FOERTSCH HERMANNNÉMET VEZÉRKARI EZREDES

AHÁBORÚ TUDOMÁNYA

FORDÍTOTTA

LIPCSEI SZARTORI GÉZAM. KIR. NY. A. TÁBORNOK

ELŐSZÓT ÍRT A MAGYAR KIADÁSHOZ

NEMES SUHAY IMRENY. ALTÁBORNAGY

19 4 0.

GERGELY R. KIADÁSA BUDAPEST, V. DOROTTYA-U. 2.

Sajnálatraméltóbbak a hadvezérek, mint ahogyan ezt

gondolnánk.

A világ meghallgatásuk nélkül mond bírálatot fölöttük,

a sajtó gúnyt űz belőlük és a sok ezer közül, aki átkozza

őket, talán egyetlenegy sem képes még a legkisebb csapat-

rész vezetésére sem.

NAGY FRIGYES

ELŐSZÓ.Foertsch Hermann ezredes: „Kriegskunst Heute und

Morgen“" című könyve kiváló katonai mű, melynek megjele-nése annak idején Németországban, de annak határain túl isjogosult feltűnést keltett. Megtaláljuk benne mindazt, amit amai kor gyermekének a haditudományokról, a háborúról,annak legfontosabb eszközéről, a hadseregről, a taktikáról ésstratégiáról tudnia kell. Ma mindenki katona, vagy legalábbis adott esetben katonának kell lennie. Erre már a modernhadviselés is készteti kortársainkat, mely nem ismer különb-séget a front és a mögöttes országrész között.

Mi kis nemzet vagyunk, de országunk Európában a ha-dak útján fekszik s amint azt 1000 éves történelmünk is bizo-nyítja, mindig készen kell lennünk, hogy határainkat meg-védjük. Hogy hová vezet az út, ha nincs hadseregünk éshiányzik a nép megértése a honvédelmi kérdésekkel szemben,azt 21 évvel ezelőtt legjobban a magunk bőrén tapasztalhat-tuk. Amit azóta a nemzetvédelem terén a ránk kényszerítettbékekötés következtében elmulasztottunk, azt pótolnunkkell, s erre minden eszköz felhasználása szükséges. Más nem-zetek, különösen régi fegyvertársaink, a németek tevékeny-ségéből sokat tanulhatunk! Nekik hasonló sors jutott osz-tályrészül, mint nekünk, de saját erejükből sikerült isméta mélypontról felemelkedniök, úgy, hogy ma hadseregükismét félelmetes tényező Európában. Hogy azzá válhatott,abban kitűnő könyveiknek, mint Foertsch ezredes művénekis nagy része volt. Éppen azért kell örömmel üdvözölnünk,hogy háborútviselt, tapasztalt katona, lipcsei Szártóry Gézany. tábornok fordította le azt magyarra, hogy a fiatalabbnemzedék is okulhasson a kiváló német mű tanulságaiból.

nemes Suhay Imreny. altábornagy.

TARTALOM,A háború (alapfogalmak)..................................................................................... 7

Hadviselés........................................................................ ......................... 9Katonai hadviselés ................................................................................... 14Hadászat és harcászat ................................................................................ 18Hadászat..................................................................................................... 21Harcászat ............................................................................................. 33Tér és idő ................................................................................................... 36A technika jelentősége ........................................................................... 37A katonai erkölcsök értéke ........................................................................ 38

Milyen volt a háború tegnapig? ............................................................................ 41A családok és törzsek harca....................................................................... 42A lovasok és lovagok harca ....................................................................... 43A Landsknechtek harca.............................................................................. 46A zsoldosok harca...................................................................................... 48A királyok harca ........................................................................................ 50A nemzetek harca ...................................................................................... 55A népek harca ............................................................................................ 64

Milyen lesz a jövő háborúja?................................................................................ 87Haditapasztalatok, béketanulságok és fantáziák .................................... 89A hátterek .................................................................................................. 93A sors háborúi ....................................................................................... 94Fegyvernélküli döntés? .......................................................................... 97Légiháború vagy földiháború? ............................................................. 100Kis vagy nagy hadseregek? ....................................................................... 103A mai fegyverek ........................................................................................ 107Gyalogság .................................................................................................. 108Tüzérség..................................................................................................... 116Páncélos csapatok és páncél elhárítás........................................................ 120Felderítő csapatok és lovasság................................................................... 126Utászok ............................................................................................... 130Híradók ...................................................................................................... 131

A vegyészet fegyverei ............................................................................................ 134A vegyészet fegyverei ............................................................................... 134A mesterséges köd..................................................................................... 134A gáz .................................................................................................... 135

6

A légi erő a hadsereg keretében................................................................. 136Segédcsapatok .................................................................................... 140A jövő fegyverei ........................................................................................ 141A fegyvernemek együttműködése ........................................................ 142

A mai és holnapi harcászat ................................................................................... 145Felderítés ............................................................................................ 147Biztosítás ................................................................................................... 149A menet ................................................................................................ 151Támadás ................................................................................................ 154Elhárítás ................................................................................................ 161

Védelem ......................................................................................... 165Halogató ellenállás .................................................................... 167

Üldözés és visszavonulás ..................................................................... 168Különleges harcviszonyok ........................................................................ 170

Hadászati és hadműveleti kérdések....................................................................... 174A csata képe .............................................................................................. 176A hadműveleti terv .................................................................................. 181A felvonulás .......................................................................................... 184A háború kezdete ....................................................................................... 185Hadászati offenzív hadműveletek .............................................................. 187Hadászati defenzív hadműveletek ............................................................. 191

A katonatiszt ......................................................................................................... 195

A HÁBORÚ(ALAPFOGALMAK).

Csak a nevek és fogalmak tisz-tázása után remélhető a dolgokszemlélésében való könnyed tovább-haladás és akkor bizonyosak lehe-tünk abban, hogy az olvasóval min-dig egy álláspontra jutunk.

Clausewitz.

Ahol élet van ott harc is van és minden ilyen harc céljaa kiselejtezés. Ami erős, az győzzön, éljen és szaporodjon,ami gyenge az maradjon alul, az pusztuljon és ne térjen visz-sza többé. Így akarja a természet hatalmas törvénye.

Ez a törvény az ember és a természet képződményeire,a népekre és államokra is vonatkozik.

Minden harc pihenésből és mozgásból áll, magában fog-lalja az előkészítés idejét és a legnagyobb erőmegfeszítést.Ez a béke és a háborít a népek életében.

Meddő arról vitatkozni, hogy a háború a béke megsza-kítása-e, avagy a béke a háború megszakítása; mert a békeés a háború a népek életének csak különböző formája. Esz-telen arról panaszkodni, hogy még mindig nem sikerült szám-űzni vagy megszüntetni a népek életéből a háborút.

Balgaság az a hit, hogy elégséges, ha önmagunkat le-fegyverezzük, majd a többiek követnek bennünket ezen azúton. Az örök béke csak álom és még hozzá nem is szépálom, a háború pedig egyik láncszeme az isteni világrendnek.A legnemesebb erények, amelyek egyébként szunnyadná-nak bennünk, vagy pedig kihalnának, a háborúban fejlőd-nek leginkább: a bátorság és a lemondás, a kötelességtudásés az élet kockáztatásával való áldozatkészség. Maradandóhaditapasztalat acélozza legjobban a férfi szívét a jövőre.Ki tagadná másrészt, hogy minden háború, még a győzel-

8

nies is, ne ütne fájdalmas sebeket minden népen? Az emberéletét nem pótolhatja semmiféle területgyarapítás, semmipénz nem éri fel a családok gyászát. Nyers és erőszakosmesterség a háború.

Azonban ki vonhatja ki magát ezen a világon a balsze-rencse és a kényszerűség alól? Földi életünknek isteni gond-viselés szerinti feltétele mindkettő. Mivé fejlődött volna azemberi társadalom, ha nem ejtene gondolkodásba bennün-ket ez a szigorú rendszer? Nem Wallensteint idézi a minagy költőnk, hanem Max-ot: „Der Krieg ist schrecklich wiedes Himmels Plagen, doch ist er gut, ist ein Geschick wiesie.“ Nem háborús uszító gondolatok ezek, hanem háromgyőzedelmes hadjárat vezérének, Moltke1 gróf vezértábor-nagynak szavai. Dolgos és vallásos életének, amely csak ké-sőbbi korában jutott dicsőséghez és megbecsüléshez, a felis-merései ezek. A vele egy időben élő neves angol John Rus-kin, aki mint művész szerette a békét, de felismerte a há-ború mély erkölcsi értelmét is, az 1865. évben angol hadiis-kolások előtt, csak más szavakkal nyilatkozott a háborúról:2

„A békének minden tiszta és nemes művészete a háború ke-mény sziklájának alapján nyugszik. Ezen a földön csak har-cos népségnél volt képes fejlődni a nagy művészet. Sem pász-tornépek, sem parasztországok nem lehetnek huzamosabbideig e magas művészetnek hordozói. A kereskedelem ugyanlátszólag kapcsolatban áll a szépművészettel, de képtelen aztmegteremteni. Egy nép sem éli meg művészetének virágko-rát, ha ez nem harctereken gyökeredzik. Ennek az igazság-nak felfedezése különösen hatott rám s aggodalommal töltöttel, de beláttam, hogy tagadhatatlan valóság.“ „Rövidesen rá-eszméltem“ — folytatta Ruskin — „hogy az összes nép csaka háborúban ismerte fel egy tanulságnak helyességét, egyeszme erejét: hogy a háború táplálta, a béke pedig elsorvasz-totta őket; hogy a harcból tanultak, a békében csalódtak,szóval, hogy a háború a népek teremtője, a béke pedig pusz-tulásukat jelenti.“

„A háború minden dolognak atyja“, mondja Heraklit, a

1 Moltke idézései Moltke gróf vezértábornagy „Ausgewahlte Wer-ke“-ből származnak, kiadó F. v. Schmerfeld, Verlag Reimar Hobbingf,Berlin, 1925. A jelen idézés a 19. oldalon van.

2 Fuller „Generale von Morgen“ Verlag Voggenreiter, Potsdam.

9

görög bölcsész. Úgy hisszük, hogy ezeknek a szavaknak azértelmét ma jobban érezzük mint valaha, mert a Vezért ésannak nagy eszméjét a háború szülte nekünk. BefejeződöttNémetországban a háború értelmének és az örök békénekgondolata feletti vita, a hősi és pacifista világnézet közöttiharc.

Zavaros álomból ébresztette népünket a szerencsétlenüllefolyt háború utáni méltatlan béke valósága és a nemzetiszocialista cselekedet rövidesen megtaníthatott bennünketarra, hogy csak a gyenge fél a háborútól, az erős már csakazért is biztonságban érzi magát, mert erős. Új értelmet nyerta megerősödött Németország részére a régi római mondás „Sivis pacem, para bellum.“ Parare bellum, háborús eshetőségrekészülni nem azt jelenti, hogy háborút akarni. „Aki mélyenbeletekintett a háború véraláfutásos szemébe“ — írja vonSeeckt3 vezérezredes — „aki jó kilátótoronyból áttekinthettea világháború harctereit, akinek a népek szenvedéseit látnikellett, akinek a haja megőszült a sok elégetett otthon ham-vaitól, aki annyi ember élete és halála felett felelősséget vi-selt, a tapasztalt és tanult katona sokkal jobban fél a hábo-rútól, mint a fantaszta, aki anélkül, hogy ismerné a háborút,békéről beszél.“

Nem minden nemzedék jut abba a helyzetbe, hogy meg-ismerhesse a háborút. Sokan pedig akik ismerik, nem értikmeg és nem is fogják megérteni soha. Megérteni a háborúia szó szoros értelmében adomány és kegy. Megérteni annakkeletkezését, létezését és lefolyását, felismerni a jelenségeit,kikutatni az eszközeit, megérezni a kihatását, komoly törek-vése legyen minden politikai embernek. Az államférfi és ka-tona részére pedig ez kötelesség.

Hadviselés.

Mi a háború? Nem könnyű erre az egyszerű kérdésreválaszolni. Ha olyan egyszerű volna a felelet, sok háború el-maradt volna, vagy máskép folyt volna le és bizony elég ve-reséget lehetett volna elkerülni.

3 „Gedanken. eines Soldaten“ Verlag Koehler, Leipzig, 10. oldal.

10

Számos magyarázatot találunk azonban erre vonatkozó-lag.

„A háború“ mondja Clausevitz4 „Vom Krieg“ című mű-véről szóló nyilatkozataiban, „semmi egyéb, mint más eszkö-zökkel folytatott állampolitika.“

Művének más helyén nemcsak „politikai aktus“-nak ne-vezi a háborút, „hanem valóságos politikai műszernek, a po-litikai érintkezés folytatását, annak más eszközökkel valóvégrehajtását.“ Von Treitschke Henrik szerint „a háborúcsak a politikának erőszakos alakja.“ Hasonló értelembennyilatkozik Moltke: „A háború a népek erőszakos cselek-vése, állami célok végrehajtására vagy azoknak fenntartá-sára.

Amikor tehát a háborút, mint a politika eszközét megis-mertük, világos, hogy nem a katona, a hadvezér, dönt annakviseléséről, hanem az, aki a politika felett őrködik: az állam-férfi.

Mint a politikai hatalom eszköze, tisztán ő, vagyis a po-litikai hatalom dönt a háború felett. így lesz a politikábólhadviselés a szó tágabb értelmében, ha ehhez az eszközhöznyúlunk. A politika viseli a háborút, tűzi ki a háború célját,az intézkedik az egész hadviseléshez szükséges elhatározások-ról.

Sok vita folyt már le a politika és a hadviselés közöttiviszonyról. Ilyenkor, nemcsak hogy eltértek a tárgytól, detág tere nyílott a cselszövéseknek is. Többnyire a politikaiés katonai hadviselés, a politika és a hadászat közötti vi-szony kérdése merült fel, amire még rátérünk.

Hadviselés alatt értjük az összes cselekvéseket a hábo-rús cél érdekében, a háborúban és a háború által folytatottpolitikát. Míg azt az eljárást, amellyel minden eszközt ennekvégrehajtására felhasználunk, hadvezetésnek nevezzük. Ahaditerv az a rendszer, amellyel a hadviselés kifejezésre jut.A politika mint hadviselés már békében a háború előkészíté-sével kezdődik, mint valódi hadviselés folytatódik és a béke-kötéssel befejeződik, amikor ismét átvedlik békevezetéssé.

4 A Clausewitz idézésének a „Vom Krieg“ című művéből származik.Mivel több kiadása van ennek a műnek, a lapoldalra való utalástól el-tekintünk.

11

Szükséges tehát, hogy a háború célja a politikából indul-jon ki és a politika határozza azt meg. „A bölcs politika“mondja Moltke, „nem a kívánatos, hanem a szükséges célo-kat tartja szem előtt.“ Azonban nem minden politika bölcsés a háborús célokat nem tűzik ki mindig a szükség szerint.Léteznek positiv és negatív háborús célok, a szerint, hogyhódításra törekszünk-e vagy csak a meglevő tulajdonunkmegtartására. Indítóokuk lehet területi gyarapodás, vagy po-litikai uralkodás, de lehet gazdasági és kulturális jelentőségűis. Mindezek fenntartására tisztán védelmi jellegű is lehet aháború. A belpolitikából is fakadhat, a belső hatalom fenn-tartására vagy belső kérdések levezetésére. Nem mindig er-kölcsös a háború céljainak az oka és a felett sem hunyha-tunk szemet, hogy gyakran a hatalom győz és nem mindig azigazság. A történelem tanulságai szerint tartós eredményükcsak olyan háborús céloknak volt, amelyek a nép életéhezszükségesek voltak és amelyeket erkölcsileg indokoltnak tar-tott a saját nép is.

„A háború célja“ mondja Bismarck,5 „a béke kiharcolásaoly feltételek mellett, amelyek megfelelnek az állam általkövetett politikának,“ ami a saját akarat kierőszakolását ésaz ellenség akaratának letörését jelenti. Ez legtöbbnyire csakharc által lehetséges. Ilyen értelemben Clausewitz a háborút„az erőszak cselekedetének“ nevezi, „hogy az ellenséget aka-ratunk teljesítésére kényszerítsük.“ Az erőszak alkalmazá-sára azonban minden akarat és teljes erő szükséges, hogy el-lenfelünket legyőzzük és védtelenné tegyük. A döntés eléré-sére ez a háború tulajdonképeni célja. Nem szabad figyel-men kívül hagynunk, hogy az, akire rákényszerítik a hábo-rút, célját abban is láthatja, hogy kerülje a döntést, amíg ere-jének gyarapodásával, szövetségesek toborzása által, vagymás egyébbel javul a helyzete. Ilyen cél azonban csak ideig-lenes lehet, mert a „cél“ kifejezésében az akarást látjuk, aháború pedig a döntést jelenti. „Nem harc az többé, hanemcsak szenvedés“ (Clausewitz). Az ellenséget védtelenné tenniannyit jelent, hogy megfosszuk őt harci akaratától és hadieszközeitől. Ebből következik, hogy mindent le kell küzdeni,

5 „Gedanken und Erinnerungen“. A többféle kiadások miatt a lap-oldalra való hivatkozást mellőzzük.

12

ami harci akaratát és hadi eszközeit érinti. Ezalatt nemcsakhadseregét és katonai eszközeit értjük, hanem lelki-, szelle-mi- és gazdasági erejét is, szóval egész politikai erejét. Mind-ez bizonyítja, hogy a hadviselés nem tisztán a katonák dol-ga, hanem a politikai hatalomé, az államférfié is.

Ebből továbbá következik, hogy a hadviselés eszközeinem csupán katonai vonatkozásúak, hanem magukban fog-lalják a politikai és állami élet minden részét. E szerint ahadviselés módja katonai, szellemi és gazdasági jellegű le-het. Ezt a tanulságot nem a világháború tapasztalataiból éstüneteiből merítették, ez a tanulság olyan régi, mint az esz-közök maguk, amelyeket mindig alkalmaztak. Jóllehet azon-ban, hogy régente szellemi és gazdasági hadieszközök nemjátszották azt a nagy szerepet, mint a világháborúban és arégi háborúk lefolyására nem volt olyan nagy kihatásuk,mint 1915/16 óta. Jelentőségük különböző időkben másfélevolt, de hagyjuk későbbre a jövendő hadviselésre való fon-tosságuk mérlegelését.

A hadviselés eszközeinek megfelel a hadviselés formája,így tehát katonai-, szellemi- és gazdasági hadviselésről beszé-lünk. Szellemi hadviselés alatt az összes diplomáciái és pro-paganda eszközöket értjük. Ezek a formák ritkán fognakegyenként szerepelni, rendszerint összeköttetésben lesznekegymással, de egyenkénti alkalmazásukról is találunk példá-kat. Napóleon kontinentális zárlata Anglia ellen és legújab-ban az abesszin háború alkalmával a Népszövetség szankcióiOlaszország ellen, tisztán gazdasági hadviselésnek tekinthe-tők. Behatóbb megfigyelésnél a szellemi hadviseléssel valókapcsolat itt is észlelhető, ami az általános vélemény befo-lyásolását (sajtó, rádió és politikai magatartás) illeti.

Ezzel kapcsolatban végre szóba kerülnek még a háborúegyéb fajtái, melyek sok tekintetben csak történelmi szemlé-lődések. A kabinettháború fajtája ma ugyanolyan túlhala-dott esemény, mint a régi lovagok és városok háborúi és bi-zony a két állam közötti háború is. Már régen a múlté az azidő, amikor még uralkodóházak viseltek háborút családi ha-talmuk gyarapítására vagy örökösödési vitáik elintézésére.A nemzeti államok időszaka már csak a népek közötti hábo-rút idézheti elő, mert csak a népek akaratában található méga háborúhoz szükséges készség. Adott esetben persze még

13

mindig kérdéses, hogy ezt a készséget az egész nép tanú-sítja-e és hogy a nép politikai vezetése megfelel-e az egésatnép akaratának. A gyarmati háborúk, amelyek az államokközötti háborúk újabb fajtáinak nevezhetők, szintén nép-háborúk, mert az ilyen háborúhoz szükséges akarat a népéletszükségletéből ered. Vallásháborúk ma már el sem kép-zelhetők többé, hacsak az új világnézetek háborúit nem szá-mítjuk ehhez a fajtához. Ezek rendszerint polgárháborúkéntjelennek meg, de az elmúlt spanyol háború tanulsága mutat-ja, hogy az ilyen háború nemcsak egyetlenegy nép harca.

Mint a háború különös formáját, amely mellé- és alá-rendelt lehet a háborúk összes többi fajtáinak, felsoroljukmég a koalíciós háborút. További fejtegetéseink során meg-állapítjuk majd, hogy a jövendő háborúk valószínűleg csakiskoalíciós (szövetséges) háborúk lesznek.

Ha a háború a politika egyik eszköze, csak más alakbanfolytatott politika és e szerint a hadviselést is politikai ügy-nek tekintjük, szükséges, hogy a hadvezetés a politikailagfelelős államférfitől induljon ki, illetve a politikailag felelőshatalomtól. A politika ma azonban annyira messzeelágazó ésterjedelmes terület, hogy annak vezetése többnyire túl-haladja egyetlenegy ember erejét. így a hadvezetés sem ma-radhat többé úgymint előbb, egy ember kezében, hanem aztis több felelős férfira kell bízni.

A hadviselés formái és fajai szerint különböző lesz ahadvezetés is, vagyis arányban lesz a háborús célhoz mértenigénybe vett eszközökkel. Caesar és Nagy Sándor, Nagy Fri-gyes és Napóleon mind az egy személyben egyesített had-viselést képviselték. Nekik is voltak tanácsadóik, de a háborúösszes eseményei feletti áttekintés, a mindenkor szükséges el-határozások lehetősége, még részletekben is, az ő feladatukvolt. Ők mindenekelőtt államférfiak és hadvezérek voltakegy személyben. Ez a jelenség már csak a múlté. De ki vonjakétségbe azt, hogy nem tűnhetik fel még ma is egy állam-férfi-hadvezér avagy hadvezér-államférfi? Mennél jobbanösszpontosul a politikai hatalom ismét egy ember kezében,annál nagyobb lesz erre a politikai eshetőség. Általában azon-ban mégis az lesz a szabály, hogy az összvezetés és az egyeshadieszközök irányítása több kézben nyugszik majd.

A katonai-, szellemi- és gazdasági hadviselés vezetése le-

14

gyen tehát alárendelve az összvezetésnek. De csak alá- ésfölérendelésről legyen itt szó és nem különválasztásról.

Katonai hadviselés.

A katonai eszközök alkalmazása a katonai hadviselésdolga. A katonának, a hadvezérnek a feladata ez. Hadsereg-vezetés volt ez addig, amíg ezek az eszközök tisztán a száraz-földi háború viselését szolgálták. Hadászat volt ennek a mű-vészetnek és tudománynak a neve, amely meghatározott fo-galom volt. Amióta azonban a katonai hadieszközök gyara-podtak, ez a fogalom is bővült; földi-, tengeri- és légihadá-szatról beszélünk ma már és e mellett Clausewitznak akövetkező magyarázatára gondolunk: „Hadászat az ütközet-nek a háború céljára való felhasználása“. Fogadjuk el ezt atovábbi fejtegetéseinkhez. Clausewitz felfogása szerint azon-ban szükséges, hogy ma már mint a hadászat magasabb fo-kát ismerjük el a katonai hadviselést. E tudomány uralása ahadművészet,6 az általános hadviselés uralása pedig az állam-vezetés művészete. A „hadművészet“ mindazt foglalja magá-ban, ami a katonai hadviselésre vonatkozik, de nem azt, amiannak előkészítésére szükséges. Az többé nem tisztán katonaiügy és ma sokkal inkább mint régente a politika tág terébetartozik. A „honvédelmi politikának“7 fogalma jellemzi leg-jobban a mai időnek ezt a ténykedését. Annak a munka-

6 Erre a könyvre való tekintettel szükséges a hadművészet fogalmá-nak korlátozása.

„Katonai hadviselés“ és „hadművészet“ megállapítás szerint nem-csak a szárazföldi hadviselésre, hanem a légi- és tengeri hadviselésre isvonatkozik.

A légi- és tengeri hadviselés megtárgyalása túlhaladná ennek akönyvnek a keretét és mivel a szerző szárazföldi tiszt, ez nem is az őfeladata. Ezért a további fejezetekben hadművészet alatt mindig csak aszárazföldi katonai hadművészetet, hadászat alatt a szárazföldi hadásza-tot és harcászat alatt a szárazföldi csapatok harcászatát értjük. A ten-geri hadviselés kérdéseit nem tárgyaljuk, a légi hadviselést pedig csakott, ahol vonatkozásban áll a szárazföldi hadviseléssel vagy arra különösbefolyással van.

7 Erre vonatkozólag a K. L. v. Oertzen „Grundzüge der Wehrpoli-tik“ című könyve ad felvilágosítást, melyet szerzője 1938-ban újonnanátdolgozott. Hamburg, Hanseatische Verlagsanstalt.

15

körébe tartozik mindaz, amit a háború előkészítése meg-kíván.

Tudás és a szabályok ismerete nélkül nem lehet valame-lyik művészetet gyakorolni. A katonai hadviselés szabályaités ismeretét hadművészetnek nevezzük.

A hadművészet alatt manapság, ha hadászatról van szó,az ütközetek és csaták a háború céljaira való felhasználásá-nak művészetét és tudományát, míg a harcászat alatt a har-coló erők, a csapatok és fegyverek az ütközetben való terv-szerű alkalmazásának és együttműködésének mesterségét éstanát értjük.

Mielőtt megkezdjük a célok és módozatok, a hadászat ésharcászat eszközeinek jellemzését, meg kell említenünk azállamférfi feladatát képező hadviselés és a hadvezér ügy-körébe tartozó, vagyis a katonai hadviselés kölcsönös vi-szonyát.

Említettük már, hogy a háború célját az államférfi tűziki és ő alkotja azt a politikai alapot, mely szerint a hadvezérmegoldja feladatát. Utóbbi ezzel elősegíti a politikát és meg-teremti azt a katonai helyzetet, amelyet az államférfinak kikell használni. E szerint világosak a kölcsönös hatások éssemmiféle zavart vagy nehézséget nem okoznak. Moltkemegállapította, hogy ilyen módon hat döntően a politika akatonai háború kezdetére és befejezésére.

Milyen azonban a politika, vagyis az általános hadvise-lés (hadvezetés) befolyása háború közben a katonai hadvise-lésre? Vitákat és félreértéseket idézett elő mindenkor az errea kérdésre való felelet és különböző szempontból válaszolterre több ízben az államférfi és a hadvezér is. Amíg azállamférfi és a hadvezér egy személyben egyesült, súrlódá-sok nem mutatkoztak, láthatatlanok maradtak a külvilág ésaz utókor előtt, önmagával intézte el ezt egyetlenegy ember.De gyakran napfényre kerültek egyenetlenségek, ha azállamférfit és a hadvezért két személy képviselte.

Legismeretesebb a Bismarck és Moltke közötti összetűzés1870-ben, amely arra bírta Moltket, hogy elbocsátását kérje.Nagy önuralmat tanúsított, amikor az ügy kedvéért későbbfélretette a kérvényét. Az ok a következő volt: A vezérkarfőnökének a király előtt tartott előadásainál Bismarck 1866-ban jelen volt, de mert Moltke szükségesnek látta, hogy kato-

16

nai terveit a legnagyobb titokban tartsák, 1870-ben Bis-marckot ezekhez az előadásokhoz nem hívták meg. Bismarck,aki ezáltal az egész háború felett sehogy sem, vagy leg-alábbis nem idejekorán tájékozódhatott, ebben sérelmet lá-tott. Arról is panaszkodott, hogy a haditudósítások fogalma-zásánál nem jutnak kellő érvényre a politikai szempontok.Amikor a sedani győzelem után felvetődött a kérdés, hogyParis felé vonuljanak-e vagy sem, komoly összeütközésre ke-rült a sor. Bismarck ellenezte ezt. Attól félt, hogy az elsza-kadt és egymás ellen harcoló francia pártok egyesülnek majda főváros veszélyeztetésének hírére, és Ő szerette volna to-vábbra is fenntartani a belső viszályukat és a vele járóvédtelenségét. Katonai szempontból helytelennek tartottaMoltke a hadműveletek megszakítását és az ő felfogása győ-zött. Amikor Paris bombázásáról volt szó, másodszor kerül-tek komoly ellentétbe. Bismarck félt a semleges hatalmakbeavatkozásától és Paris ostromának gyors befejezését kí-vánta. Az elhamarkodott eljárást Moltke ellenben katonailagigen aggályosnak tartotta és csak akkor akarta megkezdenia város lövetését, ha rendben végrehajtotta katonai előkészü-leteit. Amikor azután később a hadvezér közvetlen tárgyalá-sokba bocsátkozott Paris védelmezőjével, hogy a katonaihelyzet ecsetelésével a főváros gyorsabb átadására bírja,harmadszor merült fel komolyabb nézeteltérés közöttük.Mert Bismarck kapott igazat, Moltke arra az elhatározásrajutott, hogy lemondását kérje.

A világháborúban is merültek fel ilyen viták, pl. a ten-geri erők von Bethmann-Hollweg birodalmi kancellár általindítványozott visszatartása, továbbá a merülő naszádokkorlátlan harcának végrehajtásáról szóló vita és végül 1917-ben a Reichstag békehatározata. A történelem, a világháborúellenfeleinknél is, sok ilyen példát ismer, de túl terjedelmesvolna azoknak felsorolása. Az előbbiek bőségesen elegendőkelméleti szemlélődésre.

A mindenkori döntéstől függetlenül következik ezekből,hogy az elsőséget joggal követelheti a politikai hadviselés,így kell tehát értelmezni Clausewitznak a következő érvelé-sét is: „Képtelenség a politikai szempontot a katonainak alá-rendelni, mert hiszen a háborút a politika szülte.“ Tehátcsakis a katonai szempontnak a politikai szempont alá való

17

rendelése lehetséges, „az az értelmiség, a háború pedig csakaz eszköz, és nem fordítva.“ Amennyiben a külpolitikárólvan szó, ebben az alapigazságban senki sem kételkedik már.Ue nézzük csak a bel- és gazdasági politikát. Itt már köze-lebb fekvőek a kételyek. Ludendorff tábornok szerint Clau-sewitz előbbi kijelentésének így kellene hangzani: „A háborúmás eszközzel folytatott külpolitika“ és ennek kiegészítéséremég szükségesnek tartja hozzáfűzni: „A külpolitikának aháborút kell szolgálni.“ Ludendorff tábornok „Der totaleKrieg“8 című könyve tisztán csak erre a kérdésre vonatkozó-lag a következőket állítja: „Halomra kell dönteni Clausewitzminden elméletét. A háború és a politika a nép életfenntar-tását célozza, a nép életakaratának leghatalmasabb megnyil-vánulása pedig a háború. A politika szolgálja ezért a had-viselést.“ A hadvezérről egy másik helyen így szól:9 „Hatá-rozza meg a politika irányvonalait, amelyeket a politikánaka háború érdekében be kell tartani.“ Itt ellentétek látszanak.A történelem tanulsága azonban az, hogy a politikát illeti afölérendelés. Hogy visszatérjünk előbbi kérdésünkre, vájjona bel- és gazdasági politikára is érvényes ez? Kétségtelen,hogy az általános hadviselést mind a bel- és a gazdasági,mind a pénzügyi- és társadalmi politikának is kell szolgálni.Ezek befolyásolják legjobban az általános- és katonai had-viselést. Nagyon is érthető manapság, hogy a katonai had-viselésnek a gazdasági helyzetre tekintettel kell lenni (nyers-anyag, ellátás). Senki sem vonja kétségbe, hogy döntő leheta pénzügyi helyzet és befolyással lehet a katonai hadvise-lésre a belpolitikai helyzet is. Szerencsétlenségünkre a világ-háborúban már tapasztaltuk ezt. A hadjárat külpolitikaiokokból indulhat meg meghatározott irányban, vagy időben— például, hogy szövetségessé nyerjük valamelyik semlegesállamot — de gazdasági okok is törvényt szabhatnak a kato-nai vezetésnek, mint például egy kőolajvidéknek vagy ipar-területnek az elfoglalása vagy megvédelmezése. Belpolitikaikörülmények is kényszeríthetnek olyan katonai vállalkozá-sokra, amelyek katonai szempontból inkább elmaradhattakvolna, például ha katonai siker által akarjuk emelni a saját

8 10. oldal.9 115. oldal.

18

országunk hangulatát. Ez így volt és így marad mindenidőben.

Az, hogy az államférfinak, a politikának, a katona engediát az elsőséget, ne legyen szószólója annak, hogy a politikaivezetés a hadvezér munkájába szükség nélkül belenyúljon.Ha ennek a mondatnak utolsó szavára helyezzük a hang-súlyt, akkor Moltke10 szavai ma épúgy érvényesek mintelőbb: „A politika ne tolakodjék a hadműveletekbe.“ Sajátmagán uralkodva, Moltke megcáfolta azt a mondatát, hogya háborúban a hadászat, vagy a mi értelmünkben a katonaihadviselés, legyen teljesen független cselekedeteiben a poli-tikától.

Ha már békében a politikus katonai vonatkozásban, akatona pedig politikai vonatkozásban megtanul gondolkozni,ezek a nehézségek mind meg fognak szűnni. Akkor megleszaz összhang, amelyet az általános és katonai hadviseléskölcsönhatása követel. Mert a háború célját és végeredmé-nyét szolgálják mindketten, hogy megtörjék az ellenség ere-jét. Intő példaként feljegyeztünk két kijelentést: Az 1870—71. évi háborúban von Blumenthal tábornok megjegyezte:„Semmi közünk a szövetségi kancellár politikájához.“ Avilágháború után Bethmann-Hollweg így nyilatkozott: „Ma-guk a háborús események kényszerítették ki azt a viszonyt,amely a politikai vezetés és a szárazföldi és tengeri hadmű-veletek között kialakult. Lehetetlen, hogy a katonai laikuskatonai lehetőségeket és méginkább katonai szükségessége-ket merészeljen elbírálni.“ Téves felfogásokat tartalmazmindkét kijelentés.

Ha Bethmann-Hollweg arra akart rámutatni, hogy át-siklott a politikai túlsúly a hadvezetéshez, akkor az a tanul-ság következik ebből, hogy helyes államvezetés mellett azállamférfi helyébe lépjen a hadvezér és pótolja őt. Az állam-férfit követni és pótolni egyébként a hadvezér feladata.Minden más megoldás egészségtelen.

Hadászat és harcászat.Ahogyan már megállapítottuk, a hadművészet magában

foglalja a hadászatot és a harcászatot. „Az ütközetnek a

10 A. a. D. 50. oldal.

19

háború céljaira való felhasználásának tudományát“ — és mihozzáfűzzük még — művészetét, hadászatnak, a harcolóerők a harcban való tervszerű alkalmazásának és együttmű-ködésének mesterségét és tanát harcászatnak nevezi Clause-witz. „Kriegführung“ című könyvében a következő fogal-mat magyarázza v. d. Goltz tábornagy:11 „Általánosságban ahadászat a nagy viszonylatban való intézkedésekkel foglal-kozik, melyek arra szolgálnak, hogy a fegyveres összeütkö-zést a legkedvezőbb feltételek mellett kezdjék meg a csapa-tok. A fegyverek döntésére alkalmazott minden ténykedéspedig a harcászat. A hadak vezetéséről szóló elveket hadá-szatnak, a csapatvezetés szabályait harcászatnak nevezik.“„A tömegeknek a harctéren való mozgatásának művé-szete“ a hadászat, mondja a napóleoni hadsereg egyik vezér-kari tisztje és Clausewitz tábornoknak kortársa, Jominifrancia tábornok. A hadászatnak a harcászathoz való viszo-nyáról von Moltke vezértábornagy következőkép nyilatko-zott: „A hadászat a kisegítések rendszere. Több, mint tudo-mány a hadászat, mert a tudás gyakorlati életbe való át-vitele, az eredeti vezérgondolat változott viszonyok szerintitovábbfonása, a legnehezebb feltételek nyomása alatti cse-lekvés művészete. A hadászat a józan ész alkalmazása ahadviselésnél: alapelvei alig haladják túl az egészséges ész-járást, értékük annak helyes alkalmazásában rejlik. A mind-untalan változó helyzetet kellő érzéssel felismerni és ezutánszilárdan és körültekintően a legegyszerűbben és legtermé-szetesebben cselekedni a lényeg. így művészetté válik a há-ború, persze olyanná, amelyet sok tudomány szolgál. Mintminden művészetet, a háborút sem lehet elméletből, hanemcsak tapasztalatból megtanulni. Mind a művészetre, mind aháborúra nem vonatkoznak általános irányelvek, egyikükbensem pótolhatja a szabály a tehetséget. „A hadászat“, folytatjaMoltke,lla „a hadseregek irányításával és azoknak a csata-téren való csoportosításával megadja a harcászatnak aharchoz való eszközöket és a győzelem valószínűségét. Más-részt minden ütközet eredményét magáévá teszi és azon to-vább épít. A harcászati győzelem azonban háttérbe szorítjaa hadászat követelései, azoknak most alkalmazkodtok kellaz újonnan teremtett helyzethez.“

11 Berlin, 1895, v. Deckers Verlag, 23. oldal.11a A. a. D. 241. oldal.

20

Ha nagy katonáknak eléggé sikerült is eme fogalmakmagyarázata után, elméletben tisztázni a hadászat és har-cászat közti különbséget, mégis meg kell állapítani, hogy agyakorlatban nem olyan egyszerű azoknak elhatárolása. En-nek azonban jelentősége nincs, mert nem a tudós okoskodókoponyája remekel bennük, hanem a művész, a tett embere.A hadművészet legkorábbi idejére nem bírnak ezek a fogal-mak teljes érvénnyel. Mégegyszer megkíséreljük más módonmegvilágítani a fogalmakat. A harcászat területébe tartozikaz ütközet és a csata, vagyis a döntő hatású nagyobb ütkö-zet, illetve az időben, térben és kihatásban összefüggő ütkö-zetek sorozata. Hadászat a hadjárat, vagyis több ilyen csatá-nak egy és ugyanazon harctéren való összekapcsolása.

A „hadműveletek“ és „a hadműveleti elhatározás“ kifeje-zéseket gyakran használják mint a hadászat mellékfogal-mát. Szigorúan véve a haderők csatára vezető mozdulataithadműveletnek hívják. Ezalatt többnyire a közben megví-vott harcokat is értjük. Tökéletes elhatárolást a nyelvhasz-nálat itt nem ismer. A további tisztázást az alábbi táblázatcélozza:

* Az ütközetben és a csatában természetesen közreműködhetnekmás haderőknek egyes kötelékei is. pl. légi erők.

21

Hadászat.Minden hadászati cselekvés célja, hogy az általános hadi-

terv keretében katonai eszközökkel letörjük az ellenség el-lenálló erejét, őt hosszabb ideig vagy meghatározott időpon-tig megakadályozzuk harci eszközeinek használatában, mígaláveti magát akaratunknak. A hadászati cselekvések tár-gyaiként elsősorban az élettér, valamint mindennemű erőfor-rások nevezhetők, de mindenekelőtt az ellenség hadereje,amelynek feladata ezt az életteret és ezeket az erőforrásokatmegvédeni. Cél ezért legelőször az ellenséges haderők meg-semmisítése lesz, amikor is megsemmisítés alatt az ellenségeshaderők lehető legnagyobb harcképtelenség elérését értjük,nem pedig a harcoló emberek feltétlen megölését vagy elfo-gását és az anyag teljes szétrombolását vagy elvételét. Ilyenértelemben megsemmisítő hadászatról beszélünk. Végcélja agyőzelem, a döntést kereső csata. Az összes hadászati eszkö-zök is ezt szolgálják.

Delbrück hadtörténésztől és tanártól származik ezzel el-lentétben a kifárasztási hadászat elnevezése. Erről sokat vi-tatkoztak és sok félreértés történt még a viták során. A had-viselés eme módját Clausewitz is említi, amikor az ellenségkifárasztásáról, annak fokonkénti kimerítéséről beszél. Ez he-lyén van akkor, mondja Clausewitz, ha nem elegendő az aka-rat és a katonai erő a nagy katonai döntésre.

Nem a saját győzelem által elért döntés a célja, hanemaz ellenség ellenálló akaratának kimerítése a háború hosszútartama által, hogy az ellenséget így bírják engedésre. Del-brück a szemrehányások ellen, amelyek ezért az elméletértérték, azzal védekezett, hogy ezalatt nem a „lendület és erőnélküli hadviselést'“ értette, hanem az ellenség „mindenfélecsapásokkal és károsításokkal“ előidézett megpuhítását ésgyengítését, úgyhogy végre szívesebben fogadja el a győze-lem feltételeit.

Melyek tehát a hadászatnak, a hadviselés művészetének,az eszközei? Legelőször is a katonai haderő, annak számbeli-,erkölcsi- és anyagi értéke. Ez kifejezésre jut a vezetők tudá-sában, a vezetők és a csapat szellemében, a kiképzésben, fel-szerelésben és szervezésben, szóval a harcképességben. Az időés tér is összefügg a harcképességgel. Az idő tekintetbe jön

22

mint időtartam és időszak, a tér mint kiterjedés és alakulás,A hadvezér nélkülözhetetlen szerszáma ezért az óra, a nap-tár, a térkép és a mérle (Maßstab). A haderők a hadvezérakarata szerint térben és időben érvényesülnek. Ez az akaratazonban szemben találja magát az ellenség akaratával és en-nek tekintetbe vétele a legnehezebb hadvezéri művészet.

A hadászat alakjai a mozgás és a harc. A mozgásból ereda harc és az megint újabb mozgásnak a feltétele.

„Így tehát minden nagyon egyszerű a hadászatban“, írjaClausewitz, „de azért nem minden olyan könnyű. Amikor azállam helyzete egyszer meghatározta, hogy a háború mire le-gyen képes és milyen legyen, a hozzá való utat könnyenmegtaláljuk. De erős jellemen kívül világos és biztos ész kellahhoz, hogy változatlanul kövessük ezt az utat és végrehajt-suk tervünket anélkül, hogy ezer indítóok ezerszer el ne té-rítsen attól. Ezer ember közül, aki kiválik vagy értelmiségé-vel, vagy éles eszével, vagy merészségével, vagy akaraterejé-vel, talán nem akad egy sem, aki egyesítené magában mind-azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a hadvezéri pályán ki-emelkedne a közepességből.“

„A hadvezért nem nevezik ki, hanem arra születni kell.“(Schlieffen gróf). Nagy munka vár mégis a született hadve-zérre is, hogy tapasztalatokat szerezzen és megtanulja mind-azt, ami már egyszer hozzátartozik minden művészethez. Mertsokoldalú az alkalmazása és különböző az értékelése a moz-gásnak és a harcnak, mint a hadászat alakjainak. A művész-nek is ismernie kell az anyagának és szerszámának a minő-ségét és sajátosságát és kell, hogy műszakilag uralja azokat,ha gondolatait meg akarja velük valósítani. Az utasítás, ame-lyet a hadvezér az államférfitől kap, minden hadászati cse-lekvés alapja. Abból származik a feladata és annak teljesí-tése az általános hadviselés alapja. Végrehajtása azonbanmindig a katona hatáskörébe tartozik. A feladat nagyon kü-lönböző lehet: az ellenség gyors leverése, haderejének meg-semmisítése, az ellenség megsemmisítő szándékának az elhá-rítása és a halogató, a döntést kerülő harc. E szerint készítielő a haditervét (hadműveleti tervét) a hadvezér és választjaaz eljárást. A „mérlegelendő helyzeten“ kívül azonban sokmindentől függ még a katonai haditerv. Legfőképpen a sa-ját szándéktól és a saját akarattól, amely az adott feladat

21

végrehajtásából ered. Ehhez jön a saját erő, a tér és az időértékelése, végül az ellenség akaratának és erejének felbe-csülése. Mindez nem olyan könnyű, mint ahogyan látszik,mert a megítélés helyességére támpont rendelkezésre nemáll, legalább is a harc előtt nem. Teljes bizonytalanságbankell cselekedni. „Háborúban az egyedüli alap a valószínű-ség kipuhatolása, amire saját rendszabályaink támaszkod-hatnak“ jelenti ki Moltke12 a győzedelmes hadvezér. „Az el-lenséges főerővel való találkozáson túl,“ — folytatja Moltke,„egyetlenegy hadműveleti terv sem terjed ki. Egy, a hadjá-rat folyamán az eredeti elgondoláshoz ragaszkodó, mindenrészletben előre megfontolt következetes végrehajtásban csaka laikus hisz. Az összes, a háborúban egymást követő csele-kedetek tehát nem előre átgondolt végrehajtások, hanem akatonai megérzés hirtelen elhatározásai.“ Napóleon egy íz-ben azt állította, hogy soha nem volt hadműveleti terve. Ezkétségtelenül túlzás, de tulajdonképpen semmi más, mintamit Moltkétól hallottunk.

Egyedüli biztosítékként csak a hadvezér hajthatatlanakarata áll minden háborús esemény bizonytalanságafelett.

A felvonulás a saját haderő első mozgatása. Ez je-lenti a csapatok elindítását, gyülekeztetését és készen-létbehelyezését a hadicselekmény bevetésére. A felvonulásismét csak a végrehajtandó katonai hadiszándéktól, a had-műveleti tervtől és a műszaki lehetőségektől függ. Minta honvédelem politikájának katonai ténykedése, ezt leg-újabban a mozgósítás előzi meg. A felvonulás az egész há-ború lefoly asara döntő befolyással van. „A haderő eredetigyülekeztetésében elkövetett egyetlen hiba is már alig jó-vátehető az egész további hadjárat alatt“.13 (Moltke.)

A felvonulást biztosítani kell. Mert a felvonulás több-nyire az ország határain belül történik, annak biztosításátáltalában a határvédelem látja el. A határmenti erődítmé-nyek is ezt a célt szolgálják. Természetesen minél gyor-sabb felvonulásra törekszünk, hogy megelőzzük az ellen-séget a hadműveletek bevezetéseiben és hogy rákénysze-

12 a. a. D. 77. és 78. oldal.13 a. a. D. 77. oldal.

24

ríthessük cselekvésünk törvényét. Vannak „merev“ és „moz-gékony“ felvonulási tervek. Merevek akkor, ha már jóvalelőbb meghatározták azokat időben és térben; mozgéko-nyak, ha a háború kezdetén fennálló helyzet szerint lép-nek életbe.

A hadműveletek a befejezett felvonulás után kezdőd-nek, esetleg a felvonulás alatt is: ezek a csatához való moz-gások, illetve harcok. A felvonulás az ellenséggel valótalálkozáshoz vezet, aki szintén megkezdte mozdulatait,vagy védelemben várja be az első harcot. A hadműveletekfogalmához tartoznak még a hadműveleti vonal és a had-műveleti alap mellékfogalmak. A saját birtokunkban lévőterületet, ahonnan a haderőnk megkezdi mozdulatait ésahol az emberi és anyagi erőforrásaink (lőszer, felszere-lés, élelmezés stb.) találhatók, hadműveleti alapnak nevez-zük. A hadműveleti alapból kiinduló mozdulatok útja ésiránya a hadműveleti vonal. A hadműveleti alap és a had-műveleti vonal közötti viszony szerint ismerünk belső éskülső vonalon végrehajtott hadműveleteket. Sok magya-rázat helyett az alábbi vázlaton ábrázoljuk ezeket a fo-galmakat.

25

A haderők mozdulatait biztosítani kell, vagyis meg kellazokat óvni a meglepetéstől. A nagyobb kötelékek ezértkisebb osztagokat küldenek ki a biztosítandó irányba. Abiztosításra gyakran a pihenésnél is szükség van. A fel-derítés mindig a legjobb biztosítás. Felderítés alatt azellenség kikutatását, szemrevételezés alatt a terep megvizs-gálását értjük. A vezér elhatározásai a felderítésen és aszemrevételezésen alapulnak.

A hadászati cselekmény célja a győzelem; ezt csakharccal lehet elérni. Hadászati és harcászati értelembena csata szükséges. A csata csak akkor kerülhető el, ha amegelőző mozdulatok folytán az ellenség oly kedvezőtlenhelyzetbe került, hogy csata nélkül is kész ellenfelénekakaratát elfogadni. Manapság ez ritka eset. „Az államoksorsát a csaták döntik el,“ írta Nagy Frigyes tábornokairészére és Moltke14 tanai szerint 5,a csata hatalmas eszköz

14 a. a. D. 259. old.

26

az ellenség ellenszegülő akaratának letörésére.“ A csatanélküli fegyveres háború a múlté. Szerintünk ez a hadmű-vészet elfajulása.

A hadászat művészetéhez tartozik, hogy a legkedvezőbbtérbeli és időbeli körülmények mellett bocsátkozzunk csa-tába és azt az ellenségre rákényszerítsük akkor, amikor alehető legkedvezőtlenebb helyzetben van. Ebből a szem-pontból minden hadvezér a csata általi gyors döntésre fogtörekedni. De rossz hadászat az, ha csak a harc miatt ke-ressük a csatát. A siker legyen valószínű és emberi számí-tás szerint legyen kilátás a győzelemre. „A harcászati győ-zelem csak akkor döntő, ha azt a hadászatilag helyes terü-leten araijuk.“ (Moltke.)15 Ehhez túlsúly szükséges. Ez nem-csak a számbeli túlsúlyt jelenti, hanem általában a hatástis és magában foglalja az összes erkölcsi és anyagi ténye-zőket. A csatához sohasem lehetünk elég erősek. Minél erő-sebbek legyünk általában, de főkép a döntő helyen, voltClausewitz alapelve, amely ellen büntetlenül nem vétkez-hetik senki. A túlsúly törvénye többnyire tartalékok visz-szatartását követeli. Mert rendszerint az győz, aki még tar-talékok bevetésére képes, vagy a végén olyanok felett ren-delkezik. Ez vonatkozik a hadviselés erkölcsi és anyagirészére is.

A támadás, az offenzíva, abból az akaratból ered, hogylegjobb időben, legalkalmasabb helyen és lehető legna-gyobb erővel döntésre törekszünk. Ez egyaránt érvényesa katonai hadviselés legnagyobb és legkisebb viszonyaira.A támadás az egyik alapforma, a védelem másik. A harcminden más alakja ebből a két alapformából származik.A támadás az ellenség elébe megy, hogy keresse a döntést;a védelem bevárja az ellenséget. A támadás a háború leg-első törvénye, a védelem a második. Mert elképzelhetetlena védelem támadás nélkül. A védelem legközelebbi céljaa saját erők kímélése, a támadás célja az ellenséges erőkmegsemmisítése. A támadás végrehajtásánál fogynak, gyen-gülnek és elhasználódnak a saját harceszközeink. Ebbőlkövetkezik, hogy a védelem a könnyebb és magában véveaz erősebb forma. Ezért legyen erősebb a támadó, ha a vé-

15 a. a. D. 204. oldal.

27

delem felett győzni akar. Így tehát a gyengébb a védelmetfogja választani, az erősebb a támadást. Erő és gyengeségazonban nem csupán számértékek, a harc minden eszközét,mind az anyagit, mind az erkölcsit, számításba kell ittvenni

A támadás magában rejti a kezdeményezés előnyét, azellenségnek megszabja a cselekvés törvényét és azt hát-rányba szorítja. Az összes erkölcsi tényezők a támadás ol-dalán vannak. „A támadás lelkesíti a katonát, erősíti őt, fel-ébreszti az önbizalmát és megfélemlíti az ellenséget. A meg-támadott magánál mindig erősebbre becsüli a támadót“,mondja Gneisenau.

„A támadás előnyei világosak és maradandók. Az, akisaját elhatározásából támad, maga állapítja meg azt a tör-vényt, amelynek kell, hogy alávesse ellenrendszabályait az,aki a támadást bevárja. A támadó világosan szem előtt tartjaa célt és saját maga választja az utat, amellyel azt el akarjaérni. A védőnek ki kell találni a támadó szándékát, megkell fontolni a védelem módját. Az egyik már elhatározásrajutott és bízik tetteiben, a másik pedig bizonytalanságbanvárakozik.“ (Moltke.)16 A védelemnek ennek ellenére csakaz az előnye, hogy meghatározhatja a támadó részére a harcterületét és egyes esetekben, ha sok tér felett rendelkezik,az időt is. A támadó mindjobban eltávolodik hadműveletialapjától, a védőre ez nem vonatkozik. Minél jobban előre-halad tehát a támadó, annál nehezebb helyzetbe kerül, avédő helyzete ellenben nem változik. Az idő a támadó ter-hére számít, a védőnek az csak nyereség. A támadás e sze-rint, amíg győzelmet nem aratott, megakadhat és végül vé-delemmel végződhetik. A védőre nézve ez most az alkalmasidőpont arra, hogy támadásba menjen át és ezáltal magakeresse a döntést, miután arra törekedett, hogy kímélje azerejét addig, amíg a támadó a maga erejét a támadássalfelemésztette. A védelem csak ilyen eljárás mellett döntőhadászati forma. A támadás marad, ahogyan Moltke mondja,„az egyenes út a cél felé“, mialatt a védelem „a kerülő út“.A vezetés nagy művészetéhez tartozik még annak az idő-pontnak a felismerése, hogy mikor szűnik meg a támadó

16 a. a. D. 324. oldal.

28

túlsúlya, hogy idejekorán készenlétbe helyezkedjék az ed-digi védő és megindítsa ellentámadását. „A megtorlás csil-logó kardjának“ nevezte Clausewitz az ilyen ellentámadást.

A számbeli túlsúly ugyan alaptörvény és ez ellen nevétkezzen senki, aki győzni akar, de az nem zárja ki annaklehetőségét, hogy gyengébb erőkkel is megtámadhatjuk ésmegverhetjük az ellenséget. Az anyagilag és számbelileggyengébb csapat vezetésének művészetében, vagy csapa-tainak katonai erkölcseiben rejlik akkor a túlsúly. El nefelejtsük azonban, hogy a legtöbb győzelmet mégis csaktúlsúllyal vívták ki. Éppen az a vezetés nagy művészete,hogy a mindenkori döntő helyen számbeli túlsúlyt teremt-sen, ehhez persze tisztában kell lenni azzal, hogy a döntőhely hol van.

Különböző elnevezései vannak a támadásnak, az offen-zívának, a szerint, hogy milyen irányban támadjuk meg azellenséget. Arctámadásnak nevezzük akkor, ha az ellensé-get arcban támadjuk meg, szárnytámadásnak, ha az ellen-ség egyik vagy mindkét szárnya ellen irányul támadásunkés ha az inkább mélyebben az ellenség oldalát éri, oldal-támadásról vagy átkarolásról beszélünk. A megkerülésnélaz ellenséget arcban egyáltalán nem, vagy csak annak egyikrészén egész gyenge erőkkel kötjük le, mialatt az erőkzöme őt megkerüli, hogy csupán ezzel a mozdulattal helyé-ből kimanövrírozzuk.

Az arctámadásnak legcsekélyebb a kilátása ered-ményre. Különösen nagy túlsúlyt követel, mert az ellen-ség legerősebb része felé vezet. Rendszerint nem az ellen-ség feletti győzelemmel végződik, hanem annak arcban valóvisszaszorításával. Kedvezőbben alakul már az a támadás,amelyet az ellenség egyik, vagy mindkét szárnya ellen irá-nyítunk. Szárnyainak visszakanyarításával megadhatja azellenség az eshetőséget az oldaltámadásra, vagyis az egy-,vagy kétoldali átkarolásra. Az átkarolás kilátásait jobbankell értékelnünk, mert ennek a támadásnak az iránya hataz ellenség hátsó összeköttetéseire, azaz annak hadműveletivonalára. Minél inkább kialakul az átkarolás az ellenségoldalába, annál jobban nő a támadóra az a veszély, hogy őtkarolják át. Ugyanaz vonatkozik a megkerülésre is. Szük-séges ezért, hogy erős tartalékok kövessék az átkaroló-

29

vagy megkerülő támadást, hogy egyrészt elhárítsák ezt aveszélyt, másrészt azért is, hogy minél messzebb és minéltovább folytathassuk az átkarolást vagy megkerülést. Azátkarolásnál mindig szükséges az arctámadás is, hogy azellenséget arcban lehetőleg nagy erőkkel „lekössük“ és ez-által megnehezítsük, vagy megakadályozzuk az átkarolá-sunk elleni rendszabályait. Az átkarolás koronája a beke-rítés. £z ritkán sikerül és erőben nagy túlsúlyt követel. Azújabb kor hadtörténetében Sedan és Tannenberg erre fé-nyes, de talán egyedülálló példák.

Ha az átkarolás nem lehetséges, mert az ellenség olda-lát nem lehet megtámadni, pl. áthatolhatatlan akadályokratámasztja mindkét szárnyát, vagy más okból kereszülvihe-

Megjegyzés: A szárny az arcvonalnak egy része, annak a vége.Oldal, a szárnytól hátrafelé számított mélység.

tétlen, akkor a támadó meg fogja kísérelni, hogy mestersé-ges úton teremtsen ilyen oldalakat az ellenségnél. Ehhezaz ellenség arcvonalának áttörése szükséges. Az áttörésnek

30

csak akkor van igazi eredménye, ha olyan mélyen törtükát és olyan szélességben szakítottuk fel az ellenség arcvona-lát, hogy utána az elválasztott részeket egyenként megver-hetjük. Az áttöréshez is erős tartalék szükséges, hogy akezdő eredményt kibővíthessük a végső sikerig.

A támadás és a védelem lényegének leírásánál minthadászali alaptörvényt említettük a túlsúly megteremté-sét általában és főkép a döntő helyen. A döntő helyen valótúlsúlyt katonai nyelven „súlyképzésnek“ nevezik. A táma-dásnak legyen tehát súlya, ha eredményt akar elérni. Amásodik alaptörvény a meglepés, ami első sorban a táma-dásra vonatkozik. Az ellenség térben és időben való meg-tévesztése annak meglépését eredményezheti. Tehát azáltallephetjük meg, hogy lehetőleg sokáig bizonytalanságbanhagyjuk afelől, hogy hol és mikor indul meg a döntő táma-dás. Ennek előfeltétele és legalkalmasabb módja, a mozgé-konyság és gyorsaság. Ez mindenekelőtt vonatkozik azerőknek a támadáshoz való odaszállítására és azoknak acsatában való alkalmazására.

Ha teljes átkarolást, vagy bekerítést nem érhetünk el,a támadás eredménye a megvert ellenséges erők üldözésé-ben rejlik. Csak az biztosítja végleg a győzelmet, de meg-kívánja a saját erők legvégső erőmegfeszítését is. „Az em-ber és a ló utolsó leheletéig“ való üldözés a. hadtörténelem-ben épolyan ritka eset, mint a sikerült bekerítés. Itt is lát-juk megint a támadás előbb ecsetelt egyre gyengülő erejét.

31

Az elhárítást, a katonai hadviselés döntést kereső alak-jában, védelemnek nevezzük. Lényege a meghatározott tér-nek hosszabb időre való megtartása addig, míg a támadókimerült és ereje annyira megcsappant, hogy a túlsúlytöbbé nem az övé és az eddigi védő megkezdheti saját táma-dását, vagyis az ellentámadást.

A védelem jellege tehát nem a mozgás, hanem az állóharc. A védőállás olyan legyen, hogy a támadó ne tudjonmellette elhaladni, azt megkerülni és a védőt ezáltal mégismozgásra kényszeríteni. Gyakran előfordul, hogy a védőkitér a támadás elől, hogy a támadót ezáltal a védelemhezkiszemelt területre kényszerítse és támadását a védő általkívánt időben ott kezdje meg. Az ilyen kitérés többnyireterületileg korlátozva van. A tartalékok különösen fonto-sak a védelemnél, sőt azáltal, hogy a védő csak a támadószándékaihoz szabhatja cselekedeteit, döntő szerepet játsz-hatnak. Gyakran támadólag alkalmazza azokat. A súly-képzés szabálya a védelemre is érvényes, meglépésre azon-ban itt ritkán kerül sor.

Offenzíva és defenzíva, támadás és védelem a hadászaticselekvés két alapformája. A valóságban ez a két alap-forma nem annyira ellentétes, mint ahogyan azt elméletifejtegetéseinkben magyaráztuk, hanem inkább állandó akölcsönhatásuk. Az általánosan defenzív hadviselésnél, aholcsak a fenntartásra törekszünk, szintén alkalmazhatjuk azoffenzívát, sőt kénytelenek is leszünk arra, ha nem akarunklemondani a védekezésről. A védelem megtakarítja azt azerőt, amelyet más helyen a túlsúly képzésére és támadásrafelhasználhatunk. A támadás és a védelem fogalmának ma-gyarázatánál már említettük, hogy a támadás maga is vé-delembe mehet át és gyakran át is fog menni.

Az offenzíva és a defenzíva — utóbbi akkor, ha támadás-sal folytatódik — a döntésre, a saját győzelemre és az el-lenség megverésére törekszik. Győzelemnek nevezzük aKatonai cselekvés eredményes befejezését. Ebből követke-zik, hogy a győzelem relatív fogalom, amelyet a kitűzöttceltol nem lehet elválasztani. Az a támadás, amely az ellen-ség megsemmisítésére irányul, más győzelmet követel, minta védelem, amely csak elhárítani akar. Némely esetben

32

győzelem már valamelyik harcterület meghódítása is lehet,máskor pedig csak az ellenséges erők tökéletes veresége.

Az egyik esetben már a csata elvesztése jelenthet Tere-séget, míg más esetben vereség csak az elvesztett hadjárat ésmegint más alkalommal csak az elvesztett háború. A vereség,sokkal inkább mint a győzelem, erkölcsileg is megtörtén-hetik, mert az a küzdő fél, aki már legyőzve érzi magát,anélkül hogy valóban legyőzték volna, vereséget szenvedettmár a harc feladásával. De a kitűzött céllal a vereség isarányban áll. Amilyen különféle lehet a győzelem ered-ménye, ugyanolyan különböző lehet a vereség kihatása is.

Eddig arról a katonai hadviselésről volt szó, amely ke-resi a döntést és arra felhasználja a két alapformát, a táma-dást és a védelmet.

Figyelembe veendő még az a katonai hadviselés, amelynem keresi a döntést, azt inkább meg akarja akadályozni,előle ki akar térni. Az ilyen katonai hadviselés okai majd-nem mindig a saját gyengeségben rejlenek. A gyengébb ak-kor iparkodik elkerülni a döntést, ha azt egyáltalán nem,vagy még nem keresheti. Itt a kifárasztási hadászat fogal-mára emlékeztetünk. Célja a saját erő kímélése, az ellenségesharci erő lehető legnagyobb csökkentése és az időnyerés. Ahalogató katonai hadviselésnél is lehetségesek támadási had-műveletek, sőt néha szükségesek. Az ilyen támadások azon-ban sohasem szolgálják a hadászati döntést, nem keresik azellenség megsemmisítését, hanem semmi egyebek mint za-varó- és elterelési vállalkozások, korlátozott célú támadások,amelyek mindig saját akaratunkból vezetnek vissza a véde-lemhez. A kitérés, a döntés érlelése előtt idejében és terv-szerűen végrehajtott visszavonulás, a leghasználtabb módokegyike. Határát a térben leli. A korlátlan kitérés soha, anagy kiterjedésű kitérés csak ritkán lesz lehetséges, mert azerőforrásokról való lemondást jelenti. A halogató hadászata döntést kereső hadászatnál sokkal nagyobb művészet. Akorlátozott eszközökkel rendelkező gyengébb fél harca ez.

Végre utalunk arra a helyzetre, amely akkor áll be, haa döntést keressük, arra törekszünk, de nem érhetjük el; hakiegyensúlyozódnak az erők és a túlsúly hiánya miatt lehe-tetlen a döntés. Ez az állapot minden valószínűség szerintcsak bizonyos ideig tarthat és akkor más, nem katonai vo-

33

natkozású, pl. szellemi vagy gazdasági hadieszközök döntikmajd el a háborút. Ilyenkor megmerevedik a hadászat éselesik egyik elemétől, a mozgástól, és hadászatról a szó szo-ros értelmében többé nem beszélhetünk. A mozdulatlanságnem vezethet katonai döntésre. A háború eldöntésére ebbena helyzetben, az erők legmesszebbmenő kölcsönös felhaszná-lásának ellenére, a nem katonai eszközök jutnak szerephez.

Harcászat.

A „hadászat és a harcászat“ fejezetében már megmagya-ráztuk a két fogalom közötti különbséget és megvizsgáltuk,hogy mennyiben függnek egymástól. Ezt a két területetazonban teljesen különválasztani a valóságban nem mindiglehetséges. Nemcsak hogy az egyik feltételezi a másikat, ha-nem azok gyakran egymásba olvadnak. A most következőelméleti szemlélődésre ismételjük a fogalom magyarázatát: aharcászat a harc és a mozgás végrehajtására vonatkozik, ma-gában foglalja tehát azt a művészetet és azokat a tanokat,amelyek a csapatok és fegyverek ütközetben való tervszerűalkalmazását és együttműködését célozzák. Magában fog-lalja még az összes intézkedéseket és cselekvésekéi is, ame-lyek közvetlenül összefüggnek a harccal, tehát menetet éspihenői, felderítést és biztosítást, végül a fegyverek és felsze-relés utánpótlását a harcmezőn. A csapatok megalakulásához,szervezéséhez és azok nagyban való ellátásához mind a har-cászatnak, mind a hadászatnak semmi köze. Ez a honvé-delmi politika területébe tartozik. A harcászati cselekvéscélja maga a harc. Ezt a célt a hadászat tűzi ki részére,épűgy mint a politika állapítja meg a hadászat célját. A ki-tűzött cél szerint különböző lehet a harcászat cselekvése: azellenség megsemmisítése támadás által, annak védelemmelvaló kifárasztása, halogató harccal kivonhatjuk csapatainkata döntés elől és menetekkel és visszavonulásokkal új harc-feltételeket teremthetünk.

A harcászat módozatai függnek a vezető és a csapatokkiképzési fokától, kiképzésük lehetőségétől és technikaikörülményektől; nyíltan és rejtve befolyásolják azokat méga nemzeti jellemvonások és a nép faji és műveltségi állapota.

34

A harcászat módozatai, amelyekből hiányoznak a szilárdfogalmak, az eszközöktől függnek, amelyek alatt az embertés az anyagot értjük, vagyis együttesen a harcoló csapatot.Világos, hogy a rövid ideig és rosszul kiképezett csapat másharcmódot alkalmaz, mint a hosszú ideig és jól kiképezettcsapat: hogy elavult anyaggal ellátott alakulatok másképharcolnak, mint a korszerűen felszerelt kötelékek, hogy aszellemileg eltompult csapatot másképen kell vezetni, mintolyat, amelyik magas műveltségű és értelmes emberekből áll.

E könyv második részében lévő, a hadművészet törté-netére való visszapillantásból kivehetjük, hogy idővel ésidőszakonként változtak és fejlődtek a harcászat módozatai.

Bizonyos, hogy tartósak a harcászat alapigazságai ésszabályai, de az alkalmazásukat befolyásolja a kor és azeszköz.

A harcászat formái olyanfélék mint a hadászaté és soktekintetben egyeznek alakjaikban, csak más, alacsonyabbszínvonalon mozognak.

A harcászatban is megkülönböztetjük a harcot és a moz-gást, amelyek feltételezik és kiegészítik egymást és ebben akeretben még szorosabb kölcsönhatásban állnak. Maga aharcászati harc tűzből és mozgásból áll, mely utóbbi előre-viszi a tüzet az ellenség soraiba. Itt is minden harcászati cse-lekvés alapja a feladat, amely kiindulópontja a helyzet meg-ítélésének és az oly fontos harcászati elhatározásnak. Döntőfontossággal bírnak a feladat végrehajtására az ellenségrőlszóló hírek, amelyeket a felderítés szerez meg és amelyekből íki kell hámoznunk az ellenség magatartását és erejét. Fontostovábbá a harcterület mérlegelése, amikor is vizsgálgatjuk,hogy a terep előnyös-e vagy hátrányos a saját feladat meg-oldására és az ellenség szándékára. Szükséges a saját csa-patok erejének, csoportosításának és állapotának ismerete ésvégül időbeli és térbeli számítások megejtése. Ezekből a meg-fontolásokból ered az elhatározás, amelyet intézkedésekbenés parancsokban kell kifejezésre juttatni.

A harcászat formái a korszaktól függnek és általábanmegfelelnek a hadászat módszereinek. Támadással akarjukmegverni az ellenséget és őt a csatatéren tönkre tenni, aholharccal nem sikerült az ellenséget megsemmisíteni, ott a tá-madást üldözéssel kell folytatni. A harcászat keretében szin-

35

tén ismerünk arctámadást, áttörést, oldaltámadást és átkaro-lást. A megkerülésre ritkán van alkalma a harcászatnak, azinkább a hadászat területébe tartozik. A támadás célja kü-lönös esetekben korlátozott is lehet, vagyis tágabb értelem-ben a védelemmel kapcsolatos. Az elhárítás bevárja az el-lenfél támadását és ha azt meg akarja hiúsítani, akkor azelhárítást ma védelemnek nevezzük. Ha az elhárítás nem tö-rekszik döntésre, akkor kitér időben és térben, vagyis halo-gató ellenállást fejt ki.

A döntés előli kitérés a harcnak, a támadásnak, vagy avédelemnek félbeszakítása, amelynek folytatása a harcnél-küli, vagy harccal való tervszerű visszavonulás.

A csaták és ütközetek különböző harcmódjait gyakorlat-ban ma már a harcászatban sem lehet szétválasztani, azokegymásba folynak és kiegészítik egymást. A harcászati ve-zetés művészetéhez tartozik az, hogy megtaláljuk és alkal-mazzuk a mindenkor leghelyesebb módot a kitűzött cél eléré-sére. Mind az előre és hátra menetelések, mind az oldalbavaló eltolások olyan harcászati mozdulatok, amelyek harc-hoz vezetnek és a biztosítást elővéddel, utóvéddel és oldalveddel teszik szükségessé. Az összes mozdulat zárt rend-ben, vagy többé-kevésbbé széttagolt alakzatban történhet.E szerint beszélünk tagozódásról (kisebb, zártrendű alakula-tokra való szétbontakozás) és fel fejlődésről (harchoz valófejlődés).

A visszatartott részek a tartalékok. A tartalék a győze-lem tőkéje, mert lehetővé teszi a vezetés részére, hogy döntőbefolyást gyakorolhasson a harcra.

A harcászat területébe tartozik végül a csapat ellátásalőszerrel és anyaggal. Hogy azt milyen mennyiségben utal-juk ki és hogy az a kellő időben eléri-e a csapatot, szinténa vezetés egyik eszköze a harc befolyásolására.

Az előbb a hadászatnál fejtegetett alaptörvények a har-cászatra is vonatkoznak. Az alkalmazásuk azonban, ha ezek-tol különbözik is, nem csekélyebb művészet. Tévesen gondol-jak sokan, hogy a hadászat művészet, a harcászat pedigmesterség. Bizonyos, hogy mindig több jó harcászra vanszükségünk és több olyat találunk is, mint hadászt. Mindentenyészetben akad sok tehetség és kevés lángész, nagy al-kotó és kis mester, olyan, aki ismer és olyan aki nem ismer

36

határt. A teljesítményeik és terveik szerint mérik őket, desok gondolat nem válhatott tetté, mert elrejtette a sors ésnem nyílt erre alkalom.

Tér és idő.

A tér és az idő olyan elemek, amelyekben harcicselek-mények játszódnak le és amelyekben a vezetés akarata moz-gatja a haderőket. A saját szándék és az ellenség várhatócselekedetei a legfontosabb tényezői az elhatározásnak. Ahadművészetben a tér és az idő meghatározható és kiszámít-ható, de nem a saját akaratunk szerint határozzuk meg ésalakítjuk azokat, hanem inkább az adott helyzetből számít-juk ki.

A hadművészet a teret mint méretet, de mint alakulástés formát is ábrázolja. Tág és szűk terek, nagy és kis távol-ságok nagymértékben befolyásolják a katonai hadviselést,megváltoztatják annak rendszerét és döntenek a módok al-kalmazásában. Ami az egyik esetben helyes, az hiba leheta másik esetben, tisztán a tér befolyása folytán. A tér le-győzésének lehetősége — mind a haderők mozdulatai, minda fegyverek hatása által, de a jelentések és a parancsok köz-vetítésében is — jellemzi a hadművészet mindenkori módját.

A tér mint alakulás és forma nem kevésbbé fontos, rá-nyomja bélyegét a hadszínterekre és legnagyobb mértékbenbefolyásolja a harci cselekvéseket. A terep alakulása, annaknövényzete és megművelése, a vízelosztás, sőt egyes terüle-teken a földgömb belseje, a föld kincsei is kihatnak. „Ahánykülönböző terep van, annyi különböző zászlóalj lehetséges“,mondta Nagy Frigyes.

A térkép mint a terep képe, minden hadviselés nélkülöz-hetetlen segédeszköze. Hegységek elválasztják és megnehe-zítik a mozgást, az elszállásolást és az ellátást, de megköny-nyítik az elhárítást és gátolják a támadást. A síkságnak el-lenkező a hatása. Vízfolyások és mocsarak olyan akadályok,amelyek hátrányosak a támadásra, de a védelemre nézveelőnyösek. Erdők és nagy hegységek megnehezítik az átte-kintést és hol a szándék előnyére, hol annak hátrányára be-folyásolják a fegyverek hatását. Számításba kell venni azéghajlatot és gyakran a terepalakulások kihatását és azok-

37

nak növényzetet is. A föld kincseihez kötött iparvidékek, va-lamint a fővárosok és a kultúra központjai, mint erőforrásokvédelmi- és támadási tárgyak, határozott irányt adhatnaka hadműveleteknek.

Állandó törekvése volt az emberi és gépi erőnek az, hogya tér alakulását megváltoztassa, annak erős részeit még job-ban erősítse, a gyenge részeket még jobban gyengítse. Leg-jobban jut ez kifejezésre a különböző erődítmények építé-sénél.

A téi- melleit az idő a másik fontos tényező, amellyelszámolni kell a hadművészetnek. A saját akaratunkra valótekintettel és az ellenség cselekvéseinek figyelembe vételével,az időt is ki lehet számítani és meg lehet állapítani. Az egy-idejűség mind a hadászatban, mint a harcászatban a harc-cselekmények egyik alapja. Jelentéktelen a döntésre kisze-melt erők térben való összpontosítása, ha ezt az idővel valóegyezés nem egészíti ki. A fegyverek egyidejű alkalmazásais gyakran az eredmény előfeltétele. Itt figyelembe kellvenni azt, hogy a hadászatnak nagyobb időmértékekkel kellszámolni mint a harcászatnak. Az idő mint tartam befolyá-solja az összes mozdulatot, a harcot és annak kihatását, agyőzelmet és a vereséget. Épolyan jelentősége van az időneka testi- és lelki erőkifejtés meghatárolásánál. Lényeges sze-repet játszik végül az idő, mint időszak. Mint olyan befo-lyást gyakorol az időjárásra és a talajra, hosszú és rövidnapokat eredményez, fokozza és gyengíti az erőt és az ellen-állást. A nappal és az éjjel pedig egyaránt kihat a harc-cselekményekre és az emberek cselekedeteire.

A vezér és a katona részére a tér és az idő meghatározá-sára szükséges eszközök a térkép és a körző, a naptár és azora: ha meg is tévesztik néha számításaikban, gondolataik-nak és cselekedeteiknek mégis fontos tényezői.

A technika jelentősége.

Mindaddig amíg háborúkat vívnak, a győzelemhez valóeszközök nem nyugszanak csupán a vezér képességeiben,hanem a haderők felszerelésében is. Ez a felszerelés fontos amozgásra és a harcra, azoknak végrehajtására és vezetésére.

38

Az összes ilyen célokat előmozdító gépies segédesz-közt, ebben az értelemben technikának nevezzük. Sorsdöntőa technika a katonai hadviselésben, mert megváltoztatja an-nak alakját és sok esetben meghatározza annak harcmódját,döntően befolyásolja a haderők összeállítását és szervezését.

A véletlen és a szándék itt ugyanazt a szerepet játssza.Technikai újítások és találmányok, amelyek az élet rendeskörülményeiből erednek, vagy amelyeket az általános élet-szükségletek kívánnak vagy keresnek, a hadművészet szol-gálatába lépnek. Más technikai találmányok a hadművészetkövetelményeinek köszönhetik keletkezésüket és csak ké-sőbb kerültek általános használatba. A katona kötelessége,hogy minden kínálkozó technikai lehetőséget megvizsgáljon,értékeljen és kihasználjon, hogy létesítését és fejlődését kö-vetelje és előmozdítsa. A technika feladata pedig az, hogymindig tovább kutasson és működjön, hogy ezzel előteremtsea katonának a győzelemhez való legnagyobb“ lehetőséget, atechnika területén való fölényt. A katona iparkodjék ezérta technikai hatások mértékét és határát áttekinteni, hogyuralhassa az eszközöket. Az összes technikai hadieszközöksorsa az, hogy hamarosan elavulnak, mert minden eszközelleneszközt szül. A fejlődés ingája e szerint szüntelenül ide-oda leng, a katona és a technikus dolga, hogy a lengésekfokát mérjék, éri ékeljék és esetleg siettessék. A hadviselőfelek között ritkaság lesz a technika minden terén való teljesegyensúly. Ahol azonban ez bekövetkezik, ott annál ragyo-góbban uralkodik majd az a szellem, amelynek hiánya azösszes technikai eszközök halálát jelentené: a harcos és avezetők szelleme!

A katonai erkölcsök értéke.

„Nem a harcászat módja dönt, hanem a harci szellem“.Minden időben érvényes igazságot hirdet Frigyes Károlyporosz herceg ezekkel a szavakkal: „A győzelem és a vereségfelett alapjában véve nem a fegyverzet dönt, sem a fegyverekalkalmazása, vagy a hadászati és harcászati gondolatokalapelvei, hanem a katonai erkölcsök tényezői“.

39

A haderő harci erényeiben és a hadvezér hadi géniuszá-ban testesülnek meg azok. Végtelen tág terület ez, amelyetmég itt sem lehet eléggé kimerítően megtárgyalni.

A hadseregek harci erényeit mindig más mértékkel mér-ték az idők folyamán. Ezek az erények a nép, vér és faj sze-rinti tulajdonságainak és kulturális állapotának az eredmé-nyei. Az úgynevezett magasabb kultúra ezért még távolrólsem jelenti a magasabb harci értéket. A bátorság és edzett-ség, a kitartás és ügyesség, a lelkesedés és szilárdság, az en-gedelmesség és a bajtársi érzés mindig olyan erények, ame-lyeknek megvan az értékük. Az ilyen értékek megteremtéseés fenntartása nem a hadművészet feladata, hanem a hon-védelmi politika nevelési ágára tartozik. A hadművészetnekmár ezeknek létezésével kell számolnia. De nem elég, hogyegyszerűen tudomásul veszi azokat. Az igazi vezető és had-vezér olyképpen veszi számításba az ilyen erényeket, hogyhasznára fordítja azokat és valamelyik más téren való gyen-geségét egyenlíti ki velük, de oly képen is, hogy mint művé-szetének egyik legdrágább kincsét iparkodik azokat ápolniés fejleszteni. Sok intézkedésre lesz szükség, de sok intéz-kedést el is kell majd hagyni, tisztán csak az erkölcsi álla-potra, a harci szellemre való tekintettel. Már Clausewítz isÓA^a intett attól, hogy a csapat szellemét annak hangulatávalössze ne tévesszük. Az igazi vezér ismeri a szellemet és ahangulatot, de uralja is azokat; csak a gyenge vezér engrdimagát befolyásolni.

A hadsereg harci erényei hasznavehetetlen értékké vál-nak, ha nem a vezér géniusza irányítja azokat. Ez nem csu-pán a hadvezérre vonatkozik, mint a haderők legmagasabbvezetőjére, hanem minden vezetőre, bármelyik keretbenvagy helyzetben legyen is az.

„A háborúban jellemtulajdonságok többet nyomnakmint az ész“ írta Moltke17 gróf vezértábornagy. .Bátorság ésmerészség, szilárdság és kitartás, a felelősség készsége,amelyhez csatlakozzék az erős akarattal párosult határozott-sag, egészséges becsvágy és a dicsőség szeretete, őszinteséges becsületérzés, öntudat melletti szerénység, keménység ésjóság egyaránt mind olyan tulajdonságok, amelyeket az

17 a. a. D. 313. oldal.

40

igazi vezér és hadvezér nem nélkülözhet. Azonban az észbelíerő se hiányozzon. ítélőképesség és áttekintés, önálló és al-kotó észjárás, öntevékenység-, fantázia, megfontoltság, ember-ismeret és a képesség emberekre hatni elengedhetetlen tulaj-donságok, amelyek alapos tudásra kell hogy támaszkodja-nak. „A tökéletes hadvezér csak gondolatban létezik“ mondtaNagy Frigyes és nem is akad senki, aki a jellem és az észösszes, magas értékeit egymagában egyesíti. Lényeges csak akimagasló egyéniség, az egész férfi, aki az akaratát végretudja hajtani. E mellett a férfi mellett működjenek segítőtársak, akik ellátják tanáccsal, tetteit bevezetik és végrehajt-ják és a végrehajtást ellenőrzik; enélkül még a legnagyobbakaraterővel rendelkező lángész sem képes dolgozni. Ezek asegítőtársak nagyértékű vezetési eszközök, amelyek a mű-szaki vezetést, a parancsadás technikáját úgy kell hogy ural-ják, mint a harcos a fegyverét. A vezér személye mellettazonban törpüljenek el. „A vezérkari tiszteknek a nevei ma-radjanak ismeretlenek“ (von Seeckt vezérezredes), mert ahaditanács még soha nem aratott győzelmet.

MILYEN VOLT A HÁBORÚTEGNAPIG ?

,.A lángész cselekedete legyen alegszebb szabály és az elmélet netegyen egyebet, minthogy megmu-tassa azt, hogy miképen és miértvan ez így“.

Clausewitz.

A hadművészet mindig korszerű. Csak abból érthetjükmeg, ha tudjuk, hogy milyen célokat szolgál és milyen fel-tételekre talál. Politikai és gazdasági, szellemi és műszaki,erkölcsi és világnézeti alapok alakítják a háború és a csataképét. A haditechnika előfeltételei meghatározzák a kötelé-kek felállítását és szervezéséi és megszabják a hadviselésrendszerét. A törekvéseiben korlátlan vezetési akarat hatá-rait a. mindenkori idők körülményeiben leli.

Az elmúlt háború képét megkíséreljük ábrázolni, hogymeglássuk ebből a múlt idők hadművészetének alapelveit.Ennél az alkalomnál nem kerülhetjük el az alapok megem-lítését és azoknak a férfiaknak a dicsőítését, akik elősegítet-ték a hadművészetet, rányomták a bélyegüket és eltöltöttékszellemükkel. Ez a kép nem lesz mindig tiszta és minél tá-volabb fekvő időről lesz szó, annál elmosódottabbak leszneka korvonalai, ami a bemutatásánál nem játszik szerepei. Mi-nél jobban közeledünk a jelen korhoz, annál tisztább lesz akep, annál jelentékenyebb lesz annak tanulsága a jelen időreés a jövőre.

Nem szorul bővebb indokolásra, hogy ennek a könyvnekcéljára való tekintettel a visszapillantásnál csak a nagv vo-nalakat kutatjuk. Azon sem lehet változtatni, hogy csak ajelenkor szemével pillanthatunk vissza az elmúlt időkre. Nemolyan hiábavaló, mint ahogyan látszik, ha gyakran túlhala-

42

dott dolgokat mutatunk fel. A hadászat és a harcászat új fo-galmak, amelyeket nem lehet olyan egyszerűen alkalmazniaz előbbi idők hadművészetére. A könyv első részében fel-sorolt alapelvek sok esetben nem érvényesek a régebbi idők-re, mert akkor más előfeltételek álltak fenn. A múlt időkhadművészetének bemutatásánál ennek ellenére messzireTisszanyúltunk, hogy rámutassunk arra a változásra, amelyidáig megtörtént és hogy ebből megvizsgáljuk, hogy fennáll-eolyan fejlődés, amely megmutatja nekünk az utat a múltbóla jövőbe.

„A valódi műveltség abban áll, hogy arra szoktassukeszünket, hogy hogyan kell gondolkozni, a helyett hogv tele-tömjük fejünket azzal, hogy mit kell gondolni“. (Fuller tá-bornok).1

A múlt feletti áttekintés ilyen értelemben váljék javáraa jelenkornak és a jövőbe vetett pillantásnak.

A családok és törzsek harca.

Csekélyek azok a források, amelyekből megtudhatunkvalamit az elődeink harcmódjáról. Saját feljegyzések perszenem léteznek és a római források nem nyújtanak tökéletesbiztonságot. A csatákról szóló elbeszélések mindig arra haj-lottak, hogy az ellenfelet számban és tudásban lehetőleg igennagyra értékeljék, hogy a saját győzelmük dicsőségét annáljobban csillogtassák. De egyes támpontok mégis találhatók.Az ősgermán hadak a családhoz voltak kötve. Az összes sza-bad és hadra fogható férfiak fegyvert viseltek és harcoltak.Százanként tagozódtak és a legidősebbik vezette őket. Eszerint bizonyos szervezésük volt, de fegyveres kötelékekrőlnem lehetett szó. Háborút a későbbi idők értelmében nemviseltek. Egyeseknek vagy családoknak a vérbosszúja, a földmeghódítása, vagy az ilyen meghódítások elhárítása, voltaka harchoz való alkalmak. A fegyverek egyszerűek voltak,különösen a legkorábbi időben, amikor még ismeretlen volta vas. Kő, csont és tűzben keményített fa képviselték annaka kornak technikáját. A vadászat, amely az életfenntartást

1 „Emlékek egy őszinte katona életéből.“ 398. oldal, Rowohlt VerlagBerlin.

43

szolgálta, később pedig a rómaiaknak a példája, megadtákaz ösztönt. Senki sem tudja, hogyan készítették a germánokvasból és bronzból a fegyvereiket és hogy honnan tanultákezt a mesterséget. Már 100 évvel Krisztus előtt, a cimberekés teutonok harcainál, ismeretes volt a sisak és a paizs, akopja és a csatabárd, a tőr és a kard. Lovasságról is tudunk,amely nyíllal és íjjal, dárdával és karddal harcolt. Kocká-zatos volna azonban a germánok hadászatáról beszélni, haezalatt határozott harcmódot értünk. A hagyományokbólcsak az ék alakfát ismerjük, amelyet kanfejnek is neveztek.Ez több soros tömeg lehetett, elől háromszögű, hátul pediginkább négyszögű alakkal. A legerősebbek és legbátrabbak,bizonyára a vezetők, legelői harcoltak. Az bizonytalan, hogyez a tömeg magában a harcban egyenkénti harcokra oszlott-efel, vagy hogy ebben az alakban zárt betörést hajtottak-evégre az ellenség arcvonalába. Az egyenkénti harcokra valófeloszlás és a hátsó soroknak az utánatódulása valószínűbb.

A lovasok és gyalogharcosok vegyes harcát is a hagyo-mány közli velünk, amikor is a gyalogharcost a lovas magá-val vitte, vagy a gyalogharcos a lóhoz kapaszkodva a lovas-sal szaladt. Az elhárításhoz szélesebb alak volt szokásos, aphalanx. A támaszt szekérvárak képezték. A csatát meg-előzte a harci ének, a „baritus“, amely harci lelkesedésbehozta a küzdőket. Döntő volt a testi erő, a lökés súlya. Ennéla harcmódnál a harcban való vezetés persze hiányzott, hogyaz a harc előtt meg volt, azt bizonyosra vehetjük, mert a cselés a meglepés gyakran játszott szerepet.

A későbbi időkben, a népvándorlásoknál, már választé-kosabb harcosokat látunk. Ezek bizonyára a legfiatalabb éslegerősebb férfiak lehettek, akik vállalták ezekn ek a vonu-lásoknak a biztosítását. A harcmódok azonban alig változ-tak, a politikai, természetgazdasági és kulturális viszonyokezt nem tették szükségessé.

A lovasok és lovagok harca.A népvándorlás befejezését jellemzi az államok első

tartós alapítása. Még a VIII. században is látjuk a nép ál-talános felfegyverkezését a szászok, fríezek és longobardok-kal, Franciaországban pedig a merovingáknál. Ezeknek az

44

államoknak a létesítése szükségessé tette a politikai alapí-tásuk biztosítását. Az új birodalmak kiterjedése es a gazda-sági követelmények — f'öldmívelés, állattenyésztés — nemengedték többé, hogy minden fegyverfogható férfi hadiszol-gálatot teljesítsen. Lehetséges az is, hogy a letelepedés utánnémileg csökkent a harcvágy. Így aztán mindinkább bandé-riumok alakultak, amelyek átvették a fegyveres szolgálatotés a hadviselést. Többnyire jómódúak voltak azok, akik nemmaguk munkálták a földet és nem maguk látták el a házimunkát. A birodalom kiterjedése és a gyakori felkelésekgyorsan mozgó csapatokat tettek szükségessé, így a lovasság,amely ugyan előbb is létezett már, lassanként túlsúlyba ke-rült. Azáltal hogy a fegyverzet és a ló költséges volt, mégszűkebb lett a fegyveres nép köre. A selejtezés kényszerű-ségből történt. Hivatásos harcosok keletkeztek és ezekből lé-tesült az a harcosrend, amely a lovasból a lovagot alakította.Az ilyen hadseregek győzték le Martell Károly alatt 732-benaz arabokat Tours mellett. Ennek a csatának a sikere volt azoka annak, hogy a gyalogharcos mindinkább háttérbe szo-rult. A pénzzel való megjutalmazás akkor nem létezett, a hi-vatásos harcos a zsákmányon kívül földet kapott hűbérül,ezzel kötelezték hadiszolgálatra. Ilyen hűbéres lovasokbólkeletkeztek a lovagok, akik fokozatosan társadalmi renddéfejlődtek és saját maguknak külön szokásokat, valamint abecsületükre külön szabályokat alkottak. Virágkoruk körül-belül 900-tól 1250-ig tartott. A császár harcait a hercegekkelők vívták meg, ők vettek részt az olaszországi hadjáratokbanés a Szentföld keresztes hadjárataiban és ők hárították el atörököt és a mongolt. Meghódítottak idegen területet, ahogya német lovagrend Poroszországot hódította meg.

A lovasok és lovagok fegyverzete a lándzsa és a hosszúlovaskard volt. Az ember és a ló vértezete a páncélingből éslemezpáncélokból állott. A fejét a sisak védte. A kézi íj minttávolharceszköz kezdett érvényesülni és a várak és városokostromlására ostromgépeket használtak, amelyek feszítő erő-vel röpítő gépként működtek. A legnagyobb haladást a lőporalkalmazása jelentette. Már a XIV. században találunk löve-geket és rövidesen utána, a XV. században, kézi lőfegyvere-ket is.

45

A haditechnika hatalmas változása esik tehát a lovas- éslovagseregek idejére, amely körülbelül 1500-ig tartott. Anagy technikai haladás ellenére, nem állapíthatjuk meg aharcászat változását. A lovagharcok úgymint előbb, egyen-kénti harcok maradtak. A csapatkötelék fogalmát nem talál-juk sehol. A „Gleve“ (annyit jelentett mint: lándzsa) csak alovag és annak kíséretéből állott, amelyhez még segítőerők ésbizonyára kisegítő harcosok is tartoztak. Voltak kisebb és na-gyobb, zártabb „Glevek“, de téves volna azokban harcászatiszervezést megállapítani. A csatához való rendelkezés ese-tenként történt. Már az egyes lovagok nagyon különböző ésváltozó fegyverzete sem engedett volna állandó kötelékeket.A körülbelül egyforma fegyverzetű harcosokat tehát mindenegyes alkalommal csoportonként állították az arcvonalba.Ennek az arcvonalnak különböző szélessége volt. A lovagokszerették, ha az minél szélesebb volt, mert dicsőséget talál-tak abban, ha minél előbb ronthattak az ellenségre. Ez a di-csőség azonban harcászati gyengeség is volt, mert az általá-nos harc kavarodásában minden alárendeltségnél többet érta lovagoknak a személyes győzelem. Harc előtt minden se-regnél parancsnokot neveztek ki és zászlót is kapott az a se-reg; egyedül ez utóbbi biztosította az összetartást, ha neki-lovagoltak az ellenségnek. Az akkori zászlónak még nem voltmeg a mai jelentősége, inkább jelzés és tábori jelvény voltaz, a szó régi értelmében. Egyébként lovag-lovag ellen har-colt. Az átszárnyalásra való törekvés már kimondott támadóharcászatra vallott. A kisegítő harcosok a lovagok közt har-coltak. Gyakran előfordul a „Kére“ elnevezés; ez az ellen-séges vonal áttörése utáni hátrafordulást és visszanyargalástjelentette. Tartalékokról alig hallani. A lovasseregek sajátos-sága a majdnem sík és szilárd harcterületet kívánta. Ahol eznem volt és ahol később az ellenség várakban és a városokfalai mögött keresett menedéket, ott a lovagok harca dön-tésre többé nem volt alkalmas. Ezért nem lehetett egészenlemondani a gyalogharcosról. Zsoldosokat toboroztak, akiknem a lovagok fegyvereit használták, hanem az ostromgépetszolgálták ki. A védelem jelentősége fokozódott és a lovag-seregek általi döntés mindinkább ritkább lett.

Nagyon elterjedt tévedés az, hogy a lőpor feltalálása ésa lőfegyverek alkalmazása eltüntette a lovagseregeket. A lo-

46

vagok inkább maguk is használták már a lőfegyvereket. Alovagi intézmény hanyatlása és a „Landsknecht“ rendszer-rel együtt új hadművészetnek a keletkezése, más körülmé-nyekből ered. A büszke lovagrend erejét belülről megtörte alovagok életében lassanként beállt erkölcsök elfajulása.A gazdasági és politikai állapotok is sokat változtak. Felfe-dezések és találmányok, kereskedelem, ipar és szorgalomgazdaságilag hatalmassá tették a városokat és jólétet bizto-sítottak a polgárságnak. Megindult a pénzüzlet. A hübérrend-szer pedig ezzel elvesztette az értelmét és a lovagok, akik-nek csak földjük volt, de pénzzel nem rendelkeztek, márpénzügyi okokból is tönkre mentek. Politikailag aztán a ha-talmukban meggyarapodott városok és hercegek közé kerül-tek. A városok és hercegek olyan módba kerültek, hogy zsol-dosokat tarthattak, azaz harcosokat, akik zsold ellenébenűzték mesterségüket. A lőfegyverek jelentősége nőtt, az os-tromlások szaporodtak, a védelem tudatosan harcmóddá vált.Védelem alatt akkor a támadásnak csupán tétlen bevárásátés a csatáról már kezdettől fogva való lemondást értették.Az elhárítás az erőkkel takarékoskodott. Amikor aztánSvájcban, a lótenyésztés nélküli országban, az ősgermán szo-kás szerinti népfelkelés a morgarteni (1315) és sempachi(1386) csatákban lovasseregeket győzött le, mert a lovagokatrészükre kedvezőtlen terepen kényszerítették harcra, a gya-logharcosok tekintélye és értéke emelkedett. A lovagok, akikismét lovasok lettek, ugyan most sem szorultak ki teljesena hadművészetből, de a jövőben felülkerekedtek a gyalog-harcosok az úgynevezett Landsknechtek.

Ez volt az idők fordulata, ez a szellemi, politikai és gaz-dasági változás; velük együtt változtak a harc jelenségei is,mert a hadművészet mindig korszerű.

A Landsknechtek harca.

A német hadviselés történetében most tűnnek fel előszörzárt csapatkötelékek Először alakult ki a harcászat a mi ér-telmünkben, vagyis a fegyverek tervszerű alkalmazása ésegyüttműködése az ütközetben. Miksa császárra, akit a nép„az utolsó lovagnak“ nevezett, jobban illett volna a Lands-

47

knechtek alapítójának elnevezése. Az ő megbízásából toboroz-ták a tábori kapitányok (Feldhauptmannok) a zsoldosokat.Frundsberg „az összes német Landsknecht kedves apja“ alegismertebb volt köztük. Akik ezentúl zsoldért és dicsőség-ért fegyvert fogtak, nem mondhatnók, hogy a legerkölcsö-sebb alakok voltak, de derék harcosok, akik megszokták arendet és alávetették magukat a fegyelemnek. Először kelet-kezett a kölcsönös kötelezettség a hadat viselő személy és aharcos között, és a szerződésekben — amelyekből később ahadicikkek lettek — lefektették a kölcsönös kötelességeketés jogokat. így létesültek alakulatok, még nem a harcra, in-kább csak az együvé tartozás kedvéért. Mert az ezred elne-vezés (Regiment) csak a tábori kapitány (Feldhauptmann),mint a legelső személy (Obrist) uralmát jelentette és a„Fanniéin“ az ezred egy részét képezte. A harcászati alkal-mazásra csak a meglévő fegyverek szerint tagozódtak. Ahosszií kopja és a kéz íj, később a muszkéta, volt az első gya-logos fegyvere. A lovasság egymagában külön fegyvernemlett, és mint különlegesség a pattantyúsok (Arkeley) egészí-tették ki a harc képét. A szekérvárak, mint a gyalogharcosoktámasza és zárt tömegekben mint harci szekerek is, Hanni-bálnak az elefántjaira emlékeztetnek és a későbbi harckocsikelődeinek látszanak. A régi ostromgépek helyére lövegek ésazok mellé tűz és lángszórók léptek, miáltal az akkori időkharca tökéletesen megváltozott. A harcmódok egyszerűekvoltak, a zárt rendek már léteztek. A négyszög, amely ugyan-olyan mély volt mint széles, különösen alkalmas volt az el-hárításra, mert a rövid fegyverrel ellátott harcosok annakbelsejét töltötték ki és a hosszú kopjával felszereltek a külsősorokban álltak. A támadáshoz jobban kiterjeszkedtek, mertígy, mondja az abból az időből származó hadiszabály, job-ban tudták az ellenséget túlszárnyalni. Az oldalalakban lö-vészek csatároztak és biztosítottak; az elő- és utóvéd is sza-bály volt már. Kitérés és ellenlökés, átkarolás és színlelt tá-madás, tűzelőkészítés és tűztámogatás ugyan meg nem a maiértelem szerinti szilárd harcmódok voltak, de mégis már al-kalmazott tanok és eljárások, amelyeket már a tízezret iselérő seregeknél látunk. A hadművészet megindult és akönyvnyomtatás lehetővé tette, hogy annak szabályait ésnézeteit leszögezzék és terjesszék. Háborúkat vívtak meg és

48

döntéseket harcoltak ki, de annak a birodalomnak az ural-kodását, amelyben soha nem tért nyugvóra a nap, nem bírtafenntartani az a hadsereg, amely még a hadművészet kez-detén tartott.

A zsoldosok harca.

A népfelkelés kötelezettségéhez, az ősgermán védelemrendszeréhez, még nem találták meg az utat. Nem volt az apolitikai hatalom, amely el merte volna azt rendelni és a sok-felé szétforgácsolt viszonyok nem is voltak alkalmasak ehhez.Még sokáig tartotta magát a zsoldos rendszer, a minden nem-zeti és vallási alap nélküli harcosintézmény, a hadakozó urakmeghatározott vagy tetszés szerinti időre bérelt hada, Csaka zsold kötötte a zsoldost, ha az kimaradt, fellázadtak. A zsák-mány pótolhatta azt. Olyan idő volt az, amikor „a háborútáplálta a háborút“, amikor a hadak a saját törvényeik sze-rint éltek. így tehát a hadművészet is az elfajulás jeleit mu-tatja. Hibás volna azonban ezt elítélni, mert a hadi élet atükörképe a politikai életnek, az pedig akkor szét volt for-gácsolva, gyenge volt és idegen a népnek. Ekkor tűnt fel ahadművészet láthatárán az a férfi, aki képviselte a kor szel-lemét, Moritz von Oranien. A humanisztikus műveltség esz-ménye a hadviselés terén is az ókori művészetre vetette te-kintetét és megtalálta a módját annak, hogy orvosolhassa atúl laza szervezést és a tűzfegyverek túl csekély kihasználá-sát, így merült fel a XVI. század közepe körül az a fogalom,amelyet a német hadművészet eddig nem ismert: a gyakor-latozás, a súlykolás (Drill). A „Fähnleinből“ századok let-tek és a lovasokat svadronokba foglalták össze. Újabb fontoslépés történt: a tiszti állást létesítették; a harcot és a kikép-zést, az iskolázást és a katonai közigazgatást erősen kezébevette a tiszt. Mint segítőtársa, az altiszt lépett melléje. A szi-gorúbb fegyelem megengedte a harcoló arcvonalak szélesebbkiterjedését, amely azért volt szükséges, hogy a tűz fokozot-tabb lehetőségét kihasználhassák. Ezzel nőtt a mozgékony-ság, mert az egyes harci kötelékek kisebbek lehettek. Bizo-nyos mértékben az egyes mozdulatok könnyebb végrehajtásakövetkezett be és a harcászat alakjai gyarapodtak. A szélesés mélységnélküli harcalakok bevezetésével a szárnyak, az

49

oldalak és a hát veszélyeztetése nagyobb lett. Ezért többegymás mögötti sorból állott a csata front, ami lehetővé tetteazt, hogy jobban a mélységből harcolhassanak. Azokat a ré-szeket, amelyek nem mindjárt elejétől kezdve keveredteka közelharcba, el lehetett tolni, miáltal a harc kimenetelérevaló befolyás is lehetségessé vált. A tartalék fogalma, haugyan még csak a kezdet kezdetén volt, már alakot öltött.A csata vezetőjének szerepe mint előharcos, ezennel meg-szűnt és ezentúl az arcvonal mögött irányította a csatát. Aharc új jelensége a szellemi vezetés lett.

Gusztáv Adolf, Svédország királya folytatta Moritz vonOranien munkáját és azt bizonyos tekintetben be is fejezte.Védkötelezettségen alapuló nemzeti csapatot alapított. ALandsknecht rendszerről a nemzeti hadsereghez való átmenetjelei mutatkoznak. A svéd védelmi alkotmány végrehajtásalehetővé tette a hadsereg szilárd megszervezését. Az ezred-ből harcos alakulat lett és először használták a „zászlóalj“(Bataillon) elnevezést, mint a szilárd szervezés megjelölését.Mint az utászcsapat elődeit akna-, sánc- és hidászszázado-kat állítottak fel. Végül kifejlődött a kevert fegyverek, azaza mai fogalom szerint az egyesített fegyverek harca. Nem-csak ókori példák, nem tisztán az egyes államokban létezőszerencsésebb védőpolitikai körülmények ösztönözték a had-művészet e változását, a technika is nagyban elősegítette ezt.A hadviselés eme korszakában nem jegyezhetünk fel alap-vetőbb újítást, mint a lőpor és a könyvnyomtatás feltalálá-sát. Döntő haladás történt: a puskánál és muszkétánál a ka-nóc helyett, amely meggyújtotta a lőport, a zárat alkalmaz-ták. A kerékzárt követte a csappanós zár. A lövés megbíz-hatóbb kiváltása, a fokozottabb tűzkészültség és a gyorsabbtüzelés voltak ennek a következményei. Ugyanilyen mérv-ben javult a lovasság kézi lőfegyvere, a pisztoly. Töltény-fajta is keletkezett, ami szintén haladást jelentett és lehe-tővé tette az össztüzet. A tüzérség sokkal mozgékonyabblett és a lövegek hordtávolsága, valamint a tűz gyorsaságanőtt. A gyalogság kísérő ágyút kapott, hogy jobban előké-szíthesse a támadás lökőerejét. A lovasság a lándzsát hasz-nálta, némely század, a vértesek (Kürisser), kardot, pisztolytés karabélyt viseltek, a dragonyosokat pedig lovasított gya-logságként alkalmazták. A lőfegyver túlzott értékelése időn-

50

ként tévútra vezette a lovasságot; mesterséges mozdulatok, a„csiga“, mely által sok pisztolylövést lehetett az ellenségreleadni, bénították a lovasroham lendületét. A svéd hadsereg-ben azonban hamarosan rátértek a helyes útra.

Ezek szerint az 1550 és 1700 közötti idő észlelhető hala-dást mutat fel a csapatok mozgékonyságában és belső meg-szilárdulásában és lényeges fegyvertechnikai újításokat ésértékes tanulságokat látunk a hadművészet terén. Ámbárebbe az időszakba egy végnélküli és borzasztó háború is esik,még sem találunk sok olyan csatát, amelyek a hadászat maiértelmében döntőek lettek volna. A csata többnyire már el-dőlt, mielőtt a fegyverek és emberek utolsó erejét harcbavetették volna, rendszerint már az ellenség erkölcsi fölényemaga volt a döntés. A hadseregek — amelyek már jóval fe-lülmúlták a tízezreket — hosszú időn keresztül és sok fáradt-sággal kiképezett nem politikus vállalkozóknak a költségesintézményei voltak. Azokat nem lehetett a megsemmisítőgyőzelem kockázatának kitenni, mert a sok pénz kárba ve-szett volna és további lehetőségekre nem lett volna kilátás.Ezért, amennyire lehetett, elkerülték a harcot, amelyet úgy-sem a saját ügyükben viseltek és amelynek minden politikaicélkitűzés nélkül sem iránya, sem kihatása nem volt. A ha-talmat és dicsőséget — sok harci cselekvésnek a rugóját —harc nélkül is elérhette az, akinek csapatai voltak, amelyek-kel befolyást gyakorolhatott a politikára azáltal, hogy az el-lenséghez vezette át a seregét. Megerősített helyeket szálltakmeg, ahonnan kisebb csapatok elkalandoztak az ország bel-sejébe, hogy élelmet szerezzenek maguknak. Az ilyen há-ború, amely csak az öncélt szolgálta és amelynek irányt adópolitikai háttere nem volt, nem termelhetett a mai értelemszerinti hadászatot. Ahol pedig a hadászat vezetőakaratahiányzik, ott könnyen mesterkedéssé fajulhat.

A királyok harca.

A harmincéves háború kimenetele, melyben a zsoldos-rendszer elérte tetőpontját, de egyúttal legnagyobb erkölcsihanyatlását is, megpecsételte a birodalom tehetetlenségét; aHabsburgok már csak mint uralkodóház játszottak szerepet.A nagy birodalmi hercegek önállósága gyarapodott, de mel-

51

lettük tengődtek olyan, kisebb politikai alkotások is, amelyekalig érdemelték meg az állam elnevezését. A birodalom nagy-jainak hatalmi tervei természetesen hatalmi eszközöket kö-veteltek. A hadakozási tudomány fejlődésének súlya átsik-lott a megerősödött abszolút államokra. Poroszország katona-királya alatt ennek a fejlődésnek jelképe lett.

A hadseregek szervezése nem sokat változott. A hosszúháború után mindenki elszegényedett és minden kézre szük-ség volt, hogy kijavítsák a károkat és előkészítsenek egyújabb virágkort. Ehhez jött még az egész lakosság érthetőellenszenve az olyan katonaság iránt, amely a saját törvé-nyei szerint élve, fosztogatva és gyújtogatva vonult át azországon. Megmaradt tehát a toborzás és azzal együtt a hosz-szú ideig szolgáló zsoldoskatona. Új és döntő lett azonban an-nak az államhoz való kapcsolata. A tiszt az államnak köte-lezte le magát. Hadicikkek szabályozták a harcos kötelessé-geit, akit, ellentétben az eddigi zsoldoshoz, ezentúl katoná-nak nevezzük. Miután az államot szolgálta ez a katona, azállam bizonyos mértékben gondoskodott is róla és iparkodottőt szolgálati idejének lejárta után az államba beilleszteni.A polgár viszonya egyrészt a paraszttal, másrészt a katoná-val szemben megjavult, önként csak kevesen mentek a ki-rályi ezredek soraiba és a legtöbb katonát „külföldön“ tobo-rozták, ámbár a kerületi hatóság a „belföldiek“ bevonulásá-ról is gondoskodott. A tisztikar javarészt a vezető rétegekből,az ország nemességéből került ki.

Külsőleg is megváltozott a hadsereg képe. Az egyenruha,melyet már Gusztáv Adolf vezetett be, általános lett. Az ál-landó hadsereg katonái kitüntetésnek vették annak viselését.

A szervezésben külsőleg nem sok változott. A hadseregektöbbnyire 100.000 emberen alul maradtak, fenntartásuk ne-héz, felállításuk költséges volt. De az alakulatok egyöntetűés szilárd alakot öltöttek; az ezred, a zászlóalj, a század és alovasszázad harcászati és közigazgatási egységek lettek. Asúlykolás (Drill) fokozódott, mert ezek a birodalom mindenrészéből összeszedett egyének feszes fegyelmet kívántak, bé-kében és háborúban egyaránt. Szökések napirenden voltak.Ezeket csak pontos felügyelettel, szigorú fenyítő rendszerrelés a csapat erős kézben tartásával lehetett megakadályozni.A potsdami őrségváltás volt az akkori idők katonás maga-

52

tartásának mintaképe; sokat gúnyolódtak felette, de későbbmegbámulták, amikor ez a magatartás harcban is bevált.

A technika kevés újdonságot hozott. A szurony feltalá-lása lehetővé tette a döfő- és lőfegyver egybekötését, merteddig a kopjásra és a muszkétásra egymás mellett volt szük-ség, most pedig feleslegessé vált a kopjás. A muszkétás mellée helyett a gránátos lépett, kézigránáttal felszerelve. A tűz-hatást továbbra is tökéletesítették azáltal, hogy fokozták atüzelés gyorsaságát egy töltény félének, valamint a kőzár-nak és a töltővesszőnek a bevezetésével, össztüzet, habár nemcélzott lövésekkel, gyakrabban és szabályosabban lehetettleadni mint előbb. A tüzérség még mozgékonyabb lett és alövegek űrmérete nagyobbodott.

így tehát ebben az időben, ha nem is tökéletes változás,de mégis tetemes haladás történt a harcászat területén. Ki-alakult a tűz harcászata, a tűz és a mozgás összeköttetéseazáltal, hogy a csatasorokon belül az egyes részek— zászlóaljtól kezdve a szakaszig (Peloton) — egy“másután leadták az össztüzüket és az ilyen Össztűzneka védelme alatt a többiek előre nyomulhattak. Aaarcvonalak ezért még szélesebbek és még laposabbaklettek, amiért az akkori idők harcászatát „lineáris har-cászatnak“ nevezik. A sík és fedetlen terep legalkalmasabbvolt az ilyen harcmódra és a hadművészethez tartozott azis, hogy a lehető legkedvezőbb terepet válasszák a harchoz.A tüzérség ütegekbe egyesítve, a gyalogság össztüzévelegyütt, előkészítette a támadás lökését. A hétéves háborúcsatáiban már 1—2 órai tüzelőkészítést találunk. Egyes lö-vegeket a gyalogsághoz osztották be. A támadásnál és az el-hárításnál ezek voltak a gyalogság tűzerejének fő képviselőLA tűzfölényt a lökés előtt kellett kiharcolni. Sok vita folytabban az időben arról, vájjon melyik nyeri el a győzelmet,a golyó vagy a szurony és Nagy Frigyestől az akkori időkfelülmúlhatatlan mesterétől nagyon ellentétes nézeteket ta-lálunk erre vonatkozólag. Eleinte valami szükséges rossznaktartotta a tüzelést és leginkább azt szerette volna, hogy a gya-logság vállra vetett puskával támadjon. Később azonban ois elismerte a tűzhatás értékét és kedvelte is azt.

A lovasság teljesen visszatért a lovasrohamhoz és gyak-ran eldöntötte a csatát azáltal, hogy a tűzzel megpuhított

53

ellenségre rárontott. A hadművészetnek eme korszakában márérvényhez jutott az egyes lövészek tüzelése, akik az ütköze-tet bevezették és azt a szárnyon kísérték.

Mindebben nincsenek lényeges újítások. Új volt azonbana támadás módszere. A „ferde csatarend“ harcászata —amelyet már az ókor hadművészete is jól ismert — ismétfeltámadt. Az akkori időnek több értelmes katonája azt csakarra valónak tartotta, hogy felébressze a lineáris harcászatot.A ferde csatarend alapgondolata abból áll, hogy a csata vo-nalát úgy állítjuk fel és vezetjük az ellenség felé, hogy azta szárnyat, amellyel a döntést keressük, erősebbé tesszük ésaz előbb veszi fel az érintkezést az ellenséggel, míg a gyen-gébb szárnyat hátrafelé lépcsőzzük, vagyis visszatartjuk.így az ellenség felől nézve az arcvonal párhuzamosnak lát-szik a megtámadott arcvonalhoz viszonyítva. A ferde vagyrézsútos felállítással azonban a valóságban súlyt ké-pezünk, amelytől a győzelmet várjuk. Az előfeltétel az volt,hogy az ellenséges arcvonalnak azt a részét is, ahol a dön-tést nem keressük, támadásunk által lekössük, ami általmegakadályozzuk, hogy erőket onnan a döntő szárnyra el-toljanak. A harcászati és hadászati szárny- és oldaltámadásalaptörvénye ez, egészen a mai időkig. Ennek a módszerneka követelménye az igen jól begyakorolt hadsereg volt. Ezzelaz eljárással még a túlsúlyban lévő ellenséggel szemben iskereste a Nagy Király a győzelmet, az bizonyos, hogy nemmindig sikerrel. Legjobban diadalmaskodott a ferde csata-rend a Leuthen melletti csatában.

Ha minderre visszatekintünk, leszögezzük, hogy ismét azellenség megsemmisítésére a csata által, a győzelemhez ésdöntéshez való akarat kerekedett felül a hadművészetben.

Ezzel a hadászat területét is érintettük. Ez a XVII. szá-zad végen és a XVIII. század elején bizony elég rosszul né-zett ki. Abban az időben és még később is, a hadsereg meg-óvása és a csata elkerülése volt a hadászati jelszó. Csak

54

olyan emberek, mint Jenő herceg, Nagy Frigyes, XII. Ká-roly svéd király és Braunscliweigi Nándor herceg találtakvissza a hadászati rendszer ősalapjához, a megsemmisítésgondolatához. Ezért törekedett a Nagy Király állandóan arra,hogy mindig alkalmazhassa a ferde csatarendet, ezért han-goztatta, hogy az ellenséges országba kell vinni a háborút,és ezért serkentette állandóan tábornokait arra, hogy a há-borút röviden és élénken vezessék. A politikai helyzet ter-veinek nagy részét megakadályozta, mert a politikai defen-zíva, amelyre Frigyes hadviselésének legtöbb évein keresztülkényszerült, többnyire nem engedte meg a hadászati offen-zívát. A harcászati győzelemre azonban mindig törekedettés ha nem is a háborút, de legalább is legtöbb hadjáratáteredményesen fejezte be. Frigyes hadászatának megvilágí-tása szükségessé tenné, hogy hadjárataival bővebben foglal-kozzunk, ehhez azonban hiányzik itt a hely. Mint minden,nagy ész, ő sem cselekedett sablonok és merev szabályokszerint, hanem mindenkor a helyeset kereste és meg is ta-lálta. Hatalmas teljesítmény volt ez, mert állandóan túlsúlyellen harcolt, ami döntő a király hadászatának megfigyelé-sénél. A túlsúly ellen pedig kitartott még kétségbeejtő hely-zetekben is, mert végrehajtotta az utolsó lehetőségig a súly-képzés gondolatát. „Ha csatát akartok nyerni, akkor mennéltöbb csapatot kell öszevonnotok, mert azokat sehol jobbanalkalmazni nem tudjátok. A kis eszű mindent meg akar vé-deni, a józan ember csak a lényegre néz, kivédi a nagy csa-pásokat és tűri a kisebb bajt, hogy elkerülje a nagyot. Akimindent meg akar védeni, nem véd meg semmit.“ Így méga védelemben is a súlyt domborította ki és oktatásának leg-jobb példáját akkor adta, amikor feláldozta saját fővárosátazzal a bizonyossággal, hogy annak sorsát más helyen a csatadönti el. A belső vonalon vezetett hadműveleteivel találtameg mindig a csatához való alkalmat. A mozgás szabadsá-gát és a kezdeményezést mindig fenntartotta magának, mégakkor is, ha az elsőbbséget az ellenségnek engedte át, amikorezt szükségesnek tartotta.

Frigyesnek nem érlelődött meg minden terve, nem bizo-nyította tettel, minden tudását. Ez a legerősebb bizonyítékaannak, hogy harcai túlsúly elleni harcok voltak és rendszere„a kisegítések rendszere“ volt, ahogyan Moltke később a ha-

55

dászatot elnevezte. Az akkori hadviselés nézetein még a ki-rály sem tudta magát túltenni. A költséges, nehezen kiké-pezhető hadseregeket nem lehetett olyan könnyen a megsem-misítésnek kitenni. A raktárakból való élelmezés megnehe-zítette a hadműveleteket és az út- és terepviszonyok silá-nyabbak voltak a mostaniaknál. Alapjában véve Frigyes há-borúit is a politika döntötte el. Aki ezt mint katona sajnálnávagy kifogásolná, az nem fogta fel a háború lényegét, nemérzett semmit a politikai és a nemzeti élet nagy összefüggé-séből. A katonai lángésznek a politika uralma alatt is elégtág tere nyílik, hogy babérokat arathasson. A politikai ésa katonai hadviselés Frigyesnél egy kézben összpontosult*csak az ő észjárása adta meg a célt és az irányt, ami az ak-kori idők jellege.

Megkezdődött a hadakozás tudományának rövid idősza-ka, amelyben annak fejlődését jellemzik: Napóleon, Gneise-nau, Moltke, és Schlieffen. ők képviselik a csúcspontot, denem akarjuk eltitkolni, hogy akadtak olyanok is, akik mé-lyen alattuk maradtak.

Nagy Frigyest gyakran félreértették halála után. Azakaratával, szellemével és csapatainak felülmúlhatatlan ma-gatartásával kivívott győzelmei halála után nem értek többésokat. Az utódai nem tartották érdemesnek, hogy tanait kö-vessék. A tartózkodását, amelyre a politikai körülményekkényszerítették, az elővigyázatosságát, amelyre harcias ter-mészetének ellenére a politika felismerése rávette, a hadá-szati lángész legnagyobb megnyilvánulásának tartották utó-dai. Győzelem nélküli csaták, kulcspontok, vonalak és he-lyek körüli manövrírozások lettek a Nagy Frigyes utáni szel-lem vezérgondolatai. Mértani műveletek és mesterkéltségekléptek a megsemmisítés gondolata helyébe, és az, hogy a had-seregeket győzelemre teremtették, feledésbe ment a terep túl-értékelése folytán. Poroszország számára az 1806. évi szeren-csétlen kimenetelű hadjárat volt ennek következménye.

A nemzetek harca.Közben feltűnt egy új csillag, de nem Porosz-Németor-

szág felett. Napóleon harci szelleme mint a fergeteg sepertvégig nyugaton. A harcászat és hadászat teljesen új képet

56

nyert. Új idők kezdődtek, megváltozott a hadművészet, mintahogyan az csak a XV. és XVI. század fordulóján történtés mint ahogyan az körülbelül egy évszázaddal később újbólmegismétlődött. Ez a változás nem a technikából indult ki.A napóleoni csatákat, lényegtelen haladásoktól eltekintve,ugyanazokkal a fegyverekkel vívták meg, mint Nagy Frigyesháborúit. A harci cselekmények újításainak okait a hadakozástényezőiben találjuk. Forradalmasították a világnézeteket éspolitikai gondolkodást. A francia forradalom eszméje, nemminden jóérzésű polgár örömére, az általános védkötelezettsé-get szülte. Nem Franciaországban, hanem Poroszországbanhajtották ezt végre tulajdonképeni formájában; sajátságospárhuzama annak a másik történelmi ténynek, hogy Napóleonlegyőzésében — nem a hadművészetét, hanem a harchoz valóakaratát értjük — Poroszországnak is része volt.

A zsoldost, aki az államhoz volt kötve, követte a hazájátvédő katona, akinek országa és nemzete iránti kötelezettsé-gei voltak. A szökésektől való aggódás, mint a hadakozáskorjellege, tárgytalanná vált. A kibontakozott rendben valóharc most lehetséges volt. Frigyes korában is voltak lövészekés csatárok, de azok harcászati rendszert nem képviseltek.Most a kibontakozott harcmód, amelyet először az amerikaiszabadságharc alatt tapasztaltak ki és figyeltek meg, lett azúj harcászati rendszer. Nem tisztán és nem mindenütt csakazért, hogy azt alkalmazzák; szükségből kényszerültek rá. Afrancia forradalom első katonái buzgón törekedtek arra, hogybetartsák az egyenes vonalakat, amelyeket az elavult szabály-zat előírt. Ahhoz azonban jó kiképzésre volt szükség, ez pe-dig időbe került és idő erre nem volt. Úgy mentek tehátelőre, ahogyan tudtak és nemsokára értelemmel kihasználtáka terepnek azokat az idomait, amelyeket életösztönből fel-ismertek. Ezeknek a vonalaknak hiányzott a támadó erejeés a lökés súlya, ezért erős csapatoszlopokban keresték ennekkiegyenlítését. A harcászati egységek eddig mindig csak egyfegyvernemből álltak. Az a három főfegyvernem, amely márelőbb is, régóta együttműködött a harcban, most szervezet-szerűleg egy egységet képezett. Megalakult a gyalogságból,tüzérségből és lovasságból álló hadosztály. A napóleoni idők-ben először tűnt fel a hadtest, mely azonban csak a háború

57

tartama alatt létezett és erejében és összeállításában vál-tozott.

Napóleon tüzér volt, eredeti fegyvernemét jól tudta al-kalmazni. Oszlopai lökésének súlyát előkészítette a tüzér-ségi tűz súlya. A Valmy melletti csatában (1792. szeptember20.), amelynél Goethe is mint néző jelen volt és amelyet Na-póleon látnoki szemmel, mint a történelem fordulópontját is-mert fel, mindkét oldalról több mint 10.000 lövést adtak le,ami az akkori időben óriási számot jelentett.

A tüzérség tüzével és a gyalogság támadó lökésével tö-meget alkotni, ez volt Napóleon új harcászata. Ahhoz előbbfel kellett deríteni az ellenség gyengéjét. Szükséges volt to-vábbá, hogy rést lőjjenek az ellenségbe, „bunkózásnak“ hív-ták azt több mint száz évvel később.

A szétforgácsolást kerülni, minden erőt a döntő helyenösszpontosítani, volt Napóleon harcászati eljárásának alap-elve.

Ez vonatkozik a francia háborús császár hadászatára is.így gyülekeztette a csata előtt erőit, így lettek győzelmeigyakran az áttörés eredményei. De a megkerülést és átkaro-lást is kereste és érvényesítette ott, ahol több kilátást igértez a módszer. A kettős átkarolástól azonban tartózkodott.Elgondolása szerint az a szétforgácsolás veszélyét rejtette ma-gában. Magától adódik ezekből az alapelvekből, hogy a tar-talékok csatadöntő szerepet játszottak. Azok adtak tartóserőt a lökésnek, azok voltak az első siker kihasználásánakfeltételei és az üldözéshez való eszköz.

Ez az eljárás mesterkéltség nélküli, egyszerű és nyersvolt, mint a politikája, mint ő maga. Az összes szép mértaniszámítás halomra dőlt, minden kényszeredett megfonto-lás hasztalan volt ilyen erővel szemben. De a legrosszabbvolt a tétlen várakozás, amikor a másik félnél a féktelengyőzniakarás tombolt.

A hadaknak ez az Istene is hajótörést szenvedett: le-győzték. Nem azért, mert többen voltak; Napóleon hadseregeielérték a 400.000-et. Nem művészete hanyatlása által; 1814-ben jobban remekelt mint valaha. Bizonyos, hogy törekvé-sének mértéktelensége is hozzájárult bukásához, hogy azorosz harctér kiterjedése erejét felemésztette. Győzelmet ara-tott felette legértékesebb ellenségének harci szelleme, a po-

58

rósz vezér, Blücher harci lendülete és mindenekelőtt Gneise-nau géniusza és a porosz csapatok szelleme és erkölcsi ereje.Nagy tragikum fonja körül ennek az isteni adományokkal el-halmozott katonának sorsát. Szellemének utóhatása azonbanváltozatlan erővel befolyásolja még a mai katona gondola-tait is.

A Napóleonnal szemben kifejtett ellenállásból eredScharnhorst ereje, aki a császár legyőzésére megteremtette ahadsereget, Gneisenau kitartása, aki az erre való eszköztmegszervezte és Clausewitz lángelméje, aki a nagy haditer-vet kigondolta.

Scharnhorst vágyakozása ellenére egyetlenegy napra semtudta átvenni a parancsnokságot. Az ő műve azonban, a nem-zeti hadsereg, győztes maradt az akkori idők csatáiban.Gneisenau nem volt hadvezér, sem az akkori, sem a maiidők értelmében, ő a mai kor vezérkar főnökének mintaképevolt. Az ő szelleme és akarata kiegészítette Blücher tettere-jét és a győzelemben való hitét.

Gneisenau gondolatainak szabad és alkotó szárnyalásátnem lehetett szabályok és rendszerek közé szorítani. Ő ke-reste a győzelmet és megtalálta rá azt az eszközt, amelyet amindenkori helyzet nyújtott. Sohasem pihent, mindig bizta-tott, folyamatban tartotta a hadműveleteket és merész meg-fontolásai nagy eredménnyel jártak, mert csak egyet akart,az ellenség megsemmisítését. „Hogy az ellenséges haderőtönkretevése mindig a fődolog, hogy a csatához erőket összekell fogni és hogy minden hadjáratot különféleképen lehetszerencsésen befejezni“, ezek voltak az ő nagy alapelvei. „Ahadászat a tér és az idő alkalmazásáról szóló törvény. Ke-vésbbé fukarkodom az egyikkel mint a másikkal. Teret visz-szanyerhetünk, időt soha,“ volt egy másik, a feladatára vo-natkozó észrevétele. A legnagyobb mértékben dicsérőleg nyi-latkozott róla Moltke, amikor azt mondta: „Az ő teljesítmé-nye nagyobb az enyémnél, vereség után győzelemre vezettea hadsereget“.

A szabadságharcok utáni idő az államok politikai meg-erősítését szolgálta, az állami élet régi értelemben vett kiépí-tését. Politikai reakció indult meg, amely a francia forrada-lom szabadelvű eszméi ellen irányult és nem utoljára azok apolitikai irányzatok ellen, amelyeket az általános védkötele-

59

zettség ébresztett fel. Aki mint szabad férfi a legnagyobb ve-szedelemben védte a hazát, aki hozzájárult ahhoz, hogy Po-roszország és Nemei ország áldatlan sorsa ismét jobbra for-dult, az joggal gondolhatta, hogy igénye van ahhoz, hogy apolitikai életben közreműködhessék, vagy, hogy ott meghall-gassák. Az alkotmányért való harcok, a szabad vélemény el-nyomására való törekvés, az a megszégyenítő bánásmód,amelyben sok igazi hazafi részesült, mind ismeretes jelen-ségek, amelyek főkép Metternich osztrák államkancellár ne-véhez fűződnek. Erre csak azért mutatunk rá, hogy körvo-nalazzuk a hadművészet további fejlődésének hátterét. Sa-játságos, hogy Poroszország, a szabadságharc kezdeménye-zője, katonai ideáljaiból és igazi nagy katonái gondolataibólmerítette erejét és mégis amikor a politikai törekvések visz-szafeíé irányultak, előbbi erőforrásait nem tudta többé ki-használni. Mert a hadseregben is az úgynevezett „copf“ jutottmindinkább uralomra és minél jobban haladt az idő, annálinkább mutatkozott nemcsak a megállás, de a visszafejlődésis. Harcszerű gyakorlatok helyébe parádés harcászat lépett,szabad és értelmes kiképzés helyébe inkább idomítás és a ha-ditapasztalatok életrevaló alkalmazását, lélekölő egyöntetű-ség váltotta fel. Sok nagy és tevékeny katona fáradozottugyan a haladás érdekében, de a porosz hadseregben mégnem nagyon szívesen látták a „Jakobinusokat“.

Ezekben az években a világtól félrevonulva írta megKari von Clausewitz tábornok a háborúról szóló legnagyobbés legjelentősebb művét, amely befejezetlen maradt és halálaelőtt nem volt a nyilvánosságnak szánva. Amíg megértettékés méginkább amíg feldolgozták, sok év telt el. Ez a „VomKriege“, című munka, melynek az első részéből sok mara-dandó értékű mondást idéztünk, még ma is alapismereteiben,sőt nagyrészt szövegezésében is ugyanúgy érvényes, mintszáz évvel ezelőtt. Mindaz, ami a keletkezése idején fenn-álló állapotokra vonatkozik, persze ma már túlhaladt dolog,de az alapfogalmak még ma is érvényesek és mindig azok ismaradnak. Á politika és katonai hadviselés összefüggése ittdomborodik ki először nagyon világosan. Hogy ezt időnkéntnem vették figyelembe vagy elfelejtették és ha ezáltal bajoktörténtek, nem szól Clausewitz gondolatainak igazsága ellen.E könyvünkben mindig súlyt fektettünk annak hangoztatá-

60

sára, miszerint a fegyveres döntés mint a háború törvénye,az ellenséges haderők megsemmisítésére való törekvés ésa túlsúly elérésére való iparkodás, sok más tantétel mellett,a legfontosabb tényezők a hadviselésben. Amit Clausewitz aháborúhoz szükséges szellemi és erkölcsi erőkről kifejtett, azegyedülálló és felülmúlhatatlan.

Későn ismerték fel és értették meg Clausewitzet. Az őmunkája csak akkor kezdett gyümölcsözni, amikor a németbirodalom egyesítése érdekében viselt háborúiban egyik győ-zelem a másik után szegődött a németek zászlói mellé. AmitClausewitz átgondolt, az Moltke alatt tetté vált.

Ha a politikai háttér egyelőre semmi alkalmat nem nyúj-tott a hadművészet fejlesztésére, annál nagyobb befolyástgyakorolt arra a technika haladása.

A kakasos puskazár, a gyutacs és mint legfontosabb, aDreyse által feltalált gyújtószeg voltak a nagy újítások. Ez-zel az új hátul töltő puskával, mely minden testhelyzetbenlehetővé tette a töltést, annak nagy tűzgyorsaságával, foko-zott lőtávolságával és végül vont csövével győzött 1866-bana porosz gyalogság. Kisebb javításoktól eltekintve (ismétlőpuska, füstnélküli lőpor) ez a puska alapvonásaiban mégmindig használatban van.

Hasonló úton haladt a tüzérség a löveg fejlődésében. Asima csőből lett a huzagolt csövű hátultöltő löveg. A golyóhelyébe lépett a lövedék. Ebben az évszázadban mutatkoz-tak a csatatereken a technika területén elért előnyök, így1866-ban a porosz gyalogsági puska fölénye az osztrák puskafölött, 1870-ben a francia puska fölénye a poroszé fölött,viszont a német tábori löveg fölénye a francia löveg fölött.A műszaki csapatok jelentősége nőtt. Új különleges fegyve-reket rendszeresítettek, mert az általános technika a had-művészet szolgálataiba állította haladásait: távcsövet, gőzgé-pet, kerékpárt, távírót és később a távbeszélőt.

Az általános védkötelezettség következtében gyarapodotta harcosok száma és ezért új szervezés vált szükségessé. Ahadosztály, mint a három főfegyvernem harcászati összefog-lalása, megmaradt és most már békében is felállították a had-testeket. A gyalogságnál bevezették a hármas tagozást zászló-aljakba, a lovasságot nagy kötelékekbe (lovas hadosztály)

61

vonták össze és a tüzérséget könnyű és nehéz tüzérségre osz-tották.

A legfontosabb szervezési elhatározás azonban a Land-wehr értékei felletti vitánál történt. A Landwehr a szabad-ságharc óta, nem mindig megérdemelt dicsfénnyel körül-véve, az idők folyamán nem bizonyult a harcra eléggé al-kalmasnak. I. Vilmos nagy érdeme, hogy ezt idejekorán fel-ismerte, így lett a tényleges hadsereg, elegendő hosszú kikép-zés mellett, a haderő gerince.

Nagy Frigyes lineáris „lökésharcászata“ (StoíStaktik) el-\tűnt. Az 1812-ből származó szabályzat, tömör és egyszerűrendelkezéseivel, lényeges haladást jelentett egykor, ezt kö-vette 1847-ben az új szabályzat, amely a békeidők revű-szerűharcászata által befolyásolva, sok tekintetben visszafejlődéstjelentett. Ennek ellenére a gyalogság zászlóalj oszlopábóllassanként a század oszlop keletkezett, mely a mozgéko-nyabb vezetést engedte meg. Lövészek rajban, mögöttük akétsoros szakasz; így támadt 1870-ig a gyalogság. Az arc-vonalak szélesebb kiterjedése, a tűz jelentőségének fokozása,nagy lőtávolságok, még mélyebben tagozott alakzatok a lö-kés végrehajtására és az alsó vezetők nagyobb önállósága,jellemzik a gyalogság harcmódját. A tűz nagyobb értékelé-séből, nagyobb lett a védelem jelentősége. A lovasságnak,visszatérve a széles, lapos alakzatban végrehajtott lovasro-hamhoz, haditapasztalatra volt szüksége, amíg teljes értékűfelderítő csapattá fejlődött. A lovasság később, nem szíve-sen ugyan, de gyalogharcot is folytatott, ha arra szükségvolt. A tüzérség, egységes tűzhatása miatt, a gyalogság mö-gött még mereven „nagy ütegekben“ összefogva, nyílt állá-sokban tüzelt.

A túlságosan békebeli befolyások leküzdése után, gon-dos és értelmes kiképzés mellett, amely inkább nevelés, mintsúlykolás volt, a porosz-német csapatok oly hadsereggé váltak,mely katonai értékével, ha ugyan erős veszteségek mellett is,1864, 1866 és 1870/7l-ben felejthetetlen győzelmeket aratott.Olyan tömeghadsereg, amely már a milliót is elérte, kiváló tisz-tikar által vezetve és arra nevelve, hogy ne sablonosán kövessea merev parancsokat, hanem azokat értelemszerűen hajtsavégre, volt a győzelmi eszköze Moltke tábornoknak, annak a

62

férfinak, aki kimagasló személyiségének bélyegét rányomtaaz akkori hadművészet korszakára.

Szorgalommal és értelemmel megkezdték a vezérkar ok-tatását, még mielőtt Moltke a porosz hadsereg vezérkar fő-nöke lett volna. Annak a hadseregnek lett a vezére, amelyetaz ő érdemei folytán becsültek legjobban a világon. Előbba hadművészet nagy mesterei voltak azok, akik példájukkalhatottak, de voltak eszes, és néha szűk látókörű sematikusférfiak is akik tanítottak. De az igazi iskolázásra nem voltidejük a nagy mestereknek — mert hadat viseltek — az utó-daiknak pedig nem volt meg ahhoz sem az idejük, sem aszemélyiségük súlya. Moltke pedig hadat viselt, győzelme-ket aratott és iskolát alapított. Ő Clausewitzra támaszkodott,de elég szabad és független volt ahhoz, hogy vasszorgalom-mal saját magából merítse a szükséges ismereteket.

Eleinte nem volt elég tekintélye, de a király azt meg-szerezte neki és végül, mint három háború győztese elnyertemindenki tiszteletét és bámulatát.

Merev szabályokat Moltke nem ismert. Részére a hadá-szat „a kisegítések rendszere“ volt. „A háborúban az a fő,hogy a nélkül, hogy változtathatatlan szabályokhoz kössemagát az ember, minden tényleges esetben legcélszerűbbencselekedjék.“1 Tőle is származnak tartós értékű tanok. Főel-vének tartották az erők csatához való egyesítését a csata-téren, ellentétben Napóleonnal, akinek a hadseregek egyesí-tését a csata előtt tulajdonítják. Bizonyos, hogy Moltke asaját elvei szerint vívta ki a legnagyobb győzelmeit. Mástanokat is hirdetett és oktatott, de az azokhoz való mereyragaszkodást mindig elutasította. Átkarolást célzó, külső vo-nalon végrehajtott hadműveleteket mesterien mutatott be.Königgriitz és Sedan felülmúlhatatlan példák erre.

Moltke nagyságát abban látjuk ma, hogy felismerteidejének jelenségeit és azokat zseniálisan áttekintette. Nem-csak a múltra szól az, ha szüntelenül megállapítjuk, misze-rint a hadművészet korhoz van kötve. Ennek felismerése ajelen időre még fontosabb. Most kell helyesen értékelni azidők jeleit, azoknak eszközeit a hadművészetre hasznosítani,a haladó eszmékből csak azt utasítani el, amit beható vizs-

1 Milit. Korrespondonz 1866.

61

gálat után értéktelennek találtunk, előrelátni, követelni ésmegteremteni a győzelemhez való eszközöket. Az ilyen ér-tékelésnek Moltke mindig a példaképe marad. Jobb magya-rázat erre, ha rámutatunk egyes példákra.

A vasutaknak az a képessége, hogy a tervszerű felvonu-láshoz és eltolásokhoz gyorsan tudtak szállítani, az hogya vasútvonalak iránya hadászatilag kedvező volt, és hogy aszilárd alapú útvonalak állandóan gyarapodtak, a hadmű-veletekre nagyon kedvező feltételeket teremtettek. Moltkemesterien használta ki azokat. Azt a lehetőséget, amelyet atávíró az állandóan növekedő hadseregrészek vezetésérenyújtott, Moltke új vezetési rendszer létesítésére használtafel, úgyhogy intézkedéseit és utasításait az összhelyzetrevaló tekintettel késedelem nélkül lehetett foganatosítani. Aharcmezőt már csak ritkán lehetett szemmel áttekinteni, ahadműveleteket pedig egyáltalán nem. Tévedésekben és csa-lódásokban ugyan nem volt hiány, de rövidesen megértették azalvezérek ezt az új módszert. A felelősségnek ezzel szükségessévált megosztása a vezetők új nemzedékét nevelte. Szikrázó ész-járás és tömör parancsadás mellett tervszerűség és nyugodtságjellemzik ennek a lángeszű hadvezér biztos vezetését. Moltkeazonban olyan előnyben részesült, amilyet egyik utóda semtudott a maga részére elkönyvelni.

Moltke a hadviselésnél mindig túlsúlyban lévő erők fe-lett rendelkezett, túlsúlyban volt számban, anyagban és tu-dásban. Azoknak az embereknek az érdeme volt az, akiketmindaddig az ő nevével együtt fognak említeni, amíg anémetek hódolattal és hálával emlékeznek meg erről az idő-ről. Ezek voltak Roon és Bismarck. Amíg Roon a harcravaló erőket szervezte meg a hadvezérnek, addig Bismarcka politikai előfeltételeket teremtette meg ezekhez a győzel-mes háborúkhoz. Az államférfi és a hadvezér közötti súrló-dások ismeretesek, de Moltke háborúinak megindulási- ésvéghelyzeteivel szemben ezek nem jelentenek semmit. AMoltke korszak háborúiban ma a hadászati események tisztaképeit látjuk, azok előfeltételeikben, végrehajtásukban éabefejezésükben klasszikusak. Államok közötti háborúkugyan, amelyek nem érintették az egész népet összes élet-kinyilatkozásaiban, amelyeket azonban olyan nemzet viselt,

64

amely megértette, hogy a népek határtalan bizalma a had-vezér legbiztosabb alapja.

Ennek az időnek a háborúi külön fejezetet jelentenek.Olyan tiszta katonai képet mutatnak ezek, amilyet NagyFrigyes előtt még nem és 1871 után már nem látunk. A vi-lágháborúnak más képe volt. Amíg 1870/71 az utolsó ragyogdcsillag volt a hadművészet tiszta égboltozatán, addig az 1914-től 1918-ig tartó küzdelem végtelen nagy férget égnek tűnik,amely elsötétítette az égboltozatot és csak átmenetileg villan-tott fel itt-ott egy világos és vakító fényt.

Új idő kezdődött ezzel a háborúval, amelyben még részt-vettünk. Lehetséges, hogy bennünket németeket ennek aküzdelemnek áldatlan kimenetele különösen megijesztett. Dea többi ember is nagyon megérezte, milyen végtelen nehézlett mindaz, amit ma a „háború“ szó jelent.

Eme rövid háborúk ujjongó győzteseinek „éljen“ kiáltásaitávoli, ismeretlen, majdnem túl éles harsonaszónak hangza-nak. Mi tompább hangokat vélünk hallani, ha valaki hábo-rúról beszél.

A népek harca.

Három rövid győzelmes háború után, amelyeket Moltkevezetett és Bismarck a birodalom alapítására kihasznált, kö-vetkeztek évek és évtizedek, amelyeket olyan gazdasági fel-lendülés jellemez, amilyenre még nem volt példa. Németor-szág földmívelő államból átalakult iparállammá. A technikaivívmányok túlhaladták mind azt, ami eddig létezett. Szociá-lis feszültségek keletkeztek, megerősödtek és a politika ki-használta azokat. A szabadelvűség, a francia forradalomgondolatvilágát követő tünet, annak legmérgesebb ellen-felében, a marxizmusban éleződött ki. Az erők eme bomlá-sát a belpolitikai államvezetés nem volt képes megakadályoz-ni, mert a belső államvezetés formája, az alkotmányos mo-narchia, mindjobban a széthúzó parlamentáris erőktől füg-gött. Ettől szenvedett a honvédelmi politika is. Nem lett aReichstag által a hadvezér rendelkezésére bocsátva ami szük-séges, hanem az ami elviselhető volt. Bismarcknak, a biroda-lom nagy alapítójának és irányítójának el kellett távoznia.Az ilyen eszmékkel átitatott birodalom külpolitikai helyzete

65

is rosszabbodott. A „nagy férfi“ utódai nem voltak képesekarra, hogy uralják azokat a nehézségeket, amelyek a biroda-lom körül tornyosultak.

Moltke utódai részére ezek a viszonyok a munkájuk éselgondolásuk alapjának teljes megváltozását jelentették.

Amíg Moltke túlsúllyal számolhatott, mert az erős ál-lamvezetés számára, a Reichstag akarata ellenére is, előte-remtette a szükséges eszközöket és mert a bölcs és erős kül-politika távoltartotta a háborgatásokat, addig Schlieffen,Moltke legnagyobb utóda, az előtt a nehéz feladat előtt állt,hogy a háborút túlsúly ellen, két arcvonal felé készítse elő,még hozzá olyan szövetségesekkel, amelyeknek katonai erejüknem látszott oly szilárdnak mint Németországé és amelyekneka politikai magatartása nem látszott minden helyzetben be-folyásolhatónak és biztosnak.

Olyan súlyosak voltak ezek a feltételek a hadművészetalkalmazásánál, hogy döntően befolyásolták a vezérkar ter-vezgetéseit.

Németország részére a hadviselés ezentúl a túlsúlybanlévő ellenségek elhárítását jelentette. A hadászati alaptör-vény ismét a belső vonalon való hadművelet lett. E harclényege abból áll, hogy az ellenség szétválasztását kihasz-nálva, előbb az ellenség egyik részét támadjuk meg, hogyazt megverjük, míg az ellenség másik részét a fennmaradóerőkkel hárítjuk el és addig akadályozzuk meg a megtáma-dott rész harcába való beavatkozását, amíg ott eredménytértünk el, hogy aztán az eddig elhárított rész ellen fordul-hassunk, hogy azt megverjük. Köztudomású, hogy ezt a ne-héz kérdést 1914 előtt úgy döntötték el, hogy a német had-sereg zöme előbb a közelebb álló nyugati ellenséget támadjameg és azt egy nagy csatában megverve, utána az addig el-hárított keleti ellenséget támadná meg. Amíg eszerint a né-met hadászat alaptörvénye a belső vonalon való és a belsőVonalból való harcra épült, addig Schlieffen részére minthadműveleti alaptörvény a külső vonal szerepelt. A nyugatitámadó hadjárat és a keleti elhárító hadjárat keretében acsata eldöntését átkaroló, lehetőleg kétoldali átkaroló táma-dással akarták keresni. Ez volt leegyszerűsítve a porosz ve-zérkar főnökének, Schlieffen gróf vezértábornagy tantétele.Az ő vállait nagyobb felelősség terhelte, mint amilyet német

66

katona valaha békében viselt, a túlsúly elleni győzelem ne-héz felelőssége. E mellett milliós hadseregeket kellett moz-gatni és vezetni, olyan tömegeket, amilyenek a világ fenn-állása óta még soha harchoz nem sorakoztak.

A vasutak, amelyeket részben hadászati szempontbólépítettek ki, eddig nem létező, ismeretlen méretű mozgatásieszközt képviseltek. A távbeszélő és a szikratávíró áthidal-tak teret és időt és eddig ismeretlen vezetési eszközzé vál-tak. Gépkocsi, léghajó és repülőgép a hadművészet megvál-tozását tették valószínűvé. Az ilyen hatalmas seregtestek ve-zetési technikája teljesen új volt és a legpontosabb iskoláz-tatást kívánta; ennek a harcoló tömegnek az élelmezésepedigolyan szervezési feladat volt, amilyen eddig nem fordultmég elő.

A háború képe végül még műszaki szempontból is meg-változott. A tűzerő, amely 100 év alatt mindjobban előtérbejutott, különösen a géppuska és a gyorstüzelő löveg által fo-kozódott, mely utóbbinál a hátrasikló cső különös haladást je-lentett. Ehhez jött még a füstnélküli lőpor és az erős robbanóhatást kifejtő lövedék. Az irányzó eszközök annyira töké-letesedtek, hogy a tüzelés fedett, földi figyelők által be nemlátott tüzelőállásból, vált lehetségessé. A nehéz tüzérség és atábori tüzérség alkalmazása majdnem egyenlő lett; előbbiolyan mozgékonnyá vált, hogy képes volt a gyalogságot kö-vetni. Az általános műszaki találmányok, távbeszélő, gép-kocsi és légijármű kezdtek a harcászatra befolyást gyako-rolni. A tömeglökőharcászatból a tömegtűzharcászat lett. Aharcok nem folyhattak le olyan gyorsan, mint az előző há-borúkban, mert a hordtávolság és tűzgyorsaság által koráb-ban kezdődött és lassabbodott a támadó mozgása a döntő lö-késig. Az elhárítás ereje, amely állandóan növekedett a lő-fegyverek bevezetése óta, most még jobban fokozódott, afegyverek összműködése pedig tökéletesebb lett és tervsze-rűen kiépült. A háborúkat, amelyek a Moltke-féle hadjára-tokat követték, a Búr háborút, az Orosz-japán háborút ésa Balkán háborúkat, tervszerűen kiértékelték. Ma már két-ségbe vonhatjuk azt, hogy elegendő volt-e kiértékelésük.Hogy milyen végtelen nehéz a kiértékelés, azt azok a kato-nák tudják, akik ismét ilyen kérdés előtt állnak. A jövő had-művészete feletti kérdésre való válasznál mindig az a döntő,

67

hogy helyesen ítéljük-e meg a jelen és a jövő fegyvereit. Agéppuska hatásáról és az elhárítás megerősödéséről a mand-zsúriai 1904/05. évi háború fontos adatokat nyújtott. A hosz-szantartó állásharc és a nagyveszteségű támadások olyan je-lek voltak, amelyekből a világháború katonái tanulhattakvolna, de amelyeket nem vettek észre. Hatással csak a sa-ját tapasztalatok voltak.

A háború előtti német szabályzatok jók voltak. Megfe-leltek annak, amit a jövő háborúban követeltek a csapattól,azaz a támadásnak. Az elhárítást elhanyagolták, jobbanmondva a csapat nem vette eléggé figyelembe. Ez hiba volt,amely kellett, hogy megbosszulja magát. Ha a gyors támadócsapások szükségességével számítottak, miután a háborúelőtti helyzetben az volt az egyedüli mód, amelyet lehetsé-gesnek tartottak, akkor a támadásban való kiképzésnek bi-zony a legnagyobb jelentőséget kellett tulajdonítani.

Minden háború kezdete keserű tapasztalatokat és meg-lepetéseket hozott; ezt még a legtehetségesebb katonának leg-merészebb képzelete sem tudta megakadályozni. Lényegesaz, hogy a vezetés és a csapat szellemi ruganyossággal bír-jon, hamarosan okuljon és az a szellem töltse el mindkettő-jüket, amellyel a visszacsapásokat legyőzhesse.

Hogyan vonult hadba 1914-ben a német hadsereg?Milyen harcászati nézetek uralkodtak? Hogy állták meg

azok a próbát? Az erre való felelet fontos, mert csak abbólérthető a háborúban történt változás és mert csak ebből al-kothatunk magunknak fogalmat a jövő háború képéről.

A gyalogság sűrű rajvonalat képezett a támadáshoz, kétlépés térközzel az emberek között. A cél az volt, hogy minélnagyobb legyen a tűzerő hatása, mert úgy vélték, hogy afődolog a tűzfölény elérése. Ezt a tűzfölényt a gyalogságnaka tüzérséggel együtt kellett kiharcolnia, hogy ezzel kikény-szerítsék a lökéshez való megközelítést. Ez körülbelül 600—800 méternél kezdődött. Addig a gyalogság zárt szakaszok-ban, lépésben vagy ugrásszerűen haladt előre. De gyakrana tűzharc alatt sem hajtották végre kisebb osztagokban, cso-portokban és tagpárokban az ugrásszerű előrehaladást, mintahogyan a szabályzat azt követelte, hanem szívesebben sza-kaszban. Ez tetemes veszteségeket okozott, amelyek nagyob-bak voltak, mint amennyit a saját tűzhatás megengedett

68

volna; mert az ellenség golyózáporának olyan hatása volt,amilyet senki sem becsült fel helyesen. Ez volt a háborúelső nagy meglepetése, amely azonban nemcsak a németgyalogságot, hanem annak ellenfelét is érte. Amikor meg-akadtak a támadások az ilyen nagy elhárító hatástól, azthitték, hogy a hézagok feltöltésével újból előre lehet lendí-teni a csapatot. Ez is tévedésnek bizonyult. Nem puskávalfelszerelt emberekkel, sem egyes tűzzel, hanem csak gépek-kel — géppuskák és lövegek tüzével — lehetett az ellensé-get lefogni és így a támadást folytatni. A tűztámogatás fo-galma keletkezett, amely eddig ilyen értelemben nem volt is-meretes. De a tűztámogatás sem volt képes arra, hogy elérjea tűzfölényt olyan értelemben, hogy leküzdje az ellenséget.Azt mindig csak lefogni lehetett, még pedig soha az arcvonalegész kiterjedésében, hanem csak egyes részeken, a döntőhelyeken. Ott aztán olyan bőségesen kellett a lövedékeketaz ellenségre zúdítani, hogy ezáltal a fedezékbe kényszerültés nem lőhetett. A gyalogság és a tüzérség legszorosabbegyüttműködésének szükségessége sokkal jobban mutatko-zott, mint ahogyan azt békében feltételezték. A gyalogságtovábbi tapasztalata az ásó volt. Mennyien voltak, akik azásót az első meneteknél mint szükségtelen terhes szerszámotcsendben „elvesztették“ és azután az első ütközetben nemgyőzték azt a főzőedény fedelével vagy ujjaikkal pótolni.A tüzérséget is nagy meglepetések érték. A nyílt állá-sokból való tüzelés csakhamar megsemmisítésre vezetett. Rö-vid idővel a háború megkezdése után, tüzérséget csak fedettállásokban lehetett találni, ott nehéz volt az ütegeket fel-ismerni és leküzdeni. Az a nézet, hogy a harc bevezetése tü-zérségi párbaj lesz — ahogyan ez szabály volt 1870-ben —helytelennek bizonyult. Ügy véltük, hogy ha legyőztük azellenséges tüzérséget, akkor azt kikapcsoltuk a harc továbbifolyamatából és a saját tüzérségünk hatását teljes mértékbenaz ellenséges gyalogságra fordítjuk. Hamarosan kitűnt,hogy lehetetlen a saját gyalogságot az ellenséges tüzérségitűztől megszabadítani. Csak későn kezdték meg repülőmeg-figyeléssel, a torkolattűz és az elsütés hangjának bemérésé-vel az ellenséges lövegek tüzelőállásának megállapítását. Atüzérség teljes megsemmisítésére ez sem bizonyult elegendő-nek és a háború végéig legcélszerűbbnek tartották, már kez-

69

dettől fogva, a tüzérség zömével az ellenséges gyalogságotlefogni, hogy ezzel utat törjenek a döntő fegyvernemnek, asaját gyalogságnak. Ez végül ahhoz a túlzott állításhoz ve-zetett, hogy „amit elfoglal a tüzérség, azt megszállja a gya-logság.“ Világos, hogy az ilyen eljárás mellett az ellenségestüzérséget figyelmen kívül hagyni nem lehetett, mert azlegfontosabb célként a támadó gyalogságot lőtte.

Bizonyos, hogy a hallatlan lendület, amellyel a némethadtestek támadtak, nem tévesztették el hatásukat az ellen-ségre. Az ellenség bizonytalan tüzelése ennek volt az örven- r

detes következménye. De a támadási hajsza, amelytől maijoggal annyira óvnak bennünket, mégis hozzájárult az igensúlyos veszteséghez, amely ugyan minden kezdő háborúnaka jele, mégis a jövőben intő példaként szolgáljon a ve-zető részére.

Lassankint inkább tervszerű támadó eljárás fejlődött ki.Előreküldték terepkutatókat és járőröket, felderítették ezek-kel, amennyire lehetett, az ellenség helyzetét, kicsalták az el-lenség tüzelését, hogy azt azután lefogják tüzérségi- és gép-puskatűzzel és így, állandóan fedezékeket ásva, az ellenségközelébe furakodtak és a végén rohamra indultak. Az ilyenrohamra gyakran nem került sor, mert vagy megakadt a tá-madás a rohamtávolságon, vagy az ellenség erkölcsileg le-küzdve és tönkrelőve elhagyta az állását.

A német hadsereg támadásra nevelkedett, mert ezt a ha-dászati helyzet követelte. A mellett úgy látszott, hogy a tech-nika barátnak és ellenségnek egyformán osztogatta az ado-mányait, így tehát csak a lendület eredményezhette a fö-lényt. Ezáltal elhanyagolták a védelmet. Annak a harcmód-nak tartották, amely nem hozza meg a döntést. A döntésazonban kellett. Ez pedig ál okoskodás volt, mert a legerő-sebb támadási műveletnek is szüksége van az erőket megta-karító elhárításra a nem döntő helyeken. Az még hozzá sokesetben az előfeltétele a döntő támadáshoz való erők össz-pontosításának. A győzelemnél senki sem vette át szívesen asegéd szerepét. Csak maga a győzelem hoz dicsőséget. Így te-hát nem sok kedvvel gyakorolták a védelmet.

De ebben a harcmódban való legnagyobb gyakorlat semóvott volna meg bennünket azoktól a tapasztalatoktól, ame-lyeket a háború nemsokára ezen a téren is hozott. Ahogyan a

70

támadásnál mérvadónak tekintettük a lineáris tűzhadászatot,úgy az elhárításnál is ezt tartottuk szem előtt. A mélység ittsem létezett. Egy vonalból, amelyben összefogták az egészgyalogsági tűzerőt, kellett az ellenséges támadást elhárítani.Ezzel ugyan hatalmas tűz fogadta az ellenséget, de az ellen-ségnek is megkönnyítették, hogy tüzét erre az egy vonalraösszpontosítsa. Az előre való kiterjedést, előretolt állások ál-tal sem alkalmazták. Lehetőleg messzire terjedő kilövést kö-veteltünk a gyalogság számára. Hamarosan kitűnt, hogy vál-tozások szükségesek.

A legnagyobb csalódás azonban a lovasságot érte. Ki-képzése mindenekelőtt a lovasrohamra volt beállítva, a gya-logharcot nem kívánatos melléktünetnek tekintették. Agyorstüzelő fegyverek elhárító ereje itt is súlyos leckéketosztogatott. A lovasroham már csak a felderítő harcban alegkisebb osztagban volt alkalmazható.

Amíg tehát az újabb kor tüzelőfegyvereinek a mindenoldalról lebecsült elhárító ereje sok harcászati változást ered-ményezett, addig az arcvonalak megmerevedését okozó állás-harc a világháború legnagyobb meglepetéséhez vezetett. Ezaz állásharc, amely nyugaton 1914-ben, keleten nem sokkalkésőbb kezdődött meg, a háború első fordulópontját jelen-tette.

Az állásharc határozott befolyást gyakorolt a harcászat-ra és a hadműveletekre, a szervezésre és a hangulatra, azegész hadviselésre még a katonai vonatkozású dolgokon túlis- Az összes katona nagy gondja volt és maradt, a hadvezérréme, akinek szüksége volt a döntésre és azt nem érhette eltöbbé. Még ma is fenyegető falként látjuk, amelybe gondo-'lataink beleütköznek, ha a jövő fejlődését kutatjuk.

Tétlenül feküdtek egymással szemben a csapatok az ál-lásokban, amelyekben a támadás összerogyott vagy amelyek-ben azt elhárították. A merev vonal nem sokat változott. Alövészgödrök árkokká fejlődtek, megközelítő utak létesültekés kis fedezékek épültek a földben vagy annak felszínén,amelyek alig védtek a tábori tüzérség telitalálatai ellen. Aka-dályokat állítottak fel, közvetlenül az állás előtt, szintén vo-nalban és mélység nélkül. A gyalogosból árkász lett, de a tü-zér is megtanulta azt, hogy beássa magát. Imitt-amott meg-kísérelték, hogy újabb rohamozással mozgást hozzanak a

71

megmerevedett arcvonalba. Ez főkép a nyugati ellenségünk-nek volt a szándéka, mert a háború az ő országában telepe-dett le, Németország pedig keleten döntő csapásra törekedettés ezért nyugaton elhárításra szorult. Az ilyen támadásokatcsak a lőszer legnagyobb mértékű felhasználásával lehetettbevezetni. A pergőtűz 1915-ben született. Az ilyen tűz el-pusztította az árkokat, lapos teknőket csinált belőlük és fel-dúlta a földet. Érdemes volt-e az a fáradságos munka, hogyárkokat ássanak, azokat rendben tartsák és ápolják? A re-pülő mindkét oldalon új fegyverré fejlődvén, látott mindentés irányította a tüzérség lövéseit. A rohamozó gyalogságotmár csak a legközelebbi távolságon lehetett elhárítani, ami-kor is az ellenség tüzérségi tüzét a hátsó vonalainkra kellettirányítani, hogy a saját gyalogságát ne veszélyeztesse.

Így lemondtak a nagyobb távolságokra való kilövésről,kivonták magukat a földről való betekintés elől, az állásokataz ellenségtől ellenkező irányban fekvő lejtőre fektették éscsak meglepetések ellen biztosították magukat előretolt őr-sökkel. A régi gránátosok által használt kézigránát lett a gya-logság fegyvere a közelharcra, a többit elvégezte a tüzérség:„zárótüzet adott le és az állást elreteszelte tűzzel, ha azt agyalogság világító rakétái követelték. Aknavetők, meredekröppályájú fegyverek, amelyek csak a várharcoknak voltakszánva, segédkeztek ebben. A géppuskák pedig tüzérséggéváltak, ha hátsó állásokból közvetve tüzeltek. A gyalogos vi-szont a mélységbe szállt, hátsó állásokat épített, amelyeketmegszállt, hogy elreteszelje az ellenség támadását.

A támadó csak akkor indult támadásra, ha hatalmas tü-zérség az ellenség állását már elpusztította, ha „megszállhat-ta“ azt, amit „elfoglalt“ részére a tüzérség, az a segédfegy-vernem, amely mindinkább főfegyvernemmé vált. Ezalatt agyalogság az ellenség közelébe furakodott, olyan közel,amennyire csak lehet, mindig a földben, rohamállásban fe-dezve magát, hogy aztán egy utolsó ugrással a szétromboltállásba betörhessen.

Új harci eszköz tűnt fel, a gáz. Eleinte nagy palackokbólfújták ki, ha a szél iránya az ellenség felé vezetett, későbbaknavetőkből és lövegekből lőtték az ellenségre. Így kerülthasználatba a gázálarc, amely ettől fogva nélkülözhetetlenkísérője lett a világháborúnak, ugyanolyan fontos mint a

72

puska, az ásó és a kézigránát, ugyanolyan életszükséglet,mint a kenyér és a zsír.

A „burkolás“ szilárd fogalommá vált. Arra szolgált, hogyegyes tárgyakat vagy tereprészeket megóvjunk a re-pülő, vagy annak fényképezőgépe által való felfedezéstől.Ezt befedéssel vagy tarka színekkel való befestéssel értük el.

Aki azt gondolta, hogy a lövedékek ilyen záporában,a napokig tartó tüzérségi tűz hatása után, az összes védőmind elpusztult és hogy a támadó gyalogsága kényelmesenbesétálhatott a védők állásaiba, az nagyon csalódott. Azilyen támadás is megakadt. Valahol életben maradt vala-melyik géppuskának bátor kezelőlegénysége, valahol egyegészen fiatal hadnagy maga köré gyűjtötte az utolsó pus-kákat és ezek ellenálltak. Elkeseredett küzdelem után tisz-tességesen fogságba jutottak, de utána hátullévő részek, tar-talékok, ellenlökéssel visszavetették a támadót, aki most márnem élvezte saját tüzérségi tömegének támogató hatását, ha-nem saját magára volt utalva. Ha nem is vetették vissza,mégis szétzúzódott a támadás a tartalékok elhárításán,amelyek a reíeszállást szállták meg. Csak néhány kilométerrefeldúlt föld volt az eredménye az ilyen támadásoknak, soha-sem az áttörés, a mozgás, amely egyedül vezet a győzelem-hez, így jártak a franciák és az angolok, de így jártak anémetek is, akik a szimbólummá vált verduni csatában hiábafáradoztak azon, hogy magukhoz ragadják a győzelmet.

Utána következett a Somme-csata, mint a hadművészetmásodik fordulópontja ebben a nagy küzdelemben.

Elvileg ragaszkodtak a támadás eddigi módjához. Meg-lepetés nélkül, legnagyobb anyagi hatással akarták egymás-után szétzúzni az állásokat. Lassan, de legnagyobb bizton-sággal akarták magukat a harcterületen átrágni.

A repülők harcban való alkalmazása új volt. Nagyszámban, mint a ragadozó madarak csaptak le a felzargatottnémet csapatokra. Az eredmény csekély volt és nem álltarányban a felhasznált tömeges eszközökkel, mindenekelőttnem hozta meg az áttörést, a győzelmet. Bizonyos, hogymost a gyalogság harci erejében érezhető, legalább is időn-kénti, lankadás állott be. Verdun és Somme rengeteg sokvérbe került. Az elhárítási mód azonban tovább fejlődött,még nagyobb lett a mélység, még több a tartalék és még

75

erősebb a támadó rendszer. Az ellenséges tűz előtt kitértek;ha lehetséges volt előre, a támadó felé. Ellenlökésekkel és el-lentámadással kiverték a betört támadót. Egy és ugyanazonvédőövben küzdöttek ugyanazért a védőövért. Négy és félhónapig tombolt a Somme melletti csata, az „anyagcsata“.

Rövid időre beállt aztán a csend. A csend nem jelentettea békés életet, ellenséges tűz nélkül. A Nagy Frigyes idejé-ben szokásos volt téliszállásokat nem ismerte az új hadmű -részét. A csend alatt azt értették, hogy nem volt nagy csata.Kisebb vállalkozások az állások kijavítására, az ellenségnyugtalanítására vagy annak csoportosításának és csapataifelváltásának felderítésére, gyakran történtek. Ezekre a vál-lalkozásokra, amelyeket rajtaütésszerűén, rövid tűzcsapásokután, korlátozott céllal hajtottak végre, külön eljárás fej-lődött ki. Megalakult a „roham csapat“; bátor, válogatottemberek közössége, az ilyen feladatra külön kiképezve, aki-ket az elhárító harcban a lehetőség szerint kíméltek. Ennekaz új harci rendszernek legnagyobb alakulata a roham-zászlóalj volt; tan- és kiképzési csapat egyaránt, a németkatonáknak a színe-java. Kézigránáttal, puskagránáttaí,gránátvetővel, lángszóróval, nehéz géppuskával, aknavetővelés gyalogsági ágyúval tervszerűen együttműködve, a külön-böző fegyverhatások legpontosabb alkalmazása mellett ron-tottak az ellenségre. Ez egyelőre szükségmegoldás volt, merta verduni és Somme melletti csatában kimerült a gyalogságés nem volt mindig képes az ilyen vállalkozásokra.

A csapatot pedig, amennyire lehetséges volt, ezekben ahónapokban az új elhárítási eljárásban képezték ki. A leg-rövidebb időn belül új szabályzat létesült, „Az elhárítócsata“, amelyben tömören és világosan foglalták össze ahaditapasztalatokat, de mert az újabb fegyvereket is meg-tárgyalták benne, kissé hosszadalmas lett. A rendeletekkelszabályozott mozgékony mély elhárítás lépett tehát a lineáriselhárítás helyébe. Nem harcoltak többé mereven egy vonal-ban, egy vonalért, hanem ruganyosan, kitérve, korlátok kö-zött, engedve, hogy erős tartalékokkal, a beavatkozásra hi-vatott hadosztályokkal, helyrehozzanak kedvezőtlen helyze-teket. A védelem célja nem volt többé a minden áron valóragaszkodás a terephez, hanem az ellenség legnagyobb meg-károsítása a legkisebb saját veszteség mellett. Keletkezett az

74

„előterep“, a gyéren megszállt öv. amelynek feladata az elsőlökés felfogása és az ellenséges tüzérségi tűz szétforgácso-lása volt.

Erre a támadóeljárásra jellemzők az 1917. évi tavasziharcok. Erős tüzérségi előkészítés — nem olyan időtartam-ban, mint a Somme mellett — de azért még mindig retteneteshevességgel, előzte meg a támadást. Utána pontosan óra sze-rint szabályozva, mint a vasfüggöny egy tűzhenger höm-pölygött a támadó gyalogság előtt, amely többé-kevésbbégyorsan, de egészen mereven az ellenségbe hatolt. A tankfeltűnése a világháború harmadik fordulópontját jelenti.Ebben a harci eszközben a tűz és a mozgás már nem voltszétválasztva, hanem térben és időben egyesítve, mért amozgó páncél oltalmazta azokat. Ezekkel a szörnyetegekkel,amelyek mint az ősvilág állatai gördültek át a szétlőtt harc-területen, akarták a védő géppuskáit mind egy szálig véglegmegsemmisíteni. De ez sem hozta a remélt eredményt. Ami-kor túl voltak az első meglepetésen, a harckocsikkal is el-bántak, amíg nem nagy tömegekben vetették azokat harcba.A szétforgácsolt alkalmazásuk hibás volt; tömegesen bevetveazonban teljesen megfeleltek a várakozásnak. Ez a tömegesbevetés 1917 novemberében Cambrai mellett történt.

Ismét feljegyezhetünk egy fordulópontot. A még olyanhosszú tüzérségi előkészítés sem vált be. Ennél a rendszernélhiányzott a támadás alaptörvényének egyik tényezője, ameglepés. Az ilyen pergőtűz előkészületeit nem lehetett el-titkolni. De most ismét felmerült a meglépésnek a lehetősége.A tüzérség közepesen hosszú tűzcsapása! néhány száz harc-kocsi betörése követte. A kezdősiker nagy volt és a támadóvesztesége tetemesen csekélyebb. Hogy ez az első nagyharckocsitámadás még sem vezetett az angolok által reméltáttöréshez, az összvégrehajtásban rejlett. A tartalékok, főképa lovasság, amelyek a lökés folytatására és az arcvonal szét-szakítására voltak készenlétben, elkéstek és túl lassan halad-tak előre. Itt is „elreteszeltek“. A páncélelhárítás, amelyeddig még kevéssé és nem tervszerűen fejlődött, mint újharcrendszer lépett fel. Újból feléledt a lövedék és páncélközötti harc, amely azonban a világháborúban nem fejező-dött be. A harckocsi, amelyet Németország nem ismert felidejekorán, ezentúl mindjobban uralta a harcmezőt.

75

A Chambrai melletti csapást hamarosan visszafizették. Újtámadási módszerrel sikerült az elvesztett területet vissza-foglalni. Ámbár harckocsi nélkül, itt is nagy szerepet játszotta meglepés. A gyalogezredekhez beosztott kísérőütegekneknagy sikerük volt a közvetlen együttműködésben. A gyalog-ság több hullámban támadt és az elől lévő hullámok olyanmélyen nyomultak be az ellenség állásaiba, amennyire lehe-tett, míg a következő hullámok a fennmaradt ellenállásifészkeket küzdöttek le. Nem hosszú összefüggő vonalakban,hanem rohamosztagokban rontott a gyalogság az ellenségre,nehéz fegyverei által hatásosan támogatva, amelyek lépcső-zetesen követték.

Nehéz harcokkal telt el az 1917. év, de tapasztalatokkalbőségesen gyarapodott. Az ellenség balsikerei-mindenekelőttmegerősítették a német csapatok önbizalmát.^“A döntés éveközeledett. Az ellenségnek nem sikerült az évek óta meg-merevedett arcvonalat ismét mozgásba hozni, hogy azután agyőzelemhez jusson. Most ugyanezt a német hadsereg kí-sérelte meg. Az új szabályzat „a támadócsata“ ismét össze-gyűjtött innen és túlról is minden tapasztalatot és pontosadatokkal szolgált az ellenséges állásrendszeren keresztülvezető szabványos támadáshoz. Több órán át tartó, igen erőstüzérségi előkészítés, amely minden feltűnő belövés nélkül,meghatározott számítás szerint csapásszerűen kezdődöttés amelynél robbanó- és gázlőszert felváltva használtak,előzte meg a rohamot. Ezután támadott a gyalogság, eleintenagyon sűrűn felzárkózva, hogy az ellenség zárótüzét ki-kerülje, erős támadó élekkel mélyen behatolt az ellenségesállásba és átküzdötte magát a többi, őt kísérő fegyverek leg-szorosabb együttműködésével. A tűzhenger gyorsan haladtelőre, hogy fel ne tartóztassa az elől lévő támadó hullámokat.Ahol eredményt értek el, a „puha helyeken“, ott súllyalutána löktek. Szabályozva volt ugyan minden, de azért ki-domborodott a harcászati vezetés is.

Ilyen módon olyan betörések sikerültek az ellenség arc-vonalába, amilyeneket eddig még nem értek el. De azok isvéget értek, amint ellenséges tartalékok beavatkoztak. Anépek nagy küzdelmének utolsó felvonását 1918 júliusábanellenségeink vezették be, a Villers-Cotterets erdőből megindulónagyszabású ellentámadással. Itt is megint a meglepés volt

76

az eredmény előfeltétele, a harckocsi pedig a hozzá valóeszköz. A lényeg azonban a német katona kimerülése vollFogytán volt az erőnk!

Nagyot változott a harcászat a négy és fél évi háborúalatt. Azokból a formákból, amelyekkel a német hadsereg1914-ben hadba vonult, nem maradt semmi. A vonalból mély-ség lett és az egyes fegyvernemek tűzharcából, a fegyverekegyüttes harca.

A technika diadalmaskodott. A lőszerszükséglet mér-hetetlenül emelkedett. A gyalogság, amely a puskával ésnéhány géppuskával vonult ki, most kézigránáttal, puska-gránáttal és gránátvetővel, számos könnyű és nehéz gép-puskával és aknavetővel tért vissza. A lovasság leszállt a ló-ról, átvette a gyalogság fegyvereit és jó időre félrerakta alándzsát. A tüzérség jelentősége soha nem sejtett mértékbenfokozódott. Lövegei legkülönbözőbb űrméretben szerepeltekés hatásuk lehetőségét legjobban a tüzelésnél felmutatottnagy tűzgyorsaság jellemzi. A lovat részben a motor, részbena vasút pótolta. A légelhárító tüzérséget újonnan fejlesztet-ték; külön gyalogsági ütegeket rendszeresítettek. A kötöttléggömb és a tüzérrepülő nélkülözhetetlen figyelőeszközzéváltak. A tüzérség lövészete „bűvészet“ lett, nehéz számítá-sokkal, méregetésekkel és teljesen új segítőeszközökkel, mintpl. a hang- és fénymérés. Az utászok szakemberek lettekföldalatti, nagyszabású rombolásokban, utak és állásrend-szerek, akadályok és hidak, duzzasztók és torlaszok építésé-ben. A híradócsapat tökéletesbítette a vezetőeszközöket, atávbeszélőtől a rádióig, a fényjelzőtől a jelentőkutyáig és apostagalambig. Külön foglalkozás lett a lehallgatás és fölelés.Mindenekelőtt új fegyverek keletkeztek: a harckocsi, a gázés a légi fegyvernem. A tiszta légi megfigyeléshez hozzájöttmég a harc a levegőben és a harc a levegőből géppuskákkalés bombákkal. A tökéletes újjáfejlődés kezdete ez, amelymég ma sem fejeződött be.

Így változott meg a harcászat a technika folytán, azúrból szolga lett. Az anyag, akár bőségesen volt, akár szűké-ben, uralta a csatateret és a dolgozószobát. Az ember általfeltalált és kezelt gép majdnem kiszorította feltalálóját.

A hadművészet pedig, amely eddig hol az embert és holaz anyagot ésszel irányította, gúzsba kötöttnek látszott.

77

Ettől a hadászat sem maradt érintetlen.Ha megkíséreljük tömören ecsetelni a világháború ha-

dászatát és hadműveleti ha re vezetését, vissza kell nyúlnunkaz egyes felek hadicéljaihoz.

Az Entente hatalmaknak világos pozitív céljai voltak:Németország megsemmisítése, annak kikapcsolása mint ka-tonai- és kereskedelmi hatalom, Elzász-Lotaringiától és agyarmatoktól való megfosztása és a keleti tartományok meg-hódítása, továbbá az Osztrák-Magyar monarchia és Török-ország megsemmisítése. Ezek a célok kétségen kívül követel-ték a hadászati offenzívát. Ezzel szemben a Központi hatal-maknak csak fenntartásukra volt gondjuk, a politikai céljaiktehát defenzív természetűek voltak és maradtak is.

Vájjon a defenzív politika követelte-e a defenzív hadá-szatot is? Erre talán igennel lehetne válaszolni akkor, hamindkét fél ereje egyensúlyban lett volna. A gyengébbek aKözponti hatalmak voltak, ami nem annyira katonai, haneminkább gazdasági téren jutott kifejezésre és ez a körülménymás eljárást követelt. Ha bevárják a megrohanást, agyon-nyomják őket és mindjárt kezdettől fogva kénytelenek acselekvés szabadságát az Ententenak átengedni. Még az időis a Központi hatalmak ellen fordult és az ellenség mellészegődött. A Központi hatalmaknak gyorsan kellett a döntéstkeresni, ezért volt szükségük a hadászati offenzívára. De aztaz összes arcvonalon egyidőben végrehajtani lehetetlenvolt, ehhez hiányzott az erő. Ezért kellett a belső vonal fel-használásával először az egyik ellenséget megtámadni, amásikat pedig elhárítani és csak akkor nekimenni, ha azelsőt már megverték. Ezen a gondolaton épült fel a Schlief-fen-féle terv. Az első csapás a nyugati ellenség ellen irányult,hogy ott történjek meg a döntés. Akkor következett volna akeleti ellenség. Amilyen egyszerűnek látszik ez a terv, olyannehéz volt a végrehajtása. A katonai terv teljesítése nemcsakeddig példanélküli feladatot jelentett, hanem a szövetségese-ket is úgy kellett beilleszteni ebbe a tervbe, hogy annak tisztaalapvonalai el ne ferdüljenek. Hogy őszinték legyünk, eznem sikerült.

Az Entente részéről egyszerűbb volt a terv. A külső vo-nalon akarták a Központi hatalmakat megtámadni, átkarolniés agyonnyomni. Ha egyidőben hatott volna ez az általános

78

offenzíva az összes arcvonalon, nagy lett volna az ered-ményre való kilátása és megzavarta volna a Központi hatal-mak alaptervét.

A Központi hatalmak felvonulása a nagy offenzív had-művelethez a német hadsereg zömét a nyugati határra ésazon túl is vezette. E nagy hadműveleteknek az volt a célja,hogy a nyugati ellenség északi szárnyát az északi iránybólmeginduló nagy átkarolással megverje, amíg a déli szárnyatleköti. Keleten Keletporoszország védelmére csak kisebberők maradtak, amelyeknek szintén offenzív hadműveletek-kel kellett végrehajtani feladatukat. A nagy helyzetnek ki-csiben való kiadása volt ez. Ausztria-Magyarországnak is kétarcvonal felé kellett háborút viselnie és a belső vonalból elő-ször Szerbiát akarták megverni, hogy azután Oroszországfelé fordulhassanak. Az idő itt még jobban sürgetett mint anémeteknél. Ha Oroszország kész a támadásra, még mielőttSzerbiát legyőzték, akkor ez a terv többé kivihetetlen lettvolna és akkor az oszrák-magyar hadseregnek a közös hadi-terv értelmében defenzívában kellett volna bevárni a nyu-gaton való döntést. Az osztrák-magyar vezérkar főnöke aSzerbia elleni offenzívára határozta el magát, ennek végre-hajtását azonban az oroszok korábbi előnyomulása megaka-dályozta, de ennek ellenére Oroszország ellen is részben of-fenzívát folytatott.

Az oroszoknak nem volt választásuk. Feladatuk vilá-gosan megkövetelte az offenzívát. Kérdéses csak az erőkelosztása lehetett. Úgy határoztak, hogy erőik zömét előbbaz egyelőre erősebb ellenség, Ausztria-Magyarország ellen,vetik harcba.

A világháború minden arcvonalon támadással kezdődött.Még ott is, ahol a hadászati defenzíva a helyén volt, offenzívhadműveleteket hajtottak végre. Hatalmas tömeghadseregekindultak egymás ellen és ebből a mozgásból határmenti csa-ták fejlődtek.

Nyugaton, a német déli szárny Lotharingiában támadt.Az erős északi szárny egyúttal Belgiumon át Franciaországbahatolt. A francia tervek teljes végrehajtására nem került sor.Joffre ott akarta megtámadni a német haderőket, ahol rájukakad. így tehát mindjárt Lotharingiában támadt, míg a né-met északi szárny ellen csak későn jött folyamatba a tá-

79

madás. A német hadseregek előnybe kerültek és azoktólfüggtek most Joffrenak az intézkedései. Joffre kellemetlenhelyzetbe került, később azonban megtalálta a cselekvés sza-badságát és augusztus végén defenzívába ment át. Lotha-ringiában megakadt a német offenzíva. A német északiszárny támadása tovább haladt, amit német részről hely-telenül minősítettek üldözésnek és amiért nem volt elégfeszes a vezetés. A Marne mellett sikerült Joffrenak a visz-szavonulását megállítani és ellentámadásba átmennie. A te-rep és a kedvező vasútvonalak megengedték ezt neki. ASchlieffen-féle átkarolási tervből, erők hiányában áttörésikísérlet lett, amely meghiúsult. A német északi szárny kö-zepe defenzívába szorult és ez visszavonulásra vezetett.A német nyugati hadseregnek fel kellett adnia a tervét;Schlieffen alapgondolata, a nagy erős átkarolás nem járt si-kerrel, a háború első fejezete nem hozta meg a döntést. AKözponti hatalmak további hadviselésének alapja megsem-misült és a Németországra és szövetségeseire oly drága időgyőzelem nélkül múlt el.

Nyugaton megkezdődött a második felvonás, a tenger-hez való versenyfutás; mindkét fél túlszárnyalásban kerestea győzelmet, két nagy támadás összeütközött és felmorzsoló-dott. Közben Keletporoszországban végbement egy mesterienvégrehajtott támadás. A belső vonalon vezetett támadásokkalteljesen sikerült a hadászati defenzíva. Ausztria-Magyar-országnak a Szerbia elleni hadjáratát ellenben be kellettszüntetni és az oroszok elleni harcok balsikerrel jártak; a cs.és kir. hadsereg érzékeny vereséget szenvedett. De Orosz-ország is beszüntette a támadásait. Ez alkalmat adott arra,hogy 1914 őszén Sziléziából új hadművelet induljon meg Dél-lengyelország felé, amely támadólag végrehajtva, szinténcsak a hadászati defenzívát szolgálta. Erre ismét egy remek-mű következett; a leggyorsabb átcsoportosítás után az újlökés Thorn felől. Az oroszok arra kényszerültek, hogy tá-madásaikat szüntessék be és védelembe menjenek át. Lima-novánál egy osztrák-magyar győzelem az oroszok támadásáta déli szárnyon meggátolta. Ezzel keleten is mindkét oldalonfelmorzsolódtak az erők; itt a Központi hatalmak voltakeredményesek, de az ellenség megsemmisítését nem érték elitt sem, mert ahhoz hiányzott a nyugaton remélt győzelem.

80

Azonban mégis defenzív sikert jelentett, amely a Központihatalmak átkarolását egyelőre hatástalanná tette.

Az 1914/15. év fordulóján mindkét félnél befejeződteka hadműveletek, megszűnt a mozgóharc és megkezdődött aaállásharc hosszú arcvonalaival, szabad szárnyak és oldalaknélkül. A háború új fejezete kezdődött.

Közben Törökország a Központi hatalmak oldalára lé-pett, ami Oroszországra nézve jelentékeny veszélyt jelentett.

Falkenhayn tábornok, aki most a német legfelsőbb had-vezetés élére került, újabb döntést keresett nyugaton. Kele-ten, ahol döntést nem kerestek, de további offenzív had-műveletekkel sakkban kellett tartaniok az oroszt, 1915-benjelentékeny eredményeket értek el. Ezek kárt okoztak aaorosz hadseregnek, azt visszaszorították és megakadályoztáktámadási szándékát. Ez megint csak a defenzív hadászatnaka mindenkor érvényes offenzív végrehajtása volt. Az itt elsőízben sikerült hadműveleti áttörés megint mozgást idézettelő, de a végső eredmény csak az arcvonal visszaszorításavolt, mert az egyedüli, még szabad szárnyon, az oroszokészaki szárnyán nem voltak hadműveletek. Később itt is új-ból megmerevedett az arcvonal.

Az Entente a Gallipoli félsziget ellen megindított vállal-kozásával veszélyeztette Törökországot, a nyugati arc-vonalon pedig különböző helyeken támadt, de minden ered-mény nélkül. Olaszország az ellenfél oldalára lépett. AKözponti hatalmak pedig, az oroszok elleni támadások utánSzerbia meghódításához fogtak.

Az 1915 év végén Németország elég nagy eredményeketmutathatott fel, de ezek mégsem hozták meg a döntést; azelhárítás újból győzött.

Az Entente az 1916. évre általános offenzívát tervezett,amely nyáron a Somme mellett, Macedóniában, Olasz-országban és az orosz arcvonalon egyidőben vette volna kez-detét. A Központi hatalmak is keresték a döntést, de veze-tőik elgondolásai nagyon eltértek egymástól. Hindenburg-Ludendorff előbb az orosszal akartak végezni, az osztrák-magyar vezérkar főnöke Olaszországot szerette volna le-győzni és von Falkenhayn tábornok ragaszkodott ahhoz agondolathoz, hogy a döntés csak nyugaton történhet. Ver-dunre indított támadással akarta elérni azt, hogy a franciák

81

elvérezzenek. Szellemüket akarta tönkretenni, erejüket pedigfelőrölni és nem az arcvonal gyengéit, hanem inkább azerősebb részeit kereste. Szándéka meghiúsult. Az Ententeterveit ugyan jelentékenyen megzavarta, de a Somme mel-letti csata mégis a tervezett időben kezdődött, megszüntettea németek támadását Verdunre és a végtelenségig gyengítettea német hadsereget. Az osztrák-magyar hadsereg Tirolban asaját hadjáratát folytatta, szintén eredmény nélkül. Azoroszok pedig kényszerültek ezáltal egy tehermentesítési tá-madásra, amely azonban túl korán indult meg azt osztrák-magyar arcvonal ellen. így egyik offenzíva, maga utánvonta a másikat, egyik offenzíva megszüntette a másikat,amíg végül a Központi hatalmaknak sikerült 1916-ban Ro-mániát legyőzni. Az elhárítás és ezzel együtt most Német-ország, ismét győzött.

Az Entente az 1917. évre újból tervezett egy általánosdöntő offenzívát nyugaton, Olaszországban, Oroszországbanés Saloniki körül.

A Központi hatalmak csak elháríthattak. Nyugaton azelső offenzívának nem volt hadműveleti eredménye, a má-sodiknak sem; a francia hadvezér eltűnt. Olaszország min-dent elkövetett, hogy véghezvihesse az áttörést. A német el-hárítás — amely az új, előbb magyarázott alapelvek szerinttörtént — megállta a helyét. Egymástól külön-külön véghez-vitt támadásokkal fejeződött be az év, de nem hozta meg adöntést, melyet a Központi hatalmak most már nem is ke-restek. A Cambrai melletti harckocsicsata teljesen új támadásimódszereket mutatott be, de megint eredmény nélkül.

A Központi hatalmaknak helyzete mindig veszélyesebblett. Oroszország ugyan kilépett az ellenség soraiból, deAmerika viszont, ellenünk lépett be a háborúba. A gazdaságinyomor fokozódott. A merülő naszádok háborújának nemvolt meg a remélt hatása. Az idő nagyban dolgozott azEntente részére.

Ugyanolyan indokokból mint a háború elején, Német-országnak addig kellett keresnie a támadás általi döntést,amíg az ellenség nem érhette el erejének tetőpontját. A sorsfordulatát most egy erős támadástól nyugaton remélték. Haaz nem vezetne célhoz, addig ismételnék, míg szét nem verikaz ellenséget. Az Entente azonban 1918-ban lemondhatott a

62

döntésről, azt biztosra vehette, Amerika új erőkkel jelentmeg és mert volt ideje, bevárhatta az 1919. évet.

A német támadásnak sikerült ugyan az áttörés, el tudtaválasztani az angolokat a franciáktól, de az ellenség tartalé-kai előtt megakadt. A következő támadások is soha nemlátott eredményeket mutattak fel, de a hadászati döntés mégmindig elmaradt. Az E'ntente elhárította az összes lökéseket,hogy aztán maga kezdje meg azt a nagy ellentámadást,amely alatt összeroskadt a német arcvonal. A háborút nyu-gaton nem lángelméjű hadművelet fejezte be, hanem axarcban való visszaszorítás őrölte fel a csapatokat, amelyek-nél a katonai erkölcsök részben megrendültek. Amikor a tá-voli szövetségesek összeomlottak, Németországnak sorsát ismegpecsételték.

A gazdasági nyomás és a propaganda hozzájárultak ah-hoz, hogy a világ legjobb hadseregét legyőzte a tömeg éstérdre kényszerítette az anyag. A megfigyelések sokaságamiatt a nagy háború hadászati tanainak kutatására kicsinekbizonyul ez a fejezet. A világháború nem nyújt nekünkcsupa új tanulságot, többnyire azoknak az igazolása, ame-lyeket már az első fejezetben, mint az értelem alapját, fel-soroltunk. De bizonyításuk is értékes, mert útmutatóul szol-gálnak azoknak az érveléseknek, melyeket a jövőben hasz-nálunk majd fel következtetéseinknél.

Az első nagy tantétel az, hogy a hadászat a politikátólfügg, vagyis a katonai hadviselés az általános hadviseléstől.Csak adott politikai feltételből lehet hadászati cselekvést le-vezetni. Amilyen különböző az egyik, olyan változékony amásik. A visszapillantás a háború kezdetére és a háború be-fejezése utáni helyzetre, világosan mutatja ezt. Súlyosak aszövetséges háború politikai körülményei. Az egységeshaditerv hiányzott a Központi hatalmaknál, felső irányítás-nak a hatása alig volt érezhető. Az Kntentenál is csak a leg-végső veszély teremtette meg az egységes fővezérséget. Akatonai hadviselés mellett, a gazdasági- és szellemi hadvise-lés is nagy mértékben szerepel. Ezek győzelemhez segíthetnek,vagy a vereséget okozhatják, szóval döntőek lehetnek. Mind-két hadviselő félnél fennállott a megsemmisítés gondolata, deidőnként a kifárasztás szándéka határozta meg a terveket,

85

erre vonatkozólag egyrészt a háború kezdete, másrészt Fal-kenhayn tervei példának tekinthetők.

A hadászati offenzíva, amelyre mindig törekedtek, avégén nem hozta meg a sikert, legalább is nem tiszta formá-ban; a defenzívából kiinduló ellenoffenzíva 1918-ban kitudta küzdeni a győzelmet. A hadászati defenzíva e szerinregyenértékű az offenzívával, feltéve, hogy nem marad apuszta elhárítás mellett, hanem ellenoftenzívában látja cél-ját. A hadászati defenzíva időben és térben korlátozva, azoffenzíva szükséges kiegészítése volt.

Az az akarat, hogy az ellenség cselekvési törvényeitmegszabjuk, sok helyzetben hatásosnak bizonyult. Az egyikcselekvés maga után vonja a másikat és az előre meghatáro-zott tervet minduntalan megzavarja az a másik terv, amelyikaz előbbit megelőzte. A hadászat, „a kisegítések rendszere“,Moltkenak igazsága, újból bebizonyult.

A hadászati tervek végrehajtásánál mindenekelőtt há-rom tényező döntött: a tömeg, a technika és a nagy terek.Ezeknek uralása volt a katonai hadviselés művészete.

A hadseregek óriási méreteket öltöttek. Amíg Napóleonhadseregei még legfeljebb 600.000 emberből álltak és Moltkegyőzelmeit az egy milliót alig túlhaladó hadsereggel aratta,addig a világháborúban több milliók küzdöttek egymás el-len. Az ilyen tömegek mozgatása már maga művészet volt.Vasutak és gépkocsioszlopok ma nélkülözhetetlen segéd-eszközök nemcsak a felvonulásra, hanem a hadműveletekvezetésére is. Egész hadseregeket tolnak el, hogy a külön-böző hadszintereken mindig új súlyképzéssel keresséka győzelmet.

A terek is, ahol hadat viselnek, iágultak. A hadszíntértöbbé nemcsak országokat foglal magában, hanem világ-részeket. Az arcvonalak a mérhetetlenségig terjednek ki ésazáltal, hogy tengerekre és hegységekre támaszkodnak, csök-kennek a hadműveleti lehetőségek. Ezáltal megint szűkebbeklettek a terek. Szabad szárnyak és nyitott oldalak, mind-inkább eltűntek. A nagyobb távolságról való átkarolás, márcsak a háború kezdetén lehetséges. Később az áttörésnekkell szétszakítania az arcvonalakat, hogy ezáltal szárnyakatés oldalakat teremtsen. Viszont a távolható fegyverek szapo-rodása, azoknak további újítása és az a lehetőség, hogy tar-

84

talékokat gyorsan szállítsanak a veszélyeztetett helyre, meg-könnyítik az áttörés megakadályozását. Ezek a tartalékok amélységi övből végrehajtott támadással visszavetik a betörőcsapatot és elzárják vagy elreteszelik a hézagot. A fegyverekfokozott hatása meghosszabbítja a harcok tartamát, időt en-ged az elhárításnak, gyorsabban és jobban emészti fel a tá-madó erejét. Gyors döntések nincsenek többé. Napokig éshetekig tartó súlyos küzdelem jellemzi a csatát. Már nemmozgások töltötték be a háború legtöbb idejét, hanem harcok,amelyek jóformán négy és fél évig tartottak, mindig újbólelérték a tetőpontot, „nagy csatákká“ fejlődtek és utána is-mét kisebb harcokká apadtak.

Az új fegyverek új képet adtak a csatának. A légihaderő csökkenti a meglépések lehetőségeit, megengedi azellenség szándékainak és mozdulatainak idejében való felis-merését, azoknak ellenőrzését és csökkenti a bizonytalan-ságot. A fokozott mozgási lehetőségek előmozdítják a meg-lepetést. Új vezetési eszközök, távbeszélő, távíró (hughes),szikratávíró, gépkocsi és repülőgép mint jelentő- és parancs-közvetítő, megengedik, hogy a vezető akarata gyorsabbanváljék tetté és nagy térben is lehetővé teszik a feszesebb ésegységesebb vezetést.

A harcosok, fegyverek és az anyag utánpótlása nehe-zebb. Megnehezíti azt a csatához szükséges óriási mennyiség,viszont megkönnyítik a javított és gyorsabb szállítóeszközök.A hátsó összeköttetések mindkét arcvonalon rövidebbek lesz-nek, megszakításuk nehezebb, de a légi zavarás lehetőségeérzékenyebbé teszi azokat.

A támadás, a háború előtt a győzelem üdvözítő eszköze,vesztett hatásából. A lőfegyverek visszataszító ereje első-sorban az elhárítás javát szolgálja. A támadásnak nagyobberőre van szüksége, mert könnyebben emésztődik fel az erőés nagyobb mélységet követel, hogy tartósabban hassonmind az átkarolásnál, mind az áttörésnél. A lineáris hadá-szatból a mélységi hadászat lesz. A súlyképzés alapelvétmindjobban figyelembe kell venni. A támadó nagyobb erejeés nagyobb mélysége azt eredményezik, hogy az elhárításnakis mélyebbnek kell lenni, ami által a vezetés is rugalmasabbáválik. Arctámadások, még inkább mint ahogyan azt a há-

85

ború előtt gondolták, tisztán csak az arcvonal visszanyomá-sához vezetnek.

Ennek ellenére látjuk, hogy a döntés elérésére mindiga támadást választják és hogy az az elhárításon állandóanmeghiúsul. Az új támadó fegyver, a harckocsi, még nemhozza meg a kiegyenlítést. Ennek a fegyvernek a lehetőségeitmég nem merítették ki.

Azáltal, hogy az átkarolást az áttörésnek kell megelőz-nie, a harcászat kezd uralkodni és végül a hadászat elő-feltételévé válik. A harcászati siker a hadműveletnek többénem befejezése, hanem kezdete. Ha nem vezet szabad moz-gáshoz, akkor keresztülvihetetlenek az összes hadászati ter-vek és hadműveleti gondolatok. Csak a mozgásban rejlik agyőzelem. így tehát a háború végén nem uralkodik többé ahadvezér szelleme és akarata, hanem a tömeg és az anyag.Nem hadműveleti háború ez, amilyet Moltke 1870-ben klasz-szikus formában vezetett, hanem az anyagháborúnak és anépek küzdelmének alakja. A háború maga pedig abszolútalakot öltött. Nemcsak hadseregek harcolnak, hanem népek.A háború mindenkit érint; mélyen belenyúl az egyes em-berek életébe és átfogja a nép összeségét. Mindenki harcol,mindenki szenved és minden eszköz a háborút szolgálja.Nincsenek személyes vagy tárgyi kivételek. A háború totális,ismét megsemmisítés a cél, úgymint az őskorban, csak máseszközökkel és más célokból. Ismét feléled a régen elmúltharcok kegyetlensége.

Tenger sok kérdést lehetne intézni ennek a fejezetnek atanulmányozása végén. Új igazságok-e ezek vagy tévedések?Befejezés-e vagy kezdet az, amit a nagy háború mutat ne-künk? Választ adhattak-e már erre a világháború utóhang-jai, az 1920. évi orosz-lengyel háború vagy a harci eseményeka távol keleten, Afrikában és Spanyolországban?

Ezekre a kérdésekre a választ keresni annyit jelent,mint a jövő háborúját kutatni. Ez a következő fejezet fel-adata legyen.

Most, hogy áthatoltunk a hadművészet területén, ál-landó átalakulásokat, folytonos változásokat találtunk. Váj-jon következetes fejlődés-e ez?

A háború a kultúra jelensége, a mindenkori idők képe.

86

A családok és törzsek háborújától, az osztályok hábo-rúin át, az államok és népek háborújáig egy vonal vezet. Evonal mentén tágulnak a terek, szélesednek az arcvonalak,tökéletesednek a fegyverek. Vájjon ezt nevezzük-e a háborúlényegének ?

Bizonyára csak külső alakjában.A háborúk céljai nem mutatnak fejlődést. Támadó- és

elhárító háborúk mindenkor léteztek. A megsemmisítés és afenntartás, mint a háború alapgondolata, a politikai körül-mények szerint változott. Elszigetelt háborúk és szövetsége*háborúk váltják fel és követik egymást. Háborúk, ame-lyekre a becsület kényszerített vagy amelyek elkerülhetet-lenek voltak, gazdasági és vallásháborúk váltakozva töltikbe az időket.

A háború mint a politikának más eszközökkel való foly-tatása, a háború mint a politikai eszmének kifejezése, minta kultúra képmása, mint a kor jelensége, részünkre az egyiknagy tanulság.

A másik nagy tanulság az, hogy a harcászat a technikafolytán változik és hogy a hadászatot a harcászat átalakítja.

A hadvezér lángesze és katonai géniusza, a csapat szel-leme és annak katonai erényei adnak tartalmat és súlyt aháborúnak. Ez végül a harmadik tanulság.

Ez a három tanulság legyen a vezérfonalunk, ha mármegkíséreljük, a jövő háború utáni kérdésekre a feleletetmegadni.

Világos, hogy ez a felelet tökéletes nem lehet, reméljükés óhajtjuk azonban, hogy nem jutunk teljesen tévútra.

MILYEN LESZ A JÖVŐ HÁBORÚJA ?„Meg kell kísérelnünk, hogy he-

lyes előrelátással megelőzzük azalakuló dolgok fejlődését, hogy ez-által olyan előnyt szerezzünk, ame-lyet az ellenségünk nem tud többébehozni. Ezt a teljesítményt köve-teli tőlünk a jövő“,

von Bernhardi tábornok.

Sötét a jövő; emberi szem nem képes rajta átlátni, em-beri gondolat nem tud rajta áthatolni.

Merészségnek látszik a jövő képére vonatkozólag kér-dést intézni és elbizakodottságnak erre válaszolni.

Minden katonai cselekvés a múlton alapul, a jelen idő-ben alkot és a jövőre épít.

A hadművészet mint ismeret céltalau akkor, ha csak amúltnak tudománya és nem szűri le abból a jövőre vonat-kozó tanulságait.

Az ilyen tanulságok nem eredményezhetik a tökéletesigazságot, nem lehetnek megdönthetetlen törvények, de jós-lások se maradjanak, mert akkor nem tanulságok. Kutassáka multat, vizsgálják a jelent és tűzzenek ki célt a jövőre.

Ehhez munka, ítélőképesség, éles látás és fantázia szük-séges.

A múlt tapasztalatai olyan ismereteket nyújtanak ne-künk, amelyek fokozzák a jelen időre szükséges ítélőképes-ségünket és megmutatják nekünk az utat a jövő talányainakmegfejtésére.

Igen gyakori mondás, hogy „a jövendő háború mindigott kezdődik, ahol az előző véget ért“. Veszedelmes állítás ez!Könnyebb volna a gondolkodó katona munkája, ha ez ígyvolna. Hiába való volna akkor olyan kérdést feltenni, mint

88

amilyen ennek a fejezetnek a címe. Minden kutató béke-munka felesleges volna akkor. Csak arra volna szükség,hogy gondosan elrakjuk az utolsó háború tapasztalatait és haismét elhangzik a harci kiáltás, akkor előszedjük azokat. Akipedig a következő háború kezdetét úgy értelmezi, hogy min-den kutatás és okoskodás csak fércmunka marad, hogysemmi kísérlet és fantázia nem elegendő arra, hogy a jövőhomályát csak némileg is tisztázza, az megfosztja a katonátnevelése javától, a bizonytalanban való cselekvésnél szük-séges bátorságtól és az akaratába vetett hitétől.

Elkerülhetetlen, hogy néha tévútra ne térjünk. A vezetésés a csapat mindig csalódásoknak az áldozata lesz. Még alegtehetségesebb hadvezér sem fogja megérni azt a szeren-csét, hogy a jövőt kutató összes gondolata megvalósuljon,hogy a bizonytalanba vetett számításai hiba nélkül egyez-zenek.

Egyetlenegy háború sem kezdődik azonban ott, ahol azelőző véget ért. Minden halad; így tehát a hadművészetalapjai és jelenségei is.

A politika mint a háború megindítója, mindig új fel-adatok elé állít, még ha a célok a régiek maradtak is. A népvédőképessége szüntelenül változtatja az alakját, a módo-zatát és azzal együtt a haderőt is. Az emberi ész nem nyug-szik, találmányok és felfedezések soha véget nem érnek ésezért a hadviselés eszközei sem jutnak soha végérvényes for-mához. A tér és az idő, mint a hadviselés tényezői nem egy-forma mennyiségek. Mint alak és mérték állandóan változ-tatják befolyásukat, amit számításba kell venni. Az emberekis minden időben mások, más a vezető és mások azok, akiketvezetnek. Felfogásuk és teljesítőképességük, akaratuk ésellenállóképességük, törekvésük és tudásuk esetről-esetremódosul.

Egyetlenegy új háború sem kezdődik ott, ahol az előzővéget ért. Olyan változások történnek a kettő között, ame-lyeket minden téren előidéz a haladó élet.

Az utolsó háború tapasztalatait kutatni nem hasztalan,mert csak azokból meríthetjük a béke tanulságait. A jövőcéljainak kutatása egyedül a tapasztalaton és tanulságonépülhet fel.

89

Haditapasztalatok, béketanulságok és fantáziák.

Tapasztalatok élményekből keletkeznek; élményekazonban még nem tapasztalatok. Élmények egyszeriek, mégha ismétlődnek is. Tapasztalatok pedig szellemileg kiértékeltélmények. Tapasztalatok szabályt állítanak fel, azt akar-ják bizonyítani, hogy bizonyos feltételek mellett bizonyosjelenségek visszatérnek és hogy akkor bizonyos cselekvésekszükségesek és helyesek. Tapasztalatok elveket állítanak fel;elveket, de nem sematikus törvényeket. A tapasztalat tanít,a törvény határoz.

Tapasztalatok nem ölelhetnek fel mindent, hanem csakegyes területeket érinthetnek. Van hadászati, harcászati,szervezési, lélektani és sok másféle tapasztalat.

Az ember szerezhet ugyan tapasztalatokat, de azokelvvé csak akkor válhatnak, ha azokat, egyforma vagy ha-sonló feltételek mellett, több olyan egyén szerezte meg kü-lönböző helyzetekben, aki ítélőképesség felett rendelkezik.

Veszedelmes és helytelen, ha tapasztalatok veszendőbemennek. De tapasztalatok meg is merevedhetnek meg-változhatatlan tantételekké, holt betűvé válhatnak és eznem kevésbbé veszélyes és hibás. Tapasztalatok ne idézzékfel a múltat, hanem szolgálják a jövőt, miért is folytonosfelülvizsgálatra szorulnak, hogy nem változtak-e a feltételek.Ez a felülvizsgálat pedig a jelen idő ismeretein és a jövőbenvaló kutatáson alapul. A jelen kor ismeretei azonban nehezenszerezhetők meg akkor, ha a hozzá való eszközök hiányoz-nak. A háború utáni első években ezt nagyon megérezte anémet katona. Nem azért, mert elvesztettük a háborút. Avesztett háborúk jobban ösztönzik a vizsgálgatást mint agyőzedelmesek, nem engedik a pihenést és kényszerítenek azelmélkedésre. A nyert háború pedig magában rejti a győzőelbizakodottságának veszélyét. A mi helyzetünk azért volcnehéz, mert esztelen parancs megfosztott bennünket mindenkorszerű eszköztől, elvette tőlünk a felülvizsgálat legegy-szerűbb lehetőségeit. így tehát mindazt, amit kísérletezésseltapasztalhattunk volna, pusztán csak fantáziánkra voltbízva. Német sajátosság segített ennek a hiánynak az eny-hítésén. Arra persze nem volt képes, hogy teljesen kiegyen-lítse. A Reichswehr törekvése mutatja, hogy felismertük

90

a gyengeségüket; szerencsénk és hitünk segített bennünketabban, hogy azt legyőzhessük.

A jelenkor ismereteit elsajátíthatjuk a békében tartottoktatásokból és azoknak a háborúknak a tapasztalataiból,amelyeket a mi békeidőnk alatt mások vezetnek. Utóbbiakazonban mindig csak kézzelfogható dolgokat hasznosíthat-nak és azt is csak korlátozott mértékben. A löveg hordtávol-ságát megállapítani béke idején is lehet, a lövedék hatásátellenben már csak korlátozott mértékben, mert annak er-kölcsi benyomását nem tudjuk kitapasztalni. A jármű tel-jesítőképességét kipróbálni ellenséges behatás nélkül is lehet,de hogy beválik-e, arról csak hosszabb harctéri használatután lehet bírálatot mondani. Zavarok, amelyek haditapasz-talat szerint valószínűek, békében is feltételezhetők. Hogyazután még nagyobb zavarokat várhatunk-e, még nagyobbakadályokat kell-e leküzdeni, ezt előre senki sem tudhatja.A lélektani jelenségek pedig nyílt kérdések maradnak, azokatmég a leggondosabb megfontolással sem lehet megjósolni.

A mások által vezetett háborúk sem nyújthatnak tel-jesen tiszta képet ezekről a jelenségekről. Tanulságaik a sajátháborús tapasztalataink és a saját békekipróbálásaink közöttfekszenek és többnyire csak egyesek megfigyelésein alapul-nak. Nem szabad azokat lekicsinyelni, de túl komolynak semvehetjük, ahogyan az rendszerint történik. A világháborúelőtt viselt háborúk tanait legtöbb esetben nem értékeltékeléggé, különben jobban felismerték volna a géppuska je-lentőségét és előbb érezték volna az arcvonal megmerevedésé-nek veszélyét. Azért olyan nehéz ez az értékelés, mert nemkönnyű megítélni azt, vájjon általánosan érvényes tapasz-talatok ezek vagy különleges viszonyokról van szó, amelyek-nek okai a hadszíntér, a háborút viselő felek tulajdonságaik,szervezésük vagy kiképzésük sajátosságaiban fekszenek.

A jelenkor felismeréseit a fantáziának kell kiegészíteni.A fantázia nem terv nélküli elmélkedés, nem fantasztikustörekvés, amely elveszti a talajt a lába alól. A képzelőtehet-ség olyan adomány, amely megengedi, hogy megérezzünkvalamit, gondolatban átéljünk valamit, de leginkább, hogyelőrelássuk, gondolatban elképzelhessük, hogy hová vezet-hetnek, vagy hová kell hogy vezessenek a fejlődések. Fan-táziával rendelkezni a katona részére annyit jelent, hogy el-

91

képzelhesse a jelenkor eszközeinek fejlődését és harcszerű ki-hatását olyformán, hogy ebből levonhasson következtetéseketa jövőre.

E szerint a képzelőtehetség olyan adomány, amelyet nemlehet megtanulni, amelyet csak felkelteni lehet és tovább-fejleszteni. Nem pótolhatja ugyan a tapasztalatokat és nemteszi feleslegessé az ismereteket, de kell, hogy mind a kettőtkiegészítse és szárnyrakeltsen gondolatokat, hogy azok to-vább szállhassanak a józan ész határáig.

Mindig három pontra kell támaszkodnunk, ha a jövendőháború alakja után kérdezősködünk. Ezek: a tapasztalat, azismeret és a fantázia.

A hadművészet legyen korszerű. Minden háború a politi-kai gondolat megnyilvánulása, jelenségeiben pedig a kultúraképmása. A múltra való visszapillantásnak ez volt az egyiknagy tanulsága.

A harcászat, azaz a fegyverek és csapatok harcban valóalkalmazása a technikától függ, de a technikával együtt vál-tozik a harcászat művészete is. A hadászat pedig a harcá-szattal módosult, ámbár ugyanazok maradtak az alapismere-tei. Ezt feljegyezhetjük második tanulságként.

A harmadik tanulság pedig az, hogy a szellem dönt.Annál a kísérletnél, hogy a jövendő háborúról feltett

kérdésre válaszoljunk, állandóan szem előtt kell tartanunkezt a három tanulságot. Érdeklődnünk kell a hadművészethátterei, eszközei és alakjai után és iparkodnunk kell az in-dítóokok mélyére hatni.

Aki a jövendő háború után kérdezősködik, az egyszers-mind a mai hadművészet felől is érdeklődik. Mert az egészmai hadművészet a jövő háborúja után igazodik, a mai had-művészetnek ez a kizárólagos értelme és célja. A ma és aholnap között határt vonni e szerint nehéz volna, fontos csaka haladás, mert a megállás sehol sem jelent olyan visszafej-lődést, mint a hadművészetben. Megdönthetetlen ismeretek ittépoly kevésbbé léteznek, mint örökké érvényes tapasztala-tok, a fantáziának pedig határa nincs.

lisztázásra szorul még a további kérdés is. Szemlélődé-seink értelmében hol végződik a múlt, hol kezdődik a jelenés hol veszi kezdetét a jövő? A múltra való visszapillantásbefejeződött a világháborúval. Nem mindenütt pihentek az

92

óta a fegyverek. Lengyelország 1920-ban létéért küzdöttSzovjetoroszországgal. Keletázsiában kétszer került sor afegyveres összetűzésre, olyan háborúra, amelyet az egyik félhivatalosan nem minősített háborúnak. Olaszország fegyve-res erővel szerzett magának impériumot. Spanyolországbantombol a polgárháború, amelynek jelentősége és kihatása azország határain messze túl halad. Fejtegetéseink értelmébena multat jelentik-e ezek a harci események és értékeljük-eilyenképen a tapasztalataikat és tanulságaikat? A'agy mára jelenkor-e ez és még nem alakultak ki teljesen a tanulságai?Vájjon nyerhetünk-e egyáltalán belőlük tapasztalatokat éstanulságokat a jövőre?

A válasz nem könnyű, legalább is nem minden tekintet-ben. Mert ezeknek a háborúknak az előfeltételei sok tekin-tetben mások, mint azok voltak, amelyek mellett a világ-háború, az utolsó nagy fegyveres összetűzés, végbement. Ez-zel nem lehet és nem is akarunk bírálatot mondani a törté-nelmi és politikai jelentőségük felett. A vezetés és a harcolócsapat teljesítményeiről sem akarunk véleményt mondani.A kérdést és feleletet csak olyan értelemben kíséreljük meg,hogy képet alkothassunk magunknak a mai és a holnapihadművészetről.

Ebben a tekintetben az 1920. évi lengyel-orosz háborúinkább a világháború folytatásának látszik. A fegyverekhatása változatlan maradt és a harci kötelékek felszereléseinkább silányabb és tökéletlenebb, mint a világháborús csa-patoké. Mert a lengyel kötelékek még nem voltak rendezve,az orosz hadosztályok pedig már nem. Nagy térben aránylagkis harci egységek harcoltak. Ezáltal lehetségessé váltakolyan hadműveletek, amilyenek a világháborúban már lehe-tetlenek voltak és amilyeneket a jövendő háborúban alig vár-hatunk.

A keletázsiai harcokat olyan terek jellemzik, melyeknekkiterjedései nehezen képzelhetők el európai fogalommal ésmelyeknek széttagolását műutak, utak és vasútvonalak általnem lehet összehasonlítani európai viszonyokkal. Annyi tér,olyan kevés közlekedési vonallal a mi világrészünkön nem islétezik. A fegyverzetet, a felszerelést és a szervezést, legalábba kínaiak részéről, még távolról sem lehet összehasonlítani azeurópai hadseregekével.

93

Abesszínia meghódításával a hadszíntérnek teljesen eltérőkulturális viszonyain kívül, látjuk az egyik oldalon az ola-szok kiválóan felszerelt, megszervezett és vezetett korszerűhadseregét, a másik oldalon pedig tökéletlen haderőket, ami-lyeneket manapság a kontinensen nem is találunk.

Spanyolország harcai még leginkább megfelelnek a jö-vendő háború elképzelésének. Ezt bizonyítja a hadszíntérkultúrája és mindkét fél korszerű felszerelése fegyverrel ésharci eszközökkel. Ezeknek a harcoknak a sajátosságai ésegy általunk viselendő háború között itt is találunk különb-ségeket. A csapatok száma és az anyag mennyisége csekélyés a fegyverek alkalmazása nem felel meg mindig azoknaka követelményeknek, amelyeket a korszerű nagy hadseregekharca támasztani fog. Az, hogy tekintettel voltak az országjövőjére, legalább spanyol nemzeti oldalról, befolyásolta avezetést, ami minden polgárháborúban előfordul. A spanyolháború ennek ellenére, minden bizonnyal alkalmas a kor-szerű fegyverek hatásának kipróbálására és annak tanulmá-nyozása feltétlen értékes. Az új harcászati és hadászati ta-pasztalatokkal szemben azonban tartózkodóbbak lehetünk.A spanyol harctéri események összes megfigyelése, főképena külföldi irodalomban, eddig mind arra az eredményre ju-tott, hogy a világháború tanulságai gyakran bebizonyultakés soha nem változtak.

A legújabb hadiesemények ilyenféle szemléléséből lát-juk a háború általános feltételeinek döntő jelentőségét: a hát-teret.

A hátterek.

Ne várja senki, hogy a jövendő háborúk előzményeittárgyaljuk majd a következő fejezetben. Azt nem is sejt-hetné senki.

Ne készüljön senki arra, hogy egy közeli háború jóslá-sába kezdünk. Háborút ne kívánjon senki és ne is jósolja aztsenki.

Ki kételkedhetik azonban abban, hogy a jövőben is aháborúhoz nyúlhat a politika, ami emberemlékezet óta végsőeszköze volt a politikának.

94

Ha tehát megkíséreljük azt, hogy felmutassuk a jövőháború háttereit és feltételeit, akkor csak általános megálla-pításokról lehet szó, amelyeket kikutatni ugyanolyan köteles-sége a katonának, mint az ilyen háborúra való szakszerű elő-készület.

A sors háborúi.

A történet legnagyobb tanulsága az, mondja egy ismerttörténész, hogy a történelmen senki sem okul. Vájjon a jö-vendő háborúra is érvényes-e ez? A látszat az, hogy a világ-háború tanulsága, jobban mondva annak elvesztése — mertki nem vesztett a világháborúban? — mindenütt erősen hat.Ha imitt-amott ismét felbukkan a háborús hangulat, mégistúl súlyos intelem volt az 1914/18. évek világégése ahhoz,hogy ma és a következő években újból kezdődjön ilyen há-ború és hogy megismétlődjék az ilyen háborúba való belesod-ródás. Amíg él az a nemzedék, amely saját személyén tapasz-talta a világháborút és vezető állásokat foglal el, mindenelképzelhető eszközzel meg fogja akadályozni a népek har-cának megismétlését; nem fognak főkép egyhamar kiváltanikisebb események nagy következményeket, hanem csak iga-zán nagy okok. Hogy fennállanak-e ilyen okok, arról itt nemvitatkozunk. Itt csak azt akarjuk állítani, hogy a jövőbennagy kiterjedésű háborút csak valóban sorsdöntő esetekbenviselnek majd: életszükségletekért és létérdekekért. Ebből azállításból a katona arra következtet, hogy az ilyen háborútaztán tényleg a nemzet minden erejével viselik, az ész és azakarat minden eszközével, a legnagyobb szenvedéllyel ésannak hevessége sem marad majd el a nagy háborúétól. A„totális háború“ megnevezés jelszóvá vált. Könnyedén oda-vetve, alig észrevehető a benne rejlő végtelen erőmegfeszítés,amely kihat a cselekvésekre és megnyilatkozik a szenvedé-sekben. Magában véve ez nem újdonság, előbbi háborúkbanis, ha döntő kérdések miatt viselték azokat, latba vetettékminden erejüket. Csakhogy akkor nem volt erre alkalmasminden erő és eszköz, nem volt benne része a nép minden ré-tegének. Az utolsó évtizedek technikai lehetőségeinek kiha-tása mérhetetlenül befolyásolja a háborút. A népnek a politi-kába való beleolvadása által, az alattvalók politikailag érző

95

és cselekvő állampolgárokká váltak, amiért is a háború minta politika folytatása, a nemzet minden tagjának saját ügyévévált. A technikai lehetőségek kihatása által előidézett gazda-sági összefonódás eredménye, hogy ennek a gazdasági lánco-latnak a résztvevői, vagyis minden dolgozó ember, a nemzet-nek többé-kevésbbé fontos tagjává vált. Ez nem jelenti azt,hogy mindenki, bármelyik helyen is, köteles működni éshogy mindenkinek minden szenvedésben részt kell venni.Ez csak bizonyos erők meghatározott célokra való feszesösszefoglalását és szervezését jelenti.

Összességében ez mégis minden erő harca az összes erőellen.

A vélemények mind egyeznek abban, hogy ennek követ-kezménye csak a jövendő háborúk hosszú tartama lehet. Bizo-nyos, hogy a hadviselőknek ez nem lehet és nem is lesz soha kí-vánatos. Mindkét fél törekszik majd a hadiállapot megrövidí-tésére és hogy elérje azt, a legradikálisabb eszközökhöz fognyúlni. Ha aztán a legvégsőbb eszközhöz nyúl az egyik fél,ugyanezt teszi majd a másik is, ami az előbb említett elkese-redett küzdelemhez fog vezetni. Nagy tévedés az a hit, hogyéppen a korszerű hadifegyverek az ellenség gyors legyőzé-sének, a rövid, csapásszerű háborúnak feltételei. Eddig mégminden fegyver ellenfegyverére talált. Azoknak gyors fej-lesztése és tömeggyártása, a mai nemzetgazdálkodási rend-szer mellett nem ütközhet olyan nehézségekbe, mint az előbbiidőkben. Csak műszakilag, vagy vegyészetileg nagy fölény-ben lévő fegyver birtoklása, olyan ellenséggel szemben, aki-nek erre való ellenfegyvere nincs, jogosíthat a rövid háborúreményére. Amennyire azt át lehet tekinteni, egyetlenegynemzetnek sincs birtokában ilyen fegyver. Nem tudjuk azon-ban, hogy mégis létezik-e ilyen fegyver, amelyet érthetőokokból teljesen titokban tartanak. Viszont a technikai fejlő-dések lényegéből ered az, hogy nem maradnak ismeretleneka műszaki haladás lehetőségei, mert az egyik lehetőség a má-sikból folyik. A tudomány nemzetközi összefonódása túlnagy már ahhoz, minthogy olyan felforgató újításokra le-hetne számítani, amelyek csak az egyik fél előnyét szolgál-nák. E szerint mindig bizonyos egyensúly áll be, amely tech-nikai lehetőségek alkalmazása mellett, annál jobban juttatjamajd kifejezésre a szellemi és lelki erőt. Ez a megállapítás

96

ne vezessen arra a gondolatra, mintha elérték volna a kor-szerű fegyvertechnika határait. A hadieszközökre vonatko-zólag a világháború, az általános műszaki fejlődésre vonat-kozólag a háború utáni idő, arra tanított bennünket, hogy a„lehetetlen“ nem létezik. Lehetséges, hogy a jövő nemzedékekolyan fegyverekkel és eszközökkel fognak harcolni, amelyek-ről ma még fogalmunk sincs és azokat ma el sem tudjukképzelni. Természetes, hogy a mai hadművészet csak a ma-napság létező eszközökkel foglalkozhat; de hogy azokkalfoglalkozzon, az kötelessége. Komolyan törekedjen rugalmas-ságának fenntartására, hogy minél előbb átalakulhasson, hama még ismeretlen eszközöket feltalálnának.

A jövő háborúi szövetséges háborúk lesznek, de nem le-hetetlen, hogy azért előfordulhat két állam, vagy nép közöttiküzdelem is. Ilyen „elszigetelt“ háborúk akkor válnak majdlehetségessé, ha tényleg csak kettőjüket érinti a hadicél, vagyaz alárendelt jelentőséggel lesz az általános nagy politikára,de akkor is, ha nagyon félreesik a hadszíntér a nagy politikametszésvonalaitól. A nagy háborúk azonban, amelyektől álla-mok és népek léte függ, a sors háborúi, szövetséges háborúklesznek. E mellett szól a gazdaság jelentősége a mai hadvi-selésre. Az Egyesült Államokon és Oroszországon kívül ta-lán egyetlenegy állam sincs, amelyik a hadviselés mindengazdasági szükségletével rendelkezik. Ezeken az államokonkívül hadigazdaságilag egyik sem „autark“. Minden más or-szág behozatalra szorul és hadviselés esetén szüksége vana szövetségesek segítségre. Állításunk mellett, hogy a jövendőháborúk szövetséges háborúk lesznek, szól még a mostaniidőben keletkezett nagy hadi fegyver, a légi hadető. A kon-tinenst és tengert átfogó hatásának lehetőségei megteremtet-ték a határos államok támogatásának fokozott lehetőségét maés a jövőben. Ezzel nagyobbak és könnyebbek lettek a szö-vetkezés lehetőségei és érthetetlen volna, ha a támogatásnakezt az új lehetőségét nem használnánk ki legnagyobb mér-tékben. Olyan országoknak, amelyeknek eddig csak egy ve-szélyeztetett arcvonaluk volt, most több arcvonal felé veze-tendő háborúval kell számolniok. Nem szükséges többé,hogy az arcvonalak a határ mentén húzódjanak, olyan tájé-kon és távolságban lehetnek azok már, amire eddig nem szá-mítoltunk.

97

Fegyver nélküli döntés?

Könyvünk első fejezetében, a fogalmak tisztázására valófejtegetéseinkben megállapítottuk, hogy a hadviselés általá-nos fogalmat jelent, katonai hadviselés alatt pedig, gazda-sági és szellemi hadviselés mellett, mellékfogalmat értünk.A világháborúra való visszapillantás megmutatta, hogy aszellemi és gazdasági hadviselés eszközei nem voltak lebe-csülendő hatással a küzdelem kimenetelére. „Németországmegnyerte a csatákat, de elvesztette a háborút.“ Ezt az állí-tást sokszor hallani, ami többnyire arra a következtetésrevezet, hogy csupán gazdasági indokokból és az ellenségespropaganda miatt vesztettük el a háborút. Ki csodálkoznaazon, ha kialakulna a jövőre az a vélemény, hogy nem a ka-tonai hadieszközök kölcsönös harca hozza meg a döntést,hanem a lelki befolyásolás és a gazdasági nyomás. Vájjonnem az állásharc hiúsította-e meg a haderők mozgatásánakminden lehetőségét és azzal együtt a győzelem kivívását ésnem lesz ez majd ugyanúgy a jövőben is? A jövőre vonat-kozó ilyen kérdésre egyértelműleg válaszolni lehetetlen. Csaka múltnak megfigyeléseiből vonhatnánk le tanulságokat,amelyeken megállapíthatnánk, hogy általánosságban érvé-nyesek-e vagy sem. A katonai haderők egymás elleni harcaaz előbbi időkben tetőpontját döntő csatákban érte el, ame-lyeknek . a katonai erők megsemmisítése által meg kelletttörni az ellenség harci akaratát is. Ilyen megsemmisítő csa-ták nem voltak olyan gyakoriak, mint ahogyan gondolnánk.Königgrátz és Sedan épolyan szórványos jelenségek, mintKannae és Waterloo. A világháború előtti háborúk zömétéppoly kevésbbé döntötték el egyetlenegy döntő csatával,mint magát a világháborút. A katonai harceszközök mellettrégente is jelentős szerepet játszott a blokád, a hadviselőkbefolyásolása és a politikai harcmódok nem katonai harcieszközei. Nagy Frigyes és Napóleon sem voltak kisebb mes-terek a nem katonai győzelmi eszközök kezelésében mintWilson és Northcliffe. Mind a világháborúban, mind előbbsem jelentették a csatamező véres győzelmei mindig az el-lenséges hadsereg megsemmisítését. Döntő jelentőségűekvoltak már akkor is, ha magukban rejtették a megsemmisítésveszélyét, ha komolyan fenyegették az ellenség fővárosát és

98

országrészek vagy az ellenállás erőforrásainak elvesztését.Amíg az ellenség erőforrásait máskép nem lehet megvédenimint katonai erőkkel, vagyis a fegyveres erő alkalmazásával,addig továbbra is döntő marad a katonai fegyverek eredmé-nye. Azzal is érvelhetünk, hogy az ellenég ellenálló ereje éserőforrásainak védelme ellen nem katonai eszközökkel is har-colhatunk, azonban ilyen eszközök nem hozzák meg a dön-tést soha. A fegyverek utolsó lökése szükséges, hogy ilyeneszközök sikerét kihasználhassuk. Dr. Lasswell Harold, acsikágói egyetem politikai tudományok tanára megerősíti ezta megállapítást „Propagandatechnik im Weltkriege“ címűkönyvében, amikor is a világháborúnak az Entente általimegnyerését jórészbcn a propagandának tulajdonítja. Lass-well könyvében kijelenti, „hogy Wilson szavaiban mi volt aszónoki és színészi teljesítmény és mi a higgadt megfontoláseredménye, az akkor tisztázódik majd, amikor már majdnemielfelejtették a világháborút. Működése propaganda szem-pontjából minden esetre mesteri volt. Wilsonnak szükségevolt arra a méregre, amelyet buzgó propaganda emberekaddig csepegtettek egy megtántorított nép ereibe, amíg fegy-veres erővel legyőzhették.“1 Miért nem elégedtek meg azEntente régi hatalmai az Egyesült Államok propaganda ésgazdasági segédeszközeivel? Miért kellett nekik a német népvégleges legyőzéséhez az Egyesült Államok fegyveres segít-sége? Nem lebecsülendő segítséget jelentenek a propagandaeszközei a hadviselés részére, különösen amióta a rádió min-den házba behordhatja a politika mérgét és a hangszórótalán még a csatamezőn is pótolhatja a röpcédulák ledobását.Propaganda eszközök esetleg visszatarthatnak egy népetattól, hogy belépjen a háborúba, vagy arra is bírhatják, hogymás állam szövetségese legyen. Megbéníthatják a harcikedvet és a győzniakarást. Szükségük van azonban tárgyi-lagos alapra. Az állandóan a Központi hatalmak hátrányáraeltolódó erőviszonyok (vagyis a katonai erők) egyik leghatá-sosabb alapja volt az Entente-propagandának a világháború-ban. A propaganda ellenpropagandát váltott ki. Az ellen-

1 A mondat részét aláhúzta a szerző.

99

propagandát saját népünk befolyásolásával érhetjük el. En-nek is kell hogy alapja legyen; a katonai sikernél erősebb ésszilárdabb alapot erre bajosan találni.

Hasonló a gazdasági hadieszközök értékelése. Ezek semáj tünetei a világháborúnak. Csak a térbeli méreteit, konti-nensekre való kiterjedéseit, kíméletlen kegyetlenségeit ésminden érték összefoglalását nem érték el előbbi időkben.Olyan segédeszközök voltak ezek, amelyeket egész teljes-ségükben vetettek be akkor, amikor a katonai harceszközökaz alapot erre megteremtették, amikor fegyverrel meggátol-ták a német hadseregek győzedelmes előretörését. Ezektöbbnyire csak akkor juthattak érvényre, amikor már meg-történt a fegyveres döntés. A jövendő háborúban már azelső órákban megkezdődik a gazdasági nyomás és nem vár-ják be a katonai döntést. A gazdasági blokád pedig nem le-hetséges, amíg a tengeri uralmat meg nem szerezték, hacsakmeghatározott területekre és bizonyos időtartamra is. A le-vegőből való behatás gazdasági erőforrásainkra csak katonaieszközökkel, a légi haderővel, lehetséges; behatásuk csak ak-kor lehet döntő, ha az ellenség légi hadereje a saját elhárítóerőnket, a légvédelmet, legyőzte, vagy bizonyos időtartamraés meghatározott térben lefogta.

Amíg katonai eszközökkel való légelhárítás létezik, ad-dig a győzelem elkerülhetetlen előfeltétele, hogy azt katonaieszközökkel leverjék.

Elméleti szemlélődéseknél jobban mutatják ezt az egészvilágon észlelhető tények. Nincs olyan állam vagy nagy-hatalom, amely csak azért mondott volna le hadseregénekfelállításáról, mert a nép és élettér biztosításáért jót álltakvolna propaganda és gazdasági szervek. Mindenütt készenállnak hadseregek, hajóhadak és légi haderők, hogy meg-védjék nemzetük életét. Amíg értékek és tulajdonok van-nak, amelyeket érdemes megvédeni, addig lesznek katonaihatalmi eszközök, amíg pedig katonai hatalmi eszközök lé-teznek, addig meg fogják védeni ezeket az értékeket. Amed-dig katonai eszközökkel védjük tulajdonunkat, addig ellen-ségeink katonai eszközökkel fognak harcolni védelmünk le-győzésére és amíg véderőnk fenntartásáért küzdünk, addigdöntőek lesznek ezek a harcok nemzetünk életére.

100

Légiháború vagy földiháború?

A légifegyverek hatalmas fejlődése a nagy háború után,mely alatt még csak kezdetleges állapotban voltak, azt akérdést vetették fel minden országban, hogy a földi haderőnem felesleges-e a jövőben, vagy legalább is döntő szerepetjátszik-e még. Igen mérvadó és komoly katonák arra az ál-láspontra helyezkedtek, hogy a jövőben a légi haderő egye-dül, vagy legalább is túlnyomó részben abban a helyzetbenlesz, hogy a háborút eldöntse. Ezt a felfogást, melyet előszörés leghathatósabban Douhet olasz tábornok képviselt, soká éslegkomolyabban izgatta az összes gondolkodó katona kedé-lyét. Nagyjában Douhet felfogása a következő: a szárazföldiés tengeri haderők a jövőben is megtartják értéküket, denem lesz többé döntő szerepük. A földön ezentúl már csak avédelem létezik, a támadás ellenben és azzal együtt a döntés,csak a légi haderők által történhet. A légi haderő a „térbenifegyvernem“, amely minden földi ellenállást harc nélkülmegkerülhet, minden célt, minden ellenálló erőt a földtőlfüggetlenül elérhet és megsemmisíthet. Az összes megerősí-tett állás és terepakadály értéktelenné vált, megnagyob-bodtak a hadszínterek. Idő és tér könnyen uralható.A légi haderő abban a helyzetben van, hogy olyan kiterje-désben, súllyal és tömegben hajtsa végre a támadást, mintamire addig képtelenek voltak a földi fegyvernemek. A légihaderő megsemmisítheti az erőforrásokat, még mielőtt aföldön egy puskalövés is eldördült volna. Képes az ellenségfővárosát, a legfontosabb lakóhelyeket, az ipart és a gazda-sági közlekedési vonalakat eltalálni és az ellenséget anyagi-lag és lelkileg annyira leküzdeni, hogy többé nem képes,vagy nem alkalmas ellenállásra. A háború eldöntése ezzelgyorsabban történhet mint valaha földi erők által; a háborúktehát rövidebbek lesznek. Hogy ezekkel az eszközökkel elér-hessük a nagy célt, ki kell küzdeni a légi fölényt, vagyismeg kell akadályozni az ellenséget, hogy a saját légi had-erejét használja. Szükséges, hogy ezért légi harcokban meg-verjük az ellenséges légi haderőt, vagy a repülőtereken meg-semmisítsük, továbbá, hogy annyira lefogjuk az ellenségiparát, hogy lehetetlenné váljék az elvesztett légi haderő pót-lása. Douhet szerint a saját ország ekkor nincs többé kitéve

101

ellenséges támadásoknak és zavartalanul kibontakozhat asaját támadó erőnk. Ilyen értelemben szükségesnek tartjaDouhet a légi haderő kiépítését amennyire csak lehetségesés a földi és tengeri haderő fenntartását és fejlesztését csakolyan mértékben, hogy a légi háború bázisát biztosítsák. Ezaztán, Douhet szerint, lényegesen egyszerűsítené a fegyver-kezés problémáját és csökkentené a költségeket.

Az akkoriban szabadfegyverkezésű államokban Douheítanainak sok híve akadt. Apostolainak némelyike tanainmég túl is ment és javasolta a földi és tengeri haderők meg-szüntetését. Óriási légiflották fantasztikus képeit rajzolták,ahol a hadsereg régi fegyvernemei és a tengerészet egységeimint a légi fegyvernem részei szerepeltek: kis repülőgépektömege mint légi gyalogság, hatalmas tengeri repülők, pán-célozva és a legnehezebb bombákkal és ütegekkel felszerel-ve, mint tüzérség, vagy légi cirkálók.

Az évek folyamán elcsendesedtek Douhet tanai, ame-lyeket úgy ismertek fel, amik tulajdonképen voltak, túlzá-sok és téves számítások. Kétségtelen, hogy a légi fegyver-nem ma még a kezdetén tart, ámbár messzire túlhaladta mára világháború teljesítményeit. Bizonyos az is, hogy a légifegyvernem ma a haderő egyenrangú részét képezi és mertképes térben gyorsan haladni és földi akadályokat átrepülni,döntő hatással lehet és lesz is. Ilyen értelemben úttörőekvoltak az olasz tábornok érvelései. Három dologban tévedazonban: először, feltételezi az állásharcot mint a földi há-ború legyőzhetetlen harcmódját. Másodszor, abszolút fogal-mat lát a légi fölényben. És harmadszor, lebecsüli az akadá-lyokat, melyek a természet által keletkeznek. Későbbi feje-zetünkben rátérünk még az állásharc kérdésére, annak lehe-tőségére és legyőzésére. A légi fölény megszerzésére megje-gyezzük a következőt: tévhit az, hogy az ellenséget kény-szeríteni lehet a légi fölényért való harcra. A légi fölény fo-galma hasonlít a tengeren való uralomra. A tengeren sem le-het abszolút uralmat kivívni; az csak bizonyos időre és bi-zonyos térben lehetséges és csak ott, ahol az ellenséges hajó-hadat megverték és csak addig, amíg a vereség tart. Ugyanezérvényes a légi térre is. Ha az ellenség el akarja kerülni a

102

döntő légi harcot, a támadó erre nem kényszerítheti. Ki aka-dályozhatja meg azt, hogy az ellenség sok repülőtérre elosszalégi haderejét, azt éjjel áthelyezze és megtévesztési-, burko-lási- és elhárítási lehetőségeket teremtsen, amelyek legalábbis a támadó szétforgácsolását eredményezné. Ki gátolhatjameg az ellenséget abban, hogy amikor a légi fölényt harccalakarják megszerezni, ő a maga részéről ne hajtson végre másterekben hasonló támadásokat. A levegő mégis csak a három,dimenziók tere. Nincs abszolút légi fölény, amelynek tar-tama van. Amit nem lehet megszállni, azt huzamosan nemlehet megtartani. A természet is határt szabott Douhet ter-veinek: az időjárás és a súly törvényében. Igaz, hogy óriásihaladás történt, amely megengedi a vakrepülést és azt, hogyfelhők fölött is bombákat dobhassanak a földre, de a há-borúban nincsen mindig jó idő a repüléshez. A bombázástechnikai lehetőségei soha nem sejtett fokra emelkedtek, dea találati biztonságot mégis mindig a repülő magassága fogjabefolyásolni; mert az ellenhatás régi törvényét a légi harcnálsem kapcsolták ki. A légelhárítás nem szünetel és olyan ma-gasságba kényszeríti a támadót, ahonnan a hatás jelenté-keny korlátozást szenved. Tehetetlen marad végül a leg-jobb és legerősebb légi fegyvernem is, ha elvonják tőle hatá-sának bázisát. Ez a bázis mindig csak a föld marad, ahováa repülőgépnek vissza kell térni, hogy új erőt merítsen to-vábbi mozgására és hatására.

Senki sem vitatja azt, hogy a légi fegyvernem a „függő-leges átkarolás“ lehetőségével és a tér és idő uralásával meg-változtatta a háború képét, mint azt eddig egyetlenegy fegy-vernem se tette. Arra a kérdésre azonban, hogy légi- vagyföldi háború, csak egy válasz lehetséges: légi és földi há-ború!

A haderő egysége — amely a földi-, tengeri- és légihaderőből áll — a jövendő háborúra éppolyan törvény, minta nagy hadieszközök egysége, a katonai-, szellemi- és gazda-sági hadieszközök. Az ellenség ellenállását leküzdeni, hadere-jét megsemmisíteni és erőforrásait tönkre tenni mind a háborúcélját szolgálják. Minden eszközt a sajátossága szerint kellharcba vetni; a cél azonban ugyanaz: a győzelem!

103

Kis vagy nagy hadseregek?

A világháború után néhány évvel, a hadművészet újabbnagy kérdése foglalkoztatta a katonák gondolatait, olyankérdés, amely inkább a szervezés területébe tartozik, de afegyverek alkalmazásából indul ki és mint a szervezés prob-lémája ismét odavezet vissza, a kis és nagy hadseregek fe-letti vita,

A vitás kérdés kiindulópontjai különbözők, azoknak meg-oldásai azonban, akik felvetették azt a kérdést, mind egycélhoz vezettek, a kis hadseregek képzéséhez. Feleslegesneklátszik, továbbra is ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert azösszes nagy hadseregekkel rendelkező állam gyakorlatilagelvetette a kis hadseregek kérdésének forradalmi megoldását.Mert azonban ennek a problémának a megvizsgálásánál a jö-vendő hadviselés kérdéseit érintjük, nem mehetünk el mel-lette szó nélkül. A kis hadseregek pártfogóinak egy részeDouhet és híveinek tanaiból indult ki, abból a meggyőző-désből, hogy egyedül csak a légi fegyvernem dönti el a há-borút! Ügy vélik, hogy a hadsereg tisztán csak a védelemalárendelt szerepét tölti majd be és szükségtelennek tartjákezért a hadsereget a világháború és az azelőtti idők méreté-ben. Ezt a felfogást megcáfoltuk már az előbbi fejezet álta-lánosságban említett ellenvetéseivel. Nem szabad elfelejteniazt sem, hogy Douhet tanait elsősorban olasz hazájáraszabta, ahol a hegyes vidéken vezető határok megnehezítik,sőt majdnem lehetetlenné teszik a hadműveleteket és ahol azaránylag rövid országhatár, tisztán védelmi feladatot felté-telezve, talán indokolja a kis hadsereg felállítását. Hogy anagy hadseregek feleslegesek, azt semmiképen sem lehet in-dokolni ott, ahol nagy kiterjedésnek az ország határai.

Sokkal figyelemre méltóbb a kis hadseregek pártfogóimásik része, akik a mechanizálás és motorizálás előharcosa!körül gyülekeztek és akik közül Fuller tábornok a legismer-tebb. (A mechanizálás alatt értjük az eddigi harccsapatok,mindenekelőtt a gyalogság, legmesszebbmenő pótlását páncé-lozott, motor által mozgatható harccsapat által. Motorizálásalatt értjük az ember és a ló mozgásának pótlását a motorereje által.) A teljes mechanizálás és motorizálás hívei azállásharc megfigyeléseiből indulnak ki. Alapul veszik azt a

104

tanulságot, hogy még a leghatalmasabb tömegnek sem si-került meghozni a csata katonai döntését, mert a korszerűfegyverek elhárító ereje, főkép a géppuskáké, nagyobb voltmint a nem páncélozott fegyverek támadó ereje. A harc-kocsiban, amelyet Anglia annak idején titoktartási okokbóltanknak (benzintartálynak) nevezett, látják a valóságos ésdöntő lehetőséget a páncélnélküli géppuskák elhárító erejé-nek leküzdésére. Az emberek hatalmas megtakarítására szá-mítanak a harckocsi által, amely a páncél védelme alattegyesíti a nagy tűzerőt és a leggyorsabb mozgást, miáltal fo-kozott támadó hatás mellett az emberi veszteségek lényegescsökkenésére következtetnek. Azt gondolták, hogy számosmechanizált, nagy támadó erővel rendelkező egység meg-teremtésével elérhetnek gyors és rövid harci- és egyúttal há-borús döntéseket. Ilyen harcmód mellett könnyebb lesz majda hátsó összeköttetések megzavarása és veszélyeztetése ésezzel esetleg sok véres győzelmet pótolhatnak vérnélkülimanőverekkel. További előnyt még abban látnak, hogy azilyen mechanizált hadsereg költségei csekélyebbek lehetné-nek, mint a régebbi tömegseregeké. A mechanizált hadsere-gek előharcosai e szerint nem a számot tartják döntőnek, ha-nem a hatást, amely részükről elválaszthatatlan a páncélosharckocsitól. Ezek után a régimódi nagy tömeghadseregeknemcsak hogy nem szükségesek többé, hanem a fegyveresdöntés értelmében nem is lehetségesek. Hasznavehetetlen te-hernek nézik, amely sokba kerül és nem használ semmit.

Hasonló, ha nem is egyforma feltételekből indulnak kia teljes motorizálás képviselői. A tömegseregek mozdulat-lanságában látják a nagy háborúnak hiányzó vagy mégisnagyon késői döntés első okát. Nem a szám túlértékelése el-len fordulnak elsősorban, hanem a tömeg mozdulatlanságaellen. A fokozott mozgékonysággal akarták elérni a manövri-rozó képességet és annak lehetőségét, hogy hamar képezhes-senek túlsúlyt a mindenkor döntő helyen, vagy a saját tá-madás sikerére, vagy az ellenséges támadás elhárítására. Afokozott mozgékonyságra természetesen nemcsak a szilárdalépítményű utakon volna szükség, hanem a rossz utakon ésa nyilt terepen is. A teljes motorizálás pártolói a harcoló csa-pat gyorsabb és ruganyosabb bevetésének lehetőségéből kö-

105

vetkeztetnek arra, hogy fölöslegesek a minden fajtájú nagyhadseregek.

Fejtegetéseink keretében nem lehetséges, de nem isszükséges, hogy ezeknek a legfontosabb tantételeknek szá-mos válfaját is tárgyaljuk. Lényeges csak az alapgondolatbemutatása volt.

Az alapgondolatok sok igazságot tartalmaznak és a me-chanizálás és motorizálás „fanatikusainak“ nem kis érde-mük marad, hogy tisztázták ezeket a kérdéseket, ameny-nyire ez békében lehetséges. Nem teljesülhet azonban min-den reményük, mert állításuk egy részét nem lehet mindemellenvetés nélkül elfogadni. Osztozkodnak Douhet sorsá-ban, de érdemeiben is. Hogy mennyiben valósultak meggondolataik, mennyiben teljesültek be jövendöléseik, azt amai fegyverekről szóló fejezetünkben fogjuk majd tár-gyalni. Itt csak arra akartunk rámutatni, hogy állításaiknem mindenben igazak, főképp abban nem, hogy a jövőbencsak kis hadseregekre lesz szükség.

Jellemző, hogy a mechanizálás és motorizálás nagypártolói Angliában találhatók. Érthetővé teszi ezt az a kö-rülmény, hogy hazájuk védelmi politikai helyzete folytánelsősorban légi haderejük és flottájuk hívatott az országmegvédésére. Anglia, amely expedíciós célokra szánta had-seregét és arra, hogy szövetséges kontinentális hatalmakatharcban támogasson, más hadsereget tarthat magának, mintszárazföldi országok. Angliának soha nem lesz szükségeolyan nagy hadseregre, mint azoknak. Nagy kiterjedésű or-szágok, ha hosszúak a határaik, más követelményeket tá-masztanak.

Nem vethetik alá magukat ilyen korlátozásoknak, mertazzal kérdésessé teszik országuk biztonságát. Mechanizáltkötelékeket nehezen lehet alkalmazni az elhárításnál. Amechanizálás és motorizálás előnyeinek elismerése mellettszerepet játszik még, hogy nagyon sok ilyen kötelékrevolna szükség, hogy mennyi az a „sok“ az relatív fogalom.Ezzel együtt jár, hogy ilyen mechanizált hadseregek fel-állítása gazdasági nehézségekbe ütközik és azt a veszélytrejti magában, hogy a géptömegek elavulnak. Mechanizálthadseregek technikailag állandóan korszerű állapotban

106

való fenntartása még a leggazdagabb országnak is sok gon-dot okoz

A vitás kérdés fejtegetésénél felmerülnek technikaikérdések, amelyeket nem hallgathatunk el. Első sorban em-lítjük a világháború óta teljesen újonnan létesült páncél-elhárítást, amely jóformán lépést tartott a páncélozott tá-madó erő fejlődésével, ámbár bajosan fogja megvalósítaniaz 1918 végén tervezett elgondolásokat. A lövedék és pán-cél közötti küzdelem újból kezdődött. De ha valamikor be-fejezést nyernek az elhárító technika alapelvei, akkor nemlesznek többé olyan előnyök, mint amilyet 1917 és 1918-ban a tank jelentett. A vita technikai részéhez tartozik mégannak megfontolása, hogy a mechanizálásnak és motorizá-lásnak határt szab a terep alakulása, növényzete és megmű-velése. Hegységek és terjedelmes erdőségek, széles vízfo-lyások és mocsarak komoly akadályok. Az úthálózat fontosszerepet játszik; a hidak teherbírása sokszor döntő. A sö-tétség is bizonyos mértékben határt szab a páncélos erők-nek és végül nem minden állam által megoldható feladatilyen motortömeg ellátása üzemanyaggal. Nem vitatjuk azt,hogy technikai tökéletesítések sok ilyen akadályt képesek-ekikapcsolni és a határokat bővíteni. Azt sem tagadhatjuk,hogy a mechanizálás és motorizálás folytán óriási módonváltozott a harceljárás, a harcászat és a hadászat. A régitömeghadseregek teljes pótlása kis mechanizált és motori-zált hadseregek által azonban merész következtetés, amelyvalószínűleg nem teljesedik be soha. Ezt akartuk kifejezésrejuttatni.

A legkiválóbb katona körül, akit Németország és a XX.század világa ismert, von Seeckt vezérezredes neve körülcsoportosul a kis hadseregek előharcosainak harmadik cso-portja. Érvelései azt az aggodalmat juttatták kifejezésre,hogy a nagy háborúban túl nehézkesek lettek a tömeghad-seregek és csak nagyon körülményesen lehetett azokatmozgatni. „A tömeg mozdulatlan lesz; nem tud többé ma-növrirozni, teli át nem képes győzni, csak lehengerelnitud“1 A kis és erősen felszerelt hadseregek ezért a had-vezér mentsvárai. A vezérezredes nézete szerint az országot

1 Gedanken eines Soldaten, 86. old.

107

ezenkívül azonnal biztosítani kell nagyobb katonai erők-kel és továbbá rendelkezésre kell hogy álljon egy fel-fegyverkezett néptömeg védelmi célokra és a döntő had-sereg felállítására. De a döntést csak a kis mozgékony had-sereg hozhatja meg, amely képes cselekedni, még mielőttmegérkezett volna a tömeg. Pénzügyi okokat is sorol felvon Seeckt vezérezredes. Túl költségesnek mondja manap-ság a nagy és jól felszerelt hadseregeket. Hasonlóan mintaz egész haderőt, az ipart is leggyorsabb készenlétre és tö-meggyártásra kell beállítani.

Abból a feltevésből indul ki von Seeckt tábornok, hogyaz ellenség is elhatározza magát hadseregének ilyenféle át-szervezésére. Mi lesz azonban akkor, ha ezt nem teszi?Vagy ha vereséget szenved a kis hadsereg és azt a tömegek-ből lassan fel kell tölteni vagy pótolni?

Nehéz a vezérezredes nézeteit megcáfolni. Forradalmi né-zetének az előfeltétele itt nem mechanikai, hanem szellemiokon alapszik. Tény az, hogy ma még egyetlen hatalom semfogadta el a Seeckt féle alaptörvényt, de mindenütt észlelhetőannak felismerése, hogy szüksége van a vezetésnek különösharci erőkre, hogy mozgás által biztosítsa a győzelmet. Ez atan is tovább fejlesztette az elmélkedést; csak a jövendő há-ború mutathatja, hogy mennyiben valósul majd meg.

Mint egykor, ma is látunk a népek védelmére nagy had-seregeket felfegyverezve. Elismerjük, hogy azok részei felsze-relésben, fegyverzetben és mozgékonyságban nem állanakmind egy színvonalon. Úgy látszik tehát, hogy e tekintetbenegyelőre a középutat választották mindenütt és megoldatlankérdés maradt a kis vagy nagy hadseregek elmélete. Erremajd a hadművészet mestere fog válaszolni, amikor sikertaratott és elgondolásával eltalálta a szervezésnek azt a for-máját és azt az eszközt, amely erőt ad a győzelemhez.

A mai fegyverek.

Aki meg akarja érteni a ma és a jövő hadművészetét,mindenekelőtt vegye figyelembe az általa alkalmazott eszkö-zöket. Ezek az eszközök első sorban a fegyverek. Ha itt fegy-verről beszélünk, akkor nemcsak a fegyvert és annak tech-nikai működését értjük, hanem a fegyvernemet is, vagyis azt

108

a köteléket, amelybe hatásánál fogva sorol. Minden harcá-szati cselekvés alapja a fegyverek hatása. A hatás helyes fel-becsülése nem zárja ki a harcászati hibákat, de annak hibásértékelése kell, hogy helytelen harcászati gondolkodásravezessen.

A fegyverek kétfélekép hatnak: mint lőfegyverek és mintszúró- vagy szálfegyverek. A tűzhatás képes lefogni, vissza-taszítani és megsemmisíteni. A lökés hatása kiegészíti és be-fejezi a tűzhatást, kihasználja azt és megsemmisítő erejénélfogva döntően hat a harcban.

A hatást az ellenségig kell juttatni, úgy hogy soraibanérezhető legyen. Alapja a mozgás, feltétele a mozgékonyság.A mozgékonyság megint kétféle lehet: gyorsaság és ruga-nyosság.

Vezetés és rend nélkül tervszerűtlen a mozgás. Célszerűszervezés nélkül nincs tervszerű mozgás. így tehát a harcá-szati cselekvés további feltétele a szervezés, úgymint a be-illeszkedés és az alárendelés.

Aki a mai fegyvernemek után érdeklődik, annak előbbmeg kell vizsgálni a hatásukat, mozgékonyságukat és szerve^zésüket. Ez a vizsgálat csak a harcászati cselekvés két alap-formáján történhet: a támadáson és az elhárításon. Ha teháta fegyvernemek hatását, mozgékonyságát és szervezését kér-dezzük, akkor egyúttal azt is kérdezzük, hogy milyen legyena telesítményük a támadásnál és az elhárításnál és erre a kétalapvető alkalmazási módra való tekintettel, melyek az egyesfegyvernemek erős oldalai és melyek a gyöngéi?

A jövendő hadművészet utáni kérdés magában foglaljaa fegyverek fejlődési lehetőségeit, megint csak a hatásra,mozgékonyságra és szervezésre való tekintettel, de magábanfoglalja az új fegyverek létesítésének lehetőségét is.

Ilyen szemlélődésnél nem hagyhatjuk szó nélkül azt avitát sem, amely folyik a fegyvernemek rangsorolásárólegyüttműködésükről és arról, hogy a hadművészet eszközeiközött mi az értékük.

Gyalogság.

Amióta hadakoznak, amióta hadseregek fennállnak, az-óta létezik a gyalogharcos, a gyalogság, a hadseregek fontos,rendszerint döntő része.

109

A nyugat hadművészetének története legnagyobb rész-ben a gyalogság története. A világháború befejezéséig valófejlődését már vázoltuk a múlt hadművészetére való vissza-pillantásban. Ebben az utolsó nagy háborúban a gyalogságúgy megváltoztatta a képét, mint eddig még soha. A puskávalés oldalfegyverrel felszerelt csapatból, melyhez segédfegyver-ként még egynéhány géppuska tartozott, a világháború folya-mán sokféleképen felfegyverzett fegyvernem lett. A harckényszerűsége olyan változásokat eredményezett, amilyene-ket a háború előtt senki sem sejtett. Ámbár a világháborúban,különösen ellenfeleinknél, sokhelyütt elterjedt az a nézet, hogya gyalogság többé nem döntő fegyvernem, hogy ezt a rangot,a fegyvernemek közötti első helyet, átengedte a tüzérségnek,amely „elfoglal“, amíg a gyalogság csak „megszáll“, mégsemkövetkezett be a gyalogság elhanyagolása. Nagy vita indultmeg a háború után arról, hogy a gyalogságnak nem kellene-eátadni az elsőbbséget a páncélos fegyvereknek. A gyalogságfontosságát ez azonban nem érintette és sehol — legalább azakkor szabadfegyverkezésű államokban — a gyalogságot nemcsökkentették. Gondosan ápolták a nagy háborúnak azokata tapasztalatait, amelyek a gyalogság felfegyverkezésére vo-natkoznak. És most egyetlenegy korszerű hadseregben sincsfegyvernem, amelyet olyan sokféleképen fegyvereztek volnafel, mint a gyalogságot.

A régi kézifegyverek, a puska és pisztoly, az oldalfegy-ver és kézigránát, még ma is a gyalogos alapfelszereléséheztartoznak. De ezek nem maradtak a gyalogság főfegyverei.Ezt a szerepet átvette a géppuska, amely lényegesen rövidebbidő alatt, sokkal több lövedéket képes az ellenségre lőni. ígylett a könnyű géppuska a puskás század fő tüzelő fegyvere.E mellett a nehéz géppuska a gyalogság legfontosabb segéd-fegyvere, amely technikai irányító eszközökkel és közvetetttüzeléssel fedett állásokból is kifejtheti tömeghatását. A gép-puska lényege a lapos röppálya, a gyors tüzelés és az, hogykis célt mutat. Ilyen tulajdonságok mellett a géppuska a pán-célnélküli mozgásnak legveszedelmesebb ellensége, mert fe-dezékbe kényszeríti azt és ott lefogja. Fedezékben, vagy fe-dezék mögött lévő ellenséget azonban nem képes megsemmi-síteni. Inkább elhárító, mint támadó fegyver, mert hatása isinkább visszataszító, mint támadó. Ennek kiegészítésére szük-

110

séges lett olyan fegyver, amely az ellenséget fedezékben ésfedezék mögött is eltalálhatja; a meredek röppályávalrendelkező lőfegyver, amely a fedezékbe és mögéje is tudhatni. A korszerű hadseregek gyalogságát ezért ellátták külön-böző hordtávolságú fegyverekkel, amelyek meredek röppá-lyával rendelkeznek. Aknavetőknek, illetve gyalogságiágyúknak a lőtávolsága 3—4 kilométer, különböző űrméretűgránátvetők 200—3000 méterig hatnak, innen pedig a kézi-gránát távolságig a puska gránátot használják, amelyet ren-des puskából lőnek ki. A kézigránát hatótávolsága (10—50 m)attól függ, hogy milyen testhelyzetből dobják. Ezek a fegy-verek robbanóhatásukkal nem képesek az ellenség megsem-misítésére, annak teljes harconkívül való helyezésére, legfel-jebb telitalálat által. Átütő erejük sem olyan nagy, hogy fé-lig-meddig kiépített fedezékeket átüssenek. Repeszhatásukazonban mégis olyan nagy, hogy lefoghatja az ellenséget ad-dig, amíg a gyalogság lökő ereje kiaknázhatja ezt a hatásta közelharcban, vagy amíg a közelharc veszélye arra bírjaaz ellenséget, hogy feladja az ellenállást.

Az új, igen hatásos harci eszköz, a páncélos fegyvernemmegjelenése követeli, hogy a gyalogságnak, az elől harcolófegyvernemnek, megfelelő elhárító lehetőségei legyenek. Ezaz oka annak, hogy ma a páncéltörő ágyú is a gyalogságegyik fegyvere. A páncéltörő ágyú hatását és alkalmazásátegy következő fejezetben fogjuk megbeszélni. A saját felde-rítésre a gyalogság lovasok felett is rendelkezik.

Az ásó harci eszköz, amelynek egyformán hasznát veszia támadás és az elhárítás is. Fontos, hogy a gyalogos fede-zéket ásson magának az elhárításnál, de a támadásnál is,mert az ideiglenesen megszakított mozgásnál így védi magát.

A fegyverek hatását az ellenségig kell juttatni, tehát azlegyen mozgékony. A gyalogság saját erejével mozog, gya-logol. Segédeszközök nélkül nem lehet a gyalogság menetüte-mét fokozni. Óránkénti 6 kilométernél, nagyobb menettelje-sítményeknél 4—5 kilométernél többet még soha nem lehe-tett a gyalogságnál elérni. A ló, amely külön járművekenhúzza a gyalogság segéd fegyvereit, szintén határokhoz vankötve. Távolságokat akkor lehet fogatolással behozni, ha alegelői lévő küzdő vonalat hátul követő segéd fegyverekkelmeg akarjuk erősíteni, vagy támogatni. A menet gyorsaság

111

fokozását azonban ezzel nem érhetjük el, hacsak a korszerűlovasságot nem tekintjük gyalogságnak, amivé bizonyos te-kintetben mind jobban fejlődött. A gyalogság mozgását csakazáltal fokozhatjuk, hogy motorizált kötelékben szállítjuk.Ezt különböző nagyságú gyalogsági kötelékekkel megkezd-ték már majdnem minden hadseregben és fogatolt járművekhelyett, gépjárművekkel látták el őket. A menet gyorsaságaezáltal jelentősen nagyobb lesz és a csapatot a harc kezde-téig legnagyobb mértékben kíméli. Már 250 kilométeres napimenetek is lehetségesek, míg a nem motorizált gyalogságcsak ritkán képes napi 30 kilométernél nagyobb átlag tel-jesítményekre. Kérdéses, hogy ezáltal elérünk-e nagyobbruganyosságot is. A motorizált gyalogság először is kötvevan a szilárd és nem szilárd építményű utakhoz és terepjárójárműveknél félig-meddig sík terephez. A menetoszlopok túl-ságosan meghosszabbodnak és ezáltal légi támadásokkalszemben különösen érzékenyek lesznek. Ha pedig egyszer üt-közethez leszáll a gépjárművekről, némely tekintetbenhátrányba szorul a gyalog menetelő, fogatolt járművekkelrendelkező gyalogsággal szemben. A segéd fegyverek nehe-zebben tudják követni és a nem lovasított alsó és középső ve-zetők harcvezetése körülményesebb. Ott, ahol szó van arról,hogy harcképes gyalogegységeket gyorsan harcba vessünk,azokat eltoljuk, vagy az ellenségtől elszakítsuk, nagy előnyö-ket nyújt a motorizált gyalogság. A gyalog menetelő gyalog-ságon belül csak a páncélelhárító egységek motorizáltak.Mint a páncéljárművek elhárító fegyverei nagy mozgékony-ságra van szükségük.

Minden fegyvernem szervezése harci céljának feleljenmeg. A gyalogság feladata, támadásban a tüzet az ellenség-hez juttatni, tüzét és lökőerejét annak soraiba előre vinniés az állását elfoglalni; az elhárításban az ellenséget tűzzelés ellenlökéssel megsemmisíteni és saját állását megtartani.Ehhez a fentemlített fegyverekre van szüksége. Ezek szer-vezése olyan legyen, hogy biztosítottnak lássék a gyorsanható együttműködésük. A gyalogságot azért mindenütt azutolsó egységig ellátták a különböző hatású, egymást kiegé-szítő fegyverekkel. A gyalog-, vagy puskás századoknál nem-csak puskát és géppuskát találunk, mint előbb, hanem bizo-nyos mennyiségben meredek röppályával tüzelő, kisebb űr-

112

méretű fegyvereket is. Három vagy négy ilyen század egyzászlóaljat képez, amely ezen kívül még egy géppuskás, vagynehéz gépszázad felett is rendelkezik, ahol még a nehéz gép-puska mellett meredek röppályával tüzelő közepes űrmé-retű fegyvereket találunk. Három zászlóalj rendszerint egyezredet alkot, amelyhez egy aknavető, vagy lövegszázad é»egy páncéltörő egység tartozik. A páncéltörő ágyúkat gyak-ran beosztják a zászlóaljakhoz is. Híradó egységek és fel-derítő eszközök, többnyire lovas szakaszok, egészítik ki akorszerű gyalogság képét. A legénységi szállító kocsikkalvagy pótkocsival felszerelt motorkerékpárokkal motorizáltgyalogság is rendelkezik ilyen vegyes fegyverekkel. E mel-lett sok hadseregben különleges kötelékeket is találunk, pl.géppuskás zászlóaljakat, amelyeknek lényegében csak egyfegyverből áll a felszerelésük, de azon kívül páncéltörő ésfelderítő eszközökkel is rendelkeznek. Ezek csak különlegescélokra alkalmasak és többnyire a magasabb vezetés egy-ségei.

A gyalogság harcmódja a világháború óta alapjában vé-ve nem változott. A mélységből való harc alapelve maradtmind a támadásnál, mind az elhárításnál.

A támadásnál az a fő, hogy a tüzérség támogatása mel-lett, oly közel és oly fedetten ahogyan csak lehetséges azellenség közelébe juttassuk a gyalogság fegyvereit, vagyisameddig csak lehetséges, kerüljük a veszteségeket, hogy agyalogság harci erejét a támadásnak arra az idejére tartogas-suk, amikor annak harcba vetése szükségesnek látszik. Ez azidőpont akkor áll be, amikor az ellenség ellenálló erejét asegéd fegyverekkel, elsősorban a tüzérséggel egymagunkbanlegyőzni nem tudjuk. Akkor működésbe lépnek a gyalogságnehéz segéd fegyverei, hogy addig fogják le az ellenségetlapos és meredek tüzükkel, amíg érvényre juthat a gyalogságlökőereje, amíg az első vonalban lévő gyalogos, a puskásés a kézigránátos be nem hatol az ellenséges állásba, hogyazt elfoglalja. Tehát minél később lép működésbe az egyesharcos, annál jobb, minél továbbra halaszthatják a puskásszázadok tüzelésük megkezdését, annál jobban feleltek megfeladatuknak a segéd fegyverek. De minél közelebb furako-dik a gyalogság az ellenséghez, annál nehezebb lesz a biztostámogatása a tüzérség és a hátrább harcoló gyalogsági fegy-

113

verek által. A legnagyobb nehézséget okozza az ellenség ál-lása előtti utolsó 200—300 méter. Itt szükséges, hogy sajátmagán segítsen a gyalogság. Változtathatatlan törvénnyévált ezért manapság a meredek röppályával rendelkezőkönnyű és közepes fegyverek beosztása, itt csak két lehető-ség van, vagy megakad a támadás, összeroskad az elhárítófegyverek hatása alatt, vagy saját eszközeiből merít annyierőt, hogy közelharcra juttassa a gyalogost. Vitás kérdés az.hogy jövendő csatákban lesznek-e közelharcok. A fegyver-nemek értékelésénél később még rátérünk erre. A világhábo-rúban nem volt annyi közelharc, mint ahogyan azt a háborúelőtt feltételezték. Ennek az oka főkép a csapatok akként!vezetésében található, hogy az átkarolások és megkerülésekgyakran feleslegessé tették a közelharcot. Nagy szerepet ját-szik itt az erkölcsi ellenálló képesség is. Nem minden csapatolyan harcedzett, hogy a kiállóit sok életveszély után, meg-kockáztatja még az ember-ember elleni közelharc utolsódöntését is. A közelharc kerülését végül még a géppuskaminden várakozáson felüli elhárító hatásában kereshetjük,amely nem engedte, hogy a támadó az utolsó döntésig közeled-jék és amely aztán azokhoz az állásharcokhoz vezetett, ahon-nan — tisztán gyalogos szempontból ítélve — csak a meredekröppályával rendelkező fegyverek hatása által szabadulhat-tak. A közelharc a jövőben is lehetséges lesz. A jövőben isarra fognak törekedni, hogy az ellenséges ellenállás egyesrészeit megtörjék azáltal, hogy vagy tönkre lövik, vagy át-karolással elűzik. De a közelharc lehetősége mindig fenn fogállani. Vitán felül áll, hogy ennél a közelharcnál nem a szál-fegyver lesz a legfontosabb, hanem inkább a legközelebbitávolságról leadott lövés és a kézigránát legkisebb távolságravaló dobása.

Egyes hadseregekben azt a nézetet vallják, hogy erre azutolsó lökésre a gyalogság saját erejéből már nem képes;ehhez feltétlenül a harckocsi támogatására van szüksége. Ezta kérdést majd a páncélozott fegyverekkel együtt tárgyal-juk. Mindjárt előre bocsátjuk, hogy nem mindig és nemmindenhol lehetséges harckocsit harcba vetni. Olyan gyalog-ság, amely nézetünk szerint nem képes többé a saját erejé-ből való támadásra, legnagyobb részt elvesztette az értelmet.

114

Az elhárításnál a gyalogság hasonló elvek szerint har-col, mint a támadásnál. Az elhárítás le akarja küzdeni a tá-madást, rövidebb-hosszabb ideig meg akarja tartani az állá-sát, mindig újból meg akarja állítani a támadó, vagyis atűz és lökőerejével közeledő ellenséget mindaddig, amíg vég-leg lehetetlenné válik annak mozgása. Ez a feladat háram-lik nagy távolságoknál a tüzérségre, aztán a gyalogság nehézfegyvereire, mindenekelőtt a géppuskákra, míg végül a leg-kisebb távolságokon a géppuskákkal együtt maga a gyalogoscsatár lép harcba. Itt is látjuk ismét a kölcsönös kiegészí-tés és együttműködés képét, csak más célból.

Első pillantásra nem mutatkoznak a gyalogság részéremélyebbre ható, vagy nagyobb változásokat okozó fejlődé-sek. A gyalogság pártolóit azonban minden hadseregben sokkérdés foglalkoztatja. A legfontosabb kérdést, a harckocsikáltali támogatást, illetve azok beosztását a gyalogsághoz, ittnem tárgyaljuk, mert ez nem tisztán a gyalogságot érinti.Sok helyen arra törekszenek, hogy a gyalogság tűzerejét fo-kozzák gyorsan töltő puskák és géppisztolyok bevezetésé-vel. Azt tervezik, hogy ilyen fegyverekkel pótolják akönnyű géppuskákat és fokozzák a csatárok gyorsan tüzelőfegyvereinek számát. Bizonyos, hogy a gyalogság tűzerejenem lehet elég erős. Ennek határt szab azonban a lőszerutánpótlása a harc legelső vonaláig. Ez a lőszer utánpótlásannál nehezebb lesz, minél jobban fokozódik az elhárításereje és minél jobban akadályozza az elhárító tüze a moz-gást, így tehát a páncél védelme nélkül kényszerűségből fo-kozott lőszer utánpótlás alig lesz lehetséges. Ez tetemesentöbb járművet követel, még pedig olyan járművet, amely mo-tor által hajtva megnehezíti az egységes mozgást, még job-ban megterheli a menetoszlopot és ezzel nehézkesebbé teszia vezetést. Úgy látszik, még nem találták meg azt a meg-oldást, amely a hátrányok kiküszöbölése mellett előnyöketnyújt. A harc nem a megszakítás nélküli tüzelésből áll, ha-nem inkább hosszabb tűzszünetekből, amelyekre a tűzerőleghevesebb kifejtései következnek. Ezek nem tartanak so-káig, éppen csak addig, amíg hevesebb harcok folynak, ami-kor szükséges, hogy minél jobban fokozzák a tüzelést. Ez atapasztalat azonban nem szól a gyorsan tüzelő kézifegyve-rekkel való felszerelés ellen.

115

A meredek röppályával rendelkező fegyverek szaporítá-sának ellenben nincs határa. Minél inkább használja az el-lenség az ásóját, annál fontosabbak lesznek azok a fegyve-rek, amelyek a fedezékekbe és azok mögé tudnak hatni. Kü-lön figyelmet érdemel ezért az a gondolat, hogy a gyalog-ezredhez szervezetszerűleg tüzérséget osszanak be, amelyszoros együttműködésben leküzdi azokat a célokat, amelyeka gyalogságnak legkellemetlenebbek. Nem szól ez ellen az,hogy a gyalogság ezzel elveszti az „egyéniségét“. Azt márrégen elvesztette. Mert a hatás, a támadási erő a döntő, nema formai kérdések. Ezt a gondolatot annyira fejlesztettékmár a külföldi irodalomban, hogy ott már nincs szó egyesfegyvernemekről mint gyalogságról és tüzérségről, hanemegyszerűen csak „ezredekéről, amelyek a fegyverek egye-sítésével, egészen a legalsóbb egységig a harci erő legnagyobbfokát képviselik.

A legnagyobb gondok egyike ma a gyalogos tehermen-tesítését célozza. A világháború végén a gyalogos már nemis hasonlított harcosra, mert annyi felszerelési tárgyat akasz-tottak rá. Ezen már sokat változtattak és egynéhány tárgyatmár leszedtek róla. A gyalogos tehermentesítése azonban ajárművek újabb terhelését és azzal együtt a járművek sza-porítását is jelenti ami a mozgékonyságot, amelyet mindigfokozni akarnak, megint csak csökkenti. Az egyes emberharcképessége azonban fontosabb ennél.

Hogy enyhítsenek ezeken a nehézségeken, többek közöttazt javasolták, hogy osszák fel a gyalogságot könnyű és ne-héz gyalogságra. A könnyebben fölszerelt gyalogság a táma-dásra szolgáljon, míg a nehéz gyalogságot elhárítási célokrahasználnák fel. Az ilyen megoldás félre ismeri a hadműveletikövetelményeket. Hogy hol kell majd támadni és hol elhá-rítani, azt előre senki sem tudja megmondani. Ilyen merevhatárokat a hadművészet nem ismer és egyetlen hadvezérsem bírná azokat a korlátokat, amelyeket rá kényszeríteneaz ilyen szervezés. Merev álláspont azonban az olyan szer-vezés is, ahol csak az egyöntetűség jut kifejezésre. De a had-seregek tömegeinek egyöntetű alkalmazása még ma is hatá-rozott követelménynek látszik.

A gyalogságnak szüksége van arra, hogy fokozzák tá-madó erejét. A jövőben is ez lesz a legsürgősebb követel-

116

meny. Hogy erre a célra hasznosítsuk a technika mindenvívmányát, állandóan legfontosabb feladatunk maradjon.Aki e tekintetben befejezettnek véli a fejlődést, az nem is-meri fel a technika lényegét és a gyalogság értékét.

Tüzérség.A tüzérség az a fegyvernem, amelyik csak tűzzel harcol.

Lökőereje azonban nincsen. Alkalmazásánál és fejlődésénélez a tény mérvadó.

A tüzérség mindig segítő fegyvernem marad, amely adöntést ugyan előkészítheti, de maga nem dönt soha. Azon-ban egyszersmind marad az összes segédfegyvernem közötta legfontosabb és legjobban keresett segédfegyvernem.

A világháború állásharcai idején — különösen ellenfele-ink oldalán — gyakran hangoztatták azt, hogy a tüzérséga főfegyvernem és hogy a tüzérség elfoglalja azt, amit agyalogságnak csak meg kell szállnia. Látszólag igazolta eztaz óriási mennyiségű lőszer, amelyet a hatalmas anyagi csa-tákban, napokig tartó pergőtűzzel az ellenség állásaira kilőt-tek és a tűzhenger, amelynek az ellenségig és azon keresztülutat kellett törni a rohamozó gyalogság részére. De akármi-lyen nehéz ütegekkel és akármilyen hosszú ideig lőtték azállásokat, mindig akadt valahol, valamelyik árokrészben,vagy tölcsérben egy bátorszívű gyalogosokból álló hősieskis csapat, amely az ellenséget rejtett géppuskájának tüzé-vel fogadta. A támadó gyalogos jóformán sohasem kerülhetteel a harcot. így lesz ez majd a jövőben is, különösen olyancsatában, ahol a rengeteg lőszert nem lehet majd úgy pótolni,mint az állásharcban.

A tüzérség hatása, mind a támadásban, mind az elhá-rításnál, tüzében rejlik. Ezt a tüzet jellemzi, az erkölcsi ha-tásától eltekintve, annak hordtávolsága és gyakorlati meg-semisítő hatása (átütő ereje, robbanó- és repeszhatása). Alőtávolságok és űrméretek a világháború óta nem fokozód-tak lényegesen. A kis és közepes űrméretű lövegeknél a laposröppályájúak elmaradtak a meredek röppályával rendelke-zők mögött, amelyek minden állásból tüzelhetnek, még me-redek lejtők mögül is és kedvező arányt mutathatnak ki a

117

löveg és lövedék súlya között. Ismét eltűnt mindenütt asrapnell és a gránát uralja a helyzetet, mert összeköti azátütőerőt a repeszhatással. A tüzeléshez szükséges segéd-eszközök pedig jelentősen javultak. Az irányzó eszközöket— ollóstávcső, üteg szögmérő és a körtávcső — egyesítettékminden űrméretre. A megfigyelő lehetőségek nemcsak a le-vegőből, hanem a torkolattűz és az elsütés hangjának bemé-résével is fejlődtek. A tüzelőállásból való bemérésekben és azidőjárás befolyásának figyelembevételében ma már jártaslegyen minden tüzér. A megfigyelés nélküli tüzelés, a tervvagy a térkép szerint, ma már nem bűvészet. Állandóanfokozódott a híradóeszközök fejlődése is, amelyek a megfi-gyelés és tűzfelderítés értékesítésének feltételei. A huzalhozés a legegyszerűbb optikai segédeszközökhöz jött még arádió, amely ma a legfontosabb és leggyorsabb híradóeszköz.

A hatásos tüzérségi tűz függ a lövedékek tömegétől, an-nak a gyorsaságától, amellyel ezt a tömeget az ellenségre lövikés végül az egyes lövedékek tárgyi és erkölcsi hatásától. Aszerint, hogy mit akarnak elérni, a tűz módozatai lehetnek:zárótűz, amelynek célja az ellenség elreteszelése, mozgásánakmegakadályozása, vagy legalább is annak késleltetése. A za-varótűz megzavarja az ellenség cselekvéseit. A megsemmisí-tő vagy romboló tűz, semmisítse meg, vagy rombolja szétaz ellenséget és annak anyagát. Ezt nemcsak a teljes meg-semmisítéssel és szétrombolással érhetjük el, hanem már aharcon kívül való helyezéssel is. Téves volna, ha azt gondol-nánk, hogy gyorsan és könnyen el lehet érni az ilyen meg-semmisítő és romboló hatást. Ehhez tömérdek lőszer és hosz-szú idő kell, de még akkor is akad munkája a gyalogságnakés nehéz fegyvereinek. Az elért hatás a legtöbb esetben azellenfél lefogásában, mozgásának, valamint tüzének bizonyosidőre való gátlásában áll majd. Ezt elérjük gyakran az el-lenfél „vakításával“ is úgy, hogy kikapcsoljuk a megfigyelőlehetőségeit. Félig-meddig kedvező időjárás mellett nagy ha-szonnal járhat a lövéssel való elködösítés. A legtöbb hadse-regben felállítottak ezért külön ködösítő csapatokat, ame-lyek kis, könnyen beépíthető vetőkkel elködösíthetik az el-lenséget.

A tüzérségnek is döntő tényezője a mozgékonyság. Lö-vegeikkel, de mindenekelőtt röppályáikkal mindenhová kö-

118

vessék a gyalogságot. A tüzérség rendes harci kötelékek ke-retében ősidőktől fogva fogatolva jár. Nem szorul bővebbmagyarázatra, hogy a motorral való vontatás ma nagy sze-repet játszik. Az a törekvés, hogy az egész tüzérség motor-vontatásra alakuljon át, nem valósult meg. Ennek az oka elő-ször az, hogy a motorizálásnak megvan a határa és másod-szor amit már a „kis és a nagy hadseregek“ fejezetében meg-kíséreltünk fejtegetni.

Az, hogy a különböző menetsebességű kötelékek moz-gása nehézségekkel jár, döntő volt arra, hogy az egész tü-zérség motorizálását elejtették. így tehát a gyaloghadosztá-lyok tüzérsége még ma is fogatolt. Az a tüzérség, amely mintkülön csapat vagy tartalék a felső vezetés rendelkezéséreáll, az úgynevezett „hadsereg közvetlen“ tüzérség ma mármindenütt motorosvontatású. Itt szerepet játszik a leggyor-sabb eltolás vagy harcbavetés. A motorizálásnál előnyösebba traktorral való vontatás, mint a motoros mozdony, mertaz utóbbinál a löveg és a mozdony összekapcsolása folytánaz egyidejű mozgás és tüzelés elesik, ami hátrányos. Világos,hogy a traktorok terepjárók legyenek. Vannak végül legna-gyobb űrméretű lövegek, amelyek vasúton szállítva nagymenetteljesítményekre képesek, de a tüzelésnél sem távoz-hatnak el a vasúti sínektől.

A tüzérségnél a mozgékonyságon kívül, tüzének ruga-nyossága és a tűz gyorsasága is fontos. A ruganyosság első-sorban a harcászati vezetéstől és tűzvezetéstől függ, e mel-lett még a gyors híradástól és végül az egyes lövegek techni-kai fordulóképességétől. A tűzgyorsaság ellenben technikaikérdés, ahol a töltőkészülék, a lövedék súlya, az hogy egye-sített lőszert vagy részlettöltetet használnak-e és a nyersanyagszilárdsága játszanak szerepet. Különösen fontos a röppá-lyák hajlékonysága, a lövegek oldalváltoztatási lehetősége,a gyors célváltoztatás és tűzösszpontosítás végrehajtása. Ezekképesítenek arra, hogy bizonyos időre tűzzel árasszanak clbizonyos tereket, hogy ezáltal részben pótolhassák a tüzérségtömegét.

A tüzérség szervezését a tűzvezetés lehetőségeinek alsóhatára és harcászati célok állapítják meg. Szerepet játszika tűz gyorsasága is. Ezek szerint ma a kis és közepes űrmér-tékeknél szabály a négy löveges üteg. Az osztály, amely ma

119

a vezetési- és tűzegységet képezi, rendszerint három üteg-ből áll. Több osztály az ezredet alkotja. Magasabb tüzér-törzsek, amelyeknek nincsenek állandóan egységek aláren-delve, lehetővé teszik a különböző tüzércsapatok harcászatiösszeállítását. Ennek feltétele az, hogy elegendő híradó- ésparancsközvetítő eszközökkel tudják ellátni. Különleges kö-telékekhez beoszthatnak mindenféle bemérő és tüzérségi fel-derítő eszközöket, mint hang- és fénymérő ütegeket. A né-met hadseregben megfigyelő osztályoknak nevezik ezeket.A léggömbőí való megfigyelést, a léggömb századok végzik.A legnehezebb tüzérséget, mint „közvetlen tüzérséget“ rend-szerint motorizálva, ütegekbe és osztályokba foglalják össze.A tüzérség fejlődési lehetőségére teljesen új irányokatalig találunk. Mindig fenn fog állni az a követelmény, hogya tüzérség még messzebbre hasson, hogy még távolabbranyújtsa röppályáját. Ennek a követelménynek a légi meg-figyelés ellenére, határa van. A „Paris löveg“, amelynekszázhúsz kilométer volt a legnagyobb hordtávolsága, ebbena tekintetben a világháború legnagyobb teljesítményét je-lenti. A hatása azonban mégis korlátozva volt. Ha a legna-gyobb, gyakorlatilag alig meghatározott távolságokra aka-runk hatni, akkor arra a repülőgépről ledobott bomba leg-jobban felel meg, mert nagy a hatása és találati valószínű-sége is. A tüzérségi lövedék átütő- és robbanó erejére vonat-kozólag határtalanok a kívánságok. A legfontosabb követel-mény az, hogy korszerű legerősebb erődítmények fedezékeitis átüsse. Kérdéses, hogy ezt elérhetjük-e? Lehetséges, hogyaz ellenség „vakításával“ többet érünk el, mint a fedezőanyag szétrombolásával. Ehhez jön még az, hogy a lövedékűrméretének növekedése, ami a fokozott hatás feltétele, amozgékonyság rovására megy. A követelmények itt ellenté-tesek. Ma is, mint békében rendszerint, előtérben áll a moz-gékonyság követelménye. Háborúban többnyire a nagyobbhatást kívánják inkább és így lesz ez a jövőben is. Harcá-szatilag több az idő háborúban, mint minden békegyakor-latnál. Ezen a gyors döntésre való kívánság sem változta-tott. A gyors döntést is alaposan elő kell készíteni és a dön-tés lehetősége fontosabb, mint annak gyors üteme. így teháta jövőben is a nagyobb hatás utáni kívánság háttérbe szo-rítja majd a nagyobb gyorsaságra való törekvést.

120

A tüzérség hatása tömeghatás és legfőbb törekvésünklegyen az, hogy azt elérjük. Lehetetlenség azonban, hogyezt mindenütt és tartósan elérhessük. Ezért egymás után old-juk meg azokat a tüzérségi feladatokat, amelyeket nem lehetegyszerre megoldani. Ennek követelménye a térbeni és idő-beni súlyképzés, a megoldása pedig a ruganyosság és haj-lékonyság. Az eszközök, amelyek ezt a megoldást elősegítik,mutatják első sorban a jövendő fejlődés irányát. Ezek pediga jobb megfigyelő eszközök, a tökéletesebb parancsadási- éshíradó eszközök, a sok számtani munkálat egyszerűsítéséreés gyorsítására szolgáló eszköz és a gyorsabb lőszerpótláslehetőségének megoldása. A jövő tüzérségének első követel-ménye az, hogy gyorsan és legnagyobb ruganyossággal tö-meghatást tudjon elérni.

Páncélos csapatok és páncél elhárítás.

A páncélcsapat kimondottan támadócsapat. Aki megakarja érteni ennek a fegyvernek a lényegét, pillantsonvissza annak keletkezésére.

A világháborúban az összes fegyver között a géppus-kának volt a legnagyobb hatása. Nagy elhárító ereje meg-bénította a támadást, megakadályozta azt a gyors döntést,amelyre mindkét fél törekedett és más tünetekkel együtt azállásharchoz vezetett. Minden olyan kísérlet, hogy új, fö-lényben lévő erőkkel táplálják a támadást, bizonyos fokigmeghiúsult. A támadást megelőző leghatalmasabb tüzérségielőkészítés sem volt képes arra, hogy megsemmisítse, vagymegszüntesse az ellenfél ellenállását; a tüzérségi lövedékektámadás alatti legnagyobb összpontosítása, a gyalogság előtthaladó tűzhenger, a gyalogság útját megkönnyítette ugyan,de annak további harcát már nem volt képes megakadá-lyozni. A tüzérség támogatása a lövegek röppályáinak végénmegszűnik. Hogy ez a támogatás meg ne szakadjon, erőstüzérség gyorsan kövesse a gyalogságot. Ha ez nem sikerül,akkor nem történik egyéb, mint az ellenséges állásba valóbetörés, annak behajlítása, de elmarad az áttörés, amely amozgáshoz és azzal együtt a győzelemhez vezethet. A táma-dás egyik feltételét, a túlsúlyt nem lehetett már tartósan ér-vényre juttatni és a másik feltétel, a meglepés nem jól vagy

121

egyáltalán nem sikerült. Olyan tüzérségi tömeget és annyi lő-szert nem lehetett már észrevétlenül az állásokba szállítani,a légi felderítés korában. A gázlövésbe vetett remény hasonlóokokból nem teljesült. Ellenfeleink ezért olyan páncélozottjárművek építésébe kezdtek, amelyek képesek legyenek, atámadás mozgását azáltal folyamatban tartani, hogy a pán-cél védelme alatt egyidőben egyesítsék a tüzelést és a moz-gást, hogy a tüzet és lökőerőt összekössék. A siker nagy volt.Ha az új fegyver nem felelt meg minden követelménynek,annak okát azokban a nehézségekben kell keresnünk, ame-lyekkel egy új fegyver teljesen meglepetésszerű harcbave-tése jár. Gyakran hiányoztak a harcászati előfeltételek azúj fegyver alkalmazására és hiányos volt még a többi fegy-verekkel való együttműködés.

Meg volt azonban az eredmény: emberrel és anyaggaltakarékoskodtak, gyorsan áthidalták a teret és az időt. Azta kérdést, hogy tűz vagy mozgás, megoldották azzal a vá-lasszal, hogy: tűz és mozgás. Valóban döntő harcászati győ-zelmeket értek el vele. Hogy azokat hadászatilag nem tud-ták kihasználni, más lapra tartozik. Nem szabad elfelejteniazt, hogy említésre méltó elhárítás akkor még nem létezett.Gátat csak a terep természetes alakulása emelt és a sok grá-nát tölcsér, a feldúlt talaj. Hogy ennek az új fegyvernek ha-tásában mennyire reménykedtek ellenfeleink, mutatja az1919 évre szóló építési tervük: több mint 25.000 harckocsitakartak harcba vetni. Jelentőségüket Németország nem is-merte fel, vagy csak későn: az 1919 évben 800 tank jelen-hetett volna meg a harctereken.

A háború utáni időben sóba nem sejtett mértékben fej-lesztették ezt az új fegyvert. A műszaki haladás felsorolásanem ennek a könyvnek célja. A hadművészet megelégszikezeknek a technikai haladásoknak alkalmazásával és ezértelegendő azok nagy áttekintése.

Könnyű, közepes és nehéz harckocsi típusok keletkez-tek. Súlyuk ma 3—8 t., 10—12 t. és ezen felül 100 tonnáigterjed. A terepen való mozgási képességük fokozódott a tö-kéletesebb hajtószerkezet által. Géppuskák és egyes lövegekbeépítésével szaporodott a fegyverzetük. Javultak a látásiés tüzelési lehetőségek, emelkedett a gyorsaságuk, tökélete-sebb lett a vezetésük, a gázlövés elleni érzékenységük csök-

122

kent és a páncél erőssége fokozódott. Ezt kiegészítették vé-gül a különleges járművek: a rádió- és parancsnoki kocsik,a vízen úszó harckocsik, hídverő-, lángszóró- és elködösítőkocsik.

Idővel természetesen az elhárító fegyverek is fejlődtek.Különösen kemény lövedékekkel tüzelő nagy űrméretű tank-puskák és különleges tüzérségi lövedékek voltak a háborúvégén az egyedüli aktív elhárító fegyverek. Ma már külön-leges páncéltörő ágyúk léteznek (a német rövidítésük „Pak“),melyek gyorsan mozogva különleges lövedékeket a legna-gyobb kezdősebességgel és a leglaposabb röppályával lő-nek ki. A passzív elhárító eszközök szaporodtak; a cölöp-és vasakadályokhoz jöttek még a dróttekercsek és aknák.Csapdák, duzzasztások és elposványosítások, fatorlaszok ésmesterségesen előállított meredek lejtők egészítik ki ésfokozzák a természetes akadályokat. A harckocsi legnagyobbellenfele azonban a fölényben lévő ellenséges harckocsi. Apáncél és a lövedék közötti harc nem kímélte meg ezt a fegy-vert, amely annyira uralta a helyzetet. A páncél védelmeés a mozgékonyság ennek a fegyvernek alapja. Ez a két kö-vetelmény azonban egymással állandó harcban áll. Minélerősebb a páncél, annál csekélyebb lesz a mozgékonyság ésminél gyorsabb a harckocsi, annál könnyebb a páncélja. Apáncél és a fegyverekkel, valamint lőszerrel való felszerelésis mindig megterhelést jelent. A harckocsi kimondottan tá-madó fegyver. Fegyverzete szerint természetesen elhárításrais képes. A harckocsi magassága azonban nem engedi megaz álló helyben való hosszabb tüzelést. Rövid időre az állóharckocsiból való tüzelés lehetséges, sőt kívánatos, mert biz-tosabban talál. A harckocsi azonban nem képes arra, hogyazt, amit elfoglalt meg is tartsa huzamosabb ideig. Rászorultehát a gyalogság kiegészítésére és támogatására; ez az al-kalmazásának problémája.

A tank gyorsasága a világháborúban 4—5 kilométerttett ki óránként, vagyis a gyalogság képes volt vele lépésttartani. Ilyen lassú mozgás mellett a mai elhárításnak gyor-san áldozatul esne a harckocsi. Viszont ha nem használnánkki teljesen a gyorsabb mozgás technikai lehetőségét, nemvolna értelme a harckocsinak. Nagyjában véve, ma két le-hetőség előtt állunk: vagy gépjárművön követi a gyalogság

123

a harckocsit, tehát egy sebességgel halad mindkettő, ami ál-tal más fegyverekből álló kötelékeket is létesítünk, vagy egynevezőre hozzuk a harckocsi sebességét a lassabban haladórégi fegyverek mozgásával azáltal, hogy az új gyorsabbfegyverek hatását ott fejtjük ki, ahol erre legnagyobb szük-sége van a régebbi lassabb fegyvereknek, vagyis szükség sze-rint lépcsőzzük a harcbavetésüket. Az első esetben a gyalog-ság a harckocsi segédfegyverré válik, a másik esetben pediga harckocsi lesz a gyalogság segédfegyvere. Az első esetbena gyalogság szállja meg azt, amit a harckocsi elfoglalt, a má-sik esetben a harckocsinak kell azt elfoglalni, amit a gyalog-ság meg akar szállni. Ez az elfoglalás pedig megtörténhetika támadás kezdetén vagy annak folyamán.

Ezzel azonban nincs kimerítve a probléma. Nagy szere-pet játszik annak az arcvonalnak az állapota, amelyet megakarunk támadni. Ha olyan akadályok terülnek el előtte,amelyeket maga a harckocsi nem képes legyőzni, akkor agyalogságot illeti az elsőbbség, vagy pedig működésbe kelllépni a tüzérségnek vagy az utászoknak. Ahol ilyen akadá-lyok nincsenek, a harckocsit azonnal harcba lehet vetni.

Döntő a harc és nem a mozgás; az egyik eszköz, a másikcél. A harc elsősorban ama ellenállás ellen irányul, amelygátolja a támadást; ezalatt mindig az ellenséges géppuská-kat értjük és későbbi folyamatban az ellenség tüzérségét is.A védő mélysége követeli, hogy a harckocsikat is mélyentagozva vessük harcba. Itt azonban még az ellenséges pán-célelhárításra is kell gondolnunk. Annak kikapcsolása azigazi siker feltétele. A harckocsi támadás tehát több hullám-ban, különböző mélységű célokkal nekiindul, hogy lefogjaés megsemmisítése az ellenséges páncélelhárítást, a tüzérsé-get és végül a gyalogságot is. A harckocsinak e miatt magá-nak is szüksége van páncéltörő és egyéb nehéz fegyverekre,amelyek hasonlóan mint a gyalogság fegyverei együttmű-ködnek és emiatt a harckocsi csapat szervezése is hasonló agyalogságéhoz. Könnyű századok géppuskákkal és kisebbpáncéltörő fegyverekkel és nehéz századok lövegekkel fel-szerelve, osztályokat képeznek. Az együttműködés előfelté-tele a különleges híradó- és parancsközvetítő eszközökkelvaló ellátás.

124

Ezek a harckocsi hatásának lehetőségei. Határai maelsősorban a tereptől függnek. A harckocsi ma már nehézterepen is képes mozogni, de bizonyos szélességű és mély-ségű vízfolyások, mocsarak, nagy kiterjedésű szálerdők, me-redek lejtők és nagy helységek olyan akadályok, amelyekmég legyőzhetetlenek. Nagy igazságtalanság volna, ha ezek-ről a hibákról a harckocsi tehetetlenségére következtetnénk.Az emberi mozgás is korlátozott. A kedvező terep maradtehát a harckocsi sikert ígérő harcbavetésének feltétele.Ehhez a feltételhez tartozik még a meglepés és a tömegbe-vetés.

Ennek igazolására figyeljük meg előbb a páncélelhárí-tást. Mivel a passzív páncélelhárítás lényegében a terepmegerősítéséből áll, mindenekelőtt szükséges, hogy ehhezidőnk legyen. Ahol erre nincs idő, az elhárítás csak ott lehethatásos, ahol a harckocsi támadását sejtjük vagy várjuk.A harckocsik támadását ezért gondosan rejtsük. Az aktív el-hárításnak csak ott lehet teljes reménye a sikerre, ahol ideje-korán helyben van. Ahol a terep kedvező a harckocsi táma-dásra és erősebb aktív elhárításra szorul, ott bizonyára tö-mörebben lesznek majd elhárító fegyverek, de a hatásuk aztköveteli, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradjanak. Kü-lönben felismerik és mindjárt az elején leküzdik. Ez nemcsak az elhárító fegyverekre szól, hanem az ellentámadásrainduló harckocsikra is, amelyeknek hirtelen működésbe lépé-séig mindig eltelik bizonyos idő. Az aktív páncélelhárításmindig valahogyan működésbe fog lépni és annak közvetlenés aktív leküzdése szükségessé válik majd. Minden harc-kocsi támadás elhárítás által okozott veszteségekkel számol-jon. Az ilyen veszteségek után azonban még mindig marad-jon annyi ereje, hogy a harc fontosabb feladatait megold-hassa. Ezért szükséges a tömeges bevetés, hogy a mélységbőltámogathassa a harcot. Kevés harckocsi elfecsérlése széles arc-vonalon eredményhez nem vezethet. Ennek a kimondottan tá-madó fegyvernek a harcbavetésénél különösen figyelembekell venni a támadás alapelveit, a túlsúlyt és a meglepetést.

Ha követeljük is a meglepetést, annak végrehajtása elégnehéz, ha figyelembe vesszük azt, hogy a terep nehézségeia külön szemrevételezést teszik szükségessé, hogy a támadás-hoz előbb készenlétbe kell helyezni a harckocsikat, vagyis

125

a készenlét helyére oda kell vezetni és a készenlét helyétis előbb szemrevételezni kell. A légierők és más fegyverekközreműködése tehát újabb követelménye a harckocsik be-vezetésének. Ez azonban már a harcászati együttműködés-hez tartozik, amit később tárgyalunk majd meg.

Az új fegyver által sok új kérdés és nehézség merültfel a vezetés és a csapat részére, ami azonban minden újfegyvernél ismétlődik. Helytelen volna, ha e miatt nem ven-nénk figyelembe a harckocsiban rejlő óriási lehetőségeket.Ne felejtsük el azt, hogy ez a fegyver még csak fejlődésekezdetén áll. Legfontosabb előfeltétele a tömeges bevetésés annak fokozott elhárítása még nem állta meg a próbát.A jelenkor harcaiból sem juthatunk végleges következteté-sekre, mert a spanyol háborúban volt ugyan alkalom a töme-ges bevetésre, de nem volt meg hozzá a tömeg. Tág terenyílik ezen a téren a fantáziának és még korántsem fejező-dött be a harckocsi fejlődése.

Ilyen fejlődési lehetőségeket első sorban a mozgékony-ság terén kell keresnünk. A sebesség fokozása kevésbbéfontos, mert az a mozgás alatt leadott félig-meddig biztoslövésben leli határát. Döntő inkább az, hogy fokozott mér-cékben legyen terepjáró, vagyis képes legyen akadályokatlegyőzni. Ez követeli, hogy hosszabb legyen a harckocsi,mert akkor jobban tud az akadályokon áthaladni mint ed-dig. Továbbá, képes legyen, mélyebb vízfolyásokon átgá-zolni és végül nagyobb legyen a mozgékonysága agyagos,nedves és egyéb nehéz talajon.

Minél nagyobb átütőereje lesz a páncéltörő ágyú löve-dékének, annál erősebb páncélra törekszünk. Rámutattunkmár ennek kihatására a mozgékonyságnál, a nehéz fegyve-rek beépítésénél és a több lőszerrel való felszerelésnél. AMarckocsi legerősebb ellensége ma, a fölényben levő ellen-séges harckocsitípus mellett, az akna. Meg kell keresni a le-hetőséget arra, hogy az ilyen aknákat felkutassuk és ártal-matlanná tegyük, nehogy azokat majd páncél nélküli le-génységnek kelljen eltakarítani.

Akkor fogják megoldani mindezeket a technikai kérdé-seket, ha tekintetbe veszik az összes technikai haladásokbanrejlő szükséges megegyezést és ha mindig újból megegye-zésre jut a támadó- és elhárító erők közötti küzdelem. Az

126

ilyen megegyezés, amely bizonyosan létrejön vagy már létreis jött, megengedi majd, hogy újból harcdöntő tényezővéváljon a vezetés. Akkor ismét nagyobb jelentőséget nyernekazok a kérdések, amelyek összefüggnek a harcászati alkal-mazással. Az a kérdés merült fel, hogy a harckocsikkal olyanúj fegyvernem keletkezett-e, amelyet nem lehet a régi mér-tékkel mérni és amelyet nem lehet a régi fegyverekhez kötni,anélkül, hogy ne veszítene sajátosságából. Vájjon a sajátútján halad-e majd a páncélos csapat a többi páncélozottfegyverrel együtt, hogy ezáltal végül a hadsereg külön nagy,önálló részét képezze, vagy segédfegyver marad-e, amilyen-nek a világháborúban keletkezett? Ennek a sorsdöntő kér-désnek a válasza függ a technika fejlődési lehetőségeitől, anyersanyag helyzetétől és az ipar teljesítőképességétől. Hamegkaptuk erre a választ, meg kellene állapítani a technikafeladatait is, ami nagy felelősséggel jár. Még senki sem merterre felelni, mert az írott felelet nem megoldás; erre felelnicsak a tett képes. Az összes hadsereg mind a két módszertköveti és reméli, hogy egyhamar nem kell a választandómódszer fölött dönteni. Van már olyan hadsereg, mint pl.a francia, ahol több a harckocsi mint a löveg. De itt is eléggéhabozva kezdték meg a saját, önálló fejlődést. Anglia, amelya szövetséges hadseregek kiegészítő részének tekintheti sa-ját hadseregét, az önálló fejlődés tekintetében próbálkozá-saival legtovább ment, de aztán szintén megtorpant. így te-hát mind a két módszert alkalmazzák, mindaddig, amíg ajövő dönt. Vájjon a merészebb megoldás itt is meghozza-ea győzelmet. A történet tanulsága erre vall. De arra is,hogy olyan bátorság kell ahhoz, amilyennel csak a kima-gasló férfi rendelkezik. Őrá vár a jövő hadművészete.

Felderítő csapatok és lovasság.

A felderítés, vagyis az ellenség helyzetének megállapí-tása, a hadműveleti és harcászati cselekvésnek egyik legfon-tosabb feltétele; a felderítés eredménye a vezetés nélkü-lözhetetlen alapja. A háború előtt a lovasságot, amely erede-tileg tisztán harci csapatnak számított, mindjobban a felde-rítésre használták fel. A csekélyszámú és még tökéletlen re-

127

pülőgép mellett a lovashadosztályok feladata volt a had-műveleti távolfelderítés, míg a harcászati felderítést a gyalog-hadosztályokhoz beosztott lovasezredek végezték.

A felderítés terén alapvető fordulatot idézett elő a mo-tor. A távol felderítés mindinkább a légierő feladata, va-gyis a hadsereghez erre a célra beosztott felderítő kötelé-keké. A repülő szeme és a fényképező gépének a tárgylen-cséje messzire belepillantanak a harcoló vonalak mögé ésmegfigyelik az ellenséges haderő első mozgásait. A légifelderítésnek határa is van; pillanatképeket nyújt és nemtartós megfigyelést. Megállapíthatja, hogy hol menetel azellenség, hol pihen és hogy hol harcol, de nem tudja meg-állapítani azt, hogy hol nincs ellenség, pedig a vezetésnekez is fontos. Az ellenfél erejét sem tudja mindig megállapí-tani és minden technikai haladás ellenére sem képes éjjelés ködben megállapításokat eszközölni.

A légi felderítés ennél fogva a földről való felderítéskiegészítésére szorul, mert csak az képes kifogástalanul meg-állapítani azt, hogy valamelyik terepen nincs-e ellenség.Csak a földi felderítés képes arra, hogy hadifoglyok, elesettkatonák és egyéb megállapítások által támpontokat szerez-zen az ellenséges csapatok összetételéről és elosztásáról, fenn-tartsa az ellenséggel az érintkezést és felismerje magatartá-sának és erejének részleteit.

A földi távolfelderítés korán vegye fel az érintkezéstaz ellenséggel, ha ki akarja egészíteni a légi felderítést. Hogyjelentései jókor érkezzenek és azokat idejekorán lehessen kiértékelni, gyorsan kell jelentenie. Ezt a követelményt csakgyorsan mozgó, motorizált felderítő eszközökkel lehet telje-síteni. Az összes hadseregben erre a célra külön járműveketszerkesztettek, amelyeket általában páncélgépkocsinak (Pan-zerspáhwagen) hívnak. Feladatuk végrehajtására képesek le-gyenek hosszú utakat megtenni, nagy sebességet elérni, pán-céljuk legyen, és páncéltörő fegyverek felett rendelkezzenek.Mert túlnyomó részt utakon mozog a távolfelderítés, ezértcsak részben legyen terepjáró a páncélgépkocsi és ami anagy gyorsaság érdekét szolgálja, keréken haladjon. Más-részt a torlaszok általi elhárítás gyakran a terepre kény-szeríti a felderítő járműveket, ami fokozottabb mértékbenköveteli, hogy terepjárók legyenek. Hogy gyorsan tudjanak

128

jelenteni, rádióleadó készülékre van szükségük, hogy tájé-koztathassák a felderítés más helyen elért eredményeiről ésparancsok közvetítésére rádióvevő készülékük is kell,hogy legyen. A harcászati- és részben harcfelderítést, amelyeka harcban és ütközetben való vezetés alapját szolgálják, olyanfelderítő szervek végzik, amelyek a saját kötelékeik elé siet-nek. A felderítésre kiküldött osztagok legyenek olyan moz-gékonyak, hogy megfelelően megelőzhessék azokat a csapa-tokat, amelyek részére felderítenek. így tehát motorizált kö-telékek felderítő csapatai szintén csak motorizálva lehetnek,amíg gyalog menetelő kötelékeknél ez nem okvetlenül szük-séges. De itt is mindjobban kívánják azok motorizálását.Motorizált felderítő járművek, amelyek a harcfelderítést szol-gálják, természetesen fokozottabb mértékben legyenek terep-járók.

Amíg még korlátozott a motor mozgása a terepen, addiga ló is mint szállítóeszköz felderítő célokra nélkülözhetetlenlesz. A lovas ma még olyan terepen mozoghat, hová a gép-jármű nem jut, számára az is előny, hogy nem kell nyílásonát figyelni és a motorbúgás sem zavarja a hallását. E tekintet-ben is jelentékeny haladás történt és gyakrabban hangosabblesz már a ló nyerítése, mint a motor bugása.

Látni és megfigyelni első sorban a felderítés dolga, deezt gyakran nem lehet harc nélkül elérni. Az ellenség erejét,valamelyik helyiség megszállását vagy egy biztosító csapatotsok esetben csak úgy lehet megállapítani, hogy kicsaljáka tüzüket. A felderítésnek gyakran szét kell szakítani azellenség biztosító fátylát, át kell törni gyenge helyeken,hogy a földön is az ellenség mélységébe tekinthessen. A fel-derítő kötelékek ezért egyszersmind harci kötelékek is le-gyenek, hogy saját erejükből oldhassák meg az ilyen felada-tokat. Szervezésük, a megoldásra váró feladat szerint külön-böző. Páncélgépkocsik, motorkerékpáros gyalogosok, kis mo-torizált lövegek és páncéltörő ágyúk képezik a motorizáltfelderítő osztagot. Több ilyen osztagot, megerősítve tüzérség-gel, harckocsikkal és egyéb motorizált gyalogsággal, nagyhadműveleti felderítő kötelékekké lehet összefogni. Lovasokés kerékpárosok ugyanilyen, vagy hasonló segédfegyverek-kel, lovasított felderítő osztagokat képeznek. Utászjárőrök

129

mindkettő részére nélkülözhetetlenek, hogy akadályokat el-hárítsanak vagy rombolásokat hajtsanak végre.

A felderítő csapatok általánosságban a gyalogság elveiszerint harcolnak, illetve a gyalogság és a segédfegyverekegyüttműködésének elvei szerint. A felderítésre legyező-szerűén küldik ki a felderítő csapatokat. Különböző erejűjárőrök végzik az első felderítést. Ezeket hullámszerűen kö-vetik zárt részek, amelyek harc esetén támaszul és megerősí-tésül szolgálnak az elől lévő járőröknek.

Ilyen feladatok megoldására, a felderítésre és a felderítőharcokra, alkalmazzák ma a lovasságot, A régi lovas fegy-vernemen nagy csorbát ejtettek a haditapasztalatok és amotor fejlődése. Majdnem minden korszerű hadseregbennagyobb lovaskötelékek helyébe motorizált és mechanizáltegységek léptek, amelyek a tér és az idő legyőzésében gyor-sabbak és kitartóbbak. Csak a keleti államok, ahol gyérebbaz úthálózat, tartanak még nagyobb lovastömegeket, ame-lyek sok hátrányuk mellett — amihez hozzá jön a lónak agázzal szemben való érzékenysége — azzal a le nem be-csülendő előnnyel rendelkeznek, hogy képesek hosszabb ideigaz ország termékeiből élni. Gyakran találjuk a lovasított ésmotorizált egységek egyesítését. Ez úgy látszik gazdasági ésbékebeli szervezési okokból történhetik csak, mert a moz-gásra semmiféle előnyt nem nyújt. Az egész köteléknek gyor-sasága mégis csak a lassabb rész gyorsasága marad, mert atöbbieknek ezután kell igazodniuk.

A nagyobb lovesegységek harcmódja a gyalogságévalegyenlő. Lovasított gyalogság ez, amely valamivel mozgé-konyabb és a vezetése is rugalmasabb. Fegyverzetük ezértazonos a gyalogságéval.

Az imént ábrázolt felderítő csapatok fejlődési lehetőségeiugyanolyanok, mint a gyalogságé és a páncélos csapaté. Ajelszó a motorizált felderítő járművek fokozott terepjáró-sága és a nagyobb támadó erő. Ehhez hozzá jön még a hír-adó eszközök a lehetőség határáig való javításának óhaja.Ha a páncélgépkocsi legénységének látási viszonyai javulnakés csökken a gépkocsi zaja, akkor teljesül a felderítés egyikalapelve: látni és hallani, anélkül, hogy észrevegyenek.

130

Utászok.A világháború hosszá fedezékvonalai olyan feladatok

elé állították a harcoló csapatot, főleg a gyalogságot ós tü-zérséget, amelyek a háború előtt az utászokra hárultak. Azállások messze elágazó árokrendszerének, fedezékeinek ésakadályainak kiépítését mindinkább a fegyvernemek végez-ték, így tehát felszabadult az utászcsapat különleges, nehe-zebb munkálatokra, amelyekhez különleges kiképzés kellett.Ez a fejlődés a háború után nagyot haladt. Állások kiépí-tése, egyszerű akadályok létesítése és kisebb vízfolyások át-hatolása, ma már minden fegyvernem különleges kiképzé-séhez tartozik.

Az utászcsapat ma még inkább mint előbb, olyan külön-leges feladatokat old meg, amelyek a haditechnika általánosfejlődéséből erednek. A fokozott motorizálás itt különös be-folyással volt.

Az utászoknak még ma is az a feladatuk, hogy meg-erősítsék a saját elhárítást és egyengessék a saját csapatútját, az ellenség előtt pedig zárják el azt. Ezen a térenegy áj általános fogalom keletkezett a „műszaki zár“. Azilyen műszaki zár létesítése és eltakarítása az utászok dolga,amennyiben azt nem lehet azokkal az egyszerű eszközökkeivégrehajtani, amelyek minden fegyvernem rendelkezéséreállnak. Műszaki zárat különféleképen lehet létesíteni. Út-zárak pl. az úthoz kötött motorizált, vagy fogatolt ellensé-ges részek mozgásának meggátlására jelentékeny akadálytképeznek. Harckocsi támadások fontos elhárító módszere aterepzár. Átkelési lehetőségek szétrombolásával, egész terep-szakaszok elposványosodasára szolgáló vízfolyások duzzasz-tásával, fatorlaszokkal, cölöp- és drótakadályokkal, hará-csolt használati tárgyakból épített torlaszokkal és főkép ak-nákkal, amelyeknek a fizikai és erkölcsi hatásuk, különö-sen motorizált ellenségre igen nagy, létesítünk műszakizárakat. Az ellenség által létesített ilyen zárak eltakarításaszintén az utászok fontos és nehéz feladata, mert a legegy-szerűbb eszközök, amelyekkel minden csapat rendelkezik,gyakran nem elegendők arra, hogy azokkal gondosan és nagyidőveszteségekkel épített zárakat eltakarítsunk. Ezeken kí-vül a folyamátkelés is az utászok lényeges teendője. Kisebb

131

folyó vizeken tutajzsákok segítségével és más talált anyag-ból rögtönzötten előállított átkelési lehetőségeken, úgymintfcürükön, az utászok segítsége nélkül is át lehet kelni. Ajárművek és gépjárművek átkelése és hidak építése azonbanáltalában utászok közreműködése nélkül nem lehetséges. Azutászok fontos munkaterét képezi végül az útépítés nehézterepen át, különösen motorizált kötelékek és harckocsikszámára. Az utászok szerszámai olyan sokfélék, amennyirelehetővé teszi ezt a haladó technika. Villanyfűrész, sűrítettlevegő által hajtott fúró és melegvágó ugyanúgy képezik azutászok felszerelését, mint a villanygyújtó szerkezet és arákapcsolható motor.

Az utászok nemcsak műszaki segédcsapat; alkalom ad-tán éppúgy harcolnak mint a gyaloság, akár védik az álta-luk létesített zárakat, akár biztosítják az ellenség zárainakeltakarítását, akár gyalogságként alkalmazzák Őket válsá-gos pillanatokban. Felszerelésükhöz ezért a gyalogság köny-nyű fegyverei tartoznak. A műszaki feladatok követelik azutászerőknek a szükséges helyre való szállítását.

Az utászzászlóaljak ezért részben, vagy teljesen moto-rizáltak már. A tulajdonképeni utász századokon kívül amotorizált hídoszlop és a szereléklépcső is a zászlóaljhoztartozik. Az utászok fokozott jelentősége abból látszik, hogyaz összes hadseregben a többi fegyvernemekhez képest őketfejlesztették legjobban.

Az utászok fejlődése mindig összefüggésben lesz a tech-nikával és a haditechnika általános haladásával. A rombolásravaló és a rombolás helyreállítására szolgáló eszközök isutász eszközök lesznek. Az építőtechnika haladását is fel-használják majd az utászok. Minél jobban hasznosítja atechnikát a háború, annál inkább nő az utászok jelentősége.

Híradók.A vezetés legfontosabb alapja a jelentések és a paran-

csok, vagyis általánosan beszélve a hírek a felől, hogy mivan és mi legyen. A háborúban használt híradóeszközök min-dig azonosak a polgári életben használtakkal. A hadművé-szet az összes, ezen a téren történt általános technikai hala-dást szolgálatába állította. Az új eszközök többnyire a

132

régiek kiegészítése, amelyeket soha, vagy csak ritkán szo-rítottak ki. Így tehát még ma is egymás mellett áll a tudo-mány és a technika legújabb közvetítő eszköze. A jelentő-futó, mint a parancsok és jelentések közvetítője, a jelentőlovas, a kerékpáros, a jelentőkutya és a postagalamb a je-len kor harcában még éppen olyan nélkülözhetetlenek mintegykor; persze csak ott, ahol gyorsaságuk és kitartásuk acélnak megfelel még. A mesterséges fény jelentősége meg-növekedett azzal a lehetőséggel, hogy jelentéseket és paran-csokat fényjelekkel lehet közvetíteni. Nélkülözhetetlen harcieszközzé vált mindenekelőtt a drótnélküli és dróttal való írásés beszélgetés lehetősége. Nincs ma olyan távolság, amelyetne lehetne áthidalni a legrövidebb időn belül, ha megvanarra a technikai készülék. Már csak az idő kérdése, hogy aképtáviratozás és a távolbalátás is éppen olyan eszköze le-gyen a hadviselésnek, mint a távbeszélő és távíró. Nemcélja ennek a könyvnek, hogy a katonai híradás technikairészleteit felsorolja és nincs is arra hely. Fejtegetésünk rész-ben csak a katonai vezetés általi alkalmazásukat tárgyalja. Ahíradóeszközök értéke nagyon különböző, a szerint, hogy me-lyik harcövben használják és melyik fegyvernem alkal-mazza. Bővebb magyarázat ehhez nem szükséges. Világos,hogy a gyalogság harcövében nagyobb távbeszélő forgalmatfenntartani nem lehet, hogy a gyorsan mozgó páncélkötelé-kek főkép a drótnélküli híradásra szorulnak és, hogy manem küldenek jelentőlovast olyan útra, amelyet a kerékpá-ros tízszer olyan rövid idő alatt tesz meg. A híradó eszközalkalmazása igazodik tehát ahhoz, hogy milyen hosszú ésmilyen természetű távolságot kell áthidalnia és figyelembeveszi egyszersmind az ellenséges behatás iránti érzékenysé-get is. A jelentésnek vagy parancsnak csak akkor van ér-telme, ha azt gyorsan és biztosan lehet közvetíteni. A hír-adás gyorsaságát technikai feltételek befolyásolják, annakbiztonsága függ az ellenséges tűz iránti érzékenységétől ésmás zavaroktól, úgymint a lehallgatás és elfogatás lehető-ségeitől. Mindenféle rombolással szemben legbiztosabbnaklátszik tehát a drótnélküli híradás, itt azonban legnagyobba lehallgatás veszélye. A dróttal való híradás könnyen szét-rombolható, de bizonyos feltételek mellett a lehallgatás ve-szélyével szemben kevésbbé érzékeny.

133

Ha ilyenképen a híradóeszközök elsősorban a jelentésés parancs közvetítést szolgálják, egyszersmind felderítő le-hetőséget nyújtanak az ellenség részére is. Jelentőfutókat ésjelentőlovasokat elfogni, hogy tájékozódjunk az ellenségszándéka felől, évszázadok óta szokás volt. Ma épp úgy le-hetséges, hogy technikai úton közvetített híreket, technikaiúton felfogjunk. Minél szervezettebb a híradó hálózat, an-nál szervezettebb legyen a híradás felderítése. Ebből követ-kezik, hogy a híradás felderítésének elhárítását is meg kellszervezni.

A híradás felderítésének eszközei különfélék. Az ellen-séges rádió állomásokat bemérik, megállapítják a telepítésihelyét, ellenőrzik az üzemét és felveszik a híreik tartalmát.Távbeszélőn át folytatott beszélgetéseket és táviratokat bi-zonyos feltételek mellett le lehet hallgatni. Kedvező körül-mények mellett saját vezetékeket rá lehet kapcsolni az el-lenség vezetékeire. Jelzések és fényjelek, megfigyelése és el-lenőrzése is lehetséges. Az egyes hírek, az egyes állomás-helyek és azoknak üzemi szolgálata itt lényegtelenek.

A legkülönbözőbb részleteredmények és az ellenőrzésidőtartamának összesítése aztán többnyire tanulságos képetnyújtanak. Fontos itt az, hogy olyan gyorsan történjék amegfigyelések kiértékelése, hogy azokat még felhasználhassaa vezetés, vagyis, hogy még meg lehessen tenni az ellenintéz-kedéseket és még tetté válhassanak a következtetések.

Az itt ecsetelt felderítési lehetőségek elhárítása igenfontos. Az erre alkalmas módszerek épp oly sokoldalúak,mint maga a felderítés. Az üzemen kívül helyezett vezeté-keket szét kell rombolni, vagy legalább is megszakítani.Használatban lévő vezetékeket ellenőrizzük a lehallgatás le-hetőségeivel szemben. Bizonyos időpontokra és területekrekorlátozásokat kell életbe léptetni és különösen veszélyes esz-közök használatát bizonyos esetekben be kell szüntetni. A ti-toktartás lehetősége külön szerepet játszik. A legismertebba rejtjelkulcs alkalmazása; ezenkívül még a hír jelek, fedő-nevek és hullámhosszak változtatása. A megtévesztésre szol-gál még a híradó eszközök szándékos meghagyása, vagytervszerű helytelen felépítése és valótlan hírek leadása. Ittajánlatos az elővigyázatosság, mert többet árthat ez az el-

134

járás, ha ügyetlenül hajtják végre, mint amennyit használ-hatna.

Igen nagy mértéket öltött ma a katonai híradás és sokember foglalkozik feladatainak megoldásával. A híradócsa-pat óriási módon fejlődött és személyzetének számaránya avalódi harcosokkal szemben állandóan nőtt.

Az ebben a fejezetben felsorolt fegyvernemek saját hasz-nálatukra rendelkeznek híradóeszközökkel. A kiszolgálá-sukra hivatott részeket csapattávbeszélőknek hívják. Ezekenkívül vannak még külön híradó kötelékek, amelyek a ma-gasabb törzseknél teljesítenek szolgálatot. Ezek a híradó osz-tályok rendszerint távbeszélő- és rádió századokból állnak.

A híradó csapat fejlődésére alapjában véve ugyanazérvényes, mint az utászokra. A béke idejének hírközvetítésilehetőségei a háborús célokat is szolgálják. A katona különöskívánsága ezen a téren az, hogy először is a rádiónak a le-hallgatás iránti érzékenységét szüntessék meg és a távolba-látás lehetőségeit fejlesszék, hogy a katonai vezetés ezt fel-használhassa, anélkül, hogy az ellenség ezzel visszaélhessen.

A korszerű híradó eszközök sajátossága, hogy az ellen-ségnek majdnem annyit használnak, mint nekünk. A fegy-ver és ellenfegyver, a támadás és elhárítás ősrégi harcátezen a különleges területen éppúgy meg kell vívni, mint akorszerű fegyvertechnika területén.

A vegyészet fegyverei.A mesterséges köd.

Annak a régi törekvésnek, hogy hasznosítsuk a termé-szet tüneteinek előnyeit a nélkül, hogy azok hátrányait szen-vedjük, köszönhetjük a mesterséges köd feltalálását és al-kalmazását. Úgymint előbb a fáklya, most pedig a fény-szóró és a világító lőszer, bizonyos időre megszakítja a sötét-séget és pótolja a nappali világosságot, úgy fordítva a ködaz ellenséget ettől megfosztja és korlátozza a látási viszo-nyait. Ennek az eljárásnak célja többnyire az, hogy cselek-véseinket az ellenség ne vegye észre, vagy a megtévesztés.Ebből két lehetőség következik: vagy elködösítjük a tár-gyat, pl. a mozgást, az eltolódást, az előnyomulást vagy visz-

135

szavonulást, vagy elködösítjük az embert, vakítjuk az ellen-séget, hogy fel ne ismerje az ilyen mozdulatokat. Az elkö-dösítés azzal a kátránnyal jár, hogy gátolja annak látásátis, aki alkalmazza és csak ritkán terjed ki teljesen a szüksé-ges szélességre és mélységre. Azonkívül az ellenség tüzét nagymértékben az elködösített részre vonhatja. Többnyire előnyö-sebb az ellenséget elködösíteni és őt a megkívánt időtartamravakítani. A saját elködösítés történhet általában hordozhatóköddobozokkal, ködgyertyákkal, vagy szórógépekkel. Azellenség vakítását legjobban úgy érjük el, hogy ködlőszerrellőjjük, de kedvező időjárás és szélirány mellett lehetségesaz is, hogy a saját első vonalból ködöt fújjunk az ellen-ségre. Bizonyos körülmények mellett végül repülőgépekrőlis lehet ködöt permetezni. A mesterséges köd alkalmazásamindig függ a szél irányától és erősségétől, a levegő nedv-tartalmától és a nap besugárzásától. Ködlövésnél, ha mintcélt az ellenség valutását akarjuk elérni, pontosan ki kellszámítanunk a lövések irányát és sűrűségét. A jövőben ottfogjuk alkalmazni az elködösítést, ahol meglépéssel akarunkfialni és főkép a páncélos fegyverek fognak ehhez az esz-közhöz nyúlni. De ott is, ahol nem várhatunk eredményt arobbanó lőszerrel való lövéstől, mert az a terület ahováhatni akarunk, aránylag túl nagy a rendelkezésre álló lőszer-hez, vagy mert a repesz- és átütőhatásnak ellenállnak azerős fedezékek. Az ellenség vakítása különösen jó eszközlesz arra, hogy tűzhatását bizonytalanná tegye és szétforgá-csolja. A mesterséges köd már régi találmány, a világháború-ban csak újra alkalmazták. Nagy szerepet fog játszani a jö-vendő harcokban.

Az ilyen vakításnak az elhárítása nehéz, mert saját esz-közökkel a ködöt magát elhajtani nem lehet. Az erős tömeg-tűz az egyedüli lehetőség hatásának csökkentésére. Nem szo-rul bővebb magyarázatra az, hogy ezt csak költséges és bi-zonytalan szükségmegoldásnak tekintjük.

A gáz.Az államok közötti megegyezések már régen arra töre-

kedtek, hogy megakadályozzák a mérges gázok alkalmazá-sát. Még ma is léteznek ilyen megállapodások. A külföldiirodalom tanulmányozásából azonban világosan kitűnik,hogy majdnem az összes idegen állam foglalkozik azzal a

136

lehetőséggel, hogy a gázt harci eszközként alkalmazza. Méghozzá az egyes államok legfelsőbb parancsnokságainál kü-lönleges osztályok is léteznek, amelyek behatóan foglalkoz-nak ezzel a kérdéssel. Külön elhárító eszközöket készítettekmindenütt és elhárító rendszereket próbáltak ki. Az ilyenelhárítás csak akkor tölti be célját, ha tisztában vagyunka támadás módszerével. Ezért itt sem hagyhatjuk figyelmenkívül ennek a harci eszköznek a méltatását.

A füstölő és égő tárgyaknak felhasználása olyan régi,mint maga a hadművészet, főképen az ostromnak a művé-szete. Ott, ahol a lövedékkel többé hatni nem tudtak, meg-kísérelték, hogy az ellenséget a fedezékeiből „kifüstöljék“,így lett a gázból is fegyver, amikor csődöt mondott a tü-zérségi lövedék robbanó hatása, amikor nem lehetett teljesenmegtörni az ellenség ellenállását még a legnagyobb tüzér-ségi tűzzel sem.

Az alkalmazott gáz vegyi előállításának részletezésenem lehet feladata szemlélődéseinknek. A hadművészet ta-nulmányozásának keretébe csak annak hatása és felhaszná-lása esik. A gáz hatása kétféle lehet: először bénító és kábító,vagyis csak rövid hatású; másodszor pedig a lövedékhezhasonlóan, sebet ejtő és ölő, vagyis hosszabb időre éreztetihatását. Nagy vita támadt a háború után, hogy a gáz al-kalmazása valóban olyan kegyetlen-e, vagy, hogy talán nememberségesebb-e mint a lövedék és annak szilánkjai. Figye-lemre méltó vizsgálatok megállapították, hogy az egészség-nek a gáz általi rongálása távolról sem volt olyan nagy és tar-tós, mint a véres sebesüléseknél és hogy igen csekélyek vol-tak a gáz által előidézett halálos esetek. Ez a megállapításminden bizonnyal helyes. Tagadhatatlan azonban, hogy agázt rendkívül kellemetlen fegyvernek tekinti minden ka-tona, mert többnyire szagtalan, szemmel észre nem vehetőmódon és alattomosan támadja meg az embert. A hatásaabban áll, hogy erősen ingerli a szemet, az orrot és a légzésiszerveket, vagy marja a bőrt és ezáltal képtelenné teszi aharcost fegyverének használatára, vagy fegyverének hasz-nálatában erősen gátolja azáltal, hogy erősen megnehezítimozdulatait és megfigyeléseit. A gáz közvetlen hatása ab-ban nyilvánul, hogy olyan terephez tapad, amelyen át kellhaladnia a harcosnak. Ilyenkor ugyanolyan hatásnak van

137

kitéve a harcos, mintha közvetve gázzal lőnének rá. Nem-csak az emberre, hanem az élelmiszerekre, sőt még a lórais erősen érezteti a hatását. E szerint a gáz támadó fegyverakkor, ha az ellenséget lefogja vagy megsemmisíti és elhá-rító fegyver, ha valahol leülepszik és ezáltal elzáró hatástfejt ki.

A technikai alkalmazási módszerek lehetnek: a gáz pa-lackszerű tartályokból való kifúvása, ami ma már alig le-hetséges, annak járművekről, vagy repülőgépekről való per-metezése és végül a gázzal töltött lövedékekkel és bombák-kal való kilökése.

A gáznak, mint harci eszköznek az elhárítása a mai ka-tonára külön tudományt jelent. A legismertebb és általábanlegbiztosabb eszköz a gázálarc, amely a megfertőzött levegőtátszűri. Nem védi azonban a test részeit, amelyek védtele-nek a maró és égető hatással szemben. Ez ellen vannak védőruhák, amilyeneket azonban a harcoló katona nem tarthatállandóan magánál. Különösen zavaró a gáz hatása a lóra;valóban használható álarcot a ló részére eddig még nem ta-láltak fel. A vegyi ellenszereket, amelyek a maró hatástmegszüntetik feltalálták már, de azoknak a veszélyeztetetthelyre való szállítására külön intézkedés szükséges.

Más elhárító eszközök a szervezés és harcászat terüle-tébe tartoznak. Az óvóintézkedések, az időjelző szolgálat ésa megfigyelési lehetőségek (gázfigyelő, gázjelző). Harckocsi-kat és erődítményeket is lehet már gázmentessé tenni. Agázzal fertőzött terep kerülése, nagy kötelékek mozgásánála ritkább alakzatok alkalmazása, a harcászati ellenrend-szabály. Első sorban a gépjármű alkalmas a gázzal fertőzöttterep veszély nélküli áthatolására. Mindenekelőtt nem szabadelhanyagolni a csapat nevelését. A „gázfegyelem“ olyan fo-galom, amely ma a katona kiképzéséhez tartozik.

A világháborúban használt gázok összetétele és hatásama már köztudomású. Ezek ellen a ma használatban lévőgázálarcok és védőruhák biztosak. Komoly szakemberekmindig újból azt állítják, hogy új vegyi összetételek nem lé-teznek. De mind a technika, mind a vegyészet nem ismermég határt és ezért lehetséges, hogy ezen a téren különöstitoktartással őrzik az új találmányokat. Meglepetések nemlehetetlenek. A légi fegyvernem számbeli növekedése által

138

nagyon sikeres harci eszközzé válhat, az a háborúban aligalkalmazott módszer, hogy előrenyomuló, vagy pihenőcsapatkötelékekre mérges folyadékot permetezzenek.

A légi erő a hadsereg keretében.

Az összes fegyvernem közül a légi fegyvernem fejlődöttlegjobban a világháború után. Ma már sok államban nem állszervezetszerűleg egy parancsnokság alatt a szárazföldi had-sereggel és a tengeri haderővel, hanem a haderőnek olyanrésze lett, amelyre külön feladatok hárulnak a hadviselésnél.A légi háború, amely legalább is a háború kezdetén különhadműveleti törvények alá esik és amelynek célja az ellen-ség földi-tengeri- és légi hadereje, de főkép az ellenséges or-szágban lévő erőforrások.

A légi háború viselését itt nem akarjuk tárgyalni. Azalapelvei és módszerei ecsetelését szakszerű leírásoknak en-gedjük át. Itt szó lesz a légi erők közreműködéséről a had-sereg keretében, a hadsereg vezetésével és csapataival valóegyüttműködéséről.

A légi erő közreműködése négy különböző területre ter-jed ki: felderítés, harc, összeköttetés és szállítás.

A földi harc ma elképzelhetetlen légi felderítés nélkül.A repülő szeme és a fényképezőgépe idejekorán és gyorsanszállítják a vezetésre szükséges első alapot, ellenőrzik az el-lenség magatartását, megállapítják az erőelosztásában történtváltozásokat és a tüzérségi tűz megfigyelésének nélkülözhe-tetlen segédeszközét képezik. A légi felderítés ezen felülfényképpel kiegészíti a térképet, megmutatja a terep nö-vényzetének változásait és a harcterületnek emberi kéz általvégrehajtott megerősítéseit, mint földmunkákat, árasztásokat,akadályokat stb. A felderítés ma már nincsen korlátozvanappali órákra, az éjjeli felderítés lehetőségeit állandóan fej-lesztik. Éjjel még inkább mint nappal, csak pillanatnyi hely-zeteket mutathat a légi felderítés, de még sem becsülendő lenagyobb mozgások megállapításánál.

A légi erő a hadsereg keretében harcban, a repülőgépgéppuskáinak tüzével és bombák dobásával fejti ki hatá-sát. Ezekkel a fegyverekkel a repülőgép minden elérhető ma-

139

gasságban tud hatni, de nagy hatást tud azáltal kifejteni,hogy alacsony támadást intéz a cél ellen. A meglepés, a tá-madás sikerének lényeges tényezője, biztosítottnak látszik agyors megközelítés és eltávozás által, az ilyen légi rajtaüté-sek hatása földi célokra különösen nagy. Mint összekötő esz-köz parancsok és jelentések közvetítésére a repülőgép ott aleggyorsabb és legjobb segítség erre, ahol különösen fontos,vagy szükséges a közvetítő személyes magyarázata. Az ösz-szekötő repülő tehát a jövőben lényegesen megkönnyíti a ve-zetést és még nagy kötelékek vezetőinek is megengedi majd,hogy a helyszínen érvényesíthessék személyi befolyásukatúgymint régente, amikor a hadvezér még abban a helyzetbenvolt, hogy áttekinthette a csatateret.

Mint szállítóeszköz annál nagyobb jelentősége lesz a re-pülőgépnek, minél nagyobb a teherbírása és a felszállási ésleszállási lehetősége. Fegyvert, lőszert és más a harcra és el-látásra szükséges cikket sokkal gyorsabban lehet már szállí-tani. Különleges helyzetekben a harcoló csapat maga is szál-lítóeszközként használhatja a repülőgépet. Többé nem a jövőfantáziája, hanem ma már valóság az, hogy hatalmasrepülőgépek karmai megragadnak egy löveget vagy harc-kocsit és leteszik ott, ahol szükség van rá. Az ilyen lehetőségekma még korlátozottak, mert kevés az ilyen repülőszállító,de ennek legnagyobb mértékben való kihasználását nemzárja ki a jövő. Ami eddig utolsó menekülési lehetőségnekszámított, az most már minden hadseregben a kipróbálástárgyát képezi; egész csapatok leszállása ejtőernyővel. Az„ejtőernyős csapat“ szilárd fogalommá vált. A harcnak alevegőből ily módon való befolyásának lehetőségén nem vál-toztat az, hogy ennek harcászati alkalmazása sűrűn lakottkultúrországokban bizonytalan.

Úgymint mindenütt és mindig a légi erő közreműködésea földi harcokban is ellenhatásra akadt. Ez először is apasszív elhárításból áll, az éjjeli sötétség kihasználásából, atermészetes és mesterséges eszközökkel való burkolásból ésmásodszor a földi ellenhatásból, a légelhárító ágyúk és géppus-kák tüzéből és végül alacsonyan szálló repülőknél a könnyűgéppuskák és puskák tüzeléséből is. Ma már nincs olyan csa-pat, amelynek szervezetszerűen beosztott légelhárító fegyvere

140

ne volna és ne volna képes saját „csapatlégvédelmével“hatni.

De az elhárítás összes lehetősége sem tudja megakadá-lyozni azt, hogy a földön lefolyó mozgásokra és harcokra alevegőből való behatás, megfigyelés és lövetés által, leg-nagyobb befolyással ne legyen. A sötétség kihasználása amozgások végrehajtásánál, fedett terep felkeresése, nagyobbkötelékeknek mélységbe és szélességbe tagozott kisebb köte-lékekre való szétbontakozása, erre a legfontosabb harcászatiellenrendszabály. Ezeknek a védőintézkedéseknek a veze-tésre való kihatását majd felismerjük a következő fejezetek-ben.

Hogy a légi erő milyen mértékben lesz képes a földiharcoknál közreműködni, az magától a légi erő fejlődésétőlfügg. Fokozott sebesség, a minden terepen való kedvezőbbfel- és leszállási lehetőségek, nagyobb teherbírás és fokozot-tabb függetlenség az időjárástól, a követelmények alap-vonalai.

A hadsereg részére ez a biztosabb felderítés és jelentéslehetőségét, és a repülőgépnek mint vezetési és szállítási esz-köznek fokozottabb felhasználását jelenti. A „függőleges át-karolás“ olyan méreteket ölthet a jövendő háborúban, ami-lyeneket ma még nem ismerhetünk fel. Az arcvonal mély-ségét ez még jobban fokozza. A harckocsi és szállítójárműmotorjának együttműködése a harc- és szállítórepülőgép mo-torjával, olyan harcászati sikerhez vezethet, amely leg-nagyobb befolyással lehet a harc tartamára és módjára, vala-mint annak eldöntésére. Lehet, hogy a gép, mint az évszá-zadunk harceszköze, itt fogja aratni a legnagyobb dicső-ségét.

Segédcsapatok.

A korszerű harcok és háborúk az utánpótlás nagy ésmesszeágazó szervezését kívánják. Egyetlenegy csapat semképes arra, hogy magával vigye a hosszabb időre szükségesharc- és segédeszközöket. A szükségletek kiegészítésre szorul-nak, amelyek az igények szerint különbözők lesznek. A min-denféle szükségletek elkészítése és készenlétben tartása a jólmegszervezett honvédelmi gazdálkodás feladata. A „fegyver-

141

kezes mélysége“ ma a honvédelmi politikus különös gondja.A szükséglet utánszállítása és annak a harcoló csapatokravaló felosztása a katona dolga és a hadművészet külön terü-lete, melynek nagy fontossága külön, szakszerű vezetést kö-vetel.

A szükséglet ruganyos utánszállítása éppen olyan elő-feltétele a sikernek, mint annak a harcban való helyes fel-használása.

Az ellátás kiterjed lőszerre, fegyverre és eszközökre,az ember és ló élelmezésére, ruházatra, felszerelésre, pénzel-látásra és számadásra, orvosi és állatorvosi gondoskodásra, arepülőgép és gépjármű üzemanyagára, az elhasznált és elron-gálódott anyag helyreállítására, a postaküldemények kézbe-sítésére és a felesleges tárgyak és sebesültek visszaszállítá-sára.

A már régen ismert szállítási lehetőségek, a vasút és ahajózás, kiegészítésüket találják a motorizált és fogatolt osz-lopokban. A motorizálásnak az a lehetősége, hogy a teretgyorsabban lehet legyőzni mint előbb, sok könnyítést hízott,az ellátás területét bővítette.

Számtalan, legkülönbözőbb összetételű és teherbírásúoszlop szállítja a szükségleteket a vasúti végállomásoktól aharcoló csapathoz. Külön munkásszázadok gondoskodnak aki- és átrakodásról és rendfenntartási közegek biztosítják atömérdek fontos munka súrlódás nélküli lebonyolítását a har-coló arcvonalak mögött. Más alakulatoknak az a feladata,hogy karbantartsák az utakat, vagy újakat építsenek, megintmások biztosítják a közlekedési vonalakat és átrakódó he-lyeket, amelyeket az ellenség fegyverhatása épúgy elérhet,mint magát a csapatot.

A dolgozó katonák hadserege szükséges arra, hogy biz-tosítsák az arcvonalban harcoló katona ellátását. A gép mintharceszköz itt is érezteti mélyreható befolyását.

A jövő fegyverei.Fantázia vagy valóság?

Minden időszak tele van reményekkel és álmodozások-kal, de egyszersmind aggályokkal és rémképekkel is.

142

A hadviselés területe, már kezdettől fogva telítve iszo-nyattal és borzalommal, különösen kedvező talaj a jövendőlehetőségek sejtelmére. Tág tere nyílik itt a pacifisztikus ésspecialisztikus túlzásoknak.

Az összes ország újságjaiban és irataiban megjelenő re-gények és leírások mindig emlegetik a halálsugarakat, bakté-riumokat, az emberek által irányított torpedókat és a hatal-mas méretű hajókat.

Az ilyen messzire elkalandozó gondolatokat a katonamindaddig el fogja utasítani, amíg azok semmi egyebek mintjátékok és féktelen fantáziák. Kételyei azonban ne vezessékarra, hogy figyelmen kívül hagyjon lehetőségeket.

Hogy hol fekszenek a határok, hol kezdődik a lehetőségés hol van vége a fantáziának, azt senki sem képes megálla-pítani. Egykor a repülőgép és a rádió is lehetetlenségnek lát-szott. A kutató ész és a véletlenül történt szerencsés felfede-zés által már egynéhány álom valósággá vált. Ma is bizo-nyára léteznek olyan lehetőségek, amelyek még kipróbálvanincsenek, de a jövendő siker csíráját magukban hordják.

Nehéz valamit határozottan megjelölni, de rámutatunka következő jelszavakra: távolbalátás, villamos energiák al-kalmazása, távolból való irányítás, további vegyi harcesz-közök.

Az ilyen gondolatokat mindig a határtalan fantáziaszemrehányása érheti, amit nehéz megcáfolni. Ez a célzáscsak azt akarja kifejezni, hogy a jövendő hadművészet talánrendelkezik már olyan eszközök és lehetőségek fölött, ame-lyek ma még lehetetlennek látszanak, hogy a hadviselés e te-kintetben is a bizonytalanság területe és hogy az e téren valómeglepetések a katona szellemi ruganyosságát ne kor-látozzák.

A fegyvernemek együttműködése.

A világháború nagy harcászati tanulsága az volt, hogya siker feltétele csak az összes fegyver szoros együttműkö-désében rejlik. A vezetés művészete harcban abban áll, hogya különböző hatású fegyver egységesen hasson az ellen-ségre.

143

Nagy vita folyik ma arról, hogy melyik fegyvernemetilleti meg a „főfegyvernem“ címe, melyik a fegyvernemekkirálya. Ez a vita főleg a gyalogságot és a páncéljárművescsapatot érinti. Erre csak azzal a kérdéssel válaszolhatunk,hogy lehetséges-e ma még, hogy a gyalogság harckocsik nél-kül támadhasson. Az ilyen vita arra jó, hogy tisztázza a le-hetőségeket és hozzájáruljon a fegyverhatások helyes felis-meréséhez a jövendő háborúban. Elkerüli ez a vita azonbanazt az alapigazságot, hogy csak a fegyverek együttműködésé-től remélhetjük az üdvösséget. Ha számszerint mérjük, akkorkétségtelenül a gyalogság a „főfegyvernem“, mert mindenhadseregben ott van a legtöbb harcos. Ha pedig a hatás sze-rint kérdezzük, akkor egyértelmű választ nem adhatunk.Minden harchelyzetnek más a képe, más a feltétele és más akövetelménye a sikerhez. A főfegyvernem akkor mindig az,amelyik meghozta a döntést. Ha azt a gyalogos rohama, apáncél lökése, a tüzérség tüze, a levegőből végrehajtott tűz-csapás vagy valamelyik akadály legyőzése utászok által,hozta meg, akkor a győzelem pálmája illeti a gyalogost, apáncélost, a tüzért, a repülőt vagy az utászt. Nem helyénvaló itt a hiúság, hanem a közös célra való legnagyobb oda-adás, a csatatéren való győzelem.

Az együttműködés követeli az összpontosítást és az el-osztást; egyszóval a szervezést. Az összpontosítás hatása sze-rint célszerű legyen.

A szervezés megállapítása nem a csapatvezér dolga, ha-nem elsősorban a hadsereg szervezőé. A szervezés pedig H.harc, a hadművészet követelményei után igazodjék. Ezértszükséges ebben a keretben a csapatszervezés rövid szemlé-lődése.

Az egység, amelyben mindenekelőtt a fegyverek együtt-működése hatásossá válik, ma majdnem minden hadseregbena hadosztály. A hadosztály áll: több, rendszerint háromgyalogezredből, legalább is kilenc könnyű és három nehézütegből álló egy, vagy két tüzérezredből, melyekhez tüzér-ségi felderítő eszközök (hang- és fénymérés) tartoznak. Egyfelderítő osztály, egy zászlóaljtörzs alatt levő utász század;páncéltörő egységek és híradókötelékek egészítik ki ezt aszervezési egységet. Némely hadseregben különböző erősségűpáncéljárműves csapatok is tartoznak a hadosztályhoz.

144

Ezeken a harcegységeken — Hadosztályokon — kívülmindenütt külön hadsereg közvetlen csapatok is léteznek,amelyeket a harc mindenkori szüksége szerint oszthatnak be.Ezekhez tartoznak: könnyű és nehéz tüzéralakulatok, utász-kötelékek, páncéltörő egységek, híradókötelékek, géppuskás-zászlóaljak, felderítő osztályok, vegyicsapatok és szállító- ésutánszállító egységek. A számos hadosztály mellett, mint had-sereg közvetlenek, lehetnek még motorizált és mechanizáltdandárok vagy hadosztályok, amelyekben nagy páncélköte-lékekkel egyesítve motorizált gyalogság és más segédfegyver-nem is van, úgyhogy önálló alkalmazásra is képesek. Azilyen csapatot mindenféle összeállításban és különböző erős-ségben találunk.

Nemcsak a csapatnak van szüksége a szervezésre, ha-nem a vezetésnek is. Két vagy három hadosztály képez egyhadtestet, amely még egyes különleges hadsereg közvetlenkötelék felett is rendelkezik. A hadtesteket hadseregekbe, ahadseregeket hadseregcsoportokba foglalják össze. Egyes ré-szekre való felosztásuk nincs megállapítva. A mindenkoriharchelyzet mindenkor más összefoglalást és más külön köte-lékek alakítását követeli.

A szervezés célja a lehetőleg ruganyos harcvezetés,amely az egységes hatásra törekszik és határát az áttekintés-ben és vezetési lehetőségben leli.

A vezetés művészetéhez tartozik, hogy a szervezést aharc szükségességéhez alkalmazza. A helyes szervezés és vi-lágos parancsadási és alárendelési viszonyok éppolyan esz-közök a győzelemhez, mint maga a harc és a csapatok jó el-látása.

A MAI ÉS HOLNAPI HARCÁSZAT.Vezetés.

A harc az erőszak alkalmazása. A katonai harc a meg-fontoltan előkészített harceszközök tudatos alkalmazása. Észés anyag egyesül erre az előkészítésre, de kell, hogy az alkal-mazásra is egyesüljön. A gép nem jelent semmit az embernélkül, aki üzembe helyezi és fenntartja. A legjobb hadigép,a fegyver sem ér semmit, ha nem kezeli olyan ember, akiuralja a kezelését és elszánja magát arra, hogy veszély eseténélete kockáztatásával is tovább kezeli. Harcban, korszerűfegyver nélkül még a legbátrabb ember sem jelent semmit.így tehát erkölcsi, szellemi és anyagi erők egyesülnek a harcvégrehajtására. Az eredményes fegyverhatás feltétele az, hogyminden fegyver egységes terv szerint, megfelelő helyről ésmegfelelő időben a helyes célra hasson. A harc végrehajtásae szerint megköveteli a tervszerű vezetést.

Ennek a vezetésnek uralnia kell mindazokat az erőket,amelyek itt egyesülnek. Ez nagyon természetesen hangzik.Ami azonban olyan természetesnek látszik, az képezi a gya-korlatban a katonai vezető, a tiszt és a magasabb csapatvezérkiképzését. A vezetőnek kell hogy az erkölcsi erőket nevelje,a szellemi erőket serkentse és segítsen az anyagiakat alkotni.Szükséges azonban, hogy neki is legyen erkölcsi ereje, hogyő is uralja a szellemi erőket és áttekinthesse az anyagi erő-ket. Nagy feladat ez, ha népét döntő harcában sikerre akarjavezetni. A legnagyobb felelősséget foglalja ez magában, eztpedig csak egy ember viselheti, a vezető, a parancsnok,a vezér.

De minden katonai vezér az ember és az eszköz támoga-tására szorul. így keletkezik a törzs, amelynek különbözőaz összeállítása. A törzs mindig egy vagy több vezetőtársbóláll, továbbá szakértő tanácsadókból és segítőtársakból a kü-lönleges fegyverek részére és a szükséges segédszemélyzetből.

146

Ahogyan a hadsereg tagozódik hadseregcsoportokra,hadseregekre, hadtestekre és hadosztályokra, továbbá ezre-dekre, zászlóaljakra és osztályokra és még tovább századok-ra és ütegekre, a szerint ismerünk hadseregcsoport-, hadsereg-és hadtestparancsnokságokat, hadosztály-, ezred-, zászlóalj- ésosztálytörzseket, századparancsnoki rajokat és ütegparancs-noki szakaszokat. Minél nagyobb a kötelék, annál nagyobba törzs. A század és az üteg beéri néhány altiszttel és le-génységgel. A zászlóalj- és osztályparancsnok már segéd-tisztje felett rendelkezik és azonkívül még egy-két tiszt fe-lett, hírek és parancsok közvetítésére. Az ezredtörzshöz tar-tozik a segédtiszt, híradótiszt és egyéb segéderők, fegyver ésutánpótlási ügyekre. A hadosztálytörzsnél már vezérkaritisztnek hívják az első segítőtársat, aki mellett egy másik ve-zérkari tiszt az ellátást vezeti. Ezen kívül még más tiszt mintsegédtiszt, híradótiszt stb. egészíti ki a törzset. A hadtest-parancsnokságoknál és a többi még magasabb törzsnél afelelős parancsnok mellett, mint annak tanácsadója és segítő-társa a vezérkari főnök áll, aki a munkálatokat a törzsbenvezeti, és a parancsnokot tehermentesíti a részletmunka alól.Az ilyen segítőtársaknak az a feladatuk, hogy megszerezzéka vezetéshez szükséges alapokat, azokat gyűjtsék és rendezzékés azonkívül, hogy kifejezésre juttassák a vezető akaratátés a szükséges elhatározásokat, szóval kezeljék a vezetésieszközöket.

A vezetés alapjához tartozik elsősorban a kapott parancs,vagyis az illető kötelék mozgására vagy harcára adott in-tézkedés. Megfontolás után, a terepre, a saját erőre, az ellen-ség magatartására és az időre és térre való tekintettel, elhatá-rozásra kell jutni és azt parancsok formájába átültetni. Ezta megfontolást katonai nyelven „a helyzet megítélésének'“hívják, amely gyors észjárást, logikus mérlegelést és csak alényeg figyelembevételét követeli. A helyzetet többnyirebizonytalanság jellemzi. Az előítélet nagyon veszélyes ésdöntő tényező az ellenség helyes felbecsülésénél a józan ész.

A helyzet megítélésének eredménye az elhatározás.„Teljes erővel világos célt kövessen az elhatározás“.1 A há-ború eshetőségei mindig azt az aggodalmat keltik, hogy he-

1 Német szabályzat „Truppenführung“ 11. oldal.

1.47

lyes-e az elhatározás és hogy eredményre vezet-e annakvégrehajtása. A vezetés nagy erénye a szilárdság, de hibás azelhatározáshoz való merev ragaszkodás, változott viszonyokmellett. A katonai vezetés művészetéhez tartozik jórészt an-nak az időpontnak a felismerése, hogy mikor kell új elhatá-rozásra jutni.

A vezető akarata parancs alakjában jut kifejezésre. Azalárendelt csapatok részére az jelenti a harcra való intézke-dést, amely itt most újból kiváltja a helyzet megítélését, azelhatározást és a parancsokat. Fontos, hogy az alárendelt ve-zetőknek az adott parancs keretében cselekvési szabadságotengedjünk, hogy feladatot adjunk nekik, amelynek végre-hajtását nem kötjük meg. Világos parancsok szükségesek,rövidek pedig kívánatosak. Minél kisebb a kötelék, annálgyakoribb a szóbeli parancsadás. Az írásban adott parancsokkizárják a félreértést és a kételyt. Azonkívül utólagos pót-lásként gyakran szükségesek. A parancs mindazt tartal-mazza, amit tudni kell az alárendeltnek, hogy végrehajthassaa parancsot, de annál többet aztán ne tartalmazzon. Köny-nyebb megértés végett a katonai parancsadási nyelvezet azidők folyamán szilárd formákat öltött. A katonai vezetés sa-játosságának megfelel, hogy csak kivételes esetben indokol-juk a parancsokat.

Ugyanazok az eszközök, amelyek az ellenségről szólóhíreket, a terep szemrevételezéseket és a saját csapatokrólszóló adatokat — szóval a vezetés alapját — a felső parancs-nokságoknak megszerezték, továbbítják a parancsokat lefeléis. Ezek az eszközök a mindenkori kötelék szerint lehetnek:jelentőfutó, jelentőlovas és jelentőkutya, kerékpáros ésmotorkerékpáros, a lovasított segédtiszt épúgy, mint a vezér-kari tiszt gépkocsin vagy repülőgépen, a drótvezeték, fény-jelzés, rádióhullám és végül gyakran a vezető maga, aki fő-kép döntő és válságos órákban nyomatékot ad vezetői akara-tának személyes megjelenésével, életének kockáztatásával is.

Felderítés.A vezetés legfontosabb alapja a saját feladaton kívül az

ellenségről szerzett hírek. Ezek a hírek a felderítés eredmé-nyei. A felderítés a levegőben és a földön történik, de azon-

148

kívül más különféle eszközökkel is, mint híradó felderítés-sel, hadifoglyok vallatásával és ügynöki ténykedésekkel.

A hírszerzés céljai szerint hadászati-, harcászati- és harc-felderítést ismerünk. A hadászati- és harcászati vezetésre ésaz ütközet irányítására ezek szolgáltatják az alapot. Haugyan különböző célokból vezetjük be a felderítést, annakeredménye mégis az összes célnak egyszerre szolgál. A fel-derítés bevezetése döntő. Itt is érvényes a súlyképzés tör-vénye és a kölcsönös kiegészítés alapelve. Tartalék felderítőerők kéznél legyenek, hogy a felderítést mindenkor lehessenbővíteni, sűríteni vagy változott helyzeteknél azt újból belehessen vezetni. Hacsak a legszükségesebb erőt alkalmaz-zuk a felderítésre, az mégis legyen olyan erős, hogy hama-rosan túlsúlyba kerüljön a felderítési térben. Ámbár a fel-derítés feladata csak látni és jelenteni, ezt gyakran nemérheti el harc nélkül.

Szabály a felderítés legyezőszerű bevezetése, melyet ahelyzet, a felderítő erők nagysága, a terep és az úthálózatszab meg. Járőrök vagy rajok, a távolság szerint lovasítvavagy motorizálva, képezik az első hullámot, amelyet harcesetére támaszként és mint tartalék, nagyobb erők követnek.A terepszakaszonkénti előnyomulás megkönnyíti a felderítőeszközök vezetését. Fontos és nehéz a feladat meghatározása;lényegét kihámozni művészet, ami egyszersmind a jó és cél-irányos eredmény előfeltétele. Szükséges az egyes felderítő-eszközök egymásközötti összeköttetésének szabályozása, fő-kép a légi és földi felderítés között. A felderítő erők leg-nagyobb gondja legyen a felderítés eredményének gyors ésbiztos közvetítése. Nem ér semmit a legjobb jelentés sem, haelkésve, vagy egyáltalán nem éri el azt a vezetőt, akinekszól. A leggyorsabb közvetítés értéktelen, ha helytelen képetnyújt.

A hadászati felderítés elsősorban a légi erő felderítő egy-ségeinek feladata, amelyeket erre a célra a hadsereg pa-rancsnokságoknak alá lehet rendelni. Ezek nagy magasság-ban (5000—8000 m.), borús időnél mélyebben is, fényképezés-sel és megfigyeléssel derítenek fel. Az első eredmény aztánállandóan további ellenőrzésre szorul, újabb repülők és mo-torizált erők bevetésével, mely utóbbiak most felveszik azellenséggel való érintkezést. Így fokozatosan sűrűsödik ez a

149

felderítés és fokozatosan átmegy a harcászati felderítésbe,amely szintén a levegőből — most már alacsonyabb repülés-sel — és a földről is figyeli az ellenség egyes részeit. Gyak-ran szükség lesz a felderítés területének megtisztításáravadászkülönítmények által. Amikor megvan a harcérint-kezés, előtérbe jut a harcfelderítés, amely az egyes fegyver-nemek céljait szolgálja, tehát azok vezetik be.

A felderítés lehetőségei mindenkor döntőek voltak a ve-zetés módozataira. Minél nagyobb a növekedő hadseregek-kel együtt a harcok területe is, annál nehezebb lett azoknaka megfigyelése és annál nyomatékosabb lett a messzebb ter-jedő felderítő eszközök és a hírek gyorsabb közvetítése utánikövetelés. A légi megfigyelés és a jelentések drótnélküli köz-vetítése adják a korszerű felderítés képét. A tér és idő gyorsleküzdése manapság annyira megkönnyítette a felderítést,hogy a meglepés lehetősége a legkisebb mértékre csökkent.Ez könnyíti a vezetést, de egyszersmind meg is nehezíti, aszerint, hogy mi a szándékunk. Az ellenséges helyzet idejé-ben való tisztázása nagy nyereség, de saját mozdulatainkegyidőbeni leleplezésére hátrányos. Húzások és ellenhúzásokgyorsabban követik egymást és szűkebb korlátok közé szo-rult a cselekvés szabadsága. Ha előbb — még a világháború-ban is — a vezető nagy gondja az volt, hogy egy jelentés semérkezett be, akkor ma és a jövőben az ellenségről szóló hírektömege esetleg még terhet is jelentenek a vezetőnek. Mert ajelentések fokozódó számával és terjedelmesebb tartalmávalnövekszik a tévedések és ellentmondások száma is. Az ellen-ségről alkotott kép sűrűbb lesz, de hogy ezzel együtt tisz-tuljon is, állandó gondja legyen mindazoknak, akik felelőseka felderítés bevezetésére és végrehajtására.

Biztosítás.A biztosítás az elhárítás területébe tartozik. Ez az ellen-

ségnek saját helyzetünkbe való betekintését és meglepő tá-madását akadályozza meg. Pihenés, mozgás és harc alattegyaránt szükséges. Ellenfelei az ellenséges felderítés és azokaz erők, amelyek képesek arra, hogy meglepően támadjanak,tehát ma elsősorban az ellenség légi felderítése és annakkülönféle motorizált erői.

150

A biztosítás aktív és passzív lehet. Légi ellenség ellenhatnak a saját légelhárítók és a vadászrepülők, amelyeknekaz a feladatuk, hogy megakadályozzák és távoltartsák azellenséges légi felderítést. Saját kötelékeink kisebb egysé-gekre való széttagolása, minden mozgás és helyzet burkolásatermészetes és mesterséges eszközökkel és a sötétség kihasz-nálása azt célozzák, hogy az ellenség nehezebben ismerhesselel saját helyzetünket.

A földi ellenség elleni biztosítást rendszerint azzal érjükel, hogy kisebb osztagokat tolunk a biztosítandó csapat elé.Zárak, valamint páncéltörő fegyverek beosztása fokozzák aföldi biztosítást.

Pihenő csapatot előőrsökkel biztosítunk, a menetelő csa-patot elő-, utó- és oldalvédekkel, a harcoló csapatot pedigharcelőőrsökkel. Ennek a biztosításnak az értelme az, hogygyengébb ellenséges támadásokat elhárítson, nagyobb táma-dásoknál pedig időt és tért nyerjen arra, hogy a saját főerőkfelvegyék a harckészültséget. A földön való veszélyeztetésellen a legjobb biztosítás a saját felderítés. De az nemképes hézagok nélkül működni és ezért nem pótolhatjaegészen a biztosítást.

A korszerű fegyverek nagy hordereje, a motor által fo-kozott mozgás gyorsasága és a levegőből való megfigyelésés fegyverhatás lehetőségei, döntően befolyásolják a biztosítórendszabályokat is. Minden nyugvó csapat, régi értelembenmég a leghátrább fekvő „mögöttes országrészben“ is, ma ve-szélyeztetett a légi megfigyelés és támadás által. Az arcvonalmögötti „utazó menetek“ ma elvesztették békés jellegüket.Utánszállító oszlopok és magasabb törzsek már nem ringat-hatják magukat biztonságban, akármennyire is légmentesenelzárták az arcvonalat. Mélyen végrehajtott repülőtámadások,nagy magasságból való bombázások és ejtőernyős csapatokrajtaütése, a jövőben a hadműveleti terület és az ország min-den szélességében és mélységében lehetségesek; a páncéloserők áttörése pedig megint új veszélyt jelent. Légi támadá-sok iránt különösen érzékenyek a motorizált kötelékekhosszú menetoszlopai, amelyek az utakhoz és azok műépít-ményeihez vannak kötve, igen kedvező célt nyújtanak és azellenséges légifelderítés által könnyen felismerhetők. A mo-torizálás másrészt elősegíti a biztosítást azáltal, hogy gyor-

151

san és messzire előreküldhetjük, vagy eltolhatjuk a biztosítóosztagokat.

A biztosítás külön feladatát képezi a nagyobb felvonu-lások és mozgások leplezése. Tervezése a hadművelet terü-letébe tartozik, végrehajtása pedig harcászati feladat. A meg-oldás lehet offenzív és defenzív, a szerint, hogy elűzzük ésmegsemmisítjük, vagy pedig csak elhárítjuk az ellenségesfelderítést. A leplezés végrehajtását meghatározza: a leplezéscélja, a csapatok helyzete és ereje, valamint a terep. Megté-vesztési rendszabályok hathatósan támogatják a leplezést. Aleplezést régebben nagyobb lovaskötelékek hajtották végre,ma erre a gyors és mozgékony motorizált kötelékek különö-sen alkalmasak. Egyrészt a felderítés lehetőségeinek hala-dása, másrészt a motorizált kötelékek gyorsasága nagyobbjelentőséget adnak majd a jövőben a leplezésnek. A hadmű-veletek bevezetése, ma inkább mint eddig, leplezésre szorul.

A menet.

A mozgás és a harc harcicselekvések, amelyek egymástkiegészítik, összefolynak és egymást követik. A csapatokharctevékenysége tehát jórészt menetelésből fog állni. Mene-tek történhetnek gyalog, lóháton, vagy technikai szállítóesz-közök segítségével. Sokan kételkednek abban, hogy ma a mo-torizálás korszakában nagyobb kötelékek gyalog menetelésemég szükséges és lehetséges-e? A hadseregek teljes motori-zálásáról az előbbi fejezetben beszéltünk, az ott tárgyaltak-ból kitűnik, hogy még nagyobb kötelékek gyalogmenetei semfeleslegesek. Az ember és a ló fizikai erejének határából kö-vetkeztethetjük, hogy gyalogmenetelő kötelékek menettelje-sítményei a 100 vagy 200 év előtti idővel szemben fokozód-tak. Az a törekvés, hogy a gyalogság által vitt málhát csök-kentsék, ez irányban is javított a helyzeten. Mindez főképa csapat harcképességét szolgálja. A napi 25—30 km menet-teljesítményt csak kivételes esetekben és akkor sem tartósanléphetjük túl. Motorizált kötelékek ellenben 200—250 kmnapi teljesítményre képesek. Hogy ebből a különbözetbőlmilyen következtetéseket vonhatunk le a hadműveletek ve-zetésére és a hadászati tervekre, ezt később tárgyaljuk; majd.

152

A harcászat feladata a menetek végrehajtása és erről lesz ittszó.

Menetek végrehajtásánál legfontosabb feltétel mindig aza kérdés, hogy van-e egyáltalán kilátás az ellenséggel valótalálkozásra és milyen mértékben. A biztosítás feladatainakfejtegetésénél már rámutattunk arra, hogy szükséges a sö-tétség kihasználása, a csapatok mélységbe és szélességbe valószéttagolása, a tagozódás előre, hátra és oldalt, az elővéd,utóvéd és oldalvéd kikilönítése. Ez azt jelenti, hogy gya-koriak lesznek az éjjeli menetek és az ellenség közelébensokszor előfordulnak menetek mezei utakon, vagy út nélkülis. A kilátásban levő harc követelményei által a jelenkor és ajövő menetei egészen más képet nyernek. A fegyvernemekegyüttműködése és főkép a gyalogságnak ebből az okból ne-héz fegyverekkel való ellátása, külön tagozást és vegyes sor-rendet tesz szükségessé. Szabály lesz az egész menetoszlopfelosztása egyes, minden fegyvernemből és segédfegyverbőlálló menetcsoportokra, amelyek ezáltal gyors harckészült-ségre képesek. „Megerősített gyalogezredek“, amelyekhez kez-dettől fogva tüzérséget, utászokat és más segédfegyvert osz-tottak be, fogják az ilyen menetcsoportok egységét ké-pezni, összetételük ne váljék rendszerré, hanem alkalmaz-kodjék a helyzethez. Különösen fontos kérdés a tüzérség be-osztása. Ez a csoportképzés megkönnyíti a menet végrehaj-tását és menet közben az elhelyezést, de megnehezíti a harcegységes vezetését, amelyet menet közben különösen a jóhíradással és nagyon rugalmas vezetéssel biztosítani kell. Eztelősegíti még a terepszakaszonkénti és lépcsőzetes előnyo-mulás.

A hadseregek zömét ma a gyalogmenetelő hadosztályokképezik, amelyek azonban nagyszámú motorizált csapat-jármű és motorizált egység felett is rendelkeznek. Nagyonmegnehezíti a menet végrehajtását az, ha egy köteléknekaz egyes részei különböző gyorsasággal haladnak. A törekvéstehát az, hogy az ilyen kötelékeket lehetőleg ne keverjékmotorizált járművekkel, hogy „fajtiszták“ maradjanak. Aharchoz követelt mozgékonyság azonban határt szab e tö-rekvésnek. Ennek szükségmegoldása abból áll, hogy a moto-rizált részek zárt menetcsoportban ugrásszerűen kövessék agyalogkötelékeket. Ezt sem lehet tökéletesen végrehajtani,

153

mert egyes járművek, mint pl. a törzsek, a híradók és pán-céltörők gépjárművei messze elől szükségesek. Ezért a fő-csapat és biztosító csapatok közötti távközbe soroltatjukazokat; ez megnehezíti a menetet és meghosszabbítja az osz-lopokat, ami azonban elkerülhetetlen. A gyaloghadosztályegy úton menetelve ma 25—30 kilométerre húzódik szét. Amenetteljesítmény határát tehát az szabja meg, hogy az ígymenetelő hadosztály képes legyen egy nap alatt az összescsapatait harcba vetni.

A korszerű harcászat különös feladata, a teljesen moto-rizált kötelékek meneteltetése. Egyszerű a menetintézkedés,ha egyforma gyorsaságú egységekről van szó, ami azonbanritka eset. Motorkerékpáron haladó kötelékek gyorsabbakmint a gépkocsin haladók, azoknak viszont nagyobb a sebes-ségük a hernyóvontatású páncélos járműveknél. A különb-séget mutatják a 35, illetve 25 és és 10—15 kilométeres átlag-sebességek. Az egész kötelék gyorsasága azonban mindig aleglassúbb résznek a gyorsasága. Tehát itt is az egyformagyorsaságú csoportok képzése és azok terepszakaszonkéntelőrenyomulása a legjobb megoldás. Motorizált kötelékek me-net alatt nagyon megnyúlnak, mert nagyobb gyorsaságnál ajárművek közötti távköz növekszik. A menetoszlopok nagyíhosszúsága azonban nem jelenti azt, hogy hosszabb időrefoglalják el az utat. Az időtartam amelyikre a menetoszlopegy utat elfoglal, a menetoszlop gyorsaságával nem változik.Inkább egyforma marad és csak a megállások hossza vál-toztat azon. Úgyhogy a motorizált kötelék hosszúságát ezértjobb percekben kifejezni mint méterekben.

Menetek vezetése külön művészet. Sok előre gondosko-dást követel, az oszlopképzésnél az egyes utak megtételét éssorolási idők kiszámítását és biztosításáról, pihenőkről ésösszeköttetésekről szóló intézkedést kell előkészíteni.

A menet harchoz, vagy harcból vezeti a csapatot, vala-mint a harc döntésének, a csatának bevezetése. Végrehajtásá-tól, az időbeni és térbeni megindításától függ a csapat harc-képessége és a nagy terv keretében a csapatok hatása is. Eb-ben rejlik nagy jelentősége és ez jelenti azt a nagy felelős-séget, amely a menetet szabályozó vezetőt terheli.

154

Támadás.

A támadás hat a mozgás, tűz, lökés és az irány által,amelyben végrehajtják.1 Lényegét, módozatait és alakjaitnagyjában megtárgyaltuk már e könyv első kötetében. Fe-jezetünk feladata legyen, hogy a korszerű támadás képét be-mutassuk.

A túlsúly és a meglepés alapelvei mellett, a támadás si-kerére döntő még annak megindítási módja is. Az ellenségarcvonalára indított támadásnak legkevesebb a kilátásasikerre. Hogy győzelemhez vezessen, az áttörésig kell kiala-kulnia, hogy mesterségesen megteremtse azt a feltételt, ame-lyet már kezdettől fogva nyújt az oldaltámadás. Egyik, vagymindkét szárny átkarolása, aminek tetőpontja a bekerítés,nagyobb eredménnyel kecsegtet. A harcászati vezetés művé-szetéhez tartozik, hogy a harc bevezetésénél, vagy a harcalatt, eltolásokkal teremtse meg a siker előfeltételeit, azaztérben és időben ott hasson meglepésszerűen a túlsúly, aholgyenge az ellenség.

Vitás kérdés marad az, hogy mennyire lehetséges ma azátkarolás. A kezdettől fogva megindított átkaroló támadás-nak csökkent a sikerre való kilátása, mert a javult felderí-tési lehetőségekkel felismeri az ellenség a támadás szándé-kát és motorizált járművek segítségével gyorsan szállíthattartalékokat a veszélyeztetett helyre.

Ma már könnyen lehet nyílt szárnyakat fedni és az arc-vonal hézagait elzárni. Még idejekorán a szükséges helyrevezetett kisebb erők is jelentékenyen közreműködhetnek azelhárításnál. Ha az ellenség arcban való lekötése eddig is azátkarolás előfeltételét jelentette, akkor ez most még inkábbérvényes. Csak amikor támadással az ellenséget arcban úgyfogjuk le, hogy az átkarolás mellett az áttörés is fenyegeti,látszik elegendőnek ez a lekötés. Ez a veszély teszi bizony-talanná tartalékai alkalmazásában és biztosítja a támadónaka túlsúlyt az átkarolási szárnyon. Ha a támadó túlsúlya kez-dettől fogva olyan nagy, hogy a védő képtelen az egész meg-támadott rész hatásos megvédésére, akkor lényegesen egy-szerűbb a támadó helyzete.

1 Truppenführung, 110. oldal.

155

Az átkaroló támadás is eleinte egy arcvonalra akad ésattól függ majd a támadás sikere, hogy milyen erős ez azarcvonal. Az itt támadó csapat harceljárása alig játszik sze-repet. A következő fejtegetéseinknél tehát lemondhatunk ar-ról, hogy a mai és holnapi harcászati támadás különbségéttárgyaljuk.

Minden harcászati támadást egységesen kell vezetni. Adöntés helyén egész erejét fejtse ki és súlyt képezzen. A tá-madás hatása szétforgácsolódik, sikere elmarad, ha részlet-cselekményekre oszlik. A súlyt képezzük a döntő helyen valótűzösszpontosítással és keskeny kiterjedésű és mélyen ta-gozott lökőerők bevetésével, amelyeket tartalékok követnek.Nehéz a döntő helyet eltalálni. Gyakran a terep alakulásátólfügg, amikor is egy uralkodó magaslat jelzi azt, de sokszora szándék határozza meg. Nem ritkaság, hogy csak a harcfolyamán ismerjük fel az ellenség gyenge pontjait. Egyesesetekben határoz a támadó fegyvernem (harckocsi) sajátos-sága és hogy az milyen mértekben van a terephez kötve. Delehetséges az is, hogy teljes bizonytalanságban képezzük asúlyt és azt át kell helyeznünk a harc folyamán. A támadásszélessége és mélysége a súlyképzéstől függ. Az erőelosztásta harcsávok szabályozzák. A zászlóalj kiterjedése rend-szerint 400—1000 méter, a hadosztályé 3—5 km. Minélerősebb az elhárítás, annál keskenyebb és mélyebb legyen acsapatok tagozása; az egymás mellett harcba vetett köte-lékek vezetési lehetősége képezi az alsó határt. A támadás-nak célt tűzünk ki. Ezt a támadó kötelék nagysága, az el-lenállás foka és a terep alakulása szerint távolabbra vagyközelebbre állapítjuk meg. De a célnak általában nincs ha-tára a támadás irányában, ha tehát nem akarjuk, hogy nelépjék túl a kitűzött célt, azt külön el kell rendelni. Külö-nösen fontos, hogy felismerjük azt a pillanatot, amikor a tá-madás elérte tetőpontját. Ez dönti el a sikert vagy a bal-sikert; ez a pillanat rendszerint a krízis. Minden annak ahelyes értékelésétől függ, hogy erős hatás kifejtésével lehet-esikert elérni, vagy a balsikert megakadályozni. Ez a legnehe-zebb elhatározás; ettől függ a csapat erkölcsi állapota ésharckészsége a következő harcokra.

A támadás végrehajtása az összes fegyvernem tartósegyüttműködése, amely módozataiban változik ugyan, de

156

célja az ellenség megsemmisítése. Azt pedig akkor értük el,ha az ellenség zöme elesett, megsebesült, vagy fogságba ke-rült, anyaga elpusztult vagy zsákmányunk lett, vagy meg-hátrált az ellenség. Az együttműködés a támadás módja sze-rint különböző lehet, kiindulhat a mozgásból, ami a talál-kozóharc kezdetén szabály lesz, vagy a készenlétből, amirelegtöbb esetben kényszerülünk. Az ellenség ereje, és az el-hárítás módja is befolyással lesz a támadás rendszerére.Hogy az ellenség miképen marad érintkezésben velünk, töb-bek között befolyásolja az is, hogy mi hogyan tartjuk fennvele az érintkezést. Támadás olyan ellenségre, amely márhosszabb idő óta készül az elhárításra és erősen kiépítettállásokban várja azt, más előkészületeket követel, mint aharcmezőre éppen beérkezett ellenségnél.

A találkozóharc támadásának sajátossága, a bizonytalan-ság a harcnál. Behatóbb felderítésre és kikémlelésre nincsidő, A helyzetet többnyire csak a legelői lévő részek be-vezető támadása tisztázza, amelyeknek még mozgásban tűz-tek ki olyan célt, amelyet a terep alakulása kíván. Gyakranegy magaslat elfoglalása lesz ez a cél. A legelői lévő részekharcából alakul ki aztán az ütközet. Eldöntetlen, gyakranváltozó helyzetek jellemzik a harc eme fejezetét. Az alsóbbvezetők elszánt rárohanása és merész vállalkozása, idézi előa további lefolyás feltételeit. A felső vezetés törekedjen arra,hogy az ilyen előnyöket kihasználhassa és az egységes cse-lekvések helyreállításával a kezdő sikert győzelemmé bővít-hesse ki. Rendszerint az a fél jut előnybe, amelyiknél na-gyobb a harckészültség, azaz előbb tudott felfejlődni. Gyak-ran azonban a nagyobb mélységből vezetett harc hozza a ké-sőbbi, de utolsó és legfontosabb döntést. A tüzérség koraielőrevonása a menetoszlopból fontos rendszabály. A felső ve-zetés korai beavatkozása biztosítja a tervszerű cselekvést.Támadáshoz való készenlétbehelyezés, a találkozóharcnál islehet célravezető, különösen akkor, ha ai harcot bevezetőlegelői lévő részek széles kiterjedése által tisztázódott a hely-zet és a támadás megindulására kedvező készenléti hely állrendelkezésre.

Ma sokan kételkednek már a találkozóharc lehetőségé-ben és egyes hadseregek kerülik is. Elriasztja őket a hely-zet bizonytalansága és a legelől lévő részek tervszerű, lassú,

157

terepszakaszonkénti és feszesen szabályozott előnyomulásávalkeresik a biztos alapot a kilátásban lévő harcra. Ez megkötiaz alsóbb vezetést, nem engedi meg az adott lehetőségek ki-használását és sok esetben elmulasztja a kedvező pillanatot.Ilyen sematikus és metódikus előnyomulással szemben azelőbb ecsetelt találkozó eljárás előnyben van. Éppen a moto-rizálás és mechanizálás korszakában gyors és elszánt cselek-vés a siker előfeltétele. Külön kiképzést követel ugyan, desok kilátása van a sikerre. A német vezetésnek ez volt min-dig az erős oldala. Aki nem fél a találkozóharctól, az mégma is talál arra alkalmat. A harcok bevezetése és befejezése,a tartalékok szárnyak és oldalakért vívott harcaiból kelet-kező összeütközések és egyéb helyzetek, továbbra is alkalmatnyújtanak a találkozóharcra.

Ha a felderítés megállapítja, hogy az ellenség jelenté-keny előnyt szerzett harckészültségében, vagy hogy elszántamagát az elhárításra, akkor szabály lesz a készenlétből valótámadás. Ez a támadás időbe kerül és további tervszerű fel-derítést követel. Készenlétbe helyezni annyit jelent, hogymegállapított területre előre csoportosítjuk a gyalogságot,ahonnan akkor indul támadásra, amikor nehéz fegyverei ésa tüzérség is elkészült arra, hogy ezt a támadást szabályo-zott tűzzel előkészítsék és támogassák. Megerősített állásokmegtámadásánál az előzetes készenlétbehelyezés mindigszükséges. Tervszerű, nagyon beható felderítés és kikémleléselőzze meg a támadás kezdetét. A gyalogság terepszakaszon-ként! előnyomulása itt szabály. Szükséges a tüzérség és agyalogság nehéz fegyverei részére a pontos tűzterv lefek-tetése és nélkülözhetetlen a legfeszesebb vezetés. A súlykép-zés, amely a találkozóharcban csak fokozatosan alakul ki,már kezdettől fogva legyen meg. Az összes fegyvernemegyüttműködésének jól megfontolt szabályozása és ennek azegyüttműködésnek térbeni és időbeni megkötöttsége jellem-zik ezt a támadási módszert. A vezetésből szervezés lesz ésa pillanatnyi helyzetben elveszti cselekvő jellegét. Fontoselőmunkálat a lőszernek a szükséges helyre való szállításaés felhalmozása. Világos, hogy ez a szükséges és elkerülhetetleneljárás nem sok meglepetési lehetőséget nyújt. Annál fon-tosabb tehát a túlsúly képzése a döntő helyen, ami rend-szerint csak anyag tekintetében lesz lehetséges. Hosszú tűz

158

előkészítés, tűzhenger alkalmazása, harckocsik és repülőktömeges bevetése támogatják a gyalogság harcát.

A támadás lefolyása függ tehát az alkalmazandó mód-szertől és a megindulási helyzettől. Általánosságban a követ-kező kép alakul ki:

A gyalogság támadása, a gyalogság nehéz fegyverei és atüzérség támogatása mellett, a gyalogság könnyű fegyverei-nek előnyomulásával kezdődik. Gyér alakzatban törekszika gyalogság az ellenség felé. Ugrásokban, mindig újból be-ásva magát, közeledik az ellenséges álláshoz. A gyalogságilökőerőnek előrehaladását folytonosan tartó tűztámogatásbiztosítsa. Nehéz gyalogsági fegyverek követik a gyalog-ságot, ha eddigi állásukból tüzükkel már többé nem támogat-hatnak. A tüzérség azzal támogatja az előrenyomulást, hogylövi az ellenség gyalogságát és tüzérségét. Mindenkori céljaiaz ellenségnek azok a részei, melyek legjobban gátolják asaját gyalogság előnyomulását. Ez a tűz legnagyobb rugal-masságát és a gyalogsággal való legszorosabb összeköttetéstköveteli. A tüzérségi párbajok ideje elmúlt. Teljes leküzdéscsak ritkán lesz lehetséges, a legtöbb amit elérhetünk, csakaz ellenséges tüzérség lefogása lehet. Csak igazán erős tá-madótüzérség képes az összes szükséges feladatot egyidőbenmegoldani, gyakran tehát csak az egymás utáni megoldástfogja alkalmazni. Fontos az, hogy a gyalogság gyorsan ki-használja a tüzérség hatását. A gyalogság ilyen módon olyanközel furakodik az ellenséghez, hogy a tüzérség már nemtudja teljes erejét kifejteni. Akkor aztán kénytelen sajáterejéből, meredek röppályájú fegyvereivel utat törni magá-nak. Általános rohamra, ahogyan azt az előbbi háborúkbólés még a világháborúból ismerjük, már csak ritkán kerül sor.Az ellenséges állásba való fokozatos beszivárgás és az állásegyes részeinek legyőzése lesz a szabály. Erre következik, ál-landó további tűztámogatás mellett, az ellenséges mélységiövön való átküzdés, a támpontok és fészkek elleni nehézküzdelem az ellenség harcövében, amely nem hasonlít többémerev arcvonalhoz, hanem egy ruganyos acélszalaghoz,amely ellenlökések alakjában visszapattan és amelyet csaklassan és nehezen lehet áttörni. Az elhárítás mélységénekfeleljen meg a támadás mélysége is. Ebből a mélységből kella támadást „táplálni“, nem annyira emberekkel, mint inkább

159

fegyverekkel és lőszerrel. A túlsúly megteremtése a döntőhelyen, még a legkisebb keretben is, alapja a sikernek.

Sokan kétségbevonják azt, hogy a gyalogság képes mégarra, hogy egyedül hajtson végre olyan támadásokat, hogynem akad-e meg majd a mozgást akadályozó elhárító fegy-verek tüzében, mindenekelőtt a géppuskatűzben. Itt segítsena harckocsi, mely páncéllal védett tűz- és lökőerejével képescsak egyedül áthatolni ezen az elhárítótűzön. E szerint tehátegyáltalán nem volna lehetséges többé támadás harckocsiknélkül. Ismerjük a harckocsik gyenge és erős oldalait. Az er-ről szóló vita nem nyer előbb befejezést, amíg egy újabbháború alkalmat nem szolgáltat a kipróbálásra. Kétségtelen,hogy a gyalogság mindig örömmel fogja üdvözölni a harc-kocsi támogatását és a nagy offenzívak súlypontjain a jö-vőben mindig harckocsikat fognak bevetni. De lesznek olyanhelyek is, ahol annak alkalmazása lehetetlen. Ott a gyalog-ságnak saját erejéből kell majd a tüzérség támogatása mel-lett támadni.

Ha harckocsik rendelkezésre állnak, akkor bevetésük atereptől és attól a körülménytől függ, hogy hány darab ésmilyen minőségű harckocsink van. Két eset lehetséges. Aharckocsik vagy a gyalogsággal együtt törnek be az ellenségállásába, vagy követik a gyalogságot, hogy azt elgyengüléspillanatában előrelendítsék. Hogy melyik eljárás helyes, azfügg a tereptől és az ellenség állásától. Az arcvonal előttinagy harckocsi akadályok azt követelik, hogy a gyalogságmenjen előre és az utászok kövessék, hogy az akadályokateltakaríthassák. Nyílt terep megengedi a harckocsik azon-nali bevetését. Azok is mindig a legnagyobb mélységben,több hullámban és lépcsőben támadjanak. Az egyes lépcsők-nek különböző céljai lesznek; az elől lévő lépcső rendszerintkénytelen lesz az ellenséges páncélelhárítókkal és a tüzér-séggel a harcot felvenni, míg a hátsóbb lépcső a gyalogságotfogja támogatni. Mindegyik lépcsőre azonban az a törvényvonatkozik, hogy harcoljon és ne csak hajtson. Nem szük-séges, hogy a harckocsik támadása ugyanonnan induljon megahonnan a gyalogságé, egyedül csak az ellenségre való közöshatásuk a fontos. Harckocsiknak a támadásnál való rész-vétele soha nem pótolhatja a tüzérség közreműködését. Aharckocsitámadás csak kiegészítheti és áthidalhatja azt az

160

időt, amikor a tüzérség nem segíthet többé. Saját harckocsikbevetése azonban erősen befolyásolja a saját tüzérség alkal-mazását. A tüzérség tűzhatása korlátozott; ha már nem képesarra, hogy tüzével a harckocsik előtt haladjon, akor azokata tereprészeket fogja le és reteszelje el, ahol harckocsikkaltámadni már nem lehet. A saját harckocsi támadásunkat „el-falazza“, az ellenséges megfigyelést „elhomályosítja“.

A találkozóharcban is gyakran lesz alkalmuk a harc-kocsiknak fontos pontok gyors elfoglalására és így kedvezőmegindulási helyzetek megteremtésére.

A motorizált és mechanizált kötelékek támadása szinténezek az általános elvek mellett történik. A helyzettől, a te-reptől és az ellenség magatartásától függ, hogy a harckocsikatazonnal az első lökésre alkalmazzák-e, vagy előbb a harc-kocsik mellé beosztott motorizált gyalogegységek teremtik-emeg az alapot a harckocsitámadás megindítására. Ahol pán-célos járműveket alkalmaznak, ott azok szabnak törvényt atöbbi fegyvernemre; ilyenkor azok szerepelnek mint fő-fegyvernem.

Korszerű támadások gyakran a légi erő közreműködésétis követelik. Bevetésük a súlyképzés törvénye szerint tör-ténik. Működési területük ott van, ahol a túlsúlyt keresik.Géppuskatűzzel és bombákkal fokozzák a tűzhatást, lefog-nak és megsemmisítenek. Alkalmasak arra is, hogy pótoljáka tömegtüzérséget akkor, ha az előre állást változtat és ezértnem teljes a tűzhatása.

A túlsúly minden támadáshoz szükséges, ez azonbanrelatív fogalom. Fontos annak tisztázása, hogy hol van en-nek a túlsúlynak az alsó határa, mert felfelé korlátozvanincs. A világháború bebizonyította az elhárítófegyverekóriási hatását. Azt is bemutatta, hogy csupán számbeli túl-súly nem vezet sikerre és hogy meglepés, valamint jó vezetésnélkül mindig elmaradt a győzelem. A meglépésen és ki-magasló vezetésen felül azonban mégis kell a fölény eléré-sére támpontot keresnünk. Ma azt tartják, hogy a döntőhelyen a gyalogság 2—3-szoros túlsúlyban legyen. A tüzér-ségnél ez az arány azonban nem lesz elegendő. A támadóerőfokozására esetleg bevethető páncélos járműveket itt nem isvesszük figyelembe.

161

Támadások soká tartanak. Nagy előkészületeket köve-telnek és szívós küzdelmet jelentenek az állás minden kisrészéért, minden talpalatnyi földért. Hogy ezáltal hatásosabblesz-e a korszerű támadások döntése, jobban kifejezésre jut-emint eddig, ezt majd külön fogjuk tárgyalni, amikor meg-kíséreljük a jövendő csata képének ábrázolását.

Elhárítás.Az elhárítás meg akarja hiúsítani az ellenség támadását,

vagy időt akar nyerni. Nagy célja különböző lehet; ezt akönyv első részében tárgyaltuk. Itt most arról van szó,hogy ecseteljük az elhárítást ma és a jövőben és bemutassuka harcászati elhárítás végrehajtását.

Az elhárítás elsősorban tűzzel hat és csak közvetve moz-gással. Utóbbi csak a tűzerőnek döntő helyen való megerő-sítésére szolgál és nem tartozik úgy mint a támadásnál aharcmód lényegéhez. Az elhárítás jellege az, hogy a kezde-ményezés az ellenségtől, a támadótól indul ki, összes harcá-szati cselekményét tehát az ellenség írja elő és ez képezi azelhárítás vezetésének nagy nehézségeit. Kénytelen a harc-eszközök zömét már kezdettől fogva helyhez kötni és a harcbefolyásolására nem rendelkezik annyi eszközzel mint a tá-madó vezetése. A tűz áthelyezése és a tartalékok harcba-vetése, egyedüli eszközei. Hogy ezeket helyesen alkalmaz-hassa szükséges, hogy korán keressen érintkezést az ellen-seggel és azt állandóan tartsa fenn. Korán fel kell ismerniaz ellenség közeledési irányát, támadásának megindítását éserejének elosztását. Ezek az elhárító felderítés feladatai.

Az elhárítás alapvető hátránya a támadó rendszabályai-tól való függő viszony, ellenben nagy előnye a terepnek ésannak kihasználási lehetőségének ismerete. A terep nagybanvaló kiválogatását csak ritkán bízzák a harcászati elhárí-tásra, erre döntő az általános helyzet. Annál inkább harcá-szati követelmény a szereplő terep megerősítése és kihasz-nálása. A tüzérség és a gyalogság nehéz fegyvereinek nagytűzhatásának feltétele a jó megfigyelő lehetőségek. Általá-ban ennek szükségessége határozza meg a terepnek az el-hárításra való kihasználását. De beleszólása van itt a harc-kocsitámadás elleni biztosításnak is.

162

Az elhárítóállás harcászatilag értéktelen akkor, ha nemkényszeríti az ellenséget támadásra, vagy ha az ellenségképes arra, hogy azt megkerüléssel legyőzze. Az elhárítóállásgyengéi tehát az oldalai és szárnyai. Nagy előny, ha e miattolyan terepre támaszkodik, amely járhatatlan, vagy legalábbis kedvezőtlen az ellenség részére. Ahol ez nem lehetségesott legyen képes arra, hogy az ellenség átkarolási, vagy meg-kerülési szándékát újabb arcvonalrészek képzésével megaka-dályozhassa a szárnyak visszahajlításával. Ha erre sem al-kalmas a terep, szükséges a tartalékok lépcsőzése a szárnyakmögött. Túl erős tartalékok azonban megint az arcvonalbanvaló elhárítást gyengítik.

Mindig szükségesek olyan terepmegerősítések, amelyeklátás és tűz ellen védik azokat az elhárítócsapatokat, ame-lyek az elhárító-tűzzel együtt kivédik az ellenség támadását.Előkészítésüket a rendelkezésre álló idő szabja meg.

A túlsúly megteremtésének és a meglepetésnek alaptör-vényei az elhárításra is érvényesek, csak más alakot öltenek.Erőbeni túlsúlyban az elhárító majdnem sohasem lesz, merthiszen az elhárításnak az a jellege, hogy mint az erősebbharcmódot, többnyire a gyengébb választja. így tehát az lesza szerepe az elhárítónak, hogy ott képezze a túlsúlyt, aholezt követeli az ellenség támadásának iránya, vagy annakerőelosztása. Kifejezésre jut ez a túlsúly az elhárítótűz össz-pontosításával és a tartalékok harcbavetésével. Az elhárítás-nál kevésbbé a cselekvés gyorsaságában keressük a meglé-pést, mint inkább titoktartással és megtévesztéssel. A tűz-összpontosítás és a tartalékok harcbavetése azért természete-sen gyorsan történjék. Csak kevésbbé érik el az ellenségmeglépését, mert rendszerint az kényszerítette ki az ő meg-lepésével, hiszen az elhárító cselekvései mindig függnek atámadó rendszabályaitól. Az elhárítási rendszabályok titok-ban tartása, mindenekelőtt az erők és fegyverek elosztása és aterepmegerősítések nagy mértékben szolgálják a meglépést.Ehhez a titoktartáshoz tartozik az állásokról való megtévesz-tés, színlelt állások építésével és a tüzérségi és géppuskatüzelőállások gyakori megváltoztatásával.

A korszerű elhárításra jellemző annak mélysége, amekokát a világháborúban előfordult elhárítások tárgyalásábólismerjük. Háború után még nagyobb jelentőséget nyert ez

163

a mélység. A fegyvernemek együttműködése, úgymint a tá-madásnál, fontos szerepet játszik az elhárításnál is. Az elhá-rítás vezetésének főfeladata, hogy biztosítsa a fegyvernemek-nek ezt az együttműködését, hogy lehetőleg hézagnélküli el-hárítótűzzel fogadhassa az ellenséget.

Ennek az együttműködésnek a megszervezése az elhá-rítóharc céljai szerint különböző. De a harc fogalmai semugyanazok. Minden hadseregben mások az elnevezések, delényegében majdnem egyformák.

Ha az elhárítás le akarja győzni az ellenséget, annaktúlsúlyát tüzével annyira csökkenteni, hogy legalább is elérjeaz erők kiegyenlítését és egyszersmind törekszik a fölénymegszerzésére, vagyis a harc eldöntését célozza, akkor anémet szabályok „védelemről“ beszélnek. Ha ellenben csakidőt akar nyerni az elhárítás, az ellenséget csak feltartóz-tatni, a döntések elől pedig ki akar térni, akkor ez németfogalmak szerint „halogató ellenállás“.

Védelem.

Előbb le akarjuk tárgyalni a védelem végrehajtását. Aza terep, ahol védelemre rendezkedtünk be, az a védőállás,annak legfontosabb részét „főharcterületnek (főellenállásiövnek) és ennek az ellenség felé eső határát „főharcvonalnak“(főellenállási vonalnak) nevezzük. A főharcvonal (főellen-állási vonal) előtt törjön meg az ellenséges támadás abbana tűzben, amelyet a főharcterületről (főellenállási öv) rázú-dítanak. A főharcterület (főellenállási öv) egy mély öv,amelyben az elhárító fegyverek állanak. Ha megengedi ahelyzet és az idő, akkor az elhárítóharc, a legnagyobb lőtá-volságok kihasználásával, már a főharcvonal (főellenállásivonal) előtt kezdődik. A hátrafelé elterülő mélységet kiegé-szítik az előre elterülő mélységgel. Ezt lehetőleg messzireelőretolt erőkre bízzák, főkép géppuskákra és könnyű tüzér-ségre, amelyek az ellenséget minél korábban és minél jobbanelől feltartóztatják, kényszerítik a szétbontakozásra és felfej-lődésre, valamint tüzérségének felvonulására és ezáltal márkorán kárt okoznak neki. Motorizált kötelékek erre különö-sen alkalmasak. Ezek az előretolt erők azonban nem akarják

164

a döntést kierőszakolni. A halogató ellenállás elvei szerintharcolnak és a túlerőben lévő ellenség előtt kitérnek, nehogyvereségnek tegyék ki magukat. Egyben megtévesztik az ellen-séget a védelmi állás hollétéről. Ugyanezt a célt szolgáljáka „harcelőőrsök“, amelyeket nem nagy távolságra a főharc-vonal (főellenállási vonal) elé küldenek és amelyek ellentét-ben az előretolt állással, nem vívnak önálló harcot, hanemaz álláshoz (védelmiálláshoz) kötve vannak. Ezeket a főharc-területről (főellen. övből) tűzzel támogatják olyan állások-ból, amelyekben ehhez a bevezető harchoz, lehetőleg előlhelyezkedtek el.

Ha sikerült a támadónak mindezeket a késleltetéseketlegyőzni és az előretolt erőket visszaszorítani, akkor az elhá-rítás egységes terve szerint szabályozott tűzbe kerül, amelyetminél előbb kezdenek meg és amennyire lehet a támadás elő-készületeire irányítják. így mindjobban sűrűsödik az el-hárító tűz, hogy letörje a támadást, A tűzmegnyitást és ahatást a támadó mélységére az egyes fegyverek hordtávol-sága szerint kezdik. Az elhárító fegyverek célja legelőszöra támadótüzérség leküzdése és a támadógyalogságnak a ké-szenlét helyén való gyülekezésének megakadályozása lesz.Minél közelebb furakodik a támadógyalogság az álláshoz,annál jobban veszik tűz alá. Mind a támadásnál, mind a vé-delemben le kell fogni és le kell küzdeni az ellenséges tüzér-séget és gyalogságot. A tér és idő éles elhatárolása itt nemlehetséges. Az ellenség mindenkor legveszélyesebb része ké-pezi a legfontosabb célt.

Ha ennek ellenére mégis sikerül az ellenségnek a betörés,akkor a védő törekedjen arra, hogy a betört erőket tűzzelmegsemmisítse és ha ez nem vezet eredményhez, ellenlöké-sekkel kell azokat visszavetni. Megkezdődik a mélységi öv-ben való harc, az állásért való szívós küzdelem, ahogyan azta támadásnál leírtuk. Nagyobb betöréseket a tartalék azon-nali bevetésével jóvá kell tenni. Az ilyen ellentámadásokata tűz tervszerű összpontosítása előzze meg. A harc eme feje-zetében különös jelentőségre jut a harckocsi, amely kimon-dottan támadófegyver és ezért huzamosabb elhárításra nemalkalmas. A védő tehát tartalékban tartja azokat és eredmé-nyesen alkalmazhatja ellenlökéseknél és ellentámadásoknálfőkép akkor, ha az ellenség is harckocsikkal tört be. A harc-

165

kocsik támadásának kivédése elsősorban a páncéltörők fela-data. Ezeket lehetőleg zömmel elől, de épúgy mint a többifegyvert, mélységbe tagozva, fedezékekben készenlétbe he-lyezik, hogy a harckocsitámadás pillanatában onnan kibúj-janak és a harckocsikat megsemmisítsék. A páncéltörő ágyúkrészére tüzelőállást találni nem könnyű. Idejekorán legyenekkészek a tüzelésre, de minél tovább maradjanak elrejtve,hogy az ellenség támadási előkészületeinek idő előtt áldoza-tul ne essenek. A terep alakulása és növényzete ott követelia páncéltörő ágyú bevetését, ahol természetes akadályok aharckocsi ellen nem védenek. Akadályok fokozhatják aharckocsi elleni biztonságot, vagy megteremthetik azt másvédőkörletekben azáltal, hogy „csatornázzák“ a harckocsi-támadást, vagyis olyan területekre terelik, amelyek páncél-törők által védettek.

A légi erő, amely sajátosságánál fogva inkább a táma-dásra alkalmas, szintén végrehajthat offenzív feladatokataz elhárításnál. Vadász és bombarepülők megtámadják lehe-tőleg közvetlen a harc eldöntése előtt a támadó közeledőrészeit, készenlétbe helyezett csapatait, tartalékait, tüzérsé-gét és az állásba behatolt erőit.

A gáz az a fegyver, amelynek főkép az elhárítás vehetihasznát. A támadási terület megfertőzése, sokáig a talajhoztapadó gázzal, jelentékenyen késlelteti az ellenség támadásátakkor, ha gáz- és robbanólőszer lövésével zavarják a fertőt-lenítés munkálatait.

Könyvünk első részében eszközölt általános szemlélődé-seink említették, hogy az elhárítás csak akkor lehet döntőharcmód, ha a puszta elhárítást követi a támadás, ha vissza-vág a „megtorlás csillogó kardja“. Vájjon a harcászat kere-tébe tartozik ez ma? Az elhárítás lényege, hogy azt rendsze-rint csak a gyengébb alkalmazza. Lehetőleg nagy erőkiegyen-lítést akar elérni az ellenség leküzdésével. Nem valószínűazonban, hogy ez a kiegyenlítés az erők olyan nagy eltoló-dását eredményezhetné, hogy olyan naggyá válna az eddigivédő túlsúlya a visszavert támadás után, hogy ő indíthatnámeg most a döntést kereső ellentámadást. Ehhez háromszorostúlsúly volna szükséges, amit megerősítések beérkezése nél-kül nem lehet elérni. Ez pedig már a hadművészet hadászatiterületét érinti, mert a döntést kereső sikeres ellentámadások

166

csak annak keretében lehetségesek; a harcászat keretébenazonban nem.

A támadás megtárgyalásánál megállapítottuk, hogy a tá-madó túlsúlya háromszorosa legyen az elhárító erejének,amiből következik, hogy a védelem képes lehet majdnemháromszoros túlsúlyt elhárítani. Ennek a számnak perszecsak elméleti értéke lehet. Mert a támadó ama művészeteáltal, hogy súlypontszerűen képezze a túlsúlyt a döntő he-lyen, az egész arcvonalhoz mérten gyakorlatban eltolódik eza számarány a támadó javára. Mindenesetre megmarad ajövőre a világháborúnak az a fontos tanulsága, hogy teteme-sen megerősödött a védelem. Ez a magasabb értékelés erősenkifejezésre is jut a háború utáni összes szabályzatban ésa szakirodalom minden tanulmányában. A védelem alkalma-zásával megtakarított erők, a támadás javát szolgálják máshelyen és más időben. A jövendő háborúban gyakrabbanlátjuk majd az elhárítást, mint az utolsó száz évben.

A védelem különösen erős módja az, ha a terep legna-gyobb mértékbeni megerősítését már békében előkészítjük.Ezek a szárazföldi erődítmények. A várak régebben a had-művészet külön tudományát képezték. Építésük megfelelta kor politikai követelményeinek és az elhárítás elveinek.

„Várak“ a régi fogalom szerint többé nem léteznek. Meg-erősített helyek és hídfők helyébe lépett ma, a világháborútapasztalatainak megfelelően, a mélyen megerősített védelmiöv, amely ugyan összehasonlíthatatlanul erősebben, deugyanazok az elvek szerint épült, mint a harctereken létesültvédelmi állások. Az elhárítóharc a védelem szabályait, a tá-madóharc pedig a megerősített állások elleni támadás szabá-lyait követik. Az elhárítás ereje megfelel a megerősítésrefordított eszközök mennyiségének. Alapja a páncél és beton.A támadásnak ezért rendkívüli előkészületekre van szük-sége. Vitás, hogy a háború eszközei elegendők-e erre. A harc-kocsik ma e tekintetben még tehetetlenek és a technika újfeladatok előtt áll. A légi erők működésének új tere nyílik,de még a gyalogság legegyszerűbb harci eszközei is új lehető-ségekre adhatnak alkalmat. A meglepetésre bízhatjuk csak,hogy a jövendő legnehezebb támadásának sikeréhez meg-találják-e az eszközt. Mert különben visszatérhet a végtelen-ségig fokozott formájában a világháború állásharca.

167

Halogató ellenállás.

A mellett a feltevés mellett, hogy a nagy helyzet meg-engedi területeknek a feladását, jelentőséget nyer az elhárí-tás másik módszere, a „halogató ellenállás“. A védelem ér-telme az, hogy elhárítsuk a támadást. Ez azt jelenti, hogyaz állásban szembeszállunk a támadással és azt leküzdjük.A halogató ellenállás azonban kerülni akarja a támadás dön-tését és az ellenség legnagyobb károsodása mellett időt akarnyerni. Ez maga után vonja a tér feladását is. Halogatóellenállást kifejthetünk ilyenképen saját szándékunkból,vagy az ellenség kényszere alatt. Ez csak akkor lehetséges,ha az ellenség nagy erőkkel követ bennünket. A halogatóellenállást tehát gyakran alkalmazzák mint a harc bevezeté-sét, de olyan arcvonalakon is, ahol nem keresik a döntést.Amíg a védelmet jellemzi a mély öv, (főellenállási öv),addig a halogató védelemre a vonal jellegzetes. Ezért emle-getnek védelmi vonalakat is, amelyekből harcolnak. A veze-tés elve ennél a harcmódnál a szélességben való nagy kiter-jedés a mélység rovására. Ez első sorban a gyalogság nehézfegyvereire és a tüzérségre vonatkozik, amelyek tüzük vissza-taszító erejét minél előbb fogják érvényre juttatni. A gyalog-ság csatáraira és könnyű géppuskáira itt lényegében az afeladat hárul, hogy biztosítsák a messzehordó fegyverektüzelőállásait és figyelőhelyeit. Mivel nem akarjuk bevárniaz ellenséges támadás teljes lefolyását, fontos, hogy idejeko-rán úgy térjünk ki annak, hogy zavartalanul juthassunkvissza. Az ellenállási vonal akkor kedvező, ha jó megfigyelőlehetőségeket nyújt, és megengedi, hogy tűzzel messzire hat-hassunk a közeledő ellenségre, de egyszersmind tegye lehe-tővé, hogy gyorsan és észrevétlenül elválhassunk az ellenség-től. Mindenféle műszaki zárak megkönnyítik ezt a harcot.A csapatok széles kiterjedése megnehezíti a vezetést, amelye miatt nagyon előrelátó és feszes legyen. Feladatunk leg-nehezebb része abban áll, hogy megtaláljuk a legkedvezőbbidőpontot a harc félbeszakításának elrendelésére. A vezetésreez nagy felelőséggel jár. Középső és felső vezetőknek fel-adata az, hogy megteremtsék az alapot a harc további lefo-lyására. Ehhez szükséges hátrább fekvő felvételi állások ésúj ellenállási vonalak korai szemrevételezése és megszállása,

168

a visszavonuló részek magatartásának szabályozása és az el-lenség szakadatlan feltartóztatásának biztosítása. A halogatóellenállás idővel hátrafelé mozgó harccá válik, ahol a min-denkori visszavonuló és harcoló részek váltakoznak. Nemhelyes tehát, hogy az összes rész tartósan hátrafelé mozog.Nem futás, hanem harc itt a követelmény. A mai fegyvereknagy elhárító ereje nagyon is lehetővé teszi, hogy az ellenállóvonal miatti harc órákig, sőt napokig is eltartson.

Az egyes fegyverek működése megfelel a védelemre ér-vényes eljárásnak. Különös jelentőséget nyer itt a páncél-elhárítás, mert a halogató ellenállásra legnagyobb veszélyta harckocsi támadása jelenti. Gyorsaságával olyan mélyenátlökheti a sekély elhárítást, hogy a halogató ellenállásegymás mögött fekvő harcállásai összeomlanak. Ilyen esetek-ben ezért gyakran védelembe kell átmenni. Az egy helyenvaló betörésnek nem szabad hogy maga után vonja az egészellenállás vonalának feladását, mert ezáltal ellentámadásokválnak szükségessé, amelyek döntő jellegük miatt nem kívá-natosak. Általában csak ott lesz helyénvaló és szükséges a ha-logató ellenállás, ahol lényegesen gyengébb erők állnak rendel-kezésre. A halogató ellenállás vezetése jelentékeny hasznothúzhat a vegyi harceszközök és a mesterséges kod alkalma-zásából, amelyek ott, ahol természetes fedezékek ezt elő nemsegítik, megkönnyítik az ellenségtől való elválást.

A halogató ellenállás nagy követelményeket támaszt acsapatokkal szemben. Itt nem kecsegtet győzelem, hanem csakcsel és megtévesztésre való rátermettség hozhat érdemeket.Nagy térben kis, magukra hagyott kötelékek kell, hogy sze-rény sikerekkel elégedjenek meg, amelyek nagyobb keretben,más helyen hasznot hajtanak. Erre a harcmódra nem min-den katona alkalmas.

Üldözés és visszavonulás.Az üldözés a támadás koronája. Akkor kezdődik, ha

megvertük az ellenséget, azaz, ha zömével vagyis csapatai-nak el nem esett és fogságba nem jutott maradékával azérthagyja el a csatateret, mert kénytelen arra. Nehéz felismerni,hogy mikor áll be ez az időpont. Nem mindig kényszerűség-ből hagyják el a csatateret, vagy kezdik meg a visszavonu-

169

lást. Ha ez tervszerű előkészítés után az ellenség saját jó-szántából történik, tehát csak a döntés kerülését jelenti,csak ritkán lehet a másik fél üldözéséről szó. Ilyenkor azellenség szorongatása lesz a szabály.

Ha az üldözés ilyenképen függ az ellenség magatartásá-tól, akkor megszabja azt a vezetés akarata is, amely az ül-dözést felveszi vagy legalább is felvenni véli. Az üldözés atűznek és mozgásnak széles arcvonalon való utánlökése,ami külön az ellenség túlhaladására elindított üldöző oszta-gok által történik, azaz túlszárnyalás által, azzal a törek-véssel, hogy oldalról vagy éppen hátulról az ellenség elébekerüljenek.

Korszerű lőfegyverek visszataszító ereje nagyon meg-nehezíti a hatásos üldözést. Visszavonuló ellenségnek még kiserőkkel is sikerülni fog az üldöző feltartása. Az üldözésreezért ma legalkalmasabbak azok a fegyverek, amelyek ösz-szekötik a tüzet és a mozgást és legkevésbbé érzékenyek avisszataszító tűzhatással szemben, a páncélos- és légi erők.Ebből az okból ma csak ezek az erők alkalmasak a túlszár-nyaló üldözésre, úgyszintén motorizált kötelékek is, amelyekpárhuzamos üldözéssel az ellenség oldalába és hátába kerül-hetnek. Ejtőernyős csapatoknak itt talán a legnagyobb si-kerük lehet. Az üldözés vezetését féktelen megsemmisítőakarat fűtse, amely hasson ki az utolsó harcosra is. Szom-szédokra és csatlakozásra való tekintet nélkül mindenkinyomon követi a hátráló ellenséget. A tüzérség és a gyalogságnehéz fegyverei erős tűzzel követik, hordtávolságuk hatá-ráig, aztán szintén üldözésbe mennek át. A gyalogság köny-nyű fegyvereivel tartsa fenn az érintkezést az ellenséggelés ne engedje el többé. Az üldözés nyomását sem sötétség,sem terepnehézségek ne gátolják. Tartalékokat oda kell irá-nyítani, ahol sikert értünk el, vagy annak elérésére kilá-tás van.

Motorizált és páncélos földi csapatok és légi erők erélyesüldözésének a súlyos hatása nagyon megnehezíti a csatatér el-hagyására való elhatározást. A harcnak nem tervszerűen ésnem nagy megfontolással előkészített félbeszakítása, ma sok-kal inkább mint előbb, a megsemmisítésre vezethet. Az el-lenségtől való elválást ezért csak akkor keressük, ha ezáltalelőnyösebb feltételeket várunk a harcra és ha egy elért siker

170

vagy egyéb különösen kedvező viszonyok — terep, sötét-ség — megkönnyítik azt és az előkészületekre elegendő időáll rendelkezésre. Tűzhatás és műszaki zárak lehetőségei ál-tal elősegített körülmények mellett az ellenségtől való elvá-lás azonban sikerülhet.

Leplező csapatok, amelyek színlelik a további meg-szállást, az ellenséghez tapadnak, ameddig lehetséges és vagyellenséges támadás esetén, vagy saját elhatározásából, har-colva, vagy nem harcolva visszahúzódnak a felvételi állásba,vagy még azon túl is. Ha az a szándékunk, hogy folytassuka harcot, — pl. halogató ellenállással — akkor a felvételiállás megszállócsapatai tegyék lehetővé az új védelmi vonalelfoglalását, ha azonban további visszavonulás a szándékunk,akkor a csapat zömének részére biztosítsanak megfelelő tá-volságot az ellenségtől. Visszavonulási sávok és utak pontoskiutalása és a közlekedés feszes szabályozása fontos. Szük-ségessé válhatnak ellenlökések, itt is megint főkép páncéloskötelékekkel, hogy feltartóztassák a követő és üldöző ellen-séget. Műszaki zárak is megnehezítik az ellenség mozgását.Ha sikerült az ellenségtől való elválás, akkor utóvéddé vál-nak a felvételi állás csapatai, vagy pedig új hátvédet külö-nítünk ki a visszavonulás biztosítására. Tagozása megfelelaz előremenet elővédjének, csak több páncéltörővel és gép-puskával látjuk el. Tervszerű mozdulatok hátrafelé a jövő-ben is fontos eszközt képeznek új harcászati harcfeltételekteremtésére. Bizonyára gyakrabban alkalmazzák majd mintelőbb, ha az ezáltal felhagyott területnek a hadviselés tekin-tetében nincsen jelentősége. De nagyobb figyelmet érdemel-nek a jövőben az ilyen kitérő mozdulatok elleni támadások.A kikényszerített visszavonulást a jövőben még inkább fog-ják kerülni mint eddig.

Különleges harcviszonyok.Előző fejezeteinkben ismételten rámutattunk azokra a

különleges befolyásokra, amelyeket az egyes harcmódokragyakorolnak az idő, az időjárás és a terep viszonyai. Haismétlésnek is tűnik ennek a fejezetnek némely utalása, mé-gis célszerűnek látszik, hogy újból megnézzük azt a hatást,amelyet ezek a jelenségek fejtenek ki: a sötétség, helységek,erdő, széles vízfolyások és hegységek.

171

A sötétséget, a légifelderítés fokozott lehetőségei foly-tán, ma sokkal inkább mint előbb, kihasználják menetekreés mindenféle megközelítési mozdulatokra, készenlétbehe-lyezésekre és eltolásokra, vagyis az ellenség meglépésére.Ha ugyan nagy haladást is mutatnak fel az utóbbi évekbena sötétségben való felderítés lehetőségei, mégis csak rövidbepillantásokról van szó, amelyek ritkán nyújtanak össze-függő képet. A köd hatása hasonló a sötétséghez, csak azzala különbséggel, hogy hirtelen felemelkedhetik. Magára aharcra a sötétség gyakran kedvezőtlen; veszélyezteti a har-coló csapatok összefüggéséi, csökkenti a fegyverek hatását,amely részben teljesen meg is szűnhet. A harc erkölcsi be-nyomásai fokozódnak. Ezért csak a legegyszerűbb harcmó-dok ígérnek eredményt. A támadásokat nagy gonddal előkell készíteni, céljukban és kiterjedésükben meg kell hatá-rolni és rajtaütésszerűén kell végrehajtani. Az elhárítás vi-szont annyiban húz hasznot a sötétségből, hogy részére elő-nyös a harci terep ismerete és fegyvereinek éjjeli lövésrevaló beállítása. Az ellenlökések megindítása azonban ugyan-olyan nehézségekbe ütközik, mint a támadás. Sikeres éj-jeli vállalkozásokat a világháborúban jóformán csak az állás-harcban találunk, ahol volt idő az előkészületekre és isme-retes volt a terep. Mozgóharcban kerülték a sötétségben le-folytatott harcot. Ezt a felfogást azonban nem sokára túlfogja haladni a légi- és páncélerők fokozott hatása. Olyancsapat, amely nélkülözi a saját páncélos erők segítségét, el-lenséges páncélos erőktől azonban tartania kell, a jövőbentalán gyakrabban mint eddig, támadásra ki fogja használniaz éjszakát arra, hogy kivívjon olyan megindulási helyze-tet, vagy kisebb sikert, amilyet nappal csak nagy vesztesé-gek mellett képes kiharcolni. Hogy ehhez az éj első vagvutolsó óráit választjuk-e, ez attól függ, hogy időre van-eszükségünk, hogy az éj folyamán berendezkedjünk az el-foglalt állásban, vagy hogy az elért siker kiaknázására a vilá-gosságot akarjuk-e felhasználni. Az a közmondás, hogy azéj senkinek sem a barátja, a mai katonára már csak csök-kentett mértékben vonatkozik. A jövő katonájára talán máregyáltalán nem lesz érvényes.

Helységek és erdők nemcsak látás ellen védenek, degyakran légi megfigyelés és tűz ellen is, ellenben magukra

172

vonják az ellenség tüzét. Páncélerők részére még ma is je-lentékeny akadályt képeznek, mindaddig, amíg a harckocsihengerhatása súly szempontjából korlátozott. A támadó ke-rülni fogja a helységeket és inkább átkarolással vagy meg-kerüléssel iparkodik azokat birtokába venni. A védő pedigfelhasználja azokat támpontnak és műszaki zárnak. Pihe-nésre a törzsek és csapatok gyakran fel fogják keresni ahelységeket, amikor azonban kedvező célokat lát majd ben-nük az ellenség, hamarosan kerülni fogják.

A harc helységekben és erdőkben mindkét fél részérenehéz. Itt a technikai fegyverhatás messzemenően kikapcso-lódik. A könnyű fegyverekkel felszerelt harcos jelentőségűnövekedik. Járművek mozgását gátolják a helységek és er-dők, csak a szakaszonkénti, szorosan felzárkózott harcot en-gedik meg. De a jövőben is a csaták gyúpontjaivá vál-hatnak, mert elősegítik az elhárítást és jó alkalmat nyújta-nak a terep megfertőzésére.

Folyók és egyéb szélesebb vízfolyások harcakadályokatképeznek. Elősegítik az elhárítást és megnehezítik a táma-dást, mert különleges technikai segédeszközök és beható elő-készületek szükségesek a leküzdésükre. Megtámadásuk ha-sonlít az állások elleni harcra. Beható kikémlelés és felderí-tés után következik a tervszerű megközelítés és készenlétbehelyezés, utána pedig erős tűztámogatás mellett a szabály-szerű előnyomulás és átkelés. Legkisebb részek könnyű át-kelési lehetőségeken (tutajzsákok és pontonok) előbb átkel-nek a túlsó partra, ott megkapaszkodnak és lehetővé teszikazt, hogy kompokon kövessék őket a gyalogság nehéz fegy-verei, nagyobb osztagok és a könnyű tüzérség. így keletkez-nek a hídfők, amelyek azután jobban kibővítve, biztosítjáka hídverést. A folyamátkelésnek sok gyengéje van, amelyeketaz ellenség ki fog használni, mert a folyam elválasztja őtaz ellenségtől. Annak elhárítását nem úgy hatja végre, hogysaját partja mentén egyformán osztja el erőit, hanem erőstartalékokkal offenzív módon védekezik. A védőre nézve ittis nehéz, hogy felismerje támadására a kellő időpontot. Haa támadónak nagyszámú erőit engedi át, az a veszély fe-nyegeti, hogy áttörik. Ha még nem keltek át elegen, tarta-lékainak támadása nem lesz hatásos. A folyók mint harc-kocsiakadályok nagy értékűek. Nagyobbszabású úszó harc-

173

kocsik feltalálása nem sokára ezt is megváltoztathatják. A légierő azonban nagy szerepet fog játszani a folyamátkelésnélés olyan mértékben fogja fokozni a tüzérség hatását, ami-lyet a világháborúban nem tapasztalhattunk.

Hegységek gátolják a tüzet és a mozgást. Az új támadó-fegyverek alkalmazását nagy mérvben kizárják. A könnyenváltozó időjárás mind a támadóra, mind a védőre továbbinehézségeket jelent. Döntő a völgyek vonulata, a szo-rosok és magaslatok, mert ezek képezik azt a harcterületet,ahol a közlekedési vonalakért harcolnak. Ez a küzdelemkis és legkisebb egységek harcaira szorítkozik és ezért kü-lönösen nagy követelményeket támaszt a vezetéssel szemben.Kiváltkép veszélyeztettek a nem összefüggő arcvonalak ol-dalai és a hátuk. A tartalékok bevetése általi befolyástmegnehezíti a hegység. Ugyanolyan nehéz a támadóra nézveaz, hogy a túlsúlyképzés fontos törvényét kövesse, mint avédőre, hogy ellenrendszabályként tartalékait eltolja. Azerőviszony megváltozik a támadó javára, aki kevesebb erővelbeéri, mint a síkságon. Mint az erdei- és helységharcoknál,itt is fokozódik az alsó vezetők elhatározóképességének je-lentősége. Bizonytalanság és a helyzet állandó változásá-nak lehetősége hasonló képet nyújt a hegységben való harc-ról, mint a síkság találkozó harcáról. Az elhárítás a jövőbenis szívesen igénybe fogja venni a hegységet, a támadás pe-dig kerülni fogja, mert a mozgás nehézségei mégis túl na-gyok.

A mai és a jövendő harcászatra való pillantás bemutatjaazt a régi tanulságot, hogy a fegyverek alkalmazása harc-ban függ első sorban azok hatásától, azután a fegyvereknekvagy lőszerüknek az ellenségre való hatásának lehetőségé-től és végül e fegyverek tervszerű bevetését célzó szerve-zésétől. A harcászati vezetésnek számolni kell ezekkel a tanul-ságokkal. Eme fegyverek kihasználásában, mozgékonyságukalkalmazásában és szervezésük irányításában korlátlan le-hetőségeket talál a teremtő ész. Semmiféle kötött szabályvagy kötelező rendelkezés nem pótolhatja azt, amit a har-cászati vezetés művészete alatt értünk: a mindig változóhelyzet világos és józan megítélését, a harc változásaihozvaló alkalmazkodást, a saját elhatározás végrehajtásáraszükséges erélyt és a győzelem elérésére a törhetetlen aka-ratot.

HADÁSZATI ÉS HADMŰVELETIKÉRDÉSEK.

Emlékeztetés: a hadászat Clausewitz szerint az ütközet-nek a háború céljaira való felhasználásának tudománya ésművészete. Goltz szerint a nagy viszonylatban való intéz-kedésekkel foglalkozik, melyek arra szolgálnak, hogy a fegy-veres összeütközést legkedvezőbb feltételek mellett kezdjékmeg a csapatok. Moltke szerint a hadseregek irányításávalés azoknak a csatatéren való csoportosításával megadja aharcászatnak a harchoz való eszközöket és a győzelem való-színűségét, de magáévá teszi az ütközet eredményét és azontovább épít. Hadműveletek, ahogyan azt a bevezető fejezete-inkben már megállapítottuk, szigorúan véve a haderők moz-gatása. Ehhez a fogalomhoz azonban többnyire a harcok istartoznak.

Korunk hadászati és hadműveleti kérdéseinek megtár-gyalása nagyobb nehézségekbe ütközik, mint hasonló kísér-let a harcászatnál. Mert a hadászati cselekvések előfelté-telei a politikán nyugszanak, az pedig változékony és úgymint az élet maga, pontos szabályoknak nincs alávetve. Aztnem lehet gyakorolni, azt csak át lehet gondolni.

A hadászati cselekvés célja a csata és a csatákban valógyőzelem. A győzelmet a harcászati cselekvés alakítja. Eztbizonyos mértékben lehet gyakorolni, de ennek is van ha-tára. Nem lehet békében mindazokat a tényezőket fegyverbeszólítani, amelyek háború esetén a hadászat eszközei. Nemlehet békében mindazokat az állapotokat beállítani, ame-lyek befolyásolják a hadászati vezetést. Az idő és atér nem áll olyan mértékben rendelkezésre, mint háború-ban. Hadászattal való foglalkozás e szerint majdnem kizá-rólag agymunka, amelynek rendelkezésére áll ugyan a múlttapasztalata és olykor a jelen megfigyelése is, amelynek

175

azonban az alapja mindig marad a jövőt kutató ész és a jö-vőbe törekvő képzelőtehetség. A hadászati gondolkodás te-hát sokkal inkább mint a harcászati, a bizonytalanba irá-nyul.

Másrészt kialakultak idővel hadászati alapigazságok,amelyek minden időben tartós értékre számítanak. Ezek ahadászati gondolkodás irányvonalai, amelyeket mindenkorújból össze kell hasonlítani a mai idők jelenségeivel.

Akinek tehát hadászati kérdéseket kell átgondolni, an-nak meg kell fontolnia a politikai előfeltételeket, meg kellállapítani annak jelenlegi alapját és meg kell vizsgálni arégi tanulságokat.

A politikai előfeltételekre itt az érvényes, amit a jövőháború háttereinek fejezetében mondtunk. Ezek olyan vál-tozók, hogy még ilyen keretben sem lehetségesek közelebbielmélkedések. Csak egy tényre emlékezzünk: Németországotsorsának jövendő háborúja talán ugyanolyan feladat elé ál-lítja majd, mint egykor Nagy Frigyest és Schlieffen grófot,hogy túlsúly ellen küzdjön és győzzön. Ez a súlyos tény a jö-vőben is irányítsa gondolatainkat. Ha kegyes lesz irántunka sors és elengedi nekünk ezt a gondot, ha egy bölcs politikamegkönnyíti helyzetünket, akkor kedvezőbb lesz a harc. Degondolataink megfeszítése e nehéz feladat megoldására nemvolt hasztalan akkor sem, inkább csak értékesebbé válik.

Mennyiben változott a hadászati gondolkodás alapja?A mai fegyverek és a mai harcászat művészetének megfigye-lése adja meg a választ erre a kérdésre. Az erre a célra össze-foglalt megfontolások a következők:

A motor alkalmazásával a levegőben és a földön javul-tak és fokozódtak a felderítés lehetőségei. A hírek (paran-csok és jelentések) közvetítési módjai tökéletesedtek és bő-vültek a rádió és a repülés kihasználásával.

A motor nagy szerepe a földön és a levegőben meghoztaazt a lehetőséget, hogy csapatokat és fegyvereket gyorsan,nagy távolságokra és huzamosabb időre mozgathassunk.

A hadművészetet a tömeg befolyásolja; tömeg a csapa-tok és fegyverek számában kifejezve és tömeg az egyes fegy-verek tömeghatásának értelmében, amelyek mindjobban gé-pekké váltak és nagy mennyiségű lőszert fogyasztanak.

176

Nagyobb lett a nem katonai, mindenekelőtt gazdaságiharci eszközök kihatása a katonai hadviselésre. A katonaihadviselés kevésbbé lett független a totális háború által.

Mik ebből a következmények a harcra és a hadászatra,amely a harcot bevezeti és kihasználja?

A csata képe.

Az ellenség mozdulatait előbb és jobban lehet felismernia tökéletesebb felderítőeszközök által, mert azok a mély-ségbe is belátnak. A helyzetmegítélés és az elhatározás ezál-tal könnyebb. Saját rendszabályainkról azonban az ellenségugyanilyen mértékben, vagy esetleg még jobban értesül. Ameglepetést, amely a hadászati cselekvésnek is alapelve, ne-héz megvalósítani és nagyobb jelentőséget nyernek mindazoka rendszabályok, amelyek a titoktartást, a megtévesztést ésa gyorsaságot szolgálják.

Jelentések és parancsok gyorsabb közvetítése közelebbhozza a vezért az eseményekhez. Ugyanezt eredményezi an-nak a lehetősége, hogy repülőgépen, vagy gépkocsin gyorsanfelkeresheti az alárendelt parancsnokságokat, hogy a harclefolyásáról személyes benyomást nyerhessen. Ha majd ka-tonailag kihasználhatják a távolbalátást, akkor ez még egy-szerűbbé válik. A feszesebb vezetés lényegesen könnyebblesz. Az általános intézkedések helyébe, amelyek nagyjábanhosszabb időre fektetik le az általános magatartást, ismétgyakrabban léphet a parancs, amely rövidebb időre szól ésinkább részleteket is érint. Ez két veszélyt rejt magában:egyik, hogy felülről beavatkoznak az alsóbb vezetés hatás-körébe és hogy alulról esetleg a saját felelősséget el akarjákhárítani. De az előbb említett gyakori eltérés az adott pa-rancstól, ha az események túlhaladták a parancs előfeltéte-leit, ritkább lesz, mert gyorsabb híradóeszközök állnak ren-delkezésünkre. Mindenekelőtt biztosítani kell az egységescselekvést a szomszédos és távollevő arcvonalakon.

Motorizált és mechanizált kötelékek vezetésének fokozot-tabb mozgékonysága által összezsugorodtak a terek és meg-változott az idő mértéke. Mozgások gyorsabban történhetnekés hosszabb ideig tarthatnak. Az ellenség rendszabályaira

177

gyorsabban lehet ellenintézkedésekkel válaszolni. Motorizáltkötelékek még erősen függnek az útviszonyoktól, de a gép-járművek fokozott terepjárósága ezt idővel enyhíteni fogja.A vezetőség legrugalmasabb eszköze a légi erők. Ezeknek al-kalmazása jól előkészített földi szervezés mellett különbözőarcvonalakon, sőt különböző harctereken is, egy és ugyan-azon a napon lehetséges. Kötelékek, fegyverek és lőszer szál-lítása a súlyképzésre, kedvező útviszonyok mellett könnyebblett. A súly áthelyezése is jobban lehetséges mint előbb. Ez-által az a fél, amelyik előnyben van, inkább számíthat a meg-lépésre, ami azonban nem tart sokáig, mert az ellenfél isgyorsan megteheti az ellenrendszabályokat.

A hadseregeken belül megmaradt a különféle kötelékekkülönböző mozgékonysága. Míg a légi erők több száz kilo-métert repülnek, addig motorizált kötelékek 50—100 és gya-logcsapatok 5—10 kilométert tesznek meg. A hadsereg zömemég mindig lassú. Ezek pedig éppen azok a részek, amelyeka döntő harcot vívják. Ebből következik, hogy a jövőbenhadműveletek és harcok bevezetése korán, mindenesetre ko-rábban mint előbb, az összes haderő aránylag kis részévelkezdődik. Ez arra vezethet, hogy az ilyen bevezető harcokmár biztos előfeltételeket teremtenek a döntő harcra és nagybefolyással vannak annak végrehajtásánál. Bevezető harcokés a tömegek döntő harca között ezáltal több idő áll rendel-kezésre a csata megindítására, ami azt jelenti, hogy gyako-ribb lesz ismét a tervszerűen vezetett csata, mint a mozgó-csata, amely mindkét fél főerejének hirtelen összeütközésé-ből keletkezik. Ez a tény megint Napóleon rendszeréhez ve-zethet, amely az egész arcvonal végigtapogatásából állott,hogy így megtalálja azokat a gyenge helyeket, amelyek ellenmeg akarta indítani támadását. A hadsereg egyes részeineknagyobb gyorsasága bizonyosan azt eredményezi, hogy acsatához való felvonulás nagyobb mélységben fog történni,már csak azért is, mert az ellenség ellenintézkedései nagyobbmélységet követelnek. Még a világháború elején alkalmazott„lineáris hadászatot“, fel fogja váltani a „mélység hadászata“.

Már említettük, hogy harc alatt gyorsan lehet súlyt ké-pezni és hogy azt más helyre gyorsan át is lehet helyezni.Ez a hadsereg zöme által megvívott döntő harcnak eleinteeddig ismeretlen hevességet ad majd, amely azonban olyan

178

mérvben fog csökkenni, amilyen mérvben sikerül az ellenség-helyi túlsúlyát kiegyenlítem. Döntő harcokban, ha nem tud-nak gyorsan kezdősikert kivívni és ezáltal hosszantartó küz-delemhez vezetnek, az győzhet csak, aki meglepetéssel, leg-nagyobb ruganyossággal mindenkor a helybeni és időbenitúlsúlyt képes érvényre juttatni. Jövőben a harcok nem hoz-nak többé olyan gyors és kirívó döntéseket, mint a szabad-ságharcok és a birodalom egyesülését célzó háborúk hadjá-ratai. A világháború csatái jelezték már az új fejlődés kezde-tét és ez a jövőben kifejezésre jut majd a harcok még na-gyobb hevessége és még hosszabb tartama által. Az a nézet,hogy a fegyverek motorizálása és mechanizálása ismét gyorsdöntéseket tesz lehetővé tévhitnek látszik, mert elfelejti,hogy a gyorsaságban az ellenségnek is része van. Ameddig azegyik fél még hadászati tartalékok felett rendelkezik, ame-lyeket ma gyorsabban lehet a csatába vetni és a csatából ki-vonni, addig lehetséges a döntés halogatása. Ha egyenlőtlenülfelszerelt hadseregek harcolnak egymással, vagy ha a fegy-verkezési ipar teljesítőképességei nagyon különbözők, akkorpersze a fölényben lévő fél könnyebben és gyorsabban ér-heti el a döntést.

További megállapításunk az volt, hogy a hadművészeteta tömeg befolyásolja. Kötelékek tömege, azaz nagy hadsere-gek a jövőben az egyformán változatlanul nagy vagy kis tér-ben fognak harcolni. Ennek értelme az, hogy a tömegek moz-gatása nehezebb lett és hogy a hadműveletek lehetőségeicsökkentek, mert a terek jobban megtelnek csapatokkal, mintelőbb. Kevesebbek lesznek a hézagok, szabad szárnyak ésnyitott oldalak. Ezáltal szélesebbek lesznek az arcvonalak ésnagyobbak a mélységek. A csatatérnek nagyobb lesz a kiter-jedése és a csatákat jobban a mélységből fogják vezetni. Meg-nagyobbodott tartalékok a harcod mindjobban „táplálják“ ésa döntés ilyen okból tovább tart. Egyes fegyverek tömeg-hatása sem fogja megrövidíteni a harcot, ahogyan ez esetleglátszik. A tömegtűz megsemmisítő hatását kiegyensúlyozzaa fedezékek gyakoribb használata. Ásó és páncélfedezék maépúgy a csata képéhez tartoznak, mint a géppuska és a gyors-tüzelő ágyú. Az elhárítófegyverek nagy hatása lehetővé teszi,hogy tervszerű előkészületek után a döntés elől ki lehessentérni. Nincs kizárva, hogy holtpontra jut mind a két fél mint

179

a világháborúban. Ma is, meg a jövőben is, az állásharc ve-szedelme fenyeget bennünket ezzel, épúgy, mint az 1914—1918. években. Mindkét fél kimerülése folytán előidézettharcszünetek, mint azt a világháborúban megértük, az arc-vonal megmerevedéséhez vezethetnek. Állásharcot nem akar-ni és azt csak a hadművészet elfajulásának tekinteni, mégnem jelenti azt, hogy azt el is lehet kerülni. Senki sem tagad-hatja, hogy szükséges újból mozgáshoz jutni, ismét hadmű-veleteket folytatni, mert aki akarja a győzelmet, az csak amozgásban találhatja meg. A harcászati elhárítás ereje meg-nehezíti azonban a harcászati támadásból eredő mozgást.Könnyebb lesz a mozgást úgy megindítani, hogy az, aki aztakarja, visszahúzódik és területet ad fel, hogy aztán az őtkövető ellenséget mozgásban megverje. Ennek az a feltétele,hogy az ellenség érdekében is álljon, hogy kövesse ellen-felét. E mellett nem hadászati, hanem inkább gazdasági éserkölcsi okok fognak szólni. Feltételezi ezt az eljárást az is,hogy a visszavonuló részére jelentéktelen a feladott területés a velejáró gazdasági és erkölcsi hátrányok szerepet nemjátszanak, ami főkép csak akkor lehetséges, ha a háború azellenség országában folyik. Mert ez a feltétel azonban nemgyakori, a jövő háború képéből, ha csak átmenetileg is, nemlehet elhagyni az állásharcot.

A korszerű fegyverek tömeghatása és az ebből folyóellenintézkedések még más befolyással is vannak a jövendőcsatára. Elhárítás és támadás jobban összefolyik, mint azelőbbi harcoknál. A támadás mindig akadozni fog, amikoraz ásóhoz nyúl a támadó csapat, átmenetileg elhárítássá vá-lik. Másrészt az elhárítás ott válik támadássá, ahol az ellen-ség részletsikerének meghiúsítására tartalékot vet be, külö-nösen akkor, ha az elhárításnál részt vehetnek mechanizáltkötelékek és légi erők is. Támadás és elhárítás egymás mel-lett is előfordulhat ugyanabban a csatában ott, ahol nincsmeg kezdettől fogva és huzamosabb időre a túlsúly és aholazt helyben és időben mindig újból kell képezni. Ott kelielhárítani, ahol nem lehet támadni. A jövőben a csata a leg-nagyobb erőkifejtés tömörítését fogja mutatni, de egybenennek az erőkifejtésnek az elcsendesülését is és ezek holkövetni fogják egymást, hol pedig egymás mellett fognakhaladni. Olyan csaták a jövőben nem zajlanak le többé,

180

ahol az egyik félnél csak állandó támadást, vagy csakállandó elhárítást látunk. A megerősített állásokért valóharc is ezt a váltakozó képet fogja mutatni.

Ritkák lesznek azok a csaták is, amelyek minden kétsé-get kizáróan meghozzák a teljes döntést. A harc nem fejező-dik be hirtelen; a támadó legnagyobb tömeghatása sem fogjaelérni azt, hogy megsemmisítse a védő minden erejét. Az ül-dözés, mint a támadás fényes befejezése, ritkábban tudjamajd a további ellenállást letörni. Mindig maradnak olyanrészek, amelyek kétségbeesett elhárításban keresik a mene-külést.

A jövendő csata képe tehát a hosszantartó szívós küzde-lem képét mutatja, amelynél az ellenség ellenállásából kitör-rendeznek kisebb, nagyobb darabok. Oly küzdelem lesz, amelyugyan gyengíti az ellenfelet, de nem képes azt első nekilen-düléssel térdre szorítani. Nem egyetlenegy csata, hanem csa-ták és hadműveletek sorozata, talán csak hadjáratok soro-zata dönt a győzelem vagy vereség felett. | Mert ma is, mega jövőben is más, nem katonai erők nagy hordereje nyúl belemajd a csatába. A vas és a benzin a jövőben épolyan hadá-szati tartalékot képeznek, mint a gyalogság és a páncéloshadosztályok. Lőszerhiány vagy nyersanyag tartalékok pél-dául döntőbbek lehetnek, mint a csapatok bátorsága, vagya hadvezér vezetési művészete. Harcászat és hadászat, vala-mint a hadászat és az általános hadviselés közötti határokate szerint még kevésbbé lehet megállapítani mint előbb. Mo-torizált kötelékek bevetése a csatába épolyan hadászati cse-lekvés, mint amilyen harcászati rendszabály. A lőszerrelvaló ellátás épúgy érinti a csapatvezetőt, mint a honvédelmi“politikust. Területek birtoklásának lehet politikai és harcá-szati értéke. Harcászati cselekvések megkezdődtek már, ami-kor még nem fejeződtek be a hadműveleti mozdulatok ésfolynak tovább, amikor már újakat vezettek be.

:A jövő csatái a harcok és menetek, ütközetek és szállítá-sok szakadatlan folyamatai lesznek; széles arcvonalakon é3nagy mélységben, a támadás és elhárítás váltakozó hatalmasküzdelmekké válnak. Részletekig vezetett harcok ezek, ame-lyek nem csupán a hadvezér akaratától és a csapat harcierejétől függnek, hanem a gazdasági viszonyoktól és a politi-kától is.

181

Korai bevezetés, hosszantartó küzdelem a elöntésért éslassan elcsendesülő befejezés, jellemzik a jövő háborúját. Acsatatér üressége túlhaladott fogalom. A harcosok és az anyagtömegei állanak egymással szemben. Győzelem és vereségmint harci fogalmak elvesztették értelmüket, inkább az egészhadviselésre vonatkoznak és most már csak olyan szavak,amelyeket a katonai szótárból a politikus vett át. A jövendőháborúk a népek sorsdöntő háborúi lesznek.

A hadműveleti terv.

Még a haderő első felvonulását sem vagyunk képesekmegállapítani anélkül, hogy legalább általános vonásokbantisztában ne legyünk előbb a hadműveleti tervvel. Meg kellfontolni előbb, hogy mit szándékozunk tenni a védelemmelés mit a támadással.1 A hadműveleti tervnek tehát az a fel-adata, hogy úgy gyülekeztesse és helyezze készenlétbe a had-erőt, ahogyan az a háború céljának legjobban megfelel.

A hadműveleti terv számos tényezőtől függ: a politikaicéltól, a saját erőviszonyoktól, a haderő erejétől, elosztásátólés mozgatási lehetőségétől (vasutak és utak), valamint azellenséges erők erejétől, elosztásától és mozgatási lehetőségei-től, az ellenség előrelátó szándékaitól, a tereptől és az időtől.Tisztázni kell a hadműveleti tervnek, hogy a háborút hogyankell vezetni és hogy ezért a haderő mozdulatai hogyan foly-janak le. Ha ugyan a hadműveleti terv az ellenséggel valóelső összeütközésen túl soha nem intézkedhetik, a cselekvésalapvonásait mégis nagyjában le kell fektetnie. Fontos itt an-nak felismerése, hogy mennyire terjedhetnek ki az intézke-dések. Ahogyan már a csata képéről szóló fejezetben emlí-tettük, utólagos beavatkozások és változtatások ma már in-kább lehetségesek, mint ezelőtt. De még mindig érvényesMoltkenek az a tana, hogy az első felvonulásnál történt hibátcsak nehezen lehet jóvátenni. Az első felvonulás különösenma azért olyan nehéz, mert nagyobbak lettek az ellenségmozdulatainak lehetőségei és a jó felderítés ellenére megle-petéseket is rejtenek magukban. Mennél több vasutat és utat

1 Moltke a. a. Q 77. oldal.

182

épít az ellenség, annál többfélekép lehet azokat használniaA határ helyzete és terepalakulása azonban megközelítőtámpontot nyújt erre. Sok nehézség ellenére tisztán ki kellfejteni a célt a hadműveleti tervnek.

Első sorban el kell dönteni, hogy az ellenséget meg akar-juk-e verni és meg akarjuk-e semmisíteni, vagy csak elhárí-tani, felőrölni, vagy kifárasztani. Ennek elhatározása főképaz általános hadihelyzettől és a saját erőktől függ. Erre vo-natkozólag époly kevéssé lehet szabályokat felállítani, mintegyáltalán a politikai cselekvésre. Általában a megsemmisí-tés szándéka fog uralkodni, mert egyedül az hozhatja mega győzelmet. A kifárasztás hadászatát csak az engedheti megmagának, aki katonai gyengesége mellett, nagy gazdasági erőés sok tér felett rendelkezik. Korlátozott időre azonban az ismegengedheti magának, aki erejének döntő megnagyobbodá-sát remélheti. — A kifárasztási hadászat mindig csak elke-rülheti a vereséget, de győzelemre nem vezethet.

A hadműveleti tervtől függ, hogy melyik hadászati harc-módot válasszuk a nagy katonai haditerv végrehajtásához.Többnyire az offenzívát és a defenzívát fogjuk választanigváltakozva egymás mellett, egymás után és összevegyítve.Erősebb módszer a hadászati offenzíva marad, a defenzívaa gyengébb. Moltke szerint a támadás marad az egyenes út,vaz elhárítás a kerülő út a megsemmisítés céljához. A világhábo-rúból megmaradt az a tanulság, hogy nem az eleinte mindenfél által alkalmazott tiszta offenzíva, hanem a defen-zívából kiinduló offenzíva, hozta meg a győzelmet. Me-részség volna azonban, e tanulság felismerésében fel-tétlen igazságot látni. Egyetlenegy háború sem hasonlít amásikra és a helyzetek mind különbözők. Helyzetek helyesmegítélése és azok uralása a hadvezér művészetéhez tartozik,mert hadászati tudomány nem létezik.

A korszerű hadviselés függ a gazdasági alapoktól, anyersanyagtól, az ipar teljes erőmegfeszítésétől és a földnekaz élelmezésre való tökéletes kihasználásától. Ez arra engedkövetkeztetni, hogy a nyugati kultúrországoknak mindig azlesz a törekvésük, hogy a háborút minél előbb ellenséges or-szágba vigyék és ezáltal megsemmisítsék, vagy legalább ismegzavarják annak gazdasági alapját, sajátjukat pedig ezzelmegvédjék. Ugyanerre a törekvésre vezethet majd az a nagy

183

gond, hogy elkerüljék a hosszú állásharcot. Csak úgy kerül-jük el az állásharcot, ha folyamatban tartjuk a hadművelete-ket; meghódított területnek ideiglenes feladásával ezt köny-nyebben lehet elérni, mint olyan támadással, amely sikerültáttörés után a szabad mozgáshoz vezet. Az ilyen hadművele-tekhez nagy tér szükséges, miért is annak korai megszerzéseigen hasznos lehet. Ez szintén okot képezhet arra, hogy gyor-san behatoljunk az ellenség országába. A mellett az alapsza-bály mellett, hogy az offenzíva a hadászatilag erősebb mód-szer, az előbb felsorolt gondolatok is alátámasztják azt, hogya jövendő háborúk megint csak hadászati offenzívával fog-nak kezdődni, amely — ha nem mindjárt győzelemmel vég-ződik — aztán bizonyosan átmehet defenzívába, hogy későbbismét támadhasson.

Ha kilátásunk van arra, hogy több arcvonal felé kellvezetnünk a háborút, vagy azt biztosra vehetjük, akkor ahadműveleti terv állapítsa meg azt, hogy melyik ellenségetakarjuk előbb megtámadni és hogyan kell a többiekkelszemben viselkedni. Erre sem lehet szabályt felállítani. Az,hogy előbb legyőzzük a legerősebbet, azzal az előnnyeljár, hogy annak veresége után a többiek maguktól feladjáka harcot. Ha erre nem vagyunk elég erősek, akkor helyeslehet, ha előbb a gyengébb ellenséget tesszük ártalmatlanná.

A hadműveleti terv különösen nehéz része, az egységesparancsnokság szabályozása és az egységes cselekvés a szö-vetséges háború esetén. Ennek ideális megoldása, mint aho-gyan ezt az összes szövetséges háború és a világháború ismegmutatták, soha nem sikerült. Minél hosszabb ideig tarta háború, annál nehezebb külön kívánságokat visszafojtani,hogy ezáltal a cselekvés egysége ne szenvedjen. Ez mutatja,hogy milyen fontos ez a kérdés éppen a háború kezdetén.

A mai és a jövendő hadműveleti terv további fontos fel-adata az, hogy biztosítsa a haderő egyes részeinek egységescselekvését, egy célra állítsa be őket és határozottan állapítsameg a hadászati súlyt.

Bizonyos az, hogy a döntéshez soha nem lehetünk elégerősek és hogy az összegyűlt erőt minél előbb hatáshoz kelljuttatnunk, ezért még sem feledkezzünk meg arról, hogy tar-talékok visszatartásával fenntartsuk magunknak a lehetősé-get, hogy azokkal befolyásolhassuk a hadműveleteket és a

184

tábora további lefolyását. Hosszantartó fegyverkezés által,amely a mozgósítás után is tovább folyik, hadászati tartalé-kok alakulnak. A mozgósítás a haderő egyes részeinél nemegyformán megy végbe. Légi erők néhány óra alatt harc-képesek. Motorizált és mechanizált kötelékek előbb érhetikel a határt, mint a gyalog menetelők. Már békében meglévőegységek feltöltése után következik az új kötelékek felállí-tása. A hadászati tartalékok azonban a jövőben nyersanyagraktárakban és az ipar gyártási képességében fekszenek. Azacél és benzin olyan tartalékai lettek a katonai hadviselésnek,mint az ember és a lőszer. Ilyenféleképen számolnunk kella „fegyverkezés mélységével“, amelynek következménye ahadászat mélysége. Ezek a gondolatok is befolyásolják a maiés a jövendő hadműveleti terveket.

Azoknak a tömegeknek, amelyekkel talán már holnapmegvívják a világ sorsháborúit, nagy térre van szükségük,így tehát hadműveleti alappá válik az egész ország, egészszélességében és mélységében, mindenekelőtt légi hadművele-tek szempontjából, amelyek nemcsak önálló céllal értendők,hanem a földi hadműveletekkel kapcsolatban is. Az egészországban minden oltalomra szorul és minden támadási tárgylesz. A mai hadseregek által elfoglalt szélesség, következmé-nye a hadműveleti vonalak széles, messzeelágazó és válta-kozó hálózatának. Az alapok és vonalak védelme több erőt fo-gyaszt, mint ezelőtt, mert fokozódott a légi erők, az ejtő-ernyős csapatok és a gyorsanmozgó földi kötelékek általi ve-szélyeztetésük. Ez a légelhárítók, vadászrepülők és számosőrkülönítmény feladata.

A felvonulás.

A hadműveleti terv szerint történik a felvonulás, azaza csapatok olyan formán való készenlétbehelyezése, ahogyanaz a hadműveletek végrehajtására szükséges. Attól függ afelvonulás, hogy eljárása offenzív-e vagy defenzív, hogy holkeressük először a döntést és hogy hol kell a súlyt képezni.Végrehajtására befolyással vannak a szállítóeszközök és aközlekedési vonalak, amelyek átvezetnek az országon. Vas-utak itt még mindig a legnagyobb szerepet játszák. Az álta-

185

lános motorizálás fokozásával az utaknak nagyobb jelentő-sége lesz. A jövendő felvonulást a következő tények jellem-zik: a légi erők harcra azonnal alkalmazhatók az eddig szo-kásos felvonulás nélkül; a hazai repülőterekről képesek hatni.Motorizált kötelékeket félig-meddig kedvező békeelosztásnálgyorsan lehet a határra szállítani. De a hadsereg zöme épolykevéssé mozgékony, mint 50 évvel ezelőtt és vasúti szállításraszorul. Ebből következik, hogy a felvonulás többé nem egy-séges, időben határolt ténykedés, amely a tényleges egységekfeltöltése után egy meghatározott naptól kezdve folyik. In-kább jobban elhúzódik és lefolyása, nem úgy, mint 1914előtt, az ellenség által kiszámítható. Tehát itt is a mélységfogalma, az idő mélysége jellegzetes. A felvonulás hullám-szerű képet mutat. Ezért már nagyon korán kezdődő, erősoltalomra van szüksége. Ennek a felismerésnek természeteskövetkezménye az egész országhatár megerősítése és az erő-dítési öv megszállása már békében. A légi erők azonnali al-kalmazásának lehetősége valószínűvé teszi a felvonulásmegzavarását. A felvonulás mozgásainak lefolyása alatt súr-lódások lehetségesek és biztosan várhatók is. Ez teszi szük-ségessé, hogy a felvonulási tervek mozgékonyabbak és rugal-masabbak legyenek és hogy ne legyenek olyan merevek,amilyenek a világháború felvonulási tervei voltak. Motori-zált erőkben túlsúlyban levő ellenség korai készültsége szin-tén keresztezheti terveinket; a felvonulás gyorsasága ezértma fontosabb törvény, mint valaha. Hasonló okból kell afelvonulást a saját határhoz egészen közel tervezni. A jövő-ben a felvonulás annál szabadabban állapíthatja meg azegyes felvonulási területeket, minél jobb összeköttetéssel ésminél több szállítóeszközzel rendelkezik. Felvonulni ma ahaderő számos részére azt jelenti, hogy sokoldalú alkalma-zásra mozgékonyabbnak lenni.

Ha offenzívára vonulunk fel, akkor fontos a gyülekezésés együttműködés előre, a szándékolt irányban, ha azonbana defenzívára történik a felvonulás, akkor mérvadó az ellen-ség várható támadási iránya.

A háború kezdete.A külföldi irodalomban nagy szerepet játszik a jövendő

háború megkezdésének lehetősége. Azzal számolnak, hogy

186

a jövőben a háborút nem hivatalos hadüzenettel vezetik be,hanem rajtaütéssel. A háborúnak ilyen rajtaütésszerű meg-kezdése nem újdonság. Feléleszti ezt a gondolatot a légi erőkazonnali harcképessége. Ennek a rajtaütésnek az értelme az,hogy a harcra még nem kész ellenség csökkent felkészültsé-gét kihasználva, megzavarjuk előkészületeit és késleltetjük,vagy megakadályozzuk felvonulását. A támadások céljaiezek szerint az ellenség hadiipara, az összeköttetései, góc-pontjai, hadereje és mindenekelőtt a légi ereje. Amilyen ke-csegtetőnek és sikert ígérőnek látszik az ilyen rajtaütés,végrehajtása nem olyan egyszerű. A háború kitörését általá-ban megelőzi a bizonyos ideig tartó feszültség, amely alatthivatalosan elrendelt mozgósítás nélkül készenlétben tarthat-,juk a légi erőket és megerősíthetjük a határmenti erődítésekmegszálló csapatait. A háború rajtaütéssel való megkezdésé-nek a valóságban csak akkor van értelme, ha sikere döntőhatással van a háborúra. Hogy a rajtaütés végrehajtásávalsikert érhessünk el, nagy erőkre van szükségünk. A háborúrajtaütésszerű megkezdése politikai megterhelést is jelent,amely a háború kezdetén ugyan nem játszik szerepet, deaminek nagyon kedvezőtlen kihatása lehet, ha elvesztjüka háborút. Ez a gondolat is követeli az erők legnagyobbfokúbevetését, hogy a háború elvesztését elkerüljük azzal, hogykezdettől fogva kedvező feltételekre, vagyis győzelemre tö-rekszünk. Nagy rajtaütő csapatok előkészületeit azonbannehezen lehet iitokban tartani.

A légiharc csapásszerű megkezdése kevésbbé nehéz ésszabály lesz a jövendő háborúban. Mert a jövőben sem kelet-keznek háborúk minden átmenet nélkül, hanem előbb elsöté-tedik a politikai láthatár, a légi erők támadása is elő-készített elhárításra fog találni.

Földi haderők betörése, amelynek ezzel együtt vagy rö-videsen utána kell történnie, azt a veszélyt rejti magában,hogy egyenként verik meg a betört részeket, mielőtt még ahaderők zöme kész lenne arra, hogy segíthessen. E veszély-nek csak olyképen vehetjük elejét, hogy nagy erőkkel hajtjukvégre a betörést, — ami megnehezíti a meglepetést — vagy,hogy azok az első hatás után gyorsan visszavonulnak. Hatá-suk ezzel persze nem lehet nagyon tartós. A háborúnak ilyenrajtaütésszerű megkezdése több gondot okoz, mint amilyen

187

veszélyes. Ennek ellenére gondosan meg kell vizsgálni azilyen rajtaütések elhárítását szolgáló kérdéseket. Légelhárítóerők katonai bevetését és vadászrepülők készenlétbehelyezé-sét már említettük. A saját motorizált kötelékeket már béké-ben ott kell elhelyeznünk, ahol az ilyen rajtaütés fenyegetbennünket. Állandóan megszállt erődítési övek és hadászatiműszaki zárak előkészítése képezik a további biztosító rend-szabályokat. A legjobb elhárítás azonban, mint a vívásnál,itt is a vágás. Külföldön is a saját rajtütésben látják az ellen-séges rajtaütések legjobb elhárítását.

Ha ezek a kérdések bizonyos fokig valószínűek is, mé-gis igazoltnak látszik az a következtetés, hogy nem lesznektöbbé olyan határmenti csaták, mint 1914-ben. Nyílt hatá-rok igen korán a motorizált egységek komoly harcaihoz ve-zethetnek, amelyek a haderő zömének további harcainak be-vezetését képezhetik, azaz olyan hadműveletekhez vezethet-nek, amelyeknek lefolyását előre megállapítani nem lehet.De lehet, hogy olyan gyors részletsikert aratnak, amilyet aháború további lefolyása alatt alig várhatunk. Ha erődít-mények zárják el a határt, akkor az első nagy áttörési csa-tához való felvonulással kezdődik a háború. Csak azutánkövetkeznek majd olyan hadműveletek, amilyenekkel azon-nal kezdődött a világháború. Sok rejtvényt találunk itt, ame-lyeknek megfejtése nagy jelentőséggel lesz a jövendő had-viselésre.

Hadászati offenzív hadműveletek.

A hadászati offenzíva a lehető legkedvezőbb körülmé-nyek mellett akarja elérni a harcászati döntést. Ez annyitjelent, hogy az ellenség elé kell mennünk, hogy megverjük.A hadászati offenzíva nincs kizárólag a harcászati offenzí-vához kötve, magában foglalhatja a harcászati defenzívát is,a kicsiben való elhárítást, sőt követelheti is azt bizonyos idő-ben és bizonyos arcvonalakon, vagy arcvonalrészeken. Álta-lában azonban a haderő zömének harcászati támadását je-lenti. A hadászati offenzíva vezetése követeli, hogy dön-tésre lehetőleg nagy túlsúlyt alkalmazzunk, a túlsúly hatá-sát legkedvezőbb irányban és legjobb időben fejtsük ki ésa mellett lehetőleg lepjük meg az ellenséget. Ez a leglénye-

188

gesebb és talán az egyedüli is, amit a hadászati vezetés te-het. Ami a hadászati offenzívának ilyen irányításaiból kö-vetkezik, az a harcászat területébe tartozik. A hadászat csakakkor kezdődik újból, ha ki kell használni a harcászati si-kert. Mind a hadászatra, mind arra, hogy a döntésre hogyankell az erőket egyesíteni, nincs szabály. Az erők csata előttiegyesítésének elvét Napóleonnak tulajdonítják, Moltkenekpedig a csata alatti egyesítést. Minden idő és minden hely-zet mást követel. Már magában véve az, hogy két ilyen nagyhadászról a sablonosságot feltételezik, a hadászat lényege el-len szól. így tehát a jövőre sem lehet törvényt szabni. Hamindkét fél egymás ellen mozog, akkor az erők egyesülésea csata alatt hozza meg talán legjobban a meglepetést. Ab-ban az esetben pedig, ha az egyik fél már defenzívábament át, alkalmasabb lehet a másik fél erőinek egyesülése acsata előtt. A támadás irányára vonatkozólag azonban nehézlesz akkor a meglepés és hatását már csak a döntő lökésidőpontjában kereshetjük. Ezt legjobban bizonyítja a vi-lágháború állásharcaiból megindított összes offenzíva.

Az irányt, amelyben az offenzívát vezetnünk kell, azoffenzív hadművelet módja határozza meg.

Ellenséges arcvonalra irányított offenzívának az az elő-nye, hogy legrövidebb az útja. De csak akkor indokolt, hanagy és tartós az offenzív erők túlsúlya, ha ebből a túlsúly-ból biztonsággal lehet következni a győzelemre. Akkor isalkalmazható, ha más offenzív irány lehetetlen. A jövőbenez gyakran elő fog fordulni, mert a nagy hadseregek széleskiterjedésük folytán már nem nyújtanak sok szabad szár-nyat és nyitott oldalt.

Arcbani offenzíva legtöbb esetben csak az ellenségesarcvonal visszaszorítását fogja eredményezni és gyors dön-tést nem fog elérni. Alkalmat nyújt az ellenségnek arra,hogy kitérjen, erőinek egyes részeivel feltartóztassa az offen-zívát és hogy új, lehetőleg kedvező hadműveleti alapot te-remtsen magának. Győzedelmes döntésre csak akkor van ki-látásunk, ha óriási nagy a túlsúly és ha az ellenség nem tér-het ki olyan okokból, amelyek a terepben vagy gazdaságiés erkölcsi körülményekben fekszenek. Ilyen arcbani offen-zíva mélységből indítsa meg és tartsa fenn a súlyát!

189

Arcbani offenzívában az a lehetőség rejlik, hogy másoffenzív irányok keletkeztetnek belőle. A kezdetben arcbanioffenzívának megindult támadásnak leggyakrabban hadá-szati áttörés lesz a következménye. Ez az arcvonal felszakí-tásából áll és az egy, vagy több helyen elért harcászati si-kertől függ. Az áttörésre vagy kezdettől fogva törekszünk,vagy kialakul a harcok folyamán az arcbani offenzívából.Hadászati áttörést a jövőben gyakrabban kell majd keres-nünk mint eddig, mert a többi módszer lehetőségei — azátkarolás és megkerülés — csak ritkán jöhetnek alkalma-zásra. Az áttörés megindítására nagy mélység szükséges,mert nem elég, hogy felszakítsuk az ellenség arcvonalát, ha-nem az átszakított hézagot nyitva kell tartani, bővíteni ésaz így megteremtett szárnyak és oldalak ellen folytatni kella hadműveleteket. Csak ezekben rejlik az áttörés sikere,amely magában véve még nem hadászati győzelem. Pán-célos erők és gyorsan mozgó kötelékek tömege, valamint,nagy légi erők, amelyek az ellenség tartalékai beérkezésétmegakadályozhatják, erre leginkább alkalmasak, de szükségis van rájuk, mert a harcászati áttörés hadműveleti kihasz-nálásának oly gyorsan kell történni, hogy az ellenségnektöbbé ne sikerüljön ezt a hézagot elzárni. Aki képes arra,hogy fogalmat alkosson magának arról, hogy a harcászati át-törés kikényszerítésére a fegyverek és a lőszernek milyentömege kell, aki el tudja képzelni magának azt, hogy csakaz áttörési csata területe mennyire tele van az erre szüksé-ges harcászati kötelékekkel, az el tudja bírálni, hogy milyenvégtelen nehéz lesz majd a hadászati kibővítésre elengedhe-tetlen erők gyors és felzárkózott odavezetése.

Ehhez képest kilátásosabbnak és könnyebbnek látszikaz a hadművelet, melynek célja az átkarolás. Az ellenség-nek egyik, vagy még inkább mindkét szárnya átkarolá-sával minél gyorsabban akarjuk veszélyeztetni a hátsó ösz-szeköttetéseit. Az ilyen átkarolási művelet létrejöhet azáltal,hogy vagy mindjárt kezdettől fogva olyan irányban indít-juk el az erőket, vagy pedig az első hadműveletek és fron-tális harcok folyamán alakul ki. Kezdettől fogva tervezettátkarolás akkor a legkilátásosabb, ha lehetséges a döntőszárnyon vagy esetleg mindkét szárnyon igen nagy erőketbevetni. Ez pedig ma és a jövőben is azért olyan nehéz, mert

190

az ellenség hamarosan felismeri ennek célját és gyorsan meg-teszi az ellenintézkedéseit. Kétségbe kell vonni azt is, hogyaz ilyen nagy túlsúlyban levő erők részére, amelyeket kez-dettől fogva túlszárnyalva, tehát nagy szélességben és nagymélységben kell az ellenség szárnya felé vezetni, elegendőteret találunk az előrelátható hadszíntereinken. Az átkaroláskialakulása a frontális offenzívából természetesen ugyan-azokba a nehézségekbe ütközik, ha azonban az ilyen átka-rolásra gyorsanmozgó erőket eltolhatunk, akkor könnyebb ameglepés. Az átkarolás eredménye, mellékes hogy kezdettőlfogva terveztük-e vagy az arctámadásból alakult ki, nemcsaka saját akaratunktól függ, hanem ugyanolyan mértékben azellenségtől is, amelyet átkarolunk. Ha az ellenség nem akarjaa döntést és az alól ki akarja magát vonni, könnyen kitér-het. A harcászati elhárítás erős hatása mindég megadja nekiazt a lehetőséget, hogy szárnyait hátra kanyarítva új arcvo-nalat létesítsen. Minden átkarolás feltételezi a támadás ál-tali arcban való lekötést. Arra már rámutattunk, hogy azilyen arcban való lekötés gyenge erőkkel ma nem nagyonhatásos. Ha az ellenségnek azt az arcvonalát, amelyet át aka-runk karolni egyidejűleg arcban nem támadjuk meg olyannagy erőkkel, hogy az áttörés veszélye fenyegeti, az el-lenség mindig abban a helyzetben lesz, hogy arcban erőketkivonjon, amelyekkel az átkarolást meghiúsíthatja és a ve-szélyeztetett szárnyon új arcvonalat alakíthasson. Ehhez hoz-zájárul még az, hogy a támadónak ugyanolyan nehéz fel-ismerni azt, hogy mikor leghatásosabb az átkarolás megin-dítása, mint a védőnek meglátni a döntő veszélyeztetés idő-pontját. Csak a kiváló felderítés és az a fölényes vezetés,amely az ellenséges helyzetből gyorsan levonhatja a követ-keztetéseket és ezeket cselekvésekkel gyorsan ki tudja hasz-nálni, képes arra, hogy sikeresen végrehajthasson átkarolásiműveleteket.

Amíg az áttörésnél a túlsúly képzése az első követel-mény, addig az átkarolásnál a meglepés a legfontosabb. Ezazonban nem jelenti azt, hogy az áttörésnél elhanyagolhat-juk a meglépést és az átkarolásnál figyelmen kívül hagy-hatjuk a túlsúlyt. Az átkaroláshoz azonban nagyobb veze-tési művészet szükséges.

Az arcvonalak szélessége és összefüggése a jövőben ki-

191

zárják a nyugat hadszínterein a hadászati átkarolást. Meg-erősített vonalak és annak lehetősége, hogy nagy zárakat lé-tesítsenek és kiterjedt területeket járhatatlanná tegyenek,megerősítik ezt a jövendölést. Az ellenséget állásából túl-szárnyaló menetekkel kimanövrírozni a jövőben bajosanlesz lehetséges.

Az offenzív hadműveletek lehetőségeinek és nehézségei-nek áttekintésénél, a harcerők megindítására és mozgásárakövetkező követelmények érvényesek; az előnyomulás úgytörténjék, hogy az átkarolás és az áttörés egyformán lehet-séges legyen. Szükséges a ruganyos szervezés. Eltolások alegelőször harcbalépett részek mögé, mindig lehetségesek le-gyenek, ami az előnyomulás mélységét követeli. A harcá-szati súlyképzés gyorsan történhessen. A legfontosabb hadá-szati gondok egyike az, hogy a kívánt helyen elérhessük aharcászati túlsúlyt, ami első sorban attól függ, hpgy mennyicsapatot és lőszert bocsátanak rendelkezésünkre. Fontos méga saját szándékaink és rendszabályaink ellenséges felderítéselleni leplezése. Saját részről a siker előfeltétele a korai éserős felderítés. A támadás tetőpontjának felismerése döntő.Állandó vizsgálgatás tárgyát képezze az, hogy a hadműveletisiker harcászati előfeltételei fennállnak-e még, hogy mikorkell új hadműveleti alapot teremteni és hogy hol van a csa-pat támadóerejének testi és lelki határa. Mert a harcászatigyőzelmet, amelyet a hadászat vezet be és amelyet aztánkell, hogy kiaknázzon, nem órák, hanem napok és hetekalatt vívják ki. A hadászati megindítás és harcászati végre-hajtás közötti határok mindjobban eltűnnek. Az ok és hatásközeledett egymáshoz és tartósabb lett az egymásra valóbefolyásuk. A hadászati offenzíva, a katonai hadviselés egye-düli döntő módja, a legnagyobb követelményeket támasztjaa hadvezérrel szemben.

Hadászati defenzív hadműveletek.Amíg az ellenség felemészti erejét, megkímélem saját

erőmet, hogy ezáltal kedvező harciviszonyokat érhessek el:ez a hadászati defenzíva alapgondolata. Lényeges, hogy adefenzíva végén az ellenséghez viszonyítva erősebb legyekmint az elején. A hadászati defenzíva célja többnyire az,

192

hogy kitérjünk a döntés elől, hogy azt kedvezőbb feltételekmellett keressük. Egyedül sohasem képes a hadászati defen-zíva győzelem elérésére, hanem csak a vereséget kerülhetiel. Ha döntésre törekszünk, akkor a defenzíva csak az arravaló előkészület lehet és idejében támadásba kell átmennie.Hadászati defenzíva vagy saját szándékból, vagy kényszer-ből történhetik. Már kezdettől fogva alkalmazhatjuk, vagya megakadt offenzívából keletkezhetik, vagy pedig a döntéselőtti kitérés eredménye. Ennek okai tehát különbözők és amindenkori helyzetből keletkeznek.

Rendszerint a hadászati defenzíva végrehajtásával a har-cászati elhárítást választjuk és mindenekelőtt megerősítettvédelmi övek és állások kiépítésével, terjedelmes műszakizárak alkalmazásával és vegyi harcanyagok felhasználásá-val hasznot fogunk húzni a mai védelem erősségéből. De aharcászati támadást is épúgy alkalmazhatja és kell is, hogyalkalmazza, mint ahogyan az offenzíva átmenetileg felhasz-nálja az elhárítást az arcvonal egyes részein. A hadászatidefenzíva erőssége, a harcászati elhárítás erősségében van,továbbá a megjavult felderítésben és a tartalékok gyorsmozgatásának lehetőségében. Korszerű légi fegyverek és mo-torizálás által abban a helyzetben van a defenzíva, hogy azellenséget már korán, még nagy távolságban feltartóztat-hatja és korlátozott célú támadásokkal és halogató ellen-állással hátráltathatja előnyomulása! E szerint a hadászatidefenzíva nagy mélységet nyer előre, az ellenség felé, haerre elég tér áll rendelkezésre, ami azonban csak a hadmű-veletek elején lesz lehetséges.

Ha a hadműveletek folyamán, vagy befejezésük utánátmegyünk a hadászati defenzívába, akkor az ellenség feléfekvő területen mozgások és harcok többé nem lesznek le-hetségesek. A vezetésnek lehetőleg erős és mozgékony tar-talékai ekkor a legnagyobb jelentőséget nyerik. Ezek az elő-ször említett esetben, a hadműveletek kezdetén is, nélkülöz-hetetlen vezetési eszközt jelentenek, de ott csak később éskedvezőbb előfeltételek mellett kezdik meg döntő szerepüket.Légi erők és páncélos kötelékek itt is nagy számban kívána-tosak, mert azokat mozgékonyan lehet vezetni és gyorsanlehet harcba vetni. Ez a két fegyvernem, támadási rendel-

193

tetésénél fogva, a nagyszabású defenzívát és az offenzívátegyaránt szolgálják.

Ha az ellenség elől való kitérés megelőzi a hadászatidefenzívát, döntő az, hogy mennyi területet adhatunk fel.A hadászati vezetést megkönnyíti az, ha a terep birtokolásanem játszik szerepet. Politikai és gazdasági okok itt azon-ban erősen korlátozni fogják a katonai vezetést. Fontos an-nak felismerése, hogy meddig lehet kitérni. Ezt a megfon-tolást pszichológiai okok épúgy fogják befolyásolni, mint aharcászati vezetés okai. Mind a hadműveletek kezdetén, azellenség előnyomulása alatt, mind az ilyen kitérési manő-verek közben is, kedvező előfeltételeket teremthetnek a to-vábbi lefolyásra a támadó vállalkozások és halogató harcok.Biztosítva legyen az ellenség magatartásának hatásos fel-derítése. A hadászati defenzíva folyamán a legnehezebb el-határozást az képezi, hogy felismerjük azt az időpontot,amikor át lehet és át kell menni a defenzívából az offen-zívába. Ebben mutatkozik a hadvezér igazi művészete,amelynek fel kell ismernie a túlsúly mértékét, törekedniekell a meglépésre és időben meg kell tennie az előkészülete-ket, hogy a kellő időpontot el ne mulassza. Aki emlékszikarra, hogy a korszerű kötelékek minden mozgékonysága mel-lett, milyen nehéz a döntő helyen megteremteni a támadás-hoz szükséges túlsúlyt, az meg fogja érteni eme elhatározássúlyát.

A támadás és elhárítás kölcsönhatását a hadászati offen-zíván és defenzíván belül már említettük, mint a mai had-viselés jellemzését. Ez legjobban kifejezésre jut a belső vo-nalon vezetett hadműveletek végrehajtásánál. Az ilyen had-műveletek lényegét már ecseteltük a világháború hadászatá-nak tárgyalásánál. A korszerű fegyverek sok tekintetben fo-kozott elhárító erejük felismeréséből következik, hogy a had-műveletek azt a részét, ahol előbb az ellenség elhárításátkeressük, ma könnyebb végrehajtani. Ne felejtsük el e mel-lett, hogy a korszerű fegyverek fokozott hordtávolsága által,mindenekelőtt a légi erők majdnem korlátlan hatótávolságafolytán, tágnl az a tér, amelyben vezetik a belső vonalon valóhadműveletet. Ezenkívül a támadóharc további tartama isa támadó fél hosszabb elhárítását követeli. Arról van ma te-hát szó, hogy az ellenség egyik részét nemcsak huzamosabb

194

ideig szükséges távoltartani onnan, ahol előbb keressük adöntést, hanem nagyobb távolságra is. Fokozott mozgékony-ság, mint mindenütt, itt is megszűkíti a teret és megrövidítiaz időt. A megkönnyítések és megnehezítések kiegyenlítőd-tek, de a méretek megváltoztak.

A hadműveleti és hadászati téren végzett fejtegetésekáttekintésénél arra az eredményre jutunk, hogy a hadászativezetés nehezebb lett. A harcászat és a hadászat érintkezéseaz eddiginél szorosabb lett, határai nem olyan élesek többé.A csata hadászati felépítése nem ered tisztán a hadvezérakaratából. Befolyásolja azt a harcászati siker, vagy bal-siker, amit előre látni lehetetlen. A felépítés ezért fontossá-gából nem veszít, inkább nyer jelentőségben, mert a had-műveleti felépítésnek nagy túlsúlyt kell teremteni a táma-dásra, hogy biztosítsa a harcászati sikert. Különben meg-hiúsul a hadászati támadás a harcászati támadás nehézsé-gein és a hadműveleti gondolat gúzsbakötésével végződik.

A politika és a gazdaság területéből eredő befolyásokfokozódtak és a hadászati cselekvés jobban függ a ma-gasabb érdekektől.

Hogy ez a mindenféle érdekektől függő viszony ne bé-nítsa meg a gondolatokat, hogy biztosítva legyen a cselekvésegysége és hogy jobban kidomborodjék az összhang akarata,sok tényezőnek kell ezek megteremtéséhez járulni és mind-ezekhez titáni erő szükséges.

Bizonyos az, hogy hadvezérnek születni kell. De a had-vezéri művészet nem csupán adomány és kegy. A munka, azész gyakorlása és az akarat megszilárdulása egészítsék ki azt,amit ajándékozott a természet kegye. A hadvezér kiválasz-tása pedig emberileg a legnehezebb feladat.

A KATONATISZT.„A tett a lényeges.“

von Seeckt vezérezredes.

A mai hadművészet vizsgálása könnyen arra az elkép-zelésre vezethet, hogy a szellemi vezetés és a vezetés akarataaz anyagnak van alávetve, hogy korunk harcai anyag-csatákká váltak, ahol kölcsönösen pusztítják egymást azélettelen tömegek és az ember többé nem harcos és vezető,hanem csak a gépek kezelője. Anyag vagy katonai erkölcs?Technika vagy szellemi vezetés? így hangzanak a túlzás jel-szavai és kérdései.

Harcosok és harcok vezetői minden időben használtaktechnikai eszközöket. Az emberek mindenkor feltaláltak ésalkalmaztak technikai harceszközöket, de nem azért, hogyaz ellenség harceszközeit elpusztítsák, hanem hogy megsem-misítsék az ellenséget, az embert, aki a maga részéről istechnikai segédeszközöket használt. Ezeknek az eszközök-nek a hatása állandóan fokozódott, elkészítésük mindig bo-nyolultabb, kezelésük azonban sokkal egyszerűbb lett. Amitelőbb hosszadalmasan kézzel kellett végrehajtani, azt magéppel végzik el. Nehéz töltési műveletekhez elegendő maegy könnyű fogás. A gép kezelése ma többnyire csak annakellenőrzéséből áll. A „technika réme“ inkább csak a felta-lálóra és szerkesztőre vonatkozik és nem arra, aki alkal-mazza ezt a találmányt és szerkesztést. A gép mint fegyvermég ma is szolgai szerepet játszik. Befolyásolja ugyan aharcot és a mozgást, de mégis csak segít. Csak ott uralkodik,ahol nem értenek a kezeléséhez. Ott azonban, ahol a harcosuralja fegyverét, ahol a csapatvezér azt helyes és egységeshatáshoz juttatja és ahol a hadvezér képes a hatás sikerénekkihasználására, ott a legbonyolultabb fegyver is mindig azmarad ami volt; a győzelemhez való eszköz.

196

A tisztre, aki a harc előkészítője és vezetője, fokozottkövetelményeket támasztanak a harceszközök nagymértékűtechnikai fejlődéséivel. A mai idők technikai lehetőségei fe-letti áttekintés nehezebb lett, maguk a lehetőségek nagyob-bak lettek, határaik bővültek. A lehetőségek és határok fe-letti megítélés nehezebb lett. Ma azonban épúgy követeljükaz ítélőképességet, mint ezelőtt. Mélyreható tudást feltételezés Követel a tudomány összes ágazatainak lelkiismeretesmegfigyelése, valamint a mai kutatások eredményei irántiérdeklődése. Minél nagyobb lesz a tudományaink speciali-zálása, annál nagyobb legyen a tiszt gondja arra, hogy meg-tartsa az áttekintést. A műkedvelői „mindentudás“ veszélyenagy. A lényeg felismerése nehéz és ezt nem várhatjuk elmindenkitől, de az arra való törekvésünk ne lankadjon elegyik téren sem.

Egy művészet sem dolgozik olyan bizonytalanságbanmint a hadművészet. E művészet gyakorlásához való előké-születek egy egész életet is betölthetnek, viszont annak gya-korlása, a tett, csak egy arasznyi ideig tart. Tapasztalatokatnem lehet minden időben szerezni és a ma tapasztaltakata holnap már túlhaladhatja. így tehát a tiszt szellemi életé-ben az oktatás a tapasztalat elé sorol. Az oktatás pedigmajdnem mindig csak elmélet, amelynek fogalmához az ál-talános nyelvhasználatban a csekélyebb értékelés mellékízetapadt. Ez ott nem indokolt, ahol kell, hogy az alkalmazottelmélet időközben a gyakorlat helyébe lépjen. Ez az eset pe-dig a hadművészetre vonatkozik. Az oktatás nem az elvonttudálékosságot akarja eredményezni; az oktatás a gondo-latok fegyelmezése; alapja a hozzáértés, célja a tudás. A ka-tonai kiképzés elmélete e szerint nem követel tudós ko-ponyát, hanem iskolázott fejet. Bíráló gondolkodás és szel-lemi ruganyosság a katonai vezető iskolázottságának alap-eleme, követelménye pedig az, hogy uralja az alakokat, tisz-tában legyen az alapelvekkel és mentes legyen minden sé-mától. Erős akarat és következetesség az akarat végrehajtá-sában, a siker próbái. Ezzel a néhány szóval körülírtuk aszellemi munka oly tömegét, amelynek teljesítésére nem elégnéhány nap és hét, amelynek elvégzésére nemzedékek gon-dolatai járultak és még fognak járulni. Ebben a szellemimunkában is van hagyomány.

197

Az ész értéktelen, ha az akarat által nem válhat tetté,az akarat pedig hasztalan, ha azt másokra nem lehet rá-kényszeríteni, így tehát kell, hogy a vezető akarata hassona harcoló csapatra. Ez nem a technikai összeköttetés kér-dése, hanem a személyiség hatásától függ. Ezt a hatást nemnehéz elérni, ha elismert tekintély támogatja. Ez a tekintélypedig szükséges, de ebben bízni a csapat mai sajátosságaimellett már nem lehet. Az egyének és a közösség élete kri-tikusabbá, szellemileg rugalmasabbá és önállóbbá tette ko-runk emberét, a jövő harcosát. A katona többé nem akarat-nélküli eszköze a metódikus hadviselésnek. De ne is legyenaz, mert a jövő harca egész férfiakat követel, akik öntuda-tosan és önmagukra utalva teljesítik feladatukat a harcosokközösségében. A csatár maga is személyiség már. Akarata,mint a harc végrehajtásának szükséges eszköze, egyszersmindvezetője akaratának mása. Aki alárendeltjeinek akaratáturalni és irányítani akarja, az a vezetésre iskoláztassa sajátakaratát. A tisztnek is érteni kell ahhoz, ami a politikábanlegmagasabb formájában kifejlődött, az emberek vezetésé-nek művészetéhez. Erre elsősorban törekedjék személyespéldaadással, egész személyiségének bevetésével. Hogy a ve-zető ne maradjon szerényen háttérben, ma sokkal fontosabb,mint valaha. Az az ember, aki életének veszélyeztetéséveisegít a harc eldöntésében, kell hogy ismerje vezetőit. Nem azírott parancsok, hanem a példaadás és az emberekhez in-tézett élő szó segít a harc válságos pillanataiban. Nem ahátul fekvő hivatalszoba, hanem a közeli harcálláspont az ahely, ahonnan a vezetés rákényszeríti akaratát a csapatra.A korszerű híradóeszközök ne tartsák távol a vezetőt a harcterületétől. Ezek csak könnyítsék meg neki, hogy hallhasson,láthasson és vezethessen. A tömeglélek ismerete, a csapatmegértése és a sorsközösség tudata, a szív és az ész, jellem-zik a katonai vezetőt.

A harceszközök uralása, az ész iskolázása és az akaratszilárdítása hiábavaló annak, aki nem érti meg az időt,melyben él.

Aki idegen szerszámnak tekinti a gépet, aki vissza-kívánja a „régi jó időt“, ahol nem volt még motor, sem rádió,sem harckocsi és gyorstüzelő ágyú, az nem érti meg az idojelenségeit.

198

Nem érzi a mai élet dynamikáját az, aki nem dolgozikfáradhatatlanul saját továbbképzésén és észjárásának isko-láztatásán.

Aki közömbös marad a mai idők politikai eseményeivelszemben, aki elzárkózik a mai politikai életünket uraló gon-dolat elől, az nem ismerte fel a nép életének és küzdelméneknagy összefüggését. Az soha nem fogja megnyerni azoknakszívét, akiknek vezetésére egykor hivatva lesz.

Az a katonatiszt, aki minden technikai esemény utánérdeklődik, aki fanatikusan szereti hivatását, kötelmeit ésteljesen népének közösségében él, eszményképe lesz annaka katonatisztnek, akit a jelen és a jövő egyaránt megkövetel.

Gyökerezzen erősen népében, csapatának harcközösségétmélyen érezze át, elhatározásaiban legyen önálló és legyenegyszersmind a legfőbb katonai erények és a törhetetlengyőzniakarás megtestesítője!

FELELŐS KIADÓ: GERGELY M.

DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R.-T. PÉCSETTA nyomdáért felelős: Wessely Károly igazgató.