Upload
others
View
2
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Nyári Magyar Iskolatábor 2017
Hon fog la lás
Idén ötvenedik alkalommal érkeztek gyer-mekek a Nyári Magyar Iskolatáborba. Észak-Amer-ika különböző pontjairól jöttek Bostontól Ottawáig azért, hogy a szép környezetben jól tervezett, mozgalmas programok során észrevétlenül gya-korolják a magyar nyelvet. Vannak közöttük, akik-nek családja nemzedékekkel ezelőtt hagyta el a Kárpát-medencét. Sokuknak ez jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy magyarul beszélő közösségben töltsenek hosszabb időt. A tábor ily módon fon-tos szerepet tölt be a diaszpórában élő magyarság körében. A magyar nyelvi készségek fenntartása és a magyar kultúra iránti érdeklődés felkeltése egyaránt fontos szerepet játszik céljaink között. Hálás szeretettel gondolunk mindazokra, akik ötven éven át fáradoztak azért, hogy a magyar származású gyermekeknek lehetősége legyen az anyanyelv ápolására, és igérjük, hogy a hagyományokat tovább folytatjuk, és fejlesztjük a programot. Mivel a tábor kerettörténete idén a honfoglalás kora volt, a tanítás alatt is ez-zel foglalkoztunk. Minden osztályban olvastuk és értelmeztük Arany János Rege a cso-daszarvasról című művét, és emellett egyre táguló képet próbáltunk adni Magyarország földrajzáról és történelméről. A legkisebbeknek persze maga az írás – olvasás is gondot okozott eleinte, de szépen fejlődtek a két hét alatt. Remélem, hogy diákok és tanárok - minél többen visszatérnek jövőre is. Jó munkát! Tóthné Kollár Katalin, iskolaigazgató
„Száll a madár ágrul ágra, száll az ének száj-rul szájra...” így kezdődik Arany János verse: „Rege a Csodaszarvasról.” Az idei, immáron 50. Nyári Magyar Iskolatábort a honfoglalás, és a korai magyar mondák kerettörténetei tették színesebbé, emlékezeteseb-bé. A korszak sokoldalúságát, különböző részleteit ismerhettük meg a kézműves programok, a táncház, a viselet, és a tábortüzek által. Más népcsoportokkal is megismerkedtünk, akikkel harcot kellett vívnunk; népünket és földünket a bolgároktól és a besenyőktől védtük meg. A Nyári Magyar Iskolatábor lényege, hogy
a gyerekek játszva tanuljanak magyarul. Ne diáknak érezzék magukat, hanem szóra-kozva, táborozóként sajátítsák el a szükséges tudást. A természet közelsége és az esti tábortüzek hangulata gazdagította a tábor élményeit. A tábor ideje alatt kialakult baráti kapcsolatok egy életre szólnak. Köszönjük, hogy még egy sikeres Nyári Magyar Iskolatáboron vehettünk részt. Jó Munkát! Walter Krisztina Segédtiszt, Táborparancsnok
Ébresztő, torna, mosakodás, szemleZászlófelvonásReggeliTanításKézmosásEbédSzolgálatok elvégzéseDélutáni szakkörökIsmétlő óraKézmosás, átöltözés tábortűzreVacsoraTáncház ZászlófelvonásTakarodó
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség 50. Nyári Iskolája
Sík Sándor Cserkészpark - Fillmore, NY2017. július 9. - vasárnap
„Tegyél másokat boldoggá, és te magad is boldog leszel, és ha ezt teszed, általad teljesedik be Isten akarata.
Baden Powell
Napostiszt: Patarica Edvin
Konyhás örs: Álmos Napos örs: Huba Tábortűz örs: Ajtony Ima örs: Töhötöm Táncház: Tihanyi Laci
N A P I R E N D
Jelszó:
Jó munkát! Walter KrisztinaTáborparancsnok
7:008:158:309:151:001:152:003:006:006:457:008:009:009:30
Kovács ZoltánWestfield, NJ
Sárközy ÁronColumbus, OH
Barnett ÁdámRedding, CT
Nagy JoshuaLyndhurst, OH
Álmos örs
Halácsy GyuszkóSeven Hills, OH
Brassai Tímea Mishawaka, IN
Balogh ZoéW. Hempstead, NY
Kovács AnnaWestfield, NJ
Csókai LydiaPittsburgh, PA
Sárközy AnnaColumbus, OH
Huba örs
Móricz AnnaWestwood, MA
Zombori JessicaBrooklyn, NY
Villanueva AbigailStanford, NY
Szász A ZoyaWoodside, NY
Elöd örs
Czeczon BenceEmmaus, PA
Tiszold NicholasRiver Edge, NJ
Pintér MártonQueens, NY
Smith KornelE. Briarcliff Manor, NY
Villanueva MatéStanford, NY
Tas örs
Horváth LászlóPrinceton, NJ
Szabó NikoletRound Lake, IL
Turcanu EmmaPrinceton NJ
Datz AdeleTrumbull, CT
Villanueva KrystalStanford, NY
Töhötöm örs
Watkins ErikOttawa, CAN
Smith AttilaE. Briarcliff Manor, NY
Tiszold AnthonyRiver Edge, NJ
Kovács BotondWestfield, NJ
Kalán BenceFlushing, NY
Móricz DaniWestwood, MA
Datz DavidTrumbull CT
Kond örs
Szabó KrisztinaRound Lake, IL
Vágó VivienBrooklyn, NY
Barnett SophieRedding, CT
Ouwendijk AnikóMalverne, NY
Sarolta örs
Gangotena IsabellaNazareth, PA
Bázsa AnnaWestfield, NJ
Györgypál AlexaFlemington, NJ
Rácz VeronikaEdison, NJ
Turcanu KrisztinaPrinceton, NJ
Ajtony örs
Mészáros AndyCleveland, OH
Kormos KataEger, Magyarország
Horváth IstvánPrinceton, NJ
Balogh ZsuzsannaWest Hempstead, NY
Ország ÉvaCleveland, OH
Etelköz örs
Sárközy MagdolnaColumbus, OH
Verecke örs
Szabó BernadetteZetelaka, Erdély
Patarica EdvinTemerin, Vajdaság
Lukács JuliBrunswick, OH
Zombori HenrietteBrooklyn, NY
Szénás ZalánSzatmárnémeti, Erdély
Farkas ZsókaSzabadka, Vajdaság
Tihanyi LászlóOakland, CA
Verecke örs
Vaski AndrásToronto, CAN
Pigniczky KeveCleveland, OH
Kovács GergőCleveland, OH
Túróci TimeaAurora, OH
Papp KláraCleveland, OH
Perecke örs
Soltai PistaCleveland, OH
Soltai Istvánné( Pirinyó )
Cleveland, OH
Goglin JacksonCleveland, OH
Dezső BandiCleveland, OH
Ország TiborCleveland, OH
Tanító: Sárközy Magdolna
Meggyfa osztály
Villanueva Abigail, Sárközy Áron, Nagy Joshua,Halácsy Gyuszkó, Csókai Lydia
Tanító: Kormos Kata
Szilvafa osztály
Sárközy Anna, Balogh Zoé, Móricz Dani, Kovács Zoltán,Kovács Anna, Szász Zoya
Tanító: Balogh Zsuzsanna
Barackfa osztály
Czeczon Bence, Zombori Jessica, Tiszold Nicholas,Turcanu Emma, Villanueva Máté, Datz Adél, Szabó Nikolette
Tanító: Horváth István és Ország Éva
Körtefa osztály
Rácz Veronika, Móricz Anna, Szabó Krisztina, Bázsa Anna,Gangotena Izabella, Smith Kornél, Kovács Botond, Smith Attila,
Kalán Bence, Pintér Márton
Tanító: Mészáros Andy
Diófa osztály
Barnett Ádám, Brassai Tímea, Turcanu Krisztina
Tanító: Tóthné Kollár Kata
ŐV osztály
Tiszold Anthony, Datz Dávid, Villanueva Krystal, Györgypál Alexa,Ouwendijk Anikó, Vágó Vivien, Watkins Erik, Barnett Sophie
Felelős kiadója:Tervezője és szerkesztője:
A rajzokat készítette:A fényképeket készítette:
Walter Krisztina TPKMolnár Zsolt, Szénás ZalánLukács Juli és a gyerekekSzénás Zalán
Várunk vissza a Fillmore-i Sík Sándor cserkészparkba
2018 nyarán, a következő iskolatáborba, a jelentkezés tavasszal kezdődik!
Az Iskolatábor weboldala: iskolatabor.org
Az emlékfüzet