„A NAGY VÁLSÁGTÓL” „A RENDSZERVÁLTÁSIG”
„A NAGY VÁLSÁGTÓL”„A RENDSZERVÁLTÁSIG”
Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához
II. kötet1930-1990
Összeállította és szerkesztetteSipos András és Donáth Péter
Budapest Főváros Levéltára - ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai
KarBudapest, 2000.
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
TARTALOM
Előszó
I. fejezet KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK „BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSRÓL”
Szabó Dezső: A falu Budapest
Szabó Dezső: Budapest környéke
Budapest városfejlesztési programja
A Magyar Közigazgatástudományi Intézet emlékirata Nagy-Budapest
megszervezéséről
Szendy Károly a leendő Nagy-Budapest szociális igazgatásának
feladatairól
Weis István: Nagy-Budapest
II. fejezet METSZETEK „BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS” ÉLETÉBŐL
Szigeti Gyula: A gazdasági válság Budapest életében
Elekes Dezső: Budapest szerepe Magyarország szellemi
életében
Buziássy Károly: A budapesti mozik és hangversenyek
statisztikája
Molnár Olga: A főiskolai hallgatók szociális és gazdasági
viszonyai Budapesten
Erba Odescalchi Sándor herceg az arisztokrácia
társaséletéről
Javaslat 200 és 300 pengő havi jövedelem beosztására
Vasvári László: A korszerű kislakás építészeti szempontból
Németh László: A Medve utcai polgári
Babirák Mihály - Kokovai Lajos: A polgári iskolai tanulók
pályaválasztásáról
Rézler Gyula: Egy magyar textilgyár munkástársadalma
Fischer József: A budapesti munkáslakások szociológiája
Szécsi János: A pesti nyomorgyűrű
A Székesfőváros Társadalompolitikai Ügyosztályának 1940. évi
jelentéséből
Markos Béla a főváros idegenforgalmáról
Jankovits Miklós: A nyolcosztályú népiskola jelentősége Budapest
Székesfőváros szempontjából
Az iparosok és kereskedők származásának igazolása a „második
zsidótörvény” alapján
Megemlékezés Észak-Erdély visszacsatolásáról a Csobánc utcai
községi elemi iskola szülő értekezletén
Az Állami Németnyelvű Tanítóképző - Líceum tanári karának
jegyzőkönyve a német nemzetiségű diákok körében uralkodó
szellemről
III. fejezet BUDAPEST, A „FRONTVÁROS”
Edelsheim-Gyulai Ella: Légi támadás
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák hősi
halottainak nyilvántartásáról
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák
légoltalmi riasztószolgálatának megszervezéséről
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanárok által
követendő magatartásról a német megszállás után
Zsidó szerzők műveinek eltávolítása a XII. ker. Állami Líceum és
Tanítóképző Intézet könyvtárából
Szerb Antal elbocsátása a középiskolai tanári szolgálatból a
zsidók közszolgálatának megszüntetéséről szóló rendelet alapján
Mi lesz a zsidó üzletekkel?
A XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet épületének
igénybe vétele német katonai kórház céljára
Munkácsi Ernő a budapesti zsidóság összeköltöztetéséről
Fenyő Miksa naplójegyzete, 1944. június 28.
Veesenmayer német birodalmi megbízott távirata Ribbentrop
külügyminiszternek a budapesti zsidók deportálásának tervéről
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanítás
befejezéséről
Magyar katonai dokumentumok az ostromlott Budapesten uralkodó
állapotokról
Darvas József az ostrom napjairól
Márai Sándor: Budai séta
IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS - ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK
Csorba János polgármester felterjesztése Miklós Béla
miniszterelnökhöz a főváros helyzetéről
Török István: Budapest népességének vándormozgalma a háború
alatt és az ostrom után
Jegyzőkönyv a XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet
tanári karának üléséről
Vita a Budapesti Nemzeti Bizottság ülésén a földreform
végrehajtásáról és a német nemzetiségű lakosság kezeléséről
Dokumentumok a csepeli Weiss Manfréd-művek sorsáról
1944-1945-ben
Fischer József a Fővárosi Közmunkák Tanácsa utolsó éveiről
Schifferné Szakasits Klára 1945. május 1-ről
Marczell Gyula: Budapest lakosságának életharca ötszáz tanuló
étrendjében
Detektívjelentés a pénzromlás által kiváltott közhangulatról
Péter Gábornak, az Államvédelmi Osztály vezetőjének kimutatása
az osztály 1946. október 20-ig kifejtett működéséről
Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött
munkabizottság üléséről
Az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött különbizottság
jelentése
Előterjesztés Budapest városfejlesztési programja tárgyában
Az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozó röplap
1848 centenáriumának ünneplése
Schifferné Szakasits Klára az új vezető réteg életmódjáról
Pongrácz Kálmán polgármester jelentése a belügyminiszternek
Budapest lakosságának 1949 decemberi politikai közhangulatáról
A polgármesteri I. (elnöki) ügyosztály összefoglaló jelentése a
Nagy-Budapest létrejöttével kapcsolatos közhangulatról
V. fejezet A HIDEGHÁBORÚ „FRONTVÁROSA”
Nagy-Budapest 10 éves városfejlesztési tervének vázlata
A Budapesti Városi Tanács VB Népművelési Osztályának feljegyzése
Sztálin szobrának elhelyezése ügyében
A Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek alapítólevele
Nemes György a Rákosi-kultuszról
Görgey Gábor az 1951. évi kitelepítésekről
Jelentés a főváros lakosságának 1952 februári politikai
közhangulatáról
Jelentés a Budapesti Városi Tanács irányítása alá tartozó
színházak, varieték és a cirkusz műsorpolitikájáról
A Budapesti Rendőrkapitányság ügyeletének jelentése a Sztálin
halálával kapcsolatos megnyilvánulásokról
A Budapesti Városi Tanács VB egyházügyi előadójának 1953 március
havi jelentéséből
Hangulatjelentés Nagy Imre kormányprogramot ismertető beszédének
visszhangjáról a lakosság körében
Pongrácz Kálmán tanácselnök jelentése Nagy Imrének, a
Minisztertanács elnökének a főváros életét, a lakosság
ellátottságát jellemző adatokról
Tájékoztató az üzemi dolgozók és üzemi vezetők által felvetett
szociális és kulturális problémákról (Ganz Vagongyár)
Rendőrségi jelentés az 1954. évi labdarúgó-világbajnokság
döntőjének elvesztését követő tüntetésekről
A Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának utasítása az 1954.
évi tanácsválasztásokkal kapcsolatos rendőri feladatokról
Iskolabírálat I. Faragó László fővárosi tanulmányi felügyelő
értékelése a Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképző oktató-nevelő
munkájáról
Iskolabírálat II. Szathmáry Lajos tanulmányi vezető (farsangi)
értékelése a Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképző oktató-nevelő
munkájáról
VI. fejezet A VILÁG FIGYELMÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN
Angyal István vallomása az 1956. október 23-i eseményekről
Kopácsi Sándor az 1956 október végi napokról
„Az ország szíve kinyílt...”
Csepel felveszi a munkát
Kővágó József megbízott polgármester nyilatkozata a Magyar
Nemzetnek 1956. november 3-án
Malasenko altábornagy visszaemlékezése a szovjet csapatok 1956
novemberi budapesti harcairól
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentése a
kormányhoz a budapesti harcok során keletkezett károkról
A Fővárosi Bíróság jelentése az „ellenforradalmi
bűncselekményekkel” kapcsolatos ítélkezésről
VII. fejezet Az „ÚJRA CSENDES” BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB
BARAKK” FŐVÁROSÁIG
A Vár és a Vigadó sorsa az MSZMP Politikai Bizottsága előtt
Budapest általános rendezési terve az MSZMP Politikai Bizottsága
előtt
Polónyi Károly: Budapest városképe
A népesség és a jövedelmi viszonyok alakulása a hatvanas
években
Sándor Pál: A fővárosi lakásépítés hatékonysága
Csőregh Éva: Lakótelepi gyerekek
Kolosi Tamás: „Miféle népek laknak arra?”
Kemény István - Kozák Gyula: A Csepel Vas- és Fémművek
munkásai
Solt Ottilia: Szakképzetlen családok
Solt Ottilia: „Kész a leltár”. Egy budapesti kerület alacsony
jövedelmű munkáscsaládjai
Jelentés a fővárosban élő és dolgozó cigányok helyzetéről
Berey Katalin: A város előszobája
Juhász Júlia: A Skála születése
Emlékezések a „hatvanas évek” „Ifipark”-jára
Budapest oktatásfejlesztésének irányelvei
Állambiztonsági jelentések az 1988. és 1989. június 16-i
megemlékezésekről
ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS
Beluszky Pál: Budapest társadalma a modernizáció útján. 1948-tól
máig
FÜGGELÉK
A szemelvények szerzői
Rövidítések jegyzéke
Előszó
„»A nagy válságtól« »a rendszerváltásig«” című szöveggyűjtemény
- a „»Kelet Párizsától« a »bűnös városig«” címmel megjelent, az
egyesített főváros első hat évtizedét (1870-1930) átfogó első
kötethez hasonlóan - elsősorban az ELTE Tanító- és Óvóképző
Főiskolai Karán (a volt Budapesti Tanítóképző Főiskolán) bevezetett
’Budapest története’ tantárgy hallgatóinak felkészülését,
szemináriumi munkáját hivatott segíteni, de információink szerint
hasznosítható más - egyetemi, ill. középiskolai - képzési formákban
is. Az első kötettel kapcsolatos visszajelzések ismeretében kissé
nagyobb bizakodással reméljük, hogy tanulságos olvasmányként
szolgálhat mindazok számára, akiket a város történetének
alapkérdései, valamint az 1930-1990 között eltelt hat évtized
Budapestjének színei, az egyes korszakok hangulata érdekelnek.
A válogatásnál most is elsősorban arra törekedtünk, hogy a
városra mint egészre (annak fejlesztésére, szerepkörére,
státuszára, igazgatási szervezetére) vonatkozó legfontosabb
korabeli álláspontokat, döntéseket, másrészt a társadalmi
jelenségeket, folyamatokat, a művelődés kereteit, a mindennapi
életet és ezek egykorú megítélését dokumentáljuk. E témaköröknek az
adott terjedelmi keretek között lehetséges sokszínű bemutatása
érdekében, csak jelzésszerűen szerepelhetnek olyan nem kevésbé
fontos kérdések, mint a gazdaság, a politikai élet, vagy éppen a
városi infrastruktúra fejlődése. El kellett tekintenünk a nagy
történelmi fordulatok, háborúk, forradalmak menetének sokrétű
ábrázolásától is, csupán villanásszerűen igyekszünk érzékeltetni
egyet-mást abból, hogyan élte át ezeket a város lakossága. A
válogatásnál tehát sem a témakörök, sem a korabeli álláspontok
között nem törekedtünk/törekedhettünk valamiféle „arányosságra”.
Szempontunk az volt, hogy az egyes - oktatási céljaink jegyében
választott - szövegek önmagukban is tartalmilag gazdagok legyenek
és a város fejlődésének valamely lényeges, vagy akár csak
jellegzetes problémáját markáns korabeli vélemények kíséretében
tükrözzék. Igyekeztünk elkerülni az átfedéseket a rendelkezésre
álló, és az oktatásban ugyancsak használható forrásgyűjteményekkel,
különösen a Budapest Főváros Levéltára által kiadott Források
Budapest Múltjából c. sorozat III., IV. és V/A., V/B. köteteivel -
ezekből csak egy-két „megkerülhetetlen” dokumentumot vettünk át.
Amennyire elsődleges céljaink engedték, kiadatlan levéltári
dokumentumokból, vagy ma már alig hozzáférhető, kevéssé ismert
kiadványok anyagából válogattunk, ezzel is segítve a mélyebb
érdeklődést mutató lokálpatrióták, ill. a kapcsolódó diszciplínákat
oktatók tájékozódását, könnyen hozzáférhető forrásbázisuk
bővítését.
Ahogy az ilyen típusú szöveggyűjtemények általában,
szemelvényeink együtt olvasva sem adják Budapest összefüggő
„történetét”. A várostörténet alapkérdéseivel még csak ismerkedők
számára elsősorban tanári segítséggel ajánljuk, illetve
feltételezzük az alapvető várostörténeti összefoglalások
valamelyikének vezérfonalként történő használatát.
A szemelvényeket szöveghűen, de általában a mai helyesírás és
központozás szerint közöljük, csak az egyes szerzők jellegzetes
fordulatait, írásmódját őriztük meg. A szövegben előforduló
kiemeléseket is kivétel nélkül az eredetiből vettük át. A
dokumentumok jegyzetelésénél csupán a szöveg megértéséhez szükséges
magyarázatokra szorítkoztunk. A szövegeken terjedelmi okokból tett
rövidítéseket, kihagyásokat [...] jellel jelöljük. Az egyes
dokumentumoknak címet adtunk, ezek nem feltétlenül egyeznek meg az
eredeti címmel. A pontos bibliográfiai adatokat, levéltári
jelzeteket az egyes dokumentumok végén közöljük.
Ezúton is köszönjük Budapest Főváros Levéltára és az ELTE
Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara vezetőségének, hogy a kötet
megjelenését lehetővé tették. Köszönjük továbbá Budapest Főváros
Önkormányzata Kulturális Bizottságának és az OTKA T 025323 számú
projektjének az anyaggyűjtéshez, a Nemzeti Kulturális Alap
Levéltári Kuratóriumának a kiadáshoz nyújtott támogatást.
A szerkesztők
Ajánlott irodalom
Összefoglaló várostörténeti művek
A főváros 120 éve. 1873-1993. Készítette Novotnyné Pletscher
Hedvig. KSH Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága, Bp., 1995.
Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig.
Budapest története V. k. Szerk. Horváth Miklós, Akadémiai Kiadó,
Bp., 1980;
Budapest. Fővárosunk története. Főszerk. Ságvári Ágnes, Bp.,
1973.;
Budapest kézikönyve. I-III. kötet. Ceba Kiadó, Bp., 1998.
Budapest - Történet. Budapesti Negyed, 20-21. szám, 1998
nyár-ősz;
Buzinkay Géza: Budapest képes története. Corvina, Bp.,
1998.;
Enyedi, György - Szirmai, Viktória: Budapest. A Central European
Capital. Belhaven Press, London, 1992.
A további bibliográfiai tájékozódáshoz:
Budapest történetének bibliográfiája. I-VII. kötet. Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtár, Bp., 1967-1969.;
Budapest történetének bibliográfiája. 1981-1986/90. Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtár, Bp., 1983-1994.
A levéltári forrásokra: Budapest Főváros Levéltára.
Levéltárismertető. II. Szerk.: Kenyeres István - Sipos András. Bp.,
1997.
További alapvető kézikönyvek:
Budapest Lexikon I-II. Főszerk.: Berza László. Akadémiai Kiadó,
Bp., 1993.;
Budapest teljes utcanévlexikona. A bevezető tanulmányt írta
Ráday Mihály, az adattárat összeállította Mészáros György. Bp.,
1998.
Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Szerk.: Rajna György.
Bp., 1989.
Az egyes témakörök elmélyültebb tanulmányozásához:
Barta Györgyi - Beluszky Pál (szerk.): Társadalmi-gazdasági
átalakulás a budapesti agglomerációban. Bp., 1999.
Barta Györgyi (szerk.): Budapest - nemzetközi város. MTA, Bp.,
1998. (Magyarország az ezredfordulón)
Csanády Gábor - Ladányi János: Budapest térbeni-társadalmi
szerkezetének változásai. Akadémiai Kiadó, Bp., 1992.
Cséfalvay Zoltán: Helyünk a Nap alatt... Magyarország és
Budapest a globalizáció korában. Kairosz Kiadó-Növekedéskutató,
Bp., 1999.
Demeter Zayzon Mária: A budapesti népesség nemzetiségi, etnikai
arculata. Bp., 1994.
Donáth Péter: Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi
tanítóképzés magyarországi történetéhez. 1919-1944. 3. kiad. Trezor
Kiadó, Bp., 1998.
Eörsi László: Ferencváros 1956. A kerület fegyveres csoportjai.
Bp., 1997.
Gyáni Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti
munkáslakás múltja. Magvető, Bp., 1992.
Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat
Budapesten, 1870-1940. Új Mandátum, Bp., 1998.
Kincses Károly - Sándor P. Tibor: Fotó - Város - Történet.
Magyar Fotográfiai Múzeum - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Bp.,
1998.
Komoróczy Géza (szerk.): A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások
történelem. I-II. Bp., 1995.
Lampel Éva - Lampel Miklós: Pesti bérházsors. Várospolitika,
városrehabilitáció. Bp., 1998.
Lichtenberger, Elisabeth - Cséfalvay Zoltán - Paal, Michaela:
Várospusztulás és -felújítás Budapesten. Magyar Trendkutató
Központ, Bp., 1995.
Mann Miklós: Budapest oktatásügye a két világháború között. Bp.,
1999.
Németek Budapesten. Szerk.: Hambuch Vendel. Fővárosi Német
Kisebbségi Önkormányzat, Bp., 1998.
Pótó János: Emlékművek, politika, közgondolkodás. Budapest
köztéri emlékművei, 1945-1949. Így épült a Sztálin-szobor,
1949-1953. MTA TTI, Bp., 1989.
Preisich Gábor: Budapest városépítésének története 1945-1990.
Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1998.
Ráday Mihály: Városvédőbeszédek. 1-2. Bp., 1988.
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Bp., 1998.
Varga László: Az elhagyott tömeg. Tanulmányok 1950-1956-ról.
Bp., 1994.
Várostörténeti dokumentumgyűjtemények:
Források Budapest Múltjából. III. Források Budapest
történetéhez. 1919-1945. Szerk.: Szekeres József. BFL, Bp.,
1973.
Források Budapest Múltjából IV. Források Budapest történetéhez
1945-1950. Szerk: Gáspár Ferenc. BFL, Bp., 1973.
Források Budapest Múltjából. V/A. Források Budapest történetéhez
1950-1954. Szerk.: Gáspár Ferenc - Szabó Klára. BFL. Bp., 1985.
Források Budapest Múltjából. V/B. Források Budapest
történetéhez. 1954-1958. Szerk.: Gáspár Ferenc - Szabó Klára. BFL,
Bp., 1988.
Dokumentumok Kispest történetéhez. Szerk.: Szabó Csaba. BFL,
Bp., 1999.
A tárgyalt problémák szélesebb összefüggésbe helyezéséhez:
Braham, R. L.: A népirtás politikája. A Holocaust
Magyarországon. 2. bőv. kiadás. I-II. kötet, Bp., 1997.
Balogh Margit - Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon
1790-1992. I. Kronológia. II. Adattár. MTA TTI, Bp., 1993.,
1996.
Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza. Általános rész.
Bp. - Pécs, 1999.
Berend T. Iván: Terelőúton. Szocialista modernizációs kísérlet
Közép- és Kelet-Európában 1944-1990. Bp., 1999.
1956 Kézikönyve. I-III. kötet. I. Kronológia. II. Bibliográfia.
III. Megtorlás és emlékezés. Főszerk.: Hegedűs B. András. Bp.,
1996.
20. századi magyar történelem 1900-1994. Szerk.: Pölöskei Ferenc
- Gergely Jenő - Izsák Lajos. Bp., 1998.
A fordulat évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet.
Szerk.: Standeisky Éva - Kozák Gyula - Pataki Gábor - Rainer M.
János. Bp., 1998.
Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből.
Bp., 1986.
Fülöp Mihály - Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX.
században. Bp., 1998.
Gergely Jenő - Pritz Pál: A trianoni Magyarország. 1918-1945.
Bp., 1998.
Gergely Ferenc: A magyar gyermekvédelem története. (1867-1991)
Püski, Bp., 1997.
Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a
reformkortól a második világháborúig, Bp., 1998.
Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Magyarország
története 1944-1990. Bp., 1998.
Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás.
Tanulmányok. Bp., 1997.
Kardos József - Kelemen Elemér: 1000 éves a magyar iskola. Bp.,
1996.
Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai
gazdaságtan. Bp., 1993.
Magyar művelődéstörténet. Szerk.: Kósa László, Bp., 1998.
A magyarok krónikája. Szerk: Glatz Ferenc. Officina Nova, Bp.,
1995.
Magyarország társadalomtörténete. II. 1920-1944.
Szöveggyűjtemény. Szerk.: Gyáni Gábor. Bp., 1995.
Magyarország társadalomtörténete. III. 1945-1989. 1-2. kötet
Szerk.: Fokasz Nikosz - Örkény Antal. Bp., 1998.
Magyarország a XX. században, szerk.: Kollega Tarsoly István.
1-3. kötet. Szekszárd, 1996-1998.
Mészáros István: A magyar nevelés- és iskolatörténet
kronológiája. 996-1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996.
L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története 1918-1945. Debrecen,
1995.
Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában 1914-1945.
Debrecen, 1998.
Pető Iván - Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének
története. 1945-1985 I. Az újjáépítés és a tervutasításos
gazdálkodás időszaka. 1945-1968. Bp., 1985.
Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. I. 1896-1953;
II. 1953-1958. Bp., 1996., 1999.
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp.,
1999.
Szöveggyűjtemény Magyarország XX. századi történetének
tanulmányozásához. 1930-1941., 1941-1945. Szerk.: Donáth Péter -
Farkas Mária - Pajorné Tóth Ilona. Budapesti Tanítóképző Főiskola,
Bp., 1992.
Szöveggyűjtemény a magyar művelődéstörténet tanulmányozásához.
Szerk. Agárdi Péter. JPTE, Pécs, 1995.; Művelődéstörténeti
Szöveggyűjtemény II/1-2. 1945-1990. Szerk.: Agárdi Péter. JPTE,
Pécs, 1997.
Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség - magyar hazafiság.
(Tanulmányok a magyarországi németség történetéből) Pécs, 1997.
Tóth József - Trócsányi András: A magyarság kulturális
földrajza. Bp., 1997.
I. fejezetKONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK„BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSRÓL”
Szabó Dezső: A falu Budapest
1935. április 13.
1.
Ha a most elkövetkezendő években sikerül megszervezni a magyar
életakaratot: Budapestre nagy kulturális, politikai és gazdasági
szerep vár a jövőben Kelet-Európában. De különben is: Budapest a
döntő harctér, ahol eldől a magyar élet-halál harc. Ez a város a
magyarság kitárt ablaka a világra, itt kell megmutatnunk
egyéniségünk, alkotó erőnk teljes arcát. Ha Budapestet nem tudjuk
magyarrá hódítani: kisorvadunk az alkotó nemzetek versenyéből.
Bizony ma még, Budapest, szegényke, mint épülethalmaz, elég
jelentéktelen valami. Rosszul sikerült német-osztrák giccs, némi
ghetto arkitektúrával és holmi magyarkodó birizgálással nehezítve.
Pedig a természet összes jóságai összejöttek itt, hogy az ember
megalkothassa a munka, a szépség, a tudás és a jólét örökcsodájú
metropolisát.
Régi és közel múltunk bőven megmagyarázza ezt a szomorú
fejlődést. De az új sürgetésű évek követelik, hogy most, nagy
nemzetközi szerepe előtt a magyar lélek teljes kifejezőjévé tegyük
ezt az áldott fekvésű várost a magyar lélek minden alkotó
képességével. Erre a nagy feladatra igen sokszor vissza fogok
térni. Most, a következő sorokban egy olyan gondolattal akarok
hozzájárulni e nagyszerű történelmi feladathoz, mely népünk
nevelésére is igen nagy hatással volna.
Budapest, amellett, hogy az ország fővárosa: a legnagyobb magyar
falu is. Fájdalom, statisztikai adatok nem állanak rendelkezésemre.
De azt hiszem, nem tévedek túlságosan, ha a falu-Budapest
lélekszámát kb. százezerre teszem. Az ország minden részéből
idekerült háztartási alkalmazottak, szolgák, munkások, kubikusok,
viceházmesterek stb., stb. tömegei a Budapestre egybebújdosott falu
lélekszámát légióvá nevelik.
Ezek mind: kitépett, szél sodrába került lelkek. Az ősi talajt
kihúzta alóluk a nyomorúság. Hol kapnak új tápláló földet gyökereik
alá Budapest kietlen rohanásában? Hétköznap végzik a nehéz kenyér
vak robotját. Esténként s a vasárnapokon és ünnepnapok ásításában
védtelenül ténferegnek a világváros ezer kísértései közt. A nagy
pénz-Bakony gyilkos bozótjaiban lesnek rájuk az alkohol, a
prostitúció, a kártya, a rossz betegségek és a rosszabb
szenvedélyek. Árva, elhagyott lelkek ezek, akik elvesztették az
anyai humus megtartó erőit s a véletlen vak szele szerint sodródnak
a végzet valamelyik kegyetlensége felé.
2.
Nem volna-e emberül kötelesség, nem volna-e a magyar megépítés
szent feladata: hogy megmentsük: ezeket a lelkeket? De nemcsak hogy
megmentsük: hanem a magyar egészség, a magyar fejlődés, a magyar
alkotó lélek munkás, továbbható erős sejtjeivé tegyük őket. Az út
ehhez a feladathoz egyetlen és világos. Gyógyítsd a népet a néppel.
Vagyis: a megtántorodott, a nyomorúságban elbetegült és elfásult
nép lelkét tedd ismét egészségessé, élővé, alkotóvá azzal, amit a
nép lelke a századok folyamán alkotott. A meggyengült nép lelkét
oltsd be a hajdan erős nép lelkével.
Budapesten népkerteket kell létesíteni népházakkal. A
népházakban legyenek: könyvtár, előadó terem, népművészeti
műhelyek, színpad, tánchelyek, kocsma-terem. A kertben
kertművészeti műhely s játszóterek. A könyvtárban legyenek meg a
magyar népköltészet alkotásai, a nagy magyar alkotók művei, a nép
gyakorlati életéhez szükséges útmutatású könyvek és semmiképpen sem
az uralkodó kurzus Bujdosó könyvei vagy szörnyű Gyula diákjai. Az
előadó teremben bizonyos hétköznapi estéken és ünnepnapokon
tervszerű sorozatot összeadó előadások tartassanak. De nem hazafias
sikolyok, nem irredenta bőgedelmek és nem is keresztényi szóömlések
vagy esztétikai folyások stb. Hanem összefoglaló tervben átgondolt
útmutatások arra: melyek az egyén és a család egészségének
feltételei, a védekezési módok a betegségek ellen, hogyan kell a
gyermeket tehetségük irányában helyesen nevelni, milyen pályák,
milyen fejlődési lehetőségek állanak előttük, hogyan
szervezkedjenek gazdasági, kulturális érdekeik védelmére, melyek a
gazdasági termelés legcélszerűbb modern formái, kik voltak a magyar
szellem nagy alkotói és mit adtak stb., stb.
A műhelyekben tanítanának - gyakorlati, tárgyi mutatásokkal -
magyar népi bútor, ház és bútordíszítő, kapu és kerítés csináló,
utcaszépítő, mindenféle időszaki népviseleti, hímzés és egyéb
kézimunkai stb., stb művészeteket. Külön műterme, konyhája volna a
főzésnek: ahol az egészséges, ízléses és takarékos főzésre
tanítanák a jelentkezőket. Erre a magyar falunak igen nagy szüksége
van.
A táncteremben csak magyar táncok volnának lehetségesek. És itt
megtanítanák a magyar faluk népét a magyar nép régi táncaira. A
színpadon - talán néha színészek is - de leginkább a jelentkező
falusiak adnának elő népszínműveket, népies játékokat, népi
meséket, balladákat és a népköltészet egyéb termékeit. Ugyanitt
tanítanák a magyar népi zenét s a Bartók-Kodály gyűjteményben
megmentett népdalokat.
A magyar falu kert adataiból megalkotott kertben tanítanák a
magyar kert és falu díszítés művészetét, játszóterein a magyar
játékokat.
A népkert népháza nem klebelsbergi nép-Dahlem, nem szegedi
tehénre feladott kő kombiné, nem felhővakaró ijesztések és nem is
kaszárnyakolosszus volna. Hanem: különálló, aránylag kisebb falusi
házak. De nem budapesti Lechnerek stemplis magyarságával
kotyvasztva. Hanem inkább: a régi somogyi és régi székely házak
másolatai. Az összes helyiségek berendezése és díszítése is a
népművészet alkotása legyen. De megint: nem valami német indítású
pesti iskolában tanult turáni magyar németbelű magyarkodása - mint
a hortobágyi csárda vagy a debreceni Bunda-vendéglő -, hanem: a
legsajátosabb magyar falvak népművészetének, berendezésének és
díszítésének hű követése.
A kocsmahelyiségben olcsó és jó magyar koszt s mérsékelten
kimért jó magyar bor legyen - és semmi más ital. Az egész népi
intézményben seholsem legyen semmi nagyképűen pedagógiai,
feszélyező vagy legényegyletien kegyes. Szabad emberek vidám szabad
találkozó helye legyen. Mindenki oda menjen be, ahová akar, azt
nézzen, tanuljon, úgy mulasson, amint hajlamai diktálják.
3.
Kiszámíthatatlan értéket, erőt, életgazdagodást jelentene e
gondolat helyes megépítése a magyarságnak, a sajátos magyar
kultúrának, a magyarság fizikai és morális egészségének.
1. A Budapest-erdőben tántorgó magyar falu mind nagyobb számban
otthonosodna e helyekhez, ahol legmélyebb mulatságait,
leghasznosabb tudnivalóit legtöbbnyire ingyen, vagy egy pár
fillérért kapná. Így a magyar falvak Budapestre sodort tömegei mind
nagyobb arányban vonatnának el a bűn, a betegség lehetőségeitől: az
egészség, a szépség, a kultúra, az alkotó kedv felé.
2. Az ez intézményekben formált lelkek erős, munkás sejtjei
lennének a magyar pszichének, a magyar kultúrának, a minden ízében
a magyarság belső élettörvényeit követő életnek. Vissza kerülve
falujokba: élő szervei volnának a magyar falu regenerálásának. Az
ők megújult lelkén át árasztaná el a régi erős, magyarul alkotó
falu a mai meggyengült falvakat.
3. Ez intézményekben igen sok művész és más egyén jutna
kenyérhez.
4. Ez intézmények révén a magyar nép alkotó szelleme, a magyar
lélek teremtő szépségei törnének be a beteg és idegen Budapestre.
És talán megindítói volnának a magyar művészetek megújulásának. Már
csak azzal is, hogy közelebb hoznák az alkotó magyar falut a magyar
középosztály, a magyar iskolák szeméhez és szívéhez.
5. Amíg Budapest környékének elmaradhatatlan magyar betelepítése
megtörténik: ezeknek az intézményeknek szétáradó magyarsága a
legemberibb és legtermékenyebb módon viszi be a főváros környékének
idegen népét a magyar lélek, a magyar kultúra, a magyar nyelv
egységébe.
6. Ez intézmények megvalósítása pénzügyileg is csak ideig-óráig
jelentene különösebb megterhelést az Állam és a Főváros számára.
Ezek az intézmények a népművészeti tárgyak előállításával,
esetleges kiállítások és nagyarányú népművészeti vásárok stb.
rendezésével lassankint behoznák fennállásuk költségeinek nagy
részét.
Egyelőre elég volna két ilyen hatalmas falutelepet teremteni
Budapesten. Talán a Népligetben az egyiket, a másikat okvetlenül
Budán, a Vérmezőn. Hatalmas lépés volna ez Buda magyarrá
hódításában. És megszépítése volna ennek a csodálatos térnek,
melyet házakkal már úgyis úgy körülcsúnyítottak, mintha fővárosunk
az arkitektúrai és városrendezési ocsmányság Nobel-díjára pályázna.
Később minden kerületnek volna ilyen falu-telepe.
És minden nagy vidéki metropolisnak is. Amíg nem tudjuk
városainkat minden sejtjükben magyarrá hódítani a magyar lélek
minden alkotó erejével: addig csak idegenek kényén tengő Hamupipőke
lesz a magyarság a saját hazájában.
Természetes: itt csak röviden és nyersen adhattam meg a
gondolatot, a részletek irányító megmutatása nélkül. Óh
nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos és nagyságos Reform-korszakok,
Új Stílusok, Tempók és Magyar Intranszigenciák: ím alázatosan
nyújtok egy reformot tiszteletreméltó tettrevágyásuk elé. Reformot,
mely egészség, fejlődés, megtalált lélek a magyarság és új stílus:
magyar stílus az idegen Budapest számára. És mohó tempójú
intranszigens harc minden idegen bacillus, minden magyar halál
ellen. Nagyméltóságú és méltóságos
Reform-Korvin-kormányfőtanácsosok: nem jó volna már egyszer a
magyar nép tényleges felemelésében keresni a Nemzeti Egység és a
magyar jövő útjait?
Farkasrét, 1935. április 13.
Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Első kötet. Püski, Bp., 1991.
207-210. p.
Szabó Dezső: Budapest környéke
1937. november 15.
[...] A főváros nemcsak kirakata a nemzetnek a világ felé,
melyben testi és lelki munkájának minden értékét, sajátos termő
életének tömörített képét mutatja meg. Nemcsak történelmi és
kulturális egyéniségének, egész lelkének legteljesebb, legtisztább
kifejezése. A főváros gyomra, agya, szíve az egész országnak, az
egész nemzetnek. Ő veszi fel és dolgozza fel először a világ
kulturális, történelmi, gondolati áramait s asszimilálja át a
nemzet testébe. Innen indulnak ki állandóan a nagy szervi
parancsok, a folytonos beidegzések: hogy az egész országban minden
gondolat, akarat, minden munka, termés, minden mozdulás a nemzeti
élet nagy egységét építse. Innen indulnak ki a nagy érzelmi áramok,
melyek újabb védelmet és a jövőbe vágott szélesebb utat jelentenek
minden bölcső, minden életakarat számára. A főváros a roppant
szeizmográf, mely megérzi a történelem földrengéseit és felriasztja
az ország életösztönét az új holnapok megépítésére. A főváros a
nemzet számára az életharc állandó döntő csatatere s elvesztésével
odavesz az egész ország, az egész nemzet. Amelyik faj hegemóniájába
keríti a fővárost: azé az egész ország, az egész történelmi műhely,
minden hatalom, minden irányítás, a kiválasztás minden
lehetősége.
Mi csak most jutottunk el függetlenségünkhöz, saját
egyéniségünkhöz. Ezért nincs okunk kétségbeesni. Mert: természetes:
hogy az idegen életformákból kizuhant magyarság a kezdet kezdetén
még tántorog. Hogy sok a zavar, az öntudatlanság, a célvakság, a
szolidáritás hiánya. Hogyan alakulhattak volna ki az öntudat, az
orgánikus célkeresés, a szolidáritás lelki folyamai egy olyan
hosszú uralom alatt, mely minden tényével, hatalmi és lelki
eszközeivel éppen ezek megalakulását igyekezett állandóan
megakadályozni? De még mindent helyrehozhatunk, mindent jóvá
tehetünk: a biztos siker minden feltétele akaratunkban és
bátorságunkban van, mely szintén akarat, a legmélyebb szervi
akarat.
Budapest magyar megépítése még a jövő feladata, legsürgősebb
feladata. És ennek első feltétele: önvédelmünk, minden életünk,
megmaradásunk és megújhodásunk sine qua nonja: Budapest egész nagy
környékének körültelepítése azoknak az ősi képletű magyar faluknak
ott feleslegessé földtelenült és szegényült elemeivel, melyek a
legrégibb magyar települések voltak az országban.
Ez ellen nincs érv, ennek nem lehet lehetetlenje, amint nincs
érv az ellen, hogy valaki lélegzeljék. Őrültség s gyávaság legvégső
tébolya volna azt mondani: hogy valamelyik velünk barátságban álló
idegen állam ezt rossz néven venné. Először is: túldrága barátság
az, mely rossz néven veszi barátjától, hogy otthon akar lenni saját
otthonában, hogy élni akar és életvédelme alapfeltételeit megépíti.
Másodszor: lehet, hogy valamelyik velünk barátságban álló idegen
állam azt is rossz néven veszi, hogy itt még egy magyarság (nem:
hungarizmusság) nevű nép lélegzik és él. De azért nem fogunk
lemondani a jó kis oxigén beslukkolásairól, sem az élet édes
ízeiről. Különben is: az élet elemi parancsai teljesítésében
sohasem szabad nézni a mások akaratát.
Miért döntően, az élet vagy halál megválasztásával fontos az,
hogy Budapest egész környéke a magyarság kezében-lelkében
legyen?
A környék az első állandó hatás arra, hogy Budapest arcát
magyarrá teljesítjük.
Budapest egész nagyobb környékének rendkívüli, minden más
vidéknél előnyösebb gazdasági helyzete van. Az itt lakó parasztság
terményeinek gyors és biztos piacot kap. Ez egyszersmind ráneveli,
hogy termelését a fővárosi piac különböző igényei szerint
módosítsa, fejlessze. És természetes: ez a gazdasági lehetőség
hatással van minden más fejlődésre, gyermekei jövőjére.
A főváros környékének parasztsága juthat legelőször Budapest
rengeteg állandó, vagy ideiglenes munkaalkalmaihoz. A különböző
kubikus munkák, építések stb. szükségeihez elsősorban innen
kerülnek ki a munkások. A háztartási alkalmazottak, kik oly fontos
tényezőt jelentenek a magyar család lelki nevelésében: nagyrészben
a környékbeli parasztnők, parasztasszonyok közül soroztatnak. A
bolti és másféle szolgák, altisztek, házmesterek, kalauzok,
kisiparosok, apró uccai árusok stb., stb. óriás arányban a
környékről kerülnek.
Ez aztán egyszersmind a magyar középosztály megalakulásának
állandó döntő meghatározója. Ezekben már felébred a kulturális és
szociális emelkedés vágya: taníttatják és taníttathatják
gyermekeiket. Ráadásul: az egész környék lakossága könnyebben
taníttathatja Budapesten serdültebb gyermekeit, mint más vidékek
népei. Hiszen már legtöbbnek van hozzátartozója Budapesten, vagy a
közelség a napi bejárást lehetővé teszi. A középosztály összes
pályáinak emberellátásában aránytalanul nagy része van. Hiszen ezek
juthatnak legkönnyebben pártfogáshoz, támogatáshoz a különböző napi
érintkezések és szükség kielégítések révén. A budapesti
középosztályú pályákon is ők helyezkedhetnek el elsősorban. És
mihelyt elfoglalták a budapesti minisztériumok, hivatalok,
egyházak, iskolák, városi állások, gazdasági irányítások helyeit
stb., stb.: ők határozzák meg az egész ország középosztályának
kiválasztását. Ez a mai egyetemes sváb hegemónia egyik magyarázata.
Amint körül tudjuk telepíteni magyar parasztsággal a fővárost: a
magyarság középosztállyá fejlődése biztosítva van: ami az életharc
döntő csatájának megnyerését jelenti a magyarság számára.
Budapest egész levegője, kulturális sugárzása folytonos szellemi
emelkedéssel jár a környék lakossága számára, ha ma még veszélyei
is vannak. A környék lakóinak sok alkalma van a főváros múzeumaiba,
kiállításaira, színházaiba stb. járni, sokat vannak művelt emberek
környezetében. Budapest ezer tárgyi nevelésében stb., stb.
Mindezeknek és az itt még elnemsorolt ezer apróbb-nagyobb tények
összehatása volna az: hogy itt, Budapest nagyobb környékében
megalakulna egy jómódú, sok lehetőségű, felébredt kulturális és
szociális igényű magyar parasztság, mely az egész ország
lakosságának felemeltetését jelentené. Hisz ezek fiai már
középosztállyá fejlődnének s hozzájutnának az irányításhoz, a
történelmi élet építéséhez. Ennek a feladatnak a megvalósítása: a
magyar megmaradás, a magyar megújhodás, a magyar önvédelem
természettörvényileg szükségszerű elmulaszthatatlan,
elhalaszthatatlan feltétele.
Lényegesen hozzátartozna e megmutatáshoz, hogy ide hozzam:
milyen eszközökkel, milyen módozatokkal gondolom megvalósítani ezt
a feladatot. Tehetném. Nem teszem. Ma még felesleges a sok szétrágó
idegen hódító akaratnak, gyávaságnak, vakságnak bő alkalmat adni a
lehetetlenségi szofizmákra. Ha a kialakuló magyar szolidaritás és
felébredő bátorság megteremti a gyors lehetőséget e feladat
megvalósítására: ezek a módozatok és lehetőségek mintegy maguktól
természetszerűen fognak az építő akarat elé kínálkozni.
Városmajor, 1937. november 15.
Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Első kötet. Püski, Bp., 1991.
291-293. p.
Budapest városfejlesztési programja
1940 október
Telepítési politika
[...] Budapest 20.000 hektárt tevő területén eddig valamivel
több mint egymillió ember telepedett le, ugyanakkor körülbelül
félmillió ember él összefüggő tömegben a környéki városokban és
falvakban. Budapest lakossága általában - Óbuda és Kőbánya
kivételével - Pest és Budának a Dunánál találkozó központjából
kisugározva, úgy helyezkedett el, hogy az egész területnek
körülbelül egyhatod részén lakik a lakosság kétharmad része, míg a
maradék egyharmad rész a terület öthatod részén települt meg
elszórva, váltakozó sűrűségben. Az érvényben lévő Építésügyi
Szabályzatban lefektetett beépítési módok alkalmazása mellett a
főváros területén mintegy öt és fél millió ember nyerhetne
elhelyezést.
Az első következtetés, amelyet e tényekből le kell vonnunk, az,
hogy sokkal nagyobb lakossággal, mint amilyent ma találunk
Budapesten, a jövőben sem kell számolnunk. Természetes szaporodás
útján a főváros lakossága nem növekszik; mint növelő tényező tehát
csak a bevándorlás marad. Ha már most figyelembe vesszük a
közgazdasági, szociális és honvédelmi szempontból folytatott
decentralizációs országos telepítési politikát, amelyet nem lehet
múló jelenségnek tekinteni és azt, hogy az ország területének
minden növekedése egyben életképes vidéki városok visszaszállását
és újraéledését jelenti, aligha számolhatunk már az ország szíve
felé irányuló nagyobb vándorlási folyamattal. Inkább talán arról
lehet szó, hogy a települési és egyéb életfeltételeknek közelebb
jutásával a főváros és környéke között élénkebb vándorlási mozgalom
alakulhat ki, éspedig inkább a fővárosba való visszavándorlás
útján. De ebben az esetben sem kell számolnunk olyan
lakos-szaporulattal, hogy a településre rendelkezésre álló terület
és a várható lakosszám viszonyából ne vonhassuk le azt a további
következtetést, hogy az építési telkek beépíthetőségének
intenzitását - úgy az udvarterületek növelésével, mint az
épületmagasságok leszállításával - közegészségi és most már
légoltalmi szempontból is csökkentsük, a beépíthető területet pedig
a város pénzügyi érdekében, a megokolt építési telek-kínálatnak
biztosításával, kisebbítsük.
Ez adottságokból folyik továbbá az, hogy már nem folytathatunk
olyan telepítési politikát, amely a lakosságot lehetőleg a belső
városrészekben tömörítse és a külső részeken minél szélesebben
gondoskodjék zöld közterületekről (erdőkről, ligetekről, parkokról)
és a mező- és kertgazdasági művelés alatt álló területeknek ebben a
minőségükben való meghagyásáról. A kialakult helyzet már nem engedi
meg a települési terület olyan mértékű csökkentését, amely
megfelelne a lakosság négy-öt évtizeden belül várható
gyarapodásának, vagyis a települési területet már nem lehet olyan
kicsinyre szabni, hogy az még mindig ne lenne a jövendő települések
számára túlságosan nagy. Ha azonban tervszerű városrendezés
hiányában a települt város nagy területe folytán már szertefolyt,
ami légoltalmi szempontból kedvező, ebből a helyzetből és abból,
hogy Budapestnek bőséges a területe, azt a következtetést is le
kell vonnunk, hogy az aprótelkes, kertes kiscsaládi házakban, akár
szabadon álló, akár sorházas formában való települést telepítési
politikánk integráns részévé tegyük. Ilyen lehetőség megadásától
lehet csak várni a fővárosból a környékre való kivándorlás
visszafejlődését és az ország szíve felé irányuló vándorlásnak a
környék helyett a főváros felé terelődését, különösen, ha a
környéken való letelepülés előfeltételei szigorúbbakká fognak
válni, ami a környéknek városrendezési vonatkozásban a Fővárosi
Közmunkák Tanácsa alá rendelésével immár várható. Az elmúlt
évtizedben idevándorolt körülbelül 200.000 embernek 60%-a a
szomszédos községekben helyezkedett el, és csak 40%-a magában
Budapesten.
A most mondottakban abban az irányban foglaltunk állást, hogy a
lakosságnak a főváros külső részein családi házakban való
letelepülését lehetővé kell tennünk. Válaszolnunk kell azonban egy
messzebbmenő kérdésre is, nevezetesen: telepítési politikánk a
külterjes családi házas települést, azaz a külső városrészeknek ily
módon való kiépítését, vagy a belterjes többlakásos, bérházas
letelepülést, azaz a belső városrészek újjáépítését mozdítsa-e elő.
Az előbbi irányzat jelszava egészségügyi és szociális: mindenkinek
módot kell nyújtani, hogy anyagi viszonyaihoz mérten egészségesen
lakjék; az utóbbi irányzat jelszava várospénzügyi: a már meglévő
közműberendezések felhasználása. E jelszavak értékelésével, vagy
közülök való választással nem intézhető el a kérdés, már azért sem,
mert egyik jelszó helytállósága sem cáfolható. Nyilvánvaló tehát,
hogy olyan telepítési politikát kell folytatnunk, amely a külterjes
településnél a város pénzügyi, a belterjes településnél az
egészségügyi és a szociális követeléseket is megvalósítja.
A külterjes családi házas település egészségügyi követelései: a
telek jó levegőjű fekvése és a vízmentes talaj; szociális
követelései: a telek kis mérete és a ház jellegének megfelelő
könnyebb építési feltételek s könnyebb és következésképpen olcsóbb
közművi berendezések; várospénzügyi követelése: a közművi terheknek
a közvetlen érdekeltség mértékében a telektulajdonosok részéről
való viselése és a város közönségének mentesítése közműveknek és
közforgalmi berendezéseknek idő előtt, vagyis a kellő rentabilitás
biztosítottsága nélkül való létrehozatalától; az utóbbi érdekében
arra kell törekedni, hogy a családi házas települések elsősorban
olyan területeken keletkezzenek, amely közművekkel és közforgalmi
berendezésekkel már el vannak látva, vagy amely területek felé a
már meglévő közmű- és közfogalmi hálózatok szervesen tovább
fejleszthetők.
A belterjes településnek, a belső városrészek újjáépítésének
várospénzügyi problémája nincs, mert e területek közműhálózatokkal
túlnyomóan el vannak látva, és nagyrészük számára a közforgalmi
eszközök is többé-kevésbé megközelíthetők, ahol pedig ezek a
berendezések mégis hiányoznának, ott e területek beépíthetőségének
legalacsonyabb fokú intenzitása is biztosítja rentábilis
bevezethetőségüket. Egészségügyi és egyben légoltalmi követelés is
azonban a belső városrészek újjáépítésénél az úgynevezett
fellazítás, vagyis a beépítési intenzitásának úgy síkban - a
beépítetlen területek nagyobbításával -, mint magasságban - az
emeletsoroknak és a külső magasságoknak egyaránt kisebbítésével -
való csökkentése. Szociális követelésként, többlakásos bérházakról
lévén szó, itt nem jelentkezik más, mint technikai újításoknak
megengedése olcsóbb lakásbérek elérhetésére. A belső városrészek
újjáépítésének közgazdasági jelentősége is van. Tudjuk, hogy az
épületek élettartama messze túlmegy azon az időhatáron, amelyet
elméletileg szoktak számukra megállapítani, különösen, ha az
épületeket alaposan tatarozzák, vagy átalakítják. Tudjuk azt is,
hogy az építőipar számos iparágat foglalkoztat s így sorsa a városi
lakosság széles rétegeit érinti; virágzása, vagy pangása az egész
gazdasági életre kedvezően, illetve kedvezőtlenül kihat. Ha tehát
az építőiparnak is biztosítani akarjuk foglalkoztatásának legalább
is a folytonosságát, ami minden iparnak életfeltétele, arra kell
törekednünk, hogy az épületek élete ne terjedjen azon az időn túl,
amely a beléjük fektetett tőke amortizációjához szükséges; az
épületek élettartamának ilyen korlátozása azért is kívánatos, hogy
mindenkor a lakosság minél nagyobb része élvezhesse a lakáskultúra
fejlődésének eredményeit. Ha az elavult házakat nem bontjuk le és
nem építünk helyébe újakat, az építőipar előbb-utóbb elsorvad. A
világháborút követő idők állami kedvezményekkel elért tatarozása és
emeletráépítései időleges segítséget nyújthattak az építőiparnak,
de messzebb tekintve nem szolgálták érdekét.
A külterjes és belterjes település viszonyában tehát csak azt
tekinthetjük helyes telepítéspolitikai álláspontnak, hogy a
külterjes családi házas településnek, amely a magánkezdeményezésben
elég mozgató erőt talál, az említett követelések érvényesítése
mellett ne álljuk útját, sőt bizonyos körülmények között az elől se
zárkózzunk el, hogy a város vegyen részt ilyen települések
létrehozásában; a belső városrészek újjáépítését pedig igyekezzünk
előmozdítani az új épületek számára rendkívüli házadómentességek
biztosításával, és addig, míg a leghatásosabb eszköz, a
törlesztéses építési hitel rendelkezésre nem áll, a városrendezési
törvény segítségével újjáépítésre megérett ingatlanoknak tőkeerős
és építkezésre hajlandó kezekbe juttatásával. [...]
Budapest telepítési politikájában követendő alapelvekként a
következőket jelöljük meg: azt a területet, amelyen a település
megengedhető, csökkenteni kell. A települést elsősorban azokról a
területekről kell kizárni, amelyek közművekkel, közlekedési
eszközökkel és közintézményekkel még nincsenek ellátva. Arra kell
törekedni, hogy a közművekkel, közlekedési eszközökkel és egyéb
közintézményekkel ellátott területek szolgáljanak elsősorban a
településre. A fejlődés a kialakult és kialakítandó gócpontoktól
kifelé haladva fokozatosan és csatlakozva történjék. Kívánatos,
hogy a betelepült területek közé eső, illetőleg itt megmaradt
beépítetlen szigetek elsősorban települjenek be. Közműhálózattal
elsősorban a már erősebben betelepült részek látandók el. A
közlekedési eszközök vonalai a már sűrűn betelepült területeken
vezetendők át; nem szabad az új vonalak vezetésének azt a célt
szolgálniok, hogy bizonyos vidéken mesterségesen hozzunk létre új
települést; a közlekedési eszközök tarifája ne mozdítsa elő távol
fekvő területek benépesedését, inkább a már sűrűbben betelepült
részek lakosságának a közlekedését tegye olcsóbbá. Közintézmények
elhelyezésénél is kerülni kell, hogy e réven településre meg nem
érett területeken mesterséges fejlődés induljon meg. Fő forgalmi -
különösen országos és környéki - útvonalakat ne tekintsük
települési bázisul; semmiképp sem szabad azonban megengedni, hogy
települések az ilyen útvonalak forgalmát zavarják. [...]
Beépítésre szánt terület
A lakóházövezetek megállapításánál abból indultunk ki, amit az
egész lakóváros rendeltetéseként megjelöltünk, hogy lehetőséget
nyújtsunk a lakosság hivatásának és anyagi erejének megfelelő
elhelyezkedésére. Ebből a szempontból mérlegeltük azt a
szükségletet, amely a legközelebbi évtizedekben a különböző
lakóháztípusok házhely igényei tekintetében valószínűleg
jelentkezni fog. Ennek megfelelően az egyes lakóövezetek fekvését
és terjedelmét akként határoztuk meg, hogy a településre alkalmas
és közművekkel ellátott vagy könnyen ellátható területek különböző
típusú házhelyek igénylői számára kellő mennyiségben és megfelelő
helyen rendelkezésre álljanak.
A koncentráció elvének és részben az adott helyzetnek is
megfelelően a legtömörebb beépítésű övezetet a város belső
részében, külső gócok mellőzésével helyeztük el. Ez a legtömörebb
beépítésű övezet a pesti oldalon az Aréna út, Orczy út, Gróf Haller
utca vonaláig terjed, míg Budán a Horthy Miklós út és a Bocskay út
közötti területen kívül a Vízivárosnak egy részét és az óbudai
hídfő közvetlen környékét foglalja magában.
A lazább beépítésű zártsorú övezet a pesti oldalon az előbbi
övezethez csatlakozva nagyjából a Hungária körútig terjedő részeken
és Kőbánya belső részén, Budán a Kelenföldön a Bocskay (Lenke) út
és összekötő vasút között, valamint a kelenföldi pályaudvar
környékén, továbbá a Németvölgy, Újlak és Óbuda sík részeinek
külsőbb fekvésű területein egészen a Bécsi útig és Filatori gátig
terjed ki. Kijelöltük továbbá azt a lakóvidéket, amelyen az
egészségre nem ártalmas és nagyobb kellemetlenséget nem okozó
ipartelepek is elhelyezhetők. Még pedig Óbudán, a XIII. kerületben
a Duna mentén, a Kerepesi temető mögött fekvő területen, a IX. és
X. kerületben és Kelenföld egy részén.
A sűrűbb és lazább beépítésű szabadon álló többlakásos házak
övezetét, ahol ezek kertjei az erdőterületeket vannak hivatva
kiegészíteni, a budai oldal nyugati részén helyeztük el. Az
egylakásos családi házak céljára szolgáló területről oly módon
kívántunk gondoskodni, hogy a sík területeken, tehát az óbudai,
kelenföldi és rákosi síkságokon sorházak céljára szolgáló
területeket jelöltünk ki, míg a Sasad és Farkasvölgy, továbbá a
Remete és Táborhegy keleti lejtőit kis szabadon álló családi házak
céljára szántuk. Ugyancsak kis családi házak céljára szolgálnak a
Rákos-patak és a határerdők között fekvő területek. Minden
lakóháztípusnak megfelelő övezet tartalmaz kellő mennyiségben olyan
területeket, amelyek közművekkel el vannak látva. Míg azonban a
soklakásos lakóházak számára a belső, ki nem használt, de
közművekkel már ellátott városrészekben még igen nagy tartalékok
vannak, addig a kis családi házak övezeteiben állandóan gondoskodni
kell a közműhálózat megfelelő fejlesztéséről.
Már jelzett elvi álláspontunkból kifolyólag ügyeltünk arra, hogy
kivezető utaknál ne vigyük ki szalagszerűen a sűrűbb beépítésű
övezeteket, tovább, hogy forgalmi utak szélességétől egymagában ne
tegyük függővé az épületek nagyobb magasságát. [...]
Gyárvárosnak nevezzük a városnak azt a részét, amelyen kizárólag
gyárak, vagyis nagyobb ipartelepek és ugyancsak külön elhelyezést
kívánó egyéb iparüzemek települhetnek meg. E területeken csak a
gyári üzem szempontjából feltétlenül szükséges lakóházak
engedélyezhetők, építési telkek alakítása pedig kizárandó. A
gyárépületeket pedig úgy városrendezési, mint tűzrendészeti
szempontból is szabadon állóan kell elhelyezni.
Két szempontból vált szükségessé, hogy gyárak elhelyezésére
külön városrészt vagy városrészeket jelöljünk ki; az egyik
közegészségügyi, a másik gazdasági. Közegészségügyi követelés, hogy
a légzőszervekre és ezeken át az egész testre ártalmas füstöt és
egyéb egészségtelen égéstermékeket, továbbá az idegeket erősen
izgató zajt a lakosságtól távol tartsuk. Gazdasági szempontból
pedig kívánatos, hogy a gyárak lehetőleg ott helyezkedjenek el,
ahol folyami és kedvező nagyvasúti közlekedés rendelkezésükre áll
és számukra a fennállásnak és fejlődésnek feltételei éspedig úgy
nemlegesen, a zavaró körülmények elhárításával, mint igenlegesen,
kedvező előfeltételek (alacsony telekárak, ritka úthálózat,
iparvágányok) megteremtésével mindenképpen biztosíthatók; az
utóbbinak lehetősége különösen ott van meg, ahol a város maga adhat
telkeket gyári települések számára. Különösen szerencsés a helyzet,
ha a légköri viszonyok szerint legmegfelelőbb terület az országos
közlekedés szempontjából is a legjobb.
Arról nem lehet szó, hogy valamennyi gyári jellegű üzemet, vagy
éppenséggel minden ipari üzemet, amely a szomszédságot zavarhatja,
egy vagy több erre kijelölt városrészbe helyezzük el. Külön
elhelyezkedési terület kijelölésével elsősorban a legkedvezőtlenebb
hatású, úgynevezett bűzős üzemek problémáját kell megoldanunk,
éspedig ezeknél tekintet nélkül az üzem terjedelmére. Azután
következnek azok az üzemek, amelyek füstjükkel, egyéb egészségtelen
égési termékeikkel vagy zajukkal gyakorolnak az
elviselhetetlenségig érő hatást a szomszédságra, vagy még távolabb
fekvő környezetre. Ezek részére külön megfelelő fekvésű és
üzemgazdaságilag kedvezően elrendezett vagy elrendezhető települési
helyről gondoskodni feltétlenül kell. Az ilyen terület azonban
alkalmas lesz, sőt a gyáripar igényeinek megfelelő elrendezettsége
mellett vonzóvá is válhat olyan gyárak részére is, amelyek
közegészségi okokból nem utalandók ide, de amelyeket az
idetelepített gyárak környezete nem zavar. A többi ipari üzemeknek,
ideértve az alább megjelölt feltételeket vállaló gyárakat is, a
lakóváros területén való meghagyását, illetve elhelyezkedését
lehetővé kívánjuk tenni, és erre a többlakásos, zártsorú
lakóháztípus külső övezetében vegyes ipari és lakóterület
kijelölését már fentebb javasoltuk. Az ipari üzemeknek a
lakóvárosban való elhelyezkedésének azonban a következő feltételei
állapítandók meg: az ipari üzemnek alkalmazkodnia kell a lakóváros
jellegének megfelelő városrendezési tervhez és építési
szabályokhoz, nevezetesen bele kell illeszkednie a
lakóutca-hálózatba, épületét illetve épületeit a lakóváros
jellegének megfelelően kell külsőleg kiképeznie, be kell
kapcsolódni a közműhálózatba és teljesítenie kell mindazokat a
követeléseket, amelyeket a szomszédságnak a kellemetlen hatásoktól
való megóvása érdekében akár az ipari, akár az építésügyi hatóság
kiköt. Kívánatos volna még, hogy új ipari üzemeknek településekor a
település mikroklimatológiai elbírálásban is részesüljön és e
bírálat az engedélyező hatóságok részéről honoráltassék.
Áttérve már most a gyárváros kérdésének Budapest
városfejlesztési tervében való megoldására, a bűzős üzemeket
illetőleg arra az álláspontra helyezkedünk, hogy ilyenek a jövőben
a főváros területén ne települhessenek meg. Amikor a városrendezési
törvény úgy Budapest, mint a környék városrendezési tervének a
megállapítását a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörébe utalta,
amikor tehát Budapest városrendezési terve nagybudapesti
koncepcióban fog megállapítást nyerni, nem lehet szó arról, hogy
Budapest és a környező városok közé bűzős gyári övezet kerülhessen.
Bűzős gyárak a szomszédos városok külső határába valók. [...]
A lakóvárostól elkülönített elhelyezésre kötelezett vagy ilyen
elhelyezésre kívánkozó gyárak számára a széljárás figyelembe
vételével, a következő területet jelöltük ki:
Erre a célra legalkalmasabb a Csepel szigetnek a fővároshoz
csatolt része, amihez még a Kelenföld és a Ferencváros déli részén,
valamint Kőbánya határmenti részein kell a kialakult viszonyokra
való tekintettel bizonyos területet hozzácsatolni. [...]
A fürdőváros név eredetileg annak a társadalmi mozgalomnak a
jelszava, amely a főváros hévvizeinek, légköri viszonyainak,
tájalkatának és földrajzi helyzetének értékeire támaszkodva a
városfejlesztés vezető elvéül Budapestnek egészében fürdőhellyé
való kialakítását tűzte ki céljául. Ilyen értelemben azonban
fürdővárosról nem lehet szó, mert hévvíz forrásaink és a hozzájuk
kapcsolódó már meglévő gyógyfürdőink különböző városrészekben
fekszenek, nagyrészt összefüggnek a körülöttük levő
lakóvárosrésszel, amelybe beillesztendők, és Budapestnek egyéb
vonatkozásokban való jelentősége sokkal nagyobb, semhogy a
fürdővárosi elgondolás városfejlesztési programjának vezető vagy
éppenséggel kizárólagos szempontja legyen. Beszélnünk lehet, sőt
kell is azonban arról, hogy a fürdővárosi elgondolásnak van-e
létjogosultsága és mennyire. [...]
Budapest balneológiai jelentőségét a tárgyalásainkon résztvevő
dr. Csordás Elemér tiszti főorvos, dr. Benczur Gyula a Szent
Gellért gyógyfürdői főorvos, továbbá dr. Vámossy Zoltán és dr.
Dalmady Zoltán egyetemi tanár, balneológiai orvosszakértő urak a
következő együttes véleményükben állapították meg:
[...] „Budapestnek, mint gyógyfürdőnek az idegenforgalomban nagy
jelentősége az, hogy egyedüli igazán nagyvárosi gyógyfürdő volna
egy világváros kultúrájával, szórakozásaival és kereskedelmi
gócpont voltával, mely télen végzett kúrákra is alkalmas, és egy
világszerte elismert orvosi egyetem kiváló professzoraira
támaszkodhatik, mint konziliáriusokra.
Budapestnek gyógyfürdővé való fejlesztése csak fokozatosan
képzelhető el. Hogy mint ilyen ismertté váljék és megszerezze a
minden fürdőnek nélkülözhetetlen szuggesztív erőt, szükséges, hogy
a megszokott propaganda mellett elsősorban tudományos lapokban
gyógyeredményekről számolhassunk be. Ilyen közlemények azonban
csakis jól berendezett közkórházi osztályokon, nagy beteganyagon
végzendő megfigyelések eredményeképpen születhetnek meg, amelyek
újra és ismételten Budapest hévvizei felé irányítják a szakkörök
figyelmét. Budapestnek gyógyfürdővé fejlesztése ezért elsősorban
egy körülbelül 400 ágyas fürdőkórház felállítását teszi
elengedhetetlenül kívánatossá, mely szociális szempontból is
nélkülözhetetlen egy modern fürdőhelyen, még inkább, ha az egy
ország fővárosának területén és tulajdonában van.” [...]
Be nem építésre szánt terület
[...] Ligetek, közkertek (parkok) de még kisebb zöldfelületek
tekintetében is éppen a legsűrűbb városrészekben a minimális
szükséglet sincsen kielégítve. Különösen a pesti oldalon kell
fokozott mértékben ligetekről és nagyobb közkertekről gondoskodni;
nem kiránduló helyekül, hanem kisebb félórás, vagy egyórás séták
céljára kell, hogy szolgáljanak. Méreteik egy-másfél km-re veendők.
Megközelítésük túlnyomó részben gyalogszerrel történvén, az erre
fordítandó idő tehát ne legyen több egynegyed óránál. Ez azt
jelenti, hogy a város bármely pontjától egy- másfél km távolságra
ilyen ligetnek, vagy nagyobb parknak kellene lennie, vagyis ezek
egymástól való távolsága légvonalban ne haladja meg a kettő, kettő
és fél km-t. E követelésnek a pesti oldalon még a külterületre
nézve is csak úgy lehet megközelítőleg eleget tenni, ha a jövőben
felszabaduló összes nagyobb területeket, aminők az üzemen kívül
helyezett agyagbánya területek, a felhagyandó temetők, mind
felhasználjuk erre a célra.
Különösen célszerű külső nagyobb zöldfelületeknek kertsávok
útján a város belső részeivel való összekötése, valamint különálló
ligetek és közkertek összekapcsolása. Ilyen kertsávokul különösen a
következők kínálkoznak: A Gellérthegy északi oldalán lévő, illetve
tervezett park összekötése a tabáni és németvölgyi temetőkkel; a
Döbrentei téri parknak a Tabánon át a Horváth kert, Vérmező,
Városmajor és Vízivárosi temetők területén létesítendő parkokkal és
a Budakeszi úti sétaúton át a fővárosi erdővel való
összekapcsolása; a Hármashatárhegyi erdőség bevezetése a
Mátyáshegyen és Kiscellen át a Bécsi útra. A pesti oldalon különös
jelentősége volna a határ mentén már évtizedek óta tervezett 100 öl
széles erdősáv létesítésének, illetve továbbfejlesztésének. E célra
az északkeleti határ mentén levő településekre való tekintettel a
Rákospatak völgyét tartjuk alkalmasnak, s ezért az itt tervezett 70
m széles parksáv gondolatát feltétlenül fenntartandónak véljük.
Kisebb parkok, parkozott terek megközelítése legfeljebb 5 percet
vehet igénybe, minek folytán azok egymástól való távolsága ne
legyen több légvonalban 500 m-nél. Ilyen elosztás mellett, ha
fejenként egy négyzetmétert veszünk, egy-egy teret legalább 10.000
négyzetméterre kell venni. Ezeken a tereken különösen a kisebb
gyermekek részére lehetőleg játszótereket kell elhelyezni, míg a
nagyobbak számára a ligetek és nagyobb parkok területén kell
gondoskodni minél nagyobb számú játszótér berendezéséről.
Játszóterek és pihenőhelyek céljára megfelelő területekről való
gondoskodást a szabadon álló építkezéses övezetek területén is
szükségesnek tartjuk. Megfontolandó volna, hogy a szegélyes
építkezés mellett adódó nagyobb belső udvarok nem volnának-e
közkertekre és játszóterekre igénybe veendők és e célokra
berendezendők. A városrendezési törvény erre kedvező lehetőséget
nyújt. [...]
Közintézmények elhelyezése
[...] Budapestnek feltétlenül szüksége van megfelelő terjedelmű,
jófekvésű, állandó kiállítási épületek elhelyezésére is alkalmas
területre. Erre kiválóan, sőt egyedül számbajövő, a hatóságok és a
közvélemény által is erre a célra kijelölt terület a Lágymányosnak
a Horthy Miklós híd alatt fekvő dunamenti területe. Ez a terület
azonban egyike azoknak is, amelyekre a Nemzeti Stadion elhelyezhető
volna, amely célra kétségtelenül szintén alkalmas. Az itt
rendelkezésre álló terület, különösen, ha hozzávesszük a volt Nádor
kertet is, mindenesetre elég mind a két intézménynek, amelyeknek
sok szempontból kölcsönösen előnyük lenne az egymás mellett való
elhelyezés. Sem a Nemzeti Stadionnak idehelyezése, amely vele
összefér, sem az érdekeltségnek ezidőszerint a Városligetben való
berendezettsége s ideszokottsága nem gyöngíthetik meg azt a
városfejlesztési követelést, hogy az állandó kiállítási területet a
fent megjelölt helyen kell megteremteni. Meg kell még jegyeznünk,
hogy - különös figyelemmel arra, hogy amint növekedőbb vásárok
részére további terület a Városligetben már alig jelölhető ki -
nagyon is kívánatos, hogy a Városliget, mint a pesti oldal északi
részének egyetlen parkja és a Széchenyi gyógyfürdőnek fürdőparkja,
eredeti rendeltetését mielőbb visszakapja. [...]
Forgalmi úthálózat
[...] Budapest az egész ország főúthálózatának gócpontja, az
országos és méginkább a nemzetközi forgalomban azonban nemcsak mint
cél, vagy kiindulópont szerepel, hanem jelentős átmenő forgalma is
van. Tisztán közlekedési szempontból talán kívánatos volna, hogy ez
az átmenő forgalom elkerülje a város belső, forgalomtól úgyis
túlterhelt részeit, viszont a város építészeti és természeti
szépségeinek idegenforgalmunk javára való propagandisztikus
kihasználása érdekében az átmenő személyforgalomnak a város magván
való keresztülvezetéséről megfelelő módon gondoskodnunk kell.
Budapest abban a kedvező helyzetben van, hogy kellő rendezés és
átalakítás után két olyan útvonalra tehet szert, amelyet a belső
forgalom keresztezésekkel egyáltalán nem és betorkolásokkal is
kevésbé zavar, és emellett az útvonal a város szépségeinek érvényre
juttatására minden más útvonalnál alkalmasabbnak tekinthető. A két
útvonal: a Duna két partja. Budapest legfontosabb útproblémája
tehát a Duna két partjának a főváros úthálózata bázisává tétele és
fő forgalmi utakként való kialakítása. Ez csak az alsó
Duna-partoknak is az úthálózatba való bevonásával történhet. Az
alsó Duna-partok emelését azonban városszépítési szempontból
ellenezzük, és inkább elviselendőnek tartjuk, hogy a csak igen
ritkán előforduló magas vízállás esetén a forgalom itt rövid ideig
szüneteljen.
A Duna-partok forgalmi kihasználására annál is inkább szükség
van, mert a beljebb fekvő fő forgalmi utak a mai gyorsforgalmi
követeléseknek már nem felelnek meg. Észak-déli irányú átvezető
vonalak a pesti oldalon a Váci-út - Soroksári út és a Váci út -
Üllői út. Mindegyik útvonal két külső szakaszát a legsűrűbb
városrészek túlterhelt és kanyargós útjai kötik össze. A budai
oldalon még rosszabb a helyzet az északról belépő Szentendrei út és
Bécsi út és a délen belépő Fehérvári út és Balatoni út
összekapcsolása tekintetében. A pesti oldal teljes kialakultsága és
a budai oldal terepviszonyai gyökeres javítást ezen a téren alig
engednek meg. [...]
Városszépítés
[...] Egységes városképek művészi kialakítását kívánó helyek a
következők:
1. A Vár és a Várhegy oldala, az utóbbinak különösen a Duna felé
eső része.
2. A Duna mindkét partja az Óbudai híd és az Összekötő vasúti
híd között. Ide tartoznak a budai oldalon: az Óbudai hídfő
környéke; a Császár- és Szent Lukács fürdő és környéke, beleértve a
mögöttük lévő tavat és hegyoldalt; a Batthyány tér; a
Széchenyi-Lánchíd hídfője (Clark Ádám tér); az Erzsébet híd hídfője
(a Tabán rendezése keretében oldandó meg); az állandó kiállítás és
a Nemzeti Stadion számára kiszemelt terület, esetleg mindkét
intézménynek itt elhelyezésével.
A pesti oldalon: az Óbudai hídfő környéke; a Szent István park;
a Ferenc József tér; a Vigadó tér; az Erzsébet híd hídfője, a Fővám
tér.
3. A Szabadság tértől - a Bálvány utcán, az Erzsébet téren - a
Bécsi utcán - a Szervita téren - a Petőfi Sándor utcán - a
Ferenciek terén - az Egyetem utcán - a Kecskeméti utcán - a Kálvin
térig vezető és talán Várostengelynek vagy Városmagnak nevezhető
útvonal. Itt természetesen nem az egész útvonal egységes
beépítésére gondolunk, hanem csak arra, hogy ez az útvonal mindig
egységként lebegjen a szemünk előtt. Ez az út, már megállapított
forgalmi jelentőségén kívül, a Belváros reprezentatív útjaként
jelentkezik. Elindul a Szabadság térből (amely lesüllyesztendő
volna) a kiszélesítendő Bálvány utcán; ennek közepén a Zrínyi
utcának a Szent István tértől idáig a már megállapított
kiszélesítésével a Szent István Bazilika képe most már innen
teljesen kibontakozik, és természetessé válik az az elhelyezés,
amely egyházilag megfelelő és a homlokzatot a város és a Duna felé
fordítja: eléri egyik legszebb terünket, amely akár beépítetlenné
téve, akár a most szóban lévő útvonal felé középülettel (esetleg új
Nemzeti Színházzal) beépítve mindig dísze lesz a városnak; majd
eljut a Szervita téri templom mellett a Petőfi Sándor utcába, ahova
a Főposta épületének helyére már megállapított tér közvetítésével a
Központi Városháza műemléki része is erre az útvonalra fog nyílni;
következik a Kossuth Lajos utca és az Eskü út keresztezése után a
Ferenciek temploma, az Egyetemi Könyvtár, az Egyetemi templom és a
fenntartandónak mondott Károlyi-palota és végül a Kálvin tér, ahol
a város második reprezentatív útjával, a belső körúttal
találkozik.
4. Az úgynevezett Fórum. Az elnöki előterjesztés így nevezte (ez
azóta közhasználatba ment át) a belső körútnak a Szent István
Bazilikánál kezdődő, a Deák tértől a Dohány utca kiágazásáig
kitáguló, onnan ismét beszűkülő és a Kálvin térrel térszerűen
végződő részét. Mivel erre az útvonalra nemcsak a Belváros felé
haladó legtöbb útvonal ágazik be, hanem itt találjuk a Központi
Városházát, most már a Fővárosi Közmunkák Tanácsát is, a
valószínűleg Kamara színháznak felhasználandó régi Nemzeti Színházi
telket, egy egyetemi épületet, a Nemzeti Múzeumot és mind a négy
nagy vallásfelekezetünknek főtemplomait, természetszerűen adódik,
hogy e területen is - szintén nem egységes beépítést - hanem az
útvonalat egységként fogva fel, ennek kialakítására magasabb
építőművészeti követeléseket állítsunk fel. E területen mint
különleges városrendezési és városépítési problémák még a
következők várnak megoldásra: az Andrássy út szerves bevezetése a
belső úthálózatba, a Vilmos császár út - Deák tér - Wekerle Sándor
utca és Gróf Tisza István utca közt fekvő telektömb rendezése, a
Deák tér rendezése, a Központi Városház telkek idenyúló részének
újjáépítése, a régi nemzeti színházi telek beépítése és a Kálvin
tér rendezése és újjáépítése. [...]
Budapest Városfejlesztési Programja. Az 1937:VI. tc. alapján
készítendő városfejlesztési terv. A törvényhatósági bizottság által
városfejlesztési programm készítésére alakított külön bizottság
jelentése. Bp., 1940. 43-47., 55-61., 72-73., 78-79., 95-96.,
123-124. p.
A Magyar Közigazgatástudományi Intézet emlékirata Nagy-Budapest
megszervezéséről
1941. április 12.
Nagy-Budapest
A városok között külön csoportot alkotnak a nagyvárosok,
metropolisok. Nagyvárosoknak nevezzük azokat, amelyeknek vonzási
köre közigazgatási határaikon túlterjed. Ennek következtében
körülöttük sűrű belterületi településű községek nagy sora alakul
ki, amelyek közvetlenül a város közigazgatási határához
csatlakozva, a fejlődés során eljutnak oda, hogy zárt gyűrűt
alkotnak. Ezeknek lakossága a körülvett várossal mindennapi sűrű
összeköttetésben van annyira, hogy lakosaiknak élete a kettő között
megoszlik. Nagyobbrészt az elővárosok lakossága jár gazdasági,
kulturális, közegészségügyi stb. szükségleteinek kielégítése végett
a nagyvárosba, de az áramlás részben fordított. Az elővárosok
színvonala minden vonatkozásban kezdetlegesebb, mint a belső
városé, de ezért olcsóbb is az ottani élet.
A fejlődés mindenütt oda vezet, hogy az elővárosok fokozatosan
közigazgatásilag is beolvadnak a körülvett városba. Ennek oka
részben a közigazgatásnak, részben a lakosságnak az érdeke. A
közigazgatásé annyiban, hogy a közigazgatás egyesítése megkönnyíti
a közfeladatok sikeres megoldását, a közönség érdeke pedig
annyiban, hogy beolvasztás mindig az elővárosok színvonalának a
belső városhoz való közelebb emelését jelenti.
Az elővárosok zárt gyűrűjén kívül van egy szélesebb övezet,
amelynek települése szaggatott és ritkább, amelynek fejlődése
azonban lélekszámban nagyobb, mint a természetes szaporodása, tehát
abban is állandó bevándorlás állapítható meg, mint a körülvett
város vonzásának a hatása.
A nagyváros közigazgatási kialakításánál a bekebelezésen felül
ennek az úgynevezett védőövezetnek megszervezéséről és fejlődésének
közigazgatási irányításáról is kell gondoskodni.
A nagyvárosok kialakításának példái: London, Párizs, Berlin,
újabban Hamburg, Bécs és Róma, az Amerikai Egyesült Államokban
New-York, Chicago stb.
Budapest is nemcsak főváros, hanem metropolis, a fenti
nemzetközi értelemben is. A környékére kiterjedő vonzása az utolsó
100 évben szakadatlan és állandóan emelkedő. A nagyváros
közigazgatási kialakítása terén azonban mindeddig más nem történt,
mint 1872-ben Budának, Pestnek és Óbudának egyesítése, 1938-ban
pedig a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörének a fővárost körülvevő
községgyűrűből 6 megyei városra és 18 községre való kiterjesztése.
(33/1938. B. M. sz. r.) Minthogy azonban a Közmunkatanács hatásköre
csak városrendezési és építésrendészeti, ez a kiterjesztés
mindössze annyit jelentett, hogy az építésrendőri hatáskört
kiterjesztették arra a területre, amely már sűrűn be volt építve,
de nem terjesztették ki az úgynevezett védőövezetre, ahol még
profilaktikus és irányító működést fejthetett volna ki. Még kevésbé
történt meg az, hogy az elővárosokat beolvasztották volna
Budapestbe, ami azoknak minden közigazgatási tekintetben való
bekapcsolását jelentette volna. Az elővárosok egész gyűrűje a
Fővárosi Közmunkatanács hatáskörének építésrendészeti ügyekben való
kiterjesztése után is megmaradt Pest vármegye közigazgatási
hatáskörében.
A Fővárosi Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztő 33/1938. B. M.
számú rendelet tehát a kérdést nem vihette nyugvópontra. További
szervezeti és hatásköri fejlesztésre van szükség. Ez egyrészt abból
áll, hogy a Közmunkatanács hatáskörét ki kell terjeszteni a
védőövezetre, amely több mint 100 községet (113) foglal magában,
másrészt az elővárosokat közigazgatásilag teljesen be kell
olvasztani Budapest székesfővárosba.
A Magyar Közigazgatástudományi Intézet városmorfológiai nagy
felvétele kapcsán már részletesen kivizsgálta Budapest
vonzásterületét, tehát a kívánatos védőöv határait. A Fővárosi
Közmunkatanács már foglalkozik hatásköre kiterjesztésének
javaslatával, amelyben körülbelül a Magyar Közigazgatástudományi
Intézet megállapításait veszi alapul.
Az elővárosoknak Budapest székesfővárossal való közigazgatási
egyesítése eddig tudományos tanulmány és vizsgálat tárgya nem volt.
A Magyar Közigazgatástudományi Intézet a kérdés megítéléséhez
szükséges fontosabb adatokat feldolgozta, és megállapításainak
eredményét a következőkben ismerteti:
Ami Budapesthez kívánkozik
A székesfővárosba beolvasztandó terület meghatározása végett
először azt kell szemügyre venni, hogy Budapest környékén különböző
szempontokból milyen területi tagolásokat láthatunk.
A m. kir. adóhivatalok és a kir. járásbíróságok területi
beosztása többé-kevésbé összhangban van. Az eltérés csupán annyi,
hogy míg a járásbíróságoknál a budai környék háromfelé tagozódik,
addig az adóhivataloknál a budapestvidéki magában foglalja a
pestvidéki és budafoki járásbíróság területét is.
A közigazgatási beosztás szerint a 6 megyei városon kívül még a
legközvetlenebb környéken is 7 járásba tartoznak a községek. A 6
város: Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestszentlőrinc,
Pestszenterzsébet és Budafok, természetesen Budapest felé
orientálódik, de a községek 7 járási székhely, ha a Központi járást
leszámítjuk, akkor hatfelé vannak széthúzva. Hét főszolgabíró
irányítja ezeket a községeket hétfelé, mikor pedig mindnyájan a
természetes centrum felé fordulnak, és oda már nagyrészt be is
kapcsolódtak, azzal együtt egy életet élnek, a fejlődő nagyváros
lüktető életét. A helyzet nagyjából ugyanaz, mintha Budapest
közigazgatási beosztását ma úgy csinálnók meg, hogy a belvárost
vezetné a budapesti polgármester, a kerületek pedig önállóan
haladnának a maguk útján. Ezt ma senki sem fogadná el, viszont
Pestkörnyéknek az arculata ma éppen ilyen s ezért is sürgős az
egységes közigazgatás. [...]
A pestkörnyéki választókerületbe, melynek túlnyomó része a pesti
oldalon veszi körül a fővárost, 32 község tartozik és talán nem
érdektelen, ha felemlítjük, hogy a választások alkalmával 6
polgármester és 5 főszolgabíró van érdekelve.
Az államrendőrség budapesti főkapitányságának hatásköre
Újpestre, Rákospalotára, Kispestre, Pestszenterzsébetre,
Pestszentlőrincre és Albertfalvára terjed ki, a vidéki
főkapitányságba pedig Budafok, Rákosszentmihály, Sashalom meg
Mátyásföld és környéke van bekapcsolva, és Cinkotán is van
őrszoba.
Leglogikusabb a budapesti egységes távbeszélőhálózat területe.
Ez szabályos gyűrűként övezi a fővárost. Ennek is 32 községe van
(persze nem azonos a választókerületi beosztással) és az összes
számbajöhető községek be vannak kapcsolva. Ha kifogást akarunk
emelni, esetleg Vecsés és Rákoscsaba bekapcsolását kívánhatjuk
még.
Utoljára hagytuk a legfontosabbat, a Székesfővárosi Közmunkák
Tanácsának területi hatáskörét. Erről a 33/1938. B. M. számú
rendelet intézkedik és a következő városokra és községekre
terjeszti ki: Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc,
Rákospalota, Újpest; Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota,
Csepel, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre,
Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget,
Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár, Vecsés. Mivel itt már műszaki
városrendezési és Nagy-Budapest kialakításával kapcsolatos
gondolatok is merültek fel - sőt éppen ez volt a cél - mindenesetre
a továbbiak során kell, hogy ez a megállapítás a mi
vizsgálódásainknak is alapjául szolgáljon.
A kérdés lényege az, hogy az egységes fejlődő város,
Nagy-Budapest, meddig terjed ki, vagyis, hogy a környék meddig
város és hol kezdődik a falu? Ezen a ponton fogjuk megtalálni
Nagy-Budapest határát, mely már az életben kialakult, és nekünk
csak meg kell állapítanunk, észre kell vennünk, hogy hol húzódik.
Tehát nem mesterséges új határbővítésről van szó, hanem csupán egy
már megtörtént fejlődés konstatálásáról. E célból egyik legnagyobb
segítségünk a műszaki városkép. [...] Műszaki szempontból
vizsgálva, de a periferiális index szerint is, Nagy-Budapest
területe nagyjából megegyeznék a Közmunkatanács területével, azzal
a különbséggel, hogy északon Dunakeszi és Alag, délen pedig
Dunaharaszti bekapcsolása is kívánatos.
Annak meghatározásában, hogy mi város és mi nem az, a műszaki
városképen kívül igen nagy segítségünkre van a lakosság
foglalkozási megoszlása is. Ebből a szempontból vizsgálva a
kérdést, az 1930. évi népszámlálás foglalkozási adatai alapján a
városi jelleg és az ipari foglalkozás nyomja rá a bélyegét a
Közmunkatanács egész területére. Ezenkívül Budakeszi, Dunakeszi,
Alag és Dunaharaszti tartozik még ebbe a csoportba, mely északon
egészen Szentendréig húzódik fel.
A metropolis vonzásának további jó mutatója az elővárosokba való
nagy bevándorlás, a természetes szaporodást messze felülhaladó
tényleges lélekszámnövekedés. [...] Az egyik leglényegesebb
megállapításunk, hogy Pestkörnyék fejlődése sokkal rohamosabb, mint
Budapesté.
Az útburkolattal való ellátottság terén találjuk a legtöbb
kívánnivalót. A városok közül Újpest, a községek közül pedig
Pestújhely úthálózata a legjobb. Újpesten az utak 12%-a tartozik az
első minőségi osztályba, 39,6%-a a másodikba, 15,1 % a harmadikba
és csak 33,3% a földút. Pestújhelyen ez az arány 17,8%, 8,9%, 24,4%
és 48,9%. Máshol a földutak mindenütt jóval 50%-on felüli arányt
mutatnak. Legrosszabbak az utak Sashalmon (földút 90%), a városok
közül pedig Kispesten vannak a legrosszabb útviszonyok. Itt a
földutak aránya 73,5%.
A közművekkel való ellátottság szempontjából a következő képet
kapjuk: villany Budapest egész környékén van. A távbeszélő
hálózatba Vecsésen és Rákoscsabán kívül a Budapestet környező
összes jelentősebb helyek be vannak kapcsolva. Vízvezetéke van
Albertfalvának, Csepelnek, Mátyásföldnek, Rákoshegynek,
Rákosligetnek, Budafoknak, Kispestnek, Pestszenterzsébetnek és
Újpestnek. Gáz két helyen van: Újpesten és Kispesten. Csatorna
Albertfalván 7-8 km, Budafokon 2,6 km. Kispesten 11 km,
Pestszenterzsébeten 40-45 km és Újpesten 60 km van lefektetve. - A
következő fontosabb közüzemeket találjuk: Budafokon vízüzem és
csatornaüzem van. Az 1940. évi költségvetés szerint a vízüzem
költségvetése 186.430 pengő szükséglet és ugyanannyi fedezet, a
csatornaüzemé 4540 pengő szükséglet és szintén ugyanannyi fedezet.
Rákoshegynek is van vízüzeme, ennek 1940. évi költségvetési
előirányzata 39.848 pengő szükséglet, illetve ugyanennyi fedezet.
Újpestnek közkórháza van, melyet üzemszerűen kezelnek. Ennek
előirányzata a szükségleti és fedezeti oldalon 302.400 pengő.
Kispesten csatornaalap van, melyet szintén ideszámíthatunk. Ennek
költségvetése 6400 pengő. Pestszenterzsébetnek három üzeme van.
Ezek a Köztisztasági üzem, 220.860 pengő, a csatornaüzem 99.000
pengő és a vízüzem 399.000 pengő költségvetéssel.
Ami a Budapesttel való összeköttetést illeti, mindenhova van
villamos, autóbusz, helyiérdekű vagy államvasúti összeköttetés, sőt
Pestújhelyre, Pestszenterzsébetre és Rákospalotára mind a négy
közlekedik.
Villamosösszeköttetése van Budapesttel Kispestnek,
Pestszentlőrincnek, Pestszenterzsébetnek, Rákospalotának, Újpestnek
és Pestújhelynek. Autóbusz megy Budakeszire, Pesthidegkútra,
Csepelre, Pestújhelyre, Pestszenterzsébetre, Rákospalotára és
Újpestre. Ezenkívül van még HÉV és a MÁV hálózata, melyek egymást
igyekeznek kiegészíteni és csak két községben, Pesthidegkúton és
Budakeszin nincsen sem HÉV, sem MÁV. Csak vonaton érhető el
Pestszentimre, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget és
Vecsés. (A vecsési határig megy villamos, azonban ennek végállomása
Pestszentlőrincen van.)
A tények vizsgálata indokolja az Intézet következő
javaslatát:
Míg Budapest 1890-től 1940-ig 491.938 lakosról 1.113.589-re
szaporodott, addig a környék (a Magyar Közigazgatástudományi
Intézet által javasolt területen) 75.016-ról 578.432-re. Ez azt
jelenti, hogy ha az 1890-es állapotot vesszük alapul, Budapest
fejlődése 226%-os, a környék fejlődése 771%-os volt. A fejlődés
irama tehát 3,41-szer gyorsabb a perifériákon, mint Budapesten. A
másik megállapítás, hogy míg Budapest fejlődése kezd egyenletessé
válni és a fejlődés matematikai haladványhoz hasonlítható, addig a
környék fejlődése inkább geometriai haladványra emlékeztet, és
éppen az utolsó két évtizedben ugrásszerű emelkedések figyelhetők
meg. A fejlődésnek ez az egyenletessé válása nem kis összefüggésben
van azzal, hogy Budapest kezd lassan betelni, és hogy a vidékről
beözönlő népesség a budapesti élet magasabb költségeit nem bírja
el, és ezért inkább a perifériákon húzódik meg. Ez a népesség az
utolsó tíz évi, de az előző megállapítások alapján is, főleg a
pesti déli oldalon telepedik le, mivel itt találja a településre
legalkalmasabb területeket, és ennek a résznek van a legjobb
forgalmi hálózata. Ez magyarázza pl. Kispest, Pestszentlőrinc,
Pestszenterzsébet és Csepel rohamos fejlődését.
A déli rész ilyen nagy mértékű fejlődéséből viszont
szükségszerűen következik egy másik tény, és ez a főváros
súlypontjának dél felé való eltolódása. Erről a témáról érdekes
tanulmányt közöl Pécsi Albert dr. »A főváros súlypontjának
eltolódásai« cím alatt. Ebben felemlíti, hogy a város súlypontja
kétezer év alatt kb. 7 kilométert húzódott el délre. A jelenlegi
súlypontot az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez teszi, de ha a fejlődés
így halad tovább, valószínűleg megint lejjebb fog húzódni ez a pont
dél felé. Ez a súlyponteltolódás azt mutatja, hogy a város nem úgy
nő, hogy az első település (itt pl. Aquincum) körül újabb és újabb
övezetek fejlődnek és azt mint centrumot veszik körül, hanem hogy a
város a forgalmi és települési viszonyoknak megfelelően keresi a
maga helyét, és vándorol addig, míg azt meg nem találja.
Hasznos még megvizsgálni a tárgyalt terület beépítését,
útburkolattal, közművekkel való ellátottságát és Budapesttel való
összeköttetését is. A beépítés szempontjából a hézagos zártsorú és
szabadon álló (villaszerű) település a leggyakoribb. Falusias
beépítés csak elvétve található. Cinkotán, Rákoscsabán,
Rákoskeresztúron, Vecsésen, Soroksáron, Budakeszin, Pesthidegkúton
és Békásmegyeren találjuk még ezt a települést, de itt is csak az
eredeti település (a község) falusias beépítésű, az újabb
települések már mindenütt a két előbbi csoportba tartoznak; sőt
Újpesten, Kispesten, Pestszenterzsébeten, Csepelen, Nagytétényen,
Albertfalván és Budafokon jelentős zártsorú beépítések is
vannak.
Budapest székesfővárosba közigazgatásilag be kell kebelezni azt
a területet, amelyre a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörét a
33/1938. B. M. sz. rendelet kiterjesztette, hozzávéve Budakeszit,
Nagykovácsiból Remetekertvárost és a Szentendrei-
