Leslie L. Laticel: A makarónis arcképem

Leslie L. LaticelA makarónis arcképem

(Részlet)

(Részlet)

Excalibur Könyvkiadó

Leslie L. LaticelA makarónis arcképem

2006.Dilimandzsáró delta

© Leslie L. Laticel2006.

Ötleteket adott: Agyi Agyimov,akinek ezért külön hála és köszönet!

Kiadja: az Excalibur Könyvkiadó

A kiadásért felel: a kiadó mindenért felelős felelőse

A borítón látható festményeketSzűcs István, a magyar zseni alkotta meg

Közeműködött még a könyvborító elkészültében:a Szilícium Grafika

Műszaki szerkesztő: Savanya Zsolt

ISBN: 978-615-5082-14-6

4

Ajánlás:Ajánlom ezt a könyveta nagy rinpócsénak,Leslie L. Lawrencenek,aki nélkül ez a paródia-könyv nem jöhetett volnalétre.

5

1. Baráti levél

Hálaadás napjának előestéjén éppen az irodámban ejtőz-tem. Mint ahogy az előbb említettem, már jócskán elmúltdél, de én még mindig az ebédem utáni, jól megérdemelt,ámbár kissé elhúzódó sziesztámat töltöttem.

A lábam az asztalomon pihent a rengeteg irathalom te-tején. A bőrfotelem, amelynek háttámláját majdnem víz-szintesbe lehetett állítani, pontosan olyan ütemben nyikor-gott, mint amilyen ütemben én horkoltam. Egy pillanatbanazonban hirtelen felriadtam, mert egy géphang azt mondtaszintetizált, mély hangján: uram, levele érkezett.

Nagyot sóhajtottam, mint akitől elveszik a vastüdőt, majdálmatag szemmel a komputerem monitorjára bámultam.Jobb kezem az egérhez vándorolt az asztalon, majd klikkel-tem egyet, majd még egyet, és megnyitottam a dokumen-tumot.

Elvigyorodtam. Ugyanis nagy barátom, a kiváló tudós,Agyi Agyimov írt nekem elektronikus levelet egy távolioszágból, ahol éppen tartózkodott. Agyi Agyimovról annyitkell tudni, hogy életét a tudománynak szentelte, és avilágot járva, tudományos expedíciókban részt vállalva,azon fáradozott, hogy távoli helyeket, népeket, kultúrákatfedezzen fel. Ezen kívül nagy állatvédő és környezetvédőhírében is állott. De ez még nem minden, ugyanis lelkemélyén igazi filantróp is volt. Ez nem egy csúnya, gyó-gyíthatatlan betegség latin neve, hanem ennek az áldottjó embernek a lelki hitvallása volt. Agyi Agyimov ugyanisStanley Steel nevű kiváló barátjával és kollégájával azondolgozott, hogy az emberiséget mindenféle roppant fon-tos és hasznos, hétköznapi életünket segítő találmánnyallássa el, és ezáltal megkönnyítse emberek százmillióinakéletét. Egy nagyon titkos, föld alatti laboratóriumban dol-

6

goztak, egy isten háta mögötti, térképen nem is létező he-lyen. Találmányaikat leginkább az interneten tették közzé,a www.stanleysteel.freeblog.hu című webhelyen.

– Minipenny! – kiáltottam el ekkor magam aléltan, mertúgy éreztem, jól esne most egy kis kávé. Nem, nem is egy kiskávé, hanem inkább sok. De aztán eszembe ötlött, hogy Mi-nipenny már ebéd után hazament. Miután nagyon jól esettnekem. Nem, valójában én estem neki, de azután ő is úgygondolta, hogy ma nagyon jól eshetnék neki, ezért nem voltellenére az egymásnak esésünk.

Minipenny a titkárnőm volt. Noha nem tudott gépírni,sem gyorsírni, inkább csak lassan, ellenben minden másegyéb alkalmassági teszten kiválóan teljesített. Ezért is őtválasztottam, nem pedig azt a hatvanöt év körüli nénit, akiremekül tudott gépelni és gyorsírni, de más egyébre viszontsajnos már nem lehetett használni. Illetve lehetett volna, deén nem voltam annyira beteg lelkületű férfi, hogy a szegény,idős, már nyugdíjra érett nénivel egész nap csak kávét fő-zessek.

Minypenny viszont bevált. Mondhatni, nem csak a pén-zét érte meg, de még az előbb említett, bajuszos néni általellenem indított és el kell hogy ismerjem, sajnos tényleg jo-gosan megnyert munkaügyi per költségét is többszörösenmeg- illetve ledolgozta.

Rendkívül rugalmas, szabadelvű, liberális gondolkodásúlány volt, aki gyakran hajlott arra, hogy ne pénzbeli, ha-nem természetbeli juttatások formájában kapja meg a fi-zetését. Egy magamfajta magánhekus bizony nem mindigdúskált a földi javakban, hiszen a megbízók is igen gyakranolyan rendszerességgel jöttek, mint sivatagban a záporeső:ritkán és kiszámíthatatlanul. Nekem, aki az ügyfeleim sze-rint is nagyon megértem a pénzemet, kifizetődő volt egyilyen pompás titkárnő, aki elfogadta ezt a nem könnyű éle-tet és megelégedett azzal, ami volt. Neki, velem ellentét-ben, azért szerencsére szinte minden napra jutott valamibetevő, és ő láthatóan hihetetlenül élvezte, hogy alattamdolgozhat…

7

Minipenny! Eszembe jutott tökéletes alakja, hosszú, fe-kete haja, amit szőkére festett, igéző barna szeme, amit vi-szont soha nem láthattam, mivel kék kontaktlencsét hor-dott. Magamnak sem mertem bevallani, hogy menyire tet-szett nekem ez a csaj. Felidéztem magamban, hogy leg-utóbb miben is láttam. Talán valami bőr cucc volt rajta?Hmm, igen, tényleg bőr volt, de a saját bőre, ami eszmélet-lenül jól állt rajta, pedig csak egy tűsarkút vett fel hozzá. Deezt igazából már csak akkor viselte, amikor a ruháit levette.Igen, ma is a szexi kis miniruhája volt rajta, amit idebentaz irodában csak ritkán hordott, hiszen folyton egy vállfántárolta a szekrényemben, hogy hancú… izé, erőnléti edzésközben össze ne gyűrje.

Minipennyt egyébként azért engedtem haza, mert ebédután is teljesítette egy kívánságomat, úgyhogy muszáj voltkésőbb, úgy három vagy négy óra múlva hazaengednem.Minipenny, mint ahogy az eddigiekben is kifejtettem, tény-leg mindent megtett azért, hogy én nyugodtan dolgoz-hassak rajta, úgyhogy kiváló titkárnő volt. Nem is cse-réltem volna el egyetlen más titkárnőért sem. Szakmaihiányosságai felett nagyvonalúan elsiklottam, és kiemel-tem abbéli képességét, hogy az automatából milyen remekkávét tudott nekem főzni. Bedobta a pénzérmét, aztán mi-közben megnyomta a gombot, kissé lehajolt, megriszálta afenekét és hosszú sörényét úgy megrázta, mint egy vad,betörésre váró musztáng. Imádtam nézni kávéfőzés köz-ben! Na, és ahogy szervírozta! Hű, attól mindig telje-sen elérzékenyültem. Úgyhogy kávészünet után általábanerőnléti edzést kellett tartanom neki, amit viszont újabbkávészünettel kellett kipihennünk. Hát, általában így tel-tek mindennapjaink, mivel ügyfelek sajnos nem nagyon vol-tak. Illetve voltak, csak ki tudja, miért, de nem hozzánk jöt-tek. Pedig a telefont is kihúztuk a falból, amikor erőnlétiedzést tartottunk, sőt, az ajtót is bezártuk, mert jobban sze-rettünk kettesben edzeni, mint hármasban vagy többesben.Az ilyenkor az ajtón dörömbölő ügyfeleknek sosem felejtet-tük el kikiabálni, hogy jöjjenek vissza később. Néhányan

8

vissza is jöttek később, de amikor látták, hogy még min-dig erőnléti edzést tartunk, az ajtó pedig emiatt még min-dig be van zárva, érthetetlen oknál fogva elkedvtelenedtek,és a konkurens magánnyomozó irodákhoz fordultak. Ren-geteget morfondíroztam azon, vajon mitől ilyen türelmet-lenek az emberek, de nem tudtam rájönni a válaszra. Mi-nipenny sem tudott. Számba vettem minden lehetőséget,sőt, ő is így tett, aminek én nagyon tudtam örülni. A napikávészünetek és az erőnléti edzések rendületlenül folyta-tódhattak tovább. Szerencsére a legutóbbi megbízatásbólbefolyó 25 ezer dollár több hónapra megoldotta a rugal-mas munkaidőnkből adódó kevesebb megrendelés okoztaproblémákat.

Nagyot ásítottam. Kibámultam az ablakon. New York estifényeiben pompázott. Az irodámból, amelyik úgy százötvenméter magasságban kaphatott helyet egy kisebb felhőkar-coló felső szintjeinek egyikén, ez nagyon szépen látszott.A fények még ennyi év után is lenyűgöztek. Agyamba fura-kodott megint a kávé gondolata. Ám Minipenny nem voltitt, ez továbbra is sajnos tény maradt. Ezért aztán magam-nak kellett kávét főznöm. Miután kislattyogtam a folyosóraés az automatából kinyertem a kávét, visszavonszoltam ma-gam az irodámba, és miközben feltöltöttem magam a feketelötyivel, elolvastam Agyi Agyimov remek stílusban megírt,nekem címzett levelét.

Kedves Barátom, Leslie!

Nem tudom, meséltem-e már neked legutóbbiutazásomról? Ha igen, akkor bocs, hogy most miattammég egyszer el kell ezt a levelet olvasnod.

Ha nem, akkor most belevágnék az írásba. Akárhiszed, akár nem, de nemrégiben Dél-Tumor hegye-inek lankás, kietlen, és ezzel együtt nagyon csúnyavidékén jártam harmadmagammal. Hármasban utaz-tunk két szexi titkárnőmmel. Tudom, most azt kérded,

9

hogy minek valakinek két titkárnő, de erre csak azt tu-dom mondani, hogy semmi közöd hozzá. Két egyformakvalitású jelentkező volt a meghirdetett álláshelyre, ígynem tudtam közülük választani. Röviden ennyi! Tudom,te velem ellentétben biztosan soha nem kerülnél ilyendöntéskényszert igénylő helyzetbe, vagy ha igen, ak-kor is minden bizonnyal kemény férfi módjára hatéko-nyan döntenél. Én is döntöttem! Kétszer is, ( előszörcsak külön-külön döntöttem velük, mert tudod, kon-zervatív vagyok kissé, és nehezen oldódom nagyobbhölgytársaságban), de mindkét titkárnő annyira jó volt,hogy úgy döntöttem, nem döntök egyedül. Döntöttem!Velük fogok dönteni! Illetve, mindkettőt felvettem. Ezremek döntés volt, több okból is. De erről majd később.

Előtte azonban jöjjön egy különleges tudósítás er-ről a parányi kis szigetről, ami az Indiai-óceánbantalálható, Grönland és Peru között, mindjárt a Lan-ger-Hans szigetek tőszomszédságában, a hideg égö-vi Fridzsi-szigetek után egy fél parasztköpésnyire, aholfenséges homokpadjaival emelkedik ki az óceánból.

Utazásom idején éppen véres polgárháború tombolterrefelé. A felbőszült lakosság betört a helyi börtönök-be, és minden rácsot, cellaajtót és kínzópadot elra-bolt. Majd ezekkel az értéktárgyakkal kereskedtek. So-kat exportáltak az amerikai fogolytáborokba is, cseré-be kólát és baseball videókat hoztak.

A magammal vitt, felbecsülhetetlen értéket képvi-selő Shower Norbert kazikkal megkentem egy helyinyomkövetőt, hogy vállalja el kalauzolásomat a titkosnép földjére. Erről a népről még ő sem hallott. Ez nemis volt csoda, hiszen süket volt szegény. De bökdösés-sel, hajhúzással és taszigálással meg tudtam magamértetni vele annak ellenére, hogy vak is volt a nyomo-rult. Da az orra kiválónak bizonyult! Egyszer példáulazonnal kiszagolta, hogy a Hilton előtere helyett egysertéstelep fölött egyensúlyozunk, úgy 400 méteresmagasságban, valami régi és életveszélyes kötélhídon.

10

Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem,vezetőmmel mindjárt másnap neki is vágtunk az út-nak. Ő ment elöl a világtalan kutyája után. Nagyon rit-ka kutyafajtát ismerhettünk meg ebében. Egy védettritkaság, a fitt bull egyede vezetett minket a titkos népkeresésére indított mini-expedícióban. Mondanom semkell, hogy vakon követtük.

A fitt bull két, még ritkább magyar fajta keresz-tezéséből alakult ki: a fincsi pincsit (kínai desszerteb), valamint a hungarikumnak számító kókler spánielthasználták fel a nemesítéskor tenyésztőik. (Egyes,meg nem erősített hírek szerint, nápolyi masztit is ke-vertek bele, de ez persze nem bizonyított.) Egy Buda-pesten diplomázó dél-tumori fogorvos hozott előszörmagával ilyen kutyákat szülőföldjére, hogy segítsen agazdaság fellendítésében (a túristákat messzi földrőlidevonzó kutyaviadalok voltak leginkább ilyenek) és aszökött rabszolgák felkutatásában. Az így kialakult fitt-bull kutyafajta pedig, mint ahogy neve is sejteti, na-gyon egészséges lett, és mellé még bull is volt. Hátigen, nem az eszéről híres ez a fajta, de kit érdekel, hameg tud minket védeni szinte bárkitől.

De hadd térjek végre vissza történetem fővezérfonalához. Már egy hete jártuk az erdőt, denem akadtunk semmilyen nyomra sem. Igaz, többszörtalálkoztunk egy vízóra-leolvasóval, aki szintén a titkosnépet kereste, pontosabban annak is a nagyon titkosvízóra-aknáját, de eddig hiába…

Nem, egyáltalán nem irígyeltük szegényt.A nyomot egészen hirtelen, szinte váratlanul

találtuk meg egy hatalmas tanga formájában.„Tanga nyika” – ismételték többször is sajátos nyel-

vükön a benszülöttek, amiből semmit sem értettünk,hiszen nem beszéltük egymás nyelvét. Bármennyireis meglepő volt, de hatalmas gallyakból fonták ezt atangát. – Kegyetlenül kényelmetlen lehet! – gondoltukszinte egyszerre. (Ekkor már csak egyedül voltam ve-

11

zetőmmel, ugyanis titkárnőimet mindjárt a repülőtérenmeg akarták venni helyi kereskedők. Velem ellentét-ben, ők ellenálltak a pénz csábításának és ingyen ve-lük mentek. Na jó, ez hazugság, de azt mégsem írha-tom neked, a neves emberbarátnak, hogy elkótyave-tyéltem őket. Nyugodj meg, barátom, szép pénzt kap-tam értük.)

Na, tehát ott volt az első bizonyíték a kezünkben.Igen, csak együtt tudtuk cipelni a tangát, mert akko-ra volt. Mindjárt adódik a következő kérdés: Ki hordhatekkora bugyit? Vezetőm hosszú magyarázásba kezdetta bugyit illetően egy ritka dialektust használva. Lassanment a fordítás, és mire rendszert találtam a szöveg-ben, addigra kiköpte a cigányútra ment csótányt. Na-gyon jól tette, mert hosszan harákolt és öklendezett tő-le, és félő volt, hogy hamarosan meghal. A vak kutyájaés én is idegesen figyeltük, vajon túléli-e vagy sem ezta szörnyűséget.

Túlélte! De azért közben ő is rájött, hogy nem acsótány a torok igazi kéményseprője.

Mentünk, mendegéltünk, de közben annyira bele-merültünk gondolatainkba, hogy nem vettük észre,hogy véletlenül felfedeztünk egy hatalmas piramist azőserdőben. Milyen szerencse is, hogy nem a föld alattvolt ez a piramis, mert ha ott lett volna, akkor biz-tos, hogy soha az életben nem tudtuk volna felfedezni!(Talán csak te lettél volna erre képes, kedves barátom.Ugye-ugye, érted, hogy mire célozgatok ezzel?)

Egy biztos, ez idáig itt még kutató nem járt!Bár a négysávos autóút gyanús volt egy picit, denem tudtam rájönni, hogy miért. Érzéseimről azonnaltájékoztattam hozzátartozóimat egy helyi internet-ca-fe szolgáltatását használva.

Pont jókor érkeztünk. A titkos nép rendben ittvolt a helyén, mintha már évek óta csak aztvárták volna, hogy felfedezzük őket. Megérkezésünk-kor azonnal egy nagyon szép, tradícionális, vidéki

12

kisvárosokra jellemző, exportból behozott, kúltúrficamjellegű népszokásnak lehettünk szem-, fül- és orr-tanúi.Eme jeles ünnep az első éjszaka jogáról szólt.

Tudod, amikor az első estén eldől, hogy ki hol alszik.A kan a pén! Na de itt ez sokkal bonyolultabb szertartásvolt.

A titkos nép neve a saját nyelvén így hangzott: %+&#. Ez valahogy úgy fordítható szabadon: a nép,amely titkos. Mint kiderült, a ceremóniát megelőző-en már ismerték egymást a fiatalok. (Igen, fényképről,ami nem is őket ábrázolta). E tény azonban megkérdő-jelezte az egész mítoszt, hogy vajon lehet-e valójábanés igazából is titkos egy nép, amelynek a tagjai ismerikegymást?

– Na, ezekből soha nem lesz férj és feleség, legalábbis nem egymással – gondoltam elhamarkodottan. Mintahogy megtudtam, errefelé mindig vadidegeneket ad-nak össze, akik még csak véletlenül sem rokonaiegymásnak. Minél vadabbak annál jobb. (Mesélteknekünk egy esetről, amikor olyan vad volt a meny-asszony, hogy csak többszöri holland bálabontással le-hetett megnyugtatni, mert így kedvére kipótcseleked-hette magát.Tudom, hogy még nincs ilyen szó, de nemtudnád esetleg elintézni, hogy legyen?)

A kiválasztott ifjú pár-jelöltek első feladata az volt,hogy termékenységet kértek kapcsolatukra a nagy MellGibbon ősi istenségtől. A varázsló ezt megelőzőenporbafingásból, véraláfutásból és műholdfelvételekbőlmegjósólta, hogy milyen idő volt tegnap. Ezután min-den résztvevő megjelölte a nagy szent Gibbon szobrotvizeletével a Vizeletes Úr vezényletével, akit itt nagyontisztelnek. Látszik rajtuk a közösségben rejlő összetar-tó erő. Hiszen ki bírna megmaradni ilyen tömény am-mónia szagban összetartó erő nélkül?

Lassan besötétedett. Egy hatalmas tűz mellett anagy varázsló úttörő dalokat tanított az összegyültek-nek, méghozzá magyarul! Teljesen megdöbbentem! A

13

fickó a tehetségét a csillebérci rajtitkár képzőben csi-szolta évtizedekkel ezelőtt. Eszembe jutott az a köz-hely, hogy bizony, milyen kicsi is a világ! Nem csakénekelt, de még beszélt is egy cseppet magyarul, ésnémi tüzesvízért cserében bármit kérdezhettem tőle.Igazán sajnáltam, hogy ő meg sajnos semmire sem tu-dott már válaszolni, mert eldőlt, mint egy kivágott fa.Igen, lehet, hogy tényleg csak a mélyinterjú végén kel-lett volna odaadnom neki a tüzesvizet, de most mármindegy…

Érdekes megfigyelést tettem: Tradícionális öltözkö-désről nem beszélhetünk a titkos nép esetében, ugyan-is teljesen ruhátlanul élik mindennapjaikat, mert gatya-rohasztó meleg van itt errefelé. Mivel senki nem akarrohadt gatyában élni, ezért aztán nem kockáztatnak,inkább minden ruhadarabot levesznek, nehogy valamicsúnya betegség megtizedelje őket. El lehet hát kép-zelni a ritka érdekes látványt, ahogyan anyaszült mez-telenül ugrándoznak a tűz fényében. Lóbálnak, ráznak,lötyögtetnek és csapkolódnak körbe-körbe, néha telje-sen belehevülten. Főleg a férfiak. Engem is többszörhátbavágtak, pedig hátra tett kézzel táncolt mindenki.

Még a nők is! Az idősebbek néha elestek a leló-gó mellükben, de senki nem nevetett rajtuk, csak én.A bennszülöttek elmagyarázták, hogy az ilyesfajta kisbaleseteket úgy kell jelképesen megbosszulni, hogya mellettünk táncoló nőket a kezünk használata nél-kül, himbálódzó testrészünkkel finoman fültövön kelllegyinteni. A benszülötteknek ez minden probléma nél-kül sikerült. Biztos voltam benne, hogy azért, mert őkmár kicsi gyerekkoruk óta szinte naponta himbáltak,úgyhogy a rengeteg himbálás és a gravitáció hatásáraegészen messzire is tudtak himbálni. Nekem komolykisebbrendűségi érzésem kezdett kialakulni, mert méga legalacsonyabb bennszülött asszonyt sem tudtamfültövön himbálni. Már-már nevetség tárgya lettem, deekkor mentő ötletem támadt. Ügyesen elgáncsoltam

14

a mellettem röhögő bennszülött asszonyt, aki a földretottyant. Rövid földharc után már minden további nél-kül fültövön tudtam himbálni.

Hatalmas sikert arattam, mert a helyiek szerették atréfát, és mulattata őket, hogy a Lefűrészelt OrrmányúFehér Ember (máig sem értem, hogy miért pont így ne-veztek el engem), mennyire meg tudta nevettetni őket.

De ez még mind semmi nem volt! Éjfélkor jöttugyanis a csillagszóró tánc. Invitáltak, hogy legyek azelső, aki táncolni kezd. De jó érzékkel átengedtem amegtiszteltetést vezetőmnek, a vak és süket Nyam-vadt Khakinak, akinek már úgyis minden mindegy volt.De első táncos ő sem akart lenni. Hörögve tiltakozott,ugyanis most az is kiderült, hogy nem csak vak és sü-ket a szegény fickó, hanem időnként beszélni sem tud,mert egy háztartási balesetben a felesége véletlenülkivágta a nyelvét, amikor Nyamvadt Khaki elette előlea kaját.

Ám mivel én lemondtam a javára, ezt úgy vettéka helyiek, hogy ez az errefelé nagyon tisztelt ven-dég (vég)akarata, és bárhogy is ordított, fogták és jólmegtáncoltatták szegény Nyamvadt Khakit. Az elsőtáncost itt ősi szokás szerint bokafogásra kényszerítik,majd hozzák a meggyújtott csillagszórót és a fenekébedugják.

A táncosnak egy feladata marad ezután. Szorítania csillagszórót, hogy minél tovább bent maradjon, deközben Bethoven IX. szinfóniáját kell elszolmizálnia,visszafelé, két kereszt előjegyzéssel, ami ilyen kö-rülmények között egy profi énektanárnak sem lennekönnyű. Ha teljesíti, akkor automatikusan tovább jut amásnapi elődöntőbe, ahol a feladat ugyanez lesz, csaképpen kissé nehezítve, vagyis immár fáklyával kivite-lezve. Aztán, ha sikerül, akkor jöhet a finálé, ahol a bo-ci-boci tarka a feladvány egy kínai munkásmozgalmidallamra, de hogy ne legyen annyira egyszerű, közbenrétorománul el is kell mutogatni a darabot.

15

Pontban éjfékor valami hátborzongató, kísértetiesdolog történt! Ha hiszed, ha nem, de vendéglátóimmegidézték a szellemvilágot. Különleges hallucinogénanyagot használtak. Egy ritka növényből, a kapcábólfőztek teát, majd ezt szagolgatták mindaddig, amíg va-laki el nem kiáltja magát:

– Látom Szándokán elvtársat! Boáááá!Erre kórusban azt kiáltják a többiek:– Boáááá!Igy danolásztak reggelig. Mindeközben a vének

tanácsa eldöntötte, hogy melyikőjük élhet az elsőéjszaka jogával és fekhet le a vőlegénnyel. Nem,ez nem homoszexualitás, ez a fogamzásgátlás leg-ősibb módszere! Indokolt esetben viszont ki lehetváltani a feladatot a menyasszonnyal, ami viszont atörzs fennmaradását segíti elő, ami viszont roppantkívánatos. Legalább az legyen az, ha már a meny-asszony nem mindig ilyen, igaz?

Reggel veszi kezdetét a leghosszabb ceremónia. Be-kötött szemű majmot vezetnek az emelvényre, majdvalaki jól belefúj a fenekébe. Ezt addig folytatja, amíg alufi módjára felfúvódó, levegővel teli majom már csakannyit tud mondani, hogy:

„Makaki!”Na, ekkor kell résen lenni, s a majom rését befogni,

mert aki felé fordítják, az nem megy férjhez aznap este.Nagyon precíz mozdulatsor veszi kezdetét. A varázslóbal lábával nagyot toppant, és a földre köpi a reggelijét,majd megismétli ugyanezt a cselekvést ugyanazzal abal lábával és ugyanazzal a reggelivel. Az első sorbanállókat denevérvizelettel locsolják fel, mert állítólag aztetszik az isteneknek. Nem tudom, tényleg így van-e,de az holtbiztos, hogy ha tényleg látják, hogy ezek atermészeti népek mit művelnek itt, akkor jót röhögnekrajtuk.

16

A varázsló egyszer csak, minden átmenet és min-denfajta látható indok nélkül odalép a vőlegénynek.Ez nagyon fáj! Sőt, még nézni is kellemetlen! A vőle-gény nem mer kiabálni, mert akkor a szájába is juthata meztelencsigából, amivel az arcát díszítik, s könnyenfélrenyelhet kiabálás közben. A száját valahogy azon-ban mégiscsak ki kell néha nyitnia, ugyanis folyamato-san nem kap levegőt az orrába dugott parafa dugótól,ami errefelé szintén valamilyen fontos termékenységiszimbólum.

Mindeközben a menyasszony a végét járja. A végénjár a vőlegényének… Ez a tánc erősíti a házassági köte-léket, elmélyíti a szerelmet és nem utolsó sorban, na-gyon jó poén a nézőknek. (Én is rekedtre röhögtem ma-gam, miközben jegyzetelni próbáltam.)

Egy nagyon gyors mozdulatsorral fejeződik be a ce-remónia. Két segítő (két nagyon erős, és lehetőségszerint debil egyén) megpróbál expandert csinálni azifjú pár szájából, de csak jószándékból, hogy kellő-en kitágulva, könnyedén be tudják kapni a töltött kó-kuszdiót. (A töltelék receptjét nem voltak hajlandóakelárulni. Amikor még egy üstben rotyogott, ki akartamfigyelni, vajon mi lehet az, de nem láttam jól a legyektőlés a zöldesfehér penésztől, ami a tetején úszott, hogymi a fene lehet az.)

Amikor bennt van a kókuszdió, összekötözik a sze-relmeseket (akiknek az ősi hiedelem szerint ilyenkorcsak a szerelmeskedésen jár az eszük… na persze!),majd legurítják őket egy közeli hegyoldalon, aminekaljában éppen Ettemboró Dávid forgat, és a bokrokmögé rejtőzve, röhögve figyelik, hogy milyen a hatás.Ottjártunkkor a ceremóniába a legurítás előtt hiba csú-szott. Valaki eltüsszentette magát (és mivel ez rosszelőjelnek számít), ezért az egész szertartást a varázslóodalépésétől meg kellett ismételni az egybegyültekbánatára, hiszen a poén csak egyszer poén. Hát még

17

a résztvevőknek, akiknek most a nyelvtani alapfo-galmakhoz is közük lett, mivel szenvedő alanyokkáválnak.

A hatalmas tanga rejtélye is megoldódott. Rámadták, majd meglocsolták tengervízzel, így pillanatokalatt nagyon passzentos lett, még kicsit vágott is hó-naljban. A többit egyelőre ne is kérdezd! Legyen elégannyi, hogy sikerült elmenekülnöm, így az aznap estisóműsorhoz nagy örömömre mást kellett találniuk, il-letve feltálalniuk.

Üdvözlettel, barátod:Agyi Agyimov

Éppen mosolyogva piszkálgattam az orromat, amikorváratlanul kopogtattak az ajtómon.

Meglepődtem!– Vajon ki lehet az, ilyenkor, hálaadás ünnepe előtt, éppen

a nagy nap előestéjén? – kérdeztem magamban, de teljesenfeleslegesen, mert egy gyönyörű nő lépett be az ajtón.

Annyira gyönyörű volt, hogy meglepetésemben felálltam.Aztán meg hirtelen leültem!

– Ne nyúljon semmihez! – mondta a nő, mintha éppenbármihez is akartam volna nyúlni ebben az emelkedett pil-lanatban.

A gyönyörű nő ebben a pillanatban egy fél méter hosszúnői pisztolyt húzott elő a retiküljéből, és egyenesen a mell-kasomnak szegezte.