Tízéves a banda… Mondjátok már meg, hogy honnan ismeritek egymást? Netán még az iWiW-ről?

Győri Norbert (gitár, vokál): – Az iWiW-et én csak a Prosectura Felperzselt szív dalából is-merem. („Szia, Vivien! Láttalak az iWiW-en / Úgy megjelölnélek, úgy megjelölnének…!” – a szer-ző megj.) Amúgy tudvalévő, hogy a banda ré-gi kapcsolatokra épül. Misike (Sturc Mihajlo – a szerző megj.) és Borci (Boros Attila – a szerző megj.) rokonok. Náluk egy családi disznóvágás torkollott közös zenélésbe. Attiskát én a „Fotó Atti” korszakából ismerem, mikor a nagy metá-losokat fényképezgette a helyi csehóban. Metál Attinak is neveztük, mert ő volt a friss erő kö-zöttünk, mivel akkor lehetett vagy 14. Nagyon aktívan tolta az arcát a „nagyok” közé. Attiska példája klasszikus esete a kitartás eredményes-ségének. Azóta nemcsak nagy metálos lett, ha-nem „nagy death metal dobos” is.

2013-ban lettetek negyedikes alsósok, azaz tízévesek. Volt születésnapi zsúr?

Boros Attila (ének, gitár): – Gyakran meg-kapjuk a kérdést a jubileumi bulival kapcso-latban. Sajnos időben már biztos nem kerül megrendezésre. A lehetőségek erősen korlá-tozottak, egy ilyen bulit pedig bizonyos színvo-nalon alul kár lenne erőltetni. Továbbá, sajnos szinte mindannyiunknak zűrös volt az elmúlt időszaka, ezért nem is tudtunk kellő � gyelmet szentelni a témának.

Gy. N.: – Ami az ünneplést illeti, nagyon la-za volt. Összejöttünk a próbateremben, ABBA-lemezeket hallgattunk, teát szürcsöltünk, né-zegettük a régi fotóalbumokat, egymás hátát veregettük, nagyokat kacarásztunk, hogy mi-

▪

▪

lyen jóképű gyerekek és bohém � atalok is vol-tunk. Aztán rájöttünk, hogy semmi sem vál-tozott! Csak sármosabbak lettünk, és jobb zenészek. Így inkább sört bontottunk, és fel-tettünk egy régi Kreator-lemezt. Tehát, komoly-ra fordítva a szót, én nagyon nagy lelkesedés-sel viszonyultam ehhez a bulihoz! Jó hangzás, becsületes színpad, sok vendégzenész, megle-petésdalok, extra hosszúságú koncert, mind-ez lehetőleg ingyen, esetleg minimál pénzért, ha már szülinap. Aztán elindult a szervezke-dés… (Norbert itt kissé paprikás hangulatba ke-rül, ahogy szeme előtt megjelenik a sok kerékkötő tényező, és egy külön cikket érő, nagyon tanulsá-gos sorolásba kezd, de ezt honlapunkon olvas-hatjátok! a szerző megj.)

Tíz évet lemuzsikálni már olyan, mint egy házasság. Ki viseli a nadrágot ebben a szőrös, négytagú zenei fér� családban?

Habram Attila (dobok): – Hála az ördög-nek, nálunk nincs ilyen vaskalaposdi. Szinte mindenki szervez, ír számot, hoz ötleteket. Mindenki ki tudja venni a részét a kreatív mun-kából. Igazából sosem értettem az olyan ban-dákat, ahol egy ember irányít mindent.

B. A.: – Még kezdetekkor – amikor még nem voltunk ennyire szőrösek – teljesen spontánul kialakult egy rendszer, hogy kinek mi a dolga, de soha senki sem volt főnök. Inkább azonos szinten történt egy munkamegosztás-féleség, de idővel ez szinte teljesen eltűnt. Mára min-denki hozzányúl mindenhez!

Gy. N.: – Lényegében itt demokrácia van, és mindenki egyenlő, a hangosabb olykor egyen-lőbb! Van, amikor mindenki csinál mindent, és van, amikor senki nem csinál semmit, pont

▪

azért, mert demokrácia van, tehát a többség dönt, akinek lehet, épp akkor mindegy. Néhány példa alapján olykor úgy látom, jobb, ha van egy főnök, de mi már nagyon nem tudnánk úgy működni.

Ti a death metal melyik alfaját képvise-litek? Melyik deathet érzitek közelibbnek? A svédet, a belezőset, a svéd belezőset, a � ori-dait, a � oridai belezőset vagy mondjuk a Ti-sza menti muskátlist?

H. A.: – Erről jutott eszembe egy régi mot-tóm, miszerint mi vagyunk a death metal Britney Spearse. Fene tudja, igazából erről a ra-jongókat kéne kérdezni, mert ilyen szempont-ból nincs rálátásom a saját zenémre. Szerintem mostanra összeért nálunk a svédes stílus az amerikaival egy nagy savanyúlevessé – van benne minden. Míg régen inkább az európai vonal dominált, mostanra sokszor felütik a fe-jüket az amerikai stílusra jellemző dolgok is… Aminek én nem kicsit örülök. De mondom, én laikus vagyok.

B. A.: – Nálunk az alvégi metál keveredik az Ipartelep-blastbeattel, valamint a szolid Mákos-grindcore a tóparti thrashsel. Viccen kívül!

Gy. N.: – Mindig is egy igazi vajdasági sza-lonnás deathbandára gondoltam. Mekkora öt-let lenne következő klipnek egy disznóvágás! Na, az death is, metál is, zentasi is, és felvilágo-sító jellege is lenne, hogyan is készül a hurkuci, kóbuci, svarglicska. Lehet, néhányan vegák len-nének utána.

Még egy kis � lozó� a, jó? Adott egy ér-zékeny, erkölcsös szülő, aki meglátja színkitű-nő, édes gyermekénél a Cannibal Corpse kre-atívan belezős borítóit, ráadásul meg is néz egy klipet az interneten, majd ráförmed cse-metéjére, hogy ejnye, gyerek, mi ez a zene? Ez zene…? Jobb a dubstep vagy az Edda, nem? Akkor ti ennek a szülőnek hogyan érvelnétek a death metal mellett? Mi benne a jó? Mire ta-níthat ez a zene, és mire biztosan nem?

H. A.: – Helyes artikulálásra biztos nem. Haha.

Gy. N.: – A death metalnak és általá-ban az extrém zenének ébresztő hatása van. Elmondják, hogy a világ nem rózsaszín, min-denki megdöglik egy napon, a politikusok mocskos disznók, akik leszarják a polgárokat, kiket szolgálniuk kellene. A rendőrök korrupt g..ik, akik a bűnözőket védik és a polgárokat szívatják. Az emberiség egymás torkának esik értelmetlenségeken, mindeközben pedig a sa-ját piszkában fuldokol, és pusztítja az egyetlen anyát, a természetet. Ezzel szembesülni sokak-nak fájdalmas dolog. Az emberek jobban sze-retik a rózsaszín álmokat, a pletykalapokat, né-zik a lohasztó tv-műsorokat, és az internetet is a felhasználók 89%-a baromságokra használja. Na mármost, itt nálunk, a metálban/punkban, általában jól fejbe vágjuk az embert a zenével,

▪

▪

Barátság és kitartás a föld alatt10 éves (volt) a zentai Ashen Epitaph

Kant nevéből egy csomó jó szóviccet lehet csinálni angolul, ahogy azonban jó szó-viccekért sem kell mindig elmenni a német � lozó� a eme jelentős emberéig, úgy jó minőségű rockmuzsikáért és fémzenéért sem kell egészen Svédországig elrepül-

ni. Ehelyett elég a Tiszán elcsónakázni Zentáig, ahol az Ashen Epitaph még tavaly ünne-pelte tizedik szülinapját – igaz, meglehetősen csendesen. Két lemez és egy EP, körbetur-nézott Balkán és Közép-Európa, az undergroundban már egy ismerősen csengő név ez a zentai � úbanda. Ha már Kant neve följött, úgy néhány � lozó� ai kérdést is tartalmaz a lenti eszmecsere.

Első fellépésük Zentán, a Játékokon valósult meg

20 KÉPES IFJÚSÁGwww.kepesifi.com

Soul Kitchen

az meg gyakran fejvesztve menekül, hogy őt ez nem érdekli. Kiváló! Menj, hallgass dubstepet, turbó muskátlit, Megasztárt meg a többit, ami-re két év múlva senki sem fog emlékezni, legyél jól bekábulva… Ez jó érvelés? Haha.

Rendben lesz. Két lemez, egy EP. A le-mezkiadásig hogyan jutottatok el? Ti milyen buktatókba ütköztetek?

Gy. N.: – Anno, mikor kijött az első két ki-adványunk, kínálkoztak a kiadók. Főleg az én hülyeségemre hallgatva nem mentünk bele, mert „okos” voltam, azt hittem, még 1986 dúl. Aztán amikor már mi szerettünk volna kiadót, senkit sem érdekelt a lemezkiadás. Az igazság-hoz még az is hozzátartozik, hogy napi három–öt órát lógtam a neten kutakodva, vagy tíz ki-adóval aktívan leveleztem, de se előre, se hátra. A legtöbb kiadónak olyan bajai voltak, hogy pl. nem elég technikás/túl technikás, nem elég durva/nem elég melodikus, nem elég sátá-nista/nem elég keresztény. Mostanában olyat is kaptunk, hogy nem vagyunk eléggé antifa-siszták, tehát akkor mi biztos kicsit fasiszták va-gyunk… Hát ha normális ez, akkor szóljatok… Mikor már majdnem feladtam, feltűnt a hazai jó tündér, a Miner Records.

Milyen buktatókra � gyeljenek oda a zenekar-alapításon gondolkodó � atalok?

H. A.: – Inkább tanuljanak! Haha.Egyébként meg eltűrni egymás hülyesé-

geit, megértőnek és türelmesnek lenni, és ak-kor talán nem lesz átjáróház a zenekar. Szintén szerencsésnek tartom magunkat, hogy a tíz év alatt nem történt nálunk komolyabb tagcse-re. Lehet, épp az említettek miatt… Ja, és az-zal azért tisztában kell lenni, hogy a zenekaros-di nem klikkerezés és nem is aranybánya. Ez is egyfajta elkötelezettség. Ezenkívül gyakorolni is kell, nem is keveset. Rengeteg (helyi) bandát tudok, akik pár héttel a nagy megalakulás után már fel is oszlottak.

Ami a lemezkiadást illeti, nincs nagyon egy hasonszőrű nonpro� t zenekarnak buktatója. Annyi, hogy nem kell elfogadni bármilyen le-mezszerződést. Mostanában nagy divat lett, hogy komoly pénzeket kell a zenekarnak � zet-

▪

▪

ni a kiadónak a kiadásért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a banda szerződteti a kiadót, és kvázi pénzt ad a reklámhálózatáért. Na most, én egy zenekart sem tudok, akiknek ez nagyon bejött volna. Szóval ilyenbe nem kell belemen-ni. Viszont normális kiadót meg baromi nehéz találni. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, legalább elhárult rólunk pár feladat.

B. A.: – Gyorsan túl kell tenni magatokat az esetleges kudarcokon is, vállaljátok saját ötletei-teket. Ha kitartóak vagytok, előbb-utóbb lesznek, akik ezt meghálálják. Úgy kell igazítani a dolgo-kat, hogy maga a „zenekar” fogalma a „szórako-zás” és a „szórakoztatás” metszéspontján legyen.

– Hogyan kell fenntartani egy death-bandát Szerbiában? Van popónyalás az un-dergroundban? Vannak kiváltságosok, akik előnyt élveznek, fontos itt a pénz, vagy min-denki barát?

H. A.: – Ez olyasmi lehet, mint amikor gye-reke születik az embernek. Ápolni, foglalkoz-ni kell vele, egyengetni az útját. Pörgetni kell a nevet folyamatosan, hogy tudják az emberek, hogy van egy ilyen zenekar, és még talán jók is. Ez persze az út elején nehézkes, mert bizonyíta-ni kell rengeteg embernek, hogy azok tovább-mondják a haverjaiknak.

B. A.: – …fontosabb, hogy a zenekar „szel-leme” legyen fenntartva, ez pedig ugyanúgy működik Szerbiában, mint Magyarországon, Svédországban vagy épp Amerikában.

Gy. N.: – Szerbiában te vagy a dalszerző, a reklám- és turnémenedzser, a roados, a jegy-szedő. Ez a legnagyobb különbség a nyuga-ti országokhoz képest. Mindennek neked kell utánajárnod, kiharcolnod és elintézned. Ez kul-turális kérdés is. Az az ország, amelyben nincs nyomtatott sajtója, tv-műsora, valamilyen szintű állami támogatottsága a rockzenének, az sehol sem tart ilyen téren. A saját törekvé-seink mellett egészséges baráti kapcsolatok-nak köszönhetően sok mindent elértünk. De az is igaz, hogy mi viszonylag jó időben tűn-tünk fel, ha lehet ilyet mondani, amikor is be-indultak a klubok és a koncertek a 90-es évek „semmije” után. Van egy undeground szellem, de ez inkább most már csak a nagyobb váro-sokra jellemző, bár ott sincs épp csúcsformá-ban. Vidéken teljesen kihalt a rock ’n’ roll, ez betett az undegroundnak is. Nálunk a szerzői jogdíjak felszívódnak, támogatás akkor van, ha politizálsz, a CD-t és a többi szubkulturális kiegészítőt már el sem lehet adni, a koncert-feltételek szégyenletesek lettek. Akkor min-denki kitalálhatja, hogy lehet eltartani ezt az egészet az utóbbi időben… Jelenleg mi is in-kább dalokat írunk, mint hogy pörögnénk va-lamerre…

Milyennek látjátok a jövőt?H. A.: – Inkább Sarah Connort kéne kérdez-

ni.Gy.N.: – Remélhetőleg megállíthatatlanul

száguldani fogunk a kiteljesedés, önmegvalósí-tás és felhőtlen boldogság felé a zenekar tagja-ival, erre jó esélyeink vannak! Asszem, jó nagy sárban van az egész világ, és csak nagyobban lesz. Akár mondhatnám, hogy jól meg van min-denki Kantanva, de Kantnak képzeli magát! De mindez engem nem érint. Velem csak jó dolgok történnek, ami meg nem, az meg kihívás. „Így megy ez… csip-csirip…”

Ui.: Az interjúban elhangzott poénokért (?) klikk a www.kepesi� .com-ra!

Vígi László

▪

Jó néhány évvel ezelőtt (balról jobbra): Győri Norbert (gitár, vokál),Boros Attila(gitár, ének), Habram Attila (dobok), Šturc Mihajlo (basszusgitár)

Nagy az öröm! Az együttes második lemezük, a Sunshine Above the Grave megjelenésekor! A képen a Miner igazgatójával, Milan Radosavljevićtyel

Fotó

: Zen

ekar

i arc

hívu

m

21KÉPES IFJÚSÁGwww.kepesifi.com

Soul Kitchen