Dr. Pornói Imre

A szociális gondoskodás története

Szöveggyűjtemény

1

Konfuciusz: Beszélgetések és mondások (Lun-Jü)

’A mester mondotta: „Aki tanul és a tanultakat állandóan gyakorolja is; vajon nem

lehet-e megelégedett? Akinek messzi földről jött barátja akad, vajon nem örülhet-e?

Akiben nem él hgarag amiatt, hogy az emberek nem ismerik, vajon nem nemes ember-

e?” ’

(10.p.)

’A mester mondotta: „ A fiatal ember otthon tisztelje a szüleit(hiao), házon kívül

tisztelje az idősebbeket (ti), legyen figyelmes és szavahihető, szeresse a sokaságot

(csung), de bizalmas viszonyban legyen az emberségesekkel (zsen). Ha így cselekszik,

és még marad ereje, akkor azt tudományokra és elmájének ékesítésére (hiao wen)

fordíthatja.” ’

(11.p.)

’Ce-hia mondotta: „Ha valaki a külső szépség helyett a bölcseket (hien) követi, szülei

szolgálatában emészti fel minden erejét, fejedelmét szolgálja egész lényével, barátaival

való kapcsolatában szavai megbízhatóak, akkor arra mondhatja akárki, hogy

műveletlen, és mégis biztosín műveltnek (hio) fogom nevezni.” ’

(11.p.)

’A mester mondotta: „ Ha a nemes ember (kün-ce) nem komoly, akkor nincs is

tekintélye, és amit tanul, az nem erősödik meg benne. A legtöbbre a hűséget és

szavahihetőséget kel becsülni, nem szabad olyanokkal barátkozni, akik nem érnek

annyit, mint mi, és ha hibázunk, nem szabad félni attól, hogy kijavítsuk.” ’

(12.p.)

’A metser mondotta: „Amíg az apa él, figyelni kell az akaratát. Ha az apa meghalt, a

tetteit kell megnézni.Ha három évig nem térünk le az apa útjáról, akkor beszélhetünk

fiúi szeretetről (hiao)” ’

(12.p.)

2

’A mester mondotta: „Ha a nemes ember étkezésében nem keresi a jóllakottságot,

lakozásban nem keresi a kényelmet, gondos a szolgálataiban, körültekintő a beszédében,

megkeresi az erényeseket (tao) és azokhoz igazítja magát, akkor elmondhatjuk róla,

hogy szereti a tanulást.” ’

(13.p.)

’A mester mondotta: „ Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket;

azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.” ’

(14.p.)

’A mester mondotta: „Ha a népet rendeletekkel kormányozzák és büntetésekkel tartják

féken, akkor ki fogja játszani (a büntetést), de a szégyent nem fogja ismerni. Ha az

erényekkel (tö) kormányozzák és a szertartásokkal tartják féken, akkor ismerni fogja a

szégyent és mindig egyenes lesz.” ’

(15.p.)

’A mester mondotta: „Csak aki a régit ápolgatva ismeri meg az újat, csak az lehet mások

tanítójává.” ’

(17.p.)

’A mester mondotta: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradtság; gondolkodni

és nem tanulni pedig: veszedelmes.” ’

(18.p.)

’A mester mondotta: „Aki nem emberséges, az nem tud sokáig szükségben élni, és nem

tud hosszú ideig jólétben élni. Aki pedig emberséges, az csak az emberségben nyugszik

meg, és aki bölcs, csak az emberséget tartja értékesnek.” ’

(28.p.)

3

’A mester mondotta: „A nemes ember mindig az erényre (tö) gondol, a kis ember pedig

a földre {földi dolgokra}. A nemes mindig a törvényekre gondol, a kis ember pedig a

kegyekre.” ’

(30.p.)

’ A mester mondotta: „ A nemes ember az igazságossághoz (ji) ért, a kis ember pedig a

haszonleséshez (li).” ’

(31.p.)

’A mester mondotta: „Szüleidet szolgálván hibáikra szelíden figyelmeztesd őket. Ha

látod, hogy semmiképpen nem akarnak rád hallgatni, akkor kettőzd meg tiszteletedet

anélkül, hogy visszavonnád (tanácsodat). Még ha ők rosszul bánnak is veled, nem

szabad zúgolódni ellenük.” ’

(31.p.)

’A mester mondotta: Akiben a természetes tulajdonságok (cse) túlszárnyalják a

műveltséget (wen), az vadember (je). Akiben a műveltség szárnyalja túl a természetes

tulajdonságokat, az közönséges írnok (si).Akiben a műveltség és a természetes

tulajdonságok kiegyensúlyozódtak, az nemes ember (kün-ce) lett.” ’

(45.p.)

’A mester mondotta: „Amikor az ember megszületik, még egyenes szívű. Ha később az

egyenességet elveszítve is életben marad, akkor csak nagy szerencse folytán menekült

meg (a haláltól).” ’

(45.p.)

’A mester mondotta: „Aki ismeri (az erényt), nem ér fel azzal, aki (az erényt) szereti is.

Aki pedig szereti, nem ér fel azzal, aki gyönyörűségét is leli benne.” ’

(45.p.)

’A mester mondotta: „Aki a középszerű emberek fölött áll, azt érdemes tanítani magas

dolgokra. Aki azonban a középszerű embernek is alatta marad, azt nem lehet a magas

dolgokra tanítani.” ’

(45.p.)

4

’A mester mondotta:”Aki birtokában van a tudásnak, az a vízben leli örömét.Aki

birtokában van az emberségnek, az a hegyben leli örömét. A tudás birtokában lenni:

mozgás; az emberség birtokában lenne: nyugalom. A tudás birtokában levő boldogan él,

az emberség birtokában levő pedig hosszú életet él.” ’

(46.p.)

’A mester mondotta: „Hogy az erényt (tö) nem ápolom magamban; hogy amit tanulnom

kellene, nem mondatom el magamnak; hogy ismerem ugyan kötelességemet (ji), de nem

vagyok képes teljesíteni; és hogy a hibáimat nem vagyok képes kijavítani – íme, ezek

miatt aggódom.” ’

(48.p.)

’A mester mondotta: „Törekedj mindig a helyes útra (tao), szilárdan ragaszkodj az

erényhez (tö), igazodj mindig az emberség elvéhez (zsen), szórakozásodat pedig keresd

a művészetekben (ji).” ’

(49.p.)

’A mester mondotta: „Ha a gazdagság elérhető lenne, akkor még ha korbácsos szolgává

(si) kellene is lennem érte, én is törekednék utána. Minthogy azonban elérhetetlen,

inkább azt követem, amit szeretek.” ’

(50.p.)

’A mester mondotta:” Ha durva ételeket eszem, vizet iszom és behajlítom karom a

párnán, akkor is, ilyen körülmények között is boldog vagyok. Az igazságtalansággal

(pu-ji) szerzett gazdagság és előkelőség olyan az én szememben, akár az úszó felhő.” ’

(51.p.)

’A mester mondotta: „Amit tudok a dolgokról, az nem született velem. Szeretem a

régieket és mohón kutatom őket.” ’

(52.p.)

5

„A mesternek négy (alapvető) tanítása volt: a műveltség (wen), az erkölcs (hing), a

hűség és a megbízhatóság.”

(52.p.)

’A mester mondotta: „A mértréktelenség zabolátlansághoz vezet, a mértékletesség pedig

zsugorisághoz. Nos, a szugoriság még mindig jobb, mint a zabolátlanság.” ’

(55.p.)

’A mester mondotta: „A nems ember nyugodt és megelégedett, aközönséges embernek

azonban szüntelenül aggodalmai vanak.” ’

(55.p.)

’A mester mondotta:”Aki nem a szertartások mértéke szerint tisztelettudó, az csak

gyötri magát; aki nem a szertartások szerint ügyel (kötelességére), az félénk; aki nem a

szertartások szerint bátor, az felfordulást támaszt; aki nem a szertartások mértéke szerint

egyenes, az durva. Ha a nems ember buzgón teljesíti kötelességét szülei iránt, akkor a

nép közt virágozni fog az emberség erénye. Ha nem taszítja el magától régi barátait,

akkor a nép sem fog aljasságot elkövetni.” ’

(56.p.)

’A mester mondotta: „Úgy tanulj, mintha semmit sem értél volna el, és mindig félj,

hogy elveszíted (amit tanultál).” ’

(60.p.)

’A mester mondotta: „A fiatalokkal (is) tisztelettel kell bánni, mert ki tudja, nem

szárnyalnak-e túl bennünket a jövőben. Ha azonban negyven-vagy ötvenéves korukban

sem hallatnak még magukról, akkor bizony nem érdemlik meg, hogy tartsanak tőlük.” ’

(67.p.)

’A mester mondotta: „Ha megszívlelendő tanácsot kapunk, lehet azt nem helyeselni? A

legfontosabb azonban, hogy (a tanács szerint) tökéletesítsük is önmagunkat. Ha gyengéd

célzással figyelmeztetnek bennünket, lehet annak nem örülni? A legfontosabb azonban,

6

hogy (a mondottakat) végig is gondoljuk Aki örül (a figyelmeztetésnek), de nem

gondolja végig, aki helyesli (a tanácsot), de nem tökéletesíti önmagát, azzal és igazán

nem tudok mit kezdeni.” ’

(67.p.)

’A mester mondotta: „A legtöbbre a hűséget és a szavahihetőséget kell becsülni, nem

szabad olyanokkal barátkozni, akik nem érnek annyit, mint mi,és ha hibázunk, nem

szabad félni attól, hogy kijavítsuk.” ’

(67.p.)

’A mester mondotta: „ A hadseregtől el lehet rabolni a vezérét, de még egy közembertől

sem lehet elrabolni a jóra való szándékot.” ’

(67.p.)

’A mester mondotta: „ Az okos ember nem tévelyeg, a tökéletes erényű (zsen) nem

aggódik,a bátor ember nem fél.” ’

(68.p.)

’A mester mondotta: „A nemes ember kiterjedt tudást szerez a könyvekből, viselkedését

pedig a szertartásokhoz igazítja; így lesz képes rá, hogy sose térjen le a helyes útról.” ’

(88.p.)

’A mester mondotta: „ A nemes ember tökéletesíti mások jó tulajdonságait, és nem

fokozza mások rossz tulajdonságait. A közönséges ember fordítva csinálja.” ’

(88.p.)

’A mester mondotta: „Ha valaki fel tudja ugyan mondani a Dalok Könyve háromszáz

versét, de amikor megbízzák a kormányzással, nem tud cselekedni,vagy amikor

követségbe küldik a négy égtáj (valamelyike) felé, nem tud maga válaszolni, akkor

bizony hiába (tanult) olyan sokat, semmit sem tud kezdeni vele.” ’

(94.p.)

7

’A mester mondotta: „Ha (az uralkodó) maga helyesen [példamutatóan] viselkedik,

akkor parancsolnia sem kell, megy minden a maga útján. Ha azonban ő maga nem

példamutató, akkor hiába ad ki parancsokat, azokat nem követik.” ’

(94.p.)

’A mester mondotta: „Ha száz esztendeig csupa erényes ember kormányozná a

fejedelemséget, át tudná formálni még a leggonoszabb embereket is, és lemondhatnának

a halálbüntetésről. Milyen igaz ez a mondat!” ’

(95.p.)

’A mester mondotta: „Aki helyessé [példamutatóvá] teszi a saját viselkedését, az miért

ne vegyen részt a kormányzásban? Aki azonban nem tudja jól irányítani önmagát,

hogyan tudna jól irányítani másokat.” ’

(95.p.)

’A mester mondotta: „Aki szilárd, kitartó, egyszerű és szavaiban szerény, az közel áll a

tökélletes erényhez.” ’

(99.p.)

’A mester mondotta: „Aki birtokolja az erényt (tö), annak mindig van szava is (hogy

kifejezze).Akinek azonban szava van, még nem feltétlenül birtokolja az erényt.

A tökéletes erényű ember mindig bátor is, aki azonban bátor, még nem feltétlenül

tökéletes erényű.” ’

(102.p.)

’A mester mondotta: „Olyan nemes ember, akinek erénye (még) nem tökéletes akadhat;

de nem létezik olyan közönséges ember, aki tökéletes erényű élenne.” ’

(102.p.)

’A mester mondotta: „Aki szereti (a fiát), megtehetné-e, hogy ne ösztönözze

szigorúsággal? Aki hűséges (fejedelméhez), megtehetné-e, hogy ne lássa el

tanácsaival?” ’

(102.p.)

8

’A mester mondotta: „Szegénynek lenni és nem elégedetlenkedni: nehéz. Gazdagnak

lenni és nem dölyfösködni: könnyű.” ’

(103.p.)

’A mester mondotta: „Aki szerénység nélkül beszél [ígérget], az a megvalósítását

ugyancsak nehéznek fogja találni.” ’

(106.p.)

’A mester mondotta: „A nems ember a fennkölt dolgokban járatos, a közönséges ember

az alantasakban.” ’

(107.p.)

’A mester mondotta: ”A régi időkben aki tanult, önmagáért tette. Manapság aki tanul,

mások miatt [az elismerésért] teszi.” ’

(107.p.)

’A mester mondotta. „A nemes ember szégyenkező [szerény] a szavaiban, s tetteiben

túlmegy (a szavain).” ’

(108.p.)

’A mester mondotta: ” Ha nem beszélsz azzal, akivel pedig szót lehetne érteni, veszni

hagytál egy embert. Ha pedig beszélsz azzal, akivel nem lehet szót érteni, elvesztegetted

szavaidat. Az okos ember sem az embereket nem hagyja veszni, sem a szavait nem

vesztegeti el.” ’

(114.p.)

’A mester mondotta: ”Az eltökélt írástudó és a tökéletes erényű ember nem kíván élni,

ha ezzel erényét károsítja meg. Néha maga áldozza fel életét, hogy ezzel erényét

kiteljesítse.” ’

(114-115.p.)

9

’A mester mondotta: „Hát mindennek vége? Még senkivel sem találkoztam, aki éppúgy

szerette volna az erényt (tö), mint a külső szépséget.” ’

(115.p.)

’A mester mondotta: „Aki sokat kíván önmagától, de keveset másoktól, az távoltartja

magától az elégedetlenséget.” ’

(116.p.)

’A mester mondotta: „Aki nem mondogatja, hogy mit gondoljak erről, mit gondoljak

arról, azzal én semmit sem tudok kezdeni.” ’

(116.p.)

’A mester mondotta: „ A nemes ember (mindenben) az igazságosságot tartja

alapvetőenk. A szertartások segítségével valósítja meg, szerénységgel nyílvánítja ki és a

szavahihetőségét tökéletesíti. Ilyen a nemes ember.” ’

(116.p.)

’A mester mondotta: „A nemes ember csak azon kesereg, hogy nincs meg a kellő

képessége, de sohasem kesereg azon, hogy nem ismerik az emberek.” ’

(116.p.)

’A mester mondotta: „Amit a nemes ember keres, az önmagában van; amit azonban a

közönséges ember keres, másokban van.” ’

(117.p.)

’A mester mondotta: „ A ravasz beszéd összezavarja az erényt (tö). A kis dolgokban

való türelmetlenség nagy terveket is összezavarhat.” ’

(118.p.)

’A mester mondotta: „Akit a sokaság (csung) gyűlöl, azt még meg kelle vizsgálni;akit a

sokaság szeret, azt még meg is kell vizsgálni (mielőtt megítélnénk).” ’

(118.p.)

10

’A mester mondotta: „Az ember képes naggyá tenni a törvényt (tao), de a törvény

(magától) még nem teszi naggyá az embert.” ’

(118.p.)

’A mester mondotta: „Ha hibázol és nem javítod ki, akkor követed el igazán a hibát.” ’

(118.p.)

’A mester mondotta: „Megtettem, hogy egész nap nem ettem, egész éjjel nem aludtam,

és csak gondolkodtam. Semmi hasznom nem volt belőle. Tanulni a legokosabb.” ’

(119.p.)

’A mester mondotta: „A nemes ember az elvekkel (tao) törődik, nem pedig az evéssel.

Aki szánt-vet, (sokszor) éhen marad; aki azonban tanul, hivatali jövedelemhez jut általa.

A nemes ember csak az elvek miatt aggódik, s nem fél a szegénységtől.” ’

(119.p.)

’A mester mondotta: „Aki tudása révén (hivatalhoz) jutott, de erényével (zsen) nem

tudja megőrizni, az hiába szerezte meg (a tudást és hivatalt), el is fogja veszíteni. Aki

tudása révén elérte, erényével meg is tudja őrizni, de nem komoly a gyakorlásában, azt a

nép nem fogja tisztelni. Aki tudása révén elérte, erényével meg tudja őrizni és komoly a

gyakorlásában is, de népét nem a szertartásoknak megfelelően kormányozza, az még

nem tökéletes.” ’

(119.p.)

’A mester mondotta: „A nemes embert nem a kicsiny dolgokban lehet megismerni, de rá

lehet bízni nagy dolgokat. A közönséges emberre nem lehet nagy dolgokat bízni, de fel

lehet ismerni a kicsiny dolgokban.” ’

(119.p.)

’A mester mondotta: „A tanításban nem létezhet megkülönböztetés (lei).2 ’

(120.p.)

11

’A mester mondotta: „A szavak akkor jók, ha kifejezik az értelmet.” ’

(120.p.)

’K’ung-ce mondotta: „Háromféle barátság hasznos, és háromféle barátság káros.

Egyenes, őszinte és sokat tudő emberrel barátkozni hasznos. Álszent, behízelgő és

pergőnyelvű emberrel barátkozni káros.” ’

(124.p.)

’K’ung-ce mondotta: „Háromféle öröm hasznos, és háromféle öröm káros. A

szertartások és a muzsika tanulmányozásának öröme, a mások jóságáról való beszédnek

öröme és a sok kiváló ember barátságának öröme hasznos;a féktelen gyönyörűségek

öröme, a naplopó csavargás öröme és a lakomák gyönyörűségeinek öröme káros.” ’

(124.p.)

’K’ung-ce mondotta: „A (rangja és erénye szerint) nemes ember jelenlétében három

hibát lehet elkövetni. Ha nem kérdezett, és mégis beszélsz annak neve: kapkodás. Ha

kérdezett, és mégsem beszélsz annak neve: titkolózás. Ha úgy beszélsz, hogy nem nézel

arcába, annak neve: vakság.” ’

(124.p.)

’K’ung-ce mondotta: „A nems embernek három dologtól kell tartózkodnia. Ifjúkorában,

amikor vére és lehelete [fizikai ereje] még nem állapodott meg, tratózkodik az

érzékiségtől. Férfikorában, amikor fizikai ereje már megszilárdult, tartózkodik a

veszekedéstől. Öregkorában, amikor fizikai ereje már hanyatlásnak indult, tartózkodik a

szerzésvágytól.” ’

(124-125.p.)

’K’ung-ce mondotta: „A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést,

(t’ien-ming), tiszteli a nagy embereket (ta-zsen) és tiszteli a szent emberek szavait. A

közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy

emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.” ’

(125.p.)

12

’K’ung-ce mondotta: „Akivel a tudás vele születik, az a legmagasabb rendű ember. Aki

a tudást tanulással szerzi meg, az a másodiknak következik. Aki ostoba, de tanul, az

harmadiknak következik. Aki ostoba és nem is tanul, az bizony a legalacsonyabb rendű

ember.” ’

(125.p.)

’K’ung-ce mondotta: „A nems embernej kilenc dologra van különös gondja. Ha néz

valamit, gondja van rá, hogy világosan lássa. Ha hallgat valamit, gondja van rá, hogy

világosan halljla. Arckifejezését igyekszik nyájassá tenni, egész megjelenését pedig

tisztelettudóvá. Beszédében őszinteségre törekszik, tetteiben pedig gondos figyelemre.

Ha valamiben nem biztos, gondja van rá, hogy megkérdezze. Ha mérgelődik, akkor (a

harag) súlyos következményeire gondol. Ha pedig azt látja, hogy kap valamit, akkor az

igazságosságra gondol.” ’

(125.p.)

’K’ung-ce mondotta: „Meglátni a jót és (úgy követni) mintha nem tudnánk elérni;

meglátni a rosszat és (úgy visszariadni tőle), mintha forró vízbe nyúltunk volna: láttam

már erre képes embert, hallottam ilyen szavakat. Visszavonultan élni és a célt [a

hivatalviselést] tanulmányozni; gyakorolni (hivatalunkban) az igazságosságot, hogy

kiterjesszük az erényt: ilyen szavakat is hallottam már, de erre képes embert még

sohasem láttam.” ’

(126.p.)

’A mester mondotta: „Természetünk (szing) révén az emberek közel állnak egymáshoz,

csak szokásaik (szi) révén kerülnek egymástól távol.” ’

(128.p.)

’A mester mondotta: „Csupán a legbölcsebb és a legostobább ember nem változik.” ’

(128.p.)

13

„ Aki öt dolgot képes megvalósítani bárhol az ég alatt, az tökéletes erényű…A

komolyság, a nagylelkűség, a szavahihetőség, a szorgalom és a jóindulat. Aki komoly,

azzal nem bánnak tiszteletlenül; aki nagylelkű, az megnyerei a tömeget; aki

szavahihető, abban megbíznak az emberek; aki szorgalmas, az érdemeket szerez; aki

pedig jóindulatú, az könnyen irányítja embereit.” ’

(129.p.)

„Aki szereti az erényt (zsen), de nem szeret tanulni, annak sötétsége ostobasághoz

vezet. Aki szereti a tudást, de nem szeret tanulni, annak sötétsége a gondolkodás

szétszórtságához vezet. Aki szeret szavahihetőnek mutatkozni, de nem szeret tanulni,

annak sötétsége mások megkárosításához vezet. Aki szereti az egyenességet, de nem

szeret tanulni, annak sötétsége durvasághoz vezet. Aki szereti a bátorságot, de nem

szeret tanulni, annak sötétsége a rend felforgatásához vezet. Aki szereti a szilárdásgot,

de nem szeret tanulni, annak sötétsége bolond viselkedéshez vezet.” ’

(130.p.)

’A mester mondotta: „Aki külsőleg fegyelmezett, bensejében azonban puha, az hasonlít

azalantas emberekre, sőt ezek közül is a falat átfúró vagy átugró tolvajhoz.” ’

(131.p.)

’A mester mondotta: „A régi időkben az embereknek három gyengeségük volt, amelyek

ma már valószínűleg nem léteznek. A régi idők becsvágyói nem törődtek a kicsiny

dolgokkal, a mai becsvágyók már szabadosságba merülnek. A régi idők magabiztos

emberei még tartózkodók voltak, a mai magabiztosok azonban dühöngők és

fékezhetetlenek. A régi idők ostobái legalább egyenesek voltak, a mai ostobák azonban

már csalók.” ’

(132.p.)

’A mester mondotta: „A ravasz beszéd s a tettetett külső ritkán párosul az emberséggel

(zsen).” ’

(132.p.)

14

’A mester mondotta:”Aki egész nap csak étellel tömi magát, eszét pedig semmire sem

használja, azzal bizony nehéz bármit is kezdeni! Nincs talán ostáblája vagy sakkja? Még

ha ilyesmivel foglalkozna, az is különb dolog volna.” ’

(134.p.)

’A mester mondotta: „Aki még negyvenéves korában is gyűlölettel találkozik, az már

úgy is fogja végezni.” ’

(135.p.)

Konfuciusz: Beszélgetések és mondások

Ford.: Tőkei Ferenc

Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1993.

Lao-Ce utolsó tanításai

Wen-Ce

..A bölcsesség nem mások, hanem önmagunk uralása. A nemesség nem név vagy

hatalom, hanem önmegismerés kérdése: ismerd meg önmagad, s magadban az egész

világot megleled. A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak

harmónia dolga….Az igazi emberek a nyílt üresség, az egyenletes könnyedség, a tiszta

egyszerűség, az alkalmazkodó engedékenység, a hamisítatlan tisztaság és az őszinte

egyenesség ösvényeit járva zárják magukba az Utat.

(10.p.)

..Az igazi emberek jószívűek: bőkezűek, ha értékes dolgokról van szó, hogy minden

embernek örömet okozzanak, hogy mindenki élvezhesse az életet. Kötelességtudók,

akik nagy tetteket visznek véghez, s ezek híre mindenkit lelkesít.

(23.p.)

Lao-ce mondta:

Amikor emberséges vezetők elmélkednek, szellemük békésen pihen mellkasukban.

15

Tudásukkal nem kérkednek a négy világtájon, inkább jóindulattal és őszinteséggel töltik

meg szívüket. Így a megfelelő évszakban édes eső áztatja a földeket, s az öt gabona

gazdagon terem: tavasszal megnő, nyáron beérik, ősszel learatják, és télen

elraktározzák. A vezetők havonta szemlét tartanak, minden évszakban jelentést kapnak,

és az év végén dézsmát szednek.

Az emberekről igazságosan gondoskodnak: a vezetés nem hatalmaskodó, a jogrendszer

nem bonyolult, az oktatás szellemi. A törvények engedékenyek, a büntetések ritkák, a

börtönök üresek. Az erkölcsök az országban mindenütt egyformák, az emberek szívében

hűtlenség ne lakozik. Ilyen a bölcsek áldása.

Ha a vezetők szerzésre vágynak és mértéktelenek, akkor a nép becsvágyó lesz, és

tiszteletet nem ismer. Ha az emberek szegények és boldogtalanok, akkor egységük

megtörik, s viszálykodni kezdenek. Keményen dolgoznak, de eredmények nélkül, ezért

fortélyokhoz nyúlnak, és megjelennek a tolvajok. Az uralkodók és az alattvalók

szembefordulnak egymással, az utasításokat nem hajtja végre senki.

(25.p.)

Lao-ce mondta:

Segíts a szegényeken, a rászorulókon, és hírneves leszel. Támogasd a hasznosat,

ellenezd a károsat, és érdemeket szerzel. Ha az egész világban rend uralkodik, a

bölcsnek nincs hol tanítani. Ha a felsőbb és alsóbb osztályok nem egymás ellenségei,

akkor a jótékonykodóknak semmi dolga nem akad.

A tökéletes emberekből álló vezetés erényes, az Utat testesíti meg. Pártolja az

igazságot, és örömmel terjeszti a kimeríthetetlen tudást. A szónokok tétlenek, nem

beszélnek, de az igazán csendes embereket a világ mégsem becsüli.

Ezért a szavakba fogható út nem örök Út, a dolgok neve nem örök név. Minden,

ami leírható és mások kezébe adható, csupán durva általánosítás.

(28.p.)

…Az igazságos embert emberséggel befolyásolhatod, de fegyverekkel nem

kényszerítheted semmire; őszinteséggel megváltoztathatod, de pénzzel nem érsz el

semmit nála. A tökéletes ember kész meghalni az igazságért, vagyon és rang azonban

meg nem ingatja.

16

(32.p.)

…Csak akkor uralhatod a világot, ha semmi közöd a világhoz, csak akkor kezelheted

megfelelően hírnevedet, ha nem törekedsz megszerzésére. Ha igazán megismered a

természet és az élet valódi állapotát, akkor a jószívűséget és az igazságosságot

ajándékul kapod.

Ha szellemed csillogását semmi sem tompítja és elméd semmi sem terheli, akkor

tökéletesen tiszta, békés és gondtalan vagy, és kiegyensúlyozott életet élsz. Hatalom és

vagyon nem csábít el, hang és forma meg nem téveszt. Szónokok meg nem ingathatnak,

tudósok ki nem mozdíthatnak, harcosok meg nem rémíthetnek. Ez az igazi emberek

szabadsága.

(35.p.)

Lao-ce mondta:

A bölcsek sötéttel záródnak, fénnyel együtt nyílnak. Eljutnak az örömtelenségbe és ott

ráébrednek, hogy nincs semmi, aminek ne örülnének. Ezért örömük a legteljesebb.

A belsővel teszik széppé a külsőt, és nem a külsővel gyönyörködtetik el a belsőt.

Így önmagukban találnak rá természetes örömükre, s ezzel erejükre is, melyet az egész

világ csodál. Azért van ez így, mert a világ szempontjából ez a legfontosabb a világban.

Nem másokon múlik ez, csupán önmagadon; nem másoktól függ ez, csakis

önmagadtól. Ha elérted, mindent elértél.

Ezért akik megértik az elme működését, azok a vágyakat, a sóvárgást, a

vonzalmakat és az ellenszenveket mind jelentéktelennek tartják. Nem örvendeznek, nem

haragudnak, nem kedvelnek, nem bánkódnak. Minden titokzatosan egyforma: sem jó,

sem rossz nem létezik.

A férfiak ajándéka a gondolkodás következetessége, a nők ajándéka a cselekvés

következetessége. Hatalom nélkül nemesek, vagyon nélkül gazdagok, erő nélkül erősek.

Nem élnek vissza anyagi javakkal, nem epekednek hírnév után, a magas rangot nem

tartják biztonságosnak, és nem tekintik veszélynek az alacsonyat. Szellemük, testük,

energiájuk és akaratuk mind a megfelelő helyen pihen.

17

A test az élet háza, az energia az élet alapja, a szellem az élet vezetője. Ha a

vezetőt elveszíted, mindhárom megsérül. Ha a szellem a vezető, a test követi azt, és

ennek hatása jótékony. Ha a test halad elöl, a szellem követi azt, és ennek hatása káros.

Aki gyomrának és nemi vágyainak él, azt vagyon és hatalom elvakítja,

elgáncsolja, rang és hírnév megrontja és elcsábítja. Hogy ez mennyire így van, az ember

számára alig felfogható.

Ha magas világi ranggal bírsz, akkor életerőd és szellemed fénye nap nap után

csökken, míg végül kialszik, és a testbe sohasem tér vissza. Ha belülről bezárod magad,

akkor soha nem is fogadhatod vissza őket. Éppen ezért a szórakozottság és a feladatok

elfelejtése néha problémákhoz vezet.

(39-40.p.)

Lao-ce mondta:

Három olyan halált ismerek, amely nem természetes elmúlás. Ha mértéktelenül iszol,

Eszel, ha testeddel könnyelműen és durván bánsz, akkor betegségek ölnek meg.

Ha vég nélkül vágyakozol és folyton sokat akarsz, akkor halálra ítélnek.

Ha engeded, hogy a kisebbség csorbítsa a többség jogait, hogy az erősek

elnyomják a gyengéket, akkor fegyverek okozzák halálodat.

(44.p.)

Lao-ce mondta:

A nemeslelkűek jutalma nemes, a kegyetlenek sorsa kegyetlen. Akik keveset adnak és

sokat várnak, azok keserűséget gyűjtenek, s nem jut más számukra, csak szenvedés.

Figyeld meg hogyan távoznak, és tudni fogod, hogyan jönnek.

(44.p.)

Lao-ce mondta:

Az alamizsnát osztó igazságos emberek jobban tennék, ha egyenlő elosztásra

törekednének, és becsülnék a népet. Hogy miért? Mert a szándékos igazságosság nem

mérhető össze a természetből fakadó igazságossággal.

(47.p.)

Lao-ce mondta:

18

A magas rangúakat az alacsony rangúak irigyelik, a fontos hivatalt betöltőket az

uralkodók gyűlölik, a vagyonosokat az emberek kerülik. E három oka lehet annak, hogy

az emberek egymásra haragudnak.

Ezért minél magasabb a rangod, annál alázatosabbnak kell lenned, minél

fontosabb a munkád, annál óvatosabbnak kell lenned, és minél gazdagabb vagy, annál

bőkezűbbnek kell lenned. Akik gyakorolják ezt a három dolgot, azokra senki sem fog

neheztelni.

Ily módon a nemesség alapja a szerénység, a felemelkedés alapja az alázat.

(51.p.)

Lao-ce mondta:

A közönséges emberek tetteinek mozgatója a haszonvágy, a kivételes emberek

tetteinek irányítója az igazság. A jótetteket nem a hírnév reménye szüli, bár hírnév

követi őket. A hírnevesség nem előny, haszna nincsen. Az emberek ugyanazt keresik, de

amit találnak, az nem ugyanaz. Ezért a bőséget nélkülözés követi.

Akinek szavai nem következetesen igazak és tettei nem következetesen

helyesek, az közönséges ember. Aki egyetlen dologra összpontosít és egyetlen dologban

kiváló, az középszerű ember. Akinek mindene megvan, és aki mértékkel hasznosítja

képességeit, az bölcs ember.

(52.p.)

69. Lao-ce mondta:

…Ha elméjük békés, akkor az emberek tisztelik egymást, ha elméjük háborgó,

akkor semmibe veszik egymást, és folyton viszálykodnak. Tiszteletteljesség által

megmarad az erény, a viszálykodás viszont fosztogatáshoz vezet. Az erény a

gondolatok tisztaságát eredményezi, a fosztogatás és rablás a gondolatokat zavarossá

teszi.

Ha a gondolkodás tiszta, akkor az ember mások szolgálatára áldozza életét, ha a

gondolkodás zavaros, akkor az ember mások életét áldozza önmaga szolgálatára.

(54.p.)

74. Amikor Wen-ce az emberi természetről kérdezte, Lao-ce így felelt:

19

Ha magas a rangod ne légy büszke sikeredre, ha alacsony a rangod ne szégyelld

problémáid. Ha gazdag vagy ne légy öntelt, ha szegény vagy ne lopj. Mindig őrizd az

egyetemes, elfogulatlan szeretetet és ne hagyd, hogy az elhalványuljon. Ezt nevezik

emberi természetnek.

Amikor Wen-ce az igazságról kérdezte, Lao –ce ezt mondta:

Ha rangod magas segítsd a gyengéket, ha rangod alacsony uralkodj önmagadon.

Amikor sikeres vagy ne add át magad hóbortjaidnak, amikor nehéz helyzetbe kerülsz ne

légy ingerlékeny. Mindig józan eszed kövesd és ne hagyd, hogy attól bárki eltérítsen.

Ezt nevezik igazságosságnak.

Amikor Wen-ce az udvariasságról kérdezte, Lao-ce ezt válaszolta:

Ha rangod magas légy tisztelettudó és méltóságteljes, ha rangod alacsony légy

alázatos és megfontolt. Legyél engedékeny, befogadó, a világban a nőiességet

képviseld. Kerüld a véleményalkotást, tökéletesítsd önmagad, hogy ne hatalmaskodj.

Ezt nevezik udvariasságnak.

Lao-ce így folytatta:

Ha ezt az erényt gyakorolod, akkor embereid végrehajtják utasításaidat. Ha ezt a

természetet fejleszted magadban, akkor embereid nem vitatkoznak. Ha ezt az

igazságosságot műveled, akkor embereid becsületesek. Ha ezt az udvariasságot

használod, akkor embereid tisztelnek és becsülnek. Amikor ezt a négy dolgot

alkalmazzák, akkor az ország békés és biztonságos.

Ezért az ember élete az Út ajándéka; egy éretlen gyümölcs, melyet az erény

érlel. A jószívűség a szeretet oka, az igazságosság a becsületesség oka, az udvariasság a

komolyság oka. Fejlődés és gondoskodás nélkül nem segíted az előrejutást; szeretet és

jóság nélkül nem lehetsz tökéletes; becsületesség és tisztaság nélkül nem értékelheted az

értékeset.

Ezért az emberek nagyra becsülik az erényt, gyakorolják a jószívűséget, félik és

tisztelik az igazságot. Ez a négy dolog a kultúra alapja; eszközök a bölcs kezében, hogy

az embereket vezethesse.

Ha a vezetők nem erényesek az emberek bosszúsak, ha nem jószívűek az

emberek harcolnak, ha nem igazságosak az emberek erőszakosak, ha nem udvariasak az

emberek nyugtalanok. Amelyik vezetőben ez a négy nincs meg, az nem ismeri az Utat.

Még nem akadt olyan ember, aki az Út nélkül életben maradt volna.

20

(58-59.p.)

112. Lao-ce mondta:

Aki sikeres, de nem jószívű vagy igazságos, abban senki sem bízik. Aki jószívű

és igazságos, de tévedést követ el, abban megbíznak. Ezért a jószívűség és az

igazságosság a dolgok örök mérői; ezeket az egész világ nagyra becsüli.

Ha a vezetés elgondolásai helyesek – a nyomorúság csökkentését és az ország

fennmaradását tűzik ki célul -, de a terveket jószívűség és igazságosság nélkül hajtják

végre, akkor az elgondolások semmit sem érnek.

Ha az uralkodó utasításai nincsenek összhangban a célokkal és tervei nem az ország

érdekét szolgálják, de a jószívűséget és az igazságosságot nem felejti el, akkor trónján

maradhat.

Ezért mondják: Ha száz javaslat és száz terv közül egy sem segít, akkor fel kell hagyni a

cselekvéssel; a jószívűséget és az igazságosságot kell tanulmányozni.

(91.p.)

Lao-ce mondta

A nem-cselekvés nem azt jelenti, hogy nem jössz, ha hívnak és nem mégy, ha

Küldenek; hogy nem védekezel, ha támadnak és nem cselekszel, ha cselekvésre

biztatnak; hogy egy helyben állsz, és nem haladsz az áramlással; hogy elkeseredetten

kötődsz, és nem engedsz. Annyit jelent, hogy személyes érdekeid nem keresztezik a

közös utakat, és hétköznapi vágyaid nem állnak az igaz tudás útjába.

Azt jelenti, hogy cselekedeteid a józanságra építed, feladataidat erődhöz mérten

választod, és a Természet áramlásában haladsz; így csalódás sohasem érhet. Ha

elvégezted feladatod nem telítődsz büszkeséggel, ha sikereket érsz el, nem vársz

dicsőítésre.

A vízen csónakba ülsz, a tengerparton homokcipőt húzol, a mocsáron pallót

fektetsz keresztül, a havas hegyeken hótalpakat viselsz. Hegyeket a magas vidékeken

emelsz, tavakat a mély vidékeken ásol. Ezek egyike sem személyes érdekből születő

cselekedet.

A bölcs nem szégyelli egyszerűségét; csak azt szégyelli, hogy az Utat nem

gyakorolják. Nem saját életének kurtasága, inkább a közönséges emberek szenvedései

21

miatt aggódik. Így mindig üres, nem-cselekvő; az egyetlent hordja magába zárva és az

alapvetőt látja mindenben. Sohasem lesz dolgok hálójának rabja.

(104-105.p.)

Lao-ce mondta:

A világon a legkönnyebb a jót megtenni, a legnehezebb rosszat cselekedni. Jót teszel,

amikor békés vagy, nem okoskodsz, visszatérsz igazi természetedhez és a többit

elutasítod, ha nem hagyod, hogy bármi elcsábítson, ha örök valódat követed, ha a

valóságot megőrzöd és nem változtatsz önmagadon. Így a jót könnyű megtenni.

Rosszat cselekszel, ha gyilkolsz, ha zsarnokoskodsz, ha csalsz és megtévesztesz,

ha nyugtalankodsz, ha kapzsi vagy és megtagadod az emberi természetet. Ezért

mondják, hogy rosszat cselekedni nehéz.

Ami mostanában nagy bajokat okoz, az az elégedetlenség. Ezért van szükség a

hasznos és káros alapjainak, a szerencse és a szerencsétlenség kapuinak vizsgálatára.

A bölcsek semmit sem akarnak és semmit sem kerülnek. Ha akarsz valamit

könnyen elveszítheted, ha el akarsz kerülni valamit könnyen belefuthatsz. Ha szíved

sóvárog valami után, akkor könnyen elfelejted azt, amit éppen teszel.

Ezért a bölcs figyel teteire és azok következményeire. Mértékkel fogad el és

adakozik, csendesíti vonzalmait és ellenszenveit, és megfékezi örömét és haragját.

Ha tetteid és azok következményei helyénvalóak, akkor bajba nem kerülhetsz.

Ha mértékkel fogadsz el és adakozol, akkor rossz szó nem érhet. Ha csendesíted

vonzalmaid és ellenszenveid, akkor aggodalom hozzád nem férhet. Ha megfékezed

örömöd és haragod, akkor gyűlölködés le nem győzhet.

Az Úton járók meg nem érdemelt jutalmat el nem fogadnak; terheket sohasem

raknak mások vállára. Ami a sajátjuk, azt nem hagyják hátra, ami másoké, abba nem

markolnak bele. Csordulásig teltek, de ki sohasem csordulnak; mindig üresek, ezért a

legkevesebbel is beérik.

Így amikor az Út tudományát gyakorolod és mértékét tartva önmagadat követed,

akkor annyit teszel, hogy éhséged megszűnjön, úgy öltözöl, hogy a hidegtől megóvd

magad és melegséget, elégedettséget biztosíts egyetlen testnek.

22

Ha valaki mértéktelen, nem ismeri az Út tudományát, és rangra, hírnévre vágyik,

akkor a világ minden kincse és hatalma sem lesz elég ahhoz, hogy elégedett és boldog

legyen.

Ezért a bölcs kiegyensúlyozott és lassú járású. Éltető szellemét önmagában őrzi;

egyetlen dolog sem tévesztheti meg.

(109-110.p.)

…Minél több a tudás és képesség, annál jobban halványul az erény. Ezért a tökéletes

ember tiszta és egyszerű, nem teszi bonyolulttá a bonyolultat. A tökéletes emberekből

álló vezetés szerény, nem zsarnokoskodó, nem fitogtatja tudását. Az elme és a szellem

békés, a test összehangolódik az alaptermészettel. Ha a vezetés nem serénykedik, akkor

az erényt őrzi magában, ha cselekszik a megfontoltságot tartja elsőnek; így lehet sikeres.

A természetesség Útját járva csak az elkerülhetetlent nem kerüli el. Az ilyen vezetők

derűsek, nem okoskodnak, ezért országuk békés; szerények, nem sóvárognak, ezért az

emberek természetesek és egyszerűek; nem dühösek és indulatosak, ezért nincsenek

nyomorgók és koldusok. Az adományokat osztók nem tartják magukat jóindulatúnak, az

adományokra szorulók nem utasítják vissza azokat. Áldás száll rájuk, de senki sem

tekinti ezt kegynek.

(116.p.)

149. …Ha adakozol, de nem vagy jóindulatú, ha beszélsz, de nem tartod be szavad,

ha dühöngsz, de nem vagy félelmetes, akkor nem teszel mást, csak színészkedsz….

(124-125.p.)

Wen-ce megkérdezte: A jószívűséget, az igazságosságot és az udvariasságot miért

tartják az Út erényénél alábbvalónak?

Lao-ce így válaszolt: A jószívű ember mindig a bánatot és a boldogságot tartja szem

Előtt, az igazságos ember nyereség és veszteség megfontolásával cselekszik. Az ember

bánata vagy boldogsága nem érinthet meg mindenkit a négy világtájon; egy szegény

ország kincstárának kincsei nem segíthetnek minden emberen.

Ezért jobb az Utat gyakorolni, és annak erényét alkalmazni. Ég és Föld

alaptermészetére építve minden élő kijavítja magát és az egész világ békés lesz. A

23

jószívűség és az igazságosság nem önzetlen és nem eredeti. Ezért a bölcsek a

mélységest, és nem a sekélyest követve élnek.

Az udvariasság a lényeg feldíszítése. A jószívűség a jóindulat megnyilvánulása.

Ezért az udvariasság vezetője az emberi érzés legyen, így az nem lesz túlzott. A bőkezű

alamizsnaosztás nem jószívűség; amikor a halottaknak bánattal szívükben intenek

búcsút, azt nevezhetjük jószívűségnek.

Az élet gondozása nem kényszerít olyanra, amit képtelen vagy megtenni, és nem

akadályoz abban, amit meg kell tenned. Ha a mérték megállapítása során nem

feledkezel meg a fontos dolgokról, akkor nem vonnak felelősségre, de nem is

magasztalnak azért, amit teszel.

………Akinek erénye meghaladja rangját, azt megbecsülik. Akinek vagyona haladja

meg rangját, azt megátkozzák. A nemes erény birtoklása nem tesz gazdagabbá; a

becsületesen szerzett vagyon nem nevezhető nagynak. Aki erény nélkül kap nemesi

címet az tolvaj, mert rangot tulajdonít el; aki becstelen módszerekkel szerzi vagyonát az

tolvaj, mert kincseket lop.

A bölcsek beérik a szegénységgel; az Út adja minden örömüket. Sóvárgással

nem sebzik meg az életet, anyagiassággal nem terhelik önmagukat. Nem veszik el azt,

amit nem érdemelnek ki, ezért nem térnek le az igazságosság ösvényéről.

A régi időkben az erényteleneket nem becsülték nagyra, a tehetségtelenekre nem

bíztak hivatalt, az érdemteleneknek nem járt jutalom, a bűnteleneket nem büntették

meg. Ha valakit felemeltek, azt jószívűségből tették, ha valakit elküldtek, azt

igazságosságból tették. A hitvány emberek korában ha valakit előléptetnek az olyan,

mintha az égig emelnék, s ha valakit elzavarnak olyan, mintha szakadékba löknék. A

régi időkről azért beszélünk, hogy a jelenkort bíráljuk.

Akinek lovak közül kell választania, az észre sem veszi a gebéket; akinek

emberek közül kell választania, az rá sem néz a szegényekre. Ha az éléskamra hússal

teli, ugyan kit érdekelnének a csontok és a porcok?

A kiváló emberek a valóságot tudják és nem hisznek rágalmazó szavaknak. Ha

az uralkodó hibát követ el, akkor nem nevezhető hűségesnek az a vezető, aki erre nem

figyelmezteti. Az az uralkodó, aki nem hallgat a figyelmeztető szóra, ne nevezhető

megvilágosodottnak. Az uralkodó, aki nem aggódik, ha népét szomorúnak látja, nem

nevezhető intelligensnek. Aki a népet szolgálja, annak feladata, hogy a bajban akár

24

haláláig is megőrizze önuralmát. Az az uralkodó a nép jószívű atyja, aki felöltözteti a

didergőket és ételt nyújt az éhezőknek.

Ha a nagyok szolgálják a kicsiket, annak neve az emberek megváltoztatása. Ha a

kicsik elnyomják a nagyokat, annak neve lázadás a természet ellen. Kezdetben lehet,

hogy az égig emelkednek, de később mindenképpen szakadékba esnek. Ezért a falvak

lakói még a gyámoltalan időseket sem hagyják cserben, az uralkodói udvarban pedig

különféle rangokat és címeket osztanak ki.

Aki az előkelőségeket tiszteli úgy véli, hogy azok hasonlítanak az uralkodóhoz.

Aki az öregeket tiszteli úgy véli, hogy azok hasonlítanak szüleihez. Aki a nálánál

idősebbeket tiszteli úgy tartja, hogy azok hasonlítanak idősebb testvéreihez.

Aki nemesnek születik önteltté válik, aki gazdagnak születik tékozló lesz. Ezért

a rang és a gazdagság nem segíti az Út megértését. Kevesen vannak azok, akik szemmel

tartják önmagukat, és képesek elkerülni a hibás tetteket.

Tanulni fáradás nélkül az önuralom útja, tanítani fáradás nélkül mások

uralásának kulcsa. Kevesen vannak olyanok, akik bölcs mesterektől és jó emberektől

tanulnak és hibásan cselekednek.

A gyakorlatban felhasználható jóság ismerete tudás, a gyakorlatban

felhasználható jóság szeretete jószívűség, a gyakorlatban felhasználható jóság szem

előtt tartása udvariasság, a gyakorlatban felhasználható jóság élvezete a zene…

(130-132.p.)

…Ha tudással és képességekkel bírsz, akkor a jószívűségre és az igazságosságra építsd

azokat. Ezeken az alapokon a tudás és a tehetség szilárd, és az alapokkal összhangban

gyakorolható. Minden bölcs a jószívűséget és az igazságosságot választja vezetőjéül.

Aki ezt a vezetőt követi, azt kiváló embernek hívják, aki ezt a vezetőt semmibe veszi,

annak neve alávaló ember…

(142.p.)

(Lao-ce utolsó tanításai. Wen-ce. Farkas Lőrinc Kiadó, 1995.)

25

Dhammapada

Az erény útja

Párok

2. A szív megelőzi a tényeket,

felettük áll, azok belőle épülnek fel.

A tiszta szívvel cselekvő,

tiszta szívvel beszélő ember

nyomában boldogság jár,

mely éppúgy elválaszthatatlan tőle,

mint az árnyék, amely mindig követi őt.

( a szív= elme, tény= dhamma)

A gyűlöletet sohasem

szünteti meg a gyűlölet,

egyedül csak a szeretet.

Ez a törvény örökkévaló.

(a gyűlöletet egyedül a gyűlölet-nélküliség szünteti meg)

Sokan nincsenek tudatában annak,

hogy egyszer mindenki meghal.

Akik ráébrednek erre, azonnal

abbahagyják az ellenségeskedést.

Ha az élvezeteknek él,

nem ellenőrzi érzékeit,

mértéktelen az evésben,

lusta és erőtlen, akkor

a Kísértő biztosan legyőzi,

ahogy a szél is ledönti a gyenge fát.

26

Ha nem az élvezeteknek él,

ellenőrzi érzékeit,

mértékletes az evésben,

erős és hite szilárd, akkor

a Kísértő éppúgy nem fogja legyőzni,

ahogy a szél sem dönti le a kősziklát.

10. Aki megtisztult a bűntől,

az erényben alapozta meg magát,

önuralomra tett szert, s élete az igazságra épül,

az méltó a szerzetesek sárga ruhájára.

A bűnös szenved itt,

szenved a másik világban,

szenved mindkettőben.

Szenved, fájdalom kínozza,

saját cselekedeteinek

gonoszsága sújtja.

(másik világban= a következőben)

Az erényes örvend itt,

örvend a másik világban,

örvend mindkettőben.

Örvendezve ujjong,

saját cselekedeteinek

tisztasága ragyog vissza rá.

Ne éljetek nemtörődöm módra,

27

ne engedjetek az érzékiségnek, a kéjvágynak!

Nagy lesz az öröme annak,

aki fáradhatatlanul meditál.

Elme

Akinek elméjét nem gyengíti érzékiség,

akinek elméjét nem zavarta meg a világ,

aki nem gondol többé jutalomra vagy büntetésre,

„aki ébren van”, annak nincs mitől félnie.

Nem tud akkora kárt okozni ellenség az ellenségnek,

gyűlölködő a gyűlölködőnek, mint amekkora kárt

a rosszul irányított elme okozhat nekünk.

Sem apánk, sem anyánk,

sem semmilyen rokonunk

nem tehet értünk annyit,

mint amekkora szolgálatot

a jól irányított elme nyújthat.

Virágok

Ne mások hibáival, bűnös cselekedeteivel

vagy mulasztásaival foglakozzatok,

hanem saját hibáitokkal, bűnös cselekedeteitekkel

és mulasztásaitokkal törődjetek!

Ha nem követi cselekvés, mindenfajta

28

ékesszólás terméketlen, mint a gyönyörű

színekben pompázó, de illattalan virág.

Az az ember, aki nemcsak ékesen beszél,

de aszerint is cselekszik, amit mond,

olyan mint a gyönyörű színekben pompázó, jóillatú virág.

Ahány virágfüzér csak készíthető

egy hatalmas virághegyből,

legalább annyi jócselekedetet

kell véghezvinni annak, aki a világra jött.

Az a cselekedet nem lehet jó,

melyet lelkiismeretfurdalás követ,

amelynek jutalma sírás és könny.

Csak az a cselekedet jó,

melyet nem követ lelkiismeretfurdalás,

amelynek jutalma öröm és boldogság.

Bölcs

Intsen, igazítson útba,

tartsa távol a gonoszságot!

A jók szeretni,

a rosszak gyűlölni fogják.

Ne keressétek az alávalók,

a bűnösök társaságát;

az erényesekkel, a legjobbakkal

29

kössetek barátságot!

83. A jók mindenüket odaadják,

nem a vágyaik beszélnek;

a bölcsek egyként viselik

a boldogságot és a szenvedést.

melyet oly nehéz szeretni!

Akiknek elméje szilárdan megalapozódott

a megvilágosodás héttagú útján,

akik abban lelik örömüket, hogy a szerzésről lemondtak,

semmihez sem ragaszkodnak,

azok a ragyogó lények, legyőzvén szenvedélyeiket,

még itt, ezen a Földön elérik a szabadulást.

(A megvilágosodáshoz vezető út hét tagja: 1. Szati: emlékezet, a hagyomány tisztelete,

a szent ősök által feltárt tudásra támaszkodás, de nem a vakhit, nem a Védák betűinek

kritikátlan átvétele. 2.dhamma-vicsaja: az Igazság keresése. 3.virija:[az Igazság

keresésében való] állhatatosság. 4. Piti.[az Igazság keresésében való]öröm.

5.passzaddhi: [az elme]lecsendesedés[e]. 6. Szamádhi:azonosulás. 7.upékhá:nyugalom.

Szent

Aki bevégezte útját, megszabadul a szomorúságtól,

s minden béklyót lerázva magáról végleg kiszabadult,

annak számára nincs többé szenvedés.

Semmi nincs, mi visszahúzza,

az emlékháló szétszakad;

30

száll magasba tó hattyúja,

és mindent, mindent hátrahagy.

Akinek kialudtak a szenvedélyei,

aki nem függ a tapasztalás táplálékától,

akinek feltárult a tapasztalás valódi természete,

akinek étele a kiszabadulás,

az ok és támaszték nélküli Üresség,

annak útját nehéz kifürkészni,

miként az égen a madarak röptét.

Még az istenek is irigylik a Hozzá hasonlót,

aki megszabadult a büszkeségtől, mentes a vágytól,

leigázta érzékeit, ahogyan a kocsihajtó

megfékezi a zabolátlan lovakat.

ha türelmes, mint a Föld,

olyan, akár a küszöb,

erényes, mint Az,

mentes a szennytől,

mint egy kristálytiszta tó,

megszűnik számára a továbblétesülés.

(türelmes=béketűrő, Az= A Buddha.)

Aki Hozzá hasonlóan lecsendesült,

akit a Tökéletes Tudás megszabadított,

annak csend a gondolata, csend a szava,

és csend a tette.

Már nem hisz, hanem tud,

mert megismerte a Teremtetlent,

rést nyitott a falon,

31

megszüntetett minden alkalmat,

kivetett magából minden vágyat,

ő a legkiválóbb az ember között.

Ezrek

104.-

A mások feletti diadalnál

önmagunk legyőzése többet ér.

Sem az istenek, sem az angyalok,

sem a Kísértő, sem a Teremtő

nem vehetik el a győzelmet attól,

aki önmagát legyőzte, s önuralma szüntelen.

Aki mindig megadja

a tiszteletet az időseknek,

négyféle módon gyarapszik:

élethossza, szépsége,

boldogsága s hatalma nő.

(módon= négy dhammája is növekszik)

Jobb egyetlenegy elmélyült

és erényben megélt nap is,

mintha száz éven át élnénk

szétszórt és bűnös életet.

(bűnös=rossz eerényű)

Jobb egyetlenegy elmélyült,

megismerést hozó nap is,

mintha száz éven át élnénk

szétszórtan és tudatlanul.

(tudatlanul=rossz tudású)

32

Jobb egyetlenegy kitartó,

mindent vállaló nap is,

mintha száz éven át élnénk

rest és erőtlen életet.

118. Ha az ember jót cselekszik,

tegye újra és újra.

Lelje kedvét a jóban, hisz a jósággal

a boldogság is egyre nő.

Aki bántalmaz egy ártatlan, tisztalelkű, bűntelen embert,

bizony mondom, a bűn visszahull arra az ostobára,

ahogy a finom homok visszaszáll arra, aki eldobta.

Egyesek anyaméhbe,

a bűnösök pokolba,

a jók mennybe kerülnek;

akik megszabadultak szenvedélyeiktől,

a Nirvánába térnek.

Büntetés

Aki a saját boldogságát keresve

kezet emel másokra,

akik maguk is boldogságra vágynak,

az nem lesz boldog a halál után.

Aki a saját boldogságát keresve

33

nem emel kezet másokra,

akik maguk is boldogságra vágynak,

az boldog lesz a halál után.

137-

Aki fegyverrel támad a fegyvertelen

ártatlanra, azzal nemsokára a következő

tíz dolog valamelyike fog megtörténni:

kínzó fájdalmai lesznek, legyengül, megsérül a teste,

súlyos betegség támadja meg, eszét veszti, üldöztetés éri

a király részéről és szörnyűségekkel vádolják meg,

elveszti egy rokonát, megsemmisül a vagyona,

villám tüze gyújtja fel a házát, s amikor felbomlik a teste,

pokolra jut az ostoba.

Buddha(Felébredett)

185. Ne vess meg senkit! Ne árts senkinek!

Az engedelmességben győzd le önmagad!

Légy mértékletes az evésben! A magányban lakj,

a meditációt gyakorold szüntelen!

Ez a Buddhák tanítása.

Bármi megkedvelése bánatot szül,

a megkedvelés félelmet terem.

Aki megszabadult a megkedveléstől,

nem bánkódik többé, s ugyan mitől félne?

A vonzódás bánatot szül, a vonzódás félelmet terem.

Aki megszabadul az élvezettől,

34

nem bánkódik többé, s ugyan mitől félne?

Az élvezet bánatot szül, az élvezet félelmet terem.

Aki megszabadult az élvezettől,

nem bánkódik többé, s ugyan mitől félne?

A vágy bánatot szül, a vágy félelmet terem.

Aki megszabadult a vágytól,

nem bánkódik többé, s ugyan mitől félne?

A szomj bánatot szül, a szomj félelmet terem.

Aki megszabadult a szomjtól,

nem bánkódik többé, s ugyan mitől félne?

Akiben erény és belátás lakozik,

a Törvényben alapozta meg önmagát,

mindig hű az igazsághoz,

a küldetését teljesíti,

azt szeretni fogják az emberek.

Szívében vágy ébredt a Kimondhatatlan után,

egész elméje áthatottá vált, elfordult a gyönyöröktől,

nem béklyózzák többé érzéki vágyak,

róla mondják: „az árral szemben halad.”

Tisztátalanság

Az asszony tisztátalansága a ledérség,

az adakozó tisztátalansága a szűkmarkúság,

a bűnös dhammák tisztátalanok

ezen a világon és a másikban is.

35

(dhammák=a bűnös dhammák rossz következményeket maguk után vonó tényeket

jelentenek; másikban=következőben)

De minden tisztátalanságnál tisztátalanabb

a legnagyobb tisztátalanság: a tudatlanság.

Szabaduljatok meg ettől a tisztátalanságtól, szerzetesek,

és akkor minden tisztátalanságtól megszabadultok!

Könnyű boldogulni

az arcátlan szájhősnek,

aki erőszakos, törtető,

gőgös és romlott.

Az élet nehéz a szemérmesnek,

aki mindig a világosságot keresi,

semmihez hozzá nem tapad,

alázatos szívű, tiszta életű és belátó.

246.-

247. Aki életet öl, hazugságot szól,

elveszi, ami nem az övé,

a más felesége után koslat,

vagy erős, részegítő italokat iszik,

az önnön gyökereit ássa ki.

(övé=Amit nem adtak neki)

Aki csak a mások hibáit kutatja,

akinek mindig a szemrehányáson jár az esze,

mindig és mindenért zúgolódik,

valamiért mindig sértve érzi magát,

attól messze van a szenvedélyek kihunyta,

ehelyett egyre nagyobbra nőnek szenvedélyei.

36

Erény

256. Aki saját célját úgy valósítja meg,

hogy közben nincs tekintettel másokra,

az az ember nem erényes. Aki választani tud

aközött, ami valóban a javát szolgálja

és aközött, ami haszontalan, az az ember bölcs.

Aki erőszakmenetesen, az igazság erényével,

részrehajlás nélkül vezet másokat,

azt a Törvény védelmezőjének,

bölcsnek és igazságosnak mondják az emberek.

(törvény=igazság)

Nem a sok beszéd tesz valakit bölccsé.

Aki boldog-csendességben,

a gyűlölettől és a félelemtől megszabadultan él,

azt hívják bölcsnek az emberek.

Nem a sok beszéd tesz valakit a Törvény támaszává,

hanem az, hogy ha mégoly keveset hallott is róla,

a tetteivel a Törvényt követi.

Aki sohasem szegi meg a Törvényt, az az Igazság támasza.

(hallott= tanult; tetteivel=testével,cselekedeteivel.)

Nem attól lesz valaki a vének-közül-való,

mert a haja megőszült;

ha csak a fiatalsága ért véget, azt mondják róla:

37

„hiába öregedett meg.”

Akiben igazság, erény, nem-ártás lakozik,

önmagát megfékezte, s önuralomra tett szert,

azt hívják vének-közül-valónak az emberek.

Sem az ékesszólás, sem a szépség

nem tesz tiszteletreméltóvá

egy irigy, kapzsi és csalárd embert.

Aki elpusztította,

aki gyökerestől kiirtotta magából e hármat,

aki megszabadult a gyűlölettől,

azt hívják tiszteletreméltó bölcsnek az emberek.

(hármat=irigység,kapzsiság,csalárdság)

Út

Aki idejekorán – amikor még fiatal és erős –

nem tör a magasba, hanem tunyaságba süpped,

az a rest ember elnehezült akarattal és elmével

nem találja meg a megismeréshez vezető utat.

282. Az elme leigázása tudást szül.

az elme leigázásának az elmulasztása

a tudás elvesztésével jár.

Megismerve az előrehaladásnak

és a hanyatlásnak e kettős útját,

az ember lépjen arra az útra,

amelyik a tudás növekedésével jár.

38

Különfélék

Aki mások szenvedése árán kíván

magának boldogságot szerezni,

az belegabalyodik a gyűlölet kötelékeibe,

s nem tud megszabadulni a gyűlölettől.

Pokol

Aki a hazugságban leli örömét,

pokolra jut, ahogyan az is, aki azt teszi,

amiről hajtogatja, „nem teszem”.

Miután eltávoztak ebből a világból,

ugyanaz lesz mindkettőjük sorsa a következőben.

Azzal a bűnös,

nemtörődöm emberrel,

aki más felesége után koslat,

négy dolog is történik:

bűne magában hordozza a büntetést,

kényelmetlenül alszik,

harmadszor a szégyen, negyedszer a pokol.

Nem kell az ostoba társasága, jobb egyedül élni.

Az ember kevés vággyal járja magában az útját,

mint a vadonban magányosan kószáló elefánt!

Boldog, aki a bajban is talál barátot,

A Földön anyának lenni jó,

39

és jó apának lenni is,

és jó a remete magánya,

és jó a bráhmanának is.

Boldog, ki végig jó maradt,

boldog, mert benne él a hit,

boldog, mert mindent megismert,

boldog, mert nincsen benne bűn.

(Dhammapada. Az erény útja. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1994.)

40

ARISZTOTELÉSZ : POLITIKA

…Természettől eredő megkülönböztetés van a nő és a szolga közt (mert a természet

semmit sem alkot olyan fukarkodva, mint a kovácsok az ún. „delphoi kést”, hanem

mindent a maga céljára; mert minden eszköz csak úgy töltheti be funkcióját tökéletesen,

ha nem sokféle, hanem csak egyetlenegy célra szolgál). A barbároknál az asszony és a

szolga együvé van sorolva. Ennek az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető

elem, hanem az ő közösségük csupán nő- és férfiszolgákból alakul ki; ezért mondják a

költők: „rendjén van, hogy barbárnak hellén az ura”, mert hisz barbár és szolga

természetszerűen ugyanaz.

(80.p.)

…A család kormányzása azokra a részekre vonatkozik, melyekből egy háznép

összetevődik; egy teljes háznép pedig szolgákból és szabad emberekből áll. S minthogy

mindent elsősorban a legapróbb részleteiben kell vizsgálni, a háznépnek pedig

legelemibb és legkisebb részei az úr és szolga, a férj és feleség, az apa és gyermekek,

ezt a három viszonylatot kell majd megvizsgálnunk, hogy mi a lényegük és

milyeneknek kell lenniük. Ilyen tehát az urasági és a házastársi kapcsolat (nem tudjuk

külön megnevezni az asszony és a férfi együttélését), s harmadszor az apa és gyermek

viszonya (erre szintén nincs külön szavunk). Vegyük hát ezt a három viszonyt, amelyet

említettünk. Van aztán egy másik jelenség, melyben egyesek magát a

családkormányzást, mások azonban ennek csak leglényegesebb részét vélik felismerni;

ennek mibenlétét jól szemügyre kell vennünk. Itt most a pénzszerzés módjáról beszélek.

Beszéljünk hát az úr és szolga viszonyáról, hogy egyrészt szükségszerű

egymásrautaltságukat lássuk, s másrészt – hátha a rájuk vonatkozó kérdésekben valami

helyesebb felfogáshoz is sikerül eljutnunk, mint aminők mostanában járják. Egyesek ti.

úgy vélik, hogy az úr uralkodásának a szolga felett valamilyen tudománya van, és

ugyanilyen létezik a családfői, a szolgatartó urasági, az állampolgári és királyi

hivatásban is, amint azt már a bevezetésben említettük, de vannak mások, akik az úr és a

szolga viszonyát természetellenesnek tartják. Mert azt tartják, hogy csak törvény szerint

41

szolga az egyik ember, és a másik szabad, a természet szerint nincs köztük különbség.

Ezért nem is igazság ez, hanem erőszak.

A vagyon hozzátartozik a családhoz, s a vagyonszerzés a családfenntartáshoz

(mert az életszükségleti cikkek nélkül élet és boldog élet egyaránt lehetetlen); s valamint

az egyes mesterségeknek föltétlenül szükségük van a maguk külön-külön szerszámára,

hogy a munka eredményes legyen, a szerszám pedig részben élettelen tárgy, részben

élőlény, ahogyan például a hajókormányosnak a kormányrúd élettelen, a matrózlegény

pedig élő eszköze (mert segédeszközként szolgál a mesterségben): ugyanúgy a

családfőnek is eszközszámba megy a szerzemény a megélhetés szempontjából, a

vagyon pedig ilyen eszközök összessége, s a szolga olyan, mint egy élő, szerzett tárgy.

S valóban, bármely szerszámmal többet érő szerszám minden alárendelt kisegítő

személy.

(83-84.p.)

A családfői hivatásnak három ága van: egyik az úr-szolga viszonyra, melyet már

előbb tárgyaltunk, s a másik az apa-fiú viszonyra, a harmadik pedig a házastársi

viszonyra vonatkozik. Mert a feleséget és a gyermekeket kormányozni, ez mindkét

esetben szabadok kormányzását jelenti, de ezek különböznek egymástól a kormányzás

módjában; a feleség kormányzása politikai, a gyermekeké királyi. Mert egyfelől a férfi

természettől fogva inkább vezetésre hivatott, mint a nő, hacsak nem természetellenesen

fejlődött, másfelől az idősebb és a kifejlett egyén is inkább, mint a fiatalabb és a

fejletlen. A bár a legtöbb állami kormányzatban a vezető, s az alárendelt elem

váltogatják egymást (mert a cél az, hogy a természetadta jog egyformán érvényesüljön,

s ne legyen köztük semmi különbség), mégis amikor az egyik uralkodik, a másik

engedelmeskedik, szívesen látnak valamiféle különbséget köztük, magatartásban,

beszédmódban, méltóságban, amint Amaszisz is mondta a lábmosó tálról szóló

példázatában; márpedig a férfi a nővel szemben mindig ilyen viszonyban van. Viszont a

gyermekeken való szülői hatalom olyan, mint a királyé, mert a szülő a szeretet és az

idősebb jogán gyakorolja azt, és a királyi hatalomnak is ez a jelege. Ezért helyesen

szólította Homérosz Zeuszt ekképpen:”emberek és istenek atyja”, őt, aki

mindannyioknak királya. Mert természettől fogva ugyan megkülönböztetettnek, de vér

42

szerint rokonnak kell lenni a királynak népeivel; s ez a viszony illik az idősebbre a

fiatalabbal, s a szülőre a gyermekkel szemben. Nyilvánvaló tehát, hogy a családfői

tevékenység buzgóbban foglalkozik az emberekkel, mint az élettelen tárgyak

megszerzésével, s inkább amazoknak az erényes nevelésével, mint a vagyonszerzésnek,

azaz a gazdaságnak előnyeivel, s inkább a szabad emberekkel, mint a szolgákkal. S

mindenekelőtt a szolgákat illetőleg fölmerülhetne a kétség, vajon a szolgaembernek a

csupán eszközszerű és mások szolgálatára hivatott hasznán kívül van-e valamelyes,

ennél értékesebb kiválósága is, mint pl. józanság, férfiasság, igazságosság s más

ilyenfajta jellemvonás, vagy egyáltalában semmiféle más nincs, csak a testi erővel való

szolgai munka. A kérdés kétoldalú: mert vagy van, s akkor miért különböznek a szabad

emberektől?, vagy nincs, s ez is érthetetlen, mert hisz ők is emberek, éspedig ésszel

megáldott emberek. Nos, végeredményben ugyanezt kérdezhetjük az asszonyról és a

gyermekről is, hogy az asszonynak is józannak, bátornak s igazságosnak kell-e lennie, s

hogy van-e gyerek is rakoncátlanul is, higgadt is, vagy pedig mindez nem így van. Sőt

általánosságban azt kell vizsgálnunk, hogy a természettől fogva engedelmességre,

illetve vezetésre hivatott egyének erényes tulajdonságai egyformák-e vagy különbözők.

Mert hiszen, ha mindkettőben meg kell lenni az erkölcsi tökéletességnek, ugyan miért

parancsoljon akkor az egyik, a másik pedig miért engedelmeskedjék mindig és

mindenben. ( S még csak a különbözőség kisebb vagy nagyobb foka sem lehetséges,

mert az alárendeltség s az uralkodás lényegében különböznek egymástól, ámde a

fokozati viszonyok nem.) S viszont, ha csak az egyikben kell meglennie ama

tökéletességnek, a másikban nem, ez képtelenség. Hiszen, ha a vezető nem józan és

igazságos, mi módon kormányozhatna jól? Ha pedig az alárendelt nem az, hogyan

engedelmeskedhetne helyesen? Amelyik féktelen, lagymatag, mi módon cselekedhetne

tisztességesen? Nyilvánvaló, hogy szükségszerűen mindkét félben kell valamiféle

erénynek lennie, csakhogy ezek között is különbség van ugyanúgy, mint a természet

szerint alárendeltek és vezetők közt is. S ez az eszme azonnal átvezet a lélekhez; benne

ugyanis természettől fogva az egyik rész vezető, a másik alárendelt, melyek szerintünk

különböző tulajdonságúak, az egyik értelmes, a másik értelmetlen. Nyilvánvaló tehát,

hogy ugyanígy áll a dolog egyebütt is, úgyhogy nagyobb részben a természet dönti el,

melyik a vezető, s melyik az alárendelt elem. Mert hiszen másképp uralkodik a szabad

ember a szolgán, másképp a férfi a nőn, másképp a felnőtt ember a gyereken. Pedig

43

valamennyiükben megvannak a léleknek ama részei, ámde különbözőképpen. A

szolgaembernek egyáltalában nincs megfontoló képessége; az asszonynak van, de nem

teljes értékű, s a gyermeknek is van, de még ki nem fejlett. Tehát szükségképpen úgy

kell értelmeznünk az erkölcsi értékek kérdését is, hogy részesednek ugyan bennük

valamennyien, de nem egyazon módon, hanem oly fokban, amint kinek-kinek a maga

hivatása kívánja. Így hát a vezetőben a tökéletes erkölcsi kiválóságnak kell

meglennie(mert az alkotás elsősorban a tervező érdeme, márpedig az ész a tervező), a

többiben aztán annyi, amennyi őket megilleti. Így természetes, hogy valamennyi

fölsoroltnál van erkölcsi érték, csakhogy nem ugyanolyan az asszonyi józanság, mint a

férfiúé, de a bátorság és az igazság sem ugyanolyan, mint ahogy ezt Szókratész

gondolta, hanem az egyik fajta bátorság vezetésre, a másik engedelmességre van

hivatva, s ugyanígy a többi erény is. Nyilvánvaló ez akkor is, ha a dolgot részletenként,

behatóbban vizsgáljuk; mert önmagukat ámítják azok, akik általánosítva azt mondják,

hogy az erény a lélek helyes élete, a helyes cselekvés vagy más efféle; azok, akik –

miként Gorgiász – az erényeket egyenként sorolják föl, sokkal helyesebben beszélnek,

mint akik ilyen meghatározást adnak. Éppen ezért, amit a költő mond az asszonyról,

általános igazság: ”az asszonyra díszt a hallgatás hoz”; de a férfira már nem! Minthogy

a gyermek még kifejletlen, természetes, hogy erényét sem önmagához, hanem a végső

célhoz s az őt vezetőéhez kell viszonyítani, de hasonlóan a szolgaemberét is az uráéhoz.

Megállapítottuk, hogy a szolga az életszükségletek szempontjából jelent hasznot, tehát

természetes, hogy kevesebb erényre van szüksége, éspedig csak annyira, hogy se

féktelenkedésből, se tunyaságból el ne hanyagolja kötelességeit. De fölvethető az a

kérdés is, vajon , ha ezek a megállapítások helyesek, az iparosoknak is szükségük van-e

az erényre; mert fegyelmezetlenségük miatt sokszor elhanyagolják munkájukat. Vagy

talán ez mégis egészen más természetű kérdés? Mert hiszen a szolga a házi közösségbe

illeszkedik bele, amaz ellenben attól távolabb áll, s csak annyiban részesül ebből az

erényből, amennyire a szolgaságból, mert hiszen a kézműves iparos szolgasága

elhatárolt, s míg a szolga természet szerint az, a sarukészítő vagy más egyéb iparos nem.

Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket az erényeket az úrnak kell a szolgába fölkelteni, de nem

csupán a munkára oktató, parancsoló hangon. Nem is helyes azoknak a beszéde, akik a

szolgáktól a gondolkodást el akarják vitatni, s egyre azt hajtogatják, hogy kizárólag

parancsolni kell nekik: sőt jobban kell tanítgatni a szolgákat, mint a gyermekeket.

44

E kérdésekben tehát ez a mi álláspontunk; a férj és feleség, az apa és gyermekek

viszonyával pedig, valamint ezek erényével s egymással való érintkezésével, azaz hogy

mi a helyes és mi a helytelen, hogyan kell a jóra törekedni és a rosszat kerülni,

mindezzel az államformákról szóló részben kell majd foglalkoznunk. Mivel ugyanis

minden család része a városállamnak, amint azok, akikről szó van, részei a családnak,

viszont a rész kiválóságait az egészével kell egybevetnünk: szükséges, hogy mind a

gyermekeket, mind az asszonyokat állami szempontból neveljük, ha ugyan a városállam

megbízhatóságának szempontjából nyom valamit a latban az is, hogy a gyermekek és

az asszonyok megbízható jelleműek legyenek. Már pedig ez nem közömbös, hisz az

asszonyok a szabad lakosság felét teszik ki, a gyermekekből pedig a városállam

közösségének tagjai lesznek.

(102-107.p.)

…Tovább menve, az asszonyok iránt tanúsított szabadelvűség is káros mind az

alkotmány szelleme, mind a városállam boldogulása szempontjából. Mert ha a

családnak tagjai a férfi és a nő: világos, hogy a városállamot is férfiakra és nőkre

megosztottan kell szemlélnünk, úgyannyira, hogy azokban a városállamokban, ahol a

nők helyzete rosszul van megoldva, ott úgy vehetjük, hogy az állam fele törvények

nélkül él. Ez az eset Spártában is, mert bár a törvényalkotó azt akarta, hogy az egész

városállam szigorú erkölcsű legyen, s a férfiakat illetően nyilvánvalóan olyan is, a nőkre

nem fordított gondot: így ezek féktelenül, teljes szabadságban és kicsapongásban élnek.

Az ilyen városállamban tehát szükségképpen tisztelik a gazdagságot, különösen, ha

asszonyuralom van, amint ezt a legtöbb harcias és hadviselő népnél találjuk, kivéve a

keltákat s más népeket, melyek nyíltan tisztelik a férfiak egymással élését………

Eredetileg ugyan a lakónoknál látszólag okkal fejlődött ki az asszonyok szabadossága.

A hadjáratok miatt ugyanis a férfiak sok időt töltöttek hazai földjüktől távol, harcolva az

argosziakkal, majd meg az arkadiaiakkal és a messzénéiekkel; mikor azután visszatért a

béke, a katonaélet által (amely sok erényt lehetővé tesz) mintegy felkészítve,

alárendelték magukat a törvényhozó akaratának; az asszonyokat azonban megpróbálta

ugyan Lükurgosz a törvény alá hajtani, de mikor ellenszegültek, megint elállott tervétől.

Ez tehát az oka annak, ami bekövetkezett, és világos, hogy ezeknek a károknak is; ámde

mi nem azt vizsgálgatjuk, mi a megbocsátható és mi nem, hanem azt, hogy mi a helyes

45

és mi a helytelen. Márpedig a nőkkel kapcsolatos rossz megoldás, mint már mondottuk,

nemcsak magának az államformának helytelenségét vonja maga után, hanem némi

tekintetben a pénz szeretetének fölkeltését is. Valóban, az eddig vitatottakon túl a

vagyoni helyzet egyenlőtlenségét is bárki fölhánytorgathatja. Egyesek ugyanis

rendkívül nagy vagyon birtokába jutottak, míg másoknak édeskevés akadt: így azután a

föld kevesek kezén van. A hiba itt is a törvény helytelen rendelkezéseiben rejlik, a föld

megvételét vagy eladását helytelennek minősíti ugyan – és igaza van -, de viszont

annak, aki kívánja, megengedi az ajándékozást vagy örökhagyást; pedig így vagy úgy,

de az eredmény szükségképp ugyanaz. Az egész földterületnek körülbelül kétötöd része

a női juss, mivel sok az örökösödő leány, és mert nagy hozományt szoktak adni.

Márpedig jobblett volna egészen elhagyni a hozományt, vagy csak keveset, vagy

arányos nagyságút engedélyezni. Manapság mindenki ahhoz adja egyedörökös leányát,

akihez akarja, és ha váratlanul hal el, az, akit gyámnak maga után hagy, megint csak

ahhoz adja, akihez akarja. Ezért van, hogy bár ez a föld 1500 lovast és 30000 nehéz

fegyverzetű gyalogost tudna eltartani, rendesen még ezren sem voltak.

(136-138.p.)

…Szám szerint öt olyan pontja van az alkotmánynak, amely ürügyül szolgál a

nép ellen: a népgyűlés, a magisztrátus, a bíráskodás, a fegyverviselés és a testedzés

kérdése. A népgyűléssel kapcsolatban az a kifogás, hogy azon mindenki részt vehet, de

meg nem jelenés esetében pénzbírság sújtja a vagyonosokat, éspedig vagy csak őket,

vagy legalábbis őket sokkal érzékenyebben, mint másokat; a magisztrátusok

tekintetében, hogy egy bizonyos nagyságú vagyon birtokosai nem vonhatják ki magukat

eskütétellel a hivatalviselés alól, a szegények azonban ezt megtehetik; a bíráskodás

terén, hogy a gazdagokra pénzbírságot rónak, ha nem akarnak részt venni az

esküdtbíróságban, a vagyontalanok azonban büntetlenek maradnak, vagy legalábbis

amazokra súlyos bírságot vetnek, emezekre csak jelentéktelen, mint Kharóndasz

alkotmányában.

(225.p.)

46

…Amennyiben tehát a törvényhozónak kezdettől fogva ügyelnie kell arra, hogy

a serdülő nemzedék testileg a legegészségesebb legyen, először is törődnie kell a

házassággal, azaz, hogy mily korban és mily egyének lépjenek egymással házastársi

viszonyba. A törvényhozó a házas együttélést maguknak a házasodóknak és ezek

életkorának figyelembevételével szabályozza, úgy, hogy egyszerre érkezzenek el a

megfelelő életkorba, és ne legyen egyenlőtlenség képességeik közt, pl. hogy az egyik

már nemzőképes, a másik fogamzásképtelen – vagy az asszony képes rá, a férfi nem (ez

sokszor viszályt és nézeteltérést előidézni közöttük), azután figyelembe kell vennie a

gyermekek nemzedékváltását, mert a gyermekeknek korban nem szabad nagyon

elmaradniok az apáktól (mert így semmi hasznuk sincs egyrészt az elöregedett atyáknak

a gyermeki hálából, másrészt a gyermekeknek apjuk támogatásából), de ne is legyenek

túl közel azokhoz (ez is sok kellemetlenséggel jár: ilyen esetben a tisztelet épp olyan

kevéssé van meg, mint az egykorúak között, s a vagyoni kérdésekben is sok

vádaskodásnak forrása a túlságos kis korkülönbség); meg aztán fontos az, amiből

kiindulva ide jutottunk, hogy a született gyermekek testi egészsége megfeleljen a

törvényhozó szándékainak. Azonban mindezek úgyszólván egyetlen intézkedéssel

rendezhetők. Minthogy ugyanis a nemzőképesség határa, általánosságban szólva, a

férfiaknál legfeljebb a hetvenedik életév, az asszonyoknál pedig az ötvenedik; a házas

élet kezdetének az életkor szerint ezen időpontokhoz kell alkalmazkodniok. A fiatalok

párosodása a gyermeknemzés szempontjából káros; az élőlények minden fajában a

nagyon fiatal szülők magzatai fejletlenek, és inkább nőstény születik tőlük, s alakra is

kicsinyek; tehát szükségszerűen így van ez az embereknél is. Erre bizonyság, hogy

ahány városállamban csak szokásban van az igen fiatal legények és leányok

összeházasodása, ott a testalkat mindenütt fejletlen és apró. Sőt, a szülés is jobban

megviseli a fiatal nőket, és többen is halnak bele: egyesek szerint a troizéniek híres

jóslata is erre vonatkozott, hogy ti. azért oly sűrű köztük a halálozás, mert lányaik

túlságos fiatalon mennek férjhez; korántsem a gabonabetakarításról volt szó. Különben

a józanság szempontjából is kívánatos, hogy a lányok kissé érettebb korban menjenek

férjhez, mert ha fiatalon kezdik a házaséletet, féktelenebbek lesznek. De a férfiak testi

szervezete is, látszólag, károsodik a fejlődésnél, ha már akkor élnek nemi életet, amikor

férfierejük még növekedőben van, mert ennek is van egy meghatározott időpontja,

amelyen túl azután már nem növekedik. Ezért az a helyes, ha a leányok a tizennyolcadik

47

évük táján, a férfiak pedig harminchét éves, vagy ennél valamivel fiatalabb korukban

lépnek házasságra. Ha ugyanis ebben a korban kötnek házasságot, a testi erő is még

teljes, és a nemzési képesség megszűnése szempontjából is kedvezően, egyszerre

érkeznek ahhoz a bizonyos korhatárhoz; viszont a nemzedékek egymásra

következésénél, ha a gyermekáldás, mint várható is, mindjárt a házasság első idejében

megjön - az új nemzedék éppen akkor jut ereje teljességére, amikor a régibb nemzedék,

melyben az életerő már kialudt, a hetvenedik életév körül lesz. Ezzel azt, hogy mikor

kell házasságra lépni, megbeszéltük, mármost ami az évszakot illeti, fogadjuk el azt,

ami sok helyütt, nagyon helyesen, még manapság is gyakorlatban van, hogy ti. télidőben

tűzik ki az esküvőt. A gyermeknemzésnél maguknak a házastársaknak is figyelembe

kell venniök az orvosok és a természettudósok megállapításait, mert az orvosok

kimerítő magyarázatot adnak a testileg alkalmas időkről, a természettudósok pedig a

széláramlatokról, azaz, hogy az északi szelet egészségesebbnek tartják a délinél. Hogy a

szülők milyen testi állapota felel meg legjobban a születendő gyermek szempontjából,

azt inkább a gyermeknevelésről szóló munkában kell kifejteni, de azért vázlatosan itt is

megemlíthetünk annyit, amennyire ez alkalommal szükség van. Tehát sem az atléták

testi felépítése nem megfelelő a polgári élet vagy az egészség és a gyermeknemzés

szempontjából, sem pedig az elkényeztetett és a munkától húzódozó szervezet, hanem

az, amely e kettő között helyezkedik el. Legyen tehát szervezetünk munkában edzett, de

ne kényszermunkában, és ne is csak egy irányúban, mint az atléták teste, hanem

olyanban, ami szabad emberhez illik. Ez férfiakra és nőkre egyaránt áll. De a terhes nők

is törődjenek testükkel, ne hagyják el magukat és ne táplálkozzanak túlságosan gyenge

ételekkel. Ezt legkönnyebben elérheti a törvényhozó, ha elrendeli, hogy a terhes nők

naponként egy bizonyos utat tegyenek meg azoknak az istenségeknek a templomaihoz,

akik a szülésben nyújtanak segítséget. Kedélyállapotuknak megfelelően – éppen

ellenkezőleg, mint a testápolásban – sokkal könnyedebb életmódot kell folytatniok:

mert a magzat sok mindent vesz át az anyától, éppúgy, mint a növény a talajtól. Az

újszülöttek kitevéséről vagy fölneveléséről pedig úgy intézkedjék a törvény, hogy

semmiféle korcsszülöttet nem szabad fölnevelni – viszont a gyermekek nagy száma

miatt, ha a szokásrend azt úgyis megakadályozza, egyetlen újszülöttet sem szabad

kitenni, mert hiszen ezek úgyis határt szabnak a túlságos szaporaságnak; ha pedig

valahol ennek ellenére mégis fogamzik gyermek: mielőtt érzés és élet kél benne, el kell

48

hajtani a magzatot; hogy ez megengedhető-e vagy nem, csak az döntheti el, van-e a

magzatban érzés és élet. Minthogy pedig az érett kor kezdetét – hogy ti. mikor köthető

házasság – férfira és nőre is megállapítottuk, most határozzuk meg azt is, hogy mennyi

ideig kívánatos, hogy gyermekeket is nemzzenek. Az idősebb szülők gyermekei

ugyanis, miként a nagyon fiataloké, testileg és szellemileg fejletlenek, az előregedetteké

pedig erőtlenek. Ezért vegyük irányadóul a szellemi képesség tetőpontját, ez pedig a

legtöbb embernél az a kor, amelyet némely költők, akik az emberi életet 70 évvel mérik,

említenek, tehát az ötven év körüli idő. Úgyhogy négy-öt évvel ezen koron túl abba kell

hagyni a nemzés céljából való nemi életet; a későbbi korban már csak egészségi vagy

más hasonló okokból engedhető meg a nemi érintkezés. A más nővel vagy más férfival

való nemi érintkezést illetőleg pedig általában kimondhatjuk, hogy nem becsületes

dolog, ha bármiféle ürügy alatt is érintkezik a házastárs valaki mással – ha már egyszer

házastárs és annak is nevezik, ha aztán valaki a gyermeknemzés évei alatt tesz ilyesmit,

akkor azt oly büntetés sújtsa, amely méltó legyen ehhez a bűnhöz.

Amikor a gyermek már megszületett, úgy hisszük, sokat határoz a testi erő

szempontjából a táplálkozásmód. Ha megfigyeljük a többi élőlények és azon néptörzsek

életét, amelyek fontosnak tartják, hogy szervezetük a háborúra alkalmas legyen, látjuk,

hogy legjobban a bőséges tejtáplálék felel meg a testnek, továbbá, ha minél kevesebb

bort élvez a gyermek, mert ez betegséget okoz. Ezenkívül annyit kell mozognia,

amennyit csak egy ilyen korú gyermeknek hasznos. Hogy pedig a csecsemő gyenge

tagjai ki ne ficamodjanak, még manapság is használnak némely néptörzsek bizonyos

mesterséges eszközöket, melyek a kis gyermekek testét egyenessé teszik. Az is előnyös,

ha mindjárt zsenge koruktól kezdve hozzászoktatjuk őket a hideghez: ez az egészség és

a katonás nevelés szempontjából egyaránt igen hasznos. Ezért sok barbár népnél dívik

az a szokás, hogy hideg folyóvízbe merítik az újszülöttet, mások pedig, pl. a kelták,

csak könnyű pólyába csavarják. Mert mindenben, amit szoktatással el lehet érni,

helyesebb, ha a szoktatást idejében megkezdjük, és azután fokozatosan folytatjuk; a

gyermekek szervezete pedig meleg hőmérsékletük folytán nagyon alkalmas a hideghez

való edzésre. Tehát először így és ehhez hasonló módon ajánlatos a gondozást

irányítani; az ezt követő időben pedig, öt éves korig, amikor még semmiféle tanulásra

nem ajánlatos fogni a gyermeket, valamint kötelező munkára sem anélkül, hogy a

növekedést gátolná, végezzenek annyi testmozgást, amennyi kell ahhoz, hogy teste

49

lomhává ne váljék, ezt pedig egyéb foglalkoztatásokon kívül különösen a játékkal kell

elérnünk. A játék azonban ne legyen sem szabad emberhez méltatlan, sem nagyon

fárasztó, sem nagyon kényelmes. Hogy milyen elbeszéléseket és meséket hallgathatnak

meg az ilyen korú gyermekek, arra azoknak a vezetőknek legyen gondjuk, akiket

gyermekfelügyelőknek nevezünk. Mert ezek mind a későbbi életre egyengetik az utat; s

ezért a legtöbb játéknak utánoznia kell a későbbi komoly foglalkoztatást. Akik

törvénnyel akadályozzák a gyermekek erőlködő sírását, azok nem helyesen tiltják, mert

hisz ez csak használ fejlődésüknek, és ez is bizonyos fajta testgyakorlás. Ahogyan a

lélegzet visszafojtása megerősíti a dolgozókat, ugyanígy van ez a kiabáló gyermeknél.

A gyermekfelügyelőknek vigyázniuk kell a gyermekek időtöltésére, de különösen arra,

hogy minél kevesebbet legyenek rabszolgák közt. Ebben a korban ugyanis, éspedig hét

éves korig, otthon kell nevelkedniök, és így nagyon is érthető, hogy a látottakból és

hallottakból már ilyen korban is szabad emberhez méltatlan fölfogást sajátíthatnak el.

Tehát ha valamit, akkor legfőképp a káromló beszédeket kell a törvényhozónak

kiküszöbölnie a városállamból (mert a könnyelmű, rút beszédből fakadnak a hasonló

cselekedetek is), főként pedig az ifjúságot kell óvni, hogy se ne beszéljenek, se ne

halljanak ilyesmit. Ha pedig valaki tiltott dolgokat beszél vagy cselekszik, akkor ha

szabad ember, de koránál fogva még nem vehet részt a közös étkezésben, fenyítéssel

kell sújtani, és botozással; aki pedig ennél idősebb, azt polgári jogainak elvesztésével

kell büntetni, mert rabszolgamódra viselkedett. Ha pedig az ilyen beszédeket eltiltjuk,

nyilvánvaló, hogy el kell tiltanunk az illetlen képek és színdarabok nézését is. Gondjuk

legyen tehát a vezetőknek arra, hogy se szobor, se kép ne utánozzon ilyen

cselekedeteket, kivéve egyes olyan istenek szentélyén belül, akiknek a csintalanságot is

megengedi a hagyomány; ezenkívül azt is elnézi a törvény, hogy az élemedett korúak a

maguk, a gyermekek és az asszonyok nevében ezeknek az isteneknek áldozzanak. A

fiatalabb nemzedéknek azonban se iambikus versek, se vígjátékok előadását ne

engedélyezzék, amíg csak azt a kort el nem éri, amikor a közétkeztetésben részt vehet,

és amikor az ivászat és az ilyesmiből származható károk ellen a nevelés már

mindegyiküket ellenállóvá tette. Ezeket most, csak úgy futólagosan említjük; de később

behatóan vizsgálva, mindezt pontosabban körül kell határolnunk, először azt

megfontolva alaposan, vajon mindezt meg kell-e engednünk, vagy sem, azután meg azt,

hogy milyen formában; most csak annyiban érintjük ezt, amennyire éppen szükséges. S

50

talán nem is olyan helytelen az, amit Theodórosz, a tragikus színész erről mondott: ő

ugyanis sohasem engedte meg senkinek, hogy előtte lépjen a színpadra, hát még ha az

silány színész volt, mert szerinte a nézőközönség mindig az először hallottak hatása

alatt áll: és hasonlóan van ez az emberekkel és az eseményekkel szemben való

viselkedésünkben is. Mindig az elsőt kedveljük jobban. Ezért az ifjaktól minden

hitványságot távol kell tartani, de leginkább azt, ami gonosz vagy rosszindulatú. Az öt

év elteltével aztán azt a kettőt, ami a hét éves korig tart, szemlélődő résztvevéssel kell

tölteni azokban a tanulmányokban, amelyekkel majd később foglalkoznak. A nevelést

pedig szükségszerűen két korosztályra kell bontanunk: a hetedik életévtől a serdülő

korig, és ettől a huszonnegyedik évig. Akik hétéves időszakokra osztják föl a korokat,

általában véve nem vélekednek helytelenül, mert hiszen a természetes tagozódást kell

követnünk; s minden tudomány és nevelés csak azt iparkodik teljessé tenni, ami a

természetben hiányos. Először is azt kell tehát eldöntenünk, vajon alkossunk-e

egyáltalában valami rendszert a gyermeknevelésben; másodszor, vajon a nevelést

közösségileg célszerű-e megszerveznünk vagy magánúton, ahogyan manapság is van a

legtöbb városállamban; harmadszor pedig, hogy milyen is legyen ez a nevelés.

(349-356.p.)

Senki sem vitathatja, hogy a törvényhozónak főképpen az ifjak nevelésén kell

fáradoznia, mert ha ez nem történik meg a városállamban, akkor ezt az alkotmány sínyli

meg, mert a nevelést mindegyikhez külön-külön kell kialakítani, hiszen az egyes

alkotmányoknak megfelelő sajátosság tartja fenn rendszerint az alkotmányt, sőt,

eredetileg az is alapozza meg; pl. a demokratikus lelkület a demokráciát, az oligarchikus

az oligarchiát; és minél tökéletesebb ez a szellemiség, annál tökéletesebb az alkotmány

is. De ezen túlmenően mindenféle alkotó tevékenység és mesterség terén vannak

bizonyos dolgok, amelyeket előre kell tanítani és szoktatni az egyes föladatoknak

megfelelően; nyilvánvaló, hogy ez az erényes cselekedeteknél is így van.

(357.p.)

51

Nyilvánvaló tehát, hogy törvényhozási úton kell gondoskodni a nevelésről,

éspedig közösségileg; azonban azt is meg kell vizsgálnunk, hogy mi is hát a nevelés, és

hogyan kell nevelni. Mert nem mindenki ért egyet abban, hogy mit kell az ifjúságnak

tanulnia az erkölcs és a tökéletes élet szempontjából, de még csak az sincs tisztázva,

vajon az értelem vagy a lélek kifejlesztésére kell-e inkább irányítani a nevelést.

(358.p.)

Mármost, hogy a hasznos dolgok közül a mindennapi életben szükségeset

tanulni kell, az egészen természetes; de az is nyilvánvaló, hogy nem minden ilyet kell

megtanulni, mivel különbség van a szabadokhoz méltó és méltatlan foglalkozás közt,

ezért tehát csak oly hasznos dolgokkal szabad törődnünk, melyek a velük foglalkozót

nem alacsonyítják le. Lealacsonyítónak tekintjük pedig azt a munkát, mesterséget vagy

tudományt, amely a szabad ember testét, lelkét vagy értelmét az erény alkalmazására és

gyakorlására képtelenné teszi. Ezért alantas foglalkozásnak tartjuk mindazt a

mesterséget, amely a testet eltorzítja, így tehát a napszámos munkát is; mert ez az elmét

leköti és tunyává teszi. Sőt még a szabad tudományok némelyikében is csak akkor nem

lesznek szolgalelkűvé, ha csak egy bizonyos fokig mélyednek el bennük, mert aki

túlságos buzgalommal veti magát rájuk, az az említett hibába esik. Az is nagy

különbséget jelent, hogy ki miért tesz vagy tanul valamit: ha magáért, barátaiért vagy az

erényért teszi, ez nem méltatlan egy szabad emberhez; de ha ugyanazt mások kedvéért

teszi, ez könnyen megfizetett vagy rabszolgai munkának vehető.

(358-359.p.)

A manapság rendszeresített tanulmányok, mint már az előbb is említettük,

nagyon is kétes értékűek; rendesen négyfélét tanítanak: írás-olvasást, a testgyakorlást, a

zenét és néhol negyediknek a rajzot; az írás-olvasást és a rajzolást azért, mert ezek az

életben hasznosak és igen előnyösek, a testgyakorlást pedig azért, mert megszilárdít a

vitézségre; a zenében viszont már lehet bizonytalanság. Mert manapság ezt a legtöbben

élvezet kedvéért művelik, holott eredetileg azért iktatták ezt a nevelés rendszerébe, mert

maga az emberi természet is – miként már sokszor megjegyeztük – arra törekszik, hogy

ne csak a munkában állja meg jól a helyét, hanem a szabad időt is nemesen tudja

élvezni. Mert hát, hogy újra beszéljünk erről, ez a kezdete mindennek. Ha tehát

52

mindkettőre egyaránt szükségünk van, mégis inkább kell választanunk a nyugalmat,

mint a munkát, és ez is a cél; akkor avval is törődnünk kell, hogy mivel foglalkozzunk a

nyugalomban. Kétségtelen, hogy nem csupa szórakozással: hiszen akkor szükségképpen

a szórakozásnak kellene lennie életünk céljának. Ha pedig ez lehetetlen, sőt, inkább az

állandó elfoglaltságnál kell a szórakozáshoz folyamodnunk ( a dolgozó ugyanis

nyugalomra szorul, a szórakozás pedig éppen a nyugalomért van, mert a munka

fáradsággal és erőfeszítéssel jár): ezért hát a szórakozás bevezetésénél jól meg kell

választani a kedvező időt, mert azt mintegy orvosszerül alkalmazzuk. Hiszen az ilyen

mozgás fölüdülést, a vele járó élvezet pihenést szerez a léleknek. A nyugalom azonban

önmagában hordja a gyönyört, boldogságot és a megelégedést. Ez pedig a

munkálkodóknak nem jut osztályrészül, csak a nyugalmat élvezőknek; mert az, aki

dolgozik, egy oly célért munkálkodik, amit még nem ért el, márpedig a boldogság

végcél, és mindenki azt tartja, hogy nem fáradsággal, hanem gyönyörrel jár.

Mindazonáltal ezt a gyönyört már nem mindenki értelmezi egyformán, hanem mindenki

magára vonatkoztatva és a maga helyzete szerint, tehát a legtökéletesebb ember a

legtökéletesebbnek és a legszebbnek képzeli. Világos tehát, hogy ennek a nyugalomnak

szempontjából is kell bizonyos dolgokat tanulnunk és azokba belenevelődnünk, és az is

hogy a nevelés és ezek a tanulmányok a maguk kedvéért vannak, viszont a gyakorlatiak

szükségszerűségből és mindig másnak a kedvéért. Ezért elődeink a zenét nem mint

szükségszerűt (erről szó sem lehet) és nem is mint hasznosat iktatták a nevelésbe (mint

ahogyan az írástudást, a gazdálkodás, a házvezetés, a tanulás és számtalan polgári

ténykedés érdekében, vagy mint a rajzolást, amely igen hasznosnak bizonyul a

művészek alkotásainak helyesebb megítélésére), vagy ahogyan a testgyakorlást az

egészségért és szívósságért (hiszen ezeknek egyike sem érhető el a zenével); marad

tehát ez a nyugalmas élet foglalkozásául, amint nyilvánvalóan erre is szánták, és úgy is

hisszük, hogy ez olyan elfoglaltság, amely a szabad emberhez méltó…

(359-360.p.)

..Világos tehát, hogy ez olyan oktatás, amelyben a gyermekek nem azért részesülnek,

mert az haszonnal jár, sem nem azért, mert az szükségszerű, hanem azért, mert az

szabad és nemes; …Sőt egyes hasznos dolgokat is nemcsak hasznosságukért kell

tanulniok a gyermekeknek, mint pl. az írás-olvasást, hanem azért is, mert ezek révén sok

53

más tudásra is szert tehetnek; hasonlóan a rajzot sem azért, hogy saját üzleteikben ne

hibázzanak és csalhatatlanok legyenek a házi bútorok vételében vagy eladásában,

hanem inkább azért, mert ez tesz képessé a test szépségének meglátására. Hogy

mindenütt csak a hasznosat keresse, ez illik legkevésbé az emelkedett lelkületű és a

szabad emberhez. Minthogy pedig nyilvánvaló, hogy először szoktatással kell nevelni,

és csak azután értelemmel, vagyis előbb a testet, csak azután az elmét: ebből az is

kiviláglik, hogy a gyermekeket először a testnevelőre és a tornatanárra kell bíznunk;

ezek egyike ugyanis a testalkatot formálja ki, a másik pedig a cselekvéseket.

(361.p.)

..A serdülő korig csak könnyebb testgyakorlatokat szabad végeztetnünk, és el kell tiltani

az erőltetett táplálkozást és a ényszerű dolgoztatást, hogy semmi se álljon a fejlődés

útjában, hiszen nem csekély bizonysága van annak, hogy a túlzások ezt könnyen

megakaszthatják: az olümpiai győztesek közt alig kettőt-hármat ha találunk, akik férfi-

és ifjúkorukban is győztek, mert az ifjúkorban való gyakorlás az erőszakolt testedzés

folytán felőrölte erejüket. Azonban ha a serdülő kor után még három évet egyéb

tanulmányokban eltöltöttek, akkor már kívánatos, hogy a következő éveket erős testi

munkára és erőltetett táplálkozásra fordítsuk; azonban az elmével és a testtel egyszerre

dolgozni nem szabad, mert mindegyik más-más munka végzésére van hivatva, és a test

fáradtsága akadályozza az elme működését, ezé meg a testét.

(363.p.)

..Hogy tehát az ifjúságot nem szórakozásra kell nevelnünk, az egészen nyilvánvaló, nem

lehet játszva tanulni; mert a tanulás fáradságos. Csakhogy nem célszerű a

gyermekeknek és a fiatalkorúaknak szigorú életrendet előírnunk, mert ami még nem

egészen kifejlett, ahhoz nem illik a tökéletes befejezettség. De talán azt is hihetnénk,

hogy a gyermekek komoly foglalkoztatása annak a szórakozásnak a kedvéért van,

amelyben majd, ha férfiakká nőttek, részük lesz.

(364.p.)

/Arisztotelész: Politika.

Gondolat. Bp. 1969./

54

Platon: Kriton

X: Szókratesz

Azt mondjuk, hogy semmiféleképpen sem szabad szándékosan jogtalankodnunk, vagy

azt, hogy egy bizonyos fajta módon jogtalankodhatunk, máshogyan meg nem ? Vagy

pedig a jogtalankodás semmiképpen sem jó, nem is szép, mint ahogyan ebben már

ezelőtt is sokszor megegyeztünk? S amit az előbb mondottunk? Vagy pedig mindazt

amiben ezelőtt megegyeztünk ily rövid néhány nap alatt elszórjuk, és mi, Kritónom,

ilyen öreg férfiak, akik oly régóta komolyan társalgunk egymással, nem láttuk

magunkról, hogy semmiben sem különbözünk a gyermekektől? Vagy pedig mindennél

inkább úgy van, ahogyan akkor mondottuk, akár helyesli a tömeg, akár ellenzi, és akár a

mostaniaknál súlyosabb dolgokat kell elszenvednünk, akár szelídebbeket, mégis: a

jogtalankodás annak számára, aki jogtalankodik, mindenképpen rossz és csúnya? Ezt

mondjuk, vagy nem?

Kriton

Ezt mondjuk.

Szókratesz

Semmiféleképpen nem szabad tehát jogtalankodnunk?

Kriton

Nem bizony.

Szókratesz

De még a jogtalankodásra sem szabad jogtalankodással felelnünk, mint ahogyan a

tömeg véli, mivelhogy semmiféleképpen sem szabad jogtalankodnunk.

Kriton

Úgy látszik, hogy nem.

Szókratesz

Hát aztán? Gonoszat tennünk szabad-e, Kritón, vagy nem?

Kriton

Bizonyára nem, Szókratesz.

Szókratesz

No és? Gonoszat szenvedve gonosztettel felelni, ahogyan ezt a tömeg helyesnek

mondja, vajon igazságos-e vagy nem?

55

Kriton

Semmiképpen.

Szókratesz

Mert hiszen, ugye, ha az emberekkel rosszat teszünk, ez az igazságtalanságtól

semmiben sem különbözik.

Kriton

Igazat mondasz.

Szókratesz

Tehát nem szabad viszontigazságtalankodnunk, sem rosszat tennünk egyetlen

emberfiával sem, ha bármit szenvedünk is tőle. És vigyázz, Kritónom, mikor ezeket

helyesled, hogy vajon nem a véleményed ellenére helyesled-e? Mert tudom, hogy

kevese vélekednek így, és kevesen is fognak. Akik pedig így vélekednek, és akik nem,

azoknak nem egy a szándékuk, hanem szükségszerű, hogy kölcsönösen megvessék

egymást, ha észreveszik egymás elgondolásait. Vizsgáld hát meg te is jól, vajon velem

tartasz-e, és te is így látod-e, és induljunk-e ki tanácskozásunkban abból, hogy a

helyesen élőnek sohasem szabad jogtalankodnia, de még viszontjogtalankodnia sem, s

még ha rosszat szenved is: nem szabad azzal védekeznie, hogy rossz cselekedettel

válaszol; vagy pedig elpártolsz, és már eleve nem tartasz velem? Mert énnekem már

régóta így tetszik és most sem másképp, de ha te valahogyan másképp látod, mondd

meg és világosítsa fel. Ha azonban megmaradsz az előbbiek mellett, hallgasd meg, mi

következik ezután.

(87-89.p.)

Platon: Kriton

A bölcsesség szeretete

Interpopulart K. Bp. 1993.

75-95.p.

56

Platon : Az állam

Platon : Az állam

Lazi K. Szeged 2001.

Igazságosság az, ha a baráttal jót cselekszünk, az ellenséggel rosszat?

(11-17.p.)

Szókratész: Tehát úgymond: igazságosság az, ha a baráttal jót cselekszünk, az

ellenséggel rosszat.

Polemarkhosz: Azt hiszem.

Szókratész: Ugyan ki képes leginkább a betegségben sínylődő barátnak segíteni, az

ellenségnek ártani betegség és egészség dolgában?

Polemarkhosz: Az orvos.

Szókratész: És ki segít a hajó utasain tengeri veszedelemben?

Polemarkhosz: A kormányos.

Szókratész: Nos? És az igazságos ember mily tevékenységgel, mily művelettel képes

leginkább a barátnak használni, az ellenségnek ártani?

Polemarkhosz: A csatázásban és az együttharcolásban, úgy vélem.

Szókratész: Helyes. Ám, kedves Polemarkhosz, az egészségesnek az orvos mit sem

használ?

Polemarkhosz: Semmit

Szókratész: És annak, aki nem hajózik, a kormányos?

Polemarkhosz: Mit sem használ.

Szókratész: És aki nem harcol? Annak az igazságos ember haszontalan.

Polemarkhosz: Aligha hiszem.

Szókratész: Akkor a békében is hasznos az igazságosság?

Polemarkhosz: Hasznos

Szókratész: És a földművelés?

Polemarkhosz: Az is.

Szókratész: Hasznos a termés betakarítására.

Polemarkhosz: Igen.

57

Szókratész: És a cipészmesterség?

Polemarkhosz: Az is hasznos.

Szókratész: Gondolom, lábbelik szerzésére.

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Nohát. Szerinted békeidőben az igazságosság ugyan mi végre, minek a

szerzésére hasznos?

Polemarkhosz: Szerződéskötésre, ó Szókratész.

Szókratész: A szerződés valami közösségi ügy. Vagy nem?

Polemarkhosz: Közösségi ügy.

Szókratész: Akkor vajon az igazságos ember jó és hasznos a kockavetésben? Vagy a

kockázás mestere?

Polemarkhosz: A kockázás mestere.

Szókratész: Tégla-.és kőrakásban vajon az igazságos a leghasznosabb? Jobb társ az

építőmesternél is?

Polemarkhosz: Semmiképpen.

Szókratész: Akkor micsoda közösségben jobb társ az igazságos ember a lantosnál, ha a

lantpengetésben a lantos különb az igazságosnál?

Polemarkhosz: Gondolom, a pénzügyleteknél.

Szókratész: Kivéve bizonyára a pénz felhasználásában, ó Polemerkhosz, amikor a

pénzen közösen kell lovat venni vagy eladni. Ebbe, úgy vélem, jártasabb a lovász.

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: És a hajózásban a hajóács és a kormányos?

Polemarkhosz: Meglehet.

Szókratész: De amikor aranyat, ezüstöt akarunk közösen fölhasználni, ebben másoknál

hasznosabb az igazságos ember?

Polemarkhosz: Úgy van Szókratész. Amikor azt letétbe akarjuk helyezni és megőrizni.

Szókratész: Azt mondod, amikor a pénzt fektetni kell és nem fölhasználni?

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Hát? Amikor a pénz haszontalanul fekszik, csak akkor hasznos az

igazságosság?

Polemarkhosz: Hihetőleg.

58

Szókratész: Amikor egy sarlót meg kell őrizni közösségnek, egyénnek, akkor hasznos

az igazságosság, ha viszont használni kell a sarlót, akkor a szőlőművesség?

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: Ezzel azt állítod, ha egy lantot vagy pajzsot meg akarunk őrizni, de nem

használni, akkor hasznos az igazságosság, ha viszont használni akarjuk őket, akkor a

hadtudomány és a zene?

Polemarkhosz: Szükségképpen.

Szókratész: És így volna a többi dolgokkal is: használatukban az igazságosság

haszontalan, nemhasználatukban hasznos?

Polemarkhosz: Hihetőleg.

VIII. Szókratész: Barátom, akkor nem sok érő az igazságosság, ha csak a

nemhasználatra hasznos! Vizsgáljuk meg ezt. A küzdelemben – legyen az ökölvívás

vagy valami más – ugye az erős ütésű a legfélelmetesebb, valamint a védekezésben is?

Polemarkhosz: Persze.

Szókratész: És aki a betegség elhárításában félelmesen ügyes, nyilván az a

legfélelmesebb annak titkos elterjesztésében is?

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: És az a hadsereg legkiválóbb őre, aki egyben a legkiválóbb az ellenség

terveinek és más tilalmas ármányainak ellopásában?

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Aminek valaki félelmes őre, annak félelmes tolvaja is?

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: Ha tehát az igazságos ember félelmes őrzője a pénznek, félelmes tolvaja is.

Polemarkhosz: A mondottak alapján.

Szókratész: Úgy látszik, tolvajnak lepleztük le az igazságost; nyilván Homérosztól

tanultad ezt, mert ugyancsak kedvelte Odüsszeusz anyai nagyapját, Autolükoszt, azt

állítván róla, bárkit fölülmúlt a lopásban és esküdözésben. Tehát szerinted és Homérosz,

Szimonidész szerint az igazságosság valami tolvajmesterség barátoknak hasznára,

ellenségnek kárára. Így gondolod?

Polemarkhosz: Zeuszra, nem. De már azt sem tudom, mit mondtam. Azt most is

helyesnek tartom, hogy az igazságosság lényege: használni a barátnak, ártani az

ellenségnek.

59

Szókratész: Barátnak vajon azokat tartod, akik jóknak látszanak valaki iránt, avagy

nemcsak látszanak, hanem valóban jók is. S ugyanúgy az ellenség…

Polemarkhosz: Tévedhet.

Szókratész: Az ilyen tévedőnek ellensége a jó ember, barátja a rossz ember.

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Tehát mégis igazságos dolog a gonoszoknak használni és a jóknak ártani?

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: De hiszen a jó ember igazságos és egyáltalán nem képes ártani!

Polemarkhosz: Semmiképp, ó, Szókratész. Helytelennek látszik ez a beszéd.

Szókratész: Hát igazságos-e az igazságtalannak ártani és használni az igazságosnak?

Polemarkhosz: Ez az előbbinél szebbnek tetszik.

Szókratész: Sokakkal megesik, ó, Polemarkhosz, akik tévednek az emberek

megítélésében, hogy igazságosan cselekszenek, ha barátjuknak ártanak, mert az gonosz,

viszont ellenségüknek használnak, lévén az jó, és így épp az ellenkezőjét állítjuk, mint

Szimonidész.

Polemarkhosz: Nagyon is megesik. Hanem visszakozzunk! Azt hiszem, nem határoztuk

meg helyesen a barát és az ellenség fogalmát.

Szókratész: Mit kifogásolsz, ó Polemerkhosz?

Polemarkhosz: Azt, hogy az a barát, aki nekünk használni látszik.

Szókratész: Most akkor, hogy módosítsuk?

Polemarkhosz: Az a barátunk, aki annak látszik és valójában az is. Mert aki csak látszik,

de valójában nem az, az csak látszat-barát, nem pedig igazi barát. És ugyanez érvényes

az ellenségre is.

Szókratész: E szerint úgy tetszik: barát az igazi jóember, ellenség a gonosz.

Polemarkhosz: Igen.

Szókratész: Akkor első állításunkhoz, miszerint igazságos dolog a baráttal jót tenni, az

ellenségnek ártani, tegyük hozzá: igazságos dolog az igazán jó barátnak használni, ha az

jó, és ártani az ellenségnek, ha az gonosz.

Polemarkhosz: Ezt nagyon szép mondtat.

IX.Szókratész: Egyáltalán, árthat-e bárkinek is az igazságos ember?

Polemarkhosz: De mennyire. Sőt kell is ártania a gonoszoknak és az ellenségnek.

Szókratész: Jobbá vagy rosszabbá lesz a ló, ha ártanak neki?

60

Polemarkhosz: Rosszabbá.

Szókratész: És vajon a kutyák vagy a lovak erényében lesz rosszabbá?

Polemarkhosz: A lovakéban.

Szókratész: És ha a kutyát bántják, az a kutyaerényben lesz rosszabbá és nem a

lóerényben?

Polemarkhosz: Szükségképpen.

Szókratész: És nem érvényes-e, barátom, ez a tétel az emberre is; ha bántjuk, nem az

embererényben válik ő is rosszabbá?

Polemarkhosz: De, igazat szólsz.

Szókratész: És az igazságosság vajon nem embererény?

Polemarkhosz: Szükségképpen az.

Szókratész: Így az ember, ha bántjuk, ugye barátom, feltétlenül igazságtalanabbá válik.

Polemarkhosz: Hihetőle.

Szókratész: Lehetséges-e, hogy a zenész éppen a zenetudásával tesz valakit botfülűvé?

Polemarkhosz: Lehetetlen.

Szókratész: És hogy a lótenyésztő éppen a szakértelmével tenyészt rosszabb lovat?

Polemarkhosz: Ez is képtelenség.

Szókratész: És lehet-e, hogy az igazságos ember az igazságosságával tesz mást

igazságtalanná? Szóval az erényével mást gonosszá?

Polemarkhosz: Ez lehetetlen.

Szókratész: Nyilván nem a hő idézi elő a hideget, hanem annak ellentéte.

Polemarkhosz: Persze.

Szókratész: Sem az aszály a latyakot, hanem az ellentéte.

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Eszerint a jó ember nem árthat senkinek, csak a rossz.

Polemarkhosz: Úgy látszik.

Szókratész: Aki igazságos, az jó is.

Polemarkhosz: Nagyon is.

Szókratész: Akkor az igazságos nem teheti meg, hogy bárkinek is ártson, se barátnak, se

másnak; ártani csak az ellentéte árthat, az igazságtalan.

Polemarkhosz: Azt hiszem, nagyon is igazad van, Szókratész.

61

Szókratész: Ha valaki azt tekinti igazságosságnak, hogy mindenkinek adjuk meg, ami

jár neki, és ezen azt érti, hogy az igazságos ártson az ellenségének, használjon a

barátjának, mert ez illeti meg őket – nem lehet valami bölcs ember, mert nem mond

igazat: mert ugye, mi úgy gondoltuk, az igazságos ember ne ártson soha senkinek.

Polemarkhosz: Elismerem.

Szókratész: Akkor én meg te majd együtt csatázunk az ellen, aki azt állítja:

Szimonidész, Biasz, Pittakosz, vagy a bölcsek közül bárki ilyet tanított.

Polemarkhosz: Kész vagyok ebben veled együtt csatázni.

Szókratész: De tudod-e, kitől ered szerintem az a szóbeszéd, hogy igazságos az, ha

barátunknak segítünk, az ellenségnek pedig ártunk?

Polemarkhosz: Kitől?

Szókratész: Szerintem Periandrosztól, Perdikkasztól vagy Xerxésztől, vagy a thébai

Iszméniosztól, vagy más olyan dúsgazdagtól, aki a saját hatalmát hiszi mindennek.

Polemarkhosz: Színigazság.

Szókratész: Úgy legyen. Miután ez sem bizonyult igazságosságnak vagy az

igazságosnak, ugyan ki állít róla valami mást?

Az igazságosság meghatározásának második kísérlete. Thraszümakhosz szerint:

Igazságosság az, ami az erősebbnek előnyös

(17-25.p.)

Thraszümakhosz: Halld meg hát! Állítom, hogy az igazságosság, ami az erősebbnek

javára van. Nos, miért nem magasztalsz? Vagy nem akarsz?

Szókratész: Ha majd fölfogom szavaid értelmét. Egyelőre nem értem. Azt állítod, az az

igazságos, ami az erősebb javára van. Ó Thraszümakhosz, hogy érted ezt? Ha

Polüdamasz, az ökölvívó nálunk erősebb, és testének javára van az ökörhús, ez az étel

jót tesz és igazságos nekünk is, akik nála ugyancsak gyöngébbek vagyunk?

Thraszümakhosz: Semmirekellő vagy, Szókratész, és a szavak értelmét úgy csűröd-

csavarod, hogy minél jobban tönkre tedd.

Szókratész: Semmiképpen, ó, legjobb barátom! De fejezd ki magad világosabban!

Thraszümakhosz: Vagy nem tudod, hogy egyes államokat zsarnok kormányoz, másokat

a köznép, ismét másokat az arisztokraták?

Szókratész: Hogyne tudnám.

62

Thraszümakhosz: És mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami önmagának

hasznos, a demokrácia a népnek, a zsarnok a zsarnoknak előnyös törvényeket, és a

többiek is így. Miután meghozták, azt nyilvánítják ki az alattvalókra nézve

igazságosnak, ami nekik hasznos, és az ilyen törvényt megszegőt meglakoltatják mint

törvényszegőt és igazságtalant. Nos, azt állítom, legkülönb barátom, hogy minden

államban az az igazságos, ami az éppen uralkodó kormánynak hasznos. Ugyanis az van

hatalmon. A helyesen gondolkodó ebből következteti: mindenütt az az igazságos, ami

az erősebbnek előnyös.

Szókratész: Nos már fölfogtam, mit akarsz mondani. Igaz-e vagy sem, megpróbálom

megérteni. Szerinted is, Thraszümakhosz, az igazságos, ami hasznos? De hiszen előbb

nekem megtiltottad, hogy ezt feleljem neked! Ehhez járul még az erősebb érdeke.

Thraszümakhosz: Elég csekély járulék.

Szókratész: Nem világos, hogy nem nagy -e. De az világos: azt kell vizsgálnunk, igazat

állítasz-e. Ugyanis azzal én is egyetértek, hogy ami igazságos, az egyben hasznos is; te

azonban még hozzáteszed, hogy ami az erősebbnek hasznos. Én ezt még nem értem.

Meg kell vizsgálnom.

Thraszümakhosz: Vizsgáld!

Szókratész: Úgy legyen! Ezt mondd meg nekem: igazságosnak tartod, hogy a

vezetőknek engedelmeskedni kell?

Thraszümakhosz: De mennyire!

Szókratész: És az államokban a vezetők vajon tévedhetetlenek-e vagy tévedhetnek is?

Thraszümakhosz: mindenképpen tévedhetnek is.

Szókratész: Amikor nekilátnak a törvényhozásnak, egyes törvényeket helyesen

rendelnek el, másokat helytelenül?

Thraszümakhosz: Így gondolom én is.

Szókratész: Helyesen rendelik el a nekik hasznos törvényeket, helytelenül a neki

károsokat. Vagy hogy gondolod?

Thraszümakhosz: Így.

Szókratész: És ami törvényt egyszer meghoztak, az alattvalóknak azt teljesíteniük kell –

ez igazságos.

Thraszümakhosz: Miért ne?

63

Szókratész: Tehát szerinted igazságos nemcsak az, ami az erősebbnek hasznos, hanem

az ellenkezője is, ami káros.

Thraszümakhosz: Mit beszélsz?

Szókratész: Amit te, véleményem szerint. Vizsgáljuk meg jobban! Nem értettünk-e

egyet abban, hogy a vezetők néha a vezetetteket olyasmi megtételére kényszerítik, ami

ellentétes az ő legjobb érdekükkel, az viszont igazságos, hogy az alattvalók tegyék a

vezetők rendeleteit. Egyetrétettünk ebben?

Thraszümakhosz: Azt hiszem, igen.

Szókratész: Gondold meg, most elismerted nekem, hogy igazságos olyat tenni, ami a

vezetőknek és az erősebbeknek árt, amikor a vezetők akaratlanul magukra nézve káros

parancsot adnak ki, másrészt igazságosnak ítéled, hogy az ő parancsaikat az alattvalók

végrehajtsák; akkor, ó legbölcsebb Thraszümakhosz, ebből szükségképpen következik,

hogy igazságos a te állításoddal ellenkezőt cselekedni: a gyöngébbek kötelesek az

erősebbeknek ártani.

Thraszümakhosz: Zeuszra!,ó Szókratész, ez mindennél világosabb!

Kleitophon: Ha te tanúsítod

Thraszümakhosz: Mi szükség tanúkra? Maga Thraszümakhosz beismerte, hogy a

vezetők olykor magukra nézve káros parancsokat adnak, viszont alattvalók ezeket is

kötelesek végrehajtani – ez így igazságos.

Kleitophon: Hiszen Thraszümakhosz azt állította: igazságos a vezetők parancsait

végrehajtani.

Polemarkhosz: Azt is állította, Kleitophón, hogy igazságos az, ami az erősebbnek

hasznos. Mindkettőt állítva elismerte, hogy néha az erősebbek saját érdekükkel

ellentétes parancsokat adnak ki a gyöngébbeknek, az alávetetteknek, és azokat ezek

végre is hajtják. E beismerésből következik, hogy nemcsak az igazságos, ami az

erősebbeknek hasznos, hanem az is, ami káros.

Kleitophon: De az erősebbnek szerinte az hasznos, amit az erősebb hasznosnak képzel,

ezt a gyöngébb köteles végrehajtani – és ezt állította igazságosnak.

Polemarkhosz: De ez nem így áll!

Szókratész: Mit számít az, Polemerkhosz! Ha Thraszümakhosz most így mondja, így

fogadjuk el tőle. Hanem felelj nekem, ó, Thraszümakhosz, vajon ezt akartad mondani:

64

az az igazságos, amit az erősebb a maga számára hasznosnak vél, akárha, tényleg

hasznos neki, akárha káros? Így értetted?

XIV.Thraszümakhosz: A legkevésbé. Azt hiszed, én erősebbnek találom a tévedőt,

amikor téved?

Szókratész: Gondoltam, éppen ezt állítod, amikor elismerted, hogy a vezető nem

tévedhetetlen, hanem ő is tévedhet.

Thraszümakhosz: Csűröd-csavarod a szót, Szókratész. Rögtön orvosnak hívod azt, aki a

betegek gyógyításában téved, vagy számtudósnak, amikor az téved a számolásban

ugyane tévedés szerint. Úgy vélem, csak megszokásból mondjuk, hogy az orvos

tévedett, vagy a számoló tévedett, a grammatikus tévedett; de gondolom, ha tényleg az,

aminek nevezzük, egyik sem téved soha. Szabatos meghatározás szerint, mivel te is

szabadoskodol, senki mester nem téved; hiszen a tévedő azért téved, mert hibádzik a

tudománya, és akkor ő nem is mester. Így hát mesterember, bölcs vagy épp vezető senki

sem téved, ha tényleg vezető. Mégis mindenki azt hajtogatja: az orvos tévedett, a vezető

tévedett. Fogd föl úgy, hogy előbb ilyen értelemben válaszoltam neked. A

legszabatosabban kifejezve az áll, hogy a vezető – amennyiben tényleg vezető – nem

téved és nem tévedve rendeli el, ami a legjobb neki, és ezt kell alattvalójának

teljesítenie. Így hát, amint kezdetben mondtam, azt állítom, igazságosnak, ami az

erősebbnek hasznos.

XV.Szókratész: Úgy legyen, Thraszümakhosz! Úgy véled, szócsűrő-csavaró vagyok?

Thraszümakhosz: Nagyon is.

Szókratész:Azt hiszed, puszta ármányból kérdeztem, amit kérdeztem, hogy

érvelésedben megfogjalak?

Thraszümakhosz: Tudom én, amit tudok. De te nem eszel belőle! Nem tudsz te nekem

lopva ártogatni, sem nyílt szóval erőszakot venni rajtam!

Szókratész: Ó, boldogságos ember, nem is próbálom meg. De hogy még egyszer így ne

járjunk, határozd meg, hogy a vezető, az erősebb fogalmát a szokványos értelemben

használod, vagy valami szabatos értelemben, ahogy az imént állítottad: igazságos az,

hogy a gyöngébb tegye, ami az erősebbnek hasznos.

Thraszümakhosz: A vezető fogalmát a legszabatosabb értelemben használom. Most

ebben ártogass, rágalmazz, ha tudsz. De nem is érsz el semmit.

65

Szókratész: Azt hiszed, elment az eszem, hogy meg akarom nyírni az oroszlánt és cselt

vetni Thraszümakhosz?

Thraszümakhosz: Az imént már megpróbáltad.. De te ahhoz gyenge vagy!

Szókratész: Elég az ilyesmikből! De mondd, szabatos értelemben az előbb említett

orvos vajon micsoda? Pénzszerző-e vagy a szenvedők gondozója? Olyanról szólj, aki

igazán orvos!

Thraszümakhosz: A szenvedők gondozója.

Szókratész: És a kormányos? Az igazi kormányos vajon a hajósok vezetője, vagy csak

hajós?

Thraszümakhosz: A hajósok vezetője.

Szókratész: Gondolom, nem azt kell néznünk, hogy most éppen a tengeren hajókázik, és

azért sem kell hajósnak hívnunk; hiszen nem a hajózás miatt hívják kormányosnak,

hanem a tudománya miatt, és mivel ő a hajósok parancsnoka.

Thraszümakhosz: Igaz.

Szókratész: Ugye mindegyikük valaminek a hasznára van?

Thraszümakhosz: Nagyon is.

Szókratész: Ugye mesterségük arra termett, hogy kutassa és szolgáltassa, miben lehet

hasznára valakinek?

Thraszümakhosz: Arra termett.

Szókratész: És mind e mesterségnek hasznára van még valami más, amire rászorul,

vagy mindegyik elég-e magamagának, lévén önmagában tökéletes?

Thraszümakhosz: Hogy érted ezt?

Szókratész: Valahogy így. Ha azt kérdeznéd tőlem, elég-e a testnek maga a test, vagy

szüksége van még valami másra is, azt felelném: mindenképpen szüksége van; hiszen

épp emiatt találták ki az orvosmesterséget, mivel a test gyarló és nem elég neki, hogy

olyan, amilyen, hogy szükségletét ellássa, erre szereztetett az orvosmesterség. Szerinted

helyesen szólok, vagy nem?

Thraszümakhosz: Helyesen.

Szókratész: Nos? Vajon csak az orvosmesterség gyarló, vagy a többi mesterségnek is

szüksége van valami erényre, amint a szemnek látásra, a fülnek a hallásra; így hát

önmagán kívül szüksége van még valami másik mesterségre, amely kutatja és

szolgáltatja az ő javát-hasznát? Vajon akad-e valami gyarlóság magában a

66

mesterségekben, amely kutatja, mi szolgálna az előbbi javára, és az utóbbinak is

szüksége van újabb másra, és így tovább a végtelenig. Avagy önnön javáról maga

gondoskodik? Avagy éppen nincs rászorulva sem önmagára, sem másra abban, vajon mi

szolgálna javára saját gyarlóságában, mivel semmiféle gyarlóság vagy hiba nincs benne,

így más mesterség javát-hasznát sem kell szolgálnia, csak a magáét, lévén maga

tökéletes és sérthetetlen, ameddig megmarad a maga tökéletes teljességében. Vizsgáld

meg szabatos értelemmel, vajon így van-e ez, vagy másiként?

Thraszümakhosz: Azt hiszem, így van.

Szókratész: Tehát az orvosmesterség nem a maga javát kutatja, hanem a test javát?

Thraszümakhosz: Igen.

Szókratész: És a lovászat sem a lovászat javát, hanem a lovakét? És semelyik más

mesterség nem keresi a maga javát – erre nincs is szüksége -, hanem azét, aminek a

mestersége.

Thraszümakhosz: Úgy látszik.

Szókratész: Nos, Thraszümakhosz, a mesterségek mind azokon uralkodnak és azoknak

parancsolnak, amiket mint mesterségek szolgálnak.

Thraszümakhosz: Legyen, bár ebben tétovázom.

Szókratész: Egyik tudomány sem keresi-rendeli az erősebb javát, hanem a gyöngébbét,

a neki alárendeltét.

(Szókratész): Thraszümakhosz végezetül ebbe is belement, bár megpróbált ellene

rugódzni. Miután beleegyezett.

Szókratész: Egy orvos sem keresi-rendeli a maga hasznát, amennyiben igazi orvos,

hanem a betegei javát. És egyetértünk abban, hogy az igazi orvos a test vezére és nem

pénzszerző.

Thraszümakhosz: Na jó, egyetértünk.

Szókratész: És az ilyen kormányos és parancsnok nem a maga javát keresi-rendeli, de a

hajósokét és alárendeltjeit.

Thraszümakhosz: (kelletlenül): Legyen.

Szókratész: Eszerint, ó Thraszümakhosz, senki emberfia semmiféle uralomban,

amennyiben igazi vezér, nem keresi-rendeli a maga javát, hanem az alattvaló javát,

akiket mesterségével szolgál. És bármit tesz vagy beszél, arra nézve tesz vagy beszél:

mi szolgál alattvalója javára.

67

Ilyen beszédek hallatán, ugyan melyik utat válassza az ifjúság?

(51-52.p.)

VIII. Kedves Szókratész! A beszédek az erényről és a gonoszságról, valamint arról,

miként értékelik ezeket az istenek, emberek, vajon hogyan hatnak a fiatalok lelkére,

akik tehetségesek, fogékonyak, minden hallott szóra rácsapnak szinte röptiben, hogy

következtetést vonjanak le belőle, milyen legyen az ember és merre haladva élheti le

legjobban az életét. Bizonyára Pindarosszal mondhatná magának ez ifjú:

Igazsággal hágjam át a fal

ormain, vagy sunyi, görbe csalással,

És így körülsáncolódva éldegéljek? A szóbeszéd szerint, ha valóban igazságos vagyon

és nem csak látszom annak, abból éppen semmi hasznom, nyilván csak károm és kínom;

viszont azt is mondják, hogy magát igazságosnak álcázó igazságtalannak isteni élete

van. Tehát ha még az igazságosságon is győz a látszat – a boldogság ura, ahogy a

bölcsek tanítják -, akkor teljesen afelé kell fordulnom. Mint egy színpadi kulisszát,

körém kell kerítenem az erény csalóka képét, és mögéje kell rejtenem az igen bölcs

Arkhilokhosz sunyi, furfangos rókáját. Hanem – mondja valaki – nem is olyan könnyű a

gonosznak mindvégig rejtve maradni. Erre azt felelhetnénk: semmi sem könnyű, ami

jelentős, mégis, ha boldogok akarunk lenni, ez úton kell járnunk, amerre elméletünk

nyomai vezetnek. Hogy rejtve maradjunk, közösségbe, klikkekbe kell tömörülnünk, és

akadnak mesterei a meggyőzésnek, akik kioktatnak minket a népgyűlési és jogi

bölcsességre, hogy segítségük révén részben meggyőzéssel, részben erőszakkal

büntetlenül a lehető legtöbbet kaparintsunk. – De hát az istenek előtt nem lehet

rejtőzködni, sem őket erőszakkal kényszeríteni! – Ugye ha egyáltalán nincsenek istenek,

avagy mit sem törődnek az emberekkel, úgy nekünk kell törnünk magunkat, hogy

előlük rejtekezzünk. Ha viszont mégis léteznek és törődnek velünk…de hiszen nem

hallattunk, nem tudunk felőlük máshonnan, csak szóbeszédből és a származásukat

sorolgató költőktől, ezek pedig azt állítják, hogy az istenek áldozatokkal, hízelgő

fogadalmakkal és ajándékokkal megkörnyékezhetők és lekenyerezhetők! Nos vagy

mindkét eshetőséget elhisszük, vagy egyiket sem. Ha hisszük, akkor csak bátran

gonoszkodjunk és bőven áldozzunk aljas zsákmányunkból. Ha igazságosak vagyunk,

68

ugyan nem büntetnek az istenek, ám az igazságtalanság hasznáról le kell mondanunk.

Ha viszont igazságtalanok vagyunk, bőséges nyereményünk csöppen, s még ha

vétkezünk, törvényt szegünk is: lekenyerezzük az isteneket, és megússzuk büntetés

nélkül. – Hanem majd az Alvilágban ugyancsak megbűnhődünk elkövetett

gazságainkért mind magunk, mind az unokáink!- Ugyan barátom – mondaná nagy

megfontoltan valaki - , a halott áldozatnak nagy a hatalma és könyörgést meghallgató

isteneknek, mint vallják a legnagyobb államok és az istenek gyermekei, akik költőkként

és prófétákként hirdetik ezt nekünk!

Az igazságos csak vagy valami isteni kegyelemből, vagy merő gyöngeségből marad

igazságos

(52-53.p.)

IX. Miféle indokkal választanánk az igazságosságot az igazságtalanság helyett? Ha ezt a

tisztesség csalárd látszatával leplezzük, akkor életünkben és holtunkban istenek és

emberek előtt jól érezhetjük magunkat, hiszen ezt állítja a legtöbb, legkiválóbb ember. E

mondottak alapján, ó, Szókratész, hogyan is akarná tisztelni az igazságosságot az olyan,

aki bővelkedik lelki, testi, anyagi javakkal, és előkelő származással dicsekedhet?

Hogyan is ne nevetne, hallván az igazságosság dicséretét? Ha valaki be tudja

bizonyítani, hogy hazugságot szóltunk, és eléggé megismerte, hogy az igazságosság a

legfőbb jó, az ugyancsak megbocsátó, és nem haragszik az igazságtalanokra, hiszen

tudja, hogy – kivéve ha valaki éppen isteni természeténél fogva gyűlöli az

igazságtalanságot vagy valami mélyebb tudás alapján tartózkodik tőle – a többiek közül

senki sem igazságos önként, hanem csak gyarlóságból vagy öregsége, vagy egyéb

gyöngesége miatt szapulja az igazságtalanságot, mivel képtelen azt elkövetni. Ez

világos. Az ilyen, mihelyt hatalma nyílik rá, elsőként követ el igazságtalanságot, ha

éppen megteheti. Mindennek az oka, ahonnan Glaukón és a magam beszéde kiindult: Ó,

csodálatos Szókratész, ti, akik csak az igazságosság magasztalói vagytok – elkezdve az

őskori hősöktől, kiknek szavai fönnmaradtak, egészen a most élőkig -, sohasem

ócsároltátok az igazságtalanságot vagy dicsértétek az igazságosságot másként, csak úgy,

hogy a belőlük származó hírnevet, megbecsülést és ajándékokat magasztaltátok; de

hogy a lényegük a maga erejével benne lakozik a lélekben rejtve istenek, emberek elől,

69

ezt soha senki sem fejtette ki meggyőző érvekkel, versben, prózában; vagyis hogy az

igazságtalanság a legnagyobb jó. Nos, ha kezdettől fogva erről beszéltetek volna, és

ifjúságunktól fogva erről győztetek volna meg, ugyan nem kén egymást őriznünk attól,

hogy ne kövessünk el igazságtalanságot, hanem ki-ki maga volna őre magának, nehogy

igazságtalan cselekedetével a legnagyobb rossznak légyen lakótársa!

Mutassa ki Szókratész az igazság lényegét, s hogyha ez önmagában jobb az

igazságtalanságnál, mit idéz elő a lélekben és így miért üdvösebb neki

(53-54.p.)

Ó, Szókratész! Thraszümakhosz vagy valaki más ezt vagy még ennél is többet

mondhatna az igazságosságról és az igazságtalanságról, s csavarhatná ellentétükbe a

kettő lényegét szerintem elég durván. Nos én – semmit sem szeretnék eltitkolni előled –

éppen az ellenkezőjét szeretném tőled hallani, ezért szólok ilyen kimerítően.

Eszmefuttatásoddal ne csak azt bizonyíts be, hogy az igazságosság különb az

igazságtalanságnál, hanem hogy ez vagy az mit idéz elő művelőjében, s ennélfogva jó

vagy rossz önmagában. A látszatot mellőzd, ahogy ezt Glaukón követelte. Ha nem

mellőzöd mindkettőből igaz hírét, és nem teszed hozzá a hazug látszatot, akkor

kimondjuk, hogy nem az igazságost dicséred, hanem az annak látszót, és nem az

igazságtalant gáncsolod, hanem az annak látszót, és arra buzdítod az igazságtalant,

hogy álcázza magát, és így egyetértesz Thraszümakhosszal, hogy az igazságosság csak

másnak jó, tudniillik az erősebbnek, viszont az igazságtalanság az illetőnek önmagának

hasznos és előnyös, és ártalmas a gyöngébbnek. Minthogy vallomásod szerint az

igazságosság a legfőbb jók közül való, amelyeket már származékai miatt is érdemes

elnyerni; mennyivel érdemesebb önmagáért, mint például a látást, hallást, értést,

egészséget és a többi javakat, amelyeket önnön természetükből és nem csupán látszólag

értékesek – így hát azt magát dicsérd az igazságosságban, ami tisztán önmagában

használ művelőjének, mint ahogy árt az igazságtalanság. A jutalmak és a látszatok

magasztalását engedd át másoknak. Ahogy én másokat is faképnél hagynék, ha úgy

dicsérnék az igazságosságot és magasztalnák az igazságtalanságot, hogy a velük

kapcsolatos látszatot és jutalmakat magasztalnák vagy ócsárolnák. Ám ezt te ne tedd –

ha csak magad nem ragaszkodnál hozzá -, hiszen egész életedben éppen ezt kutattad.

70

Eszmefuttatásodban ne csak azt mutasd ki, hogy az igazságosság jobb az

igazságtalanságnál, hanem azt is, hogy ez is, az is önönmagában mit idéz elő

művelőjében, mi jót, mi rosszat, akár rejtve marad istenek, emberek előtt, akár nem.

Az állam keletkezése (56-58.p.)

XI. Szókratész: Állam – véleményem szerint – akkor keletkezik, ha az egyén már nem

önellátó; hanem sok mindenre szüksége van; vagy mit gondolsz, mi másért alapítanak

államot?

Adeimantosz: Csakis ezért.

Szókratész: Így ha egy ember valami célból másik emberrel társul, aztán más

szükséglettől hajtva megint másikkal, s – mivel az embereknek sok mindenre van

szükségük – egyre több segítőtársat gyűjtenek össze egy településre, ezt hívjuk

államnak. Így van?

Adeimantosz: Így.

Szókratész: Egyik a másiknak ad valamit; ha ad vagy elfogad tőle valamit, ezt nyilván

valami előny reményében teszi?

Adeimantosz: Nagyon is valószínű.

Szókratész: Nosza, hát teremtsünk képzeletben egy államot, kezdve mindjárt a

kezdetén. – mi késztet erre? – Nyilván szükségleteink.

Adeimantosz: Úgy van.

Szókratész: Legelső és legnagyobb szükségletünk, hogy egyáltalán éljünk, létezzünk: az

élelemszerzés.

Adeimantsoz: Kétségtelenül.

Szókratész: Másik szükségletünk a lakás, a harmadik a ruházat és így tovább.

Adeimantosz: Úgy van.

Szókratész: Lássuk most, hogyan tesz eleget az állam ennyi igénynek. Úgy, hogy az

egyik ember földműves lesz, a másik kőműves, a harmadik takács. Sőt, mindjárt

hozzávetehtjük a cipészt is és még másokat, akik testünk szükségleteiről gondoskodnak.

Adeimantosz: Vegyük hozz.

Szókratész: Szóval a legszükségesebb lények állama csupán négy vagy öt emberből

állana?

71

Adeimantosz: Úgy látszik.

Szókratész: Mi következik ebből? Nem kell-e mindegyiküknek a maga termékét

átengednie a többinek? Például a földműves egymaga szerezzen étket a többi négynek

is, tehát négyszeres időn át vesződjék élelemszerzéssel a többi számára is? Vagy pedig

velük ne törődjék, hanem csak magának termeljen negyedannyi élelmet negyedannyi

idő alatt, a többi háromnegyed rész idejét pedig fordítsa ház-, ruha- és cipőkészítésre, s

ne vegye nyakába a mások gondját, hanem csak magára dolgozzék?

Adeimantosz: Az előbbi rend, Szókratész, talán könnyebb, mint az utóbbi.

Szókratész: Zeuszra, ez nem is csoda. Most, hogy mondod, eszembe jut, hiszen először

is egyik ember természete más, mint a másiké; más-más munkára alkalmas. Nem

gondolod?

Adeimantosz: De igen.

Szókratész: Akkor? Vajon hogyan jobb: ha egymaga több mesterséget űz vagy ha csak

egyet?

Adeimantosz: Ha csak egyet.

Szókratész: Gondolom, az is nyilvánvaló, hogyha a munkában elszalasztjuk az alkalmas

időpontot, kárt vallunk.

Adeimantosz: Nyilvánvaló.

Szókratész: Azt hiszem, az elvégzendő munkával nem szabad addig várni, amíg az

ember ráér, hanem szükségképpen alkalmazkodnia kell feladatához, mert azt nem veheti

félvállról.

Adeimantosz: Szükségképpen.

Szókratész: Eszerint minden termék szaporábban, szebben és könnyebben készül, ha

egy ember – természetének megfelelően a maga idejében, minden mást félretéve, csak

azt az egyet készíti.

Adeimantosz: Mindenképp így van.

Szókratész: Így azonban, Adeimantosz, nem négy polgárra, hanem sokkal többre lesz

szükségünk a felsoroltak elkészítéséhez. Eszerint a földműves nem csinálhatja a maga

ekéjét, ha azt akarjuk, hogy jó legyen, sem a kapáját, sem a többi földművelő

szerszámát. De a kőműves sem, pedig neki is sok szerszám kell. Így a takács és a cipész

sem.

Adeimantosz: Igaz.

72

Szókratész: Így az ácsok; kovácsok és még sok más mesterember, velünk szövetkezve,

ugyancsak megnövelik államunkat.

Adeimantosz: Meg ám!

Szókratész: Azért még akkor sem lesz túl nagy, ha hozzájuk társítjuk a csordásokat,

juhászokat s a többi pásztort, hogy a földműveseknek legyen ökrük a szántáshoz, a

kőműveseknek pedig – éppúgy mint a földműveseknek – igásbarmuk a szállításhoz, a

takácsoknak és a cipészeknek pedig bőrük és gyapjújuk.

Adeimantosz: Nem is oly kicsi ez az állam, ha ennyi tagja van!

Szókratész: Hát még, ha meggondoljuk: szinte lehetetlen olyan helyre telepíteni

államunkat, ahol ne szorulna rá behozatali cikkekre.

Adeimantosz: Lehetetlen.

Szókratész: Akkor pedig olyan polgárok is kellenek, akik a hiányzó cikkeket más

államból odaszállítják.

Adeimantosz: Kellenek bizony.

Szókratész: Másfelől, ha megbízottunk üres kézzel menne, azaz semmi olyasmit nem

vinne magával, ami azoknak hiányzik, akiktől hiányzó cikkeinket várjuk, alighanem

üres kézzel térne vissza. Így van?

Adeimantosz: Úgy látszik.

Szókratész: A hazai cikkeket tehát nemcsak a magunk kívánta mennyiségben kell

gyártanunk, hanem annak a szükségleteit is figyelembe kell vennünk a mennyiség és a

minőség tekintetében egyaránt, akivel cserélni fogunk.

Adeimantosz: Igaz.

Szókratész: Tehát államunkban több földművesre lesz szüksége, és egyéb

mesterségekben is többekre.

Adeimantosz: Igen, többekre.

Szókratész: Sőt másokra is, akik árukat szállítanak ki és be. Ezek ugye a kereskedők?

Adeimantosz: Azok.

Szókratész: Ha aztán a kereskedelem a tengeren bonyolódik le, még a tengerészethez

értők is kellenek.

Adeimantosz: Bizony.

A primitív állam élete (59-6.p.)

73

XII. Szókratész: Hát magában az államban a polgárok hogyan cserélik ki termékeiket?

Hiszen ezért társultunk és alapítottunk államot.

Adeimantosz: Nyilván adásvétel útján.

Szókratész: Ebből születik majd a piac és – csere céljából, mint jelkép – a pénz.

Adeimantosz: Így van.

Szókratész: És ha a földműves, vagy más mesterember valamely termékét a piacra viszi,

és véletlenül nem ugyanakkor ér oda, mint az ő áruit cserében átvenni kívánók, vajon

dolgait mulasztva ott gubbaszt majd a piacon?

Adeimantosz: Semmiképp! Hanem akadnak, akik – ezt látva – vállalkoznak a csere

lebonyolítására, éspedig a jól szervezett államban rendszerint a leggyöngébb

testalkatúak és a más munkára alkalmatlanok. Ezek aztán állandóan ott vannak a piacon,

és pénzért átveszik az árut a kínálóktól, a vevőnek pedig pénzért eladják.

Szókratész: Ez a szükség teremt államunkban árusokat. Árusoknak hívjuk azokat, akik a

piacon ülve adásvétellel szolgálnak bennünket, míg azokat, akik más államokba

utaznak, kereskedőknek.

Adeimantosz: Igen.

Szókratész: Akadnak egyéb szolgálatot tevő emberek is, akik értelmi képességeik

alapján nem is igen volnának méltók a társulásra, de testi erejük révén a munkát jól

bírják: ezek áruba bocsátják testi erejüket; ezt az árat a napszámnak hívják, és ezért

napszámos a nevük.

Adeimantosz: Feltétlenül.

Szókratész: Tehát a napszámosok is az állam lakosságát szaporítják.

Adeimantosz: Úgy látszik.

Szókratész: Nos Adeimantosz, megnőtt-e már annyira az államunk, hogy teljesnek

ítéljük?

Adeimantosz: Talán igen.

Szókratész: S ugyan hol fészkelhet benne az igazságosság s az igazságtalanság? És azok

közül, amiket vizsgáltunk, miben jelentkezik?

Adeimantisz: Én bizony nem tudom, Szókratész, hacsak nem épp a fentebb fölsoroltak

kölcsönös használatában.

Szókratész: Lehet, hogy igazad van; ne csüggedjünk tehát, hanem vizsgáljuk meg!

74

Először is azt vizsgáljuk, milyen lesz az így szervezett állam polgárainak az életmódja.

Bizonyára termelnek majd gabonát és bort, készítenek ruhát és cipőt, építenek házakat, s

nyáron többnyire mezítlenül és mezítláb dolgoznak majd, télen pedig jól felöltözve és jó

cipőkben; ételnek árpából darát, búzából lisztet őrölnek, s azt megfőzik, ezt

megdagasztják, aztán a pompás kalácsot és kenyeret sorba kirakják gyékényre vagy

tiszta falevelekre, s gyermekeikkel együtt a földre szórt tiszafa- és mirtuszlombokra

heveredve vígan lakmároznak, bort isznak, koszorúval a fejükön himnuszokkal

magasztalják az isteneket, s egymás közt édesen mulatoznak; de anyagi erejükön felül

nem szülnek gyermeket, mert óvakodnak a szegénységtől vagy a háborútól.

Az igények növekedése megnöveli az államot. A „dőzsölő” állam.

(60-61.p.)

XIII. Glaukón: Úgy látom, szegényeket kenyérhez való nélkül akarod megvendégelni!

Szókratész: Igazad van. Elfelejtettem, hogy kenyérhez való is kell nekik, éspedig: só,

olajbogyó és túró, továbbá hagyma, zöldség, hogy valami paraszti főzeléket

főzhessenek maguknak. Utóételt is tálalunk fel nekik, éspedig: fügét, borsót és babot,

továbbá mirtuszbogyót és gesztenyét sütnek majd tűzön, s közben módjával iszogatnak;

így éldegélnek békében és egészségben, s aztán – valószínűleg öregkorukban –

elhunyván, ugyanezt az életmódot hagyják utódaikra.

Galaukón: Ha disznóállamot alapítottál volna, Szókratész, azokat se etethetted volna

másképp!

Szókratész: De hát hogy kellene akkor, Glaukón?

Glaukón: Ahogy szokás; ha nem akarnak épp csak tengődni, feküdjenek kereveten,

étkezzenek asztalról, s egyenek ők is olyan kenyérhez valókat és csemegéket, mint mi.

Szókratész: Ahá, most már értem. Úgy látszik, vizsgálnunk kell nemcsak az állam,

hanem a dőzsölő állam keletkezését is. És ez talán nem is rossz módszer: ha

megszemléljük az ilyen államot is, hamar rájövünk, hol támad az államokban az

igazságosság és az igazságtalanság. Szerintem az igazi állam és egyúttal az egészséges

is az, amelyről az imént beszéltünk; ám ha akarjátok, nézzük meg a felpuffadt államot

is, semmi akadálya. Úgy tetszik, hogy ez az állam, a szerény életmód egyeseket nem

elégít ki; kerevet kell nekik, asztal, egyéb bútorok, no meg finom ételek, mirha- és

egyéb füstölőszerek, hetérák és nyalánkságok kellenek, éspedig mindez a legnagyobb

75

választékban. Sőt még az először említett házat, ruhát, cipőt sem csak a szükséglet

szerint adjuk meg nekik, hanem elő kell mozdítanunk a festést, cifrázást is, sőt be kell

szereznünk aranyat, elefántcsontot és más ilyesmit is. Így van?

Glaukón: Igen.

Szókratész: Tehát megint csak növelnünk kell az államot, mert amaz első, egészséges

állam most már nem elegendő, hanem fel kell duzzasztanunk olyan tömegekkel,

amelyeknek már nem a létszükségletek kielégítése a feladatuk; ilyenek: a vadászok és

az utánzók, sokan, akik a formákat s akik a színeket utánozzák és sokan, akik a zenei

művészetet űzik, azaz a költők és segédeik: a dalnokok, színészek, kartáncosok,

vállalkozók; ezt-azt, de főleg női ékszereket gyártó iparosok. De sokkal több

alkalmazott is kell; vagy szerinted nem kellenek nevelők, dajkák, ápolónők, komornák,

borbélyok meg pékek és szakácsok is? Sőt még kondásokra is szükségünk lesz: ezek az

egyszerű államban még nem voltak – mi végre lettek volna? – a luxusállamban már ők

is kellenek. Sőt sok egyéb fajta állat is, ha lesz, aki megeszi. Így van?

Szókratész: Ám ha így élünk, orvosokra is sokkal inkább rászorulunk, mint előbb.

Glaukón: Rá bizony.

Az erkölcsök elfajulásával egyre több lesz a beteg és a pörlekedő (100-101.p.)

Szókratész: ha egy államban eluralkodik a féktelenség és a betegség, akkor sorra nyitják

meg a bíróságokat és a kórházakat, és ugyancsak nagyra tartják a bírói és orvosi

mesterséget, hát még ha szabad emberek is buzgón élnek vele!

Glaukón: Miért ne?

XIV.Szókratész: Egy államban uralkodó rossz és rút nevelésnek ugyan mi volna

nagyobb bizonyítéka szerinted, mint hogy nevezetesen orvosokra és bírákra szorul

nemcsak az alja nép és a kézművesség, hanem még azok is, akik magukat szabadságban

neveltnek képzelik? Vagy nem tűnik föl a rútság és neveletlenség nagy bizonyítékának,

ha az igazságos kénytelen a jogaiért a zsarnokhoz vagy más bírákhoz fordulni, saját

igazsága híján?

Glaukón: Ez bizony mindennél rútabb dolog.

Szókratész: És nem látod azt még ennél is rútabbnak, ha valaki nemcsak hogy egész

életét mint vádló és vádlott a bíróságnál fecsérli el, hanem a szépség ismerete híján még

dicsekszik is azzal, hogy mindenféle gazság elkövetésére képes és mindenféle fortélyra,

76

ismer minden kiskaput és egérutat: ördöngős hajlékonysággal hogyan kerülje ki a

büntetést – és teszi mindezt holmi semmiségek és kicsinységek miatt, nem tudván,

mennyivel szebb és különb dolog, ha az ember élete nincs holmi szunyókáló bíráknak

kiszolgáltatva.

Glaukón: Ez bizony annál is rútabb dolog.

Szókratész: És azt nem tartod rútnak, ha ugyanúgy élnek az orvosmesterséggel nem

éppen sebek vagy évszakos nyavalyák gyógyítására, hanem mert az ember a tohonyaság

és az általunk leírt életmód hatására mint egy mocsár eltelt nedvekkel és szelekkel, és

kényszeríti Aszklépiosz ügyes tanítványait, hogy e nyavalyáknak ilyen nevet adjanak,

mint fölfúvódás és folyás.

Glaukón: Ezek valóban új és furcsa betegségek.

A gazdagság és a szegénység egyaránt ártalmas (118.p.)

….

Szókratész: Vizsgáld meg: vajon a többieket, akik dolgoznak, nem rontja-e meg, nem

teszi-e haszontalanná két állapot?

Adeimantosz: Miféle két állapot?

Szókratész: A gazdagság és a szegénység.

Adeimantosz: Hogyan?

Szókratész: Így. Hiszed-e, hogy a fazekas, ha megszedi magát, aztán is szívesen törődik

a mesterségével?

Adeimantosz: Dehogy törődik.

Szókratész: Lustább és hanyagabb lesz, mint azelőtt?

Adeimantosz: Úgy ám!

Szókratész: Szóval rosszabb fazekas lesz?

Adeimantosz: Sokal rosszabb!

Szókratész: Ám ha nagy szegénységében képtelen beszerezni szerszámait vagy

mesterségének többi kellékeit, akkor gyatrábban dolgozik, és fiait, tanítványait is

kontárokká neveli.

Adeimantosz: Igaz.

Szókratész: Szóval e két állapot: a szegénység és a gazdagság megrontja a

mesteremberek munkáját, és megrontja őket magukat is.

77

Adeimantosz: Úgy látszik.

Szókratész: tehát az őröknek eszerint mindenképp el kell kerülniük e két állapotot,

nehogy észrevétlenül belopódzanak az államba.

Adeimantosz: Melyik két állapot?

Szókratész: A gazdagságot és a szegénységet; az előbbi elpuhultsághoz, lomhasághoz és

forrongásokhoz vezet, az utóbbi pedig szolgalelkűséget és kontárkodást idéz elő.

Minden a neveléstől függ (121.p.)

Szókratész: Látod, drága Adeimantsoz, nem is kívánunk tőlük olyan sokat és nagyot,

mint gondolná valaki, sőt szinte semmiséget, feltéve, hogy az úgynevezett „egyetlen

nagy dolgot” megszívlelik, ami nem is „nagy dolog”, csak „elégséges”

Adeimantosz: És mi légyen ez?

Szókratész: Az oktatás és a nevelés; mert ha jó neveléssel fegyelmezett férfiakká

lesznek, mindezt könnyen belátják; sőt mást is, amit egyelőre mellőzzünk: az

asszonyszerzés, a házasság, a gyermeknemzés rendjét, hogy tudniillik mindezt,

amennyire lehet – a közmondás szavával – a barátok köztulajdonává kell tennünk.

Adeimantosz: Csakugyan ez volna a leghelyesebb.

Szókratész: Mert hiszen, a ha az alkotmány már jó irányban halad, akkor úgy növekszik

tovább, mint a kör; az egészséges nevelés és oktatás – ha kitartunk mellette – jó

természetet támaszt, ugyanakkor az egészséges természet, ha ilyen nevelésben részesül,

elődeinél különbbé válik, többek közt a nemzésben is, ahogy ezt más élőlényeknél is

látjuk.

Adeimantosz: Nyílván.

A nevelés terén káros az újítás (121-122.p.)

Szókratész: Röviden szólva: az állam gondozóinak arra kell vigyázniok, hogy óvatlanul

káros elferdülések ne támadjanak, és mindenekfelett azon őrködjenek, hogy a testi és

zenei nevelés terén ne történjenek a megállapított rendet felborító újítások, hanem a

hagyományt lehetőleg híven megőrizzék, attól félve, hogy valaki ezt mondja: „…az

olyan dalt dicsérik legjobban a népek, mely a legújabbként jár körben dalnokok ajkán”-

még könnyen azt hihetik, a költő ezen nem annyira új éneket ért, mint inkább új

78

dalformát, s ezt még dicséri is. Márpedig az ilyesmit nem szabad helyeselnünk, sőt

feltételeznünk sem. Óvakodnunk kell ugyanis a zenei formák újító megváltoztatásától;

ezzel mindent kockára teszünk, mert ha valaki a zenei formákat módosítja, ez kihat az

állam legfőbb törvényeire – ezt tanítja Damón, s ezt vallom én is.

Adeimantosz: Magam is így gondolkozom.

IV. Szókratész: Eszerint az őröknek valahol a zenei nevelés terén kell megépíteniök

őrhelyüket.

Adeimantosz: Legalábbis a törvényszegés épp itt lopódzik be a legalattomosabban.

Szókratész: Igen, mintegy játék leple alatt, mintha mit sem ártana.

Adeimantosz: Nem is csinál más bajt, - csak apránként befészkelődik, s lassacskán

beszivárog az emberek erkölcseibe és foglalatosságaiba; innen – megnőve – átterjed a

polgárok egymás közti jogügyleteire, majd pedig tovább nyomul előre a törvény és az

alkotmány ellen, s hidd el, Szókratész, úgy elkanászodik, hogy végül fölforgat minden

egyéni és közügyet.

Szókratész: No lám, valóban így van?

Adeimantosz: Azt hiszem, így.

Szókratész: Akkor pedig – mint már kezdetben is mondottuk – gyermekeinket már eleve

törvénytisztelőbb játékhoz kell szoktatnunk; mert ha játékuk fittyet hány a törvénynek s

törvényszegőkké lesznek maguk is, akkor már lehetetlen belőlük törvénytisztelő és

erkölcsös férfiakat nevelni.

Adeimantosz: Hogy is lehetne másképp?

Szókratész: Ha viszont a gyermekek már a játék során jó irányba indulnak, s a

törvénytiszteletet a zenei nevelés útján megszokják, akkor majd ez – az előbbiekkel

ellentétben – híven kíséri minden lépésüket, növekszik bennük, s még azt is

helyrehozza, ami azelőtt hiba volt az államban.

Adeimantosz: Igazad van.

Az igazságosság előnyös, az igazságtalanság káros (149.p.)

XVIII. Szókratész: Úgy látszik, már csak azt kell megvizsgálnunk, mi hasznosabb: az,

hogy igazságosan cselekszünk, szépen tevékenykedünk, és igazságosak maradunk, ha

79

látják, ha nem – avagy hogy igazságtalanságot cselekszünk, igazságtalanok vagyunk, ha

éppen nem is kell lakolnunk érte, és nem kell büntetésben javulnunk?

Glaukón: Már szerintem, ó, Szókratész, nevetséges ezt megvizsgálnunk, hiszen ha

megromlik a test természete, úgy véljük, nem érdemes élnünk, még ha dúskálunk is

ételben, italban, pénzben, hatalomban, hát még ha annak természete zavarodnék,

romlanék meg, ami által élünk, akkor hogy volna érdemes élnünk, mikor minden mást,

amit óhajtunk, megcselekszünk, csak épp azt nem, ami megszabadítana a gonoszságtól

és igazságtalanságtól, és igazságosságot és erényt szerezne nekünk, ha már mindkettő

olyannak tetszett, amilyennek eszmecserénk során láttuk.

Szókratész: Nevetséges is. De ha már belekezdtünk, ne sajnáljuk a fáradságot, és a

lehető legvilágosabban nézzük meg, így van-e.

Glaukón: Zeuszra, ne sajnáljuk!

A nők nevelése és kötelességei ugyanazok, mint a férfiaké(153-155.p.)

III. SZÓKRATÉSZ: Az elképzelésünk szerint született és nevelkedett férfiak, gondolom,

méltón csak úgy szerezhetnek nőket és gyermekeket, és csak úgy élhetnek velük, ha azon

az úton mennek tovább, amelyen elindítottuk őket: eszmecserénkben a férfiakat egy nyáj

őreinek képzeltük.

GLAUKÓN: Azoknak.

SZÓKRATÉSZ: Haladjunk tovább ezen az úton, hozzuk világra és lássuk el a nőket is

ugyanúgy, mint a férfiakat, és vizsgáljuk meg, jó-e ez nekünk vagy sem.

GLAUKÓN: Hogy érted ezt?

SZÓKRATÉSZ: így. Vajon mint vélekedjünk: a nőstény kutyák együtt őrizzék-e a nyájat a

hímekkel, együtt vadásszanak és minden mást is együtt csináljanak, vagy csak őrizzék a

házat, mintha az ellésen és kölykeik etetésén kívül másra se teliének erejükből, a hímek meg

csak vesződjenek a nyáj őrzésével egyedül?

GLAUKÓN: Csináljanak együtt mindent, de vegyük figyelembe, hogy gyengébbek, mint a

hímek.

SZÓKRATÉSZ: De képes-e az egyik állat ugyanarra a feladatra, mint egy másik, ha nem

tápláljuk és neveljük ugyanúgy, mint a másikat?

GLAUKÓN: Nem képes!

80

SZÓKRATÉSZ: Ha tehát a nőkkel ugyanazt akarjuk végeztetni, mint a férfiakkal, ugyanarra is

kell tanítanunk őket.

Glaukón: Igaz

SZÓKRATÉSZ: A férfiakat zenei és testi nevelésben részesítettük.

GLAUKÓN: Abban.

SZÓKRATÉSZ: Tehát a nőket is képezzük ki e két mesterségben, sőt a hadászatban is, és

tegyék ugyanazt, mint a férfiak.

GLAUKÓN: Az előzőkből ez következik.

SZÓKRATÉSZ: A mondottakból bizonyára sok minden tetszhetik szokatlannak és

mulatságosnak, ha megvalósítjuk.

GLAUKÓN: Nagyon is sok.

SZÓKRATÉSZ: Szerinted mégis mi volna a legmulatságosabb? Nyilván az, hogy a

tornacsarnokokban a nők csupaszon együtt tornásszanak a férfiakkal, s ráadásul nemcsak a

szép, fiatal nők, de a korosabbak is, valamint az öreg férfiak a gimnáziumokban: ráncosak,

csúfságosak, mégis szeretik a tornát.

GLAUKÓN: Zeuszra! Manapság ez valóban mulatságos volna!

SZÓKRATÉSZ: De ha már belelendültünk a szóba, nem szabad megijednünk a tréfacsinálók

mókáitól, akármennyit és akárhogyan csúfolódjanak e változáson, a nők testedzésén, zenei

nevelésén és nem utolsósorban fegyvergyakorlataikon, lovaglásaikon!

GLAUKÓN: Igazad van.

SZÓKRATÉSZ: És ha már szóba került, jussunk el a törvény szigoráig, és kérjük meg a

tréfacsinálókat: ne tegyék, amit szoktak; és juttassuk eszükbe, hogy nem is olyan régen még a

hellének is nevetséges csúfságnak ítélték, amit a legtöbb barbár még ma is annak ítél,

hogy a férfiak csupaszon mutogatják magukat. Mikor aztán rákaptak a testedzésre -

először a krétaiak, utóbb a lakedaimóniak -, az akkori mókamestereknek ugyancsak

kedvük szottyant a csúfondároskodásra. Nem gondolod?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: De miután, gondolom, azt tapasztalták, hogy tornázni sokkal jobb

levetkőzve, mint beburkolózva, és az ész is ezt igazolta, a szem sem látta többé

nevetségesnek; kiderült: bolond, aki mást gondol nevetségesnek, mint ami rossz, és úgy

próbál mulattatni, hogy nem a balgaságot és a rosszaságot figurázza ki, hanem mást, és e

buzgalmában nem a jót tűzi ki célul, de más egyebet.

81

GLAUKÓN: Mindenképpen így van.

Ellenérv: a nő természete különbözik a férfiétól (155-156.p.)

IV. SZÓKRATÉSZ: Először is nem abban kellené egyezségre jutnunk: egyáltalán megvalósítható-e

mindez vagy sem, s vajon ne adjunk-e teret a kételynek - akár mókából, akár komolyan

kételkedik valaki -, vajon a női természet egyáltalán képes-e a férfival közös szolgálatra minden

pályán, vagy egyetlenen sem - vagy pedig az egyik pályán igen, a másikon nem; és a hadi

szolgálatot hová soroljuk? Nem valószínű, hogy e legszebb kiindulásból érünk célhoz a

legszebben?

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Akarod, hogy mások helyett magunkkal kezdjünk vitát, nehogy úgy ostromoljuk az

ellenfél nézetét, hogy azt senki sem védi?

GLAUKÓN: Nincs akadálya.

SZÓKRATÉSZ: Mondjuk ki hát az ő nevükben: Ó, Szókratész és Glaukón! Mi szükségtek van

ellenvéleményre? Hiszen államalapítástok kezdetén magatok mondtatok ki egyetértőleg:

természete szerint csak egyféle munkát végezzen mindenki: a magáét! GLAUKÓN: Gondolom,

ebben egyetértettünk. Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Hát nem a lehető legkülönbözőbb-e a nő és a férfi természete?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát más-más munkát illik adni nekik természetük szerint?

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor mégis tévedtek és ellentmondtok magatoknak, amikor azt állítjátok,

hogy férfiak, nők csak végezzék ugyanazt a munkát, noha a természetük a lehető legkü-

lönbözőbb? Mit tudsz felhozni védelmedre?

GLAUKÓN: így hamarjában semmit, sőt rád szorulok, és kérlek, tolmácsold helyettem

álláspontunkat, bármi légyen az.

SZÓKRATÉSZ: Épp ez az, Glaukón, és még sok más ilyesmi, amit én rég előre láttam, és

ezért szabódtam hozzákezdeni a nők és gyermekek szerzésére és ellátására vonatkozó

törvény kifejtéséhez.

GLAUKÓN: Zeuszra! Ez nem gyerekjáték!

82

SZÓKRATÉSZ: Nem ám! Csakhogy a helyzet az, hogy akár egy csöpp medencébe

pottyanunk bele, akár az óceán közepébe, mindenképp úsznunk kell!

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Úsznunk kell hát nekünk is, és meg kell próbálnunk kikászálódni ebből a

vitából, bizakodjunk akár egy delfinben, hogy majd a hátára vesz, akár valami más csodás

menekülésben.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

A férfi és a nő képességei között nincs alapvető különbség csak fokozati (156-

159.p.)

Szókratész : Lássunk neki, lelünk- e valahol kiutat? Abban egyeztünk meg, hogy más-

más természetű ember, más-más munkát végezzen; a nő természete más, mint a férfié;

most meg azt mondjuk, más-más természet végezze ugyanazt a munkát. Ugye ezzel

vádoltak meg?

Glaukón: Pontosan ezzel.

Szókratész : Ó, Glaukón! Mily nemes hatalma van az ellentmondás művészetének!

Glaukón: Hogyan?

Szókratész : Úgy, hogy szerintem sokan önkéntelenül ugyanabba a verembe esnek: azt

hiszik, hogy nem nyuzakodnak, hanem komoly vitát folytatnak; igen, mert képtelenek a

vita tárgyát fajfogalmakra bontva vizsgálni, helyette a puzta szavakon nyargalnak, az

állításnak mindenáron ellene mondanak, és így csak nyuzakodnak és nem vitatkoznak..

Glaukón: Ez bizony sokakkal megesik. Csak nem jártunk mi is így egy pillanatra?

Szókratész : Mindenképpen. Félek, önkéntelenül mi is csak ilyen üres ellentmondásba

kapaszkodunk.

Glaukón: Hogyan?

Szókratész: Úgy, hogy azt az állításunkat, hogy más és más természetűek nem űzhetik ugyanazt

a szakmát, túl vitézül, szinte feleselgetve, szavakon nyargalva erősítgetjük; azt számba se véve,

milyen szempontból és mihez viszonyítva határoztuk meg a „más" és az „ugyanazon"

természetet, mikor a „más"-nak más, „ugyanannak" pedig ugyanazt a szakmát adtuk.

GLAUKÓN: Ezt bizony nem vettük számításba.

83

SZÓKRATÉSZ: Így aztán kérdezzük meg csak önmagunktól, vajon ugyanolyan-e a természete

a kopasznak, mint a dús hajúnak, vagy épp az ellenkezője; és ha egyetértünk már, hogy

tényleg ellenkező, akkor ha a kopasz véletlenül cipészkedik, a dús hajút nem engedjük

cipészkedni, ha meg a dús hajú a cipész, eltiltjuk attól a kopaszt.

GLAUKÓN: Nahát, ez mulatságos volna!

SZÓKRATÉSZ: És nem éppen azért volna mulatságos, mert akkor nem általánosságban használtuk

az ugyanazon és más természet kifejezést, hanem csak a különbözés és a hasonlóság

szempontjára ügyeltünk, ami magukra a szakmákra vonatkozik. Azt mondottuk, hogy az

orvosmesterségnek és az orvosi léleknek megegyező a természete. Nem gondolod?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: De az orvostehetség más, mint az ácstehetség?

GLAUKÓN: Mindenképpen.

V. SZÓKRATÉSZ: Nemde, ha a férfi és a női nem valami mesterségre vagy szakmára nézve

mutatkoznék elütőnek, akkor kimondhatnánk, hogy az egyiknek ezt, a másiknak azt a

szakmát adjuk; de ha csak abban különböznek, hogy a nő szül, a férfi nemz, ebből

szerintünk még nem következik, hogy a nő az általunk felvetett szempontból üt el a

férfitól, hanem továbbra is úgy véljük, hogy az őrök és asszonyaik csak hadd végezzék

ugyanazt a munkát.

GLAUKÓN: Helyes.

SZÓKRATÉSZ: Ezután felszólítjuk ellenlábasainkat: oktassanak ki minket, vajon melyik

államfenntartó mesterség vagy szakma szempontjából nem ugyanaz, hanem más a nő meg a

férfi természete.

GLAUKÓN: Szólítsuk fel őket.

SZÓKRATÉSZ: De erről is hirtelen azt mondhatná valaki, amit nemrégen még te is, hogy így

hamarjában nem könnyű kielégítően megfelelni, ám alapos vizsgálat után nem nehéz.

GLAUKÓN: Valóban mondhatná.

SZÓKRATÉSZ: Szeretnéd, hogy megkérjük ellenfelünket, kövessen minket, hátha valahogy

bebizonyítjuk neki, hogy az állam szempontjából nincs kizárólag csak nőknek való szakma?

Glaukón: Szeretném.

SZÓKRATÉSZ: Gyere, mondjuk neki: Válaszolj kérdésünkre! Azt, hogy valamire az egyik

ember alkalmas, a másik meg nem, úgy értetted, hogy az egyik könnyen megért valamit, a

másik nem? És az egyik alig tanul, máris igen találékony abban, amit megértett, a másik

84

viszont sgk-sok tanulás-gyakorlás után se tudja megjegyezni azt se, amit megértett. És hogy az

egyiknél a test kielégítően szolgálja az értelmet, a másiknál meg ellene támad?-Nem eszerint

határoztad meg, hogy ki mire alkalmas, mire nem?

GLAUKÓN: Ki mondhatna mást?

SZÓKRATÉSZ: Tudsz-e olyan emberi foglalatosságot, melynél a férfiak nem volnának

különbek a nőknél? Vagy szaporítsuk a szót, és említsük meg a szövést, a sütemény- és

főzelékkészítést, amihez a női nem ugyancsak ért, úgyhogy mulatságos volna, ha még

ebben is lefőznék a férfiak?

GLAUKÓN: Igazad van. A férfinem szinte mindenben különb a női nemnél. De azért akad

sok nő, aki túltesz sok férfin; nagyjából azonban igazad van.

SZÓKRATÉSZ: Tehát, barátom, nincs olyan foglalkozás az államban, amelyre kizárólag

csak nők volnának alkalmasak, mert nők, vagy csak férfiak, mert férfiak, hanem a

termeszetes alkalmasság egyformán osztódott szét mindkét nemben, és a nő - természete

szerint - űzheti mindama szakmát, amit a férfi, csak a nő minden téren gyöngébb.

GLAUKÓN: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát minden munkát a férfinak osztunk, a nőnek semmit?

GLAUKÓN: Hogyisne!

SZÓKRATÉSZ: Úgy vélem, azt méltán állíthatjuk, hogy terme-szete szerint az egyik nő kiváló

orvos tehetség, a másik nem; ez meg zenei tehetség, a másik botfülű.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: És ezáltal alkalmas az egyik a tornára és a harcra, míg a másik nem harcias és

nera szereti a tornát.

GLAUKÓN: Gondolom, hogy így van.

SZÓKRATÉSZ: Ez szereti a bölcsességet, az gyűlöli; ez bátor, az félénk.

GLAUKÓN: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor akad őrnek termett nő is! Avagy a férfiak közül is nem a bátrakat

szemeltük ki őröknek?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát férfi és nő természete az állam őrzésére egyaránt alkalmas, csak a nő

gyengébb, a férfi erősebb.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

85

A férfiak és a nők egyforma alkalmazásának előnyei (159-161.p.)

VI. SZÓKRATÉSZ: Tehát ilyen nőket kell kiszemelnünk az ilyen férfiak mellé, együtt lakásra

és együtt őrködésre, ha alkalmasak és ha természetük rokon a férfiakéval.

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Nemde az azonos természetűeket azonos szakmára kell rendelnünk?

GLAUKÓN: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Kerülővel ismét rábukkantunk előbbi tételünkre, és egyetértünk, hogy a női

őröket nem természetük ellenére kényszerítjük zenére és tornára.

GLAUKÓN: Semmiképp.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem volt képtelenség vagy vágyálom az általunk hozott törvény,

hiszen összhangban van a természettel; szerintem inkább az természetellenes, ami

manapság ennek ellenére megy végbe. GLAUKÓN: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: Nemde azt kutattuk: mindez lehetséges-e, és a legjobb-e. GLAUKÓN: Azt.

SZÓKRATÉSZ: Abban már egyetértettünk, hogy lehetséges? GLAUKÓN: Egyetértettünk.

SZÓKRATÉSZ: Most abban kell egységre jutnunk, vajon a leg

jobb-e? '

GLAUKÓN Világos.

SZÓKRATÉSZ: Most a nők őrökké nevelése szempontjából vizsgáljuk meg: vajon másképp kell

nevelnünk a nőket, másképp a férfiakat, noha különben egyező a természetük?

GLAUKÓN: Miért másképp?

SZÓKRATÉSZ: És mi a véleményed a következőkről? GLAUKÓN: Mikről?

SZÓKRATÉSZ: Arról, hogy az egyik embert értékesebbnek becsülöd, a másikat silányabbnak, vagy

szerinted mind egyforma?

GLAUKÓN: Semmiképp.

SZÓKRATÉSZ: És mit gondolsz, az általunk alapított államban, az előbb vázolt neveléssel, őreink

különb emberekké lesznek, mint a cipészneveléssel a cipészek?

GLAUKÓN: Nevetséges kérdés!

SZÓKRATÉSZ: .Értem. És a többi polgár között is ők a legkülönbek?

GLAUKÓN: Sokkal különbek.

SZÓKRATÉSZ: No és a nők között nem az őrök lesznek a legkülönbek?

86

GLAUKÓN: Messze a legkülönbek.

SZÓKRATÉSZ: És van-e nagyobb haszna az államnak, mint ha a lehető legkülönb nőket és

férfiakat neveli? GLAUKÓN: Nincs.

SZÓKRATÉSZ: Ez pedig csak az általunk felvázolt zenével és tornával érhető el?

GLAUKÓN: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát ez a mi államtörvényünk nemcsak lehetséges, de a legjobb is.

GLUKÓN: A LEGJOBB.

SZÓKRATÉSZ: Nos, csak bújjanak ki köntösükből a női őrök, hiszen köntös helyett felöltik

majd az erényt, és csak vegyenek részt harcban és más állami őrszolgálatban, más dolguk

ne is legyen; mindebből azonban övék legyen a könnyebb rész, ne a férfiaké, hisz ők a

gyöngébb nemhez tartoznak. És ha valamelyik férfi mulat a nők csupaszságán, mikor a

legne-mesebb célból gyakorlatoznak, csipkelődéseivel „nevetséges bölcsességének" éretlen

gyümölcsét aratja, hiszen - úgy tetszik - azt sem tudja, min nevet és mit csinál; pedig a

legszebb közmondás a következő: ami hasznos, szép is; ami káros, az csúf.

GLAUKÓN: Mindenképpen így van.

VII. SZÓKRATÉSZ: Ez volt hát az első hullám, amin, a női törvényről szólván sikerült

átevickélnünk, nem is merített alá egészen az a tételünk, hogy a férfi és a női őröknek

minden munkát együtt kell csinálniuk, sőt valahogy épp maga ez a tétel igazolta, hogy ez

lehetséges, sőt hasznos is.

GLAUKÓN: Nem is volt kis hullám, amin átevickéltél!

A gyermekek nevelés (164-166.p.)

IX. Szókratész: A háborúban vagy máshol érdemeket szerző ifjaknak pedig adasség

ajándék és kitüntetés, továbbá, hogy gyakrabban kelhessenek egybe nőkkel, hogy ezzel

az ürüggyel nekik legyen a legtöbb utóduk.

Glaukón: Helyes.

Szókratész: A megszületett utódokat azután az erre a célra szervezett hivatalok veszik

át, amelyek férfiakból vagy nőkből állnak, vagy mindkét neműekből, hisz a hivatalokat

közösen viselik nők és férfiak.

Glaukón: Helyes.

87

Szókratész: Gondolom, a kitűnőek gyermekeit átveszik és nevelőintézetekbe viszik

dajkákhoz, akik külön laknak egy városrészben. A gyarlók gyermekeit és a kiválók

nyomoréknak született gyermekeit pedig, ahogy illik, eltüntetik valami hozzáférhetetlen

titkos zugban.

Glaukón: Hát igen, ha azt akarjuk, hogy az őrök rendje tiszta maradjon.

Szókratész: A vezetők gondot viselnek majd a gyerekek ellátására is: az anyákat, ha van

tejük elvezetik a nevelőintézetbe, de minden fortéllyal azon kell lenniük, hogy az anyák

ne ismerjéké fel saját magzatukat, és ha nem volnának elegen, a vezetők hajtsanak fel m

ás szoptatós nőket; de akiknél nincs probléma, azoknál is vigyázzanak, hogy csak

szabott ideig szoptassanak; a virrasztást és a többi vesződséget pedig hagyják a dajkákra

és az ápolónőkre.

Glaukón: Nagy kedvezményeket adsz az őrök asszonyainak az utódszerzésben!

Szókratész: Úgy is illik. De vegyük sorra, amit célul tűztünk ki. Kimondtuk ugyanis,

hogy gyermekek csak viruló korú szülőktől szülessenek.

Glaukón: Igaz.

Szókratész: Úgy látod te is, hogy a viruló kor tartama a nőknél húsz, a férfiaknál pedig

harminc év?

Glaukón: De mettől meddig?

Szókratész: A nők húszéves koruktól negyvenéves korukig; szüljenek az államnak, a

férfi pedig attól fogva, hogy a vad száguldozásban már lehiggadt, ötvenöt éves korig

nemzhet.

Glaukón: Igen, ez mindkét nem legvirulóbb kora, mind testi, mind szellemi téren.

Szókratész: No most, ha ennél öregebb vagy fiatalabb korú kísérelné meg a közösség

számára való gyermeknemzést, ezt a botlását sem istenesnek, sem törvényesnek nem

ismerjük el, mert olyan gyermeket plántált államunkba, aki – ha suttyomban

megszületik is – nem áldozatok és imák közbenjárásával születik, amelyekkel papnők,

papok és az egész állam szentesít minden egyes nászt, hogy tudniillik a kitűnőktől

szülessenek még kitűnőbb, a hasznosaktól még hasznosabb utódok, hanem sunyi

sötétben, bűnös bujaságban.

Glaukón: Helyes.

88

Szókratész: Ugyanez a törvény sújtja azt is, aki nemző korában, ám a vezetők engedélye

nélkül kel egybe szülésre érett nővel. Kimondjuk, hogy az állam szellemében gyermeke

kitaszított, szentségtelen, törvénytelen!

Glaukón: Méltán.

Szókratész: Ha majd nők és férfiak elérik a törvényes korhatárt, megengedjük, hogy a

férfiak szabadon azzal keljenek egybe, akivel akarnak, csak leányukkal, anyjukkal,

leányaik leányával és az anyjuknál korosabb nőkkel ne; a nők is szabadon, csak fiukkal,

apjukkal és ezek őseivel és leszármazottaival ne, és mindenkor a lelkükre kötjük,

hogyha tilalom ellenére mégis így foganna magzat, azt ne hagyják világra jönni, vegyék

tudomásul, hogy számukra nincs eledel.

Glaukón: Ez helyes intézkedés. De hogyan ismerik fel, ki az apjuk, leányuk és a többi

említett rokonuk?

Szókratész: Sehogy. De ha valaki egybekel, az mindazokat a gyermekeket, akik a nászi

naptól számítva a tizedik és hetedik hónap között születtek, ha fiú, fiának, ha lányának

hívja, ezek őt mind apjuknak, és így tovább; ő ezek gyermekeit unokáinak, akik viszont

őt és élettársát nagyapjuknak, nagyanyjuknak, és akik akkor születtek, amikor anyjuk és

apjuk utódot nyert, azokat fivéreiknek, nővéreiknek hívják, úgyhogy, mint mondtuk,

ezek egymást ne illessék. Ám a fivérek és nővérek egybekelését megengedi a törvény,

ha „így hozza a sors”, és Püthia nem ellenzi.

Glaukón: Igen helyesen.

A demokratikus állam jellegzetes vonásai (272-273.p.)

……

Szókratész: Először is a polgárok szabadok, az állam telve van szabadsággal és szabad

véleménynyilvánítással. És bárki azt teheti, amit akar.

Adeimantosz: Így mondják.

Szókratész: Ahol pedig szabadság van, világos, hogy a magánéletét mindenki úgy

rendezi be, ahogy épp jólesik.

Adeimantosz: Világos.

Szókratész: Gondolom, ebben az alkotmányban lehetnek leginkább sokszínűek az

emberek.

89

Adeimantosz: Miért?

Szókratész: Mintha ez volna a legszebb államforma! Amint a mindenféle virággal

telepettyegetett köntös, ez az alkotmány is, mindenféle szokással telepöttyögetve, csak a

legszebbnek tetszhetik. És bizonyára sokan valóban ezt érzik a legszebbnek, mint a

gyerekek és a nők, amikor a tarkabarka cifraságokat bámulják.

Adeimantosz: Nagyon is.

Szókratész: Kedves barátom, be kényelmes volna ebben az államban keresni

alkotmányt!

Adeimantosz: Hogy értsem ezt?

Szókratész: Hogy itt a nagy szabadságban mindenféle alkotmány megtalálható. Ha

valaki államot akarna szervezni – mint mi az imént -, szükségképpen csak menjen egy

demokratikus államba, és amely változat épp megtetszik neki, csak válassza ki azt,

mintegy az államok zsibvásárán, és ha már kiválasztotta, hát szervezze meg úgy.

Adeimantsoz: Bizony nem szűkölködnék példaképekben!

Szókratész: Ebben az államban nem kényszerít senki, hogy vezető légy, akármilyen

rátermett vagy is, se arra, hogy engedelmeskedjél, ha nem akarsz, se hogy békében élj,

ha a többiek is úgy élnek, de te nem vágyol békére; sőt ha egy törvény eltilt a vezetéstől

és bíráskodástól, attól te még nyugodtan lehetsz vezető, bíró, ha épp úgy tetszik; hát

nem isteni, nem édes első pillantásra az ilyen élet?

Adeimantosz: Első pillantásra igen.

Szókratész: Hát nem mulatságos az egyes elítéltek iránti tapintatosság? Vagy nem láttál

ilyen alkotmányban embert, akit halálra, számkivetésre ítéltek és vígan itt marad, sőt a

tömeg közepette nyüzsög? És mintha senki se hederítene rá, senki se látná, amint

hősként páváskodik.

Adeimantosz: De sok ilyen akad.

Szókratész: És ez az állam mily megbocsátó, egyáltalán nem kicsinyes, hanem mindent

megvet, amit mi nagy komolyan hangoztatunk államunk szervezése közben. Mi azt

hangoztattuk, hogy – hacsak nincsenek rendkívüli képességei – senkiből se lehet jó, igaz

ember, ha még mint gyermek, játszódva, nem szép dolgok közepette él és nem ezekkel

buzgólkodik; milyen hetykén tapodja össze ezeket az elveket a demokrácia, semmibe

veszi, milyen foglalatosságok után fog hozzá valaki az államvezetéshez, viszont

mindenkit megtisztel, csak azt kerepelje, hogy jóakarattal van a tömeg iránt.

90

Adeimantosz: Igen nemes államforma.

Szókratész: Ilyen és más ezekhez hasonló vívmányokat nyújt a demokrácia, úgyhogy

azt hiszem, édes alkotmány ez, anarchikus, tarkabarka, egyenlőknek, nem egyenlőknek

szép egyenlősdit kiporciózó!

Adeimantosz: Közismert tényekről beszélsz.

A demokratikus jellemű ember (273-275.p.)

XII.Szókratész: Most nézd meg, hogy fest az ilyen mint magánember! Vagy előbb azt

vizsgáljuk, mint az alkotmánynál is, hogyan keletkezik?

Adeimantosz: Azt.

Szókratész: Hát nem így? Mondjuk a fukar oligarchikus jellemű embernek születik egy

fia, akit apja a maga szokása szerint nevel.

Adeimantosz: Mondjuk.

Szókratész: Ez a fiú erővel elfojtja magában ama gyönyöröket, amelyek költségesek, de

a pénzszerzésben haszontalanok. Ezeket hívják nem szükségszerűeknek.

Adeimantosz: Világos.

Szókratész: Ha akarod, hogy vizsgálódásunk ne legyen homályos, először határozzuk

meg, mely vágyak szükségszerűek, melyek nem.

Addeimantosz: Határozzuk meg!

Szókratész: Szükségszerűnek joggal azokat hívjuk, amelyeket semmiképpen nem

vonhatunk meg magunktól, és amelyeknek kielégítése javunkra van. E kétféle vágyat

természetünknek szükségszerűen be kell töltenie. Vagy nem?

Adeimantosz: Nagyon is.

Szókratész: Tehát ezeket joggal hívhatjuk szükségszerűeknek.

Adeimantosz Joggal.

Szókratész: Ám az olyan vágyakat mind nem mondjuk szükségszerűeknek, amelyekről

le tudunk mondani, ha gyerekségünktől fogva fegyelmezzük magunkat, és amelyek nem

szolgálnak javunkra, sőt esetleg éppen kárunkra vannak. Helyesen mondjuk?

Adeimantosz: Helyesen.

Szókratész: Ne válasszunk mindegyikre példát, milyenek, hogy típusként lássuk őket?

Adeimantosz: Válasszunk!

91

Szókratész: Ugye az evés vágya – amíg az egészség és a jó közérzet fenntartására

szolgál, mégpedig a kenyér és a hús evésének vágya – szükségszerű?

Adeimantosz: Gondolom az.

Szókratész: A kenyér vágya kétszeresen is szükségszerű, mert hasznos, és ha nem

elégítjük ki, vége szakadhat életünknek.

Adeimantosz: Igen.

Szókratész: A hús vágya csak annyiban, amennyiben elősegíti jó közérzetünket.

Adeimantosz: Nagyon is.

Szókratész: És ezeken túl, más mindenféle ételek vágya, amelyekről mindenki

lemondhat, ha gyerekkorától fegyelmezik és nevelik, és amely vágy nemcsak a testnek

árt, de a léleknek is a bölcsesség és önmérséklet érvényesítésében? Helyesen hívjuk az

ilyeneket nem szükségszerű vágyaknak?

Adeimantosz: Igen helyesen.

Szókratész: És ne mondjuk ezeket költségeseknek, az előbbieket meg gyarapítóknak,

mert a munka szempontjából hasznosak?

Adeimantosz: Miért ne?

Szókratész: És ugyanezt a szeretkezésről és a többi vágyról?

Adeimantosz: Igen.

Szókratész: És előbb a „here” névvel nem azt jelöltük-e, akiben ilyen gyönyörök.

Vágyak zsonganak, és a „nem szükségszerű” vágyak rabja, és nem azt hívjuk

takarékosnak és oligarchikusnak, aki csak a szükségszerű vágyaknak enged?

Adeimantosz: De igen.

Hogyan lesz az oligarchikus jellemű emberből demokratikus jellemű? (275-278.p.)

XIII. Szókratész: Most térjünk vissza témánkhoz: hogyan lesz az oligarchikus jellemből

demokratikus?

Adeimantosz: Hogyan?

Szókratész: Egy ifjú fölcseperedett, s mint mondtuk, neveletlenül és fukarságra edzve,

megkóstolja a herék mézét, és e félelmes parázsszínű vadállatok közt forgolódik,

amelyek ugyancsak értik a mindenféle fajta tarkabarka gyönyörök szerzését; ekkor

fogamzik meg benne az oligarchikusból demokratikussá alakulás csírája.

92

Adeimantosz: Szükségképpen.

Szókratész: És amiképpen az állam úgy változott át, hogy egyik pártját kívülről

támogatta hasonszőrű szövetségese, ugyanúgy változik át ez az ifjú is azáltal, hogy a

benne fészkelő vágyak egy faját támogatja kívülről a hasonszőrű rokon vágy.

Adeimantosz: Mindenképpen.

Szókratész: Ám, gondolom, ha akad támogatója az ellenkező oldalról a benne fészkelő

oligarchia énjének is, apja vagy családtagjai személyében, akik egyre intik és szapulják,

akkor ellentétes lázadások támadnak benne, és vívódik önmagával.

Adeimantosz: Miért is ne?

Szókratész: Gondolom, olykor demokrata énje marad alul az oligarcha énnel szemben,

bizonyos vágyai kivesznek és elhalnak, mert föltámad ifjú lelkében a szégyen, és ismét

rendeződik a lelke.

Adeimantosz: Megesik néha.

Szókaratész: Olykor viszont – apja nevelésbeli értetlensége folytán – az elhalt

vágyakkal rokon vágyak zsendülnek az ifjú lelkében, majd megsokasodnak.

Adeimantosz: Ez könnyen megesik.

Szókratész: Ezek aztán a régi szokásokra csábítják, és fajtalankodva egész sereg utódot

szülnek.

Adeimantosz: Miért ne?

Szókratész: Végezetül úgy vélem, e vágyak beveszik az ifjú lelkének fellegvárát,

megsejtvén, hogy az a tudományoktól, a szép foglalatosságoktól és igaz gondolatoktól

üresen tátong, pedig ezek a legjobb vigyázói és őrei az istenszerette férfiak értelmének.

Adeimantosz: Nagyon is így van.

Szókratész: Gondolom, amazok helyébe üres, hányaveti eszmék és vélekedések törnek

reá, s teszik rabbá az ilyen ifjú lelkének e részét.

Adeimantosz: Hatalmasan rátörnek.

Szókratész: Persze hogy visszatér ama lótuszevőkhöz, most már nyíltan is közéjük

költözik, és ha valamelyik családtagja segítségére sietne fukar énjének, lelke királyi

várának kapuit berekesztik előtte a nyegle szavak, és nem bocsátják be a segítségére

sietőt, és nem fogadják be az öregek magánkövetként küldött szavait, hanem viaskodva

maguk győznek, és a szégyenérzetet leszamarazva, mint megbecstelenített száműzöttet

eltaszítják, az önuralmat férfiatlanságnak szapulják, és gyalázkodva kivetik, a

93

mértékletességet és a rendezett költekezést mint parasztosságot és szolgalelkületet – ők

legalábbis ezt hangoztatják – sok haszontalan vágyuk közepette határaiktól messze űzik.

Adeimantosz: De még milyen hevesen!

Szókratész: És ha már a karmaikba került ifjú lelkét titkaikba beavatták, az erényektől

megfosztották és megtisztították, aztán a fennhéjázást, a zabolátlanságot és a ripőkséget

visszavezérlik nagy fényességgel, tömeges kísérettel, megkoszorúzva, magasztalva,

körülhízelegve – a fennhéjázást hívják jólneveltségnek, a zabolátlanságot szabadságnak,

a ripőkséget nagyszerűségnek, az orcátlanságot vitézségnek. Nem így vált át a

szükségszerű vágyak kielégítésére nevelt ifjú arra, hogy a szükségtelen és haszontalan

gyönyörök élvezetét szabadjára engedje?

Adeimantosz: Egész pontosan így.

Szókratész: Ezután, gondolom, úgy él, hogy a szükségszerű és nem szükségszerű

vágyak betöltésére ugyanannyi pénzt, fáradságot és időt fordít; ám ha szerencséje

van, és nem viszi túlzásba a kéjben tombolást, sőt vénségére, mikor már a nagy b

zenebonába beleunt, a kiebrudalt erények egy részét is visszafogadja, és a

betolakodóknak nem adja át magát teljesen, akkor végül is a gyönyöröket egyensúlyba

hozza, és úgy éldegél, hogy mindig az épp fölmerülő - szinte a sorstól odavetett -

gyönyörnek szolgáltatja ki magát, hogy az uralkodjék rajta, míg ki nem elégül,

majd ismét másnak, hisz egyiket se veti meg, egyformán fölkarolja mindet.

Adeimantosz: Nagyon is.

Szókratész: Ám az igaz szót nem fogadja be, nem bocsátja be az őrhelyre; ha valaki

azt mondja: a gyönyörök közül egyesek szép és jó vágyakból fakadnak, mások

gonoszakból, és az előbbieket föl kell karolnunk és kitüntetnünk, az utóbbiakat

viszont zaboláznunk és rabszolgává tennünk - mindezt ő elutasítja, és kijelenti: minden

gyönyör hasonló, és mindet egyformán kell becsülnünk.

Adeimantosz: Ha ilyen a hajlandósága, bátran így is tesz.

Szókratész: Nemde így éldegél napról napra, így kedvez az épp fölbukkanó

vágynak: hol vedel és fuvoláztat magának, hol meg kenyéren és vízen aszalódik,

olykor lustálkodik és fütyül mindenre; olykor meg mintha filozófiával múlatná idejét,

gyakran politizál, a gyűlésben fölpattan, beszél és cselekszik, ahogy épp szeszélye

diktálja; hol éppen a katonákért lelkesedik és melléjük áll, hol meg a pénzemberekért,

94

akkor ezekhez csapódik; életében nincs semmi rend, semmi szükségszerűség, ám

mert az ilyen életet édesnek, szabadnak és üdvösnek érzi, mindenáron ezt gyakorolja.

Adeimantosz: Mindenképpen leírtad az egyenlőséget tisztelő ember életét.

Szókratész: Gondolom, azt is, hogy ez az élet igen változatos, igen sokféle szokás

megfér benne; és hogy ez a szép és színes jellem: amilyen az állama, ugyanolyan ő is;

életét sok férfi és nő irigyli, hiszen abban föllelhető az alkotmányok és jellemek

úgyszólván minden példája. Adeimantosz: Bizony ez ő.

Szókratész: Tehát megfelel szemünkben az ilyen ember a demokráciának, és méltán

hívhatjuk demokratikusnak?

Adeimantosz: Megfelel.

95

Biblia

Mózes V. könyve

V. rész

És megszólítá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik:Hallgasd meg Izráel a

parancsolatokat és az ítéleteket, melyeket én ma a ti hallástokra szólok: tanuljátok meg

azokat és őrizzétek meg, cselekedvén azokat!

2. A mi Urunk Istenünk Szövetséget tett mi velünk a Hóreb hegyén.

3. Nem csak a mi atyáinkkel tette az Úr e Szövetséget, hanem mi velünk is, kik itt

vagyunk, és kik e mai napon mindnyájan élünk.

4. Színről színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből.

5. (Én pedig állok vala akkor az Úr között és ti közöttetek, hogy megjelenteném néktek

az Úrnak beszédét: mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre,) ezt

mondván:

7. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

8. Ne csinálj magadnak semmi faragott képet, vagy valami hasonlatosságot azok közül,

melyek vagy fenn az égbe vagynak, vagy a melyek a földön vagynak, vagy a melyek a

föld alatt a vízben vagynak.

9. Ne hajtsd meg magadat előttük, és ne tiszteljed azokat: Mert én vagyok a te Urad

Istened, bosszúálló erős Isten, ki meglátogatom az atyáknak hamisságokat a fiakban,

harmad és negyed nemzetségig, azokban a kik engemet gyűlölnek:

10. És ki irgalmasságot cselekszem ezeriglen azokkal, a kik engemet szeretnek, és az én

parancsolataimat megtartják.

11. A te Uradnak Istenednek nevét hijába fel ne végyed; mert nem hagyja az Úr

büntetés nélkül azt, valaki az ő nevét hijába felvészi.

12. Megemlékezzél a Szombatnak napjáról, hogy megszenteljed azt, miképen

megparancsolta néked a te Urad Istened.

13 Hat napon munkálódjál, és minden te dolgaidat cselekedd;

14. Heted napon pedig a te Uradnak Istenednek Szombatja vagyon: Ne tégy a napon

semmi dolggot, se te magad, se fijad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se

96

ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se a te jövevényed, ki a te kapuidon belöl

lakozik; hogy megnyugodjék a te szolgád, és szolgálóleányod, mint te magad:

15. Mert megemlékezzél róla, hogy te is szolga voltál Egyiptom földében, és kihozott

onnét a te Urad Istened erős kézzel és kinyujtott karral: annakokáért parancsolta néked a

te Urad Istened, hogy megtartanád a Szombatnak napját.

16. Tiszteljed atyádat és anyádat, a mint megparancsolta néked a te Urad Istened; hogy

hosszú ideig élj, és hogy jól legyen dolgod a földön, melyet a te Urad Istened ád néked.

17. Embert ne ölj.

18. Ne paráználkodjál.

19. Ne orozz.

20. Ne mondj hamis tanúbizonyságot a te felebarátod ellen.

21. Ne kívánjad a te felebarátodnak feleségét: Ne kívánjad felebarátodnak házát, vagy

szántóföldét, vagy szolgáját, vagy szolgálóleányát, vagy ökrét, vagy szamarát, és

semmit a mi a te felebarátodé

22. Ez ígéket szólá az Úr a ti egész Gyülekezeteteknek azon a hegyen a tűz közepéből,

felhő és homályosság közül nagy felszóval, és semmi többet akkor nem szóla, hanem

megírá azokat két kőtáblákra és adá azokat nékem

Jób könyve

XXXI.rész

16. Ha én magamat a szegényeknek kívánságoktól megtartóztattam, avagy az

özvegynek szemét fárasztottam;

17. Ha az én étkemnek falatját én magam ettem meg, és hogyha abból árva nem evett;

18. Mert gyermekségemtől fogva, nálam mintegy attyánál nevelkedett az árva, és az én

anyám méhétől fogva neveltem azt;

19. Ha én csak néztem a ruhátlan veszendő szegényt, és a szűkölködőnek nem adtam

ruhát;

.

21. Ha az árva ellen kezemet felhúztam, noha a városban látnám az én segítségemet;

22. Az vállam a lapoczkájáról leessék, és az én karom az ő forgócsontjáról leszakadjon;

97

23. Mert az erős Istentől való veszedelemtől féltem, kinek nagysága előtt nem mehettem

volna.

CXII. Zsoltár

5. A jó férfiú könyörűl máson és kölcsönt ád, az ő dolgait igazán viseli.

9. Osztogat, adakozik a szegényeknek: az ő igazsága megmarad mind örökké, az ő feje

felemeltetik dicsőséggel!

Újszövetség

Máté evangéliuma

V. rész

Mikor pedig látta volna Jézus a sokaságot, felméne egy hegyre, és mikor leült volna,

hozzá menének az ő tanítványai.

2. És száját megnyitván, tanítja vala őket, mondván:

3. Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

4. Boldogok a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

5. Boldogok az alázatosok: mert ők örökség szerint bírják e földet.

6. Boldogok a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégítettnek.

7. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

8. Boldogok a kiknek szívek tiszta: mert ők az Istent meglátják.

9. Boldogok a békességre igyekezők: mert azok Isten fijainak mondatnak.

10. Boldogok a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert azoké a mennyeknek

országa.

11, Boldogok lésztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz

hazugságot mondanak ellenetek, én érettem.

12. Örüljetek és örvendezzetek: mert a ti jutalmatok bőséges mennyekben: Mert eképen

háborgatták a Prófétákat is, kik ti előttetek voltak.

VI. rész

98

Eszetekbe vegyétek, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok embernek előtt, hogy

láttassatok azoktól; ha külömben cselekszetek, a ti mennyei Atyátoknál jutalmatok nem

lészen.

2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne tégy annak czégért sípolással, mint a

képmutatók cselekesznek a zsinagógákban és az útczákon, hogy az emberektől

dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek, hogy elvették jutalmokat.

3. Mikor pedig te osztogatsz alamizsnát, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik

jobbkezed.

4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen: a te Atyád pedig, a ki te reád néz titkon,

megfizeti néked nyilván.

XIX. rész

14. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg őket,

hogy hozzám ne jöjjenek: mert ilyeneké a mennyeknek országa.

..

23. Jézus pedig monda az ő tanítványinak. Bizony mondom néktek, hogy a gazdag

nehezen megyen bé mennyországba.

24. Ismét pedig mondom néktek, hogy könnyebb a tevének általmenni a tőnek fokán,

hogynem a gazdagnak Isten országába menni.

..

29. És valaki elhagyja házait, attyafiait, nénnyeit, hugait, attyát, annyát, feleségit,

gyermekit, jószágát az én nevemért, száz annyit vészen, és az örök életet örökség szerint

bírja.

Lukács evangéliuma

VI. rész

24. De jaj néktek gazdagoknak: mert elvészitek a ti vígasztalástokat.

99

25. Jaj néktek kik megtöltetek: mert éhezni fogtok. Jaj néktek kik most nevettek: mert

sírni és jajgatni fogtok.

27. De néktek mondom hallgatóknak: Szeressétek a ti ellenségeiteket: jól tégyetek

azokkal, a kik titeket gyűlölnek.

28. Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak,és imádkozzatok azokért, a kik titeket

háborgatnak.

29. És a ki a te orczádat egy felől üti, fordítsd oda néki más felől is; és attól, a ki

felsőruhádat elveszi, ne tartsd meg alsóruhádat is.

30. Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elviszi marhádat, ne kérd vissza.

31. És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is azonképen

cselekedjetek azokkal;

32. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda kedvességtek lészen azért

Istennél? Mert a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik.

33. És ha azokkal tésztek jól, a kik veletek jól tésznek, micsoda kedvességtek lészen

azért Istennél? Mert a bűnösök is ugyanazt cselekszik.

34. És ha azoknak adtok kölcsönt, a kiktől gondoljátok, hogy ismét vehettek, micsoda

kedvességtek vagyon azért Istennél? Mert a bűnösök is a bűnösöknek adnak kölcsönt,

hogy hasonlókat végyenek.

35. Annakokáért szeressétek ellenségeiteket, és jól tégyetek, és kölcsönt adjatok,

semmit abból nem várván: és a ti jutalmatok sok lészen, és arra magasságos Istennek

fijai lésztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

36. Legyetek azért irgalmasok mint a ti Atyátok is irgalmas.

37. Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok s nem kárhoztattatok;

megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik.

38. Adjatok, néktek is adattatik; jó mértéket megnyomatott, megrázott, és elfolyó

mértéket adnak a ti kebeletekbe: mert azon mértékkel mérnek egyebek néktek, a mellyel

ti mértek.

Lukács evangéliuma

X.

100

30. Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megyen vala alá Jérusálemből Jérikhóba,

és találkozék tolvajokra, kik azt megfosztván és megsebesítvén elmenének, azt

holtelevenen hagyván.

31. Történet szerint pedig megyen vala alá azon az úton egy Pap, ki azt látván elkerülő.

32. Hasonlatosképen egy Lévita is, mikor oda arra a helyre ment volna, és azt látta

volna, elkerülé.

33. Egy Samaritánus is pedig mikor az úton menne, juta a helyre, és azt látván,

könyörületességre indula.

34. És járulván hozzá, békötözé annak sebeit, olajt és bort töltvén azokba, és azt

felhelyeztetvén az ő barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és annak gondját viselé.

35. Másodnapon pedig el akarván menni, két pénzt kivévén, adá a Gazdának és monda

néki: Viselj gondot erre, és valamit ezen felűl reá költesz, én mikor megtéréndek,

megadom néked.

36. E három közűl azért ki láttatik néked, hogy felebarátja volt annak, a ki a tolvajoknak

kezekbe esett vala?

37. Ama pedig monda: Az a ki könyörült ő rajta: Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te

is a képen cselekedjél.

Pál apostol I. levele a korinthusbeliekhez

VII. rész

2. De a paráznaságnak eltávoztatásáért minden férjfiúnak tulajdon felesége legyen, és

minden asszonynak tulajdon férje legyen.

3, A férj a minémű jóakarattal tartozik az ő feleségének, azt megadja annak,

hasonlóképen a feleség is az ő férjének.

4, A feleség nem bír az ő saját testével, hanem a férje;hasonlatosképen a férj nem bír az

ő saját testével, hanem a felesége.

5. Ne csaljátok meg egymást, hanem ha egyenlő akaratból ideig, hogy foglalatosak

lehessetek a böjtölésben, és az imádkozásban, ismét egymáshoz térjetek, hogy a Sátán

meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

8. Mondom pedig az özvegy férjfiaknak és az özvegy asszonyoknak, hogy jó nékik, ha

úgy maradhatnak mint én.

101

9. Hogyha magokat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb

házasságban élni, hogynem mint égni.

10. Azoknak pedig, a kik házasságban vagynak hagyom nem én, hanem az Úr hagyja;

hogy : Az asszony az ő férjét el ne hagyja.

XII.rész

Ha embereknek vagy Angyaloknak nyelveken szólnék is, a szeretet pedig nincsen és

bennem, olylyá lettem mint a zengő érez, és a pengő czimbalom.

2. És ha jövendőt tudnék is mondani, és minden titkokat és minden bölcsességet tudnék

is, és ha egész hitem volna is, úgyannyira hogy a hegyeket elvinném helyekről, ha

szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok.

3. És ha minden marhámat a szegények tápláltatásokra költeném is, és ha testemet a

tűzre adnám is, ha szeretet nincsen bennem, semmit az nem használ nékem.

4. A szeretet hosszútűrő, kegyes a szeretet, nem irigykedik a szeretet, nem cselekszik

álnokul, nem fuvalkodik fel.

5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar

haragra, nem gondol gonoszt.

6. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak.

7. Mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményl, mindeneket eltűr.

8. A szeretet soha el nem fogy: de a jövendőmondások is eltöröltetnek, a különböző

nyelvek is megszünnek, a tanulásból való esméret is eltöröltetik.

9. Mert rész szerint vagyon bennünk az esméret, rész szerint a prófétálás.

10. De minekutánna eljövénd a tökéletes teljesség, akkor eltöröltetik a mi rész szerint

vagyon.

11. Mikor gyermek volnék, úgy szóltam mint gyermek, úgy értettem mint gyermek,

minekutánna pedig férjfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illendő dolgokat.

12. Mert most láttunk tükör által és homályos beszéd által, de akkor szemtől szembe:

most rész szerint vagyon bennem az esméret, akkor pedig lészen az esméret úgy, a mint

taníttatom.

13. Azért most megmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez a három: ezek között pedig

legnagyobb a szeretet.

102

Pál apostol levele az ephézusbeliekhez

V.rész

22. Ti asszonyok, a ti saját férjeiteknek engedelmesek legyetek mint az Úrnak.

23. Mert a férjfiú feje az ő feleségének, mint a Krisztus is feje az Anyaszentegyháznak;

és ugyan ő megtartója a testnek.

24. Azért miképen az Anyaszentegyház alája vettetett a Krisztusnak, azonképen az

asszonyok is az ő férjeiknek mindenekben.

25. Férjfiak szeressétek a ti feleségiteket, miképen a Krisztus is szerette az

Anyaszentegyházat, és önmagát adta azért.

28. Úgy kell a férjfiaknak szertni az ő feleségeiket, mint az ő tulajdon testeiket: a ki

szereti az ő feleségét, magát szereti.

29. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem inkább neveli és táplálja

azt, miképen az Úr is az Anyaszentegyházat.

30. Mert az ő testének tagjai vagyunk, az ő testéből és az ő csontjaiból valók.

31. Annakokáért elhagyja ember attyát és annyát, és ragaszkodik az feleségéhez, és

lesznek ketten egy testté.

33. Azért ti közűletek is kiki mind az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát: az

asszony pedig meglássa, hogy az ő férjét becsülettel tisztelje.

Pál apostol első levele Timótheushoz

V. rész

8. Ha valaki az övéiről, és főképen az ő háznépéről gondot nem visel, az a hitet

megtagadta és a hitetlennél alábbvaló.

9. Az özvegy asszonyok közűl választassék a szegények gondviselésekre nem kisebb

hatvan esztendősnél, mely egy férjfiúnak volt felesége.

10. Melynek a jócselekedetekben jó bizonysága vagyon; ha magzatokat nevelt, ha

gazdálkodó volt, ha a szenteknek lábaikat megmosta, ha a nyomorultaknak segítséggel

volt, ha minden jócselekedetnek szüntelen követője volt.

103

11. Az ifjú özvegy asszonyokat pedig ez ilyen tisztre fel ne végyed, mert minekutánna

bujálkodni kezdenek a Krisztus ellen, férjhez akarnak menni.

14. Akarom azért, hogy az ifjú özvegy asszonyok férjhez menjenek, magzatokat

szüljenek, házat bírjanak, és semmi alkalmatosságot ne adjanak az ellenségnek a

szidalomra.

104

Korán

2. Szúra

177. Nem az a jámborság, hogyha orcátokat Napkelet, vagy Napnyugat felé forgatjátok.

A jámborság az, ha valaki hisz Allahban, a Végső Napban, az angyalokban, az Írásban

és a prófétákban, s aki javait – bármily kedvesek is azok néki - odaadja a rokonainak, az

árváknak, a szegényeknek, az úton járónak, a koldusoknak, s a rabszolgák

{kiváltására};aki elvégzi az istentiszteletet és megadja a zakatot; {akik} teljesítik

köteleztettségüket, ha köteleztettséget vállaltak; akik állhatatosak a szükségben, bajban

és megpróbáltatásban. {Egyedül} ők az igazak és ők az istenfélők

178. Ti hívők! Ölés esetén előíratott nektek a megtorlás: szabad a szabadért, rabszolga a

rabszolgáért és nő a nőért. Ha valakinek elnéz valamit az {áldozat} testvére, akkor a

{megtorló} követelése az elismert módon, a {tettes} fizetsége az előbbi részére illendő

módon {történjék}! Ez könnyítés és könyörület Uratoktól {a korábbi vérbosszúhoz

képest}. Ha valaki ezután megszegi {az előírást}, annak fájdalmas büntetés lesz az

osztályrésze {a túlvilágon}.

4. Szúra

Allah , a könyörületes és az irgalmas nevében.

1. Ti emberek! Féljétek Uratokat, aki egyetlen személyből teremtett benneteket, akiből

megteremtette a párját s kettőjükből számos férfit és nőt sokasított. Féljétek Allahot,

akinek a nevében szoktátok egymást megkérni {valamire}, és {féljétek} a

vérrokonságot! Allah a ti őrzőtök.

2. Adjátok oda az árváknak { a reátok bízott} javaikat, és ne cseréljétek {eközben} a

jót rosszra! És ne habzsoljátok a javaikat {hozzácsapva azokat} a tiétekhez! Nagy

bűn lenne az!

3. Ha attól féltek, hogy nem tudtok méltányosan bánni a {női} árvákkal, akkor

házasodjatok meg a néktek tetsző nőkkel: kettesével, hármasával, négyesével! Ám

ha féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni {egyszerre többhöz}, akkor {vegyetek

feleségül} csak egyet, vagy {elégedjetek meg} azzal, ami {rabszolganőt} a jobbotok

birtokol. Ezzel tudjátok leginkább elkerülni azt, hogy igazságtalanul cselekedjetek.

105

4. Adjátok oda az asszonyoknak hozományukat ajándék gyanánt! Ha pedig úgy tetszik

nekik, hogy önként átengednek nektek abból egy részt, akkor használjátok azt

tetszésetekre és hasznotokra.

5. A gyengeelméjűeknek ne adjátok oda javaitokat, amelyeket Allah nektek rendelt

megélhetés gyanánt. {Inkább} lássátok el őket abból s ruházzátok őket és

beszéljetek velük illendő módon!

6. Tegyétek próbára az árvákat {hogy elég érettek-e már}, amíg a házasulandó

{korba} nem cseperednek! Ha úgy találjátok, hogy elég érettek már, akkor adjátok

ki nekik a javaikat! Ne habzsoljátok azt pazarlóan és sietősen, {attól félve,} hogy

nagykorúak lesznek! A gazdag {gyám} tatóztassa meg magát { s ne nyúljon az árva

javaihoz}, a szegény pedig ilendő módon éljen vele! Ha kiadjátok nekik a javaikat,

akkor hívjatok tanúkat hozzájuk! Allah elégséges számonkérő!

7. A férfiaknak jár egy rész abból, amit a szülők és a közeli rokonok hátrahagynak. A

nőknek {is} jár egy rész abból, amit a szülők és a közeli rokonok hátrahagynak. Lett

légyen az kevés, avagy sok – törvényes rész gyanánt }jár nekik}.

8. Ha az {örökség} szétosztásánál rokonok, árvák és szegények vannak jelen, akkor

juttassatok nekik {valamennyit} abból és beszéljetek velük illendő módon!

9. És féljétek {az árvákat bármiben is megrövidíteni}azok, aki ha maguk mögött

hagynának védelemre szoruló utódokat, akkor aggódnának miattuk. Féljétek hát

Allahot és helyénvalóan beszéljenek velük.

10. Akik az árvák javait jogtalanul behabzsolját, azok tüzet fognak ennei az ő

gyomrukban és a {Pokol}izzó tüzében fognak sülni.

11. Gyermekeitekre vonatkozóan Allah {eképpen} rendelkezik: A fiúgyermeket{az

örökség elosztásakor} annyi illeti meg,mint amennyi két leánygyermek része. Ha

csak nők vannak, {mégpedig} kettőnél több, akkor a hagyaték kétharmad része illeti

meg őket; ha {csak} egy {nő} marad, akkor a fele. A szülőknek pedig, kinek-kinek

egyhatod része jár az örökségből, ha az {örökhagyónak} gyermeke van. Ha pedig

nincsen gyermeke, s akét szülője örököl utána, akkor az anyját egyharmad rész illeti.

Ha {azonban} fivérei vannak, akkor az anyját {csak} egyhatod rész illeti meg.

{Mindez} az {örökhagyótól} meghagyott {egyéb}hagyatkozás, vagy {valami őt

terhelő} adósság {kifizetése} után. Ti nem tud{hat}játok}, hogy szüleitek és

106

gyermekeitek közül – hasznosságot illetően – ki áll legközelebb hozzátok. Allah

rendelkezése {ez}. Allah{mindenek} tudója és bölcs.

12. Titeket illet a fele annak, amit feleségeitek örökül hagytak, akkor, ha nincs nekik

gyermekük. Ha van gyermekük, akkor hagyatékuk egynegyede illet meg benneteket.

Mindez az általuk megyhagyott {egyéb} hagyatkkozás, vagy {valami őket terhelő}

adósság{kifizetése} után. A feleségeiteknek pedig a ti hagyatékotok egynegyede jár,

ha nincs gyermeketek. Ha van gyermeketek, akkor a hagytékotok egynyolcada jár

nekik.{Mindez}az{örökhagyótól} meghagyott {egyéb} hagyatkozás, vagy {valami

őt terhelő} adósság {kifizetése} után. {ennek során} nem károsodhat senki! Allah

rendelkezése}ez}. Allah{mindenek} tudója és kegyes.

13. Ezek Allah előírásai. Aki pedig engedelmeskedik Allahnak és az ő küldöttének,

azokat {majdan} kertekbe fogja bevinni, amelyek alatt patakok folynak, s örökkén

ott fognak időzni. Nagy diadal lesz ez!

14. Aki pedig fellázad Allah és az ő küldötte ellen, és áthágja az előírásait, azt a

{Pokol} tüzébe fogja bevinni, s örökkön ott fog időzni. Megalázó büntetés lesz az ő

osztályrésze.

15. Azok ellen, akik asszonyaitok közül paráználkodnak, hívjatok négy

tanút{közületek}. Ha ők{a valóságnak megfelelően}tanúskodnak, akkor őrizzétek

őket erősen a házaitokban, amíg el nem szólítja őket a halál, vagy amíg Allah valami

más utat nem jelöl ki nekik!

16. És ha közületek{férfiak közül} követnek el ketten{paráznaságot}, akkor büntessétek

meg őket! Ám ha megbánást tanúsítanak, és megjavulnak, akkor hagyjátok őket

bántatlanul! Allah a kiengesztelődő, a könyörületes.

17. Csupán azok számíthatnak Allahnál kiengesztelődésre, akik tudatlanságból követik

el a rosszat, s aztán mihamar megbánást tanúsítanak. Ők azok, akik iránt Allah

kiengesztelődik.Allah{mindenek} tudója és bölcs.

18. Ám azok nem számíthatnak kiegengesztelődésre, akik rossz cselekedeteket

követnek el{s megátalkodnak azokban}egészen addig, amíg valamelyiküknél meg

nem jelenik a halál; akkor azt mondja: „Most már megbánom, {amit tettem}.” Azok

sem {számíthatnak rá}, akik hitetlenként halnak meg. Fájdalmas büntetést

készítettünk elő nekik {a túlvilágon}.

107

19. Ti hívők! Nem megengedett nektek az, hgy örököljetek{meghalt atyafiatitok}

feleségeit az ő akaratuk ellenére, s {az sem}, hogy akadályokat gödítsetek újabb

házasságuk elé azért, hogy megkaparintsatok valamennyit abból, amit{korábban

hozományként} adtatok neki, kivéve, ha valami nyilvánvalóan szégyentelen dolgot

követnek el. És bánjatok illendő módon velük! Ha nemtetszést éreztek irántuk,

lehet, hogy olyasvalami iránt éreztek nemtetszést, amibe Allah sok jót helyezett.

20. Ha egy{új} feleséget egy másik helyére akartok cserélni, és közülük

bármelyiküknek is egy qintart{jegyajándékot} adtatok{korábban} – ne vegyetek

vissza belőle semmit! Vajon visszavennétek azt gyalázatra és nyilvánvaló vétekre?

21. Hogyan vehetnétek vissza azt, amikor egymással háltatok és erős egyezséget vettek

tőletek?

22. Ne házasodjatok olyan asszonyokkal, akikkel atyáitok közótöttek házasságot –

kivéve azt, ami már a múltban megtörtént. Szégyenletes és gyűlöletes dolog ez!

Milyen rossz út!

23. Tilalmas nektek{házasságot kötni}: anyáitokkal, leányaitokkal, nővéreitekkel, apai

és anyai nagynénjeitekkel, fivéretek leányaival, nővéretek leányaival,

{nevelő}anyáitokkal, akik szoptattak benneteket és tejtestvéreitekkel, anyósaitokkal,

a ti gyámságotok alatt álló mostohalányaitokkal – azoktól az asszonyaitoktól,

akikkel már együtt háltatot;ha még nem háltatok volna velük, akkor bez}nem róható

föl vétketekül; {tilalmas továbbá}: saját ágyékotokból{sarjadt} fiaitok feleségeivel s

az, hogy két nővért együtt vegyetek feleségül – kivéve azt, ami már a múltban

megtörtént. Allah megbocsátó és kegyes.

24. És{tilalmasak nektek} a tisztes{férjes}asszonyok, kivéve azokat,akiket{mint

rabszolganőket} a jobbotok birtokol. Ez Allah előírása nektek.És megengedtetett

nektek, ami ezen kívül van,{az},hogy tisztes házasemberek – és nem paráználkodók

– gyanánt keressetek{feleséget}javaitokkal! Ha egyesekben közülük{időleges

házasságban} élvezeteteket leltétek, azoknak adjátáok oda a fizetségüket megszabott

jegyajándék gyanánt. És nem róható föl vétketekül az, amiben – a megszabott

jegyajándék{kifizetése} után kölcsönösen megállapodtok egymással.

Allah{mindenek}tudója és bölcs.

25. Aki nem elég tehetős közöttetek ahhoz, hogy tisztes hívő asszonyokkal

házasdohasson, az {házasodjon} azook közül a hívő szolgálóleányaitok közül,

108

akiket{mint rabszolganőket} a jobbotok birtokol. Allah nagyonis jól ismeri a ti

hiteteket. Egyikőtök a másiktól{származik}. Házasodjatok hát meg velük házuknépe

engedélyével!Adjátok meg nekik a fizetségüket illendő módon,{ahogyan az}tisztes

asszonyooknak {jár}, nem pedig parázna nőknek, sem pedig olyanoknak, akik

szeretőket tartanak! Ha{a házasságkötés által} tisztes asszonyok lettek, és akkor

paráználkodnak, úgy az ő büntetésük a fele annak, amivel a {szabad} férjes

asszonyok sújtandók! Ez{a házasság a rabszolganőkkel} könnyítés azoknak, akik

félnek közöttetek, hogy bűnbe esnek. Ám jobb nektek, ha állhatatosak vagytok{és

lemondtok az ilyen házasságról}.Allah megbocsátó és kegyes.

26. Allah szándéka az, hogy megvilágítsa{ a teendőket}néktek, és megmutassa nektek

az igaz utat az előttetek élőktől megtapasztalt utak révén és{ismét}felétek akar

fordulni megengesztelődve.Allah{mindenek}tudója és bölcs.

27. Allah{ismét}felétek akar fordulni megengesztelődve, ám azok,

akik{érzéki}vágyaikat követik, azt akarják, hogy nagy tévelygéssel forduljatok

el{az igaz úttól}.

28. Allah könnyíteni akar rajtatok – hiszen az enber gyengének teremtetett.

29. Ti hívők! Ne habzsoljátok föl egymás között javaitokat hiábavalóan, kivéve, ha

kereskedelmi ügyletről van szó, amiben kölcsönösen megállapodtatok. És ne öljétek

meg egymást!

30. Aki túlkapásból és jogtiprásból így cselekszik, azt a {Pokol} tüzében fogjuk

{majdan} megperzselni. Könnyű ez Allahnak.

31. Ha elkerülitek a súlyos bűnöket, amelyek tilalmasak nektek, akkor{feledést borítunk

rossz cselekedeteitekre és megtisztelő menetben viszünk be benneteket {a

Paradicsomba}.

32. Ne áhítozzatok az után, amivel Allah előnyben részesített egyeseket közületek

mások fölött! A férfiaknak megvan a részük, amit ők szereztek, s a nőknek{is}

megvan a részük, amit ők szereztek.{Ne irígykedjetek egymásra},hanem kérjétek

Allahot{adjon nektek} az ő kegyéből!Allah minden dolgok tudója.

33. Aférfiak fölötte állnak a nőknek, mivel Allah előnyben részesített közülük egyeseket

másokkal szemben, s amiatt, amit javaikból{a nőkre} költenek. A jóravaló

asszonyok engedelmesek és vigyáznak arra, ami {a kívülállók számára} rejtve van,

mivel Allah vigyáz {arra}. Akiknek nyakaskodó természetét félitek, azokat intsétek

109

meg, kerüljétek őket{a házastársi} ágyakban és lássátok el a bajukat! Ha {már}

engedelmeskednek nektek, ne keressétek ellenük{a kényszerítés} más útját!Allah

magasztos és nagy.Ha féltek, hogy szakításra kerül sor közöttük, akkor

küldjetek{hozzájuk} egy döntőbírót a {férj}családjából, egy{másik} döntőbírót

a{feleség}családjából! Ha ők ketten ki akarnak békülni, akkor Allah megbékélést

fog szorgalmazni közöttük. Allah{mindenek} tudója, akinel{mindenről} tudomása

van.

34. Szolgáljátok Allahot és ne állítsatok mellé semmit társkénmt! Legyetek jók a

szülőkhöz, a rokonokhoz, az árvákhoz, a szegényekhez, a rokon-szomszédhoz és az

idegenből jött szomszédhoz, a bizalmas társhoz, ahhoz aki úton van és

a{rabszolgákhoz},akiket jobbotok birtokol.Allah nem szereti azt, aki fennhéjázó és

dicsekvő.

35. {Allah nem szereti azokat}, akik szűkmarkúak, s azt parancsolják az embereknek,

hogy szűkmarkúak legyenek, s eltitkolják azt, amit Allah a kegyéből adott neki.

Megalázó büntetést készítettünk elő a hitetleneknek{a túlvilágon}.

36. {Allah nem szereti azokat}, akik{azért} költik a javaikat, hogy az emberek szeme

rajtuk legyen, {ám} nem hisznek Allahban és a Végső Napban. Akinek a Sátán a

cimborája, annak bizony nagyon rossz cimborája van!

37. Mit számítana nekik, ha hinnének Allahban és a Végső Napban és adakoznának

abból, amivel Allah ellátta őket?{Ám}Allahnak tudomása van róluk!

38. Allah{az Utolsó Ítélet során} nem rövidít meg{senkit} egy porszemnyi súllyal sem.

És ha az valami jótett volt, akkor{inkább} megduplázza azt, és önmagától nagy

fizetséget fog adni {érte}.

17.Szúra

22. Ne helyezz Allah mellé más istent, nehogy azután ottmaradjál gyalázatban,

elhagyottan.

23. És elrendelte a te Urad, hogy csupán őt szolgáljátok, és hogy{legyetek} jó a

szülőkhöz! Ha kettejük közül az egyik, vagy mindketten élemedett korba jutnak,

ne mondd neki azt, hogy „Pfúj!” és ne becsméreld őket, hanem tisztelettel

beszélj velük!

110

24. És terjeszd föléjük könyörületességből az alázatosság szárnyát és mondd:

„Uram! Légy hozzájuk irgalmas, amiképpen ők fölneveltek engem, amikor kicsi

voltam!”

25. A ti Uratok a legjobb tudója annak, mi van a lelketekben, vajon igazak vagytok-

e. Bizony, ő megbocsátó azokkal szemben, akik készek a bűnbánatra.

26. És add meg a rokonnak, ami megilleto őt, és a szegénynek és annak, aki úton

van! De nyakló nélkül ne pazarolj!

27. Akik pazarolnak, azok a Sátán fivérei.bizony, ő nagyon hálátlan Ura iránt.

28. És ha elfordulsz tőlük, azt kívánva, hogy – mint reméled – Urad megkönyörül,

akkor{legalább} nyájas szót szólj hozzájuk!

29. És ne hagyd a kezed megbilincselve a nyakadon, ám ne is terjszd ki túl bőkezűen

markodat, nehogy ott maradjál gyalázatban, nincstelenül!

30. A te Urad bőkezűen gondoskodik,akirő akar, és szűkmarkúan mér{máskor}.

Bizony, ő ismeri és átlátja a szogáit.

31. És ne öljétek meg a gyermekeiteket a szegénységtől félve, - mi ellátunk

benneteket és őket! Bizony, nagy bűn az ő megölésük!

32. És tartsátok távol magatokat a paráználkodástól! Szégyenletes dolog az! Milyen

rossz út!

33. És ne oltsatok ki – csak jogosan –{ember}életet, amit allah tilalmasnak

nyilvánított. Ha valakit jogtalanul ölnek meg, akkor a legközelebbi rokonának

adunk hatalmat{ a megtorlásra}. Ám tartson mértéket az ölésben!{Az elégtétel

során}segítséget fog kapni.

34. És ne nyúljatok az árva jószágához – kivéve a legáldásosabb módot –

mindaddig, amíg el nem éri a nagykorúságot! És teljesítsétek az egyezséget! Az

egyezségről{majdan} számot kell adni!

35. Ha kimértek, adjatok igazságos mértékkel, és mérjetek pontos mérleggel! Ez

jobb{nektek} és kedvezőbb kimenetele lesz.

36. És ne járj annak nyomában, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a

szívről – minderről számot kell majd adni!

37. És ne járj kevélyen a földön! Nem fogod tudni áttörni a földet és a hegyek

magasát sem éred el.

38. Mindaz, ami ebből rossz, gyűlöletes a te Urad előtt.

111

39. Ez annak a bölcsességnek a része, amelyet az Urad sugallt néked. És ne helyezz

allah mellé más istent, különben a gyehennába vettetsz gyalázatban, félredobva.

107. Szúra

A segítségadás

Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében.

1. Mit gondolsz arról, aki hazugságnak tartja az Ítéletet?

2. Ő az, aki durván elzavarja az árvát,

3. és nem ösztönöz a szegény táplálására.

4. Jaj az imádkozóknak,

5. akik hanyagok az imájukban,

6. s azt szeretnék, hogy az emberek szeme rajtuk legyen,

7. ám a segítségadást megtagadják.

112

Quintus Horatius Flaccus

A boldog élet titka

Hogy van, Maecenas, hogy az ember meg nem elégszik

Sorsával, mit a véletlen juttat neki, vagy mit

önszántából vállal, s mind dicséri a másét?

„Ó, boldog kalmárok!” – mondja az évei súlyát

s fáradozás-megtörte inát vonszolva a zsoldos.

Ámde a kalmár, míg vad szél hajigálja hajóját:

„Jobb a vitézélet!- szól. – S mért ne? Ha harcba rohannak,

víg diadalt vagy gyors véget hoz egy óra futása.”

Az, ki tudós jogban s törvényben, ahogy jön az ügyfél

s zörget, bár a kakas sem szólt – a parasztot irigyli.

Ez, hogy falvából városba citálja a bíró,

azt kiabálja, csupán csak a városi ember boldog.

Annyi ilyen példát tudok, elfáradna idézni

egy Fabius-szerü nagy locsogó is.

Nos, de figyeld – nem

tartalak fel -, mi a lényeg. Gondold el, ha egy isten:

„Jó, legyen úgy, ahogy óhajtjátok – szólna. – Te zsoldos,

kalmár lész; te paraszt lész jogtudor. Így ti azokkal

és ti ezekkel sorsotokat kicserélhetitek. Nos?

Mért álltok?” Nem kell, hogy az alkalom itt van, a jobb sors!

Hogy lehet az, hogy képét fel nem fújja haraggal

Juppiter, és méltán nem ígéri meg: oly puhaszívű

nem lesz többet, hogy füle meghallgassa a kérést?!

Ám, hogy s tárgyon mégse csak így élcelve szaladjunk

végig (bár az igazságot mért is ne nevetve

113

mondjuk meg, hisz a nyájas mesterek is süteménnyel

édesgetve tanítják ábécére a kölyköt?) –

félre a tréfával, szóljunk most már komolyabban.

Az, ki rögös földjét forgatja kemény vasekével,

fondor csapláros, zsoldos, s a hajós, ki merészen

kóborol át minden vizeken, mind-mind csak azért tűr

fáradtságot, hogy biztos rév várja, ha vén lesz,

s mint mondják, legyen akkor majd aprítni a tejbe.

Mint a kicsiny s nagyszorgalmú hangyácska (az ismert

példa szerint) szájjal vonszol mindent, amit elbír,

hogy halmához rakja; okos, készül a jövőre,

és ha az év a Vízöntőnél téllé komorul már,

nem csúszik-mászik többé, azt éli, mit addig

bölcsen megszerzett. Te viszont?! Lángolhat a hőség,

űzöd a hasznot; tél, tenger, tűzvész vagy a kardvas,

fel nem tart egyik is, csak más dúsabb ne lehessen.

Oly nagy öröm roppant halmát az aranynak, ezüstnek

mindentől rettegve titokban a földbe leásnod?

„Jaj, ha kikezded, egy olcsó krajcár sem marad abból.”

És? Mi a jó gyűjtött kincshalmodban? Nem ez éppen?

Százszor ezer vékányi buzát csépelhet a szérűd,

akkor sem tölthetsz, mint én, a hasadba.

S bár kenyeres-zsáktól görnyedj a piacra menesztett

rabszolgák közt, mégsem bírsz többet befogadni,

mint aki nem visz semmit. Mondd, számít valamit, hogy

száz vagy ezer jugerum szántód van, hogyha határt szab

úgyis a Természet? „Kéj nagy halmazba benyúlni!”

Ám ha kevésbé is vehetünk éppannyit, ugyan mért

kell magtáraidat kosarunknál többre becsülnöd?

Mintha, mikor csak egy urna- vagy egy cyathusnyi vizecske

114

kellene, így szólnál: „Ínkább órjási folyamból,

mint egy ilyen kis erecskéből merítem ki.” Nos, így van,

hogy ki a bőségből többet kíván a jogosnál,

partostul lesodorja a zúgó Aufidus árja.

Míg ki csak annyicskát vár, mint szükséges, iszaptól

nem zavaros vize, hogyha merít, s a habokba se fullad.

Csakhogy a legtöbb ember, kapzsi reménye megejtvén,

így szól: „Ez sem elég! Ki-ki annyi, amennyije van.” Mit

van tennünk vele? Hagyd, éljen nyomorultul, amíg csak

úgy tetszik neki. Azt mondják, az athéni, ki gazdag

s fösvény volt, a világ rosszallására legyintve

így szólt: „Nyelvét ölti a nép rám; én meg a pénzzel

telt ládákra tekintve magamnak tapsolok otthon.”

Szomjan kapdos a szájától osonó víz után hát

Tantalus…ej! Te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal

rólad szól a mesém: száz helyről egybeharácsolt

zsákjaidon hálsz tátott szájjal, s mint ami szent, úgy

kell kímélned, akár festett képekbe gyönyörködj!

Elfeleded, mire szolgál és mért hasznos a pénzmag;

húst, kenyeret s kupa bort vásárol az ember a pénzen,

s miknek az emberi természet megsínyli hiányát.

Vagy virrasztani félsztől félholtan, citerázni

folyton a gaz tolvajtól, tűzvésztől, no meg attól,

hogy szolgád kirabol vagy megszökik, ez gyönyörűség?

Én csak szűkölködjem mindig efféle javakban!

Hogyha, hidegrázás lelvén ki, beteg lesz a tested,

vagy más kórság ver le az ágyra, ki lesz, aki ott ül

melletted, borogat s orvost hív, hogy felerősödj,

s visszaadassál gyermeknek, szerető rokonoknak?

Sem feleséged, sem fiad épséged nem akarja,

115

gyűlöl a szomszéd, és ki csak ismer, mind, fiu és lány.

Tán csoda, míg a szívednek előbbrevaló a vagyon, ha

másnak utolsó gondja szeretni, ki rá sose szolgálsz?

Vagy, ha rokonságod vonzalmát, mert hiszen ingyen

kaptad a természettől, tartani, óvni igyekszel,

az csak balga idővesztés, mint hogyha szamárral

- fékre tanítva – a Mars Mezején futtatni akarnál?

Szabj a vagyonszerzésbe határt! S ahogyan vagyonod nő,

egyre kevésbé félj a szegénységtől, sose gürcölj

már, amikor megvan, mire csak vágytál, nehogy úgy járj,

mint az az Ummidius. Nem túl hosszú mese: gazdag

volt, vékával mérte a pénzt, ám annyira fösvény,

hogy szolgája se járt toprongyosabban, egészen

végső percéig: folyton remegett, hogy a szükség

ránehezül majd: s bárddal kettévágta a bátor

felszabadított nő. legjobbja a Tyndaridáknak.

„Mit javasolsz?” Úgy éljek hát, mint Naevius él, vagy

mint Nomentanus?” – Tessék! Csupa végleteket tudsz

szembeszögezni csak egymással? Megítélem a fösvényt ,

ez szent. Ám szélhámos s rongyember se legyél, mert

van Tanais s a Visellus apósa között fokozat még.

Van mértéke a dolgoknak, s a határok is állnak,

melyeken innen s túl helyesen cselekedni sosem bírsz!

S most, hol elindultunk, oda térjünk vissza: az ember,

mert fösvény, a saját sorsát csak szidja, dicsérvén

minden mást; sorvad, ha a más kecskéje dagadtabb

tőggyel jár, és nem veti össze sorsát a szegények

nagy seregével: épp ezt és azt vágyja lefőzni.

Míg törtet, mindig az szúrja szemét, aki dúsabb –

Mint, ha a színből gyors-pata-vonta kocsin kiröpült, azt

116

űzi a hajtó, ráfekvén, aki őt megelőzte,

s azt, akit elhágy, megveti, úgyis hátramaradt már.

Innét van, hogy olyant, aki úgy érezze, hogy élte

boldog, s eltöltvén idejét úgy menjen el innen,

mint eltelt vendég, oly ritkán lel csak az ember.

Ámde elég ! Egy szót sem szólok már, nehogy azt hidd:

Tán a csipás Crispinus könyvtárát kiraboltam.

(Költői mesterség Catullus, Vergilius, Horatius, Ovidius műveiből

Populart Füzetek, Diák-és házikönyvtár, 1993.

55-58.p.)

117

Augustinus: Vallomások

I.könyv

VII. fejezet

A kicsiny kor is már bűnökkel terhes

11. Halgass meg Istenem. Jaj az ember gonoszságainak. Ember szól így, s te

megkönyörülsz rajta. Te alkottad őt, de nem alkottál beléje gonoszságot.

Ki juttatja eszembe kicsi korom bűneit?

Ezen a földön senki sem tiszta színed előtt a bűntől, még az egynapos csecsemő sem. Ki

emlékeztet engem a bűnre? Talán egy most élő és hozzám hasonló aprócska gyermek?

Benne láthatom meg, ami magamról nincs az emlékezetemben?

Ugyan mit vétettem én akkor? Talán bűn volt, hogy sírva kívántam az emlőt? Most ha

ilyesmit cselekednék, nem ugyan anyamellel, hanem koromhoz illő ételre kapkodással,

nevetnének rajtam és méltán gáncsolnának. Tehát valami gáncsot érdemlő dolgot

cselekedtem akkor is. A gáncsoló szót azonban nem értettem volna. Továbbá az emberi

szokás, meg a józan ész sem engedte, hogy megkorholjanak. Növekvőfélben úgyis

kigyomláljuk és messzire szórjuk magunktól az efféle hibákat. Értelmes embert még

sohasem láttam, ki elszórja a jót is, ha valamit tisztogat.

Ám koromhoz mérten jó volt talán sírással követelnem olyat, amit mások csak

ártásomra adhattak volna meg, vagy méltatlankodással rúgkapálnom felnőtt, szabad és

nem szolgálatomra rendelt emberekre, még szüleimre, sőt rajtuk kívül egyéb

okosabbakra is, ha nem sürögtek-forogtak vágyaim ösztökére? Vagy helyes volt talán

bántásukra törnöm esztelenül, amennyire csöpp erőmből futotta, mert meg nem

hajlottak óhajtásaimra, holott meghajlásuk csak veszedelmemre szolgálhatott volna?

Ártatlan ugyan a gyönge csecsemőtest, de a lélek immár nem ártatlan benne. Láttam és

figyeltem magam is féltékenyen csecsemőt. Szó nem hagyta még el az ajkát, de sápadt

irigyen és keserves arcocskával pislogott a tejtestvér felé. Effélét más is láthatott.

Mondogatják a dajkák és az anyák, hogy ártalmatlanná csökkenthetik az ilyen hibát,

nem tudom miféle gyógyító eszközökkel. No de vajon ártatlan dolog: az anyatej bőven

118

csordogáló, sőt fölösen omló forrása tövén a tejtestvérke elriogatása, ha ő is eledelre

szorul és csak ez az étel tartja a lelket benne? Könnyedén szemet hunyunk az ilyesmin,

nem mintha semmiség, vagy éppen szóra sem méltó apróság volna, hanem mert idővel

lassan elenyészik. Bárki nagyon jól tudja, hogy ha nagyobbacska gyereket kapunk rajta

efféle hibán, nem igen tűrjük el galambepével.

12. Élettel ajándékoztad meg a csecsemőt Uram Istenem. Nyilvánvaló, hogy

érzékszervekkel küldötted testét ebbe a világba. Tagokból fűzted egybe. Ékességet

leheltél alakjára és épséges egész mivoltáért az élők minden ösztönét beléje rejtetted.

Parancsolod, hogy mindezekért magasztaljalak téged. Dicsérjelek és zengjek nevednek,

Fölséges, éneket.

Mindenható és jóságos Istennek neveznélek akkor is, ha csupán az említettek

volnának alkotásaid. Teremtésükre kívüled senki sem alkalmas. Egyetlen vagy, és

minden mérték belőled származik. Szépségek szépsége, te mindenekre alakot lehelsz és

törvényeddel mindent mederbe szorítasz.

Nem emlékszem, hogy milyen volt földi életem ebben a korban. Róla ezt-azt

csak másoknak hiszek. Hogy egyáltalán így vészeltem át a földön, csupán a többi

csecsemőkről gyanítom. Mégis, ezt a koromat Istenem, bármilyen alapos ez a gyanú,

nem számítom a most folyó időben megélt életemhez. Valahogyan röstelleném ezt a

dolgot. Rá a feledékenység olyan nagy sötétje borul, akárcsak az anyám méhében

megélt koromra. No de ha már gonoszságban fogantattam és anyám méhe is bűnökben

táplált engem, hol voltam és, könyörgök Istenem, hol lettem volna, esendő szolgád

Uram Istenem, hol és mikor lehettem ugyan ártatlan? Ámde nem bíbelődöm többé ezzel

az idővel. Mi közöm hozzá, ha emlékezetem már nyomait sem őrzi.

(32-34.p.)

VIII. fejezet

A gyermek első szavait tanulja

119

13. Nem nőttem ki csecsemőkoromból, és nem jutottam gyermekéveimhez?

Vagy hozzám jött el inkább gyermekkorom, és csecsemőkorom nyomaiba lépett? Nem

is távozott el a csecsemőkorom, ugyan hová is ment volna? És mégis, egyszer csak nem

volt már jelen. Tehát nem voltam már beszédhez értő csecsemő, hanem gyermekké

cseperedtem, szóra nyíló szájjal.

Emlékszem erre, de később jöttem tudatára, hogy a beszédet miképpen tanultam.

Nem tanítottak rá felnőtt emberek. Nem adogatták szájamba a szókat valamiféle oktatási

rend biztos menetében, mint hamarosan később a betűket. A tőled kapott eszecském

erejével, édes Istenem, nyöszörgéssel és különféle hanggal, tagjaim ilyen-amolyan

mozdítgatásával, közölni akartam magam is a szívem vágyait, hogy fülekre találjanak

óhajtásaim. Ámde gyönge voltam arra, hogy mindent kifejezzek és a felnőttekkel sem

boldogultam mindig. Vissza-visszacsengett emlékezetemben, hogy ha ők egy-egy

dolgot a nevén neveztek, testükkel is odafordultak a nevezett dologhoz, a kimondott szó

nyomán. Megfigyeltem ezt és fölfogtam eszemmel, hogy úgy nevezik a dolgot, ahogyan

emlegetik, midőn mutogatni akarják nekem. Kiviláglott testi mozdulataikból, hogy a

valóságban ezt akarják. Lám, így valamiképpen az összes népek természetes beszéde

megmutatkozott. Arcmozdítással és szemhunyorgatással; egyéb testrészek integetésével,

lelki vágyakozásokat kifejező hangok zengéséből születik ez, ha kérnek, követelnek,

elutasítanak vagy utálnak valamit az emberek.

Így tehát a különféle kijelentésekben elhangzott igékről, helyénvaló és gyakran

hallott szavakról lassacskán megjegyeztem, hogy milyen dolgok jelei azok. Később már

rászoktattam számat is ezekre a jelekre, és így adtam tudomásul óhajtásaimat. Vagyis a

fölkívánkozó vágyaimat immár jelekkel közöltem enyéimmel, környezetemmel.

Habár még szüleim tekintélye óvott és felnőtt emberek póráza vezetett, de

mélyebben behatoltam már az emberi élet zűrzavaros tömkelegébe.

(34-35.p.)

IX. fejezet

Gyűlölte a tudományt, szerette a játékokat és félt a veréstől

14. Én Istenem, Uram, micsoda nyomorúságot és mennyi kötekedést

tapasztaltam ottan.

120

A helyes élet útját így ecsetelték gyermekszemem elé: az intő szónak

engedelmeskedjem, hogy sokra vigyem a földön és babért szerezzek az emberi dicsőség

és a talmi gazdagság szolgálatában görnyedt, csak szópazarló művészet terén.

Ezért tehát iskolába adtak. Ismerkednem kellett a betűk seregével. Én

szerencsétlen flótás! Nem tudtam még, hogy mi haszna ennek, és ha lanyhult bennem a

tanulás vágya, keményen kikaptam. Dicsérgették ezt bölcsen a nagyok. E földi életet

előttünk élők közül sokan seregeltek ezeken a keserves utakon, amelyekre most

rákényszerült a lábunk, hogy Ádám gyermekeinek kínját és gyötrelmét mi is csak

tetézzük.

Találtunk azonban hozzád könyörgő embereket, Urunk, és megtanultuk tőlük,

sejdítve immár téged, amennyire ez tőlünk telhetett, hogy nagyságos valaki vagy, bár

meg nem jelensz érzéki valónknak, de meghallgatsz minket és segíthetsz rajtunk. Így

már gyerekfejjel könyörgésbe kezdtem, én segítségem és menedékem, hozzád.

Megoldozgattam nyelvem kötelékét, hogy hívogassalak téged. És könyörögtem kicsi

mivoltommal, de nem kicsi indulattal, hogy az iskolában meg ne verjenek. Mikor meg

nem hallgattál engem, bár ez nem volt éppen nekem haszontalan, kacagtak rajtam a

felnőtt emberek, és közöttük bizony még szüleim is. Ők egyébként rosszat nem akartak

nekem, de mondom, kacagtak veretéseimen, amelyeket akkor olyan nagy és súlyos

veszedelemnek láttam.

15. Akad-e Uram, hozzád szenvedélyesen ragaszkodó, igazán nagy lélek, ismét

mondom, kerül-e, akad-e beléd jámborul kapaszkodó, szeretetedben szinte fölényesen

lángoló lélek (mert az ilyesmit holmi érzéketlen ember még csak könnyen

megcselekszi), amely a kínpadot, az acélkarmokat, s az egyéb hasonló

kínzószerszámokat (elkerülésükért bizony a kerek világon esengő félelemmel

rimánkodnak hozzád) annyira fitymálja, bár szereti a tőlük nyöszörögve ijedezőket,

mint amennyire szülőink nevettek a tanítóktól reánk, gyerekekre mért keserves

veréseken?

Nem rémüldöztünk kisebb mértékben a büntetések miatt, és nem is

könyörögtünk hozzád kevesebbet, hogy mindezektől megmenekülhessünk, és mégis

gonoszak voltunk, mert hanyagabbul olvastunk, írtunk, vagy nem törődtünk annyit a

tudománnyal se, - mint ezt tőlünk követelték.

121

Az emlékezetben és a tehetségben nem mutatkozott hiány Uram, hiszen úgy

akartad, hogy mindezekből korunkhoz mérten elegendő legyen. Ámde csalogatott a

játék gyönyörűsége és megbüntettek érte olyanok, akik bizony ebben maguk is ludasak

voltak. Azonban a felnőttek játékos léhaságát elfoglaltságnak nevezik, ha meg

gyermeknél fordul elő ilyesmi, megrakják őt szegényt a felnőttek.

És senki sem szánja a gyerekeket, vagy az ilyen felnőtt embereket, vagy éppen

mind a kettőt. Talán jónak láthatja valaki, ha igazságos szemmel nézi a világot, a súlyos

veréseket, amelyeket gyerekfejjel kaptam a labdajátékomért, csak mert ez a játék

akadályozott a tudományok gyorsabb elsajátításában, bár velük felnőtt létemre csúnyább

játékokat űztem?

Vagy mást cselekedett talán ugyanaz az ember, aki engem veréssel fenyített?

Hiszen ha valami csip-csup kérdésben fölébe kerekedett tanító társa, a sárga irigység, az

epe jobban gyötörte őt, mint engem, midőn a labdában legyőzött egy-egy versenyző

pajtás.

(35-37.p.)

X. fejezet

A játék és a színpad szeretete elvonta figyelmét a tanulástól

16. És mégis vétkeztem Uram Istenem. Minden teremtett és természetes dolgok alkotója

és rendezője vagy, de bűneinknek csupán a rendezője. Én Uram Istenem, vétkeztem

bizony, mert szüleim és tanítóim parancsainak ellen szegültem. Jó hasznát vehettem

volna később a tudománynak és megszerzését bármily szándékkal is, de enyéim

követelték tőlem. Nem valami jobbat választottam azzal, hogy beleestem az

engedetlenségben, de erre is rávitt a játék szerelme. Kevély versenyek győzelmére

sóvárogtam, csiklandoztam a fülemet csalató mesékkel, amelyekről csak még inkább

viszkettem. És milyen kíváncsiság égette egyre inkább szememet is a színpad és a

nagyok játékai felé. E játékok szervezői kiválóságuk hírén annyira fölénk kerekednek,

hogy majdnem mindenki azt kívánja: gyermekei idáig juthassanak egykor. Azután

mégis szívesen tűrik, ha gyermeküknek veréssel fizetnek, mert elcsavarja őket az efféle

122

látványosság a tanulástól, pedig éppen ezzel törekszenek arra a szülők, hogy hasonlók

szervezéséig eljuthassanak a fiaik.

Nézd Uram mindezt könyörülő szemmel, és szabadíts meg minket, immár

téged szólítgatókat. Szabadítsd meg a hozzád eddig sohasem rimánkodókat, hogy

könyörögjenek és megszabadítsad őket.

(38.p.)

XII.fejezet

Kényszerítették a tanulásra, de az Isten mindent jóra fordított

19.Gyermekkoromban – korántsem féltettek tőle annyira, mint serdült

éveimtől – nem rajongtam a tudományokért, és szívemből utáltam, ha mások tanulásra

szorítottak.

Bizony, mégis csak rákényszerítettek és ez javamra szolgált. Viselkedésem

szörnyen

oktalan volt, mert hiszen nem tanulok semmit, ha nem sarkall a kényszer. Ámde a

vonakodó soha sem cselekszik jól, még ha jó is a cselekedete.

Az engem folytonosan noszogatók sem jártak helyes utakon. Én Istenem, végül

is

tőled származott javam. Ők nem törődtek vele, nem gondoltak rá, hogy mire fordítom

majdan a folytonosan kényszerített tudást. Egy cél lebegett szemük előtt, hogy

csillapítsam vele a vagyonos nyomorúság és a hitvány dicsőség feneketlen vágyát. Te

pedig számon tartod fejünk hajszálát is.

Az én hibámat pedig, mert, hogy a fogam nem fűlt a betűkhöz, íme,

büntetésemre

fordította. És hogy ez sújtson, méltó is voltam, apró emberke és máris nagy bűnös. Így

azután a botorul cselekvőkből jót érleltél nekem és bűnös magamból bizony igaz

mértékkel fizettél. Mindig megvalósuló végzésed ugyanis: minden rendetlen lélek

magának legyen a büntetése.

(41.p.)

XVI.fejezet

123

Elítéli az ifjúság oktatásában mutatkozó hibákat

25.Jaj neked, emberi szokásunk áradó dagálya. Ki úszhat szembe sodrásoddal? Mikor

apadsz el végre valahára? Meddig hömpölygeted félelmes, feneketlen tenger ölére Éva

fiait? A kereszt fájába fogodzók is alig vergődnek át ezen a tengeren.

Vajon nem miattad kellett olvasnom a mennydörgő és egyben házasságtörő

Jupiterről? Ezt a két dolgot nem cselekedhette meg, mégis színre vitték, hogy a

valóságos házasságtöréshez az utánzására sarkalló példa ő legyen, míg hamis

mennydörgése kendőzi a gonoszságot. Van-e mester a bölcsek palástjában, hogy józan

füllel hallgassa a szót, amelyet hangosan kiált a vele egyazon porból született férfiú:

„Homérosz költötte mindezt a dolgot. Ő az istenekre kent emberi vonást. Én magunkra

szeretném az isteni vonást.”

Talán igazabban mondhatjuk: Homérosz költötte ugyan ezeket a meséket, de

gyalázatos emberek arcára kent ő isteni vonásokat, hogy a világ ne tekintse többé

szégyennek a szégyent, és ha bárki majd efféle bűnbe süllyed, olyan színben lássék,

mintha égi istenek és nem elaljasodott emberek majmolója lenne.

26. És mégis, ó te pokoli folyam, az emberek beléd hajigálják a fizetséggel együtt

gyermekeiket, hogy mindezeket ők is megtanulják. És tetejében még fölfújják a dolgot,

hiszen nyíltan a fórumra viszik, törvények elébe, pedig azok a tandíjon kívül egyéb

pénzeket is megszabnak fizetésül. Megloccsantod sziklapartodat és fölcsendül szavad:

szókat tanulhatsz itt emberem, a fejed ékes beszéddel töltheted. Igen nagy szükséges

lehet rája, midőn másokat kell majd megnyerned magadnak, avagy vélemények

bogozgatása tornyosodik eléd..

Talán bizony nem ismernénk ezeket a szavakat: aranyeső, öl, csalás, mennyei

csarnok és a hozzájuk hasonlókat, melyeket ama bizonyos helyen olvasunk, ha

Terentius nem állít elénk sehonnai sihedert, aki fejébe vette, hogy fajtalanságban

Jupitert követi, mert valahol festett fali képet látott, és azon éppen az a jelenet

szövődött: miképpen küldött Jupiter a mondaszáj szerint Danae ölébe aranyesőt, s így

rászedte az asszonyt. Íme nézd, mint veti bele magát a gyönyörbe, most már

valamiképpen a mennyei tanítás nyomán: „Micsoda isten – kiáltja -, lám zengő szavával

a mennyek magas csarnokára csap, és ezt én pirinyó ember ne tenném-e meg?

Megtettem bizony, és örömet találtam benne.”

124

Egyáltalán nem tanulják meg kényelmesebben ezeket a szavakat ilyen

ocsmányságokban, de e szók nyomán gyakorolják majd annál szemtelenebbül az

ocsmányságokat. Nem a szavakat marasztalom el, mert olyanok a szók, mint a

választott és szépmívű edények, hanem vádolom a tévelygés borát, amellyel a részeg

tanítók belőlük kínálgattak. Ha pedig nem ittunk, szörnyen elénáspágoltak, és nem volt

szabad még fellebbeznünk sem valami józanabb bíró ítéletéhez.

Íme Istenem, orcád előtt már nyugodtan emlékezem vissza mindezekre, mégis

örömmel tanultam efféle dolgokat, és szegény fejemmel gyönyörködtem bennük. És

ezért bizony nagy reményű fiúnak neveztek.

(46-48.p.)

XIX. fejezet

A gyermekkor bűnei kísérnek minket a későbbi esztendőkben is

30. Ilyen szokások küszöbén heverésztem én szerencsétlen gyermek. És a

küzdőtér viaskodásához tartozott, hogy jobban féltem a barbár nyelvtani hibáktól,

semmint őrizkedtem az olyanok megirigylésétől, akik ezen a téren nem botladoztak,

holott magam belebonyolódtam efféle hibákba.

Mindezt elmondom és bevallom, Istenem.

Viselkedésemért azok dicsértek meg, akiknek akkor tetszésére lennem egyet

jelentett nekem a tisztességes életmóddal. Nem láttam az aljasság mélységes

szakadékát, amelybe szemed elől aláhanyatlottam. Mi lehetett már színed előtt nálam

aljasabb, ha egyszer elveszítettem az ilyenek kegyét is? Pedig így volt, mert

ragaszkodtam játékaimhoz, vonzottak az üres látványosságok, majmoltam izgatott

lélekkel a színészeket, és azért tömérdek hazugsággal becsaptam nevelőimet, tanítóimat,

sőt szüleimet is rászedtem.

Még loptam is szüleim pincéjéből és asztaláról. Hol a torkosság csalogatott erre,

hol meg azért cselekedtem ilyesmit, hogy legyen mit adnom pajtásaimnak.. Ők ilyen

ajándékért bevettek játékukba, pedig abban maguk is az enyémhez hasonló örömet

találtak. És a játékok menetén, ha legyőzött a nagyravágyás hiú ördöge, nem egyszer

csalafintasággal szedegettem a győzelem babérját. Másban nem tűrtem az ilyet. Ha

valakit rajtacsíptem, nagydühösen leszidtam, pedig magam is hasonlóképpen

125

cselekedtem. Viszont ha engem lelepleztek és rámpirítottak, inkább kényemre-

kedvemre haragoskodtam, semhogy engedjek a csalafintaságból.

Nos, ilyen a gyermeki ártatlanság?

Könyörgök Istenem, nem, nem ilyen Uram. És bizony ezek a hibák

átszivárognak a tanítókról, a nevelőkről, a diákokról, a golyókról, a verebekről…a

kormányzókra, a királyokra, az aranyra, a birtokra, a rabszolganépre. Lényegében

hasonló botlások következnek a későbbi korokban. Igaz, nyomukban a büntetés is

nagyobb, mint volt egykor a pálca.

Törékeny gyermekben adtad elénk az alázatosság jelképét Királyunk, midőn így

szólottál: ”ilyeneké a mennyek országa.”

(52-53.p.)

XX.fejezet

Hálaadás Istennek a gyermekkor adományaiért

31. Mindenség örök fölségű teremtője és egyben jósággal teljes kormányzója!

Hála neked, Istenem. Hálát adnék neked, ha mindjárt csak gyermeknek szántál volna is.

Hiszen voltam már akkor, éltem és éreztem. Vigyáztam épségemre, a mérhetetlen

titokzatos egység – belőle eredtem – eme jelképére. Belső ösztönzéssel őrködtem

érzékeimnek romlatlanságán és gyerekes, apró dolgok körül keringő gondolataimban,

ha igazságra találtam bennük, gyönyörködtem.

Undorodtam a csalódástól. Szárnyalt és csapongott emlékezetem. Előbbre

haladtam a beszéd művészetében. Vigasztalást adott a barátság. Menekültem a

fájdalomtól, a csüggedéstől és a tudatlanságtól. Ugyan mi volna az ilyen csöpp életben

nem dicséretes és nem csodálatos? Mindez azonban csak az én Istenem ajándéka. Nem

én ajándékoztam magamnak őket. Íme, valamennyi jó és mindez én vagyok. Tehát jó az

én Teremtőm. Ő az én igazi javam. Hálát énekelek hozzá a már kicsiny

gyermekkoromban kapott minden adományért. Bűnöm volt, hogy nem őbenne, hanem

teremtményeiben, magamban és egyebekben kerestem örömet, fenséget és igazságot.

Így rohantam azután, vakoskodó módon a fájdalomba, a megszégyenülésbe, a tévedések

126

töviseibe. Hála néked én gyönyörűségem, ékességem és bizodalmam. Hála néked

Istenem a tőled kapott javakért. Őrizd meg most már valamennyit nekem. Így megőrzöl

majd engemet és gyarapodnak és öregbednek ajándékaid, és vele leszek magam is, mert

hogy legyek, ismét csak tőled kaptam.

(53-54.p.)

VII.Könyv

XII. fejezet

Jó minden létező

18.Világosságom derült arra is, hogy jók azok a dolgok, amelyekben romlás keletkezik.

Nem történhetnék meg bennük ilyen romlás, ha legmagasabb rendű jók volnának ők, de

akkor sem, ha nem volnának jók. Ha a legmagasabb rendű jók volnának, a romlás meg

nem történhetnék bennük, ha pedig nem volnának jók, hiányoznék belőlük a

megromolható. A romlás ugyanis árt. Ámde semmit sem ártana, ha a jót nem

csökkentené. Tehát vagy semmit sem árt a romlás, ez azonban lehetetlen, vagy – és ez

kétségtelenül bizonyos – minden megromló a jóságát veszíti.

Ha pedig minden jósága elenyészett, megszűnik létezése. Ha ugyanis létezik, de

többé meg nem romolhat, akkor jobbá lett, hiszen romolhatatlanul marad meg tovább.

Szörnyű dőreség volna azonban azt állítanunk, hogy jobbá lett valami, miután minden

jósága elveszett. Ha tehát valami minden jóságát elveszíti, semmiképpen sem létezik

tovább. Amíg tehát van, addig jó. Végeredményben: minden létező jó.

A rossz – eredetét én annyira kerestem – semmiképpen sem mondható állagnak.

Ha állag volna, jó is volna. Vagy meg nem romolható állag volna, és akkor bizony igen

nagy jó volna. Vagy romolható állag volna, ámde ha ez nem volna jó, benne a romlás

elő sem fordulhatna.

Szinte kézzel foghatóan, világosan láttam, hogy te mindent jónak teremtettél

mindent egyenlőnek, azért ilyen ez a teremtett világ. Az egyes dolgok jók, és azért

minden együttvéve nagyon jó. Lám a mi Istenünk igen jónak alkotott meg mindent.

127

(199.p.)

XIII. könyv

XXVI.fejezet

Élvezet és haszon származik a felebarátnak juttatott jócselekedetekből

39. Ezek a gyümölcsök pedig a nékik örvendezőket táplálják. Ám nem örülnek

nekik mindaz, akiknek „a has az Istenük”. És az ezeket adó emberekben nem az a

gyümölcs, amit éppen adnak, hanem az adakozó lelkület. Világosan látom én tehát,

hogy miért örül maga az Istennek és nem a hasának szolgáló Apostol. Látom és szívből

együtt örvendek vele. A Filippiektől ugyanis kézhez vette, amit Epafroditusszal

küldöttek neki, látom azonban, hogy voltaképpen minek is örül. Ami miatt örvendezik,

az táplálja őt, mert az Igazsághoz így nyilatkozik: „Fölötte megörültem az Úrban, hogy

végre valahára újból annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok, amint az

igyekezet meg is volt, de azután ráuntatok”.

Tehát a hosszú hadakozásban elernyedtek a filippibéliek, valamiképpen

kiszáradtak, hogy a jócselekedet gyümölcsét meg ne hozzák. És örvendezik nekik, hogy

új erőre kaptak s nem magáért örvend, mivel a nyomorán segítettek. Ezért folytatja így:

”Nem az ínség mondatja ezt velem. Hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim

van. Tudok szűkölködni és bővelkedni egyképpen (mindenre és mindenbe

beletanultam): tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindent meg

tudok tenni abban, aki nekem erőt ád”.

(464.p.)

(Aurelius Augustinus: Vallomások, Gondolat, Bp. 1987.)

128

Szent Bernát:

Ritmusa az isteni szeretetről

Szent szeretet, szűz szeretet,

Ünneplő, derűs szeretet,

kikben nincsen semmi bűn,

de minden örömöt ismer

s mert megcsókolni Istent

bizalommal, mindig hűn!

Szűz szeretet, diadalmas

mégis mindig lakodalmas,

mégis mindig mámoros!

Magas szeretet, királyi

több, mint fiui s leányi:

mátkasággal koszorús!

Hol ez megvan: mi hiányzik?

S kiben nincs meg, légyen

bárki:

egyenlő a senkivel.

Szeretetben lesz a lélek

arája az Istenségnek

s Krisztusával egybekel.

Húzzon a fiú apjához!

A menyasszony jobbat választ:

Vőlegényét szereti.

Másnak nincs rá semmi csábja;

föl, se néz már a világra;

csak Őt látja, követi.

129

Aki jobbágy, urát félje?

Áhítozzanak a bérre

a fizetett béresek!

A menyasszony kedveséhez

tekint föl és csókra éhez,

ami sokkal édesebb.

Szeretet a törvény telje;

a lélek kitárult terje

s a szív magas kémhelye.

Édes könnyek kút-edénye;

lelkek folttalan törvénye,

megtérítő mestere.

A szeretet sír és óhajt;

a szeretet kér és sóhajt;

sóhajjal táplálkozik.

A szeretet hogyha sem könny,

sem sóhaj, mélyéből nem jön,

nem is égő, igazi.

A szeretet szenvedni vágy.

Teher néki ez a világ;

Unalom maga a fény.

Várakozva még növekszik;

messzeségek nem csüggesztik;

nem fogy, hanem jobban él.

A szeretet fut lihegve;

sohse lankad futó-kedve;

egyre, egyre sebesebb,

mégis későn ér, úgy érzi,

130

mert mindig késő elérni,

ami után úgy eped!

S oly nagy a szeretet lángja

és az égést úgy kívánja,

hogy kihunyni sohse fog;

semmi zápor el nem oltja

s a folyóvíz el nem fojtja;

mindig csak jobban lobog!

S ez a láng maga az élet:

másra nem lehet szükséged!

Ami jó még van egyéb,

nélküle mind nem ér semmit!

Mind elolvad és elomlik!

Mind csak tünő semmiség…

(Szent szerelem. Keresztény himnuszok és Szent Ágoston tanításai.

Interpopulart K. Bp. 1993.

13.p.

131

Szent István király intelmei Imre herceghez

X. A kegyességről és az irgalmasságról valamint a többi erényről

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a

tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz

karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s

irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt

istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak

kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő

reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre

támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy

a gazdagokhoz, a szomszédokhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a

külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a

legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben

mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes

mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a

hatalomhoz. Azután égy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors

letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd

mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy

sohase harcolj az igazság ellen. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden

bűzét, valamint a halál ösztönzőjét…

(Források, legendák, intelmek. Interpopulart K. Bp. 1993. 99-100.p.

132

Assisi Szent Ferenc: Szeráfi törvényhozás

7. A szolgálat és dolgozás helyes rendjéről

Senki a testvérek közül, bárhol is állottak be mások szolgálatába, vagy

munkájába, ne legyen se kamarása, se pincemestere, se házfelügyelője munkaadójának.

Hasonlóan óvakodjanak olyan tisztséget vállalni, mellyel botrányt okozhatnának, vagy

amely miatt lelküknek kárát vallhatják. Ellenkezőleg legyenek mindenkinél kisebbek és

alárendeltjeik mindenkinek, akik velük az illető házban tartózkodnak.

Azok a testvérek, akik dolgozni tudnak, dolgozzanak és folytassák azt a

mesterséget, melyhez értenek, természetesen csak annyiban, amennyiben nincsen lelkük

üdvössége ellen, és botrányokozás nélkül tehetik. Mert a próféta szava szerint: „ Mivel

kezed munkáját eszed, boldog vagy és jól lészen dolgod.” Az Apostol pedig ezt

mondja: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.” És ki-ki maradjon meg abban a

mesterségben, illetve tisztségben, melyben meghívatott. Munkájuk ellenértékeként

pénzen kívül minden tisztességes dolgot elfogadhatnak. Ha a szükség úgy hozza

magával, más szegények módjára menjenek alamizsnát gyűjteni. A mesterségük

folytatásához szükséges eszközökkel szabadon rendelkezhetnek a testvérek.

Minden testvér iparkodjék minél több jó cselekedetet mívelni, mert írva vagyon:

„Mindig tégy valami jót, hogy az ördög elfoglalva találjon.” És ismét: „A tétlenség a

lélek ellensége.” Ezért szükséges, hogy Isten szolgái szüntelenül el legyenek foglalva

imádsággal, vagy más jó cselekedettel.

Bárhol tartózkodnak a testvérek, akár remeteségben, akár egyebütt, nagyon

vigyázzanak, hogy egy talpalatnyi helyet se mondjanak magukénak, se pedig másét

védelmükbe ne vegyék. És akárki jön hozzájuk, jó barát vagy ellenség, útonálló vagy

rabló, mindenkit szeretettel fogadjanak. Akárhol vannak és akárhol találkoznak, mindig

szeretettel és bensőséggel és zúgolódás nélkül tiszteljék és becsüljék egymást. Arra is

legyen gondjuk, hogy kifelé ne mutassák magukat szomorúnak és komortekintetű

képmutatóknak, hanem legyenek örvendezők, vidámak és hozzájuk illően kedvesek az

Úrban.

(16-17.p.)

133

8.Hogy pénzt ne fogadjanak el a testvérek

Az evangéliumban ezt mondja az Úr: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden

gonoszságtól és kapzsiságtól” és „Óvjátok magatokat e világ nyugtalanságától és az élet

gondjaitól.” Ezokból senki a testvérek közül, bárhol van és bárhová indul, semmi szín

alatt ne vigyen magával, se pedig útközben ne fogadjon, illetve fogadhasson el pénzt,

még apró pénzt sem: még ruha, vagy könyvek vásárlása címén: vagy munkabér fejében

sem. Mert a pénznek nem szabad nagyobb értéket tulajdonítanunk, mint egy

kődarabnak. Akik törik magukat utána és nagyobb értéket tulajdonítanak neki, mint egy

kődarabnak, azokat az ördög vaksággal igyekszik megverni. Nagyon vigyázzunk tehát,

hogy akik mindent elhagytunk, ilyen csekélységért el ne veszítsük a mennyországot.

Ha valahol esetleg pénzt találnának, a testvérek még annyi figyelemre se

méltassák, mint a port, melyet lábukkal tapodnak. Mert hiúságok hiúsága és minden

hiúság. És ha mégis megtörténnék, amitől Isten óvjon, hogy valamelyik testvér pénzt

gyűjtene, vagy magánál tartana, a többiek olybá tartsák őt, mint hamis testvért,

hittagadót, tolvajt, rablót és pénzhalmozót, mindaddig, amíg igazán meg nem tér.

Semmi szín alatt ne fogadjanak, illetve fogadtassanak el a testvérek pénzt, se pénzbeli

adományt ne gyűjtsenek, illetve gyűjtessenek valamely kolostoruk, illetve

megtelepedési helyük számára; sőt ne is menjenek olyan személlyel, akik ilyen célra

pénzt gyűjteni indul.

Minden más szolgálatot ellenben, mely nem ellenkezik életmódunkkal, Isten

nevében szabadon vállalhatnak a testvérek. A bélpoklosok sürgető szükségében az ő

számukra is vállalkozhatnak alamizsnagyűjtésre. A pénztől azonban ebben az esetben is

óvakodniuk kell.

(17-18.p.)

9. Az alamizsnagyűjtésről

Valamennyi testvér iparkodjék követni a mi Urunk Jézus Krisztus alázatosságát

és szegénységét. Vegyék fontolóra, hogy az égvilágon semmi másra nincsen

134

szükségünk, mint amit az Apostol is említ: „Ha van eledelünk és ruházatunk, elégedjünk

meg velük.” Örüljünk tehát, ha alacsonysorsú és megvetett, szegény és ügyefogyott

emberek, betegek, bélpoklosok és útszéli koldusok közt forgolódhatnak.

Ha a szükség úgy hozza magával, menjenek alamizsnát gyűjteni. És ne

szégyelljék magukat, hanem inkább gondoljanak arra, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus,

a mindenható Isten Fia olyanná tette orcáját, mint az igen kemény kőszikla és nem

átallott érettünk szegénnyé és jövevénnyé lenni, és hogy Ő maga is, a Boldogságos szűz

is és tanítványai is alamizsnából éltek. És ha az emberek meg is szégyenítenék őket és

vonakodhatnának alamizsnát adni nekik, adjanak hálát Istennek, mivelhogy a

megszégyenítésért majdan nagy jutalmat nyernek a mi Urunk Jézus Krisztus bírói széke

előtt. Mert jegyezzék meg jól, hogy a megszégyenítés nem azoknak fog felrovatni, akik

szenvedték, hanem azoknak, akik okozták.

Az alamizsna az az örökség, mely jog szerint megilleti a szegényeket s melyet a

mi Urunk Jézus Krisztus szerzett számukra. Azok a testvérek tehát, akik

megszerzésében fáradoznak, nagy jutalmat fognak nyerni és kiérdemlik, hogy az

adakozók is részt nyerjenek a jutalomból. Mert minden, amit a világon hagynak az

emberek, elenyészik; amit ellenben szeretetből és alamizsnálkodásból tettek, azért

jutalmat nyernek az Úrtól.

Az egyik testvér tartózkodás nélkül fedje fel szükségletét a másik előtt. Hogy ily

módon megtalálja és előteremtse magának mindazt, amire pillanatnyilag szüksége van.

Amennyire az Úr kegyelme engedi, mindenki úgy szeresse és táplálja testvérét, miként

az anya szereti és táplálja gyermekét. És aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és

aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Ha a szükség úgy hozza magával, minden

testvérnek, bárhol is van, szabad minden ételt élveznie, amit általában szabad enniök az

embereknek, miként Dávidról mondja az Úr, aki evett a kitett kenyerekből, melyekből

nem volt szabad másnak ennie, mint a papoknak. Gondoljanak az Úr szavára:

„Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjenek szíveitek tobzódásban és

részegségben, és az élet gondjai között, és hirtelen meg ne lepjen ama nap. Mert tőr

gyanánt fog lecsapni mindazokra, kik az egész föld színén laknak.” Égető szükség

esetén, az összes testvérek úgy járjanak el szükségleteiket illetőleg, ahogyan az Úr

kegyelme adja nekik erre, mert a szükség nem ismer törvényt.

(18-19.p.)

135

10. A beteg testvérekről

Ha valamelyik testvér bárhol megbetegszik, a többi testvérek ne hagyják őt

magára, hanem ellenkezőleg, rendeljenek melléje egy, sőt, ha a szükség úgy kívánja,

esetleg több testvért is. És ezek olyan odaadással szolgáljanak neki, amilyennel maguk

is szeretnék, hogy nekik szolgáljanak. Végső szükség esetén azonban rábízhatják a

beteget egy arra alkalmas személyre, aki azután betegsége egész tartama alatt gondozza

őt. És kérve-kérem a beteg testvért, hogy mindenért adjon hálát a Teremtőnek; és olyan

kívánjon lenni, amilyennek Isten akarja: akár egészséges, akár beteg, mert mindazokat,

akiket az örök életre rendelt az Úr, csapásokkal, betegségekkel és lelki gyötrődésekkel

alakítja és formálja. Ő mondja: „Akiket szeretek, azokat megkorholom és

megfenyítem.” Ha pedig a beteg testvér elveszti türelmét és haragra gerjed akár Isten,

akár az ápoló testvérek ellen, vagy túlzott mohósággal töri magát orvosságok után, ily

módon akarván megmenteni a hamar halandó testet, mely ellensége a léleknek, ez a

gonosz lélek sugallatából történik. Az ilyen merőben testi ember és nem látszik a

testvérek közé valónak, mert jobban szereti a testét, mint a lelkét.

(19.p.)

(Isten rabjai, Interpopulart k. Bp. 1993.)

136

Szent Margit legendája

…E szentséges szűznek, Szent Margit asszonynak vala, nagy könyörülete a beteg

szororokhoz, mely betegek gyakorta sokan valának a szororoknak sok voltukért,

úgyhogy a nagy könyörület miatt és a nagy alázatosság miatt nem láttatik vala lenni

királyi szűznek és gyengeséges szűznek lenni, de mindeneknek anyjának és dajkájának

bizonyíttatnéklenni. Mert az ő szerének szolgálatja felett gyakorta meglátogatja vala a

betegeket, megmossa vala fejüket és lábukat a betegeknek, és mikoron szükséges vala,

az ő hajukat ő fejükről tulajdon kezével elnyírja vala; csak egyszer egy délben hét

betegnek nyírá el hajukat. Megtisztítja vala a betegeknek ő ruhájukat és megveti vala

ágyukat. Ha mikoron valamely beteg vét, okád vala és e szent szűz hamar valami edényt

nem lelhet vala, tehát Szent Margit asszony markát tartja vala a beteg eleiben és [az]

abba vét vala. Ígyen örömest és nagy szerelemmel szolgál vala a betegeknek és megkéri

vala a priorisszától engedelmességben, hogy ő szolgálhatna akkoron a betegeknek,

mikoron vagyon szörnyebb idő, nagy hidegség, nagy sár, nagy eső és nagy hó.

Gyakorta e szent szűz önönmaga vizet merít vala ki a kútból és a konyhára

hordja vala, meghevíti vala és azután még önmaga általhordja vala az udvaron a betegek

házába, az infirmáriába, és megfüröszti vala önnön kezével a betegeket.

Egy időben a szolgáló leányok közül egyik megbetegüle halálra; mely betegnek

minden teste igen varas és igen veres vala, úgyhogy egyebek utálnak vala ővele bánni,

de Szent Margit asszony elméne és e szegény beteget megfüröszté önnön kezével, és

megmosá fejét és megnyírá fejét. Ezenképpen nagy szeretettel szolgála neki.

Ismét vala egy szoror, kinek ő torkát kell vala bekötni tehénganéval. Kit a

szororok utálván, senki be nem köté a betegnek torkát, hanem csak Szent Margit

asszony.

Ismét egy időben egy beteg szoror kívána enni disznóbélt. Elméne Szent Margit

asszony és megszerzé a disznóbélt. Mikoron meghozták volna a disznóbélt, adák Szent

Margit asszonynak a disznó belét, ganéjával együtt, miképpen a disznóból kivették vala;

de e szent szűz nagy alázatossággal elvevé és megtisztítá, megcsinálá, elvivé a

betegnek. De mikoron az ő ruhái megrútítattak volna az undokságokkal, le nem veté

azért őróla az ő ruháját, hanem ezenképpen megviselé.

137

Semminémű alázatos dolgot nem szégyell vala tenni. Gyakorta e szent szűz

megsöpri vala a betegházat és a szükségnek helyét, a betegekét is ennek fölötte belől is

megtisztítja vala.

Ismét egy időben Szent Margit asszony húst süt vala a betegeknek; és monda neki

szoror Benedikta, István úrnak leánya: „Asszonyom, adjad énnekem a húst, én

megsütöm, mert nem illik, hogy te süssed.” Monda Szent Margit asszony: „Ha te sütnéd

meg, tiéd volna az érdeme, de én nem akarom elvesztenem az én érdememet, azért nem

adom neked.”

Gyakorta, mikoron e szent szűz a betegeknek szolgál vala, a ruháját felvonogatja

vala, úgy jár vala a nagy sárban, hóban. Gyakorta e gyenge szűz leesik vala, ismét felkel

vala, úgy szolgál vala. Őneki ruhája némikoron mind térdig megsárosul vala, de azért

őróla le nem veti vala, hanem azonképpen viseli vala;azonképpen éjjel is benne hál vala.

Mikoron a betegek húst esznek vala, Szent Margit asszony elmegyen vala a

portára és úgy kér vala húst a betegeknek, és teszi vala kis teknőbe, és elviszi vala az ő

fején és megfőzi vala nekik.

Egy napon, mikoron Szent Margit asszony elméne egy szororral húsért a

betegeknek, és mikoron nem volna miben elhozniuk a húst, Szent Margit asszony

leveté az ő skapulárát és letevé a földre, beletakará a húst. Mikoron jutottak volna

mindketten a konyhára e szorornak ő skapulára megundokult vala a hústól, de Szent

Margit asszonynak ő skapulára tisztán megmaradott vala. Tehát e szoror kezde

megszomorodni és megháborodni, megharagudni Szent Margit asszony ellen. Szent

Margit asszony pedig mosolyodván monda a szorornak: „Miért haragudtál meg? Én jól

tudom, mit gondolsz te mostan.” És megmondá mind Szent Margit asszony, valamit e

szoror gondolt vala.

De mikoron e gyengeséges szűz megbetegedik vala, nem mondja vala meg,

hanem eltűri vala, hogy meg ne bántatnék az ő szokott dolgában és az ő szolgálatában.

Egy időben Szent Margit asszony lőn igen beteg negyven napiglan, és vala őrajta

vérhas. Mind e negyven napiglan elszenvedé e nehéz betegséget és minden szolgálatot

beteljesíte a reflektóriumban és betegeknél, miképpen egyébkoron.

Annyira megalázza vala önmagát a priorisszának, hogy valamit a priorissza

parancsol vala, azt először ő akarja vala beteljesíteni, és ha valamely szoror önmagát

138

megvonja vala a közönséges dologtól, kit a priorissza parancsol vala tenni, tehát e szent

szűz megerősíti őket, jó példát adván őneki.

Vala egy szoror, ki neveztetik vala: szoror Erzsébet; ez vala igen vén. E szoror

Erzsébet esék nagy hosszú kórságba, tizennyolc esztendeig, és juta annyi erőtlenségre és

vérhasra és vétésre, semmit nem emészthet vala, úgyhogy önmagát fel nem indíthatja az

ágyból.

Tehát némely napon a szororok igen megfáradtanmak vala, és senki sem akart

neki segélleni, azaz a betegnek. De Szeent Margit asszony méne a priorisszához, és

megkéré a priorisszától engedelmességért, hogy ő bánjék a szegény beteggel. A

priorissza pedig neki megengedé, és hagyá, hogy egy társat vegyen vele. Szent Margit

asszony pedig hívá el vele szoror Alinkát, Ajkai Péter úrnak leányát. Mikoron

elmentenek volna mindketten, tehát Szent Margit asszony felemelé az ágyból a szegény,

régi vén beteget önnön kezével és tevé egy sámelszékre, egy kerek veremre, és tehát a

nagy dohosságért, és vérhasnak, és vétésnek utálatosságáért szoror Alinka félre voná

magát, el nem szenvedheté a nagy dohosságot. Ezeket látván Szent Margit asszony,

monda a szorornak: „Szerető atyámfia, ha te el nem szenvedheted, menj el félre, és

hagyjad énnekem ezt tennem.” Tehát Szent Margit asszony a betegnek ágyát

megtisztítván, annak utána ismét önnönmaga felvevé ő karjára a beteget, és betevé az

ágyba. Ezeket látván e szoror igen csudálkozik vala, hogy Szent Margit asszony

elszenvedhet vala ily nagy dohosságot utálat nélkül, és hogy elbírhat ilyen nagy embert,

mert e beteg Erzsébet igen nagy ember vala. Ezeknek utána Szent Margit asszony

felvevé a széket és mindazokat, kikre ültette vala és vivé a vízhez és önnön kezével

mind megmosá.

Ezenképpen szolgála e betegnek Szent Margit asszony nagy sokszor. Ez vala

három esztendővel e szent szűznek halála előtt. Azért ezenképpen szolgálván az

erőtleneknek, jóllehet hogy gyakorta ő maga erőtlenebb vala, követvén az ő nénjének

Szent Erzsébet asszonynak ő nyomát, veti vala ő magát a betegekért, mind ereje szerint,

kik a klastromban valának. Kik pedig a klastromnak kívüle valának az oly betegeket ő

képében meglátogattatja vala némely igen vén fráterrel, fráter Györggyel,

provinciálisnak áldomásával, és megadja vala, e vén fráter által. De ezt akkoron teszi

vala csak, mikoron provinciális jelen nem volt. De mikoron a provinciális jelen vala,

tehát mikoron Béla király, királyné asszony és István király és egyéb atyjafiai Szent

139

Margit asszonynak hoznak vala aranyat, ezüstöt, pénzt, aranyos bársonyt. Szent Margit

asszony ezekben semmit nem akar vala magának venni, hanem elküldi a priorisszának

egyháznak dolgára, és egy részéből kéri vala a provinciálist, hogy ő képében adna

alamizsnát szegényeknek, ez országnak különb-különb részében mikoron menne

vizitálni, jelesül pedig szemérmes, titkon való szegényeknek, és kik szégyelnek

koldulni.

Némikoron pedig a priorisszának áldomásával küld vala szegény

szentegyházaknak, prédikátor szerzetbelieknek Fejérvárra egyházi öltözetekre,

kelyhekre; és Pesten, Szent Antalban rakata egy oltárt Szent Miklós püspöknek

tisztességére, ezenképpen egyéb szentegyházakhoz.

Ezeket mind teszi vala e szent szűz azokból, kiket őneki az ő szülei, atyjafiai

adnak vala, mert a klastromnak jövedelméből nem illik valmait valainek adnia, sem

akarja vala. E provinciálisnak, fráter Marcellusnak tanácsival, tanításival igyekezik,

mívelkedik vala Szent Margit asszony jelesben kezdettől fogva minden ő napiban.

De ezt sem kell elhagynunk az ő alázatos könyörületéről. Mert mikoron e szent

szűz áll vala az abalaknál a karban, kin nézettetik Krisztusnak szent teste, és látja vala a

beteg szegényeket, miképpen a macskások magukat vonszolják a pádimentomon, nagy

siralmakat teszen vala. A szororok megkérdik vala ő nagy siralmának okát. Úgymond

vala Szent Margit asszony: „Azért sírok, hogy könyörülök e beteg szegényeken és

bánkódom szívem szerint, hogy én őket nem segélhetem egészségükre. Ezeknek felette

hálát adok az én Teremtőmnek, aki könyörült énrajtam, és engemet egészen teremtett,

és mind e mai napig egészen felnevelt, kinek okáért ismerem én magamat ő

irgalmasságának inkább kötelesnek lenni hálaadásra.”

Némikoron kéri vala a szororokat, hogy Ave Mariá-t mondjanak a szegényekért,

Némikoron pedig, ha e szent szűz lát vala mezítelen, condrás szegényt, tehát elküld vala

a priorisszához, hogy a szegénynek adja oda egyik kápáját, melyik jobb volna. Ha pedig

Szent Margit asszonynak nem lészen vala több kápája egynél, tehát kéreti vala a

priorisszát, hogy ő adjon ruhát a szegénynek.

Oly igen könyörületes szívű vala a beteg szororokon is, hogy gyakorta az ő

étkét, kit őneki adtanak az asztalnál, elküldi vala, a beteg szororoknak, és ő maga

gyakorta étlen kel vala fel az asztaltól.

140

Annak okáért ez ilyenféle jóságokak kegyességéért avagy irgalmasságának

mívelkedetteiért az ő nyájaskosása avagy szentséges élete egy néminemű regula szerint

tartatik vala az ő idejebeli szororoktól; úgyhogy ha valami szerzetlenséget avagy

erkölcstelenséget látnak vala egymástól, tehát úgymondnak vala: „Ez nincsen a mi

asszonyunknak Szent Margit asszonynak regulási közül.”

(Források, legendák, intelmek.Interpopular k. Bp. 1993. 38-41.p.)

141

Villon: A haláltánc-ballada

Ott ült a Császár. Dús hajában

hét csillag volt a diadém.

Rabszolganépek térden állva

imádták, barna köldökén

a Göncöl forgott, válla balján

lámpásnak állt a holdkorong:

de a bohóc sírt trónja alján:

„Mit sírsz”-rivallt reá-„bolond,

nincs szív, mit kardom át ne járna,

enyém föld!”…s hogy este lett,

egy csontváz tántorgott eléje

s elfújta, mint a porszemet.

-Kényúrként éltünk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakokban sírt az Orvos:

„Uram, nektárod merre nő,

amely ír minden kínra s melytől

meggyógyul minden szenvedő?”

S az ajtó nyílt: keszeg magiszter

táncolta végig a szobát,

kezében mély ólomkehelyből

kínálva színtelen borát:

„Igyál e nedv hűs, mint a – mámor,

s nincs seb, mit heggel nem takar,

igyál, testvér; e mély pohárból,

142

csupán az első korty fanyar.”

-Kontárok voltunk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,

szakadt gyolcsingecskében, s rőt

topánban, s nézte lenn a vízben

képét, mely játszni hívta őt:

….Ha jössz: a holdleánytól este

a cukrot süvegszám kapod,

s minden pirosló reggelente

békákon ugrálunk bakot.”

„Jövök már!” – szólt, s a víz lenn nyálas

siklót dagasztott zöld hasán,

míg a Halál vihogva vitte

anyjához a vörös topánt.

- Balgán játszottunk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél állt a Céda:

„Hajamnak árja még veres,

miért, hogy már a régi léha

seregből senki sem keres?

Ölem még izzó csókra éhes,

Mellem rózsája még kemény…”

S az ablakon röhögve lépett

be az utolsó vőlegény:

„Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,

143

ma: holt szerelmeid torán

hadd üljön nászlakmát a lárva

ágyékod hervadt bíborán!”

-Buján fetrengtünk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjfél borult a háztetőkre,

s kuvikhang szólt a berken át,

midőn a Bankár útnak indult,

elásni véres aranyát.

Az útkereszten vasdoronggal

hét ördög várta s a Halál;

s mikor kardot rántott, a csontváz

fülébe súgta: „Mondd, szamár,

szamár, mit véded még a pénzed?

Meghalsz s a kincset elviszem,

s a kincs helyett eláslak téged,

akit nem ás ki senki sem.”

-Kufárok voltunk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,

s üvöltve sírt: „ne még, ne még”,

de ő már átkarolta drága

csípői karcsú, gót ívét,

„engedj csak még egy lanyha csókot,

meg egy gyönggyel kivarrt ruhát,

engedj csak még egy buja bókot,

144

még egy szerelmes éjszakát”-

de ő, rút foltot festve mellén,

mely, mint a rákseb, egyre nőtt,

fehér testét nyakába vette

és vitte, vitte, vitte őt.

-Tunyán henyéltünk a mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,

s óráját nézte, mely lejárt.

„Isten vagy ördög: egy napot még,

amíg megoldom a talányt,

a végső, nagy talányt, amerre

görebjeimnek ezre vitt,

csak egy napot még, mert megfejtem,

megfejtem a holnap alkonyig.”

„Nem fejted”- szólt a hang – „nem fejted”

s vállára tette jéghideg

kezét, míg felrobbant a lombik:

„Aludni mégy most, mint a többiek.”

-A Titkot űztük mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csngőkkel jött a dögvész,

s a reimsi szentegyház előtt

húsvétvasárnapján derékon

kapta a hájas Püspököt:

145

„Néked szereztem ezt a nótát,

gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög-

légy pápa, vagy próféta, rózsás

hajnalködökbe öltözött,

légy szent püspök, vagy rút eretnek,

ki ég a máglya kormain,

misézhetsz lenn – én fenn nevetlek

a dómok csonka tornyain!”

-Álszentek voltunk mindahányan

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta

alkonytájt kinn az udvaron:

„Görnyedt testünknek nincsen ára,

s úgy halunk meg, mint a barom.

Kaszás testvér! Sovány a földünk!

Könyörgöm: egyet tégy nekem:

ha elviszel, szórd szét trágyának

testemet kinn a réteken!”

ő rábólintott s vitte lassan,

s úgy szórta, szórta, szórta szét,

mint magvető keze a búzát,

vagy pipacsot az őszi szél.

-A földbe térünk mindahányan,

s az évek szálltak, mint a percek,

véred kiontott harmatával

irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

(Csavargó énekek, Interpopulart K. Bp, 1993. 15-17.p.)

146

Morus : Utópia

…Ugye, ahol csak az országban finomabb és értékesebb gyapjú terem, ott a fő- és

kisebb nemesek, sőt néhány apátúr, szent férfiak, nem elégszenek meg avval az évi

jövedelemmel és terméssel, amit őseiknek jövedelmezett a birtok, nem elég nekik az,

hogy renyhe és fényűző életükkel a köznek csöppet sincsenek javára, ha ugyan

nincsenek kárára, de semmit sem tartanak meg szántónak, mindent parlaggá tesznek

legelő céljára, lerombolják a házakat, lerombolják a falvakat, csak a templomot hagyják

meg istállónak a juhok számára. E derék férfiak a lakóházakat és az ember művelte

területeket pusztasággá változtatják, mintha bizony kevés területet foglalnának el

nálatok a vadaskertek és halastavak. A haza e telhetetlen, bősz, pestises ellenségei,

híven a falánk semmirekellők szokásához, körülkerítenek jó néhány ezer hold földet egy

tagban, s a gazdáikat kidobják birtokukból; mert vagy csalárdsággal kényszerítik reá,

vagy erőszakkal elnyomva költöztetik ki őket, vagy azok maguktól kényszerülnek

eladásra, mert ráuntak a jogtalan sérelmekre.

Tehát bármily eszközzel kivándorlásra hajtják a nyomorultakat. Férfi, asszony,

férj és feleség, árvák és özvegyek, a szülők gyermekeikkel, inkább nagy, mint gazdag

családok, mivel a falusi életben sok kézre van szükség, kivándorolnak ismert és

megszokott otthonukból, és nincs nekik hova menniök. Minden holmijukat

elkótyavetyélik, ha ki kell takarodni, de ha megvárhatják értékesítését, akkor sem

kaphatnak érte sokat. S ha árát bolyongásuk alatt gyorsan fölélték, végre is mi más

marad nekik, mint hogy lopjanak, azután pedig lógjanak, persze az igazság nevében,

vagy pedig, hogy kóboroljanak és kolduljanak, ámbár akkor meg mint csavargók

kerülnek börtönbe. Mert dologtalanul kószálnak, mivel munkájukat nem igényli senki,

akármilyen esengve is kínálják. Földműveléshez szoktak, e téren pedig nincs tennivaló

ott, ahol nem vetnek. Hiszen egyetlen juhász vagy gulyás is elég annak a földterületnek

legeltetésére, amelynek bevetésére és megművelésére sok kéz kellett. Ez az oka annak,

hogy a gabona sok helyütt rendkívül megdrágult…. (25-26.p.)

…S most ehhez a nyomorú ínséghez és szükséghez még hozzájárul a hivalkodó

pazarlás. Az előkelőek szolgái, az iparosok, sőt már-már a parasztok is, egyszóval

minden rendű és rangú ember a ruházatban feltűnő pompát fejt ki és evés-ivásban

147

tobzódik. Ezért van itt a sok csapszék, bordély, kocsma, sörház. Ezért van itt az a sok

gonosz játék: kocka, kártya, serlegkocka, labda, teje, hajítókorong. Vagy nem ezek

küldik fölkentjeiket a legrövidebb úton rabolni, amikor a pénz egykettőre elúszott?

Ezeket a pusztító bajokat irtsátok ki; rendeljétek el, hogy a házakat és falvakat állítsák

helyre, akik lerombolták, vagy legalább engedjék át olyanoknak, akik szívesen

helyreállítanák és újraépítenék. Fékezzétek meg a gazdagok vásárlásait, hogy ne

gyakorolhassák, mint valami kiváltságot. Kevesebben éljenek semmittevésből!

Állítsátok helyre a földművelést, szervezzétek újra a gyapjúfonást! Legyen az tisztes

ipar, foglalatoskodhassék benne haszonnal az a tömeg, amelyet eddig tolvajjá tett a

szükség, vagy akik mindeddig csavargók, henye szolgák voltak, s mindenképpen

tolvajokká lettek volna. Ha ezeket a bajokat nem orvosoljátok, bizony hiába dicsekedtek

azzal, hogy a lopásokat törvényesen megbüntetitek, mert ez a módja inkább a külszínre

néz, mint hogy igazságos vagy célravezető lenne. De ha ti elnézitek, hogy rossz nevelést

kapjanak, hogy kicsiny koruktól kezdve lassanként romoljanak el, és persze

megbüntetitek akkor, mikor a bűnt férfikorban elkövetik, pedig már gyermekkorukban

ezt lehetett várni tőlük, mi mást tesztek, kérlek, mint tolvajokat neveltek, hogy aztán

megbüntessétek őket. (27-28.p.)

….A földek úgy vannak szétosztva a városok között, hogy sehol sincs keskenyebb

húszezer lépésnél, de van, ahol sokkal több, persze ott, ahol messzebb vannak a városok

egymástól. Egyik város sem kívánja azonban tovább terjeszteni határait, mert földjük

művelőinek, mint urainak hiszik magukat. Vidéken mindenfelé tanyák vannak

szétszórva, gazdasági eszközökkel fölszerelten: itt laknak a polgárok, akik fölváltva

költöznek ki. Egy falusi háznép sem kisebb negyven embernél, férfiak és nők egyaránt,

azonfelül két beosztott cseléd. Az élen áll a komoly, érett családapa és családanya.

Minden háromszáz famíliának egy nemzetségfője van. Minden famíliából húszan évente

visszaköltöznek a városba: azok, akik két évet már falun töltöttek. Helyükbe

ugyanannyi újonc jön a városból, s ezeket olyanok, akik már egy éve kint vannak és így

a gazdálkodásban járatosabbak, kioktatják. A következő évben majd ők tanítanak

másokat, nehogy a tapasztalat hiánya miatt valami kár essék a gabonában, ha

valamennyien újoncok és járatlanok a földművességben. A földművesek cseréje náluk

bevett szokás ugyan, nehogy bárki is akarata ellenére hosszabb ideig kényszerüljön a

148

keményebb életre, mégis sokan vannak, akik több évet járnak ki a maguk számára, mert

hajlandóságot éreznek magukban a gazdálkodásra. (58.p.)

Egyetlen mesterség közös náluk, férfiak és nők között egyaránt, és ez a

földművelés; ebben mindenki járatos. Gyermekkoruktól fogva tanulják valamennyien,

részben az iskolában átadott ismeretek alapján, részben a város határában a

szántóföldeken, csaknem játszva, mert nem csupán szemlélik a munkát, hanem maguk

is testgyakorlásként kiveszik belőle a részüket. A földművelésen kívül, amely, mint

mondottam, közös mesterségük, mindenki tanul egy külön mesterséget is. Ezek

körülbelül a következők: gyapjú- vagy vászonszövés, kőművesség, ácsmesterség, fém-

vagy faművesség. Más, számba vehető iparuk nemigen van. Mert a ruházatot minden

család maga készíti el, de formája az egész szigeten ugyanaz. Csak a nemi különbséget

tünteti föl, és azt, hogy házas-e valaki vagy sem. Mindig ugyanazt a csinos ruhát viselik,

amely a testet mozgásában nem akadályozza, és hideg és meleg időben egyaránt

alkalmas. A többi mesterség közül mindenki megtanul egyet, nemcsak a férfiak, de a

nők is. Ezek a könnyebb mesterségeket gyakorolják, mivel gyöngébbek, inkább gyapjút

fonnak és vásznat szőnek. A nehezebb mesterségeket férfiakra bízzák. Nagyobbrészt ki-

ki az apja mesterségét tanulja, mivel hajlama is legtöbbnyire erre viszi, de ha valakinek

máshoz van kedve, annak az iparosnak a családjába fogadják, mintegy örökbe, akinek a

mesterségét tanulni akarja. És nemcsak az apja, hanem a hatóságok is rajta vannak,

hogy komoly és tisztességes családfő fogadja magához. Sőt, ha valaki egy mesterséget

már jól megtanult és másikat is szeretne még, megengedik neki hasonló körülmények

között. Ha pedig mindkét mesterséget elsajátította, azt gyakorolhatja közülük, amelyiket

akarja, kivéve, ha a városnak nagyobb szüksége van valamelyikre.(64-65.p.)

…..Ők huszonnégy egyenlő órára osztják a napot, beleértve az éjszakát is, de csak hatot

szánnak munkára: hármat délelőtt, azután megebédelnek, mely után két óra hosszat

pihennek, azután ismét három órát fordítanak munkára, és estebéddel fejezik be.

Minthogy az első órát déltől számítják, nyolc óra tájt mennek aludni és az alvás is nyolc

órát foglal le. A munka, étkezés és alvás közti órákat mindenki kedve szerint töltheti, de

nem dőzsöléssel vagy henyéléssel, hanem megszokott munkájától fölszabadulva valami

kedvére való, más, hasznos tanulmánnyal. Többnyire a tudománynak szentelik ezeket a

149

közbeeső órákat. Szokás náluk mindennap a kora reggeli órákban előadásokat tartani, de

csak azoknak kötelező rajtuk részt venni, akiket személy szerint kijelöltek a tudományos

munkára; egyébként minden rendű és rangú férfi és nő nagy tömegekben özönlik

előadásra, ki-ki arra, amelyikre kedve tartja. De ha valaki ezt az időt a saját

mesterségének, ami gyakran megtörténik, ha valakinek nincs hajlandósága semmiféle

emelkedett, elméleti tudományra, nem tiltják meg neki, sőt megdicsérik érte, mert az

állam hasznára van.

Estebéd után egy órát játékkal töltenek el, nyáron a kertben, télen azokban a

közös csarnokokban, ahol együtt étkeznek. Itt vagy zenélnek, vagy beszélgetéssel

szórakoznak. A kockavetést meg az effajta esztelen és veszélyes játékokat még csak

nem is ismerik. (66.p.)

…Azt lehetne hinni, hogy mivel csak hat óra hosszat dolgoznak, fontos dolgokban

esetleg hiányt szenvednek. Hát erről szó sincs: az idő mind az életszükségletek

megszerzésére, mind a kényelemhez tartozó javak előállítására nem csak hogy

elegendő, de még túlságosan sok is. Ezt magatok is átlátjátok, ha meggondoljátok, hogy

másutt a nép milyen nagy tömege él munkátlanul: először is az asszonyok úgyszólván

mind, ami a teljes népesség felét teszi, vagy ahol az asszonyok dolgoznak, ott viszont a

férfiak hortyognak. Ehhez járul a papok és szerzetesek nagy és szerfölött dologtalan

tömege. Vedd ehhez valamennyi gazdagot, különösen a földbirtokosokat, akiket

közönségesen nemeseknek és előkelőknek hívnak, számítsd hozzájuk a szolgahadat, a

fölfegyverzett semmittevők eme söpredékét, számítsd az erőteljes munkakerülő

koldusokat, akik valamilyen színlelt betegséggel takarják restségüket, és sokkal

kevesebbnek fogod találni, mintsem gondolnád, azoknak az embereknek számát,

akiknek munkája az emberi szükségletek kielégítésére irányul (67.p.)

…Az egész városban a szomszédos vidékkel együtt alig ötszáz férfinak és asszonynak

van megengedve, hogy ne dolgozzák, noha kora és ereje képessé tenné rá…..Könnyű

kiszámítani, hogy mivel majd az egész nép dolgozik, mégpedig hasznos munkát,

derekas eredményt lehet elérni.(68-69.p.)

A TÁRSAS ÉRINTKEZÉSRŐL

150

Mármost azt hiszem, el kell magyaráznom, milyen módon élnek együtt a polgárok,

hogyan érintkezik a nép, s milyen formában osztják szét a javakat. Az állam

családokból áll, ezekben a családokban többnyire sok rokon él. A nők, amint

fölserdülnek, férjhez mennek, és férjük házába költöznek; a fiúk és unokák ellenben a

családban maradnak, és a legöregebb férfi családtagnak engedelmeskednek, amíg annak

szelleme az öregkor miatt meg nem gyengül, mert akkor a hozzá korban legközelebb

álló lép helyébe. Hogy pedig az állam el ne néptelenedjék vagy túl ne népesedjék,

vigyáznak rá, hogy egy családban se legyen kevesebb, mint tíz és több, mint tizenhat

felserdült gyermek. A serdületlenek számát ugyanis nem lehet előre meghatározni.

Minden városban hatezer család van, nem számítva a környéket. Ezt a szabályt könnyen

megtartják, mivel a kevesebb családtaggal bíró családokba írják át azokat, akik a

népesebbekben nőnek fel.

Ha az egész városban többen volnának a kelleténél, más városok hiányát pótolják velük.

Ha pedig véletlenül az egész szigeten nőne kelleténél nagyobbra a lakosság, akkor

minden városból kiválasztanak polgárokat, és a legközelebb eső szárazföldön, ahol a

bennszülötteknek sok földjük hever parlagon, gyarmatot alapítanak, a saját törvényeik

szerint. A bennszülötteket is befogadják, ha hajlandók együtt élni velük. Akik ebbe

belemennek, azokkal azonos életszabályok és szokások alapján könnyen eggyé

olvadnak, mindkét nép javára: mert szervezettségükkel elérik, hogy ugyanaz a

földterület mindkét félnek bőven terem, holott ezelőtt még az egyiknek is szűknek és

soványnak látszott. Ha azonban valaki nem hajlandó törvényeik szerint élni, azt a

maguk szabta határokon túlra űzik. Az ellenszegülőket háborúval verik le. Mert a

legjogosabb oknak tartják a háborúra, ha egy nép megtiltja másoknak földje birtoklását,

bár maga sem használja, pusztán és ugaron hagyja, pedig másoknak meg kellene rajta

élniük a természet jogán.

Ha pedig városaik valamelyikének népessége véletlen csapás következtében annyira

leapadna, hogy a sziget többi részéből nem pótolható a városok meglévő állapotának

romlása nélkül, akkor a gyarmatokról visszavándorolnak, és így töltik föl. De ez

ősidőktől fogva csak kétszer fordult elő pestisjárványok alkalmával. Ugyanis inkább

eltűrik a gyarmatok pusztulását, mintsem hogy a szigetbeli városok valamelyike is

megfogyatkozzon.

151

De visszatérek a polgárok társas életére. A legöregebb férfi, mint mondtam, a család

feje; a feleség kezére jár a férjének, a gyermekek a szülőknek és általában a fiatalok az

öregebbeknek. Az egész város négy részre oszlik, mindegyik városrész közepén van az

általános piac. Oda hordja össze készítményeit minden család, melyeket azután

fajtánként csűrökbe osztanak szét. Ide fordul bármelyik családfő mindazért, amire neki

és övéinek szüksége van, és megkapja minden fizetség vagy ellenszolgáltatás nélkül.

Miért is tagadnának meg tőle bármit, mikor minden bőségben van, attól pedig nem kell

tartani, hogy valaki többet igényel a szükségesnél. Hogyan is gondolhatnák, hogy valaki

felesleget akar gyűjteni, ha biztos lehet benne, hogy soha semmiben hiányt nem fog

szenvedni? Mert kapzsivá és ragadozóvá az ínségtől való félelem teszi az élőlényeket,

az embert viszont pusztán a gőg is azzá teszi, hiszen dicsőségének tartja, ha fölöslegei

fitogtatásával lefőzheti a többieket. De ez a fajta vétek a Seholszigeten teljességgel

elképzelhetetlen.

Az említett piacok mellet vannak az élelmiszerpiacok; ide hordják a kerti veteményen,

gyümölcsön és kenyéren kívül a halat, a madarat, meg az ehető négylábúakat is, a

városon kívül jelölve meg ama helyeket, ahol a folyóvíz lemossa az alvadt vért meg a

mocskot; onnan viszik el a leölt és a szolgák által megtisztított állatokat. Nem tűrik

ugyanis, hogy a polgárok megszokják az állatok marcangolását, mivel azt tartják, hogy

így apránként kiveszne belőlük az irgalom, természetünknek legemberibb érzése. Nem

engedik azt sem, hogy bármi mocskos és tisztátalan dolog kerüljön a városba, melynek

rothadása megfertőzné a levegőt és ragályt hurcolna be.

Ezenkívül minden háztömbben tágas csarnokok vannak egymástól egyenlő távolságra

és névvel ellátva: itt laknak a syphograntusok, és ezenfelül mindegyikben harminc

család étkezik, mind a két oldalról tizenöt-tizenöt. A csarnokok szakácsai meghatározott

órában jönnek össze a piacon, és elkérik a családok számához mért eleséget. A szigeten

azonban elsősorban a betegeknek viselik gondját, ezeket a közkórházakban ápolják. A

város körzetében négy kórház van, kevéssel a falakon túl, és olyan tágasak, hogy

megannyi városkához foghatók; ilyenformán akármennyi a beteg, nem kell őket szűken,

kényelmetlenül elhelyezni, azután el tudják különíteni a többitől azokat, akiknek

betegsége fertőzés által az egyik emberről a másikra szokott szállni. Ezek a kórházak

úgy vannak berendezve, olyan jól el vannak látva gyógyítóeszközökkel, az ápolás olyan

gondos és gyengéd a legügyesebb orvosok állandó felügyelete mellett, hogy bár senkit

152

sem küldenek oda akarata ellenére, mégsem akad a városban olyan beteg, aki ne akarna

inkább ott feküdni, mint otthon.

Mikor a betegek szakácsa megkapta az orvosok előírta élelmiszereket, akkor ami jó

megmaradt, azt méltányosan szétosztják a csarnokok között aszerint, hogy hol

mennyien vannak. De juttatnak a fejedelemnek is, valamint a papnak és a

traniborusoknak, azonkívül a követeknek s valamennyi – igaz, ritkán előforduló –

külföldinek, akik számára külön, jól berendezett szállást jelölnek ki. Ha a megállapított

időpontban elhangzik az érckürtök figyelmeztetése, mind a harminc család összejön a

termekben, és azok kivételével, akik kórházban vannak, vagy nem ebédelnek otthon, itt

elfogyasztják az ebédet és vacsorát. Nincs senkinek sem megtiltva, hogy a piacról

élelmiszert kérjen magának, föltéve, hogy a csarnokokat már kielégítették. Tudják, hogy

senki sem teszi ezt meggondolatlanul, mert bár nem tilos otthon étkezni, mégsem teszi

senki szívesen, minthogy nem tartják tisztességesnek, meg aztán ostoba dolog is lenne

rosszabb ebéddel bíbelődni, ha bőséges és ízletes étel a csarnokokban olyan könnyen

elérhető. A csarnokban minden piszkosabb vagy nehezebb munkát a szolgák végeznek,

különben a főzés, ebédkészítés és étkezéssel összefüggő minden dolog kizárólag az

asszonyok feladata. Természetesen minden család asszonyai sorra kerülnek.

Három vagy a vendégek számához képest több asztalnál ülnek étkezéskor: a férfiak a fal

mellett helyezkednek el, az asszonyok a külső részen, hogyha valami hirtelen bajuk

támadna, ami az állapotosokkal időnként megesik, anélkül hogy a sorok rendjét

megzavarnák, fölkelhessenek, és a szoptatós nők termébe mehessenek. Ezek ugyanis

külön ebédlőben ülnek csecsszopóikkal, ahol e célból állandóan van tűz, tiszta víz,

bölcső, hogy néha-néha lefektethessék a csecsemőket, és ha akarják, kibonthassák a

pólyákat, és kedvükre eljátszhassanak a kisdedekkel a tűz előtt. Ki-ki maga táplálja

csecsemőjét, ha nem akadályozza meg benne halál vagy betegség. Ilyen esetben a

syphograntusok feleségei gyorsan dajkát keresnek, és nem nehéz találniok, mivel az erre

alkalmas asszonyok semmi kötelességet nem vállalnak szívesebben, hisz ezáltal

elnyerik mindenki elismerését, és a nevelt gyermek is szülőjének tekinti dajkáját.

A szoptatós anyák csarnokában tartózkodnak az összes gyermekek, akik még nem

töltötték be ötödik életévüket. A többi serdületlen, akik közé számítják a házasság

korhatárán innen levő mindkét nemű gyermekeket, kiszolgálja a lakomázókat, aki pedig

koránál fogva erre még nem alkalmas, ott áll, éspedig a legnagyobb csöndben.

153

Valamennyien azt eszik, amit az idősebbek nyújtanak nekik, és nincs más külön idejük

az ebédre. Az ebédlő felső részén keresztbe állított asztal közepém, a főhelyen, ahonnét

az egész gyülekezetet láthatni, ül a syphograntus feleségével. Mellettük ülnek ketten a

legöregebbek közül, ugyanis minden asztal mellett négyesével ülnek. Ha pedig ebben a

syphograntuskörzetben templom is van, akkor a pap és felesége foglal helyet a

syphograntussal az asztalfőn. Tőlük kezdődően kétoldalt fölváltva ülnek a fiatalok és az

öregek, s ilyenformán az egész teremben az egykorúak is egymás mellé kerülnek, meg a

különböző korúak is összevegyülhetnek. Ezt a rendelkezést avégből hozták, hogy az

öregek tekintélye s az irántuk való tisztelet tartsa vissza a fiatalságot bizonyos helytelen

szabadosságoktól a beszédben és a mozdulatokban, mivel semmit sem lehet tenni vagy

mondani az asztalnál, ami a szomszédok figyelmét kikerülné. Miután a főhelyen ülők

vettek, nem kínálják sorra a tálakat, hanem először mindig a megkülönböztetett helyen

ülő családfőknek viszik oda a legjobb falatokat, s csak aztán szolgálják ki a többieket

egyenlően. Viszont az öregek az ínyencfalatokat, amelyekből nem volt annyi, hogy

mindenkinek elég jutott volna, a saját belátásuk szerint osztják meg a körülöttük

levőkkel. Így megadják a tiszteletet az idősebbeknek, de mindenkire háramlik valami a

jóból is.

Ebéd és vacsora előtt valamilyen épületes könyvből olvasnak föl, de csak röviden, hogy

el ne unják. Ezután a vének tisztes beszélgetésbe fognak, de nem ünnepélyesen, inkább

tréfásan, és nem töltik be az egész étkezést hosszú előadásokkal, hanem szívesen

meghallgatják a fiatalokat is. Sőt erre egyenesen fel is szólítják őket, hogy kinek-kinek a

hajlamát, tehetségét fesztelen lakomázás közben kitapasztalhassák. Az ebédek rövidek,

a vacsorák hosszabbak. Így vélik üdvösebbnek az egészséges emésztésre, mivel az

ebédre munka, a vacsorára álom és éjszakai nyugodalom következik. Nem múlik el

vacsora zene nélkül, és a csemege sem hiányzik soha. Illatos fűszereket is égetnek, jó

szagú olajokat hintenek, és mindent megtesznek, hogy fölvidítsák a lakomázókat. E

tekintetben kissé engedékenyebbek, és semmilyen szórakozás nem tilos, ha nem

származhatik belőle baj.

Így étkeznek a városban; falun pedig mindenki a saját házában eszik, mivelhogy

távolabb laknak egymástól az emberek. De egy családnak sem hiányzik semmije a

megélhetéshez, hiszen tőlük származik mindaz, amiből a városiak élnek. (71-77.p.)

154

…Akinek kedve támad, hogy saját városa határában kószáljon, föltéve, hogy

apja megengedi és felesége is beleegyezik, akadálytalanul megteheti. De akármelyik

majorságba vetődik, előbb nem kap élelmet, míg az ott kötelező délelőtti vagy délutáni

munkamennyiséget le nem dolgozta: ilyen föltétellel bárhová mehet városa határában.

Mert a város számára éppenannyira hasznot hajtott, mintha helyben maradt volna.

Amint látjátok, soha semmi mód a tunyálkodásra, semmi ürügy a restségre!

Nincsenek bor- és sörmérések, nyilvánosházak, bordélyok: de a közösség éber tekintete

kényszerít arra mindenkit, hogy megszokott munkáját végezze, hogy tisztességesen

töltse pihenőidejét. Amelyik népnek ilyenek a szokásai, ott következőleg mindennek

bőviben vannak, és minthogy a javakból mindenkinek egyenlőképpen kijut, nem csoda,

ha nincs köztük ínséges vagy koldus.

Láthatatlan város tanácsában, mint említettem, minden évben minden városból

hárma-hárman jönnek össze, megállapítják, hogy az egyes városoknak miből van

fölöslegük, viszont minden egyes helyen miből volt szűkebb a termés, és tüstént

kiegyenlítik a hiányokat a fölöslegekből, mégpedig ingyen, és azoktól, akinek adnak,

viszonzásul semmit el nem fogadnak. Hiszen akármelyik város ingyen adott terméséből

egy másiknak, az fizetség nélkül kap egy másiktól, melynek semmit sem adott, olyan

terményeket, melyeket nélkülöz. Ilyenformán az egész sziget olyan, mint egyetlen

család.

A seholszigetiek a következő évi termés bizonytalansága miatt két évre

gondoskodnak előre, s csak miután megfelelően ellátták magukat, szállítanak a

fölöslegből más országokba is, mégpedig sok gabonát, mézet, gyapjút, vásznat, fát,

bíborbogyót és bíborcsigát, prémeket, viaszt, faggyút, bőrt s ehhez még állatokat.

Mindezek egyhetedét az illető ország szegényeinek adják ajándékba, a többit jutányosan

eladják….(78-79.p.)

..A tudományos ismereteket saját nyelvükön tanulják. Ez nem szűkölködik

szavakban, kellemes hangzású, és nincs is nyelv, amely hívebben tolmácsolná a lelket.

Nyelvük azon az egész világtájon körülbelül egyformán hangzik, legföljebb imitt-amott

romlottabban vagy más változatban.

155

Az általuk ismert világon híres filozófusok nevét, mielőtt mi odaérkeztünk

volna, hírből sem hallották, mégis zenében, dialektikában, számtanban és mértanban

ugyanazokra a dolgokra jöttek rá, mint a mi régi bölcseink. De amennyire a mi régi

filozófusainkkal majdnem minden dologban vetekednek, olyan távol vannak a mi

modern dialektikusaink találmányaitól. Még egyetlen szabályát sem ismerik azoknak a

finoman kidolgozott restrikcióknak, amplifikációknak, szuppozícióknak, melyeket a

„Logikácskából” erre mindenfelé tanulnak a gyerekek. A „másodlagos fogalmakat” meg

aztán annyira nem bírják fölérni ésszel, hogy még „az embert általánosságban” sem

bírta ott senki megpillantani, pedig tudjátok, hogy az igazán hatalmas, sőt bármely

óriásnál nagyobb, aztán meg nálunk már mindenki ujjal mutogat reá.

Ellenben nagyszerűen ismerik a csillagok és égitestek mozgását. Sőt igen

ügyesen gépezeteket is találtak ki, különböző figurákkal, amelyekkel a nap, a hold és az

ő egükön látható többi égitest mozgását, valamint helyzetét pontosan meghatározzák.

Egyébként a bolygócsillagok barátkozásai és viszálykodásai, meg az egész csillagjóslási

ámítás még álmukban sem jut eszükbe. Viszont meg tudják jósolni bizonyos jelekből és

hosszú gyakorlat révén a záporokat, szeleket és az időjárás egyéb változásait. A föntebbi

jelenségek okáról, a tenger áramlásairól és sós tartalmáról s általában az ég és föld

eredetéről, természetéről részben ugyanúgy vélekednek, mint a mi régi filozófusaink, de

az e tárgyakban fölhozott új érveik eltérnek régi bölcseink fölfogásától, sőt, akárcsak

azok, ők is lépten-nyomon ellenétbe kerülnek egymással.

A filozófia erkölcstani részében ugyanazokról a dolgokról vitatkoznak, mint

nálunk. A lelki, testi és világi javakról, aztán arról, vajon „jó”jelzővel illethetjük-e

mindezeket, vagy csak a lelkieket? Értekeznek az erényekről és élvezetekről. De

valamennyi közül az első és legfőbb vitás pont, hogy miben rejlik az ember boldogsága,

egy vagy több dologban-e? És, úgy látszik, itt a kelleténél hajlamosabban, hogy az

élvezet pártján legyenek, és ebben jelölik meg az emberi boldogság egészét vagy

legalábbis nagy részét. De még jobban fogsz csodálkozni, hogy ehhez az érzéki

fölfogáshoz mégis vallásukban keresnek támasztékot, holott az komoly és szigorú,

mondhatni komor és zord. Ha a boldogságról vitatkoznak, vallási elvekkel kötik össze a

filozofálást, mely érvekkel dolgozik. Érvek nélkül az észt önmagában erőtlennek tartják,

és elégtelennek az igazi boldogság megismeréséhez.

156

Ezek az elvek ilyenfélék: a lélek halhatatlan, és isten kegyelméből a boldogságra

született, erényeink és jótetteink az élet után elnyerik jutalmukat, a bűnökre pedig

büntetés vár. Ámbár ezek a dolgok a vallás körébe tartoznak, úgy vélik, hogy az ész

vezet belátásukra s a bennük való hitre. Ha ezeket elvetnék, mondják, nyomban senki

sem lenne többé olyan ostoba, hogy ne a gyönyörre törekedne jón, rosszon keresztül.

Csak arra vigyázna, hogy kisebb élvezet ne állja útját a nagyobbnak, vagy hogy ne

olyan élvezetre törekedjék, melyet fájdalom egyenlít ki. Mert az aztán nagy őrültség

lenne, zord és nehéz erényekre törekedni, és nemcsak az élet kellemességeit elvetni, de

készakarva vállalni fájdalmat, ha mindettől semmi jót nem vársz. Hiszen mi jó is

származhat belőle, ha a halál után semmit sem kapsz, az életet meg élvezet nélkül

nyomorultan élted át?

Véleményük szerint a boldogság nem minden élvezetben, hanem csak a jó és

tisztességes élvezetben rejlik. Az élvezethez, mint legfőbb jóhoz, vonzza egész

természetünket maga az erény is, az ellenvélemény pedig éppen benne látja a

boldogságot. Tudniillik az erényt úgy határozzák meg, hogy nem egyéb, mint a

természet szerint élni (hiszen erre rendelt bennünket Isten), és az követi a természet

szavát, aki egyes dolgok keresésében, mások kerülésében az észnek engedelmeskedik.

Mert elsősorban az ész gyújtja föl a halandókat annak az isteni fölségnek szeretetére és

tiszteletére, akinek köszönhetjük, hogy létezünk, és hogy részesülhetünk a

boldogságban. Továbbá int és buzdít bennünket, hogy éljük életünket, amily kevés

gonddal és amilyen sok örömmel csak tudjuk, és – mivel ember az embernek

természetes társa – ugyanennek elérésére segítsünk mindenkit. Soha senki nem volt

annyira zord s rideg követője az erénynek és gyűlölje az élvezeteknek, hogy tőled

megkívánta volna a szenvedéseket, a virrasztásokat, az ápolatlanságot, de egyúttal ne

parancsolta volna, hogy erődhöz képest enyhítsd a mások nyomorúságát és baját,

egyúttal ne tartotta volna az „emberséges” jelzőre méltónak, ha ember az embernek

javára és vigasztalására van.

Mivel módfelett emberséges mások szenvedéseit csillapítani és a szomorúságot

eltörölve életüket újra vidámmá, azaz kellemessé tenni. Hát akkor hogyne ösztökélne

bennünket természetünk, hogy ugyanezt adjuk meg magunknak is? Mert vagy

erkölcsileg rossz a vidám, azaz élvezettel teli élet, és ez esetben nemcsak hogy senkit

nem szabad hozzásegíteni, hanem, mint ártó és halálos állapottól, mindenkit tőled

157

telhetően el kell vonni tőle, vagy pedig erkölcsileg jó és másokat hozzájuttatni nemcsak

szabad, hanem kötelesség, akkor pedig elsősorban magadat hozzájuttatni miért ne lenne

szabad? Önmagaddal szemben sem lehetsz kevésbé jóindulatú, mint másokkal. Ha a

természet arra int, hogy másokhoz jó légy, nem akarhatja viszont, hogy magaddal

szemben vad és kegyetlen légy.

A seholszigetiek szerint tehát maga a természet írja elő nekünk legfőbb

életcélként a vidámságot, azaz az élvezetet, s a természet parancsa szerint élni: erény. A

természet arra is ösztönzi a halandókat, hogy kölcsönösen segítsék egymást a derűsebb

életre, de azt is megparancsolja, éspedig keményen, hogy vigyázzanak, nehogy úgy

fáradozzanak a maguk javán, hogy másoknak bajt okozzanak vele! A kölcsönös

segítségre pedig méltán int a természet, mivel senki sem áll annyira fölötte az emberi

sorsnak, hogy a természet csak vele egyedül törődnie, ugyanis mindenkit egyformán

táplál, és ugyanannak az emberformának közösségében ölel egybe.

Úgy vélik tehát, hogy az élet javainak, vagyis az élvezet matériájának

fölosztására vonatkozó magánszerződéseket és közösségi törvényeket meg kell tartani,

akár egy jó fejedelem rendelte el igazságosan, akár a nép szentesítette közös

egyetértéssel, minden zsarnokságtól vagy cselvetéstől szabadon. E törvények

megsértése nélkül a saját javadról gondoskodni bölcs előrelátás, a köz javáról

gondoskodni még azonkívül hazaszeretetet, de gazság a más élvezetét tönkretenni,

miközben a magadét megszerzed. Ha azonban te magad valamitől megfosztod, hogy

másoknak add, ez már emberies és jóságos cselekedet, mely soha annyit jót el nem vesz

tőlünk, mint amennyit majd visszaad. Mert visszafizet a jótett kiváltotta hála, magának a

jótettnek tudata és mindazok szeretetének, jóakaratának emléke, akikkel jót tettél;

mindez több élvezetet ad a léleknek, mint az a testi gyönyörűség, amelyről lemondtál.

Végül a viszonzásról győzi meg a vallás is lelkünket, mely boldogan hiszi, hogy a rövid

és csekély örömért végtelen, soha el nem múló örömmel fizet az isten. Ha tehát jól

megfontoljuk, ily módon azt tartják, hogy minden tettünk és erényünk az élvezetet

célozza, ez a végső boldogság. (85-89.p.)

A RABSZOLGÁKRÓL

158

A seholszigetiek rabszolgái nem a hadifoglyok közül kerülnek ki – hacsak nem

tekintjük a háborúk megindítóit -, sem a rabszolgák fiai közül. Általában nem azok a

rabok, akiket más népeknél szolgának fognának be, hanem vagy olyan emberek, akik

elkövetett vétségük miatt náluk kerülnek szolgaságba, vagy akiknek valamelyik idegen

városban elkövetett gaztettük miatt kellene büntetést szenvedniük. Ezeknek a száma

meglehetősen nagy, mivel néha olcsón, néha pedig teljesen ingyen hozhatják el őket.

Mindkétfajta rabszolgának örök munka a sora, méghozzá megbilincselve, de a

sajátjaikat tartják szigorúbban. Úgy vélik, hogy nyomorultabbak és megalázóbb

büntetés illeti őket, hiszen. Pompás neveltetésük az erényes életre tanította őket,

mégsem lehetett őket távol tartani a bűntől. A rabszolgák másik fajtájához az olyanok

tartoznak, akik meggyötört, szegény napszámosok voltak egy másik népnél, és önként

szegődtek a seholszigetiek szolgálatába. Velük tisztességesen bánnak, legföljebb

valamicskével többet kell dolgozniuk a szokottnál, egyébként majdnem ugyanolyan a

sorsuk, mint a polgároknak. Ha pedig valaki el akarna menni, ami ritkán fordul elő,

akarata ellenére nem tartják vissza, és nem küldik el üres kézzel.

A betegeket, mint említettem, nagy odaadással ápolják és semmit el nem

mulasztanak, amivel egészségét vissza tudják adni, legyen az orvosság vagy táplálék. A

gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket is ápolják, vigasztalják és általában a

csillapítás minden nemével könnyítenek rajtuk. Ha azonban a betegség nemcsak

gyógyíthatatlan, de állandó kínlódással és gyötrelemmel is jár, akkor a papok és

hatósági személyek igyekeznek rávenni a beteget, hogy ne habozzék meghalni, hiszen

az élet kötelességeinek többé megfelelni nem tud, másoknak s önmagának terhére van,

túléli saját halálát, csak a dögvészt, a ragályt táplálja magában, minthogy az élet neki

csak gyötrelem. Inkább jó reménységgel lévén, váltsa meg magát ettől a keserű élettől,

amely úgyis börtön és kínpad az ő számára, vagy legalább engedje, hogy

beleegyezésével mások vegyék el tőle az életet. Ez esetben bölcsen cselekszik, mert

halálával nem az élet kellemességeit, hanem gyötrelmeit szakítja meg, sőt jámborul és

fennkölten cselekszik, mert papok tanácsának engedelmeskedik, akik isten akaratát

tolmácsolják. Akiket ilyenformán meggyőztek, azok önkéntes éhezéssel vetnek véget

életüknek, vagy pedig kábítószert vesznek magukhoz, s így múlnak ki, mit sem érezve a

halálból. Akarata ellenére azonban senkitől sem veszik el életét, s a róla való

gondoskodást sem csökkentik. Különös tiszteletben részesülnek viszont azok, akik a

159

fentebbi módon meggyőzve halnak meg. Azokat azonban, akik a papok és a szenátus

jóváhagyása nélkül lesznek öngyilkosok, nem méltatják sem eltemetésre, sem

elégetésre, hanem elhantolatlan testüket gyalázatra mocsárba vetik.

Nő nem megy férjhez tizennyolcadik éve előtt, férfi pedig csak négy évvel

később házasodhatik. Ha férfit vagy nőt házasság előtt titkos szeretkezésen kapnak,

mindkettőjüket súlyosan megbüntetik, és teljesen eltiltják a házasságtól, hacsak a

fejedelem meg nem bocsátja bűnüket. De a családapákra és családanyákra is nagy

szégyen hárul, kiknek házában a bűnt elkövették, mert hanyagul látták el

kötelességüket. Ezt a bűnt azért bosszulják meg ilyen keményen, mert előre látják, hogy

ha nem tartják az embereket gondosan vissza a szabad szeretkezéstől, akkor csak

kevesen élnek majd együtt házasságban, mivel egész életüket ugyanazzal kell leélniük,

és türelemmel kell viselniük az evvel járó kellemetlenségeket is.

A feleség kiválasztásában egy számunkra képtelen és nagyon nevetséges szokást

követnek komoly szigorúsággal. Egy komoly, tisztes matróna a nőt, akár hajadon, akár

özvegy, meztelenül megmutatja a kérőnek, egy derék férfiú pedig a leánynak

megmutatja meztelenül a férfit. Mi ezt a szokást furcsának találva helytelenítettük, ők

viszont a többi népek hatalmas ostobaságát csodálták. Mert ha valaki csikót vesz, ahol

csak néhány garasról van szó, akkor vigyáz, és csak akkor veszi meg, ha a nyerget és a

lószerszámokat leveszi a majdnem csupasz állatról, nehogy alattuk valami fekély

húzódhassék meg. De ha a feleségüket választják ki, akitől egész életük gyönyörűsége

vagy undora függ, olyan hanyagul járnak el, hogy a ruhával letakart asszonyt egyetlen

tenyérnyi helyről ítélik meg, mert hiszen csak az arcát látják. Ezáltal kiteszik magukat a

rossz házasság nagy veszélyének, ha valami később nem lesz ízlésük szerint való. Nem

mindenki olyan bölcs, hogy csak az erkölcsökre legyen tekintettel, és még a filozófusok

házasságában is nem megvetendő hozomány a lélek erényei mellett a test ajándéka.

Bizonyos, hogy a ruha alatt oly rút testi hiba lappanghat, hogy teljességgel

elidegenítheti a férjet feleségétől, mikor már többé el nem válhatnak. Ha effajta testi

hiba a házasságkötés után keletkezik, mindenkinek viselnie kell sorsát, de ha előtte,

akkor törvénnyel kell megakadályozni, hogy bármelyiküket rászedjék.

S minderről annál nagyobb gonddal kellett intézkedni, minthogy azon a

világtájon egyedül a seholszigetiek érik be a feleségükkel, és náluk a házasságot

rendszerint csak a halál oldja föl, kivéve, ha házasságtörés fordul elő, vagy ha az egyik

160

fél természete elviselhetetlen. Mert bármelyik félen esik ilyen sérelem, engedélyt kap a

szenátustól, hogy más hitvestársat válasszon, a másik fél pedig örökre dicstelen és

társtalan életre van ítélve. Különben azonban semmilyen körülmények között sem tűrik,

hogy valaki hitvestársát akarata ellenére eltaszítsa, mivel teste elnyomorodott, ha

egyébként ártatlan. Kegyetlenségnek tartják, ha akkor hagyunk el valakit, amikor

leginkább szorul vigaszra, és ha hűségünk éppen az öregkorban veszti erejét és

szilárdságát, amikor elkövetkeznek a betegségek, s amely kor maga is betegség. De

néha előfordul, hogy a hitvestársak természete nem illik össze, és mindketten másra

akadnak, akivel, úgy rémlik, boldogabban élnének. Ilyenkor közös akarattal elválnak, s

új házasságot kötnek, de csakis a szenátus engedélyével, amely nem engedélyez

válásokat, csak ha előbb a szenátorok és feleségeik alaposan kivizsgálták az ügyet. Még

így se, könnyen engedik meg, mert tudják, hogy nem alkalmas a hitvesi szeretet

megerősítésére az a lehetőség, hogy könnyen lehet új házasságot kötni. A házasságtörőt

súlyos szolgasággal büntetik, és ha a sértettek mindegyike házas, akkor a bűnös fél

eltaszítása után, ha akarnak, házasságot köthetnek egymással vagy mással- Ha azonban

a sértett fél megmarad szerelmében érdemtelen házastársa iránt, nem tiltják meg neki,

hogy házasságban éljen vele, ha hajlandó kényszermunkára ítélt hitvestársát követni. Az

is előfordul, hogy az egyik fél megbánása s a másik odaadó szeretete megindítja a

fejedelmet, és visszaadja szabadságukat. Különben a visszaeső házasságtörőt halállal

sújtják.

A többi bűnre nem szab ki a törvény meghatározott büntetést, hanem a szenátus

aszerint ítél, hogy tettét mennyire tekinti súlyosnak vagy enyhének. Feleségüket a

férjek, gyermekeiket a szülők fenyítik meg, hacsak nem követtek el valami olyan

súlyosat, hogy a közerkölcs érdekében nyilvános büntetésre van szükség. A

legsúlyosabb bűnöket azonban szolgasággal büntetik. Ez egyrészt nem kevésbé súlyos a

bűnös számára, másrészt szerintük hasznosabb az államra, mintha a vétkeseket

hamarjában lemészárolnák és megsemmisítenék. Az elitéltek munkájukkal többet

használnak, mint halálukkal, és példájuk másokat is hosszú időn át elriaszt hasonló

bűntől. Ha pedig sorsuk ellen föllázadnak és ellenszegülnek, akkor végül is

megsemmisítik őket, mint szelídíthetetlen vadállatokat, akiket sem börtön, sem bilincs

nem tud féken tartani. Ellenben az engedelmesektől nem veszik el teljesen a reményt, ha

ugyanis a hosszú szenvedésektől megszelídülve megbánást mutatnak, mely arról

161

tanúskodik, hogy nem a büntetést gyűlölték meg, hanem a bűnt, akkor a fejedelem

kegyelmezési előjoga, esetleg a nép szavazata enyhítheti vagy eltörölheti szolgaságukat.

Ugyanazt a veszélyt idézi föl magára, aki fajtalanságra csábít, mint aki elkövette,

ugyanis minden bűnesetnél a szándékolt és megfontolt kísérletet egynek veszik a

cselekedettel, azton az alapon, hogy a siker hiánya nem az ő érdeme, hiszen nem rajta

múlott, hogy nem sikerült.

( 101-106.p.)

Hitük szerint istennek tetsző tiszteletadás, ha a természet szemléletébe és

csodálatába elmerülnek. de olyanok is sokan vannak, akik vallási okokból elhanyagolják

a tudományt, ismeretekre nem törekednek, semmi szabad szellemi időtöltésnek nem

szentelik magukat, és lelkük üdvét csak dolgos élettel és embertársaik iránti jó

cselekedetekkel kívánják munkálni. Így hát egyesek betegeket ápolnak, mások utakat

javítanak, árkokat tisztítanak, hidakat tataroznak, gyepet törnek föl, homokot lapátolnak,

követ fejtenek, fákat döntögetnek és fűrészelnek; fát, terményeket és egyéb holmikat

fuvaroznak a városokba. Nemcsak a közösség számára dolgoznak, hanem

magánosoknak is szolgálatába állnak, s még a rabszolgáknál is többet robotolnak. Mert

ami durva, nehéz és piszkos munka csak akad, melyektől másokat visszariaszt a vele

járó megerőltetés, a tőle való undor s a vele szemben érzett tehetetlenség, ők mind

szívesen, sőt derűsen vállalják. Másoknak pihenést szereznek, jóllehet maguk

szakadatlanul dolgoznak anélkül, hogy ezért köszönetet várnának, vagy hogy mások

életmódját gúnyolnák, és a magukéval kérkednének. De minél inkább lealázzák

magukat a rabszolgákhoz, annál nagyobb tiszteletben állanak mindenki előtt. Ez az

embercsoport különben két felekezetre oszlik, az egyik a nőtleneké, akik nemcsak a testi

érintkezéstől tartózkodnak, hanem a húsevéstől, sőt egyesek mindenféle állati terméktől

is. Szigorúan visszautasítják a földi élet minden gyönyörűségét, mert ártalmasnak vélik,

és verejtékes munkájuk fölött görnyedve csupán a másvilági gyönyörűségekre áhítoznak

vidáman, erősítve a közeli beteljesülés reményétől. A másik felekezet ugyanúgy

ragaszkodik a munkához, de a családi életet többre tartja, nem veti meg vigasztalását, és

úgy véli, hogy a természetnek éppen úgy meg kell adnunk a magáét, mint ahogy a

hazának a gyermekeket. Nem utasítanak el semmi élvezetet, ha az a munkában nem

akadályozza őket.

162

(128-129.p.)

Papok oktatják a gyermekeket és ifjakat, és nem fordítanak nagyobb gondot a

tudományokra, mint az erkölcsre és az erényre. Mert szerfölött igyekeznek ezeket a

hazát fönntartó, üdvös és áldásos elveket képlékeny és fogékony gyermeki lelkekbe

mindjárt kezdetben belecsöpögtetni. Ha egyszer azután belevésődtek a gyermekekbe,

elkísérik őket férfikorukban s egész életükben, és az állam fönntartásában nagy szerepet

játszanak, mert ezt csak a bűnök tudják fölbomlasztani, amelyek az erkölcstelen

életfelfogásból keletkeznek.

A papok a legkiválóbb asszonyokat veszik hitvestársul. Akadnak azonban

ritkábban papnők is, akiket az özvegyek és éltesebbek közül választanak, mert nem

zárják ki a női nemet ebből a hivatalból. A seholszigetieknél egyetlen hatóság sem

részesül nagyobb tiszteletben, s ebben odáig mennek, hogy ha valami bűnt követnek el,

nem állítják közönséges törvényszék elé, hanem Istenre és önnön lelkiismeretükre

bízzák őket. Úgy vélik, nem illik, hogy ember emelje rájuk a kezét, akármilyen bűnösek

is, mivel rendkívüli módon, mintegy átok súlya alatt vannak Istennek szentelve.

(130-131.p.)

…Másutt ugyanis a közjóról szónokolnak, de mindig magánérdekkel törődnek,

itt viszont nincs magántulajdon, komolyan munkálják a közjót, és bizony egyik helyen

sem alaptalanul. Mert másutt ki ne tudná, hogy éhen veszhet, bármennyire virágzik is az

állam, ha nem gondoskodik maga magáról. A kényszerítő szükség viszi tehát rá, hogy

inkább magával törődjék, mint népével, azaz másokkal. Itt ellenben, ahol minden

mindenkié, senki nem kételkedik benne, hogy a magánember sem szenved semmiben

hiányt, ha egyszer arról gondoskodtak, hogy az állami magtárak megteljenek. Mert itt a

javakat nem osztják el hamis mértékkel, itt nincs szegény és koldus, és mivel itt

senkinek sincs semmije, ezért mindenki gazdag. Vagy van-e nagyobb gazdagság, mint

gond nélkül élni vidám és nyugodt lélekkel, nem remegni a létfenntartás miatt, nem

hallgatni gyötrődve a feleség panaszos követelődzéseit, nem rettegni, hogy fiunkra

nyomor vár, nem főni gondban, hogy honnét vegyünk leányunknak hozományt, de

biztosnak lenni, hogy nyugodt és boldog lesz feleségünknek, fiainknak, unokáinknak,

déd-és ükunokáinknak és az utódok hosszú sorának, akikkel a nemesek annyira szoktak

163

büszkélkedni. Sőt éppen úgy eltartják azokat, akik most ugyan munkaképtelenek, de

egykor dolgoztak, mint azokat, akik most is dolgoznak. Szeretném látni azt az embert,

aki össze meri hasonlítani a méltányosságnak eme fokával bármelyik nép

igazságosságát! Pusztuljak el, ha másutt még csak halvány nyomát is megtalálom az

igazságosságnak és méltányosságnak!

Mert micsoda igazság az, hogy a nemesúr vagy aranyműves, vagy uzsorás, vagy

bárki azok közül, akik egyáltalán semmit sem dolgoznak, vagy akiknek munkája a

közösség számára nem éppen szükséges, fényesen és költekezően éljen

semmittevéséből, illetve haszontalan foglalkozása révén? A napszámos, a kocsis, a

kézműves és parasztember viszont olyan roppant és szakadatlan munka árán, amit

igavonó állatok is alig bírnak el, oly nélkülözhetetlen munka árán, ami nélkül az állam

egyetlen évig fönn nem maradhatna, csak olyan sovány élelmet tud magának

megszerezni, olyan nyomorultan tengeti életét, hogy még a barmok sorsa is sokkal

szerencsésebbnek látszik. Hogyne, hiszen az állatok nem dolgoznak annyit, élelmük

sem sokkal rosszabb, sőt ízlésüknek még megfelelőbb is és nem kell félniök a jövőtől.

Ezeket azonban meddő és eredménytelen munka hajszolja a jelenben, a nyomorult

öregség gondja öldösi szüntelen, hiszen napi keresményük szűkösebb, hogysem egy

napra elég legyen, nemhogy abból még maradjon valami, amit félretehessenek

öregségükre. Hát nem igazságtalan és hálátlan az a társadalom, amely a nemeseknek,

ahogy őket nevezik, az aranyműveseknek és hasonló fajtájú naplopóknak és

tányérnyalóknak és haszontalan élvezetek kiszolgálóinak pazarul oszt jutalmat, ellenben

a földművesek, szénégetők, napszámosok, kocsisok és kézművesek javáról, akik nélkül

az állam egyáltalán nem állhatna fönn, semmi jóindulattal sem gondoskodik, sőt, míg

erejük teljében vannak, kizsákmányolja őket, és amikor már a munkától, az évek

súlyától és a betegségtől elerőtlenedtek, és mindenben szűkölködnek, megfeledkezve

éjszakázásaikról, sok, nagy szolgálatukról, hálátlanul, nyomorult halállal fizet?

Ráadásul a szegények napi béréből a gazdagok még le is faragnak! Mégpedig nemcsak

titkos csalafintasággal, hanem az állami törvényekre hivatkozva úgy, hogy amit

korábban igazságtalanságnak tekintettek – hogy tudniillik a közösség irányában

érdemeket szerzett embereknek a rút hálátlansággal fizetnek -, azt még el is torzították,

és a törvényhozás útján megtették igazságnak. Ezért, ha a ma virágzó államokat

szemlélem, és mérlegelem magamban, istenuccse úgy tűnik föl nekem, hogy nem

164

egyebek a gazdagok összeesküvésénél, akik ugyan az állam nevében és jogcímén lépnek

föl, de a maguk haszna érdekében. Kieszelnek és kiagyalnak mindenféle furfangot, hogy

a gonosz úton összeharácsolt holmit megtarthassák anélkül, hogy félniök kellene

elvesztésétől, valamint, hogy a szegények fáradságos munkáját a lehető legcsekélyebb

áron megszerezhessék és visszaélhessenek vele. Amint egyszer a gazdagok ezeket a

mesterkedéseiket a köz nevében, tehát a szegények nevében is elhatározzák, már

törvényerőre emelkednek. Ezek a telhetetlenül kapzsi, elvetemült emberek, akik egymás

között osztották szét mindazt, aminek valamennyi ember szükségletét kellett volna

kielégíteni, milyen távol állnak Sehol szigetének boldogságától! Ott a pénzhasználat

megszüntetése által a pénzvágy is megszűnt, s vele együtt mennyi nehézséget, a

bűnöknek mekkora vetését irtották ki gyökerestűl! Ki ne tudná, mennyi csalás, lopás,

rablás, viszály, zenebona, perlekedés, lázadás, öldöklés, árulás, méregkeverés pusztulna

ki egyszerre a pénz eltörlésével, melyet a naponkénti kivégzésekkel inkább csak

megtorolnak, semmint megfékeznek; s hozzá még mennyi félelem, izgalom, gond,

fáradozás, virrasztás semmisülne meg ugyanabban a pillanatban, amelyben a pénz. Sőt

maga a nyomor, amelyről azt hiszik, hogy csak pénzre van szüksége, a pénz

megszüntetésével azonnal maga is megfogyatkozna. Hogy pedig ez még világosabb

legyen előtted, gondolj magadban valamelyik sovány, terméktelen esztendőre, amikor

az éhhalál sok ezer embert elpusztít. Állítom, hogy ha az éhínség végén fölnyitnák a

gazdagok csűreit, annyi gabonát találnának, amennyit szétosztva az éhség és betegség

sorvasztotta emberek között, bizonyára senki nem érezte volna sem az ég, sem a föld

mostohaságát. Milyen könnyű volna élelmet szerezni, hacsak ez az áldott pénz, melyet,

ugye, remekül kifundálták, a célból, hogy megnyissa az utat az élelemhez, maga nem

zárná el előlünk az utat. Hiszen érzik és tudják a gazdagok is, mennyivel üdvösebb

állapot lenne a fontos dolgokban nem szűkölködni, mint sok fölösleges dologban

dúskálni, üdvösebb lenne mentesülni a számtalan bajtól, mint fulladozni a nagy vagyon

alatt. Nem is kétlem, hogy vagy a józan önérdek, vagy a megváltó Krisztus tekintélye,

aki nagy bölcsességében jól tudta, mi válik leginkább javunkra, és jóságában ajánlotta

is, amiről tudta, hogy legfőbb javunk, már régen az egész világot ezen állam

törvényeihez vezetett volna, ha egyetlen fenevad, valamennyi baj vezére és szülője, a

kevélység nem lázadozna ellene. Ez nem a saját sorsával méri boldogságát, hanem a

más bajával. Ez még istennő sem akarna lenni, ha nem volnának többé nyomorultak,

165

akiken uralkodhatna, és akiket bánthatna, akiknek nyomorúságával összevetve

ragyoghatna fel a maga szerencséje, akiknek nyomorúságát a maga kincseinek

fitogtatásával súlyosbíthatná. Ez a pokoli kígyó átjárja az emberek szívét, nehogy jobb

útra térjenek, és mint a mesebeli polip, visszahúzza és magánál tartja.

(137-141. p.)

Morus Tamás: Utópia

Európa, Bp.1989.

166

Tommaso Campanella: A Napváros

ISPOTÁLYOS

Most beszélj a hivatalokról, a nevelésről és arról, hogyan élnek, köztársaságban-e,

monarchiában vagy a kevesek államában.

GENOVAI

Ezek az emberek - köztük sok filozófus - Indiából jutottak oda, a tatárok és más fosztogatók

meg zsarnokok elől menekülve; ekkor elhatározták, hogy a filozófia tanításai szerint

közösségben fognak élni, és bár a nőközösség nem szokás ama vidék népei között, ők mégis

bevezették, és most így élnek. Minden dolguk közös; tisztviselők kezébe van letéve őrzésük és

elosztásuk joga, úgyhogy nemcsak az élelmezés, hanem a tudományok, tisztségek és

szórakozások is mind közösek, de oly módon, hogy senki semmit nem tud eltulajdonítani.

Azt mondják, a magántulajdon úgy jön létre, hogy az emberek különálló családokat alkotnak,

feleséget vesznek és gyermekeket nemzenek, s ez önzést, önszeretetet szül, mert, hogy

gyermekeit gazdaggá tegye, méltóságra emelje, vagy hogy örökséget hagyhasson rájuk,

mindenki, aki nem fél és hatalmas, a köz ragadozójává lesz, akinek pedig nincs hatalma, az

zsugorivá, ármánykodóvá és képmutatóvá válik. De ha megszűnik az önérdek, akkor

megmarad a közösség.

13-14.p.

ISPOTÁLYOS

Vagyis senki sem akar fáradozni, s mindenki azt várja, hogy a másik dolgozzék, mint

Arisztotelész mondja Platónnál szemben.

GENOVAI

Én nem tudok vitatkozni, de annyit mondhatok, hogy olyan nagyon szeretik hazájukat, hogy

az megdöbbentő, sokkal jobban, mint a rómaiak, akik pedig - mint mondják - annál

hívebbek voltak, minél kevesebb volt a vagyonuk. És azt hiszem, hogy a mai papjaink és

szerzeteseink is, ha nem lennének rokonaik, barátaik, s nem lakoznék bennük akkora

becsvágy, sokkal önzetlenebbek, szentebbek és jótékonyabbak lennének másokkal.

ISPOTÁLYOS

Ott tehát nincs barátság, mivelhogy nem kedvezhetnek egymásnak.

GENOVAI

167

Ellenkezőleg, igen fejlett a barátság, mert oly szép látni, hogy nem ajándékozhatnak

egymásnak semmit, hiszen a közösben mindenük megvan; és a tisztviselők is nagyon

ügyelnek, hogy senkinek se legyen többje, mint amennyit megérdemel. Amennyit ugyanis a

szükség megkíván, annyival mindenki rendelkezik. S a barátok a háborúban, betegségekben

és a tudományokban ismerszenek meg, ahol kölcsönösen segítik és tanítják egymást. A

fiatalok mind testvérnek szólítják társaikat, atyának a tizenöt évvel idősebbeket,

gyermeknek a tizenöt évvel fiatalabbakat. Ott vannak aztán a mindenre figyelmező

tisztviselők, hogy senki se rövidíthesse meg a másikat ebben a testvériségben.

ISPOTÁLYOS És hogyan?

GENOVAI

Ahány erényt ismerünk, nekik annyi tisztviselőjük van: egyiket Bőkezűségnek hívják, a

másikat Nagylelkűségnek, Tisztaságnak, Állhatatosságnak, büntető és polgári

Igazságosságnak, Szorgalomnak, Igazságnak, Jótékonyságnak, Hálának,

Könyörületességnek és így tovább; és mindeme tisztekre olyanokat választanak, akiket

gyermekkoruktól kezdve az iskolában ezen erényekre kiváltképpen hajlamosaknak találtak.

És tekintve, hogy sem rablás, sem gyilkosság, sem vérfertőzés, sem házasságtörés - amelyekkel

mi vádolhatjuk egymást - ott nincs, az ő szemükben a hálátlanság, rosszindulat (amikor

valaki nem akar becsületesen kedvezni) és a hazugság a legnagyobb bűn; ez utóbbitól jobban

irtóznak, mint a dögvésztől; akiket ezekben bűnösnek találnak, büntetésül megfosztják a közös

étkezéstől, vagy kizárják a nőkkel való érintkezésből, vagy némely tisztségekből annyi

időre, amennyire a bíró helyesnek látja megjavításuk céljából.

14-15.p.

ISPOTÁLYOS

Mondd hát, hogyan nevezik ki tisztviselőiket?

GENOVAI

Ezt csak úgy lehet megmagyarázni, ha ismered életüket. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a

férfiak és a nők a hadviselésre is alkalmas módon öltözködnek, jóllehet a nők térden alul, a

férfiak térden felül érő felsőruhát hordanak. S mindenkit minden mesterségre egyaránt taní-

tanak. Hároméves koruk után a gyermekek megtanulják a nyelvet és az ábécét a' falakról,

négy csoportban sétálva négy öreg vezető irányításával; bizonyos idő után játékra és

futkározásra kerül sor, hogy erősödjenek, és egészen hétéves korukig mindig mezítláb és

hajadonfőtt vannak. Közben elviszik őket a különféle mesterségek műhelyeibe, s kitapasztalják

168

hajlandóságaikat. Hétéves koruk után természettudományokat tanulnak mindannyian; minden

előadáshoz négy előadó van, és négy órán át foglalkozik minden egyes csoport: míg az egyik

testgyakorláson van, vagy közös munkát végez, a másik tanul. Azután matematikát, orvosi és

más tudományokat tanulnak; állandóan versengés és vita van köztük, s ki-ki amelyik

tudományágban vagy mechanikai mesterségben a legjobb eredményt éri el, annak lesz a

tisztviselője, hiszen mindegyik mesterségnek megvan a maga vezetője. És a mezőre is

kimennek, hogy a mezei munkákat és a legeltetést is megtanulják, s azt tartják nemesebb

embernek, aki több mesterséget tanul meg, s azokat jobban gyakorolja. Nevetnek is rajtunk,

amiért a mesterembereket nem tartjuk nemeseknek, s amiért azokat mondjuk nemeseknek, akik

semmiféle mesterséget sem sajátítanak el, csak henyélnek, s a köztársaság kárára nagy

szolgahadat tartanak henyeségben és tunyaságban. A tisztviselőket a négy vezető választja ki a

céhek mestereivel együtt, akik nagyon tudják, ki a legalkalmasabb azokra a mesterségekre,

amelyekben működnie kell; javaslatot tesznek a Tanácsban, és mindegyikük elmond mindent,

amit a jelöltekről tud. De Nap csak az lehet, aki ismeri az összes népek történetét,

szokásait és szertartásait, az összes államformákat, a mesterségek és törvények feltalálóit.

Azután ismernie kell még az összes mechanikai mesterségeket: kétnaponként kell

elsajátítania egyet, hiszen a kialakult gyakorlat s a fali ábrák úgyis megtanítják. Ismernie

kell az összes tudományokat, a matematikát, fizikát és asztrológiát is. A nyelvtudással

nemigen törődnek, hiszen vannak tolmácsaik: az ottani grammatikusok. De mindenekelőtt

Metafizikában és Teológiában kell jártasnak lennie, hogy jól ismerje minden mesterség és

tudomány gyökereit és próbáit, a dolgok hasonlóságait és különbségeit, a

szükségszerűséget, a Végzetet, a világ Harmóniáját, a Hatalmat, Bölcsességet, az Isten és

minden más dolog szeretetét, a létezők fokait, megfeleléseit az égi, földi és tengeri

dolgokkal, és sokat kell tanulmányoznia a Prófétákat és az asztrológiát. Tehát nagyon jól

tudják, ki az, aki Nap lehet; s aki még nem múlt el harmincöt éves, nem érheti el ezt a

méltóságot. Ez a tisztség mindaddig tart, ameddig nem akad más, aki többet tud és

alkalmasabb a vezetésre.

ISPOTALYOS

De hát ki az, aki ennyit tudhat? Hiszen aki annyi tudománnyal foglalkozik, nem tud

kormányozni.

16-17.p.

169

GENOVAI

Én is ezt mondtam nekik, mire így válaszoltak: „Nagyon is bizonyosak vagyunk mi

abban, hogy egy ilyen tudós ember tud kormányozni, bizonyosabbak, mint ti, akik

felmagasztaljátok a tudatlanokat, alkalmasnak tartván őket a kormányzásra csak azért, mert

úrnak születtek, vagy mert a hatalmasok pártjai segítették őket uralomra. Ezzel szemben

a mi Napunk lehet, hogy szerencsétlenül fog kormányozni, de sohasem lesz kegyetlen,

sem gonosz, sem zsarnok az olyan ember, aki oly sokat tud. Ismerjétek meg hát ennek az

érvnek az erejét ti is, akik azt tartjátok tudósnak, aki több grammatikát, arisztotelészi

logikát, ilyen vagy olyan szerzőt ismer, holott ehhez csak szolgai emlékezet kell, ettől pedig

az ember tétlenné válik, mert nem a dolgokat, hanem a könyveket tanulmányozza, s lelke

elsatnyul e holt dolgok közepette; nem tudja, miképpen uralkodik Isten a dolgokon, a

természet és a nemzetek életén. Ez nem történhetik meg a mi Napunkkal, mert ennyi

tudományra csak az tehet szert, aki minden dologhoz értő ügyes elmével rendelkezik, s így

a kormányzásra is igen alkalmas. Mi tudjuk, hogy aki csak egyetlen tudományt ismer, az

sem azt az egyet, sem a többit nem ismerheti jól, s aki csak egyetlen könyvből tanult tudo-

mányra alkalmas, az tehetetlen és nehézkes. De nem így a gyors és minden ismeretre kész

elme, mint amilyennel a Napnak is rendelkeznie kell. És a mi városunkban, mint látod,

olyan könnyedséggel sajátítják el a tudományokat, hogy itt egy év alatt többet tudhatnak,

mint közöttetek tíz vagy tizenöt év alatt, nézd csak meg ezeket a gyermekeket." Érvelésük

és a nyelvemen értő gyermekek bizonyságtétele bizony megzavart, mert hiszen csoportonként

minden nyelvet mindenkor legalább hárman tudnak. És nem ismerik a tétlenséget, csak azt a

formáját, amely tudósokká teszi Őket, mert pihenésként - egymást váltó csoportokban -

inkább kimennek a mezőre futni, lándzsát vetni, puskával lőni, vadat hajszolni, dolgozni, a

növényeket megismerni.

A három főtisztviselőnek csak azokat a mesterségeket kell ismerniük, amelyek hatáskörükbe

tartoznak, így hát tudják a mindenki számára közös mesterségeket - történetileg tanulván

meg őket -, azután a sajátjaikat, amelyekben egymást múlják felül, így a Hatalom ismeri a

lovagi mesterséget, a különféle fegyverek, hadiszerek, gépek stb. gyártását. De ezeknek a

tisztviselőknek egyben filozófusoknak kell lenniük, sőt mi több, történészeknek,

természettudósoknak és humanistáknak is.

ISPOTÁLYOS

170

Szeretném, ha az összes hivatali tisztségeket felsorolnád és ismertetnéd, s ha megmondanád,

vajon szükséges-e a közös nevelés.

GENOVAI

Először is a szobák, hálótermek és a használati tárgyak közösek; a mesterek minden félévben

kijelölik, ki melyik övezetben s melyik szobában aludjék. Ezeket az ábécé betűivel jelölik.

Továbbá a mesterségek közösek a férfiak és a nők számára, az elméletiek és mechanikaiak

egyaránt, azzal a különbséggel, hogy amelyekhez nagyobb erőkifejtésre vagy utazásra van

szükség, mint a szántás, vetés, aratás, legeltetés, majorsági munkák, szüretelés, azokat férfiak

végzik. De sajtot készíteni, fejni vagy a város körüli veteményeskertekbe, könnyebb

munkákra nőket küldenek. Általában az ülve vagy állva végezhető mesterségeket nők

gyakorolják: a szövést, varrást, hajvágást, borotválást, fűszerkészítést, a legkülönbözőbb

ruhák előállítását, a vas- és fegyverművességtől eltekintve mindent. Ha egy nőnek te-

hetsége van a festéshez, nem tiltják el tőle. A zene szinte csak a nők és a gyermekek részére

van fenntartva, mivel jobban gyönyörködhet, a kürt és a dob azonban kivétel. Az ételeket is

ők készítik, megterítik az asztalokat; a felszolgálás azonban a mindkét nembeli fiatalok

feladata, míg csak a húszéves kort el nem érik. Minden övezetben közös konyhák és

éléstárak vannak. A munkákra egy-egy öregember és öregasszony ügyel fel; ők irányítanak,

jogukban áll megverni vagy megveretni a hanyagokat vagy engedetleneket; minden egyes

férfiről és nőről megjegyzik, milyen munkában a legjobbak. Az egész fiatalság szolgál az

idősebbeknek, a negyven éven felülieknek, a felügyelő vagy felügyelőnő gondoskodik

róla, hogy este mikor menjenek aludni, reggel pedig elküldik őket a szükséges munkákra,

minden szobába egyet-kettőt, s az ifjak elvégzik dolgukat, mert jaj annak, aki ellenkezik!

Kétoldalt állnak az asztalok: az egyik oldalon étkeznek a nők, a másikon a férfiak,

akárcsak a szerzetesek refektóriumában. Étkezés közben csend van, az asztalnál egyvalaki

mindig hangosan felolvas, és a tisztviselő gyakran hozzászól a felolvasás egyik vagy

másik részéhez. Öröm látni, hogy ennyi szép fiatal mint szolgálja egymást feltűrt

ruhában, hogy mennyi jó barát, testvér, gyermek és anya él együtt egymást tisztelve és

szeretve. Mindenkinek húsételt és levest, gyümölcsöt és sajtot adnak foglalkozása szerint;

az orvosok megmondják a szakácsoknak, milyen napon miféle ételek kellenek, milyenek az

öregeknek, a fiataloknak és a betegeknek. A tisztviselők többet kapnak, és gyakran

küldenek a sajátjukból azoknak, akik a délelőtt folyamán legjobban kitűntek a tudományok

és fegyverforgatás tanulásában és a vitákban, s ezt nagy megtiszteltetésnek és

171

szívességnek tartják. Ünnepnapkor az asztalnál is énekelnek, és mert mindenki segít a

munkában, nincs semmi fennakadás. Bölcs öregek vigyáznak, ki a konyhákra, ki az

étkezőhelyiségekre, és nagyra becsülik a tisztaságot mindenütt, az utcán, szobában,

edényben, öltözetben és az emberekben egyaránt.

Testükön fehér lenvászon inget hordanak, efölött ruhát viselnek, mely kabát és nadrág

együtt; sima szabású, középütt elől-hátul kivágott és gombolható. A nadrág egészen a

sarokig ér, erre nagy, félcsizmányi harisnyát húznak, majd arra kerül a cipő. Ruháik igen

jó szabásúak, úgyhogy amikor levetik a felsőruhát, testük idomai szépen kirajzolódnak.

Öltözéküket évente négy alkalommal cserélik, amikor a nap a Rák, a Bak, a Kos és a Mér-

leg jegyébe lép. Az orvos dolga, hogy az alkatnak és évszaknak megfelelően ossza szét a

ruhákat az egyes övezetek ruhafelelőseivel együtt. Csodálatos dolog látni, hogy mindenféle

ruhájuk van, amilyen csak kell: az időjárásnak megfelelően vastag vagy vékony.

Mindannyian fehérben járnak, és a ruhákat minden hónapban szappannal mossák ki, a

vásznat pedig forró, lúgos vízzel. Az alsó helyiségekben műhely, konyha, magtár, ruhatár,

étkezőhelyiség vagy mosoda van, de mosnak az árkádok medencéiben is. A szennyvizet a

latrinákba öntik vagy a csatornákba, melyek viszont a latrinákba folynak. Az egyes

övezetek terein kutak vannak, ezek egyetlen fakallantyú mozdításával adják a vizet, mely

aztán a csatornákon folyik széjjel. A források vizén kívül a ciszternákban is sok víz van,

ahová a házak csatornáiból gyűjtik az esővizet, homokkal töltött vízvezetékeken át.

Testüket is gyakran mossák, aszerint, hogy a mester vagy orvos mint rendeli. A testi

mesterségeket az alsó udvarokban űzik, a szellemieket fent, ahol a festmények vannak. A

templomban pedig felolvasnak.

Minden övezet külső udvaraiban napórák és harangok vannak, meg széljárást jelző

szélkakasok.

ISPOTÁLYOS

Most beszélj nekem a nemzésről!

GENOVAI

Egyetlen nő sem veti alá magát férfinak tizenkilenc éves kora előtt, és a férfiaknak sem

engedik meg a nemzést huszonegy éves koron alul vagy ha törékeny alkatú. Ez idő előtt

néhánynak engedélyezik a közösülést meddő vagy terhes nőkkel, nehogy helytelenül

történjék, s erről a nemzésre ügyelő matróna és senior mesterek gondoskodnak, aszerint,

amint titokban kérik tőlük a Venustól leginkább gyötröttek. Gondoskodnak róluk, de úgy,

172

hogy szólnak a főmesternek is, aki nagyszerű orvos, és közvetlenül a főtisztviselő Szerelem

alá van rendelve. Ha valakit sodomiában találnak bűnösnek, az közmegvetés tárgya lesz,

és hét napon át cipőt kell hordania nyakában, jeléül annak, hogy felborította a dolgok

rendjét, s lábát a fején viseli. Más esetekben a büntetés egészen a fővesztésig súlyosbodik.

Aki huszonegy éves korig teljesen tartózkodik a közösüléstől, azt énekekkel és

kitüntetésekkel ünneplik.

18-22.p.

Amikor harci gyakorlatokat végeznek, a régi görögök módjára mindannyian mezítelenek,

férfiak és nők egyaránt; a mesterek ily módon megtudják, kik képesek és kik képtelenek a

nemzésre, s milyen alkatúak felelnek meg egymásnak, így aztán, szépen megmosakodva,

minden harmadik este közösülnek; magas és szép nőket csak nagy és erős férfiakkal, kövér

nőket sovány férfiakkal, sovány nőket kövér férfiakkal párosítanak össze, hogy ki-

egyenlítsék egymást. Este jönnek a fiúk, megvetik az ágyakat, és azután a mester vagy

mesterasszony rendeletére aludni mennek. Csak akkor közösülhetnek, ha már az

emésztésen túl vannak és imádkoztak; a szobában körös-körül híres emberek sok szép

szobra látható, hogy a nők ezeket nézegessék. Azután az ablakhoz mennek, és

könyörögnek az Ég Istenének, hogy jó sarjat adjon nekik. Két fülkében elkülönítve

alszanak egészen addig, amíg el nem érkezik a közösülés órája, amikor jön a mes-

terasszony, s kinyitja mindkét fülke ajtaját. Ezt az időpontot az Asztrológus és az Orvos

határozza meg. Mindig arra törekednek, hogy azt az időt válasszák ki, amikor a Mercur és

a Venus a Naptól keletre kedvező házban vannak, s amikor a Jupiter, a Saturnus és a

Mars is kedvező aspektusban állnak a Nappal meg a Holddal, a sors két leggyakoribb

meghatározójával. S legtöbbször azt várják, hogy a Szűz felszálló legyen, de nagyon óva-

kodnak attól, hogy a Saturnus és a Mars sarkosak legyenek, mert mind a négy sarok az

oppozíciókkal és a négyzetekkel rontja a befolyást, márpedig ezekből a sarkokból fakad az

életerő és a sors gyökere, mely az egésznek a részekkel való harmóniájától függ. A

satellitióval nem törődnek, csak a jó aspektusokkal. A satellitiót csak városalapításkor és

törvényhozáskor keresik, s ügyelnek, hogy a Mars és Saturnus jó állással uralkodjék.

Bűnnek tekintik, ha a nemzők a közösülés előtt három napig nem tartózkodnak gonosz

cselekedetektől, s ha nem odaadok a Teremtő iránt. A többiek, akik akár

gyönyörszerzésből, akár kényszerű szükségük kielégítése céljából közösülnek meddő, terhes

173

vagy kevés értékű nőkkel, nem veszik figyelembe az effajta finomságokat. A tisztviselők,

akik mind papok, meg a bölcsek csak akkor nemzhetnek, ha előtte több napon át sokféle

feltételt tartanak be; bennük ugyanis a sok gondolkodás következtében gyengébb az

életösztön, és nem származtatják át agyuk értékét, mert mindig gondolkodnak valamin, s

ezért satnya utódokat nemzenek. Emiatt aztán nagyon ügyelnek, és csak nagyon életerős,

vidám és szép nőkkel hozzák össze őket; a nagyképzeletű és szeszélyes férfiakat pedig

kövér, nyugodt, szelíd viseletű nőkkel. Az a nézetük, hogy az alkati tisztaságot, amelyből

az erények fakadnak, csak mesterségesen nem lehet kialakítani, meg hogy az erkölcsi

erényt természetes hajlandóság nélkül nehezen lehet átszármaztatni, továbbá, hogy a gonosz

természetű emberek a törvénytől való féltükben kellő módon cselekszenek ugyan, de

félelmük elmúltával nyílt vagy titkos módon ártanak a köztársaságnak. Ezért legfőképpen

a nemzést kell tanulmányozni, s a természetes érdemeket kell nézni, nem pedig a

hozományt és a megtévesztő nemességet.

Ha ezen nők közül egyesek valamelyik férfitől nem fogamzanak, akkor egy másikhoz

küldik őket; ha meddőnek bizonyulnak, akkor közösülhetnek, de nem illeti meg őket a

nemzés tanácsában, a menzán meg a templomban a matrónának kijáró tisztelet: ez azért van

így, nehogy valaki meddővé tétesse magát a bujálkodás vágyától hajtva. Akik megfogantak,

tizenöt napig nem dolgoznak, azután könnyebb munkát végeznek, hogy megerősítsék a

magzatot, s megnyissák számára a tápláló csatornákat. Szülés után ők maguk nevelik

gyermekeiket közös helyeken, két évig vagy még tovább is szoptatva őket, amint a

Fizikus előírja. Majd elválasztják a sarjat, és nevelőasszonyoknak vagy férfiaknak adják

át, aszerint, hogy fiú-e vagy lány. Itt a többi gyermekekkel együtt gyakorolják őket az

írásban, olvasásban, járásban, futásban, birkózásban, valamint a megjelenített

történetekben. Nagyon szép, változatos színű ruhákba öltöztetik őket. Hétéves korukban

természettudományokra adják őket, majd a többire, a tisztviselők véleménye alapján,

végül a mechanikai mesterségek gyakorlására kerülnek. A csökkent értékű gyerekeket a

falvakba küldik, ahonnan, ha kifejlődtek, visszatérnek a városba. De legtöbbször,

minthogy azonos konstellációban nemzették őket, az egykorú gyerekek hasonló erényekkel,

természettel és külső adottságokkal rendelkeznek. Nagyon szeretik és segítik egymást, ez

pedig a szilárd egyetértés alapja a köztársaságban. Nevüket nem véletlenszerűen, hanem

tulajdonságaik szerint a Metafizikustól kapják, mint a rómaiaknál volt szokásban: ezért

egyeseket Szépnek, Nagyorrúnak, másokat Nagylábúnak stb. hívnak; ha pedig

174

mesterségükben derekassá válnak, vagy valami haditettet visznek véghez, akkor vezeték-

nevüket a mesterségről kapják, mint például Nagy Festő, Aranyos, Kiváló stb. Nevüket a

legyőzött ellenségről is kaphatják, mint Afrikai, Ázsiai, Etruszk; avagy ha legyőzte

Manfrédét vagy Torteliust, elnyerheti ezeket a neveket; vagy más hasonló módon. Ezeket

a vezetékneveket a főtisztviselők adományozzák a tetthez vagy mesterséghez illő koszorú,

taps és zene kíséretében. S készek elveszejteni magukat ezekért a tapsokért, mert az aranyat

és ezüstöt nem becsülik, csak mint edények és mindenki számára közös használati tárgyak

anyagát.

ISPOTÁLYOS

Nincs féltékenység közöttük vagy fájdalom azok részéről, akik nem lehettek nemzőkké,

vagy nem érték el, amire vágytak?

GENOVAI

Nem, uram, mert senki sincs köztük, .aki hiányt szenvedne bármely, kedvére való

szükségben: az utódok nemzését vallásos tiszteletben tartják, nem egyéni szempontokból,

hanem a köz javáért, és mert végre kell hajtani a tisztviselők utasítását. Platón azt mondta,

a szép nőkre érdemtelenül igényt tartókat be kell csapni, hogy a sorshúzás helyesen, érdem

szerint jöjjön ki; itt azonban nem kell sorsolási csaláshoz folyamodni, hogy a csúnya

férfiak megelégedjenek a csúnya nőkkel is, mert nincs közöttük csúnya, hiszen maguk a

nők is a munka által élénk színre és erős és fejlett tagokra tesznek szert, s éppen a

nagyságot, élénkséget és erőt tartják szépségnek. Éppen ezért halálbüntetés terhe mellett

tilos náluk kendőzni az arcot, vagy fűzőt hordani, vagy hosszú, uszályos ruhát, amely

eltakarja a lőcslábakat. Azt mondják, ez a visszaélés nálunk a nők henyeségéből

származik, ez teszi őket sápadtakká, kicsikké és törékenyekké, ezért van szükségük

festésre és más hasonlókra; hiúságból tehát, hogy szépítsék magukat, tönkreteszik a saját

maguk és magzataik alkatát. Sőt, ha ott valaki megszeret egy nőt, megengedett dolog, hogy

beszélgessen vele, verset írjon hozzá, tréfálkozhasson vele, virágot ajándékozzon neki. De

ha a megfelelő nemzés nem látszik biztosítottnak, a közösülést semmiképpen sem

engedélyezik köztük, hacsak a nő nem terhes vagy meddő. Náluk inkább csak baráti

szeretet van, nem pedig heves megkívánás.

Az értéktárgyakat nem becsülik, mert mindenkinek megvan mindene, ami kell, csak a

helytállásért, megbecsülésből járó kitüntetésnek van értéke. Ezért a hősöknek és a

hősnőknek a köztársaság bizonyos ajándékokat ad az asztalnál vagy nyilvános

175

ünnepségeken: virágkoszorúkat vagy szépen ékesített öltözéket. Bár napközben a városon

belül mindannyian* fehérben járnak, a városon kívül és éjjel vörös színű selyembe vagy

posztóba öltöznek. Irtóznak a fekete színtől, a dolgok piszkától, s ezért gyűlölik a

japánokat, a fekete szín barátait. A gő-göt igen nagy bűnnek tartják, s a gőgös cselekedetet

ugyanolyan módon büntetik, mint ahogyan elkövették. Ezért senki sem tekinti alantas

dolognak az asztalnál, a konyhában vagy másutt végzendő szolgálatot, ellenkezőleg,

tanulásnak nevezik, és azt mondják, ez éppúgy megbecsülés, mint a lábbal járni és a

szemmel nézni, így, ha valakire munkát bíznak, akkor azt megtiszteltetésként végzi; rab-

szolgákat pedig nem tartanak, mert mindegyikük elegendő saját magának, sőt még

többre is. Mi bezzeg nem így vagyunk, hiszen Nápolyban háromszázezer lélek lakik, s nem

dolgozik csak ötvenezer; ezek sokat fáradoznak és törik magukat, a henyélők pedig

belevesznek a henyélésbe, fösvénységbe, paráznaságba és uzsorába, és sok embert megron-

tanak azáltal, hogy szolgaságban és szegénységben tartják, és részeseivé teszik őket saját

bűneiknek, emiatt a közérdekű munka hiányzik, s a földművelést, katonáskodást és a

mesterségeket csak rosszul és nagy kínnal lehet ellátni. De itt, elosztván egymás között a

munkát, tisztségeket és mesterségeket, egy embernek csak négy órát kell dolgoznia egy

napon, a fennmaradó időt játszva, tanulással, vitatkozással, olvasással, sétálással töltik

mindig nagy jókedvűen. Nem játszanak ülőjátékokat, sem sakk-, sem kocka-, sem

kártyajátékokat és más hasonlókat, hanem a labdajátékokat, a birkózást, a gerelyhajítást, a

dárdavetést, a lövészetet és más hasonló sportokat űzik.

Azt is mondják, hogy a nagy szegénység gyávává, ravasszá, tolvajjá, fondorlatossá, bujkálóvá,

hazuggá, hamis tanúvá teszi az embereket, a gazdagság meg szemérmetlenné, gőgössé,

tudatlanná, hitszegővé, szeretetlenné és követelőzővé. A közösség azonban mindenkit

gazdaggá és szegénnyé tesz: gazdaggá, mert mindenük megvan, szegénnyé, mert nem

válnak a dolgok szolgáivá, hanem minden dolog őket szolgálja. S e tekintetben igen

dicsérik a keresztény szerzeteket és az Apostolok életét.

ISPOTÁLYOS

Szép és szent dolog ez, de a nők közössége nagyon durvának és merésznek tűnik. Bár

Római Szent Kelemen azt mondja, hogy a nők közösek, de a glossza ezt a szolgálatra és

nem az ágyra érti. Tertullianus is egyetért a glosszával: szerinte az ős-keresztényeknek

mindenük közös volt, kivéve a feleségeket, de a szolgálatban ők is közösek voltak.

GENOVAI

176

Én erről nem tudok, csak azt tudom, hogy náluk a nők mind a szolgálatban, mind az

ágyban közösek, ám nem mindig, csak a nemzés céljából. Azt hiszem, azért még

tévedhetnek, de ők Szókratésszel, Platóval, Catóval, Platónnál és másokkal védekeznek.

Lehetséges, hogy egy napon elhagyják ezt a szokást, mert a hatalmuk alatt levő városok-

ban csak a dolgok közösek, a nők csupán a szolgálatban és a mesterségekben azok, de az

ágyban nem: s ezt ők az olyan emberek tökéletlenségének tulajdonítják, akik még nem

filozofáltak. Ezért eljárnak megtapasztalni minden nép szokásait, és állandóan jobbítják

magukat, s ha majd megismerik a kereszténység csodákkal alátámasztott élő érveit, majd ezek

felé hajlanak, mert igen szelíd emberek. Mind a mai napig azonban a természet szerint,

nem pedig a kinyilatkoztatott vallása szerint cselekednek, s nem is tudnak többre jutni.

S ami még szebb, nincs olyan hiányosságuk, mely henyévé tenné őket, hacsak nem a

roskadozó kor, amikor az emberek már csak tanácsadásra jók. Aki sánta, szemével

őrködik, aki nem lát, gyapjút tilol, s a pelyhet szedi a tollakról derékaljak számára, akinek

nincs keze, más munkát végez, s ha csak egy végtagja van, azzal a falvakban tesz

szolgálatot; mások jó irányítás alatt hírszerzéssel foglalkoznak, s mindenről tájékoztatják a

köztársaságot.

23-29.p.

A hasznos állatokat azonban, mint például az ökröket és lovakat, nem szívesen ölik meg.

Megkülönböztetik a hasznos ételeket a haszontalanoktól, s az orvosi tudomány szerint élnek

velük: háromnaponként váltakozva hol húst esznek, hol halat, hol zöldfőzeléket, aztán

ismét visszatérnek a húshoz, vigyázva, hogy meg ne terheljék gyomrukat, de ne is

éhezzenek. Az öregek emészthetőbb ételeket esznek, keveset és naponta háromszor, a

gyermekek négyszer, a közösség kétszer. Legalább száz évig élnek, többnyire százhetvenig,

igen ritkán kétszázig. Nagyon mértékletesek az ivásban, tizenkilenc éves korig a gyermekek

csak akkor kaphatnak bort, ha feltétlenül szükséges, s akkor is csak vízzel isszák, akárcsak

a nők; az ötven éven felüli férfiak víz nélkül ihatják. Az évszakoknak megfelelően azt

eszik,ami a leghasznosabb és legmegfelelőbb aszerint, amint a főorvos előírja. Sokat

használják az illatszereket; reggelenként felkelés után megfésülködnek, friss vízben

megmosakodnak, majd kevés majoránnát, petrezselymet vagy mentát rágcsálnak, és

kezüket bedörzsölik vele, az öregek tömjént használnak, azután kelet felé fordulva rövid imát

mondanak, valami olyat, mint a Miatyánk, és szétszélednek, ki az öregek szolgálatára, ki a

177

közös dolgok végzésére, majd összegyűlnek az első leckére, majd a templomba; utóbb

munkába mennek, később ülve pihennek egy keveset, és étkezésre jönnek össze. Nem

ismerik a podagrát, a köszvényt, zsábát, a hasmenést, a reumát, a kólikát és a tüdőbajt,

mert az állandó testgyakorlás révén megtisztítják magukat minden felfúvódástól és káros

nedvtől. Ezért szégyenletesnek tartják, ha valaki köpköd, mert ez szerintük az elégtelen

gyakorlatozás, eltunyultság és falánk étkezés következménye. Leginkább gyulladások és

száraz görcsök miatt szenvednek; ezeket bőséges, jó étkezéssel és fürdőkkel kezelik, a

hektikát édes és tejes fürdőkkel gyógyítják, meg azzal, hogy kellemes tájakra mennek, és mér-

tékletesen dolgoznak. A nemi betegség nem tud gyökeret verni köztük, mert testüket gyakran

mossák borral és illatos olajokkal, és a verejtékezés is eltávolítja azt a mérgező gőzt, amely

megrothasztja a vért és a velőt. Tüdővészesek nincsenek, mert nincs olyan lecsapódás, ami

a mellre nyomaszkodhat; asztma még kevésbé akad, mert ehhez sűrű nedvesség kell. Az

égető lázakat friss vízzel, a múló lázakat illatszerekkel, zsíros levelekéi, alvással, zenével és

vidámsággal, a váltólázat vérvétellel, rebarbarával, más hasonló elvonó anyagokkal, hajtó

és savanyú gyökerek levének itatásával gyógyítják. Ritkán folyamodnak a hajtószerekhez. A

négynapos lázat könnyen gyógyítják hirtelen ijesztéssel, a nedvhez hasonló vagy azzal

ellentétes füvekkel, amelyek számos csodálatos titkát mutatták meg nekem. Az állandó

lázakra nagyon ügyelnek, bíznak a füvekben és a csillagok járásában, és Istenhez

imádkoznak gyógyulásért. Öt-, hét- és nyolcnapos láz alig fordul elő, ahol nincsenek sűrű

nedvek. Az antikok módjára használják a fürdőket és olajokat, és nagyon sok titkát

ismerik annak, hogy miként tartsák a testet tisztán, egészségben és jó erőben. Ilyen és más

módokon igyekeznek segíteni magukon a szent betegség (epilepszia) ellen, amely igen

gyakori náluk.

40-41.p.

ISPOTÁLYOS

Ez a kitűnő elmék jele, Hercules, Szókratész, Mohamed, Scotus és Kallimakhos is ettől

szenvedett.

GENOVAI

Imádságokkal, illatokkal, a fej megkenésével, savanyú dolgokkal, lisztlánggal meghintett

zsíros levekkel segítenek magukon. Páratlan módon értenek az ételek elkészítéséhez, almát,

sajtot és sok más aromát használnak, s ezek igen jól erősítenek. Nem isznak jégbe hűtött

178

italokat, mint a nápolyiak, forrókat sem, mint a kínaiak, mert nem kell védekezniük a sűrű

nedvek ellen, lévén a hely meleg; nyáron fáradtság ellen tört fokhagymát és ecetet,

mentát, bazsalikomot fogyasztanak; s az aromatikus szerek túlzott heve sem árt nekik, mert

mindig mértéket tartanak. Van azonban egy titkos eljárásuk, mellyel hétévenként

megfiatalítják a szervezetet minden károsodás nélkül.

ISPOTÁLYOS

Nem beszéltél még a tudományokról és a tisztviselőkről.

GENOVAI

Valóban, s mivelhogy ennyire kíváncsi vagy, részletesen fogok beszélni róluk. Minden

újholdkor és minden oppozíciójakor az áldozat bemutatása után Tanácsot tartanak,

ebben minden húsz éven felüli részt vesz, mindenkitől megkérdezik, milyen hiányt

tapasztalt a városban, melyik tisztviselő dolgozik jól, melyik nem. Minden hét elteltével a

tisztviselők mindahányan összegyűlnek - vagyis a Nap, a Pon, a Sin és a Mór, ezek

mindegyikének három alantasabb tisztviselője, összesen tizenhármán, ezek alantasai,

egyenként három-három, összesen negyvenen; ők az összes mesterségek vezetői: a Hatalom a

hadseregé, a Bölcsesség a tudományoké, a Szerelem az élelmezésé, nemzésé, ruházkodásé és a

nevelésé; jelen vannak továbbá a férfi és a női csapatok mesterei, a caporionik, decuriók és

centuriók. Megtárgyalják, mire van szüksége a köznek, és megválasztják az előzőleg a

nagytanács által kijelölt tisztviselőket. A Nap és a három fejedelem minden másnap

tanácskozik a szükséges dolgokról, helybenhagyja, amit a választásokon intéztek. Sorshúzás-

hoz csak akkor folyamodnak, ha más módon nem tudnak elhatározásra jutni. A tisztviselők

a nép akarata szerint váltják egymást, az első négy azonban csak akkor cserélődik, ha

egymás közti tanácskozás után átengedik helyüket annak, akiről látják, hogy náluk többet

tud. Annyira engedékenyek és jók, hogy szívesen átadják helyüket annak, aki többet tud,

és szívesen tanulnak tőle; ilyesmi azonban nagyon ritkán történik meg.

A tudományok főbb vezetői a Bölcsesség hatáskörébe tartoznak, kivéve a Metafizikust, aki

maga a Nap, aki az összes tudományokat úgy irányítja, mint az építész a kőműveseket, s

aki szégyenkeznék, ha valamit is nem ismerne az emberi világban. A Bölcsesség beosztottjai

a Grammatikus, a Logikus, a Fizikus, az Orvos, a Politikus, az Ökonómus, az Erkölcs, az

Asztronómus, az Asztrológus, a Geometer, a Kozmográfus, a Zenész, a Perspektikus, az

Aritmetikus, a Költő, a Szónok, a Festő, a Szobrász. A Szerelem beosztottjai a Pároztató, a

Nevelő, a Ruhaosztó, a Földművelő, a Nyájtartó, a Pásztor, az Állattenyésztő és a Hizlaló.

179

A Hatalomé: a Stratéga, a Bajnok, a Vasműves, a Fegyverműves, az Ezüstműves, a

Pénzműves, a Mérnök, a Kémfőnök, a Lovászmester, a Gladiátor, a Tűzmester, a Parittyás

és az ítéletvégrehajtó. Mindegyikük alá még külön mesterek tartoznak.

Mármost tudnod kell, hogy mindenki felett a mesterségek vezetői ítélkeznek, ezért minden

mesterség feje egyben bíró is, aki büntethet száműzetéssel, korbáccsal,

kipellengérezéssel, a közös étkezéstől való eltiltással, a templomból való kizárással, a nőkkel

való beszélgetés eltiltásával. Amikor pedig törvénysértés fordul elő, a gyilkosságot halállal

büntetik előre megfontolt szándék esetén, és a szemet szemért, fogat fogért elvét

érvényesítik. Hirtelen felindulás esetén enyhítik az ítéletet, de nem maguk a bírák, akik a

törvény előírása szerint azonnal ítélkeznek, hanem a három Fejedelem. Kegyelemért - nem

igazságtételért - a Metafizikushoz lehet fellebbezni, s ő kegyelmet adhat. Börtönöket nem

tartanak fenn, csak egy tornyot némely lázadó ellenség részére. Pert nem foglalnak írásba,

hanem a bíró és a Hatalom előtt szóban adják elő a vád- és védőbeszédet, és a bíró

azonnal ítélkezik; ha fellebbeznek, a Hatalom másnap hoz ítéletet, a Nap a harmadik

napon mondja ki döntését, vagy ha kegyelemről van szó, bizonyos idő eltelte után az

egész nép hozzájárulásával. És senki másként, mint az egész nép keze által meg nem

halhat, mivelhogy hóhéruk nincs; együttes erővel kövezik meg az elítélteket, vagy ha a

puskaport választja, hogy gyors halála legyen, együttesen égetik meg. Mindnyájan sírnak,

és kérik az Istent, csillapítsa haragját, hiszen nekik maguknak is fájdalmas dolog a

fertőzött tagot kivágni a köztársaság testéből. Az ítéletet oly módon hozzák, hogy az

elítélt maga is elfogadja azt, s mindaddig vitáznak vele, míg el nem ismeri, hogy

megérdemli a büntetést. Hanem amikor az Isten, a szabadság és a felettes tisztviselők elleni

bűntettről van szó, könyörület nélkül végrehajtják az ítéletet. Halállal csupán ilyen

esetekben büntetnek; a halálraítélt elmondhatja mindazokat az érveket, amelyek alapján

nem kellene meghalnia, előadhatja a többiek és a tisztviselők bűneit, megmondhatja,

hogy azok még rosszabbat érdemelnek; ha a vitából győztesen kerül ki, száműzetésbe

küldik, a várost pedig imával, áldozatokkal, jóvátétellel tisztítják meg anélkül, hogy

felelősségre vonnák a vitában megnevezetteket.

A jellemgyengeségből és tudatlanságból fakadó vétségeket megrovással büntetik, s azzal,

hogy megtanítják a vétkest az önfegyelemre vagy arra a mesterségre, amelyben hibázott,

esetleg egy másikra, s úgy bánnak vele, mint egyazon test részével.

180

Tudni kell, hogy ha egy bűnös, nem várván a vádra, maga jelentkezik, bevádolja magát a

tisztviselőknél és penitenciát kér, akkor felmentik az eltitkolt bűnért járó büntetés alól, és

megváltoztatják azt, mivel a bűnös nem került vád alá.

A rágalmazástól igen óvakodnak, nehogy maguk is áldozatául essenek. S minthogy

csaknem mindig csoportosan járnak, legalább öt bizonyító tanúra van szükség, egyébként

a bűnös eskü árán megmenekül. De ha kétszer vagy háromszor ismételten vád alá esik,

két vagy három tanú is elég, és akkor kétszeres büntetést kap.

Igen kevés a törvényük, ezek réztáblára vannak vésve a templom bejáratánál, vagyis az

oszlopokon; röviden tartalmazzák a lényeges dolgokat -mi az Isten, mi az angyal, mi a

világ, a csillag, az ember stb. és az erények meghatározását. Ott áll az erények bíráinak

széke, s midőn ítélkeznek, így szólnak a bűnöshöz: „íme, ez ellen a szabály ellen vétettél,

olvasd!" - azután meghozzák ítéletüket, vagy a hálátlanságra, vagy a lustaságra, vagy a

tudatlanságra hivatkozva. Ezek az ítéletek valóságos, igen-igen édes orvosságok inkább,

mintsem büntetések.

42-46.p.

Tommaso Campanella: A Napváros LAZI Bt., Szeged, 2002.

13-46.p.

181

Francis Bacon: Új Atlantisz

Lazi K. Szeged, 2001.

Eközben a város sok előkelő emberével összebarátkoztunk, és olyan emberszeretetet

tapasztaltunk részükről, olyan szívélyesek és nagylelkűek voltak, szinte keblükre ölelve

és dédelgetve az idegeneket, hogy majdnem megfeledkeztünk mindarról, ami valaha

hazánkban kedves volt számunkra. Mindennap találkoztunk olyan dolgokkal,

amelyeket érdemes megismerni és feljegyezni. Ha van tükre a világnak, amely alkalmas

arra, hogy magára csábítsa az emberek szemét: ez a föld bizonyára az.

Megesett például, hogy az egyik napon két emberünket meghívták egy családi

ünnepre. Ennek az ünnepnek a szokását méltán lehet igen kegyesnek, magától a

természet törvényétől elrendeltnek és tiszteletreméltónak tartani; és mutatja azt is,

hogy ez a nép minden jó tulajdonsággal bőven el van látva. A szokás maga a

következő: bárki megülheti ezt az ünnepet, ha megérte, hogy egyszerre harminc élő

leszármazottját láthassa, akik mind túlhaladták a hároméves kort. A költséget az állam

fizeti.

A családatya (akit tirsannak neveznek) két nappal az ünnep előtt meghívja három

tetszés szerint választott barátját, s ezenfelül annak a városnak a főhivatalnoka is

megtiszteli jelenlétével, ahol az ünnepet ülik. A család mindkét nemű tagjainak is jelen

kell lenniük. E két napon át a tirsan családja javáról tárgyal barátaival és az elöljáróval.

Ezalatt, ha a családon belül valami viszály vagy pör van, lecsendesítik. Ha vannak,

akik elszegényednek, gondoskodnak felsegélyezésükről és életszükségleteik

biztosításáról. Másokat, akiket valamilyen bűn terhel, vagy henye és gyalázatos életet

folytatnak, megfeddnek és megrónak. Megbeszélik a házasságok és a kinek-kinek

legmegfelelőbb életmód ügyét s más hasonló dolgokat. Az elöljáró azért van jelen,

hogy tekintélyével a tirsan parancsait és rendelkezéseit megerősítse és végrehajtassa,

ha esetleg a család valamelyik tagja nem engedelmeskednék; ámbár erre igen ritkán van

szükség, olyan engedelmességet tanúsítanak a természet rendjével szemben. Ekkor a

tirsan kiválaszt egyet fiai közül, hogy az állandóan vele éljen házában; ezt ettől fogva a

Szőlő Fiának nevezik. (Hogy miért, azt majd ezután mondjuk el.)

182

Az ünnep napján, az istentisztelet elvégzése után a tirsan elindul egy tágas terem felé;

itt folyik le az ünnepség. A terem felső részén egy lépcsőnyi emelkedés van; itt, a fal

mellett középen egy emelvényt helyeznek el, szőnyeggel és asztallal. Az emelvény

fölött egy kerek vagy ovális függönyt vagy mennyezetet feszítenek ki, repkényből; ez

a repkény fehérebb színű, mint a mienk, hasonlít az ezüstnyárfa leveléhez, de

fényesebb és télen is zöldell. A repkényt díszes ezüst- és tarka színű selyem fonalakkal

kötik össze; többnyire a család valamelyik lánya végzi el ezt a munkát. Ennek a

mennyezetet alkotó hálónak a felső része ezüst- és selyemszálakból van, de a főanyag a

repkény, amelynek egy - egy levelét vagy ágacskáját a család barátai az ünnepség

befejeztével le szokták szakítani maguknak.

A tirsan tehát elindul, egész családjával; a férfiak előtte, a nők mögötte mennek.

Abban az esetben, ha a családanya volt a szülője minden leszármazottnak, van számára

az emelvény jobb oldalán egy ablakkal ellátott, külön bejáratú fülke, ahol ő elrejtőzve

ül. Miután bevonultak, a tirsan leül az emelvényen; az egész család pedig hátul és

oldalt, a fal mellett, kor szerinti sorrendben, nemi különbség nélkül áll. Miután leült (a

terem közben megtelik sokasággal, de zavar és lárma nélkül), egy kis szünet után a

terem alsó részén előlép egy taratann (ez a szó náluk hírnököt jelent), mellette két

ifjú; egyikük egy ragyogó sárga színű pergamentekercset hoz, a másik egy arany

szőlőfürtöt. A hírnök és a két ifjú tengerkék színű ruhát viselnek; de a hírnök ruháján

arany sugarak vannak, és leeresztett köpenye a földet söpri. A hírnök, háromszor

meghajolva, előremegy a lépcsőig, és ott először is a tekercset veszi a kezébe. Ez a tekercs

királyi okirat, amely a családatyának juttatott jövedelmek, előjogok, mentességek és

kitüntetések adományait tartalmazza; mindig ezzel a formulával kezdődik: „Szeretett

barátunknak és hitelezőnknek!; ezt a címzést a király csakis ebben az egy esetben

használja. Azt mondják ugyanis, hogy a király nem lehet adósa senkinek, ha csak nem

alattvalói szaporítása miatt. Az okmány pecsétje a király aranyba metszett arcképe; és

bár ezek az okmányok hivatalból és mintegy jogilag állíttatnak ki, mégis a család

méltósága és száma stb.. szerint változhatnak. Az okmányt a hírnök harsány hangon

felolvassa: ezt a tirsan, akit két, erre kiválasztott fia támogat, állva hallgatja meg.

Utána a hírnök fellép a lépcsőre, és a tirsan kezébe adja az okmányt; ekkor minden

jelenlevő felkiált a maga nyelvén: „Boldogok Bensalem lakói!" Ezután a hírnök átveszi

az aranyból készült és csinosan színezett szőlőfürtöt; ez, ha a családban a férfiak

183

száma felülmúlja a nőkét, bíborszínű, és csúcsán egy kis nap van elhelyezve; ha a nők

vannak többen, zöld, rajta egy növekvő holddal. A szemek száma egyenlő a család

gyermekeiével. A hírnök az arany szőlőfürtöt is átnyújtja a tirsannak, az pedig azonnal

átadja annak a fiának, akit kiválasztott, hogy házában vele maradjon; ez azután mindig

atyja előtt viszi ezt a fürtöt, mintegy megtiszteltetése jeléül, ahányszor csak az valahol a

nyilvánosság előtt megjelenik; és innen kapja ő is, amint már említettük, a Szőlő Fia

nevet.

Ez után az ünneplés után a tirsan visszavonul, és csak bizonyos idő elteltével jön vissza a

lakomára, ahol egyedül ül a mennyezet alatt; gyermekei közül, bármilyen rangúak vagy

méltóságúak is legyenek, senki sem ülhet vele együtt - kivéve, ha a Salamon Házának

tagja. Az asztali szolgálatot a család férfitagjai látják el, akik térdet hajtva szolgálják

ki őt, a nők pedig csak a fal mellett állanak. A szoba lépcső alatti részén asztalok

vannak elhelyezve a vendégek számára, akiket tisztesen és rendben szolgálnak ki. A

lakoma végén pedig (ez náluk legnagyobb ünnepeiken sem tart tovább másfél óránál)

himnuszt énekelnek, amely szerzője tehetsége szerint (igen kitűnő költőik vannak

ugyanis) változó ugyan, de tárgya mindig Ádám, Noé és Ábrahám dicsérete: az első

kettő az egész emberi nem, a harmadik pedig a hívők atyja. Ez mindig hálaadással

végződik Megváltónk születéséért, akiben az egész világ szülöttei elnyerték az áldást.

A lakoma végeztével a tirsan ismét visszavonul, és belső szobájában magánosan

imádkozik; azután harmadszor is előjön, hogy áldását adja minden gyermekére, akik -

mint az előbb - körülállják őt. Ekkor egyenként nevükön szólítja őket, úgy, ahogy neki

tetszik, de a kor szerinti sorrenden csak ritkán változtatnak. Akit szólít (az asztalt már

előbb elvitték), az letérdel az emelvény előtt; atyja fejére teszi kezeit, és megáldja, e

szavakkal: „Bensalem fia (vagy: leánya), atyád szól hozzád; akitől az élet leheletét

nyerted, mondja ezt a szót: az Örökkévaló Atyának, a Béke Fejedelmének és a Szent

Galambnak áldása szálljon le rád, és sokasítsa meg és tegye boldoggá vándorlásod

napjait." Ezt az áldást mondja el mindeniküknél. Ha fiai közül egyesek erényük és

érdemeik révén kiemelkednek, akkor az általános áldás után külön szólítja őket; azok

elébe állnak, ő pedig kezeit kiterjesztve, így szól: „Fiam, öröm számunkra, hogy világra

jöttél; dicsőítsd Istent, és kitartóan kövesd a célt!" Egyúttal átad nekik egy kalász alakú

ékszert, amelyet aztán süvegükön vagy turbánjaikon hordanak. A nap hátralevő részét

zene, tánc és más náluk szokásos mulatságok töltik ki. Így ülik meg ezt az ünnepet.

184

28-32.p.

A következő napokban barátságot kötöttem egy Joabin nevű városi kereskedővel. Ez

egyébként körülmetélt zsidó volt. A zsidók néhány nemzetsége ugyanis most is közöttük

él, és ezeknek megengedik vallásuk szabad gyakorlatát... Egyik nap beszélgetés közben

elmondtam neki, hogy nagyon gyönyörködtetett, amikor társaságunk egyik tagja

elmesélte a családi ünnep szokását, mert azt hiszem, nincs még egy olyan ünnep,

amelyik ennyire természetes legyen. És mivel a népesség szaporodása a házassági

kapcsolatból ered, szerettem volna megismerni a házasságra vonatkozó törvényeiket és

szokásaikat; vajon sértetlenül megőrzik-e a házasságot, s meg van-e tiltva náluk a

többnejűség? Azok a népek ugyanis, amelyek ennyire buzgólkodnak az alattvalók

szaporításán, többnyire megtűrik a többnejűséget. Így felelt:

„Nem ok nélkül dicséred a családi ünnep kitűnő intézményét. Biztos tapasztalatunk,

hogy azok a családok, amelyek részesültek ennek az ünnepségnek az áldásában, azután is

mindig csodálatosan virágzottak. De figyelj rám, és elmondom, amit tudok. Meg fogod

érteni, hogy sehol a Nap alatt nem találsz még egy olyan erkölcsös, minden bűntől

és szennytől annyira tiszta népet, mint a bensalemi; egyenesen a világ szűzének

nevezhetném. Emlékszem, olvastam a ti európai könyveitek egyikében egy szent

remetéről, aki látni kívánta a bujálkodás szellemét, és azonnal egy kicsiny, torz és csúf

aetiop jelent meg előtte; de ha Bensalem tisztaságának szellemét akarta volna látni, az

kétségtelenül szépséges és dicső kerub alakjában jelent volna meg neki. Mert nincs a

halandók világában szebb vagy csodálatraméltóbb, mint e nép lelki tisztasága. Ezért,

tudd meg, nincsenek közöttük bordélyházak, szajhák, kibérelt nők és semmi egyéb

ilyesmi. Sőt, elszörnyülködve csodálják, hogy ti Európában megtűrtök ilyesmit. Azt

mondják, hogy ti a házasságokat hivatalosan megrontjátok; mert a házasság a

törvénytelen kívánság ellenszere, a természetes kívánság pedig a házasság ösztönzője.

De ha az emberek romlott kívánságainak megfelelő szerek vannak kéznél, akkor ezzel a

házasságot valósággal, megszüntetitek. Így aztán számtalan olyan embert lehet látni

nálatok, akik nem nősülnek meg - inkább a tisztátlan és kéjvágyó nőtlenséget választják,

mint a házasság tisztes igáját. Sokan, ha meg is nősülnek, olyan későn teszik ezt, amikor

ifjúságuk virága és ereje már a múlté. Ha pedig történetesen házasságot kötnek, mi

egyéb számukra a házasság, mint egyszerű üzletkötés? Rokoni kapcsolatokat,

hozományt vagy tekintélyt akarnak szerezni ezzel, talán utódokra is vágyakoznak, de

185

mégiscsak úgy, mint valami közönséges dologra; eszükbe sem jut a férfiak és nők hű

házassági egyesülése, amely kezdetben elrendeltetett. Nem is lehetséges, hogy azok, akik

életük és erejük java részét olyan hitvány módon fecsérelték el, a gyermekeket,

önmagunk másik felét, egyáltalán megbecsülhessék. Sőt: jobbra fordul-e a dolog a

házassági kötelék létrejöttével, amint történni kellene, ha ilyen kihágásokat csak a

szükség kedvéért tűrnének meg? Egyáltalán nem: ugyanazok a vágyak megmaradnak a

házasság után is, gyalázatára és szégyenére magának a házasságnak. Hiszen a

bordélyházak látogatása vagy a kéjnők társaságának felkeresése miatt a nős

embereket sem büntetik szigorúbban, mint a nőtleneket. Az új viszonyokra való

hajlandóság és a kéjnők öleléseinek gyönyörűsége pedig (ahol a vétek már művészetté

válts esztelen dologgá teszi a házasságot, mintegy teherré vagy valami köteles adóvá.

Hallják az itteniek, hogy ti véditek ezeket a dolgokat, mint amelyeket nagyobb bűnök

elkerülése végett tűrtök meg, mint pl.. a házasságtörés, szüzek meggyalázása,

természetellenes kéjelgés és hasonló. De ezt elkésett bölcsességnek tartják és Lót-féle

feltételeknek nevezik; ő ugyanis, hogy vendégeit megmentse a gyalázattól, lányait

ajánlotta fel. Továbbá azt mondják, hogy mindebből kevés vagy semmi haszon nem

származik, ha megmaradnak és bőven vannak ugyanazok a bűnök és gonosz vágyak,

hiszen a meg nem engedett vágy olyan, mint a kemence: ha a lángot teljesen elzárjuk,

azonnal elalszik, de ha valami nyílás marad számára, tovább lobog. Ami a

fiúszerelmet illeti, azt még csak hírből sem ismerik; mégsem találsz sehol a világon

hűbb és sértetlenebb barátságokat, mint itt. És, hogy általában mondjam, amint már

az előbb is említettem, sehol sem virul úgy az erkölcs, mint ezen a földön. Ez a mondás

járja náluk: „Aki szemérmetlen, elveszíti a tisztességét, pedig Isten és a vallás után a

tisztesség a leghatalmasabb féke minden bűnnek."

32-35.p.

Mikor ezeket elmondotta ez a kiváló férfiú, kis időre elhallgatott. Én pedig, ámbár

inkább hallgatni szerettem volna őt, mint beszélni, illőnek véltem, hogy míg ő egy

kicsit kifújja magát, ne hallgassak folyton; ezért azokkal a szavakkal szóltam hozzá,

amellyel egykor a sareptai özvegy Illéshez -„azért jött, hogy emlékezetünkbe idézze

vétkeinket" -, és nyíltan meg kellett vallanom, hagy a bensalemi igazságosság nagyobb,

mint az európaiaké. Erre könnyedén meghajolt, és így folytatta beszédét:

186

„A házasságra vonatkozólag sok bölcs és tisztességes törvényük van. A többnejűséget

nem tűrik meg. Elrendelték azt is, hogy ne kössenek házasságot vagy házassági

szerződést, míg egy hónap el nem telt attól fogva, hogy a két fél először látta egymást.

A szülők beleegyezése nélkül kötött házasságokat nem érvénytelenítik, de az öröklési

jog bizonyos megszorításával büntetik. Az ilyen gyermekeket ugyanis megfosztják

örökségük kétharmad részétől. - A magam részéről olvastam egy közületek való ember

könyvét egy képzeletbeli államról, ahol a házasságkötésre készülők meztelenül

megnézhetik egymást. Ezt az itteniek nem helyeslik. Gyalázatnak tartják ugyanis, ha

valakit ennyire bizalmas ismeretség után visszautasítanak; ellenben, a férfiak és nők sok

rejtett hiányossága miatt, amelyek később szerencsétlenné tehetnék a házasságot, egy

sokkal civilizáltabb szokás áll fenn náluk: minden város mellett van két tó, amelyet

Ádám és Éva tavainak neveznek; és meg van engedve, hogy itt egyvalaki a nő és

ugyancsak egy a férfi barátai közül megnézze őket, amint elkülönítve fürdenek."

35-36.p.

Francis Bacon: Új Atlantisz Lazi K. Szeged, 2001.

29-36.p.

187

Werbőczy István: Tripartitum

A javak megosztásáról az atya és fiú között, és az atyai hatalomról

LI..Czím

Tudni kell továbbá, hogy ámbár az atya és fiai között a javak megosztása nem

mindenkor engedtetik meg, mégis van sok eset, mikor az atya, még ha fia nem akarná

is, kényszerítheti őt az osztozás végrehajtására; és viszont a fiú, atyjának akarata

ellenére is, jogosítva van atyjával megosztozni a jószágokban.

1.§. Mielőtt azonban az eseteket fölsorolnók, szükségesnek látszik tudni, hogy az atyák

milyen és hányféle hatalmat gyakorolnak fiaik fölött. Mire nézve meg kell jegyezni,

hogy a szülőknek összes törvényes és törvénytelen korú fi- és leánygyermekei, mint

nem önállóak, a kik tudniillik atyjok felügyelete alól még nem szabadultak föl, szárnyra

bocsátásuk vagy fölszabadulásuk idejéig atyai hatalom alatt állnak (mely fölszabadulás

pedig hazai szokásunk szerint a fiak részéről csupán a javak és jószágokban az atyával

való osztozkodás következtében, a leányok részéről pedig eljegyzésök és házasságra

lépésökkel vagyis férjhez menetelökkel szokott megtörténni).

2.§. A kik tehát tőled és feleségedtől származtak, míg föl nem szabadulnak, a te

hatalmad alatt fognak állani; sőt nem csak azok, hanem unokáid, azaz a még föl nem

szabadult fiaidtól nemzett fiak is, hasonlóképen alá lesznek vetve hatalmadnak.

3.§. ellenben leányodnak gyermekei nem a te hatalmad, hanem atyjoknak, vagy atyai

nagyatyjoknak hatalma alatt fognak állani, akár nemes, akár nem nemes ember legyen

az atyjok; mivelhogy a fiak nem anyjok, hanem atyjok családját követik. És innen van,

hogy a nemes anyától, de nem nemes atyától származottak nem számíttatnak a

valóságos nemesek közé.

4.§. Az atyai hatalom jogai között pedig első az, hogy a fiú, valameddig atyja hatalma

alatt áll, az atyai ingó és ingatlan javakból, atyja akarata és beleegyezése nélkül, semmit

el nem adhat vagy másképen el nem idegeníthet, sem azok iránt mással szerződést nem

köthet s nem tehet.

188

5.§. Második az, hogy az atyák fiaikat, ha ezek törvényes korukat elérték is, rossz

magaviseletük miatt megfenyítheti és megdorgálhatja, sőt kihágásaik és vétkeik

minőségéhez képest fogságra is vethetik.

6.§ Továbbá, hogy valóságos szükség esetében az atya fiainak terhét magára vállalhatja

és veheti, sőt végső szükség esetében még meg nem osztott javaikat is adhatja és

elidegenítheti, mint alantabb ki fogjuk fejteni.

7.§. Továbbá, hogy senki a fiút, atyja akarata ellenére, magánál le nem tartóztathatja.

8.§. Továbbá, hogy az atya, fiát maga helyett kezesül adhatja, de viszont nem.

9.§. Továbbá, hogy a fiak az atyai ingó dolgokról nem tehetnek végrendelkezést, ha

csak atyjok azt meg nem engedi. A végrendelkezésnek ugyanis a rendelkező szabad

elhatározásából kell folynia; az ilyen fiak pedig nem önmaguknak, hanem másoknak,

tudniillik atyjoknak hatalma alatt állanak. Másként áll azonban a dolog azon javakra

nézve, melyeket a fiak saját szolgálatukkal vagy tudományos működésükkel szereztek;

mert ezekről atyjok beleegyezése nélkül is szabadon végrendelkezhet.

Hogy az őrült és elmebeteg fiak mindig atyai hatalom alatt maradnak

LV.Czím

Nem szabad mellőznünk itt annak megemlítését, hogy az őrült, eszelős és elmebeteg

fiak, mivel az érett megfontolás és a teljeskorúság éveire eljutottaknak sohasem lehet

őket tartani, azért nem is szabadulnak föl soha az atyai hatalom alól.

1.§. Ennélfogva szülőik kötelezhetik őket minden jogos és tisztességes dologra; sőt

nyilvánvaló szükség esetében javaikat is elidegeníthetik. De viszont tartoznak is

élelmezésükről és ruházatukról illendőképen gondoskodni.

2.§. Ugyanez a szabály áll (az atya elhunytával) az őrültek testvéreire nézve is,

tudniillik, hogy a legidősb, épelméjű testvér tartozik mint atya, őrült és eszelős

testvéreiről gondoskodni.

Hányféle módon szűnik meg és töröltetik el az atyai hatalom?

LVI.Czím

189

Ámbár a fiak (mint föntebb megjegyeztük) a javak megosztása által szoktak atyjok

hatalma alól fölszabadulni és önállósulni: vannak azonban egyéb esetek is, melyekben

az atyai hatalom másképen szűnik meg és töröltetik el.

1.§. Először is, a végrendelet nélkül elhalt atyának halála következtében, ha tudniillik

törvénytelen korú fiának végrendeleti gyámot nem nevezett. Mert ily módon a fiúnak

nagyatyja hatalma alá kell visszakerülnie. De ez csak akkor áll, ha maga az atya már

önjogú volt, és nem állott atyjának hatalma alatt, mivel, ha ő maga sem lett volna

önjogú, a nagyatya által gyakorolt atyai hatalomban semmi változás nem áll be.

2-§. Eltöröltetik továbbá az atyai hatalom, ha az atya hűtlenség vagy más súlyos bűntett

miatt javainak és jószágainak örökségétől megfosztatik és fejvesztésre ítéltetik. Mert

valamint az ily hűtlenség vagy bűntény büntetéséül a fiaival és atyjafiaival való

kölcsönös és viszonos öröklésből kizáratik, úgy atyai hatalmát is eltöröltnek és

megszűntnek kell tekinteni és ítélni.

3.§. Továbbá megszűnik az atyai hatalom, ha az atya ellenség kezébe és fogságába esett.

Mert a ki fogságban van, nem tarthat mást a maga hatalma alatt. De csak addig, míg

fogságban marad; mert kiszabadulása és hazatérése után atyai hatalma megint helyre áll

és újra éled.

4.§. Ezért van, hogy azon idő alatt ellene az elévülés sem folyik, sem ő más valaki ellen

jogot el nem bitorolhat, hanem visszatértéig minden az előbbi állapotban marad, és

hazajövetelekor minden pörös ügyeiben, azoknak minden állapotai és folyamataiban az

előbbi jogállapotot nyeri meg.

Hogy az atya az ősi javakat fiai jogának sérelmével nem idegenítheti el

LVIII. Czím

Ellenben az atya az ősi javak és jószágok tekintetében fiainak és, ha a jószágok a

leányágat is illetik, leányainak jogsérelmével, nem különben az atyafi az atyai vagy ősi

javak és jószágok tekintetében atyafia jogának sérelmével, - fiainak és leányainak,

illetőleg atyjafiainak beleegyezése nélkül – azon javak elidegenítése és eladása iránt,

helyes ok nélkül, egyáltalában nem tehet bevallást. Sőt ha ilyet tenne is, az semmi

jogerővel és érvénnyel nem fog bírni.

1.§. Megtörtént ugyanis, hogy némelyek atyai s ősi javaikat és jószágaikat gyakran

kényszerítő szükségből, néha azonban minden ésszerű ok nélkül, csupán eszemiszomra

190

és tobzódásra való hajlandóságból, olykor pedig atyjokfiai iránt táplált kárhozatos

irigységből és ördögi incselkedésből, némelykor helyes és jogos ok miatt, de sokszor

gonosz indulatból, a kinek lehet, elzálogosítják, örökjogon eladják, beírják s különféle

czímek s kereseti színek alatt lekötik, és hogy arról tett bevallásuk nagyobb erőt nyerjen

s ne legyen érvényteleníthető, fiaiknak, leányaiknak s atyjokfiaiknak terhei a bevalló

levél rendjében magukra s örököseikre veszik és vállalják.

A negyedik jogok, vagyis a leánynegyed fizetésének módjáról

LXXXIX.Czím

Meg kell pedig jegyezni, hogy minden zászlósúr, országnagy és nemes – akár egy, akár

tíz, vagy több leánya legyen – a leánynegyednek egyszeri kifizetésével kielégítheti őket,

oly módon tudniillik, hogy az összes atyai jószágok, minden haszonvétekkel és

akármiféle tartozékokkal egyetemben, négy egyenlő és egyenértékű részre osztatnak föl,

s ezekből egy rész, mely leánynegyed fejében jár, közbecsű szerint értékeltetik és

megbecsültetik, mely becsű eredménye szerint kell a leánynegyedet kielégíteni, az

összes leányok számára egyszeri fizetéssel, még pedig pénzben, nem más eladható

dolgokban.

1.§. E negyedrésznek tulajdona és örökjoga pedig, a többi negyedekkel vagy

osztályrészekkel együtt a fiúk és örököseik kezén fog mindenkorra megmaradni.

2.§. de bármelyik leány külön is kérheti, ha akarja a maga negyedét; csakhogy az

örökösök, a kiktől követeli, vigyázzanak, nehogy egynek annyit fizessenek, a mennyit

az összes leányoknak tartoznának fizetni.

Hogy hajadon leányok bevallásokat nem tehetnek

XCI.Czím

Mivelhogy a leányokat szellemi tehetségök gyöngesége miatt könnyen félre lehet

vezetni, azért hajadon fővel, még ha törvényes és teljes korukat elérték volna is, maguk

maradékai vagy atyjokfiai jogának sérelmével járó örök vagy akár ideiglenes

bevallásokat sohasem tehetnek.

1.§. Ezért van az is, hogy a leányok ifjabb testvéreik gyámságára sem bocsátatnak, s

országunk szokása nem engedi meg nekik gyámi tisztet viselniök.

191

A férj ingóságainak elosztásáról özvegye, gyermekei és testvérei között

XCIX.Czím

Midőn az elhalt férj, kimúlása után, felesége mellett fiaikat s leányokat, nemkülönben

még osztozatlan testvéreket is hagyott hátra házában: akkor elsőben is az elhunytnak

részét az ő életben levő osztozatlan testvéreinek részeitől minden ingó dolgokban el kell

választani és különíteni.

1.§. Azután pedig az elhalt férjnek minden néven nevezendő ingó dolgai az ő özvegye,

fiai és leányai között egyenlően megosztatnak és annyi részre különíttetnek el, a hány

még osztozatlan vagy ki ne házasított személy van a családban, s azok mindegyikének

kiadatik a maga része, azon kivétellel, hogy a hintós lovakat és az elhunyt férj

díszruháját az özvegy úrasszony tartja magának.

2.§. A hadi fegyverek azonban osztály nélkül a fiaknak, vagy az osztozatlan

testvéreknek jutnak.

3.§. Ha pedig fiai vagy testvérei egyáltalában nem maradtak, nemcsak az említett,

hanem minden ingó javak is, (mint már mondva volt) özvegyére szállanak (hacsak talán

a férj azokról végrendeletben nem intézkedett).

4.§. Fiak alatt pedig érteni kell itt az elhalt atyával még nem osztozott fiúkat; a leányok

alatt pedig az atyai javakból még férjhez nem adott és ki nem házasított leányokat. Mert

osztály után a fiak, és férjhez-menetelük után a leányok az efféle atyai ingó dolgok- és

javakból nem kaphatnak részt.

Miről ismerhető meg a vérrokonok között tudva kötött házasság?

CVII.czím

A hitvestársak tudomása pedig ki fog tetszeni abból, ha a házasság atyjokfiaiknak, vagy

másoknak, kiket az örökösödés illet, tiltása és ellentmondása ellenére, vagy a köztük

levő vérségi viszonyoknak olyan közeli ízén köttetett, hogy az mindkettejök előtt

ismeretes volt.

1.§. Mert a vérrokonság a szent kánonok és országunk törvénye szerint is bezárólag a

negyedik ízig akadályozza és tiltja a házasságot.

A gyermekek törvényes és törvénytelen koráról, és azoknak ügyvédvallásáról

192

CXI.Czím

Mivelhogy a zászlós, országnagy és nemes uraknak, midőn elhaláloztak és e földi

életből elköltözködtek, gyermekeik és fiaik gyakran zsenge és törvénytelen korban

maradnak hátra, s méltán és jogosan másoknak gyámsága, nevelése és oltalma alá kell

őket helyezni: azért szükségesnek látszik az ily gyermekek gyámságáról és neveléséről

is értekeznünk.

1.§. Mielőtt azonban a gyámságot magyaráznók meg, a gyermekek koráról kell egyet-

mást elmondanunk.

2.§ Tudni való tehát, hogy a gyermekek közül némelyek teljeskorúak, mások nem

teljeskorúak. Teljeskorúak a finembeliek huszonnégy éves korukban; a nők pedig,

mostani szokásjogunk szerint, tizenhat éves korukban.

3.§. Nem teljeskorúak ellenben azok, akik a teljeskorúság évét még el nem érték. Ezek

küzül ismét némelyek törvényes, mások pedig törvénytelen korúak. Törvényes korúak

(kiket serdülteknek is mondunk) a mostani időben fiúk és leányok egyaránt

tizenkettedik évök betöltésével.

4.§. Jóllehet régi szokásunk szerint a finembeliek tizennegyedik, a leányok pedig

tizenkettedik évök betöltésével mindattak törvényes korúaknak.

5.§. Azért nevezik és mondják ugyanis az ilyeneket törvényes korúaknak, mivel már

akkor pöröket indíthatnak és ügyvédet vallhatnak. Minden mások pedig, ha kik ez

éveken alul vannak, törvénytelen korúaknak neveztetnek.

6.§. Habár azért a régiek gyakorlata és szokása szerint a finembeliek életkoruk

tizennegyedik évében kezdettek ügyvédet vallani, mégis a mi időnkben és a mostaniak

szokásánál fogva a tizenkettedik évök beteltével általában vallhatnak ügyvédet.; tizenhat

éves korukban adósságaik iránt és zálog czímén, tizennyolc éves korukban pedig arany

és ezüst szerikről s egyéb ingó dolgaikról is bevallást tehetnek. Végre huszonnégy éves

korukban összes javaik és mindenféle jószágaik eladására, elcserélésére és tetszésük

szerint bármely czímen való elidegenítésére nézve teljes hatalommal bírnak,

mindazonáltal a javak és jószágok eladása s elidegenítése tárgyában föntebb megírt

föltételeknek mindenben való megtartása mellett.

7.§. A leányok pedig szintén tizenkét éves korukban ügyvédet vallhatnak; tizennégy

éves korukban adósságaik és zálogos javaikról, arany- és ezüstneműikről és egyéb ingó

193

dolgaokról felelhetnek; tizenhatodik évükben pedig negyedükről, hitbérükről és minden

egyéb őket illető, még adományos jószágra vonatkozó jogaikról is, a fönt előadott

módon és fejtegetett föltételek alatt, bevallásokat tehetnek és tetszésük szerint

rendelkezhetnek.

8.§. Csakhogy a még hajadon s főképen másoknak gyámsága alatt álló leányok tizenhat

éves korukban vagy azután se hajtassanak valamely bevallás tételére erőszakos

kényszerrel. Mert ez esetben, férjhez menetelük után, az efféle kényszerített bevallást

hatalmunkban áll egyszerűen visszavonni és megmásítani, kivált mivel akkor még nem

voltak önjogúak, azaz másnak hatalma alatt állottak.

Kiket kell önjogúnak tartani? És a gyermek háromféle gyámságáról

CXII.Czím

Önjogúnak mondandók azok a személyek, a kik senkinek sem állanak hatalma alatt.

1.§. Tudva levő dolog pedig, hogy a szüzek és leányok, míg férjhez nem mentek,

mindig másnak gyámsága és hatalma alatt állanak. Mert különben, ha gyámjuk nem

volna, elméjük gyöngesége következtében könnyen lehetne őket félrevezetni és

megcsalni. Szükséges ezért valamit szólni a gyermekek gyámságáról és gyámjairól.

2.§. Mire nézve meg kell jegyezni, hogy a gyámság háromféle, úgymint: törvényes,

nevezett és rendelt. Mely ámbár úgy határozható meg mint annak oltalmára törvényesen

adott és engedett hatalom, a ki magát nemteljes kora miatt megoltalmazni nem tudja:

mégis a szónak igaz értelme szerint mindenkor a védelmet jelenti.

3.§. Minélfogva a gyámoknak csupán az árvák javainak védelmére, ne pedig

elidegenítésére van hatalmuk.

A gyámság első fajáról, mely törvényesnek neveztetik

CXIII. Czím

Törvényes gyámságnak mondjuk a szülők, valamint az atyafiak oltalmát. Mert ha az

atya előbb elhalt, az anya pedig életben van, s törvénytelen korban levő fiú vagy laány

maradt az atyai házban: akkor az anyának megengedtetik mindaddig, míg elhalt férje

194

czímét és nevét viseli s második házasságra nem lép, fia és leánya fölött a gyámságot

viselnie és gyakorolnia.

1.§. Megfordítva is, ha az anya halna el, míg az atya életben maradt, még ha nemtelen

és paraszt vérből származott volna, és ha a jószágok a fiúra vagy leányára nem az atyai,

hanem az anyai ágról szállottak volna is: a jószágoknak s egyszersmind a gyermekeknek

oltalmát az atya fogja gyakorolni, és senki más. Mert nagyobb fontosságúnak tekintetik

a személy gyámolítása, mint a vagyon kezelése. És ez a gyermekek törvénytelen

korának letelte idejéig van így; ámbár a leányoknak, mint az imént megjegyeztük volt,

törvényes koruk idején túl is, férjhez menetelükig, mindig gyámság alatt kell állaniuk.

2.§. Figyelembe kell azonban venni, hogy ha a nemtelen származású atya másodszor is

megházasodik, és ha gyámoltjainak az első feleségétől maradt javait tékozolni kezdené:

azon esetben gyámsága megszűnik és másra fog átszállani.

3.§. De ha az atya nemes ember, mint elsőrendű családfő (fiának elhunyta esetén) még

unokáinak gyámságát és gondját is viselni fogja.

4.§. Azt sem szabad említés nélkül hagynunk, hogy ha a gyámoltak anyjának külön csak

őt magát, nem pedig férjét illető ősi vagyona volna: akkor az anyát férjének halála után,

( még ha ismét házasságra lépne is) fiainak és leányainak gyámságából e részben kizárni

nem lehet; mivel hogy a javak öröklése képezi a gyámságok alapját, és ez esetben az

anya tekintetik olyannak, mint a ki azon javaiban fiait és leányait tartozik maga után

utódukul és örökösökül hátrahagyni.

5.§. Ha azonban a fiúnak vannak atyafiai, a kikre atyai jószágainak és javainak öröksége

és háramlása néz: akkor azon atyai jószágok gondviselését és oltalmazását nem az anya,

hanem a legközelebb álló atyafi fogja gyakorolni, mint erről alantabb, az atyafiak és

vérrokonok gyámságánál bővebben fogunk szólani.

A gyámság második fajáról, mely nevezettnek hívatik

CXIV.Czím

A gyámság második faja végrendeletileg nevezettnek mondatik; midőn ugyanis az atya,

kinek fiai vagy leányai zsenge és törvénytelen korban vannak, atyjafia pedig, kit a

gyámság terhének hordozása illetne, nincs, vagy ha volna is, tudja, hogy az az ő

javainak elharácsolására áhítozik s azért gyanús gyám lenne, - halálos ágyán fiait vagy

195

leányait is rokonainak vagy véreinek, gyakran pedig barátainak gyámsága és védelme

alám rendeli.

1.§. És ez a gyámság nemcsak az életben levő fiakra és leányokra, hanem még az

anyaméhben levő magzatokra is kiterjed, s (föltéve, hogy az egy atyáról való

testvéreknek vagy a feleségnek törvényes és jogos ellentmondása nem gátolja, és azon

kívül, hogy a gyámság iránti végintézkedés olyan személyekre essék, a kik hazánk

szokása szerint gyámságra bocsáthatók) mindenkor megáll és érvényes lesz.

A gyámság harmadik fajáról, mely rendeltnek neveztetik

CXV.Czím

A gyámság harmadik faját rendeltnek mondják, mivel a fejedelem rendeli, mely azért

fejedelmi vagy védúri gyámságnak is neveztetik.

1.§. És ennek akkor van helye, midőn úgy a törvényes, mint a végintézetben nevezett

gyámság szünetel és hiányzik, azaz, ha az atya végrendelet nélkül halt el, és sem

atyafiakat, sem rokonokat, kiket a gyámság illetne, nem hagyott maga után.

2.§. A gyámság rendelése a fejedelemre, mint védúrra tartozik. Mert, nem létezvén

olyan atyafiúi személyek, a kiknek a javakban való öröklés erejénél fogva a gyámság

terhét viselniük kellene, azon örökösödés joga majdan a fejedelemre fog szállani, ki,

mint az árváknak és gyámságra szorulóknak törvényes és valóságos jogutóda és

pártfogója, gondoskodni szokott azoknak védelméről, és a reá bízott kormányhatalom

tiszte szerint tartozik is azoknak segítségére lenni.

3.§. Tudni kell tehát az előre bocsátottak alapján, hogy maga fejedelmünk az árvák és

gyámságra szorultak részére olyan gyámokat tartozik adni és rendelni, a kikről tudja,

hogy azoknak jószágaira nem áhítoznak, és azon vármegyében laknak, a hol maguknak

az árváknak is személyes lakhelyük van, és a kiktől nem kell tartani, hogy mint gyámok

elidegenítsék vagy elfecséreljék gyámgyermekeik javait.

4.§. Kötelesek azután az ilyen rendelt gyámok a fő- vagy alispán előtt, he lehet,

különben pedig azon vármegyének egy vagy két szolgabírája előtt, a melyben (mint

mondatott) maguk a gyámoltak laknak; vagy ha javaik és jószágaik terjedelmesek és

nagyok lévén, több vármegyében feküsznek, akkor az ország nagybíráinak egyike vagy

azok helyettesei előtt (a szerint ugyanis, a mint a javak és jószágok milyensége és

196

állapota kívánja) az árvák összes vagyoni tárgyairól és javairól leltárat és lajstromot

készíteni, hogy a gyámság idejének kitelte után minden ott talált és kezükre bízott

dolgokról, a jószágnak időközben beszedett gyümölcseiről és hasznairól kellő

számadást tehessenek.

5.§. Az illetéktelenül tett kiadásokért ugyanis a gyámok eleget tartoznak tenni az

árváknak, midőn ezek törvényes korukat elérték. A most előadottak teljesítésére pedig

nem csak a rendelt, hanem a törvényes és a végrendeletben nevezett gyámok is

kötelezve vannak.

6.§. Hogy pedig a serdületlen vagy törvénytelen korú gyámoltaknak és árváknak

gyámság alatt kelljen állaniok: összehangzónak és megegyezőnek látszik a természeti

joggal és az okossággal; mert szükséges, hogy azok, a kik fejletlen koruk miatt magukat

nem oltalmazhatják, mások gondviselése és védelme alatt kormányoztassanak.

Hogy a gyámok híven tartoznak a gyámság tisztét viselni, és hogy hányféle okból

válnak gyanúsakká?

CXXIII.Czím

Vegyük fontolóra végül, hogy a gyámok híven és becsülettel tartoznak viselni az árvák

gyámságát.

1.§. Mert másképen, ha úgy találtatnék, hogy gyanúsak, s hogy rosszul és hamislelkűleg

viselik: nem csak elmozdíttatnak a gyámság tisztéről és kezelésétől, hanem azon fölül,

ha az árva vagyonában és javaiban gyanúsaknak találták és ismerték volna meg őket,

még a kárnak a gyámolt részére leendő kétszeres megtérítésében is marasztaltatnak.

2.§. Ha pedig tudomásra jutna, hogy a gyámgyermek személye ellen vagy a jószágai

iránt indított pörben kötelességük ellenére és hűtlenül jártak el: ebből örökös

becstelenség hárul reájuk. Azon fölül az eképpen okozott kárnak (mint mondók)

kétszeres megtérítésére is kötelezendők lesznek.

3.§, Gyanúsakká lesznek és válnak pedig a gyámok többféle okokból. Először, ha saját

javaikat oktalanul fecsérlik.

4.§. Másodszor, ha a gyámgyermekeiknek nem szolgáltatják ki kellő módon a

megélhetésre szükséges dolgokat, úgy mint az élelmet és ruházatot.

5.§. Továbbá, ha gyámoltjaikkal helyes ok nélkül rosszul bánnak.

197

6.§. Továbbá, ha őket nem oktatják jó erkölcsökre, vagy ha maguk a gyámok rossz

erkölcsűek.

7.§. Továbbá, ha nagyon szegények.

8.§. Továbbá, ha az árvák atyjának halálos ellenségei voltak, vagy annak halála után

már most a gyámoltaknak nyilvánvaló ellenségei, vagy ilyenekké akarnak lenni.

9.§. Továbbá, ha tartani lehet tőle, hogy a gyámgyermekek javainak eltulajdonítására

áhítoznak, és azokat maguk számára elbitorolni törekszenek.

Miképen osztandók meg a parasztok ingó és ingatlan javai a fiúk és leányok között?

XXIX.Czím.

Továbbá, ha a parasztnak fia és még ki nem házasított leánya is van: akkor mind a kettő

egyenlő joggal örökösödik atyjoknak úgy ingó, mint ingatlan javaiban.

1.§. Ha azonban a leány az ingó javakból kiházasíttatott, akkor figyelembe kell venni,

hogy azok a javak ősiek voltak-e vagy apaiak? Ha ősiek voltak: a kiházasításból semmi

rövidség nem következhetik; mivel a leánynak egyenlő osztályrészt kell kapnia. Ha

pedig apaiak voltak, akkor az atya a maga állapotához és tisztességéhez illendő mérték

szerint házasíthatja ki leányát, a ki ugyanazon javakból nem fog többé részt kapni;

hanem azok az atya halála után fiára háramlanak, és ha ez is elhalna, atyjafiaira és

ugyanazon törzsből származott véreire fognak szállani.

2.§. De ha az atya a maga része felől végrendeletet akarna tenni: ezt teheti ugyan,

azonban feleségének megrövidítése nélkül. Mert a feleség a férje által házasságuk

tartama alatt együtt szerzett vagyonban mindig részesül és osztályossá lesz; úgy hogy,

ha férje végrendelet nélkül hal el, annak minden, mint mondók, vele együtt szerzett

javai ő reá fognak szállani.

3.§. Midőn pedig az atya, első felesége elhalván, második hitvestársat vett, és ha az első

feleségétől szülött fiú atyjával az ingó és ingatlan javakban megosztozott: akkor a

második felség e fiú részéből semmi osztályrészt nem kaphat, sem az atya második

feleségétől származott testvérei nem követelhetnek abból semmit; hanem a fiú szabadon

és tetszése szerint rendelkezhetik azon javairól.

[Werbőczy István:Tripartitum, Téka, Bp. 1990]

198

Pázmány Péter: Felebarátunk szeretésérűl

Azért felebarátunk és közel-valók nevén nem csak szüléinket, vérszerént-való

atyafiakat, jó-akaró barátokat, polgártársakat kel érteni, hanem valakik az emberi

természetben hozzánk hasonlók; valakik azon Istentől, azon sárból teremtettek; azon

világon, azon ég-alatt, azon nyavalyák-között élnek; valakik azon Christus Vérével

megváltattak; azon hitre, keresztségre mennyei bóldogságra hívattak; azon

Anyaszentegyházban, azon Christus tagjai lehetnek: mind azok, proximi, közel-valóink;

testi és lelki, földi és mennyei jókban közösek velünk, és, mnt mennyei Atyánktúl reánk

szállott köz örökséggel, velünk egyaránt élhetnek, ha akarják. Mert a végre említi a

samaritánus példáját, hogy abból megtanúllyuk, kicsoda a mi felebarátunk és mint kel

felebarátunkal bánnunk.. Oly idegenség volt sidók- és samaritánusok-közöt, hogy egy

edényből nem ettek, ittak; sőt szállást sem adtak Samariá-ban a jerusalemi úton-

járóknak; és a mint a Szent Irás mongya, a Samaria lakosi az igaz Istennel-eggyüt

pogány bálványokat imádtak. Noha ily nagy idegenség vólt közöttök, mindaz-által, azt

mongya Christus, hogy az út-félen hagyatott és halálos sebek fájdalmival nyomorodott

sidónak felebaráttya volt a samaritánus, a ki idegen földön, úttyában, isméretlen és rútúl

vagdaltatott embert, kit a maga nemzetségéből-való egyházi személyek vesztében

hadtak megszánt; maga dolgát félben hagyván érette, úttyából kitért;a tolvajos helyek

félelmét hátra-vetvén orvoslotta, a mint lehetett, borral és olajjal; maga gyalog szálván,

barmára tette, szállásra vitte ot gongyát viselte. Más nap úttya lévén, költő pénzt hagyott

a gazdának, és kezes lett, hogy valamit azon-fellyűl kőlt a sebesre, megtéríti. Egy

szóval: valamit édes atya gyermekével, valamit atyafi báttyával cselekedhetett illyen

állapatban, azt tekélletesen megcselekedte a samaritánus.

Arra tanít tehát ez a példa, hogy ha a samaritánus a sidónak, az ellenség

ellenségnek felebaráttya: nem kel sem atyafiságot és barátságot, sem isméretet és

nemzetséget, sem állapatot és hivatalt nézni a felebarátságban, mert minden ember,

proximus, közel-való mindennek, valaki ollyan ember, mint ő. És, mikor

minnyájunknak azt parancsollya Christus, Fac et tu similiter, hogy mi-is eképpen

cselekedgyünk: arra kötelez, hogy személyválogatás-nélkül minden szűkölködőt, még

ellenséget-is felebarát-gyanánt segítcsünk. Mert noha gyűlölhettyük az ember

gonoszságát; kívánhattyuk, hogy Isten a gonosz embert megzabolázza; hogy az

199

ártatlanokat tőlle óltalmazza: hogy egyebek példájára és maga jobbúlására bűntetődgyék

a gonosztévő: de magát az embrt, bár Proximus nocens, ártalmas felebarátunk légyen-is,

nem szabad gyűlölni, hanem mint Isten személy-válogatás-nélkül mnden közel-

valóinkat parancsolat, hogy szeressük.

( 52-53.p.)

Pázmány Péter: Felebarátunk szeretésérűl

Isten nagyobb dicsőségére

Interpopulart K. Bp. 1993.

51-62.p.

200

Comenius: Didactica Magna

XXIII. Fejezet.

Az erkölcsök módszertana

3. A magasrendű erkölcsiség kialakításának tizenhat alaptétele van. Ezek közül az

első: Kivétel nélkül minden erényt bele kell plántálni az ifjúságba. Semmit sem

emelhetünk ki mindabból, ami helyes és tisztességes anélkül, hogy hiány vagy az

összhang megzavarása ne következnék be.

4. Mindenekelőtt alapvetőek azonban az úgynevezett sarkalatos erények, azaz a

bölcsesség, a mértékletesség, lelkierősség és igazságosság. Nem emelhetünk ugyanis

épületet alap nélkül, és a részek nem fognak összetapadni, ha nem támaszkodnak

alapjaikra.

8. Tanuljunk igazságosságot azzal, hogy senkit se sértsünk meg, mindenkinek

adják meg azt, ami neki jár, kerüljék a hazugságot és csalást; kötelességszerű és kedves

dolgokat vigyenek végbe.

A gyermekekbe mindenekelőtt bele kell csepegtetnünk az igazságosság testvérerényét, a

gyors és azonnali szolgálatkészséget. Undok vétek tapad ugyanis megromlott

természetünkhöz: a filautia (önimádat), amelynél fogva ki-ki szinte kizárólag a saját

jövőjére van tekintettel, nem törődve azzal, hogy mi is történik másokkal. Ez a forrása

az emberi dolgokban megnyilvánuló különböző zavaroknak, midőn ki-ki csak a saját

dolgaival bajlódik, a közügy szempontját pedig háttérbe tolja. Buzgón kell tehát életünk

célját az ifjúság lelkébe vésnünk, hogy nem önmagunkért születtünk, hanem Istenért és

felebarátainkért, azaz az egész emberi nemért, hogy már ifjúkorától fogva komolyan

tudatosuljon benne az, hogy Istent, az angyalokat, a napot és a nemesebb

teremtményeket utánozza, azaz igyekezzék szolgálatával minél több embernek

használni és segíteni. Így végre kedvező helyzetbe kerülnének a magán- és közügyek,

ha valamennyien össze tudnánk és össze is akarnánk fogni a közös jó érdekében, és ki-

ki a másiknak segítségére sietne, ahol csak mód van rá. Ezt pedig csak azok fogják tudni

és akarni, akiket megtanítottak erre.

201

(Comenius: Didactica magna. Seneca Kiadó,Bp. 1992.

203-206.p.)

XXIV. Fejezet

A jámborság átplántálásának módszertana

A hitre, szeretetre és reményre úgy oktatjuk a gyakorlatnak megfelelően a gyermekeket,

ha megtanulják ők (és velük együtt mindenki), hogy higgyék mindazt, amit Isten

kinyilatkoztat, kövessék mindazt, amit parancsol, és reménykedjenek abban, amit

megígér.

Meg kell jegyeznünk és buzgón az ifjúság lelkébe vésnünk azt, hogy ha azt akarják,

hogy Isten igéje Isten üdvözítő erejévé váljék számunkra, úgy alázatos és odaadó

szívvel járuljanak eléje; olyan szívvel, amely mindig és mindenhol tetteiben is kész arra,

hogy alárendelje magát Isten akaratának. Ugyanis, ahogy a Nap sem mutat fényével

semmit annak, aki nem akarja szemét kinyitni, és a feltálalt lakoma senkit sem fog

táplálni, aki visszautasítja a táplálékot; ugyanúgy hiábavaló lesz számunkra az Istentől

elménk számára nyújtott világosság, a cselekedeteink számára kiszabott törvény és az

istenfélők számára megígért boldogság, hacsak nem ragadjuk meg őket készséges hittel,

lángoló szeretettel és szilárd reménységgel. Ahogy Ábrahám, minden hívők ősatyja,

Isten szavaiban bízva elhitte azt is, ami hihetetlen az ész számára; Isten parancsára

készségesen megtette azt, ami a legnehezebb volt testének (pl. elhagyta hazáját,

feláldozta fiát) és Isten szavában bízva akkor is reménykedett, amikor nem volt mit

remélnie. Rá kell vezetnünk mindenkit, aki Istenre hagyatkozik arra, hogy mindezt

önmagán tapasztalja és állandóan meg is tartsa.

27. Arra is meg kell őket tanítanunk, hogy Isten jótéteményeinek és ítéleteinek célját

gondosan meg tudják különböztetni, tudjanak velük törvény szerint élni, sohasem

visszaélni.

Fulgentius(2.Epistolájában,Gallához) Isten jótéteményeit három részre osztja.

Egyesekről azt mondja, hogy megedzenek minket az örökkévalóságra, mások arra

segítenek, hogy kivívjuk az örökkévalóságot, ismét mások a jelen való élet hasznára

202

szolgálnak. Az első fajtához tartozik Isten megismerése, az öröm a Szentlélekben és

Istennek szeretete, amely szétárad szívünkben. A második fajtáról említi a hűséget, a

reményt és a felebarátaink iránti könyörületességet. A harmadikhoz az egészséget,

gazdagságot, jóbarátokat és a többi külsőleges dolgot, amelyek önmagukban nem

tesznek boldoggá vagy boldogtalanná.

(Comenius: Didactica magna. Seneca Kiadó,Bp. 1992.

216-219.p.)

XXVIII. Fejezet

Az anyaiskola eszméje

20. Az erkölcstan (etika) legelső alapjait itt kell leraknunk igen szilárdan, ha azt

akarjuk, hogy az erény mintegy vele született tulajdonsága legyen a jólnevelt

ifjúságnak. Például:

a mértékletesség; tartsa magát szervezetének szükségletéhez, és az éhség és szomjúság

csillapításán felül semmit se engedjen meg magának;

a tisztaságra gondosan ügyeljen az étkezésnél, az öltözködésben és játékszerein;

elöljáróinak köteles tisztelettel tartozik;

készséges és gyors engedelmesség a parancsokkal és tilalmakkal szemben;

lelkiismeretes egyenesség; sohase engedjük meg a gyermeknek, hogy akár komolyan,

akár tréfából hazudjék vagy ámítson; minthogy a rossz irányba hajló tréfa könnyen

bűnné fajul;

tanulja meg az igazságosságot; sohase nyúljon a máséhoz a tulajdonos tudta nélkül – ne

vegye azt magához, ne tartsa magánál, ne rejtegesse, senkit meg ne bántson, semmiért

ne irigykedjék stb.

gyakorolja inkább a szeretetet, hogy gyorsan és önként kész a sajátjából adományozni,

ha valaki szükségtől vezettetve hozzá fordul. Ez ugyanis a legkeresztényibb erény,

melyet a krisztusi szellem mindenekelőtt megkövetel tőlünk – és az egyház érdeme az,

203

hogy néha még a legfagyosabb szívű emberek is szeretetre gyulladnak, különösen a

világ mostani kivénhedt korszakában;

a kisgyermeknek munkához és állandó, akár komoly, akár pedig játékos elfoglaltsághoz

kell szoknia, hogy ne tudja elviselni a tétlenséget;

szokjék hozzá, hogy ne fecsegjen állandóan, és ne kottyantsa ki mindig azt, ami éppen a

nyelvére kerül – hanem tudjon bölcsen hallgatni is, pl. ha mások beszélnek, ha valami

tiszteletre méltó ember van jelen, ha a dolgok állása úgy kívánja, hogy hallgasson;

ebben az első életkorban mindenekelőtt türelemre kell őt nevelni, melyre egész életén át

szüksége lesz, hogy fékezze meg szenvedélyeit, mielőtt azok kitörnének belőle, és

meggyökeresednének benne; szokjék hozzá ahhoz, hogy az ész és ne pedig az indulat

vezesse őt, hogy a haragot inkább fékezze meg, minthogy szabadjára engedje stb.

a kötelességtudás és mások iránti gyors szolgálatkészség különösen az ifjúság erénye,

de később is minden életkornak díszére válik. Arra azonban már most, hatéves korukban

rá kell őket nevelni, hogy ha úgy látják, hogy bármiben is mások segítségére lehetnek,

ne mulasszák el azt, hogy odasiessenek;

12. mindehhez járuljanak azonban az udvarias szokások, hogy semmit se cselekedjék

ügyetlenül vagy ostobán, mindent illedelmes tartózkodással. Ide tartoznak az

udvariassági formák: a köszöntés, a köszöntés elfogadása, a tiszteletteljes kérés, ha

valamire szüksége van és a köszönetnyilvánítás, ha valamely jótéteményben

részesült, kézcsókkal, kecses térdhajtással és más hasonlók.

(Comenius: Didactica magna. Seneca Kiadó,Bp. 1992.

251-253.p.)

204

Jean-Jacques Rousseau: Értekezés

Ha a tudományok művelése ártalmas a hadi képességekre, még többet árt az

erkölcsi tulajdonságoknak. Kora gyermekkorunktól fogva esztelen neveltetésben

részesülünk; értelmünket fölcicomázza és megrontja ítéletünket. Mindenféle hatalmas

intézményeket látok, ahol drága pénzen nevelik az ifjúságot, s mindent megtanítanak

neki, csak a kötelességeit nem. Gyermekeitek nem fogják megismerni saját nyelvüket,

de beszélni fognak más nyelveket melyek sehol nincsenek használatban. Megtanulnak

verseket írni, de alig értik, amit írnak. Nem tudják elválasztani a tévedést az igazságtól,

de birtokukban lesz annak művészete, hogy miként lehet körmönfont érvekkel

felismerhetetlenné tenni mások előtt, hogy mi igaz. Ám azt soha nem fogják megtudni,

mit jelentenek azok a szavak, hogy nagylelkűség, igazságosság, mértékletesség,

emberiesség, bátorság; a haza édes neve soha nem üti meg fülüket; és Istenről nem

annyira istenfélésből, mint inkább az Istentől való óvakodásból hallanak beszélni.

Jobban szeretném, mondta egy bölcs, ha tanítványom labdajátékkal töltené idejét, úgy

legalább a teste jó erőben volna. Tudom, hogy foglalkoztatni kell a gyermekeket, s hogy

legveszedelmesebb ellenségük a semmittevés. Mit kell hát tanulniok? Ez aztán a kérdés!

Tanulják azt, amit, férfivá válván, tenniök kell, s nem azt, amit feledniök.

Kertjeinket szobrok díszítik, csarnokainkat képek. Mit gondolnának, uraim, mit

ábrázolnak a művészet e remekei, melyeket mindenki ámulatára kiállítottak? A hon

védőit netán? Vagy azokat a még nagyobb embereket, akik erényeikkel gazdagították a

hazát? Nem. Ezek a képek a szív és az ész eltévelyedéseit ábrázolják. Gondosan

kiválogatják az antik mitológiából és idejekorán feltárják őket gyermekeink

kíváncsiságának; kétségkívül abból a célból, hogy már akkor előttük legyenek a rossz

cselekedetek példái, amikor még olvasni sem tudnak.

Honnan származnának mindezek a visszaélések, ha nem a végzetes

egyenlőtlenségből, amit a tehetségek kitűnése és az erény lealacsonyodása teremtett az

emberek között? Íme hát tanulmányaink legnyilvánvalóbb hatása, s a

legveszedelmesebb valamennyi következményük közül. Már nem azt kérdezik az

embertől, hogy becsületes-e, hanem azt, hogy tehetséges-e; a könyvekről sem azt

akarják tudni, hogy hasznosak-e, hanem azt, hogy jól vannak-e megírva. A széplelkeket

elárasztják jutalommal, de az erényt nem becsülik. Temérdek pályadíjat tűznek ki a

205

kiváló értekezéseknek, egyet sem a kiváló cselekedeteknek. De mondják meg nekem, ha

ez az Akadémia kiosztja díjait, felér-e majd a megjutalmazott értekezések legjobbikát

övező dicsőség a díj alapításának érdemével?

Az okos ember nem fut a szerencse után, de nem érzéketlen a dicsőség

iránt, s ha látja, hogy az ilyen rosszul osztatik el, erénye lankadni kezd s kihuny a

nyomor és a feledés közepette, holott némi versengés felserkentette és a társadalom

számára hasznossá tette volna. Idővel mindenütt erre kell vezetnie, ha fölébe helyezik a

kellemes tehetségeket a hasznos tehetségeknek;a tapasztalat nagyon is megerősítette ezt

az igazságot, mióta a tudományok és a művészetek megúlultak. Vannak fizikusaink,

geométereink, vegyészeink, csillagászaink, költőink, zenészeink, festőink, de nincsenek

többé polgáraink, vagy ha mégis marad egy-kettő, szétszórva elhagyott vidékeinken, hát

nyomorban és megvetésben tengeti életét. Ilyen állapotra kárhoztatjuk, ilyen

véleménnyel illetjük azokat, akik nekünk magunknak kenyeret, gyermekeinknek tejet

adnak.

(79-80.p.)

Jean-Jacques Rousseau: Értekezés

Ember és polgár

Interpopulart K. Bp. 1993. 61-84.p.

206

J.J.Rousseau: Emil vagy a nevelésről

„..Az embert gyengesége teszi társas lénnyé. Közös nyomorúságunk indítja szívünket

emberiességre. Ha nem volnánk emberek, nem tartoznánk neki semmivel. Minden

ragaszkodás az elégtelenség jele. Ha semmi szükségünk sem lenne másokra, nemigen

gondolnánk a velük való társulásra. Törékeny boldogságunk így születik meg magából a

gyengeségünkből. Az igazán boldog lény magányos lény. Egyedül Isten élvez abszolút

boldogságot. De közülünk kinek van fogalma róla? Ha valamely tökéletlen lény

elegendő volna önmagának, vajon miben lelné örömét a mi fogalmaink szerint? Egyedül

volna, azaz nyomorult volna. El sem tudom képzelni, hogy akinek semmire sincs

szüksége, szerethessen valamit. El sem tudom képzelni, hogy aki semmit sem szeret,

boldog lehessen.

Ebből következik, hogy embertársainkhoz nem annyira kedvteléseik, mint

inkább szenvedéseik átérzése révén ragaszkodunk, ebben ugyanis jobban látjuk

természetünk azonosságát, valamint irántunk való ragaszkodásuknak zálogát. Közös

szükségleteink érdekből hoznak össze bennünket, közös nyomorúságunk viszont

szeretetből. A boldog ember látása nem annyira szeretetet, mint inkább irigységet

ébreszt a többiekben. Már-már hajlandók lennénk azzal vádolni, hogy jogbitorló,

amidőn a maga számára foglalja le a boldogságot. Önteltségünkön is sebet ejt, amidőn

úgy érezzük, hogy ennek az embernek semmi szüksége sincs reánk. Ki ne szánakoznék

azonban a szerencsétlenen, ha szenvedni látja? Van-, aki ne akarná megszabadítani

bajaitól, ha egy puszta jókívánság árán megtehetné? A képzelet a nyomorult ember

helyére ültet bennünket, sokkal inkább, mintsem a boldog ember helyére. Érezzük, hogy

az egyik állapot közelebbről érint bennünket, mint a másik. Édes a szánalom, mert

amikor a szenvedő ember helyébe képzeljük magunkat, örömet is érzünk afölött, hogy

nem szenvedünk úgy, mint ő. Ám az irigység fanyar dolog, mert egy boldog ember

látása korántsem ülteti az irigyet az ő helyére, sőt, bánkódást kelt benne, amiért nem

ülhet az ő helyén. Az egyik mintha fölmentene bennünket a bajok alól, melyeket ő

szenved, a másik mintha megfosztana mindama jótól, melyet élvez.

Ha fel akarjátok kelteni és ha táplálni is akarjátok egy fiatal ember szívében az

érzékenység első rezdüléseit, s ha jellemét a jóság és a jótétemény irányába akarjátok

fordítani, ne erjesszétek benne a gőgöt, a hiúságot, az irigységet azzal, hogy az emberek

207

boldogságának csalóka képmását mutatjátok neki. Ne tárjátok mindjárt szeme elé az

udvari pompát, a fényűző palotákat, a vonzó látványosságokat. Ne vezessétek klubokba,

ragyogó gyülekezetekbe. Csak akkor mutassátok meg neki az előkelő társaság külszínét,

amikor már lehetővé tettétek neki, hogy annak önértékét is felbecsülhesse. Ha akkor

mutatjátok meg neki a társaságot, amikor még nem ismeri az embereket, megrontjátok

őt, és nem nevelitek. Félrevezetitek, ahelyett, hogy felvilágosítanátok.

Az emberek természetüknél fogva sem nem királyok, sem nem főurak, sem nem

udvaroncok, és nem is gazdagok. Valamennyien meztelenül és szegénynek születtek.

Valamennyi ki van téve az élet nyomorúságainak, a bánatnak, a bajoknak, a

szükségleteknek, a mindenféle fájdalmaknak. Végül: mindnyájan halálra vannak ítélve.

Íme, ebből áll az igazi ember, s ez alól egyetlen halandó sem kivétel. Az emberi

természetből azt tanulmányozd tehát elsőként, ami a leginkább elválaszthatatlan tőle,

ami a leginkább alkatrésze az emberiességnek.

Tizenhat éves korában az ifjú tudja, mit tesz az, szenvedni, mert ő maga is

szenvedett. De alig tudja, hogy más lények is szenvednek, mert látni valamit anélkül,

hogy éreznénk, nem jelenti azt, hogy tudjuk is, s amint már százszor is elmondtam, a

gyermek nem képzeli el azt, amit a többiek éreznek, azaz nem ismer más bajt, csak a

sajátját. De mikor aztán az érzékek kezdenek kifejlődni benne, s lángra lobbantják

képzeletét, embertársaiban is kezdi önmagát érezni, panaszaik őt is megindítják, ő is

szenved a fájdalmaiktól. A szenvedő emberiség szomorú látványa ekkor szükségszerűen

szívébe csempészi az első elérzékenyülést, amelyet soha nem érzett annak előtte.

(Negyedik Könyv, 190-191.p.)

ELSŐ TÉTEL

Nem természete az emberi szívnek, hogy olyan emberek helyébe képzelje magát,

aki nálunk boldogabbak, hanem csak olyanokéba, akik sajnálatra méltóbbak.

208

Ha ezen tétel alól kivételeket találunk, e kivételek inkább látszólagosak, mint

valóságosak. Így például az ember nem képzeli magát annak a gazdagnak vagy

nagyúrnak a helyébe, akihez ragaszkodik. Ha őszintén ragaszkodik hozzá, még akkor

sem tesz mást, mint hogy kisajátítja az illető jólétének egy részét. Néha szeretjük,

amikor szerencsétlen. De amíg jól megy a dolga, nincs igazi barátja, legfeljebb csak az,

akit nem szed rá a látszat, s aki a bőség ellenére is inkább szánja, mint irigyli őt.

Bizonyos hivatásokkal járó boldogság, mint például a falusi embereké vagy

pásztoroké, megkapja az embert. A derék és boldog emberek látásának varázsát nem

mérgezi meg az irigység. Őirántuk valóban érdeklődéssel viseltetünk. Miért van ez így?

Mert úgy érezzük, hogy hatalmunkban állana alászállnunk ebbe a békés, ártatlan

állapotba, s hogy ugyanazt a boldogságot élvezhetnénk. Kényszermegoldás ez, amely

csak kellemes eszmékkel tölt el, hiszen csak akarni kell, s máris birtokában vagyunk az

élvezetnek. Mindig örömet szerez, ha saját lehetőségeinket vagy javainkat

szemlélgetjük, még akkor is, ha nem akarunk élni velük.

Ebből következik, hogy ha egy fiatal embert emberiessé akarunk tenni, akkor

korántsem a többiek ragyogó sorsát kell megcsodáltatnunk vele, hanem e sors szomorú

oldalát kell megmutatnunk, s félelmet kell benne kelteni iránta. Nyilvánvalóan

következik majd ebből, hogy utat vág magának a boldogsághoz anélkül, hogy bárkinek

is a nyomain lépkedne.

MÁSODIK TÉTEL

Mindig csak olyan bajok miatt sajnálunk másokat, melyek ellen, úgy hisszük,

magunk sem vagyunk biztonságban.

…Vajon a királyok miért könyörtelenek alattvalói iránt? Miért nem veszik

magukat emberszámba? Miért oly ridegek a gazdagok a szegények iránt? Mert nem

félnek attól, hogy maguk is szegények lehetnek. Miért veti meg annyira a nemesség a

népet? Azért, mert a nemes sohasem válik egyszerű polgáremberré. Miért

emberségesebbek általában és miért vendégszeretőbbek a törökök, mint mi? Azért, mert

209

az ő teljességgel önkényuralmi rendszerükben az egyes ember nagysága és vagyona

mindig kétes és ingatag, s így a lealacsonyodást meg a nyomort nem tekintik maguktól

idegen állapotnak. Bárki olyanná lehet holnap, amilyen ma az, akin segít. Ez a gondolat,

mely a keleti regényekben minduntalan visszatér, bizonyos meghatottságot kelt az

olvasóban. A mi száraz és feszes erkölcsi tanításunkban egy fikarcnyi sincsen ebből.

Ne szoktassátok hát hozzá növendéketeket ahhoz, hogy az ő dicsősége

magaslatáról nézze a szerencsétlenek szenvedését, a nyomorultak munkáját! Ha mindezt

úgy tekinti, mint önmagától idegent, akkor hiába remélitek, hogy ezek iránt szánalomra

oktathatjátok! Igyekezzetek jól megértetni vele, hogy e szerencsétlenek sorsa az ő sorsa

is lehet, hogy minden bajuk ott leselkedik az ő lába alatt, hogy ezer váratlan és

elkerülhetetlen esemény ugyanoda taszíthatja őt egyik pillanatról a másikra! Tanítsátok

meg neki, hogy ne számítson sem a születésére, sem az egészségére, sem a

gazdagságára! Mutassátok meg neki a sors minden viszontagságát! Keressétek ki neki

azokból a mindig oly gyakori példákból, amikor emberek, akik az övénél is magasabb

állapotban voltak, az említett szerencsétleneknél is mélyebbre zuhantak! Az ő hibájából

történt-e vagy sem, most nem ez itt a kérdés. Hiszen azt sem tudja még, mi az a hiba.

Ismereteinek határát sohase hágjátok át, s csak a számára hozzáférhető mécsessel

világítsátok meg őt. Nem kell túlságosan tudósnak lennie ahhoz, hogy érezze: nincs az

az emberi bölcsesség, amely megmondhatná neki, vajon egy óra múlva élő lesz-e vagy

halott. Vajon nem fogja-e még az éj beállta előtt fogait csikorgatni a vesefájdalmaktól?

Vajon gazdag vagy szegény lesz-e egy hónap múlva? Vajon nem fog-e egy éven belül

az algériai gályákon evezni a bikacsök felügyelete alatt? Főleg ne mondjátok neki

mindezt szenvtelenül, mint egy katekizmust! Hadd lássa, hadd érezze az emberi

bajokat! Remegtessétek és rémítsétek meg képzeletét azokkal a veszedelmekkel, melyek

szüntelenül környékezik az embert! Hadd lássa maga körül mindezt a szakadékot, s ha

leírástokat hallja, csak simuljon szorosan hozzátok félelmében, hogy beleesik! Azt

mondjátok talán: így félénk és gyáva lesz. Majd meglátjuk a következőkben. Egyelőre

most kezdjük csak azzal, hogy ember legyen, ez most a legeslegfontosabb!

HARMADIK TÉTEL

210

A szánalom, melyet másnak a baja iránt érzünk, nem a baj mennyiségével

arányos, hanem az érzéssel, melyet a bajban szenvedőknek tulajdonítunk.

A szerencsétlen embert csak annyiban sajnáljuk, amennyiben sajnálatra

méltónak tartjuk. Bajaink fizikai érzése korlátozottabb, mint amilyennek látszik.

Folyamatosságát emlékezetünk érezteti velünk, képzeletünk pedig kiterjeszti a bajt a

jövőre is, s így válunk valóban szánalomra méltóvá. Íme, ez az egyik oka, gondolom,

annak, amiért érzéketlenebbek vagyunk az állatok, semmint az emberek bajai iránt,

ámbár a közös érzékenység révén ővelük ugyancsak azonosulnunk kellene. Nemigen

sajnáljuk az igáslovat, amikor istállójában van, mert nem feltételezzük róla, hogy

amikor szénáját eszi, a kapott ütésekre és a reá váró fáradalmakra gondol. Ha birkát

látunk legelni, ugyancsak nem sajnáljuk, pedig tudjuk, hogy csakhamar levágják majd,

mi viszont úgy gondoljuk, hogy ő nem látja előre sorsát. Ugyanígy terjed ki ez az

érzéketlenségünk az emberek sorsára is, s a gazdagok megvigasztalódnak a baj miatt,

melyet a szegényeknek okoznak. Feltételezik ugyanis, hogy a szegények elég ostobák

ahhoz, hogy semmit se érezzenek belőle. És általában aszerint mérem az értéket, melyet

az egyes emberek felebarátaik boldogságának tulajdonítanak, hogy milyen becsben

tartják magukat a felebarátaikat. Természetes, hogy az ember semmibe veszi azoknak a

boldogságát, akiket lenéz. Ne ütközzetek meg tehát többé, ha a politikusok annyi

megvetéssel beszélnek a népről, vagy a legtöbb filozófus annyira igyekszik az embert

gonosznak feltüntetni.

Az emberi nemet a nép alkotja. Ami nem nép, az oly csekély dolog, hogy nem is

érdemes számba venni. Az ember minden társadalmi osztályban ugyanaz. Ha ez így

van, akkor a legnépesebb osztályok érdemlik a legtöbb tiszteletet. A gondolkodó ember

szemében az összes társadalmi megkülönböztetések elenyésznek. Ugyanazokat a

szenvedélyeket, ugyanazokat az érzelmeket pillantja meg a béreslegényben, mint a

hírneves emberben. Nem lát köztük egyéb különbséget, mint a beszédüket s egy többé-

kevésbé mesterkélt színezetet. És ha mégis valami lényeges különbség különbözteti

meg őket egymástól, az annak a rovására van, aki a legjobban tud színlelni. A nép

olyannak mutatja magát, amilyen, s ezért nem szeretetre méltó. A nagyvilági embernek

azonban álöltözetben kell járnia. Ha olyannak mutatkoznék, amilyen, borzalmat keltene.

211

Ugyanakkor adag boldogság és szenvedés van- mondják ezt is a mi bölcseink –

valamennyi társadalmi osztályban. Szörnyű ez az elv, s ráadásul tarthatatlan, mert ha

mindenki egyformán boldog, mi szükségem arra, hogy bárkiért is kinyújtsam a kezem?

Maradjon mindenki annak, ami: gyötörjék csak a rabszolgát, szenvedjen a beteg,

pusztuljon a koldus! Hiszen semmit sem nyernek, ha társadalmi állapotuk megváltozik.

Ilyenkor persze fel szokták sorolni a gazdag ember szenvedéseit, és rámutatnak hiú

kedvteléseinek üres voltára. Mily durva szofizma! A gazdag ember szenvedései

korántsem társadalmi helyzetéből adódnak, hanem egyedül őbelőle, aki visszaél

társadalmi helyzetével. Még ha szerencsétlenebb lenne magánál a szegénynél, akkor

sem lenne szánalomra méltó, mert bajai kivétel nélkül az ő műve, s egyedül rajta áll,

hogy boldog legyen. A nyomorult ember szenvedése azonban dolgokból adódik, a reá

nehezedő kegyetlen sorsból. Nincs oly megszokás, amely megszabadíthatná a fáradtság,

a kimerültség, az éhség fizikai érzésétől. Sem az okosság, sem a bölcsesség nem képes

távoztatni tőle a helyzetéből folyó bajokat. Mit nyer Epiktétosz, ha előre látja, hogy

gazdája eltöri majd az ő lábát? Ettől talán kevésbé töri el? Sőt, baját még azzal is tetézi,

hogy előre látja: Ha olyan eszes volna a nép, mint amilyen ostobának tartjuk, vajon

akkor más lehetne-e, mint ami, s tehetne-e mást, mint amit tesz? Tanulmányozzátok

csak a népi rendből való embereket! Meglátjátok majd, hogy egy másfajta nyelv leple

alatt ugyanannyi szellem, de több józan ész van bennük, mint tibennetek. Tiszteljétek

hát fajtátokat! Gondoljátok meg, hogy a népek összességéből áll, s ha kivonnánk belőle

az összes királyokat és az összes filozófusokat, a hiány meg se látszanék, s a dolgok

folyása nem rosszabbodnék. Egyszóval: tanítsátok meg tanítványaitokat minden ember

szeretetére, még azokéra is, akik nem válnak az emberiség becsületére! Gondoskodjatok

róla, hogy tanítványotok ne csatlakozzék egyik osztályhoz sem, hanem találja bele

magát mindegyikbe! Elérzékenyülten beszéljetek előtte az emberi nemről, sőt

szánalommal is, de sohase megvetéssel! Ember, ne foszd meg az embert méltóságától!

…

…Általános tapasztalat, hogy a vér, a sebesülések, a kiáltások, a nyögések, a fájdalmas

műtétek előkészületei és mindaz, ami szenvedéssel kapcsolatos tárgyakat állít érzékeink

elé, gyorsabban és általánosabban ragad meg minden embert. A pusztulás képzete

összetettebb, s ezért másként rendít meg bennünket. A halál képe csak később és

gyengébben érint, mert senki sem tapasztalja önmagán a halált. Holttesteket kell látnunk

212

ahhoz, hogy átérezzük a haldoklók tusáját. De mihelyt ez a kép egyszer jól kialakult

elménkben, nincs látvány, mely szörnyűbb lenne szemünkben, akár azért, mert a teljes

pusztulás gondolatát kelti fel az érzékek útján, akár azért, mert tudjuk, hogy e pillanata

elkerülhetetlen minden ember számára. Úgy érezzük, érzékenyebben érint bennünket

egy olyan állapot, amelyből – s ezt biztosan tudjuk – nincs menekvés.

E különböző benyomásoknak megvannak a maguk módosulásai és fokozatai,

melyek minden egyén különleges jellemétől és bevett szokásaitól függenek.

Mindazonáltal egyetemesek, és teljesen senki sem mentesül alóluk. Vannak közöttük

olyanok, amelyek később jelentkeznek és kevésbé általánosak, s inkább az érzékeny

lelkekre hatnak. Ezeket a lelki kínok, a belső fájdalmak, a keserűségek, a lehangoltság

és a szomorú hangulatok keltik. Vannak emberek, akik csak fájdalomkiáltások hallatán

és könnyek láttán tudnak megindulni, akikből a keserűségtől szorongó szív hosszú és

tompa zokogásai sohasem szakasztanak sóhajokat. Egy levert arc, egy nyúzott és fakó

ábrázat, kihamvadt és sírni már nem tudó szem látása nem ríkatta meg őket soha. A lelki

bajok semmik az ő szemükben. Egyszer s mindenkorra megismerhettük őket: nem érez

semmit a lelkük. Ne várjatok tőlük egyebet, mint hajthatatlan szigorúságot, rideg és

kegyetlen magatartást. Lehet, hogy egyébként feddhetetlenek és igazságosak, de soha

sincsen bennük irgalom, nagylelkűség, szánakozás. Azt mondtam, hogy igazságosak

lehetnek, ha ugyan igazságos lehet az ember, amikor nem könyörületes.

(NEGYEDIK KÖNYV, 193-197.p.)

J.J.Rousseau: Emil vagy a nevelésről

TK, Bp. 1978.

213

Pestalozzi levele egy barátjához stansi tatózkodásáról (1799)

„ Kezdettől fogva úgy tekintettem a forradalmat, mint az elhanyagolt emberi

természet egyenes következményét, és romlását elkerülhetetlen szükségszerűségnek

fogtam fel, hogy ekként az elvadult emberek legfontosabb ügyeik megítélésében a

józansághoz visszatérüljenek.

Anélkül, hogy hinnék abban a külső politikai formában, amelyet az embereknek ilyen

tömege önmagának adhatna, néhány, általuk napirendre hozott fogalmat és általuk

felébresztett érdeket alkalmasnak tartottam arra, hogy valamit, ami az emberiségre

nézve valóban üdvös, itt-ott hozzá lehessen fűzni.

Ezért az én régi népnevelési óhajaimat is, amennyire tudtam, forgalomba hoztam, és

abban az egész terjedelmükben, úgy ahogyan elképzeltem őket, kiváltképpen

Legrandnak (aki akkoriban Svájc direktorainak egyike volt) elébe tártam.[Johann Lukas

Legrand (1755-1836), 1798 szeptemberétől 1799 január végéig a Helvét Köztársaság

első vezetője, direktora volt.]

Ő nemcsak érdeklődött a dolog iránt, hanem velem együtt azt vallotta, hogy a

köztársaságnak kikerülhetetlen szüksége van nevelésügye átalakítására. Abban is

egyetértett velem, hogy a népnevelésnek lehető legnagyobb hatása jelentékeny számú –

az ország legszegényebbjei közül való – gyermeknek tökéletes nevelése által volna

elérhető, ha ezeket a gyermekeket a nevelésük miatt nem emeljük ki körükből, hanem

ellenkezőleg: általa még szorosabban odafűzzük hozzá… Mivel tervemet a szegények

neveléséről a Lénárd és Gertrud (első kiadásának) harmadik és negyedik részében

részletesen feltártam tartalmát itt nem ismétlem.

Az volt a szándékom, hogy célomnak megfelelően Zürich környékén vagy

Aargauban olyan helyet választhassak, amely az ipar, a mezőgazdaság és a külső

nevelési eszközök terén mutatkozó kedvező helyi vonatkozásainál fogva feladatomat

mind intézetem kiterjesztésére, mind pedig belső céljainak megvalósítására nézve

megkönnyítse. Azonban Unterwalden balsorsa (1798 szeptemberében) eldöntötte annak

a helynek az ügyét, amelyet választanom kellett. A kormány sürgősen szükségesnek

látta, hogy vállalkozásommal próbálkozzam meg ez egyszer egy olyan helyen, amely

214

valóban mindannak híjával volt, ami a vállalkozás sikerét valamelyest előmozdíthatta

volt.

…a kormány kiutalta nekem lakásul az apácák (orsolyák) új épületét Stansban. Ámde,

amikor megérkeztem még el sem készült egészen, részben pedig árvaház céljára egy

tekintélyes létszámú gyermeksereg befogadására nem volt berendezve. Ezért

mindenekelőtt használható állapotba kellett hozni. Erre a kormány megtette a szükséges

intézkedéseket,….

A szükséges pénzt nem tekintve, egyébként mindennek híjával voltam, és a gyerekek

idetódulta, amikor még sem a konyha, sem a szobák nem voltak rendben számukra. Ez a

dolog megindulását szerfölött megzavarta. Az első hetekben egy alig 24 négyzetlábnyi

szobába szorultunk. A kigőzölgés egészségtelen volt, ehhez járult, hogy az időjárás is

rosszabbra fordult, a kőműves munka pora pedig, amely minden folyosót ellepett,

teljessé tette a kezdet kellemetlenségeit.

Eleinte ágyak hiányában éjszakára haza kellett küldenem a szegény gyermekek jó

részét. Ezek azután reggel, amikor visszatértek, mid tele voltak férgekkel. A legtöbb

gyerek belépése idején olyan állapotban volt, amely múlhatatlan következménye szokott

lenni az emberi természet végletes elhanyagolásának. Sokan belépésükkor egészen

rühesek voltak, úgyhogy alig tudtak járni; soknak a fején sebek fakadtak; sokan

rongyokban voltak, s ezekben hemzsegtek a férgek; sokan oly soványak, mint a kiaszott

csontváz, sárgák, vigyorgók, szemük tele félelemmel, homlokuk a bizalmatlanság és

gond redőivel; némelyek vakmerően szemtelenek, koldulásban, színlelésben és

mindenféle hamisságban gyakorlottak; mások akiket a nyomor lesújtott, türelmesek

voltak, de bizalmatlanok, szeretetre képtelenek és félénkek. Akadt aztán köztük néhány

elkényeztetett is, aki valamikor jómódban élt: ezek tele voltak igényekkel, összefogtak

egymással, a koldusgyermekeket és a házi szegények gyermekeit megvetették, nem

érezték jól magukat ebben az új egyenlőségben, s a szegénygondozás úgy, ahogy

történt, egyáltalán nem egyezett meg életük régebbi szokásaival, következőleg nem

felelt meg kívánságaiknak. A tunya tétlenség a szellemi képességek és a legfontosabb

testi készségek gyakorlásának hiánya általános volt köztük. Tíz gyermek közül alig egy

ismerte az ábécét. Az iskolai oktatás egyéb tárgyairól vagy a nevelés lényeges

eszközeiről még kevésbé lehetett szó.

215

De az iskolai műveltség teljes hiánya volt éppen az, ami engem a legkevésbé

nyugtalanított. Bízva az emberi természetnek azokban az erőiben, amelyeket Isten a

legszegényebb és legelhanyagoltabb gyermekekbe is beleoltott, nemcsak korábbi

tapasztalásom tanított meg régen arra, hogy ez a természet a szenny és durvaság, az

elvadultság és a züllöttség közepett is nagyszerű képességeket és készségeket

bontakoztat ki, hanem mostani gyermekeimben is, durvaságuk ellenére, mindenütt a

természetnek ezt az eleven erejét láttam előtörni. Tudtam, hogy mennyire maguk az élet

nehézségei és szükségletei hatnak közre abban, hogy a dolgok leglényegesebb

viszonyait szemléletessé tegyék az ember előtt, hogy egészséges észjárást és józan

ítélőképességet fejlesszenek ki benne, és olyan erőket ébresszenek, amelyekről a létnek

ezen a mélypontján úgy látszik mintha undokság borítaná el őket, amelyek azonban a

környezet szennyétől megtisztítva tiszta fényben csillognak. S ezt akartam éppen elérni.

Ebből a szennyből ki akartam emelni és egyszerű, de tiszta családi környezetbe és

viszonyok közé akartam helyezni őket. Biztos voltam abban, hogy csupán erre van

szükség, s mint tisztább szándék, mint érettebb tetterő fognak jelentkezni, és

derekasságban mindenütt megállják a próbát, ami csak a szellemet ki tudja elégíteni, a

szívet pedig legbensőbb hajlamában meg tudja indítani.

…..

Egyedül akartam tenni, sőt éppenséggel kellett is tennem, ha azt akartam, hogy célomat

elérjem. Senki nem is mutatkozott a kerek ég alatt, aki az oktatásra és a gyermekek

vezetésére vonatkozó szempontjaimban osztozott volna. De akkoriban úgyszólván nem

is ismertem senkit, aki erre alkalmas lett volna. Minél tudósabbak és műveltebben

voltak azok az emberek, akikkel valamely kapcsolat lehetséges lett volna, annál kevésbé

értettek meg engem, s annál alkalmatlanabbaknak mutatkoztak arra, hogy azokat az

elveket, amelyekre visszamenni iparkodtam, akár csak elméletileg is felfogják.

Felfogásuknak egész iránya a berendezkedésre, a vállalkozás szükségleteire stb. Nézve

teljességgel ellenkezett az enyémmel. Leginkább pedig attól a gondolattól és

megvalósításának attól a lehetőségétől idegenkedtek, hogy semmilyen külső segítő

eszközt nem vehetnek igénybe nevelési eszközként, hanem csupán a gyermekeket

környező természetet, napi szükségleteiket és mindig eleven tevékenységüket.

216

Holott éppen ez a gondolat volt az, amelyre vállalkozások megvalósítását egészében

alapítottam. Ez volt egyúttal a középpont is, amelyhez egy sereg más szempont

csatlakozott, és úgyszólván belőle bontakozott ki.

Képzett iskolai szakemberek tehát nem segíthettek nekem. Durvákkal és

műveletlenekkel természetesen még kevésbé volt mit kezdenem. Nem volt határozott és

biztos fonalam, amelyet valamely segítő társnak kezébe adhattam volna, de éppoly

kevéssé rendelkeztem olyan ténnyel, olyan szemléleti tárggyal, amelyen eszmémet és

eljárásomat érzékeltethettem volna. Tehát akarva, nem akarva előbb magamnak kellett

valamilyen tényt a saját erőmből felállítanom, és azzal, amit tettem és kezdeményeztem,

nézeteim lényegét megvilágítanom, mielőtt mások támogatására ebben a tekintetben

számíthattam volna.

Kísérletemmel voltaképp azt akartam bebizonyítani, hogy azokat az előnyöket, amelyek

a családi nevelést kitüntetik, a nyilvános nevelésnek utánoznia kell, s hogy ez csak

akkor válik értékessé az emberi nem számára, ha utánozza az előbbit.

Az iskolai oktatás, anélkül, hogy magába foglalná azt az egész szellemet, amelyre az

embernevelésnek szüksége van, és anélkül, hogy a családi viszonylatokban rejlő teljes

életre épülne, az én szememben nem eredményez egyebet, mint olyan módszert, amely

emberi nemünket mesterségesen elnyomorítja.

Minden helyes embernevelés megköveteli, hogy az anya szeme a családi otthonban

mindennap, sőt minden órában bizonyossággal leolvassa gyermeke lelki állapotának

minden változását a szeméből, az ajkáról és a homlokáról.

Lényegileg azt követeli, hogy a nevelőnek az ereje tiszta és a családi viszonyoknak

egész terjedelmükben való megléte által megelevenedett atyai erő legyen...

Az a jó, amelyre rá kell vezetned, nem lehet szeszélyed vagy szenvedélyed ötlete,

hanem a dolog természete szerint önmagában kell jónak lennie, és a gyermeknek is úgy

kell szemébe tűnnie, mint ami jó. Akaratod szükségképiségét helyzete és szükségletei

szerint éreznie kell, mielőtt maga is akarná.

Mindazt akarja, ami kedvessé teszi. Mindazt akarja, ami becsületére válik. Mindazt

akarja, ami nagy várakozásokat ébreszt fel benne. Mindazt akarja, ami erőket elevenít

meg benne, ami annak kimondására készteti: én ezt meg tudom tenni.

Ámde ezt az akaratot nem szavakkal, hanem a gyermek mindenoldalú gondozásával

indítjuk meg, továbbá azokkal az érzelmekkel és erőkkel, amelyeket e mindenoldalú

217

gondozás révén megelevenítünk benne. A szavak nem adják magát a dolgot, hanem

csupán róla való érthető belátást, tudatosságot.

Mindenekelőtt tehát a gyermekek bizalmának és ragaszkodásának megnyerésére

akartam és kellett is törekednem. Ha ez sikerül, tudtam, hogy minden továbbit bizton

magától várhatok...

A szerencsétlen ország átélte a tűzzel-vassal pusztító háború minden borzalmát. A nép

nagy része utálta az új alkotmányt. El volt keseredve a kormány ellen, és még a

támogatását is gyanakodva nézte. Természettől búskomorságra hajló jelleme folytán

minden idegenből jövő újítással szemben ellenszenvvel viseltetve, elkeseredett és

bizalmatlan makacssággal csüngött régi, bár mégoly nyomorult léte valamennyi

hagyományán.

Én pedig úgy álltam közöttük, mint az új, gyűlölt rend teremtménye. Bár nem mint

annak eszköze, de mint közvetítő oly emberek kezében, akiknek egyrészt

szerencsétlenségüket tulajdonították, s akik másrészt egymással sokszorosan

kereszteződő nézeteik, vágyaik és balítéleteik miatt semmiképp sem elégíthették ki őket.

S ezt a politikailag kedvezőtlen hangulatot még fokozta egy éppoly erős, vallásos

természetű kedvetlenség is. Úgy néztek rám, mint valami eretnekre, aki ama kevés jó

mellett, amelyet a gyermekeknek tesz, lelki üdvösségüket veszélyezteti. Ezek az

emberek még sohasem láttak református embert semmiféle nyilvános szolgálatban, még

kevésbé gyermekeik nevelőjeként és tanítójaként közöttük lakni és tevékenykedni és az

időpont kedvezett a vallásos bizalmatlanságnak legszorosabb összefüggésben a politikai

reszketéssel, habozással és részben képmutatással, amely akkoriban sokkal inkább

napirenden volt, mint valaha, amióta csak Stans fennáll.

Bármily nyomasztó és riasztó volt azonban tehetetlenségem, más oldalról céljaim

lényegére nézve kedvezett. Arra késztetett ugyanis, hogy gyermekeimnek mindenben

mindene legyek. Reggeltől estig úgyszólván egyedül voltam köztük. Minden, ami

testüknek és lelküknek javára volt, az én kezemből jött. Minden segítség, minden

támogatás szükségükben, minden oktatás, amelyben részesültek, közvetlenül tőlem

származott. Kezem az ő kezükben volt, szemem az ő szemükön pihent...

A gyermekek nem egykönnyen hittek az én szeretetemben. Megszokva a semmittevést,

a zabolátlan életmódot, minden elvadultságot és a rendetlen kedvteléseket, s abban a

reményben ringatódzva, hogy egy kolostorban majd kolostori módra fogják etetni őket,

218

és henyélhetnek, nemsokára többen panaszkodni kezdtek, hogy unatkoznak, s nem

akartak maradni. Többen valamiféle iskolai lázról beszéltek, amely erőt vesz a

gyermekeke4n, ha egész nap tanulniuk kell.

..Szülők és gyermekek hovatovább azt vélték, hogy személyes kegyben részesítenek

engem, ha maradnak; sokan közülük pedig érdeklődtek a kapucinusoknál és másutt is,

vajon én már csakugyan semmi mást nem tudok szerezni magamnak, hogy a gyermekek

megtartása oly nagyon érdekemben van. Ezek az emberek általában azt vélték, hogy

csupán szegénységből vetem alá magamat ennek a sok fáradtságnak, és a feltevésük

alapján természetesen felettébb lekicsinylő volt a velem szemben tanúsított

viselkedésük.

Némelyek éppenséggel alamizsnát követeltek tőlem, amiért gyermekeiket nálam

hagyták, azt mondván, hogy most, mivel ezek a koldulásban nincsenek többé velük, sok

veszteség éri őket; mások fenntartva kalapjukat a fejükön, azt mondták, hogy néhány

napig még próbát akarnak tenni; ismét mások feltételeket akartak szabni nekem, hogy

hányszor kell a gyermekeket haza engednem hozzájuk.

Hónapok teltek el így, mielőtt abban az örömben részesültem volna, hogy egy atya vagy

egy anya tiszta hálával eltelt szemmel megszorította a kezemet. A gyermekek hamarább

észbe kaptak. Ez idő tájt többüket sírni láttam amiatt, hogy szülei jöttek s mentek

anélkül, hogy engem üdvözöltek vagy tőlem búcsút vettek volna. Sokan közülük

boldogok voltak, s bármit mondott is az anyjuk, azt válaszolták neki: itt jobb dolgom

van, mint otthon. Ha egyenként beszélgettem velük, szívesen elmondták nekem, mily

boldogtalanok; némelyek azért, mivel naponként civakodás és veszekedés közepette

kellett élniük, és soha nem volt egyetlen nyugodt, örömteli pillanatuk; mások, mivel

sokszor napok hosszat se levest, se kenyeret nem láttak; mások, mivel mostohaanyjuk

üldözte, és úgyszólván naponként igazságtalanul verte őket. S mégis ugyanezek a

gyermekek a rákövetkező nap reggelén ismét megszöktek anyjukkal.

Néhányan azonban, s nem is kevesen, hovatovább belátták, hogy nálam tanulnak

valamit, s hogy lehet belőlük valami, s ezért állhatatosak maradtak abban a

ragaszkodásban és abban a buzgalomban, amelyet kezdettől fogva tanúsítottak. Nem telt

el sok idő, s ezek olya meleg ragaszkodást s oly szívbeli vonzalmat mutattak, hogy

sokan féltékenykedésből utánozták azt, amit nem is éreztek.

219

..Abban is bizonyos voltam, hogy gyermekeimet csak akkor csalogatták haza, ha a

férgektől és rongyaiktól már megszabadultak. Nyilvánvalóan sokan azzal a határozott

szándékkal léptek be hozzám, hogy megtisztuljanak, felruházkodjanak s aztán ismét

odébbálljanak.

Végül is azonban saját jobb belátásuk vetett véget szeretetlenségből fakadó

belépésüknek. Az intézet mindinkább növekedett, úgyhogy 1799-ben körülbelül

nyolcvan gyermekem volt. E gyermekek legtöbbjének jó, némelyiknek közülük

éppenséggel kitűnő képességei voltak. A tanulás legtöbbször egészen új dolog volt

nekik, s mihelyt némelyek látták, hogy viszik valamire, buzgalmuk fáradhatatlan volt.

Olyan gyermekek, akiknek életükben nem volt könyv a kezükben, akik alig, hogy a

Miatyánkat és az Üdvözlégyet tudták emlékezetből, odáig vitték, hogy kora reggeltől

késő estig a legnagyobb érdeklődéssel szinte szakadatlanul tanultak. Sőt még a vacsora

után is, főleg kezdetben, ha megkérdeztem tőlük: gyermekek, szívesebben aludni

mentek most, vagy tanultok? – rendszerint azt felelték: tanulunk. Ez persze ellanyhult

később, mivel korábban kellett felkelniük.

A kezdeti buzgalom azonban az egészen irányt adott, a tanulásnak pedig olyan sikert

biztosított, amely lényegesen meghaladta a magam várakozásait is. Ennek ellenére

kimondhatatlanul nehéz volt a helyzetem. Az oktatásnak valamilyen jó szervezetét

feltalálni még lehetetlen volt.

Némelyeknek az elvadulása és az egésznek a ziláltsága minden bizalom és minden

buzgalom mellett sem szűnt meg. Eljárásom kellő megszervezése végett még magában

az egészben valamilyen végső alapot kellett keresnem, sőt úgyszólván megteremtenem.

Amíg ez az alap nem volt meg, sem az oktatást, sem az intézet gazdasági rendjét és a

tanulást nem lehetett kellőképpen megszervezni, de ez nem is volt szándékomban. Előre

megfontolt terv helyett mindkettőnek sokkal inkább a gyermekeimmel való

kapcsolatomból kellett fakadnia. Ebben is magasabb elveket és alakító erőket kerestem.

Ezeknek az intézet magasabb szellemének és a gyermekek harmonikus figyelmének és

tevékenységének eredményeként kellett adódniuk, és a gyermekek létéből és

szükségleteiből és közösségi kapcsolatukból közvetlenül kifejlődniük. Egyáltalában:

sem a gazdasági rend, sem valami más külsőleges dolog nem volt az, amiből

eljárásomban kiindulhattam, és amire támaszkodva elkezdhettem kiemelni

gyermekemet környezetüknek szennyéből és durvaságából, amelynek következtében

220

lelkileg elmerültek és elvadultak. Annyira kevéssé volt lehetséges mindjárt a kezdet

kezdetén valamilyen külső rendnek és tisztességnek a kényszere által, vagy szabályok és

rendelkezések prédikálása révén bensőjükben megnemesíteni őket., hogy ezirányú

hajlamuknak zabolatlansága és romlottsága következtében így még inkább

elidegenítettem volna őket magamtól, és természetük vad erejét közvetlenül céljaim

ellen állítottam volna sorompóba. Előbb tehát szükségképpen lelküket és lelkükben a

jog iránti fogékony és erkölcsös kedélyhangulatot kellett felébresztenem és

megelevenítenem, hogy ezzel azután külső magatartásukban is tevékennyé, figyelmessé,

hajlamossá, engedelmessé tegyem őket. Nem járhattam el másként, mint hogy Jézus

Krisztus felséges alapelvére építsek: tisztulj meg előbb belsődben, hogy a külső is

megtisztuljon; s ha valaha, akkor az én eljárásomban ez az alapelv megcáfolhatatlanul

igazolódott.

Az én lényeges szempontom most mindenekelőtt arra irányult, hogy a gyermekeket

együttlétük első érzelmi megrezdülései által és erőik fejlődésének megindulásától

kezdve testvérekké tegyem, hogy a ház lakóit egy nagy család egyszerű szellemében

egybeforrasszam, s hogy egy ilyen kapcsolat és a belőle fakadó hangulat alapján a jogi

és erkölcsi érzelmeket általánosan megelevenítsem…

Ezirányú eljárásom ebből az alapvető elvből indult ki: Igyekezzél legelőbb gyermekeid

szívét megindítani és a szeretetet és jótékonykodást napi szükségleteik kielégítése által

érzületükbe, tapasztalásukba és cselekvésükbe beoltani, hogy ezzel bensősükben

megszilárdítsad és biztosítsad őket; azután pedig igyekezzél lehetőleg sok készséget

elsajátíttatni velük, hogy ezt a jóakaratot körükben biztonsággal és kiterjedten

gyakorolhassák… Gyermekeimnek végtelenül keveset magyaráztam. Sem erkölcsre,

sem vallásra nem tanítottam őket;…

Olykor azt a kérdést is feltettem nekik: Vajon nincs-e különbség egy olyan kormányzat

között, amely a szegényeket arra neveli, hogy egész életük folyamán tudjanak magukon

segíteni, s a között, amely vagy magukra hagyja, vagy pedig kolduskenyéren és

szegényházakban tartja el őket, anélkül, hogy tényleg enyhítené nyomorúságukat,

bűnözésüknek és munkakerülésüknek pedig valóban véget vetne?

Sokszor és nyomatékosan ecseteltem előttük annak a nyugodt, békés családi körnek a

boldogságát, amely megfontoltság és szorgalom által biztos kenyérhez és abba a

221

helyzetbe jutott, hogy tudatlan, neveletlen és szerencsétlen embereknek tanácsot tud

adni, és rajtuk segíteni tud.

Minden egyéb szemponton felülkerekedett pedig az a kilátás, hogy nem kell örökké

nyomorultnak maradniuk, hanem egykor alapos ismeretekkel és készségekkel léphetnek

embertársaik elé, hasznosakká válhatnak rájuk nézve, és megbecsülésükben

részesülhetnek. A csend, mint a tevékenység elérésének eszköze, az ilyen intézeteknek

talán legfőbb titka. Az a csend, amelyet akkor követeltem, amikor jelen voltam és

tanítottam, hathatós eszköz volt célom megvalósításában; de éppúgy a ragaszkodásom

ahhoz a testtartáshoz is, ahogyan ülniük kellett…az erényes élet puszta külső

viselkedésformáinak megszokása sokkal többet lendít az erényes készségek igazi

nevelésében, mint minden prédikáció, amely e készségek kiművelése nélkül marad.

Gyermekeim kedélyhangulata is ez alapelv követésével sokkal derűsebb, nyugodtabb és

minden nemesre és jóra fogékonyabb volt, mintsem abból következtetni lehetett volna,

hogy fejükből teljességgel hiányzott a jónak minden fogalma.

…Kedves barátom, az a pedagógiai alapelv, hogy egy sereg gyermek szívét-lelkét

pusztán szavakkal nyerjed meg, és ilyenformán a testi büntetések hatására ne legyen

szükséged, szerencsés körülmények közt felnövekvő gyermekek közt természetesen jól

megvalósítható. De az én koldusgyermekeim egyenlőtlen egyvelegében, koruknál

fogva, begyökerezett szokásaiknál fogva, és annak szükségességénél fogva, hogy

egyszerű eszközökkel mindnyájukra gyorsan és biztosan hatni lehessen, és

mindnyájuknál ugyanazt a célt érhessük el, a testi fenyíték alkalmazása nélkülözhetetlen

volt. Az az aggodalom, hogy ezáltal elveszítjük a gyermek bizalmát, egészen alaptalan.

Nem egyszeri, ritka cselekvések határozzák meg a gyermekek kedélyét, hangulatát, és

gondolkodásmódját, hanem a te kedélyállapotod igaz voltának és irántuk való

hajlandóságod vagy tőlük való idegenkedésed fokának naponként és óránként

ismételten és a szemük előtt megnyilvánuló tömege az, ami érzelmeiket irántad döntően

meghatározza, s ha ez már megtörtént, akkor az egyes cselekvések hatását is a gyermek

általános lelki állapotának ez a szilárd tőkéje fogja meghatározni.

..Kedves barátom, az én pofonjaim ezért nem szülhettek rossz vért gyermekeim

körében, mert teljesen tiszta vonzalommal irántuk naphosszat közöttük voltam, és

feláldoztam nekik magamat. Nem értették félre tetteimet, mert nem ismerhették félre

222

szívemet, mint ahogy szülők, barátok, idegen látogatók és pedagógusok bizonnyal

megtették..

Az elemi erkölcsi képzésnek egésze általában ezen a három szemponton nyugszik:

erkölcsi érzület kialakításán tiszta érzelmek felkeltésével; az erkölcsiség gyakorlásán

önlegyőzés és erőfeszítés útján abban, ami helyes és jó; végül pedig valamely erkölcsi

nézetnek megszereztetésén azokon a jogi és erkölcsi viszonyokon való elmélkedés és

ezek összehasonlítása által, amelyekben a gyermek már léte és környezete révén benne

él.

..Ahol a lelki erők és hajlamok összhangját az emberi kötelességteljesítés nyugodt

menete alapozza meg, ahol az emberi kapcsolatokat tiszta örömük magasabbrendű

varázsa éleszti, és az egyszerű, nagy igazságokhoz való szilárd ragaszkodás biztosítja,

ott bízvást meghagyhatsz némely balítéletet is ennek a mégoly korlátozott, mégis reális

felvilágosításnak tömegében: ezek természeted tiszta fejlődésének és

megnemesedésének fölényével szemben olyanok lesznek, mintha nem is léteznének, és

könnyen szét fognak foszlani, akárcsak az árnyék a fényben – hogyha az ilyen emberek

fejlett ereje erre a pontra fogja irányítani őket.

Az emberi ismeretek és a tudás valódi előnye az emberi nemre nézve azoknak az

alapoknak biztonságában rejlik, amelyekből kiindulnak, és amelyeken nyugszanak. Azt

az embert, aki sokat tud, mindenki másnál inkább és körülményesebben kell az

önmagával való megegyezésre, tudásának a viszonyaival való összhangjára és összes

lelki erőinek egyenletes kifejlesztésére rávezetni. Ha ez nem történik meg, akkor tudása

lidércfénnyé válik benne, amely lénye legbelsejét megbomlasztja, külsőleg pedig

életének azoktól a lényeges javaitól fosztja meg, amelyeket az egyszerű, egyenes,

magával egybehangzó lelkiség a legfejletlenebb és legközönségesebb embernek is

biztosít. Ezek azok a szempontok, kedves barátom, amelyek miatt annyira fontosnak

tartom, hogy a lelki erőnek ezt az összhangját, amelyre természetünk és első

viszonyaink késztettnek, el ne rontsák az emberi mesterkedés tévedései.

Tulajdonképpen arra törekedtem, hogy a tanulást a munkával, az oktatási intézményt az

iparival kapcsoljam össze, és hogy a kettőt egymásba olvasszam. Ezt a kísérletet

azonban kevésbé tudtam megvalósítani, mivel erre még egyáltalán nem voltam ellátva

sem a személyzet, sem a munkálatok, sem pedig az ehhez szükséges gépek tekintetében.

Csak kevéssel az intézet feloszlatása előtt fogott hozzá néhány gyermek a fonáshoz. S

223

azzal is tisztában voltam, hogy mielőtt az ilyen egymásba olvasztásról szó lehetne,

előbb külön-külön és önállóan meg kell állapítani a tanulás és a munka elemi

képzésének menetét, és tisztázni kell mindkettő sajátos természetét és követelményeit.

Mindazonáltal a munkálkodást már ezen a kezdőfokon is inkább a munkára és a

keresnitudásra való testi gyakorlat, mintsem a munka nyereséges volta szemszögéből

tekintettem. S éppúgy a tulajdonképpeni, úgynevezett tanulást is általában a lelki erők

gyakorlásaként fogtam fel, s főként arra törekedtem, hogy a figyelem, a megfontoltság

és a szilárd emlékezet gyakorlása megelőzze az ítélő- és következtető képesség

gyakorlását, s hogy az előbbieket jól meg kell alapoznunk, mielőtt az utóbbiakat meg

tudnók óvni attól a veszedelemtől, hogy külső, szóbeli könnyítő eszközök

igénybevételével felületességre és önhitt, megtévesztő ítéletekre késztessenek, holott ezt

az ember boldogsága és rendeltetése szempontjából sokkal veszedelmesebbnek tartom,

mint tudatlanságát százféle dologban, amelyet azonban közvetlen, lényeges

viszonylatainak szilárd, szemléletes megismerése és erejének egyszerű, tiszta, de fejlett

érzete biztosít. Inkább azt hiszem, hogy az emberi nemnek legtöbb áldást hozó

megismerések általában ebből a szempontból indulnak ki, és a legtisztábban éppen az

embereknek tudományosan legkevésbé művelt osztályában találhatók fel.

Ezektől a szempontoktól indíttatva tehát éppen kezdetben nem törekedtem oly nagyon

arra, hogy gyermekeim a betűzgetésben, olvasásban és írásban sokra vigyék; inkább az

volt a célom, hogy a gyakorlatokkal lelki erőiket általában oly sokoldalúan és

eredményesen kifejlesszék, amennyire csak lehetséges. Fejből betűztettem őket, még

mielőtt az ábécét ismerték volna, az egész szoba fejből betűzni tudta a legnehezebb

szavakat, anélkül, hogy egyetlen betűt ismertek volna..

Mindenben az volt az alapelvem, hogy a legjelentéktelenebb dolgot is, amit a

gyermekek tanultak, tökéletességre vigyem, és soha semmiben se mutassanak

hanyatlást, hogy egyetlen, már egyszer megtanult szót se hagyjak feledésbe menni,

egyetlen már jól leírt betűt se hagyjak ismét rosszabbul írni... Magam velük tanultam.

Az intézet egésze oly mesterkéletlen egyszerűségen nyugodott, hogy nem találtam volna

tanítót, aki vállalta volna, hogy úgy tanítson és tanuljon, ahogy én tettem.

A célom az volt ezzel, hogy a tanulás valamennyi eszközének egyszerűsítését annyira

vigyem, hogy a legegyszerűbb ember is könnyű szerrel tanítani tudja gyermekeit, és

ezzel az iskolák hovatovább az elemi ismeretek tanítására úgyszólván feleslegessé

224

váljanak…Közeledik az idő, amikor az oktatás eszközeit annyira egyszerűsíteni fogjuk,

hogy minden anya minden idegen segítség nélkül maga taníthat, s ezzel egyszersmind

maga is mindig előrehaladhat a tanulásban…

E kívánatos időpont megközelítésének érdekében tapasztalásaim közül főleg kettőt

tartok fontosnak. Először is: lehetséges és könnyű dolog a gyermekeknek igen nagy

számát, még különböző életkorúak esetében is, egyszerre, tömegben tanítani és velük

sikeresen előhaladni. Másodszor pedig: hogy ezt a tömeget igen sok tekintetben munka

közben lehet tanítani. Magától értetődik, hogy az oktatásnak ez a módja emlékezeti

munkának látszik, s külső formája szerint valóban az emlékezet munkájaként kell is

végezni.

[ Pestalozzi válogatott művei. Összeál.: Zibolen Endre. TK.,Bp. 1959. II. kötet. 7-33.l.]

225

Pestalozzi:

Kérelem emberbarátokhoz és pártfogókhoz egy olyan intézet szíves támogatására,

amely szegény gyermekeknek egy falusi házban nevelést és munkát ad

..Már régóta valószínűnek tartottam, hogy előnyös körülmények között kisebb

gyermekek is, kevés munkával már korán maguk megkereshetnék az életük

fenntartásához szükségeseket, ha a berendezésnek, továbbá a tanulási idő elvesztésének

fedezésére némi előleget előteremteni és az épületekről meg az ellátásról olcsón

gondoskodni lehetne. A dolgok ezirányú tapasztalási kísérletek alapján való gondos

megvizsgálását felettébb fontosnak tartottam az egész emberiségre nézve.

Láttam egy szegény vidéken a községek részéről a parasztokhoz kiadott gyermekek

nyomorúságát; láttam, ahogy a haszonlesés nyomasztó ridegsége ezeket a gyermekeket

mind, úgyszólván kivétel nélkül, testükben-lelkükben – szinte mondhatnám –

tönkretette; láttam mily sokan vannak, akik kedv és lendület nélkül, senyvedve, nem

tudnak emberségre, erőre kapni sem a maguk, sem a haza javára..

..Tapasztalati tényként bizonyos vagyok abban, hogy a táplálkozás a legközönségesebb

ételeknek, burgonyának és répának úgyszólván egyedüli és állandó, de ésszerűen

változatos élvezete esetén, még akkor is, ha a gyermekek igen kevés kenyeret

fogyasztanak, egészségük és kielégítő fejlődésük szempontjából elégséges.

Tapasztalati tény rám nézve, hogy a legszegényebb ifjúságot nem a korai és késői

munka gátolja növekedésében és fejlődésében, hanem a rendetlenség az életmódban,

gyakori hiány a szükségletekben, falánkság a jóllakás ritkán adódó alkalma esetén –

még inkább azonban a féktelen és fellobbanó indulatosság, vadság, állandó

nyugtalanság, kedvetlenség és levertség az oka növekedésük és egészségük

gátoltságának, nem pedig a huzamos munka.

Tényleges tapasztalásom, hogy olyan gyermekek, akik kedélyükben egészen levertek, a

semmittevéstől és a koldulástól elerőtlenedettek, sápadtak és betegesek voltak, s nekik

szokatlan állandó, tartós munka következtében mégis kedélyükben csakhamar

226

felderültek, és meglepően egészséges irányban fejlődtek, pusztán a helyzetükben

beállott változás és szenvedélyeik okainak és ingereinek megszüntetése által.

Tényleges tapasztalásom, hogy a feneketlen nyomorúság állapotából csakhamar föl

tudtak emelkedni az emberiesség érzéséig, s bizalomig és a barátságig; tapasztalásom,

hogy az emberiesség a legalacsonyabb rendű emberi lelket is felemeli; hogy a

nyomorult, elhagyott gyermek szeméből hálatelt csodálkozás ragyog fel, ha nehéz

esztendők után egy szelíd emberi kéz segítőleg nyúl feléje; tapasztalásom, hogy az ily

módon mély nyomorúságban felfakadó érzelemnek a gyermek erkölcsisége és

kiművelése szempontjából mélyreható következményei lehetnek.

Tapasztalhatjuk, hogy együttlakásuk, ha kellő vezetés és irányítás mellett történik,

elősegíti kedvező fejlődésüket, tetemesen megkönnyíti életfenntartásukat, és

buzgalmukat felébresztve fokozza munkásságukat.

Nem kételkedem benne, hogy valóban nagy és hasznosa eredményeket érhettem volna

el, ha erőm elégségesnek bizonyult volna. A kis igényű napszámosnak megfelelő

képzettség – az emberiség legszegényebb néposztálya elhanyagolt gyermekeinek

megmentése! A csavargóvá, talán éppen gazfickóvá felnövekvő elhagyott fiú, - s az a

leány, aki támasz és vezetés nélkül nyomorúságra és családtalan életre kárhoztatva a

maga és a haza számára szinte szükségszerűleg elvész: ezeket akartam megmenteni, és

hasznos, tevékeny életre való nevelést akartam biztosítani nekik. Falusi tartózkodásom

olcsó volta és egyéb körülmények látszólag kedveztek ennek a reményemnek.

Szerencsétlenségemre azonban nagyobb kereskedelmi és ipari vállalkozásokat

kapcsoltam ehhez az egyébként bizonnyal megvalósítható, szerény igényű nevelési

célhoz. Vétkes könnyelműséggel nagyon messze törve korábban nem járt utakon,

bizalmamban megcsalatva, egyszerre nagyon is sok dologba bonyolódva, s ugyanakkor

ügyeimnek bosszantó hátráltatásaként megfosztva attól a jelentékeny támogatástól,

amelyről azt hittem, hogy állandóan és biztosan számíthatok rá: csakhamar láthatóvá

vált ügyeim ziláltsága, s szembetűnt annak szüksége, hogy sietve visszavonuljak

mindennemű kereskedelmi és ipari vállalkozástól, és visszatérjek – remélhetőleg még

nem későn, remélhetőleg szerencsémre – korábbi, egyszerű elgondolásomhoz, hogy

pusztán gyermekeket tartsak el anélkül, hogy ezt munkáltatásukkal kapcsoljam össze.

Ámde ezt sem tudom végrehajtani most már támogatás nélkül, s ezért emberbaráti

pártolók elé járulok a következő tervvel:

227

Kérem az emberbarátokat és pártolókat, hogy nekem mintegy hat esztendőre évenként

bizalmuk mértéke szerint kölcsönképpen néhány forintot előlegezzenek. Kötelezném

magamat, hogy ebből a jó szívvel és bizalommal adott előlegből, amelyben hat egymás

utáni évben részesülnék, a tizedik évtől kezdve évenként egy-egy évjárat költségelőleget

visszafizetem és azt remélem, hogy akkor majd képzett munkások segítségével könnyű

szerrel fogom ezeket a fizetéseket teljesíteni.

Viszonzásul ígérem, ha ennek a támogatásnak végső célját sikerült elérnem, minden

időmet és erőmet, minden más dolog mellőzésével és teljességgel az ilyen szegény,

elhagyott gyermekek nevelésére fogom fordítani. Ígérem, hogy a felveendő gyermekek

számát a kapott előlegek száma és nagysága szerint fogom beirányozni. Ígérem, hogy

ezeket a gyermekeket mind olvasásra, írásra és számolásra meg fogom tanítani. Ígérem,

hogy a fiúkat mind, amennyire helyzetem, ismereteim és egyéb körülményeim

megengedik, a mezei munkálatokba bevezetem. Értem ezen azokat az eszközöket és

módokat, hogy kis földterületekből kiváló megművelésük által több terményt nyerjünk.

Ígérem, hogy rávezetem őket a különféle termesztett takarmánynövények művelésére, a

műtrágyázás helyes alkalmazására és arra, hogy hogyan lehet más-más körülmények

közt különféleképpen fokozni a hatását; hogy a föld különféle fajtáit és ésszerű

keverésük fontos következményeit folytatólag végzendő tapasztalás során

megismertetem velük; hogy a gyümölcsfák s talán némely erdei fa ültetésére és

gondozására nézve is valamelyes ismeretben részesítem őket. Mindezt pedig a saját

birtokaim körülményei és szükségletei szerint intézem, oly módon hogy a kísérleteket

inkább a ház és a birtok saját szükségleteiből eredő kívánalmaknak, mintsem tanítási

kísérleteknek tekinthetnők, és ezáltal nem lennének költségesek. S éppígy a ház

szükségletei könnyűvé és természetessé fogják tenni, hogy a lányokat mind váltakozó

rendben a háztartás vezetésébe, a varrásba és a kert ápolásába beavassam.

A háznak egyik főfoglalkozása lesz a finomabb gyapjúfonás.

Ígérem, hogy minden gyermeknek egészséges tartózkodást, táplálékot, ruházatot, ágyat

és lakást biztosítok, sőt az épületek és a berendezés tekintetében a szükségletek java

részét már elő is teremtettem.

Ígérem, hogy a vallásoktatásukat lelkiismereti ügyemmé teszem, és hogy mindent el

fogok követni, ami csak módomban lesz, hogy derűs és nemesen érző szívűekké

fejlődjenek és művelődjenek.

228

Neuhof, Königsfelden kerület, 1775. Karácsonyhava 9.

[ Pestalozzi válogatott művei. Összeál.: Zibolen Endre. TK.,Bp. 1959. I. kötet. 83-87.l.]

229

Immanuel Kant: Az örök béke

Harmadik definitív cikk az örök békéhez

A világpolgárjognak az általános hospitalitás föltételeire kell szorítkoznia.

Itt éppúgy, mint az előbbi cikkekben, nem filantrópiáról, hanem jogról van szó.

Mit jelent akkor a hospitalitás, a vendéglátás kötelezettsége? Egy idegennek azt a jogát,

hogy más valakinek a földjére való megérkezése miatt ez nem bánhat vele ellenséges

módon. Kiutasíthatja, ha ez életének veszélyeztetése nélkül történhetik; amíg azonban

békességben tartózkodik helyén, nem támadhatja meg ellenségesen.

Nem a vendégjog az, amire annak igénye van. Ehhez külön jótékony szerződés

kellene, hogy őt bizonyos ideig lakótársává fogadja. Csupán a látogatás jogáról van itt

szó. Ez pedig minden embernek nyitva áll: hogy magát társaságul fölkínálja, a

földfelület közös birtokának joga értelmében. Hisz ezen, mint gömbfelületen, nem

szóródhatnak el a végtelenségig: hanem végre is egymást mégiscsak meg kell tűrniük

egymás mellett. És eredetileg senkinek sincs a föld valamely helyén lenni több joga,

mint másnak.

A felület nem lakható részei – a tenger és a homoksivatagok – széttagolják ezt a

közösséget. A hajó azonban, vagy a teve a sivatag hajója, lehetségessé teszi számunkra

e gazdátlan tájakon keresztül egymáshoz közeledni és a földfelület jogát, amely az

emberi nemet közösen illeti, egy lehetséges közlekedésre kihasználni. A tengerpartok

vendéggyűlölete tehát ellentmond a természeti jognak – például a berbereké, hogy

hajókat rabolnak a közel tengereken, vagy partra szállott hajósokat rabszolgákká

tesznek. Éppúgy a homokpuszták vendéggyűlölete – az arab beduinoké, kik a nomád

törzsek közeledését jognak tekintik arra, hogy őket kizsákmányolhassák.

Ez a hospitalitási jog azonban, azaz az idegen jövevényeknek adott jogkör, nem

terjed tovább, mint a lehetőség feltételeire, a régi lakosokkal a közlekedést

megkísérelni. Ilyen módon távoli világrészek jöhetnek egymással békés viszonyokba,

amelyek végre is nyilvánosan törvényesekké válnak, s így az emberi nemet mind

közelebb hozhatják egy világpolgári alkotmányhoz.

Ha evvel a mi világrészünk erkölcsös, előkelő kereskedést űző államainak

inhospitális viselkedését összehasonlítjuk: az igazságtalanság, melyet idegen földek és

230

népek látogatásánál tanúsítanak, ijesztő messze megy. Ilyen látogatás egyértelmű nekik

a meghódítással, Amerika, a négerek földei, a Fűszer-szigetek, a Fokföld stb., mikor

felfedezték, a senki földjei voltak számukra; mert a lakosaikat semmibe vették, Kelet-

Indiába (Hindosztánba) csupán szándékolt kereskedelmi raktárok ürügye alatt idegen

katonaságot hoztak be, s evvel együtt a bennszülöttek elnyomását, különböző

államainak messze kiterjedt háborúkra való fölbujtatását, éhínséget, lázadást, hitszegést

és tovább, a bajoknak egész litániáját, amelyek az emberi nemet nyomasztják.

Kína azért és Japán (Nippon), melyeknek megvan a tapasztalatuk az ily

vendégekről, bölcsen tették, hogy az első ugyan a hozzáférést igen, de nem a

bevándorlást, a második még az előbbit is csak egyetlenegy európai népnek, a

hollandoknak engedte meg, akiket azonban emellett mégis mint valami foglyokat

kizárnak a bennszülöttek társaságából. A legrosszabb (vagy, egy erkölcsbíró

álláspontjáról tekintve a legjobb) ebben az, hogy ők ennek az erőszakosságnak még

csak hasznát sem látják, hogy minden kereskedelmi társaságuk a közeli bukás pontján

áll, hogy a cukorszigetek, a legkegyetlenebb és legkigondoltabb rabszolgaságnak e

székhelyei, semmi igai jövedelmet nem hajtanak, hanem csak közvetve, éspedig nem is

valami nagyon dicséretes célra, tudniillik matrózok képzésére hadiflották számára – és

így megint csak európai háborúk vezetésére szolgálnak. És ezt oly hatalmak részére,

melyek nagy dolgot csinálnak az istenességből; s mialatt úgy isszák a jogtalanságot,

mint a vizet, abban a tudatban akarnak élni, hogy a könnyen hívők ítéletében

kiválasztottakként szerepelnek…

Mármost ilyenformán a Föld népei közt egyszersmindkorra teljesen beállott

valami (szűkebb vagy tágabb) közösség. Annyira jutott a dolog, hogy a Föld egyetlen

pontján történt jogsértés valamennyi helyén megérzik. Ekként a világpolgárjog eszméje

nem valami fantasztikus és túlcsigázott módja a jog elképzelésének, hanem szükséges

kiegészítése, úgy az állam, mint a népjog megíratlan kódexének a nyilvános emberi

joghoz általában s így az örök békéhez.

( 22-25.p.)

Immanuel Kant: Az örök béke

A tiszta ész

Interpopulart K. Bp. 1993. 5-55. p.

231

XIII. LEÓ PÁPA Encyklikája

Tisztelendő Testvéreinkhez,

A Katholikus Világnak

Az Apostoli Székkel Közösségben Álló Valamennyi Patriarchájához,

Prímásához, Érsekéhez és Püspökéhez,

XIII. LEÓ PÁPA.

Tisztelendő Testvéreinknek Üdv és Apostoli Áldás.

A modern fo r r ada l mi szellem.

1. Nincsen semmi meglepő abban, hogy a forradalmi újítás szelleme, amely olyan

régóta uralkodik a világ népei kebelében, átlépte a politika mesgyéjét és érezhetővé

teszi immár befolyását a gyakorlati közgazdaság szomszédos mezején is.

Felismerhetetlenül látszanak a tényezői egy összeütközésnek: az iparnak a fejlődése, a

tudománynak a meglepő felfedezései; a munkaadók és a munkások közötti

viszonynak a megváltozása ; egyeseknek az óriási megvagyonosodása mellett a

tömegeknek a szegénysége; a munkások megnövekedett önérzete és mind

szorosabbá váló szervezkedése és végül az erkölcsnek általános leromlása. A

dolgok jelenlegi állásának a súlyos komolysága kínzó gonddal tölti el vala-

mennyiünk elméjét; a népek bölcsei ezen tanácskoznak; gyakorlati férfiak

intézkedési javaslatokat tesznek; népgyűlések, törvényhozó testületek és uralkodó

személyek mind ezzel vannak elfoglalva — és nincs semmi ami jobban lekötné az

általános érdeklődést.

2. Mindezeknél fogva, Tisztelendő Testvérek, mint ahogy más alkalmakkor, amikor

szükségesnek látszott, hogy téves tanokat megcáfoljunk, szózattal fordultunk

hozzátok az Egyház és a közjó érdekében a Politikai Hatalomról, az Emberi

Szabadságról, az Államnak a Keresztényi Alkotmányáról és hasonló tárgyakról írt

körleveleinkben, úgy üdvösnek látjuk most, beszélni hozzátok:

A m un ka helyzetéről.

3. Más írásainkban is érintettük már egy-kétszer ezt a kérdést. De mai levelünkben

Apostoli hivatásunk kötelessége szerint behatóan és teljes terjedelmében kell

232

tárgyalnunk a kérdést, hogy semmi kétség ne maradhasson meg azon elvek

tekintetében, amelyek jog és igazság szerint mérvadók a kérdés megoldásánál. A

megejtendő vizsgálat nem könnyű és nem mentes a veszélytől. Nem könnyű feladat,

meghatározni a gazdagoknak és szegényeknek, a tőkének és a munkának a

viszonylagos jogait és a kölcsönös kötelességeit. A veszedelem pedig abban

fekszik, hogy ravasz agitátorok állandóan arra használják fel ezt a problémát, hogy

megtévesszék az emberek elméjét és hogy a tömegeket lázadásra izgassák.

A szegények nyomora enyhítést kíván.

4. Abban azonban megegyezik mindenki és afelől nem is lehet semmiféle kétség,

hogy annak a nyomorúságnak és ínségnek, amely e percben olyan súlyosan

nehezedik a szegényeknek nagy tömegére, valamilyen gyógyszerére van szükség és

hogy gyorsan van szükség erre a gyógyszerre. A régi munkáscéhek elpusztultak az

utolsó szádadban és semmi más szervezet nem lépett a helyükbe, így állott be fokról-

fokra az az állapot, hogy a munkások izoláltan és védtelenül lettek kiszolgáltatva a

munkaadók kíméletlenségének és a korlátozatlan verseny kapzsiságának. A bajt

fokozta az uzsora kapzsisága, amelyet — bár nem egyszer kárhoztatta azt az egyház

— változott formában, de ugyanolyan bűnös módon űz sok fukar és hírvágyó ember.

És ehhez még hozzá kell venni a bérszerződéses munka rendszerré válását és az ipar

oly sok ágának a koncentrálódását néhány kevés ember kezében, amely körülmények

folytán nagyon gazdag embereknek egy kis száma hatalmat nyert arra, hogy a

szegények tömegének a nyakára egy olyan igát tegyen, amely kevéssel jobb

magánál a rabszolgaságnál.

A szocialisztikus javaslat : a magántulajdon eltörlése.

5. Ezen bajoknak orvoslása céljából a szocialisták, támaszkodva a szegényeknek a

gazdagok iránt érzett irigykedésére, azon iparkodnak, hogy eltöröljék a magán-

tulajdont és azt állítják, hogy minden magántulajdont közös vagyonná kell tenni,

amely közvagyont azután az államnak vagy községi testületeknek a kezelésébe kell

adni. Úgy vélik, hogy ha így átvitetik a tulajdon a magánosok kezéből a köz kezébe,

hogy akkor a dolgoknak jelenlegi rossz állapota meg fog gyógyulni, mert akkor minden

ember egyenlő részt fog kapni minden jóból. Javaslataik azonban olyan lehetetlenek

233

minden gyakorlati szempontból, hogy, ha tényleg megkísérlenők azok

életbeléptetését, maga a munkásosztály szenvedné meg a következményeket

legelső sorban. De ezen javaslatok azonfelül a lehető legigazságtalanabbak is, mert

megrabolnák a törvényes tulajdonost, olyan feladatot rónának az államra, amely

nem feladata az államnak és teljes zűrzavart idéznének elő a közületekben.

6. A munkást valamely fizetett munka elvállalásánál kétségtelenül az a kívánság

vezeti, hogy tulajdont szerezzen magának, amely az ő egyéni birtoklásában ma-

radjon. Munkaerejét és szorgalmát csak azért bocsátja mások szolgálatába, hogy

ezzel táplálékot és életszükségleteket szerezzen magának és munkájával nemcsak

a, munkabérhez kíván igaz és teljes jogot szerezni, hanem ahhoz is, hogy a szerzett

bérről tetszése szerint rendelkezhessék. Így, ha takarékosan élve, megtakarított

pénzét nagyobb biztonság kedvéért földbe fekteti, akkor ez a föld lesz az őt

megillető munkabére, csak megváltozott formában ; ez a kis föld tehát ugyanolyan

teljesen az ő rendelkezésére kell hogy álljon, mint ahogy a munkabérével

rendelkeznék. És mitől állana az ingó és ingatlan vagyon feletti tulajdonjog, ha

nem ebből a szabad rendelkezésből? Ha tehát a szocialisták minden magántulajdont

köztulajdonnak akarnak megtenni, világos, hogy ezzel beleütköznek minden

bérmunkás érdekébe, mert megvonják tőlük a munkabérükkel való szabad

rendelkezési jogot és ezáltal megfosztják őket minden reményétől és lehetőségétől

annak, hogy kis vagyonukat szaporítsák és hogy valamivel jobb sorsot küzdjenek

ki maguknak.

A magántulajdon mint az ember természetes joga.

7. De súlyosabb elbírálás alá esik, hogy a szocialisták ajánlotta társadalmi

gyógyszer ellenkezik az igazságossággal is. Mert a magántulajdonhoz való jogot a

természettől nyerte az ember. Ez az egyik főpont, amelyben lényegesen különbözik

az ember az állattól. Az állat nem ura sorsának, hanem természetének két ösztöne

által vezettetik, amely két ösztön energiáját ébren tartja, erejének használására indítja

és meghatározza szabad választás nélküli cselekvését. Az állatnak egyik ösztöne az

önfenntartási, a másik a fajfenntartási ösztön. Mindkét ösztön közelfekvő dolgok

felhasználásával éri el célját. Ezek körén az állati cselekvés nem megy túl, mert az

állat cselekvését csupán érzéklése mozgatja és csak azok a dolgok, amelyeket

234

érzékeivel felfog. Az ember természete egészen más. Benne egyrészt teljes és

tökéletes formában megtaláljuk az állat természetét és ennélfogva az érzéki élvezetre

való képesség teljességét is, de az állati képességek, még a legtökéletesebbek is,

távolról sem merítik ki az ember képességeit, hanem valójában csak készséges

szolgálói az emberi természetnek, amelynek szolgálatára és parancsára vannak

teremtve. Ami az embert megnemesíti és emberi méltóságára emeli, az az értelem,

vagyis a lélek; ez teszi az embert emberré és ez az, ami őt lényegesen és teljesen

megkülönbözteti az állattól. És épen azért, mivelhogy egyedül az embernek adatott

az állatok között az ész adománya, kell, hogy az embernek jogában álljon, hogy a

dolgokat ne csak ideiglenes és pillanatnyi használatra bírja, mint ahogy azokat más

élő lények bírják, hanem állandó és tartós birtoklásban ; joga kell hogy legyen

nemcsak a használatban elpusztuló javakra, hanem olyanokra is, amelyek használat

után megmaradnak a jövő használat céljára.

8. Még tisztábban fogunk látni, ha egy kissé jobban elmélyedünk az emberi

természet szemléletében. Az ember, ki értelmének erejével számtalan dolgot ölel át

és aki a jelent a jövendővel köti össze — ezenkívül ura lévén cselekedeteinek —

saját értelmes előrelátásával intézi sorsát, az örök törvények és Isten bölcs gondos-

kodása szerint, kinek bölcsesége minden dolgot intéz. Ezért hatalmában áll az

embernek, hogy ne csak a jelen jólétére vonatkozólag ejtse meg választását, hanem

olyanra is, amit a jövőben gondol a maga számára hasznosnak : nem csak a föld

gyümölcseit bírhatja, hanem magát a földet is, mert csak a föld gyümölcseivel

gondoskodik saját jövőjéről. Az ember szükségletei nem fogynak ki, hanem

visszatérnek állandóan. Ha kielégíttetnek ma, ismét jelentkeznek holnap. A

természet ezért egy kiapadhatatlan forrással tartozik az embernek, naponként, újra

jelentkező szükségleteinek naponként új kielégítésével és ezt a forrást az ember

csak a föld soha ki nem merülő termékenységében találja meg.

9. Arra sincsen, szükségünk, hogy ezen állapotban az államnál keresnünk

menedéket. Az ember régibb mint az állam és már akkor is joga volt testi

fenntartásához, mikor az államnak még nyoma sem volt. És az az állítás, hogy Isten a

földet az égész emberi nem használatára és javára adta, nem jelenti a tagadását a

magántulajdon lehetőségének. Mert Isten a földet az emberiségnek általában adta,

nem olyan értelemben, hogy különbség nélkül mindenki tehet vele, amit tetszik,

235

hanem úgy, hogy nem jelölte ki minden egyesnek külön-külön a maga helyét, és

hogy az ember saját szorgalmától és a népek berendezkedési módjától tette függővé

a magántulajdon elhatárolását és megosztását. Sőt a föld, bár magántulajdonosok

között van felosztva, nem szűnik meg a köz szükségleteit szolgálni, mert nincsen

olyan ember, aki nem abból élne, amit a föld megterem. Akik nincsenek a föld

birtokában, azok munkát szolgáltatnak és ezért bátran állíthatjuk, hogy minden

emberi életfenntartás vagy a saját földön végzett munkából fakad, vagy valamilyen

munka, szorgalmából, amelyet vagy közvetlen a föld gyümölcseivel fizetnek, vagy

azzal, ami a föld termékeiért cserélődött.

10. Ebben egy újabb bizonyítékát bírjuk annak, hogy a magántulajdon

összhangban áll a természet törvényeivel. A föld ugyanis nagy bőségben termel

mindent, ami létünk fenntartásához és gyarapodásunkhoz szükséges, de csak úgy,

ha az ember mívelés alá vette a földet és gondot és ügyességet fordít a föld

mívelésére. Ha tehát az ember értelmének az iparkodását és testének az erejét

fordította a föld gyümölcseinek az előteremtésére, ezzel a magáévá tette Isten

földjének azt a részét, amelyet megmívelt — a földnek azt a darabját, amelyen él,

azt a darabot, amelyre úgyszólván reányomta a saját egyéniségének a bélyegét és csak

jogos és igazságos, hogy ezt a darabot mint sajátját bírja és hogy joga legyen ahhoz,

hogy annak a birtokában őt senki se háborgassa.

A kommunizmus nem egyé b rablásnál.

11. Az itt elmondott érvek annyira erősek és oly meggyőzőek, hogy csodálkozni

kell azon, ha velük szemben végképp elavult elméleteket élesztenek fel újra. Azt állít-

ják, hogy az egyénnek joga van ahhoz, hogy a földet használja és hogy a föld

termékeit élvezze, de hogy igazságtalan dolog, hogy akárki is mint tulajdonos bírja a

telket, amelyen épített vagy a földet, amelyet mívelt. Azok, akik ezt állítják, nem

veszik észre, hogy el akarják rabolni az embertől azt, amit az ő saját munkája termelt.

Mert hiszen az a föld, amelyet fáradsággal és ügyességgel kezelt és mívelt az ember,

teljesen meg lett változtatva állapotában ; azelőtt vadon volt, most termőföld; azelőtt

pusztaság volt és most bőven ontja az áldást. Az, amit a földön így megváltoztattak

és belefektettek, olyan igazán hozzátartozóvá válik, hogy általában meg nem

236

különböztethető és el nem választható tőle. Igazságos dolog az, hogy az egyik ember

verejtékének és munkájának a gyümölcsét más élvezze? Aminthogy az okozat

nyomon követi az okot, úgy az a helyes és az az igazságos, hogy a munka eredménye

azé legyen, aki megdolgozott érte.

A magántula jdon szentsége.

12. Az emberi közvélemény tehát helyesen tette, amikor — nem nagyon törődve az

ellenkező véleményt hirdetők kis csoportjával, — megtalálta a természet tanul-

mányozásában és magának a természetnek a törvényében a magántulajdon

megosztásának az alapelvét és amikor minden idők tényleges gyakorlata által szentté

avatta a magántulajdon elvét, mint amely kiválóan megegyezik az ember

természetével és mint amely félreismerhetetlenül az emberi élet békéjéhez és

nyugalmához vezet. Ugyanezt az elvet erősítik meg és biztosítják a polgári törvények

— amelyek, amennyiben igazságosak, annyiban a Természet törvényéből merítik

kötelező erejüket. És az Isteni Törvény is szentesíti az emberi törvényt, amikor,

mondván : „Ne kívánjad a felebarátod feleségét; sem házát, sem földjét, sem szolgáját,

sem szolgálóját, sem ökrét, sem szamarát, sem semmit, ami az övé” (V. Mózes 5, 21)

nagy nyomatékkal tiltja meg, hogy a másét még csak meg is kívánjuk.

AZ ember társadalmi és családi kötelezettségei.

18. Még sokkal élesebb megvilágításban látjuk ezeket a minden egyes egyént

megillető jogokat, ha megvizsgáljuk azoknak az ember társadalmi és családi

kötelezettségeihez való vonatkozását.

Életmódjának megválasztásánál kétségtelenül mindenkinek teljes jogában áll, hogy

Jézus Krisztus tanácsát követve szüzességet fogadjon vagy hogy a házasság kötelékébe

lépjen. A házasságnak a természetes és elemi jogát nem veheti el az embertől

semmiféle emberi törvény és semmiféle módon nem korlátozhatja a házasság intéz-

ményét Istentől megszabott legszebb és legtöbb hivatásában. „Növekedjetek és

sokasodjatok.” (I Mózes 1, 28). Ezekkel a szavakkal teremtette Isten a családot; a

család az ember kis házi «társadalma» és bár számban csekély, azért mégis valóban

237

«társadalom,» amely minden államnál és nemzetnél régibb, amelynek saját jogai és

kötelességei vannak, teljesen függetlenül a közülettől.

14. Következésképen a tulajdonhoz való jog, amelyről megállapítottuk, hogy

természetes joga az egyes embernek, családfői minőségében is megilleti őt; sőt

világos, hogy az ilyen embernek ezeket a jogokat arányosan annyival nagyobb

mértékben kell bírnia, amennyivel nagyobb kötelezettségeket ró reá az ő helyzete.

Mert a Természet legszentebb törvénye az, hogy az atyának gondoskodnia kell

élelméről és minden szükségleteiről azoknak, akiket nemzett; és hasonlóképen azt

parancsolja a Természet az apának, hogy gyermekeit, akik mintegy az ő saját

énjének a folytatói, ellássa, táplálékkal és mind azzal, ami szükséges arra, hogy

tisztességgel megóvja őket a nélkülözéstől és a nyomortól e halandó élet

bizonytalanságai közepette. Ezt azonban az apa csak úgy teheti meg, ha jövedelmező

tulajdona van, amelyet örökségbe hagy gyermekére. A család, mint mondottuk,

valódi társadalom, csak úgy mint az állam és azt ugyancsak egy benne lévő hatalom,

az apai hatalom, kormányozza. Ezért, feltéve, hogy nem lépi át a határokat, amelyek

létezésének tényleges célját megszabják, a családnak legalább is annyi joga van, mint

az államnak, hogy megválassza és alkalmazza azokat az eszközöket, amelyek

fenntartásához és jogos szabadságának a megóvásához szükségesek.

15. Ismételjük, legalább is annyi joga; mivel azonban a családi közösség úgy

eszmében mint valóságban régibb az embereknek közületbe való tömörülésénél, a

korábbi alakulást szükségképen előbbvaló jogok és kötelességek illetik meg, mint a

későbbit és olyan jogok, amelyek közvetlenebbül támaszkodnak a Természetre. Ha az

állam polgárai, — azaz a családok — egymással közösségre és szövetségre lépvén, úgy

tapasztalnák, hogy az állam az ő számukra nem könnyebbség, hanem akadály és úgy

találnák, hogy az állam az ő jogaikat inkább támadja, mint védi, akkor ezt a

közösséget inkább kerülnék, mint keresnék.

A korlátlan állami beavatkozás elítélendő.

16. Mindezeknél fogva nagy és veszedelmes tévedés az a kívánság, hogy az

állami hatóság tetszése szerint beleszólhasson és beleavatkozhasson a család

és a ház belső dolgaiba. Igen, ha egy család, minden gyámolító nélkül lévén,

nagy nehézségekkel küzd és nincs kilátása segítségre, akkor helyes, hogy a

238

végső szükséget az állam hárítsa el róla ; mivelhogy minden család alkotórésze

az államnak. Hasonló módon közbe kell lépnie az államnak, ha a családi négy

fal között a kölcsönös jogok súlyos sérelmet szenvednek és ki kell kényszerí-

tenie, hogy a család minden tagja teljesítse a többiek iránti kötelességét; mert

ez nem jelenti a polgárok jogainak az elrablását, hanem inkább e jogoknak a

megvédését és megerősítését. De ennél tovább az állam kormányzóinak nem

szabad menniük. A természet parancsa szerint ennél a pontnál meg kell állniuk.

Az atyai hatalmat az állam sem meg nem semmisítheti, sem nem tulajdoníthatja

magának, mert az atyai hatalom ugyanabból a forrásból ered, mint maga az élet.

A gyermek az apáé és úgyszólván folytatója az atya személyének és

pontosabban kifejezve, a gyermek nem saját jogánál fogva foglal helyet a

társadalomban, hanem csak mint annak a családnak a tagja, amely őt nemzette.

És éppen azért, mert a gyermek az atyáé, éppen ezért igaz az, amit aquinói Szt.

Tamás mond, hogy t. i. a gyermek : amíg szabad akaratának birtokába nem

jut, a szülők gondozása és hatalma alatt áll (Szt. Tamás Summa Theologia

2a,2ae., II II. qu. 10 Art. 12.) A szocialisták tehát, midőn a szülői gondviselés

helyébe a állami gondviselést akarják tenni, a természetes jog ellen cselekszenek

és veszélyeztetik magának a családi életnek a létét.

17. Az ilyen beavatkozás pedig nemcsak igazságtalan volna, de egészen

bizonyosan fel is zaklatná és felbolygatná a polgárság minden rétegét és gyűlöletes

és tűrhetetlen rabszolgaságba hajtaná őket. Megnyitná a kapukat az irigység, a

rágalmazás, a civódás előtt; kiszárítaná a jólét forrásait, mert senkinek sem állana

érdekében, hogy tehetségét vagy ügyességét kifejtse ; és abból a bizonyos sokat

emlegetett eszményi egyenlőségből valójában mindenkinek a lesüllyedése lenne a

nyomorúságnak és a lealacsonyodásnak az egyenlő állapotába.

18. Mindezekből tisztán kiviláglik, hogy a szocializmus alapvető kívánsága, a

javak közössé tétele, teljesen elvetendő, mert azokon követne el jogtalanságot, akik-

nek javát kívánja szolgálni, ellenkeznék az emberek természetes jogával és zavart és

rendetlenséget okozna a közületben. Minden tervünkben tehát, amellyel a tömegek

helyzetén könnyíteni akarunk, alapvető és legfőbb elvül a magántulajdon

sérthetetlenségét kell alapul vennünk, aminek a megállapítása után áttérünk annak a

kimutatására, hol kell megtalálnunk a gyógyszert, amelyet keresünk.

239

A megoldáshoz szükségünk v a n a vallásra.

19. Bizalommal nyúlunk e kérdéshez, élvén a jogokkal, amelyek bennünket

megilletnek. Mert a vallás és az egyház segítsége nélkül lehetetlen ennek a kérdésnek

a gyakorlati megoldását megtalálni. És mivelhogy mi vagyunk a Vallás legfőbb őrei

és az egyházat illető dolgok legfőbb intézői, kötelességünket hanyagolnók el ha

hallgatnánk. Kétségtelen, hogy ez az igen fontos kérdés a miénken kívül még mások

figyelmét és közreműködését is megkívánja, — szükség van az államok

kormányzóinak, a munkaadóknak, a gazdagoknak és magának a dolgozó népességnek

is, amelynek az ügyét itt védjük, a közreműködésére. De kijelenthetjük habozás

nélkül, hogy hiábavaló lesz az ember minden iparkodása, ha mellőzzük az Egyházat.

Mert az Egyház hirdeti az evangéliumból azokat a tanításokat, amelyek erejével

végét lehet vetni a viszálynak, vagy legalább is csökkenteni annak keserűségét; az

Egyház nemcsak arra fordítja iparkodását, hogy a lelkeket felvilágosítsa, hanem nem

arra is, hogy szabályaival irányítsa az ember életét és magatartását; az Egyház

számos hasznos intézménnyel emeli és javítja, a. munkások helyzetét; az Egyház

megtesz mindent arra nézve, hogy sorompóba állítsa minden osztály erejét annak a

megbeszélésére és jószándékú megkísérlésére, hogyan elégíttetnének ki a leg-

alkalmasabb módon a munkás-osztályok kívánságai és ha megvannak ezek a módok

állapítva, az Egyház teszi meg a szükséges lépéseket arra, hogy azok kivitelére kellő

mértékben és fokban álljon rendelkezésre a törvényeknek és az állami hatalomnak a

segítsége.

Az emberek nem mind egyenlőek.

20. Elsősorban is állapítsuk meg azt, hogy az emberiségnek úgy kell maradnia,

ahogy van. Lehetetlen az egész emberi társadalmat egy síkra szállítani le. Kö-

vessenek el a szocialisták amit csak bírnak, hiábavaló minden küzdelem a természet

ellen. Az emberek már természettől fogva számtalan fontos tekintetben igen

különböznek egymástól ; különböznek egymástól tehetségben, szorgalomban, erőben

240

és egészségben; és jólétük különbözősége szükséges következménye a rátermettség

különbözőségének. Ez az egyenlőtlenség egyáltalán nem hátrányos sem az egyes

emberre, sem a közületre nézve; a társadalmi élet és a közélet folyását, csak a

sokfajta tehetségek segítsége és a különböző részek egybejátszása teszi lehetővé; és

rendszerint minden ember azt a részt választja, amely leginkább neki való. Ami a

testi munkát illeti, az ember akkor sem élt volna teljesen munka nélkül, ha nem is

vesztette volna el a büntelenség állapotát; de az, ami ebben az esetben szabad

választása és gyönyörűsége lett volna, így kötelezővé lett és a bűnbeesés keserves

vezeklése. Átkozott a föld a te munkádban; fáradsággal eszel abból életed minden

napjain.) (I. Móz. 3, 17.). Hasonlóképpen nem fognak megszűnni és elmúlni az élet

többi bajai és szenvedései sem ezen a földön; mert a bűn következményei keservesek

és nehezen viselhetők és azoknak kísérniük kell az embert élete fogytáig. Tűrni és

szenvedni, ez ennélfogva az emberiség sorsa; és próbálkozzék az ember bárhogyan

is, semilyen erőfeszítéssel és semilyen mesterkedéssel nem sikerül kizárni azokat a

szenvedéseket és bajokat, amelyek az emberi életre vannak róva. Ha akadnak

olyanok, akik mást állítanak, akik a súlyosan szorongatott népet a bajok és

szenvedések alóli felszabadultságnak, a zavartalan nyugalomnak és az állandó

gyönyörűségnek a képével áltatják, azok megcsalják és félrevezetik a népet és hazug

ígéreteikkel még rosszabbá teszik a bajt, mint volt azelőtt. Semmi sem ajánlatosabb,

mint a világot úgy nézni, amint van és ugyanakkor bajaira orvoslás után nézni.

A gazdag és a szegény békességben dolgozzék.

21. A nagy hiba, amelyet a szóbanforgó kérdés mérlegelésénél elkövetni szokás, az

ahhoz a tévedéshez való ragaszkodásban áll, hogy az egyik osztály természettől

fogva ellensége a másiknak; hogy a gazdagot és a szegényt már a természet arra

teremtette, hogy ellenségeskedésben éljenek egymással. Annyira képtelen és olyan

hamis ez a nézet, hogy épen az ellenkezője az igaz. Aminthogy az emberi test

szimmetriája a test tagjainak elhelyeződésének az eredménye, úgy az államban is

azt rendelte a természet, hogy ez a két osztály összhangban és megértésben létezzék

egymás mellett és hogy úgyszólván egymásba illeszkedve tartsák fenn a politikai

test egyensúlyát. Egyiknek szüksége van a másikra ; a tőke nem megy semmire

241

munka nélkül és épp így a munka semmire tőke nélkül. A kölcsönös megértésnek

vidámság és teljes rend az eredménye; a folytonos viszály ellenben szükségképpen

zavart és erőszakot szül. Ehhez hasonló viszályok meggátlására és e meggátlás

lehetővé tételére a kereszténység csodálatos és sokféle módon hatékony. Elsősorban

is, semminek sincs olyan hatalma, mint a vallásnak (amelynek az Egyház a

tolmácsolója és őrzője) arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a gazdagot és a

szegényt, figyelmeztetve mindegyik osztályt a másik iránti kötelességére és

különösen arra, amivel tartoznak az igazságosságnak, így a vallás arra tanítja az

iparost és a munkást, hogy becsületesen és jól végezze el mindazt, amit méltányos

szerződéssel szabadon vállalt; hogy ne tegyen kárt a tőkében és ne sértse meg a

munkaadó személyét ; hogy sohase alkalmazzon erőszakot saját ügyének a

védelmében és hogy ne vegyen részt lázadásokban és zavargásokban; hogy kerülje

a rossz tanokat követő emberek társaságát, akik csalfa ígéretekkel ámítják a népet és

akik botor reményeket ébresztenek, amely botor reményeknek rendszerint baj és

késői megbánás a vége. A vallás megtanítja a gazdag embert és a munkaadót arra,

hogy az ő munkásaik nem az ő rabszolgáik; hogy tisztelniük kell minden emberben

az ő emberi és keresztényi méltóságát; hogy a munkában nincsen semmi szégyelni

való annak a szemében, aki a józan ész és a keresztény filozófia után indul, hanem

hogy a munka tiszteletreméltó foglalkozás, amely képessé teszi az embert életének

tisztességes és becsületes fenntartására; hogy szégyenteljes és embertelen dolog,

emberekkel pénzszerzés céljából úgy bánni, mintha holt javak volnának és csupán

egy bizonyos mennyiségű izom és fizikai erőként nézni őket. Így továbbá a vallás

tanítja, azt is, hogy miután a munkásnak vallása is van és szellemi és lelki

szükségletei is vannak, hogy ennélfogva a munkaadónak gondoskodni kötelessége

arról, hogy a munkásnak ideje legyen e kegyeletes kötelességek elvégzésére; a

munkaadónak ügyelni kell arra, hogy a munkás ne legyen megrontó befolyásoknak

és veszélyes kísértési alkalmaknak kitéve és hogy a munkás ne csábíttassék el arra,

hogy elhanyagolja otthonát és családját, vagy hogy elpazarolja, a bérét. Ennélfogva

továbbá a munkaadónak sohasem szabad az ő munkásait fizikai erejükön felül

igénybe venni, sem korukhoz és nemükhöz nem való munkára alkalmazni őket.

Legnagyobb és alapvető kötelessége a munkaadónak, hogy megadja mindenkinek,

ami igazságos. Kétségtelenül sok mindent meg kellene gondolnunk, mielőtt meg

242

tudnók állapítani, vajjon megfelelők-e a bérek; de a gazdagok és a munkaadók

tartsák szem előtt azt, hogy nyerészkedés kedvéért szorongatni a szűkölködőt és

elnyomottat és hogy hasznot húzni másnak a szorult helyzetéből, elítélendő dolog

úgy az isteni, mint az emberi törvény szempontjából. Valakit a neki kijáró bérében

megrövidíteni olyan bűn, amely kihívja az ég bosszuló haragját. Íme a munkásoknak

általatok csalárdul visszatartott bére fölkiált; és azok kiáltása a seregek Urának

füleibe, hatott. (János V. 4.). És végül kell, hogy a gazdagot a vallás tartsa vissza

attól, hogy megnyirbálja a munkás keresetét akár erőszakkal, akár csalárd módon

vagy uzsorás üzelmekkel, annál is inkább, mert a szegény ember gyenge és védtelen

és mivel szegénységének arányában szentnek kell tartanunk az ő gyengeségét.

22. Vajjon, ha pontosan megszívlelnék és követnék eme szabályokat, nem-e

szünnék meg és nem-e szakadna vége minden viszálykodásnak?

Szükség v a n szeretetre is és megértésre.

28. De az Egyház, mestere és irányítója Jézus Krisztus nyomán még magasabbra is

törekszik. Még tökéletesebb szabályokat ír elő és azon igyekszik, hogy barátságban

és megértésben kapcsolja egybe az egyik osztályt a másikkal. A földi dolgokat nem

érthetjük és nem értékelhetjük helyesen a jövendő élet, az örökkévaló élet

tekintetbevétele nélkül. Mert ha elejtjük a jövendő élet eszméjét, akkor megszűnik

maga a fogalma annak, hogy mi jó és mi igazságos, sőt akkor a mindenség egész

rendszere sötét és kibogozhatatlan talányként áll előttünk. A nagy igazság, amelyre

maga a természet tanít bennünket, ugyanaz a nagy keresztény dogma, amelyen a

vallás felépül, hogy t. i. ha bevégeztük ezt a mostani életünket, hogy akkor kezdünk

csak igazán élni. Isten nem a múlandó és átmeneti földi dolgok, hanem a mennyei és

örökkévaló dolgok számára teremtett bennünket; ő csak a száműzetés helyéül adta

nekünk ezt a földet és nem igazi hazánkul. És legyen bár még annyi pénzünk és

megannyi más olyan jószágunk, amiket jónak és kívánatosnak nevez az ember,

vagy ne jutott légyen belőlük részünkül semmi, az örök boldogságot ez miben sem

érinti; az egyedül fontos dolog az, hogy a javakkal helyesen sáfárkodtunk légyen.

Jézus Krisztus, amikor megváltott bennünket az ő pazar megváltásával, nem vette le

rólunk azokat a szenvedéseket és szomorúságokat, amelyek olyan nagy mértékben

átszövik a mi halandó életünket; Ö csak erények indító okaivá és érdemszerzési

243

alkalmakká változtatta át azokat: és senki sem remélheti, hogy elnyeri az örök

jutalmat, amíg nem lépett a megváltó vérrel megjelölt nyomdokába. «Ha Vele,

szenvedünk, Vele országlunk is. (2. Tim. II. 12.). Az Ő önként magára vállalt

munkája és szenvedése csodálatosan megédesítette minden munkánkat és minden

szenvedésünket. És nemcsak az Ő példájával, hanem az Ő kegyelmével és az Örök

jutalomra való reménységnyújtással könnyebbé és jobban elviselhetőbbé tette Ő a

fájdalmat és a szenvedést: mert az, ami most nyomorúságunkban egy szempillantásnyi

és könnyű, a dicsőségnek módfeletti és Örökkévaló nagyságát eszközli ki nekünk. (II.

Kor.4. 17.).

A jótékonyság kötelességei.

24. Ezért gondolják meg azok, akiknek a szerencse kedvez, hogy a gondtalanság és a

földi gazdagságban való bővelkedés még nem biztosítékai az örök boldogságnak, sőt

éppen ellenkezőleg (Máté XIX. 23—24.); a gazdagok reszkessenek Jézus Krisztus

fenyegetései miatt, amely fenyegetések olyan szokatlanok a mi Urunk szájában (Luk.

VI. 24—25.) és hogy egykoron pontosan számot kell adnunk a legfőbb bírónak

mindenről, amit bírunk. A pénz helyes használatára nézve a legfőbb és legkitűnőbb

szabály az, amelyet már a pogány filozófusok is jeleztek, de amelyet az Egyház

fejtett ki világosan és amelyet az Egyház nemcsak az ember tudatába vitt bele,

hanem az életbe is. Ez a szabály azon az elven alapul, hogy más jog a pénz

tulajdonára való jog és más a pénzzel tetszés szerint való bánásnak a joga. A magán

tulajdon, amint láttuk, természetes joga az embernek; és ezzel a joggal az

embernek, különösen mint a társadalom tagjának, nem csak szabad a törvények

szerint is élni, de elkerülhetetlen is ennek a szükségessége. Szabad az embernek

tulajdonnal bírni és ez szükséges is az emberi életre, mondja aquinoi Szt. Tamás (II—

11. qu. 66, a 2.).

De ha felvetjük a kérdést, hogy hogyan kell élnünk ezzel a tulajdonunkkal, az Egyház

ugyanazon fenkölt bölcs szájából habozás nélkül adja meg a választ : «Ami ezt illeti, az

ember ne tekintse a külső dolgokat mint sajátjait, hanem mint közösöket, azaz, hogy

szükség esetén könnyen közölje azokat másokkal. Miért is azt mondja az Apostol: E

világi gazdagoknak parancsoljad meg, hogy legyenek szívesen adakozók, közlékenyek.»

(II—II. qu. 65. a

244

2.). Igaz, hogy senkinek sem kötelessége, mások között szétosztani azt, amire saját

magának, vagy családjának szüksége van, vagy elajándékozni akár csak azt is, ami

az őt megillető életmód fönntartásához szükséges ; senkinek sem kell ugyanis állásának

meg nem, felelően élnie (U. o. qu. 32. a. 6.). De, ha szükségleteinket kielégítettük és

társadalmi állásunknak méltányosan eleget tettünk, akkor kötelességünk adni a

szűkölködőnek abból, amink ezen felül van. Ami fölöslegtek van, abból adjatok

alamizsnát. (Luk. XI. 41.) Ez kötelesség és pedig (kivévén a végső szükség eseteit),

nem az igazságosságnak, hanem a keresztényi szeretetnek a kötelessége, olyan

kötelesség, amelyre nem kényszerít bennünket az emberi törvény. De az emberi

törvénynek és az emberi meggondolásnak háttérbe kell lépnie Krisztusnak, az igazi

Istennek törvénye és parancsa mögé, Krisztusé mögé, aki sokféle formában köti

lelkére az Ő követőinek az alamizsnaadás gyakorlását: jobb adni, mint venni» (Ap. Csel.

XX., 85.) és aki kinyilatkoztatta, hogy a szegénynek adott, vagy a szegénytől

megtagadott jótéteményt olybá veszi, mintha neki adták, vagy tőle tagadták volna meg;

«amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, Énvelem

cselekedtétek meg.» (Máté XXV., 40.). Így tehát, a mondottakat összefoglalva:

mindenki, akit az Isteni jóság gazdagon ajándékozott meg akár külső és testi, akár

szellemi javakkal, ezeket azért nyerte, hogy velük önmagát tökéletesítse, de azért is,

hogy ugyanakkor, mint az isteni gondoskodás eszköze, azokat mások javára is használja

fel. «Akinek tehát tehetsége van, ne hallgasson: aki földi javakban bővelkedik, annak

gondja legyen rá, hogy az irgalmasság gyakorlásában ne tétlenkedjék; akinek kormányzási

képessége van, minden áron rajta legyen, hogy ennek gyakorlatát és hasznát felebarátjával

megossza.*' (Nagy Szt. Gergely in Evang. Hom. 9. n. 7.).

25. Azokat pedig, akiknek nem jutott a szerencse javaiból, az Egyház megtanítja arra,

hogy a szegénység Isten szemében nem aláz le és hogy nincs semmi szégyelni való

abban, ha valaki munkával keresi meg kenyerét. Ez a tétel megerősítést nyer maga

Krisztus által, aki «gazdag lévén, szegénnyé lett érettünk; (II. Kor. VIII. 9.) és aki bár Isten

fia volt és maga is Isten, mégis azt határozta, hogy egy ács fiának lássék és tartassák, sőt

nem tartotta méltóságán alulinak, hogy élete nagy részét maga is mint ács élje le. Avagy

nem ez-e ama ácsmester. Máriának a fia ? (Márk VI. 3.). Emez isteni példának a

meggondolása után könnyen fel tudjuk fogni azt, hogy az ember valódi méltósága és

kiválósága az ő erkölcsi tulajdonságaiban rejlik, vagyis az erényeiben ; hogy az erény

245

mindannyiunk közös öröksége, amelyet egyenlően érhet el a hatalmas és a gyenge, a

gazdag és a szegény, és hogy az erény és hogy csakis az erény az, — bárkiről is légyen

szó — amelytől függ az örök boldogság jutalmának az elnyerése. Sőt Isten maga is inkább

azok felé látszik hajlani, akik bajoknak az elszenvedői; mert Jézus Krisztus boldognak

mondja a szegényt, (Boldogok a lelki szegények. — Máté V. 3.) Ő szeretettel hívja

azokat, akik küszködnek és szenvednek, hogy Hozzá jöjjenek megvigasztalásért

(Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én

megnyugosztlak titeket— u. o. XI. 28.) és a leggyengédebb szeretetével halmozza el a

megalázottakat és elnyomottakat. Kell, hogy ezek a meggondolások lelohasszák a

jómódúak gőgjét és felemeljék a szenvedők lelkét; hogy az előbbieket adakozásra

hangolják, az utóbbiakat pedig békés lemondásra. Ilyen módon a büszkeség okozta

elkülönzés idővel eltűnnék és nem lenne nehéz a gazdagot és szegényt barátságos

megértésben egyesíteni.

A g a z d a g o k és a s zegén ye k így kapcso l ta tnak egybe.

26. De, ha a keresztényi eszmék diadalra jutnak, akkor nem csupán

barátságban egyesül a két osztály, hanem testvéri szeretetben is. Mert akkor

meg fogják érteni és meg fogják érezni, hogy minden ember gyermeke az egy

közös atyának, vagyis Istennek ; hogy mindannyian egy közös cél felé, Isten

felé, törekszünk, aki egyedül képes embert és angyalt teljesen és tökéletesen

boldoggá tenni; hogy egyformán váltattunk meg együttesen és hogy külön-

külön emeltettünk Isten gyermekeinek a méltóságára Jézus Krisztus által és hogy

így egyesíttettünk egyetlen testvéri kötelékbe úgy egymással, mint Jézus Krisztussal

számtalan testvérek elsőszülöttjével; hogy a természet áldásai és a kegyesség

adományai az egész emberi nemet közösön illetik meg és hogy, kivéve az

érdemteleneket, mindenkinek meg van ígérve a mennyei királyság öröksége. Mert, ha

fiak, úgy örökösök, még pedig örökösei Istennek és osztályrészesei Krisztusnak.(Rom.

VIII. 17.).

27. Ezek az alapvonásai azoknak a jogoknak és kötelességeknek, amelyeket a

Biblia közöl a világgal. Vajjon nem szűnnék-e meg rövidesen minden viszály, ha a

társadalom megtelnék az ilyenfajta eszmékkel?

246

28. De az Egyház nem elégszik meg azzal, hogy rámutat a gyógyszerre, hanem az

Egyház alkalmazza, is a gyógyszert. Mert az Egyház minden, erejét latbaveti arra,

hogy az embereket tanítsa, oktassa és nevelje és az egyház püspökei és papjai útján

széles körben terjeszti üdvös tanait. Az Egyház azon van, hogy befolyásolja a

szíveket és az elméket abból a célból, hogy mindenki készségesen vesse alá magát

az isteni parancsok átalakító hatásának és vezetésének. Éppen ebben az alapvető és

lényeges pontban, amelytől minden függ, rejlik az Egyháznak az egészen

különleges és sajátos hatalma. Az eszközöket, amelyeket alkalmaz, az Egyház

magától Jézus Krisztustól kapta éppen annak, hogy megnyerje velük az emberek

szívét és ezeknek az eszközöknek a hatékonysága Istentől származik. Egyedül ezek

az eszközök képesek hatni a szívek legbelsejére és a lelkiismeretre, rábírni az

embert arra, hogy cselekedeteiben a kötelesség szavára hallgasson, hogy ellentálljon

szenvedélyeinek és a hírvágynak, hogy szeresse Istent és felebarátját olyan

szeretettel, amely egyedül fenséges és hogy bátran romboljon le minden olyan

akadályt, amely útjában áll az erényes életnek.

A történelem tanúskodik az Egyház hatalmáról.

29. Ezt bebizonyítandó csak bele kell egy pillanatra tekintenünk a történelemben

megírt példákba. A kétségnek még csak árnyéka sem férhet ezekhez a dolgokhoz;

így például a polgári társadalmat minden tekintetben a kereszténység tanításai

újították meg; az emberi nem ezen újjászületés erejével emelkedett magasabb

helyzetbe, sőt a halálból kelt ismét életre, még pedig olyan nagyszerű életre, hogy

ennél semmi tökéletesebbet sem azelőtt nem ismert, sem a jövendő idők sem fognak

felmutathatni. Ennek a jótékony átalakulásnak egyetlen és első oka, valamint végső

célja is Jézus Krisztus volt; mint ahogy tőle jött minden, úgy hozzája kell

mindennek visszatérni. Mert amikor az evangélium világosságában az emberi nem

megismerte az ige testté-válásának a misztériumát és az emberi nem megváltását,

akkor Jézus Krisztusnak, az Istenembernek az élete áthatott minden fajt és minden

nemzetet és megtöltötte azokat az Ö képmásával, az Ő példájával és az Ő

parancsolataival. És ha meggyógyulhat ez a társadalom, úgy nem gyógyulhat meg

más módon, mint ha visszatér a keresztényi élethez és a keresztényi intéz-

ményekhez. Ha egy társadalom hanyatlásnak indul, úgy csak egy igaz tanácsot

247

adhatunk azoknak, akik rendbe akarják azt hozni és ez a tanács az, hogy vissza kell

téríteni a társadalmat azokhoz az elvekhez, amelyekből eredetét vette; mert egy

társulás feladata és tökéletessége abban rejlik, hogy arrafelé törekedjék és hogy el-

érje azt, amiért megalakult és cselekedeteit az a végcél kell hogy mozgassa és

lelkesítse, amelynek eredetileg köszönheti létesülését. Ha eltér eredeti alkatától, ez

megbetegedését jelenti; visszatérése az eredeti alkathoz gyógyulásával egyértelmű.

És ez teljes igazsággal áll úgy az államra nézve általában, mint az államnak azon

polgáraira, azaz a polgárok legtöbbjére nézve, — akik munkájuk után élnek.

Az Egyház enyhíteni akarja a szegénységet.

30. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy az Egyház gondoskodását annyira

elfoglalják az ő gyermekeinek a lelki ügyei, hogy azok felett elhanyagolja

világi és földi érdekeiket. Az Egyház azt kívánja, hogy a szegények emelkedjenek

ki a szegénységből és nyomorúságból és hogy helyzetüket az életben megjavíthassák;

és ezen iparkodik is az Egyház, Azáltal, hogy az Egyház az embert az erényre

serkenti és hogy annak gyakorlására neveli, nem kis mértékben mozdítja elő e célját.

A keresztény erkölcsnek helyes és tökéletes gyakorlása már magában is földi

boldogulást eredményez, mert általa kiérdemeljük áldását Istennek, aki forrása

minden áldásnak; a keresztény erkölcs hatalmas erővel zabolázza meg a bírvágyat és

az élvhajhászást, két olyan csapást, amely igen gyakran tesz fegyelmezetlen embereket

a bőség közepette is nyomorultakká. (Minden baj forrása a bírvágy I. Tim. VI.

10.) A keresztény erkölcs tanítja meg az embert arra, hogy a javak hiányát takaré-

kossággal pótolja és arra, hogy elégedjék meg mértékletes élettel és visszatartja őket

az olyan bűnök köréből, amelyek felemésztenek nemcsak kis jövedelmeket, hanem

nagy vagyonokat is és amelyek elpazaroltatnak sokakkal nagy örökségeket is.

31. De az Egyház a szegények érdekében közvetlen tevékenységet is fejt ki,

amennyiben sok olyan dolgot kelt életre és sok olyan dolgot tart életben,

amelyeket alkalmasaknak lát a szegénység enyhítésére. E téren az Egyház mindig

oly nagy sikereket ért el, hogy még ellenségei dicséretét is ki kényszerítette. Az első

keresztényekben olyan erősen égett a testvéri szeretet lángja hogy sokan azok

közül, akiknek jobb sors jutott osztályrészül, önként adták oda vagyonukat

testvéreik megsegítése kedvéért, minek folytán szűkölködő nem vala közöttük senki.

248

(Ap. csel. IV. 34.). Az apostolok a szer-papoknak külön e célra felállított rendjére

bízták a naponkénti alamizsnaosztás tisztjét; és Pál apostol, bár az összes

egyházak gondviselése ő reá hárult, habozás nélkül kelt mégis fáradságos utakra

azért, hogy a hívők alamizsnáját szétossza a szegényebb keresztények közt.

Tertullianus ezeket az önkéntes adományokat, amelyeket a keresztények

összejöveteleiken gyűjtöttek, a szeretet letéteményei-nek nevezi, mivel azok, hogy az

ő szavait idézzük: a szegények élelmezésére, halottaik eltemetésére, a javak nélkül

szűkölködő és szüleiket vesztett fiúknak és leányoknak és az aggoknak és a hajótörést

szenvedetteknek a segélyezésére fordíttattak. (Apologia Secunda, XXXIX.).

32. Így jött lassanként létre az az örökség, amelyet az Egyház vallásos

gonddal őrzött mint a szegények örökséget. Sőt az Egyház, közös anyja

gazdagnak és szegénynek, hogy megkímélje a szegényeket a koldulás

szégyenétől, azon fáradozott, hogy alapokat gyűjtsön a szegények támogatására.

Az Egyház mindenfelé feltüzelte a könyörületesség erényét és vallásos és sok más

segítő és könyörületes és hasznos célú szövetségeket alapított, úgy hogy bajosan

találunk a szenvedésnek olyan fajtájára, amely föl nem kerestetett és nem

enyhíttetett volna. Napjainkban sokan akadnak, akik a régi pogányok módjára

gáncsolják és gyalázzák az Egyházat eme gyönyörű jótékonysága miatt. Ennek a

helyébe ők az államilag szervezett segítésnek a rendszerét akarják tenni. De soha

semmi emberi módszer nem fogja pótolhatni a keresztényi könyörületességnek

odaadását és önfeláldozását. A könyörületesség az erények egyike lévén, az

Egyházra tartozik; mert csak akkor válik erénnyé, ha Jézus Krisztus megszentelt

szívéből fakad; és aki hátat fordít az Egyháznak, az nem állhat közel Krisztushoz.

33. Nem lehet azonban, kétséges, hogy a cél eléréséhez, amelyre törekszünk,

nemcsak az Egyháznak, hanem valamennyi emberi erőnek is össze kell fognia.

Mindazoknak, akiket ez az ügy illet, egy lélekben kell lenniük és együtt kell

dolgozniuk. A dolog itt is úgy áll, mint a világot kormányzó gondviselésnél;

eredmény csak akkor állhat be, ha az összes tényezők összehatnak.

Az állam feladata: jó törvényekre van szükség.

34. Mindezeknél fogva azt kell most kérdeznünk, hogy milyen szerepet kell

játszania az államnak az orvoslás és enyhítés munkájában.

249

35. Állam alatt itt annak nem az egyik vagy másik nemzetnél dívó formáját értjük,

hanem az államot, annak helyes értelmében — vagyis általában minden olyan

kormányzatot, amelynek intézményei megfelelnek a helyes felfogásnak és a

természet törvényének, valamint az Isteni bölcsesség ama parancsainak, amelyeket a

keresztény állam formájáról írt encyklikánkban kifejtettünk. Az államkormányzónak

legelső kötelessége eszerint annak a biztosítása, hogy az, állam törvényei és

intézményei, valamint a közület általános jellege és kezelése olyanok legyenek, hogy

azok önmagukban általános jólétre és az egyesek gyarapodására vezessenek. Ebben

áll a sajátos feladata a bölcs politikának és ez a feladata az államok vezetőinek. Az

állam pedig főképpen erkölcsösség, jól rendezett családi élet, a vallás és a jog

tisztelete, a közterhek mérsékeltsége és egyenletes megosztása, az ipar és a

kereskedelem haladása, a mezőgazdaság bőséges hozama — szóval, mind az által

fejlődik és virágzik, ami a polgárokat jobbakká és boldogabbakká teszi. És e részben

lehetőségében áll az állam vezetőinek, hogy hasznára, legyenek az állam minden

rendjének és hogy többek közt különösképpen előmozdítsák a szegények érdekeit;

mindezt hivatásánál fogva teheti meg a kormányzat, anélkül hogy magára vonná a

hívatlan beavatkozás bármely gyanúját — mert az államnak a hivatása az hogy a

közjólét gondját viselje. És minél jobban gondoskodunk a dolgozó népességről

általános államtörvényekkel, annál kevésbbé lesz szükséges, rajtuk segítendő,

részleges eszközökhöz nyúlnunk.

A t örvényt mindenkire egyenlően kell alkalmazni.

36. Van azonban még egy és mélyebb megfontolás, amelyet nem szabad

elhanyagolnunk. Az állam mindenkinek az érdekeit egyenlően van hivatva gondozni,

legyen az illető előkelő vagy alantas. A szegények éppen úgy tagjai a nemzeti

közösségnek, mint a gazdagok; tényleges alkotórészek, élő részek ők, amelyek a

család által a társadalom élő testét alkotják és alig szorul megemlítésre, hogy a

szegények alkotják a társadalom túlnyomó többségét. Oktalan eljárás volna, a

polgárok egyik csoportját elhanyagolni és a másiknak kedvezni ; ezért a

kormányzatnak kellően és gondosan szem előtt kell tartania a dolgozó népesség

jólétét és jó megélhetését, mert különben a jogosságnak az a törvénye szenved

sérelmet, amely szerint mindenkinek meg kell kapnia azt, amire jogos igényt tarthat.

250

Hogy aquinoi szt. Tamás bölcs szavait idézzük : «Amint a rész bizonyos mértékben

azonos az egésszel, úgy az is, ami összességé, egyúttal bizonyos mértékben, az egyes

ember tulajdonának tekintendő. (II— II. qu 61. art 1. ad 2.) A népe javát szívén viselő

kormányzónak sok és nehéz kötelességei között első és legfőbb kötelessége az, hogy

szigorú igazságossággal — azzal az igazságossággal járjon el minden egyes és az

összes osztályokkal szemben, melyet az iskolákban az osztó igazságnak neveznek.

A kormányzatnak kötelességei vannak a közülettel szemben

37. De, bár kivétel nélkül az összes polgárok járulhatnak, sőt kötelesek is

hozzájárulni ahhoz a közjóléthez, amelyből az egyesnek is annyi külön haszna van,

mégsem kell azt hinni, hogy mindannyiuk hozzájárulása egy féle módon és egyforma

mértékben történhetik. Bárhogyan is változzék a kormányzat formája, mindig

lesznek különbségek és egyenlőtlenségek az állampolgárok helyzetében ; a társadalom

nem létezhetik és nem is képzelhető ezek nélkül. Kell lenni olyanoknak, akik a

közületnek szentelik munkásságukat, akik tehát a törvényeket alkotják, a

jogszolgáltatást ellátják, akiknek tanácsadása és tekintélye kormányozza a nemzetet

békében és védi meg a háborúban. Világos, hogy ezek a férfiak foglalják el a

legelőkelőbb helyet az államban és ezeket kell a legnagyobb tiszteletben részesíteni,

mivel az ő munkájuk érinti a közület általános érdekeit a legközelebbről és a

leghathatósabban. Azok, akik valamely foglalkozási ágban vagy hivatásban

dolgoznak, nem mozdítják elő olyan mértékben a közjólétet, mint emezek ; de azért

a legnagyobb mértékben hasznára vannak ezek is a nemzetnek, habár kevésbé

közvetlen módon. Hangsúlyoztuk, hogy, mivel a társadalom végcélja az, hogy az

embert megjavítsa, hogy ennélfogva az erény a legfőbb jó, amellyel a társadalom

bírhat. Mindazonáltal semmilyen jól megalapozott államban nem lényegtelen kérdés

az, hogy kellő gondoskodás történjek azon anyagi és külső javakról is, amelyeknek

jelenléte és használata elengedhetetlen az erény gyakorlásához. (Aquinoi szt. Tamás de

Regimine Principum. I. 15.) És az anyagi jólétről való ezen gondoskodásban a szegé-

nyek munkája, — ügyességüknek és erejüknek kifejtése és alkalmazása a

földművelésben és az ipari műhelyekben —a legnagyobb mértékben hathatós és

mindenképpen nélkülözhetetlen. Az ő közreműködésük e tekintetben valóban olyan

fontos, hogy bátran mondhatjuk, miszerint csakis a munkások munkája teszi az

államot gazdaggá. Az igazság azt kívánja ennélfogva, hogy a kormányzat vigyázva

251

tartsa szem előtt a szegényebb népesség érdekeit úgy, hogy azok, akik ilyen nagy

mértékben járulnak hozzá a közület előnyeihez, maguk is részesedjenek azon

javakban, amelyeket teremtenek, hogy lakáshoz és ruházathoz jutván és képessé

tétetvén életük fenntartására, kevésbbé nyomasztóvá és tűrhetőbbé tétessék létük.

Ebből az következik, hogy jóindulatú megfontolás tárgyává kell tenni minden olyan

dolgot, amely alkalmasnak látszik a dolgozók jólétének az előmozdítására. Nem kell

félni attól, hogy az ilyenfajta gondoskodás bármilyen érdeket is sérthetne ; ez

ellenkezőleg, mindenkinek csak előnyére válnék ; mert a közületnek csak javára

válhatik az, ha biztosítjuk a nyomor elől azokat, akiktől olyan nagy mértékben függ

a közjólét.

38. Azt mondtuk, hogy az állam nem szívhatja fel az egyént és a családot; szabad

és korlátlan mozgási lehetőség illeti meg mind a kettőt azon mértékig, amíg ez a

közjót és mások érdekeit nem sérti. Mindazonáltal a kormányzóknak féltékenyen

kell őrködniük a közület és annak minden része felett ; a közület felett, mivel a

közület megtartása annyira kimondottan a kormányzat dolga, hogy a közület

biztonsága nemcsak a legfelső törvény, hanem a kormányzatnak egyedüli

létjogosultsága és a részek felett, mivel úgy a filozófia, mint a Biblia

megegyeznek abban, hogy az állami kormányzat céljának nem a kormányzók,

hanem a kormányzottak érdekeinek előmozdításában kell állnia. A tekintély ado-

mánya Istentől származik és úgyszólván részesedést jelent minden fennsőbbség

legmagasabbjában és ezért úgy kell gyakorolni, amint az Isteni hatalom gyakorol-

tatik — atyai gonddal, amely nemcsak az egészet vezérli, hanem amelynek a

figyelme a részletekre is ugyanúgy kiterjed.

A kormányzat kötelességei.

39. Valahányszor olyan bajok fenyegetik vagy érték a közérdeket vagy egy-egy

osztályt, amely bajokat másképpen orvosolni nem lehet, a közhatalomnak közbe

kell lépnie a bajok orvoslása céljából. Úgy a közösségnek, mint az egyéneknek az

érdekei közzé a következők tartoznak azonban : hogy biztosítva legyen a béke és

a közrend ; hogy a családi élet az isteni és természeti törvényeknek megfelelő

módon folyjon ; hogy a vallás tiszteletben tartassék és engedelmesen követtessék;

hogy magas fokon álló erkölcs uralkodjék úgy a közéletben, mint a magánéletben ;

252

hogy a jog szentsége tiszteletben tartassék; hogy senki más embert büntetlenül ne

károsíthasson és hogy a közület tagjai a férfikort mint derék és erős emberek érjék

el, akik, ha kell, képesek hazájuk védelmezésére és oltalmazására. Ha sztrájk által

vagy a munkások másféle szövetkezése folytán a közbéke megzavarásának erős

veszélye áll be; vagy ha a helyzet olyan, hogy a munkásnépesség körében lazulóban

volnának a családi kötelékek; vagy ha a vallás szenvedne rövidséget azáltal, hogy

a munkásnak nem volna ideje és alkalma, annak gyakorlására; ha a műhelyekben

és a gyárakban az erkölcs kerül veszélybe a különböző neműek összekeverődése

vagy a rossznak más alkalma következtében, vagy ha a munkaadók raknának

igazságtalan terheket a munkások vállára, vagy olyan munkafeltételekkel aláznák

meg őket, amelyek a munkások emberi méltóságával ellenkeznek; és végül, ha a

munkások egészsége kerülne veszélybe túlságos dolgoztatás, vagy a nemnek és

kornak meg nem felelő munka következtében — mindezen esetekben nem lehet

kétséges, hogy bizonyos határok között helyes dolog volna a törvény segítségét és

hatalmát igénybe venni. A határokat megszabja a természete annak az alkalomnak,

amely a törvény közbelépését kívánja, — vezető elvül az szolgálván, hogy a

törvény ne vállalkozzék többre és ne menjen tovább, mint amennyit a baj

orvoslása vagy a veszély megszüntetése megkíván.

40. A bárhol létező jogokat vallásosan kell tisztelni és a közhatalom kötelessége

meggátolni és megbüntetni a jogtalanságot és mindenkit a maga joga birtoklásában

megoltalmazni. Mindazonáltal, ha az egyéni jogok megvédéséről van szó, a

szegényeknek és védteleneknek különleges figyelemre van igényük. A gazdagoknak

sokféle útjuk és módjuk van arra, hogy érdekeiket megvédjék és kevésbbé

szorulnak az állam segítségére, ellenben azoknak, akik rossz helyzetben vannak,

nincsenek segélyforrásaik, amelyekre támaszkodjanak és ezek főképpen az állam

segítségére kénytelenek számítani. Ez a körülmény követeli tehát meg, hogy a

bérmunkásokat, akik kétségtelenül a gyengék és szűkölködők közzé tartoznak, az

állam különös védelmébe és gondjába vegye.

41. Itt azonban tanácsosnak mutatkozik egy és más fontosabb részletre

különösen rámutatni. Szem előtt kell tartani, hogy a fődolog, amelyet a törvény

szavával és hatalmával meg kell védeni: a magántulajdon. Legfőképpen az

szükséges korunk sóvár kapzsiságának az idejében, hogy a tömeget a kötelesség

253

határain belül tartsuk; mert küzdjön bár mindenki joggal helyzetének

megjavításáért, mégis nem engedi meg sem az igazságosság, sem a közérdek

senkinek, hogy ahhoz nyuljon, ami a másé vagy hogy egy lehetetlen és nevetséges

egyenlőség örve alatt rátegye a kezét más ember vagyonára. Kétségtelen igazság,

hogy a dolgozók többsége szívesebben javítja helyzetét becsületes munkával, mint

azzal, hogy másokon jogtalanságot kövessen el. De nem csekély a száma azoknak

sem, akik telítve vannak rossz elvekkel és mohón várnak forradalmi változásokat

és akiknek a legfőbb szándékuk lázadást szítani és meghonosítani az erőszak

politikáját. Az állami hatalomnak közbe kell lépnie, hogy gátat vessen ezeknek a

lázítóknak, hogy megóvja a munkásokat az ilyeneknek a felforgató mesterkedésétől

és hogy megvédje a törvényszerű tulajdonosokat a kirablástól.

A sz t rá jk és a munkaadók jogai.

42. Ha a munkások a sztrájk eszközéhez folyamodnak, úgy ezt gyakran azért teszik,

mert a munkaidő túlságosan hosszú vagy mert a munka túlságosan nehéz vagy mert

úgy találják, hogy munkabérük nem elegendő. Ennek a nem szokatlan eseménynek

a súlyos kellemetlenségét törvényes orvoslási intézkedésekkel kell elhárítani; mert a

munka ilyetén megbénítása nemcsak a munkaadót és az ő munkásait érinti, hanem

erősen sérti az iparnak és a közönségnek az általános érdekeit is; ezenkívül azonban

ilyen alkalmakkor rendesen közelfekvő az erőszak és a rendbontás is, minek

folytán ilyen módon gyakran a közbéke is veszélybe kerül. A törvényeknek

előzőleg kell résen lenniök és meg kell akadályozniuk az ilyen zavaroknak a

keletkezését, még idejében kell befolyásukat és tekintélyüket latba vetniök azon

okok megszüntetésére, amelyek a munkaadók és munkásaik közti összeütközéseket

előidézik.

A sztrájk és munkások jogai.

43. De, ha a tulajdonos számára biztosítani kell az ő tulajdonát, a munkásnak is

van olyan tulajdona és sajátja, amelyet meg kell védeni és ezek között első sorban

állanak az ő lelki és szellemi érdekei. A földi élet, bármilyen jó és kívánatos légyen is

önmagában, nem az a végcél, amelyért az ember teremtetett. A földi élet csupán az útja

és eszköze az igazság azon elérésének és a jóság azon gyakorlásának, amelyben a lelki

élet teljessége áll. A lélek az, ami Isten képmására és hozzá hasonlónak lett teremtve, a

254

lélekben lakik az a fensőség, amelynek erejével az ember hivatva van uralkodni az alája

rendelt teremtmények felett és hasznára és előnyére fordítani a földet és a tengert.

Töltsétek be a földet és uralkodjatok rajta; és uralkodjatok a tenger halain és az égi

madarakon és minden élő állatokon, amelyek a földön mozognak.» (Mózes I. 28.).

Ebből a szempontból minden ember egyenlő, ebben a tekintetben nincs különbség

gazdag és szegény, úr és szolga, kormányzó és kormányzott között, mert

mindeneknek ugyanazon egy az Uruk (Rom. X. 12.) És senki büntetlenül meg ne sértse

azt az emberi méltóságot, amellyel maga Isten is tisztelettel bánik és senki se álljon

útjába, annak a magasabbrendű életnek, amely a mennyei Örök Életnek az

előkészülete. Sőt mi több: az ember e tekintetben még önmaga fölött sem

rendelkezhet. Nincs hozzá joga, hogy beleegyezzék egy olyan bánásmódba, amelynek

a célja, lerontani életének e célját és jelentőségét, nem adhatja, lelkét szolgaságba,

mert itt nem az ember saját jogáról van szó, hanem Istennek felettébb szent és

sérthetetlen jogáról.

A munkások jogai ; a) a vasárnapi munkaszünet.

44. Ezekből következik a munkának kötelező szüneteltetése vasárnapokon és bizonyos

ünnepeken, ez a munkaszünet azonban nem puszta henyélésre való, még kevésbbé legyen

ez alkalom a pénzpocsékolásra és bűnös kicsapongásokra, mint ahogy sokan szeretnék

azzá tenni, hanem a vallás által megszentelt megpihenés legyen ez a munkától. A

vallásos elmélyedésben töltött megpihenés egy időre elfeledteti az emberrel a

mindennapi élet ügyeit és felemeli lelkét a mennyei dolgokhoz és ahhoz az

ájtatossághoz, amellyel oly szigorúan tartozik az örök Istenségnek. Mindenek felett

ez az értelme és célja a vasárnapi pihenésnek, amely pihenést Isten törvénye

szentesítette az ó-szövetségben: <<Emlékezzél a szombat napról, hogy azt

megszenteljed» (Mózes II. XX. 8.), és amelyre taníttatott a világ az Ő saját

titokzatos «pihenője>> által, amelyet Ő tartott, miután az embert teremtette : <És

megnyugovék a hetedik napon minden munkájától, amit alkotott. (Mózes I. X. 2.)

b, M un ka id ő — zsaroló munkaadók — munkamegosztás.

255

45. Ha most a külső és testi dolgok felé fordulunk, legelső feladatunk megóvni a

szegény munkásokat kapzsi spekulánsok kegyetlenségétől, akik emberi lényeket csak

puszta pénzcsináló eszközökül használnak. Sem nem igazságos, sem nem

emberséges dolog, embereket megfeszített munkával úgy megőrölni, hogy

eltompuljon a lelkük és leromoljék a testük. Az ember teljesítőképessége éppen

olyan határolt, mint általános természete és ezeken a határokon nem tud túlmenni az

ember. Ereje fejlődik és növekedik használat és gyakorlat által de csak akkor, ha

kellően megszakítja és kipiheni munkáját. Úgy kell tehát a napi munkát szabályozni,

hogy az ne terjedjen több órán át, mint ameddig az ember erejéből telik. Hogy hány

és hogy milyen hosszú pihenőt kell adni, az a munka természetétől, a helytől és

időtől és a munkás erőbeli és egészségi állapotától függ. Azoknak, akik bányákban

és kőfejtőkben és a föld mélyében dolgoznak, a munkaidejük rövidebb legyen

abban az arányban, amint munkájuk keményebb vagy az egészségre károsabb.

Továbbá az évszakot szintén tekintetbe kell venni, mert nem ritkán a munkának

valamely neme könnyű az egyik időszakban, míg elvégezhetetlen vagy csak nehezen

végezhető a másikban. És végül, amelyik munka megfelel egy erős férfinek, az nem

követelhető józanul egy asszonytól, vagy egy gyermektől. Ami pedig a gyermekeket

illeti, gondosan kell ügyelni arra, hogy ne állíttassanak be műhelyekbe és gyárakba,

amíg testük és lelkük nem kellőképen érett, mert mint ahogy a zord idő elpusztítja a

tavaszi rügyet, úgy az élet nehéz munkájának a túl korai megkezdése elpusztítja a

gyermeki erőnek a fiatal bimbóját és lehetetlenné tesz minden ésszerű felnevelést.

Viszont a nők nem alkalmasak bizonyos munkákra; mert a nőt a természet a házi-

munkára teremtette és a munkának ez a fajtája a legalkalmasabb úgy arra, hogy

fenntartsa a női szerénységet, mint arra, hogy előmozdítsa a gyermekek helyes

nevelését és a család jólétét. Általános elvként mondható ki az, hogy a munkásnak

meg kell adni az ereje elhasználásának megfelelő pihenést és nyugalmat; mert az

erők elhasználódását a munka megszakításával kell helyrehozni.

46. A munkaadó és a munkás közötti minden szerződésben kifejezetten vagy

hallgatólagosan benne van az a feltétel, hogy kellő pihenés jár ki a léleknek és a

testnek. Más értelemben szerződni helytelen és jogtalan volna, mert sohasem

ismerhető el helyesnek és jogosnak az; ha az egyik részről olyasvalami

256

követeltetik, vagy ha a másik részről olyasvalami ígértetik, ami ellene van azoknak a

kötelességeknek, amelyekkel az ember Istenének tartozik és önmagának.

A munkabér kérdése.

47. Most egy igen nagyfontosságú kérdést érintünk, egyúttal olyant, amelyben, ha

a szélsőségeket ki akarjuk kerülni, tisztult és helyes nézetekre van feltétlenül szükség.

A munkabérekről azt mondják, hogy szabad megegyezéstől függ azoknak a

megállapítása, hogy tehát a munkaadó, ha a kikötött bért megfizette, megtette a

kötelességét, és nem köteles semmivel sem többre.

Igazságtalanság tehát, úgy szól ez a tan, csakis abban az egy esetben történhetik, ha a

munkaadó vonakodnék a teljes bért megfizetni, vagy ha a munkás nem végezné el

teljesen a vállalt munkát és hogy ha ez megtörténik — de hogy csakis ebben az

esetben — az államnak közbe kell lépnie és gondoskodnia arról, hogy mindenki

megkapja a magáét.

A m u n k á s n a k j o g a mé l t ányo s bérre.

48. Az ilyen okoskodás semmiképpen nem meggyőző helyesen gondolkodó ember

számára, mert vannak igen fontos szempontok, amelyeket ez az okoskodás teljesen

mellőz. Dolgozni annyit tesz, mint munkát fejteni ki az élethez és főképpen az

önfenntartáshoz szükséges dolgok megszerzése céljából: «Arcod verejtékével egyed

kenyeredet. (I. Mózes 3, 19.) Az ember munkájának ennélfogva két jellemző sajátsága

van. Elsősorban is : egyéni; mert az egyéni erő kifejtése azt az egyént illeti meg, aki

azt végzi és a ki azt végzi azon egyéni haszon céljából, amelynek a céljaira az adatott

néki. Az emberi munka másodsorban szükséges ; mert a munka termékei nélkül nem

élhet meg az ember és az önfenntartás a természet olyan törvénye, amelyet

megsérteni bűn volna. Ha már most a munkát pusztán abból a szempontból nézzük,

amennyiben az egyéni, úgy ebből a szempontból kétségtelenül joga volna a

munkásnak akármilyen bért is elfogadni, mert, amint szabad tetszésére van bízva,

hogy dolgozzék vagy ne dolgozzék, úgy az is teljesen tőle függ, hogy elfogad-e kis

fizetést, vagy hogy éppenséggel ingyen akar-e dolgozni. Ez azonban tisztán elvont,

(elméleti) feltevés. A munkásnak a munkája nemcsak az ő személyes jellegű dolga,

hanem szükséges dolog is; és ez teszi a nagy különbséget. Életünket fenntartani szent

257

kötelességünk mindnyájunknak egyenként és összesen és ezt a kötelességet bűn

megszegni. Ebből következik, hogy minden embernek joga van megszerezni azt ami

az élethez szükséges; a szegény pedig nem szerezheti azt meg más módon, mint,

munkával és munkabérrel.

Ez a jog parancsolóbb a szerződésnél.

49. Meg is engedve tehát általános szabályul, hogy a munkás és a munkaadó

szabadon szerződhetnek egymással és hogy különösön szabadon egyezhetnek meg

egymással a munkabér tekintetében, mindazonáltal a természetnek ember és ember

között minden egyezménynél parancsolóbb és régibb követelménye az, hogy a bérnek

elégnek kell lennie arra, hogy a bérmunkás méltányos és szerény jólétű életet

folytathasson belőle. Ha a munkás szükségből, vagy egy még rosszabb állapottól való

félelmében súlyosabb feltételeket fogad el, mivel az alkalmazó vagy munkaadó nem

hajlandó jobb feltételeket adni, akkor a munkás erőszaknak és jogtalanságnak esett

prédául. Ezekben és ezekhez hasonló kérdésekben — mint például a különböző

szakmák munkaidő — tartamának ; a gyárak és a műhelyek kötelező egészségügyi

berendezéseinek a kérdésében stb. — az állam valamely helytelen beavatkozását

elkerülendő és tekintettel különösen arra, hogy a körülmények, idők és helyiségek

nagyon különböznek egymástól, tanácsos dolog olyan egyesületekhez vagy

bizottságokhoz fordulni, mint amilyenekről azonnal szólunk, vagy valamely más

módszerhez nyúlni, amely alkalmas a bérmunkások érdekeinek a megvédésére; az

államnak csak a beleegyezését és támogatását kell kérni.

A parasztbirtokosság előnyei.

50. Ha a munkás bére elég nagy ahhoz, hogy belőle ő maga, felesége és gyermekei

szerény jólétben meg tudjanak élni, akkor nem fog, ha értelmes ember, nehezére esni,

hogy takarékoskodjék és kiadásainak mérséklésével sikerülni fog neki, hogy egy kis

tulajdont szerezzen; a természet és a józan ész hajtják őt erre. Láttuk, hogy a munka

nagy kérdése nem oldható meg másként, mint úgy, ha elvül fogadjuk el azt, hogy a

magántulajdon szent és sérthetetlen. Ezért kell, hogy a törvény kedvezzen a

magántulajdonnak és intézkedéseinek olyanoknak kell lenniük, hogy mennél több

ember válhassak tulajdonossá.

258

51. Sokféle kitűnő eredmény következik majd ebből, mindenek előtt a tulajdon

bizonyára egyenletesebben fog majd eloszlani. Mert a társadalmi életben történt

változásoknak és forradalmaknak a hatása az volt, hogy a társadalmat két egymástól

nagyon különböző kasztra osztotta szét. Az egyik rész a kezében tartja a hatalmat,

mivel az ő kezében van a vagyon; minden ipar és minden munka ennek a hatalmában

van és a megélhetés minden forrásait a saját javára és saját céljaira használja fel;

magában az állam tanácsában is hatalmasan van képviselve. A másik oldalon áll a

nélkülöző és szegény többség, amely gonddal van terhelve és amely szenved és

amely mindenkor kész a zavargásra. Ha a munkásnépesség annak a reményével

tölthető el, hogy sikerülhet neki részt szerezni a földből, úgy ezzel elérnők, hogy a

nagy gazdagság és a súlyos szegénység közötti szakadékot át lehet majd hidalni és

hogy így a két osztály közelebb lesz hozható egymáshoz. A másik következmény a

föld termékeinek nagyobb bősége lesz. Az ember mindig jobban és készségesebben

dolgozik, ha az, amin dolgozik, az övé, sőt megtanulja szeretni a földet, amely viszon-

zásul az ő keze munkájára nemcsak élelemmel fizet, hanem bőségesen ad minden jót

neki és azoknak, akik kedvesek néki. Világos, hogy az ebben a szellemben kedvvel

végzett munka mennyire fogja növelni a föld termelését és a közület jólétét. A

harmadik előny az volna, hogy az ember ragaszkodnék ahhoz a földhöz, amelyen

született, mert senki sem cserélné fel az ő hazáját idegen országgal, ha ez a haza

biztosítaná neki egy tűrhető és boldog élet folytathatását. Ez a három fontos előny

azonban csak akkor remélhető, ha az embererejét el nem szívják és ki nem merítik

túlságosan magas adókkal. A magántulajdon bírásának jogát a természettől nyertük,

nem az embertől, az államnak csupán ahhoz van joga, hogy a tulajdon használását a

közjó érdekének megfeleljen szabályozza, de nincs joga ahhoz, hogy a tulajdont

teljesen megszüntesse. Az állam tehát igazságtalanul és kegyetlenül járna el, ha az

adóztatás örve alatt többet venne el a tulajdonostól, mint amennyi helyes.

A munkások szövetkezései: ezek előnyei.

52. Abban az ügyben, amelyről itt szó van, a munkaadók és munkások sokat

tehetnek olyan intézmények és szervezetek által, amelyek a szükséget szenvedőknek

kellő segítséget nyújtanak és amelyek a két osztályt egymással szorosabb

kapcsolatba hozzák. Ezek közül felemlítjük a következőket: kölcsönös segítő

259

társulatok; különböző magánalapítványok, amelyek a munkásról, annak özvegyéről

és árváiról gondoskodnak hirtelen szerencsétlenség, betegség és halál esetére; és az

úgynevezett «patronázs>>-ok, vagyis az olyan intézmények, amelyek fiúkról,

leányokról, fiatalkorúakról és már érettebbekről is gondoskodnak.

58. A legfontosabbak ezek között a munkásszervezetek, mert ezek a többieket

tulajdonképpen magukban foglalják. A történelem tanúsítja, hogy milyen kitűnő

eredményeket értek el az iparos céhek a múltban. Ezek nemcsak a munkások

számos előnyére szolgáltak, hanem, mint ahogy számos fennmaradt műemlék

mutatja, nem kis mértékben segítették elő magának a művészetnek is a fejlődését.

Ilyen testületeket kellene alakítani a jelenkor kívánalmainak megfelelő alakban, —

amely korban nagyobb a műveltség, megváltoztak a szokások és megnövekedtek a

mindennapi élet kívánalmai. Örvendetes dolog, hogy már most is nem kis számmal

léteznek ilyen természetű társulatok, amelyek vagy csak munkásokból állanak, vagy

vegyesen munkásokból és munkaadókból, de a legnagyobb mértékben kívánatos

volna, hogy ezek megszaporodjanak és hatékonyabbakká váljanak. Nem egyszer

beszéltünk már ezekről, de helyén lesz itt annak a kifejtése, hogy mennyire szükség

van rájuk, annak a kimutatása, hogy teljes létjogosultsággal bírnak és

szervezetüknek és végzendő munkájuknak a behatóbb tárgyalása.

54. Az embert saját gyengeségének a tapasztalása arra ösztönzi, hogy kívülről

keressen segítséget. A szentírásban olvassuk, hogy : Jobb kettőnek együtt lenni, mint,

egynek, mert hasznuk vagyon társaságukból Ha egyik elesik, felsegíttetik a másiktól. Jaj

az egyedülvalónak, mert ha elesik, nincs aki felemelje. (Préd. IV. 9, 10.) És tovább :

«A testvér, kit felsegít testvére, erős város. (Példab. XVIII. 19.) Ez a természetes ösztön

az, amely az embereket a polgári társadalomba, tömöríti; és ez az, ami arra ösztönzi

őket, hogy polgároknak polgárokkal való egyesülésébe kapcsolódjanak egymással,

egyesülésekbe, amelyek ugyan nem nevezhetők társadalmaknak a szó teljes

értelmében, de amelyek azért mindamellett társadalmak.

55. Ezek a kisebb társadalmak és az a társadalom, amely az államot alkotja, sok

mindenben különböznek egymástól, mert más a kettőnek a közvetlen rendeltetése

és a végcélja. A polgári társadalom a közjó érdekében áll fenn és ezért az összesség

érdekeit öleli fel általában és az egyesek érdekeit a kellő helyen és mértékben. Ezért

nevezik «köz»-nek, mert, amint Aquinoi Szt.Tamás mondja: az emberek olyan céllal

260

egyesülnek, hogy közösséget alkossanak. (Contra impugnantes Dei culvum et

religionem, Cap. II.) Azokat a társaságokat ellenben, amelyek az állam kebelében

alakulnak magán társaságoknak szokás nevezni, mert közvetlen céljuk a társultak

magánérdekeinek az ápolása. Magántársaság pedig az, mondja ismét Szt. Tamás :

amely valamely magánügy előmozdítására alakul, mint mikor ketten vagy hárman

szövetkeznek, hogy közösen kereskedjenek. (U. o.) A magántársulatok tehát, bár az,

államon belül léteznek és bár mindegyik része az államnak, mindazonáltal, mint

ilyenek, nem akadályozhatók abszolute az állam által. Mert az ilyenfajta,

szövetséghez csatlakozni természetes joga, az embernek; és az államnak védenie kell

a természetes jogokat és nem megsemmisíteni és ha megtiltja polgárainak, hogy

szövetségeket alkossanak, akkor ellentmondásba kerül az állam saját létének

alapvető elvével, mert úgy a magántársulások, mint az állam, ugyanazon elvnél

fogva léteznek: az embernek azon hajlama alapján, hogy társaságban éljen.

Helytelen szövetkezések.

56. Kétségtelenül vannak olyan esetek, amikben helyes, ha a törvény közbeveti

magát, társulásokat megakadályozni; így, ha emberek nyilvánvalóan rossz,

jogtalan és az államra nézve káros célokra szövetkeznek. Ilyen esetekben a

közhatalom jogosan tilthatja, meg az ilyen szövetségek alakítását és — ha már

fennállanak — fel is oszlathatja őket. De a legmesszebbmenő óvatossággal kell

ilyenkor vigyázni arra, hogy egyének jogain, erőszak ne tétessék és hogy a közjó

örve alatt ne történjenek oktalan intézkedések. Mert a törvények csak akkor bírnak

kötelező erővel, ha a józan ésszel és így Isten örök törvényével is megegyeznek. Az

emberi törvény csak annyiban bír törvény erejével, amennyiben megfelel a jognak és

igazságnak; evvel válik nyilvánvalóvá, hogy az örök törvényből származik. Amennyiben

pedig eltér az igazságosságtól, annyiban jogtalan törvénynek neveztetik; az ilyen

esetben semmiképpen nem is törvény a törvény, hanem csak egy neme az erőszaknak.

(Aqu. Szt. Tamás, Summa Theologica I—II. qu. 13. Art. 3.)

A n a l ó g i á k az Egyházban.

57. Itt emlékezetünkbe idéződnek azok a testvérségek, társulatok és vallásos

szerzetek, amelyeket az egyház fennhatósága és keresztény emberek jámborsága

hozott létre. Minden nemzetek évkönyvei bizonyítják napjainkig, hogy mi mindent

261

tettek ezek az egyesülések az emberiségért. Vitathatatlan, már a meggondolás

alapján is. Hogy az ilyen szervezeteket, mint amelyeknek a céljai teljesen

kifogásolhatlanok, a természet törvénye szentesíti. Vallásos vonatkozásban jogosan

csak az egyháznak tartozhatnak felelőséggel. Az állam hatóságainak tehát nincs

felettük hatalmuk és nem is követelhet az állam semmi részt ügyeik intézésében;

ellenkezőleg, az állam kötelessége, hogy tisztelje és gondozza őket és hogy őket, ha

kell, támadások ellen is megvédje. Közismert tény, hogy nagyon is másképpen

történik mindez, különösen a mi időnkben. Sok helyen az, állam erőszakos módon

tette rá a kezét ezekre a társulásokra és sokféle igazságtalanságot követett el rajtuk,

a polgári törvény hatálya alá helyezte őket, elvette tőlük a jogi személy jogait és

elrabolta tulajdonukat tőlük. Ehhez a tulajdonhoz az Egyháznak van joga, továbbá

a testület minden egyes férfi- és női tagjának; itt vannak továbbá a jogai azoknak,

akik alapították vagy megajándékozták e társulásokat valamely határozott célra és

végül azoknak a jogai, akiknek a javára és segélyezésére e társulások léteznek.

Ennélfogva kikerülhetlenül panaszt kell emelnünk az ilyen rablás ellen, mint

amely igazságtalan, és mint amely csak káros eredményekre vezethet, annál több

joggal kell panaszt emelnünk, mert ugyanakkor, amikor a törvény a szabad társulás

jogát hirdeti mindenki számára, azt látjuk, hogy katholikus társaságokat, ha még

olyan békések és hasznosak is, mindenképpen akadályoznak működésükben, míg

teljes szabadság adatik olyan embereknek, akiknek a céljai sérelmesek a vallásra és

veszélyesek az államra nézve.

Keresztényietlen társulásokban rejlő veszedelmek.

58. Mindenfajta szövetségek, különösen azonban munkás szövetkezések sokkal

gyakoribbak ma, mint régebben voltak. Ezen szövetkezések nagyrésze tekintetében e

percben nem szükséges kutatnunk, hogy honnan eredtek, mik a céljaik és milyen

eszközökkel élnek. De sok bizonyíték van arra nézve, hogy ezeknek a társulásoknak

jelentékeny része láthatatlan vezetők kezében van és hogy olyan elvben vannak

vezetve, amelyek távolról sem egyeznek meg a keresztény tanokkal és a közjóléttel,

továbbá, hogy ezek minden lehetőt megtesznek arra nézve, hogy a munka egész

mezejét a kezükbe kerítsék és hogy kényszerítsék a munkásokat arra, hogy vagy

csatlakozzanak hozzájuk, vagy vesszenek éhen. Ilyen körülmények között a

262

keresztény munkásoknak választaniuk kell két dolog közül egyet: vagy csatlakozniuk

kell egy olyan társasághoz, amelyben vallásuk veszélynek van kitéve, vagy pedig

saját maguknak kell alakítaniuk szövetséget, egyesíteni erőiket és bátran lerázni

magukról az igazságtalan és tűrhetetlen elnyomatás igáját. Senki, aki nem akarja az

ember legfőbb javait szélső veszélynek kitenni, nem habozhatik annak a

kimondásával, hogy mindenképpen a második megoldás az amely választandó.

A ka thol ikus emberbarátok dicsérete.

59. Minden dicséretet megérdemelnek az olyan katholikusok — pedig nem kevesen

vannak — akik, megértvén az idők követelményeit, az elv minden megtagadása

nélkül azon fáradoztak különböző intézkedésekkel és kísérletekkel, hogy megjavítsák a

munkásosztály helyzetét. Ezek felkarolták a munkások ügyét és azért harcoltak,

hogy jobb helyzetbe hozzák úgy a családot, mint az egyént, hogy a munkaadó és a

munkás egymásközötti viszonyába az igazságosság szellemét vigyék bele, hogy

mindkét osztálynak szemei elé tárják a kötelesség parancsolatait és a szentírás

törvényét, amely szentírás, belénk vésvén az önmegtartóztatást, mértéktartásra bírja

az embert és igyekszik a szétágazó érdekek és az államot alkotó különböző

osztályok között összhangot teremteni. Ilyen célok lebegnek kiváló férfiak szemei

előtt, amikor összejönnek megbeszélésekre, közös eljárások megindítására és

gyakorlati munkára. Mások viszont azon fáradoznak, hogy a munkások különböző

fajtáit szervfezetekbe tömörítsék, hogy tanáccsal és segítéssel szolgáljanak nékik és

hogy tisztes és kifizetődő munkához juttassák őket. A püspökök a maguk részéről

készséges jóakaratukat és segítségüket adják, és az ő jóváhagyásukkal és

vezetésükkel dolgozik buzgón a rendi és világi papságnak számos tagja ezen

szövetségek tagjai lelki és szellemi érdekeinek az előmozdításán. És nincs hiány

olyan gazdag katholikusokban sem, akik úgyszólván azonosítják magukat a

munkásokkal és nagy összegeket adtak segítő és biztosító társulatok alapítására és

fejlesztésére, amely társulatok segítségével a munkás nehézség nélkül szerezhet

munkájával nemcsak számos pillanatnyi előnyt, de a tisztességes eltartásnak a biz-

tonságát a jövendő időre nézve is. Hogy ez a megsokszorozott és komoly tevékenység

mennyire szolgált az egész köz javára, annyira közismert, hogy nem szükséges

sokáig időznünk mellette. Erre támaszkodva a legbiztatóbb reményekkel

263

tekinthetünk a jövőbe, feltéve, hogy a fent leírt egyesületük továbbra is gyarapodni

és terjeszkedni fognak és hogy jól és bölcsen lesznek vezetve. Az állam hadd

őrködjék ezen egyesületek felett, amelyekbe polgárok, jogukkal élve, tömörültek,

de ne ártsa magát bele az állam ezen egyesületek külön belső dolgába és

szervezetébe, mert a dolgokat a bennük lévő lélek mozgatja és tartja életben és

minden kívülről jövő kéz beavatkozása megölheti őket.

Az egyesülések szabályai.

60. Egy egyesülés csak akkor működhetik egységes céllal és harmonikus módon,

ha szilárdan és bölcsen van megszervezve és vezetve. Mindezen egyesüléseknek,

minthogy joguk van létezni, joguk van továbbá arra, hogy szabályaikat és

szervezetüket úgy állapítsák meg, amint azok céljaik elérésének a legjobban

megfelelnek.

Lehetetlen belemenni a szervezés kérdésének konkrét részleteibe; ezek mikénti

kialakítása függ a nemzeti jellegtől, a gyakorlattól és tapasztalattól, a végzendő fel-

adat természetétől és határaitól, a különböző iparágak és foglalkozások nagyságától

és az idők és körülmények más különbségeitől, amely tényezőt mindegyike gondosan

mérlegelendő.

1. Vallásra kell a lapí tva lenniök.

61. Összefoglalva azt mondhatjuk ki általános és maradandó törvényül, hogy a

munkásszövetségeket úgy kell szervezni és vezetni, hogy azok a legjobb és a

leghelyesebb eszközöket szolgáltassák az általuk kitűzött cél elérésére, azaz arra,

hogy minden egyes tagjuknak segítségére legyenek testi, lelki és anyagi helyzetének

a lehető javításában. Világos, hogy különleges és mindenek felett álló gondot kell

fordítaniuk a jámborságra és az erkölcsösségre és hogy belső rendjüket főképpen ez a

szempont kell hogy irányítsa, máskülönben teljesen elveszítik különleges jellegüket

és csak igen kevéssel lesznek különbek az olyan szövetkezéseknél, amelyek a vallással

egyáltalán nem tőrödnek. Mi haszna lehet a munkásnak abból, ha az ilyen egyesület

segélyével megkap mindent, amit, akar, ha lelki táplálék hijján a lelke kerül veszélybe?

«Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt

vall?» (Máté XVI. 26.) Krisztus Urunk ebben a jelben különbözteti meg a keresztényt

a pogánytól. Mert mind ezeket a pogányok keresik... Hanem keressétek először Isten

264

országát és az ő igazságát, él ezek mind megadatnak néktek.>> (Máté VI. 32—33.) A

mi szövetségeink tehát először és mindenekelőtt Istent keressék; a vallásos tanítás

álljon első helyen bennük és minden egyes tag azt tanulja meg alaposan bennük, hogy

milyen kötelességei vannak Istennel szemben, hogy mit kell hinnie és mit remélnie és

hogy mit kell tennie az örök üdvösségért és különös gonddal kell óvni és

megerősíteni őket a téves nézetekkel és hamis tanításokkal szemben. Reá kell terelni

és vezetni a munkást Isten imádására, a vallás komoly gyakorlására és többek között a

vasárnapok és ünnepek megszentelésére. Tanulja meg tisztelni és szeretni a Szentegyházat,

mindannyiunk közös anyját, fogadja meg tanításait, járuljon a templomi szentségekhez,

amely szentségek Isten rendelése szerinti eszközei a bűnbocsánat elnyerésének és az egy

Istennek tetsző élet folytatásának.

2. Céljuk a kölcsönös megértés legyen.

62. Az egyesülések alapjai a vallásban nyugodván, áttérünk most a tagok egy más

közötti olyatén viszonyának a maghatározására, hogy azok egymással egyetértésben

éljenek és hogy szerencse és siker kísérje őket. Az egyesület tisztségeit és állásait

magának az egyesület érdekének a szempontjából és úgy kell kiosztani, hogy a rang- és

fokozatbeli különbségek ne tegyenek kárt az egyetértésben és jóakaratban. A

tisztviselőket okosan és tapintattal kell megválasztani és minden egyes tisztség feladatát

gondosan kell körül határolni, így egy tagon sem fog igazságtalanság történni. A közös

alapokat a legnagyobb becsületességgel kell kezelni olyan módon, hogy minden tag

szorultsága arányában nyerjen támogatást. A munkaadók jogait és kötelességeit és

azoknak a munkavevők jogaihoz és kötelességeihez való viszonyát gondosan kell

mérlegelni. Ha megesnék, hogy akár egy munkaadó, akár egy munkás úgy gondolná,

hogy igazságtalanság esett rajta, akkor semmi sem volna kívánatosabb, minthogy legyen

egy magának a szövetségnek tisztes és okos tagjaiból összeállított bizottság, amelynek az

volna a hivatása, hogy a vitát az egyesület szabályai szerint eldöntse. A szövetségek

egyik célja az legyen, hogy megkísérelje munkaalkalmak folytatólagos biztosítását

minden időre és évszakra és hogy alapot létesítsen, amelyből a tagok segítséget nyernek

szorultságukban, nemcsak hirtelen szerencsétlenség esetében, hanem betegségükben,

aggkorukban és balsorsukban is.

3. Eredményük: a szegények jóléte.

265

63. Az ilyen szabályok és rendezkedések, ha mindenki készségesen megfogadja őket,

elegendőképpen biztosítani fogják a szegény népesség jólétét, míg a katholikusoknak

ilyen kölcsönös szövetkezései másrészt nem kis mértékben fogják előmozdítani az

állam gyarapodását. Nem könnyelmű dolog, következtetni a múltból a jövőre.

Egyik kor követi a másikat, de az egyik század eseményei csodálatosan hasonlítanak

a másikéhoz, mert az eseményeket Isten bölcsessége igazgatja, aki az emberi

nemnek teremtésekor megadott rendeltetése szerint intézi a történelem folyását.

Látjuk a történelemből, hogy az Egyház keletkezésének első idejében bűnéül rótták

fel a keresztényeknek, hogy legnagyobb részüknek koldulásból vagy munkából

kellett élniük. De bármilyen szegények és belolyásnélküliek voltak e keresztények,

végül mégis a maguk részére hódították a gazdagok jóindulatát és a hatalmasok

kedvezését. Dolgosoknak mutatkoztak, iparkodóknak, békéseknek, igazságosoknak

és mindenekelőtt testvéri szeretettel eltelteknek. Az ilyen élet és az ilyen példa

láttán eloszlott az előítélet, elnémult a rosszakarat nyelve és az ősi babona hazug

hagyományai lassan-lassan helyet adtak a keresztényi igazságnak.

64. A jelen pillanatban a munkásnép helyzete a legfontosabb kérdés és semmi

sem állhat az állam minden egyes osztályának jobban az érdekében, minthogy ez a

kérdés helyesen és méltányosan oldassék meg. De könnyen fogják keresztény

munkások ezt a kérdést helyesen megoldani, ha egyesületeket alkotnak, bölcs

vezetőket választanak és ha azt az utat követik, amelyen atyáik jártak ő előttük,

önmaguknak és a kövületnek oly nagy előnyére. Igaz, hogy nagy az előítélet

hatalma és ugyancsak a pénz szeretete is, de ha a jog és az igazság érzése a szívek

megromlása következtében ki nem pusztul, akkor bizonyos, hogy polgártársaik végre

is szeretettel fordulnak az olyan emberek felé, akikről látják, hogy milyen

szorgalmasak és milyen szerények, hogy milyen kétségtelenül szeretik jobban a

becsületességet a nyereségnél és a kötelesség szentségét mennyire jobban minden más

szempontnál.

65. A dolgoknak így vázolt állapotából azonban még egy másik nagy előny is

következnék; sokkal nagyobb lenne így a reménye és a lehetősége annak, hogy vissza-

térítsük kötelességük megismeréséhez azokat a munkásokat, akik vagy teljesen feladták

vallásos hitüket, vagy akiknek élete nem egyezik meg a vallásos elvekkel. Ezek az

emberek a legtöbb esetben érzik, hogy bolonddá tartották őket hiú ígéretekkel és

266

megcsalták őket hamis látszatokkal. Lehetetlen, hogy észre ne vegyék, hogy kapzsi

munkaadóik igen gyakran a legnagyobb embertelenséggel bánnak velük és hogy alig

törődnek velük azon a nyereségen kívül, amelyet munkájukból ki lehet hozni; és ha egy

szervezethez tartoznak, az valószínűleg olyan, amelyben szívjóság és szeretet helyett az

a belső viszály uralkodik, amely mindig kísérője a lemondani nem tudó és vallástalan

szegénységnek. Eme lelkileg letörtek és testileg kisanyargatottak közül hányan

szabadítanák meg magukat örömmel ebből az elkeserítő rabszolgaságból! De emberi

tekintetek vagy az éhínség előli félelem visszatartja őket ettől a lépéstől. Az ilyeneknek a

katholikus szövetségek kiszámíthatatlan szolgálatokat tesznek, átsegítvén őket a

nehézségeken, bajtársi körbe híván őket és a bűnbánókat olyan védelembe fogadva,

amelyre biztonsággal rábízhatják magukat.

Összefoglalás: együtt kell működnünk valamennyiünknek.

66. Az elmondottakban megmutattuk nektek, tisztelendő testvérek, hogy melyek azok

a személyek és hogy melyek azok az eszközök, amelyeknek a segítségével kell megoldani

ezt a nagyon nehéz kérdést. Mindenkinek hozzá kell fognia a munkához és el kell

végeznie a munkának a reá eső részét és ezt meg kell tenni azonnal és rögtön, nehogy a

máris olyan nagy baj a késedelem által teljesen orvosolhatatlanná váljék. Akik az

államot kormányozzák, azok vegyék igénybe a törvényeket és az ország intézményeit,

a munkaadók és a gazdagok emlékezzenek kötelességükre, a szegények, akiknek az

érdekei forognak kérdésben, fejtsenek ki minden törvényes és megengedett

iparkodást és minthogy — mint ahogy bevezetőleg mondottuk — egyedül a vallás

képes a bajt gyökerestül kiírtani, mindenkinek el kell telni avval a meggyőződéssel,

hogy mindenekfelett az szükséges, hogy visszatérjünk az igazi kereszténységhez, mert

az igaz kereszténység nélkül a legbölcsebbeknek is minden terve és tanácsa is csak

keveset bír használni.

Az Egyház példája.

67. Ami az Egyházat illeti, annak segítsége sohasem fog hiányozni, akárhogyan

alakuljanak az idők és a körülmények és tevékenysége annál hatékonyabb lesz,

mennél kevésbbé van bilincsekbe rakva, a cselekvési szabadsága: jól jegyezzék meg

ezt azok, akiknek a feladata gondját viselni a közjónak. A Szentegyház minden egyes

szolgája vesse latba ebben a küzdelemben lelkének minden erejét és kitartásának

267

minden energiáját, a ti tekintélyteket követve és a ti példátok után indulva,

tisztelendő testvérek, szünet nélkül prédikálják minden osztály minden egyes

tagjának, az előkelőnek, úgy mint az alacsony sorsúnak a keresztényi élet

evangéliumi tanait; a rendelkezésükre álló minden eszközzel fáradozzanak a nép java

érdekében és mindenekfelett ápolják gondosan saját magukban és törekedjenek

felkelteni másokban az emberszeretetet és könyörületességet, minden erények ezen

úrnőjét és királynőjét. Mert annak a boldog eredménynek, amely után mindannyian

vágyódunk, főképen a szeretetnek és könyörületességnek a gazdagon ömlő forrásai

által kell létrejönnie, amely igazi keresztényi szeretet és könyörületesség valóra

válását jelenti, az egész evangélium törvényének, amely szeretet mindig kész önmagát

feláldozni másnak a kedvéért, amely az ember legbiztosabb ellenszere a világi

dölyfösség és a mértéktelen önszeretet ellen és amely szeretet és könyörületesség

hivatását és Isteni hasonlósága jellegét Pál apostol e szavakba foglalja: <<a szeretet

tűrő, kegyes... nem keresi a magáét. .. mindent elvisel.. . mindent elszenved>> (I.

Kor. XIII. 4—7.)

68. Mint az Isteni javak zálogát és mint hajlandóságunk jelét, az Úrban való

szeretettel küldjük, tisztelendő testvérek, mindegyikőtöknek, papjaitoknak és

híveiteknek apostoli áldásunkat.

Kelt Szt. Péternél, Rómában, 1891 május tizenötödik napján, pápaságunk

tizennegyedik évében

XIII. Leó pápa

(Henry George: Munka, hit, és föld

Nyílt levél XIII. Leó pápához

151-197.p.

Franklin-Társulat, Bp. 1920.)

268

Kunfi Zsigmond: Népoktatásunk bűnei

A gyermekmunka

Mindkét rendbeli kérdésünkre megfelelnek a földmívelésügyi miniszternek a

mezőgazdasági munkabérekről készített hivatalos felvételeit közlő kötetek. Találomra

felüti az ember ezeknek valamelyikét s íme, miben akad meg a szeme.

A gyermekek évenként dolgoznak Hány napot?

Udvarhely, Selistye, Puj, Beszterce,Nagyhalmágy, Felsődada, Gyoma

stb.

180

Szentlőrinc, Galánta stb. 188

Garamvölgy 185

Bogsán 190

Sugatag, Bia, Zalaszentgrót, Kaposvár stb. 195

Kékes, Nagylak, Bethlen, Erzsébetváros, Déva, Kézdivásárhely,

Kisvárda, Szeghalom, Sirok, Gyöngyös, Komárom, Léva

200

Makó, Nezsidér 220

Csáktornya 223

Udvard 260

Igló 280

Nagykároly 293

Ezeknek a gyermekeknek évi átlagos keresete 71 korona. A gyermekmunka

gazdasági hatásai a földmívelésben sem mások, mint az iparban. Első sorban mint olcsó

munkaerők önmagukban értékes és kívánatos munkások a gyermekek. Még

hasznosabbak és kívánatosabbak azonban mint konkurrensek, bérlenyomók, mint a

munkások tartalékhadseregének egy igen értékes formája. A gyermekmunka föltétlenül

olcsóbb, mint a felnőtteké. A gyermeki lét reprodukciójának költségei tetemesen

269

alacsonyabbak. De olcsóbb teszi a szülők munkáját is, mivel a dolgozó és önmagát

fenntartó gyermek apja olcsóbban vállalhatja el a munkát, mint az olyan munkás, akinek

gyermekét is el kell tartani, akinek a gyermeke nem ostorosgyerek vagy libapásztor,

hanem iskolába jár. Ám a gyermeki hasznosság itt nem állapodik meg. Miután az apja

munkabérét lenyomta, a verseny és a bérkiegyenlítés irányzatánál fogva lenyomja a

többi munkásokét is. A vak is látja, hogy ily módon sokkal hasznosabb tagja mai

társadalmunknak az a gyermek, aki a mezőn vagy a műhelyben dolgozik, mint az,

amelyik iskolában ül és megtanulja a betűvetés mesterségét, amely a dolgok eme

paradicsomi rendjének alkalomadtán ártalmára lehet. Valóban, minden jóérzésű

embernek a tisztelő csodálkozás érzésével lehet csak szemlélnie egy társadalmi

berendezést, amely a zsenialitás ilyen bélyegeit viseli minden porcikáján: a nyomor

kikergeti a gyermeket családi köréből és az iskolából a munkapiacra, hogy keressen és

könnyebbé tegye a család megélhetését, az apa életét. És ugyanezen gyermeket mint

versenyzőt, mint munkaalkalmakat keresőt, mint bérlenyomót állítják szembe a

társadalmi élet törvényszerűségei az apával.

A proletárokon, bérmunkásokon kívül van a szülőknek egy másik csoportja,

amely erősen érdekelve van a gyermekmunka meglétében. A falun tán ezek vannak

túlnyomó számban: a kis- és törpebirtokosok. Nekik a gyermekük munkaereje más

munkást pótol, akit bármilyen nyomorúságosan, de mégis csak fizetni kellene és

azonfelül még a gyermeket is eltartani. Ők tehát, akik amúgy is a proletárságba való

lesüllyedésnek legszélsőbb határán élnek, nem tudnak önálló gazdasági létezésüknek

inkább fikcióját, mint valóságát a gyermekmunka nélkül megóvni. A többi

gyermekmunkáltató és közöttük csupán az a különbség, hogy míg amazok hatosokban,

ők „szülői szeretetben” fizetik ki apró munkásaikat és a családi élet kötelékeivel még

megférő kizsákmányolásnak legjellemzőbb eseteit mutatják.

Mekkora a száma az ilyen termelő munkát végző gyermekeknek

Magyarországon, semmi statisztika erről be nem számol. A gyermekmunka

Magyarországon, ez is egy olyan fejezet művelődéstörténetünkben, amely jobb, ha

megíratlan marad. De ha az ember meggondolja, hogy az a hatszázezer tanköteles

gyermek, aki nem fért el iskolákba, és az a másik hatszázezer, aki évközben elmaradt

onnan: aligha kéjutazások, telelések és nyaralások vagy klimatikus gyógyító helyek

felkeresése végett maradt el az iskolából; ha az ember meggondolja, hogy az óriási

270

kivándorlás ellenére is milyen csigamódon javulnak a munkabérek s hogy egyáltalán

nem tartanak lépést a munkaerőkínálatnak a kivándorlás révén való csökkenésével:

akkor semmi valószínűtlenség nincsen abban a feltevésben, hogy Magyarországon csak

a tanköteles korban lévők között van vagy másfél millió gyermekmunkás. Ez a

gyermeksereg hiányzik az iskolából, az ő távollétük csökkenti az egy-egy iskolára vagy

tanítóra eső fentemlített rémes számokat és teszi érthetővé azt, hogy a népoktatásnak

mai kereteit már réges-régen szét nem feszítette a gyermekek áradata. Azok a millióra

menő apró kis mártírok, akik benépesítik az utcasarkokat, sikátorokat, istállókat,

uradalmi kerteket, szőlőket, bányák lejáratait, akik nem mennek el oda, ahova a

képmutató törvény küldi őket: ezek az éltetői a mai iskolázás külső formáinak. Ha

egyszer ezek egy akarattal augusztus végén otthagynák munkájukat és bebocsáttatást

kérnének a törvény nevében a nekik rendelt helyre, az iskolába : nagy felfordulás

támadna az országban és minden helyen, amelynek a népoktatásával és nevelésével

kellene törődnie, foglalkoznia.

Ezek az okai, miért nem ereszti a kisgazda és proletár szülő iskolába gyermekét.

Ezek az okok egyúttal megmutatják azt is, hogy a vagyonos emberek kiváltságai közül a

legbántóbb és legfelháborítóbb: a műveltség monopolizálására való kiváltságuk már a

népiskolánál kezdődik. Már itt nyilvánvalóan meglátszik az, hogy tulajdonképen nem

szabadna népnevelésről, hanem csak osztálynevelésről beszélni.

Kevesebb szóval elintézhetjük a másik kérdést. Miért mutatkoznak a magyar

hatóságok olyan lanyháknak a népoktatási törvények végrehajtásánál, miért olyan

elnézők a kimért büntetések alkalmazásánál. A gyermekeknek a földmívelésügyi

miniszter mezőgazdasági statisztikájában kimutatott évi átlagos 71 koronás keresete

világosan megmondja, hogy minden gazda, aki családja tagjain kívül másokat is

dolgoztat, mennyire van érdekelve abban, hogy a gyermekmunka és az iskoláztatás

megmaradjon mai állapotában. A hatosos napszámok rendszere menten összedől, amint

a gyermeksereg nem támadja hátulról szüleit, hanem bevonul az iskolába. Mivel pedig,

amint majd látni fogjuk, az egész iskolai igazgatás gépezete, azoknak kezében van, aki

másokat dolgoztatnak: azért végrehajtatlan még negyven esztendő után is az 1868-as

népoktatási törvényben statuált tankötelezettség. A törvényszabta bírságokat valóban

nem volna helyes dolog behajtani, mindaddig, míg az állam tisztességes

szociálpolitikával nem biztosítja a szülők megélhetését. El kell ismernünk, nem

271

méltányos dolog pénzt szedni el a szülőtől, aki épen azért nem küldi iskolás gyermekét,

mivel nincsen pénze, mivel gyermeke munkája nélkül nem tud megélni.

(17-20.p.)

Kunfi Zsigmond: Népoktatásunk bűnei

Deutsch Zsigmond és Társa K. Bp. 1909.

272

Tábori Kornél

A nyomor gyermeke

A parlament egyik ismertnevű tagja a minap azt mondta nekem, hogy a pesti

nyomor szerinte nagymértékben enyhült és a munkásság egyes képviselői bizonyára

célzatosan hirdetik, hogy az ínség négy esztendő óta folyton csak nőtt. Magam is úgy

vettem észre, hogy a közönség már unja a sok gyűjtőakciót s a legjobb szándékú

mozgalmat is kezdi pumpolásnak bélyegezni. Sűrűn hallott a külföldi segítésről, a

gyermekek ingyen ebédjéről és fölruházásáról s újabban közönnyel, sőt gyanakodva

fogadja a legkiválóbb jótékony intézmények szózatait is. Épp az a baj, hogy a közönség

túlnyomó része csak az adakozásra kap fölhívást, de magát a nyomort nem látja és

legmódosabb rétege nem is sejti, hogy milyen danse macabre folyik a földalatti

Budapesten.

Razziára kellett vinnem a képviselő urat, hogy fölényes nézetének teljes

abszurditását belássa. Három-négy hónap óta magam se jártam külvárosi

nyomortanyákon s bár azelőtt a miniszterelnökség fölkérésére hatvannál több

ínségkörútra vezettem a külföldi missziók tagjait s más komoly érdeklődőt, -

meglepődve láttam most, hogy kivált a gyermeknyomor mennyi anyagot tár föl

számomra is.

Esős, hideg időben kezdtük meg a razziát a Madách utca elején, ahová már

sokszor kalauzoltam egy-egy csoportot. Tipikus bérkaszárnyákban próbáltunk egy kis

statisztikát is csinálni. Tömör, eredménye:

A hosszú, zsúfolt háznak van 62 főbérlője és 950 lakója, de csak 76 szobája.

Amellett 11 lakásnak konyhája sincs. Fürdőszobát egyetlen lakásban se találni.

54 főbérlő tart ágyrajárókat. Legtöbben nappalra és éjszakára külön-külön

bérbeadják az ágyat. 42 lakás egyszobás s 5-14 gyermek is lakik egyben.

62 főbérlő közül most 28-nak van meg a régi foglalkozása, a többi nem keres,

illetve 30 bizonytalan munkát végez, alkalmi napszámos, stb., a többinél nem sikerült

megtudni az igazat.

6 kishivatalnok-család közül egyiknél sem volt egyetlen deka zsír vagy cukor.

Átlag két, sőt három gyermeknek van egyetlen pár cipője, melyet fölváltva viselnek.

A pincelakások nedvesek föl a mennyezetig.

273

Három volt bolthelyiségben – ablak nélkül – szintén tömeglakást rendeztek be.

Egyetlen lakásban 5 személy közül – 5 tüdőbajos volt.

Az istállóban két ló helyett 8 felnőtt és 14 gyermek lakik. Kályha nincs. Az

istálló földes.

Január 1.óta két öngyilkosság történt a házban. Öt eltűnés, csupa fiatal leány.

Egy hároméves kisfiút valami teherkocsi elgázolt. Másfajta baleset 32 történt. 6

letartóztatás történt testi sértés, verekedés s kettő lopás címén.

Kabátja nincs 30 gyermeknek, inge sincs 18 gyermeknek. Cipője 10 közül

háromnak van. Aki őszi hidegben vagy télen rongyba csavarja a lábát, az nem számít

cipőtlennek.

Világítás van átlag 25 lakásban, a többi 37-nek lakói sötétben ülnek, vagy a

pálinkamérésben tartózkodnak az esték nagyobbik része alatt. Ágylepedő csak ritkán

található.

Több lakásban itt már három évvel ezelőtt, amikor Sárközy Sándor detektív-

helyettessel együtt razziáztunk, meztelenül feküdtek a gyerekek, majdnem egy rakáson,

rendszerint összebújva, rothadt szalma, vagy rongyzsák közt. Tessék elgondolni, hogy

mennyivel több azóta a drága ágynemű.

A zsibongó gyerekcsapatból, amely a felhőszakadás elől a hidegkövű

lépcsőházba húzódott, csak úgy találomra kiállítottam egy fiút.

Hogy hívnak?

Vidák Zsiga.

Hány éves vagy?

Tíz múltam.

Senki sem akarta elhinni a kísérőink közül, legfeljebb hatévesnek látszott.

Hányadik osztályba jársz?

A másodikba…járnék,- felelt vontatottan, inkább nyöszörögve, mint beszélve.

Mit reggeliztél?

Bámult. Mögötte egy rachitikus leányka felelt:

Itt nem szokás reggelizni.

Mit vacsoráztál?

Tegnap délben ettem utoljára köleskását.

Hát tegnapelőtt?

274

Köleskását.

És azelőtt?

Egy hétig kukoricamálé volt.

Tejet mikor ittál?

Nem emlékszem.

Húst mikor ettél?

Sokáig töprengve nézett a földre.

Régen, de akkor beteg lettem tőle. Egy kis leány meg is halt.

Harisnyád van?

Sose volt még. Egy ilyen s r á c-nak?

Megmutatta cipőjét. Nagy bocskorféle volt, fagyos lábujjai kilátszottak, spárgával

kötözgette át.

Mentünk tovább. A Kisfuvaros utca 9. Szám alatt láttunk 9 személyt, 3

albérlővel olyan lakásban, amely kisebb egy vasúti kupénál. A gyermekek földön és

asztal tetején, meg alatta majdnem heringmódra hevertek ájultató bűzben, elgyöngülve.

Az a régi nyomor, mely valaha a hírhedt angyalföldi viskókban pusztított, ma

már behatolt a város minden részébe. A Népszínház utca elején kikérdeztem özvegy

Bányász Károlynét, aki így vallott: Tizenegyen vagyunk, hét a gyerek. Húst nem

ettünk az idei nyáron. Kenyeret se tudtam adni a gyermekeknek hat nap óta, csakis

málét. Ebédre és vacsorára? Nem, csak ebédre. Vacsorázni már nem szoktunk.

Hányan keresnek? Most egy lány. A többi ne kap munkát, elküldték őket a kefegyárból.

Hát az ura? Beleugrott a Dunába a legkisebb fiúval. Én azóta, csak így dadogok, mert

gutaütés ért.

A Belvárosban, a Magyar utca, a Szerb utca, a Vármegye utca számos házaiban is –

amelynek címeit persze pontosan följegyeztük, - találtunk egész csomó olyan lakást,

ahol nyomorgó és beteg gyermekek sínylődtek. Aztán iszonyú ínségtanyákat

fényképeztünk le a keleti pályaudvar környékén levő utcákban. Odább a József és

Ferencvárosban éhezők és didergők, halódó vének és angolkóros senyvedő gyermekek

százait kérdeztük ki és írtuk föl a Madách utca 20-22., a Szerdahelyi utca 16., a Losonci

út 11., az Óriás utca 31., a Lujza utca 21., a Kálvária utca 22., az Örömvölgy utca 23.

Számú házakban.

275

Aki a gerinchajtó, megalázó nyomor teljességét látni és tanulmányozni akarja,

nem is kell, hogy végigjárja ezeket a „címeket”. Elég, ha benéz a VI. kerületi Szent

László út 45. számú, vagy a IX. kerületi Gát utca, sőt a Remete utca 7-9 számú „városi”

házak valamelyikébe.

Odakint a Szent László út sarkán, ahol éjjel magnéziumos felvételt csináltunk, tizenhét

személyt találtunk egy szobában, köztük tizenegy kis fiút és leányt. Már rongya is alig

van itt a szegényeknek; rothadt szalmába dugja legtöbbje a dermedt tagjait. Éjjel

félkettő tájban jutottunk ki a Szent László útra s addig már az ínség egész

kaleidoszkópja elvíziózott előttünk, de a rozzant kültelki ház még új megrázót tudott

elénk tárni.

Nagy zsivaj fogadott bennünket, egy fiatal asszony izgatottan sírt-jajgatott a szoba

közepén, és mankós édesanyja perceken át próbálta megnyugtatni.

Mi történt itt? – kérdezte a detektívfelügyelő.

Megint nem volt petróleum, se egy szál gyertya, már két nap óta. Éjfélkor arra

ébredtem, hogy nagyon sivít a gyerek. Csak most tudtam kapni hosszú könyörgésre egy

kis faggyúgyertyát. Hát az édes kislányom balkezét lerágta a patkány.

A tízhónapos csecsemő már nem sikoltott, csak tompuló hörgésre maradt ereje, mert

úgy látszik, túl sok vére elfolyt, míg be nem kötözték. A szeme fehérjét kifordította s

halvány, ráncos kis feje szüntelenül reszketett.

És amerre csak jártunk, tetézi az éhség okozta kínokat a világítás hiánya. A gáz

épp oly ismeretlen a kültelki vityillókban, mint a villany, petróleum, vagy a gyertya.

Lázas betegek közül sokan elpusztulnak emiatt.

A nagyközönség nem tudja, hogy a külföldi segítés majdnem egészen megszűnt,

mi pedig saját erőnkből – legalább eddig – képtelenek vagyunk rá, hogy a

nyomorenyhítést sikerrel végezzük. Razziariport volna nem egy kötetre való, de most

tessék néhány hatósági adat is. Dr. Vass József népjóléti miniszter külön statisztikát

állíttatott össze a jóvátételi bizottság számára. Lieber Endre főjegyző, a fővárosi

közjótékonysági ügyosztály vezetője állította össze a memorandumot s ez a

gyermekekről ilyen számokat közöl:

A születések számára feltűnően csökkent, ami a gazdasági helyzet fokozatos

romlásának következménye. Legnagyobb a halandóság az egy éven aluli gyermekek

közt (az elmúlt évben 3 132) és az egy-ötéves gyermekek között ( 1 425). A halálokok

276

között legnagyobb számmal a bélhurut szerepel (996), utána mindjárt (853) a

veleszületett gyöngeség következik, ami nemcsak az újszülött fejletlenségét, hanem az

anya megfelelő táplálkozásának és gondozásának hiányát jelenti . A megélhetés

küzdelme természetesen súlyosan hat a gyermekekre is. Ez indokolja a nagy

gyermeknyomort. A rendőri gyermekbíróság 1919-ben mindössze 4 696 gyermek

ügyével foglalkozott, 1922. Évben ez a szám már a tízezret is felülmúlja. A külvárosi

iskolákba sok gyermek nem járhat el, mert a cipő- és ruhahiány miatt ki sem mozdulhat

a lakásból. A lakások 53%-a egyszobás, 25%-a kétszobás és 11%-a háromszobás. A

lakosság 91%-a 1-2-3 szobás lakásban, 80%-a 1-2 szobás lakásban lakik.

De a leggondosabb statisztika is hiányos. Amikor például orvosi kísérettel

vezettem razziát, meggyőződtünk róla, hogy száz meg száz fertőző tüdőbeteg él a

zsúfolt lakásokban, akiknek nagyobb részét soha, sehol számba nem veszik, és soha

nem is kerültek a statisztikába.

Borzasztó a helyzet kint az állami gyermekmenhelyeken is. A kanyarójárvány

alkalmával például 64 beteg közül 60 halt meg. Amikor kint jártunk, a menhely 500

gyermeklakója közül 300 a beteglétszámba tartozott. Épp akkor nem volt ragályos

betegség, de mégis 6-7 kisgyerek halt meg naponta. A gondnok panaszkodott, hogy

félholtan viszik oda a gyerekeket, gyakran a fölvételnél halnak meg, mielőtt az orvosok

hozzányúlnának. A legtöbb anya rosszul táplált és gyönge, úgy hogy nem tud szoptatni.

Az ilyen pesti gyermekek 70-80%-a meghal. Hiteles adat az is, hogy Budapesten

minden negyedik gyermek halva születik.

A Stefánia kórházban és a Fehérkeresztben is keserves adatokat kaptam.

Különösen megrendítő a legkisebb csecsemők temperált terme, ahol üvegbúra alatt is

fekszik egy-két nyomorék. Nézzük fölötte a táblát: „Rachitis”, állandó 39,5 fokos

lázzal, nyolc hónapos, de kéthetesnek sem látszik. Inkább lázálmas embrió, mint rendes

élőlény, arca riasztóan sárga és ráncos, egész teste összeaszott, hangja kínos nyöszörgés.

És hosszú sor az ilyen. Láttára a kőszívű emberfajta is elismeri, hogy még nagyon sok a

tennivaló – a nyomorgó gyermekekért.

[Könyv a gyermekről. Egyetemes Gyermekügyi Almanach. Fővárosi Nyomda. Bp.

1923.]

277

AZ 1901: VIII. TÖRVÉNY-CZIKK AZ ÁLLAMI

GYERMEKMENHELYEKRŐL

1.§ A talált, valamint a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított hét éven aluli gyermekek

védelmére Budapest székesfővárosban és az ország különböző vidékein állami

gyermekmenhelyek (lelenczintézetek) állítatnak fel.

A vidéki állami gyermekmenhelyek a szükséghez képest fokozatosan rendszerint olyan

helyeken állítatnak fel, hol bábaintézet van, és ahol a gyermekmenhely életképes

működését a helyi társadalom emberbaráti tevékenysége megfelelően biztosítja.

2.§ Az állami gyermekmenhelyek falain belül csupán a beteg, gyenge fejlettségű,

különösebb ápolást és orvosi gondozást igénylő gyermekek tarttatnak; a többiek

rendszerint az intézeten kívül helyeztetnek el.

3.§ Minden intézet igazgatósága gondoskodik róla, illetve ellenőrzi, hogy úgy az

intézetben bennlevő, mint a kívül elhelyezett gyermekekre nézve 3 éves koruktól fogva

a kisdedóvásról szóló 1892:XV. t.czikk, - 6 éves koruktól fogva a népiskolai

közoktatásról szóló 1868:XXXVIII. törvényczikk rendelkezései érvényesüljenek.

4.§ A budapesti állami gyermekmenhely építési és felszerelési költségeinek fedezetéül a

Sándor István-féle végrendeleti hagyományból keletkezett és a belügyminiszter

felügyelete alatt álló "szül- és lelenczházi alap" szolgál; az ennek vagyonát esetleg

meghaladó költségek, valamint a vidéki állami gyermekmenhelyek építési és

felszerelési költségei pedig szintén a belügyminiszter felügyelete alatt álló

"közigazgatási fog- és toloncházi alap", továbbá az "országos betegápolási alap" 1899.

évi zárszámadásában kimutatott vagyonának felhasználásával fedezendők.

Az állami gyermekmenhelyek építésére és felszerelésére tényleg igénybe vett összegek

az állami költségvetésben, a rendkívüli kezelésnél, a "Beruházások" között külön czím

alatt számolandók el.

5.§ Az állami gyermekmenhelyek fenntartási költségeit, valamint az ezekben és ezek

közvetítéséve elhelyezett gyermekek gondozási, ápolási és nevelési költségeit az 1898.

évi XXI. t.cz. 3.§. d. értelmében az országos betegápolási alap fedezi.

6.§ Az állami gyermekmenhelyek állandó alkalmazottjaira nézve az állami

gyógyintézetek személyzete tekintetében fennálló törvényes szabályok irányadók.

7.§ Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy:

278

1. az állami gyermekmenhelyek szervezetét;

2. az ezekben, illetőleg ezek közvetítésével, valamint a hasonló czélú, jótékony

magánintézetek és egyesületek közreműködésének igénybevételével az országos

betegápolási alap terhére elhelyezett gyermekek felvételének; gondozásának,

ápolásának, nevelésének és felügyeletének módját; végül

3. az állami és társadalmi tevékenységnek e téren való szerves összeköttetését rendeleti

úton szabályozza és a rendeleteket a szükséghez képest módosíthassa.

8.§ E törvény végrehajtásával a belügyminiszter és a pénzügyminiszter bízatik meg.

( http://www.social-bt.hu/gyv1901.htm)

279

AZ 1901. ÉVI XXI. TÖRVÉNYCIKK A KÖZSEGÉLYRE SZORULÓ 7 ÉVEN

FELÜLI GYERMEKEK GONDOZÁSÁRÓL

1.§ Az állami gyermekmenhelyekbe felvett gyermekek, amennyiben 7-ik életévük

betöltésekor törvényhatósági vagy magánárvaházban, avagy valamely más

jótékony intézetben vagy egyesületnél el nem helyezhetők, 15 éves korukig az

állami gyermekmenhelyek kötelékében maradnak. A 7 éves koruk betöltése után

hatóságilag elhagyottnak nyilvánított ily gyermekek az állami

gyermekmenhelyekbe szintén felvehetők s 15 éves korukig azok kötelékében

maradnak.

2.§ Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó 7-15 éves gyermekek a

viszonyokhoz képest a gyermekmenhelyek falain belül tartatnak, vagy pedig

megbízható gondviselőknél, első sorban gazdáknál és iparosoknál helyeztetnek

el.

Az állami gyermekmenhelyek a kötelékükbe tartozott kiváló tehetségű

gyermekeknek – továbbképeztethetőségük czéljából – a különböző állami

intézeteknél levő ingyenes ellátási helyekre felvétele érdekében közbejárnak.

3.§ Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó 7-15 éves gyermekek

gondozási (eltartási, nevelési és kiképzési) költségeit az illetőségi községet

terhelik.

4.§ A 7 éven felüli elhagyott gyermekek gondozási költségei fejében 1902. Évtől

kezdve a belügyi tárcza költségvetésébe legfeljebb évi 400.000 korona

segélyösszeg állíttatik be.

Ezt az összeget első sorban a vagyontalan községekbeli elhagyott gyermekek

gondozási költségeire kell fordítani.

Az állami segélyösszegnek legfeljebb 1 részéből egyes, sikeres működést kifejtő

oly magánegyesületek és intézetek is segélyezhető, melyem magukat – az általuk

eddig különben is gondozottakon felül – megfelelő számú 7-15 éves elhagyott

gyermek felvételére kötelezik.

5.§ A belügyminister által jóváhagyott gyámpénztári évi mérleg eredménye szerint

mutatkozó gyámpénztári tartalékalapok jövedelmének (a tartalékalap saját

280

kamatja, kezelési jutalék, mely más czélokra lekötve nincs; az 1901 kezelési

évtől számítva, az illető vármegye, város, községbeli 7 éven felüli elhagyott

gyermekek gondozási költségeire kell fordítani.

6.§ Az ezen törvény 3.§-a alapján felmerülő és a 4-5.§ alkalmazása, valamint az e

czélra fordítható alapítványok és adományok felhasználása mellett nem

fedezhető községi terhek egyenletes megosztása végett, a vármegye a területén

fekvő összes községek szövetkezését rendelhető el és e czélra az 1883:XV.t-cz.

9. és 13. szakaszaiban megállapított mértéken túl is 1%-ot meg nem haladó

vármegyei külön pótadót vethet ki.

E pótadó: a földadó, házadó, keresetadó, nyilvános számadásra kötelezett

vállalatok és egyletek adója, bányaadó, végre tőkekamat- és járadékadó

(1875:XXII.tc.) után vettetik ki.

Az ily vármegyei pótadóba az olyan rendezett tanácsú városoknál és

községeknél, melyek e törvény 3.§-ában foglalt kötelezettség folytán fölmerült

költségekről saját alapjaik vagy alapítványaik fölhasználásával maguk kellően

gondoskodnak, az alapok és alapítványok kamatai betudhatók.

7.§ E törvény végrehajtásával a belügyminister és a pénzügyminister bízatik meg.

( http://www.social-bt.hu/gyv1901.htm)

281

AZ 1/1903.BM. SZÁMÚ RENDELET

(SZABÁLYZATA AZ ELHAGYOTT GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL)

1.§ A talált, valamint a hatóságilag elhagyottá nyilvánított gyermeknek igénye van

állami gyermekmenhelybe való felvételre

2.§ Az elhagyottság végleges megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozik.

3.§ Az elhagyott gyermeket a menhely gondozásába a gyermek törvényes

képviselője adja.

6.§ Az árvaszék az elhagyottnak mutatkozó gyermek ügyében az elhagyottá

nyilvánító véghatározat jogerőre emelkedésig minden beadványt soron kívül

köteles elintézni.

7.§ Amint a 15 éven alól levő gyermeket jogerősen elhagyottá nyilvánították, erről

az árvaszék értesíti annak a városnak a polgármesterét, illetőleg annak a

községnek elöljáróságát, ahová a gyermek illetékes vagy illetékesnek

mutatkozik.

9.§ A község(város) köteles azonnal gondozásba venni azt a 15 éven alul levő

gyermeket, aki elhagyottnak mutatkozik és mindaddig gondozásban tartani, amíg

a menhely kötelékébe fel nem vesztik.

12.§ Az állami gyermekmenhely az az intézmény, amelynek kötelékében az állam

gondozza az összes elhagyott gyermekeket 15-ik életévük betöltéséig.

Minden eddig hatóságilag elhagyottnak nyilvánított avagy ezentúl elhagyottnak

nyilvánítandó gyermek az állami gyermekvédelem szempontjából az országot

kerületekre osztja. A menhely intézeteit pedig a szükséghez képest állítja fel.

31.§ Az állami gyermekmenhelyek kötelékébe tartozó 7-15 éves gyermekek,

amennyiben nincsenek sem a menhelyek falai között, sem internátusokban vagy

szanatóriumokban: megbízható gondviselőknél, elsősorban gazdáknál és

iparosoknál helyeztetnek el.

32.§ Az igazgató-főorvos a telepbizottságnak, esetleg menhelybizottságnak

közreműködésével olyan községekben, amelyekben arra alkalmas lakóház és

ahhoz mező- avagy kertgazdasági célokra alkalmas terület van, családi telepet

létesít.

282

34.§ A gyermek részére, akit a menhely külső gondozásba ad, az alkalmas

nevelőszülőt az igazgató-főorvos választja ki.

55.§ Az állami gyermekmenhelyek összes fenntartási és igazgatási költségeit,

úgyszintén az állami gyermekmenhely kötelékébe tartozó gyermekeknek

gondozási-ápolási és nevelési költségeit a 7-ik év betöltéséig az országos

betegápolási alap viseli. Az állami gyermekmenhely kötelékébe tartozó 7-15

éves gyermekek gondozási (eltartási, nevelési, kiképzési) költségei az illetőségi

község terhére esnek.

( http://www.social-bt.hu)

283

AZ 1924-ES GENFI NYILATKOZAT

" A gyermekjog alaptételeinek jelen megállapításával, az összes nemzetek fiai és

asszonyai elismerik, hogy az emberiség teljesítőképességének legjavával tartozik a

gyermekeknek, és hitvallást tesznek azokról a kötelességekről, amelyek a gyermekkel

szemben faji, nemzetiségi és hitbeli eltérésektől függetlenül mindnyájunkra nézve

fennállnak. Ezek:

I. A gyermeket abba a helyzetbe kell hozni, hogy testileg-lelkileg szabályszerűen

fejlődhessenek.

II. Az éhező gyermeket táplálni kell, a beteg gyermeket gondozni, az elmaradt

gyermeket előbbre kell vinni, az eltévelyedettet visszavezetni, az árvát, az elhagyottat

felkarolni, és neveléséről gondoskodni kell.

III. Válságos időkben a gyermek legyen az első, akin segítünk.

IV. A gyermeket képesíteni kell arra, hogy majdan kenyerét kereshesse, és meg kell

védeni minden kizsákmányolás ellen.

V. A gyermeket annak tudatára kell nevelni, hogy képességei legjavát embertársai

szolgálatára tartozik szentelni."

(Gyermek- és ifjúságvédelem 1991/1. 10.évf. 33.sz. Dr. Lévai Miklós: A gyermeki

jogok Magyarországon 1-12. l.)

284

Gróf Klebelsberg Kuno: Beszédei, cikkei és törvényjavaslatai

1916-1926

Atheneum, Bp.1927. ( 585-597.p.)

A magyar rokkantügy szervezetéről

Megjelent az »Orvosképzés<< VI. Évfolyamának

(1916) 3-ik számában.

A magyar nép zivataros századaiban hazánk csatatér volt, melyről a várakat és

városokat, a falvakat és szállásokat lesöpörte a rombolás szelleme. A mostani háborúban

csak határainkon folytak harcok. Az ország belsejét nem taposta kozákló patája. De az

általános védkötelezettség jegyében nagy háborút most visz először monarchiánk. A 18

évesektől az 50 évesekig úgyszólván minden polgárát hadba küldi a magyar állam. A

gyermekek és gyengék kivételével egész férfinépességünk ki van téve a másfél éve tartó

rombolás legraffináltahb eszközeinek, melyeket a modern technika és kémia csak

kieszelni képes. Nem az ország területe. hanem népessége szenved. Kevés házat, sok

embert kell újra felépítenünk, a XX. század emberét a maga érzékeny, finom idegzetével.

Szerencsére korunk épp oly nagy a helyreállítás művében, mint a rombolásban. A modern

orvosi tudománynak, gyógypedagógiának és szociálpolitikának eszközeivel olyan sérültek

és betegek egészségét és keresetképességét is vissza lehet adni, akik még pár évtizeddel

ezelőtt nyomorékok és koldusok maradtak volna. A sebesültek nagyobbik része még

kórházainkban meggyógyul. De az első kezelésből bénán, csonkán vagy belbetegséggel

távozók sincsenek veszve. A bénák és belbetegek nagy része speciális utókezeléssel

gyógyítható. A csonkultak mesterséges testrészeket kapnak. A rokkantak korábbi foglal-

kozásuk folytatására vagy azzal rokon könnyebb foglalkozásra, sőt egészen új

mesterségre is megtaníthatok. A szakszerű munkaközvetítés a csökkent keresetképességű

számára is megtalálja a neki való helyet a gazdasági életben, a patronázs meg szemmel

tartja és megóvja a kizsákmányolástól. Azok pedig, kik magánmunkaadónál célszerűen el

nem helyezhetők, kereseti telepeken és műhelyekben találnak munkát és megélhetést.

Aránylag csekély azoknak a gyógyíthatatlanoknak és munkaképteleneknek száma, kik

egészen a haza hálájára lesznek utalva.

285

E feladatoknak megoldására irányuló magyar rokkantügyi akció alapját az 1915. évi

XV. t.-c. 8. §-a vetette meg, mely kimondotta, hogy az ellenség előtt történt sebesülés vagy

a háború fáradalmai következtében rokkanttá vált legénységi állományba tartozó

egyéneket, amennyiben kilátás van arra, hogy keresetképességüket egészben vagy részben

visszanyerhetik, orvosi utókezelésben és gyakorlati oktatásban kell részesíteni s hogy

a művégtagokra szorulókat ilyenekkel el kell látni. Ugyanez a szakasz továbbá

kimondotta azt is, hogy az, aki magát egy e célra szervezett orvosi szaktanács

véleménye szerint szükséges orvosi utókezelésnek vagy művégtag alkalmazásának és

gyakorlati oktatásnak alá nem veti, elveszti igényét a rokkant-nyugdíjhoz vagy a

rokkantak házának ellátási állományába való felvételhez.1

A törvénybe lefektetett alapon a magyar rokkantügyi akció kiépítésére a m. kir.

miniszterelnökség fennhatósága alatt m. kir. Rokkant-ügyi Hivatal szervezte tett, melynek

feladata, hogy az akciót Magyarország területére megtervezze, egységesen vezesse, az

állam és társadalom között a munkát megossza, a szükséges állami intézeteket meg-

szervezze és igazgassa, a társadalmi munkát pedig az állami munkával összhangzatosan

irányítsa.

A Hivatal szervezési osztálya eddig az állami intézményeknek hét típusát állapította

meg, ú. m. sérült katonák számára az utókezelő gyógyintézetet, a krónikus belbeteg

katonák számára a speciális kórházakat (szanatóriumokat, fürdőhelyeket), csonkított

katonák részére a művégtaggyárakat, a vagyontalanok vagy keresetüket folytatni nem

tudók számára a rokkantiskolákat, rokkantak munkaközvetítőjét, a kereseti telepeket és

műhelyeket és a gyógyíthatatlanok kórházát.

A sérült, csonkított és idült belbetegségben szenvedő katonákat a katonai igazgatás a

m. kir. Rokkantügyi Hivatalnak átadja. Minden kórház, üdülőotthon, és lábadozóosztag

köteles a kötelékébe tartozó ilyen magyar honos katonáról személyi viszonyait és

bajának nemét tartalmazó egyéni lapot az illetékes cs. és kir. katonai parancsnokságokhoz2

beküldeni, melyek azokat a Rokkantügyi Hivatalhoz juttatják el. A Hivatalnak

nyilvántartási osztálya ezekből az egyéni lapokból készíti a rokkantak törzskönyvét és

statisztikáját, egy más osztálya pedig megállapítja, hogy az illető katona melyik intézetbe

való és az illetőnek a kijelölt intézetbe való beutalására felkéri a katonai parancsnokságot,

mely az átszállítás iránt intézkedik.3 A katonai igazgatás továbbá a Rokkantügyi Hivatal

egyes intézeteihez a rend és fegyelem fenntartására felügyelő tiszteket rendel ki, akik az

286

intézeti igazgatót működésükben támogatni tartoznak. Csak a szükséges orvosi utókezelés

és gyakorlati oktatás befejezte után bocsáttatnak el a béna, csonka és belbeteg katonák a

hadsereg kötelékéből.

A Rokkantügyi Hivatal eddig két általános rokkant-számlálást tartott, egyet 1915.

évi március 31-én a sérültekre (bénákra és csonkultakra nézve) és egyet 1915. évi

szeptember 30-án az idült belbeteg katonákra. A számlálás eredményét a Hivatal

folytatólag kiegészíti és ellenőrzi a katonai parancsnokságok által hozzá eljuttatott

egyéni lapokkal. Ennek az adatgyűjtésnek feldolgozott része szerint Magyar

országnak ezidőszerint (Horvát-Szlavonországok nélkül) 28.932 béna

és csonkult és 5810 idült belbetegségben szenvedő katonája van, feldolgozás alatt áll

továbbá 7900 katona egyéni lapja úgy, hogy együtt 42.642 az olyan katonáink száma,

kiket az akció körébe be kell vonni.

A szám kétségtelenül nem teljes, mégis kellő támpontokat és eligazítást

nyújt a Rokkantügyi Hivatalnak abban a tekintetben, hogy akcióját

és intézményeit minő méretűvé kell kifejlesztenie.

A Rokkantügyi Hivatalra bízott katonák túlnyomó része béna és ezért első és

legfontosabb tennivaló utókezelő gyógyintézetek szervezése volt. A megkülönböztetés

első gyógyítás és utókezelés közt voltaképpen mesterséges. A kettő orvosilag egy. A

háborúban nagyobbára rögtönzött kórházainkban azonban természetszerűleg nincs és

nem is lehet meg sem az az orvosi személyzet, sem az a felszerelés, amely a bénaság

megszüntetésére vagy enyhítésére szükséges. Egyes nagy utókezelő gyógyintézetekben

azonban csoportosíthatók azok a gyógyító tényezők, melyekkel a bénaság többé-kevésbé

gyógyítható. Szükség van ott az orvosi vizsgálás minden eszközére. Szükség van

sebészeti osztályra a javító műtétek végzésére. Szükség van orthopaediai műteremre

massagezsal, mozgatással, villamozással, meleggel és fürdőkkel gyógyító berendezésekre.

Valamennyi gyógyító tényező egyetlen intézet keretében ritkán egyesíthető. Munka-

megosztás és specifikáció van itt is a helyén. A fejsebészet egészen külön vidék, a javító

sebészet többi eseteit legcélszerűbb orthopaediával kapcsolni össze, a fizikális terápiái

intézetet pedig hévíz közelében létesíteni.

A Rokkantügyi Hivatal a fejsebészetet Budapesten a Tavaszmező-utcai 570 ágyas

utókezelő gyógyintézetben összpontosította, melyben a szemészeti és fülészeti osztályon

kívül az állkapocssérülések kezelésére odonto-orthopaediai osztály is működik.

287

Az 1200 ágyas budapesti Révész-utcai utókezelő intézetben és Bajza-utcai fiókjában,

hol 250 betegre van férőhely, az általános sebészeti osztályon kívül van külön idegosztály,

mely az idegsérüléseknél szükséges javító-műtéteket végzi, van továbbá két nagy

orthopaediai osztály.

Jelentékeny gyógyító tényező az a hévíz, mely a budai hegyeknek lábánál fakad. A

Rokkantügyi Hivatal kibérelte a Császárfürdő fedett uszodáját és bevezette a források

40° C vizét az uszoda, tágas medencéjébe, melyben naponként 2000 ember

könnyűszerrel megfürödhetik. A fedett uszoda tőszomszédságában fiziko-terápiai intézet

épült, mely fel van szerelve a vizsgálat és a természet erőivel való gyógyítás minden

számottevő eszközével. Ebben az utókezelő gyógyintézetben 1300 ágy áll rendelkezésre.

Sajátos jelleggel bír a Rokkantügyi Hivatalnak Timót-utcai 1200 ágyas utókezelő

gyógyintézete, hol a regresszív orthopaediai osztályon kívül 500 ágyas osztály van a

csonkítottak számára. Ebben az osztályban előkészítik az amputáltak csonkját a

művégtag alkalmazására és az állami protézisgyár által szállított művégtagok használa-

tában állandó orvosi felügyelet alatt begyakorolják a csonkított katonákat, mielőtt

hazabocsátanák vagy szakszem kiképzés végett rokkantiskolákba, tennék át őket. A

gyakorlás közben a prothesisen mutatkozó hiányok kijavítását is az intézet irányítja és az

amputáltakat csak akkor bocsátja ki, amikor művégtagjuk úgy orvosilag, mint műszakilag

teljesen megfelel. Van azonkívül ebben az intézetben egy 600 ágyas gyűjtő- és szétosztó

középpont, melynek az a hivatása, hogy magába fogadja a katonai parancsnokságok

által a Rokkantügyi Hivatalnak budapesti intézeteibe átadott katonákat, kik onnan

megfigyelés és vizsgálat után az állapotuknak megfelelő utókezelő gyógyintézetbe

tétetnek át.

A Rokkantügyi Hivatal pozsonyi intézetében 1000 katona nyer kezelést, úgy, hogy

a Hivatal utókezelő gyógyintézetei ezidőszerint 5520 sérült katonát kezelnek.

Legközelebb Budapesten 600 ágyas és Kassán 1000 ágyas újabb intézet nyílik meg.

Továbbá Kolozsvárott készül 1000 ágyas további intézet. Ezenkívül tervbe van véve a

2600 ágyas nyitrai és a 4-300 ágyas sátoraljaújhelyi megfigyelő állomásnak utókezelő

gyógyintézetté való átszervezése. Minthogy ekként az ágyak száma belátható időn belül

9500-zal emelkedik s minthogy az utókezelés hosszabb időtartama, dacára is az intézőink

kellő forgalmat csinálnak, azért remélhető, hogy a Rokkantügyi Hivatal utókezelő

gyógyintézetei képesek lesznek az összes utókezelést igénylő sérülteket kellő időben

288

befogadni. Az idült belbetegségben szenvedő katonák részére különleges kórházakat

szervez a Rokkantügyi Hivatal.

Az 5810 ilyen beteg közül legtöbbre, 2381-re rúg a tuberkulotikusok csoportja. Ezek

számára a Hivatal az alacsony Tátra tövében, a Garamvölgyben, Besztercebányán 2400

ágyas tuberkulotikus kórházat rendezett be a szabadban való pihenéshez szükséges

fekvőcsarnokokkal, a magas Tátrának egyik klimatikus gyógyfürdőjét megvásárolni

szándékozik, hol 400 betegre lenne hely, ugyanott nagyobb szanatórium építését pedig

1916 tavaszán kezdi meg.

A légzőszervek egyéb betegségei, valamint a vérkeringés és az emésztés szerveinek

betegségei számára szolgál a Hivatalnak 1800 ágyas rózsahegyi speciális kórháza, honnan

a jövő fürdőidény kezdetekor a belbetegek alkalmas gyógyfürdőkbe osztatnak szét. A

szívbajosok részére szénsavas, a reumások számára pedig hévízfürdő kibérlése iránt a

tárgyalások már folyamatban vannak.

A belbetegek speciális kórházaiban és szanatóriumaiban 4200, a sérültek utókezelő

gyógyintézeteiben 5520, együtt tehát 9700 hely áll ezidőszerint a m. kir. Rokkantügyi

Hivatalnak rendelkezésére.

A modern orvosi tudomány által elért eredmények oly szembeszökők, hogy a

tapasztalatok meggyőző hatása alatt katonáink általában bíznak a gyógyítás sikerében. A

háború sok közegészségügyi kultúrát vitt be népünk közé. Mégis találkoznak olyanok,

kik rendszerint a műtéttől vagy attól való félelemből, hogy ha teljesen meggyógyulnak,

nem fognak rokkantsági ellátást kapni, nem fogadják el a nekik felajánlott műtétei vagy

más gyógymódot. Közvetlen kényszer alkalmazása lélektani okokba nem lenne

célszerű, de az idézett törvényes felhatalmazás alapján a rokkantsági ellátásra való

igény megvonható attól, aki az utókezelési gyógyintézet vagy különleges kórház által

szükségesnek talált gyógymódnak magát nem veti alá vagy annak eredményét

szándékosan hátráltatja. A rokkant érdekének megóvása végett azonban minden ilyen

esetet fel kell terjeszteni az egyetemi városokban szakértő orvosokból alakuló illetékes

felülbírálati bizottsághoz, mely a szakkérdésben véglegesen határoz.

Az utókezelő gyógyintézetek és speciális kórházak által elért eredményekről

statisztika felállítása meg korai lenne. De az eddig is elért eredmények igazolni látszanak a

Rokkantügyi Hivatal abbeli felfogásának helyes voltát, hogy akciójának súlypontját eddig

az orvosi részre, a gyógyításra helyezte és nevével voltaképpen ellentétben odatörekedett,

289

hogy elsősorban a bénákat és betegeket vegye kezelés alá és így a rokkantságot

megelőzze, megszüntesse vagy legalább is enyhítse. A Hivatal majdnem minden

intézetének és fontosabb osztályának élén az illető szak egyetemi tanárai állnak, akik a

Hivatal utókezelő gyógyintézeteinek és speciális kórházainak munkájáról tudományosan

is be fognak számolni és remélhető, hogy a Hivatal orvosi akciója nemcsak

katonáinknak fog javára válni, hanem nagy lépéssel viszi majd előre a magyar orvosi

tudományt is.

Amputáltjaink nagy számát az orosz fogságból hazabocsátott rokkantak még inkább

felszöktették és a mesterséges testrészekben ekként beállott nagy szükségletet a

magánipar nem lenne képes kielégíteni, mely csak a békés idők keresletére van berendezve.

A Rokkantügyi Hivatal ezért Budapesten és Pozsonyban az állami fémipari szakiskolákban

mesterségért testrészeket előállító műhelyeket szervezőit, melyekhez katonai

minisztériumaink vezényelték ki az orvosi műszerészeket és kötszerészeket, a Hivatal

pedig többnyire rokkant lakatosokat, bőrmunkásokat, kaptafa-készítőket és cipészeket

osztott be. A budapesti műhely első kísérleteit 1915. évi március hó utolsó napjaiban

kezdte meg három munkással, kiknek száma azóta fokozatosan 125-re emelkedett. A

tisztán nyers anyagok felhasználásával dolgozó műhely 1915. évi december 31-ig 2446

mesterséges végtagot (protézist) és orthopaedikus segédeszközt termelt és termelése ma

már átlag heti 100 darab. A pozsonyi műhely eddig 264 protézist és más orthopaedikus

segédeszközt állított elő.

Minden csonkult katona államköltségen két művégtagot kap a Hivataltól és pedig a

munkaprotézist és kozmetikus protézist. A munkaprotézisek rendszerének

megállapításánál különös tekintettel kellett leírni arra, hogy az ország népességének

túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozik. A budapesti műhely által gyártott

munkaláb bőrrel talpalt fémlapra támaszkodó acél-sínekbő1 áll, erős és a mellett elég

könnyű s így remény van arra, hogy azok, kik egyik lábuknak csupán alszárán csonkultak

meg, a mezőgazdasági munkában megmaradhatnak. A munka-kézhez idomuló gyűrűs

befogó készülékkel erősen és biztosan meg lehet fogni a szerszámokat, köztük a magyar

nép lelkületében és gazdasági életében oly nagy szerepet játszó kaszát is. Az amputáltak

munkakezükön kívül ahhoz idomuló és foglalkozásuk űzéséhez szükséges szerszámokat is

kapnak. A műláb egyszerű és erős szerkezeténél fogva, különösen a városi

foglalkozásoknál, munka-protézis gyanánt is használható. A kozmetikus mesterséges

290

kéznek nagyobb gyakorlati haszna ugyan nincs, minthogy azonban a legtöbben a csonkulás

külső jelét viselni nem szeretik, azért amputáltjainkat a Hivatal kozmetikus kézzel is

ellátja. Műkezeken és műlábakon kívül gyárt a műhely egyéb orthopaediai

segédeszközöket is.

A Tavaszmező-utcai utókezelő gyógyintézet odonto-orthopaediai osztályával

kapcsolatban fogtechnikai laboratórium van szervezve. A laboratórium az

állkapocssérüléseknél előforduló állkapocs és foghiányokat pótolja, valamint az

állkapocssérülések kezeléséhez szükséges készülékeket állítja elő. Ezenfelül az eltorzító

arcsérülések elfedésére, továbbá a fül és orr hiányainak pótlására szolgáló kozmetikus

protéziseket is előállítja a laboratórium.

Még a legerősebb protézis is romlik és időnként javításra szorul. Ezenkívül egy

protézis az egész élet tartamára nem elégséges. Az ipariskolákat azonban a háború

befejeztével vissza kell adni eredeti rendeltetésüknek és így a Hivatal Budapesten 1916

tavaszán állandó művégtaggyárat épít, melyben foglalkozást nyernek a

protéziskészítésben már begyakorolt, rokkant munkások is. Ez a gyár kapcsolatban fog

állni egyfelől az orthopaediai klinikával, másfelől egy orvosi műszerészi és kötszerészi

szakiskolával. A pozsonyi, kassai és kolozsvári protézis-műhelyeket a háború után is

fenn akarja tartani a Hivatal, hogy minden egyes országrészben legyen a javítások

folytonos ellátására egy-egy szakszerű középpont.

Az utókezelő gyógyintézetből, a speciális kórházból kikerülő és a mesterséges

végtaggal ellátott rokkantak jelentékeny részének vagyona vagy olyan foglalkozása van,

melyet sérülése dacára is folytathat és melyből magát és családját eltartani képes. A

rokkantak e csoportjának »beiskolázása« hiba lenne, imát munkáshiányban szenvedő gaz-

dasági életünktől erőket vonnánk el és mert olyan nagy tömegeket, terelnénk be a

rokkantak iskoláiba, melyeket azok alapos szakoktatásban részesíteni nem tudnának. Az

ilyen rokkantakat, mielőbb el kell bocsátani a hadsereg kötelékéből.

Sokan vannak olyanok is, kik vagyontalanok, de keresetképesek, tehát újabb

kiképzésre nem szorulnak s így a hadsereg kötelekéből szintén elbocsátandók. A rokkantak

munkaközvetítőjének föladata, hogy ezeknek a gazdasági életben való elhelyezkedését

szervezze, irányítsa és elősegítse. A rokkantak munkaközvetítése az általános

munkaközvetítéstől több tekintetben eltérő, különleges tevékenység. Míg az általános

munkaközvetítés egyaránt szolgálja a munkaadó és a munkás érdekeit, addig a rokkant-

291

munkaközvetítő elsősorban a rokkant munkás érdekét tartja szem előtt. Ebből kifolyólag

a háborúval járó munkáshiány következtében beállott ideiglenes munkaalkalmakra

lehetőleg nem közvetít, hanem a rokkantat olyan tartós alkalmazáshoz igyekszik juttatni,

melyet önhibáján kívül előreláthatólag nem fog elveszíteni és mely alkalmazás testi

állapotának is megfelel. A Rokkantügyi Hivatalban szerzett külön munkaközvetítő osztály

1915. évi december hó 31-ig 494 rokkant munkást helyezett el, kik közül 322 ipari és

kereskedelmi, 97 mezőgazdasági munkás és 75 egyéb foglalkozású. A munkaközvetítő

tevékenységének aránylag kisebb terjedelme azzal az alapelvünkkel függ össze, hogy a

katonákat csak az orvosi utókezelés, illetve a gyakorlati oktatás befejezte után bocsátjuk el

a hadsereg kötelékéből, a gyógyítás és oktatás pedig a rokkantak túlnyomó részénél még

folyamatban van. Idő multával azonban az akció orvosi és didaktikai részével szemben

mindinkább előtérbe fog lépni a gazdasági és szociálpolitikai rész.

Jelentékeny azoknak a rokkantaknak száma, is, kiknek nincs vagyonuk és kik

csonkulásuk, bénulásuk vagy betegségük következtében eddigi foglalkozásukat folytatni

nem tudják. Ezeknek befogadására valók a rokkantak iskolái. Új és komplikált

iskolatípussal állunk itt szemben, melynek számolnia kell úgy a bénulás, csonkulás és a

betegség, mint a foglalkozások sokféle fajtájával. Az orvos könnyen csak munka-terápiát

lát betegének munkájában, gyógyító torna folytatását és lélektani eszközt arra, hogy a

rokkantnak a végzett munka öröme önbizalmát visszaadja. A mezőgazdasági és ipari

szaktanítóban pedig rendszerint megvan a hajlam arra, hogy ugyanolyan oktatásban

részesítse a rokkantat is, mint az ép növendékét. Úgy a munka-terápiának, mint az oktatás

szakszerűségének érvényesülnie kell a rokkantiskolában, de az intézménynek a maga

sajátosságát és jellegzetességét az adja meg, hogy minden egyes tanulója testi

fogyatékosságának, betegségének különleges természetével számolva, állapítja meg úgy

magát a foglalkozást, mint az arra való tanítás útját és módját. Állandóan meg kell

figyelnie, hogy tanulójának nincs-e munka-protézisre, más orthopaedikus segédeszközre

vagy különleges szerszámra szüksége. A csonkítottat meg kell tanítania a munka-protézis

és a mesterséges testrészhez idomuló szerszámok használatára. A bénák számára pedig a

bénult testrészhez idomuló szerszámokat kell készítenie s annak használatára, be kell a

bénát gyakorolnia. Meg kell figyelnie a rokkantat munkája közben s felismerve a felmerülő

nehézségeket, a fogyatékosság orvosi ismerése alapján meg kell terveznie s a beteggel meg

292

kell taníttatnia azokat a műfogásokat és mozdulatokat, amelyek a szervezet hibás volta,

dacára is célra vezetnek.

Az oktatás rendszerint egészen gyakorlati. A cél kenyéradó foglalkozás elsajátítása,

mit nemcsak a mezőgazdasági vagy ipari szakoktatás, hanem az írásra, olvasásra és

gyakorlati számolásra való tanítás is elősegít. Beleillik a rokkantiskola keretébe a

gépkocsi- és motor-kezelői, a gép- és gyorsírási, a könyvvezetői s más hasonló tanfolyam is.

Módot lehet nyújtani arra, hogy egyesek félbemaradt elemi vagy polgári iskolai

tanulmányaikat befejezhessék. Óvakodni kell azonban az elméleti túltengéstől, mi a

rokkantak nagy többségében az egész intézmény hasznosságába való hitet megdöntené.

A rokkantiskola keretén kívül maradnak a rokkant tisztek, akiknek a vallás- és

közoktatásügyi miniszter külön rendelettel megnyitotta felsőbb iskoláinkat.

Még az első kezelést nyújtó kórháznak, továbbá az utókezelő gyógyintézetnek, a

különleges kórháznak és minden más intézménynek, melyben rokkantak vannak, orvosnak,

ápolónőnek és tisztnek fel kell ébresztenie a kedvet a tanulásra abban a rokkantban, aki

vagyontalan s korábbi foglalkozását nem lesz képes sérülése vagy betegsége következtében

folytatni. A Hivatal címek a munkának támogatása végett a rokkantakat gyámolító

akcióról népies füzetet íratott s azt terjeszti különösen kórházakban. A Hivatal utókezelő

gyógyintézeteiben, szociális kórházaiban, valamint gyűjtő és szétosztó

központjában alkalmazott rokkanttanácsadóknak meg éppen az a főfeladata. hogy a rok-

kant tanulási kedvét élessze, továbbá, hogy személyi, családi és vagyoni viszonyainak s

különösen testi állapotának és egyéni hajlamainak tapintatos kipuhatolása mellett rábírja

lehetőleg eddigi foglalkozásához rokon könnyebb, szükség esetén pedig új, neki való

foglalkozás választására. A Hivatal rokkanttanácsadókul eddig főleg gyógypedagógiai és

népiskolai tanítókat alkalmazott, akik mellé gyakorlati mezőgazdákat és iparosokat óhajtana,

megnyerni a tanácsadás és rábeszélés munkájára.

Ha a rokkantuk iskolájában nem teng túl az elméleti irány, hanem valóban gyakorlati

tanítást nyújt, továbbá, ha a rokkanttanácsadók olyan foglalkozást ajánlanak a rokkantnak,

mely testi állapotának, hajlamainak s viszonyainak megfelel, akkor a rokkantak jelenté-

keny része nem vonakodik a tanulástól. De sokan már idősebbek s így nem szívesen

kezdenek újból tanulni. Vannak, akik remélik, hogy rokkantsági ellátásukból és sebesülési

pótlékukból takarékosan és szerényen megélhetnek. Vannak olyanok is, kik soká voltak

első- és utókezelés alatt, hosszabb időt töltöttek lábbadozó osztagukban vagy

293

üdülőotthonokban s ezeken a helyeken némileg elszoktak a munkától. Többen, kik a

betegekkel érintkeznek, túlzott jóságból és emberiségből néha feledtetik a rokkanttal, hogy

a pihenés csak munka után édes s hogy a semmittevés csakhamar tespedéssé fajul. »Élni

— Arannyal szólva — nem fajulva tengés, olcsó időnek hasztalan soka << , hanem minden

ember s így a rokkant életének is célt és tartalmat csak a munka, adhat. Tény az, hogy

sokkal több rokkant vonakodik az oktatásban való részvételtől, mint attól, hogy magát

utókezelésnek alávesse. A rokkantat tanulásra közvetlenül rákényszeríteni alig lehetne, a

jelzett törvényes felhatalmazás alapján azonban a rokkantsági ellátásra vonatkozó igény

megvonható attól, aki az iskola által szükségesnek talált gyakorlati oktatásban részt nem

vesz vagy annak sikerét magatartásával szándékosan hátráltatja. A rokkant érdekének

megvédése céljából minden ilyen esetet itt is éppen úgy, mint az utókezeléstől vagy

gyógyítástól való vonakodásnál, fel kell terjeszteni a már említett felülbírálati

bizottsághoz, mely a gyakorlati oktatás kérdéseiben mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi

szakférfiak bevonásával végérvényesen határoz.

A Rokkantügyi Hivatalnak a legnagyobb iskolája a budapesti Pozsonyi-úti intézet

700 tanuló katonával, mely túlnyomólag ipari irányú. Kovács, lakatos, asztalos,

szíjgyártó, cipész és szabó tanműhelyei közül a három utóbbi a legnépesebb. A Hivatal

igyekszik növendékeiből önálló iparosokat, önálló exisztenciákat képezni. Ez jobban

megfelel rokkantjaink önérzetének, továbbá számol azzal a tapasztalattal is, hogy a

nagyobb üzemben ép munkással együtt dolgozó rokkant rendszerint párhuzamot von a

maga csökkent és az ép ember teljes munkaképessége és keresete közt és ez munka-

kedvét számos esetben csökkenti. Az ipari műhelyek mellett analfabéta, elemi, polgári

iskolai és egyéb tanfolyamok vannak szervezve. Hasonló ipari irányú rokkantiskola a

budapesti Szegényház-utcai 250 és a pozsonyi 327 tanulóval. További ipari irányú

rokkantiskola létesül Kassán, Debrecenben és Kolozsvárott.

A Hivatal mezőgazdasági oktatásra eddig a fennálló földművesiskolákba küldte a

katonákat és most Besztercebányán, Debrecenben és Kassán szervez külön

mezőgazdasági irányú rokkantiskolát.

A vakok a számukra 140 ággyal berendezett budapesti István-úti intézetben

szőnyegkötéssel, székfonással, kefekötéssel és masszázzsal foglalkoznak és e mellett

tanulják a Braille-írást.

294

A rokkantiskolát végzetteknek egy részében meglesz a vágy, hogy önállósuljanak és

a gazdasági életbe mint kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők illeszkedjenek be;

önállósulásnál azonban rokkantjainknak kisebb-nagyobb összegre lesz szükségük, hogy

üzemüket megindíthassák. A családos ember gazdasági megizmosodását pedig nagyon

előmozdítaná, ha kis kertes házhoz juthatna. A gazdaság, a műhely felszerelésére, a

berendezésérc, ház építésére azonban a Hivatalnak fedezet már nem áll rendelkezésére

és a rokkantak javára való adakozásnak egyik szép ága, hogy az önállósulni törekvő

kisembereknek a gazdasági életbe való útnak indításához gyűjtsön. A rokkantiskolából

távozók közül sokat el fog helyezni a rokkantak munkaközvetítője. Ha mindezek a

rendes gazdasági élet teljes ridegségével találkoznának, az ép emberekkel való

versenyben természetesen nem állhatnának meg. A rokkantsági ellátás és a sebesülési

pótlék helyzetüket ugyan megkönnyíti, mindamellett állandó gondozásra szorulnak.

Rokkantgyámságra van szükség, melynek szervezetével be kell hálóznia, az egész

országot. A háborúval kapcsolatos társadalmi akciókban résztvettek közül azokat, kik a

leszerelés után is dolgozni akarnak, a Hivatal igyekszik a rokkantgyámságnak

megnyerni, hogy mihelyt a katonák már tömegesen bocsáttatnak el a hadsereg

kötelékéből, a szervezet a vármegyében és városokban már készen legyen és a rokkantak

a helyszínén a gyámoknál útbaigazítást és támogatást nyerhessenek.

A rokkantiskolából kikerülők között lesznek olyanok is, kik megnyugvással a

magángazdasági életbe különböző lelki és testi okból nem bocsáthatók ki. Vannak, akik

nem éreznek erőt a létért való küzdelemre, akik munka után járni, munkájukat

értékesíteni nem tudják, kiknek nincs családjuk és szülőföldjükhöz sem fűzi őket

különösebb kötelék. Legcélszerűbb, ha ezekről az állam, a vármegyék, városok és

községek és más teljesen biztos alapon álló szervezetek, kereseti telepek és műhelyek

állítása útján gondoskodnak, mely intézetek szakember vezetése alatt a munkát maguk

keresik, szervezik és értékesítik. Ezek mellett a kereseti telepek és műhelyek mellett a

családos rokkantak számára szintén kis kertes házakat kellene emelni. A kalocsai érsek

és főegyházmegyéje 100.000 koronás hozzájárulásával a Hivatal közreműködése mellett

300 rokkant számára asztalos műhelyt és méhészeti, gyümölcsészeti, kertészeti és

baromfitenyésztési telepet létesít. Orosdy Fülöpné báróné 100.000 koronás adományával

pedig Szolnok vármegyében kertészeti telep áll szervezés alatt. További ilyen telepek és

műhelyek szervezése iránt a Hivatal tervszerű agitációt szándékozik indítani.

295

A gyógyíthatatlan és munkaképtelen rokkantak számára az államnak kell

megélhetésüket biztosító rokkantsági nyugdíjat nyújtani, a társadalmi

áldozatkészségnek pedig egy másik szép célja, hogy otthonszerű kórház emelésével

elviselhetővé tegye azoknak a rokkantaknak életét, akik később is állandó orvosi

felügyeletet igényelnek és kiknek nincsenek hozzátartozóik.

A régi értelemben vett »Rokkantak Házát« a modern rokkantügyi akció nem ismer.

Alig van szomorúbb látvány, mint tétlenségre kárhoztatott nyomorékoknak valamely

közös otthonba való kaszárnyaszerű tömörítése. A rokkantak háza helyébe a kereseti

telep, a kereseti műhely és az otthonszerű kórház lép, melynek életelve a munka és

ápolás.

A nemzeti társadalomtól támogatott modern állam a világháborúban sokkal

nagyobbnak és erősebbnek bizonyult, mint általában hitték. Sokkal több volt, mint

puszta mechanizmus, mint különféle hivataloknak összessége, amint azt az angolok és

franciák elképzelték. Az állam nemcsak egész férfinépességét tömörítette óriási

hadsereggé, hanem a szellemi és gazdasági életet is egészen a nagy erőfeszítés

szolgálatába tudta állítani. A szervezettség és az államnak a társadalommal való

harmonikus együttműködése hozta meg a győzelmet. Ugyanennek a két tényezőnek kell

biztosítani a nagy felépítést is a háború után. Nagy gazdasági és szociálpolitikái problé-

mák előtt fogunk állni, nemcsak a rokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák ügyében,

hanem a háború után újból elhelyezkedő egész nemzetnél és a győzelem eredményeit,

csak akkor leszünk képesek a békében biztosítani, ha az állam és a társadalom éppoly

nagy lesz a gazdasági és szociálpolitikai alkotásokban, mint a minő hatalmas volt a

háborús erőkifejtésben.

1 E törvény végrehajtásáról lásd a függelékben a m. kir. miniszterelnöknek 1910-

évi 3300. sz. rendeletét, a csonkított és béna katonák orvosi utókezeléséről,

mesterséges testrészekkel való ellátásáról és gyakorlati oktatásáról, továbbá a m. kir.

miniszterelnöknek 1915. évi 3301. sz. rendeletét a rokkant katonákat gondozó

szervezetről.

2 Minden egyes hadtestparancsnokaiig területin a mozgósítás tartamára szervezett

katonai közigazgatási hatóság.

296

3 Lásd a cs. és kir. hadügyminiszternek 10.942—1915. eln. sz. rendeletét a,

rokkantakról való gondoskodás alapelvei, valamint a katonai és a polgári állami

közigazgatási feladatkörnek elhatárolása tárgyában, továbbá a hadügyminiszternek

32.301—1915. eln. sz. rendeletét fenti rendeletinek a belbetegekre való kiterjesztése

ügyében.

Klebelsberg Kunó: A magyar gyermekvédelem

A Szentírásnak talán legbensőbb epizódja az, amikor a Megváltó a tanító

munkába belefárad és az anyák akarják gyermekeiket hozzávinni. A tanítványok a

Mester iránt való figyelemből ezeket az anyákat távol akarják tartani, ki azonban akkor

azt mondja nekik: Eresszétek hozzám a gyermekeket. És amikor ezt megtették, s a

Megváltót körülsereglették a gyermekek, akkor megcsókolta és megáldotta őket.

Ha teológus lennék, azt vitatnám, hogy minden idők gyermekvédelmének a

biblikus, - hogy úgy mondjam – a demokratikus alapja a Megváltónak a maga

egyszerűségében valóban nagyszerű kijelentése, hogy eresszétek hozzám a

gyermekeket. Ez a szellem élt is a keresztény Egyháznak kebelében. Az Egyház a szép

révén is igyekszik közelebb hozni az emberi lelket örök eszméjéhez, az Istenhez és

ebben a törekvésben a nagy képzőművészek különösen két momentumot, két témát

ragadtak ki: Krisztus a keresztfán és a Madonna, karján a gyermek Jézussal. Ez a téma,

a Madonna karján a gyermekkel egy nagy szociálpolitikai igazság, az anyai szeretet

apoteózisa, a sarjadzó élet védelmének, a gyermekvédelemnek nagyszerű szimbóluma,

amely minden idők nagy művészeit elementáris erővel megragadta.

Ezért az Egyházak mindig kötelességüknek tartották a gyermekvédelemnek

ellátását olyan időkben, amikor az állam erre még nem volt képes. Az újkor folyamán

azután az Egyházaknak még két segítő társuk támadt, a modern állam és a társadalom, a

társadalomnak szabad egyesülései. Christian Wolff, a XVIII. századnak nagy

állambölcselője mondotta ki először pregnánsan, hogy nem elég az, hogy az államok

diplomáciával foglalkoznak, más államokkal való viszonyukat ápolják. Nem elég az,

hogy a védelemre hadsereget tartsanak fenn, s hogy egy kegyetlen

igazságszolgáltatással a belső békét is biztosítsák, hanem szükség van az állam jóléti

tevékenységére.

297

Christian Wolff, aki a Wohlfahrtsstaat, a jóléti állam teóriáját vallotta, azt is

követeli, hogy az állam a diplomácia, a hadsereg és igazságszolgáltatás mellett törődjék

polgárainak testi, szellemi és gazdasági jólétével is. S valóban, ennek a Wolff-féle nagy

programnak alapján a felvilágosodott abszolutizmus korában, a XVIII. és XIX.

században az alkotmányos államok nagymérvű jóléti tevékenységet fejtettek ki. Harc

csak akkor keletkezett, mikor a modern radikalizmus az állam számára monopóliumot

követelt, abból a szempontból, hogy a jövő nemzedék gondolkozását a radikális

politikai programok szellemében irányítsa. Legutóbb, mikor a szovjetállam

kultuszminisztere Berlinben megjelent és megkérdezték tőle, hogy van-e

Oroszországban tanítási szabadság, akkor kénytelen volt bevallani, hogy a

természettudományok terén, ahol tehát a világnézeti kérdések kevésbé jelentősek és

kevésbé játszhatnak bele a tanulásba, ott van szabadság, de a szellemi tudományok terén

csak a Marx-féle államtant szabad tanítani. A politikai radikalizmusnak azért kíván az

iskola monopóliumot, hogy a jövő nemzedékeknek gondolkozását befolyásolhassa a

maga egyirányú és egyoldalú ideológiájával.

Ezzel a rendszerrel szemben – azt hiszem – helyesebb a mi magyar rendszerünk.

Jól látjuk ezt, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nemzetnek mai súlyos helyzetében

minden kéz összefogására szükség van. Tegye meg az állam a szellemi és testi jólét

biztosításában mindazt, amit gyenge pénzügyi eszközeivel meg tud tenni, de e mellett

hagyjon szabad teret az Egyházak és a társadalom működésének. Ez a szabadságnak

útja s ez a tradicionális magyar kulturális és szociális politikából folyik.

Az állam és az Egyházak mellett itt van még harmadik tényező, a társadalom. Az

angolszász nemzeteknek életerejéről az én meggyőződésem szerint talán leginkább az

tesz tanúságot, hogy társadalmi úton meg tudták szervezni a gyermekvédelmet és hogy

a gyermek kultuszát Angliában és Amerikában nemzeti hitvallássá tették. A „nurse”

fogalmának kifejlődéséhez is az angol és az amerikai gondolkozásra volt szükség s ez

ott valósággal nemzeti intézménnyé lett. Ezekben az országokban elsősorban a

magánjótékonykodás, a társadalom szabad egyesülései, az egyesületek, alapítványok

azok, amelyek a gyermekvédelemnek a gondolatával foglalkoznak. Nekem volt

alkalmam az angol társadalom vezetőköreivel beszélni, akik Viktória királynő korának

nagyságát elsősorban a nagy gyermekáldásban látták. Közismeretű tény, hogy Viktória

királynő eszményi viszonyban élt férjével, Albert kóburgi herceggel. Nagy

298

gyermekáldásban volt része és az ő példája nyomán Angliában valósággal a bontonhoz

tartozott a nagy család. Ez tette lehetővé Nagy - Britannia nagyságát, mert ők nemcsak

gyarmatokat hódítottak, hanem a gyarmatokat be is tudták népesíteni.

Tőlem teljesen távol áll minden napi, minden európai politika, én a

kultuszreszortommal foglalkozom és nem akarnék félreértetni. De tisztán kulturális és

szociális politika szempontjából nem lehet megtagadni a nagy erőt attól a gondolattól,

amelyet legutóbb Mussolini hozott kifejezésre, amikor a sok olasz gyermek révén

Olaszország nagyobb részeltetését követeli a gyarmatpolitikában. Olyan gyarmatokat

kér, amelyeket az olasz nemzet a nagy gyermekáldás révén be is tud népesíteni.

Nekünk nem kell a külföldre, Angliába vagy Olaszországba menni, hogy a

szaporodás nagy jelentőségét, a gyermek nagy jelentőségét feltétlenül értékelni tudjuk.

Hiszen jól tudjuk saját történelmünkből, hogy a török időkben a Nagy-Alföldet, amely

ma a mi nemzeti erőinknek nagy és fő erőforrása, valósággal kipusztították a törökök.

Mikor a XVII. század végén a mi hatóságaink oda visszatértek, mocsarakat, sivatagokat,

kopár területeket találtak, egymagukban álló templomtornyokat, amelyek mellől

összeomlott a templom, elpusztult a falu, ahol ezek a magányos tornyok csak a

pusztulást hirdették az utókornak. És akkor a magyar anyák termékenysége a XVIII.

században és a XIX. század első felében benépesítette ezt az elpusztult területet.

Kevesen gondolnak arra, hogy a puszta és a pusztulni ige közös s azt jelenti, hogy itt

elpusztult helyekről van szó. Ami akkor puszta volt, az ma tele van magyar tanyákkal,

amelyeknek friss, egészséges, erkölcsileg is egészséges levegőjéből szívjuk az erőt az

ország újjáépítéséhez.

Berlini beszédemben hangsúlyoztam, hogy nincs Európában ország, amely

területét, egész államterületét egy-két század alatt így megváltozatta volna. És mégis itt

vagyunk. Miért? Mert volt bennünk annyi szaporodási képesség, a magyar anyában volt

annyi gyermekszeretet, hogy ezt a nagy megújhodást véghez tudtuk vinni.

A nagy gyermekáldás nemcsak fiziológiai, hanem nagy erkölcsi probléma. Egy

angol állambölcselő azt tanította, hogy a nemzeteknek kultúrájára abból lehet

következtetni, hogy mennyi szappant fogyaszt az a nemzet. A tisztaság szempontjára

helyezi a súlyt. Azt hiszem, ez a meghatározás csak külsőleges, mert én a nemzetek

kultúrfokának a megállapításánál fő kritériumként azt keresem, mekkora annál a

nemzetnél a gyermekhalandóság. Vad és önző népek megölik és elhanyagolják a

299

gyermekeket s általában a dolgozó korban levő népesség nem akarja viselni a terhét az

öregek ápolásának és a gyermekek gondozásának. Mentül műveltebb, civilizáltabb és

erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek. Ez a

nemzetek kultúrfokának az én meggyőződésem szerint az első fokmérője.

Ebben az óriási munkában, a magyar rekonstrukciónak nemzeti feladatában nagy

szerep jut a gyermekvédelemnek. És ebből a munkából ki kell hogy vegye a maga részét

a magyar kultuszminiszter is, aki a magyar iskolának, a magyar gyermeknek a

minisztere. Sok ezen a téren a tennivaló. Az az egypár kérdés, amelyre itt a

kultuszresszort keretében rámutatni akarok, korántsem meríti ki azt a sok tennivalót,

ami elénk mered, hiszen akkor át kellene venni tárcám minden feladatát. De mégis

kiragadni óhajtanék négy alapvető kérdést, melyekkel futólag foglalkozom.

Az egyik a magyar gyermek, a magyar gyermekvédelem érdekében a túlterhelés

megszüntetése. Tarthatatlan pedagógiai doktrína az, hogy a gyermek kizáróan az

iskolának éljen. Ebből sarjad ki azután sok rossz pedagógusnak olyan felfogása, hogy a

gyermek van az iskoláért és nem az iskola a gyermekért. Én tanuló és szorgalmas, de

amellett játékos magyar gyermeket akarok. Mert csak játékos, eleven magyar

gyermekből lehet derűs, dolgos magyar férfi, aki vállalkozását s az élet nagy

kötelességeit emelt fővel, mosolyogva és nem elkeseredéssel vállalja.

Mikor a kultusztárcát átvettem, a középiskolákban heti három napon hat volt az

órák száma. Hogyan lehessen egy kicsi gyermektől megkövetelni azt, hogy hat órát

üljön illedelmesen az iskola padján? És ha napról-napra előfordul, hogy az iskola

prognózisa az életben nem vált be, ha nagyon gyakran előfordult, hogy az iskola jelesei

és kitűnői elbuknak az életnek vizsgáján és sokszor viszont a közepes tanulók kitűnően

megfelelnek a gyakorlati élet feladatainak, hol van ennek a magyarázata? Nem abban,

hogy az iskola nem állítana fel helyes prognózist, hanem abban, hogy teljesen elhibázott

az ideál, mely csak abban látja a gyermek kiválóságát, hogy nyugodtan ül meg a maga

helyén s amely elítéli a túláradó gyermeki temperamentum élénkségét és természetes

vágyát az iránt, hogy a maga csekély örömeit, játékosságát elengedhetetlenül kielégítse.

Mert az ilyen gyermekben túlpezseg az életerő, ezek a gyermekek azok, kik az élet nagy

vizsgáján be fognak válni és én a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi

tanárig, megkövetelek egyet: necsak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket.

Bármilyen kiváló pedagógus is valaki, el fogok vele bánni azon esetben, ha azt látom,

300

hogy lelkében nem bír azzal a melegséggel, lendülettel s szeretettel, amely

nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy az az oktató a maga feladatát a célnak

megfelelően meg tudja oldani.

Egy másik nagy feladat, mely a kultusztárcában elém meredt, amikor azt

átvettem, a gyermekek iskolai orvosi gondozása volt. Tavaly átadtuk rendeltetésének a

debreceni klinikai telepen a gyermekklinikákat és Pécsett szintén megcsináltuk ezt az

intézményt. És amikor Tóth Lajos igen tisztelt barátommal megfontolás tárgyává tettük,

hogy a most épülő szegedi klinikai telepen melyik klinikát fogjuk először építeni,

választásunk megint a gyermekklinikára esett. Mert az a miniszter, aki ápolja az

iskolában a magyar gyermeket, amikor egészséges, kell, hogy gondoljon a beteg magyar

gyermekre, gyermekegészségünk egyik nélkülözhetetlen előfeltétele pedig az, hogy

legyenek a legmodernebb tudományos értelemben képzett gyermekorvosaink.

Nekünk magyaroknak a reformok terén egyik állandó hibánk, hogy nem vetünk

számot a megvalósítás lehetőségeivel. Kevés ország van, ahol annyi papíron maradt

törvény vagy rendelet van , mint nálunk. Egy ilyen sajnos, nagyrészben papíron maradt

rendelet, papíron maradt intézmény a magyar iskolaorvosi intézmény is. Első

kötelességemnek ismerem, hogy mihelyt az állam pénzügyei javulnak, ezt az

iskolaorvosi intézményt élő valósággá tegyem.

A negyedik és utolsó feladat, amelyről megemlékezni óhajtanék, a kisdedóvók

reformjának kérdése. Sajnos, sorját kell keríteni a dolgoknak. Az ember óhajtaná az

összes kérdéseket megoldani, de jól tudjuk, ezt nem lehet, bizonyos sorrendet kell

megállapítani. Én itt nyolcmillió magyart találtam és ebből a nyolcmillió maradék

magyarból egymillió volt hatévesnél idősebb írni-olvasni nem tudó, akiknek írni-olvasni

kellett volna. Természetesen, hogy legfőbb feladatom volt kimenni az alföldi tanyákra, a

latifundiumok majorjaiba, hogy ott is megszervezzük az elemi iskolát és hogy véget

vessünk ennek a szégyenletes állapotnak.

Ezután itt van a polgári iskola problémája. Németország, Ausztria megcsinálták

a nyolcéves, nyolcosztályos népiskolát, amely egyenlő értékű négy elemi osztállyal és

négy polgárival.

A kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó. A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat

elkövetni, mert hogy mi történik azokban a tantermekben, azt a nagyközönség ritkán

tudja. Legfeljebb néha a szülők tudják. Ha az adópolitika vagy a közgazdasági politika

301

rossz, a bajok rögtön jelentkeznek és megmozdul a nemzeti társadalom és javítani kell a

hibás politikán. A kultúrpolitika terén nagyon sokáig lehet észrevétlenül vétkezni, de

amikor az új nemzedék felnőtt, akkor az elkövetett hibákon, bajokon javítani, segíteni

már nem lehet. Új nemzedéknek kel jönnie, hogy a helyzet jobbra forduljon. Innen a

kultúrpolitikának egészen sajátságos természete. De éppen, mivel ez így van, óriási

felelősség van a mindenkori kultuszminiszteren, akinek húsz évre előre kell dolgoznia.

Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva meg fogja állani

a versenyt az akkori más nemezetek generációival. És én kérdezem, hogyha a német, az

osztrák, vagy a körülöttünk levő államok népiskolái majd ontják a nyolcosztályon át

tanult intelligensebb tömegeket, vajon akkor meg fognak-e tudni állani a magyar

dolgozó tömegek a maguk csekélyebb intelligenciájával a tanultabb külföldi nemzetek

munkástömegeinek versenyében? Mert óriási illúzió volna azt gondolni, hogy ez csak

kultúrpolitikai és iskolai kérdés: ez közgazdasági kérdés, ez kenyérkérdés, mert ma a

mezőgazdaság s az ipar olyan komplikálttá vált, hogy itt az egyes termelési ágak

ismereteinek elsajátításához, sőt még a napszámos munkák megfelelő végzéséhez is

megfelelő nagyobb intelligencia kell. Ha majd itt állunk húsz év múlva műveletlen

magyar munkástömegekkel a külföldi művelt munkástömegekkel való versenyben,

akkor a magyar közgazdaság ebben a versenyben reménytelenül elbukik.

Itt van az én nagy felelősségem. Innen van az, hogy legközelebb

törvényjavaslatot nyújtok be a polgári iskolák fejlesztéséről, amelynek hivatása, hogy a

magyar tömegeket az elemi iskolák színvonalán felülemelve, tartalmasabb nemzeti

kultúrához juttassa.

Következik még az, ami Önöket talán legközvetlenebbül érdekli, ez a

kisdedóvás kérdése. Elszegényedő társadalmunkban a kisdedóvásnak sokkal nagyobb a

jelentősége, mint bármikor. A világháborúban pauperizálódott az európai emberiség,

tönkrement a középosztály. Lesüllyedt a standart of life a munkásosztályban is. A

középosztályú anyák talán leginkább, de a munkásosztálybeli anyák is kénytelenek

segíteni a férjnek az anyagiak termelésének keserves munkájában. Az, hogy az asszony

egész munkáját, egész tevékenységét a családnak és a gyermeknek szentelhesse, sajnos,

gazdasági külső kényszernél fogva, napjainkban széles néprétegeinknél nem lehetséges.

Annyival inkább szükség van tehát a kisdedóvóra, mint az elmét fejlesztő, de talán

302

sokkal inkább, mint gyermekvédő intézményre. Ez az a reform, amelyet a

kultuszminisztérium most előkészít.

A trianoni Magyarország, a trianoni magyar állam tartozik mindazt megtenni,

amit a pénzügyei megengednek. De mentül gyengébb az állam, annál súlyosabb

kötelesség hárul a társadalomra. Ma a szocializmus általános rohamot intéz a

magántulajdon ellen. Én hiszem, hogy a magántulajdon ebből a harcból bizonyos

restrikciókkal győzedelmesen kerül ki, mert magántulajdon nélkül az én

meggyőződésem szerint nem képzelhető el civilizált társadalom. De a küzdelem

kemény lesz és annál keményebb, keservesebb és kilátástalanabb az egyes országokban,

mentül önzőbb ott a vagyon, mentül jobban elzárkóznak a nagyobb vagyonok a

szociális kötelességek elől. Elítéljük a szocializmus államtanát, - ám annál inkább kell

védeni a szociálpolitika tisztességét. És szociálpolitikai gondolkozás mellett abszurdum

az, hogy valaki egy országnak csak vagyoni és egyéb előnyeit élvezi, de ne akarjon

résztvenni kötelessége teljesítésében, különösen olyan időben, amikor a nemzet léte –

bizony mondom: a nemzet léte – csak akkor védhető meg, ha mindenki száz százalékig

teljesíti a maga kötelességét.

Ma a nagyobb vagyonból csak kérünk, de követelnünk nem lehet. Azonban

elérkezik az az idő, hogy kényszeríteni fogjuk a nagyvagyont. Három éven át kértem a

nagyvagyont, csinálja meg a majorsági iskolákat a latifundiumokon. Nem csinálták meg

a maguk jószántukból, amikor érdekük lett volna. Most törvénnyel rájuk

kényszerítettem.

Ha valaki önként tesz valamit, annak megvan a hazafias, áldozatos dicsősége és

a hálás magyar jelen a nevét be fogja jegyezni abba az évkönyvbe, melyet a jó

hazafiakról vezet. De ha nem tesznek eleget kötelességüknek, akkor ezen a téren is

kényszeríteni fogjuk arra, amit esetleg mint adót fognak leróni koronákban és

pengőkben, holott, ha önként adnák, dicsőséget hoznának a nevükre.

Remélem, hogy a magyar gyermekvédelem terén, talán a legszebb magyar

feladat terén, a rekonstrukció éveiben nem lesz szükség kényszerre, hanem a magyar

társadalom tudni fogja a maga kötelességét, elsősorban ezzel a szép sikerrel működő

intézménnyel, a Gyermekvédő Ligával szemben és nem fog sor kerülni arra, hogy erre

kényszerítsük.

Adja a jó Isten, hogy úgy legyen!

303

Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai

1916-1926 Atheneum Bp. 1927.

(313-320.p.)

Klebelsberg Kuno: Az Alföld egészsége és műveltsége.

Megjelent a »Budapesti Hírlap 1926. október 3-iki

számában.

Magyarország kormányzója holnap kezdi alföldi körútját, nem ünnepségek tartása

céljából, hanem azért, hogy mint államfő személyes jelenlétével növelje a súlyát azoknak a

pillanatoknak, midőn a nemzet művek alkotásához lát hozzá és műveket fejez be.

Kecskeméten át Szegedre vezet az út, majd rövid megszakítással Debrecenbe,

Szabolcsba és Szolnokra. Csupa olyan hely, melynek hallatára, örvend a magyar lélek;

csupa olyan hely, mely a magyar erő forrása. És mindenütt olyan intézmények létesülnek

és készültek el, melyeknek közvetlen célja az Alföld népének egészsége és műveltsége.

Kecskeméten 28 tanyai iskola készült el 33 tanteremmel és 29 tanítói lakással. Sehol

sem volt nagyobb szükség tanyai iskolák létesítésére. mint Kecskeméten, ahol a

tanyavilág lakossága 1890-től 1920-ig, vagyis 30 év alatt 7165 főről 37.532-re szökött

fel, úgyhogy az 1920-ik évi népszámlálás a 73.109 főnyi lakosságnak 51,3 százalékát, vagyis

több mint felét külterületen találta. Mennyivel jobb, hogy a kecskeméti nép kirajzott a

tanyákra és nem csődült fel Budapestre! Így sokkal jobban gyarapítja a magyar faji erőt

is, hiszen a tanyai lakosságnál sokkal több a gyermek, mint a belterületen. Kecskemét

belterületén a mindennapi tankötelesek száma 4302, a külterületen ellenben 6655. Ezek

számára épültek a tanyai iskolák, hogy valahára vége legyen annak a szégyenletes

állapotnak, hogy a kecskeméti tanyai lakosság 40,6 százaléka nem tud írni és olvasni. Ez

iskolák avatása, azonban nemcsak Kecskemét tanyavilágának szól, hanem egyúttal

annak a 361 kültelki iskolának, melyekkel behálózzuk a Nagy-Magyar-Alföldnek

szállásokkal teleszórt téreit. Be szeretne a kormányzó mindenhova elmenni, ahol tanyai

iskola készül el, annak a színmagyar népnek számára, mely erős kezével műveli az

anyaföldet, munkájával előkészíti a magyar jövendőt. De az Alföld óriási tereit bejárni

304

nem lehetne; azért Alpár mezejének közelében egyetlen szimbolikus aktussal avatjuk fel

valamennyi tanyai népiskolát.

Szegeden egyetemet alapítunk újjá és az egyetemalapítás szent dolog a nemzetek

életében. De nem tantermekkel teli pompás palotát emelünk, hanem klinikákat az Alföld

nagy betegei számára. A magyar kultuszminiszter a magyar gyermek minisztere, ezért

illik, hogy a munkát gyermekklinika emelésével kezdje meg. De gyermek-egészségügyünk

állapota is rákényszerít bennünket arra, hogy a gyermek- és csecsemőgyógyászat ügyével

legnagyobb szeretettel foglalkozzunk. Hiszen Magyarországon egyenesen megdöbbentők a

csecsemőhalandóságra vonatkozó statisztikai adatok. Hazánkban 1925-ben 100 élve

szülöttre 16,7 egy éven aluli halott esett és az európai nemzetek között csak Románia és

Csehország előzött meg bennünket ezen a szomorú skálán, az előbbi 20,6 az utóbbi 17,8

magas csecsemőhalandósági számával. Már Ausztriában csak 12,8 , Olaszországban 12,7,

Németországban 10,5 , az amerikai Egyesült-Államokban 7,7 , Angliában meg éppen 7,5

egy éven aluli halott esett 100 élveszületésre. A csonka Magyarországhoz hasonló

népességű Németalföldön átlag csak 9000 csecsemő hal meg évente, míg nálunk 39.000-en

felül. Magyarországon tehát 30.000 gyermeket lehetne évenként megmenteni, ha

csecsemőhalandóságunk olyan lenne, mint Hollandiáé. Egyetemépítő program-mom élére

tehát a szülészeti és a gyermekklinikák építését állítottam.

Ennek eredményeképpen az elmúlt két évben már megnyitottam Pécsett a

gyermekklinikát 120 ággyal és Debrecenben egy másikat 132 ággyal, holnapután pedig

az egész szegedi klinikai telep alapkövét 83 ágyas gyermekklinika fundamentumába

teszik le, melynek falai már magasan emelkednek ki a tiszaparti földből. A gyermek-

klinika mögött még e hónapban megkezdjük a nőgyógyászati és szülészeti klinikának, a

magyar anya klinikájának munkáit. Ez a hatalmas építkezés azonban nemcsak nagy

közegészségügyi és közoktatásügyi intézménnyel gazdagítja az ország második városát,

hanem egyúttal kiegészíti Tisza Lajosnak halhatatlan művét: Szegednek szabályozását.

A belváros magvát az 1879-iki árvíz nem öntötte el, ezért érintetlenül maradtak ott a

régi, rozoga kis házak, melyek a gyönyörű város képét erősen megrongálták. Most ez az

egész idejét múlt városrész eltűnik a föld színéről, hogy helyet adjon 6 új klinikának meg

a természettudományi intézeteknek. Új városrész épül így a Boldogasszony fogadalmi

temploma és a Tisza, között, mely majd párját ritkítja egész Európában.

305

Amíg Szegeden a város kellő közepén kezdünk hozzá az egyetemi telep építéséhez, addig

Debrecenben kint a Nagyerdőn, 120 hold óriási parkban a négy utolsó klinikával most

befejezzük az egész orvosi fakultást. A belgyógyászati, sebészeti és gyermekklinika már

áll. Most pedig a kormányzó átadja rendeltetésének a szemészeti, a bőr-és bujakórtani, az

elmekórtani, meg a nőgyógyászati és szülészeti klinikát, melyek közül ez a legutóbbi 153

ágyával a legnagyobb, megint csak azért, hogy a magyar anya védelmét szolgálja. Az orvosi

telep előtt az államfő majd leleplezi Tisza Istvánnak szobrát, azét a, magyar államférfiúét,

aki küzdött a demagógia s a destrukció ellen, aki az európai államférfiak közül egyedül

ellenezte a világháborút és aki a nagy összeomlásban hősi halált halt akkor, mikor annyi

földi nagyság kishitűen futott szerte-széjjel. Nem volt ember, ki jobban utálta, volna a

kongó frázist és jobban imádta volna a tettet, mint Tisza István. Az alkotó munkának

valóságos fanatikusa volt ő, sehol sem lenne tehát szobra inkább helyénvaló, mint a debreceni

klinikai telep előtt, mely a most élő magyar nemzedéknek talán legnagyobb kulturális és

közegészségügyi alkotása.

Debrecenből a szomszédos Szabolcsba vezet majd a kormányzó útja. Szabolcsról csak

kevesen tudták (hiszen kultúrpolitikáról nálunk sokan beszélnek, de hozzá csak kevesen

értenek), hogy Zalával együtt az analfabéták vármegyéje volt. Iskolaépítő akciónkkal

rávetettük hát magunkat Szabolcsra, hol eddig is 60 iskola építését határoztuk el, 79

tanteremmel és 50 tanítói lakással Az újfehértói iskolával az államfő 41 már elkészült

szabolcsi népiskolát avat fel.

Az út haza majd Szolnokon át vezet, ahol készen áll az alföldi bábaképző, megint oly

intézmény, mely az alföldi anya és az alföldi gyermek életét van hivatva óvni és védeni.

Nekünk magyaroknak valóságos nemzeti betegségünk a sok beszéd, melynek csak egy

ellenszere van: a tett. A cselekvés nemcsak azzal az előnnyel van tehát összekötve, hogy

intézményekkel gazdagítja ezt az intézményekben szegény országot, hanem éppoly fontos

annak nemzetnevelő hatása, mert felkelti a vágyat és a szeretetet az alkotások iránt.

Háromféle magyar hazafiság van : szónokló, kesergő és alkotó hazaszeretet. A kormányzó

az elsőt megveti, sohasem volt az üres szónak embere : a férfiatlan kesergést optimista lelke

messze utasítja el magától és ő, ki maga is az Alföldnek szülöttje és hű fia, azt követeli a

férfiaktól, kiket munkatársaivá avat, hogy hazafiságuknak tetteik adjanak kifejezést s

meg ne feledkezzenek a Nagy-Magyar-Alföld népességéről, melyet oly sokáig hanyagolt

306

el a magyar közgazdasági, szociális és kultúrpolitika a tőlünk Trianonban elszakított

nemzetiségi területek javára.

Ezért lesz a kormányzó alföldi körútja a magyar tettnek, a magyar

alkotómunkának ünnepe.

Gróf Klebelsberg Kuno: Beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916-1926

Atheneum, Bp.1927. (352-355.p)

307

A magyar ellenforradalmi rendszer belpolitikája és gazdasági helyzete

1927.január-1931.augusztus 24.

(Iratok az ellenforradalom történetéhez 1919-1945 V. kötet)

Összeáll.: Karsai Elek Kossuth, Bp. 1976. (75-79.p.)

1927.május19.

Minisztertanácsi jegyzőkönyv a VII. nemzetközi munkaügyi konferencia által elfogadott

egyezmények és ajánlások törvénybe iktatási kötetezettségéről és azok akadályairól

A miniszterelnök úr előadja., hogy az 1925. évben Genfben tartott VII. nemzetközi

munkaügyi konferencia, mely túlnyomórészt az üzemi halesetek kártalanításával

kapcsolatos és nemzetközi vonatkozásban különös jelentőséggel bíró kérdésekkel

foglalkozott, e tárgyban három egyezménytervezetet és négy ajánlást fogadott el. Ezeket

a békeszerződés 333. cikkének 5. bekezdése értelmében legkésőbb folyó évi december hó

10-ig kellett volna a nemzetgyűlés elé terjesztenünk. Minthogy azonban a

nemzetgyűlés megelőzően feloszlattatott, az országgyűlés pedig még nem ült egybe,

a kormány e kötelezettségének a mondott időpontig nem tett eleget.

A fent említett egyezménytervezet elfogadása céljából a népjóléti és munkaügyi

miniszter úr az érdekelt, miniszter urakkal egyetértőleg három törvényjavaslatot

készített el. Úgymint

1. az üzemi balesetek kártalanítása,

2. a foglalkozási különleges betegségek kártalanítása,

3. az idegen és saját honos munkásoknak az üzemi balesetek kártalanítása

szempontjából egyenlő elbánásban részesítése

tárgyában elfogadott nemzetközi egyezmények becikkelyezéséről szóló

törvényjavaslatokat.

Minthogy e törvényjavaslatok több tárca, nevezetesen pedig a népjóléti és

munkaügyi, a földművelésügyi, valamint az igazságügyi tárca hatáskörét érintik,

azokat a kormány nevében a magyar királyi miniszterelnök fogja benyújtani.

Tekintettel arra, hogy a szóban forgó egyezmények a magyar és a legtöbb

külföldi törvényhozás által már rég megvalósított eszméket foglalnak nemzetközi

jogszabályok alakjában és elveik a nálunk érvényben levő törvényes

308

rendelkezésekkel összhangban vannak, a törvényjavaslatok elfogadásának és ezzel

a vonatkozó egyezmények Magyarország részéről való megerősítésének mi sem áll

útjában.

Előadó min. elnök úr kéri a minisztertanácsot, hogy e törvényjavaslatokat

elfogadni, továbbá az országgyűlés elé terjeszthetésük szempontjából szükséges legfőbb

hozzájárulás kieszközlésére őt felhatalmazni méltóztassék.

Ami az ugyanezen nemzetközi konferencián elfogadott négy ajánlást illeti, az

országgyűlés elé terjesztendő bemutatott jelentés szerint azok közül csak egyet,

éspedig:

I. a foglalkozási különleges betegségek kártalanítására vonatkozó ajánlást áll

módjában elfogadásra ajánlani. A másik hármat, úm.

II. Az üzemi balesetek kártalanításának legkisebb összegéről,

III. Az üzemi balesetek kártalanítására vonatkozó viták eldöntésére hivatott

bíróságról,

IV. Az idegen és saját honos munkásoknak az üzemi balesetek kártalanítása

szempontjából egyenlő elbánásban részesítéséről szóló ajánlásokat a kormány nem

találja elfogadhatóknak.

A II . alattit azért nem, mert az üzemi balesetek kártalanításának legkisebb

összegéről szóló ajánlás a Magyar Balesetbiztosítás terheinek további növekedésére

vezetne, és ezzel az amúgy is válsággal küzdő termelés nehéz helyzetét ez idő szerint

csak súlyosbítaná.

A III. alattit csupán azért nem, mert az 1900. évi XVI. tc.-vel szabályozott

gazdasági balesetbiztosításnak további kiépítése küszöbön áll, és kívánatos, hogy

ebben a kérdésben a törvényhozásnak teljesen szabad keze legyen.

A IV. alattit végül azért nem, mert az ajánlás I. cikkének 5. pontja a vitás

kártalanítási igény elbírálását a bíróság hatáskörébe utalja, ami ellen aggályok

merültek fel.

Meg kell jegyeznie, hogy a két utóbbi ajánlás el nem fogadása tárgyában az

érdekelt miniszter urak felfogása nem egységes. A földművelésügyi miniszter úr az

ajánlások elfogadását nem tartja célszerűnek, viszont a népjóléti miniszter úrnak az a

meggyőződése, hogy a baleseti kártalanítási igények tekintetében keletkező viták

eldöntése helyesen a közigazgatási útra nem tartozhatik, hanem azt az ily kérdések

309

tárgyalására kellően felkészült bíróságokra kell bízni. E bíróságok kebelében - az

üzemi balesetek kártalanítására vonatkozó viták eldöntésére hivatott bíróságokról

szóló ajánlással összhangban — a munkaadók és a munkások köréből való laikus

elemeknek is helyet kell adni, mert azoknak a szociális kérdéseket érintő

bíráskodásban való részvétele ma már világszerte a szociális békének egyik nagy

jelentőségű biztosítéka. Egyidejűleg hangsúlyozza a népjóléti miniszter úr, hogy a

bíráskodásnak ez a rendszere az 1907. XIX. tc.-vel szabályozott betegségi biztosítás

körében már igen jól bevált, és nem tartja indokoltnak, hogy a gazdasági

balesetbiztosítás küszöbönálló reformja során miért kellene Magyarországnak a haladás

szelleme elől elzárkóznia.

Jóllehet az országgyűlés elé terjesztendő jelentésben a népjóléti miniszter úr

honorálta a földművelésügyi miniszter úr álláspontját, mégis fel kell vetnie azt a

kérdést, nem volna-e célszerű, ha ezeket az ajánlásokat is elfogadnék, annál is

inkább, mert sem előnyös változtatásokat, sem fontosabb megkötöttséget nem

jelentenek, viszont szociális helyzetünk külföldi megítélése szempontjából a

nemzetközi megállapodások minél nagyobb számban elfogadása politikai okokból

célszerű és kívánatos lenne.

Előadó miniszterelnök úr kéri a minisztertanácsot, hogy ebben a kérdésben

állást foglalni vagy pedig fentiek szerint netalán módosítandó formáiban az

országgyűlés elé való terjesztésére a felhatalmazást megadni méltóztassék.

A minisztertanács a felhatalmazást megadja.

Eredeti, géppel írt tisztázat. - OL K 27 (Min. tan. jkv.) 1927. május 19. (33.)

310

A magyar ellenforradalmi rendszer belpolitikája és gazdasági helyzete

1927.január-1931.augusztus 24.

(Iratok az ellenforradalom történetéhez 1919-1945 V. kötet)

Összeáll.: Karsai Elek Kossuth, Bp. 1976. (166-171.p.)

Pétervására,1927.október1

Keglevich Gyula gróf, országgyűlési képviselő beadványa Bethlen miniszterelnökhöz

választókerületének katasztrofális gazdasági helyzete tárgyában

Kegyelmes Uram!

Mint a Heves vármegyei pétervásárai választókerület országgyűlési

képviselője, a körülmények nyomasztó hatása alatt kényszerítve vagyok

kerületem nyomorúságos, jobban mondva katasztrofális közgazdasági

helyzetét szíves tudomásodra hozni.

Közismert tény, hogy kerületem nagyobbik része — nevezetesen az a 30

község, mely a régi „Mátrai járást" képezte — ma Csonka-Magyarország

legszegényebb vidéke, és rohamlépésekben halad a végpusztulás felé.

Mindaz, amit a következőkben fel fogok sorolni, nem egy képviselőházi

beszéd keretébe való, mert sokkal kétségbeejtőbb viszonyokat akarok

ismertetni, semmint azok mérhetetlen komolysága a közismert közbeszólással,

hogy „hazabeszél", leértékeltessék.

Ezen lépésein egyedüli célja az, hogy az a jó, szorgalmas, de szegény palóc

nép, amely a történelem számos példája szerint is mindenkor teljesítette a haza

iránti kötelességet, élni tudjon.

Kegyelmes Uram! Jól tudom, hogy elsősorban a mi feladatunk az, hogy

nyomorgó népünkön valamilyen formában segítsünk, s amit lehetett, már meg is

tettük. A baj azonban oly nagy, s annak okai oly mélyen gyökereznek, hogy a

mi erőforrásaink csak pillanatnyilag nyújthattak segítséget. Ne vedd tehát rossz

néven tőlem, ha meghúzom a vészharangot s Téged mint a kormány fejét arra

kérlek, hogy a. katasztrófát megelőzendő, úgy a hivatalos körök, mint az arra

hivatott közgazdasági tényezők útján kerületem megnevezett vidéke

megmentéséért akciót indítani kegyeskedjél.

311

Ezen memorandumot öt példányban terjesztem be azon kérésemmel, hogy

egy példányt a miniszterelnöki hivatal részére megtartani, egy-egy példányt

pedig a földművelésügyi, belügy-, kultusz- és pénzügyminisztériumok részére

kiadni kegyeskedjél.

Készséges híved

Keglevich Gyula

pétervásárai választókerület orsz.gyűlési képviselője

Eredeti, géppel írt tisztázni, Keglevich aláírásával. – OL. K 26 (Me) 1928-XXIII -

667. ( 1 0 154/1927.)

1 A napi dátum nincs feltüntetve, az iratot 1927. november 26-án iktatták a

miniszterelnökségen.

Az előző irat melléklete

ÁLTALÁNOS HELYZET

Kerületem a Mátra hegység és a Kis-Bükk hegység között egy sok

tekintetben figyelemre méltó, mintegy 30 községet magában foglaló s körülbelül

35 km hosszú völgykatlanban terül el. Ezen völgykatlan legmélyebb pontja a

Tarna folyó völgye, amely nagyjában véve az egész katlant hosszában

kettéhasítja. A folyó mindkét partjához kisebb-nagyobb emelkedésekkel

csatlakozik egy szeszélyes éghajlatú dombvidék, amely a Mátra, illetve a Kis-

Bükk hegységgel az összeköttetést is képezi.

A Tarna völgye egész hosszúságában nedves, inkább mocsaras, és mint

rétterület csaknem kizárólagosan értéktelen, szarvasmarhának egyáltalán

alkalmatlan szénát terem. A hegyek lankásabb oldalai képezték a vidék

szántóföldjeit, de az utóbbi néhány évtized alatt a lakosság szaporodása,

valamint a nehezebb megélhetés következtében a meredekebb lejtőket is

kiirtották, és mezőgazdasági művelés alá vették.

312

Az egész vidék talaja homokos-agyagos összetételű, és csak elvétve találunk (a

völgyekben) sekély rétegű humuszos területeket.

A hegyek nagy része tölgy-, bükk- és cserfajtákkal bontott erdő volt, míg a

vízmosásokat és egyes mozgékony talajú területeket a környék birtokosai az utóbbi

évtizedekben akáccal ültetgették be. A régi szép erdők ma már csak a közlekedő

vonalaktól távolabb fekvő helyeken találhatók, mert a forradalmak alatt s az

infláció idején minden megközelíthető erdőt kitermeltek.

A vidék központja a hasonnevű járás székhelye: Pétervására. De nemcsak mint

járásbírósággal, adóhivatallal, csendőr- és pénzügyőri szakasszal, kir.

közjegyzővel rendelkező közigazgatási centrum veendő figyelembe Pétervására,

hanem erre van az hivatva geográfiai, közgazdasági és kulturális szempontból

is. A régente mezővárosi helyet betöltő Pétervására a Tarna középfolyásának bal

partján egy három irányból idetorkolló völgyben fekszik, s így több fontos

útvonalnak is csomópontját képezi. Itt találja meg a vidék lakossága egy 30

kilométeres körzetben az országos vásárokat, ahol állatait értékesítheti,

mindazon üzleteket, amelyekben az összes szükségleteit beszerezheti. Ide hozta

kevés gabona- és terményfeleslegét, melyet a Pétervásárai Gőzmalom Rt. magas

napi áron vásárolt össze, hogy mint lisztet és darát a nagyszámú munkás és

zsellér népnek eladhassa. Itt van a körzeti Hitelszövetkezet és a Pétervásárai

Takarékpénztár Rt., mely utóbbit, mint hézagpótló intézményt voltunk

kénytelenek 16 évvel ezelőtt életre hívni. Egy 2 kilométerre fekvő szomszédos

községben székel a róm. kat. kerületi esperes, helyben a kerületi rabbi. Orvos,

állatorvos, gyógyszertár, gépjavító műhely, iparosok napi járóföldre csak itt

találhatók. Talán nem közömbös, ha felemlítem, hogy Pétervására közvetlen

környékén feküsznek még a gróf Károlyi Viktorné örökösei, az Ivády Béla,

Beniczky Elemér birtokai; a gróf Károlyi Mihály-féle birtok egy része és az én

birtokom is, amelyek részint mint munkaadók, részint mint példaadó és oktató

gazdaságok a környék általános közgazdasági helyzetére befolyást gyakorolnak.

A lakosság földműveléssel, állattenyésztéssel, ipari és mezőgazdasági

bérmunkával keresi kenyerét. Az utóbbi évtizedek alatt kezdték a rosszul termő

földek miatt a nehéz munkával járó mezőgazdasági foglalkozási ágat elhanyagolni,

és a férfilakosság tömegesen tódult a jobb és biztosabb megélhetést nyújtó ipari

313

vállalatokhoz. A kisparasztbirtokot inkább az öregek és a család asszonyai

dolgozzák, s még a módosabb parasztcsaládok is küldenek egy-egy fiút a bányába

vagy gyárba. Ipari munka szempontjából az egercsehi, salgótarjáni szénmedencék

bányái, a Rimamurány salgótarjáni és ózdi telepei, a trianoni cseh határ közelében és

az azon túl fekvő kőbányák jönnek számításba. Mezőgazdasági munkát részint a

környék nagybirtokainál, részint az alvidéki nagy gazdaságokban talált

palócnépünk; azonban a munkások száma — a népes földművescsaládok mindkét

nembeli gyermekeit is ideszámítva — oly nagy, hogy a summásmunkára való

szerződések lehetősége ma már nincsen biztosítva.

A lakosság életnívója igen alacsony, és nemhogy évről évre emelkedne — mint

ahogy azt a fokozatos fejlődés megkívánná — hanem fordítva, évről évre csökken.

Vannak községeink, ahol a nép apraja-nagyja, az aratás előtti néhány héten, amikor

már a gyárak és bányák is alig alkalmaznak munkást, az országutat szegélyező

eperfákon szerzi be vagy egészíti ki táplálékát. Különben ki kell emelnem a

szűkölködők sorából Istenmezeje községet, ahol az éhínség minden évben

megismétlődik, az idén pedig egyenesen katasztrofálisnak ígérkezik. Természetesen

ruhára már kevés jut e vidéken, ahol minden fillért kenyérre kell fordítani. Ezért a

nép, de különösen a férfilakosság rongyos, és teljesen nélkülözi a melegebb téli ruhát.

A Mátráról és Bükkről lerohanó hideg szelek pedig meglehetős zorddá teszik a

klímát, s ugyancsak elkelne a melegebb gúnya. Egészségügyi szempontból is sok bajt

kellene felsorolnom. A rossz ruha, rossz táplálkozás és nagyfokú szegénység

következtében állandóan járványos betegségekkel küzdünk. A gyermekhalandóság az

egész járásban igen nagy, de különösen Istenmezején, Szederke pusztán, Szuhahután,

Pétérvásárán, Ivádon és Mátramindszenten szedi áldozatait. Egyedül az 1350 lelket

számláló Istenmezején ez évben már 11 gyermek halt el különféle betegségben.

Népünk nyomorgó helyzetében még egyedüli szerencsénk az, hogy itt még nem

ütötte fel a fejét az „egyke", különben "már meghúzhatták volna a lélekharangot e

nép teje felett. A tüdővész is megnevezett községekben pusztít leginkább, és

Istenmezejét, melynek népe csenevész és degenerált, éhhalással fenyegeti.

Ha ily nagyfokú szegénységgel és nyomorral találkozunk mindenfelé,

természetesnek kell találnunk a megnyilvánuló nagy kulturálatlanságot. Ez a nagy

kulturálatlanság pedig, mint később látni fogjuk, nagymértékben hozzájárul a

314

szegénységhez és a különféle szekták elterjedéséhez. Ha a hivatalos statisztika az

analfabéták számarányát kedvezően is tünteti fel, a valóságban sokkal rosszabb a

helyzet. Attól eltekintve, hogy a háború alatt — amikor a községek jobbadán tanítók

nélkül állottak — egész generáció nőtt fel, amely sem írni, sem olvasni nem tud, már

a háború előtti években keserves állapotok mutatkoztak e téren. Hiszen a családok

mindig népesek voltak, s a régi rendszerű egy iskolaszoba, amely minden

higiénikus követelményt nélkülözött, a kántorral, mint egyedüli tanítóval

elégtelennek bizonyult, így már ebben az időben sok volt az analfabéták száma.

Iskolákat építeni ez a szegény vidék nem tud, s miután az utóbbi években a

tanítók száma a szükségletnek megfelelően kiegészíttetett, váltakozó rendszerrel

folyik a tanítás. Ez sajnos csak fél megoldás, mert a tanszobák meg mindig

annyira zsúfoltak, hogy ott számottevő eredményt elérni nem lehet.

Az iskolaépítés elősegítése érdekében Ivády Béla képviselő és itteni birtokos

társammal több ízben eljártunk a kormánynál és sikerült is a járási székhely

részére segítséget kieszközölnünk. Azonban ez csak egy csepp a tenger vizében.

A tanítói fizetések, valamint azok nyugdíjalap-járulékai most a községekre

vannak áthárítva, és a községek költségvetését elképzelhetetlen mértékben

megterhelik. A járási főszolgabírói hivatal tájékoztatása szerint az 50 %-ban

engedélyezett községi pótadó helyett az 1928. évi községi költségvetésekben 150

—400 %-ban lettek ezen terhek beállítva.

Egyedüli község Bükkszenterzsébet, mely a megállapított 50 %-os pótadóval

dolgozott, de ott a község nem fizeti a folyó kiadásait, és több oldalról perelik.

Az ezzel kapcsolatos szabálytalanságok miatt a közelmúltban a község jegyzőjét

is fel kellett függeszteni.

A nyomor okai: I. A nagy adóteher

Én, mint itteni birtokos, 1870-ben kaptam örökségül Pétervásárát, itt

töltöttem ősi családi fészkünkben gyermekkoromat, ismerem régidőktől fogva ezt

a népet, és bátran állíthatom, hogy ez kb. 1885-ig a legszebb családi életet élte.

Az öreg földműves, ha 6 fia is volt, együtt élt azok családjával, és nem volt ritka

eset, hogy a fiúk még a szülők halála után is együtt maradtak, közös erővel

dolgozták az osztatlan kisbirtokot, és gyarapodtak vagyonban is.

315

Az 1885 utáni évekre esik az az idő, amikor kezdetét vette a fiúk

osztozkodási mániája, a családok külön mentek, és a birtokok feldarabolása oly

méreteket öltött, hogy egyes községek határa három-négy lépés széles,

pántlikaszerű darabokra oszlik. Legutóbb Nádújfalu község tagosítása idején

szereztem tudomást arról, hogy egy ottani gazdag parasztembernek 63 hold

földje 161 db telekkönyvi parcellára oszlott.

Ez az osztozkodási mánia ma már odafejlődött, hogy ha egy családban 2

fiúgyermek van, s megnősülnek, családot alapítanak, még a szülők életében

kiveszik a gazdasági hatalmat azok kezéből; a földet kezelésre megosztják, és ha

csak 2 lóból állott is a szülők élőállat-felszerelése, még azt is elfelezik; nem ritka,

esetben ilyenkor egy lóval szántják a földet. Legszomorúbb ilyenkor az öreg

szülők sorsa, kik szintén különválnak, miután a gyermekeik eltartásuk végett

rajtuk is elosztozkodnak, és kegyetlen bánásmódjukkal öreg napjaikat

megkeserítik.

Egy úrbéres telek 32 kat. hold szokott lenni, s ha ennek tulajdonosa egy

négygyermekes családapa, úgy a birtok negyed telkekre oszlik. Ez még a

legkisebb birtokegység, amely szegényes megélhetést nyújt, de ha már ez is

felosztódik, akkor úgy az egyén, mint a nemzet szempontjából értékét veszti. E

vidéken számtalan az 1/8-ad és 1/6-od telkes gazda, ki már nem képes birtokán

igásjószágot tartani, s azt egy másiknak feleművelésbe adni kénytelen, mely

kezelés alatt a birtok csakhamar terméketlenné válik, és elparlagosodik.

A hegyen fekvő szántóföldek homokos-agyagos talaját az eső lemosta, és abból

már hiányzik az ősi termőerő. A birtokelaprózás következtében sem megfelelő számú

haszonállatot, sem igásállatot nem képes tartani a gazda, amely trágyát termelhetne, s

azt az elsoványodott talaj feljavítására juttatná. De tovább megyek: az a 2 rossz ló,

mellyel legtöbb gazda dolgozik, sem trágyát nem képes a hegyre felvinni, sem azt

megfelelően megmunkálni. Mármost, ha megállapítjuk azt, hogy a földeket csak

legfeljebb 3 coll mélyen szántják, és az ilyen munkához hozzágondoljuk az

abnormális, gyakori késői, illetve kora őszi fagyokkal járó, hol túl esős, hol állandó

száraz klímát, akkor a mezőgazdasági foglalkozási ág eredményével is tisztában

lehetünk.

316

Hosszú évtizedek óta foglalkozom a néppel, a gazdálkodásra, a földek helyes

megmunkálására buzdítom őket, s ha a mélyszántást magyarázom, azt a feleletet

kapom: „nem bírja a lovam". A palócnak ebben igaza van. Volt idő, amikor az

állam lóversenyeken levitézlett telivér angol méneket küldött ide apaállatok

gyanánt, amelyek utódai tudvalevőén túl finomak, és gondosabb nevelést,

kényesebb tartást igényelnek. Ma már kis arabs vagy lipicai méneket kapunk. Mikor

oly szegény a nép, hogy a zabot részint szalonnának, zsírnak hizlalandó malackájá-

val eteti meg, vagy még maga is megeszi, mit adjon a csikónak? Az itteni csikó

bizony abrak nélkül nő fel, s a lovak fejletlenek, pipaszár vékony csontozatnak. Hogy

lehessen mármost ilyen igás jószággal hegyeket dolgozni, különösen akkor, ha másfél

vagy kétéves korban befogják, vagy befedeztetik?

A megrögzött konzervatív nép oktatása, buzdítása közben számtalan feleletet

kapok, hogy „azelőtt is így gazdálkodtunk, és mégis milyen jó terméseink voltak".

Igen, de megfeledkeznek arról, hogy a birtok akkor még nem volt ennyire

felaprózva, és a frissen feltört erdőtalajban vagy a felszántott legelőkben még

megvolt az ősi termőerő, amely ma már hiányzik. Tény az, hogy ma, több év

abnormális időjárása s különösen ez évi rossz termés folytán valósággal éhezik a nép.

Ez a nyomorúság azonban nem mai keletű; de nem nyilatkozott meg mindaddig

a maga teljes valóságában, amíg a lakosságnak más kereseti forrása is akadt. Ugyanis

addig, amíg az itteni erdős vidéken az erdők pusztítása — különösen a koronaromlás

idején — nyakló nélkül folyhatott, a nép megélhetett favágásból és fafuvarozásból.

Ezen időben sok régi adósságot kifizettek, és itt-ott új házak is épültek. Most a

könnyű keresetforrás kiapadt, a nép nagy része kizárólag a föld termésére támasz-

kodik, s hogy milyen eredménnyel, azt fentebb már említettem.

Heves vármegyének e Mátrán túli része az adókulcs szempontjából a gazdag vidékek

közé van igen helytelenül besorozva, ma már pedig országszerte ismert tény, hogy a

vármegye ezen régi Mátra járása a csonka haza legelelhagyatottabb, legnyomorgóbb

vidéke. Hogyan engedhető meg, hogy e vidék földje és jövedelme után ugyanazt az

adót fizessék, mint a megye termékeny déli vidékén? Hiszen az adóterheket még a

legtehetősebb parasztgazda sem bírja el, hacsak kölcsönnel meg nem terheli

birtokát, hogy azt kifizethesse. Hogy egyebet ne mondjak, a hó 10-én tartottuk

Egerben a közigazgatási bizottság ülését, amelyen a pénzügyigazgató bejelentette,

317

hogy a vármegye területén eddig az összes kivetett adóknak csak alig jelentéktelen

hányada folyt be.

Két évvel ezelőtt már összegyűlt a járás gazda közönsége, és azon kéréssel

fordult a pénzügyminiszterhez, hogy az adóink kivetésére enyhébb kulcsot

alkalmazzon. A pénzügyminiszter úr kilátásba is helyezte ezen a téren a segítséget,

de sajnos, annak jótékony hatását eddig még élvezni szerencsénk nem volt...l

Keglevich Gyula

pétervásárai választókerület orsz. gyűlési képviseltje

Eredeti, gépelt tiszlázat, Keglevich aláírásával. — OL. K 26 (Me) 1928-

XXIII-667.(10 154/1927.)

A miniszterelnökség 1927. december 15-én az illetékes szakminisztériumoknak

megküldte a memorandum egy-egy példányát azzal, hogy a pétervásári kerület

lakosságát, ahol még nem divat az „egyke", „mindenképpén támogassa, s

különböző intézkedések révén olyan helyzetbe juttassa, hogy a gazdasági

felkarolás és a megélhetésnek kedvezőbbé tétele folytán hatást váltana ki az egykés

területek lakosságára is”.

Darányi miniszterelnökségi államtitkár 1928. május 15-én – a Vallás-és

Közoktatásügyi Minisztérium 1928. január 31-i átirata alapján – szám nélkül

magánlevélben közölte Keglevich gróf képviselővel, hogy választókerülete részére

16 tanterem és 8 lakás építésére 204 000 P segélyt és 24 000 P kölcsönt

engedélyezték. (Ugyanott, 667/1928.)

Egyéb, más szakminisztérium részéről tett intézkedésnek nincs nyoma

1 A memorandum 2. pontjában Keglevich az új erdőtörvényről ír. Sérelmezi,

hogy azt minden átmenet nélkül, drákói szigorral hajtották végre; a legtöbb

községben megtiltották az erdőkben a legeltetést, ezért a környék haszonállat-

állományai nagyrészt ki kellett pusztítani.

318

A 3. pont a Tarna-folyó szabályozatlan voltából eredő súlyos károkat, a

völgyek elmocsarasodását taglalja. A 4. pont az ipari vállalatok, intézetek

tétlenségét elemzi; kiemeli, hogy a banyák, az iparvállalatok mélyen redukált

munkáslétszámmal dolgoznak, a Pétervásárai Gőzmalom Rt., mely egy bankfúzió

révén a Hitelbank érdekeltségébe került, a legnagyobb válsággal küzd, mert a

Hitelbank ilyen kis vállalatot nem hajlandó finanszírozni. Hasonló problémával

birkózik a Pétervásárai Takarékpénztár Rt.; a Hitelbank a kis takarékpénztárt fel

akarja számoltatni, az emberek nem tudnak sehonnan kölcsönt szerezni. „Az

adókat hajtják, de az adóalanynak nincsen sem pénzzé tehető értéke, sem egy

pénzforrása, ahol magán átmenetileg segíthetne. Az egész nép telve panasszal és

elkeseredéssel, meg fogja nyitni füleit a szocialista agitátorok előtt, kik a

bányászok és ipari munkások útján közelébe férkőzni és őt rnegszervezni

igyekszenek."

Keglevich végül 6 pontban foglalta össze a teendőket, s lényegében a

következőket kéri: haladék az adóhátralékuk kifizetésére, adócsökkentés, a

kormány adjon a Hitelbanknak 300 000 pengő összegű kamatozó betétet a

Pétervásárai Takarékpénztár és Gőzmalom finanszírozására, iskolák építése az

analfabetizmus megszüntetésére, gazdasági kirendeltség létesítése a helyes

hegyvidéki gazdálkodás oktatására, az állam vásárolja meg a három eladó

erdőbirtokot, és cserélje ki a parasztbirtokok kiélt földjeivel.

319

A magyar ellenforradalmi rendszer belpolitikája és gazdasági helyzete 1927.

január-1931.augusztus 24.

(Iratok az ellenforradalom történetéhez 1919-1945 V. kötet)

Összeáll.: Karsai Elek Kossuth, Bp. 1976. (287-288.p.)

1928. december 7

Minisztertanácsi jegyzőkönyv a tanyai lakosság helyzetének javításával foglalkozó hivatal

felállításáról

A földművelésügyi miniszter úr felhatalmazást kér a tanyai lakosság

gazdasági helyzetének megjavítására a m. kir. földművelésügyi miniszter

fennhatósága alá tartozóan, Hódmezővásárhely székhellyel létesítendő tanyai

kirendeltség hatáskörét szabályozó kormányrendelet kibocsátásához.

Az Alföld nagy kiterjedésű tanyaterületein elszórtan élő földművelő lakosság

gazdasági elmaradottságának megszüntetése, helyzetének lehető javítása és

életszínvonalának emelése azok közé a fontos kormányzati feladatok közé tartozik,

melyeknek megoldása az ország mai helyzetében halasztást nem szenvedhet.

Nemzeti és közgazdasági tekintetek egyaránt sürgetik e nehéz kérdés gyökeres

rendezését.

Nemzeti érdekből megengedhetetlen, hogy a tanyavilág túlnyomó

többségében színmagyar népe továbbra is nélkülözni legyen kénytelen sok

vonatkozásban azokat az előnyöket, melyeket az állami berendezkedés mindenki

számára nyújt, amelyekből azonban a tanyai területek lakosságának —

életviszonyai különleges alakulása folytán — önhibáján kívül eddig kevés jutott.

Ebből az elszigeteltségből a tanyai területek népét ki kell emelni, mert

nemcsak az egyes, de a nemzet egyetemes érdekei szempontjából is mérhetetlen

gazdasági kárt jelent, különösen az ország mai megcsonkított helyzetében, hogy

a lakosságnak csaknem egyötödét tevő tanyai lakosság gazdálkodási viszonyai

fejletlenek, termelési eredményei elmaradottak, és a tanyai területek

termelvényeinek értékesítése teljesen szervezetlen.

320

Elhatározta ennélfogva oly szerv létesítését, melynek hivatása a tanyai

területek gazdálkodási, termelési és értékesítési viszonyainak a helyszínen való

állandó tanulmányozása, és ez alapon a tanyai gazdálkodás színvonalának

emelésére, a termelés fokozására és az értékesítés szervezésére vonatkozó

javaslatok és intézkedések megtétele.

Az említett célból szervezendő s közvetlen fennhatósága alatt álló tanyai

kirendeltség létesítésére a törvényhozás megértő elhatározásából megfelelő

költségvetési fedezettel rendelkezvén, azt Hódmezővásárhely

thjf. városban mielőbb felállítani szándékozik, aminek folytán időszerűvé válik e

kirendeltség hatáskörének tüzetes körvonalazása.

Abból a meggondolásból kiindulva, hogy a tanyai területek lakosságának mai

helyzetén eredményesen csak úgy lehet változtatni, ha a különböző kormányzati

ágazatok körében mutatkozó hiányok és hibák pótlásán, illetve kiküszöbölésén

az egyes kormányzati és szakigazgatási ágazatok céltudatosan együttműködnek:

múlhatatlanul szükségesnek tartja, hogy a tanyai lakosság életérdekeinek

felkarolására hivatott tanyai kirendeltség a legelsősorban feladatát képező, a

gazdálkodás javítását célzó tevékenységen kívül felhatalmaztassék az idegen

kormányzati és szakigazgatási ágazatok körébe tartozó mindazon kérdések

figyelemmel kisérésére is, melyek a különleges tanyai viszonyoknál fogva

rendezendőknek mutatkoznak, s felhatalmaztassék arra, hogy bármely

kormányzati ág szakigazgatásának körében észlelt és a tanyai lakosság élet-

érdekeit hátrányosan befolyásoló jelenség megállapítása után a helyzet orvoslása

érdekében az illetékes hatóságokkal közvetlen tárgyalásokat folytathasson, és

azok alapján hozzá megfelelő javaslatot tehessen. Ennek hiányában a

tanyakérdés, meggyőződése szerint, sikeresen meg nem oldható, s amennyiben a

tanyai kirendeltség részére az ily átfogó munka lehetősége nem biztosíttatnék,

úgy az gazdálkodást fejlesztő feladatkörét sem tudná nézete szerint eredményesen

betölteni.

Mivel a hatóságok törvényes hatáskörének épségben tartása a tanyai

kirendeltség hatáskörének szabatos körülírásával teljes mértékben biztosítható, s

mert kizárólag tanyai kérdésekkel foglalkozó, tanyaterületre kihelyezett szervvel

más kormányzati ág tudomása szerint nem rendelkezik, kéri a minisztertanács

321

hozzájárulását ahhoz, hogy a tanyai kirendeltség hatáskörének a fentiek

értelmében leendő szabályozását elrendelhesse.

Az e tárgyban kibocsátandó kormányrendelet tervezetét, úgyszintén a tanyai

kirendeltség hivatali szervezetét és működését részletesen szabályozó rendelet

tervezetét bemutatja azzal a megjegyzéssel, hogy azok ellen sem az igazságügy

miniszter úr, sem az érdekelt tárcák részéről észrevétel nem emeltetett.

A minisztertanács hozzájárul.

Eredeti, géppel írt tisztázat. — OL K 27 (Min. tan. jkv.) 1928. december 7. (20)

322

Hóman Bálint: Művelődéspolitika

Magyar Történelmi Társulat, Bp. 1938.

4. GYERMEKVÉDELEM.

Országgyűlési beszédekből.

(1934)

A családvédelem (Halljuk!) a kormány legfontosabb meg oldandó problémái közé

tartozik. Az egyke, a gyermekhalandóság, az ifjúsági betegségek, az ifjúság erkölcsi

züllése mind olyan tünetek, amelyeknek megvannak az erős gazdasági indító okai, de

végelemzésben mindezek elsősorban erkölcsi és lelki okokban gyökereznek. (Úgy van!

Úgy van! jobbfe1ő1 és a középen.) Ahogyan Illés képviselőtársam kifejtette, lelki válság

tünetei ezek és ezért szükséges, hogy ennek a lelki és erkölcsi válságának gyökereit már

a legfiatalabb gyermekkorban felkutassuk, mégpedig főleg azoknak útján, akiknek a

gyermekek nevelése kezében van. A tanítóknak, tanároknak, lelkészeknek, az

óvónőknek, továbbá az ápolónőknek, gondozónőknek és szülésznőknek, akiknek

kezéből a legfiatalabb generáció az életbe kikerül, megfelelő etikai képzésére igen nagy

súlyt kell helyeznünk.

Itt csatlakozik a bábaképzés reformjának kérdése gondolatmenetembe. Ezt a

legközelebbi jövőben a belügyminiszter úrral egyetértve törvényesen kívánom rendezni.

Nem lehet helyes az az állapot, hogy minden előképzettség és minden erkölcsi érzék

nélkül mehessenek erre a pályára. Ebben a tekintetben máris történtek bizonyos lépések.

Szükségesnek tartom azonban, hogy a bábaképző intézetbe való felvétel

előkvalifikációját felemeljük. (Helyeslés.) Nyolc osztály elvégzése, vagyis nyolc elemi,

vagy pedig négy elemi és négy polgári iskolai osztály elvégzése nélkül erre a pályára

senkit sem engednek, hogy így a falusi szülésznők rendelkezzenek a megfelelő

alapműveltséggel. (Helyeslés.)

Későbbi feladatnak látszik, de azért itt, a bábaképzéssel kapcsolatban - a gondozónő és

ápolónőképzés kérdésével együttesen - kell gondolni arra is, hogy szükség volna egy

ilyen nőnevelő iskolára, amely az ezeken a pályákon működő nőknek mintegy felettes

hatósága volna főszülésznő, főápolónő! Itt egy már magasabb kvalifikációhoz, nyolc

323

középiskolai osztályhoz kötött szociális-higiéniai főiskolára is gondolok, amelynek

tervével a belügyminisztérium már régebbi idő óta foglalkozik.

Ugyancsak ezzel a kérdéssel, a családvédelem kérdésével függ össze az iskolaorvosi

probléma, amelynek megoldását az egyetemek közegészségügyi professzorai évek óta

sürgetik, amely tekintetben a legutóbbi években bizonyos lépéseket tettünk

Megszerveztünk egy iskolaorvosi tanfolyamot és a jövőre nézve a legjobban kínálkozó

és a legkönnyebben, a legkisebb pénzügyi nehézséggel megvalósítható módon meg

fogjuk oldani az iskola orvosi intézményt. Elszörnyűködik az ember, ha azokat az

eredményeket látja, amelyeket az egyetemek tudós tanárai egyes városok vidékek

kisgyermekeinek rendszeres egészségügyi vizsgálatával produkálnak. (Úgy van! Úgy

van!- Egy hang balfelől: Hajmeresztő!) E professzorok vizsgálatának eredményeit

ismerve, felelősségünk teljes tudatában kell prevencióval élnünk és én az iskolaorvosi

intézmény rendszeresítésével és kiterjesztésével vélek sok bajt orvosolhatni.

/A képviselőház 1934. évi május hó 18-i ülésén tartott beszédből. (167-169.p.)/

(1936)

T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy az egyes felszólalásokra

részletesen nem reflektálva, egészen röviden néhány megjegyzést fűzzek az itt

elhangzott felszólalásokhoz.

Kun Béla t. képviselőtársam beszédében a Kormányzó Úr Ő Főméltóságát aposztrofálta,

aki a mai napon töltötte be 68-ik életévét (Éljenzés.) és akit ebből az alkalombo1 a Ház

elnöke az elnöki székből történt enunciációban a t. Ház nevében is üdvözölt. Azt

mondotta képviselőtársam, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos fokig a véletlen játéka

folytán - mert a képviselő urak nem óhajtottak még tegnap megszavazni - születésnapi

ajándékká változott a Kormányzó úr részére. (Helyeslés a baloldalon.)

S valóban a törvényjavaslat indokolásában a Kormányzó Úr két beszédéből indulok ki.

Az egyik beszédet az országgyűlés megnyitása alkalmábó1 tartotta, a másikat pedig

Baranyában, amikor az ország közönségének figyelmét felhívta egy nagy nemzeti

veszedelemre, a magyar család és a magyar gyermek pusztulására. Mindkét beszédében

a kormányt, a hatóságokat és a társadalmat is felhívta, hogy ennek a kérdésnek

324

orvoslását, megoldását előmozdítsák és a megfelelő erélyes intézkedéseket a

családvédelem és a gyermekvédelem felé megtegyék. A Kormányzó úr

őfőméltóságának ez a felhívása adta az indító okot arra, hogy kormányunk hivatalba

lépése napjától a legerélyesebben és a legintenzívebben foglalkozzék ezekkel a

kérdésekkel.

Természetesen, ha a gyermekvédelem és a családvédelem kérdésének intézményes

megoldására gondolunk, látjuk, hogy ez a kérdés ezerfelé ágazik. Ez a sokfelé szétágazó

kérdés egy intézkedéssel meg nem oldható, csak az intézkedések hosszú sorozatával.

Ezeknek az intézkedéseknek két első lépése lesz az a két törvényjavaslat, amelyek

egyiket a belügyminiszter úr, másikat magam szándékozom a t. Ház elé terjeszteni. Az

egyik törvényjavaslat a gyermekvédelem ügyének egységes, összefogó, intézményes

rendezéséről fog szólani. (Helyeslés.) Ez lesz a belügyminiszter úr törvényjavaslata,

amelybe most már az óvodakérdés végleges megoldása is bele fog tartozni. A másik az

én javaslatom - a társadalomegészségügyi szakoktatásról szóló törvényjavaslat lesz,

amelynek keretében a különféle gyermekvédőnők, vagyis a védőnők, óvónők és a

szociálhigiéniai téren működő egyéb alkalmazottak, ápolónők, szülésznők és más

hasonló foglalkozásúak magasabb kiképzése nyer szabályozást.

Ennek a két törvényjavaslatnak mintegy előjátéka ez a mostani formális javaslat. Magát

a kérdést lényegében és mindazokat a problémákat, amelyeket t. képviselőtársaink itt

felvetettek, a belügyminiszter úr javaslata fogja majd törvényesen megoldani. A mostani

javaslat csak azt célozza, hogy a belügyminiszter úr ezt a megoldást már most a

költségvetési év kezdetétől fogva előkészíthesse, vagyis az óvodaintézményt már most

július 1-el a saját igazgatása alá átvehesse. Ez tehát csak átmeneti időre szóló törvény

lesz, amely biztosítja azt, hogy a belügyminiszter úr az ő terveinek megvalósulását

előkészíthesse, amit nem tehetne meg akkor, ha az óvodák erre az átmeneti néhány

hónapra a kultuszminiszter gondozása alatt maradnának.

Ami a felszólalásokat illeti, örömmel kell konstatálnom, hogy ha a konklúziók eltérőek

is voltak, magában a kérdés lényegében valamennyi felszólaló megegyezett és

valamennyien híven azokhoz az intenciókhoz, amelyek a Kormányzó úr már említett

beszédeiben kifejezésre jutottak, a magyar gyermekvédelem, a kisdedóvás

tökéletesbítését kívánják.

325

Külön kell azonban reflektálnom Petrovácz Gyula t. képviselőtársam felszólalására, aki

a kérdést egészen hamis szemszögből világította meg. Petrovácz igen t. képviselőtársam

amit különben itt még mások is érintettek engedékenységgel és gyengeséggel vádolt

meg azért, mert egy intézménycsoportot a kultusztárca keretéből más tárca hatáskörébe

engedtem át. Drozdy t. képviselőtársam ezzel szemben ezt az erő jelének mondotta.

Nekem is az a meggyőződésem, hogy legnagyobb ereje a mi kormányunknak az, hogy

semmiféle komoly elvi kérdésből nem vagyunk hajlandók egymással szemben

tárcakérdést, reszortkérdést csinálni. (Élénk helyeslés és taps jobbfelő1.) Mi nem

vagyunk hajlandók egymással szemben féltékenységből, politikából, személyi hiúságból

semmiféle olyan lépésre, amely akadályozná egy nagy intézmény, vagy egy

intézménycsoport problémáinak elvi megoldását. (Helyeslés jobbfelől.) Így történt meg

például az, hogy az iparügyi miniszter úr hivatalba lépése után minden vita és

ellenkezés nélkül fennhatóságom alá bocsátotta az összes ipariskolákat, fenntartva

magának a szakfelügyelet jogát. Így történt, amikor a belügyminiszter úr az ő

rendelkezése alatt álló ipari jellegű iskolákat, az úgynevezett hadiárva iskolákat,

amelyek a népjóléti minisztériumból kerültek a belügyminiszter úrhoz, hasonlóképen

minden ellenszolgáltatás nélkül és ismét minden vita nélkül az én hatóságom alá

bocsátotta. Ugyanígy történt, amikor a belügyminiszter úr lényegében a

kereskedelemügyi miniszter úr hatósága alá bocsátotta a gyógyfürdőügyet, fenntartva

magának azt a hatáskört, amely ebben a körben őt megilleti. Ugyanígy történt, amikor a

földmívelésügyi miniszter úrral a mezőgazdasági oktatási intézmények tekintetében a

teljes kooperációban megegyeztünk. Most is ez történik ezzel a javaslattal, amely

harmonikus megoldása a gyermekvédelemnek, illetőleg egy gyermekvédelmi

intézménynek az óvodakérdésnek. Az óvoda a menedékházakkal, a védő

intézményekkel, a Zöldkereszttel, a Stefániával és egyéb intézményekkel együtt egészen

a belügyminiszter úr irányítása és igazgatása alá kerül, viszont az ott folyó nevelés

felügyeletét továbbra is a kultuszminiszter látja el.

Arra a felfogásra vonatkozólag, hogy az óvoda a kisgyermekek iskolája, ahol

tulajdonképen tanítás és nevelés folyik, felkérem képviselőtársaimat, méltóztassék

elolvasni az 1891: XV. tc.-ben az óvodák definícióját. Ez a definíció egészen világos;

az óvodának három feladatát különbözteti meg és sorrendet állapít meg. Azt mondja az

óvoda feladata a gyermek gondozása és ápolása által a távollévő szülők helyett a

326

gyermeket megvédeni. Az elsőrendű feladat tehát szociális természetű. Az óvodák

második feladata a gyermeknek tisztaságra és rendre szoktatása, vagyis ez a második

feladat közegészségügyi természetű. A harmadik feladat a gyermek értelmének,

kedélyének és ügyességének fejlesztése által értelmi színvonalának emelése. Ez

ugyanaz, amit családi nevelés, vagyis a család körében folyó nevelés alatt értünk.

Ugyanekkor ez a törvény teljesen kiküszöböli a tanítást mindennemű formában s

megállapítja, hogy az óvodában pedig tanításnak folynia nem szabad; aminthogy ha

folyik az óvodában tanítás - egy időben túlzott versoktatás és egyéb ilyen

memoralizálások voltak - ennek semmi célja nincs és ez ártalmas a kisgyermekre. A

gyermek legfeljebb játék közben tanulhat valamit.

Ezekből következőleg az óvodát nem tekinthetem a legalsó fokú oktató, hanem

különösen az előadó úr által ige bőven és igen szépen kifejtett elvi okok alapján

közegészségügyi és szociális intezménynek kell, hogy tartsam, amely a gyermekvédő

intézmények körébe tartozik.

Vissza kell tehát utasítanom azt az állítást, mintha én itt talán kötelességemet mulasztva,

engedékeny vagy gyenge lettem volna a "titkos erőkkel" szemben, amelyek engem az

óvodák átadására kényszerítettek. Az erő velem szemben is megnyilatkozott abban a

lelkes szózatban, amelyet a magyar állam feje intézett hozzánk s amelyről előbb volt

szerencsém szólni és amely szózat tényleg kötelességemmé tette, hogy ebben a

kérdésben erős legyek és át tudjak adni egy reszortot t. kollégámnak.

Az új rendszerben a felekezeti óvodákat attó1 féltik, hogy mivel az óvodai intézmények

a belügyminiszter úr rendelkezése alá kerülnek, ezáltal sérelem éri a

kultuszminiszternek az egyházak felett gyakorolt felügyeleti jogát és azok autonómiáját.

Az óvodáknál, a népiskoláknál és egyéb iskoláknál is a kultuszminiszter az egyházakkal

nem mint egyházakkal szemben gyakorolja a felügyeleti jogot, vagyis nem mint

vallásügyi miniszter jár el. A vallásügyi reszortnak engem illető felügyeleti hatáskörét

semmi tekintetben sem engedném senki által sem érinteni és nem adnám át senki

másnak a hatáskörébe. Itt nem erről van szó; itt egy óvodai intézménynek a

fenntartójával szemben gyakorolt felügyeletről van szó, akár egyház az a fenntartó, akár

község, akár főváros, akár más. Ezt a felügyeleti jogot eddig is a belügyminiszter úr

gyakorolta mind a községi, mind pedig az egyházi kórházakkal, gyermekvédő és más

intézményekkel szemben, amelyek között az óvoda is el fog férni és az egyházakkal

327

ebben a tekintetben semmiféle összeütközésre kilátás nincs. Ezek a felekezeti óvodák

legnagyobb harmóniában fognak továbbra is együtt dolgozni az állami hatóságokkal.

Méltóztassanak megengedni, hogy ne nyújtsam tovább beszédemet és a t. Házat a

törvényjavaslat általánosságban való elfogadására kérjem. (Élénk helyeslés és taps.)

/A képviselőház 193o. június 18-i ülésén tartott beszéd. (169-172.p.)/

Kolossváry igen t. felsőházi tag úr felszólalásában különös nyomatékkal hívta föl a

figyelmet a gyermekegészségügyi állapotokra, amelyek az országban vannak és

amelyek sürgős intézkedéseket tesznek szükségesekké és éppen ezért vezette le

beszédéből azt a konklúziót, hogy noha a nyolc osztályú népiskola híve, ennél a

kérdésnél előbbrevalónak és fontosabbnak tartja a gyermekvédelmi,

gyermekegészségügyi és szociális védelmi intézkedések megtételét és sorrendben ezeket

ő is előbbrehelyezi. Hivatkozott itt a debreceni egyetemen folytatott egészségügyi

vizsgálatokra. Hozzátehetem, hogy a budapesti egyetemen és más vidéki városokban is

folytak ilyen vizsgálatok s valóban súlyos és szomorú tapasztalatokkal jártak e

vizsgálatok; az iskoláskoron alul lévő és az iskolaköteles korban lévő gyermekek

egészségi állapotára, ha nem is általánosságban, hanem igen nagy százalékban nagyon

rossz fényt vetnek. Nyílt ragályozó betegségben szenvedő óvodásokat és elemistákat

találtunk az iskolákban, ahol egészséges gyermekekkel együtt lévén, azokat

megfertőzhetik. A tisztaság teljes ignoranciája, a gondozás, a lakásviszonyok teljes

rendezetlensége, a családokban sokszor az erkölcsi élet lazasága ezeknek a

szerencsétlen kis gyermekeknek a jövőjét egeszen bizonytalanná teszi.

Ezeknek a testi és lelki gyermekbetegségeknek és általában a család betegségének,

amihez az egyke kérdése és az anyák bizonyos nevelési, pedagógiai problémái járulnak,

az orvoslása meggyőződésem szerint csak egységes elgondolású és irányítású

intézkedésekkel történhetik. Az országos anya, csecsemő és gyermekvédelemnek

valamiképen egy kézben kell igazgatásilag összpontosulnia, hogy hatékony

rendelkezések legyenek végrehajthatók és ezek állandóan ellenőrizhetők legyenek. Mai

pénzügyi viszonyaink mellett kettős, parallel intézményhálózatok fenntartására nincs

lehetőség s ezért mindezt figyelembe véve - biztosítva az egészségügyi ellenőrzést, a

profilakszist, a szociális gondozást, a családra, az anyanevelés kérdéseire, a hiányzó

328

családnevelés és a lelki gondozás kérdéseire kiterjedőleg - mindezeket az intézményeket

egységbe kell foglalni.

Itt kapcsolódik a probléma a Glattfelder Gyula ő excellenciája által említett és

aggodalommal említett óvodakérdés, vagyis az, hogy a vallás és közoktatásügyi

miniszter tárcája hatásköréből a belügyminiszter hatáskörébe kívánja az óvodákat

átengedni a most tárgyalandó törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetén.

Az óvoda a többi gyermekvédelmi intézménnyel együtt hármas, - szociális,

egészségügyi, nevelési - célt szolgál. Ma az óvodák nagy részben, sőt talán mindenütt

túlságosan kihangsúlyozódik a nevelő cél. Az óvodák tényleg nagy lélekformáló

munkát végeznek. De tanítanak is, amit magam sajnálattal tapasztaltam egy-egy ilyen

vidéki látogatásom alkalmával, ahol az óvodás gyermekek verseket adtak elő,

színdarabokat igyekeztek játszani, szóval olyan tanulásra voltak kényszerítve, ami

egészségügyileg és pedagógiailag is tilalmas e korban, mert túlterheli az agyukat. Ez

tulajdonképen ma is törvényellenes. Az 1891: XV. tc. az óvoda célkitűzését kijelölve,

világosan megmondja, hogy elsősorban a szülők távollétében való gyermekápolás és

gondozás az óvoda feladata; vagyis szociális, bizonyos fokig egészségügyi feladat -, a

másik feladat a tisztaságra és a rendre való szoktatás itt már az egészségügyi szempont

van előtérben , a harmadik feladat pedig az értelemnek, bizonyos ügyességeknek játékos

ismertetése útján való fejlesztése, de tanítás - így mondja a törvény kifejezetten az

óvodában tilos, amit csak a törvény megsértésével lehet gyakorolni.

Mélyen t. Felsőház! Ő excellenciája szerint az óvoda nevelő és lélekformáló intézmény.

Ez valóban így van. Ezen törvényes célkitűzés értelmében fontos és szükséges, hogy ez

tovább is így legyen. Gondoskodnunk kell tehát arró1, hogy az óvodában, de ne csak itt,

hanem a többi nem a vallás és közoktatásügyi miniszter fennhatósága alatt álló

gyermekvédelmi intézményekben is a jövőben szinten folyjon ilyen nevelés, értve itt a

családi nevelést különösen azoknál a gyermekeknél, ahol a jó családi légkör hiányzik. A

vallásos és nemzeti gondolatnak érvényt kell szerezni az óvodai nevelésnél is. A

vallásos gondolat a kis gyermeknél a maga egészében érvényesül, a nemzeti gondolat

ebben a hat éven aluli korban inkább a nemzet első sejtjéhez, a családhoz való

ragaszkodásban és az ahhoz való tartozásban nyilvánul meg, ennek a tudatnak a

kifejlesztésében jelentkezik, és erre épül hogy úgy mondjam első mozzanata a nemzeti

gondolkodásnak. Mindezekre, ismétlem, súlyt kell helyeznünk és súlyt fogunk helyezni

329

a jövőben is az új rendszer mellett, mert a törvény a legteljesebb mértékben biztosítja és

fenntartja a vallás és közoktatásügyi miniszter nevelésügyi felügyeletét és én ezt a

felügyeletet egész komolysággal gyakorolni is kívánom.

Természetesen ez csak a kooperáció elvének teljes érvényesülése mellett lehetséges. De

ahogyan éppen itt a napokban a közoktatásügyi bizottságban elhangzott egyik

felszólalásban mondotta az egyik felsőházi tag úr, szolidáris kormánynál nem is

kétséges a kooperáció. Példaképen akarom felhozni az iparügyi miniszter úrral éppen a

múlt esztendőben történt megállapodásomat, mely szerint az ipariskolák a

kultuszminiszter igazgatása és tanulmányi felügyelete alá kerültek, viszont a

szakfelügyelet az iparügyi miniszter úr hatáskörében maradt vissza úgy, ahogyan a

szakfelügyelet a kereskedelmi iskolákat illetőleg évtizedek óta a kereskedelemügyi

miniszter úr hatáskörébe tartozik. A teljes kooperáció szellemében egymás mellett

működik a két ellenőrzés. Így lesz az óvodakérdés megoldásánál is, teljes elismeréssel a

Glattfelder ő excellenciája által kifejtett elvi szempontoknak, amelyeknek érvényesítését

biztosítani kívánjuk az új rendelésben.

Egy nagy nemzeti cél, a családvédelem, a gyermekvédelem és a jövő magyar

nemzedékek védelmének szempontjábó1 ezt a kérdést a szociális és egészségügyi

szempontok fokozottabb érvényesítésével kell megoldanunk és mikor én ennek a nagy

nemzeti célnak érdekében nem lemondottam, hanem igazgatásilag át kívánom adni az

óvodákat a belügyminiszternek, azt hiszem, ezzel nem gyengeségemről, hanem erőmrö1

tettem tanúságot. (Úgy van! )

Egy nagy resszortró1 bizonyos vonatkozásban lemondani és azt átadni abban a

meggyőződésben, hogy ez a nemzet nagy céljait szolgálja, azt hiszem, inkább erő,

semmint gyengeség. (Úgy van! Úgy van!)

Egy aggodalom merült föl még ő excellenciája részérő1, az egyházi óvodafenntartók és

az új felügyeleti hatóság viszonya tekintetében a jövőre nézve. Ő excellenciája a

felügyeleti hatóságot a vallás és közoktatásügyi miniszterben szívesebben látja, mint

bármely más szakminiszterben. De a belügyminiszter nem új felügyeleti tényező az

egyházi intézményeknél, mert hiszen az egyházak által fenntartott árvaházak,

gyermekvédelmi intézmények, kórházak tekintetében ma is főfelügyeletet gyakorol. Ott

is van kialakult praxis és tudomásom szerint itt aggodalomra ok, vagy veszedelemre

kilátás semmiképen sem forog fenn. Mindenesetre azonban mindenkor rendelkezésre

330

állok az egyházi óvodafenntartó hatóságoknak, mint vallásügyi miniszter, ha bárminő, a

legkisebb mértékű sérelem is érné azokat a nagy szempontokat, amelyeket méltóztatott

említeni. Mint vallásügyi miniszternek mindig meglesz a módom, hogy a nevelési

felügyeleten túl az igazgatási kérdésben is a belügyminiszter úrnál - ha erre szükség

volna, amit nem hiszek - megfelelő befolyást gyakoroljak és az esetleg helytelen

intézkedésekre az ő figyelmét fölhívjam. De, ismétlem, ez csak föltevés, amelyben

magam sem hiszek.

/A felsőház 193o. évi június hó 24-i ülésén tartott beszéd. (173-175.p.)

331

Imre Sándor: Háborús élet, Megújhodás, Nemzetnevelés

Studium, Bp. 1942. (Mi a nemzetnevelés? Szabad előadás 1919 november hó 9-én, a

szabadoktatási előadóképző tanfolyam megnyitásán.)

149-156.p.

2. A nevelés terén a nemzeti gondolat egy szinten jelszóvá vá1t szóban jelenik meg.

Folytonosan, mindenfele halljuk és olvassuk mar, hogy nemzetnevelés. A szó

különbözik attól a másik kifejezéstől, amelyet régebben mondani szoktak. Ma nem azt

mondjuk, hogy nemzeti nevelés, hanem nemzetnevelés. A kettő között van is határozott.

különbség, szükséges tehát a megkülönböztetés. Később majd rá is térek, hogy a

különbség miben áll, mi a nemzeti nevelés; egyelőre csak azzal foglalkozom, mit

értsünk az újabb keletű, összetett szón. A nemzetnevelés azt fejezi ki, hogy a nevelésben

mint központi gondolatnak kell mindig a nemzet gondolatának ott lennie. Nem elég

általában nevelésről beszélnünk, nem elég, mint az utolsó, esztendőkben annyiszor szó

volt róla, az embernevelés, nekünk egészen határozottan a nemzetnevelés a feladatunk.

Kérdés azonban, hogyan jutottunk a nemzetnevelés fogalmához és mi ennek a tartalma?

Ha e fogalom eredetet keressük, ha azt nézzük, hogy a nevelési irodalomba hogyan

került bele ez a kifejezés, mi ennek a története, a feleletet nagyon egyszerűen meg lehet

adni. Ez a fogalom és ez a kifejezés a magyar nevelői gondolkodás alkotása; úgy

keletkezett, hogy Széchenyi István munkáit elkezdték tanulmányozni nevelők, akik

természetesen nevelési szempontokb6l vizsga1ódtak. Keresték, hogy mi van Széchenyi

István lelkében, ami az ifjúság nevelését irányíthatja. Széchenyi gondolatvilágából

alakult ki magyar tanító lelkében az a gondolat, amelyet azután a nemzetnevelés

szavával jelölt meg! De nem elég annyit mondanunk, hogy a nemzetnevelés gondolata

csak Széchenyihez fűződik. Ha tovább megyünk, az Ő idejében élő gondolkodók,

művelődési politikusok, neve1ők, egészen ismeretlen emberek írásaiban is ott találjuk

ezt a gondolatot újra meg újra, a XIX. század első tizedeiben is. Ennek a gondolatnak

legvilágosabb kifejezését mégis Széchenyi lelkében találjuk meg. A XIX. század első

felének uralkodó gondolata volt az, bar nem mindenkiben volt egészen tudatos, hogy a

magyarság jövendője csak egyetlen úton, az ifjúság nevelése útján biztosítható; ebben

az uralkodó gondolatban már benne volt az a másik gondolat, hogy a nevelésnek mindig

a nemzet helyzetéhez, mindig az akkori helyzetben felismerhet6 szükségletekhez kell

332

alkalmazkodnia. S ha meg távolabbra visszafele nézünk múltunkba, elmehetünk

egészen Zrínyiig és Apáczai Csere Jánosig, meg távolabb is, mindazokhoz, akik a

nemzet jovend6jen gondolkoztak. Mindegyikük lelkében többé-kevésbé világosan ott

élt a nemzetnevelés gondolata. Kezdettől kezdve, első királyaink gondolatvilágától máig

gondolva végig a magyar gondolkodás folyását, a mi gondolatvilágunkban ez volt az

igazán középponti gondolat, valahányszor a jövőre és az ifjúságra gondoltunk.

De a neve1ői gondolkodás fej1ődestörténetében a legutóbbi évtizedekben nemcsak a mi

gondolatvilágunkban alakult ez a fogalom olyanná, amilyen most; alakult a nyugati

népek gondolatvilágában is. A kisebb népekről kevésbé kell beszélni; azok nem

elmélkedtek annyit a nevelésen, hanem folytatták igen erősen, igen határozott

tudatossággal olyan irányú nevelésüket, amelynek hogyha elméleti alapjait keresnők,

szinten az volna az összefoglaló jellemzője, hogy nemzetnevelés. A körülöttünk levő

kisebb népek nemzetnevelésének következményeit magunkon érezzük mindnyájan. Igen

tanulságosnak tartom azonban, hogy a nagy népek gondolatvilágában, a tudományos

neve1ői gondolkodásban hogyan alakult ki ez a fogalom. Egy nagyon ismerős

mozgalomra utalok, amelyből - azt merem mondani - kialakult a nemzetnevelés

fogalma. A múlt század kilencvenes éveiben erősödött meg különösen a német neve1ők

között a 8zociális pedagógiának vagy - ahogy rosszul mondjak magyarul -

szociálpedagógiának gondolata. Származott ez abból a körülményből, hogy a mege1őző

évtizedekben a Herbart-féle irány hatása s különösen Herbart követőinek túlzásai

következtében nagyon egyoldalúan individuálissá vált a nevelés. Ezzel szemben,

ellenhatásképpen jelent meg a pedagógusok gondolatvilágában a szociális gondolat. Ez

fej1ődott azután, még pedig nagyon rohamosan. Irodalma óriasi, az amerikai és

németországi irodalma különösen nagy .Van közöttük egész sereg olyan írás, amely

ránk magyarokra is hatott és amely a szociális gondolatnak a nevelésben va1ó

következményeit és követelményeit fejtegeti.

Azonban nyilvanva1ó volt, hogy maga ez a "szociális nevelés” nagy általánosság,

pusztán azt fejezi ki, hogy nem elég az egyént magában nézni, hanem mint a közösség

tagját kell tekintenünk, mindig arra kell gondolnunk, hogy az az egy ember, akit

nevelünk, egy nagy közösségnek tagja, tehát mikor a ránk bízott ifjút tanítjuk, vagy reá

bármiképen hatni akarunk, ezt a közösséget neveljük s ezt kell szemünk e1őtt tartanunk

az egyének nevelésében. Ez a tudatosság fej1ődott ki a pedagógiai irodalomban. Ezzel

333

az így megjelölt céllal, a közösségre va1ó hatás céljával szemben azonban igen erősen

hangzott némelyeknek, a régi individualista irányhoz ragaszkodóknak az a véleménye,

hogy aki nem az egyénre gondol s nemcsak azt nézi, hogy a gyermek erkölcsi jellem

legyen, hanem arra gondol, hogy milyen hatást ér el majd az egyének nevelésével kinn

a társadalomban, aki tehát a társadalomra akar hatni, nemcsak az egyénre, az nem

pedagógus, hanem politikus. Ezek szerint a szociális nevelés gondolata tehát nem a

pedagógiai, hanem a politikai gondolkodás körébe tartozik. Azoknak, akik ezt mondjak,

sokkal inkább igazuk volt, mintsem magok is gondolták. Valóban az, hogy a szociális

gondolat a nevelői gondolkodásban megrögződött, az igenis azt jelenti, hogy a nevelői

módon gondolkodó emberekben megvilágosodik annak a bizonyossága, hogy amikor a

nevelők az ifjúsággal foglalkoznak, amikor csak egyetlen egy gyermeket is nevelnek,

akkor annak a közösségnek jövőjét alakítják, amelybe az a gyermek tartozik. Szociális

szempontbó1 tehát a nevelői gondolkodásban az a lényeges, hogy akik nevelni akarnak,

azoknak ezt a távoli jövőt szem előtt kell tartaniok, az egyént magába foglaló közösség

jövendőjén kell gondolkozniok, annak a jövőnek valamilyen alakulását kell akarniok. A

szociális gondolat a nevelésben valóban azt jelenti, hogy a nevelés a politikával édes

testvér, sőt azt jelenti, hogy akik a szociális gondolatot akarják a nevelésben

érvényesíteni, azok igenis politikai feladatot végeznek. A nevelésben az a vezető

gondolat, hogy a neveléssel a jövőt akarjuk építeni, nemcsak az egyénnek, hanem az

egyént magába foglaló közösségnek a jövőjét is. A "szociális pedagógia" azonban nem

jelöli meg, hogy melyik az a közösség, amelyiknek a jövője a nevelőre nézve fontos.

Bizonytalanul és szétfolyóan csak a közösség, az egyetemes közösség, az emberiség

gondolata élt a szociális nevelés irodalmában. Ez a gondolat aztán természetesen

nagyon közel jutott a nevelés irodalmához is, ahhoz a gondolathoz, amelyet a

nemzetköziség vagy az internacionalizmus szavával jelölnek. Közel volt hozzá s közel

is kell maradnia; ennek a magyarázata nagyon egyszerű. Ugyanis ha arra gondolunk,

hogy az egyén közösségnek a tagja és pedig annak a közösségnek, azoknak az

alakulatoknak, amelyekhez tartozik, amelyekhez neki köze van, fokozatosan haladva a

családon túl, igenis nagyon egyszerűen eljutunk a folyton taguló körben az egyetemes

emberi közösséghez. Itt azonban nem lehet megállanunk. Igaz, fel kell ismernünk a

szociális gondolat legmesszebbre nyúló jelentőségét a nevelésben, de amikor az

emberisegrő1, a legtágabb körrő1 beszélünk, amely mindnyájunkat magában foglal,

334

akkor nem mondunk semmi határozottat, nem adunk semmilyen vezető fonalat a

nevelők kezébe és ha erre irányítjuk a növendék figyelmét, nem irányul az semmi olyan

határozottra, ami az életben vezetni tudja, ami neki minden munkájában, annak

legkisebb porcikájában azt a határozott szociális biztosságot adja, amely a munkának

következményeire utal, mert hiszen alig valaki érzi azt, hogy az emberiségnek a tagja.

Az emberek legnagyobb része csak egy határozott kört lát maga előtt. Még a

szocialisták között is, a nagy népek erős szocialista pártjai, amelyekben legerősebb az

internacionalizmus gondolata, tulajdonképen mindig, de mindig - a cselekvéseik azt

mutatják - az internacionalizmus alatt az illető népnek minden mások jogát felülmúló

érvényesülését értették, a kis népek szocialistái pedig a saját nemzetök

semmibevevésével valamelyik nagy néphez való feltétlen alkalmazkodást.

Abból, hogy maga ez a szociális gondolat csak általánosságot, nagyon széles, meg nem

fogható, nem érzékelhető kort jelentett az emberek számára, abból kellett következnie

sziikségképen a rendszeres nevelői gondolkodásban is annak, hogy egy másik kifejezés

kerüljön helyébe, illetőleg egy másik gondolat alakuljon ki és ennek az újonnan alakult

gondolatnak egy másik kifejezés legyen a megtestesítője. Ez a kifejezés is közkeletű :

állampolgári nevelés. (Persze, nem volt meg határozott látása mindenkiben annak,

hogyan fejlődött ez a kifejezés.) Amit állampolgári nevelésnek neveznek, az voltaképen

a szociális nevelés gondolatának olyan érvényesítése, amely ahelyett a megfoghatatlan

általánosság helyett nagyon is határozottat állít az emberek elé: az államot úgy, amint az

állam van és nagyon természetesen azt az államot, amelyben az illető gondolkozók

éltek. Ennek az állampolgári nevelés gondolatának nem elméleti meggondolás volt a

forrása, legalább is nem tisztán elméleti meggondolás, hanem gyakorlati szükség. Azt

látták, és pedig minden országban, ahol gondolkoztak az ország állapotán és akarták

valahogyan alakítani az ország jövőjét, hogy annak az országnak polgárai nem látják

világosan maguk előtt az ő állampolgári kötelességeiket; különösen olyankor vették ezt

észre, amikor az állampolgári jogok kiterjesztésére gondoltak. Különösen olyan

államokban, ahol erről volt szó, különböző országokban egymástól függetlenül ébredt

fel az a gondolat, hogy állampolgári nevelés kell, a gyermekkortól fogva kell ránevelni

az embereket arra, miféle kötelességeik vannak az állam iránt.

Ha azonban azt mondjuk, hogy a szociális nevelés kifejezése nagyon tág, nagyon

általános, meg kell mondani azt is, hogy ez a másik kifejezés pedig, az állampolgári

335

nevelés, nem egészen azt mondja, amit mondani akarnának azok, akik hangoztatják s

bizonyosan nem azt mondja, amit kitűztek maguk elé azok, akik a szociális gondolatot

akarták a nevelésben érvényesíteni. Az állampolgári nevelés szavában ugyanis ott van

az, hogy az éppen meglévő állam számára, sőt az éppen meglévő államforma számára

való nevelés. Nagyon egyszerűen igazolható ez bármelyik nép pedagógiai, politikai

irodalmából. Mindig, de mindig az szabja meg a politikusok szempontjából, valamely

államforma híveinek szempontjából az állampolgárok értékét, hogy mennyire hívei a

polgárok az illető államformáknak, mennyire tudják teljesíteni ez iránt az államforma

iránti kötelességeiket. Ezért meg akarva állapodni abban, hogy mi legyen a nevelésnek

vezető gondolata, szerintem nem tűzhetjük ki ilyenül az állampolgári nevelést" .

Az olyan emberben, aki fejlett valamennyire, aki már szétnézett maga körül és aki

önállóan akar élni, minden egyes ilyen emberben világos, hogy bennünk van a

haladásnak, az emelkedésnek a vágya. Bennünk van - ez megint Széchenyi-féle szó - a

javításra való törekvés, az „isteni szikra”, amely nem engedi, hogy egyszerűen,

nyugodtan fogadjunk mindent úgy, ahogyan van, hanem arra ösztönöz bennünket, hogy

haladjunk, emelkedjünk; és itt nem társadalmi, hanem értékbeli emelkedésrő1 van szó.

A haladásnak az akarása nem mindenkiben van meg, tehát a javításra való törekvés nem

mindig tudatos, de hogy haladás, fejlődés van s hogy ez az egyénben, a nemzetekben, az

emberiség életében egyaránt nyilatkozik, ez egészen kétségtelen; az is kétségtelen, hogy

ez nem volna soha így, ha nem élne bennünk az erre való képesség. Ezt lehet egy másik

szóval is kifejezni, s nagyon ismerős lesz ez a szó is: bennünk van a tökéletesedés

vágya. Ha pedig ez bennünk van - és enélkül hiába való nevelnünk, hiába emberekkel

foglalkoznunk egyáltalában - akkor ebbő1 következik, hogy a fejlett lelkű ember akar

tökéletesedni, akar mint egyén. De ha mint egyének akarunk tökéletesedni és tudatosan

akarjuk a tökéletesedést elősegíteni, tudnunk kell, hogy ennek feltételei nem pusztán

csak bennünk, egyénekben vannak, hanem vannak abban a közösségben is, amelyben

élünk, azokban a körülményekben, amelyek gátolnak vagy segítenek bennünket. Azt

kell tehát akarnunk, hogy a körülményeink olyanok legyenek, hogy segítsenek

bennünket fejlődésünkben. A tökéletesedésnek bennünk levő vágya azt idézi így elő,

hogy a magunk mivoltát akarjuk minél teljesebben, minél tökéletesebben kifejteni. Meg

vagyon írva: „legyetek tökéletesek". A tökéletesség azonban nem mint valami kész van

az ember előtt, hanem mint örökös cél; az emberben levő isteni szikra hatása alatt a

336

folytonos tökéletesedés gondolatának kell szemünk előtt lennie. Ebbő1 nyilvánvalóan

következik, hogy teljes lehetetlenség örök időkre változatlannak lennie az állampolgári

nevelésnek. Ha azok, akik az állampolgári nevelés kifejezését használják, egy bizonyos

államra, egy bizonyos meglevő államformára gondolnak, akkor nem gondolnak a

nevelésnek erre a feladatara: a folytonos tökéletesedésnek az elősegítésére, az embernek

a tökéletesedés végső célja fele való vezetésére.

Ebbő1 indul ki a szociális nevelés fogalmának további tisztulása. Mondottam, hogy a

szociális gondolat hatása alatt nem lehetett megmaradni az általánosságban. Ehelyett,

hogy „.emberiség”, oda kellett állítani szükségképen egy másik fogalmat. Ez a másik

fogalom úgy állott az elmélkedők elé, hogy kezdték keresni, melyik a közösségnek az

az alakulata, amelyben az ember kifejtheti a maga teljes emberi mivoltát, amely alakulat

az ő számára az egyetemes emberi közösséget jelentheti. E keresés egyes mozzanatait

felesleges elmondani, csak annyit kell mondanunk, hogy ennek a keresésnek egymástól

nagyon különböző alapokról kiindult emberekben az lett az eredménye, hogy a

közösségnek ez az alakja, amely a mi számunkra az egyetemes emberiséget jelentheti,

amelyben az ember a maga mivoltát teljesen kifejtheti, amelyben legjobban

kifej1ődhetik és kifejlett alakjában érvényesülhet is, ez a közösségi alakulat csak a

nemzet lehet. Mikor pedig arró1 gondolkodunk, hogy az állampolgári nevelés

voltaképen megkötésévé lehet a fejlődésnek, mert hiszen ezzel ragaszkodunk valami

meglevőhöz, pedig bennünk van a folytonos haladás, tökéletesedés vágya, a fejlődni

akarás csírája, akkor odajutunk, hogy ha ezt a vágyat teljesen érvényre akarjuk juttatni,

akkor úgy járunk el helyesen, ha a nevelésre vonatkozólag is nem államot, hanem

nemzetet mondunk.

A nemzet nem valami kész, nem valami határozott, hanem valami, ami folytonosan

fejlődik. Ha a nemzetet látjuk magunk előtt, akkor mindig valami fejlődőre, élőre

gondolunk. Ismeretes, hogy az egyes ember lelke miként alakul napról-napra. Ha csak

arra gondolunk, hogy miként jutottunk mai mivoltunkig, ha arra eszmélünk, hogy ma

mások vagyunk, mint évekkel vagy csak egy évvel is ezelőtt voltunk, hogy átmentünk

sok élményen, rettenetes élményeken, amelyek bennünket alakítottak, vagyis ha csak a

magunk életének mindennapi közvetlen tapasztalataira gondolunk s tudjuk, hogy a

nemzet mi belőlünk áll, egészen világos, hogy a nemzet nem valami állandó, hanem

lelkileg folytonosan fejlődő valóság. Ha a nemzetet mint fejlődőt látjuk magunk előtt s

337

ha így a nemzet gondolatának megvalósítása mint távoli cél van előttünk, akkor nincs

merevség, nincs megkötöttség s következik, hogy a nevelésben is a változatlan végső

célnak, az állandó vezető eszmének a világánál, annak az eszmének a vezetése alatt és

arra a célra törekedve, lehetővé válik a mindig változó körülményekhez való

alkalmazkodás. Vagyis az általánosságban kimondott szociális gondolat helyébe lepő, a

legközelebbi szükségletet kielégítő nemzeti gondolat nem a merevséget idézi elő,

hanem az élethez való alkalmazkodást; a merevségre vezető állampolgári nevelés

helyébe szintén a fejlődés képviselőjeként lép a nemzet gondolata.

Egy harmadik jelszónak a tartalma is nagyon közel van ezekhez. Nagyon ismeretes lett

különösen a legutóbbi években ez a harmadik jelszó: politikai nevelés. Ez akként

keletkezett, hogy némelyek úgy okoskodtak : nem elég azt az általánosságot mondani,

hogy szociális, hanem határozottabban azt kell mondani, hogy állampolgári nevelés;

mások ezt sem tartották elég határozottnak, hanem egészen pontosan akarták kifejezni,

hogy mit akarunk. Az államnak határozott mai feladatai vannak, ezekre a mai

feladatokra kell az embert ránevelni s ezt nevezték el politikai nevelésnek. Ez a

kifejezés nem azt jelentette, amit mi ma szeretnénk, a tiszta politikai tudatosságot, ami a

magyarságnak olyan végtelenül szükséges volna, hanem jelentette az éppen meglevő

kérdésekkel való foglalkozást, az éppen meglevő kérdésekben való kitanítást.

Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet elég, mert hiszen nem elég nekünk csak az, hogy a ma

élő emberek, a mostani felnőttek tisztában legyenek azzal, amit ma cselekedniök kell,

hogy ők tudják elvégezni azt a munkát, amely ma a nemzet előtt áll. Arra kell

gondolnunk, hogy a mostani után következő nemzedékek is el tudjak végezni azt a

munkát, amely majd ő rájuk vár. A nevelésben tehát nem elég a mostani feladatokra

való tanítás, hanem egy vezető gondolatnak, az örök erkölcsi eszmének irányítása

mellett a folytonos átalakulás, a szakadatlan fejlődés gondolatának sem szabad háttérbe

szorulni s arra kell rávennünk a nevelési intézmények minden munkását, hogy az

egymás után következő nemzedékeket az ő saját feladataikra készítsék elő. Nem szabad

megállanunk ott, ahol eddig megállottunk. Így pl. ne álljunk meg a történelem

tanításában 1867 - nél, hiszen aki nem tudja, hogy mi történt 1867 óta, az mint magyar

nem élhet ma tudatosan, aminthogy legnagyobb részünk nem is él tudatos életet éppen

ezért. Nem az a helyes művelődési politika, hogy megállapítunk ma egy tantervet vagy

szabályzatot, esetleg nagyon szépen és ezt követeljük azután a nevelésben évtizedeken

338

át; így csakhamar elmarad az iskola az élettől. Az legyen mindig a vezető gondolat,

hogy a magam tanítványait úgy nevelem, hogy ők majd felismerjék a maguk feladatait.

Én nem tudhatom, hogy mi lesz az ő feladatuk felnőtt korukban, a maguk feladatait

nekik kell felismerniök.

Ha így fogjuk fel a nevelés rendeltetését, akkor teljes lehetetlenség ezt a kifejezést:

politikai nevelés, elfogadni irányító kifejezésnek. Akármennyire akarjuk, hogy ne

legyünk pártpolitikusok, bizony, legtöbben mégis azok többé-kevesbbé s úgy látszik,

lehetetlen is, hogy ne azok legyenek. Akármennyire mondjuk is, hogy a politika nem

valamely határozott irányú tevékenységet jelent, hanem általában a nemzet nagy

kérdéseivel a jövő szempontjából való foglalkozást, tehát nem csupán a felszínen levő

kérdésekkel, hanem mindazzal, ami a nemzet sorsára kihat, mégis csak kötve van

legtöbb ember valamely politikai párthoz és ha ezt a köteléket nem tudjuk elszakítani,

ha ez irányítja nevelésünket, nyilvánvaló akkor, hogy tanítványainkat, az utánunk

következő nemzedékeket nagyon megkötjük. Azoknak a nemzedékeknek már más lesz

a helyzetük, - remélem legalább - mint amilyen helyzetben vagyunk mi most s éppen

ezért kell a jelenlegi helyzetben is érvényes irányító gondolatot úgy fejezni ki, hogy ne

legyen félreérthető és ne vezessen egyoldalúságra.

Ha a nevelésben mindig a jövő gondolatát kívánjuk vezetőnek, ha az újabb meg újabb

nemzedékeket mindig egy egyetemes cél felé akarjuk vezetni, de nem szeretnők, hogy

az állandó vezető eszménk merevvé tegye a nevelést: akkor nem beszélhetünk

általánosságban szociális nevelésről, nem beszélhetünk szűkkörű állampolgári vagy

politikai nevelésről, hanem a nevelés irányát és szellemét ezzel a szóval kell

megjelölnünk: nemzetnevelés.

339

Imre Sándor: Háborús élet, Megújhodás, Nemzetnevelés

Studium, Bp. 1942.( A Budapest székesfőváros Nemzeti Gyermekhete c. kiadványban:

Útmutató gondolatmenet előadók számára (1935).

328-330.p.

A CSALÁDI ÉLET HATÁSA A GYERMEK SORSÁRA.

I. A családvédelem érdekében legfontosabb tennivaló: elterjesztése annak a

gondolatnak, hogy a szülőknek mindennel előbbvaló kötelessége a gyermek sorsának

biztosítása. A biztosítás módjai között első: megéreztetni a gyermekkel, hogy aztán

majd felismerhesse, milyen áldás számára a szülők gondviselése, milyen erőforrás a

szülők és a testvérek szeretete, milyen jó hatása van sorsára a családi életnek. Erről csak

az győződik meg, akinek szülei valóban arra törekednek, hogy ez a hatás csakugyan jó

legyen, vagyis sohasem felejtik el, hogy a család egész élete éppen a maga megszokott,

ezért gyakran már észre sem vett apró mozzanataival a gyermek fejlődését, sorsát

határozza meg.

II. A gyermek élete csak fokozatosan, lassan válik tudatossá, a szülők élete azonban a

házasság kezdetétől fogva tudatos tartozik lenni. Ez a tudatosság egyebek között, de

legelsősorban azt jelenti, hogy a gyermeket tartják mindig a szemük előtt; tudják, hogy

a gyermeket minden pillanatban sok hatás éri, mindenik benyomás alakítja, mert

minden hatásnak nyoma marad és a későbbiek az előbbiekhez igazodnak. A szülői

gondoskodás tehát abban áll, hogy vigyáznak: lehetően csak jó hatás érje a gyermeket;

- ha valamit károsnak vélnek, ellensúlyozzák, a jót erősítsék. Ez az értelme a családi

nevelésnek. S a családi életnek a maga egészében nevelésnek kell lennie, azaz a

szülőknek úgy kell élniök, a család életét úgy kell kormányozniok, hogy az a gyermek

testi és lelki fejlődésére kedvező lehessen. Ezt a kötelességet természetesen úgy értjük:

amennyire csak a család meg nem változtatható körülményei lehetővé teszik. Még rossz

viszonyok között is javul a fejlődés lehetősége, ha a szülők mélyen átérzik a felelősséget

lelkiismeretük előtt a gyermek sorsáért, azaz ha mindig arra gondolnak, hogy bármit

tesznek, bármit mulasztanak, annak a gyermekük sorsára hatása lesz.

340

III. Ez a felelősség nem egyszerű valami, mert a család két úton határozza meg a

gyermek sorsát s az egyik út a szülőknek, mikor már szülők, nem áll hatalmunkban. Az

ember sorsára ugyanis elsősorban annak van hatása, hogy mit hozott magával a világra,

milyen tulajdonságok csíráit örökölte elődeitől. A szülőknek nagyon fontos tudniok,

hogy az öröklés igen nagyjelentőségű ; erre azonban már akkor kell gondolniok, amikor

még nem kötötték össze az életüket. A családi élet szempontjabó1 ugyanolyan fontos

tudniok azt is, hogy a gyermek minőségét és sorsát az öröklés nem magában határozza

meg, hanem az öröklés hatása mindig egybefonódik a környezet hatásával. Ez a

második út, a környezet útján való hatás, igenis hatalmában áll a szülőknek, hiszen

éppen ők maguk ez a környezet. A gyengének született gyermeket az egészséges,

gondos nevelés megerősítheti, az erősnek született pedig gondatlanság miatt el is

pusztulhat; az üres elmét a környezetből átvett rengeteg ismeret tölti meg elsősorban,

helyes vagy téves alapot innen kap a gondolkodni kezdő ember; itt szokja meg a jót

vagy a rosszat, itt válik tehát erkölcsössé vagy erkölcstelenné. A nevelés nem

mindenható, mert a minőségünk alapjai bennünk születnek; de a nevelés nem is

tehetetlen, mert azokat a csírákat környezetünk hatásai erősítik vagy gyengítik,

fejlesztik vagy sorvasztják. Minél zsengébb korában éri el az embert valamilyen hatás,

annak a nyoma annál mélyebbre hatol ; minél tartósabb vagy minél többször ismétlődik,

az eredménye annál bizonyosabban állandó és annál döntőbb a további fejlődésre. A

gyermek a család életéből kapja az első hatásokat; az a természetes, hogy a gyermeket a

családi élet a fejlődés hosszú útján minél tovább vegye körül, vagyis a család a

legállandóbb környezet. Ez előzhet meg bajokat, ez vehet észre kedvezőtlen

jelenségeket, ez foghatja össze és irányíthatja a sokféle benyomásokat. S mert ez teheti

meg mindezt, neki kötelessége megtennie. Ebben van a családi életnek hasonlíthatatlan

jelentősége.

IV .A gyermek egész későbbi magatartása a családi életben gyökerezik. A szülők a

felnőtteket jelentik a számára, szüleihez va1ó viszonya a fejlődésével párhuzamosan

alakul; ez dönti el, hogy mint nézi a többi felnőtteket (bizalommal, idegenkedéssel). A

szülők példája irányítja, ettől sohasem szabadulhat meg egészen. A szülők eletmódja,

érzülete, békés vagy veszekedő együttélése, szellemi élete, anyagi viszonyaik, stb., stb.,

el nem törölhető nyomokat hagynak a mindent látó, mindent átélő gyermekben, bár

nagyon különbözők lehetnek a nyomok. A testvérek a korban közelebb levőket jelentik

341

(az együttjátszás, civódás, kölcsönös segítés kihatása a gyermekek lelkületére!) ; a

testvérek a szűk családi közösségen belül sorstársak; az egész családi élet is

sorsközösség, amelyben mássá válik a gyermek aszerint, hogy béke vagy széthúzás

uralkodik-e körülötte, - együttdolgoznak-e valamennyien, kiki az ereje szerint, vagy

van, aki kihasználja a többit, - ridegen élnek-e egy fedél alatt vagy gyöngédség szab

meg mindent, - biztatással erősítik-e egymást vagy közönnyel gyengítik. Más élete lesz

annak, aki otthon a többre és jobbra való állandó törekvést, mások iránt jóakaratot, a

közdolgok iránt becsületes érdeklődést, a javítás szándékát látja, mint annak, aki

tétlenséget, rosszindulatot, közügyek iránt önző érzéketlenséget, maradiságot tapasztalt.

Minden ember élete a családból nő ki vagy a családtalanságból. Mindkét esetben lehet

jó, lehet rossz a sorsa, mert a sors mindig egyéni. De mindenkinek a minőségében meg

lehet találni a végső, kezdetben talán nagyon kicsinynek látszó eredetét gyakran

nagyszerű jó vagy kegyetlenül gonosz vonásoknak. Ezért kell azoknak, akik a család

életét vezetik, mindent a későbbi lehetőségekre gondolva mérlegelniök.

V. A családi élet nem azt dönti el, hogy mi történik majd a gyermekkel, hanem hogy

miként viseli el, ami történik vele. Ebben nyilatkozik igazán, hogy kinek milyen a sorsa.

Itt tűnik ki a jelentősége pl. annak, hogy ne puhítsuk el a gyermeket, sem testet, sem

lelket, ezért nem szabad túlozni a kímélést, hanem hozzá kell szoktatni munkához, azaz

fáradáshoz, az emberekhez, azaz a tűréshez. az igaz szóhoz, vagyis a figyelmeztető

bírálathoz. A család legyen erős hátvéd, amelyre a könnyen fáradó gyermek a maga

kisebb - nagyobb erőfeszítései közben támaszkodhatik, legyen az élet

megpróbáltatásaiban menedékhely, ahol bizonyosan megértést és megnyugtatást,

bátorítást talál; sohasem legyen azonban búvóhely, ahol a megérdemelt bűnhődés elől is

el lehet rejtőzni. A gyermek sorsa azon fordul meg: milyen lesz a testi-lelki

felkészültsége, kivált a lelki ereje: ismeretek és értelmesség, érzelmek és erkölcsi erő

döntik el, ki hogyan áll meg, bármi éri. A szülőknek előre kell nézniök, hogy a

gyermeket önállótlanná ne tegyék, hanem kifejlesszék benne a maga erejének ismeretét

és az abban való bizalmat; de meg is kell alapozniok ezt az erőt és meg kell

nemesíteniök az önbizalmat, hogy ne önhittség és önzés alakjában jelenjék meg, hanem

az élethez való bátorságban és a nemzetért való dolgozás készségében. A családot az

védi igazan, akiben él a család értékének személyes emléke; magunk gyermekének

sorsát így alapozva, a család védőjévé neveljük.

342

Kovács Imre: A parasztéletforma csődje

Bolyai Akadémia, Bp. 1940

- A gazdasági cselédek kereseti és megélhetési viszonyai

113-135.p.

Magyarország 4.5 millió agrárlakosságának 68 % - a, több mint hárommillió

(családostul) a mezőgazdasági munkás, törpebirtokos és bérlő és a mezőgazdasági

cseléd. Ez utóbbiak száma az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 218.044, aki

381.578 családtagot tartanak el. Vagyis 599.622 lélek, az ország összes lakosságának

6.9% - a tartozik ehhez a társadalmi osztályhoz. Az agrártársadalomban elfoglalt

helyzetük a következő: földtulajdonnal nem rendelkeznek, tehát létfenntartásuk

legszükségesebb eszközeit két kezük munkájával szerzik meg, amit azonban csak úgy

tudnak elérni, ha munkaerejüket egész évre bérbeadják. Az egész évi állandó

munkábanállás nagy megkötöttséggel jár, mozgási lehetőségük korlátozott, aminek

következtében helyzetük eléggé kedvezőtlen, annak ellenére, hogy kereset szempont-

jábó1 sokkal jobban állanak, mint például az ideiglenesen alkalmazott mezőgazdasági

munkások. Ezek csak a munka idejére szerződnek le, ha vége az aratásnak, cséplésnek,

hazamennek, ismét szabadok lesznek, ami a parasztember szemében mégis jelent

valamit, úgyhogy a gazdasági cselédeknek a legalsó hely jutott az agrártársadalomban.

Tehát minden létező társadalmi osztály csak felettük állhat és ebből a helyzetből adódik,

hogy nem élhetik meg szabadon tettvágyukat és életerejüket. Gondolatviláguk és

életszemléletük minden más társadalmi osztálytól élesen különbözik, ami nemcsak a

lelki tulajdonságaik kialakulásánál vehető észre, hanem fontos tényezőként szerepel

életviszonyaik tárgyalásánál is.

A cselédek díjazása szegődményes alapon történik. A szegődményes cseléd

"konvenciót" kap. Ez természetbeni szolgáltatásokból (lakás, gabona, tűzifa, tej, eset1eg

só és szalonna), némi készpénzből és földhasználatbó1 áll. Jellemző a szegődményes

cselédtartásra, hogy az csak a külterjesebb gazdálkodású országokban van elterjedve, de

már ahol a közgazdaság fejlődésével fokozódik a mezőgazdasági termelés belterjessége,

felváltja a készpénzfizetés. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, de ez nem

tartozik ide.

343

A konvenció nagysága és összeállítása, továbbá a fizetés ideje és módja vidékenként

változik, de egy- egy nagyobb területnek (vármegye, országrész) nagyjából egységesek

a viszonyai, úgyhogy azok át1agos értékűnek tekinthetők. Az alábbi kimutatásban az

ország három részének négy uradalmából származó átlagos értékű adatok szerepelnek.

Az I. számú uradalom Fejér megyében van, a II. számú Tolna megyében (Dunántúl) , a

III. számú Békés megyében (Alföld), a IV. számú uradalom pedig Nógrád megyében

van (Felvidék). Az uradalmak cselédállománya különböző elemekből tevődik össze.

Minden gazdaságban van elöljáró (béresgazda, kocsisgazda, tehenesgazda, magtáros,

csősz) és évescseléd. Az elöljárók a munkára ügyelnek fel, illetve az egyes

munkacsoportokat vezetik, az évescselédek a különböző gazdasági munkákat végzik.

Az évescselédek vagy egészbéresek mellett sok helyen még alkalmaznak kis – és

gyalogbéreseket. Kisbéres a 14-15 éves cselédgyerekek közül kerül ki, aki a katonai

szolgálat után gyalogbéres, majd nősüléskor egészbéres lesz. Ez a rendszer főleg a

Dunántúl egyes megyéiben van elterjedve, míg az alföldön kisegítő munkaerőként a

nyári hónapok alatt két-, illetve hathónaposokat vesznek fel. Ezek tehát ideiglenes

munkások, velük most nem foglalkozom.

A cselédbér vidékenként egy évre a következő:

Megn

evezés

Pénz/

pengő

Búza/

kg.

Rozs/

kg

Árpa/

kg

Fa/m3 Tej/

nap/l

Szalo

nna/

kg

Só/kg Kert/

négys

zögöl

Tenge

riföld/

négys

zögöl

I.sz.ur

adalo

m

Elöljá

ró

100 600 700 500 8 2 - - - 2400

Egész

béres

48 600 700 500 6 1,5 - - - 1600

Gyalo

gbéres

40 600 400 400 6 1 - - - 1600

344

Kisbér

es

24 400 400 200 1(2) - - - - 800

II.sz.u

radalo

m

Elöljá

ró

40 800 800 600 8 3 - - 600 2400

Egész

béres

24 600 800 200 8 2 - - 200 1200

III.sz.

uradal

om

Elöljá

ró

8 1600 - 800 - tt.(3) 40 32 400 2400

Egész

béres

6 1400 - 600 - „ 24 32 400 1200

IV.

sz.ura

dalom

Elöljá

ró

32 600 1000 400 Sz.t.

(4)

2 - 20 400 2400

Egész

béres

24 400 1000 200 „ 1 - 20 400 1200

1. Naponta; 2.Egy kocsi ágat kap, ami kb. 1m3 fának felel meg; 3.tehéntartás; 4. Szabad

tüzelés

Már ebből a kimutatásból is láthatjuk, hogy nemcsak az uradalmakon belül az egyes

cselédkategóriák bére, hanem a különböző uradalmak cselédbérei között is milyen nagy

345

eltérések vannak. A pénzfizetés a dunántúli uradalmakban a legnagyobb, legkevesebb

az Alföldön, ahol nagyon sok olyan gazdaság is van, amelyik semmiféle pénzfizetést

nem ad a cselédeknek. Ezzel szemben azonban több a gabona. A gabonajárandóság is

nagyon változik; a Dunántúl és a Felvidéken több a rozs és kevesebb a búza, az

Alföldön rozsot nem, ellenben több búzát és árpát adnak. Ez utóbbit minden

uradalomban kap a cseléd. Tüzelőről az Alföldön a cseléd maga gondoskodik.

Kukorica- és babszárral tüzelnek, esetleg az uradalom megengedi a szalmatüzelést vagy

nagyon hideg, szigorú télen egypár kosár szenet ad. A dunántúli uradalmakban rendes

tűzifajárandóság van, a Felvidéken szintén, vagy csak szabadtüzelés, amikor is annyit

tüzelhetnek az erdőről hulladekfábó1, amennyire szükségük van. A tejkérdésben vannak

a legnagyobb e1térések. Hogy tejet ad-e az uradalom, Vagy ehelyett megengedi a

tehéntartást, az az értékesítési viszonyoktó1 és a gazdasági körülményektől, illetőleg a

termelés intenzív vagy extenzív voltától függ. Ha az uradalom intenzíven gazdálkodik,

akkor minden művelhető területet befognak a termelésbe és ez esetben kevés a legelő.

Ha most a cselédnek megengedik a tehéntartást, akkor a drágán termesztett

takarmányokat kellene adni a cseléd tehenének, mivel az a legelőre nem mehet és a

cselédtehén eltartása az uradalom kötelessége. Ilyenkor az uradalom szempontjából

jobb, ha tejet ad a cselédnek és a termelt takarmányt fejőtehenészet tartásával (kivált ha

az értékesítési viszonyok is megfelelőek) közvetve értékesíti. Ez a helyzet a Dunántúl és

részben a Felvidéken. De ahol nagykiterjedésű legelők vannak, amelyeket más célra

nem lehet használni (szikesek) és a tej értékesítése is nehézségekbe ütközik, tehát

fejőtehenészetet nem érdemes tartani, az uradalom megengedi a cselédnek a

tehéntartást, mert a cseléd tehene egész nyáron a legelőn van, míg télen tavasziak

szalmáját, kevés takarmányt és szénát utalnak ki neki. Ez a gazdaság szempontjából

olcsóbb, mert nem kell csak azért tartania teheneket, hogy a cselédeknek tejet tudjon

adni. Az Alföldön van ez így. Természetesen számolnak azzal is, hogy a cseléd nem

mindig tud tehenet tartani, akkor szalonnát kap. (A felvidéken van egypár olyan

uradalom, amelyik megengedte a tehéntartást, de mivel a cselédek nem tudnak tehenet

tartani, az uradalom pedig helyette se tejet, se szalonnát nem ad, a konvencióból

kimarad ez a tétel.) Az Alföldi gazdaságokban különben is van szalonnajárandóság

(Dunántúl és Felvidéken nincs, vagy csak ritkán), de a tehénnel nem rendelkező

346

cselédnek többet adnak. Sót még elég sok uradalomban adnak, de már a Dunántúl

kezdik törölni ezt a tételt a konvencióbó1.

Minden uradalom ad a cselédeknek kisebb nagyobb földhasználatot. Az elöljáró, mint

mindenből, ebből is többet kap, ami rendszerint másfélszerese az évescselédének. A

használatra kapott föld két részből áll: a majorhoz közelebb fekvő kertből és a határnak

minden évben más-más helyén levő tengeriföldből. A kertben a háztartáshoz szükséges

zöldségféléket és burgonyát termelnek, a tengeriföldön tengerit és babot. A

szegődményes föld előkészítése és trágyázása az uradalom feladata, úgyszintén a

termény hazaszállítása is. A konvencióban kapott árpán és a tengeriföldben termelt

tengerin állatokat tarthat a cseléd. Rendszerint egy anyakocának a tartása van

megengedve a szaporulattal együtt, továbbá 20- 30 darab tyúk és 10-15 darab kacsa

tartható még. A sertések a gazdaság legelőjére járnak és őrzésükről is az uradalom

gondoskodik.

A cselédbér reális értékének a megállapításánál figyelembe kell venni azt a fontos

körülményt, hogy a cselédcsalád egy kis üzemet, még pedig szükségletfedezeti üzemet

alkot. Ugyanis a konvencióban kapott gabonát és a szegődményes föld hozamát ők nem

viszik piacra és nem adják el, hanem a családi üzemben feldolgozva közvetve

értékesítik, illetőleg szükségleteik kielégítésére fordítják. Így a búzát és a rozsot

beőröltetik és a kapott lisztből készült kenyér jelenti a táplálkozásuk alapját. Az árpán és

a tengerin állatokat tartanak és azok is a szükségleteik fedezésére szolgálnak, akár mint

táplálék, akár a piacon eladva, az érte kapott pénzért vett boltbeliek (cukor, petróleum,

fűszer stb.), ruha és cipő alakjában. Tehát a konvenció értékelésénél erre kell

figyelemmel lenni. Egyedül csak pénzértékben kifejezni nem lehet, mert az teljes

egészében sohasem kerül a piacra, viszont meghatározni azt a mennyiséget, amelyet a

konvencióból a piacra visznek, tehát önmaguktól megvonnak, igen nehéz, ezért az egész

konvenciót - beleszámítva a szegődményföld hozamát is - kell pénzértékben kifejezni és

ezt szépen be kell állítani a tápérték egységével mért kalóriaértékkel.

A pénzre átszámított érték, ha nem adja is a tényleges helyzetet, mégis a

legkifejezőbben érzékelteti a cseléd munkavégzésének az ellenszolgáltatását. Alkalmas

e mellett még összehasonlításokra is úgy az egyes uradalmak, mint a különböző évek

pénzértéke között. Ez utóbbit, azért érdekes megtenni, mert az utolsó tíz év

árhullámzásai meglehetős érzékenyen érintették a gazdasági cselédeket, annak ellenére,

347

hogy családüzemi gazdálkodást folytatnak. Az a tény, hogy a cselédcsalád

szükségletfedezeti üzemet alkot, látszatra azt a benyomást kelti, hogy ezáltal mentes

minden olyan válságtól, amely az árhullámzás hatására következik be. Valójában

azonban nem így van. A mezőgazdasági termények ára és az iparcikkek ára nem követi

egymást párhuzamosan a hullámzásban és az áresések rendszerint a mezőgazdasági

terményeknél a nagyobbak; ennek eredménye az agrárolló. A cselédek szempontjából

tehát nem mindegy, hogy mennyiért tudják piacra vinni azokat a konvenciótételeket,

amelyek a boltbeli szükségleteiket vannak hivatva fedezni, még akkor sem, ha azok

előállítása az ő részükről rentábilis azáltal, hogy az otthon levő családtagok

munkavégzését használják ki, amikor is nem fontos, hogy mennyiben értékesül a

munkaerő; mert alacsony mezőgazdasági és magas ipari árak mellett többet kell piacra

vinni, tehát önmaguktó1 megvonni, hogy másirányú szükségleteiket kielégíthessék. Már

pedig 1929-től kezdve ez a helyzet, mert az agrárolló akkor kezdett kinyílni és azóta

tekintélyes tágulást ért el.

Az alábbi indexszámok a cselédbér pénzértékének az ingadozását mutatják az utolsó tíz

esztendőben, vagyis 1925 és 1934 között. A pénzre való átszámításnál a konvencióban

szereplő termékek árának minden évben az átlagát veszem, beleszámítva a bolettát is. A

kert és tengeriföld hozamát az uradalmak tíz évi átlagával összehasonlítva állapítottam

meg, figyelembe véve a sajátos helyi viszonyokat is. Az első grafikon a fejérmegyei

(1.sz.) uradalom viszonyait mutatja be. Erre a célra azért választottam ezt az uradalmat,

mert itt négy cselédkategória van és így az egyes kategóriákhoz tartozó cselédek

bérének az egymáshoz való viszonyítása is szemléltetően megvalósítható.

Legnagyobb értéket 1928-ban érte el a cselédkonvenció, a legkisebb 1933-ban volt. A

kiindulási évben, 1925-ben az elöljáró bérének a bruttóértéke (nincs levonva belőle a

szegődményes föld megművelésére fordított munka értéke) 1552.10 P, az egészbéres

cselédé 1274.42 P, a gyalogbéresé 1157.45 p. és a kisbéresé 524.30 P; 1928-ban a

bruttóérték így alakult: elöljáró 1583.40 P. egészbéres 1276.87 P, gyalogbéres 1168.85

P, kisbéres 496.40 P. 1933-ban a helyzet a következő: az elöljáró fizetése 660.65 P. az

egészbéresé 526.40 P, a gyalogbéresé 475.10 p. és a kisbéresé 196.90 P. 1934-ben

nagyon keveset emelkedett a konvenció pénzértéke, mert az elöljáróé 684.35 P, az

egészbéresé 528.75 p. a gyalogbéresé 494.10 p. és a kisbéresé 205.- P. Különösen

feltűnő úgy a grafikonbó1, mint a közölt adatokbó1 az 1928 után bekövetkező

348

zuhanásszerű értékcsökkenés, ami csak 1933-ban állt meg és azóta valami keveset

emelkedett. Az 1934. évi kedvezőbb helyzetnek a mezőgazdasági termények árának

emelkedése az oka, ami a tavalyi rossz terméssel kapcsolatos.

Hasonló a helyzet a többi uradalomnál is. A tolnamegyei gazdaság cselédbérei így

alakultak: 1925-ben elöljáró 1821.15 P, egészbéresé 1118.70 P; 1928-ban elöljáró

1965.95 P, egészbéresé 1164.05 P; 1933-ban elöljáróé 741.40 P, egészbéresé 504.- P;

1934-ben elöljáróé 769.8Q P, egészbéresé 490.45 P. A békésmegyei (III. sz.) uradalom

cselédbérei a legjobbak, ami a tehéntartásnak az eredménye. Ugyanis a tehén még rossz

táplálkozási viszonyok mellett is ad évente 2000 liter tejet, továbbá minden évben

megellik és a borjú egyéves koráig uradalmi ellátásban részesül és csak egyéves kora

után kell eladni. Ez a két tétel lényegesen emeli a konvenció pénzértékét, de nem

reálisan. Ugyanis a cseléd a tejet nem tudja értékesíteni, hiszen falu, város messze van,

amiért meg az uradalom sem tart fejőtehenészetet s ezért engedi meg a cselédnek a

tehéntartást. Tehát a tej nem jelent pénzértéket, legfeljebb jelentős tápértéktöbbletet,

amiről később lesz szó. Egyébként a pénzérték változása a következő: 1925-ben

elöljáróé 2104.- P, egészbéresé 1724.60 P, 1928-ban elöljáróé 2066.26 P, egészbéresé

1651.01 p.; 1933-ban elöljáróé 869.24 P, egészbéresé 746.24 P,; 1934-ben elöljáróé

883.10 P, egészbéresé 716.35 P. Úgy a tolnamegyei, mint a békésmegyei uradalom

cselédbérpénzértékénél azt látjuk, hogy az egészbéres cseléd bérének a pénzértéke

1934-ben nem hogy emelkednék, hanem még alacsonyabb lesz, mint az előző évben

volt, holott az elöljáróké emelkedett, továbbá a békésmegyei elöljáró és egészbéres

cselédek bérének pénzértéke 1928-ban alacsonyabb, mint 1925-ben, pedig a többi

uradalommal éppen fordítva van. Ennek oka (amiről rövidesen bővebben lesz szó) az,

hogy a konvenciótételek nem egyenlő értékűek és maguknak a mezőgazdasági

terményeknek az ára sem párhuzamosan változik. Végül a nógrádmegyei (IV. sz.)

gazdaság bérei így alakultak: 1925-ben az elöljáró bérének a bruttóértéke pénzben

kifejezve 1447.40 P, az egészbéresé 997.95 P, 1928-ban elöljáróé 1458.90 P,

egészbéresé 990.40 P; 1933-ban elöljáróé 536.80 P, egészbéresé 365.90; 1934-ben

elöljáróé 574.~ P, egészbéresé 382.65 P. A cselédkonvenció pénzértéke tehát

meglehetősen ingadozó, ami a cseléd szempontjábó1 sehogysem előnyös. Neki és

családjának úgy kell azt beosztani, hogy mindenre teljék belőle, már pedig helyesen

gazdálkodni ilyen nagyfokú ingadozás mellett lehetetlen és ezt a cseléd erősen

349

megsínyli. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent számukra az, hogy a konvenció

pénzértéke 1925, vagy 1928-tól, amikor a legnagyobb volt, 1933-ig átlag 55-60% - os

veszteséget ért el. A változást az alábbi indexszámok fejezik ki a legjobban, amelyeket

úgy kaptam, hogy az 1925- 1934. évek közötti tíz év pénzértékének az átlagát vettem

100-nak külön minden uradalomnál, illetőleg cselédkategóriánál és ehhez

viszonyítottam a különböző évek tényleges pénzértékét.

Megn

evezés

1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934

I.sz.ur

adalo

m

Elöljá

ró

140 104 124 143 114 86 83 86 59 62

Egész

béres

142 105 125 143 114 84 82 85 59 60

Gyalo

gbéres

143 105 126 144 114 82 82 85 60 61

Kisbér

es

149 111 125 141 116 80 80 86 56 58

II.sz.u

radalo

m

Elöljá

ró

139 102 121 150 109 101 81 81 57 57

Egész

béres

136 109 125 141 115 91 83 90 61 56

III.sz

uradal

om

Elöljá

ró

144 106 122 140 1116 77 77 78 60 60

Egész 143 106 122 140 116 93 81 82 62 59

350

béres

IV.sz.

uradal

om

Elöljá

ró

144 115 124 144 116 81 80 84 53 57

egész

béres

147 120 123 146 115 80 80 80 54 55

Az indexszámok alakulása nagyjából párhuzamosan történik. Kisebb eltérés mutatkozik

nemcsak az uradalmak cselédkategóriáin belül, hanem az uradalmak között is. Így

például a tolnamegyei (II. sz.) gazdaság elöljárójának indexszáma 1930-ban 101, az

egészbéresé 91, vagy a fejérmegyei (I. sz.) uradalom elöljárójának indexe 1926-ban

104, a nógrádmegyei (IV. sz.) uradalom egészbéreséé 120. Ezeknek az eltéréseknek oka

az, hogy a konvencióban szereplő tételek vá1toznak kategóriánként és uradalmanként.

Vagyis ha az egyik konvencióban több búza, rozs vagy árpa szerepel, mint a másikban,

illetve hacsak a búza, a rozs vagy az árpa mennyisége változik, a többié nem. akkor a

pénzértéknél aszerint fog kialakulni a helyzet, hogy a változó tétel ára milyen

mértékben követi a többi tétel árának alakulását. például ha az egyik konvencióban több

a búza, a másikban a rozs és a búza áresése nagyobb, mint a rozsé, akkor a következő

évben az a konvenció (természetesen pénzértéket értve} szenved kisebb veszteséget,

amelyikben több volt a rozs. Ugyanez áll a búza. és a rozs-, a búza- és az árpa-, a rozs-

és az árpa, a tengeri és a burgonyamennyiség árváltozására is. Nagy alakító hatása van a

tej árhullámzásának is. például a békésmegyei (III. sz.} uradalomnál azért nincs javulás

1934-ben az előző évihez viszonyítva, mert ott nagy tételt jelent a tej és annak az ára

1934-ben még csökkent (1933-ban országos átlagban 0.14 P, 1934-ben 0.12 P volt),

viszont a többi tétel ára emelkedett, ami a kevesebb tejjel szereplő konvenciók

pénzértékét kis mértékben (0.5-1 %- kal} emelte. Mindezekből láthatjuk, hogy nem

351

mindegy a cseléd szempontjábó1, hogy a konvenció milyen tételekből tevődik össze.

Helyesen összeállított konvenció ellenállóbbá teszi a cselédcsaládot a válságokkal

szemben, tehát nagy szociális jelentősége van. Uradalmaink pedig erre alig ügyelnek és

ez az oka annak, hogy a mezőgazdasági válság erősen sújtotta a gazdasági cselédeket. A

cselédbér olyan változó értékskálákon ment keresztül, hogy az minden képzeletet

felülmúl.

Az alábbi grafikon ezt a nagymérvű változást mutatja be az egész ország cselédbéreire

vonatkozóan. Az egyes uradalmak már fentebb ismertetett módon kapott

cselédbérindexeinek az átlagát kiszámítottam és ez képezi alapját a grafikonnak. Az

étékeket oldalt az átlagindexszámok jelzik, az agrárol1óhoz való viszonyíthatóságáért

pedig azt is belerajzoltam.

Az átlagindex grafikonja szemléltetően tárja elénk a gazdasági cselédek helyzetének az

utolsó tíz évben történt nagyarányú rosszabbodását. 1925-ben az indexszám 141, 1926-

ban 108. Ez a zuhanás a devalvációs idők következménye. Amikor stabi1izáltuk

valutánkat, a mezőgazdasági termények ára kezdett emelkedni, ezzel együtt a

cselédkonvenció pénzértéke is, úgyhogy 1928-ban az index már 143, tehát magasabb,

mint 1925-ben volt. Innét kezdve két éven keresztül zuhan és 1930-ban 85-öt mutatva,

enyhébb irányt vesz. 1929- ig nincs baj, mert az ipar és mezőgazdasági árak arányosan

alakultak, de 1929-ben a mezőgazdasági termények ára elszakadt az iparcikkek árától és

aránytalanul egyre jobban szállt le; az agrárolló kinyílik. Eddig a cseléd a piacra vitt

konvenciótételeket jól tudta értékesíteni, de az agrárolló nyílásával arányosan neki is

több terményt kellett piacra vinnie, tehát a saját szájától elvonnia, hogy másirányú

(ruha, cipő stb.) szükségleteit kielégíthesse.

Választania. kellett a jóllakás vagy a rendes ruha és cipő között, mindkettőre egyszerre

nem jutott, mert vagy jó1lakott és akkor rongyosan kellett járnia, vagy pedig rendesen

ruházkodott, de akkor éhesen maradt. Azonban a zuhanás 1930-ban nem áll meg,

hanem enyhén folytatódik 1931- ig, onnan 1932 -ig keveset emelkedik, de utána még

nagyobbat zuhan és 1933-ban eléri az indexszám a mélypontot, az 58 -at. Attól kezdve a

legrosszabb a cseléd helyzete. A lehető legalacsonyabbra kel1ett redukálnia az

életigényeit, mert az évi jövedelemként szereplő 200-700 p. nem biztosít valami fényes

megélhetési lehetőséget.

352

A pénzérték tárgyalásánál nem lesz érdektelen kitérni arra, hogy a család egy-egy

tagjára a keresetből mennyi jut. A cseléd családok köztudomásúan nagyszámúak, mégis

ha a statisztikai adatokat nézzük, akkor az eltartók száma az eltartottakhoz viszonyítva

nagyon kevés, mert az Alföldön 100 cselédkeresőre 164 eltartott jut. a Dunántúlon 179

a Felvidéken 195.

Országos átlagban pedig 100 keresőre 175 eltartott jut. Ennek az alacsony számnak az

az oka, hogy a cselédcsalád több tagja is már kereső, akik tehát hozzájárultak

keresetükkel a családi üzem fenntartásához, de legfőbb oka nem ez, hanem az a

körülmény, hogy kisgazdaságokban majdnem kizárólag nőtlen cselédeket alkalmaznak,

akik bent étkeznek a gazdánál (ezért nevezik őket "bentkosztosok"- nak) és így nem kell

nagyobb konvenciót adni nekik. Uradalmakban a családfenntartóra az asszonyon kívül

még legalább 3 keresetnélküli családtag jut. A nagyobb gyerekből kisbéres lesz, de az ő

keresete nagyjából rá is megy a saját eltartására, úgyhogy a család többi tagjainak nem

sok jut belőle, Tehát ha egy családban van apa, anya, egy kereső és három

keresetnélküli gyerek, akkor a statisztikai kimutatás két keresőt és négy eltartottat,

illetve egy keresőt és két eltartottat emleget, pedig valójában egy keresőről van szó. Ez

esetben a család öttagúnak számítható egy keresővel, ami meg aránylag nem is sok,

mert hiszen van nagyon sok nyolc-tíz tagú cselédcsalád egy keresővel és hat-nyolc

eltartottal. Egy öttagú családot (egy kereső, négy eltartott) véve alapul és egészbéres

konvenció-pénzértéket számítva, mivel az uradalmak cselédállományának 70-80%-a

iegészbéres, a naponkénti és fejenkénti összeg 1934- ben így alakult:

Fejér megyében egy napra 1.45 P egy családtagra 0.29 P. jutott

Tolna „ „ 1.35 P „ 0.27 „ „

Békés „ „ 1.96 „ „ 0.36 „ „

Nógrád „ „ 1.05 „ „ 0.24 „ „

353

Ennyi esik egy cselédcsaládtag napi élelmezésére, ruházkodására, fűtésre és általában az

elementáris szükségletének a kielégítésére. Hol marad a kultúrigények kielégítésének a

lehetősége, egy megnyugtató könyv, egy újság, egy kis szórakozási lehetőség a

folytonos munka közben. Ebből az összegből még a legnagyobb beosztás mellett sem

lehet rendesen megélni, különösen nem akkor, amikor ellenértékeként a legnehezebb

munkát kell végezni. Nem elég ez az összeg az apának, aki hajnaltól estig dolgozik, de

nem elég a fejlődő gyermeki szervezet táplálására sem.

A cselédkonvenció kalóriaértékének a kiszámítása a fiziológia segítségével lehetséges.

Ugyanis a fiziológia egyik legújabb tudományága, a munkafiziológia lehetségessé teszi

különböző komplikált mérési módszerekkel az emberi izommunka kalória-

szükségletének a kiszámítását, viszont az izommunkát kilowattórákkal is mérhetjük,

tehát módunkban van megállapítani ezzel a két energiaegységgel mérve, az uradalmi

cseléd munkateljesítményének a nagyságát és annak a fedezésére szolgáló, ill.

rende1kezésre álló kalóriamennyiséget.

Az emberi munkateljesítmény maximális értéke 15 méterkilogramm/sec. Ez az a

munkavégzés. amikor egy másodperc alatt 15 kilogramm terhet 1 méter magasra. vagy

egy kilogramm terhet 15 méter magasra emelünk. Ezt a munkateljesítményt. illetve az

ezzel egyenértékű bármely munkát órákon keresztül csak erős. fejlett. kitartó és

gyakorlott munkás képes kifejteni. A mezőgazdaságban ez nem áll mindig, mert amikor

a cseléd könnyebb munkát vége, - kocsin ül, eke után megy stb. - nem dolgozik

maximális erőkifejtéssel, tehát elég, ha évi átlagban 6 méterkilogramm/sec.

munkateljesítményt veszünk alapul az egészbéres cselédnél. Az elöljárók munkavégzése

úgyszintén a kisbéreseké ennél kevesebb, mert évi átlagban csak 4 méterkilogramm/sec.

Ez az érték az elöljáróknál a beosztásuk, a kisbéreseknél pedig fiatal voltuk miatt áll elő.

A gyalogbéres munkateljesítménye megegyezik az egészbéres cselédével. az asszonyok

évi átlagos munkateljesítményét viszont az előbbi gondolatmenet alapján 3

méterkilogramm/sec értékben állapítjuk meg. A naponkénti munkavégzés nagysága

hónaponként változik, mert a gazdaságokban napkeltétől napnyugtáig folyik a külső

(mezei) munka, tehát nyáron hosszabb a munkaidő, télen rövidebb. A külső munkán

kívül napkelte előtt. ill. napnyugta után kell elvégezni a belső munkát (mint például az

állatok etetése, itatása stb.), úgyhogy a napi munka kezdete jóval napfelkelte előtt, a

354

vége pedig késő este van. A legtöbb uradalomban reggel és este kisebb haranggal jelzik

a munkanap kezdetét és végét. A fejérmegyei uradalomban például Mindszenttől (nov.

1.) József napig (márc. 19.) reggel 4 órakor és este 7 órakor harangoznak, József naptól

Szt. György napig (ápr. 24.) reggel 3-kor és este 8-kor, Szt. György naptól Mihály napig

(szept. 29.) reggel 2 órakor és este 9 órakor, Mihály naptól Mindszentig ismét reggel 3,

ill. este 8 órakor szól a harang. Ilyen korán csak annak a cselédnek kell felkelni, aki a

tehenészetbe van beosztva, vagy a kocsisnak, béresnek ( ökrös ), hogy az állatokat

rendbehozzák. A többinek napkeltekor kell munkába állni. Az egyes cselédkategóriák

cselédeinek a munkavégzése (vasár- és ünnepnapot nem számítva) évenként a

következő:

*) Az évi munkavégzésnél megemlíthetem a cselédek munkabérviszonyait az órabér

szempontjából, amennyiben kiszámítottam, hogy a gazdasági cseléd egy órai

munkavégzését milyen összeggel fizették meg. 1934-ben az egészbéres cseléd órabére

Fejér megyében 0.12 P, Tolna megyében 0.11 P, Békés megyében 0.16 P, Nógrád

megyében 0.09 p. volt.

A cselédcsaládban az apa a kenyérkeresettel, az anya a háztartási teendőkkel végez

intenzív munkát, az ő évi munkateljesítményük (egészbéres családot értve) 382.37

kilowattóra. Ez azonban csak a hétköznapok munkateljesítménye, amihez hozzá kell

számítani a vasár- és ünnepnapok munkateljesítményét is, mert a cseléd akkor végzi a

házkörüli munkát, mint például a favágás, a szegődményes föld művelése stb., tehát egy

évre 400 kilowattóra izommunkateljesítményt állapíthatunk meg. Egy kilowattóra

izommunkateljesítmény fedezésére 6500 kalória szükséges, 400 kilowattóra 2,600.000

kalóriával fedezhető. Ehhez jön még az alapanyagcsere {az az állapot, amikor a

szervezet kifelé semmiféle munkát nem végez és a belső munka is a legkisebbre

csökkent) kalóriaszükséglete, ami egy 70 kg-os embernél naponta 1680 kalória. Az apa

és az anya kalóriaszükséglete egy évre 3,800.0()() kalória. A gyerekek

kalóriaszükséglete nagymértékben ingadozik és pedig a fejlődéssel, a korral, a

mozgással és az esetleges munkavégzéssel arányosan. Három 6-12 eves gyereket

számítva, a kalóriaszükségletük évenként mint- egy 2,000.000-2,200.000 kalóriát tesz

ki. Az egészbéres cselédcsalád évi kalóriaszükséglete tehát kereken 6,000.000 kalória.

355

Most vizsgáljuk meg, hogy ténylegesen mennyi áll rendelkezésükre. A búzát és a rozsot

beőröltetik, az árpát állattartásra fordítják, úgyszintén a tengeriföld hozamát is.

Kalóriaszükségletük fedezésére nagyrészben a kenyér és az állattartásbó1 származó

húsfélék, továbbá a tej, a különböző főzelékfélék és kismértékben a tojás szolgál. A

beőrlésre szánt gabona (egészbéres cselédnél) Fejér megyében 600 kg búza és 700 kg

rozs, Tolna megyében 600 kg búza és 800 kg rozs, Békés megyében 1400 kg búza és

Nógrád megyében 400 kg búza és 1000 kg rozs. Ebből kap a cseléd az őrlési vám

levonása után : Fejér megyében 482 kg búzakenyér- és rozslisztet (ez szolgál a

kenyérsütésre), 204 kg búza nullás- és főző1isztet (ebbő1 csinálják a rántást és a sült, ill.

kifőtt tésztát) és 352 kg korpát; Tolna megyében 532 kg búzakenyér- és rozslisztet, 204

kg búza nullás- és főzőlisztet és 360 kg korpát; Békés megyében 308 kg

búzakenyérlisztet, 476 kg búza nullás- és főzőlisztet és 364 kg korpát; Nógrád

megyében 588 kg búza kenyér- és rozslisztet, 136 kg búza nullás- és főzőlisztet és 384

kg korpát. Az egyes lisztfélék mennyisége eléggé vá1tozik, de az összes lisztmennyiség

nagyjábó1 megegyezik.

Táplálkozásuk bázisát a kenyér és a tésztafélék képezik. Sokszor az egésznapi eledelük

csak kenyér. Tésztát minden második nap esznek, amikor a levesen kívül csak tészta

van. A tésztára grízt, krumplit, káposztát, ritkán mákot tesznek vagy esetleg semmit.

Gyakran sütnek pogácsát, ami általában kedvelt eledelük.

Az őrlésből nyert korpa, a konvencióban kapott árpa és tengeriföld hozama állatok

tartását teszi lehetővé. Rendszerint egy anyakocát tarthatnak a szaporulatával, 20-30

darab tyúkot és 10-15 darab kacsát. A sertéstartás eredményeként évente 1 hizót

vághatnak és 7-8 darab malacot eladhatnak.

A sertéstartással nincs mindig szerencséjük, mert járványos időkben, mint amilyenek az

elmúlt évek is voltak, sertéspestisben elpusztul az állomány és ilyenkor a legrosszabb a

cseléd helyzete. A levágott sertés húsa, zsírja és szalonnája egyik jelentős forrása a

kalóriaszükségleteiknek. Évenként 60- 70 kg sertéshús és 80-90 kg zsír, ill. szalonna áll

rendelkezésükre. Ha nem tudnak hizlalni, akkor egész éven át nem esznek sertéshúst és

az év nagy részében zsír nélkül főznek. Ilyenkor nagyon szegényes és elégtelen a

táplálkozásuk. A lisztet egyszerűen megpörkölik, vízzel feleresztik, babot vagy krumplit

főznek bele; ez bőlével leves, besűrítve pedig az úgynevezett sűrűbab vagy sűrűkrumpli,

356

amely mezőgazdasági munkásaink legfontosabb tápláléka. A húst az év jó részében nem

ismerik, mert az ölésből származó húsfélék még a tél folyamán elfogynak.

A tejet főleg az asszonyok és a gyerekek fogyasztják el, jelentősége azokban az

uradalmakban van, ahol a tehéntartást megengedik. Átlagban 547.5 liter jut egy

cselédcsaládra évenként. Baromfiakbó1 keveset fogyasztanak el, úgyszintén a tojasbó1

is, mert ezeket piacra viszik és eladják, hogy boltbelieket, ruhát, cipőt stb. tudjanak

venni. Általában jellemző a gazdasági cselédek viszonyaira, hogy a jobb falatokat

megvonják maguktó1 és eladják, hogy szűkös pénzügyi helyzetükön valahogy

segítsenek. A készpénzfizetés kevés, ezért eladják a malacot, tojást, baromfiakat, hogy

másirányú szükségleteiket fedezni tudják. Burgonyábó1 600-800 kg-ot fogyasztanak el

évente, mert a többi kell vetőmagnak, az apraja pedig a sertéseknek.

A cselédcsalád rendelkezésére álló élelmiszerek kalóriaértéke, mindent beleszámítva,

át1agosan egy évre a következő:

A kalóriaértek bizonyos határok között azonban ingadozik, átlagosan 4-4.5-5 millió

kalória áll rendelkezésükre a hatmilliós kalóriaszükséglettel szemben. Tehát a gazdasági

cselédeknél kalóriahiány van, amit tudnának ugyan némileg pótolni a piacra vitt

tételekkel, de akkor viszont ruhára, cipőre stb. nem jutna. semmi. Náluk is az a helyzet,

mint ami országos vonatkozásban érvényes. Ma körülbelül ötmillió ember nem

táplálkozik kielégítően: életstandardjuk alatta van az átlagos követelményeknek. Ez

gyakorlatban és számokban azt jelenti, hogyha mindenki jóllaknék, akkor exportra nem

jutna semmi. Ma mezőgazdaságunk éppen annyit termel, hogy az csak a kielégítő belső

fogyasztás fedezésére volna elég. Amit külföldre szállítunk valutáris és egyéb okokbó1,

azt saját magunktó1 vonjuk meg. így van ez a gazdasági cselédeknél is. A piacra vitt

tojást, malacot, csirkét, kacsát stb. mind a saját szájuktól vonják el. A piacra kerülő

konvenciótételeket sem tudják megfelelően értékesíteni a rossz viszonyok

következtében. Boltbeli (só, ecet, fűszer, cukor, petró1eum stb.), ruha- és

cipőszükségletük fedezésére az elmúlt évben például családtagonként 30-40 p. jutott

átlagosan.

Kulturális szükségleteik kielégítésének még a lehetősége sem áll fenn. Ahogy estek a

mezőgazdasági árak, nyílt ki az agrárolló és zuhant le a konvenció pénzértéke, eltűnt az

357

az 1 métermázsa előirányzott búza is a konvencióbó1, amelynek értékesítése talán a

civilizációt jelentette számukra a konjunkturális években. Ma elementáris

szükségleteiknek a kielégítése is nehézségekbe ütközik, kultúrára gondolni sem lehet. A

nagyarányú. életstandard eltolódások már éreztetik hatásukat és félő, hogy nagy erkölcsi

romlás és lelki dekadencia fog pusztítani közöttük. Ettől eltekintve, nemzeti érdekből

sem lehet mindegy, hogy ez a népréteg milyen körülmények között él, mert az ország

lakosságának tekintélyes részét teszi ki. Velük számolni kell egy új magyar élet

alapjainak a lerakásánál és ha magyar sorsközösségről beszélünk, akkor gondoljunk az ő

sorsukra is.

358

Boldizsár Iván: Dánia átalakulása

Dánia mezőgazdasági és társadalmi átalakulásáról kedves és világos képet ad. A.

könyvbőI a történelmi átalakulást így közli: („A gazdag parasztok országa.")

( Kelet Népe, VI.évf. 1.sz. 1940. Január 1. 2-4.p.)

A múlt század második felében a dániai viszonyok hasonlatosak voltak a

háború utáni Magyarország állapotához. Az ország és fiai győztes csaták és

veszett háborúk után a tönk szélén állottak. A belső bajt a bizonytalan és

nyomasztó külpolitikai helyzet súlyosbította. Tehetségtelenség fogta az

embereket, ha a határon túlnéztek és kétségbeesés, ha befelé tekintettek.

Koppenhága közepén van egy kis tündérpalota. Olyan mint az Andersen-

mesékben a hercegkisasszonyok kastélya. Ez az egyetemi könyvtár. Itt

találkoztam először ezzel a korral régi könyvekben és mindjárt roppant

otthonosan éreztem magamat. A dánok maguk így írnak róla:

„A nép a gazdasági és a politikai nyomorúság miatt lassan süllyedt a

kétségbeesésbe. A piacok kiürültek, az üzletek bezárták, a parasztok

koldusbotra jutottak. Amerika messze a tengeren túl olyan versenytársa lett a

dán búzának, amire nem számítottak. Németország ráadásul védővámmal

lezárta kapuit.

Árvizek, aszályok, marhavészek, ragályos betegségek pusztították végig az

országot. Mi volt a teendő? Hogyan lehet a parasztokba lelket önteni és a kivándorló

városba özönlő tömegeket megtartani az ősi rögnél. A dánok hajlanak a csüggedésre

és a mélabúra. Hogyan lehet őket talpraállítani? Hogyan lehet rajtuk segíteni,

hogyan lehet belőlük szabad embereket teremteni?

A válasz három szó: Grundtvig, szövetkezeti-mozgalom, népfőiskola.

Grundtvig püspök, a dánok Széchenyije adta ki a jelszót: amit elvesztettünk,

visszanyerhetjük. A döntő forradalmi változás Dániában nem vérrel, bárddal és

puskaropogással, hanem az úri réteg belátásával, lemondásával és a parasztság új

nevelésével kezdődött! A dán paraszt szövetkezeteket, egyesületeket szervezett és fiait

beíratta a népfőiskolákra, hogy műveltséget és mezőgazdasági szaktudást hozzanak

haza.

359

Az úri osztály lemondott előjogairól, belement abba, hogy megfelelő kártalanítás

fejében felosszák birtokaikat a parasztok között és segített szövetkezeteket

szervezni, népfőiskolán tanítani.

Az ország meggazdagodik

Akárhol jártam Dániában, parasztok vagy diákok, munkásemberek vagy

tanárok között, kis falusi szövetkezeti helységekben vagy a hatalmas,

tízemeletes koppenhágai szövetkezeti központban vagy sportpályán, de

leginkább persze a népfőiskolákon, mindenütt újra meg újra Grundtvig püspök

nevével találkoztam. Ugyanaz a szerepe a dánok történelmében, mint

Széchenyi Istváné a magyarokéban, de tartósabb sikerrel , láthatóbb

eredménnyel: egy népet rázott fel a tespedésből, jóformán egymaga mutatta

meg az új utat, a boldogulás útját.

Grundtvig iskolákat alapított, helyesebben egy iskolafajtát, ahol nemannyira a

kétszerkettő, meg az évszámok a fontosak, hanem a jellem, az egész ember, a

dán múlt és a nemzet jövője. Emberebb embereket és jobb dánokat akart

nevelni Grundtvig iskoláiban, ahova nem gyermekek, hanem felnőttek jártak.

Neve: népfőiskola.

Ötven esztendő alatt a dán paraszt a világ leggazdagabb és legmegelégedettebb

földműves embere lett. De nemcsak a paraszt: az egész ország

meggazdagodott. Dániában mindenki gazdag, mert a paraszt gazdag. Igaz

ugyan, hogy nincsenek nagybirtokok és földi hatalmasságok és egyetlen ország

sincs a földön, ahol olyan kicsi a vagyoni különbség ember és ember között. A

munka és a termelés szövetkezetekben fut össze, a szövetkezetekben a parasztok

és parasztok fiai ülnek és nincs különbség értelmiség és nép között.

1881-től 1912-ig az évi mezőgazdasági export értékének összege 100 millió pengőre

600 pengőre emelkedett.1938-ban pedig elérte az 1100 millió pengőt. 1881-ben

1,470.000 szarvasmarha élt Dániában s ennek nagyrészét elevenen adták el

Németországban. 1914-ben a marhák száma 2,463.000-re és 1938-ban 3, 200.000-re

emelkedett, de ekkor már nem arra használták őket, hogy a húsát eladják, hanem a

tejgazdálkodás céljaira állították a parasztházakban és a nagy szövetkezeti istállókban.

A disznók száma 300.000-ről 5 millióra emelkedett, a birkáké 527.000-ről 4,500.000-re.

360

De még ennél is többet mond az igazi dán termelés, a minőségi termelés

nagyszerűségére a következő adat: 1864-ben egy dán tehén tejéből átlagban 40

kiló vajat köpültek. 1887-ben, néhány évvel a szövetkezeti termelés bevezetése

után, már 58 kilót és ma már 120 kiló vajat ad évenként egy-egy dán tehén.

Miért? Mert a dán paraszt, akár csak házigazdám Christian Lindholm mindig

megfogadja a mezőgazdasági tanácsadók tanácsát.

Ugyancsak Christian Lindholm példája mutatja, hogy a szövetkezeti

gazdálkodás, a szövetkezeti gondolkodás meghozta a dán parasztnak a

gazdagságot. Dániában faluhelyen, de még tanyán sincs ház villany nélkül, de a

456 villamossági vállalat közül 276 szintén szövetkezeti kézben van. Sok falusi

házba, istállóba és sertésólba bevezették a központi fűtést és minden

tizenegyedik dán lakosra, tehát körülbelül minden második harmadik dán

családra jut egy telefon. A takarékpénztárak betétje 2 milliárd és 200 millió

koronára rúg és ennek a betétnek a nyolcvan százalékát parasztok tették be a

takarékpénztárba.

A paraszt politikai hatalom lesz

A szövetkezeti mozgalom a tejszövetkezetekkel a múlt század hetvenes éveiben

kezdődött és húsz év alatt nagyra nőtt és gazdaggá tette a parasztot. Ekkor a múlt

század utolsó évtizedében kezdett a dán paraszt politikával foglalkozni. Tíz év alatt

a parasztpárt lett az ország leghatalmasabb pártja, de a többi pártok sem voltak

ellenségei a parasztoknak. Folytatták az ország átalakítását. A cél az volt, hogy

a paraszt tulajdonosa legyen a földnek, amelyet megművel. 1899-től kezdve

több törvénnyel szabályozták a telepítést és rendezték a földbirtokreformot.

A szövetkezeti munka

Négynapi magyaros vendégeskedés után elbúcsúztam házigazdámtól, Christian

Lindholmtól és családjától. Kora reggel keltem félnégykor, kimentem vele az istállóba,

ahol gumikesztyűs kézzel, patyolatfehér, frissen mosott köpenyben megfejte a

teheneket. Külön öntötte a magának és családjának való részt, a többit pedig kannákba

töltve kiállította az országútra a ház elé.

- És most? - kérdeztem.

Most az én munkámnak vége. Déltájt

361

majd visszajön a szövetkezetünk teherautós embere és kifizeti a tejért járó

összeget. Ha történetesen pénzre van szükségem, kérhetek egyheti vagy akár

egyhónapi előleget is. Másnap a tisztviselő elhozza a fiókközpontból a pénzt.

Kiálltam hát a tejeskannák mellé és vártam. Hajnali négy óra tájban teherautó

állt meg a ház előtt, felvette a kannákat és elrobogott. Vele mentem. A tejet

innen és a szomszéd telepes tanyák kapujából összegyűjtötte és bevitte a falu

főterére a szövetkezet helyiségébe. Itt már várta a termelőegyesület egyik

vezetőségi tagja, maga is, mint az egész vezetőség, nyolc-tíz holdas

parasztember. Felírta a beérkező tej mennyiségét és már jött is egy még

nagyobb teherautó, a szövetkezeti tejfeldolgozóüzem kocsija. A falu és az új

telep tejét – és ezúttal a sofőr mellett engem is – beszállította a közeli városba,

a tejfeldolgozó üzem udvarára. Az üzem, a járás tejszövetkezeteinek, tehát a

parasztoknak a tulajdona. Senki másnak, államnak, megyének, városnak,

banknak beleszólása nincs, a maguk erejéből, a maguk pénzén dolgozzák fel a

tejet, pasztörizálják, lefölözik, palackozzák, vajat köpülnek, túrót és sajtot

gyártanak. Végignéztem őket és az első szállítmány friss vajjal és is elmentem

a tejfeldolgozó szövetkezet nagy hűtőházába. Innen a vajat részint

Koppenhágába viszik, részint –ha a Tejtermelő Paraszt-Szövetkezetek

Központja intézkedik – Esbjergbe, az Anglia felé irányuló kivitel kikötőjébe.

Szállítás előtt a vajat a szövetkezet alkalmazottai, akik egytől egyig a paraszti

sorból kerültek ki, mégegyszer megvizsgálják és csak az egészen kifogástalan

árut engedik ki külföldre.

Mi lesz a haszonnal?

Természetes, hogy a kivitel bonyolult pénzügyi műveletekkel van összekötve. Ezeket a

Paraszt-Szövetkezeti Bank végzi. Helyisége ennek is Axelborgban, a nagy koppenhágai

Paraszt-Szövetkezeti székházban, vagy mint ők mondják, a „várban” van. A hasznot

évenkint elosztják az egyes termelő-egyesületek között és azok közgyűlésen döntenek

arról, hogy mennyi pénzt tartalékoljanak az egyesület részére, és mennyi jutalékot

fizessenek ki az egyes tagoknak.

Bélyegző a tojáson

Egy héttel később egy másik parasztgazda vendége voltam. Mikor

elbúcsúztam, elindultam a tojás nyomában. Reggel nyolc óra felé oldalkocsis

362

motorkerékpár állt meg a ház előtt és összeszedte a tojásokat, amelyeket

gazdám már gondosan selejtezett és kiválogatott.

- Nem mossa meg őket? - kérdeztem

A világért sem! Azelőtt megmostuk őket, hogy fehérebbek, mutatósabbak

legyenek, de kiderült, hogy a mosott tojás könnyebben romlik.

De csinált valami mást, sokkal érdekesebbet: kis gumibélyegzőt vett elő és

sorra lebélyegezte a tojásokat. Mindegyikre ugyanaz a szám került, még

emlékszem is rá: 481. Ez ennek a gazdának a száma. A motorkerékpáros

bevitte a tojásokat a kerületi paraszt-szövetkezeti központba, ahol újra

lebélyegezték: a kerület számát ütötték rá. És amikor hatalmas teherautókon

— ugyancsak a parasztok tulajdona- beszállították a tojásokat a koppenhágai

fő-központba s onnan a hűtőházba – újabb szövetkezeti pecsétet nyomtak rá.

Mese a tojásról

Ha egy angol úr reggel a klubjában a hétfogásos reggeli elfogyasztása közben feltör egy

lágytojást, megszagolja, elhúzza az orrát, aztán összeráncolja a homlokát és hivatja a

főpincért mondván:

— Ez a tojás nem friss! — akkor két eset lehetséges. A pincér megnézi a tojás héját és

ha nincs rajta semmi, a vendéglős ráfizetett egy tojást. De ha a héjon meglátja a

danish (dán) szót és mellette néhány számot és betűt, akkor nincs semmi baj. Küldet

egy újabb, ugyancsak dán tojást a kényes vendégnek, ezután jelenti az esetet a

konyha-főnöknek vagy az igazgatónak. Az felhívja a Dán Tojás-Szövetkezetek

Londoni Központját és közli, hogy az ABCD 9876/54/321. számú tojás nem

egészen friss. A londoni központ feljegyzi a számot, s mivel hallatlan esetről van

szó, azonnal felhívja telefonon a Dán Tojásszövetkezetek Egyesült Központját

Koppenhágában, a szövetkezetek főhadiszállásán, a tizenegyemeletes Axelborgban.

Elmondja a tényt és bediktálja a tojás számát. A központban egy perc alatt

megállapítják, melyik kerületi szövetkezeti alközpont jele ez. Felhívják,

megmondják mi történt, a vidéki alszövetkezetben megállapítják, melyik falusi

szövetkezet jele van a tojáson, tüstént felhívják azt is, elpanaszolják miről van szó és

a falusi szövetkezet vezetője, maga is gazdaember, fejből megmondja, melyik

falujabeli parasztnak a jelét és számát viseli a tojás, ő is telefonon tudatja vele a

balhírt.

363

— A szövetkezet – már az a formája, amelyet Dániában láttam – nemcsak üzleti

vállalkozás, sőt nem is elsősorban az A paraszt-szövetkezet olyan, mint egy nagy

család, de olyan is, mint harcban álló csapat. A tagok, akár testvérek a közös asztalnál,

tudják: ami nekem jó, neked is jó, és akár a katonák a fedezékben, érzik: ami neked fáj,

abba én is belehalhatok. Segítik hát egymást s a másik kezére játszanak, mert ezzel

tulajdon jólétüket növelik, de meg azért is, mert szeretik egymást.

(A könnyed előadásból szinte nem is látszik a szervezkedés hatalmas munkája. De

tessék csak hazai viszonyainkra alkalmazni. Tessék a mi teljesen zűrzavaros piacainkra,

vásárainkra és házaló eladásunkra gondolni. Próbáljon a pesti háziasszony a szíves és

barátságos nénike után küldeni, hol az a tyúk, amelyik a rossz tojást tojja. Hogy

válaszoljon a vidéki kofa, aki megbízható friss tojást a hűtőházból vásárolta…Dán

mintára ez éppen garancia volna, hogy a tojás eredetét is meglehessen állapítani, de

nálunk, dacára a földművelési minisztérium tyúkfarmokra előlegezett százezreinek, még

ma sincs szabályszerű baromfitenyésztés. Igen érdekes a sertéstenyésztés kultúrfoka is

Dániában. Még ezt a részletet kiemelem a Boldizsár könyvéből.

A tejszövetkezet mellett a másik legnagyobb dán paraszt-szövetkezet a Sertés Érékesítő

és Húsfeldolgozó Szövetkezet, 1887-ben alakult. Néhány gazda összeállt, elhatározták,

hogy egyforma fajtájú és súlyú disznót tenyésztenek és közösen próbálják eladni. A

kísérlet jól sikerült. Ekkor nagyobb fába vágták a fejszéjüket: elhatározták, hogy

vágóhidat és húsfeldolgozógyárat építettek. 1200 paraszt írta alá azt a kötelező

nyilatkozatot, hogy hét esztendőn keresztül évi 10.000 sertést tenyésztenek, nem adják

el kereskedőnek, nem viszik vágóhídra, hanem maguk ölik le, maguk dolgozzák fel,

maguk csomagolják be, maguk juttatják a kiskereskedőkhöz meg a fogyasztókhoz.

Ehhez természetesen mindenekelőtt pénz kellett. Azaz mindenekelőtt a jó szándék és a

kölcsönös bizalom kellett hozzá. Mindenki tudja, hogy a parasztemberek között ez a

legritkább. Attól félnek, hogy a másik becsapja őket. A dánok megbíztak egymásban.

Pénz kellett: összeadták a pénzt. Százhetvenezer korona, csupa parasztember pénz gyűlt

össze.

A munka neheze ekkor kezdődött. A tervet az egész közvélemény ellenségesen fogadta.

Elsősorban természetesen azok, akik eddig abból éltek, hogy olcsón megvették a

sertéseket és drágán eladták. De akadtak parasztok is, akik kényelemből vagy

tudatlanságból a régi rendszer mellett kardoskodtak.

364

Az állami meg a megyei hatóságok sem nézték jó szemmel a tervet. A

parasztok azonban nem ijedtek meg a fenyegetésektől és nem csüggedtek el,

amikor a barátságtalan arcokat látták. Megépítették az első vágóhidat és az

első húsfeldolgozó gyárat szövetkezeti alapon és győztek.

Az első kísérletnek óriási sikere volt. A siker híre bejárta egész Dániát.

Egy év alatt eljutott a legkisebb sziget legelhagyottabb falujába is. A

lelkesedés hulláma öntötte el a dán paraszt tömeget. Megsejtették, hogyha

összefognak, a poklok kapui se vehetnek erőt rajtuk. Itt is, ott is új

szövetkezeteket alapítottak, most már nemcsak olyan helyeken, ahol nem volt

magánvágóhíd, hanem nagyobb városokban is. Az eredmény? Ma 62 paraszt-

szövetkezeti húsárugyár van az országban és csak 23 magángyár. A 62

parasztgyár az exportra kerülő bacon-szalonna és sonka 84 százalékát állítja

elő. A 62 szövetkezetnek 192.180 tagja van és évi 460 millió korona forgalmat

bonyolítanak le.

Vagyis az évi exportból körülbelül 2400 korona esik minden szövetkezeti

tagra. Szakértők azt mondták nekem Dániában, hogy ebből a tiszta haszon

ügyes gazdálkodás mellett 800 korona. Azok a parasztok, akik nem tagjai a

szövetkezeteknek, csak évi 300 koronát keresnek sertéstenyésztéssel.

365

Antalffy Gyula;

A magyar tanyakérdés

(Kelet Népe, IV.évf. 1.sz. 1938 január 46-51.p.)

I.

Ahogy nem lehet pusztán közigazgatási kérdéssé szűkíteni a tanyaproblémát, éppúgy

nincs igazuk azoknak sem, akik a jelenlegi közigazgatási, egészségügyi, kulturális és

társadalmi hátrányai és hiányosságai miatt eleve egészségtelen települési formának

tartják a tanyát s a visszásságokat és nehézségeket úgy akarják eltüntetni, hogy

egyenesen a tanyarendszer megszüntetése mellett törnek lándzsát. Mert nem igaz, hogy

a tanya egészségtelen, káros és antiszociális települési forma volna, sőt ellenkezőleg

olyan előnyei vannak a tanyai gazdálkodásnak, amelyek egyenesen követelik nemcsak

fenntartását, de további kiépítését is. Nemcsak nálunk, de más agrárállamokban is, az a

felismerés hívta életre ezt a települési formát, hogy meg kell szüntetni, vagy a lehető

legminimálisabbra csökkenteni a lakóhely és a munkaterület közötti távolságot. Ezáltal

lényeges idő- és energiatöbbletet nyer a mezőgazdasági kisüzemi termelő s a

belterjesebb gazdálkodásra mingyárt nagyobb lehetőség nyílik, mintha naponta jelentős

távolságokat tenne meg — sok esetben a termeléshez szükséges eszközökkel együtt — a

lakóhelyétől a munkaterületig. Ez a sok esetben csak ösztönös felismerés hívta életre a

magyar tanyavilágot s ugyanilyen okok alakították ki a finn és dán tanyai gazdálkodási

rendszert is, mely utóbbi államban éppen a falusi települési forma az, ami úgyszólván

teljesen ismeretlen fogalom. Hogy pedig milyen egészségessé, magasfokúvá fejlődhetik

ez a települési rendszer, azt szintén a dán példával lehet igazolni, ahol vízvezetékkel,

fürdőszobával és villamosított gépekkel felszerelt mintatanyákon folyik a

mezőgazdasági termelés; az értékesítést pedig az egész tanyavilágot át meg átszövő

szövetkezeti hálózat bonyolítja le. Ezeken a tanyákon, amelyeket egyébként pompás

autóutak kötnek össze, olyan intenzív mezőgazdasági termelés folyik, ami, ha falvakban

élne a lakosság, éppen a munkaterület és a lakóhely közötti nagy távolságok miatt nem

volna megvalósítható.

Visszatérve a magyarországi helyzetre, nálunk sem a tanyarendszerben, mint települési

formában van a hiba; s ha a tanyai élet mégis nehézségekkel és hátrányokkal jár, akkor

ezeknek a nehézségeknek és hátrányoknak javarészét a falvakban is megtaláljuk, akár az

útügyi, akár a közegészségügyi, állategészségügyi, vagy tanügyi hiányosságokat

366

nézzük, de még az egészségtelen építkezés, az elégtelen közélelmezés, sőt sok

esetben a közigazgatási szükségletek hiánya tekintetében sincs sok különbség a

magyar tanyai és falusi életforma között. Éppen ezért a tanyakérdés csak

annyiban jelent külön problémát, amennyiben a falu közismerten meglévő

szociális, gazdasági és társadalmi vonatkozású hiányosságai, ferdeségei, bajai és

nehézségei bizonyos vonatkozásokban megsokszorozva, megsúlyosodva

jelentkeznek a tanyavilág életében.

II.

A hivatalos statisztikai adatok közlése szerint Magyarország külterületi

népessége l,897.000 – re rúg. Mégpedig az Alföldre

1,310.000, a Dunántúlra 445.000, Északmagyarországra pedig

142.000 külterületi lakos esik. Ez a közel kétmillió ember azonban

nem mind tanyán él. A Dunántúl és Északmagyarország külterületi jellege

egészen másfajta, mint az Alföldé. A Dunántúlnak

úgyszólván nincs tanyavilága: 440.000 főnyi külterületi népessége

jórészben az uradalmak, a végtelen főúri puszták gazdasági cselédeiből tevődik

össze. Ezeknek az élete pedig legalább is abban

különbözik az alföldi tanyaiakétól, hogy nagyobb zárt tömegben élnek együtt és

hogy orvosról, meg iskoláról köteles gondoskodni

a földesúr, legalább is a törvény szerint. A felvidéki külterületi lakosság

legnagyobb részét pedig a bánya - és ipartelepek munkásai adják, akiknek

szociális helyzete kétségtelenül fejlettebb fokon áll, mint az alföldi tanyaiaké. Ha

ezenkívül még levonjuk Budapest közel 300.000 főnyi külterületi népességét,

megközelítőleg egymillióra, tehetjük tanyai lakosságunk számát: ami azt jelenti,

hogy az ország lakosságának legalább tíz százaléka a tanyavilágban él.

Ez az egymillió ember a kultúrának még falusi fokáig sem jutott el és úgyszólván

társadalmon kívül él. Az alföldi tanyák az esztendő egyik felében

megközelíthetetlenek. A hozzájuk vezető dűlőutak ősztől tavaszig csak a

legnagyobb nehézségekkel járhatók, úgyhogy a téli hónapok alatt a kinn telelő

tanyaiak a szó teljes értelmében el vannak zárva a külvilágtól, de egymástól is s

így a társadalmi kapcsolatok teljes hiánya miatt a közösségi élet legprimitívebb

formáját sem élhetik.

367

Magyarországon az utóbbi évek folyamán úgyszólván csak nemzetközi

autóutak építésére jut pénz, falusi dűlőutak csak igen elvétve készülnek, a

tanyákhoz vezető dűlőutak pedig az egész ország területén kiépítetlenek. A

tanyai utak hiányát bizonyos tekintetben ellensúlyozni lehetett volna már a

múltban is községi külterületi szervek létesítésével, de e tekintetben is a

legelmaradottabb állapotok uralkodnak a magyar tanyavilágban. Ha adót akar

fizetni a tanyai ember, vagy ha anyakönyvi bejegyzésre, jogi tanácsra van

szüksége, vagy valami panaszt, kérelmet akar a közigazgatási hatóságok elé

terjeszteni, vagy akár bírósági tárgyalásokon kell megjelennie, sok esetben egy-

másfél munkanapot veszít, amíg ügyes-bajos dolgait elintézheti a messzi városban.

Az útviszonyok nemcsak abban akadályozzák meg a tanyák népét, hogy a

közigazgatási szervekkel, vagy a társadalmi és kulturális központokkal

érintkezzenek, hanem gazdasági nyomorúságuk, elesettségük,

kiszolgáltatottságuk is jórészt az úthiány számlájára írandó. A járhatatlan tanyai

utak igen gyakran, különösen ha korán beállanak a nagy őszi esőzések —

lehetetlenné teszik a termények városba hozatalát, vagy legalább is huzamosabb

ideig gátolják. Nem egyszer előfordul, hogy az őszi terményeket csak felfagyás

után tudja értékesíteni a városban a tanyai kisbirtokos s emiatt igen sok esetben

érzékeny veszteségek érik. Másfelől pedig ahhoz, hogy a várost megjárhassa a

gazda, gyakran egy egész nap szükséges. Éjféltől éjfélig kell szekereznie, ha

meg akarja tenni aznap az utat, de még így is csak kevés idő áll rendelkezésére

a városban; hamarosan túl kell hát adnia beszállított terményén, amiből aztán az

következik, hogy nem egyszer súlyos károsodás éri a terménybeváltó közvetítő-

kereskedelem részéről. A termények értékesítése már csak azért is

áthidalhatatlan nehézségekbe ütközik a tanyavilágban, mert nincsenek piacai s

éppen ez az egyik oka annak, hogy az előnyös települési forma jelenléte

ellenére sem folyik intenzív gazdálkodás a tanyákon: hiányzanak az értékesítő

szövetkezetek, amelyek a kulturáltabb agrárállamokban kiegészítő szervei a.

tanyai gazdálkodási formának.

Nyáridőben még inkább érintkeznek egymással a tanyaiak s a felszikkadt

utakon a messzi városokba is könnyebben eljuthatnak, de az ősz s a tél — éppen

amikor a mezőgazdasági termékeket értékesíteni kellene, — végkép bebörtönzi

368

őket a tanyába. Az egymással szomszédos tanyákon telelő gazdák néha-néha

átvágják magukat a sár vagy hótengeren és a hiányzó népköröket helyette-

sítendő, összeülnek valamelyik központi fekvésű tanyában és megtárgyalják a

tőlük oly távol eső eseményeket. Ha valamelyikük bemegy a hetipiacra a messzi

városba, feltétlenül visz magával haza egy félkilónyi kiolvasott újságot és azon

aztán hetekig elrágódnak. Az apróhirdetésig mindent elolvasnak, pedig gyakran

többéves makulatúrát mér ki számukra a városi kereskedő. Ez a makulatúra

jelenti a tanyák népének úgyszólván egyetlen szellemi táplálékát. Újságot -—

még ha volna is rá pénzük — nem tudnak járatni. Postája nincs a

tanyavilágnak. Ha levelet vagy másfajta küldeményt akarnak feladni, vagy

átvenni, akkor gyakran 15—20 kilométerre levő városba kell gyalogolniuk. Ez

oknál fogva lapot még az sem járathat, aki esetleg érdeklődne a napi események

iránt. A komolyabb szellemi tápláléknak pedig tagadhatatlanul hiányát érzik,

mutatja ezt az, hogy mennyire vágynak olvasóegyletek és körök után, ahol

legalább vasárnaponként összejöhetnének. Ilyen körök azonban csak azokon a

helyeken létesülhetnek, ahol a tanyák bizonyos rendszert alkotnak. Már pedig a

magyar tanyák — nem sok kivétellel — teljesen rendszertelenül épültek.

III.

Ez a tény az oka annak is, hogy a tanyai iskolák problémája nagyobbrészt még ma is

megoldatlan. Az elmúlt évtizedben szerveztek ugyan nagyobbszámú tanyai iskolát, de

azokat is csak olyan helyeken, ahol kész tanyarendszereket találtak. Szeged halárában

például 78 tanyai iskola épült a 45.000 külterületi lakos számára. A nagykőrösi határban

pedig 20 iskola áll 12.000 tanyai gyermek rendelkezésére. A külterületi gyermekek

iskoláztatása azonban még ezeken az iskolával ellátott részeken is nehézségekbe ütközik.

Nagykőrös határában például, annak ellenére, hogy 20 tanyai iskola van, csak minden

három kilométeres körzetre esik egy. Hogy pedig mit jelent télvíz idején egy ilyen

három kilométeres távolság a rongyos, cipőtlen hat esztendős gyermekeknek, azt

felesleges hangsúlyozni. Gyakran egy egész életre szóló nyavalyát, tüdőgyulladást,

lábfagyást, esetleg koporsót. Megindító látvány, hogy állják körül az ilyen tanyai

iskolák bejáratát a szülök, hogy a tanítás végeztével, ölbe, háton cipeljék haza

csizmátlan kisgyermekeiket a térdig érő latyakban, merülő sárban, a süppedő földeken

át a távoli tanyáig.

369

Azokon a vidékeken azonban, ahol nem épültek bokorszerűen vagy más valamilyen

rendszer szerint a tanyák, ott egyáltalán nem létesítettek tanyai iskolákat. Pedig a

magyar tanyavilág nagyobb fele ilyen. Hogy csak egyetlen példát említsünk: Karcag

város közel 70.000 holdas óriási határában egyetlen tanyai iskola sincs. Olyan

rendszertelenül, olyan ötletszerűleg épült ki a nagykunsági tanyavilág, hogy nem

tudtak az iskolák számára megfelelő központokat találni. Az ilyen vidékeken az volna a

legcélszerűbb megoldás, ha a városokban internátusokat létesítenének a tanyai

gyermekek számára s ott ingyen, vagy legalább is minimális díjazás ellenében kosztot

és lakást kapnának a tanköteles tanyai gyermekek. Ezekre a városi internátusokra

nemcsak azokon a tájakon volna szükség, ahol a tanyai települések teljes

rendszertelensége miatt egyáltalán nem épülhettek külterületi iskolák, hanem ott is,

ahol túlságosan nagy terület tartozik egy-egy külterületi iskola hatókörébe.

IV.

A tanya egészségügyi viszonyainak tárgyalásánál elsősorban a lakásegészségügy

kérdésére kell kitérni. Az ősi forma, amiből a tanyai gazdálkodás rendje kialakult, a

pásztorkodás, az állattenyésztés volt. A nagy alföldi községek határaiba tavasszal kiver-

ték a jószágot s az rendszerint kint is telelt a pusztaságon, a rideg pásztorok felügyelete

alatt. A pásztorok állataiknak karámot, szárnyékot készítettek, maguk számára pedig

primitív nád vagy sárkunyhót raktak össze. Amikor aztán az egyes hátárrészeken az

állattenyésztés mellett lassanként megindult a szemestermelés is, a földeken dolgozó

városbeli gazdáknak szintén gondoskodniuk kellett valamiféle menedékről, ha nem

akartak minden este hazatérni a távoli városban lévő lakásukba. Rögtönzött

szállást ütöttek hát össze, földbirtokuk középső pontján, igásmarhájuknak pedig

hevenyészett nyári istállókat építettek. Ezek az egykori pásztorkunyhók és

szállások voltak a jelenlegi tanyák ősei.

Az alföldi tanyaház nagyobbik fele ma is az állatállomány befogadására

szolgál. A hosszúkás épület háromnegyedrészét az istálló foglalja el, csak

negyedrésze emberi lakóhely. A szűk pitvarból jobbra a hosszú istálló nyílik,

balra van a jóval kisebb lakószoba bejárata. Az egyetlen tanyaszobában lakik a

gazda, vagy ha jobbmódú és városi lakást is tart, akkor a cselédje: a szolga-

tanyás. A vertfalú, alacsony, földes, parányi ablakú tanyaszobát zsúfolásig

megtölti a család, de az átlagos 6—7 emberi lakó mellett legtöbbször még állat

370

is él a szobában. Az ágyak alatt nem ritkán 6—8 kotlóstyúk ül a tojáson, költi a

tavaszi csirkét, amelyek aztán ha kikelnek, továbbra is bennmaradnak a házban

megerősödésükig. Sok helyen a szoba sárpadlóját búzával is bevetik, hogy a

február végén kikelt kiscsirkéknek legyen zsenge harapnivalójuk. A beteg, vagy

a különösen jól tojó tyúk és a pár hetes malac is igen gyakran benn telel a

szobában. Fölösleges hangsúlyozni, hogy az olyan szoba levegőjének, ahol a

benn háló 6—7 személyen kívül még egy egész kis állatsereglet él, milyen káros

hatása van az emberi szervezetre. Ha aztán a szellőzetlen szobák elhasznált

bűzhödt levegőjéhez, a sekély nyitott kutak fertőzött vizéhez, hozzávesszük az

elégtelen táplálkozás temérdek betegségelindító és fejlesztő veszedelmét,

megkapjuk a magyarázatát annak, hogy a tuberkulotikus és a tífuszos halandóság

miért a tanyai lakosság körében a legmagasabb.

A tanyai ember általában nem csinál nagy ügyet betegségéből. Észreveszi,

hogy vért köp, szorul a melle és köhög: megállapítja, hogy szárazbetegsége van,

de orvoshoz nem megy. Nem tudatlansága vagy műveletlensége miatt, hanem

vagy az a huszonöt-kilométeres út riasztja, amit a városig meg kellene tennie,

vagy a legtöbb esetben a pénze hiányzik. A tanyai orvosi állások rendszeresítése

mindenesetre, nagy lendületet adna a tanyai egészségügyi állapotok javulásának.

Ma azonban még az a helyzet, hogy mindössze néhány város határában szerveztek

ilyen állásokat. A közel egymillió tanyai lakosról ma mindössze 18 hatósági orvos

és 9 gyógyszertár gondoskodik. A szegedi tanyákon, ahol 45.000 ember él, már

van több tanyai orvos, sőt három tanyai gyógyszertárat is létesítettek.

Hódmezővásárhelynek is vannak tanyai orvosai. Általában a Szeged környékén

fekvő tanyaközpontokon van iskola, orvos, szülésznő, állatorvos, temető,

gyógyszertár, vannak üzletek és különféle egyesületek is. Éppen csak adót fizetni

kell bejárni a városba. Másutt azonban mindenütt lényegesen rosszabb a helyzet.

Nagykörös több mint 10.000 tanyai lakosának egészségére például csak egyetlen

külterületi orvos vigyáz. Ezzel szemben a 18.000 belterületi lakosnak huszonkét

orvosa van. Míg tehát a tanyán tízezer emberre esik egy orvos, addig a városban

minden 800 emberre. Körülbelül ugyanilyen a helyzet Kiskunhalason is, ahol a közel

18.000 tanyai lakosnak mindössze egy orvosa van. Egyebütt azonban még ennél is

tűrhetetlenebb állapotok uralkodnak. Debrecen 50.000 külterületi lakosának egyetlen

371

orvosa sincs, csak két állatorvos van a Hortobágyon. Cegléd 12.000, Kiskunfélegyháza

11.000 tanyai lakosának nincs orvosa. Karcag 70.000 hold kiterjedésű tanyavilágában

egyetlen orvos sincs. Szentes belterületén 21.000 emberre 28 orvos és 21 szülésznő

esik, a külterület 12.000 lakosának nincs se orvosa, se szülésznője. Jász-Nagy-Kun

Szolnok megye tanyavilágában 121.000 ember él orvos nélkül. Békésben 115.000,

Csongrádban 140.000, Szabolcsban 100.000 És így tovább végig az egész Alföldön. A

tanyákon élő 1.000.000 ember kilencvenkilenc százaléka csak úgy kaphat orvosi

segítséget, hogyha 10-15-20 kilométert gyalogol előzőleg a legközelebbi városig. A

tanyavilágban aztán — éppúgy, mint az orvosnélküli falvakban — kuruzslók,

javasasszonyok, vándorló csodaszerárusok és legjobb esetben félművelt bábaasszonyok

képviselik az egészségügyi kultúrát.

A tanyai gyermekeket és tanyai anyákat különösképpen sok veszély fenyegeti

az orvoshiány miatt. Egy-egy újszülött világrahozatala gyakran az anya életébe

kerül, hiszen számtalan esetben még bába sincs jelen a születéseknél.

Azt az ezernyi veszedelmet, ami a tanyai szüléseknél az anyát és a gyermeket

fenyegeti, igen könnyen el lehetne hárítani városi szülőotthonok felállításával.

Azokon a helyeken, ahol a tanyák rendszertelensége miatt tanyai orvosi vagy

tanyai szülésznői állásokat nem lehet létesíteni, ott a városban kellene a

külterületi lakosok részére szülőotthonokat felállítani. Ide feküdnének be a szülő

tanyai nők és itt maradnának mindaddig, amíg megerősödve, veszély nélkül

térhetnének vissza a tanyavilágba.

A tanya nagy problémájának végleges és gyökeres megoldása természetesen

csak az lehet, ha a tanyák népét gazdasági tekintetben hozzuk kedvezőbb

helyzetbe. Gazdasági felemelkedésük aztán magával hozná az egészségügyi,

kulturális és társadalmi felemelkedést is: a tanya összes égető problémájának

gyors megoldását.

372

Kitűnőek Iskolája

Irta: ZILAHY LAJOS

(Kelet Népe V.évf. 11.sz. 1939 december 15. 5-6.p.)

A „Kitűnőek Iskolájá"-ról mintegy tíz évvel ezelőtt hallottam Amerikában. Egy

dúsgazdag hölgy alapította azzal a gondolattal, hogy az államnak előre gondoskodnia

kell jövendő vezetőiről. A polgári életnek éppen olyan vezérkarra van szüksége, mint a

hadseregnek és ezeket az irányító embereket külön iskolában, külön szellemben, a nagy

feladatokhoz méltóan kell kiképezni. A Kitűnőek Iskoláját a School of brillants-et vagy

más néven a School for Leadershipet egész bátran a leendő miniszterek iskolájának is

lehetne nevezni.

A gondolat nem új. Ősidőktől kezdve minden nép gondolkodásában jelen van annak a

szükségnek az érzete, hogy az állami vezetést olyan emberek kezébe juttassa. akiknek

veleszületett tehetsége és szerzett műveltsége alkalmassá teszi őket arra, hogy ezt a

rendkívüli nagy felelőségge1 járó munkakört betölthessék. A régi görögöknél Platon

képzeletében született meg a legeszményibb kiválogatás és zárt, szinte szerzetesi

életformája az állam vezetőinek, de Platón álma még máig sem valósult meg. A

történelem folyamán elsősorban a születés jogán kerültek az emberek az állami vezetés

élére, e születési jogból alakult ki a dinasztia és az arisztokrácia fogalma. A köztársasági

Franciaország az újabb időben az Ecole Normal Superieur padjaiból nyerte

legjelentősebb államférfiait. Ez az iskola természetesen már szakított a születés

előjogával és tisztán a tehetséget vette mérvadónak. A nemzeti szocialista

Németországban a Führerschule-k ugyanezt a célt szolgálják. Hasonló elgondolásokat

tart szem előtt az Academia Mussolini, ez utóbbi azonban inkább a sportra fekteti a

súlyt.

Az amerikai „Kitűnőek Iskolája" elsősorban azért érdekelhet bennünket, mert ötszáz

hallgatója között egy legutóbbi statisztika szerint tizenöt magyar volt. Ha elgondoljuk,

hogy a százhúszmilliós Amerikában alig egy százalék a kivándorolt magyarság, akkor

ez a három százalék rendkívül kedvező arányban mutatja a messzi idegenbe vetődött és

új talajban új életet kezdő magyar nép szellemi erejét. A School of brillants hallgatóinak

kiválasztása úgy történik, hogy már az elemi iskoláktól kezdve figyelemmel kísérik

373

egész Amerika területén a tehetséges tanulókat. Figyelemmel vannak arra is, hogy a

megcsillanó tehetség milyen természetű- Évről-évre kimutatásokat vezetnek róluk és ha

ez a tíz és tízezernyi tehetséges tanuló középiskolai tanulmányait is befejezte, a

„kitűnőek közül is csak a legkitűnőbbeket hívják be erre a polgári értelemben vett

vezérkari egyetemre, ahol különböző irányú tehetségüknek megfelelően a legmagasabb

tudományos kiképzést nyerik. De még arra is gondjuk van, hogy ezeknek az egyetemi

hallgatóknak erkölcsi felfogása és magánélete milyen irányban fejlődik. A végső cél az,

hogy ennek az iskolának ötszáz hallgatója közül kerüljön ki az Egyesült Államok

elnöke, a többiek pedig a legmagasabb és legfontosabb állásokat tölthessék be. Ez

természetesen semmiféle megkötöttséget nem jelent, nem jelenti azt, hogy csak azok

helyezkedhetnek el az amerikai állami élet legmagasabb polcain, akik a School of

brillants-et elvégezték — ez az iskola mindössze hátvédnek és tartaléknak szolgál és

hallgatói nem e különleges végzettség alapján, hanem a tehetség szabad versenyében

érvényesülnek további pályájukon.

Ha az előbb azt mondottam, hogy e hatalmas szellemi olimpiász ötszáz indulója közül

három százalék a magyar nép fia, akkor ez valóban is minden félreértés nélkül a

magyar népet jelenti, mert ez az iskola, kizáróan a statisztika kedvéért, faji

megállapításokat is végez. Külön arányszámmal szerepelnek például a zsidók, vagy a

németek és szlávok, ez utóbbiak még akkor is, ha Magyarországból vándoroltak ki. Ha

pedig azt is számításba vesszük, hogy Amerikában nem az arisztokrácia és nem a

középosztály, hanem túlnyomó többségben a földművelő magyar nép vándorolt ki,

akkor az amerikai jövendő csúcsai felé haladó ifjúsági csapatban valóban a nincstelen,

kivándorlásra kényszerült magyar paraszt fiait látjuk. Megérhetjük azt, hogy

valamelyikből talán még Elnök is lesz a tehetség jogán. Vajjon, ha nálunk is ilyen

módszerrel történne a tehetségek kiválogatása milyen arányszámot mutatna a magyar

közéletben a honfoglaló magyarság legősibb rétege, a magyar parasztság, amelynek

tehetségei a középiskolákba is alig tudnak felvergődni és ha el is jutnak az egyetem

kapuiba, erejük igen gyakran megtörik az egyetemi évek nyomorúságán. Nálunk még

teljesen hiányzik a tehetségek kiválogatása, rendszeres falukutatás, nyomonkövetése,

irányítása, szellemi és anyagi támogatása, ennélfogva felhasználása is Vannak ugyan

ösztöndíjak, ezek az ösztöndíjak azonban csak anyagi támogatást jelentenek.

374

Az amerikai módszer valóban az árbóckosárból figyeli a százhúszmilliós néptengerben

a tehetségek felbukkanását, mentőövet dob feléjük, hogy el ne sodorják őket a

hullámok, hogy le ne húzza őket a mélybe a nyomor.

Mi, akik mostanában annyit beszélünk a népi politikáról, ezt a legfontosabb kérdést

figyelmen kívül hagytuk. Pedig a mi népünk embernek, katonának, munkásnak,

művésznek, Európa egyik legkülönb fajtája. Költőket, festőket, tudósokat dobál fel

magából még ma is ez a népmedence, szinte fitogtatva töretlen őserejét. De csak

elvétve, csak azokban, akiknek a sorsát a szerencse kísérte.

Nézzük csak végig az utolsó húsz év minisztereinek névsorát. A nép csak két

jelentősebb embert adott a magyar kormányzatnak: Nagyatádi Szabó Istvánt és Vass

Józsefet. Nagyatádi nem a módszeres fejlődés útján jutott a magasba, hanem a politikai

erőviszonyok szárnyain. Vass Józsefet pedig a papi pálya vitte előre. Egyik sem az igazi

út. Nagyatádi Szabó István, bár őstehetség volt, képtelen lett volna arra, hogy mint

földmívelési miniszter Berlinben, vagy Rómában fontos gazdasági tárgyalásokat

folytasson, egyszerűen azért, mert nem beszélt idegen nyelveket, Nem mintha nem

tudott volna megtanulni – ismerek magyar parasztokból lett hotelportásokat, akik öt-hat

nyelven tökéletesen beszélnek. Ne áltassuk magunkat azzal, a hitleri, vagy chamberlani

Példára hivatkozva, hogy államférfiaknál nem fontos a nyelvtudás. Minél kisebb egy

nemzet: vezetőinek annál több nyelvet kell beszélnie. A balkáni politikusok általában

jobban beszélnek németül, franciául és angolul, mint a magyarok, felismerve a

közvetlen érintkezés rendkívüli fontosságát. Húsz év alatt személyesen ismertem

minden jelentékeny magyar politikust, az én tapasztalatom szerint olyan, aki nem csak

beszélni, de három-négy nyelven előkészület nélkül szónokolni is tudott csak kettő volt.

Az egyik Apponyi Albert, a másik pedig Eckhardt Tibor. A Népszövetség előtt ők

képviselték a magyarság ügyét. A kisebb jelentőségű, de mégis rendkívül fontos

gazdasági vagy kulturális tárgyalásokra azonban nem mindig jutottak olyan emberek,

akik teljesen birtokában leltek volna annak a nyelvnek, amelyen ott a tárgyaló asztalnál

a magyar ügyért a szavak fegyverével harcolni kellett volna. Magam is részt vettem

néhány ilyen külföldiekkel folytatott félhivatalos, vagy magánjellegű tárgyaláson, ahol

bizony éreznünk kellett a tökéletes nyelvtudás hiányát, A külföldiekkel való társadalmi

érintkezésben pedig kereng néhány anekdota azokról az egyébként kiváló férfiúkról,

akiknek személye a magyarságot, de nem mindig a nyelvtudást jelentette.

375

Nálunk tulajdonképpen csak az arisztokrácia, a diplomáciai kar és a kulturáltabb

zsidóság beszélt nyelveket. A középosztály rétegeiben a nyelvtudás elég gyenge lábon

áll, bár az utóbbi években ezen a téren is igen nagyfokú haladás mutatkozik.

Nekünk a francia Ecole Normal Superieur mintájára egyetlen tehetségkiválasztó

intézményünk van: az Eötvös-kollégium. Száz férőhelyes internátus, kitűnő állami

intézmény a maga helyén, a baj csak ott van, hogy egyoldalú, mert negyven év óta

bölcsészeket, kizárólag csak bölcsészeket nevel. Holott minden egyes miniszteri tárca

feladatköre megkívánná, hogy több olyan ember legyen magyar közéletben, akik már az

első egyetemi évtől kezdve minden erejüket arra fordították, hogy ebben vagy abban a

feladatkörben megszerezzék a lehető legnagyobb elméleti és gyakorlati tudást. Minden

miniszterelnök jól tudja, hogy a kabinet összeállítása, ahol ezenkívül még politikai

szempontokat is figyelembe kell venni, nem egyszerű dolog.

A nemei Führer-Schule a legszigorúbb faji alapon választja ki a tehetségeket. Tizenkét

éves koruktól irányítja őket és mindegyikből Führert nevel. És mindegyiknek azt

mondja: úgy kell készülnöd, hogy te leszel a Führer. És minden idegszáladdal, minden

pillanatban érezned kell, hogy német vagy. Nálunk a magyar öntudat ilyenértelmű

ápolásának nyoma sincs. A magyar egyetemi ifjúság tömegei túljutottak már az utcai

tüntetéseken és kibontakoztak abból a szolgaságból, hogy gombnyomásra mozgassák

meg őket a politikai élet külső felvonulásaiban, de a magyar ifjúság, ennek a magyar

ifjúságnak tehetségei még több gondot, még több szeretetet és még több anyagi és

szellemi támogatást érdemelnek. Fel kell állítani nekünk is a „Magyar Kitűnőek

Iskoláját”.

Egy pillanatig sem gondolok a német Führer-Schule utánzására. Még csak azt sem

mondanám, hogy a kiválogatásnak faji, vagy osztálybeli szempontok szerint kellene

megtörténni. Legyen ez az iskola a tehetségek szabad versenye, — abban a pillanatban

biztosítva látom a népi tehetségek érvényesülését is. Ha Amerikában utat tudtak törni

maguknak, itthon sem kell félteni őket, bár idehaza kétségtelenül több előítélettel kell

megküzdeniük.

A magyar „Kitűnőek Iskoláját" valahol az amerikai és német példa között látom. Az

amerikai demokrácia közelebb van a szentistváni gondolathoz, viszont a német öntudat

példájára nagyobb szükségünk van, mert Európában vagyunk, sőt Európának is azon a

pontján, ahol legnagyobb a kisebb nemzetek faji öntudatának hullámverése.

376

Azt mondaná valaki: miért álmodozom én a sok, túlsok egyetem fölött még egy másik,

különálló egyetemről, amikor a magyar népoktatás alapfeladatai sincsenek még

megoldva. Többek között hiányzanak a mezőgazdasági iskoláink is. Ezt a két kérdést

nem szabad összekeverni. A „Kitűnőek Iskolája” nem jelentené újabb egyelem

felállítását, csak a szétszórt tehetségeket gyűjtené közös fedél alá, ahol ez az iskola

nemcsak a nyomortól óvná meg őket, hanem minden tekintetben szellemi és erkölcsi

támogatást nyújtana nekik. Könyvtárával, folyóirataival, de főként állandóan

szerződtetett nyelvtanáraival arra is módot adna az igazi tehetségeknek, hogy olyan

magasabb műveltséget szerezzenek, ami még egy középosztálybeli egyetemi

hallgatónak sincs módjában a mai viszonyok között. Első pillanatban talán nevetségesen

hangzik, hogy az amerikai School of brillants a legmagasabb tudományos kiképzés

mellett arra is megtanítja a maga hallgatóit, hogyan kell a legjobb társaságokban

megjelenni. A tánc, az öltözködés, a tökéletes társadalmi modor majdnem olyan fontos,

mint a nyelvtudás. A társadalmi érintkezésnek külön nyelve, külön igeragozása van.

A társadalmi érintkezés biztonsága nemcsak azok számára szükséges, akik bármily

vonatkozásban külföldön képviselik a magyarságot, hanem azok számára is, akik

idehaza emelkednek a mélyből a magasba. Gyakran előfordul, hogy az úgynevezett

gyerekszoba hiánya félszegekké, hallgatagokká teszi az embereket, szinte arcukra van

írva a félelem, nehogy valami illendőségi hibát kövessenek el. A magasabb társadalmi

érintkezés szabályait és titkait ijesztően bonyolult dolognak érzik és valami különös

szemérem tartja őket vissza, hogy megkérdezzék A legegyszerűbb formaságokat, főként

azért, nehogy tudatlanságukat elárulják. Pedig semmi sem egyszerűbb, mint ezeknek a

szabályoknak a megtanulása. De ez is olyan nyelv, amit nem lehet nyelvtanároktól,

ebben az esetben illemtanároktól megtanulni, hanem csak kint az életben. A Kitűnőek

Iskolájának hallgatóit tehát be kell vezetni a legjobb társaságokba, állandó társasági

érintkezést kell teremteni számukra. A School of brillants a kérdésnek ezt a részét is

megszervezte.

Nyelveket beszélő, a legmagasabb társaságokban is kitűnőin mozgó, biztos fellépésű

magyar ifjakat kell az életbe küldeni a Kitűnőek Iskolájából, mert a nyers tehetség nem

elegendő. A magyar tehetség olyan, mint az aranyrög, de ki kell emelni a mélyből.

Kiemelni és megötvözni. A magyar fajnak a kormányzatra, vezetésre alkalmas rétegét

céltudatosan kell megteremteni. Fontos kérdés, hogy ezek a magyar ifjak a nyári

377

szünidőben legalább három hónapot külföldön töltsenek, még pedig lehetőleg úgy, hogy

német, olasz, francia, angol vagy más országokban családoknál helyezkedjenek el, mert

csak a családi életen keresztül lehet igaian megismerni egy népet vagy nemzetet. A

szállodák levegője az egész világon mindenütt egyforma, a társutazások pedig alig

nyújtanak többet, mint a mozik híradója.

A családoknál való elhelyezkedés a külföldi tanulmányútnak nemcsak

legeredményesebb, de végeredményben legolcsóbb módja i s. Megoldható csere-akció

útján, amelynek egyszerű titkára a gyakorlati élet már régen rájött. Ismerek magyar

családokat, amelyek gyermekeiket Angliába vagy Franciaországba küldik valamely

hasonló osztálybeli és foglalkozású családhoz, a gyermek ellátásáért nem pénzzel

fizetnek, hanem hasonló vendéglátással és szeretettel. Egyik évben a magyar fiú megy

néhány hónapra az angol családhoz, a következő évben az angol fiú jön

Magyarországra. Ez nem csak a nyelvtanulás legtökéletesebb formája, hanem arra is a

legjobb út, hogy ezek a fiúk valóban világot lássanak és látókörük kiszélesedjék. Amit

egy-egy család levelezés és ismerkedés útján meg tud csinálni, azt ugyanúgy

megcsinálhatja a nagyobb család, a „Kitűnőek Iskolája”. Természetesen ez is szervezés

kérdése.

Ha át amerikai School of brillants Amerika százhúszmilliós lakosságából ötszáz

hallgatót hív be a maga falai közé, a tizenegymilliós Magyarországnak ebben az

arányban elegendő volna negyven-ötven válogatott tehetséget a kiképzés körébe

bevonni. Ezt a negyven-ötven hallgatót úgy kell elképzelni, hogy ez az iskola

hallgatóinak állandó arányszáma, amely egyrészt növekszik, másrészt fogy, növekszik

azokkal, akik újonnan lépnek be az iskolába és fogy azokkal, akik egyetemi

tanulmányaikat befejezve ezt az internátust elhagyják.

Negyven hallgatónak ilyen magasabb értelemben vett kiképzése még a mi nehéz

viszonyaink között sem jelent megoldhatatlan feladatot. Nem látszik nagy számnak, de

ha elgondoljuk, hogy tíz esztendő alatt száznál is több olyan magyar emberrel

ajándékozná meg a magyar közéletet, akik minden ponton megállják a helyüket, éppen

magasabb műveltségüknél, sőt magasabb és öntudatosabb erkölcsiségüknél fogva, akkor

e kérdés fontosságát igazán nem nehéz felismerni.

Vezető emberektől állandóan hallom a panaszt, hogy ilyen vagy olyan feladatkörre

milyen rendkívül nehéz megfelelő embert találni. Ha most még azt is elgondoljuk, hogy

378

a mai világpolitikai helyzetben a dunavölgyi népek sorsának kialakulásában a

magyarságra igazán fontos szerep vár, akkor minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy

e nagy feladatok előtt teljes szellemi fegyverzetben álljunk. Semmit se mulasszunk el,

hogy minden magyar tehetség a legnagyobb mértékben támogassunk és megadjuk a

lehetőséget annak, hogy minden irányban megállhassák a helyüket.

Az amerikai School of brillants nem állami intézmény. A német Führer-Schule-k

viszont szigorúan állami vezetés és ellenőrzés alatt álló intézmények. Ha e két módszer

között kellene választanom itt is a középutat keresném. A társadalom és a kormányzat

összefogásával a kérdés megoldásában semmi nehézséget nem látok.

Állítsuk fel a magyar Kitűnőek Iskoláját. Állítsuk fel magyar szelemben a mi történelmi

múltunknak és a mi történelmi jövőnknek megfelelően. Állítsuk fel olyan szellemben,

amely e falak körül légmentesen kizárja a napi politika mérgező anyagát. Ez

természetesen nem azt jelentené, hogy a fejlődő tehetségek gondolatszabadságát

bármilyen irányban korlátozni kellene, de tökéletesen elegendő, ha ezek a magyar ifjak

csak akkor illeszkednek bele valamely politikai pártba, vagy meggyőződésbe, ha már az

iskola falait elhagyták, érettebb fejjel, huszonnégy-huszonöt éves korukban. A

tizennyolc éves politikusokban nem hiszek.

Állítsuk fel a magyar Kitűnőek Iskoláját. Mélységes meggyőződésem, hogy ezt az

iskolát fel kell állítani.

379

Kemse és az egyke

(Kelet Népe VI.évf. 1.sz. 1940.január 1. 4-6.p.)

1935-ben tíz fiatal diák, egyetemi hallgatók, a Pro Christo diákok háza falukutató

munkaközösségének tagjai szállottak ki a Dráva partján Kemse ormánysági községbe.

Heteket töltöttek ott, meg újra visszatértek, beszélgettek, jegyeztek s a lehető

legnagyobb pontossággal rögzítettek le mindent, ami a falu életére vonatkozik.

Közösen, megbeszélés alapján, kollektíve dolgozták fel a kirándulás eredményét. A

könyv tárgyilagos, igazságos ismereteket ad erről a kis magyar faluról, mely hasonlatos

a többi kis magyar faluhoz. Itt a községbelieknek a gyermekgyümölcsről való felfogását

ismertető fejezetet közöljük. ( „Elsüllyedt a falu. Kemse község élete”)

Kemse egykéző község. A 20 ezreléken aluli születést már egyke jellegűnek tartjuk. Ez

Kemsénél a századfordulótól fennáll.

Hogy mi volt az oka az egykézés megkezdésének, általában mik az egyke okai, az

Kemse sajátos múltjában keresendő. Annyi bizonyos, hogy a kis község társadalmát

nagyon sokszor érzékenyen érintették komoly megrázkódtatások, amiknek

visszahatásaként a szaporodás csökkenése következett be.

Azok a megrázkódtatások azért érinthették olyan érzékenyen a lakosságot, mert Kemse

társadalmi berendezkedése a múltban nem öltött határozott formát és inkább elmosódó

körvonalakban alakult ki valamilyen közösségi szellem, amelyik részben a gazdasági

egymásrautaltságból, részben pedig egyéb okokból jött létre. Minden valószínűség

szerint laza faluközösség, illetve ezen belül nem határozott jellegű házközösség volt

Kemse társadalmi és gazdásági életformája. Az Ormányság állandóan ki volt téve a

Dráva és a Feketevíz áradásainak. A Dráva és a Feketevíz határozták meg az ottani

lakosság életfunkciónak a küzdőterét. Az áradásmentes területeken folyt a földművelés

és állattenyésztés. Nagy, népes családok voltak. A Pragmatica szankció korabeli

összeírás 3 jobbágy és 3 zsellér családot emleget. De a múlt század eleji anyakönyvi

adatoknál is csak kevés család neve (Pósa, Mihó, Sós, Nagy, Punak) szerepel. Egy-egy

jobbágy család kezén kevés föld volt. Az újabb területek bevonása a szántóföldi

termelésbe csak fokozatosan történt. A gabonatermelésnél mutatkozó hiányokat

380

gyűjtögetéssel pótolták. Szombat délutánonként például az egész falu kivonult a

cserjésekbe halászni, vagy különböző növényi táplálékot gyűjteni.

A közösségi gazdálkodás és a közösségi életforma fennállását legjobban az bizonyítja,

hogy a nyomáskényszert még ma is tartják, továbbá a régi háztípus nyomai

megtalálhatók, ahol a fiataloknak több, külön hálókamrájuk volt az udvaron. Érdekes

még az is, hogy a régebbi építkezéseknél egészen más volt a telekelrendezés, mint ma.

A gazdasági méretek is másként alakultak. Sok volt az állat. Ezeket messzebbre, a

Dráván túlra is elhajtották legelni. De mindeme bizonyítékok mellett sikerült az egyik

tipikus kemsei család történetének a kikutatásánál a házközösség nyomaira bukkannunk.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy faluközösség, vagy ház közösségen nem kijegecesedett

forma értendő. És különösen nem kell a szláv zadrugára gondolni, amikor Kemsén

házközösségről beszélünk. Egy elmosódott, lazán összetartozó több nagy családból álló

„családot" kell rajta érteni.

Míg a házközösségi, vagy családközösségi gazdálkodás megvolt Kemsén, a gyerekek

értéket jelentettek a családban, mert felnőve munkaerőnek számítottak. Mivel újabb

területek bevonása volt még lehetséges a mezőgazdasági termelésbe, továbbá a

különböző úrbéresi jogok: halászás, legeltetés, fairtás. esetleg vadászás kihasználása

csak úgy történhetett meg, ha több gyerek volt a családban: erős mértékben szaporodott

a lakosság, Hiszen a lakosság száma egyre nőtt. Csak 1830-tól kezdve látunk zuhanást,

de az is a gyakran jelentkező ,,forróláz" járványok következménye. A természetes

népszaporodás pozitív értékű. Minden jel arra mutat, hogy a múlt század első felében

Kemse terjeszkedő község és a lakosság komolyan szaporodott. A gazdasági viszonyok

is kedvezőbben alakultak. A fősúly az állattenyésztésen volt, mivel a saját legelőjük

nem volt elég, a pécsi káptalantól is béreltek, amelyről egy 1838-ból fennmaradt

szerződés tanúskodik. A szerződés első pontja szerint „általengedi és adja a tekintetes

Pétsi Káptalan ezen folyó 1838-ik esztendőben Kemsei helységnek azon Zehi pusztának

részét, mely Nagyerdőnek és Gájnak hívattatik, minden szarvasmarháinak és lovainak

számára, melybe ezeken kívül sem más vidéki marhákat befogadni, sem pediglen

magok sertéseit beereszteni szabad nem lészen, azért is, hogyha valamely sertések

abban tapasztaltatni és behajtatni fognak, minden egyes darabtól bizonyos büntetést kell

fizetni a „Magas Uradalomnak".

381

Tehát csak lovakat és szarvasmarhákat legeltethetlek a káptalani legelőn, sertéseket

nem. Azokat áthajtották a Drávántúlra a horvátországi erdőkbe makkoltatni. A

sertésekkel: a kondával valakinek el kellett mennie. A lovakat és szarvasmarhákat is

őrizni kellett, mert azok egész nyáron, április 23-tól szeptember végéig állandóan a

legelőn voltak. Éjjel hevenyészett karámfélében húzódtak meg. A gyűjtögetéshez is

emberre volt szükség és a favágáshoz szintén. Ezt a sokféle munkakört csak úgy tudták

ellátni, ha többen voltak. Tehát a gazdasági szükségszerűség is rávitte őket a közösségi

gazdálkodásra.

Nékik nem termelt sok gabonájuk és úgy látszik részért elmentek csépelni. A

káptalannak ez nem tetszett, mert az övé kicsépeletlen maradt, ezért a legeltetési

szerződésben többek között kiköti azt, hogy »mindezeken kívül magát ezen helység

lekötelezi minden Uraság termését, az légyen őszi, vagy tavaszi és az Dézsma gabonát,

mindjárt annak betakarítása után, a kiadandó rész mellett kinyomattatni és kicsépelni,

különben, ha ezen helység magát ellen szegezvén, azt kinyomattatni, vagy kicsépelni

nem akarná, vagy más uradalomba nyomtatás végett általmenni bátorkodna, ennek

végezte előtt, ez a jövő esztendei legeltetésre semmi számot nem tarthat és egyáltalában

magát minden uradalmi kegyességek elnyerésére méltatlanná teszi". A cséplés akkori

formája, a nyomtatás sok embert igényelt. Mindezekből kitűnik, hogy azoknak a

családoknak ment jól, akik sokan voltak. Gyerekekben nem is volt hiány; a legtöbb

családnál négy-öt, sokszor több is található. A racionálisabb gazdálkodás kedvéért a

gyerekek nősülésük után is bentmaradtak a családban, összedolgoztak és a legteljesebb

mérvű munkamegosztást találjuk mindenütt.

Az egykézésre való áttérés a 48-as jobbágyfelszabadítás, illetve a birtokmegváltás után

következett be. A 48-as idők váratlanul érték őket. A világtól elzárva, a megszokott

életformákhoz ragaszkodva éltek hosszú évszázadokon keresztül. A szabadságharchoz

semmi közük sem volt. A birtokelkülönözés azonban megtörtént. Persze nem az ő érde-

keik szerint. Ki-ki megkapta a jobbágytelkét, de csak azt. A különböző jogoktól elestek.

Legeltetni, halászni, vadászni többet nem mehettek, mert most már minden a pécsi káp-

talan saját tulajdona lett. A birtokelkülönözés körül is bajok voltak. Évtizedekig

húzódott a perük a pécsi káptalannal. Kevesebbet kaptak, mint amennyi járt volna nekik

és ezért a Baranya vármegyei úrbéri bírósághoz, majd a közigazgatási bírósághoz

fordultak, de mindenünnen elutasították őket. A jobbágyfelszabadítás nem jól történt

382

náluk. Összébszorította a megélhetési területeket. A sok gyerek már útban volt, a

házközösségi szervezet kezd szétbomlani, az általános életkörülményeik rosszabbodtak.

Ezután csak abból az egy-két fertály (8—12—16 kat. hold) földből kellett megélni, az

pedig a régi gazdasági módszerek mellett kevés volt. És ekkor áll be a törés a

szaporodásukban. A múlt század hatvanas évei után csökken a csecsemők halandósága,

mert kevesebben születtek, de esik a születések száma, zuhan a házasságkötések száma,

s az öregek halálozási aránya előtérbe nyomul stb. A helytelenül végrehajtott

jobbágyfelszabadítás és birtokmegváltás megfojtatta az életet Kemsén.

De nemcsak Kemsén tört ketté az élet rendes folyása, hanem az egész Ormányságban.

Az Ormányságban mindenütt hasonló életfeltételek voltak és a változás valamennyi

község lakosságát egyformán érzékenyen érintette. A visszahatás nem maradt el. A

megváltozott életkörülmények a sok gyereknek nem kedveztek, el kellett tüntetni őket.

Kezdetét veszi a születések szabályozása. Eleinte nem volt tökéletes a módszerük, sőt

egyáltalán nem értették a magzatelhajtás technikáját. Ez csak később fejlődött ki. A

gyermekek megszülettek és azokat egyszerűen megfojtották. Az anyakönyvben

lapozgatva, sok fulladásokozta gyermekhalált találunk. A nagy dunyhát rátették a

csecsemőre és alatta az megfulladt. Lassan azonban rájönnek arra, hogy már az anya

méhében ki lehet oltani az alig fogant életet. Kezdetét veszi a magzatelhajtások

korszaka. Eleinte még nehezen megy. Sőt fiatal menyecskék elvérzés következtében

meg is halnak. Az anyakönyv hűen beszámol mindezekről a halál oka rovaton keresztül.

Érdekes megfigyelni, hogy a csecsemők következetesen mindig nagy százalékban

haltak meg. Az ikrek közül az egyik pár napon belül mindig meghalt, a másik egy éven

belül. A fiatal asszonyok halálozása is gyakoribb lesz. A magzatelhajtás technikája

közben tökéletesedik. Már nem okoz bonyodalmakat, halálos kimenetele ritkán lesz.

Eléri sötét fénykorát.

A magzatelhajtást rendszerint öregasszonyok végezték. Akadt mindig a faluban (most

is van) olyan öreg, tapasztalt szüle, aki ismerte, mik alkalmasak a veszélytelen, de

mégis biztos beavatkozásra. Ezeknek a beavatkozásoknak azonban meglett a súlyos

következményük. Tönkretette az asszonyokat fizikailag és az egész társadalmat

erkölcsileg és szellemileg. Ez érthető is. A beavatkozás olyan elváltozásokat idézett elő,

amelyek egyrészt a meddőségben jelentkeztek, másrészt az illető asszony teljes

tönkremenését jelentették. Hogy nem steril-módon történt a magzatelhajtás, az bizonyos

383

és hogy nem volt modern, az megint valószínű. A durván végrehajtott műtétek az

asszonyok megrokkanását idéztek elő. A kemsei asszonyok negyvenöt-ötven éves

korukban már derékban kettétörve, görnyedt vállal és háttal, kifordult csípővel és

lábakkal járnak az utcán; az ember megdöbben a sok deformált alak láttára. A

szervezetükben beálló fizikai elváltozások mellett sokkal súlyosabb az a lelki letörés,

ami az egykéző lakosságra jellemző Átalakul az egész életszemléletük. Más lesz a gon-

dolat és érzelmi világuk. A rendes élet törvényeiből kiszakadnak, új törvények lesznek

és az egykéből lassan új, más életrendszer lesz. Ennek az életrendszernek megvannak a

saját erkölcsi, társadalmi, gazdasági és kulturális törvényei, amelyek meghatározzák

elsüllyedt világuk új életfeltételeit Az egy gyermek — az „egyke" — örökli a birtokot

osztatlan egészében. A földművelési technikájuk fejlődik, belekapcsolódnak olyan

gazdasági ténykedésekbe (lótenyésztő pld.), amelyek kedvezően befolyásoljuk új

életfeltételeik kialakulását. A viszonyok kezdenek javulni az egykézés bevezetése után.

Ez valahogy elaltatja bennük a lelkiismeret szavát. Látják, hogy jó következményei

vannak az egy-gyermek rendszernek.(Ők nem tudják, hogy mi az az egyke. Nincs neve

ennek a rendszernek. Nevetlenül csináljak, de az előnyeit nagyon jól ismerik ).

Tudatossá válik bennük az, ami egy megrázkódtatás következtében talán öntudatlanul

robbant ki. Ösztönösen szabályozták a születéseket, mert az újszülöttek az élők érdekeit

erősen veszélyeztették. A jobbágyfelszabadítás és a házközösségi szervezet széteséséből

származó bizonytalan létérzés rájuk szakadt. Brutálisan reagáltak és — az események

őket igazolták, mert továbbra is megmaradhattak azon az életnívón, amelyen eddig

mozogtak, sőt még javult is a helyzetük. Mindezeknek végzetesen tragikus találkozása

az ösztönös életmegfojtásokat törvénnyé emelte és minden társadalmi véleményre, vagy

lelkiismeretfurdalásra való tekintet nélkül most már tudatosan folytatják a

születésszabályozást. A gazdasági okok háttérbe szorulnak, majdnem eltűnnek és az

egész kérdés áttolódik erkölcs-világnézeti síkra.

Az egyke kialakulásának három fázisa van. Ez a három, egymásból folyó fázis

nagyjából összeesik a születés -halálozási viszonyok tárgyalásánál említett három

periódussal. Az első fázis a nyugodt mozgásban lévő társadalom fejlődő képe. A

születések száma nagyobb, mint a meghaltaké. Rendezett életkörülmények, jövőben

bízó, erős hitű társadalom. A múlt század közepéig, úgy a 60-as évekig tart ez az idő.

384

Jön a második fázis: a megrázkódtatás: a gazdasági körülmények megváltozása, a

megszokott életforma fölborulása, az életlehetőségek összébbszűkülése, ami megzavarja

a szaporodás eddigi tendenciáját és megtorpan a szaporodás ösztöne. Az élet bukdácsol

a halálon át. A születések már nem uralják a halálozást. Ez utóbbi eléri az újszülöttek

számát, sőt már sokszor el is hagyja azokét. Itt erősen szerepel a gazdasági ok. A

stagnáló társadalom a születés szabályozás biológiai végrehajtásával erkölcsileg és

szellemileg teljesen tönkreteszi magát. Az egykéből életrendszer lesz. A gazdasági ok

kikapcsolódik; az egész erkölcsi kérdés lett. Kialakul a harmadik fázis: a helyzeten már

nem változtat semmi. Megszokott törvényük lett úgy, mint ahogy másoknál szabály a

gyermekáldás.

Az erkölcsi térre áttolódott egykekérdésnél a gazdasági ok azonban még mindig kísért.

A falunak nincs terjeszkedési lehetősége. A káptalani birtok és a grófi uradalom,

amelyek körülveszik a községet és majdnem a templom tövéig érnek (200 m-ig tőle),

halálgyűrűként megfojtják az életet. Örökös küzdelem folyt a földért és ők maradtak

alul. Az Ormányságban a nagybirtok részesedési aránya 50%-os. Kiss Géza 34

ormánysági község birtokmegoszlási adatait vizsgálva, úgy találta, hogy a 34 község

összterülete 83.491 kat. hold volt. Ebből nagybirtok 41.255 kat. hold (49.5%) és

kisbirtok 42.236 (50,5%). Ha több a gyermek, a birtok elaprózódik és lezüllenek

agrárproletár sorsba. Ettől pedig nagyon félnek a baranyai „pógárok". Mondják is, hogy

ők nem nevelnek az uradalmaknak kanászt, bérest, kocsist. De ez már az utolsó

szalmaszál, amelybe talán a lelkiismeretük megnyugtatásaként akarnak

belekapaszkodni. Egy elsüllyedt nép ők, akiknek már minden mindegy...

385

Esztergár Lajos: A földmunkások sorsa

(Kelet Népe VI.évf. 1.sz. 1940.január 1. 4-6.p.)

Nem újság és nem ritkaság Kemse arcképe. Aki a falut ismeri, mindenütt

rámutathat. De most nem akarunk sírról tanácskozni, mi az oka, hogy jött létre

ami ferdeség, kinövés zúzza a pompás magyar életet. Késő az idő, más

helyzetekben kell megtárgyalni az okokat, mint rögtön a segítésre kell gondolni.

Esztergár Lajos Pécs sz. kir. város h. polgármestere könyve ehhez nyúl hozzá.

Városi ember, magas állású hivatalnok létére a föld népének megmentésére

dolgozott ki tervezetet.

„A megnagyobbodott ország megoldandó feladatai közt első helyen állanak a

szociális problémák". Ezzel kezdi könyvét. Sajnos nem elégedhetik meg az

egyszerű részletes programadással. Kénytelen társadalmi képet festeni és bírálni a

megtörténteket s még jobban a meg nem történteket.

„A szociális munka útján"

A leggyorsabb ütemben a proletariátus kérdését kell megoldani. A hangsúly

nemzeti és szociálpolitikai szempontból a fontosabb falusi proletariátus

kérdésének megoldásán nyugszik. A falu proletariátusának a faluban való

megkötése már lehetővé teszi a városi proletariátus felszámolását is. A város felé

áramlás a mezőgazdasági munkásság csökkenését idézi elő, a városokban pedig

olyan munkás tartalékhadsereget képez, ami a munkabér romlásával a városi

munkás életszínvonalának csökkentését idézi elő, mert az iparosodás, a városi

munkaalkalmak nem haladnak olyan arányban, mint amilyen tempóban a

beáramlás folyik. Tehát az ínség, az ezzel kapcsolatos nyugtalanság a lakosság

növekedésével együtt polgárjogot kap a városokban.

A falusi lakosság minden tétegének megvannak a szociális problémái. Az, első helyet

foglalják el a gyengébb társadalmi rétegeknek, mezőgazdasági munkásoknak, cselé-

deknek, napszámosoknak, más szóval a falu nincstelenjeinek problémái. Ha

összehasonlítást lehet tenni a falu és város szegénysége között, azt kell megállapítani,

hogy a falusi szegénység kietlenebb, reménytelenebb, mint a városi. A falvakban

386

nagyobb a közöny, nagyobb az önzés és éppen azért a szegényeknek helyzete sokkal

nehezebb, több nélkülözést kénytelenek elviselni, mint a városiak. A városokban nagy

tömegek élnek együtt, ahol mindig van szószólója a szegénységnek. A szegénységben

rejlő feszítő erő csökkentését iparkodnak biztosítani az egyházak, a társadalom és a

hatóságok. A falusi lakosság, különösen pedig a kisebb falvakban szétszórt

tanyavilágban élők között az érintkezés ritka és lassú, kevésbé fogékonyak a

nélkülözés iránt, a szegénységet előidéző okot a szegénységben élő személy

hibájának ítélik és ezért a támogatástól is inkább elzárkóznak.

A falusi lakosság problémái kicsúcsosodnak az elsőrendű szükségletek hiánya

körül. Megélhetés, munkaalkalom, lakáskérdés, ruházat, élelmezés és a

közegészség kérdése, azok, amelyekhez a falusi lakosság problémái

kapcsolódnak.

A falusi lakosság munkanélkülisége majdnem annyit vitatott kérdés, mint az

egyke kérdése. Egyet tényként kell megállapítani, hogy a falusi lakosság

életében a munkanélküliség problémája mindig jelentkezik. Télen a

mezőgazdasági proletariátus kis kivétellel munka nélkül marad, és mivel a

munkaszezon alatti keresetük nem fedezi szükségletüket, a kényszer

munkaszünet alatt a nélkülözés különféle fokán esnek át. Ez adja a

magyarázatát a városok felé özönlésnek, ahol a hatósági intézkedések

biztosítják a tengődési minimumot.

Általában — a statisztikusok szerint — a falusi munkásság életszínvonala

csökkent. Az idénymunkások keresete lényegesen alatta marad a régi kereseti

viszonyoknak, erre a mezőgazdasági szerződések összehasonlítása nyújt

bizonyítékot. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy ezeknek a társadalmi

osztályoknak a keresete még a mindennapi megélhetést sem tudja biztosítani.

Ha még ehhez a lakásprobléma kapcsolódik, ha bért kell a lakásért fizetni, akkor

a megélhetésük veszélyben forog. Nyomorúságukat fokozza az a körülmény,

hogy az általuk bérelhető lakások egészségtelenek, nedvesek és nedvesek és így

csakhamar a nyomorúság ikertestvére, a betegség is bekopogtat. Tehát ennek a

rétegnek a megsegítése rendkívül sürgős és fontos feladat. Az államhatalom

iparkodik is javítani a helyzeten. A földbirtokreformnak az volt a célja, hogy ezt a

387

réteget megerősítse, önálló egzisztenciává tegye. FAKSz kölcsönök révén

próbálta az egészséges építkezést előmozdítani.

Társadalmi szempontból úgy a házhely kijelölése, mint a földhözjuttatás sok

kívánnivalót hagy maga után. A területek többnyire nem voltak alkalmasak

arra a célra, amire kijelölték. A házhelyeket a falutól távol jelölték ki és ezzel

számkivetettség érzését hintették el, továbbá a falusi lakosságban különben

meglevő osztálygőgöt és gyűlöletet elmélyítették. Baj volt az is, hogy a kölcsönök

lassan bonyolódtak le, a fedél alól kiszorult, házhelyhez juttatottak nem

várhattak, amíg a kölcsön megérkezik, ennek következtében olyan házat

építettek, amilyenre módjuk volt. Egészen természetes, hogy nyomorúságukban

csak nyomorúságos viskókat, egészségtelen lakásokat létesítettek.

A falusi lakók, különösen a napszámosok, cselédek és más mezőgazdasági

munkásrétegek megerőltető munkát végeznek. A munka idején láttól-látig vagy

másképpen virradattól vakulásig dolgoznak. A csenevész struktúrájuk mellett

megerőltető munkát végeznek és e mellett rendkívül rosszul táplálkoznak.

Főételük a kenyér és a tészta. Amíg a disznóhús tart — már akinek módja van

disznót hizlalni — azt eszik, más húshoz nem igen jutnak, mert azért pénzt kell

kiadni. Aki sertést nem tud vágni, az irracionális táplálkozás miatt kénytelen

silány tápértékű levessel megelégedni, legfeljebb káposztát, hagymát és burgonyát

fogyasztanak. A falusi szegény néprétegnél a táplálkozás nem az erőgyűjtés, az

elhasznált energia pótlását, hanem kizárólag az éhség csillapítását szolgálja. Olyan

ételeket eszik, amelyeket sokáig emészt és így az éhséget későbben érzi.

Zöldségféléket egyáltalán nem esznek, a káposzta és burgonya mellett csak a

hagyma szerepel étlapján. Az ilyen táplálkozás mellett végzett túlerőltető munka

adja magyarázatát a korai megöregedésnek és elpusztulásnak. Ebbe a sorba

belekapcsolódnak a közegészségügyi problémák, amelyek a kenyérkérdéssel

szervesen összefüggenek. A közvélemény a falut egészséges életfeltételek talajának

tartja. Ezzel szemben, nedves épületekben, többnyire egy szobában élik le ételüket,

igen gyakran az apró háziállataikkal — ha ilyenekkel rendelkeznek — együtt. A

tüzelőanyag hiánya miatt féltve őrzik a meleget, az ablakot beragasztják és

óvakodnak a szellőztetéstől.

388

A téli zsúfoltság, a levegőnek hiánya teszi érthetővé azt a sok betegséget, amit a

falvakban, különösen a nincsteleneknél találunk. Ha az egyik családtag ragályos

beteg, a fertőzés átterjed a család többi tagjaira is, mert nincs mód és lehetőség

az elkülönülésre és a legprimitívebb egészségügyi szabályok betartására. Ilyen

esetekben a közegészségügy szenved a szociális hiányok miatt. Nem egy esetben

a szegényalapon rendelt gyógyszer azért marad hatástalan, mert hiányzik a

meleg szoba, a tisztaság, a rendesebb táplálkozás.

Mindennek előfeltétele a házhelyhez, földhöz juttatás. A földnek akkorának kell

lennie, hogy abból a család szükségleteit belterjes gazdálkodással biztosítani

tudja. Ha ez biztosítva van, akkor a célszerű termelésre kell megtanítani őket.

Van példa az országban, hogy az O. F. B. útján megfelelő földhöz juttatott

család, a gazdasági ismeretek hiánya miatt külterjes gazdálkodást folytatott és a

nyomorúsága régi állapotban maradt, míg a racionális gazdálkodás mellett házi

szükségleteit a földdarab biztosíthatta volna.

Igen nagy feladat a mezőgazdasági proletárok arra alkalmas részének

kisgazdákká nevelése. Tehát szükség van arra, hogy a falu nincstelenjei

használatra birtokba vehessenek egy akkora darab földterületet, mely jó

gazdálkodás mellett a család szükségleteit kielégíti.

E mellett a háziipari foglalkozás az a mód, amellyel pénzt biztosíthatna

abban az időben, amikor munkalehetőség nem kínálkozik az időjárás miatt.

Felmerül az a kérdés, hogy a csak vázlatosan érintett és csak a feladatot

megjelölő problémák megoldása a gyakorlatban miként vihető keresztül. Ma már

túlhaladott álláspont a „lesz, ahogy lesz” elve. A változott életviszonyok arra

kényszerítették az államhatalmat, hogy a rászoruló lakosságot ne hagyja magára,

hanem siessen segítségére. A megsegítés olyan feladat, amely meghaladja a

magánosok, egyházak, társadalom és karitatív egyesületek munkáját. Ez ma már

népvédelmi feladat és az államhatalom kötelessége. Az intézkedéseknek a

megnyugtatásban kell kifejezésre jutniuk. A nyomorúság, a nélkülözés, az ínség

nem vár, azonnali intézkedéseket követel és még a hibás, de gyors

intézkedéseknek is több az eredményük, mint a lassan folyó, nagyobb

előkészítést igénylő orvoslásoknak. Példa erre a telepítés, amely természeténél

389

fogva nem haladhat gyorsabb ütemben és e miatt a nincstelenek és ezen

intézkedésektől sorsuk jobbrafordulását váró lakosságnak nincs is hozzá bizalma.

A közigazgatás szociális feladatait nem láthatja el, mert falai között még nem

nyert e munkakör polgárjogot. A közigazgatásra a bürokrácia és a formalizmus

olyan béklyókat raknak, melyek a szociális munka természetével ellentétben

állanak. Az intézkedésekhez jóváhagyások szükségesek, a jóváhagyások

közismerten lassan gördülnek, így tehát minden intézkedés megkésetten érkezik.

Másik nagy nehézség jelentkezik a munkaközvetítés hiányában. Papíron meg

van szervezve, valójában azonban éppen az előbb felhozott okok miatt sok

visszás helyzet keletkezik pl. míg a falu nincstelenjei a legnagyobb

nyomorúságban tengődnek, a szomszédos uradalom a harmadik, negyedik

megyéből szerzi munkásait. Sokszor 4—5 megyén átutaztatnak

munkáscsoportokat, holott a munkáskereslet és kínálat nyilvántartása esetén ezt

gyorsabban, eredményesebben és leghatásosabban lehetne eszközölni anélkül,

hogy a család szétrobbantását vonná maga után. Köztudomású, hogy a

munkáscsoportok, az úgynevezett sommásmunkások sokszor hónapokon át

kénytelenek távol élni családjuktól, 3-4 megye távolsága választja el őket.

Ki kell építeni a gazdasági szakoktatást. Ma már hála Istennek sok gazdasági

szakiskola működik, a fiatalabb generáció, mely ezeket az iskolákat látogatja,

felkészültebben néz szembe s problémákkal. A szakiskolák hallgatói azonban a

tehetősebbek közül kerülnek ki, a falu nincstelenjei anyagiak hiánya miatt nem

tudnak hozzájutni az itt nyújtott ismeretekhez. Községenként vándortanfolyam

szervezésével, még pedig gyakorlati bemutatással összekapcsolt oktatással lehet

segíteni. A konzervatív falusiak azt hiszik, amit látnak. A szemük elé állított

példa, főképpen egy érdekelt falusi nincstelen lakos problémájának megoldása

minden ékesszólásnál többet használ és a jó példa sok követőre találna.

Ugyanez áll a háztartási tanfolyamokra is, melyekben jobbára jobbmódúak

nyernek oktatási. Egy problémát kétségtelenül ez is megold, azonban a

nincstelenek, a szegény néposztály háztartásához kell igazodnia, mert ez fon-

tosabb és nehezebb feladat. Meg kell ismertetni azokat a főzési lehetőségeket,

amelyek a falusi proletárok, nincstelenek részére nyílnak. Az egyszerű

egészséges táplálkozás sokat lendít a falusi nincstelenek helyzetén.

390

Az értékesítés, beszerzés megszervezésére van szükség, amire a magárahagyott

falusi nincstelen képtelen. A tehetős falusi gazda elkülönülten, társadalmilag,

gazdaságilag távol él a nincstelenektől, tehát sem a beszerzés, sem az értékesítés

terén segítségre nem számíthat.

A falusi lakosság problémáinak megoldását csak akkor lehet sikerrel végezni,

ha a falusi lakosság tudatosan bekapcsolódik a munkába. Ezt pedig csak a

népművelés révén lehet elérni. A népművelés feladatának elsősorban arra kell

irányulnia, hogy a szociális problémák megoldását elősegítse. A gazdasági

ismeretterjesztésnek is erre kellene törekednie. Ha ezenfelül jut idő és ha

jelentkeznek többen, akiknek érdeklődése olyan tárgykörre is irányul, amelyek

nincsenek ezekkel a problémákkal szoros kapcsolatban, a népművelés keretébe

lehet, sőt helyes is ilyen tárgyú kérdéseket beleilleszteni. Az elsődleges feladat

azonban, hogy azokat az ismereteket nyújtsák, amelyek a nép széles rétegeit

érintik és olyanoknak kell lenniük, hogy segítségükkel a falusi lakosságnak egy

rétege kikerüljön a nyomorúságból. A falusi társadalom csak ilyen oktatáson

keresztül kapcsolódhatik bele szervesen a szociális problémák megoldására

hivatott közigazgatási és társadalmi szervezetbe. Ennek a célnak elérése

érdekében szükség volna a helyi viszonyokhoz igazodó és az érdekeltek

életkörülményeihez alkalmazkodó előadások megszervezésére.

Ez azonban feltételezi úgy az előadók, mint a falu vezetőinek,

intelligenciájának (jegyzőnek, papnak, tanítónak, orvosnak) a szociális

felkészültségét. A szociális problémák iránti készséget fejleszteni kell. Sem a

jegyzőtanfolyamokon, sem a teológián, orvosképzésben nem találhatók fel a

szociális képzésnek, a szociális oktatásnak az a foka, amely a falu élére kerülő

vezetőt abba a helyzetbe hozza, hogy biztos kézzel nyúlhatna hozzá az előtte

felburjánzó szociális problémákhoz. Érzik nyomasztó hatását, meg is volna a

hajlandóság a megoldáshoz, azonban az ismeretek hiányában nem tudják sem az

eszközöket, sem a módokat megválasztani. Itt-ott szerencsés intuíció segít, ezek

azonban sporadikus jelenségek, melyektől különösebb eredményt várni nem

lehet. A falu vezetői ilyen irányú ismereteik hiánya miatt megtorpannak a

problémák előtt és ha nem is tagadják létezésüket, leértékelik jelentőségüket.

Sem rosszakaratot, sem hanyagságot nem lehet senkinek a terhére róni, s helyzet

391

ismeretének hiánya adja magyarázatát ennek az állapotnak. Tehát míg egyfelől a

falu vezetőinek előkészítésével kell a szociális feladatok megoldását biztosítani,

addig másfelől a népművelés terén kell a cél szolgálatához a szükséges

ismereteket nyújtani.

A falusi lakosság konzervatív, azért nagyon nehéz kimozdítani a megszokott

keretéből. De meg kell állapítani, hogy a mai falu népe intelligens és tanulékony.

Szívesen vesz részt az oktatáson, megérti a magyarázatot, óvatosan iparkodik is

a tanultakat a gyakorlatba átvinni, de tiltakozik minden illetéktelen beavatkozás

ellen, tehát erőszakkal szokásaiktól eltéríteni nem lehet. Az oktatáshoz, a

problémák megismertetéséhez, illetőleg a megelőzéséhez csak rendkívül nagy

tapintattal lehet hozzányúlni, amit a legnagyobb türelemmel és szeretettel kell

végezni.

A problémák megoldásához eszközök kellenek. Azonban a pénz— mint főerő— még

nem biztosítja a sikeres munkát. Az eszközöket valakinek céltudatosan mozgatni kell.

Tehát emberekre és szervezetekre van szükség, hogy az eszközök betöltsék

rendeltetésüket.

Mint minden munka — úgy a szociális problémák munkája is — csak a megfelelő

ismeretek, szaktudás birtokában végezhető el rendesen. Aki felkészületlenül nyúl a

munkához az mint kontár vagy kuruzsló okozhat veszedelmes károkat. A hazai

viszonylatok közt első és főfeladat a problémák megoldásához szükséges szervezet

kiépítése és az arra hivatott emberek kiválasztása, illetőleg kiképzése. A megfelelő

szervezet és emberek kezébe aztán nyugodtan adhatók az eszközök, melyeket a

megterhelt adózó közönség azért izzad ki, hogy a szociális problémák lekerüljenek

a napirendről. A megoldások elkerülhetetlenek és sürgősek, azért kell kiépíteni a

megfelelő organizációt és kell kiválasztani a rátermett embereket.

A kiútkeresés a jó és gyors megoldás felé törekvés mellett bizonyít a problémák

létezésének elismerése és a megoldás érdekében folyamatba lett nehéz, úttörő

munka.

392

A JÖVŐ KULTÚRPOLITIKÁJA II.

Irta: Féja Géza

(Kelet Népe, VI.évf. 3.sz.1940.február 1. 8-9.p.)

Ki kell adnunk a népköltészet remekeit, gyermekek számára pedig a népi játékokat.

De mi legyen a modern magyar irodalommal? Az igazi magyar irodalom a múlt század

végétül kezdve fokozottan a magyar tudat szolgálatában áll, tehát a nemzeti műveltség

szerves és nélkülözhetetlen eleme. (Természetesen elsősorban az irodalmi „ellenzékről"

van szó, mely szemben állott a liberális feudálkapitalizmussal.) A modern magyar

irodalmat, úgy vélem, Tolnai Lajossal kell kezdenünk. Tolnai a kiegyezés korának

szemtanúja volt, s nagyon jól látta a 67-es korszak eredendő bűneit és mulasztásait. Az

egész magyar társadalom ábrázolására törekedett, mindenképpen alkalmas széles

rétegek társadalomszemléletének megalapozására. Az oszlopbáró, „A báróné

ténsasszony" és egész sereg műve nagy hatást tenne a népre már dinamikus

kifejezőerejénél fogva is. Regényeit összevont vagy folytatásos füzetekben lehetne

kiadni. Helyet kell biztosítanunk Justh Zsigmond néhány kiemelkedő elbeszélésének.

Krúdy Gyulától fiatalkori dolgokat s egy-két történelmi regényt hoznék.

Ezek a kiadványok volnának az Ady-nemzedék bevezetői. Adytól nemcsak verseket

kell kiadni, hanem egy elbeszélés-antológiát, s egy cikkgyűjteményt is. Móricz

Zsigmondtól mindenekelőtt a „Betyár"-t hoznám novellagyűjtemények mellett.

Az Ady utáni nemzedékből bőven válogathatnánk. Tamási Áron „Ábel-trilógiája" s

humoros elbeszéléseinek gyűjteménye, Illyés „Három öreg"-je, s a „Puszták népe",

Kodolányi „Sötétség" című fiatalkori elbeszélése, Veres Péter dokumentumai, Erdélyi

József és Sinka István válogatott versei szerepelhetnének a legelsők között. Németh

Lászlónak a népi önművelés kiskátéját kellene megírnia. Ezzel távolról sem merítettem

ki a legújabb magyar irodalom vonalát, csak néhány legsürgősebb tennivalóra mutattam

rá.

Egy-két évi kiadói munka után már arra is gondolhatnánk, hogy az érdemes és fontos új

könyvekből kétféle kiadást készítsenek a kiadók: finom papíron és rotációs papíron.

Gondoljunk csak arra, hogy a rotációs papíron készült rémregényékből százezer példány

393

fogy el; részben a parasztság veszi, részben pedig a kispolgárság. A mi tervezett

kiadványaink legtöbbje mindkét réteg érdeklődésére számot tarthatna.

Idővel azután, midőn már komolyabb számú népi olvasóközönségre tennénk szert, jó

papíron s olcsó árban jelenhetnének meg az egyetemes magyar érdeklődésre méltó

könyvek. A magyar író sorsát is csak ilyen széles, új kultúrközösség tervezetével

oldhatnánk meg. Ma az értékes könyvek 2000—5000 példányban jelennek meg. 4000

példány, ha a könyvesboltokban fogy el, már komoly siker. Ezért drágák a könyvek, s

az író mégis egyévi létminimumát sem tudja megkeresni könyvével. A nagy példány

szám, már 15—20.000-es példányszám is olcsóvá tenné a könyvet s az írónak be-

csületes megélhetést juttatna. Jól tudom, hogy ez a terv sántít megfelelő gazdasági

reformok nélkül. De a reformokkal párhuzamosan kell futnia a kulturális

fölemelkedésnek, s a nép korszerű és komoly művelése, öntudatának növekedése a

reformok helyes megvalósulását is elősegíti.

2. Mezőgazdasági szakkönyvek. Számos népkönyvtárban találtam mezőgazdasági

szakmunkákat, 400—600 oldalas könyveket, amilyeneket a gazdasági akadémiák

hallgatóinak kell, vagy kellene forgatniok. Téves vágány ez, a helyes útra a Brassóban

megjelenő Ágisz-könyvek világítottak rá, melyek olcsó 2—5-íves munkák, s az elemi

szakismeretekkel kezdik. Meg kell írni elsősorban az l—2 holdas kertnek, a

törpebirtoknak s a kisbirtoknak az üzemtanát, mégpedig egyszerűen és teljesen

gyakorlati alapon. Ezekre az alapvető művekre kell felépítenünk azután a részletesebb

és bonyolultabb ismereteket. S nemcsak elméleti műveket kell adnunk, hanem az elért

gyakorlati eredményeket is ismertetnünk kell. Vásárhelykutason negyven holdon

kertparadicsomot teremtettek a Gregusok. Egy füzetben ismertetni kell e mintabirtok

keletkezését, fejlődését és eredményeit. Az ilyen példák nagyszerűen hatnak, jobban

minden elméleti nagyképűségnél. Orosházán Zatykó Sándor gyönyörű kertkultúrát

teremtett, új gyümölcsfajtákat tenyésztett szállítható bolgár szőlőfajokat akklimatizált.

Néhány nagyon hasznos füzetet tudna írni.

A mezőgazdaságnak reálisan és egészségesen iparosodnia kell, még pedig szövetkezeti

alapon. Olyan füzeteket írjunk, melyek erre nézve gyakorlati példákat s terveket

tartalmaznak. Arra kell törekednünk, hogy a szövetkezeti alapon létrejött s paraszti

kezekben lévő mezőgazdasági-ipari üzemek minél több falun termett nyersanyagot

394

dolgozzanak fel. A parasztság gazdasági fölemelkedésének ez egyik legfontosabb

emeltyűje.

Újra meg kell kedveltetnünk a háziipart is; természetesen ennek a termelésnek és

értékesítésnek is szövetkezeti alapon kell történnie. A kapitalista vállalkozót ki kell

kapcsolnunk.

3. Szövetkezeti élet. A jövő a parasztszövetkezeteké. A liberális korszaknak egyik

főbűne, hogy nem folytatta a 48-ban megkezdett jobbágyfelszabadítást és kivándorlásra

ítélte a magyar zsellért. A kisgazdának sem juttatott paradicsomi sorsot. A kisgazda

kiszakadt a régi magyar jobbágyközösségből, s „vállalkozó" lett, akár tetszett neki, akár

nem. Egyedül, a maga kis parcelláján kellett megvívnia a gazdasági harcot s ugyanakkor

a tőke egyre nagyobb méretű és félelmetes erejű egységekbe tömörült. A kisgazdának

egyedül kellett kísérletezni üzemének gazdasági fejlesztésével. Traktort és gépeket vett,

parcelláját megterhelte s a mezőgazdasági válság azután egykettőre végzett vele, mert a

konjunktúra idején, s konjunkturális jövedelméhez mérten ruházkodott be. Nem tudott

fellépni a kamatrabsággal szemben sem, mert nem voltak megfelelő gazdasági

szervezetei. Mértéktelenül kihasználta szervezetlen helyzetét a közvetítő kereskedelem

is, mely például 4—5 fillért adott a kitűnő beregi Jonathán-almáért Tarpán s 70 fillérért

adta el a fogyasztóknak Budapesten.

Termelő-szövetkezetek kellenek, melyek közös vetőmagot használnak. Ugyanolyan

fajállatokat tenyésztenek, azonos gyümölcsfajtákat honosítanak meg, s éppen olyan

„nagyban" tudnak értékesíteni, mint a nagybirtokok. Ezek a szövetkezetek közös erővel

szerezzék be például a tenyészállatokat és a szükséges gazdasági gépeket. Maga a

beszerzés a beszerző-szövetkezetek dolga, melyek természetesen azonosak a

termelőszövetkezettel, s csupán az egyetemes parasztszövetkezetek egyik tevékenységét

alkotják. Traktort több gazda szövetségének kell beszereznie. Ha így történik a múltban,

akkor nem ment volna tönkre annyi gazda, s éppen a falu java gazdái, akikben fejlődési

kedv s korszerű gazdálkodásra irányuló határozott kívánság élt.

A beszerző-szövetkezeteknek kell mindazt beszerezniük, ami nagyban beszerezhető. Ez

a tevékenység egyáltalában nem öli meg a kiskereskedelmet, a gazdák anyagi

viszonyain pedig nagyot lendít.

395

Az értékesítő-szövetkezetek viszont a mezei termést közvetlenül a fogyasztóhoz

juttatják. Ez a szövetkezet sem öli meg a kiskereskedelmet, illetve a kiskereskedelem

szervesen be is kapcsolható a szövetkezeti hálózatba.

Elvétve önbiztosító-szövetkezetekre is találunk, melyek szép eredménnyel működnek s

igen csekély mértékben terhelik meg tagjaikat. Ma ez a szövetkezettípus terjeszthető el

legkönnyebben és leggyorsabban.

Végül hitelszövetkezetek is kellenek. Már Berzsenyi Dániel is hitelszövetkezeteket

sürget nemrégiben kiadott nagyvonalú mezei programjában. A magyar kisbirtok

teherbíró képessége sohasem tudott és ma sem tud megbirkózni a bankkamattal. S

különben is a helyi közösség tudja a helyi viszonyok alapján legjobban megítélni, hogy

kinek mekkora hitel adható. Ennek megállapítására nem elegendők a telekkönyvi

adatok, hiszen egy-egy kisbirtok teherbíró képessége a rajta gazdálkodó ember

„milyenségétől is függ.

Egyelőre szövetkezetek kellenek a népi kultúrintézmények megvalósításához is: a

kultúrházhoz, a faluszínpadhoz és a népkönyvtárhoz. A gazdasági szövetkezetek

jótékony hatása egykettőre lehetővé tenné, hogy erre a szövetkezeti ágra is áldozzon a

föld népe.

Külön lapra tartoznak a földmunkások szövetkezetei. Egyrészt munkát vállaló

szövetkezetekre gondolunk, másrészt termelő-szövetkezetekre. Szép példa erre egy

bácskai falu, melyet csupa mezei munkás lakik s Fodor Gellért képviselő

baromfitenyésztő-szövetkezetekbe tömörítette őket. Ez a szép példa is külön füzetet

érdemelne.

A szövetkezetekről szóló füzeteknek ezt a programot kellene kibontaniuk. E téren is

nagy súlyt helyeznék az élő példák ismertetésére. A mélykúti, lajoskomáromi és

ceglédberceli szövetkezetekről külön füzetet kellene írnunk. Külön füzetet érdemet a

makói önbiztosító szövetkezet is.

4. Az európai látóhatár füzetei. Mindenekelőtt a művelt északi kis agrárállamok

berendezkedését, mezőgazdasági életét s szövetkezeti rendszerét kellene ismertetnünk:

Hollandiáét, Dániáét és Finnországét. Nem szabad megfeledkeznünk az egészséges és

példás kelet- középeurópai kezdeményezésekről sem, pl. a bolgár szövetkezeti

rendszerről.

396

Ez a gazdasági tájékoztatás. Ismertetnünk kell Európa népeinek életét is, elsősorban a

kelet-középeurópai népekét. Erre a művelt közönség is rászorul.

5. Társadalomtudományi ismeretek. Sok tárgykör van itten: az államberendezés, a

társadalmi berendezés, jogi alapismeretek, s Európa nagy társadalmi áramlatainak

ismertetése. Természetesen elsőrangú gondot kell fordítanunk a sajátságos magyar

társadalmi tényezőkre, így az önkormányzati társadalmi és állampolitikai szerepének

ismertetésére. Ezekben a füzetekben nemcsak ismertetésnek, hanem elfogulatlan és

józan kritikának is meg kell nyilvánulnia. Ne féljünk a komoly és elfogulatlan bírálat

hangjától, nagyobb hatása van ennek a népre, mint a leghabzóbb agitációnak. Minden

társadalmi áramlatot és elméletet természetesen úgy kell ismertetnünk, hogy a magunk

magyar útjára annál inkább ráébredjen az olvasó. Véleményem szerint ez a füzetsorozat

lenne az igazi népnevelés és nemzetnevelés legjobb iskolája.

6. Szakkönyvek. Ezekre mindaddig égető szükség van, míg a falusi iskolatípusok kellő

mértékben ki nem épülnek. Ilyenek: a falusi ember számtana, mértana, építészete és

egészségtana. A legutóbbiakra van leggyorsabban szükség. Az egészségtan jelenleg

melléktantárgy s csak magasabb fokú iskolákban tanítják, holott az első elemitől kezdve

helyet kellene kapnia a tantervben. E hiányt egyelőre ezzel a füzetsorozattal pótolnánk.

Néhány füzetben megfelelő közgazdasági látókört és alapismereteket kell adnunk a

népnek.

7. Színdarabok. Sok faluszínpad működik és általában selejtes darabokat ad elő. Meg

kell teremteni a Magyar Faluszínpad - Könyvtárt s elsőrangú darabokat kell adnunk a

falu népének. Móricz Zsigmond már megkezdte a népszínművek korszerű átdolgozását.

Számos értéket találhatunk az iskoladrámák között is, de ezek is átdolgozásra szorulnak.

A modern magyar drámaírók több műve máris helyet foglalhatna a paraszt színpadon.

Móricz „Sári bíró”-ja, s „Kismadár" c. színműve, Tamási Áron „Tündöklő Jeromos"-a,

Kodolányi „Füldindulás"-a, Zilahy „Gyümőlcs a fán” c, színműve többek között.

8. Népdal, népzene. Énekkart kell szerveznünk minden faluban, s nem a Liederfelek

mintájára, hanem Bartók és Kodály legfőbb útmutatása mellett. A népdal a tiszta

magyar nyelv egyik legfőbb őrzője és terjesztője. Meg kell honosítanunk a vármegyei

dalosversenyeket és az országos dalosversenyt. E munka véghezvitelére is megfelelő

kiadványok kellenek.

397

9. Vegyes művek. Nagy építő emberek életrajza, útleírások, nagy fölfedezések története,

stb. Jól tudom, hogy tárgyköreim nem merítik ki a feladatokat, de egyelőre nem akarok

többet markolni. Ezért egyelőre csak néhány összefoglaló mű szükségére mutattam rá s

a füzeteket helyeztem előtérbe.

A népkönyvek kérdése után az iskolán kívüli népművelés kérdése következnék. Erre a

tevékenységre igen sokat költött az állam, ami a népművelés fontosságának

felismerésére vall. Felvidéken a SzEMKE pótolja ezt a tevékenységet példás szellemben

és szép eredményekkel. Iskolán kívüli népművelésre azonban csak addig van

szükségünk, míg a népi iskolarendszert kellő méretekben ki nem építettük. Ha ezt a

munkát elvégeztük, akkor az iskolán kívüli népművelés a kultúrházak egyik

tevékenysége lesz. A kultúrház szaktanfolyamai, előadásai a vitaestéi lépnek az iskolán

kívüli népművelés helyébe, s ez a tevékenység szerves lesz, mert szerves és átfogó

iskolapolitikára épül. Az iskolán kívüli népoktatást emellett a felsorolt kiadványok is

nagy mértékben pótolnák.

A következő számban a népfőiskola magyar feltételeiről s tervéről írok.

398

A püspöki kar tanácskozásai

A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből,

1919-1944

Szerk.: Gergely Jenő

Gondolat. Bp. 1984

(332-334.p.)

3. AZ ACTIO CATHOLICÁRÓL:

Tisztelendő Testvéreink!

A társadalom alapjait alkotó vallásos és erkölcsi princípiumok szülte általános

meghazudtolása idején nagy vigasztalásunkra szolgál, hogy XI. Pius pápa Őszentségétől is

hazánkban általunk 1932-ben létrehívott Actio Catholica mozgalom biztató jelenségek

közepette bontogatja szárnyait. Örömmel állapítjuk meg, hogy világi híveink szinte nem

várt érdeklődéssel tették magukévá az Actio Catholica felhívásait és közülük számosan az

őskeresztények buzgóságával vállalták a tevékeny közreműködés feladatait. A világiak

buzgóságával és készségével vetekedik a Ti lelkesedéstek és apostoli buzgóságtok,

Tisztelendő Testvéreink. Rendjén is van ez így, mert bár az Actio Catholica a laikusok

mozgalma, mégis Szentséges Atyánk gondolatai szerint hierarchikus szervezettségű

lévén, a világiak apostoli munkálkodásának a hierarchia vezetése alatt kell állania. A

vezetés azonban példaadásra kötelez! Következőleg a világiakét meghaladó lelkesedésre,

apostoli cselekedetekre. „Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy

lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon." (Máté, 5, 16.)

I. Az Actio Catholica lényeges kelléke a szervezettség, A lelkipásztorok azért úgy

tömörítsék híveiket az Actio Catholica szervezeteibe, hogy a Főpásztor általuk a katolikus

propaganda hatalmas eszközéhez jusson Krisztus országának megvalósítása céljából. A

szervezettségben rejlő nagy erőket tekintve állítottuk fel a mozgalom országos

központját és kívántuk, hogy az Actio Catholica mozgalma az Országos elnökség legfőbb

útmutatása és vezetése alatt haladjon. Megkívánjuk azért, hogy a plébániákon való

munkálkodás az országos elnökségtől megjelölt irányelvek, módszerek és célkitűzések

szerint egységesen és szervezetten történjék az egész országban. Magunkénak tekintjük,

mint ahogy eddig is tettük, az Actio Catholica országos és egyházmegyei ügyrendjét, az

399

egyházmegyei és esperesi tanácsok működését szabályozó, az országos elnökségtől

kiadott „Útmutató"-t, valamint az egyházközségeknek, mint az Actio Catholica helyi

szerveinek működéséhez kiadott „Útmutató"-t. Az espereseknek meghagyjuk, hogy

mint az esperesi tanácsok elnökei, komolyan ellenőrizzék, hogy az egyházközségekben

elindult-e a katolikus megújhodás munkája és hogy ez az országos elnökségtől megjelölt

irányelvek szerint történik-e. A plébánosok tartoznak minden, az országos elnökségtől

vagy az egyházmegyei tanácstól érkező hivatalos iratokat, útmutatásokat, az egyházközség

levéltárában, ennek hiánya esetén pedig a plébánia levéltárában megőrizni. Ennek

megtörténtét az esperesek, kerületük megvizsgálása alkalmával, ellenőrizni tartoznak.

Tisztelendő Testvéreink figyelmébe ajánljuk az országos elnökségnek „Katolikus Akció"

címen most elindult, időközönkint megjelenő körlevelét, mely a mozgalom kalauza kíván

lenni. Benne mind a lelkipásztorok, mind a világi munkatársak munkájához gyakorlati

útmutatásokat, tanácsokat, konkrét példákat lelhetnek. Kívánatos azért, hogy a

képviselőtestületek tagjai, a szakosztályok vezetői és munkatársai, az egyesületek vezetői

és az utcamegbízottak (családgondozók) szorgalmasan tanulmányozzák e körleveleket.

II. A lelkipásztorok arra törekedjenek, hogy legelőször az egyházközség képviselőtestü-

letét hassa át az Actio Catholica apostoli szelleme. Az egyházközség tevékenysége nem

önálló munkálkodás, hanem az apostoli munkában való segítség. Azért alkalmas módon

elsősorban a képviselőtestületet vonják be a lelkipásztorok az apostoli munkálkodásba.

Tartsák kötelességüknek, amelyért főpásztorunk és Isten előtt felelősek, hogy minden

jószándékú munkaerőt szívesen fogadjanak, megfelelő módon foglalkoztassanak,

munkakedvüket elismerjék, buzdítsák és támogassák.

Eljött annak is az ideje, hogy rendet teremtsünk a saját portánkon. Ügyeljenek a lelki-

pásztorok arra, hogy az egyházközségi képviselőtestületbe csak gyakorlati hitéletet élő

egyének választassanak be. Hisz a képviselőtestület tagjainak kelt elsősorban jó példát

adniok a katolikus életben, inert csak így lehetnek a hitélet fejlesztésében s a katolikus

összefogásban apostoli munkatársak. Nem lehet a képviselőtestület tagja az, aki vallás-

gyakorlatában hanyag, vagy ha katolikusellenes, esetleg színtelen lapot, folyóiratot járat.

III. Minthogy a külső eredményekhez csak akkor juthatunk el, ha előbb az egyének

újulnak meg Krisztusban, a lelkipásztorok nagy gondot fordítsanak arra, hogy az egyház-

község tagjai korok és nemek szerint csoportosíttassanak. Történhetik ez vagy a

megfelelő egyesületek útján, vagy egyszerűen az egyházközségi férfi-, női-,

400

fiatalember-, leány- és gyermekcsoportok megszervezésében. Az utóbbi esetben az

egyesületek az elit-lelkek kiművelését végezhetik. Ha egyesületi formában történik a hívek

csoportosítása, a lelkipásztorok arra törekedjenek, hogy hasonló célt szolgáló egyesületek

lehetőleg egybeolvadjanak. Nem az a cél, hogy minél több egyesület működjék, hanem

hogy a szükséges egyesületekben minél intenzívebb munka pezsegjen. Különös gondot

fordítsanak a lelkipásztorok a gyermekek és az ifjúság megszervezésére. Gondoskodjanak

oly szervezeti lépcsőzetről, melynek fokán a gyermek s az ifjúság tovalépegetve, mint

egyházukhoz ragaszkodó apostolok érkezzenek meg a felnőttek megfelelő szervezetébe.

Csak ilyen intenzív csoportosítás útján irányíthatja, kezelheti a lelkipásztor híveit,

koruknak és nemüknek megfelelően.

IV. Hogy Péter hálójából senki se essék ki azért, mert nem volt, ki utána nyúlt volna,

célravezetőnek tartjuk a családgondozók (utcamegbízottak) intézményének

felkarolását. A lelkipásztor ossza fel egyházközségét alkalmas világi munkatársai között

úgy, hogy minden 10—15 család egy-egy gondozót nyerjen. A lelkipásztor évenkint

többször, ha csak lehet, havonkint gyűjtse egybe családgondozó munkatársait, szítsa fel

bennük az apostoli kedvet, iskolázza őket, tűzzön eléjük konkrét feladatokat és használja

fel erejüket, az egyházi év igényei szerint.

V. Minthogy az Actio Catholicát az egyházközségi szervezeten kívánjuk felépíteni, a

lelkipásztor első és legfontosabb feladata legyen az eleven, modern egyházközségi élet

megteremtése. Ez három fundamentumon épül: eleven hitbuzgalmi életen, katolikus

szellemű műveltségen és a szociális gondolkodáson, illetve cselekvésen. E feladatokat a

lelkipásztorok egyedül meg nem oldhatják. Munkatársak után kell nézniök, akik a

hitbuzgalom növelésében, a kulturális és szociális feladatok megoldásában segítségükre

lehetnek. Vagyis szakosztályokat kell alkotniok. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a

szakosztályok az ország számos egyházközségében máris eredményesen munkálkodnak. A

még tétlen egyházközségek lelkipásztorait arra kötelezzük, hogy a nagy célért ne

késlekedjenek a szakosztályokat mielőbb munkába állítani.

A lelkipásztor működését ugyanis nem meríti ki a templom és az iskola. Templomi

megszentelő és iskolai tanító működésén túl arra kell törekednie, hogy a hitből való élet

elérje községe minden pontját és hívőjét, hogy a katolikus élet a karitász cselekedeteiben

nyilvánuljon. Gondja legyen azért a lelkipásztornak arra, hogy a kulturális szakosztály

révén katolikus iskolánkívüli népművelés szerveztessék. Ahol nem kifejezetten

401

katolikus szerv látja el a népművelés munkáját, abba iparkodjék minél több katolikus

szellemet vinni. Gondja legyen rá, hogy a leventék vallás-erkölcsi nevelése

biztosíttassák, hogy katolikus kölcsönkönyvtár létesíttessék. A lelkipásztor kiváló

feladata a katolikus sajtó intenzív támogatása és a romboló sajtótermékek

kiküszöbölése. A fegyelem ellen vét az, aki nem gondoskodik a katolikus sajtó és

irodalmi termékek elterjesztéséről, de még jobban, ha maga is katolikusellenes lapot

járat. Az erkölcstelen irányú sajtótermékek újabban élénken felburjánoztak, ezek

elterjesztését elsőfokon a csendőrség és a rendőrség közbejöttével, felső fokon az

országos elnökség közbelépésének kikérésével lehet megakasztani. A lelkipásztor

krisztusi műve a szegénygondozás. Ne elégedjék meg azért azzal, hogy résztvesz

községe ínségenyhítésében, hanem az egyházközség szociális és karitatív

szakosztályának segítségével teremtsen komoly szegénygondozást.

VI. A végzett munkáról elszámolást kívánunk. Az országos elnökség útmutatása

szerint az Actio Catholica munkaéve az év július 1-ével kezdődik és június 30-án végződik.

Eszerint tartozik minden egyházközség július 15-ig elkészíteni beszámolóját s azt köteles

a kerületi espereseknek július 15-ig megküldeni. Hogy a beszámolás országszerte

egységesen történjék és összegezhető legyen, a püspöki kar magáévá tette az országos

elnökség egységes beszámolási íveit. Azért az egyházközségek beszámolásai a jövőben, sőt

már az idén is ezen ívek felhasználásával történjenek.

VII. Fokozottabb működést kívánunk az esperes-kerületi tanácsoktól, mint az

országos elnökség 7. számú kiadványa megmutatja. Minden espereskerület válasszon az öt

szakosztálynak megfelelően öt előadót, akik szakosztályuk szerint figyeljék meg,

őrizzék ellen kerületük egyházközségeinek helyzetét és működését. Tapasztalataikat és

javaslataikat terjesszék az esperesi tanács elé. Az előadók összegezzék az egyházközségi

szakosztályok jelentéseit és tegyenek javaslatokat az évi célkitűzések végrehajtását

illetőleg. Az Actio Catholica szelleméhez híven az előadók lehetőleg a világiak soraiból

választassanak ki.

Tisztelendő Testvéreink! Emlékezzetek az Úr Jézus példájára, aki 72 tanítványt válasz-

tott ki, hogy utait előkészítsék és munkáját megkönnyítsék. Gondoljatok Szent Pál eljárá-

sára, akit apostoli munkájában az egyházi renden kívül álló férfiak és nők egész serege

támogatott. Buzgólkodjatok, hogy a világszerte tapasztalható vallásos megújulás idehaza

is minél több apostolt termeljen ki magából, hogy szétmálló társadalmunkat minél hama-

402

rabb összefoghassuk a misztikus test közösségében, Krisztus országában, mely „Regnum

gratiae et veritatis."1

Budapesten, 1935. március 20-án tartott értekezletéből

A Magyar Püspöki Kar.

403

A püspöki kar tanácskozásai

A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből,

1919-1944

Szerk.: Gergely Jenő

Gondolat. Bp. 1984

(334-339.p.)

4. A KATOLIKUS IFJÚSÁGI SZERVEZETEKRŐL:

Krisztusban Szeretett Híveink!

Válságos időben, amikor az Úr szava szerint „hamis Krisztusok és hamis próféták nagy

jeleket tesznek, hogy tévedésbe ejtsék, ha lehet, még a választottakat is", a főpásztorok

fokozott kötelessége őrködni a gondjaikra bízott lelkek és igazságok felett, őket a Szent-

lélek helyezte püspököknek, hogy kormányozzák az Isten egyházát. Ez a kormányzat

pedig nemcsak törvényhozás és rendelkezés, hanem atyai gondoskodás is, hogy lehetőleg

senki se vesszen el azok közül, akiket az Úr nekik adott, hanem viharok közt is az Üdvösség

útjára és révpartjára vezéreljek a lelkeket.

A főpásztorok gondoskodása különbség nélkül mindenkire kiterjed. Ha mégis előfordul,

hogy a hívek egyik csoportja érdekében emelik fel szavukat, azt nagy közérdek indokolja.

Ez teszi érthetővé, hogy ez alkalommal közös püspöki pásztorlevelünkben az iskolából

kikerült ifjak érdekében intézünk Hozzátok, Kedves Hívek, figyelmeztető és buzdító sza-

vakat s ajánljuk figyelmetekbe az ő jövőjüket befolyásoló szervezeteket és egyesületeket.

Az ifjúság szemefénye volt és marad is mindig az egyháznak. Ez magyarázza, hogy a

legnagyobb pápák és püspökök éppúgy, mint a legragyogóbb lelkű szentek versengtek,

miként lehetne az ifjúságot Isten harcos táborává s a keresztény erkölcs példaképévé

formálni. Aranyszájú Szent János figyelmeztetése: „van-e nagyobb dolog, mint

irányítani az ifjak lelkét és alakítani erkölcsét", a Szent Benedekek és Szent Gellértek,

Loyola Szent Ignácok, Bosco Szent Jánosok, valamint a Piusok, Pázmány Péterek és

Prohászka Ottokárok életszabálya lett. Ha e korszakalkotó férfiak működése folyamán

fény gyúlt ki a sötétségben, elsősorban azért történt, mert e feladatot meg tudták oldani.

A hit hősei nem elégedtek meg a katolikus iskola fáradságot nem ismerő munkájával,

hanem minden buzgalmukkal azon voltak, hogy az emberi élet legviharosabb szakában

404

tartsák meg szellemi befolyásuk alatt az ifjúságot, amikor az iskola igazságát tettre kell

váltani s az élet harcaira vértet kovácsolni és ölteni. Mert mit ér, ha hat vagy tizenkét éven

át oktat a katolikus iskola s azután kiszolgáltatja növendékeit a legveszedelmesebb korban

a környezet vagy beteg korszellem káros befolyásának? Az egyház nem könyvigazságok-

kal, hanem az Evangélium szellemén nagyranőtt emberekkel fogja csak a kereszténység

győzelmes harcait megvívni s az, elmúlt század során pogányságba visszasüllyedt emberisé-

get újra megkeresztelni. Ezt pedig el nem éri, ha a gyermeket, mint valami üvegházban,

néhány évig katolikus iskolában neveli s azután a hamis elvek és parázsló szenvedélyek

viharai közé bocsátja védtelenül, hanem ha gondját viseli és irányítja, míg csak férfivá vagy

asszonnyá nem serdül, hogy azután a vérébe átment katolikus eszmények és életelvek ere-

jével a boldog családi otthonok számát szaporítsa, jobban mondva, mindmegannyi erkölcsi

erődítményt teremtsen az egyház, a haza védelmére.

E magasztos cél szolgálatába állította a katolikus egyház emberemlékezet óta minden-

nevelő és szervező erejét, amikor az ifjúsági egyesületeket életre hívta. A

szerzetesrendek, amelyek a lelki tökéletesség őrhelyei, a harmad rendekbe tömörítettek

azokat a nemes-veretű fiatalokat, akik a papi vagy szerzetesi életre nem éreztek hivatást,

de világi pályán elhelyezkedve törekedtek mégis apostoli szóval és példával elérni, hogy az

otthon, a műhely, a mező is Isten háza legyen. Később a szerzetházak mellett a plébániákkal

és egyházközségekkel kapcsolatban alakultak meg az ifjúsági szervezetek s ápolták a

keresztény tökéletességet tagjaikban a család és nemzet kimondhatatlan előnyére. Ki

tudná felsorolni azt a számtalan áldást, amely pl. a Mária -Kongregációk munkájából

áradt ezer meg ezer fiatalemberre és leányra? Ezek az ifjúsági alakulatok valóságos

továbbképző iskolái lettek a katolikus hitnek és krisztusi erénynek. S hogy a felserdült

ifjúság körében az egyetemen és kinn az életben mennyi férfijellem edződött és hithűség

mélyült nálunk Magyarországon-a Szent Imre zászlaja köré tömörült egyesületekben és

emerikánás korporációkban vagy, cserkésztáborokban, valamint a Katolikus Leányok

Országos Szövetségében, ki tudna erre a kérdésre felelni? Ha a múlt század hitközönyös

műveli osztálya helyébe a Krisztusért

síkraszálló férfiak és nők tábora lépett, az annak a tömörülésnek köszönhető elsősorban,

- amely ezekben az egyesülésekben végbement.

Az egyháznak nemcsak az iskolából kikerült értelmiségi osztályra volt gondja, hanem

beszervezte az iparosifjúságot csak úgy, mint a szellemi vezetésre készülő

405

serdülőnemzedéket. Az Actio Catholica védelme alatt megalakultak az egyházközségi

munkás szakosztályok, valamint a dolgozó leányok szervezetei s büszkeség és remény volt

látni az eucharisztikus világkongresszus feledhetetlen éjjeli férfi szentségimádásán többezer

iparosifjút őrségen az Oltáriszentség körül, amikor valóra vált a legényegyletek atyjának, a

szentéletű Kolping Adolfnak álma, hogy a hitehagyó munkásosztály Krisztushoz

visszatalál s nemcsak néhányszáz legényegyleti tag, hanem a legderekabb és

legmegbízhatóbb munkásifjúság dandára védi az oltárt és tűzhelyet.

Nem szabad némán elmenni a falusi legények agrárifjúsági mozgalma mellett, amely

a legnépesebb és legfontosabb társadalmi osztály érdekeit képviseli. Néhány év előtt a

falusi legény úgy nőtt fel, mint a vadvirág, az tépte le, akinek jólesett, vagy hitegető

ígéretekkel kihasználni akarta tájékozatlanságát. Ma pedig többszázezer testben-

lélekben ép fiatalember nyer világnézeti, szellemi s gazdasági nevelést és irányítást oly

férfiak részéről, akik nem a tömegek hátán felkapaszkodni vagy politikai szabadcsapatot

toborozni akarnak, hanem Krisztusnak s vele a tiszteletreméltó falusi munkásnépnek

becsületes zászlaját kívánják diadalra vinni.

Mutasson bárki hasonló önzetlen szervezkedésre példát, mint aminőt a katolikus

agrárlegénység országos nagy szervezete, a KALOT, fejt ki anélkül, hogy vezetői

gazdagodni vagy egyénileg érvényesülni kívánnának. S ha nem talál, ne azon akadjon

fenn, hogy a fiúk egyszer-másszor elszólják magukat, ami sajnálatos, de a hibát

jóvátenni mindig készek, hanem adjon hálát Istennek, hogy a magyar földműves

legénység zöme annyi hűséget tanúsít Krisztussal s szent egyházával szemben.

A KALOT mellett lehet-e hallgatni a falusi leányok reményteljes szervezetéről, a

KALÁSZ-ról s annak nemeslelkű vezetőiről és önkéntes szolgálatot teljesítő

nevelőgárdájáról? Néhány év előtt még valóságos játékszerként szóltak a falusi kislányról,

ma pedig áldozatos lelkek önzetlen fáradozása eredményeként minden jóra és szépre

kész hatalmas tábor a KALÁSZ leányifjúsága, mely színt varázsol az egyhangú faluba s

a régi magyar nagyasszonyok emlékét nemcsak idézi, hanem szerepük vállalására is

neveli és bátorítja a vidék leányait.

A magyar katolicizmus a XX. században nem aludt, hanem dolgozott. Az Actio

Catholica nemcsak szónokolt és ünnepelt, hanem öntudatos tömegeket nevelt és bátor

hitvallásra lelkesített. Amikor az öregek nehezen voltak kimozdíthatok megszokott

kényelmükből és gondtalanságukból, az ifjúságra appellált s az beállt a csatasorba.

406

Kivirágzott a legszebb ígéret, amelyről mások szavaltak, de hasonlóval nem

rendelkeztek.

A katolikus ifjúsági szervezetek soraiban nagy erő rejlik nemcsak a keresztény világnézet,

hanem a nemzeti szellem számára is. Amint az ország összeomlása és a forradalmak

pusztítása után a mi katolikus szervezeteinkből került ki a fölemelkedést lehetővé tevő

ellenakció táborának zöme, éppúgy hagyatkozhatunk ma is szervezett katolikus

ifjúságunkra. Az ő lelki és világnézeti beállítottsága nem divat és pillanatnyi jelszó,

hanem a vallásos meggyőződés mélységeiből merített komolyság és megbízhatóság. Nincs

semmiféle alakulat vagy divatos kísérlet, mely egyenrangú fegyvert állíthatna ezzel a

lelki vértezettel szembe s a nemzet vezetői, jövőnk intézői akkor cselekszenek bölcsen,

ha erre a kipróbált lelkiségre építik terveiket.

Megkísérelte nem egyszer tőlünk idegen szellem is az ifjúságot toborozni.

Emlékezhetünk azokra az ifjúmunkás-alakulatokra, melyek vörös zászló alatt vakmerőén

és hangos szóval tagadtak Istent, vallást, hazát, családot s az országot örvény szélére

sodorták. A hitetlenség volt hazánk sírásója. Ha nem az országrontás nagymesterei, hanem

az egyház szavára hallgat annak idején a fiatalság, a forradalmak nem törik meg a nemzet

erőit s külellenség nem ragadja ki az ország háromnegyed részét az elalélt magyarság

kezéből. De amíg az egyház tiszteletre, szülők, öregek megbecsülésérc nevelt, hitetlen

agitátorok engedetlenséget hirdettek. A templomban a felebaráti szeretet parancsát

magyarázták, odakint pedig gyűlöletet szítottak. Az igehirdetés az erkölcsi komolyságot

szolgálta, hitetlen nagyszájúak pedig a szabadságot magasztalták s az önmagáról

megfeledkezett ifjúságot lázadásra biztatták. Ez a féktelenség ásta meg a nemzet sírját,

miatta lett sokezer magyar földönfutó koldus.

Kemény lecke árán tanulta meg népünk, mily veszedelem, ha illetéktelen, kontár

kezek nyúlnak a tömeghez s ámító szavakkal és hamis ígéretekkel vezetik félre az

ifjúságot. Hisszük, hogy az állam bölcs vezetői éber szemmel és kemény kézzel meg

fogják akadályozni az újabb játékot a tűzzel s az ifjúság lelkével. De még többet várunk

a szülőktől. Ép ezért nem is csendőr után kiáltunk, hanem Titeket figyelmeztetünk és

kérünk Keresztény Szülök, vigyázzatok fiaitokra és leányaitok rá, hogy újból félre ne

vezessék s jóhiszeműségükkel felforgatók hálójába ne kerüljenek. Ami húszegynéhány

év előtt történt, annak nem szabad megismétlődni, bármennyire csábít is az ellenséges

propaganda rádión és névtelen röpiratokban. Még egy forradalom végét jelentené édes

407

hazánknak, de a drága családi fészek nyugalmának és boldogságának is s ehhez

segítőkezet józanul és becsületesen nem nyújthattok.

Szervezeteink azért is megnyugvására lehetnek a szülőknek, mert azokból ki van zárva

minden pártpolitika. A püspökök és lelkipásztorok kizárólag az önművelés és testületi

érdekképviselet szavát engedik oda be. Kiszámíthatatlan kár is származnék abból, ha

az ifjúságot pártharcok érdekében mozgósítanák, amint arra világszerte törekvések

mutatkoznak. A fiatalemberek nem rendelkezhetnek azzal az életismerettel, hogy

magukat politikai programmok mellé lekössék, lobbanékony természetük pedig oly

kockázatokat idézhet fel, amelyek a köz szempontjából sokkal nagyobb kárt jelentenek,

mint amennyi előnyt mindenáron érvényesülni kívánó közéleti törtetőknek szerezhetnek.

A katolikus egyház ifjúsági alakulatait kalandos kísérletekre sohasem engedi

felhasználtatni, mert ismeri a felelősséget, amellyel a családdal és a jövővel szemben

tartozik.

A katolikus egyház komoly szándéka bizonyára megértésre fog találni az

államvezetőknél is s azt az áldozatos munkát, amelyet a lelki és testi fegyelem érdekében

kifejt, nemcsak akadályozni vagy zavarni nem fogják, hanem nemzetépítő munkájuknál

értékes segítőtársként fogadják. Azokból a törvényes intézkedésekből, amelyek

segítségével az államhatalom a fiatalságot megedzi és harci készségre is előkészíti,

némelyek azt a következtetést vonják le, hogy a katolikus ifjúsági szervezetek ennek az

intézkedésnek áldozatai lesznek s az állam az ifjúsági nevelés egész területét a maga

számára fogja lefoglalni. Meggyőződésünk, hogy a keresztény magyar állam ily hatalmi

túlkapásra nem lesz képes soha, mert az ellenkezik a természetjoggal, mely szerint az

iskolai és iskolánkívüli gyermeknevelés elsősorban a családnak és a gyermek lelki

rokonainak joga és kötelessége, mely feladatuk teljesítésében az egyház szeretettel segíti

őket s ez Istentől nyert küldetéséről nem fog lemondani soha. De beleütköznék az egyház

szervezkedési jogába is, melyet a kánoni törvény kifejezetten szentesít, amikor

kimondja, hogy „a hívek dicséretet érdemelnek, ha az egyház által felállított vagy

ajánlott társulatokba belépnek, viszont tartsák távol magukat titkos, elítélt, forradalmi és

gyanús szervezetektől, valamint azoktól, melyek a törvényes egyházi felügyelet alól

magukat kivonni törekszenek". (684. can.) Ennél az egyházi rendelkezésnél nagyobb

biztosítékot az egyéni és közrendnek senkisem nyújthat.

408

Kedves Híveink megnyugvással vehetik tehát tudomásul, hogy a magyar állam ősi

hagyományai szellemében s az egyház erkölcsi támogatása értékelésével messzemenő

megértést kíván tanúsítani jól bevált katolikus ifjúsági szervezeteinkkel szemben. Nem

azok ellenére, hanem velük karöltve szándékozik a magyar fiatalságot nagy feladatok

megoldására előkészíteni. A leventetörvényt az országgyűlés katolikus tagjai is azért

szavazták meg, mivel az erkölcsi bátorságra épített vitézséget kívánták a nemzet jövője

számára biztosítani. Ennek ellenében a püspökök és lelkipásztorok eddig is rajta voltak s a

jövőben is készségesen közreműködnek, hogy a leventeintézménnyel szemben itt-ott

mutatkozó ellenszenv megszűnjék s a szülők megértsék, hogy fiaik tettrekészsége s a

nemzet jövője érdekében kell a leventeerényeket kifejleszteni s az intézménnyel járó

áldozatokat vállalni.

Minden készségünk mellett azonban hangoztatnunk kell, hogy az ember nemcsak

izom és vér, hanem egyben lélek is. Egészséges nemzedék csak akkor nevelkedik, ha

mindkét irányban formálják. Gondoskodni kell tehát, hogy a leventegyakorlatok a

vallási kötelességteljesítést ne akadályozzák s a leventék a lelkipásztorok szavát is

meghallják. Ez meg is történt. Megnyugvás lesz a jó szülők számára, hogy a

leventevezetőség e kívánságot magáévá tette s minden erejével kész biztosítani. Ily

módon a leventék nemcsak testi ügyességre és fegyelemre fognak szert tenni, hanem

lelkileg is megedződnek.

A leventeintézménnyel pedig karöltve fognak a vallásos szervezetek tovább működni,

mint arra illetékes helyről ígéretet is nyertünk. Ha akadna tájékozatlan tényező, aki a

törvény önkényes magyarázatával a katolikus egyesületek tevékenységét akadályozná,

vagy a leventealakulatokat úgy vezetné, hogy az a hit vagy jó erkölcs kárára szolgálna,

káromkodásra vagy trágárságra szoktatna, illetékes helyen, a nyert figyelmeztetés

alapján, haladéktalanul orvoslást fognak nyújtani. Ily módon a lelki és testi érdek

egyaránt védelmet nyer s az egyház ennek tudatában nyújt készségesen segédkezet az

állami hatóságoknak.

A honvédelmi érdek, amely ma az egész életet érinti s azért egyetlen társadalmi

osztály sem vonhatja ki magát szolgálata alól, indokolttá látszott tenni a leányok

leventekiképzését is. E tervvel kapcsolatban komoly aggodalmak jutottak kifejezésre.

Szülök és lelkipásztorok egyaránt felemelték szavukat az ellen, hogy a leányokat katonai

gyakorlatra fogják. Annak idejében XI. Pius is figyelmeztetett, hogy „a

409

tornagyakorlatokkal és játékokkal kapcsolatban különös tekintettel kell lenni a

keresztény illemre a leányifjúságnál, amelynél súlyosan visszatetsző minden kiállítás és

nyilvánosság". (Divini Magistri körlevél. 1929. dec. 31.) Ugyanez volt a leányok

családjának is számtalan esetben kifejezett aggodalma. Örömmel fogják tehát a

nyugtalankodó szülők tudomásul venni, hogy a legfőbb vezetőség szándéka szerint a

leányok leventealakulatainál a női hivatásnak megfelelő erkölcsi és lelki vezetés fog

megvalósulni s a testgyakorlatokat is úgy rendezik majd, hogy azok miatt a szemérmet

sérelem egyáltalán ne érje. Legilletékesebb helyről hangzott el megnyugtató nyilatkozat,

hogy nem engednek fiús leány nemzedéket kitenyészteni a magyar ifjúságból, hanem a

Kanizsay Dorottyák, Zrínyi Ilonák hősiességét utánzó, lelkibátorságot, ragyogtató

leányokat kíván a leventeintézmény nevelni s az ő érintetlen erényükkel is nemzeti

jövőt és nagyságot építeni.

Ezek az illetékes helyről adott komoly biztosítékok nyugtatták meg, Kedves Híveink,

az ország főpásztorait a kényes kérdésekkel kapcsolatban. Semmiképp sem lehetett

volna beletörődni akár a legjobb szándékú honvédelmi szervezkedésbe, ha az a jó

erkölcs veszélyeztetésével járt volna, amely minden testi ügyességnél nagyobb nemzeti

védelem s veszedelem idején leggazdagabb erőforrás. Az egyoldalú testfejlesztés

nyújthat sikereket, de az emberi és nemzeti lét állandósága csakis az anyagi és lelki erő,

a vitézség és erény istentől rendelt egyensúlyában rejlik. Ezt biztosítani főpásztori

tisztünk legnemesebb célkitűzése. Ha ennek érdekében az egyház és állam, a család és

iskola együttműködését előmozdítani sikerül, fény derül az ifjúságra, valamint az egész

magán- és közéletre.

Hiszünk szent vallásunk jellemformáló erejében. Bízunk hazánk sorsa intézőinek

komoly, keresztény életfelfogásában. Számítunk a magyar család ősi erényeire, amellyel

meg tudja érteni főpásztori gondoskodásunkat s a fiatalságot oda irányítja majd, ahol

áldás fakad, amelyet az Atya, Fiú és Szentlélek nevében esd ifjúságra és szülőkre

Magyarország püspöki kara.

(Dátum nélkül. A körlevél kiadásáról az 1941. október 8-i püspökkari konferencia

határozott.)

410

A püspöki kar tanácskozásai

A magyar katolikus püspökök konferenciáinak jegyzőkönyveiből,

1919-1944

Szerk.: Gergely Jenő

Gondolat. Bp. 1984

(325-331.p.)

2. A MAGÁNTULAJDONRÓL ÉS A MUNKÁRÓL.

(A QUADRAGESIMO ANNO ENC IK LIKA

MAGYARÁZATA):

Krisztusban Szeretett Híveink!

Hazánk s az emberiség történetének nem egy válságos korszakában ültek már össze Buda

várában Magyarország püspökei tanácskozni népünk s az egész világ bajainak okairól s

azon orvosszerekről, melyek szent hitünk tanaiban és törvényeiben az emberiség nagy

szükségletei számára rejlenek. De talán még soha nem nyomta lelkünket akkora gond mint

most, amikor püspöki tanácskozásaink során azon töprengünk, mi a magyarázata annak

a nagy nyugtalanságnak és nyomorúságnak, mely nemcsak Európa többi nemzeteit, hanem

különösen szegény hazánk meglátogatott népét annyira gyötri s oly nagy veszedelem

érzetét kelti fel mindnyájunkban. Jól tudjuk, hogy az a mostoha sors, melyet a

következményekkel nem számoló győzelem ittasság juttatott szegény legyőzött

nemzetünknek, első sorban oka annak a nagy lelki válságnak, mely a megélhetést ma

nálunk oly nehézzé és bizonytalanná teszi. De ha végig nézünk a világon és azt látjuk, hogy

nemcsak a legyőzöttek, hanem a győztes népek is soha nem tapasztalt nehézségekkel

küzdenek s hogy az emberiség ma oly képet mutat, mintha a társadalom legelemibb

kötelékei lazultak volna meg, s hogy a gazdag népek talán még hangosabban

panaszkodnak a tűrhetetlen viszonyok miatt mint a szegények, be kell látnunk, hogy a baj

oka az elhibázott békeszerződéseken kívül még más mélyebben fekvő betegségekben is

rejlik, sőt a békeszerződések lehetetlen rendelkezései is ezekből a sötét mélységekből

keltek életre. E félelmetesen mély kérdések illetve bajok az ember és a földi javak

411

viszonyának helytelen szemlélete, a tulajdonjog téves magyarázata, a földi javak felosztása

és értékelése kérdésének teljesen elhibázott felfogása.

A nagy társadalmi és gazdasági bajok onnan erednek, hogy az emberek fölfordították

a dolgok rendjét s az eszközből célt csináltak, a legfőbb célról pedig rövidlátó bűnös

önzéssel megfeledkeztek. Azon tételes törvényeknek élén, melyekkel Isten a világ rendjét s

az emberiség boldogságát biztosítani akarta, nem hiába áll mint első paragrafus ez a

figyelmeztetés: „Én vagyok a te Urad Istened, idegen isteneid ne legyenek előttem."

(Móz. 11. 20, 2—3.) Minden társadalmi és gazdasági rend felborul, ahol ezen első

törvény feledésbe megy s az Isten és az Ő szent akarata helyett teremtett dolgok kerülnek

az emberi törekvések központjába s lesznek imádat tárgya és földi vágyaink legfőbb

célja. Ahol megismétlődik az, ami a pusztában vándorló zsidókkal történt, hogy mialatt

vezérük a Sinai hegyen járt a mennyei Atyától az Isten szerint való emberi élet

törvényeinek kőtábláit átvenni, magukra maradt honfitársai aranyborjút formáltak s az Isten

képe helyett körültáncolták, ott ugyanaz a bomlás következik be, mint aminő a Sinai

pusztában bontotta meg a zsidók sorait s tette lehetetlenné a békés együttélést, mert csak

Isten, ki Úr és Atya egy személyben, tartja össze a lelkeket, s minden más, mit Ő helyette

oltárra emelnek, megoszt és ellenségekként állít egymással szemben.

Isten a világ javait az egész emberiségnek használatul és nem imádatul adta s az

emberi nem egész biztosan vesztét szolgálja és hanyatlásnak indul, ha Istent megcsalni

megkísérli s ahelyett, hogy Neki szolgálna s minden teremtett jót az Ő szándéka szerint

használna, Isten teremtményeiből bálványokat farag s Isten helyett azokban keresi

boldogságát.

Bálványokat faragnak ma is a népek az aranyból, s a földi vagyont úgy imádják, annak

egész életüket annyira alárendelik, mint hogyha csak ez volna életük végső célja. Ezért

éri a népeket a büntetés, hogy nem Isten akaratának teljesítésében keresvén földi

boldogságukat a hamis káprázatok szolgálatában megzavarodnak, szívük halványát

egymástól irigylik, tehát testvérként meglenni nem is képesek, sőt még egymás nyelvét

sem értik, annál kevésbé ügyes-bajos dolguk értelmét. A mennyei Atya képére teremtett

embertestvérek egyszerre csak azon veszik észre magukat, hogy dühös ellenségekként

állanak egymással szemben, mivel ahelyett, hogy Istent imádnák s az Ő földi

adományain osztoznának, mindegyik külön-külön a földi javak előtt borul térdre s keresi

412

abban istenét és boldogságát, valóságban pedig önzésével teremti meg a háborút s a

fölforgatott birtokvágy átkaként az általános marakodást.

A Jó Isten a föld javait különbség nélkül mindenkinek szánta, ő nem teremtett gazdagot

és szegényt, hanem csak embereket, akik számára különbség nélkül vonatkozik adomány-

levele, melyet az ember teremtése után e szavakban foglalt össze: „Töltsétek be a földet

s hajtsátok azt birodalmatok alá és uralkodjatok rajta." (Gen. I. 28.) A mennyei Atya

ezen törvényes rendelete szerint a föld javaihoz s a megélhetés eszközeihez mindenkinek

joga van s az Ő szent végzése ellen vét az, aki önző lélekkel kizárja embertársát a

Gondviselés által neki juttatott adományok élvezetéből. Egyedüli korlátja az ember

boldogulásának az ő érdemessége, amint Szent Pál apostol mondja: „Aki nem dolgozik

ne is egyék." (Tesz. II. 8 — 10.) De aki dolgozni akar, aki élte napjait nem kívánja

tétlen tunyaságban eltölteni, hanem isten rendelését, mely az emberiség erkölcsi

törvényéül azt állította föl, hogy orcája verejtékével egye kenyerét, megvalósítani kívánja,

azt ettől a jogtól és kötelességtől tökéletlen gazdasági berendezkedéssel és az egyéni

önzést Isten akarata helyébe állító helytelen intézkedésekkel megfosztani nem szabad. S

ha azt látjuk, hogy ma az emberek ezrei és milliói hiába nyújtják ki kezüket a

mindennapi kenyér után, mert megvalósul rajtuk a próféta keserves szava, hogy „kenyeret

kérnek és nincs ki szegne nekik", (Jer. sir. IV. 4.) akkor rá kell eszmélni a gazdagoknak

kötelességükre, hogy munkát és kenyeret adni isteni törvény, ha pedig megfogyatkozott az

Isten félelme által diktált emberséges érzés a tehetősek lelkében, akkor a közhatalom

feladata oly intézkedéseket tenni, és oly törvényeket hozni, amelyek folyományaként a

dolgozni akarók munkához s az éhezők kenyérhez jussanak. Az élet elemi igényeit nem

lehet egyesek jóindulatára bízni, s amikor a munkanélküliség oly országos és világcsapássá

nőtte ki magát, mint ahogy azt megdöbbenve látjuk, akkor az állami hatalomnak, mely

Isten rendeléséből őrködik az igazság követelményei fölött s tartja kezében a kardot, hogy

semmiféle egyéni vagy osztályönzés a társadalmi egyensúlyt meg ne bontsa, minden

részletes érdeken túlmenőleg kell azokat a jóléti, de még inkább gazdasági intézkedéseket

megtenni, melyek a mai kétségtelen aránytalanságot a megélhetés elemi igényei s a

helyzet adta lehetőségek közt megszüntetik.

Végzetes merényletet követne el azonban mindenki az Isten által alkotott társadalmi

rend s a nemzet legszentebb érdekei ellen is, ha önkényes elhatározással, törvénytelen esz-

közökkel, erőszakkal vagy forradalommal kísérelné meg a bajokat kiküszöbölni, ami

413

különben is nem a nehéz helyzetet orvosolná, hanem még nagyobb nyomorúságnak és teljes

reménytelenségnek volna okozója. Épp azért azok, akik a munkanélküliség és a gazdasági

válság egyéb terhei alatt görnyedeznek, ne onnan várják a menekülést és a bajok megszün-

tetését, ahol csak rombolni és a még megmaradt csekély javakat is elpusztítani van csak erő

és készség, hanem Istenre és az Ő szent törvényeire hivatkozva sürgessék azokat a törvényes

intézkedéseket, amelyek mindenki számára az emberséges és ezért Isten által akart

megélhetést biztosítják. A szegények igazi barátai nem azok, akik őket hiú ábrándokkal

kápráztatják s lehetetlen tervek megvalósítására lelküket gyűlölettel itatják, hanem azok,

akik emlékezetükbe idézik, hogy a legkisebb is embertársaink között Isten képét hordozza

s Isten adományaira joggal tarthat igényt s az istenfiúság fölséges gondolatával és

minden földi jognál hatalmasabb erejével törekszenek az emberméltóságnak megfelelő

megélhetést és tisztességet biztosítani.

Viszont a jómódúak értsék meg, hogy javaikat és jogaikat nem azok védik meg, akik

a birtoklás jogcímét túlhajtva az embert a földi dolgok független urának tekintik s ezzel

tulajdonkepp az anyagi javak szolgálatára és bálványozására biztatják, hanem azok,

akik emlékezetbe idézik, hogy a vagyon Isten ajándéka s azért az Ő végzése ellen követ

el bűnt, aki ahhoz törvénytelen eszközökkel hozzányúl, de hogy ugyanezért a vagyon

tulajdonosa Istennek felelősséggel is tartozik, mert javainkat nem magunk alkottuk meg,

hanem a mennyei Atyától kaptuk, azonban oly rendeltetéssel, hogy velük gyermekek

módjára éljünk, kik az atyáról sohasem feledkeznek meg, de őreá gondolva az ő többi

gyermekeivel, az összes embertársakkal szemben tartozó kötelmekre is eszmélnek s a

mennyei Atyáért a testvér szükségleteit is magukénak ismerik.

Elavult pogány felfogás az, mely a tulajdonjoggal szemben nem érez más kapcsolatot,

mint a feltétlen úrnak hatalmát. A katolikus egyház a tízparancsolattal együtt sértetlen

érvényben vette át a magántulajdonnal szemben tartozó tiszteletet. Mindig elítélte, s leg-

újabban XI. Pius pápa is ünnepélyesen kárhoztatta azt a felfogást, mintha a társadalmi

bajok megszüntetésének módja a magántulajdon lerombolása volna. Az egyház Isten hete-

dik és tizedik parancsolatját sohasem tagadta meg és biztosabb őre volt az emberek

birtokának és lesz is, mint bármely rendőrség vagy fegyveres hatalom. Mert a birtokot, az

öröklött vagy fáradsággal szerzett tulajdont, nem földi hatalmak biztosítják az erő

túlkapásaival szemben, hanem a lelkek mélyén élő tudat, mely isteni parancsként súgja

minden igazságos embernek: ne bántsd a másét. Azonban bármennyire borítja is az

414

ember drága értékeire Isten szentesítésének palástját az anyaszentegyház, sohasem

engedte magát odatereltetni, hogy a tulajdont mint öncélt állítsák az ember lelke elé és

tanítsák az iskolában. Ellenkezőleg az anyaszentegyház mindig hangosan hirdette, s

legutóbb XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű körlevelében újból hangsúlyozta,

hogy minden pogány elmélettel szemben a magántulajdonnak kettős, egyéni és társadalmi

jellege van. Ezen illetékes felfogás értelmében a tulajdonosnak ugyan Isten adta joga van

földi javai élvezetéhez, de ugyancsak Isten adta kötelessége is saját és családja állásbeli

igényeinek kielégítése után fölös jövedelmének az egész emberiség javára szolgáló

felhasználására. Épp azért senki sem emelhet kifogást azon törvények ellen, melyek

nehéz körülmények között a jobbmódúak fokozott áldozataiból biztosítják a szegények

megélhetését, sőt a gazdagok büszke kiváltsága kellene, hogy legyen, sürgetni azon

társadalmi és jóléti intézményeket és rendelkezéseket, melyek a tűrhetetlen nyomort

enyhítik s az ellenségeskedésre vezető aránytalanságokat a krisztusi szeretet olajával

elviselhetőbbé teszik és kiegyenlítik.

A gazdagok értsék meg, hogy a rend és békés fejlődés szolgálatában áll az egyház, amikor

szót emel arra rászorulók istápolása, a betegek és öregek törvényes ellátása, a gyermekek

kímélése és gondozása mellett s amikor nemcsak maga állítja fel a jótékony intézmények

végeláthatatlan sorát, s amikor nem elégszik meg azzal, hogy nagy szerzetesrendek ezer

meg ezer önfeláldozó taggal, a szeretet megannyi angyalával, buzgólkodjanak teljes oda-

adással a nyomor enyhítésén s a keresztény felebaráti szeretet elterjesztésén, hanem

amidőn pápái, kiváló püspökei és legnagyobb hittudósai folyton sürgetnek oly

törvényeket és közhatalmi intézkedéseket, melyek a társadalmi egyensúlyt helyreállítják,

főleg munkaalkalmak teremtésével a szegénységet elviselhetővé teszik s nemcsak szép

szavakban, hanem üdvös intézményekben is nyilvánosságra hozzák, hogy fokonként közénk

jön Isten országa s mindjobban megvalósuló igazság a felebaráti szeretet alaptörvénye.

A katolikus egyház a vagyon és magántulajdon ez emelkedett fölfogását első sorban ön-

magával szemben alkalmazta. Azokat a javakat és alapítványokat, melyeket szent

királyok és kegyes jótevők az egyház rendelkezésére bocsátottak, nem engedte egyéni

gazdagodás eszközeivé elfajulni, hanem törvényei mindig fennen hirdették, hogy az

egyházi vagyon a szegények öröksége. Az egyház arról, amit jámbor és szentéletű elődök

céljai szolgálatára neki juttattak, soha nem mondott le, hiszen ezzel vétett volna a hűség

ellen, melyet nála azok, kik szent szándékukat az idők és emberek viszontagságaival és

415

megbízhatatlanságával szemben biztosítani kívántak, kerestek. De ha birtokállományáért

bármikor küzdött s a magántulajdon szentelt jogcímét minden jogos birtokos példájára

kötelességszerűen védte és védeni fogja, azt főleg azért teszi, mert tudja, hogy a

szegények ügyét védi és árvák s elhagyottak kenyerét menti s a tudás és műveltség

szentelt otthonaitól távolítja el a pusztulást, amikor a gondjaira bízott javak fölött őrködik.

Az nem üres szó, ami az egyházi törvénykönyvben folyton visszatér, hogy az egyházi

vagyon a szegények öröksége. Ahol vallásellenes gyűlölet vagy forradalmi szellem az

egyházat minden jog és erkölcs arculverésével kiforgatta birtokából, ott mindenütt csak

jelszavakat hasznosító egyesek gazdagodtak lelkiismeretlenül, de azok, kik ezen jámbor

alapítványok leginkább rászoruló haszonélvezői: a szegények, árvák, özvegyek,

koldussorsra jutottak.

Azt a szellemet, mely az egyházi vagyon felhasználásai szabályozza s mely a tulajdon

minden tisztelete dacára az önzést törvénnyel tiltja, szeretné Krisztus egyháza minden

földi vagyon hasznosításánál érvényesülni látni. Amint a századok során a püspöki

székhelyek és kolostorok körül megelégedett és tevékeny települések létesültek s ahány

egyházi központ volt ugyanannyi bölcsője ringott a széles társadalmi rétegek gazdasági

boldogulásának, önállóságának és haladásának, ugyanúgy vágyna az egyház az után, hogy

ott, ahol a vagyoni lehetőség arra eszközöket nyújt, a teljes szegénységből való

menekülésnek intézményei létesüljenek s az önállóságba jutásnak lehetőségei megadassanak.

„Azért — írja XI. Pius pápa — legalább ezentúl minden erőfeszítéssel oda kell hatni, hogy

a termelt javak csak méltányosan halmozódjanak a birtokosoknál, ellenben bőségesen

jussanak a munkásoknak. Nem hogy ezek a munkát abba hagyják, mert az ember

munkára van teremtve, mint a madár repülésre, hanem hogy családi vagyonkát

megtakaríthassanak, azt okos kezeléssel szaporítsák, így a családi terheket könnyebben és

kisebb gonddal viselhessék és a létbizonytalanságából, a valódi proletársorsból szabadulva

nemcsak az élet viszontagságaival megküzdhessenek, hanem az a vigasztalásuk is legyen,

hogy haláluk után öveikről valahogyan gondoskodtak."

Az egyéni és családi megelégedést biztosító ezen gazdasági berendezkedésre annál inkább

kell törekedni, mivel a két kezük munkájából élő embereknek száma ma már oly nagy, hogy

az ő megfelelő elhelyezkedésük az egész emberiség békés fejlődésének föltétele. De ezt

a kívánatos célt, melynek irányában a munkáskérdés üdvös megoldásának s a szabad csalá-

dok tömegének reményét a pápa megcsillogtatja, csak az esetben lehet elérni, ha a magán-

416

tulajdon nélkül szűkölködő munkásosztály megélhetésének forrása, a munkabér, az

igazság és méltányosság isteni szabályai szerint lesz rendezve. Semmiképp sem lehet

helyeselni keresztény vallásos szempontból azt a fölfogást, mely a munkás bérét

kizárólag a kereslet és kínálat szabályai szerint kívánja megállapítani mint az élettelen

anyagi javak árát. Az emberi munka nem olyan portéka, mint a föld holt értékei, hanem

annak erkölcsi jelentősége és becse van, melyet az ember méltósága és Isten rendelése szab

meg. A munka nem lehet egyszerűen cseretárgy mint az arany vagy ezüst, mert annak az

emberi lélek ad különleges jelleget s azért minden drágaságnál előbbre való és nagyobb

figyelmet érdemel. A munka az emberiség túlnyomó nagy részének egyetlen megélhetési

forrása s épp azért megkülönböztetett tiszteletet és megbecsülést joggal követel. A

munka nemcsak a munkás egyéni megélhetésének föltétele, hanem hitvesek és

gyermekek sok-sok milliójának éltető forrása, s azért az egyház fölfogása értelmében

nem kizárólag üzleti elvek alapján bírálandó el, hanem mint Isten előtt egyenlő értékű

emberek komoly megállapodásának és hűségének védelme alá helyezett szent szövetség.

Ebből az emelkedett fölfogásból az következik, hogy a munkabér megállapítása nem

történhetik egyoldalú tőkeérdek szerint, hanem amint a munkás kötelessége hitvesi és

atyai hivatásának megfelelni, úgy a munkaszerződés is csak az esetben bír vallási

tekintetből kifogástalan jelleggel s élvezi az erkölcs és jog minden, védelmét, ha számol

a munkásnak nemcsak fizikai, hanem erkölcsi kötelességeivel is. Ezért mondja a

Szentatya, hogy „a munkás és családja életfenntartásához elégséges munkabér illeti meg a

munkást. Tehát mindenképpen azon kell lenni, hogy a családapák munkabére az egész

háztartás költségeit fedezhesse. Ha ez a mai viszonyok mellett még minden esetben nem

lehetséges, akkor a társadalmi igazságosság követelménye mielőbb oly változtatásokat

eszközölni, hogy minden felnőtt munkás az említett mértékben kaphasson bért." Krisztus

helytartójának felfogása szerint kialakult ezen munkaviszony mellett joggal lehet

azután követelni, de az bizonyára magától is be fog következni, hogy necsak a tőke,

hanem a munka kötelességei is szabályozást nyerjenek és a gazdasági rend

biztonságának föltételévé váljanak. Mert amily következetes az egyház a vagyon és tőke

kötelességeinek hangoztatásában, épp oly komoly felelősségtudattal sürgeti a vállalt

munka kötelességének hűséges teljesítését. „Méltó a munkás az ő bérére," (Luk. X. 7.)

de a munkaadó is méltó a törvényes munkateljesítményre. S mindazok, akik a munkásokat

arra biztatják, hogy aránytalan s a termelést lehetetlenné tevő bérkövetelésekkel zavarják a

417

hasznos gazdasági tevékenységet s amellett is kötelesség mulasztással s a munka

menetének tervszerű zavarásával tegyék lehetetlenné a gazdasági rend fennmaradását s a

mai társadalom boldogulását, ellenségei az isteni igazságosságnak, mely egyenlő

mértékkel mér mindenkinek, de legnagyobb ellenségei a munkásosztálynak is, mivel

annak boldogulását teszik lehetetlenné a termelési rend alapjának, a kölcsönös

igazságosságnak felforgatásával.

Értse meg mindenki, az általános bizonytalanság s a világszerte keservesen érzett gazda-

sági válság csak kölcsönös méltányosság és mindkét féllel szemben egyformán

alkalmazott igazságosság érvényesülése esetén fog megszűnni. Ha a tőke ráeszmél arra,

hogy nemcsak magával szemben van kötelessége, hanem Isten rendelése, de saját jól

felfogott érdeke is, hogy közös sors viselésére rendelt embertársai megélhetéséről

gondoskodjék, s ha a munkás nem lehetetlen ábrándokat fog hajszolni, mely meddő

vállalkozás során elpusztulnak azok a javak, melyek a birtokosok jólétét is biztosítják

ugyan de a munka lehetőségének s a munkáscsaládok tisztességes megélhetésének is

hordozói, s ha úgy a kíméletlen szabad versenyt mint a még kíméletlenebb és rombolóbb

társadalmi és gazdasági harcot, melynek

riadóitól hangos ma a világ, felváltja az egymásra utaltság tudata, s ha e közös érdek

felett igazságos őrként fog virrasztani Krisztus szelleme, kizárván az egyoldalú kedvezést

és önző kártevést: akkor remélhető az az összeműködés és társadalmi béke, mely mellett

nem lesz kizsákmányoló vagyon és kifosztott proletár, tétlen haszonélvező és rabszolga

sorsban tengődő robotoló, nem lesz gyűlöletes test vérháború, hanem megértés, békés

termelés és a földi viszonyok között lehetséges megelégedés mindenek számára.

Ennek a kívánatos rendnek kialakulását pedig az fogja biztosítani, ha a különböző érde-

keltségek, melyek ma versenytársakként sőt legtöbb esetben ádáz ellenségekként állnak

egymással szemben, közös céljaik igazságos érvényesítésére testvéri szeretettel szövetkez-

nek s azután a felek egymással jogos és méltányos egyezségre lépnek nem az önzés,

hanem Isten atyai törvényeinek alapján. Az államférfiak és a tisztességes polgárok

legfőbb célja és törekvése legyen — írja XI. Pius pápa — az egymással szemben álló

osztályok harcát megszüntetni, s a különböző foglalkozási ágakat békés együttműködésre

bírni. A rendiség helyes fölállítása a szociálpolitikai célkitűzés. Napjainkig még az erőszak

társadalmi rendje uralkodik, mely ingatag és törékeny, mert ellentétes érzetű és

ellenséges, tehát harcra, háborúra hajlamos osztályokra támaszkodik. Más megoldás alig

418

lehetséges, mint a társadalmi szervezetben olyan jól rendezett szerveket, rendiségi

alakulatokat teremteni, amelyeknek az egyes foglalkozások alapján volnának tagjai. Ha a

munkaadók szervezete az isteni kinyilatkoztatás szellemében fogja megállapítani a

munkaalkalmak feltételeit, s ha a munkások szervezete menten minden pártpolitikai és

szűkös, önző szemponttól ugyancsak Isten szándéka szerint s az általa szentesített

erkölcsi elvek szellemében fogja vállalni és teljesíteni a kötelességeket, akkor béke lesz

és kölcsönös boldogulás, de enélkül csak harc és mindenek romlása, mert talán még

sohasem volt nyilvánvalóbb Szent Pál szavainak érvénye mint ma: „Ti szabadságra

vagytok hivatva testvérek, csak a szabadságot ne adjátok alkalmul a testnek, hanem a

lélek szeretetében szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény egy szóban

teljesedik: Szeresd felebarátodat mint tennmagadat. De ha egymást marjátok és eszitek,

vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek." (Gál. V. 13 — 15.)

Amidőn azonban, Krisztusban Szeretett Híveink, aggódó főpásztori szeretetünktől

hajtva magyarázzuk nektek az emberséges együttélés és belőle származó társadalmi

béke örök törvényeit, nem mulaszthatjuk el sürgetni, hogy addig is, míg Isten által a

szívekbe oltott kölcsönös igazság elvei az élet egész vonalán érvényesülnek, mindenki,

akit az Úr kegyelme megihletett és égi örömeinek részesévé tett, törekedjék a szeretet

parancsát, mely „a tökéletesség köteléke" (Kol. III. 14.), teljesíteni s annak sugalmai

alapján segíteni és vigasztalni ott, ahol az emberi törvények és intézmények a földi létet

terhessé teszik. Súlyos tévedés u. i. azt hinni, hogy csak törvényes intézkedések

enyhíthetik a köznyomort és száríthatják fel a könnyeket. Ellenkezőleg az irgalmas

szeretet az, mely testi és lelki jótetteivel enyhíti a fájdalmat, segít hordozni a keresztet s

teremti meg kicsinyek és nagyok között azt a testvéri egyetértést, mely minden

paragrafusnál jobban biztosítja az emberiség boldogulását. „Az Isten országa u. i. nem

étel és nem ital, — mondja a nemzetek apostola — hanem igazság, béke és öröm a

Szentlélekben." (Róm. XIV. 17.) S ha az irgalmas szívek az éhezőknek ételt adnak, a

mezíteleneket ruházzák s a hajléktalanokat befogadják, ez már igen nagy mértékben

enyhíteni fogja azokat az ellentéteket, melyek ma annyi veszedelemmel fenyegetik a

társadalmi békét. De ha nemcsak kenyeret fognak törni, nemcsak a test szomjúságát fogják

oltani, hanem a lélekből a szeretet italát fogják meríteni s azt szétosztani és Krisztus

kegyelme forrásaiból az irgalmasság olaját fogják kivonni s azzal a megsebzettek

fájdalmát enyhíteni, ez a szeretetszolgálat szilárdabb alapjait fogja biztosítani a békés

419

együttélésnek minden törvénynél és fegyveres védelemnél. Sőt csakis ez a szellem az, mely

minden szociális alkotást foganatossá tesz s a jóléti intézményeknek is az igazi lelkiséget

és emelkedettséget biztosítja, mert ha mindenkor, úgy különösen az önzés által

széttépett mai korban, áll az apostol szava: „Osszam el bár egész vagyonomat a

szegények táplálására, és adjam át testemet úgy hogy elégjek: ha szeretetem nincsen

semmit sem használ nekem," (I. Kor. XIII. 3.) s hozzá tehetjük sem a szegényeknek, sem

az egész emberiségnek.

A közel múlt napokban hívta fel a római Pápa a keresztény világot mint Ő mondja „a

szeretet keresztes hadjáratára". Megható szavakkal mutat rá a népek atyja a gyermekek és

özvegyek nélkülözésére, a munkanélküliek szenvedésére s a nyomorgó tömegek

elhagyatottságára. Értsük meg az atyai szót s szívleljük meg a figyelmeztetést, hogy ha

törvényeink ma nem is elégségesek még minden társadalmi és gazdasági baj

megszüntetésére, szívünk jósága legyen elég mély és elég gazdag a legkeservesebb könnyek

csillapítására s a legégetőbb fájdalom enyhítésére.

E napokban ünnepli az egész keresztény világ magyarországi Szent Erzsébet halálának

400 éves fordulóját. Büszke örömmel tekint fel rá minden nemesen érző szív, mert királyi

lelke fényesebben ragyog mint fejedelmi koronája s szívjósága, mellyel magáról egészen

megfeledkezni tudott s teljesen elolvadni a szegénység szolgálatában, nagyobb díszt

jelent számára minden képzelhető kiváltságnál. Az ő nagysága a mi nemzetünk

becsülete, hisz a hazai földből nőtt ki a bájos virág, hogy az egész világot

gyönyörködtesse s jóságával a sötétségben fényt és reményt gyújtson. Értsük meg mi

magyarok elsősorban, hogy őt nemcsak csodálat tárgyául, hanem például adta nekünk az

isteni Gondviselés, hogy megtanuljuk tőle, minél jobban sújtanak az események annál

jobban kell lélekben megnőni s a szívjóság virágaival az embereknek örömei és enyhülést

szerezni. Járjunk az ő nyomdokain, segítsünk, erősítsünk és emeljük föl az elesetteket, hogy

necsak történeti jogon, hanem a lelki hasonlóság címén ismerjenek el a népek az ő vérének.

S ha utána néhány héttel meg fog csendülni a Krisztust váró adventi harangszó s az Úr

közeledtét a sötétségen keresztül nemcsak sejthetjük, hanem bízhatunk majd, hogy ránk

ismer jótetteink révén, kik „Ő neki tettük azt, amit a legkisebbnek cselekedtünk" (Máté

XXV. 40.), akkor meg lehetünk győződve róla, hogy az Isten dicsőségének hív szolgálata

a benső lelki s a külső társadalmi békének lesz a karácsonyi titokként szentelt forrása.

420

Hogy ezt a békét és kölcsönös megértést az Úr útján megtaláljátok s az „ott fenn-valókat

keresvén" (Kol. III. 1.) a földi életet és munkát is megszenteljétek „a mi szánk megnyílt

hozzátok, óh Szeretett Híveink! és a mi szívünk kitágult" (11. Kor. VI. 11.), s annak

egész szeretetével kérjük számotokra a világosság lelkét, mely megmutassa az igazságot és

szentséget, s hogy azt az életben tettre váltsátok főpásztori lelkünk egész melegével

áldunk az Atyának + Fiúnak és + Szentléleknek nevében. Ámen.

Kelt Budavárában az Úr 1931. évében, október hó 14-én tartott püspökkari

tanácskozmányunkból.

421

Frank Antal: A gyakorlati élet szerepe a nevelésben

A földi életnek egyik legnagyobb nehézsége az anyagi erők körül mutatkozik. A

létfenntartás anyagi erőt kíván, ennek az anyagi erőnek a mennyisége – bizonyos

létminimumon felül – rugalmas. Az élet nehézségeit egyrészt az támasztja alá, hogy

nem vagyunk megelégedve a létminimummal – másrészt nem tudunk megkeresni

annyit, amennyi a valódi létminimumhoz szükséges. Az első baj azt jelenti, hogy

nagyobb az igényünk, mint amennyit meg tudunk keresni, - bár ez a kereset elegendő a

létfenntartáshoz. A másik baj arról szól, hogy olyan rossz a kereseti lehetőség, hogy

nem tudunk a létminimumhoz felemelkedni. Mindkét baj ad nevelési feladatokat.

Neveléssel arra kell törekednünk, hogy nemzeti életünkből ezek a betegségek

eltűnjenek. Az első baj az igénytelenségre való neveléssel gyűrhető le. A tanítónak

mindent meg kell ragadnia, hogy ezt az igénytelenséget növelje, hogy az embereknek a

sorsukkal való megelégedettséget erősítse. E ponton szükség van arra, hogy a tanító a

szülőkkel megértesse, hogy pl. csak annyi ruhát vegyen a gyermeknek, amennyi

okvetlenül szükséges; a régi ruhák foltozva viselendők. Fontos a szülők lelkére kötni

azt, hogy nagyon óvatosak legyünk a gyermekek ama kívánságainak teljesítésében,

amelyek csak az igényét növelhetik. Az igények növelését néha nemcsak gazdag

családokban, hanem akárhányszor szegényebbeknél is megtaláljuk.

Ama baj ellen, amely a kereseti lehetőség mostohaságát jelenti, egyrészt

küzdeni lehet azzal, hogy a vagyonos emberek szívéhez folyamodunk. A tanító fontos

nemzeti feladatot teljesít, ha sikerül az osztályharc gondolatát tompítani azzal, hogy

olyan légkört teremt, amelyben a gazdagok sietnek a nyomorúságban lévők

támogatására. Ez lehet vagy anyagi segítség, vagy munkaalkalom teremtése.

Azonban a tanítónak ezirányú munkája csak akkor lehet teljes és tartós, ha azt

már az iskolában sikerült megindítania. Ennek a formája pedig egy népiskolai segítő

egyesület alakítása. Az iskolában is mutatkoznak a gazdasági élet nehézségei. Már itt

vannak szegények és gazdagok. Már itt lehet törekedni arra, hogy a jobbmódúak

segítsék a szegényeket. Ennek a segítő egyesületnek az volna a feladata, hogy szemlét

tartson a felett, kinek mire volna égetően szüksége, amit a családja nem szerezhet meg.

Amikor a szükségletek megállapíttattak, akkor kellene annak a mozgalomnak jönnie,

amelyben a gazdag fiúk így beszélnek: „Én adok Pistának cipőt. A régi cipőm már kicsi,

422

de Pistának jó lesz”. A másik gazdag így szól: „Én adok Jancsinak nadrágot”. A

harmadik így: „Én adok Petinek kalapot, Gyurinak kabátot” stb. A gazdag leány így

szól: „Erzsikének szoknyát, Juliskának könyvrevalót adok”stb

Természetesen. A szülőket is bele kell vonni a segítő egyesület eszmekörébe.

Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ha ezt az egyesületet megalkotjuk, a gyermekek

nagyon fogják szeretni. Valószínűleg a gazdagabbak jobban fognak neki örülni, mint a

szegények. A gazdag gyermekek örülni fognak annak, hogy adhatnak valamit. S ha a

szülők esetleg nincsenek túlságosan elragadtatva a segítő egyesület gondolatától,

gyermekük addig fog nekik könyörögni, míg végre belenyugszanak abba, hogy Gyuri

megkaphassa a régi kabátot, Sokkal többet jelent, ha a gyermeket így tudjuk felruházni,

mintha az iskola valamely alapból tudja ruhával ellátni. Ezzel nem azt mondom, hogy

ezek a gyermeksegítő egyéb akciók nem jók. Csak azt akarom kifejezni, hogy a nevelés

szempontjából az a helyzet, hogy a gyermekek önmagukat segítik, nagyobb értéket

képvisel, mintha tőlük függetlenül kapja a szegény valahonnan a ruhát.

Ezek az élet igazi nagy feladatai. Így nevelünk az igazi életre. Tudomásom

szerint ilyen segítő egyesület csírái már itt-ott észlelhetők. Egyik tanítványom már

beszámolt egy ilyen segítő egyesület sikeres működéséről. Nagyon fontosnak tartom,

hogy ennek az egyesületnek bizonyos autonómiája legyen. Ne annyira a tanító vezesse,

mint inkább a gyermekek. A tanító csak a legfőbb felügyeletet gyakorolja.

Ne felejtsük el, ha a nép érdekét szolgáljuk, értékekben is emelhetjük. Sokszor

az érdeken keresztül lehet értékeket szolgálni.

(168-170.p.)

Hogyan tanítsunk a népiskolában?

Pedagógiai előadások és mintatanítások

Összeáll.. Frank Antal és Drozdy Gyula

Kir.Magyar Egyetemi Nyomda. Bp. 1929.

423

A tanító készülése élethivatására

Ma, amikor minden ember segítésre, támogatásra, vigasztalásra szorul, igen

fontos tudnunk, hogy segítségért, támogatásért, vigasztalásért hálával tartozunk. Ne

felejtsük el soha, hogy a hála egyike a legszebb erényeknek, de szükséges, hogy ne csak

szavakban, hanem való érzelmekben és tettekben is nyilatkozzék.

A tettekkel bebizonyított hálára nem mindenkinek van alkalma, de mindenki

képes arra, hogy az iránt, aki vele jót tesz, tiszteletteljes magaviseletet tanúsítson.

Hálánk tartósságát ne a jótétemény nagyságához mérjük, hanem a legkisebbért is teljes

szívünkből legyünk hálásak, és akkor sem szűnjünk meg azok lenni, ha a jótevőre többé

nincs szükségünk, vagy ha az illető rosszabb körülmények közé került.

Legyünk szolgálatkészek, de ne erőszakoljuk senkire szolgálatainkat. Ha valaki

tanácsot, segélyt, jótékonyságot kér tőlünk, hallgassuk meg nyájasan, részvéttel és

figyelemmel, mert a szerencsétlennek rendkívül jól esik, ha szívét valaki előtt kitárhatja.

Ha valamivel segíthetünk, tegyük meg. Ha adunk neki valamit, azt szívesen és

lekötelezően adjuk. Egy szíves szó gyakran többet ér az adománynál, és a jó ember

egyikkel sem fösvénykedik.

Midőn adományról, segélyről van szó, ne vizsgáljuk, hogy az illető önmaga

okozta-e szerencsétlenségét vagy nem. Ha komolyan utána nézünk, kevés embert

találunk, aki némileg maga is oka nem volna ama szenvedéseknek, melyek őt érték, de

azért őrizkedjünk a szemrehányásoktól vagy sértő prédikációktól.

Akiknek komoly szándéka megmenteni az eltévelyedettet, bánjék kímélettel a

megtérítendő lélekkel, s legalább külsőleg mutasson bizalmat. Sohase hányjuk szemére

a múltat, hanem mutassuk azt, hogy csupán jelenlegi magaviselete a mértékadó

előttünk. A bűnök leküzdése, levetése nehéz feladat, azért kisebb visszaesés bizonyára

lesz, de nem szabad visszarettennünk. Tudnunk kell, hogy senki sem süllyedhet oly

mélyre, és nem lehet annyira romlott, hogy a mentőeszközök helyes és idejében való

alkalmazásával ne lehetne segíteni rajta.

A szegényeknek igyekezzünk oly utat mutatni, melyen haladva, maguk

segíthessenek magukon. Amennyiben lehetséges, szerezzünk nekik munkát vagy

vevőket munkájuknak, és ilyképen ébresszünk bennük önbizalmat. Legyünk nagyon

424

kíméletesek azokkal szemben, akik valaha jobb körülmények között éltek, de rossz

anyagi viszonyok közé jutottak. Az ily szerencsétlenek különösen érzékenyek, és azt

hiszik, hogy szegénységük miatt megvetjük őket…

(11-12.p.)

..Az egyszerűbb emberekkel szemben is mindenütt és mindig a tiszta, becsületes

szándék és igazságérzet vezérelje minden lépésünket. Mutassuk meg, hogy az

emberekben a viszonyoktól teljesen függetlenül csupán a valódi, az emberi értéket

becsüljük. Ez az udvariasság azonban ne legyen túlzott. Mihelyt érzi az egyszerűbb

néposztálybeli ember, hogy az a túlzott kitüntetés, amelyben részesült, nem illeti őt

meg, hajlandó azt ítélőképességünk hiányosságának tulajdonítani, vagy gúnynak,

tettetésnek tartja. Gyanakodik, azt hiszi, hogy mögötte okvetlenül valaminek rejtenie

kell, hogy vissza akarunk élni a helyzetével. Hogy ilyesmi be ne következzék, tisztában

kell lennünk miden társaság társalgási hangjával, így mindenkor a megfelelő hangot

alkalmazhatjuk…

(12.p.)

..Sohse áltassuk a hozzánk forduló szegény embert hamis reményekkel, üres

ígérettel és haszontalan vigasztalásokkal. Nagyon rossz módja ez a kérelmezők

eltávolításának vagy a leereszkedő és résztvevő hírnév megalapozásának. Mondjuk meg

őszintén, egyenesen az igazságot, akár tudunk rajtuk segíteni, akár nem. Hitegetéssel azt

érjük el, hogy megbízhatatlanoknak tartanak, és többé nem tudnak tisztelni, becsülni

bennünket.

(13.p.)

Árpássy Gyula: A tanító megbecsülésének alapfeltétele

Útmutató tanítójelöltek és kezdő tanítók számára

A szerző kiadása. Esztergom, 1936

425

Sík Sándor : A szeretet pedagógiája

Válogatott írások

Vigilia, Bp. 1996.

- A cserkészet nevelő értéke (23-38. l.)

A cserkész tudjon főzni és elsősegítséget nyújtani, tudja fönntartani magát

bárhol, tudjon tájékozódni mindenben és mindenütt. Legyen benne nagyfokú

gyöngédség, bensőség, mely mindenkivel szemben, fölfelé és lefelé egyaránt

érvényesül; de legyen benne nagy határozottság és erély, önállóság és lélekjelenlét,

hogy gyorsan és eredményesen tudjon cselekedni és segíteni mindenféle helyzetben.

Fejlessze magát izomemberré, de amellett még inkább törekedjék arra, hogy lelkében,

jellemében legyen harmónia. Sohase szoruljon másra, de ő mindig legyen kész segíteni

másokon: mindenkin, nemcsak azon, akit szeret vagy ismer, hanem ellenfelein is,

ismeretleneken is, szegényeken is. Legyen e téren úttörő, ne azt nézze, hogy miként

cselekedtek mások, hanem figyelje meg, mit mond a szíve! Mérlegelje képességeit, de

csak egy pillanatig, mert a cselekvés alkalmas pillanata csöppen, s csak a fájó

melankólia marad hátra. Nem tűri, hogy valaki kiszolgálja, de állandóan kész másokat,

fiatalabbakat is kiszolgálni. Sohasem kérdezi, mit kaphatok?, hanem mindig azt, mit

adhatok? Mindenkit szeret, de jókedvű akkor is, ha senki sem szereti. Nem sért senkit,

de nem is sértődik. Kerüli a nagyképűséget, egyszerű, kedves és természetes. Fő elve a

harmónia jelszava: mindig előre csak és fölfelé. Az otthon mindenese: ami elromlott,

mindazt kijavítja. Nemcsak a zárt ajtó megnyitását érti, hanem be tud hatolni a szívekbe

is, megnyeri azokat szeretettel és szolgáló lélekkel. Minden érdekli, semmi sem lepi

meg; mindenre elkészült és mindenütt tud okosan cselekedni. Fölényesen áll az idő

fölött s ura önmagának. Nincs semmi igénye, de hálás szívű minden jóért, jóakaratért.

Tisztában van azzal, hogy nem a világ középpontja. Elismer minden igaz nagyságot, de

a haza száz sebe jobban érdekli, mint művészet, élvezet. Szerény, de nem félrehúzódó;

megfontolt, de gyors. Első a kötelességben. Minden munkába tűzzel fog, jókedve, ereje

nem lankad. Akár dolgozik, akár szórakozik, sohasem felejti, hogy egy az igazán fontos:

a lélek üdvössége. Mindent e kérdéssel kezd: kedves-e Isten előtt? használhatok-e vele

magamnak? felebarátomnak? Mindig örvendező a lelke, hisz tudja hogy Isten szeme

426

pihen rajta s tudja, hogy minden perccel közelebb jutott végső céljához. A világban él,

de nem a világért.

Nem kell mondanom, hogy a cserkészcsapat egyes tagjai még nem ennek az

ideálnak megtestesülései. Ez ideál: vagyis cél, amelyre törekszünk, nem tény, amit

megvalósítottunk. És hogy a megértés - ha lassanként is -, a törekvés - ha zökkenőkkel,

lanyhulásokkal új meg új nekirugaszkodásokkal is - a fiúk nagy részét jellemzi, azt

nyugodt lélekkel állíthatom....

Talán nem tévedek, ha az egész cserkészet legnagyobb jelentőségét abban

találom, hogy éppen a legértékesebb fiúk tekintélyes részét ráviszi a tudatos, rendszeres

lelki életre a szó legkonkrétabb, katolikus értelemben. Bár indítást és alkalmat a csapat

minden tagja kap erre, mint mindenütt, itt is kevesebben vannak a választottak, mint a

hivatalosak. Annyi mégis megállapítható, hogy a csapat nem csekély része - éppen a

legkülönbek! - elég biztosan eljutnak az "egy szükséges" fölismerésére, több-kevesebb

lelki haladás pedig - minden bukdácsolás, visszaesés vagy baleset ellenére is - csaknem

valamennyinél, még külsőleg is lemérhető...

Egy másik, nem csekély jelentőségű mozzanata a cserkészet nevelő erejének az a

munka, amelyet a fiúk szociális érzékének fejlesztésében fejt ki...A cserkésztábor, ahol

a fiúk maguk építik lakásukat, maguk ásnak, faragnak, szögeznek, gyalulnak, készítenek

minden apróságot, amire szükségük van, heteken át maguk végeznek minden munkát:

takarítást, tatarozást, javítást, bevásárlást, főzést, mosogatást, a legalacsonyabbrendű

munkát is - és végzi mindenki, szegény és gazdag, előkelő és ágrólszakadt egyformán és

egyforma jókedvvel, egyik a másik munkájától serkentve és versenyre szólítva -: azt

hiszem a szociális nevelésnek egyik legszerencsésebb iskolája...

A szociális nevelésnek egyik leghasznosabb eszköze a játék...Talán azzal teszi a

cserkészet a szociális nevelés érdekében, hogy felébreszti, állandóan ébren tartja,

fejleszti és mélyíti a felebaráti szeretet gyengéd érzését, és a fiúkat állandóan a

szeretetből fakadó tettek alkalmainak leleményes keresésére készteti. A cserkész nevet

így értelmezzük: cserkészd a jótettek alkalmát. A jelszó elsősorban azt jelenti: légy

résen, hol tehetsz jót. És talán éppen ezen a téren állapítható meg a legszebb eredmény...

A cserkészet értékelésénél fontos szempont az is, hogy erőteljesen hazafias

jellegű nevelést ad. Az első perctől kezdve úgy állítjuk a fiúk elé a cserkészetet, mint

427

hazafiak szent szövetségét, akiknek céljuk igaz, munkás, becsületes magyar polgárokká

nevelni magukat, legszentebb törekvésük a haza jövendő nagyságán dolgozni...

Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy - mint mindenütt - a

cserkészetben is csak másodrangú a voltaképpeni keret, a szervezet: a lényeg az

egyéneken múlik. Emberekre van szükség itt is. Minden cserkészcsapat olyan, amilyen

a vezetője, amilyenek a tisztjei. Ahol van ember, akiben rátermettség, kedv, az ifjúság

szeretete és némi önfeláldozás egyesül - mert bizonyos, hogy ez is kell hozzá -, ott

életre kell hívni a cserkészetet; ahol nincs ilyen ember ott nem szabad. Az olyan csapat,

amelynek nem a jellemnevelés a legfőbb munkája, ahol a kirándulás, táborozás öncél,

ahol a munka csak ímmel-ámmal folyik vagy kárára van az iskolai kötelességnek, ahol a

kirándulás csatangolássá, a játék verekedéssé fajul, az lejáratja a gyönyörű gondolatot és

szégyene lesz az iskolának.

Cserkészszellemű nevelés azonban - vagyis az értelmi nevelésnek a testi és

gyakorlati nevelélssel való egészséges összhangja a jellemnevelés föltétlen uralma alatt

- cserkészcsapat alakítása nélkül is lehetséges. És ha valaha, ma van rá égető szükség.

Ne feledjük a cserkészjelszót: Legyünk résen! A megtépázott magyarság egész

embereket vár tőlünk.

428

Tanterv és Útmutatások a nyolcosztályos népiskola számára

Társadalmi (szociális) nevelés

A népiskolai szociális nevelésnek az a célja, hogy tanítványaiból olyan

embereket neveljen, akik a haza minden állampolgárát testvérként becsülve, mint egyén

iránt és az egész nemzeti társadalom iránt és az egész nemzeti társadalom iránt szociális

lelkülettel és áldozatkészséggel viseltetnek.

Minden iskola folytatja a családban folyó közösségi nevelést. Egyik sem

vonhatja ki magát e feladat alól, mert mindegyiknek az a célja, hogy a tanulók felnőtt

korukban teljes vértezettel és kellő komolysággal a társadalomban nekik jutott helyet

betölthessék.

A népiskola közvetve hat a társadalomra. Minden nevelés lehetetlenné lesz, a

közösségi nevelésről pedig említés sem történhetik, ha nem győzzük meg a tanulót

arról, hogy jellem, becsület, tisztesség, erkölcs és igazság csak egy van mindenütt és

mindenkiben, állami, társadalmi és gazdasági életben éppúgy, mint a családban és az

iskolában.

A helyes életszemlélethez tartozik a lelki nemesség, jóság, mások bajai iránt

tanúsított részvét, mások törekvéseinek megértése. Ezeket kiegészíti igényeink

mérséklésének készsége és a mostohább sorsú embertársaink javára való lemondás

képessége is. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a társadalmi bajok forrását csupán a

gazdasági helyzetben keressük. Ha jobban szemügyre vesszük az életet, meg kell

éreznünk, hogy a megfelelő lelkület hiánya és embertársainkkal való bánni nem tudás

igen sok félreértés okozója. Igen nagy szolgálatot tesz a népiskola a tanulónak, ha

ráneveli, hogy a körülötte élő minden ember büszke az emberi méltóságra, van önérzete,

önértékelése, s ha ez néha túlzott is, mégis csak az övé és nagyon fáj neki, ha ebben

megbántják. Minden ember hajlandó saját munkája értékének túlbecsülésére. Arra kell

törekednünk, hogy ezt az értékelést csökkentsük úgy, hogy mások munkáját is

kiemeljük, de emeljük ki mindig figyelmesen, hogy testvérünk se másnak munkája

ellen, se a társadalom ellen ne forduljon. A tanulók saját társadalmunkban is tapasztalni

fogják, hogy a tapintatos bánásmód, a helyes magatartás és a figyelmesség a legjobb

összetartó kapocs.

429

Az egészséges társadalmat a nyugodt termelési viszonyok jellemzik. Amikor a

termelésnek két tényezője, a munka és a tőke megkapja a maga megérdemelt

ellenértékét, akkor nem keletkezhetik a társadalomban az a mély és veszedelmes

szakadék, amely elválasztja egymástól a munka és a tőke tulajdonosait és a társadalom

nyugalmát annyira megzavarja, hogy a termelés megnehezül. Hasonló szerepük van a

társadalmi osztályoknak is. Már a népiskolában kell megalapozni annak a tudatnak

megerősítését, hogy az osztályharc sohase volt időszerű, amelyből a közre csak kár

származhat, de előny soha. Nem mondható egészségesnek az olyan társadalom, ahol a

társadalmi rétegek elkülönített osztályokká merevülnek és úgy állanak egymással

szemben külön kötelességekkel és vélt jogokkal. Ellenben, ahol a kötelességek és a

jogok a becsületesen végzett munkához igazodnak, ahol a boldogulás lehetőségét a

tehetség, a jellem és a köznek tett szolgálat szabályozza, ott beszélhetünk egészséges

társadalomról.

A gazdasági és társadalmi élet rendje nem folyik mindig zökkenő nélkül. A társadalmat

alkotó tagok emberi hibái, a korviszonyokban rejlő nehézségek és egyéb, sokszor előre

nem látható bajok veszélyeztetik a társadalom rendjét. A betegségek gyógyítása nem

történhetik egyszerre, egyik napról a másikra nem lehet új társadalmat szervezni, de

nem is lenne kívánatos, mert a múlt tanulságait csak fokozatos fejlődés közben lehet

gyakorlatilag érvényesíteni. Az előforduló bajok orvoslása csak fokozatosan történhetik

a szerint, amint a szükségletek felmerülnek. Ilyen felmerülő szükségleteknek köszönik

létüket a társadalom szociális intézményei pl. a kórházak, árvaházak, napközi otthonok,

a társadalombiztosító intézet, a vöröskeresztegyesület stb. Jelentőségük többféle. Ezek

kétségtelen hibákat javítanak és hiányokat pótolnak, részben pedig a társadalmi

feszültséget enyhítik. Ez utóbbi szerepük fokozza jelentőségüket és alkalmassá teszi

őket arra, hogy a népiskola foglalkozzék velük. Mint az egészséges társadalomnak

velejárói, méltók arra, hogy a tanulók megismerjék és megszeressék, céljukat és

rendeltetésüket tudják. Különösen szükségesnek látszik annak kiemelése, hogy a

szociális intézmények nem pótolhatják sem a családot, sem az igazságos társadalmat,

szerepük csak a bajok enyhítésében van.

A társadalom tagjai sok mindenben különböznek egymástól. Egyéni természeti

sajátosságait, neveltetésük, vagyoni különbségek, foglalkozásuk és műveltségi fokuk

elég sok felületet nyújtanak a súrlódásra, kell, hogy legyen valami, ami mindezeken

430

felül a társadalmat összefogja. Közös lelki kapocsra van szükség. Ezt a kapcsot

századokon keresztül a vallás és a nemzeti érzés szolgáltatta. Királyok és alattvalók,

szegények és gazdagok, műveltek és műveletlenek a vallásban találkoztak, a közös

nemzeti érzésről ismertek egymásra….

(42-45.p.)

A népiskola a kívánt célt több úton közelítheti meg. Az egyik út kétségtelenül az

értelmen át vezet. A nevelés szolgálatába állított oktatásban kidomborítjuk a szociális

szempontokat. Valamennyi tantárgyban találhatók részletek, amelyek a tanulók szociális

belátásának nevelésére, az egyén és a közösség viszonyának szemléltetésére

alkalmasak.

Az oktatással főleg a tanulók értelmét fejlesztjük. Míg ennek segítségével a

társadalmi magatartásukhoz szükséges belátást óhajtjuk megadni, addig a szoktatással a

szociális érzületet és a cselekvésre alkalmas hajlamot növeljük. Az iskola a család után

a második szociális környezet, amelyet a tanuló megszokott, ahol az élet számára és

embertársaival való együttélésre bőséges tapasztalatot szerez.

A másik nagy nevelő a népiskolai tanuló életében az osztály. A tanuló sok

rosszat, de sok jót is tanul a társaitól. Az osztály nagy hatással van későbbi társadalmi

magatartására is. Feltűnnek neki a vezetők tulajdonságai, lelkiek és testiek egyaránt.

Ezek a tulajdonságok sokszor nem azonosak azokkal, amelyeket a tanító és az iskola

értékelni szokott. E miatt azután kételkedés támad benne a tanító értékelési szempontjai

felől. Hogy a lelki zavarokat elkerülhessük, vigyázzunk arra, hogy a tanulót

kételkedésében meg ne hagyjuk. Egytanítós iskolában az iskola szellemére döntő hatású

a felsőbb osztályok tanulóinál kialakult osztályszellem. Erre legyünk különös

figyelemmel. A kisebbek a felsőbb osztálybelieket rosszban-jóban egyaránt utánozni

igyekeznek. A tanító a felsőbb osztálybelieket tegye munkatársaivá. Ezzel jórészt

biztosította az osztályszellem helyes kialakítását, a nevelés sikerét. (Tisztségek; külön

feladatok; megbeszélések a kisebbek érdekében; stb.) Kísérjük figyelemmel az osztály

szellemét, a hangadó tanulókat és főleg hatást keltő tulajdonságaikat. Ha ezek nem

egyeznek erkölcsi elveinkkel, keressünk rá módot, hogy a jogos értékrendet

helyreállítsuk. Az osztály zöme azonban oly tanulókból áll, akiket vezetni lehet. A

tanuló ezt megérzi. Észreveszi, hogy vannak a hangadó tanulóknál tehetségesebbek és

431

jellemesebbek, mégsem tudnak érvényesülni, mert bátortalanok, vagy nem tudnak

tanulótársaikkal bánni. Ilyen esetekben is igyekszünk a tanulóknak segítségére sietni.

Példákkal bizonyítjuk, hogy a bánnitudás nagy kincs. Az emberi együttlét nem

képzelhető el máskép, csak ha alkalmazkodunk embertársainkhoz és bánni tudunk

velük, ahogy az osztály élete is bizonyítja.

Ne feledjük el, hogy a kölcsönös segítés szálai fűzik egybe a kisebb

munkacsoportok tagjai is. A szűkebb munkaközösségben a tanulók nemcsak az egyesek

egymásra utaltságát élik át, hanem megbecsülik egymás pontos, gondos és

lelkiismeretes munkáját és így megtanulják egymás elfogulatlan, jóakaratú értékelését

is. Ilyen módon a munkaközösség útján való társadalmi nevelés az életre való

nevelésnek is egyik legfőbb tényezője.

Az iskola anyagi értékei az épület, a bútorzat és a felszerelés. A népiskola

feladat az, hogy ránevelje a tanulókat a közvagyon kímélésére. Legyen ezért a tanterem

és minden felszerelés a tanulók állandó gondozásának tárgya. Vegyenek cselekvő részt

az anyagi értékek karbantartásában, gondozásában és felügyeletében.

Nagy jelentőségük van a népiskola szellemi és erkölcsi értékeinek. Ilyen értékek

az iskola tanítási anyagában, szokásaiban és alkalmi megnyilatkozásaiban jelentkeznek.

A társadalomnak nemcsak az egymásután következő nemzedékek lelki egységére van

szüksége, hanem az egyidőben élő tagokéra is. Ennek elérésére is törekszik a népiskola

azáltal, hogy tanítási anyagában egyaránt kötelező módon hangsúlyozza és érvényesíti a

vallásos és hazafias nevelést; az állampolgári kötelességeket és jogokat nemcsak tanítja,

hanem minden alkalmat felhasznál arra, hogy az idevágó kötelességek teljesítésére

reánevelje a tanulókat.

A nevelésnek leghatékonyabb eszköze, a példaadás, ez a szociális nevelés

tekintetben is okosan használható. A tanuló sokszor már utánzó hajlamánál fogva is

követi a példát, ezenkívül azonban nevelőereje abban is van, hogy kiküszöböli a

kétértelműséget és határozott irányt mutat. A tanítónak állandóan van alkalma példát

mutatni a szociális magatartásra, erre nem is kell különleges módszerekhez folyamodni.

Ha minden tanítványával igazságosan bánik, ha nem tesz különbséget köztük mellékes,

iskolába nem való szempontok szerint, szociálisan nevel. Ugyanilyen hatása van a

türelemnek, a tapintatnak, a megértésnek, nem is szólva azokról az erényekről,

amelyeket általában szociálisoknak szoktunk nevezni, minő a részvét, az arra

432

érdemeseknek, a társadalmilag gyöngéknek felkarolása és a segítő készség. Azonban a

saját példánkon kívül használjuk fel a tanítás folyamán kínálkozó példákat is, aknázzuk

ki ezek nevelőerejét. A vallásoktatásnak egész területe tele van példákkal; a bibliai

történetek, a szociális erények tanítása mind hasznos segítséget nyújtanak. Magyar

irodalmi olvasmányaink szintén gazdag tárházát nyújtják az alkalmas példáknak.

Azonban ne feledjük el sohasem, hogy minden tantárgy keretében találunk olyan

részeket, amelyekből példát meríthetünk a szociális nevelésre. A számolás például

szintén erre nevel. Ezeken az általánosságokon kívül találhatunk a számolásban olyan

tárgyköröket, amelyek határozottan szociális viszonyokat jellemző adatokat

tartalmaznak. A játék szintén nagyon alkalmas ilyen természetű nevelésre.

A tanító személyes példáját és a tanítási anyagban található példákat a népiskola

nyújtja. Igyekezzünk arra, hogy ezeket a példákat kiegészítsük olyanokkal, amelyek a

társadalom szociális intézményeiben láthatók. Különösen nagyobb tanulóban könnyen

felmerülhet olyan gondolat, hogy ezekkel az igazságokkal csak az iskola foglalkozik, az

élet ilyenekkel nem törődik. Igaz, hogy tapasztalatból később rájön az ellenkezőjére,

azonban az iskolai példák csak nyernek súlyukban, ha az élet támogatja őket. Azért

kívánatos, hogy az egészségtani ismeretek keretében (- ha van reá mód és alkalom-)

megnézzük a társadalom szociális intézményeit, egy-egy kórházat, napközi otthont,

társadalombiztosító intézetet stb., megmagyarázzuk keletkezésük okait, rendeltetésüket

az egyén és a társadalom szempontjából. Hívjuk fel a tanulók figyelmét arra, hogy

ezeket az intézményeket nemcsak a jótékonyság hozta létre, hanem a szociális

igazságosság és társadalmi célszerűség is.

Elsőrendű fontosságú, hogy a gazdasági ismeretek kapcsán megfelelő

alkalommal felhívjuk a tanulók figyelmét a szövetkezeti gondolatra.

Mutassunk reá, mily hatalmas erő rejlik a tömörülésben, a szövetkezésben.

Értessük meg tanítványainkkal, hogy nemcsak gazdasági eszköz és egyebek beszerzése,

de a termelt áru értékesítése, nemkülönben a gazda, iparos, vállalkozó szempontjából

egyaránt fontos hitelellátás biztosítása körül is mily értékes szolgálatot teljesíthet a

társadalomnak a szövetkezet.

Nagyon helyes lesz, ha ennek kapcsán felhívjuk a tanulók figyelmét a természeti

károk ellen való biztosítás fontosságára, célszerűségére és hasznosságára is.

(46-49.p.)

433

Tanterv és Útmutatások a nyolcosztályos népiskola számára III. kötet.

Általános útmutatások

Kiadta a m.kir.vallás-és közoktatásügyi miniszter 55.000/1941.V.sz.rendeletével.

Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Bp. 1941.

434

Népiskolai Utasítás

IV.fejezet

Az iskolázási kötelezettség teljesítése

19.§. A kötelező oktatásra és nevelésre rendelt iskolák

(5) A testileg vagy szellemileg fejletlen gyermekek kötelező népiskolai oktatására és

nevelésére a következő iskolák szolgálnak:

1. Kisegítő iskolák;

2. 2. Gyógyítva nevelő intézetek, és pedig a, gyengeelméjű gyermekek részére

létesített gyógypedagógiai nevelőintézetek, b, vakok intézete, c,siketnémák

nevelőintézetei,

(29.p.)

V. fejezet

Felmentés, kizárás, iskolázási kötelezettség meghosszabbítás.

24.§. Felmentés a népiskolába járás alól.

(1) A kir. Tanfelügyelő felmentheti a gyermeket a nyilvános népiskolába járás alól,

ha a gyermek testi vagy szellemi fejlettsége korához képest fogyatékos,

vagy ha a népiskolába járás a gyermek egészségét vagy biztonságát veszélyezteti

(T.8.§.(1)bek.)

(36.p.)

(2) A kérelemmel kapcsolatban hatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni azt, hogy

a gyermek testi vagy szellemi fejlettsége korához képest fogyatékos, vagy hogy a

népiskolába járás a gyermek egészségét veszélyezteti, illetőleg a községi elöljáróság

(polgármester) bizonyítványával azt, hogy a népiskolába járás a gyermek

biztonságát veszélyezteti.

(37.p.)

25.§ Kizárás

435

(1) A kir.tanfelügyelő a szükséghez képest hosszabb vagy rövidebb időre kizárja a

gyermeket a nyilvános népiskolából, ha

a, olyan testi fogyatkozása van, amely a tanulmányokban a megfelelő előhaladást, avagy

a más gyermekekkel való együtt-tanulást lehetetlenné teszi,

b, ragályos betegségben szenved,

c, elmebeteg vagy gyengeelméjű

d, a többi gyermek erkölcsiségét veszélyezteti (T.9.§. (1)bek.).

(2) Az (1) bekezdés a, pontjának esetében az igazgató (tanító) jelentésére a népiskola

helyi hatósága tesz előterjesztést a kir.tanfelügyelőnek a gyermek kizárása iránt. Az

együtt-tanulást kizáró oknak lehet tekinteni különösen azt, ha a gyermek olyan testi

fogyatkozásban szenved, amely tanulótársaiban undort vagy feltűnően visszataszító

érzést kelt, vagy amelyből a gyermek tanulótársai durva gúnyt űzhetnek. Ha a testi

fogyatkozás a tanulmányokban való előhaladást vagy a többi gyermekkel való

együtt-tanulást teljesen ki nem zárja, s a gyermeket gyógyítva-nevelő iskolába

elhelyezni nem lehet, a gyermeket nevelési szempontból akkor is meg kell hagyni a

nyilvános népiskolában, ha tanulmányaiban elmarad.

(3) Az (1) bekezdés b, pontja esetében a népiskola igazgatója (tanítója) felhívja a

gondviselőt, hogy a gyermeket hatósági orvossal a kitűzött határidő alatt

vizsgáltassa meg. Ha az 1940:VI.t.-c. 4.§.-ában előírt vizsgálaton vagy másként azt

állapítják meg, hogy a gyermek fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros

megbetegedésben szenved, a gyermeket az iskolából mindaddig ki kell zárni, amíg

az 1940:VI.t.-c. 4.§-ának (6) bekezdése értelmében vizsgálatra hivatott orvos vagy a

felülvizsgálat eredménye nem igazolja, hogy az illető teljesen meggyógyult,

illetőleg, hogy betegsége fertőzőképességét elvesztette (1940:VI.t.-c. 5.§.(4)

bekezdés 1. Pontja). Ha a gondviselő az igazgató (tanító) felhívására a gyermek

megvizsgáltatását elmulasztja, a népiskola helyi hatósága hivatalból intézkedik a

gyermek hatósági orvosi megvizsgálása iránt és az orvosi vizsgálat eredményéhez

képest tesz előterjesztést a kir.tanfelügyelőhöz. A kir.tanfelügyelő a kizárás

kérdésében végleg határoz. A népiskola helyi hatósága a kir.tanfelügyelő

határozatáig a gyermeket a népiskolából ideiglenesen kizárhatja.

436

(4) Az (1) bekezdés b, pontja alapján a gyermek kizárása nem szükséges, ha a betegség

tartamára a hatósági orvos a gyermeket a népiskola látogatásától eltiltotta.

(24.sz.minta.)

(5) Az (1) bekezdés c, pontjában meghatározott kizárási ok (elmebetegség vagy

gyengeelméjűség) esetében a (2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően

alkalmazni

(6) Ha a gyermek olyan magatartást tanúsít, vagy olyan cselekedetet követ el, amely a

többi gyermek erkölcsiségét veszélyezteti, vele szemben a megfelelő népiskolai

fegyelmező eszközt kell alkalmazni. Ha ezek alkalmazása eredménytelen marad,

vagy ha a gyermek olyan cselekedetet követ el, amely a többi gyermek erkölcsiségét

veszélyezteti, az igazgató (tanító) előterjesztése alapján a népiskola helyi hatósága

tesz előterjesztést a kir.tanfelügyelőhöz a gyermek kizárása iránt. A kir.tanfelügyelő

a kizárás tekintetében végleg határoz. A kir.tanfelügyelő határozatáig a népiskola

helyi hatósága a gyermeket a népiskolából ideiglenesen kizárhatja.

(7) Ha a gyermek büntetendő cselekményt követ el, vagy enélkül is, ha a gyermek

környezetében erkölcsi romlás vagy züllés veszélyének van kitéve, a

kir.tanfelügyelő részletes tájékoztatással a fiatalkorúak illetékes bíróságát keresi

meg.

(8) A kizárás meghatározott időre szól és az iskolai év végénél tovább nem terjedhet. A

kizárt gyermeket a következő iskolai évben be kell íratni a népiskolába, azonban, ha

a kizárás alapjául szolgáló ok még a következő évben is fennáll, a népiskola helyi

hatósága hivatalból tesz előterjesztést a kizárásnak egy iskolai évvel való

meghosszabbítása iránt s a kir.tanfelügyelő újabb határozatáig a gyermeket a

népiskolából ideiglenesen kizárhatja.

(9) A kizárás az iskolázási kötelezettséget nem érinti és a kizárás alapjául szolgáló ok

megszűnése után a gyermek iskolázási kötelezettségének további tartama alatt

népiskolába járni köteles. Az (1) bekezdés a, pontban meghatározott okból kizárt

gyermek a lehetőséghez képest, a d, pontban meghatározott okból kizárt gyermek

pedig minden esetben köteles a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleteken résztvenni.

(37-40.p.)

26.§. Az iskolázási kötelezettség meghosszabbítása

437

(3) Az iskolázási kötelezettséget nem lehet meghosszabbítani, ha a gyermek

visszamaradásának

a, betegsége,

b, gyengébb szellemi képessége

c, a gyermeknek vagy gondviselőjének fel nem róható egyéb körülmények

d, a tanító betegsége vagy a népiskola működésének hosszabb szünetelése volt az oka.

(41.p.)

29.§. Feljelentés mulasztás miatt.

(4) A gyermek iskoláztatásáért felelős személyeken felül a 31.§ d, pontjában

meghatározott kihágás miatt fel kell jelenteni azt a személyt, aki alaposan

gyanúsítható azzal, hogy a gyermeket az iskola vagy a kötelező istentisztelet

látogatásától visszatartja, vagy abban a gyermeket akár közvetlenül, akár közvetve

azáltal akadályozza meg, hogy a tanítás, istentisztelet ideje alatt a gyermeknek

megbízást vagy munkát ad.

(5) Ha a gondviselő ellen ismételten alkalmazott büntetés sem biztosítja azt, hogy a

gyermek az iskolába vagy az istentiszteletre eljárjon, az iskola helyi hatósága az

igazgató (tanító) javaslatára a fiatalkorúak bíróságát keresi meg megfelelő javító

intézkedés alkalmazása iránt.

(46-47.p.)

33.§. A bírságok és pénzbüntetések felhasználása.

(1) Az 1940:XX. törvénycikk alapján befolyó bírságokat és pénzbüntetéseket a

népiskolába járó szegény gyermekek segélyezésére kell fordítani (T.16.§ (3) bek.).

Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a jelen rendelet alapján befolyó bírságokra és

pénzbüntetésekre is.

(2) A rendőri büntetőbíróság az (1) bekezdésben említett pénzbüntetésekből befolyt

összegekről külön nyilvántartást (31. számú minta), naplót (32. számú minta) vezet

és a befolyt összegeket minden évnegyed végén átutalja az elítélt lakóhelye szerint

illetékes községi elöljáróság (polgármester) az átutalt összeget a bírságokból befolyt

összeghez csatolja (33. számú minta).

438

(3) A nyilvános népiskola tanítótestülete a népiskola helyi hatóságával egyetértésben

minden iskolai év első havában tervet (34.számú minta) készít arról, hogy a (2)

bekezdésben megjelölt összeg terhére a népiskola tanulói közül kiket és milyen

arányú segélyben kellene részesíteni. A tervet akként kell elkészíteni, hogy

elsősorban az iskolába járásban anyagi viszonyaik miatt akadályozott tanulók

részére jusson segély (cipő, ruha); ezek után lehet a népiskolai tanulmányok

folytatásához szükséges eszközökre (tanszer, könyv, írószer) segélyt javasolni. A

segélyezés sorrendjének megállapításához elsősorban a gyermek gondviselőjének

vagyoni viszonyait kell tekintetbe venni.

(4) Ha a községben több nyilvános népiskola van, az egyes iskolák segélyben

részesítendő tanulóinak kijelölését a népiskolák tanítótestületei által elkészített

tervek alapján bizottság intézi. A bizottság elnöke a községi elöljáróság

(polgármester) által kiküldött személy, tagjai a nyilvános népiskolák helyi

hatóságainak és tanítótestületeinek egy-egy kiküldötte. A bizottság megalakítása

iránt a községi elöljáróság (polgármester) minden évben szeptember hó 30. Napjáig

intézkedik. A bizottság megalakulása után 15 nap alatt köteles határozni a

segélyezés tekintetében.

(5) A rendelkezésre álló összeget minden évben teljes egészében fel kell használni. A

segélyeket nem pénzben, hanem természetben kell kiosztani. A szükséges cikkek

beszerzéséről és azoknak terv szerint való felosztásáról a községi elöljáróság

(polgármester) gondoskodik, a segélyeket pedig a népiskola tanítótestülete osztja ki.

(6) A népiskola tanítótestülete a segélyek kiosztásáról a községi elöljáróságoknak

(polgármesternek) számol el. Az elszámoláshoz csatolni kell a tanuló gondviselője

által aláírt, vagy tanúk jelenlétében kézjeggyel ellátott átvételi elismervényt (35.

számú minta). A községi elöljáróság a közigazgatási bizottság népoktatásügyi

albizottságának tesz jelentést a rendelkezésre álló összeg felhasználásáról, a

szükséges cikkek beszerzéséről és a beszerzett anyagnak a népiskolák tanítótestülete

(igazgatója) részéről történt átadásáról. A segélyezés céljaira történt beszerzésekkel

kapcsolatban a postai szállítás és a legszükségesebb levelezés költségein felül más

költséget nem lehet felszámítani.

(50-52.p.)

439

Az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról szóló 1940:XX.tc.

végrehajtása tárgyában a 26.000/1941. V.K.M. sz. rendelettel kiadott

Népiskolai Utasítás

Királyi Magyar Egyetemi nyomda Bp. 1941.

440

Népiskolai Rendtartás

I. fejezet A tanulók felvétele

9.§. Beíratási díj.

(1) Állami, községi, érdekeltségi népiskolában tandíjat szedni nem szabad.

(2) A gondviselő a beíratáskor köteles a beíratási díjat megfizetni. A gyermeket felvevő

igazgató (igazgató-tanító, tanító) a beíratási díj fizetésére haladékot adhat.

(3) A gondviselő kellően igazolt szegénysége miatt a beíratási díj fizetése alól

felmentést kérhet. A felmentést a gyermeket felvevő igazgató (igazgató-tanító,

tanító) adja meg.

(15.p.)

II. fejezet A népiskola működési rendje

16.§. Munkanapok száma.

(4) Ha a népiskola nyolc- vagy kilenchónapos szorgalmi idővel működő felső

tagozatába járó gyermekek munkaerejére a mezőgazdasági munkák idejében való

elvégzése céljából nagy szükség van, a kir.tanfelügyelő megengedheti, hogy a

legfontosabb mezőgazdasági munkák idején, a felső tagozatot látogató gyermekek

ne járjanak iskolába. Az egyes mezőgazdasági munkák elvégzésére ekként

elengedhető iskolai munkanapok számát a helyi viszonyok gondos

figyelembevételével a kir.tanfelügyelő pontosan meghatározza. Az elengedhető

munkanapok száma egy iskolai évben nem lehet több kilenchónapos szorgalmi idő

esetében tizenkét napnál, nyolchónapos szorgalmi idő esetében pedig kilenc napnál.

20-21.p.

18.§. A tanítás helye és ideje.

(2) A tanítási idő reggel 8 órakor kezdődik. Egyhuzamos tanítás esetében a tanítási idő

legfeljebb öt óra hosszat tarthat; egésznapos (délelőtt-délután folyó) tanítás esetében

pedig egyfolytában legfeljebb négy óra hosszat tarthat. Abban az iskolában,. Melyet

túlnyomó részben mezőgazdasági munkával foglalkozó gondviselők gyermekei

látogatnak, egésznapos tanítás esetében a délelőtt meg nem tartható órákat úgy kell

441

megtartani, hogy a hét két délutánja szabad legyen. A szabad délutánokat a gondnokság

(iskolaszék) az iskolai év elején állapítja meg.

21-22.p.)

27.§. Az iskolai ünnepélyeken szedhető díjak.

Belépődíjat iskolai ünnepélyeken szedni nem szabad. Ruhatár használatáért, vagy

műsormegváltás címén is legfeljebb csak szerény összeg szedhető, de a belépést ehhez

kötni nem szabad. Az iskola tanulóitól hivatalos iskolai ünnepélyeken díjat sem ruhatár,

sem műsor fejében, sem más címen szedni nem szabad.

(29.p.)

28.§ A gondviselőkkel való együttműködés.

(1) A tanítótestületnek arra kell törekednie, hogy a népiskola által nyújtott ismereteket,

a népiskola vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemét minél szélesebb körben

terjessze, a népiskola oktató és nevelő munkájába a gyermekeken kívül a

lehetőséghez és a szükséghez képest a gondviselőket is bevonja.

(2) A tanítótestületnek e célok elérésére a következő eszközök állnak rendelkezésére:

szülői értekezlet, iskolai ünnepély, otthonlátogatás és a gondviselőkkel folytatott

megbeszélés. Ezek közül az eszközök közül a helyi viszonyoknak legjobban

megfelelőket kell alkalmazni.

(3) A szülői értekezleten a tanító a népiskolai nevelés céljait és az adott viszonyoknak

megfelelő módszereit ismerteti meg a gondviselőkkel és közvetlen megbeszélés

útján igyekszik összhangba hozni az iskola és a szülő nevelőmunkáját.

(4) A tanító minden tanítási napon a tanítás kezdete előtt köteles fogadni az őt

megbeszélés végett felkereső gondviselőt, a megbeszélés azonban a tanításra rendelt

időbe bele nem nyúlhat.

(29-30.p.)

29.§.Kölcsönkönyvtár

(1) A szegénysorsú tanulókat a legfontosabb tankönyvvel az ifjúság kölcsönkönyvtár

látja el.

(2) A kölcsönadott könyv után használati díjat nem szabad szedni.

442

(3) A tanító az iskolai év alatt többször köteles ellenőrizni, hogy a kölcsönadott

tankönyvet a gyermek tisztán tartja-e és kímélettel használja-e. A tankönyvet iskolai

év közben visszavenni nem szabad.

(4) A gyermek az iskolai év végén kölcsönadott tankönyvet visszaszolgáltatni köteles.

A fertőző betegségben szenvedő gyermek által használt könyvet a könyvtárba

elhelyezni és újra kiosztani nem szabad, hanem azt, mint használhatatlant azonnal ki

kell selejtezni és el kell égetni.

(30.p.)

30.§.A kölcsönkönyvtár költségvetése.

(2) A kölcsönkönyvtári költségvetés bevételei a következők:

a, esetleges pénztári maradvány;

b, a beíratási díjakból vagy annak megváltásából befolyt összeg fele;

c, a község (város) által a szegény tanulók tankönyvének beszerzésére adott összeg;

d, egyéb készpénzmaradványok;

e, a tanulók vagy mások által adományozott tankönyvek, mint természetbeni

adományok pénzben kifejezett értéke.

(31.p.)

III. fejezet A tanuló

41.§. Fegyelmezés.

(1) A tanító a fegyelmezésben önuralommal, türelemmel, szeretettel párosult

következetességgel járjon el. A fegyelmezés végett, esetleg szükséges büntetés

célja ne a megtorlás, hanem a javítás és a megelőzés legyen.

(2) A fegyelmi büntetéseket a körülményekhez mérten úgy kell megállapítani és

alkalmazni, hogy az a gyermeket ne alázza meg. A fegyelmezés körében a tanuló

sérelmére elkövetett testi sértés vagy egészségsértés miatt a tanító fegyelmileg és

büntetőjogilag felelős.

(3) A gyermek súlyosabb fegyelmi vétségéről mindig értesíteni kell a gondviselőt, de

célszerű a gyermek fegyelmezésébe a gondviselőt más alkalommal is bevonni.

443

(4) Az igazgató (tanító) a gondnokságnak (iskolaszéknek) jelenteni köteles, ha a

gyermek környezetében erkölcsi romlás vagy züllés veszélyének van kitéve. A

gondnokság (iskolaszék) a NU 25.§-ának (7) bekezdésében foglalt eljárás végett a

kir.tanfelügyelőnek tesz előterjesztést.

(38-39.p.)

43.§ A tanuló felszerelése.

(1) A gondviselő köteles a gyermeket a legszükségesebb tankönyvvel, füzettel és

írószerrel ellátni.

(2) A népiskolában csak a legszükségesebb tankönyv, füzet és írószer beszerzését

szabad elrendelni. Az igazgató (tanító) köteles a szegénysorsú gondviselőnek a

tankönyv, füzet és írószer beszerzésében a kölcsönkönyvtár útján, illetve a község

támogatásának igénybevételével vagy más módon segítségére lenni.

(3) Tankönyv, füzet és írószer üzletszerű árusításával sem a tanító, sem az altiszt,

iskolaszolga vagy takarító nem foglalkozhat. Olyan helyen működő népiskolában,

hol könyvkereskedés az iskolától számított öt kilométer körzetben nincs, az igazgató

(tanító) a könyveket, füzeteket, írószereket megrendelheti, de azokat nyerészkedés

nélkül legfeljebb a bolti áron köteles a gyermekek rendelkezésére bocsátani. A

tömeges megrendelés alkalmával kapott ingyenpéldányokat a szegénysorsú tanulók

segélyezésére kell fordítani.

(4) A tankönyvek, füzetek és írószerek beszerzésére a tanító sem cégeket nem ajánlhat,

sem beszerzési forrásokat meg nem jelölhet. Az iskola épületében mindenféle ilyen

irányú reklám, felirat alkalmazása, röplap osztogatása tilos.

(40.p.)

49.§. Kivonulás

(3) Temetésre a gyermekeket csak akkor lehet elvinni, ha az időjárás egészségüket nem

veszélyezteti. A gyermekek igénybevétele ebben az esetben is csak a lehető legrövidebb

ideig tarthat.

(43.p.)

50.§ Belépés iskolán kívül működő egyesületbe.

444

(1) A gyermek iskolázási kötelezettségének tartama alatt iskolai hatóság felügyelete

alatt nem álló egyesületnek tagja nem lehet, s ilyen egyesület működésében sem az

iskolai évben, sem a nyári szünetben részt nem vehet.

(2) Ez a rendelkezés nem vonatkozik a vallásos egyesületekre, a leventeegyesületekre

és a magyar cserkészszövetség kötelékébe tartozó cserkészcsapatokra. Vallásos

egyesületnek kell tekinteni ebből a szempontból azt a kizárólag vallási célra alakult

és egyházi hatóság irányítása alatt álló egyesületet vagy egyesületi jellegű

szervezetet, amelynek alapszabályait bevett vagy törvényesen elismert

vallásfelekezet illetékes egyházi hatósága megerősített.

(3) A 14. Életévét betöltött gyermek az igazgató engedélyével a Légoltalmi Ligának is

tagja lehet.

(44.p.)

Népiskolai Rendtartás

Kiadta a m.kir.vallás- és közoktatásügyi miniszter 1942. Évi május hó 5-én kelt

31.000/1942. sz. rendeletével Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Bp. 1942.

445

Gaudiopolis Ifjúsági Állam törvénykömyve

I.Fejezet. Célkitűzések

1(par). Gaudipolis Ifjúsági Állam célja: Krisztus evangéliumának szellemében

társadalmi korlátokat megszüntetve, önálló, öntudatos, önismeretre és önbírálatra

törekvő, gyakorlatilag ügyes és elméletileg képzett magyar embereket nevelni.

2(par). Gaudiopolis további célja az, hogy munkájával az anyaállamot (a Pax Magyar

Szociális Alapítvány Gyermekotthonát) erkölcsi céljainak elérésében és anyagi

eszközeinek előteremtésében tőle telhetőleg segítse.

II. Fejezet. Az anyaállamhoz való viszony

1(par) Gaudiopolis az anyaállam minden intézkedését tiszteletben tartja és azt híven

teljesíteni törekszik, viszont az őz illető ügyekben önkormányzatának elismerését és

álláspontjának meghallgatását kéri.

2(par) Gaudiopolis minisztertanácsában az anyaállamnak egy szavazata van, melyet

bármely küldött képviselője által gyakorolhat.

III.Fejezet. Államforma, szervezet

1(par) Gaudiopolis Ifjúsági Állam köztársaság. Élén a polgárai által 3 évre választott

államelnök áll.

2(par) Gaudiopolis ügyeit a polgárok által választott s az államelnök által megerősített

felelős minisztertanács intézi.

3(par) A minisztertanács tagjai a miniszterelnök, a kultuszminiszter, az

igazságügyminiszter, a gazdasági-,iparügyi-,népjóléti és a pénzügyminiszter valamint

kerületenként 1-1 néptribun.

4(par) A minisztertanács tagjainak megválasztása úgy történik, hogy minden

közigazgatási Kerület néptribunja beadja ajánló listáját az államelnökhöz, aki a beadott

listák alapján a végleges jelölőlistát elkészíti. A listán minden betöltendő tisztségre

legalább két, de legfeljebb három egyént lehet jelölni, akik közül Gaudiopolis

szavazópolgárai titkos szavazás útján választanak. Pártok keletkezése esetén az

államelnök az egyes pártok jelölőlistáit egészükben is választás tárgyává teheti. Minden

választás csak az állam képviselőjének jelenlétében tartható meg.

5(par) Ha minisztertanács bár,elyik tagja valamely tisztviselővel szemben

bizalmatlansági jelent be, úgy a kérdésben a minisztertanácsnak szavaznia kell. Ha a

többség bizalmatlanságot szavaz, úgy az illető tisztségviselő tisztségétől felmentetik.

446

Tisztségére új választás írandó ki, vagy új személy nevezendő ki. Ha a

miniszterelnöknek szavaznak bizalmatlanságot, úhy a kormány minden tagja köteles

azonnal lemondani.

6(par). Vezetőállások szavazás útján, egyebek kinevezés útján töltendők be. Sazavzás

útján betöltendő tisztségek ezidő szerint az államelnökség, a miniszteri tárcák,

kerületenként egy-egy néptribun, a rendőrfőnök és a polgármesterek.

7(par). Megválasztott tisztviselők saját elhatározásukból lemondhatnak, lemondásuk

azonban csak akkor érvényes, ha azt az államelnök elfogadta.

Kinevezett tisztségviselők megbízását a kinevező hatóság visszavonhatja.

8(par). Minden miniszter a maga hatáskörében tisztviselőket nevezhet ki, a kinevezés

azonban csak akkor érvényes, ha azt a minisztertanács helybenhagyta.

9(par). Gaudiopolis Ifjúsági Állam fővárosa Gaudiopolis város. Ennek élén a

polgármester áll. Gaudiopolis város polgármestere ezidő szerint Gaudiopolis Ifjúsági

Állam mindenkori miniszterelnöke. A Fecskefészek városnak szintén polgármestere

van. A polgármestert a város polgárai titkos szavazással választják 1 évre. A városok

kerületekre oszlanak, melyeknek élén elöljárók állnak. A polgármesterek és a kerületi

elöljárók a kormány végrehajtó szervei.

10(par). Gaudiopolis polgárává lesz minden 18 éven aluli egyén, aki egy hónapon át

Gaudiopolis területén tartózkodott és ez alatt semmi államellenes (az I.fejezet 1(par) és

2(par)ával ellentétes cselekedetet nem követett el. Különleges esetekben az

állampolgárság felől a minisztertanács dönt.

11(par). Gaudiopolisi állampolgárságát elveszíti mindaz, aki Gaudiopolis területét

végleg elhagyta, az állammal a kapcsolatot nem tartja fent; valamint az , akit

állampolgárságától a gaudiopolisi bíróság megfoszt.

12(par). A minisztertanácsnak jogában áll bárkit Gaudiopolis díszpolgárává

megválasztani.

13(par). Gaudiopolis minden polgára állampolgársági könyvvel látandók el.

14(par). A néptribunnak a törvényhozásban vétó joga van, kötelessége, hogy a nép

érdekeit mindenben képviselje és megvédje.

www.stehlo-gabor-alapitvany.hu

447

Ádám Zsigmond: A hajdúhadházi gyermekváros első törvényei

1. Becsüljük, szeressük és segítsük egymást.

2. A játszó- és munkahelyet nem hagyjuk el bejelentés nélkül.

3. Saját és társaink egészségét, testi épségét vsezélyeztető játék és foglalkozás tilos.

4. Egymást nem bántjuk, nem szidalmazzuk, nem mérgesítjük és nem árulkodunk.

5. Az iskolai és műhelymunkát szorgalmasan és becsületesen végezzük.

6. Ruhánk, tetsünk,ágyunk, otthonunk és beszédünk tisztaságára ügyelünk.

A törvényeket adott esetekel kapcsolatban hoztuk, é sközösen fogalmaztuk meg a

gyermekekkel. A megállapított törvénypontokat a gyerekek díszes papírra írták, és a

gyermekváros különböző helyein kifüggesztették. Az egyik hálónak a falát is a

gyermekváros törvényeivel díszítették.

A Gyermekváros indulója

Gyermekváros polgárai vagyunk,

Csillag a szemünk, acélos a karunk,

Arany napsugár köszönt reggel ránk,

Jó nevelőink vigyáznak reánk.

A tudásért élünk, halunk

Városunkra büszkék vagyunk.

Az életünk szép és dolgos,

Éljen soká yermekváros.

Zöldül az erdő, nyílik a virág

Vígan él most már az egész világ.

Jöjj ide pajtás add a kezedet,

Éled itt minden mnt a kikelet.

Tejet iszunk és friss a kenyerünk,

Dolgozunk, mindig élünk, örülünk,

Erdőben élünk, mint a törpelakók

Nagyon szeretjük jó igazgatónk.

448

Gyermekváros polgárai vagyunk,

Csillag a szemünk,acélos a karink,

Arany napsugár köszönt reggel ránk,

Jó nevelőink vigyáznak reánk.

A tudásért élünk-halunk,

Városunkra büszkék vagyunk.

Az életünk szép és dolgos,

Éljen soká Gyermekváros.

449