15
Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 138/2012. (XII. 17.) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásairól, illetve a III. és a IV. tengely kapcsán rendelkezésükre álló fejlesztési forrást kiegészítő forrásokról, továbbá a kiegészítő LEADER keretből allokált kiegészítő forrásokról, valamint a 2012-2015 között rendelkezésre álló működési forrásaikról Az Irányító Hatóság a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet 6. §-a alapján közleményben teszi közzé az alábbi forrásokat: „A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált fejlesztési források, továbbá a 2011-ben allokált, a III. tengely keretében rendelkezésre álló fejlesztési forrást kiegészítő források” (I. számú táblázat), „A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált LEADER fejlesztési források, valamint a 2011-ben allokált, a LEADER fejlesztési forrásokat kiegészítő forrás, továbbá a 2012-ben a kiegészítő LEADER keretből allokált kiegészítő forrás” (II. számú táblázat), „A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó III. és IV. tengelyen rendelkezésre álló működési források” (III. számú táblázat), „A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó rendelkezésre álló működési források 2012-2015 között” (IV. számú táblázat). E közlemény megjelenésével egyidejűleg hatályát veszti a LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásaikról, illetve a III. és a IV. tengely kapcsán rendelkezésükre álló fejlesztési forrást kiegészítő forrásokról, valamint a működési forrásaikról szóló 14/2012 (III/22) IH közlemény. I. számú táblázat A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált fejlesztési források, továbbá a 2011- ben allokált, a III. tengely keretében rendelkezésre álló fejlesztési forrást kiegészítő források Sor- szám LEADER HACS név III. tengelyen allokált fejlesztési források összesen (euro) 1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület 3 070 597 2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület 2 983 213 3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 4 406 803 4 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület 3 717 438 5 Abaúj Leader Egyesület 7 672 623

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 138/2012. (XII. 17.) közleménye

A LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásairól, illetve a III. és a IV. tengely kapcsán rendelkezésükre álló fejlesztési forrást kiegészítő forrásokról, továbbá a kiegészítő

LEADER keretből allokált kiegészítő forrásokról, valamint a 2012-2015 között rendelkezésre álló működési forrásaikról

Az Irányító Hatóság a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről szóló 54/2011. (VI. 10.) VM rendelet 6. §-a alapján közleményben teszi közzé az alábbi forrásokat: „A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált fejlesztési források, továbbá a 2011-ben allokált, a III. tengely keretében rendelkezésre álló fejlesztési forrást kiegészítő források” (I. számú táblázat), „A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált LEADER fejlesztési források, valamint a 2011-ben allokált, a LEADER fejlesztési forrásokat kiegészítő forrás, továbbá a 2012-ben a kiegészítő LEADER keretből allokált kiegészítő forrás” (II. számú táblázat), „A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó III. és IV. tengelyen rendelkezésre álló működési források” (III. számú táblázat), „A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó rendelkezésre álló működési források 2012-2015 között” (IV. számú táblázat).

E közlemény megjelenésével egyidejűleg hatályát veszti a LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásaikról, illetve a III. és a IV. tengely kapcsán rendelkezésükre álló fejlesztési forrást kiegészítő forrásokról, valamint a működési forrásaikról szóló 14/2012 (III/22) IH közlemény.

I. számú táblázat

A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált fejlesztési források, továbbá a 2011-

ben allokált, a III. tengely keretében rendelkezésre álló fejlesztési forrást kiegészítő források

Sor- szám

LEADER HACS név

III. tengelyen allokált fejlesztési források

összesen (euro)

1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület 3 070 597

2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület 2 983 213

3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 4 406 803

4 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület 3 717 438

5 Abaúj Leader Egyesület 7 672 623

Page 2: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

6 Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesület 3 739 622

7 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület 4 255 895

8 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület 2 603 622

9 Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 3 163 751

10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület 3 309 528

11 Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 9 168 746

12 Borsod-Torna-Gömör Egyesület 8 486 949

13 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 1 873 148

14 Bükk-Térségi LEADER Egyesület 6 699 855

15 Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület 2 449 756

16 Dél Baranya határmenti települések Egyesülete 7 334 517

17 Dél-Borsodi LEADER Egyesület 5 164 513

18 Déli Napfény LEADER Egyesület 2 734 603

19 Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 3 726 830

20 Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület 4 779 845

21 DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület

1 992 191

22 Duna Összeköt Egyesület 3 483 811

23 Dunamellék Leader Egyesület 6 191 720

24 Eger Vidék Kincsei Egyesület 2 165 402

25 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 5 360 631

26 Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 7 134 031

27 Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 3 919 215

28 Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület 3 770 232

29 Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület 1 836 578

30 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület 3 202 857

31 Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület 7 575 301

32 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 3 628 043

33 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 4 529 724

34 Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület 3 294 466

35 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

2 568 888

36 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület 2 644 799

37 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület 5 755 114

38 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesület 6 245 831

39 Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

4 387 784

40 HAJT-A Csapat Egyesület 4 983 294

Page 3: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

41 Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 5 261 210

42 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 3 500 656

43 Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület 3 908 334

44 Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület 3 588 665

45 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 5 863 464

46 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesülete 3 536 128

47 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület 3 284 953

48 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület 2 756 870

49 Kiskunok Vidékéért Egyesület 5 205 266

50 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 6 012 307

51 Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 4 944 562

52 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület 6 094 223

53 Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

5 755 950

54 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2 578 800

55 Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 332 925

56 Maros-völgyi LEADER Egyesület 2 427 615

57 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület 2 774 730

58 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület 3 757 905

59 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület 1 969 027

60 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület 3 434 692

61 Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület 4 752 291

62 Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület 4 680 787

63 Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 5 487 714

64 Őrség Határok Nélkül Egyesület 2 401 235

65 Pannónia Kincse Leader Egyesület 8 219 549

66 Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület 3 614 371

67 Rinya-Dráva Szövetség 4 599 418

68 Sághegy Leader Egyesület 5 258 350

69 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 3 299 542

70 Sárvíz Helyi Közösség Egyesület 5 572 011

71 Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület

3 288 126

72 Szatmár Leader Egyesület 9 128 739

73 Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület 4 717 592

74 Szinergia Egyesület 5 209 983

75 Tamási és Térsége LEADER Egyesület 3 395 918

76 Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület 1 172 145

77 Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület 5 235 828

78 Tiszatér Leader Egyesület 2 506 462

Page 4: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

79 Tisza-tó Térsége Leader Egyesület 3 989 516

80 Tiszazugi LEADER Egyesület 2 667 038

81 Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség 4 161 077

82 UTIRO Leader Egyesület 1 973 343

83 ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület 3 038 650

84 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület 7 133 333

85 Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület 913 621

86 Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület 5 599 271

87 Vidékünk a jövőnk Szövetség 3 742 065

88 Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület 2 448 733

89 Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 058 408

90 Zala Termálvölgye Egyesület 2 914 600

91 Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület 4 404 582

92 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület 3 517 688

93 Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület 7 624 650

94 Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 5 770 622

95 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület 4 571 247

Page 5: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

II. számú táblázat

A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok számára 2007 decemberében allokált LEADER fejlesztési források, valamint a 2011-ben allokált, a LEADER fejlesztési forrásokat kiegészítő forrás, továbbá a 2012-ben

a kiegészítő LEADER keretből allokált kiegészítő forrás

Sor- szám

LEADER HACS név IV. tengelyen allokált

fejlesztési források összesen (euro)

1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület 2 074 326

2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület 2 383 727

3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 2 446 684

4 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület 968 103

5 Abaúj Leader Egyesület 3 399 364

6 Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesület 1 954 172

7 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület 1 396 377

8 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület 2 288 808

9 Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 1 672 462

10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület 2 727 162

11 Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 3 921 805

12 Borsod-Torna-Gömör Egyesület 3 209 110

13 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 1 449 664

14 Bükk-Térségi LEADER Egyesület 3 980 114

15 Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület 1 972 696

16 Dél Baranya határmenti települések Egyesülete 2 414 633

17 Dél-Borsodi LEADER Egyesület 2 747 384

18 Déli Napfény LEADER Egyesület 1 853 011

19 Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 2 172 516

20 Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület 2 877 752

21 DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület

1 404 850

22 Duna Összeköt Egyesület 1 843 012

23 Dunamellék Leader Egyesület 2 465 937

24 Eger Vidék Kincsei Egyesület 1 461 238

25 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2 074 010

26 Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 3 235 341

27 Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 1 741 574

28 Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület 2 433 358

Page 6: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

29 Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület 1 361 237

30 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület 2 490 062

31 Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület 3 058 053

32 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 1 589 404

33 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 560 427

34 Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület 2 234 357

35 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

1 516 431

36 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület 1 456 963

37 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület 2 002 979

38 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesület 1 867 744

39 Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

2 418 335

40 HAJT-A Csapat Egyesület 3 326 896

41 Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 1 568 668

42 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 1 933 953

43 Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület 2 738 577

44 Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület 1 751 051

45 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2 709 688

46 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesülete 2 663 610

47 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület 2 714 381

48 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület 1 459 193

49 Kiskunok Vidékéért Egyesület 2 162 729

50 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 266 843

51 Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 1 667 707

52 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület 3 344 971

53 Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

3 479 467

54 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2 291 633

55 Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

1 359 686

56 Maros-völgyi LEADER Egyesület 2 423 802

57 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület 1 689 563

58 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület 1 928 211

59 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület 1 126 859

60 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület 2 156 636

61 Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület 1 365 849

62 Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület 2 749 757

63 Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 030 442

Page 7: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

64 Őrség Határok Nélkül Egyesület 1 556 479

65 Pannónia Kincse Leader Egyesület 3 414 020

66 Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület 2 169 714

67 Rinya-Dráva Szövetség 2 718 624

68 Sághegy Leader Egyesület 1 991 861

69 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 1 909 782

70 Sárvíz Helyi Közösség Egyesület 2 439 068

71 Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület

1 621 786

72 Szatmár Leader Egyesület 4 260 270

73 Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület 2 187 398

74 Szinergia Egyesület 1 843 219

75 Tamási és Térsége LEADER Egyesület 1 771 084

76 Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület 1 417 333

77 Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület 2 675 732

78 Tiszatér Leader Egyesület 2 945 492

79 Tisza-tó Térsége Leader Egyesület 2 749 691

80 Tiszazugi LEADER Egyesület 1 356 008

81 Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség 2 201 627

82 UTIRO Leader Egyesület 1 170 208

83 ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület 1 440 872

84 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület 2 331 228

85 Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület 1 483 799

86 Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

2 670 332

87 Vidékünk a jövőnk Szövetség 2 102 604

88 Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület 1 864 025

89 Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 1 614 890

90 Zala Termálvölgye Egyesület 1 667 114

91 Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület 2 012 125

92 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület 1 711 131

93 Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület 2 641 246

94 Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2 348 751

95 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület 2 282 480

Page 8: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

III. számú táblázat

A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó III. és IV. tengelyen rendelkezésre álló működési források*

*A működési forrás a kiegészítő LEADER keretből 2012-ben allokált működési forrást (IV. táblázat) is tartalmazza!

Sor-szám

LEADER HACS név III. tengely

(Ft) IV. tengely

(Ft)

LEADER HACS rendelkezésére álló

összes működési forrás

(Ft)

1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület

12 339 644 77 641 495 89 981 138

2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület

12 390 938 81 659 860 94 050 798

3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 16 191 598 90 589 024 106 780 622

4 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület 6 564 438 37 010 974 43 575 411

5 Abaúj Leader Egyesület 27 528 313 121 583 461 149 111 774

6 Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesület 12 831 583 80 580 049 93 411 632

7 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület 11 143 443 60 619 371 71 762 814

8 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület

8 659 167 74 366 685 83 025 852

9 Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

12 271 252 68 768 331 81 039 583

10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

9 432 477 62 093 769 71 526 246

11 Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület 21 644 083 199 655 750 221 299 832

12 Borsod-Torna-Gömör Egyesület 24 993 200 136 862 302 161 855 502

13 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület

8 979 016 51 237 132 60 216 149

14 Bükk-Térségi LEADER Egyesület 18 117 642 125 928 737 144 046 379

15 Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület 13 237 357 70 107 749 83 345 106

16 Dél Baranya határmenti települések Egyesülete

26 789 763 102 853 946 129 643 709

17 Dél-Borsodi LEADER Egyesület 17 344 730 113 517 327 130 862 057

18 Déli Napfény LEADER Egyesület 10 401 548 62 575 151 72 976 699

19 Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 12 855 853 87 992 619 100 848 472

20 Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület

17 181 810 127 871 531 145 053 341

21 DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület

7 672 180 47 369 182 55 041 362

22 Duna Összeköt Egyesület 12 977 924 71 304 168 84 282 092

23 Dunamellék Leader Egyesület 18 224 059 102 378 585 120 602 644

24 Eger Vidék Kincsei Egyesület 7 037 086 42 019 845 49 056 931

Page 9: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

25 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 17 003 326 70 500 540 87 503 866

26 Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 19 976 201 123 325 438 143 301 639

27 Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

14 393 598 87 855 603 102 249 201

28 Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

16 373 406 93 054 035 109 427 442

29 Észak-kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület

12 159 735 53 037 250 65 196 986

30 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület

12 892 885 90 836 148 103 729 032

31 Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület 20 535 159 119 809 868 140 345 027

32 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület

8 065 008 59 571 316 67 636 324

33 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

15 180 912 113 584 820 128 765 732

34 Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület

16 014 691 99 667 382 115 682 074

35 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

12 795 969 47 054 139 59 850 108

36 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület

11 708 911 59 188 919 70 897 830

37 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület 18 368 924 84 860 141 103 229 066

38 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesület 4 714 595 75 765 596 80 480 190

39 Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

14 196 172 94 995 836 109 192 008

40 HAJT-A Csapat Egyesület 12 363 641 87 442 522 99 806 163

41 Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

12 869 825 57 887 897 70 757 722

42 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 13 500 430 84 010 013 97 510 444

43 Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület 12 199 535 117 827 958 130 027 493

44 Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület

14 341 588 72 312 439 86 654 028

45 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete

18 588 810 96 106 743 114 695 553

46 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesülete

14 470 374 110 298 622 124 768 996

47 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület 16 050 432 102 823 826 118 874 258

48 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület

8 350 076 53 229 729 61 579 805

49 Kiskunok Vidékéért Egyesület 14 870 865 87 631 732 102 502 597

50 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

16 128 629 86 133 866 102 262 495

51 Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

12 199 591 63 405 800 75 605 391

52 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület 18 114 589 163 472 852 181 587 441

53 Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

20 004 709 157 137 311 177 142 020

54 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület

9 953 855 82 395 649 92 349 504

55 Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

9 729 334 55 822 345 65 551 679

Page 10: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

56 Maros-völgyi LEADER Egyesület 12 200 780 82 978 811 95 179 591

57 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület 13 450 127 60 707 348 74 157 475

58 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület 16 898 711 72 686 112 89 584 823

59 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület 9 856 071 46 386 200 56 242 270

60 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület 12 414 857 81 392 840 93 807 697

61 Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület

10 338 977 59 661 440 70 000 417

62 Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület 17 589 900 125 333 552 142 923 452

63 Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

14 991 606 87 075 984 102 067 590

64 Őrség Határok Nélkül Egyesület 14 246 766 61 589 130 75 835 896

65 Pannónia Kincse Leader Egyesület 20 609 338 117 134 609 137 743 947

66 Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület 13 375 844 79 461 263 92 837 107

67 Rinya-Dráva Szövetség 17 823 318 99 771 057 117 594 375

68 Sághegy Leader Egyesület 16 102 752 67 052 236 83 154 988

69 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 13 149 007 77 983 961 91 132 969

70 Sárvíz Helyi Közösség Egyesület 14 622 946 101 967 326 116 590 273

71 Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület

13 996 083 59 932 255 73 928 338

72 Szatmár Leader Egyesület 29 307 393 170 416 714 199 724 107

73 Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület 12 901 796 94 150 619 107 052 415

74 Szinergia Egyesület 21 371 250 62 500 732 83 871 982

75 Tamási és Térsége LEADER Egyesület 14 104 097 76 044 306 90 148 403

76 Tisza-Menti Leader Közhasznú Egyesület 9 327 585 57 352 977 66 680 562

77 Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

17 024 603 108 449 308 125 473 911

78 Tiszatér Leader Egyesület 13 738 103 116 712 741 130 450 844

79 Tisza-tó Térsége Leader Egyesület 13 700 512 105 445 173 119 145 685

80 Tiszazugi LEADER Egyesület 12 111 896 56 462 808 68 574 704

81 Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség

15 734 169 75 425 945 91 160 115

82 UTIRO Leader Egyesület 9 410 633 45 763 079 55 173 711

83 ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület 8 475 271 56 015 654 64 490 925

84 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület 20 538 565 78 088 352 98 626 916

85 Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület 2 118 598 38 576 453 40 695 051

86 Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

14 636 088 106 231 101 120 867 190

87 Vidékünk a jövőnk Szövetség 17 013 025 82 040 459 99 053 485

88 Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

10 359 198 61 319 052 71 678 250

89 Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

9 500 063 53 978 177 63 478 240

90 Zala Termálvölgye Egyesület 12 786 026 60 605 135 73 391 161

91 Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület 16 795 252 77 835 757 94 631 009

92 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület

13 381 988 62 583 473 75 965 462

93 Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület

21 306 825 119 917 323 141 224 148

Page 11: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

94 Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

18 782 744 102 660 825 121 443 569

95 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület

17 496 433 76 338 841 93 835 273

Page 12: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

IV. számú táblázat

A LEADER Helyi Akciócsoport illetékességi területéhez kapcsolódó rendelkezésre álló működési források 2012-2015 között*

*A működési forrás a kiegészítő LEADER keretből 2012-ben allokált működési forrást (IV. táblázat) is tartalmazza!

Sor szám

LEADER HACS név

HACS rendelkezésére

álló összes működési

forrás

Rendelkezésre álló működési forrás évenkénti bontásban

2012 2013 2014 2015

1 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület

89 981 138 25 963 964 25 730 560 24 000 000 14 286 615

2 „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület

94 050 798 27 886 738 24 400 896 22 624 503 19 138 661

3 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület

106 780 622 37 587 000 30 144 138 29 732 050 9 317 574

4 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület

43 575 411 23 435 099 17 000 000 1 640 312 1 500 000

5 Abaúj Leader Egyesület 149 111 774 49 947 937 50 246 376 30 130 477 18 786 984

6 Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesület

93 411 632 26 555 244 25 000 000 25 000 000 16 856 388

7 Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület

71 762 814 22 609 000 22 609 000 22 225 792 4 319 021

8 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület

83 025 852 23 223 417 22 654 871 18 692 376 18 455 187

9 Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

81 039 583 24 852 170 26 187 413 15 000 000 15 000 000

10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

71 526 246 19 156 036 29 761 532 13 819 670 8 789 009

11 Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület

221 299 832 87 114 378 76 225 081 32 667 892 25 292 482

12 Borsod-Torna-Gömör Egyesület

161 855 502 55 087 737 56 247 070 28 703 201 21 817 494

13 Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület

60 216 149 22 680 471 18 535 678 16 000 000 3 000 000

14 Bükk-Térségi LEADER Egyesület

144 046 379 55 000 000 56 046 379 20 000 000 13 000 000

15 Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület

83 345 106 28 620 256 25 810 128 20 086 077 8 828 645

16 Dél Baranya határmenti települések Egyesülete

129 643 709 29 350 045 35 950 000 34 150 000 30 193 664

17 Dél-Borsodi LEADER Egyesület

130 862 057 44 238 220 43 220 943 25 951 833 17 451 061

18 Déli Napfény LEADER Egyesület

72 976 699 21 588 767 30 980 539 12 444 436 7 962 957

19 Dél-Mátra Közhasznú 100 848 472 28 000 000 31 178 561 21 991 702 19 680 224

Page 13: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

Egyesület

20 Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület

145 053 341 48 481 008 51 420 882 25 605 788 19 545 662

21

DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület

55 041 362 31 033 519 10 463 843 6 772 000 6 772 000

22 Duna Összeköt Egyesület 84 282 092 28 100 000 31 000 000 16 000 000 9 182 092

23 Dunamellék Leader Egyesület

120 602 644 39 807 839 36 831 859 30 000 000 13 962 947

24 Eger Vidék Kincsei Egyesület 49 056 931 23 616 777 18 000 000 6 600 000 840 053

25 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület

87 503 866 38 868 526 32 598 800 10 124 000 5 912 540

26 Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.

143 301 639 46 734 639 51 478 825 25 465 002 19 623 172

27 Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

102 249 201 39 089 674 35 874 465 16 329 628 10 955 419

28 Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

109 427 442 35 399 845 40 974 865 21 274 942 11 777 789

29 Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület

65 196 986 28 387 151 20 900 000 10 313 649 5 566 186

30 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület

103 729 032 32 329 935 53 549 323 10 709 864 7 139 909

31 Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület

140 345 027 46 607 037 48 781 158 29 305 073 15 651 759

32 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület

67 636 324 24 104 434 28 216 619 8 789 163 6 526 108

33 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

128 765 732 44 552 310 44 778 257 22 502 102 16 933 063

34 Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület

115 682 074 37 713 274 32 999 114 24 142 478 20 827 208

35 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

59 850 108 24 468 765 25 899 999 8 481 343 1 000 000

36 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület

70 897 830 20 622 764 22 000 000 17 000 000 11 275 066

37 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület

103 229 066 31 202 320 47 302 030 15 700 870 9 023 847

38 Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesület

80 480 190 20 387 273 32 594 867 15 023 229 12 474 820

39 Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

109 192 008 34 396 970 36 097 348 21 898 864 16 798 826

40 HAJT-A Csapat Egyesület 147 552 388 47 966 635 36 970 806 34 123 289 28 491 658

41 Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

70 757 722 29 938 773 29 938 773 7 390 765 3 489 410

42 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület

97 510 444 30 178 029 32 405 775 22 316 761 12 609 878

43 Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület

130 027 493 20 416 312 42 000 000 35 000 000 32 611 182

44 Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület

86 654 028 25 989 859 25 082 085 23 582 084 12 000 000

Page 14: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

45 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete

114 695 553 35 818 172 33 000 000 30 000 000 15 877 381

46 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesülete

124 768 996 42 164 195 43 393 671 23 311 573 15 899 557

47 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület

118 874 258 37 261 399 42 892 028 24 261 329 14 459 502

48 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület

61 579 805 15 446 728 22 701 082 12 681 419 10 750 578

49 Kiskunok Vidékéért Egyesület

102 502 597 31 216 879 32 314 769 23 706 330 15 264 620

50 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

102 262 495 34 320 428 38 030 374 18 870 160 11 041 533

51 Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

75 605 391 20 924 895 26 073 668 15 611 221 12 995 608

52 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület

181 587 441 64 275 701 56 241 239 32 103 388 28 967 112

53 Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

177 142 020 62 165 686 66 122 780 28 312 132 20 541 421

54 Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület

92 349 504 27 720 368 32 322 322 18 462 138 13 844 676

55 Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

65 551 679 16 948 305 15 830 684 17 435 614 15 317 076

56 Maros-völgyi LEADER Egyesület

95 179 591 28 042 036 31 611 282 20 515 764 15 010 509

57 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület

74 157 475 19 466 751 26 500 000 22 690 724 5 500 000

58 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület

89 584 823 29 264 588 25 106 744 20 106 744 15 106 746

59 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület

56 242 270 16 417 000 17 876 366 17 300 000 4 648 904

60 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület

93 807 697 26 592 681 26 268 596 23 972 255 16 974 165

61 Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület

70 000 417 19 212 591 25 598 593 13 795 403 11 393 830

62 Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület

142 923 452 48 629 114 53 012 301 24 214 105 17 067 932

63 Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

102 067 590 31 616 900 31 000 000 23 000 000 16 451 690

64 Őrség Határok Nélkül Egyesület

75 835 896 20 122 038 20 000 000 20 000 000 15 713 857

65 Pannónia Kincse Leader Egyesület

137 743 947 44 199 290 38 674 378 34 870 279 20 000 000

66 Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület

92 837 107 27 200 000 37 000 000 22 092 226 6 544 881

67 Rinya-Dráva Szövetség 117 594 375 34 418 782 45 000 000 30 000 000 8 175 593

68 Sághegy Leader Egyesület 83 154 988 31 346 095 31 500 000 20 308 893 0

69 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

91 132 969 25 371 054 26 699 673 26 614 145 12 448 097

70 Sárvíz Helyi Közösség Egyesület

116 590 273 38 827 609 38 974 158 24 560 353 14 228 153

Page 15: Az EMVA társfinanszírozású intézkedések 138/2012. (XII. 17 ...2010-2014.kormany.hu/download/8/51/c0000/138-2012 IH közlemény.pdf10 Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

71 Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader ACS Közhasznú Egyesület

73 928 338 33 139 998 40 788 341 0 0

72 Szatmár Leader Egyesület 199 724 107 72 725 297 63 634 635 40 182 850 23 181 324

73 Szigetköz-Mosoni-sík Leader Egyesület

107 052 415 32 416 518 41 364 453 20 822 860 12 448 584

74 Szinergia Egyesület 83 871 982 34 902 603 32 000 000 12 000 000 4 969 379

75 Tamási és Térsége LEADER Egyesület

90 148 403 27 755 729 28 800 000 24 000 000 9 592 673

76 Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület

66 680 562 17 796 697 19 553 546 17 109 353 12 220 966

77 Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

125 473 911 42 084 585 36 824 012 25 781 719 20 783 594

78 Tiszatér Leader Egyesület 130 450 844 44 366 599 43 704 360 26 404 648 15 975 237

79 Tisza-tó Térsége Leader Egyesület

119 145 685 38 215 918 33 438 928 27 936 860 19 553 979

80 Tiszazugi LEADER Egyesület 68 574 704 20 541 275 22 973 616 17 838 297 7 221 516

81 Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség

91 160 115 26 196 668 37 922 084 15 492 195 11 549 167

82 UTIRO Leader Egyesület 55 173 711 17 983 982 15 000 000 15 000 000 7 189 729

83 ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület

64 490 925 14 762 962 27 917 592 13 119 631 8 690 740

84 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület

98 626 916 47 749 000 42 877 917 5 000 000 3 000 000

85 Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület

40 695 051 12 951 637 12 743 414 8 000 000 7 000 000

86 Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

120 867 190 38 481 543 35 000 000 35 000 000 15 385 646

87 Vidékünk a jövőnk Szövetség 99 053 485 29 516 530 25 826 964 21 855 000 21 854 991

88 Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület

71 678 250 23 818 078 20 860 171 17 000 000 10 000 000

89 Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

63 478 240 19 197 150 18 205 000 17 000 611 9 075 478

90 Zala Termálvölgye Egyesület 73 391 161 20 658 055 21 658 055 22 073 873 9 001 178

91 Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület

94 631 009 25 210 000 29 029 344 28 290 373 12 101 292

92 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület

75 965 462 24 250 000 27 000 000 17 000 000 7 715 461

93 Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület

141 224 148 47 808 498 40 170 749 29 484 653 23 760 248

94 Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

121 443 569 26 000 000 31 814 523 31 814 523 31 814 523

95 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület

93 835 273 34 980 131 33 982 615 13 492 549 11 379 978

Budapest, 2012. december 17.

Búsi Lajos