A fémes szerkezeti anyagok korróziója A. Termodinamikai feltételek

1. Bevezetés - Az üzemelo szerkezetek anyagai gyakran kerülnek érintkezésbe – többnyire

folyadék v. gáz fázisú – agresszív közegekkel (környezettel): ezek a fizikai rendszerek a termodinamikailag stabilabb állapotba igyekeznek kerülni, s ennek eredménye a KORRÓZIÓ jelensége.

- A korróziós folyamat a fémes anyag egyfajta károsodása, gazdasági kihatásai hatalmasak.

- A korrózió két alaptípusa: o Kémiai korrózió, („száraz” korrózió, pl. nagy homérsékleten, oxidáló

atmoszférában) o Elektrokémiai korrózió, („nedves” korrózió, pl. tengervízben)

- Minden esetben, a korrózió egy felületi, pontosabban határfelületi probléma: fém / közeg

- A korrózió mint probléma megoldásának lényege: korrózióállóság és korrózióvédelem.

- A korróziós feltételek megléte (a fémfelület + a korróziós közeg találkozása) esetén lehetséges „fejlemények”:

o a fém korróziója o a fém immunitása, inertsége (immunis, inert állapot) o a fém passzivitása (passzív állapot) o bevonatképzodés a fémfelületen (vegyületréteg)

- A „fejlemények” magyarázatához tisztázni kell a legfontosabb termodinamikai és elektrokémiai alapokat.

2. Az elektrokémiai korrózió termodinamikai feltételei

2.1. Az egyensúlyi elektródpotenciál és a Nernst-egyenlet

- Az elektrokémiai („nedves”) korrózió alapfolyamata: két fázis közötti töltéscsere.

- A két fázis határfelületén zajló korróziós folyamatokban az egyik fázis nyilvánvalóan az elektrolit, a másik (általában fémes) fázis az ún. elektród. A ketto együtt az elektrokémiai cella.

- Példák elektródokra: o a) Cu-lemez rezes sóoldatba merítve o b) Pt-felületen adszorbeált H savas oldattal érintkezve o c) Acélszerkezet tengervízbe merülve (hajó, móló, off-shore)

- Az a) és b) esetben, amelyek csak egy elektrokémiai rendszert (Cu/Cu2+, ill. H2/H+) érintenek, spontán módon alakul ki egy potenciálkülönbség a fém és az oldat között. Ennek neve: egyensúlyi elektródpotenciál, és az adott rendszerre jellemzo.

- 1. ábra: Az elektrokémiai kettosréteg kialakulása

Az egyensúly kialakulása töltésmegoszlásra vezet, és kialakul az elektrokémiai kettosréteg. Vastagsága néhány nm, és „sarkain” fellépo f M – f S potenciálkülönbség volt-nagyságrendu. Ez nevezik abszolút elektródpotenciálnak, ill. cellapotenciálnak.

- Az elektrokémiai egyensúlyt az alábbi egyenlet fejezi ki:

zeMM zI

I

C

C

++⇔

Az elektronfluxus két azonos, de ellentétes villamos áramot eredményez, amely az IC kicserélodési áramerosség.

- Egyensúly esetén a két IC áram összege zérus: az elektród „elszigetelt”.

- Az abszolút elektródpotenciál megmérése praktikusan lehetetlen, ezért a cellák jellemzésére referenciaelektródokat használnak: a normál hidrogénelektród abszolót elektródpotenciálja egyezményesen zérus. A gyakorlatban mint másodlagos referenciaelektród elterjedtebb a kalomelelektród: +0,2415 V, (kalomel = Hg2Cl2).

- Az elektródpotenciál értéke a Nernst-egyenlet szerint függ az M/Mz+ rendszer anyagától, az Mz+ ionok oldatbeli +zM

a mozgékonyságától és a T homérséklettol:

++

⋅⋅

+= zz MMMa

FzTR

ln0/

εε

R az egyetemes gázállandó, F a Faraday-állandó, 0/ +zMM

ε pedig az ún. standard elektródpotenciál, melynek értékét néhány rendszerre az alábbi táblázat mutatja:

Au ←→ Au3+ + 3 e– 1,830 V Hg ←→ Kg2+ + 3 e– 0,800 V Ag ←→ Ag+ + e– 0,799 V Cu ←→ Cu2+ + 2 e– 0,337 V Ni ←→ Ni2+ + 2 e– – 0,257 V Fe ←→ Fe2+ + 2 e– – 0,440 V Cr ←→ Cr3+ + 3 e– – 0,740 V Zn ←→ Zn2+ + 2 e– – 0,763 V Al ←→ Al3+ + 3 e – – 1,660 V Ti ←→ Ti4+ + 4 e– – 1,750 V Mg ←→ Mg2+ + 2 e – – 2,030 V Na ←→ Na+ + e– – 2,710 V Cl2 + 2e- --> 2Cl- +1,36 V 2H+ + 2e- --> H2 E° = 0.00

Mg2+ + 2e -2.34 V

2.2. Pillantás az elektrokémiai reakciókra (2 elektród között)

- Vizsgáljuk meg a 2. ábrán látható galváncellát:

Az E potenciálkülönbség: 0)( 22 //

>+= ++ ZnZnCuCuE εε

- Ha a két elektródot egy külso ellenálláson keresztül összekapcsoljuk, egy elektronáramlás jön létre a Zn felol a Cu irányába. A Zn-elektródon lejátszódó folyamat: −+ +→ eZnZn 22 A Cu-elektródon lejátszódó folyamat: CueCu →+ −+ 22 Általánosságban az elektronleadás = oxidáció, az elektronfelvétel = redukció.

- Az oxidációs részfolyamat (Zn) helye az ANÓD,

a redukciós részfolyamat (Cu) helye a KATÓD.

- Az anódos részfolyamatban az anód anyaga Zn2+ ionok formájában folyamatosan oldatba megy, s ez az anódos oxidásció voltaképpen a korróziós folyamat.

- Az elektródpotenciálok összehasonlítása megmutatja a várható elektrokémiai folyamat irányát: ++ > 22 // ZnZnCuCu

εε , ezért a Zn fog feloldódni, korrodálni.

- A 3. ábra szerint az elektronok a fémes kontaktusban lévo elektródokon is közlekednek (a fémek jó elektronvezetok): a Zn fogy, a Cu „hízik”.

3. ábra

- A 4. ábrán: „Cu-zárványok” Zn mátrixban: a Zn fogyása a korróziós folyamat, vagyis a korrózió muködése egy rövidzárban lévo helyi (galván)elem jellegét ölti.

Elhanyagolva az elektrolit ellenállását, az anódos zóna (korróziós hely) és a katódos zóna (redukciós hely) között a korróziós feszültséget kapjuk.

- Egy elektródpár korróziós folyamata irreverzibilis a termodinamikai meghatározottság miatt!

- Helyi mikro-, ill. makroelemek alakulhatnak ki számos esetben (heterogén korrózió): o koncentrációbeli inhomogenitás o zárvány, dúsulás, o többfázisú anyag o belsofeszültség-eltérések stb.

- Általánosítva a heterogén korróziós elméletet, a szükséges feltétele annak, hogy egy fém korrodáljon (elektront adjon le) az, hogy legyen egy elektronfelvevo rendszer, amely elektroncserére képes a szóban forgó fémmel. Ezek a rendszerek általában az elektrolitban vannak, többnyire vizes oldatban, melyek közt a legfontosabb 2 elektronfelvevo rendszer:

o a protonok redukciója: 222 HeH →+ −+ o és az oldott oxigén redukciója: −− →++ OHeOHO 442 22

- A korróziónak ez a típusa nem igényel anódos és katódos zónákat, azaz helyi elemek meglétét. Ezek ugyan kialakulhatnak, de a felületen véletlenszeruen oszlanak el, s így homogén korrózióra vezetnek.

2.3. A korrózió termodinamikai feltétele

- Az elektroncserérol mondottak alapján szükségszeru, hogy az elektronfelvevo rendszer eR elektródpotenciálja nagyobb legyen, mint az elektronleadó (korrodáló) fémé, eM . Pl. Egy pH=1 savas oldatba merülo acéllemezre az elektródpotenciál:

Az elektronfelvevo rendszer elektródpotenciálja kisebb:

Ebbol következoen a korrózió termodinamikailag lehetséges:

, vagyis az acéllemez (a vas) egyenletesen korrodál, ami azt jelenti, hogy a vasionok oldatba mennek, miközben hidrogén szabadul fel a lemez felületén.

- Fontos, hogy a fentiek a korróziónak csak a lehetséges vagy lehetetlen voltára engednek következtetni, a sebességére vagy más jellemzojére nem.

2.4. A közeg pH-jának szerepe

- A korróziós közeg, ill. környezet pH-jának szerepe kettos: o befolyásolja az elektronfelvételi reakciót o befolyásolja az elektronleadási reakciót

- A pH szerepét a Pourbaix-diagramok szemléltetik, amelyek izotermikus )( pHε diagramok meghatározott ionkoncentrációval.

- A vas (Fe) Pourbaix-diagramja a víz termodinamikai stabilitási tartományával.

Példák: Ha a pH = 0 függolegest vesszük:

MR E>1

ε ; ekkor a vasat hidrogénionok korrodálják, Fe2+ ionokká oxidálódik, és H2 keletkezik.

MR E>2ε ; ekkor a vasat az oldott oxigénatomok korrodálják. Savas közegben (pH < 7) ez a folyamat nem muködik.

- A Pourbaix-diagram a korrózió szempontjából 3 nagy tartományra osztható:

A korrózió tartományában a korróziótermékek ionok, amelyek oldódnak. A passzivitás tartományában keletkezo reakciótermékek stabil oxidok, és adott esetben védo oxidréteget képezhetnek a felületen. Az immunitás tartományában a fém stabil formában marad, pontosabban, az egyensúlyi ionkoncentráció kisebb, mint a diagramot jellemzo 10-6 mol/dm3.

3. Elektrokémiai kinetika. Korróziósebesség. NEM TÁRGYALJUK

4. Korróziós közegek és befolyásoló tényezok - A korróziós jelenségeket okozó befolyásoló tényezok és a korróziós közegek

szerinti csoportosítás is változatos képet mutat:

- befolyásoló tényezok: o koncentráció o homérséklet o nyomás o mechanikai és hofeszültség,

mindezek statikus és változó jellege (fáradás)

o villamos áram („kóboráram”) o tribológiai hatások

- korróziós közegek: o vegyipari gázok, füstgázok (oxidáló és

redukáló) o levego és szennyezoi: oxigén

(környezeti és nagy homérséklet) o szén-dioxid o kén-oxidok o nitrózus gázok o porok o páratartalom, csapadék o goz (nedves és száraz) o ivóvizek o tengervíz, folyók és felszíni vizek o vízbázisú folyékony és szilárd vegyi

anyagok o nem vízbázisú vegyi anyagok:

szerves folyadékok és oldatok o folyékony fémek és ötvözetek o sóömledékek o talaj, mikroorganizmusok o élelmiszerek gyártása közbeni

különleges feltételek (szigorú egészségügyi normák)

4.1. A korróziós közegek, környezetek

- A fémes anyagok nedves korrózióját általában valamilyen vizes oldatba való bemerítés okozza, de kiválthatja a korróziók párás atmoszféra, a felületre lecsapódó nedvesség stb. Ezek az atmoszférikus korrózió esetei, amelyek nagyon jellemzoek a szabad levegon üzemelo szerkezeteknél, berendezéseknél. A vékony nedves filmek korróziós tulajdonságai gyakran igen speciálisak, ami a nagy felület, a kis vastagság és a jellegzetes transzportfolyamatok következménye.

4.2. A korróziós környezetek, közegek jellemzoi

Noha a korrózió alapvetoen az anyag+közeg párosítástól függ, a közeg korróziós agresszivitása mindenkor az alábbi tényezoktol függ:

1.6.2. ábra

Interkrisztallin feszültségkorrózió ausztenites korrózóálló acélban (forrás: BAYATI).

1.6.3. ábra

Transzkrisztallin repedésterjedéssel haladó feszültségkorrózió ausztenites korrózóálló acélban

(forrás: BAYATI).

- A közeg pH-ja A közeg agresszivitása annál inkább növekszik, minél jobban eltér a semleges (pH=7) értéktol, különösen a savas (pH<7) irányba.

- A közeg oxidálóképessége Mivel a korrózió nagyon gyakran egy oxidációs folyamat, a közegek oxidálóképessége alapveto jelentoségu. Sajátos összefüggés, hogy bár a közeg oxidálóképességével no a közeg korróziós agresszivitása, enélkül nem tudna kialakulni a számos fém felületét a korrózió ellen védo oxidfilm. A legtipikusabb oxidálószer a vízben oldott oxigén, de maga a víz is képes oxidálni a vasat, krómot, alumíniumot, titánt, cinket stb. Gyakori oxidálószerek az említetteken kívül a pl. nitrátok, kromátok, klorátok.

- A homérséklet A homérséklet növekedése általában növeli a korróziós folyamatok sebességét, mivel szukíti a fémek stabilitástartományát, gyorsítja a reakciókat és a transzportfolyamatokat.

- Az oldott komponensek jelenléte Az oldott komponensek kétféle hatást fejthetnek ki: inhibitálják a korróziós folyamatokat, avagy fokozzák azokat. A korróziós veszélyt növelo fontosabb komponensek:

o A halogénionok, különösen a kloridion, amely az egyik fo felelose a helyi korróziós jelenségeknek. Egyfelol destabilizálják a felületi védofilmeket, gyengítik azok regenerálódási képességét, másfelol helyi dúsulásukat (a lyukakban, résekben) rendkívül eros pH-csökkenés kíséri. Általában elmondható, hogy a kloridok jóval veszélyesebbek, mint az oxidánsok.

o A reaktív S-tartalmú komponensek, mint pl. a szulfidok, tioszulfátok, politionátok, tiocianátok, amelyek foként a védofilmek kialakulásának ártanak, és elosegítik az általános, de még inkább a helyi korróziót.

o A komplexképzo anyagok (ezeket olykor a fém, ill. az oxidja oldására használják), amelyek az oldott kationokkal stabil vegyületeket képeznek, így növelik a fémek oldhatóságát.

Amennyiben adottnak tekintünk egy korróziós környezetet, az anyag viselkedése abban a következo tényezoktol függ:

- Áramlástani tényezok: egyfelol a nagy áramlási sebesség különleges korróziófa jtákat idézhet elo (eróziós ~, kavitációs ~), másfelol viszont a kis sebességgel áramló közegben a határfelületi diffúzió korlátozza korróziósebességet. A közeg helyi pangása (pl. résekben) viszont eros savanyodást okozhat, ami növeli a helyi korrózió valószínuségét.

- A hotranszport-jelenségek módosíthatják a közeg összetételét a túlhevített felületekkel érintkezve, pl. forrás közben.

A reakciótermékek lerakódás-képzodési hajlama is módosíthatja a korróziós folyamatokat.

5. A korrózió különbözo megjelenési formái A fémes anyagok nedves környezetben lejátszódó korróziója nagyon sokféle korróziótípusra bontható. Ebben a szakaszban ezeknek a felsorolása, rendszerezése, rövid jellemzése a célunk, a lényegesebb folyamat jellemzését a xxxx szakaszban végezzük el.

5.1. Az általános korrózió

- Az általános (vagy egyenletes) korrózió esetén a fémes anyag fogyása hozzávetolegesen egyenletes a korrozív környezetben lévo teljes felületen. Ez a folyamat tehát a tiszta fémes felületen zajlik, amikor is aktív felületrol, ill. aktív fémrol beszélünk. A folyamat általában gyors, de esetenként lassítják azt a folyadékban kialakuló transzportfolyamatok vagy a porózus korróziótermékek.

- Az általános felületi korrózió eredménye az is, amikor a tiszta fémes felület oxidációjával egy vékony, tömör, jól tapadó oxid- vagy hidroxidréteg alakul ki, amely ezt követoen megvédi a fémet a további oxidációtól: ezt passzív filmnek, passzív hártyának nevezik, s lényeges szerepe van a rozsdamentes acélok és az alumíniumötvözetek korróziós viselkedésében.

- Végül, az általános korrózió lejátszódhat az ún. exogén (külso eredetu) filmekkel védett felületeken, mint pl. az inhibitorfilmek, festékrétegek, felgozölt rétegek stb.

- Az általános korróziót viszonylag egyszeru számszerusíteni a tömegveszteség, ill. a falvastagság-csökkenés rendszeres mérésével. Az általános korróziónak kitett szerkezetek tervezoinek figyelembe kell venniük a várható korróziós fogyást, és ún. korróziós ráhagyással kell meghatározni a falvastagságot. Meg kell jegyezni, hogy az általános korrózió veszélyessége kicsi, viszont jelentos költségkihatása lehet a tervezéstol az üzemeltetésig: gondoljunk csak az acélszerkezetek (hajók, hidak stb.) festésére.

5.2. A helyi korrózió

- Ebbe a fogalomba soroljuk azokat a korróziós formákat, amelyeknél a tömegveszteség jellemzoen nem a teljes felületet érinti, hanem az anyagnak csak egyes zónáit: a helyi korrózió elsosorban a passziválható (tehát védo oxidréteggel ellátható) anyagokat érinti, és különösen veszélyes lehet, ugyanis:

o egyes helyi korróziótípusok egészen kis korróziós veszélyességu környezetekben (pl. ivóvíz, folyóvíz) is kialakulhatnak: pl. csolyukadások, hocserélolemezek lyukadása,

o nagyon kis tömegveszteség is elegendo jelentos méretu szerkezetek teljes rombadoléséhez:

o nagyon nehéz észlelni azt megelozoen, hogy a károsodás súlyossá válna, emellett nagyon nehéz a károsodás mértékének számszerusítheto minosítése:

o amikor mégis lehetséges az üzemelo szerkezetek ellenorzése a helyi korrózis folyamatok feltárására, a vizsgálatok jelentos költséggel járnak, mivel részletes vizuális vizsgálatokra van szükség, máskor pedig csak igen drága berendezésekkel végezhetok: pl. erre a tartályok videomikroszkópos ellenorzése, ill. az eromuvek hocserélo csöveinek örvényáramos vizsgálata repedéskereso szondából, mozgatószerkezetbol és jelkiértékelo szoftverbol álló komplex rendszerrrel. A költségek csökkentése úgy érheto el, ha sikerül tipizálni az adott szerkezet helyi korróziós szempontból leginkább veszélyeztetett helyeit (pl. hegesztési varratok környezete, csoívek, illesztési rések stb.), és a vizsgálat foleg ezekre irányul.

5.2.1. A lyukkorózió

- A lyukkorózió – amit olykor pitting néven is emlegetnek a korróziós terminológiában – egy helyi feloldódás, ami nagyon gyors lehet, és többé kevésbé gömbölyded lyukak kialakulását eredményezi. A lyukak, lyukadások jellemzo mérete milliméteres, a felületen való elhelyezkedésük többnyire véletlenszeru. A

legismertebbnek a rozsdamentes acélok és az alumíniumötvözetek lyukkorróziós károsdása nevezheto, kelloen oxidáló jellegu, kloridion-tartalmú környezetben.

5.2.2. A réskorrózió

- A réskorrózió (olykor: késélkorrózió) tipikusan keskeny, zárt résekben következik be, mint pl. tömítogyuruk alatt, hézaggal érintkezo lenezek között, csövek feltámasztásainál, lerakódások alatt stb., ahol a korróziós közeg áramlása csekély vagy pangó.

- A réskorrózió folyamatában rendszerint megfigyelheto egy hosszabb-rövidebb inkubációs szakasz, amely közben semmi jele nem tapasztalható a gyors korróziós repedés kialakulásának vagy terjedésének. A réskorrózió leginkább azoknál a rozsdamentes acéloknál ismert jelenség, amelyek kloridion-tartalmú, szellozött környezetben muködnek (pl. tengervíz), de megemlíthetjük a forró kloridos környezetben lévo titánötvözeteket, ill. a szénacélokat egyes, inhibítortartalmú közegekben.

5.2.3. A galvánkorrózió

- A galvánkorrózió különbözo elektrokémiai tulajdonságú anyagok között alakul ki olyankor, ha azok valamely villamosan vezeto közegbe egymás mellé kerülnek. Ezt nevezzük galvanikus csatolásnak. Minél „nemesebb” elektrokémiailag az egyik anyag, a másiknak a korróziója annál inkább felgyorsul. Klasszikus példája ennek az 1886-ban felállított Szabadság-szobor New-Yorkban, amelynek a bronztesttel érintkezo acél tartószerkezete súlyos károkat szenvedett a beszivárgó víz hatására.

- Ugyanakkor a galvanikus csatolást széles körben alkalmazzák olyan korrózióvédelmi rendszerekben, ahol a megvédendo szerkezethez egy kevésbé nemes anyagot csato lnak (anódos védelem): a legismertebbek e téren a talajba fektetett tartályok, csövek, hajók, tengervízben álló fúrószigetek stb. A korróziót elszenvedo anód anyaga általában cink, alumínium vagy magnéziumötvözet.

5.2.4. A szemcsehatármenti korrózió

- A korrózió eme típusa közvetlenül a polikristályos anyagok (elso sorban fémek) szemcsehatárain halad elore: a szemcsék teljes szétválást és az alkatrész mechanikai tula jdonságainak teljes elvesztését eredményezheti. Számos gyakorlati esete közül a legismertebbek a következok:

o A stabilizálatlan hagyományos rozsdamentes acélok (C>0,05%) korróziója 550–750°C-ra hevítés után (pl. hegesztési hohatásövezet) savas környezetben, különösen kloridion jelenlétében.

o Egyes alumíniumötvözetek (pl. a repülogépek építésében is használt 7075-T6 típus) – amelyekre jellemzo a szemcsehatármenti kiválások, dúsulások jelenléte – korróziója kloridion-tartalmú környezetben.

o A titánötvözetek korróziója RED FUMING NITRIC ACID környezetben.

o A foszforral erosen szennyezett alumíniumbronz korróziója szulfidos vízben.

5.2.5. Egyéb korróziófajták

- Szelektív feloldódás A korróziónak ez a különös formája úgy megy végbe, hogy az ötvözet egy vagy

több komponense eroteljesebben oldódik a többinél. Ennek nyomán egy porózus réteg alakul ki az alkatrész felületén, amelyet nagyrészt a fel nem oldott elemek alkotnak. Ez a korrózió csak olyankor alakul ki, ha a különlegesen jól oldódó elem mennyisége meghalad egy küszöbértéket. A legismertebb példa e korróziótípusra a sárgarezek (Cu-Zn ötvözetek) „elcinktelenedése”.

- Súrlódási korrózió, „fretting”-korrózió, kavitációs korrózió Ezek a helyikorrózió-típusokat agresszív mechanikai behatás idézi elo, amely károsítja, ill. tönkre teszi a felületen kialakult védoréteget, sot sokszor a védoréteg alatti anyagot is. A súrlódási korrózió és a „fretting”-korrózió súrlódó felületek között alakul ki. Abban különböznek egymástól, hogy a felületek relatív elmozdulása képes, avagy nem képes a korróziótermékek eltávolítására a súrlódási zónából. A súrlódási korrózió meglehetosen gyakori a gépészeti berendezésekben. A „fretting”-korrózió leginkább a vibrációnak kitett szerkezetekre jellemzo, különös jelentoségu az urtechnikai eszközöknél. A kavitációs korrózió a kavitáció keltette lökéshullám-sorozat nyomán alakul ki. Leginkább a hajócsavaroknál és a szivattyúk járókerekeinél jelentkezik.

- Eróziós korrózió A nagy sebességgel áramló folyadékok okozzák. Esete válogatja, hogy a folyadékban áramló szilárd részecskék, a folyadékcseppek ütései (pl. esocseppek a repülogépre) vagy egyszeruen a nagy sebességu folyadék fejti ki a fo károsító hatást. A legtöbb rézötvözet érzékeny erre a korróziótípusra, mihelyt a folyadéksebesség elér néhány m/s értéket.

- Mikrobiológiai korrózió A fémfelületeken megtelepedett élo szervezetek képesek arra, hogy helyileg jelentosen megváltoztassák a környezet jellegét, és nagyon agresszívvá tegyék azt. A legismertebbek a szulfátredukáló baktériumok, amelyek a közömbös szulfátokat agresszív szulfidokká redukálják. E baktériumok a fo felelosei az Északi-tenger kikötoi berendezéseinek korróziójáért, de nagyon komoly veszélyt jelentenek számos olajipari berendezésre nézve is. Jellemzo továbbá, hogy a baktériumok képezte biológiai hártya fokozza a rozsdamentes acélok tengervíz okozta korrózióját, mivel megnöveli a kloridion-koncentrációt és erosebben oxidáló környezetet alakít ki.

6. Korrózióvédelem - A korróziófajták, korróziós folyamatok változa tossága miatt a szerkezeti elemek

védelmét csak a konkrét esetek elemzésével lehet megalapozottan elvégezni. A folyamatok befolyásolására két nagy területen van lehetoség:

- A megtámadott anyag befolyásolása: - passziválódó ötvözetek alkalmazása - korróziónak ellenálló (általában ötvözött, drága) ötvözetek alkalmazása - passzív és aktív katódos védelem alkalmazása - felületi védorétegek alkalmazása (fémes, szerves, muanyag bevonatok, anódosan oxidált felületek) - más szerkezeti anyagok alkalmazása (pl. fa, ko, polimerek, kerámiák)

- A szerkezeti anyaggal érintkezo közeg befolyásolása: - az oxigén vagy egyéb korróziós hatóanyag kizárása - a pH-érték kedvezo megválasztása - passziválószerek hozzáadása