81
1 A szakképzés történeti alapjai A szakképzés fogalma Szakképzés, szakoktatás az oktatásnak az az ága, amely meghatározott szakmára, hivatásra, életpályára megfelelő elméleti és gyakorlati képzés során készíti elő a tanulót. Ennek során a társada- lom adott szükségletei és a nevelés célja által meghatározott, az adott szakmában minden ember szá- mára szükséges ismereteket, készségeket és szokásokat sajátítanak el a szakképzésben részt vevők. A szakképzés általában az alapképzés végeztével kezdődik. Mivel az általános irányú képzés (az általános műveltség kialakítása) az alapoktatással nem fejeződik (nem fejeződhet) be, ezért a szakkép- zés – építve az alapoktatás elemeire – igyekszik tovább növelni az általános műveltséget, miközben lerakja az adott szakma művelésének legfontosabb elemeit. A szakképzés kezdetei A szakképzés történetének kezdete szinte egybeesik az emberiség történetével. Már a babil oni és az egyiptomi kultúrákból is fennmaradtak szakképzésre utaló írásos képi emlékek. A korabeli tárgyak (fém, fa, kő, textil) a kézművesipar és technológia magas színvonalát tanúsítják. A ruházati cikkek, a használati eszközök, épületek, fegyverek, ékszerek számos szakma magas szintű ismeretére vallanak. Az ókori Görögországban a kézművesek, iparosok nem voltak a társadalom elismertjei, sok volt közöt- tük a rabszolga. A Római Birodalomban is többnyire rabszolgák voltak a kézművesek. A magyar nép történetében a szakképzés múltja sok száz évvel a honfoglalás kora elé nyúlik vissza. A “mesterek” készítették már ezer évvel ezelőtt is a mindennapok használati tárgyait, a sátra- kat, a takarókat, ruhákat, lábbeliket, edényeket, ékszereket, lószerszámokat és fegyvereket. Arról saj- nos nincs írásbeli emlékünk, hogy a mesterek miként adták át utódaiknak a “technológiát”, legvalószí- nűbb, hogy a törzsi közösségeken belül a lányok az idősebb asszonyoktól, a fiúk a férfiaktól szinte gyerekkoruk óta ellesték a mesterfogásokat. A középkor hajnalán a kolostorok voltak az oktatás és a kultúra fellegvárai, közöttük is a Szent Benedek által (529 körül) alapította szerzetesrendet és kolostorokat kell említenünk. Regulájában töb- bek között azokról a feladatokról is szól, amelyek kívül esnek a mindennapi rendi tevékenységen, pl. a vendéglátásról, levelezésről, ajándékozásról, utazásról, a kolostori kézműipar termékeinek eladásáról stb. Magyarországon Géza fejedelem 996-ban alapította meg a pannonhalmi kolostort, ahonnan szá- mítjuk a magyar iskolarendszerű oktatás kezdetét. Korabeli adatok bizonyítják, hogy Pannonhalmán már a kolostor alapításának időszakában is kézművesmesterek tucatjai dolgoztak és a fiat alok szakmai tanításával és nevelésével foglalkoztak. Itt kell feltétlenül megemlítenünk, hogy Pannonhalma értékeit a birtokokon kívül a szellemi ki n- csek is jelentették, például a kódexek. Bizonyára a kódexek egy része nem hazai eredetű, de a kolost o- rok alapításával együtt járt a legszükségesebb egyházi tárgyakkal való felszerelés, s ezek közé tartoz- tak főleg a missalék (misekönyvek) és szertartási könyvek. Feltételezhető, hogy e kön yvek nagyobb része itthon készült, s amelyek a hazai kolostorok szerzeteseinek kézzel írott másolatai. Akár a szom- szédos ausztriai, akár a külföldi e korabeli bencés kolostorokat tekintjük, csaknem mindegyikben talá- lunk másolással megbízott rendtagokat, sok helyen pedig szervezett írói rendet (ordo scriptorius), to- vábbá festékkel, tintával, tollal, hártyával s egyéb íróeszközökkel és bútorokkal kellően fölszerelt he- lyiséget (stuba scriptoria), amelyben az erre a feladatra kijelölt szerzetesek pulpitusok vagy íróasztalok mellett szorgalmasan rakták egybe a betűket. Ilyen foglalatosságról és az írói mesterségre való képzés- ről tanúskodik a pannonhalmi iskolában nevelkedett szent Mór műve is. A könyvmásoló szerzetesek

A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

1

A szakképzés történeti alapjai

A szakképzés fogalma

Szakképzés, szakoktatás az oktatásnak az az ága, amely meghatározott szakmára, hivatásra,

életpályára megfelelő elméleti és gyakorlati képzés során készíti elő a tanulót. Ennek során a társada-

lom adott szükségletei és a nevelés célja által meghatározott, az adott szakmában minden ember szá-

mára szükséges ismereteket, készségeket és szokásokat sajátítanak el a szakképzésben részt vevők.

A szakképzés általában az alapképzés végeztével kezdődik. Mivel az általános irányú képzés (az

általános műveltség kialakítása) az alapoktatással nem fejeződik (nem fejeződhet) be, ezért a szakkép-

zés – építve az alapoktatás elemeire – igyekszik tovább növelni az általános műveltséget, miközben

lerakja az adott szakma művelésének legfontosabb elemeit.

A szakképzés kezdetei

A szakképzés történetének kezdete szinte egybeesik az emberiség történetével. Már a babiloni és

az egyiptomi kultúrákból is fennmaradtak szakképzésre utaló írásos képi emlékek. A korabeli tárgyak

(fém, fa, kő, textil) a kézművesipar és technológia magas színvonalát tanúsítják. A ruházati cikkek, a

használati eszközök, épületek, fegyverek, ékszerek számos szakma magas szintű ismeretére vallanak.

Az ókori Görögországban a kézművesek, iparosok nem voltak a társadalom elismertjei, sok volt közöt-

tük a rabszolga. A Római Birodalomban is többnyire rabszolgák voltak a kézművesek.

A magyar nép történetében a szakképzés múltja sok száz évvel a honfoglalás kora elé nyúlik

vissza. A “mesterek” készítették már ezer évvel ezelőtt is a mindennapok használati tárgyait, a sátra-

kat, a takarókat, ruhákat, lábbeliket, edényeket, ékszereket, lószerszámokat és fegyvereket. Arról saj-

nos nincs írásbeli emlékünk, hogy a mesterek miként adták át utódaiknak a “technológiát”, legvalószí-

nűbb, hogy a törzsi közösségeken belül a lányok az idősebb asszonyoktól, a fiúk a férfiaktól szinte

gyerekkoruk óta ellesték a mesterfogásokat.

A középkor hajnalán a kolostorok voltak az oktatás és a kultúra fellegvárai, közöttük is a Szent

Benedek által (529 körül) alapította szerzetesrendet és kolostorokat kell említenünk. Regulájában töb-

bek között azokról a feladatokról is szól, amelyek kívül esnek a mindennapi rendi tevékenységen, pl. a

vendéglátásról, levelezésről, ajándékozásról, utazásról, a kolostori kézműipar termékeinek eladásáról

stb.

Magyarországon Géza fejedelem 996-ban alapította meg a pannonhalmi kolostort, ahonnan szá-

mítjuk a magyar iskolarendszerű oktatás kezdetét. Korabeli adatok bizonyítják, hogy Pannonhalmán

már a kolostor alapításának időszakában is kézművesmesterek tucatjai dolgoztak és a fiatalok szakmai

tanításával és nevelésével foglalkoztak.

Itt kell feltétlenül megemlítenünk, hogy Pannonhalma értékeit a birtokokon kívül a szellemi kin-

csek is jelentették, például a kódexek. Bizonyára a kódexek egy része nem hazai eredetű, de a kolosto-

rok alapításával együtt járt a legszükségesebb egyházi tárgyakkal való felszerelés, s ezek közé tartoz-

tak főleg a missalék (misekönyvek) és szertartási könyvek. Feltételezhető, hogy e könyvek nagyobb

része itthon készült, s amelyek a hazai kolostorok szerzeteseinek kézzel írott másolatai. Akár a szom-

szédos ausztriai, akár a külföldi e korabeli bencés kolostorokat tekintjük, csaknem mindegyikben talá-

lunk másolással megbízott rendtagokat, sok helyen pedig szervezett írói rendet (ordo scriptorius), to-

vábbá festékkel, tintával, tollal, hártyával s egyéb íróeszközökkel és bútorokkal kellően fölszerelt he-

lyiséget (stuba scriptoria), amelyben az erre a feladatra kijelölt szerzetesek pulpitusok vagy íróasztalok

mellett szorgalmasan rakták egybe a betűket. Ilyen foglalatosságról és az írói mesterségre való képzés-

ről tanúskodik a pannonhalmi iskolában nevelkedett szent Mór műve is. A könyvmásoló szerzetesek

Page 2: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

2

munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-

írás (a messze földről hozatott példányok másolása nem puszta gépies munkát feltételez).

Egyébként a magyar szakképzés első, név szerint ismert alakja, egy Mátyás nevű szerzetes pap, a

sütők mestere (magister pistorum). A korabeli szakmákban a képzés színvonalára csak jelzésszerű uta-

lásokból lehet következtetni.

A szakképzés első színterei: a céhek

A XIII. századtól kezdődően Európában egyházi pártfogással világi szövetségek alakultak, első-

sorban vallási és emberbaráti célból. A század végére e testületekben az iparűzők kerültek előtérbe,

majd többségbe. Innentől kezdve majd 600 éven át a szakmák elsajátítása-elsajátíttatása a céhekben

történt.

A céh az azonos szakmával foglalkozók szervezete volt, amely védte tagjainak érdekét, szabá-

lyozta a munka és a termelés folyamatát, gondoskodott a szakmai utánpótlásról és részben a szakmai

továbbképzésekről, bíráskodott vitás kérdésekben, s a szabadidő eltöltésére is kiterjedt a figyelme.

(Európában Strassbourg egyike volt az első olyan városoknak, amelyben jól szervezett céhek működ-

tek.)

A céhekben az iparosok nevelése igen jól szabályozott, áttekinthető folyamat volt. A céhbe tarto-

zók valamennyien fiatalon kezdték tanulni mesterségüket. Az inas a műhelyben olyan emberek társa-

ságában dolgozott, akinek hozzá hasonló próbatételeket kellett kiállniuk, amíg segédek, majd mesterek

lettek, s elfoglalták helyüket a társadalmi szervezetben. A céh mindent szabatosan előírt; a mester kö-

telességeit éppúgy szabályozta, mint a segéd és az inas életmódját. Az inas tanítvány, nem alkalmazott

volt, aki szabadnak érezhette magát, mihelyt a munkának vége volt. Mester mellett iparának minden

részét tanulta, feltétlen engedelmességgel tartozott nemcsak a mesterének, hanem a segédnek, sőt a

mester háza népének is.

Az inasok a szakmai rangsor végén álltak, életük igen kemény volt. Biztos támpontot jelentett

számukra a jövő, hiszen csakis a szakmai lépcsőfokok fokozatainak betartásával haladhattak előre. A

tanulás idejének tartama azon a felfogáson alapult, hogy a mesterséget az ifjúnak korán kell kezdenie,

s az inasszolgálat 2-3, 4 vagy 5 évig is tartott, mert tekintetbe vették, hogy az inas kinek a gyermeke,

hová való, meg tudja-e adni a “cég igazságát”, ki ruházza stb. A céhek keretében felszabadult inasok

általában ugyanott legényként folytatták tevékenységüket. A legények szakmai tevékenysége és jogkö-

re szabadabb volt, de az is jól szabályozott.

A céheknek igen jelentős szerepük volt a magyar ipar fejlődésének történetében – mintegy 500

éven keresztül, s az európai országokhoz viszonyítva csak viszonylag későn – a XIX. század végén –

szűntek meg. (A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagait 1970-ben számítógépes nyilvántar-

tásba vették, s itt több mint 200 fajta egyszakmás céhet sorolnak fel.)

Hazánkban a XII-XIII. században a kézműiparnak nagy lendületet a keresztes hadjáratok és a

nyugati népek kézműveseiből való betelepítések adtak. II. Géza királyunk 1141-1161 között szászokat

és németalföldi flamandokat telepített be Erdélybe, a Szepességre és a felső-magyarországi városokba.

A betelepülők nemcsak szaktudásukat és szorgalmukat hozták magukkal, hanem szervezeti formáikat

is. Ebből az időből már fejlett kézműipart találunk Magyarországon: szűcsök, mészárosok, suszterek,

pékek szabályzataival találkozhatunk. A kézművesek az Anjouk (XIV. sz.) uralkodása idején a céhek

elterjedésével, majd Zsigmond király uralkodása alatt a művelt nyugattal kialakított ipari, kereske-

delmi és kulturális kapcsolatai révén tovább fejlődtek.

Page 3: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

3

A leíró jellegű hivatali tevékenység kezdetei

A XII-XIII. század az európai és a magyar írásbeliség megjelenésének korszaka is. A nemzeti

nyelvek ekkor tűntek föl a nagy nyugati írásterület okirataiban. Addig az írás csupán egy kis számú

intellektuális elitréteg, a papság művelt részének kezében volt - a fejlett ókori kultúra hagyománya-

képpen. Csak a XII-XIII. században kezdett az írás más, világi rétegek között is terjedni, s ebben fő-

szerepe a XI-XII. században nagy virágzásnak induló iskolaügynek volt. Az egyetemek, az egyre in-

kább írásbelivé váló székesegyházi és kolostori iskolák árasztották ki magukból az írástudó embereket.

Az iskolákból kikerülő klerikusok többé nem maradtak mind az egyház szolgálatában, hanem világi

pályákon helyezkedtek el. Ezek az írást új helyzetükben praktikus célokra kezdték használni s terjesz-

tették az írásbeliségen eddig kívülálló társadalmi osztályok, a világi nemesség, de elsősorban a városi

polgárság között. Eleinte mint írnokok, íródeákok, csak ők maguk foglalkoztak írással, lassanként

azonban a nekik kenyeret adó kereskedő-iparos réteg maga is átitatódott írásbeliséggel. A polgárok

üzemeiben kezd nélkülözhetetlenné válni az írás. A későközépkori „tintásujjú” kereskedő már maga

volt kénytelen kezébe venni a tollat, ha lépést akart tartani az addig ismeretlen arányú, a szóbeliség

szűk kereteit széttörő hatalmas gazdasági fellendüléssel. S az új korakapitalista fejlődés hatása alatt az

egyháziak által vezetett kancelláriák oklevelei mellett polgári elemektől származó városi könyvek,

telekkönyvek, lajstromok, szerződések, kötelezvények, nyugták, adóslevelek, kereskedői könyvek s

egyéb feljegyzések jelennek meg egyre sűrűbben. Az írás kivetkőzik előkelő, palatinális jellegéből; a

fejedelmi és főpapi udvarok világából, a kolostorok zárt levegőjéből leszállt a gyakorlati élet köreibe.

Ez az újkeletű, egyre inkább kifejlődő írásbeliség egyelőre még ragaszkodott az univerzális latin

nyelvhez, de amint az írás egyre szélesebb körben terjedt el, a nemzeti nyelvnek is fel kellett tűnnie, s

amint feltűnt, rohamosan tért is hódított. Így az írás mindinkább hozzásimult a mindennapi élethez s

roppant mértékben kitágította az írásbeliség területeit.

A nemzeti nyelv legelőször a gyakorlati, jogügyi iratokban – a brit szigetek területén már a IX.

század első évtizedeiben – jelentkezett. Európa más országaiban csak a XII. században kezdődött a

nemzeti nyelvek írásos használata, elsősorban valamely íráscentrum, iskolaközpont közelében, és leg-

inkább iparvidékek területén, ahol az iskolák tudományos írásbelisége gyakorlativá válhatott. Így az

első észak-francia nyelvű oklevelek a párizsi egyetem közelében felvirágzó lotaringiai, flandriai,

hennegaui gyapjúiparvidéken tűntek fel a XII. század legvégén s már a XIII. században általánosan

uralkodóvá váltak. Az első német nyelvű okiratok szintén a Párizshoz legközelebb eső és vele szoros

érintkezésben lévő területeken jelentek meg legkorábban: az Alsó-Rajna vidékétől fel Svájcig, majd a

Duna mentén Ausztriáig húzódó tartományokban.

A XII-XIII. századi francia iskolázás Magyarországra is nagy kihatással volt. Sok magyar ifjú

tanult a párizsi és más főiskolákon, egyetemeken már a XII. század óta. Ezzel egyidőben kezdett felvi-

rágozni a magyar egyházi iskolázás. De mindez hazánkban nem talált régi írásbeli előzményekre, mint

a nagy nyugati írásterületen. Magyarország jóformán csak a XII. században kapcsolódott be igazán az

írásbeliségbe; hiszen jól tudjuk, hogy Szent István udvarának fejlett írásbelisége csak gyér hatású volt

az utókorra. Egyedül a részben idegen eredetű, de mindenesetre idegen műveltségű előkelőbb egyházi

réteg volt fogékony az írás iránt. A külföldi főiskolák és egyetemek magyar hallgatói az ő soraikból

kerültek ki. Így a XII-XIII. század nagy fellendülése is csak ezt az egyházi litterátus réteget ragadta

magával; ennek szerepét, fontosságát növelte még nagyobbra. Ez a XIII-XIV. századi határozottan

egyházi jellegű, tehát latin nyelvű írásbeliség a maga körébe vont ugyan a királyi udvarban bizonyos

laikus hivatalnok-jogász elemekből álló csoportot (mint pl. ítélőmesterek, notáriusok, írnokok), de az

írás szigorúan megmaradt a királyi udvarban vagy a vidék egyházi centrumaiban – a magyar vidéki

társadalom szélesebb rétegei között nem terjedt el.

Magyar gazdasági intellektuális réteg, magyar anyanyelvű városi polgárság a középkor folyamán

nem fejlődött ki. A hazai német polgárság ugyan már magával hozta hazájából egy fejlettebb írásbeli-

Page 4: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

4

ség csíráit s új telepei körében kifejlesztette, felvirágoztatta azokat. Megjelentek a német

„Schreibschule”-k s jellemzően klerikusok, egyházi iskolát járt deákok tanították írni a polgárok fiait.

Ílyen körülmények között természetes, hogy a szélesebb körű városi írásbeliség már a XIV-XV. szá-

zadban meghozta a vulgáris nyelv használatát a városok okleveles gyakorlatában s általánossá is kezd-

te tenni. Ez a vulgáris (gyakorlati) nyelv persze nem a magyar, hanem saját anyanyelvük, a német volt.

Az agrár foglalkozású nemesség ebben az időben nem tudott bekapcsolódni az írásbeliségbe. A

magyar vidéki társadalom jó ideig megmaradt még a szóbeliség terén. Fejletlen írásbeli érzékére, írás-

intellektusára jellemző, hogy helyenként az egész középkoron át érvényesülni tudott benne a magasabb

rendű írásbeliség hordozására alkalmatlan ősi, ázsiai eredetű rovásírás.

A XIII-XVI. századi átlagmagyar szemében az írás még nem gyakorlati eszköz, a köznapi

ügyek, az emberek közti érintkezés természetes kifejezője, hanem valami különös, ünnepies, tisztelet-

reméltó dolog, amelyhez csak akkor nyúlt, ha valami igen fontos ügyében akart bizonyosságot terem-

teni. Akkor is az írástudatlan ember jellegzetes óvatoskodó bizalmatlanságával nem bízott meg egy

emberben, ha az még hivatalos személy is volt. Az írást nem tudó társadalom közfelfogása csak a leg-

tekintélyesebb közületek, az egyházi testületek előtt tett bevallások írásbafoglalásait ismerte el hiteles-

nek. Ilyen körülmények között az egész középkoron át megmaradt Magyarországon a hiteles helyként

szereplő egyházi testületek különlegesen nagy tekintélye – éppen egyedülálló képességük, írni tudá-

suk, oklevéladói, oklevélkiállítói működésük által.

Nálunk a magánszemélyek írástudatlansága folytán tehát a kancelláriákon kívüli magánokleveles

gyakorlat nem jöhetett létre. A magyar írásbeliség szinte az egész középkoron át megmaradt

túlnyomólag kancelláriai írásbeliségnek. Az egyházi testületek kancelláriái pedig, mint mindenütt a

nyugaton is, szigorúan ragaszkodtak az egyház és az írásbeliség univerzális nyelvéhez, a latinhoz. A

királyi kancellária – ahol egyébként szintén az egyháziak vezették a munkát – sem hagyhatta el a szá-

zados gyakorlat folyamán kicsiszolódott latin nyelvet az akkor még alig-alig bontakozni kezdő magyar

írásnyelvért. A latinul író kancelláriai oklevélfogalmazó csak ott alkalmazott magyar szót, ahol latint

nem tudott a helyére tenni s minél műveltebb volt, minél tökéletesebben tudott latinul, annál kevesebb

magyar szót használt; amit pedig mégis használni kényszerült, azt igyekezett beolvasztani a latin

nyelvbe (pl. latinos végződéssel ellátni).

A magyar nyelvű írásbeliség kialakulására a latin oklevelekre vezetett pár soros, pár szavas ma-

gyar nyelvű kivonatoknak, magánfeljegyzéseknek, vagy például az írásba foglalt magyar esküformák-

nak volt hatása.

Az ébredezni kezdő magyar nyelvű írásbeliségnek erős tanújelei a magyar köriratú pecsétek vol-

tak – 1360 körüli időből valók az elsők -, bár a magyar írásbeliség számára ezek sem jelentettek nagy

hódítást, hiszen a pecsétek magyar köriratai tulajdonképpen pusztán a tulajdonos nevének magyaros

alakban való leírása volt.

A magyar nyelvű írásbeliség állapotában észrevehető nagyobb változás csak a XV. században,

annak is főként a második felében állott be. Magyar nemzetiségű világiak egyre többen vettek részt

mind a hazai, mint a külföldi iskolázásban. Új káptalani és kolostori iskolákat állítottak fel nálunk; a

régieket kibővítették, az újabbak pedig virágzásnak indultak. Az egyházi pályán el nem helyezkedő,

javarészt népi származású klerikusok számuk szaporodtával többé már nem mind tudtak írnoki vagy

egyéb alkalmazást nyerni a királyi s egyházi kancelláriákban. Az országban egyre több kóbor deák

jelent meg, akik a városok vagy egyes nagyobb urak szolgálatába álltak mint levélírók, jegyzők, eset-

leg gazdatisztek, de nem egy esetben kisebb nemes úr is alkalmazta őket.

A lassan terjedő reneszánsz-humanizmus műveltséget, iskolázást parancsoló szelleme az addig

passzív nemességet is kezdte bekapcsolni az írásbeliségbe, egyelőre csak a királyi udvar környezeté-

Page 5: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

5

ben. Szembetűnően jellemzi ezt a XV. század derekán lejátszódó nagy átalakulást, hogy Hunyadi Já-

nos, az ország első főura, kormányzója még nem tudott írni (csak olvasni), s fia már egyike Európa

legműveltebb reneszánsz fejedelmeinek.

Hunyadi Mátyás korában hatalmasra megnövekedett a magyar nyelvű laikus írástudó réteg. Ez-

zel egyidejűleg megindult a magánszemélyek okleveleinek szaporodása, most már a vidéki nemesség

körében is. Végrendeletek, nyugták, kötelezvények, záloglevelek, szerződések, s ami a legfontosabb az

írásbeliség elterjedése szempontjából, missilisek is bőven akadnak a XV. századból. Ez a szépen tere-

bélyesedő, sűrűsödő magánokleveles gyakorlat indította meg a fejlődést a magyar nyelvű írásbeliség

megszületése, kezdetei felé.

Az első magyar nyelvű okiratok szerzői szoros összefüggésben álltak a királyi udvarral vagy

egyenesen oda tartoztak, mint ahogyan a magyar nyelvű kódexek legnagyobb része is a királyi udvar

közelében, Buda vidékén keletkezett. Élénk bizonyság ez arra, hogy a magyar nyelv elterjedése csak-

ugyan a királyi udvarban virágzó humanista műveltséggel volt kapcsolatban. Természetesen nemcsak a

legnagyobb méltóságok, de a királyi udvarnál szolgáló kisebb alkalmazottak, sáfárok, kamarások is

használtak írást a maguk számadásai vezetésére, elszámolások készítésére. De ezek latinul nem igen

tudtak, így magyarul írtak, ha néha-néha rákényszerültek a levélírásra.

A királyi udvaron kívülálló vidéki nemesség köréből is fennmaradt több magyar nyelvemlék,

amelyeknek egy része még valamelyest kapcsolatba hozható a királyi udvarral, de több vidéki irat

szerkesztőjének semmi kapcsolatát nem ismerjük a királyi udvarral. A legtöbb esetben könnyen elő-

fordulhatott, hogy az oklevéladó valamilyen vándorló, írogató deákkal, esetleg más írástudóval íratta

meg azt, amire szüksége volt. Ezek a vidéken csatangoló, éppenséggel nem nagy képzettségű diákok,

félbemaradt klerikusok fitogtatták ugyan kevéske latin tudományukat s egy-egy formulát – leginkább a

dátumot – latinul írták, de annyira már nem tudtak latinul, hogy az egész iratot latinul fogalmazták

volna meg. Valószínűleg ezektől a nem klasszikus műveltségű, gyakorlati írás-iskolázású deákoktól

származnak a magyar nyelvű polgárság első írásos magyar emlékei is.

Fontos szerepe van még a kibontakozó magyar nyelvű gyakorlati írásbeliség kifejlesztésében a

magyar nőknek is. A középkori nők ugyanis latinul csak kivételesen tanultak, írni sem tudtak, az apá-

cák jó része sem; a műveltebbek is leginkább csak olvasni tudtak. Ilyen körülmények között nőktől

származó iratokkal nem találkozhatunk ez időből, de az apa, vőlegény, férj, fiú kénytelen volt magya-

rul írni női hozzátartozójának.

A XVI. század első harmadában szépen terjeszkedő magyar nyelvű írásbeliségnek fejlődésében

rövid idejű visszaesés állott be a mohácsi vész után, az 1530-as évek közepe táján. Az írásbeliséget

tápláló katolikus iskolázás a török háborúk, pártharcok pusztításai nyomán megakadt, sőt a legtöbb

helyen meg is szűnt, az írásbeliségben átmeneti visszaesés volt tapasztalható. Csupán a töröktől nem

pusztított területek városi iskolái maradtak meg, de ezek, miként azelőtt, ekkor is a hazai német írásbe-

liség táplálói. A protestáns iskolázás pedig kialakulóban sem volt. Rövid stagnálás után, a török táma-

dások viharos korszakában hatalmas fejlődésnek indult a magyar írásbeliség a reformáció, majd a je-

zsuita-rend széles körű iskolázása révén, mely a középkori gyakorlattal szakítva, már a világiak neve-

lésével is programszerűen foglalkoztak.

Az 1540-es években – az iskolázás fejlődésével – indult meg újra a magyar nyelv terjedése a

gyakorlati írásbeliség terén. Az ekkor erősebben kibontakozó, mind szélesebb körben szétáradó protes-

táns iskolázás, majd a század vége felé a nálunk is hatni kezdő jezsuita iskolaügy az írásbeliség terüle-

teinek hatalmas kitágulását, demokratizálódását s ezzel együtt nemzetivé tételét is jelentette. A refor-

máció először a többé-kevésbé épen megmaradt városi iskolákat szerezte meg. Azonban nagyobb je-

lentőségű volt a nagybirtokos főurak meghódítása és bevonása az írásbeliségbe.

Page 6: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

6

A nagyurak udvarában, kastélyában majd mindenütt prédikátorok, tanítók oktatták az udvarban

nevelkedő nemes úrfiakat és kisasszonyokat hittanra, írásra, olvasásra a latin mellett már magyarul is.

A nagybirtok tartotta fenn azokat a magasabb és alsóbb iskolákat, ahol az alacsonyabb rendűek, jobbá-

gyok, polgárok, kisebb nemesek tanultak. Ezek az iskolák ontották magukból az írástudó embereket. A

tehetségesebbek tovább indultak a külföldi egyetemekre, hogy hazajövén prédikátorok, falusi prédiká-

torok mellett tanítómesterek lehessenek.

Az 1560-es nagyszombati zsinat elrendelte, hogy minden katolikus plébános tartson iskolames-

tert. De az alacsonyabb iskolákból kikerülő litterátusok legnagyobb része is elment vándorló, levélíró

diáknak. Ezek a diákok lettek azután a magyar nyelv írásos használatának legfőbb terjesztői. Szolgála-

tába álltak a nagyuraknak, a török basáknak, havasalföldi és moldvai vajdáknak, vagy a végvárbeli

vitézeknek, a városoknak, sőt a falvaknak és mindenütt a magyar nyelvek használták írásaikban. A

diákok közül sokan mint kalmárok, tőzsérek helyezkedtek el, s ezzel megjelentek az alföldi parasztvá-

rosok is az aktív írásbeliség területén.

A nagybirtok által fenntartott iskolákból az írásbeliség továbbsugárzott a birtokon kívül álló réte-

gek körébe, elsősorban a vándordiákok révén. E diákok egy része katonának is beállt, akik vezették a

várkönyvet, a mustralajstromokat, ezek írták a végvári vitézek vagy kapitányok, hadnagyok nevében

Bécsbe a királyhoz vagy a főhercegekhez, esetleg a nagyurakhoz, városokhoz azokat a megható ma-

gyar leveleket és folyamodványokat, amelyek nagy tömegben maradtak meg a XVI. század közepe

óta. Sűrűn leveleztek a törökkel is, leginkább fogolykiváltás vagy valami párviadal ügyében.

Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a magyar nyelvű írásbeliség a XVI. században több

iskolaközpontból egyszerre kiindulva, pár év alatt elborította az egész magyar írásterületet. Ez a ma-

gyar nyelvű írásbeliség nagyjából egyszerre lépett fel a töröktől mentes magyar területeken mindenütt,

csak Erdély kapcsolódott be mintegy 10-15 évvel később, éppen amiatt, mert az iskolázása is később

indult meg. A magyarországi és erdélyi gyakorlat között észrevehető különbségek maradtak. Erdély

írásbelisége erős világi jellege miatt inkább magyar nyelvű, mint a királyi Magyarországé volt. Egye-

dül Erdélyben fejlődött ki kancelláriai gyakorlaton alapuló magyar nyelvű írásbeliség. Magyarul szer-

kesztették az országgyűlési végzéseket és a zárt alakban kiadott mandátumok jó részét is.

A magyar nyelvű írásbeliség szinte újrakezdődött a XVI. század második felében, s a gyakorlati

élet minden területére eljutott. Kisebb jelentőségű magánjogügyletekben magyar nyugtákat, zálogleve-

leket, adósleveleket állítottak ki, elszámolásokat, hivatalos feljegyzéseket, végrendeleteket, fogott bírói

ítéletlevelet szerkesztettek magyarul, hatósági iratok is feltűnnek a magyar iratok között, mindezek

azonban csak kisebb jelentőségű, ideiglenes jellegű ügyekre vonatkoznak, a fontosabb ügyek írásba

foglalásakor csak néha-néha jut szerephez a hazai nyelv.

A magyar nyelvű írásbeliségnek uralkodó műfaja ekkor még a missilis. Leginkább magyarul le-

velezett a jobbágytól, mezővárosi polgártól kezdve a legelőkelőbb nagybirtokosig minden magyar,

hivatalos, jogi vagy üzleti ügyben csakúgy, mint magánügyekben. Ez a hatalmas tömegű magyar nyel-

vű levélírás alakította ki a magyar oklevélnyelvet, oklevélstílust.

Kezdetben magyar leveleket és okiratokat csupán a kisebb képzettségű, csak magyarul tudó diá-

kok írtak leginkább, vagy olyan nemes urak, akik egyébként nemigen szokták sajátkezűleg papírra

vetni leveleiket. Később azonban, a magyar nyelvű írásbeliség nagyarányú terjedése után már nagy-

képzettségű, három-négy nyelven is tökéletesen fogalmazó íródeákok írták a magyar leveleket, ame-

lyekbe aztán - iskolázottságuk, műveltségük következtében - egyre nagyobb arányban kerültek vissza

a latin fordulatok.

A magyar nyelv így azonban még távolról sem hódította meg az egész magyar írásbeliséget. Kü-

lönböző akadályok (pl. az ország kormányának, majd a török kiűzése után a lakosság jó részének ide-

Page 7: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

7

gen volta) gátolták a magyar írás végső diadalát. A latin, majd a német hivatalos nyelv egészen a leg-

újabb korig része maradt hazai történelmünknek, melyet az iskolák latin/német nyelvűsége csak tovább

erősített.1

A magyar nyelvű írásbeliség történetében bizonyos értelemben Erdély lett a XVI. század máso-

dik felében az egyik központi hely. Erdély szinte az egész középkoron át periférikus területe volt az

országnak. Műveltsége nem állott azon a fokon, mint az ország középpontjához közelebb eső területe-

ké. Itt a lakosság írásbeli igénye még kevesebb volt, mint bárhol az országban: teljesen kielégített igé-

nyeiket a két hiteles hely, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent oklevéladó működé-

se. Szélesebb körű írásbeliség itt csupán a XVI. század negyvenes éveitől kezdve alakulhatott ki, ami-

kor a maga fejlett írás-apparátusával királyi udvar, királyi kancellária telepedett meg Erdélyben s a

töröktől megszállt területekről sok előkelő és művelt menekülő özönlött ide; ezek pedig mind fejlet-

tebb írás-intellektust hoztak magukkal. Legfontosabb volt azonban ezzel együtt a világi iskolázás ha-

talmas fellendülése. Az 1550-es években állították fel Erdélyben az elhagyatott kolostorok helyén a

protestáns iskolákat, illetőleg a kisebb igényű írásiskolákat. Ennek, valamint a hiteles helyek magyar

nyelvű tevékenysége hatására az írásbeliség aránylag rövid idő alatt sokkal nagyobb mértékben válto-

zott magyar nyelvűvé, mint Magyarország más területein. Az országgyűlés tárgyalási, valamint a kan-

cellária nyelve is magyar volt. A végzéseket ugyan latinul szerkesztették, de hogy mindenki megértse,

alkalmanként az eredeti latin szöveghez magyar fordítást is mellékeltek. Báthory Zsigmond kancellári-

ájában még fokozottabb mértékben erősödött meg a magyar nyelv írásos használata, a század vége felé

azonban – a magyar királyi kancellária nyelvi gyakorlatának hatására - a latin formulák terjednek, s

már alig található magyar nyelvű formula a kancelláriai oklevelekben.

Szakképzés kezdetei iskolai keretek között

A XVII-XVIII. századi iskolaalapítási törekvések nagymértékben meghatározták a későbbi év-

századok képzését, így közvetve hatással voltak napjaink szakképzésére is.

Pázmány Péter 1619-ben Nagyszombaton alapított az ifjúság számára nevelőintézetet és papne-

velőt, melynek irányítását jezsuita atyákra bízta. Ebben az időben az egyetemen és a sárospataki főis-

kolán mezőgazdaságból már külön előadásokat tartottak, sőt ezek az iskolák bizonyos mértékben már

gazdasági felszerelésekkel is el voltak látva, tehát a gyakorlati képzés is nagy hangsúlyt kapott.

A XVII. századtól a protestáns egyházi kerületek megkívánták, hogy ahol lelkész van, ott iskola

is legyen. Ily módon rövid idő alatt sok és jó iskola jött létre. Kiváló tanáraik sorába tartozott pl. Apá-

czai Csere János, Comenius Ámos János, Bolyai Farkas és fia, Bolyai János stb.

Apáczai 1655-ben megjelent “Magyar Enciklopédia” c. munkájában a “Csinálmányokról szóló”

fejezetben meglepő szakértelemmel írt a mezőgazdaságról és a várépítésről is. Abban a korban, amikor

az ipari foglalkozás lenézett életpálya volt, a meggyőződés erkölcsi bátorságával hirdette, hogy az ipar

elhanyagoltságával és eltespedésével szoros kölcsönhatásban van szellemi életünk tengődése is; hogy a

gazdasági, a társadalmi és tudományos életet harmonikus együttműködésbe kell hozni, mert a nemzet

jólétének kiindulópontja és eredő forrása e három tényezőnek egysége. Vezéreszméi: a szemléltetés, a

reáliák széles körű tanítása, a szakoktatás, a rokon tárgyak csoportosítása egy tanár kezében, az idegen

nyelv tanításában a társalgás, a nyelvtan helyett a nyelv tanulása, a valláserkölcsi és testi nevelés felka-

rolása; a nevelés alapja a szeretet és a példa; a tanár inkább legyen lelkes és buzgó, mint nagyon tudo-

mányos.

Apáczai az iskolát a gyakorlati élet előcsarnokának tekintette. Az iskola szervezetében, az elemi

iskolán kezdve egészen az akadémiai tanfolyam befejezéséig, az a pedagógiai elv a meghatározó, hogy 1 Istványi Géza: A magyar nyelvű írásbeliség kialakulása. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1934.

Page 8: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

8

az iskola neveljen az életre és a gyakorlati életnek. Ennek az elvnek alapja az a másik törekvése, hogy

reáliákat kell tanítani az ifjúságnak; mégpedig magyar nyelven. Ő az első, aki a szakoktatás és a to-

vábbképzés (a gyakorlati oktatás) fontosságát hirdette, s az elvont elméleti szabályok helyett az iskolai

ismereteknek a gyakorlati életre való alkalmazását sürgette.

Hosszú évtizedeken át azonban a szervezett, iskolai szakoktatásnak a kérdése sem merült fel.

Annak ellenére, hogy 1763-ban a Pozsony megyei Szencen megalapították a Collegium

Oeconomicumot, ami mindenfajta szakoktatás első hazai intézménye volt. A közgazdasági (gazdasági)

ismeretek tanításának kezdetét is erre az időszakra tesszük, amely egyébként szervezett formában –

Európa más államaihoz hasonlóan – hazánkban is elsősorban a kereskedők elméleti képzéséhez kap-

csolódott.

Többnyire azonban különféle rendelettel szabályozták egy-egy szakma elsajátításának körülmé-

nyeit. 1766-ból származik például az iparoktatás történetében az egyik legkorábbi rendelet is, melyet

II. József adott ki. “Azon egyének, akik a lovak gyógyításának, orvoslásának és patkolásának mester-

ségére adják magukat, legyenek azok akár polgári sorban lévők, akár pedig katonák, ezek tehát ezen

mesterséget és a hozzá szükséges és megkívántató azon tudományt, mely a beteg és elpusztulni készülő

lovaknak bonctanával foglalkozik, s továbbá más még e tanulmányokhoz szükséges tudnivalókat elsa-

játítják, nemcsak hogy semmiféle jövőben bekövetkezhető és őket érhető hátrányoknak és tisztességte-

lenségnek kitéve nem lesznek, hanem éppen ellenkezőleg, e tanulmányok elsajátításával előmozdítják

azt, hogy érdemük súlya kiválóan növekedik, további ajánlhatóságuk nagyban emelkedik, Ha tehát

mindazon kovácsmesterségben előmenetelükről és felfogásuk könnyűségéről értelmes voltukról a fent

nevezett (Megmann és Heller) mesterek részéről jó bizonyítványokat nyernek el előjoggal és elsőbb-

séggel fognak bírni, úgy a céhbe való felvételre, mint pedig a mesteri jog elnyerésére valamennyi mes-

terember fiai előtt, nemkülönben azon mesteremberek lányai előtt, akik férjhez akarnak menni (és ezál-

tal akarnak legényt mesteri jogok gyakorlásához juttatni). Végül pedig senki más, csakis ezen ló or-

voslási és patkolási mesterségben jól begyakorolt és járatos egyének fognak állami szolgálatra is kivá-

lasztani. Végezetül pedig az összes kerületekkel, megyékkel, városokkal felséges nevünkben kegyesen

tudatni kell azt is, hogy senki se merje azokat, akik ezen mesterség tanulmányozására adják magukat,

sem sértegetni, sem pedig rágalmazás okából bármi módon ócsárolni, mert az illető legsúlyosabb ne-

heztelésünket és haragunkat vonja magára. Egyébként pedig maradtunk hercegségednek császári kirá-

lyi kegyelmünkkel és jóindulattal készséggel hajlandók. Kelt főhercegi városunkban Bécsben, Ausztri-

ában, 1766. November hó 22. Napján, József s. k. gróf Eszterházi Ferenc s. k. Battha László s. k.2

E rendelethez tervezet is tartozott, amely szerint a veterinarius (lóápolás, -orvoslás) tanfolyam

két évig tartott, minden évfolyamon részletezve, hogy mi a teendő és tanulni való ősszel, télen, tavasz-

szal és nyáron.

Fontos körülmény az iparoktatás kezdeti időszakáról, hogy Mária Terézia Pozsonyban, majd Bu-

dán iskolai könyvnyomdát állíttatott fel. A tankönyveken kívül szakirodalom, enciklopédiák, monográ-

fiák, folyóiratok, kalendáriumok és naptárak közvetítették az információt. Továbbá néhány fordítás is

megjelent és a helytartótanács is adott ki gazdasági témájú könyveket. A gyakorlati képzés a műhe-

lyekben folyt, az iparosok vezetésével. Az írni-olvasni tudás hiánya azonban hátráltató tényező volt az

inas oktatása során. Ezért 1771-ben Mária Terézia a nyomdászinasok tanulási idejét külön rendeletben

szabályozta azért, mert „ezen a téren oly botrányos visszaélések történtek, amelyek főleg a fiatalságnak

nagyon rossz például szolgáltak, hogy tehát ilyenek a jövőben elő ne fordulhassanak azoknak, akik

erre a mesterségre szánják magukat, akár a szedést, akár a nyomást akarván megtanulni, jól meg kell

gondolni azt, hogy tisztességes életmódot kell folytatniuk.”3 A rendelet szerint a szedőtanonc 5, a

nyomdásztanonc 4 évig tartozik tanulni, de a tanonc magaviselete szerint – mások buzdítására - fél

vagy egy tanítási esztendőt el lehet engedni . 2 Iványi Béla: Iparoktatási rendelet 1766-ból. Magyar Iparoktatás, 1903-1904. 10. sz. 597-598. o.

3 U. o.

Page 9: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

9

1777-ben lépett életbe a Mária Terézia nevéhez fűződő Ratio Educationis, 1806-ban adta ki a II.

változatát, amelyek lehetőséget adtak a szervezett iskoláztatás megindítására. Az I. és II. Ratio

Educationis meghatározta az oktatás módjait, lehetőségeit. A "magyar művelődés első egységes kóde-

xé"-nek nevezett átfogó reformtervezet a nagy elveket fogta össze. Az egész köznevelés állami fel-

ügyelet alá vonása és egységes színvonalra emelése - mint elv, kitűnő volt. A megvalósítás során a jól

elképzelt, de csak részben kialakított iskolaszervezet is megfelelőnek bizonyult. Ennek lényege pedig

az volt, hogy "... az ország minden lakója találja meg az életviszonyainak megfelelő iskolát." Az isko-

lák szervezete így egymásra épülő, nagyon egyszerű fokozatokból állt, mely iskolákat a községeknek

kellett fenntartaniuk:

1. a falusi népiskolák az osztatlan népiskoláknak feleltek meg;

2. a kisvárosi népiskolák tantervében már ott találjuk a háztartásra és kézimesterségekre alkal-

mazott számtan (mint reália) alapműveleteit;

3. a nagyvárosi népiskolák tantervében pedig megtalálható a számtan, „alkalmazva a kereske-

dési és a kézműipari foglalatosságokra”, továbbá a mértan, természettan, vonalrajz „s meg

más ily tudományok elemei”.

Ugyanilyen alapon szerveztek tanítóképző intézeteket, melyekben a városi iskolákra kiszabott

tantárgyakon fölül a tanítónövendékek gyakorolták: a szépírást, az építésrajzot, a mértant és a termé-

szettan elemeit is.

A szakmák oktatására vonatkozóan azonban alig találunk benne megjegyzéseket. Az I. Ratio

Educationis - mint királyi rendelet - ezt írta elő: "I. A népből származókkal kezdve: oktatásuk során

figyelembe kell venni, hogy számukra egyrészt azokat az ismereteket tanítsák, amelyek emberi, alatt-

valói és derék keresztényi kötelességeik teljesítéséhez szükségesek; másrészt azokat, amelyek a különfé-

le élethivatásokra készítik elő az ifjakat, akik később, érett korukban földművesek, iparosok, családfők

... lesznek… II. . A jól megszervezett népnyelvű iskolák után... felhagyva a tudományokkal, másféle

pályára térnek át, ilyenekre: 1. valamiféle mesterség végzésére vagy kereskedésre..." készülnek.

A Ratio fonalán haladva Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, jeles pedagógiai refor-

mer és agrártudós szorgalmazta, hogy a társadalom minden rétege a szükségleteinek megfelelő ismere-

teket megkaphassa az iskolától. E gondolat jegyében hozta létre 1779-ben Szarvason Európa első szá-

mú gazdasági szakiskoláját, melyet 1797-ben a Festetics György által Keszthelyen alapított Georgi-

kon, 1799-ben a nagyszentmiklósi Állami födlmíves-iskola, 1818-ban a magyaróvári mezőgazdasági

tanintézet követett. Ezen iskolatípus gazdag tapasztalatait nemcsak a többi mezőgazdasági jellegű inté-

zet vette át, hanem néhány év múltán az ipar- és kereskedelmi oktatással foglalkozó intézetek is.

Mezőgazdaság jellegű iskoláink már korai megjelenésük idején két alapvető kérdésben voltak

előremutatóak. Az első az új ismereteket alkalmazó szemlélet, amely alapján ezt a tudást azonnal be-

építették az oktatásba. Ezzel pedig az európai élvonalba emelkedtek. A második az a felfogás volt,

hogy sokak számára tették, akarták lehetővé tenni a tanulást.

A II. Ratio Educationis (1806) általános értelemben visszalépést jelentett az 1777-hez képest is.

(A hazai protestánsok például egyik Ratio-t sem fogadták el, ezért pl. az 1806-ost Erdélyben nem is

vezették be.) Az országban tehát ezen királyi rendelet bevezetése és végrehajtása területi megoszlást is

mutatott. A Ratio Educationis hatására nem alakult ki egységes oktatási rendszer Magyarországon, de

új szellemet vitt a régi keretekbe, és élesztő hatásával jelentősen emelte a színvonalat. A hasznossági

elv bevezetésével módosította az addigi felfogást és bővítette a közismereti tárgyakat. A művelődési

anyag kibővítésével (számtan, természetrajz, geometria, földrajz stb.) pedig a korszerű iparoktatás ki-

indulópontjává vált. Az igazi szakoktatás azonban még hiányzott. A szakmai ismereteket továbbra is

csupán az inasévek alatt, a műhelyben szerzett gyakorlat adta. Az iparban dolgozó tanulók részére

Page 10: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

10

szervezett nevelő-oktató munka hosszú ideig legfeljebb csak a rajziskolákban volt (az első híres rajzta-

nító Révai Miklós volt).

Ezek az iskolák voltak az iparoktatás első, azaz alapintézményei Európa-szerte. Hosszú ideig

Magyarországon is a rajziskolák voltak nem csak az első, hanem az egyedüli intézmények, amelyek-

ben a hazai iparosokat képezték. Magyarországon 1770-ben nyitották meg ezt az intézménytípust a

tankerületek székhelyein és a nagyobb városokban. A rajziskoláknak az igények figyelembevétele és a

lehetőségek kihasználása szerint többféle tanfolyama működött. Ezekben az iskolákban megszervezték

a rajzoktatást az iparostanoncok számára, az egyes szakmák elsajátításához szükséges rajzkészség

megtanulása céljából. Az oktatás vasárnaponként délelőtt vagy délután folyt, amely során kezdetben

csak két órát tartottak. A meglévő, a rendelkezésre álló iskolák épületeit és annak elszerelését használ-

ták és az ott működő tanítókat foglalkoztatták; majd önálló fejlődést mutattak.

II. József 1783-ban kiadott rendelete kötelezővé tette a tanoncok számára a vasárnapi rajziskolák

látogatását, aminek hatására ezek az iskolák eléggé benépesültek. Egy 1786-ban kelt helytartótanácsi

rendelet szerint a mester csak azt a tanulót szabadíthatta fel, aki bizonyítvánnyal igazolni tudta, hogy a

rajziskolát egy éven keresztül látogatta. Meg kell azonban jegyezni, hogy II. József halála után, amikor

- négy kivétellel - valamennyi általa kiadott rendeletet visszavonták és ezzel azok érvényüket vesztet-

ték, a rajziskolák elnéptelenedtek.

Meg kell jegyeznünk, hogy e kor fedezte fel újra, s indította hódító útjára a gyorsírást is mint a

szárnyaló szó „megzabolázóját”, melyet a beszédek jegyzésére és kereskedelmi levelezésre alkalmaz-

tak (l. pl. Gáti István – 1769; Taylor – 1786).

A Ratio folyományaként a felsőoktatásban is döntő változások történtek. Magyarországon a több

fakultásos (teológiai és bölcsészeti) nagyszombati egyetemünk bölcsészeti karán - az alapító levél sze-

rint - már 1635-ben logikát, fizikát és metafizikát tanítottak. E főtárgyak mellett tanítottak még mate-

matikát és etikát is. Az egyetem további működése során a matematikát és a természettudományokat a

kornak megfelelő színvonalon adták elő. Az egyetem 1667-ben jogi fakultással bővült. 1769-ben Má-

ria Terézia rendeletére alakult meg a negyedik, az orvosi kar. 1777-ben az egyetemet Nagyszombatról

Budára helyezték. Ezek a tények alapvetően befolyásolták és meghatározták a többi felsőoktatási in-

tézmény megjelenését és további fejlődését.

A reformkor és kiegyezés hatása a szakoktatásra

A XIX. század első felében az ország felélesztése és gazdasági fejlesztése halaszthatatlanná vált.

Ebben a nemzet segítségére volt az a körülmény, hogy a kor nagy szellemek egész sorát adta az or-

szágnak: Széchenyi István, Vörösmarty, Kossuth, Deák Ferenc, Eötvös József, Arany János, Petőfi

Sándor stb. A magyar polgárosodás kibontakozásával függnek össze a szakoktatás (műszaki, kereske-

delmi, közgazdasági stb.) hazai kezdetei is. A reformszellem erősen hatott a kor oktatási-nevelési in-

tézményeire, sőt még az oktatás nyelvére is. (A fent említett Georgikonban pl. előbb a német nyelv

volt az előadás nyelve, majd a latin lett, 1846-ban pedig elrendelték, hogy az oktatás és az ügyvitel

nyelve kizárólag magyar legyen. Ettől kezdve már a bizonyítványokat is magyarul állították ki.)

A magyar oktatás a változások megindításához megfelelően szervezett és fejlett, ezért átalakulás-

ra alkalmas volt, de területenként hatalmas színvonalkülönbségeket mutatott. Az I. és a II. Ratio Edu-

cationis (1777 és 1806) adott jogokat, lehetőségeket, de az ipari fejlődés kívánta hatalmas változások-

hoz ez már nem volt elegendő, ám csak erre lehetett építeni a további iskolarendszereket.

Az 1832-36. évi reformkori országgyűlés – melyen Hajnik Károly (l. később) először jegyezte

gyorsírással a parlamentben elhangzott beszédeket - hazánk szakoktatására (főleg ipari és műszaki

Page 11: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

11

oktatására) nézve fontos határozatokat hozott: indítványozták egy magyar műegyetem felállítását,

melynek eredménye végül – hosszas egyeztetések után - 1844-ben egy ipartanoda létrehozása lett. Ez

volt a híres József Ipartanoda, amelynek felsőbb évfolyamán gazdászati és kereskedelmi osztály is

működött. A József Ipartanoda ilyen formában korai előzménye mind a hazai mérnökképzésnek, mind

a közgazdasági és kereskedelmi oktatásnak.

Az 1839-40. évi országgyűlés - sok huzavona után – törvénybe foglalta az iparszabadság elvi

alapját (az akkor 13 milliós nemzetből azonban csupán mintegy 300 ezer ember tevékenykedett az

iparban, a céhes kézműiparban dolgozókat is beleértve), s ekkoriban vetődött fel az iparegyesület (l.

Kossuth) létrehozásának gondolata: mert a hasznos és tudományos ismeretek rendszeres és széles körű

terjesztése jelentheti a megoldást az áldatlan helyzetre. Célja: hasznos ismereteket terjeszteni a nép

minden osztálya számára, különösen a műiparos néposztályt hasznos ismeretekben részesíteni, továbbá

népszerű nyelven írt tanulságos és a gyakorlati élet szükségeinek megfelelő munkák kiadása.

A hazai iparfejlődésért és a szakképzésért megalakult Iparegyesület működése és az 1842. évi el-

ső Iparmű-kiállítás volt e kor legfontosabb, oktatáshoz is kapcsolódó eseménye.

Ez a kor érlelte meg az országgyűlési beszédek gyorsírásos jegyzésének gondolatát, s következ-

ményeként a gyorsírás oktatásának szükségességét is (l. később).

A Ratio Educationis azon előírása és alapelve, amely szerint az ország minden lakója találja meg

a megfelelő iskolát a boldogulásához, változatlanul kiváló elvnek bizonyult, de a rendelkezésre álló

iskolák már nem feleltek meg a gazdaságban, a kereskedelemben, a kialakuló iparban, a céhekben, de

elsősorban az emberek felfogásában bekövetkezett óriási változások hatása alapján megváltozott igé-

nyeknek.

Nagy igény volt ugyanis a tanulásra, az iskolák működésére, s rövid időszak alatt többféle iskolát

és iskolatípust hoztak létre, amelyek mindegyike hivatott volt oktatni-nevelni a leendő iparosokat, ke-

reskedőket stb. Ezt a munkát már össze kellett hangolni, mert nem lehetett tovább halogatni az szak-

oktatás helyzetét, hiszen ezidáig mostoha körülmények között szerezhették meg a szakmai ismereteket.

A levéltári adatok szerint a szakképzés továbbra is rendkívül egyszerű körülmények között folytató-

dott, de megtörténtek az első lépések a népoktatás és tanítóképzés, valamint az szakoktatás korszerűsí-

tése irányában. Előbb a rajziskolák, majd a vasárnapi iskolák kialakítása, illetőleg átalakítása, azután

pedig az ipartanodák létrehozása következett. Végül ezekhez igazították az elemi iskolai oktatást,

amely folyamatosan változott; ennek elvégzése adott jogot arra, hogy a tanuló az ipartanodába vagy

gimnáziumba iratkozzon. A harmadik osztályban a többség művelődése azonban befejeződött.

1845. július 16-án tette közzé a helytartótanács „Magyarország elemi tanodáinak szabályairól”

szóló rendeletét. Ez az első hazai hivatalos királyi tanügyi rendelet, amely magyar nyelven jelent meg,

s több fontos rendelkezést tartalmazott. Elvileg az elemi tanoda minden tizenkét évnél fiatalabb gyer-

mek számára kötelező volt. Ez megszüntette az 1806-os Ratio Educationis népoktatási rendelkezéseit.

(A rendelet az Eötvös-féle törvényig volt hatályos.) Korábban a tanoda kifejezést hivatalosan nem

használták, a "nemzeti iskola" kifejezés volt szokásos.

A szakmai képzést nyújtó iskolatípusok alapproblémája és továbbfejlődésének gátló tényezője az

elemi oktatás hiányos volta, gyenge hatékonysága, a tanulók elfoglaltságai, az osztályok kevés száma,

a tanítók sok munkája és számtalan kötöttsége volt, amit természetesen észrevettek az oktatás irányítói

is, s folyamatosan javították az elemi iskolai lehetőségeket.

Az 1848-49-es szabadságharc vérbefojtása után a nemzet fejlődése közel húsz évre megtorpant.

A forradalom és szabadságharc alatt természetesen az Iparegyesület sem működött; és 1850. november

30-án megtartotta feloszlató közgyűlését. Még ebben az évben azonban jelentős változtatásokra került

Page 12: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

12

sor az oktatás szervezésének munkálataiban. Az osztrákok érezték és tudták, hogy a középfokú intéze-

tek kérdése döntő fontosságú (az elemi oktatásnak erről az időszakáról szinte semmit nem tudunk).

Még 1849-ben keletkezett és már 1850-ben Magyarországra is behozták az osztrák gimnáziumokra és

reáliskolákra vonatkozó előírást és tantervet. Az ezeken az alapokon kialakított magyar reáliskola -

klasszikus nyelvek nélkül - a műszaki pályákra készített elő. A rajziskolához, a vasárnapi iskolához,

sőt az ipartanodához képest is megnőtt az óraszám és ez magasabb kultúrát és elmélyültebb szakmai

tudást feltételezett.

A József Ipartanoda volt ezidőben az első és az egyetlen az országban, amely a szakmai képzést

magas szinten karolta fel. 1850-ben a József Ipartanodát és a pesti egyetem Mérnökképző Intézetét

összevonták, s ezzel az ország egészen 1872-ig, vagyis a kassai ipariskola beindításáig középfokú

iparoktatási iskola nélkül maradt. A műszaki egyetem kérdése pedig továbbra is hosszú évekig megol-

datlan volt.

A létrehozott új intézmény 1857-ben politechnikum rangot kapott (Josef-Politechnikum), ahol

közgazdasági osztály is alakult. Tantárgyai számát, az intézet szerkezetét figyelembe véve a magyaror-

szági egyetemi szintű közgazdasági képzés első intézményének tekinthető. Ugyancsak 1857-ben ala-

kult a Pesti Kereskedelmi Akadémia, amely meghatározó szerepet töltött be a kereskedelmi szakokta-

tás kezdetén (magában foglalta a képzés alap-, közép- és felső fokát), s mintául szolgált további keres-

kedelmi iskolák létrehozásához, sokirányú képzési és továbbképzési formájával új iskolatípusok kiala-

kulását segítette elő.

Az alapfokú oktatásban is igazodni kellett ezekhez a változásokhoz, s 1858-tól - az alsó és felső

elemi mellett - egy harmadik iskolatípus is belépett a rendszerbe - ez volt a reáliskolával összekapcsolt

fő-tanoda. Az új magyar közoktatási rendszer teljes kiépítése azonban a kiegyezés utánra maradt. az

1848-ban Eötvös József által kidolgozott és beterjesztett oktatási törvényjavaslatokból nem lett tör-

vény. Ezek a törvényjavaslatok még majd két évtizedig a magyar közoktatás beváltatlan ígéretei és

lehetőségei maradtak.

A század utolsó harmadában – különösen az 1867-es kiegyezés után – felgyorsult mind a gazda-

ság fejlődése, mind pedig az ezt szolgáló szakoktatás. Ekkor külföldi ismeretek, tapasztalatok figye-

lembevételével, tanulmányozásával és felhasználásával, nagy munkával és hozzáértéssel alakították ki,

szervezték meg és fejlesztették azokat az iskolákat, amelyekben a szakmai nevelés és oktatás feladatait

próbálták megoldani.

A kiegyezés következményeként új társadalmi szervezetek alakultak, átalakultak vagy újjászer-

vezték a régieket (pl. újraalakult Országos Magyar Iparegyesület is).

A kiegyezés utáni években az ország magyar vezetői az oktatási problémák megoldását állították

a többi más megoldásra váró probléma elé, mert pontosan tudták, hogy az oktatás, képzés jelentheti a

felemelkedés alapját. Egyre sürgetőbb igénnyé vált a kornak megfelelő színvonalú értelmiség kialakí-

tása és fejlesztése, amelyhez először iskolákat kellett szervezni és fejleszteni, mégpedig felső-, közép-,

és alsófokú iskolákat, amelyekben az alapismereteken felül szakmai képzésben is részesülhettek a ta-

nulók. Ezzel az iskolafejlesztéssel juthattak megfelelő egzisztenciához - szakmájukon keresztül - az

emberek tömegei. Ez az időszak volt az újkori pedagógia leglátványosabb és legdöntőbb lépése.

Eötvös József kultuszminiszter irányításával több európai hírű törvényt is alkottak. Az 1868:

XXXVIII. tc. kimondta: "Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, akiknek házában gyermekek

mint mestertanítványok vagy háziszolgák tartatnak, kötelesek gyermekeiket, vagy gyámoltjaikat (ha

nevelésükről a háznál vagy magánintézetben nem gondoskodnak) nyilvános iskolába járatni, életidejük

6. évének betöltésétől egész a 12., illetőleg 15. év betöltéséig."

Page 13: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

13

Ez azonban csak az elemi ismeretek megszerzését tette lehetővé. A szakmai ismeretek tanítása

továbbra sem volt teljes mértékben megoldott. Sőt még az elemi iskolakötelezettséggel is sok gond

merült fel, mert több helyen még kezdetleges iskolák sem voltak, ahol pedig működtek, ott a tanoncok

elfoglaltságuk miatt nem látogathatták azokat. A szigorú törvény kifogástalan végrehajtása minden-

képpen több évtizedet vett volna igénybe. Addig is a működő, de sokban különböző iskolákban a tan-

terveken keresztül próbálták a gyakorlati oktatást, nevelést megoldani.

1872-ben a szakképzés több fontos eseményére is sort került. A - még a XII-XIV. században az

egyes ipari tevékenységek végzésére szerveződött - céheket megszüntették. Feladataikat a szakmán-

ként szerveződött "Ipartársulat"-ok látták el. Sor került mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi alap- és

középfokú oktató-nevelő intézmények megindítására, illetőleg a meglévők tartalmi módosítására is. Az

oktatási rendszer részeként működő intézmények (elemi iskolák, rajziskolák, vasárnapi iskolák) mellett

újabb iskolatípus is beindult (pl. mesterinas-iskola), és kiegészítette ezeket az intézményeket. Ez időtől

működtek az ipari vagy gazdasági szakosztállyal toldott felső népiskolák. Ekkor jelent meg a kereske-

delmi iskolák megszervezésére vonatkozó első miniszteri rendelet is. 1873-tól a reáliskola nyolcosztá-

lyosra kiterjesztett intézmény (középiskola) lett és érettségivel zárult. A reáliskolának két tagozata

volt, mégpedig az alreáliskola és a főreáliskola. Az itt végzett tanulók iparos, kereskedő és gyakorlati

jellegű polgári pályákra készülhettek fel.

A szakképzés szintén fontos eseménye volt az 1872. évi Ipartörvény megalkotása, amely megte-

remtette az ipari szakképzés további fejlődését. A törvény az iparszabadságon alapult, vagyis a köz-

gazdasági tényezők szabad érvényesülését nem akadályozta. Néhány fontos részlete mutatja a törvény

igazi értékeit, de egyben a problémákat is:

1. Az iparos köteles volt:

- a tanoncát képezni abban az iparágban, amelyet űzött, valamint jó erkölcsre nevelni és rendre,

munkás életre szoktatni;

- időt adni arra, hogy a tanonc vallását vasár- és ünnepnapokon gyakorolhassa;

- ha a tanonc nem tudott írni, olvasni, számolni, akkor esti, vasárnapi stb., ill. ha tudott, ipari is-

kolába járásra szorítani;

- betegség esetén a tanoncot gondozni és ápolni.

2. A törvény tanulókra vonatkozó legfontosabb részei:

- a 14 éves kor alatti tanonc "csak" napi tíz órai, a 14 év feletti napi tizenkét órai munkára volt

kötelezhető, amelyben szerepelt az iskolában töltött idő is;

- az iparos házában kellett helyet és élelmet biztosítani, valamint nem lehetett éjjeli munkára és

cselédszolgálatra kötelezni a tanulót.

3. További kiemelkedő jelentőségű általános részletek:

- a törvény elérte a céhek megszűnését, amelyeket három hónap alatt kellett átalakítani;

- az első törvényhozási intézkedés volt, a tanoncok kötelező iskoláztatására - mulasztás esetén

20-200 forintig terjedő bírság kiszabása volt lehetséges.

A törvény ipari iskolák kötelező létrehozását nem rendelte el, ami nagy hátrányt okozott az ipar-

oktatásban, de azt is tudjuk, hogy nem is tehette, mert még nem épült ki a népiskolák rendszere sem.

1867 és 1882 között az Országos Magyar Iparegyesület, 1882-től pedig az Országos Iparegyesület

szervezte és vezette a szakoktatást.

Ugyancsak ebben az évben az 1857-től József Politechnikumként működő intézetet egyetemmé

alakították. A Magyar Királyi József Műegyetem rövid idő alatt kiváló iskolává fejlődött, melyben az

oktatás magyar nyelvű volt.

A társadalmi élet szervezése területén a hölgyek sem maradtak el. Segítették az állami kezdemé-

nyezések végrehajtását, sőt saját szervezésben is alkottak iskolákat, társaságokat, csoportosulásokat,

Page 14: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

14

amelyek mind hivatva voltak emelni az ország jó hírét és eredményeit. 1874-ben a Nőiiparegylet létre-

hozta Budapesten az egy, két-, ritkán háromosztályos "nőiipartanodák"-at, későbbi nevükön

"nőiipariskolák"-at. Vidéki városokban is szerveztek hasonló, főként fehérnemű- és ruhavarrást oktató

iskolákat. Ezek az iskolák 1948-ban szűntek meg.

Trefort Ágoston (Eötvös Józsefet követő kultuszminiszter) 1875-ben állíttatta fel az első Felsőbb

Leányiskolát Budapesten. Néhány év alatt még hét ilyen iskola keletkezett (Trencsén, Máramaros-

sziget, Sopron, Lőcse, Pozsony, Besztercebánya és Kolozsvár). Valamennyi intézmény állami támoga-

tásban részesült. Az iskola célja az volt, hogy a jobb módú családok leánygyermekeinek élethivatásuk-

hoz szükséges műveltséget adjon. Kitűnő körülmények között folyt az oktatás. A felszereltség az addi-

gi legtökéletesebb volt, amit nálunk a nők nevelése és oktatása során valaha is alkalmaztak. Egy-egy

ilyen iskolában negyven-száz tanuló volt, számukra internátust is biztosítottak. Ezek voltak az első

középfokú leányintézetek. Eredetileg egy előkészítő után négy éves volt a képzés, amelyhez két éves

továbbképző tanfolyam kapcsolódott, de ez a hét éves képzés nem fejlődött ki. Az iskolatípust 1879-

ben hat osztályos egységes iskolákká alakították. A képzést többször megváltoztatták. 1927-ben a le-

ány-gimnáziumok megindításakor ezen intézmények végleg megszűntek.

Az 1883. évi XXX. törvény alapvető változások elé állította a középiskolákat tartalmi és szerve-

zeti szempontból egyaránt. Ez a törvény az általános műveltség és a felsőbb tudományos munkához

szükséges képzettség megszerzésének előkészítését volt hivatott betölteni. Nyolc gimnáziumi vagy

nyolc reáliskolai osztály elvégzését írta elő. Pontosan körülhatárolta a tantárgyakat. A hitfelekezetek

maguk határozhatták meg az általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét. Az elérendő célt a

vallás- és közoktatásügyi miniszter állapította meg. A felvétel kritériuma volt: betöltött kilenc év és a

négy alsó osztály sikeres elvégzése. A különböző középiskolák közötti átmenetet is biztosította ez a

pontos előírás. A polgári, reáliskolai és gimnáziumi átmenetek esetében vizsgát kellett tenni. Ez rende-

sen az év kezdetén történt meg. Egy év alatt több osztály elvégzését is biztosította ez a körültekintően

megszerkesztett törvény. Egy osztályba hatvan tanulónál több nem járhatott. A miniszter állapította

meg a tandíjat. A szorgalmi idő tíz hónap volt, amelyet nyilvános osztályvizsgák zártak le. Az érettségi

írásbeli és szóbeli részből állt, a felekezetek és az egyetemek véleményének meghallgatásával. A mi-

niszter által kiküldött kormányképviselőt semmiféle rendelkezési jog nem illette meg. Jelen volt, meg-

tekintette a vizsgákat és jelentést adott. Az érettségi általában a főiskolákra való felvételre képesített,

de a reáliskolai csak a műegyetemre, illetve a tudományegyetemek matematika-természettudományi

karára és a tanárképző intézetek ugyanezen szakosztályaira, valamint bányászati, erdészeti és gazdasá-

gi akadémiákra való felvételre jogosított. A kiváló és jó eredménnyel letett reáliskolai érettségi után

valamelyik főgimnáziumban letett latin vizsga az orvosi, a latin és görög vizsga pedig bármely egye-

temre való felvételre jogosította a tanulókat.

Ettől az évtől kezdve beszélhetünk törvényileg szabályozott középiskolai oktatásról. Pontosab-

ban itt vált szét a középiskola több párhuzamos ágra, amelyek külön-külön a saját feladatukat végezték

és a megfelelő képzést nyújtották. Ezzel elvileg lehetővé vált a középiskolai szakmai képzés és az

érettségi fokozat elérése reáliskolai tanulók számára is.

Az 1890-es évek robbanásszerű fejlődést hoztak a magyar szakoktatásban azzal, hogy sorra ala-

kultak a szakmai képzést nyújtó intézmények. Ebben az évben a magyar szakképzés egyik legnagyobb

nemzetközi sikerét aratta a párizsi világkiállításon, ahol a magyar iparoktatás a nemzetek nagydíját a

Grand Prix-t nyerte el. A nemzetközi bírálóbizottság titkos szavazáson, egyhangúlag ítélte meg a ha-

talmas és fejlődésben lévő kis államok között Magyarországnak a legnagyobb díjat. Ezen a világkiállí-

táson a budapesti magyar gyorsíró-egyesület is elsőrendű elismerésben részesült.

Ebben az évben rendezték meg Müchenben a III. Gyorsíró-kongresszust és kiállítást is, melyen

Magyarországot Markovits Iván képviselte. A kongresszuson, melyen a modern gyorsírás atyjának

tartott Gabelsbergernek is szobrot avattak, elsősorban az egyes országok gyorsíróéletét mutatták be, de

Page 15: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

15

„értekezéseket tartottak a praxis terén alkalmazható különféle eszközökről is. Igy… Beyerlen (Stutt-

gart) az irógépről, melyet ujabb időben több parlamenti gyorsiróhivatal a stenogramok áttételére kezd

alkalmazni, Zeibig udvari tanácsosnak fiatal bájos leánya Gertrud, ki a drezdai országgyülésen ily

irógépet kezel, ez alkalommal bemutatta kitünő ügyességét, egy dictatumot reproducalván.”4 (Magyar-

országon az írógépet nagy számú érdeklődő előtt 1896-ban Nagyváradon mutatták be, a gyorsíróvilág

kezdeményezésére.)

A kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszakban az irányítást végző vezetők munkája

szempontjából folyamatos romlást, a nevelő- oktató munka perifériára való kerülését figyelhettük meg,

századunk elejére az oktatás szakmai kérdéseinek politikai megítélését vagy a nevelés folyamatának

magasztos megközelítése helyett a hétköznapi, olcsó pártérdekek egyre jobban növekedő érvényesülé-

sét tapasztalhattuk. Báró Eötvös József után Trefort Ágoston praktikus gondolkodásának köszönhetőm

ügyességével csodás eredményeket ért el. Azután már csak néhány nagy évforduló, nagy nemzeti ösz-

szefogásra alkalmas esemény kovácsolta össze a magyar parlamentet, amelynek hatásaként komoly

előrelépések történtek oktatásunkban. Ezek a nagy események azonban elmúltak. Az újabb ezredéves

évfordulóra pedig várni kellett. Így a roppant előremutató oktatási törvényeink végrehajtásának mun-

kája maradt a századelőre.

4 A müncheni ünnepségekről. Markovits Iván jelentése. Gyorsirászati Lapok, Budapest, 1890/91. XXIX/V. sz. 1 o.

Page 16: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

16

A magyar gyorsírásoktatás egy évszázada

„A gyorsírás a leghasznosabb s legkellemesebb művészetek egyike. Minden iró egyén tudja, mily

sok időt, fáradságot, papirt és tintát kell vesztegetnünk a közönséges irásnál, és igy meglepetve jut an-

nak tudomására, hogy a tudományos gyorsírás (stenographia) segélyével mindazon kellemetlenségből

csak hatod- vagy nyolczadrészt kell szenvednie. Mennyi szellemi és anyagi nyeremény ez! Már e vilá-

gos haszon is elégséges arra, hogy az ember a gyorsirást örömest tanulja. Ide járul még azon gyönyör,

melyet élvezünk, midőn a gyorsirás segélyével a szónok beszédét megörökíthetjük; saját gondolatain-

kat pedig oly gyorsan, mint azok elménkben keletkeznek, leirhatjuk…

De hát miben áll ezen szép és hasznos művészetnek azon ereje, mely azt annyira fölemeli? Miben

állnak titkai?

A gyorsírás művészete abban áll, hogy annyiféle röviditést használunk a betűk, szók és mondatok

leirásában, mennyit a nyelv törvényeire alapított szabályok segélyével az olvashatás biztositása mellett

használnunk lehet.”5

A hajdankor gyorsírása

A gyorsírásról azt tartjuk, hogy története a “homályos hajdankorban” kezdődött. Megszületése

előtt a beszédek, a tárgyalások jegyzése úgy történt, hogy több együtt ülő írnok felosztotta a jegyzendő

részeket. Pl. Lipsius úgy magyarázza, hogy az első följegyezte a 6 első szót, a második a következő 6

szót, a harmadik ismét 6 szót és így tovább; végül jegyzeteik összeállításával a beszédet összerendez-

ték. Nagy segítség volt, amikor a jegyzők úgy segítettek magukon – a közírást gyorsítván -, hogy a

szavak kezdőbetűivel rövidítették a leggyakrabban előforduló szavakat (ezek voltak az ún. siglák).

A gyorsírás legnagyobb fejlettségét elsőként a rómaiaknál érte el (l. Tiro). Plutarchos egyik nyi-

latkozata szerint, Cicero “a gyorsírókat a tanácsterem különféle pontjain helyezte el (Kr. e. 63.). Több

gyorsírót alkalmaztak azért, hogy a hiányos leírások összeegyeztetésével az egész tárgyalást össze le-

hessen állítani. Az ókori Rómában a leírók, felolvasók, gyorsírók alsóbbrendűek foglalkozása (szaba-

dosok, rabszolgák) volt.

A római birodalom hanyatlásával a gyorsírás is lassanként elenyészett, és csak a tudománnyal

foglalkozó papság komoly foglalkozásainak köszönhető, hogy Tiro jegyeinek ismerete teljesen el nem

veszett. A kolostorokban a missalék, a szertartáskönyvek, a kódexek másolása révén a szerzetesek át-

mentették a tirói jegyeket, amelyből - miután a tudományok és a művészetek újra virágzásnak indultak

-, a gyorsírás mintegy feltámadt és ismét érvényre jutott. A XVI. századtól kezdve az angolok iparkod-

tak azt ismét használatba venni, amely a szabadabb népélet, valamint a politikai és vallási viták követ-

keztében új lendületet vett, s megélénkült iránta az érdeklődés. A XVII. században több mint 200 kü-

lönféle gyorsírási rendszer jelent meg. Ezek a rendszerek azonban még nem töltötték be a gyorsírás

igazi hivatását, s nem is voltak maradandók. Maradandó értékű angol gyorsírást Taylor adott ki 1786.

és 1814-ben. Ő a gyorsírás tanára volt az oxfordi egyetemen, s művét 12 évi fáradozás után hozta nyil-

vánosságra. Ő kezdte először a gyorsírást tudományosan fejleszteni. Rendszere akkoriban világhírű

volt, melyet Bertin 1794-ben franciára, s Danzer (Magyarországon 1802-ben) a latin nyelvre alkalma-

zott. Innen tehát a gyorsírás Franciaországba, majd Európa majdnem minden országában sőt Ameriká-

ban is elterjedt.

A XVIII. század vége felé történtek az első kísérletek arra, hogy az angol Taylor-rendszert német

nyelvre átültessék, előbb Mosengeil (1796), majd Nowák, bécsi születésű férfiú, akinek a rendszere

Magyarországon is követőkre talált. Ezek az átdolgozások azonban nem feleltek meg a német, még

kevésbé a magyar nyelv természetének.

5 A gyorsírás elemeinek ismertetése. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 2. o.

Page 17: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

17

A magyar gyorsírás kezdetei

Miként csaknem mindenütt, úgy Magyarországon is a gyorsírás története szoros összefüggésben

van az ország politikai és társadalmi viszonyaival. Hazánkban is a XVIII. században történtek számot-

tevő kísérletek arra, hogy az elröppenő szót gyorsírással rögzítsék. E történeti kor azonban nem a

minden ízében átgondolt és gyakorlati értékű gyorsírási rendszer megteremtése, vagy a gyorsírás szé-

les körű elterjedése miatt említésre méltó, mint inkább a fejlődő politikai és haladó társadalmi élet kö-

vetkeztében megfogalmazódott tudat miatt, hogy az elröppent szót az elhangzás pillanatában megörö-

kítsék.

Gáti István az első magyar gyorsírási rendszer megteremtője, mellyel 1769-1772. között a gya-

korlatban alkalmazott - előadásokat és prédikációkat írt le -, de nyomtatásban csak 1820-ban jelent

meg, A’ Steganographianak I-ső könyve. A’ Tachygraphia vagy Szapora irás módja, mellyet mint a’

Pasigraphiának Philosophica vagy Universalis nyelvnek is első vonásait, közre botsát zsengeképpen

Gáti István, Pesten, Trattner János Tamás betüivel 1820. címen. Rendszere – bár 70 éven keresztül

alig tudtak róla -, annál is inkább eredeti, mert nem az akkor Európa-szerte uralkodó Taylor rendszer

szögletes vonásait használta, hanem a rendes írás jeleit egyszerűsítette (éppen ezért nevezték

Gabelsberger elődjének).

Mivel hazánkban ebben az időszakban a törvénykezés és a közigazgatás nyelve a latin volt, nem

csodálkozhatunk azon, hogy Magyarországon latin gyorsírással találkozunk. 1802-ben Danzer angol

nyelvről latinra fordította az 1786-ban keletkezett Taylor-féle angol rendszert, de inkább csak irodalmi

kísérlet maradt, a gyakorlati életben kevésbé használták. Ő német nyelvre is készített egy gyorsírási

tankönyvet Bécsben.

Húsz évvel később – 1821-ben – hozta nyilvánosságra Kovács Imre, egy biharmegyei esküdt, az

ő magyar gyorsírását. Magyar nyelvű áttétele volt ez Danzer német gyorsírási tankönyvének. Sok más

munka követte ezt, melyek részint a Taylor-Danzer rendszert, részint Nowák rendszerét vették alapul.

Egy magyar gyorsírás szükségessége csak az 1830-as években kezdett érezhetővé válni, mikor a

reformkor szabad eszméinek harca lázas izgalomba hozta az országot. „Magyarország számára 1802-

ben jelent meg az első gyorsirászti tankönyv latin nyelven; de ennek tanai a magyar nyelvre alkalmaz-

va csak 1832-ikben kezdettek gyakorlatilag használtatni az országgyülésen. Ekkor Andrássy György és

Károlyi György grófok száz arany jutalmat ajánlottak a legjobb magyar gyorsirástan szerzőjének, és

így jelent meg 1833-ban ’A gyorsirás theoreticai és practicai oktatása’ Borsos Mártontól. Azonban

leginkább Hajnik Károly buzgalma honosítá meg hazánkban e szép művészetet, és csakhamar Fehér-

megye uj jutalmat tűzött ki a gyorsirás előmozdítására s több megyét felszólított e szép és hasznos mű-

vészet pártolására. Ennek következtében több megyék és lelkes hazafiak pénzbeli segélyt és pártfogo-

lást ajánlottak s az 1843-iki gyorsirói versenyre 250 egyén képezé magát a gyorsirásban, habár a ver-

senyre csak heten jelentek is meg...”6, (Szily Dániel 100 aranyat nyert e versenyen).

A magyar gyorsírás tehát még az 1830-as években sem tudta gyakorlati életképességét megmu-

tatni. A reformkori országgyűlések már elkezdődtek, de a kitűzött pályadíjak dacára is gyakorlati érté-

kű gyorsírásrendszer nem keletkezett, s gyorsíró is alig akadt, aki a jegyzésekre vállalkozott volna. A

cenzúra elnyomta a szabad sajtót; az országgyűlés üléseit még kivonatosan sem volt szabad nyilvános-

ságra hozni. Kossuth Lajos az ülések nyilvánosságra hozatala céljából egy írott újságot alapított,

amelyben többnyire utólag, emlékezetből vázolták az országgyűlési beszédeket – élükön Hajnik Ká-

rollyal. Kossuth egyébként rendkívül meggyőzően agitált a gyorsírók kiképzése érdekében.

Hajnik Károly a magyar gyorsírás legelső úttörője, aki a gyorsírást Taylor-Danzer rendszere sze-

rint Kovács István (a gyorsírás szó első használója) áttételéből tanulta, s aki először az 1832-es pozso-

6 Előfizetési felhivás „GYORSIRÁSZAT” czímű szakközlönyre. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 7. o.

Page 18: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

18

nyi országgyűlésen lépett fel, s több évtizeden keresztül (1860-ig) a magyar és erdélyi országgyűlés

gyorsírója volt. (1866-ig szerkesztette a magyarországi és erdélyi országgyűlések naplóit is.)

Egyre sürgetőbb igényként jelentkezett, hogy az országgyűlési tárgyalásokról idejekorán – nem

hónapokkal megkésve -, pontosan és részletesen tudósítsanak. Majd csak az 1843-44. évi országgyűlé-

sen rendelték el, hogy az alsótáblai országos gyűlések naplóját gyorsírók szerkesszék. Hajnik még

1840-ben gyorsírástanfolyamot indított, s a jelentkezők közül néhányan már az 1843. évi pozsonyi

országgyűlésen jegyezték a beszédeket. Ezt követően aztán már nem csupán Hajnik működött, hanem

számos gyorsíró, akiket Hajnik tanítványainak is nevezhetünk, főleg amiatt, hogy a feljegyzéseket a

Hajnik követte gyorsírási rendszerrel írták, s amiatt is, mert nem egyszer Hajnik magával vitte őket

ülésekre gyorsírni.

1849-ben, a magyar szabadságharc leverésével kialudt Magyarországon nemcsak a parlamenti,

hanem a politikai élet is, s így a gyorsírás is erősen hanyatlott. Gondos Miksa „Gyorsírásunk bölcsőjé-

nél” című közleményében azt írja, „hogy az 1848-49-i szabadságharc leveretése után az ötvenes évek

közepéig siri csend uralkodott az országban. Csak az ötvenes évek vége felé mutatkozott a szellemi

téren is kissé elevenebb élet.”7

Magyar gyorsírási tankönyvek inkább csak kuriózumként voltak megtalálhatók a könyvtárakban.

Itt-ott a Nowak rendszerű német gyorsírást használták egyetemi s akadémiai előadások leírásának mert

a magyar alkotmány elnyomásával az iskolákba is a német nyelv használatát rendelték el.

Az 1860-as évek elején, mikor megindult Magyarországon az alkotmányos élet, mikor a magyar

országgyűlést ismét egybehívták, s rendkívül fontos politikai tanácskozások voltak, ismét érvényre

jutott a gyorsírás. Ekkor tűnt fel a gyorsírás régi bajnoka, Hajnik Károly, s köréje csoportosultak a

Taylor-Nowak iskola még életben lévő hívei, de már néhány fiatalember is, akik Gabelsberger és

Stolze gyorsírását követték. Hajnik korszaka az 1861. évi országgyűléssel zárult, a legközelebbi –

1865. évi – országgyűlés megnyitásakor a gyorsíró-szolgálat szervezésével két hivatásos stolzeistát,

Kónyi Manót és Fenyvessy Adolfot bízták meg, akik a különböző rendszert követő gyorsírókból állí-

tották össze a gyorsirodát (többségében Stolze-, kevesebb Gabelsberger-követő, a régi Taylor-Nowak

iskola két gyorsírója hamarosan visszavonult, utódokat sem hagytak maguk után). Hamarosan elérke-

zett az idő arra, hogy a gyorsírás kilépjen az országgyűlési szűk légköréből, s ezáltal utolérve a ben-

nünket megelőzött külföldet, igazi fejlődésnek indulva elfoglalja mindazon tereket, melyeken életké-

pességét bemutathatta.

A modern gyorsírások korszaka

A németországi politikai viszonyok változása, nevezetesen az 1815-i német szövetségi akta -

mely a német államoknak népképviseleti formát biztosított – egyike volt azon tényezőknek, melyek a

gyorsírászat fejlődését, felvirágzását nagyban előmozdították.

Gabelsberger volt a első, ki egy eredeti német gyorsírást alkotott, amely az akkor létező gyors-

írási rendszerek helyett egy egészen új, a nyelv szelleméhez, s a közönséges írás folyékonyságához

alkalmazkodó, könnyen olvasható és mégis kellő rövidséggel írható rendszert alkotott. Rendszerével

1819-ben a bajor felsőház, 1822-ben pedig az alsóház üléseit gyorsírta. A szerzett tapasztalatokat nagy

kitartással felhasználva a rendszerét folyton tökéletesítette, melynek elméleti és gyakorlati kidolgozá-

sával már 1829-ben készen volt, de azt csak 1834-ben adta ki.

„Ezen időben 1817 körül Gabelsberger szabad ösztönéből arról kezde gondolkozni, mikép lehet-

ne oly gyorsirást rendszeresítenie, melynek segélyével ő képes lehetne mindazt, mit ő hivatalában vagy

7 Az Írás. Budapest, 1907. szeptember

Page 19: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

19

magán körében följegyezni kiván, igen hamar elvégezni… Tehát a gyorsirászat irodalma ezen évben

élénkülni kezdett, Gabelsberger pedig saját rendszerében már másfél év óta gyakorlá magát, annyira,

hogy 1819-ben a bajor hongyülésen mint gyorsiró működhetett. Ámbár ezen első gyakorlati kisérlete

némileg a tehetlenség kinyomatát viselé magán; mégis csakhamar az 1822-iki és a későbbi

országgyüléseken bebizonyítá rendszerének jelességét…

Az ő gyorsirás-rendszere 1829-ben a belügyminiszterium rendeletére a müncheni kir. Tudomá-

nyos akadémia által szigoru vizsgálat alá vétetett. Az eredmény az lőn, hogy az akadémia kijelenté,

miszerént Gabelsberger rendszere uj, egyszerü és biztos, az előbbi rendszereknél előnyösebb, miután

irása a közhez alkalmasabb, folyékonyabb és gyorsabb. Az akadémia itélete következetében a

Gabelsbergertől megvont állami segélydíj ismét folyóvá tétetett, míg végre 1831-ben a képviselők háza

egyhangulag elhatározá, s a kormánynak ajánlá, miszerént az országos pénztárból évenkint 1000 ft.

Fordíttassék a gyorsirás terjesztésére, mely összeg fele évenkint ezen művészet feltalálójának,

Gabelsbergernek, ki egyszersmint első gyorsiróképen működött, illetménypótlékul adassék ki, az ösz-

szeg másik fele pedig jutalmakul osztassék ki azoknak, kik a gyorsirásban buzgalommal és jó

eredménynyel működnek. Ezen határozatot az országtanács háza is magaévá tette, s a kormány azt

készséggel foganatosítá.

Így Gabelsberger az anyagi gondok terhétől némileg fölmentetvén, örömmel fogott rendszerének

részletes megirásához s azt három év alatt szerencsésen bevégzé.

Munkájának czíme: „Anleitung zur deutschen Redezeichenkust oder Stenographie, von Franz

Xav. Gabelsberger, quiscirten Secretar und geheimen Kanzellisten im kön. Baierischen

Staatsministerim des Innern, München, 1834…

Még tizenöt évet élt Gabelsberger ezen műve kiadása után, és megérheté mint keletkeztek az ő

rendszere terjesztése végett gyorsiró-egyletek Lipcsében és Bécsben. Azonban ő nem élvezhetett kellő

elismerést fáradalmiért és küzdelemteljes volt egész élete. Legjelesebb vetélytársává lőn Stolze Vilmos,

ki Poroszhonban számos követőt nyert, kiadván saját tanmódjának leirását 1841-ben.

Azonban Gabelsberger gyorsirói tekintélye már rendszere kiadásával meg volt alapítva. Meghalt

Münchenben 1849-iki január 4-ikén, életének 60-dik évében.

A Münchenben keletkezett Gabelsberger-gyorsiró-egylet 1850-ben második kiadásban a szerző

hátrahagyott irataival bővítve közrebocsátá Gabelsberger rendszerét, és csak ekkor lett művének elég

kelete; ekkor emelkedett Gabelsberger neve európai hirre; ekkor alakultak több helyen az ő követői

gyorsiró-egyletekké. Gabelsberger halála adott rendszerének valódi életet!” 8

Gabelsberger műve a gyorsírási életben új korszakot nyitott meg, s a gyorsírást a tudományok

sorába helyezte. Fellépése után az angol rendszerek a közhasználatból mindinkább kiszorultak, és

Gabelsberger rendszerét több nyelvre is átültették – magyarra Markovits Iván (1863)).

1841-ben Berlinben jelent meg egy új német rendszer. Stolze Vilmos Gabelsberger elveit és je-

leit a saját hangoztatási elvei szerint módosította. Az ő hívei 1844-ben Berlinben gyorsíró-egyletet

alakítottak, hogy mesterük rendszerét műveljék és terjesszék. Gabelsberger tanítványai és rendszeré-

nek követői pedig 1846-ban hasonló egyletet alakítottak Lipcsében, 1849-ben Bécsben, s ettől az idő-

től kezdve a két rendszer terjesztésére több száz egylet alakult. Mi sem természetesebb, minthogy e két

rendszer – miután a többi rendszert a gyakorlati térről leszorította, a létért s elsőbbségért egymással

állandóan ellenséges viszonyban volt. E harc azonban mindkét gyorsírási rendszer tökéletesítésének és

művelésének előmozdítására is szolgált.

8 Gabelsberger. Gyorsirászat, Buda, 1863. 2. sz. 2. o.

Page 20: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

20

Gyorsíróegyletek a gyorsírás terjesztéséért

Gabelsberger rendszerének elfogadásától, majd Stolze rendszerének megjelenésétől kezdve a

német gyorsírási élet óriási fejlődésnek indult. A gyorsírást ugyan iskolákban még nem tanították, de

az országgyűléseken már használták (különösen a bajor, szász, weimari, kasseli gyűléseken). A gyors-

írás terjesztésére és művelésére gyorsíróegyletek alakultak – elsőként Lipcsében és Bécsben, amelyek

azon munkálkodtak, hogy a gyorsírást minél szélesebb körben megismertessék és fejlesszék, különös-

képpen, hogy elérjék: az országgyűlés beszédeit gyorsírással írják, illetve a gyorsírást ügyleti és leve-

lezési írásként használják.

A korabeli híradások arról számolnak be, hogy

- 1849-ben még csak két gyorsíróegylet létezett (Lipcse, Bécs),

- 1959-ben (tíz év alatt) az egyletek száma 71-re szaporodott (1668 rendes taggal),

- 1861-ben az egyletek száma 162 volt (6130 tag – rendes, levelező, rendkívüli, pártoló), sőt lé-

tezett Gabelsberger-egylet Londonban és Manchesterben is.

Magyarországon – német mintára – 1861-ben alakult meg az első általános magyar gyorsíró-

egylet, melynek elnökéül a “Magyarhon erre legméltóbb fiát, Hajnik Károly urat, a gyorsírás tudo-

mányának mind elméletileg sokoldalú és legalaposabb, mind gyakorlatilag annyi országgyűlésen és

alkotmányos hazai gyülekezetekben leglelkesebb, legügyesebb és legerélyesebbnek hazaszerte ismert

bajnokát és szakférfiát lesz szerencsés megnyerhetni.”9 Helyettese Gászner Lajos, a tagok között pe-

dig ott találjuk többek között: Fenyvesi Adolf, Kónyi Manó, Novák Szilárd, Szily Kálmán stb. nevét.

Az első általános magyar gyorsiró-egylet alakuló ülését 1861. március 25-én tartotta, alapszabá-

lyát pedig az augusztus 26-i gyűlésen fogadták el:

„1. §. Ezen egylet feladata a magyar gyorsirászat fejlesztése és terjesztése, úgy hogy az idővel az

egész nemzet tudományos közkincsévé váljék. Erre nézve az egylet:

a) taníttatja saját kebelében a gyakorló tagokat, megkeresésésekre tanítókat ajánl kebe-

léből s a gyorsirászat terjesztése végett vidékre tanítókat küld;

b) a gyorsirászatról felolvasásokat, s abban versenyirásgykorlatokat rendez; tagjai szá-

mára könyvtárt tart, s részént gyakorlat, részént könyvek kiadása s pályadijak kitüzése

által oda működik, hogy a közönség jó s elegendő gyorsirászat tankönyvekhez juthas-

son.…10

Az egyletek célja volt:

- a gyorsírás mint tudomány terjesztése – lehetőleg magyar nyelven;

- gyorsírók képzése (a megyei- és országgyűlés számára);

- a gyorsírás tanításának szorgalmazása;

- gyorsírástanárok képzése – vizsgabizottságok felállítása,

- versenyírások rendezése.

Dr. Kelemen Móricz, az egylet egyik rendes tagja fogalmazta meg, hogy „az egyletnek minden

egyéb tagja, különösen pedig az olyan, ki az egylet székhelyén szerencsés állandóan működhetni, föl-

adatát szintén ne csak felfogja, ne csak szóval beismerje, de annak minden erővel tettleg is megfelelni

igyekezzék; azok meg, kik szerte laknak a hazában, bejárván az országot, miként az apostolok, hirdes-

sék és tanítsák minden nemzetségbelinek, öregének és aprajának a gyorsirást, ennek igéjét és betűit az

alphától — omegáig; mert csak így lehet elérnünk azt, hogy a nagy és nemes gondolatok röptének

megörökítője — a szellemi közlekedés és alkotmányos életben oly tekintélyes horderővel biró

gyorsirászat, Európa művelt államainak példájára, kedves hazánkban is virágzásnak induljon; mert 9 Az első általános magyar gyorsiró-egylet multja és jelene. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 2. o.

10 Az első általános magyar gyorsiró-egylet alapszabályai. Gyorsirászat, Buda, 1863. 4. sz. 27. o.

Page 21: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

21

csak így lehet remény ama kegyes óhajtás beteljesedésére, melyet az egylet önmaga elé alapszabályai-

nak első czikke szerént, végczélul kitűzött, hogy t.i. a gyorsirászat egykor majd a nemzet közkincsévé

váljék!”11

A gyorsíróegyletek tagjai komolyan vették a küldetésüket, ma úgy mondanánk óriási kampányba

kezdtek a gyorsírás terjesztése érdekében, amelynek legalapvetőbb feltételeként mind Németország-

ban, mind Magyarországon a gyorsírás kötelező tantárgyként való iskolai oktatását szorgalmazták.

Ennek érdekében:

- az ügy fontosságára való tekintettel - a meggyőzés erejével - értekezéseket tartottak a gyorsírás lé-

nyegéről, hasznáról;

- felolvasó üléseket rendeztek a gyorsírás és a gyorsírásrendszerek elméletének tisztázására (rend-

szerek elemzésére);

- s szorgalmazták a gyorsírás iskolai oktatását.

„Ekkor azon nagy előnyök, melyeket a gyorsirás az ügyvitelben és levelezésben nyújt,

meggyőzőleg jutának érvényre, és így ezen szép művészet célja csakhamar kiterjedtebbé lett. A mult

évtized kezdete óta azok is, kik a gyorsirást a gyülések tárgyalásainak följegyzése végett tanulták, las-

sankint föladatuknak elismerék a gyorsírást általános ügyviteli és kölekedési irássá tenni… ilyen kor-

ban a lassu, nehézkes folyóirás az eszmecsere eszközeül már nem elégséges. De ha a gyorsirás képes

az eddigi lassu, időt és tért pazarló irást a többi közlekedési eszközökkel egyensulyba hozni, már ez

által elnyerte a jogosultságot, hogy az eddigi folyóirás helyébe lépjen és iskolai rendes tantárgygyá

lenyen; azonban a gyorsirás még szellemképzési erővel is bir, és így azt a tanodákban kettős jogosult-

ság illeti.

Az előadottakból még az is következik, hogy nem csak az egyeseknek, hanem az álladalomnak is

igen nagy szolgálatot tehet a gyorsirás általános használata, miután általa az egyes hivatalnokok ma-

gasabb szellemi erői az álladalom részére bővebben és emberhez méltóbban használtathatnának föl,

mint az időpazarló gépies irkálások által. Így tehát az álladalomnak is mint ilyennek erkölcsi köteles-

sége, részéről gondoskodni, hogy a gyorsirás művészete mindig tágabb körökben nyerjen elterjedést.

Az álladalomnak kell gondoskodnia, hogy a serdülő új nemzedék egy oly kincset ejthessen birtokába,

melynek áldásait főleg ő (az állam) fogja élvezni. A legközelebbi és leglényegesebb előmozdító eszkö-

zök e czélra a tanodák: a tanintézetekbe kell legelőbb is a gyorsirást rendes tantárgyul fölvétetni.”12

Törekvések a gyorsírás iskolai oktatására

A gyorsírás mint tudomány terjesztése és annak széles körű oktatása tehát szoros, együtt járó te-

vékenységet jelentett, amely a gyorsíróegyletek hathatós közreműködése révén valósulhatott meg. Elöl

jártak ez ügyben a németek, amelynek munkálkodását a magyarok is követendő példának találtak.

1. 1849-ben, a bécsi gyorsíróegylet megalakulásának évében az ausztriai birodalomban átalakítot-

ták a gimnáziumok és reáltanodák oktatásügyét. A gyorsírás ebben az évben az egylet munkál-

kodása révén kezdett terjedni, s hamarosan azt is elérték, hogy a gyorsírást mint szabad tan-

tárgyat a középfokú tanodákban tanítsák.

2. Az 1851. december 10-én kelt Kormánylapban megjelenő helytartósági rendelet szerint műta-

nodai tantárgyak (reáltanodai tantárgyak) a következők lehettek:

1. Vallás

2. Nyelvek…

10. Rajzolás, kapcsolatban az építészettel

11

Az első általános magyar gyorsiró-egylet multja és jelene (folytatás). Gyorsirászat, Buda, 1863. 4. sz. 26. o.

12

Häpe Hugo: A gyorsirás mint tantárgy. Gyorsirászat, Buda, 1863. 8. sz. 54. o.

Page 22: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

22

11. Mintázás

12. Szépírás

13. Éneklés

14. Testgyakorlás

15. Gyorsírás

Az 1-10. pont alatt kijelölt tantárgyak kötelező tantárgyak, az éneklést és testgyakorlást, am-

ennyire csak lehetett, minden alsó- és felső-műtanodában tanították, a gyorsírást - a rendelet

szerint - ott taníthatták, ahol szükség mutatkozott, de rendszerint csak a felső műtanoda tanuló-

inak oktatták.

3. Magyarországon a reáltanodákat 1852-ben kezdték rendezni, s – német mintára - a tantervükbe

a gyorsírás is bekerült.

4. A közoktatásügyi minisztérium 1854-ben a gyorsírás tanítására kijelölt tankönyvről is rendelke-

zett, ez a “Lehrbuch der deutschen Stenographie nach Gabelsberger. 2. Auflage. Wien, 1853.”

5. Néhány év alatt a gyorsírás tanítása annyira elterjedt, hogy a tanítók megvizsgálásáról és alkal-

mazásáról is gondoskodni kellett. E célból az oktatásügyi minisztérium 1860-ban a következő

szabályzatot bocsátotta ki, amelyet az akkor fennállott budai cs. kir. helytartósági osztály 1860.

május 30-án megküldött a középtanodáknak. E miniszteri rendelet értelmében minden gyors-

írástanító köteles volt vizsgát tenni. – E szabályzat kibocsátásakor a magyar középtanodai taná-

rok német nyelven vizsgáztak Bécsben.

„A vizsgálandók ne birjanak lényegileg csekélyebb általános képzettséggel, mint milyen az, mely

a gymnasiumok és reáltanodák tanárjelöltjeitől igényeltetik; tehát vagy valamely közptanodát

teljesen bevégzettek, vagy oly más tanítást nyertek légyen, mely azzal, minőt a közptanoda nyújt,

egyenlő magasságon áll; a német nyelvet alaposan ismerjék és jártassággal beszéljék s irják;

végre a latin és franczia nyelvet, vagy legalább egyiket a kettő közől birják.”13

A szabályzat értelmében:

- Gyorsírástanárként csak azokat a tanárokat lehetett alkalmazni, akik ilyen irányú képessé-

güket bizonyították.

- A képesítést vizsgálóbizottság előtt lehetett megszerezni (a vizsgabizottság állt: egy kor-

mánybiztosból, elnökből és szakvizsgáló(k)ból.

- A vizsgálat német nyelven, Gabelsberger rendszere alapján történt.

- A vizsgálat megkezdését írásban kellett kérni, csatolva az általános képzettség igazolásáról

szóló bizonyitvány(oka)t.

- A gyorsírástanári képzettségre jelentkezés feltétele: középiskola (vagy vele egyenértékű

végzettség); a német nyelv (szóbeli és írásbeli) ismerete; valamint a latin és/vagy francia

nyelv ismerete

- A vizsgálat írásbeli és szóbeli részből állt, melynek során elméleti és gyakorlati képessége-

ket mértek – a gyakorlati képesség a gyorsírás gyakorlatát jelentette.

- A vizsgálat eredményéről a vizsgabizottság bizonyítványt állított ki, amely határozottan ki-

jelentette, hogy az illető a gyorsírás tanítására képesítést szerzett.

- Az elégtelen képesség miatt visszautasítottak csak egy év múlva ismételhették meg a vizs-

gálatot.

- A vizsga ügyiratait a tanhatósághoz jegyzőkönyvben kellett felterjeszteni.

- A vizsgadíjat öt o. é. forintban állapították meg.

13

A gyorsirás tanítására vonatkozó kormányi rendeletek. Ideiglenes szabályzat a gyorsirásróli vizsgálat végett (részlet).

Gyorsirászat, Buda, 1863. 11. sz. 73. o.

Page 23: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

23

6. 1863-ban a m. kir. helytartótanács szintén rendeletben szabályozta a tanulók érdemjegyeire vo-

natkozó eljárásokat. Külön értékelték az erkölcsi viseletet, a figyelmet, a szorgalmat, valamint

az egyes tanulmányokban tanúsított előmenetelt. E rendelet a gyorsírás mint nem kötelező tan-

tárgy osztályozására is kiterjedt.

Kitűnő, jeles = eminens

Jó, elégséges = elsőrendű

Elégtelen = másodrendű

Rossz = harmadrendű

A gyorsírás értékét tehát 1852-ben az akkor fennállott cs. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszté-

rium elismerte azáltal, hogy hozzájárult a gyorsírás középiskolai – egyelőre még szabad tantárgyként

történő – tanításához, s hogy tanításához kötelező tankönyvet ajánlott, továbbá szabályozta a gyorsírás-

tanítókat vizsgáló bizottság felállítását. A gyorsírás terjedéséhez képest azonban ezek a lehetőségek

már nem voltak elegendőek, mert a tanulók többnyire elhanyagolták azokat a tantárgyakat, amelyek

nem kötelezőek, s az iskolák igazgatói között is akadtak, akik kétségbe vonták a gyorsírás gyakorlati

hasznát. Szükségesnek látták tehát szorgalmazni, hogy a gyorsírást kötelező tantárgyként vegyék fel a

középiskolák tantervébe.

„A gyorsírásnak a kötelezett tantárgyak körébe leendő fölvétele által oly nemzedék neveltetnék

föl, melynek hatalmában lenne, az élet minden viszonyaiban oly irást használni, mely, minthogy az

irásügyletre fordított időt nyolczszorta rövidíti, az ember tevékenységét is rendkivül emelni megengedi.

Ezen tantárgy kötelezett tanítása által az is kivihetővé lenne, hogy a törvényszéki végtárgyalások jegy-

zőkönyvei, midőn az állampolgár becsülete és szabadság forog kérdésben, gyorsiratilag vétessenek

föl… Hogy pedig ezen most még minden következményében alig méltányolható czél elérethessék, min-

denekelőtt szükséges, hogy a középtanodákban, hol a hivatalnokok első képeztetésöket nyerik, a

gyorsirás kötelezetté legyen…a tiszteletteljesen alulirt egyletek bátorkodnak reményleni, hogy a magas

képviselő-ház ezen a gyorsirásnak a középtanodák felsőbb osztályaiban kötelezett tantárgygyá tételét

illető kérelmet kegyesen és részletes méltánylással fogadandja, és azt határozat által a magas cs. Kir.

államkormánynak leglehetőbb figyelembe-vételre ajánlandja.14

Magyarországon a legelső adat a gyorsírás kötelező tanítására vonatkozóan a Székesfehérvári vá-

rosi alreáltanoda 1859-60. tanév végén közzétett Évkönyvében található. Az Évkönyv szerint a 3. osz-

tályban a gyorsírást kötelező tantárgyként tanították.

1867. október 8-án Eötvös József miniszter olyan rendeletet adott ki, melyben „a gyorsírás az V-ik

s jövőre a VI. osztályra nézve is szabad tantárgy (gimnáziumokban).” Eötvös Józsefnek a gyorsírás

megszilárdítását célzó intézkedése országszerte élénk visszhangot keltett, annál is inkább, mert Eöt-

vösről köztudomású volt, hogy ismerte a gyorsírás hasznát (maga mellett is foglalkozatott gyorsírót).

Magyar gyorsíróélet a századfordulón

A XIX. század második felében úgy tűnt, a magyarországi gyorsírás térhódítása szinte megállít-

hatatlan. Az 1860-as évek második felétől bekövetkező politikai, gazdasági és társadalmi változások

magukkal hozták, hogy az országgyűlés szűk légköréből kilépjen a gyorsírás, és a fejlettebb külföldhöz

hasonlóan„idő- és térkímélő ügyleti és levelezési irásul használtathassék”.15

A pezsgő gyorsíróélet azonban a századfordulóra több kérdést is fölvetett:

- Mi a haszna a gyorsírásnak?

- Szabad vagy kötelező tantárgy legyen-e? 14

A birodalombeli gyorsiró-egyletek kérvénye. Gyorsirászat, Buda, 1863. 14. sz. 117. o. 15

Rövid előadás a gyorsirásról. Markovitstól. Gyorsirászat. Közlöny a magyar gyorsírás terjesztésére. Buda, 1863.

Page 24: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

24

- Milyen gyorsírásrendszert tanítsanak az iskolákban?

- Hogyan lehet a gyorsírást eredményesen oktatni?

- Az oktatásnak milyen egyéb feltételei vannak?

1. Az első kérdésre igyekeztek megcáfolhatatlan érveket felhozni: az élet, a gyakorlat igazolja

hasznosságát. A gyorsírás azonban „nemcsak gyakorlati szempontból, mint a jövő írása bir

nagy jelentőséggel, hanem egyuttal mint az elme fegyelmezettségét, a gyors felfogást és a sza-

batosság iránti érzéket fejlesztő és végeredményében a szellemi túlterheltetésen is segíteni hi-

vatott tantárgynak pedagógiai jelentősége is van.”16

2. A gyorsírás kötelező tantárgy szerinti tanítását a bécsi gyorsíróegylet szorgalmazta, a magyar

gyorsírászat egyelőre még megelégedett a gyorsírás szabad tantárgyként történő tanításával is.

Az 1870. évi országgyűlésen Lindner Gusztáv országgyűlési képviselő határozati javaslatot

nyújtott be aziránt, hogy a gyorsírást Magyarország azon főgimnáziumaiban és reáltanodáiban

fakultatív tantárgyként bevezessék, s e célra 30.000 forintot megajánljanak, ahol erre igény

mutatkozik. 1883-ig azonban a gyorsírás iskolai tanításának ügyét egységesen nem szabályoz-

ták; különféle formákban, óraszámban, különböző ideig tanították (gimnáziumban, reáltano-

dákban, női kereskedelmi tanfolyamokon vagy a felső kereskedelmi iskolákban).

3. A tanítandó gyorsírásrendszerre vonatkozóan rendszerismeretektől függően eltérő a válasz.

Ami megkerülhetetlen volt, hogy a magyar nyelvi sajátosságokhoz jobban igazodó, a magyar

nyelvi törvényszerűségekre jobban épülő gyorsírásrendszerre van szükség. E törekvés eredmé-

nyeképpen született meg tulajdonképpen 1863-ban két német nyelvű gyorsírás magyar nyelvű

áttétele is. Gabelsberger német gyorsírásrendszerét Markovits Iván, Stolze rendszerét pedig

Fenyvesi Adolf ültette át magyar nyelvre. E két gyorsírásrendszer több mint fél évszázadon át

óriási harcot folytattak a mindent kizáró érvényesülésért. A rendszeri versengésbe 1877-ben

beszállt egy újabb, Nagy Sándor gyorsírása és egyéb rendszerek is. E rendszeri küzdelmek

egyetlen előnye, hogy megérlelték a gyorsíráselmélet tudományát, amely a gyorsírás lényegi

elemeit és gyakorlati megvalósíthatóságát vizsgálta. A rendszerek küzdelme vetette fel az írás-

egység gondolatát, amely 1927-ben, az Egységes magyar gyorsírásrendszer megszületésével

valósult meg.

4. Az oktatáshoz kapcsolódó módszertani kérdéskör a század közepén még meglehetősen gye-

rekcipőben járt, de az eredményes tanítás már kezdetben fölvetett bizonyos tanítás-

módszertani kérdéseket is. „A ’gyakorlatok’ tulnyomólag az o l v a s á s r a szánvák, melyre fő-

kép a magánoktatásnál nagy súlyt fektetünk. A ’példák’ és a gyakorlatok közől némelyek vi-

gyázatos u t á n i r á s -ra is felhasználandók. Sőt tanácsos, némelyeket a közönséges irásba is

fordítani és ebből aztán vissza a gyorsirásba áttenni és az eredeti szerént kijavítani. Az oktatás

ideje alatt csupán a h e l y e s é s s z é p , nem pedig a sebes irásra kell figyelnünk, minthogy

itt azon elv áll: ’a szép irástól jutunk el a sebes iráshoz, nem pedig megfordítva’. Minthogy ta-

nításmódunk szerént már az első tanórákban megismerkedik a tanuló a n y e l v g y a k r a n

e l ő f o r d u l ó s z a v a i n a k elég szóképe és rövidítésével, fel is használhatja azokat csakha-

mar a fogalmazatokban, jegyzékekben, naplókban és más a magán használatra szánt iromá-

nyokban. Ez neki tetemes előnyt fog szolgáltatni, és ezáltal lassankint a gyorsirás használásá-

hoz is szokik. Ismeretlen irásmódok alkalmazása azonban nem ajánlható…”17

– javasolja

Markovits Iván (1863).

16

Fabro Henrik: A gyorsírási oktatás általános érdekei. Az első nemzetközi Gabelsberger-gyorsíró-kongresszus Budapes-

ten, 1896. szeptember 26-29-én megtartott előadása, amely megjelent a Gyorsirászati lapok 1896-98. évfolyamának pót-

lásaként. Budapest, 1901. 35. o. 17

Markovits Iván: Néhány szó a gyorsirásunk oktatásánál való eljárásról. Gyorsirászat, Magyar gyorsirástan Gabelsberger

rendszer szerént Markovitstól, Budapest, 1863. 1. sz. 1. o.

Page 25: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

25

A későbbiekben szaklapok, tankönyvek, olvasókönyvek, módszertani ajánlások egész sorával

igyekeztek a gyorsírás tanításában/tanulásában a tanárok, tanítók segítségére lenni. “A gyors-

írás-tanítási módszernek nem szabad kis jelentőséget tulajdonítanunk – mondja Bárdos György

-, hiszen a módszertől függ elsősorban az, hogy a gyorsíró tanuló milyen könnyen sajátítja el a

gyorsírást. A gyorsírás tanításával foglalkozóknak olyan irányelveket és szempontokat kell kö-

vetni a tanításban, melyek legjobban megfelelnek a követelményeknek és melyek legegyszerűb-

bé teszik azt az utat, melyen járva a gyorsírás elsajátítható.”18

(Gyorsírási Szemle, 1907/-1-2.

Sz. 50.o.)

5. A gyorsírás tanításához megfelelő képesítésű szaktanárokra is szükség volt. A gyorsírástanító-

kat vizsgáló bizottság előbb Bécsben működött. A gyorsírás tanításában azonban akkor állott

elő jelentékeny fordulat, amikor Fenyvessy kezdeményezésére 1871-ben Eötvös József kul-

tuszminiszter elrendelte a magyar Gyorsírás-tanítókat Vizsgáló Országos Bizottság felállítását

Budapesten (nők részére csak 1893-tól állítottak ki ilyen okleveleket), melynek folytán képesí-

tett tanárok taníthatták a gyorsírást – Gabelsberger-Markovits vagy Stolze-Fenyvesi rendszere

szerint - leginkább a középiskolákban, gyorsírási tanfolyamokon és gyorsírási körökben. Ko-

rabeli adatok szerint „1872-ben 61 helyen, 82 tanfolyamon élénken folyt a gyorsírástanítás. A

gyorsírástanári képzés is fejlődött. az 1872. év végéig 18 Gabelsberger-Markovits és 6 Stolze-

Fenyvessy rendszert követő gyorsíró nyert tanári képesítést.”19

A harmadik iskolai tanításra

engedélyezett rendszer Nagy Sándor gyorsírása volt (1877-ben alakult, s 1898-tól kapta a taní-

tásra az engedélyt).

Eötvös József a tanárképzésben is élenjárt, hiszen a budapesti tudomány-egyetemen a gyors-

írás tárgy számára magántanítói tanszéket állított fel, s ezzel a gyorsírásnak mint kulturális té-

nyezőnek polgárjogot adott hazánkban.

A gyorsírástanítók állami díjazása azonban még sokáig nem történt meg, s ezt a gyorsírás ter-

jedésének akadályaként látták. Az oktatókat eleinte a diákoktól beszedett tandíjakból fizették.

1883-ban rendelték el, hogy a többi tantárgyat tanító tanárhoz hasonlóan éves fizetésben ré-

szesítsék őket.

6. Mivel a gazdasági életben, közhivatalokban egyre nagyobb igényként jelentkezett a gyorsírás,

az egyre szaporodó gyorsíróegyletek, körök, asztaltársaságok felolvasó üléseket szerveztek,

tanfolyamokat indítottak az ország egész területén, hogy kellő számú gyakorló gyorsírót ké-

pezhessenek (külön-külön pl. orvostan-, állatorvostan-, műegyetemi hallgatók, matematika és

fizika szakos hallgatók, vegyészek stb. számára); versenyeket rendeztek (a legelső írásversenyt

1869. május 9-én tartották).

A gyorsírási tanfolyamok, valamint a versenyírások azért figyelemreméltóak, mert ezek sorá-

ból kerültek ki azok a gyakorló gyorsírók, akik a sajtóban, ügyvédi, üzleti irodákban, taninté-

zetekben, kongresszusokon, vándorgyűléseken, értekezleteken gyorsírással jegyezték a beszé-

deket, intézték az üzleti és állami hivatalokban a kereskedelmi levelezést, s ezek sorából kerül-

tek ki az országgyűlési gyorsírók is. A tanfolyamok igen gyakran valamely iskola, kollégium

vagy akadémia mellett szerveződtek egy-egy lelkes tanár vezetésével. Eötvös József, majd

Wlassics Gyula Vallás és Közoktatásügyi miniszter nemcsak Magyarorzság iskolaügyeit ápol-

ták nagy gonddal és körültekintéssel, de a gyorsírás ügyét is felkarolták, bár a gyorsírás – első-

sorban a kereskedelmi iskolák tantervében – mindenütt rendkívüli tantárgy volt.

18

Bárdos György: A gyorsírás tanítás módszerének irányáról. Gyorsírási Szemle, 1906. IV. évf. 4. sz. 50. o. 19

Kozma Bernát: A gyorsírástanítás fejlődésének története. Az egységes magyar gyorsírás könyvtára, 117. sz., Budapest,

1936.

Page 26: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

26

Szaklapok, folyóiratok (l. pl Gyorsirászati Lapok, Gyorsírási Szemle, Fővárosi Gyorsíró, Sze-

gedi Gyorsíró, Soproni Gyorsíró, Magyar Gyorsíró, Népszerű Gyorsíró, Az Írás stb.) és gyors-

írási olvasókönyvek jelentek meg, elsősorban a gyorsírástanárok magánpraxisának eredmé-

nyeként.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy a korabeli folyóiratok külön kitérnek a nők gyorsírásta-

nulására. „Azért a nőkhöz fordulok felszóllalásommal, hogy tanulják e szép művészetet; s ha

nem is akarom azon vérmes reménynyel kecsegtetni őket, hogy annak azonnal anyagi hasznát

veendik – bár elébb utóbb ez is be fog következni – mindazonáltal sok élvezetes órát fognak

neki köszönhetni. Tanulják s terjeszszék tehát szép hölgyeim a gyorsirás szép művészetét, tanít-

sák, mint anyák, vagy taníttassák reá kedves gyermekeiket is, mert eljövend még azon idő,

melyben annak nem csak gyönyörét élvezendik, hanem nagy hasznát is veendik!”20

Mintegy

harminc évvel később pedig azt olvashatjuk, hogy „A gyorsirás terjesztése végett a nők

gyorsirási képesitésének eszméje is fényesen bevált. Alig van már a fővárosban felsőbb leány-

iskola, hol ez idő szerint rendszerünket nem tanitanák…A nőknél a gyorsirási készültség anya-

gi tekintetben is czélra vezető, mert a női gyorsirókat mindenütt szivesen alkalmazzák és jól

dijazzák.”21

A XIX-XX. századforduló magyar gyorsíróéletének problémáit jól jellemzi az 1896-ban meg-

szervezett I. Magyar Országos Gyorsírókongresszus, valamint az ott felvetett kérdéskörök:

- Állami gyorsírói intézet létesítése, amelynek tagjait az állam díjazza és amely intézet vezető-

ségének egyedüli feladat legyen a gyorsírás propagálását az állam fennhatósága alatt irányíta-

ni.

- Egyetemi gyorsírási tanszék felállítása, egyúttal minden egyetemi hallgatóra nézve, vagy leg-

alább a jogi és bölcsészeti hallgatókra nézve ki kell mondani, hogy legalább egy szemeszteren

át kötelező a gyorsírás hallgatása.

- A gyorsírás tanszék felállítása kettős célt szolgálna: a gyorsírástanítói vizsgára való előkészítést

és a gyorsírástudomány ágainak ismertetését; mert a gyorsírás aránylag lassú terjedésének leg-

főbb oka az, hogy tanintézetek nagy részében még mindig hiányoznak vagy a kellő tudású

vagy a kellő lelkesedésű tanerők.

- A gyorsírás tantárgy kötelezővé tétele a középiskolákban.

- Legnagyobb szükség van szakképzett gyorsírókra (pl. a büntető és polgári peres tárgyalásokon,

fogalmazói szakokban, a közigazgatásban, az ipar és a kereskedelmi irodákban stb.), aminek

akadálya lehet többek között: az egységes gyorsírás hiánya.

20

Gászner Lajos: A nők és a gyorsirás. Gyorsirászat, Budapest, 1863. 9. sz. 61. o. 21

Bódogh János: Az év végén. Gyorsirászati Lapok, Budapest, 1893-94. XXXII. Évf. 3-4. sz. 33. o.

Page 27: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

27

Történeti adalékok a gépírás oktatásához

Az első hiteles adatot a kézzel való írásnak mechanikai írással való pótlásáról 1714 -ből is-

merjük, amikor Henry Mill Angliában ilyen jellegű készülékére szabadalmat kért. Ezután többen

kísérleteztek, de amíg megszületett a mai korszerű írógép elődje, nagyon sok változaton ment át.

A korszerű írógép feltalálójának Peter Mitterhofert, egy tiroli ács és asztalosmestert tekintjük,

aki fából készítette el az első írógépmodelljét. Az akkori szakértők elismerték ugyan a mechani-

kus írás elméletét, de kétségbevonták gyakorlati használhatóságát, s a gép iránt azonban semm i-

féle ipari érdeklődés nem mutatkozott. Nem úgy az amerikaiak, akik rövid idő alatt megterem-

tették az írógépipart.

1896-ból van adatunk arra vonatkozóan, hogy Magyarországon az írógépet - a gyorsíró vi-

lág kezdeményezésére - nagy érdeklődés mellett Nagyváradon bemutatták, s az érdeklődőknek

arról is volt tudomása, hogy néhány alispáni és ügyvédi irodában, valamint kereskedő cégeknél

már használnak írógépeket. „Legújabban pedig… a női kereskedelmi tanfolyamon a gépirás az

összes növendékeknek külön dij nélkül tanitandó tantárgyként vezettetett be s e célból egy irógép

már be is szereztetett. Ezen kívűl a nagyváradi gyorsiró egyesület tagjai részére Sonnenfeld

Adolf papirkereskedő felajánlotta a raktárán levő irógépeket tanulásra és gyakorlásra. Ugya n-

csak ő gondoskodik arról is, hogy azok, a kik az irógép kezelést kellően elsajátitják, ily minősé g-

ben alkalmazást is kapjanak. Örömmel konstatálhatjuk tehát, hogy egyesületünk kezdeményezése

már eddig is sikert eredményezett. Gyorsirás és irógép az időmegtakaritás terén karöltve járnak

egymással; gyorsirással 5-6-szorta sebesebben lehet irni, mint közönséges irással; irógéppel

pedig körülbelül kétszerte gyorsabban és hasonlithatatlanul szebben. Az az iroda tehát, mely oly

gyorsirót alkalmaz, a ki nemcsak az élőbeszéd gyorsaságával tudja papirra vetni a diktátumot,

de azt a közönséges irásnál sokkal hamarabb – az irógépen – le is tisztázhatja, az idő

megtakaritás és munka megrövidités modern versenyében igen sokat érhet el. A mi célunk az

volt, hogy egyesületünk tagjai a gyorsirásban nyerendő gyakorlattal egyidejüleg az irógépek

kezelésében is jártasságra tegyenek szert és csak megelégedésünkre szolgál, ha azt látjuk, hogy

akciónk a gyakorlati életben beválik és napról-napra szaporodik azok száma, a kik irógépeket

vezetnek be.” - számol be a szenzációs eseményről az egyik korabeli szaklap. 22

A gyorsírásnak minden életpályán, a köznapi élet minden ágában való hasznosságát és el-

terjedtségét nem kellett bizonygatni, de akik biztos egzisztenciát akartak maguknak teremteni,

egyre inkább ajánlották a gyorsírás mellett a gépírásnak szakszerű és lehetőleg tökéletes elsaját í-

tását is. Ennek ellenére az írógép használatát sokan nem fogadták nagy lelkesedéssel. Az írógé-

pet mindjárt a gyorsírás konkurenciájaként kezelték, akárcsak a technika másik csodáját, a

„parlograf”-nak nevezett szerkezetet (l. magnetofon elődje), melyről azt állították, hogy rövid

idő múlva teljesen kiszorítja a gyorsírókat és fölöslegessé teszi őket a kereskedelmi és gyakorlati

életben. Mindkettőről az volt a vélemény, hogy a gyakorlatban nem válik be, „először azért

nem, mert költséges, másodszor és főképpen pedig azért nem, mert az értelmes, gondolkodó em-

bert a gép soha nem pótolhatja.”23

Az írógépek használata azonban mind jobban és jobban elterjedt. „Nemcsak a hivatalokban

és nagyobb irodákban találhatjuk fel, de már a kisebb irodákban, sőt magánosoknál is meghon o-

sul ez a nagy gyakorlati értékkel bíró lángeszű találmány”24

- olvashatjuk egy 1900-ból szárma-

zó kiadványban.

22

Az irógép. Gyorsírók Lapja, szaklap a Stolze-Fenyvessy rendszer szerint. Nagyvárad, 1897. VII/8. 41. o. 23

Erdélyi Imre: A Parlograf. Gyorsírási Szemle. Budapest, 1911. VII/5-7. 59. o. 24

Az Országos Női Gyorsíró-egyesület Gyorsírási és Gépírási Szakiskoláját bemutató kiadvány. Az intézet vezetője:

Kaiser Gizella. Budapest, 1900.

Page 28: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

28

„A milyen hihetetlen gyorsasággal terjednek az írógépek, ezzel, a hatalmas arányú elterj e-

déssel ellentétben, napról-napra jobban érezzük szükségét a jól iskolázott gépíróknak… a kikép-

zés egyrészt többnyire igen felületes, rendszertelen, primitiv volt; sőt gyakran egészen hiányzott,

másrészt a gépírást az egyes iskolákban csak egy-féle rendszerű gépeken tanítják s így az ily hi-

ányosan kiképzett egyén el is nyer állást, s az irodában egy más rendszerű gépet használnak,

mint amilyenen hiányos kiképzését nyerte, úgy nemcsak hogy jól irni nem fog tudni, de sok ese t-

ben a papírost a gépbe húzni is képtelen lesz.”25

A gépírás tanításának kiforrott módszeréről sokáig nem lehetett beszélni. A gépíróiskolák

az írógépkereskedők kezében voltak, akik azt többnyire olyan egyénekre bízták, akik semmiféle

pedagógiai képzettségben sem részesültek. Az egész tanítás rendszerint csak abból állt, hogy a

tanulónak megmutatták a papíros betevését és a sorváltást, azután azt mondták: ’Tessék! Írjon!’

Haladásszámba ment, ha hozzátették: „A jobboldali billentyűket jobb, a baloldaliakat bal kézzel

üsse le!” .26

Hazánkban a nyilvános iskolák közül először az egyéves női kereskedelmi tanfolyamok ka-

rolták fel a gépírást, de még ezek az iskolák is – bár céljuk a gépírónőképzés volt – hosszú ideig

csak mint fakultatív tárgyat tanították. Évek során azonban a gépírás jelentősége a közgazdasági

életben folyton emelkedett, a gépírás egyre újabb területeket hódított meg. Így kezdték az élet

követelményeivel számoló felső kereskedelmi iskolák is elsőként tanítani az erre önként jelen t-

kező tanulóknak a gépírást és végre – bár egyelőre még csak fakultatív tárgyként – bekerült a

felső kereskedelmi iskolák tantervébe is.

A kezdeti idegenkedés ellenére az írógépek használata viszonylag rövid idő alatt erőtelje-

sen terjedt, ámbár a gépírástudás önmagában nem jelenthetett biztos megélhetést.

Kezdetben a gépírókat kétféleképpen alkalmazták: leíróként, amikor másolt vagy diktálás

után írt, illetőleg gyorsíró-gépíróként, leggyakrabban kereskedelmi irodában, ahol a teljes leve-

lezést intézte. Az írógép használatát, a gépírás alkalmazását elsősorban a nők kereseti forrás á-

nak, a nők munkába állásának lehetőségeként kezelték. Ezért volt fontos, hogy az írógép megis-

merése mellett – különösen a gépírásképző női iskolákban – szorgalmazták a gyorsírás elsajátítá-

sát, a levelezésben való jártasság megszerzését, a jó helyesírást, legalább egy idegen nyelv elsa-

játítását, valamint az irodákban alkalmazott egyéb eszközök és felszerelések kezelésének megt a-

nítását is (pl. lyukasztógép, fűzőgép, sorszámozó, számológép, beszélőgépek – magnetofon ősei

-, levélbélyeg-felragasztó készülék, irodai tűpárna, ujjvédő a gépíróknak, a sokszorosítás eszkö-

zei, a különböző gyűjtő- és nyilvántartó rendszerek stb.) .

A gépírást tanító tanfolyamok vezetői arra is felhívták a növendékek figyelmét, hogy „ cél-

irányos, ha az állást kereső tájékozva van arról, hogy mikor állást vállal, keveset szabad beszél-

ni és esetleges óhaját röviden kell előadni. Nem szabad tudás dolgában nagyon szerénynek lenni,

de nem szabad mindent elvállalni, akár tudja, akár nem. Mondja meg néhány szóval, hogy mit

tud, mondja meg a korát és az eddigi gyakorlatát… A bemutatkozás alkalmával öltözködjék a

jelentkező egyszerüen, mert a jó megjelenés már fél siker. Bizonyitványait mindig vigye magával.

A jelentkezőnek el kell készülve lennie arra, hogy tudásáról tanuságot is kell tennie…Helyes még

az is, ha ajánlatot vagy névjegyet visz magával az illető, hogy feledékenységből czimének meg-

adása el ne maradjon, mert ily esetben, ha megfelelt is a sok jelentkező közül, az illető főnök

értesiteni nem tudja. Felvétel esetén tisztán és világosan állapodjanak meg a munkabeosztásban,

25

Az Országos Női Gyorsíró-egyesület Gyorsírási és Gépírási Szakiskoláját bemutató kiadvány. Az intézet vezetője:

Kaiser Gizella. Budapest, 1900. 26

Székely László: Gépírás. Budapest, 1916. 1. o.

Page 29: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

29

munkaidőben, a felmondás idejében és a fizetésben, mert csak az lehet kiváló hivatalnok, aki k ö-

telességét pontosan tudja s azt szigoruan meg is tartja… Még csupán arra óhajtom figyelmezte t-

ni a kezdő irodai alkalmazottat, hogy soha felületes munkát ne irjon, eleinte, míg munkájba be-

léjön, inkább toldja meg hivatalos óráját, - ez kárára soha sem lesz, - de ne hamarkodja el a

munkát.” 27

Mit is lehetne ehhez még hozzá tenni? Ma úgy hívjuk e megszívlelendő jó tanácsokat - di-

vatos kifejezéssel élve -, hogy „álláskeresési technikák”. S amint látjuk, a jó tanító akkor sem

ragadt le szűk szakterülete mellett, hanem felkészítette tanítványait a munkába állás körülménye-

ire, illetőleg a munka világának megismerésére.

Mire az írógép alkalmazása elterjedt, egyrészt gyakorlatilag kialakult a gépírás elsajátításá-

nak módszertana is, amely a még ma is a leghatékonyabb írástechnikának tartott „tízujjas vak-

írás” módszerét jelentette, másrészt pedig körvonalazódott az iroda, illetőleg az irodában folyó

munka összetett világa is.

A gépírás kötelező iskolai tanítása azonban még napirendre sem került, mint ahogyan a

gépírástanárok képzésének ügye sem. A gépírás és a hozzá kapcsolódó ügyviteli tevéken ységek

tanítása többnyire magániskolákban, különböző tanfolyamok keretében folyt. Így minden iskola

maga határozta meg a tanítás óraszámát, módját, tandíját, s tetszés szerint alkalmazott pedagógu-

sokat.

27

Kaiser Gizella: A gépirás tankönyve. Budapest, 1908. 63. o.

Page 30: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

30

Az ügyviteli szakképzés megalapozása

A gyorsírás és gépírás tanításához kapcsolódó 1927. évi rendeletek

A gyorsírás és gépírás oktatása, módszertana és pedagógusképzése terén számottevő lépés

1927-ben történt, amikor is az akkori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno, valamint dr. Traeger

Ernő miniszterelnökségi miniszteri tanácsos, a gyorsírási ügyek kormánybiztosának hathatós

közreműködésével - több gyorsírási rendszer egyesítése révén - megszületett az egységes magyar

gyorsírás (EMGY). Ez a tény nemcsak a gyorsírási rendszerek küzdelmeitől viharos korszakot

zárta le, de megteremtette az átgondolt, irányítható, szakmailag megalapozott szakképzés lehető-

ségét is, mely szerint „Az egységes magyar gyorsírás életbeléptetésétől kezdve mindazokban az

iskolákban, ahol gyorsírástanítás folyik, az egységes magyar gyorsírást kell tanítani.”28

Az egységes magyar gyorsírás bevezetéséhez további rendeletek is kapcsolódtak, amelyek

meghatározták a magyar gyorsírás szerveit (kormánybiztos; Gyorsírás-, Szépírás- és gépírástaní-

tókat Vizsgáló országos Bizottság; Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság;

Gyakorló Gyorsírókat Képesítő Vizsgáló Bizottság; Országgyűlési Gyorsiroda), szabályozták az

irodai gyorsírók és gépírók képesítését, a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanár képesítési köve-

telményeit, a képesítő vizsga anyagát stb. A Minisztertanács 1929 decemberében hozott határo-

zata értelmében a gyorsírás tanítását mint rendes tárgyat kötelezővé kell tenni, s csak egyetlen

rendszer, az Egységes magyar gyorsírás tanítható, továbbá a felsőkereskedelmi iskolákban, ahol

a gyorsírás már kötelező tárgy, a heti óraszám emeléséről rendelkeztek. E határozat végrehatását

Klebelsberg Kuno 1930. novemberében rendelte el, mely szerint az alsóbb évfolyamokon eme l-

ték a gyorsírásórák számát és kötelezővé tették a gépírás tanulását is. Majd 1932 júliusában

Karafiáth Jenő kultuszminiszter elrendelte a gyorsírás kötelező középiskolai tanítását, s az

1932/33. tanévtől kezdve – néhány éven át – a középiskolai oktatásban a gyorsírás kötelező ren-

des tantárgy lett, mely döntést 1934-ben a Felsőház is szentesítette. Ebben a tekintetben Magyar-

ország megelőzte az egész világot.

A rendelkezés értelmében a felsőkereskedelmi iskolai tantervben az egységes magyar gyorsírás

az első évfolyamon heti két órával, a három felső évfolyamon heti egy-egy órával szerepelt mint köte-

lező rendes tantárgy. A gépírás heti két órában kötelezően, a szépírás pedig heti egy órában mint rend-

kívüli tárgy tanítható volt. Egyéb középiskolák IV. és V. osztályában kötelező tantárgy lett a gyorsírás

heti 2 órában.

Az egységes magyar gyorsírás megteremtésével és annak középiskolai kötelező tanításával

új feladat megvalósításának lehetősége nyílt meg: bevinni a gyorsírást a gyakorlati élet vérkeri n-

gésébe. A gyakorlati élet szempontjából ugyanis sokkal nagyobb szükség volt a teljesen megbíz-

ható irodai gyorsírók tömegeire, mint új beszédíró gyorsírókra. Ez a tömegtanítás fokozását je-

lentette, amely a gyorsírásnak a középiskolákban kötelező tantárggyá tétele nélkül aligha való-

sulhatott volna meg. „Gyorsírás alatt korábban mindenki azt a tudományt értette, amelynek

legmagasabb művészi érvényesülése az élőszó megrögzítése volt. A magyar gyorsírási élet új

vezetői a gyorsírásnak e mellett a jelentése mellett még két másik értelmét vitték bele a köztuda t-

ba. Rámutattak ugyanis arra, hogy az irodai életben a diktátumok gyorsírási felvétele és a fo-

galmazási munkának gyorsírással való ellátása a gyorsírásnak a beszédírás mellett két nagy,

önálló alkalmazásköre. Ebben az irányban a gyorsírás a közönséges írást helyettesíti és az írá s-

28

A m. kir. Vallás- és közoktatásügyi miniszter 97.404/1926. V. számú rendelete az egységes magyar gyorsírás iskolai

tanítása tárgyában. Megjelent a Hivatalos Közlöny 1927. január 15-i számában

Page 31: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

31

beli teendők ellátásában az idővel való takarékosságnak a legfontosabb segédeszköze. Hűséges

fegyvertársa a gyorsírásnak a gépírás is, amelynél a közönséges íráshoz viszonyított fokozottabb

sebességgel a nyomtatott írásnak az előnyei egyesülnek.

Irodai munkában a diktátumok átlagos sebessége percenként 120 szótag, a fogalmazásé

pedig percenként 100 szótag. A gépírás alkalmazásánál sebesség tekintetében a közönséges

íráshoz képest akkor mutatkozik már el nem hanyagolható nyereség, ha a percenkénti 80 szóta-

got eléri… Ezt a nagyjelentőségű munkát ma a középiskolák helyett a gyorsírási és gépírási

szakiskolák végzik el.”29

Általánosan elfogadott gondolat volt, hogy a gyorsírás (akár irodai, akár beszédírási fokon) és

gépírás szaktudás; s a szaktudást szakiskolákban lehet megszerezni, elsősorban a kereskedelmi szakok-

tatás keretében és a speciális gyorsírási szakiskolákban. Az 1927. évi 70.446.V. sz. rendelet értelmé-

ben gyorsíró-, szépíró- és gépíróiskolákat vagy tanfolyamokat ún. erkölcsi testületek vagy magánosok

állíthattak fel, melynek indítására a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adott engedélyt. Az enge-

dély kiadásának feltétele volt, hogy a gyorsíróiskolák az irodai gyorsírói és gépírói vizsga letételére

képezzék ki a növendékeket, továbbá, hogy „a tulajdonos, illetőleg az alkalmazott tanerők egyénisége,

képzettsége és szabályszerű képesítése, továbbá az iskolák vagy tanfolyamok berendezése és felszerelé-

se biztosítékot nyújt abban a tekintetben, hogy a tanulók erkölcsi vagy testi életének fejlődése veszé-

lyeztetve nincs, szellemi életük és hazafias érzésük pedig megfelelő művelésben részesül és kiképzésük

megfelel a követelményeknek.”30

Ez a rendelet a szakiskolákat igen komoly, magas nívójú és értékes

tanintézetekké tette.

Ugyancsak rendelet szabályozta a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítói képesítés megszer-

zésének körülményeit is. E rendelet szerint „A hazai tanintézetekben a gyorsírás, szépírás és

gépírás tanítóiként csak olyan magyar honosok alkalmazhatók, akik a Gyorsírás-, Szépírás- és

Gépírástanítókat Vizsgáló Országos Bizottság előtt az illető írásszakból sikeres vizsgát tettek. 5.

§ Gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítói képesítő vizsgálatra bocsáthatók mindazok, akik a 18.

életévüket betöltötték, legalább középiskolai, felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítvánny al

vagy elemi iskolákra képesítő tanítói oklevéllel, illetve ezeknek megfelelő értékű képzettséggel

rendelkeznek és orvosi bizonyítvánnyal igazolják, hogy nincs olyan testi hibájuk, amely őket a

tanításban gátolná….”31

A képesítéseket külön-külön is meg lehetett szerezni.

A jelölteknek szigorú gyakorlati, elméleti és pedagógiai követelményeket kellett teljesít e-

niük. Az első gyorsírástanítói vizsga az Egységes magyar gyorsírásból 1927. április 20 -án folyt

le, melynek keretében 30 tanár kapott képesítést, a régi gyorsírástanítói oklevelüket pedig 148-an

érvényesítették.32

Gyorsírás- vagy/és gépírástanító az lehetett, aki betöltötte a 18. életévét, legalább középis-

kolai, felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítvánnyal vagy elemi iskolákra képesítő tanítói

oklevéllel rendelkezett, tanítást gátló testi hibája nem volt és sikeres képesítő vizsgát tett. A

Gyorsírás-, Szépírás- és Gépírástanítókat Vizsgáló Országos Bizottság előtt letett vizsga három

részből állt: gyakorlatból, elméletből és pedagógiából.

29

Bálint Antal: Az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság működése. Az egységes magyar gyorsírás

könyvtára., 1930. 35. sz. 5-6. o. 30

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1927. évi 70.446. V. számú rendelete a gyorsíró-, szépíró- és gépíróiskolák

engedélyezése tárgyában. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Budapest, 1928. 3. sz. 22. o. 31

A m. kir. Vallás- és közoktatásügyi miniszter 26.544/1927. V. sz. rendelete a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítók

képesítése tárgyában. Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének évkönyve. Egységes magyar gyors-

írás könyvtára. Budapest, 1928. 3. sz. 17. o. 32

Az egységes magyar gyorsírás tanárai. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Az egységes magyar

gyorsírás könyvtára, Budapest, 1928. 3. sz. 12. o.

Page 32: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

32

Gyorsírásból

- gyakorlat: 5 perc 150 szótagos ismeretlen szöveg jegyzése az egységes magyar

gyorsírással, és áttétele (idő 1 óra);

- elmélet: a gyorsírás, valamint az egységes magyar gyorsírás elméletének és történe-

tének, valamint a gyorsíráshoz kapcsolódó intézmények, rendeletek ismerete.

Szépírásból

- gyakorlat: magyar és német szöveg írása elfogadhatóan csinos, a szépírás szabálya i-

nak megfelelő folyóírással, rondírással és díszírással;

- elmélet: az írás történeti fejlődése, a magyar és német folyóírós, a műszaki írás és a

modern írások elmélete.

Gépírásból

- gyakorlat: 5 perces diktálás utáni írás, kereskedelmi irat fogalmazása és leírása meg-

határozott forma szerint, valamint 5 perc 240 leütés/perc sebességű szövegmásolás

vakírással két példányban, hibajavítással);

- elmélet: az írógép története és a modern írógépek szerkezetének ismerete;

Pedagógiából: tanításmódszertan és próbatanítás.

Ezenkívül a gyors-, szép- és gépírás oktatójának járatosnak kellett lennie a kereskedelmi

alapismeretekben is, hogy a tanulók kereskedelmi tartalmú írásos munkái tárgyi szempontból ne

legyenek számára idegenek. Ismernie kellett a kereskedelmi iratokban előforduló közgazdasági

és jogi alapfogalmakat, szakkifejezéseket, a rövidítéseket, jeleket, a kereskedelmi társaságokat,

intézményeket, értékpapírok fajtáit, a kereskedelmi ügylet folyamatát, a kereskedelmi levelezési

ismereteket, valamint a könyvviteli alapfogalmakat. Ezekből írásbeli és szóbeli vizsgát kellett

tenni.

A gyorsírás és a gépírás széleskörű alkalmazása az irodákban, közhivatalokban, valamint a

képzésük szakiskolai keretek között megkövetelte a gyorsíró és gépíró cím (szakképesítés) elis-

merését. Az egységes képesítés csak úgy volt biztosítható, ha ennek megszerzése állami szerv

előtt történik. E gondolat jegyében vezették be az irodai gyorsírók és gépírók állami képesítését,

melynek fontos feladata volt, hogy a köztudatban a gyorsírói és gépírói munka különböző foko-

zatainak tiszta fogalmát megértesse és kiérlelje azt a meggyőződést, hogy ezeknek a követelm é-

nyeknek teljes mértékben eleget is tesznek, akik képesítésükről az állami bizonyítványt felmuta t-

ják. Ezért rendelték el az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság felállítá-

sát. „A bizottság előtt vizsgázhatnak mindazok, akik a gyorsírásban vagy a gépírásban való gya-

korlati tudásuk igazolására közérvényes bizonyítványt óhajtanak szerezni, különösen pedig azok,

akiknek a közhivatalokban vagy a magánirodákban való alkalmazásánál gyorsírási és gépírási

jártasságukat és gyakorlati tudásukat igazolni kell.” 33

A képesítés fokozatai a következők voltak:

1. Irodai gyorsíró lehetett az, aki 10 percen át percenként 120 szótagos sebességű diktá-

tumot leírt és közönséges írásba elfogadhatóan áttett.

2. Elsőrendő irodai gyorsíró az lehetett, aki 10 percen át percenként 150 szótagtól 200

szótagig terjedő, fokozódó sebességű diktátumot – melyből legalább 2 perc 200 szóta-

gos – leírt és elfogadhatóan áttett.

3. Irodai gépíró lehetett, aki 10 percen át percenként 80 szótagos sebességű diktátumot

írógépen elfogadhatóan leírt és 200 szótag terjedelmű szöveget 5 percen belül írógéppel

elfogadhatóan lemásolt.

33

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 23.993/1927. V. számú rendelet az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat

Vizsgáló Országos Bizottság tárgyában. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Az egységes magyar

gyorsírás könyvtára, Budapest, 1928. 3. sz. 21. o.

Page 33: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

33

4. Elsőrendű irodai gépíró pedig az lehetett, aki 10 percen át percenként 120 szótagos se-

bességű diktátumot írógépen elfogadhatóan leírt.

A képesítést gyorsírásból és gépírásból meg lehetett szerezni külön-külön is, sőt lehetőség

volt idegen nyelvű gyorsíró és gépíró vizsga letételére is.

Az egységes magyar gyorsírás életbeléptetéséhez kapcsolódó 1927. évi rendelkezések sora mu-

tatja, hogy a XX. század elején az addig döntően gyorsírási alapú leíró jellegű irodai, ügyviteli munka

kiegészült a gépírással és kereskedelmi levelezéssel – amelynek azonban évszázados hagyományai

vannak (l. fentebb a magyar nyelvű írásbeliség kialakulását). A rendeletek - bár azokat többször is mó-

dosították - évtizedekre megalapozták és kijelölték a szakma útját, s vele együtt a szakképzés (a szak-

mai tantárgyak iskolai tanításának lehetőségét és feltételeit, a szakmai tantárgyak alapvető tartalmát,

tanításmódszertanát), valamint a pedagógusképzés körülményeit is.

Napjaink ügyviteli szakképzésének előzményei

1945-ben egy viszonylag kialakult, gazdag hagyományokkal rendelkező, jól szervezett szakta-

nárképzést örököltünk. A háború utáni években az első feladat e képzési rendszer működésének újra-

indítása, a folyamatosság biztosítása volt. Ezt szolgálta a szaktanárvizsgáló bizottságok újjáalakítása is.

A szaktanárképzés fő funkciója továbbra is a szakmai középiskolák tanárutánpótlásának a biz-

tosítása volt. A középfokú intézmények az útkeresés, a - sokszor kapkodó, megalapozatlan - át- és

újjászervezés idejét élték, miközben az ellátandó szaktárgyak és szakórák száma egyre nőtt, új tantár-

gyak alakultak, a régiek tartalma is megváltozott, s az intézmények irányításán sok tárca osztozott. A

közgazdász szaktanárképzésnek például ilyen körülmények között kellett kielégítenie pl. az üzemgaz-

dasági ismeretek és irodai gyakorlatok, a közgazdaság- és társadalomtan, a szövetkezeti, a jogi ismere-

tek, a kereskedelmi számtan, az üzletismeret és levelezés, a könyvvitel, az irodai gyakorlat, a gyors- és

gépírás, az áruismeret, a kereskedelmi ismeretek, a kereskedelmi levelezés, sőt részben a vegytan, a

földrajz, a természettan szaktanárai iránti keresletet.

Nem csoda, hogy ebben a helyzetben a szaktanárképzés 1943 óta érvényben lévő rendszere is

egyre több nehézséggel küzdött. A közgazdász szaktanárképzés történetében mérföldkő volt az önálló

Közgazdaságtudományi Egyetem megalakulása, ezzel ugyanis a gazdasági szaktanárképzés számára is

új, kedvezőbb lehetőségek, perspektívák nyíltak. Az új egyetemi képzésre azonban rányomta bélyegét

a következő években végrehajtott középiskolai tanárképzés reformja, a közgazdaság-kereskedelmi

középiskolák sorozatos átszervezése és az - 1953-ban Marx Károlyról elnevezett - egyetem szervezeti

struktúrája, melynek részben következményeként rövid időre beszüntették a közgazdász szaktanárkép-

zést. Újraindítására az ötvenes évek végén került sor. Azonban sem a korábbi, sem ebben a képzési

rendszerben nem kapott helyet – kivéve az 1952/53. tanévben indított egyetlen évfolyamot - a gyors-

és gépírás szakos tanárképzés.

Az éppen csak elindult képzés azonban rövidesen szembe találta magát a középiskolai képzés

újabb átalakulásával. Az 1961. évi III. törvény nyomán ugyanis megindult a korábbi időszak szűkkörű

szakosításának, túlzott specializációjának a felszámolása. Ennek részeként – a tervek szerint – a köz-

gazdasági szakközépiskola a népgazdaság valamennyi ága számára képesített könyvelőket, alapfokú

tervezőket, statisztikusokat és egyéb gazdasági-ügyviteli dolgozókat, a kereskedelmi szakközépiskola

pedig az állami és szövetkezeti kereskedelem számára művelt szakmunkásokat, eladókat nevelt. Az új

iskolatípus viszonylag széles általános irányú alapozást és egy ágazatra irányuló szakmai-elméleti kép-

Page 34: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

34

zést kívánt adni. Az első szakközépiskolai osztályok már az 1961/62. tanévben megjelentek, s – foko-

zatosan szétfeszítve a technikumi kereteket – az évtized végére általánossá váltak, sőt új irányok ala-

kultak, pl. jegyzőkönyvvezető gyors- és gépíró, ügyvitelgépesítés, beosztott programozó, laboráns,

külkereskedelmi ügyintéző stb. Módosultak az óratervi arányok is: a közismereti tárgyak foglalták el

az óraszámnak mintegy a felét, s a szakmai tárgyakon belül az előkészítő és az elméleti tárgyak ját-

szották a vezető szerepet, de megnövekedett a gyakorlatok súlya is.

A napjaink ügyviteli szakképzésének közvetlen előzményét jelentő iskolai szakoktatás formái: a

gyorsíró és gépíró szakiskolák, majd az 1960-as években induló és 2002-ig működő közgazdasági

szakközépiskolai osztályok voltak.

A gyorsíró és gépíró szakiskolák feladata: elsősorban rövid idő alatt (2 év) elsajátítható ke-

nyérkereső foglalkozást adni a növendékeknek, különösen a nőknek. Ebben az iskolatípusban gyors-

írást, gépírást tanítottak mint alapvető szakmai tantárgyakat, ezenkívül magyar nyelvtant, levelezési és

kereskedelmi vagy gazdasági alapismereteket.

Az 1960-as évek elején nagy jelentőségű volt az a döntés, hogy az évtized oktatási rendszerét

meghatározó iskolareform kapcsán a már régóta működő kétéves gyors- és gépíró szakiskolák mellett

a közgazdasági szakközépiskolákban négyéves, érettségit és középfokú szakképesítést is adó gépíró-

gyorsíró osztályok (szakok) induljanak (a két első osztály Miskolcon – 1961 - és Győrött – 1963 -

szerveződött meg). Ezzel a döntéssel – megelőzve több más államot – hazánkban elsőként kezdődött

meg az iskolarendszerű négyéves középfokú ügyviteli képzés.

E képzés alapvető célja volt, hogy a társadalom elvárásainak megfelelően olyan adminisztrátoro-

kat, ügyintézőket, titkárnőket képezzenek, akik nemcsak magas szintű szakmai képzettséget szereznek,

hanem hivatástudattal is rendelkeznek. Ennek érdekében feladat volt:

- az általános műveltség fejlesztése;

- magas szintű szakmai ismeretek elsajátítása;

- az általános ügyviteli adminisztrációs munkára nevelés;

- általános ügyviteli munka végzésével a munka szépségeinek, felelősségének felismertetése, a

hivatástudat kialakítása;

- az elméleti tananyag gyakorlati vonatkozásainak konkrét munkahelyi feladatok keretében való

megismertetése és gyakoroltatása; valamint

- a tanulók gazdasági szemléletének megalapozása,

- idegen nyelvi ismeretek elsajátítása.

A magas szintű szakmai képzettség azt jelentette, hogy a szakmai tantárgyak egyben érettségi

tantárgyak is voltak. Gyorsírásból 200 fokon, gépírásból 230 leütés/perc sebességgel vizsgáz-

tak. További feladat volt egy jegyzőkönyv-, valamint egy levélkészítés – 150 fokos gyorsírásos

diktátum alapján.

Az elkövetkező években számos iskolában indultak az ún. ügyviteli osztályok, az 1970-es évek-

ben a gépíró-gyorsíró idegen nyelvi osztályok mellett igazgatási-ügyviteli osztályok is. Az itt végzett

diákoktól azt várták, hogy elsősorban a felduzzadt és bürokratikussá vált államapparátus adminisztrá-

ciójában, elsősorban leíró jellegű tevékenységében nyújtsanak segítséget. Az adminisztrátoroknak -

leíró tevékenységük mellett- egyéb irodai munkákat is el kellett végezniük, például nyilvántartást ve-

zetni, bizonyos szervezési teendőket igénylő feladatokat ellátni (postázás, kapcsolattartás, tájékoztatás

stb.). A gazdasági életben tapasztalt változások pedig – egy-egy szervezeten belül - hamarosan „kiter-

melték” az ügyviteli területhez sok szállal kötődő titkári, illetőleg többnyire titkárnői munkakört is. A

titkárnő „feladata a vezető munkájának közvetlen támogatása, elősegítése, megkönnyítése, továbbá,

hogy segítsen az időrend összeállításában, előkészítse, biztosítsa annak végrehajtását és megakadá-

lyozza annak megzavarását. A titkár egyrészt szűrő, másrészt összekötő kapocs a vállalaton belüli és

Page 35: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

35

kívüli személyek és a vezető között.”34

Az egykori vicclapokkal ellentétben tehát, a valóságban egy jó

titkárnőnek igen nehéz és felelősségteljes munkát kellett/kell végeznie.

Az iskolarendszerű középfokú gyorsíró-gépíró, valamint titkárnőképzés szükségszerű vele-

járója volt a szaktanárok képzése, amely 1966-ban fontos állomásához érkezett. Ugyanis több

mint tíz esztendős szünet után ismét életre kelt a Gépírás- és Gyorsírás-tanítókat Vizsgáztató

Országos Bizottság, amelynek közvetlen feladata a középfokú gyorsírás- és gépírásképzéssel

megnövekedett igények gyors kielégítése volt, de távolabbi célként a gyorsírás -gépírás szakos

tanárok magas színvonalú képzését jelölték meg.

Gyorsírás- és gépírástanítói oklevelet azok szerezhettek, akik

- a 20. életévüket betöltötték,

- érettségivel vagy technikumi képesítő oklevéllel vagy tanítói oklevéllel rendelkeztek;

- gépírásból legalább 80 fokú jó (vagy 70 fokú jeles);

- gyorsírásból 200 fokon jó (vagy 150 fokon jeles) eredménnyel gépírói, illetve gyorsírói

képesítése van;

- s nincs olyan testi hibája, amely őt akadályozná a tanításban.

A tanításhoz szükséges gyakorlati jártasság megszerzése céljából a jelöltek kötelesek voltak –

szakonként - 20-20 órát meghallgatni és 5-5 órában gyakorlótanítást végezni. A szükséges ismerete-

ket egyéni tanulás keretében sajátították el a jelöltek, s utána elméleti és gyakorlati vizsgát te t-

tek. Elméleti ismeretek körében marxizmus-leninizmus, pedagógia, a gépírástanítás módszertana,

valamint a gyorsíráselmélet és –tanításmódszertana tantárgyakból vizsgáztak a tanítójelöltek.

Gyakorlatban gyorsírásból 150 fokon szabatossági vizsgát tettek, s mindkét tantárgyból vizsga-

tanítást teljesítettek. A tanítói bizonyítványt a két szakra együttesen lehetett megszerezni.

Az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat és az 1973. évi 25. sz. tvr. nyomán a közgazdasági,

kereskedelmi szakközépiskolákban újabb tartalmi és strukturális reformmunkálatok indultak. Nyilván-

valóvá vált, hogy a változásokra a tanárképzésnek idejekorán fel kell készülnie. Újra felmerült az

igény, hogy a közgazdasági szakközépiskolákban az 1960-as években induló és az 1970-es években

kiteljesedő középfokú szakmai végzettséget és érettségit adó (gyorsíró és gépíró, igazgatási ügyintéző,

illetve idegen nyelvű gyorsíró és gépíró) tagozatokon magas szintű szakmai és pedagógiai végzettség-

gel rendelkező pedagógusok készítsék fel a tanulókat az egyre szélesebb körű ismereteteket igénylő

ügyviteli szakterületre. Az említett tagozatokon végzett tanulók többnyire az államapparátus különbö-

ző területein, másrészt az egyre szélesedő gazdasági szférában helyezkedtek el, ahol az egyszerű leíró

jellegű tevékenység (csak a gyors- és gépírástudás) már nem volt elegendő.

A szaktanárképzés terén a gyorsírók és gépírók mintegy „száz éves álma” valósulhatott meg,

amikor a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1975-ben megindulhatott magyar—

gyors- és gépírás szakpárban az ügyviteli (gyors- és gépírás szakos) tanárképzés, amelynek alapvető

célja a magas szintű szakismeretek mellett kellő pedagógiai ismeretekkel, készségekkel és hivatástu-

dattal is rendelkező okleveles gyors- és gépírástanárok képzése az ügyviteli képzést is folytató közgaz-

dasági, illetve kereskedelmi szakközépiskolák tanári, oktató-nevelő munkafeladatainak ellátására.

Ebben az időszakban az iskolarendszerű szakképző intézményrendszernek három szintje volt:

1. A szakiskolai képzés, amely az általános iskolára épülő két- vagy hároméves képzés volt. Kü-

lön formája a szintén általános iskolai képzésre épülő egy- vagy kétéves egyéb és speciális

szakiskolai képzés.

34

Bihari Ferenc: Gazdasági vezetés a gyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1966.

Page 36: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

36

E képzési formában történt a fogyatékos gyermekek (speciális szakiskolai) képzése, illetőleg

az egészséges, de hátrányos helyzetű, más középfokú iskolai képzésbe be nem kerülő vagy

onnan kimaradó fiatalok egyszerűbb szakmákra, illetve az életkezdésre való felkészítése

(egyéb szakiskola). E képzés nem adott középiskolai végzettséget, illetőleg a kiadott bizonyít-

vány nem jogosított érettségi vizsga letételére (l. gyorsíró- és gépírószakiskolák).

2. A szakmunkásképzők az általános iskolára épülő hároméves, illetve a középiskola IV. évfo-

lyamának elvégzése utáni egy- vagy kétéves iskolarendszerű kiegészítő képzés volt. Kvalifikált

munkatevékenység elvégzésére készítette fel a jelölteket, szakképesítést és országos érvényű

szakmunkás-bizonyítványt nyújtott.

Ez az iskolatípus sem adott befejezett középiskolai végzettséget, a kiadott bizonyítvány pedig

nem jogosított érettségi vizsga letételére, illetve felsőfokon továbbtanulásra.

3. A szakközépiskola általános műveltséget, technikusképesítést, szakmunkásképesítést, illetőleg

egyéb szakképesítést nyújthatott, s egyben felkészített – elsősorban a szakirányú – felsőfokú

továbbtanulásra is. A szakközépiskolának 4, technikusi képzésben 7 évfolyama volt.

Az intézménytípusok belső összetételében 1980-tól folyamatosan erősödött az érettségit (is) adó

intézmények aránya, elsősorban a szakiskolák rovására. Ez magyarázható volt:

- a demográfiai változásokkal;

- a középfokú oktatás hagyományos képzési kínálatával szemben jelentkező fokozódó el-

várásokkal, a társadalmi igényekkel;

- a foglalkoztatási és munkaerő-piaci struktúra változásával;

- a tárgyi, technikai feltételek robbanásszerű fejlődésével, valamint

- a külföldi, nemzetközi elvárásokkal.

E változások felerősödése a szakképzés teljes rendszerének átgondolásához vezetett, amelyet az

1991-ben indult világbanki fejlesztési program indított el.

A világbanki ifjúsági szakképzési program

Napjaink szakképzési rendszerének kialakulását az 1992-ben indult és igen sikeresnek tekinthető

világbanki fejlesztési program indította el.

Az Emberi erőforrások fejlesztése világbanki program 1991-ben indult és 1997-ben zárult. A

150 M USD hitelprogram hat terület támogatására terjedt ki, közülük az egyik alprogram, nagyság-

rendben a második, az ifjúsági szakképzési program volt, melyre a hitel közel egynegyede, 36 M USD

volt fordítható. A szabályok értelmében ennek az összegnek kb. 85%-a volt eszközbeszerzésre fordít-

ható, a fennmaradó részből lehetett az ösztöndíjas utakat és a külföldi szakértők szolgáltatásait finan-

szírozni.

Page 37: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

37

A hitelhez rendelt haza forrásból (költségvetésből) történt:

- a tananyag-, tanterv és taneszközfejlesztés,

- a fejlesztő pedagógusok továbbképzése,

- a programban érdekelt valamennyi tanár felkészítése az új oktatási program tanítására, továbbá

- az eszközbeszerzés vám- és ÁFA-vonzatának a kifizetése.

Az ifjúsági szakképzési program célkitűzései

A hazai és külföldi szakértők a következőkben foglalták össze – még 1991-ben – az ifjúsági

szakképzési program célkitűzéseit: olyan, érettségit adó, új középfokú szakképzési modell kifejlesztése

volt a cél, amely megbízható, széleskörű alapműveltség megszerzését teszi lehetővé, és széles szakmai

alapozást nyújt a tanulóknak, esélyt ad a továbbtanulásra a felsőfokú intézményekben, vagy a gyors,

munkaerőpiaci irányultságú, érettségire épülő szakképzésben felkészíti őket az életpályán többször

bekövetkező szakmaváltásra.

A fejlesztés feladatai a következők voltak:

- az új szakképzési modell kialakítása és bevezetése;

- a szükséges pedagógiai programok (tantervek, tankönyv-modulok, tanári és tanulói segédletek,

taneszközlisták) kifejlesztése 13 szakmacsoportban és a közismeretei tantárgy-blokkban;

- továbbképzési rendszer működtetése ( hazai és külföldi továbbképzési programok);

- a szakmai továbbképzésben kísérleti hallgatócsoportok indítása a szakmacsoportos oktatás igé-

nyei szerint;

- a szakmai tanárok idegen nyelvi továbbképzése;

- az alprogramok összehangolása;

- az eszközbeszerzés biztosítása 91 intézmény részére (az iskolák nagy teljesítményű fénymáso-

lókat, számítógépeket, audio-vizuális eszközöket, laboratóriumi felszereléseket és egyéb tech-

nikai eszközöket, szoftvereket kaptak.

A fejlesztési programban 79, pályázat útján kiválasztott szakközépiskola vett részt. Az iskolák

tanáraiból alakultak meg a fejlesztőcsoportok.

A tantervek első változatai már 1993-ra elkészültek, rendelkezésre álltak a legszükségesebb tan-

könyv-kéziratok is. Így lehetett kezdeni a tanítást az 1993/94. tanévben — a közgazdasági szakmacso-

port 13 iskolájában – mintegy előkísérletként – egy évvel előbb indult a tanítás, az 1992/93. tanévben.

Az Európai Unió Phare szakképzési programja ahhoz biztosított lehetőséget, hogy a magyar

szakképzési rendszer illeszkedjék az európai szakképzési rendszerhez, ebből adódóan az egységesülő

európai munkaerőpiacon a munkavállalás esélyei elérhetőbbé váljanak.

A Phare szakképzési program keretében, az Európai Unió és Magyar Köztársaság Kormánya kö-

zötti megállapodásnak megfelelően 11.45 M eurót fordított a szakközépiskolák és szakmunkásképző

iskolákban a szakképzési modell bevezetésére, amelynek alapvető célja: a szakoktatás modernizációja

volt.

Alprojektek céljai:

1. A szakközépiskolákban az oktatás modernizációja és a források hatékony kihasználása.

2. A szakmunkásképző iskolák nem elégítették ki a munkaerő-piaci igényeket, ezért a változtatás

egyik lehetséges útjaként a szakközépiskolai osztályokkal történő profilbővítést jelölték meg.

Page 38: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

38

A szakképzés jogszabályi háttere

A Magyar Köztársaság alkotmánya (1949. évi XX. törvény) és kiegészítései (1989, 1990) leszögezi,

hogy a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésé-

re, védelmezi az ifjúság érdekeit.

Az alapvető jogok és kötelességek között deklarálja, hogy:

- a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom

részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlő-

déshez szükséges;

- a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák;

- a szülők, gondviselők kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni.

A 90-es évek első felében teljesen új alapokra került a szakoktatás irányítása, s ezzel együtt egy új jogi

szabályozás kidolgozása kezdődött meg, oly módon, hogy az Alkotmányban deklarált jogokat részle-

tezetten és egységes szerkezetben foglaltan szabályozza a következő jogszabályokkal:

A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, amely értelmében az álta-

lános iskolának tíz évfolyama van. A tanuló a tizedik évfolyamon folytatott tanulmányainak befe-

jezése után alapvizsgát tehet (ez feltétele bizonyos szakképesítések megkezdésének).

A szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény – amely vonatkozik mind

az iskolarendszerű, mint az iskolarendszeren kívüli szakoktatásra. Nem tesz különbséget szakisko-

lai, szakmunkásképző, szakközépiskolai, ill. tanfolyami szakképzés között.

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény a tankötelezettségből kilépett állampolgárok tanu-

láshoz, önképzéshez való jogait, az Alkotmányban foglalt lehetőségek kihasználásának kereteit, az

egész életen át tartó tanulás lehetőségét rögzíti.

A szakképzés finanszírozásának szempontjából fontos a szakképzési hozzájárulásról és a szakkép-

zés támogatásáról szóló törvény (1996 – többször módosított), amely megteremti a gazdaság

részvételével folyó gyakorlati képzés finanszírozás rendszerét. E törvény értelmében a kvalifikált

munkaerő foglalkoztatásában érdekelt munkáltatók kötelesek hozzájárulni a szakképzés költségei-

hez, másfelől költségeiket elszámolhatják és támogatásban részesülhetnek, ha szakképzést szer-

veznek saját dolgozóik számára.

A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény értelmében a kamarák látják el a szakkép-

zés szakmai (gyakorlati) felügyeletét.

A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárásrendjéről szóló 26/2001. (VII.27.) OM

rendelet.

Az Országos Képzési Jegyzékről szóló – jelenleg aktuális - 37/2003. (VII.27.) OM rendelet ( a

7/1993. (XII.30.) MüM rendelet többszöri módosítása); amely az államilag elismert szakmákat tar-

talmazza.

A szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999. (XII.13.) OM rendelet.

Az iskolarendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásáról szóló 9/1993. (XII.30.) MüM-

MKM együttes rendelete.

Page 39: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

39

A 42/1999. (X. 13.) OM rendelete az Országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzékről

és a szakértői tevékenységről, amely a szakképzés formai és tartalmi fejlesztését biztosító, minő-

ségi színvonalának megőrzését garantáló szakértői csoport kialakítását teszi lehetővé, valamint a

szakmai vizsgabizottság elnökeinek követelményeit tartalmazza.

Az 1/2001. (I. 16.) OM rendelt a szakmai vizsgadíj és vizsgáztatási díjak kereteiről.

A szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei (SZVK), amelyeket a szakképesítésért felelős

miniszter adja ki és a Magyar Közlönyben kerülnek kihirdetésre – ezt követően kerül sor az isko-

lai rendszerű képzésben kötelezően előírt központi programok kidolgozására és kiadására.

(Pl. a 16/1994. MKM rendelet mellékletében 15. gépíró és szövegszerkesztő, 16. gépíró és gyors-

író, 17. ügyintéző-titkár közép és felsőfokú, 18 szerkesztőségi ügyintézőtitkár, 19. menedzserasz-

szisztens)

E törvények és rendeletek alapján hozzá kellett szoknunk, hogy a korábban, évtizedek óta használt

fogalmak és szakképzési körülmények megváltoztak, pl.

1. Az OKJ-ben nem találunk pl. szakmunkás- vagy szakközépiskolai végzettséget – az OKJ csak

szakképesítéseket ismer, melyet szakmai vizsga letételével lehet megszerezni.

2. A szakmai vizsga sajátos eljárás keretében zajlik (l. szervezés, lebonyolítás).

3. A szakképzésről szóló törvény alapján a szakképző iskolák, regionális képzőközpontok, a fel-

sőoktatási intézmények – saját tanulóik/hallgatóik számára - és csak a vizsgaszervezőként akk-

reditált intézmények szervezhetnek szakmai vizsgákat. A szakképesítésért felelős miniszter

azonban más szervezeteket (pl. oktató cégeket) is felhatalmazhat vizsgák szervezésére és lebo-

nyolítására.

4. A szakmai vizsgára szakképző iskolákban (iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli kép-

zés keretében) vagy szakképző tanfolyamokon lehet felkészülni. (Az OKJ csak néhány szakké-

pesítésnél teszi lehetővé az egyéni úton történő felkészülést).

5. A szakképzésre csak az OKJ-ben meghatározott iskolai előképzettség megszerzését követően

kerülhet sor (kevés olyan szakképesítés van, amelynek nincs előképzettségre vonatkozó köve-

telménye, pl. állatgondozó).

Page 40: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

40

A szakképzést megelőző iskolai rendszerű képzés

Tankötelezettség

A Magyar Köztársaságban minden gyermek tanköteles. Jelenleg a tankötelezettség annak a tan-

évben a végéig tart, amelyben a tanuló a 16. életévét betölti. Annak a gyermeknek, aki az általános

iskola első évfolyamán tanulmányait az 1998/99. tanévben kezdte meg, ill. ezt követően kezdte meg, a

tankötelezettsége a 18. életévéig tart, ill. meghosszabbítható a 20. életévig.

A tankötelezettség az általános iskolában és – az ötödik évfolyamtól kezdődően – gimnázium-

ban, a 9. évfolyamtól kezdődően pedig szakközépiskolában és szakiskolában teljesíthető.

A közoktatási törvény a nevelő-oktató munka szakaszait az alábbiakban határozza meg:

az óvodai nevelés szakasza

az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakasza:

- az alapfokú nevelés-oktatás szakasza,

- a középfokú nevelés-oktatás szakasza

az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza (9-10, 11-

12. évfolyamon az általános műveltséget megalapozó szakasszal párhuzamosan).

Jelenleg az iskolák az intézményben folyó nevelési-oktatási tevékenységüket felülvizsgált, a

fenntartójuk által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzik. A pedagógiai program magában

foglalja a kerettanterv alapján készült helyi tantervet, valamint a szakképzés tekintetében a központi

program alapján készült helyi szakmai programot.

A megszerzett ismeretek elismerésére, a tanulási folyamatok lezárására a jogszabályok szerinti

vizsgák szolgálnak, melynek alapján a vizsgát tettek résére az előírt okmányokat kiállítják.

Az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában a vizsgák rendjét a

közoktatásról szóló törvény alapműveltségi vizsgára és az érettségi vizsgára vonatkozó előírásai, illet-

ve a kapcsolódó rendeletek szabályozzák. A központi vizsgakövetelmények megállapítása, kihirdetése,

az értékelés szabályozása állami feladat. A vizsgát az iskola önállóan szervezi az Országos Közoktatási

és Értékelési Vizsgaközpont (OKÉV) irányelveinek figyelembevételével.

A szakképzést megalapozó szakmai előkészítés

1. Szakközépiskola

A szakközépiskolákban az általánosan művelő közismereti tantárgyakon kívül szakmai orientá-

ció, illetőleg szakmai alapozás folyik a 9-12. osztályokban. Szakközépiskolában a szakmai előkészítés

két szakaszban valósul meg:

I. szakasz: 9-10. osztály — szakmai orientáció valamely gazdasági területre,

II. szakasz: 11-12. osztály — szakmacsoportos szakmai alapozás.

A szakmai orientáció során az iskoláknak szem előtt kell tartani, hogy a kerettantervek köve-

telményrendszerét teljesíteniük kell. A szakmai orientációra ebben a szakaszban az órakeret kb. 15-

Page 41: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

41

20%-a fordítható, s 4 szakterület (humán, gazdasági-szolgáltatási, műszaki, agrár) valamelyikét ismer-

hetik meg a tanulók – az iskola által kínált lehetőségek, ill. a tanuló választása alapján.

A szakmai orientáció célja a tanulók pályaválasztásának segítése, egy gazdasági területen tapasz-

talatszerzés biztosítása, alapvető tevékenységformák, technológiák megismertetése.

A szakközépiskolák a 11-12. évfolyamon a tanulóikat alapvetően az érettségi vizsgára készítik

fel, miközben szakmacsoportos szakmai alapozás is folyik. Ekkor a közismereti tantárgyak mellett a

szakmacsoportos alapozó ismeretek a képzési idő 35-40%-át teszik ki.

Az érettségi vizsgával lezárul a közismereti képzés és a szakmacsoportos alapozás is.

2. Szakiskola, szakmunkásképző

A tanulóknak mintegy 30%-a érettségit nem adó középiskolába jár. A társadalom alapvető érde-

ke, hogy ezek a fiatalok se hagyják el az iskolarendszert szakképesítés nélkül. Az Országos Képzési

Jegyzékben a szakképesítések között vannak olyanok, amelyek megszerzése nem kötődik sem alap-

műveltségi vizsgához, sem érettségihez, amelyek a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek számára biz-

tosítja valamely szakképesítés megszerzését.

A 10. osztály végéig a közismereti tantárgyak oktatásán van a hangsúly, ugyanakkor lehetőség

van ebben az iskolatípusban is a szakmai előkészítő (orientációs) ismeretek oktatására, a 9. osztályban

a képzési időkeret 35-40%-ában, 10. osztályban 45-50%-ában.

A szakmacsoportos szakmai alapozás azért fontos, mert erre differenciált tartalommal különböző

szakképesítések építhetők. A szakmacsoportba tartozó más szakképesítések megszerzéséhez nem kell

elölről kezdeni a szakmai ismeretek elsajátítását, mert építeni lehet a szakmacsoportos szakmai alapo-

zásra – így lerövidíthető a szakmai képzés időtartama.

A szakmai képzés időkeretében a 9-12. évfolyamon folytatott szakmai orientáló és alapozó okta-

tás idejét a szakképző iskola beszámíthatja, amelyről az intézmény a pedagógiai programjában rendel-

kezik. A beszámítás időtartamától függően lerövidíthető a szakképesítés megszerzésének ideje.

A szakképzésben való részvétel feltételei

A szakképzésben az vehet részt, aki rendelkezik a választott szakképesítés szakmai és vizsgakö-

vetelményeiben meghatározott, ill. az OKJ-ben a szakképesítéshez rendelt feltételekkel. Ezek a feltéte-

lek vonatkozhatnak:

- az iskolai előképzettségre,

- szakmai előképzettségre,

- egyéb feltételekre (életkorra, pályaalkalmasságra, egészségügyi követelményekre stb.)

A jogszabályok a különböző szintű szakképesítésekhez eltérő iskolai előképzettséget írnak elő.

Ezek jellemzően a következők:

- nem szükséges befejezett iskolai végzettség,

- 8. évfolyamelvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzett és betöltött tankötelezettség,

- 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség és v. milyen szakmai előkép-

zettség,

- befejezett tizedik évfolyam,

- tizedik évfolyam és szakmai előképzettség,

- középiskola utolsó évfolyamának elvégzése,

Page 42: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

42

- középiskola utolsó évfolyamának elvégzése vagy érettségi vizsga,

- érettségi vizsga,

- érettségi vizsga és meghatározott szakmai előképzettség,

- felsőfokú iskolai végzettség.

A szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről – mind az iskolai rendszerű, mind az

iskolarendszeren kívüli formában – jelenleg az oktatási miniszter 45/1999. (XII.13.) OM rendelete az

iránymutató.

A szakképzés formái

A jelenlegi szakoktatási rendszerünkben szakképzés folyhat:

1. iskolai rendszerű és

2. iskolarendszeren kívüli formában.

1. Az iskolai rendszerű képzés

a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatás, amely folyhat:

a) szakközépiskolában,

b) szakmunkásképző iskolában és szakiskolában ==> együttesen szakképző iskolában;

c) speciális szakiskolában,

d) felsőoktatási intézményekben.

Az iskolarendszerű szakképzés szervesen illeszkedik az adott kor oktatási politikájához és szerve-

zeti struktúrájához. Nálunk az iskolák fenntartói: az önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ill.

egyéb gazdálkodó szervek lehetnek.

Az iskolai rendszerű szakképzés az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítés te-

kintetében a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és vizsgakövetelmény,

valamint a szakmai tantárgyak, tananyagegységek (modulok) központi programja (tanterve) alap-

ján szakmai elméleti és gyakorlati képzés keretében történik.

Az iskolai rendszerű szakképzés az iskola pedagógiai programjának részét képező szakmai prog-

ram alapján folyik. A szakmai tantárgyakra, tananyagegységekre (modulokra) központi progra-

mok készültek, s az iskolák ahhoz igazodóan készítik el a helyi szakmai programot.

A szakképesítések központi programjai (tanterve) tartalmazzák:

- a tananyag elsajátítására rendelkezésre álló időkeretet,

- a ………..

A szakképző iskolákban – a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban – ingyenes az első és

a második szakképesítés megszerzésére irányuló elméleti és gyakorlati képzés.

2. Az iskolarendszeren kívüli képzés

a) folyhata regionális munkaerő-képző és –fejlesztő központokban,

b) gazdasági társaságokban,

c) arra feljogosított intézményekben, valamint

d) az iskolai rendszerű képzést folytató intézményekben - nem nappali oktatás munkarendje

szerint szervezett oktatás keretében.

Page 43: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

43

A nem nappali oktatás munkarendje szerint szervezett oktatás és vizsgáztatás térítési-díjköteles.

Iskolarendszeren kívüli szakképzést az a képző cég folytathat, aki az intézményt és a programot akk-

reditáltatta, s erről Tanúsítvánnyal rendelkezik.

E forma keretében mód van a gyors gazdasági szerkezetváltást elősegítő munkaerő-

átcsoportosításhoz szükséges új szakmai ismeretek átadására, szakképzettség megszerzésére. E for-

mának nagy előnye, hogy képes rugalmasan alkalmazkodni az oktatás szervezőjének, az oktatás

résztvevőjének igényeihez és a munkáltatók elvárásaihoz – ugyanis a képzés szervezője rugalmasan

tud alkalmazkodni az igényekhez.

3. A szakképzés egységes szabályozása

A szakképzési törvény nem tesz különbséget az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szak-

képzések között. Az Országos Képzési Jegyzék felállításával megteremtette a szakképesítések egy-

séges rendszerét és bevezette – a felkészülés módjától független, a munkaerőpiac igényeihez igazodó

– egységes szakmai és vizsgáztatási követelményt mint a kimenetet szabályozó dokumentumot.

Ezáltal tehát a szakmai képzés a „kimenetét”, s nem a képzés folyamatát szabályozzák, melynek el-

lenőrzésére létrehozták a független vizsgabizottságot.

A törvény tehát egységesíti az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképesítés szakmai

vizsgáztatásának általános szabályait és eljárási rendjét, bizonyos értelemben elkülöníti a szakképzés

szervezését a vizsgák szervezésétől.

4. A szakképzés intézményei

a) szakközépiskola;

b) szakiskola, beleértve a speciális szakiskolát és a készségfejlesztő speciális szakiskolát;

c) a regionális munkaerő-fejlesztő és –képző központ;

d) a felnőttképzési törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató –

akkreditált - intézmény.

A szakképző iskola létesítésére, fenntartására és működésére a közoktatási törvény, a felsőfokú

szakképzést folytató felsőoktatási intézmény létesítésére, fenntartására és működésére a felsőoktatási

törvény, a képző központ létesítésére és fenntartására a felnőttképzési törvény rendelkezéseit kell al-

kalmazni.

Jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező természetes és jogi személyek, illetőleg ezek

jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságai - szakképző iskola fenntartása nélkül, más

szervezeti keretben - is folytathatnak szakképzést.

Page 44: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

44

Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

1. A szakképzés alapdokumentuma

Az OKJ 1994 óta szakképzési rendszerünk megújításának és folyamatos változásának alapdo-

kumentuma.

A szakképzési törvény 1993. évi elfogadása előtt a szakképesítéseket számos jegyzék rendsze-

rezte, illetve az iskolastruktúra változásaihoz igazodva foglalta jegyzékekbe. Sajátos módon váltak e

„listák” a tényleges gazdasági-foglalkoztatási igényektől elszakadó, túlságosan is bürokratikus, mere-

ven szabályozott rendszerré. Mindez inkább gátjává, mintsem ösztönzőjévé vált a piacgazdaság kiala-

kulása során alapvető változásra késztetett szakképzés megújításának. Ezért a modernizáció folyama-

tában lényeges strukturális tényezőnek tekinthetjük a kvalifikációk rendszerét és az azt leíró jogi sza-

bályozást, valamint azt a mechanizmust, amellyel az új szakmák jegyzékbe vétele, valamint a képzés

tervezése, szervezése megvalósul.

Az elmúlt évek, évtized tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a piacgazdaság kialakulásá-

val, valamint a gazdaság érdekérvényesítési szerepének növekedésével, vagyis azzal a ténnyel össz-

hangban, hogy a munkavállalók, munkaadók és kamarák is véleményt formálnak, javaslatot tesznek a

szakképesítésekre vonatkozóan, indokolt volt a szakmarendszer, szakmajegyzék megújítását törvény-

ben megfogalmazni.

Az OKJ alapvető szerkezetét a szakképzési törvény írja elő, amelynek első változata - a 7/1993

(XII.30.) MüM rendelet – több mint 900 szakképesítést sorolt fel. Az azóta eltelt évek alatt az OKJ-

nek több – szinte évenkénti – módosítása is volt. Nyilvánvaló, hogy a gazdaság fejlődése, a technoló-

giai változások felgyorsulása, a munkaerőpiac igényeinek kielégítése és az egyén foglalkoztatási esé-

lyeinek növelése, a munkaerő mobilitásának biztosítása által támasztott igények a szakképzés szerke-

zetének folyamatos megújulását követelik meg. Ezek az igények az új szakmaszerkezetben a szakké-

pesítések egymásra épülésével, a szakképesítések széles alapozásával, továbbá a szakképesítések

szakmacsoportos rendszerének kialakításával, az átjárhatóságot biztosító modulrendszerű képzés érvé-

nyesítésével teljesíthetők.

Ennek következtében Országos Képzési Jegyzék a nemzetközi tapasztalatok, tendenciák, külö-

nösen az európai normák szerint és a magyar gazdaság, a munkaerőpiac igényei, prognózisai, valamint

az elmúlt évek képzési tapasztalatai figyelembevételével kerül kialakításra.

2. Az OKJ szerkezeti felépítése

Az OKJ alapvető szerkezetét a szakképzési törvény írja elő, amely szerkezet egyértelművé teszi

a különböző szakképesítések megszerzésére irányuló képzés és a vizsgára bocsátás feltételeit. Ennek

értelmében az OKJ-ben meg kell határozni:

- a szakképesítés azonosító számát (a szakképesítés szintje, tanulmányi területe, sorszáma)

- a szakképesítés megnevezését,

- a szakképesítés körét,

- a szakmacsoport számát,

Page 45: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

45

- a hozzárendelt FEOR-számot (Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (foglalkozások

tartalmi leírása)

- a jegyzékbe kerülés évét,

- a kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítéseket,

- a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés maximális időtartamát (évfolyam száma, óra

száma),

- a szükséges iskolai és a szakmai előképzettséget,

- pálya- vagy szakmai alkalmasság követelményét,

- a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelmények meghatározására jogosult minisztert,

- mestervizsgára felkészítő kamarát,

- egyéb megjegyzéseket (pl. nyelvvizsga-követelmény, egyéni felkészülés, meghatározott élet-

kor, speciális iskolai rendszer stb.)

3. A szakképesítések köre

A 27/2001. (VII.27.) OM rendelettel kihirdetett Országos Képzési Jegyzék a 812 szakképesítést

tartalmuk és egyéb mutatók alapján 4 szakképesítési körbe sorolja:

A) Az „A” körbe azok a szakképesítések tartoznak, amelyek több munkakör betöltésére jogosí-

tanak és elsősorban a közoktatás keretében sajátíthatók el (ez az összes szakképesítés közel

50%-a).

B) A „B” kör elsősorban az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében megszerezhető, kü-

lönböző jogszabályokban meghatározott munkakör betöltésére jogosító szakképesítéseket tar-

talmazza (ebbe a körbe a szakképesítések 25%-a tartozik).

C) A „C” körbe az általában egy munkakör betöltésére jogosító szakképesítések kerültek, meg-

szerzésük elsősorban az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében történhet (több mint

10%).

D) A „D” körbe azok a szakképesítések tartoznak, amelyek esetében a szakképzés megkezdése

bejelentési kötelezettséghez (az OM szakoktatási főosztályának) kötött (valamivel több mint

10%).

A szakképesítések mindegyike oktatható iskolarendszerű képzés keretében, ha a szakképesítés

jóváhagyott központi programmal rendelkezik, és a képzés megindítására vonatkozó jogszabályi

feltételek ebből nem zárják ki.

Page 46: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

46

4. Szakterületek és szakmacsoportok

Szakterület Sorszám Szakmacsoport

Humán 1. Egészségügy

2. Szociális szolgáltatások

3. Oktatás (oktatás, pedagógia)

4. Művészet, közművelődés, kommunikáció (zene-, tánc-, képző- és iparmű-

vészet, színművészet-bábművészet, színházművészet, sajtó, közművelő-

dés)

19. Egyéb szolgáltatások (személyi, biztonsági, polgári védelmi, rendészeti

szolgáltatások, honvédelem, tűz- és munkavédelem, kis- és kézművesipar)

Műszaki 5. Gépészet (gépgyártás, gépszerelés, gépkezelés, bányászat, kohászat, fi-

nommechanika, anyagvizsgálat, automatika, hegesztés, felületkezelés,

minőségbiztosítás)

6. Elektrotechnika-elektronika (elektrotechnika, elektronika, távközléstech-

nika)

7. Informatika (szoftver)

8. Vegyipar (vegyipar, laborvizsgálatok)

9. Építészet (építészet, építőipar, építőanyag-ipar, közlekedésépítő)

10. Könnyűipar (ruha-, textil-, bőr-, szőrme-, cipőipar)

11. Faipar

12. Nyomdaipar

13. Közlekedés (közlekedéstechnika, közlekedés-üzemvitel)

14. Környezetvédelem-vízgazdálkodás

Gazdasági-

szolgáltatási 15. Közgazdaság

16.

Ügyvitel

- gépíró és szövegszerkesztő,

- irodai asszisztens (gyorsíró és gépíró)

- ügyintéző titkár II,

- szerkesztőségi asszisztens (szerkesztőségi ügyintéző titkár),

- ügyviteli asszisztens (gyorsíró és idegen nyelvű gépíró)

- protokoll ügyintéző

- idegen nyelvű ügyintéző titkár (ügyintéző titkár I., )

- idegen nyelvű menedzserasszisztens (menedzserasszisztens )

- beszédíró gyorsíró

17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció (kereskedelem, marketing,

üzleti adminisztráció, menedzselés, nem gazdasági ügyintézés, szervezés)

18. Vendéglátás-idegenforgalom (vendéglátás, idegenforgalom, turizmus)

Agrár 20. Mezőgazdaság (növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, erdészet,

vadászat, halászat, térképészet)

Page 47: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

47

21. Élelmiszeripar

5. A szakképesítések tanulmányi szintjei

A szakképesítések tanulmányi szintjei aszerint különböztethetők meg, hogy milyen iskolai, illetőleg

szakmai előképzettséget igényel az adott szakképesítés:

21 bejezett iskolai végzettséget nem igényel

31 = a nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképe-

sítések, vagy

= a tizenhatodik életévét betöltött, az általános iskola hatodik évfolyamát elvégzett és a nappali

rendszerű iskolai oktatás keretében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a to-

vábbiakban: közoktatási törvény) 27. § (8) bekezdésében szabályozott kétéves felzárkóztató

oktatást eredményesen befejezett tanulók számára választható szakképesítések, vagy

= a tizenhatodik életévét betöltött, az általános iskola hetedik évfolyamát elvégzett és a nappali

rendszerű iskolai oktatás keretében a közoktatási törvény 27. § (8) bekezdésében szabályo-

zott egyéves felzárkóztató oktatást eredményesen befejezett tanulók számára választható

szakképesítések

32 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettségre épül és szakmai előképzett-

séghez kötött

33 = 10. évfolyamra épülő szakképesítés

= a tizenhatodik életévét betöltött, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a további-

akban: közoktatási törvény) 27. § (8) bekezdésében szabályozott feltételekkel a tanulók

számára választható szakképesítések

34 10. évfolyamra épülő és szakmai előképzettséghez kötött

51 a középiskola utolsó évfolyamának elvégzéséhez kötött szakképesítések, amelyek jellemzően

fizikai tevékenység ellátására jogosítanak

52 a középiskola utolsó évfolyamának elvégzéséhez vagy érettségi vizsgához kötött szakképesíté-

sek, amelyek jellemzően szellemi tevékenység ellátására jogosítanak

53 érettségi vizsgához és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött szakképesítések

54 érettségi vizsgához vagy érettségi vizsgához és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött

emelt szintű szakképesítések

55 érettségi vizsgához kötött felsőfokú szakképesítések

71 felsőfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítések

A szakképesítés szintjére vonatkozóan 4 szint különíthető el aszerint, hogy milyen fokú végzettsé-

get tanúsít a szakképesítés:

- alap szint (pl gépíró és szövegszerkesztő, irodai asszisztens);

- középszint (pl. ügyintéző titkár II, szerkesztőségi asszisztens/ügyintéző titkár, ügyviteli asz-

szisztens)

- emelt szint (beszédíró gyorsíró, ügyintéző titkár I., menedzserasszisztens);

- felsőfok – akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés (pl. titkárságvezető).

6. A szakképesítések azonosítószámai (ISCED-kód)

A képzési szintek és tanulmányi területek nemzetközi összehasonlíthatósága érdekében az EU-

tagországokban alkalmazott nemzetközi oktatási-képzési statisztikai osztályozási rendszer, az ISCED

(International Standard Classification of Education) magyar sajátosságoknak megfelelő átdolgozását,

Page 48: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

48

adaptálását 1995-ben kezdte meg az akkori Munkaügyi minisztérium. Az OKJ kódrendszert ezen elvá-

rásoknak megfelelően alakították ki.

A szakképesítések azonosítószámai

Az ISCED osztályozási rendszerében az oktatási programok szint és tanulmányi terület szerint

különülnek el:

1-2. sorszám: a szakképesítés tanulmányi szintje

3-4. sorszám: a szakképesítés tanulmányi területe

5-6. sorszám: a szakképesítés szakmacsoport szerinti besorolása

7-8. sorszám: az azonos szakképesítési szinten és tanulmányi területen belüli sorszám. (Az OKJ-

ből kikerülő szakképesítés sorszáma új szakképesítés jelölésére nem használható fel.)

Tanulmányi szint Tanulmányi terület Szakmacsoport Sorszám

XX XX XX XX

33 34 04 02

(alap szint) (gazdasági-szolgáltató) (ügyviteli) (sorszám)

(Gépíró és szövegszerkesztő szakképesítés aszonosítószáma)

A szakképesítések azonosítószámai a tanulmányi terület szerint

14 Oktatói, pedagógiai képesítések

1408 Szakmai, gyakorlati oktatói képesítések

1499 Egyéb oktatói, pedagógiai képesítések

18 Művészeti képesítések

1811 Képzőművészeti képesítések

1812 Iparművészeti képesítések

1822 Zeneművészeti képesítések

1832 Színművészeti, előadóművészeti képesítések

1833 Táncművészeti szakképesítések

1842 Film- és fotóművészeti képesítések

1852 Építőművészeti képesítések

1899 Egyéb művészeti képesítések

34 Gazdasági és igazgatási képesítések

3404 Ügyviteli képesítések

3426 Irodai könyvelő és adatfeldolgozó gépkezelői képesítések

3432 Pénzügyi és számviteli ügyintézői képesítések

3433 Külkereskedelmi képesítések

3434 Vezetői (menedzseri) képesítések

3435 Gazdasági ügyintézői és szervezői képesítések

3436 Pénzügyi és számviteli szakértői képesítések

3437 Könyvvizsgáló, revizor és adótanácsadó képesítések

3438 Statisztikai képesítések

3439 Egyéb gazdasági és kereskedelmi képesítések

3440 Banki és biztosítási ügyintézői képesítések

3441 Banki és biztosítási szakértői képesítések

3442 Személyügyi képesítések

Page 49: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

49

3443 Munkaerőpiaci szolgáltatási képesítések

3452 Helyi és közigazgatási ügyintézői képesítések

3462 Intézményigazgatási ügyintézői képesítések

3472 Oktatásszervezési képesítések

46 Számítástechnikai képesítések

4641 Számítástechnikai képesítések

50 Egészségügyi képesítések

5002 Orvosi kisegítő és közegészségügyi képesítések

5008 Rehabilitációs és fizikoterápiás gyógyászati képesítések

5012 Egészségügyi ápolói képesítések

5015 Szülész(nő)i képesítések

5018 Egészségügyi asszisztensi képesítések

5030 Orvostechnológiai képesítések

5046 Fogászati egészségügyi képesítések

5052 Gyógyszertári asszisztensi képesítések

5070 Egészségügyi csecsemő- és gyermekotthoni gondozói képesítések

52 Kis- és nagyüzemi ipari képesítések

5211 Bányászati ipari képesítések

5212 Élelmiszer-ipari képesítések

5216 Építőipari képesítések

5220 Építőanyag-ipari képesítések

5222 Erősáramú villamosipari képesítések

5223 Gyengeáramú villamosipari képesítések

5224 Távközlési képesítések

5232 Kohászati képesítések

5233 Fémmegmunkáló-ipari, felületkezelői képesítések

5234 Gépjárműszerelő és -javítóipari képesítések

5235 Mezőgazdaságigép-szerelő és javítóipari képesítések

5236 Egyéb gépeket szerelő és javítóipari képesítések

5237 Mechanikai műszeripari képesítések

5239 Egyéb fémipari képesítések

5241 Járműipari, közlekedésgépészeti képesítések

5242 Élelmiszer-ipari gépkezelői képesítések

5243 Könnyűipari gépkezelői képesítések

5244 Vegyialapanyag- és termékgyártógép-kezelői képesítések

5245 Építőanyag-ipari gépkezelői képesítések

5246 Kohászati, fémmegmunkáló-ipari gépkezelői képesítések

5247 Gyártósori összeszerelői képesítések

5249 Egyéb gépészeti szerelő képesítések

5251 Bányászati gépkezelői képesítések

5252 Energetikai gépkezelői, kazánkezelői képesítések

5253 Vízellátási gépkezelői képesítések

5256 Építőipari gépkezelői képesítések

5257 Anyagmozgatógép, település és köztisztasági munkagép-kezelői képesítések

5259 Egyéb gépkezelői képesítések

5262 Famegmunkáló-ipari képesítések

5272 Bőr- és cipőipari képesítések

5274 Textilipari képesítések

5276 Ruházati és szőrmeipari képesítések

5278 Nyomdaipari képesítések

5282 Laboránsi (ipari) képesítések

5286 Optikus, látszerész képesítések

5291 Háziipari képesítések

5292 Vegyesipari képesítések

Page 50: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

50

5293 Kézművesipari képesítések

5294 Raktározási képesítések

Page 51: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

51

54 Műszaki, technikusi képesítések

5401 Műszaki mérési, tervezési és rajzolói képesítések

5411 Könnyűipari műszaki, technikusi képesítések

5412 Vegyipari műszaki, technikusi képesítések

5422 Erősáramú villamosipari műszaki, technikusi képesítések

5423 Gyengeáramú villamosipari és elektronikai műszaki, technikusi képesítések

5424 Távközlési technikusi képesítések

5432 Kohóipari műszaki, technikusi képesítések

5436 Bányászati műszaki, technikusi képesítések

5441 Közlekedésgépészeti műszaki, technikusi képesítések

5442 Gépipari műszaki, technikusi képesítések

5443 Építő- és épületgépészeti műszaki, technikusi képesítések

5449 Egyéb gépészeti műszaki, technikusi képesítések

5452 Mező-, erdő- és halgazdasági gépészeti műszaki, technikusi képesítések

5470 Környezet- és természetvédelmi műszaki, technikusi képesítések

5482 Üzemvezetési, -szervezési képesítések

5483 Üzemfenntartási képesítések

5499 Egyéb műszaki, technikusi képesítések

58 Építészeti képesítések

5801 Általános építészeti képesítések

5812 Terület- és településfejlesztési építési képesítések

5832 Közlekedésépítési, üzemfenntartási képesítések

5842 Vízügyi építési, üzemfenntartási képesítések

62 Mező-, erdő- és halgazdasági képesítések

6201 Általános mezőgazdasági képesítések

6203 Állattenyésztési képesítések

6206 Növénytermesztési képesítések (kertészeti nélkül)

6207 Kertészeti képesítések

6208 Takarmányozási képesítések

6222 Élelmiszer-technikusi képesítések

6232 Állat-egészségügyi képesítések

6249 Egyéb mezőgazdasági képesítések

6262 Erdőgazdasági képesítések

6272 Halgazdasági képesítések

6280 Mező-, erdő- és halgazdasági gépészeti és gépkezelői képesítések

66 Háztartás-gazdasági képesítések

6601 Háztartás-gazdasági képesítések

70 Szállítási, hírközlési képesítések

7001 Általános közlekedési forgalmi képesítések

7010 Közlekedési üzemviteli technikusi képesítések

7026 Postaforgalmi képesítések

78 Személyi szolgáltatási, vendéglátói, kereskedelmi, idegenforgalmi képesítések

7812 Fodrász és kozmetikus képesítések

7822 Vendéglátói képesítések

7826 Szakács, cukrász képesítések

7842 Kelmefestő és vegytisztító képesítések

7862 Kereskedelmi (kiskereskedelmi) képesítések

7872 Idegenforgalmi képesítések

7882 Kulturális szolgáltatási képesítések

7898 Környezetvédelmi szolgáltatási képesítések

7899 Egyéb szolgáltatási képesítések

Page 52: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

52

84 Kulturális és tájékoztatási képesítések

8402 Újságírói képesítések

8407 Közművelődési képesítések

8409 Egyéb tájékoztatási képesítések

8419 Egyéb kulturális képesítések

8422 Könyvtári képesítések

8425 Múzeumi képesítések

8429 Egyéb dokumentációs képesítések

89 Egyéb, más ágazatba nem sorolható képesítések

8912 Rendvédelmi képesítések

8915 Tűzvédelmi képesítések

8917 Katonai képesítések

8919 Egyéb védelmi és katonai képesítések

8933 Szociális képesítések

8962 Testnevelési és sport képesítések

8999 Egyéb, máshová nem sorolható képesítések

7. Ügyviteli (és rokon) szakképesítések

Alapszintű szakképesítések Régi elnevezése

33 3404 02 Gépíró és szövegszerkesztő

Középszintű szakképesítések

52 3404 01 Ügyviteli asszisztens Gyorsíró és idegen nyelvű gépíró

52 3404 02 Protokoll ügyintéző

52 3404 04 Ügyintéző titkár Ügyintéző titkár II.

52 3404 05* Irodai asszisztens Gépíró és gyorsíró (33 3404 01)

52 3433 01 Külkereskedelmi ügyintéző

52 3435 04 Marketing- és reklámügyintéző

52 3435 01 Európai üzleti asszisztens

52 3452 02 Igazgatási ügyintéző Igazgatási ügyintéző-ügykezelő

52 3462 01 Közoktatási asszisztens Iskolatitkár (óvodatitkár)

Emelt szintű szakképesítések

54 3404 01 Idegen nyelvi menedzserasszisztens Menedzserasszisztens

54 3404 02 Idegen nyelvű ügyintéző titkár Ügyintéző titkár I.

54 3404 03 Beszédíró gyorsíró

54 3404 04* Szerkesztőségi asszisztens Szerkesztőségi ügyintéző titkár (52 3404 03)

54 3439 01 Irodavezető

Felsőfokú szakképesítések

55 3433 01 Gazdasági idegen nyelvű levelező

55 3434 02 Titkárságvezető

55 3452 01 Jogi asszisztens

Page 53: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

53

Page 54: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

54

Ügyviteli szakképesítések adatai az Országos Képzési Jegyzékben

Szakképesítés

azonosító száma

Szakképesítés megnevezése

Sza

kk

épes

ítés

ek k

öre

Sza

km

a cs

opo

rt

Ho

zzár

endel

t F

EO

R

Jegy

zékb

e ker

ülé

s év

e

Kiz

áró

lag

isk

ola

i re

nd

szer

ű

szak

kép

zésb

en m

egsz

erez

he-

tő s

zakk

épes

ítés

Képzési idő

Isk

ola

i és

sza

km

ai e

lők

ép-

zett

ség

, el

őír

t gy

ako

rlat

Pál

ya-

, i

ll. sz

akm

ai a

lkal

-

mas

ság

i köv

etel

mén

y

A s

zak

mai

és

viz

sgáz

tatá

si

köv

etel

mén

yre

nd

szer

meg

ha-

táro

zásá

ra f

eljo

go

síto

tt m

i-

nis

zter

A m

este

rviz

sga

szer

vez

ésér

e

felj

ogo

síto

tt k

amar

a

Megj.

PL. szakmai vizsgára

bocsátás feltétele

szak

kép

esít

és

szin

tje

tan

ulm

ány

i

terü

let

sors

zám

Év

foly

amo

k

szám

a vag

y

öss

zóra

szám

Elm

élet

ará

ny

a

%

Gy

ako

rlat

ará

-

nya

%

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.

54 3404 03 Beszédíró gyorsíró A 16 4192 2000. 3 60 40 é, sz OM

52 3435 01 Európai üzleti asszisztens A 17 3619 1993. 1 40 60 é OM

55 3433 01 Gazdasági idegen nyelvi levelező A 16 3621 1999. i 2 40 60 é OM Két nyelvből szakmai C

típusú nyelvvizsga

52 3404 05 Gépíró és gyorsíró (Irodai asszisztens)

A 16 4192 1993. 2 40 60 é

33 3404 02 Gépíró és szövegszerkesztő A 16 4199 1993 2 40 60 a* OM

52 3404 01 Gyorsíró és idegen nyelvi gépíró

(Ügyviteli asszisztens

A 16 4192 1993. 2 50 50 é OM

52 3452 02 Igazgatási ügyintéző-ügykezelő

(Igazgatási ügyintéző)

A 16 3602 1993 1,5 (1) 40 60 é OM

54 3439 01 Irodavezető A 16 3910 1993. 1 70 30 é sza OM A típusú alapfokú nyv.

55 3452 01 Jogi asszisztens A 17 3910 2000. i 2 65 35 é OM

52 3433 01 Külkereskedelmi ügyintéző A 17 3621 1993. 1 70 30 é OM C típ. alapfokú nyv.

52 3435 04 Marketing- és reklámügyintéző A 17 3622 1993. 1 7 30 é OM

54 3404 01 Menedzseresszisztens (Idegen

nyelvi menedzserasszisztens)

A 16 3910 1993. 2 60 40 é OM Közép és alapfokú

szakmai nyelvvizsga

52 3404 02 Protokoll-ügyintéző A 17 3644 1996. 1 60 40 é OM A típ. középfikú nyv.

54 3404 04 Szerkesztőségi ügyintéző titkár (Szerkesztőségi asszisztens)

A 16 4199 1993. 2 60 40 é OM

55 3434 02 Titkárságvezető A 16 3910 2000. i 2 30 70 é OM Közép és alapfokú

szakmai nyelvvizsga

54 3404 02 Ügyintéző titkár I. (Idegen nyelvi

ügyintéző titkár)

A 16 4191 1993. 2 60 40 é OM A típ. középfokú nyv.

Page 55: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

55

52 3404 04 Ügyintéző titkár II. A 16 4191 1993. 1 60 40 é OM A típ. alapfokú nyv.

Page 56: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

56

A szakmai vizsga

A szakmai vizsga célja

A szakmai tanulmányokat lezáró vizsga célja (szakmai vizsga) annak megállapítása, hogy a

vizsgázó ismeretei, az ismeretek alkalmazása, gyakorlati és általános felkészültsége megfelel-e az

adott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményében előírtaknak. Az Országos Képzési Jegyzékben

meghatározott szakképesítés megszerzésére a szakmai vizsgát a szakmai és vizsgakövetelmény alapján

és a szakmai vizsgaszabályzat rendelkezései szerint kell megtartani. A szakmai vizsgát vizsgabizottság

előtt kell letenni.

A szakmai vizsga állhat:

elméleti

- írásbeli

- szóbeli

gyakorlati részekből.

A vizsgarészek, illetve a vizsgarészek tantárgyainak a felsorolását valamennyi szakképesítésnél a

szakmai és vizsgakövetelmények „A szakmai vizsga részei” címen tartalmazzák.

A vizsgázó, ha az írásbeli vagy szóbeli vizsgarész letételére fogyatékossága miatt (pl. testi fogyatékos-

ság, ill. akadályoztatás – pl. törött kéz - miatt) nem képes – és a szakmai és vizsgakövetelmények ezt nem zár-

ják ki – az írásbeli vizsga követelményeinek szóban, illetőleg a szóbeli vizsga követelményeinek írásban is ele-

get tehet.

A szakmai vizsgáztatás általános szabályai

1. Vizsgáztatási jogosultság

Az OKJ szerinti szakképesítésre vonatkozóan szakmai vizsga a hatályos jogszabályok alapján

szervezhető jelenleg: a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló

26/2001. (VII.27.) OM rendelet, valamint a Közoktatási, Szakképzési és Felsőoktatási törvények-

hez kapcsolódó rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999.

OM r.

Szakmai vizsgát a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban feljogosított intézmény,

továbbá az iskolai rendszerű szakképzésben szakképzést folytató intézmény, valamint a felsőfokú

szakképzést szervező felsőoktatási intézmény a vele tanulói, illetőleg hallgatói jogviszonyban állók

tekintetében szervezhet.

a) iskolai rendszerű szakképzés esetén – (az általuk folytatott szakképzések tekintetében) a

tanév rendje szerint:

- szakközépiskolák,

- szakmunkásképző és szakiskolák,

- speciális szakiskolák,

- a munkaerő-fejlesztő és képző központok,

- felsőoktatási intézmények

Page 57: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

57

b) az iskolarendszeren kívüli képzésben akkor, ha a vizsgáztató intézmény rendelkezik szak-

mai vizsga szervezésére feljogosító engedéllyel.

A jogosultságon kívül a vizsgát szervező intézménynek (továbbiakban vizsgaszervező)

rendelkeznie kell mindazon oktatástechnikai, gyakorlati munkavégzési, anyagi és szellemi

feltételekkel, melyeket egyébként a képzés folytatásának feltételeként is a szakmai és vizs-

gakövetelmények felszerelési jegyzéke meghatároz.

2. A szakmai vizsgák szervezésének időpontja

Iskolai rendszerű képzésben – a tanév rendje szerint – szakmai vizsga lehet:

- február-március,

- május-június és

- október hónapban.

A fenti vizsgákra a jelentkezés ideje:

- február-márciusi vizsgaidőszak vizsgáira december 15-ig,

- május-júniusi vizsgaidőszak vizsgáira február 15-ig,

- októberi vizsgaidőszak vizsgáira augusztus 15-ig.

A tanév rendjében található az írásbeli vizsga időpontja, továbbá a gyakorlati és a szóbeli vizsga le-

folytatására rendelkezésre álló időszak. Ezt az oktatási miniszter minden tanévben rendeletben te-

szi közzé. A szakképesítésért felelős miniszter a tanév rendjéhez igazodva, a szakmai és vizsgakö-

vetelményben meghatározott vizsgarész időpontjait évenként közleményben teheti közzé.

Figyelembe kell venni, hogy több vizsgarész egy napra nem szervezhető. A gyakorlati vizsgarész

helyének kijelölésénél meghatározóak a szakmai és vizsgakövetelményekben rögzített feltételek,

valamint az érdekelt gazdálkodó szervezettel kötött megállapodás, a vizsga megszervezhetősége,

valamint az előzetes munkavédelmi ellenőrzés.

Az iskolarendszeren kívüli képzés esetében:

A tanév rendjében meghatározottaktól eltérő időben is szervezhető szakmai vizsga, amelyet a

szakképesítésért felelős minisztérium szabályoz.

Az írásbeli vizsga időpontja engedélyköteles (amit 30 nappal a vizsga időpontja előtt a szakképe-

sítésért felelős szakminisztériumnak kell bejelenteni). A gyakorlati vizsga és a szóbeli vizsga idő-

pontját a szakmai vizsgát szervező intézmény vezetője állapítja meg. (A szóbeli vizsgarész idő-

pontját úgy kell meghatározni, hogy a vizsgaelnök részére a kijavított írásbeli dolgozatok a szóbeli

vizsga előtt legalább 7 nappal elküldhetők legyenek).

Több vizsgarész egy napra – ha a Szakmai és vizsgakövetelmény (l. SZVK) másképp nem rendel-

kezik – nem szervezhető.

A szakmai vizsgát a megkezdéstől számított 30 napon belül be kell fejezni.

A szakképzést folytató intézmény a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása eredmé-

nyességének időszakos mérésére – nagyobb képzési szakaszok (szakmai modulok) lezárásaként –

köztes vizsgát szervezhet. A köztes vizsga eredménye – a szakmai és vizsgakövetelményekben

meghatározottak, valamint a szakmai vizsgaszabályzat előírásai szerint – a szakmai vizsgán figye-

lembe vehető.

Page 58: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

58

3. A szakmai vizsgára jelentkezés

A szakmai vizsgára írásban kell jelentkezni. A jelentkezőknek pontosan meg kell határoznia:

- a szakképesítést, a szakképesítés azonosító számát,

- az esetleges kérelmeket (pl. mentesítés),

- csatolni kell a szakképesítéshez előírt iskolai tanulmányok elvégzését tanúsító bizonyít-

ványt (szakképző iskola befejező évfolyamára járó tanuló bizonyítványát utólag),

- a kérelmek elbírálásához szükséges iratokat és mindazokat a dokumentumokat, ame-

lyekből a vizsgára bocsátás feltételei megállapíthatók.

- be kell mutatni a vizsgázó személyi igazolványát is (kivéve, ha a vizsgázó a vizsgát

szervező oktatási intézményben tanulói jogviszonyban áll).

Ha a vizsgázó ugyanabban az intézményben jelentkezik a szakmai vizsgára, amelyikben képzés-

ben részesült, az adatai a törzslapból ismertek, onnan ellenőrizhetők.

4. A vizsgarészek alóli felmentés, illetve a meglévő szakképesítések beszámításának rendje

A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés, illetve a meglévő szakképesítések beszámítása, első-

sorban a második és további szakképesítés megszerzésénél, az át- és továbbképzéseknél lehet jelen-

tős. A szakmai egyenértékűség biztosítása érdekében csak olyan vizsgarész alól célszerű felmentést

adni, amely az OKJ alapján egyértelműen meghatározható, és más „rokon” szakképesítés okmánya-

ival hitelesen igazolható.

Ha a korábban szerzett és hitelesen igazolt szakképesítés vizsgatárgyai az OKJ-ban szereplő szak-

képesítés követelményeitől tartalmukban nem mutatnak jelentős eltérést - a résztvevők kérésére,

alapos összehasonlítás és mérlegelés alapján -, lehetővé teszik a vizsgarészek alóli felmentést. A

felmentés okát minden esetben, részletesen indokolni kell.

5. A vizsgadíj és a vizsgáztatási díj tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok szerint

kell eljárni.

A szakmai vizsgáztatásban résztvevők feladatai

A szakképesítésért felelős minisztérium feladatai

Kiadja az Országos Képzési Jegyzéket, melynek alapján az illetékes miniszterek rendeletben kiad-

ják:

- a hatáskörükbe tartozó szakmai és vizsgakövetelményeket,

- ezt követően közleménnyel a szakképesítés szakmai tantárgyait és azok központi program-

jait,

- valamint a szakmai vizsga szóbeli tételeit.

Nemzeti Szakképzési Intézet

a) Az Országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzék figyelembevételével – esetleges

vizsgaszervezői javaslat alapján – megbízza a szakmai vizsga elnökét, s legalább 15 nappal a

vizsga megkezdése előtt erről tájékoztatja a vizsgát szervező intézményt. (Ha a vizsga nem ma-

Page 59: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

59

gyar, a vizsgabizottság elnökének a vizsgáztatás nyelvéből felsőfokú állami nyelvvizsgával, il-

letőleg azzal egyenértékű okmánnyal kell rendelkeznie.)

A szakmai vizsgát szervező intézmény alkalmazottja nem lehet a vizsgabizottság elnöke abban

az intézményben, amellyel közalkalmazotti jogviszonyban áll. A vizsgabizottság függetlensé-

gének (pártatlanságának) biztosítása érdekében nem lehet olyan személy az elnök vagy tag, aki

az adott intézményben a vizsgára jelentkezők felkészítésében, oktatásában részt vett. A megbí-

zónak a fentieket tisztáznia kell. Amennyiben kizáró ok merül fel, akkor az elnöknek a felké-

rést – összeférhetetlenségre hivatkozva – vissza kell utasítania.

Az elnök személyére vonatkozó minimális feltétel a vizsgabizottság tagjainak szakképesítésé-

ről rendelkező 1995. évi CXXI. és az 1996. évi LXII. törvényekkel módosított 1993. évi

LXXIX. törvény a közoktatásról szóló előírása, amely kiegészülhet a szakképesítésért felelős

szaktárcának az elnökkel szemben támasztott speciális igényeivel is. (A szakképesítésért fele-

lős minisztériumok pályázati úton alakítják ki a szakértői jegyzéket, ahonnan az elnök felkérhe-

tő.)

b) Gondoskodik a vizsgaszervezőktől beérkezett jelentések felülvizsgálatáról. Ellenőrzi a vizsga-

szervezés jogosultságát, a vizsgabejelentéseket abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e min-

den szükséges adatot, biztosított-e a vizsga előkészítésénél a jogszabályok betartása. Amennyi-

ben szabálytalanságot tapasztal, vagy a vizsgaidőpontok megválasztása nem megfelelő, akkor

erről a vizsgát szervező intézményt rövid időn belül tájékoztatja.

c) A tételigénylések alapján

- gondoskodik az írásbeli tételekről, a javítási és értékelési útmutatókról,

- meghatározza azok átvételének idejét és módját.

A Tétel című borítékon fel kell tüntetni:

- a szakképesítés azonosító számát,

- a szakképesítés megnevezését,

- az írásbeli vizsga tantárgyi elnevezését,

- az írásbeli vizsga kezdési időpontját (év, hó, nap, óra, perc)

- az írásbeli vizsga időtartamát,

- az írásbeli vizsgán használható segédeszközöket.

A Megoldási és értékelési útmutató című borítékon – a szakképesítés azonosító adatainak és a vizs-

gatárgy megnevezése mellett – fel kell tüntetni, hogy a boríték csak az írásbeli vizsga időtartamának

letelte után bontható fel. A szakképesítésért felelős minisztérium kiadja a tétel részletes megoldását,

az értékelés szempontjait és az ezzel összehangolt részletes pontozási útmutatót is.

d) A vizsgák alatt szükség esetén intézkedik a szabálytalanság miatt felfüggesztett vizsgán történt

események kivizsgálásáról, a szabálytalanság megszüntetéséről, a vizsga folytatásáról.

e) Akkreditált vizsgaintézményként - felkérés alapján – szervezi és lebonyolítja a vizsgáztatási

joggal nem rendelkező képző cég szakmai vizsgáját

A gazdasági kamara feladatai

a) Delegálja a vizsgabizottságba a kamarát képviselő tagját – a vizsgaszervező felkérése alapján.

melyről a vizsgát szervező intézményt 15 nappal a vizsga megkezdése előtt értesíti.

(Ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, akkor a szakkép-

zést folytató intézmény delegálja. Ha a vizsgát a szakképzést folytató intézményben szerve-

Page 60: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

60

zik, akkor a szakképesítésért felelős miniszter által kijelölt szakmai szervezet képviselője lesz

a vizsgabizottság tagja.)

b) A területi gazdasági kamara feladata képviselőjének felkérése, valamint előzetes tájékoztatása

a vizsgáztatás körülményeiről. A kamara képviselőjét megbízólevéllel látja el, amelyet a vizs-

ga megkezdése előtt a vizsgát szervező intézmény vezetőjének vagy a vizsga elnökének kell

átadni. A megbízólevelet a vizsga szervezője a vizsgadokumentáció részeként kezelheti. A te-

rületi gazdasági kamara helyesen teszi, ha képviselőjének kilétéről 15 nappal a vizsga előtt ér-

tesíti a vizsgát szervező intézményt, így a kamarai szakember részt tud venni a gyakorlati

vizsga előkészítésében, a további, jogszabály által előírt feladatainak ellátásában.

A gyakorlati vizsgafeladatot a kamara képviseletével megbízott személy a vizsga elnökének

egyetértésével választja ki. A kiválasztásnál elsősorban a szakmai és vizsgakövetelmények fi-

gyelembevételét, a szakszerűséget, a feladat megoldhatóságát vizsgálja. Az előkészítésnél a

szakmai berendezések, eszközök előkészítésén túl a munkavédelmi előírások betartását is el-

lenőrzi. Minden olyan körülményt alaposan ellenőriznie kell, amely a szakmai gyakorlat sza-

bályos lebonyolítását befolyásolhatja.

c) Ha gazdálkodó szervezetnél folyik a gyakorlati vizsga, akkor a kamara feladata a gazdálkodó

szervezet képviselőjével a gyakorlati vizsgarész előkészítése

d) A mestervizsga esetén a vizsgaszervezés teljes mértékben a kamara feladata.

A vizsgát szervező intézmény feladatai

1. A vizsga megszervezése

2. A vizsga lebonyolítása és

3. A vizsga utáni teendők

1. A vizsga megszervezése

Ahhoz, hogy a képzés végén a vizsgát szervező intézmény a szakmai vizsgát megfelelően elő tudja

készíteni, ismernie kell a – iskolarendszerű képzés esetén a tanév rendjében meghatározott - vizs-

gaidőpontokat és a vizsgára jelentkezők számát.

Az előkészítő feladatok közé tartozik tehát:

- A vizsgaidőszak kijelölése (ezen belül a gyakorlati és szóbeli vizsgák időpontjának meghatá-

rozása).

- Kijelöli a vizsgaszervezés teljes folyamatát koordináló képviselőjét.

- Megszervezi és fogadja a vizsgára jelentkezéseket.

- Összegyűjti és ellenőrzi a vizsgázók adatait.

- Ellenőrzi a különböző mentesítések elbírálásához szükséges iratokat (pl. korábban tett vizsgák

beszámítása, tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján történő mentesítések, a vizsga

nyelvére vagy fogyatékosság kompenzálására vonatkozó kérés, javítóvizsga esetén szakmai

vizsga törzslapja). A vizsgatárgyakból – tartalmi összevetést követően – csak állami vizsgabi-

zottság által kiadott bizonyítvány alapján lehet felmentést adni.

- Megszervezi a vizsgacsoportokat, melynek maximális létszáma:

Page 61: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

61

- szakközép- és szakiskolában 35 fő,

- művészeti iskolákban 15 fő

- iskolarendszeren kívüli szakképzésben az intézmény akkor alakíthat ki vizsgacsoporto-

kat, ha a szakmai vizsgákra legalább 10 fő jelentkezett.

- A vizsgára történő jelentkezési határidő után – 15 napon belül – jelentést küld a szakmai vizs-

ga előkészítéséről a szakképesítésért felelős miniszternek (a jelentés tartalmazza: a vizsgázók

számát, a vizsgarészeket, a vizsgatantárgyakat, a szakmai vizsga helyét és idejét, iskolai rend-

szer esetén a közoktatási intézmény OM azonosítóját, az iskolarendszeren kívül az intézmény

nyilvántartásba vételi helyét, a tanúsítvány számát és érvényességi idejét; az előkészítés során

megtett intézkedéseket – pl. felmentés, beszámítás – stb., javaslatot tehet a vizsgabizottság el-

nökére).

- Felkéri a területileg illetékes kamarát képviselőjének kijelölésére.

- Gondoskodik a vizsgához szükséges okmányok, dokumentumok, továbbá (a Magyar Köztár-

saság címerével ellátott, „A vizsgaszervező intézmény – pontos megnevezés – mellett működő

szakmai vizsgabizottság” feliratú) körbélyegző beszerzéséről, a vizsgákkal kapcsolatos nyil-

vántartások vezetéséről.

- Kidolgozza és vizsgaelnöki jóváhagyásra előkészíti a gyakorlati vizsgafeladatokat, ezeket a ti-

toktartás szabályai szerint őrzi.

A feladatnak a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottakon kell alapulni. A gyakori

feladatnak tehát meg kell felelnie a gyakorlati vizsga időtartamára, tartalmára előírt szabályo-

zásának. Általában a szakképesítéssel betölthető munkakörökre jellemző munkaműveleteket,

munkafeladatokat kell tartalmaznia. A feladatot úgy kell meghatározni, hogy az a szakmai és

vizsgakövetelményekben meghatározott idő alatt, önállóan elkészíthető legyen.

A szakmai vizsga előkészítésénél alaposan át kell gondolni a gyakorlati vizsga valamennyi

szakmai és munkavédelmi szempontját. A kiválasztott gyakorlati vizsgahelyen a szakmai és

vizsgakövetelményekben meghatározott vizsgamunka elvégzéséhez elő kell készíteni a szak-

mai berendezéseket, eszközöket.

- Biztosítja az egyes vizsgarészekhez a megfelelő vizsgahelyet.

- Gondoskodni kell valamennyi vizsgadokumentum beszerzéséről (a szakképesítés szakmai és

vizsgakövetelményei, szóbeli és gyakorlati tétele, a szakmai vizsgáztatás általános szabályai).

- Folyamatosan biztosítja a vizsgázók részére a követelmények megismerését, megadja a szük-

séges felvilágosításokat, tájékoztatásokat. A vizsgázók felkészüléséhez a vizsga előtt minimum

30 nappal a szóbeli tételeket biztosítani kell.

- Előkészíti a vizsgához szükséges tárgyi feltételeket (a SzVK szerinti segédanyagokat, bélyeg-

zett papír, flopy, termek stb.

- Megszervezi az írásbeli, szóbeli és a gyakorlati vizsga lebonyolítását.

- Megszervezi a vizsga terembeosztását, felügyeleti rendjét.

Az intézmény képviselője készíti el a tanév rendjében kijelölt írásbeli vizsga időpontjai alapján

az írásbeli, esetleg gyakorlati vizsga terembeosztását és felügyeleti rendjét. A terembeosztásnál

ügyelni kell arra, hogy a vizsgázók számára minden teremben biztosított legyen az önálló mun-

kavégzés lehetősége, és azt a felügyelő tanár folyamatosan figyelemmel tudja kísérni. Az írás-

Page 62: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

62

beli felügyeletet nem láthatja el a vizsgatantárgyból szakképesítéssel rendelkező tanár. A fel-

ügyeletet úgy kell megtervezni, hogy az óránkénti váltás biztosított legyen.

- A szakmai vizsga megkezdése előtt legalább 10 nappal tájékoztatja a vizsgabizottság elnökét

és tagjait, a vizsgázókat, a vizsga szervezésében érdekelt gazdálkodó szervezetet, valamint a

közreműködő személyeket a vizsga helyéről, idejéről és a szakmai vizsgával összefüggő tud-

nivalókról.

- Kijelöli a vizsgabizottság munkáját segítő személyeket: a jegyzőt, a szakértőket (kérdező taná-

rokat) a felügyelőket.

A szakmai vizsga adminisztrációját a jegyző készíti el. A jegyző feladata a vizsga előkészítése-

kor, hogy a vizsgára jelentkezéshez felvilágosítást adjon, átadja a megfelelő nyomtatványokat

(pl. jelentkezési lap), a dokumentumokat ellenőrizze, a jelentkezőket szakképesítésként, idő-

pontonként és vizsgarészenként csoportosítsa.

- Átveszi a szakképzésért felelős minisztertől vagy megbízottjától a minisztérium által jóváha-

gyott szakmai vizsga írásbeli tételeit és a felhasználásig a titoktartásra vonatkozó szabályok

megtartásával őrzi (elzártan és szigorúan titkosan, biztonsági zárral ellátott páncél- vagy le-

mezszekrényben stb.)

- A vizsgát szervező intézmény képviselője készíti el az adott vizsgaidőszakra a szakmai írásbe-

li, esetenként gyakorlati vizsga terembeosztását és felügyeleti rendjét. a terembeosztásnál

ügyelni kell arra, hogy a vizsgázók számára minden teremben biztosított legyen az önálló

munkavégzés lehetősége és azt a felügyelő tanár folyamatosan figyelemmel tudja kísérni.

Az írásbeli felügyeletet nem láthatja el a vizsgatárgyból szakképesítéssel rendelkező tanár.

2. Teendők a vizsga lebonyolításának időszakában

Folyamatosan biztosítja a vizsga zavartalan lebonyolításához szükséges személyi és tárgyi feltéte-

leket. Segíti a kijelölt képviselő és a jegyző munkáját.

A vizsgaszervező:

- figyelemmel kíséri a vizsgák lefolyását;

- a szóbeli vizsga előtt megküldi a vizsgaelnöknek a kijavított írásbeli dolgozatokat;

- lehetőséget biztosít a vizsgázóknak írásbeli dolgozataik megtekintésére, észrevételek megtéte-

lére;

- biztosítja a gyakorlati vizsgán a munkavédelmi előírások betartását, a balesetmentes munka-

végzést;

- folyamatosan megadja a szükséges felvilágosításokat, tájékoztatást.

3. Teendők a vizsga utáni időszakban

- Ellenőrzi a jegyzőt (tételes összeolvasással) a törzslapok kitöltésében, a bizonyítványok kiállí-

tásában.

- Megszervezi a bizonyítványok kiosztását, az átvétel dokumentálását.

- Elvégzi az okmányok irattározását.

- Elkészíti és megküldi a vizsgáról szóló jelentést és összesítő kimutatást a vizsgát tettek nevé-

ről, a törzslapok számáról és a kiadott bizonyítványokról

Page 63: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

63

Page 64: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

64

A szakmai vizsgabizottság

A vizsgabizottság összetétele A vizsgához szakképesítésként vizsgabizottságot kell létrehozni. A vizsgabizottság független szakmai

testület. A vizsgabizottság felelős: a szakmai vizsga szabályos és zavartalan lebonyolításáért. Ameny-

nyiben a vizsga nyelve nem magyar, a vizsgabizottság elnökének a vizsgáztatás nyelvéből felsőfokú

állami nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló okmányokkal kell rendelkeznie.

A működőképes vizsgabizottság 3 tagú, tagjai

- a vizsgabizottság elnöke,

- a vizsgabizottság tagjai:

- a szakmai vizsgát szervező intézmény képviselője,

- a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara képviselője.

Az elnök a szakképesítésért felelős minisztériumot képviseli, a tagok a megbízó intézményt, szerveze-

tet.

A vizsgabizottság elnökét a szakképesítésért felelős miniszter bízza meg, alapvetően a szaktárca által

kiadott országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzékből. Az elnök személyére a vizsga elő-

készítéséről felterjesztett jelentésében a vizsgaszervező javaslatot tehet.

Az elnök megbízása szólhat:

- egy vizsgaidőszakra;

- egy vizsgára;

- egy tanulmányi évre (benne több vizsgaidőszakra)

- egy naptári időszakra.

A vizsgaelnöki megbízás – a szakmai szakértői-vizsgaelnöki névjegyzékbe tartozás ideje alatt – korlá-

tozás nélkül megismételhető.

A vizsgabizottság kamarai tagját a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara jelöli ki.

A kamarai tag általában a szakma elismert képviselője. A megbízásának időtartamát jogszabály nem

korlátozza, az adekvát lehet a vizsgaelnökével.

A vizsgabizottságban a szakmai vizsgát szervező intézmény képviselőjét a vizsgaszervező jelöli ki.

A kijelölés általában egy vizsgára szól.

A vizsgabizottság munkáját a szakmai elméleti tantárgyak, illetve a képzés oktatásához – az 1995.

évi CXXI. és az 1996. évi LXVII. törvényekkel módosított 1993. LXXIX. törvény a közoktatatásról

17. §-ában előírt – szakképesítéssel rendelkező szakértők (kérdező tanárok) segítik. A kérdező taná-

rok lehetnek a vizsgát szervező intézmény tanárai, de más pedagógus is, akit az oktatási intézmény

vezetője meghívott. A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógusoknak ismerniük kell a szakmai és

vizsgakövetelményeket, a vizsga lebonyolításának szabályait.

A vizsga előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos adminisztrációt a jegyző látja el. Az ő felada-

ta a vizsga előkészítésekor, hogy a vizsgára jelentkezéshez felvilágosítást adjon, átadja a megfelelő

nyomtatványokat (pl. jelentkezési lap), a dokumentumokat ellenőrizze, a jelentkezőket szakképesítés-

ként, időpontonként és vizsgarészenként csoportosítsa

A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógus és a jegyző nem tagja a vizsgabizottságnak.

Page 65: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

65

A vizsgabizottság munkájában csak olyan személy vehet részt, aki a szakmai elméleti tantárgyak okta-

tásához, illetőleg a gyakorlati képzéshez jogszabályban előírt szakképesítéssel rendelkezik.

A vizsgabizottságot, illetőleg tagjait díjazás illeti meg, melyet jogszabály határoz meg (a jelenleg ér-

vényes rendelet az 1/2001. (I. 16.) OM rendelet a szakmai vizsgadíj és vizsgáztatási díjak keretei-

ről).

A vizsgabizottság felkészülése a szakmai vizsgára

- A szakmai vizsgát megelőzően a vizsgabizottságnak meg kell ismernie a szakmai vizsga lebo-

nyolítását szabályozó rendelkezéseket, az érvényes szakmai és vizsgakövetelményeket (ezen be-

lül a vizsgarészek és tantárgyak követelményeit), a jóváhagyott szóbeli vizsgakérdéseket, vala-

mint a gyakorlati vizsga helyszíneit.

- A vizsgabizottságnak tájékozottnak kell lennie a szakképzéssel, vizsgáztatással összefüggő hatá-

lyos előírásokról.

Az ehhez szükséges dokumentációkat a szakmai vizsgát szervező intézménynek biztosítania kell.

A dokumentumok a következők:

- a vizsgáról és vizsgáztatásról szóló mindenkor érvényes jogszabályok,

- a szakmai vizsgáztatás általános szabályai és eljárási rendje,

- a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye,

- a szakképesítés szóbeli és gyakorlati vizsgatételei,

- a szakképesítés központi programja (iskolai rendszerű képzésnél),

- a szakképesítés képzési programja iskolarendszeren kívüli képzésnél, amely tartalmazza a he-

lyi sajátosságokat is.

- Tájékozódnia kell a vizsgaszervezőnél a vizsgaszervezői jelentésben foglaltakról, a gyakorlati és

szóbeli vizsga helyszíneiről, azok felszereltségéről, a biztonságos munkafeltételek meglétéről.

- Tanulmányozni szükséges a vizsgázókra vonatkozó dokumentációkat is.

A vizsgabizottság az elnök irányítása szerint végzi a munkáját. A bizottság a döntéseit bizottsági érte-

kezleteken hozza meg, melyeken részt vesznek a bizottság munkáját segítő személyek is.

A bizottság legalább két értekezletet tart:

- a szóbeli vizsgarész előtt, melyen az írásbeli és a gyakorlati vizsgarészek értékelése történik;

- a szóbeli vizsgarész után, melyen a vizsgarész és az egész vizsga értékelése, a vizsgázók telje-

sítményének megállapítására kerül sor;

- ezenfelül akkor tart értekezletet, ha vizsga menetében gátló körülmény vagy szabálytalanság

merül fel.

A vizsgabizottság döntéseit nyílt szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata a

döntő. A vizsgabizottság munkáját segítő tanár, valamint a vizsga jegyzője nem szavazhat, mert nem

tagja a vizsgabizottságnak. A bizottság döntéseit a jegyző jegyzőkönyvben rögzíti.

A vizsgabizottság speciális körbélyegzőt használ, amely a Magyar Köztársaság címerét tartalmazza,

beszerzéséről a vizsgaszervező gondoskodik.

A vizsgabizottság munkája egy nap a 10 órát nem haladhatja meg!

Page 66: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

66

A vizsgabizottság elnökének feladata

- Tájékoztatja a vizsgabizottságot és a szervezőket

o a szakmai vizsgával összefüggő feladatokról,

o a munkamódszerekről (lebonyolítás, munkamegosztás, ellenőrzés, a vizsgarészeken al-

kalmazott módszerek: értékelés, eredményhirdetés stb.)

- A szakmai vizsga nem megfelelő előkészítése esetén – ha a hiányosság rövid idő alatt nem kor-

rigálható – a vizsga megkezdésének megtiltása, az újabb vizsgaidőpont meghatározása, azonna-

li jelentéstétel telefonon és írásban a megbízónak. Balesetveszély, egészségi ártalom, technoló-

giai vagy egyéb ok miatt a munkafeladatot meg kell változtatni.

- Ellenőrzi a vizsgázó személyazonosságát, a vizsga letételére való jogosultságát, a mentességi

kérelem indokait, bizonyító dokumentumait.

- Ellenőrzi vizsga iratait, amelyek a következők:

o jelentkezés a szakmai vizsgára (lásd. 2. sz. melléklet)

o jóváhagyott, érvényes szóbeli tételek,

o jelentés a szakmai vizsga szervezéséről,

o a szóbeli vizsga megkezdése előtt az értékelt írásbeli dolgozatok és jelentések a gyakor-

lati vizsgáról (amennyiben ilyen vizsgarészek vannak),

- Jóváhagyja - a gyakorlati vizsga megkezdése előtt - a gyakorlati munkafeladatot (kivéve ha, a

gyakorlati vizsgára központi tételt tűz ki a szakképzésért felelős minisztérium),

- Átnézi a szóbeli vizsga előtt az írásbeli dolgozatokat, gyakorlati vizsgamunkákat.

- Tájékoztatja a vizsgázókat az őket érintő döntésekről:

o a gyakorlati vizsgarész megkezdése előtt (a vizsga menete, feladatkijelölés, vizsga idő-

tartama, használható eszközök, magatartás, munkavédelmi szabályok);

o a szóbeli vizsgarész megkezdése előtt (a vizsga menete, a vizsgatantárgyak a vizsgázók

sorrendje);

o az írásbeli és a gyakorlati vizsgarésszel kapcsolatos döntésekről és a

o további tudnivalókról.

Feladatok a szakmai vizsga lebonyolítása folyamán

Az elnök fő feladata a szakmai (záró) vizsgán:

- a vizsgabizottság munkájának irányítása,

- a szakmai vizsgán a törvényesség biztosítása,

- a szakmai és vizsgakövetelmények betartása,

- zavartalan, tárgyilagos, a vizsgázót segítő nyugodt vizsgalégkör biztosítása.

A szakmai vizsgát szervező intézmény képviselője látja el:

- a gyakorlati oktatás vezetőjének bevonásával a gyakorlati vizsga gördülékeny szervezését,

- a vizsga lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatokat,

- a szakmai vizsgaeredmény kihirdetésének előkészítését,

- a szakmai vizsga iratainak szabályszerű kiállításához a feltételek biztosítását, azok továbbítását

és irattározását.

Page 67: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

67

A gazdasági kamara képviselője közreműködik:

- a gyakorlati vizsga előkészítésében, ha a gazdálkodó szervezetnél folyik,

- a gyakorlati vizsgafeladatok kiválasztásában,

- a gyakorlati feladatokhoz szükséges szakmai feltételek ellenőrzésében,

- a biztonságos vizsgakörülmények folyamatos ellenőrzésében,

- a gyakorlati vizsgamunkák átvizsgálásában,

- a vizsgázók gyakorlati teljesítményének értékelésében,

- folyamatos a vizsgabizottság minden munkájában.

A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógus feladata

- a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményének ismerete,

- a szóbeli, illetve a gyakorlati vizsgatételek – amennyiben vannak – alapos ismerete,

- az írásbeli vizsgadolgozatok vizsgázónkénti részletes javítása, pontozása és összefoglaló szö-

veges értékelése,

- az írásbeli dolgozatok értékelése közben észrevett szabálytalanságról írásos jelentés készítése.

A szabálytalanságot a lehető legrövidebb időn belül szóban is jelezni kell a vizsgát szervező in-

tézet képviselőjének,

- titoktartási kötelezettség a vizsgabizottság döntéseinek kihirdetéséig,

- javaslattétel a minősítésre.

A jegyző feladata

A jegyző végzi a szakmai vizsgával kapcsolatos adminisztratív teendőket, azaz ellátja a vizsga előké-

szítésével és lefolytatásával kapcsolatos írásbeli feladatokat. Ennek keretében feladata:

- a vizsgabizottsági értekezletek jegyzőkönyvének (mellékletének) a vezetése,

- törzslap kiállítása, vezetése (2 példányban),

- törzslapkivonat kiállítása, vezetése (2 példányban),

- bizonyítvány megírása,

- valamennyi vizsgával kapcsolatos adminisztratív teendő elvégzése (dolgozatlapok előkészítése,

osztályozóívek készítése, vezetése stb.)

- a vizsga iratainak előkészítése irattározásra,

- szervezési teendők.

Page 68: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

68

A szakmai vizsga részei

A szakmai vizsga menetét, feladatait, kritériumait a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és

eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII.27.) OM rendelet tételesen tartalmazza.

A szakmai vizsga részei:

1. Írásbeli

2. Gyakorlati

3. Szóbeli

1. Az írásbeli vizsga

Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai írásbeli vizsgákat szakképesítésenként, illetőleg tantár-

gyanként országosan – a tanév rendjében meghatározott – azonos időpontban kell megtartani (l. éven-

te kiadott minisztériumi közlemény).

Az írásbeli vizsga ideje alatt a vizsgát szervező és lebonyolító iskolának kell gondoskodnia a vizsgahe-

lyek állandó felügyeletéről. Felügyelő tanár nem lehet az, akinek a vizsgatantárggyal azonos szakké-

pesítése van. Az írásbeli vizsga megkezdése előtt a felügyelő tanárnak tájékoztatnia kell a vizsgázókat

a vizsga szabályairól, és ellenőrizni a vizsgázók személyazonosságát. Ezt követően a vizsgát szervező

intézmény vezetője vagy megbízottja ellenőrzi a boríték sértetlenségét, aláírásával igazolja a boríté-

kon, majd felbontja azt és ismerteti, kiosztja az írásbeli vizsga tételeit.

Az írásbeli vizsgarész központi tétel alapján folyik. A központi írásbeli tételt a szakképesítésért fele-

lős miniszter adja ki. A vizsgát szervező intézmény az írásbeli tételeket a kijelölt időpontig páncél-

szekrényben, titkosítottan őrzi. A tételeket csak a tanév rendjében meghatározott, illetve a titkosított

borítékon megjelölt időpontban szabad felbontani. A borítékot csoportonként a vizsgát szervező in-

tézmény megbízottja bontja fel, a felbontásnál legalább a felügyelő tanár jelen van. A borítékon a je-

lenlévők aláírásukkal jelzik az érintetlenséget. A boríték az írásbeli dokumentumok része.

Az írásbeli feladatok kidolgozásához a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott idő áll ren-

delkezésre, amelyet a helyszínen is közölni kell a vizsgázókkal. A vizsga alatta – ha a feladat jellege

megengedi - a vizsgázó rövid időre elhagyhatja a termet – egyszerre egy vizsgázó -, távozását és visz-

szaérkezését a felügyelő pedagógus rávezeti a leadott dolgozatra és az ülésrendre.

A vizsgázó az írásbeli feladatok kidolgozásához az intézmény bélyegzőjének lenyomatával ellátott

dolgozatpapírt használhatja.

Az írásbeli dolgozatot a vizsgabizottság munkáját segítő tanár javítja és értékeli (érdemjeggyel). Több

részfeladat esetén a végső osztályzatot átlagolással kell megadni (l. útmutatók). A dolgozatokat célsze-

rű rövid szöveges formában is értékelni.

A kijavított dolgozatokat – az iskola által meghatározott módon és időben – a vizsgázó megtekintheti

és ahhoz az esetleges észrevételeit is megteheti, amelyet a vizsgabizottságnak figyelembe kell venni.

A vizsgaszervező a javított és értékelt írásbeli dolgozatokat, az írásbeli tétel egy példányát az értékelé-

si útmutatóval, valamint az esetleges szabálytalanságról felvett jegyzőkönyvet, továbbá a szóbeli téte-

leket megküldi az elnöknek, aki a javasolt minősítés megváltoztatását csak akkor kezdeményezheti, ha

Page 69: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

69

a szaktanár nem a követelményeknek, ill. az útmutatónak megfelelően javított, vagy javítatlan hibák

maradtak a dolgozatban, esetleg valamilyen szabálytalanság történt.

2. A gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsgán a szakképesítés tartalmát kifejező feladatokat kell megoldani. A feladatokat a

szakmai és vizsgakövetelmények figyelembevételével a vizsgát szervező intézmény dolgozza ki és az

elnök a kamarai vizsgabizottsági taggal egyetértésben hagyja jóvá.

A gyakorlati vizsgafeladatot is meghatározott idő alatt kell megoldani.

A gyakorlati vizsgarészt - a vizsgafeladatok számától függetlenül - egy osztályzattal kell értékelni (a

részfeladatokra adott érdemjegyek átlaga alapján). A gyakorlati vizsga minősítését a teljes vizsgabi-

zottság véglegesíti.

3. A szóbeli vizsga

A szóbeli vizsga megkezdése előtti értekezleten a vizsgabizottság:

- értékeli a vizsgázónak írásbeli és a gyakorlati vizsgán nyújtott teljesítményét,

- jóváhagyja a javasolt írásbeli érdemjegyeket és a gyakorlati osztályzatokat,

- határoz a szabálytalan vizsgával kapcsolatos bejelentésekről és

- megállapítja a szóbeli vizsgák rendjét,

- valamint az eredményhirdetés időpontját.

A vizsgáztatás menetét a bizottság úgy állapítja meg, hogy a bizottság munkája egy nap a tíz órát nem

haladhatja meg. A vizsgateremben egy időben legfeljebb hat vizsgázó tartózkodhat. A vizsgaelnök

felelőssége, hogy a hallgató nyugodt körülmények között készülhessen fel a szóbeli feleletekre.

A vizsgázó a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott minden tantárgyból tételt húz. A fel-

készüléshez tételenként 15 perc ideje van. A felkészülés ideje alatt vázlatot készíthet az intézmény

bélyegzőjével ellátott papírlapon, melyet vizsgadokumentumként meg kell őrizni.

A vizsgázó a teljes vizsgabizottság előtt ad számot tudásáról. Önállóan felel, felelete csak indokolt

esetben szakítható meg – helyesbítő, segítő vagy kiegészítő szándékkal.

A vizsgabizottsági tagok a vizsgázó feleletét egymástól függetlenül, tantárgyanként külön-külön érté-

kelik.

A vizsgázó teljesítményének értékelése

A vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján:

- szakmai elméletből (írásbeli és szóbeli) és

- szakmai gyakorlatból kap osztályzatot.

A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli vizsga érdemjegye és a szóbeli vizsgarészek tantárgyanként

külön-külön kapott érdemjegyei alapján kell megállapítani.

A szakmai gyakorlat osztályzatát a gyakorlati vizsgarész teljesítménye határozza meg.

Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarészen, továbbá ha a

szóbeli vizsgarészen bármelyik tantárgyból elégtelen érdemjegyet, illetőleg osztályzatot kapott. Ilyen

Page 70: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

70

esetben javítóvizsgát tehet a vizsgázó abból a vizsgarészből, illetőleg tantárgyból, amelyből tudását

elégtelenre minősítették.

Ha a vizsgázó a szakmai vizsgát megkezdte, de azt elfogadható indok miatt befejezni nem tudta, akkor

azokból a vizsgarészekből, illetve tantárgyakból, amelyekből még nem vizsgázott, pótvizsgát tehet.

Javítóvizsgát kell tennie annak a vizsgázónak, aki

- sikertelen szakmai vagy pótvizsgát tett;

- a szakmai vizsgát elfogadható ok nélkül nem tette le vagy nem fejezte be;

- szabálytalanság miatt a vizsga folytatásától eltiltást kapott.

Javítóvizsgát a sikertelen szakmai vagy pótvizsga esetén abból a vizsgarészből, illetőleg tantárgyból

kell tenni, amelyből a vizsgázó tudását elégtelenre minősítették. A többi esetben a vizsgát teljes egé-

szében meg kell ismételni. Javítóvizsga ugyanazon vizsgaidőszakban nem tehető le.

A szakmai vizsga értékelése

A teljes szakmai vizsgát az elnök a záróértekezleten értékeli. Az értékelésnek ki kell terjednie arra,

hogy

- a gyakorlati vizsgafeladatok megfeleltek-e a szakmai követelményeknek;

- a vizsga körülményei, légköre mennyire tették lehetővé a nyugodt vizsgáztatást;

- milyen volt a vizsgázók felkészültsége (a felkészülés eredményei, hiányosságai);

- a vizsgázók általános tájékozottsága és magatartása a vizsgáztatás folyamán;

- az eredmények és a képzés feltételei közötti összefüggések;

- egyéb megállapítások, ajánlások vizsgarészenként vagy tantárgyanként.

A szakmai vizsga eredményét – a vizsgabizottság tagjainak és az iskola képviselőinek jelenlétében – a

vizsgabizottság elnöke hirdeti ki. Az eredmény kihirdetése nyilvános.

A szakmai vizsga lezárásának teendői

A vizsgabizottsági értekezletekről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv formai összeállítása

és elkészítése a szakmai vizsgát szervező intézmény feladata. A jegyzőkönyv a következőket tartal-

mazza:

- a vizsgabizottság értekezleteinek helyét és idejét, a jelenlévő vizsgabizottsági tagok és a jegyző

nevét;

- az elégtelen érdemjegyet (osztályzatot) elért, javítóvizsgára utasított vizsgázó nevét – megje-

lölve a vizsgarész(eke)t, tantárgya(ka)t;

- pótvizsgára utasított vizsgázó nevét;

- azon vizsgázók nevét, akik a szakmai vizsgán elfogadható ok nélkül nem jelentek meg, vagy

azt alapok ok nélkül megszakította, illetőleg akit szabálytalanság miatt a vizsgabizottság a

szakmai vizsga lefolytatásától eltiltott;

- a vizsgabizottsági értekezleten elhangzottak rövid, indokolt esetben részletes leírását, a határo-

zatokat, vita esetén a szavazás eredményét, az esetleges különvélemények feltüntetésével;

Page 71: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

71

- az óvást, a vizsgabizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztését, az óvással kapcsolatos

vizsgabizottsági megállapításokat;

- az elnöknek a szakmai vizsga tapasztalataival kapcsolatos értékelését.

A vizsgabizottsági értekezletről készített jegyzőkönyvet a vizsgabizottság elnöke, tagjai és a jegyzője

írja alá a vizsga napját követő nyolc napon belül.

A szakmai vizsgáról a vizsgák követően a vizsga elnöke jelentést ír megbízójának. E jelentésben ösz-

szefoglalja mindazt, amit a jogszabály előír, de kitérhet mindarra, amit észrevételezett, javasolt pl. a

vizsga előkészítésével, lebonyolításával, a vizsgáztatás tárgyi és személyi feltételeivel, légkörével kap-

csolatosan; kitérhet a vizsgakövetelmények aktualitására, teljesülésére, a vizsgázók felkészültségéra, a

vizsgán való szereplésükre; a jogszabályi rendelkezések betartására stb.

Jelentést készít a vizsgaszervező is a lefolytatott vizsgáról, a szakmai vizsga eredményéről, melyet

megküld: - a szakképesítésért felelős miniszternek,

- a főjegyzőnek és az

- illetékes munkaügyi központnak..

Az informatikai adathordozón Excel dokumentumban elkészített összesítő kimutatásnak tartalmaznia

kell:

- a vizsgaszervező adatait,

- a képzést végző adatait,

- a vizsga adatait,

- a vizsgázók adatait,

- a törzslapok számait,

- a kiadott bizonyítványok betűjelét, számát.

A szakmai vizsga iratai

A szakmai vizsga legfontosabb, szigorú számadásköteles, központilag szabályozott iratai a törzslap és

a bizonyítvány. E két irat közokirat.

A vizsgázóról a szakmai vizsga megkezdése előtt két példányban törzslapot kell kiállítani. A törzslapra

az adatokat eredeti okiratok, illetőleg igazolások alapján kell bejegyezni.

A külív első oldalán a törzslapot a vizsgabizottság elnöke, tagjai és jegyzője, valamint a vizsgát szer-

vező intézmény vezetője írja alá. Az elnök az egyeztetések után csak hiánytalan, hibátlan, a többiek

által már aláírt, lepecsételt, összefűzött iratokat ír alá.

A törzslappal egyező tartalmú törzslapkivonatot a vizsgázó kérésére ki kell adni. Sikertelen szakmai

vizsga esetén a vizsgázó törzslapkivonatot kap.

Ha a vizsgázó a szakmai vizsga követelményeinek megfelelően eredményes szakmai vizsgát tett, ak-

kor a szakképesítést igazoló bizonyítványt kap. A bizonyítványt a törzslapon szereplő adatokkal

egyezően kell kiállítani. A szakmai vizsgabizottság körbélyegzőjének lenyomatával ellátott bizonyít-

ványt a vizsgabizottság elnöke és az intézmény vezetője írja alá.

Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról – a vizsgázó kérelmére – a törzslap alapján a vizsgát

szervező intézmény vagy az illetékes főjegyző bizonyítvány-másodlatot állít ki. Törzslap hiányában

csak pótbizonyítvány állítható ki a szakképesítés megszerzését igazoló közokiratok alapján.

Page 72: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

72

A kiállított bizonyítvány átvételét a vizsgázóval alá kell íratni. az elrontott példányokat selejtezést kö-

vetően meg kell semmisíteni.

A törzslap egy példányát a vizsgát szervező intézmény irattárában, egy példányát pedig a főjegyzői

hivatal irattárában kell elhelyezni. A törzslap nem selejtezhető, negyven év őrzési idő után az illetékes

levéltárnak kell átadni.

a szakmai vizsga további, jogszabályokban előírt okmányok:

- jelentkezési lap a szakmai vizsgára,

- jelentés a szakmai vizsga előkészítéséről,

- megbízólevelek a szakmai vizsgán közreműködők részére,

- iskolarendszeren kívüli képzés esetén, ha a képzést vizsgaszervezői jogosultsággal nem rendel-

kező intézmény végezte, a vizsgázó részére a képzés eredményes befejezését tanúsító okirat,

- osztályozóívek,

- vizsgabizottsági jegyzőkönyvek,

- jelentés a szakmai vizsgáról,

- összesítő kimutatás a szakmai vizsgáról,

- bizonyítvány kiadását igazoló nyomtatvány.

A vizsgabizottság jegyzőkönyveit és az osztályozóíveket tíz évig, az írásbeli dolgozatokat egy évig

kell megőrizni. A vizsgával kapcsolatos egyéb iratok megőrzésére a képző intézmény működéséről

szóló jogszabályokat, előírásokat kell alkalmazni.

Page 73: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

73

Az ügyviteli szakképesítések vizsgakövetelményei

Szakképesítések

(+ nyelvi követelmény) Írásbeli Gyakorlati Szóbeli

Gépírás

Gyorsírás

Szöveg-

szerkesztés

Táblázat- és

adatbáziskez. Egyéb

Gazd.

ism. Jogi ism.

Titkári

ism.

Vezetési

ism.

Másolás

Levél Áttétel Jegyzőkönyv .

Gépíró és szövegszerkesztő 1700 1000 leütés

-tömb X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai

ismeretek

Irodai asszisztens 1700 3’ 120

o –os

gyors. dikt.

5’ 150o–os

gyors. dikt. X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai

ismeretek

Ügyviteli asszisztens

2000

+

1700

id. ny.

3’ 150o–os

gyors. dikt.

1000 leütés

–tömb id.

ny.

5’ 200o–os

gyors. dikt.

7’ 150o–os

gyors. dikt. X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai

ismeretek

Beszédíró gyorsíró

2300

+

2000

id. ny.

3’ 200o–os

gyors. dikt.

1000 leüt.

tömb i. ny.

10’ 250

o–os

gyors. dikt X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai

ismeretek

Ügyintéző titkár

(egy nyelv – alapfok) 1700

1000 leütés

-tömb X X X X X

Szerkesztőségi asszisztens 1700 1000 leütés

-tömb

5’ 150o–os

gyors. dikt X X

3’ 120o–os

gyors. dikt.

levél

X X

X+

Szerk.

ism.

Idegen nyelvi

ügyintéző titkár

(egy nyelv – középfok)

1700 3’ 120

o–os

gyors. dikt.

5’ 150o–os

gyors. dikt X X

Szakmai

komm. id. ny.

írásbeli+szóbeli

X X

X+

Vezetési

ism.

Idegen nyelvi

menedzserasszisztens

(egy nyelv – középfok;

egy nyelv – alapfok)

1700 1000 leütés

-tömb X X

Szakmai

komm. id. ny

Szakdolg.:

üzelti terv

X X

X +

Vezetési

ism.

Page 74: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

74

Titkárságvezető

(egy nyelv – középfok;

egy nyelv – alapfok)

1700 1000 leütés

-tömb X X

Szakmai

komm. id. ny

Szadolg.:

irodaautomat.

X X X. X

Írásbeli vizsgafeladat

1. Gépírás

- Tízperces másolás nyomtatott szövegről sortartással, követelmény: 1700-2000-2300 leütés

- Levélkészítés

- 1000 leütésnyi terjedelmű, folyamatosan írt szövegből levélformázás a tanult formának megfelelően

- 3’ 120-150-200 fokos sebességű gyorsírásos diktátum áttétele levélformázással

- Tízperces idegen nyelvű szöveg másolása sortartással, követelmény: 1700-2000 leütés

- 1000 leütésnyi terjedelmű, idegen nyelvű, folyamatosan írott szövegből levélformázás

2. Gyorsírás

- Áttétel: 5’ 150-200-300 szótagos sebességű diktátumból

- Jegyzőkönyv: 7’ 150 vagy 10’ 250 szótagos sebességű diktátumból kivonatos jegyzőkönyv (75%) készítése

Gyakorlati vizsgafeladat

1. Szövegszerkesztés: 4500 leütésnyi terjedelmű korrektúrázott szöveg megformázása

2. Táblázat- és adatbáziskezelés

3. Szakmai kommunikáció idegen nyelven

a) írásbeli: idegen nyelvű levél készítése megadott adatok alapján, önálló fogalmazással

b) szóbeli: szituációban való részvétel idegen nyelven

4. Szakdolgozat védése:

- üzleti terv készítése (menedzserasszisztens)

- egy automatizált iroda kialakításának terve (titkárságvezető)

Szóbeli vizsgatantárgyak

1. Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek (gazdasági, jogi, titkári, ügyviteli ismeretek)

2. Tantárgyankénti: gazdasági, jogi, titkári, vezetési és szervezési ismeretek

Page 75: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

75

Társadalmi partnerek a szakképzésben

Országos Szakképzési Tanács (OSZT)

Munkájában a munkaadók, a munkavállalók, a gazdasági kamarák, az iskolafenntartók és a szakképesíté-

sért felelős minisztériumok képviselői vesznek részt.

Feladata és hatáskörei:

A szakképzéssel kapcsolatos irányítási feladatok tekintetében szakmai döntés-előkészítő, vélemé-

nyező és javaslattevő országos testületként működik.

Véleményt nyilvánít és állásfoglalást alakít ki a szakképzési rendszer fejlesztését érintő kérdések-

ben.

Véleményezi a szakképzést érintő jogszabály-tervezeteket.

Véleményezi a megszerezhető szakképesítések körét, javaslatot tesz új szakképesítés bevezetésé-

re.

Javaslatot tesz szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére és ehhez

anyagi források biztosítására.

Értékeli a szakképzés és tanácsadás eredményességét, valamint a tananyagok és a szakmai köve-

telmények alkalmazását.

Évente felülvizsgálja a szakképzésben szakképesítést szerzett pályakezdő szakemberek elhelyez-

kedési lehetőségeinek tapasztalatait, különös tekintettel a pályakezdő fiatalok munkanélküliségé-

re, és ajánlásokat tesz a szakképzést folytató intézmények fenntartói számára.

Magyar Szakképzési Társaság (MSZT)

Az egyesület állampolgári kezdeményezésre létrejött független, demokratikus szakma, társadalmi egye-

sület, amelynek alapvető célja a szakképzésben dolgozó pedagógusok és a szakképzést végző szervezetek

részvételével társadalmi ellenőrzést gyakorló szervezetként fórumok szervezésével, képzések, tovább-

képzések biztosításával és széles körű tájékoztatással részt venni a szakmai oktatás fejlesztésében. Az

egyesület céljai megvalósítása érdekében szolgáltatásainak egy részét költségtérítés ellenében, illetve

vállalkozó tevékenység keretében (pl. kiállítás- és konferenciaszervezés, képzés, tanácsadás stb.) kizáró-

lag közhasznú céljai megvalósítása érdekében végzi, mely nem veszélyeztetheti a közhasznú céljait.

Feladata:

Szerepet vállal a szakképzés hagyományainak ápolásában és a korszerű világszínvonalú munka-

kultúra elterjesztésében.

Kapcsolatot épít a hazai szakképzés társadalmi és gazdasági környezetében aktív szerepet vállaló

pedagógusok, szakképző intézmények, gazdálkodó szervezetek között.

Részt vesz a nemzetközi szakképzési együttműködésben, kapcsolatot alakítva ki hasonló nemzeti

szervezetekkel.

Ennek érdekében:

Kezdeményezi az alulról szerveződő területi, funkcionális (tagozati) rendszerű egyesületi szerke-

zet kialakítását, melyet a szakmai pedagógusok önkéntes és aktív részvételével tart megvalósít-

hatónak.

Vállalja az egyesület tagjainak érdekképviseletét a szakképzési rendszert és a szakmai pedagó-

gusképzést érintő oktatáspolitikai döntések előkészítése és vitája során.

Kezdeményezi a szakmai pedagógusok számára fórumok, továbbképzések kialakítását informá-

cióforrások (sajtó, hírlevél stb.) bevonásával.

Page 76: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

76

Kapcsolatot tart a közjogi kamarákkal és olyan szakmai szervezetekkel, melyek a szakképzés fej-

lesztésével, illetve a szakképzésben dolgozó pedagógusok érdekképviseletével foglalkoznak.

-Közhasznú tevékenységet folytat az alábbi területeken: tudományos tevékenység, kutatás, neve-

lés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.

Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI)

A szakképzési törvény 6. §-a (1) értelmében Az oktatási miniszter a szakképesítésért felelős miniszterrel

együttműködve a szakképzés tartalmi fejlesztésére, az állam által elismert szakképesítések folyamatos

fejlesztésére, a képesítési követelmények hazai és nemzetközi összehangolására, a nemzeti referencia és

tájékoztatási központ, valamint a szakképzési információs központ működtetésére, a hátrányos helyzet

leküzdését segítő, továbbá rehabilitációs képzési programok kifejlesztésére, az országos szaktanácsadás-

ra, a pedagógusok szakmai továbbképzésének szervezésére, a tanulmányi versenyek rendezésére, az in-

nováció támogatására, központi kutató és koordináló fejlesztő-szolgáltató intézetként működteti a Nem-

zeti Szakképzési Intézetet (NSZI).

Feladata:

Az Országos Képzési Jegyzék gondozása

A szakmai vizsgák vizsgaelnöki kijelölésével kapcsolatos feladatok

Készíti a szakmai írásbeli tételeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó megoldási útmutatókat, me-

lyeket jóváhagyásra előterjeszt

Központi és speciális programok fejlesztése

Pedagógus-továbbképzések szervezése

Szaktanácsadás

Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek szervezése

Szakképzési kutatások koordinálása

Szakképzési információs szolgáltatások

Magyar Nemzeti Observatory Iroda működtetése

Szakmai és módszertani kiadványok kiadása

Nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ápolása

Magyarországi Gyakorlócégek Cégszolgálati Központjának működtetése

Vizsgaközpont működtetése

Ifjúsági Szakképzési Programiroda működtetése

Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács működtetése

Tankönyvforgalmazás

A „Szakoktatás” és a „Szakképzési Szemle” c. folyóiratok kiadása

Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács (SZTTT)

A tanács külső munkatársak (szakértők) bevonásával látja el széles körű feladatát. A szakértői gárdára

támaszkodva meghatározta mind az alaptankönyvek, mind a szakmai alapozó tankönyvek szempontjából

az irányelveket, illetve a szakmai tankönyvek lehetséges kialakítását és formáit.

Feladata:

Stratégiai jellegű, alapozó, elméleti állásfoglalások kialakítása, tanulmányok készítése a tan-

könyv- és a taneszköz ügyében.

Operatív tevékenység a vizsgálatoktól az elméleti konferenciák és más rendezvények szervezésé-

ig.

A jóváhagyásra benyújtott tankönyvek (taneszközök) szakmai minősítésével döntés-előkészítés

végzése.

Page 77: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

77

Kapcsolatok kiépítése és ápolása a tankönyv- és taneszközügyben érintett, érdekelt intézmények-

kel és személyekkel.

Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI)

A 2002-ben létrejött intézmény alapvető feladatit a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény határoz-

ta meg annak érdekében, hogy

az Alkotmányban biztosított tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön;

a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei a társadalom min-

den tagja számára bővüljenek;

hogy az állampolgárok meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihí-

vásainak;

hogy eredményesen tudjanak bekapcsolódni a munka világába és sikeresek legyenek életük során,

valamint

hogy a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon.

Feladatai:

A felnőttképzéssel kapcsolatos fejlesztési feladatok ellátása, a felnőttképzési tevékenység szak-

mai, módszertani fejlesztése.

A felnőttképzésre vonatkozó szakmai dokumentációk, adatbázis létrehozása és fejlesztése.

A felnőttképzési kutatások országos összehangolása.

Felnőttképzéssel kapcsolatos szolgáltatások végzése.

A felnőttképzés, a közoktatás, a felsőoktatás, illetve a közművelődés közötti kapcsolat erősítése.

Nemzetközi együttműködés, így az Európai Unió tagországainak felnőttképzési intézményeivel

történő együttműködés erősítése.

Gondoskodik a tevékenységi körébe tartozó pályázatok lebonyolításáról.

A Felnőttképzési Akkreditációs Testület Titkárságának (FAT Titkárság) működtetése.

Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT)

A felnőttképzési tevékenységet végző intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának el-

végzésére létrehozott testület, amely ellenőrzi az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények felnőtt-

képzési tevékenységét, és az ellenőrzés eredményéhez képest dönt az akkreditáció visszavonásáról. A

FAT szakmai testület, amely legfeljebb 17 tagból áll (a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, a

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a gazdasági és közlekedési miniszter, az informatikai és

hírközlési miniszter, az oktatási miniszter, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter által a minisztéri-

um képviseletére kijelölt személyekből, valamint az egyházak, a gazdasági kamarák, a munkaadók, a

munkavállalók, a helyi önkormányzatok, a felnőttképzési szakmai szervezetek képviselőiből).

Országos Felnőttképzési Tanács (OFkT)

A tanácsot a felnőttképzési törvény alapján hozták létre 2002-ben, amely a foglalkoztatáspolitikai és

munkaügyi miniszter mellett működő, a felnőttképzéssel kapcsolatos szakmai döntés-előkészítő, vélemé-

nyező, javaslattevő tanácsadó testület.

Alapvető jogköre:

Véleményezi

- a felnőttképzést érintő jogszabályok tervezetét,

Page 78: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

78

- a felnőttképzési támogatási rendszer elveit,

- az akkreditációs eljárás rendjét és az akkreditáció szakmai követelményrendszerét, továbbá

- a Munkaerő-piaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze terhére a felnőttképzés technikai feltét-

eleinek fejlesztése támogatására kiírt pályázatokat;

Javaslatokat tesz

- a felnőttképzéshez kapcsolódó országos és regionális intézményrendszer fejlesztésére, alapve-

tő tartalmi és szervezeti kereteire,

- a felnőttképzéssel kapcsolatos módszertani kultúra fejlesztésére, a hazai és nemzetközi mód-

szerek összegzésére, módszertani kiadványok megjelentetésére,

- a felnőttképzéssel kapcsolatos kutatási irányok kijelölésére,

- a felnőttképzésben résztvevő szakemberek alap- és továbbképzésére.

Országos Közoktatási és Értékelési Központ (OKÉV) 1999-ben alapított költségvetési szerv, amely központi hivatalként működik, s feladatait országos illeté-

kességgel látja el. Az OKÉV a főigazgatóság mellett további hét regionális igazgatóságból áll. Ez a szer-

vezeti felépítés lehetővé teszi, hogy a közoktatás országos feladatait egységes, központi irányítással, de a

regionális és a helyi sajátosságok figyelembevételével, az érintett intézményekkel napi kapcsolatban állva

végezze el.

Feladatai és hatósági jogkörei:

A középfokú beiskolázással kapcsolatos feladatok

Az érettségi vizsgákkal kapcsolatos feladatok

Az országos szakértői és vizsgáztatási névjegyzékek kezelése

Az országos mérésekkel és vizsgálatokkal kapcsolatos feladatok

A kétszintű érettségi vizsgák előkészítése

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) szervezése

A tanulmányok alatti független vizsgák vizsgabizottságainak működtetése

A tankönyvvé nyilvánítás hatósági eljárása

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok működtetése

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá eső diákok, pedagógusok és

oktatók kedvezményeivel kapcsolatos feladatok

Kamarák

A kamara közjogi szervezet, köztestület, amely a szakképzésben az alábbi feladatokat látja el:

Közreműködik az Országos Képzési Jegyzék összeállításában

Felügyeli és ellenőrzi a gyakorlati képzést

Ellenőrzi a szakképesítő vizsga gyakorlati vizsgarészét

Vizsgabizottsági tagot delegál a szakképesítő vizsgára

Javaslatot tehet a szakképzési alap célszerű felhasználására

Meghatározott szakmákban szervezi és lebonyolítja a mestervizsgáztatást

Az ügyviteli szakmák felügyeletét a területileg illetékes gazdasági és kereskedelmi kamarák látják el.

Page 79: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

79

Szakképzési folyóiratok

Szakképzési Szemle

A Nemzeti Szakképzési Intézet és a Magyar Szakképzési Társaság közös folyóirata. Évente 4 alka-

lommal megjelenő, országos terjesztésű oktatási-képzési folyóirat, mely elsősorban a szakképzéshez

kapcsolódó elméletigényes írásokat tartalmazza:

- A tudományos, elméleti tanulmányok a szakképzésben folyó aktuális kérdésekről, az iskolakí-

sérletekről, a gazdasági folyamatok és a szakképzés kapcsolatáról tájékoztatják az olvasókat.

- A folyóiratban számos olyan munkaerő-piaci képzéssel kapcsolatos tanulmány szerepel,

amely közvetlen segítséget ad a tervező munkához, az oktatóknak hasznos háttérismerettel

szolgál az önképzéshez.

- Rendszeresen tájékoztatja az olvasókat a szakképzést érintő törvényi változásokról, a kutatá-

sokról é s innovációs törekvésekről.

- Bemutatja a külföldi tapasztalatokat, s azok magyarországi adaptálási lehetőségeit.

- A folyóirat minden száma tartalmaz idegen nyelvű (angol, német, francia) összefoglalót.

Szakoktatás

Évente 10 alkalommal megjelenő folyóirat. Célja, hogy a szakképzésben dolgozóknak olyan munka-

eszközévé váljon, amely a napi munkavégzéshez nyújt aktuális és közvetlenül használható informáci-

ókat, mutat be módszertani javaslatokat, történeti érdekességeket. Rovataiban helyet kapnak:

- a jogi szabályozással kapcsolatos tudnivalók,

- olyan háttérismeretek, amelyek egy-egy tantárgy tanításához, ill. az osztályfőnöki munkához

elengedhetetlenek (pl. környezetvédelem, munkaerő-piaci képzés, drogfüggőség, munkavéde-

lem, hazai és nemzetközi szakképzés stb.);

- egyéni vélemények, viták, fórumok;

- a szakképzés szempontjából fontos események,

- a szakképzést érintő pályázatok.

Page 80: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

80

Mellékletek

1. Szakmai orientáció a gazdasági-szolgáltatási szakterületre

2. Ügyviteli szakmacsoportos alapozó gyakorlatok

3. Gépíró és szövegszerkesztő szakképesítés központi programja – a képzés megszervezésének általános

irányelvei

4. Ügyintéző titkár szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

Page 81: A szakképzés történeti alapjai - nyf.hu szakképzés... · 2 munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyv-írás

81

Tartalomjegyzék

Az ügyviteli szakképzés megalapozása................................................................................................ 30 A gyorsírás és gépírás tanításához kapcsolódó 1927. évi rendeletek ................................................... 30 Napjaink ügyviteli szakképzésének előzményei .................................................................................. 33 A világbanki ifjúsági szakképzési program ......................................................................................... 36 A szakképzés jogszabályi háttere ......................................................................................................... 38 A szakképzést megelőző iskolai rendszerű képzés .............................................................................. 40 Tankötelezettség ................................................................................................................................... 40 A szakképzést megalapozó szakmai előkészítés .................................................................................. 40 A szakképzésben való részvétel feltételei ............................................................................................ 41 A szakképzés formái ............................................................................................................................ 42 1. Az iskolai rendszerű képzés ............................................................................................................. 42 2. Az iskolarendszeren kívüli képzés ................................................................................................... 42 3. A szakképzés egységes szabályozása ............................................................................................... 43 4. A szakképzés intézményei ............................................................................................................... 43 Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ)................................................................................................... 44 1. A szakképzés alapdokumentuma ..................................................................................................... 44 2. Az OKJ szerkezeti felépítése............................................................................................................ 44 3. A szakképesítések köre .................................................................................................................... 45 4. Szakterületek és szakmacsoportok ................................................................................................... 46 5. A szakképesítések tanulmányi szintjei ............................................................................................. 47 6. A szakképesítések azonosítószámai (ISCED-kód) .......................................................................... 47 A szakképesítések azonosítószámai a tanulmányi terület szerint ........................................................ 48 7. Ügyviteli (és rokon) szakképesítések ............................................................................................... 52 Ügyviteli szakképesítések adatai az Országos Képzési Jegyzékben .................................................... 54 A szakmai vizsga .................................................................................................................................. 56 A szakmai vizsga célja ......................................................................................................................... 56 A szakmai vizsgáztatás általános szabályai ......................................................................................... 56 A szakmai vizsgáztatásban résztvevők feladatai .................................................................................. 58 A szakmai vizsgabizottság ................................................................................................................... 64 A szakmai vizsga részei ....................................................................................................................... 68 A szakmai vizsga értékelése ................................................................................................................. 70 A szakmai vizsga lezárásának teendői ................................................................................................. 70 A szakmai vizsga iratai ....................................................................................................................... 71 Az ügyviteli szakképesítések vizsgakövetelményei ............................................................................. 73 Társadalmi partnerek a szakképzésben ................................................................................................ 75 Szakképzési folyóiratok ....................................................................................................................... 79 Mellékletek ........................................................................................................................................... 80 Tartalomjegyzék ................................................................................................................................... 81