A Párduc bosszúja (verekedősregény)

"Janinak hívnak. Régi álmom, hogy könyvet írjak magamról. Most, hogy a Duna Plazaban internetezni tudok, most meg tudom valósítani ezt és írhatok itt egy folytatásos karatés kalandregényt magamról. A folytatásos akciós karatés regény címe: A párduc bosszúja. A történetet az életemből merítettem. Igyekszek kerülni a csúnya szavakat benne." (Az író nyilatkozata a regényről az Index fórumán)

Általában arra ébredek, hogy a mobil csörög, vagy pisálnom kell, de ma kivételesen a két függöny közötti fényes csík ébresztett. A mellettem elterülő macámra pillantottam. Csendesen néztem ahogy kinyúlva feküdt mellettem, és az együttöltött felejthetetlen éjszakára gondoltam. Végülis birom ezt az Évit. Ez a spiné keveset pazarol villanykoporsóra, bezzeg a többi macám állandóan szolizni járt. Reggelente mindig viszket a seggem.

Nem tudom, hogy a flótírlepedő teszi-e, de minden reggel öt percet vakaródzok. A NIKE szabadidőruhám hangjára hasonlító vakaródzásomra az Évi megmoccan. Nem akarok jobban hangoskodni, így lábújjhegyen közelítem meg a vécét. A tükörbe, majd az aranyórámra nézek. 7 óra, megyek bekeverem a reggeli badypudingot. Az íze olyan mint a liszté, de hatása jó. A Kovi is ezt szedi és ő már öt kilót felszedett tőle. Az Évi nyolcra megy kozmetikushoz, nekem fél nyolcra az Ecserin kell lennem. Nem sokat szarozok. Megszagolom a tegnapi alsógatyám, ma még elmegy. Felkapom a göncöm és ledzsalok a fekete BMW-mhez, amiről a nevemet kaptam. Egy használt németből hozott fekete BMW-m van, nagyon szeretem és a bigéknél is nagyon bejön.

Beppattanok a kocsiba és irány az Ecseri. Kemény lesz a mai napom, ezt már előre tudom, hiszen nindzsaszerűen megérzek mindent előre. Ezert is hívnak a haverok csak úgy: Párduc.

Kiló tízzel fordultam rá az Ecserire. Párduc a király. Rettentően fékeztem a buszmegállóban, ahol Kisköcsög várt rám és a BMW-mre. Kisköcsög mellett két tízfilléres spiné virított. Betty és Kata azon mérte a górét, hogy mejiküknek magasabb a cipője. Betty győzött 15 centivel, de Katán több rugónyi cucc vol, nem vallott szégyent a kurva teleszkóp. Kisköcsög átlag 50 kiló, de nincs még olyan faszán hesszelő spanom, mint ő. A nevét a bátyjáról kapta, ő Nagyköcsög volt. Megmondom én a frankót: Kisköcsögnek nincs mellszőrzete. Sajnálom is szegényt. Spanyolból hoztam neki ragasztható mellszőr csomókat, de zavarta. Szúrta. Pedig ha még egy kartonnyit hozok, akkor totál Csita a csávó. Lehúztam az ablakot és igazságosztósan néztem mindenkire. Szeretek igazságosztósan nézni.

- Na pattanj Kisköcsög, brékó van! - mondta lazán Párduc (én).

Kisköcsög már bent is volt Párduc tuningolt, alul-és felülfelnis sötétfekete BMW-jébén, azaz az én BMW-ben. Nagyon vadul csikorogva indultunk útnak a BMW-mben, látszott az én kemény mindnre elszánt, igazságos arcomon, és kisköcsög pattanásos pofáján, hogy király vagyok és hogy kisköcsög örül, hogy a spanja lehet egy ilyen király csávónak.

1

Alig halattunk kiló negyvennel húsz métert, Párduc (én) arra lett figyelmes, hogy két gizda punk molesztál egy nyugdíjast. Párduc érezte, hogy eljött az igazság pillanata és kippattant a BMW-jéből.

"Nyugdij köne buzikáim?" felkiiáltással nagyon durván pattantam ki a BMW-mből, messziről látszott, hogy itt nagyon nagy igazságot fogok osztani nagyon sok saller kíséretében. Az egyik punk éppen menekülni próbált előlem, de egy csavaros karaterugással összetalálkozott a pofája a 25 rugóért vásárolt vadiúj fehér ADIDAS edzőcipőmmel. A skac padlót fogott és jajgatva jajgatott. A másik punk ütött felém, de nőies alkatú ropikarját könnyedén csavarta ki a józsefvárosi baditermekben feszesre duzzasztott 120-as karom. A szememben az igazság lángja égett. A két punk összepisilte magát a fájdalomtól. Párduc az idős nyugdíjas felé nézett, nagyon. "Jól van öreg?" - kérdezte. "Jaj aranyoskám. Maga nagyon rendes, és hős. Az Isten fizesse meg! És micsoda izmai vannak! Ha nekünk ilyen miniszterünk lenne, az nagyon jó lenne." Párduc borostás arcán kacsintás moccant. "Á, semmiség." - legyintett a jó főhős (én)

Párduc jól tudta, hogy az ország szar helyzetben van és egyedül csak ő (én) képes arra, hogy az ország ne legyen szar helyzetben. De szerénysége több volt hatalomvágyánál. Pedig jó lenne miniszternek, ezt legbelül érezte. A szíve mélyén.

Miután mózesre tanítottam a szociális érzékenységtől maximálisan megfosztott tarajosokat, harcos eleganciával süppettem vissza BMW-m fosszínű, de annál dögösebb kagylóülésébe. Kisköcsög optimista pofával volt evidens. (Ezt csak azért írom, mert szeretek idegenszót használni, hogy tudományos ízt adjak karatés regényemnek.

Igazándiból Kisköcsög nem volt optimista, a már említett mellszőrzet-hiányosság miatt.) Voltaképpen ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy én vagyok a jó, és hogy a folyamatosan táguló környezetemben lesz egy nagyon gonosz faszi, aki majdnem olyan erős mint én, de a regényem végén mégis gyengébb lesz majd, miután én és az olvasók már azt fogják hinni, hogy erősebb nálam, de mégsem. Egy vidéki kórház éves költségvetésének megfelelő lovettából vett ALPINE erősítőberendezésem által felerősített basszus ritmus kellemes monotonitással töltötte be a BMW-mben keletkezett szellemi űrt. Nagy értékű fuxaim a "császári" sebesség ellenére is hűségesen tapadtak dús szőrzettel borított izmos mellkasomhoz, amely kigombolt pálmafásmintájú selyemingem jóvoltából a nagyközönség és Kisköcsög számára egyaránt látható volt. Bár a lehúzott ablakomon kitett könyökömet kurvára vágta a még kiálló ablakrész, összeszorított fogakkal jeleztem Kisköcsögnek, hogy ő is tekerje le nála az ablakot, különben végképp nem lesz esélye arra, hogy önbizalma növekedésnek induljon és a buxáknál végre nyerő faszi legyen. Kisköcsög ugyan jelezte Párducnak, hogy a novemberi fagyra tekintettel ettől most eltekintene, de Párduc nem szereti ha valaki gonoszul nem ért vele egyet, úgyhogy Kisköcsög is hasonlóképpen gerjesztett önbizalmat Párducnál jóval vékonyabb, szőrtelen könyökével. Az izmoktól telített Párduc (én) egyszercsak arra lett figyelmes, hogy a gyorsan közeledő zebrán teljes erővel haladt át egy gonosz mindenre elszánt gyalogos. Párduc fullextrás BMW-jének puccos karosszériáját Párduc hihetetlen reflexe, ügyesége, intelligenciája, jósága és villámkezűsége mentette meg, félrerántva a mahagóni burkolattal bevont BMW kormányát. A gonosz gyalogos nagyon gonoszul ugrott félre a jó állapotban lévő alig használt nyugati gépjármű (BMW) elől. Párduc nagyon mérges volt, ami érthető, hiszen jóságos szívét leírhatatlan stressz kerítette fogságba, hiszen az erős fékezés hatására Párduc sárgabőrtokos mobiltelefonja érezhetően megijedt.

2

"A kurva anyádat Te rohadt köcsög állat, hát nem látsz a szemettől?" - tudakozódott én. A gonosz gyalogos a félelemtől rosszindulatúan dadogta: "Bocsánat!" "Mivan bazzeg? Ezekután még van pofád lebocsánatozni engem? Tod, hogy kivel beszélsz faszikám? - érdeklődött ismét Párduc. "Formáld át a jellemét!" - indítványozta számomra meglepően intellektuális hangnemben Kisköcsög, utalva egy könnyed koponyaalapi töréssel járó párduci mozdulatra. Agyamban a nyolcvanas évek agyonmásolt narrátoros videófilmjeiből tanult karatés trükkök keringtek, bár őszintésen tudtam, hogy a százhúz kilómmal sajnos nem tudok szaltózni, a bérlakásom padlójára fektetett ágybetéten nekifutásból begyakorolt tigrisbukfenc pedig hülyén nézne ki, s mindenképpen rombolná a regényemben egyre intenzívebben kialakuló harcos karakterem.

Eközben nyápic, de hatásos spanom a BMW-ből kihajolva sejtelmesen maffiás pillantást vetett a természetüknél fogva tanúskodásra képtelen járókelőkre, megerősítve hitüket abban, hogy a bíróságra járás sok fejfájást, stresszhelyzeteket, esetenként depressziót okoz. Már éppen azon munkálkodtam, hogy az edzőcsukámmal megmasszírozzam a gonosz, de akcióregényem elhanyagolható szereplőjét, amikor a szürke senki sunyin bocsánatért esedezett előttem. "Pudingfejű, be vagy szarva? - kérdeztem most már kifejezetten megalázósan (Párduc) A szürke gonosz senki beszari válaszát meg sem várva diadalmasan bocsátottam útnak az Ecseri óta számban érlelt csulacsomót, jelezve utcai harcos dominanciám megkérdőjelezhetetlen mivoltát. A jeges aszfaltra irányított párducnyálban feltűnt valami a reggel hevesen elfogyasztott bodypudingból is, amiből arra következtettem, hogy elfelejtettem reggel fogat mosni, és most biztos büdös a leheletem. Atyáskodó szemekkel követve csulám repülési útvonalát, örömmel állapítottam meg, hogy a 3 méter 25 centivel megdöntöttem éves csúcsomat. "Na húzz a francba de gyorsan" javasoltam megkegyelmezősen az egyre gyorsabban menekülő ellenfelemnek, de szívem mélyén azért keseregtem, hogy nem basztam le neki egy kurva nagy pofont, de azért annyira nem bántott a dolog, mert már láttam olyan akciófilmet ahol a főhős balhéba keveredett, de nem verekedett, csak majdnem, mert ha esetleg verekszik, akkor nem lesz olyan szimpatikus. De én (Párduc) szeretek szimpatikus lenni, főleg abban a regényben amit magamról írok, tehát ez is közrejátszott abban, hogy most pacifikásabb voltam.

A delet már a bevásárlóközpontban töltöttem két kellemes spiné társaságában.

Szandra csak első ránézésre tűnik kurvának, valójában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja - közöltem egy balfasz brókerrel, akinek éppen az egyik macát ajánlottam ki mobilon . A pénzes kuncsaft "intelligens, de szép lányt akart" ötvenezerért. Szandra tényleg intelligens, hetedikben, alig évesen szavalóversenyt is nyert, igaz, a zsűri egyik tagját az öklöm győzte meg az akkor 18 éves spiné kivételes tehetségéről.

Szandra számomra több volt, mint szajha. Ő testesítette meg mindazt, ami az Édesvíz kiadó könyveiben univerzumként szerepel. Univerzális volt minden tekintetben: szopott, főzött, mosott és nem kérdezett.

Mellbimbódzó szerelem volt a kettőnk szerelme, míg a halál fasza szét nem választott minket és meg nem ismertem Évit.

3

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor gondolok arra, hogy van-e élet a földön kívül.

Állítólag van, csak a Szíáé és más különleges szupertitkos egységek el akarják titkolni előlünk az UFÓK létezését. Gyerekkorom óta érzem, hogy valakinek igazságot kéne tennie már ebben az ügyben és akkor nemcsak a híradóban lenne benne, de mint sztár, kiadhatna cédét is. Nem is egyet. Többet. Sokat. Nagyon sokat. Vagy még többet.

Kisköcsög arcán láttam, hogy tetszene neki, ha a spanja nemcsak menős, de sztár is lenne.

"Én félkézzel elintézném azt a köcsög Majkát meg a Dobberman haverját" - szóltam lazásan a csajoknak, akik mosolyukkal jelezték, hogy ezzel ők nagyon is tisztában vannak. Nem először éreztem azt az őszinte tiszteletet, amit irántam tanúsítanak.

"Meg kell bosszulnom valamit..." - mondtam sejtelmes hangon Kisköcsögnek, miközben a vastag arany nyakláncomból visszatükröződő fénnyel világítottam rá a világegyetem sorsdöntő kérdéseire."Micsodát óh erős és mindenekfelett álló Párduc Istenkirály?" - érdeklődött igazhitű misszióm felöl barátom.És akkor elmeséltem neki a történetet.

Egyszer egy Vicky nevű csajommal mentem be a Westendbe. A vízesés mellett (amiről mindig a tiszai árvízkárosultak jutnak az eszembe) a csajom egyszer csak felsikoltott:"Jaj, nézd Jani, de cuki kis cukiautó!"És tényleg. Szemem és izmaim előtt egy Go West feliratú, mozgáskorlátozottaknak fenntartott kisautó állt. Cuki volt, bár Vicky puncija még cukibb."Vegyél a nyakadba és menjünk vele egy kört!" - javasolta plasztikázott végtagjaival hevesen csápoló spiném, mire én az információs pultnál álló szürke kis senkihez fordultam:"Kipróbálhatom?""Sajnos nem lehet, csak mozgáskorlátozottaknak van." - felelte a senki."Na ide a kulcsot!" - förmedtem rá ingerülten."Nem lehet." - felelte bátran."Velem ne szarozz te kis köcsög, mert rögtön agyonszúrlak!" - ajánlottam neki."Sajnos Ön nem próbálhatja ki, értse meg" - jött a válasz."Még visszajövök és kitépem a beleid!" - nyilatkoztam nekije.Ezért fontos nekem, hogy bosszút álljak az infopultos senkin - szögeztem le Kisköcsögnek.

És ő megértette küldetésem nemes célját.

"Nem szeretem, ha udvariatlanok velem az emberek. Nem szeretem, ha a csajomra néznek. Nem szeretem, ha visszapofáznak, ha megkérdőjelezik azt, amit mondok, ami az igazság. Érted, Kisköcsög?" - magyaráztam a barátomnak, aki egyetértet velem.

Én vagyok a KIRÁLY! És ezt SENKI, érted, SENKI nem vitathatja! Még Ti sem, kedves olvasók, mert lebaszok egyet a klaviatúrán keresztül.

Rakok egy újabb illusztrációs képet a könyvembe.

4

Ezen a fotón az egyik csajommal nyaralok Görögbe. Jó drága volt az utazás és a szállás, de nekem van rá pénzem. Ez még az előtt volt, hogy meglett volna a BMW-m. De már itt is jól éltem, nagyon. A fuxaim azért nincsenek a képem rajtam, mert fürödni voltunk és féltem, hogy elázik, amúgy már megvoltak a fuxaim, aranyból rég.

Lassan szürcsöltem a kapucsínóm, tudtam, hogy előbb-utóbb befejezem, de jobb később, mint előbb.

Bevallom, kicsit izgultam, hogy Szandra hamarabb megissza, mert akkor újra fizethetek neki egyet és az nem olcsó.

Sokat költök csajokra, de emelett számos kiadásom van.

Az csak látszat, hogy van lóvém, sokszor alig tudom kifizetni az albérletet.

DE EZT NE MERJÉTEK ELMONDANI BÁRKINEK IS, KÜLÖNBEN SZÉTSZEDLEK!!!

"Párucbuckó, kérdezhetek valamit?" - effektált Szandra."Persze, bébi. Engedélyezem.""Neked mindig ilyen nagyok az izmaid?" - kételkedett természet adta ajándékomban ez a büdös kurva."Mi van bazmeg??? Hogyhogy mindig ilyenek??? Mi a faszt reklamálsz Te büdös kurva??? Hát ki vette meg a melleidet? Az orrodat ki a faszom csináltatta meg te kis szajha???" - kérdeztem vissza logikusan és majdnem feldühítettem magam, de szerencsére sikerült úriembernek maradnom."Hát csak...gondoltam...ha reggel felkelsz, akkor ugye lehet, hogy még nem olyan nagyok...és csinálsz fekvőtámaszost, hogy ilyen nagyra duzzadjanak." - motyogta megszeppenve."Mi van? Hát te hülye vagy...mingyá kapsz egy sallert, ha nem hagyod abba ezt a vádaskodást! Nekem mindig ilyen nagyok az izmaim!!! A lábam, a karom, a vádlim és az agyam is izmos. Így születtem. Hülye szuka! Még hogy reggelre leapadnak...hogy lehet neked ilyen kevés agyad?" - világosítottam fel Szandrát egy bravúros visszakérdezéssel.

Bár Szandra nem tudta, de mély lelki sebet hagyott bennem. Aznap egész éjjel rémálmok gyötörtek. Pici kis izmokat láttam egy szétposhadt testen. A testből egy nyak lógott ki, és azon a fejem volt, amiből arra következtettem, hogy az enyém az a poshadt, girhes test. Izzadtam, és az is lehet, hogy félelmemben a lepedőmbe vizeltem. A poshadt girhes-testek éjszakája volt ez. Életem legrosszabb élménye. S akkor még nem is sejtettem, hogy rémálmom visszatérő motívum lesz lesz.

Másnap már az orvosnál voltam. Rutinvizsgálatnak indult…

„Vertienen-féle agyalapi elváltozás. Még nem láttam ilyet az eddigi praxisom során” – közölte velem az orvos, miközben az agyamról készült röntgenképet vizsgálta.„He?” – érdeklődtem vissza.„Ez egy különös és igen ritka betegség. Általában majmoknál vagy más emlősöknél jelentkezik, embernél még soha, ahhoz túl kevés agysejt szükségeltetik...ezért is furcsállom, hogy az Ön agyában kifejlődhetett, illetve visszafejlődhetett ilyesmi…szinte hihetetlen…”

5

„És akkor most mi van, vagy mi legyen?” – próbáltam tudományos vizekre evezni, s arra gondoltam, hogy bedobok neki egy idegen szót, hátha dob egy hátast. „Gyűjtsek szelektíven hulladékot?”„Tessék? Hogy jön ez ide? Na, ide figyeljen jóember. Magának egy kis pihenésre van szüksége. Mindenesetre arra kérem, hogy holnap hívjon fel. Lesz Stockholmban a jövő héten egy konferencia. Szeretném a kollégáimnak bemutatni. Egyedi eset. Ott lesz Vertienen úr is. Igazából az ő elméletét és karrierjét tudnám ketté törrni, ha bemutathatnám a kollégáknak az Ön agyáról készült röntgenfelvételeket. Ön áttörést hozhat az orvostudományban! Felfogta?”És ekkor megvilágosodtam: régen azt hittem, roxtár leszek, aztán meg aztat, hogy badivilágbajnok. De erre, hogy orvostudományos áttörés legyek, erre életemben nem gondoltam.„Köszönöm doktor úr, köszönöm!” – ráztam meg a kezét örömömben.

Dramaturulógiai szempontból eljött az ideje, hogy bemutassam önéletrajzi karatés regényem gonosz szereplőjét, Bélát. Mivel ő a gonosz, ezért nehéz róla úgy írnom, hogy ne legyek elfogult, de mivel ez egy igaz történet, ezért igyekszek tényleg olyannak bemutatni, amilyen ő, nem pedig olyannak, amilyennek én látom őt. Igyekszem hű jellemábrázolást adni róla, mert a kiadó sem szereti, ha nagyon elfogult egy regény.

Büdös, mocsok, szemét állat. Undorító féreg. És nem is olyan erős, mint én. Egy kis utolsó senki. Pondró köcsög. Ja, és állítólag bélférge van. Ciki, mi?

Hát akkor ennyit róla, így első körben.

Évi este – elalvás előtt, dugás után – azt kérdezte tőlem, hogy akkor is szeretni fogom-e, ha majd sztár leszek.

Lazásan szívtam egy slukkot a cigimből, aminek szájamból kifújt füstje vicces köröket írt le mellszőrzetem útvesztőiben. Vajon megtalálja-e a kijáratot a füstgombolyag? – kérdeztem magamban, költőileg. Évit láthatóan zavarta, hogy nem válaszoltam a buta kérdésére, ezért végül megkegyelmeztem neki.

„Persze, bébi. Tudod, én nem felejtem majd el, kik voltak azok, akik a kezdeteknél mellettem álltak.” – jelentettem ki, miközben valójában Jennifer Lopez – remélhetőleg hamarosan közelről szemrevételezett – fanszőrzetén elmélkedtem szelíden..

„Jaj Párduc, annyira, de annyira szeretlek!” – vonyított nyálasan a nőm.

Aznap éjjel Heller Ágnes egyik esszéjéről álmodtam.

Éjjel Vivien is eszembe jutott. Ő volt az első, igaz szerelmem. Ma is velem lenne, ha nem következik be az a borzasztó tragédia...

Egy pénteki nap történt, még ma is tisztán emlékszem. Kisköcsög telefonált. Valahogy éreztem, hogy baj van."Szasz Párduc. Figyejj, van egy kis hézag. A nőd, Vivien...""Mi van Viviennel?" - érdeklődtem kíváncsisággal teljes őszinteséggel."Szal az van, hogy elmentek a Maci spinéjével a körúti szoliterembe."

6

"És akkor mi van?" "A csajod bazdmeg szolizás közben elaludt. Két óra múlva vette észre Maci spinéje, hogy nincs vele a Westendbe a Vivi. Visszament, azt kiderült, hogy a csajod bazdmeg...""Mi van Viviennel???" "Szénné égett. A kurva életbe. Sajnálom, Párduc. Őszintén. Pedig jó csaj volt." - közölte részvétteljesen a spanom."NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!" - ordítottam...

Ennek már négy éve. És még mindig fájdalommal tölt el. Később egy alapítványt hoztam létre, amely a szolárium áldozatainak hozzátartozóit segíti. Ezzel próbáltam enyhíteni a fájdalmamon.

Aztán eltelt egy hét…

Kellemes napra virradtam. Alighogy böfögtem egyet fölkelés után, már Kisköcsöggel száguldoztunk hatvankétezerrel a BMW-mel a körúton. A repülőtérre mentünk. Stockholmba voltunk hivatalosak a konferenciára. Sajnos a doktor nem jött velünk. Előző nap ugyanis meg akartam neki köszönni, hogy hamarosan tudományos áttörés leszek az agyalapi mirigyemmel, de sajnos a baráti hátba veregetésem miatt több csigolyája eltörött. Így hát Kisköcsöggel indultunk nyugatosra.

„Kérhetném a jegyét, Uram?” – szólt be a reptéren egy spiné.„Mi van bazmeg? A faszom nem kéne, köcsög? Ezt én vettem, ez az én repjegyem!!!” – ordítottam rá a megszeppent puncitulajdonosra, aki – mintha valaki megsértette volna – bőgni kezdett.„Te, Párduc…nem lehet, hogy ez a spiné ellenőrzi a jegyeket?” – kérdezte a Királytól (tőlem) Kisköcsög.Ekkor rájöttem, hogy lehet. Visszakozni azonban már nem akartam, mert egy buta libának sohanemsincs igaza.De aztán ügyesen kiérveltem magam, még mielőtt a helyszínre érkező biztonsági őrnek az arcán kellett volna kozmetikai feladatokat elvégeznem.„Ide figyelj puncinyuszi. Ne bőgj nekem itt. Majd ha a Párduc, én, úgy gondolja, hogy odaadja a jegyeket, akkor odaadja. Vili? Na nesze Te ribanc” – azzal odadobtam neki a repjegyet, kaján vigyorral a szám szélén. „Nem jössz velünk husifalat? Megnézhetnéd a stockholmi piramisokat...” – próbáltam kiengesztelni, mert – bár én szerintem tényleg nem voltam sértő – még jobban sírt.„Na húzzunk fel a gépre, Kisköcsög. Vár ránk Stockholm!” – intettem a spanomnak.

Erőteljesen befeszített izomkötegeimmel együttesen szálltam fel a repülőgép fedélzetére, hogy világosan és egyértelműen lássák, ki a Király (én). A sztyúárdesz picsákon látszott, hogy tetszem nekik, mert mosolyogtak.

Persze nekem nem kell visszajelzés, tudom, hogy jól nézek ki és szép vagyok. Szeretek befeszített izmokkal menni, bár őszintésen szólva egy idő után elég fárasztó és vörös lesz tőle a fejem. Egyszer egy diszkóban vagizni akartam egy nőnek és annyira feszítettem az izmaimat, hogy véletlenül összeszartam magam. De ha valaki ezt a vallomásomat felteszi az internetre, esküszöm széjjeltépem!!!

7

Sajnos a BMW-met a parkolóban kellett hagynom, pedig szívesen magammal vittem volna. Ha hiszitek, ha nem, az autómtól (és persze tőlem) egyből nedvesednek a macák. Ezért is szeretem az autóm. És magamat is.

Szeretek az én BMW-mből kiszállni, mert akkor látszik, hogy az ENYÉM! Bár a sötétített üveg nagyon menős, hátránya, hogy nem látják, ki ül benne. Ezért szeretem letekerni az ablakot. Sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy a repülőgépen nem lehet letekerni az ablakot. Ezért papírt és tollat kértem, és panaszlevelet írtam az illetékeseknél.

Malévosok!

Szalai János vagyok, de a barátaimnak csak Párduc.

De Önök nem a barátaim, ezért Önöknek csak Szalai János vállalkozó Úr vagyok. Értve?

Amiatt írok maguknak, mert nem vagyok megelégedve a szolgáltatásukkal. Az ablakot nem lehet lehúzni, az izmaim pedig nem férnek el rendesen a székben. Különösen a karizmaimnak kényelmetlen az ülés, de a vádlimnak és a szépen kidolgozott tricepszemnek is túl szoros a hely.

Követelem, hogy az olyan erős embereknek is, mint én, tegyék lehetővé a kellemes utazást, ellenkező esetben gyökeresen megváltoztatom a vezetőség arckifejezését.

Szalai János ÚR

Az út alatt elszundítottam...és álmodtam...

George W. Bush köszönetet mond Párducnak

Washington, 2003. augusztus 7., csütörtök (MTI) – George W. Bush hálás köszönetet mondott Szalai „Párduc” János Úrnak, amiért egy csapásra megoldotta a világ problémáját: a terrorizmust, a munkanélküliséget és a gordiuszi csomót. Bush szerint több olyan izmos és rendes emberre volna szükség, mint Párduc.

A Fehér Házban rendezett ünnepségen az amerikai elnök hangsúlyozta: az Egyesült Államok népe hálás Szalai Jánosnak, aki elfogta és péppé verte Oszama bin Ladent, Szaddám Huszeint, Fidel Castrót és magyar hangját.

Bush elmondta: a világban most már minden rendben van, és mindezt Párducnak köszönhetjük. Az elnök négy kiló arany nyaklánc és egy vadonatúj autósmagnó ünnepélyes átadásával köszönte meg a magyar hősnek, hogy megmentette a világot.

„Ébredj Párduc, ébredj! Megérkeztünk Stockholsonba!” – rázott fel izgatottan Kisköcsög.

Éppen fel akartam ülni a székből, amikor szúrós fájdalmat éreztem a mellkasomnál. Szomorúan láttam, hogy alvás közben az arany nyakláncom összegabalyodott a mellszőrzetemmel. A több kilós vagyontárgyamat megpróbáltam kiszabadítani a szőrcsomó fogságából, sikertelenül.

8

Ekkor szörnyű gyanúm támadt…

„Kisköcsög! Te csináltad ezt velem???” - ordítottam érdeklődve.„Ne barózz má’, észre se vettem!” – jelentette ki egyre gyanúsabb útitársam.„Azért csináltad te kis geci, hogy kihuljon a mellszőrzetem, mer' irigykedsz, valld be!!!!!” – üvöltöttem csupasz spanom megrémült arcába. Tudtam, hogy igazam van, de nagyon.„Eszembe sem lenne ilyet csinálni az intelligens, szép, okos, ügyes, bátor, karakán, kedves, mindentudó, sokoldalú, szimpatikus, erős barátommal” – próbált védekezni, de már késő volt.

Így vesztette el Kisköcsög az alsó-felső fogsorát.

„Elnézést uram, de le kell vágnunk azokat a szőröket, csak úgy tudunk magán segíteni” – közölte pofátlanul és megalázóan a sztyúárdesz, miközben egy hatalmas ollóval hadonászott a szemem előtt.Bevallom, elérzékenyültem. Több évtized kemény munkájával értem el, hogy kifejlődjenek ezek a szőrök és most – éppen a padlón véres arccal vergődő – irigy barátomnak köszönhetően meg kellene válnom tőlük. Minden egyes szál fontos számomra. Az egységet jelenti nekem, a test és a lélek, a szőr és a test elválaszthatatlan egységét. Szememben könnycsepp jelent meg, ideglenesen.„Nincs itt valahol egy magánklinika, ahol ezt megcsinálják úgy, hogy ne kelljen megválnom a mellszőrzetemtől?” – kérdeztem reménykedve. „Mit szólna hozzá, ha inkább a nyakláncot venné le a nyakáról? A szőr – amibe amúgy is bele van az ékszer gabalyodva - talán megtartaná a láncot a nyaka helyett...” – javasolta a repülő legénysége.„Igen, ez jó ötlet” – feleltem határozottan és optimistán. Szememben megjelent a remény sugara.Szép lassan lecsatoltam bika nyakamról az aranyláncot, ami az óriási súlya miatt iszonyú sebességgel zuhanni kezdett izmos mellkasom irányába.Valójában ez pillanatok alatt zajlott le, de nekem hosszú perceknek tűnt. Az izgalomtól verejtékeztem, a műveletet becsukott szemmel leső legénység lélegzete elállt.Már azt hittem, leszakadnak a szőreim és elvesztem a HARCOT, amikor az utolsó pillanatban nem zuhant tovább a nyaklánc. „Megtartja!!!!!” – kiáltottam fel diadalittasan és hálát adtam a sorsnak, hogy igazán erős és strapabíró mellszőrzettel áldott meg.

Szeretem a kitartó embereket, azokat, akik nem adják föl egykönnyen. Ők a harcosok. Nekem nagyon sok spanom van, és a legtöbbjük kitartó, harcos. Én szerintem én jó lennék egy akciófilmbe. Ha esetleg olvassa ezt valaki, akinek vannak ismerősei Halivúdban, arra kérem, hogy szóljon az érdekembe. Cserébe adok egy hi-fi magnót. Újnak tűnik.

Kisköcsög egyszer mesélte (és ő biztos nem mer nekem hazudni), hogy az egyik kedvenc színészem, a Van Dame úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy egy kávézóban karatézott és épp ott volt egy magas rangú halivúdi ember, aki aztán leszerződtette őt.

Én már sokat karatéztam, de még nem figyeltek fel a tehetségemre.

Egyszer voltunk például a Pepszi szigeten, pénzbehajtói célzattal. Megboldogult Laja tesóm (ő egy volt spanom, majd még megemlékszek róla) VIP-passzosával dzsaltunk befelé az én

9

BMW-mmel százötvennel, amikor az a szarházi csórikám punk egyszercsak belecsimpaszkodott frissen melírozott karszőrömbe.

„Hé, Izomagy, rá ne hajts már ezzel a tragaccsal a lábomra” – hepciáskodott a minimális tiszteletet is kenterbe verve. Eztet követően hozzáböfögte:

„Nincs egy cigid?”

Namármost.

A kocsimat senki nem cikizheti büntetlenül, ezt mindenki tudja a telepen. Ha őt bántja valaki, az a maga evidenciájában olyan, mintha azt mondaná: a kurvaanyád Párduc. Márpedig az én anyám nem kurva, ezt szeretném kihangsúlyozni.

Ad kettő. Udvariasság is van ám a világon, kispajtás. Lesszives talán. Vagy mint a spanoknak: tesókám, ne sza’zz már. Esetleg a spinéktől egy naaaa, Párducbuci, léccinamár (ide jön a ruha ára). De semmiképp nem hé, és nem egy büdös punktól!!!

Ad három: Nem dohányozok, amióta Doki (a gyurós spanom) felhomályosított: a cigi megöli a badiport. Olyan, mintha nem is szednél semmit. Akkor meg mi értelme lenne gyúrni?

Ad 5: nem emlékszek.

Arra viszont nagyon is, ami eztán történt.

"Izomagy ám a te jókurvaanyád, az" – vetődtem barátságtalanul vegyes agresszióval a punk retkesdzsuvás nyaka után. Már az ajtókicsapásom is félig halálos volt. Öklöm céltudatosan csapódott az utolsó senki arcába, amiből kifröccsenő vér fröccsent szét fröcsögve. A bordáit egyesével rúgtam szét, de a többi csontját is különös gonddal zúztam porrá. Szeretem ledegradálni az ellenségeimet.

Harcom végén főszereplősen néztem. Szeretek főszereplősen nézni. Erről jut eszembe: néhány hónapja egy akcióm után tapasztaltam, hogyha főszereplősen és igazságosztósan nézek egyszerre, akkor nem viszket a seggem.

Eközben a Szíáé egyik szupertitkos központjában RÓLAM beszélgettek (ezt utólag tudtam meg, ezért írom most bele a regényembe):

Szíáé főnök: Elnök úr! Kérte, hogy a Szíáé oldja meg azt a problémát, amit meg kellene oldani. Tudja, amiről beszéltünk.Amerikai elnök: Igen, emlékszem. És meg tudják oldani?Szíáé főnök: Mi nem. De van egy ember, aki igen. Ő az egyetlen, aki meg tudja oldani.A Szíáé főnöke ekkor egy kivetítőn megjelenítette a fotómat. Az amerikai elnök reménykedve nézett a megoldás kulcsára, Rám. (és a BMW-mre)Szíáé főnök: Ő az, akiről beszéltem. Mr. Panther. James Panther. Sajnos az izmai nem fértek rá a kivetítőre, pedig szép nagyok.Amerikai elnök: El tudja intézni az ellenséget?Szíáé főnök: Ő a legjobb. Biztos el tudja intézni. Amerikai elnök: Akkor mire vár még?

10

Szíáé főnök: Egyetlen gond van csak. Még nem tagja az ügynökségnek. Meg kell győznünk őt arról, hogy nekünk dolgozzon. Valamit ajánlanunk kell érte.Amerikai elnök: Mégis mit? Szíáé főnök: Én Blaupunkt autósmagnóra és egy szpojlerre gondoltam, bónuszként meg kaphatna egy Agressor márkájú dzsekit. A kínai követségtől olcsón tudnék szerezni.Amerikai elnök: Bármit megkaphat, amit csak kér. De csak akkor, ha nekünk dolgozik. Megértette?Szíáé főnök: Igen, megértettem Elnök úr!

Alighogy kiszálltunk a repülőgéppől, hirtelenséggel megéreztem, hogy Kisköcsögnek rossz kedve van. Lehajtott fejjel ment mellettem, a kezét a szájához tartva. És meg se szólalt.Mivel én Kisköcsög legjobb barátja vagyok, ezért apatikus (beleérző) képességemmel mindig megéreztem, ha baráti vígasztalásra van szüksége. Most sem volt ez másképpen.

"Nő van a dologban Kisköcsi?" - fordultam hozzá viccesen, egy barackot nyomva a feje búbjára, hátha az jobb kedvre deríti.

De Kisköcsög nem válaszolt, csak érthetetlen hangon motyogott valamit, és a szája felé mutogatott.

"Áh, éhes vagy!" - fejtettem meg a barátom szomorúsága mögött rejlő okokat, de ő csak a fejét rázta, jelezve, hogy nem erről van szó.

Ekkor jöttem rá hirtelen, hogy biztos nő van a dologban, csak nem meri elmondani. Gondoltam magamban, ilyenkor a legjobb, ha bölcs baráti tanácsokkal látom el, hiszen én nagyon értek a nőkhöz.

"Nos, hadd mondjak el neked egy bölcsességet Kisköcsög, ami - ha megérted a mélységét - életed végéig fény lesz a sötétségben, kikövezett út a göröngyös élet útvesztőiben és kapaszkodó annak szűk ösvényein..." - hangsúlyoztam ki mondanivalóm lényegi, bevezető szakaszát, majd a lényegre tértem: "Minden nő kurva. Ennyi a titka a dolognak. Úgyhogy ne sajnáld egy percig sem, ha egy nő amiatt hagy ott téged, mert Te gyenge, csupasz, nyápic vagy!" - vígasztaltam a spanom.

Bár nem látszott rajta, azért bíztam benne, hogy sikerült megvígasztalnom. Hiszen mire jó egy igaz barát, ha nem arra, hogy a nehéz helyzetekben átsegítse lelkileg a barátját? „Taxi! Taxi” – kezdtem ordítani a repülőtér bejáratánál. (Itt meg kívánom jegyezni, hogy Évi fodrászüzletében rengeteget hallgatom a Danubiust és a Juventus rádiókat, s ennek köszönhetően elég sokat tudok már angolul. Végre eljött az idő, hogy a tanultakat az életben is hasznosítsam.)

Hirtelen váratlanságból egy taxis lépett mellém. Valamit kérdezett, amit nem értettem, ezért inkább én kezdeményeztem a beszélgetést: „Icmájlájf”Látszott, hogy nem érti, ezért újabb angol szóval próbálkoztam: „Ájgáddépáver”Ezt a szót sem ismerte, látszólag. Kicsit dühös lettem attól, hogy unintelligens emberek vesznek körül. „Itt mindenki ilyen sötétteljes bunkó?” – érdeklődtem magamban.

11

Na, jó, adok még neki egy utolsó esélyt – gondoltam szeretettel, majd teljes erővel mondtam: „Kentácsdisz!”, ”Giráppá!"

De ezeket a szavakat sem értette ez a tuskófejű. Csak nézett rám bambán.

Mivel a repülőtéren és környékén sajnos senki nem tudott olyan jól angolul, mint én, ezért aznap a repülőtér bejáratánál kellett aludnunk.

A repülőtéren töltött éjszaka során alig aludtam. Gondolataim a Budapesten hagyott BMW-m, a magammal hozott izmaim és a szintén Budapesten hagyott Évin járt. Hogy unalmamat elűzzem, távolbaköpő versenyt rendeztem, amelynek egyetlen résztvevője én voltam. Ötször találtam el több mint két méter távolságból egy Not Exit és egy Shop feliratú táblát, amely idegenben igen szép eredmény, úgy gondolom. Érdekes volt megtapasztalnom, hogy célba talált csulacsomóim sokkal lassabban csordogálnak le a külföldi táblákról, mint otthon a magyarokról. Vajon más anyagból vannak, mint a magyar táblák? – morfondíroztam.

Később aztán rájöttem, hogy az is lehet, hogy ha külföldre megy az ember, akkor megváltozik a nyálának az állaga. Ennek nyilvánvalóan az lehet az oka, hogy más a levegő máshol, mint Budapesten. Mondjuk én szeretem a budapesti levegőt és a Magyarországon végrehajtott köpéseim közben használt magyarországi nyálammal is elégedett vagyok. Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy más ország, más kultúra, más nyálállag. Nyitottnak kell lennünk a másik országra, még akkor is, ha különbözik az ottani emberek köpetének állaga a mi nyálunktól - összegeztem gondolataimat.

Már éppen álomra tudtam volna hajtani tar buksimat, amikor egy ballonkabátos alak lépett mellém.„Párduc úr?” – kérdezte udvariasan.„Attól függ kinek” – válaszoltam sejtelmesen.„Én Szíáé ügynök vagyok, bizony. Tök jó nekem. Sok fizetés, nők, kalandok és remélhetőleg kielégítő nyugdíj jellemzi izgalmas életem. Nagyon menős vagyok. És hordhatok Avinyon napszemcsit. Jó, mi?” – dicsekedett ez a geci állat.„Ja.” – reagáltam magam. „De mi közöm hozzá, te kis köcsög?” – kérdeztem vissza, megőrizve az udvariasság elemi szabályait.„Dolgozzon maga is a Szíáénak, Párduc Úr” – ajánlotta az idegen.„Kapok olyan igazolványt, amivel ingyen mehetek be a diszkóba?” – érdeklődtem a munkakörből adódó esetleges lehetőségeimről.„Sajnos titokban kell tartania, hogy Ön ügynök.” – ábrándított kifele.„A csajom sem tudhatja? A spanjaim sem? A többi nőm sem?” „Sajnos nem, Párduc Úr.”„Akkor nem érdekel, csáó!” – hangsúlyoztam ki.„Na, légyszi-légyszi…” – próbált hatni rám„Nem.” – jelentettem ki határozott elszántsággal.„Naaaaa…légyszi-légyszi…” – erősködött.„És mit kapok cserébe?” – hajlottam a dologra rá.„Látja ezt a sportmelegítőt? Tudja mire képes ez? Harminc méter távolságból lehet hallani a susogását!” „Király!” – böfögtem elbűvölve, majd elfogadtam az ajánlatát. „Jó rendben. És mi lesz a feladatom? Kinek kell bezúzni az arcát?”

12

„Azt majd időben meg fogja tudni. Viszlát!” – felelte az idegen, majd köpéstávolságra kívülre került és végleg eltűnt izmos szemeim elől. Mivel ebben a rohadt külföldben senki nem beszélt angolul, ezért elhatároztam erősen, hogy még másnap visszatérünk Budapestre. Így is tettünk. Kisköcsit persze kioktattam, hogy mit mondjon otthon a nőjének és Évinek. A Szíáés beszervezésről ugye nem beszélhettem, ezért ki kellett találnom valami hihető dolgot.

„Szóval Köcsi, halljam, mit csináltunk Stockholmban?” – kérdeztem oktatásügyileg a spanomtól, hogy így ellenőrizzem: megtanulta-e az igazságot.

„Azzal kezdődött, hogy a repülőtéren belénk kötött ötven biztonsági ember, de Te mindegyiket lenyomtad puszta kézzel.”„Héhé, nem puszta az a kéz, hanem férfiasan szőrös” – javítottam ki, korrekciózásképpen.„A megalázott biztonsági őrök mindegyike nagyon jajgatott és engedelmesen borult le lábaid előtt.”„Helyes” – feleltem elégedetten és a szám szélén örömtáncot járt valami fehér izé, ami még előző este jelent meg fényesen. „Folytasd!” – szegeztem homlokának közepére a gépre ügyesen felcsempészett Parabellum maroklőfegyverem, csak úgy emlékeztetőleg.„Utána száz szőke svéd nő rohant le, mert dugni akart veled mindegyik és be akart ülni a BMW-dbe” „Köcsi, ne csináld ezt velem! Ez a sztori így nem hihető!” – dorgáltam le néhány ökölcsapással. „A nők nem akarhatták kipróbálni a BMW-m, mivel azt Pesten hagytam. Ha azt mondod, hogy be akartak ülni, akkor Évi gyanút fog, hiszen nem annyira hülye. Tehát csak annyit mondj, hogy ötven nő meg akart dugni. Ez hihető. Na, és utána mi történt?”„Aztán Te visszautasítottad mindegyiket és közölted velük, hogy Évit szereted. És mivel nem hagytak békiben, te pedig nem szeretsz nőkkel verekedni, ezért inkább visszautaztuk Pestre.” „Jól van. Ez így jó” – nyugtáztam szimpatikusan, majd a kopasz fejemről visszacsillanó fénytől valahol Tibetben megvilágosodott egy szerzetes.

Még szerencse, hogy időben hazajöttem, mert másnap került megrendezésre a Nagy, Kopasz és Erős emberek évi rendes közgyűlése a Józsefvárosban, ahol én (Párduc), mint főerős emeltem fel a felszólalásom.

„Tisztelt Spanjaim, tisztelt egybegyúrtak! Örülök, hogy ilyen szép számmal jelen vagyunk itt, az egyetlen olyan fórumon, ahol a mi problémáinkról beszélhetünk” – kezdtem bele mondanivalómba, miután elhalkult a 45 percig tartó egyenletes vastaps.

„Mint tudjátok, sokan – főleg a szürke kis senkik, a punkok és az ELTE bölcsészei – azt gondolják rólunk, hogy mi menősök vagyunk, erősek és intelligensek. Ez igaz is. De a mi életünk sem tejfel, azt hiszem, nektek ezt nem kell külön kihangsúlyoznom. Szelektíve sperspektívikusan nekem az a véleményem, hogy itt az ideje, hogy legalább önmagunknak bevalljuk mindazt, ami nyomaszt minket. Most nyugodtan beszélhetünk róla, mert nincsenek itt a macáink, csak mi.”

Ekkor rájöttem, hogy évtizedes csendet törtem meg, izompolitikailag.

Először Gyurma szólalt fel:

13

„Nekem a kopasz fejjel van bajom. Megmondom őszintén, hogy télen fázik tőle a fejem és gyakran hőemelkedésem lesz, mert megfázom. Nem lehetne napirendre tűzni, hogy mostantól az is kemény csávó lehet, aki egy picit megnöveszti a haját, csak annyit, hogy ne csak a hajhagymák, hanem a haj is fűtsön valamennyicskét?”

Bár Maci is jelezte, hogy télvíz idején gyakran lesz náthás fűtetlen feje miatt, Gyurma ötlete mégis túl forradalmi volt ahhoz, hogy elfogadják javaslatát.

„Nekem a mobiltelefonok miatt vannak álmatlan éjszakáim” – kezdett felszólalni Pedró. „Régen még nagyon király volt mobiltelefonnal mászkálni, rá is ragasztottam egyet a fülemre, de ma már mindenkinek van ilyen. Részben ezért csökkent az önbizalmam és a potenciám is. Ki kell találnunk valamit helyette, aztat javaslom.”

„Tartsá pitbullt!” – kiabált közbe a jelenleg vagyonőrként dolgozó áliász Popej.

„De jó, hogy szóba került a kutya” – vágta rá rögvest Hogen, autóriasztó-szakértő. „Én épületbiztonsági okokból tartok otthon 6 darab pitbullt, de allergiás vagyok a kutyaszőrre, így gyakran tüsszögök miatta.”

„Én inkább klasszikus zenét üvöltetnék a Merciben, mert már unom a technót!” – fakadt ki Csillag, aki nevét egy szegedi intézményről kapta

Ekkor hangos ricsaj támadt, és világossá vált: az „ami a lelkünket nyomasztja”-témával mély sebeket szakítottam fel. Volt, akinek a badipor nem ízlett, másoknak az volt a bajuk, hogy a kötelezően előírt 120 kilóval esélytelenek egy tájcsi versenyen, míg mások arra panaszkodtak, hogy elfogyott a boltokból Kertész Imre „Sorstalanság” című regénye.

„Állj! Állj! Állj! Csendet kérek” – lőttem a levegőbe hatszor, majd ismét szóhoz jutottam.

„Látom, nem sikerül közös dűlőre jutnunk, úgyhogy egyelőre minden maradjon a régiben!” - javasoltam bölcsen, de izmosan.

A gyűlés után, ahogy jöttem ki az épületből, újabb agresszió ért. Egy járókelő egy másodpercig felém nézett. Nem hagyhattam annyiban.

„Mit nézel pöcsparádé? Valami nem tetszik buzikám?” – kíváncsiskodtam politikailag abszolúte inkorrektül.

A srác úgy csinált, mintha nem venne rólam tudomást és gyorsan elfordította a fejét. Ekkor észrevettem, hogy rálépett a kedvenc kavicsaim egyikére.

„Hé Öcsi, mi a faszért létezel?” – vontam kérdőre filozofikus mélységeket döngetve ezáltal.„Én csak, semmi…semmi…” – hebegte gyáván, remegve.„Nem tetszik a búrád öcsifej!” – világosítottam fel, de végül hagytam elfutni.

Miután visszaültem az autómba (BMW), megcsörrent a mobilom.

Béla (a gonosz szereplője regényemnek) keresett.

14

„Nálunk van Évi, mert elraboltuk.” – tért a lényegre, s nekem azonnal ökölbe szorult az öklöm és vérvörössé vált az idegtől a fejem.

„Ha csak egy ujjal is hozzá mersz nyúlni, kirakatrendezem a fejedet!!!” – közöltem vele nyomatékos hangsúllyal és némiképp fenyegetően.

„500.000 forintért újra a Tied, de ha nem fizetsz két órán belül, akkor holnap már egy olasz kupiban fog ébredni a csajod” – vázolta Évi karrierlehetőségét Béla, a gonosz.

„Megszerzem a pénzt!” – hazudtam őszintén.

„A régi vasúti síneknél találkozzunk. Egyedül gyere! Ha szólni mersz a zsaruknak vagy Tamás Gáspár Miklósnak, akkor a nődnek annyi!! Megértetted?” – érdeklődött Béla felfogóképességeim felöl.

„Egyedül megyek. Ez az én harcom!” – feleltem rambóisztikus öntudattal.

Tudtam, hogy csak 2 órám van, ami igen rövid idő, ezért nem sokat tétlenkedhettem.

Elmentem a hegyekbe egy öreg kínai kungfushoz, akit rábeszéltem, hogy készítsen fel a gonosz Béla elleni végső harcra.

Először vissza akarta utasítani a tanítást, de aztán nyilvánvalóan ráébredt arra, hogy nemes cél vezérel, hiszen Évi veszélyben van. Ezért aztán tanítványául fogadott. A civilizációt (arany karórát, arany nyakláncot, baditerem belépőkártyát és az autóm) magam mögött hagyva csak a távol-keleti harcművészetnek szenteltem minden időmet és energiámat.

Több hónapon keresztül edzettünk. Minden nap egy hatalmas fa törzsét kellett rugdosnom a folyamatosan vérző sípcsontommal, miközben a Rocky zenéjét hallottam valahol a háttérben. Napi 50.000 fekvőtámaszt nyomtam le egy kopár szikla tetején, köveket törtem szét tar fejemen, és ott tartózkodásom minden egyes pillanatában látszott az arcomon, hogy bosszúra készülök. Izzadt homlokom csillogása verejtékkel telítette meg bánatos, de derűsen optimista szívemet. Levezetésképpen esténként szlovák pornófilmet néztünk a mesteremmel és önfeledten rejszoltunk.

Egy évet töltöttem el a hegyekben, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy jó régen lejárt a Béla által szabott 2 órás határidő. Bosszúból agyonvertem az öreget, amiért nem szólt időben és egy hegyikecske hátán visszatértem az országúton hagyott BMW-mhez. Az időközben lemerült mobiltelefonomat feltöltöttem, és akkor láttam, hogy volt pár száz nem fogadott hívásom, többek között a Szíáétól, Kisköcsögtől és Bélától. Béla utolsó üzenetében csak annyit írt: Évit már baszhatod, Olaszba!!!

Eljött az igazság pillanata – gondoltam magamban és vadul csikorogva elindultam a verdámmal, hogy leszámoljak Bélával és visszaszerezzem a macám.

Úton a leszámoláshoz, Pest határánál éppen balra indexeltem, amikor egy piros lámpánál észrevettem, hogy két nyugdíjas molesztálja Uj Pétert, a nyakában lévő VIP passzossal fojtogatva őt. Mint később megtudtam, az agresszorok sajtójegyet követeltek egy Balázs Pali

15

koncertre. Uj Péternek a félelemtől váratlanul elment az ízlése és bondzsovis lett a frizurája. Ezt már nem hagyhattam annyiban. "Nem azért kungfuzgattam a hegyekben egy évig, hogy szó nélkül tűrjem, ha igazságtalanság történik a világban" - gonoltam eltökélve.

"Ingyen sör kéne meg beksztédzspassz, buzikáim?" - felkiáltással nagyon keményen pattantam ki a BMW-mből.

Az egyik nyugdíjas egy nuncsakuvá átalakított járókerettel támadt, de én felugrottam a levegőbe és hatvanhétszer (de lehet, hogy hetvenszer, már nem emlékszek pontosan) megpördültem a saját tengelyem körül, majd végül fejberúgtam a támadóm. A másik nyugdíjas egy pengeélessé csiszolt TB-kártyával próbálta megszúrni a távol-keleti harcművészettől átitatott, csíben gazdag testem, de őt végül egy nagyon egyszerű, mátészalkai sallerral tettem ártalmatlanná, majd diadalmassan ugráltam az elterült testeken.

"Jaj, nagyon köszönöm!" - hálálkodott Uj, miközben én a harc leforgása alatt a cipőmre tapadt agyvelőcafatoktól próbáltam megszabadulni, mert nem szeretem összemocskolni az autómat. "Áh, semmiség!" - legyintettem és hatalmas porfelhőt hagyva magam mögött eltávolodtam a helyszínről.

Első utam egyik régi spanomhoz, a pénzbehajtás koronázatlan királyához, Sebeők Jánoshoz vezetett. Jánosról tudni kell, hogy zsenge alkata mögött kőkemény lélek lakozik. Amíg Én, Gyurma, Popej és Maci arckozmetikázást, tördelőszerkesztést és egyéb testápolást helyezünk kilátásba a vendéglátóipari egységek járandóságukat felénk nem fizető tulajdonosaival szemben, addig a kegyetlenségéről és verbális brutalitásától hírhedt Sebeők azzal fenyegeti meg őket, hogyha nem perkálják le a ropit, akkor egyre gyakrabban vállal fellépést a kereskedelmi televíziókban.

Sajnos Sebeők kérójában szomorú hír fogadott.

„Hidd el Párduc, próbáltunk rajta segíteni, de nem sikerült. Túlgondolkodta magát és mire kiértek a mentősök, már meghalt” – közölte lesütött fejjel Gazsi, egy közös barátunk, akivel János gyakran gondolkodott együtt.

Gazsi abban a pillanatban is Janival volt, amikor barátomnak a túlgondolkozáshoz vezető végzetes aranygondolat az eszébe jutott.

Barátom halála megerősítette a hitemet abban, hogy mindenért a cukorbetegek a felelősök.Ők uralnak mindent: a médiát, a bankvilágot és a politikát.

Biztos észrevettétek már, kedves olvasók, hogy a legbefolyásosabb emberek cukrosok. Elég csak a cukrosságát nyíltan vállaló Halle Berryre gondolni, vagy az üzleti életben jól helyezkedő Sugár Andrásra, akinek a neve is elárulja hovatartozását. A filmiparban is jelen vannak ezek az emberek, hogy csak egy példát írjak: Dzsórdzs Cukor. (És az Édesvíz könyvkiadó neve is gyanúsan cseng...)

A cukorbetegek állami pénzeket szívnak le, és a csokoládé-vállalatok élén arra törekednek, hogy tönkretegyék azokat, akik nem cukrosak. A cukor ugyanis halálos méreg – ezt már

16

tudományosan is bizonyítják -, s a multinacionális cégek portáján vagy a nagy vállalatok vezetőinek íróasztalán mindig vannak cukrok kirakva.

Tönkre akarnak minket tenni, vegyétek már észre!

Jó dolog, hogy ezt a regényemben leírhatom, mert biztos nemcsak én gondolom így, és talán most FELÉBREDÜNK végre.

Persze nem aztat mondom, hogy minden cukorbeteg szemét, mert vannak kivételek. Én egyébként nem utálom a cukorbetegeket, sőt nagyon sok cukorbeteg barátom van, akik rendesek. De a többség…

Úton a végső leszámolás felé, eszembe jutottak a tanítómesterem szavai, aki a hegyekben képzett a harcművészet mesterévé. Úgy érzem, hogy azt a bölcsességet, amit a Mester átadott nekem, mint tisztaszívű harcosnak, meg kell osztanom az olvasókkal, hátha a regényem másokat is hozzásegít ahhoz a megvilágosodáshoz, ami szerintem amúgy jól áll nekem.

Először is amikor elkezdtem a távol-keleti filozófiákkal foglalkozni a hegyekben, akkor még másképpen láttam dolgokat, s egy spirituális úton keresztül jutottam el a Fény felé. Való igaz, hogy kiképzésemnek azt a részét élveztem igazándiból, amikor a csontok neveit tanultam meg latinul, hogy aztán egy verekedésnél a támadóm bordáit ábécés sorrendbe rendezzem, de ki szeretném hangsúlyozni, hogy engemet a kung fu belső filozófiája is megragadott. Ahhoz, hogy megértsétek az UTAMat, kínaiul a Tahó útját és a tahoizmus lényegét, el kell mesélnem BEAVATÁSOM történetét.

A hegyekben, amikor már minden halálos életpontot megmutatott nekem a mester, így szólt bölcsen és halkan:"János!""Mi a pálya, mester?""Most, hogy átadtam minden tudásom és valamennyi halálos és titkos technikába beavattalak, ideje, hogy a megvilágosodás útjára lépjél...""Oké, öreg. Merre induljak el a BMW-mel, az én BMW-mel?" - kérdeztem a mester bölcs szavát íva magamba."Ne ilyen útra gondolj. Ezt az utat magadban kell megtanálnod. Önmagadban. Őszinte leszek hozzád János: a te értékeid - nota bene a BMW-d, az arany nyakláncok, a nagy mellű nők és még sorolhatnám - mellett más értékek is vannak a világban. Ideje, hogy felnyisd a szemed és észrevedd ezeket az értékeket. Bölcsen, alázatosan...""He?" - érdeklődtem kíváncsian."Még nem érted üzenetem lényegét, mert még az út elején jársz. De ha eljön az idő, megérted!" - azzal a mesterem a vállamra tette a kezét és a szemembe nézett. "Tudom, hogy meg fogod érteni."

Bevallom őszintésen, akkor nem értettem mesterem bölcsességtől duzzadó üzenetét. Csak jóval később, Budapestre visszatérve jöttem rá a tanításra és megvilágosodtam.

Egy óriási fejlődés indult meg bennem és elindultam az ÚTON.

Felnyílt a szemem és szembe néztem önmagammal és az értékekkel. Megértettem, hogy más értékek is vannak a világon, nemcsak amit addig annak hittem.

17

Régen tényleg csak a BMW-t, a 115-ös mellbőségű macákat és az arany fuxokat tekintettem értéknek. Mindezt hibásan tettem, megvallom őszintésen.

Ma már másképp gondolkodom, hála mesterem tanításának.Ma már úgy gondolom, hogy a Mercedes SLK kabrió és a 95-ös mellbőségű spiné is érték. És az ezüst fuxok sem értéktelenek, persze csak ha elég vastagok. És nem baj, ha nem 120-as az alkarod. Ugyanolyan értékes vagy akkor, hogyha csak 115-ös.

Másképpen látom már a világot. Megérkeztem.

"Borzalmas volt. Én beleremegtem, szó szerint. Gyomoridegesség szaladt végig a hátamon a félelemtől. Félelemetes volt" – mesélte az RTL Klubnak Moskal Kazimierzné Katalin, akire egyszer csúnyán néztem. (ezt csak azért írtam, mert érzem, hogy kis önbizalmat kell pumpálnom magamba a végső harc előtt és Moskal Kazimierzné Katalin őszinte szavai erre abszolúte alkalmasak)

Bélával egy lakatlan gyártelepen találkoztunk, ahol - rejtélyes és megmagyarázhatatlan okokból - sűrű füst keringett mögöttem. Én nekem annyira bosszúra éhes volt a tekintetem, hogy ettől heges lett az arcom, a pólóm pedig több helyen elszakadt. Béla kb. 10 méterre állt tőlem és az ő háta mögött is füst keringett. Érdekes volt, hogy bárhová léptünk, mindig csak mögöttünk volt füst. „Hát itt van. A hírhedt Párduc!” – mondta furkálóan és pimaszul, cinikusan és aljasan a gonosz.Nem válaszoltam, mert meg voltam rá sértődve és sosem beszélek azokkal, akikre meg vagyok sértődve, csak kivételes esetben, ha mondjuk több hasznom származik abból, ha beszélek, mintha hallgatok.De most a hallgatás kifejezetten jól állt nekem. Észrevettem, ha szigorúan tekintek magam elé és hallgatok, akkor több füst jelenik meg mögöttem, mint mögötte. És a seggem is kevésbé viszket. Béla oldalán Évi állt, akinek Béla kést szegezett a torkához. Évi a félelemtől mosolygott.„Engedd el a lányt! Ez a kettőnk harca!” – szólítottam fel.„Hát legyen!” – azzal Béla ellökte magától Évit, aki az aszfaltnak csapódott a fejével. Béla és Én (Párduc) közeledtünk egymáshoz. Béla először fejbe akart rúgni, de azt kivéttem.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki.Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki.

18

Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki. Ekkor ő akart fejberúgni, de azt én védtem ki.Ekkor én akartam fejberúgni, de azt ő védte ki.

Végül eldöntöttem változtatok a harci stratégiámon…

Éppen harci stratégiát akartam váltani, amikor Béla (gonosz) - kihasználva azt a pillanatot, hogy nem figyelek, mert éppen harci stratégiát váltok – öklével az arcomba csapott, majd bordán rúgott. Ennek hatására elestem és kínkeservesen néztem a jövő elé. Arcomon fájdalom, keserűség, elkeseredettség látszott, de csak úgy, hogy ez ne menjen karakterem rovására, értem ezalatt, hogy továbbra is sziklaszilárdan látszott, hogy kemény csávó vagyok, csak éppen ebben a pillanatban, jelen esetben, rossz passzban. Béla rúgásától lassított felvételszerűen történt minden velem, ami azért is érdekes, mert fittyet hány a fizika törvényeinek. A gyártelep aszfaltjára pesszimistán csöpögött le vérem, s már éppen feladtam volna a küzdelmet, amikor Mesterem arca jelent meg képzeletem előtt, homályosan:

„Kelj fel Jancsi!” – ajánlott egy stratégiát a mesterem. „Ne add fel!” Szemei annyira optimistává váltak, hogy váratlanul elkezdődött a jövő.

Véres arcommal oldalra néztem és megláttam a szenvedő Évit, akit Béla éppen egy bolgár gyártmányú hegesztőpiszollyal kényeztetett. Ez már több volt a soknál.

Öklöm ökölbe szorult, arcom reményteljes lett, hajhagymáim visszanyerték természetes fényüket, amikor hirtelen felálltam és nagyon határozott lettem.

Béla ütni próbált, de ütését kivédtem és válaszul kivertem valamennyi fogát. Éppen jajgatni akart volna, amikor – szintén lassítottfelvételszerűen – kedvesen bordán vágtam, majd a térdemmel ismertettem meg a pillanatokon belül porrá zúzott orrát. Harcom fénypontja mindenesetre az az utolsó trükköm volt, amikor tigriskarom tartásban kecsesen kitéptem a szívét és a gégéjét. Ez kellemes érzéssel töltötte el a szívem és kisebb orgazmusom is volt, de nem olyan nagyon, csak kicsit, de azé’ jó volt.

19

Évi annyira boldog volt, hogy a nyílt sebeimet csókolgatta hevesen.

A háttérben valahol főcímzene szólt, de ettől még jobb lett a hangulatunk, főleg az ényimé. Örömömben sikiztem egyet Évivel Béla aszfalton landolt szíve és gégéje körül. Izmaim szeretetteljesen járták velünk a táncot, és boldogságunk útjába már az a tényező sem állhatott, hogy a Béla belső szerveiből felfröccseni maradványok Évi műkörme alá szorultak, huncut módon. „Szívtelen szemét köcsög!” – felkiáltással még udvariasan beleugrottam Béla élettelen arcába, búcsúzásképpen.

„Pááárduc, olyan jó, hogy megmentettél! IMÁDLAK! ISTENKIRÁLY HŐS VAGY!” – nyilatkozta szóról szóra így, őszintén a macám, miközben ügyesen leszedte műkörméről Béla pajzsmirigyeit.

Én a távolba néztem, nem tudom miért, de minden akcióhős a távolba néz, így azt hiszem nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért néztem a távolba. Nézhettem volna közelre is, de közelre csak a girhes gyenge köcsögök néznek. A Királycsávók (mint ÉN) távolba néznek.

A szukám áhítattal ölelte át harcban átizzadt bicepszemet. Úgy nézett rám, ahogy megérdemlem: csodálattal. „Ne félj, amíg engem látsz, bébi!” – közölte Párduc (én)„De már nem látlak, Jani. Béla kiszúrta a szemem a hegesztőpisztollyal!” – vallotta be Évi, és ekkor váratlanul hirtelen észrevettem, hogy Évinek tényleg nincsenek meg a szemgolyói. Ezt eddig valószínűsíthetőleg azért nem vettem észre, mert a távolba néztem. „A szemét!! Na, mindegy. Majd plasztikszemed lesz bébi, úgyis mindened plasztik már. Majd a Vesztedbe nézünk neked új szemeket, polaroidosat” – reagáltam okosan, megnyugtatva a csajom.„De jóóóóóóóóóó, cuki vagy Párdi!” – effektált szemtelenül."Hős vagyok, bébi! Hős! Megértetted, he?" - javítottam ki gonosz nyelvbotlását egy pétersziszis öklössel, hogy tudja, merre hány centi. És Évi megértette.

Most, hogy meséltem nektek életem egy szeletéből, tudnotok kell, hogy nagyon sok fáradságba került ám az, hogy minden egyes történésre hitelesen emlékezzek vissza. Most, hogy végigolvastam, örömmel konspiráltam meg, hogy sikerült a történéseket úgy visszaadnom, ahogy azok valójában megtörténtek VELEM. Nekem az életem nem unalmas, hanem tele van kalanddal, izgalmakkal, és nőkkel. Nekem jó dolgom van, ellentétben sok olyan emberrel, akik nem ilyen izmosak, mint ÉN, nincs olyan BMW-jük (mint nekem) és nem kerülnek olyan izgalmas helyzetbe, mint ÉN (és a BMW-m). Meg Évi. De inkább ÉN, hiszen ő – Kisköcsöghöz hasonlóan - csak utánfutószerű szereplő a regényemben. Szeretném ugyanis kihangsúlyozni, hogy ÉN vagyok a főszereplő, ők csak azért vannak benne a regényemben, mert olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy ismerhetnek ENGEMET és az autómat.

20

Én azt gondolom, hogy TANÍTÓ vagyok. Igyekszek átadni nektek sok-sok olyan dolgot és élettapasztalatot, aminek ÉN már a birtokában vagyok és úgy gondolom, hogy azzal, hogy átadom nektek, ti is gazdagabbak lesztek általa. Gondoltam az elején arra is, hogy vallásfilozófiai kérdéseket is majd kiírok magamból ebben a regényben, például az Istenről, azaz Rólam, de aztán rájöttem – és a kiadóm is mondta -, hogy az emberek inkább az akciódús sztorikat szeretik.

Kalandjaim nem értek véget Béla legyőzésével, mert nekem folyamatosan vannak kalandjaim. Én akcióhősnek születtem, így nekem az életem részekre van osztva, úgy mint Párduc 1 (ide jön egy alcím), Párduc 2 (ide egy másik alcím) és a többi. Nekem olyan az életem, hogy mindig vannak benne gonoszok, akikkel általában a kalandjaim végén verekszem össze. Jó dolog ez, mert hallottam már olyan emberekről is, akik még soha nem vertek laposra senkit, nem gyilkoltak, hát mit mondjak, elég szar lehet az életük.

Biztos sokan vagytok, akik tudni szeretnétek, hogy milyen érzés izmos akcióhősnek lenni. Hát ezt most nem árulom el nektek, csak annyit írok, hogy jó érzés. Jó érzés tudni azt, hogy nekem mindig igazam van és jó érzés szeretni magamat a jóságomért.

(Párduc kalandjainak első része véget ért, de jön a folytatás, amiből megtudhatjuk, hogy Béla tényleg meghalt-e, s ha nem, akkor igen. Ezen kívül még békávés és szíáés kalandok is lesznek, terroristákkal, plasztikbombákkal és plasztikmellekkel.)

21