12
KECSKEMÉT 2018. július 30., XXIX/31. www.keszin.hu A fesztivál a koncertszervezés mellett egy fontos témára is össz- pontosít – tudtuk meg Ladányi Kovács Zoltántól, a Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. ügyvezető igazgatójától. – A Hírös7 Fesztivált azzal a céllal kezdték el szervezni 1934-ben, hogy a térség gazdasági problémainak kezelését segítse, hiszen a nagy gazdasági világválság után új vevőket, piacot kellett találni az itt megtermelt terményeknek. Mintegy száz évvel később új kihívások előtt áll a város. Az idetelepült iparvállalatok munkaerő igénye hatalmas, emiatt a fesztivál ezen problémák kezelésében szeretne segíteni, ezért az iparvállalatok munkaerő toborzó és megtartó kiállításának is lehetőséget biztosít. Ehhez azonban olyan programokat kell biztosítani, amelyek nemcsak a helyi lakosokat szórakoztatják, hanem a régióból, sőt orszá- gosan is a városba csábítják a leendő munkaerőt. A szervező gárda 2016-ban vette át a rendezést. Jelentősen megnőtt azóta a fesztivál látogatottsága, hiszen abban az évben mintegy 40 ezren, majd 2017-ben 50 ezren tekintették meg a programokat. A fellépőket elnézve, ebben az évben minden esélyük megvan a nézőrekord megdöntésére. A főtér fesztiváli megjelenésével kapcsolatban Ladányi Kovács Zoltán elmondta, folytatják a megújítást. Szeretnék a nagy- városi korzózás élményét elhozni Kecskemétre. A Hírös Korzó újra megépül a Nagytemplom és a Hírös Forrás között. A Tér a Térben újra fesztivál hangulatot kap, többszáz színes napernyő árnyékolja be a teret és a vendégek színes kertibútorokon élvezhetik a kézműves söröket és a minőségi borokat. Az itt elhelyezett SkyBaby színpadon jazz együttesek lépnek fel az esti nagykoncertek után, pl. a tavaly is sikeres Stereo Swing, míg a Penge Benge Jazz Band különleges Jazz Jam koncerttel is készül. A Becherovka színpad a megszokott bulik helyszíne DJ Pénzessel és számos mulatós, ill. retro zenekarral. A vendég- látás területén is további újítások várhatók, hiszen a fesztivál csatlakozott a Food Truck Show rendezvénysorozathoz, mely során számos különleges büfékocsi érkezik a városba. Augusztus 19-én a hagyomány szerint a Kecskeméti Szimfo- nikusok koncertje nyitja a fesztivált, ám megújult előadással, hiszen számos ismert filmzene dallama csendül fel a főtéren. Augusztus 20-án Kecskemét 650 éves évfordulója alkalmából a Hungaricum a Javából Operettgálát tekinthetik meg Oszvald Marika, Sáfár Mónika, Teremi Trixi, Vadász Zsolt és Kiss Zoltán főszereplésével. Augusztus 21-én, kedden harmadik alka- lommal tartják meg a Nóta Estet és a Prímás Párbajt, szerdán pedig a fiatal tehetségeké lesz a színpad. A csütörtök a rock szerelmeseié, megtelik majd a főtér Nagy Feró és a Beatrice koncertjén. Pénteken lesz az extrém sportok bemutatója, amit DJ Smash Retro Silver Partyja követ. A szombat a hagyo- mányokhoz híven a Hírös Vágta napja, este pedig egy igazi retro bulira számíthatunk, ugyanis eljön Kecskemétre Sheyla Bonnick, a Boney M. énekese. Erre a koncertre valószínűleg az egész országból érkeznek vendégek. Vasárnap pedig görög táncházzal és Delhusa Gjonnal búcsúzik a fesztivál. A többi programot természetesen a város 650 éves évfordu- lójához kapcsolódva állították össze. A kecske szimbólum határozza meg a fesztivál szóróanyagait, és a kísérő progra- mokat is. Lesz kecske fajtabemutató, kameruni törpekecske simogatás, kecsketejivó verseny, kecskefutam a Hírös Vágtán és kecskefogat felvonulása. Különböző kecskéből készült ínyencségeket, sajtokat kóstolhatunk meg a fesztivál ideje alatt – tudtuk meg a fesztiváligazgatótól. Forrás: hiros.hu FERGETEGES PROGRAMOKAT KÍNÁL AZ IDEI HÍRÖS7 FESZTIVÁL! Augusztus 19-én kezdődik és 26-ig tart az idei Hírös7 Fesztivál, amely egy igazi retro szenzációt is tartogat. A rendezvény sztárvendége Sheyla Bonnick, a Boney M. énekese, ezzel idén nemzetközi szintre lép a rendezvény. Ám fellép Nagy Feró és a Beatrice, ill. felelevenedik az egykori Silver Klub hangulata DJ Smash-sel. "Megtaláltuk azt a hirdetési módot, ami kedvező áron, nagy területen tájékoztatja az embereket termékeinkről. A vásárlóink szivesen hivatkoz- nak a Szuperinfóban megjele- nő kedvezményes kuponokra. Ez egy jó befektetés, mi 18 éve ezt tesszük!" Bóbisné Erzsi, Fantázia Bútorbolt

gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

KECSKEMÉT 2018. júl ius 30. , XXIX/31.

w w w . k e s z i n . h u

A fesztivál a koncertszervezés mellett egy fontos témára is össz-pontosít – tudtuk meg Ladányi Kovács Zoltántól, a Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. ügyvezető igazgatójától.– A Hírös7 Fesztivált azzal a céllal kezdték el szervezni 1934-ben, hogy a térség gazdasági problémainak kezelését segítse, hiszen a nagy gazdasági világválság után új vevőket, piacot kellett találni az itt megtermelt terményeknek. Mintegy száz évvel később új kihívások előtt áll a város. Az idetelepült iparvállalatok munkaerő igénye hatalmas, emiatt a fesztivál ezen problémák kezelésében szeretne segíteni, ezért az iparvállalatok munkaerő toborzó és megtartó kiállításának is lehetőséget biztosít. Ehhez azonban olyan programokat kell biztosítani, amelyek nemcsak a helyi lakosokat szórakoztatják, hanem a régióból, sőt orszá-gosan is a városba csábítják a leendő munkaerőt.A szervező gárda 2016-ban vette át a rendezést. Jelentősen megnőtt azóta a fesztivál látogatottsága, hiszen abban az évben mintegy 40 ezren, majd 2017-ben 50 ezren tekintették meg a programokat. A fellépőket elnézve, ebben az évben minden esélyük megvan a nézőrekord megdöntésére.A főtér fesztiváli megjelenésével kapcsolatban Ladányi Kovács Zoltán elmondta, folytatják a megújítást. Szeretnék a nagy-városi korzózás élményét elhozni Kecskemétre. A Hírös Korzó újra megépül a Nagytemplom és a Hírös Forrás között. A Tér a Térben újra fesztivál hangulatot kap, többszáz színes napernyő árnyékolja be a teret és a vendégek színes kertibútorokon élvezhetik a kézműves söröket és a minőségi borokat. Az itt elhelyezett SkyBaby színpadon jazz együttesek lépnek fel az esti nagykoncertek után, pl. a tavaly is sikeres Stereo Swing, míg a Penge Benge Jazz Band különleges Jazz Jam koncerttel is készül. A Becherovka színpad a megszokott bulik helyszíne DJ

Pénzessel és számos mulatós, ill. retro zenekarral. A vendég-látás területén is további újítások várhatók, hiszen a fesztivál csatlakozott a Food Truck Show rendezvénysorozathoz, mely során számos különleges büfékocsi érkezik a városba.

Augusztus 19-én a hagyomány szerint a Kecskeméti Szimfo-nikusok koncertje nyitja a fesztivált, ám megújult előadással, hiszen számos ismert filmzene dallama csendül fel a főtéren. Augusztus 20-án Kecskemét 650 éves évfordulója alkalmából a Hungaricum a Javából Operettgálát tekinthetik meg Oszvald Marika, Sáfár Mónika, Teremi Trixi, Vadász Zsolt és Kiss Zoltán főszereplésével. Augusztus 21-én, kedden harmadik alka-lommal tartják meg a Nóta Estet és a Prímás Párbajt, szerdán pedig a fiatal tehetségeké lesz a színpad. A csütörtök a rock szerelmeseié, megtelik majd a főtér Nagy Feró és a Beatrice koncertjén. Pénteken lesz az extrém sportok bemutatója, amit DJ Smash Retro Silver Partyja követ. A szombat a hagyo-mányokhoz híven a Hírös Vágta napja, este pedig egy igazi retro bulira számíthatunk, ugyanis eljön Kecskemétre Sheyla Bonnick, a Boney M. énekese. Erre a koncertre valószínűleg az egész országból érkeznek vendégek. Vasárnap pedig görög táncházzal és Delhusa Gjonnal búcsúzik a fesztivál.

A többi programot természetesen a város 650 éves évfordu-lójához kapcsolódva állították össze. A kecske szimbólum határozza meg a fesztivál szóróanyagait, és a kísérő progra-mokat is. Lesz kecske fajtabemutató, kameruni törpekecske simogatás, kecsketejivó verseny, kecskefutam a Hírös Vágtán és kecskefogat felvonulása. Különböző kecskéből készült ínyencségeket, sajtokat kóstolhatunk meg a fesztivál ideje alatt – tudtuk meg a fesztiváligazgatótól.

Forrás: hiros.hu

FERGETEGES PROGRAMOKAT KÍNÁL AZ IDEI HÍRÖS7 FESZTIVÁL!Augusztus 19-én kezdődik és 26-ig tart az idei Hírös7 Fesztivál, amely egy igazi retro szenzációt is tartogat. A rendezvény sztárvendége Sheyla Bonnick, a Boney M. énekese, ezzel idén nemzetközi szintre lép a rendezvény. Ám fellép Nagy Feró és a Beatrice, ill. felelevenedik az egykori Silver Klub hangulata DJ Smash-sel.

"Megtaláltuk azt a hirdetési

módot, ami kedvező áron,

nagy területen tájékoztatja az

embereket termékeinkről.

A vásárlóink szivesen hivatkoz-

nak a Szuperinfóban megjele-

nő kedvezményes kuponokra.

Ez egy jó befektetés, mi 18

éve ezt tesszük!"

Bóbisné Erzsi, Fantázia Bútorbolt

Page 2: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

Szolgáltatók2 2018. jú l ius 30.

Page 3: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

Hogyan válasszunk ennyiféle burkolat közül?

A nappaliban sokan szeretik a fa vagy fahatású anyagokat, a parkettát, svéd-padlót vagy a laminált padlót. Ha valaki a keményfából készült padlókat szereti, akkor a svédpadló jó választás. Ez egy nagy méretű, hajópadló szerű, csap-hornyos parketta, amely teljes keresztmetszetében keményfa. Van neki egy régies hatása, múltidéző hangulata, a megfelelő bútorokkal kombinálva nagyon különlegesé tudja tenni a nappalinkat. Választhatunk kezeletlent, vagy kezeltet,

esetleg vörös tölgyből készültet is, attól függően, hogy a bútorainkhoz melyik illik. Sokan a szalagparketta mellett döntenek, hiszen gyorsan lerakható, időtálló, felújítható.

A laminált padlók manapság nagyon divatosak, hiszen nagy választékban kaphatók, olcsóbbak és könnyen lerakhatóak. Bár nem kemény fából készülnek, de ha a vastagabb, jó minőségűt veszünk, akkor hosszú

ideig dísze lehet otthonunknak. Vásárlásnál az erősségre, terhelhetőségre is oda kell figyelni.

A vizes helyiségekhez jó választás lehet egy kőmintás PVC, ami akár 10 évet is kibír. Ha valaki fapárti, akkor már laminált padlóból is választhat olyat, amely direkt konyhába vagy fürdőszobába lett gyártva. Megjelent egy új generáció, ami hazánkban is egyre jobban terjed, és fürdőszobákban is használható. Ez a vinyl padló, ami egy erős fahatású, műanyag padló.

A gyerekszobába érdemes lehet egy meleg padlószőnyeget választani, hogy a kicsi a padlón is játszhasson anélkül, hogy felfázna. Ide ajánlott egy könnyen tisztítható darabot venni, mert a gyerekszobában bármi megtörténhet.

A burkolatok időtállósága a megfelelő felhelyezésen és minőségi ragasztó-anyagokon is múlik. Így ezeken nem érdemes spórolni. Ne legyünk szégyen-lősek akár szakember segítségét kérni, hogy biztosan sokáig szolgáljon minket a padlónk.

A cikket a Parketta Áruház támogatta.

A MEGFELELŐ PADLÓTÍPUS KIVÁLASZTÁSAA padló nagyban meghatározza otthonunk hangulatát. Különböző helyiségekbe, különböző megoldá-sokat választhatunk. Mindenkinek más az ízlése, más számára az otthonos. A pihe-puha padlószőnyegtől a

parkettán át a különböző meleg burkolatokig ma már bármit választhatunk.

Következő

SZOLGÁLTATÓKrovatunkat

keresse a augusztus 27-én

megjelenőlapszámunkban

melynek lapzártája augusztus 23.

csütörtök 16 óra.

Érdekes, hasznos tippek a mindennapokra!

www.keszin.hu 3

Page 4: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

4 2018. jú l ius 30.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

Augusztus 4. szombatHajóskapitányként a Tiszán – vizitúra jogosít-vány nélkül vezethető kishajókkalDélelőtti vízitúránk során a Tisza és a Maros élővilágát fedezzük fel magunk vezette 4, 6 és 8 személyes kishajókkal, melyeket nagykorúak vízi jártassági nélkül vezethetnek. A hajók kezelé-séhez segítséget, a túrához mentőmellényt bizto-sítunk. A hajók sebessége 8-12 km/h. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés és foglalás szükséges!Találkozó: 8:30, Szeged, Felső Tisza-parton a vízitelep mellett, a stadionnal szemben a Foka Ökokikötő bejáratánál.GPS: 46° 15’ 24,39”É 20° 10’ 28,06”KRészvételi díj: 3000 Ft, 3600 Ft, 4500 Ft, hajótípus szerintInformáció, előzetes bejelentkezés: Ábrahám Krisztián 30/638-0297, [email protected]

Augusztus 11. szombatVízitúra a tőserdei Holt-TiszánDélutáni vízitúránk során felfedezzük a holtág élővilágát.Találkozó: 16:30, a Lakitelek- Tőserdő Üdülő-telep parkolójában, a hídnál.Megközelítés: Kecskemétről a 44-es főúton, majd Kapásfalunál Tőserdő felé letérve, vagy vonattal Kiskunfélegyházáról.Jelentkezés július 3-ig.Részvételi díj: felnőtt 1000 Ft, diák és nyugdíjas 800 Ft, családi 3000 FtInformáció, jelentkezés: Bártol István, +36 30/4884-539

Augusztus 11. szombatCsendes madárles a Csaj-tón2-3 órányi csend és madárdal a Csaj-tó rejtett zugaiban. A nyár végi időszakban is varázslatos a reggeli túrák hangulata. Ilyenkor már az anyányi méretű fiókákat is megfigyelhetjük a legtöbb madárfajnál. Természetfotósoknak, madará-szoknak is ajánljuk a részvételt.Találkozó: 8.15, Csanytelek, Alsó-főcsatorna buszmegállónál (Csanytelek, Baks felőli telepü-léstábla).Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 FtInformáció, jelentkezés: Ábrahám Krisztián 30/638-0297, [email protected]

További programok: http://knp.nemzetipark.gov.hu

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR

KATONA JÓZSEF

SZÍNHÁZUDVARSZÍNHÁZ 2018. augusztus 3-11.A Városháza udvarán

2018. augusztus 3. 20:30HAJNALI RÉSZEGSÉG - szerelmes színmű egy részbenFőbb szerepekben: Kőszegi Ákos, Koltai RóbertEredeti bemutató: Szegedi Szabad-téri Játékok REÖK SZÍNPAD

2018. augusztus 4., 5. 20:30KIÉ VAGY, MONDD?Zenés színdarab a '30-as évek filmslágereivelJátszák: Adorjáni Bálint, Szávai ViktóriaSZÉP ERNŐ: LILA AKÁC című regényének felhasználásával írta Szávai Viktória

2018. augusztus 11. 20:30HEISENBERG - relatív komédiaJátszák: Benedek Miklós, Ulmann MónikaAz Orlai produkció előadása.

A bérlet ára 6.000 Ft

Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170

kecskemetikatona.hu

FELHÍVÁS LEKVÁRVERSENYRE

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület 2018. évben is meghirdeti a IV. Aranyhomok térségi lekvárversenyt.

Szeretettel várják a térségi lekvárfőzők jelentkezését házi készítésű lekvárjaikkal az alábbi kategóriákban:• hagyományos ízű lekvárok• vegyes gyümölcslekvárok• különleges, kreatív lekvárok

A jelentkezés feltételei:

• Nevezni csak saját készítésű, térségi gyümölcsből készített lekvárral lehet.

• A kóstoláshoz egy üveg lekvárt kérnek,amelyen kérik feltüntetni a jelentkező nevét, a lekvár megne-vezését és összetételét.

• Nevezni akár mindhárom kategóriában lehet.

• A lekvárokat kihirdetéstől 2018. augusztus 1. szerdáig gyűjtik az Arany-homok Kistérségfejlesztési Egyesület Csányi János krt. 14. (KIK-FOR Székház), I. em. alatti irodájában hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig. Ezzel egyidejűleg kell a "Nevezési lapot" kitölteni.

• A nevezés díjmentes.

• A zsűri a lekvárokat ízük, illatuk, megjelenésük, egyediségük alapján bírálja, kategóriánként díjazza. Az első helyezettek közül a szakmai zsűri kiválasztja a "Térség lekvárját", akinek nyereménye egy Weninger befőzőautomata.

• A díjazottak értékes nyereményben részesülnek.

Az eredményhirdetés és a díjátadó helyszíne és időpontja: Hírös Hét Fesztivál XXI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás, Kecskemét főtere, 2018. augusztus 24. péntek

Információ: [email protected] , Tel.: 76/504-780www.aranyhomok.hu, www.facebook.com/akegyesulet

KECSKEMÉTI FÜRDŐA Kecskeméti Fürdőben megrendezésre kerülő programok, rendezvények, sport események.

július 29 – augusztus 17. vasárnaptól péntekigBVSC vízilabdázók edzőtábora Helyszín: Pályabeosztás alapján

augusztus 4-5. szombat-vasárnap 14.00-18.00Nyári hétvégék Helyszín: Kecskeméti Fürdő/Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

augusztus 10. péntek 21.00-00.30Augusztusi éjszakai fürdőzés Helyszín: Kecskeméti Fürdő/Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

augusztus 11-12. szombat-vasárnap 14.00-18.00Nyári hétvégékHelyszín: Kecskeméti Fürdő/Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

augusztus 18-20. szombat-hétfő 14.00-18.00Augusztus 20-i hosszú hétvége Helyszín: Kecskeméti Fürdő/Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

augusztus 19. vasárnap 14.00-18.00Augusztusi családi nap Helyszín: Kecskeméti Fürdő

augusztus 25. szombat 14.00-18.00Nyári hétvégékHelyszín: Kecskeméti Fürdő/Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

augusztus 26. vasárnap 10.00-18.00Nyárbúcsúztató Retro Party Helyszín: Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

A szervezők a programvál-

toztatás jogát fenntartják!

www.kecskemetifurdo.hu Kecskemét,

Csabay Géza körút 5.Telefon: +36 76 500-320

KAMERA FAMÍLIA – KREATÍV FOTÓPÁLYÁZATKamera Família néven, „A CSALÁD” témában kreatív fotópályá-zatot hirdet a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház a megye általános iskoláinak alsó tagozatos diákjai részére.

Fényképezd le! Írj róla! Küldd el!

A pályázatra szánt fényképeket A/5 méretben, fotópapírra nyomtatva várják. Azt kérik, minden pályázó írja meg kézzel – legfeljebb A/5 méretben –, hogy a megörökített nyári, családi pillanat miért kedves és fontos!

A fotókat – postai úton vagy személyesen a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház címére várják. (6000 Kecskemét, Reile Géza utca 22.)

Beküldési határidő: 2018. szeptember 17., hétfő

A pályázatra beérkezett fényképeket szakértő zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt képek készítői egy, a fotókból rendezett tárlat megnyitója keretében, értékes díjakban részesülnek. A nyeremé-nyek között szerepel élménypark és élményfürdő belépő, valamint különféle összegű kultúra utalvány.

A programot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház valósítja meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.

További információ és jelentkezési adatlap kérhető: [email protected] e-mail címen vagy a +36 20 332 3850-es és a +36 20 310 1850-es telefonszámokon.

Page 5: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

www.keszin.hu 5Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

EGÉSZSÉGSÜRGŐSSÉGI BETEG-

ELL ÁTÁS (SBO)Bács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása.További információ: https://www.kmk.hu/

GYEREK HÁZIORVOSI ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráigSzombat, vasárnap, ünnepnap: egész napBács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38., 1. em.Telefon: 06 76 516 904

FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráigSzombat, vasárnap, ünnepnap: egész napBács-Kiskun Megyei KórházKecsemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 984

FOGORVOSI ÜGYELET

szombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00Egészségügyi KözpontKecskemét, Piaristák tere 7.Telefon: 06 76 514 0394

PATIKAI ÜGYELETSzent Benedek EuroPatikaKecskemét, Kápolna u. 15.Telefon: 06 76 507 992

VÉRADÁSTerületi VérellátóKecskemét, Koháry István körút július 30. hétfő 08:00 – 18:00 július 31. kedd 08:00 – 16:00augusztus 1. szerda 08:00 - 14:00augusztus 2. csüt. 08:00 - 18:00augusztus 3. péntek 08:00 - 13:00augusztus 6. hétfő 08:00 - 18:00augusztus 7. kedd 08:00 - 16:00

Kecskeméti Konzervgyár Kecskemét, Szolnoki út 35.július 30. hétfő 09:00 – 11:00

Repülőkórház Kecskemét, Balaton utca 17.július 30. hétfő 13:00 – 15:00

Decathlon Kecskemét, Boróka utca augusztus 4. szomb. 10:00 - 13:00

www.veradas.hu

HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON

Augusztus 1. szerda 17.30 óraCSALÁDI MESEUDVARA KENYERES LEGÉNYMivel keresi kenyerét a kenyeres legény? Miért mondják rá, hogy kenyérre lehet kenni?Zenés mese a Lóca együttes előadásában.Belépődíj: 850 Ft gyerekeknek, 1.250 Ft felnőtteknekJegyek elővételben kaphatók a Hírös Agóra jegypénztáraiban, a helyszínen csak korlátozott számban van lehetőség jegyvá-sárlásra.

Augusztus 1. szerda 20.30 óraFIESTA UDVARSWINGELJ VELÜNKStílusos Lindy hop? Játékos sztepp? Sikkes Charleston? Netán elegáns Balboa?Dinamikus, vidám, improvizatív páros táncok a ‘20-as, ‘30-as évek Amerikájából, aminek csak a képzelet szab határt! Gyere el, próbáld ki és garantáltan feldobjuk az estédet!Vendég fellépők a Swing Potatoes tánc-együttes tagjai.Házigazda: 2016 óta működő Kecskeméti Swingtáncos Közösség, háziasszony: Staar EdinaBelépődíj: 1000 Ft/főJegyek elővételben kaphatók a Hírös Agóra jegypénztáraiban, a helyszínen csak korlátozott számban van lehetőség jegyvá-sárlásra.

Hírös Agóra VAKÁCIÓ 2018.

Az alábbi táborokba várnak még jelentkezőket augusztus 6-10. között:

- Minden napra egy tánc és Zumba tábor7-14 éveseknek

- Türkiz papír-álmok tábor8-14 éveseknekA jelentkezéseket várják jegy-pénztáraikban, az Ifjúsági Otthonban és a Kulturális Központban is.Részletek: www.hirosagora.hu/taborok

Kecskemét, Kossuth tér 4., Tel.: 76/481-686

www.hirosagora.hu

KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR

A könyvtár tájékoztatja olvasóit, hogy nyitvatartásuk felújí-tási munkák miatt a követ-kezőképpen változik a nyári időszakban:2018. július 19 - augusztus 18-ig az I. és II. emeleti szol-gáltatások csak részlegesen vehetők igénybe. Szünetel az Olvasótermek,

Helyismereti és Zenei gyűj-temény szolgáltatása, a kölcsönzés. A magazinolvasás, az internethasználat átmene-tileg a földszinti nagyteremben és a Könyvtári Kávézóban lesz elérhető. A könyvek visszavé-tele, valamint a Gyermek- és Tinivilág ebben az időszakban is működik.Szíves türelmüket és megérté-süket kérik a zajosabb munkák okozta esetleges kellemetlensé-gekért, a szolgáltatások korláto-zásáért. 2018. augusztus 21-től megújult környezetben várják minden kedves látogatójukat!

Július 16. – 2018. október 31. „Emlékezzünk régiekről” – Kecskemét egykori jeleseiA helyismereti gyűjtemény időszaki kiállítása

GYERMEKVILÁG(Információ: 76/500-567)

Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak. Minden csütör-tökön 10.15 és 11.00 órakor Az ingyenes foglalkozásokra jelent-kezés: 76-500-567 vagy www.bacstudastar.hu

Július 3 - augusztus 31.NYÁRON IS OLVASSATOK VELÜNK! Könyvajánló játékok

TINIVILÁG

Fotópályázat 12-18 éves fiata-loknak 2018. szeptember 14.-ig.Részletes kiírást keresd július 16-tól a www.bacstudastar.hu honlapon vagy személyesen a Tinivilágban!

Augusztus 2., csütörtök 16.30 Harry Potter Klub

ZENEI SZOLGÁLTATÁS

2018. július - augusztus120 éve születettGEORGE GERSHWIN

Tel.: 76/500-567 Kecskemét, Piaristák tere 8.

www.bacstudastar.hu

SZÉCHENYIVÁROSI FIÓKKÖNYVTÁR

Augusztus 3. péntek 10.00BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt

Augusztus 2., 9., 16. csütörtö-könként 15.00 óraSZÜNIDEI OLVASÓKUCKÓ

Kecskemét, Széchenyi sétány 6.Tel.: 76/507-912

HETÉNYEGYHÁZIFIÓKKÖNYVTÁR

Július 31. kedd 18.00 – 20.00OLVASÓKÖR

Hetényegyháza, Posta u. 3. [email protected]

KULTÚRA, PROGRAMOKHULLÓCSILLAGOK ÉJSZAKÁJA A SZABADIDŐ

KÖZPONTBANAugusztus 12-én, vasárnap 20 órától az idei évben is megrende-zésre kerül a Hullócsillagok éjszakája a Benkó Zoltán Szabad-időközpontban. A Kecskeméti Planetárium munkatársaival és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjával lehozzák Önöknek a csillagokat!

Nyitvatartás: 19:00-01:00-ig, pénztár zárás 24:00-kor

Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidőközpont, Kecskemét, Csabay Géza körút 7. (bejárat a Nyíri út felől)

A RENDEZVÉNYRE CSAK ESŐMENTES IDŐBEN KERÜL SOR!

BELÉPŐJEGYEK:14 éves kor felett 200 Ft/fő4-14 éves kor között 100 Ft/fő4 éves kor alatt ingyenesA belépőjegyeket a Nyíri úti bejáratnál, a pénztárban lehet megvásá-rolni. A pénztár éjfélig, 24:00 óráig tart nyitva!

PROGRAMOK A "DOMB" LÁBÁNÁL20:00 ÉRDEKESSÉGEK A FÉNYRŐL – Játékos interaktív előadás kicsiknek és nagyoknak a fényről, sok kísérlettelEbben a programban megtudjuk, milyen gyors a fény és hogyan mérünk vele távolságokat a csillagászatban. Hogyan lehetünk időutazók, a csillagok megfigyelésével? Miért látjuk színesben a világot, és bebizonyítjuk, hogy vannak láthatatlan „színek” is. Végül kiderül, mi mindent mesél a csillagok fénye.Előadó: Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium munkatársa

20:30 ÍGY NEVELD A TÁVCSÖVEDET – avagy hasznos tanácsok a távcsövek használatáhozA programban megismerkedünk távcső működésével, és népszerűbb típusaival. Megtanuljuk mi-mire jó a távcsövön, hogyan kell beállí-tani az égitesteket, és mit (nem) láthatunk a távcsőben. Előadó: Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium munkatársa

21:00 HOZD EL TÁVCSÖVED ÉS MEGTANÍTJUK HASZNÁLNI!Ha elhozod távcsövedet, segítünk a használattal kapcsolatos problémák megoldásában. A távcső nélkül érkezőknek pedig taná-csokat adunk, hogy érdeklődési területtől függően milyen telesz-kópot érdemes kiválasztani, mire vigyázzunk a vásárlásnál, hogy ne csak „szobadísznek, vagy dióverőnek” legyen jó álmaink távcsöve.

Előadó: a Kecskeméti Planetárium munkatársai, és az MCSE Kiskun Csoportjának önkéntesei

PROGRAMOK A DOMBON22:00 – 01:00 Hullócsillag nézés és távcsöves bemutató a Dombon, lézeres csillagkép ismertető kíséretében

Gyönyörködjünk a város éjszakai fényeiben, csodáljuk meg a Holdat, a Szaturnusz gyűrűjét, a Marsot és sok más érdekességet. (Csak derült időben!) Aki tud, vigyen pokrócot!!!Bemutató: MCSE Kiskun Csoport

www.szabadidokozpont-kecskemet.hu

Page 6: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

6 2018. jú l ius 30.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

KURULTÁJ2018. augusztus 10-12. BUGAC

EURÓPA LEGNAGYOBB HAGYOMÁNYŐRZŐ RENDEZVÉNYEPROGRAMOK

Ősök Sátrai régészeti, antropológiai kiállításokA Kurultájoknak és az Ősök Napjának egyik legsikeresebb eleme az Ősök Sátra nevezetű antropoló-giai és régészeti kiállítás, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. A kiállítások főleg a hun, avar és honfoglalás kor régészeti és antropológiai hagyatékából adnak ízelítőt. Fegyverek, lószerszámok, ékszerek és néhány használati tárgy mellett eredeti koponyák is ki lesznek állítva a különböző korokból. . Mindezek mellett az megtekinthető lesz az Atilla Sátrában megvalósuló – ”Ősök arcképcsarnoka”- nevű kiállítás. Itt a az előző évek honfoglalás és avar kori rekonstrukciók mellett láthatóak lesznek előkelő hun vezetők arcrekonstrukciói is. Több honfoglaló férfi és nő rekonstrukciója mellett, megtekinthetjük a nomád korszakok szép régészeti leleteit is. További érdekesség, hogy a nagy-közönség láthat egy besenyő harcos koponyája alapján készült rekonstrukciót.

Atilla Sátra, “A hunok bejövetele” félkörkép, tárlatokA két kiállító jurta között ismét felépül a világ legna-gyobb jurtája, Atilla sátra. A több, mint 20 méter átmérőjű jurtában a hun korszak elevenedik meg régészeti lelet rekonstrukciók, antropológiai arcrekonstrukciók és fest-mények segítségével.A világ legnagyobb szétszedhető, természetes alapanyag-okból készülő jurtájában a régészeti kiállítás mellett megcsodálhatjuk “A hunok bejövetele” című hatalmas félkörképet. A több mint 20 méter hosszú festmény tisz-telgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Atilla nagyfejedelem előtt.Az “Atilla Sátra” antropológiai és régészeti kiállítást egy tudományos szakértői csapat koordinálja. A három óriás jurtából álló “Ősök Sátrai” kiállítási együttes több tudományos intézmény összefogásával valósul meg.

Avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, hun vezéri viselet, hun seregA 2010-es Kurultaj legnagyobb szenzációja, az avar páncélrekonstrukció volt, 2012-ben a honfoglalás kori magyar páncélosok csapatai is megjelentek. 2014-ben pedig megcsodálhatunk egy hun kori vezéri viseletet amely eredeti hun leletekből készült szemkápráztató rekonstrukció volt. A hun vezért csapata fogja követni a küzdőtéren.

Kísérleti régészeti bemutatókA korabeli bronzöntési technológiát régészek és bronzművesek mutatják be igen látványos formában. E mellett láthatjuk a kor egyik legfontosabb –mára már ritkaságnak számító- mesterét, a fegyverkovácsot munka közben.

Nomád lovas-, íjász- és sport versenyekA Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre (kökpar – buszkasi) verse-nyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet értékes nyereményekkel. 2017-es Ősök Napján újabb érdekes nomád eredetű sportokkal bővült a “pusztai játékviadal”. Idén megrendezzük a nagyszabású övbir-kózás bajnokságot, és bugaci ünnepünkön kerül megrendezésre a magyar bothúzás országos versenye is.

Gyalogos – páncélos párbajversenyA páncélos-gyalogosok IX-XI. századi öltözetben, páncélban és fegyverekkel vívnak meg egymással. A harc nem előre megrendezett koreográfia szerint zajlik, hanem szabad küzdelem, mely leginkább hasonlít a kor valódi harcaihoz. A “párbajverseny” nagy közönségsikerre számíthat, melyen a résztvevő versenyzők jelentős díjakért szálnak harcba.

Lovas harci bemutatók a legjobbaktólA három nap alatt számos lovasíjász és lovas harci bemutatót láthatunk. Bemutatkozik többek között a Vermes törzs a Felvidékről, a Pusztai rókák, a Bodnár törzs, a Nagy törzs, a Magyar Turán Válogatott és még sokan mások..

ElőadásokA régészeti és antropológiai kiállítások közelében felállított előadósátorban idén is tudományos előadások lesznek hallhatók, neves hazai és idén neves külföldi előadók közreműködésével. Néhány ismeretterjesztő (úti beszámoló, geopolitika) előadás mellett döntően közérthető tudományos előadásokon keresztül ismer-kedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. A Kurultajon az előadók mind tudományos szakem-berek és saját szakmájuknak nemzetközileg is elismert kutatói.

Kézműves bemutató és vásárA kézművesek legszebb portékáikat és azok készítését mutatják be a közönségnek. A vásárban kizárólag Kárpát-medencei magyar alapanyagból készített magyar kézműves termékkel lehet részt venni. Ennek az előírásnak következetes betartásával a Kurultaj és az Ősök Napja kézműves vásárai a Kárpát-medence legszínvonalasabb kézműves vásárai közé tartoznak.

Népzene és néptánc, archaikus és modern változatbanHazai és eddig Európában még nem látott külföldi előadók.A 2018-as Kurultajon több magyar népzenei és néptánc bemutatót fognak tartani a Kárpát-medence különböző tájegységeiről. A modernebb, elektronikusabb hangzású, népzenei alapú koncertek sem marad-hatnak el. A nagyszámban érkező látogatóknak, pedig elengedhetetlen vigassága az éjjelig tartó táncház. A keleti turáni rokonnépeink művészei egész nap koncerteket, tánc-előadásokat fognak előadni a Nagyszínpadon.

Emlékezés őseinkre – szertűzA magyar ősvallás felelevenítői, több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját az ünnep alkalmából. 2018-ban a Kárpát-medencei magyarság együtt élheti át az összetar-tozás érzését, ám a turáni rokon népeink képviselőivel, így ismét együtt emlékezhetünk dicső őseinkre, újra találkoznak a távoli testvérek. Legyen közöttük Ön is. Adózzunk kegyelettel őseink emlékei és tiszte-lettel sorsfordító tettei előtt.

A programok pénteken kora délután kezdődnek, a programelemek folyamatosan bővülnek, amit nyomon követhet a www.kurultaj.hu oldalon.

• NYÁRI KÉZMŰVES TÁBOROK 2018-BANAz idén is több kézműves tábort szerveznek, színes programokkal, délelőtt és délután is egy-egy foglalkozással, és sok játékkal az udvarban.Időpontok: augusztus 13-17., augusztus 27-31.Részvétel 6-12 éves korig. Részvételi díj: 17.000,-FtKérjen részletes tájékoztatót az adott táborról, amelyik felkeltette az érdeklődését.

Kecskemét, Serfőző u. 19.Tel.: 76/327-203 , www.nepiiparmuveszet.hu

NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY

FILMAJÁNLÓo t t h o n m o z i

A HIHETETLEN CSALÁD 2. -VAKÁCIÓ MOZIszínes, szinkronizált amerikai animációs film, 118’

Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon a hétköznapi élet kihívásait.Nehéz változás ez mindannyiuk számára, amit nem könnyít meg az sem, hogy senki nem tudja még mindig, milyen erő is lakozik Furiban. Amikor egy új gonosztevő elméjéből kipattan egy briliáns és veszedelmes terv, a családnak – és Fridzsimennek – ismét egy csapatként kell dolgoznia – ám az sem olyan egyszerű, ha mind hihetetlen figurák!

A két Oscar-díjat nyert A hihe-tetlen család folytatását újfent Brad Bird rendezte. A Pixar kereken huszadik egész estés filmje 2018 nyarán kerül a mozikba. A teljes játékidő 125 perc a Bao kisfilmmel együtt.

Film vetítésének időpontjai:2018.08.03. péntek, 14:002018.08.17. péntek, 14:00

Kecskemét, Kossuth tér 4., www.otthon-mozi.hu

SZÓRAKATÉNUSZ SZÜNIDEI PROGRAMOK

július 31. kedd 10:00-12:00 Fajáték készítés

augusztus 1-3. szerda-péntek 10:00-12:00 Fajátékok

augusztus 4. szombat 10:00-12:00 és 14:30 16:30 Fa kisautó készítés

augusztus 7-10. kedd-péntek 10:00-12:00 Papírjátékokaugusztus 11. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 Papírsárkány készítésaugusztus 14-17. kedd-péntek 10:00-12:00 Agyagozásaugusztus 18. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 Agyagállatokaugusztus 25. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 Batikolásaugusztus 25. szombat 10:00-16:30 Társasjáték nap

Kecskemét, Gáspár A. u. 11.www.facebook.com/szoraka

Tel.: 76/481-469

Page 7: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

INGATLAN

KIADÓ a Ha las i ú t köze lében 16, 24 és 46 nm-es i rodák. Te l : +36 70 686 5152

IGÉNYES és fe lú j í to t t be lváro-s i 81 nm-es üz le t k iadó. Ár : 170.000 F t . /hó Te l : +36 70 683 7015

LAJOSMIZSE Cent rumában a Kato l ikus templommal szem-ben 60 négyzetméteres üz le t-he ly iség k iadó. +36 30 282 6838

500 m2-es csarnok tég la fa lú , fű thető , ta rgoncáva l já rható , nagy be lmagasságú, i rodáva l o lcsón, Nagykőrösön főút mel-le t t k iadó. +36 30 945 5510

K E R E S E K

KECSKEMÉTEN, csa lád i házat KERESEK Zö ld fa , Zs inór , Dankó u tcában 16-22 MFt - ig . Te l : +36 70 683 7015

KECSKEMÉTI lakást keresek 25 MFt- ig . Te l : +36 70 686 5148

IRODÁNK budapest i ingat lan k íná la ta fo lyamatosan bővü l . Ha keresne a fővárosban in-gat lant h ív jon! Te l . : +36 70 686 5149

V Á L L A L K O Z Á S

KECSKEMÉT be lvárosában 30 éve működő jó l bevezete t t 18nmes vegyes é le lmiszerbo l t nyugd í jba vonu lás mia t t e ladó. +36 30 374 8405

LAJOSMIZSE kü l te rü le tén , be-tonúthoz köze l 6000 nm erdős te rü le ten , 80 nm tanya bútoro-zot tan e ladó. I .á r : 5 ,5 MFt +36 30 197 6543

LAJOSMIZSE köze l i 4532 nm terü le ten 2017-ben fe lú j í to t t , 80 nm lakóház , 40 nm lakható mel léképü le t e ladó. I .á r : 20 ,9 MFt +36 30 197 6543

KECSKEMÉTEN az Erzsébet körú ton , 215 nm te lekke l 70 nm, 2 szobás csa lád i ház e l -adó. I .á r :14,7MFt +36 30 576 4203

KECSKEMÉT Szarkásban fe l -ú j í tandó, 3 szobás tanya, 24 nm ú j könnyűszerkezetes ház-za l e ladó. I .á r : 7 ,9 MFt +36 30 576 4203

KECSKEMÉT be lvárosában 2018. augusztus i á tadássa l 94 nm nappa l i+4 szobás lakás e ladó. I .á r :37,32 MFt +36 30 616 2143

KECSKEMÉT be lváros i 98 nm, nappa l i + 3 szoba, 1 .emele t i 2 sz in tes igényes lakás e ladó. I .á r : 38 MFt +36 30 616 2143

Kadafa lván 740 nm te lken, 3 szobás 85 nm fe lú j í to t t csa lád i ház e ladó, 45 nm mel léképü-le t te l . I .á r : 22 ,3 MFt +36 30 616 0663

KECSKEMÉT ker tvárosában 344 nm te lken 75 nm 2,5 szo-bás csa lád i ház e ladó. Pad lás-tér beép í thető . I .á r : 20 ,9 MFt +36 30 616-0663

KECSKEMÉT, Szarkásban 4030 nm terü le ten 2 db 70 nm kü-löná l ló összkomfor tos csa lá-d i ház +100 nm gazd. épü le t e ladó. I .á r : 18 ,9 MFt +36 30 576 9476

KECSKEMÉT, Pető f i S . u tcában 44 nm erké lyes , luxus , fe lú j í -to t t lakás l i f tes tá rsasházban e ladó. I .á r : 22 ,5 MFt +36 30 576 9476

I N G A T L A N

NÉMETORSZÁGBAN, Passau mel le t t , tá rsasház i l i f tes , eme-le t i , 56 nm-es lakás csodás panorámáva l , ex t rákka l , 16 mi l l ió F t -ér t e ladó. Munka le-hetőségek, tu r i zmus, egyete-mek, +4917676867515; +36 30 685 5874

P IACTÉR köze lében 103 nm-es nappa l i+étkezős , 3 szobás , fe lú j í to t t , e rké lyes , lakás , 21 nm -es garázzsa l e ladó. I rány-ár 35,5 MFt Te l . : +36 70 683 7015

DÓZSA GYÖRGY úton egyetem-hez köze l 65 nm fe lú j í to t t IV . em. tég la lakás I rányár : 28,7 MFt Te l . : +36 70 686 5149

KECSKEMÉT be lvárosban I I . emele t i e rké lyes fe lú j í tandó 54 nm tég la lakás garázzsa l e ladó! I rányár : 22,5 MFt Te l . : +36 70 686 5149

BATTHYÁNY utcán 41 nm-es 1 szobás fe lú j í to t t e rké lyes la-kás . I rányár 14,9 MFt Te l : +36 70 683 7015

HUNYADIVÁROSBAN 70 nm-es, nappa l i + 3 há lószobás , fe lú j í -to t t lakás e ladó. Ár : 23 ,9 MFt Te l . : Te l . : +36 20 914 3929

LÁNCHÍD u tcában 54 nm-es, 2 szobás , IV . emele t i e rké lyes lakás e ladó. I rányár 15,8 MFt Te l : +36 70 686 5148

KECSKEMÉTEN 110 nm 5 szo-bás csa lád i ház e ladó. I rányár : 29 MFt Te l : +36 70 686 5152

HOLLANDFALU mel le t t 100 nm ú jép í tésű nappa l i +3 szobás , jó minőségű ikerház e ladó. I rányár : 37,5 MFt Te l : +36 70 686 5149

RENDŐRFALUBAN, 114 nm-es, nappa l i , 3+2 fé lszobás ház , 541 nm-es parkos í to t t te lekke l e ladó. Ár : 17 ,9 MFt Te l : +36 70 686 5148

HUNYADIVÁROSBAN 100 nm-es 3 szobás ház e ladó 780 nm te lken. I rányár : 29,9 MFt Te l . : +36 70 686 5149

CSERKESZŐLŐN fö ld terü le tek ( támogatható ) k iadók vagy e l -adók. Érd : +36 30 402 8953

CSANYTELEKI tég la ép í té-sű ker tes ház 5000m2 fö ldde l e ladó. Ár :6M Ft +36 30 570 6677

KATONATELEPHEZ köze l 1 ,7ha termőfö ld e ladó. +36 30 9550 582

KECSKEMÉTEN, a Ha las i ú t i hobb isoron ép í tés i te lek e ladó! +36 70 429 8840

BALATONALMÁDI központ jában 32nm-es, fe lú j í to t t , e rké lyes , panorámás apar tman parko ló-va l e ladó. +36 20 338 8822

FELSŐSZÉKTÓN 1546 nm 20%-ban beép í thető ép í tés i te lek e ladó! 4 ,5 Mf t 06205933579

BALLÓSZÖGBEN 1554 nm dup-la ép í tés i te lek e ladó! 7 ,5 Mf t 06205933579

PAPAGÁJHÁZBAN 4. emele t i , 2 szobás , e rké lyes egyed i fű té-ses l i f t te l megköze l í the tő la-kás garázzsa l e ladó! 23,9 Mf t 06204912889

KECSKEMÉT Be lvárosában exk-luz ív 273 nm, 5 szobás üres csa lád i ház garázzsa l , üz le t -he ly iségge l , 384 nm te lken e l -adó! 59 Mf t 06205933579

KECSKEMÉTEN a Szécheny ivá-ros , Arad i Vér tanúk tere 3 . a la t t e ladóvá vá l t egy 1 ,5 szo-bás lakás . I rányár : 16.000.000 F t . Te l : +36 70 60 08072 , +36 70 62 18 480

KECSKEMÉTEN Erzsébet kör-ú ton 60m2-es , ké tszo-bás ház , 35m2 lakható mel-léképü le t te l , 90m2 udvar-ra l e ladó. I rányár :10,9M Ft +36704538550

K I A D Ó

MÁRIAVÁROSBAN 550 nm-es te lek 120 nm-e épü le t te l rak-tárnak k iadó. I rányár 80.000 F t /hó Te l : +36 70 686 5152

KATONA g imnáz ium köze lé-ben 110 nm-es épü le t , üz le t -nek, i rodának k iadó. I rány-ár 110.000 F t Te l : +36 70 686 5152

KECSKEMÉTEN Ny í r i ú t i nyug-d í jas házban egy szobás össz-komfor tos lakás üresen k i -adó csak nyugd í jasoknak. Ér-dek lődn i : 0676/497-994, 0630/359-3806

51 m2-es üz le the ly iség k iadó/e ladó Kecskemét , Bocska i u . 1 . +36 20 45 89 966

I M P R E S S Z U M

Kecskeméti Szuperinfó

Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban.

Lapzárta: csütörtök 12 óra

Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László

Szerkesztõség:

6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.Tel./fax.: 76/498-479

[email protected]

Nyomda: Lapcom Zrt.6729 Szeged, Szabadkai út 20.

Terjeszti: MEDA-PRESS KFT.Terjesztési területek:

Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva,

Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld.

A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám: 75.480/1997

www.keszin.hu 7

Page 8: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

KARRIER CSEMŐI pá l inkafőző üzem H-P- ig tö r ténő munkavégzésre kezdő vagy gyakor la t ta l ren-de lkező ko l légát keres ! U tazás 100 %-ban tér í te t t ! E lőny , de nem követe lmény: é le lmiszer-ipar i végzet tség vagy hason ló tapasz ta la t . +36 20 23 99 441; a l lashe ly01@gmai l .com

HELYEZKEDJEN e l a KNOTT-Techn ik- f lex K f t . -né l ! Beta-n í to t t munkára keresünk CNC forgácso lókat , darabo lógép-keze lőket ; va lamint anyagmoz-gatókat ta rgoncavezetésre . Több, mint 20 éve működő cé-günk, s tab i l rende lésá l lomány-nya l , hosszú távra keres i mun-katársa i t . Vár juk je lentkezé-sét te le fonon: +36703417577 és személyesen: Ceg-léd , Ipar i park 11. c ímen.

NÉMETORSZÁGI hosszú távú munkavégzésre keresünk ta-pasz ta l t v i l l anyszere lő i l l . l ég-techn ika szere lőket . Apar tma-nokban b iz tos í to t t szá l lás . Je-lentkezn i az a lább i e-mai l c í -men i l l . te le fonszámon lehet : i roda@stah l- fabr ik .hu +36 20 502 7447

TAKARÍTÓ cég keres munka-társat csopor tvezető i poz íc i -óba, kecskemét i munkavég-zésse l , nyo lc órás , főá l lá-sú munkav iszonyban. Fe lada-tok : 10-15 fős takar í tó i lé t -szám fenntar tása és i rány í tá-sa , munkabeosztás e lkész í té-se , techno lóg ia i fegye lem és takar í tás minőség betar tásá-nak e l lenőrzése , kapcso la t ta r-tás a megrende lőve l , rak tár i kész le t fe lügye le te . A lka lma-zás fe l té te le i : min imum közép-fokú végzet tség és lega lább két év munkatapasz ta la t , e r-kö lcs i b izony í tvány . Bérezés : megegyezés szer in t . Az á l lás azonna l betö l the tő . Je lentke-zés és tovább i in formác ió : +36 20 360 5050

BETANÍTOTT munkakörbe ke-resünk e lsőd legesen fér-f i munkaerőt német i roda-szék gyár tó üzembe, a jka i és nosz lop i munkavégzésse l . Versenyképes f i ze tés mel lé , ca fe ter ia- t , szá l lás t , munká-ba já rás t , bére lő leget b iz tos í -tunk. Érd . : +36 70 600 9025

EGY műszakos munkarendbe könnyű f i z ika i munkára ko l lé-ganőket és var rónőket kere-sünk Kecskeméten. Érdek lőd-n i : +36 20 263 85 98

NÉMETORSZÁGBA és Dán iá-ba keresünk munkavá l la lókat mezőgazdaság i te rü le t re : á l -la t tenyész tés – á l la tgondozás (szarvasmarha, ser tés ) , t rak-toros , mezőgazdaság i gépsze-re lő , növénytermesztés i te rü-le t re i l l . be tan í to t t munkák-ra . Tapasz ta la t e lőny , de egy ik he lyen sem fe l té te l . Lega lább a lap német vagy ango l nye lv-tudás minden he lyen szüksé-ges . Je lentkezés : 06-70/607-0067, szeged@andreasagro .com; www.andreasagro .com

TÉRBURKOLAT ép í tő cég keres kőművest , be tan í to t t munkást és segédmunkást Kecskemét-rő l B .Kat . jogos í tvány e lőny . +36 30 257 5080

HÚSBOLTBA keresünk hús ipar i szakmunkást . Pá lyakezdők je-lentkezését i s vár juk . Munka-végzés he lye : Kecskemét . Ver-senyképes jövede lem. Stab i l cégné l , hosszútávú munka le-hetőség. +36 30 943 1757

CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarország i autó-ipar i és fémipar i nagyvá l la-la tok á l lása ján la ta ibó l vá lo-gathatsz , aho l k iemel t bére-zést , ingyenes szá l lás t , u ta-zást , va lamint bére lő leget és hosszú távú munkát b iz tos í -tunk. Érdek lődn i 8-20 órá ig a +36-70/639-9920 számon.

KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gyakor lo t t CO hegesz tőket . K i -emel t bér . Te l : +36 20 440 8355

GYERE és do lgozz Ve lünk! Au-tó ipar i mul t i keres betan í-to t t munkakörbe, b iz tonsá-g i öv összeszere lő ko l légá-kat sopronkövesd i gyárába, 3 műszakos munkarendbe. A szá l lás és a be járás mego l-dot t . K iemelkedő bér mel le t t , 13 . hav i f i ze tés t , p rémiumot , ca fe ter ia- t , bére lő leget i s b iz-tos í tunk. Érd . : +36 70 600 9021

K ISKUNFÉLEGYHÁZI székhe lyű fuvarozó cég tehergép jármű szere lésben já r tas autószere-lők , autóv i l lamosság i szere-lők és lakatosok je lentkezé-sét vár ja . Öné le t ra jzá t kérem kü ld je az o f f [email protected] c ímre , kérdés esetén +36-70/381-7797 te le fonszámon érdek lődhet .

CSEMŐI pá l inkafőző üzem gyü-mölcs fe ldo lgozásra , kéz i pa-lackozásra munkatársat ke-res , H-P- ig tö r ténő munka-végzésse l . U tazás 100%-ban b iz tos í to t t ! +36 20 239 94 41; a l lashe ly01@gmai l .com

V IZ- fű tésszere lő , hegesz tö , segédmunkás munkatársakat keresünk budapest i munka-végzésre . Szá l lás , u tazás b iz-tos í to t t . Bér megegyezés sze-r in t . Te l . : +36 20 842 0177

CO2-HEGESZTŐKET (vé-kony anyagok hegesz tésé-re , pá lyakezdőket i s ) , fém-ipar i fes tőket , fényezőket , CNC-gépkeze lőket , cs iszo ló-kat , összeszere lőket keresünk ( fémipar i b izony í tvány e lőny ) . Ex t ra magas be je lente t t ó ra-bér ! Szá l lás , u tazás b iz tos í -to t t ! hegesz to2016@gmai l .com +36 70 604 1265; +36 70 366 5722

KECSKEMÉTI á ruszá l l í tó cég keres so főröket EU-ban tör té-nő munkavégzésre nemzetköz i gyakor la t ta l , B kategór iás jo-gos í tvánnya l fu rgonra . Bére-zés : km-, hétvég i pénz , üzem-anyag megtakar í tás . Min imum net tó 270.000 F t /hó . Je lent-kezn i a 06-70/604-24-48-as te le fonszámon, i l l e tve a b i to@bi to in ter t rans .hu e-mai l c ímen lehet .

N INCS munkád vagy vá l ta-n i szere tné l? Betan í to t t do l -gozókat keres nemzetköz i au-tó ipar i cég győr i és moson-magyaróvár i munkahe lyére . Versenyképes f i ze tés mel lé , ca fe ter ia- t , szá l lás t , munká-ba já rás t , bére lő leget b iz tos í -tunk. Érd . : +36 70 415 9020

DOBOSSY-BAU KFT keres kő-műveseket , ácsokat és segéd-munkásokat azonna l i kezdés-se l . +36 20 244 1350

GYŐRI fémipar i par tnerünkhöz keresünk betan í to t t munkás, gép lakatos , CNC-gépkeze lő , autószere lő , v i l l anyszere-lő munkakörbe do lgozókat . Ami t b iz tos í tunk: versenyké-pes f i ze tés , ca fe ter ia , szá l -lás , munkába já rás , haza-utazás i támogatás , bére lő-leg . Érd . : +36 70 415 9021

NAGYKŐRÖSI te lephe lyű cég gyakor la t ta l rende lke-ző öná l lóan do lgozn i tudó CNC é lha j l í tó gépekre munkatár-sat , lakatosokat és hegesz tő-ket keres hosszú távra . É rd . : személyesen te lephe lyünkön, +36-30/303-7097 számon vagy korosszerkezet@gmai l .com c ímen.

O K T A T Á S

NÉMET nye lv kor repetá lás t , ok ta tás t vá l la lok minden sz in-ten , minden korosz tá lynak. 0630/275-74-31

ALSÓ, fe lső tagozatosok kor-repetá lását gyakor lo t t peda-gógus vá l la l ja matemat ikábó l , magyarbó l . +36 30 336 3201

OKJ-S Da jkatanfo lyam és Pe-dagóg ia i és csa ládseg í tő asz-sz isz tens , Gyógypedagóg i-a i assz isz tens képzés indu l szeptember e le jén Kecs-keméten, ó rák szombaton-ként , k ido lgozot t tananyag-ga l rész le t f i ze tés i lehető-ségge l . +36 30 287 4808

Á L L Á S T K Í N Á L

L IBATELEPRE f i z ika i k iseg í tő munkára fé r f i munkaerőt ke-resünk. Te le fon : +36 30 630 1659

K IEMELKEDŐ kereset i lehető-ségge l keresünk Nyugat-Du-nántú l ra betan í to t t do lgozókat . Net tó kereset 180E és 260E F t közöt t . +36 70 36 60 471

LEENDŐ vagyonőr ko l légá inkat keressük kecskemét i te lephe-lye inkre azonna l i munkakez-désse l . É rdek lődn i a +36 20 932 2713 te le fonszámon lehet időpont egyezte tés cé l jábó l .

TAKARÍTÓ munkatársat kere-sünk 4 órás be je lente t t mun-kav iszonyra , a munkavá l la-ló igénye ihez igaz í tha tó , ru-ga lmas munka idő beosz tás-sa l . Je lentkezés e-mai l -ben: betonstar@betonstar .hu te le-fonon: 06-30/328-3276szemé-lyesen: Beton-Star K f t . , Kecs-kemét , Szent I s tván kr t . 24 .

8 2018. jú l ius 30.

Page 9: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

www.keszin.hu 9

Page 10: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

KARRIER10 2018. jú l ius 30.

Page 11: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

www.keszin.hu 11

A D Á S - V É T E L

ÖNNEK számí t bőre egészsé-ge? Minőség i medence t i sz t í tó és fe r tő t len í tő szerek kedvező áron, SZAKTANÁCSADÁSSAL! www.kardoskf t .hu

K ISBÚTOROKAT, v i t r in tárgya-kat , tányérokat , kész le teket , CD-ket , kazet tákat , re t ro de-korác iós , é rdekes tá rgyakat vennék készpénzér t . F ia ta l gyű j tő . +36 30 213 2989

KÖNYVEKET, hang lemezt , fo-lyó i ra tokat , képes lapot , já té-kot , ó rákat , hagyatékot gyű j-tő vásáro l . +36 20 316 3220

ÚJ Kömmer l ing 80x120 cm-es bukó -ny í ló műanyag ab lak kedvezménnye l , 200 l i te res Ha jdú bo j le r , Csepe l fé r f i ke-rékpár , 50 cm3 kétü temű ro-bogó k i tűnő á l lapotban e ladó. +36 20 946 0473

KECSKEMÉTEM e ladó 1800db bonto t t sza lag te tőcse-rép. Ár megegyezés szer in t . 76/473236

DUNNÁT, párnát , rég i haszná l t to l la t veszek, h ívásra házhoz megyek! Érd . : +36 30 467 4542

J Á R M Ű

125 TS STANDARD t ípusú, kék sz ínű MZ (42 éves ) e ladó. +36 20 462 8410

V E G Y E S

VÁSÁROLOK rég i bútorokat , d isznóvágás i fe lszere léseket , dunnákat , párnákat , szarvas-agancsot /engedé l lye l rende l-kezőtő l , hagyatékbó l / +36 70 322 2437

TŰZIFA vastag akác 3500 F t /100 kg, vékony akác 2990 F t /100 kg. Has í tás t , ház-hoz szá l l í tás t vá l la lunk. (AA542130) +36 30 576 7261

JÚNIUSI tűz i fa ak-c ió ! Száraz akác has í to t t 3400Ft /100kg, tö lgy , bükk 3300Ft /100kg. Házhozszá l l í -tás d í j ta lan . Eut r-AA5838227, Te l : +36 70 541 9150

NYÁRFA 2000 F t /100 kg, ve-gyes fa : 2400 F t /100 kg. AA:6027982, +36 30 570 5675

VÁSÁROLNÉK lakatos , bádogos gépeket , é lha j l í tó t , fú rógépet , gépsatu t , ü l lő t , CO hegesz tő t , műszerészesz tergát , marógé-pet , kompresszor t , inver ter t , k is gépeket . 0670/624-5475

S Z O L G Á L T A T Á S

SZOBAFESTÉST vá l la lok . Kor-rekt munka, kor rekt á r ! Te le-fon : +36 30 968 6066, +36 76 328 500

VESZÉLYES fák k ivágását ,korona igaz í -tás t és e rdő gyér í tését vá l -la lom. +36 20 622 2492

LAKATOSIPARI munkák, ker í -tések, kapuk, te raszok jav í tá-sa és kész í tése . +36 70 250 4134

GURTNI csere , redőny jav í tás hétvégén is . +36 70 455 4655

FOGSOR jav í tás , te l jes , rész-leges , k ivehető fogsor-ok kész í tése röv id határ-időve l . +36 76 323 946

ALAPTÓL a te tő ig ! Ács , kő-műves munkák, hősz igete lés , g ipszkar tonozás , fes tés , má-zo lás , burko lás . +36 30 609 1916

ÁCS, te tő fedő, bádogos mun-kákat vá l la lok L indab lemez-ze l , cserepes lemezze l és Tondach cseréppe l . Fe lmérés ingyenes! Rég i te tő fe lú j í tása , lapos te tő sz igete lés . Szám-laképesen: Mátyás Európa Hu Kf t . +36 30 377 1758; +36 70 219 9107; +36 20 266 4701

LAKÁSFELÚJ ÍTÁSOK! Te l jes körű fe lú j í tás , á ta lak í tás . +36 30 6311 611

FERENCROLÓ! Gurtn icserék! R é g i r o s s z f a é s műanyagredőnyök fe lú j í tása, készí tése. +36 30 676 1989

TETŐJAVÍTÁST, kőműves, e reszcsatorna és fes tő mun-kát vá l la lunk. Te l . : +36 20 299 2233; +36 70 287 7851

VESZÉLYES, dönthető , nem dönthető fák ga l l yazása, k i -vágása. Te l : +36 30 699 5133

KERTÉPÍTÉST, ker t rendezést , sövény és fűny í rás t , gyep-sze l lőz te tés t vá l la lok . Szak-ember +36 20 926 2032

MŰANYAG ny í lászárok beép í-tése és fo rga lmazása, akár egyed i méretben is , fe lá r né l -kü l . Beép í tés i ha tár idő 3 hé-ten be lü l . É rdek lődn i : 16 ,30 u tán +36 20 260 5450

REDŐNYEXPRESSZ! Leszakadt , h ibás fa és műanyag redő-nyök, re luxák jav í tása-cseré-je . Gur tn i cserék . +36 30 354 3851

FUVAROZÁST, lomta lan í tás t , udvar takar í tás t , s i t tszá l l í tás t vá l la lok . +36 70 363 9149

REDŐNY jav í tás , gur tn icsere , akár még ma vagy hét-végén! Fa , műanyag redőnyök,szúnyoghá lók , re lu-xák gyár tása . Gyorsan- haté-konyan- megbízhatóan. +36 30 215 2083

S Z O B A F E S T É S - M Á Z O L Á S , t a p é t á z á s , h ő s z i g e t e l é s , melegburko lás , p rec íz munka k e d v e z ő á r . 2 0 / 9 5 3 - 8 9 7 9 , 20/387-7068

SZOBAFESTÉST, mázo lás t , ta-pétázást , te l jes ház , lakásfe l -ú j í tás t vá l la lok re ferenc iákka l , garanc iáva l . +36 30 230 6148

KÖLTÖZTETÉS, bútorszá l l í -tás 3 ,5 tonnás , zár t , pony-vás teherautóva l kedve-ző áron. +36 20 320 1397

TETŐJAVÍTÁS, te tőát rakás , te-tősz igete lés , kúpkenés, ké-ménybádogozás , e reszcsa-torna , szé ldeszkacsere . Te l . : +36 30 713 1495

DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás né lkü l . Non-s top gyors szo lgá-la t , 1 év garanc ia . +36 76 411 517, +36 30 968 6150

MŰANYAG Ny í lászárók , Redő-nyök, Szúnyoghá lók augusz-tusban 30-50% kedvezmény-nye l . Nyugd í jasoknak +10% kedvezmény. +36 70 676 7722

ÁCS, te tő fedő, kőműves, bá-dogos és mal terba kúpozás . Te l . : +36 20 512 9068

SORSELEMZÉS, kár tya jós lás , csa lád i , párkapcso la t i p rob-lémák, szere lemkötés , á tok-rontás levéte le . H ívásra ház-hoz megyek. +36 30 924 3867

ERESZCSATORNA kész í tés t , kőműves munkát , fes tés t és te tő jav í tás t vá l la lunk röv id ha-tár időve l hé tvégén is . +36 70 227 6273; +36 30 900 8159

KÁRPITOS! Ant ik , s t í l - , mo-dern és re t ró bútorok á thúzá-sa , jav í tása , fe lú j í tása . +36 20 961 9874

FOGSOR jav í tás , te l -jes , rész leges , k ivehe-tő fogsorok kész í tése rö-v id határ időve l . 76/323946

KÖLTÖZTETÉST, szá l l í tmányo-zást , bútorszá l l í tás t 3 ,5 ton-ná ig zár t rak terű teherautóva l kor rekt á ron vá l la lunk. +36 20 314 98 43

REDŐNYSZERVÍZ ! Rég iek jav í -tása , ú jak kész í tése garanc iá-va l , gur tn ik cseré je . Te l : +36 30 780 94 90, +36 70 248 2987

KŐMŰVES munkát és minden-fé le ház fe lú j í tás t , té rkövezést , ker í tésép í tés t , be tonozást , házak k iv i te lezését vá l la l juk . +36 20 412 9837

REDŐNYÖK, re luxák, szú-nyoghá lók kész í tése , jav í -tása , gur tn i csere hétvé-gén is . +36 20 354 4495

PALATETŐ, laposte tő sz ige-te lése korszerű anyagok-ka l , garanc iáva l , re ferenc iák-ka l . Csatornázás! +36 20 949 1867

REDŐNY jav í tás és gur tn i csere hétvégén is . +36 70 374 3864

Á L L A T

TYÚK- kacsa- naposcs ibe -ka-kas egész évben jegyezhető . Leg jobb ár , garanc ia , ingye-nes k iszá l l í tás . +36 70 941 4151

18 hetes Tetra SL to jóhibr id jérce e ladó: 2000 Ft/db. +36 20 941 5540

TYÚKVÁSÁR! Barna to jó 490Ft /db . Fö ldön neve l t , nemket reces , 14 hónapos tyúk 690Ft /db , 20 db-ra+2db a ján-dék. Ingyenes szá l l í tás . +36 70 776 3007

35 db tok juh és anyab i rka , 5 db kos , 2 db magyar- tarka fe-jős tehén, 1 db vemhes üsző , 1 db f ia ta l , l imuz in tehén e l -adó. Te l . : +36 20 543 6017

M E Z Ő G A Z D A S Á G

B Ú Z A : 5 . 5 0 0 F t / 1 0 0 k g , Tr i t iká lé : 5 .000 F t /100 kg , K isbálás szalma: 1000Ft/db e ladó! +36 20 941 5540

I D Ő S G O N D O Z Á S

KATONATELEPEN keresz tyén sze l lemiségű, ú jonnan ny í ló gondozó házba idősek, i l l e tve gondozásra szoru ló betegek ápo lását kor lá tozot t lé tszám-ban vá l la l juk . Érdek lődn i : +36 70 407 2649

IDŐS személy e l ta r tását vá l -la lom Kecskeméten. Középko-rú assz isz tensnő vagyok. Te l . : 06-70/624-3916 18-20 órá ig .

T Á R S K E R E S É S

T Á R S K Ö Z V E T Í T É S m i n d e n korosz tá lynak! É rdek lődn i : +36 30 355 2039

Ü D Ü L É S

S IÓFOKI Aranypar ton köz-vet len v ízpar t i és v ízhez 100m-re lévő apar tmanok k iadók. +36 30 476 2026

BALATONVILÁGOSON s t rand-köze l i , öná l ló apar tmanok K I -ADÓK! www.g luck-haz .a tw.hu +36 20 804 4196

HAJÓVAL az osz t rák Dunkanyarban augusztus 4 . 12.900,- F t / fő MÉG 10 HELY!

PL ITV ICE I tavak, Trakostyán i vár , Zágráb szeptemer 8-9. 23.900,- FT/FŐ

HOLLÓHÁZA, Füzér vára , Megyer-hegy i tengerszem szeptember 8 . 11.900,- F t / fő

TÚRÁZÁS a Medve-szurdok-ban (Ausz t r ia – könnyű túra ) szeptember 29 15.900,- F t / fő

HOSSZÚ hétvége Prágában október 20-22. 37.900,- F t /fő

BORY-VÁR (Székesfehér-vár ) , pákozd i Katona i Emlék-park és a v i lág legnagyobb huszárszobra október 27. 7 .900,- F t / fő

1 napos autóbuszos k i rándu-

lások:

Aggte lek és Misko lc tapo l-

ca Bar langfürdő fürdőzés : au-

gusz tus 4 . szombat Részvéte l i

d í j : 6 .800 F t / fő

Eger- Sárospatak- Toka j i bor-

kósto lás szeptember 15. szom-

bat , részvéte l i d í j : 8 .500 F t / fő .

Következő heti újságunkban

keresse

OTTHONrovatunkat

Lapzárta: augusztus 2. csütörtök 16 óra

Page 12: gtaláltuk azt a hirdetési ez áron, oztatja az einkr n őes ... · Weninger befőzőautomata. • A díjazottak értékes nyereményben részesülnek. Az eredményhirdetés és

12 2018. jú l ius 30.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INGYENES VÉDŐOLTÁSRA

A Városi Szociális Közalapítvány Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormány-zata támogatásával nehéz szociális helyzetben élő gyermekek és idős személyek

részére pályázatot ír ki.

A pályázat az alábbi védőoltásokra terjed ki:

-Bárányhimlő elleni védettséghez 2 oltás szükséges.A varicella (bárányhimlő) elleni oltás a fertőzés esélyét jelentősen lecsökkenti, vagy a betegség sokkal enyhébb lefolyásban jelentkezik, a szövődmények megelőzhetők. Beadását olyan fogamzóképes korú nők esetén is érdemes megfontolni, akik vérvizsgálattal igazoltan nem estek át a fertőzésen (a terhesség korai szakaszában a bárányhimlő súlyos magzati fejlődési rendelle-nességeket okozhat).

-Tüdőgyulladás elleni védelem kialakításához életkortól függően 1-3 oltás szükséges. A csecsemők védőoltását az Állam biztosítja az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend keretében. A felnőtt veszélyeztetettek és időskorúak védőoltása önköltséges, ezt a költséget a Közalapítvány átvállalja. A különösen veszélyeztetett rétegeknek ajánlott a védőoltás beadatása azoknak, akiknek károsodott vagy gyenge az immunrendszerük, valamint tüdő- és szívbe-tegségben szenvedőknek, cukorbetegeknek, és 65 éven felülieknek. A konjugált oltóanyag (Prevenar 13) egy év múlva ajánlott egy adag polysaharid oltóanyag (Pneumo 23) beadása.) Bővebb tájékoztatás elérhető: http://www.webbeteg.hu/

A rotavírus és az agyhártyagyulladás elleni védőoltás támogatását is lehetővé teszik.Az alapítvány a nyertes pályázók háziorvosával együttműködik, szakmai támogatásukat kérve, a védőoltás sikeres lebonyolítása érdekében.A pályázat egész évben benyújtható, az erre a célra elkülönített 3.000.000. Ft erejéig, amelyet az alapítvány kuratóriuma havonta bírál el.A pályázati kérelmet adatlapon kérik benyújtani, ügyfélfogadási napon: Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2. fsz.3. Kedd: 9:00-12:00, Csütörtök: 13:00-17:00

Forrás: kecskemet.hu