4
A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX. évfolyam 7. szám 2016. JÚLIUS Ezen a héten a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben zajlik vakációs bibliahét. A délelőtt során minden nap bibliai történeteket ismerhetnek meg a gyerekek, majd a témákhoz kapcsolódó kézműves- foglalkozáson vesznek részt. Ezen a héten a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben várják a gyermekeket reggel 9.30- tól délután 12.30-ig a Szeretsz-e engem? címmel meghirdetett vakációs bibliaheti alkalmakra. A délelőtt során minden nap bibliai történeteket ismerhetnek meg a gyerekek, majd a témákhoz kapcsolódó kézműves- foglalkozáson vesznek részt, aranymondásokat és énekeket tanulnak, és ha már elfáradtak, egy finom uzsonnával készülnek nekik a nőszövetség tagjai. A hétfői téma az engedelmesség volt, ehhez kapcsolódva pedig a csodálatos halfogás bibliai történetét ismerték meg a különböző korosztályú gyerekek. Témák A következő napokon az alábbi témákat és bibliai történeteket dolgozzák fel a gyerekek az alkalmakat vezető lelkészekkel, pedagógusokkal: bizonyságtétel – Jézus Krisztus megmossa a tanítványok lábát, megbízatás – Péter tagadása, felelősség – a sánta ember meggyógyítása, misszió – Kornéliusz százados megtérése. A rogériuszi bibliahét idei témáját a KOEN – Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány által kidolgozott bibliaheti program alapján készítették el. A foglalkozásokat Szilágyi Judit vallástanárnő, Szabó Terézia tanítónő, Tokár Sándor és Kövendi István lelkészek és Kelemen Béla kántor vezetik. Kerekes József lelkipásztor külön kiemelte a nőszövetség munkáját, akik már korábban tombolaversenyt szerveztek, hogy annak bevételéből biztosítani tudják a heti uzsonnát a gyerekeknek. P.Nagy Noémi (Megjelent a Bihari Napló 2016. Július 5.-i számában) Vakációs bibliahét Nagyvárad-Rogériuszon

A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX ...Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX ...Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus

A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX. évfolyam 7. szám 2016. JÚLIUS

Ezen a héten a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben zajlik vakációs bibliahét. A délelőtt során minden nap bibliai történeteket ismerhetnek meg a gyerekek, majd a témákhoz kapcsolódó kézműves-foglalkozáson vesznek részt. Ezen a héten a Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben várják a gyermekeket reggel 9.30-tól délután 12.30-ig a Szeretsz-e engem? címmel meghirdetett vakációs bibliaheti alkalmakra. A délelőtt során minden nap bibliai történeteket ismerhetnek meg a gyerekek, majd a témákhoz kapcsolódó kézműves-foglalkozáson vesznek részt, aranymondásokat és énekeket tanulnak, és ha már elfáradtak, egy finom uzsonnával készülnek nekik a nőszövetség tagjai. A hétfői téma az engedelmesség volt, ehhez kapcsolódva pedig a csodálatos halfogás bibliai történetét ismerték meg a különböző korosztályú gyerekek.

Témák A következő napokon az alábbi témákat és bibliai történeteket dolgozzák fel a gyerekek az alkalmakat vezető lelkészekkel, pedagógusokkal:

bizonyságtétel – Jézus Krisztus megmossa a tanítványok lábát, megbízatás – Péter tagadása, felelősség – a sánta ember meggyógyítása, misszió – Kornéliusz százados megtérése. A rogériuszi bibliahét idei témáját a KOEN – Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány által kidolgozott bibliaheti program alapján készítették el. A foglalkozásokat Szilágyi Judit vallástanárnő, Szabó Terézia tanítónő, Tokár Sándor és Kövendi István lelkészek és Kelemen Béla kántor vezetik. Kerekes József lelkipásztor külön kiemelte a nőszövetség munkáját, akik már korábban tombolaversenyt szerveztek, hogy annak bevételéből biztosítani tudják a heti uzsonnát a gyerekeknek.

P.Nagy Noémi (Megjelent a Bihari Napló 2016. Július 5.-i számában)

Vakációs bibliahét Nagyvárad-Rogériuszon

Page 2: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX ...Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus

HaJó - gyülekezeti lap IX. évfolyam 7. szám 2016. JÚLIUS 2. oldal

A Keresztyénség

A keresztyénség terjedése-üldözött vallásból államvallássá- Az üldözés a keresztyének szétszórásához vezetett, ami nem a megszűnésüket eredményezte, hanem az új vallás terjedését. A keresztyénség először Szíria, Kisázsia és Egyiptom területén terjedt el. A 2. század végén a birodalom minden nagyobb városában volt keresztyén közösség. Mivel Róma eltűrte, sok esetben befogadta a különböző vallásokat, csak a császárság válságos időszakaiban került sor nyílt keresztyén üldözésekre, főként a császár kultusz erősödésével. Mersius Decius császár (249-250) az uralkodó szobra előtt bemutatott áldozatról írásos tanú-sítványt kért, Diocleciánus alatt, 303-ban és 304-ben pedig keresztyén ellenes törvények születtek, ez a mártírok, vér-tanúk időszaka volt. Nagy Konstantinusz uralkodásától alapvetően meg változott a helyzet. 313-ban a keresztyénség a többivel egy-enrangú vallássá vált, ráadásul a császár kedvezményezettje volt.Ekkor került megrendezésre (Kr.u.325) az első egyetemes zsi-nat Niceaban. A zsinatcélja a nézeteltérések feloldása volt Jézusnak az Atyához viszonyított természetéről, nevezetesen, hogy Jézus egy lényegű-e az Atyaistennel vagy hasonlatos hozzá. Elsöprő többséggel az egylényegűség mellett foglaltak állást a résztvevők. A zsinat másik eredménye a húsvét időpontjában való megegyezés volt, amely a legfontosabb ünnep az egyház életében. A zsinat úgy döntött, hogy a húsvétot a tavaszinapéj egyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap ünnep-lik, függetlenül a Biblia hébernaptárától. 380-ban I Theodosius államvallássá tette a nicea-konstantinápolyi hitvallás szerinti keresztyénséget. Ebben az időben rohamosan terjedt a keresztyénség, már a birodalom határain élő gótokat, s más germán tör-zseket is kezdték téríteni. Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus pedig azzal a tételével, hogy az Isten országaitt a földön az Egyház (De Civitate Dei) alapot adott az egyház szervezet önállósodásához, illetve ideológiát adott a hit terjesztéséhez. Az öt legősibb egyházközség, Róma, Kon-stantinápoly, Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem püspökei, a pátriárkák,versengtek egymással az elsőbbségért. Az arab hódítás következtében (7. század) csupán Konstantinápoly és Róma maradt versenytársként, Antiochiát, Jeruzsálemet és Alexandriát elfoglalták a muzulmánok. 754-ben a frank király, Pippin a longobárdokkalsze-mbenmegvédteRómapüspökét, a pápát, ekkoradományoz-taneki a rómaiDucatust, majd Ravenna környékét, ezzel megalapozta az egyházi államot, és a pápa erkölcsi tekintélyét politikai hatalommal is megerősítette.

Egyházszakadás – skizma (1054)

A középkori keresztyénség keleti és nyugati része egyre inkább eltávolodott egymástól, majd 1054-ben bekövet-kezett az egyházszakadás, amelynek következményeként ki-alakult a rómaikatolikus és az ortodox (keleti) keresztyény egyház. A keleti és nyugati egyházfők közötti kapcsolat már korábban is feszült volt politikai és teológiai nézeteltéréseik miatt. IX. Leó pápa és I. Mihály konstantinápolyi pátriárka tovább szította az indulatokat azzal, hogy támogatta a másik fél híveinek üldözését. Leó 1054-ben küldöttséget indított Konstantinápolyba, hogy Kerulláriosz pátriárkát rá vegyék a római pápa fennhatóságának elismerésére Kerulláriosz ezt visszautasította, mire a követség vezetője kiközösítette Kerul-lárioszt, aki válaszul kiközösítette a követség minden tagját. Természetesen nem mentez ilyen egyszerűen. A második egyetemes zsinaton (381 Konstantinápoly) kimo-ndták, hogy a „kelet püspökei felügyeljék a keleti egyházat”, megteremtve a későbbi szakadás alapjait.A skizmában nagy szerepe volt Róma elsőbbségének épp úgy, mint a Római birodalom kettészakadásának (395), a nyelvi (latin vagy görög) és szokásokbeli különbségeknek, vagy a te-ológiai vitáknak (Filioque-vita). Bár a keleti és a nyugati egyházak közötti kapcsola-tok 1054. után is szívélyesek voltak, a szakadás egyre nagyobb jelentőséggel bírt. A nyugati egyházzal szemben álló párt és Kerulláriosz Mihály pátriárka sikeresen állította be magát a “barbár”, “eretnek” latinok ellen az egyház hitét és önállóságát védelmező szerepébe. A helyzetet tovább súlyosbította Kon-stantinápoly 1204-es elfoglalása, amikor a keresztes lovagok által véghez vitt rablás, öldöklés, pusztítás, a császárság felo-sztása és a pátriárka leváltása végleg elborzasztotta a kele-tieket. Kétszer történt kísérlet az egyházszakadás elsimí-tására, először 1274-ben a második lyoni zsinaton, majd 1439-ben a firenzei zsinaton. A tárgyalásokra elsősorban politikai okokból került sor mindkét alkalommal: a bizán-ci császár segítséget remélt a Nyugattól az iszlám, majd a törökök elleni harchoz és ezért hajlandó volt eltekinteni az egyházszakadás eredeti okaitól. Vallásos okból a Nyugat is beleegyezett, hiszen a pápák igyekeztek a keresztyén egyház egységét és saját fennhatóságukat helyreállítani. Azonban egyik kísérlet sem volt sikeres, mert a keleti egyház vezetői a küldötteket mindkét alkalommal a hatáskör túllépésével vádolták és semmisnek nyilvánították a megegyezést. Addi-gra keleten már annyira elterjedt a nézet, hogy az eretnek nyugatiak szakadtak el tőlük, hogy a törököktől való félelmük sem bírta rávenni őket a kiegyezésre - a korabeli szállóige sz-erint “inkább a szultán turbánja, mint a pápa tiarája”.

Készült August Franzen Kis Egyháztörténet c. műve alapján valamint a világháló idevágó oldalainak felhasználásával.

Folytatas a 4. oldalon

Page 3: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX ...Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus

HaJó - gyülekezeti lap IX. évfolyam 7. szám 2016. JÚLIUS 3. oldal

XVII. Református Nőszövetségi Konferencia Köröskisjenő Az idei konferencia szabad ég alatt volt megrendezve Köröskisjenőben, a Kings Land farmon, ahol megtapasztalhattuk, hogyan változtatta az Úr a borús, esős eget kékké, nyugodttá. A zászlós fevonulás alatt az asszonytestvérek a 476-os „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt” című dícséretet énekelték. A regisztráció alapján 1700-1800 közötti számban gyűltünk össze: a Bihari, Nagybányai, Szatmári, Érmelléki, Aradi, Temesvári, Somlyói, Zilahi, Tiszamelléki illetve Dunamelléki Egyházmegyékből. Ft. Csűry István Püspök Úr köszöntötte az egybegyűlteket, Lk 12:37-40 versei alapján, kihangsúlyozva „boldogok, akik megértik az igét és a szerint élnek”, úgy, hogy Istennek szánják napjaikat, kérik mindenben az Ő segítségét és fogadják az áldást. Isten mindig válaszol a kérdéseinkre, mi pedig figyeljünk: „ Legyetek készen és cselekedjünk, védekezzünk az igével az ördög támadásaival szemben, teljes lelki fegyverzettel” az Ef. 6:11-17. Következett a 421-es ének „ Az egyháznak a Jézus a fundámentuma”. Nt. Bogya-Kis Mária lelkipásztor, elnök köszöntötte a vendégeket, előadókat a konferencia mottójával, Pál Timóteushoz írt levele alapján „ Harcold meg a hitnek szép harcát”. Ezt követte a 417-es ének „ Ébredj bizonyságtevő lélek”. Dr. Pálfi József lelkipásztor előadásának címe „ A Nőszövetség”. 85 éve alakult az első nőszövetség, elnöke Sulyok Istvánné volt, fő feladatai a beteglátogatás, lelkigondozás volt, ma is ez kellene legyen. Pálfi Judit lelkipásztor köszöntése következett, aki kihangsúlyozta „Úton vagyunk az életért”, elénekeltük a 134. dícséretet „Úrnak szolgái mindnyájan”. Dr. Gál Botondné szül. Czeglédy Mária előadásában felhívta a figyelmet, hogy sziklaszilárd hittel, imádságos életvitellel kell járjunk a világban, a gyermeknevelésben pedig nagy türelemmel, Péter apostol versei alapján( 1:17). Felemelő élmény volt Márkus Csaba zongorajátéka és Lázár Eszter vallástanárnő éneklése:

„Szívem ne félj, benned remél” és „Jöjj, úgy ahogy vagy az úr elé”, ők az Immánuel zenekar. Következett a Nőszövetségek köszöntője és az új zászlók felavatása, elénekeltük a 365. dícséretet, mely így hangzik: „Mondjatok dícséretet”. Nt. Földessy Márta a Bihari Egyházmegye nevében köszöntötte az egybegyűlteket és meghívott mindenkit a 2017-ben Nagyváradon tartandó konferenciára, melynek mottója: „Immánuel, velünk az Isten”. Ismét az Immánuel zenekar színesítette a napunkat: „Őrző kezed kísér” és „ Küldelek, megáldalak” énekeikkel. A Himalája-i misszionárius házaspár előadása következett, akik 5 és fél évig szolgáltak Nepálban „Minden lehetséges annak, aki hisz” mottóval. Figyelmeztettek, hogy sokan élő halottak, mert nincs élő hitük! Szomjazzuk az igét, cselekedjünk, legyünk készek az ítéletre, válasszuk az életet! „Az Úr csodásan működik” című dícsérettel zárták előadásukat. Az úrvacsorai igét Nt. Pap Mónika a Debrecen-i Kistemplom lelkésze hirdette. Az igazi boldogság kulcsa ebben a földi életben: „akinek Istennel rendezett a kapcsolata”. Ez kegyelmi ajándék:- hűség Istenhez és igéjéhez, -Jézus tanítását hallgatni és tenni, szívvel-lélekkel,- még boldogabb az az ember, akin észreveszik, hogy kisugárzik belőle Jézus követése, Jézus gyermekeként él! Az úrvacsoravétel után Nt. Simon Angéla, Köröskisjenő lelkipásztora, egyben a találkozó házigazdája osztotta az áldást és a jókívánságot a hazautazásra. E csodás nap után, feltöltődve, lelkileg megerősödve tértünk haza. Szívünkbe véstük, hogy mindenki missziót végez, ki-ki saját gyülekezetében, családjában.

Pricop-Herman Éva

Page 4: A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség lapja IX ...Az 5. Század elején megszületett a Biblia latin fordí-tása, a Vulgata Szent Jeromos fordításában, Augustinus

HaJó - A Nagyvárad Rogériuszi Református Egyházközség havilapja, Elérhetőségek: mail: [email protected] telefon: 0359-178359 Felelős szerkesztő: Kerekes József, Tördelő szerkesztő: Balogh Péter-Pál, Fotók: Vilidár Andrea. További információk, régebbi lapszámok, hírek, képek, és vasárnapi prédikációk hanganyaga megtalálhatóak megújult honlapunkon: www.rogeriusz.ro

HaJó - gyülekezeti lap IX. évfolyam 7. szám 2016. JÚLIUS 4. oldal

Népmozgalmi adatok

Hazatért testvéreink: Június 21: özv.Fábián Ferencné, szül.Nagy Ilona, 74 éves Július 4: Balkus Katalin, 94 éves

Keresztség sákramentumában részesültek: Július 2: Gáll Dominik Július 9: Prém Ábel Július 17: Kiss Ingrid Július 24: Katona Patrik-László

Házasságkötésük megáldását kérték Istentől: Július 2 : ifj. Gáll Vilmos és Tóth Bettina Július 15 : Turceac Cosmin és Barna Maria-Dorina

Konfirmált testvéreink: Nem történt konfirmálás

A KeresztyénségReformáció

Az elvilágiasodott egyháznak szüksége volt a megújításra. Az egyházi reformok igényét a középkori eretnekmozgalmak és a kolduló szerzetesrendek alapí-tása már korán jelezte. A John Wycliffe és Husz János által hirdetett val-lásjavítási tanok szintén igen nagy hatással voltak a val-lásos alapeszmék átalakítására.Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben kiszögezte a vártemplom kapujára 95 pontból álló vitairatát, hitet téve az egyedül hit általi üdvözülés tana mellett, és elítélve a búcsúcédulák árusí-tását. A tételeknek rendkívüli hatásuk volt: futótűzként terjedtek a Német-római Birodalomban, és számtalan hívet szereztek maguknak. A Luther Márton által kezdeményezett moz-galom elveit mindenki saját érdekében értelmezte. Az elszegényedett kisnemesség abban reménykedett, hogy megkaparinthatja az egyház javait. A parasztság Lu-ther prédikációiban a társadalmi elégedetlenség elleni lázadásra való biztatást látta. Luther tanai Észak- és Ke-let-Németország elszegényedett vidékein nagy visszhan-gra találtak. A reformáció már az 1520-as évek első felére a lakosság jelentős többségének támogatására tett szert.A német államok egy részében azonban a fejedelmek elutasították a reformátorok követeléseit. Németalföldön két szerzetest megégettek a lutheri tanok hirdetéséért. Bécsben, Münchenben, Kölnben és más városokban is vetettek embereket máglyára vagy fejeztettek le. Az ilyen erőszakos cselekmények azonban inkább elősegítették, semmint korlátozták volna a reformáció terjedését. Ulrich Zwingli Svájc német lakta részén élő pap volt, aki Lutherrel egyidőben lépett fel az egyházi re-formokért. 1519-ben a zürichi főtemplom lelkésze lett. Miután 1523-ban eretneknek nyilvánították, a zürichi

városi főtanács 600 egyházi és világi személy részvételév-el nyilvános vitát hirdetett Zwingli és ellenfelei között. A püspök képviselője itt Zwingli tételei ellenében csupán a hagyomány és a zsinatok tekintélyét állította szembe, ezért a főtanács Zwinglit nyilvánította győztesnek. Egy újabb győztes vita eredményeként végül teljes győzelmet aratott Zwingli tanítása. A templomokból a képeket, szo-brokat, oltárokat eltávolították, majd a misét eltörölték, és helyette az úrvacsorát fatányérokról és fakupákból két szín alatt szolgáltatták ki. Zwingli reformátori tanítása Luther tanaival jórészt egyezett, azonban egyes pontok-ban voltak közöttük eltérések is. A fő eltérés az úrvacsora tanára nézve volt, valamint a szertartásokat és az egyház-kormányzatot illetően. Zwingli kiküszöbölt az egyházból minden külsőséget, kezdetben még az orgonát is, az egy-ház legfőbb kormányzó hatóságaként pedig a nép szabad választása folytán létrejött világi hatóságot ismerte el. Prédikációi hatására a reformáció ügye a gazdagabb és műveltebb német kantonokban is nagy lendületet vett. 1531-ben háború tört ki a katolikus és a reformokat tá-mogató kantonok között. Az ütközetben a katolikusok győztek, és Zwingli is elesett a csatatéren, a reformáció általa megindított svájci térhódítása azonban folytató-dott.

Folytatás a kővetkező lapszámban

Köszönet a Nőszövetség illetve Presbitérium tagjainak, akik a Vakációs Bibliahét alkalmain segéd-

keztek vagy hozzájárultak a résztvevő gyermekek uzson-náztatásában: Auner Éva, Balogh Antónia, Balogh Imre, Bartos Katalin, Both Ibolya, Budaházi Mária, Erdei Árpád, Fazekas Éva, Fekete Irén, Gáll Rózsika, Hor-váth Márta, Kálmán Ildikó, Krizsovánszky Mária, Kosztán Erzsébet, Kósa Gyöngyi, Murguly Ilona, Nagy Katalin, Rápóti Irén, Tiponuț Erzsébet és Víg Emilia.

Isten áldása életükre és szolgálatukra.