Bioszféra rezervátumok

N E M Z E T I Ö K O L Ó G I A I H Á L Ó Z A T 9 .

Kiadó: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Természetvédelmi Hivatal, 2005.

Írta: Bártol Réka, Boldogh Sándor, Érdiné dr. Szekeres Rozália, Koczka Krisztina, Kôvári Anita,

Molnár Attila, Pellinger Attila, Salamon Gábor, Sz. Tóth Erika, Takács Gábor

Témafelelôs: Érdiné dr. Szekeres Rozália

Szerkesztô: Koczka Krisztina, Érdiné dr. Szekeres Rozália

Tervezés, nyomdai kivitelezés: Radex Communications Kft.

Fényképek:

Montázs: Kalotás Zsolt

Pellinger Attila

Vajda Zoltán

Borító: Kalotás Zsolt

Belív: Borzsák Péter: 7,

Forrásy Csaba: 7 (kis kép),

Kalotás Zsolt: 1-2, 5-6, 8-16, 18-31, 34-36,

Dr. Kovács Gábor: 3, 17,

Pellinger Attila: 32-33.

ISBN: 963 85511 4 3

ISSN: 1587-8856

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETÔ:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium,Természetvédelmi Hivatal1121 Budapest, Költô u. 21.Telefon: 275-4504, fax: 391-1785

Nemzeti Park Igazgatóságok:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság3758 Jósvafô, Tengerszem oldal 1.Telefon: (48) 350-006Fax: (48) 343-029/107

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Telefon: (87) 555-260 Fax: (87) 555-261

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság3304 Eger, Sánc u. 6.Telefon: (36) 411-581Fax: (36) 412-791

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság7625 Pécs, Tettye tér 9.Telefon: (72) 517-200Fax: (72) 517-229

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság1021 Budapest, Hûvösvölgyi út 52.Telefon: 200-4066Fax: 200-1168

Fertô-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság9435 Sarród, Pf. 4. KócsagvárTelefon: (99) 537-620Fax: (99) 537-621

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság4024 Debrecen, Sumen u. 2.Telefon: (52) 529-920Fax: (52) 529-940

Kiskunság Nemzeti Park Igazgatóság6001 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19.Telefon: (76) 482-611Fax: (76) 482-074

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság5541 Szarvas, Anna ligetTelefon: (66) 313-855Fax: (66) 311-658

Ôrségi Nemzeti Park Igazgatósága9942 Ôriszentpéter, Siskaszer 26/ATelefon: (94) 548-033Fax: (94) 428-791

Kiadja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala, 2005.

1

A bioszféra rezervátumok, mint egyes vadonélô növény- és állatfajok élôhelyei, menedékei,fontos ökológiai funkciót látnak el, és egyben je-lentôs szerepük van a fajok vándorlásának, terje-désének elôsegítésében is, így az ökológiai háló-zatok szerves részét is képezik.

Az ökológiai hálózatok legfontosabb élôhely-típusait, területeit bemutató kiadványsorozatújabb füzete ezeket a különleges területeket, ahazai bioszféra rezervátumokat mutatja be.

Ma a fenntartható fejlôdés, a természeti forrá-sok bölcs hasznosítása ismét elôtérbe került anagy stratégiai döntések meghozatalakor. Megkell állítanunk a biodiverzitás csökkenését 2010-ig, és el kell érnünk, hogy vizeink 2015-ig jóökológiai állapotba kerüljenek.

Ezek nem kis célok. Érthetô tehát, hogy abioszféra rezervátumok újra reflektorfénybekerülnek. Egyre-másra születnek a két és háromországon is áthúzódó bioszféra rezervátumok,ami a határon túli természetvédelmi együttmû-ködéseket, kutatásokat is új dimenzióba helyezi.

A szerkesztôk

Bevezetés

Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi Tudomá-nyos és Kulturális Szervezete, 1970-ben „Manand Biosphere” (MAB), azaz „Ember és bioszfé-ra” címmel kutatási programot indított a termé-szeti környezet megóvásáért.

A programot 1972. június 5-én, a Stockholm-ban tartott, „Ember és bioszféra” címet viselôENSZ környezetvédelmi világkonferencián szen-tesítették a résztvevô országok, valamint ezt anapot határozatukban a nemzetközi környezet-védelem világnapjává nyilvánították.

A világnap célja, hogy felébressze az embe-rekben a felelôsségtudatot, és rávezesse ôket ar-ra, hogy mindenkinek magának kell tennie vala-mit a természetes, épített, társadalmi és belsôkörnyezetünk megóvásáért és harmonikusabbátételéért.

A program keretében ún. bioszféra rezervátu-mokat jelöltek ki, melyek létesítésének fô célja aFöld nagy ökoszisztéma-típusait reprezentáló,kiemelkedôen értékes területek védelme, a raj-tuk tapasztalható emberi és természetes folya-matok megfigyelése volt.

Azonban ezek a területek nem csupán a ter-mészeti értékek konzerválását szolgálják. A program elsô ízben hívta fel a figyelmet arra,hogy a természeti értékek megôrzése önmagá-ban nem elegendô, hanem további kiemelt célaz ember és természet kapcsolatának javítása.

Az 1995-ben Sevilla-ban megtartott Nemzet-közi Bioszféra Rezervátum Konferencia kinyilvá-nította, hogy a bioszféra rezervátumok a tájak,ökoszisztémák, fajok és azok genetikai sokféle-ségének megôrzésén kívül szolgáljanak a fenn-tartható fejlôdés modellterületeiként is, tehát lo-kális szinten segítsék elô az olyan jellegû gazda-sági fejlesztést, mely biztosítja a kulturális, szoci-ális és ökológiai javak fenntarthatóságát.

A MAB program napjainkra világméretûvészélesedett, a Föld legkülönbözôbb pontjain 97országban összesen 440 bioszféra rezervátumotjelöltek ki. 1. kép: Magyar zergevirág

2

Élô laboratóriumok

„A bioszféra rezervátumok azon jellegzetes

szárazföldi és tengerparti ökoszisztémák, ame-

lyek az UNESCO Ember és Bioszféra Programja

(MAB) keretében nemzetközileg elismertek”

Környezetvédelmi Lexikon

(2002)

A bioszféra rezervátumok olyan szárazföldi éstengerparti ökoszisztémákat felölelô területek,melyek fô funkciója, hogy a biológiai sokféleségés a természeti értékek megôrzése mellett az optimális összhang biztosításával egyben a fenn-tartható gazdasági fejlôdés mintaterületei is legyenek. Tulajdonképpen „élô laboratórium-ként” szolgálnak a természeti értékekkel és természeti erôforrásokkal való hosszú távonfenntartható gazdálkodás módszereinek kidol-gozására, megvalósítására és bemutatására. Nagyszerepe van e célok elérésében a helyi társadal-mi körülmények között jellemzô hagyományosföldhasználati és gazdálkodási módok és kultu-rális értékek fenntartásának és támogatásának.

A bioszféra rezervátumokat ugyan nem nem-zetközi egyezmény hozza létre, ugyanakkor a re-zervátumok céljai, kialakításuk, védelmük ésfenntartásuk több más nemzetközi kezdeménye-zéssel van összhangban (pl. Riói egyezmény), aterületeik számos esetben bizonyos nemzetköziegyezményekhez tartozó élôhelyek is egyben(pl. Ramsari- és Világörökség területek). A biosz-féra rezervátumok az egyes országok védett te-rületeinek részét is képezik (pl. nemzeti parkok,természetvédelmi területek), vagy egyidejûlegún. Natura 2000 területek is.

A bioszféra rezervátumok 3 fô funkciója

A kidolgozott szakmai irányelveknek megfe-lelôen minden bioszféra rezervátumnak 3 alap-vetô funkciónak kell megfelelnie, amelyek köl-csönösen kiegészítik és erôsítik egymást.

Megôrzési funkció:A rezervátumoknak biztosítaniuk kell a kiválasz-tott ökoszisztémák, tájak változatosságánakfennmaradását, a fajok sokféleségének és geneti-kai változékonyságának megôrzését.

Fejlôdési funkció:A rezervátumok területén belül elô kell segíteni ahelyi körülmények között megvalósítható, öko-lógiai, társadalmi és kulturális szempontbólfenntartható gazdasági fejlôdést a helyi hagyomá-nyos módszerek, tradíciók figyelembe vételével.

Kutatási és oktatási funkció: A bioszféra rezervátumok területén támogatnikell a természetvédelmi célú tudományos kuta-tásokat és monitorozást, valamint elô kell segíte-ni az oktatási és ismeretterjesztési célú tevékeny-ségeket.

A bioszféra rezervátumokfelépítése

Annak érdekében, hogy a bioszféra rezervátu-mok különbözô funkciói megvalósulhassanak, arezervátumok területén összefüggô, és egymás-sal állandó kölcsönhatásban lévô területekbôlálló zónarendszert kell kialakítani, melynek ré-szei a magterület, a védôövezet és az átmenetiövezet.

Magterület:Ezeken a területeken elsôdleges a megôrzési éskutatási funkció, emberi tevékenység, akár csaka belépés is csak kivételes esetben megengedhe-tô, mert a hazai jogi szabályozás alapján fokozot-tan védett területnek minôsülnek. Hosszú távúvédelmet nyújtanak a rajtuk élô életközösségek-nek, növény- és állatfajoknak.

Védôövezet(puffer zóna): A védôövezetek a magterületeket veszik körül,2. kép: Kisparcellás gazdálkodás a töbrök között

rajtuk mezôgazdasági és egyéb emberi tevékeny-ség is folyhat a helyi közösségek, a természet-védelmi szerveztek, kutatók, civil szervezetek ésmagánszemélyek együttmûködésével.

Bioszféra rezervátumokMagyarországon

Magyarország, mint UNESCO tagország 1970-ben az elsôk között csatlakozott az induló prog-ramhoz. A hazai feladatok meghatározására ésirányítására megalakult a Magyar MAB NemzetiBizottság. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsá-ga mellett ez a testület tevékenykedik a hazaibioszféra rezervátumokkal kapcsolatban mind amai napig. A MAB program nemzetközi tanácsá-nak alakuló ülésén, 1971-ben 14 kutatási és ok-tatási programot határoztak meg, melyek közülkonkrétan a MAB területekre a 8. projekt vonat-kozik „A természetes területek és genetikai anya-guk megôrzése” címmel. Minden bioszféra rezervátumban kijelöltek ún. „magterületeket”,amelyekben a természetes folyamatok megfi-gyelése folyik, ezek védelmére „puffer zónák”

fô feladatuk ezek védelme. Csak korlátozottanés szabályozott mértékben folyhat rajtuk emberitevékenység, amely nem lehet ellentétes atermészetvédelmi célokkal. Folytathatók példáultudományos kísérletek a természetes vegetációkezelésére, a károsodott területek helyreállítá-sára, és ezeken a területeken fontos az oktatás ésaz ökoturizmus elôsegítése is.

Átmeneti övezet: Az átmeneti zónák a természeti erôforrásokfenntartható használatának bemutató területei,

3

3. kép: Daru (Grus grus)

4. kép: Bioszféra rezervátumok Magyarországon

Nbioszféra rezervátum

Fertô-tavi Bioszféra Rezervátum

PilisiBioszféra Rezervátum

KiskunságiBioszféra Rezervátum

HortobágyiBioszféra Rezervátum

AggtelekiBioszféra Rezervátum

védett terület

4

szolgálnak, utóbbiakat pedig „átmeneti zónák”kapcsolják a nem védett területekhez. A puffer-és átmeneti zónákban lehet tanulmányozni ahumán hatások következményeit, ehhez a magte-rületek szolgáltatják az összehasonlítási alapot.

Magyarországon öt bioszféra rezervátum ta-lálható, az Aggteleki Bioszféra Rezervátum, aFertô-tavi Bioszféra Rezervátum, a HortobágyiBioszféra Rezervátum, a Kiskunsági BioszféraRezervátum és a Pilisi Bioszféra Rezervátum,melyek létesítését 1979 és 1980 folyamán fogad-ta el az UNESCO MAB Titkársága.

A bioszféra rezervátumok területeit 10 éventefelül kell vizsgálni, és az eredmények összefog-lalását nemzeti jelentés formájában kell felter-jeszteni az UNESCO MAB Titkársága elé. A Tit-kárság eldönti, hogy az adott terület megfelel-emég a bioszféra rezervátumok követelményei-

nek. Ez a felülvizsgálat a hazai területeket illetô-en utoljára 1997-ben történt meg, így a területekfelmérését legközelebb 2007-ben kell elvégezni.

A bioszféra rezervátumok kijelölése, védelmebeépült a magyar jogrendbe is, biztosítva ezzel arezervátumok jogi hátterét: A természet védelmé-

rôl szóló 1996. évi LIII. törvény a következôkép-pen rendelkezik a bioszféra rezervátumokról:„29.§ (1) Nemzeti parkot, tájvédelmi körzetet,természetvédelmi területet, vagy azok megha-tározott részét – ha az nemzetközileg kiemel-kedô tudományos értéket képvisel – a miniszterjogszabályban, nemzetközi kötelezettségvállalá-sainkkal összhangban bioszféra-rezervátummáminôsíthet; (2) a bioszféra-rezervátumon belül akiemelkedô természetvédelmi érték közvetlenmegóvására magterületet kell kijelölni. (4) E törvény erejénél fogva fokozottan védett…a bioszféra rezervátum magterülete”

A bioszféra rezervátumok területeinek szak-mai felügyelete, természetvédelmi kezelése azérintett 5 nemzetipark-igazgatóság (AggtelekiNPI, Duna-Ipoly NPI, Fertô-Hanság NPI, Hortobágyi NPI, Kiskunsági NPI) feladatkörébetartozik. A területekkel kapcsolatban felmerülôhatósági feladatokat a területileg illetékes kör-nyezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyifelügyelôségek látják el.

Megnevezés Kijelölés éve Terület (ha) Magterület (ha)

Aggteleki Bioszféra Rezervátum 1979 20 170 234

Fertô-tavi Bioszféra Rezervátum 1979 12 542 1976

Hortobágyi Bioszféra Rezervátum 1979 54 500 1154

Kiskunsági Bioszféra Rezervátum 1979 22 095 8120

Pilisi Bioszféra Rezervátum 1980 25 367 1716

Összesen: 134 674 13 200

5. kép: Nagy kócsagok

5

A geológiai értékek legreprezentánsabb kép-viselôi a barlangok, melyekbôl a nemzeti parkterületén közel 270-et tartanak nyilván. Csepp-kôképzôdményei alapján a legnevezetesebb aBaradla-Domica-barlangrendszer, amely 25 km-es hosszúságával a mérsékelt égöv egyik leg-hosszabb idegenforgalmi hasznosítású cseppkô-barlangja. A barlangok kiegyenlített hômérsékle-te, a magas páratartalom és az állandó sötétségkülönleges feltételeket nyújt a barlangokban élôállat- és növényfajok számára. A kutatásokeredményeként több, mint 500 állatfajt sikerülteddig kimutatni az Aggteleki-karszt barlangjai-ból, melyek jelentôs része gerinctelen.

A valódi barlanglakó állatok nagymértékbenalkalmazkodtak a barlangi körülményekhez, sze-mük csökevényes és kültakarójuk is színtelen.Különösen értékesek a barlangrendszer benn-szülött (endemikus) fajai, melyek közül neveze-tes a magyar vakfutrinka (Duvalius hungaricus),a szemcsés vakászka (Mesoniscus graniger) és azaggteleki vakbolharák (Niphargus aggteleki-

ensis). A denevérek különleges értékeit jelentika karszt barlangjainak, így hatékony védelmük alegsürgetôbb feladatok közé tartozik. A hajdaninagy telelôállományoknak ma már csak a töre-dékeit találjuk, de szerencsére még nagy szám-ban fordulnak elô a kis és nagy patkósdenevérek(Rhinolophus hipposideros, Rhinolophus fer-

rumequinum).

A földrajzi elhelyezkedés és a felszín válto-zatossága sajátos éghajlati viszonyokat eredmé-nyez, így több területen a növény- és állatvilág

Magyarország bioszféra rezervátumainak természeti értékei

A Magyarországon kijelölt bioszféra rezer-vátumok öt különbözô, az országra jellemzô élô-helytípust, tájtípust mutatnak be és ôriznek azutókor számára, valamint gazdagítják a világbioszféra rezervátumainak sokféleségét. Ebben afejezetben bemutatjuk a bioszféra rezervátumoklegfontosabb jellemzôit, áttekintjük természetiértékeiket.

Aggteleki Bioszféra Rezervátum

Az 1979-ben kijelölt Aggteleki BioszféraRezervátum területe (20 170 ha) nagy részbenátfed az Aggteleki Nemzeti Park területével. Elsô-sorban különleges geológiai és faunisztikai érté-keket megôrzô barlangrendszerei, illetve karszt-területeinek egyedülálló és rendkívül fajgazdagélôvilága, az ország több endemikus fajának elô-fordulása indokolta kijelölését.

Az Aggteleki Nemzeti Park és Bioszféra Rezer-vátum csodálatos élôvilágával, varázslatos tájai-val és barlangjaival látogatók ezreit csábítja évrôlévre. Területe a Gömör-Tornai-karszt hegyvonu-latának legdélebbi nyúlványa, mely szerves egy-séget alkot a szlovákiai Szlovák-karszt NemzetiParkkal. A déli lejtôk, a Kárpátok közelsége, akopár karsztfelszínek vagy a szûk szurdokvöl-gyek megannyi élôhelyet jelentenek, így rend-kívül nagy az élôvilág változatossága.

6. kép: Nyílt karsztfelszín borókákkal

7. kép: A Baradla-barlang és az aggteleki vakrák

6

legfontosabb vonása a peremhelyzet és az átme-neti jelleg. A változatos felszíni formáknak kö-szönhetô mikroklimatikus különbségek tesziklehetôvé, hogy egymás szomszédságában talál-nak megfelelô élôhelyet eltérô igényû állat- ésnövényfajok. Az északi oldalakon, töbrökbengyakran kárpáti elterjedésû fajokat találunk, míga déli kitettségû oldalakon melegkedvelô fajoktenyésznek. A kialakult nagy változatosság és tér-beli mozaikosság viszont nem csupán a karsztosfelszínnek, hanem az évszázados hagyományosmûvelésnek is köszönhetô.

Az Aggteleki-karszton a fátlan, talajtakaróvalalig fedett, nagy kiterjedésû sziklakibúvásoshegyoldalak, karrmezôk a legszembetûnôbbek.A terület képéhez ugyanúgy hozzátartoznakezek a száraz, köves, minden nedvességet elnye-lô, jellegzetes karsztnövényzettel fedett mere-dek oldalak, mint a kiterjedt erdôségek, a fenn-síkok kaszálói és a vízfolyások mellett egész évenát üde, virágos rétek.

A mediterrán hangulatot idézô meredek délihegyoldalakon a csekély talajborítottság miattsosem alakulhatott ki igazán zárt erdô. A nö-vényzet hézagosan, foltokban borítja a felszínt, ahófehéren kibukkanó kövek felületét színesmozaikot alkotó zuzmó-együttesek foltjai tarkít-ják. A repedésekben sajátos sziklahasadék-növényzet telepszik meg, melynek fô alkotói akövi- és az aranyos fodorka (Asplenium ruta-

muraria, Asplenium trichomanes), a gömbös

kövirózsa (Jovibarba sobolifera), a prémesgyöngyperje (Melica ciliata) és a fehér varjúháj(Sedum album). Ezeken az élôhelyeken találjukaz igen megritkult kövirigót (Monticola

saxatilis), illetve a karszt területén még nagyszámban költô bajszos sármányt (Emberiza cia).A gyorsan felmelegedô felszínen igen jól érzikmagukat a különbözô hüllôfajok, így a zöld(Lacerta viridis) és fürge gyík (Lacerta agilis),vagy akár a jelentôs természetvédelmi értéketképviselô pannon gyík (Ablepharus kitaibeli) is.

A fehéres csüdfû (Astragalus vesicarius) asziklagyepek és sziklásabb talajú lejtôsztyeppekritka védett növénye, amely még szép számbantenyészik. Sziklagyepjeink számos más védettfajnak is otthont adnak.

Az Aggteleki Nemzeti Park két ritka, az ér-deslevelûek családjába tartozó vértôvel is büsz-kélkedhet. Ezek közül a tornai vértô (Onosma

tornense) kizárólag a karszt néhány pontján for-dul elô az országhatár mindkét oldalán egya-ránt. Állományait napjainkban sajnos a kopárfá-sítások idején betelepített feketefenyô (Pinus

nigra) és a bálványfa (Ailanthus altissima) ter-jedése veszélyezteti.

8. kép: Gömbös kövirózsa

9. kép: Osztrák sárkányfû

vasz legelsô virága ezeken a gyepeken a leánykö-körcsin (Pulsatilla grandis). Az orchideák közülaz agárkosbor (Orchis morio) nagy példány-számban fordul elô, a bíboros (Orchis purpu-

rea) és sömörös kosborra (Orchis ustulata), va-lamint a vitézvirágra (Anacamptis pyramidalis)

már ritkábban találhatunk rá.

A Kárpátok közelsége miatt több magasabbhegyvidékekre jellemzô fajjal is találkozhatunkaz Aggteleki-karszton. Itt él például a kárpátibennszülött ikrás fogasír (Dentaria glandu-

losa), az állatok közül pedig érdekes hegyvidékifajok a kárpáti kék meztelencsiga (Bielzia coeru-

lans) a zempléni futrinka (Carabus zawadskyi)

vagy a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopus

leucotos). A vizes élôhelyekhez kötôdô jellegze-tes kétéltûfaj a területen gyakran elôforduló fol-tos szalamandra (Salamandra salamandra).Kora tavasszal több helyrôl hallani az urali ba-goly (Strix uralensis) jellegzetes hangját, mely-nek már stabil állománya van a területen. A há-borítatlan részeken megtelepedett a hiúz (Lynx

lynx), és alkalmanként, a szlovákiai erdôkbôlátkóborolva a farkas (Canis lupus) is elôfordul.

Különleges élôhelyi adottságaik miatt különemlítést érdemelnek a karsztforrások. Több he-lyen megfigyelhetjük a kövekre tapadó, néhánymilliméteres, védett kárpáti forráscsigát (Sadle-

riana pannonica), mely csak a rendkívül tisztavizekben fordul elô. Madarak közül a hegyi bille-getô (Motacilla cinerea) és a mára nagyon meg-ritkult vízi rigó (Cinclus cinclus) él itt.

Másik nagy növényritkaság az osztrák sár-kányfû (Dracocephalum austriacum), amely azországban ma már csak az Aggteleki-karszt szik-lagyepjeiben maradt fenn. Az utolsó eljegesedésutáni sztyepp-klímájú idôszakok értékes marad-ványfaja.

A nemzeti park jelentôs részén gyertyános- éscseres-tölgyeseket, míg a déli kitettségû, lan-kásabb hegyoldalakon és fennsíki helyzetbenmeleg, száraz, sekély termôrétegû részekenligetes erdôket, úgynevezett melegkedvelô töl-gyeseket találunk. Melegkedvelô tölgyeseinkbenáltalános az azúrkék virágú erdei gyöngyköles(Lithospermum purpureo-coeruleum), ritkább atarka nôszirom (Iris variegata) és a bíboroskosbor (Orchis purpurea). Ezekben az erdôk-ben él ritka kígyászölyv (Circaetus gallicus),illetve a gyakoribb darázsölyv (Pernis apivorus).

A meredekebb, sziklás, délies kitettségû olda-lakat és letöréseket a sajmeggyes-molyhos töl-gyes karsztbokorerdô sziklagyeppel és sztyepp-rét-foltokkal váltakozó mozaikja fedi. A szélsôsé-ges termôhelyi viszonyokhoz alkalmazkodott anövényzet ezen a különleges élôhelyen.

Igen gazdag a lejtôsztyepp-rétek élôvilága,jelentôsek például az egyenesszárnyúak és a lep-kék. Külön érdemes megemlíteni hazánk leg-nagyobb egyenesszárnyúját, a fûrészlábú szöcskét(Saga pedo) vagy az imádkozó sáskát (Mantis

religiosa). Jellemzôek a szemeslepkék, gyakori a tavaszi szerecsenlepke (Erebia medusa) és asakktábla-lepke (Melanargia galathea) is. A ta-

7

10. kép: Kövirigó

11. kép: Szalamandra

8

Aggtelektôl délre az ún. „fedettkarsztot” találjuk, ahol a meszesalapkôzetet elfedô kavicsos takarónkialakuló savanyú talajon a nyugat-európai csarabos fenyérekhez sok-ban hasonlító növényzet él, mely-nek fô növénye a csarab (Calluna

vulgaris).

A fedett karszt mélyebben fekvô,magasabb talajvizû részein gazdagláprétekkel találkozhatunk. Jellem-zôen elôforduló fajok a füles fûz(Salix aurita), a kékperje (Molinia

coerulea), a szibériai nôszirom (Iris

sibirica) és a kornistárnics (Genti-

ana pneumonanthe).

Fertô-tavi BioszféraRezervátum

A Fertô-tavi Bioszféra Rezervá-tum a Dunántúl északnyugati részén, az osztrák-magyar határ mellett található, és magába foglal-ja a Fertô-tó teljes magyarországi területét.

A bioszféra rezervátum 1979-ben, összesen12 542 ha-on került kijelölésre. A Fertô-tó, mintsztyepptó hatalmas kiterjedésû nádasaival spe-ciális élôhelyet teremt a rendkívül gazdag víziélôvilág számára, de különlegesek a partvidékenkialakult szikes gyepek, valamint a kisebb terüle-ten fekvô, melegkedvelô fás élôhelyek, sztyepp-rétek is.

A bioszféra rezervátum az ország nyugati ka-pujában található. Az ide látogató nyugat-európaiszakemberek és turisták itt találkoznak elôször aKözép-Ázsiáig húzódó sztyeppel, és e kis terüle-

ten szinte minden Magyarországra jellemzô fôbbélôhelytípus megtalálható. A természetvédelemszempontjából kedvezô helyzetet teremt, hogy ató medencéje és közvetlen környéke jelentôsebbbetelepülésnek nem volt kitéve, a hagyományosgazdálkodási formák kivételével minden ipari ésmezôgazdasági üzem hiányzik. A bioszféra rezer-vátum területén alig található lakott település. A Fertô és a Hanság változó vízállása miatt a la-kosság a kissé magasabban fekvô, nem veszélyez-tetett területeken telepedett meg.

A Fertô-tó az utolsó, legnyugatibb elhelyez-kedésû sztyepptó Európában, itt ér véget a Kár-pát-medencére jellemzô erdôssztyepp vegetá-ció. A tó medre az elmúlt 200 évben erôsen el-nádasodott, magyarországi területének három-negyed részét összefüggô nádas borítja, melyetkisebb öblözetek, úgynevezett belsô tavak tagol-nak. A part menti szikes gyepek részben a lecsa-polások során kiszárított, változó vízborítottságúterületeken alakultak ki, a Fertô menti dombsorés a Szárhalmi-erdô tisztásain jégkorszaki ma-radvány-vegetáció maradt fenn. A bioszféra re-zervátum egy része a fennmaradt értékes víziélôhelyek megôrzését célzó Ramsari egyezményterületei között is szerepel.

12. kép: Fertô-tó, háttérben a Schneebergl

13. kép: Sziki ôszirózsa

A Szárhalmi-erdôben fôként a magterületekentalálhatók jelentôsebb botanikai értékek, köztükszámos orchidea-faj. Az alig egy óra alattbejárható területen találkozhatunk az ország-szerte ritkaságnak számító papucskosborral(Cypripedium calceolus), a légybangóval (Orchis

insectifera), a sápadt ujjaskosborral (Dactylorr-

hiza ochroleuca) és további 15 fajjal.

A tópart állatfaunája európai, közép-európaijellegû, kevés bennszülött (endemikus) faj él itt.A gerinctelen állatvilágból említésre érdemes ajellegzetes szitakötô-fauna. Van endemikus,egyedül itt elôforduló ugróvillás faja is a Fertô-nek, a Lepidocyrtus peisonis. A Fertô-tó halbanmindig gazdag volt. Ma is értékes fajai többekközt a réti csík (Misgurnus fossilis), a süllô(Lucioperca lucioperca), a fertôi nyurgaponty(Cyprinus carpio hungaricus) és a garda (Pele-

cus cultratus). A belsô tavakban, elzárt öblök-ben viszonylag nagy számban él a compó (Tinca

tinca), a kárász (Carassius carassius) és a piros-szemû kele (Scardinius erythopthalmus). A két-éltûek szinte valamennyi hazai faja megtalálhatóa Fertô vidékén, legjellegzetesebbek az ún. „zöld békák” (Rana „esculenta” komplex), vala-

A terület növényvilágát tekintve a rezervátum-ban a kontinentális, balkáni, pontusi, pontus-mediterráni és mediterrán elemek találhatókmeg elsôsorban.

A nyílt vízen, a belsô tavakban és csatornákbanmagasabb rendû növényt a nádon (Phragmites

communis), a keskenylevelû gyékényen (Typha

angustifolia) és a téli sáson (Cladium mariscus)

kívül alig találunk. A jól látható, magasabb rendûnövényvilágnál sokkal jelentôsebb a tó alacso-nyabb rendû növényvilága. A lebegô parányszer-vezetek (fitoplankton) mennyisége ugyanis 1-10 millió/liter között ingadozik, az összes mo-szattömeg évenként 20 ezer tonnát tesz ki. A bioszféra rezervátum területén található szikesgyepek növényfajai közül négy endemikus: a ma-gyar sóballa (Suaeda pannonica), a fertôi méz-pázsit (Puccinellia peisonis), a kisfészkû aszat(Cirsium brachycephalum) és az ôsszel szín-pompás, lila virágmezôket képezô sziki ôszirózsa(Aster tripolium ssp. pannonicus).

A területen fekvô Szárhalmi-erdô középhegy-ségi melegkedvelô növényvilágnak ad otthont:melegkedvelô, fényigényes, xerotherm molyhostölgyek (Quercus pubescens) és a cser (Q.

cerris) ligetes állományai (Euphorbio-Querce-

tum pubescentis), valamint ennek a sokszorkarsztbokorerdôvé törpült szegélytársulásai(Geranio Quercetum pubescentis) váltakoznak apusztai rétekkel (Medicagini-Festucetum rupi-

colae). Feltûnô az elegyfafajok, vadgyümölcsökbôsége: a cseresznye (Prunus avium), a barkó-ca, a lisztes és a házi berkenye (Sorbus tormi-

nalis, S. aria, S. domestica) és a vadkörte (Pyrus

pyraster) mellett sok más faj is megtalálható itt.Legnevezetesebb a védett, ágtövises sziklai ben-ge (Rhamnus saxatilis).

9

14. kép: Légybangó

15. kép: Nyári lúd

10

mint nagy számban él és szaporodik itt a leveli-béka (Hyla arborea). A farkos kétéltûeket a pettyes és a tarajos gôte képviseli (Triturus tritu-

rus és T. cristatus).

A leggyakoribb hüllôfaj a vízisikló (Natrix

natrix), a lápréteken pedig jelentôs állomány-ban él az elevenszülô gyík (Lacerta vivipara).

Különösen gazdag a Fertô madárvilága. Érté-kes költô állománya mellett a tó nagy kiterjedé-sû nádasaival a Kárpát-medence egyik legfonto-sabb madárvonulási központja. A gémfélék nagytelepekben fészkelnek a nádasban, jelenleg anagy kócsag (Egretta alba) állománya a legna-gyobb, összesen mintegy 700 pár, valamintugyancsak itt fészkel a nyári lúd (Anser anser),egyetlen költô vadlibánk. A hatalmas nádrengetegbensok más vízimadár-faj is kivá-ló fészkelô helyet talál, pél-dául az üstökös réce (Netta

rufina), vagy a cigányréce(Aythya nyroca), ami a vi-lágszerte veszélyeztetett fa-jok közé tartozik.

A változó vízállású, elá-rasztott szikes gyepek ma-dárvilága a leglátványosabb.Az év nagy részében több ezres vízimadársereg táplál-kozik, pihen és költ itt. A fészkelô fajok közül kie-melten értékes a gulipán(Recurvirostra avosetta)

és a ritkább, nem is minden évben fészkelô ro-kona a gólyatöcs (Himantopus himantopus). Az 1500-2000 párból álló dankasirálytelepen(Larus ridibundus) évrôl-évre költ néhány párszerecsensirály (Larus melanocephalus). Vonu-lási idôben vagy kóborlásuk során a Kárpát-me-dencében egzotikusnak számító ritka fajok iselôfordulhatnak, mint például a rózsás gödény(Pelecanus onocrotalus), vagy a szkua (Ster-

corarius skua). A tó jelentôs állomáshelye azEurázsia északi részérôl érkezô lúdfélék csapa-tainak, a kevésbé zord teleken akár több ezerpéldány is kitelel itt.

Az emlôsök közül a nádas határán és a csator-nák nádszegélyében gyakori a menyét (Mustela

nivalis) és a télen fehér bundájú hermelin(Mustela erminea). Bagolyköpetekben gyakranmegtalálhatók a jégkorszaki reliktumnak számí-tó, nedves réteken élô, védett patkányfejû po-cok (Microtus oeconomus) maradványai.

Hortobágyi Bioszféra Rezervátum

Magyarország egyik jellemzô tájegységén, aHortobágyon fekvô, 1979-ben bioszféra rezervá-tummá nyilvánított terület kissé túlnyúlik ajelenlegi Hortobágyi Nemzeti Park határán, deterületének nagy része megegyezik azzal (54 500ha). A Hortobágy Európa legnagyobb összefüggô,szikes területe. Jellegzetes szikes élôhelyei, vala-

16. kép: Patkányfejû pocok

17. kép: Padkás szikes puszta

11

gyep, melyben a sziki üröm (Artemisia mariti-

ma) és a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudo-

vina) dominanciája jellemzô. Ez a társulás a leg-kiterjedtebb a Hortobágyon. A magasabb tér-szinteken a Na-sók hatása csökken, megjelenik apusztai cickafark (Achillea setacea) és a veres-nadrág csenkesz (Festuca pseudovina) uraltalegelô, valamint a korábbi löszpuszták maradvá-nyai fordulnak elô

A terület állatvilága is gazdag fajokban: leg-jellegzetesebbek a kontinentális sztyeppi fajok.A rovarok közül ilyen a szikfokokon élô pontuszirövidnyakú sáska (Dociostaurus brevicollis).

A sziki rétek és legelôk, a kopár, sókiválásos élô-helyek különlegességei a tápnövény-specifikuslepkefajok, mint például több csuklyásbagoly-féle (Cuculia sp.) és a sziki ürömbagoly (Sara-

gossa porosa). Leghíresebb a Hortobágy madár-faunája. Vonuláskor a több, mint 30 éves véde-lem hatására ma már 50 000 egyed feletti daru-csapatok (Grus grus), és rendszeresen 100 000-nél is több madárból álló vadlúd – elsôsorbannyári lúd (Anser anser) és nagy lilik (Anser

albifrons) – csapatok pihennek meg itt, de nagymennyiségben (néha ugyancsak százezret meg-haladó egyedszámban) jelenik meg például apajzsos cankó (Phylomachus pugnax). A Horto-bágy Európa egyetlen jelentôs kontinentálishavasi lile (Eudromia morinellus) pihenôhelye.A világszerte veszélyeztetett helyzetû madárfajokvöröskönyvében szereplô és a Hortobágyonátvonuló fajok közül kiemelendô a kis lilik(Anser erythropus), a vörösnyakú lúd (Branta

ruficollis) és a vékonycsôrû póling (Numenius

tenuirostris).

mint a vonuló európai madárcsapatok számáranyújtott kiterjedt pihenô és táplálkozó területekindokolták a bioszféra rezervátum kijelölését.

A térség idôszakos folyóártéri síkság, melyena talaj Na-só felhalmozódása már a felsô-pleisz-tocén kor óta folyamatos, bár a XIX. század má-sodik felében lezajlott folyószabályozás jelentôsbefolyással volt a szikes talajok típusára és kiter-jedésére. A terület éghajlati szempontból kon-tinentális erdôsztyepp-klímájú.

A bioszféra rezervátum túlnyomórészt fátlanlegelôterület, mely alapvetôen szikes jellegû: át-lagosan évi néhány hét sekély vízborítással, majdaz azt követô szárazsággal. A területen állandólakosság alig él (100 fô alatt). Az állandóan la-kott tanyák, farmok helyett az év során ideigle-nesen használt állattartó létesítmények jellem-zôek.

Domináns növényzete a nádas. Ennél maga-sabb térszinteken szikes mocsarak húzódnak.Jellemzô növényfajaik a zsióka (Bolboschoenus

maritimus), óriás harmatkása (Glyceria maxi-

ma), gyékényfajok (Typha ssp.). Mélyebb fekvés-ben a szikfok jelenik meg a sziki mézpázsit(Puccinellia limosa) tömegeivel. Ennél szára-zabb körülmények között a kopár felszínen márcsak szukkulens fajok élnek, mint például abárányparéj (Camphorosma annua), a sóballafajok (Suadea ssp.), a sziksófû (Salicornia pros-

trata) és a sziki ballagófû (Salsola soda).

A sókiválás jellemzô szintje fölött idôszako-san (elsôsorban kora tavasszal, hóolvadás után),a még mindig vízzel borított, a Na-sók által erô-sen befolyásolt legelôtársulás él: az ürmös sziki

18. kép: Sziksófû

19. kép: Csíkosfejû nádiposzáta

12

A költô faunából a Vöröskönyvben ugyancsakszereplô kis kárókatona (Phalacrocorax carbo),a cigányréce (Aythya nyroca), a túzok (Otis

tarda) és a csíkosfejû nádiposzáta (Acrocepha-

lus paludicola) érdemel említést. A bioszférarezervátum emlôsei általában Európa-szerteelterjedt fajok. A kontinentális elterjedésû, elsô-sorban a sztyeppei életmódhoz kötôdô fajokat,mint például az ürgét (Citellus citellus) érdemesmegemlíteni.

Kiskunsági Bioszféra Rezervátum

Az 1979-ben bioszféra rezervátummá nyil-vánított terület a Duna-Tisza közének jellegzetesarculatát, fennmaradt természeti értékeit ôrzôKiskunsági Nemzeti Park része (22 095 ha). A mindössze 100 m tengerszint feletti magassá-gig emelkedô magyar Alföld részét képezô terü-let felépítése mozaikos jellegû.

A Duna-Tisza közén fekvô bioszféra rezervá-tum mérsékelten szárazföldi, kontinentális ég-hajlati jellemzôket mutat. A táj hidrológiai viszo-nyai a XIX. században jelentôsen megváltoztak,amikor a rendkívül nagymérvû folyószabályozásimunkálatok miatt jelentôsen csökkent a vizesélôhelyek száma, majd a XX. században létreho-zott belvízrendezô- és lecsapolási rendszerek ki-építésével a mocsaras élôhelyek tovább zsugo-rodtak, és ezek helyén is megindult a szikesedés.

Az Alföld természetvédelmileg legértékesebbélôhelyei elsôsorban a homokos vagy szikes tala-jú, illetve a mocsaras-lápos élôhelyek. Ennekmegfelelôen a bioszféra rezervátumot is a külön-bözô élôhelyeket megôrzô területek alkotják. A bioszféra rezervátumot alkotó fôbb területek akövetkezôk: Felsô-Kiskunsági szikes puszta,Felsô-Kiskunsági szikes tavak, izsáki Kolon-tó,Fülöpházi homokbuckák, Bócsa-Bugac buckavi-lága és homokpusztái.

A rezervátum megterületének célja a termé-szeti értékek, természetes társulások, életközös-ségek megôrzése, ezért ezeken a területekenkizárólag természetvédelmi célú beavatkozásoklehetségesek. A magterületeket körülvevô védô-övezetben már megjelenik a természetkímélôgazdálkodás, az átmeneti zónában pedig továbbbôvül a gazdasági hasznosítás köre.

A rendkívül magas élôhelyi diverzitás számosnövényközösség színes mozaikját eredményezi:a skála a legszélsôségesebb vízjárású, igen erô-sen sós termôhelyek gyér vakszik növényzetétôla szikes mocsarakon, érdekes szikes tavi hínár-növényzeten, nedves és sós szikes réteken át amészben gazdag homokterületek gazdag nö-

21. kép: Kolon-tó

20. kép: Borókás-nyáras Fülöpházán

13

palustris) és az endemikus Jávorka-fényperje(Koeleria javorkae). További unikális fajok a csi-kófarok (Ephedra distachya) és a gyapjas csüd-fû (Astragalus dasyanthus).

A rezervátum területén eddig 79 puhatestû,kb. 85 000 rovar, 32 hal, 11 kétéltû, 10 hüllô,közel 260 madár- és mintegy 48 emlôsfajt mutat-tak ki a szakemberek.

Reliktum halfaj például a sekély, mocsaras-lápos élôhelyeken elôforduló réti csík (Misgur-

nus fossilis) és a lápi póc (Umbra krameri).

A rovarok közül jellemzô fajok többek közt asziki sáska (Epacromius coerulipes), a szongá-riai cselôpók (Lycosa singoriensis) és a pusztaihangyalesô (Acanthalis occitanica). A nyílthomokpusztagyepen mindenütt közönséges asisakos sáska (Acrida hungarica). A vizes élô-helyek és a szikes, homokos puszták számosfészkelô madárnak, és ôsszel, valamint tavasszaltömegesen átvonuló madárcsapatoknak nyújta-nak otthont és táplálékot. Jellemzô fészkelôfajok például a kanalas réce (Anas clypeata), abíbic (Vanellus vanellus), a nagy póling (Nume-

nius arquata) és a kékbegy (Luscinia svecica).

Tömeges átvonulók a különbözô vadrécék,például a böjti réce (Anas querquedula), a paj-zsos cankó (Philomachus pugnax) és számoslúdféle, köztük a nagy lilik (Anser albifrons).

A szikes tavak és puszták környezetében szá-mos védett, fokozottan védett madárfaj fészkel.

vényvegetációjáig terjed. Itt fekszik az országegyik legnagyobb mocsárvilága (az izsáki Kolon-tó). Találhatunk még lápokat, üde és kiszáradólápréteket, magas- és zsombéksásokokat, fûz- éségerlápokat is.

A bioszféra rezervátum területeinek legjelen-tôsebb botanikai kincsét az összes kárpát-me-dencei növénytársulás közül a legtöbb unikális,pannóniai bennszülött fajt tartalmazó homok-pusztai gyep (Festucetum vaginatae) jelenti.Értékes fajai például a kései szegfû (Dianthus

serotinus), a tartós szegfû (Dianthus diutinus),

a homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii), a ho-moki kikerics (Colchicum arenarium), a homo-ki bakszakáll (Trapogodon floccosus) és a ma-gyar csenkesz (Festuca vaginata).

Az erdôs vegetációt az ugyancsak fajgazdaggyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Querce-

tum roboris), illetve pusztai tölgyesek (Festuco

rupicolae-Quercetum roboris) színesítik.Potenciálisan veszélyeztetett védett növény-

fajok például az erdélyi útifû (Plantago schwar-

zenbergiana), a kisfészkû aszat (Cirsium bra-

chycephalum), a mocsári nôszôfû (Epipactis

22. kép: Kései szegfû (fehér)

és tartós szegfû (rózsaszín)

23. kép: Kék szamárkenyér és sisakos sáska

14

Ilyen a gólyatöcs (Himantopus himantopus), agulipán (Recurvirosta avosetta) és a széki lile(Charadrius alexandrius), a fattyúszerkô (Chli-

donias hybridus), illetve a pusztákon élô szé-kicsér (Glareola pratincola). A pusztákon költmég a hazai túzokállomány (Otis tarda) egy-negyede, a nádasokban pedig jelentôs telepeketalkotnak a gémfélék.

Pilisi Bioszféra Rezervátum

A rezervátum a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban,a korábbi Pilisi Tájvédelmi Körzet területénfekszik (25 367 ha). A Pilisi Bioszféra Rezervá-tum a mérsékeltövi lombhullató erdôk képvise-lôjeként 1981-ben jelölték ki. Elsôdleges kuta-tási célként a turizmus és a földhasználat erdôk-re, élôvíz-rendszerekre és a talajokra gyakorolthatásainak vizsgálatát határozták meg.

A bioszféra rezervátum magterületeinekkijelölését fôleg a változatos terepalakulatokonkifejlôdött és viszonylag eredeti állapotbanmindmáig fennmaradt élôvilág indokolja. A területek kijelölésénél elsôsorban a fakiterme-lésben nem jelentôs állományokat – amelyekviszont élôvilágukkal különösen értékesek ter-mészetvédelmi szempontból – részesítettékelônyben. Figyelembe vették továbbá az élôvilágmellett a geológiai alapkôzetek, sziklakibúvásokés szikla-, valamint jellemzô talajtípusok bemu-tatásának lehetôségét is.

A kijelölésben általános szempont volt a flóraés fauna gazdagsága is, e területek jelentôsége avédett fajok megôrzésén túl a géntartalékok biz-tosítását szolgáló (élô génbank területek) élôhe-lyekben rejlik, ahol még a legközönségesebb fa-jokat is fokozott védelemben kell részesíteni. A rezervátum területén tíz magterületet alakítot-tak ki.

25. kép: Ôszi bükkös a Pilisben

24. kép: Kékbegy

15

magában. Nagy szintkülönbségek, meredek,sziklás gerincek, mély völgyek jellemzik a terü-letet. A nehezen megközelíthetô, változatos faj-összetételû élôhelyek helyzetüknél és gyengetermôhelyi adottságaiknál fogva alkalmasakôserdôszerûen fenntartott kísérleti területek-nek. Az idôs bükkös, cseres-tölgyes, bokorerdô-állományok, dolomit sziklagyepek, hársas törme-léklejtô-, illetve sziklaerdôk adják a terület fôtársulástani értékét, de elôfordulnak száraztölgyesek és extrazonális gyertyános tölgyesek is.

Különleges értéket jelentenek a tisztások,amelyeken mészkerülô fajok élnek, mint pél-dául a szôrfû (Nardus stricta) és a kígyónyelvpáfrány (Ophioglossum vulgatum), a védettfajok közül pedig a kornis tárnics (Gentiana

pneumonanthe) és több orchidea faj is megtalál-ható a területen. A bioszféra rezervátumban szá-mos további védett növényfajjal találkozhatunk:például több árvalányhaj, nôszirom, kökörcsinfaj, valamint a magyar zergevirág (Doronicum

hungaricum), a hegyközi cickafark (Achillea

crithmifolia), a tavaszi hérics (Adonis vernalis)

és a hangyabogáncs (Jurinea mollis) is él itt. A megbúvó lápok a védett fajok közül többekközött a vidrafû (Menyanthes trifoliata), a hús-színû ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata) és amocsári kosbor (Orchis laxiflora) menedék-helyei. A terület bennszülött faja a magyar bo-gáncs (Carduus collinus).

A Pilis üledékes kôzetvonulata több ritka fajtermôhelye, például a fokozottan védett magyar-földi husángnak (Ferula sadleriana), amelynek

A fôváros közelsége miatt ez a rezervátum álllegközelebb a „Sevillai stratégia” alapelveinekmegvalósulásához, hiszen a többi rezervátum-mal szemben nem csupán a lakott területektôlviszonylag távol esô védett területrôl van szó,hanem olyan területrôl, amely a területet érintôaktív turizmus és sportolási szokások miattfolyamatos kölcsönhatásban van az emberekkel.A rezervátumot érô intenzív emberi behatásokmiatt ugyanakkor viszont éppen ez a rezervátuma legveszélyeztetettebb, így különösen kellügyelni az ember és a természet közötti töré-keny harmónia fenntartására.

A rezervátum a bioszféra program kiemeltkutatási mintaterülete is, ahová a komplex vizs-gálatok súlypontja tevôdött. A nagy szintkülönb-ségek miatt kialakult zonális és extrazonális er-dôtársulások megjelenésére, megfigyelésére éskutatásárára is nagyon jó lehetôség nyílik.

A rezervátum a karsztos alapkôzetû Pilis hegy-séget és elsôsorban annak lomberdeit foglalja

27. kép: Harangláb

26. kép: Tarka nôszirom

16

itt találhatók az ország legnagyobb, mégéletképes egyedszámú állományai. Ezen a vidé-ken él továbbá a harangláb (Aquilegia vulgaris),a fehér sás (Carex alba), az erdei szellôrózsa(Anemone sylvestris) és a sápadt kosbor (Orchis

pallens). Jellemzô növénytársulások még a sziklaicserjések (csepleszmeggy, gyöngyvesszôcserjés). A dolomit jelenlétének köszönhetôen a napvirág(Helianthemum ovatum), a naprózsa (Fumana

procumbens), az ezüstvirág (Paronychia cepha-

lotes) és a gubóvirág (Globularia punctata) iselôfordul.

A bioszféra rezervátum állatvilágát sok más fajmellett ritka endemikus csigafajok, mint példáula bödöncsiga (Theodoxus transversalis) és arajzos csiga (Theodoxus danubialis) alkotják. A rovarok közül megtalálható a fûrészlábú szöcs-ke (Saga pedo). Jellemzô állatfaj a Duna-IpolyNemzeti Park emblémájában is szereplô havasi

cincér (Rosalia alpina). Találkozhatunk számoskétéltûvel és hüllôvel, például a lábatlan és apannon gyíkkal (Anguis fragilis, Ablepharus

kitaibelii) is. A terület értékes bennszülötthalfaja a Petényi-márna (Barbus meridionali

petényi).

Igen gazdag a terület madarakban. A ragado-zó madarak közül kiemelkedô jelentôségû akerecsensólyom (Falco cherrug) és a kígyászölyv(Circaetus gallicus) fészkelô állománya. Él itttovábbá fekete gólya (Ciconia nigra), fehérhátúfakopáncs (Dendrocopos leucotos) és rétisas(Haliaeetus albicilla) is. A leszakadó löszfalak-ban telepesen fészkelnek a színpompás gyurgya-lagok (Merops apiaster). A barlangokban népes denevérkolóniák élnek, például a csonka-fülû denevér (Myotis emarginatus), a nagyfülûdenevér (Myotis blythi) és a pisze denevér(Barbastella barbastellus) egyedei. Több védettcickány- és pelefaj él a területen, valamint hiúz-zal (Lynx lynx) és vidrával (Lutra lutra) istalálkozhatunk.

29. kép: Kígyászölyv

28. kép: Havasi cincér 30. kép: Törékeny gyík

17

A fenntartható gazdaságifejlôdés a hazai bioszférarezervátumokban

Az egyes hazai rezervátumok területén a fejlô-dési funkció a területi adottságoknak megfelelô-en különbözôképpen valósul meg:

Aggteleki Bioszféra Rezervátum

A bioszféra rezervátum területe és az aztövezô táj az ôskortól lakott, a Baradla-barlang-ban már 6-7000 éves emberi nyomokat is sike-rült találni. Az itt élô emberek megélhetését azállattartás, mészégetés, szénégetés, fakitermelésés kisebb mértékben a földmûvelés biztosította.A kaszálók, a legelôk és a földmûvelésre alkal-mas területek kialakításához, az épületfa és atûzifa kinyeréséhez fakitermelésre volt szükség,így jelentôs kiterjedésûek azok a másodlagosélôhelyek, száraz rétek, kaszálók, sztyepprétsze-rû gyepek, borókások és csarabosok, melyek azirtások helyén alakultak ki. A Gömör-Tornai-karszt területe a régi oklevelek szerint már több,mint 800 év óta ismert kultúrtáj, így a hagyo-mányos gazdálkodási formák eredményekéntolyan különlegesen mozaikos táj alakult ki, aholmegmaradt a természetes tájelemek kapcsolataés változatossága, az élôvilág egyedülálló gaz-dagsága.

Az emberi jelenlét ellenére a növényzet mégôrzi az eredeti vegetáció sok ritka és rendkívülértékes elemét. Egyes növénytársulások mene-dékként szolgálhatnak olyan unikális fajokszámára, melyek élôhelyei az ország más terüle-tein a földhasználat miatt feldarabolódnak, el-tûnnek, vagy a gyomosodás következtében káro-sodtak. A területre igen jellemzô az Árpád-korravisszanyúló gazdálkodási forma, mellyel a falvakkörnyéki „szôlôhegyeken” kaszált aljú gyümöl-csösöket hoztak létre. Az évenkénti kaszálássalmesterségesen bár, de egy természetközeli erdôs-sztyeppre sokban hasonló növényzeti struktúrajöhetett létre, mely védett fajok tucatjaivaljelentôs természetvédelmi értéket képvisel.

A Sevillai Stratégia öröksége

A Sevillai Stratégia (1995) fô üzenete szerint abioszféra rezervátumok létrehozásának elsôdle-ges célja a biológiai sokféleség megôrzése, vala-mint a globális környezeti problémák megoldásaérdekében kötött nemzetközi egyezmények vég-rehajtása. Emellett kiemelt hangsúlyt kell fektet-ni a fejlôdési funkcióra, a helyi közösségek bevo-nására a fenntartható fejlôdés lehetséges módo-zatainak kidolgozásában és megvalósításában.

A bioszféra rezervátumok területén, illetveközvetlen környezetükben segíteni kell a helyilakosságot abban, hogy harmonikus kapcsolatottudjanak kialakítani a természettel, ugyanakkora természeti kincsek hosszú távon fenntarthatófelhasználásával biztosítani tudják az alapvetôigényeiket és a térség társadalmi-gazdasági fejlô-dését (fejlôdési funkció).

Ez a cél a bioszféra rezervátumok védelmi ésátmeneti zónáiban valósulhat meg. Kutatások,kísérletek végezhetôk olyan földhasználati mód-szerek kidolgozására, amelyek biztosítják a helyilakosság megélhetését anélkül, hogy degradál-nák, elpusztítanák a természeti értékeket. Ebbennagy szerepük van például a helyi szinten évszá-zadok alatt kialakult hagyományos gazdálkodásimódok alkalmazásának és esetleges újbóli beve-zetésének. A kísérleti parcellákon észlelhetô vál-tozások monitorozási eredményeinek, valaminta magterületek érintetlen természeti körülmé-nyeinek összehasonlításával meg lehet határoznia jövôben ajánlható módszereket.

31. kép: Szarvasmarha legeltetés a nyílt karszton

18

Fertô-tavi Bioszféra Rezervátum

A bioszféra rezervátum területén folyó kutatá-sok közül a vegetációtérképezés és a hazai Fertô-meder háromnegyedét jelentô nádasok zooló-giai felmérése került elôtérbe, beleértve a ge-rinctelen fauna felmérését is. Ennek érdekébena Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Programkeretében jelöltek ki itt mintaterületeket.

A rezervátum magterületén az emberi hasz-nálat csaknem teljesen kizárt. Beavatkozásokkizárólag természetvédelmi érdekbôl, az ökoló-giai állapot fenntartása érdekében végezhetôk.Ilyennek minôsül például a csatornahálózategyes elemeinek karbantartása a nádas belsô te-rületein a vízellátás biztosítása érdekében. A bi-oszféra rezervátum egyéb területein a tájnak ésaz élôhelynek megfelelô gazdálkodás folyik. A nádas területeken végzett kezelések célja atómeder feltöltôdésének, eutrofizációjának alassítása. Az évrôl-évre keletkezô hatalmas meny-nyiségû szerves anyag egy része a nádas terüle-tek aratásával eltávolítható, ez a környezô tele-pülések lakosságának munkalehetôséget biz-tosít. A part menti mocsárréteket a területekkezelése céljából kaszálják. A gyepek esetébennem megengedett a drénezés, a felülvetés és amûtrágyázás, illetve mindazok a tevékenységek,amelyek az élôhelyek megváltozását idéznék elô.

A part menti szikeseket veszélyeztetô ténye-zôk közül legjelentôsebb az elnádasodás, illetvea tájidegen fafajok spontán betelepülése. A szó-ban forgó gyepeket hosszú idôn keresztül lege-lôként, illetve kaszálóként hasznosítják, ez afolyamat csak az állatállomány 80-as évektôl ta-pasztalható nagymértékû csökkenése miattváltozott meg. Ennek következtében felgyorsulta nádasodás és az ezüstfa (Eleagnus angustifo-

lia) terjedése. A folyamatot a gyepek régi ma-gyar háziállat-fajtákkal történô legeltetésével(szürkemarha, racka) sikerült megállítani. Ez atevékenység hozzájárul e történelmi multú faj-ták fenntartásához is (génmegôrzés). Kisebbmértékben jellemzô a területre a hagyományoseszközökkel történô halászat is.

A Szárhalmi erdô xerofil erdeiben a legfon-tosabb szempont a területre jellemzô erdôállo-mányok fafaj-összetételének fenntartása, a táj-idegen fafajok betelepítésének korlátozása. Fontos feladat a Szárhalmi-erdôben találhatósztyepprétek és a láprét fenntartása. Ezeken ahelyeken a beerdôsülést a legeltetés akadályoztameg, így maradhattak fenn a kiemelten értékesorchidea-fajok. A több évtizedes védelem ered-ményei jól látszanak. Számos korábbi kedvezôt-len gyakorlatot, illetve folyamatot sikerült kiik-tatni vagy lelassítani (vízszennyezés, bérvadász-tatás, tájidegen állatfajtákkal való legeltetés, ter-mészetkárosító nádaratás, túlzott mûtrágyázás,stb.). Néhány esetben a kedvezôtlen folyamato-kat sikerült teljesen meg is fordítani (pl. élôhely-rekonstrukciók).

33. kép: Élôhely-rekonstrukció a Fertônél

32. kép: Nádaratás kézzel

19

A „Vadló-projekt” széles-körû, a Przewalski-ló autö-kológiáját, általános bioló-giáját vizsgáló kutatási al-program. Középtávon azeurópai védett gyepek keze-lésében nem gyakran hasz-nált, de Észak-Amerikábanszéles körûen alkalmazottégetéses kezelés (fire-mana-gement) beindítása és hatá-sának monitorozása a cél.

Kiskunsági Bioszféra Rezervátum

A rezervátum területén elôforduló élôhelyekkialakulásában és a jellegzetes alföldi táj fenntar-tásában fontos szerepet játszottak a területekengazdálkodók. A gazdálkodási rendszer bármelyváltozása, a mezôgazdaság intenzívebbé válása,vagy a korábban hasznosított területek felhagyá-sa révén a hagyományos gazdálkodás által létre-hozott élôhelyek és a hozzájuk kötôdô fajokeltûnhetnek. Az elmúlt fél évszázadban a gazda-sági-politikai tényezôk a jól bevált életformákelhagyására késztették a gazdákat, napjainkbanviszont az egész térség a mezôgazdasági rend-szer helyreállításával küzd.

Hortobágyi Bioszféra Rezervátum

Gyakorlatilag a rezervátum teljes területe álla-mi tulajdonban és a Hortobágyi Nemzeti ParkIgazgatóság természetvédelmi kezelésében van.Az állattartó személyek bérleti úton hasznosítjáka gyepeket, míg a szántók a téli takarmánybázisbiztosítását szolgálják elsôsorban. Sajnálatosmódon az elmúlt évszázadokban jellemzô ex-tenzív legeltetés visszaszorulóban van. A folya-matot a téli takarmányt biztosító kaszálók olcsóbérbeadása és az olcsó legeltetési bérlet tudnáfékezni, de ennek hatékonysága még nemkielégítô. A terület középsô részén közel 3000 haterületen nincs gazdálkodás, itt a Przewalski-lóvédelmi programja folyik körbekerített területen.A 3000 ha-os Kunkápolnási-mocsár és máskisebb mocsarak területén, azok 10-30%-ánvágnak nádat, lehetôleg jégrôl.

A már említett halastavon extenzív, a termé-szetvédelem érdekeinek alárendelt halgazdálko-dás folyik, elsôsorban ponty tenyésztésével.

Az állattani és növénytani kutatások folyama-tosan zajlanak. A rezervátumon belül a MagyarNemzeti Biodiverzitás-monitorozó Programtöbb mintavételi területe helyezkedik itt el.

34. kép: Przsewalsky-lovak

35. kép: Magyar szürkemarha

A rezervátum területén található néprajziértékek és gazdálkodási formák fenntartása mais a nemzetipark-igazgatóság fontos feladataiközé tartozik, mivel ez a táj arculatának szervesrészét képezte, és ennek kialakításában is fontosszerepet játszott. A külterjes legeltetés ma a ter-mészetvédelmi célú élôhely-fenntartás fontoseleme. Az élôhely-kezelés és a génrezerváció ér-dekében az igazgatóság ôsi állatfajtákat tenyészt(pl. magyar szürkemarha, racka juh stb.). A lege-lôterületek bérbeadása is a régi hagyományok-hoz hasonló területfenntartást szolgálja.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ajövôben is kiemelten érvényesíti az ember ésbioszféra kapcsolatának elvét, különös tekintet-tel a fenntartható hagyományos gazdálkodásiformák elôsegítésére. Ez elsôsorban az ôshonosállatfajok tartásának elôsegítését, a rezervátumterületének zónák szerinti hagyományos hasz-nosítását, a szántóföldi kultúrák védett területenbelüli csökkentését jelenti. A vízgazdálkodásiproblémák fokozott enyhítését az ökológiai célúvízvisszatartás, és vízvisszapótlás elvének megva-lósításával tervezik. Mindez hosszú távon alap-feltétele a jelenlegi rezervátum állapotának,társulásainak, életközösségeinek és ezek sokszí-nûségének megôrzésének.

Pilisi Bioszféra Rezervátum

A Pilisi Bioszféra Rezervátum magterületeijellemzôen a fokozottan védett területeken be-lül találhatók: a Pilis és a Visegrádi-hegység leg-értékesebb erdôterületeit foglalják magukban.Ezeken a fokozottan védett területeken a tör-vényi szabályozásnak megfelelôen csak olyantermészetvédelmi célú kezelések engedélyezhe-tôk, amelyek az elegyetlen, egykorú, jellemzôensarjeredetû állományok távlati átalakítását,természetszerû erdôk kialakulását segítik. A bi-oszféra rezervátum magterületein sok véderdôjellegû állomány fordul elô, amelyeken minden-nemû beavatkozást korlátozni és kerülni kell.Ezeken a területek rendkívül értékes növénytár-sulások, geológiai alakzatok és egyéb természetiértékek találhatók. A „bakancsos turizmus” elôlazonban nincsenek elzárva ezek a területek, sôtszámos turistaútvonal vezet rajtuk át, így azökoturizmus egyik fô térségbeli célpontjai.

A szabályozott mértékû vadászat szintén azengedélyezett tevékenységek között szerepel, atúlszaporodott vadállomány ugyanis negatív ha-tást fejt ki az erdôgazdálkodásra (rágás, taposás,termôhely pusztulása).

A hazai bioszféra rezervátum program jövô-jének záloga a Sevillai stratégia javaslatainakmegvalósítása, amely a területek egyfajta megújí-tását jelenti a fenntartható fejlôdés elôsegítésé-re. Néhány rezervátumban, melyek egyidejûlegún. Natura 2000 területek is, a stratégia egyeskezdeményezései már most is élnek, azonban aprogram nyújtotta lehetôségek teljes kiteljese-dése még elôttünk áll.

20

36. kép: Salamon-tornya a Visegrádi-hegységben