REMETHEY FÜLEPP DEZSŐ

A NAGY SZENVEDÉLY— A dohányzás története. —

Mühlbeck Károlyeredeti rajzaival és címlaprajzával.

Második kiadás.

— S Z E R Z Ő K I A D Á S A . 193 7. —

MINDEN JOGOT FENNTARTOK.

Copyright by: Desider Remethey-FüleppHungary, Budapest, Kálvária-tér 14.

Kiadásért felelős: Remethey Fülepp Dezső.Nyomatott az Árpád Részvénytársaság könyvnyomdájában, Kalocsán.

Nyomdáért felelős: Lukács Márton cégv.-aligazgató.

ELŐSZÓ.Amióta az ember története a világ teremtésének történeté-

hez fűződik, élete változatlanul küzdelem. Azt mondja MadáchAz Ember Tragédiájában az Úr: „Ember küzdj és bízva bízzál!”Azonban ez a küzdelem nem azt célozza, hogy az ember a küz-ködésben kimerüljön vagy éppen elmerüljön, hanem azt jelenti,hogy az ember küzdjön az élet boldogságáért.

A küzdelmek keservét az élvezetek édesítik meg. Szüksé-ges is az életharc megvívásához, hogy a mindennapi robotosmunka szürkeségét élvezetek színesítsék.

Az ember, mint tudatos lény, kezdettől fogva célokértküzd. Eszmék megvalósítása, sikerek, örömök elérése hevíti.Arra törekszik és törtet, hogy verejtékes munkáját az örömökglóriája minél zuhatagosabban sugározza be. Az élvezetek csok-ra a boldogság, melyből kinek-kinek kevesebb vagy több jut. Demindenki azon buzgólkodik, hogy ez a csokor minél gazdagabblegyen.

Az ember kezdettől végig a munka robotja mellett nemcsak a pihenést, a nyugalmat, a kényelmet kereste, hanem min-dig hajszolta, sőt hajszolni is fogja a lelki és testi örömöket.Mert úgy a kezdetleges, mint a kifinomodott emberi élet hármasegységet kivan, a munka, a pihenés és az élvezet együttvaló-ságát.

A munka érdemesít a pihenésre, a pihenés kölcsönöz erőt amunkához, de az élvezet adja meg az élet igazi zamatát. Ezérttörténhetett meg, hogy az embert sorozatosan messze ragadtákaz érdeklődés és a vágy csodaszarvasai. És így jutott el az élni-tudáshoz. S amit az ember, a természet mindig bőven terítettasztaláról valahol a nagy világban a maga családi asztalára vi-het, az hamarosan elterjed az egész földön, hogy az életet vál-tozatosabbá és kellemesebbé tegye.

Az ember nemcsak lelki, hanem ideg és így gyomor életetis él. A lelki gyönyörök mellett a testi örömök okoznak élveze-

tet. Az emberrel az érzékei játszanak. A bölcsőtől a sírig, út-szakaszonként más és más ez a játék. Életkor szerint változó.Étel, ital, szerelem, szórakozás s minden egyéb, ami e fogalma-kon kívül még jó, szép és kellemes, — az emberi élet örömeitgyarapítja.

Ilyen élvezet a dohányzás is. De amíg egyik-másik élvezet-től az embereknek az élet egy-egy keresztútjánál el kell bú-csúzniok, addig a dohányzás élvezetének élhetnek a serdült ifjú-kortól a sírig. Férfiaknak, nőknek, ifjaknak, aggoknak egyarántszenvedélye. Aki megismerkedik a dohányzással, örökös frigyrelép vele. Pajtások, szerelmesek, barátok maradnak. A világonkevés olyan élvezet van, mint a dohányzás, amelynek mindenkiholtanapjáig rabja maradhat. A dohányzás ma már hozzátarto-zik az emberek életéhez. S amikor a földön az Egyenlítőtől felaz Északi- és le a Déli-sarkig már mindenhol dohányoznak, mél-tán érdekelheti az emberiséget a dohányzás története, — amelyegyúttal az emberiség kultúrtörténelmének színes mozaikdarab-ja. A világ minden népe dohányzik és éppen ezért kétségtelenülvéletlen, hogy a dohányzás történetét összefoglalóan és részlete-sen még egyetlen nyelven sem írták meg.

A legelterjedtebb szenvedélynek hézagpótló megírásávaltermészetesen nem a dohány termelésének, gyártásának és ke-reskedelmének statisztikáját állítottam össze. Ellenkezőleg, aföldkerekségnek azokat az érdekes adatait és eseményeit sora-koztatom fel, amelyek a füstölés élvezetének szokásától a do-hánynövény felfedezésén keresztül a dohányzás fejlődésére, el-terjedésére és világuralmára vonatkoznak.

Az emberiség és a dohányzás az utóbbi évszázadok alattszinte egy fogalommá forradtak. Könyvem ennek a regényesegymásba-kulcsolódásnak története.

Budapest, 1937. április.

A S z e r z ő .

A füstölés.

Az embert már megteremtése pillanatától vágyak csigáz-ták Szeretett élni, mégpedig minél jobban. A környezethez valóállandó alkalmazkodás kifejlesztette benne az élnitudás érzékét.Ez az ösztönös tehetsége a tökélynek lassanként olyan fokáraemelkedett, amelyet bátran az élnitudás művészetének nevezhe-tünk. Nagy út volt azonban odáig, amíg az ősember tapogatózásaeljutott az életművészetig.

Az élniakaró ember testét, lelkét mindig hevítették a legkü-lönbözőbb igények, — amelyeket igyekezett is kielégíteni. Van-nak első-, másod- és harmadrendű szükségletek, melyek közöttegyike a legfontosabbnak a táplálkozás. Az emberrel veleszüle-tett az ínyencsége. Ennek kielégítése érdekében a ,,legtökélete-sebb állat” elméje sok mindent kitalált. Igyekezett maga körülmindent a saját kénye-kedvére alakítani és rendezni.

A hajdani lukullusi lakomák étel- és italsorát még ma is,mint nevezetességet emlegetjük. Már akkor tüneményesen ér-tettek az élethez! Csak természetes, hogy telt gyomorra megkí-vánták a füstölést. Különösen azóta, hogy Noé legelőször kisaj-tolta a szőlőbogyót és szomjúhoztak mámorító nedvére, S hogyebből az ember minél többet tudjon kortyolni, ösztönösen ráesz-mélt a torkot-szárító füstölés élvezetére. Ha nem is tudták ma-gyarázatát, hogy a füstnyelés előnyösen csökkenti aszájüregnyálkaképződését, — fontos volt, hogy jól esett a meleg füstszívása és mámort talált az emberiség a bodor füst eregetésében.

Amikor kutatjuk tehát a dohányzás szenvedélyének gyöke-rét és családfáját, a dohány-elfüstölés felfedezésének megelőzőidőkbe kell visszapillantanunk. Mert a pipázás régibb eredetű,mint ahogy a dohány általánosan ismeretessé vált. Ugyanis,amikor a dohány nálunk Európában még ismeretlen fogalomvolt és Amerikán kívül sokfelé egyebütt is — már nem egy

10

európai, ázsiai és afrikai nép hódolt a füstölés szokásának. Ta-lán a kiváltságosabb elemek kezdték, de utánozták őket az egy-szerűbb réteghez tartozók is.

Ha régi elsárgult írásokban kutatunk, a füstölés szokásánakeredete után, egy szívbemarkoló ó-perzsa mondára bukkanunk,mely így meséli:

„A régi jó világban, amikor az idő még fiatal volt és min-denkinek annyi jutott belőle, amennyit akart, élt Mekkában egyderék, kiváló ifjú, mint amilyenek akkor a férfiak általában vol-tak és aminőnek a mostaniaknak lennie kellene. Sok kincse volt,de egyet sem féltett jobban és értékelt többre, mint szép és eré-nyes feleségét. Ez hirtelen megbetegedett és meghalt. A férfiegész erejével iparkodott, hogy nagy lelki fájdalmát leküzdje.Utazással igyekezett lelke bánatán könnyíteni, — és ezenkívüla Próféta engedelmével Mekka négy legszebb szüzét vette fele-ségül. De első felesége elvesztésébe nem tudott belenyugodni.A bánat egyre emésztette. Ezért elhatározta, hogy felkeresi a si-vatagban lakó szent remetét, akinek bölcsességéről már annyithallott. A. jámbor remete úgy fogadta őt, mint gyermekét azapa. Kérte az ifjút, öntse ki előtte a szive bánatát; majd ígyszólt hozzá: Gyermekem menj el a feleséged sírjához és ott majdtalálsz egy növényt, tépd azt le, tedd be egy szárba és miutánmeggyújtottad, a füstjét szívd be. Ez lesz a te feleséged, azapád, az anyád, a testvéred, de mindenekfelett a te tanácsadód,ez majd bölccsé teszen és lelkedet felvidítja. — A csodafűhasznált és lassanként mások is, mind többen megpróbálkoztakvele.”

Eddig az ó-perzsa monda.Kétségtelen, hogy az ó-világi népek egyik-másika már jóval

Amerika felfedezése előtt is füstölt.

Ó-kori füstölő kanál.

Erre vall, hogy a hajdani római telepítések feltárásánálszámos olyan eszközt találtak, amelyekből megállapítható, hogyfüstölésre használták. A régi rómaiak a pipázást valószínűen akeleti népektől vették át, akiknél ez a szokás már régebben dí-

11

vott. Herodotes is beszél arról, hogy a szkíták a kender levelétfaszén-parázsra rakták és annak füstjét magukba szívták.Ugyanúgy élvezték a füstölést a trákok is.

Európában már az ó-korban a római birodalom területénkívül másutt is füstöltek a népek.

Füstöléshez használt eszközöket ó-kori sírokban, sőt a tör-ténelemelőttí időkből is találtak Európa területén. Ezek a pipa-fejek égetett agyagból, vasból, bronzból készültek. Hasonlatosaka maiakhoz. Irland földjéből sokat sikerült felszínre hozni. Mégnépmonda is kerekedett a „tündérpipák”-ról. Úgy ismeretes,hogy évezredekkel ezelőtt az olimposzi lakomákon a míthologiaiistenek is élvezték már a füstölést. Jellemző, hogy a füstölésnekkülön istene volt, még pedig a jótéteménynek, a jóttevésnekboldogságát a füstölés élvezetével közösen megszemélyesítő is-tene — Telesphorus, akit az utókor számára úgy örökítettekmeg, hogy uralkodói jogar helyett pipát tart a kezében.

Régi füstölő edény.

Szintén a pipázás ősi eredetét bizonyítják az európaszertetörtént ásatások, melyek az ókor végére eső időkből származóaéyag-, fa- és kőpipákat hoztak felszínre. Ezeket a népvándor-lás korában használták.

Európában a dohány meghonosítása előtt martilapu, ken-der, levendula és más növények részben kábító hatású, részbenillatos leveleit füstölték el. A kuruzslás eszközei között régente,de ma is többféle növény száraz levelét, szirmát tömik pipába,— burgonyáét, rózsáét, ibolyáét és egyéb bódító fű levelét,

A füstölés ősi szokásáról szóló értesüléseinket megerősítiPlinius görög bölcselő is, aki erről a következő érdekes feljegy-zésével szolgáltatott bizonyítékot: „A barbároknál illatos füvek,főként gyékény-sás füstjének beszívása van szokásban. A füstötnádcsövön szívják be. Állítólag ez meggyógyítja az idült köhö-gést, kiváltkép ha az ember minden szívás után malaga-bortkortyolgat.”

12

Bár arról, hogy az emberek ősidők óta hódoltak a füstölésszenvedélyének, Herodotes és Plinius feljegyzésén kívül nemmaradtak reánk történeti hitelű írások, mégis különböző jelekigazolják, hogy az Amerika területén kívül lakó fekete-bőrűeksokkal előbb füstöltek, mint a fehérek. Természetesen szinténnem dohányt, hanem kissé részegítő tulajdonságú kendert — és,,dachá”-t, egy különleges afrikai kenderfajtát- A mgeia-négerekidős férfiai vízipipából még ma is kenderfüstöt szívnak. De a fe-keték pipáik megtöltésére más különféle szárított növényleveletis használtak. Hogy milyen ősiesen gyökerezett e népfajban afüstölés szenvedélye, az a Becsuana-földön dívó, hagyományosnépszokásból még ma is tapasztalható. A becsuán pipát rögtö-nöz magának a pusztán, úgy, hogy egy kevés homokot halombakotor és tetején tölcsérszerű üreget hagy. Ezt füstölni való nö-vénylevéllel, leggyakrabban „dachá”-val megtölti. Szénparazsatdob rá. És miután a homokon át vízszintesen egy csövet illeszt afüstölgő száraz növényanyagig — hasrafekve pöfékeli.

Más délafrikai törzsek a primitív becsuánt pipa dolgábanvalósággal lepipálták, dohányzó-eszköz tekintetében annyirafejlettebb igényűek voltak. Furcsa pipáikat bivaly, antilop ésegyéb szarvakból készítették a kender vagy „dacha” elfüstölé-séhez. De még ezek a szerszámok is kezdetlegesek. Nincs a maiértelemben vett, kényelmes, szájhoz idomuló szopókájuk. Aszarv széles végének nyílását illesztik szájukra és a szárba-dugott pipafejből pöfékelnek. Ez a művelet valóban fáradságotigényelt, de nekik így is pompás élvezetet nyújtott. Ezekhezmérten viszont a nyám-nyám négerek már szinte, mint világfíakfüstöltek, fából farigcsált kettős-fejű pipáikból.

Az afrikai bennszülöttek nemcsak az ókorban szívtak do-hány helyett egyéb kábító növényeket, hanem a dohányt mégma is a majomkenyérfa szárított virágkelyhével pótolják. Ahogypedig manapság a dohány mellett egyéb — afrikai fogalmaikszerint finom — kábító növényfélék szívását élvezik, éppígymegtehették ezt az ókorban is. Tehát az a feltevés, hogy Afriká-ban már Columbus kora előtt termett dohány, nem dől meg az-által, hogy ott régente más növények levelét füstölgették. Azafrikai bennszülöttek igényei általában még most is alacsony-rendűek.

Ázsiában a kirgizek földbevájt kisebb üreget tömtek megfüstölni való száraz növénnyel. Parazsat helyeztek rá, aljára

13

körös-körül hosszú, kifúrt növényszárakat dugdostak, körülül-ték és társasszívást rendeztek.

Tolstoj „Hadzsi Murát” című regénye szerint ugyanígy do-hányoztak az orosz katonák a Kaukázusban.

A kirgizek ázsiai hona mily messzire esik az afrikai be-csuánok földjétől! És hol volt még az ókorban nem is a repülő-gép, nem is a vasút, de egyáltalában a földrészek közötti rend-szeres közlekedés és érintkezés? S mily különös, hogy mégismennyire rokon az a mód, ahogyan a füstölést űzték.

Amíg azonban az kétségtelen, hogy Columbus előtt Európamég nem ismerte a dohányt, az viszont megállapítható, hogy afüstölés az emberiség ősrégi szokása. Az óvilág nem egy táján,kiváltképp Kínában — hol egy őshonos dohányfajta is tenyészik— számos pipafej került napvilágra, melyek a történelem előttiidőből származnak. Az Amerika őskori rétegeiből felszínre ke-rült agyag, szerpentin és zsírkő pipafejek azonban arra valla-nak, hogy a dohány élvezetére Amerika őslakói tanították megaz ázsiaiakat, akik a befagyott Behring-szoroson át juthattakAmerikába. Ott megismerkedtek a dohányzással és Ázsiában isbevezették,

Ez ma már nem puszta feltevés. Mert a Parisban élt ma-gyar Hevesy tudós tanár irány jelölése alapján a szintén ma-gyar származású délamerikaí kutató, Henke Tádé felfedezéseazt az érdekes megállapítást eredményezte, hogy az ázsiai né-peknek a Csendes óceánon átszivárgott előnyomulása nemcsaka Húsvét-szigetekig, hanem egészen Amerika földjéig történt.Erre mutatnak a nyelvészeti nyomvonalak, melyek igazolják,hogy a tűzföldi ona vagy shelk-nam nép turáni eredetű. Még mi-előtt a Tűzföld leszakadt a kontinensről, tehát jóval megelőzveAmerika felfedezését, kerültek oda északibb tájakról. Vándor-lásuk nyomvonalát a tőlük északra fekvő theuelche-nyelvterü-letben kinyomozták. Ezek értelmében a Chile déli partsávjántalált inka-emlékek nem inkák, hanem szumir, azaz turáni ere-detűek, xA.kkor pedig az inkák turániak voltak. Ezt a felfedezésttámasztja alá dr. Barbeau torontói egyetemi tanár, amikor kéiéve egyes délamerikaí törzsekről megállapította, hogy zenéjükmongol eredetre vall.

Az Atlantisz nem tartozik többé a legendák világába. Mamár megállapítást nyert, hogy Plato dicsérte kultúráját. Solon

14

megrajzolta térképét. Az ó-egyiptomi saisi iskola pedig taní-totta az Atlantisz geográfiáját.

Szédületes kép: Atlantisz a Csendes óceánon, mongolok-turániak az amerikai kontinensen — évezredekkel ezelőtt!

Nem kétséges, hogy 'a tenger hátán juthattak oda. S közü-lük vándorolhattak ugyanúgy vissza is. A visszakerülök a Csen-des óceán szigetein és akár az Atlantiszon át hozhattak maguk-kal dohányt az ázsiai partokra. Így egyáltalán nem vonhatókétségbe, hogy az ázsiai őskultúra fellegvárában, Kínában a do-hánnyal, már pár évezreddel Columbus előtt megismerkedtek.

Kína műveltsége abban az időben már kimagasló lehetett.Csak gondoljuk meg, hogy a VI.—VII. században kínai törté-nészek arról adnak számot, hogy népük fiai keletfelé áthajóztáka tengert, — valószínűleg az amerikai partokig... De a NapFiai jóval utóbb, még a XIV.—XV. században is annyira elzár-kóztak a fehér ember szeme elől, hogy addigi belső életviszo-nyaikról vajmi kevés bizonyosat tudhatunk. Azonban nincs okkételkedni benne, hogy a saját őskultúrájába gubózott kínai népmár a hajdankorban élvezte a dohányt.| j Az Amerikán kívül eső földrészeken élők a XVI. századigΠ túlnyomólag arra fanyalodtak, hogy az igazi dohány helyett másnövényt füstöljenek el. Mindez arra vall, hogy az emberek igé-nyeiket az adott helyzet szerint igyekeztek kielégíteni. Ahol nemismerték a dohányt, beérték ott a kezük ügyébe akadt olyan nö-vényekkel, amelyek ha kevésbé is, de szintén mámorító hatá-súak voltak.

Ez érthető, különösen ha tudjuk, hogy még a dohány ősho-nában, ahol pedig napjainkban erre szükség igazán nem volna:a sziu-indiánok vallásos szertartásaikhoz is különféle növények,főként a vörös fűz héjának füstjét szívják.

Hát még ahol a szükség kényszerítő hatalom! Szerepet ját-szik az emberek különböző élvezetének kielégítésénél is. A kam-csatkaíak ma is némely gyökérből készítenek pálinkát. A napke-letiek egy pálma gyümölcséből sajtolnak bort. Madagaszkár szi-getének lakói nem egyszer sáskából készített péppel űzik el éh-ségüket. Mifelénk, ha babkávé nincs, a pörkölt árpa leve is pó-tolja a feketekávét. A természet eleve mindenről gondoskodikés a szükség megtanítja az embert a hiány pótlására. A világ-háborúban, ha elfogyott a dohány, a katonát hányszor rávette

15

az ínség, hogy egyébb száraz levelet szívjon. Csak mindenáronfüstölni lehessen!

Azok az ókoriak, akiknek a dohányról sejtelmük sem volt,mennyivel inkább beérték az illatos füvek elfüstölésével. Csakkielégíteni a vágyat, a viszonylag legalkalmasabbá!.

Régi füstölő edények.

Ez ma is mindenben így van.Hosszú út vezet a Paradicsomtól az üvegpalotáig. De való-

színű, hogy amikor az ősember az elemek közül a tűzzel megis-merkedett, csakhamar gerjeszteni is megtanulta. És addig ját-szott a tűzzel, amíglen azt hitte, hogy már hatalmába hajtotta,— pedig éppen ellenkezőleg, a tűz hódította meg az embert, hakezdetben csak az illatos füvekkel tömött pipák parazsának va-rázsával is.

S Európa részére csak évezredekkel azután fedezték fel anikotinos növényt(/amely kellemesebb minden elődjénél.

Nem tudjuk azonban, hogy majdani ükunokáink egy mégkülönb idegzsongító növényre nem fognak-e rábukkanni és nemtérnek-e majd át annak az elfüstölésére?

A dohány és a dohányzás felfedezése.

Kinek is jelenne meg ma már egy karcsú, illatos cigarettakékesszürke füstkarikáiban az a kérdőjel, hogy kik és hogyan fe-dezték fel a dohányzást? Csak pöfékelünk jóízűen és eszünkágába se jutnak azok az érdekes és érdemes személyek, akiknekezt az élvezetet köszönhetjük — és azok a regényes körülmé-nyek sem, amelyek a dohányzás felfedezésénél közrejátszottak.

Érdemes pedig ezt a múltat felidézni. Háládatos fáradságis, ha fürkésszük a dohányzás történetének nyomait. Különösenaz Új-világ vad törzseinél bukkanunk sajátos szokásokra. Azelébünk táruló képekből nyomon követhetjük az ősdohányzáskezdetlegességéből kisarjadt szenvedély térhódítását, egészen amai dohányzás finomult ízlésű, művészi tökélyéig ...

A kalandorok vitorlásait közel három hónapon keresztülhányta-vetette az Atlanti-óceán, A pálosi kikötőből indultak elazzal a tervvel, hogy nyugat felől közelítik meg Indiát, A hosz-szadalmas és biztonságtalan tengeri bolyongás kezdte kétségbe-ejteni Columbus Cristóf kísérőit, A türelmetlenség kitörése ért-hető, mikor a kis hajókon már fogyóban volt az utolsó falat éle-lem is. Útitársai közül nevezetesebbek Chanca orvos, Miquelede Torre és Pane Roman, a spanyol szerzetes, A hajók fedélze-téről valamennyien kerekretágult szemmel lestek a homályosanfelsötétlő csíkot, ott a tengeri alkonyórán, — amikor az árboc-kosárból egyszerre eldördült Trianai Rodrigo matróz ujjongó,,Tierra!” kiáltása.

Felragyogtak az arcok.Végre 1492 október hó 12.-én partot értek a hányatott ha-

jók, A Santa Maria, Pinta és Ninya. A kalandorok akkor mégazt sem tudták, hogy hol kötöttek ki. Halvány sejtelmük sem

17

volt arról, hogy az Új-világra vetődtek. Bizonyos, hogy Indiátkeresték. Csak a véletlen sodorta őket Amerika partvidékére,az Antillákra, történetesen Guanahaniszigetére.

Ne csodálkozzunk a véletlenek játékán. Minden igazi nagyfelfedezés leggyakrabban a véletlenek műve. Amerika felfede-zése is ezt példázza.

A vállalkozó szellemű, merész hajósok ahogy szárazföldetértek, meg akarták tudni, hová jutottak, kik közé? Columbus aföldterület belsejébe küldte nehányadmagával Pane Romant ésMiquele de Torret.

A kutatók buzgalommal portyáztak a vadonokban. Mikoraztán első bolyongásaikból a kikötött hajókhoz visszatértek, cso-dálkozva jelentették, hogy miket láttak, miket tapasztaltak.

A bennszülöttek megfigyelése közben különös dolgok tárul-tak szemük elé. Guanahani őslakói rézbőrű vad nép. Megragadtafigyelmüket, hogy egyes indián-törzsek tanyáján a vörösboraemberek javában parázsló farakást vettek körül. A tűzre szárí-tott, barna leveleket dobáltak. Ennek óriási füstje támadt és agomolygó füstöt hosszú nádcsöveken mohón, nagy élvezettelszívták. Úgy tűnt fel, mintha megrészegültek volna. Szilaj táncrakerekedtek, aztán kábultan földrezuhantak és mélységes álombamerültek. Más indián-törzsek tagjai, férfiak és nők egyaránt, akunyhóik köré aggatott, megszárított növényleveleket felszele-telték és kukoricacsövekről lefejtett háncsokba csavarták. Akissé kitölcséresedő fuvola alakúra hengerített levélcsomó kes-kenyebb végét szájba vették. Másik végét meggyújtották. Szív-ták és az égő csutakból eregették a füstöt, orrukon-szájukon. Afüst nyelése közben mintha földöntúli megelégedettség vett vol-na erőt rajtuk. Ahogy közelítettek a kutatók a vörös-bőrűek felé,a vadak ijedten dobálták el az égő csutakot.

Elmondták a portyázó hajósok, hogy felszedtek a füstölgőcsutkákból. És mekkora volt a meglepetésük, amikor érezték,hogy ez a füst mily különös és kellemes illatot áraszt.

Ezeken az indiántelepeken a rézbőrű nép fából és magasra-nőtt növények szárából tákolt kunyhókban lakott. A kunyhókkörül a burján között vadon nőtt ez a csodálatos növény is,amelynek szárított leveleit szívták. Ennek a buján tenyésző nö-vénynek szinte szőrös volt a levele és a szívása erősen részegített.Columbus és kísérete mindezeken csodálkozott ugyan, de az ele-ségszerzés gondjai közepett egykedvűen napirendre tért felette.

18

Inkább csak érdekesnek tartotta, mintsem jelentőséget tulajdo-nított volna a barbárok furcsa füstölésének.

Mikor aztán hazaindult a gálya, a kegyes Pape Románatya hittérítés végett a Nagy-Antillák szigetcsoporja Haiti fél-szigetén visszamaradt, — melyről köztudomású, hogy a világnakmég ma is egyik legtermékenyebb földje. A szerzetesnek két évibolyongás után San Domingóban sikerült a titokzatos füstöléstfelfednie. Ott alaposan megfigyelhette, hogy a vad nép egy bu-ján tenyésző növény leveleit gyűjtögeti, szárítgatja és füstjétállítólag a moszkító szúnyogok ellen eregeti. A szúnyogok azilyen füsttel elárasztott környéket valóban elkerülték. De —ahogy Pane Román egyik barátjának, Petrus Martyrnak 1496-ban írta — feltűnt, hogy a bennszülöttek akkor is szertelen szor-galommal szívták és fújták ezt a füstöt, amikor azon a tájékona moszkitónak hírmondója sem akadt. Ez már szeget ütött a fe-jébe — és a füstölés szertartásos jelenségei azt a gyanút éb-resztették benne, hogy az őslakók füstölési szokásának valamiköze lehet a pogányos bálványimádáshoz. Gyanúja nem voltalaptalan. A dohányzás ott nem csupán élvezetet nyújtott, nem-csak a szenvedély kielégítésére szolgált, hanem valóban vallásoscselekmény is volt. Az indiánok a Napot imádták, melynek a do-hány elfüstölését szent áldozatként mutatták be.

Hatalmas, ősi szivart szívtak.

El kell ismerni, hogy ez semmivel sem botorabb, sőt in-kább emberségesebb, más ősi népek pogányos gödölye- vagy ló-áldozatánál.

Ugyanekkor ki kell emelnem, hogy a keresztény istentiszte-let is szokásai közé sorozza az illatos füvek füstjével történőszertartást. De míg a levegőben terjengő füst tisztító illatát akeresztény vallási szertartáson csak közvetve élvezik, addig azindiánok az ízes dohányfüstöt közvetlenül szájukba szívták és asugárzó Nap felé vagy a négy világtáj irányába fújták, ünnepé-lyes hódolattal.

19

Ez az áldozat-bemutatás nagyszerű látványosság volt- Azindiánok szerint „Manitu”-nak, a Nagy Szellemnek is, de sze-rintünk nyilván a pogány hívőknek is kiválóan tetsző.Mindebből sejthető, hogy a dohányzás nemcsak az emberiszenvedély kielégítésére szolgált, hanem nyilván palástolásíszándékból ennek a közvetlen élvezetnek olyan színezetet igye-keztek kölcsönözni, hogy az vallásos szertartásból ered-Érdekes azonban, hogy a nyugatindiai szigetlakók között adohányzás szenvedélyének lábrakapása az indián varázsló ámítófurfangjában gyökerezett.

Ugyanis, mint más népeknél is az ősidők táltosai, látnokai,prófétái, varázslói, bölcsei és általában az istenségek fő-szol-gái, úgy az indiánoknál is a papok voltak a hitbuzgalomtiszteletben tartott lényei- Ezekről népeik szentül hitték, hogyérintkezésben állanak az istenségekkel, akiktől sugallatokatnyernek. A jövőbelátások, a sorsváltozások prófétáinak tartot-ták őket. Vallásos szokás szerint mindig hozzájuk fordultakolyankor, ha életük fontosabb mozzanataiban kérdőjelek elé ke-rültek. Különösen nem mulaszthatták el, hogy harcaik előtt ha-dakozásuk sorsának kimenetele felől érdeklődjenek- Ilyenkor azindián-papok a dohánynövény szárított és felszabdalt leveleitvagy feszesen belecsavarták egy kukoricaháncsba vagy más tá-jon dívó szokás szerint alkalmatos eszközbe tömködték, meggyúj-tották és füstjét hagyományos hókusz-pókuszokkal szívták, Aszívás bálványaik előtt történt, mindig a Nap kelte felé fordí-tott arccal.

Ne csodálkozzunk rajta. Minden rejtelmesség annál mé-lyebb hatású, minél körülményesebb, minél kevesebb köze vanaz értelemhez.

Az indián-papok bölcsen tudták, hogy bálványimádó hí-veiknek kellett ez a szemfényvesztő teketória. Ezt a szertartá-sos szívást esetenként mindaddig folytatták, míg csak el nem ká-bultak. Bódulatukban földredőltek. Mikor pedig eszméletre kei-tek, azt mesélték, hogy bódultságuk ideje alatt a Nagy Szellem-mel értekeztek, A pogány hívők erre kérdésekkel holmazták előket, melyekre olyan homályos és kétértelmű feleleteket adtak,amikkel azt a hiedelmet kelthették, mintha azok az istenségtőlszármazó ihletek vagy a Nagy Szellem sugallatai lennének.

A pogány indián-papok ilyen alakoskodással ámították eltudatlan, babonás és hiszékeny embereiket.

20

Idővel azonban az avatatlan, de kíváncsi nép is megízleltea dohányzást, részt kért és részt vett a szertartásos füstölésben,hogy hasonló módon kábulatba essen — és megkísérelhesse,hogy a szent bódultság álmaiból saját dolgai kimenetelét magamagyarázza meg.

Ezek az indítóokok, noha az igazsággal nem ellenkeznek, demégis méltán mosolyra fakasztják a művelt világ emberét- Ép-pen ezek a nevetséges okok hatottak közre abban, hogy a felfe-dezők és a hajóslegények, kik Európából elsőknek vetődtek azÚj-világ partjaira, eleinte csak megcsodálták az indiánok do-hányzását, anélkül azonban, hogy ennek a különös szokásnakmaguk is tüstént behódoltak volna.

Ennek a tartózkodásnak tulajdonítható, hogy évek és évti-zedek teltek el, amíg a fehéremberek a rézbőrűektől megkíván-ták és eltanulták a dohányzást. Pape Romam, is, habár a legelsőeurópai volt, aki e különleges növény magját eljuttatta az Ó-vi-lágba — mégis a felfedezéstől csaknem két évtizedet késleke-dett, amíg rászánta magát erre és az 1511-ben áthozott első do-hánymagvakat a krónikák szerint Portugáliában el is vetette.

Mivel pedig a részegítő füstölés híre mínderősebben felcsi-gázta az óvilágíak kíváncsiságát, nem csoda, hogy ezekből az el-vetett magvakból zsendült ki később a dohányzás elterjedése.

A kegyes atya, Pane Román lemondott arról a dicsőségről,hogy felfedező társaival a diadalmas gályán térjen haza. Hitté-rítésre visszamaradt az Üj-világban. Eltökélte, hogy felveszi aharcot a bennszülöttek bálványaival. És mi következett belőle?Itt találkozott először a dohánnyal, melynek hírét küldte ésmagvát hozta Európába és ezzel mindennél kedvesebb szolgála-tot tett az emberiségnek, — a maga nevét pedig az óvilágíaknálmegörökítette.

A fehérember ugyanis nem hagyta magát lepipálni. Felfe-dezte a dohány varázsát. Rágyújtott — és a XVI. század elejé-től már Európában is ennek a titokzatos hatású növénynek füst-jével kezdték űzni az ártalmas szúnyogokat. A bevallott cél, aszúnyogűzés alkalmasint Nyugateurópában sem volt más, mintürügy, — amire rendszerint szüksége is van nemcsak a bátor-talan kezdeményezőnek, hanem mindenkinek, aki szenvedélyéttakargatni igyekszik. Igaz, hogy egyelőre nagyon kevesen kós-toltak bele a dohányzásba. Hiszen egyfelől különcködésnek tet-szett, másfelől komoly anyagi áldozatot kívánt. A dohányzás

21

akkor valójában nem szúnyogűzést, hanem fényűzést jelentett.Csak azok a kiváltságosak pöfékelhettek, akiknek tellett az ak-kor még módfelett drága tengerentúli növénylevelekre.

Eleinte különben is senkinek se igen ízlett a különös nö-vény szívása. Csak később, amikor a spanyol felfedezők mártöbbször megfordultak az Újvilágban — kaptak rá a dohány-zásra a hajósok, még pedig egyszerre több módjára is! A csa-vart csutak szívására, a pipázásra, sőt a dohánylevél levénekélvezetére is. És ezektől a lia jósoktól kezdték az európaiak el-tanulni a dohányzást. De még hosszú éveken át csak kevesen is-merték és szűk körben terjedt. S ha termesztették is szórványo-san, nem is annyira a füstölés kedvtelése céljából, mint inkábbdísznövény voltáért.

A dohányzást tehát Amerikával együtt fedezték fel Colum-bus és útitársai. A tengert járó kalandorok hoztak az első hírtfelőle. S habár a dohányzás csodálatos hatásának híre csak las-san szivárgott is, de végigfutott Európán. A kíváncsiskodás ésmegütközés vegyes érzelmével fordult feléje az érdeklődés. Deérdeklődést keltett.

Számba kell venni, hogy Amerika felfedezése új, nagy le-hetőséget nyitott az európai vállalkozó szellemnek. Számosankeltek útra, hogy átszeljék az Óceánt.

Bartolomeus de las Casas dominikánus atya, Chíapa ké-sőbbi püspöke szintén beszámol arról, hogy Haiti rézbőrű embe-rei mikép hódolnak a dohányzás szokásának, — és ezzel meg-erősíti Pane Román adatait.

A nyugatindiaí szigeteken tenyészett dohányt és szokásosdohányzást ismertette még Benzoni is, aki 1544—1555-ig Haiti,Cuba és Üj-Hispánia szigeteket beutazta.

A spanyol Juan Ponce de Leon, akit Columbus másodikútján magával vitt, a nyugatindiai szigetekről északfelé vitor-lázva az Ür 1512. évében látogatta meg először Florida orszá-gát, a tengerbe messzire benyúló félszigetet. Hírt már hallottróla, de most szemtől-szembe megcsodálhatta, hogy a floridaibennszülöttek is mennyire élvezték a dohányzást. Azonban az amódszer, ahogyan a floridaiak a dohányzás szenvedélyének hó-doltak, különbözött a Columbus és társai által szárnyrakeltetthíresztelésektől. A dohányzás itt észlelt módja e kultusznakmár kényelemszeretőbb, nagyobb műveltségű fokát mutatta. Afloridaiak ugyanis nem dohánymáglyáról nádszálon szívták a

22

füstöt, nem is kukoricaháncsba hengerítve élvezték a szárítottdohánylevelet, a szivart ősi formájában, — hanem külön szer-számot, sajátos eszközt alkottak hozzá, égetett agyagbél készült,olyan edényfélét használtak, amelybe nádcsövet illeszthettek.Az edényecske üregét megtömték törmelék vagy összemorzsoltdohánylevéllel. Meggyújtották és füstjét a nádcsövön szívogat-ták. Ez volt a pipázás első módja.

A félsziget őslakóinak dohányzási módjáról és szenvedé-lyéről 1564-ben John Hawkins is részletesen beszámol.

A dohányról és a dohányzásról 1525-ben Gonzalo Hernan-dez de Oviedo y Valdes, San Domingo akkori helytartója ír elő-ször — nevéhez is illően — hosszasabban.

Don Valdes az amerikai indiánok között folytatott tanul-mányútjáról és élményeiről útinaplóban számol be. A dohány-zásról ezeket jegyzi fel:

Több napos gyaloglás után olyan területre jutottunk, aholaz utunkba akadt rézbőrű emberek minden ruházata csak fogya-tékos tolldíszből állott. Ellenségesen nyilesővel fogadtak ben-nünket. Hosszas alkudozás után kísérőimmel együtt beengedtekterületükre. Leültettek bennünket, mint vendégeiket. Megbarát-koztunk velük. Kedveskedésből nyurga facsövet dugtak szájunk-ba, amelyen meleg füstöt szívtunk. A szippantásoktól előbb szé-dülni kezdtünk, aztán elkábultunk. Sőt néhányan rosszul is let-tünk, annyira, hogy egymást kellett támogatnunk.

Naplójának ezt a részét így fejezi be:Tíz napig tanyáztunk a vörösbőrű emberek között, míg vég-

re ütött az indulás órája. Ott tartózkodásunk alatt, virradat tóialkonyatig naponta többször is szívtuk a száraz növénylevelekfüstjét. Az utóbbi napokon, ha legalább négyszer-ötször nemszívhattunk, már szinte kedélytelenségbe estünk. Mikor felké-szültünk a tovább indulásra, kísérőimmel egymásra néztünk ésszemünkből kiolvasható volt, hogy a dohánylevelekre gondolunk.A búcsúzás pillanatában a törzsfőnököt meg is kértük, hogy egyfacsővel és ilyen szárított levelekkel ajándékozzon meg minket.

Don Valdes is az elsők közé tartozott, aki a dohányzássalőshazájában megismerkedett és ennek az élvezetnek jóhírétkeltette.

A jeles spanyol Hernando Cortez, aki 1520-ban meghódí-totta Mexikót, arról az~érdekes~íapasztalatáról számolt be, hogyaz ott lakó nép a dohányt ékített nádszálakból élvezte. A szip-

23

káknak ezekre az őseire virág, madár, hal, rovar és más állat-alakokat festettek. Külsejüket be is aranyozták.

Kis idővel utána sorakozik a felfedezők közé a ferencrendiatya, Bernardino de Sahagum is, aki akkortájban azt írja, hogyMexikóban — ahol 1529—90-ig tartózkodott — a bennszülötteka szivarozás szokásának hódoltak. Méltán kelthet figyelmet,hogy a mexikóiak nem az összecsavart dohányleveleket vettékszájba, hanem kényesebb ízléssel már különleges, égetett szivar-szipkát használtak hozzá. A dohányzásnak ez a módja feltétle-nül azt sejttette, hogy e téren a mexikóiak előrehaladtak. Ottmár kultúrája volt a dohányzásnak, — ami később az ottani ása-tásokból ki is derült. A feltárásokból ugyanis érdekes agyag és

Szipkából szivarozó indián.

kő pipafejek kerültek felszínre, amelyek azt bizonyítják, hogymielőtt a spanyolok felfedezték Mexikót, ott az Őstörzsek mára rég megelőző időkben pipáztak.

Abban az időtájban, amikor a ferencrendi atya a mexikóiakdohányzásáról ír, már-az adriai kikötőkbe is több olyan hajó ér-kezik, amelyeknek matrózai nemcsak sokat regélnek a dohány-zásról, de a szívásban jópéldával elől is járnak. Ebben az idő-ben látott napvilágot a dohányról szóló legelső könyv. Az euró-pai kultúra egyik gócpontjában, Venéziában, 1545-ben jelentmeg, „Historia del tabacco nuovo” címmel. Szerzője Hyerony-mus Benzo. Adatai nagy részét és a kóstolókat bizonyára azoktóla hajósoktól kapta, akik Amerikából jövet az adriai partokonkötöttek ki.

Ez a legrégibb könyv, mely a dohányzás felfedezésére irá-nyította a figyelmet

Ekkor már egyre többen kezdenek foglalkozni a dohánnyalés a dohányzás kérdésével.

24

Jaques Cartier, francia hajóskapitány 1535-ben Új-Found-landból eljutott vitorlásán a mai Canadába, Cartier említi, hogyaz indiánok ott egész nyáron gondosan gyűjtögették a dohányleveleit. Megszárították és állatbőrökben raktározták el.

A történeti kútfőkből az is kiviláglik, hogy ki hozott át elő-ször dohánymagot az Óvilágba,

Az elsőség pálmája Pane Roman atyáé, aki már 1511-benáthozta a dohánymagot Európába, Érdekes azonban, hogy a tör-ténelmi kútforrások szerint nem hazájában, Spanyolhonban, ha-nem Líssabonban vetette el, Ε szerint nemcsak a dohánymag át-hozatalában első a szerzetes, hanem abban is, hogy Portugáliábahozta, A toledóí Hernandez udvari orvos elsősége pedig csak a

Virágzó dohánynövény.

mag floridai eredetére vonatkozhat. Ugyanis Hernandezt II. Fü-löp spanyol király küldte ki tanulmányútra Mexikóba — és pe-dig 1560-ban, Tengerentúli útjáról 1200-féle növénymagot hozotta tudós magával, köztük Floridából a dohánymagot is. Említésreérdemes, hogy valamennyi között a dohánymag volt a legapróbb,— ami nem is csodálatos, ha tudjuk, hogy egy dohánypalántahárom-négyezer magot is megterem. Beszámolójában Hernandezmár a dohányzás hatásairól is megemlékezik,

Ezidőben járt Brazíliában Andre Thevet francia karmelitaszerzetes, aki ottani tartózkodásáról 1558-ban Cosmagraphia cí-men tartalmas emlékiratot hagyott hátra. Feljegyzéseiben a bra-zíliai bennszülöttek dohányzását is leírja. Érdekes, hogy az ot-tani nép a dohány száraz leveleit hengeralakúra és pálmalevélbecsavarta — s szivar módjára szívta.

25

A genfi származású Jean Lery kálvinista lelkész, aki 1557-ben a Franciaországból Braziliába száműzött hugenottákkal ju-tott ki a Ganabra folyam környékére, — szintén beszámol, hogya szomszédos síkságon a Guarani indiántörzs körében oly becs-ben állott a dohány, hogy kunyhóik körül termelték, mint kertinövényt.

Kevéssel ezután Nícolaus Menardez spanyol orvos és bota-nikus indult Nyugatindiába. Mint korának egyik nagytudományúprofesszora és mellékesen Sevilla legjobb hírű felcsere volt is-meretes. Menardez 1571-ben, Sevillában megjelent és általánosfigyelemben részesült könyvében ismerteti Nyugat-Indiát éstermészetesen annak mint egyik legnagyobb nevezetességét, adohánynövényt. A dohányról, mint dísznövényről, mint csodafű-ről, mint orvosságról ír, melyet aztán jórészt Menardez ismer-tető munkája nyomán kezdtek fokozottabban termelni Európá-ban. Menardez bizonygatja könyvében a dohánynövény gyógyítóhatását — különösen teafőzet alakjában. S miután könyvévelmegismerkedtek Ázsiában, közelebbről még Kínában is, ott éppene könyv útmutatása szerint a dohányt a XVI. században vízbe-áztatva használták.

Ebben az időben még a legnagyobb események közé tarto-zott a könyv. Annál inkább feltűnő, hogy a dohánnyal és a do-hányzással nem is egy műben foglalkoznak. Ez arra vall, hogya dohányzás titka, élvezete és bűvé iránt a tudományos világfordult legélénkebb érdeklődéssel. A jelesek közül való Mathiasde Lobel 1576-ban Antverpenben megjelent könyve is, melybendicsőíti a dohányzást.

Három év multán a dohányzás felfedezőinek szintén sorábaszegődött Sir FrancisJDrake angol tengerész, aki arról is neve-zetes, hogy a burgonyát Európában meghonosította. Drakét egyexpedíció vezérletével Erzsébet angol királynő küldte az Új-világba, hódítás végett. Drake Amerikában az északi szélesség48 fokáig jutott el, mely területet Új-Albion név alatt gyarmato-sította is. A bennszülöttek itt szintén dohányoztak és termelé-sükből meg is ajándékozták a hódítókat.

A dohány felfedezői között Draket időrendben az angollovag, Sir Arthur Raleigh követte.

A hírre és dicsőségre vágyók, a tudományszomjasak kaland-sóvárgása ma jobbadán csak az északi- vagy délisark felfede-zésére határolódik. A legtöbb tehetős kalandkereső pedig azzal

26

kénytelen megelégedni, ha oroszlánvadászatra ruccanhat az ős-vadonokba.

Raleigh, a tengerészkapitány szerencsésebb kor szülöttevolt. Előtte állott a kínálkozó alkalom, amelyet nem is mulasz-tott el. Expedíciót indított 1584-ben Amerikába, hogy ott új or-szágokat fedezzen fel,

A kutatók hajója Északamerika keleti tengerpartján kö-tött ki,

Raleigh, az általuk megszállott területet — Erzsébet angolkirálynő tiszteletére — Virginiának nevezte el, A felfedezett te-rületre a következő évben, 1685-ben öt jól felszerelt hajót kül-dött további kutatásokra. Az expedícióval egykori tanítója TomHariot jeles matematikus is kivitorlázott. Odakint telepítvénytlétesítettek. Ezek az angol gyarmatosok csakhamar közelebbiösszeköttetést kerestek a bennszülöttekkel. Megismerkedésükután tapasztalták, hogy az őslakók egy növény szárított leveleitszívni szokták. Amikor Raleigh Virginiát gyarmatosította, ezt adohánynövényt ott már mindenütt termesztették.

Évszázadokkal később ezekből a virginiai dohánylevelekbőlkészültek a világhírű Virginia-szivarok, — de érdekes, hogy avirginiai bennszülöttek Raleigh idejében a dohányt nem szivaralakjában élvezték, hanem égetett agyag eszközből, amit ma pi-pának nevezünk.

Tehát Virginiában az ősnép épp úgy pipából élvezte a do-hányt, mint a rézbőrűek Floridában,

A vadnépektől ezt a szokást eltanulták Raleigh gyarma-tosai. Meg is kedvelték úgyannyira, hogy a tudós Hariot a Vir-giniából hazájába küldött értesítő levelében már dicsőitőleg ír adohányzásról. Ennek folytán Anglián is végigfut a dohány híreés iránta az érdeklődés annyira megnő, hogy a dohányzás törté-nete itt újabb határkőhöz érkezik. Az 1585. évben ugyanis SírWalter Raleigh Észak-Carolínából útnak indítja Európába, tör-ténetesen Angliába az első hajórakomány dohányt s ezzel nevé-hez fűződik a dicsőség, hogy a nagyszabású dohánykereskedelemmegindításának ő az első alakja.

Első pillantásra különösnek tetszik, hogy az Óvilág szá-mára a dohány és a dohányzás felfedezése úgyszólván egy egészévszázadon át tartott. Azonban számot kell vetnünk két nagyonfontos körülménnyel, amelyek miatt a felfedezés értékére és örö-mére őseink csak csigalassúsággal ébredhettek.

27

Ennek egyik oka abban rejlett, hogy a XV. század végén ésa XVI. században a közlekedés nagyon kezdetleges és nehézkesvolt. A hír is lassan terjedt, a kereskedelmi árú méginkább. Atengeri gályák és vitorlások közlekedése az akkor még nagyrésztismeretlen vizeken meg éppen csak kalandozás, de mindenesetreritka esemény számba ment.

A Columbusék vitorlásai Portugáliába tértek vissza. A köz-lekedés akkor elszigetelt állapotai miatt Pane Román és társaifelfedezése hosszú időn át csak a portugálok és spanyolok ré-szére jelentett dicsőséget és előnyt.

De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Amerikaismeretlen területe óriási méretű volt, melyet valóban csak rész-letekben lehetett felfedezni. Ez bármennyire szította is a vállal-kozó-kedvet, nagy időt igényelt.

Kellően jellemzi a helyzetet az, hogy Columbusék után Ra-Íeighnak még kilencven év múltán is elég volt tengerre szállnia,hogy Virginiában a dohányzást Anglia részére, valamint az Óvilág népeinek előnyére felfedezze.

Sőt Joliét és Marquette 1672-ben útrakelt expedíciója a maiEgyesült Államok területén még indián vezetők segítségével ju-tott el a Missísippi északi tájára, az Ohio és az Arkansas folya-mok vidékére s a kutatók csak akkor állapíthatták meg, hogy azindián-törzsek arrafelé is már mindenütt dohányozni szoktak.

Az 1728-ban Behring parancsnoksága alatt útnak indítottorosz kutatóhajók fedezték fel az Aleuti szigeteket, hol a benn-szülöttek szintén ismerték a dohányt és barátságuk jeléül Beh-ringet békepipával ajándékozták meg. Második útrakelésük al-kalmával, 1741-ben jutott el Behring Észak-Amerikáig, ahol fel-fedezte Alaska félszigetet. A bennszülötteknél a béke-pipa ottsem hiányzott, mint ősi dohányzási eszköz.

Ha azonban a felfedezők és kalandorok az Üj-világban soro-zatosan megismerkedtek is a dohányzással, — és ha a tengeren-túlról európai kikötőkbe érkezett hajósok hetykén fitogtatták isa füsteregetés ördöngös tudományát, — jó példájukat az ittho-niak nem nagyon igyekeztek követni, — de viszont alig-alig isvolt rá módjuk.

Hogy a dohányzás felfedezése eleintén oly kevéssé hatottaz Óvilágra, annak másik oka pedig az emberi természet hagyo-mányokhoz ragaszkodó maradiságában gyökerezett. A régi szo-

28

kásáiban megcsontosodott Óvilág tartózkodott a különcködő di-vatozásoktól. Meghőkölt az újszerűség előtt. Nem mert a tűzzeljátszani. Ezért a dohányzás felfedezéséről is huzamos ideig csakidegenkedve és csupán elszigetelten vett tudomást. Annyira,hogy amikor az Amerikát járt felfedezők igéikkel, írásaikkal éskísérőikkel az Óvilágban már hírét keltették a dohánynövénynekés a dohányzásnak — még mindig szükség volt arra, hogy Euró-pában élő tekintélyek a dohány és a dohányzás értékét idehazakülön felfedezzék és dicsőítsék.

A dohány és a dohányzás számos ilyen érdemes apostolaközül is kimagaslik Jean Nicot alakja, akinek nevét méltán em-líthetjük már a felfedezők között is, mert Európában korszakosúttörője volt a dohány megismertetésének. A dohány gyógy ésélvezeti értékét felderítette és ezzel rávezette a fehérbőrű embe-riséget arra, hogy a dohányzás maga is felderít.

Egyébként, ha Amerikát véletlenül néhány évezreddel előbbfedezi fel egy pogány fehérbőrű „Columbus”, már akkor rátalál-hatott volna a dohányra és már akkor áthonosíthatta volna a do-hányzás szokásait az Óvilágba. Mert az bizonyos, hogy a do-hányzás Észak-Amerikában ősrégi. Ezt igazolja a múzeumaink-ban feltalálható számos pipa-lelet, melyek őseredete a történe-lem-előtti időkig visszanyúlik.

A Missisíppi felső folyásánál, valamint a Missouri és Ohio,úgyszintén ezek mellékfolyóinak völgyében, továbbá Wyoming,Pennsylvania és a többi tartományokban egészen a Szent-Lőrincfolyamig számtalan sírdomb és áldozati halom található, melye-ket a bennszülöttek a németek szerint ,,Mounds”-oknak nevez-nek. Ezek egy olyan ősi néptörzs emlékei, mely törzs még az in-diánok előtt lakta ezt a földterületet. Ezekben a „Mounds”-okban sok egyéb tárgy mellett halomszámra találtak olyan pipa-iejeket, amelyek a földrétegek mélyébe egykoron már dohánv-létől átitatott állapotban kerültek.

Mindebből kétségtelen, hogy a „Mounds”-ok alatt hamvadónép a dohányzás szokását örökségül hagyta az északamerikainépvándorlásban idővel odasodródó indiánoknak — és Amerikafelfedezésével az európaiaknak.

A dohányzás szokása tehát megelőzte az Özönvíz korát.

Az Özönvíz hátán imbolygó bárkájában Noe apánknak ju-tott eszébe, hogy az elteppedő szőlőbogyót a pusztulástól meg-

29

mentve, kisajtolja — és mint ahogy ily módon az ember éppenaz Özönvíznek köszönheti a bort: azonképpen a hittérítés végettHaiti szigetén maradt Páne Roman is az amerikai indiánok bál-ványát akarta ledönteni — s közben a dohányzás felfedezésévelés áthonosításával éppen egy soha le nem dönthető, rajongottbálványt emelt az óvilágiaknak.

A dohány elnevezésének eredete.

Mindazokat a százmilliókat, akik hódolói vagy rabjai a do-hányzásnak és mindazokat a milliókat is, akiknek a dohány ter-melése, gyártása-kereskedelme kenyérkeresetet nyújt — mél-tán érdekelheti e növény elnevezésének eredete.

Az élvezetre vágyók már évezredekkel ezelőtt, a mongol,asszír, görög és latin kultúra fénykorában is hódoltak a füstölésszenvedélyének.

Az afrikai fekete népek is, akikről a tudósok elismerésselállapították meg, hogy a túltengő kultúrájában elvesző fehér-emberiség világuralma után elsősorban az afrikai feketék lesz-,nek a jövő emberei — ugyancsak már Amerika felfedezése előttpipáztak.

A kínai őskultúra a világ elől féltékenyen körülfalazta ma-gát, emiatt a régi kínaiak dohányzásáról történeti bizonyosságotnem tudhatunk. Egyes kútforrások feltevése szerint a kínaiakmár évezredekkel ezelőtt ismerhették a dohányt.

Az eredeti dohány ősfogyasztói főként az északamerikaibennszülöttek voltak.

Amerikából a dohány hírét Európába először Columbus ésútitársai hozták. Ők fedezték fel, hogy ott a vadtörzsek férfiaíés női valami szárított növénylevelet kukoricaháncsba sodornak,meggyújtják és füstjét gyönyörűséggel szívják. Az indiánok, ta-lán mert nyelvüknek túlságos szóbősége nem lehetett, ezeket atekercseket, noha lényegük éppen dohánylevél volt, mégis a be-borításra szolgált kukoricaháncs nevéről ,,tabacos”-nak nevezték,

Columbus egyik kísérője Pane Román spanyol szerzetes, az1490-es évek közepén Szent Domingo szigetén tapasztalta, hogyaz ottani vadtörzs a dohány összecsavart leveleit szájba veszi,meggyújtja és elfüstöli, A szerzetes feljegyezte, hogy magát a

31

növényt a bennszülöttek saját nyelvükön a tabacostól teljesenkülönböző szóval nevezték.

A dohányról az első tudományosnak ítélhető értekezés1525-ben Gonzalo Hermandes de Oviedo y Valdes, Szent Do-mingo helytartójának tollából került ki.

A dohány termesztéséről pedig a XVI. század közepén Me-nardes Miklós spanyol orvos, a sevillai egyetem tanára írt útmu-tatást s Sevillában is ennek alapján kezdték meg termelését.

Ezidőtájt, 1545-ben Velencében is megjelent egy dohányrólírott könyv: „História del tabacco nuovo” címen, melynekHyeronymus Benzo volt a szerzője. Ekkor a dohányt, mintgyógy- és csoda-fűvet, Nyugat-Európa több helyén már termesz-teni kezdték.

Ezekből a forrásmunkákból is tudjuk, hogy honnan szárma-zott hozzánk a dohány.

De honnan ered a dohány mai neve?A történeti kútfők megállapításai e tekintetben elágaznak.A dohány és szivar ősi elnevezése indián eredetű, Kuba kö-

zépkori lakói „tabac” névvel jelölték a dohánycserje hengerala-kúra csavart levelét. A szivarnak ezt az ősét a nagyműveltségűmayák nyelvén ,,Cigar”-nak hívták.

A fentemlített régi művek szerint a dohány neve a „taba-cos” kifejezésből ered, ahogyan Szent Domingó szigetének ős-lakói a dohánylevelek beburkolására használt kukoricaháncsothívták.

A dohány elnevezése mások szerint a mexikói tengerbenlévő „Tabago” sziget nevétől származik. Ez azonban valószínűt-len, mert a szigetet a spanyolok csak 1496-ban, tehát oly időbenfedezték fel, mikor a tabaco elnevezés már általánosan ismere-tes volt.

Némelyek meg azt tartják, hogy a dohánynövény elnevezése„Tabasco” középamerikai tartomány nevéből ered. Egyesek vi-szont a mexikói „Tabasco” várostól származtatják elnevezését

Mások megint azt vélik, hogy ez a növény nevét a Jukatanfélsziget „Tabaca” nevezetű tartományáról kapta.

De akadnak többen akik azt állítják, hogy a dohány elneve-zése a domingóiak „tabascoz”-nak nevezett nádszipkájától szár-mazik. A dohányfüst élvezéséhez a haiti-i ndiánok kétágú, villa-alakú csövet készítettek, melyeket orrlikaikba illesztve, szív-ták fel a füstöt. Ezt a csövet szintén ,,tabaco”-nak nevezték.

32

Ezekből megállapítható, hogy a dohánynövény európai elneve-zése a Haitiban vagy Szent Domingóban uralkodó nyelvnek nemabból a szavából keletkezett, amely a dohányt ott eredetileg je-lentette, hanem abból a szóból származik, amely csupán a do-hány elszívásánál használatos segédeszközök meghatározásáraszolgált. Ezt a megállapítást tökéletesen igazolja — egyrésztPane Román egykorú híradása, mely szerint a haití-i és domin-gói bennszülöttek az ott vadontenyésző dohánynövényt, a szer-zetes szerint részegítő füvet ,,cohobá”-nak, ,,cohobbá”-nak és,,guttojá”-nak valamint „gioia”-nak hívták, — másrészt bizo-nyítja az is, hogy amikor lovag Walter Raleigh angol gyarmato-sítást kezdett Virginia földjén, az ottani vad nép ,,yppowoc”-naknevezte azt a növényt, amelyet mi ma dohánynak hívunk. ' SzentLucia szigetén a kannibálok a dohányt ,,fouly” vagy ,,foly”-naknevezték.

Hernandez Ferenc Mexikóban 1560-ban megállapította,hogy ott az aztekek a dohányt „pyctelt” vagy ,,yelt” néven em-legették.

A dohány elnevezésének eredetéről szóló számos magyará-zat, ha többé-kevésbbé következetes és alapos is, jobbára feltevés.

Azonban történelmi valóság, hogy amikor Jean Nícot, alisszaboni francia követ 1560-ban dohány növényt és magvat ka-pott ajándékba, a dohány termesztésével kertjében kísérleteznikezdett és első terméséből juttatott a nagy priornak, II. Ferencfrancia királynak s az özvegy anyakirálynénak, Medici Katalin-nak is.. Királynője iránti kedveskedésből Nicot a ritka újdonsá-got francia nyelven ,,Herbe de la Reine” névre keresztelte. Eb-ből az ajándékozásból ered a dohány következő több elnevezéseis: „herbe du grand prieur”, „herbe Regione”, „herbe Catha-rine”, „herbe Medicie”, azaz „királynéfű” és portugálul „herbeambassador” azaz „követfű, vagy követségfű”, — mindez asze-rint, hogy a növény akkori elnevező)e melyik nagyság irántakart becsűlésének kifejezést adni. Hívták még a dohányt „herbesancta”-nak vagyis ,,szentfű”-nek is. Ez az elnevezés abból ered-hetett, hogy az amerikai vad bennszülöttek a dohányzást való-sággal szent áldozathozatalnak tekintették. A dohánylevél el-füstölése vallásos tiszteletadásuk kezdetleges szertartásáhoztartozott. De származhatott abból is, hogy a dohány európai be-mutatkozása alkalmával olyan csodás hatásokat ért el, hogy va-lósággal szent fűnek tekintették.

33

II. Ferenc király kezdeményezésére pedig e növény latinul„Herba Nicotiana” nevet kapott. Követe nevének ilyetén meg-örökítésével a király hálát akart kifejezni s kitüntető kegyetkívánt gyakorolni Jean Nicot iránt, — nem csekély bosszúságáraa sok tengerjáró felfedezőnek, kik emiatt azt is felhánytorgat-ták, hogy Nicot egész életében egyetlen tengerentúli utat semtett.

A különös növény híre később eljutott Linnéhez, a botanikaatyjához is, felkeltette érdeklődését és tudós alapossággal osz-totta ezt bé a solaneák családjához tartozó többi rokonfajták,közé. És Nicot érdemeit Linné is elismerte azzal, hogy a növénytlatin genusz nevén „Nicotiana tabacum”-nak keresztelte el.

Szerencséjük a dohány felfedezőinek, hogy azt az időt nemérhették meg, amidőn 1828-ban Posselt és Reiman tudósoknaksikerült a dohány mérges vegyelemét tisztán előállítani és a kö-vet tiszteletére azt is Nicotról ,,nicotin”-nak nevezték el.

A növény eleinte szokásos elnevezéseinek különféleségébőlláthatjuk, hogy a dohány elkeresztelése körül szinte versengésfolyt. Annyi nevet kapott, mint növényi társai közül egyik sem.Ez is azt igazolja, hogy Európába való bevonulását rejidkívüll·érdeklődés fogadta és kísérte. A csodanövény aztán az egészvilágon csakhamar elterjedt. Az Egyenlítőtől a Sarkokig mindennép megbarátkozott vele. S úgyszólván minden nép más-rnásnévre keresztelte.

Érdekes azt is megismernünk, hogy a dohányt mikép hívjákköznyelvükön az egyes népek.

A német és a francia ,,tabac”, a spanyol és az olasz ,,ta-baco”, a lengyel tabaca” és „tyton”, a svéd „tobac”, az angol„tobacco” nevet adott a dohánynak. Az angolok kedélyesen„precious stinke”-nek, azaz ,nemes büdösítő”-nek nevezik. Azeszkimók „tawac”, a perzsák „tumbeci”, a hinduk „tumbaca”,az arabok „dokhán”, a törökök „tüttün”, „tután” és „tuton” né-ven emlegetik, ami nyelvükön tulajdonképen annyit jelent, hogyfüst. A kínaiak „guioja” — mennyire hasonlít ez ahhoz a „gioia”elnevezéshez, amelyet Pane Román a haíti-i rézbőrűektől hal-lott! — a japánok „bujerbhang” néven nevezik. Peruban „sayri”,Braziliában „petun” a neve. A brazíliai bennszülöttek Tupí-tör-zsének nyelvén a dohány neve „pytuma”, a szivaré „pytuma-pita”, a tubáké ,,pytuma-cui”. A petun és pytum szavak nyilván

34

a piter szóból erednek, amely Braziliában a Guarani-törzshöztartozó tubinambazes nyelven szívást vagy szörcsölést jelent.

Magyarországon és Erdélyben a dohányt 1670-ben még „to-bák”-nak nevezték hivatalos nyelven, amiről a gyulafehérváriországgyűlésen hozott törvény (VIII. 1670.) eredeti szövegezésetanúskodik, mely — ,,A tobák megtilalmazásáról s aki behozná,annak büntetéséről ...” rendelkezik.

A tobákból erëclt a tubák elnevezés, mely nálunk ezelőttközhasználatban volt s elvétve még napjainkban is hallhatjuk. Εszónak azonban más az értelme, mert nem a dohány tágabb je-lentésű értelmét fedte, hanem csupán a dohánygyártmányokegyik nemére, a hivatalosan ma „burnót”-nak nevezett őrölt do-hányra vonatkozott. A szűkebb értelmű tubák szó jelentését te-hát nem szabad összetévesztenünk a „dohány” szó jelentésével.

Magyarországon ugyanis ez a növény a dohány elnevezéstkapta. Valószínűleg abban az időben, amikor a nemzet kezdte

Doh ánylevél-csokor.

levetni az itt erősen meghonosodott latin és más idegen nyel-vekből kölcsönzött szavak használatát. Az akkortájban tömegé-vel képzett újabb magyarszavak egyike volt a dohány is. A fel-tevés az, hogy a növény doh szagának elnevezése adta volna aszó gyökerét, melyből — például a csalogány, buzogány szavakmintájára képezték a dohány szót.

A magyar a bagó elnevezést nyilván a „tabaco” két végsőszótagából kölcsönözte.

Figyelemreméltó, hogy a körülöttünk élő szláv népek a do-hány elnevezését a mi szókincsünkből vették át. A magyar ,,do-hányából így lett a jugoszlávoknál „duhán” és „duván”, a tó-toknál „dohán” s a ruthéneknél „dochán”. A bánáti német, ro-mán, francia, szerb összekeveredett telepesek mai ivadékai pe-dig „dalimá”-nak hívják a dohányt. Meg kell említenem még,

35

hogy a velünk szomszédos románok nem a mi szókincsünkből,hanem nyilván még török-hódoltságuk idejéből visszamaradtnyelvemlék gyanánt ma is a török eredetű ,,tutun” elnevezésselismerik a dohányt. Hasonlóan a bolgárok ,,tyütyü” szava is atörök elnevezésből ered.

A dohánynövénynek részben a más-más termővidék, részbenaz egyéb eredetű minőségi faj szerint különféle fő- és vál-fajaívannak, természetesen különböző nevekkel. Olyanok ezek, mintegy családban a vezetéknév mellé adott keresztnevek. Ezekkelrendszerint vagy a termő vidékeket jelölik meg vagy az illetődohányfajta különböző feldolgozásra és fogyasztásra vonatkozóalkalmasságát jelzik. Hogy csak példákat említsek, így van ha-vannai, virginiai dohány, verpeléti, rétháti, faddi dohány, stb.Van paraszt-dohány, ráncos-dohány, kerti-dohány, kapa-do-hány, gatyás-dohány. Pipa-dohány, szivarka-dohány, stb.

A dohánynak körülbelül negyven fajtája ismeretes. Ezekközül csupán egy tenyészik Ausztráliában, három a Szunda-szigeteken, néhány a Csendes Óceán szigetein, a N. ChinensisFisch, genusznévvel jelölt a Sárgabirodalomban, a többi Észak-,Közép- és Dél-Amerikában honos. A dohány hazája tehát főlegAmerika.

Ezekből nálunk csak néhány fajtát termesztenek, leginkábba kapa, basa és latakía fajtákat. Ismeretes még a nagylevelűMaryland, mely kivált a keleti népek dohányfajtája, valamint amuskotály-dohány.

Amióta hazánkban dohányegyedárúság van, azóta azokat adohányokat, amelyekhez a ,,finánc” hozzá sem szagolhatott, do-hányzóink előszeretettel vonják külön gyűjtőfogalom alá ésfajtára való tekintet, — de nem minden humor nélkül ,.szűzdo-hánynak” nevezik. Szűz ugyanis a pénzügyőrök tekintetétől ésaaóztatásától, A régi táblabíróvilágban még valósággal virtusvolt szűzdohányt szívni. De az a kedélyes jó idő lejárt, A szűz-dohány szívásának divatja múlóban s így hova-tovább kikopik aközhasználatból neve is, melyet majd csak egyik-másik jeles re-gényünk fog az utókor számára megőrizni.

A dohány és a dohányzás terjedése.

A dohányzás Észak-Amerikában ősrégi. De EurópábanAmerika felfedezése előtt egyáltalán nem ismerték a dohányt.

A spanyol felfedezők és az Amerikában járt tengerészek asötétbőrű népektől tanulták meg a dohányzást, amit ott meg-szoktak és megszerettek. Hazatérőben hoztak a csodálatos ha-tású növényből, sőt magjából is, hogy ezzel a rendkívüli újdon-sággal az itthoni ismerősöknek kedveskedjenek. Akikkel érint-keztek, azok kíváncsian érdeklődtek is a dohánynövény és füstö-lése iránt. A felfedezők és matrózok nem győztek eleget mesélnia dohányzás élvezetéről. Csak lassankint tudtak iránta vágyatébresztem ismerőseikben, akik igényesen kezdtek hozzá a do-hányzás eltanulásához.

Nem nagyon igyekeztek utánozni a dohányzó hajósokat, in-kább csak kóstolgatták a dohányfüstöt, sőt még ez a kóstolgatásis szórványos tünet volt. Az ízlelgetők hosszú időn át semmi je-lentőséget nem tulajdonítottak a dohányzásnak. A fehér embe-rek határozottan idegenkedéssel fogadták. De hogy a dohánycsak nehezen tudta Európa népét hatalmába keríteni, annakegyéb oka is volt. Abban az időben az Újvilágot, a dohány ős-hazáját nehezen közelíthették meg. A gyorsjáratú gőzhajók ak-kor még fogalomnak is ismeretlenek voltak. Nagyobb eseményvolt abban az időben oda áthajózni, mint manapság átrepülni.S ha az európai partokra át is jutott olykor egy-egy kevés do-hány, terjedését itt további akadályok nehezítették. Hol voltakmég akkor a kövezett, kavicsolt országutak ezrei? Hát még avasúti sínek? Hol szunnyadt még akkor a postai intézmény gon-dolata?

37

Ilyen körülmények között évtizedekre volt szükség, hogy adohány behálózza Európát. És amikor már sokfelé el is jutott, adohányzás szokása még akkor is nehezen tudta Európa népeithatalmába keríteni. Hiába harangozták be némelyek bármilynagy örömmel ezt az új divatot, kezdetben sokan elzárkóztak adohányzás elől. A középkori emberek makacsul ragaszkodtak azavult szokásokhoz. Az újítástól iszonyodtak. De megtorpant adohányzás terjedése azért is, mert élvezetét túlságosan feldi-csérték, ami aztán nemcsak a vágyat csigázta fel, hanem irántaaz igényt is felfokozta. Mivel pedig ezt a szertelen igényt nemelégítette ki teljes mértékben — sokan az első szippantások utánkiábrándultak a dohányzásból.

Ezek szemében nem lehetett ajánlólevél még az sem, hogyaz indián papok istenségüknek a dohány füstölésével mutattakbe áldozatot és ebből eredőleg a fehér emberek ,,szentfűnek”kezdték nevezni a dohányt. A szentfű elnevezésnek ugyan Kis-ázsiában egészen helyi értelmezésű jelentést kölcsönöztek, amitez a régi arab legenda is igazol:

„És imádkozott vala a Próféta keletnek fordulva a pálmákhűs árnyában, csengő gyöngypatak partján és pihené vala a nagyút fáradalmait és a — homokba pökött. Azon a helyen nőtt anyílból a dohány, mely illatos, miként illatos a Próféta leheleteés felvidító és megnyugtató, miként a Prófétának szent szava.Allah az Isten és Mohamed az ő Prófétája!”

Ha az arabok legendája arra vall is, hogy ott a dohánynö-vénynek szent-eredetéről igyekeztek hitet kelteni s ha Nyugat-Európában nevezték is szentfűnek a dohányt — mindez inkábba növény gyógyító hatásának szólott.

Az európai művelt népek lelkébe ugyanis nem lehetett be-lecsepegtetni az olyan megtévesztő mesét, amilyennel az indiánpapok ámították el híveiket. El kell ismerni, hogy Európában adohányzás apostolai nem is harcoltak az ámítás fegyverével. Ittalkalmatlan gondolat, eltévesztett cél lett volna vakká varázsoltlelkeket keresni és azok hiszékenységébe gyökereztetni a do-hányzás szokásának elterjesztését.

A tisztult emberi szellemhez illőbbek voltak azok az okok,amelyek dohányzásra gerjesztették a mi fehér elődeinket.

Nem ismerték még tökéletesen a betegségek gyógyítási mód-ját. Hittek a gyógyító csodafüvekben. Ennek köszönhette a do-hány is azt a szerencsét, hogy kezdett népszerűségre jutni, mert

38

hamarosan a gyógynövények közé sorozták. Az a hír terjedt elróla, hogy nemcsak meggyógyít minden betegséget, hanem megis véd a betegségek ellen és így az életet meghosszabbítja. Ez ahiedelem, hogy a dohánynak ilyen csodaerejében bíztak, hódítá-sát nagyban elősegítette. Hiszen akkoriban is életrajongók vol-tak az emberek, ösztönösen akkor is kutattak egy igaziéletbalzsam után. Varázsa volt a gyógyfűnek, ha a mindétiggyarló emberek előtt fiatalító hatását keltették vagy azt híresz-telték róla, hogy az élet tartamát legalább is megnövelni tudja.

Az addig ismeretlen természetű dohánnyal is ily módonkezdtek megbarátkozni. A középkori Európa jeles nevű orvosaiés tudósai szegődtek a dohány orvosló sajátságainak kutatói éshirdetői sorába, ami nagy mértékben terelte rá az általános fi-gyelmet. Élesztette ezt az érdeklődést az a véletlen is, hogyegyik-másik híres uralkodó a dohánynak szintén jóhírét keltette.

Annyi bizonyos, hogy a XVI. század első és második negye-dében több európai, főleg spanyol és portugál kikötőben láttakAmerikából visszatért matrózokat dohányozni. A dohány-füstö-lés és tubákolás első élő hírnökei ezek a nyugat-indiai spanyoltengerészek voltak, akiket meg is csodált a kikötők környékénekkíváncsiskodó lakossága. Ez a csodálkozás az orron-szájon ki-eregetett füstnek szólt, amiben inkább ördöngösséget gyanítot-tak, semmint, hogy benne élvezetet láttak volna. Idővel mégiskezdték elszokni ezektől a tengerészektől a dohányzást.

Nálunk ez az amerikai növény legelőször Portugáliában ho-nosodott meg és onnan terjedt el mindenfelé, A dohányzás Por-tugáliában és Spanyolországban egyidejűleg kezdett szokássáválni. Noha Gonzale Hernandez de Aviedo a Brazíliából 1560-ban hozott dohánymagvakat még dísznövénynek szánta, NikolausMenardez pedig a dohányt még mint gyógyfüvet dicsőítette, a cso-danövényről keltett jóhírek hamarosan mégis azt eredményez-ték, hogy tubákját vagy füstjét kezdték szívogatni. Különösen aspanyol lakosság két tekintélyes rétegében, a papság és katona-ság körében hódított. A papság nemzetközi kapcsolatai és a ka-tonaság idegen földeken való táborozásai teremtettek alkalmatarra, hogy a dohányzás szokását több európai állam népére isátterjesszék. Így például a tubákozásra a spanyol papok taní-tották meg Rómát, az idegenbe elszegődött spanyol zsoldos ka-tonaság pedig a dohányfüstölést népszerűsítette, hazájától mesz-sze eső tájakon, még Magyarországon is.

Jean Nicot. . . .

A dohány terjesztésében jelentős szerepet szánt a sors JeanNicotnak, aki az európai dohánykultusznak kimagasló alakjalett. A franciaországi Nimesben született — amennyire okmá-nyilag megállapítható — 1530-ban. Eredetileg orvos volt, deszéles nyelvtudása miatt II.. Ferenc francia király többször ru-házott reá külpolitikai megbízatásokat. Így került, mint franciakövet Sebestyén portugál király lissaboni udvarába, ahol az1559.—1561. éveket töltötte. Ebben az időben még európaszertenagy ritkaság a dohány növénye és magva. A spanyol kalando-rok által Portugáliába áthozott dohányt évtizedeken át csakszűk körben ismerték. Lissabonban például a portugál Ritkaság-tárban mutogatták. Itt látta meg először a tudós Nicot is, akinekezt a növényt, mint Floridából áthozott különlegességet, a ve-zető nemes mutatta be. Nicot olyan lelkesen érdeklődött a nö-vény iránt, hogy szapora magvából kivételesen meg is ajándé-kozták — mintha csak sejtették volna, hogy Európában Nicotlesz majd a dohány apostola!

Az ajándékba kapott dohánymagot lissaboni kertjében elül-tette. Tenyésztette a gyógyfüvet. Az új amerikai növény elsősor-ban orvosi szempontból érdekelte. A saját termelésű, első do-hánylevelekkel kísérletezéseket folytatott. Kiváló gyógyértékű-nek találta. Állítása szerint egyik apródjának orr-rákját iskigyógyította vele. A kertjében kisarjadzott dohánypalánta le-veleit letépte, megszárította, porrá törte. A dohánypor nátha ésfejfájás ellen is hasznosnak bizonyult. Már korábban használtákellene a tengerészek is.

39

40

Nicot követ a nagylevelű dohányból készített port felaján-lotta a portugál anyakirálynénak fejfájás ellen, aki el is fogadtaés orrába fel-felszippantgatta, azonban nem ízlett neki. Többenmegkísérelték a portugál udvarnál, hogy fejfájásukat dohány-porral mulasszák el, de még ha hatott is, ezt a gyógymódot nemtudták megkedvelni.

Hanem midőn hírét vette Nicot, hogy II. Henrik francia ki-rály özvegye, Medici Katalin gyötrő fejfájásban szenved, sietettkedveskedni az özvegy királynénak és egy brilliánsokkal kira-kott szelencében küldött neki Parisba dohányport, hogy abbólorrába szippantson. Ugyanakkor II, Ferenc királynak szárítottdohánylevelet küldött elfüstölésre. A nagy prior rágyújtott.Megízlelte. Az első dohányzás a királyi homlokon természetesenkiverte a hideg verejtéket. De a füst zamatjában felfedezte a nö-vény csodálatosságát, A dohánypor Medici Katalinnál is csodátművelt! Kínzó fejfájása elmúlt. Elragadtatásában ajánlgatta isezt a csodaszert. Ezáltal a burnótozás egycsapásra kedvelt ud-vari szokássá vált és az előkelő körökön keresztül széltében ter-jedt.

A Nicottól ajándékba kapott dohánymagvat elültették a ki-rályi füvészkertben és tenyészteni kezdték.

Ezzel a sikerrel Nicot egyszeribe nemcsak azt érte el, hogykirályának legmeghittebb bizalmasa, később miniszterelnökelett, hanem halhatatlanná is vált.

Nálunk Európában mindeddig a dohányzás ismeretlen foga-lom volt. De miután II. Ferenc király alatt közvetlen kapcsolatalakul a dohány és az élvezetére vágyók között, ebből a viszony-ból megszületik a füstölésnélküli dohányzás: a tubákolás szo-kása is, mely aztán három évszázadon át maradt elpusztíthatat-lan szenvedély. A tubákolás oly népszerű lett Franciaországban,hogy II. Ferenc idejében már a Sevillában létesült nagy tubák-gyár is alig tudta a franciaországi tubákszükségletet ellátni.

Közben a XVI. század végén a jeles botanikus, Clusius, ere-deti nevén Charles de l'Ecluse, aki mint Batthyány Boldizsárvendége többször járt Magyarországon is, — tudományos írá-saival jelentékenyen hozzájárult a dohány jó hírnevének emelé-séhez és terjesztéséhez.

Néhány évtizeddel később, XIII. Lajos uralkodása alatt, aXVII. század elején azonban a franciák között már számosanakadtak, akik a dohányt nem por alakjában, hanem füstöléssel

41

kezdték élvezni. Csakhamar terjedni kezdett a pipázás. Az An-tillák meghódítása után, ezekről a szigetekről 1626-tól szállítot-ták a dohányt Franciaországba, a szükséges mennyiségben.Azonban 1635-ben betiltották nyilvános elárusítását. Három év-tized múltán a Napkirály vonta vissza a rendeletet. Ezután adohányzás terjedése lendületet nyert. Jellemző, hogy Francia-országban akkor a pipázás a finomabb nevelésnek, a műveltebbízlésnek volt a jele s ilyen megítélés folytán egyszeriben divatosis lett. Jean Bart, a híres tengerész színházban is, a királyi ud-varban is rendszerint hosszúszárú pipával jelent meg. Példájavolt a dohányzás rabjának. Ott ennek a szokásnak főként a di-vat előtt való mindenkori kész hódolás nyitott utat. Noha a do-hányzás élvezetét e növénynek tulajdonított gyógyerő miattmaga a józan ész is javallottá. A katonaságnál minden fő kapottdohányadagot. Louvois miniszter az 1665,-i hollandiai hadjárat-ban a hadsereget épp úgy ellátta dohánnyal, mint kenyérrelEzentúl nem félhetett a dohány, hogy kegyvesztés éri.

Nicot volt tehát igazi kezdeményezője a dohány európaiterjesztésének és egyengetője diadalútjának.

Utána az első pálma Sir Walter Raleigh angol lovagot éstengerészkapitányt illeti, aki 1552-ben született, az angliaiHayesben.

Amíg Európában Nicot a dohány terjesztésének hőse volt,addig Raleigh a tulajdonképeni dohányzásnak, a dohányfüstö-lésnek meghonosítója.

1584-ben átvitorlázta az Óceánt és kikötött a Richard Gren-vílle által felfedezett Virginia partján. Raleigh itt kísérőivelgyarmatot alapított. Itt ismerte meg társaival együtt a dohánytés a dohányzást. Felismerte a növény ritka nagy értékét s kiválóüzleti érzékkel elhatárolta, hogy nagymennyiségű dohányt szállítát Európába. Csak rövid év tellett bele és 1585-ben útnak indí-totta Angliába a legelső hajórakomány dohányt. Ez az első szál-lítmány Észak-Carolina Roanoke szigetéről indult. A szó leg-szorosabb értelmében Raleigh a legelső, aki dohány-nagyszál-lító volt.

A virginiai telepítés azonban hamar véget ért. Amikor1586-ban Drake admirális egyik hadjáratából, a nyugatindiaívizekről hazatért, útjában meglátogatta a Raleigh-telepítvényt,Az ínséget szenvedő gyarmatosok kérték Sir Francis Draket,

42

hogy vigye őket haza Angliába. Drake egy kis dohányért hajlotta jó szóra. 1586 július 27-én kötöttek ki Plymouthban, ahol anép nagy ámulattal tőlük látta először a pipázás látványosságát.Ezen a napon kezdődött meghonosodni a dohányzás Angliában.Egész Európában itt válik először általános és szenvedélyes szo-kássá. Londonban és azután egész Angliában ugyanis rohamosanmindenfelé behódoltak a füstölés divatjának. Hogy milyen gyorsés hatalmas ütemű volt ez a behódolás, elképzelhető a megnyil-vánult kereskedői leleményekből is. Már 1590-ben az an éolkorcsmák és sörházak sorra külön dohányzóhelyiségeket nyit-nak, hogy a dohányosok mindjobban szaporodó táborát a maguküzletébe édesgessék. Mert a dohányzóknak szűk lett a családikör. Dohányzótársaságokba tömörültek és a füstölésre vendég-fogadókban, sörcsarnokokban ütöttek tanyát.

Hentzner feljegyzése szerint Londonban 1598-ban a közön-ség a dohányzástól már a színházakban sem türtőztette magát,ahol a gavallérok gáláns vetélkedéssel égő pipát nyújtottak áthölgyeiknek. Sőt az iskolában szünet alatt a gyermekeknek ispipát adtak a szájukba, hogy azzal éhségüket és fáradtságukatcsillapítsák.

A hívek még a templomokban is füstöltek. De maguk a pa-pok sem állhatták meg dohányzás nélkül.

Oly feltartózhatatianul terjedt és akkora lendületre ka-pott Angliában a dohányzás, hogy a XVI. század legvégén márpipakészítő műhelyeket alapítottak és ezek ontották a ,,Madein England” hazai gyártmányú dohányzószerszámokat, hogy azegyre növekvő szükségletet kielégíthessék.

Annyira rákaptak a pipázásra Angliában, hogy az angolpolgárnak a pipázás még ma is egyik jellegzetes tulajdonsága.Az élclapok, ha Angliát akarják jelképezni, a papírra vetettJohn Bull szája csücskéből sohasem hiányzik a gyökérpipa.

Ki hinné, hogy a pipájával jellegzetes angol polgár a do-hányzás első felfedezése után majd csak egy évszázaddal ké-sőbb ismerkedett meg a dohánynak gondűző — és a legendásangol hidegvérre oly jótékony befolyást gyakorló tulajdonsá-gaival?

Nem titok, hogy a virginiai bennszülöttek példáját követőangolok ma a földkerekségnek egyik szószerint legszívósabb éslegnagyobb dohányfogyasztói.

43

A dohányzást Portugália, Spanyolország, Anglia, Francia-ország után csakhamar a többi európai országban is meg-ismerték.

Abban az időben a szárazföldi közlekedés nehézkes, lassúvolt és nyilván ez az oka, hogy a dohányzás Hollandiába nemFranciaországból, hanem a tengeren át Angliából jutott el.

Pipázó angol diák.

A pipázást Albion határain túl nagyrészt az angol diákok ter-jesztették, akik akkor Hollandiában a világhírű leydeni egyetemetlátogatták. Ezek az angol diákok, mint ahogy Wilhelm van derMeer, Neanderhez írt egyik levelében említi, Leydenben 1590 tá-ján már javában pöfékeltek és példájuk ragadós. Hollandiábangyorsan elterjedt a pipázás szokása. Hamarosan megkezdik ésfellendítik a honi pipagyártást.

Hollandiában 1610-ben a dohány már fontos kereskedelmicikk. Nem érdektelen a dohányzás továbbterjedésének szem-pontjából az sem, hogy Európában először Holland földön,Amersfort város határában kezdenek foglalkozni a gazdaságidohánytermeléssel, már 1615-ben,

A szomszédos Belgiumban a dohány hasonlóan hódított. Afogyasztók száma itt is nőttön-nőtt.

A németek figyelmét a zürichi jeles botanikus, ConradGessner hívta fel először a dohányra. Ezzel egyidejűleg V. Ká-roly német császár uralkodása alatt a XVI. század közepén, aspanyol katonák kezdték áthonosítani a dohányzás szokását.Németországban a dohány palántáját először ültette el AdolfOcco dr., augsburgi városi fizikus, aki egyik franciaországi ba-rátjától kapott mintául belőle. A dohány német népszerűségénnagy erővel lendített a harmincéves háború kitörése, amikor is afüstölést német földön a Friedrich cseh királynak 1620-ban kül-dött és Szászországon átvonuló angol segélycsapatok terjesztet-ték. 1622-ben pedig, mikor Spínola spanyol tábornok betört arajnai Pfalz tartományokba, a németek segítségére angol és hol-

44

land csapatok érkeztek. Ezek a katonák már javában dohányoz-tak s a Rajna- éá Majna-vidéki németek ezektől tanulták a do-hányzást. Frankfurt lakói 1630-ban a svéd várőrség katonáitólsajátították el a dohányzást, — a füstölést, tubákolást és bagó-zást. Terjedése hova-tovább annyira általános mérvet öltött,hogy amint 1642-ben Moscherosch író említi, a Rajna-mellékitartományokban és Baden palotáiban az előkelőek és a szegé-nyek, a férfiak és a nők egyaránt dohányoztak. Ezért nem csoda,hogy 1659-től kezdve a dohányt Németországban is már számoshelyen termesztették.

Svájcban az 1570-es években már szintén megtalálható adohány. Először Arctius berni professzor kertjében. Maga a do-hányzás pedig, mint arról Appenzelt város monográfusa, Wei-ser beszámol, Svájcban 1653-ban hódításait aratta.

Olaszországban megkönnyítette a dohányzás terjedését azaz alkalom, hogy tengeri kikötőibe már a XVI. század elejétőlkezdve többször vitorláztak olyan hajósok, akik Amerikából jö-vet, dohányt hoztak magukkal. Füstöltek, tubákoltak és ezt az újszokást ha lassan is, de eltanulta tőlük az olasz lakosság.

Olaszországba a XVI. század végén, Sainte Croix bíbornok,a portugál királyi udvar pápai nunciusa vitte be a dohánymagot,valamint a dohány palántát és ott meghonosította. A dohány-fogyasztásban maga is jó példával járt elől.

A Pisa városában lakó neves botanikus, Cezalpinus, vala-mint a Floreneben székelő püspök, Alfonso, a francia királyiudvarnál működő pápai követtől, Nicolaus Tornaboni püspöktőlkaptak dohánymagot ajándékba. A dohányt kertjükben termesz-tették és közéleti tekintélyük súlyával alkalmasan terjesztették.

Velencében már a XVI. században tubákgyárat létesítettek.A város a gyártást és elárusítást 1657-ben bérbeadta és 1662-ig40.000 aranyat keresett.

Az 1630-as években az olasz papok a tubákolásra is rá-szoktak. Az olasz nép mindig megkülönböztetett tisztelettel vi-seltetett papjai iránt, kiket már az ókorban és a középkorban isméltán tekintett a kultúra zászlóhordozóinak. Éppen ezért szel-lemi vezéreit a dohány füstölésben és tubákolásban is szívesenutánozta. A dohányzás elterjedését az akkori Rómában a Szt.Bernhardi perjel 1669. évi föl jegyzései dokumentálják. Eszerintakkor Rómában a dohánykereskedelem a legvirágzóbb üzletágvolt.

45

Görögország partjaira is már a XVI. század elején eljutot-tak azok a tengerentúlról érkezett hajósok, akik az Újvilág cso-danövényét hozták magukkal és dohányzásukkal felkeltették akikötők népének érdeklődését. A görögök ókori elődeiktől örö-költ kiváló kereskedői tulajdonságukkal rögtön ráeszméltek arendkívüli hatású növénynek, mint kereskedelmi cikknek jelen-tőségére, — és amellett, hogy maguk is rászoktak a dohány-zásra, élénk dohánykereskedelmet kezdtek űzni. Ezáltal jelen-tékenyen kivették részüket a dohány terjesztéséből,

A dohányzás élvezete tengerpart hiányában megkésve, devégre a szomszédos szárazföldekről, nyugatról és délről Ausztriá-ra is átterjedt, ahol néhány évtized múltán, 1670-ben már nagydohánykereskedelem folyt, melyhez a dohány túlnyomó részétmár akkor Magyarországból vitték be. A kedélyükről híresosztrákok is szorgalmas dohány fogyasztók lettek. Azt hiszem,nem csalódunk, hogy ha ennek az egészséges kedélynek forrásátjavarészt a dohány és a sör iránt tanúsított szeretetükben keres-sük, mert a dohány szívásnak jókora hatóereje van a derűkel-tésre.

A két testvér magyarföldre, Erdélybe és Magyarországbaa távolra eső tengerpart miatt szintén kissé megkésetten érke-zett meg a dohány. Viszont négyirányból is, körülbelül egyidő-ben hozták be. Éspedig egyfelől az ideszegődött spanyol segéd-csapatok, másfelől török és német szomszédaink, valamint a gö-rög kereskedők.

Ahogyan világhírű regényírónk, Jókai Mór derűs szavakkalecseteli Fráter György című történeti regényében, Magyarorszá-gon Zápolya János királysága idején az országkormányzó Gríttikapott először dohányt, kóstoló ajándékba egy görög „fukar-tól. Tehát a dohány felfedezése után elég korán, a XVI. századharmadik évtizedében, mindjárt a mohácsi vészt követőleg Ma-gyarországon a legkíváltságosabbak már megismerkedtek a do-hánnyal.

A hajdankorban „fukar”-nak nevezték magyarul a mam-mut-vállalkozókat. Egy ilyen görög származású fukar erősensürgölődött Gritti körül, hogy megkaparintsa az erdélyi arany-bánya bérletét és a pénzverés jogát. Nem üres kézzel serényke-dett. Drága ajándékokkal halmozta el az országkormányzót.Nézni is gyönyörűség volt a sorjába kirakosgatott drága kincse-

46

ket. A görög fukar utoljára tartogatta a legbecsesebb, a leghódí-tóbb ajándékot.

Amit egy bőrzacskóból előmarkolt, az szemre nem volt más,csak holmi száraz levél, apróra szeletelve. Bizony könnyen néz-hette volna bárki szemétnek. Hanem aztán mikor azt egy elevenparázzsal töltött medencére hintették, olyan felséges zamatúfüstöt terjesztett, hogy illatától a Paradicsomban képzelhettemagát az ember.

Sallangos dohányzacskó.

A görög fukar szavait Mehmed bég tolmácsolta törökül. AGríttí társaságában levő magyar és török urak csak ámultak,amikor hallották, hogy ez a növény az Újvilágból való. Aki en-nek füstjét beszívja, elfelejti minden búját-baját. Akit álmat-lanság gyötör, elalszik és szépet álmodik, — akit rettegés ér,bátorsága gerjed tőle. Ez elűzi a pestist, a pacsétot, a hidegle-lést Ha ezzel füstöltek volna Soliman szultán sátorában, nemhalt volna meg kedvenc kadinája. Én egész gályával fogok ne-ked ilyet szállítani — mondotta Grittinek a görög fukar.

Akinek dohányfüsttel tömjéneztek legelőször, az nem csoda,ha kis-istennek képzelte magát. Magyar és török urak mind te-letüdővel szívták be a füstillatot.

Ez a fukar felülmúlta a többit a kedveskedésben- Dohány-nyal nyerte el az országot-kormányzó Gritti kegyét. Ezt a do-hányt a görög fukar nyilván a Földközi tenger valamelyik kikö-tőjében szerezte, az Amerikából odavitorlázott hajósoktól.

Ritka, sőt még ismeretlen csemege volt ez akkor errefele.Még a híre is lassan szivárgott idáig, hát még a füstje! Itt akko-

Folytonos harcban állott a külső ellenségekkel. A sok csatázásszéles rendet vágott a magyarság sorában. A belső viszálykodásis csak apasztotta számukat. Nem csoda, ha a meggyérült ma-gyar harcosok kiegészítésére spanyol segédcsapatokat alkal-maztak. Ezek különösen I. Ferdinánd és Miksa királyok uralko-dása alatt 1526—72 között táboroztak Magyarországon. Például1552-ben Losonczy István várkapitány 2210 hazai vitézzel és500 spanyol zsoldos katonával védte Temesvárt — Mohamedszultán 160 ezer főnyi hcidának támadásával szemben. Főleg amagyar végvárakban táborozott sok spanyol harcos,

Magyarországon ezek az ideszegődött spanyol katonák

kezdték a%nép között meghonosítani a dohányzás szokását. Eztaz új szenvedélyt már hazulról hazták magukkal.

A dohány élvezetére, hamarosan rákaptak a magyar kato-nák is, akik érintkeztek a polgári néppel. A polgárság nem vo-nakodott eltanulni ezt a vitézi virtust és ezáltal a dohányzás azországban fokozatosan terjedni kezdett.

Ezzel egyidejűleg úgy Erdélyben, mint Magyarországon atörök és német szomszédok is megismertették ezt az új szokást,Régi írások szerint Bornemisza Pál, a székelyek nagytekintélyűpüspöke, később magyar királyi helytartó még 1568-ban vitteErdélybe az első nyers dohánypalántát, utóbb pedig Magyar-országba.

Nyolc évre rá, 1576-ban Báthory Kristóf erdélyi fejedelem-nek a török követ ajándékozott először szárított dohányt és pi-pát. Málhás szekérsorok garmadával hozták a finom csemegét, aszárított, illatos, sárga dohánylevelet. A krónikák szerintBáthory fejedelem ebből az ajándékból juttatott először szárí-tott dohányt Magyarországra.

A XVI. század végén a dohányzást Magyarországon mármindenfelé ismerték. Éppen ezért nyílván tévedés egyeseknekaz a megállapítása, hogy Bethlen Gábor fejedelem az 1614-benBizáncból kapott dohányajándékot nem is tudta mire használni.Ilyen tájékozatlanság a nagyműveltségű Bethlen Gábor fejede-lemről fel sem tehető — amikor 1614-ben a dohányt már Európa

dban még nem is igen tudták, hogy míképen kell a dohánythasználni.

De rövid időn belül széles körben alkalmuk nyilt, hogy

47

riban még nem is igen tudták, hogy míképen kell a dohánythasználni.

De rövid időn belül széles körben alkalmuk nyilt, hogymegtanulhassák.

Abban a korban, a magyar nem fogyott ki a hadakozásból.Folytonos harcban állott a külső ellenségekkel. A sok csatázásszéles rendet vágott a magyarság sorában. A belső viszálykodásis csak apasztotta számukat. Nem csoda, ha a meggyérült ma-gyar harcosok kiegészítésére spanyol segédcsapatokat alkal-maztak. Ezek különösen I. Ferdinánd és Miksa királyok uralko-dása alatt 1526—72 között táboroztak Magyarországon. Például1552-ben Losonczy István várkapitány 2210 hazai vitézzel és500 spanyol zsoldos katonával védte Temesvárt — Mohamedszultán 160 ezer főnyi hadának támadásával szemben. Főleg amagyar végvárakban táborozott sok spanyol harcos,

Magyarországon ezek az ideszegődött spanyol katonákkezdték a nép között meghonosítani a dohányzás szokását. Eztaz új szenvedélyt már hazulról hazták magukkal.

A dohány élvezetére, hamarosan rákaptak a magyar kato-nák is, akik érintkeztek a polgári néppel. A polgárság nem vo-nakodott eltanulni ezt a vitézi virtust és ezáltal a dohányzás azországban fokozatosan terjedni kezdett.

Ezzel egyidejűleg úgy Erdélyben, mint Magyarországon atörök és német szomszédok is megismertették ezt az új szokást,Régi írások szerint Bornemisza Pál, a székelyek nagytekintélyűpüspöke, később magyar királyi helytartó még 1568-ban vitteErdélybe az első nyers dohánypalántát, utóbb pedig Magyar-országba.

Nyolc évre rá, 1576-ban Báthory Kristóf erdélyi fejedelem-nek a török követ ajándékozott először szárított dohányt és pi-pát. Málhás szekérsorok garmadával hozták a finom csemegét, aszárított, illatos, sárga dohánylevelet. A krónikák szerintBáthory fejedelem ebből az ajándékból juttatott először szárí-tott dohányt Magyarországra.

A XVI. század végén a dohányzást Magyarországon mármindenfelé ismerték. Éppen ezért nyílván tévedés egyeseknekaz a megállapítása, hogy Bethlen Gábor fejedelem az 1614-benBizáncból kapott dohányajándékot nem is tudta mire használni.Ilyen tájékozatlanság a nagyműveltségű Bethlen Gábor fejede-lemről fel sem tehető — amikor 1614-ben a dohányt már Európa

48

több országában ismerték. Az a valószínű, hogy a fejedelemneknem ízlett a dohány, ez okból nem fogyasztotta el.

Alig fél századdal később írott adat emlékezik meg arról,hogy Magyarországon is hódoltak a pipázás szokásának. Akko-riban a töröknek állandó fészke volt Buda, A kényelmet kívánócsibukozást könnyen eltanulták a vendégszerető magyarok,

A törökuralom nemcsak az adót szedte be Magyarországon,de a dohányát is értékesítette, Ali budai pasa Apaffy erdélyi feje-delemnek az adók pontos beszolgáltatásáért elismerése jeléüldohányajándékkal kedveskedett, mert tudta róla, hogy szívesenpipázik. Apaffy csak későbben lett a dohány gyűlölője. Történe-tesen 1663-ban a kevély török vezér maga elé idézte az érsekúj-vári táborba Apaffy Mihály fejedelmet, aki mint előbb odahaza,a táborban is napestig szívta pipáját.

A fejedelem utazását alkalmasint udvari krónikása örökí-tette meg, A történelmi útleírásnak ez a címe: „Az Erdélyi mél-tóságos fejedelemnek, Apaffy Mihálynak, a fővezér Köpöli Ach-med Passa, néhai Érsekújvár alá szállott táborában való hívat-tatásának, ottlétének és visszajövetelinek rövid leírása, melylőtt 1663. esztendőben,” Ebben a krónikás azt is említi, hogy afejedelem október 20-án rosszul lett és a vezír saját kirurgusátküldötte hozzá, ,,de a doktor praescriptioján meg nem állhat-ván, a maga doktora tisztítá ki a gyomrában lévő fekete sárt,mely után meg is könnyebbedék. Ekkor a fejedelem nagyotmonda róla, hogy a tobákfüst-szívást ezután eltávoztatná, mely-lyel ezelőtt élt vala.”

Tehát Apaffy fejedelem oly szenvedélyes dohányos volt,aki nem gondolta, hogy még a jóból is megárt a sok. Már jóvalazelőtt, hogy az érsekújvári táborba utazott, rajongott a pipá-zásért. Míntahogy a XVII. század folyamán Magyarországonmindenütt lábrakapott a dohányzás. Sőt ez a szokás itt is, mintmásutt, oly erősen elterjedt, hogy a hatalom különböző ürü-gyekkel mérsékelni és tiltani igyekezett.

Báró Apor Péter főkirálybíró sopánkodik MetamorphosisTranssylvaniáé c. korrajzában, a XVIII. század első felében,hogy: semmi nyájasság ma Erdélyben, hacsak ottan nincsentubák-pixl vagy pfeif-tubák.

Az Alföld, Dunántúl, Nyitra, Gömör, Zemplén — nyilván atörök portyázások nyomán — sorjában megismerkedik a do-

49

hányzással. És alig alszik ki az első parázs a pipákból, csakha-mar mindenhol felüti fejét a dohányzás tilalma.

Az a történeti adat, hogy 1576-ban az erdélyi török követdohányajándékkal kedveskedett az erdélyi fejedelemnek, arravall, hogy a dohányzással Törökországban már előbb megismer-kedtek. Ez érthető is, hiszen a szultánok birodalmának déli part-ját a Földközi tenger mosta, melynek kikötőibe a hajósok általhamarabb juthatott el az amerikai növény,

Törökországban — Hammer feljegyzése szerint 1605-ben I.Achmed szultán uralkodása alatt honosodott meg a dohányzás,ami a hagyományos keleti kényelmeskedést még kellemesebbétette, Konstantinápolyban Sandy angol utazó észlelte, hogy1610-ben már sokan hódoltak az édes méreg élvezetének. Hozzáis forrott ez a törökök életéhez, annyira, hogy az ozmán-nép fo-galmát pipa és kávé nélkül el sem képzelhetjük, A tilalmazástörök korszakának IV, Mohamed szultán az 1680-as években ve-tett véget. Engedélyezte a kávéházak újbóli megnyitását és adohányzást, melynek terjedése aztán gyorsan erőre kapott. Ak-kor az illendőséghez tartozott, hogy egyenrangú vendégét a há-zigazda kávéval és égő csibukkal tisztelje meg.

Ugyanebben az időben Svédország és Norvégia területén ismegismerkedtek — valószínűleg angol tengerészek révén — adohánnyal és füstöléssel.

Eresz alatt fűzve

A XVII. század második felében a Lappföldre is eljutott adohány, Schaeffer említi, hogy 1673-ban a lappoknál ha mégnem is mindennapi a dohányzás, de ünnepi alkalmakkor rászoktak gyújtani. Annál meglepőbb, hogy Regnard szerint 1680-ban, tehát hét év múltán már annyira általános szokás a dohányélvezete, hogy a lappok öltözetének jellegzetes tartozéka az öv-höz kötött dohányzacskó, benne a pipával és tűzszerszámmal,

A szomszédos Oeland és Gothland szigeteken Linné 1741-ben a kertekben nagy dohány ültetvényeket és a pajtákban szá-radó dohány füzéreket talált.

50

A XVI. század végén Oroszországban is megismerkedtek adohányzással. Ide is tengeri úton az angol tengerészek és keres-kedők juttatták el.

Történt pedig, hogy VI. Edward uralkodása alatt 1553-banmegalakult a kereskedők vállalkozó társulata, az angol kereske-delem terjeszkedése érdekében. A társulat, egyik induló hajójátRichard Chancelour vezetésére bízta. Az északfelé vitorlázóhajó végül a Fehértengeren, Archangel városánál kötött ki.Chancelour II. Iván cárral kereskedelmi egyezségre jutott. Ígymegnyílt Anglia előtt az orosz föld piaca és ezáltal helyet, majdteret nyert az angol dohány a hatalmas kiterjedésű birodalom-ban. A XVII. század elején ez a szokás Olearius Ádám szerintaz orosz nép között nagyon elterjedt. A dohányzás szenvedélyehatalmasabban uralkodott rajtuk, mint a rettegett cár. A túltengőszokást a cárok tilalmakkal igyekeztek volna csittítani, de hiába.

Az angol-orosz kereskedelmi egyezmény kaput nyitott azangoloknak Perzsia és Asztrachán felé. Az orosz karavánokhozcsatlakozó angol kereskedők a sivatagi végtelen barangolásokunalmát maguk is dohányzással ütötték el. Amerre a karavánelhaladt, a helységek lakói felfigyeltek a füstöt fúvó emberekre,vásároltak árújukból, megízlelték a dohányt és utánozták a ke-reskedők pöfékelését.

A XVI. század második felében így hullámzott a dohányzásszenvedélye tovább, keletre. Így csapott át Perzsiába, onnanEgyiptomba. Majd pedig Kelet-in dia területére is, ahol a XVII.század elején sok hívet szerzett.

A dohányzás szenvedélye ugyanebben az időben a legtávo-labbi keleten, Kínában és Japánban is tért hódított. Kínában ateázáshoz szokott nép a dohány nicotin tartalmát is eleinte úgyélvezte, hogy kiáztatta vagy kifőzte és a dohány levét használtaúgy gyógyszerül, mint élvezeti cikk gyanánt.

Japán tanulékony népe is ugyanekkor szokott rá a dohány-zásra. Ahogyan az utazók egykorú leírásaikban beszámolnak, ajapánok több füstöt, mint rizst fogyasztottak — és még a fiatalleányok is élvezték a dohányzást.

A spanyolok Afrikába is vittek dohányt. A bódító növényelőnyeit a bennszülöttek hamarosan felismerték és szívesen ter-melték. A jobb dohány termesztésére Afrika vastartalmú talajanem lehetett ugyan alkalmas, a négerek a minőséggel kevésbbétörődve, mégis tovább termelték. Dohányuk maró erejének csök-

51

kentésére a kényesebb igényű négerek kisajtolták még a zöld le-velekből a nedvet. A száraz dohányt pedig különböző gyanústermékekkel keverik, hogy — afrikai fogalmaik szerint — annakzamatát és saját élvezetüket így fokozzák.

A XVI. század első felében, a felsorolt államok legtöbbjé-ben már feltünedezik a dohányzási szenvedély láza.

1626-ban a dohány itt-ott már annyira keresett cikk, hogy akereskedők közül többen hamisítani kezdik. Ennek oka abban isrejlett, hogy a termelés nem érte utól a fogyasztás mértékét. Adohányt a spanyolok San Domingón, az angolok Virginiában, aportugálok Brazíliában termesztették nagyban. 1615-től Hollan-dia, 1659-től Henneberg, 1676-tól Brandenburg grófság, 1697-tőlPfalz és Hessen foglalkoznak dohányültetvénnyel. S a századvégéig — a tilalmak ellenére — más országokban is, bár szórvá-nyosan, termelni kezdik a dohányt.

Kétségtelen, hogy a dohánynak és a dohányzásnak terjesz-tésében nemcsak kiváló személyek vittek vezérszerepet, hanemegész hadseregek működtek közre. A dohányzás szokásánakazonban legjobb terjesztője volt az a különös hatás, melyet a do-hány szívása az emberi szervezetre gyakorol.

Az emberek ugyanis már a XVI. században felismerték,hogy a dohányzás nemcsak élvezetet nyújt, hanem sok minden-ben hasznos hézagpótló, szinte szükségleti cikk. Kiváltképp kí-értékelődött a szomjúságot elfelejtető és az éhséget csillapítóhatása, mely az akkori idők hadseregeiben egyhamar közked-veltté avatta. Sőt különlegesen hasznos hatásai folytán a do-hányzás hamarosan fontos kelléke lett a hadjáratoknak. Kato-náik részére a jó hadvezérek éppúgy gondoskodtak a dohány-ról, mint az eleségről. Így lettek már akkoriban az angol, hol-land és spanyol csapatok is előharcosai a dohányzásnak. Angolés holland csapatok 1620—22-ben dohányoznak először Szász-országban és Délnémetországban. Röviddel utóbb, 1626—29-benszintén dohányoztak Tilly és Wallenstein táboraiban. Tisztikarés legénység egyaránt. A csapattestek a harmincéves-háborúalatt 1618—48. években kiválóan terjesztették e szokást Német-országban. Megállapítható, hogy Európában a dohányzás a har-mincéves-háború után terjedt el általánosan. Ahol táboroztak ésamerre elvonultak a dohányzást kultiváló seregek, nyomukban apolgárság is kedvet kapott a füstölésre. Még jobban fokozta adohányzás elterjedését, hogy a hadjáratok befejeztével a szél-

52

rózsa minden irányába hazaszéledt katonák ezt az élvezetet apolgárság nagy tömegeivel ismertették meg.

A hazatérő katonák ekkor vitték el Skandináviába is a do-hányt és így a XVII. század közepe előtt a dohányzás szokásaSvédországban is terjedni kezdett.

A dohány pályafutása innét rohamosan ívelt magasra.Hiába hangoskodtak az emberiség atyáskodói, a kéretlen er-kölcsbírák, hogy pogányság megfertőzni füsttel a szájat és tü-dőt, a dohányzók fittyet hánytak az ilyen prédikációkra. Egye-sek annak híresztelését sem átallották, hogy a dohányzás azamerikai indiánok üzelme, sőt egyenesen az ördögök ármányko-dása, mellyel le akarják silányítani a magasztos szerepre hiva-tott fehér emberfajt. De ez a mesterkélt igyekezet is eredmény-telen maradt.

Hiába kezdték megadóztatni a dohányt, hasztalan kezdtéka világi és egyházi hatalmak szigorú törvényekkel tilalmazni ésüldözni a dohányzást, terjedt mégis tovább, a világ széltében-hosszában. Minden emberi hatalom tehetetlennek bizonyult ez-zel a szenvedéllyel szemben. Az emberiség megszokta a do-hányzást, megszerette, kívánta és nem tudott többé lemondaniróla.

Mint ahogy megszerette a kávét, melyet Arábiából hoztakEurópába és ahogy megkedvelte a kakaót, a kukoricát, a burgo-nyát, a nádmézet, melyeket szintén Amerikából hoztak át —ugyanúgy megszerette, ha nem jobban, ezt az amerikai csoda-növényt, a dohányt is.

Természetes, hogy az Ember az Édenkertből magával ho-zott ős-ösztönével minden olyan újdonságon örömest kapott,amivel fűszerezni, édesíteni tudta étkeit és életét. A vérre ésidegre ható finom és kellemes ízek, zamatok, illatok változatos-ságára vágyódott. Kifinomuló érzékével az életörömök teljessé-gét kereste — és akarja elérni még maga is. Ez az a sóvár igyeke-zet, amely a rövid földi élet kultúráját egyre fejleszti és a sze-rencsésebbeket okkal-móddal életművészekké neveli.

Ez az ösztön nyitott utat a dohányzás élvezetének is és ter-jesztette a dohányzást, fejlesztette a kultuszát, — hogy az áhí-tott gyönyörűségekkel minél csordultabban megtelhessék az em-ber örök vágyódásának serlege.

A dohányzás intézményes tiltása.

A XVII. században már a palotától a kunyhóig úgyszólvánmindenki megismerkedett és megbarátkozott a dohányzással. Apipákban éledő parázs megtestesítette a szenvedély lángját,mely elterjedt, mint a vihartól dédelgetett futótűz. Pedig a vi-harnak még csupán előszele legyintette. Az igazi szélvész csakezután kerekedett körülötte.

Kétségtelen, hogy még nem volt a világon olyan élvezeticikk, amely akkora és oly huzamos ellenállásra talált volna,mint a dohány.

A meghonosodó idegen szokás, a pipázás ellen eleinte csakszavakban tört ki a gyűlölség. De divatja minél jobban meggyö-kerezett, a dohányfüsttől tartózkodók tábora annál kérlelhetet-lenebb ellenségeskedéssel fordult ellene. Később az ellenzők tá-borához csatlakoztak az egyházi és világi hatalmak is és szinteegyesült akarattal tökélték el, hogy a dohányzás szenvedélyételfojtják.V Az egyházi fejedelmek, az uralkodók és az államok kor-

mányai megkísérelték, hogy útját állják a dohányzásnak. Vetél-kedve találták ki a különféle tiltó rendszabályokat, a drákóikönyörtelen büntetéseket, úgy, hogy a dohányzásnak hihetetle-nül nehéz gátlásokkal kellett megküzdenie. A legszigorúbb tör-vényekkel és rendeletekkel tiltották.

Mondható, egyik jellegzetessége a XVII. századnak, hogya dohányzás tilalmazása jegyében folyt le.

Mintha csak összeesküdött volna az Óvilág ellene! Ugyanisazóta, amióta a dohányt az Újvilágból áthozták és európaszertemegkedvelték, az akkori társadalom vezetői, a közigazgatás ésaz egyház a legnagyobb lendülettel fordult vele szembe. A leg-több hatalmasság inkvizítori törvényeket léptetett életbe és akíméletlen, sőt kegyetlen büntetések válogatott alkalmazásávalsújtotta azokat, akik a dohánylevél füstjét élvezni merték.

54

Annyi bizonyos, hogy a XVII. század elején Spanyol-,Francia- és Németországban a dohány füstjének, levelének ésporának élvezete meglepő arányokat öltött. Viszont kétségtelenaz is, hogy akkor, amikor a dohányzás Európában ismeretessékezdett válni, a népnek és a papságnak még nemhogy tiltottákvolna, hanem inkább ajánlották. A papoktól hivatásuk megkö-vetelte, hogy számos világi élvezettől tartózkodjanak. Érthetőörömük tellett abban, hogy dohányozhattak, — ami nem juttattaőket fogadalmukkal ellentétbe.

Általában az orvosok javallottak is a dohány használatát.Mégpedig nemcsak többfajta betegség ellen, hanem szakértőenúgy érveltek, hogy a dohánylevél használata csökkenti a nyalka-képződést és egyéb kedvezőtlen testi érzéseket is elmulaszt. A

Szorgalmasan szippantgatják a dohányport.

papság hajlott is szívesen erre az orvosi tanácsra. Egykorú le-írások bizonyítják, mily nagy csodálkozást keltett a szemtanúkszerint, hogy a dohányról még mise közben sem tudtak lemon-dani. De nemcsak kivételesen a papokat, hanem a híveket, azegész Európát annyira lenyűgözte ez a szenvedély, hogy nélkülemég a vasárnapi misék alatt sem tudtak meglenni.

A templomokban kézről-kézre adogatták a tubákos szelen-cét, ami aztán nem csoda, ha elterelte a miséről a hívek figyel-mét. Szorgalmasan szippantgatták a dohányport. Oly sűrűn szi-pákoltak és oly harsogóakat tüsszentettek, hogy valóban zavar-ták az istentiszteletet. A spanyol papok pedig még az oltárelőtt is szivaroztak. A szivarfüst összegomolygott a tömjén-füsttel.

55

Ez a túlkapás Rómára is ráragadt. Az ilyen szertelenségekmiatt akarták a templomokból száműzni ezt az „ördögi élveze-tet,” — ahogyan a dohányzást ellenségei hívták.

Ezek a féktelenkedések okozták, hogy a dohányzás ellenhangulat keletkezett és végül fellépett egyik leghatalmasabb el-lenfele, VIII. Orbán pápa, aki nevezetes módon támadt a do-hány élvezőire.

A józan mértéket nem ismerő zabolátlanság indította arraVIII. Orbán pápát, aki egyebekben a költészet szelídlelkű, jelesművelője volt, hogy 1624-ben felemelje tiltó szavát.

A nagyobb egyházi fenyíték alá eső bűntények jegyzékét, az„In coena Domini” kezdetű híres bullát átalakította. Új szövege-zésében egyházi átokkal tiltotta el a dohányzást. Ebben a bullá-ban Róma hívőinek, férfiainak és asszonyainak, de kiváltképp apapságnak szigorúan megtiltotta, hogy Szent Péter templomá-ban, annak akár kórusában, akár karzatán, akár más részein —dohányozzanak vagy tubákoljanak. Vasárnaponként pedig azösszes templomokban tilos volt a dohány használata.

A tilalom megszegőit büntetésekkel sújtották. Az egyházbólki is közösítették.

Ez a pápai parancs-hirdetmény egy századon át függöttSzent Péter templomának falán.

A hajdan emberei a templomban sok időt töltöttek. A val-lásújításokból eredt hitviták, a szellem küzdőterévé avatták azIstenházát, — mely tömegesen, és napról-napra vonzotta a buzgóhívőket. Ezért az egyházi átok sok embert érintett és világszertenagy feltűnést keltett. Első pillanatra megdöbbentette a híveket.Azonban ez a meghökkenés csak addig tartott, amíg a bíborosokelőbb titokban, majd később nyíltabban állást nem kezdtek fog-lalni ellene s valósággal mozgalmat nem indítottak, hogy a pá-pát rendelete tarthatatlanságáról meggyőzzék. Ennek az ellen-állásnak folyománya volt az is, hogy VIII. Orbán pápa 1642január 3-án a sevillai érseknek az egyházból való kiközösítésterhe mellett tiltotta meg a dohányzást. A dohányzás körül tá-madt ellentétek miatt a pápai udvar úgy nyözsgött, mint a meg-bolygatott méhraj. A falakon kívül teljes leplezetlenséggel soro-zatos előadások, tudományos eszmecserék indultak meg, melyeka dohányzás fertőtlenítő és ragályt korlátozó áldásait bizonyít-gatták, valamint dicsérték azt az üdítő hatását, amely az életgondjaínak elviselését könnyíti meg. Az elágazó felfogások a

56

pápai rendelet erejét legyengítették, amiben a szenvedély va-rázsa is hatékonyan segédkezett.

Viszont természetes, hogy hivatása tudatában sok szerzetesmegszívlelte a pápai bullát. Ezek a hitbuzgó atyák a dohányt azördög olyan eszközének tekintették, amellyel a hívők lelkét meg-ejtheti. Lélekmentő buzgóságukban a Tízparancsolathoz tizen-egyediket tűztek: „Ne dohányozz!” Mások pedig ilyen parancs-csal toldották meg:,, Ne tedd magadat a sátán kéményévé!”

A pápai álláspont X. Innocent idejében is mereven kitartotta tilalom mellett. Megállapítható azonban, hogy minden alaposeredmény nélkül. Ezt az a körülmény is bizonyítja, hogy amíg adohányzók és a pápai udvar között az elvi harc kimélyült, az-alatt — 1657-ben — az olasz tubákgyártás és dohánykereskede-lem, különösen Velencében szembetűnően fellendült. Tehát azegyházi átok sem használt. Elmaradt a várt eredmény. Az em-berek továbbra is dohányoztak.

Emiatt XL Innocent pápa arra kényszerült, hogy 1681-benújólag módosítsa, szigorítsa a bullát. Ebben 25 arany pénzbün-tetés, hivatalvesztés, kiközösítés és más büntetések terhe melletteltiltotta, hogy a papok a sekrestyében dohányozzanak vagy tu-bákoljanak.

De a szenvedély már annyira lobogott, hogy ennek sem voltkellő foganatja.

Rómában, Florenzben és egyebütt a dohányosok szabad fo-lyást engedtek szenvedélyüknek.

A pápai levéltárakban rengeteg okmány fekszik, melyekarról tanúskodnak, hogy sikertelen volt minden tiltó rendelke-zés. Például 1692-ben a San Jago-rend öt szerzetesét falaztákbe elevenen azért, mert istentisztelet alatt a sekrestyében do-hányoztak.

Azonban sem az egyházi átok, sem más büntetés nem érteel célját.

XIII. Benedek pápa még íelújította ugyan elődeinek márfelejjésJbevesz© tilalmát, később azonban feladta a nikotin ellena további küzdelmet. Ugyanis az 1724. évből származó kézirataszerint, melyet a Szent Péter templom főpapjaihoz intézett, a.dohányzást tiltó összes egyházi rendelkezéseket alakilag is ha-tályon kívül helyezte. A tilalom ellenes közhangulat hatása alattkénytelen volt megengedni, hogy kanonokok, papok, szerzetesekés templomszolgák a Bazilikában is élvezhessék a dohányt. Még-

57

pedig azért engedélyezte, mert így akarta kiküszöbölni, hogy aszemélyzet az istentisztelet folyamata alatt ki-bej árkáljonamiatt, mivel a dohány élvezésében nem tudták huzamosabbantürtőztetni magukat. A pápai engedély figyelembe vette az or-vosi javallatokat is. Hangsúlyozta azonban, hogy a türelmi tény-kedés alapján a hely szentségén nehogy féktelen túlzásokkalcsorbát ejtsenek. Így például nem engedte meg: hogy a kórus-ban ülő papok tubákszelencéjüket szembetűnően adogassák kéz-ről-kézre. Az engedély a dohányzás lehetőségének keretét mégistágította, ami úgy a papok, mint a hívők között lelkes örömetkeltett. A dohány pedig újra nyíltan általános kelendőségnekörvendett. A burnótozásban XIII. Benedek pápa maga is buzgópéldaadással járt elől.

Szinte hihetetlen, hogy az egyházak közül annak idejénnemcsak az európai szellemű Vatikán harcolt a dohányzás ellen,hanem a távol Kelet egyházai is. Hosszú időn keresztül a törö-kök, arabok, perzsák, általában a mohamedán hitű népek is bib-liájuk, a Korán ellen való véteknek tartották a dohányzást.

Az egyházi tilalmazások mellé járult ugyanazon időben avilági hatalmak számos tiltó rendelete és törvénye. Egyesült erő-vel igyekeztek tiporni a dohányzás szabadságát.

A különböző országok uralkodói és kormányai a XVII. szá-zad folyamán kemény rendszabályokat léptettek életbe, hogy adohányzás szenvedélyét pusztítsák vagy legalább is korlátozzák.

Angliában is, akárcsak másutt, különféle rendeletekkel igye-keztek útját állani a dohányzás továbbterjedésének.

Erzsébet angol királynő volt az első,._aki már a XVL szá-zad legvégén eltiltotta alattvalóinak a tubákozást és valósággalhalomszámra koboztatta el értékes szelencéiket. Nyomdokaitebben híven követte utóda. Érdekes ugyanis, hogy akinek honfi-társai voltak Európában a legelső pipázók, — I. Jakab angol ki-rályból vált a dohányzás legelszántabb ellensége. Minden módonarra törekedett, hogy birodalmában a dohányzás szokását ki-irtsa. Már 18 évvel utóbb, hogy Angliába az első dohányt bevit-ték, parancsot adott ki ellene. Rendeletében ezeket írja: ,.Ele-inte a dohányt csak az előkelőek használták, mint orvosszert.De későbben a-kicsapongó pórnép visszaélt vele. A pénzt kihord-ták érte az országból. A termékeny földet e haszontalan gyomtermesztésével soványították, — ez ok miatt 1604. év október hó20. napjától a gonosz szokás korlátozására minden font súlyú

58

dohány után 6 silling és 10 stüber fizettessék.” — ez az összegaz akkori magyar pénz értéke szerint két tallér volt.

Azt hitte a király, hogy az újvilági növény ilyen súlyos kü-lön megadóztatása népét majd a dohányzás élvezetétől elret-tenti. Azonban tévedettemért mindjárt kezdetben kitűnt, hogya dohányzás nem csupán élvezet, hanem több annál, — szenve-dély! A szenvedélyükért pedig az emberek adózni is szívesenhajlandók.

Ha I. Jakab elgondolása célt tévesztett is, az bizonyos, hogyhaszon nélkül nem maradt. A haszon kettős tanulság volt: a do-hány dicsőségének, diadalának nem ártott az adó. Viszont akincstár is előnyösen járt.

A király erre tovább nyirbálta a dohányzási szabadságot,1619-ben kelt rendeletével, Anglia jókora terjedelmű gyarma-tán, a virginiai tartományban a dohánytermelést megszorította.Eszerint egy-egy termelőnek — akkori magyar pénzértékbenszámítva — 100 forintnál több értékű dohányt tilos volt eladnia-

Még az 1621. évben I. Jakab saját szövegezésű terjedelmesiratot adott ki a dohányzás ellen, mégpedig jórészt az előttepanaszkodó halásznők kívánságára, akik férjeiket és a férfinépeta dohányzás miatt satnyulástól feltették. De valójában nem isannyira a féltés, mint inkább féltékenység lehetett a panaszko-dás rugója, — mert a halásznők azt tapasztalhatták, hogy fér-fiaik minél gyakrabban gyújtottak rá, annál jobban beleszerel-mesedtek a pipába. A panasz tehát alkalmasint a vetélytársmiatt történt.

A dohányzást tiltó, latin nyelvű királyi írat könyvben „Mí-socapnus” (Dohánygyűlölő) címen jelent meg. Angol nyelven,,Counter-Blast to Tobacco.” Azt bizonyítgatta, hogy a dohánya pokol műve. Többek között ilyen szavakkal fordult alattvalói-hoz: „Polgárok, ha van még szemérem-érzés bennetek, hagyjá-tok abba ezt az istentelen szokást, amely egyenesen a pokolbavisz.” Továbbá ilyen szavakra fakadt: „Ezt a veszedelmes szo-kást nem a győzedelmes parancsolta a legyőzöttre, sem a királynem rendelte, sem az orvosok nem javallottak, — hanem az is-meretlen világba küldött követ három idegen társaságában nemrégen érkezett közibénk ezzel az árúval. Az idegeneket a halálelemésztette, de ez az idegen szokás még most is itt él és virág-zik, — ami annál csodálatosabb, mert hiszen ez egy gonosz csel-vető hitvány árúja.”

59

A könyv megjelent és kiosztották. Országszerte olvasták.Nyilatkoztak papok, orvosok, tudósok a dohányzás ellen, majdpedig mellette. A tréfás ötleteiről híres Ben Johnson, Shakes-peare barátja, „Every Man in his humor” c. színdarabjábanigyekezett nevetségessé tenni a dohányzókat. A színmű 1598-ban.,Londonban került színre.

Akadtak angol polgárok, akik felbuzdultak a dohány-elle-nes írások olvasásán vagy előadások hallatán és a pipa ellenolyan gyűlöletre gerjedtek, hogy egyik-másik apa tulajdon fiátólszülői szeretetét is megvonta, sőt az örökségből is kitagadta, —ha pipázni merészelt.

A nép zömére azonban nem hatott a királyi könyv, melykörül különben is sok ellentétes nyilatkozat zajlott le. De nemhatott az sem, hogy az angol parlament a királyi szigornál istovább haladt, amennyiben a dohány ottani egyik meghonosítójátRaleighot halára ítélte. Mintha semmi sem történt volna, — alegtöbb angol természetes hidegvérrel tovább dohányzott.

A dohányzás- ellen megjelent szigorú rendelet meghagyta,hogy a dohványt azontúl csak gyógyszerként szabad használni.

Említésremélíó, hogy 1605-ben Oxford városa királylátoga-tást várt. A tudományegyetem tanári kara az ünnepségre a do-hányzás ellen nyilvános eszmecserét rendezett, hogy ezzel a ki-rály kegyében járjon. Jól is számított. Elnyerte a legmagasabbmegelégedést.

Érdekes azonban, hogy I. Jakab király se halt meg anélkül,hogy a dohány illata végül őt is meg ne igézte volna és hogy —az akkori angol divat szerint — az udvar szép hölgyei általtömködött pipa el ne csábította volna!

A dohányzás ellen szított hangulat általánosan is épp azellenkező eredményre vezetett. Maga a királyi kancellár és anagypecsét őre: Verulami Baco, 1623-ban ,,História vitae etmortis” c. munkájában szintén felpanaszolva állapítja meg,hogy: „Századunkban rendkívül kezd növekedni a dohányhasználata, mely az embereket valami oly titkos élvezetteltölti el, hogy akik azt egyszer megszokták, azután nehezentudnak attól tartózkodni.”

A XVÍI. század elején és közepén a dohányzás szenve-délyének korlátozása érdekében a többi ország kormánya iskemény rendszabályokat léptetett életbe. Spanyolországban,Portugáliában. Franciaországban, Hollandiában, Konstantiná-

60

polyban, Egyiptomban, Kelet-Indiában a dohányzásnak szintén,valóságos orgiái dühöngtek.

Az egyházon kívül küzdeni kezdett ellene a közigazgatásis. Így Franciaországban és Spanyolországban külön rögtönitélőbíróságok alakultak, melyeknek kizárólag az volt a feladatuk,hogy a dohányzókra büntetést szabjanak. Nem szabad azonbanazt hinni, hogy a dohányzókat csak holmi pénzbüntetésre vagycsupán pár napi elzárásra ítélték. Sokkal kíméletlenebbek vol-tak a büntetések. Hol vagyonvesztés, hol súlyos börtön, hol orr-és fül-csonkítás, hol pedig fej vesztés várt a ,,bűnözőkre.”

Füstöl, mint a kémény ...

Franciaországban XIV. Lajos király vált ellenségévé a do-hányzásnak és a XVII. század második felében tiltotta be a do-hány forgalmazását. Csakis híres tengerészének, Jean Bartnak.bocsátotta meg, hogy előtte pipázott.

A dohányért rajongó franciák azonban kijátszották a tilal-mat. A pipázók áttértek a tubákolásra. Sőt azok is, akik a tu-bákolásnak nem voltak hívei, tüntetni kezdtek a dohányzás mel-lett, úgy, hogy csipetnyi dohány-porszemet hintettek öltönyükre.

A tilalom ellenére maga az öreg király kedvese, a híresPompadour márkiné is szívesen dohányzott. Nevezetes, hogy amárkiné a dohányból olyan különleges kivonatot készített, amelyfelüdítő hatású volt. Ezzel a frissítővel természetesen királyi ud-varlójának kedveskedett. Később azonban ez a különlegességegész Parisban forgalomba került és nagy keletje volt- Kivált-képp a tilalmazás ideje alatt.

Spanyolországban kemény szigorúsággal és hosszú időn áttiltották a dohányzást. Élénken rávilágít erre a szellemre WürtzJ

burg József dr. müncheni egyetemi tanár 1927-ben kiadott köny-vének egyik részlete, mely az utóbbi érdekes esetet adja elő: AVienna do Castello tartomány vésztörvényszéke 1757. április ha-vában egy szenvedélyes dohányzó felett ítélkezett. A vád szerint

61

Josse Caracella fegyverkovács tagja volt a castelloi titkos do-hányzó szektának, amely a régi vár romjai között, annak mélypincéjében esténként összegyülekezett és áldozott az emberiséglegnagyobb szenvedélyének, a nikotin élvezetének. Az elfogottJosse Caracella csak kínzások után vallotta be bűnét. Mentségülazt említette fel, hogy ennek a titkos szervezetnek a tartománytiszteletreméltó főnöke is tagja, A bírák azonban a Spanyolor-szágban ismeretes akkori vallatási eszközökkel rábírták Cara-cellát arra, hogy vádját visszavonja. És Josse Caracella ennekköszönhette, hogy fejvesztés helyett csupán orrának és fülénekmegcsonkítására ítélték, — továbbá, nehogy mégegyszer do-hányzásra vetemedjék, ajakára tüzes pecsétet nyomtak.

Ezt nevezték Spanyolországban a dohányzás enyhébb bün-tetésének.

Portugáliában a súlyos börtönbüntetés divatozott. Így avat-ták a dohányzás martyrjává Diego de Jerezt, akinek — temporamutantur! — nemzete és a hálás utókor 1934-ben szobrotemelt.

Svájcban szintén tiltották a dohányzást.Midőn 1653-ban a helvétiai Appencelt nyílt utcáin néhá-

nyan séta közben pipára gyújtottak, a bodor füst eregetésévelcsaknem lázadást okoztak. Az emberek bámészkodva csoporto-sultak köréjük, a gyermekek pedig lármázó rajokban viháncol-tak utánuk, A városi tanácsnokok a pipázókat közbotrány oko-zásért maguk elé idézték és megbüntették. Ugyanekkor a ven-dégfogadósoknak parancsba adták, hogy azokat, akik helyisé-geikben pipáznak, jelentsék be, mert ennek elmulasztásáért ke-mény büntetést rónak ki.

A berni kanton hatósága pedig a legsúlyosabb büncseleke-detek közé Sorozta a dohányzást, még hozzá intézményesen. Kü-lön e célból a „dohányzók börtönét” létesítette. Ugylátszik, abűnözők nem lehettek kevesen. A dohányzás ellen a közönségrészére egy tízparancsolatszerű rendtartást szövegezett és ho-zott nyilvánosságra. Ez az 1661. évben kelt hivatalos rendelke-zés például a házasságtörés tilalma mellett már a pipázást istiltotta. De érdekes, hogy nem tartották elegendőnek a rendeletpuszta kibocsátását, mert érezték, hogy a dohányzás szenvedé-lyében hatalmas erő lüktet, — ezért „Chambre du tabac” elne-vezéssel kollégiumot szerveztek, mely ellenőrizte a tilalom be-

62

tartását. A legenyhébb a pénzbírság, súlyosabb a bebörtönzés,legsúlyosabb a pellengérre állítás büntetése volt.

A svájciak 1675-ben a pipázók ellen újabb rendeleteket ad-tak ki, mely a dohányzás rajongóit már nemcsak börtönnel, ha-nem bitófával is büntette.

Ez a szellem évtizedeken át uralkodott Svájcban, ahol méga XVIII. században is megbüntették azokat, akiket ,,száraz ré-szegségen” értek.

Svédországban Gusztáv Adolf uralkodása alatt tiltották adohányzást. Mint másutt, ott sem volt komoly foganatja. Pedigha valakit tetten értek, annak bűnhődnie kellett. Így járt többekközött egy pór, akit rajtakaptak, midőn Úrvacsora-vétel előttegy pipadohányt elszívott. Ezért nyilvános vezeklésre ítélték.

Erdélyben és Magyarországon, amikor a XVII. század má-sodik felében a dohány használata terjedésnek indult, szinténrendeletekkel és törvényekkel igyekeztek a dohányzás elharapc-zásának útját állani.

A papság a szószékről üzent hadat a dohányzási szenve-délynek. Ugyanakkor az erdélyi országgyűlések is minduntalanfoglalkoztak e szokás túlzásaival.

Apaffy Mihály fejedelem 1662—1663-ban adott ki elsőneka dohányzás ellen tiltó rendeletet.

Az 1670. év december hó 1. napján tartott gyulafehérváriországgyűlés törvényt hozott ,,A tobak megtilalmazásáról s akibehozná, annak büntetéséről,” — melynek 13. szakasza úgy in-tézkedik, hogy ,,senkinek e hazában effélét behozni szabad nemlészen, sőt akinek mostan tobákja van, ez országgyűlés elbom-lása után csak 15 napig árulhassa s ne tovább. Aki pedig be-hozza, minden harmincadokon, vámokon, városokon, falukon ahelybeli tisztek minden egyéb vele található javával együtt ve-gyék el. A tobákkal élő birtokos és nemes 50, egytelkű nemes12, a jobbágy 6 forinttal büntettessék, — melyet a tisztek artí-kuláris büntetés alatt tartoznak felvenni a tett nyilvánosságával,ideértvén a papokat, deákokat és másodrendűeket minden kü-lönbség nélkül.” Tehát a kereskedőktől a dohányt elkótyavetyél-ték, másokat pénzbírsággal sújtottak.

A törvénynek azonban vajmi kevés foganatja lehetett, merta tilalmazást megismételték és a növény termelésére is kiter-jesztették. Ugyanis az 1683. február 10.-i országgyűlésen hozotttörvény 11. szakasza úgy rendelkezik: ,,Nem használván a to-

63

bák kiirtásáról írott törvény, erre nézve, hogy irtsák ki, ez vé-geztetett: hogy azt senki e hazában se levelenként, se összete-kerve be ne hozza; se itten ne termessze; se porként, se pipávalvele ne éljen. Földmíves és jobbágy 6 forint, vítézlőrend, nemkülönben mágnások, nemesek, mindenrendűek, annál inkábbasszonyok, minden különbség nélkül, mindannyiszor, valahány-szor az ellen cselekednének, 12 forint büntetés terhe alatt, akikmégis behozzák, minden akkor velük lévő árújukat, akik ter-mesztik minden vagyonukat veszítsék el, — mely törvény az or-szággyűlés elbomlása után 15 nap betelésével vétessék teljese-désbe.”

A tilalmat ismét megújították a gyulafehérvári országgyűlés1686. november 19.-én hozott XL törvénycikkében, melynek 9.szakasza mondja: ,,Már alkalmas időtől fogva tapasztaltuk atobáknak veszedelmes terjedését ebben a hazában, melyhez ké-pest, hogy se behozni, se pedig vele e hazában porul vagy pipá-val is élni szabados ne légyen, újra elrendeltetik.”

1688. szeptember 27.-én az országgyűlés ismét foglalkozotta dohányzással és a 8. szakaszban így rendelkezik: „A tobákkalélők ellen szabott büntetést, ha a tisztek elmulasztanák felvenni,a fiskális direktor e tiszteken artikuláris büntetést vétessen fel,azt is hozzáadván, hogy a földesurak jobbágyaikra szorgalmato-san vigyázzanak és rajtuk maguk vegyék fel a büntetést, 200forint büntetés terhe alatt.”

A dohány és dohányzás kiirtásával az 1689. évi január 5.-éntartott segesvári országgyűlés újból foglalkozott. Az itt hozottIX. törvény: „A tobáknak exstirpálásáról” szól. A 7. artikuluskeményen kötelez: „A tobáknak mind vetését, mind pedig a szí-vását e hazában az okból következett sok károkra és alkalmat-lanságokra nézve egész országul már egy néhány ízben noha bi-zonyos büntetés alatt megtiltották, de annak büntetésével sokhelyen a tisztek visszaéltek, mert midőn az embereket büntettékvolna is, egyfelől a szegény embereknek marhájukat hajtották,másfelől a pipa szájukban volt, mellyel nemhogy a szegénységetzabolázták volna, de még ι a maguk rossz példaadásával a sze-génységet ingerelték. Végeztetett ennek okáért: hogy akik ennekaz artikulusnak a keletkezése után dohányt a maguk jószága ik-ban vettetik, azok jószágaikat örökre veszítsék el, azok pedig,kik ezután is szívnak, ha főtiszt, ország adójába évenként adjon200 forintot, ha regalísta 50, ha birtokos nemes 30, egytelkű ne-

64

mes 12, földmíves 6, fejedelem szolgája 5, katonák 6, darabon-tok és gyalogok 3, urak és főrendek szolgái 6, lovászok és bére-sek 3 forintot. A jobbágyokon a büntetést vétesse fel az, akirea főtiszt fogja bízni minden vármegyén és széken, a Szászságonmaguk tisztjeik vegyék fel a büntetést, a dohányszívók értékeszerint. Minden széken és vármegyén főtiszt atyánkfiai szorgalma-tosan cirkáltassák fel, hogy kik élnek a dohánnyal s a szerintértékük és állapotjuk szerint az adó rajtuk vétessék fel.”

Mint ahogy ez a törvény is megállapítja, nem sok eredmé-nye volt a tilalomnak, mert maguk a bírák abban a pillanatbanis, amikor az ítéletet másokon végrehajtották, ugyanabba a bűn-be estek. Az ilyen jó példa pedig ragadt. Hiába rótták rájuk amagas pénzbírságot. Pedig ezek a bírságok akkor óriási össze-gek voltak! Abban az időben egy ökör 16, egy mázsa szalonnamásfél, egy mázsa dohány 6 forintba került! Ezekből az árakbólfogalmat alkothatunk magunknak, hogy az előírt bírságokat mi-lyen nehezére eshetett az akkoriaknak kiizzadni.

Utoljára az 16 97. 'országgyűlés már elrettentő büntetésekterhe alatt, tiltotta meg a dohányzást.

Magyarországon a dohányzást nem országos törvények ál-tal tiltották el, hanem rendeletekkel. Ahány vármegye, ahányváros, annyiféle rendelet és büntetés.

Az 1636. évi körösi „Formula juramenti communium OppidíKörös” egyik szakasza szerint a hadnagyok kötelesek feljelen-teni azokat, akiket dohányzáson érnek. De ez a tilalom csaktiszavirág-életű lehetett, mert 1660-ban Kőrös város jövedelmeiközött már nyilvánosan szerepel a dohányos boltok bérösszegei-ből eredő bevétel.

Gömör vármegye 1667-ben, Zemplén vármegye 1676-banfebruár 22.-én Gálszécsen tartott megyei gyűlésének határoza-tával tiltotta el a dohányzást — mégpedig tűzveszélye miattEz az indítóok azt sejteti, hogy akkor a pipázás már általáno-sabban ismert volt. Nem véletlen, hogy a gömöri rendelet szár-mazása összeesik azzal az idővel, amikor a török csapatok Qö-mörben portyáztak. Mert a dohányzást a török-világ nagybanterjesztette hazánk különböző vidékein.

A tilalmak megszegőit eleinte jog és jószágvesztésre ítélték.Ez azonban erőtlen gát volt a dohányzás elterjedése ellen, amitezért később szigorúbb büntetések követtek.

65

Kecskemét város számadási könyvei az 1660-as évek tájánsűrűn említik a dohányt és a pipát.

Magyarországon 1689-ben a dohányművelést általános ren-deletben eltiltották.

A XVIII. század elején, I. József uralkodásának alkonyán,Vas vármegyében a karok és a rendek határozatából olyan ren-delet látott napvilágot, amely 100 forint bírság terhe mellettmegtiltotta a dohány termelését. A termelők sok herce-hurcaután végre a király elé tárták panaszukat és érdekeik támoga-tására azt is felemlítették, hogy a dohány nem lehet káros, ami-kor azt az orvosok is gyógykezelésre használják. Érvelésük győ-zött. A király megengedte a dohány termelését.

De más veszedelem is fenyegette a dohány híveit. A do-hányzás — éppen mert suttyonban folytatták, — nem egyszertűzesetet okozott. Ezért célszerűnek találta Vas vármegye, hogya dohányzást szigorúan korlátozza. A jobbágyoknak és szolgák-nak teljesen eltiltotta a pipázást. A nemeseknek is csak zárt he-lyiségben engedte meg. Azok, akik a tiltórendeletet megszegték,esetről-esetre 1 forint bírságot tartoztak a vármegye pénztárábafizetni. A dohányzók ebbe nem akartak beletörődni. Kivárták adohányzás korlátlan engedélyezését. Meg is engedték, de csu-pán oly feltétellel, hogy korlátlanul csakis annak szabad dohá-nyozni, aki adólerovását a kivetett adó összegének még további50 százalékával megtetézi.

Később nemcsak megyei gyűléseken, hanem az Országházá-ban is foglalkoztak a terjedő dohányzás meggátlásának módo-zataival.

A magyaroknál iehát, amint látjuk, a dohányzás legszigo-rúbb büntetése testi fenyítésekben, a nyilvános deresre-húzás-ban merült ki.

Azonban úgy a vallás, mint a közigazgatás hiába akarta adohányzás szenvedélyét elnyomni. A tilalomnak célja mint egye-bütt, épp úgy Magyarországon is — a szó legszorosabb értelmé-ben — „füstbe ment!”

Oroszországban már sokkal kíméletlenebbül torolták meg_ adohányzás bűnét.

Az egész világon egyike volt a legszigorúbb rendszabályok-nak az az ukáz, amelyet a minden oroszok cárja, FeodorovicsRomanov Mihály az 1634-ik évben adott ki. Ez a cári parancs-törvény a pátriárkák tanácsára és abból az alkalomból látott

66

napvilágot, hogy egy pipázó orosz vigyázatlansága folytán tűztámadt. A rendelet kemény büntetéssel sújtotta a dohányzásonrajtacsípett muzsikot. A pipázó az első esetben kancsukaveréstkapott. Ez a muzsikra még elég enyhe büntetés volt, mert má-sodik esetben már keresztülfúrták orrát, harmadik esetben meg-csonkították testének azt a szervét, melyen keresztül a füst ere-getése abban az időben divatozott. Moszkva és a többi oroszmetropolis utcáin már egész sereg orratlan ember lézengett, —de a dohányzástól még ez sem riasztotta el az embereket. To-vábbi tettenérés esetén a bűnöző dohányát elkobozták és vagySzibériába száműzték vagy halállal lakolt. Azonban az elkob-zott dohányt maga a cár szívesen fogyasztotta el.

A XVII. század közepén, Mihajlovics Alexy cár ukáza sze-rint, a pipázáson rajtakapott oroszt Szibériába száműzték, debűnére való emlékezésül a saját pipaszárával átfúrták az orrát.

Pipázó török.

Nagy Péter cár eleinte szintén gyűlölte a dohányzást. Ka-tonái közül azoknak, akiket pipázáson ért levágatta az orrát.Később azonban, európai körútja során nyílt szemével észre-vette, hogy a dohányzás terjedését megfékezni nem lehet, — vi-szont a korona számára jövedelmeztetni lehetne és éppen ezértNagy Péter cár engedélyezte Oroszországban a dohányzást. Eh-hez a megértő és számító elhatározáshoz nem kevéssé hozzájá-rulhatott, hogy maga a cár is kedvelte a burnótozást.

De nemcsak a nyugati országokban és a cári birodalombanbántak el szigorral és kegyetlenül a dohányos emberekkel, ha-nem még könyörtelenebb büntetéseket szabtak rájuk a legszá-mottevőbb dohánytermelő államban, az Ozmán-birodalomban.

Amikor Törökországban a pipázás 1610-ben általánossákezdett válni, a hatalom birtokosai minden erővel azon igyekez-tek, hogy ezt a szokást nevetségessé tegyék. A Korán magya-

67

rázói, a muftik pedig kimutatták, hogy a dohányzás nem egyez-tethető össze Mohamed tanaival és büntetés terhével tiltandó.Azokkal szemben, akik pipázni mertek, kegyetlenkedésektőlsem riadtak vissza. Így IV. Achmed szultán parancsára az egyikszerencsétlen törököt — elrettentő például — úgy hurcolták vé-gig szamár hátra kötözve Konstantinápoly utcáin, hogy saját pi-páját orrába feszítették. Ez a kíméletlenség már arra vall, hogyszörnyű bűnnek tartották a dohányzást. De a büntetésnek mégekkora szigorával sem érték be. A kegyes IV. Amuráth szultánaz 1620-as évedben nem csekélyebb megtorlással, mint bitófávalvagy lefejezéssel és felnégyeléssel büntette a dohányzó embert,1638-ban, a perzsák ellen viselt hadjárat idején, megölette vagyösszetört, levagdalt végtagokkal az utcára dobatta azokat a tö-rök katonákat, akik a dohányzás bűnébe estek. Felfogása sze-rint az a szándék vezette, hogy az ilyen gonosz alattvalóinakszaporodását is meggátolja. Így tartott ez egész 1690-ig, amikora szultánok már belátták, hogy a dohányzást oktalanság eltil-tani és — engedélyezték.

Még megemlítésre érdemes, hogy a dohányzás legrégibbkeletű és legkönyörtelenebb tilalmára Perzsiában bukkanunk,ahol az 1582-től 1627-ig uralkodott Nagy Abbas sah egy utazót,ki dohányt vitt az országba, árújába burkoltan elégettetett. Adohányzás büntetései között talán ez volt a legszörnyűbb, a do-hánymáglya-halál.

Afrikában, különösen Etiópiában szintén bűnnek tartottáka dohányzást. Ez a hivatalos felfogás ott hosszú időn át nem isváltozott. Még a múlt század elején is akadtak etiópiai uralko-dók, akik a dohányzáson rajtakapott alattvalóikra kegyetlentesti büntetést mértek. Még az 1880-as években is, János néguskönyörtelenül büntette a dohány élvezőit. A dohányzóknak aj-kát, a tubákolóknak orrát metsszette le.

Mindenhol és sokáig szigorú, sőt borzalmas büntetésekkeltorolták meg a dohányzást.

De a drákói szigorúságú tilalmi törvények és büntetéseksem tudták megakadályozni, hogy a dohányzás szokása továbbne terjedjen. Sem a világi, sem az egyházi hatalom nem bírtaapasztani a csodanövény kedvelőinek számát.

Ε szenvedélynek hódolók a dohányzással a könyörtelen tör-vények miatt — mint egykor az első keresztények a kegyetlenDioklécián elől — földalatti katakombákba igyekeztek mené-

68

külni és rejtett füsteregetéseik közben ott elmélkedhettek a sza-badság és az emberi jogok felett. De a dohányzás szenvedélyé-nek tüze nem csökkent, csak lappangott és arra várt, hogy jobbidőkben teljes erővel kilobbanhasson.

A tiltó rendelkezéseknek annyi hatása mégis volt, hogy adohány élvezetének különböző módjaira szoktatta rá az embe-riséget. Az amerikai eredetű pipázás mellé ugyanis meghonoso-dott az Óvilágban a dohány két különös élvezete, a tubákolásés a bagózás.

Az embereknek már Ádám óta mindig édesebb volt a til-tott dolog. A dohányzás története is bizonyítja, hogy a sok tila-lom csak olaj volt a tűzre. Csak jobban szította a vágyat a fel-fedezett és megismert új élvezet iráni

A tilalmazás évszázada alatt a dohányzás úgy elterjedtmindenütt, mindenki úgy rászokott és úgy megszerette, hogy vé-gül is senki sem akadt, aki törvénnyel vagy rendelettel tilthattavolna azt, amit maga is szeretettel élvezett.

A dohányzás üldözése tehát nem tarthatott sokáig. Az el-lene indított eredménytelen küzdelmeket abbahagyták és ahasztalan tilalmakat feloldották. Belátták, hogy sem a súlyospénzbírságok, sem a megszégyenítő nyilvános testi fenyítések,sem az irgalmatlan halálbüntetések nem tudták a dohányzásszokását kiirtani, sőt még korlátozni sem. Rohanó árként, min-den gátját átszakítva terjedt.

De azért, mint visszajáró kísértet, még később is fel-fel-ütötte fejét az az ósdi felfogás, amely a dohányzást ha márnem is bűnnek, de véteknek tartotta. Kitűnik ez Jäger teológus1824-ben megjelent szentbeszédeinek könyvéből, melyben óva-inti híveit azoktól az emberektől, akik „dorbézolnak, korhely-kednek s mi több, még dohányoznak is!” Ez már csak puszta-ságba vesző, elkésett intelem volt.

Diadalait a dohány egyre-másra halmozta.Az édes szenvedély még elkeseredett ellenfeleit is legyőzte!

A szivarozás története.

Amerika felfedezése több mint egy évszázadon keresztültartott. Ami nem is csoda. Hiszen ha a térképre nézünk, ezt ahatalmas kiterjedésű földterületet a középkori közlekedés vi-szonyai közepett igazán csak részletekben lehetett felfedezni.

A európai ember úgyszólván csak lépésről-lépésre is-merkedhetett meg az Új világgal. Életviszonyaival és titkaival.Apránként deríthette fel az ott élő népeket, állat- és növény-világot. A vad törzsek szokásait. Ezek között a dohányzást.

A dohány Amerika földjén eredetileg vadon és buján te-nyésző növény. A nád-magasságra felnőtt dohánycserje levél éskórószár tömege száraz állapotban az indiánoknak nagyon alkal-mas tüzelő-anyagul kínálkozott.

Tüzelésnél érezték a dohány csípős füstjét. Mocsaras kör-nyéken ezt a füstöt a moszkitók elűzésére jól kihasználhatták.

A füstöt elkerülhetetlenül belélekzették maguk az indiánokis, így megismerkedtek izgató hatásával. Idővel, amikor meg-szokták, szervezetükben kellemes érzést ébresztett.

Ez a kábulat ösztönözte őket, hogy a dohány száraz levelétösszehengerítsék, egyik végét szájba véve, másik végét meg-gyújtsák és unaloműzésből, idegzsongítás céljából szívogassákfüstjét.

Így született meg az ősi szivar és szivarozás. Természetes-nek tartható, hogy a legelső dohányzóknak még nem volt pi-pája, hanem a dohány száraz levelét felhengerítve, a szivar kez-detleges alakjában használták.

Aztán nem elégedtek meg a vadontermő dohány begyűjté-sével. Szapora magvát szedték össze. Kunyhóik közelében elhin-tették, — hogy kedvenc anyaguk után ne kelljen messzire ba-rangolniuk.

Így kezdődött a dohány kultúrája.

70

A dohányzás tehát, megfelelő eszköz híjján, legősibb mód-ján, szivarozás alakjában kapcsolódott az ember történetébe.

A rézbőrű emberektől tanulta a fehér-faj.A spanyol felfedezők az Antillákon, Cuba, Guanahani,

Haiti szigeteken látták, hogy ott a vad nép a száraz, felszabdaltdohányt egyéb növénylevélbe, főként kukoricaháncsba csavarta.Az így összesodort dohány szerintük ahhoz a fuvolához hasonlí-tott, amilyennel a spanyol gyerkőcök pünkösdkor játszani szok-tak. A bennszülöttek ezt a síp alakúra sodort füstölni valót „ta-bacos”-nak nevezték.

Thevet francia karmelita szerzetes a XVI. század közepénBraziliában tapasztalta, hogy a bennszülöttek a száraz dohány-leveleket pálmalevélbe csavarták. Rögtönzött készítményükgyertya vastagságú és hosszúságú volt. Egyik végét meggyújtot-ták, másik végét szájba véve, nyelték a füstjét. Brazília belse-

Ősi szivartartó favilla.

jében a Tukáno-indiánok ezt az arasznyinál hosszabb ősszivartélvezik. Szívásához szipkafélét nem használnak, de kényelembőlkülön e célra faragott favilla ágai közé helyezik. Lery szerint aGuanari-törzs indiánjai óriási szivarokat csavarnak. Meggyújt-va, szájból-szájba adják. Egy szivarral társas élvezetet ren-deznek.

A nayák is ős-szivarozók voltak. Banán vagy kukoricale-vélbe hengerítve szívták a dohányt és az elnevezés átszármazásaszempontjából is érdekes, hogy nyelvükön ezt az ős-szivart„Cigar”-nak hívták.

Cortez Mexikóban fedezte fel, hogy az ottani bennszülötteka dohányt tekercsalakban, a tulajdonképeni szivar ősformájábanélvezték. Akadtak az ősszivarozók között, akik a dohány-teker-

71

eset ékített, rövidebb nádszálba dugták és azon keresztül szívtákfüstjét. A ferencrendi Bernardino de Sahagum atya ezekről aMexikóban használt, különleges égetett szivar-csövekről írta akövetkezőket: Azok az indiánok, akik a szivar szívásához ilyencsövek árusításával foglalkoztak, válogatott nádszálakat vágtakés leveleitől megtisztították. Azután finom, szétdörzsölt, nedvesszénnel bemázolták — és virágokat, állatokat, sasokat, halakat fes-tettek rá, Olyan szivar-csöveket is készítettek, melyeken a fes-tés csak akkor vált láthatóvá, ha a szipkát kiszívták vagy tűz-ben kiégették, Némelyik szivar-csövet még be is aranyozták.

Ezek a szivar-csövek voltak ősei a mai szivarszipkáknak.Ezeket a régi szivarozó szerszámokat , gyakran fehér rajzok,fémgombok díszítették — és különösen a Pampa-indiánok ked-velték.

. . . hat hüvelyk hosszú szivart szívtak.

Hernandez, aki 1526-ban Középamerika területét bebaran-golta, feljegyzi, hogy a bennszülöttek száraz dohánylevelekbőlhat hüvelyk hosszú és ujjnyi vastagságú tekercseket sodortak ésezeket a nomád szivarokat saját nyelvükön ,,Ympaqueta”-naknevezték.

Az Amerika felfedezése után dohányozni kezdő Európaiamszemében ezek az ősi szivarok és szivarszípkák hosszú időn átsemmi jelentőségre sem tettek szert. Bár a kalandor hajósokmegtanulták és megszokták a szivarozást s amikor hazatértek,mutogatták is füsteregető tudományukat, éppen úgy, mint azoica néger rabszolgák, akiket magukkal hurcoltak — de ennek az

72

idegen szokásnak követője csak gyéren akadt. Pedig a négerrabszolgák buzgalommal igyekeztek tanítani a szivartekercselésmesterségét, amely bizony ügyességet, jártasságot kívánt. SőtMathias de Lobel már az 1576-ban, Antwerpenben megjelentkönyvében dicsőítette is azokat a tengerészeket, akik Európábanelőször szivaroztak, — de a dicsőítés egyelőre hatás nélkül ma-radt.

Annyi kétségtelen, hogy ezek az első kezdetleges és rögtön-zött kézigyártású szivarok, amelyek síp, gyertya és kitölcsére-sedő fuvola-alakhoz hasonlítottak, úgy terjedelemben, mint alak-ban alkalmasak voltak a szívásra. Azonban utólag megállapít-hatjuk, még sem voltak arra hivatottak, hogy a dohányzás ilyenmódjának Európában utat törjenek.

Csak akkor lépett nálunk előtérbe a szivarozás, mint új do-hányzási mód, amikor a pipázás itt túlhaladta jelentőségénekcsúcspontját.

Érdekes, hogy nálunk csak a pipázás után honosodott mega szivarozás szokása. Noha a dohányzók kőzött már kezdetbenis fel-felbukkant egy-egy szivarozó, de az ilyent csak különckö-dőnek tekintették és híve alig akadt.

Európában a szivarozás szokása először Spanyolfőldön ho-nosodott meg. Akkoriban a spanyolnak alig volt adható becse-sebb ajándék egy jó szivarnál. A szivar azután Portugáliát,Hollandiát, Franciaországot és Belgiumot is meghódította,

A dohányosok hosszú időn át csak importált szivart szívtak.Aki azonban megkedvelte ezt a dohányzási módot, annak legin-kább az olasz és német kikötővárosokkal kellett összeköttetéstkeresnie, mert különösen a tengerpart nélküli országok népeinekjobbadán csak onnan lehetett beszerezni a tengerentúlról, főlegCubából, nevezetesen Havannából szállított szivart. Már pedigez akkor nehéz feladat volt. Viszont a szivar házikészítéséveljáró alkalmatlanságokat inkább elkerülték.

Egyszerűbb és könnyebb művelet is volt a pipát megtömni,mint a szivar bábját elkészíteni és bajlódások közepett félned-ves borítólevélbe burkolni, formázni — és mindezt úgy, hogyszívás közben jól szeleljen, mert máskép hiába volt a vele valóbíbelődés, több bosszúságot szerzett, mint élvezetet. A dohány-zásnak ez a fajtája eleinte ezért nem juthat méltó népszerű-ségre. A dohányosok megszokták a pipát és az egyszerűbb tubá-kolást — s inkább hódoltak az apáiktól örökölt szokásoknak.

73

Csak lassanként szaporodott a szivar híveinek számaAusztriában is épp úgy, mint egyebütt. Apránként egyre jobbanelterjedt a szivarozás.

Az előző állapotok között — a XVI. és XVII. századbanEurópa területén a szivar előállítása természetesen csak szórvá-nyosan és csak háziipar útján történt. Akkor ez még szabadipar lévén, érthető, hogy élelmes vállalkozók kis szivarkészítőműhelyeket állítottak fel. Itt-ott az állam vagy magánvállalko-zók üzleti szellemmel szivarműhelyt és szivargyárat alapítottak,hogy a szivarozás gyarapodó hívei részére a kész szivarok for-galomba hozatalával kényelmesebbé tegyék a szivarszívás élvezetét, A XVIII, század közepén emelkedett a szivar fogyasztásaolyan fokra, hogy gyári előállítására is lehetett gondolni. A szi-varműhelyek és gyárak alapítása feleslegessé tette, hogy a szi-varok készítésével házilag babráljanak és ezáltal megkönnyí-tette a szivarozás szenvedélyének térhódítását, S mivel a keres-let rendszerint szülőanyja a kínálatnak — a szivarkészítő mű-helyek közül a XVIII, század második felében és a XIX. századelején mind több növekedett kis magángyárrá, mert ha nyilvá-nosan nem is volt szabad szivarozni, ennek a'szokásnak a laká-sokban annál inkább és egyre jobban kezdtek hódolni. A fo-gyasztás emelkedése fokozta a termelési kedvet.

A legelső és legnagyobb európai szivargyár Spanyolország-ban épült, 1757-ben, Három-négy évtizeddel később, IV, Károlyuralkodása alatt itt már 12.000 munkás, javarészt női munkaerődolgozott. Ez a sevillai ,,Fabrica dos Tabacos.” A gyár nagysá-gáról fogalmat alkothatunk magunknak abból, hogy az óriásiépülettömb 28 udvart övezett.

Itt említem meg, hogy a finomabb fajta szivarok a szenve-délyesen dohányzó VII. Ferdinánd spanyol királyról kapták amég napjainkban is használt ,,regalia” elnevezésüket.

A második hatalmas szivargyárat húsz évvel később, 1778- ban Hamburgban alapították.

Ezen a téren joggal volt tartózkodó a vállalkozói szellem,mert hiszen az első szivargyárak megalapításánál rendkívüliakadályokkal kellett számolni. Nevezetesen a rendőrség min-denhol szigorú rendelkezéseket gördített a szivarozás terjedésé-nek útjába. Akkoriban utcán és egyéb nyilvános helyeken tilosvolt égő szivarral mutatkozni. Így nem csoda, hogy a gyári ké-szítmények piacra dobásának ellenére is egy fél-évszázadnak

74

kellett eltelnie, míg a szivar valóban elterjedhetett. Ez alatt adohányosoknak le kellett küzdeniök azt az előítéletet, hogy amaradiság különcködésnek tekintette a szivarozást. Mert jelen-tősen hátráltatta a szivarozás térhódítását az ettől idegenkedő,maradiságba-rekedt közvélemény. Ékes példája ennek a követ-kező eset. Windischgrätz Albert osztrák tábornok 1804-benArenberg gróf meglátogatására Brüsselbe utazott. Itt ismerke-dett meg a szivarozással. Megkedvelte. Hazatértekor Ausztriá-ban nagy hűhót és még nagyobb megütközést keltett a „szájbanfüstölgő, égő csutak”-kal! De a tábornok azért továbbra is ki-tartott a szivarozás mellett, sőt az új szokást Wien előkelő kö-reiben nagyban terjesztette is.

Anglia az amerikai szabadságharc után elvesztette Virgíniaés Maryland gyarmatait. Emiatt a XVIII. század végén dohá-nyának készlete megcsappant, az ára pedig felszökött. Az örökemberi tulajdonságokból hajtott ki, hogy a dohányzási láz annálinkább elhatalmasodott.

Feljegyzésre méltó, hogy Angliában a szivarozás ekkorkezdte a pipázást háttérbe szorítani.

A szivarozást Európában a portugál, spanyol és franciahadcsapatok, valamint a külföldeken utazgató angol kereskedőkterjesztették.

A pipázásnál kényelmesebb szivarozás ha nem tudott átütőerővel hódítani, ennek oka nem a fogyasztók szándékában, ha-nem abban keresendő, hogy nyilvános helyeken sokfelé tiltottáka dohányzást. Viszont otthon, üldögélve pedig sok dohányosnaka nyugalmat igénylő pipázás is megfelelt.

Ha azonban nyilvános helyeken a hatóságok tilalmazták is,nem tudtak gátat vetni a házi szokásoknak és így a lakásokbanannál inkább s egyre többen eregették a szivar bodor füstjét.

A szivarosok hosszú időn át, csaknem a XIX. század köze-péig késyszerültek megalkudni ezzel a helyzettel.

Berliribenn ezt a hatósági tilalmat 1846-ig érvényben tartot-ták. Utcákon és nyilvános kertekben nem volt szabad szivarozni.Ott is, nálunk is csak a forradalom seperte el ezt a copfot. Tehátaz az eredmény, hogy a polgárok részére megnyílt a szivarozásszabadságra, szóról-szóra forradalmi vívmány. Azt mondhatjuk,hogy ezzel végre a szivarozást hivatalosan is jogosnak ismer-ték el.

75

A szivargyártás igazi fellendülése is a XIX, század köze-pére esik, amikor a különféle korlátozó tilalmak megszüntetésefolytán a szivarozás élvezete korlátlanul utat törhetett — és leis győzte a dohányzás többi módját.

A szivar szívására örömest rákaptak a dohányosok, amikormár készen vásárolhatták. Mert egyrészt nem kellett hozzáolyasféle szerszám, mint a pipázáshoz, amely eszköz tisztántar-tása, kezelése bajlódással járt. Másrészt azért is, mert a rágyúj-tás nem járt annyi körülményességgel, mint a pipánál. De legin-kább szerepet nyert ebben a kényelemben az alkalmatosság.Míg ugyanis a régi divatú hosszúszárú pipa és a csibuk alaposanlekötötte a dohányos mozgási szabadságát, addig a szivar szí-vása ilyen tekintetben is kellemes könnyítést jelentett. Nem úgy,mint a pipával — a szivarral már könnyedén lehetett járni-kelni,kézzel-karral akár hadonászni. Tüzének egyenletes szítása semokozott gondot. A gondolatok is hevenyében kalandozhattak, —mert a szivar nem foglalja le annyira az ember testi és lelkimoccanásait. Noha kell a szivar elszívásához is idő és nyugalom.

Ezek az előnyök juttatták a szivart közkedveltségre. Mégis,hogy mennyire lépésről-lépésre tudott térthódítani, élénken rá-világít a szivar uralomra-jutásának csigalassúsága, A sevillaiszivargyár alapítása után csak hat évtized múltával, 1823-bantudta Spanyolország az első számottevő szivarszállítmányt be-vinni Franciaországba és Olaszországba, ahol addig úgyszólváncsak tubákoltak és pipáztak és csupán elvétve gyújtottak egy-egy házilag csavart- vagy tengerentúlról származott szivarra.

Azontúl már egész Európában gombamódra szaporodtak aszivargyártó műhelyek. Németországban az első szivargyárBréma városában, a második Hamburgban kezdte működésé!;.Később szivargyárak létesültek még Berlinben, Leipzigben, Han-nauban, Hannoverben, stb. A XIX. század második negyedébenMagyarországon is már számos kisebb-nagyobb magánszivargyárműködött úgy a fővárosban, mint a vidéki gócpontokon. Közöt-tük néhány olyan is, amelyben pár száz munkás kapott foglal-koztatást.

Említésre méltó, hogy Reizner János, a szegedi múzeumegykori igazgatójának feljegyzései szerint Szegedre az első szi-vart Babarczy Antal ottani előkelő polgár vitte, mégpedig csak1846-ban.

76

Dr. br. Natorp Tivadar és oroszi Bálványi Gyula értékesadatokban bővelkedő könyvéből, valamint Mende Bódog fel-jegyzéséből megállapítható, hogy a magyarországi szivargyárakközül a XIX. század közepén a következők voltak nevesebbek:

A Fuchs Fülöp és Társai, a Medecz József, a StaffenbergerJános, a Gschwindt Mihály, a Hirsch Ignác, a Báron Jakab, aBrück Móric, a Lyubibratics, a Singer Leopold gyára, valaminta rigyicás és a szentandrási gyár. Nagyhírű volt még a fiumeigyár, melynek készítményei már a XIX. század első felébenméltán vetekedtek a kiváló szentandrási gyártmányokkal.

Akkoriban szivarjaink elnevezése mintegy az eseményekhezés nagyjaink nevéhez fűződött. Mihelyst közéletünk egy-egyalakja kimagaslott vagy valamely nagyszabású terv merült fei.már ezekről szivart neveztek el. Így 'például a Fuchs Fülöp ésTársai gyárából került ki az Adószivar, — mely azonban éppenszerencsétlenül megválasztott neve miatt — az adót nemhogyfizetni, de még hallani se nagyon szereti a polgár — nem is ör-vendett népszerűségnek. Azonban volt a gyárnak Árpád, Posta,Kör, V. Ferdinánd nevezetű közkedvelt szivarja, majd pedig„.aszabadságharc idején Nemzeti Gránátos és Nemzetőrség szivarjais. — A Medetz József gyárának készítményei közül kedveltéka Deák és a Tisztújítási szivart. Még ezeken az elnevezésekenis túltett a Gschwindt-féle gyár, mely a Csárdás, Honvéd, Istvánnádor, Nemzeti nevezetű szivarjaival csábította a vevőket. Nagydolog volt akkor a bátor, hazafias kiállás — és a nemzeti fel-buzdulást a leleményes gyárak termékeik talpraesett elnevezé-sével is a fogyasztás fokozására igyekeztek kiaknázni. Hazánk-ban a Gschwindt gyár honosította meg, hogy termékei csomago-lását csinos címképekkel díszítette,” — ami a finomabb szivarokfaládikáján úgy külföldön, mint hazánkban ma is szokásos. —Staffenberger János gyártmányai közül népszerű volt a Pannó-nia szivar, mely több fajtájában került forgalomba, Kapósakvoltak a Hirsch-gyár Ipar, Király és Vasút szivarjai. Az Ipar-szivarok címkéit Kossuth es Széchenyi álló alakjának színesképe díszítette. Báron József gyára Szegeden működött. Ezértnem is csodálható, hogy szivarjait szegedi különlegességekrőlkeresztelte el. Hogy úgymondjam, elnevezés dolgában helyi ér-dekű szivarokat gyártott: Szegedi-Hölgy, Szegedi-Őrsereg, Sze-gedi-Halász, Szegedi-Csikós és Szegedi-Pesti-Csatorna szivar!Ugyanis a szegedi-pesti csatorna terve akkor bukkant fel és Bá-

77

ron József mindjárt szivart nevezett el róla, — A gyártmányai-ról híres pápai szivargyárunk őse, az akkor Bruck-féle dohány-gyár háromféle Kör-szivart gyártott. Ha ma is, mint magáncégfolytathatná iparát, valószínű, hogy Demokrata-Kör, Kisgazda-Kör és Egység-Kör néven hozná szivarjait forgalomba, — ALyubibratics-gyár Hölgyi és Nemzetiségi elnevezésű szivarjaiörvendtek kelendőségnek.

Különböző gyárainkból ezeken kívül még számos magyarnevű szivar került ki. Az akkori divatozáshoz tartozott, hogy ahonfiak Csárdás, Vadász, Vígadó, Korona, Zrínyi, Kossuth, Ku-bínyí, Munkás, Unío, Jurista nevezetű szivarokat szívtak, A ké-szítő gyár örömére az ,,Engedje-szivar”-ok szívását is megen-gedte a hatóság.

Az alkalmi szivarnevek a nagyobb horderejű eseményeknyomán születtek — és azok varázsának eltűnésével mentek ve-szendőbe is. Se szeri se száma a XIX, század első felében és de-rekán használt, majd elkallódott, jócsengésű magyar szivarne-veknek, A régi elnevezések azonban magukkal a nevet megtes-tesítő utolsó szivarokkal együtt elhamvadtak.

Itt kell megemlékeznem arról is, hogy Magyarországon aszivar az irodalmat sem hagyta érzéketlenül. Elsőrangú íróinkvitatkoztak a „szivar” szó közhasználatbavétele felett, A szivarszót Vörösmarty Mihály ajánlotta az Athenaeum folyóirat-Fi-gyelmező c, kritikai szemléjének 1837, második félévi 7, számá-ban. Az irodalmi vita több évig folyt és az Athenaeum folyóirathasábjain 1842-ben ért véget. Abban az időben ugyanis mégnem élt nyelvünkben a szivar kifejezés; Ahelyett cigarro, szopó,szívó és szipa elnevezés forgott köznyelven. Ezek között a szi-pákolás volt a legelterjedtebb, A szipákolás szó gyökébőíajánlották többen a szipa szót — de miután Erdélyben a szipaelnevezés vénasszonyt jelent, Vörösmarty ajánlatára a szivarkifejezést fogadták el, — mivel a füst az összegöngyölt dohánylevelek rétegei között „szivár”-og. A szivar szót aztán hivatalo-san is átvették és azóta közhasználatban áll.

Azonban irodalmunk a nyelvújításon kívül más módon isszerepet kapott a szivarozás történetében. Ugyanis a Magyar-országon akkor működő magán-szivargyárak viszonylag jómínő-ségű szivarokat készítettek, mégpedig versengve, hogy minéltetszetősebb formájú és minél hangzatosabb nevű különlegessé-

78

gekkel nyerjenek fogyasztókat. Termékeik jóhírét a gyárak min-den megengedett módon terjesztették. Történetesen az egyesgyártmányoknak híveket igyekeztek toborozni azáltal is, hogyazok csomagolásán, a dohányzást versekkel és ékes képekkeidicsőítették.

A szabadságharc leveretése után, 1850-ben császári ukázzalmegteremtették hazánkban a dohányegyedárúságot. A kincstármegváltotta a magán-gyárakat, beszüntette a kis műhelyeket.Egységesítette és kifejlesztette a szivargyártást.

A kifejlődött szivarkészítés szövevényeiről mindazok tájé-kozatlanok, akik szivargyárat még nem láttak. A báb-, burok- ésboríték-levelek célszerű megválasztása, gondos kiválogatása,szakszerű osztályozása az eljárások szinte bonyolult sorozatánesik keresztül.

A szivar voltaképen három részből áll: lelke a bélanyag,ezt betakarja az úgynevezett buroklevél s azután az egészet aborítólevél fedi be. Szivarjaink bélanyagául — minőségük fokaszerint — hazai termékeinken kívül régebben a Fülöp-szigetek-ről származó Manilla-dohányt és a délamerikai san domingói-dohányt is felhasználták, — ma a tengerentúli dohányok közüla havannai, cubai, brazíliai és jávai termékek használatosak.Buroklevélnek a szumatrai és jávai, borítólevélnek pedig a vá-logatott minőségű szumatrai és jávai dohányt használják. Borí-tólevélnek csakis elsőrendű anyag felel meg. Ezeket pálmale-véllel kötött legyezőalakú csomagolásban, gyékénykötegekbenszállítják tengerentúli termő hónukból. A boríték-anyag vékony-sága a leheletnyi hártyapapírral vetekszik. Nedvesítésük külö-nös gondot kíván. A víznek a kötegek levélszárain kell elszivá-rognia s csak annyi nedvesség felszívódására van szükség,amennyi párázat a levélanyag feldolgozhatóságához éppen al-kalmas. A szakavatott munkásnők tökéletes gyakorlottsággalválogatják ki, hogy a levelek melyike használható a legfinomabb,félfinom és olcsóbb szivarok borításához. Nem elnagyolva, ha-nem külön-külön levelenként kiszemelve kötegelik a munkásnőkminden szivarfajtához az általuk alkalmasnak talált anyagot.

A szivargyártásra előkészített dohányt külön teremben, olymódon tartják egyenletes párás állapotban, hogy a levelek ned-vességtől eredő rugalmasságát megőrizzék, anélkül azonban,hogy a penész megtámadhatná.

79

A szivar testét fajtája szerint fából készült idomítóval ala-kítják-

A szivargyártás nálunk kézzel folyik s úgy szociális, mintkészítési elvből sem szándékoznak gépi-erőre áttérni.

Cubában, a szivar klasszikus honában épp emiatt néhányévvel ezelőtt komoly zavargás tört ki. A szivargyártáshoz azEgyesült Államokból gépeket vittek be, a tömeggyártás végett.Ez a szándék a szivarmunkások erélyes ellenállását váltotta ki,kik hivatásukat látták veszélyben. Végre elérték, hogy mellőz-ték a gépeket. Sikerre vezetett ragaszkodásuk, hogy a havannaszivarokat továbbra is kézzel csavarják, — ami valóban jelentő-séget és értéket ad a hírneves dohányárúnak.

A kézzel gyártott magyar szivarnak is nagy a becsületemessze külföldeken.

Németországban még ma is szabad iparág ugyan a szivar-gyártás, de a nagy magánipar még hatalmas versengésével semtudja a mi szivarjaink jóságát megközelíteni. Sehol a külföldönnem találhatunk a magyar szivar komoly versenytársára. Afrancia, angol, sőt még az amerikai szivarok sem múlják felüla magyar szivar jóízét, kellemes zamatát. Royales szivarunk,külföldi vélemények szerint is különb a világhírű Havanna szi-varnál. — Nemrég elhunyt kiválóságunk, Móra. Ferenc írta ne-kem élete utolsó napjaiban, hogy egy jól szelelő magyar Brita-nicát többre becsül minden üvegbeforrasztott tengerentúli illú-ziónál.

A németek csak a világos szivart szeretik. Ezt a kedvtelé-süket annyira túlhajtják, hogy még azzal sem elégednek meg,ha szivarjuk természet-adta világos-színű, hanem az egészen fa-kószínű szivart keresik. Mivel pedig fakószínű dohánylevél csakelvétve akad, mesterségesen fakítják a szivar borító-levelét: pu-derezéssel. Az ízlésen nem lehet disputálni. Mindenesetre érde-kes, hogy Ausztriában üzleti célból tervbe vették a puderos szi-varok gyártását, mellyel szeretnék a németországi dohányzóktetszését megnyerni.

A szivarozók általánosabb szokása, hogy szinte hagyomá-nyosan részesítik előnyben a pettyes szivarokat. A szivar borító-levelén található világos kis pettyek eredetéről a véleményekkülönböznek. Akadnak, akik azt állítják, hogy ezek rozsdafol-tok, melyeket a fejlődő növényen a jégverés okoz. Mások véle-ménye szerint pedig a dohányon ezeket a pettyeket veszélyes

80

rovarok szúrásai okozzák. Mások viszont azt gondolják, hogy epettyek a levegő és a termőtalaj különleges befolyásától ered-nek. Főként azok, akik ezeket a pettyeket a rovar szúrásánaktulajdonítják, előszeretettel ragaszkodnak a pettyes dohányle-véllel borított szivarhoz, mert azt tartják, hogy rovarszúráscsak a teljesen érett dohányleveleken tapasztalható, így tehát apettyes szivarok érett dohányból készülnek, — ellentétben azöldes-barnaságú vagy szürkés-színű szivarokkal, melyeket állí-tásuk szerint éretlen levélanyagból gyártottak és pettyesekezért nem is lehetnek.

A szivarozóknak ezzel a közhiedelmével szemben a termé-szettudomány megállapította, hogy a dohánylevélen a pettyekkizárólag a nap melege által hirtelen felszárított harmatcseppeknyomai. S noha ezek a pettyek tetszetősséget kölcsönöznek aszivar külsejének, de a dohány jóságának minőségére semmifélebefolyással nincsenek. Épp úgy akadnak pettyes levelek a kö-zönséges kapadohányok, mint a különlegességek kedvelőinekínyére termelt havannai dohányok között. A pettyes szivar ked-velése tehát a szivarozóknál csupán olyan hagyomány, amelynemzedékről-nemzedékre száll, anélkül, hogy komolyan kutat-nák oka eredetét. Ennek a hagyománynak főként az tudott ma-radandóságot biztosítani, hogy a pettyes szivar a többinél szemretetszetősebb. Egyéb magyarázata azért sem lehet, mert á bur-kolólevél valójában csak külsőleg, a tartalom és igazi érték aszivar bábjának minőségétől függ.

A szivar pettyes voltából tehát egyáltalán nem lehet követ-keztetni a szivar jobb ízletességére, finomságára vagy nikotintartalmának akár szegénységére, akár bőségére. Ahogy a szivarburkolatán a pettyek a dohányosok gusztusának felkeltésére al-kalmasak, azonmód hasonló hatást ér el a szivar szépen, szegle-tesre sajtolt alakja is. Amíg azonban a pettyes szivar elsősor-ban csak a szemnek okoz gyönyörűséget, addig a szivar kívána-tos sajtoltsága rendszerint azt a becses tulajdonságot is köl-csönzi ennek a dohánygyártmánynak, hogy szívásközben jól sze-lel. Az igazi dohányosnak a pompásan szelelő szivar fokozottélvezetet nyújt.

Külsőség is, de egyszersmint a szivar minőségének értékjel-zője ma_a szivarszalag. Ahogyan egy hollandiai dohányszaklaprégi írásokból kiderítette, eredetileg a szivargyűrű egészen máscélt szolgált.

81

Az első papírosgyűrűvel ellátott szivarok forgalombakerüléseüzleti leleményen alapult. Ugyanis a havannai hölgyek annak-idején megszokták, hogy füstölgő szivarjukról a hamut mutató-újjukkal bökkintsék le; hogy pedig eközben meg ne égessék ma-gukat, ujjuk hegyét papírral göngyölték be. Egy élelmes szivar-gyárosnak, aki ismerte ezt a szokást, támadt az a gondolata,hogy magára a szivarra illesszen ilyen papírt. Ezt a papírgyűrűta havannai hölgyek, amikor szivarra gyújtottak, mindjárt kéz-nél találták és a hamu leverésére felhasználhatták, Ezt az újí-tást más szivargyárosok is csakhamar követték, versengve ter-jesztették és így aztán a szivarszalag általánossá vált, még olyanhelyeken is, ahol nem volt szokásban az, hogy a szivarhamut adohányzók ujjuk hegyével távolítsák el.

/Előkelőbb gyűrűs szivart szívni . . .

A szivargyűrű divatja az egész földkerekségén meghonoso-dott. Nálunk is régóta szokás. A színes, aranyozott szalag eleintecsak a finomabb, drágább szivarok éke volt. Azonban a demok-ratizmus ezen a téren is hódított, Manap nemcsak a különleges-ségi, hanem olcsóbb, polgári szivarjaink közül is többfajtát dí-szít a papírgyűrű. Szándékosan írom, hogy díszít, — mert ere-deti hivatása ma már megszűnt. A mai időkben már sehol semláthatjuk, hogy a szivarozók a papírgyűrűt ujjuk hegyére húz-nák és azzal vernék le a hamut. Ellenben sok ember hiúságánakokoz örömet, ha mások azt látják, hogy szalagos szivart szívnakés ezért szívás alatt is szivarjukon díszeleg a szalag. A magyarparaszt is büszke, ha pántlikás szivarral vasárnapozhat.

A különféle díszes szalag a szivar minőségének jelenleg fok-mérője és egyúttal a gyártmány származásának születési bizo-nyítványa, Az élénk tarkaságú, ragyogó, sokszor művészi papír-gyűrű egy-egy szivarremeknek valósággal a névjegye, sőt nemesiés olykor királyi címere.

82

Ez a megállapítás azonban nem csupán hasonlat vagy azigazság megközelítése, hanem maga a valóság. Királyok éspénzfejedelmek részére szivarcsodákat gyártottak, melyek pa-pírgyűrűjén saját cicomás címerük és monogramjuk díszelgett.Ausztria-Magyarország uralkodója, I. Ferencz József ugyan azerős Virginia-szivarokat szerette, de külön készültek részére ha-talmas méretű finom szivarok, melyeknek szalagját aranyos tar-ka cirádák között a néhai uralkodó arcképmása ékesítette. Hí-resek voltak VII. Edward angol király havannai szivarjai is,melyek ugyancsak saját számára készültek és üvegszekrénybekívánkozó díszes papírgyűrűin aranykoronás monogrammjaragyogott.

A Virginiát a „káplár” tudta peckesen szívni.

A Baden-Badenben időzgető londoni pénzfejedelem, Roth-schild Havannában készíttetett saját részére ínyenc-szivarokat.Ezek még a levegőtől is védett, üvegtokba forrasztott, óriásitestű szivarok voltak, díszes papírgyűrű márkával.

Akinek tellett rá, a fényűzésig szépítgette életét a szivaro-zással. Azonban a szivarkultusz delelőjén az ilyen gavallérságnem merült ki a szivarozónak saját személye iránti önzésében,hanem fejedelmi szivarajándékozásokban is megnyilatkozott.A szivar ajándékozása általános, kedves szokás volt,, Hadtörté-nelmileg is nevezetes, hogy I. Umberto olasz király felesége,Margit királynő 1885-ben az Afrikába induló 15.000 olasz katonamindenikének lelkesítőül egy-egy szivarral tömött bőrtárcátajándékozott.

Számos esetben, melyeket emlékiratok örökítenek meg, atisztelet vagy a hódolat kifejezése gyanánt a szivar-ajándék adivatozó szokás jogcímén csak ürügyül szolgált arra, hogy egy-részt ajándékozhassanak, másrészt, hogy azt elfogadhassák.Amikor például a híres Elssler Fanny körültáncolta és táncmű-

83

vészetével meghódította a világot, amíg Jenin, Gauthier, Balzacés más jelesek írásaikkal fontak glóriát feje köré, addig Havan-nában, a finom szivarok szülőföldjén olyan szivarajándékkallepték meg, amely nem is dohányból, hanem gyémántokba fog-lalt drágakőből készült s a hegyén sziporkázó tündöklésű ru-bint jelképezte a szivarparázs tüzét. Másik rajongója száz darabkecses szivart küldött neki s amikor a szivarok sárga dohányborítólevelét leszedte, kitűnt, hogy minden darab csupa szín-arany.

A legújabb idők nevezetes szivarajándékaként az szerepel,amelyet az amerikai Fonseca szivargyár küldött Lindberghnek,világraszóló Óceánrepülésének sikere alkalmából. Az ajándékkicsinyített mása volt annak a repülőgépnek, amelyen Lind-bergh a történelmi utat megtette. Az ajándék törpe-repülőgépalkatrészeinek javarészét szivarokból állították össze s a géphajóját staniolba csavart szivarelőkelőségekkel tömték meg.

A szivar és szivarozás körül a furcsaságok és szertelensé-gek sem mentek ritkaságszámba.

Az utóbbi években a szivarozásra még a feltalálók is figyel-met szenteltek. Egy magyar találmánya a szipkabetétes szivar.A szivar végébe szívókaszerű betétet alkalmaz, úgy, hogy a bo-rító dohánylevelet a szívókára csavarja. Az így beépített szívó-kának csak az a része áll ki a szivarból, amely szipkaszerűenszájba vehető. Ez az ötlet tulaj donkép a havannai Virginia-sziva-rok szalmaszálbetétes rendszerén alapszik. — Egy cseh talál-mány pedig a szivarra vékony fémgyűrűvel apró alkalmatossá-got szerel fel, amely a leomló hamu felfogására alkalmas és ígymeggátolja, hogy a szivar hamuja akár a ruházatra, akár másféltett holmira hullhasson és azt beszennyezze.

1930-ban kiállították Londonban a világ legnagyobb szivar-ját. Ezt az óriási példányt a havannai Fonseca gyár tulajdonosatöbb héten át tartó munkával sajátkezűleg készítette. A neveze-tes szivar hosszúsága 2.6 méter; súlya 55 kiló, a legjobb havan-nai szivaranyagból készült s a részére külön tervezett remek-művű üvegszekrényben tartják.

Áll New-Yorkban egy különös épület, melynek egyik eme-letén gondosan elzárt vasdobozok tömegét őrzik. Ezekben a vas-ládikókban nem ékszer, nem is értékpapír, hanem szivar hever.A termek páratartalmát, hőfokát úgy szabályozzák, hogy meg-egyezzék Cuba éghajlati viszonyával. Nábobok tartják itt gar-

84

madában cifrapántlikás, kövér szivarjaikat, hogy a szivarok fi-noman megérjenek. Mindig csak annyit vitetnek el szivarkészle-tükből, amennyire szükségük van. Akad olyan dollár milliomosis, akinek letétje tízezer szivarra rúg. Ez a „szivarok bankja”több mint egy millió szivart őriz és telefon rendelkezésre márszállítják is az ügyfélnek a kívánt mennyiséget. Művészek, dip-lomaták, politikusok, bankárok, gyárosok az ügyfelei ennek afurcsa szivartelepnek. A legjobb üzletfelek közé tartoznak Van-derbilt és Douglas Fairbanks, akik pár ezer szivarjukat tartjákitt és őrizésükért természetesen súlyos dollárokat fizetnék. Akülönös szivartelepnek női üzletfelei is vannak.

Parisban, amikor a közelmúltban Jean Nicot születésének400. évfordulója ünnepségén nagyszabású dohányzási versenytrendeztek, műsoron szerepelt a szivarszívás is. Erre a célra kü-lön készítettek közel 2 méter hosszú szivarokat s a versenyzők-nek ilyen góliát szivar elszívásával kellett megbirkózniok.

A szivarok társaságában az ilyen különc-holmik csak ven-dégszereplők.

Állandósult nevezetességre tett szert kiválósága révén azUpmann-Havanna, mely a szivaros emberek előtt már a világ-háborút megelőző időkben valóságos fogalommá nőtt. Pompáslakomák betetőzésének és szíves fogadtatások megnyilvánulásá-nak netovábbja volt az Upmann-Havanna. Egy évtizeddel ez-előtt azonban a háború utáni gazdasági válság áldozatául esetta régi, nagyhírű Upmann-cég is. Az árverésen az Upmann-Havanna védjegyet egy londoni angol gyáros vette meg, abbóla célból, hogy a hajdani német gyártmányú Upmann-Havannákhelyett angol gyártásúakat hozzon forgalomba, azok részére,akik még áldozhatnak rá s akikhez a már-már gyökeretverővámsorompókon keresztül még eljuthatna.

A szivarfogyasztás világszerte történő csökkenését a ha-vannai szivarok is megszenvedték és ezt a cubai dohányipar ismegsínylette. Az ottani nagy dohánytröszt, a „Cuba TobaccoComp.,” amelyhez a világhírű Henry Clay et Bock et Comp. Lim.,valamint a Havanna Commercial Co. és a H. de Cabanas yCaebajo cégek tartoznak, elhatározta, hogy Cubáról elköltözikés gyárait az Egyesült Államokban, valószínűleg a new-yerseyiTrentonban fogja felépíteni, így megérjük, hogy a havannai szi-varok nem Havannából, hanem az Egyesült Államokból fognakkikerülni.

85

Magyarországon jelenleg szinte eltűntek a havannák, azUpmannok épp úgy, mint a Henry Clayk, Don Qui jöttek és egye-bek. Ezek a csemege-számba menő külföldi kiválóságok eltűn-tek a magyar világból. Odakünn, a boldogabb nagyvilágban, hírszerint még láthatók azok az egyenruhás fürge néger-boyok,akik a szállodák előcsarnokában nehéz havannákat árulgatnak.Nálunk ritkák a külföldi havannák és velük együtt eltünedez-tek a régi fogyasztók, akik többnyire címeres kőkríptákban nyu-gosznak. A külföldi Havanna-szivar különlegességek helyett ittkecsegteti az ínyenc szivarozókat a m. kir. dohány jövedék,,Royales”-e, mely külföldi vendégeink megállapítása szerint isaz egész kontinens szivarfejedelme.

Vájjon gondolnak-e a másik világban olyan földi élvezetre,mint a jó szivar? Vájjon a szivarozók megcsappant és új gárdá-jának a szivar szintén elsősorban élvezet-e vagy az idők szá-guldásába illeszkedve csak idegcsillapító orvosság?

Ki merne erre beismerő feleletet adni?A valóság az, hogy a dohányzás mind szélesebb elterjedé-

sével a szivar-fogyasztás nagymértékben esett. Nem csupán ná-lunk Magyarországon, hanem világszerte. Ezt igazolják a leg-több államban fel-feltünedező azok a törekvések, amelyekkel aszivarozás szokásának aranykorát igyekeznének feltámasztani,így a klubok hazájában Amerikában megalakították a „Sziva-rozó Nők Klub”-ját. A szivarfogyasztás csökkenését sínylő ha-vannai szivargyárosok, hogy a nők körében nyerhessenek sziva-rozó híveket, legújabban cigaretta apróságú törpe-szivarokathoztak forgalomba. A legenyhébb és illatosított dohánylevelek-ből készítik. Még a férfiak is szívesen szívják. Kelendőbbek is arégi nagy szivaroknál.

A mexikói tanárok olykor különös módon jutalmazzák ta-nítványaikat. Ha valamelyik nagyon jól felelt, megengedik,hogy tanóra alatt a tanteremben elszívjon egy szivart. Ezzel ajutalmazással úgylátszik, az lehet a céljuk, hogy új szivarozó-nemzedéket neveljenek,

Angliában a női karcsúság divatjának rajongói kiadták ajelszót, hogy miután trendszeres szivarozás fogyaszt, a sziva-rozás nemcsak a férfiaknak kiváltsága, hanem a hölgyeké is. Amozgalom nem is maradt sikertelen. A szivarozó angol dámákszáma napról-napra nő.

86

Másutt hol szivarozási versenyt rendeznek, hol egy-egy újszivar közforgalomba bocsátásakor ingyen kóstoló napokat, holkedvezményes szivarvásárt ráadásokkal.

Az államok a szivarozásií kedvet minden alkalmas módonélesztgetni iparkodnak, — de valamennyi ilyen igyekezetnekmanap legjobb esetben is csak félsikere van.

S mint ahogy Cortez felfedezése szerint Mexikóban az ős-szivarozók ékített nádszálakon szívták a füstöt, az Újvilágbóláthonosított szivarozás szokásával együtt az Óvílágban hasonlóeszközt teremtettek a szivarozás élvezetéhez. Ezek a kellékek ami szivarszipkáink, melyek fényűzés és célszerűségi szempontokszerint nagyon változatosak. Az egyszerű lúdtollas papírszipká-tól a borostyánkő és az aranybafoglalt tajték-szipkák mindenkülönféleségben használatosak.

De a szivarozókkal együtt a szivarszipka használata isritkul,

A szivarfogyasztási válság világjelenség. Sajnálatosan iga-zolja ezt európaszerte a szivarkészítő munkások helyzete. Né-metországban 25%-a van munka nélkül, Csehországban nagy-arányú munkáselbocsájtásokat hajtottak végre. Belgium-ban a munkások 50%-a került munkanélküliségbe. Svájc-ban és Hollandiában szintén hasonló sorsra jutottak a szivar-gyári munkások. Magyarországon a munkáselbocsátások helyettegyrészt a szivarmennyiség előállítását a munkaidő korlátozásá-val kényszerültek csökkenteni, — másrészt a szivarkészítő mun-kások cigarettagyártáshoz osztattak be.

A dohányzók világtáborában a szivarozás királyságánakfénykora nemcsak elhalványult, de a szivar királysága letűnt,mégpedig egyelőre úgylátszik, hogy visszavarázsolhatatlanul.

A dohányzás feltétlenül összefüggésben áll az emberiséglelkületével, főként idegzetével. A világháború előtti boldogidők nyugodtságába, cammogásába, kedélyébe nagyszerűen be-leillett a szivar. A mai rohanó, gondterhes, zaklatott élet más,alkalmasabb, a jelen ideg-élet körülményeihez illeszkedőbb do-hányzási módra szoktatta rá a füstölés híveit.

A mai élet kapkodásának, kérdőjeleinek és idegességéneközönvizében, mint ahogy csak itt-ott integet az áhított nyugal-masságot teremtő egy-egy Ararát, ugyanúgy — és éppen ebbőleredőleg! — a szivarozás is mindjobban csak elszigetelt jelenség

87

Egy kérdőjellel megint több mered elénk. Megváltozhat-e adohányzók szokása, — visszatér-e még valaha az a boldogabbidő, amelynek légkörébe a szivarfüst karikázása fog majd ismétlegjobban beilleni?

Annyi bizonyos, hogy a mai szivarozók túlnyomó száma méga régi dohányozok közül kerül ki s a dohányzás új nemzedéké-nek soraiban csak fehérholló a szivarozó. Az utánpótlás hiányá-nak ez a tünete pedig a szivarozási szenvedély hovatovább el-következő még erősebb hanyatlásának árnyékát veti előre.

Pedig a szivar mennyi komolyságot, milyen nyugodtságot,mekkora tekintélyt tudott szívójának kölcsönözni! Szinte önbi-zalmat adott a szivarozónak, körülötte kellemes hangulatot te-remtett — amire mostanság minden ediginél is nagyobb szük-ség volna.

A pipázás története.

Az ősidőkben, amikor az embereknek eszébe ötlött, hogy adohányt elfüstöljék s száraz leveleit összegöngyölve, meggyújt-va szívogatták, — ezeknek a száraz leveleknek mindig maradttörmeléke is. Az élet az ősembert is takarékosságra utalta ésgondolkozhatott rajta, hogy miképpen használhatná fel az el-morzsolódott dohányleveleket is, így juthatott arra a gondo-latra, hogy ezeket az elmorzsolódott levéldarabkákat össze-gyűjtse, aztán vékony fakéregbe tömve, elszívja. Ez a fakéregvolt a kezdetleges pipa, mely azonban a dohánytöltelékkelegyütt elégett.

Később az ősember töprenghetett rajta, hogy milyen jólenne olyan szerszám, amit a dohánylevél-törmelékhez többszöris használhatna.

Ez a cél vezette arra, hogy nagyobb béltartalmú fás növé-nyek száraz ágait fúrja ki pipának.

Azután még később, -— de évezredekkel ezelőtt — amikoraz agyagedények készítésének titkára rábukkant, a pipát isagyagból égette,

Így jutott a dohányzás segédeszközei sorába már az ősidők-ben a pipa. Ezzel a sajátságos kellékkel teljesen összefügg adohányzás története,

A pipázás arra mutat, hogy az ember ősidőktől fogvást,mint mindenben, a dohányzásban is szerette a változatosságot.

A latin ,,pipa” szó sípot jelent. Alakja is sípszerű. Elneve-zése is innen ered. Franciául és angolul ,,pipe”, olaszul és ma-gárul ,,pipa,”

A pipakészítés természetesen egyidős a pipázással és ígya kettő története teljesen egymásból fonódik.

Már évezredekkel ezelőtt különböző és különös alakú pipá-kat használtak a népek, köztük olyanokat, amelyek a gyerme-

89

kek mai parittya-szárához hasonlítottak. Ezek elágazó két szá-rát a dohányzó az orrlyukába illesztette, a harmadik hosszabbszárat pedig égő dohánylevelek közé dugta és így szívta fel afüstöt.

Már a dohány élvezésének legkezdetén is a legkülönbözőbbalakú pipákat készítették. Külsőségeiben a pipa minden népfaj,sőt szinte minden nemzet sajátsága és szokása szerint változott.A későbbi időkben néhol a kényelem fokozására még pipaáll-ványt is szerkesztettek, melynek segítségével ágyban is lehetettpipázni.

Azonban a legkülönlegesebb formájú pipáknak is alap jel-legzetessége a sípszerűség, — aminek elnevezését is köszönheti.

A pipa hűséges barát.Az asszonyok mégsem féltékenykedhetnek rá, mert ez a

barát bármennyire a szívünkhöz nőtt is, de — nem húsból és vér-ből való, hanem agyagból, gipszből, fából, fémből vagy porcel-lánból. Az előkelőségeké pedig tajtékból, melyet a tenger hab-jaiból halásznak ki, ahonnan valamikor Vénus is kiszállott.

Azt mondhatnám, hogy ez a kincs, a pipa még a barát vagy ba-rátnő fogalmánál is több. Majdnem annyi, mint a feleség. Merta dohányos embernek a pipa becse szinte akkora, mint az asz-szonyé. Épp úgy gyengéden kell vele bánni, nem szabad kölcsönadni, szépen fel kell cicomázni és időnként jól ki kell verni, —hogy ez a gondűző, meghitt pajtás, élettársi hivatását tökélete-sen töltse be,

A pipából minden csókot felülmúló eleven parázs lehel. Tü-zével forrad barátságba az ember, — már ősidők óta.

Ez a barátkozás a történelemelőtti időkbe visszanyúlik. Ta-núskodnak erről úgy az észak-amerikai őserdők irtásánál, minta németek szerint a szintén észak-amerikai „Mounds” nevezetűsírhalmok feltárásánál napfényre került pipa-leletek. Ezek asírdombok olyan néptörzs földi maradványait őrzik, amely nép-ség még az indiánokat megelőzőleg, tehát hosszú évezredekkelezelőtt élt azon a földrészen.

Természetes, hogy a dohány elfüstölésének szokása legelő-ször ott kaphatott lábra, ahol az ország televényén a dohánynö-vény vadon megtermett, — tehát Amerikában.

Az ókori ember pedig ahogy foglalkozásához és étkezésé-hez, úgy a dohánylevél füstöléséhez is előbb-utóbb megfelelősegédeszközt teremtett magának. Az amerikai ős-lakók a do-

90

hány elfüstölésére alkalmas ilyen eszközökről már évezredekkelezelőtt gondoskodtak. Ezt élénken bizonyítják azok a pipafejekamelyek a ,,Mounds”-ok kiásatásával halomszámra kerültek fel-színre és múzeumainkba.

Ezek a pipák kétféle anyagból készültek. Egyik fajtájukatagyagból égették, a másikat pedig különböző fajta kövekbőlmetszették. Alakjuk különféle. Ezek a dohányzási szerszámoka pipák ükapái. Épp úgy akad közöttük egyszerű, kürtőalakú,mint meglepő népművészeti érzékről tanúskodó példány.

Szembetűnik, hogy az ősi népek szívesen bíbelődtek füstölő-eszközeik ékítésével. S noha az említett kőpipákat szerfölött ke-mény kőanyagból formálták, mégis művésziesek. Feltűnő művé-szi érzékről tanúskodnak azok, amelyek puhább kőből készül-tek, A pipa elülső részét leginkább emberfej, esetleg emberi testalakzattal díszítették, sőt olykor az egész pipafej, néha pedig azegész pipa egy emberi alak mása volt. Mindezt oly művészi íz-léssel csinálták, akárcsak a későbbi kor iparművészetileg fej-lettebb népei. Ebből arra következtethetünk, hogy ezeknél arégi népeknél elég magasfokúan virágzott a mai értelemben vettműipar. Ezekre a pipákra emberalakon kívül díszítésül madarakés egyéb állatok másait metszették. Ez az ősi népszokás évezre-deken át uralkodott, A ,,Mounds”-okban elhantolt néptörzs eze-ket a pipafajtákat örökségül hagyta az északamerikai indiánok-nak, később pedig az indiánok a bevándorolt fehérbőrűeknek —akik aztán Európában is meghonosították. Ugyanis a mi agyag-ból készült pipáink az ősi pipafejekhez a megtévesztésig hason-latosak.

Érdekes emellett, hogy az indiánok, akik a ,,Mounds”-félenéptörzs lakterületén valószínűleg az amerikai népvándorláskorában ütöttek tanyát, — már honfoglalásuk után olyan fapi-pákból füstöltek, amelyeknek fejét és szárát csodálatos farag-ványokkal díszítették- A most élő indiánok még ma is faragvá-nyokkal ékesítik pipájukat, melyek annyira érdekes népművé-szeti példányok, hogy műgyűjtőink méltán kapkodnak utánuk.

Az Amerika különböző földrészeit felfedező jeles férfiakútjaikról egykoron arról számoltak be, hogy a sötétbőrű nép-törzsek a dohányfüstöt különféle módon élvezték.

Amikor a spanyolok felfedezték Mexikót, akkor az ottaninép a dohány elszívásához a pipán kívül füst-csövet is használt.Ezt a vésésekkel díszített sípszerű füst-csövet minden jellegével

91

az ókori pipaszár testvérének kell tekintenünk. Ezeket a do-hányzó eszközöket Mexikó régi lakói nyilván még az előttükott élt őslakóktól, a nagyműveltségű aztékektől örökölték, akiktalán szintén elődeik, a toltekek hagyományaként juthattakhozzájuk.

Guanahani őslakóinak egyes törzsei is hosszú nádcsövekenszívták a füstöt. Már akkor ráeszméltek, hogy annál kelleme-sebb a füst, minél kevésbé meleg.

A délamerikai Guiana bennszülöttei, a karibok, amikor Ra-leigh 1595-ben ellátogatott földjükre, mint Barrere említi —szintén pipából élvezték a dohányt. — Száraz fakéregből ké-szült pipájuk a dohánnyal együtt elégett.

Északamerikában a floridai vad népek a dohány szívásáhozégetett, csínos agyagpipát használtak. Itt ismerkedtek meg a fel-fedezők a mai értelemben vett, igazi pipázással.

Díszített szárú indián pipák és hódprémes dohányzacskó.

Virginia bennszülöttei, Raleigh szerint, szintén ilyen pipábólélvezték a dohányt. John Smith tengerész kapitány írja, hogymikor 1607-ben Virgíniába érkezett, a Powkatan és Susquehan-nah indián törzsek férfiai étkezés után kicifrázott pipákból füs-töltek. Vendégszeretetük jeléül ilyen pipával meg is ajándé-kozták.

Canada felfedezője, Cartier francia hajóskapitány ismerte-téséből tűnik ki, hogy az ottani indiánok kő- vagy fából-készültpipából eregették orron-szájon a füstöt.

92

A pipa múltjának jellegzetességei közé tartozik, hogy ősha-zájában, Északamerikában a vallásos szertartások egyik eszközevolt Ezenkívül az indiánok hagyományos szokása szerint a har-cokban is nagy szerepet játszott.

Hadakozások alkalmával az indiánok úgynevezett „harci-pipát” tömtek meg dohánnyal, melyből a férfiak harcbaszálláselőtt közösén füstöltek. A törzsfőnök ezt a harci-pipát a hadjá-ratba is magával vitte. A harci-pipa feje vörös kőből készültvagy vörösre festették. Azonban a pipa hadi szerepe náluk ezzelmég nem fejeződött be.

A canadaí francia gyarmatoknak 1645-ben Montmagnymáltai lovag volt a kormányzója. Tőle jutott el Európába abéke-pipa, indián nyelven a ,,calumet” első híre — és hogy eztmikor, miért és mire használják.

Indián harcos pipával és fegyverzetével ünnepi táncot jár.

Még napjainkban is mindegyre emlegetik a béke-pipát ésha általánosan ismerik is jelképes fogalmát, de vajmi kevesentudják, hogy ez a szó pontosan mily jelentést fed.

Csatáikba az indián törzsek elvitték magukkal a harci-pipát, melyet azonban alkalomadtán béke-pipának is felhasz-náltak úgy, hogy fejét vagy kicserélték egy fehér kőből készültpipafejjel vagy vörös-kövét fehérre mázolták.

93

Erre a harcok befejezésekor került sor, amikor is a ma szo-kásos békeszerződések helyett, a haragos viszályok kíengeszte-lődésének jelképéül, a béke-pipát a volt ellenféllel együtt közö-sen szívták el. Az indiánok között ez volt a béke hagyományosmegpecsételése.

Természetesen mindez nem egyszerű szertartások közöttfolyt le. Canadában például a békekötés ünnepélyén a harco-sokkal együtt körbe állt a nép. Énekszó mellett eljárta a béke-pipa-táncot. Az ének zenei kíséretéül dobokat peregtettek éskavicsokkal töltött száraz tökhéjak csörömpölésével ütöttekzajt Eközben a törzsfőnök a béke-pipát meggyújtotta, két kéz-zel magasra, a Nap felé emelte, azután a földig eresztette, anégy égtáj felé egy-egy füstfelhőt bodorított. Körülötte a népvad zsivallyal, fegyvercsattogtatással addig ugrált, perdült, mígbele nem ernyedt.

A jellegzetes díszítésű „Calumet” vagy békepipa.

Az indiánok szemében a béke-pipa szent ereklye, varázs-erejű talizmán. Az ajándékul kapott béke-pipa az idegennekolyan útlevél, mely útjaiban megóvja támadásoktól és egyébbajoktól.

Bacqueville leírja, hogy a Hudson-öböl vidékén élő indiá-nok a Napot béke-pipa áldozattal imádják. A törzsfő szintén

94

válogatott szertartások között, a Nap felé fújja a füstöt, aztána törzsbeliek egyenként, mint az áldozati oltárhoz, a béke-pipá-hoz járulnak s hódolatuk jeléül sorjában szippantanak belőle,addig, míg a dohány egészen ki nem égett.

Ennél a törzsnél — Charlevoix elbeszélése szerint — szo-kás, hogy a halott mellé nemcsak fegyverét temetik el, hanemútravalóul a vallásos szertartások fontos kellékét — dohányt is.

Az indiánok vallásos szer tartásainak nélkülözhetetlen esz-köze volt a béke-pipa. A „Calumet” csöve egy méteres, sőt néhahosszabb is volt és könnyű fa-anyagból készült. Nem hagytákazonban csupaszon, hanem nagyon is cifrán feldíszítették. Du-sán, sallangosan teleaggatták sasmadár farktollal, női hajfonat-tal, színes rikító szalagokkal, tarkára festett sündisznó-tüskével,madárszárnyak színbejátszó tollaival, ragadozó madarak csőré-vel és fehér korall gyöngy füzérrel.

Béke-pipáját minden törzs különféleképen ékesítette. Azindiánok így már az első szempillantásra a díszítésről felismer-ték, hogy a béke-pipa melyik törzs büszkesége. A béke-pipa fel-díszítése mindig a törzsbeli asszonyok szerepe volt.

A calumet fejét nem agyagból égették, hanem különlegeskőből készítették. Mint Marquette misszionárius az 1670-esévekben említi, leginkább catlinit vagy vörös pipa-kőből met-szették és fényesre csiszolták. Ez a fejtett kő Nyugat-Dakotaállam területéről származott. Ezt a kőanyagot Rudolf Gronaunémet tudós félszázadévvel ezelőtt írt egyik művében behatóanismertette, mint különlegességet.

Az indiánok ősrégi pipái, melyeket mindennaposán hasz-náltak, a béke-pipánál egyszerűbbek voltak.

Alakra különlegesek a haidák pipái. A vetőbárd és pipaegyesítése. Más pipák alakja az emberi fej vagy testen kívülállatot ábrázolt. Ezeken a lépő emberi alak törzse üres. Hátánkerek nyílás tátong, melyen a dohányt betömték A kinyújtottjobb lábszár végig csatornás, — mely megfelel a pipaszárnakés szopókának. A kinyújtózkodó békatest-alakú pipán pedig akét hátsó lábat egy pipaszár jellegű nyúlvány hosszabbítja meg,hogy a füstöt kényelmesebben élvezhessék. Az üreg nyílása ittis a háton van. Ezek a pipák Mexikó földrétegeiből kerültek elő.Az azték vagy a tőitek nép korszakából származnak. Ezek kö-zött szokásos volt az olyan fajta, amelyen a pipafej például kő-ből faragott béka, vagy hód vagy gém-féle madár volt. Az állat

95

kissé ívbe-hajló, keskeny agyaglap közepén ült, A hátán megfelelő üreg tátongott, melybe a dohányt tömték. Az üregig fúratvezetett az ívbe-hajló, rövid nyél egyik végétől, A hajlott nyélmásik vége tömör volt és csupán fogantyú szerepet játszott,

A mai rövid pipának ez a legrégibb alakja.Ezeket a pipákat kezdetben agyagból készítették. Későbben

szerpentin, zöldkő, steatit, vörösmárvány, sőt phorphyros kőze-tekből is faragták. A béke-pipa fejét leggyakrabban vöröskőből,de előfordult, hogy fehér vagy fekete színű kőből készítették.

A dohány szívásához Mexikó lakói a XVI. században afüst-cső használata mellett változatokban nagyon gazdag pipa-fajtákból élvezték a dohányt- Ugyanis a német Uhde mexikóitartózkodása idején, ásatások révén húsz különböző alakú, ős-kori pipafejet talált. Valamennyi értékesen bizonyítja, hogyMexikó őslakói az iparban és művelődésben mennyire fejlettekvoltak. Ezek — akárcsak az Erie-tó környékén, a Missisippi fo-lyam völgyében felszínre került pipa-leletek, szintén emberi ésállati — madár, béka, hal, gyík, stb. — alakokat ábrázolnak.Alakjuk és díszítésük hasonlatosságából joggal következtethető,hogy a Missisippi folyam táján lakó régi törzsektől szakadtak elés vándoroltak le Mexikó őslakói. És már azok a régi törzsekott fenn északon pipáztak, Ε dohányzó-eszközök között legkü-lönösebb a puha agyagpalából készült pipa. Ez a puha palaÉszakamerika nyugati tengerpartjáról, Sarolta-királynő szigeté-ről származik. Egy ilyen eredeti pipát a wíeni Natur-historíschenHofmuzeum őriz.

A virginiai bennszülöttek még az új kor elején is az ősi pipá-zásnak hódoltak. Ezt a szokást tőlük tanulták el Raleigh ésgyarmatosai. És amikor a telepeseket Drake angol admirális ha-zaszállította Angliába, ott a nép először tőlük látta a pipázásceremónia ját. Az angol tengerészek egycsapásra pipázni kezd-tek és őket mind többen utánozták, A pipázás Angliában ettőlaz időtől kezdve terjedt és ellenállhatatlanul megalapozta azÓvilágban a dohány elfüstölésének divatját.

Az indián agyagpipák nagy tetszést arattak. Az angolok apipázásnak tántoríthatatlan híveivé szegődtek. Ehhez a kedvte-lésükhöz azonban csak a dohányt hozatták Virginiából, a pipátnem, mert az angol fazekasok jó kereskedői érzékkel azonnalkaptak az alkalmon és a behozott néhány agyagpipa mintájáramindjárt hozzáfogtak az égetett agyagpipa honi készítéséhez. A

96

pipázás nemcsak az otthonban, hanem minden nyilvános helyen»még a vendéglőkben, iskolákban és a színházakban is egyszeribedivat lett. A pipázás kultusza már I. Jakab király idejében any-nyíra virágzott, hogy szokásos kedveskedésből a szalonok höl-gyei tömték meg udvarlóik pipáját

Az angol pipa-ipar oly gyorsan kifejlődött, hogy már 1619-ben a pipakészítés Londonban teljes ipar-jogot nyert. Az elsőeurópai agyagpipa-gyártás jelentős gócpontja Staffordfshirében,Broseley helység volt, melynek környékén a gyártáshoz alkal-mas agyagot találtak. Ezekkel a pipákkal egész Angliát elárasz-tották. A pipázásra az angol tanulóifjúság is rákapott és éppenazok a diákok, akik tanulmányaikat külföldi egyetemeken vé-gezték, váltak egyik kitűnő előharcosává a pipázás elterjeszté-sének, így ismerték meg ezt a szenvedélyt Hollandiában is, ahíres leydeni egyetemen tanuló angol ifjúság révén. A hollandu-sok szívesen szoktak rá a pipázásra, melynek hatalmas elterje-dése folytán csakhamar Hollandiában is fellendült a pipa-ipar,annyira, hogy később több száz agyagpipa-üzemük működött.Világhírű lett a Gouda mellett létesített pipagyár. A kisebb-na-gyobb üzemek a világszerte kedvelt hollandi agyagpipák millióitgyártották, volt év, amikor 60—70 millió darabot; természetesenidegen országokba is nagy mennyiségben szállították.

. . .„pipa a szájában ...”

Az angol diákokon kívül megkedvelték és terjesztették apipázást az akkori idők katonái is. Különösen az angol és hol-land csapatok, melyek hadjárataik alatt szinte a fél-Európát vé-gig járták és rászoktatták erre a bűvös újdonságra.

A pipáról szóló legrégibb magyar írott adat említi, hogyMagyarországon a XVII. század közepén bukkantak fel az elsőpipázók.

97

Hazánkban leginkább a török szomszédság honosította mega pipázást, éppúgy, mint több más idegen cikk, például a kávéélvezetét is,

A magyar pipakereskedelem is kifejlődött. Petor János gö-rög kereskedő 1769-ben a pesti Molnár-utcában török pipák áru-sításából vagyont szerzett. De akkor a hazai pipagyártás is márjavában folyt.

Volt is keletje a pipáknak.Báró Amadé László kitűnő katonaköltőnk a XVIII, század

első felében jeles versben dicsérte a katonák gyöngyéletét:

,,Kockáz, kártyáz sátor alatt, pipa a szájában...Szép élet víg élet, soha jobb nem lehet!”

A pipázás Németországban is gyorsan hódított, A németeka XVII. században a dohányt legszívesebben pipából élvezték,Agyagpipáik olyanok voltak, mint a virginiai indiánoké. Eleinteugyanis az angol és holland gyártmányú agyagpipákat használ-ták. Ám ezeket csakhamar kiszorították a forgalomból a honikészítésű, új találmányú pipák, melyek ía, fém és üvegből ké-szültek,

A dohánybarát németek még verseket is zengedeztek a pi-paszerszámról — mint a szerelmes költő imádottjáról. Ezekbena rigmusokban olyan gyakorlati gondolatokkal is foglalkoztak,hogy miképpen volna jó a kezdetleges pipát új találmányokkaltökéletesíteni. Ilyen buzdításokra nem csoda, hogy a dohányzásiszenvedély fellángolásával a Kölnben és a hesseni Almerodebengyártott agyagpipáknak különféle vetélytársa akadt,

A dohányzók igényei megnőttek. Ezért az agyagpipa kizá-rólagos uralma úgy Európában, mint általában az Óvilágbannem sokáig tartott,

A dohányzó-eszközt már a XVII, században módosítani, tö-kéletesíteni kezdték. Etekintetben az akkori pipa-iparnak kétcél lebegett a szeme előtt. Elsősorban is törékeny anyag helyettigyekeztek alkalmasabb anyagot találni. Azután pedig a pipakezelésének és a füst szívásának szempontjából kívántak előnyösújításokat.

Ilyen nevezetes német találmány a pipa szopókája, illetvecsutorája, valamint a bagóié külön levezetésére szolgáló kismellékcsatornája, melyeket Johann Franz Vikárius osztrák or-vos 1689-ben eszelt ki. Az újfajta pipa gyorsan elterjedt., Kísér-

98

léteztek ezüst és egyéb fém-fejű pipákkal is, de ezek nem tet-tek szert népszerűségre.

Ellenben komoly vetélytársa lett az agyagpipának a fapipa.Ennek gyártása legjobban virágzott a németországi Ulmban ésGöttingenben. A hozzá legmegfelelőbb faanyagot külföldről sze-rezték be. A Pyrenneusokból a németül „Stein”- és Wínter-heí-de”-nek nevezett különleges fa-fajtát, Amerikából és Keletafri-kából palysander-, cédrus- és kék-fát, Ázsiából éger-fát és Per-zsiából illatos meggyfát.

Jellegzetes gyökérpipák.

A pipázás az esztergályosoknak is bőséges munkát adott.Kezdtek is buzgólkodni. Elsősorban arra törekedtek, hogy a pi-paszár minél alkalmasabban megfeleljen a célnak, ezért szaru-csutorával, később pedig borostyánkő-szopókával készítették.Emellett külsőségeiben is csinosították.

A borostyánkövet híres hazájából szerezték be — Eski-Schehr kisázsiai városból, mely ma is csaknem egyedül fedezi azegész világ borostyánkő szükségletét.

Az agyag- és fa-pipaipar javában virágzott, amikor Röttgermester, a szász királyi udvar alkimistája annakidején aranyatakart gyártani és furcsa véletlen folytán a kotyvalékból aranyhelyett porcellán lett. Aztán, mikor a porcellángyártás kifejlő-dött, az új anyagból különböző tárgyakat kezdtek készíteni, me-lyek kecses formájukkal magasrendű értéket képviseltek. Ekkorkezdték a porcellánt fehér aranynak is nevezni,

A pipa-ipar is felfigyelt a porcellán használhatóságára, AXVIII. század végén és a XIX. század elején gyártani kezdtékés forgalomba hozták a porcellán pipafejeket. Ez az új iparágThüringiában indult meg. Csakhamar a hollandiai Goudaban ésCsehországban is tömegével gyártották. Híresek lettek azausztriai St.-Pöltenben készített porcellán pipák, melyeknekközkedveltségét a finom formán kívül a ráégetett képdíszítések

99

és tréfás rigmusok erősen fokozták. A dohányzásnak ezek azagyagnál értékesebb és újmódi eszközei gyorsan beférkőztek adohányzók szívébe. A múlt században évtizedeken át kedvelték.Azonban a pipaipar összes nyersanyagai közül a tajték ara-tott legnagyobb tetszést. A XVIII. század elején véletlenül fe-dezték fel, hogy a pipa céljára a tajték mily szép és alkalmas.Ez a felfedezés a magyarok nevéhez fűződik.

Kedvenc volt a nyurga nyakú, nyúlványos porcellánpipa...

Az 1720-as években élt Magyarországon, Pesten egy KovácsKároly nevű csizmadia, afféle ezermester, aki mellesleg fapipá-kat is ügyesen faragott. Hírneve az egyik Andrássy gróf fülébeis eljutott. Mikor a gróf 1724-ben törökországi utazásáról haza-érkezett, hozott magával egy jó-ökölnyi nagyságú fehérszínűanyagot. Ezt Törökországban bár ritka holminak tartották, demivel nem tudták mire használni, nem sokra becsülték. Ez arendkívüli anyag a gróf révén az ezermester Kovács Károly ke-zeügyébe került, aki úgy vélte, hogy jó pipát lehetne faragni be-lőle. A gondolatot tett követte. A világos kőből két pipát készí-tett. Az egyiket odaadta a grófnak, a másikat magának tartottameg. Keze, a csizmadia mesterség miatt állandóan szurkos voltés így történt, hogy szívás közben szurok ért a pipafejhez. Azezermester csodálkozva vette észre, hogy szívogatások után aszurok nyomán az anyag mily szép, fénylő vörösbarna lett. Hogya pipafejnek egyenletes kiszíneződést kölcsönözzön, kapta ma-gát és az egészet bekente szurokkal. Aztán lehántotta pipájáróla szurkot és később boldogan tapasztalta, hogy az eredetileg vi-lágos színű pipát mily szép rőt színűre sikerült kiszívnia.

100

Ezt a legelső tajtékpipát jelenleg a budapesti Nemzeti Mú-zeumban őrzik,

A magyar Kovács Károly volt tehát a tajtékpipának és egy-szersmint a tajtékpipa kiszívásának feltalálója,

A tajtékpipa, amikor nemes anyagáról és csodálatos tulaj-donságáról meggyőződtek, mindenfelé nagy érdeklődést kelteti.Drágasága miatt azonban csak a vagyonosabbaknak tellett arra,hogy a dohány füstjét tajtékpipából élvezzék. Megdrágította atajtékpipát először az anyaga, melyet Görögországból, Kisázsiá-ból és Krím-félsziget Kaffa város környékéről kellett beszerezni.Másodszor művészi faragása is nemcsak értékét emelte, hanemárát is. Mégis elég nagy kereslete támadt és Európában több he-lyen hozzá is láttak a tajtékpipa készítéséhez,

Budapesten, Óbudán is működtek régebben neves tajtékpí-pametszők, A legrégebbiek közül egy Schuszter és egy Róthnevű pipametsző volt a leghíresebb, Tőlük a pesti és bécsi elő-kelőségek is igen sok pipát vásároltak. Később, a múlt századközepén élte a magyar tajtékpipametszés fénykorát. Ebből ésaz utóbbi időből számos olyan tajtékpipa származik, amelyneknagy művészi becse van.

Kiváló hírű pipametszők működtek Németországban, RuhIvidékén, Ulmban,

Amint ez Cziegler Sándor írásaiból is kitűnik, a nyersíaj-tékkal már a XVIII. század első felében valóságos kerekedei-met űztek. Nagyobb mennyiséget Törökországból Magyarorszá-gon és Ausztrián át különösen Németországba szállítottak. Ez azipar Lemgóban és Nürnbergben kezdett kifejlődni és innen szár-mazott át a thüringiai RuhI helységbe, A ruhliak már ekkorügyes fegyver-, penge- és kés-kovácsok voltak. Közülük példáulaz egyik megalkotta Lajos országos gróf szobrát fémből. Ben-nünket azonban egy másik ügyes ember, Schenk Simon érdekel,aki 1739-ben újdonsággal lepte meg a pipázó világot: A pipafe-jet megvasalta. Schenk találta fel, hogy a pipákra, fémveretetcsináljanak. A tajtékpipákra természetesen nemesebb fémbőlkészítették a veretet. Ennek művészi értéke a pipák becsét isemelte.

Ez a módszer Ruhlból terjedt el az egész világon.De a ruhliak másik ügyes találmányukról is nevezetesek.Már említettem, hogy a tajtékpipának magas ára volt. Emiatt

sok derék pipázó hiába vágyott rá, nem tudta megfizetni. Ebből

101

a szempontból közérdekű, hogy 1750-ben a ruhli mesterek felta-lálták annak módját, miként lehet a drága tajték hulladékábólkifogástalan tajtékpipát gyártani. Így született meg valódi taj-ték-morzsákból a mű-tajtékpipa, mely olcsóbb áron került for-galomba és így a kevésbé tehetősebbek is vásárolhatták,

A ruhliak Lechler nevezetű lelkésze a templom könyvébe1790-ben az. elhunyt Treiss Kristóf János neve mellé feljegyezte,hogy ő találta fel a mű-tajtékpipa készítését. Treiss szegényenhalt meg, de mivel találmányát nagyon kedvelték a pipázók, —mások busás hasznot tudtak csiholni belőle.

A ruhliak a mű-tajtékpipákat is elvitték a leipzigi vásárra,ahonnan hírük a világ minden tája felé szárnyra kelt.

A kis Ruhl a nagyvilág egyik legnevezetesebb pipagyártó-helye lett. Pedig a szükséges nyersanyagokat messze tájakrólkényszerültek beszerezni. A tajtékot Törökországból, a boros-tyánt a kisázsiai tengerpartról, a meggyfaszárakat Wien mellől,Badenből. A cédrusfát Libanonból, a gyantákat a keletindiai er-dőkből, a pogány-gyökereket a Pyrenneusokból, a nyírfát és abukszustát Svédországból. Évente átlagosan félmillió valódi éshatodfél-millió mű-tajtékpipát készítettek. A valódi tajtékpipaértéke tízszerte nagyobb, mint a mű-tajtéké. Az értéket különbena művészi metszés is növelte. Ruhlban ezenkívül milliószámragyártották a pipakupakot, különböző nemes és nem nemes fémek-ből, mindenféle változatos formában, cirádásan, kicsipkézetten, la-pos-domborúan és hegyes-tornyosán, hogy minden ízlés megta-lálhassa a maga kedvencét. Ugyanitt készítették a csinos fémve-reteket, nemcsak a tajték, hanem a fa- és porcellán-pipafej ékreis. Már a XVIII. század második felében jó hírük volt azoknaka fából készült „Hard”-pipáknak, melyek szintén a ruhli üzemek-ből kerültek ki.

Hasonlóan nagy ügyességgel tökéletesítették a pipaszárakatis. Kezdetben pálmalevél-rostból fonták, azután összegöngyöltés sodronnyal körülcsavart bőrből készítették. Majd szaru, fa,üveg, fém és borostyán pipaszárakat gyártottak. Szopóka-végnekkülönösen kedvenc volt a borostyán.

A dohányzási — akkoriban legkivált a pipázási — szenve-dély rohamos terjedése természetszerűleg vonta maga után,hogy a pipázók igénye a dohányzási eszközökkel szemben nőt-tön-nőtt. Részben tehát az igények megnövekedése, részben anemzetközi pipaipar érthető versengése idézte elő, hogy ezeket

102

az eszközöket folyton módosították, tökéletesítették. Anyagban,formában és szerkezetben egyaránt új és újabb találmányok kel-tették fel a pipázók érdeklődését. Sőt hódítottak mindig több éstöbb hívet a dohányzás gyönyörűségének.

Történeti valóság, hogy az óvilágiak dohányzási szenvedé-lyének elterjesztésében az oroszlánrész a pipáé. A pipa diadal-masan hódította meg az egész világot. S az illatos növény azegész földkerekségen a pipázás szokásának meghonosodásávalegyszerre jutott teljes győzelemre.

Természetes, hogy ezen a diadalútján a pipa, mint dohány-zási eszköz, minden országban, minden földrészen a nemzetekés népfajok sajátos szokásához idomulva, többszörös változásonesett keresztül.

Hortobágyi csikósok kupakos pipája.

A rövidszárú fapipának Anglia a tulajdonképeni hazája.Ennek faanyaga oly válogatott, tartós és tűzálló, hogy a többiország ipara ha meg is közelíti, de ugyanolyan minőségben nemtudja előállítani. A tajtékpipa-iparban, bár Magyarország kezdteés tökélyre emelte, de Németország vezet. A leghíresebb por-cellánpipák Hollandiából, Németországból, Csehországból ésAusztriából özönlenek a világ minden tája felé.

Nagy mennyiségű agyagpipát gyártanak Romániában és Ju-goszláviában. Kiválóak a magyar agyagpipák, melyek közül aselmeci fajta és a debreceni világhírre tett szert.

Az európai pipák még Amerikában, a pipázás őshonában iskapósak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például 1927-ben 2.2 millió értékű pipát szállított Európa az Újvilágba.

Amíg Európa népeinek a fent felsorolt anyagú és formájúpipák a kedvencei, addig a keleti kényelmet szerető törökök már

103

az egyméteres hosszúszárú csibukért rajonganak. Jellegzetescsibukjuk vörös agyagból, szára meggyfából vagy jázmingallybólkészül, melynek csutorája borostyánkő; ez azonban oly vaskos,hogy ajakukhoz csak hozzátartják. A törökök selyemmel, atlasz-szal, bársonnyal vonják be és arannyal, gyöngyökkel, valódidrágakövekkel ékesítik pipájuk szárát, — ezzel a külsőséggel iski akarják fejezni, hogy részükre a pipa milyen jelentőséges ér-tékű. Ha egyenrangú vendég érkezik portájukra, a házigazda fe-ketekávéval és égő csibukkal tiszteli meg. A csibuk feje alá réz-tálcát helyeznek, hogy az esetleg kihulló parázs ki ne égesse adrága szőnyeget.

A távolabbi keleten, Arábiában, Perzsiában, Indiában a ví-zipipát kedvelik. Ennek jellegzetessége a földre állított, ember-fej-nagyságú víztartály, mely néha porcellánból vagy fémből,leggyakrabban üvegből készül — és jó-félig vízzel telítik. Meg-felelő csőrendszerrel ezen a vízen keresztül szívják a füstöt, oly-kor két csutorás száron is. Szívásnál a füst először a vizet éri,melytől lehűl és elveszti csípősséget.

Ázsiai vízipipa (nargilé).

A Levanten sajátos szokás, hogy a kávéházak asztalán nagyedényekben parázslik a dohány. Ezek oldalán számos nyíláskínálkozik, hogy a belátogatok a magukkal hozott pipaszárukatbedugják és így szívjanak.

A kirgizek hajdani pipája volt a legnagyobb és a legkezdet-legesebb. Ez a nép régen csak lyukat ásott a földbe, megtömtedohánnyal, parazsat rakott rá, aztán körülülte, majd átfúrt nö-vényszárakat dugott a dohány alá és egyszerre többen szívták.Később a kirgiz is előrehaladt a pipakultúrában. A XÍX. századmásodik felében már birkacsontból készült pipából élvezte a do-hány ízes füstjét. A birkacsontba oldalvást egy rést vájt, melybeszárat ékelt és az üres velőcsatornát tömte meg dohánnyal.

104

A szibériai nép pipája egy szál gyökérből készült, nagyonegyszerű szerszám. Van azonban nekik különb is, mely szinténfa-anyagú, feje cin-veretű és csontszopókás szára is faragásos.Rendkívüli rajta, hogy csutorájának tisztántartására — haszná-laton kívül — fából készült kis védőtokot illesztenek.

A szibériai tsuktsok nép rozmár-agyarból készült pipája.

A jakuta arról nevezetes, hogy nagy szegénységében alig ál-dozhat dohányra, — egyszerű pipáját ezért csak fűrészporraltömi meg, amit kevés dohánymorzsával ízesít.

Szintén az északi jégvilág embere a grönlandi eszkimó.Amennyire becses a pipája, annyira egyszerű. Pedig drága szer-szám az. Meglehet, egy fókabőrt adott érte a dán hajósoknak.

A legtöbb ázsiai népnél a nők és gyermekek is dohányoz-nak. Mint nálunk a cigányság, úgy pipázik a bírmánok apraja-nagyja.

Szintén szeretik ,,huhká”-nak nevezett pipájukat a kórsaiférfiak és nők, kiknek kitűnő példát mutatott félévszázaddal ez-előtt uralkodójuk, Nász 'r Eddín,

A kínai Turkesztánban, Jáván és Szumatrán is javában dí-vik a pipázás, de ott a népek nem annyira az illatos dohányleve-let szívják, hanem leginkább egy borzalmas mérget, az ópiumot.

Rabjai a pipának a sziámok is. Királyuk háremében a nőkezre mind szenvedélyesen dohányzik. Kényük-kedvükre válogat-hatnak uralkodójuk húszezer darabbal büszkélkedő pipatóriumá-ból. Ezt a temérdek pipát külön alkalmazottak serege gondozza.

Ahány nép, annyiféle szokás! A japán nők leginkább apró, gyűszűnyi pipákból füstölnek.

Pipájuk feje fém vagy porcellán, szára rövid, barnás színű bam-busz, melynek vége többnyire fém. Említésreméltó, hogy kecsespipájukat úgy az asszonyok, mint a serdült leányok fából vagyelefántcsontból készült finom tokban tartják. A japáni férfi pi-pája már nagyobb alakú, fémből készült — és szára gyakorta vé-gig fémmel-burkolt.

Az afrikai népek őspipázók. Már füstöltek, mielőtt a do-hányt megismerték. Azután pedig még nagyobb mértékben űzték

105

a pipázást. Érdekes a becsuánok kezdetleges homok-pipája,melyet „A Füstölés” című fejezetben már ismertettem. Más dél·afrikai néptörzsek egyszerűen a különböző állati szarvakat hasz-nálják pipául A nyám-nyám négerek fából faragják pipájukat,melyeknek még a szára is elnyújtott emberi alak és különleges-»ségük, hogy kettős fejük van. Feltalálója nagy ínyenc lehetett,hogy egy szippantásra kétfajta dohány élvezetét lehetővé tette.

Az afrikai fametszők többnyire emberi és állati alakok kifa-ragásával csinosan díszítik a pipát, melynek formája egyébkéntnagyon változatos. Különös, hogy fapipáikat fekete vagy vörösagyaggal bevonják. A bakungó négerek pipájára — nem minden-napi díszként — fából faragott kígyó csavarodik. Másik fajtapipájuk trombita-alakú, kívül vashuzal-tekerccsel díszítve. ízlé-ses alakjával kiemelkedik a tumbuktui pipa. Teljesen megállnáa helyét a mi modern rövidszárú pipáink között.

Az afrikai fekete, vörös vagy sárga agyagpipákra általábanjellemző, hogy száruk csaknem oly kurta és jelentéktelen, minta mi szivarszipkáínkon a lúdtoll Ilyenek az Alsó-Nilus menténa síllukok pipái, melynek feje tök vagy más hasonló gyümölcs-héj. Az agyagfejen cirádák húzódnak, melynek barázdáit fehéranyaggal kenik be. A pipa így egészen olyan, mintha festettlenne.

úgy látszik, hogy a forró égöv alatt lakó vanjoro-négerek-nek melegből elég a nap heve, mert kicsiny, fafejű pipájukbólhosszú, kétméteres száron a kihűlt füstöt kívánják élvezni.

Szenegambiában ugyanilyen hosszú száron szívják a füstöt,de nem apró, hanem oly nagy fejű pipákból, amelyekbe félkiló-nyi dohány is belefér.

Különleges a kongó-négerek kókuszdió-héjból készült pi-pája, melynek fején a nyílás nem felül, hanem oldalvást van.

A kasszái négerek pipája fából faragott és olyan kitölcsé-resedett alakú, mint egy erősen kinyílt harangvirág. Vékony fa-pipaszáruk feltűnően hosszú. Hasonlatos a marundsa négerekpipájának feje. Szára azonban egészen szokatlan. ívbehajló szá-rának felső része fa, közepe vas, alsó része sárgaréz.

Az őserdőségek törpe négerei, az abongok és akkák banán-szár oldalába csavart növénylevél-süvegbe töltik a dohányt. Vi-szont díszes, szappankő pipák a báliké. Az anyag puhaságafolytán a legkülönbözőbb alakú faragásokban.

106

Az Afrikában használatos többi fajta pipa úgyszólván ottvadon terem. ,,Kiko”-nak nevezik. Ezek kiszárított lopótökök,melyeknek oldalán rést vájnak és ebbe illesztik a kis pipafejet.A tököt vízzel telítik és ezen keresztül a tök keskeny száránszívják a füstöt. Az afrikai kikópipa szerkezete teljesen rokon akisázsiai vízipipáéval. A délafrikai kafferek szintén vízipipáthasználnak, melyeket tehénszarvból készítenek.

Középafrikában a katangai négerek sirdombjaí nagyon jóljellemzik a fekete nép pipázási szenvedélyét. Hasonlóan azázsiai lovasnép régi szokásához, hogy másvilági útjukra a lovu-kat is melléjük temették, — a katangai négerek utolsó kívánságaszerint legkedvesebb tárgyait helyezik sírjára, melyek között el-maradhatatlan egy zacskó dohány és a pipa. Ezt a szenvedélyétmég a túlvilágon is folytatni szeretné.

Amint látjuk, Afrikát a pipázás oly hatalmasan meghódí-totta, hogy bátran második hazájának mondhatjuk. pipázásiösztönük és pipájuk sokszor ősi kezdetleges formája szinte arravall, hogy az északamerikai őslakókkal egyidőben már az afrikaiőstörzsek is pipáztak.

Afrikában nemcsak a bennszülöttek, hanem az északafri-kaiaknál még a háziállatjuk, a teve is vágyik a pipafüstre. Asivatag-hajója tudvalevőleg a legmakacsabb természetű háziál-lat. A bennszülöttek azonban könnyen engedékenységre bírják— egy kis dohányfüsttel. Kis háromszögletű deszkadarabkákbólösszerótt „fapipát” kötnek a tevehajcsárok az állat szájára.Ezen a fapipán egy kis nyílás van. Ebbe a nyílásba égő dohány-nyal telt zacskót tömnek. A teve élvező nyugalommal szívja beszáján a füstöt és orrlyukán bocsátja ki. A nikotintól kába tevea hajcsár szolgálatkész eszköze.

Meglepő, hogy az ötödik világrészen, Ausztráliában milyenkevés híve van a pipázásnak. Az igaz, hogy lakosságának számaegy földrész arányához elenyészően csekély — alig valamiveltöbb, mint a mai Csonka-Magyarországé.

Az ausztráliai bennszülöttek, akár az indiaik, leginkább be-telt rágnak. A vízipipát nem is ismerik. Ausztráliában és kör-nyező szigetein a legfürkészőbb szem is csak elvétve akad pi-pázókra.

Az új-zélandiak fából faragott, kanálalakú pipát használ-nak, madárcsont-szárral. A Roon-szigeten élő pápuák fából ké-szített, kecses pipája kacskaringós szárával tűnik fel.

107

Különös az új-guineai őslakók iromba dohányzó-eszköze,Neve ,,bau-bau” másképpen ,,kiré”-nek is hívják. Méteres hosz-szú, kar-vastagságú bambusz-szárból készül, melyen beégetettcirádák díszlenek. Ε hatalmas, szinte dorong alakú eszköz szer-kezete a fuvolához hasonlít. Oldalán kis rés van, ebbe tűzik a ci-garettát vagy gyömöszölik a dohányt. A dorongcső egyik végepedig nyitott — és ezen szívják a füstöt.

Mindezekből kiviláglik, hogy amikor a pipa és pipázás tör-ténetével foglalkozunk, ugyanakkor akarva-nemakarva a népis-meret seregszemléjét is megtartjuk. Ez fényes bizonyítéka an-nak, hogy a dohányzás története mily szorosan belefűződík azemberiség művelődés-terténelmébe.

Az elfüstölésre teremtett, illatos dohánylevelet — világhó-dító útjára a pipa vezette. Ezért a dohány elterjedésének ésuralmának dicsfénye a pipát koronázza. A pipa érdeme, hogy adohány parazsa futótűzként, ellenállhatatlanul terjedt tova, or-szághatárokon, tengereken keresztül. Felperzselte a tiltótörvé-nyeket — és a dohányzás özön kis parazsából a népek míríád-nyí reménycsillaga támadt, mely az emberiség életét szépít-geti

Számosan akadtak, akiknek a pipa amellett, hogy élvezetetés szórakozást nyújtott, még műgyűjtő szenvedélyét is felkel-tette, A maguk kedvenc pipái sorában egyesek csak apáik ésdédapáik pipáit őrizték meg a családi pipatóriumban, a vagyo-nosabbak azonban kedvtelésből a pipa-ritkaságokat maguk isbuzgalommal gyűjtötték.

Családi pipatórium.

Valamikor nagyon felkapott szokás volt, hogy a dohányostpipa-ajándékkal lepték meg. Már a középkori indiánoknál is avendégszeretet jeléül pipa-ajándékkal kedveskedtek a nekiktetsző idegennek vagy annak, akiknek hódolatukat akarták ki-fejezni.

108

Angliában még félszázaddal ezelőtt divatozott, hogy a ven-déglősök vendégeiknek a sör mellé ingyen adtak agyagpipát. Háromszáz évvel ezelőtt az számított igazi gavallérnak, akiszive bálványának ékkövekkel kirakott, arany vagy ezüst veretűpipával kedveskedett, — amelyből az illatos füstkarikákat mél-tán lehetett igézően eregetni.

Az előkelőek és a történelem jelesei nem egyszer vagyont-érő pipát ajándékoztak egymásnak, — sőt értékes, remekművűpipával saját magukat is szívesen lepték meg. Aki tehette, való-ságos fényűzést csinált belőle.

Említésre méltó, hogy a perzsa sah pipatóriuma dicsekedheta világ legdrágább pipájával. Ezt a pipát pompás ékkövek díszí-tik és valóban kincset ér, mert értékét nem kevesebb, mint más-félmillió pengőre becsülik.

Híres volt félszázaddal ezelőtt Brüsselben Grabbe kapitány,aki pipatóriumában 5000 pipát gyűjtött össze, melyek különbözőidőkből és különféle országokból származtak, az anyag, alak ésnagyság gazdag változatában.

Fejedelmi az a pipa is, amelyet annakidején Napolen300.000 frankért készíttetett egyik kedvenc hadvezére, Quidetmarsall részére s császári kitüntetésül maga nyújtotta át neki.Viszont Napoleon a perzsa követtől kapott egy értékes, gyö-nyörű pipát ajándékba.

Báthory Kristóf erdélyi fejedelemnek pedig — 260 évvelezelőtt — a török követ ajándékozott pipát.

Bethlen Gábor fejedelem 1614-ben kapott ilyen drágaajándék-pipát. De félretette, mert nem tudta a pipázást meg-kedvelni.

Ez az ajándékozási szokás mindaddig nagy divat maradt,amíg a dohány élvezetében a XIX. század közepéig a pipa kizá-rólagos uralma tartott.

A legújabb időkben a pipa már szinte a falusi és tanyaiéletbe szorult vissza. Noha a pipagyárak minden igyekezetteléletre szeretnék kelteni a régi pipázási kedvet.

A francia pipakészítők iparuk megmentése érdekében pél-dául nemrég a tengerészeti és hadügyi minisztériumhoz fordul-tak és kérték, engedélyezzék a katonáknak, hogy nyilvános he-lyeken is pipázhassanak. Arra hivatkoztak, hogy a katonáknaka pipázást a háború lövészárkaiban is megengedték, ne tiltsák el

109

tehát a békés utcán sem. A gyárosok arra számítanak, hogy apipázó katonák másokat is pipázásra fognak gerjeszteni.

Bizony, ez érdeke volna pipaiparuknak, mert a franciák-nál a pipa iránt akkora a részvétlenség, hogy épp a múlt év vé-gén szüntette be üzemét a híres Scouflaire-pipagyár az észak-franciaországi Onnaingban. Pedig volt idő, hogy ezer munkástfoglalkoztatott. Ez is arra bizonyíték, hogy a pipa a múlté, egy el-merült türelmes korszaké , . .

Angliában a haderő minden tagja az utcán is pipázhat, ami-vel sem a fegyelmet sem a csínyt nem sérti. Mégis, szinte szük-ségét érzik, hogy mesterségesen szítsák a pipázási kedvet. Való-ságos lelkesedést okozott, hogy a walesi herceg egy évtizeddelezelőtt visszatért a pipázásra. Rövid angol pipát használt és ez-által ezt egycsapásra ismét udvarképessé tette. Az angol pipatörténetében az ilyen döntő befolyású, mert az angol ifjúság ésa hangadó társadalmi körök a trónörökös minden újítását köve-tendő divatnak szokták tekinteni. Nem lehet csodálkozni, hamég az angol hölgyek is újból a pipázásra térnek át, hogy ottfolytassák, ahol dédanyáik abbahagyták.

Magyar cseréppipa.

Olaszországban is egy érdekes körülmény lendített a pipá-zás kultuszán. Ott divat most fascisztapipából dohányozni.Ugyanis Mussolini egy jó évtizeddel ezelőtt több időt töltöttTrubeckoj orosz herceg társaságában, aki történetesen ügyesszobrász. A herceg saját faragású pipafejjel kedveskedett Mus-solininak, akinek az új pipa nagyon megtetszett. A Duce pipájátaztán a milánóiak több millió másolatban készíttették el és jó-tékony-célra árusították. Így terjedt el, még Olaszország hatá-rain túl is a fasciszta-pipa és a divat így hódított vissza híveketa pipázásnak.

110

Általában azonban, aki szereti például a fapipát, nem szí-vesen tér át se csibukra, se tajtékpipára. Az emberek a szokásrabjai, szeszélyeik kiszámíthatatlanok.

Nagyon érdekes Mikszáth Kálmán kitűnő megfigyelése: ,,Adebreceni polgár azt tartja hogy a selmecí pipa a legjobb, a sel-mecí polgár meg világért sem dohányozna másból, csak — deb-receni pipából.” Természetesen ez a megfigyelés még a világ-háború előtti időkből való. Ma már mindenfelé, még Debrecen-ben is — a debreceni pipa járja. Próféta lett a saját falujában.A magyar pipa-gyártásnak ma az Első Debreceni Pipagyár alegszámottevőbb képviselője. Nevezetességek tányéros csikós -pipái, nyalka Míska-pipái és egyéb különlegességei is. Érdeme-sen csábítgatják vissza a híveket a pipázásra.

Az idők, a divat és szokások változása a dohány használa-tában mindig megnyilvánult. Másképp élünk, más világszemlé-lettel, másképp tündöklünk, másképp nyomorgunk és — más-képp füstölünk. Tehát kortörténeti tünet, hogy a pipa királyságalehanyatlott, egy letűnt világ kíméletlen kézzel eltakarítottromjai alá.

A régi jó táblabíró világból.

A pipa a nyugodalmasan múldogáló élet élvezeti szerszámavolt. Étkezés után kényelmesen megpihenni és rágyújtani a dé-delgetett, tisztántartott, jólszelelő pipára — pompás élvezetetnyújtott. A füstfátyolok szeszélyesen körül-úszkálták a pipázót,aki elmélázhatott bennük. Kihímezhette a csavarodó füstpántlí-kákat tarka gondolatainak selymével.

111

A pipa békés, kiegyensúlyozott kedélyállapotot igényel,Szív és hangulat kell a pipához, hogy komótosan, egyenletesenlehessen szívni. Gondosan ügyelni kell, hogy lassacskán izzónel benne a dohány és a tajték csak csínjával-mód jávai piruljon.

De hová merült a régi jó világ? Hová tűntek az áldott nyu-galmú idők?

Ä pipázók száma általában fogy. Ha itt-ott még lehet islátni egy-egy pipatóriumot, a szeretettel kiszívott díszpéldányokcsak álmodoznak régi, szép múltjukról, amikor még becéző ke-zek dohánnyal tömködték és csöndes tüzükből füstuszályokszálltak,

A művésziesen faragott, tekintélyes tajtékpipáknak majobbadán már csak híre van, de keletje alig. Inkább csak a rö-vid, angol gyökérpipákat használják; ezek őrzik még a pipa Ki-rályságának emlékét,

A magyar nép régi hagyománnyal még dédelgeti a cserép-pipát. De nem a loholó városi, hanem a bandukoló, tanyázgatófalusi nép.

Azonban, hogy a pipa ismét elfoglalhassa a trónt, melyrőlaz újkori szivar majd pedig a cigaretta száműzte, — ahhoz előbbvissza kellene térnie egy másik számkivetettnek: a nyugodt, za-vartalan jólétnek! Az emberiség elpipázgató kedélye ezzel kar-öltve tudna visszatérni...

A dohány füstnélküli élvezetének

története.

Már egykoron a dohány őshazájában is tubákoltak. Bernar-dino, Hernandez, Torquemada és Clavigero hajdani írásaikbanemlítik, hogy már az azték nép is ismerte a dohány füstnélküliélvezetének módjait.

A délamerikai indiánnak még ma is szenvedélye. Régi idő-ből szokása, hogy a dohányliszt tartójául a lajhárcsiga héjáthasználja, melynek fedeléül egy-egy denevérszárny-bőrt alkal-maz. Kellemes szagú tubákja összetételének titka nemzedékről-nemzedékre száll. Felszippantására különféle elágazású csövescsonteszközöket használ.

A brazíliai legszegényebb indián is tubákol, ökörszarvbólkészült szelencéjéből,

A Tujuko-törzs tagjai egy paprikaszerű növény megpörköltmagjának porát mésszel keverve vegyítik tubákjukba s mint na-gyon erős bódítószert élvezik. A Witoto-törzsbeli atyafiak tu-bákjuk felszippantására szintén elágazó, de közös csőben vég-ződő eszközt használnak, melyen a kábítóport egyszerre többentudják orrukba szívni. Vannak olyan X alakú kettős csontcsövek,melyekkel egyidejűleg ketten egymást szolgálhatják ki — egy-más orrába fújva a dohánylisztet. Az indiánoknál talán ez je-lenti a tubákolás gyönyörének teljét.

Az indiánok tubákolási módjának eredeti kezdetlegességeis híven tükrözi, hogy ez a szokás náluk ősi keletű és úgy eszkö-zeiben, mint a tubák vegyítésében különálló az európaitól,

Crantz misszionárius beszéli, hogy Grönlandban a nép sze-retettel szárítgatja a dohányleveleket, melyeket famozsárbanporrá tör, hogy tubákolhasson.

A dohány megismerése előtt az európaiaknak nem állottmódjában a tubákolás. De azért itt a tüsszentésnek kultúrtör-

113

ténete van. Amikor embertársainknak a tüsszentést „kedvesegészségére” szoktuk kívánni, ez nem csupán udvariassági szó-lam, mert a tüsszentés és az egészség közölt lényeges összefüg-gés áll fenn, Homeros írásaiból tudjuk, hogy a tüsszentéstmár a régi görögök is kedvező egészségi előjelnek tekintették. A— tubák hiányában — a tüsszentő gyökér akkori használatátpedig nem kisebb ember, mint az orvostudomány ősi mestere,Hippokrates javallottá hathatós gyógyszer gyanánt.

Mikor végre a dohány a mi kontinensünkre is átkerült, azeurópai tubákolás történetében az élet valósága a legérdekesebbregényt teremtette.

A tubákolást a fehérfaj részére a tengert járó spanyol hajó-sok fedezték fel. Ezek ismerkedtek meg először kezdetlegeshasználatával, gyógyítóerejével, élvezetével- Az európai partoklakói a tubákolást tőlük tanulták el.

Ezek a spanyol hajósok, amikor az Óhazába tengerentúlrólvitorlásaikon száraz dohánylevél-rakományt szállítottak, a hosz-szú út alatt a dohány halmaza nehogy ösnúlyától befulladjon, adohánykötegeket rendszeresen rendezgették, egyik helyről amásikra átrakosgatták. A száraz dohány-halmaz óvatos kezelésmellett is porlott. Az egyre gyarapodó dohánypor pedig felka-vargott a levegőbe és a hajósokat tüsszentésre ingerelte.

A tengeri hűvös, nedves levegőn tartózkodó matrózokatgyakran környékezte a nátha, ami ellen az akaratlanul is mind-egyre felszippantott dohánypor megkönnyebbítőleg hatott. Ez avéletlen és előnyös tapasztalat a hajósokat arra sarkalta, hogya száraz dohánylevelekből tudatosan porítsanak. A dohányportszándékosan felszívogassák, hogy a kellemes érzést és a gyó-gyító hatást fokozottabban elérjék.

A partraszálló hajósok aztán jóhírét keltették a kitapasztalthatású tüssz-pornak, ami a szárazföldiek között eleinte gyógy-ereje révén ébresztett érdeklődést.

Ebben az időben, a XVI, század elején és közepén az euró-pai ember a dohány füstjének élvezetével már megismerkedett.Érthető, hogy a dohánynak szelídebb, poralakban történő hasz-nálata akkor már nem talált komolyabb idegenkedésre. De aziránta megnyilvánult érdeklődést és a tubákolás hatalmas elter-jedését egyéb döntő okok is elősegítették.

Ezek közül elsősorban kell kiemelnem a tubák gyógyhatá-sát. Továbbá azt a közrejátszó véletlent, hogy abban az időtáj-

114

ban tilalmazni kezdték a dohányzást. Végül a divatot, mely azemberi természet felett már akkor is hívságosan uralkodnitudott.

Legkevésbbé sem rendkívüli, hogy az Újvilágból átpalántáltdohány gyógyerejét Európában a csodanövény megismerése utánhamarosan felfedezték. Akkoriban ugyanis az orvoslás és annakeszközei még egyszerűek voltak. Éppen ezért akkor az orvoslás-ban a gyógyfüvek vezérszerepet játszottak. Az újkor kezdeténnemcsak a kevés tudós felcser, hanem a sok kuruzsló és magaa nép is a legtöbb betegség kezelésére gyógyfüvet használt. Kü-lönféle gyógynövényekkel kezelték úgy a belsőbajokat, mint akülönböző sebeket is. A gyógyítás tökéletesítésére irányuló ál-talános törekvés idézte elő, hogy keresve-keresték az orvoslóhatású füveket Újabb és újabb jó hatású gyógynövények utánkutattak. Csak természetes, hogy a dohány, az európai kontinen-sen új keletű csodanövény, éppen különleges sajátságai révénegyszeriben a gyógyfüvek sorába jutott, sőt nagyszerű hatásafolytán azok között is kiváló rangra emelkedett, — amit az isbizonyít, hogy akkoriban sokáig szentfűnek nevezték. A kezdet-ben nálunk csak dísznövény gyanánt termelt dohányt így hama-rosan, mint gyógynövényt kezdték termeszteni.

A dohány gyógyhatása nem pusztán a néphitben gyökere-zett, hanem még a XVI. század híres orvosaínak figyelmét ismagára vonta. Jean Nicot, aki korának kiválóan képzett orvosavolt, a legelsők között kezdett a dohánnyal tudományosan fog-lalkozni. Háza kertjében termesztette, gyógyhatását kitapasz-talta és amikor a csodás eredmények meggyőzték — éppen a do-hányliszt, a tubák használatát hatékony módon terjesztette.

Nicot amikor hírét vette, hogy a francia anyakirálynő, Me-dici Katalin kínzó fejfájásban szenved, drágakövekkel kirakottszelencét töltött meg a porrá őrölt dohánnyal és királynőjénekezzel az újdonsággal sietett kedveskedni. Hatása a királynőnélcsodát művelt. A gyötrő fejfájás megszűnt, úgy, hogy attólkezdve a királynő maga is ajánlgatta a csodaszert. Így történt,hogy a dohány száraz levelét sokan kezdték porráőrölni és eztaz ideg és nyálkahártya csiklandozó port orrba szippantották.Ε szenvedélynek az előkelő udvaroncok élén maga II. Ferencfrancia király is nagy kedvteléssel hódolt, — amiért az utókoraztán el is nevezte „Tubákkirálynak.”;

115

Már akkor is Franciaország volt a divat hazája s csak ter-mészetes, hogy a divat forrása a királyi udvarból eredt. A körül-mények ilyen kedvező alakulásával a tubákolás szokása csak-hamar több európai udvarban otthonosságot nyert. Az előkelő-ségek körében lábrakapott burnótozást pedig szívesen és egyreszámosabban utánozták a nemesek, sőt még a köznép soraibanis. Noha a tubákolásnak legerősebben a francia udvar esett rab-jául, a tubákolás szenvedélye az embereket mégis Portugáliá-ban és Spanyolországban ejtette igazán lázba.

... Orrba szippantották.

A portugál annyira kedves értéknek tartotta a burnótot,hogy VI. Alfonz portugál király, amikor az angol segédseregegy ütközetet megnyert, jutalmul a csapat minden katonájánakkét font tubákot ajándékozott.

A burnótozás szokása európaszerte egyhamar oly általánosszenvedéllyé terebélyesedett, hogy már II. Ferenc király korá-ban élelmes vállalkozók tubákgyárat alapítottak Sevillában, hola híres spanyol burnótot, a spaniolát készítették. Mégpedigolyan mennyiségben, amellyel nemcsak Spanyolhon, de az egészFranciaország burnótfogyasztását is ki tudták elégíteni.

A spanyolok száraz-malomban öszvérek által hajtott kere-kekkel őrölték a dohányt lisztté. Aztán Murcia tartományukokker-földjének porával keverve használták.

A tubákolás szokása Németországba Franciaországból ju-tott a bevándorló hugenották révén. Szintén Franciaországbólhonosították át az angol udvarba is. II. Károly és környezete,közöttük magasrangú katonák, franciaországi tartózkodásukalatt szoktak rá. A tubákolás szokása 1642-ben Törökországbanis felütötte a fejét, azonban a pipázás földjén nem talált ked-vező talajra és tartósan meggyökerezni nem tudott.

A tubák élvezetének a legkitartóbban a spanyol papok hó-doltak. A burnótozásra a XVII. század elején Rómát is rászok-

116

tatták. Az örökváros főpapjai ebben is jópéldával jártak elől, Ajó példa ragadt s a burnótozás Olaszországban szintén rövid időalatt oly nagy méreteket öltött, hogy a hazai szükséglet kielégí-tésére a tubákgyártáshoz Itáliában is hozzáláttak. Fennmaradtokmányok szerint 1657-ben a venéziai tubákgyár üzeme annyirafellendült, hogy a tubákgyártást és árusítást élelmes kalmárokmagas összegért árendába is vették — ami arra vall, hogy a bur-nót kelendőségében akkor kitűnő üzlet rejlett,

Olaszországban később egész sereg tubákgyárat alapítottak,melynek termékei kiváló hírre tettek szert. Nevezetes gyárt-mányuk a rappé néven legelőször forgalomba bocsátott fekete-tubák,

A burnótozás elterjedésének a dohány gyógyhatása mellettközreható tényezője volt az az akkor felülkerekedett szellem,hogy tilalmazni kezdték a dohányzást, A tiltó rendelkezéseketpedig a legtöbb helyen túlzott szigorral hajtották végre,

A tiltó törvények ereje is gyenge volt azonban arra, hogy anépek dohányzási szenvedélyét kiirtsa, sőt még arra is, hogymérsékelje. Az emberek dohányzási hajlama a hatalmi korláto-zásokat nem tűrte, Sehogysem szenvedhették el, hogy ilyen leg-személyesebb szabadságukba beletiporjanak. Épp a tilalmakmiatt, ha már a dohányt titokban kényszerültek élvezni, a füs-tölés helyett mindtöbben a tubákolásra tértek át, mely így elté-vesztett hatalmi befolyások nyomásától segítve, még könnyeb-ben vált általános szenvedéllyé,

A dohányzás ugyanis füsteregetéssel járt. A füst pedig sza-badban is, zárt helyen is könnyen szembeötlött. A füstölő do-hányzót tehát könnyűszerrel tetten érhették, mert egyrészt el-árulta a füstkarikák eregetése, másrészt nem lehetett eltitkolnia lehelet jellegzetes dohányfüst-ízét sem,

Azok tehát, akik a dohányzás szenvedélyének behódoltak,a várható kemény büntetések elől menekedve, az áruló füstöléshelyett inkább por alakjában élvezték a dohányt, A tubákot ti-tokban is szippantgathatták és ilyen formán rejtettebben élhet-tek dohányzási kedvtelésüknek.

Tehát a súlyos büntetésektől való félelem is nagy számbanterelte a dohányzókat a tubákolás híveinek táborába s ezért senem szeszély, se nem véletlen, hogy a dohányzás tilalmazásátszenvedő Európában a tubákolás meghonosodott és határtala-nul elterjedt. Szemben az Újvilág dohányzási uralkodó módja-

117

val, az elfüstöléssel, a burnótozás Európában így jellegzetesszokássá harapózott.

Azt pedig, hogy ilyen alaposan meg tudott gyökerezni,nemcsak gyógy hatásának s nemcsak a dohányzást tiltó rendele-tekből született alkalomnak köszönhette, hanem a divatnak is.

A divatnak ebben tagadhatatlanul hatékony szerepe jutott.Kétségtelen, hogy a tubákolás általános szokását nem csekélyrészben a divatozás varázsereje tartotta fenn három évszázadonkeresztül, A legjobb társaságok tagjai egész nap, szinte foJ/ta-tólagosan tubákoltak. Fokról-fokra a dohánypor már nem h mintgyógyszer, hanem mint élvezeti cikk hódított híveket. Sokan;különösen a hölgyek közül, akik a dohányzás egykorú módjától,a pipázástól tartózkodtak, — hogy a dohány kikiáltott csodaere-jét mégis élvezhessék, por alakjában előszeretettel szippant-hatták.

A tubákolás divatja a francia udvarban egészen XVI. Lajoskorszakáig, a forradalom kitöréséig aranykorát élte.

... Akkoriban ügyesen tudták kínálgatni.

Ε szokás elterjedéséhez erősen hozzájárult, hogy mint ak-koriban a pipázás a férfiaknál a jónevelésnek és a jóízlésnekvolt a jele, főként a divat terén iránytszabó Franciaországban,— úgy a tubákolás is nagyvilágiasságra mutatott. Azokat a dá-mákat és gavallérokat, akiknek szép tubákszelencéje és illatosburnótj a volt és akik módosan, kecsesen tudtak belőle csippent-getni és szippantgatni s akik a társaságbelieket szelencéjükbőlminél ügyesebben tudták kínálgatni, finomnak és divatosnak tar-tották.

A tubák tartójául eleinte olyan üvegecskéket használtak,amelyeknek alakja a lőportartó-tülökhőz hasonlított, ezekbőlnem lehetett újjheggyel kicsipegetni. Ezért kézfejre hintették atubákot és onnan szippantgatták.

118

Később hozták forgalomba a fedeles szelencéket. A remek-művű, drága és ékes tubákos szelencékkel hölgyek és férfiakegyaránt szerettek előkelősködni. Egy-egy személy többfajta,más-más keverékű és illatú tubákot is tartott magánál. Termé-szetesen mindeniket külön-külön, ékszerszámba menő szelencé-ben. Ugyanis az előkelő színezethez tartozott, hogy több burnó-Os szelencét hordjanak magukkal és a divat egykorú kívánságaszerint illett a társaságban különböző fajta tubák kinálgatásávalkedveskedni. Temérdeken már csak azért is hódoltak a tubáko-lásnal, hogy burnótjaik felkínálgatása során, társaságuk előttértékes szelencéikkel saját hiúságuknak hízeleghessenek.

Az értékben és művésziességben becses tubákszelencéketszinte szenvedélyesen gyűjtögették.

Készítésével az iparművészek százai foglalkoztak. Arany,ezüst, gyöngyház, fa, márvány, sajtolt bőr, békateknő, elefánt-csont, email és mindenféle más nemes anyagból igazán művészikivitelben készültek.

Feltűnő, hogy Erzsébet angol királynő tiltotta a tubákolástés elkoboztatta még a szelencéket is. Se szeri se száma azoknaka miniatűr festményekkel, drágakövekkel ékesített művészi sze-lencéknek, amilyenekkel az akkori angol lovagok hízelegtek ked-venc hölgyeiknek s amelyek elkobzott példányai Erzsébet ki-rálynő tilalma következtében ma, mint a múlt ereklyéi a londoniBritisch Múzeum üvegszekrényeiben díszelegnek.

Nagy Frigyes dohányzott, de a pipánál is inkább rokonszen-vezett a tubákkal. Még ruháit is a tubák illatával itatta át. Tuba-kolási szenvedélyére jellemző, hogy 130 darab különféle mű-vészi szelencét hagyott hátra, összesen 1,300.000 tallér értékben.Annyira rajongott ezekért, hogy amikor már haldoklott, beho-zatta ágyához tubákos szelencegyűjteményét s fáradt mosollyal,de gyönyörködött benne.

XIII. Benedek pápa kedvelte a burnótozást, — ezért megtudta érteni a dohányzás szenvedélyét — és el is törölte a do-hányzás tilalmát.

Oroszországban Nagy Péter cár engedte meg a dohányzást.A tilalom megszüntetését elsősorban annak köszönhették, hogya cár mint szenvedélyes burnótozó, szintén értékelni tudta a do-hányzást.

Az angol tengerészkapitány, Walter Raleigh lovag, aki adohányzás történetében, mint felfedező nevezetes, nemcsak a

119

pipázás úttörője volt Európában, de szívesen burnótozott is. Tu-bákszelencéjét az angliai Exeter község archívumában őrzik. Ovál-alakú, három hüvelyk hosszú szelence; fedelén Raleigh alakja lát-ható, amint pipájából erősen fújja a füstöt s a mögötte álló alakvizet önt rá, azt a gondolatot jelképezve, mintha Raleigh meg-gyulladt volna. Ez az egykorú kép eléggé bizonyítja, hogy abbanaz időben mennyire különcködésnek számított s még mily ritka-ságszámba ment a dohányzás.

Polongaro, a burnótkirály, aki 1768-ban született Offen-bachban, gyermekkorától burnótozott. 89 évet élt ez az áldottorrú ember. Gyermekkorában gyenge szeme volt és orvosi ta-nácsra már serdületlen éveiben hozzáfogott a burnót élvezeté-hez. Korának ebben legnagyobb szaktekintélye volt. Polongarokeverte a XVIÍI. század legjobb burnótját, az ,,Espaniol”-t, melykülönösen a nők kedvence volt. Havanna levelekből őrölt lisztet,szárított méltó-herével keverve, szegfű és cimet-olajjal szago-sítva. Páratlan élvezetet nyújtott!

Páratlan élvezetet nyújtott!

A burnótozók sorába szegődtek a világ közéletének legelő-kelőbb személyei is. Hogy az eddig említetteken kívül még né-hány nevet feljegyezzek, VII. Pius, XVI. Gergely pápa is tubá-kolt. A finom burnótokat a nagy Napoleon is felette kedvelte.

Az európai tubákolás harmadik évszázadában a burnót él-vezete már a megszokott hasznos emberi tulajdonságok közétartozott, Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a XIX. szá-zadbeli Magyarországnak úgyszólván minden házánál, akár minta só, a tubák is megtalálható. Közhasználata abban az időbenannyira széles rétegű, hogy bátran a közszükségleti cikkek közésorolhatták.

120

Ezt tanúsíthatják a nagyapáinkról, de főleg nagyanyáinkrólreánk maradt tubákszelencék, mai üvegszekrényeink kedves em-léktárgyai. Ezt igazolják a ma élők közül azok, akik a múlt szá-zadvég színműelőadásain azt látták, hogy a színpadon megjelenőférfiak és nők szerepéhez a tubákolás is hozzátartozott, — mertaz írók ezzel is minél hívebben akarták színpadra varázsolni avaló életet.

Ugyancsak a tubák közhasználatát bizonyítja az 1875. évi„Pénzügyi Közlöny” 40. száma, melyben a 639. oldalon hatóságigondoskodás történt a kolduló, gyűjtögető és irgalmas papságtubákellátásáról. Ezek a szerzetesek havonta, fejenként 500gramm burnótot kaptak, kedvezményes áron. Az apácák részérehavi 250 gramm fejadagot állapítottak meg. Kivételesen nagyfejadagot élveztek az Irgalmas-barátok, akiknek havonta 625grammot adtak, — és az Erzsébet-apácák, akik havonta, fejen-ként 375 gramm burnótot kaptak. Különös tekintettel arra, hogyez a két szerzetes-rend betegápolással foglalkozik. Felemlítésreméltó, hogy ugyanekkor a kórházi betegeknek orvosi rendel-vényre ingyen juttatták a tubákot.

Az utóbbi hat évtized leforgása alatt a tubákolás szokásaazonban Európa legtöbb nemzeténél, így Magyarországon isegyre szórványosabbá fejlődött vissza, annyira, hogy a tubákolóritkaságszámba megy. Ez a hanyatlás már azzal kezdődött, hogya dohányzás tilalmazását beszüntették nyilvános helyekre vo-natkozólag is s attól kezdve nem volt szükség arra, hogy a dohánytfüst nélkül élvezzék. A hanyatlás kimélyült a szivarozás szoká-sának elterjedésével és még jobban akkor, amikor a cigarettázásmeghódította a dohányzókat,

Magyarországon a tubákolással leginkább az óhitű, régi ta-nokhoz ragaszkodók zsinagógájában találkozunk, ahol e szokásévszázados hagyományát ma is változatlanul őrzik. Ezekben azsinagógákban a hazai gyártmányú finom burnótokat az egyhái:egyes korosabb fér fia körülhordozza és a jelenlévőknek felkínál-gatja, hogy egy-egy csipetnyit felszippantsanak.

Európában a XX. század első negyedében kivételes volt aza hely, ahol még tubákoztak. Ezek között fel kell említenemSvédországot, melynek fővárosában, Stokholmban mindennapilátvány, hogy a nyilvános helyeken sétálgatok is tubákolnak.

A tubákolás élvezete, mint általában a dohányzás mindenfajtájú módja — elsősorban idegcsillapító hatásával tört utat.

121

gyámolította a tubákolás szokását az az előnyös hatás is, hogya pordohány felszippantása az agyat tisztította és élesítette, —ami pedig sokaknál nem volt elkerülendő dolog. Viszont, azérta burnótozás nem volt és nem lehet egyetlen jele a bölcsesség-nek . . .

A fehér és rézbőrű embertársaink mellett a feketéknél isszokás a tubákolás. Valamennyi néger törzs élvezi. Fa, szárú,elefántcsont vagy kemény gyümölcshéjból készült tartókbanhordják maguknál. Egyes törzsek, sajátos ízlés szerint a do-hánylisztet fahamuval és vajjal keverik. S míg a hottentották atubákot bőrdarabkáról szippantják fel, a keletafrikai négerekviszont vízbeszórják és ezt a levet szívják orrukba.

A tubák idegcsillapító ereje annyira ellenállhatatlannakbizonyult, hogy nemcsak az emberi, hanem az irombább idegzetűállati szervezetre is eredményes hatást gyakorolt. Erre a tapasz-talatra, hogy a tubákot az állatszelídítés szolgálatába vonhatják,egy német állatfestő kísérletei nyomán bukkantak. A festőmű-vész ugyanis azon törte a fejét, valamivel nem lehetne-e a kü-lönböző állatokat — majmot, lámát, medvét — annyira csen-dessé, nyugodttá higgasztani, hogy a lefestéshez modellkénthasználhatók legyenek. A dohánnyal folytatott kísérlete vezetetteredményre. A vadállatok szimatolóját tubákkal hintette meg ésmegbűvölten oly csendesen maradtak, mint akárcsak az öntuda-tos modellek.

Hogy időrendet tartsak, most kell rátérnem a burnótozásitt-ott feltünedező éledésére. Talán a gépekre túlságosan beren-dezkedett ideges, új világ életéből következik, hogy a burnótozáskorszaka Angliában most újból mintha erőre kapna. Valamennyitársadalmi osztályban oly rohamosan hódít, hogy népszerűségemég a dohányzást is utólérheti. Erre mutat az is, hogy az üzletfinoman érzékelvén a keresletet, egy londoni híres burnót-beho-zatali cég újabban 17 fajta burnótot bocsátott forgalomba. Kü-lönleges csiklandós illatuk állítólag legjobban megfelel a niaifelzaklatott idegű kor ízlésének. Jellemző, hogy ezekhez az ipar-művészek korszerű, áramvonalas szelencéket terveznek. A kínál-kozó alkalmat megragadva egy ír vászongyár sietett annak amegállapításnak felelevenítésével, hogy a burnótozás szokását aViktoriánus-kor által meghonosított fehér-zsebkedő segítette ki-szorítani és ezért a gyár most sötétbarna ,,burnót-zsebkendő”-

122

ket készít. A divat tehát, mint a fentiekből is kitűnik, nem en-gedi mellőzni magát és az egész vonalon ismét bekapcsolódik.

A burnótozás divatját élesztgeti legújabban a washingtoniszenátus is. A tanácsterem bejáratának két oldalán remekművűjapán lakkdobozokban áll a burnót, a szenátorok közhasznála-tára. Csippentgetnek is belőle elég szorgalmasan, kivált a ned-ves, hűvös időszakban, amikor a fogyasztás jelentékenyen emel-kedik.

A burnótozás szokásának felélesztését a legújabb orvosimegállapítások is elősegítik. Sir Buchston Browne az angol köz-egészségügyi társaság ülésén tartott előadásában kijelentette,hogy tapasztalat szerint a burnótszippantás feltétlen hatásosgyógyszer a meghűlés és a náthaláz ellen. Tud olyan gyárakról,amelyek munkásai állandóan burnótoznak és soha sincsenekmeghűlve. A Nobeldíj-nyertes osztrák tudós, Wagner-Jaureggegyetemi tanár, tudományos alapon igyekszik a tubákolás szo-kását feltámasztani, A híres tanár maga is hord zsebében tubá-kos szelencét és szorgalmasan szippantgat belőle. Szerinte atüsszentés az egészséghez vezet. Az elfelejtett tubákot a fejfá-jás legjobb, legmodernebb és egyúttal legrégibb gyógyszerénektartja. Véleménye hangoztatásának van is Ausztriában valamifoganatja. Az osztrák dohányjövedék hétféle tubákot gyárt,melyekből egy év alatt százezer kilógrammnyi fogy.

Magyarországon a dohány jövedék jelenleg ötfajta különfélefinomságú úgynevezett száraz és nedves burnótot készíttet és tartforgalomban. Az utóbbi évek átlagos fogyasztása mindössze évi800 kilógramm körül mozog, ami arra vall, hogy itt a tubákolásszokása nincs feléledőben.

Az emberek a dohányt füstölés nélkül azonban nem csupántubák alakjában tanulták meg élvezni, hanem a dohány levénekés főzetének használatával is.

Az újkor kezdetén az amerikai partokon többször megfor-dult spanyol és más nemzetbeli tengerészek ugyanis nemcsak adohánylevelek elfüstölésével barátkoztak meg, hanem a fadon-gájú hajókon a tűzgyújtás elkerülése miatt arra is rászoktak,hogy egy kis csomónyi dohánylevelet szájukba vettek, áztatták,rágcsálták, levét szívogatták. Ezt a szokást a mexikói indiánok-tól tanulták, akik viszont még az aztékektől lestek el. A hajósokaztán ezt az Újvilágból hozott szokást az óvílágí partokon ismegismertették.

123

Nikolaus Menardez, a jeles spanyol botanikus és tudós or-vos 1571-ben megjelent könyve már behatóan foglalkozott a do-hánnyal, mint gyógyhatású fűvel. Könyvében Menardez részle-tesen tájékoztatott az újvilági növény természetéről és haszná-latára vonatkozólag különösen főzetét javallottá. Ε tudományoskönyv megjelenésével a dohány termelésének, hasznának éshasználati módjainak híre mindenfelé, még a távol keletre, Kí-nába is eljutott. A tudós útmutatásaihoz híven a mennyei biro-dalomban a dohányt főzet alakjában kezdték használni és a kí-naiak hosszú időn keresztül a dohánylé fogyasztói maradtak.

De nevezzük nevén a gyermeket. Ki ne hallott volna már abagózásról? a bagóléről?

A különböző nemzetek fiai a bagólevet is többféle változa-tában élvezték és élvezik. A teázást kedvelő kínaiak, mint fen-tebb említettem, főzet alakjában.

A meleg dohányfőzet tulajdonkép azonosnak mondható aszájban áztatott, szopogatott dohány langyos levével, vagyis azigazi bagólével.

A dohány ilyen tömény élvezetét bagózásnak nevezzük. Abagó lehet akár egy kis száraz dohánylevél-gyurma, akár szi-varvég, szivarkavég vagy a pipa töltelékének maradéka, akáregy csipetnyi úgynevezett „nedves burnót.” Ebből érthető, hogya bagózás leginkább vagy a nincstelenek dohányélvezete vagyazoké, akiket munkájuk természete, — például a bányász, ten-gerész, — gátol meg a füstölésben. Ezért akadtak az admiráli-sok között is számosan, így II. Károly angol király tengernagya,Monk, — akik élvezettel rágták a bagót. Tisztjeik és közkato-náik aztán követték példájukat.

Manapság már, mint Európában általában mindenütt, Ma-gyarországon is többnyire a legszegényebb népréteg fanyalodikbagózásra. Különösen vezetnek ebben a kóbor és vályog-vetőcigányok és cigánynők.

A szenvedélyesen dohányzó oroszok annakidején a tilalmatúgy játszották ki, hogy a dohánylevélből csomót gyúrtak, szá-jukba vették, a levét szívogatták. Ekkor úgy elharapózott Orosz-országban a bagózás, hogy a cár mégis csak tűrhetőbbnek találta,ha a dohány élvezetének ezt a durva fajtáját a füstölés váltjafel. El is törölte a füstölés tilalmát. A dohányzás szabadságánakbevezetésével ha csökkent is a bagózás száma, de teljesen elnem apadhatott sem ott, sem másutt.

124

Példa rá, hogy Csehszlovákiában az Erdős-Kárpátok ínsé-gesebb lakossága részére a prágai dohány jövedék igazgatóságaéppen legutóbb apró csomagolásban bagó-különlegességet bo-csájtott forgalomba, melynek kelendőségére főként a ruthénekközött számítanak.

Angliában évszázados szokás a bagózás élvezete. A tengertjáró hajósok honosították meg. A ma forgalomban szereplő do-hánygyártmányaik között többféle bagó-ínyencség csábítja leg-inkább munkakörük miatt a matrózokat, bányászokat és az egyébtűzveszélyes helyen dolgozó munkásokat.

Ragozó eszkimó.

A grönlandi eszkimó sem tud bagó nélkül fókavadászatraindulni. Cox Henrik a XVIII. század végén beszéli, hogy Alas-kában a nép kapva-kap a bagó után. Ha egy kis adaghoz jutnak,hogy az élvezetből minél többen vehessék ki részüket, szájból-szájba adják.

Mint ahogy az ázsiaiak régi dohányfőzetes bagózásától va-lamelyest eltérő az európai népek bagózási módja, azonmód azeurópaiak bagó-élvezetétől is némileg elütő a fehér amerikaiaké,amennyiben ott a bagózás egészen közeli rokonságot tart a tu-bákolással. Ε szokás sajátossága mellett az is figyelemreméltó,hogy épp ezért az Egyesült Államok területén a burnót fogyasz-tása még napjainkban is egyre és erősen emelkedik. Amerikábanugyanis ma az erre szánt nedves készítményű tubákot hasonló-kép fogyasztják, mint nálunk a bagót. Nem felszippantják, ha-nem szájba veszik és a nyelvvel a foghúshoz dörzsölik. A bur-nót-bagó Amerika számos tájékán, kivált délen és délnyugaton,legkülönösebben a gyapottermelő vidékeken — nagyon elter-jedt. Ebből következik, hogy a fogyasztás nagymértékben függ agyapottermés bőségétől és minőségétől, azaz a törzsfogyasztókvásárlóképességének alakulásától.

125

A tubák-bagó fogyasztásának mértékére élénk fényt vet,hogy az Egyesült Államokban ma három tubák-bagógyár műkö-dik, melyeknek évi tiszta jövedelme meghaladja az egymilliódollárt.

Mindez annak köszönhető, hogy a burnót-bagó kezdi kiszo-rítani a rágógummit. Annyira, hogy Amerika több államábanmár a középső és az északnyugati földműves lakosság körébenis újra tért hódít. A burnót-bagózás újfajta divatja átterjedtNew-Yorkra is, ahol a munkások tízezrei dohányzás vagy gum-mirágás helyett kezdenek burnót-bagót fogyasztani A közelmúltévekben az Egyesült Államok burnót-bagó fogyasztásának éviátlaga pénzértékben százötvenmillió dollárra emelkedett. Ez isarra világít, hogy a dohány rágása, a bagólé élvezete legtöbb-ször nem a jólneveltségen múlik, hanem az alkalmazkodás szük-ségén vagy az ínséges állapoton. Mert a bagózást egyébként aprimitív népek is lebecsülik. Erre vall a következő Zanzibar-néger mese: Amikor a dohány a világra jött, füstjét vagy porátaz okos emberek felszívták. Mikor a fehérek ezt meglátták, azokos emberek szokását utánozták. Pemba bolondjai azonban azthitték, hogy a dohány enni való és rágni kezdték . . .

A zanzibári néger meséjéhez a bagózásról, szükségtelenegyebet hozzáfűznöm, mint amit arról már előzőleg elmon-dottam.

Magyarországon a bagózás hívei egyre apadnak. Régen abagó, egy jó szivarvég, még borravalókép is szerepelt. Ez azon-ban egy mulandóságba vesző szokás emlékévé zsugorodott.

Érdekes a dohány füstnélküli élvezetének pályafutása. Aburnótozás elterjedésének kezdetén a gyógyhatás játszott sze-repet. Ezt követőleg, a dohányzás tilalmazásának idején a tiltótörvényeket legleplezettebben a tubákolással és a bagózássaltudták kijátszani. Később a tubákolásnak a divat hódított híve-ket. Míg aztán az igazi ok győzedelmeskedhetett — az élvezet.A dohány élvezése, ha alkalmazkodóan is, de mindenekfelett!

Európában a bagózás, de még általánosabban a tubákolásélvezete századokon keresztül mindaddig uralkodott, amíg a do-hányzás módjának egy még közkeletűbbé vált olyan fajtájátfel nem fedezték, amely a megváltozott életkörülmények kívá-nalmaihoz a legalkalmasabban idomult.

A cigarettázás története.

A dohányzás kultúrájának terjedése és kifejlődése lépésttartott a korok haladásával- Az emberiség a dohány élvezetébenis hozzáilleszkedett az új és újabb idők szelleméhez, az átalakulóéletkörülmények újhodottságaihoz. Minden korszakot szinte jel-lemez az, hogy a dohányzásnak mikor milyen módja kapottlábra.

Eleintén hosszú időn át a pipázás egyedül uralta a helyze-tet. Mígnem az újkor kezdetén tért hódított a tubákolás.. Csakezután tértek át a szivarozás élvezetére. Majd aztán ebből nőttki a papiros-szivar — s fokozatos tökéletesítéssel a mai cigarettafogyasztásának szokása,

A cigarettát mikor, hogyan és ki találta fel?Alexander von Humboldt báró, német természettudós es

utazó említi, hogy a cigaretta készítését Guiana bennszülötteitőitanulhatták el a spanyolok, A guianaiak kukoricalevélbe sodor-ták a dohányt; a spanyolok ezt később papírral helyettesítették.

Humboldt megállapítását támasztja alá az is, hogy Casa-nova, a szerelem világhírű lovagja, a „Memories” tarka képze-lettel átszőtt fejezeteiben már 1767-ben említ olyan spanyolor-szági gavallérokat, akik a dohányleveleket színes papírba csa-vartan füstölik. Hogy pedig ez a papíros-szivar nem Casanovafantáziájának szüleménye volt, arról egy negyven évvel utóbbmegjelent német napilap közleménye is tanúskodik. Eszerint1807-ben a francia katonákból álló lübecki helyőrséget spanyol-őrséggel cserélték fel, A spanyol csapatok bevonulásakor fel-tűnt, hogy a katonák legtöbbje papírbasodort dohányt szívott.Ez a szokás abban az időben az előkelő spanyol körökben is dí-vott. Akkoriban és utána még évtizedeken át, éppen papírgön-gyölege miatt, papíros-szivarnak nevezték. Innen eredt Erdély-

127

országban a megkülönböztető „bőrszivar” elnevezés, mely a te-kintélyesebb formájú és dohánylevélbe burkolt szivarra vonat-kozik.

Későbben, amikor ezt a papíros-szivart a testesebb szivar-nál egyre rövidebbre és karcsúbbra alakították, papír-szivarká-nak hívták; míg végül általánosan a cigaretta — magyar nyelvenpedig hivatalosan a szivarka nevet nyerte. Spanyol nyelven „cí-garro en paya”, olasz nyelven ,,spagnoletta” és orosz köznyelven,,papiruszi”-nak hívják, A cigaretta külső főjellegzetessége te-hát éppen a papírburkolat. Noha e külsőtől eltérőleg félszázad-dal ezelőtt Havanna elnevezéssel, negyedszázaddal ezelőtt pe-dig Pannónia néven Magyarországon is forgalomba hoztak olyankülönös papír-szivarkát, amelynél a papírhüvely helyett kivéte-lesen dohánylevél szerepelt. Ezeket azonban már kivonták aforgalomból.

A papírba-sodort dohány szívásáról Casanova feljegyzéseés a lübecki 1807, évi helyőrség-váltásról fennmaradt sajtó-beszámoló egyezik. Ezekből kétségtelen, hogy a papíros-szivartalálmánya megelőzte a XIX, századot.

Ezt a tényt nem cáfolja az, hogy erről mégis az összes réginagy Lexikonok hallgatnak. Még a Laurousse-féle lexikon is,melynek a cigaretta-szót tartalmazó negyedik kötete 1870 körüljelent meg, mindössze azt mondja a cigarettáról, hogy ,,kis szi-var, amelyet úgy készítenek, hogy dohányt kukoricalevélbevagy papírba csavarnak.” Közli még, hogy Görögországbanmindenki cigarettázik.

Bár kétségtelen, hogy a papíros-szivar egy évszázadnál ré-gibb keletű, centenáriumát a világsajtó mégis 1932-den ünne-pelte. Ez az évszázad-forduló legendában gyökerezik.

1832-ben, amikor a szíriai Saint Jean d'Arc a törökök váravolt, Ibrahim pasa egyiptomi hadvezér megostromolta csapatai-val. Az egyiptomi alkirály, a harci kedv élesztésére hadánakeleséget és kedves ajándékokat indított útba. Hatalmas teve ka-raván vitte a küldeményt. A legtöbb teve hadiszert, élelmet ésitalt, az egyik pedig egy boglyányi aranyszőke dohányt, a másikegy rakomány pipát cipelt.

Ugyanis az angol háborúból azt a tapasztalatot merítették,hogy a pipázás előnyösen befolyásolja a küzdő katonák hangu-latát. Sőt, azt tartották, hogy például az arab lovasok félelmeteshősiessége a dohányszívás jótékony hatásából ered.

128

A várat védő török pattantyúsok fürkésző tekintete azon-ban megpillantotta az ellenség érkező tevekaravánját. Ráirányí-tották ágyúik torkát. Az egyik láncos-golyó éppen azt a tevét ta-lálta kidönteni a sorból, amelyiken a pipák málhája volt. A ka-raván többi tevéje baj nélkül megérkezett az ostromló sereg tá-borába. Nagy öröm volt a dohány! de hiányzott hozzá a pipa..,.

Azonban a harcban álló, otthoni készségeket nélkülöző ka-tonák találékonysága, leleménye minden időkben páratlan volt.A szükség jó ötletcsiholó. Az egyik egyiptomi tüzér a szép izá-las dohányt olyan finom indiai papírosba tekerte, amilyent ak-kor a puskapor kanócának becsavarására használtak.

A hadi papíros-szivarka megszületett, A tüzér rágyújtott.Egy-kettőre bajtársai is utánozták. Az egész tábor így füstölteel teljes dohánykészletét. Az ostrom befejeztével azonban nemért véget a papíros-szivarka fogyasztása. Élvezték a katonákhazaszéledőben is és otthonukban is. Kedvenc lett és lassankéntutat tört a népszerűség felé- Eleinte csak a katonaság körében,főleg hadjáratok idején. Amerre aztán a had elvonult, azon atájon a tanulékony lakosság is belekóstolt a papíros-szivarkábaés megszerette.

Így terjedt el mindenfelé.Az 1830-as évek végén Spanyolországban már széles kör-

ben ismerték a cigarettát, ahonnét továbbterjedt Franciaország-ba, — hol 1844-ben már rendszeresen gyártották — majd Olasz-földre, hol az osztrák dohány jövedék ugyanezen évben az úgy-nevezett papír-szivart hozta forgalomba.

Amikor azután 1851-ben az egyik kardinális olyan rendele-tet adott ki, amelynek értelmében a dohányzást nemcsak hogysenkinek sem lehet megtiltani, hanem ugyanakkor a dohányzásellen írott könyvek elkoboztatását és szerzőik bebörtönöztetésétis kilátásba helyezte, — ezzel nagymértékű segítséget nyert adohányzás éppen új módjának terjedése.

129

Szintén tért hódított a cigarettázás Szebastopol ostroma al-kalmával, amikor a szövetséges csapatok a törököktől látták,hogy cigarettát sodornak. A spanyolok, az olaszok és a franciákáltalánosabban azóta kaptak rá a cigarettázásra.

Itt említem meg, hogy az olaszok a cigarettát „spagnoletta”-nak nyilván azért hívják, mert az olaszokhoz a papír-szivaro-zás szokása Spanyolországból származott, részben a földközi-tengeri hajózási kapcsolat, részben a hadrakelt spanyol csapa-tok révén.

A cigarettázás szokását kiváltképp a hadjáratok, az akkorimozgó csatározások terjesztették erőteljesebben. Könnyebbenlehetett kezelni, mint a szivart. A pár percig égő cigaretta nemkívánt olyan nyugalmi állapotot, mint akár a szivar, akár a pipa.Hatása mégis kitűnőnek bizonyult arra, hogy munka közben meg-nyugtasson. Különösen olyankor, amikor az idegekre megfeszítőszerep várt, csillapítószernek használták fel.

Ε tekintetben nevezetes a krími háború.Az orosz katonák már ekkor szopókás, mégpedig eredetien

hosszútokos cigarettát szívtak, ami arra vall, hogy akkoribanmár nemcsak kézzel sodorták a cigarettát, hanem hüvelykészítőgyárak is működtek.

A cigarettafogyasztás csúcsrajutasának éppen ez volt azegyik legjelentősebb lépcsőfoka, hogy a kézi erővel készített szi-varral szemben a cigarettának hüvelyét is gépi erővel tudtákelőállítani. Így válhatott tömegcikk belőle.

A cigarettát 1858-ban már Görögországban is gyárilag ké-szítették,

Angliában is éppen egy görög kereskedő, Nicholas Kundu-ris vezette be a cigarettagyártást, szintén 1858-ban.

Ausztriában és Magyarországon a szivarkagyártást csak1865-ben kezdték meg. Az első két év alatt Ausztriában 19 mil-lió fogyott el.

Ugyanezen időben a cambridgei herceg is a cigarettázásszenvedélyének kezdett hódolni s az angol főváros előkelő vilá-gában a cigarettázásnak ezzel egycsapásra divatot teremtett.

A walesi herceg, a későbbi VII. Edward király 1858-ban,tizenhétéves korában ízlelte meg először a cigarettát. S azután1872 körül, baden-badeni tartózkodásai alatt kedvelte meg a do-hányzásnak ezt a módját, melyet főleg az akkoriban ott időzőorosz arisztokrácia portált — és a walesi herceg példáját, mint a

130

férfidivat terén mindenben követte az egész világ. Ezek a ciga-retták szopókásak voltak, tokjuk a cigaretta közepéig terjedt.Oroszországban máig is ez maradt a népszerű forma. A fino-mabb minőségűek akkor viaszkozott szopókavéggel kerültek for-galomba, hogy az ajakhoz ne ragadjanak. Gyártmányaiknak eztaz előnyét a versengő gyárosok akkori hirdetéseikben nyomaté-kosan kiemelték.

A pipagyárak és szivarkészítők minden erőfeszítése és vak-lármája, amellyel azt igyekeztek híresztelni, hogy a papír füstárt a tüdőnek, — kárbaveszett, mert a cigarettázás divatja gyor-san és feltartózhatatlanul terjedt. Az 1880-as években, amikor asodrás mellett a szopókás és szopóka nélküli hüvelyekkel gyár-tott szivarkák is általánosan divatba jöttek, a cigaretta már dia-dalmas vetélytársa lett a szivarnak, mint alkalmasabb és sport-szerűbb dohánynem.

A baszk férfi szeretettel sodorja cigarettáját.

Maupassant regényeinek hősei már cigarettáznak.A cigaretta térhódításával a dohány fogyasztása óriási

mértékben megnövekedett az országokban. Csakhamar jelenté-keny fontosságú külkereskedelmi cikk lett belőle. A lépésről-lépésre tökéletesített cigaretta kultuszával kifejlődött a versenynemcsak az országhatárokon belül, hanem az országok között is.

1878-ban jelentek meg először az angol piacon a virginiaidohányból készült amerikai cigaretták, melyek teaszerű zamat-jukról voltak híresek.

Magyarországon a hazai szivarka-gyártmányok forgalombabocsátása 1865-ben kezdődött. Ekkor került piacra a közönségesminőségű „kettős-szivarka”, melyet a fogyasztók ,,dupla-szivar-

131

kának” neveztek el. Ezek 71/, hüvelyk hosszúak, tehát a maiak-nál majdnem háromszorta hosszabbak voltak. Ez a szivarka adupla jelzőt nem hosszúsága miatt kapta, hanem azért, mertmindkét vége szopókás volt. Tetszés szerint csíphették ketté,egyformára vagy rövidebb-hosszabb darabra. Aszerint, ahogy aszíváshoz több-kevesebb kedvük vagy idejük volt, A dupla szi-varka 100 darabonként 1 forint 80 krajcárba, egyes darabonkéntpedig 2 krajcárba került.

1866-ban Magyarországon további nyolcfajta szivarkát bo-csájtottak forgalomba — éspedig a Legfinomabb Hosszú Sultán(3,25 forint), Legfinomabb vastag rövid Stambul (2,75 frt.), Leg-finomabb vékony Hölgyi (1,80 frt, ), Finom rövidebb Baffra (1.80frt,), Finom rövidebb Samsum (1,80 frt.) — e két utóbbi fajtátleginkább a nemesek és a polgárok szívták, — Finom hosszabbVegyes (2,25 frt.), Finom hosszabb Salon (2,25 frt.) és a KevertJenidge (0,90 frt,), mely olcsósága révén is a köznép és a diák-ság körében örvendett kedveltségnek. A zárójelben feltüntetettárak 100-as csomagonként történő vásárlásnál voltak érvénye-sek. Érdekes, hogy száznál kevesebb vásárlása esetén az árakdarabonként hivatalosan felkerekített összegűek voltak, így pél-dául a Stambul 3 kr,, a Jenidge 1 kr,, — amit a hazai dohány-kereskedelem ma már a tört filléres áron forgalmazott cigaret-ták tízenkénti s a kerek filléres árúak egyes darabonkénti ki-szolgálásánál sem ismer, ami amellett, hogy szociális, a vevő-közönség kényelmét szolgálja.

Ezek voltak Magyarországon első hírnökei a szivarkáknak.Ugyanakkor előfutárai a cigarettázás még el sem képzelt hatal-mas arányú népszerűségének. Mert figyelemreméltó, hogy ami-kor Magyarországon 1865-ben a szivarka először került forga-lomba, egy év alatt mindössze hétszázezer fogyott el. A követ-kező évben a fogyasztás már 13 millió darabra ugrott.

Szivarkák itt az első években csak a fiumei gyárban ké-szültek.

Az 1870-es évek elején a cigaretta Magyarországon közel-ről sem közkeletű. Ezidőben még oly gyér volt a kereslet, hogyegykorú krónikás szerint feltűnést keltett, ha a nagytőzsdés 500drb. cigarettát tartott raktáron. Viszont az 1890-es években a cí-garettázás már népszerűbb a dohányzás minden más módjánál.

Ízelítőül felsorolok néhány év és szám adatot.

132

Különlegességi szivarkákat 1871-ben kezdtek nagyobb mérv-ben gyártani. 1872-ben a temesvári, 1883-ban a kolozsvári és abudapest—ferencvárosi dohánygyárak is megkezdték a cígaret-takészítést. A kolozsvári dohánygyár készítette először a nagynépszerűségre szert tett ,,magyar”-elnevezésű szivarkát. 1889-ben már a debreceni, 1892-ben pedig a budapest—óbudai gyáris foglalkozott szivarkakészítéssel, — mert a cigarettafogyasztásegyre növekvő mérve fokozatosan több gyár bekapcsolását, mindhatványozottabb mennyiségű cigaretta gyártását igényelte.

1882-ben, amikor a m. kir. pénzügyminisztériumban különtestté alakult a m. kir. dohány jövedék, — az általános és külön-leges gyártmányok fogyasztása rohamos emelkedéssel évi 113millió darabon túljutott. A következő évben már ez a szám ismegkétszereződött. 1889-ben közel félmilliárd, 1894-ben pedigcsaknem hétszázmillió darab cigarettát füstölt el Magyarországlakossága.

A különlegességi szivarka-gyártmányok minőségének felja-vítása végett a kincstár 1881-től kezdve Hercegovinái, Ghiubekés Aya Suluk világhírnek örvendő finom dohányleveleket is be-szerzett.

A szivarka-fogyasztás az 1880-as években oly rendkívülimértékben emelkedett, hogy az egyedárúság érdekében az 1887.évi XLIV. törvénycikk szigorúan kimondta: „Tilos a szivarkák-nak bármily módon díjazás mellett vagy eladás végett másokrészére való készítése vagy készíttetése.” Ez a félszázaddal ez-előtt életbelépett törvény — amiről ma sokan jóhiszeműen tájé-kozatlanok — még ma is változatlanul érvényben áll. Akik vé-tenek ellene, jövedéki kihágást követnek el és már az első eset-ben is súlyos bírságot rónak rájuk. Mégpedig nemcsak arra, akia cigarettát díjazásért készítette, hanem főként a megrendelőre is.

Ε törvény odairányul, hogy a kincstár egyedárúsága az ál-lam egyetemességének anyagi érdekében nem tűri meg a parag-rafusok között bujkáló legkisebb versenytársat sem. Arra szük-ség sincs, mert elfogulatlanul is megállapítható, hogy méltánbüszkék lehetünk magyar cigarettagyártmányainkra, melyeknemzetközi viszonylatban is oly jók és jelenleg 35 fajta lévénforgalomban s csaknem valamennyi Nikotex minőségben is, —így különféleségükben oly bőséges a választék, hogy még hatörvény nem is tilalmazná, akkor se lenne szükség zúggyárt-mányokra.

133

Hazánkban talán azért is vannak oly szenvedélyes cigaret-tázók úgy a férfiak, mint a nők sorában, mert a magyar papír-szivarka kitűnő. De az a külsőség is előnye, hogy főleg a világ-háború utáni időkben a kezdetleges fekete felírásokat piros- kék-arany betűk és ízléses díszítések váltották fel.

Szívesen gyújt rá a jó magyar cigarettára.

Cigarettáink jó minősége annál is inkább érdeme a magyardohány jövedéknek, mert a cigarettagyártásnál a legfinomabbkülföldi dohánylevelek mellett, fontos nemzetgazdasági érdek-ből a finom és félfinom hazai dohánytermék mennyiségének egyrészét is fel kell használnia. Készteti erre egyfelől az önellátásuralkodó elve, másfelől az olcsóbbfajta cigarettákban mutatkozónagymérvű kereslet is.

De a finomabb magyar cigaretták egyenrangúak az egyip-tomiakkal, amelyek pedig világhírűek.

Egyiptom a leghíresebb cigarettákat gyártja. Sokan élnekabban a hitben,, hogy Egyiptom maga termeli a híres szivarka-gyártásához szükséges dohányt. Pedig ott egyetlen dohánylevélsem terem, mert Egyiptomban a dohánytermelés törvényilegtilos. Ennek ellenére — azaz hogy alább kitűnik: éppen ezért,cigarettagyártmányai a leghíresebbek. Ennek az a története,hogy az európai államok mezőgazdasági érdekükből kénytelenekerre saját dohánytermésüknek alkalmas javát is felhasználniVagyis nem áll módjukban, hogy kizárólag a legkitűnőbb do-hányanyaggal dolgozzanak.

A legfinomabb cigaretták gyártására alkalmas dohány Ke-leten terem. Addig, amíg Törökországban nem volt monopólium,ott gyártották a világ legjobb cigarettáit. De még a múlt század-ban a szultán birodalmában is bevezették a monopóliumot.Emiatt a Törökországban működő s cigarettagyártást kezükben

134

tartó görög gyárosok áthelyezték üzemeiket Egyiptomba, Közeinégy évtizede megszületett az első egyiptomi modern cigaretta-gyár. Ezt az utóbbi időkig öt olyan nagy gyár követte, amelyezren felüli munkáslétszámmal dolgozott- Húszra tehető a ki-sebb gyárak száma.

Az egyiptomi állam hamar felfedezte ennek az árúcikkneknagyszerűségét, A gyártás fejlődése elé nem gördített akadályo-kat. Ellenben a gyárosokat kötelezte, hogy csakis elsőrendű ke-leti, tehát macedón, görög, török, orosz és újabban japán megkínai dohányt szerezzenek be, Egyiptom összes gyárainak évifeldolgozása nyolcezer tonna levelesdohány, A dohány bevitelé-nek vámja ott az állam évi jövedelmének 40%-át alkotja. Ezmajdnem százmillió fontsterling! Kairói gyáruk háromezer mun-kással és számos töltőgéppel napi hatmillió cigarettát termel.Tantában másfélezer munkással dolgozik egy gyár; napi terme-lése négymillió cigaretta, Agazigi gyáruk a legnagyobb. Hiszem,hogy a dohányosok kíváncsiságát elégítem ki, ha leírom, hogyankészül itt a cigaretta.

Több, tízméteres óriási teremben a hatalmas kötegekbenérkező dohányt osztályozzák. Ötszáz nő végzi gondosan ezt amunkát. Minden levelet külön megszemlél- A különböző jelesfajtájú, kiválogatott leveleket azután áthordják egy másik te-rembe, ahol az erre hivatott keverőmester utasításai szerint el-készítik a keveréket. Mikor ez megtörtént, a keverék a harma-dik terembe kerül. Itt levelenként földreszórják és gép segítsé-gével, mely harmatszerű nedvességet hint, alkalmasan megned-vesítik. Három óra múltán hajszálvékonyságú szeletekben hullaz aranysárga dohány, mely végül a töltőgépekbe kerül. Ittmegszületik aztán a cigaretta: a töltőgépek egy hengerre felcsa-vart, leheletfinom, két ujjnyi széles papírt futtatnak; a futó pa-pírszalagra a gép alsó részén felszerelt nyomószerkezet rá-nyomja a gyár és a szivarka nevét. Innen a papírszelet újra fel-szalad és a gép másik végén már névjegyzéssel ellátva, do-hánnyal megtöltve, megszabott hosszúságúra vágottan, kész ci-garetta omlik egy hosszabb, asztalszerű deszkalapra, mely mel-lett végig munkások állanak, akik a szakadt vagy más hibávalszületett példányokat figyelmesen kiselejtezik. A sikerült új-szülöttek tovább folytatják útjukat. Megint egy másik terembekerülnek, ahol asztalkák mellett ülő munkásnők megszámláljákés százas kötegekbe kötik. A cigaretta innen a gyárépület szá-

135

rítókamrájába kerül, mely külön erre a célra szabályozott hő-mérsékletű. Két nap múlva azok a munkások veszik kezük-ügyébe, akik szárazságát vizsgálják meg. A sok közül kiemel-nek egy-egy cigarettát, fülükhöz tartják, két újjal megnyomjáks a megnyomott dohány hangjából szakavatott nagy jártasság-gal állapítják meg, hogy kellően száraz-e? Ami ezután követke-zik, az már szabványos munka. Húszas, huszonötös és százaskarton valamint bádogdobozok ezrei kerülnek a gyár saját asz-talos műhelyében készült nagy faládákba. Aztán a híres egyip-tomi cigaretta teve és szamár-háton, szekerén, gépkocsin, vas-úton megindul végső célja felé: halálos útjára. Hová? Most azarab városokba, falvakba, Palesztinába, Szudánba és Afrika másországaiba.

Egyiptom cigarettakivitele az európai országokba — a há-ború óta erősen lecsökkent. A legutóbbi években pedig csaknemszünetel. Ε visszaesésnek több oka is van. Komoly szerepet ját-szik az a körülmény, hogy az európai államok — szintúgy azamerikaiak — a beviteli illetéket elviselhetetlenül felemelték.Másrészt nyomós ok az is, hogy Egyiptom, ahol a cigarettátazelőtt kézzel gyártották és ez a készítménye javarészt ezért istudott világhírre szert tenni, — a háború folyamán áttért a gépigyártásra, — ami által az egyiptomi cigaretta jellege aztán ép-pen azt a hírét vesztette el, hogy egyetlen a maga nemében.

Az egyiptomi cigarettakivitel feltűnő csökkenésével ellen-tétben az utóbbi két évtized folyamán ott a belföldi fogyasztásemelkedett rendkívülien, majdnem háromszorosára. Ma márévente egymilliárd darab, európai viszonylatban elsőrangú ciga-rettát fogyaszt csupán maga Egyiptom és Palesztina.

Tehát Európába most csak elvétve jut Egyiptomban ké-szült cigaretta. Tévedés volna ugyanis azt hinni, hogy jelenlegitt eredeti egyiptomiakat szívhatunk. Az Európában egyiptominéven forgalomba bocsátott cigarettákat ezidő szerint Belgium-ban, Svájcban és Németországban készítik. Még Dimitrino gyárais Belgiumban működik, — van ugyan Egyiptomban is egy kisebbkét-háromszáz munkással dolgozó gyára, mely valójában csakfióknak tekinthető s ez nem is dolgozik exportra, mivel Európanem tudja megfizetni az ottkészült cigarettát. Ezért alapítottakegyiptomi cégnevekkel Svájcban és Németországban is cigaretta-gyárakat.

136

A cigarettagyártás Egyiptomban a kivitel akadályai elle-nére, még jelenleg is a legelső iparág. Gyárai görögök, örmé-nyek, szírek és angolok kezén vannak. Említésre méltó, hogyfelszerelésük a legmodernebb. Érdekes egyébként, hogy a görö-gök már javarészt elveszítették a piacot. Gyáraik jelentéktele-nek. Az öt legnagyobb gyár, amelynek termelése fedezi az álta-lános fogyasztás 90%-át, örmény kézen van. Az utóbbi évekbenegy nagy angol tőkeérdekeltség 50 millió fontsterlinggel szán-dékozik hatalmába keríteni, szóval monopolizálni az egyiptomicigarettagyártást és természetesen a piacot. A kisebb gyárakatmár megvásárolták. Most a nagyokkal kísérleteznek, — ha más-ként nem, hát fúzióba lépni.

Hozzátartozik a világhírt szerzett egyiptomi cigaretta tör-ténetéhez, hogy Nestor Glanaclis, a közismert nevű egyiptomicigarettagyáros, aki néhány évvel ezelőtt 94 éves korában hunytel Kairóban, — mint földhözragadt, szegény rumélíai görög ki-vándorló került Egyiptomba, ahol kezdettől cigarettakészítésbőléldegélt. Glanaclis csakhamar ráeszmélt arra, hogy a dohánya Nílus vizével történő megnedvesítéstől rendkívül kellemes,utánozhatatlan zamatot kap. Üzlete akkor indult igazán virág-zásnak, amikor a suezi csatorna megnyitására Eugénia francia csá-szárné Egyiptomba látogatott és megismerte Glanaclis cigaret-táit. Megkedvelte ezeket a különlegességeket és hazatérte utánbevezette a francia udvarnál, ami egycsapásra megalapozta vi-lághírüket.

Szerte a világon az egyiptomi cigaretta-ipar gyártmányaijutottak legjobb hírnévre. Különösen a Dimitrino, Glanaclis,Laurens, Simon Artz, Kiriazi Fréres és Liapopulo márkák, me-lyek nevét a vérbeli dohányos csak áhítattal szokta kiejteni.Ezek erénye nemcsak a dohány minőségében, hanem a tetszetőselőállításban, az ízléses bádogdobozolásban rejlett. Szándéko-san jelzem ezt múltidőben, mert ott jelenleg ezen a téren is vísz-szaesés mutatkozik. A századunk elejéről megszokott bádogdo-bozok helyett most rikító-színű celofánpapírba csomagolják ci-garettagyártmányaikat. Az árakkal pedig nem szállnak le, deaz eredeti huszonötös csomagolásban nemegyszer csak 21, sőt17 darab cigaretta található. Alkudni viszont lehet. Így aztán acsomagoláson feltüntetett árnál egy piaszterrel kevesebbért ismegkapható. Még a Sharia Kamel külön fogalmat jelentő dohá-nyos boltjaiban is, amelyek pedig a legelőkelőbb üzletek, kelé-

137

tiesen pazarul díszített, aranycirádás falú pavillonok, ajtó he-lyett nyitott arab ívekkel és elefáncsont-berakásos kiszolgálóasztallal.

Az emberek elkényeztetett igénye megkívánja, hogy a ciga-rettának külseje is minél csinosabb, csomagolása is minél kífo-gástalanabb legyen.

Jól tudták ezt a törökök szintén és híres cigarettagyártmá-nyaikat, az ,,Ala”-t, ,,Djubek”-et díszes arany ábrákkal éke-sítették.

Ahogy a cigarettagyártmányokban Egyiptom, azonkép acigarettadohányokban kétségtelenül a balkáni és kisázsiai ter-mék vezet. Javarészt ezekből készülnek az egyiptomi cigarettákis. Valaha ezeket a kiváló termékeket egyszerűen törökdohány-nak nevezték. Ma azonban az egykori nagy Török-birodalom so-rozatos lecsonkulása után, a határeltolódások és a jelenlegi or-szághatárok új kialakulása következtében az előzőleg törökdo-hány néven forgalomba került finom termékek elnevezése mostmár a közelebbi termő helye szerint szokásos, — éspedig bol-gár, albán, hercegovinál, macedón, görög, török vagy kisázsiaieredetük szerint, esetleg a termővidék még közelebbi meghatá-rozásával.

Itt említem meg, hogy a legkitűnőbb török dohány SiwríHissar vidékén, Anatóliában terem. A legjobb törökcigarettákgyártásához használják.

Macedonia dohánya úgy a világgazdaság, mint a cigaretta-kedvelők szempontjából jelentékeny fontosságú. A talaj, az ég-hajlat és a dohány hagyományos megművelése nagyban hozzá-járul ahhoz, hogy a macedón-dohánynak úgyszólván nincs isversenytársa. Míg a tengerentúli termelők barna, szivardohánythoznak a piacra, addig Macedónia könnyű árúval, cigarettado-hánnyal szolgál. A balkánháborúk következtében a területeknagyrészt görögkézre jutottak és emiatt visszafejlődött úgy atörök, mint a bolgár dohánytermelés. Cigarettadohányával maGörögország vezet a nemzetközi dohánypiacon. Évente több mint50.000 tonna cigarettadohányt termel. A görögök törekvése leg-újabban odairányul, hogy cigarettagyárakat alapítsanak és a do-hány helyett kész cigarettát tudjanak szállítani.

Ma minden állam ezekről a híres dohánytermő vidékekrőligyekszik beszerezni — legalább is a finomabb cigaretta-gyárt-mányok és dohányok készítéséhez — a halvány, aranysárga, il-

138

latos dohányleveleket, melyekből aztán szakavatott keverésselszületnek az elsőrangú készítmények.

Hogy a fogyasztó fogalmat alkothasson a mai kor legkere-settebb dohánygyártmányának, a cigarettának gyári készítésé-ről, röviden vázolom a magyarországi gyártás folyamatát.

A gyár egyik termében gyakorlott munkáskezek a külföld-ről érkezett, erősen összenyomva kötegelt dohányleveleket fej-tik le gondosan egymásról. Ezután gépi erővel, gyönge légnyomásútján szinte leheletnyi finom párázattal történik a dohány enyhebenedvesítése. Ezek a kissé megnyirkosodott levelek a nagyszakértelemmel végrehajtott szétválogatás és osztályozás meg-történtével egy olyan helyiségben várnak feldolgozásra, amely-nek levegője ha nagyon kevéssé is, de párás, mégpedig avégett,nehogy a dohánylevelek még a feldolgozás befejezte előtt alkal-matlanul kiszikkadjanak.

A gépteremben a munkásnők előírás szerint rakosgatják,rétegelik faalkotmányokba a különböző fajtájú erre előkészíteitdohányleveleket. Ezeknek mennyiségét olyan arányban határoz-zák meg és aszerint elegyítik, hogy milyen minőségű szivarkátkészítenek belőle. A legfinomabb és finom készítmények anyagátkizárólag külföldi, kiváló dohánylevelekből; a félfínom és azolcsó szivarkákét pedig minőségükhöz és árukhoz szabott arányúkülföldi és magyar kerti, valamint nagylevelű magyar dohányokkeverékéből állítják elő.

Az itt ládákba gyűlő levélhulladék nem vész kárba, mertezt a csemegét a pipadohány-gyártmányok feljavítására hasz-nosítják.

A félméternyi magasra felrétegeit egy-egy levélhalmazt agépek 8 cm, alacsonyságú réteggé lapítják. Az így gépi erővelösszenyomott dohányleveleket aztán a félelmetes élű késekszempíllintások alatt szinte hajszálvékonyságú szeletekre vag-dalják.

A dohányleveleket rétegelésük után többé nem permetezikA szálas dohányt már csupán enyhén párás levegő kíséri végigazon az útján, amely a különböző gépek torkán keresztül vezet,amíglen végül mint kész cigaretta-garmada ömlik a munkásokfigyelő szeme elé. Ekkor aztán a gyakorlott munkaerők a leg-kisebb hibában szenvedő példányokat is kiselejtezik, hogy azokmegfelelő újbóli feldolgozás alá kerüljenek, — a hibátlan pél-dányokat pedig más munkások 20—25—50 vagy 100 darabon-

. . . hogy azután a szenvedély tüze eleméssze.

Hogy a gyártás változatos folyamata valamennyi fokánmily teljes gondosságot és szakavatottságot igényel, arról fogal-mat csak akkor alkothatunk, ha figyelembe vesszük, hogy a kü-lönböző gyártmányokhoz mennyi fajta dohány és hányféle gépkellő kezelése szükséges. Ugyanis nemcsak a feldolgozásra ke-rülő dohányfajták száma jelentékeny, hanem a feldolgozás ösz-szes folyamatához szükséges gépek neme és fajtája is. A per-metező, a vágókést köszörülő, a dohányvágó, hüvelykészítő, szi-táló, töltő, porszívó, dobozoló — és még több másféle dohány-ipari gép.

A dohánylevelek rétegelése alkalmával történő, fajta sze-rinti válogatás is nagyon fontos művelet. A magyar kincstárgyáraiban ugyanis nem pácolják a dohányt. Egyedül a Darlingszivarka készül amerikai módszerű pácolási eljárással. Csupána különféle külföldi nemes fajták és megfelelő hazai termékekszakszerű keverésének módja az a titok, hogy milyen cigarettamilyen zamatot nyer s melyik tüzéből milyen kellemes füstgo-molyt eregethetünk.

A szivarkagyártás kezdetben kézi erővel történt és csak atömegcikket képező közönséges szivarkagyártmányoknál kezdetta dohány jövedék gépeket alkalmazni.

A gépi gyártás mellett főleg a finomabb szivarkák gyártásakizárólag kézi erővel folyt,

A szivarkapapíros ívekben állíttatott elő és az ívekből kisszeletekre felvágott szivarkapapírosokból kézi erővel ragasztot-ták a szivarkahüvelyeket, amelyeket kézi erővel töltöttek ki. Aszopókás szivarkáknál a keményebb papírosból készült szopókátkézi erővel illesztették a még ki nem töltött, kézzel ragasztotthüvelyekbe.

ként legtöbbnyire kézzel, csupán kis tasakoló faeszköz segítésé-ogével dobozolják.

139

140

A szivarkafogyasztás növekedésével együtt haladt a szivar-ka-ipari gépek gyártásának tökéletesítése is. A szivarka-iparigépgyártás leginkább azokban az államokban fejlődött ki, ame-lyekben nem volt egyedárúság. Így az amerikai Egyesült Álla-mokban, Angliában, Németországban és Oroszországban.

A szivarka-ipari gépeket munkájuk minéműsége szerint há-rom csoportba sorozhatjuk.

Az első csoportba tartoznak a simavégű, avagy arany-,ezüst-, parafa-, rózsalevél, illetve ezeket utánzó papírosvégű,szopókanélküli szivarkákat előállító u. n. szivarkakészítő gépek,(Strangzigarettenmaschinen): a második csoportba a szopókásszivarkák hüvelyeit készítő szivarkahüvelykészítőgépek, míg aharmadik csoportba a hüvelygépeken készült szivarkahüvelyeketkész szivarkákká kigyártó szivarkatöltőgépek. (Zigarettenstopf-maschinen) .

A szopókanélkülihez jó szokás a szipka.

A m. kir. dohány jövedék üzemében a szóbanforgó gépeklegújabb típusai állandóan üzemben vannak és a gépiberendezésa modern technika haladásának megfelelően állandó felújításalatt áll.

A gépigyártás mellett a dohány jövedék a munkások szo-ciális foglalkoztatása érdekében jelentős számú munkásszemély-zettel kézi erővel is állít elő szivarkákat. A kézígyártás egyip-tomi rendszer szerint történik, ahol a munkások a részükre ki-adagolt szivarkadohány félgyártmányt a gépíerővel készült szi-varkahüvelyekbe töltik fel.

A gépi szivarkagyártásnál foglalkoztatott munkásoknak elő-zetesen ki kell tanulniok a kézi szivarkagyártást. A kézi szivar-kagyártásban kiképzett munkásnők tudják csak a szivarkagépe-ken előállított szivarkákat szakszerűleg elbírálni.

A legkisebb hiányosságban szenvedő gépi szivarkákat kise-lejtezik, hogy azok forgalomba ne kerülhessenek.

141

Úgy a gépi, mint a kézi erővel készült szivarkák a szivarka-szárítóba kerülnek, ahonnan megfelelő fekvési idő után jutnakelcsomagolás alá. Az elcsomagolás alkalmával a szivarkák újbólgondos vizsgálat alá vétetnek és csak a minden tekintetben ki-fogástalan szivarkák kerülhetnek végleges elcsomagolásra.

A m. kir. dohány jövedék a külföldi szivarkagyártás hala-dását állandó figyelemmel kiséri és a korral való haladás érde-kében úgy, mint a múltban is tette, időnkint szaktisztvíselőketküld ki úgy a szivarkagyártás, mint általában az egész dohány-gyártás külföldi tanulmányozására. Így 1929-ben kiküldöttszakemberei Egyiptomban tanulmányozták a világhírű egyiptomiszivarkagyártást és szerzett tapasztalataikat úgy a dohány jöve-dék, mint a fogyasztóközönség érdekében a dohány jövedék üze-mében hasznosították. Az 1936-ik évben pedig az osztrák do-hányjövedék legújabban épült, legmodernebb linzi dohánygyá-rában végeztek tanulmányokat.

A cigarettázásnak még a honvéd is behódol.

A szivarkagyártás versenye az államok közötti viszonylat-ban is erős iramú. Mindegyre újabbnál-újabb és különlegesebbgyártmányok kerülnek piacra. Meg kell állapítani, hogy ebbena nemzetközi versengésben azok az államok, ahol monopol ural-kodik, az élen vezetnek. Ahol nincs monopol, ott az üzleti ver-seny elsősorban a külsőkivitelezés fényűzésével igyekszik hó-dítani.

A minőségi változatosságnál sok helyen szerepet játszik anehéz gazdasági helyzet s ezért potomárú cigarettákat is forga-lomba bocsátanak, melyek — az idők szomorú jeleként — évimilliárd-számra fogynak. De ugyanakkor súlyt helyeznek a ké-nyes igényekre, sőt az idegenforgalom kívánalmaira is, azért,hogy a külföldi vendégek ott olyan cigarettákhoz is hozzájus-sanak, amilyen fajtákhoz és minőségekhez saját hónukban hoz-zászoktak.

142

Ilyen különösség Magyarországon többek között a kellemes,meggyfaszár illatú Darling, amely angol és amerikai ízlésnekmegfelelően készül és nagy közkedveltségnek örvend.

Ausztriában pedig a Virginia-dohányból készült cigarettávaligyekeznek kedveskedni a nyugati vendégeknek, Wienben 1928-ban Stoddard a sajtóban vetette fel azt az eszmét, hogy nemvolna-e helyes, ha cigarettákat virginia-dohányból is készítené-nek. Annál is inkább, mert az angolok és amerikaiak általábana virginia-dohányból készült szivarkát az európai cigarettákkalszemben előnyben részesítik.

Ilyen angol és amerikai származású cigaretták a Came!,Chesterfield, Turkish Rose Tipped, Abdullah 16. es a GoldFlake.

Ez az ötlet Magyarországon sem új, mert már az 189Ö-esévekben forgalomba kerültek a virginía-szivarkák, melyek bel-földi és Virginia dohánylevelek keverékéből készültek.

Talán különösnek látszik, hogy több állam gyárt olyan ci-garettát, ami az angol ízlésnek és igénynek felel meg. Pedig ezkönnyen érthető, mert a cígarettázás szokása még a pipázásigazi fellegvárában, Angliában is alaposan befészkelte magát.Az angolok évente körülbelül 45 milliárd darab cigarettát füs-tölnek el s ennek tízedrészét a nők fogyasztják.

A bolgár is boldogan szívja ízes szivarkáját.

De nemcsak nyugaton uralkodik fokozódott cigarettázásiláz, hanem Európa egész területén. Változat csupán a helyi sa-játosságokban mutatkozik. Ez azonban természetes. Hiszenahány ház, annyi szokás. Például Lengyelországban a hosszúcigaretta a közkedvelt, melynek kétharmada papírszopóka s atölteléke csak öt-hat szippantásnyi. Az ilyen jellegű szivarkamég az orosz uralom hagyománya. Bulgária különlegessége az

143

arasztnyi hosszú cigaretta, amely azonban végig dohánytöl-telékű. Célszerűek az egész kicsiny testű, csak pár szippantásraszolgáló cigaretták, mint például a jugoszláv jövedék „Mignon”nevű szivarkája, — melyeket leginkább színházi vagy mozielő-adás szünetében fogyaszthatnak. Ügyesek a szalma, parafa,aranypapír véggel ellátott cigaretták, melyek nem tapadhatnakaz ajakhoz. Ezeknek volt az őse a viaszkozott végű hajdaniorosz cigaretta. A leleményes üzleti szellem teremtette a rózsa-levél-végű szivarkát, amikor a nagyháború végén általános divatlett a női ajkak rúzsozása, — és ugyanakkor a nők a cigarettá-zásra is rászoktak.

A cigarettázás szenvedélye Európa határain is túlcsap. Avilág minden tája felé, ahol ember él. Jellemző erre az a pana-szos levél, amelyet ,,Egy szovjet-boltos feljegyzései” címmel azorosz Izvesztija újság egy nagy csemegeüzlet Prepelicki nevűigazgatójának tollából 1935-ben közölt. A levél többek közöttarról kesereg, hogy egyetlen alkalmazott, még az igazgató semjogosult a vevőnek többet, mint két kis doboz cigarettát kiszol-gálni. Ε fennálló rendelkezés ellen tiltakoznak az orosz dohá-nyozok és avégett, hogy kaphassanak a megszabott mennyiségenfelül is, kérelemmel unszolják az üzleti alkalmazottakat.

A kozák is szenvedélyes cigarettázó.

Ez élénken bizonyítja, hogy a cigarettázás szenvedélyeOroszországban, ahol az idegélet nyilván felfokozódott, milyerősen uralkodik.

De nemcsak a fehér emberiség hódol a cigarettázás szenve-délyének, hanem a színes-faj is, A kínai meg a japán is szor-galmasan eregeti a szivarka-füstöt, férfía, nője egyaránt.

A cigarettázás Afrikában is annyira elterjedt, hogy már asötétbőrű nőknek is rendszeres szokása.

144

Szorgalmas szivarkázó a japán is.

A primitívebb népek különben nem oly kényesek, mint amodern élet vívmányait megismert és az azok előnyeihez, áldá-saihoz szokott kultúrfajok. A nomádabb élet igénytelen. Beériszivarkából az úgynevezett „nyomor-cigarettával” is. Példa rá,hogy Holland-Kelet-Indíában a bennszülöttek a gazdasági vál-ság következtében újság-papírba sodort cigarettát kénytelenekszívni. 1934-ben több ezer tonna ócska újságpapírt szállítottakJáva szigetére, amiből milliószámra készült a nyomor-cigaretta.És szenvedélyük kielégítésében szerzett ez a bennszülötteknekolyan élvezetet, mint a finom szivarka nekünk.

Nevezetes, hogy a cigarettázás terjedésének az egyik hatal-mas lendületet a krimi háború adta. Nem véletlen az sem, hogye szenvedély terjedésének hullámverését az 1914—1918-í nagyháború duzzasztotta a jelenlegi méretűre. A háború alkalmas me-legágy arra, hogy a dohányzás szenvedélye fokozódjék. A had-járat izgalmai és a háború utáni idegállapot az emberek vágyáta dohányfüst élvezetére érthetően felcsigázza. Az viszont nemcsoda, hogy a dohányzás több módja közül — a gépekre beren-dezett mai világ zaklatott élete leginkább a cigarettának ked-vez. Ma a dohányosok túlnyomó része cigarettázik. A szivarkaa kapkodó, türelmetlen időkhöz illik. Hamar egy szippantás,aztán hajrá! — tovább. Az egymást kergető gondolatok, gon-dok hajszájában az emberek egyik cigarettát a másik után kap-ják elő és dobják el. Rendszerint a felzaklatott idegzet játéka ez.

Általában mindenki a szivarkára kapott rá. A cigaretta:könnyedségével legyőzte minden versenytársát. Érthetőleg, hi-szen a szivarka tömegcikk. úgy viszonylik a szivarhoz, mint agyári termék a kézművesipar portékájához.

A cígarettázás előnye, hogy élvezete közben az emberegyébbel könnyedén foglalkozhatik. A dohányzás különféle mód-jai közül a cígarettázásnak kellett győznie, mert a mai emberhezlényegesen hozzátartozik a szimultán cselekvés és élvezet. Füs-

145

tölés közben ír, számvetést készít, tervez vagy fizikai munkátvégez.

A robajos élettel jött a cigaretta korszaka, Ezé a kis sem-miségé, amit percek, sokszor másodpercek alatt szív el az em-ber. Csak néhányat szippant belőle, aztán továbbdobja. Nemköti le, nem kényszeríti kényelembe, vele való törődésre. Időbesem kerül az elszívása.

Ez a cigaretta a mi gépies ütemű, kedélye-fogyott, idegeskorszakunk szimbóluma!

A szivarkára a néger is rákapott.

Népszerűségét legjobban bizonyítja a statisztika, mely sze-rint a világon naponta 300 millió gyárilag készült cigarettát fo-gyasztanak. Emellett a sodrott és sajáttöltésű cigaretták fogyasz-tása napi 200 millióra tehető. Ez végösszegben napi félmilliárd!Ami hatalmas mennyiség, óriási szám! De ha a földkerekségkétmíllíárdnyí élő emberét tekintjük, naponta csak minden ne-gyedik emberre jut ma egy cigaretta, ami végeredményben mégmindig oly csekély szám, hogy könnyen többszörösére hatványo-zódhat.

A cigarettának tehát nemcsak nagy a jelene, de a jövője —előre nem látható módosulásaival — még nagyobb!

Amíg a cigaretta a papíros-szivartól eljutott mai tökélyéig,természetesen eddig is sokféle változtatáson, módosuláson esettkeresztül.

A cigaretta őse kúpalakú volt és külső végét dohányszínűpapírburkolat vonta be. Szopókája előbb nád, majd üvegcsö-vecske volt. Csak későbben tértek át a vattázott papírszopókáshüvelyre és csupán legújabban vezették be a különféle füstszűrősszopókájú hüvely-újdonságokat. A cigarettapapírokban különö-sen a francia és olasz gyártmányok kiválóak.

Annakidején, amikor a cígarettázás még gyermekcipőbenjárt, főleg a szivargyárak érdekeltjei híresztelték a szivarkárólazt, hogy ártalmas, mert a papír füstje tönkreteszi a tüdőt.

146

Amióta a tudomány pontosan megállapította, hogy 25 ciga-rettához 0,8 gr, papír kell, mely lassan elhamvasztva 0.06927gr. hamut ad. Ez a hamu rendszerint vas, réz, ólom, mész, ultra-marin és silicium részeket tartalmaz, A vizsgálatok alapján a 0,8gr, papír hamujából 0.000128 gr, réz és ólomoxid képződik — sha ez mind a tüdőbe jutna, akkor is 25 éven át szívhatnánk napi25 cigarettát, hogy egyetlen gramm ólomoxidot szívjunk a tü-dőbe, A papír miatt tehát nem ártalmas a cigaretta. Nem is volt,nem is lehetett eredménye az üzleti versengésből fakadó, ezzelellenkező híreszteléseknek,

A cigaretta meghódította az egész világot. Mindenhol el-foglalta trónját. Kastélyokban és vityíllókban egyaránt a szí-varka füstje karikázik. Már a földműves nép zöme is, mikorszántja az ugart vagy boronálja a szántást — amíg darvak he-lyett repülőgépek húznak el a feje felett — az új idők új szo-kásaiba illeszkedetten pipa helyett cigarettából eregeti a füstöt.

így csínált a cigaretta végeláthatatlan frontot és a cígaret-tázás szabadságának az emberiség így esett rabságába.

A dohány gyógyító és egyébelőnyös hatása.

Amikor a dohánynövényt őshazájából átpalántálták Euró-pába, hatásairól a felfedezők oly különöseket beszéltek, hogynem csoda, ha az európai ember hamarjában azt sem tudta, mitkezdjen vele. Az egyik, mint dísznövényt ápolta kertjében, Amásik, mint gyógyfüvet termelte. Akadt, aki száraz levelét el-füstölve élvezte és akadt, aki a dohánylevél felszippantgatottlisztjével csiklandozta orrát,

A dohány lassan közhasználati, aztán élvezeti, végül köz-szükségleti cikk lett.

Nincs még egy másik ilyen növény, amelyik körül ennyiharc folyt volna és nincs, amelyik a sikereket így tudta volnafelhalmozni.

Valóban rászolgált a csodanövény elnevezésre,A dohány balzsamereje azonban, ha bámulatos is, de nem

csoda. Manapság erre már beható tanulmányozások, alapos kí-sérletek eredményei tudományos magyarázatot adnak.

A dohánynak, mint gyógyfűnek használata régebben csupánemberi ösztönösségen alapult, Közép-Amerika indiánjai példáulsebek gyógyítására is használták,

Európában a dohánynak, mint gyógyszernek, használatanemcsak ösztönösségen s ebből eredő szokáson és hagyományonalapult, hanem sokrétű tudományos kísérletezés eredményén is.

A dohány jótékony hatásait már évszázadokkal ezelőtt ész-lelték az akkori kuruzslók és orvosok,

Jean Nicot, mikor egyik szolgájának gyermeke orrán fe-kély támadt, majd pedig amikor szakácsa felsebezte kezét, —vízben áztatott dohánylevél-borogatással gyógyította meg, Afrancia anyakirálynőnek, Medici Katalinnak pedig kínzó fejfá-

148

jása ellen őrölt dohányt küldött. A tubák felszippantása kitű-nően használt, megszüntette a fejfájást.

Bourgeois Lujza, IV. Henrik francia király házi orvosnőjeerős dohányfüst segítségével úgy húzta ki a fogfájás-ban szenvedők fogát, hogy alig éreztek fájdalmat. Gondoljukcsak meg: az 1600-as évek elején fájdalommentes foghúzás! Mi-lyen híre terjedt ennek. S nem is volt benne boszorkányság. Abeteggel csak mélyen leszívatta az erős dohányfüstöt, hogy kellőkábulatba essen.

Az ilyen eredmények a dohány gyógyhatásának jóhírét kel-tették és természetes, hogy a növényt a legkülönbözőbb gyógyí-tási célokra kezdték használni.

Az akkori herba sancta, panacea, stb. elnevezései is jórésztnyílván gyógyhatására vonatkoznak.

A XVI. és XVII. században számos orvos kárhoztatta a do-hányzást, de mint gyógyszert ajánlotta és alkalmazta a dohányt,így szerepelt az újonnan megismert növény hosszú időn át azorvosok által rendelt gyógyszerek sorában.

A dohányzás tilalmazásával csaknem egyidőben a csodanö-vény és készítményei helyet kapnak az akkori gyógyszertárak-ban. A többi gyógyszer között, orvosi rendeletre árusították nem-csak a Syrupus Nicotíanaet, Cineres Tabacot, Oleum Níco-tíanaet, Unguentum-, Emplastrum- és Aqua Nikotianaet, hanema tubákot, sőt a „Fistula anglíca pro tobaco”-ot, azaz a pipát.

A dohányból a különféle célú gyógyszerkészítmények mel-lett olyan kivonat is készült, mégpedig Pompadour márkiné ta-lálékonyságából, — amely élénkíti az emlékezőtehetséget, aszervezetre frissítőleg hat, sőt a magasabbrendű szellemi tevé-kenység felfokozására is alkalmas.

Egyesek mégis előszeretettel szokták megállapítani a do-hányról, hogy méreg. Azonban ez a megállapítás is csak meg-erősíti azt az igazságot, hogy a dohány orvosság. Mert hiszen, améreg kellő adagolásban gyógyszer. Rendszerint éppen a mér-gek a legkitűnőbb, leghatékonyabb orvosságok. Kellő mennyiséggyógyszer, túlzott mennyiség méreg. A megfelelő mennyiség nemártalmas a dohányfüstből sem, sőt hasznos.

Különös, hogy amikor a polgári és egyházi hatóságok a do-hányzást vasszigorral kezdik tilalmazni, az orvosi irodalom milysokat és mily behatóan foglalkozik a dohánnyal, valamint elő-

149

nyös hatásaival. Ez a tudományos értékelés azután is folytató-dott, amikor a tilalmakat megszüntették.

Az előző fejezetekben már említettem néhány régi, olyankönyvet, amelyben a dohány értékével foglalkoztak. Itt érdemesmegismerkednünk azzal, hogy az orvosok évszázadokon át mi-ként vélekedtek a dohányról és gyógyító erejéről.

Paucovius 1656-ban írja: „A dohányzás kellemesen bódít,tisztítja a szájüreget, csendesíti a fogfájást, megóv a járványtól.”

Petrus Morellus „Methodus praescribendi formulas reme-diorum” című 1659-ben megjelent könyvében a dohány forráza-lát kitűnő hánytatószernek tartja.

Heurnius, aki a leydeni egyetem orvosprofesszora volt, aztírja, hogy a dohányzás használ az agynak, mert minden tisztá-talanságtól megszabadítja. A dohány forrázatával történő öblc-getés fogfájást enyhít, sőt mulaszt. A dohányfüst apasztja azorrban és a szájban a hidegnyálkát.

Wernicke német professzor írja: ,,A hamburgi nagy kolera-járvány idejében észleltem, hogy a dohánygyári munkásokatúgyszólván egészen kerüli a járvány. Ebből azt következtettem,hogy a dohány jótékony hatású a bacillusok megölésére. Kísér-leteim közben nemcsak a dohánylevélbe burkolt kolera-bacillu-sok, de azok a bacillusok is, amelyeket dohányfüst érintett, el-pusztultak. A dohányzás tehát egészségesnek mondható.”

Bellott francia orvostudor írja: ,,A dohányzás idegrendsze-rünkre megnyugtatólag hat. Ilyen hatása folytán ajánlatos a do-hányzás a túl temperamentumos nőknek is. Sajnálni lehet azt azembert, aki feketéjét dohányzás nélkül szokta elfogyasztani,mert az nem tudja, mi az élvezet.”

Bontecoe Cornelius frankfurti professzor írja tanulmányá-ban: ,,A dohányzás a vérkeringést gyorsítja s a nőknek nemcsakaz volna a kötelességük, hogy dohányzó férjüknek kezére jár-janak, hanem az is, hogy a dohányzásban jópéldával járjanakelőV'

Egy 1727-ben megjelent szakkönyv, mely több híres orvosbevált recept-gyűjteménye, — többek között azt javallja, hogya dohányt különböző illatos növényekkel keverve és porítva jóeredménnyel lehet használni különféle orrbajok ellen. A do-hányfüst szívását pedig fogfájás és hurutok ellen ajánlja.

A szerecsendió-, rózsa-, fahéj-, levendula- és majoranna-olajjal illatosított finom tubákokat a XVIII. században előszere-

150

tettel szippantották orrba, különösen nátha ellen, mert bebizo-nyult, hogy a dohány az orr nyalka-hártyáira szárító hatású, le-húzza a felesleges nedvességet és ezáltal elősegíti a nátha meg-szűnését-

A francia tudós, Tissot, a XVIII, században megjelent köny-vében azt írja, hogy akik a dohányzáshoz egyszer hozzászoktak,azok a dohányzásban keresik egyetlen vigaszukat. Fogfájás el-len kiváló gyógyszernek tartja a dohányfüstöt, mert fájdalom-csillapító hatása van,

A régi magyar tudósok közül Weszelszky Antal ,,A növény-palánták országából való erdei és mezei gyűjtemény” című1798-ban megjelent művében szeretettel dicséri a dohányt. Eztírja: „Kílsőképpen ezer meg ezer módon élnek vele. Füstjével arossz levegő ellen. Ragadozó nyavalyák ellen pesííses időbenkész theriák, Rühet, koszt, büdös férgeket űz a dohány főtt ievs,ha avval mossák, Dagadásokat oszlatnak a rajok rakott do-hánylevelek. Fekélyes sebeket tísztítnak, gyógyítnak, kentse-fentsét tsinálnak belőle, — Egyszóval ki a dohányfüstnek, porá-nak hasznát nem érezte, nem lehet az járatos a természet tu-dományában és enélkül a legvénebb ember is a világnak nempróbált lakosa, hanem tsak gyermek.”

Abban az időben tetszhalottaknál, vízbefúlóknál is használ-ták a dohányfüstöt, csőre alakjában, mint izgató-szert.

J. Frank „Handbuch der Toxicologie” α, 1803-ban megje-lent könyvében a dohányfüst csőrékről azt írja, hogy mérgezésekalkalmával hasznosak,

Gmelin ugyanebben az időben megjelent művében állítja,hogy a dohány nagyon hasznos gyógyszer. Kivonata a nyáíkátmellbajok esetében erőteljesen eloszlatja.

Fowler módszere szerint vízkórság ellen is használták a do-hányt — és dicsérték hatását.

Egy évszázaddal ezelőtt megjelent népszerű orvosi könyvszerzője arra biztat, hogy: Nedves, ködös időjárás esetén dohá-nyozni kell, hogy az ártalmas párák beszívásának káros követ-kezményeitől megmeneküljünk.

Azóta az orvosi tudomány sokat haladt — és miután a ní-cotint élvezők száma egyre gyarapodott, behatóan foglalkozottazzal a kérdéssel, hogy a dohány ártalmas-e vagy hasznos azemberi egészségre?

151

Általánosan vallják a dohányzók táborában, hogy a dohányfüstje a szájüregbe kerülő baktériumok fejlődését megnehezítiés a száj üreget bizonyos mértékben fertőtleníti. Ezért a dohányfüstje hasznos és egészséges. Hogy ez a felfogás gyógyászatiszempontból mennyiben fogadható el, arra nézve dr. WolfGyörgy alapos kutatásokat végzett. Ezekből a laboratóriumivizsgálatokból kiderült, hogy a pipa, szivar és cigaretta füstjevalóban gátolja a baktériumok fejlődését. A vizsgálatok meg-állapították, hogy a dohányfüst hatásának kitett tífusz, difteria,vérhas és náthaláz-bacillusok, valamint a kolera-vibriók csíráinem fejlődtek tovább. A kísérletekből az is kiderült, hogy a do-hányfüst a náthaláz bacillusokat megöli. A dohányzás tehát óva náthaláz betegségtől.

A baktériumok fejlődését gátló anyagok a dohányfüstnekolyan alkotó részeiből kerülnek ki, amelyek vízben, illetve nyál-ban oldódnak. Hasznos tudni, hogy a baktériumfejlődést gátlóhatását a vattán átszűrt dohányfüst csak jelentéktelen fokigveszti el.

Az orvosi kutatás széltében a nagy világon mindjobban ki-terjed a dohány különös hatásainak vizsgálatára. Így legutóbbAmerikában dr. H. W. Haggard és dr. Greenberg ismert orvos-professzorok nyilatkoztak együttesen végrehajtott kutatásukról—és arra az értékes megállapításra jutottak, hogy a dohány él-vezete az emberi szervezetre nem ártalmas, sőt a mértékletesdohányzás határozottan az egészség javára szolgál. A nícotinugyanis élénkíti az emlékezőtehetséget és általában az agy mű-ködését. Enyhíti a fáradtságot, csillapítja az ingerültséget. Adohányzás a test cukorkiválasztását előmozdítja és ezzel a véralacsony cukortartalmát eredményezi, ami az egyenletesebb vér-keringést segíti elő és ezáltal kellemes közérzetet teremt. Mind-ez a dohánynak abból a hatásából ered, amelyet a belső elvá-lasztású mirigyek működésére gyakorol, — ami által a vér vegyiösszetétele állandóbb és ellenálló-képesebb lesz.

A dohányzásnak ezekszerint hasznos és fontos élettani ha-tása van.

A Nobel-díj nyertes Werner-Jauregg wieni professzor abbana tekintetben szeretné visszaidézni a múltat, hogy a fejfájásnálmegint a tubákot használnák, mert ellene nem ismer alkalma-sabb szert. A leghatékonyabb tüsszentetőnek tartja. A tüsszen-tésnek pedig az a hivatása, hogy könnyítse az orrba jutott fölös-

152

leges agyvíznek eltávozását. A tüsszentés tehát helyet csinál azorrban az agyvíz további lefolyásának, ezáltal az agyvíznek azagyra gyakorolt nyomása lecsökken, vagyis a fejfájás enyhül.

Nem maga a tubák a gyógyítószer, hanem a tüsszentés, amitazonban a tubák idéz elő. Ez a gyógymód egyszerű és olcsó s to-vábbi előnye, hogy a legmakacsabb esetekben is hatásos.

Amikor a legmodernebb gyógyászat is azt javasolja, hogylegjobb visszatérni erre a régiek bevált orvosságára, — leszűr-hetjük belőle a tanulságot.

Az orvosok már régebben ajánlották a dohányzást egyesolyan betegségek ellen is, amikor a bajt paraziták okozzák. Ígybizonyos gégebaj ellen a dohányzást, mint orvosságot használ-ják, mert valószínű, hogy a nicotin a parazitákat megöli vagylegalább is ártalmatlanná teszi s káros hatásukat ellensúlyozza.Bonctermekben, különféle kellemetlen subjektív-érzések ellensokszor nagyon erős dohányt használnak. A nicotinnak vagy anyers dohánynak a baktériumokra ható azt a tulajdonságát,hogy a parazitákat megöli, két amerikai tudós, Hunter és Harleyarra használták fel, hogy kísérleteket végezzenek, vájjon a szer-vezet fejlődésére van-e a dohánynak valóban hatása. Vizsgáló-dásuk arra az eredményre vezetett, hogy kellő mértékben ada-golva, a fejlődést elősegíti, — ami csakis azzal magyarázható,hogy a nyers dohány megöli a szervezetben lévő és élősködő ba-cillusokat, természetesen ott, ahová táplálkozás folytán a dohányeljutott, a gyomorban, a bélben lévőket.

A tudományos kutatások eredményei megnyugtathatjákazokat is, akik a dohányzás és rákbetegség között összefüggéstvélnek. Az Országos Közegészségügyi Egyesület folyóirata, az,,Egészség” közölte az Angol Rákkutató Bízottság jelentését,mely 10.000 orvos statisztikája alapján készült a rák elterjedé-séről. Ennek a kitűnő munkának egyik következtetése az, hogya dohányzásnak a rákkal semmiféle összefüggése nincs. Ez amegállapítás a dohányzóknak bizonyára nagy örömére fogszolgálni.

Korántsem oly kártékony tehát a dohány, mint amilyen őr-dögnek ellenségei lefestik.

Mindenesetre nem felesleges tudni: hogyan kell dohá-nyozni, hogy az egészségre ne legyen káros? Ez a kérdés gyak-ran felvetődik, de még az orvosok is csak ritkán adnak rá pon-tos választ.

153

Az olyan orvos, aki nem dohányzik, rendszerint a dohány-zás ellen foglal állást. Míg a dohányzást élvező orvos megértőenengedélyezi a dohányzást.

Az elágazó felfogások folytán nem lényegtelen tudni, hogymily módon dohányozzunk.

Van a dohányzásnak elő nem írt szabálya, melyet hasznosfigyelembe venni.

Általában azok a túlkapások, amelyek egyrészt a szivar vé-gének rágásában, másrészt a füst lenyelésében, illetve a tüdőre-szívott füst huzamos visszatartásában nyilvánulnak — nem elő-nyösek, sőt kevésbé ellenálló szervezetekre ártalmasak is le-hetnek.

Néhány évvel ezelőtt a német idegorvosok Frankfurtbannagygyűlést tartottak, ahol behatóan foglalkoztak ezzel a kér-déssel, Dr. Fröhlich a tanácskozások tanulságait leszűrve azalábbi irányadó szabályokat állította fel:

1.) A füst a beszippantás után, amennyire csak lehetségesa szájból kibocsátandó. Ha a füst indokolatlan mennyiségbenbenyomul a légcsövekbe, kellemetlenséget okozhat,

2.) szivarozásnál vagy a szopókátlan cigarettázásnál óva-kodni kell a meleg füst mohó leszívásától. Ezért előnyös a szipkahasználata, mert amíg azon a füst keresztülhatol, kellően veszítmelegségéből. Ugyanezen okból a pipázók használjanak fel-váltva több pipát, melyek könnyen tisztíthatók — s hosszabbfajta pipaszárat, lehetőleg nicotinfogóval.

Az az egészséges szervezetű ember, aki erre figyelmet szen-tel — naponta bőségesebb adag szivart, cigarettát, illetve pipa-dohányt fogyaszthat el, a szabályok betartása mellett mindenkáros hatás nélkül.

A növendék ifjúságnak, zsenge korában nem volna szabada dohányzást megengedni, mert több idegbetegség a fiatalkori,tehát a túlkorán kezdett dohányzásra vezethető vissza.

Mint legfontosabb szabály, mindig szemelőtt tartandó, hogya dohányzó helyiséget alaposan és gyakran kell szellőztetni.Azoknak az embereknek, akik hosszabb ideig tartózkodnak füs-tös, szellőzetlen helyiségben, voltaképen a nehéz, szemet-csípő,füsttől terhes levegő árt és nem a szivarozás vagy a cigarettázásélvezete. Erre vall, hogy az ilyen füstös levegőben tartózkodástaz is, aki egyébként részt sem vesz a füstölésben, megszenvedi.

154

Már egyetlen esetben is meg lehet erről győződni, ha szűk észárt helyiségben többen erősen dohányoznak.

A dohányt tehát okkal-móddal kell élvezni.Lucullus, Brillât Savarin épúgy megszenvedték a jólét fék-

telenségeit, mint az a dohányos, aki e szenvedélyének szertele-nül hódol. Azonban, hogy a dohányzásból mennyi a mértéktelen,ez teljesen egyénileg értelmezendő, mert hiszen nem az a része-ges, aki sokat iszik, hanem aki annyit, amennyitől lerészegszik.

Igaz tehát, hogy a mértéktelen dohányzás nem használ azegészségnek. A túlzott dohányzás pedig a szervezetnek ártal-mára is lehet. De ez nem jelenti azt, hogy tartózkodjunk a do-hányzástól — mert melyik az a földi élvezet, amely nyakló nél-kül habzsolva nem árt? A szeszes ital is árt, ha kelleténél töb-bet fogyasztunk. Árt a legfinomabban elkészített étel is, ha túl-terheljük vele a gyomrot. Árt minden testedzés is, ha túlhajtot-tan gyakoroljuk. Még a gyógyításra szánt gyógyszer is árt, hatöbbet vesz be a beteg belőle, mint amennyit gyógyulása megkí-ván. Nem szóvirág tehát a régi közmondás, hogy „A jóból ismegárt a sok!”

A dohányzással is nyugodtan élhetünk ...

Az a rövidreszabott s már-már szállóige azonban, hogy ,,Λdohányzás árt,” távolról sem állja meg a helyét — mert hiszenépp oly joggal lehetne azt is állítani, hogy az étkezés árt vagya sportolás árt, sőt — horribile dictu! — a gyógyszer árt!holott minden földi jóból csak az árt, ami több a kelleténél.

A dohányzással is nyugodtan élhetünk, csak vissza ne él-jünk vele.

Beintema van Peuna holland orvos Hágában 1690-ben ki-adott „Tabacológia” című művében arra ösztökél: ,,A dohány-zásra minden férfit és nőt fel kellene szólítani, hogy hosszú ésélvezetekben gazdag életnek örvendezhessenek.”

155

Ezt az évszázadokkal ezelőtt felállított tételt a mai életva-lóságok is bizonyítják. A legzaklatottabb életű emberek, akikszinte matuzsálemi kort értek el, nem lehet véletlen, hogy dohá-nyosok voltak. Hogy elsősorban a magunk történelméből szedjeknéhány szemelvényt: Kossuth Lajos aggastyáni időt ért el. I.Ferencz József szintén. Ugyancsak Görgey Arthur, Jókai Mór,Tisza Kálmán is — és még temérdeken, akik valamennyien szen-vedélyesen dohányoztak. De nemcsak a magyar történelem soknagyja és a magyar élet névtelenjeinek hatalmas tábora ért eiés ér meg az erős dohányzás mellett aggastyáni kort, hanem avilág minden részén jelenség Peuna holland orvos hajdani taná-nak igazsága, hogy a hosszú életnek a dohányzás az egyik titka.

Hiszen, ha valóban olyan kártékony, olyan méreg volna adohány, amilyennek esküdt ellenzői állítják, akkor már egyetlentörök sem lenne életben, mert köztudomású, hogy a törökök reg-geltől-estig szívják magukba ezt az állítólag ölő mérget. De eb-ben mégis éppen az a különös, hogy talán egyetlen európai faj-nak sincs annyi százévesnél idősebb élő egyéne, mint éppen atörőknek.

Erre még számtalan érdekes példa kínálkozna, de csakegyet-kettőt sorolok fel:

Az egyik olaszországi városkában nem rég halt meg, még-pedig 107 éves korában dr. Giovanni Cortani, aki orvos volt ésszenvedélyes dohányos. Nevezetes, hogy még 90 éves korába ais tudott orvosi gyakorlatot folytatni. A világháborúban, mint azegyik kórház vezetője vett részt és — élete végéig serényendohányzott.

Trinidad egyik lakosa, Pollen Péter mostanában érkezett el100. születésnapjához és azzal ünnepelte meg, hogy fejest ug-rott a Wyna folyóba és harmincöt méter távolságot úszott a vízalatt. Megtudakolták tőle, hogyan élt, hogy aggságára is il venszívós természete maradt. Kijelentette, hogy a hosszú élet titkaa forró délszaki égöv alatt sokat pipázni! . . . Reá aztán igazánsenki sem foghatja, hogy ártott volna neki a dohányzás.

Canada egyik indián táborának legöregebb asszonya, a 114éves Maria Anna Tamokveg, aki a jezsuita hittérítők feljegyzé-sei szerint 1830-ban kapta a keresztségét, — már 108 éve pipá-zik. Ez az indián vénasszony még sohasem volt beteg. Legutóbbmeglátogatta egy orvos. Megvizsgálta és azt javallottá, hogyszokjék le a dohányzásról. Az indián öregasszony méltatlan-

156

kodva válaszolt: hatéves korom óta, tehát 108 éve pipázom; haeddig nem ártott, minek hagynám most abba?

Még érdekesebb az a litván parasztasszony, aki Plikiskainevű faluban él 106 év óta. Az öregasszonynak az a meggyőző-dése, hogy azért érte meg ezt a magas kort, mert világéletébenszenvedélyesen dohányzott. Amint mondja, le akarta szoktatniróla a férje, aki nem volt dohányos. Azonban a férj már régenmeghalt s most az öreg anyóka örül, hogy nem hallgatott férjére.

Tudjuk, hogy azóta, amióta a cigarettázás dívik, a dohány-zás szenvedélye rohamosan és általánosan elterjedt. Amikor te-hát napjainkban majdnem minden felnőtt dohányzik, alkalomnyílik arra, hogy feltegyük a kérdést: A hosszú élet elérését ká-rosan vagy előnyösen befolyásolja-e a dohányzás? A kérdésbetapasztalatból, statisztikából merített választ ad Sír ThomasOliver, London egyik legtekintélyesebb orvosa, aki tavaly elő-adást tartott, amelyben tudományos vizsgálatok alapján azt fej-tegette, hogy az emberi átlagos életkor egy évszázad óta 10—12évvel emelkedett.

Ebben a megállapításban leginkább az a figyelemreméltó,hogy a dohányzás szokása éppen az utóbbi évtizedek óta örvendóriási elterjedtségnek. Kétségtelen, hogy ennek és az életkoremelkedésére vonatkozó kedvező eredmény elérésének időbeliegybeesése nem lehet véletlen. A kedvező eredményből rész il-leti a dohányzás előnyös hatását is.

Akadnak ugyan, akik mindenáron ellenvéleményen szeret-nek lenni. Akadnak, akik a dohányzásról is csak rossz tulajdon-ságokat hangoztatnak, jó és előnyös oldalait pedig elhallgatják.

Az igazi dohányosok az elfogult, ócsárló érvelésekre nem ishederítenek. És okosan is teszik, mert hiszen a világ nagy szel-lemei sem törődtek a dohány csepülésével. Ellenkezőleg, a do-hányfüsttel barátságot kötöttek és tartottak. Hogy a legkitűnőb-bek közül csak néhány nevet említsek: Newton, Bismarck, Sha-kespeare, Luther, Lessing, Spencer, Napóleon, Edison . . . ha-zánk nagyjai közül pedig Kossuth, Deák, gróf Tisza István, Köl-csey, Csokonai, Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Arany, Petőfi,Jókai, Mikszáth, Eötvös Károly, Tóth Béla, Rákosi Jenő, Gár-donyi és még felsorolhatatlanul sokan . . .

Önkéntelenül eszébe jut az embernek Pierre Louys meg-kapó párbeszéde, mely a nympha és a költő között folyik le. Atündér az új idők minden vívmányát elmésen cáfolja és bizo-

157

nyítgatja, hogy azok vagy nem újak vagy haszontalanok. Azújak közül tökéletesnek egyedül a cigarettát, az idegnek ezt azsongító örömét fogadja el.

A jelen kor emberének annyi baja-gondja, hogy az orvositudomány rideg oktatásával sem szabadna megtagadni tőle adohányfüstöt, mely gyakran egyetlen barátja. Az ember és a do-hány baráti viszonya bölcs megértésének mintaképéül említhe-tem fel dr. Ducks Gábor orvos őszinte véleményét:

Akik a harctér poklát járták vagy a hadifogság sanyarúsá-gát szenvedték s látták vagy tapasztalták a dohány varázsoshatását, azok bizony jobban fontolóra veszik szavaikat, mielőtta dohányzást szapulnák.

Ha a katonát szomjúság epesztette, éhség gyötörte, ha ro-hamra indult vagy a pergőtüzet szenvedte, ha szorongatta szí-vét a honvágy, ha szerettei közé békés otthonába vágyott — mivolt egyetlen balzsama, vigasza? a dohány ... a dohányfüst. ..

Akiben van igazságszeretet és hálaérzet, az sohasem feled-kezhet meg a dohány jótékony szolgálatáról.

És egyetlen orvos sem intézheti el a szokásos szólammal,hogy „Tilos a dohányzás!” — hanem bölcsen mérlegeli a do-hányzás előnyeit is és megérti, hogy a dohányzást az egészségesember kívánja; a betegnek nem kell; hiszen ismeretes, hogy alábbadozó beteg első rágyújtása már éppen a jobbanlét jelénekszámít. . . Aki tehát kívánja a dohányt, az egészséges ember; ésaki viszont egészséges szervezetű, azt meg nem kell félteni a jó-zan mértékű dohányzástól.

A nikotin és a dohány nikotin-csökkentése.

Minden dohányos tapasztalhatta, hogy első füstölési kísér-lete szokatlan, kellemetlen érzéssel jár. A dohányzást mégisfolytatta, — mely aztán rövid idő múltával már élvezetet nyúj-tott, sőt, csakhamar szinte szükséglete lett a szervezetnek.

Felvetődik a kérdés, hogy miért dohányzunk? Mire jó a me-leg füst szívása? a bodor, kékesszürke füst eregetésében vájjonmi jót és kellemeset lehet találni? A dohányzás közben érez-hető íz és illat az, amit az ember elsősorban szeret. Azonkívül azidegekre megnyugtatólag hat a dohányzással együttjáró, meg-szokott, csaknem szertartásos mozdulat-sorozat, — mint a tárcaelővétele, a szivar vagy cigaretta végig tapogatása vagy a pipakézben tartása, tömése, stb.; aztán szájba vevése, a rágyújtás,a füst kifúvása, a füstgomoly látása, a hamuval történő bíbelő-dés .. .

... a hamuval bíbelődés ...

Mindezekre az ember annyira beidegződik, hogy gyakortavisszakívánja és megismétli.

A kellemességek sorozata mellett azonban számolnunk kellazzal, hogy a dohány szervezetünkre károsan ható mérget istartalmaz.

159

Ezt a mérget 1828-ban Posselt és Reimann vegyelemezték— és a dohány európai atyjának, Jean Nicotnak emlékezetéreelnevezték ,,nikotin”-nak.

A tudományos vizsgálódások azóta sem szűntek meg. Fon-tos is a dohány sajátsága iránt lefolytatott minden kutatás, merttermelésével, gyártásával, árusításával az egész világon sok em-ber keresi meg kenyerét. Ezért érthető, hogy minden kultúr-ország kormánya beható érdeklődést tanúsít az annyi emberneklétfenntartást nyújtó dohány iránt; ugyanakkor a fogyasztó kö-zönség kívánalmaira és az ezzel kapcsolatos közegészségügyreis fokozottan súlyt helyez.

A dohány feljavítása, nemesítése és nikotintartalmának eny-hítése érdekében méltán szentel a tudomány alapos tanulmá-nyozást.

Kétségtelen, hogy a kereskedelmi dohány értékét elsősor-ban származása, azután pedig a gondos kezelés adja meg, mely-nek során finom, illatos illóolajok keletkeznek, amik a dohány-nak kellemes zamatot kölcsönöznek.

Ha egy elszívott cigaretta füstszűrős szopókáját széjjel-bontjuk, a papíron sárgás-barnás színeződés mutatkozik. Álta-lánosan elterjedt hiedelem, hogy ez a nikotin. Annyira, hogy adohánygyártmány nikotin tartalmának fokát laikus szemmelaszerint szokták megállapítani, mennyire halvány-sárgás vagysötéten barnás ez a színeződés. Ez a hiedelem azonban téves,mert a nikotin színtelen. Ellenben ezt a színeződést kátrány-anyagok okozzák, melyek a dohányfüstben dr. Neumann-Wen-der német tanár szerint is kimutathatók.

A dohány általában annál gyengébbnek ízlik, minél kisebba nikotin tartalma.

A dohányból a nikotin csak megfelelő vegyi eljárással vá-lasztható ki. Az így kivont tiszta nikotin erős méreg. Egy ember-élet kioltására 0.03—0.04 gr. elegendő. A tiszta nikotint megfe-lelő hígítással rovarirtásra használják. Hogy hatósági engedélynélkül, könnyen hozzáférhető legyen, a m. kir. dohány jövedék,,Niktin” elnevezéssel szappanvegyület alakjában is forgalombabocsátotta. Nélkülözhetetlen gyümölcsösökben s általában növé-nyeken élősködő férgek ellen. Minden dohányárudában beszerez-hető. A dohánynak ez a mérge, a nikotintartalma számos tu-dóst ösztönzött annak kutatására, hogy az élvezetre szánt do-hányt illatának, zamatának elvesztése nélkül miként lehetne

160

mentesíteni az ártalmas tartalomtól; vagy legalább is azt elérni,hogy a káros anyagok minél kisebb mennyiségben juthassanak adohányzó ember szervezetébe.

Hogy ezeket a vizsgálati eredményeket kellően értékelhes-sük, érdemes először megismerni azt a vegyi folyamatot, ame-lyen a dohány elégés közben keresztülmegy. Az égő cigarettá-nál vagy szivarnál a hamu-kúp mögött parázslík a dohány vé-kony égő rétege. Az égés folyamatossága újból és újból friss le-vegőt igényel, amit szippantásainkkal juttatunk a tűz magjához.A friss levegő oxigénjének segítségével a dohány elparázslik —de a tűz tövében a még el nem égett dohányból nikotin és páraszabadul fel, valamint desztillációs termékek képződnek, melyeka szippantott füsttel együtt a szájba kerülnek. Így a füsttel aszáj üregbe kerül többféle illóolaj is, valamint szénmonoxid, kén-hidrogén, ciánhidrogén, ammóniák, mocsárgáz, píridinbázisok,metilalkohol — s mind ezek a még el nem égett dohányból fel-szabaduló nikotinnal együtt a garatig vagy a tüdőig hatolnak.Sőt, nyállal keverve a gyomorig.

Dr. Gartner Károly m. kir. dohány jövedéki műszaki taná-csos megállapítása szerint a szénmonoxid, kénhidrogén, cíánhíd-rogén stb. ártalmassága is fontossággal bír, — de éppen, mertkis mennyiségben találhatók a dohányban, a nikotin mellett alá-rendelt szerepet játszanak.

A zürichi technikai főiskola élettani, kémia és agrikultúraszakának tanárai — mint a Therápia folyóirat erről beszámolt— megvizsgálták a manapság fogyasztott különböző cigaretta-féleségeket és azt találták, hogy a cigaretta toxicitása függ adohány minőségétől, nedvességi fokától, a töltés tömöttségétőlés a cigaretta vastagságától.

Az egyazon minőségű dohányból készített rövid, vastag ci-garetták kétszerte olyan nikotintartalmúnak felelnek meg, minta vékonyak és hosszúak. A lazán töltött dohány a tömöttelszemben méreghatás szempontjából 30 százalékos fokozódást je-lent. Ugyanily mértékű a méreghatás-különbözete a károsannedves dohánynak a szárazzal szemben. Mindez érthető, hameggondoljuk, hogy a szájba jutó füst méregtartalma annál bő-ségesebb, minél kevesebb akadály van az útjában, minél köny-nyebben áthaladhat a cigarettán. Ha ez a gát rövid és laza, ak-kor a mérgező hatás mindig nagyobb. Ezen felül a természettől

161

sötétszínű, erős dohány többnyire gazdagabb nikotinban, mint avilágos.

A füst leszívása háromszoros toxicitással egyenértékű.A nikotintartalom kérdésénél mindenekelőtt nem érdekte-

len, hogy milyen arányban emelkedik a füst nikotintartalma adohány növekvő nikotintartalmával. Számos dohánylevélválasz-tékot, népies kifejezéssel dohánykeveréket állítottak elő, melyeknikotintartalma 0.059—1.081 % között ingadozott. Megállapítot-ták minden egyes keveréknél úgy a dohány, mint a füst nikotin-tartalmát. Az eredmény szerint az olyan dohánynál, amelyneknikotintartalma nem több 0.3 %-nál, a füstben nem volt nikotin.Ha ennél a dohány több nikotint tartalmaz, akkor abból a füstbeis áthatol. Ennek alapján állapították meg, hogy mi lehet a ni-kotintartalom legmagasabb határa a nikotinszegénynek és a men-tesnek nevezhető dohánynál,

A nikotincsökkentésre törekvő kutatók alapvonatkozásbankét főirányt követnek.

Az egyik — a dohány palánta kultúrával nikotinszegény do-hányleveleket akar kitermelni,

A másik — fizikai és vegyi úton egyrészt a füstöt igyekszikméregmentesíteni, másrészt a feldolgozandó dohánylevélből ki-vonja a nikotint és egyéb ártalmas anyagok jelentős mennyisé-gét. Ezek az eljárások három főcsoportba oszthatók: 1. a füstnikotinmentesítése pl. borkősavval, vasklorídos gyapottal; 2, anikotin lekötése a dohányban; 3. a nikotin kivonása a dohánybólvagy folyadék segítségével pl. kilúgozása vízzel, hígított lúggal,alkohollal, stb. vagy hevítés útján, a nikotinsók felbomlasztásá-val vagy gőzöléssel.

Az előbbi irányzat céljából alakúit meg 1927-ben Német-országban a „Dohánykutató intézet” dr. Koenig Pál igazgatóvezetésével és egy évtized alatt ért is el eredményeket. Forch-heímben, Karlsruhe mellett felállítottak egy gazdagon felszereltdohánykisérleti állomást, a nikotinszegény dohány kitermelé-sére- Itt a dohány nemesítésére alkalmasnak tetsző különfélekörülményeket a legbeváltabb tudományos módszerekkel kutat-ják. Felfedezték, hogy a növény életviszonyaínak megfelelő vál-toztatásával a dohánylevelek nikotintartalma érzékenyen befo-lyásolható.

A Dohánykutató Intézet kísérletezik a különféle dohányne-műek kiválasztásával és keresztezésével, Tanulmányozza, hogy

162

milyen talaj, milyen éghajlat melyik-féle dohány termelésérebizonyul legalkalmasabbnak. A német dohány termő vidék köz-pontja Baden.

Kémiai, fizikai, technikai és bakteorológiai osztálya kutatjaa dohány fejlődési kérdéseit. Mindezt azért, hogy világosságotderítsenek arra, lehetne-e a dohány nikotintartalmát már a ter-melésnél kedvezően befolyásolni.

A különféle dohány nikotintartalmának tanulmányozása vé-gett az Intézet a földkerekség számbavehető tájairól körülbelül150 ezer különböző eredetű és a négy évszakban termelt do-hányt vett gondos vizsgálat alá. Érdekes, hogy nikotint a do-hánymag általában nem tartalmaz. Csak egyetlen irodalmi adatvan rá, hogy az egyik kutató már a magban is talált. Sőt számosnövényen is csak a 4.—5. levéltől kezdve mutatkozott nikotin. Ál-talában a fajok különbözőségétől függően jelentkezik a nikotin-mennyiség. Ez azonban nem csupán a fajtól függ, hanem közre-hat ebben a talaj, a trágyázás, a talajvíz és az éghajlat is, vala-mint az érettség. A legújabb megállapítások azt a tételt erősítikmeg, hogy a nikotintartalom általában az alsó levelektől felfeléa középső levelekig növekszik, azokon felül pedig csökken. Álta-lában a legfelső levelekben a legkisebb.

A nikotintartalmat csökkenteni lehet a talajnak nedvesíté-sével, műesőzés, árnyékolás és a sűrűn ültetés által is. Okszerűkísérletezésekkel a nikotintartalmat 3 %-ról 0.4 %-ra s még en-nél is csekélyebbre le tudták szorítani — és sikerült olyan do-hányt is kitermelni, amely nikotinmentes volt.

Az első alkalom, amikor az Intézet által kitermelt nikotin-szegény és mentes dohányt lehetett látni, az 1930. évi kölni me-zőgazdasági kiállítás volt. Az ilyen dohányból készült gyártmá-nyok között a nikotinmentes elnevezésnek leginkább megfelel aGreiling R. T. ,,Szent György” cigarettája.

A cigaretta-iparral, mely Németországban a nikotinmentestermék iránt nagy érdeklődést nem tanúsított, az a megállapo-dás létesült, hogy nikotinmentesként csak olyan termék hozhatóforgalomba, amelynek nikotintartalma nem több 0.1 %-nál. Anikotinszegény dohány megjelölésével pedig a legújabb megálla-pítások szerint az a vélemény alakult ki, hogy a nikotintarta-lom felső határa 0.5 %-ig terjedhet.

Dr. Baur Ervin, német egyetemi tanár, a világhírű örökléstan-kutató szerint Münchebergben 1934-ben sikerült olyan dohányt

163

kitermeszteni, amelyik nikotinszegénynek nevezhető. Ez a dohány-palánta akkor is, amikor leveleket kezd hajtani, akkor is, amikormár kifejlődött: híjjával van a nikotintartalomnak. Ezt úgy ér-ték el, hogy röntgennel, rádiumsugárral keresztezéssel és sokegyéb leleményes eljárással megváltoztatták a dohány alapvetőtulajdonságait.

A vadon termett ősdohány honában, Amerikában az egyikdohánykutató intézet több fajtához tartozó, nagyon számos nÖ-vényegyedet vizsgált meg nikotintartalomra nézve s a legtöbbfajtánál akadtak egyes oly példányok, amelyek nikotinban fel-tűnően szegények voltak. Ezeket megfelelő helyen és módon to-vább termesztették és így eljutottak oly utódokhoz, amelyek ni-kotintartalma a négyötödével csökkent.

Mindezek a kísérletezések azonban egyelőre csak arra al-kalmasak, hogy általuk kipuhatolják, fennáll-e a lehetősége a ai-kotinszegény-dohány végleges kitermesztésének. A több helyenés különböző módon lefolytatott tudományos kutatás eddigieredménye alapján megállapítható, hogy ezek a kísérletek elő-rejutottak, Kitermesztették a nikotinszegény dohánypalántákat.Ám, hogy ez az eredmény a gyakorlatban mennyiben fog beválniés milyen mértékben lesz hasznosítható, az több tényezőtől függ.Először is még hosszabb időnek kell eltelnie, hogy a természetbeigazolhassa: a nikotinszegénység ezeknél a dohányfajtáknálállandósult alaptulajdonság marad-e vagy csak átmeneti jellegűlesz? Azaz ezeknek a dohánynövényeknek a későbbi utódainálnem fog-e majd újra kiütközni vadon burjánzott ősüknek tete-mesebb nikotintartalma? Különösen akkor, ha a kísérleti tele-pektől távolabb eső, más talajon és más légköri viszonyok kö-zött akarnák termeszteni? Ezek a kérdések még további kutatá-sokat igényelnek. Már pedig addig korlátolt jelentőségű mindenilyen kedvező eredmény, amíg a nikotinszegény dohányt csakbizonyos telepeken és így is csak korlátozott mennyiségben tud-ják kítermesztení. Ugyanis a dohányfogyasztókat az sohasemelégíthetné ki, ha csupán tudnának a nikotinszegény dohányról,de amiatt, hogy csak csekély mennyiségben termelhető ki, hozzánem juthatnának. Már pedig, hogy egyáltalán lehet-e és majd mi-kor: olyan mennyiségben termelni, amellyel a közszükséglet ki-elégíthető lenne? ma az még bizonytalan!

Ezért a nikotintartalom mérséklésére irányuló kísérletekeredményei közül ezidőszerint csakis azt élvezhetjük, amelyet

164

gyakorlatilag is módunkban áll kihasználni. Tehát azoknak akutatásoknak a vívmányait, amelyeket vegyi és fizikai eljárásokeredményeztek.

Németország, Ausztria és Amerika után Magyarország do-hánykíncstárát illeti az érdem, hogy a dohányzás kultuszát eb-ben az irányban kellően előrevítte.

Amíg azonban ezen a téren eljuthattunk idáig, nem voltegyszerű a feladat, — érdemes visszapillantanunk a történelmielőzményekre és a fejleményekre.

Amióta áll a világ, minden szenvedély mindig győzedelmes-kedett a józan értelmen.

Miért lenne ez másként éppen a dohányzásban?Hiszen még a szűzdohánynak is tudtak rajongói akadni? A.

múlt században nem egy jeles magyar író szűzdohányt pöfékel -tet regényhősével. Akkor ez hozzátartozott a regényességhez.Volt is abban valami hetyke virtus, még a regényességen felül is,ha valaki az istenáldotta, jó zsíros magyarföld kikészítetleaszűzdohányát merte füstölni.

A kóbor cigány ma is szűzdohányt kaparint.

Ahogyan gyarapodott a dohányt élvezők száma, úgy a tu-domány is egyre behatóbban foglalkozott a dohány nikotin-csok-kentésének kérdésével.

A bel- és külföldön végzett vizsgálatok eredménye szerinta dohány nikotintartalma különöskép ingadozik. Ugyanazon do-hányféleségeknél 100 %-os eltérések is előfordulnak. Ezek egy-részt az éghajlat, másrészt a talajviszonyoktól erednek. Ideve-zethető vissza hogy pl. a m. kir. dohány jövedék ugyanegynevügyártmányánál a nikotintartalom nagyon különböző, — annakellenére, hogy az egyes dohánygyárak úgy a cigaretták és sziva-rok, mint az úgynevezett félgyártmányok előállításánál az elő-

165

írásos feltételeket minőségileg és mennyiségileg egyaránt pon-tosan betartják.

Hogy a sok közül csak két példát ragadjak ki, a magyarBritanica szivar nikotintartalma 1.02—1,35 %, a Vegyes Kül-földi szivaré 1,87—2.32 % közt ingadozik.

Általában felmerül az a kérdés, hogy a dohányzási módokközül a pipázás, a szivarozás vagy a cigarettázás-e az ártalma-sabb? Megállapítható, hogy akármelyik árt, ha túlzásba viszik.

A nikotincsökkentés síkeréért számos feltaláló különbözőfolyadékkal és vegyi szerrel kísérletezett. Közülük nem egy ab-ban a gondolatban élt, hogy vaskloridos gyapottal vagy folya-dékkal gátat emelhet a nikotin beszippantásának. Ezeket a fo-lyadékokat némelyik illatosította is, hogy találmánya könnyeb-ben tegyen szert népszerűségre. De ezek legtöbbjéről a kémiailaboratóriumban kiderült, hogy vagy egyáltalában nem csökken-tették a nikotintartalmat vagy csak nagyon kis mértékben.

A számtalan új-fajta kísérlet közül kiemelkedik a ,,Niko-stop” módszer, mely eredményesen csökkenti a füst nikotintar-talmát. A nikotin ellen védő ,,Nikostop” találmányról behatóvizsgálatok után megállapította úgy a világhírű: „OrganischesLaboratorium der Technischen Hochschule Berlin—Charlotten-burg,” mint a ,,Bundeslehr- und Versuchsanstalt für chemischeIndustrie, Wien” és mint a ,,Debreceni M. Kir. Tudományegye-tem Orvosi Chemíai Intézete” hogy absorbeáló tulajdonságaszembeszökően jelentékeny, A vizsgálatok során kitűnt, pl, hogya Princesas cigaretta, melynek nikotintartalma általában 1,10%, „Nikostop” használata mellett csak 0.17—0,10 % nikotin ha-tolhatott a szájba, A Mirjam cigaretta nikotintartalma általában1.23 %, a szájba jutó füstjének nikotintartalma 0.39 °/o» „Niko-stop” vattán át füstje csak 0.09 % nikotint tartalmaz. Eredetilega dohány nikotintartalmának 50—30 %-a jut a füsttel a szájba.A ,,Nikostop” tehát ezt a mennységet V3-nál is lejebb csökkenti.Ennek alapján ez a találmány is alkalmas arra, hogy használa-tával az erős dohányzók szervezetébe ne szívódhassék fel túlzottmennyiségű nikotin,

Németországban már a XIX, század folyamán kutattak az-iránt, hogy a nikotint vízgőzzel kilúgozhassák a dohányból- Eztaz eljárást ott 1872-ben szabadalmazták is. Mások a dohánytvegyi úton szándékoztak a nikotintól mentesíteni. Az első kivo-

166

tiási eljárással 1878-ban — és a nikotin lekötését szolgáló elsőmódszerrel 1893-ban léptek a nyilvánosság elé.

A jelen század elején a m. kir. dohány jövedék is bevezetteaz úgynevezett ,,Denikó” gyártmányokat. Csakhogy a dohányo-sok ezekről a szalma-ízű gyártmányokról lesújtó ítéletet alkot-tak. Ez az eljárás valóban még kezdetleges volt.

1900-ban a legjelesebb dohány vegyészek egyike, KisslingRichárd, a nikotin részleges eltávolítására a dohánylevelek he-vítését ajánlotta. Kissling módszere: először a nikotint lúgokkalszabaddá teszi, azután kigőzöli.

1909-ben Lehmann würtzburgí egyetemi tanár megállapí-totta, hogy kellő módszerű eljárással a dohány ártalmasságátcsökkenteni lehet, még pedig anélkül, hogy ez az élvezet rová-sára történnék.

A feladat minél alkalmasabb megoldása céljából a kísérle-tezések tovább folytak. Azonban érdekes, hogy több erre Ará-nyúié újabb szabadalomnak a Kissling-féle módszer volt azalapja. Részben ezen alapszik az a tökéletesített nikotincsök-kentő eljárás is, amelyet a m. kir. dohányjövedék 1930-ban ve-zetett be Nikotex-üzemében.

Kissling ötletének felvetése óta eltelt évtizedek alattugyanis a különféle kémiai és fizikai nikotincsökkentő eljárásokjelentékenyen tökéletesedtek. Természetesen csak fokról-fokrajutottak el a mai eljáráshoz, mely azon az elven épül fel, hogya nikotinsók a megfelelő hő behatására megbomlanak és a fel-szabadult nikotin a dohányból eltávolítható. Ennek az eljárásnak sikere a gépi berendezés tökéletesen pontos működésénalapszik. Ily kellően érzékeny és pontos szerkezetet Falk és dr.Wenusch osztrák vegyészmérnökök szerkesztettek. Az osztrákdohány jövedék ezt a nikotincsökkentő eljárást vezette be. Ezeka gyártmányok Németországban és Svájcban is kedveltek.

Érthető, hogy komoly megfontolás után a m. kir. dohányjö-vedék is a Falk—dr. Wenusch-féle nikotincsökkentő eljárástrendszeresítette. Ez az eljárás laboratóriumi eredmények alap-ján a dohányból a nikotint számokkal kimutatható jelentős szá-zalékban vonja ki.

A Nikotex-üzem a budapest—lágymányosi dohánygyárbanműködik. A dohány jövedék szakemberei állandóan ellenőrzik,hogy a nikotincsökkentés az előírt megfelelő mértékig történjék.

167

A kikerülő anyag és gyártmányok megbízhatóságához tehát két-ség nem férhet.

A Nikotex-üzemben a beérkező dohányanyag minden egyessorozatát a nikotincsökkentés előtt és után a ma legtökéletesebbPhyl—Schmidt módszerrel nikotin vizsgálat alá veszik. A niko-tincsökkentő eljárás abban áll, hogy a dohányt elektromos áram-mal felhevítik és a fokról-fokra felszabaduló nikotint önműködőberendezések segítsége révén túlhevített gőzzel elvezetik. A Ni-kotex-üzemben a dohányt tehát száraz állapotban nikotincsök-kentik, ami előnyösebb, mint az úgynevezett nedves eljárások,mert inkább kíméli az anyagot.

A dohányfüst kellemes ízét, általában a dohányzás élveze-tét jelentékeny mértékben a dohánygyanták adják, A Nikotexönműködő készüléket rendkívül érzékeny berendezéssel szereltékfel avégett, hogy ezek a kellemes zamatú gyanták a kezelés fo-lyamata alatt lehetőleg kímélve legyenek és csak majd a dohányfogyasztása, égése közben szabaduljanak fel és érvényesüljenek.

A Nikotex-eljárás úgy a pipadohány, mint a szivar és ciga-retta számára készülő anyagból a mérgeket vonja ki jelentősszázalékig, míg a zamatot kölcsönző egyéb vegyületek javátbenne hagyja. Ezért az eddigi hézagot élvezet szempontjából ispótolhatatlanul tölti be.

Mindaddig ugyanis, amíg a nikotincsökkentő eljárást nemsikerült a mostani fokra tökéletesíteni, sokaknak okozott gon-dot a dohányzás, a nem-dohányzás vagy a dohányzás mérséklé-sének kérdése. Főként azoknak, akiket valamelyes enyhébbszervezeti ok gátolt dohányzási szenvedélyük kielégítésében.Nem különben gondot okozott ez azoknak is, akik a nagyváro-sok kormos, nehéz levegőjéből weekendre a szabadba menekül-tek nemcsak a napfény végett, hanem tüdejük pihentetésére is.De az újabb időkben hatalmasan megnövekedett sportolók tábo-ra is — éppen a jobb sporteredmények elérése érdekében — ateljes nikotintartalmú dohánygyártmányok fogyasztásától tar-tózkodni igyekezett. És nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a nő-ket sem, kik ha behódoltak a dohányzás szenvedélyének, gyön-gébb szervezetük is méltán igényli az enyhe dohánygyártmá-nyokat.

Itt csak egyetlen esetre említek példát. Azonban ez az egypélda is elegendő arra, hogy kellően rávilágítson, milyen értéket

168

képviselnek a dohányzás rajongóinak a nikotincsökkentett do-hánygyártmányok.

Érdemleges dr. Révay Izor szakorvos megállapítása, hogy cse-csemőszoptatás idején a nőnek fokozottan kell egészsége állapo-tára ügyelnie, nehogy az anyatej minősége oly módon befolyá-soltassák, ami ártalmára lehetne a csecsemőnek. Az anya emiattcsak mértékletesen használhatja az összes élvezeti szereket, mertazok is kiválasztódnak az anyatejben — és amit a meglett um-ber könnyen elbír, ugyanaz már kárára lehet a csecsemőnek.

Az utóbbi időkig anyaság esetén általában eltiltották a do-hányzást, mert úgy tapasztalták, hogy nemcsak a gyermekre hatkedvezőtlenül, hanem a tejelválasztásra is.

A düsseldorfi gyermekklinikán alapos kísérleteket folytat-tak aziránt, hogy a testbe felszívódott nikotinból milyen arány-ban jut a tejbe és van-e annak egészségrontó hatása a csecsemőre?

A vizsgálódások eredményeként megállapították, hogy agyermeket tápláló nőnek csak a legmérsékeltebb dohányzás en-gedhető meg.

A dohányozni szerető nőknek áldott állapotukban vagy afiatal anyáknak a csecsemőtáplálás időszakában szükségtelenazonban a dohányzástól teljesen tartózkodniok akkor, ha a ní-kotincsökkentett cigaretták szívására térnek át. Ezáltal magátólmegoldódik a dohányzás mérséklésének betartása, mert szerve-zetükbe így jelentékenyen kisebb mennyiségű nikotin juthat

A düsseldorfi kísérlet eredményéből meríthetnek mindazok,akiknek bárminő okból — akár állandóan, akár átmeneti időre— kívánatos a dohányzás mérséklése: mert a nikotincsökkentettgyártmányok fogyasztása jelentékenyen kíméli a szervezetet,anélkül, hogy a füstölés élvezetéről le kellene mondani.

Itt kell megemlítenem még azt is, hogy a háziasszonyoknaknem kis bosszúságot szokott okozni, amikor dohányfüst telítimeg a lakást. Beleveszi magát a ruhákba, függönyökbe, sőt, ta-lán még a falakba is, annyira, hogy alig lehet kiszellőztetni.Hasznos tehát tudni, hogy a nikotincsökkentett dohánygyártmá-nyok füstje nem hagy hátra oly nehéz szagot a szobákban, minta teljes nikotintartalmúaké. Ezért az előrelátó háziasszonyokszeretnek gondoskodni arról, hogy vendégeiket nikotex-gyárt-mányokkal kínálgassák.

Mindezek figyelembevételével fontos szerepet nyert a kor-szerű nikotincsökkentő eljárás. Az állam dohányiparának és

169

közegészségügyének is egyaránt érdeke, hogy ennek az irányzat-nak megfelelően nikotincsökkentett szivart és cigarettát adjon adohányzók kezébe. Ez avatja magasabbrendű hivatássá a niko-tincsökkentő eljárást és ilyen közérdek alapozza meg jövőjét. Afogyasztók nagy tömegét ugyanis csak a csökkentett nikotintar-talmú dohánygyártmányokkal lehet továbbra is megtartani ésnövelni.

Hogy pedig ez a nikotincsökkentő eljárás nem szemfény-vesztés, nem üzletí számításokra épített kártyavár, hanem a tu-domány értékes eredménye, arról bárki számszerűen meggyő-ződhet az itt közreadott két tanulságos táblázatból. Ezeket azadaíokat a dohánykutatásban kiváló dr. Gartner Károly sajátvizsgálataiból merített megállapítása szerint közlöm:

A fenti táblázatból nemcsak azt tűnik ki, hogy mennyi aNikotex-rendszerrel nikotincsökkentett egyes legkelendőbb do-hánygyártmányok nikotintartalma, hanem az összehasonlítások-

170

ból kiviláglik az is, hogy minél gazdagabb nikotinban a dohány,nikotinscökkentése százalékban annál nagyobb mértékű. Amintlátható a dohány nikotincsökkentésének mérve 40%-tól 80%-igterjed, — ami nagyon tekintélyes eredmény.

Nézzük most a tanulságos dohányfüstelemzési táblázatot:

Érdemes ezekkel egyidejűleg megismernünk, hogy az orvos-tudomány több kiválósága mily előnyösen vélekedik a Nikotex-gyártmányokról:

Dr. Gerlóczy Zsigmond egyetemi tanár szerint ha már sike-rült ilyen bevált módszerre találni, amellyel az ember nyugod-tan űzheti és élvezheti a dohányzást, a csökönyös harc a dohány-zás ellen valóban felesleges. Hanem inkább azt kell fokozottanszorgalmazni, hogy mindenki csak olyan dohánykészítménytszívjon, amelyben lecsökkentették a nikotintartalmat, de meg-hagyták benne az élvezetet nyújtó egyéb aromás anyagot, szó-val a dohány lelkét.

Dr. Hasenfeld Arthur egyetemi tanár is megállapítja, hogya Nikotex-el járással sikerült a dohányneműek nikotintartalmáttetemesen leszállítani, anélkül, hogy az élvezhetőségtől meg-fosztották volna.

Dr. Okolicsányi-Kuthy Dezső egyetemi magántanár nyilat-kozata szerint a Nikotex-rendszerű nikotin kivonás jelentéke-nyen csökkenti a dohány méregtartalmát.

Dr. balatonfüredi Schmidt Ferenc egyetemi magántanármegállapítja, hogy a Nikotex által nikotincsökkentett szivarokés cigaretták fogyasztása előnyösen megkíméli a szervezetet.Ezért tanácsolja, hogy ezeket szívják.

171

Dr. Johan Béla egyetemi r. k. tanár, államtitkár véleménye,hogy mindenesetre jó a nikotinmérgezés ellen védekezni, külö-nösen a gyengébb szervezetűeknek. Már ezért is örömmel kellüdvözölni a m. kir. dohány jövedék legújabb módszerrel csökken-tett gyártmányait.

Dr. Rosenthal Jenő egyetemi magántanár a dohányzás hi-giénájára vonatkozólag hangsúlyozza, hogy még a nikotincsök-kentett gyártmányok élvezetét sem szabad korlátozás nélkül fo-kozni. A legelőnyösebb a Nikotex-dohányárúk élvezetét a ,,Ni-kostop” felfogókészülékkel összekötni.

Ezekről a gyártmányokról még hosszasan sorolhatnám fel atudomány tekintélyeinek kedvező vélemény-nyilatkozatait, debefejezem azzal, hogy igazi értékét és sikerét legélénkebben tük-rözi a csalhatatlan közvélemény, ami a Nikotex-gyártmányokközkedveltségében nyilvánul.

A dohányzás történetének egyik nagyon lényeges fejezete,hogy annak a követelménynek, mely a dohány zamatának meg-óvása mellett a nikotin lecsökkentésében áll, a nikotex-módszer-rel készített gyártmányok nagyon jól megfelelnek. Ezért köz-egészségügyi szempontból is méltán érdemel elismerést a m. kir.dohány jövedék, hogy gondoskodott az így nikotincsökkentettgyártmányok általános forgalomba bocsátása iránt. Magyaror-szágon a Nikotex-árú ma már minden dohányárudában besze-rezhető. Kelendősége nőttön-nő, ami arra vall, hogy Magyar-országon a dohányzás kultuszával a közegészségügy kultúrájais párhuzamost fokozódik.

Ma már fontos kereskedelmi cikk a csökkentett nikotintar-talmú dohánygyártmány.

A szenvedélyében is öntudatos dohányzó tudja kellően ér-tékelni a tudománynak ezt a természet fölött aratott győzelmét»amellyel a mérges dohányt megszelídítette.

A rágyújtás.

A dohányzáshoz tűz is kell.Ha visszagondolunk a kínaiak, a görögök, a latinok vagy éppen

az inkák és más ezredéves népek régi, fejlett műveltségére, azthihetnők, hogy akkor, amikor rá akartak gyújtani a levendula,martilapu, vagy dohánylevelekkel telegyömöszölt pipára —magas kultúrájukhoz méltóan elég könnyedén megtehették. Pe-dig nem. Mert még akkor nem állott rendelkezésükre olyan al-kalmas eszköz, mint a mai.

A történelemelőtti időkben, amikor a villámcsapás meggyúj-tott egy fatörzset, az ősemberek körülcsodálták a tüzet, aztánnekibátorodtak, letörtek az égő vagy parázsló ágakból és bar-langjukba cipelték. Ott élesztgették, táplálták. Az őskorban aföldiek a tüzet így méltán tartották égi eredetűnek, amit az ősihítregékben is olvashatunk. A földieknek Prometheus lopta azégből.

Az ember éppen a tűz birtokában tudta kiemelni magát azállatias állapotból.

Az égből földre jutott tüzet az ember, mint nagy értéketőrizgette, A tűz istápolása az őskorban női szerep volt. A kő-korszak vándorló embere után az asszonyok kőedényben hor-dozták a parazsat s megpihenni, enni a tűz köré telepedtek, csa-ládostul, így alakult ki a tűzhely mai fogalma és jelentősége,

A rómaiak korában a családi tűzhelynek istennője is volt,Vesta, — s temploma oltárán állandóan lobogott a szent tűz.

Nagyon őrködtek, nehogy kialudjék a tűz, mert kezdetlegesvolt a gyújtószerszám. Tudjuk, hogy a kőkorszakbeli ősembermár felfedező élményen esett keresztül, amikor úgy csinált tü-zet, hogy két darab fát addig dörzsölt egymáshoz, míg nagynehe-zen lángot nem csiholt belőle. Később már nagy tökéletesedéstjelentett, amikor elődeink az acél-kova-tapló használhatóságáraeszméltek.

173

A régimódi, nehézkes rágyújtás fáradsága megérdemeltlegalább is egy öblös pipa dohánnyi élvezetet. Az acél-kova-taplós rágyújtás sem történhetett még minden körülményességmentesen. Azt mondhatnám, hogy a rágyújtásnak ehhez a mód-jához szinte hozzáíllett a kényelmes szivarozás szokása. Érdekesviszont, hogy amikor a gyufát felfedezték és lassanként mindáltalánosabban közhasználatba került, szinte ezzel egyidőbentalálták fel a papírszivart, melyből aztán a karcsú papírszivarkalett — sa kis cigaretták milliói és a röpkelángú gyufaszálácskákazóta egymással szinte karöltve, fej-fej mellett tökéletesednektovább, fénybelobbanó pályafutásukban.

Bajos is volna manapság az olyan dohányosnak, aki ötvenvagy még több cigarettát is elszív naponta, ha még mindig kétfadarab összedörzsöléséből kellene rágyújtásához tüzet csihol-nia. A cigarettázás szokásához valóban nélkülözhetetlen az elő-nyös újításokon átesett gyufa. Hogy az új keletű benzines ön-gyújtóról ne is beszéljek, — még pedig éppen azért, mert errőlaz igazi dohányosok zöme azt tartja, hogy a dohány aromáját alegelső, a legjobban eső szippantásnál hátrányosan befolyásolja,mivel az öngyújtó lángjából kiáradó kellemetlen benzinpárahirtelen átpácolja a dohányt.

... ott lapul a gyufásdoboz.

Nem lehet tehát érdektelen, hogy a gyufa, a dohányzásnakés általában a háztartásnak ez a fontos segédeszköze, kik által,hogyan és mikor vált közkinccsé?

Ma úgyszólván minden ember zsebében ott lapul a gyufás-doboz, de amikor meggyújtunk egy szálat, bizony nem gondolsenki arra, hogy régen milyen körülményes volt a nehézkes tűz-szerszámokból tüzet csiholni. Hogy még egy jó évszázaddal ez-előtt mennyit kellett bajlódnia pipájára gyújtó dédapánknak,amíg tüzet tudott elővarázsolni! Pedig már az acél-kova-taplókorszaka is előrehaladott állapotot jelentett.

De efelett is diadalmaskodott az emberi elme.1680-ban Boyle Róbert, a nagy angol fizikus, kénből és fosz-

forból egy olyan masszát állított elő, amely könnyű dörzsölésnél

174

már meggyulladt. További esemény volt, amikor Cavendish1766-ban felfedezte a hidrogént

Azután Fürstenberg Bázelben gyújtógépet szerkesztett,melyben a hidrogén meggyullad és lobot vet a mellette álló fagy-gyúgyertya. A találmány túlbonyolult, — nem is válhatott nép-szerűvé.

A XIX-ik század kezdetén különböző országok kémikusai fog-lalkoztak hasonló témával. Eleinte nagyon komplikált készülékszolgált a tűz előállítására: klórsavas kálium, cukor, kénsavasvegyülék egyesült tűz jelenséggel; azután egy kénes fádarabkátasbest üvegecskébe helyeztek, mely kénsavat tartalmazott. Pa-risban is már 1805-ben készítettek foszforos gyújtófát. Derosne1816-ban dörzsölésre meggyulladó gyufaszálakat gyártott. 1833-ban Bécsben is felbukkant a foszforos gyújtó. Ugyanezen időtáj-ban a ludwigsburgi származású Kammerer I. T. is kísérletezettWürttenbergben hasonló találmányokkal és miután ő is résztvetta dohányzás tilalma ellen rendezett tüntetés hambachi emlék-ünnepélyén, négy évi várfogsággal büntették. A börtönőr azon-ban megengedte neki, hogy itt továbbra is foglalkozhassék ké-miai találmányokkal. Ekkor fedezte fel és gyártotta azokat akezdetleges, kis fapálcikákat, amelyek dörzsölésre meggyullad-tak. Ebben az időben nem volt szabadalmi törvény, úgy, hogy eza találmány nem részesülhetett oltalomban, sőt — megtiltottákfelfedezőjének, (aki szabadulása után nagyban gyártotta) azelőállítását és terjesztését ennek a „veszélyes tűzieszköznek.”És amidőn titokban akarta gyártani, üzemét leleplezték. A frank-furti szövetségi gyűlés pedig kiadott egy rendeletet, melynek ér-telmében ezeket a nagyon veszedelmes gyújtóiakat sem gyár-tani, sem használni nem szabad.

Kammerer végül elmezavarodott lett és 1857-ben gyógyin-tézetben fejezte be jobb-sorsa méltó életét. Rajta is beteljesedettSchopenhauer mondása, hogy a halhatatlanság olyan templom,ahol csak a holtak tetemei heverhetnek, az élők oda be nem jut-hatnak.

Más államokban azonban felülkerekedett a gyújtó eszméje.Újra kísérleteztek felfedezésével. Így Angliában, StocktonbanWalter János gyógyszerész.

A köztudat a magyar I r i n y i J á n o s nevét ismeri agyufa feltalálójaként. A nagytehetségű ember, találmánya révén

175

milliomossá lehetett volna, ha tudománya mellett a sors üzleties-seggel is megáldja.

1836-ban, amikor még kezdetleges tűzszerszámokkal csal-ták elő a lángot, a fiatal, alig húsz éves Irinyi János Bécsbenötlött rá elvére, mégpedig a bécsi egyetem laboratóriumábanegy előadás közben lefolyt kísérlet sikertelensége nyomán. El-járását mindenkitől függetlenül, önállóan dolgozta ki.

Később igyekeztek a találmányt elvitatni tőle, azok a kül-földi kortársak, akik egyidejűleg hasonló kísérletezéseket foly-tattak. De az egykorú feljegyzések minden más érvelés ellenéreis kétségtelenül bizonyítják, hogy az emberiségnek ezt a hasz-nos találmányát a magyar Irinyi János adta, aki külföldről csak-hamar hazajött és Magyarországon kezdte gyártani a gyufát.Világraszóló találmányából azonban nem csinált sem titkot, semüzletet. Úgyszólván a kísérletezéseihez elhasznált kén és fosz-for értékeért, 60 pengőforintért adta el találmányát FranzPreshel gyújtószerszámgyárosnek.

A régimódi kénes gyufa.

1837-ben sikerült Moldenhauer darmstadti vegyésznek vö-rös amorf foszfor felhasználásával a gyújtófácskát általánosabbtűziszerszámmá tenni. Ugyanebben az időben a stockholmi mű-szaki főiskola Bagge nevű tanára megjavított gyújtó készítésénfáradozott, amennyiben a bekénezett fapálcikákat amorf fosz-forral ellátott dörzsölő-felületen gyújtotta meg. Lundstörm Já-nos 1847-ben Jönköpingben megalapította az első nagyarányúgyújtógyárat és ez volt az első lépés a gyújtó mai értelemben-vett nagyipari készítése terén. Ugyanebben az évben a svédPasch kálium klorat, kén és gummi keverékéből készült gyuj-tóanyaggal látta el a fapálcikák fejét, ez anyag meggyulladá-sára pedig különleges dörzsölőfelületet készített antimonkénbőlés vörös-foszforból. Ezt az eljárást a Lundström testvérek még

176

tökéletesítették és a múlt század hatvanas éveiben megkezdő-dött a svéd gyűjtóipar nagy fejlődése.

S míg a gyufa külföldi gyártói milliókat szerezhettek, addigIrinyi János egész életén át szerény anyagi körölmények közötttengődött. Öregségében hazatért a biharvármegyei Vértes köz-ségbe. Ott hunyt el és ott nyugszik immár negyedik évtizede.Találmányának századik évfordulóján, tavaly emlékkővel je-lölték meg sírját és szintén országos ünnep keretében 1936. ok-tóber 29-én Irinyi Jánosnak emléktáblát állítottak Budapestenés utcát neveztek el erről a jeles férfiúról, akinek az emberiségaz egyik leghasznosabb találmányt köszönheti.

Az előzetesen még mindenfelé tiltott, üldözött és büntetettgyufagyártás csakhamar meghódította az egész világot. Nélkülema az élet már el sem képzelhető.

A gyújtó előállításának célszerűségében, néhány emberöltőalatt, szinte elhatároló tökéletesítés történt.

. . . szükség esetén a cipőtalpon, vagy a megfeszített nadrágszáron.

Mintahogy a világítás kezdetleges őse a mécs volt, azutánterjedt el a dédanyáink korabeli, koppantóval kezelt faggyú-gyertya, utána a petróleumlámpás, majd a gázvilágítás, végül alángeszű Edison győzedelmeskedő villanyfénye, — azonmód agyűjtőeszközök is az emberi kultúra előretörésével fokozatosancélszerűsödtek és híven követték a kultúrigények növekedését.

A gyufa sok módosításon, gyakorlati újításon jutott keresz-tül. Először csak azt a kénesfejű gyújtófát gyártották, amelyiképúgy meggyulladt a dörzspapíron, mint szükség esetén a csiz-matalpon, vagy a megfeszített nadrágszáron, — elég jócskánárasztva a bűzt. Azután forgalombahozták a színesfejű foszfo-ros gyufát, mely meggyullad akár a dörzspapíron, akár a por-cellán vagy fém gyufatartó recézetén; az igaz, hogy a tűzíjáté-

177

kot is megszégyenítette szikrázásával. Izzó feje lepattogott és azembernek ügyelnie kellett nemcsak ruhájára, de szemevilágárais. Azonban bűze már jelentéktelen volt és ezáltal már szalonké-pesebb is lett. Ezért merték elkeresztelni szalon-gyufának.

De az emberi törekvés ennél sem állott meg, A gyújtót to-vább módosították, A versengésből könnyű győztesként kerültki az úgynevezett svéd-gyufa. Ennek már szaga sem volt; és o-bozának sajátságos sima dörzsfelületén a gyújtás közben fejesem pattogzott le.

Érdekes megemlíteni, hogy Olaszországban az alkalmas fa-anyag hiánya miatt nem a gyufa, hanem a viasz-szárú gyújtógyártását vezették be.

Gyufával játék a rágyújtás.

A tudomány haladásával a gyufát korszerűen tovább töké-letesítették. Ma már megfelelően impregnált fát használnak ké-szítéséhez. Ennek külső jele, hogy a gyújtó fája színes és éppenaz impregnálás folytán úgy ég végig, hogy nem izzik. Tehát, haelégett szála véletlenül leesik, se ruhában, se asztalterítőben, seszőnyegben, se más anyagban kárt nem tesz. Meggyújtása szik-ramentes és szagtalan, ami kiváltképen zárthelyiségben egész-ség szempontjából is fontos.

De nemcsak a gyufának, hanem az úgynevezett „örök-gyufá”-nak feltalálása is magyarok nevéhez fűződik. Néhányévvel ezelőtt dr. Földi Zoltán és König Rezső vegyészmérnököktaláltak fel ugyanis olyan gyufát, amelynek szálát százötvenszerlehet meggyújtani, A feltalálók egy szál ilyen gyufát helyeztekel csinos tokban, amely így 150 szál gyufa pótlására alkalmas,Megkapták rá a szabadalmat is. Hasonló örökgyufát más, kül-földi vegyészek is találtak fel. Minden efajta találmányt egykülföldi érdekeltség szerzett meg.

A gyufa és az öngyújtó bevezetése óta a dohányosnak nemokoz gondot a rágyújtás. Nem is ismeri a tűzcsiholás körülmé-

178

nyességét. A népek között a tűzgerjesztés művészetéhez mégleginkább Afrikában értenek. Nagy gyakorlat szükséges ehhez,ezért a néger is szívesebben használ gyufái A keletafrikai fe-keték száraz deszkapálcika és egy kis hasított keményfa nélkülmégis sohasem indulnak hosszabb útra, hogy szükség esetén kéz-nél legyen a kezdetleges tűzszerszám. A waganda-négerek ned-ves fűcsomó közé parázsló szénát csavarnak s a tüzet így félna-pos menetelés alatt is megőrzik- Az afrikai bennszülötteknél,mint más primitív népeknél is, a kova-tapló használata ma mégmindig szokásos.

Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy a dohányosok arégebbi időkben, amikor a tűz csiholása csak körülményesen tör-ténhetett: elég gyakorta, — manapság, a tökéletesített gyufakorszakában pedig már csak ritkábban használják rágyújtásnálaz úgynevezett ,,fidibus”-t, a többnyire hosszabb papírszeletbőlkeskenyre összehajtogatott kisegítő-rágyújtót. Régebben a ,,fí-dibus” használatával főleg munkát, ma értéket igyekeznek meg-takarítani.

Takarékosságból és előzékenykedésből szokás az is, hogyegy gyufaszál lángjáról többen gyújtanak rá. Habár sokan be-tartják, hogy: „ne gyújts rá harmadiknak.” Millió és millió em-ber hisz vakon a babonában: nem szabad egy gyújtóról három-nak rágyújtania. A harctéren terjedt el ez, mint babona, oly-annyira, hogy azt még a háborúban részt nem vett nemzetek fiaiis megismerték és ma már mindenütt tiszteletben tartják, talánmég az eszkimóknál és kongó-négereknél is. Azt tartja a babona,hogy aki egy gyufaszál lángjánál harmadiknak gyújt rá, rövididő múlva életét veszíti, idestova két évtizede, hogy véget ért avilágháború és még ma is mindennapos dolog, hogy ha háromdohányos van együtt, egy lángról legfeljebb csak kettő gyújt rá,a harmadik új gyújtót használ. A babonát a legtöbben ismerik,— eredetét azonban csak kevesen.

Az angol-búr háború idején az angol hadügyminisztériumegy rendeletet adott ki, melynek eredetíjét ma is őrzi a londoniállami levéltár. Ε rendelet megtiltotta az angol katonáknak,hogy a lövészárokban hárman gyújtsanak rá egy gyújtófával.„A harmadik meghal” — mondta a rendelet. Az angoloknak je-lentékeny veszteségeik voltak; különösen éjjel pusztultak el so-kan a lövészárokban, szinte valamennyien fej lövéstől. A búrokkitűnő céllövői éberek voltak. Az angol katonák sokat dohányoz-

179

tak a lövészárokban, — cigarettájuk volt bőven, gyújtójuk ke-vés. Egy lángoló gyújtószál több kézen ment át Amikor az elsőangol katona gyufát gyújtott, a búr-céllövő felfigyelt; amikor amásodiknak átadta, fegyverét célzásra emelte és amikor a har-madik katonához vándorolt a gyújtó lángja, elsütötte fegyverétés az, aki harmadiknak kapott tüzet, halálosan fejen találva ösz-szerogyott. Valóban egyszerű magyarázata a babonának ez, amiaz angol-búr háborúban oly tömérdek áldozatot követelt. Mind-annyian, akik résztvettünk a világháború harcaiban, — tudunkesetekről, melyek a mi csapattestünknél a mi bajtársainkkaltörféntek s melyek megerősíteni látszanak a babonát.

Vannak dolgok, melyeket az egyik komolyan vesz, a másikcsak mosolyog rajta és senki sem tudja megmondani, hogy azegyiknek van-e igaza vagy a másiknak.

Felülkerekedik a betyárbecsület.

„Szabadna egy kis tüzet?” — mondják a világon millió-számra a dohányosok utcán, társaságban vagy egyebütt, mivelmár majdnem hagyományos hanyagság, hogy az igazi dohányos-nál csak a legritkábban van gyújtó. És megértően, szívesen,szinte kötelezettségszerűen szolgálunk a tűzzel. A cigarettáinkvége összeér, parazsat fog a másiké is — aztán legtöbb esetbenarcunkba fújják a füstöt, mire kölcsönös fejbiccentés és ciga-rettáink útjai mindörökre elválnak.

Valljuk meg őszintén, gyakorta kellemetlen az ilyen tűz-adás. De a dohányos emberben mindig felülkerekedik a lova-giasság, a másik iránt az úgynevezett „betyárbecsület” és nemtér ki a tűzadás elől. Az egész világon alig is találnak egyénilegbenne ártalmat.

Az államok a gyújtót azonban külön megadóztatják és agyújtó használata tekintélyes jövedelmet jelent az államkincs-táruknak. Mégis, csak egyedül Bulgáriában jutott eszébe egybuzgó gyufa jövedéki tisztviselőnek, hogy olyankor, amikor egy

180

égő cigaretta átkölcsönzi tüzét egy még nem égő másiknak, vol-taképen a kincstár károsodik, mert megtakarítottak egy szálgyufát. Aki tehát így tüzet kér, vagy tüzet ad, Bulgáriában jö-vedéki kihágást követ el — és mindkettőt meg is büntetik.

Bár meggyőződésünk, hogy ezt a többi állam nem fogja kö-vetni, mert — gyújtó hiányában miért hagyassanak elszívatlanulnapi ezernyi cigarettát? Mégis megemlítettem okulásul, mert jóismerni ezt a bulgáriai rendeletet a dohányosoknak, hiszen nemlehet tudni, hogy ki, mikor jut el a kies Bulgáriába? — ahol aföldkerekség emberi életének egyébként mindenütt nélkülözhe-tetlenné vált eszköze, a magyar Irinyi János által feltalált ésazóta tökéletesített gyufa: kíváltkép fontosnak mutatkozik, hogymindig kéznél legyen.

A külföldi útra kelő dohányosoknak hasznos tájékozódniukezen kívül arról is, hogy az egyes országok vámhatárain a gyújtótekintetében milyen rendelkezések állanak fenn, Hollandia akülföldi zsebében a foszforos gyufával szemben ügyel, Olaszor-szág vámjánál viszont az öngyújtó ellen tiltakoznak, Svédor-szágba az utas vihet magával öngyújtót is, gyufát is, A svédek-nek igazuk van. Fontos, hogy legyen mivel rágyújtani, haddfogyjon a dohány!

A dohány, mint kenyéradó.

A dohányzásnak nemcsak temérdek rajongója, hanem sokellensége is van.

Hányszor hallhatjuk a dohányzásról a kézlegyintéses leki-csinylést: „Füstbe ment milliók!”

Lássuk csak, lényegileg megállja-e a helyét ez a szólam?Valóban füstbe mennek-e ezek a milliók?

Egyetlen portéka sem örök. Amit maga az ember el nempusztít, mindazt elemészti az idő.

Minden hasznos és élvezeti cikket a maga céljára, javára,érdekére és elfogyasztására termel és teremt az ember. Hosz-szabb-rövidebb időtartamra, nemzedékek számára vagy egy pil-lanatnyi élvezetre. Aztán, ha már megfelelt hivatásának — el-hamvadhat, akár mint egy kövér szivar vagy mint egy karcsúcigaretta . , .

A dohánygyártmányok elemésztését nem bízzák az időre.Maguk az emberek füstölik el, hogy élvezetüket gyarapítsák. Sa dohány ugyan füstbe megy, de kárba nem vész. Mert a dohánymindaddig, amíg magvából dohány hamu lesz, milliárdnyi értéketvisz a közgazdasági vérkeringésbe és millióknak jut belőle min-dennapi kenyér.

A dohányzás elsősorban az államoknak jelent bőséges jö-vedelmi forrást. Az emberek füstölési szenvedélyéből ered a do-hány-termelés-, gyártás-, kereskedelem és mindezek igazgatásá-nak jövedelme is.

Az államok dohány-vám, adó, illeték és egyedárúság címénháztartásuk költségét hatalmas mértékben éppen ebből az el-pocsékoltnak hitt füstből merítik.

Kik és hogy eszméltek arra, hogy a dohányzás szenvedélyéta füstöt miként lehet aranyra váltani? Az üzleti szellemről jelesangolok. I. Jakab angol király belátta, hogy a dohányzás szén-

182

vedélyét hasztalan tilalmazza — ezért egyúttal bírságot vetettki arra, aki dohányzik. Aki élvezni akar, fizessen! És az angol pol-gárok megfizették a füstadót. Sőt a termelők is a dohányadót.I. Károly már nem arra törekedett, hogy a dohányzás termelé-sének gátat emeljen, hanem inkább, hogy hasznot húzzon belőle.Remélte, hogy a dohány megadóztatásából rendbehozhatja azállam pénzügyi állapotát.

Ennek az igyekezetnek lett eredménye, hogy 1625-ben azangol dohány-monopóliumot bevezették.

A királyok és az államférfiak okultak a példa sikerén.Anglia nyomába a dohánymonopolíum bevezetésével elsőnek1664-ben Franciaország sorakozott. Azután Ausztriában terem-tette meg I. Lipót császár a dohány egyedárúságot — egyelőremég részlegesen — már 1728-ban.

Érdekes körülmények játszottak itt közre. A császár feje-delmi pazarságú vadászati felszerelése alapos felújítást kívánt.I. Lipót nagy kedvét lelte a vadászatban, ezért aggodalom fogta,el, hogy a remek vadászfelszerelés felújításának nagy költségérehonnan keríthet fedezetet. A császár aggodalmát megneszelteKhevenhüller gróf és, azt az ajánlatot tette, hogy a költségeketelvállalja, ha a császár Alsó-Ausztriában a kizárólagos dohány-kereskedés jogával őt megajándékozza. I. Lipót elfogadta azajánlatot. Ez volt az osztrák dohányegyedárúság kialakulásánakcsírája. 1784-ben II. József császár nyílt parancs útján ezt ki-terjesztette Felső-Ausztriára, Karinthiára, Krajnára, a Tenger-mellékre, Sziléziára, Kelet-Galíciára, Staier-, Cseh- és Morva-országra. 1793-ban Bukovina, 1796-ban Nyugat-Galícia, 1818-ban Salzburg és Dalmácia, 1828-ban pedig Tirol területére is be-vezették a monopóliumot.

Az osztrák dohányegyedárúság fennállása a dohányzás ter-jedése tekintetében előnyösen éreztette hatását Magyarországonis, ahol már I. Lipót, majd Mária Terézia is megkísérelte, hogya dohánymonopolium rendszerét megteremtse. Kísérletük azon-ban a nemzet ellenállásán zátonyra jutott. Az 1848—49.-i ma-gyar szabadságharc leveretése után a dohányegyedárúság az1850. XI. 29.-én kelt császári nyílt parancs alapján 1851. IIÏ1-én lépett életbe, a magyar szent korona országainak egész te-rületén. A magyar dohányjövedék 1867-ben önállósíttatott a m.kír. pénzügyminisztérium kezelésében és 1882-től, mint a minisz-térium kebeléhez tartozó különálló szerv működik.

183

A dohányegyedárúságot azután 1872-ben Románia, 1884-ben Olasz-, Spanyol- és Török-ország, 1885-ben Szerbia, 1883-ban Portugália, 1897-ben — a magyar dohányjövedék mintájára— Japán is bevezette,

A világháború után feltámadt Lengyelország szintén meg-teremtette dohánymonopóliumát, A független Csehszlovákia isönállósította a dohányjövedéket. Elszáz-Lotharíngiában a fenn-álló francia törvény értelmében vezették be a részleges monopó-liumot. Perzsiában az egyedáruság 1920-ban lépett életbe ,,IrániÁllami Dohányigazgatás” név alatt.

Török-, Román- és Olaszországban a cigarettapír és hü-velyre is egyedárúság áll fenn.

A dohánymonopólium bevezetését Észtországban és Island-ban is tervbe vették,

Németországban a dohányegyedárúság bevezetésének gon-dolatával már az 1890-es években is foglalkoztak. A világháborúután a Dawes-tervezet kapcsán szintén. Legutóbb két évvel ez-előtt is felmerült a terv. Azonban kiderült, hogy a monopóliummegteremtéséhez több, mint félmilliárd márka megváltási díjvolna szükséges s ezért egyelőre szándékuktól el kellett állniok,

Bulgária a dohányegyedárúság bevezetésére 1934-benkezdte meg az előkészületeket, A nehéz gazdasági helyzet miattazonban nem volt elegendő fedezete a költségekre és a tervmegvalósítását felfüggesztette.

Az államok megnehezült pénzügyi helyzete, mint a múlt-ban, úgy a jelenben is új és újabb jövedelmi forrásokra utaljaaz államkincstárakat. Ez az oka annak, hogy immár mind többországban bevezetik a tetemes bevételt biztosító dohányegyed-árúságot.

Ahol jelenleg nincs monopólium, ott a dohány termelését,gyártását, árusítását az államkincstár javára különböző módo-kon megadóztatják.

Azonban az egyedárúság előnye, hogy bármely más, do-hányadóztatási módnál méltányosabban hozzáidomul a fogyasz-tók adózási képességéhez, — mert így az, aki értékesebb gyárt-mányt szív és többet áldozhat a füstölési élvezetre, ezáltal na-gyobb adót fizet meg.

Az élvezetet szolgáló fogyasztási cikkek között a dohányonkívül alig akad másik olyan, amelynek fogyasztása a népességrétegeiben ily általánosan elterjedt, A dohánynak még az is ki-

184

tűnő előnye, hogy a népesség szaporodásával és a köz jólét emel-kedésével az államnak egyre nagyobbodó bevételt biztosít. Másfogyasztási adónál a dohányé annyival is igazságosabb, hogy ja-varészt csak felnőttek fogyasztják s így a dohány burkolt adójaa keresetképeseket éri, — míg a szesz, cukor, kávé, stb. adó va-lamennyi, még a csecsemő családtag fogyasztását is terheli.

Kétségtelen tehát, hogy az államháztartásoknak méltányosés jelentős jövedelme fakad a dohányzásból. Ez a jövedelem pe-dig a nemzet közösségének érdeke, — vagyis azok is hasznát lát-ják, akik a dohányzás élvezetének csak szemlélői, sőt azok is,akik szapulói. Mert a mások dohányzásából eredő kincstári ja-vadalom mentesíti őket az alól, hogy máskülönben nagyobb adó-terhet viseljenek.

Ezen az egyetemleges érdeken kívül a dohányzáshoz azegyedek millióinak érdeke is fűződik.

A termelés hasznot jelent a gazdák, a földmívelők, a do-hánykertészek, a dohánypajta-őrök tömegeinek.

A gyártás a gyári tisztviselő-karok, szakmunkások és egyébsegéd-alkalmazottak óriási számának nyújt kenyeret.

A raktározás és az árúkészlet felügyelete, valamint a do-hány fuvarozása szintén jelentékeny számú szakerőnek ad ál-landó foglalkozást.

A dohány kereskedelme úgy nagyban, mint kicsinyben,ugyancsak kimélyült szociális feladatot teljesít, csupán országosviszonylatban is tízezreknek nyújt megélhetést.

Az egész hatalmas dohányfelkészültség frontja megfelelőközponti igazgatást is kíván, mely elágazó szakhivatásának tel-jesítésében természetes, hogy nagyszámú alkalmazottat igényel.

Aztán felsorakoznak a külső munkaerők véghetetlen lánc-szemei, akik szintén a dohánnyal és dohányzással kapcsolato-san nyernek alkalmi munka-megbízatásokat. Az építészek, épí-tőmunkások, iparművészek, láda és dobozgyártók, a különféleszakmai iparosok és a propaganda szolgálatában a sajtó.

A külső munkaerők közül egyeseknek ha csak olykor-olykorjut is a dohány révén egy-egy falatnyí kenyér — de akiknek adohány és a dohányzás állandó keresetet biztosít, azoknak számacsaládtagjaikkal együtt egyes országok határán belül is száz-ezrekre rúg, világszerte pedig több millióra.

A mai munkanélküliséggel terhelt világhelyzet mindenkivela legjobban megértetheti, hogy az óriási mértékű munka juttatás

185

és így a kenyéradás szociális szempontjából mily felbecsülhetet-len hordereje és szinte nemzeti feladata van éppen napjainkbana dohányzásnak — és a dohányzás még további terjedésének.

A dohányegyedárúság történetét és hivatását az előbbiek-ben vázolván, most rátérek nagyvonalakban a dohány-termelés-,gyártás-, kereskedelem- és propaganda történetének rövid is-mertetésére.

Amerikában az ősdohány vadon burjánzott. Aztán a réz-bőrűek, hogy kedvelt füstölnivalójukat közelből könnyűszerrelösszegyűjthessék, a dohány magvát kunyhóik körül vetették el,Ezzel kezdődött meg a dohánytermelés művelése. Amikor pediga dohányt áthozták Európába, termelését Angliában eltiltották,hogy az új gyarmataik termelésének ne támasszanak versenyt.Azonban más európai országokban, ahol a talaj és az éghajlatalkalmasnak bizonyult, mindenhol termelni kezdték. Eleintemint kerti növényt, Portugáliában, Spanyol- és Franciaország-ban. Később már nagykiterjedésű dohány ültetvényeket létesí-tettek. Legelőször Hollandiában.

Akkor, amikor a tilalmi törvényeket hatályon kívül helyez-ték, a dohánytermelés rohamosan fokozódott. A mezőgazdaságkörében a dohány csakhamar fontos tényezővé emelkedett. Alegtöbb országban a dohánytermelési buzgalmat már az egyed-árúság bevezetése előtt is számítóan kihasználták és különböző-kép megadóztatták.

Magyarországon a XVIII. században kezdődött meg a do-hány-általánosabb termelése.

Az egyedárúság bevezetésével a termelők abban a kedvez-ményben részesültek, hogy a fogyasztási adó lefizetése után sa-ját használatukra 10—10 kg. dohányt megtarthattak. Ezt a ked-vezményt 1887-ben megszüntették és a termelőket súlyosabbfelelősséggel terhelték. A világháború után, különösen attól azidőtől, amikor a nyers dohány külországokba történő kiszállítá-sának lehetősége annyira lecsökkent, hogy értékesítése külföl-dön szinte megszűnt, — a kincstár a dohánytermelés fokozatoskorlátozására kényszerült. Ezt elsősorban végrehajtotta azon az1782 hold területen, ahol az okszerű termesztés feltételei hiá-nyoztak. Ezenkívül általánosan 8—12—15%-kal csökkentette atöbbi dohánytermelési területet. Sőt a szokásos túlültetés korlá-tozását is elrendelte. A gazdák termelés-átállítási költséghozzá-járulásban, a dohánykertészek pedig támogatásban részesültek.

186

Magyarországon ez idő szerint a dohány termő terület 26 705hold, mely 20.934.000 kg. dohányt termett. Ha azt számítjuk,,hogy a földkerekség évi összes dohánytermése 1800—1900 milliókg. s így a föld lakosaira fejenként átlag még 1 kg. sem jut —akkor , Magyarországon a termőterület eddigi lecsökkenése utánis a termelés mennyisége a világátlagnál még mindig kétszertenagyobb fejadagot eredményez. Ami természetesen kedvezőtle-nül befolyásolja a dohánybeváltási árakat mindaddig, amíg akiszállítás a külországokba pendes mérvben meg nem indulhat.Mert a nyersterméket addig úgyszólván csak a házi fogyasztáscéljára és ennek megfelelő mennyiségben dolgozhatják fel.

Régen a dohány feldolgozása házilag történt, amint errőlmég az Amerikát felfedezők elbeszéléseiből és leírásaiból istudunk. Az újkor kezdetén Európában hasonló kezdetleges mó-don készítették úgy a pipadohányt, mint a tubákot és a szivart.Csak lassan alakult ki ezek ipara és a dohány feldolgozásávaleleinte csupán kisebb műhelyek foglalkoztak. Amíg tömegcikk— mint a cigaretta — készítéséről nem lehetett szó, addig gyá-rakat csak szórványosan alapíthattak. Hiszen a pipadohánytmindenki könnyen házilag is összemorzsolhatta. Még a tubák-hoz is porrátörhette a dohányt,

A tilalmazások beszüntetése után az európai szivarozásszokása keltette életre a gyáralapítás gondolatát, mert a szivartökéletes elkészítése külön jártasságot és kézügyességeit igényelt.Ekkor alapították sorjában a sevillai, veneziai, hamburgi, bré-mai gyárakat. A dohányzás terjedésével a gyárak fellendülleks az egyre növekvő keresletet csak újabb gyárak üzembehelye-zésével tudták kielégíteni,

Európa országaiban ahogy a dohányzás fokról-fokra terjedt,azonmód szaporodott a kisebb-nagyobb gyárak száma és szintegombamódra nőttek a dohány feldolgozó műhelyek. Ez a munkakezdetben mindenhol magánipar volt. Az egyedárúság helyen-ként történt bevezetésével alakultak át a kisebb és közép magán-gyárak állami üzemekké s a kis műhelyek pedig — egyrésztmegszüntetés, másrészt összevonás folytán — hatalmas gyá-rakká.

Ahol máig sincs egyedárúság, ott a gyárak együttműködésesalapon dolgoznak, mint az Amerikai Egyesült Államokban ésNémetországban, hol a tröszt tartja kezében a dohánygyártást.

187

Ahol pedig bevezették az egyedárúságot, ott a dohányzásfokozódó elterjedésével az üzemben lévő gyárakat először kel-lően kibővítették. Azután, különösen a cigarettázás előretörésé-vel, egyre-másra új és újabb gyárakat alapítottak, hogy a foko-zódó fogyasztás mértékével lépést tarthassanak a közszükségletkielégítése érdekében.

A világháború előtt Nagy-Magyarországon 22 dohánygyárműködött. Most, Csonka-Magyarországon 10 dohánygyár látjael a közszükségletet. A gyárakban kézi és gépi erővel dolgoz-nak, Burnótot, pipa és szivarkadohányt, szivart és szivarkákat,valamint dohánylúgvíz-kivonatokat állítanak elő.

A debreceni dohánygyárban működik a m. kir. dohány jöve-dék legújabban lényegesen kibővített nikotingyára. Itt készül alegkiválóbb növényvédelmíszernek ismert nyersnikotin úgy abelföldi szükséglet teljesmérvű kielégítésére, mint a világ min-den tájékáról egyre növekvő megrendelések foganatosítására.

Évi termelése 80—90.000 kg, nyersnikotin, ami által a világegyik legnagyobb nikotingyártásí üzeme. Az előállított nikotin-mennyiségből ezidőszerint 70.000 kg. kerül a világ minden ré-szében eladásra.

A gyárak készítményei az ország területén szétszórtan fekvőm. kir. dohányárúraktárakba kerülnek, hol gondos tárolásbanrészesülnek.

A raktárak látják el árúval a dohány elosztókat és nagy-árudákat, ahonnan a dohánykisárudák szerzik be árúszükség-letüket. Ugyszínte a raktárakból rendelnek a különlegességi áru-dák is.

Az utóbbiak szintén mind kincstári szervezetek. Az elosz-tók megbízatás, a nagy-, a különlegességi- és a kisárudák jogo-sítvány alapján működnek,

Magyarországon a kisárusítási engedély jelenleg három-féle jellegű.

Amit a köztudatban voltaképen „trafik” elnevezés alattértenek, ez a kizárólagos kisáruda, melynek kereseti főforrása adohány-árusítás. Mivel azonban éppen a kincstár érdekében sze-rény dohány jutalékban részesül, ezért a felső hatóságok hozzá-járulásával mellékesen dohányzócikkek, bélyegek, hírlapok ésfolyóiratok, továbbá képeslevelezőlapok, papír, írószer és eset-leg apróbb bazárárúk eladásával is foglalkozik.

188

Ez a törekvése egyrészt a jövedék részéről jóakaratú támo-gatásban részesül, másrészt a vevők és a trafikos között szintecsaládiasabb viszonyt teremt, — amely közvetlenebb viszonynaktáplálója azonban mégis a dohány.

A korlátlan dohánykisárudai engedélyes viszont csak mel-lékesen foglalkozik a dohánygyártmányok árusításával, főkere-sete papír, könyv, fűszer és egyéb üzletágból ered.

A korlátolt dohányárusítást pedig a vendéglők, korcsmákés kávéházak űzik. Árújukat a kizárólagos vagy korlátlan kís-árusnál szerzik be s fogyasztóközönségüknek tízszázalékos fel-árral árusítják.

Addig, amíg a dohány árusítás rendszere ennyire kijegece-sedett és a mai színvonalra jutott — a módosulás számos fokánesett keresztül.

Kizárólagos dohányosbolt az úttest szélén.

A dohánykereskedelem először is a nyersdohány beszerzé-sével kezdődik.

A különböző gyártmányokhoz minden állam a honi termé-keken kívül különféle megfelelő, külországi nyers dohányt sze-rez be, hogy készítményei egyrészt a külföldi gyártmányokkalkiállják a versenyt, másrészt, hogy a hazai fogyasztók igényétkellően kielégíthessék. Emellett az egyes országok egymás kö-zött kölcsönös árúcsere forgalmat létesítenek, mely egyezmé-nyek már a kész dohánygyártmányokra is vonatkoznak.

Megtörténik, hogy egyes államok dohány jövedéke vagy do-hánytrösztje külföldi országok területén szerez jogot dohány-gyártásra. Mint például a múltban a franciák a törökországimonopóliumot bérelték. Jelenben az osztrák jövedék vám tech-nikai okokból Németországban a müncheni, Svájcban a zürích-dübendorfí üzemében állítja elő a német és svájci piac részérekészített gyártmányait. Ezeket az osztrák gyártmányokat Svájc-ból Oloszországba és más államokba kiszállítják.

189

Az Anglo-Scottish Securities Company, London, — a törökjövedéktől kizárólagos jogot szerzett a török jövedéki cigaret-ták előállítására és forgalmazására. Az angolok Egyiptomban istöbb gyárral rendelkeznek, ilyen irányban tárgyalásokat foly-tatnak Svájccal és Németországgal is.

A nagybani dohánykereskedelem nemzetközi alapon keresz-tül-kasul fonja a földtekét.

A nemzetközi dohánypiac mellett alakul ki az egyes orszá-gokban a belföldi kereskedelem. Ahol dohányegyed árúság állfenn, ott a nagy és kis dohányárudák természetesen kincstárijogosítvány és kötöttség alapján működnek. Ahol pedig nincsmonopólium, ott a dohányeladást szabadkereskedésként űzik.Ilyen helyeken dohánykereskedést egyszerű iparengedély alap-ján úgy nyithat bárki, mint másfajta üzletet. Legfeljebb a trösztáltal esetleg előírt kötöttségeknek kell magát alávetnie.

Mint érdekességeket érdemes felemlítenem, hogy a dohány-árudáknak hol s milyen ősei voltak és mivé alakultak,

A görögök már a XVI. században élénk dohány kereskedel-met kezdtek űzni,

Hollandiában 1610-től a dohány már kereskedelmi cikk.Franciaországban 1626-tól kereskedtek a dohánnyal, 1635-

ben a nyilvános dohány árusítást betiltották, de három évtizedmúltán a Napkirály visszavonta a tiltó rendeletet.

A XVII. század elején Veneziában is már kifejlődött do-hánykereskedés folyt,

Oroszországban a XVII, század elején az angolok révén in-dult meg a dohánykereskedelem,

A szent bernhardi perjel 1669. évi feljegyzéseiből — me-lyek a dohányzás elterjedésére vonatkoznak — ismerjük meg,hogy már akkor Rómában több bolt van, ahol dohányt árusíta-nak. Ezek a bolthelyiségek egyúttal arra is szolgálnak, hogy ottdohányozzanak. Találkozóhelyek a dohányzás és a ,,trafikálás”művelésére. A perjel felemlíti jegyzeteiben, hogy Rómában többdohányos bolt van, mint étterem vagy mészárosüzlet.

A XVII. század első felében a dohány már annyira kelendőcikk, hogy a kevésnek bizonyult készletek miatt sok dohányke-reskedő hamisítani kezdi.

A dohánykereskedelem a XVII. század közepén már Ma-gyarországon is fontosabb üzletág volt. 1660-ban Körös városnak

190

a dohányos boltok bérbeadása már nyilvános bevételi forrásáulszolgál.

A többi országban is, ahol a dohányzás terjedésnek indult,a kereslet maga után vonta a dohánykereskedelem kialakulásátés fejlődését.

A dohányos boltok könnyen felismerhetők voltak a magukjellegzetes cégtábláiról. Minden felírásnál ékesebben beszélt eza nemzetközi cégtábla-nyelv, — mely a régebbi időkben vagyegy csibukozó törököt, vagy — angol eredetűleg — egy akár pi-pázó, akár szivarozó négert ábrázolt.

Csak az utóbbi időkben egyszerűsödött le a dohányos boltcégére a mostani leggyakrabban festett hármas-dohánylevél jel-legre, mely ma Európában a legáltalánosabb.

Jellegzetes régi trafik-cégtábla.

A dohányzás változatosságával és így a gyártmánynemekkülönféleségének szaporodásával a dohányos boltok egyre ön-állósultabb hivatást nyertek.

A cigarettázás szokásénak bevezetésekor a világ első ciga-rettás boltját 1861-ben egy Teodoriti nevű görög rokkant katona-tiszt nyitotta Londonban, a Leicester Squaren, Ez akkor a világ-városban is nagy esemény-számba ment.

Magyarországon a dohányárúsítás az egyedárúság megte-remtése előtt szabadkereskedelem volt. A gyártmányokat szűz-minőségben, fonatokban, csomókban, levelekben, kockáravágot-tan vagy tubák alakjában, később pedig a szivart is nemcsakkizárólag a dohányos boltok, hanem mint mellékcikket majdnemminden fűszerkereskedésben, vasüzletben, szatócsboltban és azúgynevezett ,,kurta”-kereskedésekben árusították. Úgyszintén akofák, heti és országos vásárok alkalmával X-lábú asztalok vagyéppen ládák tetejéről.

A dohányárúsítás, mint megélhetést biztosító önálló foglal-kozás csak ritkábban fordult elő. Külön dohánykereskedéseket

191

— akkoriban ,,dohányzó”-kat — főleg csak Pesten, Budán és anagyobb vidéki városokban lehetett találni.

1840. XVI. t. c. az első, mely a dohánykereskedést szabá-lyozza. 1846-tól a dohánygyártmányokat csak külön eladási en-gedély alapján és megszabott árakon árusíthatták az ezzel meg-bízott egyének. Jogukban állott üzlethelyiségük cégtáblájára acsászári sast festeni.

1847-ben Pesten 80, Budán 10 engedélyezett dohányos boltműködött. De ezeken kívül még mintegy 400 kereskedő és árusfoglalkozott mellékesen dohányeladással.

1858-ban a magyar korona országai területén 159 nagy árusés 21.022 fő és kisárús működött.

1910-ben Budapesten 519 dohánykisáruda volt.Manap a fővárosban 1319 kizárólagos kisáruda és 38 kör-

zeti elosztó működik. A vidéken pedig a dohánykereskedést 149nagyáruda és körölbelül negyedfélezer kizárólagos kisáruda, va-lamint nyolcezernél több korlátlan kisáruda, azaz fűszeres ésszatócs-bolttal vegyes dohánykereskedés bonyolítja le.

Ezeken kívül működnek a vasúti pályaudvarokon a görgőkézikocsikra szerelt mozgó-trafikok.

Nevezetes, hogy világszerte elsőnek Magyarországon szüle-tett meg a vízi-trafik ötlete. A Dunára, a sok ezer úgynevezettvad-evezős közé terveztek úszócsónakra idénytrafikot.

A dohánytőzsde voltaképen sajátosan osztrák intézmény.A magyar dohányáruda teljesen-rokon az osztrák trafikkal. Épp-így a csehszlovákiai trafik is.

Az angol trafik nem foglalkozhatik se bélyeg, se~ levelező-lap, se levélpapír árusításával. Ellenben a borotvapengét, toll-kést, zsebórát és a bazár-árúk változatos különféleségét mindenangol trafikban raktáron tartják, A közönség ott már megszokta,hogy ezeket a holmikat trafikokban előnyösen szerezheti be.

Érdekes, Hogy a 48-as magyar szabadságharc egyik mene-kültje, Madarász László, 1856-ban Londonban szintén trafikotnyitott.

Feltűnő az olasz dohányos boltoknál, hogy helyiségüknekrendszerint csak az egyik fele trafik, a másik fele bodega. Aszeszes ital poharanként! kimérése feltétlenül előnyösen befo-lyásolja a dohányfogyasztást és az ebből eredő jövedelmet.Azonban az olasz trafik forgalmának nagy részét bazárárúk, azidegen-forgalom keresletét szolgáló apró emléktárgyak és ten-

192

germenti csecse-becsek alkotják, melyekből az olasz trafikoskedve szerint szabadon, árusíthat. Különösen nagy forgalmat ér-nek el a képeslevelező-lapokból és postabélyegekből, amiket azidegenek, amíg a trafik nyitva tart, tetszésszerinti mennyiségbenvásárolhatnak.

A feltámadott Lengyelország és fővárosa — a bosszú időnát tartott orosz uralom után — most bontakozik ki, nyugatiszínvonalra. Ott a trafikok akkora bódékban húzódnak meg,,mint a bakter fülkéje a vonaton. Moccani sem tud bennük a tra-.fikos. Előtte fekszenek egy deszkalapon a dohánygyártmányok.Dobozaikon méltán büszkén díszeleg: ,,Polski Monopol-tytoniovy.”

Amerikában nincs dohányegyedárúság. A dohány kereske-delmet az American Tabaco Comparjy uralja. A vállalatnak 150ezer alkalmazottja végzi a dohányárúsítást. Ezenkívül más vál-lalatok is tartanak fenn dohányos boltokat. Az United CígarStores Co. 1929-ben megindította az első repülőtrafíkot. Két-szárnyú Síkorsky-repülőgép száll egyik városból a másikba sárusítja nagyban és kicsinyben a cég dohánygyártmányait.

Ma már minden országban vannak dohányos boltok, merta dohány általános keresletnek örvend.

Egyiptomban a trafikokat keleties fényűzéssel rendezik be.Napjainkban Európa nagyvárosaiban is egyre nagyobb súlyt

helyeznek a trafikok külső-belső berendezésének csínjára,Ausztriában a kincstár e célból tatarozási hitelt nyújt a trafiko-soknak. Hasonló terv megvalósításával a magyar jövedék is fog-lalkozik. Hogy milyennek kell lenni a jelenkori csínos s ízlésestrafiknak, azt az osztrák jövedék az 1927. évi wieni Árúminta-vásáron, a magyar jövedék, illetve a nikotex-üzem pedig az1935. évi budapesti Lakberendezési Vásáron mutatta be.

Egyik-másik országban, ahol a trafikoknak kényelmes ésmegszabott záróra rendszere van, mint kisegítő-szervek működ-nek a cigaretta és szivarautomaták, hogy a közönség a kora estióráktól reggelig, valamint vasár- és ünnepnapokon is felár nél-kül hozzájuthasson a legkeresettebb fajta dohánykészítmé--nyekhez.

Amerikában évek óta működnek az utcai cigaretta és szivarautomaták. Népszerűségüket emelte az az ötlet, hogy belsejük-ben beszélőszerkezet van, mely az árú kiadása után megszólal:,,Köszönöm, legyen máskor is szerencsém!”

193

Dániában is régebben használják ezeket az automatákat,melyekből Köbenhavn fővárosban 12.000 működik. Londonbanés az angol vidéki városokban szintén évek óta szolgálnak a ki-segítő automaták.

Amerikai mintára Ausztriában, Wienben is felállítottakmintegy 200 ilyen automatát. Természetesen, mint másutt, Wien-ben is csak a kizárólagos trafikok kaptak engedélyt az automa-ták felállítására, mégpedig azzal a kedvezménnyel, hogy trafik-juktól 20—30 méternyi körzetben bárhol, tehát esetleg az utcatúlsó oldalán is felállíthatják.

Az automata megtöltéséről a trafikosok maguk gondoskod-nak és jövedelmezősége is őket illeti. Ennek segítségével a tra-fíkos nemcsak egy kis ebédszünethez jut, hanem este hét órakorzár és minden piros-betűs ünnep napon pihenhet.

Legújabban a csehszlovák jövedék is tervbevette, hogy Prá-gában dohányautomatákat állít fel.

Ausztriában a dohányárúsok szövetsége trafíkos-képző tan-folyamot rendez. Legújabban a magyar ,, Dohány árúsok Orszá-gos Szövetsége,” hogy a modern üzleti élet követelményeível ésszellemével a dohányárúsi kar lépést tarthasson, hasonlóan azosztrák példához, 1935-ben kezdeményezte a közhasznú trafí-kosképző tanfolyamot.

S amíg Amerikában a hatalmas dohányvállalatok alkalma-zott árusaikat biztosító-intézeteknél bebiztosítják, hogy 35 éviszolgálat után teljes jövedelemmel nyugdíjba mehessenek, ha-láluk esetén pedig özvegyük és kiskorú árváik jussanak nyug-díjhoz, — addig Ausztriában a dohányárús szövetség jóléti in-tézménye működik, mely Pöllauban üdülőt tart fenn és az elag-gott, munkaképtelen trafikosok egész sorának nyújt havontaanyagi támogatást.

A magyar Dohányárúsok Országos Szövetségének, a kizá-rólagos dohánykísárúsok érdekképviseletének is van segély ésjóléti alapja, mely a szövetség saját székházában, Budapest,VIIL, Mária-utca 30. sz. alatt működik. A Segély-intézménykölcsönökkel és adományokkal segíti a ráutalt dohányárúsokatA Czájlík-jóléti alapnak pedig az a rendeltetése, hogy a munka-képtelen, elagott dohányárúsok részére „Otthon”-t nyújtson.

A folyó év elején a Baross Szövetség Dohányárús csoportjais, miniszteri rendelet alapján, megalakította hasonló célú Se-gély-intézményét.

194

A világháborúban résztvett nemzetek országaiban, ahoiegyedárúság áll fenn és a trafik-jogosítvány adományozása akincstár elhatározásától függ — dohányárúsítási engedélyt első-sorban hadigondozottak és hadikárosultak kapnak. Ami nem-csak megnyilvánuló nemzeti hála, hanem szociális gondos-kodás is.

A kávéházi „szivaros-fiú”.

A dohányból és a dohány jövedelméből más utakon is szél-sugárzík a jótétemény. Csak példának említem fel, hogy az ame-rikai dohánykirály, James Duke, ki 1925-ben halt meg, 200 mil-lió dollárnyi vagyonából jelentős összeg jutott a köz javára. Azangol Imperial Tobacco Company tulajdonosa, a Wills-családBristol városának egyetemre, kórházépítésre és fenntartásra,múzeum építésre eddig több mint 10 millió pengőt adomá-nyozott.

Tagadhatatlan íme, hogy a dohányzás a köz jótékonyságotis szolgálja.

Figyelemreméltó alsóeöri Farkas Géza „A dohányfogyasz-tás emelése” címen megjelent közleménye. Ebben rámutat, hogya dohányfogyasztás emelése minden állampolgárnak s mindenállamférfiúnak lényeges érdeke. Az emelés kétfélekép is elő-mozdítható. Az egyik mód, hogy a dohányzási alkalmakat sza-porítani kell, A másik pedig, hogy a leghatékonyabb hírverés-sel kell élni.

Idejét múlta ugyanis az a régi közmondás, hogy a jó bor-nak nem kell cégér. Példa rá, hogy a régi békevilágban a külföl-

195

diek szívesen felkeresték Magyarországot, hogy a dohányter-més-felesleget összevásárolják. Ma viszont a magyar kiküldöt-teknek kell utánajárniuk, hogy a hazai termés egyrészét külföl-dön elhelyezhessék.

Minden kereskedelmi cikkre, a dohányra is áll az a véle-mény, hogy a forgalom fokozásának lelke a hírverés,

A zürichi pszichotechnikai intézet legutóbb a különféle pro-paganda-módok hatását vizsgálgatta. Nyolcezer üzleti szakem-bert hallgatott meg azokról a módokról, amelyekkel a közönsé-get legalkalmasabban lehet vásárlásra ösztönözni, A vizsgálatanyaga között szerepelt főleg a kirakat, a mozireklám, a falra-gasz, a körlevél, a röpcédula és a hirdetés. Az eredmény szerintelsősorban a hirdetést, másodsorban a kirakatot találták a leg-hatásosabb propagandaeszköznek,

A dohánynak és a dohányzásnak is szüksége van a leghaté-konyabb propagandára.

Manapság a legkapósabb cikket is reklámozni kell, mennyí-vel inkább kell a dohányzást, melyet maradi előítéletek és orvositúlzott óvatoskodások még háttérbe is szorítanak,

Amerikában a dohányneműek reklámjára kiadott összegekelérik a rágógummik óriási reklámköltségeit, A gyárak mindenalkalmat felhasználnak, hogy gyártmányaik közbeszéd tárgyailegyenek. Még rádióközvetítésekre is hatalmas összegeket áldoz-nak. A híres „Lucky Strike” cigarettagyár évente közel kétmilliódollárt fizetett csak a National Broadcasting rádió társaságnak.Ebből fogalmat alkothatunk, hogy csupán ez. az egy vállalat új-sághirdetésekre mit fizethet!

Az Amarican Tabacco Co. reklámcélokra például 1932. éviköltségvetésébe 26 millió dollárt vett fel, A vállalattól PogányVilmos neves magyar festőművész egyetlen plakátrajzáért 2200dollár, másik szakembere Kulai Miklós pedig egy 72 oldalas ka-talógus összeállításáért 4800 dollár tiszteletdíjat kapott.

Ezek az ízelítők természetesen amerikai méretűek,A dohányzás érdekében szerte a világon különféle sajátsá-

gos propagandákra áldoznak.Az angol sajtóban a szivar propagálására cikksorozat je-

lenik meg,New-Yorkban ingyen osztogatják a gyufát, hogy dobozfede-

lén az egyes cigaretták vagy hüvelyek reklámját a közönségminduntalan láthassa.

196

Párizsban megalakítják a francia dohányzók szövetségét,melynek nagy-gyüűlésén 1930-ban Lebrun, a szenátus akkori el-nöke jelenlétében ünnepélyes keretek között dohányzási ver-senyt rendeznek egy montmartrei színházban, ahol megválaszt-ják a dohányzás királynőjét — és finom cigaretta halmazzal dí-jazzák azt, aki az eregetett dohányfüsttel nevét a legszebben alevegőbe-írja.

Németországban egy szivar gyár reklámcélokra használjafel Richard Hoffmann, az óriási népszerűségnek örvendő drezdaifootballista fényképét. A birodalmi gazdasági minisztérium jó-váhagyásával pedig az ottani dohányárusok, dohánygyárak ésgyufagyárak közösen megegyeztek, hogy a trafikok egy márkaértékű dohánygyártmány megvásárlása esetén vevőiknek egydoboz gyufát ingyen adhatnak.

Floridában úgy ünneplik a dohánytermelés arany jubi-leumát, hogy az est fénypontja az az új tánc, amelyet egy híresspanyol-táncosnő néhány dohánylevélből összeöltött ruhácská-ban mutat be. Kétségtelen, hogy felébreszti a közérdeklődést.

Üj a törökországi dohánytermelők mozgalma, hogy ott azérdemeseket ezentúl ne babér, hanem a Törökország mezőgazda-ságában fontos szerepet játszó dohánylevelekkel díszítsék.

Itáliában a jövedék havonta két cigaretta-napot vezet be,amikor a közönség a gyártmányokat féláron beszerezheti.

A csehszlovák dohány jövedék újonnan forgalomba kerülőgyártmányait a közönséggel külön szívó-napokon ismerteti. Pro-paganda anyagot utal ki a trafikosoknak, akik az érdeklődőknekingyenesen ajánlanak fel kóstolót.

A jövedék Magyarországon is fontos szerepet tulajdonít apropagandának. Eszközeiből néhányat felemlítek:

A Mezőgazdasági és Tenyészállat-Vásáron, a NemzetköziÁrúminta Vásáron szembetűnő kiállítási pavillon ja rendesen aVásár egyik legnagyobb vonzereje. Más alkalommal kedvezmé-nyes szivarvásárt rendez. Gondoskodik, hogy a főváros idegen-forgalmi gócpontján ízléssel és fényűzéssel berendezett minta-trafik keltsen kedvet a vásárlásra. A forgalmukat növelő do-hányárúsok jutalmazására premiumot tűz ki. Támogatja a trafi-kok kirakatversenyét. A legjobb gyártmányokból szivar és ciga-retta mintagyűjteményeket bocsát forgalomba. Karácsonyra tet-szetős, ajándékozásra kínálkozó, ünnepi csomagolású dohányárúforgalomba bocsátásával lepi meg a fogyasztókat.

197

A magyar jövedék propagandája általában nagyvonalú éskörültekintő. Eddigi sikereit hatványozottabb újsághirdetések ésa dohányzást népszerűsítő sajtópropaganda még gazdagíthatná.

A dohányzásnak az egyik államban csendesebb, a másikbanhangosabb hírverést szentelnek,

A dohány minél erőteljesebb reklamírozása minden ország-ban komoly szociális érdek. Csak egy-egy állam keretén belülis a termelők, munkások, tisztviselők, árúsok és ezek családtag-jai százezreinek létfenntartása fűződik hozzá.

Igaz, hogy a propaganda költséget emészt, de az erre áldo-zott pénz is ezreknek juttat kenyeret s ezenfelül megélhetésük-ben segíti az eredmény azokat, akik a dohány termelésével,gyártásával és kereskedelmével foglalkoznak. A pénz bővebbvérkeringése folytán pedig az állampolgárok jóléte emelkedik,ami egyben az állam gazdagodását jelenti.

Ezért számottevő kenyéradó a dohány. Ezért is fontos adohányzás.

Ezért tiszteld a dohányzót.

A dohányzás úttörőiés előkelő alakjai.

Hagyományok és történelmi kútforrások szerint a mongol,az indián és valószínűleg a feketebőrű nép is már évezredekkelezelőtt ráeszmélt a dohány élvezetére s így őseik között kellenekeresni azokat az úttörőket, akik a dohánynak akár füstjét, akárporát legelőször megízlelték és a dohányzás szokásának utatvágtak.

Ezek nevét történelmünk természetesen nem ismerheti- Adohányzás névtelen hősei maradnak.

Meg kell elégednünk azoknak az úttörőknek nevével, akikAmerika felfedezésével egyidejűleg, majd pedig a rákövetkezőidőkben egyfelől a dohány és a dohányzás felfedezése, másfelőlterjesztése által tettek szolgálatot az emberiségnek.

Amikor ennek a szolgálatnak felbecsüléséről van szó, szá-mot kell vetni azzal az idegenkedéssel, melyet a ,,sátáni füstö-lés,” a dohányzás élvezetének újdonsága az európaiaknál kivál-tott. Számot kell vetni a kemény büntetésű tilalmakkal, aztán adohány súlyos megadóztatásával. Ezek árnyékában ott leskelő-dött az erkölcsi pellengérre állítás is. A dohányzás ellenzésénekráadásul irodalma is támadt, mely hangulatot igyekezett keltenioly irányban, hogy a dohányzókat nevetségessé tegye.

Akinek ennyiféle akadállyal kellett megküzdenie, ilyenmegtorpantó előítéletekkel kellett szembeszállnia azért, hogy adohány élvezetéhez jusson és különösen, hogy annak előharcosalegyen — azt méltán nevezhetjük úttörőnek.

A dohányzás előharcosairól, a történelmi folyamat rendjé-ben, már az előző fejezetekben megemlékeztem. Ezekből ismer-jük, hogy Amerika egyes területein a dohányt és a dohányzásváltozatos módjait kik fedezték fel. Ismerjük azt is, hogy a do-

199

hány érdekében Európa akkori tudományos világából kik szál-lottak síkra tollukkal, kik jártak elől a dohány használatánakjó példájával és kik voltak azok, akik személyük tekintélyével adohány fogyasztásának és élvezetének különféle módjait ter-jesztették és elősegítették.

Itt, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzam, részben a már fel-sorolt úttörők egyik-másikának személyére és közreműködésérevonatkozó adatokat, részben a jeles nevek sorát csak kiegészí-tenem szükséges.

A spanyol történetírók szerint a dohány legelső megemlítése1496-ban történt. Ekkor hallanak az európaiak először a do-hányról és a fehérfaj számára itt kezdődik a dohány története.

Mivel pedig a dohány elfüstölését kontinensünkön akkori-ban pokoli dolognak tartották, elképzelhető, hogy az első do-hányzók, a dohány első dicsérői és terjesztői főleg erkölcsi szem-pontból mily súlyos szerepet vállaltak, A dohányzás érdekébenkiállani akkor bátor és merész cselekedet volt, A merészek kö-zül nem egy mártirsorsra jutott.

Csak a múló századok, az idő, a dohányzás általános elter-jedése teremtett új légkört, mely a dohányzással szemben kien-gesztelődést, megértést és barátságot szült, A régebben kárhoz-tatottak, bebörtönzöttek az idő távlatából lassan a megbecsüléstalapzatára léptek. Alakjukat a történeti nevezetesség patinájavonja be. Némelyikét nemcsak gondolatban, hanem a valóság-ban is,

A dohányzás kultuszának európai bölcsőjében, Spanyolor-szágban, Rodrigo Jerez alakját ércbeöntötték és Ayamonte vá-rosában márványtalapzatra helyezték, Columbusnak Jerez istengerjáró útitársa volt. Az indiánok dohányszívását addig cso-dálgatta, amíg megízlelte és azután erre a gyönyörűségre magais rákapott. Idehaza Európában Jerez a legelsők között sodortdohánylevelet — akkori szokás szerint kukorícaháncsba. Ami-kor a füstöt orrán-száján eregette, azt hitték, hogy az ördögszállotta meg. Ami az indiánoknál isteni áldozathozatal-számbament, azt idehaza istentagadásnak tekintették. Esztendőketsínylett börtönben miatta. De akit életében utolért a nagy újítókkeserű sorsa, halálában most beteljesedett igazi megbecsülése.A halhatatlanság magasságába jutott, három év óta ércszoborörökíti meg.

200

A felfedező Walter Raleighnak a dohány terjesztéséértszintén szobrot állítottak Amerikában. Ez a lovag indította megAmerikából Európába a nagymérvű dohányszállítást. Amikor1618-ban halálraítéltek és Towerban kivégezték — mielőtt vér-padra hurcolták, kedvenc pipájából javában füstölt. Az emlék-szobrot 1885-ben Észak-Carolinában, Roanoke szigetén emelték,ahonnan Raleigh, a dohány nagyszállítók első őse, három év-századdal előbb, 1585-ben küldött Angliába először teljes hajó-rakomány dohányt.

A dohány európai apostolának, Jean Nicotnak többszöröskitüntetés jutott. Linné, a világhírű botanikus, amikor az új jö-vevényt, a dohányt a többi növény közé osztályozta, genus néven— a követre tekintettel — Nicotiana Tabacum elnevezésre ke-resztelte. A tudományos életben már ez is halhatatlanságot biz-tosított. Amikor pedig a tudósok a dohányt vegyelemezték, sa-játságos hatású mérgét — szintén a követ tiszteletére — nico-tinnak nevezték el. Nevét ezzel a köztudatban is megörökítették.Ezeken a kitüntetéseken kívül Nicotnak szobrot is emeltek —egy párisi dohánygyár előcsarnokában. Ez volt az első szobor,amelyet a dohányzás kultuszának terjesztéseért állítottak!

A francia forradalom alatt azonban ez az ércszobor eltűnt,— a golyószórók gyártói tudnának számotadni arról, hogyhová . . . úgylátszík, ércben akkor szertelen nagy lehetett aszükség és nemcsak harangokból öntöttek hadiszert.

A dohányzás hőseinek fennálló szobrát körüllengi a temér-dek kis áldozati tűz kékes füstje, mely a parázsba villanó ciga-retta és szivar millióiból bodorodik, — hálás néma emlékezetéreaz érdemes spanyol és angol hajósnak, akik Európában a do-hányzás úttörői voltak.

Ezeknek szegődtek nyomába a tudósok, akik szaktekinté-lyükkel, tudományos vizsgálataikkal, könyveikkel a dohánynakhatásosan keltették hírét és előmozdították a dohányzás terje-dését.

Memmingenben Johann Funk orvos, Zürichben ConradGessner botanikus, Augsburgban Adolf Occo fizikus, BernbenBenedek Aretius, Olaszországban Cesalpinus botanikus, Orosz-országban az angol Chancelour királyi kereskedelmi megbízottműködött közre szakavatottsággal a dohány megismertetése ér-dekében. S rajtuk kívül a dohány tudós híveinek még egész sora.

201

Jelentős mértékben hozzájárultak a dohányzás terjesztésé-hez azok a magasrangú személyek, akik népek fölött rendelkez-tek és uralkodtak. Egyházi fejedelmek, cárok, császárok, kirá-lyok, szultánok, hercegek és hadparancsnokok, akiket ha dohá-nyozni láttak, szívesen siettek utánozni az előkelőségek, polgá-rok és közkatonák,

A dohányzásnak a hatalmasok is behódoltak; a dohány bal-zsamító ereje az uralkodók felett is uralkodni tudott — és adiadalmas hadvezéreket is legyőzte,

IX, és X, Pius, valamint XIII, Benedek és XIII. Leó pápakedvelték a dohányzást. Úgyszintén Sainte Croix érsek, Nico-laus Ternaboni püspök, Bornemisza Pál erdélyi püspök a do-hány és dohányzás terjesztésében jópéldával járt elől.

Gróf Wesselényi Ferenc nádor pipája.

II, Károly angol király nemcsak dohányzott és tubákolt,hanem még bagózott is, George Monk herceg, tábornok szenve-délyes bagózó volt.

Grey gróf tábornok, a harmincéves háborúban az angol csa-patok egyik vezére, szintén nagy híve volt a dohányzásnak, VI,Alfonso portugál király az amexiáli ütközetben résztvett kato-náit 1780-ban hősi jutalom gyanánt burnóttal látta el,

VII, Ferdinánd spanyol király, Krisztina spanyol királynő,Eulália infánsnő szenvedélyes dohányzók voltak, Spínola spa-nyol tábornok már 1622-ben szívesen elősegítette a dohányzásterjedését,

Franciaországban II, Henrik király, később Medici Katalinanyakírálynő, II. Ferenc király és az udvari előkelőségek len-dítették fel a dohányzás iránti kedvet,

XIII, Lajos idejében a dohányzás szokása már jelentős ter-jedésnek örvendett és XIV, Lajos korában már általános divat

202

lett. Pompadour márkiné, a király kegyencnője a dohány ural-mára is erős, de előnyös befolyással volt.

Példaképe volt a dohány szenvedélyesének Jean Bart ten-gernagy, aki még a királyi udvarban is égő pipával jelent meg.

Louvois miniszter a hollandiai hadjáratban a hadseregetjobban ellátta dohánnyal, mint kenyérrel.

Napoleon is dohányzott, értékes pipája volt és maga is szí-vesen adott pipát kitüntetésül ajándékba. Oudinot tábornagynemcsak a hadseregben, hanem a pipázásban is vezéri szerepettöltött be.

A párisi grófnő előszeretettel szivarozott.III. Napóleon a háború alatt papiros szivarral igyekezett

idegeit megnyugtatni. Szenvedélyes dohányzó volt, épp úgy,mint fia, a zulu-földön elesett Lulu herceg.

A XIX. században a dán uralkodók udvarában szintén min-denki dohányzott, a dámák is.

Nagy Frigyes.

III. Frigyes brandenburgi választó fejedelem ugyancsak do-hánybarát volt. Dohányzó-társaságot alapított, melyben hitvesénkívül tábornokok és miniszterek vettek részt. A nevezetes társa-ság megörökítése a festőművész ecsetére is méltónak bizonyult.Egedé Károly jeles festő alkotott róla nagyszabású képet.

I. Frigyes Vilmos porosz király a XVIII. század elején voiea dohánynak hatalmas pártfogója. Dohányzó-társasága törté-nelmi hírességű. A király ezt az esti társaságot majdnem min-den nap maga köré gyűjtötte, hol Berlinben, hol Potsdamban,hol Wusterhausenben. Miniszterek, tábornokok, követek, tudó-sok voltak tagjai, de megfordultak közöttük tiszteletreméltópolgárok is, sőt udvari bolondok, — vagy akiket ilyeneknekhasználhattak. Állandó tag volt a wusterhauseni tanító is. Min-den jelenlevő dohányozni tartozott. Azoknak, akik nem doha-

203

nyoztak, a pipát legalább is szájukban kellett tartaniok. Fehérkorsókban állt a sör előttük, csak néha boroztak, de mindenkinekmagát kellett kiszolgálnia, A fesztelen összejövetel olvasmá-nyok, újsághírek, politikai észrevételek, háborús történetekmegbeszélésére szorítkozott. Tréfálkoztak is, sokszor az évő-désig, — de ezt senkinek sem volt szabad zokon vennie. Szabályvolt, hogy a társaságba érkezőket, még a királyt is tilos voltfelállva köszönteni, A király sokszor rosszhangulatban érkezetta társaságba, ahol azonban felvidult,

A dohányzó-társaság a poroszok történetében fontos szere-pet játszott, mert a kedélyes összejöveteleken a királyt nemegyszer rábeszélték olyasmire, amire máskülönben aligha hatá-rozta volna el magát, A diplomaták mindig pontosan értesítet-ték udvaraikat arról, hogy a dohányzó-társaságban mit beszél-tek és mi történt,

A dohányzó-társaság akkor szűnt meg, amikor tagjai egy-szer a király jelenlétében a trónörökös beléptekor szabály elle-nére felálltak, A király ezen annyira felháborodott — amint eztGutzkow „Zopf und Schwert” című munkájában drámaian le-írja, — hogy a társaságot rögtön elhagyta és feloszlatta, A do-hánycollegíum kiváló televénye volt a füstölés terjesztésének,

Törökországban IV, Mohamed szultán eltörölte a dohány-zást tiltó rendeleteket és a pipázásban a török előkelőségekegész sora csakhamar olyan fényűzést fejtett ki, hogy az ozmánbirodalomban a dohányzás egészen nemzeti jellegű szokássá nö-vekedett.

Teodorovics Mihály cár halálbüntetéssel sújtotta füstölőalattvalóit és elkoboztatta dohányukat, — amit aztán maga nagyélvezettel fogyasztott el.

Nagy Péter cár beszüntette az időközi tilalmat és a dohány-kereskedelem megindítására fel is szólította a City kereskedőit,

I. Katalin cárnő az orosz dohány-egyedárúság bérbeadásá-val kegyencének, Mensikow hercegnek kedveskedett,

Ausztriában II, József császár segítette nagyban elő a do-hányzás terjedését. Kedvenc embere, Khevenhüller gróf ebbenjobbkeze volt.

Windischgrätz Albert osztrák tábornok 1804-ben Brüssel-ben szokott rá a szivarozásra. Hazatértekor Wien előkelő körei-ben nagyban terjesztette új élvezetét.

204

I. Ferenc József az egész monarchia leghívebb Virginiaszivar fogyasztója volt,

Württemberg herceg, a Boszniát okkupáló osztrák-magyarcsapatok parancsnoka szintén élvezte a dohányzást. Nagy súlythelyezett arra, hogy a hadbaszállt legénységnek mindig ele-gendő dohánya legyen,

Savoyai Jenő herceg szenvedélyesen tubákolt.

II. Rákóczi Ferenc kedvenc pipája.

Magyarországon 1530-ban az országkormányzó Gritti és aköréje csoportosuló főurak élvezik először a dohányfüstöt.

Erdélyben Apaffy Mihály és Báthory Kristóf fejedelmeknyitják meg a pipázó előkelőségek sorát.

Damjanich János 48-as honvédtábornok pipája.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem, — amint erről leveleiben Mi-kes Kelemen megemlékezik — a bujdosás keserves fájdalmáta dohányzás élvezetével enyhítette.

Később, József nádor fia, a magyarság előtt népszerű idősbbJózsef főherceg is erős dohányos hírében állott. Még akkor is.amikor toroklobban szenvedett, — alcsuthi kastélya kertjébensétálgatva, titokban pipázott,

A magyar szabadságharc vezérlő tábornoka, Görgey Arthur

205

is szenvedélyes dohányzó volt. Ebéd után még 80 éves korábanis elszívott hat-hét Virginia-szivart.

A legelőkelőbbek közül minden országban mindig számosanakadtak, akik a dohányzásnak kedvelői vagy éppen szenvedé-lyesei voltak, A divat irányítóit pedig az udvarukhoz és környe-zetükhöz tartozók mindenkor szívesen utánozták — még olyandolgokban is, amik esetleg nem okoztak gyönyörűséget. Mennyí-vel inkább örömest követték őket a dohányzásban, ami tagadha-tatlanul jó érzést, kellemes hangulatot szerzett,

A dohányzás elterjedésére az előkelőségek jó példaadásafeltétlenül előnyös hatást gyakorolt, A dohányzás általánosmegkedvelését mindenesetre meggyorsította. Már csak azért ís,mert a dohányzás iránti kételyt megtörte és ugyanakkor felsza-badította a tömegek lelkét, hogy nyugodt lelkiismerettel élhesse-nek a dohányzás élvezetének.

Az egyházi, polgári és katonai hatalmasságok dohánysze-retete ezért érdemel külön felemlítést. Pipájuk és szivaruk pa-razsa a dohányzásról alkotott akkori tétova felfogások homályá-ban csillagként vezérelt.

Szellemi nagyságokés a dohányzás.

Történeti valóság, hogy azóta, amióta a dohányzást felfe-dezték és a dohányzás élvezetét megismertették a fehér íajjaí,szellemi nagyjaink, a világ hatalmas gondolkodói és költői szintekivétel nélkül dohányosok.

Általában a munkaképesség, de főként a szellemi munka-teljesítmény fokozódik a dohányzás által. A dohányzás teháttöbb, mint egyszerű élvezet. Bölcselők, költők képzeletét növeli.Szárnyakat ad a gondolatoknak. Hangulatot a lelkivilágnak.

Mindezekből kétségtelen, hogy az emberiségnek a dohány-zás közvetlenül és közvetve is érték! A mai rohanó, ideges világ-ban életszükséglet. De már évszázadokkal ezelőtt is az lehetett.Ez a jelentősége napjainkban csak fokozódott.

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy hazánk és a világ szelleminagyságai, diplomaták, tudósok, művészek, költők sorából kikhódoltak a dohányzás szenvedélyének. Ebből a szinte végtelennévsorból közölt érdekes szemelvények mellett hasznos megis-merkednünk e jelesek egyik-másikának egykorú olyan nyilatko-zatával, amely mind a dohányzás élvezetének vagy szükségénekmegértésére, sőt értékelésére vall.

Newton, a világhírű angol mathematikus és csillagászmondja: Dohányzási szenvedélyemnek nem tudom ugyan tudo-mányos magyarázatát adni, de egyre már rájöttem, azért do-hányzom, mert jólesik.

Hasonló érzés vezethette a dohányzásban Shakespearet ésLuthert is.

Garibaldi, a szabadsághős, majd caprerai remete: Éhséget,szomjúságot inkább eltűrtem a háború szenvedései közepett, dea dohányzást nem nélkülözhettem.

207

Bismarck, Németország politikai óriása, akinek dolgozószo-bája tele volt pipával és füsttel, amidőn 1870-ben Páris alatt anémet főhadiszálláson a francia követ, Jules Favre, nála meg-jelent és elutasította a felkínált cigarettát, Bismarck ezt mon-dotta: Ha eszmecserét kezdünk, jobb ha beszéd közben dohá-nyozunk. A diplomatának feltétlenül dohányoznia kell. A füstö-lés a kar hevesebb mozdulatait is nagyrészben leköti. Szellemiállapotunkat csendes, kedélyes hangulatba emeli. A kék füstmegigéz bennünket, udvariasabbá, türelmesebbé tesz és köny-nyebben vagyunk engedékenyebbek.

Bismarcknak természetesen a szivarról is kedvező vélemé-nye volt. Szerinte a szivar erkölcsileg megnyugtat, anélkül, hogyszellemi képességeinktől megfosztana. Indulatok, gondok leve-zetője. A szivarfüsttől az ember boldogabb.

Bismarck a dohányzásnak ilyen nagy befolyást tulajdonított.Büchne Lajos, az ,,Erő és anyag” c. jeles mű szerzője: Ét-

kezés után egy jó szivar elősegíti az emésztést.Vámbéry Ármin: A pipa éltető, egyszersmint szórakoztató

is, — és előnyösen befolyásolja az emberi képzelő-tehetséget.Haase Frigyes, a nagy német színész: Az idegesség és vala-

mely nagy feladatra várakozás izgalmában a dohányzás csílla-pítólag és megnyugtatólag hat.

Moltke, aki maga is dohányzott, írja: A pipa volt a varázs-vessző, mely a törököket a legizgágább népből az egyik legnyu-godtabb néppé varázsolta.

Gróf Corli, a dohányról szóló munkájában tüzetes ismerte-tését közli ennek a valóban nagy pályát befutott növénynek.Szerinte 1914-ig ritkán fordult elő, hogy túlzottan éltek volnavele; a világháború óta azonban igazi szenvedély lett a do-hányzás.

Annakidején Burton azt írja: Dohány, te isteni, ritka, cso-dálatos medicina, mely különb minden írnál és zsongítószernél,te iható arany, bölcsek köve, minden nyavalya gyógyítója . . .

A dohányzás értékére a nagy emberek felfogása élénk fénytvet. Egyik híres német anatómus a jenai világhírű kartársárólHeckelről, mikor ez pályájának még kezdetén állott, így nyilat-kozott: ,,Mi lenne belőle, ha még dohányozna is!”. . .

Az is a dohány dicsérete, amikor dr. Dunlop, a baltimoreiJohn Hopkins egyetemen a kísérleti lélektan tanára, kutatásai-

208

nak eredményeképen azt írja, hogy a dohányzók általában jobbés kitartóbb munkások, mint azok, akik nem dohányoznak.

Edison, a híres feltaláló, világraszóló szellemes találmá-nyainál a dohány indító, serkentő hatását szerzőtársnak tekinti.

A magasabbrendű idegmunkát teljesítők kiemelkedő alak-jai évszázadok óta majdnem mindnyájan dohánykedvelők voltak.

Kingsley, Franciaország legkiválóbb egyházi szónoka, büsz-kélkedett dohányos voltával.

Duranti Gastor római orvos és költő latin hexametereibenénekelte meg és dicsőítette a dohányt és gyógyító erejét.

A szerelmi naplójáról neves Casanova papíros-szivart szí-vott.

Maupassant a cigarettázásnak hódolt és több elbeszélésehősének is cigarettát ad szájába.

Lord Alfréd Tennyson angol költő dicsekedett dohányosszenvedélyével. Saját véleménye szerint ő és a pipa két elvá-laszthatatlan fogalom volt. Tennyson végtelenül szerette ezt abarátját. Pipája volt minden nap a legelső és utolsó gondolata.Étkezései után sem nélkülözhette. Csak pipája kísérhette dolgo-zószobájába és annál égiesebb lett szelleme, minél többet füstölt.

Lessing — gazdasszonya szerint — pipájától kora reggeltőlkéső estig nem tudott megválni.

Érdekes Lenau Miklós nyilatkozata: Nem tudnék egy sortsem írni pipázás nélkül, mert a pipa, amit gyakran tartok szá-jamban, igazi barátnője a férfinak.

Torius Raphael ,,Hymnus Tabaci” költeményében dicsőítia dohányt.

Kölcsey Ferenc, a jeles magyar költő írja:

Jámbor! miért epedsz mindég?Jöjj, gyújts rá! Ím, vígan égKék füsttel a pipa.Derül előtted föld s égS nem lesz sehol hiba.

Ezt a verset az 1840-es években az egyik magyar dohány-gyár az egyedárúság előtt forgalomba hozott Kölcsey-dohánydobozára buzdítóul rá is nyomatta.

Kisfaludy Sándor, a Hímfy-dalok lantosa selmeci pipábóleregette a füstöt.

209

Kisfaludy Károly szerelmese volt pipájának. Dédelgetőénírja:

Gyűlöljön bár sok finnyás orrÉdes pipám tégedet, , .

Petőfi szintén dohányzott. Több költeményében foglalkozik apipával és a pipázással. Egy helyütt kedélyesen írja, hogy in-kább ő ázzon el, mintsem a dohány.

Tompa Mihály is nagyon szerette a pipázást,Hutchington W, G, angol író 1906-ban közreadta a dohány-

dícsérő versek antológiáját.Spencer versei kiválnak ebben a kötetben.Lord Byron, az angolok Petőfije, „Sziget” c, rapszódiajában

a dohányzóknak valósággal klasszikus védőiratát zengi.

Kisfaludy Sándor selmeci pipája.

Mascagni, a világhírű olasz zeneszerző a szivarozásért ra-jongott,

Hans von Bülow, a kiváló karmester ébredéstől alvásigmegszakítás nélkül dohányzott.

Schauffert vígjátéka, „Sakk a királynak!” kedvesen pél-dázgat I. Jakab angol király alakjával, hogy a dohány még ádázellenségeit is meghódítja.

Nem lehet elfelejteni Eötvös Károly szavait: Akármi bajodvan, gyújts rá, — attól valahogy majd elmúlik!

Coolidge, az Északameríkai Egyesült Államok volt elnökeerős szivarozó hírében állott. Mint ilyen, nagyon jól tudta, hogya felelős állami szolgálatban a megfeszült szellemi tevékenysé-get kifejtő személyeknek mennyire nehezére esik, ha teljesentartózkodniok kell a dohányzástól. Ezért Coolidge elnökségeidején a kabineti ülések alkalmával a Fehér Ház asztalán min-

210

dig ott állott a szivaros doboz, hogy a kabinet tagjai kedvükrefüstölhessenek. A résztvevők így a kék füstfelhők ködében kel-lemes közérzetet nyerve, dönthettek az állam életébe vágó kér-désekben,

Harding volt elnök a cigarettát kedvelte, de nagyritkán pi-pára is gyújtott. Mint házigazda, cigarettáival meg is kínálta akabinet tagjait, ezek azonban jobban szeretvén a szivart, inkábbsaját szivarjaikra gyújtottak.

1935. évi kép: Genfben a Népszövetség tanácsának üléséna kiküldöttek vígan dohányoznak, bár a teremben ott függ atábla: „Tilos a dohányzás!” A legtöbben cigarettáznak, Litvinovazonban hatalmas méretű szivarokat szív. Láváinak úgyszólvánmindig cigaretta van a szájában, akkora füstfelhőket ereget,hogy valóságos füstfal képződik körülötte, A népszövetségi köz-gyűlésen nemcsak forma szerint, hanem valóban is tilos a do-hányzás, A tubákolást azonban megengedik és Sir Denys Brayindiai delegátus szorgalmasan kínálgatja szomszédait ékes tu-bákszelencéjéből.

„A szivarok marsallja” címmel egy évtizeddel ezelőtt Szo-maházy István kedves emlékeket elevenített fel a dohány-külön-legességekről országszerte ismert és népszerű Magyary Alajos-sal, a különlegességi dohányárúsok nesztorával kapcsolatban.Kedélyesen emlékezik vissza azokra a régi jó időkre, amikor amagyar közélet jeleseinek kedvenc beszerzési helye volt az egy-kori váci-utcai különlegességi áruda, Tisza Kálmán egyszerűencsak a „druszáiból,” a Tisza-szivarokból kérte megszokott napitíz darabját. De nemcsak Tisza Kálmán tért ide be délelőttön-ként, hanem Szilágyi Dezső is, aki török dohányt vásárolt.Csáky Albin gróf, Falk Miksa, akik a sárga, préselt Mediáknakvoltak hívei. Gromon Dezső, aki csak a cigaretta illatos füstjétkedvelte — és Podmaniczky Frigyes báró, aki mint igazi ínyenc-hez illik, csak nehéz Don Quijotte havannákat szívott. Itt vásá-rolta Tóth Béla a csibukdohányt, Sípulusz (Rákosi Viktor) apettyes Britanicát és Vay Sándor gróf a kis Uppman-havanná-kat, melyek nélkül sohasem lehetett látni a váci-utcai korzón.A művelt Magyaryt finom dohányaival együtt mindnyájan sze-rették, itt volt a dohányos boltjában a kaszinójuk, itt trafíkáltaka dohánycsemegék illatában, innen szemlélték a szép nőket,akik az akkori előkelő divat szerint a Váci-utca aszfaltján sé-tálgattak.

211

A közelmúlt magyar szellemi élet jelesei túlnyomó szám-ban a dohányzók táborába sorakoztak. Hogy csak néhány nevetemlítsek: Rákosi Jenő, Makai Emil, Ambrus Zoltán, ZempléniÁrpád, Tömörkényi István, Szabolcska Mihály, Ady Endre,Kosztolányi Dezső, Tormay Cecile.

Boisson francia író 1929-ben a Comedia folyóiratban arrólértekezett, vájjon köze van-e a dohányzási szenvedélynek azirodalomhoz? Vannak ugyanis írók, akik azt állítják, hogy nemtudnának egy sort sem leírni, ha nem volna cigaretta szájukban.Mások viszont tartózkodnak a dohányfüsttől.

Paul Souday, a néhány évvel ezelőtt elhunyt neves kritikuspéldául, alighogy megette ebédjét, rögtön rágyújtott egy ciga-rettára. Azután folytatólagosan egyikről a másikra gyújtott.

Szárnyat ad a képzeletnek.

Ezzel szemben Balzac nem bírta a dohányfüstöt, — hiábaállította róla Lamartine, hogy fogai a dohányfüsttől feketék.Boisson elmondja, hogy egy alkalommal Huysmansnál járt lá-togatóban, aki rögtön cigarettával kínálta meg. Mikor egyik kor-társa szemrehányást tett neki, hogy fiatalember létére annyit do-hányzik, azt felelte rá, hogy az író nem tud anélkül meglenni.

A múlt szellemi előkelőségeinek dohányzási szenvedélyeis igazolja azt a lenyűgöző hatást, amelyet a dohányzás kivált-kép az idegmunkát teljesítőkre gyakorol.

De általános érdeklődésre tarthat számot az is, hogy miképvélekednek a dohányzásról a jelenkor magyar szellemi életé-nek jelesei.

Ε könyv szerzője 1934-ben, mint az egyik magyar dohány-szaklap szerkesztője, a szaklap jubileuma alkalmából azzal a

212

körkérdéssel fordult a magyar író és művész-világ több kiváló-ságához, hogy vájjon a dohányzás élvezete szükséges jó-e, ked-vező hatású-e a felsőbbrendű idegmunka fokozott kifejtésére?

A tanulság leszűrésére érdemes a közvetlen-hangú nyilat-kozatokkal megismerkedni:

Bónyi Adorján, a jeles regény és színműíró: ,,Akí meg-szokta, annak bizony szükségleti cikk a dohány a szellemi mun-kánál. Én megszoktam, nekem az. Cigaretta nélkül megáll a tolla kezemben és nem tudok dolgozni. A munkához legjobb ciga-rettának tartom a Memphist, Ebéd után, vacsora után remekegy Coronas, amelyet világviszonylatban is legelsőrangú cigaret-tának tartok, egyenrangúnak a legjobb egyiptomi és angol ci-garettákkal.”

Farkas Imre, a népszerű költő és zeneszerző: ,,Nem tudokcigaretta nélkül sem írni, sem komponálni. Csak egy esetben; haszivarozom. Extra cigarettát szívok és minden vágyam olyananyagi körülmények közé kerülni, hogy ebéd után elszívjak egyRegalia-Mediát.”

Dr. Hubay Jenő, zenei életünk most elhunyt büszkesége kö-zölte: ,,A körkérdésre annyit válaszolhatok, hogy a legtöbb —úgy alkotó, mint előadó művész — szeret cigarettázni. Vannakolyan művészek, akik azt állítják, hogy a cigarettafüstnek ideg-megnyugtató hatása van. Én magam csak néhány cigarettátszoktam ebéd és vacsora után elszívni és a magyar cigarettákközött kedvencem a Kleopátra.”

Kisfaludi Stróbl Zsigmond, kiváló szobrász-művészünk:„Magam nem dohányzom munka közben, bár lehetségesnek tar-tom, hogy néha az ember kaphat bizonyos inspirációkat a levegő-ben gomolygó illatos füsttől. Vacsora után nagyon jól esik egyRegalia-Media.”

Komáromi János jeles regényírónk: ,,Hogy szükséges cikk-ea művész számára a dohányzás? azt hiszem egyénenként más a.felfogás, mert más a megszokás.

Magam dohány nélkül képtelen vagyok dolgozni!Mikor a rég elfelejtett frontokon kellett verekednünk, úgy

húsz esztendővel ezelőtt, minden árvaságunkkal, veszkődésünk-kel, elhagyatottságunkkal, sokszor reménytelenségünkkel szem-ben egyetlen menedékünk a pipa volt, valódi kapadohánnyalmegtömve. Ha a füstjét nézdegéltük, elfelejtettük, hogy bánatés keserűség a kísérőtársunk, sőt olyankor — a kéken bodrozó

213

füstön át — megölhetetlen hittel hittük, hogy hazavisz egyszeraz Isten. Hát haza is hozott!

Mostanában többen ajánlották, hogy hagyjam abba a do-hányzást- Jóembereimnek ez az egyetlen óhaja az, amelynek tel-jesítésére nem érzek magamban lekierőt: a köröttem lengő füstnélkül képtelen lennék dolgozni.

Legkedveltebb cigarettám a Nikotex-Mirjam, a nikotex-Theba.”

Lakatos László jeles írónk: „Igen. A dohány szükségleticikk a szellemi munkához. Megjegyzem az sem árt, ha a dohánymellett szellem is van. Arány legyen körülbelül egyenlő. Ked-vencem az Extra. De volt idő, hogy Stambul, azután volt idő,hogy Memphis. Mint látható, nem vagyok monogán természet.”

Móra Ferenc, a kiváló író és régész írta halálos ágyán:,,Nem mernék feltétlen igennel felelni. Azok is tudtak valamit,akik Amerika felfedezése előtt tettek-vettek a világban s ma isismerek nem dohányzó írókat és művészeket. Én tehát csak amagam nevében jelenthetem, hogy kéz nélkül talán tudnék dol-gozni, szivar nélkül nem. Ugyan pár hónap óta, mióta súlyosbetegen nem igen élek, de muszájból elvégzem a dolgaimat, aszivar meg a pipa sokszor a fejet is pótolja nálam. Veszett do-hányos vagyok, de dohány-szakértő nem. Nekem minden erősszivar jó, ha szelel. A jól szelelő magyar Britanícát többre be-csülöm minden üvegbe forrasztott tengerentúli illúziónál.”

Pékár Gyula, kitűnő írónk: „Irigylem azokat, akik nem rab-jai a dohányzásnak, én bevallom, rabja vagyok s csak cigaret-tázva tudok írni, A cigaretta mámora szerintem, szárnyat id aképzetemnek. A magam részéről csak az erős szivarkát szere-tem: hosszú évek óta kizárólag Dráma cigarettát szívok.”

Salamon Béla, a közismert komikus színészünk: „Egy jószivar — az egy jó barát!”

Sidló Ferenc, kiváló szobrászművészünk: „Arra a kérdésre,hogy a művésznek szükségleti cikk-e a dohány — igenlő választkell adnom. A cigaretta szívása nyomán mintha tisztulnának agondolatok — és gyorsabb tempót venne a képzetek kialakulása.A dohányzás ha kell, nyugtat s ha kell, stimulál. Mérsékelt élve-zésével talán az orvos is megbékül.”

A tisztviselő szellemi munkások vezető képviselőjekéntBudapest akkori főpolgármestere dr. Huszár Aladár ezt írja:„,Arra a kérdésre, hogy a dohányzás a fokozottabb szellemi

214

munkánál mennyiben segít és mennyiben árt, a választ mond-ják meg az orvosok. Azt azonban megállapíthatom, hogy mun-kám közben jólesik a dohány füstje és a dohányzás számomra apihenést is nagyon kellemessé teszi. Valahogy az ember nincsegyedül, ha füst terjeng körülötte, megnyugtató hatásának szí-vesen engedem át magamat.”

Amikor ezekből a nyilatkozatokból a dohányzásnak a szel-lemi munkára ható előnye világosan kitűnik, meg kell még álta-lánosságban említenem, hogy a tanulóifjúság körében is egyretöbb híve akad.

Erre eléggé rávilágít az is, hogy a berlini egyetem mellett 1884-ben nyílott dohányosbolt nagy felírással hirdette:

„Tabacus studiorum amicus”(A dohány a tanulók barátja!)

A dohány a tanulók barátja.

Bizony barátja a tanulóknak, a gondolkodóknak, a szellemiéletet élőknek. Gondok elűzője, töprengések csendesítője, lelkilázongások csillapítója. Gondolatok élesztgetője. Balzsam. Azideg-ember életszükséglete.

Ezekből az őszinte, meghitt vallomásokból és tanulságostapasztalatokból megállapítható, hogy a XX. század szellemi éle-tet élőjének, művészének csaknem kivétel nélkül szinte segítő,— gyakran szerzőtársa a dohány. S amíg egyfelől a művészi te-hetség titkának megfejtése megközelíthetetlen, addig másfelőlkétségtelen az az előnyös hatás, melyet a dohányzás a művésziteljesítményre gyakorol.

Legtöbb közéleti és művész-kortársunk életében nagy sze-repe jut a dohánynak. A zeneszerzők, színészek, festők, szob-rászok, politikusok, újságírók, költők túlnyomó száma nem istud dohány nélkül dolgozni.

215

Hogy még csak néhány nevet említsek, nagy előszeretetteldohányoznak: gróf Bethlen István, Bárczy István, Heltai Jenő,Márkus László, Kóbor Tamás, Márai Sándor, Hunyadi Sándor.

És bár igaz, hogy Amerika felfedezése, tehát a dohányzásszokásának itteni meghonosodása előtt is kiváló művészek nagy-szerű termékekkel ajándékozták meg a világot, de el tudjukképzelni, hogy a mámorosító dohány megihlető hatásától So-phokles, Homeros, Ovidius, Horatius és a többi régi jelesek re-mekművei még csodálatosabbak lennének! Hiszen a dohányzás-nak hatalmas inspiráló ereje van — és a tudomány, valamint aművészet újabbkori nagyjainak megihletéseért a dohányt feltét-lenül érdem illeti!

A dohányzás tehát nemcsak élvezetet nyújt az emberiség-nek, hanem jelentős mértékben hozzájárul a világ szellemi kin-cseinek gyarapodásához is. Mert a gondolatok ezüstjei, aranyaiés ékei megtisztultan csillognak elő a dohányfüst kékesszürkeködéből.

Az igazi művész nemcsak tud, nemcsak ért, hanem érez issokat a Teremtés magasabbrendűségéből. Ezt az éreznitudástkönnyíti meg, emeli égiessé a dohányzás.

A dohány tehát a modern Múzsa.Csókjával az elhivatottak ihletét fokozza és így közvetve

még azoknak a nemdohányosoknak is örömet szerez, akik a mű-vészetben gyönyörűségüket tudják lelni.

A nők és ο dohányzás.

Crusby, a tapasztalt öreg jenki, a dohányzás jelentőségéttréfásan példázza:

„Isten először a férfit, majd a nőt teremtette. Az emberpártlátva, Isten annyi részvéttel volt a férfi irat, hogy vigasztalásául— a dohányt teremtette ...”

Azóta azonban, amióta — egyenjogúsítása folytán — a nőa férfi színvonalára süllyedt, természetesen nagyot fordult ahelyzet, mert egyre hatványozottabban menekül már a nő is adohányzás élvezetébe.

Régente, amikor az indiánok dohányfüsttel áldozatot mutat-tak be a Nagy Szellemnek, vagy amikor a törzsfőnök békepipá-zott — asszonynépük szintén résztvett a füstölésben, amit aztánmegszokott és különösebb alkalmak hijján is dohányzott.

A mexikói asszonyok ma is a legszenvedélyesebb dohány-zók. Szinte kivétel nélkül füstölnek. Épp úgy magukkal hordjákmegtömött cigaretta-szelencéjüket, mint a férfiak. Báláikonmegismétlődő látvány, hogy a hölgyek cigarettát sziva lejtik aa táncot. A vonzalom gyengéd jelensége, amikor szórakozóhe-lyen a hölgy égő cigarettáját udvarlójának pár szippantásra át-nyújtja.

A nők, hogy ujjaikat be ne fogja a dohány, a cigaretta tar-tására arany-fogókat használnak. Ez spanyol találmány, amittenazitas de oro elnevezése is elárul.

A délamerikai St. Paulo tartományban a mamelukok —kaukázusi apától és amerikai anyától származók — asszony-népe a férfiakkal versenyt pipál,

Chile, Bolivia, Peru lakosságánál szokásos, hogy az asszo-nyok a vendéget a szíves fogadás jeléül dohánnyal kínálják,amit a látogató elsősorban a háziasszony iránt illően viszonoz.

217

Peruban, ahol a nők hiúsága természetesen a fog fehérsé-gére is kiterjed, jellemző dohánypártolásukra, hogy mikép ápol-ják fogukat Dohánylevélből kis tekercset, limpiont sodornak,ezt a pitta-növény fehér rostjaival beburkolják és ezzel dörzsö-lik fogsorukat.

Az Aleuti szigetek és Alaska asszonynépe is rajong a do-hányzásért. Egy kis bagóval, amit a hajósok szájukból vesznekki és nyújtanak nekik át, hálára kötelezik őket.

Eleinte csak a nomád életet élő népek asszonyai dohányoz-tak. Azután, amikor ezt az élvezetet Európában is megismerték,királyi dámák gyújtottak pipára, szivarra és kezdtek barátsá-got kötni a tubákolással.

A dohányzás élvezetét hosszú időn keresztül csak az er-kölcsi szokások minden változatában egyformán tartózkodóbbközéposztály hölgyei vonták meg maguktól.

Pipázó cigánynő.

Ezzel ellentétben az uralkodók feleségei, királynők, herceg-kisasszonyok, főúri dámák, akik bátrabban lehettek kezdemé-nyezők, a dohányzás újdonságos örömét könnyen megengedhet-ték maguknak.

Mint ahogy a béklyóba kötő társadalmi előítéletekre nemhederítettek a pipára gyújtó és bagózó cigánynők sem.

A nők dohányzás terén történt felszabadulásának jeles elő-harcosai voltak: Kristina spanyol királynő, a tubákoló MediciKatalin, továbbá III. Frigyes brandenburgi választófejedelemhitvese, aki hosszúszárú hollandi pipából szerette a füstöt ere-getni; úgyszintén a szivarozó Matild főhercegnő, a Savojai her-ceg neje, I. Umberto felesége, Margherita királyné, a dán ural-kodók családjának nőtagjai, a párisi grófné, Eulálía spanyolinfánsnő és még számosan.

Európai hódító útján a dohány előbb Spanyol-, majd Fran-ciaországban az előkelő nők szalonjaiba hatolt be. Később más

218

országokban is a dohányt először a fejedelmi hölgyek és a kör-nyezetükhöz tartozó dámák vették pártfogásba.

A londoni Times 1926- januárban megjelent egyik számá-ban, melyet az angol világlap a dohányzás ünneplésére szentelt,régi történetek olvashatók arról, hogy a nők egykor javában pi-páztak. A gomolygó füstöt hosszúszárú agyagpipából eregették.Erről a XVI. és XVII. század egyes fametszetei is tanúskodnak.Erre az élvezetre zsenge korú gyermekeiket még a házasságrasokat adó quackernők is elég korán rákapatták.

így volt ez Franciaországban is. Az előző századból átszi-várgott divat lassan elárasztotta a női lelkeket. A Napkirályfényes udvarának szépei, magának XIV. Lajosnak leányai is, aszertartásos ebédek után sietve vonultak vissza lakosztályukba,hogy a köteles merev formaságok után — egy kis füstölésselüdítsék fel magukat. A nagyhatalmú király hiába adott ki ezellen szigorú rendelkezést: a hercegkisasszonyok és Versaillesdámái titokban kijátszották a tilalmat. Elannyira, hogy mikor atrónörökös egyszer nővérei szobájába nyitott, a sűrű füsttől nemis látta őket. Honnan szerezték maguknak a pipát? Nyilván köl-csönkérték a svájci gárdistáktól.

Medici Katalin a dohányt tubák alakjában élvezte. Úttörőjevolt a nők dohányzási szokásának, A királyi udvarhoz tartozóés az ott megforduló hölgyek egyhamar behódoltak a tubákolásszenvedélyének, A tubákolókat aztán a nők az egész vonalonutánozni kezdték,

A hölgyek kezdetben illetlennek tartották ezt az élvezetet.Hogy mégis élhessenek vele, a dohánylisztből gyurmát sajtoltakés ezt a „bonbons de tabac”-ot szagolgatták.

Pompadour asszony maga is rajongója volt a dohánynak.Nem csoda, hogy nagyra értékelte, hiszen az elsők között volt,aki felismerte és megbecsülte a dohány különös hatóerejét- Do-hánylevelekből olyan gyógyszert készített, amely élénkíti azemlékező tehetséget és fokozza a szervezet frissességét. Ezt az„Essence du tabac Pompadour, pour corriger le memoire”-t apárisi drogueriákban még ma is árusítják.

A dohányzásra 1642-ben a Rajna-melléki tartományokbanés Badenben gazdag és szegény nők egyaránt rászoktak.

Ebben az időben Angolországban szintén, különösen De-vonshire és Cornwallis tartományokban, minden rendű házíasz-szonyok között akadtak dohányzók. Az írországi menyecskék

219

cseréppipából élvezték a dohányt és ha éppen nem akadt kezükügyébe pipaszár, akkor a pipafej nyakából szívták a füstöt.

Regnard leírása szerint 1680-ban a lapp-föld asszonynépeis javában füstölt.

A régi világban még szokatlanul mulatságosnak tűnhetettfel, viszont ma egészen természetesnek találjuk, amit egy ud-vari orosz 1690-ben írt ,,Αz emberi életről, egészségről és ha-lálról” szóló kis munkájában. Felhívta a férjeket, buzdítsák ne-jüket arra, hogy a dohányzásban tartsanak velük, — hiszen aMindenható mindenben társnak rendelte őket a férfi mellé sahelyett, hogy zúgolódnának, inkább ők ís igyekezzenek a do-hányt az élet szépítésére felhasználni.

Már az 1719-ben Chemnitzben megjelent „A kedvelt és di-csért dohánynövény” c. könyvecskében a szerző fellebbenti a fá-tyolt. Megírja, hogy abban a korban a nők épp úgy jogot formál-tak a dohány élvezetére és abból épp úgy ki is vették a részü-ket, mint a férfiak. A nyugati országokban egyaránt divat volt,hogy a hölgyek gavallérjaikkal együtt még nyilvános helyeken ispipáztak. És senkinek sem jutott eszébe, hogy ezen megüt-közzék.

Hollandiában minden parasztleány is, napi munkája közbenezzel a közkeletű „gyógyszerrel” frissíti fel magát. Az asszo-nyok is vérbeli dohányzók. Ezt a szenvedélyüket azzal magya-rázzák, hogy a csatornákból és más mocsaras gödrökből fel-szálló kigőzölgés ellen a dohányfüst hatékony ellenszer.

A dohányzásban a nők szerepe azonban nemcsak akörülnyilvánult meg, hogy a dohány előnyös hatását értékelve, ma-guk is a füstölés élvezői sorába szegődjenek, hanem abban ísjelentőségük jutott, hogy férfi hozzátartozójuk hangulatát a kü-lönféle dohánygyártmányok szíves felkínálásával előnyösen be-folyásolják. Mint ahogy a férfi vendég iránt szintén minden ren-dű és rangú háznál ez általános kedveskedő szokás ma ís. Sőt,a vendégszeretetnek egyik elmaradhatatlan jellegzetes megnyi-latkozása. Ügy a nyugati, mint a keleti országokban és a földlegtöbb részén.

Jól érzik a nők, hogy az ilyen kedveskedés könnyen meg-nyeri a férfit akaratuk számára.

Általánosan elismert, hogy a Kelet asszonyai és leányai iselőszeretettel dohányoznak. Tarka virágos, buja szőnyegeikenszívesen kuporogták körül a török hárem kiválasztottjai do-

220

hányzási készüléküket és negédes buzgalommal szívták anarghileht.

A sziámi király háremhölgyei szintén pipáznak.A legtöbb ázsiai népnél a dohányzásban a nők is élénk

részt vesznek.Tudjuk, hogy hagyományaikhoz a kínaiak híven ragaszkod-

nak. A kínai nő mégis minden hagyomány ellenére nagy élvezettelcigarettázik. Még a kínai mamák is dohányoznak. Az előkelőeképp úgy, mint az egyszerűek. A kínai anya hátán cipeli gyerme-két és közben vígan füstöl. Ha ilyenkor kezének valami feladataakad, cigarettáját a gyermek kezébe adja, hogy addig tartsa.Természetesen a kínai csemete így korán hozzászokik a dohány-füsthöz.

A japánnő is élvezi a dohányt.

A japánoknál a fiatal leányok is élvezik a dohányzást. Leg-gyakrabban makk-apróságú fém vagy porcellán pipából, melyetlakozott fa-, a tehetősebbek pedig elefántcsont-tokban tartanak,

A hátsóíndiai Burmában a legnagyobb népszerűségnek az aszivarfaj örvend, amelyet piaci kofák, középosztálybeli asszo-nyok és serdülő leányok egyaránt lankadatlan élvezettel fo-gyasztanak.

Még szenvedélyesebb dohányzók a Fülöp-szigetek asszonyai,akik ottani elnevezés szerint egy mohamed-szivarféleség rajon-gói. Ε szivar mérete egészen rendkívüli. Vastagabb egy gyufa-szál hosszánál, hossza pedig bőséges két arasztnyi. Ennek elle-nére, hogy e közkedvelt szivar súlyban és méretben európai ro-konait felülmúlja, a fülöp-szigeti nő, — aki pedig kicsiny, töré-keny termetű, — még sohasem esett nikotin-mérgezésbe. A do-hányfüst iránti rajongásukat legjobban az jellemzi, hogy a vá-sári kofák még árusítás közben is pöfékelnek és szerintük a szi-var különb élvezet az ételeknél s italoknál.

221

Afrikában a nandu-törzs leányai és asszonyainak a ciga-retta a kedvence. Nyakdíszükhöz erősítve, a fülcimpa szomszéd-ságában kis pohárszerű tartályt hordanak, melyben — szelencehelyett — cigarettájuk kézi készletét tartják. Bár túlságosan ké-nyelmes viseletnek nem mondható, — de elvégre mégsem csoda,ha saját divatjuk felséges parancsának a sötétbőrű nandu-szép-nem is vakon engedelmeskedik.

Az exotikus világ asszonynépe a legtöbb helyen máig is apipának maradt híve, — míg nyugaton a pipát már szintén ki-szorította a cigaretta. Ugyanúgy, mint az Északamerikai EgyesültÁllamokban, Az amerikai nők dohánypártolására vall, hogy anewyorki hölgyek klubjában női ajakról olyan szónoklat hang-zott el, amely dicséri a dohányzó férfit. Mert a tapasztalat iga-zolja, hogy a dohányzó férjek türelmesebbek, kedélyesebbek,mint a nemdohányzók — és étkezés után is szívesen maradnakaz asztaltársaságban. Ezért ajánlja, hogy a leányok olyan férjetválasszanak, aki a füstölés barátja, A dohányzás derűt kölcsö-nöz a háznak. Még a nemdohányzó férjeket is rá kell tehát bírnia füstölésre, hogy — feleségük is zavartalanabbul élvezhesse adohányzást.

Az Egyesült Államokban a világháború kezdetéig nyilvánoshelyeken inkább csak férfiak dohányoztak. Ezt oly szigorúan be-tartották, hogy egyes államaiban, mint Massachusettsben a nyil-vánosan dohányzó nőt — egy avult rendelet alapján — meg-büntették.

Ez a helyzet a háború után annyira megváltozott, hogy szá-mos női felső-iskolában dohányzó-szobát kellett berendezniUgyanakkor a vasúton is megszűnt a nők dohányzásának tilal-ma. Sőt 1929 óta Illinois állam Yolieti állam-fogházában már anői foglyok is cigarettázhatnak. Ez a rendelkezés abból az elv-ből indult ki, hogy a nőknek épp úgy joguk van a dohányzásra,mint a férfi foglyoknak, annál is inkább, mert a nők 90 %-adohányos.

Ebből a sorból legkevésbbé lehet kihagyni az Amerikábankialakult fiús-leányokat, a flappereket.

Amerikában a nők dohányzása váratlan iramban, szintemáról-holnapra szökött előre és oly közkedveltségnek örvend,hogy asszonyok és leányok részére csaknem az összes nagy vá-rosban ,,füstölő-versenyeket” rendeznek. Aki a legtöbb ügyessé-get, a legmegejtőbb kecsességet fejti ki a cigarettázásban, azt

222

éremmel, oklevéllel és értékes dohányajándékkal tüntetik ki. Alegelső verseny jutalmát egy fiatal leány nyerte el; övé lett ,,Acigarettázás 1926. évi bajnoka” érdekes cím.

A nő-apostolok ama régi elve, — ha a férfi teljhatalmúlagdohányozhat, a nőnek is teljes joga van hozzá! — az élet való-ságában így hódít teret.

A múlt század művésznői soraiban — akik általában önál-lósultabb életet folytathattak — számosan hánytak fittyet a pol-gári előítéletekre és kedvteléssel dohányoztak Európában is.

A polgári nők viszont, még évtizedeken át bátortalanabbakvoltak.

A dohányzáshoz a nőnek is teljes joga van!

Akkoriban a dohányzással a színésznők éltek a legmeré-szebben. Ünnepelt alakja volt Parisnak Spinelly művésznő, akiméltán nevezhető a különcködő dohányzók királynőjének. Szá-rított pármaí ibolyaszirmokat kevert az aranyszálú dohány közéés ezzel töltötte cigarettáit, hogy minél kellemesebb füstötáraszthasson.

A világháború végeztével a nők egyenjogúsága csakhamara dohányzás terén is célhoz érkezett.

A Parisban rendezett első dohányzó-versenyen a cigarettá-zás női győztese Suzy Perninelue lett, aki a legtöbb kellemmeltartotta és a legszebb mozdulatokkal emelte ajkához a cigarettát.

Az ilyen alkalmak a dohányzás terjedésének hullámveré-sén jókorát lendítettek.

A dohányfogyasztás által Franciaország bevétele szépenfel is emelkedett. A francia pénzügyminiszter a szenátus pénz-ügyi bizottságában kijelentette, hogy ez a tekintélyes eredménykülönösen a francia dohányzó nőknek köszönhető, akik mahol-nap több dohányt szívnak, mint a férfiak.

A cigaretta élvezetének általánosságára vet fényt az a lon-doni szokás is, hogy a legutóbbi években az előkelőbb fodrá-szoknál és szépítő-szalonokban az asztalokon felkínáltan áll a

223

cigaretta-választék, abból a célból, hogy ezzel a hölgy-vendégekott-időzését kellemesen fűszerezzék. Mégpedig a java cigaretták.Természetesen a szépítés műveletének költségét úgy szabjákmeg, hogy abba a cigarettafogyasztást már egységáron beszámít-ják. Valószínű, hogy a nyugatiaknak ezt az üzleti leleményessé-gét a mi szépítő-szalonjaink is hamarosan bevezetik, — márcsak azért is, hadd láthassák, hogy csakugyan a szépre száll-ea füst, — de kiváltkép üzleti szempontból: a várakozó vendé-gek türelme, nyugalma, kedvtelése, — egyszóval meghódításaérdekében.

A francia nő sok cigerettát fogyaszt.

A cigarettázás szenvedélyén túl az angliai Chessire gróf-ságban fekvő Wallasey város hölgyei pedig összeálltak és meg-alapították a Szivarozó Nők Clubját. A club célja az, hogy ahölgyek között is népszerűsítsék a szivarozást. Minden belépőtag szóban és írásban kötelezi magát, hogy a nagy nyilvánosságelőtt is szivarozni fog. A club ezenfelül napról-napra sorshúzásútján küldi ki néhány tagját, hogy égő szivarral szájukban min-den forgalmas útvonalon tüntessenek a nők szivarozási jogamellett. Mert a nők nem hajlandók magukat megfosztani a szi-varozás előnyeitől sem.

Köztudomású ugyanis, hogy a rendszeres szivarozás fo-gyaszt. Nem csoda tehát, ha a londoni hölgyek körében a kar-csúság divatjának rajongói ehhez az újkeletű mozgalomhoz mosttömegesen csatlakoznak. Szakítanak az eddigi hagyománnyal ésnyíltan hirdetik, hogy a szivarozás nem lehet a férfiak kivált-sága, így most napról-napra nő a szivarozó angol hölgyekszáma. London nyilvános helyein már minduntalan feltűnnek azapró alakú szivarokat szívó amazonok. Figyelemreméltó, hogy ahagyományokat tisztelő Angolországban e legújabb, még szinteszokatlan látványon senki sem ütközik meg. Hogy pedig a tar-

224

tózkodóbb természetű hölgyeknek se kelljen megvonni maguk-tól a szivarozás gyönyörűségét, egy ötletes asszony éppen ezidénmegnyitotta Londonban a hölgyek dohányzó-szalonját. Bevásár-lásaik közben a ladyk ide térnek be egy csésze teára és itt egy-más között tereferélve fesztelenül szivarozhatnak. A tulajdonosa dohányzó-szalon sikerén felbuzdulva most Parisban is nyitilyen helyiséget.

Anglia a dohányból eredő állami jövedelmének több mintegytizedét a nőknek köszönheti. Romániában ez a számaránymég nagyobb, egyötödrész.

így vesz példát európaszerte a gyönge-nem a spanyol nők-től, kiknek piros ajkai között a „cigaro en paya” már régebbenéletfeltétellé lett.

A nők dohányzási felszabadulása Magyarországra is elju-tott. Eleintén, a régi múltban általában csak a tubákolásnak hó-doltak. A XIX. század közepén még nemcsak feltűnt, de megüt-közést is keltett, amikor Bárdosiné báró Rhédey Johanna a deb-receni Bika-vendéglőben csibukra gyújtott. S amikor 1867-benMagyaróvárott egy lengyel grófnő, aki a gazdasági intézet elő-adásait hallgatta, vendéglőben elfogyasztott ebédje után cigaret-tázott — még felháborodtak rajta.

Azonban a cigarettázás tért hódított s a nők füstölését las-sanként megszokták.

Évekkel ezelőtt a Pesti Napló dr. Ernst Ottó tollából a szo-morú véget ért Erzsébet királynénkról érdekes visszaemlékezéstközölt. Eszerint a királyné szintén kedvelte a dohányzást. Ud-varmestere, báró Nopcsa szerezte be részére a finom cigarettá-kat és szivarokat; mert néha megtörtént, hogy a királyné szi-varra gyújtott,

A világháború után, amikor a nők dohányzási kedve általá-nosan fellángolt, mint másutt, Magyarországon is megkíséreltekmozgalmat indítani a nők füstölési szenvedélyének terjedése el-len. Az öntudatra nevelt nőket azonban nem lehetett a dohány-zástól eltéríteni. A mozgalom, mint előrelátható volt, meddőmaradt. Sőt inkább arra nyújtott alkalmat, hogy a füstölés élve-zete iránt az addig nemdohányzó nőkben is közvetlen érdeklő-dést ébresszen. Mint ahogy ezt a vágyat fel is keltette s így amozgalomnak — szándékával szöges ellentétben — sikerült anők körében a dohányzás kultuszát továbbfejlesztenie.

225

A múltban akkor, amikor dédanyáink a tubákolásnak hó-doltak, nem jutott eszébe senkinek sem, hogy a nők tubákolásaellen mozgalmat indítson. Miért volna az kifogásolható, hogy anők elfüstölve élvezik a dohányt? S éppen most, az egyenjogú-ság térhódításának korában? A karcsú cigaretta kecsessége illikis a női egyéniséghez s joggal senki sem kívánhatja, hogy ettőla földi élvezettől a nők megfosszák magukat.

Régen lejárt már az a kor, hogy a dohányzás szabadságá-ban a nők előtt tilalmi sorompót ereszthessenek le.

A köztudat, ahogy a művelt nyugaton, azonmód a műveitnyugathoz tartozó Magyarországon is megbarátkozott azzal,hogy a nő akár hivatalban, akár lakásán épp úgy kéznél tartjacigarettáit, mint amikor délutáni teára, bridzsre vagy táncra in-dul. Kézitáskájában sok egyebek között a cigarettaszelencét ésa gyufát is magával viszi.

A cigeretta kecsessége illik a nőhöz.

Nyilvános helyeken is nyugodtan füstölhet, mert nincs olyanrendelet, amely a nők utcai dohányzását tiltja.

A nőknek ez a szabadsága már feltűnést sem kelt; sőt egyremegszokottabb jelenség a sétálva cigarettázó nő.

A középosztály hölgyei Európában csak a nők jogának ál-talános felszabadításakor, a XX, század elején kezdtek dohá-nyozni. A cigarettát részesítették előnyben és a háború után acigarettázó nők száma már annyira megnövekedett, hogy igé-nyük és ízlésük kielégítésére a gyárak külön hoztak forgalombakarcsúbb, rövidebb alakú, enyhe dohánnyal töltött cigarettákat.Ezek szalma, arany, parafa-véggel kerülnek piacra, sőt a diva-tos rúzsozott ajak miatt rózsalevelű és piros szopókájú szí tar-kákat is forgalomba bocsátottak.

A cigarettafogyasztó felszabadult szellemű és jogú modernnők száma Magyarországon is állandóan gyarapszik. Az eny-hébb dohánygyártmányokat kedvelőknek a nikotin-csökkentett

226

cigaretták előnyei már nem ismeretlenek. Jól tudják, hogy szen-vedélyük kielégítésére ezekből nyugodtan elfogyaszthatnak na-ponta akár kétszeres adagot is.

A dohányzási láz teljes összhangban áll a mai nő vágyaival,eszméivel és divatjával. Nem véletlen, hogy a nők lengesége ép-pen korunkban divat. Ehhez nemcsak a kitornázottság, nemcsaka nők széleskörű testedzése, hanem az is hozzájárul, hogy ugyan-akkor a nők a dohányzás szenvedélyének is hódolnak. A nőkrövid idő alatt meggyőződhettek arról, hogy a dohányzás a ter-met ellomposodásának hatékony ellenszere. Valóban tanulságosa dohányzásnak ez az érdekes gyógyhatása, hogy amíg egyfelőlhatásosan véd az elhízás ellen, addig másfelől a már lerakódottháj réteg bizonyos mennyiségétől is meg tud szabadítani. A kellőmértékű dohányzás tehát a női karcsú testalkat szempontjábólis előnyös.

A nőknél a dohányzás beszüntetésére még a kedvezőtlengazdasági helyzet sem lehet alapos ok, mert amint látjuk, a do-hányzás a női külső kellem tekintetében a szépí lőszereknél ésékszereknél is lényegesebb hivatást tölt be. Ezért érthető, hogya dohányzás élvezete a nőknek mindenkor még áldozatokat ismegér.

„Tilos a dohányzás!”

A dohányzást tiltó szigorú törvényeknek és kérlelhetetlenrendeleteknek mintha emlékeztetőjéül, mintha csökevényekéntmaradt volna vissza a jól ismert figyelmeztetés: „Tilos a do-hányzás!”

Középületek folyosóinak faláról, különböző ajtókra bígy-gyesztett táblákról, különféle várótermek és köz járművek bel-sejéről mered reánk a nyomtatott kiáltás: „Tilos a dohányzás!”

Ne reszkess tőle e tilalmak jámbor olvasója! Nem rejt ma-gában semmi zord veszélyt. Ez már csak járványos felhívás.Olyasféle, mint némely fogadószobának falán az udvarias felké-rés: „Kerüljük a kézfogást!”,., vagy: „A szíves marasztalást netessék komolyan venni!” ,..

A „Tilos a dohányzás!” figyelmeztetést sem mindenütt veszikkomolyan. Különösen azok, akiknek szól, — de sokszor azoksem, akik kifüggesztették. Talán az egész csak egy ósdi kornakmegmerevült hagyománya.

Az élet olyan mulandó és annyira rövid - ,, Az emberekszeretnek egy kicsit kellemetlenkedni is egymásnak. Ennyi azegész „Tilos a dohányzás!” De szerencsére szeretnek kedves-kedni is. Az egész csak udvariassági kérdés, Szemethúnyni a ki-csinyes dolgok fölött. Észre sem venni, ha valaki ott gyújt rá,ahol „tilos,” Vagy ahol „tilos,” ott előzékenységből rá nemgyújtani.

Természet, modor, hangulat dolga minden. Ma már semmi-esetre sem virtus ott is pöfékelni, ahol tilos. Mert úgyszólvánmár csak ott tilos, ahol az ember jóérzéke, nemes hajlamaamúgy is tiltja, ha nincs is tilalmi felirat. Kinek jutna eszébe matemplomban szivarozni?

És ki ne látná be, hogy a világ legkülönösebb „szállodájá-ban,” mely a keletafrikai Tenya városka egy óriás fájának lomb-

228

koronájában helyezkedik el három fülkéjével: tűzveszély miatttilos a dohányzás , , .

A dohányzásnak sok barátja volt, de sok ellensége is. Ezekaz ellenségek azonban lassan kifogynak.

Németországban a XVIII. század végén a rendőrség szigorúrendelkezéseket léptetett életbe a szivarozás ellen. Utcán ésnyilvános helyen tilos volt égő szivarral mutatkozni, A hatósá-gok a házi szokásoknak természetesen nem vethettek gátat ésígy a lakásokban terjedt a szivarozás szokása,

Berlin katonai parancsnoka a XIX, század elején Tippeis-kirch tábornok volt, aki rettenthetetlenül üldözte a dohányzást.Minden nyilvános helyen szigorúan tiltotta. Aki ott mégis do-hányzott, azt általában a fennálló államhatalom ellenszegülőjé-nek tekintették. Mint ahogy abban a korban, aki cilinder helyettpuha szőrmekalapot viselt, valószínűleg lázadóérzelműnek mi-nősült, — úgy a nyilvános helyeken dohányozni merészkedőketis veszedelmes rendbontónak bélyegezték. Berlinben ez a ható-sági tilalom egészen 1846-ig érvényben maradt, — és az akkoriforradalom vívmányai közé kell számítani azt az eredményt is,hogy a polgárok elnyerték a szabad dohányzás jogát,

Magyarországon még 1848, év előtt szintén tilos volt az ut-cákon dohányozni, Lipót és Frigyes Ferenc főhercegek a tila-lomszegőkkel szemben engedélyt adtak arra, hogy az utcán do-hányzók szájából bárki kiütheti a pipát vagy szivart, mégpedigbüntetés terhe nélkül.

Gondol-e erre a régi tilalomra az a férfivilág, amely sétaközben is tetszése szerint füstölgethet? Aligha, De még az égőcigarettával korzózó nők sem! Nincs is okuk rá, hogy a kellemet-len emlékeket felidézgessék. Hiszen a hatóság Magyarországona dohányzó közönség irányában messzemenő figyelemmel visel-tetik,

Ε tekintetben a közszigor Ausztriában is csak annyibannyilvánul, hogy a wieni polgár ha az utcán elhajítja a cigaretta-véget, nyomban két schilling bírságot tartozik fizetni a rendőr-őrszem kezéhez. Mióta 1927-ben ez a rend életbelépett, a legna-gyobb ritkaság, hogy wieni ember megfeledkezzék erről, — ésha történik az utcán ilyen bírságolás, majdnem kivétel nélkülidegen a szenvedő. Most a wieni rendőrség az eddiginél is szi-gorúbban akar érvényt szerezni a dohányzás korlátolt tilalmá-nak a színházi előcsarnokokban, sporttereken, kiállítási helyisé-

229

gekben, hangversenytermek előtt, egyáltalán mindenütt, ahol ottfügg a rendeleti tábla: ,,Tilos a dohányzás!” Már az is büntetéstvon maga után, ha valaki a színházból kijövet az előcsarnokbanrágyújt, mielőtt az utcára kiérne. Ilyen esetben az ügyeletesrendőrök az adóalanyon ott nyomban behajtják a bírságot.

Viszont 1935-ben, igaszságügyminiszteri rendeletre kísérlet-képen bevezették Ausztria területén, hogy a börtönökben a jog-erősen elítélt foglyok is dohányozhatnak. Ezt a kedvezményteddig csak a vizsgálati foglyok és a politikai elitéltek élvezhet-ték, mint más államokban ma is szokásos, A foglyok naponta10 cigarettát vagy két csomag dohányt fogyaszthatnak, A sza-badságukat vesztetteknek dohányzási szabadság! A dohányzástüldöző XVII, századtól mekkora lépés ez a XX. századig. Akkora szabad embert büntették a dohányzásért; most a börtönbeve-tettnek is szabad dohányozni,

S akadna még, aki nem hinné, hogy a dohányzás tisztítjaaz agyat, megszépíti a gondolatokat?

Angliában és Amerikában nyilvános helyeken nem tilal-mazzák oly szigorúan a dohányzást, mint néhol másutt- Akikjártak arra, tudják, hogy ott mégis sehol sem elviselhetetlen adohányfüst. Ezt az ózonnak köszönhetik; mert ilyen helyeken márrégóta ózonnal keverik szellőztetés közben a levegőt. Ezért tud-ják megengedni még a nagy angol mozikban is a dohányzást.Bár a londoni Plaza igazgatójának gondot okoz, hogy a legszebbvilágítási hatásokon is ront a felszálló dohányfüst. 3200 személyfér el a nézőtéren. Ezek túlnyomó része dohányzik. FrancoisMangan a chicagói Capitol nagyszerű világítási készülékeivelszerelte fel a Plazát és az igazgató most azon leleményeskedik,miként lehetne megmenteni a közönség dohányzási szabadságáta világítás sérelme nélkül.

A franciaországi mozikban is szabad dohányozni.Az SHS királyság kormányának 1933. évi rendelete értel-

mében a jugoszláviai mozikban is felfüggesztették a dohányzástilalmát.

Ezzel szemben ugyancsak Jugoszláviában, a sarajevói leg-felsőbb törvényszék elnöke 1926-ban Bosznia és Hercegovinaösszes bírósági épületeiben a dohányzást rendeletileg eltiltotta.A tilalom nemcsak a bíráknak, hanem főleg a közönségnek szól.A bírák, ügyvédek, gépírókisasszonyok és ügyfelek ezentúl nemszívhatják el a maguk megszokott maroknyi cigarettáját. Ez a jó

230

szokás még a török hódoltság idejéből származott; az okkupációalatt pedig az osztrák-magyar halóság nem bolygatta meg ezt ajó szokást. Az új rendelkezést annál nagyobb megütközéssel fo-gadták. A bírák sztrájkkal fenyegetőztek. A gépírókisasszonyokpedig, amint a törvényszék kapuján kiléptek, tüntetően pipáragyújtanak. A közönség is méltatlankodva tiltakozik. A nagyfelháborodás tüntetéssé fajult: Éljen a dohány! le az elnökkel}— kiáltások zúgtak. A tüntetők pipáztak és elvonuló menetük-ben dohánylevelekkel díszített dohánykirálynőt vittek vállukon.

Amerikában, hol a közelmúltban jó időn át szesztilalom ural-kodott, akkortájban a dohány élvezete ellen is harc indult. Egy-szerre két liga is alakult azzal a céllal, hogy az Egyesült Álla-mokban nikotinellenes propagandát folytasson. Azonban ez akét liga feltűnően türelmes politikát követett, mert félt a várhatókudarctól. Így a bostoni liga jobbadán csak a dohányzónőkneküzent hadat, S noha az Egyesült Államok kormánya megkísé-relte, hogy a szenvedély rohamos terjedése ellen általános do-hányzási tilalmat hirdessen — amiben talán a rágógummi kar-tellnek volt főszerepe — de kísérletével kudarcot vallott. Rövidátmeneti ideig 12 államban állott fenn tilalom a cigarettaeladás-ra. 1927-ben Kansas volt az utolsó állam, amely visszavonta acigaretta elleni tilalmat — a csempészek nagy fájdalmára ..

A cigaretta hódítását sem hatósági intézkedés, sem lígákmozgalma megfékezni nem tudta.

Hiszen akik tapasztalták a divat varázsát, mely többek kö-zött már februárban szalmakalapot parancsol a nők fejére, azokelőtt nem is lehetett kétes a ligák balsíkere. Valóban, hiába hív-ták harcra a társadalmat, mozgalmuk csatakiáltása süket fü-lekre talált. Amerika szabadsághoz szokott lakossága nem hagy-ta magát agyontílalmazní.

1931-ben Csehszlovákiában is megalakult a nemdohányzókligája. Tagjai azt kívánták, hogy tiltsák meg a dohányzást min-den köz- és magán-hivatalban; minden nyilvános helyen, ven-déglőben, kávéházban, minden vonaton és más közlekedési al-kalmatosságon. A személyes szabadság korlátozásának ilyen tö-rekvése ellen a dohányosok sarkukra álltak. Így érveltek: Mimég soha nem kívántuk, hogy dohányzásra kényszerítsenekolyanokat, akik nem dohányzók . . . S a liga mozgalma komoly-talanságba fulladt.

231

Ezzel szemben komoly intézkedés történt Olaszországban,ahol 1928-ban Ricci, a Balilla-alapítvány elnöke, az összes tarto-mányi kormányzókat körlevélben figyelmeztette az ifjúság foko- χzott felügyeletére, különösen a dohányzási tilalom betartására.Ugyanis a 15 éven aluli gyermekeknek Olaszországban tilos adohányzás. Ez figyelemreméltó közegészségügyi intézkedés.

Ehhez hasonlóan 1928-ban Kína Nanking tartományánakbelügyminisztere is rendeletet adott ki, melyben a 20 évnél fia-talabbaknak megtiltotta a dohányzást, A rendelet értelmében aszülőket, gyámokat és mindazokat, akik az ilyen kiskorúaknakdohányt adnak vagy eladnak, szintén büntetik,

Magyarországon a tanintézeti fegyelem tiltja a középiskolainövendékeknek, mint serdületleneknek a dohányzást.

Budapest székesfőváros közigazgatási területének bizottságiülésein szabad dohányozni, ellentétben a közgyűléssel, ahol márszigorúan tilos, A dohányzók élnek is a füstölés jogával, A ta-nácsterem falai között ilyenkor áthatolhatatlan füstfelhő szo-kott terjengeni. Néhány évvel ezelőtt az egyik bizottsági ülésenakadt olyan városatya, aki éppen a dohányzás által teremtődöttkedélyes hangulatot felhasználta arra, hogy kirohanást rendez-zen a füstölés ellen. Mondókáját tréfálózva kezdte, majd egyrejobban beleringatta magát a mérgelődő tiltakozásba. Végül java-solta, szavaztassák le a bizottságot, hogy ülésein a dohányzásszabadságát kívánja-e továbbra is vagy sem? Az elnöklő alpol-gármester előterjesztésére aztán ki is mondották, hogy ha túlnagy lesz a füst, akkor majd — szellőztetnek , , .

A dohányzás ellen különböző helyeken kifüggesztett tilalmifelíratok — kivéve mindott, ahol a tűzveszély komolyan fennfo-

232

rog — ma az emberekben, mint egy .avult felfogás íttfelejtettemlékei, jobbára mosolyt, semmint bosszankodást gerjesztenek.A „Tilos a dohányzás!” itt-ott felbukkanó táblái legtöbbszörolyanfélekép hatnak a mai előreszáguldó életben, mint egyautósort akadályozó öszvérfogatú taliga.

Ennek megértő ellentétét remekül példázza az a mai világ-ba illeszkedő felirat, amely a m. kir. pénzügyminiszter hivatalifogadószobája előtt kellemesen lepi meg a látogatót és amely-nek szövege így szól: ,,Égő szivarját vagy cigarettáját ne dobjael.” A közvélemény szerint ideje volna, hogy ezt a szellemetnem utolsó sorban a közönség érdekében más hivatalok és ha-tóságok is áthonosítsák.

Ennél a megállapításnál érdemes rövid pillantást vetniarra, hogy a köz járműveken a dohányzás tekintetében mikéntérvényesült a hivatalos felfogás a múltban és jelenben.

Budapesten a közlekedési eszközökön 1883-ig szabadon do-hányozhattak. Ekkor a főkapitány rendelettel eltiltotta. Az ak-kori napisajtó felfedte, hogy ennek nem a tűzveszély volt azigazi indítóoka, hanem ,,keresd az asszonyt,” — mert hol voltakkor még a nők cigarettázásának divatja? Ugyanis egy hölgva Margitszigetre rándult s a mellette ülő férfi erős szivart szí-vott. A füst bántotta a kényes hölgyet, amit szóvá is tett illeté-kes helyen. Panaszára ezt a választ kapta: Kérem, betiltom adohányzást a város minden közlekedési eszközén.

És másnap megjelent a rendelet.De 1897-ben már újra vígan füstölhettek minden közleke-

dési eszközön. Az egykori lapok azt az érdekes és egyúttal ta-nulságos megállapítást közlik, hogy a lóvonatok, omnibuszok ésvasúti kocsik dohányzó szakaszai mindig megtelnek, mert még anem-dohányzók is — különösen a hölgyek — szívesebben időz-nek a füstölő, kedélyesebb társaságban.

Azután 1907-ben, a Közúti Villamos Társaság arra az elha-tározásra jutott, hogy a villamosokhoz külön dohányzó pótko-csikat csatolt. Ez a szükségessé vált intézkedés is arra mutat,hoév mennyire megnövekedetí azoknak az utasoknak a száma,akik a villamoson is dohányozni kívántak.

Azonban 1913 óta a budapesti villamosokon rendeletilegújból eltiltották a dohányzást. Ezzel szemben a magyar vidékinagyvárosok villamosain az utasoknak szabad dohányozni. Kü-lönös rendelkezés, hogy épp a főváros villamosain nem szabad

233

dohányozni, holott Budapest más téren okosan ápolja idegen-forgalmát és megmagyarázhatatlanul éppen azt nem akarja be-látni, hogy a nyugati államokból idelátogató idegenek kényel-mét, kényét-kedvét cseppet sem szolgálja ezzel a tilalommal.Hisz amíg hazájukban a köz járműveken is élvezhetik a dohány-zás szabadságát, erről Budapesten le kell szokniok: mert itt atiltó rendelet felfüggesztéséről a megnyilvánuló kőzóhaj ellené-re is mindeddig elfelejtkeztek.

Ezzel szemben vonatjainkon ma is, mint régebben, dohány-zófülkék állanak az utazóközönség rendelkezésére- Sőt jelleg-zetesen mindig a nem-dohányzók és női-szakaszok voltak olykevés számban, hogy az egész vonaton alig lehetett itt-ott egyrerábukkanni. Vendégük még ritkábban akadt, akárcsak ma.Azonban amíg nálunk a vonatokon még most sincs külön női-dohányzó-szakasz, tehát a dohányozni szándékozó nők nem te-lepedhetnek külön női fülkébe, — addig feltűnik, hogy Angliá-ban a gyorsvonatokkal is már 1906-ban nőí-dohányzó-kocsikközlekedtek.)

És amikor nálunk még szó sincs arról, hogy a dohányzásta fővárosi autóbuszokon engedélyezzék — ugyanakkor a német-országi autóbuszokon már évek óta vígan dohányoznak.

S amire nálunk ma még nem is gondolnak, — Wienben aföldalatti villamoson is szabad dohányozni, épp úgy, mint alondoni földalattin, ahol mégsem érezni azt a kellemetlen pos-hadt szagot, mint a párisi Metron vagy a budapesti földalatti-ban is. A londoni földalatti vasúton ugyanis ózonnal szellőz-tetnek.

Az ilyen légfrissítés egyszerű és olcsó ott, ahol amúgy isállandóan gondoskodni kell a gyors szellőztetésről, mint szín-házakban, mozikban, kávéházakban, várótermekben, stb. Paris-ban is kísérleteznek az ózonnal történő szellőztetéssel, a MetroChignacourt—Orleans közötti szakaszon.

A dohányzás szerivel-módjával nem ártalmas sem annak,aki maga füstöl, sem annak, aki szívás nélkül a füstölő társaság-ban tartózkodik. Ha tehát a polgárok egészségét itt-ott a ható-ságok csakugyan meggyőződésből féltik a dohányfüsttől — ak-kor kétségtelen, hogy ezt a gondoskodó lelkiismeretet nem ilyenjelentéktelenségekre szabadna felaprózni, hanem sokkal inkábbazon a téren kellene érvényesíteni, hogy egy-egy milliós nagy-városban ne hullhasson naponta kétszáz métermázsa kátrányos

234

korom a lakosságra. Ennek elhárítása lenne igazán komoly,nagyrahivatott közegészségügyi feladat. Magyarul ezt úgy is tö-möríthetnénk, hogy az ágyúval kár verebekre vadászni.

Érdekes még megemlítenem, hogy egyes népek a dohányzásitilalmat milyen jellegzetes módon fejezik ki. (Zárjélben a szó-szerinti magyar fordítás.)

Holland: Het is verboden hier te rooken (Itt dohányoznimeg van tiltva).

Német: Das rauchen ist hier nicht gestattet (A dohányzásitt nincs megengedve).

Angol: No smoke not even (Ne tessék itt rágyújtani).Francia: On est prie' de ne pos fumer (Kéretik nem dohá-

nyozni) .Magyar: Tilos a dohányzás! — esetleg s z i g o r ú a n . . .Amíg régebben erkölcsi szempontból és törvényekkel tilal-

mazták a dohányzást, napjainkban a ,,Tilos a dohányzás!” akárcsupán felhívás jellegű, akár rendeleti utasítás — vagy tűzren-dészeti vagy illem vagy közegészségügyi okokból sarjad.

Az előbbi indítóok még törvényeket szült. Az utóbbi indító-okok már beérik egyszerű felhívásokkal vagy legrosszabb eset-ben közrendészeti rendeletekkel.

Ezekhez csak legújabban csatlakozik egy harmadik fajtájúmód, mely nem tilalom, hanem inkább intelem. Ez céljában is el-tér az előző tilalmak indítóokától, amennyiben kétségtelen, hogyelsősorban gazdasági vonatkozásból fakad. Az új, a HarmadikBirodalom Németországában, nyilván a propaganda minisztériumkezdeményezésére közöl időnként a sajtó egy ,,Tízparancsolat”-ban megszövegezett intelmet, mely magyarázólag szólítja fel anémet népet, hogy ne dohányozzék,

El kell ismerni, hogy Németországban a súlyos váltságdíj-feltételek pár évvel ezelőtt ha meg is hiúsították a dohánymono-pólíum megteremtését — az államnak a dohány vámjából ésadójából tisztes bevétele van. Vagyis ezen a réven a dohányzásott is nemzetgazdasági érdeknek látszik. Az intelem tehát a nép,a fogyasztók gazdasági érdekét kívánja szolgálni. Mégpedig,szerintem, inkább csak a jövendő nemzedékét. Mert az intelemáltalános foganatja is csak a jövőben éreztethetné esetleges ha-tását. Viszont a ma élőktől lemondást, a dohányzás élvezetévelszemben nehéz önmegtartóztatást kíván.

Új idők, új szellemek.

A dohány térhódítása.

Művelődésének fejlődési fokozataiban az ember szívesenkereste az élvezeteket, így jutott el a dohányzáshoz is.

Az idők során az élet sodra minél jobban tör az idegek fel-morzsolására, az emberiség annál inkább keres menedéket a do-hányfüst élvezetében.

Nem csoda, mert a dohányzás hatásai lenyűgözők.Ha nyomaszt a gond? rágyűjtsz, mert nincs jobb gondűző

a dohányfüstnél.Ha bánat őröl? leggyorsabban és legkönnyebben dohány-

zással enyhíted.Ha fő a fejed? gondolataid zűrzavarából legjobban kivezet

a dohányzás.Tervezgetsz? a szippantás a legkülönb segítő, a legönzet-

lenebb szerzőtárs, mely szárnyakat ad az ihletnek.Özön a dolgod? minden kézi és szellemi munka serényeb-

ben folyik dohányfüst mellett.Vagy unatkozol? a dohányzás szórakoztat.Kimerültél? a dohányzás fáradtságot enyhít, felfrissít.Ideges vagy? — és manapság ugyan ki nem ideges? — a

dohányzás kiváló orvosszer ellene, mert megnyugtat.Éhes vagy? csillapítja éhségedet.Jóllakott vagy? enyhíti a gyomor teltségének érzését.Tereferélni akarsz? a szó dohányfüst mellett folyik legke-

déíyesebben.Vagy hallgatásba akarsz burkolózni? gyújts rá, dohányozz?Ha pedig a szavakat gondolataidnak nem kifejezésére, ha-

nem elleplezésére akarod használni — a dohányzás ebben is se-gítségedre lesz . . .

236

De ki győzné mind felsorolni azokat a legellentétesebb élet-megnyilvánulásokat, amelyeknek kellemességei a dohányzáselőnyös hatásaiból fakadnak.

Ilyen értelemben a dohány valóban csodaszer.Mindez magyarázatot ad arra, hogy a dohányfüst hogyan

tudta az emberiséget rabul ejteni; hogyan tudott ilyen gátakatszakító erővel elterjedni; hogyan lett a dohányzás az emberi-ség nagy szenvedélye ...

Általában érdekes az a tapasztalat, hogy a dohányzás aháborúk után mindig további teret nyer.

Az a szinte emberfeletti testi és lelki feladattömeg, amelyeta háború a katonára ró, az örökös izgalommal járó tűzvonal-élet— a lelki kábulat szükségét érezteti és erre a célra a dohány-zásnál alkalmasabb, kitűnőbb eszközt nem találni,

A harmincéves háború Európában elterjesztette a dohány-zást, A napóleoni háborúk a szivarozás terjedésére hatottak, Akrimi háború pedig a cigarettázás hódításának útját egyengette.

Az idegfeszültség, a testi fájdalmak és lelki megrendülések,amiket a hadakozások hatványozottabban kiváltanak — termé-szetesen mindig növeli a dohányzási vágyat.

Az 1914—18, évi világháború a dohányzás szenvedélyét azaddiginál egyharmadával feljebb fokozta. Legjobban az igazoljaezt, hogy a nagy háború előtt a világnak másfél milliárd volt,jelenleg pedig már két milliárd kg, dohány a szükséglete.

Ugyanezen időtől számítva, a cigarettafogyasztás mérve olyhatalmasat ugrott, hogy az általános dohányszükséglet emelke-désének 33 %-os arányát is mindenképen túlszárnyalja- Amiazt jelenti, hogy a cigaretta nemcsak újabb alany akat nyert adohányzásnak, hanem a pipázók és szivarozók táborából is elhó-dított híveket.

Tiszta képet alkothatunk erről, ha vizsgáljuk, hogy néhányállamban a háború előtt és után a szivar, valamint a cigaretta-fogyasztás mértéke miként alakult,

A lakosság fejenkénti évi adagját véve alapul, csak példák-nak ragadom ki, hogy a szivarfogyasztás csökkent: az EgyesültÁllamokban 35, Svédországban 15, Franciaországban 35, Német-országban 20 százalékkal, — viszont a cigarettafogyasztás emel-kedett: az Egyesült Államokban 500, Angolországban 400, Fran-ciaországban 350, Németországban 250 százalékkal. Ami egy-

237

úttal azt is bizonyítja, hogy az egyes korszakokhoz mennyirealkalmazkodik a dohányzás divatozó módja.

A régi időkből visszamosolygó pipa valósággal a hűségesházasságot jelentette a dohány és a dohányos között. A szivarpedig a rövid szerelmet. A cigaretta csupán futó ismerkedést.

A kapkodó, nemtörődöm világé a cigaretta. Még pedig olyáltalános mértékben, hogy például az Egyesült Államok hadse-regét — évi 270 millió dollár költséggel — a cigarettafüstbőltudják fenntartani. Sőt az amerikai cigarettázok dohányadóbanmég többet is megfizetnek, mint amennyit az állam a hadseregrekölt.

Valamikor a török nép dohányzott a legszorgalmasabban.Még akkoriban, amikor folytonos hadakozásban élte ki magát.Innen ered az a szállóige is, hogy füstöl, mint egy török. Maazonban már máskép áll a helyzet.

A régi időkből visszamosolygó pipa...

A legerősebben Hollandiában dohányoznak. Sorban követ-keznek az Egyesült Államok, Angolország, Franciaország,Ausztria, Belgium, Románia. A dohányfogyasztásban hajdanvezető Törökországot pedig a sorrendben Olasz és Spanyolor-szág is megelőzi.

Amerikán kívül és Európa határain túl a kínai nép dohány-fogyasztása emelkedik még szembetűnően. Dohánygyáraik gom-bamódra szaporodnak és terjeszkednek. Eddig hetven kínai do-hánygyár működik. A legtöbb Sanghaiban virágzik. A dohánytérhódítása Kínában azért érdemel különösebb figyelmet, mertvarázsával az egészségesebb dohányzás még az elbűvölő hatásúópium, szívásának hívei sorából is egyre többet elhódít.

Nemcsak a férfiak körében és nemcsak Kínában gyarapszika dohányzók száma, hanem általános világjelenség, hogy a do-hányzó nők tábora is rohamosan növekszik.

238

A dohányzási tilalmak megszüntetése, a nők egyenjogúsí-tása, a dohányneműek gyári, tömegcikk módjára történő előállí-tása, a mai kor idegfeszültsége és az ehhez alkalmazkodó pilla-natnyi élvezetre szánt s filléres világba illő cigaretták divatja adohány növekvő világuralmának együttesen vált tényezőjévé.

A dohányt az elfüstölés és a tubákolás élvezetén kívül atudomány előhaladásával egyéb közhasznú célokra is felhasz-nálják. Jellegzetes mérgét, a nikotint kivonják és permetével anövényen élősködő férgeket teljes sikerrel irtják.

A dohánygyártásnál nagy mennyiségű dohányhulladék gyű-lik össze, amelynek egy részét trágyázás céljára értékesítik, aporállapotú hulladék-anyagból pedig — mint MagyarországonDebrecenben — brikettet sajtolnak. A fűtésre alkalmas dohány-brikett kalória ereje felülmúlja a hétezret, ami ezt az új fűtő-anyagot kétségtelenül komoly értékké emeli.

A dohány virágjából pedig kedvelt illatszert készítenek,mely „Habanita” néven közismert.

A dohányt tehát nemcsak elfüstölésre, hanem egyéb köz-fogyasztási célra is hasznosítják. Ezért természetes, hogy gazda-sági szempontból kivételes becsben áll.

Figyelemreméltó, hogy eddig a dohányzást szenvedéllyéfokozódott élvezetnek tekintették. Kiterebélyesedett térhódításaazonban ezt a megállapítást és ezt a szerepet már túlnőtte; mertmanap a dohányzás közszükségletté emelkedett szenvedély.

A magyar Kúria B. II. tanácsa 1634/1935. szám alatt hozott,ítéletének indokolásában is megállapította, hogy a dohánygyárt-mány közszükségleti cikk.

Amíg a dohány eljuthatott e megállapításig, felfedezésétőlaz előítéleteken, tilalmazásokon keresztül sok viszontagságonkellett átgázolnia és győzedelmeskednie.

239

Küzdelmes pályafutásán ha nem is egyenletesen ívelhetettfelfelé, de végül mégis oly magasra tört, mint növénytestvéreiközül egyik sem. A cigarettázás mindenfelé elterjedt.

Térhódítása példátlan méretű.Az a szerelem, amely az emberiségben a dohány iránt éb-

redt, örökön izzani fog.Mindez bizonyítéka annak, hogy a történelmet nemcsak az

államférfiak és hadvezérek irányítják és befolyásolják, hanemelsősorban a felfedezők és a felfedezések csinálják.

Így csinálta meg a maga világtörténelmét a dohányzás fel-fedezése is.

FÜSTKARIKÁK.

A dohányzás a kedélyre jótékonyan hat. Természetes, hogya dohányfüsttel együtt anekdoták is karikáznak. Az anekdotarövid, tréfás történet, A dohányzás története nem lenne teljes,ha ezeket hozzá nem fűzném. Mindenféle válfajából — egy ki-rály, egy cigány … — itt nyújtok egy csokornyit:

Rómában az egyházi hatalom a dohányzást egy évszázadonkeresztül szigorúan tilalmazta, A tilalmat azonban visszavontákés attól kezdve a dohányzás szenvedélyének maguk a pápák ishódoltak. Dohányozni IX, Pius pápa is nagyon szeretett. Egy-szer az egyik olasz grófot fogadta és vendégét szivarral kínáltameg. Az a kínálást szerényen, de szerencsétlenül így hárí-totta el:

— Szent Atyám, a dohányzás az egyetlen bűn, mely nemsajátom,

A pápa méltatlankodva válaszolt:— Ha ez bűn volna, Ön már régen dohányozna!

Betegével beszélget a jószívű orvos. Egyszerre csak meg-szólal a lelkiismerete:

— Egyszersmindenkorra megtiltom a dohányzást. De hanem tud leszokni róla, ajánlok egy kollegát, aki meg fogja en-gedni,

Két évszázaddal ezelőtt, amikor egy angol tengernagy láto-gatást tett az egyik amerikai admirálisnál, a szájában áztatottbagót az elő-kajütben hagyta, az ajtó mellett álló asztalon. Mikorbarátjától egy óra múltán kijött, a bagót újra szájába vette ésígy szólt az őrtálló matrózhoz:

241

— Nem vagy igazi tengerész, hogy el nem csented az admi-rális bagóját.

— Engedelmével, kegyelmes uram, — válaszolt a matróz —az egész idő alatt azt rágtam.

Egy vén tibeti, aki szenvedélyes dohányos volt, haldoklott.Varázslót hivattak hozzá, aki csakhamar megérkezett és — tibetiszokás szerint a haldokló fejéhez égő gyertyát rakott.

A másvilágra készülő öreg tibeti minden erejét összeszedte,félkönyökre tápászkodott és a gyertya lángjánál — szivarragyújtott.

II. Frigyes porosz király egyszer észrevette, hogy egyikapródja elég vakmerően az ő jelenlétében felvette az asztalróla király burnótos szelencéjét és szippantott belőle. A királyodafordult és megkérdezte a fiútól:

— Talán tetszik neked a szelence?Az apród ijedtében szinte megmerevedett.Nagy Frigyes mégegyszer megkérdezte:— Beszélj hát, tetszik?— Igen. Nagyon csinos, felelte remegve az apród.— Akkor tartsd meg magadnak, mert — kettőnknek kicsi.

A bíró kihirdeti a cigány előtt a marasztaló ítéletet és kérditőle:

— Van-e valami megjegyzése?— Van ám, tekintetezs bíró úr! Sábád-é ast a sivarvéget on-nan as azstal alul felvenni?

Umberto olasz király volt talán a világon a dohányzás leg-

lelkesebb híve. Hogy milyen gyönyörűsége tellett a dohányzás-ban, azt neje, Margit királyné így beszélte el egyszer a walesihercegnek, a későbbi VII. Edward angol királynak:

— Az én férjem imádja a dohányzást és én is szeretem, haa férfiak szivaroznak. A kedves embernek sok hibáját el tudomnézni, de ha valaki nem dohányos, azt nem szívehetem. Egyfélelem és gáncsnélküli lovagnak nagyra kell becsülnie a jó szi-vart. Ha az uram rosszkedvű, magam viszem elébe kedvelt pipa-

242

ját. Ha jó kedve van, cigarettát nyújtok néki, ha pedig valaminagyon nagy dolgot akarok tőle, akkor egy jó és finom szivarralkínálom meg. A pipa megvigasztalja és megnyugtatja, a ciga-retta gyönyörűséget szerez neki és ha átadja magát egy valódicuba vagy havanna élvezetének, akár a legnagyobb kéréssel for-dulhatok hozzá, nem fogja megtagadni.

— Borzasztó, hogy megállás nélkül esik az eső. Tönkre-teszi az egész keresetemet.

— Mi a foglalkozása? talán nyári vendéglős?— Nem, kérem. Cigarettavég-gyűjtő vagyok.

—ο—

Budapesti zeneműkereskedésbe beállít egy atyafi.— Kérek két rövidszivart.— Itt kottát árulnak, meg gramofont.Mérgesen szól:— Hát akkor minek bolondítják az embert?— Mivel bolondítottuk mi el kendet?— Ehun-e, olvassa el az úr . .. mintha most látná először.

A bolt kirakatában egy hangverseny hatalmas plakátjasárgállott. Rajta óriási betűkkel a zongoraművész neve:

— Dohnányi!

Érdeklődnek a bölcs orvosnál.

— Doktor úr, miért kérdezi meg betegeitől mindig olyankörülményesen, hogy milyen bort isznak és milyen szivart vagycigarettát szívnak? Szüksége van rá a diagnózishoz?

— Ahhoz nem ... de a számlához.

243

A valutaüzér dicsekszik.— Tavaly elszántam magam, hogy félévig nem dohányzom.— Nos, meddig bírta?— Csak két hónapig, — mert időközben a bíróság szabad-

lábra helyezett.

John Abernethy angol orvost felkereste egy beteg és meg-kérdezte tőle:

Gondolja, doktor úr, hogy elélhetek száz évig, mint azapám?

– Hány éves Ön?– Ötvenkettő.– Iszik bort?– Antialkoholista vagyok.– Kártyázik?– Dehogy.– Sok húst szokott enni?– Vegetáriánus vagyok.– Tetszenek Önnek az asszonyok?– Nagyon kevéssé.– Dohányzik?– Soha életemben nem voltam dohányos.De akkor, bocsánat, miért fontos Önnek, hogy száz évig

éljen?

Egy marseillei így szól a barátjához, akinek állandóan ci-garetta lóg az ajakáról.

– Téged a dohányzás tesz tönkre. Ha nem dohányoznál,már tíz éve nyaralód lehetne a tengerparton.

– Ugye, te nem dohányzol?– Soha.– Hát kérlek, légy szíves vezess el a villádhoz.

A gyermek gondolkozása is megbicsaklik.– Kinek gyűjti apuka a szivarvégeket?– Az árvagyermekeknek.– Hát nekik már szabad szivarozni?

244

Sir Walter Raleigh angol tengernagy elméssége miatt na-gyon kedves embere volt Erzsébet angol királynőnek. A király-nő szívesen látta maga körül a kiváló embert, akinek mindemevolt egy találó megjegyzése. Egyszer beszélgetés közben a ki-rálynő hirtelen ezzel fordult Raleíghhez.

– Látja, Ön nagyon elmés ember, de van ám valami, amitön nem tud.

– Mi legyen az?

— Megmérni, hogy milyen nehéz a füst.Raleigh elmosolyodott.— Biz az nagy dolog, de nem lehetetlen.— Fogadjunk, mondta a királynő, hogy lehetetlen.— Szívesen tartom a fogadást, felelte Raleigh.Hozatott egy kis csomó vágott dohányt, megmérte és azután

megtömte vele pipáját. Rágyújtott és elszívta. Akkor azután ki-verte pipáját s a hamut megint megmérte.

— Íme, felség, mondotta, megvan az egész. Amennyivel adohány többet nyomott, mint amennyit a hamu nyom, olyan ne-héz volt a füstje.

Kérdezik a cigánytól.— Te is akkor tudsz legjobban dolgozni, hogyha dohányzol?— Nem tudom, kezit csókolom, még nem próbáltam.— Nem szoktál dohányozni?— Ellenkezőleg, nagyon izs! De nem soktam dolgozni!

Orvos a beteghez.— Magának, barátom, le kell szoknia az italról és a do-

hányzásról.— Szóval azt akarja, doktor úr, hogy megnősüljek?

A vonat fülkéjében a skót felkattantja a cigarettatárcájátés megkínálja jobb szomszédját.

— Köszönöm, nem dohányzom.Erre balszomszédját kínálja meg.— Köszönöm, én sem dohányzom.Felesége ekkor a fülébe súgja.— Miért nem kínálod meg a kapitány urat?— Mert róla tudom, hogy dohányzik.

245

A munkaképességet fokozza a dohányzás. A varga mondja.— Hamarabb megtudom talpalni a csizmát, ha közben pi-

pázhatom.A pincér mondja.— Hamarabb tudom hozni a levest, ha . . . előbb kapok egy

szivart.

— Kedves barátom, fogadjunk egy doboz szivarba, ugyan-ilyenbe, amilyent most szívok.

— Köszönöm, nem fogadok.— Félsz, hogy elveszted?— Dehogyis! Félek, hogy megnyerem.

Hollandiában a híres tábornok, van Grotten, csata közbentubákot kért egyik kapitányától. Amikor szelencéjét a kapitányéppen át akarta nyújtani, egy ágyúgolyó csapott le és tépte szét.A tábornok hirtelen egy másik tisztje felé fordult.

— Szabad akkor talán Öntől kérnem?

— Kitől kaptad ezt a szivart?— Egyik ismerősömtől.— Jó barátodtól?— Az majd kiderül, ha rágyújtok.

Henry Allen Wilson, az angol dohányellenes liga titkára,nagygyűlésükön ezt jelentette ki:

— A kezem ügyében lévő kimutatások szerint minden szi-var, melyet valaki elszív — három nappal s minden cigarettaegy héttel rövidíti meg az illető életét.

Amikor ez a kijelentés elhangzott, egy híres orvos felkeltaz egyik zsöllyéből és ezt kérdezte:

— És ezek a kimutatások tényleg megbízhatók?— Feltétlenül, jelentette ki Wilson titkár. De miért kérdi

ezt?— Azért, válaszolt az orvos, mert akkor ennek a fele se

tréfa. Ha ezek a kimutatások csalhatatlanok, akkor Ön előttmost egy olyan ember áll, aki már háromszáz éve halott!

246

A szívbajok egyik jeles hírű magyar professzora beszélte el.— Volt egy betegem, egy előkelő állású közismert személy,

akinek szívbántalmai voltak. Felkeresett és kért, hogy vizsgál-jem meg. Az orvosi vizsgálat végeztével elém tartotta tekinté-lyes szivartárcáját és én, aki szorgalmasan dohányzom, kiemel-tem az egyik remekbekészült havannát. A beteg folytatólagosanjárt hozzám és minden vizsgálat után megkínált a pompás sziva-rokból.

— A baj szépen gyógyult. A beteg mind ritkábban látogatottel és egyszer, amikor huzamosobb idő után ismét eljött, boldo-gan állapítottam meg, hogy betegsége jelentékenyen javul. Avizsgálat végén, szokásához híven, elővette az ismerős szivar-tárcát és meglepetten vettem észre, hogy a tárcában a jóval pol-gáriasabb Portorico szivarok hemzsegnek.

— Nos, igaz — jelentettem ki betegemnek, az örvendetesjavulás jó úton halad, azonban (és itt mosolyogva pillantottamazokra a szivarokra, amelyeket újabban szívni szokott) ennyirejól azért még nem vagyunk!

Két divathölgy cseveg a korzón.

— Azt hittem, takarékoskodni fogok és ezentúl villamosonjárok. De sajnos, kénytelen vagyok taxiba ülni. ..

— Miért?— Nem engedélyezték a dohányzást a villamoson.

A szigorú dandárparancsnok meglátogatta az altisztképzőiskolát. Az őrszolgálatból faggatta az egyik vitézt.

— Mire kell különösen vigyáznia a puskaporos toronynálőrtálló katonának?

— Hogy a raktár közelében senki ne dohányozzék.— Helyes! Hát tegyük fel, hogy te, fiam, őr vagy egy ilyen

puskaporosraktárnál és én a tábornok égő szivarral közeledemfeléd. Mit fogsz csinálni?

— Azt fogom mondani: Tábornok úr jelentem alássan, ittnem szabad dohányozni.

— És ha én nem teszem félre a szivart, mit csinálsz?— Akkor mégegyszer azt mondom: Tábornok úr kérem

alássan, ne tessék itt dohányozni, mert szigorúan tilos.— Hát, ha mégis tovább szivarozok?

247

A sarokbaszorított legény pár pillanatnyi gondolkodásután így vágta ki magát:

— Tábornok úr jelentem alássan, ha egy tisztességes em-bernek azt mondom kétszer, ne tessék itt dohányozni, mert ezszigorúan tilos, akkor az illető bizonyára szót fogad,

A tábornok nem kérdezett tovább,

A trafikos mondja törzsvevőjének,— Ön nem is erős dohányos, csak tíz cigarettát vásárol

naponta,— De másik húszat a főnököméből szívok,

Szász Menyhért, a kiváló költő „Húsból és vérből” címűverses kötetében van egy vers. Szivar , , , a címe és egyik szaka-szai így szól:

Szívemben Te a Béke vagy,Az ajkaimnak éke vagy,Kezem végigfut bőrödön,Mint gyilkos keze tőrökön,Vagy férfi újjá nohajon,A legszerelmesb hajnalonÉs tüzes, égő koronádAmely rubinba villogó,Mint párduc szeme, csillogó,

Szivar !

A vers nemcsak az irodalmi köröknek tetszett, hanem nagysikert aratott a Dohány jövedéknél és a Nikotexnél is, A niko-tex igazgatósága gavalléros módon hatalmas csomagban szivar-mintagyüjteményt küldött Szász Menyhértnek, Szép levelet mel-lékelt hozzá, megköszönte a gyönyörű verset s kérte, fogyasszael jóízűen a szivarokat, mint a szivarok szerelmese, A galamb-lelkű poéta menten rágyújtott egy gyönyörű, szőke Mediára smiközben az első füstkarikát kifújta, elmélázva mondotta:

— Legközelebbi versemnek ez lesz a címe: Bankó. Talán aNemzeti Bank is küld egy mintakollekciót, , ,

A legényember mondja.— A szivarok olyanok, mint a leányok. Férfiakért égnek.

248

A férj mondja.— Olyanok, mint a jó szeretők. Égve csüggenek a férfi

ajakán.A nővadász mondja.— Olyanok, mint az erényes asszonyok. Ha az ember át-

lépi velük a határt, könnyen kellemetlenségei támadnak.

Hans von Bülow korán reggeltől késő estig megszakítás nél-kül dohányzott és hihetetlen mennyiségű cigarettát szívott el.Ahol ő fellépett, ott a hangversenytermek művészszobájábancsak azok bírták ki a tartózkodást, akik valóban dohány elle át-álló szervezettel rendelkeztek. A hölgyek közül számosan, akika nagy dirigenst körül szokták rajongani, többnyire már a mű-vészszoba küszöbén megtorpantak, mihelyt szemükbe csapó-dott a vastag füstfelhő,

Mikor egy estén az egyik különösen bátor tisztelője egészena mesterig eljutott, nagy szemdörzsölések közepett könyörgőhangon így szólt Bülowhoz:

— Nem gondol arra, Mester, hogy ez a sok dohányzás ár-tani fog egészségének?

— Sok? hiszen nem dohányzom én sokat! Csodálkozott Bü-low, a fél életemet átalszom, a másik felét a hangversenytermek-ben töltöm és játék vagy dirigálás alatt engem még senki semlátott dohányozni. A többi időt aztán átdohányzom és ezzelűzöm el a gondokat, bajokat s az élet egyéb terheit.

Azzal nyugodtan fújta tovább a füstgomolyt.

Csernoch János hercegprímás még csanádi püspök korábankapott egy alkalommal I. Ferencz Józseftől a király aranymo-nogrammos papírszalagjával díszített havanna szivart ajándék-ba. Csernoch nagyon büszke volt rá és nagy becsben tartotta.Hercegprímás korában Heltai Ferenc főpolgármester tett nekivalami szívességet, amiért e kedves ajándékot nyújtotta át Heí-tainak. El lehet képzelni, hogy milyen szeretettel őrizte Heltaiezt a szivart, amelyet kétszeresen becsessé tett az, hogy a ki-rálytól származott és a hercegprímás ajándéka.

Egyszer Zsoldos László, a jeles író, valami kivételes szíves-séget kért Heltai főpolgármestertől, aki az Újságírók Nyugdíj-intézetének elnöke is volt.

249

— Egy kis ügyet kell előbb elintéznem, kedves Zsoldos, men-tegetőzött Heltai, legyen szíves, foglaljon addig helyet a másikszobában. Talál ott füstölni valókat is, gyújtson rá és mire el-szívja, már rendelkezésére is állok.

Zsoldos egy kicsit zavarodottan sürdöngőlődött a másikszobában és elfogódottságában kiválasztott egy tetszetős szivart,kivette a tokból, leharapta a végét és rágyújtott. Alig szívta elfelét, amikor belépett hozzá Heltai és szinte megrökönyödöttenkiáltott fel:

— Szerencsétlen, éppen a király szivarjára kellett magánakrágyújtani? Magának talán egy Trabukos meg se tette volna?

El lehet képzelni, hogy szegény Zsoldos ezután milyen bá-torsággal adta elő kérelmét...

Egy orosz herceg pompás lakoma után, szivarjából füstfel-hőket bodorintván, üldögélt karosszékében.

Azon tűnődött, hogy voltaképen miért is dohányoznak azemberek. Eltökélte, hogy ezt a kérdést megfejti és efelől meg-kérdez mindenkit, akit dohányozni lát.

Elsőnek megkérdezte legjobb barátját, kiről tudta, hogyerős dohányos. Ezt a választ kapta:

— Barátom, nincs jobb dolog, mint étkezés után egy jó szi-vart elszívni, ez remekül elősegíti az emésztést.

Másnap a herceg kikocsizott. Az országút mentén egy kin-tornás nyikorgatta ócska szerszámát és közben pipázott. A her-ceg megállította kocsiját és megkérdezte az Öreget, hogy miértdohányzik.

— Jó uram, ma még nem ettem és ha pipázom, nem érzemaz éhséget.

Aznap este a herceg nagy késéssel érkezett a vendégfoga-dóba, ahol éjjeli szállást rendelt A vendégfogadós, aki nagymegtiszteltetésnek vette az előkelő vendég látogatását, a hercegmegérkezéséig virrasztott és hogy el ne nyomja az álmosság,egyik szivart a másik után szívta. Mikor a hercegi kocsi befu-tott, arra sem volt ideje, hogy égő szivarját letegye. A hercegnyomban megkérdezte tőle is, hogy miért dohányzik.

— Engedje meg fenség, de nem tudom az álmosságot más-kép legyőzni, csak ha szivarozom.

250

A herceg a következő napon egy török pasához volt vacso-rára hivatalos. Feltűnt neki, hogy a török pasa az estebéd utánigen sokat pipázott. Távozásakor az egyik alkalmazottól firtattaennek okát.

— A pasa azért dohányzik oly sokat, mert különben nemtud elaludni.

Ezek a válaszok elegendők voltak arra, hogy további érdek-lődéseit a herceg abbahagyja.

Ha az egyik azért dohányzik, hogy jól emésszen, a másikazért, hogy éhségét csillapítsa, az egyik megint azért, hogy ál-mosságát elnyomja, a másik viszont azért, hogy aludni tudjon,

– Akkor a dohányzásnak okvetlen mindenre jónak kell lennie,– S ettől kezdve megnyugvással szívta tovább pompás szivarjait.

IRODALOM:Jelenffy: Rajzolatok, 1838.Incze József: Dohányzást, tobákolást és dohánytermesztést tiltó törvé-

nyek a XVII. századból, Nemzeti Társalkodó, 1833.Hazai Tudósítások, 1806. (Névtelen cikk.)Friedr. Tiedemann: Geschichte des Tabaks. Frankfurt. 1854.„Zur Geschichte der Tabacpfeife” von F. M., Die Gartenlaube 1894. No. 7.Göndöcs Benedek apát, orszgy. képv. 1884.: Népszerű beszélgetések.Dr. Ormándy Miklós: A dohány. Sátoraljaújhely, 1895.Báró Apor Péter: Metamorphosis Transsylvaniáé, Budapest, 1863.Dr. Wilhelm Ricter: Kulturpflanzen. Wien, 1890.Pallas Nagy Lexikon.Révay Lexikona.Pesti Hirlap Lexikon.Dr. Roditzky Jenőm. kir. gazd. tanint. igazgató: A dohány irodalmáról

és bibliográfiájáról.Magyar Dohányujság, Budapest, 1884-től. Szerk. előbb Daróczy Vilmos,

utóbb Dr. Papp-Szász Tamás.Magyar Dohány Szemle, Budapest, 1912. Szerk. Kadlik Károly és Dr.

László Zoltán.Dohányárusok Közlönye, 1893—1909. Szerk. Hatsek Adolf és Heltai Nándor.Dohanykisárusok Közlönye, 1925—1931. Szerk. dr. Bálint Károly és

Szarvady Kálmán.A Dohányárus, 1906—1934. Szerk. dr. Kadelburg Ignác, dr. Földes Árpád,

dr. Vidacs Gyula, dr. Weisz Ernő.Dohányárusok Közlönye, 1932—1934. Szerk. a Szerző.Dr. Lipták Pál: A dohány, mint gyógyszer. A Magyar Gyógyszerész-

tudományi Társaság Értesítője, Budapest, 1930. V. 15.Dr. Gerlóczy Zsigmond egyetemi tanár: A dohányzás mérgező hatásának

csökkentése. Egészség, 1931. II. sz.Pesti Hírlap: A megszelídített dohány, 1933. (Névtelen cikk.)Dr. Müller Vilmos: Egy méregről, mellyel emberek milliói élnek.

Pesti Hírlap, 1933.Dr. Szekeres Sándor: A cigarettapapír szerepe a dohányzásnál. Köz-

egészségügyi Értesítő, 1931. III. sz.Dr. Gärtner Károly: Das Problem der Entnikotinisierung und des Niko-

tins, Deutsche Aerzte- Zeitung, Berlin VI. Jahrgang, No. 275.Dr. Győry Tibor: Marginalia Medicohistorica, Népegészségügy I. évf.

1920. szeptember l.-i 16. sz.Dr. br. Natorp Tivadar és oroszi Bálványi Gyula: A Dohány és Dohány-

jövedék Magyarországon. Budapest, 1896.Tomasek: Pfeifenindustrie, Weimar, 1878.Borovszky: A Dohány Magyarországon, Nemzetgazdasági Szemle, 1888.Vibra: A Kábító Élvezeti Cikkek, Nürnberg, 1855.Henrick: Du tabac son histoire culture etc. Paris, 1866.

Gebhardt Antal: Hogyan dohányoznak a vademberek? 1936.Franki Antal: A Dohányzásról. Gyógyszerészi Hetilap, 1935. VII. 28.Bodnár Richárd: Mi a vámmentes utiholmi. 1936.Babay József: Isten veled tajtékpipa . . . Magyarság, 1935. VII. 7.Megyery Ella: Istenek, Fáraók, Emberek.Dr. Müller Vilmos: Az orvostudomány női hősei. Újság, 1935. IX. 8.Dr. Ducks Gábor: Soványodás és dohányzás, Pesti Napló, 1934. V. 10.

Fentieken kivül a világsajtónakmég számos apróbb közleménye.

TAR tALOM:Oldal

Előszó …............................................................................................................7A füstölés........................................................................................................ 9A dohány és a dohányzás felfedezése …......................................................16A dohány elnevezésének eredete ….............................................................30A dohány és a dohányzás terjedése..............................................................36A dohányzás intézményes tiltása.................................................................53A szivarozás története..................................................................................69A pipázás története ….................................................................................88A dohány füstnélküli élvezése …..............................................................112A cigarettázás története …........................................................................ 126A dohány gyógyító és egyéb előnyös hatása …....................................... 147A nikotin és a dohány nikotincsökkentése................................................ 158A rágyújtás …........................................................................................... 172A dohány, mint kenyéradó........................................................................ 181A dohányzás úttörői és előkelő alakjai ….................................................198Szellemi nagyságok és a dohányzás.......................................................... 206A nők és a dohányzás.................................................................................216„Tilos a dohányzás!” …...................................................................................227A dohány térhódítása..................................................................................235Füstkarikák.............................................................................................................240Irodalom …................................................................................................ 251