3
erettsegizz.com Érettségi tételek Árpád házi királyok A magyarság kultúrája az Árpád-házi királyok idején. (Az államalapítástól 1301-ig) Első királyunk(István) uralkodása fontos mérföldkő művelődésünk történetében is. A szakítás a pogány hitvilággal, a kereszténység felvétele, hatalmas fordulatot hozott népünk gondolkodásában A megtelepülés, a földművelésre szoktatás, a városok, a vásárhelyek kialakulása, az ipar fejlődése, a munkamegosztás kezdetei az ipar és a mezőgazdaság közt, a pénz szerepének fokozódása hozzájárult az anyagi és a szellemi kultúra fejlődéséhez, a tömegek tudatának változásához, a feudális társadalmi rend megszilárdulásához. A gazdasági és politikai fejlődés eredményeire épült, azt erősítette a kor szellemi kultúrája. A térítő papok a pogány rítusokat, hiedelmeket a kereszténységre nézve veszedelmesnek ítélték, amiért nemcsak a táltosokkal, varázslókkal szemben léptek fel, hanem az ősi vallás kultuszhelyeit, bálványait is igyekeztek megsemmisíteni. Az új építészetben a templomok domináltak. István II. törvénykönyve úgy intézkedett, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, papról és könyvekről a püspök gondoskodjék, felszerelést a király ad. Mivel a kereszténység a keleti és a nyugati egyház felől is terjedt, egyaránt épültek centrális alaprajzú bizánci templomok, illetve latin stílusú fa, majd kőtemplomok, kápolnák. A kegyszerek előállításához ötvösmunkára volt szükség, a miseruhák készítésére varró-himzőhelyek alakultak. A törvényeinkben található német-római birodalmi latin mellett velencei műveltséget hozott magával Gellért püspök. Az egyház nem csupán az élő beszéddel adta át ideológiáit, az írástudatlanoknak is érthető eszközei: a képzőművészet alkotásai, a zene, az iparművészet A legrégibb falusi templomok még fából készültek(Sövényegyháza, Ágasegyháza, Hímesegyháza). A kőből épült XI. századi templomokból csak a feldebrői, pannonhalmi, pécsi, és tihanyi altemplom maradt ránk. A templomokra a perzsa- szasszandia palmettás díszítés volt a jellemző. Feldebrőn örmény- grúz hatást találunk. A század még igen vegyes jellegű építészetét azonban elsősorban a felsőitáliai és a dalmát hatás jellemzi. A dísztárgyakat részben külföldről hozták be ( a korona, a bizánci keresztek), részben hazai műhelyekben keletkeztek. A zenére az egyszólamú gregorián ének volt a jellemző. A kereszténység római és görög egyházra szakadása ugyan csak 1054-ben történt meg, a kettősség azonban már ekkorra megvolt. Utolsó fejedelmünket és első királyunkat politikai meggondolások vezették, amikor a nyugati, latin nyelvű egyházhoz csatlakozott. De ezzel nem szűnt meg még a kapcsolat a keleti egyházzal: István maga alapította a görög apácák veszprémvölgyi kolostorát, bazilita szerzetesek telepedtek meg Tihanyban. A nyugati kereszténység ekkor a Cluny nevével fémjelzett bencés reformmozgalom hatása alatt állt. Bencés szerzetesek első közössége 996- ban létesült Szentmártonhegyén (Pannonhalmán). István további kolostorokat

Árpád Házi Királyok

Embed Size (px)

DESCRIPTION

magyar történelem (korai középkor)

Citation preview

Page 1: Árpád Házi Királyok

erettsegizz.com Érettségi tételekÁrpád házi királyokA magyarság kultúrája az Árpád-házi királyok idején. (Az államalapítástól

1301-ig)

Első királyunk(István) uralkodása fontos mérföldkő művelődésünktörténetében is. A szakítás a pogány hit világgal, a kereszténység felvétele,hatalmas fordulatot hozot t népünk gondolkodásában A megtelepülés, aföldművelésre szoktatás, a városok, a vásárhelyek kialakulása, az iparfejlődése, a munkamegosztás kezdetei az ipar és a mezőgazdaság közt , apénz szerepének fokozódása hozzájárult az anyagi és a szellemi kultúrafejlődéséhez, a tömegek tudatának változásához, a feudális társadalmi rendmegszilárdulásához. A gazdasági és polit ikai fejlődés eredményeire épült , azterősítet te a kor szellemi kultúrája. A térítő papok a pogány rítusokat ,hiedelmeket a kereszténységre nézve veszedelmesnek ítélték, amiértnemcsak a táltosokkal, varázslókkal szemben léptek fel, hanem az ősi valláskultuszhelyeit , bálványait is igyekeztek megsemmisíteni. Az új építészetben atemplomok domináltak. István II. törvénykönyve úgy intézkedet t , hogy mindent íz falu építsen egy templomot , papról és könyvekről a püspök gondoskodjék,felszerelést a király ad. Mivel a kereszténység a kelet i és a nyugat i egyházfelől is terjedt , egyaránt épültek cent rális alaprajzú bizánci templomok, illetvelat in st ílusú fa, majd kőtemplomok, kápolnák. A kegyszerek előállításáhozötvösmunkára volt szükség, a miseruhák készítésére varró-himzőhelyekalakultak. A törvényeinkben található német -római birodalmi lat in mellet tvelencei művelt séget hozot t magával Gellért püspök. Az egyház nem csupánaz élő beszéddel adta át ideológiáit , az írástudat lanoknak is érthető eszközei:a képzőművészet alkotásai, a zene, az iparművészet A legrégibb falusitemplomok még fából készültek(Sövényegyháza, Ágasegyháza,Hímesegyháza). A kőből épült XI. századi templomokból csak a feldebrői,pannonhalmi, pécsi, és t ihanyi altemplom maradt ránk. A templomokra aperzsa- szasszandia palmet tás díszítés volt a jellemző. Feldebrőn örmény-grúz hatást találunk. A század még igen vegyes jellegű építészetét azonbanelsősorban a felsőitáliai és a dalmát hatás jellemzi. A dísztárgyakat részbenkülföldről hozták be ( a korona, a bizánci keresztek), részben hazaiműhelyekben keletkeztek. A zenére az egyszólamú gregorián ének volt ajellemző. A kereszténység római és görög egyházra szakadása ugyan csak1054-ben történt meg, a ket tősség azonban már ekkorra megvolt . Utolsófejedelmünket és első királyunkat polit ikai meggondolások vezet ték, amikor anyugat i, lat in nyelvű egyházhoz csat lakozot t . De ezzel nem szűnt meg még akapcsolat a kelet i egyházzal: István maga alapítot ta a görög apácákveszprémvölgyi kolostorát , bazilit a szerzetesek telepedtek meg T ihanyban. Anyugat i kereszténység ekkor a Cluny nevével fémjelzet t bencésreformmozgalom hatása alat t állt . Bencés szerzetesek első közössége 996-ban létesült Szentmártonhegyén (Pannonhalmán). István további kolostorokat

Page 2: Árpád Házi Királyok

is alapítot t ( Bakonybél, Pécsvárad, Zalavár, Zoborhegy), s a kolostorokalapításában követ ték utódai is, András(T ihany), Béla(Szekszárd),László(Somogyvár). István t íz püspökséget , köztük két érsekséget alapítot t . Akor szellemi kultúrájában az egyház monopóliuma érvényesült . Az egyházmonopolizálta az oktatást is: öt káptalani iskolát alapítot tak. A magasabbbeosztású papokat a kolostori iskolák nevelték. A papság nem nélkülözhet te akönyvet . A XII. század nagy fejlődést mutat : meggyorsult a könyvmásolás Akor legdíszesebb kódexe a Csatári biblia. Könyvkultúránk fejlődését mutat ja aPray-kódex-ez őrizte meg a Halot t i beszédet , amely az első magyar nyelvűdokumentum. De voltak eredet i művek is. Az első magyarországi lit erátor a XI.századi Mór püspök volt . A Zoborhegy két remetéjének, a lengyel Zoárdnak ésBenedeknek az életét írta meg. A legendák első, rövidebb változatai mégreális képet rajzolnak hősükről, a későbbi teljesebbek, az egyház pillanatnyiérdekei szerint módosultak. Később kialakult az évkönyv(annales), és akrónika, valamint a gesta, amely a történelem mozzanatait szélesebbenábrázolta. A XI. Századi ősgesta a magyarok életéről, a honfoglalásról és azállamalapításról számolhatot t be. Mindezek lat in nyelvűek voltak. Azírástudat lanoknak is érthető eszközei: a képzőművészet alkotásai, a zene, aziparművészet . István utolsó éveit az a gond keserítet te meg, kire hagyhat jaaz általa alapítot t keresztény királyságot . István nővére, valamint OrseoloPétert tet te meg örökösévé. Vazul, akit törvényesen megilletet t volna a t rón,ezért merénylet re készült , ami kudarcba fulladt , István megvakítat ta Vazult .1038 augusztus 15-én meghalt István, ezzel nehéz évek következtek. Amagyarországi középkori kultúra virágkora A hazai feudalizmus alapja, akirályi birtok, 1200 körül felbomlot t . A meghatározó szerepet az egyházi és avilági nagybirtok vet te át . Velük szemben a királyság igyekezet tmegszilárdítani központ i hatalmát , de ez csak átmenet i sikereket hozot t . Anemesség a volt ősfoglalókból, a királyi szolgáknak(serviens regis) nevezet tadománybirtokosokból és a volt várjobbágyokból kezdet t a XIII. század elejénosztállyá formálódni. Az Aranybulla(1222) voltaképpen a serviensekkivált ságlevele, s a nemesség a szolgabírói intézmény lét rehozásával kezdtemeg a széthulló királyi megye helyén a nemesi megye kialakítását . A királyihatalom gyengülése miat t azonban a bárók szolgálatára kényszerültek.Kialakult a hűbéri függés magyar változata, a familiaritás. A nemesség renddészerveződése I. Lajos idején indult meg. A XIII. századra a szolgarendűek(servi)és a szabad állapotú parasztság közt elmosódtak e különbségek. Megindultaz egységes jobbágyi osztály kialakulása. E kor szülte a városi polgári rendetis. Mezővárosok keletkeztek. Lakosságuk földművelő, de volt több-kevesebbiparuk is. Jellemzőjük a szűkebb, vagy szélesebb körű önkormányzat . Azárutermelő, lakóinak teljes polgári szabadságot biztosító, városfallal védet tváros neve a periódus végén civitas, a városfallal nem övezet t , a földesúrielőjogokkal korlátozot t településeké oppidium. Fejlődésükre kedvezőenhatot t , ha megkapták az áru megállítás és az útkényszer jogát . E fejlődésneka termelőerők fokozódó kibontakozása és az anyagi kultúra növekedésebiztosítot t alapot . A kultúrtáj tovább terjedt a folyóvölgyeken át a magasabb,erdős hegyvidékek irányába. A még meg nem szállt erdős, mocsarasvidékeken az újonnan betelepült f rancia szerzetesrendek(ciszterciták,premont reiek) kolostorai szinte mintagazdálkodásoknak számítot tak.

Page 3: Árpád Házi Királyok

Mezőgazdaságunk nem sokkal maradt el a nyugat i mögöt t . Ellát ta alakosságot , sőt piacra is termelt . Általánossá vált a háromnyomásosgazdálkodás. Virágzot t az állat tenyésztés. A szellemi kultúrában szembetűnőaz írásbeliség terjedése. Ez összefügg az iskolaügy fejlődésével.Változat lanul vezető szerepet játszot t , de már a kor által módosítot ttartalommal, az egyházi művelt ség. Mellet te kibontakozot t a lovagi kultúra. Akor nagy st ílusváltás periódusa. A XIII. század derekán, nagyjából a tatárjárásután, a romant ikát a gót ika váltot ta fel. De a román nem túlf inomodássalhanyat lot t le, hanem szinte belenőt t a gót ikába. A legszámot tevőbb azegyházi-vallási kultúra. A kolostorokban és a káptalanokban termelődöt t ki aza feudális-vallásos művelt ség, amelyet az egyház terjeszt a tömegeknek. Azegyház hatalma fenntartására új szervezeteket hozot t lét re. Az újszerzetesrendek Magyarországon is megtelepedtek. Így a f rancia eredetűkarthauziak(1084), a mezőgazdasági kultúra és az építészet emelésébenegyaránt érdemeket szerzet t ciszterek(1142) és a premont reiek(1130). A XIII.században alakult az egyet len magyar alapítású rend, a pálosoké. A városifejlődés vált ja ki az olyan szerzetesrendek alapítását , amelyek nemfélrehúzódva, birtokaikból, hanem a városban munkából, vagy koldulásbólélnek. Ilyenek a ferencrendiek és a domonkosok. A női rendek közül a begina-mozgalom legjelesebb zárdája a Nyulak szigetén(Margit sziget ) alakult . Akolostorokban általában fejlődöt t az írásbeliség, meghonosodtak akönyvtárak. Az építészetben a ciszterciek nyugat ról hozot t szakismereteihoztak fejlődést . A f rancia románika és a burgundi gót ikát hozták magukkal. Aburgundi gót ika hatását tükrözi a gyulafehérvári székesegyház. Főúri.Nemzetségi alapítású kolostoraink közül a legreprezentat ívabbak az ún.lébényi t ípushoz tartoznak (Lébény, Ják, Zsámbék, Türje). Románkoriplaszt ikánk a jáki kőfaragó műhely alkotásaiban tetőzöt t , hatása a közelifalvakon(Csempeszkopács, Sopronhorpács) messze túl is jelentkezik. A kőbenszegény Alföldön mázas égetet t téglával építet tek. Az egyszerűbb falusitemplomok a korban kedvelt cent rális megoldással épültek(Ják, Szt . Jakabkápolna, Pápóc, Kállósd). Különálló a ciszterciek rendi szabályokkalmeghatározot t , puritánságra törekvő építészete. Törekvéseiketlegragyogóbban bélapát falvi templomukban(1232) valósítot ták meg. A f ranciakulturális hatás megmutatkozot t könyvkultúránkban is. Előtérbe került af rancia koragót ikus írásgyakorlat . Az írás, mint hitelesítő tényező iránt növekvőigény nemcsak a királyi kancellária lét rehozásában nyilvánult meg, hanemnövelte a káptalani és a konvent i hiteles helyek jelentőségét is. A vallási-egyházi kultúra a művészetekben a tatárjárás után a f rancia hatás primátusáttükröző gót ika jegyében öltöt t testet . A templomépítésben a kezdeményezőszerepet a városi polgárság vet te át .