ráhúzniaz irodalom intézményrendszerére és magára azirodalomra. S bár az irodalomba történö admi-nisztratív heavatkozások az elmúlt egy-két évben aminimumra csökkentek, s az irodalom autonómi-ája és szabadsága megnőtt, íróközösségünk nemocsúdott még föl igazán abból a nyomasztó lég-körböl, amelyben Írónak lenni legalábbis gyanúshivatásnak számított. Szororongásainkat ki kellbeszélnünk, hogy megszabaduljunk tőlük, névenkell nevezni a gyereket.

Az irodalom adminisztratív-bürokratikus irá-nyítására mindenekelött az a jellemző, hogy admi-nisztratív és bürokratikus. Ebben minden bennevan. Benne van az irodalom és főleg az irodalomintézményrendszerének elbürokratizálódása, Ben-ne van az irodalom természetétől, önelvüségétöl,autonómiájától idegen, az irodalmat ideológiai sé-mákba kényszerítő szempontok ráéröltetése azirodalomra, s ezeknek a szempontoknak a pilla-nalnyi politikai hasznosság elvén nyugvó primátu-sa az irodalmi rnüvek értékeléseker. Benne van abizalmatlanság az irodalom éltető elemével: azeredetiséggel, üjszerüséggel, önálló és autonóm kez-

88

deményezéseivel szemben. Benne van a búnbak-keresés és az ideológiai elhajlások keresése. S báraz irodalom hivatalnokai igyekeznek a háttérbenszemélytelennek maradni, nem kétséges, hogyezeket a módszereket nem egy személytelen gépe-zet, hanem emberek hajtják végre. A MadáchKönyvkiadó 1979 és 1987 közötti története bizo-nyítja, hogy a hozzá nem értés mennyi kárt tudokozni az irodalomnak. Szinte alig van nemzedé-kemnek és a nálam fiatalabbak nemzedékénekolyan költöje-írója, akit ne zaklatott volna ebbenaz időszakban irodalmunknak az a kulisszák rnö-gött acsarkodó szük csoportja, amely irigységből,féltékenységből, vélt vagy valódi el nem ismertsé-géből eszköznek használta a kiadó volt igazgatójátarra, hogy a csehszlovakiai magyar irodalomnakszinte az egész élgárdajár rossz hírbe hozza, s kira-dírozza irodalmunkból. Ez az áldatlan állapotmegszünt ugyan, ám nem árt emlékeztetni rá,hogy bizonyos személyes összefonódasok és a hoz-zá nem értés egy egész irodalom talapzatát is meg-rendítheti, szétzilálja soraités elhaUgattathatjalegjobb képviselőit is, ha az írók mindezt némaalázattal tarik, abban a hiszemben, hogy akkor rá-juk talán nem kerül sor. Kifelé mászunk a gödör-böl, de félek, közben kiábrándultabbak és ciniku-sabbak lettünk. És szegényebbek. Ha Tóth Lászlóés Varga Imre nem hagyja el az országot, ha Kon-csol László nem fordít hátat az irodalomnak, haZalabai Zsigmond nem hagyja abba kiváló kriti-kusi tevékenységet, ha nincs majdnem minden je-lentős kézirat körül kisebb-nagyobb csetepaté akiadóban, ha nincs Bettes-ügy, Kulcsar-ügy, Ir6-dia-ügy, irodalmunk ma máshol tarthatna.

89

Hiba lenne azonban azt állítani, hogy az elmúlthúsz évben a csehszlovákiai magyar irodalom egyhelyben topogott. Sok jelentős mü íródott meg eb-ben a két évtizedben, hadd ne vállalkozzam fölso-rolásukra most. A hatvanas években a szlovákiaimagyar irodalom fejlödése nagy lendületet vett, s eza lendület, bár fékezödött, nem tört meg. Két újnemzedék is színre lépett, s mára többé-kevésbéintegrálódott irodalmunkban, annak arculatát isjelentösen módosítva, Az iródiásokkal együtt négynemzedék alkot együtt s dolgozik a maga legkü-lönfélébb nernzedéki és irányzati törekvései jegyé-ben valamiféle békés egymás mellett élés alapján.Ebbe a sokszínüségbe épp úgy beleférnek ZalabaiZsigmond faluszociográfiái, mint Farnbauer Gá-bor antilíraja vagy Bettes István nyelvi-grammati-kai kísérletei, Nem zavarjuk egymás vizeit. Alko-táslélektani szempontból ez az állapot jó is, megnem is. Jó, ha a múlt felől nézem a dolgokat. Nap-jainkra eltúnt a nernzedéki vagy irányzati vitákmögé rejtett acsarkodó személyeskedés, amelyÍrókat vagy írói csoportokat próbált meg kiiktatniirodalmunkból, és többnyire süketek párbeszédé-re emlékeztetett. Nem tudok szabadulni azonbana gyanútói, hogy ez a megnövekedett tolerancianem annyira közeledésnek tekinthető, mint in-kább a nyolcvanas évek első felében kialakult iro-dalompolitikai helyzetnek köszönhetö, amelybenegyes kollégáink ügy érezték. eljött az ideje, hogyaláássák Íróink jelentős részének szakmai tekinté-Iyét. Mi sem természetesebb, hogy egy ilyen nehézhelyzetben a maga tisztességére valamit is adó Íróelás ta a csatabárdot és laza népfrontba tömörült,hogy a támadásokat visszaverhesse. Azt hiszem,

90

nincs ma épeszű író közöttünk, aki visszakívannáa minden színvonalat nélkülöző egymásra muto-gatas éveit. Bizonyára bölcsebbek lettünk egy ki-csit. Ám ezért a békés egymás mellett élésért elégnagy árat fizettünk, és ideje lenne fölébrednünk,Alapvető esztétikai-világszemlélet! különbségekléteznek közöttünk, s csak irodalmunk javát szol-galna, ha ezek tisztességes irodalmi vitákban anyilvánosság clött konfrontálódhatnának. Naivdolog lenne azt hinni, hogy az irodalom fejlödéseolyan evolúció, amilyet a tudományokban figyel-hctünk meg. Hogy téglát téglára rakva, a müvekpuszta lineáris sorával fölépíthető irodalmunk fej-lödésképe, Az irodalomtörténetból tudjuk, hogyDosztojevszkij nem több, mint Shakespeare volt,hogy Beckett nem érvényteleníti Dosztojevszkijtés a konkrét költészet vagy a vizuális irodalomnem teheti kétségessé Beckett jelentöségét. Adynem nagyobb költő Petőfinél csak azért, mert ahuszadik században élt és alkotott, míg Petőfi azelőzőben. Targyát tekintve az irodalom mindigugyanazt vizsgálja, legföljebb másképpen, sebbena tekintetben évezredek óta ismétli önmagát anél-kül, hogy ezzel kimcrítené lehetőségeit. Az iroda-lom tartaléka végtelen, mert tárgya a végtelen,mert tárgya a mindenkori "condition hurnaine" ésa szabadság, minden kor minden emberének illú-ziója és nosztalgiája.

Irodalmunk az elmúlt két, két és fél évtizedbenlevetközte korábbi kincstari sematizmusát, és sok-színübbé váll. Fölmerül a kérdés, hogy ebben asokszínűségben milyen az önmagáról alkotott ké-pe, milyen a jövöképe, és mit tekint avultnak, illet-ve, másfelől, mit tekint megőrzésre érdemesnek

91

abból, amit elért és ahova eljutott. Ha azt állít juk,hogy irodalmunk érettebb, felnőttebb irodalomlett, akkor müködnie kellene benne az értékkivá-lasztásnak is. Ezen a ponton azonban sötétebbéválik a kép. Az irodalomkritika értékkiválasztómechanizmusa ugyanis irodalmunkban már jó ide-je megszúnt müködni. Nem azt állítom, hogy nemjelennek meg a csehszlovákiai magyar sajtóbanirodalomkritikai írások. Természetesen olvasha-tunk kritikat, ámbár elég keveset. De még ennek akevés kritikának a nagy része is Ieegyszerüsüö,sablonos és szakmailag nem kellően megalapozottírás.

Engedjék meg, hogy leragadjak egy kicsit ennéla problémanal. éspedig azért, mert ez a jelenségmessze túlmutat önmagán, s benne irodalmi (denemcsak irodalmi) értelmiségünk gondolkodásá-nak féloldalassága is jól megragadható. Ma a jó, ahiteles irodalomkritikai írás, amellett, hogy az iro-dalomtudomány legfrissebb eredményeit is fel-használja' tárgya, az irodalmi mü elemzésekor,mindcnekelött az irodalomról és az irodalmi mü-ben kifejezett cszmékröl, gondolatokról való gon-dolkodást jelenti. Miközben egy percig sein sza-badna elszakadnia a tárgyalt mütöl, ám mégis be-lőle kiindulva ember es társadalom, a megismerésés az etika, nyelv és valóság, múlt és jelen problé-máin való elmélkedésnek kellene lennie, ilyenfor-mán tehát egy kicsit az esszéhez kellene közeláll-nia. Most mégis inkább azt szerétném hangsúlyoz-ni, hogy a kritika az irodalom önreflexiója, tehátújra, még egyszer: gondolkodás. A mi irodalmunk-ból, tisztelet a kevés kivétel nek, hiányzik a gon-dolkodás. Ha emlékezetem nem csal, nem volt ez

92

mindig így. Az elmúlt két évtized legnagyobb vesz-tesége irodalmunkban az, hogy megszünt az önref-lexiója, legtekintélyesebb kritikusaink hátat fordí-tottak ennek a pályának, ami pedig az utánpótlást,a jövőt illeti, sivatagos a terep.

Az önreflexió agóniajának irodalmunkban többoka van. Lehet, hogy tévedek, s lehet, hogy vitat-ható, amit mondok, mégis engedjek meg, hogy le-galább hevenyészve említsem ezeket az okokat. Föoka nyilván az, hogy a reflexió és önreflexió azegész társadalomban megszünt, s a gondolkodástsablonok és dogmák szajkózása váltotta föl, s ez azállapot mind a mai napig tart. Olyan társadalmi-politikai klímában, amelyben a gondolkodás, aproblémák nem konformista megközelítése ésnem az előírt dogmák szellemében való elemzéseannak az ódiumát zúdította az elemzőre, hogy re-vizionistának és még a jóég tudja, minek bélyegez-zék, nem létezhet semmilyen gondolkodás, csupánapologetikus skolasztika, amelynek az a célja,hogy konzerválja e!,'Yadott pillanat szellemi álla-potait. Másik oka, véleményem szerint, kritikusa-

. ink nagyobb hányadának szakmai fölkészületlen-sége, amely nem csupán az irodalomtudomanyiképzés alacsony színvonala miatt van így, hanemegyenes kövctkezrnénye az egész csehszlovákiaiirodalmi kontextus elszigetelődésének és eltávolo-dasának a világirodalomtól és a legjobb mai iroda-lomtudományi iskoláktól, Harmadik oka a kriti-kus elbátortalanodása, amikor az első vesztes csa-ta után, még vérző fejjel körbepillantott, s mintegyisteni sugallatra fölismerte, hogy vannak irodal-munkban csalhatatlan tekintélyek, akik a párttalvagy a szocializrnussal azonosak, de legalábbis sze-

93

retik ezt a látszatot kelteni. S végül a negyedik ok,amit említenék, épp az író közösségünket ért külsötámadásoknak a kivédésére létrejött laza irodalminépfront, amely akkor reprezentálhatna a cseh-szlovakiai magyar irodalmat, ha elvi vitákban ki-kovacsolódott egység volna, amelyben nem szük-séges egymás ízlésének behódolnunk, viszont akülönbözö törekvéseink hangsúlyozása mellett isme~ tudnánk védeni érdekeinket.

Ugy tünhet, hogy ez a beszámoló aránytalanulsok időt szentel a kritikai reflexió elsorvadásánakirodalmunkban. Ha így van is, nem véletlenül vanígy. Irodalmunk negyven év után is még mindig in-kább deklaráló, mint gondolkodó irodalom, s el-szigeteltségének talán ez a legfőbb oka. Úgy gon-dolom, néhány elszórt kezdeményező kísérletenkívül, irodalomkritikánk - amikor úgy-ahogy mü-ködött még - elmulasztotta tudatosítani, hogy acsehszlovákiai magyar irodalom nem okvetlenülkell, hogy a más, nagy irodalmak perifériáján lé-tezzék. Az irodalmi müre a mi irodalmunkban isugyanazok a kritériumok vonatkoznak, amelyekmás irodalmakra, bárhol a világon. Lehetetlen,hogy létezzék egy külön mérce a mi irodalmunkraés külön másik az összes többi irodalomra nézve.Miközben irodalomtörténészeinknek hála, a cseh-szlovákiai magyar irodalom hetvenéves múltjárólelég sokat tudunk már, a foglyai lettünk egy szem-léletnek, amely a csehszlovákiai magyar irók ésköltök müveit kizáróla$ ezen a kontextuson belülképes csak vizsgálni. Erdemes lenne végre meg-vizsgalm azt is, hogy egy regény, novella, vers vagyszínpadi mü miképpen helyezhető el ezen a kon-tcxtuson kívül. Világirodalmi tájékozottságunk sok

94

kívánnivalót hagy maga után, s az ilyen luxust csakaz amerikai, a francia anémet és más nagy irodal-mak engedhetik meg maguknak, vagy még azoksem. Ma is irigység fog el, ha a kezembe veszem azújvidéki Híd valamelyik számát, s belelapozok kri-tikai rovatába. Ez a színvonalas és igényesen szer-kesztett folyóirat azon túl, hogy szinte minden ottmegjelenő magyar könyvre időben reflektál, rend-szeresen szernlézi az egyetemes magyar irodalomés a jugoszláviai irodalmak kiemelkedöbb alkotá-sait is, olyan szakmai színvonalon, hogy mi aztcsak irigyelhetjük. A magyar népesség számát te-kintve nálunk kisebb jugoszláviai magyarság nem-csak hogy fenn tud tartani három színvonalas iro-dalmi folyóiratot, hanem arra is gondja volt, hogybetagozódjék a közvetlen környezete irodalmaiba,s azokat engedje hatni magára. Nálunk fordítottfolyamat figyelhető meg. Irodalmi érdcklödésünkleszűkül önmagunkra vagy a kertárs magyar iroda-lom egyik-másik irányzatára, s még ezek szernlézé-se is hiányos. A csehszlovákiai magyar irodalomelszigetelt irodalom, s bár ennek szárnos külsö okais volt és van, mindenekelött mi voltunk azok,akik hagytuk magunkat elszigetelni az irodalom-ban való gondolkodást és látszólagos kicsinysé-günket és jelentéktelenségünket a jobbik esetbenis társadalmi-nemzetiségi küldetéstudattal kom-penzálva. Csakhogy a jó irodalmi rnüvek nem el-sősorban küldetéstudatból születnek. Ha tehát acsehszlovákiai magyar irodalomnak ma nincs ön-magáról alkotott józan és pontos képe, arról első-sorban mi tehetünk. Nem merünk a tükörbe néz-ni, mert a tükörben nem azt látjuk, amit látni sze-retnénk. Tudjuk, írónak lenni egyszerre hivatás és

95

szakma. Mi az előbbit szeretjük túlhangsúlyozni,az utóbbiról pedig szeretünk elfeledkezni. Évekóta siránkozunk, hogy az elmúlt három-négy évti-zed itteni magyar irodai mát értékelő és összegezőegyetlen használható könyv is Magyarországoniródott meg, és nem nálunk. Én ezen nem csodál-kozom. Nem is íródhat meg nálunk, mert nincse-nek, irodalmi-irodalomtörténeti szempontok amegírashoz, vagy ha vannak és még alkalmaznánkis ezeket, az polgárháborúhoz vezetne írodal-munkban. Márpedig a mulasztások mindig vissza-ütnek. Mi pedig, miközben az idő átrobogott márnéhányszor fölöttünk, még abban a közhelyesalapelvben sem tudunk egységre. jutni, hogy egyirodalmi müvet csak a saját immanens kvalitásaiminösíthetnek, s nem az Író szándéka, vagy azok atézisek és tételek, amelyek a mü megírásakor atolJát vezették.

Mindezeknél a kényes kérdéseknél azért időz-tem el ilyen sokáig, mert egy állásfoglalást készü-lünk megvitatni és elfogadni annak a kornak aszellemében, amelyben élünk. Ez pedig csak úgyképzelhető el, ha az önmagunkról alkotott ké-pünk reális és nem illuzórikus. Innen származnaka kétségeiru. Nem a készülő állásfoglalás tartaimátilletően, hanem hogy megvan-é bennünk az azéthosz, a gondolkodás bátorsága és nyíltsaga, denem kevésbé a tágassága is ahhoz, hogy a korszel-lemnek megfelelő értelmet Ieheljünk ebbe az ál-Iásfoglalásba. Az ötvenes évek sztalinista diktatú-rajához, a hatvanas évek tétova és megtorpant re-forrnkísérleteihez, a hetvenes és részben a nyolc-vanas évek merev, elidegenedett, gazdasági pan-gashoz, társadalmi képmutatáshoz és a szellemi élet

96

demoralizaltságához vezető bürokratikus poszt-sztalinista modelljéhez képest Europa keleti fe-lében ma rninöségi, a társadalmi-gazdasági beren-dezkedés alapstruktúrair is érintő reformváltozá-sok küszöbén állunk, s ennek a folyamatnak a fel-gyorsulása egyszerre több szeeialista országban ismegfígyelhetö. A korszellem a társadalmi plura-lizmust kifejezni képes demokrácia értékét he-lyezte előtérbe. Ez a korszellem rehabilitálta azegyént és annak több évszázados fejlődési folya-matában létrejött polgári és emberi jogait. Egytársadalmi-gazdasági struktúra csak akkor lehetműködőképes, ha lehetövé teszi az értékek termé-szetes kiválasztódását, Csak a szabad ember lehetteljes értéku közösségi ember. Minden, ami a sza-bad emberi alkotórnunka útjában áll, egyben a tár-sadalom haladását is fékezi. A szabadságában kor-látozott egyénekből sohasem lesz emberi közös-ség, legföljebb tömeg. A szocialista tömegembertípusát pedig elég jól ismerjük ahhoz, hogy benneegy negatív utópia rémképének a veszélyeit felis-merjük.

Amikor tehát ezt az állásfoglalást vitára bocsát-juk, abból indulunk ki, hogy az emberi szabadság,méltóság és szuverenitás olyan alapvető emberiértékek, amelyek nemhogy nem nélkülözhetők a.szocializrnusban" sem, hanem megsértésük vagymellözésük egész társadalmi rendszerünk fejlődé-sét viheti zsákutcába. A technológiai fejlődésnekés a természettudományoknak a mai szlnvonalán,szamos, hosszú tavon súlyos veszélyekkel terhesökológiai problémáink közepette a szocializmussztalini modellje olyan anakronizmus, amelytőlmegszabadulni holnap talán késő lenne már. S bár

97

állásfoglalásunk életünk nemzetiségi létünknekvagy nemlétünknek gondjaival kapcsolatos aspek-tusait emeli ki, egy percre sem szabad szem elől té-vesztenünk, hogy mindazok a problémák, amelyekaz elmúlt évtizedekben a nemzetiségi kérdésbenfölhalmozódtak, csakis egy demokratikus átalaku-lás körülményei között remélhetnek orvoslástvagy megoldást. Írók vagyunk, és nem hivatásospolitikusok, s nem ambicionaljuk, hogy írói hiva-tásunkat más hivatásra cseréljük fel. Ám éppenazért, mert írók vagyunk, s gondolatainkat anya-nyelvünkön, a magyar nyelven fejezzük ki, nem le-het közörnbös számunkra, hogy ez a nyelv, anya-nyelvünk a Csehszlovák Szeeialista Köztarsasagállami keretei között forrása marad-e a jövőben iskultúránknak, vagy pedig elsorvadásra és végsőpusztulásra van ítélve. Az elmúlt húsz év tapaszta-latai és a nemzetiségi kérdésben fölgyülemlettproblémák arra indítanak bennünket, hogy aggo-dalmunknak adjunk hangot olyan jelenségek lát-tán, amelyek a csehszlovákiai magyar irodalom éskultúra jövőjét már huzamosabb ideje beárnyé-kolják. Mint csehszlovákiai magyar írók, nem néz-hetjuk tétlenül azokat a jelenségeket, amelyek acsehszlovákiai magyar nemzetiség azonosságtuda-tát gyengítik, s így irodalmunk alapjait is megren-díthetik. Az elmúlt húsz évben a csehszlovákiaimagyar nemzetiség intézményrendszere visszafej-lödött, érdekképviselete nem kielégitő, s nincsolyan fóruma, amelyen nemzetiségi létének alap-vető problémáit a nyilvánosság előtt artikulál hat-ná. Szembetünő a visszafejlődés az iskolaügybenés a kultúrában, amely pedig a legfontosabb bázisairodalmunknak, s bár ezt a folyamatot nem tekint-

98

jük visszafordíthatatlannak, szükségesnek tartjukleszögezni, hogy a csehszlovákiai magyar szellemiélet további elprovincializálódása alapjaiban fe-nyegeti kultúránkat. Az elmúlt húsz évben az isko-lakörzetesítés súlyosan érintette a magyar iskola-hálózatot, mivel ennek kapcsán több mint kétszázmagyar tanítási nyelvú iskolát szüntettek meg. Eb-ben a tekintetben azonban a városokban is aggasz-tó a helyzet, mert az iskolák sorvadása egy olyanasszimilációs folyamatot gyorsít fel, amelyet csakképmutatással lehet természetes asszimilációnaknevezni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy csaknem tel-jesen fölszámolták az anyanyelven törtértő peda-gógusképzést, hogy a többségi nemzetek iskolái-hoz képest kevésbé fejlesztették a magyar iskolákanyagi ellátottságát. A magyar mtívelődésnek, tu-dománynak, müvészetnek, muzcológiának nincsegyetlen hivatalos intézménye sem. A magyar is-kolákban nem oktatják sem a magyar történelmet,sem a magyar müvelödéstörténetet. Társadalmikezdeményezésekből alig, független alapítványok-ból pedig nem lehet ilyen tevékenységet folytatni.

Nem kisebb problémák halmozódtak föl azanyanyelv használatában is. Nem vagy csak korlá-tozottan lehet magyarul használni a történelmi,földrajzi és helységneveket, s az erre vonatkozó al-kotmányos jogainkat belügyminiszteri rendeletekkorlátozzák, ami egy alkotmányos jogállambanteljesen törvényellenes állapot. Mivel a nemzé ti-ségi kérdésben felgyülemlett problémák és megol-datlan kérdések a jövőben veszélyes konfliktusfor-rassa válhatnak, s mivel a politikai-gazdaságistruktúra átalakítása szempontjaból a nacionaliz-must tekintjük az egyik legfőbb veszélynek, szük-

99

ségesnek tartjuk a nemzetiségekkel szembeni po-litika alapjainak újrafogalmazását, az állampolgá-ri és a kollektív nemzetiségi jogok szétválasztását,a nyelvhasználatnak nyelvtörvény útján való sza-bályozását az egyenjogüsag elve alapján. Fontos-nak tartjuk, hogy a nemzetiségek saját ügyeikben,mint az iskolaügy, kultúra, tudományos élet, ala-pítványok, egyesületek stb. autonóm módon ma-guk dönthessenek az ehhez szükséges képviseletirendszer kiépítése útján. Szükségesnek tartjuk,hogy a készülő új alkotmány tartalmazza a nem-zetközi egyezségokmányokat, főleg a politikai éspolgári jogokról, valamint a hátranyos megkülön-böztetés minden formáját tiltó egyezségokmányelveit. Javasoljuk, hogy a szövetségi alkotmánybankülön fejezet foglalkozzék a nemzetiségek jogai-val és ez konkrétan rendelkezzék a nemzetiségekautonóm jogairól és egyenrangúsagaról. Az új al-kotmány ismerje el a nemzetiségek jogát a nemze-ti integritásra, az egyetemes nemzeti kultürajuk-kal való kapcsolatra.

Az elmúlt két évben sok szó esett a csehszlová-kiai magyar sajto, ezen belül különös hangsúllyalaz irodalmi sajto helyzetéről. Megallapítottuk,hogy irodalmunk egyetlen igazi fóruma az Irodal-mi Szemle, a többi napi- és hetilap nem irodalmiprofilú, s az irodalomnak ésaz irodalmi publiciszti-kának csak igen korlatozott hely jut benne. A szek-ció vezetősége szükségesnek ítélte, hogy a problé-mát több ülésen megvizsgalja. A Fiatal irók Köreúj folyóirat alapítását kérvényezte. s ezt a szekcióvezetősége jóváhagyólag továbbította felső szerve,a Szlovákiai Írók Szövetsége vezetőségéhez. Töb-ben, így Tözsér Árpád, Duba Gyula, Dobos László

100

és mások egy kéthetenként megjelenő irodalmi-publicisztikai lap megindítását javasoljak, arn en-nek koncepciója még mindig nem készült el. A ma-gam részéről úgy látom, hogy mind a két kezdemé-nyezés valóságos igényeket fejez ki, s tamogatásratalált a csehszlovákiai magyar írók közösségében,bár éles vita folyt a vezetőségben arról, hogy me-lyiknek legyen pillanatnyilag primátusa.

Ebből az egyetlen részletkérdésből is kitünik,hogy a szekció vezetősége nem mindenben tudegységes álláspontra jutni, ám a vezetőségen belü-li nézetkülönbségek nem szabad, hogy kikezdjék avezetőség egységét olyan elvi kérdésekben, ame-Iyektől irodalmunk jövője függ. Állásfoglalásun-kat annak a meggyőződés nek a jegyében fogal-mazzuk meg, hogy országunk, de a térség többi ál-lama is történelmi sorsforduló elé érkezett. A sztali-nista szocializmusmodell további fenntartása an-nak a kockázatával jár, hogy a térség államai vég-leg lemaradnak a második ipari forradalomnak isnevezett technológiai versenyben immár nemcsaka Nyugat, hanem számos, a közelmúltban még fej-lődő országnak számító állam mögött is. A kor-szellem azt diktálja, hogy a sztalini modell helyetta társadalomnak olyan demokratikus modelljéthozzuk létre, amely felszabadítja az emberi alko-tóenergiákat és képes jól gazdálkodni az itt élőnemzetek szellemi tőkéjével. Nem szeretnénk, haennek az átalakulásnak káosz és anarchia lenne akíséröjelensége. Hogy ezt elkerüljük, halasztha-tatlannak ítéljük a nemzetgazdaságban, a politikaiéletben, a kulturális életben és a nemzetiségi kér-désben az elmúlt évtizedekben felgyülemlett prob-lémák megoldását, mégpedig nem külön-külön,

101

hanem egyidejűleg, hiszen a tapasztalatok arra ta-nítanak bennünket, hogy a gazdasági reform sike-re elképzelhetetlen a politikai struktúra reformjanélkül. Állasfoglalásunknak abból az alapelvbólkell kiindulnia, hogy csupán az emberi-egyéni sza-badság sérthetetlenségét biztosíró törvények és azerre épülö politikai berendezkedés szavatolja anemzetiségi kérdésben fölmerülő problémák igaz-ságos megoldását, s csak a demokratikus gondol-kodás garantálhatja azt, hogy e kérdések megvita-tásakor elkcrülhetök legyenek a nacionalizmuscsapdái. Hiszen az átalakítási folyamat sikerét kétirányból fenyegetheti veszély. Az egyik asztalinirestauráció veszélye, a másik a nacionalizmusé, alegnagyobb veszélye két irányzat találkozása éskombinációja. Amikor tehát társadalmunk de-mokratizálása érdekében emelünk szót, ezt annaktudatában tesszük, hogy nemzetiségi létünk csakis de-mokratikus viszonyok között teljesedhet ki. S ami-kor a nemzetiségi kérdésben immár krónikussávált bajokat soroljuk elő, ezt annak tudatábantesszük, hogy a szocializmus ellenreformációja,vagyis a brezsnyevizmus képtelen volt ezeket aproblémákat még megvizsgalní is, nemhogy meg-oldani, s hogy megoldasuk kerete csakis egy de-mokratizált társadalmi-politikai struktúra kerete-in belül lehetséges.

Kérem a szekció tagsagat, hogy ezeknek a szem-pontoknak a figyelembevételével és ezek szelle-mében fontolja meg, miként foglal állást időszerűügyeinkben. Megköszönve türelmüket és figyelmü-ket, ennek a reményében fejezem be vitaindítómat.

(1989)

Józan bölcsesség*

Kétségtelenül Szlovákia legjelentősebb írói közétartozik a magyarul alkotó prózaíró, Grendel Lajos(sz. 1948-ban Léván). A Hűtlenek (1979) c. novel-láskötettel debütált. Ezt követöen született novel-lái a Bőröndök tartalma "címer viselő kötetben lát-tak napvilágot 1987-ben. Éleslövészet (1981), Ga-leri (1982) és Áttéteiek (1985) címff regényei KarolWlachovsky fordításában szlovákul is megjelentekOdtienené oblomky (Árnyalt töredékek) címmel(Tatran, 1985). Grendel Lajos Pozsonyban él, aMadách Kiadó főszerkesztőjének helyettese .

• E vallomás bevezetőjét talán azoknak a korül-ményeknek és viszonyoknak szentelhetnénk; melyekkÖZÖl! ön elkezdte "keresni az összefüggéseket azösszefüggéstelen dolgok kozt 0'. Ez az időszak általá-ban azonos a személyek és müvek által gyakorolt el-ső komoly hatások időszakával; ezekről a hatások-ról a legnehezebb beszélni - s ezek ellen próbálnakvagy kezdenek az emberek leginkább lázadozni (A. Gi-de, 1900). Eddigi munkásságában lát-c önzetlen bi-zonyitékot, mely e jóslat mellett szálna?

- Engedjek meg, hogy kissé messzebbröl indul-jak el. Hosszú és kiegyensúlyozott gyerekkorom

• Az interjú eredetileg szlovák nyelven jelent meg aLiterárny tyzdenník dmű hetilapban 1989 elején.Magyarul kötetünkben olvasható elöszőr.

103

volt, bármiféle írói vagy irodalmi arnbíciók nélkül.Matematikus akartam lenni, s két szemeszterenkeresztül a pozsonyi egyetem matematika-fizikaszakos hallgatója voltam. Az irodalmat és az olva-sást kifejezetlen szórakozasnak tekintettem.Mindez éppen azért volt így, mert tizenhat éven atkellemes családi környezetben éltem, a világ logi-kusnak, megismerhetönek, áttekinthetönck, sőt,minden bonyolultsága ellenére is, áttetszőnek tantszámomra. A világ minden egyes darabját összelehetett rakni, akár egy intarziabútor részeit.

Tizenhat éves voltam, amikor meghalt az apám,ráadásul egyik napról a másikra, s mivel nagyonszerettem öt, halála olyan megrázkódtatást jelen-tett számomra, melyet sokáig nem tudtam kihe-verni. Ez volt tulajdonképpen az első találkozá-som a halállal, melyet már úgyszólván felnőttkéntéltem at. Ekkor kezdtem megérteni, hogy a halálnem csupán az élet befejezödése, hanem mindencselekedetünk alakító tényezője is egyben, hiszenbenne fejeződik ki belső időnk végessége, s az em-berben felkelti az önmagával és a másokkal szem-beni felelősség érzését. Ha az apám nem hal megviszonylag fiatalon, akkor az életem talán egészenmásképp alakul, én pedig sokkal később kezdtemvolna érdeklődni az olyan, metafizikus aurájú fo-galmak filozófiája iránt, mint a halál, végesség,tuulandóság és az idő relatívitása. Irodalmi érdek-lődésem is ilyen irányban fejlődött. Ehhez gyorsanhozzá tenném, hogy volt idő, amikor a költészetugyanolyan erővel hatott rám, mint a próza. Eze-ken a kérdéseken keresztül szól hozzám VladimírHolan, a lengyel Zbigniew Herbert, a szlovák JánOndrus, s az elmúlt évtizedek két legnagyobb ma-

104

gyar költöje - Weöres Sándor és Pilinszky János.Ezért érzem magamhoz közelinek Martin Heideg-ger filozófiájának néhány aspektusát, mivel a halálnála sem jelent valamiféle abszurdurnot, hanemkonstitucionális funkciója van. Az ő hatásuk ellensosem lázadoztam, mert éreztem, hogy helyettemis vallanak valamiről, amit gondolok és érzek, csaképpen nem tudok pontosan megfogalmazni. A pró-za terén sokkal később, csak hivatásos Íróként ta-láltam meg a "szerzöimet"; Kafkát, Borgest, Cor-tázart, az amerikai posztmoderneket (K. Von ne-gutot, T. Pynchont, J. Barth-ot, R. Cooper-t), dernindenekelött Robert MusiIt, aki nagy müvében,a Tulajdonságok nélküli ember-ben a dolgok őrül-ten racionális elemzése által megfosztja a raciona-lizmust a mítoszától, mégpedig egy olyan évszá-zadban, amelyben a legborzalmasabb módon éltekvissza a rációval, s visszaél nek vele - részben -még ma is.

U!''Yvélem, az Írónak nem kell mindenáron har-colnia a különbözö hatások ellen, hanem olvasás ésa látókör megszerzése közben ra kell találnia azokraaz írókra, filozófusokra, tudósokra. akik megvilágít-ják számára saját személyiségének a jellegét.

• Az írónak a kriukárál alkotott véleménye álta-lában inkább nevezhető gúnyosnak vagy tartózkodó-nak, mint lehangoltnak; mintha a kritikusok többsé-ge a müvészet ellenzéke lenne. A Literány tfídenníkolvasóit bizonyára érdekeini fogja az ön véleményeerről a kellemetlen problémáról.

- Nézze, az irodalomkrilika - szükséges rossz.Sokak számára az is rossz, hogy egyáltalán létezik,ennél rosszabb csak az lenne, ha nem létezne. Hi-szen ha jól müködik, mégiscsak az irodalom zava-

105

ros vizeit desztillalja. A kérdés inkább úgy hang-zik, hogy meg tud-é felelni a funkciójának. Ugyan-is ebben sok minden akadályozhatja. Például az,hogy a kritikus is ember, nem pedig számítógép.Az ízléssel, müveltséggel és tudással rendelkezőember sosem birtokolja ezeket abszolútumként,mivel sosem lehetnek azok. Amikor az értékest el-választja az értéktelentöl, akkor a döntését szük-ségszerüen befolyásolják a szubjektív tényezők,miközben egy kicsit Pröteussza kell válnia, hogyértse és értékelni tudja az ízlésvilágától távol állómüveket is.

Abszolút objektivitást elvárni a kritikustói - il-lúzió. Miért éppen tőle követeljük meg azt, amire,mondjuk, mások esetében nem panaszkodunk. Énmásban látom irodalomkritikánk problémáját.Abban, hogy nálunk nincs mindig szükség az íro-dalomkritikai kutatás és a kritikusi gyakorlat szín-vonala közti osszhangra. Elképzelhetetlennek tar-tom például egy irodalmi mü elemzését anélkül,hogy a kritikus ne ismerné ki magát kellőképpen aszemlotikában. Ahhoz, hogy a dologról mondhas-sak valamit, az irodalomtudomány eszközeit kellalkalmaznom, mivel ha külsö, nem irodalmi szem-pontok alapján közeledek a mühöz, félreérthetems félre is magyarázhatom annak müvészi üzenetét,Véletlenül sem akarom azt mondani, hogy a kriti-kus nem lehet szubjektív. Éppen ellenkezőleg! Deaz, hogy szubjektív lehessen, hogy párbeszédetalakítson ki a vizsgált múvel, esetleg polemizaljona ma világképével. elképzelhetetlen az alkotás belsőértékrendjének tisztázása s annak megállapítása, rni-képp hierarchizaltak a vizsgált ma értékei. Úgygondolom, hogy enélkül a kritika fecsegéssé válik.

106

Tehát a tárgyhoz: a jelenkori szlovak irodalmiéletben van néhány kritikus, akiknek a véleményefontos számomra.

• Egészen a kozelmúltig az ellentmondások és aproblémák elviselhetetlen anonimizációjára panasz-kodtunk; sok állásfoglalás és hang a szinfalak mö-gött hangzott el. Az alkotá emberek, akiket mindenoldalról Idilönböző megrövidítések fenyegetnek; akényszerek ellenében egy ismeretlen, titokzatos vilá-got építenek. Lehetséges, hogy ez kissé ijesztő, nemmondom, hogy rosszabb annál, melyben már nemkaptak helyet. Turistáknak is tekinthetjük őket,iránytű nélkül: Azonosak-e részben onnel?

- Gyerekkoromban féltem az ágy alá nézni,mert azt hittem, hogy ott démonok vannak. Azótamár tudom, hogy a démonok nem az ágy alatt, ha-nem bennünk lakoznak. Nálunk mostanában sokember fél az ágy alá nézni, holott továbbra semlaknak ott démonok, árn annál több az oda söpörtprobléma, amelyek lassan a társadalmi higiénián-kat veszélyeztetik. A "glasznoszty" értékét az adjameg, mennyi ellentmondást tud felszínre hozniazokból a problérnákból, amelyek gazdasági, poli-tikai és kulturális életünkben a hetvenes évek ele-je óta felhalmozódtak.

Természetellenes volna az alkotói szabadságproblémáinak az elválasztása társadalmunk intel-lektuális és politikai toleranciájának a fokától, sattól is, milyen az egyéni szabadság mértéke s mi-lyen mértékü a társadalmi to\erancia azon néze-tekkel szemben, amelyekkel nem ért egyet. Vala-mennyien tudjuk, hogy e téren nálunk nincs min-den rendben. Egyfelől a társadalmi kérdések egyrészének tabuizalása, másfelől pedig az író alkotói

107

szabadságanak korlátozása az, ami dernoralizáló-an hat s akadályozza, hogy a társadalom reális ké-pet alakítson ki önmagáról. Szerencsére az elmúltkét-három évben jelentős triértékben csökkent azalkotó tevékenységet korlátozó adminisztratív ésbürokratikus intézkedések száma, s ez bízta lÓvál-tozás. A nagy kérdés az, hogy mi - írók - tudunk-célni ezekkel a megnövekedett lehetőségekkel,hogy nem esünk-e egy másik véglet csapdájába.Hogy más előjellel ugyan, de megint főleg a politi-ka szemszögéböl közelítünk majd a valósághoz.

• Egy beszélgetésben ön beismerte, hogy magá-hoz kozelinek érzi "a vivádá embereket, akik állan-dóan valamiféle válságos, kritikus állapotban érzikmagukat, tekintet nélkül arra, hogy az adott pilla-natban jól vagy rosszul megy-e a soruk". Ezt úgy le-het értelmezni, hogy önnél külön előnyt élveznek azemberi lét legalsó régiáiba vetett pillantások s az ottvégzett kut atások?

- Igen. Csakhogy engem nem a mélylélektan ér-dekel, Mellesleg mi újat lehetne itt még mondaniDosztojevszkij és Faulkner után? Ez a kérdésmindenekelött az irodalom illetékességévei kap-csolatban foglalkoztat. Az emberi létnek vannakolyan területei, amelyek a tudomány számáramegközelíthetetlenek, s feltételezem, hogy azok ismaradnak. Ne higgyék, hogy most az agnoszticiz-mus beszél belőlem. Csupán hangsúlyozni szeret-ném, hogy az emberi lélek bonyolult mechanizmu-sai nem valamiféle karteziánis logika szerint mü-ködnek, Éppen itt, az emberi lét legalsó régiója-ban érezheti magát otthon az irodalom és a müvé-szel, s éppen ezen a területen pótolhatatlan amegismerő funkciójuk. Azzal, hogy azt mondtam,

108

ne mitizáljuk a rációt, nem az irracionalizmus kul-tuszát akarom építeni, csupán figyelmeztetni sze-retnék arra, számos cselekedetünk mozgatórugóisaját magunk számára is többnyire rejtve marad-nak. Nagyon rokonszenves számomra Wittgenste-in ismert kijelentése, miszerint amiről nem tu-dunk beszélni, arról hallgatnunk kell. Ami a tudo-mányos gondolkodást illeti, ez így is van. De az íróvagy a költö számára csak korlatozással lehet elfo-gatható. A vers vagy a regény olyan beszédnek istekinthető, mely a hétköznapi beszédben "megne-vezhetetlent" strukturalja, épp ezért a nyelv egé-szen másképp funkcionál az irodalmi műben, mintmásutt, s nem kognitív funkciói gyakran fontosab-bak úgynevezett elsodleges értelménél. De ez máraz irodalomtudomány szférájába tartozik, ahol er-ről a témáról eddig is sok okosat írtak össze, s biz-tos vár ránk még néhány meglepetés.

• Ön azon nemzedék fölött is töpreng, melyolyan területekre lép, ahol az elevenen ható erköl-csök egyike sem dominát meggyőző módon a többi-ekkel szemben, a tettek közölt mintha egyre nagyobblenne a hasonlóság, az elsőrendt1 küszkodik s összeis olvad a mellékesseI. Az értékek kölcsönösen gyen-gítik, szülik és megsemmisítik egymást, tetten érhetőlogika nélkül. Tekinthető-e ez az örvény egyedülállóelőnynek az alkotá számára? Kiméletes bírónakkell-e lennie, vagy pedig vallomást tevő, az iróniairánti érzékkel megáldott szkeptikusnak, mondjukGrendel Lajosnál sokkal nagyobb szkeptikusnak?

- A gondolkodás, ha következetes, nem áll megfélúton és nem fél a kánonoktól, s így a legradiká-lisabb tettnek tekinthető, még ha az ember közbena kísujját sem mozdítja, s teljesen egyedül üldögél

109

a szobában. Ezzel nem provokáini akarok. Csupánszerény magánvéleményemet szcretném kifejezni:szükséges, hogy minden nemzedék s azok mind-egyik kezdő szerzöje elsörendü arnbíciójanak te-kintse az irodalomban uralkodó kánonok revízió-ját. Ez, ugyebár, önmagában kevés az üdvösség-hez, de ha az ambició mellé tehetség is társul, ak-kor az csak az irodalom javát szolgálhatja.

Az eltelt húsz év nagyon kedvezőtlen volt a kü-lönbözö irodalmi kísérletek számára, ezzel ellen-tétben kanonizáltak bizonyos szernléletmódokatés alkotói módszereket. Ez nem csak a szlovák,hanem a cseh és a csehszlovákiai magyar iroda-lomban is így volt. A kérdés első felében megfo-galmazott életérzés nem ismeretlen számomra,noha e!,tynemzedékkel idősebb vagyok a ma kezdőszerzöknél. Megannyi infantilis nemzedéki programés kísérlet után öröm látni, hogy a ma induló nem-zedék (a csehszlovákiai magyar irodalomban is ha-sonló folyamat zajlik le) nem igényli, hogy kézenfogva vezessék, s éppen az alkotó kételynek kö-szönhetöen elég szuverén módon gondolkodik ah-hoz, hogy néhány éven belül új ösvényeket tapos-son az irodalomban. Persze, jósolni nehéz, s errenem is vállalkozom. S ha már a szkepszisröl beszé-lünk, meg szerétném jegyezni: kissé szkeptikus va-gyok annak megítélésében, vajon tartós lesz-e az atársadalmi légkör, amely ma az új irodalmi törek-véseknek és irányzatoknak kedvez. S még valamit:a bölcsesség szép dolog, de csak hajszál választja ela szenilitástói, s éppen a szkepszis jelenti ezt a haj-szálat. Azért mondom ezt, mert abból, amit a leg-fiatalabb nemzedék munkásságából legtöbbre be-csülök, egy számomra nagyon rokonszenves, túl

110

korán kijózanodott bölcsesség rajzolódik elő. Haaz új nemzedék az értékek relativizációjával kap-csolatos élményei nek jó színvonaion tud hangotadni, akkor azáltal nem csupán korunk legveszé-lyesebb válságtüneteinek egyikére figyelmeztet,hanem az általában kissé kocsonyas irodalmi éle-tünket is felélénkítheti. Én azért szurkolok, hogy ezsikerüljön. Ugyanis, természetesen, én is arra szava-zok, hogy az író legyen inkább a kor vallomást tevőszkeptikusa, mint bíró vagy ne adj' isten ügyész .

• Az író általában szándéka célpont jának meg-felelően mádositja a valóságot, van, amit kiemel, ér-telemmel ruház fel, hogy szembeötlőbb mádon mu-tathasson rá arra, ami értelmetlen és értéktelen. Mi-lyen mértékben segitik az irodalmat az emberek II

maguk tétova, tévelygő életével, 1. Updike szavaival:milyen koholmányokkal változlatjuk meg az életetkorülottünk: az irodalom világa számára?

- Ez egy olyan kérdés, amelyre a modern prózá-ban egymástól nagyon eltérő válaszok születtek,s egyikről sem állíthatjuk, hogy ne tartalmaznamegfontolandó igazságokat. Volt idő, amikor na-gyon erős volt a kísértés, hogy olyan prózát írjak,amely nem terhelné az olvasót semmilyen direktívválasszal és nem adna a kezébe olyan vezérfonalatsem, mint a klasszikus realizmus, hanem a valóságkülönbözö jelenségei között szelektálna, úgy,hogy az olvasó maga fedezné fel a köztük lévő la-tens összefüggéseket. Ez bizonyos mértékig a fran-cia nouveau roman technikáját igényelné vagy va-lami ahhoz hasonlót, amit egy ideig Mészöly Mik-lés csinált a kertars magyar prózában: kölcsönvenni a cinema verité módszerét, beindítani a ka-merát s fölvenni azt, ami ráfér a Iátórnezejére.

111

Nem sugalmazni semmiféle összefüggéseket, nemkonstruálni szirnbólumokat, sutba dobni az összesnyelvi és formai trükköt. Igaz, Mészöly csak úb')'tudott jó prózát írni ezzel a módszerrel, hogy tud-ta, mikor kell a kamerát be- és mikor kikapcsolnia.

Nos, ez csupán egyike a modern próza lehetsé-ges irányainak, mely jól kifejezi a mai Író mélysé-ges bizalmatlanságát a különbözö ideológiákkal ésrnessianisztikus világmagyarázatokkal szemben.Kétségtelen, hogy az adott kérdésben a kulcsfoga-lom a "szándék célpontja". Ettől függ, hogy az,amit olvasunk, nevezhető-c egyáltalán irodalom-nak, vab'Ypedig valamilyen irodalmi köntösbe öl-töztetett szociográfiával, történelmi vagy filozófiaiesszével van dolgunk. A harmineas években meg-fogalmazott szeeialista realista kanonok példáulúgy manipulálrák az igazságot, hogy az megfelel-jen annak az utópisztikus képnek, amelyet azideológusok oly nagy örömmel láttak volna a tü-körben. E módszer jegyében megszámlálhatatlanmennyiségü selejt látott napvilágot. De az egzisz-tencializmus hatása alatt szüleiett irodalom túl-nyomó része is c filozófia téziseinek puszta illuszt-rációja csupán, s nem véletlen, hogy az irányzatlegjelentősebb írója, Albert Camus azért volt alegjobb, mert csak másodsorban volt filozófus.Meggyőződésem, hogy a jó irodalomnak mentes-nek kell lennie mindenféle gondolati prekoncep-ciótól,

Nos, minek kell abban a célpontban lennie? Er-re a kérdésre minden Írónak önállóan kell felele-tet adnia, s ezt a feleletet legalább olyan nehézmegtalálni, mint válaszolni arra, mi jelenti az éJetértelmét. Ha most azt mondorn, hogy legjobban az

112

egyén szabadságának kérdése érdekel, meg kellmagyaraznom, mit értek a szabadság fogalmán:azokat a külsö és belső körülményeket, melyek le-hetövé teszik számunkra valamennyi képességünkés tehetségünk kibontakozását. S itt inkább a bel-ső, mint a külső feltételekre helyezném a hang-súlyt. Ugyanis: könnyebb a társadalmat dernokra-tizálni, mint megszabadulni saját démonainktól,saját elöítéleteinktöl, az ideológiai hamis tudatok-tól, fixa ideáinktól és a neurózisunktól. Ezekbenaz összefüggésekben látni kell, hogy mindeneke- .lőtt a modern kor neurotizált emberének alapve-tő, azaz egzisztenciális kérdéseiről van szó. Éppenezeket szerétném rnüveim középpontjaba állítani.lelcplezvc cselekedeteink és ideológiáink kétértél-W(fségét. Érzem, hogy origo nincs, ezt tudomásulkell vennünk. A kiindulópont az, hogy origo talánnincs, s ezzel a felismeréssel, s ennek tudatábankell kialakítanunk a magunk számára humanuséletet.

• Az embernek, a teremtett világ koronájánakma globális jellegű problémákkal kell szembenéznie- olyanokkal, ntint az élei megőrzése a földön, azéletkörnyezet, az új betegségek problémái stb. Mind-ezek megkövetelik az alkotóerők nemzeti és államihovatartozástol független integrációját. Nálunk amegvalositás helyett inkább csak érezzük a mélyre-ható társadalmi változások szükségszerüségét. Azintegrációs erőfeszítésekkel egyidejűleg (Kozép-Eu-rópában) a nemzeti onrendelkezessel kapcsolarosfokozott érzékenység tendenciái is tapasztalhatók.Ezzel a két fejlődési tendenciával - a centrifugálissal

és a centripetálissal - összhangban az egyén szemé-lyiségének felszabadítása tűnik legfontosabbnak -

113

ennek hiányában ugyanis mind II globalizáció, minda nemzeti oruudatosodás fogalom csupán, amelyetvégső esetben éppen az egyén felszabadítása ellené-ben lehel felhasználni és kihasználni. Léteznek a tu-datunkban vagy a tudatalattinkban latensen jelenlé-vő magyar-szloválc nemzetiségi ellentétek?

- Teljesen egyetértek az önök gondolatmeneté-vel. Néhány mondatban nagyon precízen összefog-lalták azt a dilemmát, mely ott áll valamennyiünkelőtt, mégpedig nem csak keleten, hanem nyuga-ton is. Ha a mi nagyon törékeny és csikorogva be-induló, itt-ott elakadó .peresztrojkankat'' nézzük,akkor a régi rend mellett épp a nacionalizmus fel-élcdésétól félek a legjobban. Ezek a latens ellenté-tek ugyanis ott élnek a tudatunkban és a tudatalat-tinkban, de nem tudjuk megállapítani, milyen in-tenzitással és milyen félelmek motiválják őket, mi-vel ez a téma mostanáig a legnagyobb tabuk közétartozott. Én abból indulnék ki, s úgy hiszem, ez-zel a véleménnyel nem vagyok egyedül, hogy a kétnemzet között ma már nincs semmilyen antago-nisztikus ellentét. Problémák természetesen van-nak, a Szlovákiai Írók Szövetségének MagyarSzekciója épp az elmúlt hónapban fejtette ki velükkapcsolatos álláspontját. Azt hiszem, a szlovákokés a magyarok együttéléseben felmerülő problé-mák mindegyike megoldható, ha abból indulunkki, hogy al. alkotmány kétségkívül széleskörü jogo-kat biztosít a nemzetiségek számára, konkretizálá-suk azonban mindmáig várat magára, a nyelvtör-vényt is beleértve. A cschszlovákiai magyaroknaksemmiféle ambícióik nincsenek, amelyek árthat-nának a csehszlovák állam Vétb')' a szlovák nemzetérdekeinek.

114

Kapcsolatainkat illetően nagyon veszélyesnektartom a közös dolgainkban való kétoldalú tájéko-zatlanságot, mivel a tájékozatlanség mindig kon-zervalja a gyanakvast és a bizalmatlanságot. Szo-morú, hogy két nemzet, amely csaknem ezer évigegy államban élt, hol jól, hol rosszul, ma alig isme-ri egymás kultúráját. Engedjék meg, hogy egy ha-sonlattal éljek. Száz vagy százötven évvel ezelőtt akét nemzet szembekerült egymással, de ez mármegszünt. Csakhogy most háttal állunk egymás-nak, nem haragból, hanem a másikkal szembenimélységes közöny miatt. Ezt nem tekintem nor-mális helyzetnek. Sok szlovák fiatal azt sem tudja,hány magyar él ebben a köztarsasagban, sok ma-gyarországi fiatal pedig azt hiszi, hogy a szlovakokcsehek. Ennek a közönynek a felszámolása jelent-hetné az elsö lépést a kölcsönös közeledés meg-gyorsítása felé.

Úgy gondolom, a "peresztrojka" jó alkalom le-het arra, hogy megvizsgáljuk közös dolgaink maiállását. Bátorkodorn remélni, hogy Közép-Európanem Libanon s nem is Koszovo. A "peresztrojka",a demokratizálás és az önök által említett globálisproblémák olyan közös ügyeket jelentenek, ame-lyek centrifugalis tendenciáit nem kell törvénysze-rücn erősíteni, hanem éppen ellenkezőleg: a köl-csönös tolerancia és tisztelet elmélyítésére kellőket kihasználni.

• Ön a magyar és a szlovák irodalom, s a ma-gyar és a szlovák életmód határán dolgozik, mint aMadách Konyvkiadá főszerkesztőjének helyettese.Hogyan jellemezné a magyar és a szLovák irodalomkozti különbségeket a Legutóbbi húsz év folyamán?

- Általánosságban azt mondhatnárn, hogy a két

115

irodalom pillanatnyilag nincs szinkronban egy-mással. Míg a szlovák irodalomban az elmúlt húszévben fölerősödtek a "realizmus" tendenciái, amagyar irodalomban megerősödött (a költészet-ben) a neoavantgárd és (a prózában) a posztmo-dern hulláma. Nem előzmények nélkül, a gyöke-rek, ha akarom, a század elejéig nyúlnak vissza.Ezek az írók, az idősebbek közül Mészöly Miklósés Kenrad György, a fiatalabbak közül EsterházyPéter, Nádas Péter, Krasznahorkai László, TemesiFerenc, Spiró György, Hajnóczy Péter, Kornis Mí-hály gyakorlatilag ismeretlenek a szlovák olvasókö-zönség számára, annak ellenére, hogy közülük töb-ben is számottevő érdeklödést keltettek külföldön.

Ideje volna renoválni azt, ami összeköt ben-nünket.

(1989)A beszélgetést JÁN LITV ÁK

es EDMUND HLATKY készítette

Reflexiók egy vita után

Kis nemzet fiának lenni inkább tehertétel, mintöröm, s egész újkori történelmünk, mind a magya-roké, mind a szlovákoké, szomorúan példázza,hogy ez a léthelyzet mennyire tud frusztrálni ben-nünket. A frusztrációnak a jegyei kimutathatókannak a vitának a szövegeihen is, amely a magyar-országi szlovák, illetve - közvetett módon - a szlo-vákiai magyar kisebbség helyzete és problémái kö-rül aLiterárny tyzdenník hasábjain nemrég kibon-takozott. A vita burkoltan ugyan, ám mégis első-sorban politikai síkon zajlik. Kevés szó esik azokokról, annál több a kövctkezrnényeikröl. Így ke-rül előtérbe - egyéb ként joggal - a sérelmi aspek-tus mindkét oldalon. A magyar-szlovak együttélésproblémái politikai síkon, nagyvonalú és demok-ratikus elvek deklarálásával, és - ami még fonto-sabb - ezeknek az elveknek a politikai gyakorlathavaló átültetésével rendezhetök ugyan, ám nemoldhatók fel, A magyar-szlovak együttélés problé-mája ugyanis csak egy második szinten politikaikérdés. Amíg a kölcsönös gyanakvás és bizalmat-lanság okait nem tudjuk felszámolni, a legdernek-ratikusabbnak látszó politikai intézkedések is ide-iglenes érvényűek maradhatnak.

Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a civilizáció tör-ténete ncm más, mint a magánvaló világnak azemberi tevékenység által való átalakítása értern-

117

való (emberértvaló) világgá, akkor ebben a folya-matban-tevékenységben kitüntetctt hely illeti mega nyelvet. Az ilyen transzformációnak az első fokaa megismerés, megismerés pedig nem létezik nyelvnélkül. Nyelv nélkül ugyanis megismerő tudat sin-csen. Hogy a magánvaló átalakítása értem-valóváaz elmúlt évszázad civilizációs fejlödése során e!,'Y-.re inkább a magánvaló bekebelezésének (konzu-mációjának), az élő és élettelen természet rnérhe-tetlen kizsákmányolásának a formái között zajlikle, közvetlenül - látszólag - nem ennek az esszé-nek a tárgya, közvetve azonban annál inkább, hi-szen mint minden globális probléma, "nemzeti-leg" is érint bennünket. Oe erről később.

A világbavetettség heideggeri kategóriája ön-kéntelenül sugall egy másik analógiát is. Amikormegszületünk, nemcsak a világba vagyunk belevet-ve, hanem egy nyelvbe is, illetve úgy vagyunk a vi-lágba belevetve, hogy közben egy nyelvbe is belevagyunk vetve. Nem a nyelvbe, hanem egy nyelvbe.Mert univerzális nyelv nem létetik, csak nyelvekvannak, amelyek hasonlítanak egymásra, deugyanúgy nagyon távol is állhatnak egymástól. Ne-vezhetjük ezt a teremtés tragikus következményütökéletlenségének. de szerenesének is, hiszen azál-tal, hogy sok nyelv van, sok kultúra is létezik, s mi-nél több kultúrát ismerünk meg, annál komplexeb-bül tudunk reflektál ni IImagánvaló világra és ben-ne önmagunkra, létezésünk értelmére, amely amagánvaló világ átalakítása értem-való világgá. Ígyvagy úgy, a nyelv központi kategóriája az emberilétezésnek, ugyanúgy, mint az idő vagy a történe-lem. Nyelv nélkül nincs ember, ember nélkül nincstörténelem, történelem nélkül nincs idő. Oe azt is

118

tudjuk, hogy univerzális nyelv sincsen, a nyelvmindig anyanyelvet jelent. (A münyelvektöl mosttekintsünk el.) Ebben az értelemben az(anya)nyelv szinte olyan testrészként Iunkcionáléletünkben, mint a kezünk vagy a lábunk. Meg le-het tanulni e!,'Yidegen nyelvet nagyon jól, árn ez atudásunk sosem lesz olyan kifinomult tudás, mintaz anyanyelv tudása. Aki az anyanyelvet valami-lyen megtanult nyelvvel próbálja helyettesíteni,úgy jár el, mintha mülába volna. Járni megtanul,de csak bicegve. Tökéletes bilingvizmus nem léte-zik. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy itt, Kö-zép-Európában, a nemzetek közötti viták elsősor-ban (persze nem kizárólag) az anyanyelv használa-tának és kompetenciájának a kérdése körül cso-mósodnak. Annyiban nemzetek közötti vitákezek, hogy Európában a nemzetek az anyanyelvektörésvonalai mentén alakultak ki. S amikor aztmondjuk, hogy kialakultak, azon irnplicite azt isértjük, hogy a nemzet történelmi kategória.

Amikor azt állít juk, hogy a nemzet olyan törté-nelmi kategória, amelynek az alapja a nemzetinyelv és kultúra, célja pedig az államiságban kons-tituálódó nemzeti szuverenitas, föl kell tennünknéhány kérdést, amely megvilágíthatja a nemzetiközösséghez való tartozás értelmét és jelentöségétma, eb'Yolyan történelmi korszakban, amelyre egy-felől az emberi szabadságértékek minden korábbikorszaknál egyetemesebb előtérbe kerülése nyom-ja ra a bélyegét, másfelől viszont a globális problé-mák súlya (élelmezés, környezeti katasztrófák,atomháborús veszély sth.) és a világ kicsinnyé zsu-gorodása a különbözö kuliúrák fokozottabb e!,'Y-másra hatása, a Iöldrajzi távolságok csökkenése és

119

az információs forradalom vívmányai következté-ben. A ránk nehezedő globális problémák nyomá-sa az emberi faj fennmaradását attól teszi függővé,hogy képesek vagyunk-e az egész földgolyót átfo-gó integrációs folyamatot kezdeményezni és vég-rehajtani. Valamely nemzeti közösséghez tartozniazért ma más jelentéssei bír és másféle felelőssé-get követel meg tőlünk, mint a múlt században. Azáltalános emberi értékek fontossági sorrendjébena nemzeti értékek mára némiképp a háttérbe szo-rultak, legalábbis itt, Európában, még ha közössé-get konstituáló funkciójuk továbbra sem szüntmeg. Amikor tehát a magyar-szlovák együttélésproblémáin töprengünk, két dologról ncm szabadelfeledkeznünk. Mindig tanulmányoznunk kell azta történelmi kort, amelyben ez a két nemzet kons-tituálódott, s ugynakker azt is látnunk kell, hogyazóta jó sok (zavaros) víz lefolyt a Dunán. Külö-nös, de érthető, hogy a magyar-szlovak viszony sokneuralgikus pontja közül továbbra sem veszít je-lentőségéből az 1848-49-es forradalom és szabad-ságharc időszakának konfliktusa, bizonyára azértnem, mert itt húzódik az elválasztó vonal, S mertközös történelme során 1848-ban került előszörszembe egymással nemzetként a magyarság és aszlovákság.

A magyarok és szlovákok modern értelembenvett nemzetté válásának az ad sajátos pikantériát,hogy ez a folyamat ugyanabban az állami keret-ben, a történelmi Magyarország keretein belülment végbe. Említettem már, hogy a nemzeti ön-megvalósítás értelme a múlt században az állami-sag megszerzése volt, mert úgy látszott, ez az egye-düli garanciája a nemzet fennmaradásának és fej-

120

lödésének. Az államiság megszerzése, nyíltan vagyrejtetten, célként ott munkál minden nemzeti tö-rekvésben. 1848-49 tragédiáját abban látom, hogya magyar liberalis értelmiség akkor is ragaszko-dott a történelmi Magyarország kereteinek válto-zatlan fenntartasahoz, amikor az 1848 végére defacto szétesett és kormányozhatatlanna vált, más-felől viszont ennek az államnak a nem magyarnemzenségei több esetben a magyarság élethez va-ló jogát is megkérdőjelezték. Amikor az 1848-bande facto, majd 1849 után de jure is megszünt törté-nelmi Magyarország az 1867-es kiegyezésseivisszanyerte államiságát, az nem a rendi Magyar-ország volt immár, hanem egy félig feudális, depolgarosodó, az akkori kor szempontjai szerint ismodernizálódó állam, amelyben a rendezetlennemzetiségi kérdések időzített borubaja ketyegett,majd robbant fel 1918-ban. 1918 újabb határkő,hiszen a szlovák nemzet ekkor tette meg a döntőlépést államisága megteremtése felé.

Mindez persze a történelem lapjaira tartozik:ma 1989-et írunk, nem pedig 1918-at vagy 1848-at.Persze a történelem idő, az idő pedig folyamat ésirányváltásokkal meg-megszakított folyamatosság.1989 tartalmazza 1918-at és 1848-at is. Hogy a ma-gyar-szlovák együttélésról érdemben szóIhassunk,és ne frázisokat szajkózzunk vagy életképtelen,steril elméleteket gyártsunk, 1989-ből 1918 és1848 tartalmait is újra ki kell bontanunk. Tanulsá-gos lehet számunkra a történelem kutatása szem-pontjaból az a néhány mondat, amelyet Hans-Ge-org Gadamer a modern hermeneutika alapmüvé-ben, az Igazság ésmódszerben az autoritás és a ha-gyományok rehabilitálása kapcsán mond: "Nyil-

121

vánvaló, hogy a szellemtudományokban nem be-szélhetünk olyan értelemben a kutatás azonos tár-gyaról, mint a természettudományokban, ahol akutatás egyre mélyebben hatol a természetbe. El-lenkezőleg: a . szellemtudományokban a kutatásiérdeklódést, mely a hagyomány felé fordul, sajáto-

san motiválják a mindenkori jelen és annak érdekei.A kutatás témája és tárgya egyáltalán csak a kérdés-feltevés motivácioja révén konstituálodik (kiemelés:G.L.). Ezért a történeti kutatást az a történetimozgas hordozza, melyben maga az élet áll, s nemragadható meg teleologikusan a tárgy felől, melyrea kutatás irányul.' Majd néhány sorral odább:"A természettudományok tárgya meghatározhatóideális tisztaságában: az, amit a tökéletes, befeje-zett természetismeretben megismernénk; viszontértlemctlen lenne tökéletes befejezett történelem is-

meretről heszélni (kiemelés: G.L.), s ezért végered-ményben a kutatás magában vett tárgyáról valóbeszédnek sincs értelme." (Id. ma, Bp. 1984)

Nyilvánvaló: ahhoz, hogy a magyar-szlovák kap-csolatokat (nem politikai, hanem emberi értelem-ben) új alapokra helyezzük, tisztáznunk kell azt apozíciót, amelyet ebben a történelmi vitában el-foglalunk, s meg kell találnunk a kérdésfelvetés-nek azt a mai motivációját, amelyről Gadamer isbeszél. A történelmi múlt nem semmisíthetö meg,nem tehetünk úgy, mintha most csöppentünk vol-na ide valamilyen idegen bolygóról. Ám ez nem je-lenti azt, hogy dogmaként kell tisztelnünk azokataz érveket, amelyek egy más korszakban születtek,Valamely történelmi esemény vagy eseménysormegítélése koronként rnódosul, annak függvényé-ben, hogy a mindig jövőre orientált mindenkori

122

jelen számára milyen arcukat mutatják az esemé-nyek. Meglehet, abból kellene kiindulni, hogy amúlt mint olyan önmagában nem létezik, hanemmindig csak a jelen idő függvényében. Történelmiesemények értelmét kutatni fáradságos munka éshaszontalan is, amennyiben valami végső és letisz-tult értelmet akarnánk a történelemben találni.A történelemnek ilyen értelme nincsen, van vi-szont iránya, amint a jelenre is az a jellemző, hogya jövőre orientált. A múlt értékelésének helyessé-ge nem kis mértékben attól függ, hogy a jelen idő-ben, amelyben élünk, meg tudjuk-e ragadni a tör-ténelmi fejlődés irányát. A magyar-szlovak prob-lernatika ilyen értelemben parciális vetülete azegyetemes történelmi fejlődésnek, samennyibenezt figyelmen kívül hagyjuk, érdektelen családiperpatvarrá degradálódik. Ezért úgy gondolom,ahhoz, hogy lehetséges legyen egy termékeny ma-gyar-szlovák parbeszéd. három dolgot kell tisztáz-nunk: a szabadságra orientált ember helyét a nem-zet közösségében, a nemzetnek a múlt jához valóviszonyát, és azt, hogy a nemzeti gondolkodás irá-nya összhangban van-e az egyetemes emberi fejlő-dés irányával.

Vegyük sorra ezt a három kérdést. Említettemmár, hogy amikor megszületünk, nemcsak a világ-ba, hanem egy nyelvbe is bele vagyunk vetve - il-letve abba a kultúrába, amelyet ez a nyelv konsti-tuált. Ha egyetértünk azzal, hogy az emberi életértelme a velünk született és a neveltetésünk so-rán szerzett tehetség és képesség maradéktalan ki-bontakoztatása a magánvaló világ értem-való vi-laggá való átalakítása érdekében, akkor azt is cikell ismernünk, hogy létezésünk szabadságra ori-

123

entált. Része vagyunk egy nemzetnek, de a nem-zetnek úgy vagyunk része, hogy előbb önmagunkvagyunk. Azok az értékek, amelyeket tehetségünkkibontakoztatása révén létrehozunk. meghalad-hatják a nemzeti kereteket, és nem minden eset-ben nevezhetők meg a nemzetfogalom kategória-jáva\. Más szóval: nem azért hozunk létre értéke-ket, hogy megfeleljünk egy kor nemzetfogalma ér-

. téknorrnáinak, hanem mert mint egyének vagyunkértékteremtésre orientáltak. De minden értékre-remtésseI egyben a nemzet értékeit is gyarapít juk,tehát olyan értékeket teremtünk, amelyek a nem-zetfogalom szükkeblü értelmezését szüntelcnültágítják. Konkrét példával élve: egy orvostudomá-nyi vab'Ybiológiai felfedezés mindenki számára ér-ték. nemzeti hovatartozástóI függetlenül, ugyan-akkor azáltal, hogy a mi nemzetünk tagja a tudós, .akié a felfedezés érdeme, a mi nemzetünk presztí-zsét és megbecsülését is emeli. A nemzet fogalmaértelmetlenné és retrográddá válik, ha az elzárkó-zás és bezárkózás ideológiáját szolgálja, valamifé-le nemzeti öncélúságot, amely nem veszi figyelem-be, hogy - a saját individualitásunk révén - első-sorban az emberi fajhoz' tartozunk, s értékterem-tésünk az emberi faj érdekeit kell, hogy szolgaíja.A nemzet az a keret, amely lehetövé teszi a sza-badságom számára, hogy értéket hozzon létre.Szerétném egy másik hasonlattal világosabbá ten-ni, mirc gondolok. Minden válogatott futballcsa-pat tizenegy személyből (individuumból) áll, akikkülönbözö testalkatúak, különbözö világnézétü-ek, különbözö értékekre orientáltak, különbözóvérrnérsékletüek, Azonos bennük (persze a kapuskivételével), hogy ugyanazt a dresszt és címert vi-

124

selik, és hogy szövetkeztck ugyanannak a célnakaz érdekében. Szövetkezésüknek a játék adja azértelmét és a közös cél. Ebben a játékban pedig,hogy elérjék a kitűzött célt, mindnyájuknak a te-hetségük és képességük legjavát kell nyújtaniuk.A dressz és a címer a nemzet jelképe, s itt, Euró-pában a nyelvé és kultúráé is, amely a nemzetetkonstituálta. De nem azért szövetkeztek a játéko-sok, hogy egyforma dresszt viseljenek, hanemazért, hogy megnyerjék a mérközést, s ha ez nemsikerül is, legalább jól játsszanak. A nemzet abszt-rakt fogalma csak a nemzetet alkotó konkrét egyé-nek értékteremtő szabadsága révén nyerhet tartal-mat, megerősítést és igazolást. Abban az esetben,ha a nemzeti keretek akadályozzák az egyént ér-tékteremtö szabadságának a kibontakozásában, azegyénnek jogában áll ezeket a kereteket megval-toztatni, a maga számára megfelel6bbekké tenni,végső soron akár a nemzet konstituálta állarniságkereteiből kilépni is.

A magyar-szlovak vita legtöbbször annak a kér-désnek a megválaszolása körül forog, hogy vajonkinek volt igaza? A kérdés megválaszolhatatlan-nak látszik, ördögi körnek, amelyből nem lehet ki-lépni. Talán azon kellene eltöprengenünk, vajonnem a vita kiindulápontjában és magában a kérdés-ben van-c a hiba? Mert a viták során újra meg újraelkövetjük azt a hibát, hogy - visszautalok Gada-merra - a tárgy fe161 akarjuk teologikusan meg ra-gadni a kutatás célját. Frusztráltságunk legéke-sebb bizonyítéka, hogy amint történelmi vitákbabocsátkozunk, azon nyomban beleragadunk egyolyan szemlélet érvrendszerébe. amely a nemzetiproblematikát távolságtartás nélkül, önmagából

125

próbálja megmagyarázni, vagyis átvesz egy olyanérvrendszert, amely a nemzetté formálódás kará-ban adekvát volt, de ma már csak történelmi távlatbirtokában tekinthető annak. Ráadásul ezekben avitákban apologetikus szándékok is gyakran je-lentkeznek. Fölmerül a kérdés, lehetséges-e távol-sagot teremteni nemzeti múltunk eseményeivelszemben, s létezik-e olyan pozíció, amely nemzetimúltunk és együttélésünk, vitáink kibékíthetetlen-nek látszó ellentmondásait fel tudja oldani. Úgygondolom, hogy létezik, de ahhoz meg kell változ-tatnunk a nézőpontunkat, s meg kell vizsgálnunk,hol a helye ennek a vitának a történelmi fejlődésirányához mérve ma.

Új kiindulópontok keresését több körülmény iskedvezően befolyásolhatja napjainkban. Amikor amagyar-szlovak vita és szembenállás megkezdő-dött, a két fél nem egyenrangú pozícióból startolt.A magyarság rendelkezett az államiság attribútu-maival, a szlovák nemzet nem. Mára a helyzet gyö-keresen megváltozott ebből a szempontból. A tör-ténelmi Magyarország széthullott, s a szlováknemzet is kivívta államiságát. A magyar gondolko-dásban a magyarság közép-európai szupremáció-jának illúziója végképp széthullott. Mind a magya-rok, mind a szlovákok tudják, hogy kis nemzet fiai.Azt is tudják talán, hogy aszuperhatalmak és agazdaságilag erős középhatalmak árnyékában tu-lajdonképpen maga Európa is egy kissé provincialett, s egy elaggott, birtokait vesztett arisztokratabenyomását kelti, aki megőrizte ugyan méltóságátés tisztes életszínvonalori él, de egykori hatalmátés tekintélyét talán sosem szerzi már vissza.Ugyanakkor az emberi faj fennmaradását veszé-

126

lyeztctö globális problémák minden nappal nyo-masztóbb súllyal nehezednek ránk, s belekénysze-rítenek bennünket e,gy földrészeket átfogó integ-rációba.

Ezek a globális problémák azok, melyek arrakényszeríthetnek bennünket, hogy felőlük nézvehatározzuk meg magatartásunkat a vitás nemzetikérdésekben, és forduljunk a múltunk felé. Meröanakronizmus a nemzeti szempontokat abszolu ti-zálnunk egy olyan történelmi pillanatban, amikoréppen fölébük kellene emelkednünk. Ez nem aztjelenti, hogy a nemzeti problémáktói el kellenefordulnunk, netán a nemzeti hovatartozásurikatkellene megragadnunk, hanem hogy úgy kell irá-nyukba fordulnunk, hogy tudomásul vesszük: Eu-rópában a nemzetté válas folyamata lezárult, s má-ra a nemzetek közöttí nagyobb integráció leltkényszer. Be kell látnunk azt is, hogy a nemzetiöncélúság nem alkalmas arra, hogy az igazság igé-nyével lépjünk fcl múltunk értékelésével kapcso-latban. Ha napjaink globális problémáinak szem-szögéböl pillantunk vissza múltunkra, s ha véle-ményünkkel nem tartunk igényt semmiféle törté-nelmietlen, abszolút igazságra, azt is másképp fog-juk látni, amit eddig kibékíthetetlen ellentétnekláttunk. Írásom targyára vonatkozva: amit a közösmúltunk szernléletében egymást kizáró igazságok-nak tekinthettünk eddig, azt a mai kor globálisanemberi problémáinak nézőpontjából ítélve egy-mást kiegészítő, komplementer igazságoknak isláthatjuk, s ennek fényében értelmét veszíti min-den olyan kérdés, amely azt firtat ja, a magyar vagya szlovák félnek van-e igaza. Mondjuk ki végre:rnind a kettőnek és egyiknek sem, mert nem is-

127

merjük a történelem értelmét, tehát nem tudhat-juk megítélni, hogy kinek van igaza. Csak egymástkiegészítő részigazságaink vannak. Ebből a látszó-lag negatív tapasztalatból kellene végre levon-nunk azokat a következtetéseket, amelyek meg-szüntethetik kölcsönös kommunikációs bénultsa-gunkat. Talán soha annyira nem volt még össz-nemzeti érdek a világra való nyitottság, mint ma.Aki megragad a nemzeti öncélúságban. az amel-lett, hogy libanonizálja Közép-Euröpat, az idővelvaló versenyfutásban is lemarad.

A magyarországi szlovák értelmiségiek által ki-bocsátott nyilatkozat (lás: Literárny tyzdenník1989/27) páratlan lehetőséget nyújt az egész mll-gyar-szlovák problérnakör újragondolására. Annális inkább, mivel hasonló tartalmú és hasonlóproblémáktói feszített beadványt a szlovákiai ma-gyarsag is készített, nem is egyet (bár ezeket mind-eddig, sajnos, nem publikálta)". Régóta meggyő-ződésem, hogy a magyar-szlovák viszony egészétúj alapokra kell fektetni, megfontolva minden tör-ténelmi tanulságot, s az ezekből levont következ-tetésekct a jövőre irányítva. Úgy érzem, erre ép-pen most érett meg az idő. Amikor elolvastam aszlovák értelmiségiek nyilatkozatát, elsö gondol-atom az volt, hogy bármilyen különös, de potenci-ális szövetségesek vagyunk - ök, a magyarországiszlovákok, és mi, csehszlovákiai magyarok -, shogy lehet szavunk a magyar-szlovák viszony egé-szének újragondolásában. Azon az alapon, hogyaz anyanyelvhez való jog, annak egyenlő státusa atöbbségi nyelvek mellett olyan emberi jog, amely-

* Azóta mind il három megjelent.

128

nek megnyirbálása bűntett, történjen az bárhol avilágon. Hogy olyan elvról van szö, amelyet nemcsonkíthat az a körülmény sem, hogy egy nemzetikisebbség itt vagy amott kevesebb vagy nagyobblétszámban él. Ez a kérdés nem oldható meg sem-miféle szimpla matematikával, és a statisztikaiadatok, épp a kisebbségek különös frusztráltságafolytán, amúgy is megbízhatatlanok. Itt is, ott is.Ezeknek a problémáknak a megoldása éppenezért nem a rossz Izü reciprocitás, hanem az elv-ként vállalt demokratikus jogegyenlöség, és amimég fontosabb, a demokratikus joggyakorlat alap-ján rendezhető csak megnyugtatóan. De ez márcsakugyan a politika és nem a szellem embereinekaz asztalára tartozik.

(1989)

Pozsonyi földrengésNovemberi napló

Előzmények

1989 július elején aláírtam a Néhány mondat(Nékolik vét) dma beadványt. A beadvány, ame-lyet a Jakes-Fojük-Stépán-Janák-féle pártvezetés- intelligenciahányadosának megíelelöen - követ-kezetesen pamfletnak nevezett (hiába, ezek az elv-társak zseniális nyelvészeknek is képzeltek magu-kat, miként két öregapjuk: Joszif VisszárionovicsSztalin és Klement Visszárionovics Gottwald, va-lamint apjuk: Gustáv Visszárionovics Husák),párbeszédet sürgetett a pártvezetés és a társada-lom között. A petíciót október végéig közel 40 000csehszlovák állampolgár írta alá. (Aláírhatják 1 mil-lióan is, mondta magabiztosan a magyar tévé képer-nyőjéről is jól ismert Fojtík elvtárs, dr. Vasil BiIakelvtárs utóda az ideológiai kb-titkár székében, miaz az ország 15 millió lakosához képest!)

Évekig altattam magam azzal a tévhittel. hogyebben a fenékig befagyott sztalini szocializmus-ban, amelyet Jakesék-Husákék-Bilakék szabadí-tottak rá erre a szerencsétlen országra, forradalomnem lehetséges, legföljebb olvadás a párt jeges ke-belében. Véleményemmel nem voltam egyedül,és sosem tartoztam valamilyen ellenzéki maghoz.A Néhány mondat ellen indított hisztérikus pártál-

130

lami és rendőri kampány ábránditott ki végképpebből az illúzióból. Augusztus elején, az őrsújfalu-si magyar ifjúsági táborban Dobos Lászlóval ésHodossy Gyulával részt vettünk egy, a késő éjsza-kába nyúló vitán, ahol hitet lettem a Néhány mon-dat mellett, s kijelentettem, hogy legföljebb amódszerek szígorüsaga tekintetében észlelhetőnémi különbség Jakes Csehszlovakiája és Ceau-sescu Romaniaja között, mivel a titkosrendőrségügynökei még nem is álcáztak jelenlétüket a tá-borban: fényképeztek és Iehallgattak, ahogy az anagykönyvben meg van írva - és egészen nyíltan.Vártam, hogy a következö napokban letartóztat-nak. Nem tartóztattak le. Közben az állampolgáritiltakozás hulláma nem gyöngült, viszont nagyonértelmiségi-magánügy szaga volt az egésznek. Ok-tóberben az irodalmi alap alkotóhazaban Lubo-mír Feldek és Milan Sútovec barátommal estérőlestére a magyarországi és kelet-németországi ese-ményekről beszélgettünk, többnyire azoknak a hí-reknek az alapján, amelyet a pesti radió- és tévéhí-rekből hallottam. Mindeközben letartóztatások éskészülő perek híre Csehországból és Pozsonyból.Adamec miniszterelnök, aki a párt liberalisabb ve-zetői közé tartozik, Havelt és Hájek exkülügymi-nisztert Bécsben politikai nulláknak nevezi. Ezekután semmi jót nem vártunk a közeljövöre nézve.A társaságunkban levő kelet-berlini fiatalasszony,a szlovák irodalom egyik ottani fordítója, nemakart hinni a fülének és szemének. amikor azNDK-ban a forradalom elsöpörte Honeckert .Ok-tóber 31-én Pozsonyban a szlovákiai PEN-klubelőkészítő ülésen egy fiatal szlovák író, Milos Ziaktiltakozó nyilatkozatot olvasott fel a készülő po-

131

zsonyi perek kapcsán. Tízen sem voltunk, akikcsatlakoztunk hozzá, de a jelenlevő két magyar:Dobos László és én legalább igen. Egyébként ri-adt, rnély hallgatás, részünkről pedig kiábrándult-ság. A következö hónapba úgy léptünk at, hogy eb-ben az országban radikális változásta várni együgyűképzelgés, balfácansag, hogy reménytelen ügy azegész. Jakesék pedig mindenre képesek. A vízá-!:''Yúés a Iarkaskutyák a legszelídebb szavuk.

Aztán november 18-án Vagsellyén, az emléke-zetes prágai tüntetés másnapján, de attól függetle-nül, megalakítottuk a Független Magyar Kezde-ményezés nevű állampolgári csoportot. Nem em-lékszem. hányan zsúfolódtunk össze Tóth Károlyéklakásán, a vendégekkel együtt lehettünk vagy hu-szan. Mindnyájan régóta ismertük egymást, és töb-bünket nemcsak baráti, hanem munkatársi kap-csolat is összefűzött, s annak ellenére, hogy az el-múlt években mindnyájunknak meggyalt a baja ahatóságokkal, a társaságnak csak egy része fejtettki aktívabb ellenzéki tevékenységet. Állampolgárikezdeményezésünk előzménye az volt, hogy a Li-tcrárny tyzdenník-ben, a szlovák irodalmi hetilap-ban a magyarországi szlovákság - egyébkén! jogos- követelései körül kirobbant éles polémia nyo-mán, magyárok és szlovákok között feszültebbévált a viszony nálunk is. Egyre több jel mutatottarra, hogy ezt a feszültséget a közismerten nacio-nalista szlovák kommunista párt is igyekszik meg-nyergelni és manipulálni, mindenekelőtt avégeu,hogy lejárássa a magyarországi demokratizációsfolyamatot, s hogy jó színben tűnjön fel itthon aszlovák nacionalista körökben. Ez a manipulációnem is volt egészen hatástalan. Nem sokkal a drá-

132

mai prágai tüntetés előtt, egyik, egyébként nevesés tekintélyes szlovák írókollégám azt fejtegeuenekem, hogy a magyaroszagi szlovákok elnyomásamiatt fogytán a szlovák nemzet türelme. A nem isburkolt fenyegetés, hogy ha Budapesten nem tesz-nek engedményeket az ottani szlovákoknak, an-nak mi, szlovákiai magyarok isszuk mcg a levét, jólkifejezte bizonyos szlovák értelmiségi körök han-gulatat. De nem rnindenkiét. Ugyanezen a helyen,az Irók klubjában, egy idős és tekintélyes szlovákirodalomkritikus fölháborodottan utasította el,hogy a magyarországi szlovákok problémáit itt na-cionalista és főleg Magyarország-ellenes hangulat-keltés re használják föl, ahelyett, hogy az országegyre mélyebb társadalmi, gazdasági 6s erkölcsiválságával foglalkoznának.

Ugyanezekben a napokban több neves szlovákellenzéki személyiség kereste föl Tóth Károlyt ésfeleségét Sándor Nórát azzal a szándékkal, hogykapcsolatba lépjen az itteni magyar másként gon-dolkodókkal, A Tóth-házaspár ugyanis, az emlí-tett vitához hozzászólva, azt a másik oldaláról ismegvilágította, hadd tegyem hozzá, nagy vihart ka-varva. Sokunk számára ekkor vált világossá, hogyvan itt egy nem is kis számú, liberálisan gondol ko-dó, européer szlovák értelmiségi, akikkel még azolyan kényes kérdésben is, mint a kisebbségekhelyzete, szót lehet érteni. A döntő lökést a Füg-getlen Magyar Kezdeményezés létrehozásához eza felismerés adta. De nemcsak ez. Legalább olyanvilágosan láttuk azt is, hogy a sztalinista szocializ-mus immár megreformálhatatlan nálunk, hogy Ja-kesék a szocializmus eszméjét oly mértékben leja-ratták, hogy a lakosság többsége még egy megre-

133

formált szocializmust sem tud elfogadni. Azt per-sze nem sejtettük - nem is sejthettük -, hogy né-hány nap múlva ezekkel a szlovák értelmiségiek-kel együtt tüntetünk majd Pozsony utcáin, s hogyegy hatalmas állampolgári mozgalom nak leszünkegyik része.

November 20. hétfő

Biztos hírek arról, hogy az egyetem bölcsészka-rán (állítólag máskarokon is) sztrájkba léptek adiákok. A színházak is szrrájkolnak. Prágábanmegalakult a Polgári Fórum, állítólag hatalmastűnterés - a rendőrség nem avatkozott közbe. Po-zsony csendes.

Este fél nyolc után azonban tüntető csoport vo-nul végig a Steiner utcán, ahova a lakásunk erké-lye nyílik. A csoport főleg fiatalokból áll és a kato-likus aktivista Ján Carnogurskyt éltették, akit au-gusztusban börtönöztek be és akinek a pere a na-pokban kezdődik a szernközti ún. Igazság palotá-jában. A menet a belváros felé vonul. Fél óra múl-va bemegyek a városba, vízhatlan kabátom, sajnos,nincs, esőkabátot utoljára gyerekkoromban hord-tam. A Nemzeti Színház mögött szállok le a villa-mosról, már itt hallani a tömeg morajlását. A hang-erőhöz képest a tömeg inkább csoportoeskának lát-szik. Körbeveszik a Hviezdoslav-szobrot, a szobortalapzatari Milan Knazko színmüvész szónokol.Knazko egyike azoknak a kevés szlovák értelmisé-gieknek, akik a Néhány mondatot aláírtak, majdamikor emiatt zaklatni kezdték, visszadta az Érde-mes müvészi címet. A tüntetés békés, rendőröket

134

alig látni. Ismerősöket sem látok. Az a gyanúm,hogy az egész pozsonyi megmozdulás a diákokügye marad, és ez elég szomorú. Később átmegyekaz írok klubjába. Itt is csak páran lézengünk, s a han-gulat cseppet sem forradalmi. Minden jel arra vall,hogy Pozsony megint a kivárásra rendezkedik be.

November 21. kedd

Délelőtt tízkor szerkesztő bizottsági ülés a Lite-rárny tyzdenník-ben. (Ekkor még nem sejtetterri,hogy ez lesz az utolsó ilyen ülés, amelyen részt ve-szek, s hogy a hetilap végül is a konzervatívabbír6csoport kezében marad.) A villamosból látom,hogy a Hviezdoslav-szobor körül megint nagy cso-port fiatal gyülekezik. A szerkesztő bizottság ülé-sére nagyon kevesen jöttek el. A lapról, irodalom-ról most alig esik pár szó. Annál több a kialakultbelpolitikai válságról. Ebben a "népfrontosan"összeállított gyülekezetben persze lehetetlen kö-zös álláspontra jutni. Hamarosan éles vita alakulki a jelenlevők között. D., a történész-Iró és én azegyik oldalon, az éppen csak elinduló társadalmimozgalom mellett, S. természetesen lavírozik,megint csak úgy, hogy a november 17-én erkölcsi-leg végképp megbukott hatalomnak keressen va-lamilyen igazolást. M., a szerkesztöbizottság elnö-ke, akik nyakig benne volt a hatvannyolcat követő.normalízacióban'', most mélyen hallgat vagy sa-vanyúan mosolyog. Az elmúlt húsz év orwelli mü-velődéspolitikáját az a kitünö prózaíró veszi védel-mébe, akitől az ilyet a legkevésbé várnánk. 6 világ-életében nonkonformista volt, és nemegyszer

135

meggyült a baja a rendcsinálókkal. Szeretem is,tisztelem is, ezért a káromkodásomat inkább ma-gamba fojtom. Látom rajta, hogy fél. Dea feneegye meg, én is félek! Meg más is fél! Délben befe-jezzük a gyülést, és visszamegyek a belvárosba. A vá-ros nyugodtnak látszik, a Hviezdoslav térről is el-HIntek a diákok.

Délután mintegy tízen, a Független MagyarKezdeményezés szóvivöi a képzömüvészek szövet-ségének Duna-pani stúdiójában, hogy aláírásunk-kal támogassuk a prágai brutalitás ellen kezdemé-nyezett állampolgári mozgalmat. Korán jöttünk,alig néhányan ténfergünk az előcsarnokban. Az-tán öt órakor egyik pillanatról a másikra olyan so-kaság zsúfolódik össze, hogy nemcsak az előcsar-nok, hanem a kiállítóterem is megtelik. A fejekfölött valaki röplapokat szór szét, Egy asztalbólszónoki emelvényt rögtönöznek. Az asztalraLubomír Feldek kapaszkodik fel. A követelésekmérsékel tek. A prágai tüntetés szétverőinek felelős-ségre vonása stb. Hamarosan megafont nyomnakFeldek kezébe, mert a robosztus termétü költö ba-ritonját a lépcsőn állók nem hallják. Valaki szól,hogy a tömeg már az úttest egy részét is megszáll-ta, ök is hallani akarják a szönokot, gyerünk ki aház elé. Sokan a hátsó kapun át megyünk ki, a fő-bejáraton át ugyanis lehetetlen, annyi az ember.Valaki azt ajánlja, hogy vonuljon a tömeg a Gott-wald térre, az elég tágas, Olt elférünk. A menet Po-zsony fő utcáin elindul a Gottwald tér, a mtIszakifőiskola felé. Többezren lehetünk, sokkal többen,mint tegnap este, de ez még mindig kevés egy for-radalomhoz. Ám nagy az elszántság, és a karhata-lom ma sem avatkozik közbe. Nagy lehet a felfor-

136

dulás a pártközpontban. Úgyis minden ott dől el.Ha ezek bevetik a hadsereget, itt vérfürdő lesz.Minden azon múlik, hogy Prágában a Polgári Fó-rum kitart-e. Ha ök meghátrálnak, mi itt Pozsony-ban semmit sem tudunk elérni.

A Független Magyar Kezdeményezés két tagotjelöl a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomkoordinációs bizottsá gába, Szigeti Lászlót és en-gem. Éppen ez hiányzott nekem! De hiába szabó-dom, hiába mondom, hogy tüntetés szervezés éheznem értek, nincs pardon. Még szerencse, hogy ittlesz velem a rámenős szervezözseni, Szigeti Laci is.

November 22. szerda

Kora délután Szigetivel a Nyilvánosság az Erő-szak Ellen (VPN) koordinációs bizottságának ülé-sén. Napirenden a délutáni tüntetés programja, afelszólalók sorrendje. Megállapodunk, hogy azFMK nyilatkozatát én olvasom fel a téren. Itt is-merem meg Milan Kűazkót és Ján Budajt, a majdnaponta ismétlődő pozsonyi tüntetések két kar-mesterét. A légkör ideges és feszült, s nemcsakazért, mert mindenki tudja, hogy Jakesék ittenihelytartói: Ignác Janák és a többiek mindenre ké-pesek. (Mináé mondta egy alkalommal, hogy ilyenrendőr, mint Janák, nem ült még a pozsonyi párt-központban.) Diák- és munkásküldöttségek jön-nek-mennek. De jönnek "gyanús" ismeretlenek is.A diákok javasoljak, hogy a VPN koordinációs bi-zottsága költözzön át a Színmüvészeti Főiskolaépületébe, ott nagyobb biztonságban lesz a rendőr-ügynököktől.

137

A gyrtlés után Szigetivel átmegyünk a közeliKrym kávéházba. Háromnegyed három van, a tün-tetés csak négykor kezdődik. Az egyik asztalnál azalakulófélben levő Magyar Diákszövetség vezér-kara ül. Elég nyomott a hangulat, a kávéházbangyertyák égnek. Útban a tüntetésre még megállokegy negyedórára az írók klubjában. Általános pan-gás. Nocsak, gondolom, az írók már kivonultak atérre. Aztán két hét múlva, a szövetség rendkívüliközgyülésén végleg nyilvánvalóvá válik, hogy amüvészeti szövetségek között - a tagok maroknyicsoportját leszámítva - ez a legkonzervatívabb,legtehetetlenebb, leggyávább gyülekezet. Kétfeléis szakad a közgyülésen, Csak a Slovenské pohladykörc, a szövetségböl kizárt hatvannyolcasok és afiatalok nonkonformistább csoportja áll a forrada-lom mellé.

Amikor megérkcztem a tüntetés színhelyére, agyomromban sziklányi kő ül. Az egykori Vásártér(ma a Szlovák Nemzeti Felkelés tere) felső végé-ben, a református templom és a partizancsoportszeboregyüttese előtt allítjak fel az alkalmi emel-vényt. Az erősítőket és hangfalakat egy népszerűpozsonyi rockegyüttes kölcsönzi. Mi, a gyülés szó-nokai, a szoborcsoport mögöttí süllyesztett térsé-gen ácsorgunk-préselődünk. Én csak fél hat körülkerülök sorra, van időm elgondolkodni azon, mi-képpen csöppentem egy forradalom kellős köze-pébe. Ha (ritkán) véleményemet nyilvánítottampolitikai kérdésekben, azt is mint állampolgár tet-tem, nem mint író. Arany, Kosztolányi, Babitsmindig közelebb állt hozzám, mint Petőfi, Adyvagy Szabó Dezső. Most pedig "itt állok stb.", s haa tömeg eufóriája nem ragad is el, nagy bennem a

138

csöndes öröm. Igaz, amolyan szkeptikus emberöröme. Már átéltern egy nagy kiábrándulást hat-vannyolc után, és nem sokon múlott, hogy nemlett belőlem is cinikus alkoholista, mint sok pálya-társamból. Üdvösségemet inkább a jó irodalommentette meg, mint a jó barátok.

Aztán felolvastam az FMK nyilatkozatát. Állí-tólag magabiztos voltam, nem érződött a hango-mon semmilyen szkepszis vagy aggály. Hát persze,végül is igazunk van. S a tüntetök lelkesedése, vi-dámsága, humorérzéke és bátorsága ezen a naponengem is magával ragadott.

Pedig volt bennem szorongás bőven. Ki tudja,hogy a hatalom által évtizedeken át alattomosanszított nemzeti viszálykodás szelleme milyen rnér-tékben mérgezte meg a lelkeket. Végül is eh'Yma-gyar állampolgári kezdeményezés nevében beszé-lek. Szorongásomat hamarosan a megkönnyebbü-lés érzése váltja fel. Egyetlen füttyszó, egyetlenrossz ízü megjegyzés sem hangzik el atömegböl.Ezekben az órákban, napokban a nacionalizmushalott. "Ti jó magyarok vagytok" - mondja valakia tömegben egyik barátomnak. Amikor pedig né-hány nap múlva szöt kér és kap a tüntetésen azMDF ifjúsági tagozatának küldötte, a tömeg ma-gyarul skandálja: .Köszönöm", "Budapest","Hungaria".

Ezekben a sorsdöntő napokban még mindentiszta, egyszerű és egyértelmű. A kérdés az, megtudja-e őrizni a forradalom ezt a tisztaságát. Ha-marosan pártok alakulnak, szabad választásoklesznek, elkezdödnek a pártharcok. A Nyilvános-ság az Erőszak Ellen, egyelőre meg akarja őriznimozgalom jelleget, nem akar párua alakulni.

139

Ószintén kívánom, hogy ez sikerüljön. A csehszlo-vákiai demokratikus forradalom új helyzetet te-remtett a magyar kisebbség számára is, s a mi jó-zanságunkon, bölcsességünkön, körültekintésün-kön és nem utolsó sorban következetességünkönmúlik, tudunk-e élni váratlanul kivívott szabadsá-gunkkal.

(1989)

Abszurdisztán

Amikor ez év november 17-én Pozsony főterénnéhány örjöngő nacionalista suhanc kövekkel do-bálta meg és leköpte Miroslav Kusyt, Szlovákiaegyik legkiválóbb gondolkodóját, felmérült ben-nem a kérdés, mi a fenét keresünk mi, irók, filozó-fusok, ilyen-amolyan tudományág szakembereiabban a sivatagban, ahol csak a skorpiók és mér-ges kígyók érzik jól magukat. Mi értelme van le-szállni az arénába, ahol már rég nem nemes gla-diátorok, hanem közönséges csirkefogók vivnakökölharcot, kiszipolyozott nemzetek alvilági figu-rái tolakodnak a forradalmak nyomán támadt lé-güres térbe, és készülnek átvenni a hatalmat.Ezekkel nem lehet vitázni, ezek a csatornabólelőbújt szörnyetegek vért akarnak inni. Egy, más-fél évvel a bolsevizmus bukása után Közép-Euró-pában újra a fasizmus rérne kísért. Az egyik tota-litarizmustól épp csak megszabadultunk. S itt dö-rörnböl kapunkon a másik. Közép- és Kelet-Eu-rópa népei führer-orientált nemzetek fiai, S bol-dogan hajtják fejüket járomba, ha akad egy ügyesdemagóg, aki elbűvöli a lelkükben fészkelőkénkőbűzös ördögöt. Ennek az elátkozott tér-ségnek a népei is kenyeret és cirkuszt kívánnak.Ám Nyugat-Európával ellentétben, sem a demok-raták, scm a führerek nem tudnak kenyeret ígérni.Marad a cirkusz, s minél véresebb lesz az előadás,

141

annál jobban szórakozunk majd. Szadomazo-chista kisnemzetek véres színjatékáva züllik ittminden eszme és gondolat, amit a szellem embe-rei leírnak vagy kiejtének a szájukon. Újra meg-teremtődnek a feltételei annak, hogy nemzeteink,hagyományaikhoz híven, egymás torkának ugor-jának. Meg tudom érteni hát az olyan írói állás-pontot, amely hátat fordít ennek az ocsmány ko-médiának. Mi, írók, néha túl sokat képzelünk ma-gunkról. Túlságosan makacsul bízunk a raclóbanés a vox humana erejében. Nem jól tesszük. Eu-rópának abban a régiójaban élünk, amely minde-nestül az irracionalizmus örvényében forog. Nyu-gat-európaiként viselkedünk egy alapvctöcn bar-bár közegbcn, amely az elmúlt negyvenöt évbensaját kultúrajáról boldogan megfeledkezett, s mín-den proklamáció, deklaráció és szócséplés ellené-re jobban irtózik a liberalizmus eszméjétől, mintaz ördögról. Szereptévcsztéseink is innen szár-maznak. Közép-Európa szerintem legautentiku-sabb írói azok a nem politizáló Irók, akik meg tud-ták éreztetni közelebbi és távolabbi környezetük-kel ennek a térség nek a mocsari levegőjét: FranzKafka, Robert Musil, Karl Kraus, Ladislav Klímaés mások. lu a szép szó, a nemes pátosz vajmi ke-veset segít, olykor még nevetségessé is tehet ben-nünket. Iti az az Író beszél a tények nyelvén, aki asokféle ideológia nejloncsomagolasaból előha-láss za ennek az elátkozott földsávnak a konkrétantapintható irracionalizrnusát, s rámutat ennek azirracionalizmusnak a tébolyult logikajára és ördö-gi eredetére. Közép-euröpai Író aligha teheti meg,hogy ne ironikusan szóljon, amikor olyan misztiíi-

142

kált fogalmak tolakodnak a nyelvére, mint szabad-ság, haza, nemzet, szeretet stb.

Ugyanazon a napon, amikor Miroslav Kusyt in-zultálták Pozsony föterén, negyvenezer embertüntetett a demokrácia rnellett, s gyűrűbe fogta azta mintegy négyszáz hőzöngő és örjöngő fasisztát,akik a tribün közvetlen közelében vertek tanyatórákkal a tüntetés kezdete előtt. Bár a fasiszta ál-.lamfordulat veszélye Szlovákiában nem múlt el, ademokrácia hívei megmutatták erejüket. Ez pedignem kis részben az egykori disszidens és féldisszi-dens írók, filozófusok, közgazdaszok érdeme. Azis, hogy az egyre inkább a politikai pragmatizmusirányába hajózó korrnany helyett ébren tartják atavaly novemberi forradalom szellemet. A szabad-ság, a tolerancia, il liberalizmus, a szerctet eszmé-nyét. Ma fönnáll a veszélye annak is, hogy ezek afogalmak mint puszta díszek beépülnek eb')' prag-matikus, új politikai irányvonal ideológiájaba. Aszabadságnak, a toleranciának, a szerétetnek ak-kor van értelmes jelentése csupán, ha cselekedet-ként valósul meg. Ezekről az értékekről nem pré-dikálni és papoini kell, hanem mindennap akár alegszokványosabb, leghétköznapibb helyzetekbenkell hitet tenni mellettük. Ilyen értelemben a po-zsonyi értelmiségiek idei novemberi felsorakozásaa demokrácia mellett arra figyelmeztet, hogy a ha-gyományos közép-európai Írói szerep, a liberaliz-mus értékeinek a védelme mit sem veszített idő-szerűségéből. A közép-európai író kénytelen poli-tizálni. Nem a hivatásos politikusok helyett, ha-nem - immár nem szemben állva a politikával -mintegy kiegészítve a hivatásosok ügyködését, Le-

143

het, hogy a közép-európai író amúgy is szeret poli-tizálni. Lehet, hogy egyáltalán nem szeret, csupánkénytelen. Igy vagy úgy, nem térhet ki a politikaiszerepvallalas elől, mégha az terhére van is. Nemtérhet ki, arníg az európai civilizáció alapvető ér-tékei veszélyben forognak. Márpedig Közép-Eu-rópában mindig is veszélyben forogtak, ma is. Aránk szakadó gazdasági válságban ezeket az érté-keket nagy veszély fenyegeti. A demokrácia és abenne foglalt emberi értékek nem természetes fe-noménjai ennek a térségnek.

Most, hogy sikerült ellentmondásba kerülnömkiinduló tételernmel, talán világosabb lesz, miérttartom az írók politikai szerepvállalását egyszerrefontosnak és elkerülhetetlennek, ugyanakkor azíró számára tragikomikus helyzetnek is. Mert míga nyugat-európai civilizáció legjobb írói évtizedekóta mást scm tesznek, mint problematizálják civi-lizációjuk rendszert konstituáló értékeit, s a sza-badság és minden más magasztos érték kiüresedé-sével és kétarcuságával viaskodnak, a közép- éskelet-európai író azt érzi kötelességének, hogyezeknek az Ő társadalmából eddig hiányzó érté-keknek a megteremtésén és egyszersmind megvé-désén fáradozzék. Pedig talán tisztában van vele,hogy a rendszerváltás, amelynél bábáskodott, azemberi lét legfontosabb kérdéseit nem oldja meg,legföljebb más függvényrendszerbe helyezi át, atotalitárius diktatúranal kedvezőbb feltételek kö-zé. Ha előrelátó, ha járt egyszer-kétszer Nyugaton,ezt-azt elolvasott a nyugati írók és társadalom tu-dósok munkáiból, még inkább ellentmondásosnakérzi helyzetér és szerepét. A posztmodernizmus

144

nyugati mesterei azokat az értékeket problernati-zálják, amelyek ott úgy-ahogy ~ lehet, hogy töké-letlenül -, de mégiscsak müködnek. A mi térsé-günk írói azzal vannak elfoglalva; hogy ezeket azamott is eUentmondásosan míikö~ értékeketmeggyökerezteesék egy erre sok szempontból al-kalmadan talajon. Ezért néhányan közülük talánúgy gondolják, problematikussá tenni azt, amimég nincs is, ami; itt még csak szülesöben van,helytelen magatarrés. Itt a magyarázata talán an-nak, rniért olyan elviselhetetlenül patetikus és mo-ralizáló az itt születö irodalmi múvek elsöprötöbbsége. A közép- és kelet-európai író besétál apolitikai szerepvállalás csapdájába, s miközbenközéleti szereplésével erjesztöjévé válik a tarsa-.dalsii' mozgésoknak, írói szabadságát korlátozza,nem egy esetben megcsonkít ja. A talvalyi év óta,politizáló írónk bévül is van, kívül is a hatalmon.Jobb, ha kívül van. De a társadalmi változások;amelyeknek egyik elindítója volt, újra és úJravisszasodorjak, ha nem is a hatalom csúcsaira, d,cahatalomgyakorlás közelébe. Jobb kívül lenni. Eznem árulás és nem erkölcstelenség. Nem ciniz-mus. Inkább az írói munka nélkülözhetetlen felté-tele, amely megszünik, ha közéleti szerepünkettúlságosan komolyan vesszük, ha hiányzik belő-lünk a szerepvállalásunkkal szembeni irónia ésönirónia.

Nem vita tom, hogy civilizációnk legfontosabbértékei mellett minden alkalommal hitet kell ten-nünk, amikor ezeket az értékeket jobbról vagybalról totalitárius diktatúra fenyegeti. Meg kellszólalnunk akkor is, amikor a szabadság utilitaris-ta értelmezése korlatozza szabadságunkat. Ám

145

szereptévesztés, amikor nem élünk azzal a lehető-séggel, amit az aktív írói kívülállás kínál számunk-ra. Kötelességünk minden jelenséget a fonákjarólis látni, minden jelenséget probléma ként kezelni,s rámutatni a minden ideológiában benne lappan-gó totalitarizmusra. Az elmúlt két év földindulásaifölfedték azokat az örvényeket, amelyeket négyévtized médszeres agymcsasa miatt nem láthat-tunk cddig. Új nyelv, új stílus, új írói hozzáálláskell ahhoz, hogy clrendczhessük magunkban azt,amit a diktatúrák bukása után magunk körül lá-tunk.

Másfél, két évvel ezelőtt Cschszlovákiát Ab-szurdisztánnak nevezte a nyugati sajtó. Biztos va-gyok benne, hogy ennek az elnevezésnek az érvé-nyességét kitcrjeszthetjük az Oderától és Lajtarólkeletre terjedő egész térségre. Életünk értékzava-rok, tudatzavarok, nemzeti identitászavarok éspéldátlan gazdasági zürzavar és csőd közepeue tc-lik - nem egyhangúan. Közép- és Kelet-Európairodalmainak az a nagy esélye adatott meg most,hogy megtalálja az Abszurdisztant - mint valahaMusil Kákániát - leghívebben kifejező abszurdisz-táni irodalom stílusát, nyelvét és müfajait, s íróimegvédjék azt az emberi jogukat, hogy abszurd isz-tanul szélhassanak abszurdisztání olvasóikhoz. S ak-kor eljő az abszurdisztáni irodalom nagy korszaka,amelyet Sartre már 1964-ben megjövendölt Prágá-ban. Közéletünkben ez lehet az író pótolhatatlanszerepe a jövőben.

(1990)

Tartalom

Elszigeteltség vagy egyetemesség? 5"Az ember szüntelenül helyzetbenvan ..." (Brogyáni Judit interjúja) 12Hagyomány és korszerűség a cseh-szlovákiai magyar prózában 29Tehetség és irodalom 45Szex és szocializmus (G. KovácsLászló fordítása) 57"...a semmi szakadéka fölé fölépít-hető a híd"? (Elek Tibor interjúja) 63"Gyűlölöm a lovas szobrokat" (Vö-rös T. Károly interjúja) 77Irodalom és megújulás 84Józan bölcsesség (Ján Litvák és Ed-mund Hlatky interjúja, G. KovácsLászló fordítása) 102Reflexiók egy vita után 116Pozsonyi földrengés 129Abszurdisztán 140

MTA ETK

1111111111111111111100028644

Készült a Széphalom Könyvműhely gondozásábana Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány,a Művelődési és Közoktatási Minisztérium,a Párbeszéd Alapítvány támogatásával

ISBN -963-7488-05-7

Felelős kiadó: Filep Tamás Gusztáv- Mezey Katalin

Felelős szerkesztő: Tóth LászlóBorítóterv és műszaki szerkesztés: Hrapka TiborSzedés és tördelés: Stúdió GB, DunaszerdahelyKoordináció: Csapó és Társai Kft, SzegedFelelős vezető: Csapó BalázsNyomdai kivitelezés: Goldpress, SzegedFelelős vezető: Ifj. Illés Mihály

Megjelent 5,7 (A/5) ív terjedelemben