8
A Békési Újság mostani számában beszámolunk arról, hogy dr. Pálmai Tamást vá- lasztották az Év Alpolgármes- terének. Az elismerést a lako- sok szavazatai alapján a legin- kább megbecsült városveze- tőknek ítélik oda. Emellett lapunkban megta- lálják a jövő évi Békési Kalen- dáriumhoz szánt irodalmi- és fotópályázat kiírását, és részle- tezzük a hamarosan kezdődő Békés-tarhosi Zenei Napok programkínálatát. Megőrizte megyei bajnoki címét a békési női kézicsapat, míg a serdülő kosarasok a magyar-román bajnokságot nyerték meg, olvasható a 8. oldalon. 2013. június 18. XXI. évfolyam 12. szám KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken Szavazzon ön is! www.bekesiujsag.hu Milyen nyárra számít? 28% Átlagos, semmi különleges. 36% Hűvös, esős nyarunk lesz. 36% Hamar megjön a forróság. Lapunk elé… A honfoglalás 1100 éves év- fordulóján (1996-ban) emlék- művet, emlékhelyet állítottunk a Széchenyi téren, a református templom előtt a II. világhábo- rúban életüket vesztő hősök és áldozatok tiszteletére. A második világháború ál- dozatait megörökítő bronz- táblákra akkor 668 személy nevét vésték fel, azóta – a hozzátartozók által közölt adatok alapján – tovább emel- kedett azoknak a száma, akik- ről ismertté vált, hogy életü- ket adták a világégés során. Az ő neveiket megörökítet- tük, illetve meg kívánjuk örö- kíteni az emlékhelyen. Tisztelettel kérjük, hogy aki- nek tudomása van olyan kato- nai, polgári áldozatról, akinek a neve még nem szerepel a halot- tak névsorában, és azokban az években közigazgatásilag Bé- késen élt, szíveskedjék levélben elküldeni Izsó Gábor polgár- mesternek (Polgármesteri Hi- vatal 5630 Békés, Petőfi u. 2.), legkésőbb 2013. július 1-ig. Kérjük – amennyiben le- hetséges – közöljék az áldozat legfontosabb személyi adatait (neve, anyja neve, születési helye, időpontja, halálának időpontja, helye), továbbá az adatközlő személyi adatait. Az ez évi Halottak napi meg- emlékezésen kívánunk fejet haj- tani, tisztelegni azon áldozatok előtt is, akiknek a meve később lett a bronztáblára vésve. Ekkor elhelyezhetik a hozzátartozók az emlékezés virágait. Izsó Gábor, polgármester Békési polgárok figyelmébe! 2013-ban Békés városa kapott felkérést a Csabai Kolbászfesztivál szervezői- től arra, hogy meghívott vendégvárosként kiemelt bemutatkozási lehetőséggel szerepeljen a rendezvényen. A térség legnagyobb, négyna- pos gasztronómiai fesztiválján a városnak lehetősége nyílik, hogy teljes körűen bemutassa színes kulturális, gazdasági, turisztikai értékeit valamint civil eredményeit. A békéscsa- bai rendezvény továbbá igen jó alkalmat teremt arra, hogy a város erősödő turisztikai szolgáltatásait – a Békési Uszoda, Békési Kishajó Ki- kötő, Békési Kistérségi Járó- beteg-ellátó Komplexum, Dánfoki Üdülőközpont egységes rendszerbe foglalva jelenítse meg. Az országos, sőt nemzet- közi hírű gasztronómiai és kulturális fesztivált ebben az évben október 24-27. között rendezik meg a megyeszék- helyen. Békés lesz a Csabai Kolbászfesztivál vendégvárosa A közelmúltban tartotta éves közgyűlését az „Esély” Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület, amely alapszabálya értelmében ön- kéntes alapon végez felada- tokat az állatok és a termé- szet védelme érdekében. Legfontosabb feladatuk a város közigazgatási területén gazdátlanul, sérülten vagy betegen kóborló, néha az utakon balesetet szenvedett kutyák, macskák begyűjtése, ellátása és utógondozása, gazda keresése. A tagság kie- melten kezeli továbbá a pro- paganda-tevékenységet a felelős állattartó szemlélet kialakítása és elterjesztése érdekében. Folytatás a 3. oldalon Külföldön találtak gazdára a békési kóbor kutyák Könyvbemutatókkal, ked- vezményes könyvvásárral, ingyenes beiratkozással várta idén is a Könyvhét látogatóit a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár. A 84. alkalommal megtartott Ünnepi Könyvhét és 12. Germekkönyvnapok idején könyvessátort állítottak fel a főtéren, ahol sokan meg- álltak új könyveket lapozgat- ni, vásárolni, helyi szerzőkkel találkozni. Dedikálta műveit a könyvtár előtti könyvsátorban lapunk szerzője, Szilágyiné Szabó Ágnes is. Ellátogatott Békésre Galamb Gábor a Va- rázslatos Ázsia című útikönyv szerzője, valamint Telegdi Ágnes mesekönyvíró, aki a csodálatos állatvilágról beszél alsós gyerekeknek. A program zenei elemeként a Jazzelek Quartet – Horváth Elek (bőgő), Bánfi Miklós (zongo- ra), Ugró Béla (dob), Soós János (klarinét) – muzsikált a könyvsátorban. Zs. I. Véget ért az Ünnepi Könyvhét A városi önkormányzat össze- fogva a BKSZ Kft-vel, őshonos baromfik ismételt elterjesztését tűzte ki céljául. A származási igazolással ellátott vegyes ivarú, őshonos kategóriába tartozó naposcsibé- ből pályázat útján békési családi gaz- daságokba helyez- nek ki állományo- kat. A programban jelenleg a kendermagos magyar tyúk szerepel, amely nemzeti kincs, szabadon tartható, jó minőségű húst ad, és a betegsé- gekkel ellenálló fajta. A leendő nyertes pályázók egy területen csak egy fajta baromfit nevelhetnek, megfe- lelő nagyságú területtel (leg- alább 10 m 2 /csirke kifutó) és előírások szerinti óllal (0,4 m 2 /csirke) kell rendelkezniük, 2 évig az állomány 30%-át fenn kell tartaniuk, kötelesek gondoskodni arról, hogy a pályázat keretében kihelye- zett állomány más baromfifajtákkal ne érintkezhessen, és mindezt a pályá- zat kiírójának képviselője 2 évig ellenőrizheti. További felvilágosítás kérhe- tő a Polgármesteri Hivatal Mű- szaki Osztályán (66/411-341 telefonszám), a BKSZ Kft Ver- seny utcai irodájában (66/ 411- 174 telefonszám), illetve az igé- nyeket is itt lehet jelezni. Békésen is elérhető az őshonos baromfi Június 15-én Békéscsabán rendezte meg a magánalapítá- sú Szféra a XIX. Városi Pol- gármesterek Randevúját, amelynek során elismeréseket adtak át a városvezetőknek. A lakosság interneten szavazha- tott a leginkább megbecsült településirányítókra. Kategó- riájában a legtöbben dr. Pálmai Tamásra, Békés alpol- gármesterére voksoltak. A dí- jat – Szász Endre alkotását – Tállai András belügyminiszté- riumi államtitkár adta át a Csabagyöngye Kulturális Központban megtartott nagy- szabású rendezvényen, melyre az ország számos pontjáról érkeztek városvezetők, akik az önkormányzati rendszer re- formjáról is értesülést szerez- tek ezen az ünnepi alkalmon. Az Év Polgármestere egyéb- ként dr. Láng Zsolt (Budapest II. kerület), míg az Év Jegyzője dr. Szvercsák Szilvia (Békés- csaba) lett. Sz. K. Dr. Pálmai Tamás az Év Alpolgármestere Izsó Gábor polgármester, Tárnok Lászlóné jegyző és díjával az Év Alpolgármestere, dr. Pálmai Tamás. FOTÓ: GAZSÓ JÁNOS (GA-PIX FOTÓ) FOTÓ: BÉKÉSI ÚJSÁG

Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

A Beacutekeacutesi Uacutejsaacuteg mostaniszaacutemaacuteban beszaacutemolunk arroacutelhogy dr Paacutelmai Tamaacutest vaacute -lasztottaacutek az Eacutev Alpolgaacuter mes -te reacutenek Az elismereacutest a lako-sok szavazatai alapjaacuten a legin-kaacutebb megbecsuumllt vaacuterosveze-tőknek iacuteteacutelik oda

Emellett lapunkban megta-laacuteljaacutek a joumlvő eacutevi Beacutekeacutesi Kalen -daacuteriumhoz szaacutent irodalmi- eacutesfotoacutepaacutelyaacutezat kiiacuteraacutesaacutet eacutes reacuteszle-tezzuumlk a hamarosan kezdődőBeacutekeacutes-tarhosi Zenei Napokprogramkiacutenaacutelataacutet

Megőrizte megyei bajnokiciacutemeacutet a beacutekeacutesi női keacutezicsapatmiacuteg a serduumllő kosarasok amagyar-romaacuten bajnoksaacutegotnyerteacutek meg olvashatoacute a 8oldalon

2013 juacutenius 18 XXI eacutevfolyam 12 szaacutem KEacuteTHETENTE MEGJELENOtilde INGYENES KOumlZEacuteLETI FOLYOacuteIRAT

MEGJELENIK Beacutekeacutes Beacutelmegyer Kamut Murony Tarhos telepuumlleacuteseken

Szavazzon oumln is wwwbekesiujsaghu

Milyen nyaacuterra szaacutemiacutet

28Aacutetlagos semmi kuumlloumlnleges

36Hűvoumls esősnyarunk lesz

36Hamar megjoumln a forroacutesaacuteg

Lapunk eleacutehellip

A honfoglalaacutes 1100 eacuteves eacutev -forduloacutejaacuten (1996-ban) emleacutek-művet emleacutekhelyet aacutelliacutetottunka Szeacutechenyi teacuteren a reformaacutetustemplom előtt a II vilaacuteghaacutebo-ruacuteban eacuteletuumlket vesztő hősoumlk eacutesaacuteldozatok tiszteleteacutere

A maacutesodik vilaacuteghaacuteboruacute aacutel -dozatait megoumlroumlkiacutető bronz -taacuteb laacutekra akkor 668 szemeacutelyneveacutet veacutesteacutek fel azoacuteta ndash ahozzaacutetartozoacutek aacuteltal koumlzoumlltadatok alapjaacuten ndash tovaacutebb emel-kedett azoknak a szaacutema akik-ről ismertteacute vaacutelt hogy eacutele tuuml -

ket adtaacutek a vilaacutegeacutegeacutes soraacutenAz ő neveiket megoumlroumlkiacutetet-tuumlk illetve meg kiacutevaacutenjuk oumlrouml-kiacuteteni az emleacutekhelyen

Tisztelettel keacuterjuumlk hogy aki-nek tudomaacutesa van olyan kato-nai polgaacuteri aacuteldozatroacutel akinek aneve meacuteg nem szerepel a halot-tak neacutevsoraacuteban eacutes azokban azeacutevekben koumlzigazgataacutesilag Beacute -keacutesen eacutelt sziacuteveskedjeacutek leveacutelbenelkuumlldeni Izsoacute Gaacutebor polgaacuter-mesternek (Pol gaacuter mesteri Hi -vatal 5630 Beacute keacutes Petőfi u 2)legkeacutesőbb 2013 juacutelius 1-ig

Keacuterjuumlk ndash amennyiben le -het seacuteges ndash koumlzoumlljeacutek az aacuteldozatlegfontosabb szemeacutelyi adatait(neve anyja neve szuumlleteacutesihelye időpontja halaacutelaacutenakidőpontja helye) tovaacutebbaacute azadatkoumlzlő szemeacutelyi adatait

Az ez eacutevi Halottak napi meg-emleacutekezeacutesen kiacutevaacutenunk fejet haj-tani tisztelegni azon aacuteldozatokelőtt is akiknek a meve keacutesőbblett a bronztaacuteblaacutera veacutesve Ekkorelhelyezhetik a hozzaacutetartozoacutekaz emleacutekezeacutes viraacutegait

Izsoacute Gaacutebor polgaacutermester

Beacutekeacutesi polgaacuterok figyelmeacutebe2013-ban Beacutekeacutes vaacuterosa

ka pott felkeacutereacutest a CsabaiKol baacuteszfesztivaacutel szervezői-től ar ra hogy meghiacutevott

vendeacutegvaacuteroskeacutent kiemeltbemutatkozaacutesi lehetőseacuteggelszerepeljen a rendezveacutenyenA teacuterseacuteg legnagyobb neacutegyna-pos gasztronoacutemiai fesz tivaacuteljaacutena vaacuterosnak lehetőseacutege nyiacutelikhogy teljes koumlrűen bemutassa

sziacutenes kulturaacutelis gazdasaacutegiturisztikai eacuterteacutekeit valamintcivil eredmeacutenyeit A beacutekeacutescsa-bai rendezveacuteny tovaacutebbaacute igenjoacute alkalmat teremt arra hogya vaacuteros erősoumldő turisztikaiszolgaacuteltataacutesait ndash a BeacutekeacutesiUszoda Beacutekeacutesi Kishajoacute Ki -koumltő Beacute keacutesi Kisteacuterseacutegi Jaacuteroacute -beteg-el laacutetoacute KomplexumDaacutenfoki Uumlduumllőkoumlzpont ndashegyseacuteges rendszerbe foglalvajeleniacutetse meg

Az orszaacutegos sőt nemzet-koumlzi hiacuterű gasztronoacutemiai eacuteskulturaacutelis fesztivaacutelt ebben azeacutevben oktoacuteber 24-27 koumlzoumlttrendezik meg a megyeszeacutek-helyen

Beacutekeacutes lesz a CsabaiKolbaacuteszfesztivaacutel vendeacutegvaacuterosa

A koumlzelmuacuteltban tartottaeacuteves koumlzgyűleacuteseacutet az bdquoEseacutelyrdquoAacutellat- eacutes TermeacuteszetveacutedőKoumlz hasznuacute Egyesuumllet amelyalapszabaacutelya eacutertelmeacuteben oumln -keacutentes alapon veacutegez felada-tokat az aacutellatok eacutes a termeacute-szet veacutedelme eacuterdekeacuteben

Legfontosabb feladatuk avaacuteros koumlzigazgataacutesi teruumlleteacutengazdaacutetlanul seacuteruumllten vagy

betegen koacuteborloacute neacuteha azutakon balesetet szenvedettkutyaacutek macskaacutek begyűjteacuteseellaacutetaacutesa eacutes utoacutegondozaacutesagazda kereseacutese A tagsaacuteg kie-melten kezeli tovaacutebbaacute a pro-paganda-teveacutekenyseacuteget afelelős aacutellattartoacute szemleacuteletkialakiacutetaacutesa eacutes elterjeszteacuteseeacuterdekeacuteben

Folytataacutes a 3 oldalon

Kuumllfoumlldoumln talaacuteltak gazdaacuteraa beacutekeacutesi koacutebor kutyaacutek

Koumlnyvbemutatoacutekkal ked-vezmeacutenyes koumlnyvvaacutesaacuterralingyenes beiratkozaacutessal vaacutertaideacuten is a Koumlnyvheacutet laacutetogatoacuteita Beacutekeacutes Vaacuterosi Puumlski SaacutendorKoumlnyvtaacuter A 84 alkalommalmegtartott Uumlnnepi Koumlnyvheacuteteacutes 12 Germekkoumlnyvnapokidejeacuten koumlnyvessaacutetort aacutelliacutetottakfel a főteacuteren ahol sokan meg-aacutelltak uacutej koumlnyveket lapozgat-ni vaacutesaacuterolni helyi szerzőkkeltalaacutelkozni Dedikaacutelta műveit akoumlnyvtaacuter előtti koumlnyvsaacutetorbanlapunk szerzője SzilaacutegyineacuteSzaboacute Aacutegnes is EllaacutetogatottBeacutekeacutesre Galamb Gaacutebor a Va -raacutezslatos Aacutezsia ciacutemű uacutetikoumlnyvszerzője valamint TelegdiAacutegnes mesekoumlnyviacuteroacute aki a

csodaacutelatos aacutellatvilaacutegroacutel beszeacutelalsoacutes gyerekeknek A programzenei elemekeacutent a JazzelekQuartet ndash Horvaacuteth Elek(bőgő) Baacutenfi Mikloacutes (zongo-ra) Ugroacute Beacutela (dob) SooacutesJaacutenos (klarineacutet) ndash muzsikaacutelt akoumlnyvsaacutetorban Zs I

Veacuteget eacutert azUumlnnepi Koumlnyvheacutet

A vaacuterosi oumlnkormaacutenyzat oumlssze-fogva a BKSZ Kft-vel őshonosbaromfik ismeacutetelt elterjeszteacuteseacutettűzte ki ceacuteljaacuteul A szaacutermazaacutesiigazolaacutessal ellaacutetott vegyes ivaruacuteőshonos kategoacuteriaacutebatartozoacute naposcsibeacute-ből paacutelyaacutezat uacutetjaacutenbeacutekeacutesi csalaacutedi gaz-dasaacutegokba helyez-nek ki aacutellomaacutenyo-kat A programbanjelenleg a kendermagos magyartyuacutek szerepel amely nemzetikincs szabadon tarthatoacute joacuteminőseacutegű huacutest ad eacutes a betegseacute-gekkel ellenaacutelloacute fajta

A leendő nyertes paacutelyaacutezoacutekegy teruumlleten csak egy fajtabaromfit nevelhetnek megfe-lelő nagysaacuteguacute teruumllettel (leg-

alaacutebb 10 m2csirke kifutoacute) eacuteselőiacuteraacutesok szerinti oacutellal (04m2csirke) kell rendelkezniuumlk2 eacutevig az aacutellomaacuteny 30-aacutetfenn kell tartaniuk koumltelesek

gondoskodni arroacutelhogy a paacutelyaacutezatkereteacuteben kihelye-zett aacutellomaacuteny maacutesbaromfifajtaacutekkalne eacuterintkezhesseneacutes mindezt a paacutelyaacute-

zat kiiacuteroacutejaacutenak keacutepviselője 2eacutevig ellenőrizheti

Tovaacutebbi felvilaacutegosiacutetaacutes keacuterhe-tő a Polgaacutermesteri Hivatal Mű -szaki Osztaacutelyaacuten (66411-341telefonszaacutem) a BKSZ Kft Ver -seny utcai irodaacutejaacuteban (66 411-174 telefonszaacutem) illetve az igeacute-nyeket is itt lehet jelezni

Beacutekeacutesen is eleacuterhetőaz őshonos baromfi

Juacutenius 15-eacuten Beacutekeacutescsabaacutenrendezte meg a magaacutenalapiacutetaacute-suacute Szfeacutera a XIX Vaacuterosi Pol -gaacuter mesterek Randevuacutejaacutetamelynek soraacuten elismereacuteseketadtak aacutet a vaacuterosvezetőknek Alakossaacuteg interneten szavazha-tott a leginkaacutebb megbecsuumlltte lepuumlleacutesiraacutenyiacutetoacutekra Kategoacute -riaacute jaacuteban a legtoumlbben drPaacutelmai Ta maacutesra Beacutekeacutes alpol-gaacutermestereacutere voksoltak A diacute -jat ndash Szaacutesz Endre alkotaacutesaacutet ndashTaacutellai Andraacutes beluumlgyminiszteacute-riumi aacutellamtitkaacuter adta aacutet aCsabagyoumlngye Kultu raacutelisKoumlz pontban megtartott nagy-szabaacutesuacute rendezveacutenyen mely re

az orszaacuteg szaacutemos pontjaacuteroacuteleacuterkeztek vaacuterosvezetők akik azoumln kormaacutenyzati rendszer re -form jaacuteroacutel is eacutertesuumlleacutest szerez-tek ezen az uumlnnepi alkalmon

Az Eacutev Polgaacutermestere egyeacuteb-keacutent dr Laacuteng Zsolt (BudapestII keruumllet) miacuteg az Eacutev Jegyzőjedr Szvercsaacutek Szilvia (Beacutekeacutes -csaba) lett Sz K

Dr Paacutelmai Tamaacutes az Eacutev Alpolgaacutermestere

Izsoacute Gaacutebor polgaacutermester Taacuternok Laacuteszloacuteneacute jegyző eacutes diacutejaacuteval az EacutevAlpolgaacutermestere dr Paacutelmai Tamaacutes

FOT

Oacute G

AZ

SOacute J

AacuteN

OS

(GA

-PIX

FO

TOacute

)

FOT

Oacute B

EacuteKEacuteS

I Uacute

JSAacute

G

A Petőfi utca 56 szaacutemuacute haacutez előtt eacuterdemeslelassiacutetania a modern embernek is szaacuteguldoacuteautoacutejaacutet s alaposan szemuumlgyre vennie ezt apatinaacutes polgaacuterhaacutezat Malomveacutegnek ezen areacuteszeacuten talaacuten ez a legimpozaacutensabb legsajaacuteto-sabb eacutepiacuteteacuteszeti jegyeket viselő haacuteza

Az eacutepiacutetmeacutenytNagy Istvaacuten joacute hiacuterűeacutepiacutetőmester tervezte1923-ban Az elsőismert lakoacute NagyKaacuteroly volt Az1930-as eacutevek elejeacutenitt eacutelt oumlzvegy ToacutethJaacutenosneacute eacutes NemetzBeacutela kereskedő afeleseacutegeacutevel ToacutethIzabellaacuteval A labdaruacutegaacutest nagyon kedvelőNemetz Beacutelaacutenak az eacutepuumllet sarki szaacuternyaacutebanjoacutel menő vegyeskereskedeacutese volt sokaacuteig ezeacutertis ismert az eacutepuumllet Nemetz-haacutez elnevezeacutese Asarki bolt moumlgoumltt volt a raktaacuter 1968 utaacutenMeacuteder Lajos eacutes csalaacutedja eacutelt itt Jelenleg e haacutez-

ban műkoumldik a Magyar Puumlnkoumlsdi EgyhaacutezCigaacutenymisszioacute Segiacutető Szolgaacutelata DurkoacuteAlbert vezeteacuteseacutevel

Figyelmet eacuterdemel a polgaacuterhaacutez az utca-fronttoacutel beljebb helyezkedő diacuteszes bejaacuteratireacutesze A haacutez eacuteszaki reacuteszeacuten emelkedő kicsiny

torony sajaacutetsaacutegosromantikus hangu-latot ad az eacutepuumllet-nek A laacutebazat ter-meacuteskőből keacuteszuumllteacutes paacuterkaacutenyban veacuteg-ződik Jogosanmegeacuterdeme l t enkeruumllt fel a haacutez falaacute-ra bdquoA haacutez homlok-zataacutenak megőrzeacuteseacute-

eacutertrdquo szoumlvegű taacutebla amit a Beacutekeacutesi Vaacuterosveacutedőeacutes -Szeacutepiacutető Egyesuumllet adomaacutenyozott

Az egykori Nemetz-haacutez nemes araacutenyaivalvitathatatlanul vaacuteroskeacutepi jelentőseacutegű eacutepiacutetmeacute-nyeink koumlzeacute tartozik veacutedelme indokolt

Biacuteroacute Gyoumlrgy vaacuterosveacutedő

2 2013 juacutenius 18

A S

ZER

FEL

VEacuteT

ELE

A VOLT NEMETZ-HAacuteZ ROVARIRTOacuteK HAacuteZILAG EacuteS CSAK TERMEacuteSZETESENA haacutezilag is elkeacutesziacutethető rovarirtoacutek olcsoacutebbak eacutes

megbiacutezhatoacutebbak mint a kereskedelemben kaphatoacutevegyszerek Termeacuteszetes alapanyagokboacutel keacuteszuumllnekeacutes veszeacutelytelenek a noumlveacutenyekre neacutezve

Olaj alapuacute termeacuteszetes rovarirtoacuteKeverjuumlnk oumlssze egy cseacutesze noumlveacutenyi olajat (foumlld-

imogyoroacute-olajat poacutersaacutefraacutenyolaj napraforgoacuteolaj) eacutesegy evőkanaacutel bio-mosogatoacuteszert Taacute -rol juk uumlvegedeacutenybenvagy konteacutenerbenAmennyiben sprayformaacuteban szeretneacutenkalkalmazni akkor ke -verjuumlnk oumlssze egy frac12teaacuteskanaacutel olajat eacutesegy frac12 teaacuteskanaacutel bio-mosogatoacuteszert egycseacutesze viacutezzel Tegyuumlka szoacuteroacutefejes permete-zőpalackba Fuacutejjuk bevele noumlveacutenyeinket eacutesha szuumlkseacuteges ismeacute-teljuumlk meg az eljaacuteraacutest heacutet nap muacutelva

Eacuterdemes előszoumlr proacutebaacutet veacutegezni mert ha tűzőnapon hasznaacuteljuk kieacutegetheti a karfiol a voumlroumlskaacuteposzta eacutes a toumlk leveleit Ez esetben kevesebb olajathasznaacuteljunk

Olajos-fokhagymaacutes rovaroumllőVaacutegjunk fel egy fej fokhagymaacutet aproacutera vagy

zuacutezzuk oumlssze a fokhagymapreacutessel Keverjuumlk oumlsszeegy cseacutesze noumlveacutenyi olajjal Fedjuumlk le eacutes tegyuumlk keacutetnapig a hűtőbe Ellenőrizzuumlk hogy eleacuteg aacutethatoacute-e afokhagyma szaga ha nem adjunk meacuteg a kevereacutek-

hez zuacutezott fokhagymaacutet eacutes tegyuumlk vissza uacutejabb keacutetnapra a hűtőbe

Akkor van keacutesz ha erős aacutethatoacute szagot aacuterasztSzűrjuumlk aacutet az elegyet hogy eltaacutevoliacutethassuk a fok-hagymadarabkaacutekat A termeacuteszetes rovarirtoacute spraytartalmazzon 4 cseacutesze meleg vizet 2-3 teaacuteskanaacutellalaz olajos-fokhagymaacutes kevereacutekből eacutes 2-3 csepp

mosogatoacuteszert A kaacuter-tevő rovarok megjele-neacuteseacutenek maacuter az elsőjeleacutere permetezzuumlk bevele a noumlveacutenyeink tel-jes feluumlleteacutet Ez a ro -var irtoacute alkalmas azolyan kaacutertevők kiirtaacute-saacutera mint a leveacuteltet-vek a kaacuteposztalep-keacutek a szuacutenyogok eacutes alisztharmat gombaacuteja

Termeacuteszetes mus-kaacutetlis rovarirtoacute

Koumlzismert hogy amuskaacutetli erős illata

elriasztja a rovarokat Turmixgeacutep segiacutetseacutegeacutevel kever-juumlk simaacutera az egyenlő mennyiseacutegű vizet eacutes muskaacutetlikevereacuteket Szűrjuumlk aacutet kis lyukuacute szűrőn Hogy permet-levet kapjunk vegyiacutetsuumlnk oumlssze 1 teaacuteskanaacutel muskaacutet-lis kevereacuteket 2 cseacutesze viacutezzel

Alkoholos-olajos rovaroumllőKeverjuumlnk oumlssze egy cseacutesze izopropil alkoholt egy

liter viacutezzel eacutes egy teaacuteskanaacutel noumlveacutenyi olajjal Toumlltsuumlk akevereacuteket a szoacuteroacutefejes permetezőpalackba eacutes maacuterhasznaacutelhatjuk is

Forraacutes internet

A szervezet szemleacuteletformaacuteloacutejaacuteteacutekokkal eacutes koacutestoloacutekkal eacuterke-

zett vaacuterosunkba A piacozoacuteknagy szaacutemban proacutebaacuteltaacutek kitudaacutesukat peacuteldaacuteul magvak fel-ismereacuteseacuteben Olyan maacutera talaacuten

maacuter kisseacute elfeledett magvakatkellett felismerni mint a hajdi-

na a lenmag a koumlles a csicseri-borsoacute vagy a kendermagMegaacutellapiacutethatoacute volt hogy e fel-adat meacuteg az idősebbeknek sem

ment gond neacutelkuumll A standmaacutesik pontjaacuten a zoumlldfűszerekgyoacutegyiacutetoacute noumlveacutenyek vonzottaacutekillatukkal a laacutetogatoacutekat A cit-romfű kakukkfű levendulabazsalikom zsaacutelya maacuter ismer-tebbnek bizonyult Bemutattaacutektovaacutebbaacute a lepkebaraacutet kertmibenleacuteteacutet miacuteg a kisebb gyere-keket keacutek bolygoacute jaacuteteacutek vaacutertaahol őshonos magyar aacutellatokroacutellehetett ismereteket begyűjteniNeacutepszerű volt a friss salaacutetanouml-veacutenyek zoumlldseacutegek koacutestolaacutesa is

Bonyhaacutedineacute Paacutesztor Enikőa Koumlroumlsoumlk Voumllgye NatuacuterparkEgyesuumllet munkataacutersa eleacutege-detten nyilatkozott a beacutekeacutesiekaktivitaacutesaacuteroacutel eacutes eacuterdeklődeacuteseacute-ről Mint elmondta biacutezikbenne hogy mielőbb vissza-teacuterhetnek a vaacuterosba hasonloacuteismeretterjesztő rendezveacutenyre

Szegfű Katalin

Kevesen ismerik a koumllest eacutes a hajdinaacutetIgen nagy eacuterdeklődeacutes oumlvezte a Koumlroumlsoumlk Voumllgye Na -tuacuterpark Egyesuumllet bemutatkozaacutesaacutet a beacutekeacutesi piacon

Az Alapfokuacute MűveacuteszetiIskola tanaacuterainak eacutes noumlvendeacuteke-inek fuacutevoacutes kiacuteseacutereteacutevel eacutenekelteacutekel a megemleacutekezők a Himnuszta Trianoni Gyaacutesznap kezdeteacuten

ndash 93 esztendővel ezelőttgoumlrcsbe raacutendult egyszerre azegeacutesz orszaacuteg ndash kezdte megem-leacutekező beszeacutedeacutet Izsoacute Gaacuteborpolgaacutermester- aki igazsaacutegta-lansaacutegnak becstelenseacutegneknevezte ezt a nemzeti trageacutediaacutetokozoacute retorzioacutet s emleacutekeztetettarra hogy a bdquoszeacutegyenpadrdquojelenleg is tart Orszaacute gunk veacuter-padra vont szereplője volt anagyhatalmi iacuteteacutelethozatalnak ndashmondta A polgaacutermester toumlbb-szoumlr ideacutezett a Szoacutezatboacutel bdquoMeg -fogyva baacuter de toumlrve nem Eacutelnemzet e ha zaacutenrdquo Szeacutechenyit isideacutezte bdquoMagyarorszaacuteg nemvolt hanem leszrdquo

A megemleacutekező beszeacutedetkoumlvetően Varga Anita a Beacute keacutes

Vaacuterosi Sziacutenjaacutetszoacute Stuacutedioacute tagjamondta el Babits Mi haacutelyMiatyaacutenk ciacutemű verseacutet majdSzabados Fanni a Be lenceacuteresNeacuteptaacutencegyuumlttes tag ja az OacuteBoldogasszony Anyaacutenk ciacutemű

hazafias eacuteneket adta előA megemleacutekezeacutes veacutegeacuten a

hataacuteron tuacuteli magyarsaacuteggalegyuumltteacuterző jelenleacutevők meacutecsestgyuacutejtottak a Honfog lalaacutes teacuteriemleacutekműneacutel Zs I

Emleacutekezeacutes Trianonra a Nemzeti Oumlsszefogaacutes Napjaacuten

A beacutekeacutesi Puumlski SaacutendorKoumlnyv taacuter is reacuteszt vesz a haacute -rom megyeacutet aacutetoumllelő olvasaacutesiveteacutelkedőben A veteacutelkedőceacutelja az olvasmaacutenyeacutelmeacutenyentuacutel az hogy a koumlnyvtaacuter elnyer-je a bdquoDeacutel-Alfoumlld legtoumlbbetolvasoacute telepuumlleacuteserdquo ciacutemet eacutes avelejaacuteroacute 150000 Ft-os fődiacutejat

Hogyan szerezhetuumlnk mi -neacutel toumlbb pontot vaacuterosunk

koumlnyvtaacuteraacutenak A veteacutelkedőreacutesztvevői egy 200 ciacutemet tar-talmazoacute listaacuteroacutel vaacutelaszthat-

nak olvasnivaloacutet majd akoumlnyvhoumlz tartozoacute haacuteromegyszerű keacuterdeacutesre kell vaacutela-

szolni a veteacutelkedő honlapjaacutenvagy a koumlnyvtaacuterban talaacutelha-toacute űrlapon

A tovaacutebbi informaacutecioacutek eleacuterhe-tők a httpolvasodelalfoldsk-szegedhu oldalon eacutes a koumlnyv taacuter-ban A listaacuten szereplő koumlnyvekkoumllcsoumlnoumlzhetők A legtoumlbb pon-tot gyűjtők egyeacuteni jutalombanreacuteszesuumllnek Be kuumlldeacutesi hataacuteridő2013 juacutelius 31

Olvass veluumlnk a győzelemeacutert

Dr Zacher Gaacutebor toxikoloacute-gus eacutelvezetes előadaacutesaacutet hall-hattaacutek beacutekeacutesi aacuteltalaacutenos iskolaacute-sok a minap A BeacutekeacutesiMentaacutelhigieacuteneacutes Egyesuumlletaacuteltal a koumlnyvtaacuterba szervezettalkalmon a koumlzismert ameacutedia aacuteltal gyakran megszoacute-laltatott szakember a fuumlggőseacute-gekről beszeacutelt Elmondtahogy a toumlbbeacute-keveacutesbeacute gyakranemlegetett tudatmoacutedosiacutetoacuteszerek fuumlggőseacutegei (pl kaacutebiacutetoacute-szer alkohol nikotin koffein)mellett leacuteteznek magatartaacutesifuumlggőseacutegek is Ilyenek ezt a

korosztaacutelyt is komolyan fenye-getik peacuteldaacuteul az egyre terjedőmobiltelefon- szaacutemiacutetoacutegeacutep-vagy eacuteppen Facebook-fuumlggő-seacuteg melyek kihiacutevaacutes eleacute aacutelliacutetjaacuteka felnőttek taacutersadalmaacutet isSzoacuteba keruumllt tovaacutebbaacute az ener-giaital meacuterteacutektelen fogyasztaacute-sa Zacher Gaacutebor 14 eacutevneacutel fia-talabbaknak egyaacuteltalaacuten nemajaacutenlja energiaital fogyasztaacute-saacutet 14-18 eacutevesekneacutel pedig leg-feljebb napi egy szaacutemiacutet elfo-gadhatoacute meacuterteacuteknek

Eacutelvezetes eacutes a legteljeseb-ben gyermekbaraacutet előadaacutesaacute-

ban a lazasaacutegaacuteroacutel ismert toxi-koloacutegus főorvos igyekezett adiaacutekoknak hangsuacutelyozni hogymondjanak nemet a kiacutenaacutelaacutesraMeglaacutetaacutesa szerint a gyerekek-kel foglalkozoacute felnőttek iacutegy aszuumllők nagyszuumllők eacutes tanaacuterokfeladata olyan ismeretekkeleacuterteacutekrenddel eacutes szemeacutelyes peacutel-daacutekkal felveacutertezni a fiatalsaacute-got melyek birtokaacuteban oumln -szaacutentukboacutel tudnak majd ne -met mondani amikor a szoacutera-kozoacutehelyen vagy maacutes kortaacuterstaacutersasaacutegban kaacutebiacutetoacuteszerrelkiacutenaacuteljaacutek őket Sz K

Mondjunk nemet a fuumlggőseacutegre

FOT

Oacute G

AZ

SOacute J

AacuteN

OS

(GA

-PIX

FO

TOacute

)

FOTOacute GA-PIX FOTOacute

32013 juacutenius 18

A napokban Szabadkaacutenjaacutertam a honi KEacuteSZ-nekmeg felelő K(ereszteacuteny)Eacute(rtel miseacutegi) K(oumlr) meghiacutevaacute-saacutera mely szervezet tagjai tiacutezeacuteves jubileumukat uumlnnepel-teacutek eacutes iacutegy a tizedik bdquoBa raacutet -kozaacutesi napotrdquo is amely eacutevesnagy egeacutesz Deacutelvideacuteket aacutetfogoacutetalaacutelkozoacutejuk Nos ennek arangos rendezveacutenynek ndashmelynek a paradicsomi beacute keacutetsugaacuterzoacute ferences bdquoDomuspacisrdquo lelkigyakorlatos haacutezadott otthont ndash voltam meg-hiacutevott előadoacuteja ami oacuteriaacutesimegtisztelteteacutes Illetve előtteannak tuumlnt Utoacutebb viszontsokkal inkaacutebb a meleg baraacutet-saacuteg az igazi szeretetteljes fo -gadtataacutes megrendiacutető őszin-teseacuteg a megfelelő jelzők me -lyek e talaacutelkozaacutest jellemezteacutek

bdquoA kuumlloumlnboumlző nyelvekmelegeacuteből keltek ki a kuumlloumln-boumlző neacutepek melyeket azatyafisaacuteg eacutes az egyuumlttes eacuterdekalapjaacuten a koumlzoumls szoacute szervezettnemzetekkeacute Veluumlnk is eztoumlrteacutent A magyarsaacutegot is azatyafisaacuteg eacutes az egyuumlttes eacuterdekalapjaacuten a sors verte egybeHazaacutet a baacutetorsaacuteggal iraacutenyiacute-tott eacuteletoumlsztoumln szerzett nekide nemzetteacute a magyar szoacuteteremtette Mint jelkeacutepeshatalom a magyar szoacute ne -kuumlnk a legnagyobb ereklyeKegyelet hűseacuteg eacutes becsuumlletilleti őtrdquo ndash ideacuteztem TamaacutesiAacuteron szavait indiacutetaacuteskeacutent s ezaz emelkedettseacuteg jellemezteaz egeacutesz napot melyre Saacuten -dor-Keresteacutely Feri baraacutetomszavai tetteacutek fel a koronaacutetakinek megmaradaacutesra azezeacutert valoacute oumlroumlk harcra a felnem adaacutesra a hitre valoacute buz-diacutetaacutesra felhiacutevoacute sziacutevhez szoacuteloacuteszavait koumlnnyes anyai nagy-anyai szemek meghatottsaacutegaeacutes kemeacuteny feacuterfikezek vastap-sa fogadta mintegy vissz-hangozta

Koumlzoumlsen aacutellapiacutetottuk meghogy oacuteriaacutesi szuumlkseacuteg van arrahogy az elszakiacutetott teruumlleteneacutelők ne csak az anyaorszaacuteggaltartsaacutek a kapcsolatot hanemegymaacutessal is hisz feacutel szavak-boacutel eacuterti egyik a maacutesikat akisebbseacutegi sors eacutes a bdquoba listardquoterror csaknem ugyanaz voltmindenuumltt Ha lehet e nap-nak egy mondatban eacutertelmeacutetadni az talaacuten iacutegy hangzik

Jobbra aacutet eacutes balra aacutet csonka-orszaacuteg koumlruumll lakoacutek ne csakelőre oldalra is laacutessatok arrais nyuacutejtsaacutetok ki kezeteket ottis testveacuter lakik

bdquoFűben viraacutegban dalbanfaacutebanszuumlleteacutesben eacutes elmuacutelaacutes-ban mosolyban koumlnnybenporban kincsben ahol soumlteacutetvan ahol feacuteny eacuteg nincs olymagassaacuteg nincs oly meacutely seacutegamiben Ő benne nincsenArasznyi eacuteletuumlnk alatt nincsegy csaloacuteka pillanat mikorne lenne laacutethatoacute az Isten ndashiacutegy mondtuk Wass Albertutaacuten s vaacuteltunk el a viszontlaacute-taacutes remeacutenyeacuteben Joacute volt ottlenni Otthon iacutezű volt

Ma e jegyzet iacuteraacutesa napjaacutenjoumltt a megrendiacutető hiacuter kouml -zoumlnseacutegszavazaacutessal az eacutev al -polgaacutermestereacutenek vaacutelasztot-tak Va loacuteban az volt torok-szoriacutetoacute eacutes megrendiacutető fő -keacutent mert uacutegy keruumlltemBeacute keacutesre eacutes lettem az akihogy senki nem hiacute vott idecsak befogadtak a helybeacuteli-ek eacutes szerettek Azt semtudtam hogy van ilyen vok-solaacutes ma sem tudomhogyan toumlrteacutenhetett meg eza csoda Aztaacuten elgondolkod-tam mit is mondaneacutek hameg kellene koumlszoumlnni adiacutejat mi is kellett hozzaacuteElőszoumlr is egyensuacutely A haacutezi-orvoslaacutes eacutes az oumlnkormaacutenyza-ti munka koumlzoumltt hogy se abeteg se a beacutekeacutesi polgaacuter neeacuterezze haacutetraacutenyban magaacutetEhhez meg rend kellettBennem eacutes koumlroumlttem beacutekea lelkemben Ez meg hit neacutel-kuumll nem megy A csalaacutedommegeacutertő taacutemogataacutesa a ren-delői laacute nyok olykor heroikusmunkaacuteja Liacutevia gondolatot iski talaacuteloacute ihletettseacutege eacutes oumln -aacuteloacute innovativ precizitaacutesuacuteveacutegrehajtaacutesa a bdquopolgirdquo lojaacute-lis taacute mogataacutesa az apparaacutetuseacuterez hető szeretete eacutes segiacutető-keacuteszseacutege a KEacuteSZ-es baraacute-tok veacutedőfala a frakcioacutetaacutersakmegtisztelő keacutezfogaacutesa ameacutedia rezduumlleacutest is megeacuterzőprofesszionalizmusa eacutes kolle-gialitaacutesa az ellenseacutegeim lan-kadatlan eacuteberseacutege (haddma radjak edzeacutesbenhellip)mind-mind kellettek hozzaacuteA sor veacutegtelen nem eleacuteg ejegyzet hossza hozzaacute S eziacutegy van rendjeacuten Mindenmin dennel oumlsszefuumlgg eacutesoumlssze tartozik iacutegy kerekegeacutesz iacutegy nem idegen testmeacuteg egy feacutelszeacutekely sem azAlfoumlldoumln Ha nappal oumlssze-kapaszkodik a helyi ma gyar-ral eacutes eacutejjel visszaaacutelmodik

Megrenduumllve

Jegyz e t

PaacutelmaiTamaacutes

Haacutezassaacutegot koumltoumlttekSzaboacute Andraacutes eacutes SzaboacuteTiacute mea Eacuteva Lengyel Csa -ba eacutes Nagy ZsuzsannaKa talin Horvaacuteth Tamaacuteseacutes Puskaacutes Aacutegota Do mo -kos Saacutendor Zsolt eacutes Ko -maacuteromi Ildikoacute Judit

Sok boldogsaacutegot kiacutevaacutenunk

Elhunytak oumlzv DaniAntalneacute Maacuteteacute Ireacuten (95eacuteve sen Kamut) D Sza -boacute Imre (81) PetraacutesMaacuteria (58) Nyiacuteri Laacuteszloacute(70 Mu rony) Laacuteszloacute Jaacute -nos (79) Boldizsaacuter Ti -borneacute (83) oumlzv KovaacutecsSaacuten dor neacute Almaacutesi Saacutera(78 Tar hos) Balog Ani -koacute (40 Mu rony) HajduacuteGaacutebor (80)

Nyugodjanak beacutekeacuteben

ANYAKOumlNYVIHIacuteREK

JUacuteNIUS 15-22 Turul Patika (Piac teacuter)

JUacuteNIUS 22-29 Patika (Kossuth u)

JUacuteNIUS 29-JUacuteLIUS 6 Levendula Patika (Csabai u)

Heacutetfőtől peacutentekig 18-20 oacuteraacuteigvasaacuternap eacutes uumlnnepnap 9-11 oacutera

valamint 17-18 oacutera koumlzoumltt

Vaacuteltaacutes mindig szombatonreggel feacutel nyolckor

Figyeljeacutek a gyoacutegyszertaacuterak szombati nyitva tartaacutesaacutet isOrvosi uumlgyelet 416-637

Gyoacutegyszertaacuteriuumlgyeleti rend

Folytataacutes a ciacutemoldalroacutelKuumlloumlnoumlsen nagy jelentőseacute-

gű a gyerekek koumlreacuteben veacuteg-zett felvilaacutegosiacutetoacute munka

A gyepmesteri telepen eacutesideiglenes befogadoacuteiknaacutel elhe-lyezett aacutellatok folyamatos ellaacute-taacutesa gondozaacutesa eacutes orvosi keze-leacutese eacuterdekeacuteben naponta keacutetvagy haacuterom tag aacutetlagosan napi10-12 oacutera taacutersadalmi munkaacutetveacutegez Ez eacuteves szinten 3800-4000 munkaoacuteraacutet tesz ki 2012-ben az egyesuumllet az oumlnkor-maacutenyzattal egyuumlttműkoumldve383 koumlzteruumlleten befogottkutyaacutenak 32 macskaacutenak eacutes 2veacutedett madaacuternak a sorsaacutevalfoglalkozott utoacutebbi aacutellatokat aKoumlroumls-Maros Nemzeti Park -nak adtaacutek aacutet 247 kutyaacutenak si -keruumllt uacutej gazdaacutet talaacutelniuk eb -ből 207-nek kuumllfoumlldoumln 40-nekhelyben Tizenkettőt juttattakvissza eredeti gazdaacutejaacutehoz 26-ot pedig fajtamentőkneacutel sike-

ruumllt elhelyezniuumlk 28 kutyaacutet akellő gondoskodaacutes elleneacutere semtudtak megmenteni

ndash Uacutegy iacuteteacuteljuumlk meg hogy a2012- es eacutev az eddigi legnehe-zebb eacutev volt egyesuumlletuumlnkeacuteleteacuteben Ez veacutelhetően a gaz-dasaacutegi kriacutezis koumlvetkezmeacutenyeis de szerepet jaacutetszott benneaz aacuteltalunk egyeacutebkeacutent szuumlkseacute-gesnek tartott aacutellattartaacutesikoumlruumllmeacutenyeket szigoriacutetoacute jog-szabaacutelyok eacuteletbeleacutepeacutese eacutes akutyaacutek chippel valoacute ellaacutetaacutesaacute-

nak koumltelezettseacutege is ndash mond-ta el lapunknak Kocsor Gaacute -borneacute Erika az bdquoEseacutelyrdquo Aacutellat-eacutes Termeacuteszetveacutedő KoumlzhasznuacuteEgyesuumllet elnoumlke Hozzaacutetettea havi 500 illetve 1000 Ft-os(szabadon vaacutelaszthatoacute) tagdiacutejmegfizeteacuteseacutenek gondja neacute -haacuteny tagjuk lemorzsoloacutedaacutesaacute-hoz vezetett Az eacutevet 51 tag-gal kezdteacutek de bdquomindoumlsszerdquo38 taggal fejezteacutek be uacutegyhogy keacutet szemeacutely uacutejonnancsatlakozott hozzaacutejuk Sz K

Kuumllfoumlldoumln talaacuteltak gazdaacutera a beacutekeacutesi kutyaacutek

A napokban iacutertaacutek alaacute uumlnne-peacutelyes keretek koumlzoumltt a bdquoBeacutekeacutesBringardquo elnevezeacutesű programkivitelezői szerződeacuteseacutet a pol-gaacutermesteri hivatal nagytermeacute-ben A koumlzel 300 millioacute forin-tos vissza nem teacuteriacutetendőpaacutelyaacutezati forraacutesnak koumlszoumlnhe-tően nemcsak uacutej kereacutekpaacuteru-tak fognak kieacutepuumllni de a maacuterreacutegi elavult utakat 37 km-enfeluacutejiacutetjaacutek eacutes szabvaacutenyosiacutetjaacutekLehetőseacuteg lesz meacuteg toumlbbekkoumlzoumltt arra hogy a vaacuteros koumlz-pontjaacutetoacutel a Daacutenfoki Uumlduuml -lőkoumlzpont iraacutenyaacuteba kereacutekpaacute-ros nyomvonalat alakiacutetsanakki Eacutepuumllni fog tovaacutebbaacute az uumlduuml-lőkoumlzpont teruumlleteacuten egy mo -dern gasztrokomplexum sza-badteacuteri főzőhely eacutes KRESZ-

paacutelya is Az Oacute-Fekete-Koumlroumlshiacuted restauraacutelaacutesa is megvaloacutesulmelynek maradvaacutenyaira meacuteg

2010-ben bukkantak a feluacutejiacute-taacutesi munkaacutelatokat veacutegző szak-emberek

Alaacuteiacutertaacutek a kereacutekpaacuterosszerződeacutest

A keacutepen balroacutel jobbra Kurucz Gyula (Eacutepcenter ndash Laurus Duo Konzor -cium) Izsoacute Gaacutebor polgaacutermester Varga Lajos (Vektor Kft)

Paacutelyaacutezni lehet feacutenykeacutepekkel (szemeacutelyenkeacutentlegfeljebb 6 db archiacutev vagy mai felveacutetellel

papiacuteros vagy digitaacutelis formaacuteban) fotoacutesorozattal valamint novellaacutekkalvisszaemleacutekezeacutesekkel versekkel maximum 2 geacutepelt oldalon

A legjobb iacuteraacutesok valamint fotoacutek fotoacutesorozatok belekeruumllnekaz ideacuten eacutev veacutegeacuten megjelenő 2014-es Beacutekeacutesi Uacutejsaacuteg Kalendaacuteriumbakeacutesziacutetőiket a kiadvaacuteny uumlnnepeacutelyes bemutatoacutejaacuten megjutalmazzuk

LeadhatoacutekPetőfi utca 56

5630 Beacutekeacutes Petőfi utca 20bekesiujsagglobonethu

szemeacutelyesen (heacutetkoumlznap munkaidőben)a szaacutem alatt

postaacuten a szaacutem alaacute ciacutemezvevalamint elektronikusan a ciacutemre

A papiacuterkeacutepeket keacutesziacutetőiknek visszaadjuk hogy a digitaacutelis fotoacutek hosszabbik oldala minimum 2000 pixel legyenKeacuterjuumlk

IacuteRJON FOTOacuteZZONA KALENDAacuteRIUMBA

A Beacutekeacutesi Uacutejsaacutegot kiadoacute Csalaacutedeacutert Alapiacutetvaacutenya 2014-es Beacutekeacutesi Kalendaacuteriumhoz paacutelyaacutezatot iacuter ki magaacutenszemeacutelyeknek

A PAacuteLYAacuteZAT BEADAacuteSAacuteNAK HATAacuteRIDEJE JUacuteLIUS 31A PAacuteLYAacuteZAT BEADAacuteSAacuteNAK HATAacuteRIDEJE JUacuteLIUS 31

A PAacuteLYAacuteZAT TEacuteMAacuteJA bdquoBEacuteKEacuteS ndash EacuteN IacuteGY SZERETLEKrdquoA PAacuteLYAacuteZAT TEacuteMAacuteJA bdquoBEacuteKEacuteS ndash EacuteN IacuteGY SZERETLEKrdquo

KEacuteP

UumlN

K I

LLU

SZT

RAacute

CIOacute

FO

RR

AacuteS

IN

TER

NET

Lapunk online is olvashatoacute wwwbekesiujsaghuheacutetfő-peacutentek 7-12 14-18 oacutera

szombat 7-13 oacutera koumlzoumltt

Nyitva

Zsozsoacute VegyesboltBeacutekeacutes Szaboacute Dezs u 271ő

Lucullus f szerek

18 feacutele 53 Ftdb-toacutelCorona fogkefe 225 Ftdb

Cukorkaacutek 8 Ftdb-toacutel

ű

AacuteRFOLYAMKOCKAacuteZAT NEacuteLKUumlLI BIZTONSAacuteGSok ember eacuteleteacutere hataacutessal van a kuumlloumlnboumlző valutaacutek aacuterfo-

lyam mozgaacutesa Mennyivel inkaacutebb iacutegy van ez a hitellel biacuteroacutekeacuteleteacuteben hiszen ez a toumlrlesztőreacuteszletre is kihat Sok elkesere-dettseacuteg kiszolgaacuteltatottsaacuteg eacutes elveszettseacuteg eacuterzeacutese keruumll felsziacuten-re az emberek szavaiban Szeretneacutenek megszabadulni a tarto-zaacutesoktoacutel a lehetőseacutegek koumlzoumltt eacutepp megjelenő veacutegtoumlrleszteacutesselis A Biblia az 1 Moacutezes 3 reacuteszeacuteben beszeacutel arroacutel hogy azember elvesztette az Istennel valoacute kapcsolataacutet a bűnbeeseacutes-kor A bűnnek van buumlnteteacutese meacutegpedig a halaacutel eacutes ez mindenember eacuteleteacutere kihatott Ezt a buumlnteteacutest bdquotartozaacutestrdquo senki semtudta kifizetni Mivel Isten laacutetta az ember elveszett eacuteleteacutetezeacutert megoldaacutest hozott A megoldaacutes Jaacutenos 316 bdquoMert uacutegy sze-rette Isten a vilaacutegot hogy az Ő egyszuumlloumltt fiaacutet adta hogy aki hiszŐbenne el ne vesszen hanem oumlroumlk eacutelete legyenrdquo Efeacutezus 17 A Fiuacuteaacuteltal kaptuk a megvaacuteltaacutesunkat is az Ő veacutere (halaacutela) aacuteltal Őrajtakeresztuumll kaptuk meg bűneinkre is a bocsaacutenatot Isten kegyelmeacutenekgazdagsaacutega szerintrdquo Isten mindent megtett az Ő fia aacuteltalhogy a bűn miatti tartozaacutesunk ki legyen fizetve Ha ezt elfo-gadom az eacuteletemre neacutezve Istennel helyreaacutell a kapcsolatom eacutesez olyan biztonsaacutegot ad amiben nincs kockaacutezat amit sohasenki eacutes semmi sem tud megvaacuteltoztatni

A lehetőseacuteg meacuteg mindenki szaacutemaacutera adva van eacuteljuumlnk veleKrizsanyik Győző lelkipaacutesztor

4 2013 juacutenius 18

Aacutetmenetileg megszűnik a karitatiacutev szervezetek egyeacuteniadomaacutenygyűjtő vonala eacutes koumlzoumls adomaacutenyvonalon aNemzeti Oumlsszefogaacutes 1357-es vonalaacuten gyűjtik a felajaacutenlaacutesokataz aacuterviacutezi raacuteszorultak megsegiacuteteacuteseacutere A humanitaacuterius szerve-zetek taacutemogataacutesaacutera valamint a keacutesőbbi feluacutejiacutetaacutesokra hiacutevaacute-sonkeacutent eacutes SMS-enkeacutent 250 forintot lehet adomaacutenyozni ittA Nemzeti Oumlsszefogaacutes szaacutemlaszaacutema is elindult (11711711-22222222-00000000) amelyen a nyitaacutes reggeleacuten 18 millioacuteFt volt juacutenius 8-aacuten pedig maacuter 40 millioacute A peacutenz elosztaacutesakoumlzoumlsen fog toumlrteacutenni az aacutellam eacutes a karitatiacutev szervezetekreacuteszeacuteről A kormaacutenyhu oldalon minden nap koumlzzeacuteteszikhogy az adomaacutenyszaacutemlaacutera eacutes az adomaacutenyvonalra mennyipeacutenz eacuterkezett valamint azt is feltuumlntetik majd hogy egyesmegyeacutekből a katasztroacutefaveacutedelmi főigazgatoacutesaacutegokhoz milyenfelajaacutenlaacutesok eacuterkeznek Mivel a valaha volt legnagyobb aacuterviacutez-zel kell szembeneacutezni Magyarorszaacutegon ezeacutert a minden eddi-gineacutel nagyobb oumlsszefogaacutesra van szuumlkseacuteg Ez maacuter most fan-tasztikusan műkoumldik peacuteldaacuteul Dunabogdaacutenyban nyiacuterseacutegiekeacutes szeacutekelyfoumlldiek segiacutetik a munkaacutelatokat A Beacutekeacutes megyeiekis derekasan kiveszik a reacuteszt a veacutedekezeacutesből

ADJUNK ESEacuteLYT AZ EacuteLETRE NEKIK ISKeacuterjuumlk adja adoacuteja 1-aacutet a beacutekeacutesi aacutellatveacutedőknek

Adoacuteszaacutem 18392607-1-04Kedvezmeacutenyezett bdquoEseacutelyrdquo Aacutellat- eacutes Termeacuteszetveacutedő

Koumlzhasznuacute Egyesuumllet (Beacutekeacutes)Telefon 70947-35-04 30981-76-54 Honlap wwwbekesiallatvedokhu

AacuteLLAacuteSBOumlRZEAacuteLLAacuteSBOumlRZE

Tovaacutebbi taacutejeacutekoztataacuteseacutert keacuterjuumlk keresse fel kirendeltseacuteguumlnket5630 Beacutekeacutes Muacutezeum koumlz 3 Telefon 66411-747 fax 66411-977

E-mail bekesmmkbekeslabhu Web httpbekesmunkahu

BEacuteKEacuteS MEGYEI KORMAacuteNYHIVATAL BEacuteKEacuteSI JAacuteRAacuteSI MUNKAUumlGYI KIRENDELTSEacuteG AKTUAacuteLIS AacuteLLAacuteSAJAacuteNLATAI

bull 8 aacuteltalaacutenos iskolai veacutegzettseacuteget igeacutenylő munkakoumlroumlk- eacutepiacutetőipari segeacutedmunkaacutes- betaniacutetott varroacutenő- segeacutedmunkaacutes (fűkaszaacutes)

bull szakkeacutepzettseacuteget igeacutenylő munkakoumlroumlk- dohaacutenybolti eladoacute- tehergeacutepkocsi-szerelő- kőműves- aacutecs- szaacuteriacutetoacutegeacutep-kezelő - targoncavezető- varroacutenő- munkauumlgyi előadoacute

Taacutejeacutekoztatjuk uumlgyfeleinket hogy juacutelius 1-jeacuten heacutetfőn az uumlgyfeacutelfo-gadaacutes szuumlnetel

A megemleacutekezeacutest a neacutegyszeacutep diaacutekeacutevről emleacutekezetestanaacuteraikroacutel eacutes a 60 eacutev taacutevlataacute-boacutel is feledhetetlen diaacutekcsiacute-nyekről ezuacutettal Fekete Laacuteszloacutetartotta aki egykor maga is akatedraacuten aacutellt a tanaacuteri hivataacutestvaacutelasztotta Meleg szavakkalemleacutekezett neacutehai osztaacutelyfőnouml-kuumlkre Biacuteroacute Lajosra eacutes PolgaacuterLajos iskolaigazgatoacutera is aki-nek oumlzvegye eacutes laacutenya megtisz-telte jelenleacuteteacutevel a rendezveacutenytA hol eleacuterzeacutekenyuumllt hol kacag-

tatoacute megemleacutekezeacutest koumlvetőenkoszoruacutezaacutesra keruumllt sor Az1953-asok ezzel tisztelegtek azidőkoumlzben elhunyt tanaacuteraik eacutesdiaacutektaacutersaik emleacuteke előtt Viraacute -got helyeztek el a gimnaacuteziumeacutepuumlleteacutenek sziacuteveacuteben elhelyezett

emleacutekfalnaacutel is ahovaacute eacutevek oacutetaaz alapiacutetoacutek eacutes korszakos tanaacutere-gyeacuteniseacutegek maacutervaacutenytaacuteblaacutei ke -ruumllnek Az emleacutekfal felaacutelliacutetaacutesaacuteteacuteppen ennek a koumlzoumlsseacutegnek atagjai suumlrgetteacutek eacutes anyagilag istaacutemogattaacutek

Az eacuterettseacutegijuumlk hatvanadikjubileumaacutet uumlnneplőket az isko-laacutet most fenntartoacute reformaacutetusegyhaacutezkoumlzseacuteg eacutes az inteacutezmeacuteny-vezeteacutes neveacuteben Katona Gyulaesperes koumlszoumlntoumltte

Szegfű Katalin

Hatvanadik eacuterettseacutegi talaacutelkozoacuteHatvanadik eacuterettseacutegi ta -laacutelkozoacutejukat tartottaacutek aminap a Szegedi Kis Ist -vaacuten Gimnaacutezium 1953-ban veacutegzett egykoridiaacutek jai A reaacutel eacutes a hu -maacuten osztaacutelyban 80 ne -buloacute tanult egykor arendkiacutevuumll oumlsszetartoacute taacuter- sasaacuteg tagjai eacutevtizedekoacuteta eacutevente talaacutelkoznak

Hatvaneacuteves eacuterettseacutegi talaacutelkozoacute reacutesztvevői a gimnaacutezium előtt

Ideacuten is remekeltek a Fuumlr -keacutesz-Koumlzponti Oacutevoda gyerme-kei a bdquoKoumlzlekedeacutesbiztonsaacuteggyermekszemmelrdquo elnevezeacutesűrajzpaacutelyaacutezaton A hateacuteves Fe -kete Boglaacuterka az orszaacutegos ver-seny maacutesodik helyeacutet szereztemeg az oacutevodaacutes korcsoportban

a bdquoFigyeld a rendőr karjelzeacutese-itrdquo ciacutemű rajzaacuteeacutert miacuteg a szin-teacuten hateacuteves Goacutelya Reacuteka bdquoAzuacutettest nem jaacutetszoacuteteacuterrdquo ciacutemű raj-zaacutet a szakeacutertő zsűri orszaacutegoskuumlloumlndiacutejjal ismerte el A gye-rekek felkeacutesziacutetője Beacuteres Ist -vaacuten neacute eacutes Fazekas Klaacutera volt

Keacutet szeacutep rajzverseny-eredmeacuteny

Juacutelius 1-jeacuten uumlnneplik azegeacuteszseacuteguumlgyben dolgozoacutek aSemmelweis-napot amely azegeacuteszseacuteguumlgyben dolgozoacutek szaacute-maacutera munkaszuumlneti nap ezeacutert

a Beacutekeacutes Vaacuterosi Egye siacutetettEgeacuteszseacuteguumlgyi Inteacutez meacuteny eacutesRendelőinteacutezet ezen a naponnem fogadja a betegeket csakaz uumlgyelet lesz eleacuterhető

Juacutelius 1-jeacuten zaacuterva lesza rendelőinteacutezet

A S

ZER

FEL

VEacuteT

ELE

2013-ban a Beacutekeacutes VaacuterosiJantyik Maacutetyaacutes Muacutezeum uacutejracsatlakozik az immaacuteron hagyo-maacutennyaacute vaacutelt nyaacuteri orszaacutegosprogramhoz Juacutenius 29-eacutenszom baton 22 oacuteraacuteig tart nyitvaa vaacuteros legszebb eacutepuumlleteacuteben ta -laacutelhatoacute Beacutekeacutesi Galeacuteria A laacuteto-gatoacutek teljes eacutejszakai kivilaacutegiacutetaacutes-ban csodaacutelhatjaacutek meg a jelen-leg keacutepzőműveacuteszeti kiaacutelliacutetaacutesok-nak helyet adoacute nagyszabaacutesuacutebaacuteltermet megtekintve termeacute-szetesen az aznap bdquoTisztelet azAlkotoacutehaacuteznak 2013rdquo ciacutemmelnyiacuteloacute a Kecskemeacuteti Textilmű -veacute szeti Alkotoacuteműhely műveacute-szeinek alkotaacutesait bemutatoacute

kiaacutelliacutetaacutest A kisterembenugyan akkor Beliczai Maacuteriaszobraacuteszműveacutesz EacuteLETJELKEacutePEK ciacutemű 30 eacuteves jubileu-mi taacuterlataacutet laacutethatjaacutek

A muacutezeumlaacutetogataacutes soraacutenkuumlloumlnleges programot is kiacutenaacute-lunk koumlzművelődeacutesi ter-muumlnkben kolleacutegaacuteink iraacutenyiacutetaacute-saacuteval eacutes segiacutetseacutegeacutevel baacuterkielkeacutesziacutetheti sajaacutet batikolaacutessal(textilfesteacutes) elkeacutesziacutetett sziacutenesbdquokendőcskeacutejeacutetrdquo Az elkeacuteszuumlltműveket termeacuteszetesen azalkotoacute hazaviheti

Juacutenius 29-eacuten a beleacutepődiacutej kor -ra eacutes nemre valoacute tekintet neacutel-kuumll egyseacutegesen 300 Ft

Muacutezeumok eacutejszakaacuteja Beacutekeacutesen

ndash Kaacutelszi Honnan e neacutev eacuteskit takar

ndash Meacuteg oacutevodaacutes korombanragadt raacutem mert K Szaboacute len-neacutek eacutes ebből lett a Kaacutelszi Azelőbetű hasznaacutelataacutet eltoumlroumllteacutekugyan de a Kaacutelszi maradtTősgyoumlkeres beacutekeacutesi vagyok Ittjaacutertam ki az iskolaacuteimat is Azaacuteltalaacutenost a 2 szaacutemuacuteban aziparit a 636 szaacutemuacute szakmun-kaacuteskeacutepzőben eacutes kő műves let-tem A szakmaacuteban mindoumlsszeegy eacutevet dolgoztam eacutes inkaacutebbegy beacutekeacutescsabai szoacutedaacutesnaacutel he -lyezkedtem el mert ott jobbankerestem Majdnem huacutesz eacutevetdolgoztam naacutela egeacuteszen beteg-seacutegemig kitartottam Most rok-kantnyugdiacutejas vagyok

ndash Apropoacute betegseacuteg Hihetet -len dolgokat hallottam a talp-raaacutellaacutesodroacutel Meseacutelj

ndash Kaptam egy agyveacuterzeacutest1997-ben eacutes az orvosok raacutekosdaganatot is diagnosztizaacuteltakEgy-keacutet hoacutenapot joacutesoltaknekem eacutes ez aztaacuten lelkileg isoumlsszetoumlrt Egyik vizsgaacutelatot amaacutesik koumlvette teraacutepia teraacutepi-aacutet veacuteguumll teljesen legyenguumll-

tem maacuter jaacuterni is alig tudtamUacutegy gondoltam alig tuacutel anegyvenen ez iacutegy nem lesz joacutebdquomegraacuteztamrdquo magam haacutetatfordiacutetottam a tudomaacutenynak agyoacutegyszereknek eacutes elkezdtem

kuumlzdeni erősiacuteteni oumlnmaga-mat Előszoumlr szobabiciklinfutoacutegeacutepen erősiacutetettem aztaacutenjoumltt a rendes kereacutekpaacuter Egyidő utaacuten maacuter Beacutekeacutescsabaacuterakarikaacuteztam be napi szinten azuszodaacuteba ahol teacutelen-nyaacuteronleuacutesztam a magam aacuteltal kije-loumllt taacutevot 3-4 ezer meacutetert eacutesaztaacuten keroacuteval haza Persze

azeacutert nem ilyen egyszerű adolog hiszen pokoli faacutejdalma-kat kellett koumlzben kiaacutellnomde eacuten csak előre tekintettemAztaacuten gondoltam hogy idejeaacutetuacutesznom a Balatont eacutes ettőlfogva ez lett a ceacutel ami csakerősiacutetette az eacutelni akaraacutesomat

ndash Sokszor mondjuk iacutegykerek a vilaacuteg Neked hogy

ndash Szaacutemomra uacutegy kerek avilaacuteg hogy tablettaszedeacuteshelyett aktiacutevan sportolok

Heacutet koumlznaponkeacutent lejaacuterok akonditerembe eacutes legalaacutebb egyoacuteraacutet edzek Napi szinten ke -reacutekpaacuterozok aacutetlagosan 20-30km-t Ilyen moacutedon bejaacutertammaacuter szinte az egeacutesz orszaacutegotRendszeresen uacuteszok nyarantaa Koumlroumlsoumln pl a Taacuterhaacuteztoacutel aduzzasztoacuteig teacutelen pedig iraacutenyaz uszoda Visszateacuterő vendeacuteg

vagyok a Balaton-aacutetuacuteszaacuteson is2003 oacuteta Az oda-vissza utattermeacuteszetesen kereacutekpaacuterralteszem meg mindig Aacuteltalaacute -ban egy nap eleacuteg az eljutaacuteshozBalatonboglaacuterra hisz csak300 kilomeacuteter A sportnakkoumlszoumlnhetően sikeruumllt talpraaacutellnom Egy kicsit ugyan meacutegsaacutentiacutetok de ebbe se nyugod-tam bele eacutes most eacutepp ezendolgozom

ndash Van egy nagy aacutelmodAacuteruld el keacuterlek

ndash A terveim koumlzoumltt maacuterreacutegoacuteta szerepel egy kereacutekpaacuter-tuacutera melynek a veacutegaacutellomaacutesaBarcelona Uacutegy tervezem jouml -vőre neki is vaacutegok az uacutetnakhogy otthonaacuteban szurkolhas-sak az FC Barcelonaacutenak a ked-venc csapatomnak Ne kem őktoumlbbek mint egy foci csapatmert minden moacutedon maximaacute-lisan taacutemogatjaacutek a UNICEFgyermekveacutedő programjaacutet Asziacutevuumlk koumlzepeacuten he lyet kapminden gyermek legyen baacuter-hol a vilaacutegon Biztos vagyokbenne hogy sikeruumllni fog a ter-vem megvaloacutesiacutetaacutesa Mindencsuumlggedőnek azt ta naacutecsolomhogy ne adja fel so ha csakvidaacuteman csak pozitiacutevan

GugeacuteKoumlvetkező interjuacutealanyunk

Baacutenfalvi Magdolna az Alkohol -mentes Eacuteletmoacuted Egyesuumllet titkaacutera

52013 juacutenius 18

Csak pozitiacutevanNem akartam hinni a fuumllemnek olyan dolgokatmeseacuteltek nekem az 58 eacuteves Szaboacute IstvaacutenroacutelMintha a Biblia elevenedett volna meg bdquoKelj feleacutes jaacuterjrdquo Nem hagyott nyugodni a kiacutevaacutencsisaacutegomiacutegy utaacutena jaacutertam az igazsaacutegnak

TaacutemaszkodoacuteBeacutekeacutes Vaacuterosi Szociaacutelis Szolgaacuteltatoacute Koumlzpont aacutellandoacute rovata

Eleacuterkezett a nyaacuter vele a szuumln -idei vakaacutecioacute A taneacutev folyamaacutenzajloacute egeacuteszseacutegtudatos bűnme-gelőzeacutesi prevencioacutes programokjelentős reacutesze csak szeptember-ben folytatoacutedik A Beacutekeacutes Vaacute rosiSzociaacutelis Szolgaacuteltatoacute Koumlz pontCsalaacuted segiacutető eacutes Gyermek joacuteleacutetiSzol gaacute lata azonban a nyaacuteron iskiacutenaacutel tartalmas eacutes hasznos sza-badidős programokat

Juacutenius 22-eacuten szombaton 8oacutera 30 perckor kezdődik abdquoFuss a Nyaacuterbardquo szuumlnidőkouml-szoumlntő futoacuteverseny az Er -zseacutebet-ligetben amin reacutesztvehetnek kicsik eacutes nagyokcsalaacutedok eacutes nagyszuumllők inteacutez-meacutenyek eacutes szervezetek csapa-tai A program az eseacutelyegyen-lőseacuteg jegyeacuteben zajlik eacutes min-den nevező ajaacutendeacutekot kap

Juacutenius 24-től augusztus 2-ig6 heten aacutet Daacutenfoki Nap kouml zisTaacutebort műkoumldtetuumlnk aho vaacutehetente 40 gyermeket foga-dunk Olyan csalaacutedok gyerme-kei vehetnek reacuteszt a taacuteborbanahol a szuumllők dolgoznak eacutes agyer mekek feluumlgyeleteacutenekmeg oldaacutesa nagy neheacutezseacutegekbeuumltkoumlzik illetve olyan halmozot-tan haacutetraacutenyos helyzetű gyer-mekek keruumllhetnek be akikneacutela taacutebor a taacutersadalmi integraacutecioacutetsegiacuteti A programok az egeacutesz-

seacutegtudatossaacuteg az egeacuteszseacutegme-gőrzeacutes a sport a hagyomaacutenyőr-ző de a gyermekek eacuterdeklődeacutesikoumlreacutet megtartoacute a hasznos eacuteskreatiacutev szabadidő-eltoumllteacutes alap-jaacuten szerveződnek eacutes a Csalaacuted -segiacutető eacutes Gyermekjoacuteleacuteti Szolgaacute -lat szakemberei kivitelezik

Augusztus 5-től 24-ig jaacutet-szoacutehaacutezat műkoumldtetuumlnk azErzseacute bet-ligetben a deacutelelőttfolyamaacuten ahol keacutezműves fog-lalkozaacutesokon vehetnek reacuteszt agyerekek

Nem szuumlkseacuteges messzire uta-znunk hogy joacute programokat ta -laacuteljunk gyermekeink reacute szeacutere laacute -togassanak el rendezveacutenyeinkre

ITT A VAKAacuteCIOacute

TALPBETEacuteT CUKORBETEGNEK A LEVENDULA PATIKAacuteBAN

A 4 reacutetegű Podiart cukorbeteg-talpbeteacutet kialakiacutetaacutesaacutenaacutel főszempont a szoumlvődmeacutenyek kialakulaacutesaacutenak a megelőzeacutese illetveelkeruumlleacutese A legfelső reacuteteg egy szagelnyelő bolyhos textilreacutetegami magaacuteba sziacutevja az izzadsaacutegot valamint meggaacutetolja azt hogya talp bőre csuacuteszkaacuteljon a feluumlleten Ugyanis ez a csuacuteszkaacutelaacutes sok-szor bőr alatti beveacuterzeacutesekhez majd fekeacutelykeacutepződeacuteshez vezethetA koumlvetkező egy aktiacutev szenes reacuteteg melynek ceacutelja a szagtalaniacutetaacuteseacutes a fertőtleniacuteteacutes Ez alatt talaacutelhatoacute a rezgeacutescsillapiacutetoacute eacutes teher-mentesiacutető Poron reacuteteg Ezen a reacutetegen a leginkaacutebb nyomott eacutes ezaacuteltal a legnagyobb veszeacutelynek kitett iacutezuumllet alatt meacuteg tehermen-tesiacutető lyukat is keacutepeznek a fokozott veacutedelem eacuterdekeacuteben

A cukorbeteg-beteacutetbe emeleacutest nem szabad elhelyezni de ceacutel-szerű valamilyen moacutedon a laacutebat stabilizaacutelni Erre a ceacutelra helyez-tek a sarkak alaacute egy stabilizaacuteloacute modult hogy a laacuteb eacutes a boka befe-leacute dőleacutesi hajlamaacutet csoumlkkentsuumlk Veacuteguumll a beteacutet cipővel eacuterintkezőalapja egy rugalmas de csuacuteszaacutesgaacutetloacute tulajdonsaacuteguacute reacuteteg ami biz-tosiacutetja a beteacutet stabil helyzeteacutet a cipőben

Fontos megemliacuteteni hogy a cukorbeteg laacutebbal valoacute foglalkozaacutesmind szakmai mid jogi teacuteren komoly kihiacutevaacutes eacutes igen keacutenyes feladatA Podiart Kft aacuteltal kialakiacutetott talpbeteacutet megfelel a nemzetkoumlzi elő-iacuteraacutesoknak mind kialakiacutetaacutesaacuteban mind anyagfelhasznaacutelaacutesaacuteban Ha acukorbeteg a fent emliacutetettekben alkalmazott talpbeteacutetet viseli joacuteeseacutellyel keruumlli el a cukorbeteg laacuteb feacutelelmetes szoumlvődmeacutenyeit

Jeszenszky Attila szakgyoacutegyszereacutesz

FOT

Oacute L

AK

AT

OS

GY

ULA

A nyertes paacutelyaacutezatroacutel CzirokMihaacutely az egyuumlttes vezetőjeelmondta hogy a NFUuml az UacutejSzeacutechenyi Terv TAacuteMOP-3213-121 szaacutemon meghirde-tett paacutelyaacutezataacutera az bdquoAz a cso-daacutelatos zene azok a csodaacutelatoshangszerekrdquo ciacutemű projektjuumlk-kel sikeresen paacutelyaacuteztak Apaacutelyaacutezatnak koumlszoumlnhetően aBIBUCZI Gyermeksziacutenhaacutez azelmuacutelt taneacutevben oumlsszesen 215az aacuteltalaacutenos iskolai eacutes oacutevodaieacutenek-zene oktataacutest kiegeacutesziacutető

szakkoumlr kereteacuteben tartott elő-adaacutest foglalkozaacutest szervezettmeg eacutes bonyoliacutetott le Beacutekeacutesmegyeacuteben eleacuterve ezzel sokezer oacutevodaacutes eacutes kisiskolaacutes koruacutegyermeket Az egyuumlttes tagjaiminden oacutevodaacuteban eacutes iskolaacutebanegyenkeacutent oumlt-oumlt nagy sikerűfoglalkozaacutest tartottak a gyer-mekek nagy-nagy oumlroumlmeacutereHaacuterom sajaacutet szerzemeacutenyűzeneacutes mesejaacuteteacutekboacutel (Nagyot -mondoacute Toacutebiaacutes Poacuteruljaacutertkrampusz Snufi a műveacutesz-

bűveacutesz) tovaacutebbaacute keacutet interaktiacutevhangszerbemutatoacuteboacutel aacutelloacute elő-adaacutessorozattal a BIBUCZIegyuumlttes tagjai kiraacutendulaacutestutazaacutest szerveztek a sziacutenhaacutez azene eacutes a hangszerek csodaacutela-tos vilaacutegaacuteba

A gyermekelőadaacutesokon tuacutela zenepedagoacutegusokboacutel 1992-ben alakult BIBUCZI zenekarszeacuteles koumlrű repertoaacuterjaacuteval rend-szeres felleacutepője baacuteloknak eacutesegyeacuteb rendezveacutenyeknek isMegszaacutemlaacutelhatatlan gyerme -keknek eacutes felnőtteknek szoacuteloacuteelőadaacutes aacutell az egyuumlttes eacutes gyer-meksziacutenhaacutez tagjai moumlgoumltt amegyeacuteben eacutes a megyehataacutero-kon tuacutel Nyiacuteregyhaacutezaacutetoacutel Sop -ronig a neacutehaacutenyszaacutez fős telepuuml-leacutesektől a nagyvaacuterosokig

Gyermeki oumlroumlm tanulaacutes paacutelyaacutezati forraacutesboacutelOumlsszesen toumlbb mint keacutetszaacutez gyermekelőadaacutesranyert paacutelyaacutezatot a gyulai szeacutekhelyű gyulai eacutesbeacutekeacutesi zenetanaacuterokboacutel aacutelloacute BIBUCZI NonprofitKft aacuteltal fenntartott BIBUCZI Gyermeksziacutenhaacutezamely ndash uacutegy tudni ndash a megye első eacutes egyetlen hiva-taacutesos fuumlggetlen sziacutentaacutersulata

Vakaacutecioacute

Juacutenius 15-eacuten a vaacuteros oumlsszes aacutelta -laacute nos iskolaacutejaacuteboacutel elballagtak aveacuteg zős diaacutekok Ők eacutes diaacutektaacutersaikis megkezdteacutek 11 heacuteten aacutet tartoacutenyaacuteri vakaacutecioacutejukat Felveacuteteluumlnk aDr Hepp iskolaacuteban keacuteszuumllt

FOT

Oacute G

AZ

SOacute J

AacuteN

OS

(GA

-PIX

FO

TOacute

)

Tisztelt OlvasoacuteinkAz aproacutehirdeteacutesekben

szereplotilde adatok hiteles -seacutegeacuteeacutert szerkesztotildeseacuteguumlnkNEM vaacutellal felelősseacutegetCsak lakossaacutegi aproacutehir -deteacuteseket adunk koumlzre

INGATLAN Beacutekeacutes koumlzpontjaacuteban keacutetszintes csalaacutedihaacutez keacutet garaacutezzsal eladoacute Maacutesfeacutelszobaacuteslakaacutest beszaacutemiacutetunk Tel 66413-65566634-953Feluacutejiacutetott tanya eladoacute vagy beacutekeacutesi haacutezracsereacutelhető Heacutetveacutegi kikapcsoloacutedaacutesra isalkalmas 3091-06-366Keacutetszobaacutes foumlldszinti lakaacutes eladoacute Tel2091-28-676Kertes haacutez eladoacute a Draacutega u 2 alatt70574-50-23Egyszobaacutes 50 m2-es erkeacutelyes lakaacuteseladoacute Eacuterd 70387-43-35Karacs 8-ban maacutesodik emeleti feluacutejiacutetottkoumlzeacutepső lakaacutes eladoacute 30554-53-66Reacutegi tiacutepusuacute haacutez Beacutekeacutesen csendes koumlrnye -zetben eladoacute Tel 7094-55-102Haacuteromszobaacutes csalaacutedi haacutez kerteacuteszkedeacutes -re vagy vaacutellalkozaacutesra alkalmas telkeneladoacute Tel 66410-323Beacutekeacutesen padlaacutesszobaacutes rendezett csalaacutedihaacutez keacutet garaacutezzsal melleacutekeacutepuumlletekkel diacutesz -kerttel eladoacute Eacuterdeklődni 20886-27-81Nagykertben teacuteliesiacutetett nyaraloacute eladoacute fize -teacuteskoumlnnyiacuteteacutessel Serteacutest birkaacutet aproacute joacute szaacute -got szobabuacutetort beszaacutemiacutetok 3024-24-598Kertes haacutezat csereacutelneacutek toumlmblakaacutesra Tel70528-97-30Karacson ABC moumlgoumltt III emeleti 1 + 2feacutelszobaacutes lakaacutes aacuteron alul eladoacute Eacuterd2041-32-887Meacutelyen aacuteron alul eladoacute haacuteromszobaacutes oumlssz -komfortos csalaacutedi haacutez Eacuterd 3095-27-364Faacutey 2-ben lakaacutes garaacutezzsal egyuumltt eladoacute30910-10-09Haacutez eladoacute vagy elcsereacutelhető emeleti la -kaacutes ra Eacuterd 30739-62-58Haacutez eladoacute a Raacutekoacuteczi u 20 alatt Eacuterd70545-96-08Eladoacute a Legelő utcaacuteban egy joacuteszaacutegtartaacutes-ra alkalmas haacutez betonos udvarral Eacuterd70527-90-82Foumlldszinti keacutetszobaacutes nagy konyhaacutes 57m2-es lakaacutes eladoacute Eacuterd 66414-180 20938-92-61Bontaacutesra haacutez eladoacute Eacuterd 66415-380 17-20 oacuteraacuteigBorosgyaacuteni 4-es tavon toacutereacutesz eladoacute 30367-08-94Keacutetszobaacutes kockahaacutez eladoacute vagy elsőemeletig elcsereacutelhető Tel 30553-86-7027 m2-es heacutetveacutegi haacutez Muronyban Murva -helyi zaacutertkertben kerttel termő gyuumlmoumllcs-faacutekkal eladoacute 70418-54-12Faacuteyn feluacutejiacutetott foumlldszinti lakaacutes eladoacute Tel3051-80-728Faacuteyn lakaacutes eladoacute vagy kertes haacutezra cse -reacutelhető Tel 70389-29-66Eacutepiacuteteacutesi telek eladoacute Baacutenhidaacuten 1300 m2 tel-jes koumlzművel ellaacutetva A telken nyaacuteri kony-ha eacutes dupla disznoacuteoacutel Eacuterd 70569-65-10Fuumlloumlp u 19 alatti haacutez eladoacute 70530-27-93Magyari u 41 alatti haacutez eladoacute aacuter mege-gyezeacutes szerint Tel 70212-03-89Egyszobaacutes oumlsszkomfortos kertes haacutez aTaacuter haacutez u 36 alatt eladoacute Uumlzeneteacutet a pos -talaacutedaacuteba tegyeKaracs 1-ben 69 m2-es nagy erkeacutelyes te -ra szos foumlldszinti lakaacutes eladoacute Tel 20383-41-45Lengyel Lajos utcaacuteban padlaacutesszobaacutesoumlssz komfortos haacutez suumlrgősen eladoacute Tel30506-31-85Keacutetszobaacutes teacuteglaeacutepiacuteteacutesű kockahaacutez suumlrgő -sen eladoacute Tel 2020-60-161Egyszobaacutes vegyes falazatuacute haacutez suumlrgőseneladoacute Beacutekeacutesen Tel 70235-97-29Haacuteromszobaacutes oumlsszkomfortos haacutez eladoacute aHajnal u 151 alatt Eacuterd 20886-06-50 Kockahaacutez eladoacute a Sziacutev utca 3 alatt 2055-57-837 Lakaacutes eladoacute Kőszegen koumlzponthoz koumlzela lakoacutetelepen 70 m2 keacutetszobaacutes amerikaikony haacutes egyedi koumlzponti fűteacutessel Eacuterd20886-36-25Keacutetszobaacutes foumlldszinti nagy erkeacutelyes lakaacutesgaacutezcirkoacute fűteacutessel eladoacute Irodaacutenak ren-delőnek alkalmas Eacuterd 70569-65-10Keacutet csalaacutednak is alkalmas paraszthaacutez szek -reacutenysor rekamieacute fotel heverő reacutegi tuumlkoumlreladoacute Eacuterd 66643-342 70222-10-48

Keacutetszobaacutes csalaacutedi haacutez eladoacute BeacutekeacutesenEacuterd 66634-103 3055-19-108Rendezett falusi haacutez serteacutesoacutellal tyuacutekoacutellaleladoacute vagy kiadoacute Tel 20933-15-13Petőfi utcaacuten neacutegyszobaacutes tetőteres haacutezaacuteron alul eladoacute Eacuterd 30355-24-38Haacuteromszobaacutes kertes haacutez eladoacute vagy toumlmb -lakaacutesra csereacutelneacutem Eacuterd 7036-11-973Munkaacutecsy utcaacuteban haacutez eladoacute 66634-480 30324-60-58Kamuton haacutez eladoacute Eacuterd 70284-57-34Kertes haacutez nagy udvarral eladoacute vagy elsőemeletig csereacutelhető 66415-439 deacutelutaacutenBeacutekeacutesen 3 + 2 feacutelszobaacutes keacutet fuumlrdőszo baacutesvegyes eacutes gaacutez koumlzponti fűteacuteses haacutez aacuteronalul eladoacute Eacuterd 30411-08-57Teacuteglagyaacuteri tavon toacutereacutesz eladoacute Tel 20286-16-56Polgaacuteri jellegű keacutet utcaacutera nyiacuteloacute 120 m2-eshaacuteromszobaacutes komfortos haacutez nagy telek -kel eladoacute kedvező aacuteron a koumlzpontbanEacuterd 30450-77-28Kossuth 1-ben a Juhos Fotoacute foumlloumltt lakaacuteseladoacute Tel70214-41-44Mezőbereacuteny koumlzpontjaacuteban 2 emeleti 1+2feacutelszobaacutes lakaacutes eladoacute 70508-86-24Beacutekeacutesen a Faacutey utcaacuteban feluacutejiacutetott haacuterom-szobaacutes 3 emeleti lakaacutes eladoacute vagy kerteshaacutezra csereacutelhető Eacuterd 30461-77-70Beacutekeacutes koumlzpontjaacuteban a Juhos Fotoacute felett keacutet-szobaacutes III emeleti kliacutemaacutes lakaacutes garaacutezzsalvagy neacutelkuumlle eladoacute Eacuterd 30320-60-71Az Eacutek utcaacuteban garaacutezs kiadoacute vagy eladoacuteFizeteacutesi koumlnnyiacuteteacutes lehetseacuteges Eacuterd 30320-60-71Beacutekeacutes koumlzpontjaacutetoacutel 5 percre keacutet generaacute-cioacute keacutenyelmes egyuumltt lakaacutesaacutera is alkalmashőszigetelt klimatizaacutelt padloacutefűteacuteses csa -laacute di haacutez eladoacute Keacutet garaacutezs rendezett kisudvar 30279-47-60Beacutekeacutes legmagasabb reacuteszeacuten 851 m2-es eacutepiacute -teacutesi telek fahaacutezzal eladoacute 70324-74-24 Daacutenfok koumlrnyeacutekeacuten keacutetszobaacutes + nappalisfeluacutejiacutetott haacutez vegyes eacutes gaacutezfűteacutessel mű -velhető kerttel eladoacute vagy csereacutelhető elsőemeletig Tel 66417-560 este Vaacutesaacuterszeacutelen egyszobaacutes 39 m2-es 1 eme -leti nagy erkeacutelyes lakaacutes eladoacute Tel 70554-94-24 2 + feacutelszobaacutes gaacutezkonvektoros oumlsszkom-fortos csalaacutedi haacutez 817 m2 telken kettesga raacutezzsal eladoacute Tel 7033-66-056A Legelő utca 291 szaacutemuacute keacutetszobaacutes +nappalis komfortos tetőteacuter-beeacutepiacuteteacuteseshaacutez suumlrgősen eladoacute Eacuterd 30863-86-76vagy a helysziacutenen Murony koumlzpontjaacuteban oumltszobaacutes oumlssz -kom fortos tetőteacuter-beeacutepiacuteteacuteses kertes csa -laacutedi haacutez garaacutezzsal melleacutekeacutepuumllettel eladoacuteEacuterd 7026-43-827 Veres Peacuteter teacuteren 55 m2-es egyedi gaacutezoserkeacutelyes lakaacutesomat belvaacuteros egyszobaacuteslakaacutesra csereacutelneacutem maacutesodik emeltig Tel30406-29-59

INGATLAN 2 MILLIOacute FORINTIG

Keacutet nagyszobaacutes nagykonyhaacutes gaacutezfűteacuteseshaacutez eladoacute nagy kerttel a Kecskemeacuteti utca51 szaacutem alatt

INGATLAN 2-5 MILLIOacute FT KOumlZOumlTT

Daacutenfokon heacutetveacutegi haacutez suumlrgősen eladoacuteGaacutez villany viacutez van Iraacutenyaacuter 22 millioacute FtTel 20217-82-84Feacutelkomfortos reacutegi haacutez suumlrgősen eladoacute aKopasz u 10 alatt Aacuter 28 millioacute Ft BeacutekeacutesMaacutetyaacutes kiraacutely u 20 Tel 70316-55-18Keacutetszobaacutes kertes haacutez csendes koumlrnyezet -ben eladoacute Iraacutenyaacuter 3 millioacute Ft Eacuterd 30488-14-51Toacuteth utcaacuteban 670 m2-es oumlsszkoumlzművestelken reacutegi de lakhatoacute keacutetszobaacutes paraszt -haacutez eladoacute 3 millioacute Ft-eacutert 3095-22-466Nagykertben keacutetszobaacutes nappalis haacutez gaz-dasaacutegi eacutepuumllettel 7 kvadraacutet foumllddel eladoacute35 millioacute Ft-eacutert Tel 2057-15-125Dankoacute u 26 alatt haacutez eladoacute 36 millioacute Ft-eacutert Hitel nincs rajta baacutermit beszaacutemiacutetok30433-97-90Dobozon keacutetszobaacutes csalaacutedi haacutez sok mel-leacutekeacutepuumllettel nagy kerttel eladoacute Villany gaacutezbevezetve viacutez az udvarban Iraacutenyaacuter 38millioacute Ft 20775-85-83Taacutencsics u 8 alatt reacutegi tiacutepusuacute csalaacutedi haacutezeladoacute Iraacutenyaacuter 4 millioacute Ft 30439-92-62Keacutetszobaacutes oumlsszkomfortos haacutez eladoacuteBeacutekeacutes Maacutetyaacutes kiraacutely u 20 Iraacutenyaacuter 42millioacute Ft 70316-55-183 + feacutelszobaacutes haacutez eladoacute 1028 m2 portaacutevalAzonnal bekoumlltoumlzhető gaacutezkonvektor eacutescsereacutepkaacutelyha fűteacutessel Aacuter 49 millioacute FtTel 20258-44-60

INGATLAN 5-8 MILLIOacute FT KOumlZOumlTT

Szeacutelső u 49 alatt haacutez eladoacute 55 millioacute Ft-eacutert 30239-22-95Taacutersashaacutez eladoacute az Iraacutenyi u 51 alatt Aacuter55 millioacute vagy megegyezeacutes szerint Eacuterd70776-88-33 66634-238Faacutey 11-ben I emeleti maacutesfeacutelszobaacutes fel -uacutejiacutetott lakaacutes eladoacute Iraacutenyaacuter 57 millioacute FtEacuterd 3029-97-907A Doacutezsa Gyoumlrgy utca 15 szaacutem alatt reacutegitiacutepusuacute keacutetszobaacutes oumlsszkomfortos haacutezeladoacute Iraacutenyaacuter 6 millioacute Ft Tel 66412-070 deacutelutaacuten Eacuterd Doacutezsa u 51Beacutekeacutescsabaacuten a Gaacutebor Aacute utcaacuteban Xeme leten 15 szobaacutes igeacutenyesen feluacutejiacutetottlakaacutes kicsi rezsivel suumlrgősen eladoacuteIraacutenyaacuter 6 millioacute Ft Tel 30497-65-87Az Iraacutenyi D u 12 szaacutem alatti Jantyik teacuteg -laacuteboacutel eacutepuumllt polgaacuteri haacutez eladoacute vagy maacutesfeacutel-szobaacutes toumlmblakaacutesra csereacutelhető Iraacutenyaacuter65 millioacute Ft Eacuterd 3044-04-903 Ady 8C-ben IV emeleti 76 m2-es haacuterom-szobaacutes feluacutejiacutetott egyedi oacuteraacutes erkeacutelyes ro -loacutes lakaacutes eladoacute Iraacutenyaacuter 65 millioacute Ft Eacuterd3046-20-746Baacutenhidai reacuteszen kertes csalaacutedi haacutez eladoacuteIraacutenyaacuter 65 millioacute Ft Eacuterd 70516-52-41Beacutekeacutesen haacuteromszobaacutes keacutetkonyhaacutes keacutetfuumlrdőszobaacutes dupla fűteacuteses csalaacutedi haacutez sokmelleacutekeacutepuumllettel bekoumlltoumlzhetően eladoacute 75millioacute Ft-eacutert 66415-012 3044-04-903Neacutegyszobaacutes kertes haacutez 1095 m2 telkeneladoacute Akaacuter keacutet csalaacuted reacuteszeacutere is alkalmasIraacutenyaacuter 75 millioacute Ft Eacuterd 30225-78-24Paacutesztor u 4 szaacutem alatt 35 szobaacutes ve -gyes falazatuacute oumlsszkomfortos csalaacutedi haacutezel adoacute Keacutet csalaacuted reacuteszeacutere vagy vaacutellal -kozaacutesra is alkalmas Iraacutenyaacuter 76 millioacute FtTel 20213-09-95

INGATLAN 8-10 MILLIOacute FT KOumlZOumlTT

Moacutericz Zs utcaacuteban 105 m2-es 25 szobaacutesteacuteglahaacutez sok melleacutekeacutepuumllettel 82 millioacute Ft-eacutert eladoacute Eacuterd 66414-193 3074-47-3452 emeleti 64 m2-es erkeacutelyes egyedi fűteacute -sű haacuteromszobaacutes teacuteglaeacutepiacuteteacutesű lakaacutes ela doacuteAzonos aacuterban kertes haacutezra csereacutelhetőIraacutenyaacuter 85 millioacute Ft Tel 20326-79-26Feluacutejiacutetott csalaacutedi haacutez suumlrgősen eladoacute aDan koacute u 22 alatt Iraacutenyaacuter 88 millioacute Ft7077-15-038Kertes haacutez eladoacute Beacutekeacutes egyik legjobb reacute -szeacuten a Dioacute u41 alatt Aacuter 89 millioacute FtLakaacutest hatmillioacuteig beszaacutemiacutetok Tel 30949-99-18Daacutenfokon a Koumlkeacuteny u 10 alatti 45 m2-estetőteacuter-beeacutepiacuteteacuteses haacutez szeacutep telekkel 10millioacute Ft-eacutert eladoacute Tel 66411-252 66414-685

KIADOacute INGATLAN

Faacutey 6-ban garaacutezs kiadoacute Joacute beaacutellaacutesi lehe -tőseacuteg 66412-642

OMV kuacutetnaacutel uumlzlethelyiseacuteg eladoacute vagykiadoacute Dohaacutenyuumlzletnek ideaacutelis In gat -lan cse re eacuterdekel 30514-04-68

Beacutekeacutestől 6 km-re koumlvesuacutet mellett heacutetveacutegihaacutez kiadoacute buacutetorozva viacutezzel villannyalcsem pekaacutelyhaacuteval Eacuterd 20463-25-33

INGATLANT KERES

1 + 2 feacutelszobaacutes albeacuterletet keresek Beacutekeacuteskoumlz pontjaacuteban 70946-58-50Hosszuacute taacutevra albeacuterletet keresek Beacutekeacutesen20287-79-38

KERTRizsfoumlldet veszek 21000 FtAK 30670-54-57Bekeriacutetett kert kis kőhaacutezzal jutaacutenyos aacuterona Malomasszonykertben eladoacute Villanyaacutesott kuacutet van Eacuterd 20567-85-18Malomasszonykertben 2287 m2 bekeriacutetettkert kőeacutepuumllettel termő gyuumlmoumllcsoumlsseleladoacute WC viacutez aacuteram taacuteroloacute helyiseacuteg Tel66643-046 20441-70-96Malomasszonykertben 15 kvadraacutet kerteladoacute Villany fuacutert kuacutet WC taacuteroloacute helyiseacutegvan Tel 3054-45-746 66414-928Sebők kertben koumlvesuacutethoz koumlzel zaacutertkerteladoacute Villany viacutez teacuteglahaacutez kuumlloumln szer-szaacutemos Eacuterd 66416-747Malomasszonykertben 1200 m2 kerteladoacute Viacutez villany van Eacuterd 30488-14-51

JAacuteRMŰ ALKATREacuteSZAudi 100 25 TDI-hez eacutes Nissan BluebirdDiesel-hez alkatreacuteszek eladoacutek Eacuterd 70618-37-09Eladoacute Beacutekeacutesen K-453-as kockabaacutelaacutezoacutekifo gaacutes talan koumltoumlzeacutessel gardaacuten tengellyelUumlzem keacutepes Aacuter 310000 Ft 30478-35-75Utaacutenfutoacute 300 kg-os teherbiacuteraacutessal műsza-ki vizsga neacutelkuumll eladoacute Tel 30466-04-08

2 db Robi 50-es rotakapa szivattyuacuteval sor -kihuacutezoacuteval sorkoumlzművelővel vaskereacutekkel eacutesgumikereacutekkel eladoacute Eacuterd 30981-57-60Citroen Xsara 14 SX tiacutepusuacute szemeacutelyautoacute201308-ig eacuterveacutenyes műszakival eladoacuteIraacutenyaacuter 410000 Ft Eacuterd 20532-78-76Renault Megane friss műszakival elsőtulajdonostoacutel megkiacutemeacutelt aacutellapotban eladoacuteEacuterd 70379-47-08Generic robogoacute 50 cm3 Yamaha blokkos1200 km-rel uacutejszerű aacutellapotban eladoacute70530-27-93Rotakapaacutehoz koumlthető gyaacuteri utaacutenfutoacute eladoacuteEacuterd 30346-42-41Mindenfeacutele kis- eacutes nagymotort veszekbontaacutesra maximum 10 ezer Ft-ig Tel 20228-58-66

AacuteLLATKecskeacutek eladoacutek 66634-507Birka eladoacute disznoacutera csereacutelhető 70343-73-36Csirke pulyka liba neacutema kacsa eladoacuteRaktaacuter sor 24 70881-93-00Kb 150-160 kg-os serteacutes eladoacute Tel 30452-39-38Baacuteraacutenyok eladoacutek 30485-99-164 db sziaacutemi kiscica ingyen elvihető70772-46-67

TAacuteRSKERESEacuteSKomoly kapcsolatra kereslek Legyeacutel 40eacutev koumlruumlli fuumlggetlen feacuterfi 20 42-72-97456 eacuteves fuumlggetlen nő megismerkedne joacutemegjeleneacutesű vidaacutem humoros feacuterfival2036-00-470

MUNKAacuteT KERES AJAacuteNLKőműves kerti kisegiacutető kosaacuterfeneacutekfonoacutesegeacutedmunkaacutet keresek Tel 20326-79-26Takariacutetoacutei idősgondozoacutei munkaacutet keresek70236-36-13

EGYEacuteBKeveset hasznaacutelt 16-os gyermek kereacutekpaacuterkosaacuterral villogoacutekkal felszerelve eladoacuteBeacutekeacutesen Eacuterd 30428-51-37 Eladoacute kisaacutegy 8 szoumlgletű goumlrgős jaacuteroacutekababakocsi sport babakocsi gyermekautoacutesuumlleacutes Eacuterd 3046-17-770Eladoacute egy joacute aacutellapotban leacutevő fuvola Eacuterd20886-27-81 Keacutet heverő keacutet fotellal eacutes neacutegy szeacutekkelkonyhaszekreacuteny csővaacutezas uumllőgarnituacuteraszekreacutenysor mikrohullaacutemuacute suumltő perzsa -szőnyeg eladoacute Eacuterdeklődni 20886-06-50 40 l-es taacutegulaacutesi tartaacutelyok eladoacutek Eacuterd30376-69-16Terrakotta sziacutenű 3 db-os uumllőgarnituacuteraeladoacute Aacutegyazhatoacute oumlsszecsukhatoacute aljaacute banaacutegyneműtartoacute Eacuterd 70415-53-7318 neacutegyzetmeacuteteres mobil garaacutezs keacutetbejaacuterattal eladoacute Szeacutetszerelhető mindkeacutetajtaja zaacuterhatoacute Eacuterd 70415-53-73Alig hasznaacutelt Peg Perego duett iker -babakocsi eladoacute barna-beacutezs sziacutenben toumlbbtartozeacutekkal Eacuterd 30239-59-4412 kW-os 220 V-os betonkeverő eladoacuteEacuterd Beacutekeacutes Maacutelna utca 4 Tel 30697-39-69 Hasznaacutelt teacuteliesiacutethető toumlbbfunkcioacutes baba -kocsi eladoacute Beacutekeacutesen Aacuter 5000 Ft Tel30422-62-03Eladoacute Beacutekeacutesen szivaccsal hosszabbiacutethatoacutereacutegi tiacutepusuacute gyerekaacutegy guruloacutes foteliacuteroacuteasztal 9 db nagy hullaacutemuacute feacutem hullaacutem-lemez feacutem falipolc uacutej OSB lap 6mm Tel30211-56-41Feluacutejiacutetott elektromos rokkantkocsi uacutej akku-mulaacutetorral toumlltővel eladoacute Tel 66412-070 deacutelutaacutenKomplett poacutekerkeacuteszlet alukofferrel eladoacuteNem hasznaacutelt router eladoacute 70256-53-09Eladoacute neacutegyreacuteszes szekreacutenysor elektro-mos fűnyiacuteroacute szeacutetnyithatoacute leacutetra reacutegi tiacutepusuacutekonyhaszekreacuteny asztalok szeacutekek Eacuterd30270-99-16Bontaacutesboacutel ajtoacutelapok padloacuteszőnyegekeladoacutek vagy fűnyiacuteroacutera csereacutelhetők 66739-890Uacutej Kalvador szekreacutenysor 3 + 2 +1-es uumllőeacutes fekvőgarnituacutera eladoacute 66739-890450 db bontott kismeacuteretű teacutegla eladoacute 1poacutetkocsinyi feacutelteacutegla ingyen elvihető20800-86-71Alig hasznaacutelt Otto Bosch gyaacutertmaacutenyuacuteelektromos rokkantkocsi eacutes egy beteg -emelő aacutellvaacuteny eladoacute Eacuterd 70527-90-82Uumlvegezett kuumlloumlnboumlző meacuteretű ablakszaacuter -nyak eladoacutek vagy kuacutepcsereacutepre csereacutelhe -tők megegyezeacutes szerint Toumllteacutesnek toumlrme -leacutek ingyen elvihető Szaboacute D u 271Eladoacute 2 db rekamieacute 6 db fotel előszo -bafal befőttes uumlvegek gaacutezpalack haacuterom-reacuteszes uumllőgarnituacutera Eacuterd 30739-62-58Rokkantkocsi uacutej akkumulaacutetorral eladoacuteEacuterd 30300-05-19

Eladoacute IFA-hoz ferodolok feacuterfi kereacutekpaacuterutaacutenfutoacute műszakival villanymotorok szi-vattyuacutek biciklikerekek Tel 66412-862Vegyes tuumlzeleacutesű kazaacuten suumlrgősen eladoacuteTel 66634-214Folytoneacutegő kaacutelyha eladoacute Iraacutenyaacuter 15 ezerFt Eacuterd 30225-78-24170x60 cm-es MDF falra szerelhető ablakalaacute valoacute asztallap 4 szeacutekkel eladoacute 66739-890 esteAutomata mosoacutegeacutep taacuteskavarroacutegeacutep eladoacute30643-27-56Szeacutepseacuteghibaacutes uacutejrarakott hordozhatoacute cse reacutep -kaacutelyha eladoacute Bontott kaacutelyhacsempe sa mottteacutegla platni ajtoacutek eladoacutek 30448-30-29Eladoacute feluacutejiacutetott 28-as kereacutekpaacuter teatűzhelyreacutezkilincsek befőttesuumlvegek pedaacutelosgyer mektraktor 30827-59-97Eladoacute motoros permetező SIHI szivattyuacutebefőttes uumlvegek Tel 66427-158Oacuteceaacuten Maacuteniaacutes eacutes Mi Vilaacutegunk matricaeladoacute Kopasz u 23 7058-62-6902 db 170-180 cm magas roacutezsasziacuten dupla -viraacuteguacute leander eladoacute Tel 20342-80-61Hasznaacutelt Zepter edeacutenyek asztali oacuteraműanyag nagy lavoacuter vastag foacutelia reacutegi keacute -pes Biblia imaacutedsaacutegos eacutes eacutenekes koumlnyvekpermetezőgeacutep eladoacute 70236-35-37Eladoacute feheacuter szeacutetnyithatoacute konyhaasztal 2x3m uacutej koumlzeacutepszőnyeg 2 db 12x075 m uacutej fu -toacuteszőnyeg Tel 66643-046 20441-70-96900 literes 3 mm vaslemezből keacuteszuumllttartaacutely laacutebazattal eladoacute Tel 66414-9283054-45-746Babaruhaacutek olcsoacuten eladoacutek Joacute aacutellapotbanegyeacuteves korig 70314-23-66Eladoacute 26-os MTB feacuterfi kereacutekpaacuter nagy meacute -retű fuumlrdőkaacuted mosdoacutekagyloacute csappal Tel30368-52-91Eladoacutek Csepel varroacutegeacutep gobelin keacutep uumlst70612-83-74Leacutegpuskaacutet veszek rossz reacutegi hiaacutenyos iseacuterdekel Tel 20228-58-66

Eacuterett traacutegya ingyen elvihető 70222-10-48Aacutegyat vagy aacutegybeteacutetet keresek nagyon ol -csoacuten 2036-00-470Serteacutesszaacutelliacutetoacute ketrec 25 ezer Ft-eacutert eladoacuteSzaacutenthoacute A u 24Ősszel kivaacutegott fenyőroumlnk 30 cm x 45fm-es szaacuteraz palloacutek 30 cm x 5 cm x 3 fmeladoacute 66634-528Stihl FS450 fűkasza eladoacute 30515-74-95Neacutegykerekű elektromos rokkantkocsi uacutej -szerű aacutellapotban eladoacute vagy keacutetkerekűelektromos kereacutekpaacuterra csereacutelhető Eacuterd3027-60-182 66411-837Eladoacute hatszemeacutelyes dioacutefa ebeacutedlőasztal 4db paacuternaacutezott szeacutekkel naacuted hintaszeacutek asztaleacutes 2 szeacutek 50 kg-is meacuterő maacutezsa vas eacutes reacutezsuacutelyokkal Eacuterd 66411-165 a deacutel oacuteraacutekbanZalakarosi uumlduumlleacutes 1 heacutet 2 szemeacutelyre 78 ezerFt eacuterteacutekben 45 ezereacutert eladoacute 7022-63-298Feacutenyteraacutepiaacutes keacuteszlet eacutes forroacute gőzoumls por -sziacutevoacute vasaloacuteval suumlrgősen eladoacute Beacutekeacutes -csa baacuten Eacuterd 70296-49-14Eladoacute 2 db 50-es keacutetreacuteszes uacutej munka -ruha 54-es beacutelelt munkaacuteskabaacutet őrbundabukoacutesisak 2 db hangfal Tel 66643-04620441-70-96Ingyen elszaacutelliacutetom mindenfeacutele lomjaituumlzemkeacuteptelen dolgait Tel 20228-58-66Eladoacute 3 iacuteroacuteasztal kis ruhaacutesszekreacutenyrekamieacute hősugaacuterzoacute dohaacutenyasztal Eacuterd3095-22-466Eladoacute 20 m2 uacutej csempe 6 m2 uacutej padloacutelapszoacutedaacutesuumlvegek leaacutenderek Eacuterd 66416-747Eladoacutek feheacuter eacutes piros leanderek szoba -paacutef raacutenyok Eacuterd 66416-144 Deaacutek F u 39Eladoacute haacuteloacutezsaacutek műszaki rajztaacutebla tol-lasuumltő befőttes uumlvegek szeneskannaacutekegyen gető lapok Electrolux porsziacutevoacute 70236-35-37Termeacutenydaraacuteloacute eladoacute Tel 70236-73-57Szobakereacutekpaacuter eladoacute Tel 70389-29-66

6 2013 juacutenius 18

INGYENES APROacuteHIRDETEacuteS

Aproacutehirdeteacutesek

INGYENES LAKOSSAacuteGI APROacuteHIRDETEacuteS LEADAacuteSA A KOumlVETKEZŐ HELYEN LEHETSEacuteGES

CERKA PAPIacuteRBOLT (PIAC TEacuteR) FA-KUCKOacute JAacuteTEacuteKBOLT (SZEacuteCHENYI TEacuteR)VALAMINT ELKUumlLDHETŐ LEVEacuteLBEN EacuteS E-MAILBEN

5630 BEacuteKEacuteS PF 61 VAGY BEKESIUJSAGGLOBONETHU MAXIMAacuteLIS TERJEDELEM 15 SZOacute

MOBILTELEFONOKNAacuteL A SZAacuteMOK ELEacute EZ SZUumlKSEacuteGES 0036LEADAacuteSI EacuteS BEKUumlLDEacuteSI HATAacuteRIDŐ JUacuteNIUS 25 KEDD 12 OacuteRA

Beacutekeacutes Vaacuteros Oumlnkormaacuteny -zata az EU EacutelelmiszersegeacutelyProgram kereteacuteben ismeacuteteacutelelmiszersegeacutelyt osztott aMa gyar EacutelelmiszerbankEgye suumllet eacutes a Mezőgaz dasaacutegieacutes Videacutekfej leszteacutesi Hivatal

taacutemogataacutesaacuteval En nek kereteacute-ben 14080 kg liszt 6720 kgkristaacutelycukor 8064 kg neacutegy-tojaacutesos spagetti eacutes 1200 kginstant italpor ke ruumll szeacutetosz-taacutesra toumlbb mint 5000 raacuteszo-ruloacute koumlzoumltt

Eacutelelmiszerosztaacutes5000 raacuteszoruloacutenak

JUacuteNIUSI AKCIOacuteDog cow 15 kg kutyataacutephoz voumldoumlr ajaacutendeacutekbaPro Plan 14 kg kutyataacutephoz voumldoumlr ajaacutendeacutekba

Italian cat 830 gr macskakonzerv 260 Ft (313 Ftkg)Dax 1240 gr konzerv 279 Ft (225 Ftkg)Power dog 1240 gr konzerv 289 Ft (233 Ftkg)Dax 410 gr konzerv 119 Ft (290 Ftkg)Felix 4x100 gr alutasakos 459 Ft (1147 Ftkg) Dax macskataacutep 319 FtkgPrevital macskataacutep 480 FtkgDax dog 10 kg kutyataacutep 1950 Ft (195 Ftkg)Millaacuterioacute 3 kg kutyataacutep 599 Ft (199 Ftkg)Mixi 10 kg kutyataacutep 1599 Ft (160 Ftkg)Charli 20+3 kg kutyataacutep 5999 Ft (261 Ftkg) +poacuteloacuteTeacuteszta tojaacutesos 150 Ftkg-toacutelRoni szalaacutemi1kg 215 Ft

BOLHA- EacuteS KULLANCSIRTOacuteSZEREK NAGY VAacuteLASZTEacuteKBAN KAPHATOacuteK

Vaacuterjuk kedves vaacutesaacuterloacuteinkat

Ciacutemuumlnk Beacutekeacutes Raacutekoacuteczi u 2Nyitva heacutetfő-peacutentek 8-18oacutera szombat 8-1230-igTelefon 70608-88-45

72013 juacutenius 18

Hiacuternoumlk jő s pihegve szoacutel ndash jut eszembegyakran ez az oumlroumlkbecsű eacutes hallhatjuk isuacuteton-uacutetfeacutelen De vajon jogos-e (főleg forraacutes-megjeloumlleacutes neacutelkuumll) ideacutezni a simaacutera koptatottsorokat A posztmodern irodalom koraacutebannem mehetuumlnk el a szerzői jog keacuterdeacutesei mel-lett Baraacuteti beszeacutelgeteacutesek soraacuten azt szoktammondani hogy egyes neacutezetek szerint azegeacutesz irodalom egyetlen szoumlveg ilyen eacuterte-lemben tehaacutet foumlloumlsleges szerzői jogokroacutelvitatkozni ndash de attoacutel azok a jogok meacuteg leacutetez-nek Minden alkotaacutes a szerző tulajdonaattoacutel a pillanattoacutel hogy a mű megszuumlletikde a biztonsaacuteg kedveacuteeacutert le is lehet veacutedetniHa azonban a szerző uacutegy rendelkezik azalkotaacutes koumlzkincs is lehet azaz korlaacutetlanulfelhasznaacutelhatoacute nem kell az alkotoacutera hivat-kozni A szerzői jog Magyarorszaacutegon a szer-ző eacuteleteacuteben eacutes a halaacutelaacutetoacutel szaacutemiacutetott 70 eacutevig

veacutedi a művet utaacutena azonban a szoumlvegek sza-bad preacutedaacutevaacute vaacutelnak azaz irodalmi művekeseteacuteben baacuterki szabadon kiadhat peacuteldaacuteulbaacutermilyen szoumlveget amelynek iacuteroacuteja 1942-ben vagy 1942 előtt meghalt De mi vanazokkal a művekkel amelyek meacuteg a szerzőijog leacutetrejoumltteacutet megelőzően szuumllettek Bizonyelmondhatjuk hogy azokat a reacutegi korokbanszabadon beeacutepiacutethetteacutek ismeruumlnk is raacute szaacute-mos peacuteldaacutet A talaacuteleacutekonyabb szerzők aműveikbe beleiacutertaacutek a nevuumlket (ez a sztemmandash szoacute szerint beacutelyeg) vagy elrejtetteacutek anevuumlket peacuteldaacuteul akrosztikon formaacutejaacutebanahogyan ezt Balassi a Bocsaacutesd meg Uacuteristenciacutemű verseacuteben is tette A bdquoHiacuternoumlk jőhelliprdquo ese-teacuteben viszont nem ez toumlrteacutent alig hiszemhogy sokan tudnaacutek hogy Czuczor GergelyHunyadi ciacutemű munkaacutejaacuteboacutel valoacute

Szilaacutegyineacute Szaboacute Aacutegnes

Egy nyelvet beszeacuteluumlnkKOumlZKINCCSEacute NYILVAacuteNIacuteTVA

Roppant lelkes eacutes haacutelaacuteskoumlzoumlnseacuteg előtt rendezteacutek megBeacutekeacutesen juacutenius 7-eacuten az V Or -szaacutegos Szenior Taacutencver senytA kulturaacutelis koumlzpont nagy-sziacuten padaacutera 37 egyeacuteni paacuterosvagy csoportos produkcioacute aacutelltA taacutencoloacute nyugdiacutejasok az or -szaacuteg szaacutemos pontjaacuteroacutel eacuter keztekBudapesttől Berettyoacute uacutejfaluigSzegedtől Magloacutedig Debre -centől Gyoumlngyoumls soly mosig Abeacutekeacutesi sziacuteneket a Beacute keacutes VaacuterosiNyugdiacutejas Eacuterdek veacute delmiEgye suumllet keacutepviselte koumlztuumlk ispeacutel daacuteul a Kozma Lajosneacute ndashSza boacute Istvaacuten paacuteros akik kerin-gőt eacutes tangoacutet adtak elő

A felleacutepeacuteseket a műfaji sok-sziacutenűseacuteg jellemezte neacuteptaacutenccsaacuterdaacutes palotaacutes mellett tirolireneszaacutensz cigaacutenytaacutenc sőtmeacuteg hastaacutenc is laacutethatoacute voltA laacutetottakat szakmai zsűri biacute -raacutelta el a kategoacuteriaacutek legjobb-

jai ndash egyeacuteb diacutejak mellett ndash le -hetőseacuteget kaptak az őszi csa-

bai kolbaacuteszfesztivaacutelon valoacute fel-leacutepeacutesre is Sz K

Idős korban is ropjaacutek a taacutencot

Nagy tapsot kapott a beacutekeacutesi Kozma Lajosneacute ndash Szaboacute Istvaacuten paacuteros

FOT

Oacute G

AZ

SOacute J

AacuteN

OS

(GA

-PIX

FO

TOacute

)

ndash A kiraacutendulaacuteson felkeres-teacutek Nagyszalonta irodalmiemleacutekhelyeit Szakavatott ve -zeteacutessel ismerkedtek megArany Jaacutenos Sinka Istvaacutenszuuml lőhaacutezaacuteval eacutes a Csonka to -ronnyal ndash meseacutelte eacutelmeacutenyei-ről Egeresi Julianna tanaacuternő

Tovaacutebbutazva a Fekete-Koumlroumls gaacutezloacutejaacutenaacutel aacutelltak megmajd megneacutezteacutek a Medve-bar langot Aztaacuten aacutetkelve azAranyos-voumllgyeacuten megeacuterkez-tek Gyulafeheacutervaacuterra aholelőszoumlr a vaacuterat keresteacutek felNagy enyeden a Bethlen Kol -

leacutegiumban jaacutertak visszafeleacutea Remetei- szikla szorosbejaacuterataacuteig mentek Mivel aprogramnak fontos reacutesze ahelybeacuteli magyarokkal valoacutekapcsolat a beacutekeacutesi gyerekeka Groacutef Maj laacuteth Gusztaacutev

Kaacuteroly Roacutemai Ka tolikusLiacuteceum diaacutekjaival fociztakegyuumltt valamint koumlzoumlsenlaacutetogattak el Tordaacutera eacutesTorockoacutera Lementek a soacute -baacutenyaacuteba megneacutezteacutek a Tor -

dai-hasadeacutekot Torockoacuten acsapat egy reacutesze koumlzoumlsen vaacute -gott neki a Szeacute kelykő meg-maacuteszaacutesaacutenak A Gyula fe -heacutervaacuterra visszavezető uacutetondalokat taniacutetottak egymaacutes-nak Hazafeleacute felkeresteacutek adeacutevai vaacuterat Aradon a Sza -badsaacutegszobrot neacutezteacutek megeacutes a 13 taacutebornok emleacutekeacutetőrző obeliszkneacutel jaacutertak

A kiraacutendulaacuteson sok isme-rettel eacutelmeacutennyel gyarapodottgyerek eacutes felnőtt egyaraacutent

A program meacuteg nem eacutertveacuteget Testveacuteriskolai megaacutel-lapodaacutes koumlrvonalazoacutedik azin teacutezmeacutenyek koumlzoumltt Hama -ro san uacutejabb immaacuter koumlzeacutepis-kolaacutes csoport keresi fel aGyulafe heacutervaacuteri ReformaacutetusEsperes seacuteget eacutes a Groacutef Maj -laacuteth Gusz taacutev Kaacuteroly RoacutemaiKatolikus Liacuteceumot

Erdeacutelyi kiraacutendulaacuteson a reformaacutetus iskolaacutesok A koumlzelmuacuteltban a Szegedi Kis Istvaacuten ReformaacutetusGimnaacutezium 7 eacutevfolyamos diaacutekjai neacutegynapos ki raacuten-dulaacuteson vettek reacuteszt maacutejus 7-10 koumlzoumltt a BethlenGaacutebor Alapkezelő Hataacutertalanul Programigazga -toacutesaacutegtoacutel nyert paacutelyaacutezatboacutel A programra toumlbb mint500 ezer Ft taacutemogataacutest kapott az inteacutezmeacuteny

Berill Eacutekszer eacutes ZaacuteloghaacutezBerill Eacutekszer eacutes ZaacuteloghaacutezBerill Eacutekszer eacutes ZaacuteloghaacutezBerill Eacutekszer eacutes ZaacuteloghaacutezNYAacuteRI AKCIOacute

Oacuteriaacutesi arany- eacutes ezuumlsteacutekszer-vaacutelaszteacutekkal20 -os kedvezmeacutennyel vaacuterjuk kedves vaacutesaacuterloacuteinkat

Hasznaacutelt megunt arany eacutekszereit mostrendkiacutevuumll kedvezocirc aacuteron szaacutemiacutetjuk be

uacutej eacutekszer vaacutesaacuterlaacutesa eseteacutenToumlrtarany-felvaacutesaacuterlaacutes a legmagasabb napi aacuteron

NYAacuteRI AKCIOacute

20 -os kedvezmeacutennyel vaacuterjuk kedves vaacutesaacuterloacuteinkat

Toumlrtarany-felvaacutesaacuterlaacutes a legmagasabb napi aacuteron

Oacuteriaacutesi arany- eacutes ezuumlsteacutekszer-vaacutelaszteacutekkal

ocircHasznaacutelt megunt arany eacutekszereit mostrendkiacutevuumll kedvez aacuteron szaacutemiacutetjuk be

uacutej eacutekszer vaacutesaacuterlaacutesa eseteacuten

Beacutekeacutes Kossuth u 4-es pavilon Tel 7021-91-898Beacutekeacutes Kossuth u 4-es pavilon Tel 7021-91-898

Aacutetmenetileg peacutenzuumlgyi gondja van

Mi megoldjuk

Zaacutelogfioacutekunk arany eacutekszerekre

kedvezocirc zaacuteloghitelt nyuacutejt

a zaacuteloghitel koumlltseacutege feleacutere csoumlkkent

Eacuterdeklocircdjenek kedvezocirc felteacuteteleinkrocircl

Juacutenius 22-eacuten szombaton 8oacutera 30 perckor kezdődik abdquoFuss a Nyaacuterbardquo szuumlnidőkouml-szoumlntő futoacuteverseny az Er -zseacutebet-ligetben Kuumlloumlnboumlzőtaacutevokon indulhatnak kicsik eacutesnagyok csalaacutedok eacutes nagyszuuml-

lők inteacutezmeacutenyek eacutes szerveze-tek csapatai egyeacuteni eacutes vaacuteltoacute-versenykben Minden nevező

ajaacutendeacutekot kap A programot a csalaacutedsegiacutető

szolgaacutelat szervezi

8 2013 juacutenius 18

Horgaacuteszszemmel

Az elmuacutelt eacutevekben kimagas-loacute sikereket eacutertek el a pontyhor-gaacuteszataacuteban eacutes versenyeken ekivaacuteloacute csalival Preacutemium minő-seacutegű alkotoacuteelemekből bő eacutet -vaacutegy fokozoacutekboacutel iacutez- eacutes illatanya-gok hozzaacuteadaacutesaacuteval keacutesziacutetik elkuumlloumlnfeacutele iacutezekben Akaacuter inten-ziacuteven telepiacutetett pontyos vizek-ben vagy folyoacutekon is alkalmaz-hatjuk hiszen minkeacutet viacuteztiacutepu-son kivaacuteloacutean műkoumldik Alkal -mazaacutesa igen egyszerű hiszen ahorogra szaacutent csalinkat (kukori-ca bojli vagy pellet) a pasztaacutevalaacutetvonjuk tetszeacutes szerint Ez ahorog koumlreacute maacuteris intenziacutev illat-felhőt keacutepez ami folyamatosanoldoacutedik A paszta egy nagyon joacutesegeacutedcsali alkalmazhatjukmet hod kosaacuternaacutel vagy az eacuteppenerre a ceacutelra fejlesztett pasztaoacute-lomra Aacutetlagos oldoacutedaacutesi ideje 1-3 oacutera koumlzoumltti de vannak gyor-sabb oldoacutedaacutesuacute pasztaacutek is ezeketintenziacuteven telepiacutetett vizekenhasznaacuteljaacutek A pasztaacutek hasznaacutel-hatoacutek felmelegedő viacutezben vagyakaacuter maacuter meleg vizekben isamikor a halak eacutetvaacutegytalanokAz oldoacutedoacute paszta ilyenkor a le g -eacutetvaacutegytalanabb halat is kapaacutesracsalja Szekerczeacutes Saacutendor

PONTYHORGAacuteSZATOLDOacuteDOacute PASZTAacuteVAL

BEacuteKEacuteSI UacuteJSAacuteGhelyi informaacutecioacutes

koumlzeacuteleti eacutes hirdeteacutesi uacutejsaacuteg

Megjelenik1994 eacutevtotildel minden maacutesodik heacuteten

FőszerkesztotildeSzegfucirc Katalin 30432-20-30

Postaciacutem 5630 Beacutekeacutes Pf 61

E-mail bekesiujsagglobonethu

infobekesiujsaghu

Webwwwbekesiujsaghu

Kiadoacute Csalaacutedeacutert Alapiacutetvaacuteny

NyomdaPaus Print Kft (Beacutekeacutescsaba)

HU ISSN 1218-4241

Haacuterom sikeres versenyenvannak tuacutel a beacutekeacutesi atleacutetaacutek ABeacutekeacutescsaba ndash Arad ndash Beacutekeacutes -csaba szupermaratonon Gyeb -naacuter Eacuteva megismeacutetelte tavalyigyőzelmeacutet A mostoha időjaacute-raacutesi koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt ismagabiztosan győzoumltt

Budapesten a TF paacutelyaacuten aMEFOB kereteacuteben orszaacutegosvaacutelogatoacuteversenyt rendeztekHorvaacuteth Anikoacute magasugraacutes-ban győzoumltt az igen erős me -zőnyben

A fiataloknak vaacuteltoacute orszaacute-gos bajnoksaacutegot rendeztek Itta 4x100 meacuteteres laacutenyaink(Domokos Tiacutemea Nyeste Aacuteg -nes Pankotai Kinga DarvasiAnett oumlsszeteacutetelben) remekfutaacutessal doumlntőbe jutottakahol veacuteguumll kisebb hibaacutek utaacutena hetedikek lettek A 4x400meacuteteres vaacuteltoacute (Pankotai Kin -ga Darvasi Anett Veres Fannieacutes Nyeste Aacutegnes oumlsszeaacutelliacutetaacutes-ban) egy rossz vaacuteltaacutes utaacuteneacuteppen lemaradt a dobogoacuteroacutel

Uacutejra győzoumlttGyebnaacuter Eacuteva

A legfiatalabbak bemutatoacutemeacuterkőzeacutesekre huacuteztak kesztyűtiacutegy a 8 eacuteves Surman AacuteronAntoacuteni Levente eacutes LakatosMilaacuten a 10 eacuteves Aacutesoacutes Tibor eacutes

Sooacutes Krisztiaacuten tovaacutebbaacute a 12eacutevesek koumlzoumltt ifj Antoacuteni AntalSooacutes Albert Sziegl Maacuterk

A keacutesőbbi eacuteles meccsek soraacute-ban Kontimeacuter Joacutezsef a juniorkorcsoport 54 kg-os kategoacuteriaacute-jaacuteban eacutelete maacutesodik meacuterkőzeacute-seacuten tudott győzni Hevesi Mik -loacutes felnőtt 60 kg-ban BeacutekeacutesiRichaacuterd a felnőtt 64 kg-osokHorvaacuteth Balaacutezs a serduumllő kor-

csoport +70 kg-os kategoacuteriaacutejaacute-ban kikapott A rutinosabbsportoloacutek jobban teljesiacutetettekBaacuter Ko vaacutecs Kristoacutef vereseacutegetszenvedett az egri kivaacuteloacutesaacutegBalogh Elemeacuter ellen de ez nemvolt egyeacutertelmű Viszont La ka -tos Gyula a serduumllő korcsoport40 kg-os kategoacuteriaacutejaacuteban a maacute -sodik menetben kiuumlteacutessel győz-te le az őt koraacutebban legyőző HToacuteth Krisztiaacuten toumlroumlkszentmik-loacutesi versenyzőt Ifj Sur man Zol -taacuten a maacutesodik me netben keacutesz-tette feladaacutesra az eleki GroacuteszMihaacutelyt a juniorok 54 kg-ossuacutelycsoportjaacuteban Szal kai Iza -bella a női if juacutesaacutegi korcsoport54 kg-os suacutelycsoportjaacuteban eacutelve-zetes meccsen győzte le az egri-ek versenyzőjeacutet Toacuteta Pat riacuteciaacutetSzalontai Mihaacutely az ifjuacutesaacutegi kor-csoport 64 kg-os csoportjaacutebanJanka Ben ce ellen nyert

Surman Zoltaacuten edző la pun-kon keresztuumll mondott koumlszouml-netet a verseny szervezeacuteseacutebennyuacutejtott segiacutetseacutegeacutert Samu Niko -lettnek eacutes Balaacutezs Juli annaacutenak

Bajnoki forduloacute zajlott vaacuterosunkban A Surman Box Club rendezte meg a koumlzelmuacutelt-ban Beacutekeacutesen a Reacutegioacutes Oumlkoumllviacutevoacute Bajnoksaacuteg V for-duloacutejaacutet A rendezveacutenyen 9 egyesuumllet 74 verseny-zője jelent meg koumlztuumlk a beacutekeacutesiek 18 sportoloacuteval

Győrben rendezteacutek meg akoumlzlemuacuteltban a kajak-kenu-sok idei első nagy versenyeacuteta Maraton Magyar Bajnok -saacutegot A beacutekeacutesiek nagyon ki -tettek magukeacutert kivaacuteloacuteeredmeacutenyeket eleacuterve a do -bogoacutes eacutes pontszerző helyek-kel az utoacutebbi eacutevek legtoumlbbbajnoki pontjait sikeruumlltoumlsszegyűjteniuumlk

Kiemelendő a K1 Női Sza -badidős eacutes Egyetemista 10

km-es versenyeacutenek győzel-meacuteeacutert Csanaacutelosi Laura KissZoltaacuten ndash Farkas Aacuteron a K2Feacuterfi Serduumllő VI 15 km-esversenyeacuteben eleacutert maacutesodikhelyezeacuteseacutert Laczoacute Daacuteniel ndashPap Gaacutebor a C2 Feacuterfi SerduumllőVI 15 km-es versenyeacutebeneleacutert maacutesodik hely miatt eacutes aK1 Feacuterfi Szabadidős eacutesEgyetemista kategoacuteria 10km-es taacutevjaacuten a harmadikhelyezett Kulich Peacuteter

Szeacutep eredmeacutenyeka maraton OB-roacutel

A mieink joacutel vetteacutek az aka-daacutelyokat Az alapszakaszbankeacutet vereseacuteggel a 2 helyen

bejutottak a bajnoksaacuteg neacutegyesdoumlntőjeacutebe melyet Aradonrendeztek A beacutekeacutesiek a 3 he -

lyen veacutegzett Hoacutedmezővaacute saacuter -hely ellen meacuterkőztek eacutes ma -ga biztosan győztek A doumlntő-

ben az alapszakasz győztesegyben haacutezigazda Best Aradvolt az ellenfeacutel A beacutekeacutesiek

nagyszerű kuumlzdelemben 68-61 araacutenyban megnyerteacutekmeacuterkőzeacutest eacutes iacutegy a 201213-as Ara di Liga bajnoksaacutegot

Az All Star csapatban keacutetbeacutekeacutesi jaacuteteacutekos kapott helyetToacuteth Csaba eacutes Balog GaacuteborKuumlloumlndiacutejat is keacutet beacutekeacutesi vehe-tett aacutet Soacutedar Daacutevid aki a baj-noksaacuteg legtoumlbb goacutelpasszaacutet adta

Balog Gaacutebor pedig a doumlntő leg-eacuterteacutekesebb jaacuteteacutekosa kituumlntetőciacutemet kapta Takaacutecs Jaacutenos

Az Aradi Liga bajnoka a Beacutekeacutesi SZSK serduumllő csapataA honi bajnoksaacuteg mellett a fiatal beacutekeacutesi kosara-sok elindultak az első alkalommal megszervezettkoumlzoumls romaacuten ndash magyar bajnoksaacutegban az AradiLigaacuteban Tizenneacutegy egyuumlttes szaacutellt harcba a baj-noki ciacutemeacutert koumlzoumlttuumlk a beacutekeacutesiek is

Az Aradi Liga bajnokcsapata a Beacutekeacutesi SZSK A csapat tagjai Balog Gaacutebor Nagy Csaba Nagy DaacutenielSoacutedar Daacutevid Kiraacutely Laacuteszloacute Mucsi Maacuterk Omiliaacutek Maacuteteacute Soacutes Bence Soacutes Gergő Horvaacuteth Elek Noacutegraacutedi ZsoltToacuteth Csaba Balog Tamaacutes Molnaacuter Attila Jaacutenosi Boldizsaacuter

Megveacutedte bajnoki ciacutemeacutet aBeacutekeacutesi Női Keacutezilabda TornaEgylet csapata a Beacutekeacutes megyeinői keacutezilabda bajnoksaacutegbanmiutaacuten az utolsoacute meccseacutentizenoumlt goacutellal legyőzte Beacutekeacutes -szentandraacutest A beacutekeacutesiek a201213 as eacutevadban oumlsszesen44 pontot gyűjtoumlttek Ebben abajnoki osztaacutelyban az igazihajtoacuteerő a csapatszellem Az

egymaacuteseacutert valoacute kuumlzdelem azoumlsszetartozaacutes eacuterzeacutese A jaacuteteacuteko-sok joacute eacutertelemben vett amatő-roumlk akik maguk finansziacuteroz-zaacutek sportolaacutesukat

Mint megtudtuk a koumlvet-kező bajnoki ideacutenyben neacutehaacutenyjaacuteteacutekos visszavonul vagy kuumll-foumlldi munkavaacutellalaacutes miatt veszbuacutecsuacutet ugyanakkor toumlbb egy-kori jaacuteteacutekos visszateacutereacuteseacutet jelez-

te A piheneacutest koumlvetően alaacutenyok juacutelius veacutegeacuten kezdikmeg az alapozoacute időszakotkeacuteszuumllve az augusztusban maacuterrajtoloacute bajnoksaacutegra

A BNKTE ezuacuteton is koumlszoumlnianyagi eacutes erkoumllcsi taacutemogataacutesaacutetaz oumlnkormaacutenyzatnak a lelkesszurkoloacuteknak a szponzorok-nak vaacutellalkozaacutesoknak eacutes nemutolsoacute sorban a szuumllőknek

Ismeacutet bajnok a női keacutezicsapat

Toumlbb mint keacutetezer diaacutektanult meg ingyenesen uacuteszniaz oumlnkormaacutenyzatnak koumlszoumln-hetően a 2009-ben uacutejonnan fel- eacutepuumllt eacutes aacutetadott Beacutekeacutesi Uszo -daacuteban ndash tudtuk meg Izsoacute Gaacute -bor polgaacutermestertől Az ingye-nes uacuteszaacutesoktataacutes biztosiacutetaacutesaacutevala gyermekek mindemelletttoumlbb kuumlloumlnboumlző sportaacuteg szerve-zetei koumlzuumll vaacutelaszthatnak hakomolyabban vagy csak hobbi

szinten szeretneacutenek sportolniKuumlloumln dicseacuteretes hogy a kisteacuter-seacutegi oacutevoda is be kapcsoloacutedott avaacuteros uacuteszaacutesoktataacutes programjaacute-ba Rendsze resen szervezik agyermekek viacutezhez szoktataacutesaacuteta szuumllők eacutes a gyermekek nagyoumlroumlmeacutere A vaacuterosvezeteacutes a joumlvő-ben is biztosiacutetani kiacutevaacutenja azegyre neacutepszerűbb ingyenesuacuteszaacutesoktataacutest az oumlsszes beacutekeacutesidiaacuteknak eacutes gyermeknek

Megtaniacutetja uacuteszni a gyerekeket a vaacuteros

Autoacutemosoacute eacutes autoacutekozmetika

5630 Beacutekeacutes Taacutencsics u 291

2033-44-088Eleacuterhetőseacuteg bejelentkezeacutessel

66414-544

KEZDJEA TAVASZI NAGYTAKARIacuteTAacuteST

GEacutePKOCSIJAacuteVAL

Vaxos mosaacutesbelső takariacutetaacutes

kaacuterpittisztiacutetaacutes (uumlleacutes- ajtoacute-csomagtartoacute- eacutes aljakaacuterpit)

Telefon 66411-023Beacutekeacutes Teleky u 17

Angol ruha

eacuterkezett

Nyaacuteri ruha poacuteloacute

roumlvdnadraacuteg

fuumlrdőruha szandaacutel

Angol ruha

eacuterkezett

Nyaacuteri ruha poacuteloacute

roumlvdnadraacuteg

fuumlrdőruha szandaacutel

NAPOSCSIBErendelhetotilde

FOT

Oacute S

UR

MA

N Z

OLT

AacuteN

Lakatos Gyula Antoacuteni Andraacutes eacutesifjSurman Zoltaacuten

Szuumlnidőkoumlszoumlntő utcai futoacuteverseny

Page 2: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 3: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 4: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 5: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 6: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 7: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek

Page 8: Békési polgárok figyelmébe!kaszeged.hu oldalon és a könyv tár-ban. A listán szereplő könyvek kölcsönözhetők. A legtöbb pon-tot gyűjtők egyéni jutalomban részesülnek