16
1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében lévő Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlanban kialakított gőzkabin jogi helyzetének rendezése, intézményi alapító okiratok módosítása Sorszám: IV/4 Döntéshozatal módja: Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző Sápi András intézményi referens Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság A tárgyalás módja: Nyilvános ülés Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A Békési Fürdőért Közalapítvány lakossági felajánlásokból, pénzbeli adományokból , az alapító okiratában foglalt célokkal összhangban elhatározta, hogy az összegyűjtött forrásból a Körösi Csoma Sándor u. 14. sz. alatt lévő Fürdő területén gőzkabint alakít ki a tulajdonos Önkormányzat hozzájárulásával. A felújítás befejeződött, a gőzkabin a lakosok számára megnyílt. A Kuratórium határozata alapján a gőzkabin tulajdonjogát Békés Város Önkormányzatának ajándékozás címen átadja a gőzkabin üzemeltetése és fenntartása céljából. Békés Város Önkormányzata a felajánlott ajándékot köszönettel elfogadja, és egyben gondoskodik az új érték vagyonkataszterben és műszaki nyilvántartásokban történő átvezetésről. A Fürdő területe (Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14.; Békés belterület 1265 hrsz.) a Rendelőintézet alapító okiratában telephelyként van megjelölve, ennek megfelelően az átvett építmény számviteli nyilvántartása (mérlegben való megjelenítése) az intézmény feladata. A tulajdonjog megtartása mellett Békés Város Önkormányzata a beruházás értékét térítésmentesen átadja a Rendelőintézetnek, tekintettel arra, hogy a Rendelőintézet rendelkezik a működtetéséhez szükséges tevékenységi körrel (szakfeladattal). Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslatok elfogadásra. Határozati javaslatok: I. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete 1.) a Békési Fürdőért Közalapítvány által - a Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14. szám alatti ingatlanban - megvalósított gőzkabin tulajdonjogát ajándékozás jogcímén tisztelettel és köszönettel elfogadja, felhatalmazza Izsó Gábor polgármestert az ajándékozási szerződés, illetve a szükséges okiratok aláírására, 2.) a gőzkabint az 1. pontban írt ajándékozási szerződés megkötését követően – üzemeltetésre átadja a Békési Kecskeméti Gábor Sport és Turisztikai Központ számára, melynek érdekében felkéri a Gazdasági Osztályt, hogy gondoskodjon a vagyonkataszteri nyilvántartás karbantartásáról és a gőzkabin bruttó értékének térítésmentes, üzemeltetésre történő átadásáról az üzemeltető Kecskeméti Gábor Kulturális Központ számára, 3.) Békés Város Képviselő-testülete Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet alapító okiratát a határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, az

Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

1

Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és

Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor

Kulturális Központ kezelésében lévő Békés,

Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlanban

kialakított gőzkabin jogi helyzetének

rendezése, intézményi alapító okiratok

módosítása

Sorszám: IV/4

Döntéshozatal módja:

Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző

Sápi András intézményi referens

Egyszerű szótöbbség

Véleményező

bizottság:

Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és

Szociális Bizottság,

Pénzügyi Bizottság

A tárgyalás módja:

Nyilvános ülés

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete

2013. augusztus 29-i ülésére

Tisztelt Képviselő-testület!

A Békési Fürdőért Közalapítvány lakossági felajánlásokból, pénzbeli adományokból, az

alapító okiratában foglalt célokkal összhangban elhatározta, hogy az összegyűjtött forrásból a

Körösi Csoma Sándor u. 14. sz. alatt lévő Fürdő területén gőzkabint alakít ki a tulajdonos

Önkormányzat hozzájárulásával. A felújítás befejeződött, a gőzkabin a lakosok számára

megnyílt. A Kuratórium határozata alapján a gőzkabin tulajdonjogát Békés Város

Önkormányzatának ajándékozás címen átadja a gőzkabin üzemeltetése és fenntartása céljából.

Békés Város Önkormányzata a felajánlott ajándékot köszönettel elfogadja, és egyben

gondoskodik az új érték vagyonkataszterben és műszaki nyilvántartásokban történő átvezetésről.

A Fürdő területe (Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14.; Békés belterület 1265 hrsz.) a

Rendelőintézet alapító okiratában telephelyként van megjelölve, ennek megfelelően az átvett

építmény számviteli nyilvántartása (mérlegben való megjelenítése) az intézmény feladata. A

tulajdonjog megtartása mellett Békés Város Önkormányzata a beruházás értékét térítésmentesen

átadja a Rendelőintézetnek, tekintettel arra, hogy a Rendelőintézet rendelkezik a működtetéséhez

szükséges tevékenységi körrel (szakfeladattal).

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslatok elfogadásra.

Határozati javaslatok:

I. Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete

1.) a Békési Fürdőért Közalapítvány által - a Békés, Kőrösi Csoma Sándor u. 14. szám

alatti ingatlanban - megvalósított gőzkabin tulajdonjogát ajándékozás jogcímén

tisztelettel és köszönettel elfogadja, felhatalmazza Izsó Gábor polgármestert az

ajándékozási szerződés, illetve a szükséges okiratok aláírására,

2.) a gőzkabint – az 1. pontban írt ajándékozási szerződés megkötését követően –

üzemeltetésre átadja a Békési Kecskeméti Gábor Sport és Turisztikai Központ

számára, melynek érdekében felkéri a Gazdasági Osztályt, hogy gondoskodjon a

vagyonkataszteri nyilvántartás karbantartásáról és a gőzkabin bruttó értékének

térítésmentes, üzemeltetésre történő átadásáról az üzemeltető Kecskeméti Gábor

Kulturális Központ számára,

3.) Békés Város Képviselő-testülete Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és

Rendelőintézet alapító okiratát a határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, az

Page 2: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2

intézmény számára a 2. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okiratot adja

ki.

4.) Békés Város Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport

és Turisztikai Központ alapító okiratát a határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja,

az intézmény számára a 4. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okiratot

adja ki.

5.) Békés Város Képviselő-testülete a békési 1265 helyrajzi számú Békés, Kőrösi Cs. S. u.

14. sz. alatti ingatlan „Járóbeteg Szakrendelés: Balneológia” (gyógyfürdő)

ingatlanrészét a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és

a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ közös

használatába adja az 5. sz. mellékletben rögzített használati szerződés szerint.

6.) A Képviselő-testület az üzemeltető intézmények közötti Üzemeltetési szerződés

jóváhagyásával Izsó Gábor polgármestert bízza meg.

7.) Békés Város Képviselő-testülete a gyógyfürdő megemelkedő üzemeltetési költségeit a

Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

költségvetési előirányzatát a 2013. III. negyedévi tájékoztatóban kívánja módosítani és

önkormányzati támogatással kiegészíteni.

Felelős: Izsó Gábor polgármester

Tárnok Lászlóné jegyző

Határidő: értelem szerint.

Békés, 2013. augusztus 21.

Izsó Gábor

polgármester

Jogi ellenjegyző

Pénzügyi ellenjegyző

Page 3: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

1. melléklet

Alapító okiratot módosító okirat

A Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet számára Békés Város

Önkormányzata Képviselő-testülete által a 165/2012. (V.24.) sz. határozattal kiadott alapító okiratot a

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az

államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdése felhatalmazása alapján, valamint

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-

(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja:

1. Az Alapító Okirat 2.C/ pontja [Az intézmény alaptevékenysége] helyébe az alábbi szövegrész

lép:

„Alaptevékenysége: Békés és körzete lakosságának járóbeteg szakellátása Békés és

Mezőberény telephelyeken, védőnői, iskolaegészségügyi alapellátás Békés területén,

gyógyfürdő szolgáltatás nyújtása. Gazdálkodik a használatába adott önkormányzati

vagyonnal.”

2. Az Alapító Okirat 2.D/ pontjának [Az intézmény besorolása] feladatellátási funkciója

megnevezését gazdálkodási jogköre megnevezésre módosítja.

3. Az Alapító Okirat 2.E/ pontját [Az intézmény típusa] egészségügyi intézmény-re módosítja.

4. Az Alapító Okirat 2.H/ pontja [Az intézmény vagyona] 1-3. sora helyébe az alábbi sorok

lépnek:

Helyrajzi száma Címe Megjegyzés

1265 5630 Békés, Kőrösi Cs. S.

u. 14.

Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia

a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális,

Sport és Turisztikai Központtal közös

használatban

Járóbeteg szakrendelés: Fizikoterápia

az intézmény kizárólagos használatában

Járóbeteg szakrendelés: Fogadóhelyiségek

az intézmény kizárólagos használatában

5. Az Alapító Okirat 4.A,/ pontjában a Munka törvénykönyve hivatkozása 2012. évi I. törvényre

módosul.

6. Az Alapító Okirat 165/2012. (V.24.) sz. határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító

okirat záradéka helyébe az alábbi záradék lép:

„Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés

Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 2012. május 29-én kelt,

165/2012. (V.24.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát

veszti.

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Egyesített Egészségügyi

Intézmény és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a

__________/2013. (VIII. ___) számú határozatával fogadta el.”

Page 4: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2

Az alapító okiratot módosító okiratot Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete

__________/2013. (VIII. ___) számú határozatával hagyta jóvá.

Békés, 2013. augusztus ___.

PH

polgármester jegyző

Page 5: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2. melléklet

1

Alapító okirat

a Békés Városi

Egyesített Egészségügyi Intézmény

és Rendelőintézet

számára

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi

önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az

államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott

felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal

Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet számára az alábbi

alapító okiratot adja ki:

1. Alapító

A/ Alapító

Neve Békés Város Képviselő-testülete

Székhelye 5630 Békés, Petőfi u. 2.

Alapító határozat száma 42/1994. (II. 10.)

Alapítás ideje 1994. 03. 01.

B/ Fenntartó

Békés Város Önkormányzata

5630 Békés, Petőfi u. 2.

C/ Irányító és felügyeleti szerv

Békés Város Önkormányzata és szervei

5630 Békés, Petőfi S. u. 2.

Belső ellenőrzés tekintetében: Békési Kistérségi Társulás

5630 Békés, Petőfi S. u. 2.

2. Alapított intézmény

A/ Neve

Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és

Rendelőintézet

Page 6: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2. melléklet

2

B/ Székhelye 5630 Békés, József A. u. 5.

C/ Közfeladata

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 89.

§-a alapján:

járóbeteg-szakellátás

Alaptevékenysége:

Békés és körzete lakosságának járóbeteg

szakellátása Békés és Mezőberény telephelyeken,

védőnői, iskolaegészségügyi alapellátás Békés

területén, gyógyfürdő szolgáltatás nyújtása.

Gazdálkodik a használatába adott önkormányzati

vagyonnal.

D/ Besorolása

gazdálkodási jogköre

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

Számlavezető

pénzintézet

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. 1138 Budapest,

Népfürdő u. 24-26.

Bankszámlaszáma 11998707-04606828-00000000

Adónyilvántartási

száma

15 343 109 2 04

E/ Típusa egészségügyi intézmény

Szakágazat 862200

F/ Törzsadatai

Törzsszám 343105

KSH statisztikai

számjel

15343109-8622-322-04

KSH területi

számjel

0409760

G/ Működési területe

Békés város, valamint járóbeteg szakellátást nyújt Bélmegyer,

Csárdaszállás, Kamut, Köröstarcsa, Mezőberény, Murony, Tarhos

lakosságának.

Mezőberény területén fizio- és mozgásterápiás szakellátás

H/ Az intézmény vagyona

Az alapító által az intézmény rendelkezésére bocsátott, korlátozottan

forgalomképes önkormányzati törzsvagyon:

Page 7: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2. melléklet

3

Helyrajzi

száma Címe Megjegyzés

1265 5630 Békés, Kőrösi Cs.

S. u. 14.

Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia

a Békés Városi Kecskeméti Gábor

Kulturális, Sport és Turisztikai Központtal

közös használatban

Járóbeteg szakrendelés: Fizikoterápia

az intézmény kizárólagos használatában

Járóbeteg szakrendelés:

Fogadóhelyiségek az intézmény

kizárólagos használatában

2339 5630 József A. u. 5. rendelőintézet

3922/1 5630 Békés, Vásárszél

u. 2.

Bőrgyógyászat,

pszichiátria

Az intézmény ingó vagyona felett a vagyonleltár szerint rendelkezik. A tárgyi

eszköznek minősített ingóságok beszerzéséről, selejtezéséről, értékesítéséről a

fenntartó hozzájárulásával dönthet.

3. Az intézmény tevékenységei

Megnevezés Szakfeladat száma

A/ Alaptevékenységek

Járóbetegek gyógyító szakellátása 8622111

Járóbetegek rehabilitációs szakellátása 8622121

Járóbetegek gyógyító gondozása 8622131

Járóbetegek egynapos ellátása 8622141

Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 8690311

Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 8690321

Foglalkozás-egészségügyi szakellátás 8622321

Fizikoterápiás szolgáltatás 8690371

Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás

(Védőnői szolgálat) 8690411

Iskola- és ifjúsági egészségügyi ellátás 8690421

Fürdő és strandszolgáltatás 9329111

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása,

üzemeltetése

6800021

6800022

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgálat ellátása területi ellátási

kötelezettséget vállaló, vállalkozó háziorvosok (házi gyermekorvosok, fogorvosok) útján,

szerződés alapján történik.

A vállalkozó orvosok számára infrastruktúrát biztosít.

Page 8: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2. melléklet

4

B/ Vállalkozási tevékenységek

4. Foglalkoztatási jogviszonyok

A/ A dolgozókra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

B/ Magasabb vezetők, vezetők jogállása, kinevezésének rendje

Az intézmény vezetője

- Magasabb vezető beosztású dolgozó

- Békés Város Önkormányzata bízza meg pályázat útján 5 év határozott időre

Az intézményvezető helyettese

- Magasabb vezető beosztású dolgozó

- Az intézmény vezetője bízza meg pályázat útján 5 év határozott időre

Az intézmény gazdaságvezetője

- magasabb vezető beosztású dolgozó

- Békés Város Polgármestere nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre

Békés, 2013. augusztus ___.

polgármester jegyző

Záradék

Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés

Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet 2012. május 29-én kelt,

165/2012. (V.24.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata

hatályát veszti.

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Egyesített Egészségügyi

Intézmény és Rendelőintézet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító

okiratát a __________/2013. (VIII. ___) számú határozatával fogadta el.”

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása,

üzemeltetése 6800023

A vállalkozási tevékenységek aránya nem haladhatja meg az

intézmény költségvetési kiadásainak 5 %-át.

Page 9: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

3. melléklet

Alapító okiratot módosító okirat

A Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ számára

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete által a 201/2013. (V.30.) sz.

határozattal kiadott alapító okiratot a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló

2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi

CXCV. törvény 8. § (5) bekezdése felhatalmazása alapján, valamint az

államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.)

Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint

módosítja:

1. Az Alapító Okirat 2.E/ pontjában a szakágazat száma 910500 számú

szakágazatra módosul.

2. Az Alapító Okiratban 2.F/ pontjában a KSH statisztikai számjel a szakágazat

változása miatt a 15583563-9105-322-04 számra módosul.

3. Az Alapító Okirat 2.I/ pontja [Åz intézmény vagyona] 1265/A/1 helyrajzi számú,

5630 Békés, Kőrösi Cs. s. u. 14. sz. alatti Uszoda megnevezésű sorát 1265 helyrajzi

számú 5630 Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti Uszoda: az intézmény kizárólagos

használatában, Balneoterápia: a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény

És Rendelőintézettel közös használatban megnevezésre módosítja.

4. Az Alapító Okirat 3. pontjában [Az intézmény alaptevékenységei] a Közösségi,

társadalmi tevékenységek megnevezésű, 940000 számú szakfeladat

jogszabályváltozás miatt törlésre kerül.

5. Az Alapító Okirat 201/2013. (V.30.) sz. határozattal elfogadott egységes

szerkezetű alapító okirat záradéka helyébe az alábbi záradék lép:

„Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel

egyidejűleg a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai

Központ 2013. március 28-án-én kelt, 201/2013. (V.30.) számú határozattal

elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti.

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti

Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ módosításokkal egységes

szerkezetbe foglalt alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___) számú

határozatával fogadta el.”

Az alapító okiratot módosító okiratot Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete

__________/2013. (VIII. ___) számú határozatával hagyta jóvá.

Békés, 2013. augusztus …..

PH

polgármester jegyző

Page 10: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

4. melléklet

Alapító okirat

a Békés Városi Kecskeméti Gábor

Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

számára

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi

önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (6) bekezdése és az

államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott

felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló

368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a Békés

Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ az alábbi alapító

okiratot adja ki:

1. Alapító

A/ Alapító

Neve Békés Város Képviselő-testülete

Székhelye 5630 Békés, Petőfi u. 2.

Alapító határozat száma 177/2007. (V. 24.)

Alapítás ideje 2007. július 1.

B/ Fenntartó

Békés Város Önkormányzata

5630 Békés, Petőfi u. 2.

C/ Irányító és felügyeleti szerv

Békés Város Önkormányzata és szervei

5630 Békés, Petőfi u. 2.

Belső ellenőrzés tekintetében: Békési Kistérségi Társulás

5630 Békés, Petőfi u. 2.

2. Alapított intézmény

A/ Neve

Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport

és Turisztikai Központ

Rövid neve Kecskeméti Gábor Kulturális Központ

B/ Székhelye 5630 Békés, Jantyik u. 23-25.

C/ Közfeladata A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári

ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL.

törvény 73-74. § a) pontja alapján

közművelődési tevékenységek támogatása,

közművelődés feltételeinek biztosítása

Page 11: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

2

Alaptevékenységei Békés város közművelődési, közösségi életének szervezése,

koordinálása, a városi ünnepségek lebonyolítása, az önszerveződő

művelődési közösségek működéséhez közösségi tér biztosítása, a

város turisztikai arculatának kialakítása. Gazdálkodik a használatába

adott önkormányzati vagyonnal.

D/ Besorolása

gazdálkodási jogköre önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

Ellátja az önállóan működő Békés Városi Püski Sándor Könyvtár és Békés Városi

Jantyik Mátyás Múzeum megállapodásban rögzített gazdálkodási feladatait.

Számlavezető

pénzintézet

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. 1138 Budapest,

Népfürdő u. 24-26.

Bankszámlaszáma

11600006-00000000-25170777

11600000-00000000-34059724

Adónyilvántartási

száma

15583563 2 04

E/ Típusa közművelődési intézmény

Szakágazat 910500

F/ Törzsadatai

Törzsszám 583561

KSH statisztikai

számjel

15583563-9105-322-04

KSH területi számjel 0409760

G/ Működési területe

Békés város közigazgatási területe

H/ Feladatellátási helyek

Neve Címe Megjegyzés

Székhely: Kulturális

Központ

5630 Békés, Jantyik u. 23-25.

Sportcsarnok és

sportudvar

5630 Békés, Jantyik u. 23-25. az általános

iskolával közösen

Általános iskolai aula 5630 Békés, Jantyik u. 21-25. az általános

iskolával közösen

Üdülőközpont Dánfok

Uszoda 5630 Békés, Kőrösi Cs. u. 14.

Sportpálya 5630 Békés, Szarvasi u. 34.

Kishajó-kikötő Dánfok, Körös-part

Page 12: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

3

I/ Az intézmény vagyona

Az alapító által az intézmény rendelkezésére bocsátott korlátozottan

forgalomképes önkormányzati törzsvagyon:

Helyrajzi

száma Címe Megjegyzés

0631., 0722.,

0723. Dánfok, Kishajó-kikötő

Határozatlan idejű

üzemeltetési jog

0762 Békés, Csatorna Strand

6929/50 Békés -Dánfok Üdülőközpont

1265

5630 Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14.

Uszoda: az intézmény

kizárólagos használatában

Balneoterápia: A Békés

Városi Egyesített

Egészségügyi Intézmény és

Rendelőintézettel közösen

5612/A/1

5630 Békés, Jantyik u. 23-25. Kulturális Központ: az

intézmény kizárólagos

használatában

5612/A/4

5630 Békés, Jantyik u. 21-25. Általános iskolai aula: az

általános iskolával közös

használatban

5612/B/1 5630 Békés, Jantyik M. u. 21-25.

Sportcsarnok és sportudvar:

az általános iskolával közös

használatban

3917/1 5630 Békés, Szarvasi u. 34. Sportpálya

Az intézmény ingó vagyona felett a vagyonleltár szerint rendelkezik. A tárgyi

eszköznek minősített ingóságok beszerzéséről, selejtezéséről, értékesítéséről a

fenntartó hozzájárulásával dönthet.

3. Az intézmény tevékenységei

Megnevezés

Szakfeladat

száma

A/ Alaptevékenységek

Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105011

Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 9105021

Alkotóművészeti tevékenység 9003001

Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatási tevékenység 9329191

Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 9313011

Nemzeti ünnepek programjai 8411911

Page 13: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

4

Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 8411921

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 8230001

Civil szervezetek program- és egyéb támogatása 8903021

Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9004001

Mindenféle máshová nem sorolt szabadidős szolgáltatás 9329181

Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 8559311

Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 8559321

Kulturális képzés 8552001

Egyéb távközlés 6100021

Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 8210001

Postai, futárpostai tevékenység 5300001

Éttermi, mozgó vendéglátás 5610001

Könyv-kiskereskedelem 4700011

Egyéb kiskereskedelem 4700091

Egyéb vízi szállítás 5000021

Szállítást kiegészítő egyéb tevékenység 5220091

Szállodai szolgáltatás 5510001

Üdülői szálláshely-szolgáltatás 5520011

Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás 5520021

Kempingszolgáltatás 5530001

Rendezvényi étkeztetés 5621001

Kölcsönzés, operatív lízing 7700001

Utazásközvetítés, utazásszervezés, egyéb foglalás 7900001

Edzőtáborok működtetése és fejlesztése 9311011

Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 9311021

Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 9313011

Fogyatékossággal élők szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenysége

és támogatása 9313021

Vidámparkok üzemeltetése 9321021

Egyéb szórakoztató létesítmény üzemeltetése 9321091

Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás 9329111

Táncterem működtetése 9329121

Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

6800021

6800022

Halászat, haltenyésztés 0300001

Page 14: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

5

B/

Vállalkozási tevékenységek

Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 6800023

A vállalkozási tevékenységek aránya nem haladhatja meg az intézmény költségvetési

kiadásainak 5 %-át.

4. Foglalkoztatási jogviszonyok

A/ A dolgozókra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

B/ Magasabb vezetők, vezetők jogállása, kinevezésének rendje

Az intézmény vezetője

- Magasabb vezető beosztású dolgozó

- Békés Város Önkormányzata nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre

Az intézményvezető helyettese

- magasabb vezető beosztású dolgozó

- az intézmény vezetője nevezi ki 5 év határozott időre

Az intézményvezető gazdasági helyettese

- magasabb vezető munkakörű dolgozó

- Békés Város Polgármestere nevezi ki pályázat útján 5 év határozott időre.

Békés, 2013. augusztus____

polgármester PH jegyző

Záradék

Jelen alapító okirat a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Békés

Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ 2013. május 30-án kelt,

201/2013. (V. 30.) számú határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata

hatályát veszti.

Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Békés Városi Kecskeméti Gábor

Kulturális, Sport és Turisztikai Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

alapító okiratát a __________/2013. (VIII. ___.) számú határozatával fogadta el.

Page 15: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

5. melléklet

1

Használati szerződés

(t e r v e z e t)

Amely létrejött egyrészről Békés Város Önkormányzata (5630 Békés, Petőfi u. 2.;

adószáma: 15725060-2-04; képviseli: Izsó Gábor polgármester), mint a megállapodással

érintett ingatlan tulajdonosa és az érintett intézmények fenntartója (a továbbiakban:

Fenntartó),

Másrészről a Békés Városi Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet (5630

Békés, József Attila u. 5.; adószáma: 15343109-2-04; képviseli: Dr. Gulyás Zsuzsanna

igazgató főorvos) (a továbbiakban: Rendelőintézet), valamint Békés Városi Kecskeméti

Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ (5630 Békés, Jantyik u. 23-25.; adószám:

15583563-2-04; képviseli: Koszecz Sándor igazgató) (a továbbiakban: Kulturális Központ)

(Rendelőintézet és Kulturális Központ együtt a továbbiakban: Üzemeltetők)

között a békési 1265 helyrajzi számú Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlanban lévő

beltéri meleg vizes medencék és gőzkabin hasznosítása tárgyában.

ELŐZMÉNYEK

A Békés, Kőrösi Cs. S. u. 14. sz. alatti ingatlant a tulajdonos Békés Város Önkormányzata 4

részre osztotta meg, melyből

Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia megnevezésű,

Járóbeteg szakrendelés: Fizioterápia megnevezésű,

Járóbeteg szakrendelés: Fogadóhelyiségek megnevezésű ingatlanrészt alapító

okirata szerint és ténylegesen a Rendelőintézet használ;

Uszoda megnevezésű ingatlanrészt a Kulturális Központ üzemelteteti.

A Balneoterápia ingatlanrészben A „Békési Fürdőért” Közalapítvány gőzkabint építtetett,

amit Békés Város Önkormányzata tulajdonába adott, melynek üzemeltetése szintén a

szerződés tárgyát képezi.

A működési tapasztalatok és az OEP finanszírozás alapján az ingatlanrészek üzemeltetésére a

Felek használati szerződést kötnek az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:

1) Békés Város Önkormányzata, mint a megállapodásban érintett intézmények

fenntartója a Járóbeteg szakrendelés: Balneoterápia ingatlanrészt a Rendelőintézet

és a Kulturális Központ közös használatába adja.

2) A használat mértéke:

Az ingatlanrészt

a) hétköznap 0600

– 1400

között a Rendelőintézet

Page 16: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és …1 Tárgy: Az Egyesített Egészségügyi Intézmény és Rendelőintézet és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kezelésében

5. melléklet

2

b) hétköznap 1400

órától, hétvégén és ünnepnapokon az uszoda nyitvatartási

idejében a Kulturális Központ üzemelteti.

3) A gőzkabint kizárólagosan a Kulturális Központ üzemelteti.

4) A használat módja:

Az Üzemeltetők az általuk használt időszakban az ingatlanrész megközelítését saját

ingatlanrészükön keresztül biztosítják, váltáskor a saját ingatlanrészük felőli

bejáratokat zárják. Üzemeltetők egymás dolgozói számára a közös működtetéshez

szükséges mértékű ingatlanhasználatot (átjárás) a saját dolgozóra vonatkozó vagyon

és kártérítési felelősség szerint biztosítják.

5) Üzemeltetők a használat és a költségmegosztás részletes szabályait a Fenntartó által

jóváhagyott külön megállapodásban rögzítik.

6) Jelen használati szerződés az Üzemeltetők alapító okiratainak módosításával és

törzskönyvi bejegyzésével, valamint a szükséges működési engedélyek meglétével

válik hatályossá és határozatlan időre szól.

7) A Felek megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton,

tárgyalások útján kívánják rendezni, s csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a

tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre. A felek jogvitájuk rendezésére kikötik

a Fenntartó székhelye szerint illetékes bíróság illetékességét.

8) Jelen használati szerződést a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal

mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.

Békés, 2013. augusztus 30.

Békés Város Önkormányzata

Izsó Gábor

polgármester

Egyesített Egészségügyi Intézmény Békés Városi Kecskeméti Gábor

és Rendelőintézet Kulturális, Sport és Turisztikai Központ

Dr. Gulyás Zsuzsanna Koszecz Sándor

igazgató főorvos igazgató

Ellenjegyzem: