10
> CIKHEK, TAPnJLMÁNYOK : CZABAN János A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A GAZDÁLKODÁSTANIINTÉZET 25 ÉVE (1987-2012) A Vezetéstudomány e célszámában a Miskolci Egyetem Vállalatgazdaságtani Tanszékének - Gazdálkodás- tani Intézetének alapító vezetôje nyújt betekintést az ott folyó széles köru oktatási és kutatási munkába. A negyedszázadot felölelo torténeti osszeállítás áttekíntést ad arról a sokoldalú oktatási tevékenységrol, amelyet a tanszék, majd intézet oktatói a graduális és posztgraduálís szakok, a posztszekunderi, valamínt a doktoranduszképzés keretében látnak el. Az osszeállításban a szerzo felvázolja a tananyagfejleszto, diszdp- linárís, valamint az alap- és alkalmazott kutatások témakoreít, az elért eredmények hasznosítási területeit, a szervezetfejlesztésben bekövetkezett változásokat. Ismertetí a tanszék-intézet szerteágazó hazai és nem- zetkozí kapcsolatait, végül utal az oktatói, kutatómunkában a személyi feltételek megbatározó szerepére. Kulcsszavak: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, szervezetfejlesztés. A Miskolci Egyetem Vállalatgazdaságtani Tanszékét (az adott kor eloírásainak megfeleloen) a Mûvelôdési Minisz- térium a kozgazdasági képzés miskolci indításával egy ido- ben, 1987-ben alapította. ANehézipari Muszaki Egyetemen 1952-tó'l eredményesen mûkodô Ipargazdaságtani Tanszék az egyetem muszaki (bányamémoki, kohómémoki, gé- pészmémoki) karain ipargazdaságtani, üzemgazdaságtani, vállalatgazdaságtani, szervezési és vezetési ismereteket oktatott. A dr. Susánszky János professzor által vezetett tanszék a kozgazdászképzés miskolci indításának dönto bázisa volt. Az 1987-ben létrehozott Vállalatgazdaságtani Tanszék ugyan formálisan, jogilag nem tekintheto az Ipargazdaságtani Tanszék utódjának (ez ugyanis a Szerve- zési és Vezetési Tanszék volt), azonban alapító tanszékve- zetoje dr. Czabán János és egyetemi pályáját ugyancsak az Ipargazdaságtani Tanszéken kezdo dr. Kocziszky György, dr. Fülöp Gyula és Várady Zsolt revén méltán tekintheto szintén a Susánszky-iskola szellemi örökösenek. A szakvezetoi feladatokat ellátó Vállalatgazdaság- tani Tanszék oktatási tevékenysége (mar a kezdeti idô- szakban is) rendkívül széles köru volt, az alábbi képzé- si szintekre és területekre terjedt ki: - a kozgazdasági képzés nappali és levelezo tagozata, - a Miskolci Egyetem muszaki karainak nappali és levelezo tagozatán folyó ún. "átoktatás". - a posztgraduális mémok-kozgazdász, mémok- menedzser, valamint a terület- és településfejlesztési menedzser szakok, - a doktori (PhD) program. Az alapító okirat a tanszék tevékenységét - az akkori oktatási struktúrának megfeleloen - a következok szerint határozta meg: „A Vállalatgazdaságtani Tanszék oktatja és muveli a vállalatgazdasági, szervezési diszciplíná- kat: a gazdálkodási szakismereteket, a mikrookonómiai rendszerek szervezésének, vezetésének elméleti és mód- szertani alapjait, vállalatelméleti, kömyezeti, vállalatpo- litikai, stratégiai, prognosztikai, tervezési, vállalkozási, innovációs, fejlesztési, beruházási, termelési-szolgálta- tási, értékesítési, munkaero-, eszköz- és koltséggazdál- kodási, valamint racionalizálási ismeretköröket felölelo tantárgyakat, gondozza az agrárgazdaságtant. A tanszék oktatási profilj aval összhangban végzi e tudományterü- letekhez tartozó kutatási tevékenységét." A tanszék profilját, az egyetemen betöltött felada- tainak osszességét befolyásoló külso és belso releváns tényezok érzékelheto módosulást, meghatározott sza- kaszváltást vontak maguk után. E változások fontosabb momentumait - a szervezet fejlesztésében meghatáro- zó szerepet betölto vezetó'k személyéhez kotó'dó'en - három szakaszra tagolhatjuk. VEZETÉSTUDOMÁNY XLIII. ÈVF. 2012. KULONSZAM / ISSN 0133-0179

A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

> CIKHEK, TAPnJLMÁNYOK :

CZABAN János

A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK -A GAZDÁLKODÁSTANIINTÉZET 25 ÉVE(1987-2012)

A Vezetéstudomány e célszámában a Miskolci Egyetem Vállalatgazdaságtani Tanszékének - Gazdálkodás-tani Intézetének alapító vezetôje nyújt betekintést az ott folyó széles köru oktatási és kutatási munkába.A negyedszázadot felölelo torténeti osszeállítás áttekíntést ad arról a sokoldalú oktatási tevékenységrol,amelyet a tanszék, majd intézet oktatói a graduális és posztgraduálís szakok, a posztszekunderi, valamínt adoktoranduszképzés keretében látnak el. Az osszeállításban a szerzo felvázolja a tananyagfejleszto, diszdp-linárís, valamint az alap- és alkalmazott kutatások témakoreít, az elért eredmények hasznosítási területeit,a szervezetfejlesztésben bekövetkezett változásokat. Ismertetí a tanszék-intézet szerteágazó hazai és nem-zetkozí kapcsolatait, végül utal az oktatói, kutatómunkában a személyi feltételek megbatározó szerepére.

Kulcsszavak: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, szervezetfejlesztés.

A Miskolci Egyetem Vállalatgazdaságtani Tanszékét (azadott kor eloírásainak megfeleloen) a Mûvelôdési Minisz-térium a kozgazdasági képzés miskolci indításával egy ido-ben, 1987-ben alapította. ANehézipari Muszaki Egyetemen1952-tó'l eredményesen mûkodô Ipargazdaságtani Tanszékaz egyetem muszaki (bányamémoki, kohómémoki, gé-pészmémoki) karain ipargazdaságtani, üzemgazdaságtani,vállalatgazdaságtani, szervezési és vezetési ismereteketoktatott. A dr. Susánszky János professzor által vezetetttanszék a kozgazdászképzés miskolci indításának döntobázisa volt. Az 1987-ben létrehozott VállalatgazdaságtaniTanszék ugyan formálisan, jogilag nem tekintheto azIpargazdaságtani Tanszék utódjának (ez ugyanis a Szerve-zési és Vezetési Tanszék volt), azonban alapító tanszékve-zetoje dr. Czabán János és egyetemi pályáját ugyancsak azIpargazdaságtani Tanszéken kezdo dr. Kocziszky György,dr. Fülöp Gyula és Várady Zsolt revén méltán tekinthetoszintén a Susánszky-iskola szellemi örökösenek.

A szakvezetoi feladatokat ellátó Vállalatgazdaság-tani Tanszék oktatási tevékenysége (mar a kezdeti idô-szakban is) rendkívül széles köru volt, az alábbi képzé-si szintekre és területekre terjedt ki:

- a kozgazdasági képzés nappali és levelezo tagozata,- a Miskolci Egyetem muszaki karainak nappali és

levelezo tagozatán folyó ún. "átoktatás".

- a posztgraduális mémok-kozgazdász, mémok-menedzser, valamint a terület- és településfejlesztésimenedzser szakok,

- a doktori (PhD) program.

Az alapító okirat a tanszék tevékenységét - az akkorioktatási struktúrának megfeleloen - a következok szerinthatározta meg: „A Vállalatgazdaságtani Tanszék oktatjaés muveli a vállalatgazdasági, szervezési diszciplíná-kat: a gazdálkodási szakismereteket, a mikrookonómiairendszerek szervezésének, vezetésének elméleti és mód-szertani alapjait, vállalatelméleti, kömyezeti, vállalatpo-litikai, stratégiai, prognosztikai, tervezési, vállalkozási,innovációs, fejlesztési, beruházási, termelési-szolgálta-tási, értékesítési, munkaero-, eszköz- és koltséggazdál-kodási, valamint racionalizálási ismeretköröket felölelotantárgyakat, gondozza az agrárgazdaságtant. A tanszékoktatási profilj aval összhangban végzi e tudományterü-letekhez tartozó kutatási tevékenységét."

A tanszék profilját, az egyetemen betöltött felada-tainak osszességét befolyásoló külso és belso relevánstényezok érzékelheto módosulást, meghatározott sza-kaszváltást vontak maguk után. E változások fontosabbmomentumait - a szervezet fejlesztésében meghatáro-zó szerepet betölto vezetó'k személyéhez kotó'dó'en -három szakaszra tagolhatjuk.

VEZETÉSTUDOMÁNYXLIII. ÈVF. 2012. KULONSZAM / ISSN 0133-0179

Page 2: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

: ClKKEK, TANULAiÁNYOK =

1. 1987. szeptember 1. - 2001. június 30: tanszék-vezetô, intézetigazgató prof. dr. Czabán Jánosegyetemi tanár,

IL 2001. július 1.-2011. augusztus 31. tanszék-vezetô, intézetigazgató Pelczné dr. Gall Ildikóegyetemi docens,

III. 2011. szeptember l-jétol: megbízott intézetigaz-gató dr. Szakály Dezso tanszékvezeto egyetemidocens - Innováció és Technológia Menedzs-ment Tanszék.

I. szakasz (1987-2001)

A tanszék oktatási tevékenységének áttekintéseA Vállalatgazdaságtani Tanszék a Miskolci Egye-

tem Gazdaságtudományi Karán folyó kozgazdász-képzés egyik szakvezeto tanszéke volt. A közgaz-dászképzés általános célja: olyan, felsofokú gazdaságiszakismeretekkel és jó alkalmazókészséggel rendelke-ZÔ szakemberek kibocsátása, akik képesek gazdaságiszervezetekben külonféle szakmai funkciók ellátására,a mikrogazdasági folyamatok szakszeríí elemzéséreés értékelésére, felkészültek arra, hogy kozgazdaságimunkaterületeken a felmerülo dontéseket elokészítsék,a végrehajtást megszervezzék, a gyakorlati feladatokvégzését irányítsák és fejlesszék. Továbbá - megfelelovezetoi készségek és gyakorlati tapasztalatok birtoká-ban - vezetoi munkaköröket töltsenek be. A képzés-nek alapot kell adnia ahhoz is, hogy a diplomat szer-zett szakemberek összetettebb, átfogó jellegû szakmaifeladatok terén irányító, alkotó kozgazdasági munkátvégezzenek, valamint (egyéni hajlam és adottságokszerint) elméleti, kutató munkát folytassanak. Célunktehát olyan - a gazdasági élet számára felkészített, ma-gasan kvalifikált - üzleti kozgazdászok képzése, akik akor tudományos színvonalán levo, nemzetközi szintenekvivalens, a tudományfejlódési irányokkal és a gya-korlati igényekkel adekvát, elméletileg, módszertanilagmegalapozott gazdálkodási ismereteket nyitott szelle-mû kutató-oktató intézmény keretében sajátítsanak el(A részletes tantárgystniktúra az alábbi webhelyen ta-lálható meg: http://gkiweb.uni-miskolc.hu/next/.).

A Vállalatgazdaságtani Tanszék az elôzôekben vá-zolt képzési cél realizálásához szaktantárgyak, mód-szertani, illetve kiegészíto ismeretanyagok oktatásávaljárult hozzá, elosegítve a hallgatók alkalmazási és cso-portmunka- valamint dontési készségének kifejleszté-sét, szakismereti és értelmiségi intellektust kívánó ösz-szetett feladatok megoldását.

Korunk gazdasági útvesztoiben torténo eligazodásegyre nagyobb gondot jelent a gazdálkodók, vállalko-zók számára. Fontos, hogy a gazdaságtudományban

jártas, jól képzett, és vállalkozó szellemu szakemberekszálljanak harcba a piaci versenyben. Ebbol az alap-gondolatból kiindulva voltak megfogalmazhatók a Vál-lalkozdsi Szakirdny képzési célkituzései. A szakirányprogramját a Vállalatgazdaságtani Tanszék ennek szel-lemében korszeru, a jelenlegi és a közeljövoben vár-ható gazdasági kovetelményekhez igazodó ismeretekfigyelembevételével mar tobbéves elokészítés birtoká-ban dolgozta ki.

Az 1992/93. tanévben a ME GazdaságtudományiKarán kísérleti jelleggel MBA (Master of BusinessAdministration) képzési program induit, a nappali,graduális kozgazdászképzés IV. és V. évfolyamánaküzleti specializációjaként, a nagy-bdtanniai BradfordEgyetem kózremukodésével.

A graduális képzésben okleveles mémbki képzett-séget nyújtó müszaki karok (Bányamémoki Kar, Kohó-mémoki Kar, Gépészmémoki Kar) hallgatói szdmdrais tartott a tanszék gazdálkodási ismeretanyagokat köz-lô stúdiumokat.

A tanszék szakvezeto funkciót töltött be a poszt-graduális levelezo formaban folyó memök-közgazddszképzésben.

Hazánkban az 1993/94. tanévvel induit meg az újtípusú egyetemi tudományos fokozat (PhD) megszer-zésére irányuló doktoranduszképzés. A Vállalkozás-elmélet és gyakorlat címu doktori program kidolgo-zása a Vállatgazdaságtani Tanszékhez kapcsolódik.A programvezeto dr. Czabán János egyetemi tanár volt.A PhD-program keretében a Vállalatgazdaságtani Tanszékdoktoranduszhallgatókat fogad mind a „nappali" és „leve-lezo" (órarendi keretekben szervezett tanulmányokat foly-tató), mind az „onálló" doktoranduszképzési formaban.

A tanszék tananyagfejleszto és kutatásitevékenysége

Valamennyi, az elôzôekben részletezett oktatá-si területen a tanszéket az a cél vezérelte, hogy a kortudományos színvonalán levó, nemzetközi szinten ek-vivalens, releváns ismereteket nyújtson, korszeru mód-szerek (aktiv didaktikai metódusok, gyakorlatorien-táltság stb.) és eszközök felhasználásával. A csupán fôkontúrjaiban vázolt tananyagfejleszto' koncepció egyikdönto kérdése a korszeru kozgazdasági oktatás-fejlesz-tés, az olyan rendszeres, folyamatos tevékenység, ame-lyet mindenkor meghatároznak a hazai és nemzetköziúj tudományos eredmények, általánosítható tapasztala-tok, és ezek figyelembevételével megállapítható képzé-si, továbbképzési célok.

Korunkban világméretekben növekszik a felsôok-tatás jelentôsége, a társadalmi-gazdasági haladásbanbetöltött szerepe, a kozgazdasági képzés lényeges tar-

VEZETÉSTUDOMÁNY

XLIll. ÉVF. 2012. KÜLONSZÁM / ISSN 0133.0179

Page 3: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

: ClKKEK, TANULMÁNYOR =

talmi és Strukturalis változáson megy keresztül, az eu-rópai integrációboz való csatlakozás az oktatás terüle-tén is új belyzetet teremt. Ezért rendkívül fontos feladata felsofokú gazdasági szakemberképzés minoségének,tudományos színvonalának novelese, a nemzetközi ek-vivalencia (képzési szintek, diplomák elismerésének)kovetelményrendszerének érvényesítése, mindez szük-ségképpen perspektivikus szemléletmódot, tudományosigényu feldolgozást kíván. Figyelembe véve fejlesztésitorekvéseinket (a célok és a lebetôségek osszebangolá-sát), a gazdasági felsooktatás bazai és külföldi fejlôdésitrendjeit és szerkezeti változásait, valamint a nemzet-közi megfelelés kovetelményeit, a mikroorientációjúgazdálkodási szakos kozgazdászképzésben alapvetôenolyan európai kontinentális modellbez kívánatos iga-zodni, amely célszeruen integrálja az angolszász (ame-rikai és angol képzési rendszerek) modellek elonyeita batékony német üzemgazdasági és makroelméleti,továbbá a sok tanulsággal szolgáló - vállalatgazdaságiés nemzetgazdasági ismereteket felvonultató - franciaiskolák eredményeit.

A tananyagfejlesztés folyamatos, csoportosan, illet-ve egyénileg megoldandó feladat. A mfívelendó' tudo-mányterületek, gondozandó ismeretanyagi temaköröksokrétusége miatt, és a rendelkezésre álló személyi„kapacitás" bebatároltságából adódóan is, a feladatmegvalósítása óbatatlanul váltakozó intenzitású. Azelorebaladás tárgyanként és idoszakonként eltéro gyor-saságú, bosszabb-rövidebb etapok eredményeként kö-vetkezik be egyes részletek tartalmi és/vagy módszer-beli gazdagítása.

Az egyes tantárgyak tananyagfejlesztése során- a közlendo ismeretanyag tematikájának, stniktú-

rájának, alkotóelemeinek bovítésére, korszerusí-tésére törekszünk, a nemzetközi és a bazai szak-irodalom, valamint saját kutatási eredményeinkfelbasználásával,

- olyan módszertani és gyakorlóanyagokat dolgo-zunk ki, amelyek elomozdítják a ballgatók alkal-mazókészségének, gyakorlati jártasságának foko-zását.

E munka eredményei az eloadásokon és gyakorlatifoglalkozásokon torténô basznosítás mellett könyvek,egyetemi jegyzetek, esettanulmányok, oktatási segédle-tek, gyakorlati anyagok és példatárak kidolgozásábanrealizálódnak.

A kutatómunka bivatott tudományosan megalapoz-ni a tananyag-fejlesztési feladatok eredményes megol-dását. E tekintetben nem csak annak van fontossága,bogy a kutatási témák kapcsolódjanak egyes tantárgyakismeretanyag-fejlesztési célkitfízéseibez. Célunk az is,

VEZETÉSTUDOAUNY

bogy az interdiszciplináris kapcsolódások revén a ku-tatási eredmények több irányban is basznosuljanak, éssegítsék elo a tantárgyakra elkülönülo ismeretkozlésszakmai integrálódását, osszebangolását is.

Valamennyi tantárggyal szemben jogos elvárás,bogy a kor kovetelményeinek megfelelo, tudományo-san megalapozott elméleti, módszertani ismereteketgyakorlati alkalmazásra érett formaban kozvetítse aballgatóság számára. Ennek figyelembevételével azalap- és alkalmazott kutatások mellett kiemelkedoenfontos szerep jut az ún. diszciplináris kutatásoknak anemzetközileg releváns ismeretek tananyaggá transz-formálásában. A gazdálkodási szakok jellegének meg-feleloen különös fontossággal bír az elméletileg kello-en megalapozott, a gyakorlatban alkalmazott, kipróbáltkorszeru eljárások, módszerek oktatása. Távolabbi ki-batású cél, bogy a kutatómunka járuljon bozzá az egyestudományterületek általánosabb vonatkozású, bazai(esetleg nemzetközi méretû) kidolgozottságának foko-zásáboz. Ez utóbbi célt szolgálja, bogy a kutatómunkarészben országos pályázatokon elnyert megbízásokbozkapcsolódott és kapcsolódik.

Hazai és nemzetközi kapcsolatainkA tárgyalt idôszakban széles köru kapcsolatokat,

eredményes együttmukodést alakítottunk ki hazai fel-só'oktatási intézmények (így pl. a BKE, a JPTE Kozgaz-dasági Kar, a BME-GTK, a GATE-GTK, EFE Kozgaz-dasági és Vezetésfejlesztési Intézete, a PSZF budapestiés salgótarjáni intézete, a KKF stb.) társtanszékeivel,a bazai üzleti világ (bankok, vállalatok, gazdasági tár-saságok, befekteto és tanácsadó cégek stb.) különbözoszervezeteivel és más intézményekkel. Az oktatás éskutatás területén különösen basznos kooperáció, alko-tó kapcsolat jött létre a BKE Jovokutatási, AlkalmazottGazdaságtani, Szervezési és Vezetési, a JPTE VállalatiGazdaságtan, valamint a BME Ipari Menedzsment ésVállalkozásgazdaságtan Tanszékeivel. Számos bazai éskülföldi szakmai, tudományos bizottság munkájábanvettünk, illetve veszünk ma is részt, így - többek között- a következokben: MTA Jövokutatasi Bizottság, MTAIpar- és Vállalatgazdasági Bizottság, MTA Vezetés- ésSzervezéstudományi Bizottság, MTA TMB Bíráló Bi-zottság, MTA Miskolc Területi Bizottság, InternationalAcademy of Sciences of Nature and Society, EuropäiscbeAkademie der Naturwissenscbaften, Orosz Természet-tudományi Akadémia, Econometric Society, EuropeanConcil for Small Business, MKT, SZVT, MTESZ stb.Az együttmukodés számos konkret eredményben reali-zálódik, mint pl. oktatási anyagok, koncepciók és mód-szerek kölcsönös cseréje, tudományos rendezvényekenvaló kölcsönös részvétel, a gyakorlati életben dolgozó

XLIII. ÉVF. 2012. KÜLONSZÁM/ISSN 0133-0179

Page 4: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

ClKKEK, TANÜLMÁNYOK =

szakembereknek az oktatómunkába (eloadások, gya-korlatok, konzultációk, esettanulmányok, szakdolgo-zatok bírálata stb.) torténô bevonása, közös kutatásokvégzése.

Nemzetközi kapcsolataink közül az érintett idô-szakban különösen fontosak és eredményesek voltak akövetkezo külföldi intézményekkel való együttmukö-déseink: University of Bradford Management Centre,University at Buffalo, State University of New York,BAKER University, Kansas, International Federationfor Business Education, Kansas, Case Western ReserveUniversity, Cleveland, Cleveland State University,University of Limerick, TU Berlin, UniversitätDortmund, Universität Karlsruhe, UniversitätMannheim, Montanuniversität Leoben, HochschuleSt. Gallen, Moszkvai Bányászati Egyetem, RennesGraduate Business School.

A külföldi partnerekkel - intenziv személyeskapcsolatok, gyakori kölcsönös tanulmányutak, lá-togatások revén - aktiv együttmukodés alakult ki.A konzultációk, tapasztalatcserék hozzájárultak okta-tómunkánk fejlesztéséhez. Az oktatási együttmuko-dés fenntartása, elmélyítése mellett fokozni kívánjuka kutatási és publikációs kapcsolatokat, valamint anyelvi képzésben, továbbképzésben rejlô lehetôségekkihasználását. Itt kívánom megemlíteni, hogy a közösmunka eredményeinek egyik megnyilvánulásaként aVállalatgazdaságtani Tanszék elôterjesztésére a Mis-kolci Egyetem (és egyben a Gazdaságtudományi Kar)díszdoktora lett

. Prof. Dr. Albert F. Oberhofer (Direktor des Insti-tutes für Wirtschaft- und Betriebswissenschanen,Rektor, Montanuniversität Leoben),

. Prof. Dr. Robert D. Hisrich Ph.D. (Head of Mar-keting and Policy Studies Department, CWRU).

A tanszék személyi állományaAz elôzôekben röviden vázolt céljaink elérésében,

oktatási, nevelési, fejlesztési feladataink ellátásában,tudományos kutatómunkánkban, hazai és nemzetközikapcsolataink kialakításában meghatározó szerepe vana tanszék személyi állományának. Munkánkban a fô-és részfoglaUcozású oktatók mellett extemisták' (meg-hívott eloadók, gyakorlatvezetôk) is közremuködnek.Amint azt az elmült idôszakban tettük, a jovôben iskülönös gondot kívánunk fordítani neves vendégpro-fesszorok meghívására, nagy gyakorlati tapasztalattalrendelkezô szakemberek bevonására a tanszéki mun-kába. Az elottünk álló feladatok feltétlenül igényUkaz egyetemi oktatói-kutatói pályára alkalmas szemé-lyi állomány megôrzését, tudományos elorehaladásuk.

reáhs egzisztenciális igényeik biztosítását. A növek-VÔ feladatokkal és kovetelményekkel arányos oktatóilétszám bovítésére elsôsorban a most végzô, tehetsé-ges, fiatal kozgazdászok és a doktoranduszképzésbenrésztvevôk jelenthetnek potenciális forrásokat. Az üjalkalmazásoknál dontôek a minôségi szempontok, azoktatói, kutatói alkalmasság, ugyanakkor fontos sze-repe van a gyakorlati tapasztalatoknak is, alkalmazotttudományokat ugyanis csak megfelelo valóságérzettellehet nívósan, jó hatásfokkal oktatni, kutatni. Úgy vé-lem, hogy az egyes oktatókra vonatkozóan indokolt azalábbiak kiemelése:

• a Miskolci Egyetem díszdoktora lett: prof. dr.Susánszky János ny. tanszékvezeto egyetemi ta-nár,

• habilitáltak: dr. Kocziszky György egyetemi do-cens, tanszékvezeto helyettes, dr. Fülöp Gyulaegyetemi docens,

• a kozgazdaságtudomány kandidátusa tudományosfokozatot szereztek:- dr. Fülöp Gyula egyetemi docens, dr. Zoldréti

Attila egyetemi docens, dr. Várady Zsolt egye-temi adjunktus,

. PhD-minosítést szerzett: Pelczné dr. Gáll Ildikóegyetemi adjunktus, tanszékvezetô-helyettes,

• PhD-abszolutóriumot szereztek: Lukács EditGabriella egyetemi adjunktus, Szegedi Krisztinaegyetemi adjunktus,

• egyetemi doktori címet szereztek:- dr. Zoldréti Attila egyetemi docens,- dr. Várady Zsolt egyetemi adjunktus,- Pelczné dr. Gáll Ildikó egyetemi adjunktus,

tanszékvezetô-helyettes,

• 1994-ben egyetemi tanári kinevezést kapott Dr.Kocziszky György,

• 1996-ban a Nemzetközi Természeti és Társadal-mi Tudományos Akadémia rendes tagjává és azOrosz Természettudományi Akadémia rendes,külföldi tagjává választották dr. Czabán Jánosegyetemi tanárt,

• 2001-ben a tanszék oktatója lett dr. Illés Máriaegyetemi tanár,

• a miskolci kozgazdászképzés tárgyalt szakaszá-ban a Vállalatgazdaságtani Tanszék adta az NMEKozgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyet-tesét, a ME Gazdaságtudományi Kar elsô dékán-ját, a ME elsô gazdasági rektorhelyettesét, a MEáltalános rektorhelyettesét.

VEZETÉSTUDOAtÁNY

XLIII. EVF. 2012. KÜLONSZAiVl / ISSN 0133-0179

Page 5: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

ClKKEK, TANULMÁNYOK =

Szervezetfejlesztési feladatok -a Gazdálkodástani Intézet létrehozása

A Vállalatgazdaságtani Tanszék oktatási és kutatás-fejlesztési koncepciójával összhangban kialakult tan-tárgyi struktúra mellett - dönton dr. Kocziszky Györgyegyetemi tanár regionális gazdaságtani kutatómunkájá-nak eredményeként - létrejottek azok a feltételek, ame-lyek alapján lehetové vált egy onálló tanszék alapítása.így került sor 1996. február 1-jétôl a Gazdaságtudomá-nyi Karon a Regionális Gazdaságtan Tanszék létreho-zására Kocziszky professzor vezetésével.

Az intézetesítés gondolata mar a kilencvenes évekelején felmerült és - összhangban a Gazdaságtudo-mányi Kar szervezetfejlesztési koncepciójával -megjelent a Vállalatgazdaságtani Tanszék stratégiaitervében. A kialakult személyi, tárgyi feltételek mel-lett egyértelmuvé vált, hogy a szakmai szempontokszerint létrehozandó nagyobb szervezeti egységekelosegítik az irányítás korszerusítését, az oktatásszer-vezés egyszerusítését, lehetové teszik az eroforrásokkoncentrációját, a helyiség és technikai eszközök ra-cionális kihasználását, a gazdálkodás hatékonyságá-nak novelését. A jól átgondolt stratégia, a külso ésbelso környezet releváns elemeit figyelembe vevôkövetkezetes végrehajtás, a belso tudományos, szak-mai fej Iodés hozta létre azokat a feltételeket, ame-lyek lehetové tették a tanszéki struktúra szervezetikereteinek intézetté alakítását. 2000. július l-jétola Vállalatgazdaságtani Tanszékbol kiválik az ÜzletiVállalkozási Tanszék, és a kettô együttesen alkotja aGazdálkodástani Intézetet. Az intézeti struktúra lét-rehozására vonatkozó eloterjesztés - amely elfoga-dásra és megvalósításra került - erosen rovidítve akövetkezoket foglalja magában.^

A Gazdálkodástani Intézet küldetése és tevékenységeA hazai és nemzetközi tudományfejlodési irányok-

nak, a gyakorlati élet (elsosorban az üzleti szféra) igé-nyeinek, valamint egyetemünk és karunk célkituzései-nek figyelembevételével az intézet küldetése

- korszeru képzés és továbbképzés keretében elmé-letileg, módszertanilag megalapozott, gyakorlatialkalmazásra érett, releváns gazdálkodási ismere-tek nyújtása,

- az oktatási tevékenység tudományos megalapo-zottságának a nemzetközi és hazai szakirodalomfolyamatos feldolgozásával, rendszeres saját ku-tatási tevékenység végzésével, eredményeinekfelhasználásával torténo biztosítása,

- az oktatási, nevelési feladatok ellátásában, a tu-dományos kutatómunkában meghatározó sze-

repet betölto, magas színvonalú alkotómunkáraképes személyi állomány (különös tekintettel afiatal oktatók-kutatók nevelésére) fejlôdésénekszisztematikus elosegítése.

Az intézet tevékenysége a vállalati gazdálkodás ésaz üzleti vállalkozások különbözo tényezôinek okta-tására és kutatására terjed ki. Különös gondot fordít avállalati gazdálkodás és az üzleti vállalkozás kömye-zeti tényezôinek és azok hatásainak vizsgálatára, azalapítás, a mukodés, a fejlesztés funkcionális kérdé-seire, gazdálkodás-módszertani problémák feltárásáraés megoldására, valamint a gazdálkodás egyes ágaza-ti, illetve szektorális vonatkozásaira. E tevékenység-halmazt szakmai szempontok figyelembevételével ajelenlegi feltételek mellett két intézeti tanszék közöttcélszeru megosztani.

A Vállalatgazdaságtani Tanszék oktatási és kutatásitevékenysége átfogja a mikroszintu gazdálkodás egé-szét, a gazdálkodás általános és specifikus elveinek,eljárásainak, módszereinek osszefüggésrendszerét.Szakmai tevékenysége kiterjed a vállalati gazdálkodáskömyezeti tényezôitôl, a stratégiaalkotástól a vállalatimûkodés funkcionális területein, ágazati vonatkozá-sain át a gazdálkodás-módszertani kérdésekig.

Az Üzleti Vállalkozási Tanszék oktatási és kutatásitevékenysége felöleli az üzleti vállalkozások elméle-ti alapjainak, módszertani ismereteinek és gyakorlatimegvalósításának valamennyi területét. Szakmai te-vékenysége kiterjed a vállalkozási kultúrától, a vállal-kozási adottságoktól az onálló vállalkozások létreho-zásának, mukódésének és fejlesztésének kérdésein átaz üzleti tanácsadásig, a vállalkozási etika, etikett ésProtokoll ismeretanyagáig, az üzleti terv kidolgozásá-ig, megvalósításáig.

Mindkét tanszék oktatási és kutatási torekvéseibenjelentôs szerepet tölt be az elmélet és a gyakorlat össz-hangjának biztosítása, az elmélet megalapozottságaés a gyakorlatban alkalmazható megoldások, a számí-tástechnika alkalmazásával összefüggo feladatok ku-tatása, oktatása, az oktatástechnológia fejlesztése. Azintézeti tanszékek tevékenysége nemcsak a mar meg-lévô tantárgyak oktatására, fejlesztésére, tananyagainkrendszeres korszerusítésére irányul, hanem az adott újtantárgyak kifejlesztésére, más karok által megfogal-mazatott oktatási igények kielégítésére is a mindenkorrendelkezésre álló eroforrások ñgyelembevételével.

Az intézet mukodési módja és struktúrájaAz intézetté torténo szervezeti átalakítást tartalmilagmindenekelott a vállalatgazdaságtanban, annak egyesfunkcionális területein, valamint a hozzájuk szorosan

VEZETÉSTUDOMÁNY

XLIII. ÉVF. 2012. KÜLONSZÁM / ISSN 0133-0179

Page 6: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

ClKKEK, TANULMÁNYOR =

kapcsolódó ismeretkörökben bekövetkezett belsô tudo-mányfejlodés, a gyakorlat által támasztott igények, azezekbol eredô diszciplináris és alkalmazott kutatásokdifférenciait kezelése (a szükséges integrálódás mellettis biztosítható elhatárolhatóság), az oktatásban mar be-következett, illetve várhatóan bekövetkezo szakosodási,munkamegosztási feladatok, az oktatott tantárgyak nagyszáma, valamint a lehetséges didaktikai módszerek cél-orientált alkalmazása (nagy létszámü évfolyamok - kiscsoportos szakirányü képzése) teszik indokolttá.

Intézeti szinten torténik az oktatási, kutatási és azezekhez kapcsolódó egyéb feladatok intézeti tanszé-kek közötti megosztása, az egyenletes és arányos ter-helés kialakítása, a szak- és szakirányvezetoi feladatok(posztgraduális mémok-kozgazdász képzés, nappalivállalkozási szakirány) ellátása.

Az intézeti tanszékek értelemszeruen a témacso-portok, a részdiszciplínák gazdái mind az oktatásban,mind a kutatásban - az elmélyült szakmai-tudományosmunka, a szakosodási lehetoségek színterei. Az intézetitanszékek között teljes köru (valamennyi diszciplínárakiterjedo) specializáció csak hosszabb távon valósítha-tó meg, rövidebb intervallumban erre reálisan nincse-nek meg a szükséges feltételek. Az intézeti tanszékekközött oktatási-kutatási átfedésre még tartósan számí-tani kell.

Az intézet kutatási területeiA kutatómunka hivatott tudományosan megalapoz-

ni a tananyagfejlesztési feladatok eredményes megol-dását. E tekintetben nemcsak annak van fontossága,hogy a kutatási témák kapcsolódjanak egyes tantárgyakismeretanyag-fejlesztési célkituzéseihez. Célunk az is,hogy az interdiszciplináris kapcsolódások revén a ku-tatási eredmények több irányban is hasznosuljanak, éssegítsék elô a tantárgyakra elkülönülo ismeretkozlésszakmai integrálódását, osszehangolását is.

Az intézet kutatásai szorosan kapcsolódnak a fel-adatkorébe tartozó tudományterületekhez, tantárgyak-hoz, a kutatást végzô személyekhez. A fontosabb kuta-tási programok (címszeruen) a kovetkezôk:

- vállalati stratégia és tervezés,- vállalati koltséggazdálkodás korszerusítése,- a prognosztika és a stratégia szerepe a vállalati

tervezésben,- szervezetprognosztika,- a vállalati prognosztika, stratégia és tervezés ösz-

szefüggésrendszere,- vállalati etika és társadalmi felelôsség: nézetek és

intézményesülés,- a nagyvállalati stratégiai menedzsment folyama-

ta, elemzési és tervezési módszerek kidolgozása.

- üzleti vállalkozás - különös tekintettel a kisvál-lalkozásokra,

- kisvállalatok számviteli információs rendszeré-nek elemzése és fejlesztése,

- kisvállalati controlling kiépítésének lehetôségei,- vállalati tokegazdálkodás, beruházások,- kockázatmenedzselés a vállalkozásban,- vállalkozások alapításának, mukodésének és

megszunésének gazdaságjogi vizsgálata, különöstekintettel a csôd- és felszámolási eljárásokra, ra-cionalizálási módszerek alkalmazása a kisvállal-kozások fejlesztésében,

- a stratégiai tervezés szerepe és jelentôsége a kis-vállalati gazdálkodásban,

- a vállalati stratégia s az üzleti etika osszefüggései,- számítógépes hálózatok vállalkozásgazdasági je-

lentôsége,- vállalati gazdálkodás az európai integrációs fo-

lyamatban.

II. szakasz (2001-2011)

2001. július 1-jével - a Felsooktatási Torvénynek a ve-zetôi életkorra vonatkozó eloírásai alapján - val tozaskövetkezett be a Gazdálkodástani Intézet vezetôinekszemélyében. Az intézetigazgatói, valamint egyide-juleg az Üzleti Vállalkozási Tanszék tanszékvezetôifeladatok ellátására Pelczné dr. Gáll Ildikó egyetemidocens kapott kinevezést. A vállalatgazdaságtani Tan-székre dr. Illés Mária egyetemi tanár kapott tanszék-vezetôi kinevezést. A szervezeti átalakulás, majd a ve-zetôk személyében bekövetkezett változás biztosítottaa korábbi években mar kialakított oktatási-nevelési éskutatási-fejlesztési folyamatok zavartalan továbbvi-telét. Lényeges belsô és külso tényezok hatására maraz elsô években változott - részben átalakult, részbenbovült - mindkét tanszék tevékenységi területe minda tantárgyakban, mind a hazai és nemzetközi kutatásiprojektekben.

Az intézet oktatási tevékenysége

A Gazdálkodástani Intézet széles köru oktatási tevé-kenységét folytat, mely az intézet két tanszéke, azÜzleti Vállalkozási Tanszék és a VállalatgazdaságtaniTanszék között oszlik meg. Részt vesz a MiskolciEgyetem Gazdaságtudományi Karán a nappali, a leve-lezo hagyományos graduális képzésben, az üj rendsze-ru alap- (Bachelor, BSc) és mesterképzésben (Master,MSc), a PhD., a posztgraduális, a posztszekunderi(felsofokü szakképzés) és idegen nyelvu képzések-ben. A kozgazdászhallgatókon kívül oktatja a Mis-

VEZETÉSTUDOMÁNY

8 XLIII. ÉVF. 2012. KÜLÖNSZAM / ISSN 0133-0179

Page 7: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

ClKKEK, TANULJWÁNYOK =

kolci Egyetem Müszaki Eoldtudományi, MüszakiAnyagtudományi, Gépészmémoki és Informatikai,Bolcsészettudományi Karának nappali, illetve leve-lezo hallgatóit, továbbá részt veszünk a memök-köz-gazdász, kozgazdász-szakmémok, jogász-kozgazdász,orvos/gyógyszerész-kozgazdász, terület- és telepü-lésfejlesztés, humáneroforrás-menedzser, valamintaz angol-magyar MBA posztgraduális képzésekben.A posztgraduális képzés keretén belül az intézet a mér-nök-közgazdasz és a kozgazdász-szakmémok képzésszakvezeto szervezete.

Az intézet a nappali és levelezo MSc kozgazdász-képzésben onálló szakkal, a B A gazdálkodástani és me-nedzser szaknál onálló szakiránnyal vesz részt a hallga-tók képzésében, valamint a vállalkozásfejlesztési szakés vállalkozási szakirány irányításával, mukodtetésévelkapcsolatos feladatokat látja el.

Ahhoz, hogy az ismeretek elsajátítása után szakirá-nyos hallgatóink birtokolják mindazt a tudást, ami egyonálló, mûkodôképes vállalkozás beindításához, sike-res mukodtetéséhez szükséges, a hagyományos elmé-leti (eloadás-centrikus) képzési forma mellett teret kap-nak a komplex elemzési, tervezési, problémamegoldásifeladatok megoldását célzó gyakorlatorientált elemekis a képzésekben, melyek színvonalát a legújabb gya-korlati módszerekkel, folyamatosan naprakész ismere-tek nyújtásával biztosítják az ezen a téren nagy tapasz-talattal rendeUcezô oktatók.

Az intézet tudományos tevékenysége

A Gazdálkodástani Intézet oktatói oktatási tevékenysé-gük mellett sokoldalú tudományos kutatómunkát foly-tatnak. Ezt jelzi az oktatók által jegyzett tudományoskozlemények, monográñák nagy száma, valamint azoktatást segíto saját tankönyvek, jegyzetek gazdag ská-lája. A kar oktatói számos hazai és nemzetközi tudomá-nyos programban részt vesznek.

Az intézet rendszeresen publikál magyar nyelven aRegionális Tanácsadási Konferenciákon, angol nyelvenClub of Economics on Miskolc, Theory MethodologyPractice címu rendszeresen megjelenô kiadványokban.

A Gazdálkodástani Intézet kutatási tevékenységei-nek súlypontjai a kovetkezô két területre irányulnak:

- a vállalati és nonprofit szervezetek általános gaz-dálkodási kérdéseinek, tevékenységük kömyezetifeltételeinek vizsgálata, az egyes funkcionális te-rületek közötti osszefüggések feltárása, a muko-dés, a fejlesztés hatékonyságának elemzése, vala-mint a szervezet és kömyezete közötti összhangotbiztosító stratégia kialakítása,

VEZETESTUDOMANY

- a sikeres vállalkozások létrehozásához, fejlesz-téséhez, mukodtetéséhez szükséges ismeretek ésgyakorlati megvalósításuk tárgyalása, tevékeny-sége a vállalkozáshoz kapcsolódó gazdasági kér-déseken tul kiterjed a vállalkozások jogi szabályo-zására, etikai és viselkedési normák vizsgálatára,korszeru számítástechnikai tudas biztosítására.

Kutatásaink négy nagyobb mühely köre szervezôdtek:

1. Gazdasdgtudomdny - Gazdálkoddsi módszertan:Akutatómunkakozéppontjában a vállalatfejlodési,a dontés-elokészítési és a gazdálkodás módszerta-ni kérdések állnak. A tudományterületi elhatárolásés a tudomány fejlôdési tendenciáinak feltárása isa hangsúlyos kérdések között szerepel.

2. Vdllalkozdsfejlesztés vdltozó feltételek között:Kutatási mühelyünk elsôként a vállalatcsopor-tokkal, azok kialakulásával, irányításával kez-dett foglalkozni. Célunk, hogy a hálózatoso-dás két domináns ágának elemzésével feltárjukazokat a hatótényezoTcet, amelyek a vállalatikapcsolatrendszerek oldaláról vizsgálva a stra-tégiai szovetség vagy vállalatcsoport kérdéskoreldontésénél meghatározó jelentôséggel bímak.A vizsgálathoz szorosan kapcsolódik egy tipo-lógiai rendszer meghatározása, típusmodellekleírása, értékelése. A kutatás folytatását a háló-zatosodás terén a világgazdaságban az elmúlt 15év során bekövetkezett események és tendenciákindokolják. A vállalati együttmukodések palettá-ja új színekkel bovült, megjelentek a franchise-rendszerek, beszállítói hálózatok, klaszterek,stratégiai szovetségek. Kiépültek a modem in-formációs technológia (IT) alapstruktürái, me-lyek átrendezték a vállalatkozi kapcsolatok súly-pontjait is.

3. Vdllalkozdsi etika: A vállalati etika területen valókutatás célja kettôs: egy részt az etika leíró jellegételôtérbe helyezve mindenképpen bovíti tudásun-kat azoknak a szokásoknak, cselekvési normák-nak a megismerése, amelyek a vállalatok üzletigyakorlatát jellemzik. Másrészt a gazdaságbantapasztalt etikátlan magatartás egyre gyakoribbjelzései is indokolttá teszik a problémakor elmé-leti és gyakorlati feldolgozását. A kutatás súly-pontját képezik az etikai intézmények, ezen belülaz etikai kódexek mélyreható vizsgálata, gyakor-lati alkalmazásuk eredményeinek feltárása.

4. Üzleti tandcsadds: A kutatás célja a tanácsadásipiac feltérképezésével, a tanácsadó szakma elmé-leti alapjainak és továbbfejlodési lehetôségeinekmegismerésével és kozvetítésével hozzájámlni a

XLIII. EVF. 2012. KULONSZAM / ISSN 0133-0179 9

Page 8: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

ClKKEK, TANULMÁNYOR =

szakma fejlôdésébez: a vállalkozók felismerjék,mikor van szükségük tanácsadó segítségére, il-letve milyen jellegu segítséget igényelbetnek,megtanulják értékelni és kiválasztani a számukraleginkább megfelelo tanácsadót, képesek legye-nek a tanácsadó és az ügyfél közötti batékonyegyüttmukodésre. A piaci igényeknek megfe-leloen a tanácsadási alapkutatásból kiindulva aspeciális tanácsadási területeken rendszeresennyújtunk tanácsadási szolgáltatást.

Évente megrendezzük a Regionális Tanácsadá-si Konferenciát: a kapcsolatfelvétel és az új kutatásieredmények átadása mellett a konferencia célja, bogya regió tanácsadói és gazdálkodó szervei megismerbes-sék egymás elvárásait, értékítéleteit, megvitatbassák aszakma elméleti és gyakorlati kovetelményeit, megosz-szák egymással tapasztalataikat, áttekintbessék az elôt-tük álló feladatokat.

Hami és külföldi kapcsolatainkA Gazdálkodástani Intézet munkatársai oktató-

nevelô munkájuk, tudományos tevékenységük soránszámos személyes bazai és külföldi munkakapcsolatotalakítottak ki. A külföldi intézményes kapcsolatokat akövetkezokben foglaljuk össze:

- EADTU European Association of DistanceTeacbing Universities, Hollandia,

- Norvég Nagykovetség (Nora búgai NemzetköziKonferencia szervezése 2008. április)

- Bentley College, USA,- Deutsches Netzwerk Wirtscbaftsetbik, Németország,- Wirtscbatsuniversität Wien, Ausztria,- Institut für Betriebswirtscbaftslebre der Klein-

und Mittelbetriebe, Wirtscbaftsuniversität Wien,Ausztria,

- Universita di Bologna Polo Scientifico Didatticodi Rimini, Olaszország,

- Aston Business Scbool, Birmingbam, Nagy-Bri-tannia,

- Bradford Management Centre, Nagy-Britannia,- Case Western Reserve University, Cleveland, USA,- Durbam University Business Scbool, Nagy-Bri-

tannia,- International Acadeiny of Sciences of Nature and

Society, Oroszország,- Maszkovszkij Gomij Insztitut, Oroszország,- Montanuniversität Leoben, Ausztria,- Nijenrode University, Breukelen, Hollandia,- Rennes International Scbool of Business, Fran-

ciaország,- State University of New York, USA,

- Universität Mannbeim, Németország,- Universität St. Gallen, Svájc,- University of Limerick, írország,- Petru Maior Tudományegyetem, Targu Mures

Romania,- IUT Louis Pasteur, Strasbourg, Franciaország,- Kassai Egyetem, Szlovákia,- Facbbocbscbule Frankfurt am Main, Németország.

Az intézet személyi állományaAz intézet céljainak elérésében, oktatási, nevelési,

fejlesztési feladatainak ellátásában, a tudományos kuta-tómunkában, a bazai és nemzetközi kapcsolatok kiala-kításában a személyi állomány minôségi és mennyiségivonatkozásainak megbatározó szerepet a szervezetiegységek vezetôi mindig a legfontosabb stratégiai kér-désként kezelték. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket azelôzô szakaszban mar áttekintettük. A teljesség reali-zálbatatlan igénye nélkül nébány - elsôsorban minôsé-gi - vonatkozás kiemelése indokoltnak tekintbetô:

- az Európai Természettudományi Akadémia tisz-teletbeli tagjává választották dr. Czabán Jánosegyetemi tanárt (2003),

- egyetemi tanári kinevezést kapott dr. Fülöp Gyu-la (2008),

- egyetemi docensi kinevezést kaptak: dr. Sze-gedi Krisztina (2003), dr. Sasvári Péter (2010),Kádámé dr. Horvátb Ágnes (2012),

- PbD tudományos fokozatot szerzett: dr. SzegediKrisztina (2002), dr. Nyíri Attila (2006), dr. Her-nádi László (2008), dr. Sasvári Péter (2009), dr.Tokár-Szadai Ágnes (2011), Kádámé dr. HorvátbÁgnes (2011).

Az intézet professzorai részt vettek, illetve résztvesznek az Egyetemi Habilitációs Fellebbviteli Tanács,a Társadalomtudományi Habilitációs Tanács, a KariHabilitációs Bizottság, valamint a „Vállalkozáselméletés gyakorlat" Doktori Iskola Tanácsának munkájában.Ez utóbbi testületben korábban Czabán professzor, je-lenleg Fülöp professzor elnökbelyettesi feladatokat látel, titkára pedig dr. Szegedi Krisztina egyetemi docens.Valamennyi vezetô oktató több doktorandusz tudomá-nyos vezetôi feladatát látja el. Az intézet oktatói szá-mos bazai és külföldi szakmai tudományos bizottságmunkájában vesznek részt, jelentôs kozéleti tisztsége-ket töltenek be, kiemelkedô eredményeiket ballgatói,szakmai, tudományos és állami kitüntetések jelzik.2012. július 1-jétôl a Vállalatgazdaságtani Tanszék ve-zetésére dr. Fülöp Gyula egyetemi tanár kapott meg-bízást. Az intézet személyi állományát az 1. táblázattartalmazza.

VEZETÉSTUDOMÁNY

10 XLIII. ÉVF. 2012. KÜLONSZÁM / ISSN 0133-0179

Page 9: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

CiRREK, TANULMÁNYOR =

A Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet személyi állományaL táblázat

A Gazdálkodástani Intézet személyi állománya2012. június 30-án

Dr. Szakály Dezsó' mb. intézetígazgató

Dr. Czabán János CSc, Professor Emedtus

Dr. IUés Mária CSc, egyetemi tanár

Dr. FUlöp Gyula CSc, egyetemi tanár

Pelczné dr. Gáll Ildikó PhD, egyetemi docens

Dr. Szegedi Krisztina PhD, egyetemi docens

Dr. Sasvári Péter Lászió PhD, egyetemi docens

Kádárné Dr. Horváth Ágnes egyetemi docens

Dr. Tokár-Szadai Ágnes PhD, adjunktus

Lukács Edit Gabriella egyetemi adjunktus

Szilágyiné dr. Fülöp Erika egyetemi adjunktus

Szficsné Szaniszió Zsuzsa egyetefni adjunktus

Csiszár Csüla Margit egyetemi tanársegéd

Hódiné Hernádi Bettina tanársegéd

Szú'csné Markovics Klára egyetemi tanársegéd

Bereczk Ádám doktorandusz

Demeter Diana Lidia doktorandusz

Fodor Beata doktorandusz

Álacsné Kalász Dora igazgatási ügyintézó'

Bencsik Boglárka Csilla igazgatási ügyintézó'

Groffné Vályi-Nagy Dora mú'szaki szolgáltató

Ajelenlegieken kívül korábban alkalmazottak névsora

Dr. Susánszky János ny. egyetemi tanár

Dr. Kocziszky György egyetemi tanár

Dr. Zoldréti Attila egyetemi docens

Bottyán Lászió egyetemi adjunktus

Csiszárik Miklós egyetemi adjunktus

Jónás Béla Péter egyetemi adjunktus

Molnár Gézáné dr. egyetemi adjunktus

Dr. Nyiry Attila egyetemi adjunktus

Dr. Orto György egyetemi adjunktus

Dr. Vargha Jenó' egyetemi adjunktus

Dr. Várady Zsolt egyetemi adjunktus

Bakos István egyetemi tanársegéd

Felföldi György egyetemi tanársegéd

Galyas Helia dr. egyetemi tanársegéd

DIés Sándor egyetemi tanársegéd

Kathy Szilvia egyetemi tanársegéd

Kelemen Imre Gábor tanársegéd

Kó'rosi Andrea egyetemi tanársegéd

Papp Csilla egyetemi tanársegéd

Peti Edina egyetemi tanársegéd

Pólik Péter egyetemi tanársegéd

Steli Andrea egyetemi tanársegéd

Varga Lászió egyetemi tanársegéd

Áhmed Vivien doktorandusz

Batta Beatrix doktorandusz

Hegymegi Sándor doktorandusz

Horváth József György doktorandusz

Kozma Katalin doktorandusz

Kó'vágó Tunde doktorandusz

Lovas Zoltán doktorandusz

Sitkei Lili Eszter doktorandusz

Tógyer Tamas Nándor doktorandusz

Tóth Emese doktorandusz

Futo Andrea eloadó

HoUókól Katalin el5adó

Lizakovszky Réka eló'adó

Porubszky Andrea fomunkatárs

Zupcsán Tunde eloadó

Ár Klára konyvtáros

Hodosi Krisztina konyvtáros

Jakubik Gábor konyvtáros

Kolozsvári Mariann konyvtáros

Gyurkó Krisztina hivatalsegéd

Németh Istvánné hivatalsegéd

III. szakasz

2011. szeptember 1-jétôl - Pelczné dr. Gáll Ildikó tar-tos, külföldi megbízatása (EU parlamenti képviselô)miatt - a Gazdálkodástani Intézet vezetoi feladatinakmeghatározott idôre torténô ellátására dr. Szakály De-ZSÔ egyetemi docens, a kozgazdaság-tudományok kan-didátusa kapott megbízást, aki az intézet munkatársai-val egyetértésben kialakította az intézet üj stratégiáját.Ennek alappillérei, a kan stratégiával összehangolva:

- az intézet tórténete során kialakult arculatának,tradícióinak megtartása, ápolása,

- a tantárgyi struktüra tartalmi megerosítése, rend-szeres korszerusítése,

- az intézet K+F tervének - a GazdaságtudományiKar stratégiájával harmonizáló - kimunkálása.

Ez utóbbi - kivonatosan - a következokben foglalhatóössze:

Kutatómunkáink az elmült két évtizedben a gazda-sági kömyezet változásával folyamatosan átalakultak,

VEZETÉSTUDOMÁNY

és ma is bovülnek. A kutatási mfíhelyek az intézet szak-területe szerint hazai és nemzetközi kutatási progra-mokban vettek részt, s tananyag-fejlesztési, képzési te-vékenységünk is hangsülyosan e területekre fókuszál.

A jelen kóvetelményeihez igazodva a kutatásokaterôteljesebben kell szûkebb területekre fókuszálni éspiaci értékkel rendelkezô kutatási mozzanatokkal le-zámi. A tananyagfejlesztés igényeinek megfelelo lé-péstartás nem elégséges, hanem a tanácsadási piaconeladható „know-how" létrehozására kell törekedni.

A fenti célok elérése érdekében a kutatómühelyek,a muvelt témák számát csökkenteni és a muhelyekbenegyütt dolgozó kutatók számát növelni kell.

Kutatási fo irányok

A Gazdálkodástani Intézet az alábbi fô kutatási irányokmuvelésére töi-ekszik:

- gazdálkodástudomány - vállalat-gazdaságtan,- stratégiai menedzsment és a vállalati kömyezet,- a tudásalapú vállalkozás és intézmény

XLIII. ÉVF. 2012. KÜLONSZAM / ISSN 0133-0179 11

Page 10: A VALLALATGAZDASÁGTANI TANSZÉK - A …

: ClKKEK, TANULMÁNYOK =

A fô irányok magukba foglalják és kontextusba il-lesztik az egyedi témákat, és szinergikus egységet pró-bálnak teremteni mind a kutatás-módszertani, mind aterminológiai területeken.

Befejezésként - osszefoglalás helyett - képletesenszólva megállapítható, hogy a negyedszázaddal ezelôttelültetett csemetefa mára mar erôs törzset alkotó, szá-mos kifejlett ágat hozó, termékeny fává növekedett.Bar torténelmi mértékkel mérve huszonöt év rövid ido,a Vállalatgazdaságtani Tanszék - Gazdálkodástani In-tézet életében azonban az elmúlt negyedszázad meg-határozó jelentôségû éveket jelentett. Az osszeállítás-ban vázolt tények, eredmények azt a reális reménytehjovôképet támasztják ala, hogy a belátható jovôben azelmúlt negyedszázadhoz hasonló, az egyetemi kép-zésben meghatározó jelentôségû feladatok megoldásavár a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi KáránakGazdálkodástani Intézetére.

Lábjegyzet' A tanszék oktató-kutató munkájában rendszeresen részt vevô

külso munkatársak kozül ki kell emelni dr. Nováky Erzsébet ésdr. Hoós János professzorok alkotó együttmukodését, dr. Fekete

• Gábor ny. vezérigazgató és Nagy László üv. igazgató gyakorlatitámogatását.

^ A rovidítés mellett - terjedelmi korlátok miatt - nem térünk ki az•infrastruktúrára (intézeti konyvtár, számítástechnikai ellátottság,számítástechnikai laboratórium), képzési, továbbképzési terüle-tek bemutatása.

Felhasznált irodalom(tanszéki-intézeti dokumentumok)

Czabán J. (1995): Pályázat a Mûvelôdési és KozoktatásiMinisztérium támogatásának elemzése az egyetemenfolyó továbbképzés feltételeinek javítása és a

posztgraduális szintfí doktori képzés elokészítése céljá-ból a „VÁLLALKOZÁSELMÉLET ÉS GYAKORLAT"témakorben. Miskolc-Egyetemváros. 25 p.

Czabán J. (1994): A Vállalatgazdaságtani Tanszék oktató éskutató tevékenysége. Vezetéstudomány, XXV. évf. 7. sz.5-12. p.

Czabán J. (1995): Eloterjesztés VÁLLALKOZÁSI SZAK-IRÁNY indítására a Gazdaságtudományi Kar nappalitagozatára. Miskolc-Egyetemváros. 25 p.

Czabán J. (1997): Vállalatgazdaságtani Tanszék beszámolójaa Gazdaságtudományi Kar Tanácsa számára. Miskolc-Egyetemváros. 33 p.

CzabánJ. (1999): A Vállalatgazdaságtani Tanszék tizenkétéve(1987-1999). Felzárkózás, értékrendváltozás a vállalatiés intézményi gyakorlatban. Nemzetközi tudományoskonferencia, Miskolc-Lillafüred. Miskolci EgyetemGazdaságtudományi Kar kiadvány. 313-323. p.

Czabán J. (2000): Eloterjesztés a Gazdálkodástani Intézetlétrehozására. Miskolc-Egyetemváros. 16. p.

Czabán J. (2000): A Vállalatgazdaságtani Tanszék intézettéfejlesztésének általánosítható tapasztalatai és jövobeliképének kontúijai (kb. 2010.) VállalatgazdaságtaniOktatók Országos Konferenciája. Miskolc-Egyetemváros

Czabán J. (2001): Jelentés a Gazdálkodástani Intézet oktatási,kutatási tevékenységérôl (2000/2001-es tanév). Miskolc-Egyetemváros. 75 p.

Pelczné Gáll I. (2004): A Gazdálkodástani Intézet beszá-molója a Gazdaságtudományi Kar Tanácsa számára.Miskolc-Egyetemváros. 17 p.

Pelczné Gáll I. (2007): A Gazdálkodástani Intézet tudo-mányos tevékenysége. Vállalkozás-gazdálkodás-tanács-adás. Gazdaságtudományi Kozlemények. 5. kötet 37-64. p.

Pelczné Gáll I. (2010): Komplex intézeti beszámoló.Miskolc-Egyetemváros. 45 p.

Szakály D. (2012): A Gazdálkodástani Intézet K+F terve.Elôteijesztés a Gazdaságtudományi Kar Tanácsa számra.Miskolc-Egyetemváros. 7 p.

VEZETÉSTUDOMÁNY

12 XLIII. ÉVF. 2012. KÜLONSZÁM / ISSN 0133-0179