9
CÍMLAPUNKON: K örmendi H íradó 2015. május 29. • XIII . évfolyam 9. szám Városi lap Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal Szudáni Nap Körmenden TARTALMUNKBÓL: Csaknem 1 millió embert ér el a szövetség Mint ismert, a képviselő-tes- tület nemrég, Bebes István pol- gármester ajánlására, Körmend felvételét kérte a Magyar Fürdő- városok Szövetségébe (MFVSZ). A városvezető a rendkívül testü- leti ülésen kifejtette, hogy az immáron 22 éves, patinás szak- mai szervezet az ország legje- lentősebb fürdővárosait, immá- ron 47-et, tömöríti. n 3. OLDAL Az AlteRába ismert fesztivállá nőtte ki magát Húsz kilométer és három hét választja el egymástól a két fesztivált, de sokkal több min- den köti össze őket. Mindezek- ről tartottak közös sajtótájékoz- tatót az AlteRába és a picture on szervezői. n 5. OLDAL Szent György- emlékhelyet is avattak A Magyar Rendészettudomá- nyi Társaság, a Rendőrség Tudo- mányos Tanácsa és a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola 2015. május 14-én Körmenden, a városi polgármesteri hivatal konferen- ciatermében konferenciát szer- vezett A rendészeti oktatási 25 éve címmel. n 10. OLDAL Az év íjásza A 3D szakmai bizottságának ítészei Molnár József körmendi íjászt 2014 3D íjászának válasz- tották. Az üvegplakett József számára nem újkeletű, hiszen 2012-ben és 2013-ban is ő kapta ezt a rangos elismerést. Idei ter- veiről kérdeztük. n 14. OLDAL

Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Koumlrmendi Hiacuteradoacute 1

Ciacutemlapunkon

Koumlrmendi Hiacuteradoacute2015 maacutejus 29 bull XIII eacutevfolyam 9 szaacutem Vaacuterosi lap

Baraacutetok eacuterkeztek Juzsnijboacutel a Kriacutem teacuterseacutegeacuteből Csaknem feacutelszaacutez fős delegaacutecioacute eacuterkezett a vaacuterosba 7 oldal

Szudaacuteni Nap Koumlrmenden

TarTalmunkboacutel

Csaknem 1 millioacute embert eacuter el a szoumlvetseacuteg

Mint ismert a keacutepviselő-tes-tuumllet nemreacuteg Bebes Istvaacuten pol-gaacutermester ajaacutenlaacutesaacutera Koumlrmend felveacuteteleacutet keacuterte a Magyar Fuumlrdő-vaacuterosok Szoumlvetseacutegeacutebe (MFVSZ) A vaacuterosvezető a rendkiacutevuumll testuuml-leti uumlleacutesen kifejtette hogy az immaacuteron 22 eacuteves patinaacutes szak-mai szervezet az orszaacuteg legje-lentősebb fuumlrdővaacuterosait immaacute-ron 47-et toumlmoumlriacuteti n 3 oldal

Az AlteRaacuteba ismert fesztivaacutellaacute nőtte ki magaacutet

Huacutesz kilomeacuteter eacutes haacuterom heacutet vaacutelasztja el egymaacutestoacutel a keacutet fesztivaacutelt de sokkal toumlbb min-den koumlti oumlssze őket Mindezek-ről tartottak koumlzoumls sajtoacutetaacutejeacutekoz-tatoacutet az AlteRaacuteba eacutes a picture on szervezői n 5 oldal

Szent Gyoumlrgy- emleacutekhelyet is avattak

A Magyar Rendeacuteszettudomaacute-nyi Taacutersasaacuteg a Rendőrseacuteg Tudo-maacutenyos Tanaacutecsa eacutes a Koumlrmendi Rendeacuteszeti Szakkoumlzeacutepiskola 2015 maacutejus 14-eacuten Koumlrmenden a vaacuterosi polgaacutermesteri hivatal konferen-ciatermeacuteben konferenciaacutet szer-vezett A rendeacuteszeti oktataacutesi 25 eacuteve ciacutemmel n 10 oldal

Az eacutev iacutejaacuteszaA 3D szakmai bizottsaacutegaacutenak

iacuteteacuteszei Molnaacuter Joacutezsef koumlrmendi iacutejaacuteszt 2014 3D iacutejaacuteszaacutenak vaacutelasz-tottaacutek Az uumlvegplakett Joacutezsef szaacutemaacutera nem uacutejkeletű hiszen 2012-ben eacutes 2013-ban is ő kapta ezt a rangos elismereacutest Idei ter-veiről keacuterdeztuumlk n 14 oldal

2 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 3

KOumlRMENDI HIacuteRADOacute bull Koumlrmend vaacuteros oumlnkormaacutenyzataacutenak ingyenes lapja Felelős szerkesztő Kozma Gaacutebor (tel 06 20 278-5588 ) Szerkesztőseacuteg ciacuteme 9900 Koumlrmend Szabadsaacuteg teacuter 7 e-mail kozmamediagmailcom Kiadja Show Plus Kft 8200 Veszpreacutem Haacutezgyaacuteri uacutet 12 Felelős kiadoacute Szaboacute Mikloacutes Kaacutezmeacuter Judit uumlgyvezetőkNyomdai előkeacutesziacuteteacutes Ginagrafika Nyomtataacutes Pannon Lapok Taacutersasaacutega Nyomdai Koumlzpont Veszpreacutem Haacutezgyaacuteri uacutet 12 A lap alapiacutetoacuteja Koumlrmend vaacuteros Oumlnkormaacutenyzata bull Megjelenik 5 000 peacuteldaacutenyban keacutethetente bull Terjeszti a DMH Magyarorszaacuteg Lapterjesztő Kft

roumlvid hiacuterek

| 2015 maacutejus 29 | aktuaacutelis fuumlrdővaacuterosok | 2015 maacutejus 29 |

TaacutemogataacutesokA taacutersadalmi uumlgyek bizottsaacutega

taacutergyalt az idei kulturaacutelis sport- eacutes szociaacutelis paacutelyaacutezatokroacutel A kul-tuacutera teruumlleteacuten 29 paacutelyaacutezatboacutel neacute-gyet biacuteraacutelt el keacuterelem 18 969 000 forintra ruacutegott miacuteg a rendelke-zeacutesre aacutelloacute keret 7 millioacute forint

Hősoumlk Napja A hagyomaacutenyoknak megfele-

lően maacutejus utolsoacute vasaacuternapjaacuten keruumll megrendezeacutesre a Hősoumlk Napjaacuteroacutel szoacuteloacute megemleacutekezeacutes A maacutejus 31-eacuten 1100 oacuterakor a Hő-soumlk tereacuten kezdődő rendezveacuteny programjaacutet a Koumlrmendi Kas-teacutelysziacutenhaacutez Taacutersulat biztosiacutetja uumlnnepi szoacutenoka pedig Laczoacute Tamaacutes a Koumllcsey Ferenc Gim-naacutezium igazgatoacuteja lesz Koumlzre-műkoumldik a Vaacuterosi Fuacutevoacuteszene-kar eacutes a Vaacuterosi Vegyeskar

Trianonra emleacutekeznek Az 1920-as trianoni beacutekeszer-

ződeacutes alaacuteiacuteraacutesaacutenak eacutevforduloacutejaacutera emleacutekezve juacutenius 4-eacuten 17 oacuterakor az Orszaacutegzaacuteszloacutenaacutel tartanak rendezveacutenyt A Hevesi Saacutendor Sziacutenhaacutez keacutet tagja aacuteltal oumlsszeaacutelliacute-tott verses-zeneacutes műsort megelő-zően Bebes Istvaacuten polgaacutermester mond megemleacutekező beszeacutedet

Negyvenoumlt eacutevesek Fennaacutellaacutesaacutenak 45 eacutevforduloacutejaacutet

uumlnnepli az ideacuten a Vaacuterosi Vegyeskar A jubileum alkalmaacuteboacutel juacutenius 5-eacuten peacutenteken 18 oacuterai kezdettel műsort rendeznek a Polgaacutermesteri Hiva-tal nagytermeacuteben A nagy muacuteltuacute jelenleg harminchaacuterom főt szaacutem-laacuteloacute koumlrmendi vegyes karon kiacutevuumll felleacutep az Olcsai-Kiss Zoltaacuten Aacuteltalaacute-nos Iskola eacutes a Koumllcsey Utcai Aacutelta-laacutenos Iskola eacutes Alapfokuacute Műveacute-szetoktataacutesi Inteacutezmeacuteny koacuterusa Kuumllfoumlldi vendeacutegek is megtisztelik az uumlnnepi alkalmat a Štefan Kovač Koacuterus Muraszombatboacutel eacuter-kezik A vegyes kart Sabaacuteli Laacuteszshyloacuteneacute vezeacutenyli zongoraacuten kiacuteseacuter Sabaacuteli Laacuteszloacute A jubilaacuteloacute koacuterust eacutes vendeacutegeit Bebes Istvaacuten polgaacuter-mester koumlszoumlnti

Bebes Istvaacuten legyen meacuteltoacute Batthyaacuteny-Strattmann Laacuteszloacute szellemeacutehez

Elkezdődoumltt a koacuterhaacutez feluacutejiacutetaacutesa

Kormaacutenyablakot avattak az Őrseacuteg fővaacuterosaacuteban

Az esemeacutenyen reacuteszt vett prof dr Nagy Lajos a Markusovszky Koacuter-haacutez főigazgatoacuteja eacutes V Neacutemeth Zsolt aacutellamtitkaacuter a keruumllet orszaacuteggyűleacutesi keacutepviselője is Hangsuacutelyoztaacutek 16 milliaacuterdos projekt kereteacutebe eacutepiacutetik aacutet a koumlrmendi koacuterhaacutezat eacutes a szombat-helyi Veacuterellaacutetoacutet Nagy Lajos főigaz-gatoacute szoacutelt a reacuteszletekről majd kije-lentette a feluacutejiacutetaacutes reacuteveacuten a toumlbbi kouml-zoumltt 20 aktiacutev belgyoacutegyaacuteszati aacutegy is műkoumldik majd az inteacutezmeacutenyben V Neacutemeth Zsolt azt emelte ki hogy a vaacuteros eacutes teacuterseacutege lakoacuteinak jobb ellaacute-taacutesaacutet szolgaacutelja majd az inteacutezmeacuteny

Bebes Istvaacuten polgaacutermester a na-pokban indult eacutes vaacuterhatoacutean a joumlvő eacutev elejeacuten befejeződő beruhaacutezaacutest a vaacuteros eacutes a vonzaacuteskoumlrzeteacuteben eacutelők nagy si-kereacutenek nevezte ndash Emleacutekezuumlnk meacuteg arra hogy haacutenyan taacutemadtaacutek azon

oumlnkormaacutenyzati doumlnteacuteseinket ame-lyek ahhoz kellettek hogy a koacuterhaacutez egyaacuteltalaacuten megmaradhasson Eacutes ha eljoumln az ideje legyen honnan elindul-ni előbbre jutni Nos a toumlbbeacuteves munka eacutes kitartoacute kuumlzdelem elhozta az eredmeacutenyt modern koacuterhaacutez szuumlle-tik Koumlrmenden ndash emelte ki a vaacuterosve-zető ndash Immaacuteron politikai ellenfele-ink is laacutethatjaacutek hogy a koumlz eacuterdekeacute-ben cselekedtuumlnk az itt eacutelők eacuterdeke-it tartottuk szem előtt Az 1 milliaacuterd 400 millioacute forintos beruhaacutezaacutes reacuteveacuten egy olyan modern egeacuteszseacuteguumlgyi in-teacutezmeacutenyuumlnk lesz amely nemcsak technikaacutejaacuteban uacutejul meg de ndash s ezt nagyon szeretneacutenk ndash tovaacutebbviszi dr Batthyaacuteny-Strattmann Laacuteszloacute szel-lemiseacutegeacutet is Hiszen a muacutelt eacutes a ha-

gyomaacuteny a gyoacutegyiacutetaacutesban is koumltelez ndash emelte ki Bebes Istvaacuten a taacutejeacutekozta-toacute kapcsaacuten

Mint megtudtuk a teacuterseacuteg betegei az uacutej koacuterhaacutezban minden egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutest eleacuternek A suumlrgősseacutegi a diagnosztika eacutes az egyes szakrende-leacutesek a foumlldszintre keruumllnek Maacutes szakrendeleacutesek az 1 emeleten kapnak helyet miacuteg a 2 eacutes a 3 emelet a kroacuteni-kus belgyoacutegyaacuteszateacute lesz A 4 emeletre a sebeacuteszet koumlltoumlzik vissza miacuteg az 5 emeleten feluacutejiacutetott műtők lesznek eacutes itt műkoumldik majd az egynapos sebeacuteszet is Mindezzel paacuterhuzamosan teljesen meguacutejul a koacuterhaacutez informatikai rend-szere is A most indult feluacutejiacutetaacutes az el-muacutelt oumltven eacutev legnagyobb egeacuteszseacuteg-uumlgyi beruhaacutezaacutesa a teacuterseacutegben n kor

ndash Az egyesuumllet ceacutelkitűzeacutesei koumlzoumltt szerepel toumlbbek koumlzoumltt a fuumlrdővaacuteros jellegű telepuumlleacutesek egyuumlttműkoumldeacutesi lehetőseacutegeinek megalapozaacutesa vala-mint ezek taacutersadalmi eacutes gazdasaacutegi fejlődeacuteseacutenek elősegiacuteteacutese ndash mondta el Bebes Istvaacuten lapunknak ndash S baacuter Koumlr-mend nem felteacutetlenuumll tartozik a klasz-szikus eacutertelemben vett fuumlrdővaacuterosok soraacuteba meacutegis toumlbb olyan lehetőseacute-guumlnk is adoacutedik amely alkalmassaacute tesz arra hogy profitaacuteljunk az MFVSZ-hez valoacute csatlakozaacutessal Egyreacuteszt a Raacuteba folyoacute mint folyama-tosan fejlesztendő turisztikai eacuterteacutek kell hogy megjelenjen a telepuumlleacutes eacutele-teacuteben Maacutesreacuteszt pedig a Mjus olasz tulajdonuacute de a vaacuteros eacuterdekkoumlreacutebe tartozoacute fuumlrdő feluacutejiacutetaacutesaacutet koumlvető uacutejra-nyitaacutesaacuteval ismeacutet lesz a telepuumlleacutesen eacutepiacutetett fuumlrdőhely Ez pedig szaacutemtalan lehetőseacuteggel kecsegtet a joumlvőre neacutezve ndash mondta el a vaacuterosvezető Hangsuacute-lyozva az egyesuumllet keretein beluumll lehetőseacuteg lesz a joacute tapasztalatok cse-reacutejeacutere turisztikai kiaacutelliacutetaacutesokon vala-mint egyeacuteb szakmai rendezveacutenyeken valoacute megjeleneacutesre szakmai kapcso-

latok kialakiacutetaacutesaacutera A keacutepviselő-tes-tuumllet veacuteguumll egyhanguacutelag megszavaz-ta a felveacuteteli keacuterelmet amelyről az orszaacutegos szoumlvetseacuteg maacutejus 15-eacuten doumln-toumltt Mezőkoumlvesden

A szoumlvetseacutegbe ezen a napon 4 vaacuteros keacuterte a felveacuteteleacutet iacutegy Algyő Bogaacutecs Szarvas eacutes Koumlrmend A Zsoacutery Gyoacutegy- eacutes Strandfuumlrdő teruumlleteacuten tartott koumlz-gyűleacutesen megjelent Taacutellai Andraacutes a Nemzetgazdasaacutegi Miniszteacuterium par-lamenti aacutellamtitkaacutera valamint dr Ruszinkoacute Aacutedaacutem az NGM turizmu-seacutert felelős helyettes aacutellamtitkaacutera A vendeacutegeket eacutes a koumlzgyűleacutes reacutesztvevő-it a szoumlvetseacuteg elnoumlke dr Fekete Zolshytaacuten valamint Szaboacute Zoltaacuten titkaacuter koumlszoumlntoumltte Fekete Zoltaacuten elnoumlk aki a csaknem 20 ezer lakosuacute Mezőkouml-vesd polgaacutermestere kifejtette min-dig oumlroumlm az uacutej tagok felveacutetele Majd kuumlloumln is uumldvoumlzoumllte a koumlrmendi csatla-kozaacutest ndash Nyugat-Magyarorszaacuteg fuumlr-dőkultuacuteraacutejaacutet nagyra becsuumlljuumlk Buumlk Szombathely Zalakaros reacutegebb oacuteta tagunk s most Koumlrmend paacutelyaacutezik az 50 magyar vaacuterost csaknem 1 millioacute embert eleacuterő egyesuumlletuumlnkbe Amely

az orszaacuteg legnagyobb civil szervezete ndash hangsuacutelyozta Taacutellai Anraacutes uacutegy-szinteacuten oumlroumlmeacutet fejezte ki az uacutej vaacutero-sok csatlakozaacutesa iraacutent s mint mond-ta a Raacuteba folyoacute termeacuteszetesseacutege a szabadvizes fuumlrdőkultuacutera nagy nem-zeti eacuterteacuteket keacutepvisel Ruszinkoacute Aacutedaacutem a fejleszteacuteseket eacuterintő unioacutes projek-tekről szoacutelt Ezt koumlvetően a tagjeloumll-tek mutattaacutek be vaacuterosukat fuumlrdőiket

A koumlrmendi prezentaacutecioacutet Molnaacuter Daacuteniel az oumlnkormaacutenyzat paacutelyaacuteza-tokeacutert felelős munkataacutersa vezette fel Szoacutelt a vaacuteros eacutes koumlrnyeacuteke toumlrteacute-nelmi muacuteltjaacutetoacutel a Batthyaacutenyak szel-

lemi eacutes taacutergyi hagyateacutekaacuteroacutel majd a vaacuteros elkeacutepzeleacuteseit ismertette Eb-ben nagy szerepet kap az olasz tu-lajdonuacute Mjus-fuumlrdő amely Koumlrmend teruumlleteacuten helyezkedik el ndash A tulaj-donosok toumlbbmilliaacuterdos beruhaacutezaacutest terveznek joumlvő nyaacuterra iacutegeacuterik az uacutej-ranyitaacutest A toumlbbi koumlzoumltt lefedik a szabadteacuteri medenceacuteket eacutes egy uacutej szaacutelloda is eacutepuumll Mindez nagyban előrelendiacutetheti a fuumlrdővaacuterosi sze-repkoumlrt ndash mondta Molnaacuter Daacuteniel Ezt koumlvetően szavaztak a kuumlldoumlttek akik egyhanguacutelag taacutemogattaacutek a fel-veacutetelt Iacutegy Koumlrmend az orszaacutegos szoumlvetseacuteg teljes joguacute tagjaacutevaacute lett

Bebes Istvaacuten polgaacutermester ha-laszthatatlan koumlzeacuteleti teendői miatt nem tudott szemeacutelyesen jelen lenni az esemeacutenyen Mint mondta a tagsaacuteg a vaacuteros uacutejabb előreleacutepeacutest tuumlkroumlzi ndash Ko-raacutebban maacuter kifejtettem a vaacuterhatoacute elő-nyoumlket eacutes a koumltelezettseacutegeinket Most mindezt annyival toldanaacutem meg hogy minden koumlrmendit előnyoumlsen eacuterinthet a tagsaacuteg Mieacutert mondom ezt Mert nem csupaacuten fuumlrdőről van itt szoacute hanem az eacuterintett vaacuterosok turisztikai marketingjeacuteről kiacutenaacutelatuk megisme-reacuteseacuteről Nos ebben nem vagyunk gyengeacutek Ha majd elkeacuteszuumll a Bat-thyaacuteny Oumlroumlkseacutegkoumlzpont akkor maacuteris akad 46 olyan vaacuteros partneruumlnk en-nek megismereacuteseacutere hasznaacutelataacutera hiacutereacutenek orszaacutegos viteleacutere amelynek lakoacutei vendeacutegeink is lehetnek Vagyis a jelentős alfoumlldi vaacuterosok polgaacuterait ide vonzhatjuk kiacutenaacutelatunkkal Ez pe-dig minden koumlrmendi szaacutemaacutera hasz-nos lehet ndash fogalmazott Bebes Istvaacuten n kozma gaacutebor

Kormaacutenyablakot avattak nemreacuteg Őriszentpeacuteteren Az esemeacutenyen a toumlbbi koumlzoumltt jelen volt Harangozoacute Bertalan megyei kormaacutenymegbiacute-zott valamint Gombaacutesneacute Nardai Ibolya a Koumlrmendi Jaacuteraacutesi Hivatal vezetője

A vendeacutegeket Őr Zoltaacuten polgaacuter-mester koumlszoumlntoumltte Amint az el-hangzott az uacutej kormaacutenyablak reacuteveacuten egyszerűsoumldik az uumlgyinteacutezeacutes nem kell mindeneacutert a vaacuterosba utazni Harangozoacute Bertalan elmondta hogy egy aacutetfogoacute eacutes tudatos koumlzigaz-gataacutesi fejleszteacutesi koncepcioacuteroacutel van szoacute n kor

Kuumlzdelmes uacutet veacutegeacuten jaacuterunk de megeacuterte egy olyan modern koacuterhaacutez eacutepuumll most a vaacuterosban amely remeacute-nyeink szerint meacuteltoacute lesz dr Batthyaacuteny-Strattmann Laacuteszloacute szellemiseacutegeacutehez ndash jelentette ki Bebes Istvaacuten polgaacutermester azon a taacutejeacutekoztatoacuten amelyen a koumlrmendi koacuterhaacutez feluacutejiacutetaacutesaacutenak kivitelezeacuteseacutet jelentetteacutek be

Mint ismert a keacutepviselő-testuumllet nemreacuteg Bebes Istvaacuten polgaacuter-mester ajaacutenlaacutesaacutera Koumlrmend felveacuteteleacutet keacuterte a Magyar Fuumlrdő-vaacuterosok Szoumlvetseacutegeacutebe (MFVSZ) A vaacuterosvezető a rendkiacutevuumll testuumlleti uumlleacutesen kifejtette hogy az immaacuteron 22 eacuteves patinaacutes szakmai szervezet az orszaacuteg legjelentősebb fuumlrdővaacuterosait immaacuteron 47-et toumlmoumlriacuteti

A keacutepen balroacutel Bebes Istvaacuten V Neacutemeth Zsolt eacutes prof dr Nagy Lajos Fotoacute toacutenus sajtoacuteuumlgynoumlkseacuteg

Szavaznak Koumlrmend felveacuteteleacuteről balroacutel Szaboacute Zoltaacuten dr Fekete Zoltaacuten eacutes Taacutellai Andraacutes

A kuumlldoumlttek megneacutezteacutek a Zsoacutery gyoacutegyfuumlrdőt

Rangos eacutes elismert szakmai orszaacutegos hatoacutekoumlrű egyesuumllet tagja lett Koumlrmend

Csaknem 1 millioacute embert eacuter el a szoumlvetseacuteg

4 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 5| 2015 maacutejus 29 | szudaacuteni nap popzene | 2015 maacutejus 29 |

A joacute hangulatra garantaacuteltan az ideacuten sem lesz panasz

Szudaacuteni eacuteleteacuterzeacutes zene eacutes taacutenc Koumlrmenden

Dr Abdel Hameed koumlrmendi gyer-mekorvosnak koumlszoumlnhetően keacuteteacutevente ndash ha csak neacutehaacuteny oacuteraacutera is ndash Szudaacuten keruumll az eacuterdeklődeacutes koumlzeacuteppontjaacuteba A rendezveacuteny joacute lehetőseacuteget kiacutenaacutel arra hogy a koumlrmendiek koumlzelebbről megis-merjeacutek ezt a csodaacutelatos eacutes soksziacutenű afrikai orszaacutegot amely bővelkedik ha-gyomaacutenyokban laacutetnivaloacutekban eacuterde-kesseacutegekben A kulturaacutelis esemeacuteny a szudaacuteni szaacutermazaacutesuacuteak koumlreacuteben is neacutepszerű Magyarorszaacuteg eacutes Euroacutepa kuumlloumlnboumlző vaacuterosaiboacutel is eacuterkeznek ide baraacutetok ismerősoumlk hogy egyuumltt uumlnne-

peljeacutek szuumllőhazaacutejukat eacutes feleleveniacutet-seacutek az ottani szokaacutesokat Ilyenkor minden szudaacuteni viseletbe oumlltoumlzik ami meacuteg laacutetvaacutenyosabbaacute teszi a programot

A kuumlloumlnleges atmoszfeacuteraacutejuacute Szudaacuteni Napot ebben az eacutevben maacutejus 30-aacuten szombaton 17 oacuteraacutetoacutel rendezik meg Az egyik kiemelt program az ideacuten is egy izgalmas kiaacutelliacutetaacutes lesz amelyet a Bat-thyaacuteny-kasteacutely Sala Terrena Galeacuteriaacute-jaacuteban lehet megtekinteni Bemutatjaacutek a szudaacuteni viseleteket eacutekszereket hasznaacutelati taacutergyakat eacuteteleket italo-kat eacutes fotoacutek segiacutetseacutegeacutevel felideacutezik Afri-ka egyik legnagyobb teruumlletű orszaacutegaacute-nak jellegzetes taacutejait aacutellatait noumlveacutenye-it A kiaacutelliacutetaacuteson Bebes Istvaacuten polgaacuter-mester koumlszoumlnti az eacuterdeklődőket A programokon reacuteszt vesz H E Mohashymeed Hussein Hassan Zaroug Szu-daacuten beacutecsi nagykoumlvete eacutes H E Adil Besir Szudaacuten budapesti nagykoumlvete is

A joacute hangulatra garantaacuteltan az ideacuten sem lesz panasz a kiaacutelliacutetaacutes megnyitoacute-ja utaacuten szudaacuteni zeneacuteszek leacutepnek fel előbb a Nile Group egyuumlttes majd Omar Ihsas zenekara Euroacutepa eacutes Afri-ka Magyarorszaacuteg eacutes Szudaacuten talaacutelko-zik ezen a napon amely egy nagyon sziacutenes impulziacutev eacutelmeacutenyt nyuacutejt azok-nak akik reacuteszt vesznek a programo-kon n ToacuteTh judiT

Fotok jaacutembori tamaacutes

A 2016-os esztendőben a Raacuteba-par-ti helysziacuten feleacutepiacuteteacutese eacutes arculata vaacutel-tozik meg jelentősen igaz a csalaacutedi-as hangulat marad ndash hangsuacutelyozta Hegeduumls Laacuteszloacute fesztivaacuteligazgatoacute Joumlvőre bővuumll az infrastruktuacutera meg-uacutejulnak a feacutenyelemek eacutes a technikai berendezeacutesek a nagysziacutenpad pedig teljesen uacutej arcaacutet mutatja majd Az idei eacutevben is eacuterezhető lesz maacuter neacutehaacuteny vaacuteltozaacutes de az igazi aacutetalakulaacutes 2016-ra vaacuterhatoacute iacutegy a főszervező szerint azok akik a mostani formaacutejaacuteban sze-retik a fesztivaacutelt maacuter csak ezen a nyaacuteron laacutethatjaacutek olyannak ahogy az hat esztendeje elindult

Hegeduumls Laacuteszloacute elmondta az AlteRaacuteba elismert fesztivaacutellaacute nőtte ki magaacutet orszaacutegos szinten is mind a zene-karok mind a vendeacutegek koumlreacuteben A meacutel-taacuten neacutepszerű rendezveacuteny eltoumlkeacutelt szaacuten-deacuteka a beacuterletek eacutes napijegyek aacuterainak befagyasztaacutesa garantaacutelva ezzel az aacutel-landoacute vendeacutegkoumlr megtartaacutesaacutet A hato-dik fesztivaacutelra beacuterlettel eacuterkezők a joumlvő eacutevi AlteRaacutebaacutera kedvezmeacutenyt is kapnak

Peacuteldakeacutent tekintenek az osztraacutek picture on főszervezői a koumlrmendi AlteRaacutebaacutera ndash ezt maacuter Hansjoumlrg Schrammel a bildeini fesztivaacuteligazga-toacute mondta a sajtoacutetaacutejeacutekoztatoacuten Az eacutevek oacuteta tartoacute egyuumlttműkoumldeacutest a rendezői koumlr szeretneacute hosszan fenntartani eacutes fej-leszteni mivel a partneri kapcsolat je-lenleg is gyuumlmoumllcsoumlző Hansjoumlrg Schrammel uacutegy gondolja eacuterdemes vol-na az alteraacutebaacutes elkeacutepzeleacutest a hataacuter tuacutel-oldalaacuten is meghonosiacutetani hiszen miacuteg Koumlrmenden csak magyar zenekarok leacutepnek fel ndash koumlztuumlk regionaacutelis fiatal eacutes helyi egyuumlttesek ndash addig a kinti feszti-

vaacutelok nem tudnak megeacutelni kuumllfoumlldi for-maacutecioacutek neacutelkuumll

A keacutet rendezveacuteny egyeacutebkeacutent nem csak szellemiseacutegeacuteben partnere egy-maacutesnak eacutevről eacutevre kedvezmeacutenyes aacuteron juthatnak hozzaacute a fesztivaacutelozoacutek a taacuters-rendezveacutenyek beacuterleteihez Ideacuten mind-azok akik rendelkeznek Alteraacuteba beacuter-lettel jelentős kedvezmeacutennyel vaacutesaacuterol-hatnak picture on beacuterletet 63 helyett mindoumlssze 25 euroacuteeacutert

A viszontakcioacute meacuteg nagyobb meacuterteacute-kű azok az osztraacutek aacutellampolgaacuterok akiknek van picture on beacuterletuumlk in-gyen laacutetogathatjaacutek az Alteraacutebaacutet Ahogy azt Hegeduumls Laacuteszloacute főszervező megfo-galmazta megkiacutenaacuteljuk az osztraacutek kouml-zoumlnseacuteget egy magyar fesztivaacutellal Mindez toumlrteacutenik nem titkoltan azzal a szaacutendeacutekkal hogy joumljjenek el ismerjeacutek meg a koumlrmendi rendezveacutenyt vigyeacutek joacute hiacutereacutet joumljjenek el joumlvőre is eacutes persze fo-gyasszanak a helysziacutenen baacutetran hi-szen az osztraacutek aacuterszinthez keacutepest a magyar vendeacuteglaacutetoacutes aacuterak kifejezetten olcsoacutenak szaacutemiacutetanak

A vendeacuteglaacutetoacutes beveacutetel ndash ez sem titok ndash mindkeacutet fesztivaacutel eseteacuteben jelentős Eacutes uacutejabb koumlzoumls ponthoz eacutertuumlnk profit igazaacuteboacutel sem itt sem odaaacutet nem kelet-kezik A koumlltseacutegveteacutesben jelentős kuuml-loumlnbseacuteg van miacuteg az AlteRaacuteba oumlsszesen 25 millioacute forintboacutel valoacutesul meg a picture on buumldzseacuteje 300 ezer euroacute azaz mint-egy 90 millioacute forint Paacutelyaacutezati uacuteton el-nyert illetve szponzori taacutemogataacutesok mindkeacutet helyen vannak nagy kuumlloumlnb-seacuteg van azonban a jegybeveacutetel araacutenyaacute-ban Koumlrmenden a beveacutetel 70 szaacutezaleacuteka ebből keletkezik miacuteg Bildeinben ez az araacuteny csak 25 szaacutezaleacutek

Az AlteRaacuteba erre az eacutevre maacuter nyert egy NKA-paacutelyaacutezaton 11 millioacutet a vaacuteros ndash a kulturaacutelis bizottsaacuteg uacutetjaacuten ndash feacutelmillioacute forint taacutemogataacutest ad Folyamatban van meacuteg egy paacutelyaacutezat most van elbiacuteraacutelaacutes alatt a szentgotthaacuterdi Opel megduplaacutez-ta a taacutemogataacutest eacutes uacutej taacutemogatoacutekeacutent je-lenik meg 2015-ben a Diaacutekhitel Koumlz-pont Maacutes ceacutegek szervezetek is taacutemo-gatjaacutek a fesztivaacutelt a GySEV peacuteldaacuteul feacutel-aacuteruacute kedvezmeacutenyt biztosiacutet a fesztivaacutelo-zoacuteknak

A sajtoacutetaacutejeacutekoztatoacuten Hegeduumls Laacuteszloacute azt is elmondta 2015-ben uacutejra vendeacuteguumll laacutetjaacutek a helyi Szociaacutelis Szolgaacuteltatoacute eacutes Informaacutecioacutes Koumlzpont Fogyateacutekos Nap-pali Inteacutezmeacutenyeacutenek tagjait akikkel maacuter reacutegi baraacutetsaacutegot aacutepolnak A főszer-vező felhiacutevta a figyelmet arra is hogy eacuterdemes időben beszerezni az 5 napos tiketteket mivel a vaacuterakozaacutesoknak megfelelően a beacuterleteknek maacuter toumlbb mint a fele elfogyott A jegyelőveacutetelesek keacutet tovaacutebbi koumlrmendi rendezveacutenyt is kedvezmeacutennyel laacutetogathatnak (RAacuteBASTOCK Fesztivaacutel juacutenius 12ndash13 Hip-hop fesztivaacutel juacutenius 27)

A kempingezők az ideacuten is szaacutemiacutethat-nak a Szentgotthaacuterdi Spa amp Wellness beleacutepőjegyeire valamint szaacutemos egyeacuteb ajaacutendeacutekra Saacutetrazni ezuacutettal is rendkiacute-vuumll kedvezmeacutenyes felteacutetelekkel lehet a Baacuterkahaacutezban a Koumlrmendi Kulturaacutelis Koumlzpont joacutevoltaacuteboacutel

A reacutegioacute kiemelkedő 5 napos feszti-vaacutelja sok zenekar szerint az bdquoorszaacuteg legnagyobb kerti partijardquo A 6 AlteRaacuteba Fesztivaacutelt 2015-ben juacutelius 14 eacutes 18 kouml-zoumltt rendezik meg a Raacuteba Szabadidő-centrumban

Felleacutepők Vad Futtik 30Y Kiscsillag Peacuteterfy Bori amp Love Band Anna and the Barbies Heaven Street Seven (a Nyu-gat-Dunaacutentuacutelon itt utoljaacutera) Depresz-szioacute Ossian Lord Paacutel Utcai Fiuacutek PASO Alvin eacutes a Moacutekusok Ismerős Ar-cok Supernem FISH Ivan and the Parazol Ocho Macho Magashegyi Un-

derground Odett Firkin Ed Philips and the Memphis Patrol Kardos Hor-vaacuteth Jaacutenos Maacutetyaacutes Attila Band Auroacute-ra Hetedik Eacuteg ZPZ Haelo Anonym Projekt Zaporozsec Soulwave Karak Tesco Disco Johnny Tovaacutebbi reacuteszletek jegyinformaacutecioacutek napi bontaacutes wwwalterabafesztivalhu

A picture on fesztivaacutel (BildeinBeled) 2015 augusztus 7ndash8-aacuten lesz (Nyitoacutepar-ti maacuter 6-aacuten) A hataacuter menti fesztivaacutelon minden eacutevben vannak magyar felleacutepők iacutegy megfordult maacuter a bildeini sziacutenpado-kon toumlbbek koumlzoumltt Quimby az Anima Sound System a Firkin a Soulwave Ed Philips and the Memphis Patrol Az idei sem lesz kiveacutetel az augusztusi fesztivaacutel line up-jaacuteban ott talaacuteljuk a 30Y-t az Ocho Machoacutet eacutes az Ozone Mamaacutet

A picture on fesztivaacutel menuumlje Stereo MCs Black Stone Cherry The Subways Hans Soumlllner amp BayamanrsquoSissdem Anathema Wilfried amp Die neue Band Jesper Munk 30Y Ocho Macho Drescher Philipp amp Julia pauT Remedy Seether Soulfly Wanda Bluespumpm Le Craval Christoph amp Lollo Yasmo amp Die Klangkantine Full Supa Band Zahoracka Banda amp Tamburizza Koprive Ozone Mama (fesztivaacutelhonlap pictureonat)

Az AlteRaacuteba-helysziacuten azaz a Raacuteba Szabadidőcentrum tovaacutebbi programjai a nyaacuterra maacutejus 31 vasaacuternap 15 oacuteraacutetoacutel Vaacuterosi Gyermeknap Juacutenius 12ndash13 RAacuteBASTOCK Blues eacutes remekzeneacutek fesztivaacutelja Ripoff Raskolnikov Tűzke-reacutek The Tinkers Mokka Tribute FUZZ BOX Meggie s Crew Bazooka Shabby Blues Band Save Ass Cserga eacutes Baraacutetai Fatal Error Juacutenius 27 20 oacutera Hip-Hop fesztivaacutel a Strandfoci kere-teacuteben felleacutep a Halott Peacutenz a Hősoumlk Sub Bass Monster eacutes MrSiid Juacutelius 24ndash25 TOTAL WAR Nemzetkoumlzi Death Thrash Underground fesztivaacutel ndash csak erős idegzetű rajongoacuteknak n rose

Fotoacutek roacutezsa melinda

Igazi afrikai hangulatot eacutelhetnek aacutet azok akik ellaacutetogatnak a Szudaacuteni Napra A hagyomaacutenyos rendezveacutenyt keacuteteacutevente tartjaacutek meg a vaacuterosban az ideacuten immaacuter nyolcadik alkalom-mal A program főszervezője dr Abdel Hameed szudaacuteni szaacutermazaacutesuacute gyermekorvos eacutes csalaacutedja A doktor eacutevtizedek oacuteta Koumlrmenden eacutel de sziacutevuumlgyeacutenek tartja hogy megismer-tesse a hazaacutejaacuteboacutel szaacutermazoacute hagyomaacutenyokat az itteniekkel A kulturaacutelis koumlzponttal karoumlltve szervezik a rendezveacutenyt amelyre nagyon nagy az eacuterdeklődeacutes magyar eacutes szudaacuteni reacuteszről egyaraacutent

Huacutesz kilomeacuteter eacutes haacuterom heacutet vaacutelasztja el egymaacutestoacutel a keacutet fesztivaacutelt de sokkal toumlbb minden koumlti oumlssze őket Mindezekről tartottak koumlzoumls sajtoacutetaacutejeacutekoztatoacutet az AlteRaacuteba eacutes a picture on szervezői Azt is megtudtuk hogy az idei AlteRaacuteba ebben a formaacuteban az utolsoacute lesz aggodalomra azonban nincs ok a Nyugat-Dunaacutentuacutel meghataacuterozoacute zenei esemeacutenye nem szűnik meg csak aacutetalakul

AlteRaacuteba eacutes picture on egymaacutesra talaacutelt a keacutet fesztivaacutel

Az AlteRaacuteba ismert fesztivaacutellaacute nőtte ki magaacutet

Fesztivaacuteligazgatoacutek eacutes sajtoacutefőnoumlkoumlk Hegeduumls Laacuteszloacute H Szalay Balaacutezs Hansjoumlrg Schrammel Szabadfi Zoltaacuten

Az Ocho Macho ndash akaacutercsak a 30Y ndash ideacuten mindkeacutet fesztivaacutelon felleacutep

6 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 7| 2015 maacutejus 29 | portreacute baraacutetsaacuteg | 2015 maacutejus 29 |

Csaknem feacutelszaacutez fős delegaacutecioacute eacuterkezett a vaacuterosba

Taacutencos laacutebak Juzsnijboacutel a Kriacutem teacuterseacutegeacutebőlJuzsnij ukraacuten vaacuteros a Kriacutem feacutel-

sziget teacuterseacutegeacuteben nem messze tőle huacutezoacutedik a haacuteboruacutes oumlvezet Szerencseacutere Koumlrmend testveacutervaacute-rosa nem szenved a harcoktoacutel to-vaacutebbra is pezsgő a sport- eacutes kultu-raacutelis eacutelete Kikoumltője reacuteveacuten eacuteleacutenk a gazdasaacutega is

Erről a koumlrmendiek is meggyő-ződhettek az Euroacutepa Napokon mi-kor is csaknem feacutelszaacutez fős delegaacutecioacute eacuterkezett a vaacuterosba A juzsnijiakat Bebes Istvaacuten polgaacutermester fogadta majd kalauzolta a Szabadsaacuteg teacuterre a programok helysziacuteneacutere Itt mutat-

kozott be az ukraacuten taacutenckar amely oacuteriaacutesi sikert aratott A sziacutenpadon pedig a delegaacutecioacute vezetője a neacutepvi-seletbe oumlltoumlzoumltt taacutersai kareacutejaacuteban hagyomaacutenyaiknak megfelelően a baraacutetsaacuteg jeleacuteuumll kenyeacuterrel kiacutenaacutelta a vaacuterosvezetőt A delegaacutecioacute megte-kintette a Batthyaacuteny-kasteacutelyt a ki-aacutelliacutetaacutesokat valamint a sport- eacutes kul-turaacutelis leacutetesiacutetmeacutenyeket Mint mond-taacutek lenyűgoumlzte őket az eacutepiacutetett vaacute-ros annak oumlroumlkseacutege Keacutepeinken a vendeacutegek koumlrmendi pillanatait oumlrouml-kiacutetettuumlk meg n kor

Fotoacutek jaacutembori tamaacutes

Ferencz Gyula a 2-es vaacutelasztoacutekeruumlleti munkaacutejaacuteroacutel terveiről

Helyben kell megtalaacutelnunk a szaacutemiacutetaacutesunkat

ndash 2010-ben egy időkoumlzi vaacutelasztaacutesi győzelemmel keruumllteacutel be a keacutepviselő-testuumlletbe Azoacuteta keacutetszer sikeruumllt meg-nyerned a 2-es szaacutemuacute vaacutelasztoacutekoumlrzetet a Fidesz sziacuteneiben Eacuterteacutekeld keacuterlek az elmuacutelt 5 eacutevet amit koumlrmendi keacutepviselő-keacutent toumlltoumltteacutel

ndash Előszoumlr is talaacuten azzal kezdeneacutem hogy amikor keacutepviselőveacute vaacutelasztot-tak felaacutelliacutetottam magamnak bizo-nyos ceacutelokat Ezek nagy reacuteszeacutet uacutegy eacuterzem hogy sikeruumllt megvaloacutesiacuteta-nom Amikor teljesen uacutej emberkeacutent keacutepviselő lettem uacutegy gondoltam hogy keacutet nagyon fontos feladat aacutell előttem Az egyik hogy Koumlrmendeacutert mint vaacuteroseacutert az itt eacutelő emberekeacutert dolgozzak a maacutesik pedig hogy a vaacute-lasztoacutekoumlrzetemben eacutelő embereket az ő eacuterdekeiket meacuteltoacute moacutedon keacutepvisel-jem a testuumllet előtt Uacutegy gondolom hogy azok a fejleszteacutesek amelyek az elmuacutelt eacutevekben megvaloacutesultak mind a vaacuterosban mind pedig a sajaacutet koumlrze-temben azok magukeacutert beszeacutelnek Oumlroumlmmel toumllt el hogy ezeknek eacuten is aktiacutev reacuteszese lehettem

ndash Melyek voltak azok a legfontosabb feladatok amelyeket a 2-es szaacutemuacute vaacute-lasztoacutekoumlrzet kapcsaacuten el kellett veacutegezni

ndash Legelőszoumlr is kiemelneacutem a piac aacutet-eacutepiacuteteacuteseacutet amely mind az ott megjelenő aacuterusok mind pedig a vaacutesaacuterloacutek eacuterdeke-it szolgaacutelja Aztaacuten ott van az utak aacutella-pota amely mindig keacutenyes keacuterdeacutes egy vaacuteros eacuteleteacuteben Az eacuten javaslatomra si-keruumllt toumlbbek koumlzoumltt leaszfaltozni a IV Beacutela kiraacutely uacutet Raacuteba-partra vezető sza-kaszaacutet Ezzel egy reacutegi probleacutemaacutet sike-ruumllt megoldanunk a koumlrzetben Sike-ruumllt uacutej burkolattal ellaacutetnunk a Raacutekoacuteczi utcai szervizutat egeacuteszen a Joacutezsef At-tila utcaacuteig Ezek mind-mind olyan dol-gok azt hiszem amikre meacuteltaacuten buumlsz-keacutek lehetuumlnk Aztaacuten termeacuteszetesen ott van a koumlrzetben eacutelők eacuterdekeinek keacutep-viselete Rengetegen keacutertek szemeacutelye-sen segiacutetseacuteget bizonyos uumlgyekben A raacutegcsaacuteloacuteirtaacutestoacutel elkezdve a koumlzvilaacutegiacute-taacutes-javiacutetaacuteson aacutet a kaacutetyuacutek befoltozaacutesaacuteig rengeteg megkereseacutest kaptam Ezeket a felmeruumllő probleacutemaacutekat uacutegy gondo-

lom hogy mindig sikeruumllt megolda-nunk meacuteg ha időben neacuteha ki is toloacutedott a feladat elveacutegzeacutese

ndash Van-e esetleg hiaacutenyeacuterzeted Van-e olyan feladat a koumlrzettel kapcsolatban amit uacutegy eacuterzel hogy nem sikeruumllt szaacutez-szaacutezaleacutekosan elveacutegezned

ndash Az embernek hiaacutenyeacuterzete termeacute-szetesen mindig van De ettől szeacutep a keacutepviselőseacuteg Mindig akad uacutejabb eacutes uacutejabb feladat amit el kell veacutegezni ami-eacutert eacuterdemes dolgozni Amit kiemelneacutek az talaacuten a csapadeacutekviacutez-elvezeteacutes keacuter-deacutese a Kauz-reacuteten Ennek a megoldaacutesa mielőbb szuumlkseacuteges hiszen az ott eacutelők eacuterdekei ezt megkiacutevaacutenjaacutek Dolgozni fo-gunk azeacutert hogy mielőbb normalizaacute-loacutedjon a helyzet a vaacuteros ezen reacuteszeacuten is

ndash Milyennek laacutetod Koumlrmend jelenlegi helyzeteacutet eacutes mit gondolsz milyen iraacuteny-ba halad a vaacuteros

ndash Azok a fejleszteacutesi iraacutenyok amelye-ket a vaacuteros vezeteacutese az elmuacutelt ciklu-sokban meghataacuterozott azokat eacuten ma-gam is teljes meacuterteacutekben taacutemogatni tu-dom A keacutepviselő-testuumllet a maacuterciusi uumlleacuteseacuten fogadta el azt az oumlnkormaacutenyza-ti rendeletet ami elősegiacuteti a koumlrmendi kis- eacutes koumlzeacutepvaacutellalkozaacutesok munka-helyteremteacuteseacutet Naacutelam mindig is első helyen szerepelt a keacutepviselői feladatok koumlzoumltt a munkahelyek megőrzeacutese eacutes uacutejak leacutetrehozaacutesaacutenak taacutemogataacutesa Fon-

tosnak tartom a vaacuteros joumlvőjeacutenek szem-pontjaacuteboacutel hogy olyan munkahelyek teremtődjenek amelyek hosszuacute taacutevon biztosiacutetanak biztos megeacutelheteacutest a vaacute-ros lakoacuteinak Termeacuteszetesen az oumlnkor-maacutenyzatnak viszonylag szűk a moz-gaacutestere ebben a keacuterdeacutesben ugyanak-kor igyekszuumlnk olyan lehetőseacutegeket eacutes felteacuteteleket kialakiacutetani amelyek noumlvel-ni tudjaacutek a foglalkoztataacutes meacuterteacutekeacutet Koumlrmenden noha ezen mutatoacutek orszaacute-gos szinten is kivaacuteloacutenak mondhatoacutek

A joumlvő szempontjaacuteboacutel egy igen jelen-tős fejleszteacutes a volt Lovarda helyeacuten ki-alakiacutetandoacute Batthyaacuteny Oumlroumlkseacutegkoumlz-pont kialakiacutetaacutesa vagy eacuteppen a Vaacuterkert rekonstrukcioacuteja Mindkettő jelentős turisztikai eacuterteacuteket fog keacutepviselni re-meacutenyeim szerint Ugyanakkor ezen a teruumlleten lesz meacuteg feladatunk bőven Remeacutelhetőleg sikeruumll megtalaacutelnunk azokat a forraacutesokat amelyekkel teljes egeacuteszeacuteben meguacutejulhat a kasteacutely-egyuumlttes a Vaacuterkert pedig veacutegre teacuteny-leg reacutegi pompaacutejaacuteban jelenhet meg az eacuterdeklődők előtt Fontos ugyanakkor hogy amikor a kasteacutelyhoz tartozoacute funkcioacutek kialakiacutetaacutesaacuteroacutel beszeacuteluumlnk csak olyan feladatot vegyuumlnk a nya-

kunkba amit aztaacuten fenn is tudunk tartani biztonsaacutegosan

Ki kell meacuteg emelnem hogy a vaacuteros szociaacutelis ellaacutetaacutesa igen magas szintű-nek mondhatoacute Az uacutej szociaacutelis rendelet minden pontja teljes meacuterteacutekben vaacutellal-hatoacute eacutes azt hiszem amit ki tudtunk hozni belőle azt megtettuumlk Abszoluacutet kitoumlltoumlttuumlk a rendelkezeacutesuumlnkre aacutelloacute toumlrveacuteny aacuteltal leszűkiacutetett mozgaacutesteret Uacutegy gondolom hogy ma Koumlrmenden minden raacuteszoruloacute hozzaacutejut ahhoz a szolgaacuteltataacuteshoz vagy segiacutetseacutegnyuacutejtaacutesi formaacutehoz amire szuumlkseacutege van Ez pe-dig egy ilyen meacuteretű vaacuteros tekinteteacute-ben oacuteriaacutesi eredmeacuteny eacutes termeacuteszetesen nem keveacutes munka

Aztaacuten akkor itt van meacuteg a koacuterhaacutez keacuterdeacutese Tudomaacutesul kell venni hogy meg kellett hozni olyan doumlnteacuteseket amik lehet hogy ugyan negatiacutev vissz-hangot vaacuteltottak ki az itt eacutelők koumlreacuteben ugyanakkor ha ezek az inteacutezkedeacutesek nincsenek akkor lehet hogy most koacuter-haacutezunk sincsen A feluacutejiacutetaacutesok befejez-teacutevel remeacutenyeink szerint egy meguacutejult joacutel funkcionaacuteloacute a betegek igeacutenyeit tel-jes egeacuteszeacuteben kieleacutegiacutető koacuterhaacutez lesz Koumlrmenden

Feladatomnak tekintem a 2-es szaacute-muacute vaacutelasztoacutekoumlrzetben a Baacutestya utca eacutes a IV Beacutela utca kereszteződeacuteseacutenek aacutet-alakiacutetaacutesaacutet tovaacutebbaacute a Raacutekoacuteczi uacuteti szer-vizuacuteton leacutevő jaacuterdaszakasz feluacutejiacutetaacutesaacutet

Mindent oumlsszevetve azt hiszem az iraacuteny amerre tartunk minden szem-pontboacutel joacutenak tekinthető A mi felada-tunk az hogy lekuumlzdjuumlk az eleacutenk keruuml-lő akadaacutelyokat eacutes a vaacuterost ezen a fejlő-deacutesi paacutelyaacuten tudjuk tartani Rengeteg feladat aacutell meacuteg előttuumlnk amelyek meg-oldaacutesra vaacuternak Egyet iacutegeacuterhetek mi tovaacutebbra is ugyanilyen kemeacutenyen fo-gunk dolgozni a vaacuteroseacutert az itt eacutelő em-berekeacutert eacutes azeacutert hogy minden koumlr-mendi itt helyben talaacutelhassa meg a szaacutemiacutetaacutesait n Pome

2010-ben egy időkoumlzi vaacutelasztaacuteson indult előszoumlr a keacutepvi-selői szeacutekeacutert Egymaacutes utaacuten haacuteromszor nyerte meg jelentős kuumlloumlnbseacuteggel a sajaacutet koumlrzeteacutet a FideszndashKDNP sziacuteneiben Ferencz Gyulaacuteval a koumlrmendi 2-es szaacutemuacute vaacutelasztoacutekoumlrzet keacutepviselőjeacutevel beszeacutelgettuumlnk muacuteltroacutel joumlvőről tervekről a keacutepviselői munka oumlroumlmeiről eacutes neheacutezseacutegeiről

Ferencz Gyula keacutepviselő is oumlruumll a feluacutejiacutetott piacnak

8 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 9| 2015 maacutejus 29 | panoraacutema panoraacutema | 2015 maacutejus 29 |

A Bereki Baacuterkaacutes Egylet logoacutejaacuteban 2006-os alapiacutetaacutesi daacutetum szerepel Ez az időpont valoacutes hiszen az egye-suumllet ekkortoacutel leacutetezik de hivatalos bejegyzeacuteseacutere csak haacuterom eacuteve keruumllt sor Az egyesuumllet magjaacutet tizenkeacutet fő alkotja de nagyon sok a paacutertoloacute eacutes taacutemogatoacute tag akik ott vannak a kuuml-loumlnfeacutele rendezveacutenyeken eacutes segiacutetik a munkaacutet Nem ritka hogy egy-egy viacutezituacutera koumlzoumls program utaacuten har-mincan negyvenen is oumlsszejoumlnnek a Raacuteba-parti telephelyen Az egylet kettős vezeteacutessel műkoumldik a senior elnoumlk Varga Gaacutebor Istvaacuten a junior Somogyi Daacuteniel

ndash Nagyon sok munkaacutet fektettuumlnk az egyesuumlletbe kezdve az alapsza-baacutely reacuteszletes kidolgozaacutesaacutetoacutel egeacute-szen a toumlbb szaacutez fős rendezveacutenyek lebonyoliacutetaacutesaacuteig A koumlrmendiek koumlzuumll rengetegen szeretik a Raacutebaacutet sokan hajoacuteznak is rajta Ezekkel a baraacuteti taacutersasaacutegokkal nagyon joacuteban va-gyunk toumlbb koumlzoumls programot is csi-naacutelunk Mi azonban uacutegy gondoltuk hogy szervezett formaacuteban műkouml-duumlnk hiszen iacutegy eseacutellyel indulunk paacutelyaacutezatokon Az sem elhanyagol-hatoacute hogy az egyesuumlleti leacutet nagyobb fegyelmet eacutes felelősseacuteget jelent hi-szen nemcsak oumlnmagunkat hanem egy egeacutesz csapatot keacutepviseluumlnk peacutel-daacuteul egy orszaacutegos vagy kuumllfoumlldi viacutezi versenyen vagy eacuteppenseacuteggel egy szemeacutetszedő akcioacuten ami komoly hiacutervereacutessel jaacuter Persze ahogy min-denhol naacutelunk is előfordul hogy va-lamiben nem eacutertuumlnk egyet de mos-tanra kialakult egy erős mag akik sokat aacuteldoznak az egyesuumlleteacutert Sokszor treacutefaacutesan juhaimnak neve-zem őket mert velem kezdtek el ha-joacutezni Aki nem proacutebaacutelta az talaacuten el sem hiszi hogy ez egy olyan időtoumll-teacutes ami oumlroumlkre rabul ejti az embert Most maacuter ott tartunk hogy a tagok maguk is szerveznek tuacuteraacutekat eacutes ka-

jakokba kenukba uumlltetik baraacutetai-kat eacutes szerintem ez nagyon joacute Ne-kem is volt egy ilyen bdquoviacutezi apaacutemrdquo aki nagyon reacutegen maacuter toumlbb mint huacutesz esztendeje viacutezre vitt Ő nem maacutes mint a Raacuteba nagy oumlregje Somogyi Laacuteszloacute Somoacute akit viacutezi berkekben szinte mindenki ismer az orszaacuteg-ban Somoacute egyeacutebkeacutent a molna sze-csődi Bayou Boumlnhoumlouml viacutezicsapat ve-zetője igazi nagy hajoacutes a Mississip-pit is megjaacuterta Eacuten ugyan ilyen nagy tuacuteraacuteval nem buumlszkeacutelkedhetek de toumlbb euroacutepai folyoacuten hajoacuteztam maacuter A hazai vizeket kuumlloumlnoumlsen szeretem eacutevekkel ezelőtt Funtig Szilveszter baraacutetommal csinaacuteltunk egy igazi nagy menetet Koumlrmendtől Mohaacutecsig mentuumlnk kenuval ez koumlzel hatszaacutez kilomeacutetert jelent Izgalmas volt a deacuteli csuacutecsforgalomban hatalmas hajoacutek mellett evezni Budapesten Szeretneacutem ha az egyesuumlleti tagok is ilyen eacutelmeacutenyeket szerezneacutenek au-gusztusban toumlbbek koumlzoumltt egy ilyen joacute kalandeacutert indulunk a Tiszaacutera A toumlbbnapos tuacuteraacutet egy legeacutenybuacutecsuacuteval is oumlsszekoumltjuumlk ndash mondta Varga Gaacute-bor Istvaacuten egyesuumlleti elnoumlk

A bereki baacuterkaacutesok az ideacuten toumlbb jubileumi rendezveacutenynek is a haacutezi-

gazdaacutei taacutersszervezői lesznek Juacuteli-us 18-aacuten szombaton az AlteRaacuteba Fesztivaacutel zaacuteroacutenapjaacuten lesz hagyomaacute-nyos versenyuumlk a Csaacutekaacuteny-Koumlr-mend Kajak Kajak-Kenu Futam amit maacuter tizedik alkalommal ren-deznek meg Ez egy roumlvidtaacutevuacute ama-tőr verseny mindoumlssze 16 kilomeacuteter Ebben az eacutevben meglepeteacutesre is keacute-szuumlluumlnk a tiacutezeacuteves jubileum kapcsaacuten ndash mondta Somogyi Daacuteniel Meacuteg egy eacutevforduloacutes rendezveacuteny lesz szep-tember maacutesodik szombatjaacuten a hu-szadik Raacuteba Maraton ami keacutetseacuteg-kiacutevuumll a legnagyobb eacutes legneacutepsze-rűbb viacutezi verseny a Raacutebaacuten Ennek főszervezője a Bayou Boumlnhoumlouml

viacutezicsapat a koumlrmendiek segiacutetenek a lebonyoliacutetaacutesban

A versenyeken kiacutevuumll toumlbb viacutezituacute-raacutet is szervez az egyesuumllet Juacutenius 4-eacuten a Raacutezsoacute Imre Szakkoumlzeacutepiskola eacutes Szakiskola felkeacutereacuteseacutenek tesznek eleget egeacutesz napos kalandra viszik a diaacutekokat Juacutenius 13-aacuten a rend-őroumlk mentősoumlk tűzoltoacutek koumlzoumls programjaacutet viacutezituacutera-eszkoumlzoumlkkel segiacutetik Ezen egyeacutebkeacutent toumlbb bereki baacuterkaacutes is reacuteszt vesz hiszen a tagok koumlzoumltt toumlbb rendőr eacutes tűzoltoacute is van A koumlrmendi strandfoci szombati napjaacuten juacutenius 27-eacuten ingyenes hajoacute-zaacutest ajaacutenlanak a csalaacutedoknak eacuter-deklődőknek a Raacuteba egy roumlvid sza-kaszaacuten Az egyesuumllet erre a prog-ramra teljes felszereleacutest biztosiacutet iacutegy mentőmelleacutenyeket is Szeretet-tel vaacuternak mindenkit mert ez egy joacute alkalom arra hogy az emberek ki-proacutebaacuteljaacutek a kenuzaacutest Juacutenius utolsoacute heacutetveacutegeacuteje igazaacuteboacutel a magyar viacutezituacute-raacutezaacutes heacutetveacutegeacuteje is ilyenkor tartjaacutek a nyitott csoacutenakhaacutezak napjaacutet Az egyesuumllet erre az alkalomra tavaly nyilvaacutenos tuacuteraacutet hirdetett a Csaacute-kaacuteny-Koumlrmend szakaszon amelyre nagy volt az eacuterdeklődeacutes főkeacutent csa-laacutedok jelentkeztek a programra Egy ilyen lehetőseacuteget az ideacuten is sze-retne biztosiacutetani az egyesuumllet mert nagyon joacutek voltak a visszhangok a

tavalyi reacuteszvevők koumlzuumll toumlbben is tuacuteraacuteztak azoacuteta az egylettel

Augusztusban sűrű lesz a prog-ram tiszai hajoacutezaacutessal indul a hoacute-nap utaacutena a Koumlrmendi Napok ese-meacutenyein vesz reacuteszt az egyesuumllet ott lesznek a Hagyomaacutenyőrző Eacutelmeacuteny-taacuteborban ahol haleacuteteleket keacutesziacutete-nek majd augusztus 19-eacuten pedig a Csoacutenakfelvonulaacutest szervezik Itt azonban nem eacuter veacuteget az augusztusi nagy esemeacutenyek sora az utolsoacute heacutet-veacutegeacuten eskuumlvőre lakodalomra keacute-szuumll a csapat az egyik oszlopos tag nősuumll ugyanis

Az egyesuumllet a versenyek eacutes viacutezi kalandok mellett nagy hangsuacutelyt fektet a koumlrnyezetveacutedelemre is A Raacuteba-takariacutetaacutes az egyik kiemelt programjuk Ez a hazai viacutezicsapatok szolidaacuteris akcioacutejaacutenak is tekinthető hiszen mindenhonnan joumlnnek oumln-keacutentesek hogy koumlzoumlsen tisztiacutetsaacutek meg a Raacuteba mintegy 100 folyamki-lomeacuteteres szakaszaacutet Alsoacuteszoumllnoumlk-től Puumlspoumlkmolnaacuteriig Az idei sze-meacutetszedeacutesen toumlbb szaacutezan vettek reacuteszt rengeteg szemeacutet ndash toumlbbek kouml-zoumltt kereacutekpaacuterok televiacutezioacutek hűtoumlk traktorgumik műanyag palackok eacutepiacuteteacutesi toumlrmeleacutekek ndash keruumlltek ki a folyoacuteboacutel A csaacutekaacutenyiak peacutenteken a bereki baacuterkaacutesok szombaton laacutettaacutek vendeacuteguumll az oumlnkeacutenteseket a koumlr-

mendi Baacuterkahaacutezban koncertekkel eacutes Csuszoacute főszakaacutecs remek babgu-lyaacutesaacuteval vaacutertaacutek a szemeacutetszedőket Kuumlloumln oumlroumlm hogy a viacutezi egyseacutegek mellett szaacuterazfoumlldoumln is oumlsszeszed-teacutek a szemetet Ez a Koumllcsey Ferenc Gimnaacutezium diaacutekjainak koumlszoumlnhető akik a koumlrmendi Szabadsaacuteg teacuter koumlr-nyeacutekeacuten az oacutevaacuterosi utcaacutekban eacutes a Raacuteba-part uumlduumllőoumlvezeteacuteben takariacute-tottak

A Bereki Baacuterkaacutes Egylet joacute kapcso-latot aacutepol a hazai viacutezi eacutelet keacutepviselő-ivel A dunavarsaacutenyi 1270 szaacutemuacute Nautilus Viacutezicsapat szinte maacuter test-veacuteregyesuumlletuumlknek tekinthető ve-luumlk eacutevente toumlbbszoumlr oumlsszejoumlnnek A dunavarsaacutenyiak a Raacuteba-takariacutetaacutes aacutellandoacute tagjai de toumlbbszoumlr itt voltak maacuter a Koumlrmendi Napokon eacutes a Csoacute-nakfelvonulaacuteson is A molnaszecsődi Bayou Boumlnhoumlouml egyesuumllettel eacutes a csaacutekaacutenydoroszloacutei Viacutezi Vaacutendor Taacute-borhellyel szinte napi szintű a kap-csolat Utoacutebbi vezetője Saacutesdi Laacuteszshyloacute partner kuumlloumlnfeacutele rendezveacutenyek lebonyoliacutetaacutesaacuteban nagyban segiacuteti az egyesuumllet munkaacutejaacutet Igazaacuteboacutel min-den hazai egyesuumllettel tartjuk a kapcsolatot azokkal akik koumlzelebb vannak termeacuteszetesen gyakrab-ban talaacutelkozunk A leaacutenyfalusiak vezetőjeacutevel Perehaacutezy Paacutellal Ma-gyarorszaacuteg Pepe kapitaacutenyaacuteval is gyakran konzultaacutelunk Kuumllfoumlldi kapcsoltunk ndash ami igazaacuteboacutel magyar ndash Varga Beacutela Beacutecsben eacutelő most maacuter nyugdiacutejas meacuternoumlkember Eacutevente toumlbbszoumlr jaacuter naacutelunk s őszinteacuten meg-mondom ritkaacuten laacutetni ilyen erőben leacutevő embert aki fiatalokat megszeacute-gyeniacutető taacutevokat teljesiacutet a legtoumlbb-szoumlr dobogoacutes helyeken veacutegezve ndash mondta Varga Gaacutebor Istvaacuten

A bereki baacuterkaacutesok nem veszik veacute-resen komolyan a versenyzeacutest baacuter ha elindulnak akkor igyekeznek a legjobb eredmeacutenyt eleacuterni Ezt bizo-nyiacutetja a tavalyi BudapestndashBaja Re-gatta is ahol a senior elnoumlk az emliacute-tett Varga Beacutelaacuteval a maacutesodik helyen veacutegzett egy feacutelprofi csapat moumlgoumltt A taacutev 170 kilomeacuteter volt a koumlrmendi egyseacuteg 13 oacutera 22 perc alatt teljesiacute-tette Nem a versenyzeacutes a fontos hanem az hogy mineacutel toumlbb embert viacutezre vigyuumlnk Ez egy eacuteletforma mi a roumlvidgatyaacutes meziacutetlaacutebas iraacutenyvo-nalat keacutepviseljuumlk Persze ha tuacuteraacutet viszuumlnk akkor a maximumra touml-rekszuumlnk a biztonsaacutegot eacutes az eacutel-meacutenyt tekintve is Nem is tehetuumlnk maacutest az ideacuten tuacuteraacuteztatunk adoacuteellen-őroumlket jogaacuteszokat eacutes rendveacutedelmi dolgozoacutekat is ndash poeacutenkodtak az egye-suumllet tagjai

Egy biztos az egyesuumllet ren-dezveacutenyei egytől-egyig joacute hangu-latuacuteak Legyen szoacute akaacuter egy deacutel-utaacuteni kistuacuteraacuteroacutel egy szemeacutetsze-dő akcioacuteroacutel vagy egy koumlzoumls főző-programroacutel Ezeacutert is biztatnak mindenkit hogy joumljjenek proacutebaacutel-jaacutek ki mert egy viacutezituacutera felejthe-tetlen eacutelmeacuteny marad Az egylet a hivatalos bejegyzeacutes oacuteta komoly eacuteves programot eacutepiacutetett fel egyuumltt-műkoumldve a vaacuterosi inteacutezmeacutenyek-kel Kuumlloumln koumlszoumlnik Bebes Istvaacuten polgaacutermester eacutes az oumlnkormaacuteny-zat taacutemogataacutesaacutet valamint a kul-turaacutelis koumlzpont sokoldaluacute segiacutet-seacutegnyuacutejtaacutesaacutet a kuumlloumlnfeacutele rendez-veacutenyeket illetően A tagok csak azt sajnaacuteljaacutek hogy roumlvid a nyaacuter maacuter minden heacutetveacutegeacutejuumlk be van taacuteblaacutezva

Fotoacute jaacutembori tamaacutes

Ha eljoumln a joacute idő sokan hoacutedolnak szenvedeacutelyuumlknek a kaja-kozaacutesnak eacutes a kenuzaacutesnak Vannak azonban olyanok akik nemcsak tavasztoacutel kora őszig szaacutellnak viacutezre hanem teacutelen zord időben jeacutegtaacuteblaacutek koumlzoumltt is A Bereki Baacuterkaacutes Egylet tagjai sem riadnak meg a kuumlloumlnleges eacutes vaacuteratlan helyzetektől a Raacuteba mellett toumlbb hazai folyoacuten jaacutertak maacuter eacutes tavaly kiproacutebaacutel-taacutek magukat a csehorszaacutegi Moldvaacuten is Az egyesuumllet nem csak szabadidős teveacutekenyseacuteget folyat Taacutersadalmi munkaacutet is veacutegeznek legutoacutebbi megmozdulaacutesuk a Raacuteba-takariacutetaacutes volt amit koumlzel egy eacutevtizede rendezek meg hazai viacutezicsapatok koumlzreműkoumldeacuteseacutevel

A roumlvidnadraacutegos meziacutetlaacutebas viacutezicsapat sziacutevuumlgyeacutenek tekinti a Raacutebaacutet

A Bereki Baacuterkaacutes Egyletneacutel tele a naptaacuter egeacutesz eacutevre

A napokban aacuterhullaacutem vonult le a Raacutebaacuten a nagy esőzeacutes miatt de ezuacutettal nem okozott gondot

10 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 11| 2015 maacutejus 29 | jubileum hivataacutes | 2015 maacutejus 29 |

Jubileum 25 eacuteves a rendeacuteszeti oktataacutes Koumlrmenden

Szent Gyoumlrgy-emleacutekhelyet is avattak

Felkoumlszoumlntoumltteacutek Boumlzsi neacutenit Kitaacutencoljaacutek a maacutejusfaacutet a főteacuteren

31 ezer meacuteter magasra juttattaacutek az űr-turistaszalaacutemit

Uumlnnepseacuteg az aacutepoloacutek nemzetkoumlzi napjaacuten

A koumlszoumlnoumlm sokszor elmarad a kritika soha

A konferencia főveacutednoumlke dr Pinshyteacuter Saacutendor Magyarorszaacuteg beluumlgy-minisztere a konferencia veacutednoumlke Papp Kaacuteroly r altaacutebornagy rend-őrseacutegi főtanaacutecsos orszaacutegos rendőr-főkapitaacuteny eacutes Bebes Istvaacuten Koumlr-mend vaacuteros polgaacutermestere volt A konferenciaacuten a levezető elnoumlki fel-adatokat dr Janza Frigyes ny r vezeacuterőrnagy a Magyar Rendeacuteszet-tudomaacutenyi Taacutersasaacuteg főtitkaacutera laacutetta el A rendezveacuteny reacutesztvevőit Bebes Istvaacuten polgaacutermester koumlszoumlntoumltte A magyar rendeacuteszeti oktataacutes elmuacutelt 25 eacuteveacuteről Zsinka Andraacutes ny r ve-zeacuterőrnagy a Beluumlgyminiszteacuterium szemeacutelyuumlgyi helyettes aacutellamtitkaacutera tartott előadaacutest A rendeacuteszeti tiszt-helyettes keacutepzeacutesről a rendszervaacutel-taacutestoacutel napjainkig a Koumlrmendi Ren-deacuteszeti Szakkoumlzeacutepiskola teveacutekeny-seacutegeacutenek tuumlkreacuteben ciacutemmel dr Beregnyei Joacutezsef ny hőr dandaacutertaacute-

bornok adott elő Prof dr Patyi Andraacutes a Nemzeti Koumlzszolgaacutelati Egyetem rektora a rendeacuteszeti felső-fokuacute keacutepzeacutes helyzeteacuteről tartott elő-adaacutest Dr Boda Joacutezsef vezeacuterőrnagy a nemzetkoumlzi rendeacuteszeti feladatok-ban reacuteszt vevő aacutellomaacuteny felkeacutesziacuteteacute-seacutet mutatta be a rendszervaacuteltaacutestoacutel napjainkig A rendeacuteszeti teruumllet to-vaacutebbkeacutepzeacuteseacutenek helyzeteacutevel dr Daacuteshynos Valeacuter ny r vezeacuterőrnagy a Koumlz-szolgaacutelati Szemeacutelyzetfejleszteacutesi Fő-igazgatoacutesaacuteg főigazgatoacuteja ismertette meg a hallgatoacutesaacutegot A rendezveacute-nyen mintegy 100 fő vett reacuteszt A ta-pasztalatokat dr Janza Frigyes ny r vezeacuterőrnagy oumlsszegezte eacutes tovaacuteb-bi kutataacutesra oumlsztoumlnoumlzte a teacutemaacuteban a reacutesztvevőket A konferencia utaacuten a szakkoumlzeacutepiskola diacuteszudvaraacuten dr Halmosi Zsolt r vezeacuterőrnagy or-szaacutegos rendőrfőkapitaacuteny-helyettes rendeacuteszeti főigazgatoacute felavatta a

Szent Gyoumlrgy-emleacutekhelyet Az ala-piacutetaacutesaacutenak 25 eacuteveacutet uumlnneplő Koumlrmen-di Rendeacuteszeti Szakkoumlzeacutepiskola ed-digi igazgatoacutei dr Kaacutetai Laacuteszloacute ny r dandaacutertaacutebornok dr Tiborcz Jaacuteshynos r dandaacutertaacutebornok eacutes dr Orbaacuten Peacuteter ny r altaacutebornagy emleacutekpla-

kett elismereacutesben reacuteszesuumlltek me-lyeket Zsinka Andraacutes helyettes aacutel-lamtitkaacuter dr Halmosi Zsolt r vezeacuter-őrnagy orszaacutegos rendőrfőkapitaacuteny-helyettes eacutes a szakkoumlzeacutepiskola je-lenlegi igazgatoacuteja Holloacutesi Gaacutebor r ezredes adott aacutet n kor

Bebes Istvaacuten polgaacutermester kouml-szoumlntoumltte nemreacuteg Guitman Joacutezsefshyneacute szuumlletett Domonkos Erzseacutebetet 90 szuumlleteacutesnapja alkalmaacuteboacutel A mai is joacute egeacuteszseacutegnek oumlrvendő

houmllgy 1925 maacutejus 6-aacuten laacutetta meg a napvilaacutegot Oumlt gyermeke szuumlletett Keacutet fia eacutes egy laacutenya valamint hat unokaacuteja eacutes hat deacutedunokaacuteja oumlruumll Bouml-zsi neacutenivel a szuumllinapnak

Koumlrmend vaacuteros legreacutegibb hagyomaacute-nyos folkloacuterrendezveacutenyeacutere immaacuteron 44 alkalommal keruumll sor a Szabadsaacuteg teacuteren 30-aacuten szombaton Hagyomaacuteny-teremtő szaacutendeacutekkal indiacutetotta el Antal Laacuteszloacute oumltletgazda kezdemeacutenyezeacuteseacutere a haacutezigazda Beacuteri Balogh Aacutedaacutem Taacutenc-egyuumlttes amely a reacutegioacute jeles szakmai foacuterumaacutevaacute lett az eacutevtizedek alatt ndash kouml-szoumlnhetően a Nyugat-magyarorszaacutegi Neacuteptaacutencszoumlvetseacuteggel valoacute egyuumlttmű-koumldeacutesnek A program szerint 14 oacuteraacutetoacutel hagyomaacutenyos jaacutetszoacuteteacuter vaacuterja a gyer-mekeket szuumlleikkel egyuumltt megideacutezve

a reacutegi jaacuteteacutekokat 16 oacuteraacutetoacutel neacuteptaacutencbe-mutatoacutek sora koumlvetkezik a sziacutenpadon ndash 11 csoport 350 taacutencosa ndash kicsik eacutes nagyok mintegy neacuteptaacutencmaratont produkaacutelnak az oumlroumlkiacutetett taacutenctudaacutesu-kat bemutatva mindenki oumlroumlmeacutere Lesz fonoacute zenebolt a legfrissebb CD-kiadvaacutenyokkal meg keacutezműves porteacute-kaacutek keacutezműveskedő stand vendeacuteglaacute-taacutes A napot taacutenchaacutezi mulatsaacuteg zaacuterja A rendezveacutenyt az NKA Koumlrmendi Kul-turaacutelis Koumlzpont Jooacute Gyoumlrgy vaacutellalko-zoacute eacutes a Szombathelyi Erdeacuteszeti Zrt taacutemogatja

Az aacutepoloacutek nemzetkoumlzi napjaacutet uumln-neplő rendezveacutenyen előszoumlr dr Waumlchter Walter jaacuteraacutesi tiszti főorvos a Vas Megyei Kormaacutenyhivatal neacutep-egeacuteszseacuteguumlgyi osztaacutelyaacutenak vezetője koumlszoumlntoumltte a megjelenteket majd Gombaacutesneacute Nardai Ibolyaacutenak a Vas Megyei Kormaacutenyhivatal Koumlrmendi Jaacuteraacutesi Hivatala vezetőjeacutenek adta aacutet a szoacutet aki keacutet neves szemeacutelyiseacuteg Flo-rence Nightingale eacutes Kossuth Zsu-zsanna munkaacutessaacutegaacutet meacuteltatta El-mondta hogy azeacutert maacutejus 12 az aacutepo-loacutek nemzetkoumlzi napja mert 1820-ban ezen a napon szuumlletett Florence Nightingale akit eacutejszaka veacutegzett aacutepo-loacutei szolgaacutelat miatt a Laacutempaacutes Houmllgy-nek neveztek a betegek Dr Staacutenitz Eacuteva megyei tiszti főorvos a Vas Me-gyei Kormaacutenyhivatal Neacutepegeacuteszseacuteg-uumlgyi Főosztaacutelyaacutenak vezetője beszeacute-deacuteben megemliacutetette hogy egy szak-ma sem szenvedett akkora presztiacutezs-veszteseacuteget hazaacutenkban az utoacutebbi eacutev-tizedekben mint az aacutepoloacutekeacute A nega-tiacutev iraacutenyuacute vaacuteltozaacutesokat nem koumlnnyű feldolgozni a reacutegoacuteta aacutepoloacutekeacutent dolgo-zoacuteknak Az aacutepoloacutek az oumlroumlmteli szuumlle-teacutestől kezdve az eacuteletből valoacute taacutevozaacutes szomoruacute oacuteraacutejaacuteig ott vannak az embe-rek mellett akaacutercsak betegseacutegeik-neacutel A koumlszoumlnet sokszor elmarad a kritika viszont soha A szeretet ener-giaacuteja viszont sohasem veszik el oumlroumlk-re megmarad eacutes az aacutegazat megbe-

csuumlleacutese előbb-utoacutebb joacute iraacutenyba alakul majd bdquoA betegaacutepolaacutes toumlrteacuteneti aacutette-kinteacuteserdquo ciacutemmel Laacuteszloacuteneacute Holtay Andrea vezető szakfeluumlgyelő aacutepoloacutenő (Vas Megyei Kormaacutenyhivatal Koumlr-mendi Jaacuteraacutesi Hivatal Neacutepegeacuteszseacuteg-uumlgyi Osztaacutely) tartott előadaacutest Elő-szoumlr Kossuth Zsuzsanna eacuteletuacutetjaacutet is-mertette reacuteszletesen aki hazaacutenk első főaacutepoloacutenője volt Kossuth Lajos legfia-talabb huacutegakeacutent az 184849-es forra-dalom eacutes szabadsaacutegharc idejeacuten 72 taacutebori koacuterhaacutezat szervezett ezekben az osztraacutek sebesuumllteket is aacutepolta Arra is figyelt hogy a katonaacutek koumlzuumll az egy faluboacutel szaacutermazoacutek lehetőleg egy szobaacuteba keruumlljenek A szabad-saacutegharc levereacutese utaacuten uumlldoumlzteteacutes volt az osztaacutelyreacutesze hosszabb kiteacuterők utaacuten Bruumlsszelben telepedett le csip-kevereacutessel foglalkozott majd az oszt-raacutekok zaklataacutesai miatt eacutelete utolsoacute eacuteveacutet az Amerikai Egyesuumllt Aacutellamok-ban toumlltoumltte ahol nagy megbecsuumlleacutes-ben volt reacutesze Florence Nightingale Istentől kapott eacutelethivataacutesaacutenak tekin-tette a betegek eacutes a sebesuumlltek aacutepolaacute-saacutet Eacutelete egyik nagy eredmeacutenye volt hogy egy toumlroumlkorszaacutegi hadi koacuterhaacutez-ban a halaacutelozaacutesi szaacutezaleacutek az aacuteltala kidolgozott szabaacutelyoknak koumlszoumlnhe-tően neacutehaacuteny hoacutenap alatt 42-ről 22-re csoumlkkent Neveacutehez munkaacutessaacutegaacutenak koumlszoumlnhetően rengeteg dolog koumltő-dik peacuteldaacuteul ő teremtette meg a beteg-

aacutepolaacutes etikai alapjait keacutepzett statisz-tikuskeacutent ő talaacutelta fel a koumlrdiagram egy uacutej vaacuteltozataacutet a polaacuteris diagra-mot amivel egyeacutertelmű korrelaacutecioacutet tudott kimutatni az aacutepolaacutes sikeresseacute-ge eacutes a higieacuteniai aacutellapotok koumlzoumltt A tudomaacutenyos orvoslaacutes előfutaacuteraacutenak tekinthető megbecsuumllt hivataacutessaacute emelte a nőveacuteri munkaacutet

A program Laacuteszloacute Szilvia szavala-taacuteval folytatoacutedott a győri Szeacutechenyi Istvaacuten Egyetem hallgatoacuteja Geiger Ershyzseacutebet Akkor legyeacutel aacutepoloacute ciacutemű verseacutet mondta el Ezutaacuten Gombaacutesneacute Judt Magdolna a Magyar Egeacuteszseacuteguumlgyi Szakdolgozoacutei Kamara Vas megyei el-noumlke tartott taacutejeacutekoztatoacutet majd adott aacutet kituumlnteteacuteseket A kituumlntetettek kouml-zoumltt volt Paacutelfy Attilaacuteneacute asszisztensnő

a koumlrmendi haacutezi gyermekorvosi ellaacute-taacutesboacutel eacutes Benkő Andrea diplomaacutes aacutepoloacute aki vezető aacutepoloacutenő az Unger Laacuteszloacute Idősek Otthonaacuteban Paacutelfyneacute Attilaacuteneacutet Bebes Istvaacuten polgaacutermester valamint reacutegi eacutes uacutej munkaacuteltatoacuteja dr Beacutecsi Zsuzsanna eacutes dr Baacuteraacuteny Zsushyzsanna koumlszoumlntoumltte viraacuteggal Benkő Andreaacutenak az ő inteacutezmeacutenyvezetője Viseraacutelek Saacutendorneacute adott viraacutegot A rendezveacutenyt a Vas Megyei Kormaacuteny-hivatal Koumlrmendi Jaacuteraacutesi Hivatal Neacutep-egeacuteszseacuteguumlgyi Osztaacutelya szervezte a Magyar Egeacuteszseacuteguumlgyi Szakdolgozoacutei Kamara Vas Megye Teruumlleti Szerve-zete taacutemogatta Az uumlnnepseacuteg a Koumlr-mendi Zeneiskola műsoraacuteval eacutert veacute-get

n csihar Tamaacutes

Hegyi Norbert koumlrmendi fiatalem-ber aki maacuter egyszer kiviacutevta a vaacuteros (eacutes az orszaacuteg) koumlzoumlnseacutegeacutenek tisztele-teacutet Jelesuumll a hegyhaacutetsaacuteli ballon feljut-tataacutesakor mikor is az egeacutesz Balaton laacutethatoacutevaacute vaacutelt a koumlzeli vilaacutegűrből

A vaacutellalkozoacute kedvű fiuacute eacutes taacutersai most uacutejabb bravuacutert hajtottak veacutegre Olyat amely meacuteg mosolyt is fakaszt hiszen a koumlzeli űrbe felkuumlldoumltt turista ndash egy szelet magyar szalaacutemi Hegyi Norbert a Koumlrmendi Hiacuteradoacutenak el-mondta hogy a koumlzeli vilaacutegűr ahol a szondaacutejuk jaacutert a Foumlld leacutegkoumlreacutenek reacute-szeacutet keacutepezi 20 eacutes 100 kilomeacuteteres ma-gassaacuteg koumlzoumltt azaz a repuumllőgeacutepek magassaacutega felett eacutes a vilaacutegűr hataacutera alatt helyezkedik el ndash Ballonunkat eacutes

alatta fuumlggő szondaacutenkat Keszthelyről indiacutetottuk 2015 maacutejus 2-aacuten 1224-kor A foumlldet eacutereacutes Domboacutevaacutertoacutel nem mesz-sze toumlrteacutent 1359-kor Csuacutecsmagassaacute-gunk 31 kilomeacuteter preciacutezebben 31 320 meacuteter volt A leacutegvonalban meg-tett taacutevolsaacuteg 76 kilomeacuteter volt ndash mond-ta el a sikeres vaacutellalkozaacutes utaacuten a fia-talember

Mint megtudtuk a meteoroloacutegiai ballon alatt egy szonda fuumlggoumltt az ejtő-ernyőn ndash A szonda feleacutepiacuteteacutese neacutehaacuteny mondatban is oumlsszefoglalhatoacute de ter-meacuteszetesen csak nagyon leegyszerű-siacutetett formaacuteban ndash folytatta Norbert ndash A szondatest hungarocell dobozboacutel aacutell amelynek a belsejeacuteben elektronikai eszkoumlzoumlk helyezkednek el Szondakouml-

vető rendszeruumlnket mobiltelefonokkal eacutes speciaacutelis nyomkoumlvető rendszerrel szereltuumlk fel A szonda belsejeacuteben volt meacuteg egy feacutenykeacutepezőgeacutep is A belső teacuter-be raktunk egy uumlzenetet eacutes neacutehaacuteny jaacuteteacutekfiguraacutet A szondatest kiacutevuumllről feacutenyvisszaverő anyagokkal volt be-vonva amelyek az eacutejszakai vagy a sűrű soumlteacutet erdőkben valoacute megtalaacutelaacutest segiacutetetteacutek volna A szondatesten kiacutevuumll helyezkedtek el a laacutetvaacutenyos videoacutekat keacutesziacutető GoPro kameraacuteink is ndash hallot-tuk Eacutes ekkor joumltt a poeacuten a csapat szo-kaacutesa hogy az egyik kamera eleacute vala-milyen taacutergyat helyez el Most ez egy kis űrhajoacutes figura volt moumlgoumltte pedig a meglepeteacutes az első magyarorszaacutegi űr-turistaszalaacutemi n kor

A Magyar Rendeacuteszettudomaacutenyi Taacutersasaacuteg a Rendőrseacuteg Tudo-maacutenyos Tanaacutecsa eacutes a Koumlrmendi Rendeacuteszeti Szakkoumlzeacutepiskola 2015 maacutejus 14-eacuten Koumlrmenden a vaacuterosi polgaacutermesteri hivatal konferenciatermeacuteben konferenciaacutet szervezett A rendeacuteszeti oktataacutesi 25 eacuteve ciacutemmel

Az aacutepoloacutek nemzetkoumlzi napja alkalmaacuteboacutel rendezett uumlnnep-seacutegnek a Polgaacutermesteri Hivatal volt a helysziacutene maacutejus 15-eacuten deacutelelőtt A rendezveacutenyen koumlszoumlntők eacutes előadaacutesok hangzottak el majd kituumlnteteacuteseket adtak aacutet

A konferencia szuumlneteacuteben nosztalgiaacutezhattak is egy kicsit a reacutesztvevők

Sokan reacuteszesuumlltek elismereacutesben a koumlrmendi uumlnnepseacutegen

12 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 13| 2015 maacutejus 29 | iskolaacutek sportndashhirdeteacutes | 2015 maacutejus 29 |

Eacutelj a feacutenyben ndash kicsit maacuteskeacutepp Csaacutekaacutenydoroszloacuteban

Koumlzoumlsseacutegi programok joacute hangulatban Veacuteget eacutert a bajnoksaacuteg

Tizedikek a keacutezis laacutenyok

Curie-emleacutekversenyek zajlottak a Koumllcseyben

ndash Iskolaacutenk a Csaba Joacutezsef Aacutelta-laacutenos Iskola tavasztoacutel egy koumlzoumls-seacutegfejlesztő paacutelyaacutezatban vesz reacuteszt amelynek kereteacuteben olyan rendezveacutenyeket szervezuumlnk ami egy kicsit maacutes mint amit eddig megszoktunk Kiszeacutelesiacutetjuumlk az is-kola kereteit behiacutevjuk programja-inkra a szuumllőket illetve a szuumllők mellett a szervezeacutesbe eacutes lebonyoliacute-taacutesba kuumllső partnereket is bevo-nunk Az emberi eacutes anyagi erőfor-raacutesokat koumlzoumlsen kell előteremte-nuumlnk az oumlnkeacutentes segiacuteteacutes jegyeacuteben ndash taacutejeacutekoztatott Varga Gaacuteborneacute fő-szervező Elmondta a mostani program nagyon joacutel vizsgaacutezott oumlsz-szefogaacutesboacutel ennek is koumlszoumlnhette nagy sikereacutet ndash Mind az előkeacuteszuuml-letekben mind a reacuteszveacutetelben eacutes a lebonyoliacutetaacutes soraacuten is szaacutemiacutethat-tunk a szuumllők civilek pedagoacutegu-sok eacutes nem utolsoacutesorban a diaacutekok aktiacutev megoldaacuteskoumlzpontuacute hozzaacuteaacutel-laacutesaacutera Haacutelaacutesak vagyunk a gyere-keket ellaacutetoacute helyi vaacutellalkozoacuteknak is A sok sportolaacutes eacutes eacutelmeacuteny koumlze-pette bizony megeacuteheztek a gyere-

kek eacutes nagy eacutetvaacuteggyal laacutettak neki a szendvicseknek

A programok soraacuteban szerepelt a kereacutekpaacuteros uumlgyesseacutegi paacutelya tel-jesiacuteteacutese 10 perces villaacutem-focimeacuter-kőzeacutes tollaslabda frizbi 1 kilo-meacuteteres futaacutes eacutes a suacutelyzoacutes torna-paacutelyaacuten egy kis izomerősiacuteteacutes is A koumlnyvtaacuterban egeacuteszseacuteges eacuteletmoacuted-dal kapcsolatos totoacute kitoumllteacuteseacutevel szerezhettek pontokat a reacutesztve-vők

ndash Keacutet kuumlloumlnleges feladat is vaacutert a csapatokra Egy helyi boltban megadott eacutetel hozzaacutevaloacuteit kellett megkeresniuumlk majd a legalacso-nyabb aacuteruacute termeacutekekből kellett oumlsz-szeaacutelliacutetani a nyersanyagok listaacute-jaacutet illetve a koumlzseacuteg lakoacuteihoz beko-pogtatva mineacutel toumlbbfeacutele szalveacutetaacutet kellett oumlsszegyűjteni Ezekbe a feladatokba is nagy lenduumllettel ve-tetteacutek bele magukat mind a szuuml-lők mind a gyerekek Az igazi kuuml-loumlnlegesseacutegeacutet a napnak aztaacuten a csapatok aacuteltal meghiacutevott vendeacutegek adtaacutek Előzetes feladat volt min-den osztaacutely szaacutemaacutera hogy fiata-

lokkal eacutes idősebbekkel beszeacutelget-ve kutassanak fel olyan embert az iskola koumlrzeteacuteből aki valamilyen kiemelkedő teljesiacutetmeacutenyt vagy tet-tet tudhat a magaacuteeacutenak vagy ki-emelkedő a munkaacutejaacuteban hobbijaacute-ban eacutes iacutegy pozitiacutev peacuteldakeacutepe lehet a joumlvő generaacutecioacuteinak is A veteacutelke-dő utolsoacute feladatakeacutent aztaacuten egy roumlvid interjuacute kereteacuteben be is mu-tattaacutek őket fiatal riportereink Rendkiacutevuumlli embereket ismerhet-tuumlnk meg akik valoacuteban pozitiacutev szemeacutelyiseacutegek eacutes neacutehaacutenyukroacutel eddig nem is tudtuk milyen jelen-tős tetteik vagy teljesiacutetmeacutenyuumlk van A bemutatott hiacuteres emberek koumlzt volt dr Takaacutecs Gyula pleacutebaacute-

nos Musits Joacutezsef a tekecsapat-toacutel Ulrich Zsolt egykerekű kereacutek-paacuterjaacuteval Zsigovits Norbert krossz motorversenyző eacutes Csaacuteszaacuter Joacutezsefneacute Erzsi neacuteni meseszeacutep hor-golaacutesaival Meacuteg egykerekű kereacutek-paacuter bemutatoacutet is laacutethattunk Ulrich Zsolt joacutevoltaacuteboacutel aki iacutegy tette meg 14 eacuteves koraacuteban a BattonyandashNe-mesmedves taacutevolsaacutegot hallottuk Veacuteguumll a veteacutelkedő eredmeacutenyhirde-teacutese koumlvetkezett amelynek vala-mennyi diacutejaacutet jutalmaacutet a szuumllői munkakoumlzoumlsseacuteg ajaacutenlotta fel Szo-ros kuumlzdelemben a 7 B osztaacutelyo-sok szerezteacutek meg a győzelmet ezzel elnyerteacutek az eacutelmeacutenyfuumlrdő-zeacutest Szentgotthaacuterdon n kor

Februaacuterban eacutes maacuterciusban uacutejra a Koumlrmendi Koumllcsey Utcai Aacuteltalaacute-nos Iskola eacutes Alapfokuacute Műveacuteszeti Iskola adott otthont az Orszaacutegos Curie Matematika Koumlrnyezetis-meret-koumlrnyezetveacutedelem eacutes Keacute-mia Emleacutekverseny regionaacutelis for-duloacuteinak A teruumlleti forduloacutekra Vas Zala eacutes Veszpreacutem megye is-kolaacuteiboacutel azok a tanuloacutek keruumllhet-tek akik a leg jobban oldottaacutek meg a neacutegyforduloacutes levelező fel-adatsort az oktoacuteber-decemberi időszakban

Koumlrnyezetveacutedelemből a tanuloacutek 3 fős csapatokban keacutet eacutevfolyamot feloumllelő korcsoportokban meacuterteacutek oumlssze tudaacutesukat A teacutema nem koumlt-hető csak egyetlen tantaacutergyhoz eacutes a tananyagon kiacutevuumll kuumlloumln isme-reteket kutatoacutemunkaacutet is igeacutenyel Koumlrnyezetveacutedelmi alapismeretek nemzeti parkok vilaacutegnapok isme-rete valamint eacutevente maacutes-maacutes

kiemelt koumlrnyezetveacutedelmi teacutema (ideacuten hulladeacutekgazdaacutelkodaacutes meg-uacutejuloacute energiaforraacutesok) keacutepezi a verseny alapjaacutet A 4 levelezős for-

duloacute utaacuten a teruumlleti doumlntő reacutesztve-vőinek elmeacuteleti feladatok megol-daacutesaacuten kiacutevuumll egy kiacuteseacuterletet is el kellett veacutegezniuumlk eacutes elemezniuumlk

EredmeacutenyeinkMatematika 4 eacutevfolyam 1 Nagy

Levente 5 eacutevfolyam 1 Saacutenta Daacuteshyvid 2 Honfi Aacuteron 6 eacutevfolyam 3 Varga Pongraacutec 4 Varga Anna 5 Vaacutesaacuterhelyi Szabolcs 7 eacutevfolyam 4 Szakonyi Gyula 5 Varga Bence 8 eacutevfolyam 1 Faragoacute Hanna Koumlr-nyezetismeret-koumlrnyezetveacutedelem 5ndash6 eacutevfolyam 1 Neacutemeth Szonja Peacuteter Saacutera Varga Emese 5 Dolgos Kata Gazsi Margareacuteta Papp Diaacuteshyna 7 Belencsaacutek Mihaacutely Horvaacuteth Barnabaacutes Vargovics Balaacutezs 7ndash8 eacutevfolyam 4 Baranyai Hanna Koshycsis Emese Neacutemeth Kinga Keacutemia 7 eacutevfolyam 2 Vojnovics Kristoacutef

Kuumlloumln oumlroumlm szaacutemunkra hogy a Szolnokon megrendezett orszaacutegos doumlntőkoumln Saacutenta Daacutevid matematika tantaacutergyboacutel nyolcadik Neacutemeth Szonja Peacuteter Saacutera eacutes Varga Eme-se koumlrnyezetveacutedelemből oumltoumldik he-lyezeacutest eacutert el n koumllcsey iskola

Eacutelj a feacutenyben a csaacutekaacutenydoroszloacutei iskolaacutesok ezt a ciacutemet talaacuteltaacutek ki nemreacuteg az egyik rendezveacutenyuumlknek amely nagyon joacute han-gulatban rengeteg eacutelmeacutennyel gazdagiacutetva meg is valoacutesult

Koumlrnyezetveacutedelemből a hulladeacutekgazdaacutelkodaacutes a meguacutejuloacute energiaforraacutesok volt a teacutema

Haacuterom Koumlrmendi Doacutezsa MTE-győzelmet koumlvetően az utolsoacute keacutet forduloacuteban szoros kuumlzdelemben keacutet-keacutet goacutellal kaptak ki keacutezilab-daacutes laacutenyaink Maacutejus 28-aacuten csuuml-toumlrtoumlkoumln az oumlsszes utaacutenpoacutetlaacutes csapat reacuteszt vesz a Győri Audi Areacutenaacuteban rendezeacutesre keruumllő eacutev-zaacuteroacute gaacutelaacuten Az Alsoacuteoumlrs visszaleacute-peacuteseacutevel a 11-es mezőnyből a Ta-polcaacutet megelőzve a tizedik helyet eacuterte el a Koumlrmend Olaacuteh Saacutendor edzőt keacutertuumlk roumlvid szezonoumlsszeg-zeacutesre

A VADY Mosonszolnok otthonaacute-ban 2220-as vereseacuteget koumlnyvel-hettuumlnk el Nem sokon muacutelt a bra-vuacuter A zaacuteroacute forduloacuteban Saacutervaacuteron a Saacutervaacuter Fuumlrdő Kinizsi 2725-re győzte le a koumlrmendi laacutenyokat Szoros kuumlzdelemben neacutemi sze-rencseacutevel a Saacutervaacuter oumlruumllhetett a győzelemnek A bajnoksaacuteg veacutegeacutere a győzelmek mellett komoly tartaacute-sa volt a csapatnak ndash ez minden-keacuteppen jelentős előreleacutepeacutes

ndash Milyennek eacuterteacutekeled az elmuacutelt szezont

ndash Nehezen indultunk el sok volt a seacuteruumllt eacutes a hiaacutenyzoacute A csarnokhi-aacuteny miatti edzeacuteslehetőseacuteg-probleacute-maacuteink is raacutenyomtaacutek a beacutelyeget a kezdetekre Szerencseacutere eacutev koumlz-ben teacutertek vissza jaacuteteacutekosok őket uacutejra elkezdtuumlk beeacutepiacuteteni a jaacuteteacutekba Ennek is koumlszoumlnhetőek győzelme-ink Ami sajnos eacutevről eacutevre vissza-teacuterő probleacutema hogy sok joacute tanuloacute tehetseacuteges fiatalunk van akik el-keruumllnek tőluumlnk a tovaacutebbtanulaacutes miatt iacutegy szinte mindig uacutejra kell kezdenuumlnk a csapateacutepiacuteteacutest Ezt az eacutevet is uacutegy csinaacuteltuk veacutegig hogy keacutet 2000-es szuumlleteacutesű eacutes keacutet 2002-es szuumlleteacutesű gyermeknek kellett a felnőttekkel felvenni a harcot Sze-rencseacutere az utaacutenpoacutetlaacutes-neveleacute-suumlnkre nem lehet panasz Előreleacute-peacutesuumlnk maacutesik gaacutetja az anyagi ne-heacutezseacutegekben rejlik meacuteg sportsze-rekre is alig futja Maacutejus 30-aacuten a Raacuteba-parton az Egis uumlduumllőben zaacuterjuk a 201415-oumls bajnoki eacutevet Biacutezom benne hogy heteken beluumll koumlrvonalazoacutednak finansziacuterozaacutesi lehetőseacutegeink is amelyek előre mutatnak a koumlzeli joumlvőbe n keacuteki

Autoacutekat vaacutesaacuterolunkkeacuteszpeacutenzeacutert bontaacutesra

Egeacutesz autoacute 22 FtkgHivatalos bontaacutesi igazolaacutest adunk Vas megye teruumlleteacuteről ingyenes beszaacutelliacutetaacutessal

Tempoacute Autoacuteszerviz KftRegisztraacutelt Autoacutebontoacute

Szombathely Soumlptei uacutet 7870 6031-483 209444-815

94336-848 (8-16 oacuteraacuteig)

UacuteJ HELYEN

Szombathely 2015 maacutejus 21

MARKUSOVSZKY EGYETEMI OKTATOacuteKOacuteRHAacuteZ

SAJTOacuteKOumlZLEMEacuteNY REHABILITAacuteCIOacuteS SZOLGAacuteLTATAacuteSOK FEJLESZTEacuteSE A KOumlRMENDI DR BATTHYAacuteNY STRATTMANN LAacuteSZLOacute KOacuteRHAacuteZBAN - PROJEKTZAacuteROacute RENDEZVEacuteNY

Komplexebb kezeleacutesek gyorsabb gyoacutegyulaacutes korszerűbb koumlruumllmeacutenyek a koumlrmendi dr Batthyaacuteny Strattmann Laacuteszloacute koacuterhaacutezban Euroacutepai Unioacutes taacute-mogataacutesnak koumlszoumlnhetően koumlzel 65 millioacute forintboacutel uacutejultak meg a koacuterhaacutez mozgaacutesszervi rehabilitaacutecioacutes eacutes a pulmonoloacutegiai rehabilitaacutecioacutes reacuteszlegei

A Markusovszky Egyetemi Oktatoacutekoacuterhaacutez 2012-ben nyert taacutemogataacutest a Reha-bilitaacutecioacutes szolgaacuteltataacutesok fejleszteacutese a Nyugat-dunaacutentuacuteli Reacutegioacute egeacuteszseacuteguumlgyi inteacutezmeacutenyeiben ciacutemű paacutelyaacutezati kiiacuteraacuteson mely a Nyugat-dunaacutentuacuteli Reacutegioacute kon-zorciumaacutet alkotoacute ellaacutetoacutek rehabilitaacutecioacutes szolgaacuteltataacutesainak fejleszteacuteseacutere iraacutenyult A NYDOP-521C11-2012-0001 azonosiacutetoacuteszaacutemuacute paacutelyaacutezat keretein beluumll a koumlr-mendi telephelyen az ambulaacutens mozgaacutesszervi eacutes tuumldőgyoacutegyaacuteszati rehabilitaacuteci-oacutet veacutegző jaacuteroacutebeteg-ellaacutetaacutesi egyseacutegek fejleszteacutesei valoacutesultak meg

A projekt fő fejleszteacutesi teruumlleteibull uacutej teraacutepiaacutes eszkoumlzoumlk beszerzeacutesebull informatikai- mobiacutelia-fejleszteacutesbull haacuterom helysziacutenen (tuumldőgondozoacute reumatoloacutegia gyoacutegytorna) eacutepiacuteteacutesi beru-

haacutezaacutes megvaloacutesiacutetaacutesa a kezelőhelyiseacutegek feluacutejiacutetaacutesa akadaacutelymentesiacuteteacutesre

A fejleszteacutes soraacuten beszerzett eszkoumlzoumlkbull Tuumldőgyoacutegyaacuteszat Kereacutekpaacuter ergomeacuteter (a sziacutev veacuternyomaacutes terheleacuteses

vizsgaacutelataacutera) spiromeacuteter (leacutegzeacutesfunkcioacutes diagnosztikai terheleacuteses vizs-gaacutelatok)

bull Reumatoloacutegia Kryoteraacutepiaacutes geacutep (teraacutepia hűtoumltt levegővel) magnetoteraacute-piaacutes (BEMER) aacutegy (teraacutepia maacutegneses teacuterrel) teacuterd- csiacutepő- eacutes vaacutellmozgatoacute geacutep ultrahang-teraacutepiaacutes keacuteszuumlleacutek vaacutekuum-teraacutepiaacutes keacuteszuumlleacutek elektroteraacute-piaacutes keacuteszuumlleacutek laacutegyleacutezer keacuteszuumlleacutek

bull Gyoacutegytorna Deneveacuteraacutegy fuumlggesztőraacutecs edzőkereacutekpaacuter futoacutepad evező-pad fitneszgeacutep

2369

05

bdquoKoumlzoumlsen tartjuk mozgaacutesban a Vilaacutegotldquo ndash hangzik a Schaeffler csoport mottoacuteja Vaacutellalatcsoportunkat haacuterom koumlzis-mert maacuterkaneacutev az LuK az INA eacutes az FAG feacutemjelzi Ceacuteguumlnk a szombathelyi LuK Savaria Kft 1997-ben kezdte meg a ter-meleacutest Az azoacuteta eltelt 17 eacutevben 75 millioacute darab kuplungtaacutercsaacutet 71 millioacute darab kuplungot eacutes 25 millioacute darab keacutettoumlmegű lendkereket gyaacutertottunk A vilaacutegon minden tizenegyedik uacutej autoacute az LuK Savaria aacuteltal gyaacutertott kuplunggal keruumll fel-szereleacutesre A 2015-oumls eacutevben uacutejabb gyaacutertoacute- eacutes oumlsszeszerelő sorokat helyezuumlnk uumlzembe ezekben a gyaacuteregyseacutegekben valamint bőviacutetjuumlk a termeacutekfejleszteacutesi osztaacutelyunkat beindiacutetjuk az uacutejonnan kialakiacutetott szerszaacutemuumlzemuumlnket Ezek az uacutej projektek tovaacutebbi 400 kolleacutega felveacuteteleacutet teszik szuumlkseacutegesseacute ezeacutert a koumlvetkező poziacutecioacutekra vaacuterjuk paacutelyakezdők illetve toumlbbeacuteves szakmai tapasztalattal rendelkezők jelentkezeacuteseacutet a Referencia koacuted mega-daacutesaacuteval SZI

Elvaacuteraacutesainkbull koumlzeacutepfokuacute eacutesvagy szakiraacutenyuacute műszaki veacutegzettseacutegbull felhasznaacuteloacutei szintű szaacutemiacutetoacutegeacutepes ismeretbull rugalmas pontos preciacutez eacutes dinamikus munkaveacutegzeacutesbull nyitottsaacuteg az uacutej ismeretekreUacutej munkataacutersainknak versenykeacutepes joumlvedelmet szociaacutelis juttataacutes-csomagot (kedvezmeacutenyes eacutetkezeacutes Caf-eteria juttataacutes uacutetikoumlltseacuteg-teacuteriacuteteacutes ingyenes nyelvi keacutepzeacutes koumlltoumlzeacutesi taacutemogataacutes) fejlődeacutesi- eacutes előreleacutepeacutesi lehetőseacuteget biztosiacutetunk multinacionaacutelis koumlrnyezetben Amennyiben felkeltettuumlk eacuterdeklődeacuteseacutet paacutelyaacutezati anyagaacutet (magyar eacutes neacutemet angol nyelven iacutert feacutenykeacutepes szakmai oumlneacuteletrajz motivaacutecioacutes leveacutel bizonyiacutet-vaacutenyok maacutesolata) a koumlvetkező ciacutemre vaacuterjukE-mail karrierluksavariaschaefflercomLuK Savaria Kft Szemeacutelyuumlgyi osztaacutely bull 9700 Szombathely Zanati uacutet 31 bull Tel +36 94 588 100Motivaacutecioacutes leveleacuteben ill oumlneacuteletrajzaacuteban keacuterjuumlk tuumlntesse fel a megpaacutelyaacutezott munkakoumlrt a referenciakoacuteddal egyuumltt

bullSzerelőoperaacutetor bullSzerszaacutemkarbantartoacutebullGeacutepkezelő

bullMechanikus karbantartoacutebullForgaacutecsoloacutebullElektromos karbantartoacute

14 Koumlrmendi Hiacuteradoacute Koumlrmendi Hiacuteradoacute 15| 2015 maacutejus 29 | sportndashhirdeteacutes vallaacutesndashhirdeteacutes | 2015 maacutejus 29 |

Koumlrmend Szabadsaacuteg teacuter 9Tel 94594-052 TelFax 94594-053wwwgazdabolt-kormendhu

Eacutes minden ami a haacutez koumlruumll kell

bull KiskertieacutesViraacutegmagokViraacuteghagymaacuteknagyvaacutelaszteacutekabull Hazaidughagymafokhagymavetőburgonyabioburgonya Fűnyiacuteroacutekbozoacutetvaacutegoacutekeacutesszegeacutelynyiacuteroacutekbull Viraacutegfoumlldnoumlveacutenyveacutedőeacutesaacutepoloacuteszerektermeacutesnoumlvelőkműtraacutegyaacutek Viraacutegcserepekkaspoacutekbalkonlaacutedaacutekmezőgazdasaacutegifoacuteliaacutek Kertiszerszaacutemokmetszőollokaacutegvaacutegokbull Műanyagaacuterukzomaacutencedeacutenyekkonyhafelszereleacutesicikkekbull Barkaacutecseacuteskeacuteziszerszaacutemokbarkaacutecsgeacutepekhuzalokszegekcsavarokbull Enyvesvaacuteszongumicsizmaacutek-gyerekmeacuteretbeniskerticipőpapucs Aacutegynemuumlklepedőkkonyharuhaacutek100pamutanyagboacutelbull Munkaveacutedelmilaacutebbelikrendeleacutesreruhaacutek

POLSTERMOumlBEL ndash BETTEN ndash MATRATZENADA Hungaacuteria KftH-9900 Koumlrmend Raacutekoacuteczi u 154Telefon +36-94590-100Nyitva H-P 8ndash16 h Sz zaacuterva

Neacutezzen be hozzaacutenk megeacuteri Bemutatoacutetermuumlnkben

aacutellandoacute akcioacuteKiacutenaacutelatunkboacutelUumllő eacutes funkcioacutes

garnituacuteraacutek(bőr szoumlvet huzattal)

minőseacutegi matracok eacutes aacutegybeteacutetek szeacuteles

vaacutelaszteacutekakivaacuteloacute minőseacutegű

szoumlvetek akcioacutes aacuteron

SAJTOacuteKOumlZLEMEacuteNY JAacuteROacute- EacuteS FEKVŐBETEG ELLAacuteTAacuteS INTEGRAacuteCIOacuteJA A MARKUSOVSZKY EGYETEMI OKTATOacuteKOacuteRHAacuteZBAN

Uacutejabb nagyleacutepteacutekű fejleszteacutes veszi kezdeteacutet a Markusovszky Egyetemi Oktatoacutekoacuterhaacutezban Az 1674 milliaacuterd forint eacuterteacutekű TIOP 226-121B-2013-0014 azonosiacutetoacuteszaacutemuacute bdquoJaacuteroacute- eacutes fekvőbeteg ellaacutetaacutes integraacutecioacuteja a Markusovszky Egyetemi Oktatoacutekoacuterhaacutez szombathelyi eacutes koumlrmendi telep-helyeacutenrdquo ciacutemű projekt kereteacuteben Unioacutes taacutemogataacutessal Szombathelyen a Veacuterellaacutetoacute eacutepuumlleteacuteben Koumlrmenden a Dr Batthyaacuteny-Strattmann Laacuteszloacute Koacuterhaacutez főeacutepuumlleteacuteben valoacutesul meg a komplex hateacutekony egeacuteszseacuteguumlgyi szolgaacuteltataacutes felteacuteteleit biztosiacutetoacute kivitelezeacutes

KoumlrmendA fejleszteacutest az teszi szuumlkseacutegesseacute hogy a koumlrmendi telephelyen az elmuacutelt 30 eacutevben nem toumlrteacutent aacutetfogoacute rekonstrukcioacute iacutegy az eacutepuumlletaacutellomaacuteny nem felel meg a mai betegellaacutetaacutesi struktuacuteraacutenak műkoumldeacutesi eacutes technoloacutegiai koumlvetelmeacutenyeknek A projekt reacuteszekeacutent megvaloacutesul a főeacutepuumllet feluacutejiacute-taacutesa eacutes strukturaacutelis aacutetalakiacutetaacutesa A suumlrgősseacutegi ellaacutetaacutes a diagnosztika eacutes egyes szakrendeleacutesek a feluacutejiacutetott eacutepuumllet foumlldszintjeacutere a szakrendeleacutesek első emeleteacutere koumlltoumlznek a maacutesodik-harmadik emeletre a kroacutenikus belgyoacutegyaacuteszat a negyedikre a sebeacuteszet koumlltoumlzik majd vissza miacuteg az oumltouml-dik emelet tovaacutebbra is az ndash immaacuter feluacutejiacutetott ndash műtőknek eacutes az egynapos sebeacuteszeti ellaacutetaacutesnak biztosiacutet elhelyezeacutest Iacutegy a betegek egy eacutepuumlletben jutnak hozzaacute a legtoumlbb szolgaacuteltataacuteshoz Az eacutepuumllet korszerűsiacuteteacuteseacutevel egyuumltt kiacutevaacutenjuk meguacutejiacutetani a műszer- eacutes eszkoumlzparkot Az informatikai fejleszteacutes mellett a digitaacutelis roumlntgen műtőfelszereleacutes ultrahang eacutes az endoszkoacutepia fejleszteacuteseacutet tervezzuumlk

SzombathelyA koacuterhaacutez struktuacuteraaacutetalakiacutetaacutesi folyamataacutenak egyik fontos ceacutelja a jaacuteroacutebeteg-ellaacutetaacutes koumlzelebb hozaacutesa a fekvőbeteg osztaacutelyokhoz Az oumlnaacutelloacute nagy betegszaacutemmal dolgozoacute szakrendeleacutesek gondozoacutek elhelyezeacuteseacutere a koumlzponti telephellyel szomszeacutedos Veacuterellaacutetoacute eacutepuumllet oumlt szintjeacutenek aacutet-alakiacutetaacutesa van folyamatban Az eacutepuumllet hasznaacutelatba veacuteteleacutevel kiuumlriacutetjuumlk a Tuumldőszűrő eacutepuumlleteacutet eacutes a Rendelőinteacutezet jelentős reacuteszeacutet A folyamat eredmeacutenyekeacutent keacutet telephelyet szuumlntetuumlnk meg A feluacutejiacutetott eacutepuumlletbe koumlltoumlzhetnek a rendelőinteacutezetből a fogaacuteszat a bőrgyoacutegyaacuteszat a reumatoloacute-gia a diabetes szakrendeleacutes a nőgyoacutegyaacuteszat eacutes terhes-gondozaacutes a belgyoacutegyaacuteszat a foglal-kozaacutes-egeacuteszseacuteguumlgy eacutes az audioloacutegia szakrendeleacutesei gondozoacutei valamint a tuumldőszűrő aacutellomaacutes Műszerfejleszteacutes tekinteteacuteben a fogaacuteszati ellaacutetaacutest uacutej fogaacuteszati kezelőegyseacuteg a tuumldőszűreacutest uacutej digitaacutelis roumlntgenberendezeacutes szolgaacutelja

A megvaloacutesuloacute fejleszteacutesek jelenlegi az alaacutebbi megvaloacutesiacutetaacutesi faacutezisban vannakKoumlrmendi dr Batthyaacuteny-Strattmann Laacuteszloacute Koacuterhaacutezban Az eacutepiacuteteacutesi kivitelezeacutes megkezdeacuteseacutehez eacuterkeztuumlnk a koumlzbeszerzeacutesi eljaacuteraacutes lezaacuterult Az orvosi műszerek beszerzeacuteseacutere iraacutenyuloacute koumlzbe-szerzeacutes folyamatban van

A Markusovszky Egyetemi Oktatoacutekoacuterhaacutez Veacuterellaacutetoacute eacutepuumlleteacuteben Az eacutepiacuteteacutesi kivitelezeacutes folyamat-ban eacutes az orvosi műszerek koumlzbeszerzeacutese van folyamatban

Az eacutev iacutejaacutesza Maacutesodik helyen a Koumlrmend FC

Uacutejabb siker a birkoacutezoacutektoacutelA 3D szakmai bizottsaacutegaacutenak iacuteteacute-

szei Molnaacuter Joacutezsef koumlrmendi iacutejaacuteszt 2014 3D iacutejaacuteszaacutenak vaacutelasztotta Az uumlvegplakett Joacutezsef szaacutemaacutera nem uacutejkeletű hiszen 2012-ben eacutes 2013-ban is ő kapta ezt a rangos elisme-reacutest A kivaacuteloacute sportoloacutet idei terveiről keacuterdeztuumlk

ndash Ideacuten Horvaacutetorszaacuteg ad helyet az IAA kvalifikaacutecioacutes Euroacutepa-bajnoksaacuteg 3D-s versenyeinek nekuumlnk itt kell megszereznuumlnk a tovaacutebbi lehetőseacute-gekhez a minősiacuteteacutest ndash kezdi az iacutejaacutesz Ezt koumlvetően Olaszorszaacutegban lesz a Word Archerie vilaacutegbajnoksaacuteg ha si-keruumll kijutnunk Koumlzvetlenuumll Olaszor-szaacuteg előtt Goumldoumlllőn rendezik a szaacute-munkra koumltelező jellegű IFAA kuumlz-delmeket Kategoacuteriaacutet vaacuteltottam a longbow kategoacuteriaacuteboacutel a barebow-ba mentem aacutet Ez termeacuteszetesen azt is jelenti hogy maacutes tiacutepusuacute iacutejjal fogok lőni ezutaacuten A longbowba amit lehe-tett uacutegy eacuterzem eleacutertem ideje vaacuteltani maacuteshol is megproacutebaacutelni sikereket el-eacuterni Ezuacuteton oumlroumlmmel szeretneacutem megkoumlszoumlnni a vaacuterosvezeteacutesnek hogy taacutemogatja az idei versenyzeacutesuumln-ket feleseacutegemmel Szilviaacuteval hiszen a sporttaacutemogataacutesra beadott paacutelyaacuteza-tunkat pozitiacutevan biacuteraacutelta el n keacuteki

Reacutepcelakon a szinteacuten dobogoacutera vaacute-gyoacute hazai csapatot verte magabizto-san a Koumlrmendi FC gaacuterdaacuteja Előbb Toumlroumlk fejjel szerzett előnyt majd keacutetszer Kondor volt eredmeacutenyes iacutegy ReacutepcelakndashKoumlrmend (13)

Csepregen Takaacutecs Aacute volt a goacutel-szerző egy kiegyenliacutetettnek mond-hatoacute talaacutelkozoacuten Mindkeacutet egyuumlttes veacutedekezeacutesben eacutes taacutemadaacutesban is ke-meacutenyen dolgozott Ezzel a keacutet ide-genbeli győzelemmel a maacuter bajnok Celldoumlmoumllk moumlgoumltt a maacutesodik helyre leacutepett a Raacuteba-parti alakulat Raacuteba-patyon is helyt aacutelltak a koumlrmendiek nagy csataacuteban doumlntetlenre hoztaacutek a talaacutelkozoacutet (1-1) Puumlnkoumlsdheacutetfőn az elmaradt 16 forduloacutet rendezteacutek meg A Raacuteba-parti piros-feketeacutek ezuacutettal Koumlszegről hoztaacutek el a bajnoki ponto-kat (0-1) Tart a versenyfutaacutes a dobo-goacute meacuteg kiadoacute helyeieacutert A Koumlrmend moumlgoumltt a Reacutepcelak a Veacutep eacutes a Kiraacutely SZE is befuthat a keacutet hely valamelyi-keacutere a maacutesodikra eacutes a harmadikra Remeacuteljuumlk hogy a mieink a haacutetraleacutevő meacuterkőzeacuteseken is megőrzik joacute formaacute-jukat s ezuumlsteacuteremmel zaacuterjaacutek a sze-zont n keacuteki

Aacuteprilis 25-eacuten keruumllt megrende-zeacutesre a XIV Naacutedasdy Kupa Saacutervaacuter nemzetkoumlzi szabadfogaacutesuacute birkoacute-zoacuteverseny ahol 19 egyesuumllet 140 birkoacutezoacuteja meacuterte oumlssze tudaacutesaacutet Vas megyeacutet Koumlrmend Saacutervaacuter Kő-szeg Szombathely keacutepviselte Heacutet szlovaacutek csapat fogadta el a meghiacute-vaacutest a viadalra (Madar Dunaszer-dahely Somorja Bős Nagymeder Guta Marcelhaacuteza)

A koumlrmendi sziacuteneket Molnaacuter Benedek (35 kg Koumllcsey Utcai Aacutel-talaacutenos Iskola) eacutes Neacutemeth Levente (42 kg Csaba Joacutezsef Aacuteltalaacutenos Is-kola) keacutepviselteacutek Benedek suacutely-

csoportjaacuteban 9 versenyző meacuterle-gelt be Előszoumlr a nagykanizsai versenyzőt győzte le tussal majd koumlvetkezett a szlovaacutekiai (Nagyme-der) ellenfele akit tussal győzoumltt le A doumlntőben győri ellenfelet ka-pott eacutes mi maacutessal mint tussal dia-dalmaskodott Iacutegy a dobogoacute leg-magasabb fokaacutera leacutephetett Leven-te suacutelycsoportjaacuteban is kilencen voltak Szlovaacutek (Dunaszerdahely) ellenfeleacutetől kikapott majd a ka-posvaacuteri versenyzőt tussal győzte le Az elődoumlntőben kaposvaacuteri el-lenfeleacutetől kikapott iacutegy oumltoumldik he-lyezeacutest eacutert el n keacuteki

Fejlődeacutes kriacutezis eacutes vaacutelaszok ndash Chris helyett Holyday

Tanuljunk-e valamit a tengerentuacuteli egyhaacuteztoacutel

Maacutejus koumlzepeacuten Kuumlrnyek Roacutebert za-laegerszegi pleacutebaacutenos volt az előadoacuteja KEacuteSZ koumlrmendi csoportja aacuteltal szer-vezett előadaacutes-sorozat első feacuteleacutevi utolsoacute rendezveacutenyeacutenek A program elejeacuten Vilics Eszter olvasott fel gondo-latokat a puumlnkoumlsdről eacutes a Szentleacutelek-ről Ezutaacuten az előadoacute koumlszoumlntoumltte a megjelenteket Elmondta hogy 2010-ben az ottawai katolikus magyarok azzal a keacutereacutessel fordultak a magyar puumlspoumlkoumlkhoumlz hogy kuumlldjenek ki ma-gyar lelkeacuteszt A meghiacutevaacutesra dr Veres Andraacutes megyeacutes puumlspoumlk vaacutelaszolt aki kettős feladattal kuumlldte ki haacuterom eacutevre Kuumlrnyek Roacutebertet folytassa dokto-randusz tanulmaacutenyait az ottawai Szent Paacutel Egyetemen eacutes veacutegezzen lelkeacuteszi szolgaacutelatot Kanada a Foumlld maacutesodik legnagyobb orszaacutega lakos-

saacutegaacutenak 67-a kereszteacuteny eacutes a ke-reszteacutenyek 46-a roacutemai katolikus A katolikusok fele francia anyanyelvű Hosszuacute eacutevek oacuteta tartoacute tendencia hogy csoumlkken a kereszteacutenyek szaacutema eacutes egyre toumlbben utasiacutetjaacutek el a tradicio-naacutelis egyhaacutezakat A csoumlkkeneacutes oka a joacuteleacuteti taacutersadalom eacutes a nyugati kultuacute-ra A katolikus egyhaacutez iskolaacutekat meacute-diumokat kulturaacutelis eacutes sportinteacutez-meacutenyeket tart fenn Az orszaacuteg 13 tar-tomaacutenyaacuteboacutel 7-ben műkoumldhetnek paacuter-huzamosan aacutellami eacutes katolikus isko-laacutek A katolikus iskolaacutekban sokkal magasabb az oktataacutes sziacutenvonala mint az aacutellamiakban eacutepp ezeacutert sokan a beiacuterataacutes előtt kereszteltetik meg a gyerekeiket csak hogy katolikus is-kolaacuteba jaacuterhassanak Sokreacutetűek a templomi koumlzoumlsseacutegek fontosak a tra-

diacutecioacutek sokszor vaacutellalnak oumlnkeacutentes munkaacutet Joacute lenne aacutetvenni misszioacutes lelkuumlletuumlket bazaacuterokat baacutelokat ren-deznek Erős a radikaacutelis feminizmus eacutes vitaacutek zajlanak olyan moraacutelis taniacute-taacutesokroacutel mint az abortusz a fogam-zaacutesgaacutetlaacutes a homoszexualitaacutes Ezek-ben a keacuterdeacutesekben a hivatalos egyhaacute-zi aacutellaacutesfoglalaacutestoacutel elteacuterő enyheacutebb veacute-lemeacutenyeket fogalmaznak meg A fővaacute-rosban Ottawaacuteban 3000 magyar eacutel nagy reacuteszuumlk nem akar semmilyen magyar kapcsolatot Az ottani ma-gyar katolikusok toumlbbseacutege szaacutemaacutera az egyhaacutez a magyarsaacutegroacutel eacutes nem a hitről szoacutel pedig a foumlldi haza csak erre az eacuteletre a honunk miacuteg az igazi otthonunk az eacutegi hazaacutenk

Azt is eacuterdemes lenne aacutetvenni a ka-nadai katolikusoktoacutel hogy joacutel hasz-naacuteljaacutek a tulajdonukban leacutevő meacutediu-mokat a puumlspoumlkoumlk baacutetran aacutellaacutest fog-lalnak taacutersadalmi keacuterdeacutesekben az aacutellami uumlnnepseacutegek is imaacutedsaacuteggal kezdődnek eacutes fejeződnek eacutes ez a paacutertrendezveacutenyeken is van ahovaacute lelkeacuteszeket is gyakran meghiacutevnak Az Istenről valoacute beszeacuted reacutesze a heacutet-

koumlznapoknak Az viszont szinte bete-gesnek tekinthető hogy a christmas (karaacutecsony) szoacutet a bdquochristrdquo (Krisztus) miatt a holyday (uumlnnep) szoacutera akar-jaacutek vaacuteltoztatni hogy ne seacutertseacutek a maacutes vallaacutesuacuteakat pedig őket ez egyaacuteltalaacuten nem zavarja

n csihar Tamaacutes

Kuumlrnyek Roacutebert volt az előadoacuteja a Kereszteacuteny Eacutertelmiseacutegiek Szoumlvetseacutege (KEacuteSZ) koumlrmendi csoportja maacutejusi rendezveacutenyeacute-nek A Fejlődeacutes kriacutezis eacutes vaacutelaszok kanadai helyzetkeacutep ciacutemű előadaacutesaacuteban toumlbbek koumlzoumltt arra kereste a vaacutelaszt hogy tanul-junk-e valamit a tengerentuacuteli egyhaacuteztoacutel

Keacutepuumlnkoumln az előadoacute

A szombathelyi EPCOS Kft aacuteltal gyaacutertott elektronikai alkatreacuteszek megtalaacutelhatoacuteak szinte minden elektromos eacutes elektronikus keacuteszuumlleacutekben amelyek kifogaacutestalan műkoumldeacuteseacutehez ter-meacutekeink neacutelkuumlloumlzhetetlenek Az EPCOS aacuteltal gyaacutertott alkatreacuteszek biztosiacutetjaacutek az energiael-laacutetaacutest az elektromos jelek feldolgozaacutesaacutet valamint veacutedik az elektronikus aacuteramkoumlroumlket a hi-baacutes műkoumldeacutestől eacutes a kieseacutestől Az EPCOS a TDK csoport tagjakeacutent ezen kulcsfontossaacuteguacute termeacutekek egyik vezető gyaacutertoacuteja a vilaacutegon A piaci poziacutecioacutenk megerősiacuteteacutese eacutes a vevői igeacutenyeknek valoacute mineacutel jobb megfeleleacutes eacuterdekeacute-ben vaacuterjuk paacutelyaacutezoacutek jelentkezeacuteseacutet az alaacutebbi munkakoumlroumlkbe

Ha fenti ajaacutenlatunk felkeltette eacuterdeklődeacuteseacutet uacutegy keacuterjuumlk jelentkezzen a vaacutellalatunk portaacutejaacuten(Szombathely Csaba utca 30) elhelyezett PAacuteLYAacuteZATI LAP kitoumllteacuteseacutevel vagy juttassa el

oumlneacuteletrajzaacutet a HRSzombathelyepcoscom e-mail ciacutemreEPCOS Kft bull A TDK Group Company bull wwwepcoscom

Feladatokbull gyaacutertoacuteberendezeacutesek kezeleacutese kiszolgaacutelaacutesabull elektronikai alkatreacuteszek szereleacuteseElvaacuteraacutesbull szakmunkaacutes veacutegzettseacuteg

Feladatokbull gyaacutertoacuteberendezeacutesek folyamatos műkoumldeacuteseacutenek biztosiacutetaacutesa beaacutelliacutetaacutesabull aacutetaacutellaacutesok javiacutetaacutesok elveacutegzeacutesebull folyamatos termeleacutes taacutemogataacutesaElvaacuteraacutesbull műszaki szakmunkaacutes vagy szakkoumlzeacutepiskolai veacutegzettseacuteg

GEacutePBEAacuteLLIacuteTOacute(4 műszakos munkaveacutegzeacutes)

GEacutePKEZELŐ(3-4 műszakos munkaveacutegzeacutes)

GARANTAacuteLTAN JOacute AacuteRON

SZERVIZ

Az ajaacutenlat csak a keacutetkereacutek-meghajtaacutesuacute szemeacutelyautoacutekra vonatkozik

23900BRUTTOacute

Ft

MŰSZAKI VIZSGAELŐZETES AacuteTVIZSGAacuteLAacuteSSAL

FORD MOTORCRAFT 5+ SZERVIZ PROGRAM

Strauss Autoacuteszalon 9700 Szombathely Zanati u 58Tel +36 94512-860 bull Fax +36 94512-870E-mail infostrausshu bull wwwstrausshu

16 Koumlrmendi Hiacuteradoacute| 2015 maacutejus 29 | ritmus

Page 2: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 3: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 4: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 5: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 6: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 7: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 8: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal

Page 9: Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből€¦ · Barátok érkeztek Juzsnijból, a Krím térségéből Csaknem félszáz fős delegáció érkezett a városba 7. oldal