8
Benoit Guillou A “jólét teológiája”. Pünkösdizmus és neoliberális politika Peruban Benoit Guillou A “jólét teológiája”. Pünkösdizmus és neoliberális politika Peruban Egy kiürített moziterem színpadán lézerfény pásztázza a zenészeket, akik éppen befejezték elektromos gitárjaik hangolását. Az egyik sarokban fiatalember billentyûzik szintetizátoron... Egyszer csak vagy nyolcszáz ember átszellemülten, kezét az égnek emelve, amerikai és latinos stílusú dalokat kezd énekelni. Mi ez, underground éjszakai lokál? Talán rave- vagy rockkoncert? Egyik sem, hanem a pünkösdista “Agua viva” (“Élõvíz”) egyház 1 vasárnapi istentisztelete, amely minden héten telt házat vonz. A moziterem öreg, karmazsinvörös zsöllyéiben Lima “jó társaságának” s újgazdag középosztályának tagjai jönnek össze. Késõbb, a szertartás alatt a gyülekezetbõl különös zsoltár kel szárnyra: dicsérõének, amelyet, úgymond, a Szentlélek ihletett. Nyelve érthetetlen, némelyeknek azonban megadatott a tolmácsolás kegyelme: a pünkösdisták visszaadták a “nyelveken szólás” becsületét, amit a hozzáértõk “glosszoláliának” hívnak. Ezután Juan Capurro lelkész, eredeti szakmája szerint mérnök, az “Agua viva” egyház alapítója, hosszú, narratív, humort sem nélkülözõ prédikációba kezd, amelyet meg-megszakítanak a hívek kérdései, közbetapsolásai és allelújái. A háromórányira nyúlt szertartás végén az öltönyös-nyakkendõs, kezében sétálómikrofont tartó prédikátor tanúságtételre invitálja az “isteni gyógyulás” kedvezményezettjeit, mire több tucatnyian emelkednek szólásra. “Béna volt a balkezem” - kiált fel egy asszony. “Megszabadultam gyomorfájdalmaimtól” - állítja egy férfi, míg társa arról vall, hogy visszanyerte hátgrincének hajlékonyságát... A hívek “szellemi jólétet” - azaz békét, örömet és egészséget - keresni jönnek ide, megfürödni az érzelmek áradásában. 1

Benoit Guillou (Okt.22)

Embed Size (px)

DESCRIPTION

bb

Citation preview

Benoit Guillou

PAGE Benoit Guillou A jlt teolgija. Pnksdizmus s neoliberlis politika Peruban

Benoit Guillou A jlt teolgija. Pnksdizmus s neoliberlis politika Peruban

Egy kirtett moziterem sznpadn lzerfny psztzza a zenszeket, akik ppen befejeztk elektromos gitrjaik hangolst. Az egyik sarokban fiatalember billentyzik szintetiztoron... Egyszer csak vagy nyolcszz ember tszellemlten, kezt az gnek emelve, amerikai s latinos stlus dalokat kezd nekelni. Mi ez, underground jszakai lokl? Taln rave- vagy rockkoncert? Egyik sem, hanem a pnksdista Agua viva (lvz) egyhz1 vasrnapi istentisztelete, amely minden hten telt hzat vonz. A moziterem reg, karmazsinvrs zsllyiben Lima j trsasgnak s jgazdag kzposztlynak tagjai jnnek ssze.

Ksbb, a szertarts alatt a gylekezetbl klns zsoltr kel szrnyra: dicsrnek, amelyet, gymond, a Szentllek ihletett. Nyelve rthetetlen, nmelyeknek azonban megadatott a tolmcsols kegyelme: a pnksdistk visszaadtk a nyelveken szls becslett, amit a hozzrtk glosszollinak hvnak. Ezutn Juan Capurro lelksz, eredeti szakmja szerint mrnk, az Agua viva egyhz alaptja, hossz, narratv, humort sem nlklz prdikciba kezd, amelyet meg-megszaktanak a hvek krdsei, kzbetapsolsai s allelji. A hromrnyira nylt szertarts vgn az ltnys-nyakkends, kezben stlmikrofont tart prdiktor tansgttelre invitlja az isteni gygyuls kedvezmnyezettjeit, mire tbb tucatnyian emelkednek szlsra. Bna volt a balkezem - kilt fel egy asszony. Megszabadultam gyomorfjdalmaimtl - lltja egy frfi, mg trsa arrl vall, hogy visszanyerte htgrincnek hajlkonysgt... A hvek szellemi jltet - azaz bkt, rmet s egszsget - keresni jnnek ide, megfrdni az rzelmek radsban.

t vszzad katolikus tlslya utn Peru most vallsi mutcin esik t. 1961-ben az evangeliknusok s a pnksdiek a lakossg alig 1,6%-t kpviseltk. Mai rszarnyuk 7,2%, amihez hozz kell adni tovbbi 2,5%-ot kitev adventistt, mormont, Jehova-tant is.2 A pnksdizmus ltvnyos trhdtst az evangliumi egyhzak s egyes katolikus szektorok pnksdizldsnak jelensge is kiegszti, amit a karizmatikus mozgalmak kzvettenek. Manuel Rodriguez atya limai gygyt misjt minden vasrnap kzvetti egy magn-tvcsatorna.

A pnksdizmus3 befolyssal van vagyonos rtegekre: az Agua viva egyhza a fvros legelegnsabb szllodiban megrendezett ebdeken szerez magnak hveket. A valls e vlfaja azonban, amely a szzad elejn Los Angeles egyik lerobbant negyedben szletett, mgis inkbb a szegnysghez kapcsold jelensg. Fggetlen kisegyhzai az Andok trsgeitl a limai klvrosokig sorjznak, s olyan mdiumok ktik ket ssze, mint pldul a Radio Victoria, amelynek frszvnyese Az Isten - szeretet egyhz, s amely az teren t direktben gygyt s z rdgt...

Az slakossg, klns mdon, egy hagyomnyosan benssges (az ldztt Krisztust kzppontba llt) spiritualitstl egyfajta rajong vallsossg fel tart. A hangsly a szemlyes megtrsre kerl, amelyet sokan - az addigi kaotikus mdon lelt let utni - j szletsnek neveznek. A megtrs ltalban olyan szemlyes ethosz kialaktsval jr, amely szigor elrsok betartst kveteli meg (az alkoholtl, a dohnyzstl val tartzkodst). A felfogs alapja azonban az egyn s a kzssgen belli szolidarits.

A hvk toborzsra indtott kampnyok sorn az igazsgossg s a szegnysg tmakre ritkn kerl szba. A betegsg, a munkanlklisg vagy a nyomor egyknt a bns ember jele; ezltal brmifle trsadalmi-gazdasgi analzis megsprolhat. Ezek az egyhzak a Biblia tantsait kvetve szervezdnek (ez a gondolkods egyedli iskolja), kiiktatva a trtnelmre s kritikai szellemre val mindennem hivatkozst. A lelkszek s a hvk bibliai idzetek egsz trhzt tanuljk meg, melyet azutn bet szerint alkalmaznak, mint a szent szvegek olvasatnak s rtelmezsnek sztereotp mintjt. Az Agua viva egyhz egyik zletember tagja bevallja: szinte extzisba esett, amikor Alberto Fujimorit - az evangeliumiak tmogatsval - megvlasztottk Peru elnknek. Ennek elrsrt imdkozott - mondja -, a fennll hatalom irnti - a Biblia megfelel szakaszval altmasztott - felttlen tisztelettl thatva, majd hozzteszi: Nha jelents sikereket knyvelhetnk el: kt esztendn keresztl az egsz kzssg azrt imdkozott, hogy a valutarfolyam stabilizldjk, amit vglis sikerlt elrni!

A pnksdizmus lefegyverez a trsadalmi talakulssal szemben, s ezltal az ultraliberalizmus szvetsgeseknt jelenik meg. A kzposztly s a felsbb rtegek (amelyek a tulajdonkppeni szektknak is clpontjai) egyre inkbb behdolnak az olyan ideolgiknak, mint a jlt teolgija. Egy olyan teolginak, mely az Egyeslt llamokbl jtt, s amely szerint a gazdagsg az isteni lds jele, az egszsg pedig a hittl fgg.

Ami a trsadalom kisemmizettjeit illeti, a pnksdizmus - amelynek megvan a kpessge, hogy befogadja a szegnyeket - az erszaktl megflemltett, a falusi elvndorls s az elvadult urbanizci kvetkeztben talajt vesztett lakossg biztonsg utni vgyakozsra adott vlasznak tnik.4 Vajon az ideolgik mai csdjnek idszakban e szellemi megjulst - Peruban csakgy, mint a tbbi latin-amerikai orszgban - nem a szocilis integrldsra s egy jfajta nazonossg megteremtsre irnyul prblkozsnak kell-e tekintennk? Ezt a trekvst illusztrlja - karikatraszeren - az j egyetemes szvetsg izraelita misszijnak evangeliknus egyeslete nevet visel vallsi kzssg. Az alapt, Ezequiel Ataucusi - aki nmagt a Szentllek harmadik megtesteslsnek tartja - mr kzel szzezer hvet gyjttt maga kr, a szegnyek legszegnyebbjei kzl, teszi hozz Juan Ossio antropolgus, aki szerint ez a mozgalom mintegy a Fnyes svny bks alternatvjaknt fejldtt ki.

A katolikus egyhz, amely a szegnyek elnyben rszestst kimond opci hatsra vlt nyitott a trsadalmi krdsek irnt (az 1968-as medellini pspki konferencia ta ez llt a latin-amerikai egyhzak pasztorcijnak tengelyben), most htraarcot hajt vgre. Olyan tekintlyelv fordulatnak vagyunk tani, amelynek els szm clpontjai a felszabadts-teolgia kveti. Ezt szolglja az Opus Dei-hez kzel ll pspkk (Peruban mr heten vannak) vagy az nll arculat nlkli egyhzi mltsgok kinevezse.

Amikor Cuzco rsekt, Alcides Mendozt a pnksdizmus trhdtsnak okairl krdezzk, a fegyveres erk egykori (tbornoki rang) pspke elhrtja a vlaszt, s a limai pspkkari konferencia titkrhoz utal. Az j vallsi mozgalmak robbansszer terjedsvel szemben, amelyet megknnytett a vallsszabadsgot kimond 1979-es alkotmny, a katolikus egyhz a nyugtalansg s a kzmbssg kztt ingadozik, s eltli a fundamentalizmust. Mario Galvez atya, Cuzco fvikriusa szerint az Egyeslt llamok szervezte protestns offenzvrl van sz. Mg ha ez egykor igaz is lehetett, az esemnyeknek effajta rtelmezse ma aligha igazolhat; nincs lthat jele sem sszehangolt mozgalomnak, sem ideolgiai egysgnek. Rafael Rey kpvisel (az Opus Dei tagja) az j mozgalmak sikernek okt a felszabadts-teolgiban ltja, amely legalizlta az osztlyharcot a szentsgekkel, az imdsggal, a tantssal s az erklccsel szemben.

Annak, hogy ennyien fordulnak az j mozgalmak fel, egyik oka alighanem a katolikus egyhzon bell keletkezett vkuum: az egyhz igen gyakran elmarad a lakossg elvrsaitl s kultrjtl. Pedig a klrus nem nagy ltszm. 1930-ban 3 ezer pap jutott hatmilli lakosra, s ez a ltszm azta sem emelkedett, noha a peruiak ma 23 millinyian vannak. Az egyhzi bziskzssgek, amelyek mkdse a laikus hvek rszvteln nyugszik, kezdenek httrbe szorulni. Gustavo Gutirrez, akit a felszabadts-teolgia atyjnak tekintenek, mindazonltal nem adja fel, noha elismeri, hogy az elktelezds ignyes cselekedet, amely nem mozgsthat tmegeket az Egyhzban.

Peru els protestns egyhza, az 1877-ben alaptott metodista egyhz elnke, Jorge Bravo lelksz gy vli: az evangeliknus egyhzakban nyilvnval vltozs megy vgbe a mentalits tern. 1968-ban a metodistk, ltvn ezeknek az egyhzaknak mindenfle szocilis s politikai llsfoglalssal szembeni elutast magatartst,5 kilptek a Perui Nemzeti Evangliumi Zsinatbl (CONEP), hogy megrizzk a hit s a cselekvs egysgn alapul nazonossgukat. A CONEP azonban egyre inkbb kezd foglalkozni a trsadalom bajaival. 1984-ben, hat presbiter ayacuchoi meggyilkolsa utn a zsinat emberi jogi bizottsgot hozott ltre. Nemrgiben ez a bizottsg eltlte az emberi jogok megsrtsvel vdolt tisztek amnesztiban rszestst kimond trvnyt, 1995 szeptemberben pedig a katolikus egyhzzal kzsen rszt vett azon a tntetsen, amelyet a trvnytelenl bebrtnzttek vdelmben szerveztek. Mindez alig msfl vtizede mg teljessggel elkpzelhetetlen lett volna. Szmos (protestns) lelksz vesz rszt npkonyhk s menhelyek ltrehozsban. A CONEP emberi jogi s szocilis akcibizottsgnak vezetje, Alfonso Wieland gyvd e vltozsokat kommentlva, fenntartsait is megfogalmazza: Ha a szavak szintjn a vltozs egyrtelm is, a valsgban nem minden lelksz hajland hasonl szerepvllalsra.

Egy msik jdonsg az evangeliknusok s a pnksdistk soraiban (az utbbiak kztt valamivel kevsb, minthogy nluk meglehetsen gyakori a kzletisg diabolizlsa): a politikai krdsekkel val foglalkozs. 1990-ben szerepk volt Alberto Fujimori llamfv vlasztsban. (A msodik alelnk egybknt egy baptista lelksz, Carlos Garcia lett.) t vvel ksbb, az 1995. prilisi elnkvlaszts sorn tmogatsuk mr korntsem volt ennyire egyntet, amiben nyilvn szerepet jtszott az a felismers is, hogy Fujimori felhasznlta ket els vlasztsi kampnya sorn, amikor gyakorlatilag mg ismeretlen volt. Ami a kongresszusi vlasztsokat illeti, az evangliumi jelltek szma negyven krli (az sszesen 1600 jelltbl), kzttk - szinte valamennyi prt listjn elszrva - nhny pnksdistt is tallunk.

Az evangliumi egyhzak soraiban komoly feszltsgek mutatkoznak. Sokan nyugtalanok a pnksdistk sikereit ltva, akik immr tbbsgben vannak a CONEP-en bell is. A pnksdistk valdi szellemi hbort folytatnak. Cljuk 2003-ra megtrteni a lakossg egynegyedt, s felpteni (vagy megszerezni) 50 ezer templomot (jelenleg mr 19 ezerrel rendelkeznek). Ez persze meglehetsen tlzott ambcinak tnik, amely nem veszi tekintetbe a hvk bels migrcijnak jelensgt, akik egyik mozgalomtl a msikhoz vndorolnak. Jean-Pierre Bastian, a latin-amerikai protestantizmus trtnsz szakrtje, figyelmeztet: A pnksdista egyhzak tbbsgnek vezeti egy nmaguk ltal ltrehozott vallsi mozgalom fnkei: tulajdonosai, trzsfi s caudilli egyszemlyben.6 Az ilyen autoriter modell - ahol a vallsi vezet hatalma szemlyes karizmjn, s nem kpzettsgn alapszik - a bels ellenttek s a szekts elhajls gyakori forrsa.

Mindazonltal a pnksdizmus a XVI. szzad ta Peru trtnetnek els nagy vallsi mozgalma. Ma mg hinyzik a trtnelmi tvlat a megtrtek ezen els s gyakran krlelhetetlen genercijnak elemzshez. A krds az, hogy vajon a hvk a nvekv trsadalmi egyenltlensgek hatsra felismerik-e, hogy a jlt teolgija nem hoz mindenki szmra megoldst, s hogy a Szentllek nem az szolglatukban ll...

Jegyzetek

1Az Agua viva egyhz eredete egy amerikai zletemberek ltal ltrehozott Foursquare Gospel (Ngyoldal Evanglium) elnevezs mozgalomra nylik vissza.

2INEI Censos Nacionales, 1993.

3A pnksdista irnyzat elnevezs Latin-Amerikban tbb mint 420 klnbz nev csoportot takar; kzttk az Isten Gylekezete egyhzhoz tartozk alkotjk a tbbsget. A pnksdizmus a szzad elejn tnt fel az Egyeslt llamok fekete br metodisti soraiban, s kvetinek szma, szerte a harmadik vilg orszgaiban, jelenleg mintegy 150 milli. A pnksdista kisegyhzak rszt alkotjk annak az evangliumi csillagkdnek, amelybe Latin-Amerikban a trtnelmi protestns egyhzak is beletartoznak. Braziliban, ahol az Isten Gylekezete egyhz 1911 ta tevkenykedik, s fggetlen az Amerikai Kongregcitl, a pnksdistk az elmlt vtizedben vi 8%-kal gyarapodtak. 1994-es felmrsek szerint a pnksdiek a vlasztsra jogosultak 10%-t alkotjk (az evangeliknusok sszesen 13,5%-ot). sszehasonltskppen: a felszabadts teolgijval szimpatizlk arnya 2%, a karizmatikusok pedig 3,8%.

4Dial (Prizs), 2038. sz., 1995. december

5Ezek kzl az egyhzak kzl nhnynak a meggykerezst az 1969-es Rockefeller-jelentsben s az gynevezett Santa F-i dokumentumokban (1980-1989) megfogalmazott kampny is segtette, amelynek clja az Egyeslt llamok rdekeivel ellenttesnek tekintett felszabadtsi teolgia trhdtsnak meglltsa volt.

6V. . Le pentectisme en Amrique latine, une approche socio-historique. Genf, Labor et Fides, 1994.; l. mg Harvey Cox: Retour de Dieu, voyage en pays pentectiste. Prizs, Descle de Brouver,1995.

PAGE 2