1
Merre halad Európa kékszalagja, a Duna: újjáéledő természeti érték vagy folyamatos biológiai veszélyforrás Magyarországon? Ökoszisztéma szolgáltatások, dunavirág-rajzás, invázió A nyílt nap időpontja: 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00 Helyszín: az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet, 1113 Budapest, Karolina út 29. A Magyar Tudomány Ünnepe 2014 Kutatóhelyek tárt kapukkal ingyenes rendezvénysorozat keretében új telephelyén mutatkozik be az MTA ÖK Duna- kutató Intézet. A látogatók megismerhetik a Duna kutatásának témáit, többek között a dunavirágzást, az inváziós fajok problémáját és a Duna expedíció eredményeit, megtekinthetnek néhány előadást, laboratóriumot és kísérletet, több élőlénycsoportot és megismerkedhetnek a kutatókkal is. A program során interaktív játékokkal bemutatkozik az MTA ÖK-hoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikuskert is. ELŐADÁSOK 10 00 A Duna-kutatás története 10 30 A Duna algavilága 11 00 Mélyvízi halászat a Duna-expedíció során 11 30 Ártérhasználat egykor és most - ökoszisztéma szolgáltatások és multifunkcionalitás 12 00 Fő kutatási irányok az MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetében 12 30 Makro-gerinctelen vizsgálatok a Duna hossz- és keresztszelvényei mentén 13 00 A Völgységi-pataktól a Duna vízminőségéig, avagy első kutatói lépéseim a gimnáziumtól az egyetemig 13 30 A dunavirág rajzása 14 00 A Tisza-kutatás története 14 30 Biológiai inváziók a Duna mentén 15 00 A dokumentatív és a művészi fotózás a tudományos kutatásban A részletes program az MTA és az MTA ÖK honlapján olvasható.

A nyílt nap időpontja : 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Merre halad Európa kék szalagja, a Duna: újjáéledő természeti érték vagy folyamatos biológiai veszélyforrás Magyarországon? Ökoszisztéma szolgáltatások, dunavirág-rajzás, invázió. A nyílt nap időpontja : 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00 - PowerPoint PPT Presentation

Citation preview

Page 1: A nyílt nap időpontja : 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00

Merre halad Európa kékszalagja, a Duna: újjáéledő természeti érték vagy folyamatos

biológiai veszélyforrás Magyarországon?Ökoszisztéma szolgáltatások, dunavirág-rajzás, invázió

A nyílt nap időpontja: 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00Helyszín: az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet,

1113 Budapest, Karolina út 29.A Magyar Tudomány Ünnepe 2014 Kutatóhelyek tárt kapukkal ingyenes rendezvénysorozat keretében új telephelyén mutatkozik be az MTA ÖK Duna-kutató Intézet. A látogatók megismerhetik a Duna kutatásának témáit, többek között a dunavirágzást, az inváziós fajok problémáját és a Duna expedíció eredményeit, megtekinthetnek néhány előadást, laboratóriumot és kísérletet, több élőlénycsoportot és megismerkedhetnek a kutatókkal is. A program során interaktív játékokkal bemutatkozik az MTA ÖK-hoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikuskert is. ELŐADÁSOK

10 00 A Duna-kutatás története 10 30 A Duna algavilága11 00 Mélyvízi halászat a Duna-expedíció során11 30 Ártérhasználat egykor és most - ökoszisztéma szolgáltatások és multifunkcionalitás 12 00 Fő kutatási irányok az MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetében 12 30 Makro-gerinctelen vizsgálatok a Duna hossz- és keresztszelvényei mentén 13 00 A Völgységi-pataktól a Duna vízminőségéig, avagy első kutatói lépéseim a gimnáziumtól az egyetemig13 30 A dunavirág rajzása 14 00 A Tisza-kutatás története 14 30 Biológiai inváziók a Duna mentén 15 00 A dokumentatív és a művészi fotózás a

tudományos kutatásban

A részletes program az MTA és az MTA ÖK honlapján olvasható.