20
A Mikulás hozta a műfüves pályát (Cikkünk a 7. oldalon.) Egészségnevelés és karácsonyi kiállítás az iskolában (Cikkünk a 13. oldalon.) Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk minden Kedves Olvasónknak! Káldi János: Újévi dal Cseng a világ, A hóesés Éljenzik őt Mint a csengő, Őt köszöntő Fiúk, lányok, Itt van már az Álom-finom Kérik: hozzon Új esztendő. Fehér kendő. Boldogságot. Dér fogadja, Hódol neki Hozzon eget, Jég fogadja, Harangének, Napost, kéket, Szél-dallal a Üdvözlik a A világnak Patak partja. Gyárkémények. Békességet! Itt az idő, fordítani kell egyet a lejárt homokórán, hogy ismét egy éven át figyelhessük, ahogy peregnek le a szemcsék. Mennünk kell tovább, s bízni abban, hogy van miért, s küzdeni, hogy az idén is legyen majd, aki megfor- dítsa az óránkat, s hogy érdemes legyen újra felállítani. S ha máskor nem, hát most el- jött a pillanat, hogy elgondol- kozzunk, kell-e fordítani a sor- sunkon is. Az újév a fogadal- mak, az elhatározások ideje. Vegyük észre azonban, hogy január elseje nem abszolút határ. A történelem nagy döntései és fordulatai nem december és janu- ár köré sűrűsödtek. Itt van tehát 2006! Az előző mondat gépiesen, hangsúly nél- kül olvasandó. Színét majd a társaságban vagy esetleg egyedül töltött boldog percek, az egyéni élmények adják, melyek szemé- lyes vonásai ugyanúgy hiányoz- nak az üres négyzet nélküli fali- naptárakból, mint a horoszkó- pokból, s mindaddig nincs súlya a jókívánságoknak sem, amíg ezt az évet mi magunk át nem él- jük. Ezen gondolatok jegyében minden kedves bábolnai lakos- nak boldog, sikerekben és hízott malacban gazdag, izgalmas és szeretetteljes új évet kívánok! dr. Horváth Klára polgármester A tartalomból Karácsonyi és újévi hangverseny Az év végi hólielyzetxől A nagyadózók fogadása Közlekedési vetélkedő az általános iskolában Ráadás véradás Karácsonyi ajándékok Szaloncukorvásár az idősek klubjában Andersen-vetélkedő Év végi hajrá a Cseperedőknél Nyugdíjasok szilvesztere Önkormányzati híradó Gyermekönkormányzat A Mikulás hozta a műfüves pályát A Síkeres Magyarországért Hitelprogram 183 éve született Madách Imre Helyes Jenő festőművész kiállítása Karácsonyi kiállítás az általános iskolában Az orvosi ügyeleti rend 2006. január l-jétől megváltozott Iskolai hírek Mikulás-körkép "Álljunk meg egy szóra!" Decemberi eseményturmix Karácsonyi összeállítás képekben Karácsonyi játszóház Az adókártya kiváltása Bábolna szobrairól Hova tartozik a puszta? Kisbábolnai Lovasklub Mikulás Kupa A XIV Bábolna Sakkfesztivál kiírása Téli Teremlabdarúgó Torna 2 2 3 3 3 4 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 9 10 11 12 14 15 15 16 17 18 19 19 20 Kedves Bábolnai Lakosok!

A Mikulás hozta a műfüves pályát - József Attila ... · jos: Aranyszárnyú angyal-a iga ... nő adott vért. Ezen számok tük

  • Upload
    doannhi

  • View
    219

  • Download
    2

Embed Size (px)

Citation preview

A Mikulás hozta a műfüves pályát (Cikkünk a 7. oldalon.)

Egészségnevelés és karácsonyi kiállítás az iskolában

(Cikkünk a 13. oldalon.)

Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk

minden Kedves Olvasónknak! Káldi János: Újévi d a l

Cseng a világ, A hóesés Éljenzik őt Mint a csengő, Őt köszöntő Fiúk, lányok, Itt van már az Álom-finom Kérik: hozzon Új esztendő. Fehér kendő. Boldogságot.

Dér fogadja, Hódol neki Hozzon eget, Jég fogadja, Harangének, Napost, kéket, Szél-dallal a Üdvözlik a A világnak Patak partja. Gyárkémények. Békességet!

Itt az idő, fordítani kell egyet a lejárt homokórán, hogy ismét egy éven át figyelhessük, ahogy peregnek le a szemcsék. Mennünk kell tovább, s bízni abban, hogy van miért, s küzdeni, hogy az idén is legyen majd, aki megfor­dítsa az óránkat, s hogy érdemes legyen újra felállítani.

S ha máskor nem, hát most el­jött a pillanat, hogy elgondol­kozzunk, kell-e fordítani a sor­sunkon is. Az újév a fogadal­mak, az elhatározások ideje.

Vegyük észre azonban, hogy január elseje nem abszolút határ. A történelem nagy döntései és fordulatai nem december és janu­ár köré sűrűsödtek.

Itt van tehát 2006! Az előző mondat gépiesen, hangsúly nél­kül olvasandó. Színét majd a társaságban vagy esetleg egyedül töltött boldog percek, az egyéni élmények adják, melyek szemé­lyes vonásai ugyanúgy hiányoz­nak az üres négyzet nélküli fali­

naptárakból, mint a horoszkó­pokból, s mindaddig nincs súlya a jókívánságoknak sem, amíg ezt az évet mi magunk át nem él­jük.

Ezen gondolatok jegyében minden kedves bábolnai lakos­nak boldog, sikerekben és hízott malacban gazdag, izgalmas és szeretetteljes új évet kívánok!

dr. Horváth Klára polgármester

A tartalomból Karácsonyi és újévi hangverseny Az év végi hólielyzetxől A nagyadózók fogadása Közlekedési vetélkedő az általános iskolában Ráadás véradás Karácsonyi ajándékok Szaloncukorvásár az idősek klubjában Andersen-vetélkedő Év végi hajrá a Cseperedőknél Nyugdíjasok szilvesztere Önkormányzati híradó Gyermekönkormányzat A Mikulás hozta a műfüves pályát A Síkeres Magyarországért Hitelprogram 183 éve született Madách Imre Helyes Jenő festőművész kiállítása Karácsonyi kiállítás az általános iskolában Az orvosi ügyeleti rend 2006. január l-jétől megváltozott Iskolai hírek Mikulás-körkép "Álljunk meg egy szóra!" Decemberi eseményturmix Karácsonyi összeállítás képekben Karácsonyi játszóház Az adókártya kiváltása Bábolna szobrairól Hova tartozik a puszta? Kisbábolnai Lovasklub Mikulás Kupa A XIV Bábolna Sakkfesztivál kiírása Téli Teremlabdarúgó Torna

2 2 3 3 3 4 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 9 10 11 12 14 15 15 16 17 18 19 19 20

Kedves Bábolnai Lakosok!

2. oldal 2006. január

Karácsonyi és újévi hangverseny

Az újév első napján, vasár­nap, mintha siratta volna az idő az óévet, mert a többnapi hava­zás és hófúvás után igen csak el­eredtek az ég csatornái a hirte­len enyhülést követően. Eszem­be juttatta e szokatlan termé­szeti jelenség a tavalyi templomi hangverseny záró számát, ame­lyet a tatai Szent Márton Kórus adott elő: az Ír áldás vegyeskari darab szövege, s ezzel kívánt minden résztvevőnek boldog új esztendőt.

"Simuljon mindig lábad elé jó út, Fújjon csak hátad mögül szél, Hulljon az eső lágyan a földedre, Melegítse arcodat a fény! És 'míg újra találkozunk, Tartson tenyerén az Úr! És 'míg újra találkozunk, Őrizzen meg tégedet az Úr!"

Most szintén egy megyei ka­marakórus jött el hozzánk, a ta­tabányai Mendelssohn Ének­együttes. Ősz óta vannak e "fel­állásban", de mindez kevésbé ér­ződött előadásukon, hiszen szin­te valamennyien más kórusban is énekelnek, a hivatásuk, az óvónői, tanári munkájuk mel­lett - maguk és mások örömére. Művészeti vezetőjük, a friss-dip­lomás zeneakadémista Halász Károly, aki e női kart gondozza. Műsorukban elsőként Swider: Missa Brevis három tételét (Kyrie, Sanctus, Agnus Dei) in­terpretálták. A latin nyelvű szö­veggel sikerült igazi "templo­mi" hangulatot teremteniük. Reger: lm Himmelreich ein

Haus steht című kórusmű he­lyenként intonációs problémák­kal sikeredett. Viszont a francia dallamot feldolgozó Bárdos La­jos: Aranyszárnyú angyal-a iga­zán jól szólt, és képzeletünkben, e kis templomunk angyalkái is elmozdultak megszokott he­lyükről.

E kórusszámokat keretbe foglalta két ifjú tehetséges orgo­nista — mindketten a Győri Ze­neművészeti Szakközépiskola növendéke (tanáruk, a nálunk is jól ismert Hoffmann László orgonaművész). Elsőként Ko­vács László adta elő J. S. Bach: h-moll preludiumát (a fúga-té­ma nélkül). A nyitó előadást hallgatva, igazán gyönyörköd­hettünk a Johannus-orgonánk szép hangjában, s a jó előadás­ban, de a záró számot hallgat­ván (Mendelssohn: A-dúr szo­náta) mindezt "überelte" Elcher Balázs fergeteges játéka.

Köszönjük valamennyi elő­adónak ezt a szép élményt!

Egyben köszönjük, hogy a Bábolnai Egyházközség ismétel­ten egy színvonalas hangver­senyt rendezhetett templomá­ban.

Legközelebb húsvétra, szere­tettel invitálunk minden zene­kedvelő polgárunkat, hívőket és nem hívőket egyaránt.

"És 'míg újra találkozunk, Tartson tenyerén az Úr! És 'míg újra találkozunk, Őrizzen meg tégedet az Úr!

Kovács József

Az év végi hóhelyzetről

A 2005-ös év utolsó napjaiban ízelítőt kaphattunk az igazi, ke­mény tél fagyos, hóviharos han­gulatából. December 30-án viha­ros széllel kísért hóesés nehezí­tette mindennapi életünket - te­gyük hozzá, az időjárásjelentések előre jelezték a várható viszon­tagságokat. Az ország nyugati te­rületein szinte megbénult a köz­lekedés, néhány település - ha időlegesen is - megközelíthetet­lenné vált.

Bábolnán sem volt egyszerű az élet ez időtájt. A nagy mennyisé­gű lehullott hó és a viharos erejű szél együttes hatásaként szinte minden területen hótorlaszok alakultak ki, melyek eltakarítása sziszifuszi küzdelemnek tűnt. Ezen a napon hiába dolgoztak a hó-eltakarítók. Amelyik hóaka­dályt a traktor eltolta, a szél szin­te öt percen belül újjáépítette. Ez alkalommal nehezen, vagy időle­gesen egyáltalán nem voltak jár­hatók a Bánát, Tárkányt és Nagy-igmándot Bábolnával összekötő utak. A legrosszabb helyzet a Bá­bolna és az Ml-es autópálya köz­

ti úton alakult ki, ahol délutánra olyan hótorlaszokat épített a szél, hogy több ízben is le kellett zárni azt addig, amíg az ott rekedt jár­műveket ki nem mentették a hó fogságából. Nem volt sokkal jobb a helyzet településünk belterüle­tén sem. A szél percek alatt hó­torlaszokat épített, melyeknek köszönhetően a mellékutcák megközelíthetősége is sok eset­ben bizonytalanná vált. Nem hogy gépkocsival, de gyalogosan is körülményes volt a közlekedés.

Sokan sajnos felelőtlenül in­dultak útnak, pedig nem biztos, hogy minden autósnak feltétlenül járművébe kellett volna ülnie. Jó­magam azt nem értem, hogy az emberek egy része miért válik hirtelen türelmetlenné abban a pillanatban, amikor az időjárá­si körülmények megnehezítik, némiképp lelassítják életünket. Azt gondolom, ilyenkor emel­jük toleranciaszintünket a nul­la fölé, próbáljuk meg ne hirte­len elintézni azokat az ügyein­ket, amelyek valójában halasz­tást is tűrhetnének. Hantos

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 3. oldal

Nagyadózók fogadása Immár hagyománnyá vált,

hogy városunk önkormányzata év végén fogadást ad azon cé­gek és vállalkozások számára, akiket nagyadózóként tart nyil­ván. Ide azok a vállalatok tar­toznak, akik Bábolnán egy mil­lió forint feletti iparűzési adót fizettek az adott év folyamán.

Sajnos számszerűségét te­kintve ezen cégek kevesebben lettek, és adóbevételi szem­pontból is visszaesés mutatko­zott a korábbi évekhez képest. Ezt egyrészt a Bábolna Rt. vég­elszámolása, másrészt pedig a Bábolna Rt.-hez kötődő társa­ságok csődje, gazdasági ellehe­tetlenülése okozta - mondta la­punknak az esemény kapcsán dr. Horváth Klára polgármes­ter. Hozzátette: az adóbevétel­kiesés következtében az önkor­mányzat költségvetése mintegy 10%-kal lett kevesebb. Mi 700-800 millió forintos költségvetés­sel gazdálkodó önkormányzat

vagyunk, és ez a 70-80 millió fo­rint nagyon jelentős összeg.

Arra a kérdésre, milyen ked­vezményekkel tudja itt tartani, illetve ide vonzani Bábolna vá­rosa a vállalkozókat, polgár­mester asszony a következőket válaszolta: az önkormányzat adórendelete szerint - mely 2007. december 31-ig érvényes -az új betelepülő vállalkozások kaphatnak adójukból kedvez­ményt. Az Európai Uniós csat­lakozás következtében más egyéb adókedvezmény nem is adható, kizárólag kormány szin­tű kedvezmények jöhetnek szó­ba. Azonban léteznek egyéb le­hetőségek arra, hogy az itt mű­ködő cégek számára kedvezőbb feltételeket biztosítson telepü­lésünk. Ilyen például a közmű­költségek tekintetében bizo­nyos kedvezmények alkalmazá­sa, a magasabb szintű hatósá­gok eljárásaiban való segítség.

Városunk polgármestere a jövőre vonatkozóan - optimiz­

musából adódóan - bízik ab­ban, hogy az ipari területre be­települt Ziegler Kft. után meg­jelenik a következő cég is. Mint mondta, folytatnak már előrehaladott tárgyalásokat ez ügyben, és bízik abban, hogy több kisebb vállalat fog Bábol­nára települni. Úgy gondolja, hogy amennyiben az alakuló ipari parkban sikerül elérni a kb. 150-200 fős foglalkoztatási létszámot, az önkormányzat

átmeneti jellegű problémája megoldódhat. Hangsúlyozta, hogy ez nem csupán az adóbe­vétel kiesést pótolhatja, hanem egyéb más támogatási rendsze­rek is helyreállhatnak. Mint köztudott ugyanis, azok a cé­gek, akik iparűzési adójukkal hozzájárulnak településünk fejlődéséhez, támogatják mind­emellett a város kulturális-, sport- és közösségi célú ren­dezvényeit is. Hantos Péter

Közlekedési vetélkedő az általános iskolában A rendőrség egyre nagyobb

hangsúlyt fektet a közlekedési balesetek megelőzésére. A prevenció fontos, éppen ezért minél fiatalabb korban kell el­kezdeni a kresz oktatását, an­nak érdekében, hogy haté­kony legyen. Mivel az általá­nos iskolások az egyik legve­szélyeztetettebb korosztály, ezért egyre több közlekedési felvilágosítás zajlik az ország iskoláiban.

A megelőzést szolgálta az a közlekedési vetélkedő is, me­

lyet december 5-én tartottak az általános iskola alsó tago­zatos tanulóinak. Berkes Ist­ván őrsparancsnok lapunknak elmondta, hogy ezekre az ak­ciókra szükség van annak ér­dekében, hogy a tanulók fo­lyamatos figyelmet szentelje­nek a biztonságos közlekedés­nek. Nem csak az új informá­ciók megszerzésében, hanem a tudás felfrissítésében is nagy szerepet játszik a folyamatos felvilágosítás, játékos vetélke­dő. A kérdéseket úgy állítot­

ták össze, hogy azokat az egy­szerűbb közlekedési szituáció­kat, valamint táblákat tartal­mazza a teszt, melyre egy fia­talnak a biztonságos közleke­déshez szüksége van. A gyere­kek 50-60 %-os pontossággal adtak választ a kérdésekre, éppen ezért fontos a folyama­tos felvilágosítás, az új ismere­tek elsajátítása, hogy ne tör­ténjenek olyan balesetek, amelyek elkerülhetőek lettek volna.

A tesztlapok kitöltését kö­vetően a legjobbak ajándékot vehettek át, ezzel is motiválva a diákokat a kresz tudás meg­szerzésére. Az örsparancsnok úrtól megtudtuk, hogy Bábol­nán csupán elvétve történnek diákok hibáiból közlekedési balesetek, szerencsére súlyos incidens régen nem volt.

Remélhetőleg a rendőrség felvilágosító előadásainak és az osztályfőnöki óráknak kö­szönhetően a gyermekek egy­re többet fognak tudni a köz­lekedés szabályairól, és to­vábbra is elkerülhetőek lesz­nek a balesetek.

Mucsi Tamás

Ráadás véradás Bábolnán általában évente 3

véradást szervez a Magyar Vö­röskereszt Bábolnai Alapszer­vezete. Az idén azonban tartot­tak egy negyedik alkalmat is de­cember 8-án.

A nők általában évente két­szer, míg a férfiak négyszer ad­nak vért. Ezért is volt kellemes csalódás a szervezőknek, hogy az év utolsó véradásán 60 em­ber jelent meg. Bábolna a me­gyében kimagaslóan jól teljesít, hiszen a véradó személyek szá­mát tekintve a negyedik helyen áll. A Szabadidőközpontban tartott véradáson 55 férfi és 5 nő adott vért. Ezen számok tük­rében nem lepődhetünk meg azon, hogy november 30-án Ta­tabányán a vöröskereszt a Me­gyei Véradó ünnepen 5 bábol­nai lakost tüntetett ki. Katona László és Tóth Gábor közel százszor adott vért, míg Skuba Ferenc, Homonnai Ferenc és Horváth Károly több mint hat­vanszor.

Természetesen a segíteni szándékozó bábolnai lakosok­nak a jövőben is lehetőségük nyílik majd helyben vért adni.

Mucsi Tamás

BÁBOLNAI FÓRUM

4. oldal 2006. január

Karácsonyi ajándékok

Már hagyomány, hogy így karácsony táján a Bábolnai Szociális Gondozási Központ és a Vöröskereszt Bábolnai Alapszervezete a szeretet ün­nepére ajándékokat visz a pusztán élőknek és néhány bá­bolnai családnak. Idén a csa­ládsegítő az adományokból összegyűlt játékokat vitte el a gyerekeknek, míg a vöröske­reszt élelmiszer-csomagokkal örvendeztetett meg több csalá­dot. December 21-én a a gon­dozási központ ajándékokat

vitt 6 farkaskúti, 1 kajándi, 1 csemerházi és 4 bábolnai csa­ládnak. A vöröskereszt 63 élel­miszercsomagot juttatott el, zömében a külső pusztákra. A meglátogatott családok szere­tettel és örömmel fogadták az ajándékokat és a csomagokat. A vöröskereszt és a családsegí­tő ezzel az akcióval is arra hív­ta fel a figyelmet, hogy így, a szeretet ünnepén talán még jobban oda kell figyelni az egyedül élőkre és a nagycsalá­dosokra. Mucsi Tamás

Szaloncukorvásár az idősek klubjában A nagy sikerre való tekin­

tettel idén is megrendezték az Idősek Klubjában a már ha­gyományosnak számító sza­loncukorvásárt. A szaloncuk­rok bő választéka mellett több­féle aprósüteményt és csoko­ládét is vásárolhattak decem­ber l-jén a klubba látogatók.

A vásár sikerét mutatja, hogy ezen a napon több szál­lítmány szaloncukor is érke­zett, ennek ellenére mind el­kelt. Az egyre népszerűbb rendezvény sikeréhez hozzá­járul a bő választék és az olcsó

ár. Az itt megvásárolt termé­kekhez beszerzési áron juthat­nak hozzá a vásárlók. Berkesné Szűcs Ágnestől, a Szociális Gondozási Központ vezetőjétől megtudtuk, hogy a vásárt direkt december 6-a előtt szervezik, hogy a megvá­sárolt finomságok helyet kap­hassanak a mikuláscsomagok­ban.

A nagy sikerre való tekin­tettel várhatóan jövőre is megrendezésre kerül majd ez a vásár.

Mucsi Tamás

Andersen-vetélkedő Idén ünnepeltük az ismert

dán meseköltő Hans Chris-tian Andersen (1805-1875) születésének 200. évforduló­ját. Csodálatosan gazdag kép­zeletével és finom humorával a mese színes köntösébe öl­töztette a valóságot. Szenve­délyesen szerette a szépet, a

jót, az igazat, ostorozta az ön­zést, a hiúságot, a képmuta­tást. Meséiből mély emberis­meret szól hozzánk: nagyok­hoz és kicsikhez egyaránt. An­dersen születésének 200. év­fordulója tiszteletére a követ­kező rendezvényekre került sor iskolánkban:

Illusztrációk, bábok, moza­ikképek készítése az olvasott mesékhez.

Kiállítás a gyerekmunkákból November 23-án: Játékos mesevetélkedő 1-2. évfolyamosoknak November 28-án: Játékos mesevetélkedő 3-4. évfolyamosoknak A játékos vetélkedőn mind­

két korosztály 3 fős csapatok­kal vett részt a versengésben. Andersen ismert meséi (A ren­díthetetlen ólomkatona, A csá­szár új ruhája, A rút kiskacsa, A borsószem hercegkisasz-szony) alapján állítottam össze a feladatokat, törekedve a játé­kosságra, építve a gyerekek fantáziájára, találékonyságára. Mindkét alkalommal népes társaság várta, hogy az izgal­mas akadályok leküzdésével ők is, mint a mesék hősei, kiállják a próbát. Azt hiszem, ez min­denkinek sikerült, s nemcsak a díjazottak érezték jól magukat, hanem az összes résztvevő gaz­dagodott valamilyen ismeret­tel, tapasztalattal.

Benis Piroska könyvtáros

Könyvtárunk 2006. évi

szolgáltatásai Beiratkozás: Teljes: 1000 Ft/év

(aktív dolgozók) Félárú: 500 Ft/év

(16 év feletti diák, nyugdíjas, munkanélküli, GYES, GYED)

Ingyenes: (16 év alatti diák, pedagógus, 70 év felettiek)

Internethasználat: Minimális díj: 200 Ft/30 perc Maximális díj: 400 Ft/60 perc

Fénymásolás: 20 Ft/A4-es lap

Nyomtatás: 30 Ft/fekete fehér (A4-es lap)

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 5. oldal

Év végi hajrá a Cseperedőknél A Cseperedők Néptánc­

együttes legidősebb csoportja több fellépés és az új táncanya­gok tanulása után, december 21-23-ig edzőtáborral zárta a 2005-ös esztendőt, melyet a székesfe­hérvári táncházban tartottak.

December 21-én a kora dél­utáni órákban érkeztünk Szé­kesfehérvárra, ahol egy belvá­rosi sétával kezdtük a progra­mot, majd este 6 órától kezde­tét vette a tánctanulás Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor vezeté­sével, akik a tatai Pötörke Táncegyüttes művészeti veze­tői, s egy új koreográfia megal­kotásáért jöttek el hozzánk. Másnap egész délelőtt és dél­után - kisebb pihenőkkel - a próbateremben töltöttük az időt, melynek eredményeként estére a kompozíció háromne­gyed része összeállt. 23-án, a délelőtti próba végére készen állt a "mű". Vendég koreográ­

fusaink nagyon elégedettek vol­tak csapatunkkal, hiszen igen rövid idő alatt elsajátították a tánclépéseket és a térformákat, s mindvégig igen figyelmesen és fegyelmezetten dolgoztak. Ter­mészetesen ez még csak egy -ahogy a szakzsargon mondja -"nyers állapotban" lévő kore­ográfia. Az elkövetkezendő hó­napokban fogjuk részletesen ki­gyakorolni és pontosítani, s ha ismét megnézik az alkotók, az­után vihetjük színpadra.

Végül is fáradtan, de élmé­nyekben gazdagon és egy új ko­reográfiával térhettünk haza családjainkhoz karácsony ünne­pére.

Az év végi - valóban - utolsó programunk december 26-án volt, mely már hagyományos­nak mondható. A fiúkkal több családnál jártunk, ahol az edző­tábor szabadidejében tanult re-gölést adtuk elő, így kívánva

sok jót az új évre. Ezt a szokást eleinte csak a táncosok körében csináltuk, de egy-két éve más­hová is behívnak minket, amit igen szívesen veszünk, s bízunk abban, hogy még boldogabbá tudjuk varázsolni az ünnepet jókívánságainkkal.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk megköszönni Bá­

bolna Város Önkormányzatá­nak, a Tempo Tours Kft-nek, a Bábolna Televízió Kht-nak, s az Alba Regia Táncegyesületnek, hogy támogatásukkal elősegí­tették edzőtáborunk megrende­zését.

Bors Erika, Török Sándor művészeti vezetők

Nyugdíjasok szilvesztere A december a hagyományok

hava. A rendezvények évről év­re ismétlődnek, évről évre meg­újulnak és évről évre népsze­rűbbek. Kitűnő példája ennek a Szociális Gondozási Központ által évek óta megrendezésre kerülő batyus-bál, amelyet szil­veszter előtt egy nappal rendez­tek.

December 30-án 18 órakor az Aranypatkó étterem környé­kén már érezhető volt a szil­veszteri hangulat. A zenész már behangolt, a nyüzsgés már érzé­keltette, hogy a teremben csupa szórakozni vágyó, vidám ember van. Az est kezdeteként a gon­dozási központ vezetője Ber-kesné Szűcs Ágnes és dr. Horváth

Klára polgármester köszöntötte a szép számban megjelent ven­dégeket. Mint az a batyusbálok sajátossága, mindenki hozott magával valami harapnivalót, így süteményben sem volt hi­ány. A köszöntők és koccintá­sok után aztán a zenész a billen­tyűk közé csapott és elkezdő­dött a mulatság. A feltűnően jó hangulatú társaság oly annyira jól érezte magát, hogy a mula­tozást csak 22 óra után fejezte be.

Azt hiszem, ez a hangulat magáért beszél. Semmi kétség afelől, hogy jövőre is rendeznek a nyugdíjasoknak szilveszteri batyusbált.

Mucsi Tamás A Bábolnai Református Egyházközség presbitériuma örömmel tájékoztatja az érdeklődőket, hogy

megváltozott az istentiszteletek rendje. Ezután

minden vasárnap délelőtt 11 órakor hívogat a harangszó

a református istentiszteletre. Minden istentisztelettel párhuzamosan

gyermek-istentiszteletet is tartunk.

Gyülekezés mindenkinek a templomban, majd a közös kezdőének után vonul külön az ifjúság.

Szeretettel hívunk és várunk kicsiket és nagyokat egyaránt.

BÁBOLNAI FÓRUM

6. oldal 2006. január

ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓ Tájékoztató a képviselő-testület 2005. december 15-i üléséről

Városunk képviselői december 15-én 17 órakor ültek össze, hogy a bizottságok által tárgyalt, előké­szített 10 napirendi pontban döntést hozzanak.

Elsőként dr. Horváth Klára polgármester, a két ülés között történt eseményekről, illetve a lejárt ha­táridejű határozatokról, valamint a bizottságok döntéseiről tájékoztatta a képviselő-testületet.

Második napirendi pontban dr. Horváth Klára polgármester előterjesztésében a 2005. évi költség­vetési rendelet módosítását tárgyalta és fogadta el a képviselő-testület. A módosításra az utolsó negyed­évi változások miatt volt szükség.

Harmadik napirendi pontban a csatornadíjak 2006. évi megállapításáról tárgyalt a képviselő-tes­tület. Az Önkormányzat elfogadta a Bábolnai Szennyvízkezelő és Szolgáltató által elkészített 2006-os kalkulációt, mely értelmében a díjak válto­zása lakossági fogyasztók esetében 4,7%-os, a gaz­dálkodó szervezetek esetében 5%-os áremelkedést jelent. Ezek alapján a 2006. évi csatorna díj a lakos­ság részére 168 Ft+áfa/m3-be, míg a gazdálkodó szervezeteknek 289 Ft+áfa/m3-be kerül.

Negyedik és ötödik napirendi pontban Kocsis Gábor aljegyző előterjesztésében a szociális rende­let, valamint a helyi gyermekvédelmi rendelet mó­dosítására került sor. A szociális rendelet változtatá­sa a közigazgatási eljárási törvény hatálybalépése és néhány egyéb aktuális szociálpolitikai kérdés miatt vált szükségessé. A helyi gyermekvédelmi rendelet módosítására azért volt szükség, mert 2006. január l-jétől a rendszeres gyermekvédelmi támogatás he­lyét a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény ve­

szi át, mely támogatási formára való jogosultság megállapítása jegyzői hatáskörbe került.

Soron következő napirendi pontban a Képvise­lők Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társu­lás beszámolóját tárgyalták. A napirendhez kapcso­lódóan ismételten tárgyalta a Testület a központi or­vosi ügyelet problémáját, s ennek megfelelően a té­mában határozatok is születtek, melyeket az Ön­kormányzat a Kistérség felé meg fog küldeni. Az egyik határozatban az Önkormányzat aggályát fejezi ki a központi orvosi ügyelet kérdésében, hogy a Kis­térségi Társulás nem tudta a feladatokat megfelelő­en ellátni, Bábolna városára és a környező települé­sek lakosaira kedvezőtlen hatású társulási döntést a Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társulás el­ső csődjének tekinti. Bábolna Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy véli, hogy felül kell vizsgálni Bábolna városának a társulásban való részvéte­lének szükségességét, illetve a központi orvosi ügyeletről szóló társulási döntés racionalitását. Mind a Polgármesteri Hivatal, mind az Önkormány­zat dolgozik azon, hogy a központi orvosi ügyeletet újra működőképessé tegye itt Bábolnán, melyhez a megfelelő eszközrendszer rendelkezésre áll.

Hatodik napirendi pontban a képviselő-testület 2006. évi munkatervének elfogadására került sor. A testület rendes üléseit 2006-ban is minden hónap utolsó csütörtöki napján 17.00 órai kezdettel tartja, ettől esetenként eltérhet a képviselő-testület dönté­se alapján. A munkaterv a 2006. évi testületi műkö­dés fő irányvonalát határozza meg, a napirendi pontok a munkatervben foglaltaktól eltérhetnek.

Ezt követően a nyolcadik napirendi pontban

Antos Csaba a Pénzügyi Bizottság elnöke számolt be a Pénzügyi Bizottság előző beszámoló óta, 2004. november 18. és 2005. november 17. közötti mun­kájáról. Ezen időszakban 11 rendes ülést tartottak, az adott időszakban más bizottságokkal összevont, vagy rendkívüli ülést nem tartott a bizottság. Az em­lített 11 bizottsági ülésen összesen (az előző évi 87-tel szemben) 105 határozat született, melyek beter­jesztésre kerültek a képviselő-testület elé. A benyúj­tott határozatokat a Testület a legtöbb esetben nagy többséggel elfogadta. A beszámolót a képviselő-tes­tület elfogadta.

Kilencedik napirendként tárgyalta a Testület a Kulturális és Sport Bizottság munkájáról szóló be­számolót Bérci Károlyné bizottsági elnök előterjesz­tésében. A beszámolóból kiderült, hogy a bizottság számos témában hozott döntéseket, alkotott rende­letekhez javaslatokat: így tárgyalta az önkormányza­ti intézmények beszámolóit, intézményi működést érintő kérdéseket, tanulmányi segélyek elbírálását a Szociális Bizottsággal közösen végezte a bizottság, de több színvonalas és sikeres program, rendez­vény született az elmúlt évben is a bizottság segítsé­gével, szervezésében. A Testület a Kulturális és Sport Bizottság munkájáról szóló beszámolót elfo­gadta.

A tizedik egyedi napirendi pontban a képviselő­testület tagokat delegált Bábolna városközpontjá­nak rekonstrukciós munkálatainak közbeszerzési bizottságába, így a mindenkori polgármestert, a Pénzügyi Bizottság és az Idegenforgalmi, Környezet­védelmi és Településfejlesztési Bizottság elnökét.

Gulya Gergely

Gyermekönkormányzat Gyermekönkormányzat beik­

tatására került sor 2005. decem­ber 15-én a Városháza dísztermé­ben. Bábolna ifjúsága november 18-án Gyermekönkormányzatá­nak új tisztségviselőket választott. Az ünnepi testületi ülésen dr. Horváth Klára polgármester Bá­bolna Város Önkormányzata ne­vében is megköszönte a 2003-ban megválasztott polgármesternek -Popovics Dórának - és a képvise­lőknek - Lengyel Bence, Szabó Balázs, Szedlacsek Dóra, Bata Máté, Bajcsai Gábor, Kajdi Péter Ákos - az elmúlt két év munkáját, s reményét fejezte ki, hogy sike­rült mindazt véghezvinni, amit megválasztásukkor elterveztek. Ezt követően a búcsúzó tisztség­viselők emléklapot és virágot ve­hettek át.

Dr Horváth Klára polgármes­ter ismertette 2005. évi Gyermek­önkormányzat választás eredmé­nyeit, melyen 365 bábolnai fiatal volt szavazásra jogosult. Prekler Alexandra 35 szavazatot kapott, mint polgármesterjelölt, míg a képviselők Lengyel Dániel 40 szavazattal, Angyal Zsófia 39 sza­

vazattal, Lakatos Renáta 34 sza­vazattal, Fehér Judit 31 szavazat­tal, Marozsán Tímea 30 szavazat­tal, Czanek Anita 26 szavazattal, Csillag Vivien 25 szavazattal ke­rültek megválasztásra.

Elsőként, a megválasztott Gyermekönkormányzat polgár­mestere, Prekler Alexandra tett ünnepélyes esküt, majd a képvi­selők együttesen tettek fogadal­mat arra, hogy minden igyekeze­tükkel Bábolna Város fiataljait képviselik, s érdekükben a leg­jobb tudásuk szerint lelkiismere­tesen járnak majd el a következő két esztendőben.

Polgármester asszony eredmé­nyes és kitartó munkát kívánt az esküt tett Gyermekönkormány­zatnak és átadta részükre a meg­bízóleveleket.

Az elmúlt években Bábolnai Gyermek és Ifjúsági Önkormány­zat a rá bízott feladatokat mindig pontosan és felelősségteljesen vé­gezte el. Az általa szervezett programokat sikeresen bonyolí­totta le, rendezvényei nagy nép­szerűségre tettek szert. Reméljük ez a jó példa segíti majd a most

beiktatott fiatal tisztségviselőket is, és munkájuk legalább annyira sikeres lesz, mint elődeiké.

Gulya Gergely GYÖK-lista

Polgármester: - Prekler Alexandra

2943 Bábolna, Kölcsey F. u. 15. Tel.: 70/ 524-6297

Képviselők: - Angyal Zsófia

2943 Bábolna, Móra F u. 12. Tel.: 30/ 247-3814

- Czanek Anita 2943 Bábolna, Tessedik S. u. 8. Tel.: 369-713

- Csillag Vivien 2943 Bábolna, Móra F. u. 23. Tel.: 30/937-5202

- Fehér Judit 2943 Bábolna, Kinizsi P u. 28. Tel.: 369-623

- Lakatos Renáta 2943 Bábolna, Kinizsi P u. 9. Tel.: 30/611-1614

- Lengyel Dániel 2943 Bábolna, Csekonics u. 3. Tel.: 20/981-9052

- Maruzsán Tímea 2943 Bábolna, Széchenyi Itp. F/l. Tel.: 20/ 346-7983

Periodikus audit Bábolna Város Polgármesteri Hivatalánál

2005. december 8-án sikeresen lezajlott Bábolna Város Polgármesteri Hivatala minőségirányítási rendszerének ISO 9001:2000 szabvány szerinti periodikus audit kereté­ben történő független tanúsító cég általi tanúsítása.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a Hivatal ügyfélközpontú működése az Európai Uniós szabványok­nak is maradéktalanul megfelel, tudtuk meg Kocsis Gá­bor aljegyzőtől.

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 7. oldal

A Mikulás hozta a műfüves pályát Lapunk már beszámolt arról,

hogy elkezdődtek a műfüves pá­lya kivitelezési munkálatai. Most örömmel számolunk be arról is, hogy a pálya átadásra került, így birtokba vehetik a BSE focistái, valamint a sportolni vágyó bábol­nai lakosok.

Az idő kicsit megviccelte a szervezőket, hiszen a szakadó eső miatt a műfüves pálya átadását a díszteremben kellett megtartani. Bár a pálya szélsőséges időjárási körülmények között is használha­tó, a résztvevők inkább a díszte­remben koccintottak annak örö­mére, hogy ezt a projektet is sike­rült megvalósítani. A köszöntő­ket stílszerűen a pálya egyik da­rabján állva mondta el dr. Hor­váth Klára polgármester és dr. Új­helyi István gyermek- és ifjúsági kormánymegbízott.

Mivel az átadót december 6-ára, Miklós napjára időzítették, ezért nagy meglepetésre, a fut-ballpályát ábrázoló tortát a Mi­kulás és krampuszai hozták be. A rendezvényen megjelentek a Bá­bolnai Sport Egyesület vezetői, valamint az ifjúsági és felnőtt foci csapatunk tagjai is, de tiszteletét tette dr. Ábrahám Attila sportért felelős címzetes államtitkár.

A beruházás a Bozsik-prog-ramban meghirdetett pályázat­nak köszönhetően valósulhatott meg, mintegy 75 millió forint ér­tékben. A pálya 65x45-ös méretű, és világítással is fel van szerelve, és hamarosan kerítés is körülve­szi majd az új létesítményt. A pol­gármester asszony elmondta, hogy bízik abban, hogy a sport­szerető bábolnai lakosság, vala­mint a környező települések fut­

ballt kedvelői is igénybe veszik majd az új szolgáltatást, ezzel is hozzájárulva a BSE anyagi terhe­inek csökkentéséhez. Várhatóan a sportlétesítmények városunk­ban tovább bővülnek, hiszen la­punk megtudta, hogy elkészültek az uszoda tervei, így már csak a megfelelő pályázat kell a megva­lósításhoz. A tervek szerint az uszoda a sportcsarnok mellé épül majd.

Újhelyi úrtól megtudtuk, hogy számára nagyon fontos a sport, éppen ezért szívén viseli az or­szág sportéletének fejlődését. Ki­emelte, hogy a magyar focit az utánpótlás neveléssel lehet újra az élvonalba emelni, ebben pedig nagy szerepe van a tárgyi feltéte­leknek. Mint megtudtuk erre a programra 2,9 milliárd forintot

különített el a kormány. Ebből a pénzből elsősorban a vidéki sportélet fellendítésére költöttek. Több műfüves pályára, valamint sportlétesítmények felújítására költötték a közel 3 milliárd forin­tot. Ebből a pénzből 166 beruhá­zás valósulhatott meg. Megtud­tuk, hogy a Bábolnán létrehozott "B" kategóriás labdarúgópályából mindösszesen 9 db van az egész országban. Dr. Újhelyi István el­mondta, hogy hosszú idő óta nem jutott ennyi pénz egy összegben a magyar sport támogatására.

Remélhetőleg Bábolna élni tud azzal a lehetősséggel, mely­hez ezen pályázat révén jutott, és ki tudja használni a műfüves pá­lyában rejlő lehetőségeket.

Mucsi Tamás

A Sikeres Magyarországért Hitelprogram A megye 76 településének

polgármestereit invitálta Bábol­nára Agócs István úr, a megye­gyűlés elnöke december l-jén a Magyar Fejlesztési Bank tájé­koztatójára. Az állami tulajdo­nú pénzintézet vezetői elsősor­ban a "Sikeres Magyarorszá­gért" elnevezésű hitelprogram­ról tartottak előadást, mely fő­ként az önkormányzatokat, de a vállalkozásokat is érinti.

A tájékoztató alkalmával számtalan olyan új információ­hoz juthattak hozzá a jelenlé­vők, melyek eddig nem voltak nyilvánosak. Ilyen volt például, hogy milyen összegű fejleszté­seket lehet igénybe venni, illet­ve milyen célokat lehet megfo­galmazni a hitel keretein belül. Az előadottak alapján leszűrhe­tő, hogy az önkormányzatok

mindenféle célt megfogalmaz­hatnak: a közösségi terek fej­lesztésétől kezdve az intézmé­nyek felújításán, karbantartá­sán keresztül az útfejlesztésig mindenre igénybe vehető ez a hosszú lejáratú, nagyon kedvez­ményes hitelkonstrukció.

Mi is az, ami egy önkormány­zat számára "szimpatikussá" te­het egy hitelfelvételt? Ez eset­ben a hosszú - 2-3 éves - türelmi idő, a hosszú lejárati idő, és a kedvező kamatozás.

Egyébként a rendezvényt azért is fogadta be települé­sünk, mert Bábolna Város Ön­kormányzata korábban már igénybe vett hasonló, MFB által támogatott, hosszú lejáratú hi­telt. Ennek keretében ingatla­nok közművesítése - 26 telek került kialakításra - és új utcák

építése - Víztorony utca és Rad­nóti utca folytatása - valósult meg. Az önkormányzat remé­nyei szerint a kialakított 26 te­lek eladásából vissza is tudják fizetni ezt a hitelt. H. P.

BÁBOLNAI FÓRUM

8. oldal 2006. január

IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM

183 éve született Madách Imre

Az esztendő első hónapja bő­velkedik irodalmi vonatkozású eseményekben. Közismert , hogy a január szülöttje Petőfi Sándor, és a Himnusz keletkezé­sének napján (január 22.) ünne­peljük a magyar kultúra napját.

Ezúttal irodalmunk szintén jeles alakjáról, Madách Imréről, drámairodalmunk kimagasló egyéniségéről emlékezünk meg.

1823. január 21-én született a Nógrád megyei Alsósztrego-ván (ma Szlovákia) nagy múltú középnemesi családban. Édes­anyja, Majthényi Anna gazdag lányként került a Madách csa­ládba, az ő hozománya volt a csesztvei birtok, amely fontos szerepet játszott a költő életé­ben. A családfő halála (1834) után az özvegy okosan irányí­totta a hatezer holdas birtokot.

Ez nyújtotta Madách számára élete végéig az anyagi függet­lenséget, az alkotáshoz szüksé­ges védettséget. Öten voltak testvérek, magánúton végezte tanulmányait. 1837-ben került Pestre, filozófiát és jogot tanult. Fővárosi tanulmányai idején ke­rült a szellemi élet sodrába: ma­gába szívta a reformkor liberális atmoszféráját, romantikus ízlé­sét és népszeretetét.

Írói ambíciói, próbálkozásai korán jelentkeztek. 1840-ben jelent meg első és egyetlen ver­seskötete Lantvirágok címmel. Egyetemi tanulmányait is eb­ben az esztendőben fejezte be, ügyvédi képesítést szerzett. Fe­lesége Fráter Erzsébet, akivel 1844-ben kötött házasságot, de később elváltak.

Szívbetegsége miatt Madách

nem vehetett részt a szabadság­harcban, de családja révén sok szállal kötődöt t a forradalmi eseményekhez, Kossuth eszméi­hez.

Sztregovai magányából az 1860-as évek elején Nógrád megye országgyűlési követévé választották. Egészségi állapota romlott , 1864. október 5-én halt meg Alsósztregován.

Madách egyetlen remekmű­ve, amelyre szinte egész életé­ben készült, Az ember tragédiája.

Egy papírszeleten talált fel­jegyzésből tudjuk, hogy 1859 februárjában kezdte írni, és 1860 márciusában fejezte be. A kész művet elküldte ismeretle­nül Arany Jánosnak. A végső megoldás sokat köszönhet Arany stilisztikai tanácsainak.

A mű 1862 elején jelent meg nyomtatásban. Halhatat lansá­gának titka nem is annyira mű­vészi tökéletességében, hibát-lanságában rejlik, sokkal inkább nyi tot tságában, abban, hogy minden kor számára van érvé­

nyes mondanivalója. Kérdései még ma sem idejét múltak. A tragédia elsősorban nem tanít, nem kijelent, hanem sokkal in­kább kérdez. Megszületése óta folyik róla a vita, de egyetlen korszak sem volt közömbös iránta. A megjelenésétől elisme­réssel fogadott mű azonban csak 23 évvel a költő halála után ke­rült színpadra. Paulay Ede, a nagy rendező látta meg benne az előadható drámát . Azóta úgyszólván évtizedről évtizedre rendezők versengenek színpadra állításáért, színészek vágya, hogy eljátszhassak Ádámot, Évát vagy Lucifert. Méltán so­rolják a magyar irodalom halha­tatlan alkotásai közé.

A mára már szállóigévé vált befejező sorát érdemes célként magunk elé tűzni a 2006. esz­tendő kezdetén is:

"Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"

Összeállította: Veresné Szkocsek Mária

Helyes Jenő festőművész kiállítása Helyes Jenő Bábolnán élő és alko­

tó festőművész kiállításának meg­nyitójára voltunk hivatalosak de­cember 3-án a kora délutáni órák­ban. A tárlat megnyitására a mű­vész Szigeti Endre esztétát kérte fel, aki Weöres Sándor sorait idézte az alkotó munkásságának méltatását megelőzően:

,,A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben. A való­ság szakadatlanul énekel a látszaton keresztül. Az ének szakadatlanul el­pihen a változatlanban."

Helyes Jenő festészetéről szólva megnyitó beszédében Szigeti Endre

elmondta, hogy a művész képzelete nyitott kapujában fogadja az új él­ményeket, s ez az alapja festői fris­sességének. Az élmények varázsa hatja át egész művészetét. Végtele­nül szerény, korlátlanul igényes al­kotó. A képek, melyeket fest, le­nyomatai érzelmeinek, benyomása­inak. Tájképei, csendéletei olyan vi­lágképet tükröznek, amelyben egy­szerre van jelen hagyomány, és álta­la formált szuverenitás. Festményei a természetvilág mozaikdarabkái, a természet örök körforgását jelenítik meg, egyéni látásmódján keresztül csodás tájakat járhatunk be.

E cikk írójának az elmúlt néhány év során alkalma volt végigkísérni, szemlélni - ha nem is mélységekbe menően - Helyes Jenő festészetének formálódását. Ezért a művésszel folytatott beszélgetésem során első­sorban arra voltam kíváncsi, milyen változásokat észlelt önmaga művé­szi alakulásában, fejlődésében. Amint azt elmondta, úgy érzi, mennyiség tekintetében sokat dol­gozik, meglehetősen termékeny korszakát éli manapság. De számá­ra sokkal fontosabb az igényesség, az, hogy festményei a lehető legjob­ban tükrözzék saját benyomásait, melyek őt egy-egy kép alkotása közben érik. Érzése szerint az idők folyamán tompult, finomodott, stí­lusa nem harsogó, kicsit moder­nebb megfogalmazásokat tapasz­talt önmagán, de elveiben, látás­módjában nem változott, és nem is szeretne változtatni ezen.

Az elsősorban tájakat, a termé­szet csodás varázsát megformáló képek megalkotásáról szólva - me­lyek már országunk határait is túl­lépik - a művész kiemelte, hogy volt szerencséje jó néhány környék­beli országba is eljutnia. Ezáltal amiket lefestett, túlnyomórészt sa­ját élményként élhette meg, de mint említett , megmozgatja fantá­ziáját akár egy fekete-fehér fotó is,

mely benne valami érzést kelt. így természetesen jó néhány általa le­festett külföldi tájon személyesen nem járt, de az a fotó, mely a birto­kába került, fantáziáját a festmé­nyein tapasztalható módon meg­mozgatta. A zömében magyaror­szági, erdélyi képek és az osztrák tájakat ábrázolók közvetlen lát­ványélményből fakadóan születtek, de például a francia vidéket ábrázo­ló egy úti film kapcsán látott napvi­lágot.

A jövő terveiről érdeklődve He­lyes Jenő már egy kapuvári kiállítás megrendezésén gondolkodik, mely szerinte tavasszal jöhet létre legha­marabb. Legfontosabb terve azon­ban az a pályázat, melynek vég­eredményeképp tagja lehet a Kép­zőművészeti Alapnak, így elismert és zsűrizett művészként jegyzik majd az országban. Hantos

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 9. oldal

Az orvosi ügyeleti rend 2006. január l-jétől

megváltozott A szolgáltató neve (székhelye): Komárom Város Egészség­

ügyi Alapellátási Szolgálat (2900 Komárom, Jedlik Á. u. 8.) A központi ügyeleti rendelő (telephely) címe: 2900 Komá­

rom, Tóth L. u. 3. A központi ügyelet telefonszáma: 06-34-344-770 A központi ügyelet működési/szolgálati ideje: heti 128 óra - Munkanapokon 16.00-08.00 óra között - Heti pihenőnapokon, munkaszüneti napokon: 08.00-08.00

óra között. A központi ügyelet ellátási körzete: Ács, Almásfüzitő, Bábol­

na, Csém, Csép, Kisigmánd, Komárom, Mocsa, Nagyigmánd települések közigazgatási területe.

A központi ügyelet feladata: az érintett háziorvosi körzetek lakosságának alapellátási szintű sürgősségi ellátása a mentő­szolgálattal együttműködve. Ennek keretében az ügyelet az el­látásra jelentkező betegeket az e célra kijelölt ügyeleti helyen (telephelyi rendelő), illetve amennyiben a beteg állapota azt in­dokolja, a beteget otthonában, illetve tartózkodási helyén látja el, vagy a mentőszolgálat útján gondoskodik a beteg otthoná­ban történő ellátásáról, illetve az állapotának megfelelő ellátá­si szinten működő egészségügyi szolgáltatóhoz történő utalásá-

Karácsonyi kiállítás az általános iskolában

Évről évre visszatérő szép programja iskolánknak az adventi idő­szakban megrendezett karácsonyi kiállítás. A rendezvény érdekes­sége és legfőbb értéke, hogy tanulóink munkáit csodálhatják meg a résztvevők. Különböző alapanyagokból sokféle technikával ké­szült kis tárgyak férnek meg jól egymás mellett: batikolt textilek, keresztszemes öltéssel készült terítők, festett üvegek, gipszből ki­öntött gyertyatartók, karcolásos technikával készült képek.

Szárított gyümölcsökből és egyéb termésekből, természetes alapanyagokból készült alkotások melengetik az idelátogatók szí­vét. Megszépíti e kiállítás a várakozás idejét, és számos ötletet is ad, hogyan varázsolhatjuk egyszerűen egy kis idő ráfordításával szebbé környezetünket az ünnep idejére. Köszönet ezért kollégáinknak, diákjainknak.

Az idei rendezvényünk új színfolttal is gazdagodott. Szorgos ke­zű édesanyák időt, fáradtságot nem kímélve ötletes ajándékokat készítettek a kiállításra, melyeket meg lehetett vásárolni.

A faliképek, gyertyatartók, díszüvegek, mézes sütemények, hab­karikák pillanatok alatt gazdára találtak. A bevételt - több mint 32 ezer Ft-ot - a szülők felajánlották az iskolának.

Ismét egy szép példáját láthattuk a szülői összefogásnak, tenni akarásnak, és annak a szép gesztusnak, hogy nemcsak kapni de ADNI is jó. Köszönet érte azoknak, akik anyagi támogatást nyúj­tottak, illetve akik az ajándékok elkészítésében segítettek: Bartók Ildikó, Csillagné Mészáros Anita, Lentulai Edina, Mészáros Attiláné, Mészárosné Dómján Hajnalka, Mohácsi Gáborné, Morvainé Sárközi Katalin, Mózerné Rang Beáta, Nagy Gáborné, Péterné Csapó Júlia, Sárkányné Gerencsér Henrietta, Suhayda Marianna, Szepesi Tamásné, Szilágyi Zsuzsanna, Véghné Szilvási Margit.

Veresné Szkocsek Mária igazgatóhelyettes

Iskolai hírek Az anyanyelv ápolása, fejlesztése egyik elsődleges feladatunk. Az

anyanyelv ismerete, szabályainak megértése és alkalmazása nélkül az írásbeli és szóbeli megnyilatkozás lehetetlen, az idegen nyelvek elsa­játítása pedig nehézkes. Ezért minden lehetőséget meg kell ragad­nunk, hogy tanulóink ebbéli tudását, ismereteit fejlesszük. Az anya­nyelvi órákon túl ezt a célt szolgálják a versenyek is. Évről évre részt veszünk anyanyelvi versenyeken, és most ismét szép sikernek örvend­hetett iskolánk. Három tanulónk bejutott az országos Arany János le-velezős anyanyelvi versenyre. A döntőt 2005. december 11-én ren­dezték meg Budapesten, a Műszaki Egyetem épületében. Itt is jól tel­jesítettek diákjaink, a középmezőnyben végeztek:

Angyal Zsófia - felkészítő tanára: Szabóné Hornok Ildikó Dezsényi Adél - felkészítő tanára: Veresné Szkocsek Mária Fábián Dávid - felkészítő tanára: Klincsokné Sarf Lívia Gratulálunk, és további sikereket kívánunk tanítványainknak.

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI TEVÉKENYSÉG Az általános iskolában 2002-ben vezették be az ISO 9001: 2000

minőségirányítási rendszert, mely a különböző munkafolyamatokat szabályozza, illetve méri partnerei elégedettségét.

E munkából a szülők és a diákok is kiveszik bizonyos értelemben a részüket, hiszen október hónapban kitöltik a kérdőíveket. Az is­kola vezetése a következő évi tervezésnél, fejlesztésnél figyelembe veszi a javaslatokat.

Természetesen szigorú adminisztrációt, belső ellenőrzést is meg­követel a rendszer alkalmazása, mely kiterjed az intézmény vala­mennyi dolgozójára.

A bevezetés óta 2004-ig minden évben úgynevezett periodikus auditra került sor, melyet egy független tanúsító cég végzett, illetve végez. A 2005. esztendő egy nagyobb ellenőrzést hozott, ugyanis három év után meg kell újítani a minőségirányítási rendszert. Isko­lánkban erre az újratanúsító auditálásra 2005. december 19-én ke­rült sor. Megállapítást nyert, hogy a rendszer működik, a nevelési­oktatási folyamatok jól szabályozottak. Így iskolánkban az ISO mi­nőségirányítási rendszer a következő három évben tovább működ-het. Veresné Szkocsek Mária

igazgatóhelyettes

TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az 1995. évi XLII Törvény

és a 27/1996. (X. 30.) BM sz. rendeletben előírt kötelező ké­ményseprő-ipari munkák közül az éves kéményellenőrzést és tisztítást, valamint az elmaradt éves szolgáltatási díj beszedését végezzük, ütemtervünk szerint 2006. január 02-től a teljes tele­pülésen.

A 2006. évi kéményseprő-ipari szolgáltatás díjai: egyedi kémény 864,- Ft/db/év gyűjtő kémény 552,- Ft/szint/év kis központi kémény 1.428,- Ft/db/év

Komárom-EsztergomMegyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft.

BÁBOLNAI FÓRUM

10. oldal 2006. január

MIKULASVARO SZÍNHÁZ - Mikulásváró színházi előadás­ra invitálta a bábolnai gyermekeket és szüleiket önkormányza­tunk december 3-án a koraesti órákban. A Szabadidőközpont előcsarnokában Mikulás bácsi várta az apróságokat, aki egy kis versike, vagy dal ellenében szaloncukorral ajándékozta meg az őt köszöntőket.

A színpadon a Tihanyi Vándorszínpad Elvarázsolt Katinka cí­mű meseelőadását tekinthették meg a gyermekek. A mese a sze­gény sorból származó Katinka és a Királyfi szerelméről szólt, mely természetesen számos cselszövés közepette bontakozha­tott csak ki a lelkes nézősereg legnagyobb örömére.

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA alsó tagozatosaihoz december 6-án reggel látogatott el a Mikulás. A várakozás perceit megkönnyítet­te, hogy az Anonim drámacsoport egy vidám műsorral kedveske­dett a kisebbeknek, majd a felső tagozatosok kis ajándékokkal lep­ték meg társaikat, amit az alsósok viszonoztak, majd valamennyi alsó tagozatos osztályba ellátogatott a Mikulás.

MIKULÁS A NYUGDÍJASOKNÁL - Az Idősek Klubjába is ellátogatott a Mikulás. Őt verssel köszöntötték nyugdíjasaink, Mikulás bácsi pedig mesével örvendeztette meg a klub közönsé­gét. Természetesen mindenki kapott egy-egy apró ajándékot is.

A HAGYOMÁNYOS FIDESZ-MIKULAS ezúttal is a Szabad­időközpont színpadán várta rajongóit. Az ajándékok kiosztásán kívül idén is rendeztek krampusz versenyt, a rendezvényt pedig a szokásos filmvetítés zárta.

A MIKULÁS JÁRT AZ ÓVODÁBAN IS. Meglátogatott min­den csoportot, ahol a gyerekek versekkel örvendeztették meg őt, melynek eredményeképp az ajándékok kiosztása sem ma­radt el.

Hantos

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 11. oldal

"Álljunk meg egy szóra!" Az egészséges lokálpatriotizmus, a közös felelősséggel vállalt

feladat, a lelkiismeretes kollektív munka elismeréseként telepü­lésünk elnyerte a megtiszteltető város címet. Mit is jelent ez ne­künk. Elsősorban talán azt, hogy az ország vezetése elismerte ed­dig végzett munkánkat. Ez a megbecsülés minden bábolnainak szól, hiszen együtt dolgoztunk, együtt tettünk meg mindent, hogy ezt az elismerést kivívjuk magunknak. Másodsorban azt jelenti, hogy a mércén a léc magasabbra került. Ez a rang kötelezettsé­get is jelent, és az elvárásoknak meg kell felelnünk.

Bábolna Város Önkormányzata elkészítette a település adott­ságait, értékeit és gyengeségeit feltáró, a jelenlegi helyzetben rej­lő veszélyeket felderítő, a fejlődési lehetőségeket meghatározó helyzetfeltárást. Az analízis célja az volt, hogy megalapozza a vá­ros hosszú távú fejlesztési koncepciójának elkészítését, a legfon­tosabb eredményeket kiemelve rámutasson a fejlesztés szüksé­gességére, és meghatározza a legfontosabb beavatkozási terüle­teket.

De "álljunk meg egy szóra", mert a napi problémák megoldá­sa legalább annyira fontos, mint a hosszú távú tervek készítése. A Bábolnai Fórum decemberi számában megjelent "VÁROS­BÓL PUSZTA?" cimű cikkben a bábolnaiak véleményét, jogos aggályait fogalmazta meg egy kedves olvasónk. Nem szeretnék magyarázkodni, mentegetőzni, csak az észrevételekhez kapcso­lódó tényeket felvázolni.

Európa Uniós elvárás, hogy minden állampolgár részére biz­tosítani kell az orvosi ellátás elérhetőségét a nap mind a huszon­négy órájában. Ezért a hétközbeni orvosi készenlét helyett ügye­leti rendszert kell működtetni. Ez csak kistérségi összefogással fi­nanszírozható. A rendszer felállításának kidolgozását a Kistérsé­gi Társulás az elmúlt év elején megkezdte. Hosszú egyeztetések után körvonalazódott, hogy a térség hét települése kétközpontú ügyeleti rendszert alakít ki úgy, hogy pénzügyileg finanszírozha­tó, illetve szakmailag megvalósítható legyen. Az elképzelés ki­dolgozása után Nagyigmánd, Kisigmánd, Csém és Ács képviselői mégis úgy döntöttek, hogy az ellátást nem Bábolnán, hanem Ko­máromban kívánják igénybe venni. Döntésük számunkra érthe­tetlen. Sajnos az elképzelt rendszer finanszírozása így már nem oldható meg, ezért január l-jétől csak a komáromi ügyelet működ­tethető. A Kistérség döntését tudomásul vettük, de nem nyugod­tunk bele. Elértük, hogy a rendszer fenntarthatóságát, működé­sének tapasztalatit 2006. májusában a Kistérségi Társulás meg­tárgyalja. Az orvosi ügyelet éves terheit (ami 30-35 millió forint évente) Bábolna egyedül nem tudja felvállalni, ezért a probléma enyhítése érdekében tárgyalást folytattunk az Országos Mentőszol­gálattal egy bábolnai mentőállomás felállításáról, melynek csak a felállítási költségét kell megteremtenünk, hiszen az üzemeltetés költsége nem az Önkormányzatot terheli.

Az Egészségügyi Központ üzemeltetését az elmúlt évben átad­tuk a KARDIREX Kft-nek. Ezt a döntését is nehezen, de átgon­doltan hozta meg a képviselőtestület. Az egészségbiztosítási pénztár az egészségügyi intézményeknek a finanszírozás költsé­geit akkor téríti meg, ha az intézmény szolgáltatásait az előírt normák szerint veszik igénybe. Az Egészségügyi Központ üze­meltetésének költségei (az évenként csökkenő támogatások mi­att) évről évre növekvő mértékben támogatásra szorult. Ez a fo­lyamat a fejlesztések finanszírozásának csökkenése miatt egyre inkább felgyorsult. A folyamat megállítása és megfordítása érde­kében hoztuk meg döntésünket, hogy az üzemeltetést átadjuk egy olyan vállalkozásnak, amely már máshol is bizonyította, hogy a szolgáltatás minőségét javítani tudja. Szerződésben a röntgen megszüntetése szerepel, de a vállalkozó a meglévő képdiagnoszti­kai rendszer fejlesztésére kötelezettséget vállalt, az Önkormányzat

pedig megállapodott a tatabányi kórházzal, hogy az éves tüdőszű­rő vizsgálatokat Bábolnára kitelepített röntgengépével elvégzi.

Sajnos az egészségügy problémáját a parkolóra, vagy műfüves pályára költött milliókból nem lehet megoldani. Az élet színvo­nalát sok minden együttesen határozza meg. Kell munka, egész­ség és közbiztonság, kulturális élet, szép és lakható környezet. Hogy élhetőbbé tegyük városunkat, kellenek tervek is. "Fontos­sági sorrend".

A körforgalom megépítésére három éve vártunk, márciusban végre megkezdődik az építése. Városközpont kialakításának el­képzeléseit be tudjuk mutatni településünk lakóinak még a körfor­galom elkészülte előtt.

Bábolna város. Közigazgatásilag. Én hiszek abban, hogy való­jában is város lesz. A várossá válási folyamat elkezdődött. Az Egészségügyi Központ szolgáltatásait a szomszédos települések-

. ről is igénybe veszik (a bábolnai központú ügyeleti rendszer elve­tése ellenére). Okmányirodánk kiszolgálja a környező települé­seket is. Építészeti Osztályunk nem csak a bábolnai lakosok ügyeit intézi. A környező települések belsőellenőri feladatait Bá­bolnáról látjuk el.

Van hosszú távú városfejlesztési koncepciónk, melyből kiragad­tam az általam fontosnak tartott területek egy-két fontos elemét:

- Mentőállomás létesítése, prevenciós és szűrési (monitorozá­si) programok indítása;

- Iskolánk képzési rendszerének átalakítása: hagyományos tu­dásbázis megőrzése, fejlesztése mellett szakképzési rend­szer, átképzési lehetőségek kialakítása;

- A hagyományos közösségi élet kialakulásának elősegítése; - Átfogó városmarketing koncepció kistérségi koncepcióba il­

lesztve; - Az Európai Uniós elvárásoknak megfelelő, a "hatósági"

szemléletet felváltó "szolgáltató önkormányzat" kialakítása. A felsorolásból talán látszik, hogy szükségünk van a kistérségi

összefogásra, mert van, ami egyedül nem megy. Bízunk abban, hogy a Kistérségi Társulásban végzett munka nem az egyéni ér­dekek érvényesítéséről, hanem a közös érdek összehangolásáról fog szólni. Sajnos saját erőforrásainkat a hatékony felhasználás érdekében az államilag támogatott beruházásokhoz (pályázati kiírásokhoz) is igazítani kell.

Bízom abban, hogy magunk és a jövő generációja érdekében a hosszú távú céljainkat lelkiismeretes, kollektív munkával meg tudjuk valósítani.

Bihari Gábor alpolgármester

TÁJÉKOZTATJUK a Tisztelt Lakosságot, hogy

DR. MÁTRAY ÁRPÁD hatósági állatorvos

2006. január 6-tól 2006. február 8-ig

SZABADSÁGÁT TÖLTI. Helyettesíti: dr. Molnár Gábor

(Tel.: 20/9360-290) Nagyigmánd, Búzavirág u. 7.

A SAJÁT RENDELÉSI IDEJÉBEN.

BÁBOLNAI FÓRUM

12. oldal 2006. január

DECEMBERI ESEMÉNYTURMIX Kedves Olvasó! Bár túl vagyunk az óévet záró mulatságokon, ki-ki elkészítette a

saját "turmixát", búcsúzóul a 2005. évtől hadd számoljak be néhány eseményről, melyek jobbá tették hangulatunkat, több vidámságot hoztak mindennapjainkba, változatosabbá tették a készülődést új élményeket jelentettek.

Bakancsos túrára került sor a Vértes hegységbe, ahol a részt ve­vő vidám gyermeksereg személyesen találkozhatott a Mikulással. Ő természetesen ajándékkal kedveskedett a természetet már szerető és éppen megszeretni szándékozó erdőjárókkal. Bár ilyenkor az időjárás nem mindig kedvez a szabadban tervezett programoknak

- vagy túl havas, vagy túl vizes, vagy túl sáros, vagy túl hideg - egy vérbeli természetjárónak, és leendő természetjárónak ez nem probléma. Ahogy egy észak-német közmondás bölcsen kijelenti: Rossz idő nincs, csak nem megfelelő ruházat. És ez így igaz is. Min­denki jól érezte magát, vidáman, felfrissülve ért vissza a csapat Bá­bolnára. Örültünk, hogy e túrára nagyon sok gyerek is érkezett. Reméljük tavasszal ismét találkozunk velük egy másik erdőben. Köszönöm a szervezőknek az előkészítést és a program levezetését.

Nemcsak testünk, de szellemünk is épült, gyarapodott a komá­romi Német Kisebbségi Önkormányzat immár hagyományos kará­csonyi versmondó versenyén, melyet idén Monostoron szerveztek

meg. Tanulóink a legkisebbektől a legnagyobbakig gyönyörű verse­ket adtak elő nagyon szép hangsúlyozással és kiejtéssel. Méltán tapsolták meg őket. Reméljük jövőre is ilyen lelkesen fognak ké­szülni. Köszönöm a lelkiismeretes felkészülést.

Ismét elutaztunk Bécsbe a híres "Christkindl vásárra" is, hiszen így még jobb hangulatban várhattuk a karácsonyt. Szép időben, jó autóbusszal, kedves résztvevőkkel, azt hiszem mindenki élvezte az utat. Vidáman, családjával, barátaival töltött egy kellemes napot, kikapcsolódhatott a hétköznapi rohanásból. Minden bábolnai ne­vében köszönöm az Önkormányzat támogatását.

Rendhagyó énekórán vettek részt tanulóink Nagyigmándon a Művelődési Házban. Idén az ifjúsági hangversenybérlet keretein belül Alexander Hirsch műsorára került sor. A művész az ősi

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 13. oldal

hangszereket, a zene fejlődését mutatta be nagy sikerrel. A nagyigmándi általános iskolával közösen szervezett hangverse­nyek keretein belül a gyerekek kiléphetnek az osztálytermek ha­gyományos óráiról, és előadótermekben, híres művészek tolmá­csolásában "élőben" barátkozhatnak a zene szépségeivel. A kö­vetkező ilyen "óra" januárban lesz Győrben a Richter Teremben, ahol a Győri Filharmonikusok, és a Győri Nemzeti Színház mű­vészeinek közös előadását tekinthetik meg, márciusban pedig a Bábolnai Játékszín ad otthont a művészet ezen ágának. Köszö­nöm a Filharmónia Budapest és Észak-Dunántúl Kht. segítő munkáját.

Ebben a tanévben hagyományos nyelvi karácsonyi műsorunk bemutatására a Szabadidőközpontban került sor. Kétszáz körüli gyermek készült bemutatni angol, vagy német nyelven, hogyan várja a karácsonyt. Versekkel, énekekkel, dramatizált jelenetek­kel, ill. prózai szövegekkel mutatták be milyenek a szokások e két nyelvterület országaiban. Az előadás talán nem volt "profi" szín­vonalú, de a cél nem is ez volt, hanem az, hogy minden gyerek, aki vállalta a tanulást, a készülést, a próbákat, egyszóval a mun­kát, felléphessen, szerepelhessen, örömet szerezzen társainak, hozzátartozóinak. Azt hiszem, ez sikerült is. A sok néző, szeretet­tel, megértéssel, örömmel fogadta ezt a szokásostól eltérő kará­csonyi ajándékot. Az előadás utáni közös "uzsonna" pedig leve­zette a korábbi izgalmat, feszültséget. Köszönöm a szülőknek a sok finomságot, kollégáimnak a felkészítést, és nem utolsó sor­ban a gyerekeknek a szereplést.

Természetesen e "turmixon" kívül még nagyon sok esemény ké­szített fel a karácsonyra és színesítette az év utolsó hónapját. Én azokról számoltam be Önöknek - Nektek melyek szervezésében, létrejöttében részt vettem. Remélem, igyekezetem nem volt ered­ménytelen.

Minden kedves bábolnai olvasónak, lakosnak áldott, békés, boldog új évet kívánok.

Bérci Károlyné

Egészségnevelés és karácsonyi kiállítás az iskolában Az egészségnevelési hónap

programjáról, céljairól előző szá­munkban már beszámoltunk. Ezen cikkben az ehhez kapcsoló­dó díjátadó ünnepségről, és a vele egy időben megnyitott karácsonyi kiállításról számolunk be. *

Bizton állíthatom, ilyen láto­gatott és ekkora sikerű rendez­vényt régen tartottak az általános iskolában. A rendhagyó módon összevont rendezvényekhez még társult egy karácsonyi vásár is, ahol a szülők által készített aján­déktárgyakat vásárolhatták meg az eseményre ellátogatók. Az egészségnevelési hónap díjkiosz­tóját Mesterbázy Attila ifjúsági családügyi szociális és esélyegyen­lőségi államtitkár nyitotta meg. Megnyitó beszédében kiemelte az egészséges életmód, a sport, a mozgás, a helyes táplálkozás fon­

tosságát. Az idén az egészségne­velési hónap költségvetéséhez nagyban hozzájárult, hogy a TESZ Alapítvány pályázatán si­került támogatást nyerni - tudtuk meg Bierbauer Imrémtől, a rendez­vény szervezőjétől. Ez a pénz azt is lehetővé tette, hogy minden egyes a programban részt vevő gyermek, csoport vagy osztály ajándékot vehetett át. Az ajándé­kokat Mesterbázy Attila államtit­kár, Hrubi Ferenc iskola igazgató, dr. Horváth Klára polgármester, valamint Bierbauer Imréné tanárnő nyújtották át a diákoknak. A de­cember 14-i programot egyéb­ként színesítette az Anonim drá­macsoport, valamint az iskola kó­rusának műsora is. A díjátadó után a látogatók megtekinthették a gyermekek, valamint a tanárok által a karácsonyi kiállításra készí­

tett munkákat is. A kiállított tár­gyak anyagszükségletét is az ala­pítványi pénzből oldotta meg az iskola. Amellett, hogy így nem volt hiány alapanyagból, a gyere­kek az elkészített tárgyakat haza is vihették.

Ezzel egy-időben a szülők meg­nyitották a karácsonyi kirakodó vásárt, ahol a nézelődők vásárol­hattak a szebbnél szebb ünnepi díszekből. Az első vásárlók közt volt az államtitkár úr is. Nem sokkal később minden áru elfo­gyott, így átadásra került az isko­la vezetésének az összegyűlt pénz, melyet természetesen az iskola a tanulók javára fordít majd. A ren­dezvény szervezője nagyon elége­dett volt mind az egészségnevelé­si hónap lebonyolításával, mind pedig az átadó-, megnyitó ünnep­séggel. Mint azt a tanárnő el­

mondta, ennyi látogató még nem volt a karácsonyi kiállításon, te­hát az összevonás jó ötletnek bi­zonyult. A nézelődők friss pogá­csát és némi innivalót is fogyaszt­hattak, hogy az idő kellemeseb­ben teljen. Az elkészített munkák arzenálját végignézve, a gyerekek szeretik az efajta elfoglaltságot, örömüket lelik saját és mások munkájában. Ez már csak azért is fontos, mert sikerélményt biztosít a diákoknak.

Az általános iskolában jövőre is megrendezik ezen programokat. Bíznak abban, hogy a következő évben is sikerül pluszpénzhez jut­ni, hiszen csak ebben az esetben lehet ekkora volumenű rendez­vényt kerekíteni az immáron ha­gyományos programokból.

Mucsi Tamás

BÁBOLNAI FÓRUM

14. oldal 2006. január

Karácsonyi összeállítás képekben ZENEISKOLAI KARÁCSONY - A bábolnai művészeti iskola

immár hagyományszámba menően minden év végén, karácsonyt megelőzően átfogó előadást nyújt a keretein belül működő zenei, tánc és prózai tanszakok műsoraiból. December 17-én a Szabadidőközpont színpadán tartották ez évi karácsonyi koncertjüket, melyre ezúttal is színültig megtelt a nézőtér. Az esemény különlegessége volt, hogy most lépett színpadra először az az együttes, mely a méltán népszerű fúvószenekar utánpótlás nevelését hivatott folytatni.

KARÁCSONYI MŰSOR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN - Az általános iskola földszinti aulájában hangulatos karácsonyi műsort adtak az Anonim drámacsoport növendékei alsó tagozatos diáktársaik­nak. A színdarab témáját természetesen Jézus születése adta, melyet a művészpalánták kitűnő érzékletességgel játszottak el.

REGÖLÉS - Karácsony második napján a kora délelőtti órákban néptáncos fiúkból álló csoport Török Sándor vezetésével nyakába vet­te településünket, hogy egy régi népszokást, a regölés hagyományát élesszék újjá. A csapat bekopogtatott településünk néhány családjához, ahol a régmúlt szokásainak megfelelően énekeltek elűzvén a ház felől a rossz szellemeket, és a legjobbakat kívánva a ház lakóinak. Ezért őket vendégül látták egy kis szívet-lelket melengető itallal, harapnivalóval.

KARÁCSONY AZ ÓVODÁBAN - Városunk óvodájában immár hagyománynak számít, hogy akár csoportonként, akár nagyobb közösségben karácsony tiszteletére hangulatos műsorokkal kedvesked­nek egymásnak, szüleiknek, meghívott vendégeiknek az ovisok. Az előadók ezúttal is nagy tapsot kaptak a hálás közönségtől. Az előadást követően a csoportok az intézmény karácsonyfája köré gyülekezve gyújtották meg a csillagszórókat.

BÁBOLNAI FÓRUM

2006. január 15. oldal

KARÁCSONY AZ IDŐSEK KLUBJÁBAN - A Szociális Gondozási Központ és az Idősek Klubjának munkatársai, mint min­den évben, úgy idén is szerveztek karácsonyi műsort nyugdíjasaink részére. A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is óvodások érkeztek az Idősek Klubjába, hogy betlehemes műsorukkal karácsonyi hangulatot varázsoljanak az idősek közösségébe.

Összeállította: Hantos Péter

Karácsonyi játszóház December 16-án, pénteken 14 órakor a gyerekek már türelmetlenül várták

az iskola aulájában a játszóház kezdetét. Kitörő örömmel vették birtokukba a szebbnél-szebb foglalkozásokat kínáló asztalokat. A kisebbek most is saját taní­tó nénijüket keresték meg először. A tapasztalt játszóház-járók gyorsan feltérké­pezték a kínálatot, s csak azután választottak.

A bejáratnál Varga Mónika asztalánál kitűnő karácsonyi ajándékot, zsugorka medált készíthettünk. A technikát ősszel már megismerhették azok, akik elláto­gattak a klubban tartott foglalkozásra. Ezúton üzenem az édesanyáknak, hogy az elkészült medált otthon süssék újra! 200 °C fokos sütőben porcelántányéron a rajzos felével lefelé fordítva süssék kb. 20 percig! Ekkor a csiszolt felszín kar­colásai eltűnnek, üvegszerűen áttetszővé válik, a szélei lekerekednek.

Tóth Petrovszky Éva dióból készített karácsonyfadíszt. Mellette Ignáczné Burucky Erika jegesmedvés kollekciója várta az ügyes kezű gyermekeket. Peresztegi Gáborné Piroska néni segítségével angyalka rizsbabát készíthettünk. Asztaldíszként és karácsonyfán egyaránt jól mutat. Sárkányné Gerencsér Henri­etta képviselte idén a szülőket. Csillagot, gyertyát fűzött gyöngyből, melyben segítőtársa Szabacsiné Szőke Edit volt. A játszóház slágerei a hungarocell göm­bök voltak. Simonné Farkas Beáta és a Tanos Lászlóné - Czinderné Francsics Ju­dit páros két különböző technikával varázsolt a fehér gömbökből csillogó-villo­gó karácsonyfadíszeket. Bierbauer Imréné Magdi néni asztalánál gyönyörű ün­nepi gyertyák készültek.

Mire jó az elhasználódott fogkefe? Festékszórásra! - mutatta be Mátyás Ani­kó. A vidám játék közben különleges üdvözlőlapokat készítettek vele a gyere­kek. Hogy idén se maradjunk ablakdísz nélkül, Major Anikó asztalához látogat­tunk el havas házikóért. A játszóházon kb. 120 gyermek vett részt nagyszerű hangulatban. 16 órára elfogytak az alapanyagok, elfáradtak az ügyes kezek. Mindenki megelégedett mosollyal, ünnepi hangulatban távozott. Az elkészült darabok bizonyára sok örömet szereztek gyermeknek-felnőttnek egyaránt.

Köszönöm a közreműködők áldozatos munkáját, a Polgármesteri Hivatal és az Iskolánkért Alapítvány támogatását. Találkozzunk újra a húsvéti játszóházon!

Banadics Sándorné

Az adókártya kiváltása Az adóigazolványon (köznapi nevén adókártyán)

szereplő adóazonosító jelre már egyre nagyobb szükség lehet az élet különböző területein. Adóköte­les kifizetéshez csak az adóazonosító jel birtokában juthatunk, de egyes ellátásokhoz, kedvezmények­hez, sót ingatlan értékesítéshez is szükség van rá. A diákoknak is rendelkezniük kell adókártyával, ha nyári munkára mennek, az iskola mellett dolgoz­nak, vagy akár ösztöndíjban részesülnek.

Az adóazonosító jel igénylése nincsen korhoz kötve, akár az újszülöttnek is kérhetnek szülei. A magyar állampolgárság sem feltétel, külföldieknek is rendelkezniük kell vele bizonyos esetekben (pl.: magyarországi jövedelem). Nem magyar állampol­gároknál annyi az eltérés, hogy ha nincs magyar személyi igazolvány, akkor az útlevél, és a lakcím igazolására lakcímkártya, illetve az illetékes önkor­mányzat lebélyegzett igazolása szükséges. Amennyi­ben a külföldi állampolgárnak nincs magyarországi lakcíme, tartózkodási helye (pl.: Szlovákiából jár hazánkba dolgozni), az adóigazolványt az APEH

Észak-budapesti Igazgatóság Általános Főosztályától (1390 Bp., Madarász V u. 5/A.) kell megkérni.

Az igénylésre külön nyomtatvány szolgál, mely­nek 0534 a száma. Ez az adatlap bármelyik ügyfél­szolgálatunkon ingyenesen beszerezhető és az APEH Internetes honlapjáról is letölthető. A nyom­tatványt olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel kell kitölteni. Az adatoknak meg kell egyezniük a be­nyújtott okmányokban szereplőkkel (pl.: több utó­név szerepeltetése).

A személyi adatok igazolására bizonyos okmá­nyok másolatát csatolni kell az adatlaphoz. Ez lehet a személyi igazolvány - az ideiglenes is megfelel -, útlevél, újfajta jogosítvány vagy a születési anya­könyvi kivonat. A névváltozást is igazolni kell a meg­felelő irattal (pl.: házassági anyakönyvi kivonat), ki­véve, ha a benyújtott személyi igazolványt (útlevelet, stb.) már az új névre állították ki. A lakcímet ma­gyar állampolgárnál a lakcímkártya (lakcímet igazo­ló hatósági igazolvány) igazolja.

Névváltozás esetén a régi kártyát is mellékelni kell, mert az bevonás után érvénytelenítésre kerül.

Az értelemszerűen kitöltött adatlapot és a felso­rolt okmányok, iratok másolatát személyesen is be lehet adni az ügyfélszolgálatainkon, de postai úton is elküldhető.

Az első adóigazolvány kiváltása ingyenes, azon­ban ha megrongálódik, megsemmisül, vagy ellop­ják, úgy 2200 Ft értékű illetéket kell fizetni. Névvál­tozás esetén - természetesen csak akkor, ha a ma­gánszemély csatolja az előző adóigazolványát - szin­tén nem kell fizetni.

Az illeték megfizetése történhet illetékbélyeg for­májában is, de átutalással és az ügyfélszolgálatun­kon beszerezhető csekkel is. Az APEH illetékbesze­dési számlaszáma: 10032000-01076064.

Amennyiben valakinek igazolásra van szüksége az adóazonosító jeléről (és azt már megképeztük) úgy illeték fizetése nélkül is - 30 napig érvényes -igazolást külön kérelemre kiállítunk.

APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága

Tájékoztatási és Koordinációs Osztály

BÁBOLNAI FÓRUM

16. oldal 2006. január

VII. rész Bábolnai csata

Az 1848-as szabadságharc idején Bábolnán is lezajlott egy nagy csata december 28-án. A Pákozdnál diadalt aratott ma­gyar sereg a megfutamodott horvát sereget üldözve Ausztria földjére lépett. Sajnos Schwechatnál az osztrák csapa­toktól vereséget szenvedett, és így kénytelen volt visszavonulni. A vereséget szenvedett magyar csapatok főparancsnoka Móga tábornok volt, akit a vereség után leváltottak. A magyar se­reg új főparancsnoka Görgey

Artúr lett. A már Görgey által vezetett magyar sereg 1848. de­cember 18-án Győrben táboro­zott, majd innét pár nap múlva tovább indult és december 27-én Bábolnára érkezett. Görgey és vezérkara a bábolnai kastély épületében szállásolta el magát. Gondoskodtak azonban a sereg ellátásáról is. A Ménesbirtok készletéből - a fennmaradt fel­jegyzések szerint - nagy meny-nyiségű élelmiszert foglaltak le és vittek el. Ezenkívül kiürítet­ték az istállókat, elvitték az itt talált ökröket, nyergeslovakat valamint egyéb gazdasági fel­szereléseket, majd elvonultak.

A sereg utóvédként mintegy 2000 embert hagyott itt azzal a feladattal, hogy várják be az el­lenséget és tartóztassák fel őket. Ez nem volt egy szeren­csés húzás annak ellenére, hogy az utóvédként itt maradt csapa­tok parancsnoka a fővezér öcs-cse, Görgey Kornél volt. Ugyanis a fiatalokból álló sereg - akik ez idáig még nem estek át a tűzkeresztségen - nem bizo­nyult megfelelő erőnek, és így az utóvéd feladatát sem tudták

ellátni. Az üldöző császári sereg parancsnoka, Ottinger tábor­nok volt, aki jól ismerte az utó­véd magyar sereg helyzetét. En­nek ismeretében nem is sokat habozott, december 28-án a ko­ra reggeli órákban megindította támadását. Bekerítette a ma­gyar csapatot, majd kemény küzdelem után szétverte. A csá­szári csapatok - melyek nagy­részt lovasokból álltak - 700 ha­difoglyot, közöttük 200 sebesül­tet ejtettek. A sebesülteket va­lamint a zsákmányolt magyar zászlót és az elfoglalt lőszeres kocsikat Győrbe indították. A csatában halva maradt 19 fő magyar katona. A császáriak 4 halottat vesztettek. Állítólag több halott volt, de csak ennyi szerepel Bellasits Sándor bá­bolnai plébános által kiállított halotti anyakönyvben. Az élet­ben maradt és fogságba nem került utóvédcsapatok többi tagja elmenekült.

Ezt az ütközetet két emlék­mű is őrzi. Az egyik a csata színhelyén. Ez egy közel 3 m magas fekete márványoszlop melyen az alábbi szöveg olvasható: "Ezen a helyen zaj­

lott le 1848. december 28-án a Bábolnai csata. Ennek során Görgey Kornél honvéd őr­nagy dandára elkeseredett harcot vívott az osztrák csá­szári lovassággal."

A bábolnai temetőben elte­metett 19 hősi halott sírja fe­lett egy egyszerű fakereszt volt hosszú ideig az utóbbi fel­irattal:

"Itt nyugszanak az 1848-ban meghaltak. Béke poraik­ra."

A fakeresztet azóta már egy méltó síremlék helyettesíti.

Szakács Ferenc

Réce, ruca, szárcsa, jöjjenek a bálba. Kést, kanalat hozzanak, hogy éhen ne haljanak! Ha jönnek, lesznek, ha hoznak, esznek.

A Bábolnai Általános Iskola Szülői Munkaközössége és Tantestülete

szeretettel meghívja Önt és kedves Családját

2006. február 11-én (szombaton) tartandó

SZÜLŐK ÉS NEVELŐK BÁLJÁRA

Helyszín: Bábolna Sportcsarnok Kezdési időpont: 19 óra

A helyeket kérjük 20 óráig elfoglalni!

Belépődíj: 1000 Ft/fő ZENE - TÁNC - TOMBOLA -

- BÜFÉ SZOLID ÁRAKKAL. Jegyek elővételben kaphatók a következőknél:

Csillagné Mészáros Anita, Mészárosné Domján Hajnalka, Mohácsi Gáborné,

Sárkányné Gerencsér Henrietta, Péterné Csapó Julianna, Kiss Sándor, Veresné Szkocsek Mária,

valamint a helyszínen.

A bevételből származó összeget iskolai fejlesztések

támogatására kívánjuk fordítani.

BÁBOLNAI FORUM

Bábolna szobrairól és emlékműveiről

2006. január 17. oldal

Hova tartozik a puszta? Először is boldog új évet kívánok mindenkinek! Egy kétgyerme­

kes családanya vagyok. A nagyobbik lányom általános iskolás, a kisebbik 8 hónapos. Azért ragadtam tollat, mert kissé felháborító a pusztaiak élete, az útjaik! írhattam volna azt a címet is, hogy "A hó fogságában", vagy "A sár fogságában egy csecsemővel"!

Hová tartozik a pusztai út? Ki az illetékes? Egy éve költöztünk az egyik Bábolnához tartozó pusztára. A fér­

jem idevalósi. Tudom, hogyha nagyobb eső vagy hó van, minden­kinek problémát okoz, főleg a közlekedésben, de valószínű, hogy egy aszfaltos vagy kavicsos úton a hó vagy eső nem jelent akkora akadályt, mint egy gödrökkel teli földes úton!

Mert a mi pusztánk útja ilyen! A baromfitelepig aszfaltos, on­nantól be a pusztába hatalmas gödrökkel telített földesút.

Ha hó van, a hótoló a telepig eltolja a havat, nagyon ritka, hogy a pusztai útra bejön! A gyerekek térdig érő hóban mennek az isko­lai buszhoz, ha eső van, nyakig érő sárban közlekednek. Gyalog is nehéz, de autóval szinte lehetetlen!

Egy konkrét eset miatt írom e sorokat! 2005. december 30-án mindenki számára embert próbáló idő

volt. Sajnos nem láthattuk ezt előre, és mi pusztaiak erre nem vol­tunk felkészülve, bár szerintem más sem! Ezen a napon reggel fél 8-kor felhívtam -jobb híján - a növénytermesztésnél az illetékest, hogyha lehetséges, tolják ki a pusztai utat is, mivel se kenyér, se tej, nemcsak nekünk, itt a pusztában másnak sem volt!

ígéretet kaptam, hogy meg lesz! Délután 2-kor annak ellenére, hogy hóvihar volt, és az út sem volt letolva, a 8 hónapos gyerekkel és még két másik pusztai lakóval elindultunk Bábolnára. Muszáj volt!

Nem jó dolgomban indultam útnak! A gyerekek és azok a fel­nőttek, akik éppen nem dolgoztak, közösen lapátolták az útról a havat és tolták az autót a főútra!

1 km után az árokba csúsztunk, mert a kinti út sem volt sokkal jobb, mint a pusztai! Szeretném megköszönni annak a traktoros­nak, aki akkor azonnal segített és kihúzta az autót! Tovább folytat­tuk az utat befelé, közben megint felhívtam az illetékes urat, akivel reggel már beszéltem, és megígérte, ha jönnek a hótolók a pusztai út ki lesz tolva! Eközben egy nagyobb hóakadályon fent akadtunk. Közben megjelentek a növénytermesztés hótolói, kettő is! Úgy el­húztak mellettünk, megállás nélkül, mint a huzat! A két úriember­nek, akik a hótolókat vezették, emberségből még leckét kell venni­ük! Miközben a 8 hónapos gyerekem sírt az autóban a saját a két kezemmel ástam ki a kocsit a hóból - a hólapát nem sokat ért az autó alatt - és közösen kitoltuk. Bejutottunk Bábolnára, ahol szin­tén káosz volt. Többször fentakadtunk, itt is köszönöm az ismeret­lenek segítségét, akik akkor, amikor kellett, segítettek! Sajnos, ke­nyeret sehol sem kaptunk - így félve attól, hogy másnap is ilyen idő lesz - elindultunk Nagyigmándra a pékségbe kenyérért. Sikerrel jár­tunk! Felpakolva indultunk haza, tele reménnyel, hogy az út ki van tolva, és a szűnni nem akaró szél ellenére, talán könnyebb lesz ha­zafelé az út! Lassan, de biztosan haladtunk, az út le volt tolva... a pusztai út viszont nem! A majdnem méteres hóban elakadtunk. A pusztai gyerekek - kamaszok - tolták az autót, lapátolták a havat. Hazaértünk! Este 10 órakor jött a hótoló és kitolta a pusztai utat is. Szeretném neki megköszönni, hogy az összes havat a kapunkba tolta! Ezután jött az eső! Az utunk "csodálatos"! A sár nyakig ér!

Kihez fordulhatunk? Vagy a puszta az nem számít? Itt is embe­rek laknak! Ha már csak gondolkodásra késztettem azokat, akik elolvasták ezt, már akkor megérte!

Egyszer talán majd több figyelem jut a pusztaiakra, és egy kis ka­vics az útjainkra.

Név és cím a szerkesztőségben

Rendőrségi hírek Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2005. december 12-25. között Bá­

bolna Város területén az alábbi jelentősebb, rendőri intézkedést igénylő események jutottak tudomásunkra:

- December 3-án a Cserháti úton lévő telephelyen parkoló tehergépkocsiból ismeretlen személy 250 liter gázolajat tulajdoní­tott el 65.000 Ft értékben.

- December 17-én ismeretlen személy a Farkaskút pusztai gáztelepről 40 db gázpalackot tulajdonított el 62.000 Ft értékben.

- December 23-án ismeretlen tettes a Nemzeti Ménesbirtok Raktár utcai tárolójába betört, onnan alumínium alkatrészt tulaj­donított el 882.000 Ft értékben.

A város területén a fenti időben 1 könnyű sérüléses és 4 anyagi káros közlekedési baleset történt.

A balesetek helyei: Ménesudvar, Bika réti telep, Nagyigmánd-Bábolna összekötő út, Mészáros út-Petőfi út kereszteződése, Mészáros út.

Balesetek okai: Elsőbbségi jog meg nem adása, figyelmetlen vezetés, relatív gyorshajtás.

A balesetekkel összefüggésben megállapítható volt, hogy kellő körül­tekintéssel a KRESZ szabályok betartásával a bekövetkezés elkerülhető lett volna.

Ittas vezetés miatt 4 fő - 3 fő helyi lakos - került előállításra, miután a velük szemben, közúti ellenőrzés során alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést mutatott.

Kérjük a lakosság segítségét a fenti bűncselekményeket elkövető ismeretlen tettes vagy tettesek felkutatása érdekében, melyet a 107-es, 112-es segélyszámon, a 06-34/ 541-020-as telefon­számon vagy a [email protected] e-mail címen tehetnek meg.

Komárom, 2005. december 28. Hajdú János

rendőr alezredes kapitányságvezető

Jogerős ítélet a benzinkutas meggyilkolása ügyében

Három fiú iszogatott, LSD-t fogyasztott Bábolnán, G. Gáborék lakásán. Elhatározták, hogy kirabolják a benzinkutat. Mivel a kútkezelő jól ismerte ókét, halálra ítélték. A ma­gukkal vitt henteskéssel, a 20 éves Misi parancsára, a kamasz G. Gábor halálra szúrta a 34 éves, háromgyermekes Káposzta Jánost.

Az első fokon eljáró megyei bíróság nyereségvágyból elkövetett emberölésben mond­ta ki bűnösnek G. Gábort és S. Mihályt. Gáborra 9, Mihályra 10 év fegyházbüntetést rót­tak ki. A harmadrendű vádlottat felmentették. A vádlottak és védőik fellebbezését a Fő­városi ítélőtábla bírálta el, mindenben helybenhagyták az elsőfokú ítéletet, amely így már jogerős. Madarász Anna

24 0ra

Szentmisék rendje Nepomuki Szent János Római Katolikus

Templom, Bábolna JANUÁR

5-én csütörtökön 17 órakor szentmise 8-án vasárnap 10.15 órakor szentmise - Vízkereszt

12-én csütörtökön 17 órakor szentmise 15-én vasárnap 10.15 órakor szentmise - évközi 2. vasárnap 19-én csütörtökön 17 órakor szentmise 22-én vasárnap 10.15 órakor szentmise - évközi 3. vasárnap 26-án csütörtökön 17 órakor szentmise 29-én vasárnap 10.15 órakor szentmise - évközi 4. vasárnap

A szentmiséket celebrálja: Varga Imre p lébános Tel..: 20/4655-373

Plébános Ácson: Gyár u. 21 . Tel./Fax: 34/385-365 Sekrestyés: Árvai Lászlóné Magdika (tel.: 368-546) Kántor: Bogdán Gábor z ene t aná r (tel.: 34/369-436)

A szentmisék időpontja változhat. Az aktuális időpontot a BTV közli hetente a TXT 631. oldalán.

BÁBOLNAI FÓRUM

18. oldal 2006. január

Kisbábolna Lovasklub Verőfényes szeptember végi nap

volt, amikor először invitáltak a Kisbábolna Lovasklubba, akkor zaj­lott az ünnepélyes megnyitó, melyet a tulajdonosok egész napos lovas ün­neppé alakítottak. Alig három hó­nappal később már téli lovastábort szerveztek az ott lovagolni tanuló gyermekek számára, akik ezen a na­pon betekinthettek a lovaglás tudo­mányának általuk még ismeretlen területeire is - persze mindezt játé­kos módszerekkel.

Az esemény kapcsán Jakus Zsófiá­val beszélgettünk.

- Mi volt a céljuk a lovastábor szerve­zésével?

- Nagyon örülünk, hogy ilyen rö­vid idő alatt lelkes kis lovas csoport alakult ki a Kisbábolna Lovas-klub­ban. Két iskolalóval és két képzett edzővel közel húszan veszik igénybe a lovas oktatást. Közülük nem keve­sen ígéretes tehetségek. Egyre töb­ben jönnek a közeli településekről is pl. Nagyigmándról és Banáról. A nyár folyamán sok látogatónk volt Budapestről, akik közül többen visz-szajárnak mind a mai napig, és egész hétvégét töltenek itt pihenéssel, lo­vaglással. A december 28-ai óévbú­csúztató tábort azért szerveztük, hogy az idejáró lovasok közelebbről is megismerjék egymást, és több időt tölthessenek a lovak körül. Fontos­nak tartjuk, hogy megtanulják a ló ápolását, gondozását, azokat a sza­bályokat, amelyek fontosak a ló kö­rül tevékenykedőknek saját bizton­ságuk érdekében. Képzett lovasok bemutatták a magasabb szintű lo­vaglás tudományát, hogy kedvet csi­náljanak a gyorsabban haladóknak vagy azoknak, akik szakágat szeret­nének majd választani. Videófelvételt készítettünk minden­kiről "így kezdtem" címmel. Mivel szeretnénk többször szervezni ilyen tábort akár kibővített formában is,

hiszen be lehetne vonni környékbeli hobbilovasokat, remélem, ez az első kellemes élményt nyújtott a résztve­vőknek és a hozzátartozóknak.

- Úgy tudom, az elmúlt évben díjlo­vagló versenyzőként több hazai és nemzet­közi versenyen vett részt. Hogyan zárta ez elmúlt esztendőt?

- így a versenyszezon végén az ember átgondolja az elmúlt év ered­ményeit és a jövő év lehetőségeit. Úgy érzem, hogy eredményes évet zártam és olyan versenyeken is ki­próbálhattam magam, ahol felnőt­tek indultak.

A Fiatal Lovas Országos Bajnok­ságon 2. helyezést értem el, a Felnőtt Országos Bajnokságon szintén 2. he­lyezett lettem. Erre különösen büsz­ke vagyok, mert a díjlovagló sport nagyjai, Komjáthy György és Dallos Gyula közt szerepelhettem. Nagy kihívás volt az Európa Bajnokság az olaszországi Barzagóban. Középme­zőnyben végzett a kis magyar csapat és sokat tanultunk a többi verseny­zőtől. Stadl Paurában, Ausztriában a minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen 6. helyezést értem el, a mezőny nagyon erős volt és keményen meg kellett küzdenem ezért az eredményért. Záróakkord­ként pedig meg kell említenem, hogy én voltam a legfiatalabb ver­senyző, ezért büszke is vagyok erre az eredményre.

- Mi a helyzet a továbbtanulással? - Jövő évi terveim adottak, mivel

idén érettségizem az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban, Győr­ben. Minden szabadidőmet a tanulás fogja lekötni, hiszen az iskolai és érettségi eredmények határozzák meg a továbbtanulási lehetőségei­met. Mindenképpen szeretném foly­tatni tanulmányaimat a nyelvek te­rén, ezenkívül érdekel a médiatudo­mány és az Európa Unióval kapcso­latos tanulmányok.

- A tanulás mellett a jövőben milyen szerepet tölt majd be életében a lovas­sport?

- Sajnos kevesebb versenyen tu­dok részt venni, főleg az év első felé­ben, de ez nem azt jelenti, hogy ke­vesebbet lovagolok. Minden nap 3-4 lóval foglalkozom, emellett kis tanít­ványaim is vannak. A jövőben is folytatom a versenyzést, melyre a felkészülést Borsó Ágnes segíti, de vannak más irányú terveim is, me­lyek még nem publikusak és termé­szetesen a lovaglással kapcsolatosak. Nagyon örülök, hogy a Kisbábolna

Lovasklubban pezseg az élet. Ennek szervezésében is aktívan részt veszek, szívesen segítek azoknak a kezdők­nek, akik nagy lelkesedéssel, de még kevés tapasztalattal rendelkeznek. Rajtuk keresztül egy kicsit mindig magamra ismerek és arra az érzésre, mikor nekem annak idején valaki se­gített. Látva a versenysportot, úgy gondolom, hogy szükségünk van sok-sok lószerető és lovagolni szerető emberre, akik "csak" a lóért és lo­vaglás szépségéért űzik ezt a sportot, későbbiekben szívesen részt vennék ennek a népszerűsítésében.

ÖLBŐI ARANYHAL HE

BÁBOLNAI FÓRUM

TÁJÉKOZTATÓ

Értesítem a horgászokat , hogy a fogási naplót az új tagság

rendezésekor kell leadni.

A 2006. évi tagsági díj befizetésének időpontja:

2006. január 5-től február 15-ig.

A befizetés helye: Bábolna, Csikótelepi út 2 1 .

rnindennap 8 órától 15 óráig.

HE vezetőség

2006. január 19. oldal

Mikulás Kupa A Mikulás Kupát sok éve

rendezi meg Bábolna városa, si­kere azóta is töretlen. Az 5-6. osztályos tanulók december 5-én, míg a 3-4-esek december 12-én mérhették össze erejüket a városi sportcsarnokban.

Mindkét korosztályban kör­mérkőzések formájában bonyo­lították le a rendezvényt. A bá­bolnai csapatokon kívül még 4 iskolát hívtak meg a szervezők. Az elsőy fordulóban részt vett Bana, Ács, Nagyigmánd, Ko­márom és Bábolna csapata, míg a második fordulóban a nagyig-mándiak betegség miatt nem tudtak részt venni. December 5-én a hazai csapat mind a négy mérkőzését megnyerte, így Bá­bolnára kerülhetett a kupa. Klincsok László, a csapatok edzője mindkét együttes telje­sítményéről elismerően nyilat­kozott. Elmondta, hogy a felső tagozatos hallgatók véleménye szerint jó eredménnyel szere­pelhetnek majd a Diákolimpi­án, így egy kis szerencsével el­juthatnak az országos döntőig is. Az alsó tagozatosok csapata nagy meglepetésre a második helyen végzett. Az edző megje­gyezte, hogy jól látható a csapat fejlődése, hiszen ez az eddigi legjobb eredménye ennek a korosztálynak.

A futball kapcsán Klincsok tanár úr megemlítette, hogy van az iskolának lábtenisz csapata is, melyet várhatóan meghívnak az országos döntőbe is. A lábte­nisz egyébként a focistáknak

egy igen kitűnő kiegészítő sportja.

Öröm, hogy az iskola ekkora hangsúlyt fektet a sportra, a fo­cira, hiszen amellett, hogy a gyerekeket egészséges életmód­ra, életstílusra nevelik, úgy tű­nik, az utánpótlásnevelés is hangsúlyt kap. Ami azért is öröm, hiszen a bábolnai futball hagyományok tovább élhetnek a jövőben is.

Mucsi Tamás

II. korcsoport 1. Ács Gárdonyi 2. Bábolna 3. Bana 4. Komárom Bozsik

III. korcsoport 1. Bábolna 2. Komárom Bozsik 3. Bana 4. Ács Gárdonyi 5. Nagyigmánd

A II. korcsoportban Gólkirály: Hegedűs Ádám, Acs Legjobb játékos: Gyécsek Dániel, Bábolna Legjobb kapus: Sáling Dávid, Komárom Bozsik

III. korcsoport

All Star csapat: Szepesi Gergő -Bábolna; Zsidi Márk - Bana; Greiner Márton - Bábolna; Len­gyel Dániel - Bábolna; Müller Já­nos - Nagyigmánd; Fellner Ádám -Komárom Bozsik.

III. korcsoport. Álló sor: Fekete Pál, Greiner Márton, Szepesi Gergő, Tamtam Dávid, Lengyel Dániel, Nyitrai Rajmond, Klincsok László edző.

Guggoló sor: Vida Gábor, Buruli Péter, Róth István, Fábián Dávid, Fekete Csaba.

II. korcsoport. Álló sor: Parizek Dániel, Bajcsy Dániel, Popovics György, Rostonics Bence, Pápai Tamás, Somogyi Bence, Kloncsok László edző. Gugguló sor: Nagy Gábor, Gyécsek Dániel, Komora Péter, Csillag Máté,

Bednár Dániel.

A 14. Bábolnai Sakkfesztivál versenykiírása sakkozóinak kívánunk

díjazott versenyzési és találkozási le­hetőséget biztosítani.

Időpont: 2006. január 28-án 8 órakor (regisztrálás 7 órától) Helyszín: Bábolnai Általános Iskola Nevezési időpont: 2006. január 25-ig. Nevezési díj: egységesen 200 Ft/fő,

amit a helyszínen kell fizetni. Szükség esetén számlát tudunk adni.

Nevezési cím: Bierbauer Imre 2943 Bábolna, Toldi Miklós u. 24.,

napközben a 34/369-220-as telefo­non, vagy a 34/568-154-es faxon. Es­te 34/369-710 vagy 30/ 5154-355 te­lefonszámon.

Az AMATŐR fogalma: 1900 érték­szám alatti sakkozók.

Figyelem! A megyei csapatbajnok­ságban, vagy annál magasabb osztály­ban versenyző diákok a felnőttek kö­zött, vagy a RAPID versenyen indul­hatnak értékszámtól függően.

KATEGÓRIÁK: 1. Alsós lányok; 2. Alsós fiúk Az 1-2. kategóriában a 4. osztá­

lyosnál nem idősebb lányok és fiúk indulhatnak, akik még nem játszot­tak országos döntőben, illetve lásd még az amatőr fogalmát.

3. Felsős lányok; 4. Felsős fiúk A 3-4. kategóriában a 8. osztályos­

nál nem idősebb lányok és fiúk ne­vezhetnek, akik még nem játszottak

országos döntőben, illetve lásd még az amatőr fogalmát.

5. Középiskolás lányok 6. Középiskolás fiúk Az 5-6. kategóriában a 13. osztá­

lyosnál nem idősebb fiatalok, és lásd még az amatőr fogalmát.

7. Felnőttek az 1900 értékszám alatti sakkozók.

8. Nyugdíjasok az 1900 értékszám alatti sakkozók

9. Fortuna 10. Komárom-Esztergom megye

nyílt Rapid Bajnoksága, melyben bár­ki indulhat, akinek a megyében játék­engedélye van.

Díjazás: A kategóriák 1-3. helye­zettjei tárgyjutalomban részesülnek. Oklevelek is nyerhetők. Különdíjak kiadására is lehetőség nyílik. A díjak a

résztvevőktől függően változnak.

A versenyt végigjátszók között az eredménytől függetlenül ajándékokat sorsolunk ki.

Játékidő és versenyforma: Általában svájci rendszerben gon­

dolkodunk, 2x15 perc játékidővel. Tisztelettel kérem a csapatokat,

hogy két indulónként egy sakk-kész­letet és órát hozzanak magukkal.

A nevezési és versenykezdés idő­pontját szíveskedjenek pontosan be­tartani!

Büfé a helyszínen üzemel! Minden érdeklődőt szeretettel vá­

runk. Bábolna, 2006. január 05.

Bierbauer Imre szervező

BÁBOLNAI FÓRUM

20. oldal 2006. január

Téli Teremlabdarúgó Kupa A 3- forduló is sok izgalmat tarto­

gatott. A december 4-i fordulóban több ízben borult a papírforma. A leg­nagyobb meglepetés az volt, hogy a címvédő T. Kopiker kikapott a Ke­ménydiótól. Monostori Erőd-Nagyok mérkőzésen az első félidőben még a monostori gárda vezetett, azonban a másodikban a nagyok összeszedték magukat, és végül 3:l-re győztek. A Telepi FC-Szűzoltók mérkőzés is ho­zott érdekes helyzeteket. Mindenki azt hitte, hogy a Szűzoltók fölényes győzelmet aratnak, azonban csak nagy nehézségek árán sikerült győzni­ük 2:l-re. A Törpe SC-Rózsaszín ló­dobogás minden évben jó összecsa­pás, hiszen mindkét csapatnak presz­tízst jelent a győzelem. Az idén a Tör­pék fölényesen nyertek 5:2-re.

Az Ászok FC-Gall-Vill mérkőzésen a várakozásoknak megfelelően a Gal­lok győztek 4:8-ra. A csapat ennek el­lenére nem örült túlzottan, hiszen jobb gólarányra számítottak. A T. Kopiker-Keménydió összecsapás tar­togatta a forduló legizgalmasabb mér­kőzését, hiszen a címvédők nem bír­tak az új felállásban induló Kemény­dióval és kikaptak 1 góllal. Az ered­mény 4:3 a keménydió javára. Az idei téli kupa talán még izgalmasabb, mint a tavalyi volt. Nagyon szórakoz­tató, és zömében sportszerű mérkő­zéseket nézhetnek meg vasárnapon­ként a sportcsarnokba látogatók. Az eredmények is szorosabbak a tavalyi­nál, sok csapat okozott meglepetést ebben a szezonban.

11-én vasárnap a Nagyok csapata csapott össze a Keménydióval. Az iga­zán szoros mérkőzésen még az utolsó néhány percben is kétséges volt, hogy ki nyeri a csatát, hiszen a Nagyoknak többször volt esélyük az egyenlítésre. A helyzeteket azonban sorra kihagy­ták, így végül 5'3-ra kikaptak. Ez az

eredmény is hozzájárult ahhoz, hogy ekkor a góllövő lista élére Ollé István került a Keménydióból 9 góllal. A Szűzoltók - T. Kopiker mérkőzés már tavaly is igen szoros, jó csata volt. Nem volt ez másképpen ezen a hétvé­gén sem. Nagy meglepetésre, a cím­védő gárda 3:2-re kikapott, így zsinór­ban a második vereségüket szenved­ték el. A T Kopikernek valószínűleg jót fog tenni az ünnepek alatti pihenő. A 2:0-ás végeredményből nem tűnik ki, hogy a Rózsaszín Lódobogás csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni a Nyóc-ker együttesét, akik végig ke­ményen harcoltak az ácsi gárda ellen. Merem állítani, hogy az eddigi legjobb mérkőzésnek lehettek szemtanúi azok, akik ellátogattak a csarnokba. A Rózsaszínek mindkét gólja az utolsó négy percben született, így érthető, hogy a fiatal játékosok idegesek let­tek. A Gall-Vill—Törpe SC összecsapás is tartogatott meglepetéseket, hiszen a Gallok nagyon rossz formában vol­tak. A Törpék magabiztos 5:0-ás győ­zelemmel zárták ezt a fordulót. Az utolsó mérkőzésen a Monostori Erőd csapott össze az Ászok FC-vel. A tabel­lán utolsó Ászok ugyan megszerezték a vezető gólt, de örömük nem sokáig tartott, hiszen a Monostoriak rögtön kontráztak, majd átvették a mérkőzés irányítását. Ez volt a hétvége leg gólzá-porosabb mérkőzése, hiszen a Mo­nostor 10:3-ra verte az Ászokat.

A 11-i hétvége öt mérkőzése mind tartogatott meglepetéseket. Ezen a hétvégén már jól látszott, hogy az erő­viszonyok sokkal kiegyensúlyozottab­bak, mint a tavalyi évben. Elindultak a körbeverések, már minden csapat­nak van vesztett mérkőzése, éppen ezért még tippelni sem lehet, hogy ki lesz az idei bajnok.

Az 5. forduló sem múlt el izgal­mak nélkül. Sok kemény csata, és né­

hány meglepő eredmény is született december 18-án. A legmeglepőbb ta­lán az volt, hogy az Ászok FC csapata nem jelent meg a mérkőzésen, így a Nagyok küzdelem nélkül gyűjthettek be a 3 pontot. Amennyiben a követke­ző fordulóban sem állnak ki, a szer­vezők a szabályzat értelmében ki is zárják a csapatot. A hétvége első mér­kőzése a Nyóc-ker—Gall-vill összecsa­pás volt. Már a mérkőzés elején lát­szott, hogy nincs minden rendben a Gallok háza táján, hiszen kapus nél­kül voltak kénytelenek kiállni. A he­lyettesítő személyek azonban jól meg­oldották a feladatot, azonban a foghí­jas csapat nem tudta tartani a lépést a fiatalokkal. Ennek ellenére sikerült megszorítaniuk a Nyóc-kert, igaz a győzelem elmaradt. A mérkőzés vég­eredménye: 4:3 lett. A Telepi FC-Rózsaszín Lódobogás összecsapás már koránt sem bizonyult szorosnak, annak ellenére, hogy a keményen hajtó Telepiek még a durva szabályta­lanságoktól sem riadtak vissza. A banai együttesnek csupán egyszer si­került a hálóba találnia, míg az ácsi­aknak 9-szer. A Keménydió-Szűzoltók rangadó igen izgalmasnak bizonyult, hiszen a keményen hajtó Keménydió sokáig vezetett, azonban a játékosál­lományában hiányos Szűzoltók az utolsó pillanatig küzdöttek, így sike­rült fordítaniuk. Végül a Keménydió kikapott 5:4-re. A Törpe SC-Monos-tori Erőd mérkőzés nagy meglepetést okozott. A Monostoriak sok cserével érkeztek és nagy lendülettel kezdték a játékot. A Törpe SC ezzel szemben egy cserével érkezett és láthatóan védeke­zésre állt be. Ennek ellenére mégis nyolcszor betaláltak a hálóba, ugyan­ez a Monostornak csupán egyszer si­került.

Most egy kis szünet következik a téli kupában, hiszen a következő for­duló 2006. január 8-án lesz. Feltehe­tően ráfér a regenerálódás a csapa­

tokra, hiszen már öt hétvégén rúgták a bőrt. Jelenleg a tabella elején a két évvel ezelőtti bajnok Rózsaszín Lódo­bogás áll, és a góllövő lista élén is a Rózsaszínek csatára, Görözdi László áll 14 góllal.

Mucsi Tamás

Iskolai sporthír LÁBTENISZ - Megyei Döntő - Dorog

IV. korcsoport 1. Dorog Eötvös 2. Bábolna 3. Dorog Zrínyi 4. Nyergesújfálu Bábolna csapattagok: Lengyel Dániel,

Greiner Márton, Vida Gábor, Buruli Péter. Negyedszer vettek részt a bábolnai

gyerekek a Lábtenisz verseny megyei dön­tőjén. Tavaly harmadik helyezést értek el. idén a fiatal 6. osztályos tanulók másodikak lettek, ami kellemes meglepetés.

BÁBOLNAI FÓRUM

AZ ÖNKORMÁNYZAT HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

FELELŐS KIADÓ: a BTV KHT ügyvezetője

Főszerkesztő és fotók: Hantos Péter

A szerkesztőség munkatársai: Mucsi Tamás

Valkó Ferenc (tördelőszerkesztő) Veresné Szkocsek Mária

Levélcím: Bábolnai Fórum szerkesztősége 2943 Bábolna jókai M. u. 12.

Telefon: (34) 568-000, 568-009 Fax: (34) 369-759

Készült: Misztótfalusi Nyomdaipari Kft.

üzemében Felelős nyomdavezető:

Nagy Péter

BÁBOLNAI FÓRUM