9
265 V e g y e s e k . 1. Unger Emil meghalt. 1873. julius 12-én. Egyletünket ismét súlyos csapás érte épitész-tagjai egyik legjelesbjének elhúnytá által. Rövid két év leforgása alatt hazai építészetünk alig-alig izmosuló fá- járól már a második életerős hajtást metszé le a vakságában oly kö- nyörtelen halál. — A Schulcz Ferencz elköltözése által épitészet-mü- vészetünkön ejtett fájdalmas seb még be sem hegedt, még untalan fel- feltünik az ő hiánya, s íme már U n g e r E m i l is itt hagyta azon működési tért, a melyen rendkívüli képessége és képzettsége alapján még oly sok szépet és nagyot lett vala hivatva teremteni! — Az ö halálukban az ifjabb nemzedéknek — mondhatni — két, legtöbb re- ményre jogosító tagját vesztettük el. Amott még talán könnyebb, elvi- selhetőbb volt a csapás, mert el voltunk reá készülve: az erős teremtő- művészi lélek gyönge, törékeny hüvelye megtestesült fenyegetésképen állott már hosszabb időn keresztül előttünk; de az U n g e r halálhíre, — annak elhúnytá, kiben az athletai testszervezet és az acél-ruganyos- ságu lélek oly teljes, megnyugtató összhangba olvadt, — villámcsapás- ként hatott mindazokra, kik őt ismerték és szerették; mert a kik is- merték azok szerették is! — De nem lehet czélunk e szomorú közle- mény szűk keretében sem az ő egyéniségének sem műveinek méltatása,-— e jogot egy más, ünnepélyesebb alkalomra tartjuk fön magunknak, — s ezúttal csupán azon óhajtásunknak adunk kifejezést: bár az ő szelleme közöttünk maradna! Ney Béla. 2. Engéne Flachat meghalt. Mély sajnálkozással kell megemlítenünk azon veszteséget is, mely Francziaországot Eugéne Flachat halálozása által ez évi juniuo 16-án érte. Eugéne Flachat a franczia mérnök-egylet egyik alapí- tója, több izben elnöke s végül tiszteletbeli elnöke volt. Hosszú, tevékeny élete folyamában Flachat mérnöki pályánk legváltozatosabb szakmáival tüzetesen foglalkozott; s kevés szakma létezik, melynek fejlesztésére értékes művekkel nem járult volna. Legfőbb erélyét azonban a vasutaknak Francziaországban meghonosítására s utóbb fejlesztésére fordítá, miben 1832 óta fáradozott. A saint-germain-i és versailles-i vasutakat több évig igazgatván, ő építé az au- teuil-i vasutakat, közreműködött a franczia déli és nyugoti vasutak, továbbá a spanyol északi vasút létesítésében, mely utóbbinak élte fogytáig igazgató- mérnöke volt. Flachat volt első a continensen ki a villanyos távjelzőt alkal- 21*

A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 6 5

V e g y e s e k .

1. Unger Emil meghalt. 1873. julius 12-én. Egyletünket ismét súlyos csapás érte épitész-tagjai egyik legjelesbjének elhúnytá által. Rövid két év leforgása alatt hazai építészetünk alig-alig izmosuló fá-járól már a második életerős hajtást metszé le a vakságában oly kö-nyörtelen halál. — A Schulcz Ferencz elköltözése által épitészet-mü-vészetünkön ejtett fájdalmas seb még be sem hegedt, még untalan fel-feltünik az ő hiánya, s íme már U n g e r E m i l is itt hagyta azon működési tért, a melyen rendkívüli képessége és képzettsége alapján m é g o ly s o k szépet és nagyot lett vala hivatva teremteni! — Az ö halálukban az ifjabb nemzedéknek — mondhatni — két, legtöbb re-ményre jogosító tagját vesztettük el. Amott még talán könnyebb, elvi-selhetőbb volt a csapás, mert el voltunk reá készülve: az erős teremtő-művészi lélek gyönge, törékeny hüvelye megtestesült fenyegetésképen állott már hosszabb időn keresztül előttünk; de az U n g e r halálhíre, — annak elhúnytá, kiben az athletai testszervezet és az acél-ruganyos-ságu lélek oly teljes, megnyugtató összhangba olvadt, — villámcsapás-ként hatott mindazokra, kik őt ismerték és szerették; mert a kik is-merték azok szerették is! — De nem lehet czélunk e szomorú közle-mény szűk keretében sem az ő egyéniségének sem műveinek méltatása,-— e jogot egy más, ünnepélyesebb alkalomra tart juk fön magunknak, — s ezúttal csupán azon óhajtásunknak adunk kifejezést: b á r az ő s z e l l e m e k ö z ö t t ü n k m a r a d n a !

Ney Béla.

2. Engéne Flachat meghalt. Mély sajnálkozással kell megemlítenünk azon veszteséget is, mely Francziaországot Eugéne Flachat halálozása által ez évi juniuo 16-án érte. Eugéne Flachat a franczia mérnök-egylet egyik alapí-tója, több izben elnöke s végül tiszteletbeli elnöke volt. Hosszú, tevékeny élete folyamában Flachat mérnöki pályánk legváltozatosabb szakmáival tüzetesen foglalkozott; s kevés szakma létezik, melynek fejlesztésére értékes művekkel nem járult volna. Legfőbb erélyét azonban a vasutaknak Francziaországban meghonosítására s utóbb fejlesztésére fordítá, miben 1832 óta fáradozott. A saint-germain-i és versailles-i vasutakat több évig igazgatván, ő építé az au-teuil-i vasutakat, közreműködött a franczia déli és nyugoti vasutak, továbbá a spanyol északi vasút létesítésében, mely utóbbinak élte fogytáig igazgató-mérnöke volt. Flachat volt első a continensen ki a villanyos távjelzőt alkal-

2 1 *

Page 2: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 6 6

mazá a saint-germain-i vasúton. Ö alkalmazta először ugyanott a meredek lej-tőkön járó nehéz mozdonyokat is. Nem különben első volt, ki nagy vas-tetőket és folytatólagos vashidakat épített, és első, ki oly vashidakat épített, melyek-nek alkatrészei, a rájuk ható erőkkel szabatos arányban állottak. A vasúti téren kívül létre hozott főbb müvei voltak a párisi »Halles centrales« építése s a bayeux-i székesegyház reconstructiója, melynek alapjait a templom lebontása nélkül megujítá. Ez természeténél fogva nehéz és nagy felelősséggel járó munka volt, de tökéletesen sikerült. Azonkívül a legnevezetesebb mérnöki és ipari kérdéseket, milyen például a marseille-i docks építése, az Alpesek átfúrása, az atlanti tengeren'való hajózás életbeléptetése, tanúlmányozta és nagy hatású iro-dalmi működésének tárgyaivá tette. Elhunytát a legszélesebb körökben őszin-tén fájlalják, mert eltekintve nagy mérnöki tehetségétől, személyes sajátságai is kitűnőek voltak s mindazok őszinte barátságát megnyerők, kik vele érintke-zésbe léptek. Az »Engineering« után : E.

3. A korinthusi földszoros átmetszése s ezáltal az aegáumi tengernek a fekete tengerrel eszközlendő összekötése ujabb időben kezd gyakorlati ala-kot ölteni. Mi az ókornak nem sikerült azt az új-kor, úgy látszik, egész erélylyel akarja munkába venni. Egy franczia részvény-társulat a görög kormánytól már engedélyt is nyert, igen előnyös feltételek mellett a korinthi földszoros átmet-szésére, s ezen a levantéi hajózás és kereskedésre annyira előnyös müvet — a szükséges tőke és munkaerő ráfordítása mellett — néhány év alatt minden na-gyobb nehézség nélkül végre is hajthatja. H. S.

4. Egy lapp-országi vasút, — S c h o u g h százados a svéd kir. katonai mérnökkarban egy vasúti tervezetet készített, melynek rendeltetése lenne Lapp ország kimeríthetetlen vas- és rézbányáit egymással s a tengerrel összekötte-tésbe hozni. E vonal Norwegia S ch o n e nf j o r d nevű helységétől kiindulva a a b o l l n i a i tengeröbölig nyúlna. A pálya hossza, — mely mindkét végpont-jával jeles kikötőkre támaszkodik — körülbelül 40 svéd (59 német) mértföldre van tervezve s kiépítésére, rendes viszonyok között 16 millió tallér szükségel-tetnék.— Mivel a vasutak Svédországban, melyeknek építése ott csak 1851-ben vette kezdetét, a nagy közönség tetszését mindezideig nem voltak képe-sek feltétlenül meghódítani, s a tőkepénz is amaz országban meglehetős szű-ken található, Schough kapitány kényszerülve leend a megkívántató pénzfor-rást berlini, londoni és bécsi (?!) tőkepénzeseknél keresni, — ki egyszersmind a lapponiai érczekből a bécsi közkiállitásra is mutatványokat fog küldeni, me-lyeknek megérkezése és kiállítása juniushó folytán remélhető. H. S.

5. A bécsi börze-épiilet-nek a » R i n g«-r e néző homlokzata — a bör-zekamra határozata szerint e g é s z e n , más három oldala azonban csak rész-ben fog faragott kövekből építtetni, mely czélra következő kőnemek lesznek al-kalmazva: neuhausi gránit, karszti szürke márvány, fehér márvány Verona és Triesztből, sárga márvány Móriból, fehér bányakő Dél-Tiról Avió nevű hely. ségéből, s mókritezi lágy faragó-kő Karinthiából. — A H a n s e n művészi

Page 3: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

267

kezei közül kikerülő építmény mindenesetre emlókszerü lesz, mely a birodalmi fővárosnak nem csekély díszére váland. — A falak a »Ring« földszintjéig emelkedtek már s ez év folytán az oldalszárnyak magasságáig remélhetőleg ki fog építtetni.

(Bauhalle.) H. S. 6. Vízvezetéki iigy. — A bécsi községtanács vízvezetéki bizottsága azon

üdvös határozatot hozta, hogy a havasi vízvezetékből minden lakosztály számá-ra a városban fejenként 6/io akó ingyen szolgáltassék. Ez okból minden háznál vízmérő lesz fölállítva, s csak a fennebbi mértéket túlhaladó vízfogyasztásért egy későbben megállapítandó díj szedetni. H. S.

7. Földgyantás burkolat .— Miután a mészszel kevert földgyantás köve-zet a bécsi meghosszabbított karinthiai utczában a kiszabott próbaidőt kiállot-ta, annak községi birtokba vétele előtt a városi tanács, mérnöki hivatal és községi választmány közbejöttével u jabb beható vizsgálata eszközöltetett. — Hogy mennyiben és mi módon fog e burkolási módszer általánosabban elterjed-ni, az csak további tárgyalások nyomán lesz meghatározható. Annyi minden-esetre bizonyos: hogy a kocsikerekek által okozott dübörgő zaj általa elkerülhető; a burkolt talaj ruganyossággal bír, tisztítása könnyen eszközöl-hető. Másfelől azonban tapasztaltatott, hogy ezen új burkolat sima felületén a lovak könnyen elsiklanak és elesnek, és. hogy az ilynemű burkolat alat t elvonú-ló utcza-csatornák, gáz- és vízvezető csövek koronkint elkerülhetlen javítgatása igen sok bajjal, nehézséggel jár, a sziklakeménynyé váló felület miatt .

(Bauhalle.) H. S. 8. A gotthárd-pálya épí tésének elöhaladásáről. A februárban kiadott

tudósitvány szerint a szt.gotthárd hegy alatt fúrandó vasúti alagutnál az irány-tárna hossza az északi (göscheneni) oldalon 20.5, a déli oldalon A i r o l ó n á l 18.1 folyó méterrel haladt elébb; s ezek összes hossza február végével 204.1 folyó méterre rúgott, melyekből 169.6 f.nitr. már teljesen kiszélesítve, 78.3 folyó méter pedig kifalazva volt. — Átlagosan véve 403 munkás foglalkozott e műnél. Ezeken kivül G ö s c h e n e n n é l még 19.m.hosszúságú rész fúratott, melyből 13.8 m. boltozva lőn. — Az iránytárnák fúrása csillámpala, kovarcz s gránittal kevert amphibol kőzeteken át történt. — A vízbeszivárgás mely a déli tárnában egyelőre igen jelentékeny volt, a bemenettől 135 méternyi távol-ságban teljesen megszűnt.

(Ung. Centr. BL) H . S. 9. Utczák macadámizálása. — Egy párisi czégckből alakult consortium

tervjavaslatot nyújtott be a községtanácsnak Bécs utczáinak párisi minta sze-rint eszközlendő macadámizálására, — egyidejűleg próbaburkolat lerakásának engedélyezését kérvén. — E tárgyban most folynak a megelőző tanács-kozások. H . S.

10. Földcsuszások a »Rudol r« pályán. — Jelen évi május 2-án Góflen-cen alól, az o b e r i a n d i vasúti állomásnál egy igen jelentékeny, közel 200

Page 4: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 6 8

lépésre terjedő földcsuszás történt, melynek következtében — daczára minden lehető segélynek, -— a közlekedés e vonalon teljesen fennakadt. Azonban nem a pályát elborító nagy mennyiségű földtömegnek eltávolítása fogja a közleke-désnek mielőbbi szabaddátételét még egy ideig gátolni, hanem a minden lép-ten nyomon fenyegető szikla-omlások veszélye is. A május elején uralkodott tartós esőzések ugyanis a szikla kőzetét mindkét oldalon annyira ki- és alá-mosták, hogy ennek folytán egy, az állomási épület nagyságával vete-kedő szikla-tömb a környező részektől elválva alácsúszni kezdett s a pályát lezuhanásával folyton fenyegeti. — Természetes, hogy ezen ingó sziklatömbnek múlhatatlanul el kell távollíttatnia, hogy a pálya a fe-lette függő veszélytől megmentessék; ha másfelől még nagyobb veszély nem fog származni az által, hogy a sziklatömb szétrobbantása környezetét még jobban megrázkódtatván, még több szikladarab fog helyéből kimozdulni ezen vasúti pontnak maradandó veszélyeztetésére.

H. S. 11. A bécsi városház épitése. — A város polgármestere megbizatott a

császár beléegyezését kinyerni azon nap meghatározására, melyen Bécs új és nagyszerű városházának első alapkövét letenni hajlandó lenne. — Az alapkő-letételi ünnepélyességek megállapítása három tagból álló választmányra bízatott, Z o r d á n , G r o s z és N i c o l a személyében, kikhez csatlakoztak S c h m i d t építész, M a r t i n i tanácsos és N i e r n s e e városi építészeti igaz-gató. — Tehát a nagyszerű, monumentális stylban tervezett városház építésé-nek elkezdése nemsokára megvalósul! H. S.

12. Az angol szénmunkások munkabeszüntetésének következményei. — A dél-wales-i vas- és szénbánya munkások hosszantartó munkaszünetelése igen költséges esemény volt. A szén és vasiparnak ebből eredő vesztesége leg-alább is 2.000.000 font sterlingre tehető, bele foglalva a munkások bérét is 800.000 font sterlinggel, mely ha a makacs szünetelés be nem áll, az il-

.letőknek kifizettetett volna. — A foglalkozás nélkül maradt munkások száma 65,000-re ment, s a bánya munkások szövetsége által, ezeknek kiosztott »dacz-zsold« 40,000 font sterlinget tett. — Ezen kivül a legégetőbb szükség enyhíté-sére még mintegy 5000 font sterling fordíttatott. H. S.

13. Folyam-szabályozási munkák az Elbe osztrák részén. — Az Elbe folyónak Melniktől a szász határszélig terjedő részén folyamszabályozási és parti építkezésekre az 1872-ik év folytán 155.672 forint költetett el, s a mű-vek összes hossza 1264 folyó ölre terjed. — A végrehajtott jelentékenyebb művek voltak: sarkantyú építések 273 öl hosszúságban, 12,470 frt értékkel; védgát megnyújtások a folyam jobb partján Wcdowicz-on alól, 182 öl 19,139 forinttal; hasonló munka a folyam balpartján fölfelé, — N. Czernosek-kel szem-ben, 95 öl 15,719 fr tal ; egy még 1870-ben, a balparton Rongstock mellett, a második öböl hosszában helyreállított kőhányás fölibe védtöltés épitése 175 öl 29,537 f tal ; az úgynevezett » rákszög «-nek lépcsőzetes scaroirozása, egy parti

Page 5: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 6 9

öblözetnek kőhányással való kitöltése és a folyammeder tisztítása 210 öl bosszú-ságban 28,946 írtai. Meder-kotrások és javításokra régebben épített műveken 15,044, illetőleg 19.273 fr t fordíttatott,

(Bauhalle.) H. S. 14. Yasnt-épités elölialadása az amerikai Egyesült-Államokban. —

1872-ik évben öszszesen 12.067 kilométer u j vasát épült az amerikai államok-ban, a mi 12.1% szaporodásnak felel meg. — A már teljesen elkészült vasutak összes hossza, ugyanazon év végén 101.850 kilometer volt.

(The Engineer.) H. S. 15. A vas-salak ér tékes í tése .— A » J o u r n a l of t h e G r o n a n d

S t e e l I n s t i t u t e « avassalak értékesítésének módjáról egy közleményt hoz, mely további kísérletekre, utánzásra mindenesetre érdemes, s melynek feltalálója Mr. B o d m e r . A salak, még azon lágy állapotjában, a mint az ol* vasztó-kemenczéből kikerül, hengerezés alá vétetvén, rúdalakban kiny új tátik, mely utóbbiak későbben porrá zúzatván, mészszel elegyítve kitűnő épitő-tégla-anyagot adnak. — A szükséges gépek és minták segélyével egy hét alatt 80,000 darab ilyen tégla gyártható, melyeknek színe a világosabb és sötétebb vas-szin árnyalat között változik. — S mivel Angliában évenként több mint 6 millió tonna vasat dolgoznak fel, illetőleg gyártanak, minden tonna vasra pe-dig fél tonna salak számitható: egy ország gazdagságára bizonyára nem cse-kély befolyással lehet azon körülmény, ha egy eddig teljesen mellőzött mel-lékterményt ily módon haszonnal és sikeresen értékesíteni képesek lesznek.

(Bauhalle.) H. S,

1G. Sajátszerű vasúti szerencsétlenség történt nem rég a p á cl u a-m e s t r e- i vonalon. A gőzkazán szétrobbant s a mozdonyt összerombolta; en-nek előrészét a 4 kerékkel 500 méternyire előre lökte a vágányon, a szerko-csik és vaggonok pedig felborultak. A fűtő oly erővel röpittetett föl a légbe, hogy a távirdai huzal, melyre esett, mint czérnaszál szakadt szét s ő maga jó-kora félkört'irva le légi útjában, halva zuhant alá.

(Ztkt. d. ö. J . u. Arch. Vs.) H. S.

17. Egy n j gőzgép. — E l is Amerikában egy uj erő-gépet talált fel és állított össze, mely az eddig szükségelt tüzelőanyag mennyiségnek több mint fele részét megtakarítani képes volna; s »V a p o r E n g i n e C o m p.« név alatt már egy társulat alakult is ez előnyösnek ígérkező találmány kizsákmá-nyolására. — A találmány lényege az elhasznált gőz lappangó melegének egy második kazán fűtésére való alkalmazásában áll. — Ugyanazon tűz, mely ed-dig 100 lóerő előállítására volt képes, ezután 250 lóerőt adna. A felhasznált gőz ugyanis egy dobhengerbe vezettetik, melyben kétszeresen-kénes szénnel töltött kazáncsőhálózat van elhelyezve; utóbbi áthevittetvén egy második gé-pet hoz mozgásba. A kéngőzök lecsapódásai kevés veszteséggel újra használtat-nak.— B o s t o n b a n már két ily gép működik, melyek eleintén csak 11 lóerő-

Page 6: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

270

re számítva, most 30 lóerőt képesek kifejteni. — A nyomás négyszöglábanként nem nagyobb 70 fontnál.

(Techniker.) H. S. 18. Az 187G ik évre Philadelphiában tervezett közkiállitás megvalósí-

tására már is élénk mozgalom kezd uralkodni az egyesült államokban. — A szükséges költségek fedezésére, melyeket közadakozás utján remélenek össze-hozhatni, egyedül Pennsylvania államban eddigié már 1.800,000 dollárt írtak alá. H. S.

19. A vasúti hálókocsik meghonosítására s ezen kényelmi czikknek Amerikából Európába való átültetésére egy társulat alakult Párisban. — Közzétett programmjok szerint czéljuk a különböző vasúti társulatok kocsi szabványai szerint saját költségükön előállított háló-kocsikat kellő számban bocsájtani a közlekedő vonatok rendelkezésére. Az utasok, miután rendes me-netjegyet váltottak, a társulat megbizott pénztári hivatalnokánál bizonyos kü-lön-díjt fizetnének le a háló-kocsik használhatásáért, mely egy éjjelre 5—10 francot nem haladna meg. A liáló-kocsikban való szolgálatra egy külön szolga lenne rendelve. — Mivel a waggonok berendezése úgy van combinálva, hogy egy első osztályú utas cl- vagy utánlátási költsége az eddiginél nem lenne érez-hetően magasabb, ily módon a háló-kocsik alkalmazása vasúti vonatoknál je-lentékeny jövedelem-szaporodást lesz képes előidézni. — A hálókocsik M a n n W. I). amerikai ezredes rendszere szerint készülnének, melyeknél több külön osztályok alkalmazása által, a nagyobb csoportoknak egymástól el nem külü-nözhetéséből előállott, és sajnosan érzett egyik legfőbb nehézség elkerültetnék. Minden egyes osztály egy elegáns hálóterem szükséges kellékével van ellátva, s nappal 6—7 személy befogadására elegendő, míg éjjelre 3 személynek nyújt kényelmes alvó helyet. — A liáló-waggonok berendezése valamivel egyszerűbb alakban, 2-od osztályú kocsiknál is alkalmazható lenne.

(Ung. Cntrlbl.) H. S. 20. Berlin építkezési gyarapodása, szembetűnően észlelhető a követke-

ző kimutatás adatai nyomán: Az illető rendőrhatóság építészeti osztályában építési engedélyért folyamodtak: építési engedélyt nyertek:

1870 első negyedében 4384 425 1871 » » 3115 374 1872 » » 6797 652 1873 » » 9037 918

tehát négy év alatt az építkezések száma megkétszereződött. (D. B. Ztg.) H. S. 21. Auti-incrustator. — A párisi mérnökegylet utóbbi ülésében A s s e -

i n M. g l y e z e r i n alkalmazását hozta javaslatba a kazánkő-képződés meg-gátlására. — Glyezerin a mész-összeköttetések, névszerint a kénsavas mész oldhatóságát elősegíti, növeli, s azokkal egyesülve oldható vegyületet képez. Ha ez a'mészanyagnak nagy mennyiségben való jelenléte miatt többé nem lehetsé-

Page 7: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 7 1

ges, akkor ezzel vegyültes kocsonyás üledéket hoz létre, mely a kazán érezfe-lületéhez nem tapad s a gőz által a gépliengerekbe nem vitetik át. — Asselin 135—180 kiló elhasznált szénre átlag 0'45 kiló glyezerint számit. A 14 napra szükséges glyezerin-mennyiség egyszerre tétetik a kazánba.

(Engineering.) H. S. 22. London viszonylagos néptelenedésének ténye érdekes jelenség,

mely a főváros tulajdonképeni központján, a régi városban észlelhető, — 1851-től 1861-ig a City népessége 16,000, — az utolsó évtizedben azonban 1861-től 1871-ig 37,000 lakossal apadott. Ennek magyarázatát azon körülményben leljük, hogy ezen városrész hovatovább mindinkább üzleti s mind kevésbbé la-kási czélokra szolgáló hely kezd lenni; tehát az üzleti helyiségnek a rendes la-kástól való elkülönítése mind inkább terjed, mi a közlekedési eszközöknek fej-lődése, sokasodása által — mely a bel- és külváros közt kényelmes és gyors közvetítőül szolgál — rendkívül meg van könnyítve. — Ez által válik lehetsé-gessé, hogy egyetlen városban közel 4 millió lakos legyen központosulva, éa hogy e város központjában minden folt hely akkora értéket képviseljen, meny-nyi darab arany annak befödésére kívántatnék, és hogy végre ez óriás néptö-meg mellett lakásszükségről szó sincs !

(Bauhalle.) H. S. 23. Egyszerű képlet tojásdad alakú földalatti csatorna keresztmet-

szetének meghatározására. Most, midőn nálunk a földalatti csatornázás nagyobb figyelmet költ, talán hasznos lesz a következő képletet közölni:

Legyen ADBC egy közönségesen szer-kesztett tojásalaku csatornacső metszete, azaz legyen A B a CD-hez, mint 2 a 3-hoz, és legyen GH= AH = CD, és GF = % AB. H a r-nek nevezzük a cső csúcsának sugarát, akkor AE = EC— EB = r, AB = 2 r, CD — 3 r, GH — Ali = 3 r , FD = FG = '/2 r; legyen to-vábbá O az AHG szög mérete.

Ekkép az ADBC ábra területe = az ACB félkörével - f 2 (AIIG sector — IIEF A területével) -f- GFK sector területével, vagyis

í (3r)*0 area ADBC = rt r

3) 2)

Page 8: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 7 2

Azonban 0 = í könnyen vehetvén fel = nek 36° 52' 12"-czel, vagy fo-kokká változtatva = 36 °.87, lesz

_ 36-87 X n _ 3 14159 X 36-87 " 180 " ~~ 180

és 0 értékét (1) be helyettesítve /5 X 3-14159 . 35 X 3-14159 X 36*87 area = ( + 3)

= r2 X 4-5941.

(Engineering.) S. B. 24. A Szudan-pálya, (Adatok a keskenyvágányu vasutakhoz.) A jelen köz-

löny f. é. apr. száma » Vegyes « rovatának 12. sz. alatti közleményét érdemes kissé megtoldani. A Szudán-pálya nemcsak azért érdekes, mert a világforgalomnak nagy szolgálatot tesz és egy hátramaradott népet is bele von abba, de mérnöki és nemzetgazdászati szempontból is; ezen szempontból egyenesen r e f o r m - p á -1 y á n a k lehet azt nevezni, a világforgalom átmeneti pályája lévén: az az — keskenyvágányú. A vágány ugyanis nem több 1'067 méternél, de ha végig vizsgáljuk John Fovvlernek, az angol mérnökség jelenlegi fejének e pályáról készitett számításait és terveit, e keskenységben semmi nyugtalanítót nem ta-lálhatunk és újra meg ujra[meggyőzödünk arról, liogy eddig rendkívül rosz vasut-gazdászatot, ha szabad e szót használnom, fejtettünk ki. E pálya építése ]/3

részszel kerül kevesebbe, mint egy rendes l -435 vágányué, a mellett, hogy munka-ereje nagyobb, mint bármely közönséges pályánké pedig a — sliperek is vasból vannak tervezve; az igaz, liogy a sinsály csak 50 font yardonként. Jó lesz figye-lembe venni, hogy e roppant meggazdálkodás már az első költségeknél is nem csupán a vágány keskeny voltának eredménye. A v á g á n y k e s k e n y v o l t a e g y e d ü l , mint ezt Pilil, a norvégiai vasutak igazgatója már rég megmagya-rázta, e g y v a - s u t a t m é g n e m t e s z o l c s ó v á , sőt munkaképessége na-gyobb mértékben fogy, mintha minőben a vágány szűkül, azonban ama keskeny-vágányú vasút Szudanban, melynek oly nagy forgalma lesz, nem is lesz közön-séges gépekkel munkálva, hanem Fairlie-féle gépekkel, melyek kétszer annyi terhet birnak el, mint a közönséges s z é l e s mozdonyok, a mellett, hogy köny-uyebb sínekkel is beérik, s még azokat is jobban kímélik, mint a régi szerkeze-tűek. Természetes, hogy a kocsik, ha kellene, eme szűk pályán is lehetnének oly nagyok, mint a szélesen, csakhogy nem k e l l e n e k oly nagy kocsik. Min-den, saját érdekét helyesen felfogó társaság tudja már, vagy tudnia kellene, hogy kocsi-telepeink túlságos nagyok és nehezek. Magyarországra nézve e pá-lya nagy tanulság lesz. Egy pálya, mely világforgalmat közvetítő n a g y e l s ő -r e n d ű p á l y a , melynek vágánya alig nagyobb 1 méternél, mely magyar-osztrák mértföldenként, daczára benne előforduló nagyobb munkáknak is (sziklabevágások, óriási hid és oly részek hol 75 öl sugaru köröket és Vso emel-kedéseket kell alkalmazni) nem kerül többe 344,000 o. é. forintnál, daczára

Page 9: A Magyar Mérnök és Építész Egylet közlönye - 7. köt. 1-12 ...epa.oszk.hu/02300/02364/00007/pdf/EPA02364_Mernok... · Unger Emil meghalt. 1873. 12-én julius Egyletünke

2 7 3

hogy az összes vasszerkezetet és a mesterségesebb munkákat végző embereket Angliából kell oda szállitani. Mindez méltán némi figyelmet igényelhet itt, a hol az óhajtott nagyon kérdéses forgalmú pályák 3—400 mértföldjének legolcsóbbjai is 500,000 frtra vannak előirányozva. A Szudáni közlekedésnek nevezetességei lesznek a h a j ó - v a s u t a k is, a Nilus zuhatagjaíban. A zuhatagokba bele-fognak épiteni egy vasutat, arra alacsony de térséges kocsikat helyeznek, az addig jött gőzösöket reájok teszik és a zuhatag tövétől, azon, egy álló gép segit-ségével felvonják a tetőig, a honnan tovább folytatják utjokat.

S ó l y m o s Béla.