Nemere István

A Moszad története

Kiadó: ADAMO BOOKS KFT.

http://adamobooks.com

Felelős kiadó: ADAMO BOOKS KFT. ügyvezetője

Copyright © ADAMO BOOKS KFT.

Budapest, 2018

ISBN 978-963-453-371-9

Tartalom

Így kezdődött…

Küzdelem az atomfegyverért

Furcsa szövetségek?

Németek, arabok, technika

Véres vadászatok

Egy kis átszervezés sohasem árt

Harcban a KGB-vel

A Moszad és a fegyverkereskedelem

A Moszad akciói

Bosszúhadjárat

Szemtől szemben

Moszad belülről

1.Így kezdődött…

Izrael állam rendkívül kedvezőtlen helyzetben volt mármegalakulása napján is. Természetszerű, hogy a fiatal ország ésannak vezetése minden alkalmat és eszközt megragadott azért,hogy helyzetét erősítse. Az sem különös hát, hogy izraeli kémek éskémszervezetek mindig is voltak és vannak. Voltak már akkor is,amikor maga az állam hivatalosan még létre sem jött.

Könyvünknek nem célja tovább növelni a meglévő sajnálatos arab-izraeli ellentéteket, aminthogy a szerző ebben az ügyben nem állegyik oldalon sem.

Igyekszünk majd részletesen, de lehetőleg szenvedélymentesen éspártatlanul bemutatni, mi történt, hogyan történt, miért történt -Izraelben, az arab világban és azon kívül.

Izrael államban úgy alakult - és a kis ország ebben nemkülönbözött számos más, kisebb-nagyobb, jelentéktelen vagyjelentős országtól - hogy kezdettől több titkosszolgálatot hoztaklétre. A célnak megfelelően determinált szervezetek jöttek létre.Ezeken belül a külföldi hírszerzést nevezték el Moszadnak. Mostnem célunk szót ejteni a többiről.

Akik megalapították az első kémszervezeteket, általában európaiszármazású, sok nyelven beszélő, műveit zsidók voltak. Mindezentulajdonságokra szükségük is volt, hiszen igen nehéz helyzetbenjött létre maga az állam és annak szervezetei.

Az előzmények Ezekről csak röviden: az izraeliek 1948 tavaszánmár rendelkeztek többé-kevésbé komoly kémszervezetekkel. Egy

4

részük még az állam megalakulása előtti időkben jött létre éskomoly harcot folytatott az angol, a francia megszállók, az arabokellen. Mondjuk ki kereken: ezek jobbára a ma is ismert, egyszerűterrorakciókkal küzdöttek. Egymást érték a robbantásosmerényletek - vagyis olyasmit műveltek javarészt, amit ma azizraeliek olyannyira elítélnek a palesztinok esetében.

A Serut Jediot héberül Információs Szolgálatot jelöl. A legtöbbországban ilyen vagy hasonló nevekkel szokták elrejteni atitkosszolgálatot. A szervezetet a palesztin földön mégillegalitásban harcoló zsidók hozták létre.

A földalatti hadsereg, a Hagana („védekezés, védelem”) beolvadt ahamarosan létrehozott, immár legális nemzeti hadseregbe, azIzraeli Véderőkbe. Két hónap sem telt el, és már létrejöttek azinformációs-felderítő-elhárító szolgálatok.

A Moszadot, a külföldi felderítést lényegében egyetlen emberhozta létre.

Iser Harel. Eredetileg Iuser Halperin volt a neve és 1912-ben egyfehérorosz rabbi fiaként Litvániában született. 1929-ben emigráltPalesztinába és egy zsidó kibucban dolgozott. Még a Haganaidejében, tehát Izrael megalakulása előtt már a katonai hírszerzésterületén tört előre és személyes értékeinek, intelligenciájánakköszönhetően került az élre. Szó sem volt akkor arról, hogy ezek aféllegális vagy teljesen illegális, az angol megszállókkal is összetűzőemberek az arabokkal szálltak volna szembe. A legtöbbször akülönféle zsidó csoportosulások figyelték egymást és közösellenségnek elsősorban a briteket tartották. Azokat a briteket, akiksok éven át ellene szegültek egy zsidó állam megalakításának az„arabok területén”. A zsidók úgy vélték, őseik bizonyíthatóan mártöbb ezer éve éltek azon a területen - lásd Tora, lásd Biblia… - ésnem kell különösebben bizonyítaniuk, hogy joguk van ott ismét

5

megalapítani azt az államot, amely a római birodalom idejéig ottlétezett és csak az eszelős, degenerált római császárok idejénszűnt meg, amikor is lakóit szétszórták a világban.

Számos szélsőséges szervezetet is figyeltek ezek a kémek ésnemegyszer harcoltak is ellenük - ilyenek voltak az Irgun CwaiLeumi nacionalista párt, vagy a Stern-csoport. A testvérharc soksebet ejtett a lelkeken is. Nemegyszer a szélsőséges csoportokbosszúból feljelentgették egymást a megszálló briteknél, mintegyvelük végeztetve el a piszkos munkát.

1948 májusában kikiáltották Izrael függetlenségét és az országnakhamarosan Ben Gurion lett az elnöke. Aki jól tudta - mikéntminden gondolkodó izraeli is - hogy a fiatal és bizonytalan sorsúállamnak igencsak résen kell lennie, ha fenn akar maradni az őtkörülvevő „arab tengerben”, valamint az ellentétes érdekekkereszttüzében. Így az első kémeknek, kémcsoportoknak éskezdetleges szervezeteknek a legfőbb dolguk az volt: megtudnimindenáron, miben sántikálnak a potenciális ellenfelek? Ki készülkatonai akcióra, hol, milyen eszközökkel? Kik a szövetségesei, kireés mire számíthat? Kik az ingadozók az ellentáborban és kik azesetleges barátok?

Június elején Gurion elnök és régi, már évtizedes titkosszolgálativezetők eldöntötték: romba döntik az eddigi kém-struktúrát ésösszpontosított, nagyobb hatékonyságú szervezetet hoznak létre.Ezt két részre osztották: az egyik a katonai felderítő ügynökség, amásik a belső biztonsági ügynökség szerepét töltötte be. 1948.június végén az első szolgálat vezetője Iser Beri és Vivian Herzog(Chaim) lett, ezt a szervezetet Serut Ha Modi’innek nevezték el.

A másik a külügyminisztérium „politikai osztályának” vezetése alákerült, legalábbis névleg, (Ha Mahlaka Ha Medinit), Boris Gurielvezette. Az újabb koncepció szerint Iser Harelnek, a Moszadot

6

később létrehozó férfiúnak ekkor egy általános biztonsági szervetkellett létrehoznia Sin-Bet néven. Ez a hadsereg felügyelete alattműködött.

Ne feledjük el, hogy ezenközben számos belső, zsidó ellenséggel isfel kellett venni a harcot. Az Irgun, a Stern és más csoportokmindent megtettek, hogy fegyveresen győzzék le a „baloldaliakat” -márpedig ezek közé számítottak lényegében mindazok, akiketeddig név szerint is említettünk ezeken a lapokon.

Izrael a titkosszolgálatok hazája lett végül is - de az volt már atörténelmi időkben is. Minden ezzel foglalkozó szakkönyv idéziMózes egyik könyvének idevonatkozó mondatait, némelyik eleveezzel indítja ezt az érdekes és hosszú történetet: „És elküldé őketMózes a Kánaán földének kikémlelésére… és nézzétek meg aföldet, hogy milyen az. És a népet, mely lakozik azon: erős-é azvagy erőtlen, kevés-é az vagy sok? ” (Mózes IV. könyve, 13. 18-19.)Vagyis az egykori ókori zsidó kémeknek a maguk idejébenklasszikusan egyszerű feladatot adtak: hatoljanak be ellenségesterületre és tudjanak meg róla alapvetően fontos, stratégiaijelentőségű adatokat. Ha úgy vesszük, a kémek munkája nagyvonalakban máig nem változott.

A bibliai történetben a kémek negyven nap alatt megszerezték alegfontosabb információkat - az idő nagyobb részét természetesenhelyváltoztatással (gyaloglással, lopakodással, vándorlással)töltötték. A lényeg az, hogy amikor visszajöttek, már mindegyikhozta a maga kisebb területéről a tudnivalókat, és amikor azokatelmondták a vezetőknek - magának Mózesnek talán? - akkor avezetésben kialakult egy kép. Amely hála a pontos mozaik-részeknek, nagyon is alapos és sokoldalú volt. Ezek alapján márlehetett tervezni a jövőt, az akciót az idegen föld ellen, magát abehatolás mikéntjeit, kilátásait, esetleges hasznát is.

7

Ilyen történetet nem egyet olvashatunk a Bibliában és más ókoriforrásokban. A zsidók tehát - csak úgy, mint más népek - akezdetektől kémkedtek és elmondható, hogy nemzedékrőlnemzedékre több ismeretet szereztek e tárgyban. A tapasztalatpedig ebben a szakmában mindennél többet ér.

Tapasztalatnak nem voltak híján a korabeli kémek és vezetőik sem.

Ben Gurion kezdettől élénken részt vett az előkészítő munkákban.

Némelyikük eredeti hazájában már a huszadik század elején isrészt vett a pogromoktól sújtott ukrajnai, oroszországi,lengyelországi stb., földalatti zsidó mozgalmakban. A fiatalabbak az1940-es években többféle fronton is harcoltak más hadseregekegyenruhájában. Sokan voltak a brit, az amerikai, a franciaseregben is.

Olyanok is akadtak az első kémek és kém-vezérek között, akik máraz első világbárúban is harcoltak az arabok ellen. Ezek az embereknem csak európai nyelveken, hanem arabul is folyékonyanbeszéltek. Bármikor eljátszhatták azt, hogy maguk, is arabok. Ilyenkörülmények között szinte magától értetődő, hogy ezek azemberek remekül konspiráltak és jó szervezők is voltak.Másképpen létre sem jöhettek volna az első zsidó kémszervezetek.

Nem véletlen tehát, hogy kezdetben az arabok nem is sejtették,miféle új szervezetek jöttek létre - jobbára éppen ellenük (is). Akatonai felderítés, az Aman, vagy a belső biztonsági szolgálat, a SinBet. No és természetesen a külföldi felderítés, a legfontosabbmindezek között - a Moszad.

A szervezet már a kezdetek kezdetén igen erős volt. Létszámábanugyan ez nem mutatkozott meg, akkor még nem - mégis, az erőttudása adta. Olyan gyakorlott és nagy tudású ember volt az elsőnegyven-ötven tagja, hogy azokkal már egy jobb, „igazi”

8

titkosszolgálattal is felvehette volna a versenyt.

Már kezdetben gondoltak arra, hogy az ők izraeli államimagasrangú képviselőit is beszervezzék a szervezetbe. Nemcsakazért, mert ezek állásuknál fogva jelentős támogatást nyújthattak aszervezetnek (ez sem volt utolsó szempont!), hanem mert ígyegészen magas és biztos helyekről is szerezhette értesüléseit. AMoszad, mint az állam hivatalos külföldi felderítő-szervezetetermészetesen minden támogatást megkapott Izrael Államvezetésétől - mégis, erre nagy súlyt fektettek. A nem hivatalostámogatás olykor többet ért, mint a hivatalos - ez nem csupánIzraelben volt így… Nem csak hivatalos személyeket környékeztekmeg, hanem „szabadúszókat”, kívülállókat is. Különösen olyanszakemberek érdekelték a szervezetet akkor, a kezdeti időkben,akiknek voltak kapcsolataik a környező arab országokban. Perszemár akkor is kedvelt módszer volt, hogy arabokat környékeztekmeg, akik nem mindig voltak tudatában, hogy zsidóknakdolgoznak, hogy Izrael számára gyűjtik az ilyen vagy olyaninformációkat.

Egyszóval bizonyos dolgok már fél évszázaddal ezelőtt úgyműködtek, mint ma, csak kisebb méretekben.

A tudományos eredmények, és eszközök mindig is nagyonérdekelték a Moszadot. Ismeretes, hogy például Herzog, a katonaihírszerzés főnöke már az 1940-es évek végén foglalkozott„számítógépekkel” - no persze, nem olyanokkal, mint ma, hisz azokegyszerűen még nem is léteztek. De egyéb célokra, például kódokfeltörésére már alkalmasak voltak. Így hát azokat az egyszerű arabkatonai kódokat, amelyeket az „örök” ellenséggel: Egyiptom, Szíria,Jordánia stb., használtak az izraeliekre mért katonai csapásoksorán, azok az „ős-kémek” játszi könnyedséggel feltörhették. Ígyaztán nem csoda, hogy a tudás, mint olyan kezdettől nagyon

9

fontos volt a Moszad számára.

Ezzel együtt természetesen a tudás birtokosai, vagyis a tudósok is.Ha csak lehetett, a Moszad a későbbi évtizedekben is mindenbeszervezett zsidó tudósokat is a fejükben tárolt információk miatt- bárhol is éltek ők a nagyvilágban.

1949 tavaszától kezdve már az is szükséges volt, hogy akémszervezetek munkáját összehangolják. Hiszen a dolgokösszefonódtak és a témák, a feladatok fedték egymást, ha csakrészben is. Attól kezdve aztán rendszeresen összeült a Va’adatRasei ha-Serutim, vagyis a „Szolgálatok Vezetőinek Bizottsága”: Itt arendőrség főnöke is jelen volt, és persze a politikai vezetés isáltalában képviseltette magát. Főleg arra törekedtek, nehogy kétszervezetnek jusson ugyanaz a feladat egyszerre és nehogyakadályozzák egymás munkáját.

Mivel a külföldi hírszerzést igen logikusan kezdettől akülügyminisztérium égisze alatt hozták létre, hát sok diplomatavolt alkalmazottai között.

Magyarul: ezek a kémek diplomáciai útlevéllel a zsebükben jártak-keltek a világban, leginkább persze Európában, és igyekeztekmindent megtudni az arab szomszédok gazdasági, politikai éskatonai kapcsolatairól, viszonyairól.

Akkoriban az izraeli külföldi kémek fő tevékenysége abban merültki, hogy megakadályozták egyes ellenséges arab államok európaifegyverbeszerzéseit.

Vagy ha már úton voltak azok a fegyverek a Közel-Kelet felé, akkorútközben próbálták a szállítmányokat eltéríteni, elsüllyeszteni vagymás módon akadályozni célba jutásukat.

Persze - ez ma már csak (keser) anekdota - nemegyszer bizonyezek a „diplomaták” kénytelenek voltak valutázni, sőt csempészni

10

is, főleg cigarettát - csak azért, hogy számláikat ki tudják fizetni - Akülügy ugyanis nem igazán értékelte szolgálataikat és nemegyszerpénz nélkül hagyta őket idegen országokban. Ami nem vall túl nagyokosságra, inkább a bürokraták keze nyomát véljük itt felfedezni.

Az első kémek Izrael megalakulása előtt és közvetlenül utána isfegyverkereskedelemmel foglalkoztak - erre volt elsősorbanszüksége a fiatal, független államnak. Ami természetesen szinteszáz százalékban illegális fegyverkereskedelmet jelentett.

Az ország az 1940-es évek végén és később is az állandó és biztosfenyegetettség állapotában élt. Nem véletlen, hogy akkoriban aminiszterelnöki poszttal automatikusan együtt járt a védelmiminiszter tárcája is. Ez lehetővé tette az akkor még nem legendás(csak később lett azzá) elnöknek, Ben Gurionnak, hogy a hadseregés más, általa irányított minisztériumok leple alatt erőstitkosszolgálatokat hozzon létre.

Mindenesetre a „régi Moszad”, vagyis az 1930-as évek óta afüggetlenségért küzdő (és tegyük hozzá eszközeiben nemválogatható) szervezet beolvadt az „új Moszadba”, éshasonlóképpen a terrorista szervezetek is beolvadtak a zsidóvédelmi erőkbe, a hadseregbe.

Megszűrték a cionista terrorista mozgalmakat is, hogy az arraalkalmas, tehetséges embereket átmenthessék atitkosszolgálatokba.

Itt kell megjegyeznünk, hogy Izrael Állam a maga sajátoshelyzetében és „emberanyagát” tekintve szinte ideális volt arra,hogy külföldön kémkedjen.

Hiszen az állam polgárai, a hadsereg tagjai, de szinte mindenki másis úgy jött össze a világból, hogy előzőleg másutt lakott más országpolgára volt. Ismerte annak nyelvét és szokásait, ismerte

11

viszonyait. Így hát, ha Európában, Dél-Amerikába, Észak- Afrikábavagy akár Észak-Amerikába kellett embereket küldeni, hogy ottinformációkat szerezzenek, befolyást növeljenek vagy akár csakegy akciót elvégezzenek - mindig találtak bőven olyan személyeket,akik ismerték az adott országo(ka)t, a nyelvet, és otthonosanmozogtak az illető ország bármilyen társadalmi köreiben vagyföldrajzi pontjain.

Ez olyan előny, amelyre jelenleg csak egyetlen másik ország lenneképes - az USA - de az nem ezt az elvet követi.

Arról nem is szólva, hogy az elmúlt fél évszázadban, mindebbenigen sokat segítettek maguk az… arabok is - persze akaratukellenére. Hiszen ha nincs ez a folytonos fenyegetettségi állapot(mindmáig), akkor az izraeliek sem tartanak össze. Nem akarokjóslásokba bocsátkozni (ezt megtettem már más, nem kém-témájúkönyveimben) - de ha a 21. század következő évtizedeibenmegszűnik az arabok fenyegetése Izrael és az izraeliek ellen, azországon belül csökken a kohézió és addig soha nem látottszéthúzások tanúi lesz majd a világ az izraeli társadalmon belül.

Addig viszont, és ez így van szinte máig, a „sziget az arabtengerben” érzés egyesíti az erőket és nemegyszer még aleginkább szélsőséges nézetek képviselői is együtt harcolnak azállam létéért. Így volt ez természetesen azokban az években is - sőtfokozottan volt így - amikor az „új Moszad” működni kezdett.

Természetes következménye volt az eseményeknek, hogy amikormár sikerült első ízben megvédeniük Izraelt az arab agressziótól, azállam és nyomukban a kémszervezetek vezetői távolabbra isóhajtottak tekinteni.

Vagyis már nem volt elég tudni, mi zajlik néhány környező arabországban és egynémely európai fővárosban. Tel-Aviv akkori

12

vezetőinek már sokkal több információra volt szükségük - kistúlzással szinte az egész világból!

Nem szabad szégyellniük a mai izraelieknek azt, hogy félévszázaddal korábban az országban mindenki tudta: egy harcias,agresszív, folyton kezdeményező titkosszolgálatra van szükség.Másképpen nem fogják megtudni, hogy más földrészeken mitgondolnak róluk és főleg: mit terveznek ellenük: Akkoriban számosarab ország, amely ma független, még angol és francia gyarmatvolt, „protektorátus alatt állt” vagy azon országok „tengerentúliterületének” számított. E kifejezések természetesen csupángyarmati státuszt voltak hivatva leplezni, nem sok sikerrel. Így hát,ha Tel-Avivban tudni akarták, mit terveznek az arabok a határtúloldalán - azt is tudniuk kellett, London vagy Párizs jelenpillanatban mit akar és mennyit enged meg az arabjainak.Ráadásul 1945 után váratlanul felnőtt keleten egy újabbveszélyforrás: a Szovjetuniónak nevezett hatalmas börtön ésbirodalom, amely nagyon sok akkori izraelinek a szülőföldje voltrégebben. És amelyben még mindig több millió zsidó élt, és amelyolykor meglepő politikai beugrásokat hajtott végre a nemzetközidiplomáciai porondon. Bizony a Szovjetunió a kezdeti időkben mégIzraelt támogatta - no, nem mintha Sztalin és vezértársai, avagykövetői valaha is kedvelték volna a zsidókat (inkább az ellenkezőjemondható el róluk) - hanem mert Izrael léte destabilizálta a Közel-Kelet olajban gazdag területeit és állandó feszültséget gerjesztettaz akkor ott még nagyon is otthon lévő London és Párizs számára.

Persze nem árt tudnunk: az oroszok hamarosan nagykémtevékenységet indítottak Izrael ellen, és amit abból azországból sikerült kiszimatolniuk (nem sokat), azt átadták Moszkvaarab barátainak. Ezzel már az 1940-es évek végén és az 1950-esekelső felében létrejöttek Moszkva és az Izrael-ellenes arab

13

szövetségek.

Végül is az, amit később már Moszadnak neveztek, 1952-ben jöttlétre - holott korábban is létezett. De addigra kikristályosodtak aszükségletek és a lehetőségek, valamint és elsősorban az az igény,hogy voltaképpen mit is akar a politikai vezetés? Egy biztos: amikorBen Gurion izraeli elnök (akinek kivételes affinitása volt atitkosszolgálatokhoz, nagyon érdekelte ez a téma és jól tudtahasználni a szervezeteket) átszervezte a Moszadot, nem akartbelőle egy gigantikus kém-szörnyeteget csinálni. Amilyen példáulaz egykori KGB volt (lásd a szerző „A KGB története” című könyvétkiadónk gondozásában - a szerk. megjegyzése), amely hihetetlenméreteket öltött története során.

A már említett Iser Harel igazán a megfelelő ember volt amegfelelő helyen. Nem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg dolograkellet ügyelnie egyszerre. Mint minden kémfőnöknek, egyik szemétfolyton a hazai politikai vezetésen kellett tartania, hiszen ottbármikor történhetett valami, ami aláássa a szervezete jövőjét.Ugyanakkor saját embereire, különösen a feltörekvő fiatalokra isfigyelnie kellett, akik esetleg kitúrhatják őt a helyéből.

No és persze a munka sem volt kevés, hiszen a közelebbi éstávolabbi országokban rengeteg ellenfele volt Izraelnek. Talán többis, mint manapság.

Az elnöknek tartozott csak felelősséggel és beszámolókkal, detudva tudta, hogy nem a Moszad az egyetlen kémszervezet.Amikor Harel 1952.

szeptember 20-án átvette hivatalát elődjétől, ezzel teljesen új lapkezdődött a Moszad történetében. Persze nem állt magában -hiszen a többi, belső és külső hírszerző szervezettel is együtt kellettműködnie.

14

Ő volt az első olyan izraeli kémfőnök, aki nagy ábrándokat követveazon igyekezett: hazája a kémkedés területén is nagyhatalommálegyen. Mert bizony fennállt az a veszély, hogy egy kicsiny ésjelentéktelen közel-keleti ország titkos-szolgálatának fogjáktekinteni és soha sehol senki nem veszi majd komolyan. Mert mittudunk manapság a tunéziai vagy a jordániai titkosszolgálatokról?Szinte semmit, vagy legfeljebb annyit, hogy léteznek.

Ha annakidején nincs akkora fenyegetettség Izraelben, és ezek azemberek - Ben Gurion, Iser Harel és mások - nem tesznek megmindent szervezeteik felfuttatására és a minőségi munkára nemhelyeznek olyan hangsúlyt - hát körülbelül annyit tudnánk róluk,mint a tunéziaiakról. Vagy még valószínűbb, hogy ebben azesetben már semmit, mert nem csak, de maga Izrael Állam is régmegszűntek volna létezni.

Ezért elejétől fogva mindenkinek - politikusoknak, katonaivezetőknek és a kémfőnököknek - az volt a tervük, vágyuk, sőtfeladatuk - hogy egy-egy nagyon sok témára és területre kiterjedő,roppant hatékony és sokoldalú kémszervezetet építsenek ki. Ezakkoriban létkérdés volt, és ma is az. Ma már elmondható, hogy ezsikerült - nem véletlen talán, hogy az izraeli Moszadot aszakemberek a világ egyik legjobb - ha nem a legjobb -titkosszolgálatának tartják. Ebben szerepet játszik az is, hogyembereit azonos érzések is fűtik és egy folyton veszélyben lévőhaza érdekében kell cselekedniük, míg más országokkémszervezetei nélkülözik ezt a hajtóerőt.

Persze 1952-ben mindez még csak egy szép álom volt, haegyáltalán volt.

15