Építési Vállalkozók

Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)

Az építési ágazat súlyponti problémái,

javaslatok ezek megoldásához

Készült a tagszervezetek és az ÉVOSZ tisztségviselők véleménye alapján

Elfogadva az ÉVOSZ Elnökségének egyhangú határozatával.

Budapest, 2012. október

2

Tartalomjegyzék

I. Általános helyzetértékelés 3.

II. A befektetési, beruházási piac élénkítése 6.

III. Az építési vállalkozások tevékenységeinek finanszírozása 7.

IV. Közbeszerzés az építési-beruházások területén 10.

V. Lakásépítés 13.

VI. Építőipari szakképzés, továbbképzés 14.

VII. Foglalkoztatás és munkaügy az építőiparban 16.

VIII. Az építési hatósági eljárások egyszerűsítése 18.

IX. Az építési vállalkozások regisztrációja 22.

X. Szabványosítás 23.

XI. Melléklet: Az építőipar számokban 24.

3

I. Általános helyzetértékelés

Az építőipar jelentős szerepet tölt be a nemzetgazdaságokban és az európai gazdaságban.

Az Unió GDP csaknem 10%-át állítja elő, és 20 millió munkahelyet biztosít, melyek

túlnyomó része mikro- és kisvállalkozásokban található. Az építőipar emellett köztes

termékek és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások fontos fogyasztója is. Gazdasági jelentősége

miatt az építőipar teljesítménye nagymértékben befolyásolhatja a teljes gazdaság alakulását.

Az építőipari munka minősége emellett közvetlen hatást gyakorol az európai polgárok

életminőségére is. Nem utolsósorban pedig az épületek energiahatékonysága és a gyártás,

szállítás, valamint az épületek és infrastruktúrák építéséhez felhasznált termékek esetében

megvalósuló forráshatékonyság jelentős hatást gyakorol az energiára, az éghajlatváltozásra

és a környezetre.

Az ágazat jelentős mértékben hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez azáltal, hogy egyes

igen ígéretes területeken – például épületek felújítása, infrastruktúra – fokozza aktivitását.

Mindehhez, megfelelő szakpolitikai intézkedések társulhatnak, melyek hozzájárulnak a

kereslet élénkítéséhez és a befektetés ösztönzéséhez. Az építőipari ágazat fontos szerepet

tölt be az Európa 2020. stratégiának az intelligens, fenntartható és inkluzív

növekedésre irányuló célkitűzései megvalósításában.

Az építőipar azon ágazatok közé tartozik, amelyeket a legsúlyosabban érintett a

pénzügyi és gazdasági válság. Az Európai Unió tagállamaiban 2008. januárja és 2011.

novembere között az építkezések és az infrastrukturális beruházások 16%-kal estek vissza.

A magyar építési piacon a recesszió a globális gazdasági válságot megelőzően 2007. év

elejétől tapasztalható, a gazdasági válság azt felerősítette. 2006. évhez viszonyítva, az

akkori 2.260 milliárd Ft értékű országos építés-szerelési tevékenység 2011. évre 1687

milliárd Ft-ra esett vissza folyó áron. Az elmúlt öt év inflációs folyamatait is figyelve

4

mintegy 42%-os a csökkenés. A magánbefektetés ettől jóval nagyobb mértékben tűnt el a

hazai piacról.

Ezen belül a lakásépítés visszaesése elérte a 70 %-ot, 2011. évben mindösszesen 12.655 új

lakás került átadásra, a felújítások száma a 100.000-t nem haladja meg a kívánatos 400

ezer/év felújítandó lakásszámhoz képest.

A recesszió hatására az elmúlt öt évben 80 000 foglalkoztatottól vált meg az ágazat, így

2012. év elejére az összes foglalkoztatottak száma 280 000 fő alá csökkent, ezen belül az

alkalmazotti foglalkoztatás 110 000 fő körüli. Nagyobb mértékben a vállalkozási és

megbízási formában történő foglalkoztatás csökkent.

A lánctartozás mértéke 2011. év végére becslések szerint elérte a több száz milliárdot,

melynek fele valószínűleg sohasem lesz kifizetve, mert mögötte az adós eltűnt, tönkrement,

illetve a 3-5 évig elhúzódó gazdasági perek lezártáig újabb cégmegszűnések lehetetlenítik el

az összegek megfizetését. A lánctartozás ilyen magas értéke mára már súlyosan kihat az

építőanyag-gyártás és -kereskedés, az ágazatot finanszírozó banki gazdálkodásra is. A

lánctartozás magas szintje – becslések szerint 400 milliárd Ft – nem csökken,

újratermelődik. Ez a jelenség stabil alvállalkozói és beszállítói struktúrákat tett tönkre

és súlyos morális problémákat okozott az ágazatban és beszállítói rendszerében.

Az építési ágazat jövedelmezőségi helyzete igen alacsony, összességében az árbevétel-

arányos nyereség mindösszesen 1-2% között mozog.

A vállalkozásoknak pénzügyi tartaléka nincs, likviditási helyzete tragikus. Mindezt

súlyosbítja, hogy 2008. évtől a kereskedelmi bankok az ágazatba tartozó cégek

finanszírozását a legkockázatosabbnak ítélik. Nem, vagy csak nehezen teljesíthető

feltételekkel finanszírozzák az építési vállalkozások működését. A banki

projektfinanszírozás drága, annak ellenére, hogy a teljesítési- és jóteljesítési garanciák

árukhoz képest (5-5 %) jóval kisebb kockázatot hordoznak a bankok számára, az árbevétel

engedményezés pedig biztos fedezetet jelent a hitelintézetek számára.

5

A pénztelenség és különösen a közbeszerzési piacon kialakult irreálisan alacsony árak sok

esetben csökkentik a minőségi igényszinteket, azon belül is minőségi problémákhoz

vezetnek és növelik a kivitelezési határidőket is. Az uniós forrásból is finanszírozott

létesítményeknél a kivitelezők pénzhez jutása elhúzódó, nehézkes.

A recesszió elfedi az ágazat régóta meglévő szakmunkaerő problémáit, a szakképzéssel

szemben támasztott elvárások háttérbe szorulnak.

Az elmúlt 3-4 évben megsokasodott szakági jogszabályváltozások a tőlük elvárt

eredményeket egyelőre nem hozzák. Lényegesen nem gyorsultak fel a

nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások előkészítései, nem csökkentek a teljesítések

elfogadása körüli viták és tartozások, nem rövidültek a gazdasági perek, nem csökkent a

fekete foglalkoztatás, és nem valósult meg a piac erőteljesebb ellenőrzése sem.

A szakmailag megalapozott kormányprogramok (otthonteremtési, energiaracionalizálási)

a rendelkezésre álló minimális költségvetési források miatt érdemlegesen nem segítik a

piaci kibontakozást. A nagy infrastruktúrafejlesztési programok megvalósultak, újak

egyelőre nem indultak.

A gyorsan változó szabályozási környezet és a kormányzati kritikus – tartózkodó magatartás

is hozzájárul ahhoz, hogy a nagy magánbefektetői körök (külföldi és hazai egyaránt)

kivárnak, építési beruházási célú megrendeléseik a 2006. évhez képest a felére esett

vissza.

Mindezek következtében az ágazatban egyre kevesebb azon tradicionális vállalkozások

száma, melyek határidőre az elvárt minőségben európai színvonalon képesek tervezni,

lebonyolítani, kivitelezni és üzemeltetni. A hazai építési piacon tapasztalt recesszió

további mélyülését megakadályozó kormányzati intézkedések, a vállalkozások és

szakmai szervezetek összefogása egyaránt szükséges ahhoz, hogy a magyar építési

piacon működők további térvesztése elkerülhető legyen.

6

II. A befektetési-beruházási piac élénkítése

Az ismert nemzetgazdasági okok miatt a kormányzat az elmúlt években nem tudott vonzó

befektetési feltételeket teremteni és elegendő forrást fordítani, intézkedést tenni a gazdaság

élénkítése érdekében. A költségvetési- és magánpénzek közös felhasználásának új

konstrukciói nem alakultak ki, ami szűkíti az építőiparral szembeni fizetőképes

keresletet. A magánbefektetői, megrendelői kereslet 2006. évhez képest felére esett vissza,

nagyfokú a kivárás, közte a kormányzati kezdeményezésre való várakozás.

Javaslatok

1. Hároméves nemzetgazdasági költségvetési keretszámok kialakítása mentén

jogszabályi elkötelezettségre lenne szükség a kiszámíthatóság érdekében a

befektetőket és gazdálkodókat legjobban érintő adók- és járulékok területén. A

magyarországi piaci, gazdasági lehetőségekkel szembeni bizalmatlanságot fel kell

számolnunk, politikai és szabályozási elkötelezettség szükséges a kiszámíthatóság

érdekében.

2. Biztos forrásnak az európai uniós pénzek látszanak, melyek gyorsabb lehívása és a

még meglévő „szabad keret” nyertes projektekkel való mielőbbi lekötése az

építőipar számára létfontosságú.

3. A középületek energiahatékonyságát javító országos program elfogadása és

megvalósítása az építőiparon túlmutató, a kis- és középvállalkozások számára biztos

feladatot jelentő kormányzati intézkedés lehetne.

4. Szükségesnek tartjuk és javasoljuk, hogy az építési vállalkozások külföldre jutását,

az építési export elősegítését szolgáló kormányzati program készüljön a

kereskedelemfejlesztés és a gazdaságdiplomácia lehetőségeit kihasználva.

7

III. Az építési vállalkozások tevékenységeinek finanszírozása

Probléma felvetése

Az alacsony jövedelmezőség és a kereslethiány miatt az építési vállalkozók saját erőből

nem tudják előfinanszírozni a munkájukat, sok esetben a cég „adminisztratív”

működését sem. A kereskedelmi bankok olyan kockázatosnak minősítik az építőipart,

aminek következtében igen szigorú feltételekkel finanszíroznak és a cégeknek csak

töredéke hitelképes.

A finanszírozási problémák másik nagy kiváltója az irreálisan alacsony áron történő

szerződéskötés. A 2009. év végi jogszabály elrendelte az építőipari fedezetkezelő kötelező

alkalmazását, ami a magánmegrendelői piacon jelenleg is hatályos. Ez az

intézményrendszer a létesítmények megvalósításának előfinanszírozását követeli meg a

vállalkozói lánc minden szintjén, ami többségében teljesíthetetlen. A közbeszerzések terén

2012. január 1-től működő szabályozás (az alvállalkozói kifizetés megelőzi azt, hogy

megkapja járandóságát a generálkivitelező, illetve fővállalkozó) jó lépés ezen feszültségek

enyhítésére, de nem megoldás arra az esetre, ha a beruházás megrendelője nem vagy csak

késve fizet.

Javaslatok

1. A feltétel nélküli bankgarancia követelmény megtiltása a durva, indokolatlan

megrendelői erőfölénnyel való visszaélés elkerülése érdekében. Helyette a

feltételekhez kötött, kötelezően elrendelt garancia rendszer melletti vállalkozás a

megoldás.

2. A jelenleginél alacsonyabb szinten - összhangban a 36/2009. 05.12. OGY

határozattal és a 2012. január 1-jétől hatályos Közbeszerzési Törvénnyel - kell

maximálni a magánmegrendelői szerződésekben is a megrendelő részéről

kiköthető garancia mértékeket: teljesítési garancia max. 5 %, a jóteljesítési

garancia max. 5 %.

8

3. Egyéb megrendelői fizetési biztosíték hiányában a megrendelői fizetési hajlandóság

kikényszerítése az elvégzett munkán alapuló díjkövetelés mértékéig megengedő

jelzálogjog-bejegyzési lehetőséggel a megrendelő tulajdonában lévő telek- és

lakóingatlanokra.

4. A peresített követelések mielőbbi érvényesíthetősége érdekében a gazdasági

pereskedésnél a tényállás módosíthatóságának szigorú kezelését el kell rendelni.

Az időhúzó, rosszhiszemű pervitel elburjánzását, jelenlegi gyakorlatát az OBT

meg kell, hogy szűntesse. A rosszhiszemű pervitel ellen ható iránymutatás

kiadását kell kérni az Országos Bírói Tanácstól. A gazdasági perek felgyorsítása

értékhatár függvényében az egyszerűsített eljárások lehetőségének tovább

gondolása indokolt.

5. Javasoljuk működését kidolgozni és szakmai vita után létrehozni állami tulajdonú

faktoráló intézményt. Közbeszerzések keretében végzett építési-szerelési munkák

értékének határidőre történő ki nem fizetése esetén lehetne a közmegrendelők felé

kiállított számlát faktoráltatni, tisztességes feltételek mellett.

6. Ezzel párhuzamosan legyen lehetőség arra, hogy a 60 napnál nagyobb fizetési

késedelem esetén a ki nem fizetett közbeszerzéses számlákat a megrendelő

költségére lehessen faktoráltatni.

7. Az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél javasoljuk bevezetni a kötelezően

adandó előleg intézményét a beszerzési összegnek legalább 20%-ban, legfeljebb

40%-ában. Első lépésként az uniós forrásokból megvalósuló létesítményeknél

lehetne általánossá tenni a kötelező előleg biztosítását.

8. Az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél javasoljuk elrendelni az irreálisan

alacsony áron történő szerződéskötés tilalmát. Irreálisan alacsony árnak minősül –

többek között - az építőipari ágazati minimális rezsióradíjat el nem érő díjtétellel

készített ajánlat. Az adott évre érvényes minimális rezsióradíj értékét az Építőipari

9

Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB) határozza meg és egyetértése esetén a

munkaügyért felelős ágazati miniszter teszi közzé.

9. Javasoljuk a NFÜ és a közreműködő szervezetek működésének, felelősségi

rendjének felülvizsgálatát, kiértékelését. Ennek eredményeként számosságuk

csökkentését, a támogatás-elbírálási idők rövidítését.

10. Mivel az építőipari fedezetkezelő intézmény rendszere a gyakorlat által

igazoltan nem alkalmas a magyarországi lánctartozás csökkentésére, rendkívül

bürokratikus és több ponton nem életszerű, ezért az erre vonatkozó jogszabályok

teljes körű hatályon kívül helyezését javasoljuk. (külön szakértői anyag áll

rendelkezésünkre)

11. Kerüljön előtérbe az építési vállalkozások pénzügyi minősítése. Az adott

vállalkozási nagyságrendekhez igazodó, a megrendelőtől és a vállalkozástól

független szakértő (pl. bank, adószakértő, könyvvizsgálói kamara, ÉVOSZ) által

készített minősítés alapján pénzügyi megbízhatósági besorolása legyen a

cégeknek. A közbeszerzési piacon ajánlatot adóknak kötelező legyen a pénzügyi

megbízhatósági besorolásban való részvétel.

12. Javasoljuk az állami és magánberuházásoknál egyaránt kötelezően bevezetni a

jövőbeni beruházó pénzügyi fedezetének igazolását és fizetési garanciaadási

kötelezettségét.

13. Javasoljuk úgy módosítani a PTK.-t és a BTK.-t, hogy addig, amíg a vállalkozói

szerződés szerinti teljesítés esetén a beruházó (megrendelő) nem fizette ki a

megrendelt szolgáltatás ellenértékét, azt ne vehesse birtokba, illetve amennyiben a

kezdeti fedezetigazolás ellenére nem tudja kifizetni a beruházó (megrendelő) a

megrendelt szolgáltatás ellenértékét, az szándékos fedezetelvonásként kerüljön

megítélésre.

10

IV. Közbeszerzés az építési-beruházások területén

Probléma felvetése

Az építési beruházások közbeszerzési piacán egyre nagyobb feszültséget okoz, hogy az

adott létesítmény műszaki tartalma és pénzügyi fedezete között nincs összhang. Az

ajánlatkérési dokumentációkban szereplő feladathoz elegendő forrás rendszerint nem áll

rendelkezésre és ez sok esetben a megrendelő számára csak az ajánlatok beérkezését

követően válik egyértelművé.

Különös gondot okoz ez a „kései felismerés” az uniós források igénybevételével

finanszírozandó beszerzéseknél, ahol a megpályázott, esetleg megítélt támogatási összeg

csak nehezen és időigényesen változtatható, a műszaki tartalom pedig nem korrigálható a

rendelkezésre álló fedezethez. Emellett és az előzőekből következően nyilvánvaló a

közmegrendelő felelőssége is az értékelési szempontoknál az ajánlati ár túlhangsúlyozásáért

és az irreálisan alacsony áron történő szerződéskötésért.

A keresetkorlátos, recessziós piaci viszonyok között megbomlott a vállalkozási

szerződésekben vállalt megrendelői – vállalkozói kötelmek egyensúlya. A közbeszerzési

szerződésminták a megrendelői erőfölényt táplálják és a vállalkozókat olyan vállalásokra

kényszerítik, amit a későbbiekben nem képesek teljesíteni.

Mindezekkel együtt figyelemmel kell lenni arra, hogy az Európai Unió hogyan dolgozza

át a közösség közbeszerzési joganyagát. Az uniós joganyagokban és más nemzetek

gyakorlatában (német, osztrák minta) a vállalkozási szerződések jog- és kötelem-tartalma a

felek közötti kiegyensúlyozottságot garantálja.

Javaslatok

1. Kötelezni kell az építési-beruházási célú közbeszerzőt, hogy az ajánlatkérést megelőzően

készülő – a beszerzés tárgyára vonatkozó költségkalkulációt – a közbeszerzések piacán

iránymutató költségbecslési segédletek és a piaci átlagos rezsióradíjak alkalmazásával

állítsa össze. Ezt az árat nevezzük a „létesítmény mérnök árának”.

11

2. A létesítmény mérnök árától (vagy az ajánlatok átlagárától) több mint 15%-kal (+-)

eltérő ajánlati árú ajánlatokat kötelezően ki kell zárni a versenyből.

3. Az ajánlati ár realitásának megítélésekor az építési eljárás gazdaságosságát, a választott

műszaki megoldások vagy egyéb kedvező kivitelezési feltételeket kell figyelembe venni.

Egyedül az ár nem dönthet. A legjobb ár-érték arány kiválasztásának elvét kell

kötelezően elrendelni az ajánlatkérők felé.

4. A legjobb ár-érték arány kiválasztásának a legjobb módja, hogy olyan kézikönyv

szülessen az építőipari tevékenységekkel kapcsolatban - az ÉVOSZ, a gazdasági és a

szakági kamarák közreműködésével - amely a törvény mellékleteként, a résztvevők

számára egyértelmű eligazítást ad a teljes közbeszerzési folyamatra – a kiírástól a

döntésig – vonatkozóan.

Ennek a kézikönyvnek a segítségével az ajánlatkérők igényeik részletes felsorolása által

lehetővé válik, hogy olyan ajánlatadót válasszanak, aki nem csak versenyképes árat tud

ajánlani, hanem bizonyítani tudja a magas színvonalú, megbízható megvalósításhoz

szükséges képességét és szakértelmét is.

A kézikönyvben javasoljuk a közbeszerzési eljárások lépéseit figyelembe véve adni a

segítséget. Így például:

Milyen módon kell egy közbeszerzési műszaki dokumentációt elkészíteni,

(szabványok, műszaki tanúsítványok, teljesítmény és funkcionális

követelmények, amelyekre célszerű hivatkozni, stb.)

Az energiatakarékos építés folyamata legyen külön értékelési szempont.

Milyen pénzügyi mutatókat lehet (kell) figyelembe venni a pénzügyi

alkalmasság elbírálásánál.

12

Meg kell fogalmazni a referenciák értékelési szempontjait (Nívódíj,

Mesterdíj).

Milyen speciális bírálati rész-szempontokat célszerű alkalmazni az ajánlat

komplex értékeléséhez.

Mikor ajánlott a tervezést a kivitelezéssel együtt kiírni.

Milyen szerződésteljesítési feltételeket célszerű előírni.

5. Javasoljuk, hogy az építési beruházási célú közbeszerzésekhez – az ajánlatadásban

érintettek közreműködésével – összehangolt, kiegyensúlyozott szerződésminták

kidolgozására kerüljön sor, melyek a vállalkozási szerződések kötelező minimális

tartalmára irányulnak és ezt a tartalmat a közbeszerzéseknél kötelezően alkalmazni kell,

a magánmegrendelések felé pedig a használatát ajánlani.

6. Az EU által finanszírozott projekteknél kötelezően alkalmazott FIDIC szerződési minta

és a hazai jogrend összehangolása kiemelt kormányzati/jogalkotói feladat. Az EU

országai közül csak Bulgária és hazánk nem tette ezt meg.

7. A legelőnyösebb ajánlat kiválasztásánál az értékelési szempontok között kötelező

érvénnyel jelenjen meg a „pozitív diszkrimináció”, a prémium pont rendszere!

Plusz pontokat lehessen kapni az ágazati átlagot meghaladó bértarifák alkalmazása, a

rendezett munkaügyi viszonyok esetén, banki pozitív ajánlólevél felmutatásával,

kormányzati – ágazati párbeszéd bizottságok elvárásainak teljesítése esetén.

8. Az ajánlatkérők felügyeleti szerveinek utóellenőrzéseket kelljen kötelezően tartaniuk

bizonyos értékhatár felett, megnyert ár, menet közbeni szerződésmódosítások, tényleges

bekerülési ár, stb. tekintetében.

13

V. Lakásépítés

Probléma felvetése

Minden ország nemzeti vagyonának jelentős részét képezi az infrastruktúra és a

lakásvagyon. Nem lehet vita tárgya a nemzeti lakásvagyon ezen elemeinek és kiemelten

az értékének megőrzése. Ma Magyarországon mintegy 4,2 millió lakás van, és ha

elfogadjuk, hogy egy lakásnak legalább száz évig funkcionálnia kell, akkor igaz az, hogy

évente legalább 42 ezer lakásnak kellene épülnie. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy

legalább 10 évente generálisan nagyfelújításra szorulnak a lakások, akkor évente legalább

400 000 lakás kellene átfogó, nagy felújításban részesíteni. Magyarországon 2011.

évben ezen feladatoknak csak az egynegyede teljesült mind az új, mind pedig a

felújítandó lakások vonatkozásában.

Az építőipari vállalkozások közül a legnehezebb helyzetben a lakásépítő cégek vannak,

akiknek a piaca – s így a teljesítményük is – 2006 évhez képest 70%-kal esett vissza. Az

építőipari vállalkozások közvetlen piaci értékesítésű lakásépítése 2011 évre teljesen

megszűnt.

Mindezeken túl hangsúlyoznunk kell, az épített környezet legnagyobb energiapazarlói

közé tartoznak a felújításra váró lakások és középületek.

Az ÉVOSZ is szükségesnek tartja az átfogó épületrekonstrukciós program

kiszélesítését és elegendő állami, költségvetési forrással való megtámogatását.

Javaslatok

1. Bármilyen programot is indít a kormány lakástémában, az csak akkor hatásos, ha

hosszú, legalább 8-10 éves időtávon kiszámítható és elegendő forrás van mögötte.

Csak ilyen időtávba fér bele a lakossági elő-takarékosság, a munkáltató támogatási

érdekeltsége, a banki érdekeltség és a költségvetés teherbíró képessége.

A programok nyilvánvalóan az első új lakás megszerzésére és a meglévők

energiatakarékossági és hőszigetelési problémáinak megoldására kell, hogy

irányuljanak.

14

2. Az államilag, önkormányzatilag támogatott lakásépítésnél (bérlakásépítésnél) és

lakásfelújításnál a minőséget, képességet a támogatott létesítményre kell elvárni,

részletszabályokat anyagokra, technológiára a pályázati rendszerben nem célszerű

megfogalmazni, hiszen rengeteg anyag, technológia bírhat megfelelőséggel.

3. Javasoljuk magánbefektetők és magán-lakásépítők – jelenleg alvó pénzeinek –

megmozgatására egy olyan ÁFA kedvezmény kidolgozását, mely új épületek építésére

vagy a meglévő épületek fenntartására, korszerűsítésre ösztönzi a magánmegrendelői

kört.

A lakásépítésnek és felújításoknak lendületet adna az ÁFA 5-20%-ra történő mérséklése,

amit az engedélyköteles és jogerős építési-felújítási engedéllyel rendelkező

létesítményeknél lehetne alkalmazni.

4. Javasoljuk a köztulajdonú (önkormányzati) lakásprogramok beindítását, ahol a

meglévő lakások korszerűsítése és az újak megépítése együtt szerepel.

VI. Építőipari szakképzés, továbbképzés

Probléma felvetése

Az EU tagállamaiban a szakképző központokat a régiók az ágazati szociális

partnerekkel karöltve tartják fenn. A szakképzés finanszírozásának meghatározó eleme a

paritásos ágazati szakképzési alapok létrehozása. Az építőipari szociális partnerei a

paritásos alapon szerveződő szakképzési alapok útján bizonyították, hogy képesek

megújítani az építőipari szakképzést. A múlt év végén a kormányzat drasztikusan

csökkentette a gyakorlati képzőhelyek fejkvótáját, ami az építőiparban súlyos

helyzetet eredményez.

Hazánkban az építőipari szakképzés teljesítménye sem mennyiségi, sem minőségi

szempontból nem felel meg az építési ágazat igényeinek.

15

Az elkövetkező években több tízezer szakképzett építőipari munkás fog hiányozni. A

válság után beinduló fellendülés megalapozása érdekében meg kell teremteni az építőipar

szakmunkaerő igényének minőségi és mennyiségi fedezetét.

Javaslatok

1. Az üzemi gyakorlati képzőhelyek tanulói kvótáját javasoljuk visszarendezni, felemelni

az építőipari szakmáknál a 2011. évi szintre.

Erre bőségesen fedezetet nyújt az építési vállalkozások szakképzési alapba befizetett

összegének nem az ágazat irányába történő felhasználású része.

2. A szakmunkás keresletre vonatkozó adatfelvételekbe be kell vonni az Ágazati

Párbeszéd Bizottság tagjait.

Az építőiparban humánerőforrás tervezési munkával regionális szinten szükséges

meghatározni, hogy 2013-2018. között a tervbe vett EU-, állami-, önkormányzati- és

magán építési beruházások összességének kivitelezéséhez az adott térségben mennyivel

kell növelni évente és szakáganként a szakiskolák szakképzési kibocsátását.

A jövőben célszerűnek látszik a humánerőforrás tervezésen alapuló modell és az

MKIK által kidolgozott munkaerő előrejelzési módszer ötvözése az építőipari

szakképzés területén.

3. A szakképzés területén nincs területi, regionális koordináció, a finanszírozási

rendszer nem ösztönöz, nem teszi megfelelően érdekeltté az intézményeket és az

intézmény-fenntartókat a munkaerő-piaci igények figyelembevételére. A szakképzés

finanszírozásában hiányzik a különbségeket figyelembe vevő, ösztönző ágazati

szemlélet, az ágazati tervezés, elemzés. Erősíteni kell regionális szinten is az ágazati

szakszerűséget és ezek koordináltságát.

16

4. A szakképzés reformja után is a „rendszerben” megmaradt az alapvető

ellenérdekeltség. Az egyes szakmák beiskolázási keretszámairól jellemzően azok a

fenntartók döntenek - lokális, rövidtávú érdekeik szerint - akik éppen a képzési

költségek csökkentésében túlzottan érdekeltek. Ezért a munkaerőpiac elvárásaival

ellentétben a gyakorlat- és anyag-igényes, ezáltal nyilvánvalóan költségesebb

képzéseket a jövőben is elsorvasztják, megszüntetik.

5. Az elmúlt évek során az építőipari cégektől évente befolyt 6-7 milliárd Ft szakképzési

hozzájárulásnak csak 10-15%-át forgatták vissza ténylegesen az építőipari

szakmák oktatására. Ez megengedhetetlen és fenntarthatatlan.

Az EU tagállamaiban működő építőipari paritásos alapok mintájára a szakképzés

fenntartói finanszírozási rendszerének átalakítása keretében javasoljuk az építőipari

ágazat vállalkozói által kötelezően befizetett 1,5%-os szakképzési hozzájárulás központi

forrásainak egy meghatározott részéből egy Építőipari Paritásos Szakképzési Alap

létrehozását.

Az alapba befolyó pénzügyi források regionális szinten koordinálva az építőipar

szociális partnereit is bevonva az irányításába a várható feladatokhoz szükséges

szakmunkás-igények alapján legyenek felhasználva.

VII. Foglalkoztatás és munkaügy az építőiparban

Probléma felvetése

A magyar építőiparban foglalkoztatottak helyzete – létszámuk csökkenése mellett - nem

sokat változott az elmúlt években.

Megmaradt a hármas tagoltság: a főfoglalkozásban alkalmazottak mellett az úgynevezett

bérelt munkaerő (ennek egy része vállalkozási formában) és a szürke/fekete

foglalkoztatottak. 2012. év elején az összes foglalkoztatott már nem érte el a 250.000 főt, az

alkalmazotti létszám pedig ezen belül 103,7 ezer fő.

17

A 2009-ben ötpárti konszenzussal elfogadott országgyűlési határozat, mely az építőipar

helyzetének javítását célozta meg, csak részben került végrehajtásra, és nem valósult meg az

előírt ellenőrzés sem.

Javaslatok

1. Európai mintára és folyamatos EU támogatással kiépült az ágazati párbeszéd

bizottságok intézménye, mely az ágazati érdekegyeztetés színtere. Ennek

intézményrendszerét – esetleges felülvizsgálat mellett- javasoljuk továbbfejleszteni

(2009. LXXIV. törvény felülvizsgálata).

2. Az ÉVOSZ kiemelten kezeli az Ágazati Kollektív Szerződést, mely jelenleg is létezik,

működik és példaértékűen az országos mértékeket meghaladó ágazati minimál bértarifát

is tartalmaz. Nem lehet azonban kellően hatékony, ha ilyen csak az ágazatok elenyésző

hányadában létezik. Középtávú célként javasoljuk a kormány részére az ágazati

kollektív szerződések rendszerének létrehozását. Ez egyik alappillére lehet a

fekete/szürke foglalkoztatottság visszaszorításának, elősegítheti a versenyegyenlősége

és növelheti az állami adó- és járulékbevételeket.

3. Az építésügy egyéb területeihez hasonlóan meg kell erősíteni a munkaügyi

ellenőrzések hatékonyságát.

Csak folyamatos és következetes, nem csak a látványos esetekre épülő munkaügyi

ellenőrzés, mely kiterjed a foglalkoztatás minden elemére, képes javítani a morált.

4. Az ÉVOSZ kezdeményezésére az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság jóváhagyta és

közzétette az ún. minimális rezsióradíjat, melynél alacsonyabb árnál a legális

foglalkoztatás kizárt. Ez ajánlásszerűen megjelent törvényben és

kormányrendeletekben, azonban kötelező alkalmazása nélkül az irracionális

vállalkozási árak kiszűrése és a legális foglalkoztatottság kikényszerítése nem

oldható meg. Nagyobb hangsúlyt kell adni a kötelező szakmai bértarifa táblázat

betartásának, ellenőrzésének.

18

5. Az építőipari átlagbér alig éri el az országos átlagbér 70%-át, így az itteni

munkavállalás presztízse is alacsony. Bár rövidtávon a munkabérek emelkedése

árfelhajtó hatású is lehet, hosszabb távon javíthatja a ma sok kívánnivalót hagyó

minőségi munkavégzést, a stabil szakmunkásgárda kialakulását és a legális

foglalkoztatást. A szakmai marketing szükségszerű erősítéséhez a közszolgálati

média, a képzőhelyek és a szakma gyakorlóinak összefogása elengedhetetlen.

6. Bár sok szó esik a béreket terhelő járulékok csökkentéséről, továbbra is ez lehet a

legális foglalkoztatottság erősítésének leghatékonyabb eszköze.

7. Javasoljuk, hogy a munkásszállások létesítés és üzemeltetése államilag támogatott

és felügyelt program legyen.

VIII. Az építési hatósági eljárások egyszerűsítése

Probléma felvetése

Az építész-tervező társadalom évek óta erőteljesen kritizálta az építési hatósági eljárásokat,

hosszadalmasságuk, bürokratizmusuk, alacsony hatékonyságuk miatt. Mivel ez a kritika

egybeesett az építési folyamatok más szereplőinek (pl. építtető, kivitelező, stb.)

véleményével is, az elégedetlenséget általánosnak, az építési hatósági eljárás

racionalizálásra irányuló törekvéseket pedig megalapozottnak kell tekinteni.

Mindezeknek nyilvánvalóan szerepük volt abban, hogy a jogalkotási folyamatban sor került

a régi államigazgatási törvény, mint általános eljárási szabályozás a régi építési törvény és

az egyes különös hatósági eljárási szabályok megújítására.

Sajnálatos módon azonban az új törvények – annak ellenére, hogy alapelveikben helyes

célokat tűztek ki – rendelkezései, valamint a végrehajtásukat szabályozó miniszteri

rendeletek előírásai végülis nem érték el a kívánt célt, az építési hatósági eljárás a

korábbinál nem lett lényegesen racionálisabb, hatékonyabb.

19

1. Határidő

A régi Építési Törvény szerinti 60 napos egyébként is hosszúnak tekinthető eljárási

határidő alól a hatóság „kibújik” azáltal, hogy hiánypótlási kötelezettséget több

ízben, és az elsőfokú eljárás bármely időpontjában előírhatta.

Az új jogszabályokban továbbra is megmaradt a 60 napos ügyintézési határidő. A

hiánypótlás előírására a régi 8 napos határidő helyett 10 napos határidő szerepel és ez

két alkalommal is előírható.

A szakhatósági eljárások 15 napos határidejét sem változatták meg az új

jogszabályok, sőt még ki is maradt belőlük a korábbi lehetőség, hogy a 15 napos

határidő elmulasztása esetén a szakhatósági állásfoglalást megadottnak kell tekinteni.

Tovább és érdemben kell csökkenteni az ügyintézési határidőket.

2. Tervtanács

Sok esetben feleslegesen bonyolította az engedélyezési eljárást, hogy tervtanácsi

állásfoglalást kell beszerezni és becsatolni az építési engedélyezési kérelmekhez,

mivel a tervtanácsok olyan véleményező testületek, amelyek tulajdonképpen a

tervezés „minőségi” kérdéseiről nyilatkoznak, többnyire szubjektíven, nem egzakt,

érdemi szempontok alapján.

Az új jogszabályok sem szüntették meg és nem is korlátozták a tervtanácsi eljárást az

elvi jelentőségű kérdésekre (pl. településrendezési, szabályozási tervekre). A

tervtanácsi állásfoglalásnál még azt is megengedik az új szabályok, hogy megtiltsák

bizonyos épület létesítését olyan területen, ahol egyébként a szabályozási terv ezt

lehetővé teszi. A kivitelező és tervező cégek ezen gyakorlati tapasztalatát a Magyar

Építész Kamara részben vitatja. Mindezekkel együtt is szükségesnek tartjuk a

tervtanácsok, feladat-, hatás- és felelősségkörét – a tapasztalatok

figyelembevételével – aktualizálni.

3. Jogorvoslat

Akadályozta az építési beruházások ésszerű időben történő megvalósulását, hogy a

régi Építési Törvény szerint az építési munka csak jogerős és végrehajtható engedély

alapján kezdhető meg, ugyanakkor azonban az elsőfokú határozat elleni fellebbezés

elbírálására (azaz a másodfokú eljárás lefolytatására) nem volt határidő előírva,

20

továbbá a másodfokú határozat ellen indítható bírósági eljárás sincs semmiféle

időbeli keretek közé szorítva, így gyakorlatilag 3-4 évig is elhúzódhat az építési

engedély jogerőssé válása.

Ebben a kérdésben sem hozott az új szabályozás lényeges előrelépést, hanem csak

részeredményt:

- csak a kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos bírósági eljárásban

írtak elő a bíróságok számára kötelező határidőket (8, 30, 90 nap)

4. Ügyfelek

Szintén indokolatlanul akadályozta az építési beruházások megvalósulását, hogy a

korábbi jogszabály az „ügyfél” fogalmát olyan tágan határozta meg, amelybe belefértek

olyan szervezetek, intézmények is, amelyek az illetéktörvényben biztosított

költségmentességük miatt minden anyagi ráfordítás és következmény nélkül

jogorvoslattal élhettek az építési engedélyekkel szemben, s ezáltal évekig

akadályozhatták annak jogerőre emelkedését, az építkezés megkezdését.

Ugyanakkor nem volt „ügyfél” az engedélyezési eljárásokban tevékenyen részt vevő

tervező, így az eljárásban való szerepe szabályozatlan, az egyes ügyintézők önkényes

elbírálásának kiszolgáltatott volt.

Az új jogszabályok itt is csak részeredményt hoztak, mert

- ügyfélnek tekintendő ugyan a tervező,

- de továbbra is megmaradt a jogorvoslati joga a társadalmi-, civil

szervezeteknek is, sőt mindenki fellebbezhet, aki a „döntés által érintett”-nek

tekinthető. Így tehát még tágabb körben van meg a beavatkozási lehetőség

az építési hatósági eljárásba, ami nyilvánvalóan elhúzódáshoz vezet.

Javaslatok

1. Az építési engedélyezési, használatbavételi, fennmaradási engedélyezési eljárás

időtartama 60 napról 30 napra csökkenjen.

21

2. Hiánypótlási kötelezettség előírása csak egy ízben, a kérelem beérkezésétől számított

8, vagy maximum 10 napon belül legyen lehetőség.

3. A hiánypótlási kötelezettség előírása legyen konkrét, egyértelműen végrehajtható,

ne csak jogszabályi hivatkozást tartalmazzon.

4. A szakhatósági közreműködési eljárást helyettesítse a tervezői nyilatkozat

(amelynek a 37/2007. ÖTM r. 19. §-a szerint úgyis ki kell terjednie tulajdonképpen a

szakhatósági kérdésekre is). Amennyiben a tervezői nyilatkozat nem kapna

szakhatósági helyettesítő szerepet, a szakhatósági nyilatkozatok beszerzése teljes

egészében kerüljön át a tervező feladatkörébe, azzal azonban, hogy a szakhatóságok

számára előírt 15 napos határidő elmulasztása esetére ismét kerüljön érvénybe az a régi

szabály, hogy ilyenkor az állásfoglalást megadottnak kell tekinteni.

5. A kötelező tervtanácsi eljárás korlátozódjon a területrendezési, településrendezési

elvi építési engedélyezési eljárásokra.

6. Az építési tevékenységgel közvetlenül kapcsolatba nem hozható személyek,

szervezetek ne minősüljenek ügyfélnek az építési eljárásban, ennek következtében ne

legyen jogorvoslati lehetőségük a hatósági határozatokkal szemben. A civil szervezetek

ügyfélként csak városépítészeti-, szabályozási tervek különböző fázisaira vonatkozó

eljárásokban vehessenek részt.

7. Civil szervezetek illetékmentességének megszüntetése. Az elsőfokú építési határozat

elleni jogorvoslati eljárás lefolytatására a jogszabályok adjanak kötelezően betartandó

határidőt, amelynek elmulasztása pedig eredményezzen kártérítési felelősséget a

hatóságok számára, illetve mulasztásuk esetén az építési engedélyt megadottnak kell

tekinteni. Úgyszintén megadottnak lehessen tekinteni azt az építési engedély-kérelmet,

ahol a törvényben előírt határidőket az adott hatóság nem tartja be.

22

IX. Az építési vállalkozások regisztrációja

Probléma felvetése

Az ágazatok közül elsőként az építőipar területén sikerült kormányrendeletben rögzíteni a

kötelező regisztrációt, ami a piac szereplőinek átláthatóságát növeli. A 95 ezer

vállalkozásból azonban a mai napig mindössze 46 ezer vállalkozás tett eleget ezen törvényi

kötelezettségének.

Javaslat

1. A regisztráció kikényszerítése érdekében, kikerülhetetlenné kell tenni a kamarai

regisztrációs számot a lehető legtöbb területen.

Kérje a kamarai regisztrációs számot mindenekelőtt:

- a NAV éves adóbevallás során

- a KAVOSZ a Széchenyi kártya kiadásakor és a hitel folyósíthatóságához

- a NFÜ a támogatási pályázat benyújtásakor és az odaítélt összeg folyósítása

előtt is

- az Exim Bank és az MFB a hitel- és garanciaszerződések megkötéséhez.

- a regisztrációs szám feltüntetését a céges papíron, az üzleti levelezés során.

2. Az építőipari vállalkozások kötelező regisztrációjának eddigi tapasztalatait áttekintve

indokolt a vonatkozó rendelet továbbfejlesztése. Ennek során a regisztráció

szakirányú adatainak bővítése célszerű. Meg kell szüntetni a többszörös

regisztrációját az építési cégeknek (alapregisztráció+szakmai), ezeket össze kell

hangolni.

23

X. Szabványosítás

Probléma felvetése

A valós műszaki teljesítések elfogadását és elfogadtatását nehezíti, hogy sok esetben irányt

szabó, megfelelő műszaki szabványok nem állnak rendelkezésre. Az építési tevékenység, a

használt anyagok és technológiák műszaki sokszínűségével, az innovációs folyamatokkal és

az uniós gyakorlattal nem tartott lépést a hazai szabványosítás. Minőségi, állékonysági,

alkalmazhatósági problémák és viták sokasága jelentkezik az építési piacon.

A szabványosítási feladatok koordinált végrehajtásának finanszírozásából gyakorlatilag a

magyar állam kivonult.

Javaslatok

Az Európai Unióban legelterjedtebb szabványok felhasználásával, figyelembe véve a

magyar sajátosságokat is, ki kell dolgozni az egymásra épülő műszaki szabványok

rendszerét. Az építőipari szakági kivitelezők, tervezők és mérnökök közös munkájára és

meghatározóan állami forrásokra van ahhoz szükség, hogy a környezetünkben lévő nemzeti

szabványosításokhoz mért magyar lemaradást mielőbb be lehessen pótolni.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipart érintő

kérdések megvitatásában és javaslatok kidolgozásában és az elrendelt jogszabályok

végrehajtásának ellenőrzésében továbbra is hangsúlyos közreműködést vállal.

Budapest, 2012. október hó

Összeállította: Koji László

alelnök

24

XI. Melléklet: Az építőipar számokban

Építőipari termelés értéke és volumenindexe

Év

Értéke folyó

áron, milliárd

Ft

Volumenindexe, előző

év azonos

időszaka=100,0

2005. 2068,2 115,9

2006. 2205,4 99,1

2007. 1998,2 85,6

2008. 2011,8 95,0

2009. 1979,8 95,7

2010. 1784,8 89,9

2011. 1687,6 92,2

2012. I-V. hó 492,0 89,2

Forrás: KSH Gyorsjelentések

Alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete az építőiparban és

a nemzetgazdaságban, Ft

Építőipar Nemzetgazdaság

Év Bruttó

átlagkereset

Előző év

azonos

időszaka=

100,0

Bruttó

átlagkereset

Előző év

azonos

időszaka=

100,0

2006. 117 626 Ft 110,3 171 351 Ft 108,2

2007. 136 301 Ft 115,9 185 018 Ft 108,0

2008. 146 475 Ft 107,5 198 741 Ft 107,4

2009. 152 204 Ft 103,9 199 837 Ft 100,6

2010. 153 130 Ft 100,6 202 525 Ft 101,3

2011. 156 574 Ft 102,2 213 054 Ft 105,2

2012.I.n.év 161 140 Ft* 106,1 219 240 Ft 104,4

Forrás: KSH

*elvárt béremelés következtében

25

Foglalkoztatottak és az alkalmazásban állók létszáma az építőiparban és a

nemzetgazdaságban, ezer fő

Év

Foglalkoztattak száma Alkalmazottak száma

Építőipar Nemzetgazdaság

összesen Építőipar

Előző év

azonos

időszaka

= 100,0

Nemzetgazdaság

összesen

Előző év

azonos

időszaka

= 100,0

2006. 321,6 3930,1 146,5 106,4 2 790,2 100,1

2007. 330,5 3926,2 135,3 92,3 2 760,6 98,9

2008. 312,0 3879,4 127,9 94,6 2 761,9 100,0

2009. 293,3 3781,9 117,8 92,1 2 660,7 96,3

2010. 277,6 3781,2 118,3 100,4 2 701,9 101,5

2011. 264,0 3811,9 115,7 97,8 2 691,6 99,6

2012.I.n.év 240,3 3791,3 103,7 94,9 2 624,1 99,3 Forrás: KSH

Közbeszerzési eljárások alakulása 2004-2011.

Év

Közbeszerzési

eljárások

A közbeszerzési eljárásokon belül az

építési beruházások

száma, db értéke,

md Ft

száma,

db

aránya,

%

értéke,

md Ft

aránya,

%

2004. 3658 1129,7 1322 36,1 647,9 57,4

2005. 3782 1291,3 1304 34,4 522,3 40,4

2006. 4957 1685,8 1846 37,2 799,7 47,4

2007. 3446 1521,3 1063 30,8 782,8 51,5

2008. 3911 1417,9 1162 29,7 489,8 34,5

2009. 6611 1809,8 2353 35,6 868,9* 48,0

2010. 10685 1496,5 4115 38,5 786,7 52,6

2011. 10918 1457,2 nincs

adat

nincs

adat 680,5** 46,7**

Forrás: Közbeszerzési Hatóság

*Jogszabályi változás következtében bővült az értékkör

** A Közbeszerzési Hatóság 2011. évi időszaki jelentése az építési beruházásokra

vonatkozóan csak százalékos érték arányát adta meg az építési beruházásoknak.

26

Cégbíróságokon regisztrált vállalkozások számának alakulása az

építőiparban

Év Építőipar Nemzet-

gazdaság

Építőipar aránya a

nemzetgazdaságon

belül

2008.12.31 98 451 1 561 446 6,31

2009.12.31 96 583 1 592 591 6,06

2010.12.31 97 207 1 644 484 5,91

2011.12.31 98 442 1 651 507 5,96

2012.06.30 96 897 1 654 807 5,86

Forrás: KSH

Állam által elismert, OKJ szakképesítésen sikeresen vizsgázók létszáma, fő

Szakmák 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012.

I. félév

Ács, állványozó,

tetőfedő 164 103 210 172 89 92

Beton- és

vasbetonszerelő 15 35 40 18 18 0

Burkoló 249 310 221 364 290 131

Épület- és

építménybádogos 29 50 33 18 25 8

Épületasztalos 110 76 66 31 60 10

Festő, mázoló 289 145 230 190 155 79

Hő- és hangszigetelő 25 12 18 63 77 17

Kőfaragó,

épületszobrász 36 25 23 10 18 17

Kőműves 286 629 657 478 419 89

Szárazépítő 142 199 121 219 71 27

Villanyszerelő 230 377 368 457 549 253

Víz-, gáz-,

fűtésszerelő 243 109 255 282 319 207

Útépítő, térburkoló 0 0 25 100 68 0

Összesen: 1818 2070 2267 2402 2158 930

Forrás: Nemzeti Munkaügyi Hivatal