Böszörményi GyulaGergő és a bűbájketrec

Illusztrációk Fábián Noémi, 2003Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.A Kiadó minden jogot fenntart, részletek közlésének jogát is azírott és elektronikus sajtóban.Első kiadás, 7000 példánybanKiadja a Magyar Könyvklub, Budapest, 2003,az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadókés Könyvterjesztők Egyesülésének tagjaFelelős kiadó Révai Gábor, a Magyar Könyvklub igazgatójaIrodalmi vezető Sebes KatalinMűszaki vezető Tóth CsabaA borítót tervezte Fábián NoémiMűszaki szerkesztő Császár AndrásNyomdai előkészítés Art-is Kft., SzentendreNyomta az Alföldi Nyomda Rt., DebrecenFelelős vezető György Géza vezérigazgatóMegjelent 31,42 (A/5) ív terjedelembenISBN 963 549 022 4

"...amikor egy kisfiú álmában,mert kisfiú és álma van,lesz is mindig, hangosan fölnevet.Esterházy PéterKedvesemnek,a legtürelmesebb Gyönyörűségnek

I.AutótolvajokA szekrény hirtelen megfordult, kilökte fiókját, és öt,süvítve röppenő zoknigolyót lőtt áldozata felé. Gergőazonban már számított a támadásra. Három emeletmagasságban repülve fürgén oldalra dőlt, bal kezévelirányítva a Kölyökfarkast, míg jobbjában nagyot dur-rant a bűbájostor. Zöld fényhullámok áradtak szerte, smikor elérték a zoknigolyókat, azok szétbomlottak,majd megszelidülve libegtek le a mélybe.A szédítő sebességgel száguldó ellenfelek tovább ker-getőztek. Fölöttük a feketebársony égen millió csillagsziporkázott, a Hadak Útjának halvány sávja hívogató-an szelte át a mindenséget. Alant, a hófödte táj mérhe-tetlen messzeségében fáklyák lobogtak. Gergő osztály-társai, a Rejtezés Táltoskollégiumának sámántanoncaihátravetett fejjel, tátott szájjal bámulták a tiszta égbol-ton száguldó ruhásszekrényt s nyomában a Kölyökfar-kast biztos kézzel irányító fiút.A megvadult bútor kezdett kifogyni a lövedékkénthasználható ruhadarabokból. Menekülni próbált, vadhurkokat, orsókat mutatott be, s még azt sem bánta,hogy az egyik fiókja csikorogva kicsúszott a helyéről,hogy két perccel később ízzé-porrá törjön valahol a ré-vülőtér szélén. Gergő ráhajolt a kölyökfarkas bundásnyakára, és a süvítő szelet túlkiabálva utasította:- Kapjuk el végre! Elegem van ebből az ostoba vizs-gából.Segítő szelleme helyeslőn mordult, izmait megfeszí-tette, s ha lehet, még annál is gyorsabban repült, mintmikor a Sárkánnyal küzdöttek Álomföldén. A ruhás-szekrény megérezte, hogy üldözője a végső támadásra

készül, és ettől pánikba esett. Felső fiókjából elszórta8az utolsó ruhadarabokat, de célzásra már nem pazarol-ta az idejét. Gergő dühösen kerülgette a pizsamafelső-ket, ingeket, végül egy pár házi papucsot, melyek való-ban veszélyes közelségben zúgtak el a füle mellett.Végre elég közel ért a szekrényhez, hogy újra hasz-nálhassa bűbájostorát. A varázsfegyver csomózott bőr-szíja körül szikrák pattogtak, amint gyakorlott mozdu-lattal a feje fölé lendítette azt, és kimondta a szükségesbűbájigét.- Csitulj, veszett, hőkölj meg!A szekrény megtorpant a levegőben, amint a bűbáj-ostorból kipattanó apró villám elérte. Hangosan recs-csent, minden eresztéke fájdalmasan, elkeseredettennyiszorgott. Gergő kénytelen volt a levegőben hármascsavarba vezetni a kölyökfarkast, hogy elkerüljék azütközést. Mire sikerült kikeverednie a szédült forgás-ból, és megfordult, a szekrény már a föld felé zuhant,résein keresztül hangosan süvöltött a hókásás szél.- Ez nem nyerő! - kiáltott a sámántanonc, és előre-nyomva a Kölyökfarkas fejét, a bútor után zuhant.A levegő szinte vágta az arcát, szemébe könnyeket csalta légáramlat, de hiába igyekezett, már nem volt képesmegállítani a magatehetetlen bútort. A bűbájostorralutána küldött lebegtető varázslat elkerülte a szekrényt,és a zúzmarával fedett révülőtér mögötti erdő egyik fá-ját találta el. A vén tölgy méltatlankodva rezegtette le-veleit, de hiába próbált kapaszkodni gyökereivel, las-san elvált a talajtól.A ruhásszekrény hátborzongató dörrenéssel tört poz-dorjává a gyepen, úgy harminc lépésre a sámánosztálydöbbent diákjaitól. Gergő visszafogta a kölyökfarkaszuhanását, majd némi tétovázás után leereszkedett aroncsok mellé. A révülőtérre nyomasztó csend telepe-dett, még az addig vidáman cirpelő éjszakai jégtücskökis elhallgattak. A sámántanoncok csoportja néma jel-nek engedelmeskedve kettévált, a kezükben tartott9fáklyák fénye így rövid folyosót világított meg, amin egymagas, szikár alak közeledett. Gergő beharapta alsóajkát, majd dacosan felszegte fejét, hogy a Rejtezés Tál-toskollégium legrettegettebb oktatójának, Suhanó Bo-tondnak szemébe nézzen. A totemrepülés-tanár test-hez álló szabadidőruhát, nyakában bűbájsípot és az állaalatt megköthető baseballsapkát viselt. Csontos kezé-ben falapra tűzött papírlapról ragyogott vissza a né-hány nap múlva kiteljesedő hold ezüstfénye.Suhanó Botond megállt Gergő előtt, de nem a fiút,inkább a ruhásszekrény szomorú maradványait szem-lélte hosszú perceken át. A háttérben várakozó sámán-tanoncok s totemállataik lélegzet-visszafojtva várták,hogy végre kitörjön az oktató viharos haragja. SuhanóBotond azonban most még az ordításhoz is túl dühöslehetett. Jobbjával beletúrt nadrágja zsebébe, s onnanborzas lúdtollat vett elő, majd annak hegyét a papír egypontjára koppintotta.- Réti Gergely, sámánnevén Farkas - hangzott felvégre a totemrepülés-tanár hangja. Máskor a nedvesencuppanó szavak (Botond ugyanis már rég elhullatta va-lamennyi fogát!) titkos mosolyra késztették diákjait,

most azonban senkinek nem jutott eszébe nevetni. -Itt a téli szünet előtti utolsó vizsga eredménye. Téma:átokverte bútor felismerése, átok azonosítása, becser-készés, elfogás.Gergő úgy érezte, most jött el a pillanat, hogy kísér-letet tegyen saját védelmére.- A szekrényt trehányság-átokkal verték meg. Azon-nal felismertem a bűbájt, mikor koszos zoknikat kez-dett köpködni. És nem is lett volna semmi baj, ha nemmenekül el...- Az a fránya bútor, mi?! - Suhanó Botond gúnyo-san csóválta fejét, hatalmas sasorrának árnyéka vesze-delmes szörnyetegként vándorolt ide-oda a havon. -Nem elég, hogy átok sújtja, még kellemetlenkedik is ami kedvenc tanítványunknak. Micsoda szekrényekvannak manapság!Gergő megértette, hogy hiba volt megszólalnia. A ha-rag egyre nőtt benne, belülről feszítette a mellkasát, éskiáltássá akart válni. Szerette a totemrepülés-órákat,az egyik legjobb révülőnek hitte magát a Rejtezésben,de hogy egy megveszett ruhásszekrényt kergessen acsillagos éjszakában... Hát mikor lesz neki ilyesmireszüksége, ha valaha majd sámánként dolgozik? Aminta menekülő bútor után vetette magát, folyton csak ar-ra tudott gondolni, hogy odalenn az osztálytársai mindrajta röhögnek.- Becserkészés rendben, bár lehettél volna gyorsabbis - szólalt meg ismét Suhanó Botond, továbbra is a pa-pírlapot tanulmányozva. - Elvégre csupán egy buta fió-kos szekrénnyel volt dolgod!Gergti beletörődve biccentett. Érezte, hogy a kölyök-farkas hátrébb húzódik, mint aki nem akar közösségetvállalni a megszégyenülésben.- A szekrény egyébként a Rejtezés Táltoskollégiumleltári tulajdona - emelte fel hangját ingerülten a to-temrepülés-tanár, jelezve, hogy a vizsga tragikus végebosszantja leginkább. - Addig nem révülhetsz a Való-ságba, amíg rendbe nem hozod. A többieknek kellemesszünetet kívánok!A táltoskolesz elsőéves sámántanoncai megkönnyeb-bűlt sóhajjal vették tudomásul, hogy indulhatnak haza.A fáklyák ingadozva a révülőtér túloldalán magasodó,óriási sulijurta épülete felé imbolyogtak, melyből átjá-tók nyíltak a Valóságba. Suhanó Botond követte diák-jait, s talán épp ez volt Gergő számára a legmegalázóbb:tőle el sem búcsúzott. Amint a társaság izgatott be-szédhangjait elnyelte a hideg éjszaka, hirtelen ijesztő-vé vált a révülőtér s az azt körülvevő Öreg Erdő.Gergá bűbájostora könnyed legyintésével fáklyalán-got bájolt a levegőbe, ami néhány percig úgy is képes10 11volt világítani, hogy nem tartozott hozzá valódi nyél.Ezután sóhajtva leguggolt a bútor roncsai mellé, utál-kozva megbökte az egyik letört fiókgombot, majd te-kintetével a totemét kereste.- Bolhafészek, igazán segíthetnél! - szólt a fénykö-rön túli sötétségbe. - Repülhettél volna gyorsabban, ésakkor nem kellene vacakolnunk ezzel a...Gergőnek hirtelen rossz érzése támadt. Lassan kiegye-nesedett, megszorította a bűbájostor nyelét, és körbe-fordult. A Rejtezés Táltoskollégium a Világfa Lomb-

szintjén helyezkedett el, amit a Hetek uraltak, s ígysemmi veszedelmes nem révülhetett erre. Az ifjú sá-mántanoncokra egyébként is különös gonddal ügyeltekaz idősebb varázstudók, nehogy a Gyökérszintről átlo-pakodó bármilyen rossz a közelükbe férjen. A sulijurtá-nál talán csak a szigorúan titkos Álomfölde volt jobbanvédve a gonosz vagy kártékony varázserőktől.A holdat azonban most sötét felhő takarta el, a csil-lagok pedig szinte semmi fényt nem adtak. A bűvösfáklyaláng remegni kezdett, hajladozott, néha sercenőszikrát hányt, pedig szél nem fújt. Gergő megborzon-gott, amint az Öreg Erdő komor, hóruhás fái felé for-dult.- obb lesz gyorsan végezni - biztatta önmagát, sészre sem vette, hogy hangosan beszél. - Szürkebun-dás, segíts!Éppen vissza akart fordulni a bútor roncsaihoz, hogybűbájostorával helyrehozza a zuhanás okozta károkat,mikor a fáklyaláng fénykörében megjelent a Kölyökfar-kas. Gergő nyomban látta, hogy segítő szellemével va-lami baj történt. A szürkebundás valahogy nagyobb-nak, erősebbnek tűnt, mint máskor, ami attól lehetett,hogy minden szál szőre felborzolódott. Már ez is elégijesztőnek tűnt, de a kölyökfarkas ráadásul felhúztaínyét, agyarai szikráztak a fényben, és sűrű nyál csor-gott az álláról.Aki tanult a totemállatok vi-selkedéséről, az tudhatta, hogya farkasok csak akkor viselked-nek így, ha ölni készülnek. Ger-gő önkéntelenül hátralépett, smajdnem elbotlott a szekrényroncsaiban.- Bolhás, mi ütött beléd? -kiáltotta a fiú. - Csak nem te ismegvesztél, mint ez az idétlenkaszni?A Kölyökfarkas lassan lépve,lesunyt fejjel, vicsorogva közelí-tett. A morgás, ami a gyomrá-ból tört fel, egyértelművé tette,hogy hamarosan támadni fog.Tekintete, mely máskor bárso-nyos barnán simogatta gazdá-ját, most vadul villogott. A sze-méből kicsapó szikrák megtör-ték a fáklyaláng fényét.- Tanár úr, ez nagyon rosszvicc! - kiáltotta a sötétségbeGergő, miközben maga elé tar-totta a bűbájostort, és lassantovább hátrált, megkerülve aszekrény maradványait. - Ígé-rem, a szünet után kijavítom ajegyemet, de a segítő szelleme-met mégsem kéne...Valójában egyetlen pillanatigsem hitte, hogy Suhanó Botondkeze van a dologban. A kölyök-farkas megveszett. Talán a bútoregyik szilánkja karcolta meg,

vagy a téli szünet előtti vizsgák12 13mentek a farkas idegeire. Gergő jól ismerte segítő szel-lemét, és a táltoskoleszban is eleget tanult a varázstu-dók világáról ahhoz, hogy most ne kételkedjen, pillana-tokon belül életre-halálra fognak küzdeni.A Kölyökfarkas elérte a szekrény roncsait, majd óva-tosan megkerülte azokat. Gazdája ekkor lépett a sö-tétségbe, s most, hogy már nem zavarta látását a fák-lyaláng, egészen különös dolgot fedezett fel. A Kö-lyökfarkas körül nem azt látta, aminek ott kellettlennie. Mintha egy képeskönyvből tépték volna ki atotemállatot: vele együtt napfényes, buja erdő kerülta zúzmarás révülőtér helyére, bár a téli táj is halvá-nyan ott derengett. A megvadult kölyökfarkas egyéb-ként is úgy nézett ki, mintha hetek óta tüskés bo-zótosban csörtetne. Bundája tépett, tele bogánccsal,elszáradt falevelekkel, s bal szeme alatt friss seb vörös-lött.Gergő hirtelen megértette, hogy most épp egy másikvilágba vagy talán a múltba, a jövőbe lát.Nem maradt ideje tovább töprengeni a jelenésen.A háta mögött éppen olyan vad, elszánt morgás csa-pott fel, mint amilyet a szemből közeledő Kölyökfar-kas hallatott. A fiú fülét nem lehetett megtéveszteni,így mikor az új hang irányába pillantott, már meg semlepte, hogy ott is a kölyökfarkast látja. A két állatmegtorpant, egymást figyelte, s mielőtt Gergő bármittehetett volna, fület tépő acsarkodással egymásnakrontottak.A harc azonban elmaradt. A nyári erdő halvány hát-terét magával vonszoló farkas tátott pofával repült alevegőben... Majd hirtelen eltűnt. A másik kölyökfar-kas, mivel nem volt ellenfele, akit megragadhatott vol-na, a hóba zuhant, és fájdalmas nyüszítéssel bucská-zott néhányat. Gergő nyomban mellette termett, ésvégigsimította a segítő szellem puha bundáját, barátjá-nak azonban csak a büszkesége sérült meg.Ezután mindketten némán töprengve ültek az egyrehalványodó bűbájfáklya fényében, hogy végül elhatá-rozzák: látomásokról jobb hallgatni, ha nem akarja azember gumijurtában végezni.

*

Botlik Dénes, bár rettenetesen fázott, mégis sokáig va-cakolt a lakáskulccsal, majd percekig ügyetlenül zörget-te a bejárati ajtó zárját. Mindezt szándékosan tette,hogy közben lopva lelessen a gangról a macskakövesudvarra. A Csipetke utcai bérházban látszólag semminem mozdult, a szürke hókupacok békésen gubbasz-tottak a fal tövében, ahova az új házmester söpörte őket.Botlik úrnak mégis különös érzése volt, mióta megér-kezett a munkából.A jeges járdán bandukolva épp azon töprengett, hogyutolsó kuncsaftja, a barna cipős úr miért fél a függöny-röjtoktól. Botlik Dénes okleveles cipőpucoló ugyanisképes volt belelátni a lábbelik gazdáinak lelkébe, s ígysokszor egészen különös dolgokat tudott meg róluk.A függönyrojtok nem igazán veszélyes holmik, így abarnacipős félelme valójában nem izgatta Botlik urat...

Ekkor azonban megérkezett a Csipetke utcai bérházkapujához, és hirtelen nyugtalanító érzés töltötte el.- Valami... Valami hiányzik! - motyogta maga elé, scsupán a hidegben ajkai közül előgomolygó párákbólvette észre, hogy megint hangosan kimondta a gondo-latait. Bosszankodva szemlélte az utcát, ahonnan hiány-zik valami, de képtelen volt rájönni, hogy mi. Végül vál-lat vont, belépett a kapun, átvágott az udvaron, és ha-marosan az első emeleti lakás előtt állt.Az érzés azonban, hogy TÉNYLEG hiányzik valamiaz utcából, aminek ott kellene lennie, még erősebbentört rá. Ezért kezdett vacakolni a kulcsaival, és játszot-ta el, hogy nem talál a zárba. Gyanakodva lesett le a14 15gangról, különös figyelmet szentelve a földszinten lakóNemcsók házaspár ablakának, akik folyton a bérháztöbbi lakójának életét próbálták kifürkészni. A sűrűszövésű tüllfüggöny sarka most is félrelibbent kicsit, deezen túl más gyanús dolog nem történt.A lakásból éles, türelmetlen csengetés szűrődött ki.Botlik Dénes most már valóban be akart jutni, deahogy meghallotta a telefon hangját, keze remegni kez-dett az igyekezettől, s elejtette a kulcsait. Bár még csu-pán délután négy óra körül járt az idő, tél lévén, márissötétedett, és a csípős levegő előre megsúgta, hogy éjjelkegyetlen hideg várható. Botlik úr végül felvette, a zár-ba illesztette és elfordította a megfelelő kulcsot, s úgyrontott be a lakásba, mintha az élete múlna rajta.A telefon éppen akkor hallgatott el, mikor megérin-tette a kagylót. Botlik Dénes halkan hümmentett, majdösszefonta melle előtt a karját, és várt. Érezte, hogy anyitva hagyott bejárati ajtón át elszökik a meleg, nagy-kabátja viszont kezd rámelegedni, mégsem mert eltá-volodni a néma készüléktől.A telefon ismét megcsörrent.- Itt is vagyok! - kurjantott boldogan a kagylóbaBotlik Dénes, mint aki rendkívül nehéz, veszélyes fel-adatot oldott meg.- Ennek igazán örülök, kedves - hangzott fel RétiBoglárka hangja, amiből még a vonal fémes recsegése sem- Me áltad a cédulát?volt képes kiölni a vidámságot. gtalBotlik Dénes összevonta szemöldökét, amitől hárommély ránc jelent meg a homlokán. Mielőtt válaszoltvolna, gondosan körülnézett a nappaliban, de semmi-féle cédulát nem látott sehol.- Sajnálom - mondta. - Most értem haza, és mégnem volt időm...- Nem olyan fontos, nyugodj meg - szólt közbeBogi. - Csak anny it üzentem rajta, hogy ne nyugtalan-kodj Rúzspiros miatt.Botlik Dénes, ha lehet, még mélyebb ráncokat vará-zsolt saját homlokára. Rúzspiros a család autója volt,amit azonban kizárólag hosszabb utakra használtak,hogy legalább ők ne tegyék még zsúfoltabbá Budapestutcáit. És miért is kellene most Rúzspiros miatt nyug-talankodni? Botlik Dénesben hirtelen felbukkant egygondolat, ami nyomban választ adott korábbi hiányér-zetére. Hát persze, Rúzspiros! Az autó hiányzott a Csi-petke utcából! Ott kellett volna állnia, nem messze akaputól, de sötétszürke, koszos hókupacokkal körbe-

vett helye üresen ásított.- Észre sem vetted, hogy eltűnt? - kuncogott a tele-fonban Boglárka. - Éjjel történhetett, mert reggel nem. láttam sehol. Visszaszaladtam a lakásba, és kiírtam ne-ked egy cédulára, hogy ne nyugtalankodj miatta.- Nem nyugtalankodom - bólintott a kagylónakBotlik Dénes, de a szeme sarka mégis rángatózni kez-v dett. - Tehát Rúzspirost ellopták?- Nem hinném - felelt Bogi. - Szerintem csak elcsa-vargott kicsit, úgyhogy egyelőre ne szóljunk a rendőrség-- Drágám, az autók nem szoktak maguktól elcsava-rogni - jegyezte meg Botlik úr.- Az autók nem, de Rúzspiros...! - Réti Boglárkameleg hangjával igyekezett megnyugtatni a férjét. - Nefeledd, hogy a családod minden tagja révülő!Botlik Dénes halvány szomorúságot érzett, mikor ar-ra gondolt, hogy egyedül ő éber, vagyis olyan, aki sem-miféle varázstudománnyal nem rendelkezik. Boglárkamégis szereti őt, az egyszerű cipőpucolót, s ettől me-gint víg kedve kerekedett.- Ha Rúzspirosnak csavarogni van kedve, hát tegye -mondta, s még rá is kacsintott a telefonra. - Csak nehogyelkapják a rendőrök, amiért sofőr nélkül közlekedik -Boglárka együtt nevetett a férjével, majd hirtelen té-mát váltott.16 17- Bocsáss meg, vevő jött, le kell tennem. Hamarosanzárom a boltot, indulok haza. A gyerekek...?- Még nem jöttek meg - szólt Botlik úr - Nyugod-tan búcsúzz el a növényeidtől, hiszen a téli szünet alattnem találkoztok. A kirakati zsályának add át hódolat-teljes üdvözletemet!Botlik Dénes letette a kagylót, és harcias tekintettelkörbenézett a lakásban. A bútorokat már kezdte zúz-mara lepni, így először a bejárati ajtót csukta be, majdvégre levette a kabátját. A hatalmas állóóra számlapjána kismutató félúton járt négy és öt óra között.

*

"A Világfa a Minden. Gyökérszintjén megtalálod a múltataz emlékeket, az egykor élt emberek, állatok és növények lelkét.De a Gyökérszinten lakik Élet anyó is, aki a holnap lelkeit ne-velgeti.A Világfa a Világegyetem. Törzsének szintjén megtalálod ajelent, a valóságot, a most élő emberek, állatok és növények lel-két. De ott születnek a jó és rossz álmok is, hiszen álmodni csakaz élők tudnak.A Világfa a Teljesség. Lombszintjén megtalálod a holnapot,a reményeket, az összes mesét és történetet, s azok szereplőit.De ott léteznek a révülők, az álomfogók és más lények is, aki-ket csak lehunyt szemmel láthatsz.A Világfa te vagy. "Az Álomfelügyelet ügynöke rejtekhelyén kucorogvaidézte fel a Kilenc Jurta vaskos kötetének, a VilágokLexikonának első sorait. Amikor révülésre indult, és aVilágfa megszámlálhatatlan zugának egyikében találtamagát, szüksége volt rá, hogy valamiként rendet pró-báljon tenni a fejében. Nem csoda, hogy a folyton vál-tozó, egymástól különböző számtalan világban mégmindig kissé zavartan érezte magát, hiszen csak nem-

rég szolgált az Álomfelügyeletnél. Eddigi élete legin-kább a Valóságban zajlott, s ott is az erdők, hegyek,mocsarak vonzották.A Világfán azonban minden révülés új környezetbevitte. Most éppen a Gyökérszintre kellett utaznia, hogymegkaphassa azt a két bűnöző álomlényt, akiket le akarttartóztatni. Csakhogy még nem volt a kezében bizonyí-ték, ezért igyekezett észrevétlen maradni. Igazi főnye-remény volna lopás közben tetten érni őket!Az álomvarangyokat azonban nagyon nehéz követ-ni. Ezek a kicsi, fürge lények néha ugyan átruccantak avalóságba, de igazi környezetük az álmok világa, aholki tudnak egyik éber álmából a másikba surranni,mint a gondolat. Nem csoda, hiszen az álomvarangyokmaguk is álmokban születnek, általában akkor, ha va-laki túl sokat vacsorázik, vagy valami rettenetes gondnyomasztja, s ettől az álma zavaros lesz.Kubus és Orrnyereg testvérek voltak. Néhány évvelkorábban az egyik rákospalotai autókereskedő attólrettegett, hogy az udvarából valaki elcseni az aznap ér-kezett három gyönyörű Mercedest. Ez a gondolat gyö-törte álmában is. Azon az éjjelen született a két álom-varangy, s mivel éber teremtőjük a tolvajoktól félt, Ku-bus és Orrnyereg ezt a szakmát választotta. Azóta isabból éltek, hogy egyik álomból a másikba lopóztak, ésonnan mindenfélét elcsentek, hogy azután a Gyökér-szint gyanús szellemlényeinek kínálják megvételre.Az Álomfelügyelet új ügynöke ennek akart véget vet-ni. Sikerült megtudnia, hogy a testvérpár a Gyökérszintmelyik erdejében lakik, s órákkal korábban elrejtőzöttegy odúban berendezett otthonuk közelében. Tagjai ugyanmár elgémberedtek, éhes is volt, de elhatározta, hogyaddig leskelődik, amíg a két álomvarangy újabb beszerzőgyülésre indul.Az odú nyílását fedő mohos kéregdarab végre meg-mozdult. Előbb Kubus bújt ki, maga előtt taszigálva ha-talmas vászontáskáját, amin kívül nem is viselt semmi18 19mást. Az álomvarangyok méretre akkorák, mint a nyolc-éves gyerekek, bőrük pedig folyton változtatja a színét,mintha szürke árnyak vonulnának alatta megállítha-tatlanul. Kubus átpréselte magát a kijáraton, megállt afekete gyepen, és szétrázta torzonborz, vörös haját.- Orrnyereg! - kiáltotta fintorogva.- He? - jött a válasz, majd a rekedt hang után fel-bukkant a különös név gazdája is. A testvérpár másiktagja fekete klottgatyát, piszkosfehér inget viselő, töm-zsi, izmos álomvarangy volt. Tes-tén több helyen is régi vere-kedések forradásai éktelen-kedtek. - Mit akarsz?- Elegem van a KiégettErdőből - mondta Kubus

miközben tekintete un-dorodva járt körbe a csu-pasz ágakat mutogató va-don halott fáin. - Miértkell nekünk ezen a vigasz-talan tájon laknunk? Sok-kal szebb, barátságosabb

elfeledett álmok is akad-nak a Gyökérszinten, amikre már senki nem emlék-szik, s így jó rejtekhelyek.- Mert itt senki nem keres minket - felelt Orrnye-reg, akinek sikerült kibújnia az odúból, s most az övé-ről csüngő, folyton csilingelő betörőszerszámok tucat-jait igazgatta. - Álomvarangyok vagyunk, akiket sokanszeretnének elcsípni. Főleg azok, akik álmából ellop-tunk valamit.Kubus talán mondott volna még valamit, mert nagylevegőt vett, de meggondolta magát. Testvére egyetlenpillanattal sem volt idősebb nála, mégis ő parancsoltkettejük közül, s ezt Kubus, ha morogva is, mindig el-fogadta.- Merre révülünk ma? - szólalt meg, mikor látta,hogy Orrnyereg végre befejezte holmijának rendezge-tését.- Könnyű munka vár. Sutyerák, az álomüzér azzalbízott meg, hogy egy éber gyerek álmából hozzunk ne-ki néhány nyalánkságot. Tortát, süteményt, ilyesmit.Az egyik nagymenő ős-szellem meg akarja ünnepelni,hogy éppen százhuszonöt és háromnegyed évvel ez-előtt költözött át a Valóságból a Gyökérszintre.A két álomvarangy nem is húzta tovább az időt. Le-ültek az ősidőkben feketére égett fű kormába, kezükettérdükre támasztották, és lehunyták a szemüket. Azágak között leselkedő ügynök ezt a pillanatot válasz-totta, hogy alakot váltson. Fürge gyíkká változott, ésnesztelenül a révülni készülők közelébe surrant, hogykövetni tudja őket, mikor azok belopják magukat azidegen álomba.Nem hiába mondják az álomvarangyokról, hogy aVilágfa legügyesebb révülői. Csupán egyetlen halk puk-kanás hallatszott, a fekete erdő képe elmosödott, s akövetkező szemvillanásban már egész máshol voltak.Orrnyereg csalhatatlan ösztönnel választotta ki cél-pontját. A Valóságban a hat és fél éves Eliza éppen amásik oldalára fordult puha ágyában, és közben mo-solygott, mivel épp olyan álmot látott, ami nagyon tet-szett neki. A kislány napok óta csak a hamarosan elér-kező szülinapjára tudott gondolni, így most is arról ál-modott, milyen szép lesz majd az a sok meglepetés,amit a szülei már bizonyára mind előkészítettek neki.Eliza a kertjükbe álmodta magát, ahol a lugast papír-lámpák díszítették, az asztalt fehér abrosz fedte, ésannak közepén emeletes orosz krémtorta trónolt. A bok-rok közül Eliza barátai bújtak elő nevetve. Mindegyi-kük kezében titokzatos, színes ajándékcsomagok virí-tottak, izgalmukban maguk is mocorogtak, hogy végrea kislány kibontsa őket.20 21Eliza álmában felkacagott.S nem vette észre, hogy a rózsatövek mögött két fu-ra alak gubbaszt, mohón lesve az alkalmat, hogy a tor-ta közelébe kerülhessenek. Kubus legszívesebben átro-hant volna a kerten, hogy vászontáskájába dobja a sü-teményt, de Orrnyereg súlyos marka visszatartotta.- Nem szabad szétrombolnunk az álmát! - súgta. -Ha megijed tőlünk, felriad, és akkor leshetjük, mikortalálunk egy másik, születésnapról álmodó gyereket.- Nekünk minden sikerül, testvér - vigyorgott ma-

gabiztosan Kubus, de azért engedelmesen a rózsatő ár-nyékában maradt. - Ma hajnalban is, emlékszel! Hátmondj nekem még egy álomvarangyot, aki képes autótlopni, méghozzá a Valóságból.Az Álomfelügyelet ügynöke - még mindig gyík alak-jában - mozdulatlanná dermedt a kíváncsiságtól. Azimént sikerült átsurrannia a kislány álmába, szorosan akét tolvaj nyomában maradva, s már arra készült, hogyletartóztassa őket tortalopás közben. Csakhogy az el-csent autóról hallva ráébredt: sokkal nagyobb bűntet-tért is bűbájrács mögé dughatja őket, ha türelmes.- Azzal az autóval még nem végeztünk - morogtaOrrnyereg. - Tudod jól, hogy a megbízónknak nem akocsi kell.- Te valóban vissza akarsz menni a Valóságba, hogyvégrehajtsd az autóval... Azt? - Kubus idegesen szipá-kolt. A fűben rejtőző ügynök megérezte az álomva-rangy félelmét, bár az arcát nem láthatta. - Orrnyereg,drága bratyó, az a megbízó bolond! Autót lopni a Való-ságból, az nekünk való feladat volt, de amit követel tő-lünk, az... az rettenetes!- Rettenetesen jól meg is fizeti! - vicsorgott dühö-sen a testvér - Igenis visszatérünk a Valóságba, be-ülünk az autóba, és... Figyelj!Orrnyereg félbeszakította mondandóját, és aszülinapot ünneplő gyerekhad felé bökött. Eliza éppenazt álmodta, hogy legjobb barátnője ajándékcsomagjá-ból egy eleven, szépséges póni trappol elő. Az arany-szőrű lovacska, nyakában rózsaszín masnival, új gazdá-jához lépkedett, és orrával kedvesen megbökte, arrabiztatva, hogy üljön a hátára. A gyerekek körbeálltákőket, tapsoltak, nevettek - és egyikük sem figyelt a lu-asban álló asztalra.gAz álomvarangyok villámgyorsan mozdultak. Bokor-tól bokorig futva elérték a lugas oldalát, miközben tit-kos kézjelekkel irányították egymást. Orrnyereg a gye-rekeket figyelte, nehogy valamelyiknek mégis eszébejusson arra fordulni. Közben Kubus az asztalhoz sur-rant, belekapaszkodott a szélébe, s már épp fel akartahúzni magát, hogy elérje a tortát...Az ügynök cselekvésre szánta el magát. Gyíkból ere-deti alakjába változott át, kilépett a rózsabokrok közül,és szigorú arccal az álomvarangyok felé indult. Ő nembánta, ha Eliza észreveszi. Előzőleg már elmormolta azébredésgátló varázsigét, a kislány néhány percig mégbiztos nem riad fel, akármilyen különös dolgot lát isálmában, s így a letartóztatást sem akadályozhatjameg.Elizának valójában eszébe sem jutott, hogy felébred-jen. Megpillantotta a rózsabokrok felől közeledő külö-nös lényt, és mivel nagyon mókásnak találta, hangoskiáltással futni kezdett az ügynök felé.- Zöldségmanó! Zöldségmanó! - kiáltotta közben.A többi gyerek szintén meglátta az ügynököt, aki ere-deti alakjában tetőtől talpig nagy, méregzöld levelekbőlálló ruhát viselt. Apró lábak trappoltak át a füvön, sőta póni sem akart kimaradni a "manó" üdvözléséből,hát horkantva vágtába fogott.Az Álomfelügyelet ügynöke döbbenten bámulta a fe-lé futó sereget.

- Jaj, ne! - nyögte halkan, és lába a földbe gyökere-zett. - Ez így nem lesz jó, srácoki22 23A lugasban két meglepett álomvarangy nézte a várat-lan eseményeket. Orrnyereg ocsúdott előbb, lerángattaKubust az asztalról, és a gyerekek felé mutogatott.- Egy nyavalyás álomfelügyelő! - recsegte fülsértőhangján. - PucoljunkiAz ügynök kétségbeesetten próbálta elkerülni a gye-rekek lelkes rohamát, hogy rávesse magát a tolvajokra,de hiába. Eliza ért hozzá leghamarabb, vadul átölelte,és boldogan kiabált.- Zöldségmanó, az enyém vagy!A lugasban halk pukkanás kíséretében a két álomva-rangy tovarévült. Monyákos Tuba pedig (mert így hív-ták az Álomfelügyelet szigorú ügynökét), aki épp mostszalasztotta el élete eddigi leglátványosabb letartózta-tását, engedelmesen és nagyon elkeseredetten tűrte,hogy a gyerekek manósat játsszanak vele.

*

Botlik Zsófi, akit a révülők világában Farkas Húgakéntismertek, a padlón feküdt, és úgy érezte, hogy a mell-kasán egy tízemeletes bérház ücsörög kényelmesen.Körülötte a Vajákosképző elsőéves hallgatói aggódvafecsegtek, süstorogtak, s még Maszat Vincéné születettTudó Bori sem volt képes csendre inteni őket.- Mindjárt jobban leszel, lányom - hajolt közel akenőasszony Zsófihoz, majd mérgesen a lányokra szólt.- Hallgassatok már, szavát se hallom!Az elsőéves vajákosok hátrébb húzódtak, hátukkalmár-már kidagasztották a kerek jurta oldalát, de a szá-juk, az nem állt be. Elvégre nem mindennap fordul előa Vajákosképzőben, hogy az egyik diák regölés közbensikoltozni kezd, majd elájul.Zsófi végre levegőhöz jutott, s máris igyekezett fel-támaszkodni két könyökére. Bori anyó azonban, aki agyógykenőcsök maszatolását tanította a Vajákoskép-zőben, egyelőre nem engedte, hogy felkeljen a padló-ról.- Feküdj nyugodtan, lányom! Minden rendben lesz,! csak hagyj magadnak időt, hogy erőre kapj - suttogta.Zsófi a szigorú kontyba csavart, ezüstösen ősz frizurafölött gyorsan cikkanó, fekete árnyat látott megvillan-ni, s ettől mosolyognia kellett. Settenke, az őrdenevér,aki a lány segítő állata volt a Világfán, izgatottan röp-pent ide-oda a jurta légterében, s csak akkor függeszke-dett fel végre az egyik tartórúdra, mikor látta, hogygazdája jobban van.- Nem tudom, mi történhetett velem - mondtaZsófi a kenőasszonynak. - A regölés nekem mindig jólment, de most...- A regölés már csak ilyen - biccentett Bori anyó. -Nincs két egyforma.Zsófi összevont szemöldökkel emlékezett az első al-kalomra, mikor eleven mesébe utazott. A regölés kicsitmás volt, mint a révülés. Mikor a varázstudó révül, azÁlomvilágba utazik, hogy bejárja a Világfa tájait, vagyépp valakinek az álmába bújjon. Regöléskor viszontegy tapasztalt, nagy tudású mesélő varázsszavakkal át-

itatva mesélt valamilyen történetet, s így hallgatói is el-jutottak abba a világba. Zsófi első regölését Bori anyótartotta, és valóban meseszép történetbe vitte el hallga-tóit, melyben két bátor vadász egy csodálatos szarvastüldözött hegyeken, völgyeken, mocsarakon át, míg ráneni leltek új hazájukra.A Vajákosképzőben régi szokás, hogy a téli és nyáriszünet előtti utolsó órát regöléssel töltik. A füstillatú,meleg sulijurtában körbeültek az elsőévesek, s Borianyó varázsszavú meséjét hallgatva ellátogattak a tör-ténet helyszínére, sőt szereplőkként részt is vehettekabban. Zsófi arra emlékezett, hogy a regölés első perce-iben a Világfa lombjában találta magát, valamikor a vi-lág kezdete előtt, mikor is Ég Atyácska azon morfondí-24 25rozott, milyen legyen a föld, a víz és rajta a növényekés állatok.S akkor valami rettenetes történt. Zsófi szeme előtthirtelen széthasadt a mese finom szövete, elvesztette aBori anyó által regölt képeket. Helyette a Csipetke ut-cában találta magát, a Valóságot látta, de valahogy ho-mályosan, zavarosan, mintha koszos víz mélyén állna aváros. Rémülten próbált visszatalálni a regölésbe, defogalma sem volt róla, mi történik vele, s mit kellenetennie. A Csipetke utca járdái csillogtak a jégpáncéltól,kétoldalt térdig magasodott az autók füstjétől megfe-ketedett hó. Zsófi lépett, de nyomban térdre esett, éséles fájdalom szúrt a lábába. Valahogy mégis sikerültfeltápászkodnia, tekintetével Settenkét kereste, az őr-denevér azonban nem volt sehol, vagy elrejtőzött.Az autó hangja úgy bömbölt fel a sarok mögött,mintha veszett szörnyeteg közeledne. Zsófi rémültennézett a hang irányába, majd a házuk kapuja felé for-dult, amin épp kirohant a testvére, Gergő. A fiú arcazaklatott volt, mintha üldöznék. Az utca túloldalán, ajárdán ekkor bukkant fel Réti Boglárka, aki valószínű-leg a Belindek és Csomorika Fű-árudából ért haza ép-pen, s meglátva fiát, lelépett az úttestre.Zsófi újabb alakot pillantott meg, amint az kirohana kapualjból, és próbálja utolérni Gergőt. S mikor felis-merte "őt", rémülete még tovább nőtt: a lány ugyanissaját magát látta.Gergő körül sem nézett, csak rohant az anyja felé.A regölésből érkezett Zsófi kiáltani akart neki, hogyfigyelmeztesse, de a másik Zsófi megelőzte, bár hiábasikoltott. A piros autó üvöltő motorral befordult a Csi-petke utcába, hangja megremegtette a házak ablakait,Bogi és Gergő mégsem figyelt fel rá. Már mindkettenaz úttestre léptek, futottak egymás felé, mikor a szágul-dó kocsi elérte őket...Zsófi elveszítette az eszméletét, s mikor magához tért,a sulijurta padlóján hevert. A kenőasszony hajolt fölé,hatalmas lapulevéllel legyezte a kislány arcát, és próbál-ta csendre inteni az izgatottan sutyorgó tanoncokat.- Mire emlékszel, lányom? - kérdezte Bori anyó.Zsófi nyitotta a száját, hogy beszéljen különös látomá-sáról, mely szétrombolta a regölés képeit, de mikormegpillantotta osztálytársai kíváncsi tekintetét, inkábba fejét rázta.- Semmi nem jut eszembe - mondta. - A Világfalombjában, Ég Atyácska jurtájában voltam, aztán...

Minden elsötétedett.Bori anyó bólintott, s bár ráncos arcán látszott, hogynem hisz Zsófinak, mégsem kínozta több kérdéssel. Se-gített neki talpra állni, fogta, míg elmúlt a lány szédü-lése, majd tapsolt néhányat, hogy maga felé fordítsa atöbbiek figyelmét.- Vajákostanoncok, most nem folytatjuk a regölést -szomorú moraj volt a válasz. - Kellemes ünnepeket kí-vánok nektek a Valóságban. Ne kövessetek el semmi-lyen bűbájos csínyt az éberek ellen, és szünet után pon-tosan révüljetek az első órára! Akkor a csalános copf bű-bájt vesszük, ami kiváló védelem a pimaszkodó fiúkellen, úgyhogy alaposan olvassátok át a fejezetet.26 27Zsófi igyekezett mihamarabb kijutni a jurtából, hogyelkerülje osztálytársai kíváncsiskodását. Settenke a hi-deg levegőben röppenve követte, majd bebújt a lánykabátjának jobb zsebébe, mielőtt átléptek volna a Va-lóságba vezető Ébredés Ajtaján. Hazafelé révülve Zsóficsak a megbolondult autóra tudott gondolni, ami egészbiztosan Rúzspiros volt...És a kocsi látomásában Boglárkáék életére tört.

*

Gergő búcsúpillantást vetett a Rejtezés Táltoskollégiumhatalmas központi jurtájára, majd a völgyben elterülőrévülőtér fehér lapályára. Segítő szelleme, a Kölyökfar-kas halk vonyitást hallatott.- A szünet gyorsan elszáll - biztatta a fiú. Tudta,hogy a szürkebundás szívesebben tartózkodik a Világ-fa Lombszintjén, hiszen a Valóságban csak sámándobalakjában jelenhet meg.A kollégium immár teljesen kiürült, a sámántanon-cok és oktatóik mind hazarévültek. Gergő elfordult abarátságos, éjszakai tájtól, és belépett az Ébredés Ajta-ján, amin túl majd a Valóságban ébred. Az utazás szédí-tő, kavargó percei alatt volt alkalma felidézni korábbifurcsa kalandját a megvadult Kölyökfarkassal, de nemtudta a jelenést megfejteni, pedig biztos volt benne,hogy az fontos üzenetet hordozott.Fojtogató por facsarta az orrát. Megérkezett a Való-ságba. Pislogva nyitotta ki a szemét, felült az öreg, doh-szagot árasztó heverőn, és a dobbá változott Kölyök-farkast maga mellé tette. A Csipetke utcai bérház pin-céjének mélyén ébredt, annak is a zegzugos folyosók,beugrók, kanyarulatok alkotta végében. Az egykoriszéntároló fülkét a lakók elfeledett, fölösleges holmijaizsúfolt kincseskamrává varázsolták, ahol még BarboncásDöme (a révülők világában Kende táltosi) helyezett elkét kivénhedt rekamiét, hogy az iskolából hazarévülőZsófi és Gergő kényelmesen ébredhessenek.A fiú elhessegette az érkezése okozta port, s az utcáranéző picinyke ablakon beszökő fényben megpillantottaZsófit. A lány messzebbről révült haza, a Vajákosképzőugyanis a Gyökérszinten helyezkedett el. Settenke, az őr-denevér a Valóságban fekete rongyokból varrt játék dene-vér alakját öltötte, és Zsófi hasán hevert mozdulatlanul.- Szia, tesó! - szólt Gergő. A lány álmosan hunyorí-tott felé, de nem válaszolt, csupán biccentett. Gergő arévülés maradék fáradtságát is kidörzsölte a szernéből,

lelógatta lábát a heverőről, majd nagyon óvatosan álltfel, mert emlékezett rá, hogy fölötte egy öreg esernyőlóg a tetőgerendáról. - kitört a téli szünet, anya is ha-zaérhetett már, úgyhogy szedd össze magad.Zsófi olyan hirtelen ült fel a saját rekamiéján, mintakit korbácsütés ért. A révülés alatt elhalványodtak ko-rábbi emlékei, de amint Gergő Bogit említette, a lányfejében újra megjelentek a rosszul sikerült regölés rém-képei. Úgy érezte, azonnal el kellene mondania min-dent a fiúnak, de mikor szóra nyitotta a száját, az ut-cán száguldozó Rúzspiros képe olyan nevetségessé vált,hogy nem tudta, hogyan kezdjen bele.- Mi bajod van? - Gergő incselkedve megbökteZsófi térdét. - Ha javasolhatom, ne itt lustálkodj, mertmegfagysz.A pincében valóban nagyon hideg volt. Lélegzetükpárája könnyű felhőként jelent meg, de szinte azonnallecsapódott a környező tárgyakra, és finom zúzmaráváfagyott. Zsófi felkelt, összébb húzta magán a kabátját,és zsebébe gyűrte Settenkét. A két gyerek átbotorkált ahosszú, sötét folyosón, ahol a használhatatlan kacatok,értéktelen limlomok, törött bútorok csupán keskenyösvényt hagytak a számukra. Végül elérték a felfelé ve-zető meredek lépcsőt, de nem kapaszkodtak a vaskor-látba, mert még odafagyott volna a kezük.2g 29A körfolyosós bérház zárt udvarára rátelepedett atéli este. Két erős fényű lámpa világította meg a csillo-gó macskaköveket, és a középen álló szőnyegporolóbüszkén viselte a rátapadt havat.Gergő megvárta, míg Zsófi is biztonságosan megér-kezik a pincéből, majd visszacsukta a súlyos vasajtót.Mikor még Barboncás Döme volt a házmester, a pincé-be vezető ajtót gondosan zárták, de mióta a két gyereknaponta a széntárolón át révült a Világfára, inkább szán-dékosan elrontották a zárat, nehogy valakik becsukjákőket. Azok a valakik persze Nemcsókék lehettek volna,akik folyton az után leselkedtek alagsori lakásuk abla-kából, hogy ki mit tesz-vesz a házban, és kíváncsiságukgyakran rosszindulatú cselekedetekre sarkallta őket.- Mehetünk - mondta halkan Zsófi, aki jól látható-an egész testében remegett.- Fázol? - kérdezte tőle Gergő őszinte aggodalom-mal. - Szeretnél egy kis kandallóbűbájt?- Dehogy! Mindjárt otthan vagyunk - legyintettZsófi. Elhatározta, hogy amint a meleg lakásba érnek,félrehívja Gergőt, és elmeséli neki a regölés alatt látottjelenést. Mivel a fiú is szerepelt benne, muszáj, hogytudjon róla.Cipőik hangosan kopogtak, amint átvágtak az udva-ron a lépcsőház sötét bejárata felé. Már éppen befor-dultak volna az oszlopok között, mikor alacsony, deannál szélesebb árny állta útjukat.- Szabad kérdeznem, mit kerestetek ti a pincében?- Nemcsak Lujza éjszakai arcpakolástól zsíros telihold-képe színte világított az udvari lámpa fényében, mikora két gyerek fölé tornyosult. - kölyköknek semmi ke-resnivalójuk a pincében!- Szerintem sem! Szerintem is! - motyogta a háttér-ből férje, Nemcsók Kázmér. Azonban semmi nem lát-szott belőle, mivel irdatlanul kövér felesége egészen el-

takarta.Gergő fáradtan sóhajtott, amint megismerte a házas-párt. Zsófi látta, hogy testvére keze lassan a kabát alácsúszik, és ebből tudta, hogy a Fu épp a bűbájostornyelét tapogatja ki ujjaival. Csakhogy varázslatot alkal-mazni Nemcsökék ellen legalább olyan veszélyes lehet,mint megküzdeni a Gyökérszint lélekrabló ízszörnyei-vel, ezért Zsófi gyorsan közbelépett.- Nahát, Lujza néni, milyen szép ma este! - sikkan-totta, ahogy azoktól a lányoktól látta, akik folyton afelnőttek kedvében igyekeznek járni, mert így szerzikmeg a legdivatosabb cipőt, ruhát. - Biztosan attól van,mert Kázmér bácsi annyira szereti magát.Nemcsókné bensejéből furcsa, gurgulázó hang törtfel. Képtelenség volt megállapítani, hogy ez nevetésvagy a harag első böffenete akar lenni. De nem is ma-radt idő a töprengésre, mivel Gergő hirtelen sarkon for-dult, meglepve ezzel mindenkit.- Hallod ezt? - súgta oda a húgának. - Rúzspiroshangja. Anya most ér haza. Vajon ma miért ment kocsi-val a Fű-árudába? Elé megyek!Zsófi hegyezte a fülét, de ismét meg kellett állapíta-nia, hogy a farkastotemmel rendelkező Gergőnek sok-kal jobb a hallása, mint neki. Meglehet, hogy a városmorajából a fiú valóban kihallotta Rúzspiros közeledőmotorzaját, s jobb is, ha nem vitázik tovább Nemcsó-kékkal. Gergőt einyelte a kapubejáró sötétsége, deZsófi mégsem maradt egyedül a túl kíváncsi házaspár-ral, mivel a lépcsőházban most megjelent Botlik Dé-nes.Szép... Jó estét kívánok mindenkinek - bizonyta-lankodott az okleveles cipőpucoló, és igyekezett a tere-bélyes Nemcsóknét megkerülve a lányához férkőzni,ami nem is volt olyan egyszerű feladat.- A kölykei a pincében... - kezdett bele NemcsökKázmér mondandójába, de Botlik Dénes szemüvegedühös villanással fordult felé.30 31- Az oroszlánoknak, kedves uram! - mondta éleshangon a cipőpucoló. - Meg a rókáknak, menyéteknekés borzoknak vannak kölykeik! Az embereknek, kedvesNemcsók úr, az embereknek gyermekeik vannak!Zsófi büszkén nézett az apjára, aki nem volt bátorember, de ha a családját bántották, bárkit kiugrasztotta cipőjéből: A Nemcsók házaspár méltatlankodva visz-szavonult lakása irányába, miközben Lujza asszonymég morgott néhány szót valami lakatról, amit majdŐK Felszerelnek a pincére. Mikor végre távoztak, Bot-lik Dénes és a lánya üdvözölhették egymást.- Képzeld, kincsem, hogyan jártunk! - kuncogott acipőpucoló. - Rúzspiros reggelre elcsavargott, és azótasem került elő.Zsófi halkan, kétségbeesetten felnyögött.- Akkor... - suttogta. - Bogi nem Rúzspirossal mentma munkába? Jaj, apa!Zsófi megpördült, és az utca felé futott. A sötét ka-pualjban belerohant az egyik kukába, felborította azt,és alig bírt talpon maradni. Megragadta a hatalmas ki-lincset, minden erejével megrántotta maga felé a ka uPszárnyat, s miközben kinyílt, már a lány is hallotta a

gyorsan közeledő Rúzspiros motorhangját. Ezer autóközül sem tévesztette volna el, de most mégis valahogymás volt... Durva, rekedt, s úgy bömbölt, hogy a Csi-petke utcai ablakok megremegtek a keretükben.Gergő éppen lelépett a járdáról. Arcán nyugtalanságlátszott, mert érzékeny füle már felismerte, hogy bárvalóban Rúzspiros közeledik, a család autójával valamibaj lehet. Ráadásul a fiú megpillantotta az utca túlol-dalán közeledni édesanyját, Bogit, aki nevetve intege-j tett felé, majd szintén lelépett az úttestre.Rúzspiros üvöltő motorral ekkor robbant be a Csi-petke utcába...

*

Monyákos Tuba kénytelen volt Eliza áimában elsősszámtankönyvvé változni, hogy a kislány végre el-eressze. A bűbáj remekül sikerült, mert attól kezdveügyet sem vetett a fűben heverő ügynökre a szülina-pot ünneplő gyerekhad, bár a póni kicsit megrágta aszélét.Néhány perccel később Tuba kibújt Eliza álmából,és kapkodva kereste a két álomvarangy révülésénekgyorsan halványuló nyomait. Mire azonban rátalált aholdporra emlékeztető, finom permetre, amit mindenálomlény maga után hagy, ha túl gyorsan révül továbba Világfán, már sejtette, hogy nem tudja időben elcsíp-ni az álomvarangyokat. Kubus és Orrnyereg a Valóság-ba szöktek, s oda Monyákos Tuba csak jelentős varázs-erő felhasználásával követhette őket. Végül sikerreljárt, és Budapest hólatyakos utcáinak egyikén jelentmeg. Zöld lombruhájában a lidérc meglehetősen fel-tűnő lett volna, de szerencsére épp senki nem botlottbelé.Monyákos Tuba először a rettenetes zajra figyelt fel.Hallott már ehhez hasonlót, mikor lidérc korában túl-ságosan közel merészkedett az emberek lakhelyéhezvagy az országutakhoz. Autó ad ilyen hangot, méghoz-zá olyan autó, amelyik a megengedett sebességnél sok-kal gyorsabban közlekedik.A lidérc sietve felmászott az egyik villanypóznára,hogy jobban lásson.A barátságos kis utca közepén megpillantotta Gergőtés Bogit, akiket egykor, még a Bagoly-bükki-völgybentartott Vajákosok, Táltosok, Enekmondók, Sámánok ésEgyéb Révülők Találkozóján ismert meg. A következőpillanatban Farkas Húga is felbukkant az egyik kapu-aljból, és rémülten felkiáltott.Monyákos Tuba azonban, aki a villanyoszloprólsokkal jobban láthatta az utcán végigrohanó piros32 33autót, már tudta, hogy nem csupán ő, de a lány iselkésett...

*

Zsófi torkát kétségbeesett sikoly hagyta el, mégsemlehetett belőle semmit hallani, mert az utcát betöltöt-te Rúzspiros bömbölő motorjának hangja. A lány ug-rott, megpróbálta elérni Gergő kabátját, de keze csu-pán a jeges levegőbe markolt.

Az idő lelassult, széttöredezett.Zsófi úgy nézte végig a következő tíz másodperc tör-ténéseit, mintha olyan filmet látna, amit egy kiörege-dett, csikorgó gép vetít. Csergő két parkoló autó közöttlelépett a járdáról, mindkét karját előrenyújtotta, felfe-lé fordított tenyérrel pedig azt próbálta mutatni, hogyBogi ne jöjjön közelebb. Rúzspiros ekkor nyerte visszaegyensúlyát, mivel a túl nagy sebességgel bevett ka-nyartól kissé oldalra billent a hátulja.Bogi mosolyogva indult a fia felé, cipője hangosankoppant az aszfalton. Jobbját felemelte, integetett, ésnem nézett körül. Gergő kibukkant a parkoló autókmögül, és valamit kiáltott.Rúzspiros motorja ekkor még hangosabb, mélyebbbömbölésbe kezdett, ahogy a sofőr gázt adott, és to-vább gyorsította a kocsit. Bogi csodálkozva fordítottafejét a közeledő fényszórók felé, de nem állt meg, s mármajdnem az úttest közepére ért. Rúzspiros orra egye-nesen a nőt vette célba, a kereke alól ragacsos sárléfröcskölt.Gergő előreszegett fejjel rohant, két keze kinyújtva,s arra készült, hogy anyját visszalökje a járdára. Bogiazonban a döbbenettől végre megtorpant, s mint az éj-szakai országutakon óvatlanul átkelő őzek, dermedtenbámulta a fényszórók sugarát.Néhány rettenetes pillanatig úgy tűnt, hogy az autóBogit gázvlja el. A sofőr azonban elrántotta a kor-mányt, s Gergőt vette célba.A házak közt kétszeres erővel visszhangzott a csatta-nás. Zsófi megzavarodva állt a járdaszélen, s úgy érez-te, hogy a mellkasából minden levegőt kipréselt aziszonyú rémület. Rúzspiros bal oldala találta el Gergőt.A fiú enegpördült és elesett. Az autó fékezés nélkül szá-guldott tovább. Zsófi egyetlen pillanatig látta, hogyketten ülnek benne. Két furcsán alacsony, kicsi alak -mintha gyerekek volnának.Ahogy Rúzspiros csikorgó kerekekkel eltűnt a sarokmögött, csend ülte meg a Csipetke utcát. Sűrű, kérlel-hetetlen, borzalmas csend...

II.LázálmokZuhant vagy emelkedett, ezt maga sem tudta. Abban azonbanbiztos volt, hogy a gondolat sebességével távolodik, és semminincs, amiben megkapaszkodhatna. Elmosódott tájakat látott,épületek, fák, emberi alakok, hatalmas állatok suhantak elmellette, de egyiket sem ismerte fel. Majd hatalmas, fekete ör-vény nyílt meg alatta, közepe kérlelhetetlenül szívta magábapörgő testét, s fölötte elveszett a fény utolsó szikrája is.Gergő rémálomba merült...

*

- Sajnálom, asszonyom, de egyelőre többet nem tehe-tünk - suttogta a fehér köpenyes, fiatal orvos Réti Bog-lárkának. Az asszony Botlik Dénesre támaszkodott.A férfi most valahogy nagyobbnak és erősebbnek tűnt,mint máskor, bizonyára attól az érzéstől, hogy a család-ja bajban van. Zsófi a kórterem ajtajában állt, s nemmert közelebb lépni a zúgó, sziszegő, pittyegő és füty-työgő orvosi masinákkal körülvett ágyhoz. A takaró

alatt Gergő olyan kicsinek, védtelennek tűnt, hogy anővérek, akik az imént emelték át a gördülő hordágy-ról, csak óvatosan merték mozgatni.- Az autó szerencsére épp csak érintette a fiút -folytatta suttogva az orvos. - Esés közben azonbanGergő beverte a fejét, és most kómában van. Nem tud-juk, mikor ébred fel belőle. Ha egyáltalán...Bogi tekintete megakasztotta az orvos szavát. A fia-tal férfi a zsebében sorakozó tollak után kapott, mint-ha gyorsan fel kellene írnia valamit a beteg kartonjára.Botlik Dénes finoman megszorította felesége vállát,hogy rávegye: menjenek ki a folyosóra, hiszen a kórte-remben csak zavarják a nővérek munkáját. Bogi azon-ban az ágy felé fordult, majd közelebb húzott egy szé-ket, és leült. Gergő a hátán feküdt, arcát a lélegeztető-gép műanyag maszkja takarta. Fejét vastag, fehér pólyavarázsolta olyanná, mintha a fiú török herceg Lenne,aki épp csak déli pihenőjén dőlt le néhány percre.Botlik Dénes Zsófihoz lépett, s az orvossal együtt ki-mentek a folyosóra.- Nem, én... Nem is értem - motyogta az oklevelescipőpucoló. - Miért nem vették észre az autót? ÉsRúzspiros...Zsófi sietve megbökte apja oldalát. Nem árulhattákel, hogy a saját autójuk volt a merénylő, mert akkor arendőrség végeláthatatlanul kérdezősködne, és úgysemhinnék el az igazságot. Melyik budapesti nyomozó fo-gadná el, hogy a családi autók néha sofőr nélkül csava-rogriak, és ebben nincs semmi különös?- Uram, őszinte leszek - szólalt meg ismét az orvos,miután meggyőződött róla, hogy Bogi nem hallhatjaőket. - A röntgenfelvételek nem túl biztatóak. A kis-fiú...Zsófi már nem figyelt a tompán hulló szavakra. Ger-gőt előző este hozta be a mentő, azóta rostokolnak abaleseti sebészeten, és várják, hogy a doktorok végrevalami biztatót mondjanak. A rendőrök már kiadták akörözésf egy piros autó és két ismeretlen tettes ellen,de Zsófi biztos volt benne, hogy soha nem bukkannaknyomra. A kislány legszívesebben azonnal a Csipetkeutcai pincébe rohant volna, hogy onnan a Világfára ré-vüljön, és megkeresse Hódfarok nénét. A vén vajákosasszony bizonyosan tudna egy varázsigét, bűbájostor-suhintást, ami segíthetne Gergőn.Csakhogy Hódfarok néne immár két hónapia eltűnt.Az Álomvilág révülői sem tudták, hol lehet, csak plety-kák keringtek szédült boszorkányokként közöttük arról,hogy a vajákosok legbölcsebbike valahol a Rémálmok38 39Földjén bolyong, különleges küldetésben. Zsófi otthagy-ta a suttogva beszélgető felnőtteket, és céltalanul sétált ahosszú, csempézett kórházfolyosón. A szobákban min-denhol súlyos betegek feküdtek, a nővérek fehér ruhájahalkan surrogott, amint dolguk után szaladtak.Zsófi hirtelen valami olyat pillantott meg, ami nem il-lett ebbe a szomorú világba. A folyosó végén néhányzöld növény gubbasztott hatalmas cserepekben, bizo-nyára azért, hogy élénk színük kissé barátságosabbá te-gye a környezetet. Az egyik ilyen nagy levelű növény,mikor úgy vélte, nem láthatja senki, hirtelen kettévált.Egyik fele kilépett a cserépből, lerázta lábáról (mert két

apró, meztelen talpa volt!) a vizes földet, majd a kijáratfelé trappolt. Zsófi azt hitte, csupán fáradt szeme tréfál-ta meg. A zöld leveles alak azonban nagyon ismerősnektűnt, mintha már látta volna valahol. A nyomába eredt,de közben arra is ügyelnie kellett, nehogy ő maga kelt-sen feltűnést.A folyosó kétfeléágazott, és a mozgó"virág" a jobb olda-lit választotta. Zsó-fi meggyorsítottalépteit, de sejtette,hogy túl későn szánjael magát. A ka-nyar után még láttaamint a zöldleve-les felszökken aföldszintre vezetőlépcső korlátjára,csúszni kezd raj-ta, majd a felénélhalk pukkanás kí-séretében eltűnt asemmiben.Zsófi abban a pillanatban rájött, hol látta már ezt akülönös fickót.- A Monyákos! - kiáltott, azzal sem törődve, ha ne-tán valaki meghallja. Azért a többit inkább csak magá-nak suttogta: - Hát persze! A Lidércviháncok egykorivezére, Monyákos Tuba!A lány izgalmában az ajkát rágta, miközben vissza-tért édesapjához, aki azóta már egyedül ücsörgött akórteremmel szemközti székek egyikén.- Történt valami? - kérdezte Botlik Dénes. - Na-gyon sápadt vagy, kislányom.- Láttam egy lidércet - felelt Zsófi, s továbbra isőrült iramban kergetőző gondolataira figyelt. - Ki kellderítenem, ki akarta elütni Gergőt, és miért éppenRúzspirost használta erre.Az okleveles cipőpucoló idegesen megborzongott,mint mindig, mikor azzal kellett szembesülnie, hogy alányának több köze van a varázstudók világához, minta szürke Valósághoz. "Csak tudnám, kitől örökölte? -morfondírozott magában. - Az anyjától, aki elhagyottminket egy hajtűgyáros kedvéért, biztosan nem!"

*

- Hol lehetünk? - kérdezte talán ezredszer Kubus. Két-ségbeesetten tekergette fejét, bár a rosszul megvilágítottutcák közül egyet sem ismert fel. Orrnyereg a szomszé-dos ülésen két marokkal szorította Rúzspiros kormá-nyát. Feneke alatt három lopott telefonkönyv lapult,hogy valamelyest kilásson az autóból, miközben a láb-szárához kötözött botokkal nyomkodta a pedálokat.- A Valóságban vagyunk - felelt megkésve, mertelőbb ki kellett kerülnie egy csodálkozó tekintetűmacskát.- Ennyit én is tudtam - mordult Kubus. Ölében márszakadtra lapozta a Budapest térképet, persze hiába,40 41

mert a-r. éberek által épített házak között sehogyan semtudott kiigazodni. - Miért nincsenek itt szolgálatbancikcakklidércek? A varázstudók városaiban ők irányít-ják a forgalmat, és senki sem téved el.- Csakhogy most a Valóságban vagyunk! - recsegtemély hangon Orrnyereg, ami nála biztos jele volt a kö-zelgő dühkitörésnek. Az álomvarangy hirtelen megte-kerte a kormányt, az egyik bottal pedig tövig nyomta agázpedált. - Ide most bekanyarodunk!Megtették. Rúzspiros azonban kisodródott egy alat-tomos jégfolton, hátulja a parkoló autók oldalának csa-pódott és szikrát hányt.- Mit művelsz? - sikította Kubus, és fejét bedugta akesztyűtartóba, mert úgy vélte, a sötétben nem eshetbántódása.Orrnyereg összeszorította ajkát, felbőgette a motort,és még két utcát kanyargott, s csak ezután állt meg fáj-dalmas fékcsikorgással.- Itt jó lesz, előjöhetsz - mondta társának, majd hát-ba is vágta Kubust, hátha az megsüketült a félelemtől.A szövettáskát viselő álomvarangy kibújt a kesztyűtar-tóból, pislogva lesett a szélvédőn túlra, végül megköny-nyebbült sóhajt hallatott. Rúzspiros teljesen elhagya-tott, alig megvilágított utcán állt, néhány méterre egyöreg gyár vürös téglás tűzfalától. Motorja immár aligmorgott, mintha különös, fullasztó álomban járna, ami-ből képtelen kikeveredni.- Innen gyalog megyünk? - szólt óvatosan Kubus

mert nem akarta tovább bosszantani a testvérét.- Gyalog? - nézett rá összehúzott szemmel Orrnye-reg. - Már miért mennénk mi innen bárhova is gyalog?- Csak mert úgy látom, hogy a környéken nincsegyetlen Ébredés Ajtaja sem. Érezném, ha volna. A Va-lóságból pedig...- Elég volt, hallgass már el! - ordította Orrnyereg,amiből egyértelműen kiderült, hogy bizony erről teljesenmegfeledkezett. - Jól tudom, hogy a Valóságból a ma-gunkfajták csak az Ébredés Ajtaján át térhetnek vissza aVilágfára. Majd... majd keresünk egyet... valahol.Kubus engedelmesen biccentett, majd kényelmesenhátradőlt az ülésben. Orrnyeregnek szüksége volt né-hány percre, míg haragja lecsillapodik.- Szerinted miért kellett elütnünk azt a gyereket? -szólalt meg ismét Kubus. - Eddigi álomvarangylétemlegrondább megbízatása volt a mai, és többé nem isakarok ilyesmit csinálni. Megjegyzem...- NE jegyezd meg! - fordult felé a telefonkönyvektetejéről Orrnyereg. - A Megbízó azt mondta, lopjuk elezt a kocsit, mert félig az Álomvilághoz tartozik, és ígyel lehet bájolni. A Megbízó azt is mondta, hogy bocsás-sunk bűbájt az autóra, mert akkor gyerekjáték lesz ve-zetni. És végül a Megbízó azt akarta, hogy gázoljuk elazt a kölyköt, mert...- Mert? - nyitotta kerekre kíváncsian a szemétKubus, mivel a testvére elhallgatott. Mikor azonban aválaszra várt, már ő is tudta, miért akadt el Orrnyeregszava. Éppen a csönd miatt, ami körülvette őket: azautó motorja már nem dorombolt.A következő pillanatban magától kivágódott a két aj-tó, és az álomvarangyok egymást biztatva ugráltak a

hideg aszfaltra.- Mindjárt felébred!- Menekülj!- Oh, drága álmodóm, segíts!- Fuss, ne óbégass!Kubus a járdán rohant, meztelen talpát szinte égettea hideg beton. Háta mögül hallotta, amint az autó le-rázza magáról az akaratát eddig megbéklyózó varázsla-tot, és dühödten az álomvarangyok után indul. Motor-ja most éppúgy bömbölt, mint mikor - alig egy órája -az ő parancsukra a Csipetke utcába rontott be, csak-hogy most az autótolvajok után vetette magát.42 43Orrnyereg átfutott a széles út-testen, és rejtekhelyet keresett, deaz övéről lógó betörőszerszámok csilin-gelése folyton elárulta, ha mozdult.Rúzspiros csikorgó kerekekkel, vadulvillogó fényszórókkal fordult az álom-varangy után, és nem volt kétséges,hogy ha sikerül beérnie, kilapítja.Orrnyereg hangosan szitkozódva hát-ra-hátrapillantott jobb válla fölött, fe-kete klottgatyája szárait tépte a téliszél. Az autó felhajtott a járdára, diadal-masan harsogtatta motorját, s továbbgyorsított. Az álomvarangy ekkor előrefor-dult, hogy keressen a gyár kerítésén egy aprórést, amin átbújhatna. A kerítés helyett azon-ban valami sima, fekete holmi állta útját.Orrnyereg teljes lendületével belerohant avillanyoszlopba. Homloka akkorát kondult,hogy a szomszéd utcában, kicsiny bodegájábanalvó Kovács kettő József éjjeliőr meghallotta,és álmában úgy hitte: harangoznak a falujában.Az álomvarangyok koponyája azonban ke-ményebb, mint az év végi fizikadolgozatok.Orrnyereg szédült, de megrázta a fejét, s nemlévén más kiút, kapkodva mászni kezdett apóznán. Alatta Rúzspiros dühében vadul, fo-lyamatosan tülkölt...Kubus ekkor már messze járt. Végül nembírt tovább futni, hát lekuporodott két szeme-tes konténer közé, és próbálta elfojtani hangoszihálását. A téli város halkan morajlott körü-lötte, s az álomvarangy hirtelen nagyon-na-gyon magányosnak érezte magát.

*

A fekete örvény nem tartotta magában. Gergő néhány rettene-tes percig bizonyos volt benne, hogy itt ér véget az élete. Sőt, aza Semmi, a tökéletes csend és sötétség önmagába olvasztja, dea gondolatai mégis örökké abban a zárt, kérlelhetetlen ürességben keringenek majd.Azután fény lobbant valahol alatta, majd gyorsan közele-dett, nőtt. A fiú képtelen volt megállapítani, hogy ő zuhan-e,vagy az örvény nyiladéka emelkedik hozzá. Hangok keltek élet-re, erősödtek fel, majd alakok, formák bontakoztak ki az árnyés fény játékából. Az örvény dübörgött, forgott, őrjöngve tépteGergő ruháját, haját, míg végül kiköpte a fiút. Csakhogy az

utazás innentől még borzalmasabbá vált. A Sárkány röpténekgyorsaságával suhant át a legkülönbözőbb tájakon. Egyik pil-lanatban észak jeges pusztasága jelent meg alatta, azutánGergő becsapódott a tengerek hátán úszó jéghegybe, átfúrtaazt, hogy máris a dzsungel Tiánjai, ágai között törjön utat.Nem tudta irányítani vagy lassítani a száguldást. Egyregyorsult.Sivatag... Éneklő ezüsterdő... Karcsú tornyoktól zsúfoltváros... Oceán homályos mélye... Felhőkből rakott paloták...Sziklabarlangok... A föld lávafortyogása...Gergő úgy érezte, a teste millió darabra szakad. Lehunytaa szemét, összegömbölyödött, és eleven ágyúgolyóként törte-zúzta-szaggatta a világok sorát, amiken áthatolt.Hirtelen csönd Tett. Legalábbis a szél fütyülésén kívül sem-mi mást nem hallott így kinyitatta a szemét. Még mindig re-pült, de most távolabbra látott, mint életében eddig bármikor.Tekintete százával fogta át a világokat, s bár messziről pillan-tott rájuk, mindet tisztán érzékelte. Olyanok voltak, mint aVilágfa gyökérrendszerén tenyésző színes penészfoltok. Gergőmegbámulta a mérhetetlenül vastaggyökerek hálózatát, ahogykuszán, egymásba csavarodva vagy szétfutva fúrják bele ma-gukat a Semmibe, hogy kitöltsék azt. A Gyökérszinten járt te-hát, s tovább zuhant megállíthatatlanul. Egyetlen szemhu-nyásíg látta Élet anyó kicsiny kunyhóját, ahol már járt, s sze-retett volna most is ott talajt érni, hogy megpihenhessen.45A fekete örvény erejét rászabadító akarat azonban más sor-sot szánt a fiúnak. Gergő a Világfa gyökerei között repült ta-vább, s már látta, hogy meg sem áll a legalsó rétegekig. Ott avaskos gyökerek elvékonyodtak, boglyas csomókat alkotva ku-szálódtak egymásba. Az egyik ilyen átláthatatlan, árnyakkalteli gyökérszövedék nyelte magába Gergőt, akit ismét megro-hant a rosszullét. Mielőtt azonban elveszítette volna az eszmé-letét, végre megállapodott.Kicsi, de barátságos szobába került. Teste széles, állatpré-mekkel fedett ágyra ereszkedett, s nyomban színes, puha taka-rók simultak rá. A sarokból valaki felé mozdult, de Gergő márnem ismerhetett rá; láztól égő álomba merült.

*

Monyákos Tuba zöld ruhájának minden egyes levelekülön-külön rezgett viselője haragjától. Az Álomfel-ügyelet ügynöke az imént kapaszkodott fel a terem kö-zepére tolt, gördíthető faépítményre, hogy mindenki jólláthassa őt. A Világfa legmagasabb csúcsán álló Gyé-mánt Jurta lélegzetelállító méretei és szépsége mostnem tudta érdekelni Monyákost. Az sem hozta zavarba,hogy szemközt, a hosszú asztal mögött a varázstudókvilágának legfőbb sámánjai függesztik rá a tekintetüket.Szégyen égette a lelkét, s ez a lidérc számára olyan szo-katlan érzés volt, ami minden mást elnyomott.- Nem tudom felfogni, hogyan történhetett - mond-ta Monyákos, talán már harmadszor. - Az álomvaran-gyok tolvajok, gonosztevők, az igaz, de soha nem szok-tak ilyen... ilyen mérhetetlen aljasságra vetemedni.A Gyémánt Jurta közepén lobogó Eleven Tűz lángjaiátérezték a lidérc kétségbeesett haragját, és a fahasá-bok szikrákat durrantottak magukból. A rönkasztalmögött ülő hat varázstudó tanácstalanul pillantott egy-másra, majd mindannyian hetedik társuk felé fordul-

tak. Kende táltos nem foglalta el helyét a középső szé-ken, ehelyett le-föl járkált a sámánok mögött, és tőp-rengve a jurta döngölt földpadlóját vizslatta.- Próbálj kicsit megnyugodni, Monyákos Tuba! - szó-lalt meg Anja Nisan, a mongol sámánnő. Fenségesenszép segítő szelleme, a sólyom, széke támláján ült, éscsőrével egykedvűen rendezgette mellén a tollakat. -Nagyon fontos, hogy pontosan mondd el, amit láttál.Monyákos Tuba megkapaszkodott az emelvény kar-fájában, mély levegőt vett, és elölről kezdte a történetet.- Rossz ügynök vagyok, ez immár bizonyos. Kétálomvarangyot akartam letartóztatni, akik tortalopás-ra készültek egy kislány álmából. Követtem őket, még-is elrontottam az akciót. Megléptek előlem, de valami-vel korábban kihallgattam a beszélgetésüket, amibőlmegtudtam, hogy valami sokkal nagyobb bűntettre ismegbízást kaptak. Elloptak a Valóságban egy autót,hogy aztán...- Ne siessünk ennyire előre! - emelte fel figyelmez-tetően jobbját Waru Dalong. Az ausztrál sámán izga-tottan megdörzsölte lapos orrát, majd kezét az aszta-lon heverő varázskövére fektette, talán, hogy erőt me-rítsen belőle. - A varangyok nem beszéltek róla, kibízta meg őket az autólopással?- Csupán úgy emlegették az illetőt, hogy a Megbízó- a lidérc apró öklével a korlátra csapott. - Hiába talál-tam rá a nyomukra, és követtem őket a Valóságba.Nem tudtam, hol bukkanok elő, s mi vár ott rám, ezértmegzavarodtam. Minden olyan gyorsan történt. Fel-másztam a villanyoszlopra... Aztán már jött is az azátokverte gépezet...- Rúzspiros, bár valóban gép, valamelyest közénktartozik, hiszen a készítője érzéseket, gondolatokat bá-jolt a motorházába - ezt Kende táltos mondta, aki vég-re megtorpant, és egyenesen Monyákos Tubára nézett.- Köszönöm a jelentésedet, ügynök. Térj vissza a mun-kádhoz, tartsd nyitva szemed, és révülj szerencsével.46 47A lidérc mondani akart még valamit, aztán mégsemtette. Elég volt a sápítozásból, s hogy a Hetek előtt meg-enült. Ráadásul hirtelen megértette, Kende táltosszégymiért. vet véget olyan gyorsan a meghallgatásnak. A sor-ban ülő sámánok közül egyszerre ketten is holtfehérresápadtak, s meg kellett kapaszkodniuk az asztal szélé-ben, hogy le ne forduljanak a székükről. Monyákos Tu-gy tett, mint aki semmit nem vesz észre az egész-ba ú a révü-ből, de magában keserűen megállapította, hogylők között terjedő pletykák, miszerint a Hetek erejerohamosan csökken, mégsem tévednek. A lidérc leká-szálódott az emelvényről, még egyszer meghajolt a hétlegfőbb varázstudó felé, akik azonban már bajban lévőtársaik köré sereglettek, s nem figyeltek a távozóra.Monyákos Tuba elhagyta a Gyémánt Jurtát. A hatal-mas, gyönyörű építmény, ami a Világfa varázstg óinaktanácsterme, döntéseik bölcsője volt, azon az á on álltahol (az ősi regék szerint) Ég Atyácska kitalálta a vilá-got. Senki nem tudta, mennyi igaz ebből, de annyi bi-zonyos, hogy a Gyémánt Jurta valóban a Világ legmaga-sabb pontján, csodálatos tájon épült fel, va

ezer áloméve. Monyákos Tuba kilépett a kapun, aminekvitorla méretű takaróját bűbáj emelte, majd engedtevissza a helyére.Odakinn ragyogó napsütés fogadta. A lapály oválisrét volt, közepén állt a Gyémánt Jurta, és szélét sűrűnnőtt erdő vette körbe, nehogy valaki óvatlanul lezu-han on. Ha ez megtörténne, és az illető történetesennem tud repülni, bizony évszázadokon át zuhanna, mígel nem éri a Gyökérszintet.A zöld pázsitos mezőn százával nyüzsögtek a legkü-lönbözőbb varázstudók, szellemlények és egyéb szerze-tek. Apró sátraik, jurtáik, rönkházaik utcákba rendezvesorakoztak a Gyémánt Jurta körül, de annyira eltörpül-tek mellette, mintha csupán játékok volnának. A lidércmegigazította vállán levélruháját, és elindult az egyik48kavicsos ösvényen. Be kell még néznie az Álomfelügye-let központi sátrába, hogy szóljon. Megtette jelentéséta Hetek előtt, és készen áll az újabb küldetésre - vagyarra, hogy megbüntessék ügyetlensége miatt.Már éppen befordult a megfelelő utcába, kikerült kétfecsegő boszorkányt, akik azon veszekedtek, hogy abékanyál vagy a pipamocsok alkalmasabb-e a szemölcsirtására, mikor perzselően forró érintés nehezedett avállára. Monyákosnak meg sem kellett fordulnia, hogytudja: egykori cimborája, Pisla, a lánglidérc került azútjába. S ha Pisla ott van, akkor Repesztő, a jéglidércsem lehet messze.- Főnök, merre az erre? - rikkantotta a sárga lán-gocskát feje tetején hordozó lidérc. - Mióta Álomfel-ügyelő lettél, meg sem ismered hű barátaidat?Monyákos mosolyt erőltetett zöld arcára, és a két li-dérc felé fordult.- Bocsássatok meg, hogy nem néztem be hozzátok,de a Hetek előtt kellett megjelennem.- A kéregráncos mindenit, de nagyra tört a mi elnö-künk! - csettintett hófehér nyelvével Repesztő. - Nincsmég egy esztendeje, hogy hárman alkottuk a Lidércvi-hánc Gerillák titkos társaságát, és azon agyaltunk egy-folytában, miként bosszantsuk a révülőket. Most megnekik dolgozunk! Bolond holnapot teremt a tegnap!Monyákos szóra nyitotta a száját, de Pisla megelőzte.- Az irodánk abban a rojtos-mintás sátorban van -mutatott előre a lánglidérc. - És nem kell félned, főnök,jó kezekbe tetted egykori munkádat. A LidércviháncGerillák, vagyis mi felügyeljük a lidérccsínyeket szerteaz összes világban.- A durva és veszélyes bajkeverő rokonokat rávesz-szük, hogy csituljanak - kacsintott titokzatosan Re-pesztő. - Néha azonban mi sem tudunk kihagyni egy-egy mókás lehetőséget. Tegnap is az egyik éber álmá-ban...49Monyákos kétségbeesetten nézte kedves cimborái áb-rázatát, s tudta, hogy nagyon meg fogja őket bántani, hamost továbbmegy. Talán azt gondolják majd róla, hogydohányleveles fejébe szállt a dicsőség, amiért ő szemé-lyesen jelenthet a Heteknek. Pedig ha tudnák...! Mielőttazonban szabadkozva megszólalhatott volna, a hivatalijurták övezte utcán porfelhő kavarodott, és sebesen felé-jük közeledett. Az ügyeiket intéző vajákosok, ráolvasók,

tudók dühös-rémült kiáltásokkal illették a száguldozót,aki bűbájkerekén egyenesen a három lidércet céloztameg, s alig kisujjnyi távolságra állt meg tőlük.- Végre rád találtam! - kiáltotta a dús deres szakál-lú, bőrruhás alak, kinek arcszőrzetét sastoll döfte ke-resztül. Lepattant bűbájkerekéről, tenyere néhány csa-pásával porfellegeket pöffentett szerte, és egyenesenMonyákos Tuba szemébe nézett. - Fontos híreim van-nak számodra. Tudod, kiről!- Róla? - A dohánylidérc szeme elkerekedett, izgal-mában majdnem rátört a köhögés. - A nyomára buk-kantál végre?Borzalag, az éppencsaknem-táltos - mert ő volt a bű-bájkeréken száguldó révülő - gyanakodva a másik kétlidércre pillantott, mintha csak most venné őket észre.Monyákos Tuba zavartan Pislára és Repesztőre mo-solygott, majd bocsánatkérőn suttogta:- Tudjátok, ez nagyon fontos. Beszélnem kellBorzalaggal, méghozzá...- Négyszemközt! - találta ki Repesztő, és fagyosanvégigmérte az éppencsaknem-táltost. - Értjük mi: egyko-ri cimboráidra már nem marad időd, sőt a fülük semhallhatja a titkaidat.- Kérlek, ne így... - tárta szét karját Monyákos, dea két lidérc sértődötten hátat fordított neki, s már el istűntek a révülők tömegében.- Jobb így - legyintett Borzalag. - Gyere már, nekemis ezer a szaladgálnivalóm!Behúzódtak a Bűbájpárnák és Pizsamák Boszor-kányvarrodája feliratú sátor árnyékába, majd Borzalagelővette csimbókos ostorát, és suhintott vele kettőt.- Most már nyugodtan beszélhetünk, csendharang-varázslat vesz körül minket - mondta, de izgalmábanmégis suttogott. - Akit keresel, alaposan eltüntetteminden nyomát. Nem tudom, miben sántikál, de...- Ne feledd, éppencsaknem-táltos, hogy kiről beszélsz!Már alig emlékszem rá, de úgy szeretem, mint azt a do-hánytövet, amiből a ruhám készült. - Monyákos Tubasértődötten villogtatta tekintetét.- Csitulj, lidérc, különben nem mondok egyetlenszóval sem többet - morogta Borzalag. - Amióta Hód-farok néne búcsú nélkül elrévült, nekem sincs madár-dalos hangulatom. Szóval... Akit keresel, valahol a Gyö-kérszinten rejtezik.- Nincs ebben semmi különös, hiszen Eoglalkozásá-ra nézve boszorkány - fintorgott a lidérc.- Csakhogy én azt is tudom, hol találsz rá! -Borzalag biztatóan vigyorgott torzonborz szakálla alól,amiben minden szóra megrezzent a sastoll. - Nézd ezta szarvasbőrre festett térképet. Kövesd a vörössel róttálomutat, de vigyázz, mert ő nem fog örülni a látogatá-sodnak. Sőt, azt hiszem, amit most mondok, attól tesem leszel boldog. Akit annyira szeretsz, és fel akarszkutatni, nem egyszerű boszorkány Sajnos ő az egyikvezetője a Rontó Boszorkányok Szektájának.Monyákos Tuba körül hármat pördült a világ, s Bor-zalagnak meg kellett a lidércet támasztania, hogy az elne essen.- Ez nem lehet... Biztosan nem... - nyögte halkan,keservesen az Álomfelügyelet ügynöke, bár tudta: Bor-zalag ilyen rettenetet csak akkor mond ki, ha teljesen

biztos az igazában.- Tudod jól, hogy nem szívelem a fajtádat, de tégednem vezetnélek soha rossz nyomra - mondta komoly50 51ábrázattal az éppencsaknem-táltos. - Sőt, kapsz tőlemegy szívből jövő já tanácsot. Ne eredj a nyomába! Azéleteddel játszol, pedig abból még a lidérceknek is csu-pán egyetlen adatik.Monyákos Tuba lassan magához tért a megrázkódta-tásból. Összeszedte magát, megrázta dohánylevél sap-kás fejét, és elszántan Borzalagra pillantott.- Meg kell őt találnom, hiszen csak ezért hagytamott a barátaimat, és léptem be az Álomfelügyelet szol-gálatába. Ügynökként szabadon révülhetek bárhová aVilágfán, s így van némi esélyem rá, hogy végre a sze-mébe nézhessek. Mert a szemébe fogok nézni, Borza-lag, és akkor aztán elválik... Igen, akkor eldől a sorsom.

*

Végül a fiatal orvosnak sikerült rábeszélnie Réti Bog-lárkát, hogy a családjával együtt menjen haza, és pi-henjen néhány órát. Gergőért most úgysem tehetteksemmit, a fiú kómában feküdt, állapota nem változott.Botlik Dénes taxit hívott, s miközben hazafelé hajtot-tak, halkan, nyugtatóan duruzsolt valamit Bogi fülébe,ami akár varázsmantrák sora is lehetett.Zsófi a sofőr mellé ült, s mikor befordultak a Csipet-ke utcába, majdnem felsikoltott. A füsttől fekete járda-széli hókupacok között ott parkolt Rúzspiros, minthasoha el sem mozdult volna. Szerencsére a kislánynakvolt annyi lélekjelenléte, hogy végül nem szólt az autó-ról szüleinek, akik egymással és fájdalmukkal voltak el-foglalva, így nem vették észre azt. Miután beléptek akörfolyosós bérház udvarára (a szőnyegporoló bánato-san megrezzent, és még Nemcsókék függönye is ijedtenhullott vissza a helyérej, Zsófi azt mondta Botlik Dé-nesnek, hogy most még nincs kedve felmenni a lakás-ba. Apja szórakozottan biccentett, bár máskor biztosantiltakozott volna.- Csak arra kérlek, ne menj a pincén át sehova- sut-togta keserűen. - A Valóságban van rád szükségünk.Zsófi halvány mosollyal válaszolt, s tekintetével egé-szen addig követte Bogit és Dénest, míg be nem léptekaz első emeleti lakás ajtaján. Akkor aztán, mint akit íj-hürröl repítenek, rontott ki az utcára, és úgy esettRúzspirosnak, hogy ha látja valaki, talán a mentőket iskihívja a "bolond kislányhoz". Zsófi rugdosta, ököllelütötte a piros autó motorházát, oldalát, kerekeit és ab-lakait.- Mit műveltél? Hogy voltál képes ilyesmire? Hátnem mindig a legfinomabb olajat kaptad? Magam pu-colgattam a műszerfaladat, Gergő cserélte a gyertyái-dat, te átokverte, rozsdás kaszni!Zsáfi végül kimerülten lerogyott a csendes Rüzspírosmellé, nem törődött vele, hogy a nadrágját átáztatja anedves járda. Zokogás rázta, ami csak nagyon lassancsillapult, de mire véget ért, a lány ismét erősnek érez-te magát. Kabátzsebében kitapogatta Settenkét, akisajnos a Valóságban nem tudott a segítségére lenni,mégis jó volt tudni, hogy létezik. Azután feltápászko-

dott a járdáról, s észrevette, hogy Rúzspiros ajtaja nyit-va van. Az előbb még biztosan zárva volt! Mintha em-lékezne is a halk csettenésre, amit a sírás hangjain túl-röl vélt hallani, de akkor nem figyelt fel rá.Zsófi kitárta az ajtót, és beült a kocsiba. A megszo-kott rend helyett őrült rendetlenség tárult a szeme elé:mindenhol szétszaggatott térképek foszlányai, csoko-ládépapírok, üdítős poharak hevertek. Úgy tűnt, miőtaRüzspíros elveszett, nem csupán közlekedtek vele, ha-nem laktak benne.A legfurcsább a három, egymásra pakolt telefonkönyvvolt a sofőrülésen. Zsófiban ekkor felrémlett az előzőéjszaka egyik legrettenetesebb pillanata: mikor a lassí-tás nélkül tovaszáguldó Rúzspiros belsejében megláttaa tolvajokat.52 53- Gyerekek?! - súgta a csöndes autóban. Válaszkénthalk reccsenés hallatszott, és a lány rémülten kapott a ki-lincs után, mert azt hitte, még sincs egyedül. A különöshangot azonban csak Rúzspiros visszapillantó tükre adtaki, ami most magától Zsófi felé fordult. Ő pedig - ahe-lyett, hogy valóban elmenekült volna az átokverte járműközeléből - a kabátja alá nyúlt, és elővette bűbájostorát.Közel hajolt a tükörhöz, amiben tisztán látta saját arcát,bár a domború felület furcsán torzított. Felemelte a bű-bájostort, három bonyolult, jól begyakorolt hurkot ka-nyarított bőrszíjával a levegőbe, s közben ezt suttogta:- Tükör váljék ablakká, titkok árulójává!A bűbájostor csomóiból narancsszín szikraeső hul-lott, és eltüntette Zsófi tükörképét. Helyette a vissza-pillantóban két settenkedő alak jelent meg. Éppen aCsipetke utcában parkoló autóhoz lopóznak, és motor-házára gonosz átkot hordó port szórnak... Majd beül-nek az engedelmessé vált autóba, ellopják, hogy a városegy elhagyatott utcájába vigyék... Később visszatérnekhozzá, útra kelnek, és...Zsófi szerette volna elfordítani a fejét, hogy ne kell-jen ismét végignéznie, amint Rúzspiros bömbölve neki-ront Gergőnek, és fellöki a fiút. Mégsem tette, mert atükörben most végre tisztán kivehette a merénylők ar-cát. Nem a Valóságból jöttek, s nem is gyerekek voltak.Ez valahogy megnyugtatta a lányt. Leginkább fura li-dércekre emlékeztettek, de Zsófi még soha nem látottolyan lényeket, akiknek bőre alatt szürke-fekete ár-nyak gomolyogtak.A visszapillantó megmutatta a vajákos lánynak, ho-gyan menekültek el a bűntett helyszínéről a merénylők,s miként jártak majdnem pórul, mikor Rúzspiros végrelerázta magáról a kábító bűbájt. Zsófi kacagott, látva,amint az egyik tolvaj homlokkal belerohan a villanyosz-lopba, majd felkúszik rá, és ott remeg, vicsorogva azalatta dudáló Rúzspirosra. A tükör emlékei elapadtak, sa lány szeretettel simogatta a kocsi műszerfalát.- Hát mégsem szándékosan segítettél nekik - súgta.- Ezért ráveszem apát, hogy ha túl vagyunk mindenen,tankoljon végre tele.Rúzspiros visszapillantója hálás reccsenéssel fordultvissza a helyére. Zsófi éppen ki akart szállni az autóból,de amint elvette kezét a műszerfalról, ujjaiba valami le-heletfinom dolog akadt. Megfogta, a napfénybe tartot-ta. Vörös hajszál volt, s a lány azonnal tudta, hogy azt

az egyik tolvaj hagyta hátra.- Akkor pedig még itt van valahol! - sikkantottaZsófi. A Vajákosképzőben révüléstanon ez volt az első,amit megtanítottak nekik: ha egy álomlény átjön a Való-ságba, majd távozik onnan, minden eltűnik, ami hozzátartozott valaha. Ez a varázstermészeti törvény bizto-sítja, hogy az éberek ne botoljanak bele minden perc-ben elveszített bűbájsipkákba, boszorkányok láthatat-lanságot okozó orrszőrébe vagy a trollok többtonnás,levágott körmébe.- Ha pedig még a Valóságban van, akkor én meg istudom találni! - folytatta iménti gondolatát Zsófi.A vörös hajszálat a térdére fektette, majd felemelte abűbájostort, hogy ráolvassa a holbújsz-bűbájt...

*

- Ez egészen más világ, más mindenség. Itt biztonságbanvagy, erőre kaphatsz, időt nyerhetsz.A szavak sűrű, forró párák mögül érkeztek, eltorzulva, demégis megfejthetően. Gergő próbálta mozdítani a tagjait, de aperzselő fájdalom nem engedte. Elviselhetetlen súlyok nyomtáka mellét, alig kapott levegőt, néha már-már közel került hozzá,hogy megfulladjon.S akkor valami hűvös, nedves dolog simult a homlokára.- Anya! - nyögött fel a fiú, s résnyire sikerült kinyitnia aszemét. Félhomályos helyiség koromfoltos plafonját látta, vas-tag rönkfák alkották, sárgán fényesre csiszolva. Oldalra fordí-totta a fejét, s a hűvös valami - egy tenyér, most már felismer-te - követte mozdulatát. A vasíag prémtakarók az ágyhoznyomták, s Gergő érezte, hogy egész teste lázban ég.- Maradj nyugton, és idd meg ezt! - érkeztek újabb szavakfa forró párákon túlról. Cseresznyefából faragott, kecses bögreért a fiú ajkához, s ő mohó kortyokban nyelte a hűs, kesernyésitalt, amiről úgy vélte, gyógytea lehet. Mikor végzett, a hűs kézkönnyű madárként rebbent föl, s egy száraz kendővel megtöröl-te az arcát.- Most aludj - szólt selymes lányhangon a párákon túl lé-tező ismeretlen. Csakhogy Gergő máris jobban érezte magát azitaltól, bár a láztól vacogott a foga. Megpróbált felkönyökölniaz ágyon, de a fejét is alig bírta egyetlen hüvelyknyire felemel-ni, máris visszaejtette a párnára.- Mondtam, hogy maradj nyugton! -A lányhang kedves-ségébe most némi türelmetlen dorgálás is vegyült. - Nagyonbeteg vagy. Óvnod kell az erődet, hogy ne rekedj itt örökre.Gergő képtelen volt szólni, de fejében hevesen kavarogtak agondolatok. "Ne maradj itt örökre... " - mit jelenthet ez. Holnem kéne maradnia? Hol maradnak azok, akik veszítenek abetegséggel vívott harcban?A Gyökérszint! Hát persze, a Világfa Gyökérszintjét láttazuhanás közben, Élet anyó kunyhóját felismerte. S akit legyőza betegség, az... A gondolattól felkavarodott a gyomra, s né-hány pillanatig úgy érezte, a tea visszavándorol a torkán át.Nem kísérletezett újra a felüléssel, de a fejét ismét a hang irá-nyába fordította, hogy legalább ápolója arcát láthassa. A lázazonban égette a szemét, színes karikák pattogtak a levegőben,és a sűrű, ragacsos pára homályossá tett mindent körülötte.S ekkor Gergő lelkébe heves, kínzó fájdalom nyilallt. Egészteste megfeszült, mint a vadász által felajzott visszacsapó íj.Azt hitte, nem tud megszólalni, most mégis kiáltás szakadt ki

a melléből.- Bolhás!Sehonnan nem érkezett válasz. A hűs tenyér sietve a fiútűzben égő homlokára akart simulni, de Gergő lerázta magá-ról, és a takaró alól előrántott karjaival hadonászott.- Hol vagy? Bolhás, válaszolj! Hol...?Nem fordulhat elő, hogy a révülő a Világfán van, de segítőszelleme nincs vele. A totemállat mindenhova követi társát, sha mégsem, akkor... az csak egyet jelenthet.Gergő lerúgta magáról a takarókat, felült, a Kölyökfarkasután kiáltott, de jól tudta, érezte, hogy segítő szelleme nincsvele. A végtelen magány vasmarka ragadta meg, s újra az ön-tudatlanságba rántotta őt...56

III.Kalpagos CsanádA Valóságban bűbájt használni sokkal fárasztóbb és ve-szélyesebb volt, mint bármely más világban. Zsófi mostérezte igazán, milyen sok erőt ad át neki a segítő szel-leme, ha a Világfán használja bűbájosságát. Most Set-tenke csupán rongybáb alakjában lehetett jelen, kabát-zsebbe gyűrötten, magatehetetlenül.Rúzspiros visszapillantó tükrében meglesni a tegnapeseményeit, már ez is kimerítette a lányt. Muszáj voltfelmennie a lakásba, hogy - szüleihez hasonlóan -aludjon néhány órát, különben összeesett volna a fá-radtságtól. )ó volt levetkőzni, zuhanyozni, tiszta ruhá-ba bújni, enni néhány falatot, bár a konyhaasztalnálmár majdnem elnyomta az álom. Azután belopózott agyerekszobába, vetett egy szomorú, de elszánt pillan-tást Gergő üres ágyára, és végre lefeküdt.Arra ébredt, hogy reng a föld. Beletelt néhány nyú-lós, ragadós pillanatba, míg rájött, hogy csupán ő mo-zog, amint Réti Boglárka rázza a vállát finoman.- Visszamegyünk a kórházba - suttogta a nő. Zsófikapkodva felült volna, de Bogi visszanyomta az ágyra.- Maradj nyugodtan, és pihenj tovább. Este mi is jö-vünk.A Lány engedelmesen mordult. Örült annak, hogyBogi láthatóan visszanyerte akaraterejét, s újra a régi,talpraesett asszony volt, akinek megismerte. A párnakérlelhetetlenül húzta vissza, így Zsófi azt már nem ishallotta, mikor Botlik Dénes és felesége kulcsra zárta alakás bejárati ajtaját.Álmában Settenkével beszélgetett. Az őrdenevér izgatottancikázott a vajákos lány fölött, azon a csöndes, biztonságos ré-ten, amit Zsófi álmodott maguknak.- Miféle szerzetek vezették Rúzspirost? - kérdezte a lány,és a kő mellé, amin ült, odaálmodott egy fát, hogy Settenkéneklegyen hová kapaszkodnia. Az őrdenevér függeszkedett azágra, ami Zsófi fölé nyúlt, szokásos módján, vagyis fejjel lefe-lé. Válasza éles, emberi füllel alig hallható füttyökből állt,Zsófi mégis értette.- Álomvarangyok? - hökkent meg a lány. - Soha nem hal-lottam még róluk. Mifélék?Settenkétől megvető, mély füttyök sora érkezett.- Értem. Ha ezek a lények az Álomvilágban vannakotthon, itt biztosan nagyon elveszettnek érzik magukat. Úgytűnik, nem találnak átjárót, különben már rég hazatér-tek volna. Egyikük hajszálával elvégeztem a holbújsz-bű-

bájt, így már tudom, merre rejtőzik. Felébredek, és a nyo-mába eredek.Settenke elengedte az ágat, szédítő zuhanórepülésben elhú-zott gazdája fölött, olyan közel, hogy Zsófi érezte, amint meg-lebben a haja. Az őrdenevér eközben fülsértő sikolyokat meg sí-polást hallatott, s alig engedte szóhoz jutni Zsófit.- Muszáj tennem valamit - vitatkozott a lány. - Ésha az ellenség itt van a Valóságban, akkor nekem is itt kellnyomoznom. A Révülők Találkozóján persze könnyebb volta helyzet, mert a Bagoly-bükki-völgyet annyira átitatta avarázslat, hogy te is eleven alakodban segíthettél. Mostazonban be kell érnem azzal, hogy álmomban tanácsot kérektőled.Settenke ismét a fára fciggeszkedett, hegyes, füleit izgatottanrezegtette, és mélyen a lány szemeibe nézve füttyentett néhá-nyat.- Igen, megígérem, hogy gyakran fogok szundítani. - Zsófifelállt a kőről, és nyújtózott, mint aki épp most ébredt fel. -Ideje munkához látnom.60 61A nyújtózást már a Valóságban fejezte be. Hatalma-sat ásított, de tökéletesen frissnek érezte magát. Nemcsoda, hiszen az ablakon túl már hosszúra nyúltak a té-li árnyékok, lassan esteledett. Zsófi sietve felöltözött,Settenkét a zsebébe gyömöszölte, majd óvatosan elő-vett egy műanyag igazolványtokot, és a konyhaasztal-ra fektette. A vörös hajszál, mely vastagabb volt, mintaz embereké, ott tekergett az átlátszó tartóban. A lányerősen megmarkolta a bűbájostort, lehunyt szemmelfelidézte a szükséges varázsigét, majd suhintott a bőr-szíjjal.- Haj a fejhez fürgén vezessA zöld szikraeső ráhullott a tokra, és megemelte.A hajszál rándult néhányat, majd egyik vége mere-ven egy irányba mutatott. Zsófi a lebegő igazolványtar-tó alá csúsztatta a már előre odakészített Budapest-tér-képet, és a helyes irányba tájolta. A hajszál nem nyu-godott. A bűbáj hatására addig evickélt, míg kiszabadí-totta magát. A tok ráesett a térképre, a vörös "nyíl"pedig szinte belefúrta magát a térkép egy pontjába.- Tehát Kőbányán bujkálsz! - biccentett Zsófi. El-tette a térképet, majd a tokjába zavarta a hajszálat, sazt is Settenke mellé dugta. A bérház udvarán nem jártsenki, a lány mégis úgy lopózott keresztül rajta, mint-ha durranó pöfetegek szegélyeznék az útját. Mikor el-érte a kaput s kilépett az utcára, elgondolkodott, ho-gyan is jut el a leggyorsabban Kőbánya városrészébe.Vágyakozva nézett a járdaszélen parkoló Rúzspiros fe-lé, aztán lemondott a csábító lehetőségről. Még csak azkéne, hogy valami felnőtt meglássa, amint gyerekkéntautót vezet.Elindult hát a buszmegálló felé, s bár rettenetesenegyedül érezte magát, a szívében bizakodás rejtezett:segíteni fog Gergőnek, hogy hazataláljon, bárhol is vanmost éppen.

*

Számtalanszor felébredt már lázálmából, hogy aztán a kavar-gó rémalakok utána nyúlva visszarángassák az öntudatlun-ságba. Arcán, testén patakzott a verejték, a takaró alól nehéz

párák a betegség üzenetét hozták, ahányszor csak dobálnikezdte magát. A hűs kézgyakran jelent meg, nedves szivaccsalnyugtatta, vagy kesernyés gyógyfőzetet csorgatott le a torkán.Mikor végre sikerült magához térnie, Gergő éppen egyedülvolt. Hirtelen szakadt ki a lázálmok világából, kapkodva szed-te a levegőt, és minden tagja remegett a kimerültségtől. Lerúg-ta a takarókat, mert úgy érezte, azok fojtogatják. Lassan - ó,milyen lassan! - erővel teltek meg izmai, s már biztos lehetettbenne, hogy sikerül ébren maradnia. A láza lejjebb ment, s bársajgott a feje, gondolatai tiszták, vilá osak voltak.gA Kölyökfarkas nem volt vele.A kínzó üresség ismét belemart Gergő testébe, könny szökötta szemeibe, mégsem engedett a kísértésnek, hogy sírjon. Nemkétséges, hogy az Álomvilágban van, valahol a Ijilágfa megszámlálhatatlan tájának egyikén. S ha segítő szelleme nem kö-vette, ha nincs vele, akkor az mást nem jelenthet, csak azt,hogy...- Nem! - mondta ki hangosan, s a szó megnyugtatta.Csak ekkor vette észre, hogy meztelen, s bár egyedül volt, elszé-gyellte magát. Rálépett a kellemesen meleg fapadlóra, az ágy-ról lerángatta a lepedőt, és beleburkolózott.A szobára homályosan emlékezett, hiszen azokban a rövididőszakokban, mikor magához tért, mindig sikerült megfigyel-nie egy-egy részletet. A széles ággyal szemközt medvebőrrel ta-kart ajtó állt, két oldalán plafonig nyújtózó polcrendszerfutottkörbe a szobán. Gergő összeráncolt homlokkal töprengett, mertúgy érezte, ez a rengeteg könyv emlékezteti valamire. Járt márolyan helyen az Álomvilágban, ahol az öreg, gyakran forga-tott, matuzsálemkorú kötetek ilyen tömegben sorakoztak a pol-cokon - de képtelen volt felidézni, mikor és hol látta őket.A kicsiny szobában ezen kívül egy alacsony asztal állt, raj-ta naftalámpa szórta barátságos, sárga fényét. Körülötte meg-számlálhatatlan, apró holmi hevert: nagy íves vászonzacs-62 63kók, kristályokkal és porokkal tömött tégelyek, keverőedények,kanalak, bögrék, sőt még egy rézmozsár is. Gergő sejtette, hogymindez az ő gyógyításának kelléke, s hálásan gondolt a hűslánykéz tulajdonosára.Hirtelen heves vágy fogta el, hogy megtudja végre, hol van.Bár remegett a térde, s eleinte minden lépésnél szédülés fogtael, bátran az ajtó felé indult. Ott aztán meg kellett kapaszkod-nia a könyvespolcban, s amíg kifújta magát, tekintete a köte-tek gerincén kalandozott. A legtöbb címet nem tudta elolvasni,mert vagy idegen nyelven írták, vagy olyan jelekkel, amiket so-ha életében nem látott még. Szeszélyesen kanyargó, arannyalrajzolt formák, vonalak, görbületek sorjáztak az egyik könyvgerincén, s Gergő minél tovább nézte, annál biztosabb voltbenne, hogy fe foghatatlanul lassan, de folyton változtatjákalakjukat. A másik könyv címe arcképekből állt, s minden szájegy-egy szót formált némán, újra meg újra.Azután Gergő szeme megakadt az egyik könyvön, aminekbetűit végre megértette. RÉMÁLOMLÉNYEK BEFOGÁSA,ALAPFOK - ez állt rajta. A fiú kinyújtotta kezét, hogy leve-gye a kötetet a polcról, ekkor azonban lépéseket hallott odakint-ről. Nem akart visszabújni az ágyba, ezért hirtelen elhatáro-zással átsurrant a medvebőr résén. Két irányba futá, hosszúfolyosón találta magát, melynek falát durván faragták ki asziklából. Tehát ő valójában egy föld alatti barlangrendszer-ben van, és betegszobáját talán csak megtévesztésből burkoltákrönkfákkal, hogy azt higgye: házban lakik. A léptek jobbról kö-

zeledtek, de a folyosón oly ritkán égett egy-egy fáklya, hogyGergő nem láthatta, ki érkezik. S talán így őt sem vették mégészre!Balra indult, befordult a sziklafolyosó kanyarulatainál,bőrrel fedett vagy masszív tölgydeszkákból ácsolt ajtók előtthaladt el. Nem tudta, hova megy, csak azt, hogy nem szabadsenkivel találkoznia, míg ki nem deríti, hol van. Az egyik el-ágazásnál felfelé vezető lépcsőre bukkant. Ha valóban a hegymélyebe vájták a szobákat, akkor a lépcső bizonyára a szabad-ba vezet. Elindult, de végül vasajtó állta útját. Már-már csa-lódottan visszafordult, mikor a gyér fényben felfedezte, hogy akijárat nincs zárva, csupán egy reteszt kell félretolnia.A Kölyökfarkason kívül a bűbájostora hiányzott Gergőnekleginkább. Valaha el sem tudta képzelni, hogy megbarátkozzéka varázstudományokkal, ostobaságnak, babonaságnak hitteaz egészet. Azóta sok minden megváltozott, s a fiú nem csupánelfogadta a révülőket, de maga is sámántanonccá vált. A ré-vülő pedig a bűbájostora és segítő szelleme nélkül legalábbannyira elveszett és védtelen, mint óvodás a belvárosi csúcsfor-galomban.A retesz csikorogva engedett. Gergő érezte, hogy friss, hűvöserdei levegő árad be a folyosóra. Ezzel egyidőben, messze abarlangrendszerben kiáltások harsantak: felfedezték, hogy el-tűnt, és a keresésére indultak. Csak annyira nyitotta ki az aj-64 65tót, hogy átférjen a résen. A lepedőbe burkolózva.fázott, vagytalán a láza kezdett ismét felszökni. Szédült, hasogatott a feje,a vér hangosan dobolt a fülében, mintha a koponyájába a Do-bolók Jurtája költözött volna.Odakinn éjszaka fogadta. Fölötte milliárd csillag sziporká-zatt, olyan rendben, ami Gergő számára teljesen ismeretlenvolt, pedig a Rejtezés Táltoskollégiumban megtanították nekiaz összes csillagkép formáját, nevét, regéjét. Hatalmas, félkör-alakú erkélyen találta magát, aminek széles kőpárkányamajdnem az álláig ért. Az éjszakai szellő távoli hangokat ho-zott magával. Mintha egy egész város zajongana, tevékenyked-ne, létezne... Valahol alatta.Gergő a mellvédhez futott, közben majdnem elbotlott. A lázismét rátámadt, a bőre perzselt, verejték gyöngyözött a homlo-kán. Érezte, hogy az ájulás kerülgeti, de tudni akarta, holvan. Felkapaszkodott a párkányra, amin kényelmesen megül-hetett, anélkül hogy a Tezuhanástól kellett volna tartania.A mellvéden túl ugyanis irdatlan mélység tátongott. A sö-tétségben azonban több száz bűbájlámpa ontotta fényét, s ígyGergő tisztán láthatta, hogy egy szakadék oldalába faragotterkélyen ül. A mélyben hosszú szuráok terült el, közepén folyóhömpölygött, s annak két oldalán valóban város állt. Fabódék,sátrak, raktárépületek sáros utcákat fogtak közre, amiken em-beri alakok, igavonó állatak nyüzsögtek. Későre járbatott,mégis buzgó munka folyt. A kovácsműhelyekben szikra patto-gott, a raktárak udvarán szekereket raktak le, máshol az erdő-ből hozott fát hasogatták, vagy hatalmas üstökben rotyogóételt főztek.Gergő még jobban kihajolt a mélység fóié, mert egy egészenkülönös járművet pillantott meg, ami a sötétségből bukkant fel,majd a folyón átívelő híd felé tartott. Az emberek félreálltakaz útjából, s amíg el nem távolodott, bizabnatlanul méreget-ték. A járgány leginkább egy túlméretezett szekérre emlékeztet-te a fiút, csakhogy minden alkatrésze fémből készült, motorhajtotta, és hat gumikereke egyenként lzáromméteres volt. Amiazonban elrémítette a közeledő a járókelőket, az nem a jármű

mérete, hanem a szállítmánya lehetett. A vezetőfülke mögévasketrecet építettek, aminek minden rüdja halványkék szín-ben sziporkázott. Gergő emlékezett rá, hogy látott már ilyet aBagaly-bükki-völgyben. A járgány bűbájketrecet szállított,amibe a különösen veszélyes álomlényeket szokták zárni.A vasrudak kék fényében valóban mozdult valami. Óriásivolt, loncsosan szőrös, és a szakadék mélyéről is felhallatszottvérfagyasztó üvöltése. Gergő követte tekintetével a kocsit, amiátaraszolt a hídon, ahol szintén bódék, sátrak, őrtornyok áll-tak. S még valami. Ameddig a szem ellátott - a sötétségbenépp csak derengő erdő széléig - százával sorakoztak a kisebb-nagyobb, kékeu sziporkázó bűbájketrecek. Közöttük fegyveresekjárőröztek, varázstudók kézben tartott bűbájostorral vigyáztáka rendet. Gergő egészen belefeledkezett a látványba, de a lázszétszaggatta a gondolatait. Szédelgett, és vonzotta a mélység.Azután a háta mögött kivágódott a vasajtó...

*

Monyákos Tubát majd szétvetette a türelmetlenség, mi-óta Borzalag átadta neki a térképet, mégsem révülhe-tett el a Gyémánt Jurta közeléből. Előbb még meg kel-lett várnia, hogy az Álomfelügyelet vezetője, Böffeg sá-mán magához hívja, és új feladattal lássa el kudarcotvallott ügynökét. A lidérc addig is gondosan tanulmá-nyozta a szarvasbőrre festett jeleket, melyek nem he-gyeket, erdőket, folyókat, hanem a Gyökérszinten el-helyezkedő álomvilágokat mutatták. Színes hullámok,görbületek, a szürke árnyalatai, fekete foltok, alakza-tok... Monyákos Tubának elegendő tapasztalata voltmár a révülés tudományában, hogy kiigazodjon közöt-tük.- Ügynök! - harsant a követelőző kiáltás, s a követ-kező pillanatban félrecsapödott az indiánsátor ajtajá-nak bőrlapja. A napfényről hunyorogva érkezett a fél-homályba az apró termete ellenére pökhendi képet vá-66 67gó, girhes mezei kobold. - Szedd a lábad, Böffeg sámánvár rád!Monyákos Tuba szíve minden dobbanásával utáltaezeket a semmi kis koboldokat, akik a gyökérszintiálomvilágokban születtek, de mostanság egyre többenvállaltak futárszolgálatot a Törzs- és a Lombszinten.Alacsony származásukat, gyönge alkatukat és olykormeghökkentő méretű butaságukat a koboldok nagyké-pűséggel pótolták: állítólag ezt a Valóságban élő ébe-rektől lesték el.- Megyek már! - biccentett az ügynök, s nem felej-tett el barátságtalanul rávicsorogni a hírhozóra. A ko-bold hátát a sátorlapnak támasztotta, két pálcikakarjátösszefonta horpadt mellkasa előtt, és nyelvével folya-matosan ciccegett, mintha ő jelképezné a múló másod-perceket. Monyákos Tuba visszaemlékezett modorta-lan pipamocsoklidérc korszakára: akkoriban az ilyenpimaszságot nem úszta valna meg ez a kis szörnyeteg!Az Álomfelügyelet ügynökének azonban be kellett tar-tania néhány viselkedési szabályt, hogy a sámánok ko-molyan vegyék.A Gyémánt Jurta csúcsa két oldalán egyszerre tró-nolt a Nap és a Hold. Egészen közelinek és egyformánnagynak tűntek, mégsem perzselte hőség az ovális ré-

tet, ahol a révülők világának legfőbb sátorvárosa állt.Monyákos Tuba az utcára lépve átvette a dolguk utánrohanó hivatalnokok, ügyintézők, fírkászok, dobolók,garabonciások sietős igyekezetét. Kerülgette a szembejövőket, s bár egyszer sem fordította hátra a fejét, érez-te, hogy a kobold ott liheg a sarkában.Az Álomfelügyelet párna alakú sátrat varratott ma-gának. Sokak szerint ízléstelenül hivalkodó építményvolt, de tény hogy a hatalmas hivatalnokvárosban mármessziről észre lehetett venni a helyet, ahol az éberekálmának biztonságára felügyeltek. Monyákos Tubamegtorpant a bejáratnál, és az ott posztoló őrök egyi-kének felmutatta nyakban hordott bőrjelvényét, aminrúnák adták hírül, hogy viselője általános álomügynök.Az őr biccentett, majd készségesen félrehúzta Monyá-kos útjából a bejárat súlyos ponyváját. A kobold ide iskövette, de az előtérben köszönés nélkül balra fordult

hogy a hírelosztóban új feladatot kapjon.A dahánylidérc megigazította leveles öltözékét, és aszemközti folyosót követte. A hatalmas párna-sátorbelsejét több száz szobára, rekeszre, teremre osztottáka tartórudakról csüngő, alul zsinórral a földbe vert ka-rikákhoz kötözött szövetfalak, melyeket hiába feszítet-tek meg alaposan, mégis suhogtatta őket a szél. Mo-n,yákos Tuba elhaladt az Álomtárgyak Felügyelete, azÁlomlények Szolgálata, Gardírozása és Nevelése, valamint aFelriadásgátlók Műszaki Ellenőrzése feliratú ajtók előtt.Mindenhol ügynökök nyüzsögtek, kéregtekercseket ol-vastak, vagy írtak, sőt, az őrszobán épp egy kétméteres,kopasz rémálommanót próbáltak bűbájbilincsbe verni.- Zajlik az álom! - motyogta Monyákos Tuba, ésgyarsabban szedte a lábát.Böffeg sámán a sátor legrejtettebb zugában rendeztebe kuckóját. Amint az ügynök belépett, fojtogató, édesgőz fogadta, ami a középen fortyogó fémkatlanból go-molygott elő.- Leveskét főzök! - közölte egy vékony, egércinco-gásra emlékeztető hang a homály mélyéről. - Éhesvagy, Tuba? Szívesen megosztom veled a leveskémet.A lidérc önkéntelenül elfintorodott. Miközben igye-kezett szeméből kidörzsölni a csípős füst okozta könny-cseppeket, fuldokolva válaszolt.- Köszönöm, sámán, nem kérek levest.- Pedig a mai adag kivételesen finomra sikerült - azüst mögül tömzsi alak tipegett elő, tollas-kavicsas-rojtosruháját úgy húzkodva vállán, mint akit viszketés gyötör- A gond csak az, hogy megint elszabadult néhány kó-bor kutya álma, és abból vagy három marék bolha.68 69Monyákos óvatosan hátrébb húzódott, nehogy azapró vérszívók némelyike átköltözzön rá. Böffeg sá-mán öreg arcán halovány mosoly suhant át, de nemszólt semmit. Helyette nálánál kétszer nagyobb faka-nalat ragadott, jobbjával megérintett rajta néhány rú-nát, majd hagyta, hogy a konyhai szerszám a bűbájnakengedelmeskedve maga kevergesse tovább a levest. Ez-után csettintett, s három díszes párna suhant a fenekealá, amikre kényelmesen leült.- Beszédem van veled, Tuba! - szólt a sámán, s hang-ja megdöbbentő változáson ment át. Már nem cinco-

gott, sőt reszelősen mély, parancsoló lett. -Azonnal ve-szélyes küldetésbe kell révülnöd, közvetlenül a Hetekkérésére. Megjegyzem: én magam nem értem, miért té-ged választottak, mikor éppen most puskáztad el kétegyszerű álomvarangy letartóztatását.A lidérc idegesen zörgette dohányleveles ruháját. Bor-zalag végre a nyomára bukkant annak, akit mindennéljobban meg akart találni, s most ki tudja, hová és mi-lyen hosszú időre küldik - máshová. Neki a Gyökér-szinten volna dolga, és...- A Gyökérszintre mész - jelentette ki Böffeg sámán.Monyákos halkan csuklott meglepetésében, s nem bírtszabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy az Álom-felügyelet főnöke olvas a gondolataiban. - Mivel a kül-detésed rendkívül veszélyes, nem titkolózhatok előtted.Egyébként is tudja már minden révülő, aki nem osto-bább egy bambulamadárnál: a sámánok gyengülnek.Monyákos Tubának hirtelen kiszáradt a szája. Az egydolog, ha az ember... Bocsánat! A lidérc pletykakénthallja a borzalmat, s megint más, ha szemtől szemben állvele. Böffeg sámán tekintetéből kiolvashatta, hogy a vénrévülő maga is küzd a lelke felé lappangó rettegéssel.- A Világfa és a Valóság minden zugából egyre többhíradás érkezik arról, hogy a varázstudók ereje megcsap-pant - folytatta a sámán. - Elvétjük a bűbájszavakat, fél-resiklik az ostorcsapás, vagy csupán megfeledkezünk azoda illő ráolvasásról. S ettől a Hetek sem mentesek.A lidércnek eszébe jutott a Gyémánt Jurtában látotteset, mikor két Eősámán holtsápadttá vált, s őt gyorsanelbocsátották. Tuba, ha lehet, még feszültebb figyelem-mel hallgatta főnökét.- Elrévülsz tehát a Gyökérszintre, és ott megkeresedKalpagos Csanád ős-sámánt.- Egy őst! Vagyis szellemet? - Monyákos Tubát ki-rázta a hideg. Nem volt semmi baja az Osök Jurtájáhoztartozó, rég holt varázstudókkal, de mégis szerette őketelkerülni. Már már kifogást keresett, hogy másra hárítsaa feladatot, de azután eszébe jutott: ha sikerül, talánsoha nem jut el a Gyökérszintre, pedig neki ott vandolga.- Kalpagos Csanád valaha az Etelközben táborozóHét Magyar Törzsének egyik sámánjaként élt - folytat-ta az Álomfelügyelet főnöke, meg sem hallva a lidérckérdését. - Úgy hírlik, az idő megkoptatta eszének ke-rekét. Szórakozott és bolondos, de olyasmiről tudhat,ami felfedi a révülők gyengülésének titkát.- Mit kell tőle kérdeznem? - tudakolta Monyákoskomolyan.- Annyi fogalmam sincs róla, mint amennyi fényt avak ló lát - vont vállat Böffeg sámán. - A garabonciá-sok azonban biztosra veszik, hogy tud valamit. Nemte vagy az egyetlen ügynök, akit a Világfán a sámánokbaja miatt szerteküldünk. Valamelyikőtök talán sze-rencsével révül.Monyákos Tubát éppen a Eönökéből áradó bizonyta-lanság rémítette meg igazán. Amíg a Gyémánt Jurtá-ban tudják, mit kell tenni, nincs baj. Ha azonban a He-tek is tanácstalanná válnak... A lidérc elköszönt Böffegsámántól, és sietve elhagyta az Álomfelügyelet sátrát.Nyomban indulni akart a Gyökérszintre.

*

A kőbányai sörgyár környékén álló házak halk sutyor-gásba fogtak, amint leszállt az est. Nem is csoda, hiszmindannyian öregek, roggyantak, vakolatot pergetőekvoltak, s így mondanivalójuk akadt bőven. Szavukatazonban csak az hallhatta, aki számított rá, hogy a házakfecsegnek, történeteket mesélnek egymásnak, és megoszt-ják napi tapasztalataikat. Zsófi igyekezett nem figyelnirájuk, néhány mondat mégis be-belopakodott a fülébe.- Vercsek Sanyi a harmadik emeletemről folytonedzésre jár. Hallunk még róla az olimpiai közvetítések-ből!- Ugyan, négypercé, te mindig dicsekedsz a lakóid-dal!- A Negyvenkettőbé majdnem elveszítette az egyikerkélyét. Az utolsó pillanatban dúcolták alá.- Bennünk laknak, de nem törődnek azzal, hogyszépek, egészségesek maradjunk. Hát érdemes ezeknekfalat, tetőt tartani?- Pedig milyen szépek voltunk egykor! Emlékszel,Hatperá, a te homlokzatodnak csodájára jártak.Zsófi kissé eltávolodott a falaktól, s már-már a járdalegszélén osont. Legszívesebben rászólt volna a plety-kálkodó házakra, hogy hallgassanak kicsit, mert a sajátlépteit sem hallja tőlük. Azután mégis úgy gondolta:jobb, ha az épületek nem tudnak róla, hogy érti a sza-vukat.A sörgyár hatalmas, komor tömbjei sokkal hallgata-gabbak voltak. Vörös téglás kerítés tetején szögesdrótfutott körbe, s azon túl látszottak a karcsú kémények,raktárak meg a főzőkádakat rejtő, óriás ablakos csarno-kok. A környéket kesernyés illat lengte be, amit a vá-rosrész lakói bizonyára rég megszoktak. Zsófi egyik ut-cai lámpától a másikig sietett, keze egyetlen pillanatrasem engedte el a kabátja alatt rejtőző bűbájostor nye-lét. Régóta nem találkozott senkivel, csupán néhányautó suhant el az úttesten, fényszóróival egykedvűenpásztázva a nedves aszfaltot.A vajákos lány átfagyott, éhes volt, és bosszantotta,hogy órák óta hiába bolyong a téli hidegben. A hajszál-ra bájolt varázslat lassan kezdett veszíteni az erejéből,s már nem érezte olyan pontosan, hogy merre találja azálomvarangyot. Végre megpillantott egy parknak régnem nevezhető, szomorú területet, ami két bérház kö-zé szorulva árválkodott, s nem állt rajta más, mint há-rom öreg pad meg egy láncait csörgető, vén hinta. Zsófia legközelebbi padot választotta, letelepedett rá, éskezdte kipakolni a szükséges holmikat, hogy megismé-telje a holbújsz-bűbájt.Ekkor azonban ismét téglaporos szavak ütötték mega fülét. A parkot közrefogó két bérház suttogott egy-másnak, és Zsófi azonnal megérezte, hogy most nemkönnyed fecsegésről van szó.- Negyvennyolc, nyitva a kapud?- Igen. Minden reccsenésedre figyelek, Ötven.- A lépcsőházam fordulóira mondom, ilyen lényt énmég soha nem fogadtam magamba. Pedig te tudod alegjobban, hogy mióta rám került a tető, az egész utcá-ban nekem volt a legtöbb lakóm.- Piszkálnak is miatta a többiek.

- Tehetek én a svábbogarakról? Nekik is lakniukkell valahol, engem meg nem zavarnak.- A lakóidat viszont igen. Azért költöznek el folyton.72 73- Negyvennyolc, legalább te ne bosszants. Elvégreszomszédok vagyunk, ha nem számítjuk ezt a girhesparkot.Zsófi ijedten fordult hátra, mert az öreg hinta mél-tatlankodva, rozsdás hangon nyöszörgött. Más azon-ban nem történt, és az ötvenes számú ház tovább sut-togott.- Ami tegnap éjjel belém költözött, az biztosan nemsvábbogár. Akkora, mint egy éber gyerek, de az ábráza-ta öreg. Nem visel mást, mint egyetlen koszlott vászon-táskát, és a bőre... Nem is tudom, hogyan mondjam.A bőre alatt szürke foltok gomolyognak.- Tatarozás, Ötven! Teljes tatarozásra van szüksé-ged, sürgősen! - mondta tudálékosan a szomszédja, s anyomaték kedvéért kinyitotta, majd becsukta néhányablakát. - Sürgősen kezdd el ledobálni a cserepeidet,repeszd meg a vízvezetékedet. Akkor a lakóid majd ro-hannak az önkormányzathoz...- Tudom, hogy mennek ezek a dolgok, Negyven-nyolc. De hidd el nekem, nincs főtartó-roppanásom.Ez az izé itt van bennem, a pincémben bujkál, és rette-netesen fél. Nem talál haza, elveszítette a társát, és...- Én majd gondoskodom róla!Zsófi váratlan kijelentése egészen megdöbbentette akét épületet. Ötven rémületében hatalmas dörrenésselbecsapta kapuját. Negyvennyolc oldaláról öklömnyidarabokban pottyant le a vakolat, mivel a ház megre-megett.- Elnézést kérek, ha ijedelmet okoztam - Zsófi siet-ve elpakolta holmiját, és az ötvenes számú épület feléindult. - Révülő vagyok, pontosabban vajákos tanonc.A nevem Farkas Húga.- Ez beszél hozzánk! - recsegte vékony hangon Negy-vennyolc.- Minden szavunkat hallotta! - kongott Ötven lép-csőháza.- Semmi rosszat nem akarok, higgyétek el - Zsófi pró-bálta lecsillapítani az ideges bérházakat. - A pincédbenegy eltévedt álomvarangy bujkál. Én éppen őt keresem.- Az Álomfelügyelettől jöttél? - kérdezte gyanakod-va Ötven, de mielőtt a lány válaszolhatott volna, Negy-vennyolc közbekiáltott.- Ne mondj neki semmit a lakóink álmairól! A vé-gén még ránk fogja, hogy nyugtalanul forgolódnak.Zsófi megállt az ötvenes számú ház zárt kapuja előtt.Olyan érzése támadt, mintha egy dacosan összeszorí-tott, hatalmas száj előtt toporogna.- Kérlek, engedj be - mondta, és tenyerét biztatóanrásimította az öreg bérház oldalára. Erezte, amint atéglák megborzonganak, a fűtéscsövek halkan felbúg-nak, és valahol ijedten nyikorog néhány kilincs. - Azálomvarangyok rengeteg bajt okozhatnak. Ha a lakóidéjszakai nyugalmát megzavarja a szökevény, végül tény-leg meglátogat az Álomfelügyelet néhány ügynöke!- Jól van, gyere! - döntött végre az ötvenes számúház, és kitárta kapuját. Zsófi hallotta, hogy Negy-vennyolc kétségbeesetten tiltakozik, de jelenleg senki

nem figyelt rá. - A pincelejáratomat a harmadik kukaután, balra találod. Nincs zárva.A vajákos lány előhúzta bűbájostorát, ami halvá-nyan sziporkázott a sötétben, amint feltöltődött va-rázserővel. A pinceajtó meredek lépcsőre nyílt, ami át-láthatatlan sötétségbe veszett, így Zsófi halk igét mor-molva sárga lidérclángot bájolt a bal tenyerébe, hogylássa, hova lép. Szinte semmit nem tudott az álomva-rangyokról, tehát fogalma sem volt róla, mennyire ve-szélyesek, szoktak-e támadni, s mit tesznek, ha szorulthelyzetbe kerülnek. Érezte, hogy remeg a térde, de nemszégyellte a félelmét: nincs a Világfán egyetlen vajákostanonc sem, akinek ne vacogna a foga ilyen helyzetben.A pince hasonlított a Csipetke utcai bérház széntá-rolóira. Itt is ezernyi lom torlaszolta el az utat, bár nem74 75sorakoztak falakkal elválasztott rekeszek kétoldalt.A lidércláng pislákoló fényében Zsófi sejtelmes árnya-kat látott mozogni, s olykor némelyikről azt hitte, hogyaz álomvarangy oson arra.Azután halk nyöszörgés ütötte meg a fülét. Olyanvolt, mintha percekkel korábban született kismacskákhívnák az anyjukat, hogy melengesse és eligazítsa őketebben a számukra idegen világban. Zsófi leheletfino-man lépkedett, semmi zajt nem csapva. S akkor meg-látta... Az álomvarangy egy kerekét veszített, pókhálósbabakocsiban rejtőzött, de félelmé-ben arra nem gondolt, hogy össze-húzza a szakadozott függönyöket.Kicsire gömbölyödött, magáhozszorította vászontáskáját, és ha-.talmasra kerekedett szemmelbámult egyenesen a lányra.Majd ugrott, közben visított, mint akinek a hajáthúzzák. Zsófi azonban fel volt készülve rá, hogy azálomvarangy nem hagyja magát könnyen kézre keríte-ni. Meglendítette a bűbájostort, amit már majd szétve-tett a visszafogott varázserő. A csomók parázslottak, samint a lány ajkát elhagyták a megfelelő szavak...- Bűvháló, bogozódj!...vakítóan fényes villámot küldtek a sötétség felémenekülő álomvarangy után. A bűbáj szemmel nemlátható gyorsasággal tucatnyi vékony szálra vált szét, smire Zsófi egyáltalán felfogta, hogy milyen hatása van76a bájolásnak, az álomvarangy már a széttéphetetlenbűbájhálóban vergődött.- Megvagy! - biccentett elégedetten Farkas Húga, ésa fogolyhoz lépve megállt fölötte. - Most már csupánazt kellene kitalálnom, hová rejtselek, amíg szót értünk.A belvárosban Orrnyereg épp abban a percben osontbe a Megbízó hálószobájába, mikor testvérét Zsófi el-fogta. A tömzsi, csupa harag álomvarangy csípőre tettkézzel lecövekelt az ember előtt, és felnézett rá.- Haza akarok jutni! Segíts!- Hol van a társad? - kérdezte a Megbízó. Lágy, dejéghideg hangjától az álomvarangyot néhány pillanatraémelygés fogta el.- Álmom sincs róla - vonta meg Orrnyereg a vállát.- Boldogul, ahogy tud, nem érdekel. Engem viszont

küldj vissza a saját világomba.A Megbízó nem kérdezősködött tovább. Elővettehét csomóra kötött bűbájostorát, elmormolta a megfe-lelő varázsigét, mire a szőnyeg mintái kavargásba kezd-tek, s közepükben megnyílt az Ébredés Ajtaja. Orrnye-reg köszönés nélkül ugrott fejest az Álomvilágba. Na-gyon elege volt már az éberekből, a révülőkből és aValóságban rá vadászó, megkergült autókból.

*

Gergőnek semmi esélye nem maradt a menekülésre. Hallotta,amint mögötte döngve kivágódik a fémajtó, s azt is, hogy üldö-zői kiözönlenek az erkélyre. A széles kő mellvéden hasalva meg-fordult, de a láz újabb rohama homályosította a látását.- kölyökfarkus! - kiáltotta. Pontosabban csak hitte, hogykiált. Valójában eksigázott teste nem volt képes többre, minthogy halk nyögést préseljen ki magából, amit a fiún kívül sen-ki más nem hallott. Az erőlködés azonban annyira mégis jóvolt, hogy tekintete néhány pillanatra kitisztult.77Az üldözők rárontottak, és két karját megmarkolva lerántot-ták Gergőt a mellvédről. Hollófekete, varkocsos hajuk meztelenvállukat csapkodta, mellkasukon az egyen festékkel rótt, kacska-ringós varázsjelek szédítő örvénybe csavarodtak. Legtöbbjükkönnyű ágyékkötőnél többet nem viselt, derekukon azonban ottlógtak a bűbájostorok, abból az egyszerűen faragott, erős fajtá-ból, amit a révülő közkatonák szoktak használni.Gergő azonnal felismerte o%et, és a meglepetéstől elakadt a lé-legzete. Az üldözői álomfogók voltak! Talpra állították a fiút, éső barátságos mosollyal fordult az egyikükhöz, de a következő pil-lanatban hátracsavarták a karját, s a fájdalomtól ismét közelsodródott az eszméletvesztéshez. Lelógó fejjel hagyta, hogy a fo-lyosókon át visszavonszolják a szobájába, és durván az ágyralökjék. Mielőtt Gergőt magába szívta volna a láz öntudatlansá-ga, annyit mégfelfogoű, hogy egygyönyörű, ezüstfehér hajú lányhajol fölé, és óvatasan betakargatja. A hűs tenyér ismét rásimulta fiú forró homlokára, de ő ebből már semmit nem érzett.

*

Révülés vagy sem, a Lombszintről a Gyökérszintre jut-ni mindenképpen több napot vett igénybe. MonyákosTuba nem kímélte magát: ameddig csak lehetett, a Vi-lágfa mentén egyik álomból a másikba ugrott, de néhamuszáj volt felébrednie a Valóságban, hogy pihenjen,és élelmet vegyen magához.- Mennyivel könnyebb a sámánok dolga! - morfon-dírozott az Álomfelügyelet ügynöke. - A segítő állatukhátán repülnek, s nincsenek arra kárhoztatva, hogy ide-gen álmokba bújva vándoroljanak.A dohánylidérc azonban nem tehetett mást, minthogy kifinomult ösztönével válogatott az éberek álmaiközött, s aztán abba révült bele, amelyik valamelyest kö-zelebb vitte őt a céljához. Ahogy elhagyta a Lombszin-tet, majd a Törzsszintet, az éberek egyre sötétebb, zava-rosabb, rémisztőbb dolgokat láttak éjjeli pihenőik ide-jén. Monyákos Tuba soha nem hitte volna, hogy noha azemberek legtöbbje ébren nevet a mesék szörnyein, álmá-ban annál vadabb, eszementebb lényeket képes teremte-ni. Gondosan ügyelt rá, hogy még véletlenül se kevered-

jen a rémálmok birodalmába, mert onnan a jól képzett,tapasztalt álomfelügyelőknek is nehéz kijutniuk.Amint ötödik nap a Gyökérszintre ért, azonnal meg-érezte, hogy szellemek, kísértetek, halkan és láthatatla-nul suhanó lelkek rajzanak körülötte. A dohánylidércnem győzött borzongani, még a foga is összekoccantnéha, annyira nem állhatta őket.- Tisztességes lidérc soha szóba nem áll olyannal,aki egykor élt, ma viszont csupán pára és léghuzat -idézte magának egykori mestere, a dél-amerikai sámánbölcsességét. - Most mégis épp egy ilyennel muszáj ta-lálkoznom.Kalpagos Csanád lakhelyét nem volt nehéz felkutat-ni. A hajdan hazát kereső magyar törzsek sámánja be-jegyzett tagja az Ősök Jurtájának, így indulás előttMonyákos Tuba kikérte az Alsó Világ Tűzkörének hi-vatalnokaitól a vénség aktáját, és alaposan áttanulmá-nyozta azt. A három kéreglapból álló anyag meglehető-sen soványka volt, bár apró rovásokkal rótták. Annyitazért az ügynök mégis megtudott Csanádról, hogy azEtelközben született, Tas vezér törzsének egyik csekélyrangú sámánja volt, és bár sokáig élt, sose nősült meg.Jelentéktelen révülőként élte le az életét, akivel soha,semmi érdekes nem történt. A legnagyobb bűbájolásaaz volt, mikor a vadászok vezetőjének, Etelének meg-találta elveszettnek hitt íjhúrkészletét.Végül Csanádot dicstelen halál érte: a fürdőző leányokután akart lopakodni, mikor is megcsúszott a folyópar-ton, a vízbe zuhant, és egy örvény örökre elnyelte.- Szép kis alak! - morogta Monyákos Tuba, miköz-ben igyekezett lábáról lerázni a sárkoloncokat. Kalpa-gos Csanád szelleme ugyanis egy mocsarat választott78 79lakhelyéül, ami két meredek sziklafal közé szorulva te-nyésztette a szúnyogok hadát. Az ügynök szerencséremegszokta az ingoványban való közlekedést, elvégre li-dércnek született. Míg átvágott a zsombékos legbujábbrészén, folyton a szemét meregette, fülét hegyezte, hát-ha rokonba botlik.Akárki álmodta meg ezt a helyet, dús fantáziája volt.A csatakos talajori a legóvatosabb lépés is hangos cup-panásokat, toccsanásokat hallatott, melyek kisvártatvaduplán verődtek vissza a kétoldalt égig magasodó szik-lafalakról. Az embermagas nádszigetek fölött hatalmasszitakötők kergetőztek, a barna sárral telt medencékhemzsegtek az éhes szúnyogoktól.Monyákos Tuba hamarosan megpillantott egy szo-morüfüzekből álló ligetet. A tucatnyi fa sűrű levélfüg-gönye a talajig csüngött, és a szakadékban kóborló szélakarata szerint időnként lágyan hullámzott. Az ügy-nök nagy levegőt vett, majd alakot váltott. Apró, fürgecsík lett belőle, zöld teste oly gyorsan siklott a zsombé-kok között, hogy ha látja valaki, annak szeme biztoskáprázni kezd.A szomorúfüzek oltalmában korhadt deszkákbólépített, düledező kunyhó állt. Monyákos Tuba elkép-zelni sem tudta, mi szüksége lehet egy ős-szellemnekházra, hiszen légies testét nem bánthatja az eső, a szél,a hideg és a meleg. A rozoga építmény körül száraz éskemény volt a talaj, s ahogy a csíkká változott ügynökkörülkémlelt, megértette, hogy a fák és a ház a mocsá-

ron vándorló szigeten állnak.S ekkor megjelent a hely tulajdonosa. Hangtalan su-hant át az egyik szomorúfűz törzsén, meg sem rezzen-ve attól, hogy szilárd anyagba ütközik. Tartozott hoz-zá azonban egy tárgy, ami szintén valóságos volt, s ígyelakadt a fában, leesve a fejéről - egy kalpag.- Ragya verje a jó dolgodat! - kiáltott dühösen azős-szellem, de már késve kapott a fejfedője után. A szé-les karimájú, viharvert, "tos kalpag leesett a földre, döccent néhányat,majd megállapodottegy tüskebokorban. -Légy jó, udvarias, és fő-leg maradj a fejemen!Monyákos Tuba ámul-va leste gombszemévela rég holt sámánt. Kal-pagos Csanád töpörö-dött vénember volt. Csap-zottan fésületlen, ősz hajnak vékony szálait val;két varkocsba fonva visde azok már rég kibomlottak. Az ügynök a táltos aszottkarjának és lábának minden ínszalagját külön-különlátni vélte, sőt horpadt mellkasának bordáit is meg-számlálhatta. Annál is inkább, mivel az ős-szellem pu-cér volt, mint a ma született lidércgyerek, aki épp csakkibújt a tojásból. Monyákos úgy tudta, hogy a holtakGyökérszinten kóborló szellemei általában abban a ru-hában nyugtalankodnak, amiben valaha a halál érteőket. Kalpagos Csanád aktáiból pedig az derült ki,hogy nem a sámán volt meztelen, mikor belecsúszott afolyóba, hanem a lányok, akiket fürdőzés közben meg-lesett. Ez sehogy sem fért a fejébe, de nem is ez zavar-ta leginkább. Mióta csak megpillantotta az ős-szelle-met, felhorgadt benne a régi viszolygás, amit a holt lel-kek iránt érzett, mivel azok félig áttetszők, légiesentestetlenek voltak. Ez a semmilyenség mindig felkavarta azügynök gyomrát, pedig lidércként megszokhatta volnaa látványukat, Hiszen ahol lidércek éltek, ott mindigakadtak szellemek is.ldőközben Kalpagos Csanád halkan szitkozódvaegyetlen ruhadarabja után suhant, lehajolt érte, majd80 81hosszas összpontosítás után két ujja közé csippentetteés felemelte. Muszáj volt így tennie, mivel a szellemekanyagtalan teste alkalmatlan volt arra, hogy szilárd tár-gyakat megfogjanak. Az egykori sámán viszont - sokgyakorlással - mégis elérte, hogy legalább a kalpagjátmozgatni, sőt viselni tudja.Monyákos Tuba úgy érezte, eljött végre az idő, hogyfelfedje magát. Néhány lépésre lapult az ős-szellemtől,s most csíkból átváltozott eredeti, dohányleveles alak-jába. Kalpagos Csanád épp hátat akart fordítani neki,ráncos ábrázatán elégedett vigyorral, mivel az imént si-került szilárdan a fejére illeszteni a kalpagját. Amintazonban megpillantotta az Álomfelügyelet semmibőlfelbukkanó ügynökét, az ős-szellem meglepetésébencsuklótt egy hatalmasat, s mivel nem összpontosítottrá, a fejfedő egyszerűen átzuhant légies testén.

- Te meg ki a révülők kergette, virtustól pöffeszkedőrossznyavalyakórság vagy? - zúgta Kalpagos Csanád.Hangja a lebontásra ítélt bérházak folyosóin búgó hu-zatra emlékeztette Monyákos Tubát.- Nos, khrm... - kezdett bele hivatalos mondandó-jába a lidérc. - Ön Kalpagos Csanád, Etelközben el-hunyt ős-szellem?- Már megint egy felszólítás? - rikoltotta a valahaélt sámán. - Megmondtam, hogy nincsenek elmaradtszámláim. Soha nem köttettem be a szellemszusz-ve-zetéket a kunyhómba, így nem is tartozhatom a szol-gáltatónak!Monyákos Tuba kissé összezavarodott. Szellemszusz?Az meg mi lehet? Azután felderengett benne egy halo-vány emlék: mintha az Álomfelügyelet egyik halálosanunalmas továbbképzésén, ami a Halálon Túli Lényekről,azok Tulajdonságairól, Rigolyáiról és Egyebekről címet visel-te, hallott volna valamit a szellemszuszról. Ez egyfajtaenergia, amit a Szellemszusz Erőművek Rt. állít elő, ésvarázsvezetékeken továbbít a Világfán mindenhova,ahol szellemek léteznek. A szellemszusz által a valóstárgyak légiessé alakíthatóak, amíg rá vannak kötve ahálózatra. Így az ős-szellem úgy használhatja azokat,mintha maga is szilárd volna. Valóban kényelmes és fe-lettébb modem találmány, de nagyon drága, és sok ős-szellem (a maradiak) nem tudja megszokni.- Nincs is szellemszusz-mérő a kunyhómoni - su-hogta magából kikelve Kalpagos Csanád. Mivel inge-rült volt, áttetsző meztelensége folyton változtatta aszínét, bár továbbra is át lehetett rajta látni.- Próbáljon megnyugodni, uram! - szólt ráMonyákos Tuba. - Engem nem a szellemszusz-szolgál-tató küldött. Az Álomfelügyelettől jöttem, és...Kalpagos Csanád ekkor valami nagyon illetlent mon-dott, sőt mutatott, és besuhant a kunyhójába. Monyá-kos Tuba elkeseredetten sóhajtott, majd a düledezőépítmény ajtajához lépve bekopogott az ajtón - ami et-től port verve bedőlt.- Oh, bocsánat - motyogta zavartan az ügynök. -Nem gondoltam, hogy ennyire korhadt.Odabenn sötétség és szédítő rendetlenség fogadta alidércet. El sem tudta képzelni, hogy az ős-szellemhonnan hordott össze annyi kacatot, mint amennyi akunyhóban egymásra dobálva halmozódott.- Ezek mind kidobott álomtárgyak! - sisteregte Kal-pagos Csanád az egyik sarokból. - Nem elég, hogy a ha-lálomkor még meg is átkoztak, ezért pucéron kell bo-lyonganom? Hát tudhattam én előre, hogy az egyikfürdőző lány boszorkány? Nem tudhattam! Sámánvoltam, nem látó! Nem mehetek el az Ősök Jurtájánakrendezvényeire, kerti ünnepségeire, temető-táncestjei-re, mert a többi szellem rajtam röhög. És akkor még ittsem hagynak békében!Monyákos Tuba levélruhája mélyéről kicsiny olaj-lámpást vett elő, meggyújtotta, és a kunyhó közepénálló korhadt asztalra tette.82 83- Nem azért jöttem, hogy zaklassam önt - mondtaezután száraz hangon. - Kezdjük hát elölről: maga Kal-pagos Csanád, egykor élt sámán?- Most éppen csak Csanád - helyesbített az ős-szel-

lem, s mit sem törődve látogatójával, poros kacatjai,papírjai között turkált, mint aki keres valamit. Mindenmozdulat erős összpontosítást követelt tőle, hogy kezene hatoljon át a szilárd tárgyakon. Monyákos Tubamegcsóválta a fejét: ha volna némi esze az egykori sá-mánnak, mégiscsak beköttetné kunyhójába a szellem-szuszt.- Nevem Monyákos Tuba, és az Álomfelügyeletmegbízásából néhány kérdést kell feltennem önnek -lépett előre határozottan az ügynök. Kalpagos Csanádháttal állt neki, meghajolva matatott a lezuhanással fé-nyegető polcon, de a lidérc átlátott a girhes testen... Éselakadt a lélegzete. Néhány bolhaugrásnyi ideig mégreménykedett benne, hogy rosszul látta, amit látott, deazután az egykori sámán megfordult, s már nem voltsemmi kétség: az áttetsző kéz egy lidérckoppantót szo-rongatott.Az ezüstből öntött fegyver leginkább egy levesmerőkanálra emlékeztetett (a Valóságban, ha egy éber házi-asszony kezébe került ilyesmi, arra is használta?), csaképp az öblös felével lefelé kellett tartani. Monyákos Tu-ba érezte, hogy levélruhája alatt a testét hideg verejtékborítja el. Kalpagos Csanád eddig együgyű, ráncos ké-pén most gonosz vigyor jelent meg, ami még ijesztőbbvolt attól, hogy a mögötte álló polc tárgyai átderengtekrajta.- Rosszul tetted, hogy ide révültél, te mocskos kisláptűrő - susogta az ős-szellem. - Olyan dolgokba ütödaz orrod, amihez a hozzád hasonló álomlényeknek kö-zük sem lehet. A rég holt sámánok végre visszanyerikhajdanvolt hatalmukat, és kisöprik a LombvilágbólKendét meg a hozzá hasonló, éberimádó csürhét.- Maga meg miről beszél? - Monyákos Tuba megba-bonázva bámulta a lidérckoppantó csillogó kanalát.Tudta, ha a fegyver csupán megérinti a fejét, azonnalelpusztítja őt, hiszen erre tervezték: lidércvadászatra.- Miről beszélek? - Kalpagos Csanád nevetése az is-kolai vécék tartályainak sustorgását idézte. - Arról be-szélek, hogy a Hetek ideje lejárt. Az ősöket illeti megminden hatalom, mert mi bölcsek, halhatatlanok ésmérhetetlenül nemesek vagyunk.- Nekem úgy tűnik, maga inkább mérhetetlenül pu-cér - Monyákos Tuba szándékosan igyekezett továbbdühíteni az ős-szellemet. Ha sikerül felingerelnie, nemtud majd eléggé összpontosítani, és a lidérckoppantókihullik párázó kezéből. Kalpagos Csanád azonban en-nél azért okosabb volt. Bár valóban elfogta a düh, a kö-vetkező pillanatban mégis előresuhant, fegyverénekkanalas végével az ügynök fejét véve célba.Monyákos Tuba erre is fel volt készülve. Leguggolt,és egy hátrabukfenccel az asztal alatt termett. A lidérc-koppantó hangosan csattant a fán, eltalálva az olajmé-cses kunkori fülét. A lámpás felszökkent a levegőbe,lángja vadul belekapott a szertefröccsenő naftába, sszinte egyszerre gyújtott meg mindent a kunyhóban.Az ügynök hallotta Kalpagos Csanád dühödt rikácsolá-sát, majd látta, hogy az ős-szellem eldobja a lidérckop-pantót, és kapkodva igyekszik összemarkolni néhánykéregtekercset. Fontos iratok lehettek, hiszen a tűz nemárthatott a valaha élt sámánnak, á mégis pániktól resz-ketve suhogott.

A száraz deszkák meg a felhalmozott, koszlott kaca-tok csodás táplálékul szolgáltak a lángoknak. MonyákosTuba még néhány pillanatig viszonylag biztonságban le-hetett az asztal alatt, de dohányruhájának levelei márispöndörödni kezdtek a forróságban. Az ügynök nem te-hetett mást, nagy levegőt véve átrohant a tűzfüggönyönarra, ahol a sűrű füstben a kijáratot sejtette.84 85Már nem tudta elkerülni Kalpagos Csanádot. Átfu-tott a ködpárára emlékeztető, aszott testen, és ettőlúgy érezte, hogy minden élet menten megdermed ben-ne. Térde megbicsaklott, fogsora összekoccant. Ilyenhát megérinteni egy szellemet! - futott át az agyán, és olyanheves undor fogta el, hogy majdnem elveszítette azeszméletét.Kalpagos Csanád sem járt jobban, elvégre keresztül-gázolt rajta egy lidérc. Az ős-sámán kiejtette kezébőla féltett kéregtekercseket, melyek legtöbbje egyenesena lángokba zuhant, és szürke füstté vált. Néhányatazért még sikerült megmentenie, s azokat magáhozszorítva, veszett átkozódás közepette ellebegett a mo-csár fölött.Monyákos Tuba boldog volt, hogy megúszta a lidérc-koppantó és a tomboló tűz támadását. Igyekezett mi-nél távolabb kerülni az immár vadul lobogó lánghajatnövesztett kunyhótól. A szomorúfüzek levelei hamu-esőként, megpörkölődve hullottak a környékre. A li-dérc lihegve megtorpant az egyik biztos zsombékon, éskét kezét térdeire támasztva nézte, miként pusztul elKalpagos Csanád lakhelye.S ekkor vette észre, hogy valami a levélruhájábaakadt. Kéregtekercs letépett darabja volt, amin vörösviaszpecsét Eüggött. Az ügynök leült a zsombékra, ésösszevont szemöldökkel próbálta kibetűzni a megma-radt rovásírásjeleket. Nem sok eredménnyel járt. A ké-regtekercs egy levél maradványa volt. Írója valakit meg-dicsért, amiért a világszerte élő sámánok, vajákosok,garabonciások bűbájjal való gyengítésében remek ered-ményeket ért el.Amikor Monyákos Tuba elolvasta az aláírást, meg-fordult körülötte a Világfa. M. Klotild vezérboszorkány,Rontó Boszorkányok Szektája - állt a tekercsdarab alján.A dohánylidérc pontosan tudta, milyen nevet rejt azM betű.

IV.A rémálomvadászok86A fertőtlenítőszerek szaga még álmában is marta Gergő orrát.A zöld csempés folyosón lassan lépkedett, arra ügyelve, hogy necsapjon zajt. A kétoldalt sorakozó ajták mögül néha fojtott ki-áltások, nevetés vagy éppen keserves sírás szűrődött ki. A fcútudta, hogy kórházban van, de fogalma sem volt arról, hogymit keres ott.A folyosó egy részén óriási ablakok néztek a hótakaró alattszunnyadó parkra. A város fölött szürke felhők hasa domboro-dott, színük hószakadást ígért. Gergő ijedten rezzent össze, mi-kor az egyik ajtó váratlanul kinyílt, és rajta fehér köpenyes,fiatal ápolónő lépett ki. Kezében kartonokat tartott, s anélkül,hogy megtorpant volna, egyszerűen átsétált a fiún."Szellem vagyok"- döbbent meg Gergő. Töprengeni azon-

ban nem maradt ideje. A kórterem ajtaja, amit rugós szerke-zet húzott a helyére, még nem csukódott be teljesen. Az egyreszűkülő résen át Gergő ismerős alakokat pillantott meg. Tenye-rét neki akarta feszíteni az ajtónak, hogy visszatartsa azt, dekarja elmerült benne. Így hát összeszedte minden bátorságát,és átlépett a falon. Egyetlen szemhunyás idejére belülről láttaa téglák szerkezetét, a vörös anyagot, majd újra lámpafényárasztotta el.A kórteremben volt. Az ágyban fekvő, csövekkel, lélegeztető-maszkkal, drótokkal elborított alakban alig ismerte fel önma-gát. A fejét vastag, fehér kötésbe csavarták, de más sérülés nemlátszott rajta. Csak éppen nem nyitotta ki a szemét.- Itt van! - szólalt meg váratlanul az ágy melletti székenülő Réti Boglárka. Gergő közelebb lépett az anyjához, s látta,hogy szeme a rengeteg sírástól és a kialvatlanságtól piros.Mégis erősnek, harcra késznek tűnt. Önkéntelenül mozdult akeze, de Bogi abban a másodpercben Botlik Dénes felé fordult,így nem érhette el.88- Biztos vagyok benne, hogy itt van! - ismételte meg ébre-dő nyugtalansággal az asszony. - Úgy értem, a szelleme, vagyinkább az álomlelke.- Próbálj lehiggadni - suttogta idegesen az okleveles cipő-pucoló. Ahogy átölelte Boglárka vállát és megfogta remegő ke-zét, abban annyi szeretet volt, hogy az egész Világegyetemetmegforgatta volna. -A nővérke bármelyik pillanatban vissza-jöhet, és nem fogja érteni, miről beszélsz.- Hol lehet most Hódfarok néne? - sóhajtott Bogi kétségbeesetten. - Zsófi azt mondja, a révülők sem tudnak róla sem-mit. Ismeretlen helyre álmodta magát, és még Borzalagnaksem árulta el, miért, sem azt, hogy mikor tér onnan vissza.Gergő elhatározta, hogy mindenképpen megpróbálja tudo-mására hozni az anyjának: valóban jelen van, hallja őket.Tudta, hogy a szavát úgysem értenék, hát újra a karját nyúj-totta, és most sikerült megérintenie Bogi vállát. Az asszonyoda is nézett egy pillanatra, majd kezével szórakozottan megdörzsölte bőrének azt a pontját, ahol a fia hozzáért - csakannyit érezhetett, mintha légy szállt volna rá.Gergő testén azonban villámcsapásként cikázó kin hasítottvégig. Eltűnt a kórterem, a város, a Valóság...A fiú sikoltva ébredt fel lázálmából. A csatakos, szőrmékkelborított ágyon hevert, abban a szobában, ahol az öreg könyvekés a sziklafalat burkoló gerendák kellemes illatot árasztottakmagukból. A naftalámpa most is az asztalkán állva ontottasárga fényét, körötte a tégelyek, szelencék, teafüvet tároló zsá-kocskák rendetlensége nyugodalmas állandóságot sugallt.Gergő zihálva ült az ágyban, meredt szemmel bámulva láz-álma szétfoszló maradványait.- Sss, Farkas! - lehelte egy lágy, dallamos hang. A fiú, bármég nem nézett rá, azonnal tudta, hogy az utóbbi időben sok-szor hallotta ezt a kedves, őszinte aggodalomtól terhes hangot.Lassan valóban kezdett megnyugodni, légzése csendesült; derosszul látott, mivel homlokáról a szemébe csorgott a verejték.A hűs kéz, ami egyetlen társa volt betegségében, nedves szövet-tel ért a bőréhez, s letörölgette az arcát.89Gergő ekkor végre a szemébe nézhetett ápolójának. Vele egy-idős lány volt, annyira finom, szép arcvonásokkal, hogy a fiú-ból önkéntelen sóhaj szakadt fel. Az ezüstfehér haj dús zuha-tagként keretezte az arcát, a hatalmas, barna szemeket, fitosorrot, piros ajkakat. A lány légiesen könnyű selyemből szőtt,

bokáig érő, halványkék ruhát viselt, amit vékony bőröv szorí-tott össze a derekán.- Örülök, hogy magadhoz tértél - szólalt meg ismét azonaz édes hangon. Nevetett is, mint akiben folyton ott settenke-dik a vidámság, arra várva, hogy előbújhasson. - Remélem,most már nem merülsz vissza többé a sötétségbe.- Sötétség? - mondta Gergő értetlenül. - Hiszen álmod-tam!- Azt nem hiszem - a lány jobb válláról hátravetette ha-ját, mert az arcába lógott, és zavarta munka közben. - AzÁlomvilágban vagyunk, a Gyökérszinten. Itt senki nem álmo-dik, hiszen ez itt az álom.- Én mégis álmodtam - bizonygatta Gergő, de a rejtélyt ősem tudta megfejteni. -Kórházban jártam, s láttam önmaga-mat az ágyon feküdni, aztán... Megvan, értem már! Aki aValóságban álmodik, az ide, a Világfára utazik. De aki itt látálmot, az a Valóságba látogat.Az ezüsthajú lány halkan kuncogott. Gergő kissé zavartantolta félre a kezét, mert csak most figyelt fel rá, hogy még min-dig mosdatják, pedig már egészen magánál van.- Köszönöm, a többit majd én befejezem - motyogta.A lány ismét nevetett.- Hát mit gondolsz, ki viselte gondodat az eltelt hat nap-ban? - kérdezte, de azért letette a nedves szövetet, és hátrébblépett. - Megjegyzem: soka nem volt még ilyen nyűgös betegem,mint te, Farkas!Gergőt a lány már másodszor szólította révülőnevén, de őmég nem mutatkozott be. A fiú tenyerével háirasimította csap-zott haját, s érezte, hogy a láza immár teljesen elmúlt. A tes-tében mégis émelygő rosszullét hullámzott, hol a mellkasában,hol a gyomrában, a szíve környékén vagy a fejében bukkanvafel. A lány, mintha kitalálná a gondolatait, megint megszó-lalt.- Ezt az érzést úgy hívják: sámánsüly.- Tessék? - hökkent meg Gergő.- Úgy érzed, mintha hiányozna belőled valami, igaz? - alány most komolyan, aggodalommal a hangjában beszélt. - Ésa rosszullét vándorol benned, de el soha nem nyugszik.- Pontosan!- Attól van, hogy elveszítetted a segítő szellemed - bólintotta lány, és Gergő csodálkozva látta rajta, hogy d is smmorú. -A sámánok érzik ezt, ha a totemük elvész vagy... Elpusztul.Gergő egész testében összerándult. Kénytelen volt a vállárakanyarítani az egyik takarót, mert úgy érezte, hogy a fával bé-lelt barlangszobában hirtelen lehűlt a levegő.- A kölyökfarkas tud magára vigyázni, és én hamarosanelrévülök, hogy megtaláljam - mondta dacosan.- Azt nem hiszem - a lány zavarában úgy tett, mintha azasztalkán pakolászna, de azért tovább beszélt. - A sámánoknem tudnak révülni a dob nélkül, ami a társuk. RáadásulHold Dühe...Gergő felkapta a fejét.- Ki az a Hold Dühe? Annyit már magamtól is kitalál-tam, hogy ti álomfogók vagytok. Talán fogságban akartok tar-tani?A szépséges lány olyan ijedten pillantott Gergőre, hogy an-nak elakadt a szava. A fiú úgy érezte, gyorsan meg kell nyug-tatnia, mert végül azt az egyetlen személyt is elveszíti, aki ed-dig gondoskodott róla.- Bocsáss meg, össze vagyok zavarodva - mondta. - Teápoltál engem, így nem gondolhatom, hogy rosszat akarsz ne-

kem. Elárulod a neved?A lány arcán máris vidám mosoly suhant át. Milyen köny-nyű megnevettetni; azért lehet, mert boldogságra született!- A nevem Őzbűvölő Emese, és valóban álomfogó vagyok.Apám azt mondja, a mi családunk is a te népedből szárma-zik. Távoli rokonok vagyunk, csak épp az egyik távoli ősünk90 91úgy döntött, hogy örökre elhagyja a Valóságot, s az álomfogók-hoz csatlakozott.- Hiszen az álomfogók birodalmát Szvapna alapította, saz nem volt olyan rég - kételkedett Gergő.- A birodalmat, a várost és Álomföldet valóban szegénySzvapna bácsi alapította, de már korábban is akadtak olya-nok, akik átköltöztek a Világfára - magyarázta türelmesenŐzbűvölő Emese. -A mi családunk már sok száz esztendeje ré-vül álomról álomra.- S mit kerestek most a Gyökérszinten? Nem valami ba-rátságos ez az átlyuggatott hegy, meg alatta a szurdok. Miértnem költöztök a csodás Álomföldjére? És ki az a Hold Dühe?Gergőből csak úgy áradtak a kérdések, de a szoba ajtaját ta-karó nehéz medvebőr hirtelen félrecsapódott, és a nyíláson egymajd kétméteres ijesztően kifestett álomfogó lépett be. Emeseholtsápadtra vált arccal húzódott a legsötétebb sarokba, ma-gához szorítva a dobozkát, amit éppen a helyére akart tenni.A nagydarab, csupa izom férfi átható tekintete elnémítottaGergőt, hogy azután ő szólalhasson meg sziklákat repesztőhangján:- Én vagyok Hold Dühe!

*

Zsófit mindig rettentő szorongás fogta el, ha belépettegy kórházba. Sokat gondolkodott már rajta, mi lehetaz a gonosz bűbáj, ami átitatja a gyógyító helyeket.Mintha a falakból sugárzott volna a rossz hangulat, aszomorúság és a félelem. Zsófi nem csupán a Valóságéberek által használt kórházaival, de a kenőasszonyokkunyhóival, a sámánok sátraival, sőt a vajákosok jurtá-ival is így volt. Nem merte megemlíteni eddig senki-nek, de egyre erősebb kétség bujkált benne, hogy talánhiba volt a Vajákoslány-képzőbe jelentkeznie.Mikor reggel belépett a kórház hatalmas kapuján,majd a liftbe szállva felment a harmadik emeletre, aholGergő feküdt, megint elfogta ez a kellemetlen érzés.Igyekezett semerre sem nézni, lehorgasztott fejjel ha-ladt a folyosókon.Zsófi apja, Botlik Dénes éppen kávét vett az auto-matából. Ügyetlenkedve nyomkodta a gombokat, ésmegijedt, mikor a műanyag pohár lepottyant, és elkez-dett beleömleni a forró, fekete lé.- Reméltem, hogy jössz - súgta az okleveles cipő-pucoló. - Olyan ez az egész, mint egy nyomasztóálom.- Bár az volna, apus - sóhajtott Zsófi. - Akkor elbír-nék vele valahogy.Botlik Dénes újabb pénzérméket potyogtatott a zör-gő gépbe, de a pohár mégsem akart leesni.- Hát ezzel meg mi történt? - bosszankodott, s hu-nyorogva a nyíláshoz hajolt, hogy kipiszkálja a poharat.Zsófi szórakozott pillantást vetett a kávéautomatára,majd kabátja alól előhúzta bűbájostorát, és halkan súgta:

- Lidércvihánc, csitulj el, békül j éber gépével!A pohár a következő pillanatban a helyére esett,csakhogy egy apró, lila emberke ült benne.- Bocsánat, révülő kisasszony, de én csak a munká-mat végzem! - fortyogott az arasznyi lény. - Engedélyemvan a Lidérccsíny Felügyelettől, hogy hetente háromszorhibát okozzak ebben a gép...Ekkor kezdett zubogni a forró kávé, s fülig el-árasztotta a visító lényt. Zsófi óvatosan felemelte a barnapoharat, bűbájostorának csomózott bőrszíját belelógatta alébe, így a lila apróság prüszkölve, köpködve kikecmergett.92 93- Utálom ezt a melót! - sipította. - Ez a lötty büdösés keserű. Mit szeretnek rajta az éberek?- Az nem a te dolgod - szólt szigorúan Zsófi. -A kórházban elég baja van mindenkinek. Nincs mégarra is szükségük, hogy te megbabráld az automatá-kat.A kicsiny teremtmény, akit közben a földre eresztett,pimaszul megrántotta a vállát, és mintha kisegér volna,elsurrant a fal tövében.- Hát ez...? - Botlik Dénes sűrű pislogások köze-pette bámult utána.- Oh, ez csak egy masinalidérc volt - legyintett a lá-nya, és eltette a bűbájostort. - Az éberek gépeibe szok-ták befészkelni magukat. Ha a lehető legrosszabb pilla-natban megy tönkre a villanyborotvád vagy romlik el atévéd, biztos lehetsz benne, hogy egy masinalidérc bújtbele.- Aha! - bólintott hatalmasat Botlik Dénes, de azértkicsit remegett a keze, mikor új kávét rendelt az auto-matától.- Gergő hogy van? - kérdezte Zsófi halkan, minthaattól tartana, hogy hangja utat talál a szemközti kórte-rembe. Botlik Dénes a szemüvege fölött pillantott a lá-nyára, és szemében keserű aggodalom ült.- Semmi nem változott - felelte. - Az orvosok aztmondják, bármelyik percben magához térhet a kómá-ból, de... Akár évekig is így maradhat. Olyan ez, minta Bagoly-bükki-völgyben.- Sajnos ez egészen más, apus - rázta meg barnafürtjeit Zsófi. - Akkor tudtuk, hogy a Világfán révül, ésa sámánok meg Hódfarok néne vigyáztak rá. Mostazonban senki nem tudja, hová tűnt.Botlik Dénes arcán ideges rángás futott át.- Megígérted, hogy nem mész le a pincébe! - mondta.Zsófi felvette a két gőzölgő kávéspoharat, és a kórte-rem felé indult, miközben sietve válaszolt.- Megígértem, hogy nem révülök, amíg Gergő rosszálomban fekszik. Talán itt, a Valóságban is kideríthetekezt-azt.- A Valóságban... - csóválta fejét az oldeveles cipő-pucoló, akiből hiányzott minden bűbájismeret. - Néhaazt gondolom, csak képzelitek ezt az egészet. Vajáko-sok, tudók, táltosok meg segítő szellemek... Ne hara-gudj, kislányom, de olykor az az érzésem, hogy azegész családom megbuggyant.Zsófi mosolygott, majd belépett a kórterembe. Ud-vözölte Boglárkát, aki hosszan átölelte őt, miközben afülébe sugdosott, nehogy a férje meghallja.- Megtaláltad Hódfarok nénét?

Zsófi csak a tekintetével intett nemet, majd leültGergő ágya mellé.- Hamarosan mennem kell - szólt aztán. - Félbe-hagytam valami fontosat, és nem szeretném túl sokáighalogatni. Itt úgysem veszitek hasznomat.A szülei csendben kortyolták a kávéjukat, majd arrólkezdtek beszélgetni, hogy a karácsonyt nem szeretnéka kórházban tölteni, de ha muszáj, a kórteremben állí-tanak majd fát. Zsófi hallgatta őket, s még szomorúbblett, mint eddig.Hamarosan nyugtalankodni kezdett a foglyul ejtettálomvarangy miatt, akit a Csipetke utcai ház pincéjé-ben rejtett el. Mi lesz, ha megszökik, annak ellenére,hogy Zsófi az általa ismert legerősebb bűbájcsapdát bű-völte köré? A gondolatai nem hagyták nyugton, így az-tán felállt, köszönt és elsietett.Épp abban a pillanatban, mikor Zsófi kilépett a kór-teremből, Nemcsókné különös, kaparászó hangra lettfigyelmes. A testes hölgy az imént lopakodott keresztüla ház belső udvarán, dundi ujjai között egy vadonatúj,fényes lakatot és hozzá való láncot szorongatva. A pin-celejáratot célozta meg, s már előre örült, mikor elkép-94 95zelte a Réti kölykök arcát, ha meglátják, hogy többénem randalírozhatnak odalenn.Mindeközben Nemcsók úr az udvar közepén állóporolónak támaszkodott, és olyan hamisan fütyült,hogy a házban lakó összes macska felmenekült a tetőre.A felesége azzal bízta meg, hogy őrködjön, s Nemcsókúr úgy képzelte: az ilyen titkos megbízatások közben adudorászás, fütyörészés a legjobb álca.- Mit művel az én életemnek párja, a Lujza? -hörrent fel most a cingár férfi. Látta ugyanis, hogyNemcsókné előbb résnyire nyitja, majd egészen kitárjaa pinceajtót, sőt rálép az első lépcsőfokra. - Nem ezvolt megbeszélve, puffancs poszátamadaram!A magában morgást Nemcsök úr tettekkel váltottafel. Átinalt az udvaron, s már ott is állt terebélyesasszonya árnyékában. Megszólalni azonban nem ma-radt ideje.- Hallgasd csak! - sustorogta Nemcsókné. - Ezek abüdös kölykök valami állatot tartanak odalenn!Nemcsók úr nagyot nyelt kínjában, de nem mert vi-tatkozni. Emlékezett rá, hogy annak idején BarboncásDömét, a bolond házmestert is hiába jelentették fel, ál-lítván az önkormányzatnál, hogy lovat tart a pincében.Akkor sem hitt nekik senki, s a végén majdnem őketvitte el a szirénázó mentőautó a vigyori házba.A dermesztő hideget árasztó sötétség mélyéről azon-ban most tényleg hallani lehetett valamiféle kapará-szást. Amikor pedig a karmok (paták?, körmök?) zené-je elhallgatott, nyöszörgés, keserves nyivákolás váltot-ta fel.- Előre, in-dulj! - vezényelt Nemcsókné, és a lakat-tal vezényelt urának. A férfi megint csak engedelmesenbiccentett, majd mindkét kezével a fagyos vaskorlátotmarkolva elindult a meredek, jégtől síkos lépcsőn. Mi-vel a házaspár eredetileg nem akart lemenni a pincébe,lámpát sem hoztak magukkal, a villanykapcsolók pedigősidők óta a pókok másra sem jó lakhelyéül szolgáltak,így elnyelte őket a félhomály. Nemcsók úr derített fel

minden lépést, terebélyes asszonya pedig törte, taszí-totta, tágította a lomokkal teleszórt szűk ösvényt, mintegy szörnyűségesen fújtató tank.Amint a széntároló fülkék folyosójának felénél jár-tak, a kaparászás és vinnyogás hirtelen elhallgatott.Nemcsók úr ettől talán még jobban megrémült, mintkorábban az ismeretlen hangoktól. Nemcsókné azon-ban már tudta, hol bújik a Réti gyerekek által rejtege-tett élőlény, hát félretaszította a férjét (cseppet semgyengédebben, mint imént a kacatokat), és berontott aszűk helyiségbe. Nemcsók úr csupán a felesége karjaalatt leshette meg, mít lát odabenn, de neki az is éppenelég volt.A szakadt kosarak, lyukas vödrök és lábasok, moly-rágta ruhahalmok, penészes újságkötegek között ké-ken derengő ketrec állt. Benne meztelen, majomszerűlény ugrált, s úgy tűnt, berángatott a börtönébe egy vá-szontáskát, mert pont abból emelte ki a fejét, hogy lá-togatóira pislogjon. Azután nőni kezdett. Teste pillana-tokon belül szétrepesztette a kalitkát, de a lény csaknőtt tovább, míg vörös üstöke a pince boltíves plafon-jába nem ütközött, s közben medvehangon bömbölt.A Nemcsók házaspár egymást taposva menekült felaz udvarra. Lujza kezéből folyton kihullott a lakat, mi-kor remegve, sírva a helyére akarta kattintani. Kázmérvégül elvette hisztiző feleségétől a láncot, és átfűzte aztaz ajtó vaskampóin. Mikor a lakat a helyére kattant, aNemcsök házaspár zihálva, nyöszörögve s értelmetlenszavakat kiáltozva a lakásuk felé botladozott, többévissza sem nézve az elátkozott pincére.A széntárolóban ezalatt Kubus, az álomvarangy ket-rece alján igyekezett kipihenni az iménti megrázkódta-tást. Valójában nem nőtt nagyobbra, mint a köré bájoltbörtön; át sem tudta volna törni Zsófi varázslatát.96 97A puffadástrükk azonban, amivel az ébereket az álom-varangyok néhány percre mindig el tudták riasztani,remekül bevált, bár rengeteg erőt kivett belőle. PedigKubusnak most minden csepp erejére szüksége lett vol-na, hogy elszökhessen a kis révülő lánytól.Arra ugyanis hiába várt, hogy testvére, Orrnyereg se-gítsen rajta.

*

Álmokon át, azok segítségével utazni rendkívül időigé-nyes, bonyolult és fárasztó dolog. Monyákos Tuba is-mét csak irigykedve gondolt a sámánokra, akik a kerekdob segítségével oda röppennek a Világfán, ahova akar-nak. Neki azonban nem állt rendelkezésére hasonlóeszköz, így az éberek álmaiban kellett vándorolnia.A folyamat mindig nagyon kimerítette. Előbb lehuny-ta a szemét, s ha elég nyugodtan tudott figyelni, hama-rosan homályos, kavargó képeket pillantott meg. Olyanvolt, mint egy folyton változó, átrendezés alatt álló ki-állítás. Az éberek mindenfélét összeálmodtak, és Mo-nyákos Tubának azt az álmot kellett választania közü-lük, ami közelebb viszi a céljához. Mikor ez sikerült,gondolatban kiemelte a megfelelő képet a többi közül,ami így élessé vált. Egy utolsó ellenőrzés, hogy valóbanjó irányban van-e az álom, s már ugrott is bele.

A következő pillanatban az ügynök elhagyta Kalpa-gos Csanád mocsarát. Rettenetes jéghegyek vették kö-rül, sima felületükön gyér fény szóródott szét, bár hósehol nem látszott. Monyákos Tuba összehúzta magándohánylevél ruháját, majd hunyorogva nekivágott akét gleccser között vezető jégvölgynek. A távolban meg-pillantotta annak az ébernek a vacogó alakját, aki vala-hol a Valóságban álmodta ezt a tájat. A férfi kiáltozott,segítséget kért, és fogalma sem volt róla, hogy csak ál-modik.- Bizonyára nagyon fél valamitől - motyogta a do-hánylidérc. - Az éberek olyankor álmodnak ennyi je-get, ha szorongás dermeszti a lelküket.Az Álomfelügyelet ügynöke rövid botorkálás után,ami sűrű megcsúszások és fenékre esések közepettetelt, végre úgy döntött, hogy keres egy másik álmot.Azonnal soha nem indulhatott tovább (ez valamiféleálomtermészeti törvény volt), de szerencsére elég volt né-hány percet eltöltenie ebben a dermesztő álomban, hogymegérezze: ismét képes továbbutazni. Már éppen leültaz egyik kemény, áttetsző jégtömbre, s be akarta csuk-ni a szemét, mikor vakító világosság öntötte el a tájat.Monyákos Tuba meglepve fordult a fény felé, és egyasszony arcát pillantotta meg. Csakhogy az arc akkoravolt, hogy eltakarta a jégvilág fölötti égbolt felét! Go-noszul mosolygott, és mennydörgő hangon az álmot ál-modó apró férfira kiáltott:- Mit keresel már megint a hűtőben, Viktor?Monyákos Tuba szánakozva sóhajtott: tehát az éberférfi a Valóságban a feleségétől fél. Van ilyen! Az ügynökhátat fordított a különös jelenetnek, lehunyta szemét,és pillanatok múlva már egy másik álomba suhant át.A következő világ, ahova Monyákos Tuba érkezett,még sokkal különösebb volt, mint az előző. Ezt egy har-minchét éves, elvált pénztárosnő álmodta, aki rajongotta borzongató tájakat ábrázoló festményekért. Az Álom-felügyelet ügynöke az országút közepén találta magát,ami egy völgyet szelt ketté. Balra erdő, jobbra szántóföl-dek, s valahol messze apró falu terült el. Csakhogy azégen nem a barátságos napkorong világított, hanem két,különböző színű papírlampion. A belőlük áradó fénykülönös, nyugtalanító színekbe vonta a tájat: a körvo-nalak ugyan élesek maradtak, mégis minden olyan volt,mintha csupán levegőből szőtték volna.- Jobb lesz elrejtőznöm - biztatta magát MonyákosTuba, és az úttestről a fák közé surrant. Épp időben,98 99mert a falu felől gőzgépekkel hajtott szekerek zörgő ka-ravánja érkezett. A felépítményeken álló emberek ha-talmas lapátokkal szenet adagoltak a forróságtól majdfelrobbanó masináknak. A menet pokoli zajt csapott,de szerencsére gyorsan haladtak, s hamarosan eltűnteka távolban.- Miket össze nem álmodnak ezek az éberek - csó-válta fejét Monyákos Tuba, és kényelmesen elhelyezke-dett a bokrok hűs alján. Igyekezett nem szemlélődni atájon, mert a lampionok lilás-zöldes fénye nyugtalaní-tó árnyalatokat varázsolt mindenhova. Az ügynökérezte, hogy ebben az álomban valamivel több időt kelleltöltenie, mielőtt továbbindulhat. Az ösztöne súgtaezt, ami egyre jobban működött, mióta az Álomfel-

ügyeletnek dolgozott.S ha már volt ideje, hát nyomban felbukkantak ben-ne a küldetés nyomasztó gondjai. Monyákos Tuba nemszégyellte, hogy ilyenkor hangosan beszélget magával:így jobban össze tudta rendezni a gondolatait.- Kalpagos Csanád valóban tudott valamit arról,miért gyengülnek a sámánok. Nagyon is sokat tudha-tott, csak épp semmit nem sikerült kiszednem belőle.Képes lett volna végezni velem az a szélkergette ős! Hi-ába, sok az az ezer év magány: bárki agya megzápulnabelé, főleg, ha egy mocsárban tölti, egyedül. A levél-foszlány! - Monyákos elővette a kéregtekercs darabká-ját, s újra megvizsgálta. - Biztos, hogy a Rontó Boszor-kányok Szektájának köze van a dologhoz. Talán éppenők küldtek átkot a sámánokra. Bár eddig úgy tudtam,hogy ezek a megveszett, mindenképpen mindenkinekártani akaró némberek csak néhány tucatnyian vannaka világokon. A Hetek és a Boszorkányok Jurtája már ré-gen vadásznak rájuk. Néhányat sikerült is elcsípni, desenki nem álmodta volna, hogy képesek rontó bűbájtküldeni az összes sámánra. Ha valóban ők állnak a bajmögött, akkor valahonnan rettenetes erejű varázstár-gyat vagy egy kivételes varázstudót sikerült szerezniük.Na, Monyákos Fiam, az a te dolgod, hogy megkeresd aRontó Boszorkányok búvóhelyét, és ezt kiderítsed!Az Álomfelügyelet ügynöke ekként biztatva önma-gát eltette a kéregtekercs-darabot. Szándékosan nemnézett az aláírásra (M. Klotild), mert attól ismét émely-gő rosszullét és ólomsúlyú bánat kerítette volna a ha-talmába. Inkább elhevert a bokor alján, minél kisebbre,láthatatlanabbra gömbölyödve, s igyekezett átszunyó-kálni azt az időt, míg végre továbbindulhat a pénztá-rosnő álmából.Az úton ekkor épp milliárdszámra gurultak a falu fe-lé az egy- két- és ötforintosok.

*

Hold Dühének váratlan felbukkanása rettenetesen megrémí-tette Őzbűvölő Emesét. A lány behúzódott a sarokba, de Ger-gő látta, hogy legszívesebben a sziklafalba olvadna, s ettől a fi-út dacos harag öntötte el. Szerette volna megvédeni az álom-fogó lányt, pedig még alig ismerte. Mielőtt azonban bármitszólhatott volna, a hatalmas termetű férfi durván a földre sö-pört mindent a kisasztalról - egyedül a lámpát nyújtotta át aremegő Emesének - és leült a fényesre sikált falapru.- Magadhoz tértél végre - jelentette ki Hold Dühe. - Ah-hoz képest, hogy sámán vagy, meglehetősen rosszul tűröd a be-tegséget.100 101- Még csak tanonc vagyok a Rejtezés Táltoskollégiumban- javította ki Gergő, elfojtva sistergő haragját. Egyenesen azálomfogó szemébe nézett, bár annak kérlelhetetlen, sötét tekin-tetétől kirázta a hideg. - Te tudod, ki vagyok. Most itt az ide-je, hogy bemutatkozz nekem.Hold Dühe hátravetett fejjel kacagott. Először úgy tűnt, so-ha nem fejezi be a gúnyos hahotázást, majd olyan hirtelen lettújra komoly, hogy Gergő kezdte biztosra venni: az álomfogóőrült.- Ha ebben a sziklavárosban kérdezhet valaki, az csak énlehetek - vicsorogta Hold Dühe, s hirtelen a sarokban reszke-

tő Emesére kiáltott: - Mondd meg neki, kihez szól, ha velembeszél!A lány rémületében majdnem elejtette a naftalámpát. Az-után Gergőre nézett, s ahogy a tekintetük találkozott, Emesebátorságot nyert, legalább annyit, hogy a szavak elhagyhassáka torkát.- Aki előtted ül, annak neve Hold Dühe, a NyílvesszőkéntRévülő. Ő vezet és óv minket. Ő az éjjeli égen járó ezüstkorongharagja, ami elpusztítja az ellenséget. Hold Dühe a bátorí-tánk, a vezérünk, a legnemesebb álomfogó.Gergő tisztán hallotta, hogy Emese alaposan begyakoroltszöveget mond fel. E szavakat bizonyára maga Hold Dühe ta-lálta ki, és kötelezte alattvalóit, hogy versként biflázzák, egyet-len hangot sem tévesztve. A sámántanoncot mélységes undorjárta át, mikor az álomfogó férfira nézett, aki önelégült képpelbólogatott Emese minden mondatára.- Erre a hazug dicshimnuszra én nem vagyok kíváncsi -szólt közbe hirtelen. Emese elhallgatott, Hold Dühe pedig kis-sé felemelkedett az asztalról, mintha neki akarna rontani azágyban ülő, pimasz fiúnak. Gergő azonban tovább beszélt: -Már ennyiből is tudom, hogy olyan álomfogó vagy, akiről so-ha nem gondoltam volna, hogy létezik: beképzelt, önmagátimádó, hatalmaskodó és ostoba.A férfi meztelen felsőtestén a festett minták őrjítő kavargás-ba fogtak. Gergő nem tudta, hogy a bűbájábrák mozogni is ké-pesek, de most látta, hogy azok a tulajdonos érzelmei szerintváltoztatják alakjukat. Igazán különös, elbűvölő jelenség volt,de a sámántanonc ennél ijesztőbb dolgot is tapasztalt már.Hold Dühe végül mégis uralkodott magán. Eltelt néhányperc, mire a festett ábrák elnyugodtak a bőrén, s csak azutánszólalt meg ismét. Hangja immár nem volt olyan fennhéjázó.Gergő arra gondolt, hogy Hold Dühe talán nem is annyira os-toba, mint elsőre látszik.- Visszaélsz a vendégszeretetünkkel, kölyök! Te lezuhantála Valóságból a Gyökérszintre, és fennakadtál egy nedvszívószövétneken. Az őrjáratunk bukkant rád, miközben rejtekhe-lyünk határait ellenőrizték. Először azt hittük, eltévedt holt lé-lek vagy, de aztán az egyikünk rád ismert. Te Farkas vagy, akiÁlomföldén megfékezte a Sárkányt, és Szvapnának, az álom-fogók bölcs vezetőjének halálát okozta.- Én nem ártottam Szvapnának! - Gergő a rágalmat hall-va feltérdelt az ágyon, és ökölbe szorította mindkét kezét. -A Holló ölte meg Álomfölde megálmodóját. Ha valaki közüle-tek ott volt, tanúsíthatja.Hold Dühe rántott jobb vállán, jelezve, hogy az egész nemnagyon érdekli.- Úgy tűnik, Farkas, hogy téged a Valóságban rettenetesátok ért - folytatta az álomfogó. - A sámánok nem szoktak aVilágfán a segítő állatuk nélkül kóborolni. Nem is volnának ráképesek. Te mégis a kölyökfarkas nélkül keveredtél ide, és mostgyengébb vagy, mint a lepke lehelete. Örülj, hogy nem hagytunkaz ősök közé merülni. Ez a lány ápolt napokon át, az én enge-délyemmel, úgyhogy légy szerényebb, és főleg sokkal hálásabb!- Őzbűvölő Emesének hálás is vagyok - bólintott a lány fe-lé Gergő, s látta, hogy az röpke mosollyal köszöni meg kedves-ségét. - Te viszont nem vendégként, inkább fogolyként bánszvelem. Áruld el, mi ez a hely? Miért laknak álomfogók a Gyö-kérszinten, mikor csodálatos birodalmatok van a Világfa tete-jén? S mióta parancsolgatsz te az álomfogóknak, mikor tud-tommal Álomfölde minden lakóját Szvapna halála óta a nagy-szüleim, Sete és Ambrus vezetik?

102 103Hold Dühe mindvégig szenvtelen nyugalommal hallgattaGergő szavait. Mikor azonban a fiú Setét és Ambrust említet-te, mellkasán az ábrák újra ideges rángásba kezdtek, s az arcais elkomorult.- Elég a fecsegésből! - Az álomfogó felállt az asztalról, és ki-felé indult, miközben beszélt. - Nincs közöd hozzá, mit keresünka Gyökérszinten, sem ahhoz, hogy ki küldött minket ide. Felada-tunk van, amit a te gyenge nagyszüleid képtelenek volnának el-végezni. Azok az álomfogók, akik ezt megértették, követtek engem,s elhagyták Álomföldét. Valóban fogoly vagy! A táborunkbanszabadon kószálhatsz, de ha megpróbálod elhagyni azt, a legborzalmasabb büntetést mérem rád, amit sámán csak kaphat."Azt már megkaptam, mikor elveszítettem a Kölyökfarkast"-gondolta Gergő, de inkább némán, összepréselt ajakkal néz-te, amint Hold Dühe távazik a sziklaszobából.

*

Zsófi döbbenten torpant meg a csillogó lakattal lezártpincelejárat előtt.- Nemcsókék! - biccentett aztán, és bosszús pillan-tást vetett az udvar túloldalán csillanó ablakra. A csip-kefüggöny széle ijedten hullott vissza a helyére. Zsófimost egyáltalán nem törődött azzal, hogy ki látja meg.Előhúzta zsebéből a bűbájostort, majd kettőt legyintveezüstszín csillagport bájolt a lakatra.- Rozsda marjon, zár ne tartson!A lánc hirtelen megbarnult, porlani kezdett, majdszomorú csörrenéssel a macskakövekre hullott. A vajá-kos lány kinyitotta a pinceajtót. Foga összekoccant alentről arcába csapó hideg léghuzattól, de ez nem tán-toríthatta el. A széntároló fülkék között gyanúsan nagycsend honolt. Zsófi a lépcső alján várt egy percet, míga szeme hozzászokott a félhomályhoz. Nyáron semvolt itt túl világos, de télen az utcára néző apró ablako-kat belepte a zúzmara, még több napfényt tartva távol.Az álomvarangy kéken derengő bűbájketrecében ku-corgott. Vékony karjával szorosan átölelte álláig felhú-zott térdeit, előre-hátra ringatta magát, és halkan nyö-szörgött. Zsófit elöntötte a szánalom. Kubus most any-nyira kicsi, elveszett és magányos lénynek látszott, aki-ről semmi rosszat nem feltételezne sem éber, sem révü-lő. A vajákos lánynak igyekeznie kellett, hogy felidézzemagában mindazt, amit az álomvarangyokról már meg-tudott (hogy valójában tolvajok, bűnözők, akik a gya-nútlan éberek álmait fosztogatják), különben azonnalkinyitotta volna a ketrecet.- Hé, nézz rám! - Zsófi leguggolt a kéklő rácsokmellé, s próbált kedvesen szólni az álomlényhez. - Sej-tem, milyen rossz lehet most neked. Ez nem a te vilá-god, csak itt rekedtél, és szeretnél újra a Világfa álmaiközött kóborolni. Lehet róla szó, ha...Kubus oly váratlanul mozdult, hogy a lánynak pislog-ni sem maradt ideje. A szürke árnyalataiban játszó, vé-kony, de izmos kar kinyúlt a rácsok között, a fürge uj-jak megragadták a rongybabaként Zsófi zsebében lapu-ló Settenkét, s már vissza is húzódtak. Az álomvarangyborotvaéles fogai közé vette az őrdenevér fejét. A lánybiztos volt benne, hogy a következő pillanatban acsar-kodva letépi azt. Kubus azonban gonosz, alamuszi pil-

lantást vetett fogva tartójára, mint aki vár valamire.- Ezt még nagyon meg fogod bánni! - suttogta dü-hösen Zsófi, és felállt, jól láthatóan mutatva a kezébentartott, varázserőtől csillámló bűbájostort. - Akkoráraszűkíthetem a ketrecedet, ami egy kisegérnek sem vol-na elég. Tudod, mi történik akkor?Kubus tudta, ezért torkából fájdalmas nyüszítés törtfel. Még soha nem zárták bűbájcsapdába, így mikor avajákos lány először bájolta köré a rácsokat, az álomva-rangy többször is megpróbált kitörni. Ahányszor azon-ban hozzáért a kéken derengő rudakhoz, azok perzsel-ni kezdték a bőrét, iszonyú kínt okozva.104 105- Add vissza a segítőmet! - parancsolta Zsófi, ésostorával elvégezte a töpörítő-bűbáj első mozdulatát.A csapda enyhén megremegett, mintha alig várná,hogy egész kicsire húzza össze magát.Kubus felsikoltott, és kidobta Settenkét a ketrecből.Zsófi villámgyorsan lehajolt érte, s már majdnem fel-vette, mikor Kubus mindkét kezével kinyúlt a rácsokközött, és megmarkolta a lány haját.- Eressz el, ez fáj! - kiabálta Zsófi, de nem tudta ki-szabadítani magát. Az álomvarangy egyre dühödteb-ben, diadalmas hörrentéseket hallatva tépte, cibálta avajákos lány barna tincseit. Csakhogy közben megfe-ledkezett a kék vasrudakról, s mikor azok a karját sú-rolták, Kubus sikoltva elengedte Zsófit.A lány, lihegve a küzdelemtől és csalódottan, mertnem képes szót érteni az álomvaranggyal, hátrébb hú-zódott, ahol már semmiképpen nem érhették el a vé-kony, szürke ujjak. Kubus sérült karját magához ölelve,fekete nyelvével a sebet nyalogatva vinnyogott.- Most magadra hagylak- mondta Zsófi, s még min-dig remegett a hangla. - Azt hittem, értelmes vagy, ésüzletet köthetünk. En elengednélek, nincs szükségemegy ilyen kegyetlen, széllelbélelt házi kedvencre. Csak-hogy tudnom kell néhány dolgot, amit ott rejtegetsz ab-ban a makacs koponyádban. Sebaj, az idő majd min-dent megold. Nem tudom, az álomvarangyok miveltáplálkoznak. Viszont te is élőlény vagy, még ha álom-lény is, tehát hamarosan enned kell. Az éhség nagy úr!Az majd jobban tud parancsolni neked, mint én.Kubus félbehagyta sebének ápolását, és fekete nyel-vét ráöltötte a vajákos lányra. A kicsi, szürke lény, vö-rös hajboglyával a fején, fintorgó orral olyan mókás lát-ványt nyújtott, hogy Zsófinak muszáj volt nevetnie.- Ez már valami! - mondta. - Elkezdtünk beszélget-ni, ha nem is szavakkal. Hamarosan visszajövök, ad-digra talán megéhezel, és unni fogod a rabságot. Ne fe-ledd: semmi mást nem kérek a szabadságodért, minthogy árulj el nekem néhány apró titkot.Ezzel Zsófi sarkon fordult, s többé hátra sem nézvesietett végig a széntárolók közötti keskeny fagyott por-ral lepett folyosón. Így azt sem láthatta, hogy Kubusvisszahúzta a nyelvét, és hosszan, komolyan nézettutána.

*

- Mi az a titokzatos feladat, amiért képesek vagytok erre aborzalmas vidékre cserélni csodálatos álomföldi otthonotokat?

- értetlenkedett Gergő. Hold Dühének engedélyével végre el-hagyhatta betegszobáját, s mivel más nem akadt, ŐzbűvölőEmese kísérte végig a táboron. - Hiszen itt minden csupa sár,latyak és ragacsos massza. A nap pedig épp csak felküzdi ma-gát az égre, máris eltakarja a sziklameredély meg a túlpartivadon. Nem értelek benneteket, Emese! Apád miért követiHold Dühét?A lány néhány lépéssel megelőzte a sámántanoncot, de mostmegtorpant. Lehajtott fejjel, csöndesen válaszolt, anélkül hogymegfordult volna.- Tudod, révülő, az embernek nem mindig ott van az ott-hona, ahol a legjobban érzi magát.Gergő érezte, hogy Emesét szomorúság gyötri, még akkor is,ha biztos benne, hogy az apjának igaza van. A fiú órák óta kö-vette őt az álomfogók táborán keresztül, s rengeteg kérdést tettfel. A legtöbbre választ kapott, de néha Emese zavartan csakannyit mondott:- Erről nem beszélhetek.- Hold Dühe tiltotta meg?- A fogadalmam tiltja, Farkas. - Őzbűvölő Emese olyhirtelen fordult meg, hogy Gergő már azt hitte: faképnél akar-ja hagyni. A lány gyönyörű szemében valóban harag parázs-lott, de csupán néhány pillanatig. Amint Gergőre nézett,szinte azonnal elmosolyodott, és széttárta a karját. - Hidd el106 107nekem, hogy ezen a komor tájon is rengeteg szép dologra lehetbukkanni.- Igazán? - a fiú kétkedve nézett végig a tábor sáros utcáin.A düledező faházakon és néhány jurtán kívül az ő szeme semmimást nem látott, mint robotoló álomfogókat, a folyó sötét hullá-mait és a fölébük magasodó sziklaormot. Az erkély, amire né-hány nappal korábban sikerült kiszöknie, innen nem is látszott.Felfedezett viszont számos más járatot, lőrést és korláttal bizton-ságossá tett peremet, ahol szintén álomfogók nyüzsögtek.- Úgy tűnik, itt mindig, mindenki dolgozik - jegyezte megGergő. - Láttam már a kovácsműhelyeket, az ácsok kamráit,a kötélverők és fegyvermívesek barlangüregeit. Mégsem értem,mi folyik itt. Csak nem...?Gergőben benn akadt a szó, mert Emese vidáman integetvea folyópartra futott.- Gyere, ezt nézd meg! - kiáltotta a lány. - Megmondtam,hogy itt is láthatsz szépséget!A sámántananc bosszúsan követte, de mikor az olajosanloccsanó víz partjára ért, valóban elámult. Ahol a sár felgyü-lemlett egy kő körül, kisebb sziget alakult ki, s a tetején egy ha-talmas szitakötő ült. Gergő még soha életében nem látott ekko-ra rovart. A teste olyan hosszú volt, mint a fiú karja, és hár-tyás szárnya még a gyér, fák lombján átvergődő fénytől isszivárványosan fénylett.- Akárki álmodta meg ezt a szitakötőt, boldog éber lehetett- sóhajtott Emese, Gergő azonban már nem a rovart nézte,hanem az álomfogó lányt, akit a kecses szitakötő látványa egé-szen elbűvölt. Szólni akart hozzá, de ekkor a tábort vérfa-gyasztó bömbölés rázta meg.Gergő akaratlan a derekához kapott, ahol a bűbájostoránakkellett volna lennie. A bömbölés a folyó túloldaláról jött, s erejevízfodrokat kergetett a partra. A szitakötő riadtan megrebben-tette szivárványszín szárnyait, és eltűnt a közeli nádas sűrűjé-ben; röptét Emese csalódott tekintete követte. Az üvöltés újra fel-harsant, de a vége váratlanul fájdalmas nyüszítésben halt el.Gergőt az döbbentette meg leginkább, hogy a táborban-dol-

gozó álomfogók még csak fel sem pillantottak abból, amit ép-pen csináltak. Emese kiegyenesedett a parton, s még mindig aszitakötőt kereste a tekintete.- Te nem hallottad? - lépett hozzá Gergő. - A folyó túl-partján történt valami! Egy szörny...!- Nyugodj meg, Farkas! - legyintett Emese kissé unottan.- Ez nem szörny volt, csupán egy rémálom.A sámántanonc egészen biztos volt benne, hogy rasszul hall.Belépett a folyóba, bokája körül dennesztően hideg hullámoklocsogtak, és a fiúnak olyan érzése támadt, mintha a víz kiakarná szívni belőle az életet. Szemét azonban hiába meresz-tette, a nap mára végleg elbújt a sziklahát mögött, s ami kevésfény még belopózott a kanyonba, az csupán arra volt elég, hogycsalókává tegye a tárgyak körvonalát.- Ne ácsorogj a folyóban, Farkas! - szólt rá ŐzbűvölőEmese, és hangjában őszinte aggodalom bújt meg. - Mi semtudjuk, ki álmodta ezt a vidéket, de a víz mindenkit elgyengít,aki néhány percnél tovább marad benne. Különös világ ez.Gergő hallgatott rá. A parton állva levette saruit, amit alánytól kupatt korábban, és egy sziklára ülve a lábfejét dör-zsölte. A vére egészen lelassult, mintha a hideg hullámok a bő-rén keresztül alvadásra bírták volna.- Az előbb hallottam valamit - intett Gergő a túlpart fe-lé. - És kezd nagyon elegem lenni a rejtélyekből. Körbevezettél108 109a táborotokon, láttam a műhelyeket, és olyan tárgyakat, amik-ről el sem tudom képzelni, hogy mire akarjátok használni őket.Válaszokat azonban nem kaptam. Legalább azt mondd meg,mi üvöltött az imént, és ti miért nem rémültetek meg tőle?Őzbűvölő Emese szótlan biccentett, majd elindult a táborközepe felé. Gergő kapkodva felvette a saruit, és a ragacsos sár-ban tapicskolva követte a lányt. A széles utcán dolguk utánigyekvő álomfogók legtöbbje bizalmatlanul mérte végig a sá-mántanoncot, mire Gergő dacosan kihúzta magát, s bátranviszonozta pillantásukat.Hamarosan a szeles fahídhoz értek. Vázát Gergőnél há-romszor vaskosabb gerendákból ácsolták, felülete már fényesrekopott a sok átkelő lábbelitől és szekérkeréktől. A vigasztalan,szürke tájban, ahol még a vadon lombjának zöldje is valahogyszíntelennek tetszett, a híd két korlátján lobogó piros-sárgazászlócskák adtak csak némi derültséget. Emese és Gergő csat-lakozott három álomfogó férfihoz, akik egészen addig halkanbeszélgettek egymással, de meglátva az idegent, elhallgattak.A sámántananc fe fedezte, hogy mindegyikük különlegesenhosszú bűbájostort hord az övébe tűzve. Ezek a varázseszközökdurva kidolgozásúak, de nagyon erősek voltak. Nyelükön né-hány ékírásos véset sziporkázott, bőrszíjaikat pedig hat csomó-ra kötötték. Gergő ilyet még nem látott, hát meg akarta szólí-tani az egyik álomfogót, de Emese elkapta a karját, és a fülé-be súgott:- Hagyd őket! A vadászok nem szeretnek beszélgetni, a ke-zük pedig túl gyorsan téved a bűbájostorukra, ha nyugalmatakarnak maguknak.- Éppen az ostoraik érdekelnének - mondta Gergő, bár ő isvigyázott rá, hogy a férfiak ne hallják meg. - Hat csomóra kö-tötték! A Rejtezés Táltoskollégiumban azt tanítják, hogy a bű-bájostort soha nem szabad négy, hat vagy nyolc csomóval el-látni, mert a kimondott varázsigék könnyen a révülő ellen for-dulhatnak.- Ez igaz - felelte Emese. - Csakhogy vannak álomlények,akiket mással nem tudsz elbájolni, mint ilyen ostorral.

Gergő tovább kérdezősködött volna,ekkor azonban a híd véget ért. A feketefolyó túlsó partja éppen olyan rette-netes sártengerrel fogadta őket, mintahonnan elindultak. A latyakba mélyárkokat vájtak a járművek kerekei, me-lyek azt is mutatták, hogy innen álta-lában három irányba indulnak tovább.A táborban minden házon és jurtánhárom-négy fáklya is égett, így vala-micskét eligazodhatott az ember. Ittazonban egyetlen tábortűz lobogott, kö-rülötte álomfogók ácsorogtak, és próbál-ták felmelengetni elgémberedett tagjai-kat. Messzebb csak ott derengett fény,ahol valakik épp jártak, dolgoztak. Ger-gő emlékezett rá, hogy a sziklaerkélyrőllenézve áthatolhatatlan erdőséget lá-tott, aminek egy részét félkörben kürtot-ták, ragadós talajü tisztást hozva létre.S azon a tisztáson...- Ő volt az, aki üvöltött - mutatottelőre Emese.Gergő szeme lassan hozzászokott a sö-tétséghez, s úgy érezte, hogy pillanatrólpillanatra egy új, hátborzongató világbontakazik ki előtte. A vadontól Topotttisztáson kéklőn derengő vasruáakbólépített ketrecek sorakoztak. Volt közöttükakkora, mint egy utazóbőrönd, de akko-ra is, mint egy kertes családi ház. Azegyik ilyen böhöm tákolmány előtt álltaképpen, s Emese úgy mutatta annak "la-kóját" mintha a kedvenc cicája volna.Gergő percekig meg sem tuáott szólal-ni, csak bámulta a... Nem tudta, mit.110 111A rácsokon túl egy bájos, hatéves kislány kuporgott. Fodros ru-hácskája csupa sár, arcán azonban ragyogó boldogság, amintguggolva két kezével tapicskolta a földet. Nagyon elmerült ab-ban, amit csinált, fel sem nézett a látogatóira. Gergő közelebblépett a börtönhöz, s akkor látta, hogy a szőke fruska kipirultarccal műanyag formákba gyömöszöli a sarat, majd az elké-szült "süteményt" egy odakészített deszkára fordítja.- Készen van! - motyogta a kislány boldogan. - Ez anyujé,ez nagypapájé, ez meg a Lajcsi bácsijé!Gergőben hirtelen feltámadt a harag. Emeséhez akart for-dulni, hogy választ követeljen tőle: miért tartanak ketrecbenegy ilyen tündéri kislányt? Mielőtt azonban megszólalhatottvolna, a szeme sarkából látta, hogy a börtönben valami tör-tént. Az egyik sütemény nem sikerült túl szépre: megrepedt, ésa nedves föld szétcsúszott. A következő pillanatban a kislányarca még pirosabb lett a haragtól. Öklöcskéjével a többi sütitis szétnyomta, majd hihetetlen sebességgel nőni kezdett. A ru-ha recsegett a testén, karja és lába megnyúlt, szőke varkocsaikötélhágcsókká vastagodtak. Gergő rémülten lépett hátra, merta bűbájketrecben máris egy háromméteres "kislány" állt, akilassan hatalmas levegőt vett a hisztihez, majd rettenetes han-gon bömbölni kezdett.A hangorkántól megrázkódott a föld. Gergő hanyatt esett, selfelejtette becsukni a száját, úgy bámulta az üvöltő "csöppsé-

get". A sötétből két álomfvgó rohant elő. Egyikük bosszúsan ke-zeáe kapta bűbájostorát, legyintett vele, mire tenyerén néhányvalódi, cukormázas sütemény jelent meg, papírtákán. Az álom-fogó óvatosan, hátulról közelítette meg a hisztiző kislány ketre-cét, és a rácsok között a földre tette a csemegét. Mikor hátrébbhúzódott, a földrengető bömbölés első hulláma éppen véget ért.A hatalmas kislány újabb levegőt akart venni, de megérezhet-te a sütemény illatát. Hökkenten körbefordult, egy-egy lépésé-vel sáresőt fröccsentve a vadászokra, majd vidáman felkaca-gott.- Fíncsi! - sikoltotta, s ép oly gyorsan összement kicsire,mint ahogy az imént megnőtt. Sáros kezébe kapta a sűtiket, le-kuporodott a rácsok tövébe, és elégedetten nyalogatta az édeskrémet.Őzbűvölő Emese Gergő hóna alá nyült, és felsegítette a holt-sápadt fiút.- Ó Bömbike - mondta közben. - Legalábbis ezt a nevetadtuk neki, mikor sikerült befogni. Teljesen ártalmatlan, csakkicsit zajos, és nem szabad kiengedni, mert játék babának néz-ne mindenkit.- Aha! - motyogta a sámántanonc, s tekintetét képtelenvolt levenni a kislányról. - Egy szót sem értek az egészből.- Bömbike rémálom - magyarázta Emese. - Egy éberanyuka álmodta meg, akinek napközben túl sok baja akad azelkényeztetett csemetéjével. Többé azonban Bömbike nem okozneki álmatlan éjszakákat, mivel a vadászaink befogták, ígynyugodtan kialudhatja magát.Gergő hirtelen kezdett megérteni néhány részletet. Körbefor-dult, és a tábortűz meg a bujdosó nap derengésében több tucatbűbájketrecet látott.- Ezek itt mind...?- Igen, ezek mind rémálmok - bólintott Őzbűvölő Emese. -A tábor lakói ezzel foglalkoznak: mi rémálomvadásmk va-gyunk.

V.A felhőgyufákZsófi a szobájában ült. Érezte, hogy a sírás úgy bizser-geti, feszíti a bőrét, mint a várából kitörni készülő se-reg. Az imént tekintete véletlenül a szekrény tetejérerejtett karácsonyi csomagolópapírok tekercsére tévedt,s ettől mélységes szomorúság fogta el. Néhány nappalkorábban még boldogan várta a téli szünetet, még ak-kor is, ha remekül érezte magát a Vajákoslány a Kollé-giumban. Arról álmodozott az órák szünetében, mikora többiek a szabadban próbálgatták repülő péklapátjai-kat és seprűiket, hogy a családjával tölti az ünnepeket,melegben és biztonságban. Most meg...Gergő kórházban fekszik, rossz álom tartja fogság-ban, és ki tudná megmondani, felébred-e belőle valahais. A révülők világa végtelenül messze került, nem kap-hat segítséget Hódfarok nénétől, sem mástól a Gyé-mánt Jurta bölcsei közül. A sámánok világszerte bajbanvannak, varázserejük egyre gyakrabban bicsaklik, bot-lik. Zsófi megígérte az apjának, hogy nem révül át a Vi-lágfára, míg Gergő bajban van, de híreket azért kapott.Mikor lefeküdt aludni, mindig találkozott Settenkével,aki az Álomvilágban várt rá, s addig is gyűjtötte a tud-nivalókat, amiket azután buzgón elcsipogott-füttyögötta gazdájának.Zsófi két öklével letörölte kicsordult könnyeit, és na-

gyot sóhajtott.- Az még senkinek nem segített semmit, ha önma-gát sajnálta - mondta hangosan. Az üres lakásbanazonban ijesztően kongott a hangja. - Ennél még az isjobb, ha az álomvaranggyal veszekszem.Gyorsan felöltözött, magához vette bűbájostorát,majd gondosan bezárta a néma lakást. A körfolyosósbérházban semmi nem mozdult, de este lévén, innen-onnan kihallatszott a televízió hangja vagy a vacsoráz-ni készülődő családok beszélgetése. A harmadik emele-ten becsapódott egy ajtó, megfontolt léptek kongtak alépcsőházban. Zsófi nem akart senkivel sem találkozni,ezért a fal mellett osont, keresve a sarkokat, ahova alámpafény már nem tudott beszökni. A macskakövesudvaron sem látott senkit, csupán a félresöpört hóbuc-kák fehér halmai gubbasztottak a falak tövében.A Nemcsók házaspár által felszerelt lakat ismét köny-nyen megadta magát a bűbájnak. Zsófi óvatosan ment le-felé a csúszós lépcsőn. Most nem felejtett el gyertyát hoz-ni magával, de az apró lángba folyton belekapott a léghu-zat, így a tenyerével kellett óvnia, hogy ki ne aludjon.- Mit esznek az álomvarangyok? - kérdezte a lány,mikor belépett a széntárolóba. A bűbájketrec közepén ottkuporgott a fogoly, két karjával megint átölelte felhúzotttérdeit. Zsófi azonban rögtön látta, hogy van, ami válto-zott. Az álomvarangy meztelen bőrén a szürke-fekete fol-tok most sokkal lassabban gomolyogtak, mint korábban,és az apró álomlény fogsora néha összekoccant.- Hallod, amit kérdeztem? - szólt türelmetlenül avajákos lány Kubus megmozdult és ránézett. Zsófit is-mét forró részvét öntötte el, de most időben figyelmez-tette magát, hogy a fogoly nagyon is veszélyes tud len-ni, ha akar. - Látom, hogy sokkal inkább bánt a hideg,mint az éhség. Szeretnél egy kis meleget?Az álomvarangy vágyakozva bámulta a gyertya láng-ját. Gyűlölte fogva tartóját, és utálta a Valóságot, aholerőtlen és tehetetlen volt. A fagy azonban már a csont-jáig hatolt, s így nem maradt más lehetősége, végre megkellett szólalnia.- Nyülbéka.Zsófi értetlenül pislogott.- Azt mondtad, hogy... nyúlbéka?- Azt.116 117- Mit akar ez jelenteni?Kubus gúnyosan kuncogott, de közben majdnem leha-rapta a nyelvét, mert a vacogást már nem tudta elfojtani.- Révülőnek nevezi magát, és nem tudja, mi az anyúlbéka!Zsófi némi viaszt csöpögtetett egy rég kidobott, lá-batört éjjeliszekrényre, és odaragasztotta a gyertyát.Ezután elővette a bűbájostort, s elégedetten állapítottameg, hogy az álomvarangy szürke képén ijedelem fut át.- A nyúlbéka a kedvenc eledelünk - hadarta Kubus.- Egy ősi álomban találtunk rájuk, amit valaha Kolum-busz egyik tengerésze látott. A babonás fickó túl sokrumot ivott. Akkor éjjel elnyomta az álom, s megterem-tette a nyúlbékákat. Kicsi, de nagyon szemtelen álla-tok, amiknek az eleje nyúl, a hátulja viszont béka. Ros-ton nagyon ízletesek.Zsófi tanácstalanul ütögette ostora végével a tenyerét.

- Azt hiszem, ilyesmit nem tudok előteremteni ne-ked - vonta meg a vállát.- Gondolhattam volna - sóhajtott Kubus. - Mit isvárhatnék tőled?- Talán ez is megteszi helyette. - Zsófi hirtelen fel-emelte a bűbájostort, két ezüstkarikát rajzolt vele aszéntároló levegőjébe, s mikor kimondta a varázsigét,a lába előtt tálca jelent meg, rajta forrón párolgó rán-tott hússal. A vajákos lány óvatosan a ketrechez tol-ta az ételt, hogy Kubus elérhesse azt. Az álomva-rangy villámgyors mozdulattal megragadta az egyikhússzeletet, s nem törődve azzal, hogy égeti a száját,habzsolni kezdte. So-ha nem ismerte vol-na el, de a lány általbámult étel sokkal íz-letesebb volt, mintaz álombéli nyúlbé-ka roston.Mikor Kubus az utolsó falatot is lenyelte, Zsófi elhe-lyezkedett a már ősidők óta nem hintázó hintaszék-ben, ami a ketrectől két lépésre búslakodott.- Beszélgessünk - javasolta.- Nem! - vicsorgott rá Kubus, mert a meleg étel bát-rabbá és kissé erősebbé tette. - Jobb, ha tudod, hogyamint kiszabadulok innen, életem egyetlen célja lesz,hogy minden szépet kilopkodjak az álmaidból. Semmitnem hagyok bennük, csak ami ijesztő, szomorú vagy...Vagy viszketést okoz!Zsófi elnevette magát.- Nem tudsz rám ijeszteni. Tudom, miféle álomlényvagy, s azt is, hogy a magad erejéből soha nem leszel ké-pes kiszabadulni.- A bátyám, Orrnyereg majd értem jön! - dacosko-dott Kubus, bár cseppet sem hitt a saját szavában. - Ittlopakodhat már a környéken, és mire kettőt pislogsz...- Majd szólj, ha meguntad a szájalást - sóhajtottZsó6, s kényelmesen hátradőlt a hintaszékben. - Énbecsületes üzletet ajánlok neked, álomvarangy Elen-gedlek, sőt megmutatom, hol van a legközelebbi Ébre-dés Ajtaja, amin át hazamehetsz. Cserébe áruld el, kibízott meg benneteket azzal, hogy ellopjátok Rúzspi-rost és bántsátok a testvéremet.- Ki fogom rabolni az álmaidat! - acsarkodott Ku-bus, de azért nagyon figyelt a lány minden szavára.- Ettől nem félek. Mostanában alig akad igazán szépdolog az álmaimban, Settenke pedig cakkosra harapjaa füled, ha mégis próbálkoznál. Szóval?Az álomvarangy bőrén már szinte egy helyben álltaka szürke-fekete felhőpamacsok: a pince kristályos hide-ge dermesztette őket. Kubus halkan nyüszített, majdhorkantva hátat fordított a lánynak. Esze ágában semvolt, hogy bármit eláruljon.Zsófi összehúzta magán a kabátját, és türelmesen várt.

*

118 119Monyákos Tuba soha nem hitte volna, hogy egy éberképes olyan borzalmas tájat álmodni, mint amilyenbeépp most révült. Számtalan álmon átutazva követte a

nyomot, amit a kéregfoszlány súgott neki, és egyre mé-lyebbre merült a Gyökérszinten. Előre sejtette, hogy aVilágfa legalsó régióiban olyan éber-álmokat lát majd,amelyek felborzolják hátán a szőrt és égnek meresztiklombruhája leveleit. Mindenre fel volt készülve, ahogyaz el is várható az Álomfelügyelet jól képzett ügynöké-től, de ez az álom komolyan megijesztette.A föld feketére, keményre égett, amerre a szem ellá-tott. Rettenetes tűzvihar pusztíthatott itt alig néhánynapja, mivel Tuba meztelen, de kavicsokon edzett tal-pát még mindig perzselte a talaj. Sziszegve, ugrálva ha-ladt előre, de néha le kellett ülnie, hogy legyezhesse,fújkálhassa szegény bőrét. Pihenői során mindig re-ménykedve nézett körül, hátha mást is lát majd, mintelszenesedett fákat, melyek kacska ágai kifacsarodvanyúltak a levelek emléke felé. Életnek nyoma sem ma-radt, csak a szél vágtatott át néha az egykori erdőn,melynek látványa valahogy belopta magát a dohányli-dérc lelkébe, és szomorúsággal töltötte azt meg.- Ahol az álomvarangyok laktak, az is tűzhalált halterdő volt. Ott mégis érezni lehetett, hogy a föld mélyénkikelni készülnek a megmenekült magok - morogtamagának az ügynök. - Itt azonban mintha a szél is azelmúlás dalát zengené.Összeszedte magát, s indult tovább, hogy mihamarabbelhagyhassa ezt a nyomasztó álmot. Csakhogy hiába vár-ta azt a finom kis rezzenést a mellében, ami azt jeleztevolna, hogy végre átrévülhet a következő álomba. Háromóra gyaloglás után meg kellett értenie: ez az a hely, ahovaa kéreglevél vezette. Itt írták, innen küldték KalpagosCsanádnak, és a feladó még mindig errefelé lehet valahol.Monyákos Tuba lenyelte szavakba formálódó kese-rűségét, ami pedig nagyon kikívánkozott a torkán. Jobblesz nem hangoskodni, mert a táj ugyan kihaltnak tű-nik, de a Gyökérszint álomvilágainál ezt soha nem tud-hatja biztosan a lidérc. A forró, fekete, felrepedezett ta-lajon sétálni lassú és keserves dolog volt, így MonyákosTuba kettőt csettintett a nyelvével, és ördögszekérré vál-tozott. Senki meg nem mondta volna a kamionkerékméretű, gömb alakú tüskegubancról, hogy az egy lidérc.Kivárta a következő szélrohamot, s engedte, hogy azmagával ragadja. Sebesen hengergőzött a kőkeményföldön, nyomában por emelkedett. Néha ugyan neki-nyekkent egy-egy halott fatörzsnek, átbucskázott a ki-száradt folyómedreken vagy különös alakú, tűabenmegolvadt, majd újra szilárddá lett sziklákon, de a szé-dülésen kívül más baja nem esett.Az eget vastag, füsttel keveredett fel-hők takarták, mégis sejteni lehetett,hogy közeleg az est. A táj homálybaborult, a szél még inkább felerősödött,de Tuba ennek csak örült, hiszen a ta-laj hűvösebb lett, ő meg gyorsabbanhaladt.A kiégett vadon úgy ért véget, mint-ha késsel metszették volna. Maradt vi-szont a repedezett föld, de a fák helyettitt óriási oszlopok álltak mindenfelé.Tuba még soha nem látott hasonló-kat. Fehérek voltak, mint a legvakí-120 121

tóbb jég, a csúcsuk pedig eltűnt a felhőkben. Az ügy-nök ördögszekérként pörögve nem figyelhette megőket alaposabban, de az a különös érzése támadt, hogynem építményeket, inkább élőlényeket lát.Amint a széltől kergetve átgördült, bukdácsolt kö-zöttük, rá kellett jönnie, hogy jól érezte. Eleinte nemtörtént semmi érdekes, de aztán Monyákos Tuba el-bambult, és hagyta, hogy a szél nekipörgesse az egyikoszlopnak. A fehér, tükörsima test hirtelen megrázkó-dott, és gumicukorként legörbült. Az Álomfelügyeletügynöke látta, hogy a felhőbe vesző rúd végén egy fo-gakkal teletömött száj tárul ki, ami bömbölő tűzorkántfújt az ördögszekérlidérc felé.Monyákos Tuba szerencsére elég cselt lesett el cim-borájától, Pislától, hogy elkerülje a bajt. A lánglidércmég a Bagoly-bükki-völgyben okította ki főnökét arról

miként állhat ellent a tűznek, ha nem is túl sokáig. Azügynök érezte, hogy ördögszekér-ágbogai néhol össze-pöndörödnek a hőségben, de már gördült is tovább.Azt hitte, ezzel megszabadult, csakhogy a többi, égbeszökő, nevenincs oszlop szintén meghajtotta magát, éslángoszlopot lövellt felé.- Nem csoda, hogy ekkora itt a szárazság - kiáltot-ta bosszúsan és bizony kicsit félve Tuba. - Tán nem ké-ne annyi erős paprikát enni!Az oszlopok vagy a lidérc nyelvét, vagy a viccet nemértették, mert amerre az ördögszekér gurult, ők oda tűz-falakat okádtak. Monyákos Tuba kezdte úgy hinni, hogyez lesz ügynöklétének utolsó kalandja, mikor a fekete ta-laj hirtelen eltűnt alóla. A dohánylidérc néhány szemhu-nyásig fel sem fogta, mi történt. A szél hangja, mely meg-változott körülötte, árulta el neki, hogy immár nem gör-dül, hanem egyenesen zuhan. Sziklákon pattogott, majdrepült, s megint pattogott, olyan gyorsan, hogy tüskéi re-csegve-ropogva törtek le. Ördögszekérteste hiába voltruganyos, néhány helyen mégis eltörtek a gallyai.Mire Monyákos Tuba végre megállapodott, már aztsem tudta, lidérc-e vagy éber. Próbált visszaváltoznirendes alakjába, de annyira szédült, hogy képtelen voltágaival a varázslathoz szükséges pattintást elvégezni.Várnia kellett, míg a világ veszett pörgése-forgása csil-lapul kissé, s csak ezután vette fel leveles formáját.Méregzölden susogó, dús erdőszélen állt. Felnézett ameredek hegyoldalra, s látva, milyen magasról gördültle, megint megszédült kissé.- Fizetésemelést fogok kérni Böffeg sámántól! - hatá-rozta el. Az eleven erdőnek azonban teljes szívből örült,még ha olyan fák és bokrok is álltak benne, amilyeneketsoha nem látott még. A széles törzsek viszont lüktettekaz élettől, és néhol madarak szárnyának rebbenését, ro-varok apró lábának motozását lehetett hallani.Monyákos Tuba megsimogatta a legközelebbi fatör-zset, majd eltűnt a nálánál jóval magasabb aljnövény-zetben. Igyekezett, hogy ne csapjon zajt, de a talaj to-vábbra is erősen lejtett, így néha kénytelen volt mind-két kezével az ágakba, indákba kapaszkodni. Márolyan mélyen járt a vadonban, hogy néha hunyorogniakellett, mivel ide alig-alig ért el a felhőkön átszüremlőnapfény. S ekkor hangok ütötték meg a fülét.- Ez fájt! - szisszent Monyákos Tuba, és a legközelebb

lebegő hanghoz fordult. - Muszáj volt ekkorát ütni?- Bocsáss meg - búgta az. - Mi hangok vagyun c, ésaz a dolgunk, hogy megüssük a füledet.- Lehetne óvatosabban is - vélte az ügynök, mégmindig sajgó fülét tapogatva. A hangok körbetáncol-ták, az orra előtt lebegtek, s mutogatták magukat, bártöbb alig látszott belőlük, mint hogy a levegő kicsit re-megett ott, ahol éppen voltak. - Halljam, mit akartok!Az eleven hangok közül a legtöbb csak az engedélyrevárt mostanáig. Hirtelen előrelendültek, és ismét ala-posan fültövön akarták ütni Tubát. Csakhogy a lidércelhajolt, és rájuk kiáltott.122 123- Elég lesz suttogni! Már figyelek rátok.- Hát jó - zúgott ismét a legnagyobb hang, majdmaga mögé rendezte a társait, hogy sorban lebegjenekMonyákos Tuba elé. - Mi az erdő hangjai vagyunk.- Segíts rajtunk!- Ments meg minket!- Pusztítsd el az égbeszökkenődemégislegörbülőtűzfújó-kat!- Kéérüünk!Monyákos Tuba mindkét karjával a fülét védve ripa-kodott a hangokra.- Elég legyen már, hallgassatok!- Azt nem lehet, kegyelmes lidérc uraság - zengte is-mét a legnagyobb. - Hiszen mi hangok vagyunk. Ha el-hallgatunk, az a halálunk.- Akkor csak halkan sutyorogjatok - javasolta Mo-nyákos Tuba. - Klönben értem már, mit akartok. Csak-hogy az égreröppenő... földregörbedő...- Nem úgy hívják őket! - csengte az egyik hang. -Inkább úgy, hogy égbeszökkenődemégis...- Értettem! - kiáltott dühösen a dohánylidérc. - Újnevet adok nekik: felhőgyufa!A hangok egymást túlsusogva ismételték a különösszót.- Felhőgyufa? Ez rövid, de nincs értelme - vélte avezérhang.- Most már van - legyintett Tuba. - És én nem tu-dom legyőzni a felhőgyufákat. Engem is majdnem meg-pörköltek, s különben is... Más dologban járok.A hangok egymásnak rebegték az új hírt, ami percekalatt messze terjedt az erdőben. Az Álomfelügyeletügynöke megértette, hogy ez a vadon bizony dugig televan hangokkal, s mind rendkívül szószátyár.- Ti messze hangzotok, és mindenfelé élnek rokonai-tok - vélte Monyákos Tuba. - Áruljátok el nekem, búj-nak-e az erdőben különös szerzetek?124A hangok gyorsabban, erősebben kezdtek vibrálni.Az ügynök úgy látta, mintha körötte a levegő minden-felé meggyűrődne, remegne, pislákolna az összeverő-dött hangoktól. Attól tartott, így együtt majd nagy zajtcsapnak, de a hangok szerencsére legalább annyira rejt-ve akartak maradni, mint ő maga.- Elvezetünk a némberek táboráig - zizegte végül avezérhang. - Ők hozták a nyakunkra a...Nem jutott eszébe az új szó, de a társai kisegítették.- Felhőgyufa!- Valaha ezt az álomvidéket a mi erdőnk s benne mi,

az erdő hangjai uraltuk. Aztán jöttek a némberek, ésfelhőgyufákat ültettek körbe, hogy ne suttoghassuk ha-tártalanul a titkaikat.- Némberek? - csodálkozott Monyákos Tuba.- Fekete ruhás, ringyes-rongyos asszonyok és lá-nyok - rezzentette a vezérhang. - Gallyakon, seprűkönés lapátokon repülnek. Üstjeikben mérges főzet bu-gyog, és ahova lépnek, ott elszárad a növény, elhallgataz erdő.Az Álomfelügyelet ügynökének az izgalomtól kiszá-radt a torka.- Úgy sejtem, azokról beszéltek, akiket én keresek-bólintott. - Mutassátok meg nekem, merre táboroz-nak, de el ne áruljatok. Meglehet, hogy mégis tudok se-gíteni az erdőn, és elkergethetem a felhőgyufákat.A vadon hangjai izgatottan mordultak, sikkantottakés kotyogtak. A dohánylidérc újból csendre intetteőket, majd elindult a vezérhang után. Már nem kellettattól tartania, hogy botló léptei elárulják: ág csak akkorreccsent, levél akkor zörrent, ha a hangja is ügy akarta.S a hangok most Monyákos Tuba társául szegődtek.Ennél nesztelenebbül még senki nem lopakodhatotta Rontó Boszorkányok titkos táborhelye felé.

*

125Gergő szeretett volna elbúcsúzni a lánytól, de félt, hogy az el-árulná őt. Bár Őzbűvölő Emese ápolta, míg annyi ereje semvolt, hogy ébren maradjon, s azután napokat töltött azzal,hagy mindent megmutasson neki, ami az álamfogók táboránbelül és annak közvetlen környezetében található, a fiú mégsemtudott bízni benne. A lány többször megpróbálta elmagyaráz-ni a sámántanoncnak, hogy apja és a családja feltétlen híveHold Dühének. Még akkor is, ha nem mindig értik pontosan,melyik parancsa mire jó. Gergő viszont úgy érezte, eleget látottmár, és a hideg, mégis perzselő űr, amit a Kölyökfarkas hiá-nya okozott, egyre a szökésre biztatta.Tudta, hogy a renegát álomfogók a Gyökérszintre révültek,olyan álomvidékre, amit egy kétezer évvel korábban élt ember ál-modott meg. A hatalmas hegy - melynek belsejébe járatokat,termeket, folyosókat, raktárakat és fülkéket vájtak - csúcsa afelhők közéfurakszik, és hósapkát visel. Arra tehát nem mene-külhet senki, hacsak nem tud repülni. A folyópart túloldalánelterülő erdőség pedig olyan vad és ismeretlen lényeket rejt ma-gában, melyektől még a legbátrabb álomfogó harcasok is tarta-nak. Emese mesélte, hogy megérkezésük után számos felfedezdcsapat indult útnak a sötét fák közé, de alig néhányan tértekvissza. A túlélők viszont elmondták, hogy minél beljebb me-részkedtek, ösvényt vágva maguknak, a fák annál szorosabbanálltak, s végül vaskos ágaikat lendítve rátámadtak az idege-nekre.Tovább is révültek volna innen, ha Hold Dühe nem olyanmakacs. A nagydarab férfi azonban háborút hirdetett az erdőellen, s végül valamelyest győzelmet is aratott. A hegylábnálfelépítették a tábort, műhelyeket, jurtákat és karámokat, majda híd következett. Ezután bűbájos tüzet permeteztek a túlpartifákra. Emese reszkető hangon idézte fel a csatát, mikor a gyúj-togató álomfogókra rárontottak a kétezer esztendős fák. Gyö-kereiket maguk húzták ki a talajból, hogy lépni tudjanak. Dön-gött alattuk a föld, amint megpróbálták a folyóba szorítani az

álomfogókat. Hold Dühe azonban jó előre hatalmas hordókathozatott, tele gyúlékony naftával, és felperzselte a vad növé-nyek rohamát. Még így sem tudtak túl nagy területet elfoglal-ni a folyón túl, de mára valamiféle csendes, kényszerű békealakult ki az őslakas vadon és a frissen érkezett álamfogók kö-zött. Az előbbiek nem támadták meg a jövevényeket, s az utób-biak sem vágtak ki vagy gyújtottak meg több fát. A naftás hor-dók azonban elővigyázatosságból ott álltak körben a mezsgyén,s mindegyikhez gyújtózsinór tekergett.Az egyik ilyen hatalmas tartály dongahasa alatt lapultmost Gergő. A sziklabarlangból könnyű volt kijutnia, hiszenalaposan megfigyelt minden járatot, mikor Emesével mász-kált. Az őrök sem tartóztatták fel, mert tudták, hogy HoldDühe szabad járást engedélyezett a sámántanoncnak a táborterületén. A hídon viszont már nehezebb volt átkelnie. Nemakart feltűnést kelteni, s szívesen elkerülte volna, hogy bárkiemlékezzen rá, amint a gerendákból ácsolt, majd simára csi-szolt építményen lépked a túlpart felé.Szerencséjére az egyik rémálomvadász csoport épp visszatérta küldetéséből. Éjjel volt már, s mivel minden álomfogó kemé-nyen dolgozott egész nap, alig akadtak néhányan, akik üdvö-zölték a portyázókat. A vadászok is fáradtnak, viharvertnektűntek, s ez nem csoda, hiszen különösen veszélyes rémálmot si-került becserkészniük. Akkora ketrecben hozták, ami elég lettvolna egy aroszlánnak, pedig maga az álomlény csupán egyloncsos szőrű, kopasz farkú patkány volt, amilyen a nagyvá-rosok csatornáiban százával él.- Mit tud? - hallotta Gergő az őrparancsnok óvatos kér-dését, amint a szállítmány közelébe óvakodott. A vadászok ve-zetője, egy suta mozgású, meglehetősen pocakos és tahonyánaktűnő férfi bambán bámult, mintha nem értené, mit akarnaktőle. - Azt kérdeztem, édes egy komám, Böszme, hogy mit tuda rémálom, amit befogtál!- Ja, hogy ez a patkány? - hörrent a vadász, és büszkén el-vigyorodatt. - Több trükkje is van. Ha feldühítik, mérges pó-kokat köpköd, de ezerszámra ám! Ha pedig érzi, hogy nálánálerősebb ellenféllel van dolga, akkor disznó nagyságúra fújja felmagát, és régi sanzonokat énekelve táncvl.126 127Az őrparancsnok undorodva összerázkódott.- Vigyétek a túlpartra minél hamarabb, ne is lássam! -kiáltotta, megadva ezzel az engedélyt az átkelésre. Gergő csakarra várt, hogy a könnyű szekér, amin a bűbájketrec állt, elérje azt az árnyékot, ahal ő lapult mostanáig. Gyorsan bebújt akét kerék között, elkapta a keresztrudakat, és felhúzta magát.Sokkal nehezebb volt függeszkedve utazni, mint gondolta.A filmekben a jó zsarunak mindig olyan egyszerűen sikerültmegkapaszkodnia a robogó autó aljában, de ez itt, az Álomvi-lágban már-már lehetetlennek tűnt. Végül mégis kibírta vala-hogy a rázkódó, dülöngélő utazást, és a túlparton, ahol máralig égtek tüzek, csendesen beletottyant a latyakba. Megvárta,míg a szekér elhalad, s mikor már biztonságos távolból hallot-ta a Böszmének nevezett álomfogó dörmögő parancsszavait,bekúszott a naftás hordó alá.Szökési terve azonban itt elakudt. Mivel repülni nem tudotta kölyökfarkas nélkül, a hegyen át nem próbálkozhatott. A fo-lyó kivilágított partján, ahol a tábor állt, még éjjel sem kerül-hetett volna elég messze anélkül, hogy az őrök észre ne vennék.Maradt tehát a sötét erdő, ami azonban ilyen közelről néz-ve ijesztőbbnek tűnt, mint egykori, éber iskolaigazgatójának azirodája.

- Mindegy, hiszen azt is meglátogattam néha, egy-két ro-vó miatt - biztatta magát Gergő. Utolsó pillantást vetett azálomfőnök táborának fáklyafényei felé, és néma búcsút mon-dott Ozbűvölő Emesének, majd kibújt a hordó árnyékából.Csupán néhány lépésre járt az első fáktól, mikor meglátta,hogy az ágak idegesen megmozdulnak. Mégsem tétovázott.Szót értett ő már a ősdémon lakta indiánrengeteggel is, mikorGyorsláb Jimmyvel bujba keveredtek. Majdcsak elboldogulvalahogy a kétezer éves fákkal, hiszen nem akar ártani nekik.Az első gally épp hogy meglegyintette, mégis három métertrepült. Szédülve rázta ki hajából a sarat, s néhány pilla-natig fogalma sem volt róla, hogy hol van. Mire teljesen ma-gához tért, lándzsákat szorongató álomfogó harcosok álltákkörbe.- Talpra! - dörgött egy hang, amit Gergő azonnal felis-mert. Hold Dühe magasodott fölé, csípőre tett kézzel, haragtólszikrázó szemekkel. - Eljátszottad a bizalmamat, sámántu-nonc! Szökni akartál, hogy elárulj minket a Heteknek. Ezértbüntetést kapsz.- Nincs jogod fogva tartani! - kiáltotta Gergő, és valóbantalpra szökkent, de megadni nem akarta magát. Futni azon-ban nem volt merre. Az álomfogók mögött komor fák sorakoz-tak, s a fiú hirtelen megértette, hogy a vadon és Hold Düheközött sokkal erősebb a szövetség, mint azt gondolta. A véngyökérnövesztők riasztották az álomfogók őrségét, hogy ő neszökhessen meg!- Szerettem volna, ha megérted a céljainkat - szólt ismétHold Dühe.- Hiszen semmit nem mondtatok arról, hogy mit műveltekitt! - Gergő tekintete kutatva rebbent körbe, hátha meg tudnaszerezni egy bűbájostort. - Rémálmokat fogtok be az éberek ál-maiból, és ketrecben tartjátok őket. Nekem úgy tűnik, minthasereget gyűjtenétek. Csak nem háborúzni készülsz, Hold Dü-he? És ha igen, akkor ki ellen?Az álomfogók vezetőjének arcán a varázsfesték haragos ör-vénybe fordult.- Ha már annyira érdeklik őt a rémálmok, hát zárjátok bea kölyköt közéjük!Gergő érezte, hogy megragadják a karját, mások pedig rúg-kapáló lábait szorítják össze. Felemelték a levegőbe, hiába kia-bált és vergődött. Azután elindultak vele a kéklőn derengőbű-bájketrecek felé.

*

Zsófi időnként kénytelen volt magára hagyni a makacsálomvarangyot, ha nem akart megfagyni a pincében.Napjában többször fellátogatott a lakásba, evett né-hány falatot, forró zuhanyt vett, és felhívta apját a kór-házban.128 129- Minden változatlan, kislányom - sóhajtott BotlikDénes a sistergő, recsegő vonal túlsó végén. - Boglárkaés én itt maradunk Gergő mellett estig. Akkor találko-zunk.- Vigyázzatok egymásra, apu - szólt Zsófi, s érezte,hogy le kell tennie a kagylót, különben mindjárt elsírjamagát.A vajákos lány tisztában volt vele, hogy ahányszorcsak kilép a pincéből, vagy visszatér oda, a Nemcsókházaspár árgus szemekkel figyeli őt. Zsófi finom ösztö-

nei megsúgták neki, hogy Lujza néni és Kázmér bácsibiztosan valami nagy disznóságra készülnek, csak méga megfelelő pillanatra várnak.- Találkoztál másokkal is, mióta a bűbájketrecbenücsörögsz? - kérdezte Kubust, mikor ismét elhelyezke-dett a ropogósra fagyott hintaszékben. Az álomva-rangy bőrén immár jó, ha percenként mozdultak egyeta fekete-szürke foltok, és ettől Zsófiban feltámadt azaggodalom. Ez a bolond álomlény olyan makacs, hogyképes fagyhalált szenvedni, de akkor sem árulja el a tit-kait.- Járt itt két éber - morgott Kubus. Apró száján pá-rafelhő pöffent ki minden szóra, s ő olyan szomorúannézett utánuk, mintha a lelkét látná elröppenni. - Ala-posan rájuk ijesztettem.- Az baj - mondta Zsófi, majd hirtelen ötlettől hajt-va felállt. - Jobb lesz, ha máshová rejtelek. Nemcsókékképesek visszatérni, ha összekapargatják maradék kisbátorságukat.- Én viszont maradni akarok! - nyikkant pimaszulKubus. - Jól érzem itt magam.- Senkit nem érdekel, hogy te mit akarsz - vágottvissza Zsófi, és nyúlt, hogy megragadja a bűbájketrectetején derengő fogantyút.A pinceajtó ekkor tárult fel. A szegecselt vaslemezakkora zajjal csapódott a falnak, amiből biztosan lehe-tett tudni, hogy aki közelít, cseppet sem szándékoziklopakodni, rejtőzni. Zsófi nem láthatta a lépcsősort, dehárom különböző lábbeli kopogását tudta megkülön-böztetni. Súlyos, lassú döndülések: ez Nemcsókné. Für-ge, ideges csattogások: ez madártermetű férje, a KázmérÉs kemény, fémes puffanások: ez egy idegen, aki tuda-tában van annak, hogy ő bármit, bármikor megtehet.Zsófinak már nem maradt rá ideje, hogy a ketrecetátvigye egy másik fülkébe. Meglátott néhány penészes,ázott kartonlapot, melyek egykor dobozként szolgál-tak. Azokat rángatta ki a rozsdás bicikliváz és két ki-vénhedt televízió közül, majd eltakarta velük a bűbáj-csapdát.A behatolók már ott is voltak. Legelöl jött Nemcsók-né, bár most nem törtetett, mint a tank. Még élénkenemlékezett Kubussal való első találkozására, amirőlugyan azóta eldöntötte, hogy csakis látomás lehetett,de azért jobb vigyázni. Mögötte Nemcsók úr igyeke-zett kikukkantani terebélyes asszonya hátsója mellett,nem sok sikerrel. Mindketten megálltak a széntároló be-járatánál, s arcukon buta vigyor terült szét.- Itt is van az egyik kölykük! - gurgulázta Lujza né-ni. - Ezek a Rétiék vagy Botlikék... Azt se tudom, ho-gyan nevezik magukat. Szóval ezek alkalmatlanok a gye-reknevelésre. Tessék, a hideg pincében kucorog a lányuk,míg a másik...- A fiú! - magyarázta a még sötétségben álló idegen-nek Nemcsók úr.- Az a vásott huligán kórházban heverészik - fejez-te be a mondandóját Nemcsókné. - Mi lakatot tettünka pincelejáratra, hisz mégsem való, hogy gyerekek jöj-jenek le ide. Balesetveszélyes! De ez a kis vakarcs vala-hogy leszerelte a láncot, mert itt tartja a...Lujza néni hirtelen elbizonytalanodott. Felidézte, mi-vel is találta szemben magát reggel, és rájött, hogy nem

tudja megnevezni.130 131Az idegen ezt a pillanatot választotta, hogy átvegyeaz események irányítását. Hólapát méretű tenyerei be-hatoltak a házaspár közé, és félretolták őket, máramennyire a széntárolók között futó keskeny folyosóméretei ezt megengedték.- A tényállás fennforgását megállapítom, és az in-tézkedés foganatosítását folyamatába helyezem - dö-rögte a férfi lassú, vontatott hanglejtéssel. A következőszempillantásban a gyenge gyertyafény ezüstszínű jel-vényen és a váll-lapok rangjelzésein csillant meg. Zsófitalpától a tányérsapka ellenzőjéig végigmérte a rend-őrt, s a torka összeszorult.- Csókolom - mondta, megszeppent kislányt játszva,ahogy az ilyenkor a legokosabb. - Én Botlik Zsófi va-gyok, és a régi babámat kerestem a pincében. Meg is ta-láltam, tetszik látni?Ezzel elővette Settenkét, és büszkén lóbálta szövet-szárnyait. Nemcsókék hitetlenkedő "cakk-cakk" meg"he-he-nyekk" hangokat hallattak a háttérből, de arendőr figyelmeztetően felemelt jobb keze csendre in-tette őket.- Megállapítom, hogy a Csipetke utcai pincefolyosóötödik, bal oldali fülkéjében kiskorú leánygyermekrebukkantam, aki láthatóan ép, élénk és jól táplált - zeng-te a rendőr, mint aki egy láthatatlan írnoknak jegyző-könyvet diktál. - A leánygyermek azt állítja magáról,hogy Botlik Zsófiának hívják, és a babáját kereste, amitfel is lelt. A baba azonban... A baba nem baba, hanemfekete textíliából varrt, átlagosan húsz centiméter hosz-szúságú denevér, avagy bőregér névre hallgató bábu.- Settenke - igyekezett segíteni Zsófi, aki már kezd-te egészen megszokni a butácska kislány szerepét. - Na-gyon szeretem, mindig vele alszom, csak most valahogya véletlenül kidobni szánt holmik közé keveredett.A rendőr mindkét hüvelykujját széles bőrövébe fűz-te, és vihart ígérő, komor tekintettel nézett körbe.- Helytelen és különösen veszélyes, hogy egyedültartózkodol a pincehelyiségben - jelentette ki, egyene-sen Zsófi szemébe nézve. - Itten a hideg igen általános,és főleg dermesztő.- Hiszen nincs is egyedül, őrmester úr!A széntárolóban megtorpanni látszott az idő. Nem-csókék rémülten húzódtak be a sötétségbe, Zsófi térdepedig megroggyant az újabb hang hallatán, amit csakő ismert fel. A háta mögött zörögtek, majd eldőltek akartonlapok. A lány nem mert megfordulni, inkább arendőr arcát figyelte, amin azonban a meglepetésen kí-vül semmi más nem látszott. Kubus vidám, erős hang-ja ismét felzengett.- Üdvözletem, kedves Nemcsókék! Tudják, a közöspince ajtajára olyan lakatot helyezni, amihez csak önök-nek van kulcsuk, nem szép dolog. Kénytelen voltam ki-nyitni a zárat, ami könnyen ment, mivel az eredeti fog-lalkozásom lakatos. Ezért is kerültem a rendőrség betö-rési osztályára.Zsófi nem tétovázott tovább. Tátott szájjal megfor-dult, s amit látott, attól elakadt a lélegzete. A bűbájket-rec eltűnt, és a szürke-fekete bőrű, didergő álomva-rangynak sem volt nyoma. Helyette egy fess, negyven

év körüli, frissen borotvált rendőr százados állt a meg-rökönyödött társaság előtt, talpig egyenruhában.- Tudja, őrmester, a Réti családnak igen jó barátjavagyok - folytatta a derűs kedvű férfi. - Időnként meg-látogatom őket, mint most is. Sajnos a fiuk, Gergő, bal-esetet szenvedett, így csak Zsófikát találtam ideha-za. De ha már így alakult, lejöttem vele a pincébe,hogy megkeressük Settenkét. Tudja, őrmester, hogyvan ez: a kislányoknak kell a babájuk, ha a családot bá-nat sújtja.Az őrmester olyan merev vigyázzállásba feszült, hogyattól lehetett tartani: minden gombja lepattog, és pus-kagolyóként süvít át a széntárolón.132 133- Százados úr, én... Engem kihívtak ide. Riasztás tör-tént. A Nemcsók házaspár, ugyebár Nem tudhattam...- Nem tudhatta, de mégis remekül végezte a köte-lességét - vágott közbe megnyerő mosollyal a Kubushangján beszélő rendőr százados. - Simítsa el ezt a kisfélreértést, én pedig felkísérem Zsófit a lakásba. Der-mesztő itt a hideg.Az őrmester sarkon fordult, és úgy bődült a Nemcsókházaspárra, mintha menten le akarná nyelni őket.- Irány a felszín!Lujza néni és Kázmér bácsi kapkodó léptekkel enge-delmeskedett, és pisszenni sem mert. Az őrmester ve-tett még egy utolsó, tisztelettől sugárzó pillantást afe-lettesére, majd a feljelentők után csörtetett.Kubus oly gyorsan veszítette el a százados fess alak-ját, hogy Zsófinak káprázni kezdett a szeme. Ismét lát-hatóvá váltak a bűbájketrec vasrúdjai s mögöttük azálomvarangy kimerültségtől reszkető alakja. A ráncosarc, megtört tekintet arról árulkodott, hogy az iméntibájolásba Kubus ereje utolsó cseppjeit adta bele.Zsófi nem tétovázott. Bűbájostorával dinnye mére-tű, forró napgömböt varázsolt a ketrec fölé, ami lágyan,egyenletesen ontotta magából a meleget. A széntároló-ban hamarosan halk csöpögés, recsegés-ropogás jelezte,hogy emelkedik a hőmérséklet, és a kacatokról kezd le-olvadni a jég. A lány levette prémes kabátját, ráfektet-te a hintaszékre, majd ostorával előbájolt egy hatalmastálca süteményt.- Tessék, egyél - mondta Kubusnak kedvesen. - Ésközben mondd meg nekem, miért tetted ezt? Megmen-tettél, pedig...- Egyikünknek sem volna jó, ha az éberekkezére kerülnénk -motyogta teli szájjalKubus, akinek bőréna melegtől egyre szebben, élénkebben kavarogtak a kü-lönös árnyminták. - Legalább mi, álomcsavargók tart-sunk össze!

*

Gergő még soha életében nem volt annyira rémült, mint mikoraz álomfogó harcosok a levegőbe emelték, és a ketrecek felé in-dultak vele.- Dobjuk a rémálmok közé!- Ott a helye az átokverte sámánnak!

- Bömbike megfelelő társ lesz neki!- Inkább tegyük Taknyos Marcangoló mellé!Ilyesféléket kiabáltak a harcosok, harsány röhögés közepet-te. A különös elnevezések, amiket ők adtak a befogott rémál-moknak, csak tovább növelték Gergő rémületét. Mégsem mu-tatta ki, hogy fél, inkább utolsó csepp erejéig küzdött, hagy ki-szabadulhasson a vasmarkok szorításából.Az álomfogók átcipelték a ketrecek alkotta telepen. Néme-lyiknél megálltak, tanakodtak, majd továbbmentek. Úgy tűnt,a legborzalmasabb rémálom mellé akarják zárni, és nem tud-nak dönteni.Végül egy ház méretű bűbájcsapdához érkeztek, ami közvetle-nül a komor vadon szélénél állt. Gergő próbálta úgy fordítani afejét, hogy lássa, mi vár odabenn rá, hátha felkészülhetne. Azálomfogók azonban nem hagytak neki időt. Néhányan előhúz-ták bűbájostorukat, s arra ügyeltek, hogy a rémálom ki ne tör-jön börtönéből, amíg megnyitják a ketrec ajtaját. Gergő észrevet-te festett arcukon, hogy idegesek, sőt talán kicsit még félnek is.Zörögve tárult a vasrudas ajtó, s a fiút rabtartói egyszerűenbedobták a nyíláson. Gergő alaposan megütötte magát, hiszena talajon is rácsok futottak, nehogy a rabok alagutat áshassa-nak. Hallotta, amint visszacsapódik a bejárat, és a bűbáj új-ra felbúgott, mint valami elektromos erőtér: Lassan mozdult,mert beverte a fejét, és szédelgett. Ráadásul semmit nem látott,ezért hosszan dörzsölgette a szemét.134 135Percekkel később értette meg, hogy teljes sötétségbe került.A szemének nem volt semmi baja, a szédülés is elmúlt, s bár né-hány tagja sajgott, azok a sérülések sem lehettek túl komolyak.Fény azonban egy szikrányi sem akadt körülötte.- Ez valami bűbájosság! - súgta magának halkan. Feltá-pászkodott a vaksötétben, majd lassan, bizonytalanul hado-nászva elindult. -A hangok! Nem hallom a vadászok hangját!Gergő félelmében zihálni kezdett, s ezen a fújtató zajon kí-vül, amit a tüdeje keltett, mást nem is hallott. Ha beszélt, sza-vai üresen, erőtlenül kongtak, és a sámántanonc meg volt győ-ződve róla, hogy néhány lépésnél távolabbra nem is juthatnakel. A ketrecben tehát, ahova dobták, tökéletes sötétség uralko-dott, s a hangok is inkább haldokoltak, mint zengtek.Gergő lába megbotlott az egyik alsó rúdban. Miközben zu-hant, önkéntelenül felkiáltott, inkább haragjában, mint félel-mében.S ezt a kiáltást valami vagy valaki ezerszeres erővel vissz-hangozta a ketrec túlfeléből. A sámántanonc most az állát verte be. A fájdalom tüzes csikóként toporzékolt a fejében, de Gergő minden akaratát összeszedve csendben maradt.- Nem árulhatom el neki, hol vagyok - gondolta. Vagyiscsak azt hitte, hogy gondolja. A szavak azonban kitódultak aszáján, hiába préselte össze az ajkait, és tisztán, bár erőtlenülcsengtek a sötétségben. - Nem akarok beszélni! Nem szabadmegszólalnom! A gondolataim... Elárulnak a gondolataim!Bármit próbált is, amire gondolt, az azonnal hangokkávált, mintha a szájával formálná őket. Két kezét rátapasztot-ta az arcára...- Talán így sikerül csendben maradnom....de hiába: a gondolatai ismét hangot nyertek.A bűbájketrec túlfelén mozdult valami. Hangos, csusszanó,majd nedvesen csattanó zajt keltett, amint közeledett.- Menekülni! - jutott eszébe Gergőnek, s ez is nyombankétségbeesett kiáltássá vált. A sámántanonc felugrott, s közbenhallotta zakatolni koponyájában a pánikot, ami szintén siko-

lyokkal töltötte meg a ketrec vaksötétjét. A nyálkás, súrlódóhangokgyorsultak. Az irdatlan testfojtagató bűzfalat tolt ma-ga előtt.Gergő vakon rohant bele a ketrec oldalába, homloka a vas-rúdnak csapódott. Nem törődve a fájdalommal, két karját ki-nyújtotta a külvilágba. Talán látták az odakinn álló vadá-szok, de nem törődtek vele. A sámántanoncban úgy dagadt apánik, ahogy a háta mögött közeledett a sötétség rémálma,amiről semmit nem tudott.Ekkor Gergőnek eszébe jutott a Kölyökfarkas. A segítő szel-lem emléke is elegendő volt hozzá, hogy a rettegés bódulatábólmagához térjen. Immár úgy hallgatta saját gondolatainak ki-abálását, mintha messziről figyelné, mi történik valaki más-sal. Elfordult a bűbájketrec rúdjaitól, nekik vetette a hátát, éslecsúszott a sáros talajra. A sötétben lágyan, kérlelhetetlenülfölé magasodott a rémálomlény.- Az a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, merről és mivelérintesz meg először - mondta ki legbénítóbb félelmét a sámán-tanonc. Válaszul a sötétből éles, szívszaggató kacagás érkezett,majd a levegő áramlata jelezte, hogy a rémálom megmozdult...- Ez most jót jelent, doktor úr? - Réti Boglárka fiabetegágya mellett állt, és két nővér segítségével próbál-ta lefogni a tagjait dobáló Gergőt.- Valami változott... Valami történt, asszonyom -zihálta a fiatal orvos, aki injekciót igyekezett beadni anyugtalan betegnek. - Még nincs magánál, de minthaálmodna.- Álom - suttogta Botlik Dénes ijedten, majd sar-kon fordult, és kirohant a folyosóra, hogy telefonáljonZsófinak. A készülék sokáig csengett, de odahaza nemvette fel senki. Az okleveles cipőpucoló ekkor a kávé-automatához rohant, és több, arra járó nővér, látogatóés beteg teljes megrökönyödésére belekiabált a pohár-adagoló nyílásba.- Hé, bújj elő! Gyere már, szükségem van rád! El ké-ne vinned egy levelet a lányomnak - a gép azonban né-136 137ma maradt. - Ilyenkor bezzeg egyetlen masinalidércsincs sehol!A kórteremben Gergő már nem dobálta magát olyanvadul, mint néhány perccel korábban. Lehunyt szem-héjai mögött azonban vadul járt ide-oda a szeme, gyor-san vette a levegőt, és néha egész teste fájdalmasan ösz-szerándult.- Ez jó jel, anyuka! - bólogatott az orvos, oly buz-gón, mintha saját magát is meg akarná győzni. - A fiaálmodik. És az álom után ébredés szokott következni!Bogi azonban sokkal többet tudott a révülésről, mintaz egész kórház összes bölcs doktora. Aggódva töröltemeg Gergő verejtékező homlokát, majd a fülébe súgtaúgy, hogy más ne hallja:- Küzdj meg vele, kisfiam! Küzdj meg a rémálmod-dal!A &ászmadár138Az erdő hangjai, miközben váratlan látogatójukat kísér-ték a fák között, egyfolytában a fülébe sutyorogtak. Mo-nyákos Tubának már zúgott a feje a sok történettől, hír-től és főleg könyörgéstől. Megtudta, hogy ezt az álomvi-lágot valaha a hangok uralták, és remekül szórakoztak,ha netán egy-egy révülő tévedt hozzájuk. Volt, akit meg-

rémítettek, s akadt, akit nevetésre késztettek, pusztánazzal, hogy szokatlan módon cserélgették a helyüket.- Képzeld csak el, mit gondol a gyanútlan révülő, hamondjuk a szikla madárhangon csicsereg, vagy a patakcsobogás helyett viharos szélként bömböl - kuncogotta vezérhang.- Remek! - bólintott fáradtan az Álomfelügyeletügynöke. - Messze van a némberek lakhelye?Számtalanszor feltette már ezt a kérdést, és mindenalkalommal azt a választ kapta, hogy mindjárt megér-keznek. Monyákos Tuba végül nem bírta tovább.- Muszáj pihennem - mondta, és eldőlt a fák árnyé-kában. Az égen kóborló napkorong forrón ragyogott,bár már késő délutánra hajlott. A hangok vidáman ziz-zenve, reccsenve, cirpelve körülvették a dohánylidér-cet, megtöltve önmagukkal a levegőt.- Ti soha nem váltok külön? - szólt a vezérhang, slágy remegéssel éppen Tuba orra előtt jelent meg.- Ki az a mi? - horkantott ijedten a lidérc, mert mármajdnem sikerült elszunyókálnia.- Hát te meg a hangod.- Soha - vágta rá, azután mégis eltöprengett. -Vagyis... Néha talán igen. Mikor befogom a szám, éscsendben üldögélek. Olyankor soha nem tudom, merrejár a hangom.- Rendes tőled, hogy időnként szabadságra engeded- lelkesedtek a közeli pipacsmező sziromsurrogásai. -Látod, mi a virágokhoz tartozunk, de ők sem bánják,hogy most egy darabig téged követünk.- Még soha nem gondoltam úgy a saját hangomra,mint ami külön van tőlem - vonogatta vállát Monyá-kos Tuba. - Most hagyjatok aludni valamicskét, s aztánindulhatunk tovább.Az erdő hangjai szétrebbentek, mivel csendben ma-radni úgysem tudtak volna. Az ügynök közelében csu-pán a bokrok leveleinek halk rezzenése, egy lágy tü-csökcirpelés és néhány rovarláb neszezése maradt,hogy vigyázzanak rá. Tuba már-már valóban elaludt,mikor a távolból rettenetes üvöltéseket sodort el fölöt-te a szél. Az ügynök azonnal talpra pattant, s rémültenkapkodta körbe a fejét, hogy lássa, merről jön a vesze-delem. A távoli hangok kínkeserves vonyításra, fájdal-mas zokogásra és dühödt bömbölésre emlékeztettek.Olyan áthatóak és őszinték voltak, hogy Tubát kileltea hideg.- Mi ez? A némberek?A hangok ismét köré sereglettek, s egyszerre próbál-ták megnyugtatni, ami először érthetetlen hangzavarteredményezett.- Egyszerre csak egy hang szóljon! - ripakodott rá-juk a dohánylidérc. A távolból ismét felhangzott a si-koly, majd végleg elhalt.- Ők az árvák - roppantotta a korhadó fatörzs hangja.- Árva hangok? - ámult Monyákos Tuba.- Azok. Mikor a némberek megérkeztek, olyan gyor-san ültették el a felhőgyufákat, hogy néhol a növények,állatok és minden egyéb egyetlen koppintás alatt pusz-tult el. A hozzájuk tartozó hangok nem készülhettekfel az elcsendesedésre, s azóta árván zengnek.Monyákos Tuba belegondolt, milyen érzés lehet abogárzúgásnak, ha nincs többé bogár, amit követhetne.

140 141Visszafeküdt az árnyékba, fülelt még néhány percig, sközben fogát csikorgatva megesküdött magának: ezértmegfizetnek a némberek. A hangok ismét távolabb lib-bentek a dohánylidérctől, akit végül magához ölelt apihentető álom.Sötét éjjel volt már, mikor Monyákos Tuba felébredt.Közben őrségváltás történt, így új hangok vették körül.Az éjszakai erdő neszei sokkal megfontoltabbak, titok-zatosabbak voltak nappali társaiknál. Surranás, reccse-nés, matatás és sóhajhoz hasonlatos szellőhang férkő-zött a lidérchez, s a fülébe súgtak.- Mennünk kell. A némberek szeretik a sötétséget,ilyenkor élnek igazán. Legyünk óvatosak, mert jó a fü-lük, és a hangjaik hűségesek hozzájuk.- Próbáltatok szót érteni velük? - kérdezte Tuba,miközben szedelőzködött. - Úgy értem, a némbereksaját hangjaival.- Eleinte igen - ropogta a porladó gránit hangja. -Gondoltuk: ők is hangok, tehát rokonok. Némelyikükvalóban barátságos volt. Én összeismerkedtem az egyiknémber seprűjének süvöltésével, de a nő hamarosan rá-jött.- És mi történt?- Elégette a seprűt, s vele csendbe küldte a süvöltéstis - a gránit hangja szomorúan porzott.Monyákos Tuba jól látott a sötétben, bár a hold mégnem kelt fel. Lidércként azonban az erdők és lápokvándorának született, így nem okozott neki gondot,hogy elkerülje a buktató gyökereket, ruhát szaggatótüskéket. Az éjszaka hangjai óvatosan követték, demost csupán hallhatta, s nem láthatta vibrálásukat.A gránit hangja fertály órával később finoman azügynök fülébe ropogott:- Megérkeztünk. Előtted három nagy szikla s azontúl lankás völgy Ott ütöttek tábort a némberek. Márhallhatod a tábortűzön főzött kotyvalékaik rotyogását.- A hangjaik...! - hőkölt hátra Monyákos Tuba. -A némberek hűséges hangjai nem fognak elárulni en-gem?- Ettől nem kell tartanod - susogta az éji szellő hang-ja. - Ezek az átkozott nőszemélyek azt hiszik maguk-ról, hogy mindent tudnak, ami a Világfán csak megis-merhető. A hangjaikat azonban lenézik, szolgának tart-ják, és soha nem figyelnek rájuk.- Mi pedig melletted leszünk - hallotta Tuba a má-sik fülénél percegő kabóca hangját. - Ág nem reccsen,kavics sem zörren a talpad alatt, mert a reccsenés, zőr-renés a testvérunk. Ha mégis bajba kerülnél, kissé távo-labb várakozik néhány váratlan, fület bántó hangrokon,akik elterelik a némberek figyelmét, amíg meglépsz.Az Álomfelügyelet ügynöke elismeráen hümmentettaz alapos terv hallatán. A sziklákat már látta is, hátmeggörnyedt és mögéjük lopózott. Óvatosan emelte afejét, dohányleveles sapkája tökéletes álcát biztosítottneki.A Rontó Boszorkányok tábora sokkal nagyobb volt,mint amire számított. A völgyben legalább kétszázütött-kopott, viharvert sátor állt, teljes összevisszaság-ban. Közöttük mindenhol apró terek maradtak szaba-don, ahol vad tüzek ontották bűbájos lángjaikat. Mind

fölött egy-egy feketére kormozódott üst lengett faruda-kon, s bennük gyanús színű, sűrű kotyvalék böffentette142 143mélyéből bűzlő buborékjait. Monyákos Tuba rejtekhe-lye a legközelebbi katlantól is messze esett, a szag azon-ban szinte arcul csapta, orron öklözte a dohánylidércet.- Mit főznek ezek? - öklendezett az ügynök. - Csaknem napon rohasztott sárkánybelet?Válasz sehonnan nem érkezett, de Tuba nem is vártrá. Lassan mozdult, leveles ruhájában rezzenő bokor-ként kúszott árnyéktól árnyékig. Igaza volt az éji han-goknak: a némberek napszállta után élénkültek meg, asötétség volt igazi otthonuk. A lidérc még sose látottennyi boszorkányt egy rakáson. A sátrak között szalad-gáltak, civódtak, kornyikálták szándékosan hamis éne-keiket, vagy varázskörben állva, gonosz kacajt hallatvaigéztek. Némelyikük teljesen meztelen volt, mások fe-kete rongyokban, bő szoknyákban surrogtak, trappol-tak a dolguk után. Majd mindegyik boszorkány boká-ja körül ott sündörgött egy-egy macska, patkány, kígyó,béka vagy méteresre nőtt, hullámzó testű százlábú, ki-nek milyen állatszellem jutott. Ezeket famulusnak ne-vezték, és legalább olyan becsben tartották, mint a sá-mánok a segítő állataikat.Monyákos Tuba nem céltalanul lopakodott. Még ahárom szikla magasságából felfedezte a tábor legna-gyobb és egyben legmocskosabb sátrát, ami középenkapott helyet. Körötte öt üst tartalma forrt a mágikuslángok ölelésében. Tartalmukat Eiatalabb boszorkányokkavargatták, s néha gyomokat vagy nyúlós húscafato-kat dobtak beléjük. Az ügynök úgy sejtette, hogy ab-ban a központi sátorban lelhet rá mindarra a válaszra,amiket álomvilágokon át kergetett. Sőt, talán arra aszemélyre is, akinek nyomát Borzalag derítette fel szá-mára, és akivel Tuba mindennél jobban vágyott, deegyben rettegett is találkozni.Sokkal könnyebb volt a Rontó Boszorkányok tábo-rán átlopakodni, mint azt a lidérc előre remélte. A ném-berek biztonságban érezték magukat. Uralmuk alatt144tartották ezt az álomvilágot, határait az általuk meg-igézett álomlények őrizték. A Hetek tagjai és a KilencJurta révülői legfeljebb véletlenül bukkanhattak volnarájuk, de ennek esélye alig volt, hiszen a Gyökérszintenmilliárdnyi álomvilág létezett.Tuba végre elérte a sátor oldalát, s meghúzódott an-nak árnyékában. A közelben kántáló boszorkányok nemfigyeltek fel a mozgó bokorra. Egyikük békája ugyanhangos, izgatott kvartyogásba kezdett, gazdája azon-ban belerúgott, csendre intve famulusát. Az ügynöklombruhája mélyéről csillanó pengét húzott elő, és kétgyors mozdulattal akkora nyílást hasított a koszlottvásznon, hogy beférjen rajta.A sátor több helyiségből állt, melyeket fekete selyem-függönyök választottak el egymástól. Monyákos Tubafürgén behengeredett két útiláda és három tartalékröpseprű közé. Még időben, mivel a bejárati ponyvahirtelen félrecsapódott, s két boszorkány lépett be.Nyomban a sátor belső helyiségébe mentek, ahol né-hány bűbájos gyertyaláng lebegett a levegőben, kelle-mes fénnyel árasztva el a középen álló tölgyasztalt, s

rajta a kéregtekercsek halmát. Az ügynök talált egy sza-kadást a vászonfalon, s így láthatta a szoba többi beren-dezését, valamint a két boszorkány suhogó szoknyáitis. Jól sejtette, hogy a központi sátorban valószínűleg aRontó Boszorkányok vezetője lakik. A kényelmetlenfapriccs a sarokban kapott helyet. Az asztal mellett há-rom karszék állt, és még további két utazóláda tárta feltetejét. Az egyikből ruhák lógtak ki, a másikban homá-lyos üvegű palackok, tégelyek sorakoztak százszámra.- Hamarosan útra kelünk - szólalt meg a magasab-bik boszorkány. A társa válaszolt valamit, beszélgetnikezdtek, de Monyákos Tuba percekig nem hallottaegyetlen szavukat sem.Az a hang...! A dohánylidérc úgy érezte, mentenmegáll a szíve. Bár nem hallotta már ősidők óta, mégis145nyomban felismerte a boszorkány hangját. Ő az, akitkerget, mióta csak az eszét tudja. Sokszor került közelhozzá, de amíg pipamocsoklidérc volt, csupán a Való-ságban eredhetett a nyomába. Azért állt be az Álomfel-ügyelethez, és szolgálta a sámánok érdekeit lidérc lété-re, mert öt akarta megtalálni!Most itt van, alig karnyújtásnyira tőle. MonyákosTuba legszívesebben ordítva rontott volna elő rejtekhe-lyéről, hogy nekitámadjon... vagy megölelje. Szeren-csére önuralma győzött a vágyain, s így maradt csend-ben. A megrázkódtatás szédülete lassan elmúlt, s végrea boszorkányok szavát is kezdte felfogni.- A renegát álomfogók vezére hűséges a Megbízó-hoz - jelentette ki éppen a kisebbik némber, aki talánaz alvezér lehetett. - Hold Dühe elvakult harcos, és eznekünk kedvez. Néhány órája érkezett tőle üzenet,hogy a rémálmok befogása még eltart néhány napig, dejól halad.- Jó volna tudni, mire kell a Megbízónak az a sereg-nyüvekrágta rémálom - a boszorkányok vezetője fá-radtan rogyott le az egyik karszékbe. A sarokból előlib-bent egy ezüstkancsó, és nyomban megtöltötte a ném-ber kristálypoharát. - A sámánok kábítása hogy áll?- Folyamatosan főzzük az új bűbájital-adagokat -felelt az alvezér. -Az álomvarangyok remek szolgálatottesznek. Mindenhova sikerül belopózniuk, de mostnem hoznak, hanem visznek. Már alig akad a világok-ban olyan révülő, akinek az ételébe, italába ne sikerültvolna gyengítő mérget csempészniük.- A Megbízó elégedett lesz. Hamarosan minden sá-mán, vajákos, garabonciás és más varázstudó olyan za-varttá válik a kotyvatékunktól, hogy a legegyszerűbbbűbájolást is elrontja. Akkor útra kelünk.- És mégis, hová szólít a Megbízó? Engem dühít, hogynem árulja el, mit akar tenni a rémálmokkal és velünk -a kisebbik némber hangja megbicsaklott az indulattól.- Megtudunk mindent időben - legyintett a főném-ber - Nekünk megígérte, hogy alkalmunk lesz elsöpörnia Boszorkányok Jurtáját, s újra a régi, gonosz hagyomá-nyok szerint bűbájolhatunk. Vége az ezeréves szégyen-nek. Csupán az nevezheti magát jogosan boszorkánynak,aki a varázshatalmát rontásra használja. A Boszorká-nyok Jurtája rózsaszín tüllruhás tündérkék gyülekeze-tévé akart aljasítani minket, de most visszavágunk!Monyákos Tuba úgy érezte, eleget hallott. Olyan las-

san mozdult, amennyire csak tudott, de bármilyen kö-zel volt is a két némberhez, teljes biztonságban éreztemagát, hiszen a hangok, melyek elárulhatták volna, aszövetségeseivé szegődtek. Már éppen megfordult, hogyráleljen a sátor oldalába vágott nyílásra, mikor a felka-varodott por az orrába szállt. Tuba érezte, amint a bi-zsergés rettenetes feszültséggé nő, dagad, ki akar törnia koponyájából... S ekkor rádöbbent, hogy egyvalami-re nem gondolt: minden apró nesz, zaj és zörej, ami el-árulhatná, a barátja, de a saját hangjának nem tud pa-rancsolni!A tüsszentés megremegtette a sátrat...

*

Elszalasztotta a pillanatot, amikor kiemelték a bűbájketrec-ből. Gergő elsőnek a halványkék egei látta meg. Káprázó sze-me különös mintákat rajzolt a kristályos háttérre, melyekrőlazt hitte, felhők, esetleg madarak. Majd valaki fölé hajolt, éskérges tenyerével csattanós pofont mért a fiú arcára.- Ébresztő, sámánkölyök! - hallotta a kiáltást és az azt kö-vető durva nevetést, ami a körben álló vadászok torkát hagy-ta el. - Milyen volt a Setét Csusszanónál vendégeskedni?Gergő pislagva, vsszezavarodva és dühösen rázta a fejét,hogy kitisztuljon a látása. Két könyökére támaszkodott, demáris érezte, hogy azok mélyen a latyakba süllyednek.- Talpra, révülők szégyene! - harsogta az álomfogók egyike.146 147- Ezek a sámánok is csak addig hőzöngenek, amíg kezükbena bűbájostor meg a varázsdob! - így a másik.Gergő összeszedte erejét, és flirgén talpra pattant, hogy mu-tassa: ő a varázseszköze és a segítő szelleme nélkül is keménylegény. Csakhogy még nem nyerte vissza az egyensúlyát, mikora vadászok egyike váratlanul meglökte, és ő arccal ismét a sár-ban feküdt.- Talán máris elfáradtál, sámánkölyök? - röhögtek azálomfogók. Gergő kirázta hajából a nedves ragacsot, és vala-mi csípős megjegyzésen törte a fejét. Mielőtt azonban megszö-lalhatott volna, távolabbról mennydörgéshez hasonlatos hangzúdult a szórakozó társaságra.- Hagyjátok őt békén!A sámántanonc és a vadászok egyaránt csodálkozva fordul-tak a közbeszóló felé. Gergő nyomban megismerte őt, bár előzőéjjel csupán néhány pillanatra láthatta, és akkor is félig hát-tal, a fáklyák gyönge fényében.- Ne szólj a dolgunkba, Böszme! - sziszegte az álomfogákrangidős vezetője, s hogy nyomatékot adjon a szavának, a kö-zeledő elé állt. Rosszul tette. A hegyomlás méretű vadász to-vább nyomult Gergő felé, pocakjával oly könnyedén lökve félreaz útjába toppanót, mintha az ott sem volna.- Elég lesz mára a mókából - mordult. - Talán nincs sem-mi dolgotok? A madaras rémálmokat ideje lesz megetetni!Gergő érezte, hogy két hatalmas marok fonja körbe a dere-kát, melyek akár a legkisebb erőfeszítéssel is kettéroppanthat-nák. Ehelyett azonban óvatosan a magasba emelték, majd kétlábát lefelé fordítva a talajra állították. A sámántanonc végre a szemébe nézhetett megmentőjének, aki nagyon emlékeztet-te valakire. A mély hang... A szálfatermet... A mérhetetlenerő, ami mégis jósággal párosul.- Odvas? - suttogta a megtermett álomfogónak. Böszmeazonban értetlenül megrántotta a vállát, majd a körben bá-

mészkodó vadászokhoz fordult.- Kotródjatok a dolgotokra! - javasolta csendesen.- A sámánkölyköt Hold Dühének parancsára dobtuk a Se-tét Csusszanó ketrecébe - replikázott az imént sárba taszítottvadász.- Hold Dühe talán azt is parancsba adta, hogy másnap reggel, miután kiengedtétek, kínozzátok még egy keveset? - hörrentBöszme. Meztelen felsőtestén gyorsabb kavargásba kerültek a va-rázsfesték formái, melyek arra szolgáltak, hogy révülés közben ész-revehetetlenné tegyék az álomfogót. Kérdésére egyik vadásztól semkapott feleletet, hát önmagának bólintott. - Sejtettem.Gergőnek csak most jutott eszébe, hogy a ketrec felé nézzen.Tagjait hirtelen újra elöntötte az a borzalmas vakrémület,amit egész éjjel érzett. Soha nem tudhatta, a sötétségből mikorés hogyan támad rá a rémálom, aminek csak nyálkás csussza-násai jutottak el hozzá időnként. A fiú most értette meg, hagyfélni legjobban attól lehet, amit nem látunk. Így végre megakarta nézni a szörnyet, bár arra számított, hogy az most isvaksötéttel veszi körül magát.Tévedett. A bűbájketrecen kívül állva teljesen tisztán bele-hetett látni annak belsejébe. Hogy ez este nem sikerült neki -miközben a vadászok a vállukon cipelték - azt a félelménekköszönhette. Most, mikor már biztonságban volt, ráadásul anap is épp a szakadék és a vadon között járt, Gergő láthattaéjszakai kínzóját. A Setét Csusszanó ház méretű cellája egyiksarkában ücsörgött, és békésen nyújtogatta lágy szarvacskáit.Nagy volt ugyan, legalább borjú méretű, de akkor is csak egyházatlan csiga!- Ez...! - mutatott rá a fiú.- Őt nevezzük Setét Csusszanónak - biccentett Böszme, sháromrétegű tokája beleremegett a büszkeségbe. - Én magamfogtam be!Időközben a többi vadász eloldalgott, de Gergő lát-ta a tekintetükben, hogy jobb lesz, ha kerüli velük atalálkozást.148 149- Gyere! - a szeneslapát méretű tenyér finoman hátba lök-te a fiút. - Mondd csak, minek szólítottál az előbb?- Oh, bocsáss meg, tévedtem - szabadkozott Gergő. - Deannyira emlékeztetsz egy igen jó barátomra, akit Odvasnak hív-nak. Ő fa, egész pontosan baobabfa, és Afrikából származik.- Mi az az... Afrika? - hökkent meg Böszme.- Persze, te álomfogó vagy, így nem ismerheted a Valóságföldrészeit!- Vannak közöttünk sokan, akik olykor visszalátogatnakÁlomföldjéről a Valóságba, persze engedély nélkül. De nekem tö-kéletesen elegendő, ha az álmok között révülhetek - magyaráz-ta kissé szégyenlősen Böszme. - Talán maradinak tartasz...- Szó sincs róla! - Gergő aggódva vette észre, hogy egyene-sen a komor vadon felé közelednek. - A Valóság sokkal unal-masabb és színtelenebb, mint a Világfa számtalan álomtája.Mondd, muszáj továbbmennünk?Böszme csak most vette észre, hogy a sámántanonc tétovántoporog a sáros talajon. Mivel kissé iszapos volt a felfogása,először nem értette, mi baja lehet Gergőnek. Elég volt azonbana fu tekintetét követnie, mely szinte rátapadt a több emeletmagasságú fatörzsekre.- Az erdőtől nem kell tartanod - gurgulázó, de cseppet semsértő nevetés tört fel Böszme hordónyi pocakjából. - Érzik, harosszat akarsz vagy szökni szándékozol, és akkor az utadbaállnak. Sőt, az ágaikkal alaposan ellátják a bajod. Csakhogy

mi most nem akarjuk bántani a hajtásaikat, és a tábor is jólakhely nekünk. Hát nincs igazam?Gergő bizonytalanul megvonta a vállát, s mivel Böszme is-mét lökött rajta egy barátságosat, hát tovább-ballagott. Az árnyas lombok alatt aztán rájött, hogy a vadon valóban gyönyö-rű és barátságos. Az álomfogó tévedhetetlenül ráialált egy ki-dőlt fatörzsre, melynek középtáján ő már fényesre ülte a kérget.- Itt szoktam merengeni - közölte bizalmasan Gergővel. -Amikor hiányzik Álomfölde szépsége meg a kishúgom, akit nemhozhattam magammal, akkor ide jövök. A fák valahogy min-dig megvigasztalnak. Gyere, ülj le te is!A sámántanonc, akit a Kölyökfarkas hiánya folyton égetőfájdalommal kínzott, és az óriás rémálomvadász kényelmesenelhelyezkedtek. Aztán csak ömleni kezdett belőlük a szó, s né-hány órával később már szinte mindent tudtak egymásról.Csupán azt nem, hogy irnmár elválaszthatatlan barátokkáváltak.

*

- Semmi értelme, hogy tovább kínozzalak - mondtaZsófi, és igyekezett elrejteni csalafinta mosolyát. - Hi-szen úgysem árulnád el nekem a titkokat, amiket is-mersz.- Igaz! - motyogta Kubus, aki immár kényelmesenücsörgött ketrecében, élvezve a Réti család konyhájá-nak melegét. Az álomvarangy egyik kezében sült csir-kecombot, a másikban csokis palacsintát tartott, s holaz egyikből, hol a másikból harapott tekintélyeset. -Tökéletesen igazad volt, mikor azt tanácsoltad, hogyelőbb mindig a húst egyem, s csak aztán az édességet.Így tényleg sokkal finomabb. Csak el ne tévesszem asorrendet!Zsófi elsimította fintorát, s miközben tovább tett-vett a mosogatónál, közömbös hangon folytatta mon-dandóját.- Már az első pillanatban láttam, hogy keményálomvaranggyal van dolgom. Jól játszottad a rémültetannak a háznak a pincéjében!- Hát, ja! - vigyorgott Kubus. - Színészkedni na-gyon tudok. Gondoltam: hidd csak, hogy félek tőled.- Még elfogni is hagytad magad!- Persze, hiszen... Mi is jön most? - Az álomva-rangy összevont szemöldökkel méregette a húst és apalacsintát. - Hopp, megvan! Az édesség!... Szóvalnem bántam, hogy elfogsz, mert akkor szabadulok ki aketrecedből, amikor akarok.150 151- Igazán? - Zsófi megvető pillantást küldött a fala-tozó álomlény felé. - Akkor miért ücsörögsz még min-dig benne?- A jó szívem! - sóhajtott Kubus olyan átéléssel, hogymajd kicsordult a könnye. - Tudom, milyen szomorúvolnál, ha kezdő vajákos létedre megszöknék előled.Maradok még egy darabig, örülj nekem. Különben meg...Khrm... Na, mi ez? Különben egy szavamat se hidd,mert úgy hazudozom itt neked, mint a könnyű, nyár-éji álom...Kubus hirtelen hatalmasat csuklott, és döbbenten el-hallgatott. Most értette meg, hogy az utolsó mondatá-val elárulta magát. Kezéből kiesett a csirkecsont, a tor-

kához kapott, és krákogva prüszkölt néhányat.- Mi...? Mi történik velem? Most megint annyiramegrémültem, mint ott, a másik ház pincéjében, mikorrám találtál. Vagyis dehogy ijedtem... De, igenis, fél-tem tőled, és azóta is rettegek, csak épp megpróbállakbecsapni, mert ostobának tartalak. Jaj, ne!Zsófi elégedett mosollyal fordított hátat a mosogató-nak, és egy konyharuhába törölgette nedves kezét.- Azt hiszem, az igaz-szó-szuggató főzetem hatni kezd- mondta. - Soha ne becsüld le az ellenfeledet, álomva-rangy! Kezdő vagyok ugyan, de azért mégiscsak vajá-kos. Az a paprikás íz, amit a csirkén éreztél, az én bű-bájitalomé volt. Még néhány perc, és bármit kérdezek,arra kizárólag az igazat fogod válaszolni, mert másranem áll rá a nyelved.- Lidércek ülepe, elvesztem! - sikította Kubus, deazért még gyorsan lenyelte az utolsó falat palacsintát.- Becsapott a kis boszorkány! Mérget itatott velem!Zsófi azt hitte, az álomvarangy dühében nekiront abűbájketrec rácsainak. Ehelyett azonban Kubus össze-roskadt, lefeküdt, egészen kicsire gömbölyödött, és zo-kogva szopni kezdte mindkét hüvelykujját. A lány per-cekig nézte, s mivel most biztos lehetett benne, hogyaz álomvarangy nem csupán megjátssza a szomorúsá-got, hát kezdte sajnálni.- Hé, emberke! - szólította meg. - Ha őszinte lettélvolna hozzám, mindezt elkerülheted.- Tőlem... Tőlem mindenki... Mindig akar valamit- hüppögte Kubus. - Apu sem szeretett. Megálmodott,aztán kikergetett az álmából, s igyekezett elfelejteni.A testvérem, Orrnyereg is folyton pattogtat, parancsol-gat! Amikor pedig bajba kerülök... Amikor itt rekedekebben a rettenetes Valóságban, akkor ő is elfelejt, ésnem jön értem. Te pedig... Te is méreggel itatsz, hogymondjam meg az igazat, a titkokat, az autólopást mega többit. Én olyan egyedül vagyok!Zsófi szívét egészen megdermesztette a bánat. A Va-jákosképzőben Maszat Vincéné született Tudó Bori ta-nárnő alaposan kiokította őt az igaz-szó-szuggató koty-valékának hatásáról, így a lány pontosan tudta, hogyKubus most a legbensőbb, legőszintébb bánatát ontjaelé. Eddig soha nem gondolt bele: lehet-e az álomva-rangyoknak családjuk? Aki megálmodta őket, azt apá-nak vagy anyának nevezik, de rendszerint hamar elker-getik álmaikból a zavaró, pimasz porontyokat.S azután? Ha meg akarnak élni, éberek álmait mu-száj fosztogatniuk, mert a többi álomlény és főleg a ré-vülők gonosztevőkként tekintenek rájuk. De miért is?Csupán azért, mert a bőrük különös színekben játszik?Vagy mert a legtöbb álomvarangy valóban neveletlen(ki nevelné őket?), és álmokat fosztogat? Talán ők isjók szeretnének lenni, csak végre valaki bízna bennük,szeretné őket.Zsófi elővette bűbájostorát. Kubus a könnyein át ismeglátta a varázseszköz szikráit, és vinnyogva húzó-dott hátrébb.- Most kiengedlek - szólt halkan, határozottan alány - Bízom benned, s szeretném, ha nem szöknélmeg. Nagyon fontos, hogy eláruld nekem azokat a tit-152 153kokat, de remélem, hogy ezt magad is megérted, hiszen

okos álomlény vagy. Ha mégis úgy döntesz, hogy meg-lépsz, hát az nyomja a te lelkedet. De akkor tudd: örök-re elveszíted a bizalmamat!A bűbájostor cikkant a levegőben, s a kéklő rácsok el-porladtak. Kubus lassan felállt a konyhaasztalon, min-den izma külön remegett a zokogástól és az izgalomtól.Elkerekedett szemmel nézett körbe, de nem látott csap-dát.- Akkor most... - kezdte Zsófi.Az álomvarangy a következő pillanatban már nemvolt sehol.

*

Monyákos Tuba iszonyodva hallgatta saját tüsszenté-sének viharos robaját. Túl későn tapasztotta tenyerétaz arcára, már nem tudta meggátolni a kitörést. És ezzelelveszejtette önmagát.Néhány borzalmas pillanatig nem történt semmi.A lidérc négykézláb, szemben a sátor oldalába vágottnyílással kuporgott, míg a két boszorkány a belső helyi-ségben próbálta felfogni, amit hallott.Azután elszabadult a pokol, s úgy tűnt, minden egy-szerre történik. Monyákos Tuba a nyílás felé ugrott...Odakinn az erdő hangjai megérezték a bajt, és ígére-tükhöz híven őrjítő hangzavart keltettek, hogy elterel-jék a némberek figyelmét... A sátorban mindkét bo-szorkány villámsebesen suhant a tüsszentés irányába...A dohánylidérc már félig kinn volt a résen, s kezdettreménykedni benne, hogy mégis elmenekülhet. Ekkorazonban égető fájdalom hasított az arcába, s közvetlenközelről vad sziszegés-fújás riasztotta. A boszorkányokfamulusai felfedezték, s egyszerre törtek rá. Legalábbkét tucat fekete macska, ugyanannyi varangy és gyíkrontott Tubának, aki hősiesen vagdalkozott, de apróöklei semmi kárt nem tehettek a némberek segítő álla-taiban.A tábor körül úgy vonyított, dübörgött, recsegett éscsattogott az erdő, mintha a fák akarnának rohamra in-dulni. Az ügynök még a harc közben is megállapíthatta,hogy szövetségesei alapos munkát végeznek. Csakhogya puszta hangok, bármilyen ijesztőek is, legfeljebb egyet-len percig zavarhatták össze a boszorkányokat. A táborkülönböző pontjain egyre-másra bűbájostorok szórtakszikrát, és a némberek elkiáltották a csendvarázs bűv-igéit, megölve az erdő hangjait. Hamarosan csak Mo-nyákos Tuba és a famulusok csatájának visító, püffenő,nyávogó, hörgő és szisszenő zajai hallatszottak.A némberek állatai váratlanul visszavonultak. A do-hánylidérc levélruhája addigra foszlányokban lógottrajta, s arcát, két karját karmolások, harapások borítot-ták. Tuba szédelgett a fájdalomtól. Csapott még néhá-nyat a puszta levegőbe, majd rájött, hogy nincs már aközelében egyetlen ellenfél sem. Felpattant, lihegve ki-törölte szeméből a vért és verejtéket, hogy megkeresseaz utat, amin kisurranhat a táborból.A két boszorkány, akiknek kihallgatta a beszélgeté-sét, ott állt előtte. A kisebbik rekedten kuncogott, majd154 155a bal kezében tartott bűbájostorral tökéletes kört raj-zolt a levegőbe. A varázseszköz csomózott szíjából fe-

kete szikrák pattantak elő, s látványuktól Tubábanmegfagyott a vér. A révülők világában évszázadok ótanem lehetett látni a gyilkos bűbáj ében csillámporát.Ilyen szikrákat ugyanis csak az a rontó varázslat idézmeg, amely arra való, hogy azonnal kioltsa az áldozatéletét.- Ne! - kiáltott hideg hangon a magasabbik boszor-kány Saját bűbájostorával félreütötte társnője varázs-fegyverét, nem törődve azzal, hogy a félbeszakítottrontás a némbernek égető fájdalmat okoz. - Élve aka-rom a vakarcsot!Monyákos Tuba nem adta a szabadságát egyköny-nyen. Jobbra tért ki, és futásnak eredt, mert arra keve-sebb bámészkodó banyát látott, s az erdő is közelebbvolt. Két lába sebesen váltogatta egymást, de idő kel-lett hozzá, míg a dohánylidérc rádöbbent, hogy egyhelyben fut. Kimerülve megállt, majd óvatosan lépett:a talaj alatta úgy hullámzott hátra, mintha Tuba futó-szőnyegen járna.- Menjünk vissza a sátramba! - adta ki az utasításta magasabbik boszorkány Társnője sajgó bal karjátmarkolászta, de azért bólintott, s már lépett volna, mi-kor a főnöke halkan rászólt: - Te nem! Készíts magad-nak csillapító főzetet, a többiek pedig térjenek visszaaz üstjeik mellé. A lidérccel négyszemközt akarok be-szélni.Monyákos Tuba látta, hogy a némberek legtöbbjé-nek nem tetszik ez a parancs, mégis engedelmesked-nek. Árgus szemmel leste, hátha elterelődik róla né-hány szirompattanásnyi időre a figyelem, hogy újraszökni próbáljon, de hiába. A boszorkányok főnöknő-je karjából bölcsőt formált, amire nyomban felugrotthatalmas, dús szőrű macska famulusa, majd hegyes ál-lával intett a lidércnek, hogy másszon vissza a sátorba.Odabenn, a tölgyasztal körül lebegő lángocskák fényé-ben nézhettek először egymás szemébe. Monyákos Tubafelmászott az egyik karszékre. Sebeit ápolgatta, levélru-háját igazgatta, de közben minden idegszálával azt pró-bálta kideríteni, hogy vajon felismerte-e őt a boszorkány- A nevem... - kezdte a fekete ruhás némber. A li-dérc azonban közbevágott.- Tudom! Klotildnak hívnak, és a Rontó Boszorká-nyok Szektájának vezetője vagy. - Monyákos Tuba ki-húzta magát a széken, s egyenesen a némber szemébenézett. - Mivel az Álomfelügyelet ügynöke vagyok,ezennel letartóztatlak, és felszólítalak, hogy ellenállásnélkül révülj velem a Gyémánt Jurtába. Ott a KilencJurta vezetői lefolytatják a tárgyalást, és...A megtermett boszorkány először csupán mosoly-gott, majd hátravetett fejjel kacagni kezdett. A do-hánylidércnek most nyílt alkalma rá, hogy alaposanszemügyre vegye. Boszorkányhoz képest Klotild való-ban óriási volt. Fekete selyemruhája néhol majd szétre-pedt rengő hájától, álla alatt többszörös tokahullámgyűrődött, vaskos karjai puha faágakként lengtek. Kétkülönös ismertetőjele is volt, amiről bármelyik álom-felügyeleti ügynök azonnal felismerte volna (hisz ele-get mutogatták nekik a boszorkányról készült körözésirajzokat). Az egyik ilyen furcsaság a hatalmas kontybatornyosuló haja, ami percenként önmagától változtat-ta a színét. A boszorkányok felettébb hiú szerzetek.

Szeretik a divatot, s ha már birtokában vannak a bájo-lás képességének, könnyedén bocsátanak magukra isilyen trükkös varázslatot.Klotild másik különlegessége éppen egy ilyen, félre-sikerült plasztikai-bűbáj eltüntethetetlen maradéka volt.Úgy kétszázötven évvel korábban terjedt el a boszorká-nyok között a vasorr divatőrülete. Nem tartott sokáig,pusztán százhúsz évig, majd ráuntak. De akkoribansok némber vetette alá magát plasztikai-bűbájnak, hogy156 157súlyos, pici rozsdával pirosított, hegyes vasorrot bájol-tasson magának. Klotild, aki akkor még süldő boszor-kánylány volt, szintén ilyet akart magának, de rosszuljárt. A plasztikázást titokban s így sokkal olcsóbbanvégző vajákos valójában sarlatán volt: elrontotta a bű-bájt, ezért a nagy termetű némber orrhegye örökre va-salt maradt.Monyákos Tuba mindezeken kívül kaján vigyorralfedezte fel a sarokban álló sütőlapátot, ami minden bi-zonnyal Klotildé volt. A röppenő varázstárgy ugyaniskét kisebb segédlapáttal lett felszerelve, hogy elbírja atekintélyes méretű boszorkányt.- Lidérc, te nagyon mókás alak vagy! - fejezte be vég-re a kacagást Klotild. - Tudok róla, hogy az Álomfel-ügyelet meg azok a nyafogó jurtaboszik bármit megad-nának a bőrömért. Elég régen hajkurásznak álomrólálomra, de mindig csak a sütőlapátom nyomát üthetik.- Most másként lesz, mert én eredtem utánad! -mondta fenyegetően Tuba.- Miért, ki vagy te, lidérc? - kérdezte maró gúnnyalKlotild.Monyákos Tuba ekkor lassan felállt, a szék karfájábakapaszkodott, és egyenesen a boszorkány szemébe né-zett. Szava halk volt, de határozott és jéghideg.- Hát valóban nem ismersz meg... anya?

*

Vigasztalanul zuhogott harmadik napja. Gergő a hegy gyom-rába vájt sziklateremben kucorgott, ami érkezésekor a betegszo-bája volt, de mára az otthonává lett. Már ismerte a pokokonsorakozó összes könyvet, az asztalkán álló apró tárgyakat és abal kézre eső sarokban lakó pókot. A fiú most épp az ágyon ült.Ölében vaskos kötet, melynek kacskaringós betűi, nehezen kisi-labizálható, régies mondatai arról meséltek, hogyan tartsa tá-vol magától az ember a rémálmokat.A folyosóról nehézkes léptek zaja szűrődött be. Gergő megkönnyebbülten felsóhajtott, mert egy ideje már kezdett fulla-dozni a magánytól. Ozbűvölő Emese szinte rá sem nézett, aköszönését is alig fogadta, mióta a sámántanonc megpróbáltelszökni. A fiú nem hitte volna, hogy ez ennyire fog fájni, hi-szen alig ismerte az ezüsthajú álomfogó lányt, de Emese dacnsközönye majdnem olyan perzselő bánatot lopott a lelkébe, minta kölyökfarkas hiánya.A Kölyökfarkas!Ahányszor csak eszébe jutott kísérő állata, Gergő arcán megrándult néhány izom. A Rejtezés Táltoskollégium óráin elegethallott arról, hogy a sámán és toteme két test, de egyetlen lé-lek. S ha a lelket kettétépik...Nem, a lelket nem lehet kettétépni, abba még a sámánok isazonnal belehalnának. A Kölyökfarkas ez, ebben Gergő egé-

szen biztos volt. Néha, mikor egyedül feküdt a sziklaszobában,és a naftalámpa sárga fényében vibráló árnyékokat leste a pla-fonon, szinte már hallotta, érezte, felfogta a segítő állat gon-dolatait. Megpróbált figyelni rájuk, hátha üzenni akar vala-mit a Kölyökfarkas, de ilyenkor a távoli suttogások elaszlottak,mintha menekülnének előle.A bejáratot takaró medvebőr ijesztő suhogás5al félrecsapó-dott, és a küszöbön vérfagyasztó alak torpant meg. Hatalmastermete egészen kitöltötte a nyílást, két oszloplába sártól csa-takos csizmákkal toppantott. Minden egyéb porcikáján tenyérnyi lemezekből összetákolt pikkelyvért zörgött. Aki látta, an-nak tekintetét mégis leginkább a sisakja vonzotta, amin négy,bikáéhoz hasonlatos szarv bökött az égre.Böszme valóban rémisztő jelenés volt, egészen addig, migmeg nem szólalt.- Cimbi, te betűmojok királya, hát való itt kucorogni, mi-kor odakinn az egész Álomvilág rád vár? - bömbölte a rém-álomvadász vígan. - Tessék felkelni, csizmát húzni! Hív a sár-tenger, meg egyéb ínyencségek!Gergő szomorúsága nyüszítve menekült, ahányszor csakBöszme megjelent. Az irdatlan pocakkal, mennydörgő hanggal158 159és szivárványos életkedvvel felszerelkezett álomfogó, bár csu-pán néhány nap telt el a fiú félresikerült szökése óta, mégisszinte az öccsének tekintette Gergőt. Igaz, ő is azon buzgólko-dott, hogy megértesse a sámánfival: a renegát álomfogók jó ügyérdekében hagyták el gyönyörű világukat. Ez azonban márnem zavarta a fiút, mert olyan végtelenül magányosnak érez-te magát, hogy a vadász nélkül talán az élet is kiszállt volnabelőle.- Meg vagy te húzatva, Böszme! - mondta nevetve Gergő.- Odakinn szakad az eső, nyakig ér a sár. Mikor utoljára le-néztem a mellvédről, a megáradt folyó éppen a hátára vette akerékkészítők műhelyét.- Építenek majd másikat - legyintett medvemancs méretűtenyerével Böszme. - Nekünk viszont sürgős dolgunk van,cimbi! Átsuttyanunk a túlpartra, és közelebb költöztetjükBömbike ketrecét az erdőhöz.- Azt meg minek? - ráncolta homlokát gyanakodva Gergő.- Mert ahányszor a drágalátos kisasszony hisztizni kezd ésemeletesre nő, a súlyától megmozdul a felázott talaj. - Böszmeoly buzgón mutogatta két karjával a veszélyes helyzetet, hogymajdnem felborította az ajtó melletti könyvespolcot. -A végénmég elviszi az ár, a sziklákon összetörik a ketrec, és akkor Böm-bike anyukája ismét rémüldözhet a visszatérő rémálmától.Az álomfogók tábora valóban szomorú látványt nyújtott.A harmadik napja tartá, szakadatlan eső azon volt, hogy min-den jurtát, sátrat és gerendaviskót a folyóba mosson. Minthaez a szürke álomvilág megelégelte volna Hold Dühének kéret-len vendégeskedését, s égből hulló vízzel, viharos széllel akarnásárba fojtani a rémálomvadászokat.Gergő a hideg esőtől átázva, borzongva lépegetett Böszmenyomában. Körülöttük parancsokat vagy segélykérést kiáltóférfiak, asszonyok és gyerekek futkostak, mentve az ártól, amitmég lehet. Az egyik hatalmas szekér, mellyel nemrég érkeztekvissza portyájukból a vadászok, óvatlanul közel került a part-oldalhoz. Kerekei alól kifordult az agyagos talaj, s az egészszerkezet, tetejében a súlyos bűbájketreccel, csúszni kezdett.Böszme nem tétovázott, nyomban a vadászok segítségére si-etett. Gergő megcsodálhatta a pocakos álomfogót, amint med-véhez illő erővel megragadja a szekéroldalrúdját, vaskos lábait

melyen a sárba támasztja, és egymaga megállítja a bajt. A sze-kér oldalra fordult, hátsó kerekei már a tomboló folyam fölöttforogtak támaszték nélkül, de a vadászok köteleket vetettek abűbájketrecre, s míg Böszme tartotta a járművet, ők legalábba frissen befogott rémálmot megmentették. Amikor a hatalmasálomfogó látta, hogy a rakomány biztonságosan tottyan bele asárba, elengedte a rudat. A szekér recsegve-ropogva átfordult,és a fekete-sárga folyamba zuhanva ízzé-pvrrá tört.- Siessünk, sok a dolog - intett ezután Böszme, mint aki azimént épp csak egy játék autót pöccintett le a tizedik emeletről.Gergő elhűlve biccentett, s érezte, hogy mélységes tisztelet járja át új barátja iránt.A hídon átkelni nem volt veszélytelen vállalkozás. Az álom-fogók, mikor letelepedtek ezen a helyen, a legvastagabb fákatválogatták ki, hogy a tartóoszlapok akár a vihart is kibírják.A megvadult folyónál azonban semmi sem lehet erősebb: előbb-utóbb a híd gerince meg fog roppanni. Gergő és Böszme, amintráléptek a deszkákra, azonnal érezték, hogyan inog az egészszerkezet. Fülük a szakadó eső dobszaván és a fr.ityülő viharonát is hallotta a gerendák fájdalmas recsegését.- Szedjük a lábunkat, ha nem kívánunk sárfolyóban fü-rödni! - bömbölte az álomfogó, és futásnak eredt. Gergő leszeg-te a fejét, összeszorította az ajkát, s bár a saruja csúszkált anedves deszkán, szintén rohant.A túlparton tán még rettenetesebb látvány fogadta őket.A rémálomvadászok nem számítottak arra, hogy ez az álom-világ ilyen vad is tud lenni, hiszen az erdővel már békét kötöt-tek. Éppen ezért a kisebb-nagyobb bűbájketreceket sem rögzí-tettek: elég súlyosak azok önmaguktól is, semhogy bárki elmoz-díthatná őket. Csakhogy a rájuk zúduló vihar kitartóbb ésleleményesebb volt, mint azt bárki álmodhatta volna. Gergőelkerekedett szemmel látta, hogy tucatnyi kisebb, szekrény mé-retű ketrec már az erdőnél hever, s csupán a fák törzse állítot-160 161ta meg őket. A bennük kueorgó rémálmok visítottak, rúgkapál-tak, bömböltek és vonyítottak dühükben vagy félelmükben, dekiszabadulni szerencsére nem tudtak.A legnagyobb baj azonban az óriási bűbájcsapdákkal volt.Némelyik puhább talajon állt, amit a három napja záporozóeső most valóságos mocsárrá változtatott, így a vastákolmá-nyok merülni kezdtek. Kettő már egészen a tetejéig a sűrűsárlébe süllyedt, s Gergő iszonyodva látta, hogy a bennük lévőrémálmok levegő után kapkodva, kétségbeesetten kapaszkodnaka felső rudakba. A rémálomvadászok három, masinával fel-szerelt jármű segítségével és vasláncokkal igyekeztek legalábbazt megakadályozni, hogy még mélyebbre merüljenek.Bömbike, az ijesztően nagyra növő rémálomlány természe-tesen most is hisztizett. Óriás termetével azonban sokkal na-gyobb bajt okozott, mint amilyenben lett volna, ha nyugtonmarad. Toporzékolt a ketrecében, rángatta a kéken derengő rá-csokat, néha pedig vállával rohant nekik - rengett alatta aföld. És ahányszor csak megpróbált kitörni, az egész hatalmasbörtön tovább csusszant a folyó felé.- Arról kerüld! - üvöltötte túl a vihart Böszme. Gergő vég-re magához tért ámulatából, és leste, hol tudnák hasznát ven-ni. A rémálomvadászok köteleket, pányvákat vetettek Bömbikeketrecére, s megpróbálták azokat a földbe vert karókhoz erősí-teni, de a sáros talajból kifordultak a cövekek.- Támasszuk alá! - döntött ekkor Böszme. Mast szemernyisem maradt csendes, visszahúzódó természetéből, és senki nemmerte volna azt mondani róla (pedig máskor megtették!), hogy

a pocakos rémálomvadász nyunnyant agyú. - Hozzatok ge-rendákat! A folyó felől éknek verjük be őket!Gergő teljes buzgalommal akarta belevetni magát a munká-ba, de az izmos, veszélyes révülések százai alatt edződött álom-fogók mellett ő csupán zizzenő szúnyognak számított. Szalad-gált hát a sárban, megfogta a síkos gerendák végét, hogy leg-alább egy szemernyit emeljen rajtuk, de valódi hasznát nemlátták. Bömbike megint toporzékolni kezdett. Párnás öklével,ami nagyobb volt egy kamion orránál, ütötte a rácsokat, s per-sze minden mozdulatával még közelebbcsúsztatta börtönét a száguldó folyóhoz.A sámántanonc tehetetlenül félreállt agerendákkal rohanó álomfogók ütjából.Feleslegesnek érezte magát. Már éppennekikeseredett volna, mikor a szeme sarkúból valami különöset vett észre.A sártenger túloldalán, közel a vadonelső fáihoz világossárga szikrák záporoz-tak a földre. Gergő először úgy gondolta,valamelyik álomfogó a bűbájostorát hasz-nálja. Csakhogy a fénypor nem tekeredettszabályos formába, s nem is lejtett finomtáncot, pedig ez varázslatkor törvénysze-rűség: minden bűbájnak más és más azalakja. Amit Gergő látott, az inkább arraemlékeztetett, mint amikor valaki hegeszt.Elindult a fák felé, de sűrűn kellett pis-lognia és törölgetnie az arcát a ferdénhulló esőcseppek miatt. Lába is el-elme-rült a ragacsban, s egyszer egészen térdigsüllyedt, alig bírva kikecmeregni a raga-dós kulimászból.Már csupán tíz lépésre volt a vadon-tól, mikor végre rádöbbent, mi az, amitlát. A kisbusz méretű bűbájketrecet jómessziről pörgethette el a vihar, mert avasrudak néhol meggörbültek, sőt a va-rázslat derengése itt-ott lepattogzatt róla.Egy ilyen, kék derengés nélküli rész ontottsárga szikraesőt, mivel a fogva tartottrémálom igyekezett azt útvágni. Gergőközelebb merészkedett, hogy lássa, milyenszörnyeteg lapul odabenn.Madárféle volt. Embermagas, keménytollakkal borítva, két pikkelyes oszloplá-162 163bon dagonyázta a sarat. Enyhén hajló, vörös csőre veszélyesfegyvernek tűnt, amivel egy lovat is ketté tudna csípni. Gergőmost már azt is látta, hogy a rémálommadár harkály módjá-ra kopogtatja a ketrec rúdját ott, ahol lepattogzott a védő bű-báj - és csupán pillanatok kérdése, hogy kiszabaduljon.A közelben két álorr fogó igyekezett a sárból kirángatni egyvaskos gerendát, hogy Böszméhez rohanjanak vele. Gergő felé-jük kiáltott, de a szélvihar elsodorta a hangját. Így aztán erőtvett magán, kitépte a sárból előbb az egyik, majd a másik lá-bát, és elindult, hogy figyelmeztesse a közelgő szökésre a vadá-szokat.Ekkor azonban a tekintete összeakadt a madáréval. A csőrmegállt a levegőben, a hatalmas fej kissé oldalra billent, ésGergő a következő pillanatban egy selymes, barátságos hangothallott megszólalni - a fejében.

- Ne árulj el, és én elviszlek ebből az álorrtbóliA sárnántanonc megtorpant. Semmi kétség nem fért hozzá,hogy a madár "szólt"; átröppentve gondolatait az ő fejébe.Gergő közelebb óvakodott a bűbájketrechez, de nem tévesztetteszem elől az álon fogókat sem.- Nincs más útja a menekülésnek, csakis a hegyeken át -zengett fel ismét a madár hangja. -A hátamra ülhetsz, és énátrepülök veled bármelyik álomvilágba.Gergő szíve hatalmasat dobbant. A folyó túlpartja felé né-zett, ahal az égig nyújtózó sziklafal állt, bár abból most sem-mit nem láthatott. A madár hátán valóban megszökhetneHold Dühének táborából. Mintha megérezte volna a fiú remé-nyét, a csőr ismét lecsapott a ketrecre, és mikor sisteregve elosz-lott a szikrák felhője, a vasrudak már nem akadályozták a ki-jutást. A hatalmas, tollas test kinyomakodott a nyíláson,majd széttárta szárnyait, és megrázta azokat."Mindig tudd a nevét annak, akin utazol!" - jutott eszébeváratlanul Gergőnek a totemrepülés-tanár, Sulzanó Botondokítása. Tekintetét a madárra fordította, és erőtgyűjtve a gon-dolatba, szavak nélkül kérdezett:- Hogyan nevezzelek?164- A nevem frászmadár - felelt azonnal a szárnyas büsz-kén. -Az a kisfiú hívott így, akinek az álmaiban folyton meg-jelentem, hogy hajnalig kergessem őt. A szüleinek azonban hiá-ba mesélt rólam, ők mindig csak legyintettek rá.A rémálomlény kinyújtotta vaskos nyakát, és gúnyos neve-tést hallatott.Gergőt elöntötte a harag. Majdnem szövetségre lépett egygonosz rémálommal, aki gyerekeket ijesztget. S mindezt csakazért, hogy a saját bőrét mentse.A két álomfogó még mindig nem boldogult a gerendával. Kö-zel voltak, de éppen háttal a madárnak, így nem láthatták.Gergő tudta, hogy gyorsan kell cselekednie. Nekilendült, há-rom hatalmas ugrással a vadászoknál termett, s mielőtt azokbármit felfoghattak volna abból, mi történik, a fiú már meg-szerezte egyikük bűbájostorát.A frászmadár értelmes rémálom volt, csakhogy túlságosanöntelt. Azt hitte, hogy Gergő azért szerez fegyver-t magának,mert bosszút akar állni az álomfogókon. Mire megértette, mek-korát tévedett, már késő volt. A sámántanonc megcserdítette avarázsostort, égszinkék szikrákat pattintott ki belőlük, és kiál-tott:- Béklyó ugorj, szárny megbotolj!A semmiből két karvastagságú kötélhurok röppent elő. Azegyik a frászmadár nyakára, a másik a bal szárnyára tekere-dett eltéphetetlenül. A rémálom felvisított, csőrével Gergő felécsapott, de nem érhette el. Az álomfogók sok hajtáson vettekmár részt, s szinte ösztönösen cselekedtek, bár nem teljesen ér-tették a történteket. Amelyiknél még volt bűbájostor, az újabbbéklyókat varázsolt, míg a társa segítségért rohant.A frászmadár néhány perccel később ismét egy bűbájketrec-ben kucorgott. Tekintete vad tűzben lobogva meredt Gergőre,aki lihegve állt a sártenger közepén, jobbjában az elcsent bű-bájostorral.- Üldözni foglak! - zengett a rémálom hangja, s most egy-általán nem volt selymes. - Egyszer kiszabadulok innen, meg-keresem az álmaidat, és beléjük költözöm!165- Próbáld meg! - felelt némán, összevont szemöldökkelGergő. - Beköltözni egy sámán álmába: azt még egyetlen rém-

álom sem úszta meg ép bőrrel!A ketrec és Gergő közé váratlanul Böszme lépett. A medve-termetű álomfogó sziklatömbként állt a sámántanonc előtt, kétvarkocsából úgy csorgott az esővíz, mint a csapból. Nem szólt,csak némán kinyújtotta jobbját, felfelé fordította lapátnyi te-nyerét.Gergő minden izma megfeszült. Jobbjában a bűbájostor re-megett, szára és bőrszíja apró fényhullámokat szült, a vissza-fojtott varázserő jeleként. A sámántanonc tudta, hogy az el-csent fegyverrel talán kitörhetne a renegát álomfogók táborá-ból.Felemelte az ostort, és Böszme kezébe adta. A körben álló,feszülten figyelő rémálomvadászok egyszerre törtek ki diadal-üvöltésben, elnyomva a vihar hangját.

VII.Bunzen és a boszorkánynapló166- Azt mered állítani, te kis vakarcs, hogy én az anyádvagyok? - a sátorlapokat megremegtette Klotild rikoltá-sa. Monyákos Tuba előre sejtette, hogy a Rontó Boszor-kányok vezetője dühbe fog gurulni, ezért is kapaszko-dott meg erősen a szék karfájában. Most valóban érez-te, hogy dohánylevelekből varrt ruháját meglebbenti aKlotild torkából előtörő hangorkán. A kövér boszor-kány olyan hegyhez lett hasonlatos, mely mindjárt vul-kánná válik, és haragja elpusztítja a közelben lévdket.- Én nem vagyok az anyád! Nekem nincs sem em-beri, sem lidérckölyköm! Viszont akad halálos átkomannak, aki mást állít!- Akkor átkozd meg magad, anya, mert te magad ál-lítod, hogy rokonok vagyunk - feleselt a dohánylidérc.Amíg a boszorkány újabb levegőt vett, méghozzá akko-rát, hogy félő volt: beszippantja a sátor tartalmát, ad-dig Tuba benyúlt a kabátja alá. Mikor keze előbukkant,ujjai között erősen szorította a kéregtekercset, amitKalpagos Csanád égő viskójából mentett ki.- Nézd meg közelebbről ezt a levelet, s utána átko-zódj - mondta nyugodt, keseiű hangon Monyákos Tuba.A boszorkány hajszíne rigósárgából tűzpirosra vál-tott, miközben a tekercsdarabért nyúlt. Kövér ujjaivalúgy csippentette meg a levelet, mintha undorodna tőle.- Megismerem a pecsétet - mondta. - A mi viaszunk,az én gyűrűm nyoma rajta. Hogyan kerül ez hozzád,láptúró?Monyákos Tuba elengedte a füle mellett a sértést.- Nézd meg az aláírást!A Rontó Boszorkányok vezetője villámló tekintete akéregtekercs aljára siklott. Mielőtt azonban megszólal-hatott volna, az Álomfelügyelet ügynöke kezdett ismétbeszélni.- M. Klotild! Ez áll a lap alján. M., vagyis Monyákos!Igaz vagy sem?A boszorkány tokája hullámot vetett az izgalomtól.Elengedte a kéregtekercset, ami a pecsét súlyától húz-va a keményre taposott földpadlón kötött ki.- Az én nevem Monyákos Tuba - a dohánylidércudvariasan meghajolt. - Mint már volt szerencsém em-líteni, a Kilenc Jurta által létrehozott Álomfelügyeletügynöke vagyok. Feladatom, hogy nyomozzak a RontóBoszorkányok Szektája és a sámángyengítők után.

Amennyiben nem vagy hajlandó azonnal megadni ma-gad kényre-kedvre...- Néha be szoktad fogni a szád, vagy addig du-málsz, míg jégveremmé válik a hasad? - Klotild ami-lyen dühödt volt még egyetlen perce, most olyan vég-telen nyugalom szállta meg. Szuszogva cipelte hátrébbhájas testét, és a vaspántokkal, oldallábakkal megerősí-tett karszékébe zöttyent. - Adj néhány békabrekken-tésnyi időt, míg szokom a gondolatot, hogy a semmi-ből váratlan felbukkant a... lidércfiam.Monyákos Tuba beleborzongott, hogy végre sikerültmeggyőznie a boszorkányt. Nem csodálkozott volna,ha az anyja nyomban fedezet nélküli bankkártyává vagyromlott vaníliaöntetté varázsolja őt. A boszorkányokugyanis ritkán örvendeznek, ha elhagyott lidércgyer-mekük felbukkan. Főleg, ha ezt azért teszi, hogy letar-tóztatási parancsot kézbesítsen.- Úgy! - gurgulázta zsíros hangján Klotild. - Hon-nan a ménkűből sikerült rábukkannod a rejtekhelyünk-re? A Rontó Boszorkányok Szektáját öt esztendeje ve-zetem, s mindenki elismeri, hogy az elődeim sem tud-tak olyan ügyesen rejtezni, mint én. Talán csak nem...?- A vér dala! - biccentett Monyákos Tuba, és magais leült a saját székére, bár nagyon zavarta, hogy nem168 169ér le a földre a lába. - Ugyan, anya, hiszen tudtad, hogyelőbb-utóbb rád találok! Közös a vérünk, egy ütemredobban a szívünk. Révülés közben mindig éreztem, mer-re lehetsz a Világfán, de csak akkor hallhattam tisztán avér dalát, a rokonság dallamát, mikor nem a saját vágya-im, hanem mások érdeke kívánta, hogy rád találjak.Monyákos Klotild tűzvörös haja bugyirózsaszínbefacsarodott, ami bántotta a lidérc szemét, de most nemfordulhatott el az anyjától. Látni akarta a boszorkányszemét, hátha ki tudja belőle olvasni, mi zajlik a lel-kében.- A fiam... - motyogta eltöprengve Klotild, viszo-nozva Tuba pillantását. - Mi szükséged neked arra,hogy láss? Elpottyantottalak!- El bizony - Monyákos Tuba torka összeszorulta fájdalmas emlékektől. - Alig keltem ki a tojásból, tebepottyantottál a Lidérc Árvák Fészke nevezetű intéz-ménybe. Tudod te, hogyan tartják ott a hozzám ha-sonló szerencsétlen lidérckölyköket? Minden reggelkiakasztottak minket a hálósátrak közé feszített köte-lekre. A fülünknél fogva csipeszeltek a madzagra, mertúgy nem tudtunk szerteszaladni, és a nevelők legalábbnyugodtan rontókártyázhattak. Akkor mosdottunk, hazápor jött, és akkor ettünk, ha arra repült egy kövérlégy.Klotild egész hatalmas teste hullámzott a nevetéstől.- Mókás látványt nyújthattatok! - nyekeregte. Tubakomor tekintete sem tudta elhallgattatni, így a lidérckivárta, míg az anyja eleget mulat gyermeke múltbéliszenvedésén.- Minek raktál tojást, ha nem akartál lidércgyere-ket? - kérdezte kicsit később. Klotild hökkenten bö-kött rá párnás mutatóujjával:- Te haragszol rám, csemetém! - gurgulázta a bo-szorkány - Ez tetszik! Nagyon örülök, hogy gyűlölsz!- Nem tudlak gyűlölni, hiszen az anyám vagy.

- Ugyan már, Tuba, ez olyan... Olyan emberi osto-baság! - Klotild fénylő arcán fintor jelent meg. - Méghogy nem utálsz, csak mert az anyád vagyok! Haragudjnyugodtan, mert olyan az nekem, mintha csalánnal ci-rógatnák a reumás derekamat. ólesik, gyógyul tőle azanyai szívem!Monyákos Tuba látta, hogy bármit mond is, Klotildcsak gúnyolni fogja. Hátradőlt inkább a székben, ke-resztbe fonta két lábát, és dúdolni kezdett. Már az elsőkét ütemnél látta, hogy a boszorkány izmai megfeszül-nek, ujjai a szoknyájába markolnak, s éppen méregzöld-re váltó hajának tövén verejtékcseppek jelennek meg.- Hagyd ezt abba! - nyöszörögte Klotild. - Nemakarom hallani!Tuba tovább dúdolt. Buta dallam volt, egy ősrégi té-véműsor kezdődött vele hetente egyszer, valahol a Va-lóságban. A dohánylidérc nem is emlékezett gyerekko-rából szinte semmi másra, mint erre a dallamra.- Fogd már be a szád! - a boszorkány termetét meg-hazudtoló fürgeséggel ugrott talpra, s akkorát toppan-tott, hogy abba ismét beleremegett a sátor. MonyákosTuba félrebillentette a fejét, mint aki kíváncsian szem-lél valami fura, mókás jelenséget. Dúdolt még néhányütemet a dalból, nehogy gyávának tűnjön, majd rideghangon kérdezte:170 171- Miért pottyantottál el, anya? És ha nem volt rámszükséged, miért költöttél ki?A boszorkány két keze ökölbe szorult, a lidérc halla-ni vélte a puha hús mélyén ropogó izmokat. A vaskosajkak megnyíltak, és Tuba néhány pillanatig azt hitte,halálos átok fog kiröppenni rajtuk.- Akkor most megkapod tőlem a felvilágosítást, amitlányoknak az anyjuk, fiúknak az apjuk szokott elregél-ni, de itt csak mi vagyunk egymásnak. - Klotild lassan,vontatottan beszélt, amiben volt valami fenyegető. -Jól tudod, hogy amikor egy boszorkány párra talál, sze-relmes lesz és szerelmet kap, akkor maga döntheti el,mi legyen a gyermeke. Mindegy, hogy álomlény, sámán,garabonciás vagy éppen éber az apa, a születendő gyer-mek lehet ember vagy lidérc. Ha a boszorkány ember-gyereket szeretne, hát kihordja őt, ahogy az az embe-reknél szokás: a hasában. De akarhat lidércgyereket is:azok viszont tojásból kelnek ki.Monyákos Tuba pimasz módon akkorát ásított, hogybeleroppant az álla.- Anya, ezt én mind tudom már rég! Mégis, mit gon-dolsz, a kötélen függve miről fecsegtünk a társaimmal aLidérc Árvák Fészkében? Persze hogy arról: miként leszaz ember- meg a lidércgyerek! Engem inkább az érdekel

te miért költöttél ki, ha aztán elpottyantottál?- Azért költöttelek, mert szerettem az apádat - kiál-tott Klotild, bár látszott rajta, hogy ez a vallomás fáj-dalmat okoz neki. - Az a dallam...- Amit az imént dúdoltam? - Tuba az ujjával kopog-ta ki az ütemet, és ebbe a boszorkány belesápadt. -Ennyire emlékszem kiskoromból. Így kezdődött apa té-véműsorának adása minden alkalommal.- A nyű essen bele, pontosan így! - átkozódott po-fonlila frizurája alól Klotild. - Csakhogy nem sokkal a

születésed után elhagyott minket a drágalátos apád, ésmagával vitte...A boszorkány hirtelen elhallgatott. Monyákos Tubaazonban felpattant a széken, s türelmetlenül hajolt előre.- Mit? Mit vitt magával apa? Azért áltál be a RontóBoszorkányokhoz, mert apa elvett tőled valamit? Azértpottyantottál a Fészekbe? Sejtettem, hogy itt lappangvalami titok, ami mindent megmagyaráz. Hiszen te va-lójában soha nem voltál gonosz, anya! Téged régen,lánykorodban másként hívtak. Az volt a neved, hogy...- Ezt nem tudhatod! - sikoltott közbe rémülten Klo-tild.- Pedig tudom! - Tuba diadalmasan elmosolyodott. -A lidérckölykök ugyanis már a tojásban lapulva hallanakés felfognak mindent a külvilágból. Téged akkor mégLibbenő Moyrának hívtak, anyu! Karcsú voltál, mint ahajló nád, és gyönyörű, mint a napkelte első perce. Csak-hogy apa elvett tőled valamit, és ezért te megváltál tő-lem, majd beálltál a Rontó Boszorkányok Szektájába!- Hallgass, te átkozott sárfaló szörnyeteg! - süvől-tötte Klotild, s dühe mintha megemelte volna óriásialakját. Bokái körül vad örvénylésbe kezdett a szok-nyája, tekintetéből parázsló sugár vágott a lidérc felé. -Semmit nem értesz az egészből!Monyákos Tuba azonban úgy érezte: most kezd iga-zán érteni mindent.

*

Késő estére járt, mikor Réti Boglárka és férje, Botlik Dé-nes okleveles cipőpucoló megérkeztek a kórházból.Mindketten rettenetesen elgyötörtek voltak. Nincs a szo-morúságnál fárasztóbb dolog, még akkor sem, ha közbenaz ember meg sem mozdul. Bogi sorra járta a lakás csere-pes, zöld leveles lakóit, vizet adott nekik, és váltott velüknéhány szót. Botlik Dénes szárazra törölte a cipőket,mert a város utcáin rengeteg sárral kevert, sós hólé tapadtrájuk, ami köztudottan tönkreteszi a lábbeliket.172 173Zsófi eközben hozzálátott, hogy vacsorát készítsen.Őrült, hogy végre mozgás van körülötte, mert az egésznapját egyedül töltötte a néma lakásban, azt a rövididőt leszámítva, mikor elszunyókált, hogy Settenkévelbeszéljen álmában.- Elárulod, mi a baj? - súgta a fülébe Bogi a lány-nak, mikor kettesben maradtak. - Gondolom, az apád-nak nem akarod elmondani, s talán nekem sem, hogyne izgass fel minket. Az én szememet azonban nemcsaphatod be: látom, hogy bánt valami!Zsófi hálásan pillantott a mostohájára, akit inkább anővérének, semmint az új anyukájának érzett. Kubus-ról, az álnok álomvarangyról mégsem akart beszélnineki. Fogalma sem volt, mit szólna hozzá Bogi, ha el-árulná, hogy sikerült elfognia Gergő egyik támadóját,de azután szélnek eresztette, pusztán azért, mert bí-zott benne. Zsófi ostobának érezte magát, mióta azálomvarangy szó nélkül meglépett, s ráadásul tehetet-len volt, hiszen más nyomot nem talált, amin eljuthat-na a merénylőkhöz.- Nincs semmi baj, csak bánt, hogy most nem tudoksegíteni Gergőnek - szólalt meg végre ő is halkan, ne-

hogy az apja meghallja. -A Bagoly-bükki-völgyben azthittem magamról, hogy hihetetlenül ügyes révülő va-gyok, mert mindig találtam valami gyanús jelet, ami aHollóhoz vezetett. De most már látom, hogy ott is csakazért jártam sikerrel, mert Hódfarok néne meg Borza-lag és persze Settenke segített.- Ne hibáztasd magad - Bogi átölelte a lány vállát, smagához szorította őt. - Tudod, rengeteget gondolkod-tam, amíg Gergő ágya mellett ültem napközben. Kis-lánykoromban Vackor néne elsőként arra tanított meg,hogy sem a Valóságban, sem az álomvilágban nem tör-ténik semmi ok nélkül. Lehet, hogy elsőre nem vesz-szük észre, de minden dolog, még a legapróbb bosszú-ság is azért kerül az utunkba, hogy figyelmeztessen a hi-báinkra, vagy megtanítson valami újra. A fiam... Gergőmost rossz álomba merült, és én legszívesebben rohan-nék a legközelebbi vajákoshoz, hogy varázserővel éb-ressze fel. Ezt is akartam tenni, mindjárt a baleset után.- Mégsem engedted, hogy átkeljek az Ébredés Ajta-ján! - értetlenkedett Zsófi.- Nem engedhettelek át az Álomvilágba, mert tudtam:ha onnan most segítséget kaphatnánk, az jönne magától,hívás nélkül - magyarázta Bogi. - Biztos vagyok benne,hogy ha az lett volna a helyes, akkor Hódfarok néne márrég Gergő ágya mellett bűbájolna. Úgy tűnik azonban,most a Valóság orvosaira kell bíznunk magunkat.- Nem értem - rázta meg barna fürtjeit Zsófi, és ahűtő ajtajára ragasztott Pumuklis matricát kapargatta.- Én sem értem teljesen, de hiszek a növényeimnek- intett a konyhaablakban sorakozó cserepek felé Bogi.- Kevésbé érthetően fejezik ki magukat, mint a sámá-nok segítő szellemei vagy akár a fagylaltos lány a szom-széd utcában... Na jó, nála azért talán szebb a kiejté-sük. A lényeg viszont az, hogy a szobanövényeim egyvéleményen vannak: a Világfán valami baj történt.A révülők most nem tudnak segíteni, mert maguk is se-gítségre szorulnak. Ezért szeretném, ha te is a Valóság-ban maradnál, míg ki nem derül valami.Zsófi bólintott, és néhány pillanatra szorosan Bogi-hoz bújt.- Csak nem pityeregnek a hölgyek? - harsant BotlikDénes hangja az ajtóból. - Higgyétek el nekem: Gergőhamarosan felébred. Megnéztem a cipőit, és ők is na-gyon bizakodóak.Zsófi és Bogi rámosolygott az okleveles cipőpucoló-ra, majd teríteni kezdtek. Egyikük sem vette észre azta fürgén surranó, szürkésfekete árnyat, ami a bútorokalatt egyenesen a szobák felé lopózott.Pedig Kubus alaposan elügyetlenkedte a dolgát, mi-vel szövettáskája beakadt a küszöbből kiálló szög fejé-174 175be, és halk reccsenéssel megnyitotta üres hasát. Azálomvarangy rémülten pislogott a konyhában sürgölá-dő emberekre, majd kiszabadította a tatyót, s már el istűnt Zsófi szobájában.

*

Negyednapra elállt végre az eső. Mi több, olyan dolog történt,amit Gergő már remélni sem mert a renegát álomfogók tábo-rában töltött hosszú idő után, kisütött a nap, és fénye bera-

gyogta a folyóvölgyet! Amint a fiú sétált a jurták, sátrak ésfabodegák között, szinte hallani vélte, amint a meleg sugarakkicsalogatják a nedvességet mindenből, és látta az égbe szökv"párafelhőket.A rémálomvadászok viselkedése is megváltozott. Sokkaltöbb lett a mosolygós arc, bizakodó tekintet. Néhol az asszo-nyok munka közben dalra fakadtak, a gyerekek körtáncot jár-tak a jurták mögött, és apró, meztelen talpuk alatt taccsanósár helyett porfellegek pöffentek. Gergő élvezettel szívta be a fo-lyón túli vadon édes illatát, s hirtelen azon vette észre magát,hogy ő is derűs hangulatba került.A Kölyökfarkas hiánya azonban még mindig égette a lelkét,s tudta: ez nem is fog soha megszűnni. Mégsem gondolt máregyfolytában a szökésre. Mióta azon a rettenetes éjszakán el-fogta a frászmadarat, ahelyett hogy a hátára ülve átrévültvolna egy másik álomvilágba, a vadászok befogadták, s egyrekedvesebben, barátságosabban bántak vele. A tábor területénszabadon járhatott, sziklaszobája pedig csak az övé volt.Gergő megállt a szíjkészítők jurtája előtt, és hátát nekivetet-te a karám kerítésének. A gyorsan száradó talajon apró terme-tű lovak patkolatlan dobogtak körbe. Az elkerült területen be-lül egymást kergették, nyíratlan sörényüket rázták, és vidá-man horkantottak, ha a langyos szél megsimította a hátukat.Gergő látott már ilyen állatokat, mikor a Kölyökfarkassal el-látogattak a szabír-magyarok jurtafalujába. Milyen régen istörtént!- Merre tekereg eszednek kereke? - "mekegte" tréfásanBöszme, aki óriás termete ellenére hangtalan lépett a fiú mel-lé. A rémálomvadász rákönyökölt a karám kerítésére, a vaskosfarudak ettől halkan megreccsentek. - Látom, cimbi, hogy csaka testlelked van jelen.Gergő mosolyogva fordult barátja felé, bár ahhoz, hogy aszemébe nézhessen, igencsak hátra kellett hajtania a fejét.- Elgondolkodtam. A segítő állatom járt az eszemben, megazon, hogy láttam már takikat korábban is - intett állával azapró termetű lovak felé.- Valóban takinak nevezzük gyorsan futó barátainkat! -ámult el Böszme. - Nem gondoltam volna, hogy tudod a ne-vüket.- Sámántanonc vagyok, ne feledd! - húzta ki magát büsz-kén Gergő. - S habár az én Valóságomban inkább az számítmenő srácnak, aki buta, mint a tök, könyvet soha nem vesz akezébe, és a tekintete képtelen elszakadni a tévétől, azért énigyekszem mindent megtanulni, amit lehet.- Jól teszed - biccentett Böszme. - Talán nálunk is tanul-tál már valamit?- Rengeteget - Gergő körbefuttatta tekintetét. Kezdte azégbe törő sziklafalon, annak sötét üregein, erkéllyé alakított kí-szögellésein. Majd a föld szintjére szúllt, a jurták, sátrak al-kotta utcákra, ahol most is szorgos munka folyt. A kovácsokgyúrták a forró fémet, az asszonyok bográcsokban keverték arottyanó húst, vadászok tisztogatták fegyvereiket. - Tudod,Böszme, különös érzésem van. Ha őszinte szívvel gondolunkrá, én bizony a foglyotok vagyok, mégis olyan, mintha közétektartoznék. Sok apró dolgot látok, ami ismerős.- Hiszen jártál már Álomföldén, a nagyszüleid pedig ma-guk is álamfagók - vonta meg átérhetetlen vállát Böszme cso-dálkozva. - Nincs ebben semmi különös.- Többre gondolok én ennél. - Gergő a tábor életét figyelte,s kereste a jeleket. -A férfiak hosszú, varkocsba font hajat hor-danak. Mikor hideg van, prémes bekecset, csúcsos sapkát visel-

nek, és a csizmájuk inkább lovaglásra, mint járásra készült.176 177Azt is megfigyeltem, hogy legszívesebben jurtában laktok, scsak kényszerűségből emeltek sátrat vagy faházat.- Jó szemed van, Farkas! - ismerte el Böszme. - Mi van még?- Számtalan apróság. A takik! Mind remekül lovagoltok,még az asszonyaüok, lányaitok is. És a fegyvereitek! A rém-álomvadászok mind hordanak magukkal bűbájostort, de megfigyeltem, hogy lehetőleg elkerülitek a használatát.- Való igaz, hogy a mi markunkba jobban illik az íj - bic-centett az álomfogó.- És micsoda íj! - lelkesedett Gergő. - Életemben eddig kéthelyen láttam ilyen csodálatos fegyvert. A törikönyvemben...- Hol? -fintorgott Böszme.- A történelemtankönyvemben - magyarázta a fiú. - Méga Valóságban, mikor suliba jártam.- Suli? Nyakatekert és értelmetlen szavakat használsz,cimbi!Gergő felnevetett.- Ne is törődj vele, öregem! - mondta. - Egyszer majd meg-látogatsz a Csipetke utcában, és akkor...Hirtelen csend ült közéjük. Gergő és Böszme elkomorodtak,s mindketten azon igyekeztek, hogy ne nézzenek a másikra. Vé-gül a rémálomvadász szólalt meg újra.- Én nem mehetek soha a Valóságba, sámán. Álomfogó va-gyok, nincs valóságos testem, így csakis a Tetejetlen Fa háromszintjén létezem.- Bocsáss meg! - morogta halkan, rettenetes zavarbanGergő. - Elfelejtettem. És persze... Meglehet, hogy én sem éb-redek már fel többé odaát.A nap még mindig sütött, a két barát mégis úgy érezte,mintha ismét esőfelhők borítanák el az eget. Sokáig csendbenmaradtak, s csak nézték a tábort, a lovak játékát vagy a folyómegszelidült hömpölygését.- Hol is láttál még olyan íjakat, mint a miénk? - vette fela régi szó fonalát Böszme. Gergő úgy pislogott rá, mint akimost ébredezik, de végül eszébe jutott, miről is kérdezi a va-dász.- A szabír-magyarok jurtatáborában, ahol a farkasfogasnyakláncomat kaptam - mondta. - Agmánd fia, Ursuru, ésbátor harcosai hordtak magukkal épp ilyen íjakat, és ültek megtakikat. Méghozzá nyereg, kengyel nélkül, mint ti. Az asszo-nyaik hasonló ruhákat viseltek, s háromlábú vasedénybenrottyantották az ételt, ahogyan a tieitek teszik. Még a bőrötök-re festett varázsjelek is arra emlékeztetnek, amit a szabír-magyarok sámánjai varrattak a köpenyeikre.- Égi Úr nem hullat ránk ennyi véletlent, ha nincs veleüzennivalója - vélte Böszme.- Ki az az Égi Úr?- Őt tiszteljük ősidők óta láthatatlan vezetnnkként - feleltBöszme. - Jól látod, Farkas, hogy mi mások vagyunk, mint atöbbi álomfogó. Szvapna csodálatos városában, amit most anagyszüleid irányítanak, mindenféle árnylélek él, aki csak átakart költözni a Valóságból. A mi nemtőink...- Hallod-e, Böszme, te is tudsz olyan szavakat, amitőlcsuklás jön az emberre! - szólt közbe vidáman Gergő. - Mi az,hogy nemtő?- Így nevezzük az őseinket, a régen élteket - magyarázta avadász. - Nemzetségünk gyökerei ők. A tő, amiből a mi életünksarjad.- Már értem. Tehát Bogi, az anyám, meg apu és az ő ap-

juk meg anyjuk, nagyapjuk és nagyanyjuk az én... nemtőim.Folytasd, kérlek.- Tehát a mi nemtőink a számlálhatatlan múltban úgydöntöttek, hogy elhagyják a Valóságot. Sok törzs vándorolt ak-koriban a pusztán. Közöttük a Hét Magyarak Törzse, melyhazát keresve költöztette jurtáit egyre messzebb a helytől, aholÉgi Úr először ránk tekintett a Tetejetlen Fa csúcsáról. A nem-tőink azonban úgy döntöttek, jobb lesz nekünk az Álomvilág-ban.- Miért?Gergő kérdése egyszerű volt, Böszme valahogy mégis elsá-padt belé. A sámántanonc érezte, hogy olyasmit érintett megakaratlanul, ami fájdalmas a rémálomvadásznak.178 179- Nem tudom - bökte ki Böszme, túlságosan is gyorsanahhoz, hogy igaz legyen. - Csak azért beszéltem neked erről,hogy értsd a sok hasonlóságot, amit sasszemmel felfedeztél.A nemtőink valaha közeli rokonai voltak azoknak, akiket teszabír-magyarokként ismersz. Hold Dühe kiválogatott minketSzvapna városában, s elhozott minket onnan, mielőtt teljesenelfeledtük volna, hogy kik vagyunk.- Álomfogók vagytok, nem?- Azok is! - Böszme ellökte magát a karám rúdjaitól, s in-dulni készült. -Álomfogók, akik Egurat követik, és nem a He-teket. Még akkor sem, ha u Hét Sárkányőr vezetője, Kendetáltos szintén a rokonunk.Gergő érezte, hogy több kérdésére nem kap most választ.Nézte Böszmét, akinek széles holdarcát láthatatlan, mégis sö-tét felhők takarták. Az álomfogó megrázta magát, mint mikora kutya szabadulni akar a bundájába tapadt bogáncstól, shirtelen elvigyorodott.- Hagyjuk most a múltat, Farkas! Hírt hoztam neked, snem is akármilyet. Hold Dühénél jártam, s kértem valamit anevedben, ő pedig rábólintott.Gergő térde megroggyant az izgalomtól. Talán mégis szaba-don engedik, hogy megkereshesse végre a Kölyökfarkast? Nemmerte megkérdezni: ez túl szép lett volna.- A vihar idején bebizonyítottad, hogy becsületes és bátorlegény vagy - folytatta Böszme. - Felkaphattál volna a frász-madár hátára, hogy átrévülj a hegyeken. A bűbájostorral iskitörhettél volna a táborunkból, mégsem tetted. Lehet, hogy vé-gül majd csatlakozol hozzánk, ami nagyon is jó volna, mivelszükségünk lenne egy sámánra.- Nem lehetek sámán a segítő szellemem, a dobom nélkül -jegyezte meg Gergő.Mindent csak sorjában! - bökte égre vastag ujját Böszme.- Hold Dühe engedett a kérésemnek, így ma éjjel velem jöhetsz.- Veled? Hova megyünk?- Rémálomvadászatra!

*

Monyákos Tuba hosszú órák óta ücsörgött egyedül ahatalmas sátorban. Klotild, az anyja annyira feldühö-dött, hogy hajának színváltó bűbája megbolondult, ésa boszorkány úgy nézett ki, mint a fekete felhők fölöttvillódzó szivárvány- Rendbe kell hoznom magam! - sipította a RontóBoszorkányok vezetője, majd felkapta a sarokból pót-lapátos röppenőszerkezetét, és kiviharzott az éjszaká-ba. Tuba még percekkel később is hallotta, ahogy az er-

dő fölött száguldozva szórja vaktában az átkokat, me-lyek nyomán füstölgő kráterek, gőzpöffentő repedésekvagy gyíkokat ontó barlangszájak nyíltak.- Anyu berágott - hümmögte magának MonyákosTuba, s hirtelen kellemes meleg öntötte el a szíve tájé-kát. Pici lidérc kora óta szeretett volna ilyesmit monda-ni: "Anyu hazaért" vagy "Anyu rántottát süt". Mind-egy, miről szól a mondat, csak az a lényeg, hogy szere-peljen benne az a szó: Anyu.- Anyu mindjárt szétdurran a pipától! - vihogottboldogan a dohánylidérc, élvezve a tényt, hogy végrerátalált az anyjára. - Boszorkány a lelkem, nem is a leg-jobb fajtából, az igaz. De mégis az én anyám, és talánmeg tudom változtatni a természetét, hiszen valaha...- Kizárt - szólt valaki a sátor sarkából, ahova a bű-bájgyertyák fénye nem ért el.Monyákos Tuba úgy pördült meg a karszéken, hogyaz majd kifordult alóla. A sütőlapát-ápoló kencék dobo-zán hatalmas, már-már kutya méretűmacska ült. Fekete volt, mint az az éjsza-ka, amikor a lánglidércek csapata azösszes csillag fényét ellopta (később ezértbüntetésként húsz év180 181kényszermosogatást kaptak a Gyémánt Jurta konyhájá-ban).- Soha nem változtatod meg Klotild természetét -nyávogta a macska olyan hangon, mint egy náthás bel-városi postás. - Szeret gonosz lenni. Élvezi, ha máso-kat kínozhat, ezért téged hamarosan örök rémálombabájol.- A fia vagyok! - felelt Monyákos Tuba, s mindigúgy fordult, hogy szemben legyen a macskával, mertcseppet sem bízott benne.- Gondolod, hogy bármit számít ez Klotildnak? -A fekete állat megvetően legyintett a farkával. - Énszáznyolc éve vagyok a famulusa, de még egyszer semvarázsolt a tálkámba büdös halfejnél jobbat.Monyákos Tuba ekkor fedezte fel, hogy a macskanem csupán méretében tér el fajtársaitól. A háta görbevolt, s ha négy lábon állt, akkor is úgy nézett ki, mintegy zsugorított dromedár. Meglehetősen ronda látványtnyújtott, amint átballagott a sátoron, hogy felugorvaaz egyik láda tetejére, ismét elheveredjen.- Tudomásom szerint a macskák természetüknél fog-va borúsan látnak mindent - mondta a dohánylidérc.- Ez ostobaság - tiltakozott a boszorkány segédje. -Ahány macska, annyi nyávogás, ahogy mondani szok-tuk. En a vidám természetű, bizakodó, sőt kicsit nai-van derűlátó dorombolók közé tartozom. Ha tehát aztmondom: Klotild nem fog megjavulni, arra dober-mannt vehetsz!Monyákos Tuba homlokát ráncolva "lefordította"magának a macska kijelentését.- Úgy akarod mondani: mérget vehetek.- A nevem Bunzen, és ne merj becézni! - engedte elfüle mellett az iménti témát a macska. - Ha pedig ma-gadtól nem jössz rá, miért hívnak így, hát tessék!A dohánylidérc rémülten hőkölt hátra, mert a négy-lábú eltátotta a száját, és hegyes fogai közül sárga láng-oszlopot lövellt a levegőbe. A bajuszát nem pörkölte

meg, s végül kéjesen lenyalogatta sötét ajkait.- Tüzet fúvó macska! - állapította meg MonyákosTuba. - Bunzen... Elég égő név!- Vigyázz a szádra, lidérc!- Végül is... Örvendek a szerencsének.- Már nem sokáig - vélte Bunzen. - Klotild néhánypusztító átokkal ugyan kiadja a dühe javát, de maradmég benne elég ahhoz, hogy visszatérve elintézzen téged.Éppen eleget hallgattam a sirámait, hogy "így a férjem"meg "úgy a lidércfiam" és "amúgy az embergyerekem..."- Embergyerek? - kapott a szón Tuba.- Na, tessék, most meg elnyávogtam magam - ásítottBunzen. - Hát igen, van neked egy ikertestvéred. Amígte a tojásban, addig ő Klotild hasában cseperedett. Ikrekvagytok. Gyakorta előfordul ez a szerelmes boszorká-nyokkal. Úgy gondolják, hogy jó ötlet, ha a majdani em-bergyereknek lesz egy lidérctesója. Kiegészíthetik egy-mást: az egyik nagyra nő, a másik elboldogul a lápban.Az egyik eléri a madárfészket, a másik szót ért a csúszó-mászókkal. Az egyik szép, a másik... Hát, a másik lidérc.- Ne pimaszkodj! - Monyákos Tuba leugrott a szék-ről, megkerülte a sátor közepén álló asztalt, és azzal afeltett szándékkal lépett a macskához, hogy lecsüngőfarkát marokra kapva néhányszor megpörgeti őt a leve-gőben. Bunzen azonban húsz körmére pattant, görbehátát még inkább felpúpozta, és sziszegve vicsorgott.- Igasszat bessszélek!Monyákos Tuba lemondott róla, hogy verekedjen.Sokkal inkább szeretett volna hallani testvéréről, akitehát ember, és ha a lidércek időszámítását vesszük,most úgy húszéves lehet.- Tudsz valamit az apámról meg arról a... Egyálta-lán, öcsém vagy húgom van?A macska látta, hogy elmarad a harc, hát visszaheve-redett a ládára, és bekapta bajsza végét.182 183- Hallottam róla, hogy a lidércek kíváncsisága olyanéletrevaló: ha agyoncsapják a gazdájukat, ők még akkoris kérdezősködnek néhány órát.- Ez ócska vicc volt, Bunzen! - Monyákos Tuba,mintha csupán sétálgatna, a sátor ajtajához ballagott,de nyomban megérezte, hogy Klotild távoztakor va-rázskört vont a ponyván kívülre. Amint átlépi azt,nyomban megsülne, mint a nyársra húzott ökör. - Azimént azzal dicsekedtél, hogy több mint száz éve szol-gálod az anyámat. Akkor pedig tudnod kell valamit atestvéremről, és az apámról is.- Éppen annyit tudok róluk, mint Klotild - felelt amacska.- No, és mennyit tud róluk anyám? - Monyákos Tu-bának kezdett elfogyni a türelme. Értette már, miért ál-talános vélemény a lidércek között, hogy jó macskátcsak tíz méterrel a föld alatt lehet találni.- Klotild minden tudása benne rejlik a naplójában -bökte ki Bunzen. - Soha el nem árulnám, hogy a gaz-dám titkos feljegyzései abban a sárga ládában, a zoknikalatt balra találhatóak, ha nem volnék biztos benne:hamarosan kockára metélt lidércet kapok vacsorára.Az Álomfelügyelet levélruhás ügynöke elengedte afüle mellett ezt a fenyegető megjegyzést. Inkább a sár-ga ládához sietett, felcsapta a fedelét, és derékig merült

a boszorkány összehurkázott zoknijai között. Mikorfelbukkant, épp úgy, mint a levegő után kapkodó bú-vár; két keze egy vörös bőrkötéses, csatos könyvetemelt a magasba.- Ő az? - kérdezte.- Ezért a májadat is megkapom, roston! - kuncogottBunzen. - Remélem, nem vagy rágós.Monyákos Tuba leült a földre, hátát a ládának tá-masztotta, majd kinyitotta a könyvet. A lapokon azon-ban semmi nem volt.- Boszorkányírás! - figyelmeztette a macska. -A szemnek láthatatlan, másként kell olvasni.Az ügynök törte egy darabig a fejét, de nem jutottsemmire.- A májam mégsem kapod meg - szólt Bunzenhez.- Ha olvasatlan marad a napló, a büntetésem is kisebblesz.A fekete macska keserves sóhajjal tápászkodott fel,két szökkenéssel a lidérc mellett termett, és egyik man-csát az üres lapra fektette.- Mutasd magad, láthatatlan!- Ilyen egyszerű? - ámult Tuba, az első oldal ugyan-is hirtelen megtelt apró, rendezett betűkkel.- S éppen ezért senki, soha ki nem találná - bólin-tott Bunzen, s mivel előző fekhelye túl messzinek tűnt,leheveredett a lidérc mellé. - Hangosan olvasd, háthasikerül elaludnom.Monyákos Tuba legszívesebben az egész naplót be-tűről betűre falta volna fel a tekintetével, de sejtette,hogy még a negyedéig sem érne. Néhány perce márnem hallotta Klotild dühödt átkozódását, így a boszor-kány bármelyik pillanatban visszatérhet, s akkor me-gint éktelen haragra gerjed, látva a naplót fia kezében.Ezért a lidérc bele-belekapott a régi feljegyzésekbe, éscsak azt kereste, ami rá, az apjára vagy a testvérére vo-natkozik.Hamarosan megismerte családja szomorú történetét.Klotildot egykor valóban Libbenő Moyrának hívták, ésa Boszorkányok Jurtájának ígéretes, fiatal leánya volt.Csakhogy beleszeretett Dzserri Szpingerbe, a híres té-vésztárba, akit botrányos műsorai tettek népszerűvé.A napló itt töredezetté vált: az ifjú boszorkány előbb aboldogság, majd a keserűség miatt írt csupán néhánymondatot.- A tesómat Szpinger Leventének hívják - állapítot-ta meg Monyákos Tuba fintorogva. - Igazi éber név184 185Dzserri Szpinger valami szörnyűséget követett el afelesége ellen, majd magára hagyta a néhány napos Tu-bával. Leventét viszont magával vitte, és soha többénem engedte, hogy Moyra lássa a fiát. A csalódottasszonyt ekkor ráadásul kizárták a Boszorkányok Jur-tájából, s megtiltották neki, hogy bájoljon.- Ezért változtatott tehát nevet Moyráról Klotildra,és lépett be a Rontó Boszorkányok közé! - hümmögötta lidérc. - Engem a Fészekbe pottyantott. Néhányszormég eljött látogatóba, azután soha többé nem láttam.- Ne sajnáltasd magad, a macskák úgysem tudnaksírni! - dorombolta Bunzen.Monyákos Tuba tucatjával lapozta át a hónapokat,majd felnevetett.

- Nocsak, milyen érdekes! "Bunzen, a pákosztos cirmostegnap ellopta a bűbájostoromat, mert a fejébe vette, hogy ővalójában egy teve lelke, amelyik véletlenül macskatestbe té-vedt. Át akarta alakítani magát, de csupán annyit ért el, hogyörökre púpos lett a buta. "Bunzen fület hasogató vernyákolással ugrottneki a naplónak, karmait akarta a lapokba mé-lyeszteni, de Tuba fürgébb volt nála. Megragad-ta a macska nyakán a bőrt, és felemelte a levegő-be, hogy a szerencsétlen és rendkívül dühös fa-mulus ne érje el a padlót.- Még hogy százkét éve szolgálsz, mi? -kacagott a lidérc. - Ez a bejegyzésalig kétéves, és azt mondja,akkor még kölyökmacskavoltál. Méghozzá az osto-bább fajtából!- Ehhez nincs jogod! -fújt Bunzen, éles karmait alidérc arca felé meregetve. -Mit tudsz te, buta lidérc? Én igenisegy szultán kincset hordó tevéjé-nek lelke vagyok, aki egyszer olyan mély álomba me-rült, hogy kilépett csodásan ringó testéből, és véletle-nül ebbe a puha, apró, szőrös macskabundába tévedt.Klotild sem hisz nekem! Senki nem hisz nekem, deegyszer majd kiszabadulok, és újra járhatom a végte-len, forró sivatagokat. Ha akkor szembe jössz velem, énúgy leköplek...! De úgy...! Mert a tevék a teherhordá-son kívül köpködni tudnak a legjobban!- Ha alaposabban megnézlek... - mondta komolyana lidérc. - Valóban van benned valami tevés! Az Álom-felügyelet jurtájában Böffeg sámán utána tudna nézniaz ügyednek.- Tényleg? - hökkent meg Bunzen, s abbahagyta akapálózást. - Nem csak úgy mondod?- Az Álomfelügyelet minden tévútra, rossz testberévült lélek nyomát fel tudja deríteni - bólintott azügynök. - A főnököm, Böffeg sámán ebben a legme-nőbb!- Tegyél le! - nyávogta a macska, s mikor ez megtör-tént, izgatottan kurrogni kezdett, miközben a bajszaremegett. - Esküszöm, hogy teve vagyok! Az álmaim...Másról sem álmodom, mint kiszáradt kutakról, naponfehérlő csontvázakról meg végtelen homokhalmokról.Hát álmodna ilyeneket egy macska?Monyákos Tuba felelt volna, a következő pillanat-ban azonban megfagyott benne a vér A sátorlap mö-gött árny mozdult, a szövet félrelebbent, s mintha aföldből nőtt volna ki, előttük állt Klotild.- Mi az átokcsiklandozta jó nyavalya folyik itt? - ri-koltotta a boszorkány Tekintete a lidérc ölében nyitvaheverő naplóra tapadt, jobbja azonban már a bűbájos-tort emelte.Monyákos Tuba felismerte a rázúduló bűbájt. Láttamár így mozdulni az ostort, és érezte már így bizsereg-ni a tagjait, amint mozdulatlanná dermednek. A sóbál-vány átok sötét szikrazuhataga elborította a lidércet.186 187Éppen úgy, mint egykor a Bagoly-bükki-völgyben, mi-kor a Holló támadt rá, és szoborrá változtatta át.

Most azonban tudta: nem számíthat a révütők segít-ségére.

*

- A sámándobom abroncsára mondom, még életemben nemláttam ilyen ronda álmot! - súgta Gergő a szemetes konténermögött lapulva.- Hozzá kell szoknod, Farkas - lehelte a szót Böszme, akiszintén igyekezett összehúzni magát, de ez neki sokkal nehezeb-ben ment. - A rémálomvadászok minden éjjel ilyen álmokbalopóznak be, mert itt él a zsákmányuk.A sámántanonc utálkozva nézett körül. Hold Dühének en-gedélyével élve Böszme csapatával tartott, hogy részt vegyenélete első rémálomhajtásában, de már kezdte megbánni a dol-got. Az álom, amibe berévültek, egy tizenöt éves lányé volt.A felderítők, akiknek feladatuk, hogy rátaláljanak a rémál-mokra, azt jelentették, hogy itt egy különösen veszélyes rém-álomlény garázdálkodik régóta."Szegény lány - gondolta Gergő. - Hónapok óta ebben aziszonyú álomban találja magát minden éjjel. Vajon milyen le-het a rémálomlénye?"A vadászok néma városba érkeztek. A betonházak egyikesem volt tíz emeletnél alacsonyabb, ablakaikban azonban se-hol nem égett villany. A keskeny utcák járdái mellett ugyan parkoltak autók, mégsem közlekedett senki. Bármilyen óvatosan isléptek, Gergőnek puha talpú sarui visszhangos csosszanást vertek a falak között, mely alig akart elhalni. Az éjszakai égensem ragyogtak csillagok, láthatatlan felhők takarták őket, s né-ha cseperegni kezdett a jéghideg eső.Gergő éppen meg akarta kérdezni Böszmét, hogy még med-dig kuporognak a bűzlő konténer mögött, mikor a távolból vér-fagyasztó üvöltés kelt. A sámántanonc nem tartotta magátgyávának, hiszen ő küzdött meg valaha a Sárkánnyal és Hol-lóval is, de most mégis összerándult a gyomra.- Megvan a koma! - súgta a nagy termetű rémálomva-dász, majd felállt, és néma kézjelekkel utasította a csapat töb-bi tagját. Az utca túloldalán, a házak árkádjai alatt, a kapu-aljak sötétjében suhanó árnyak mozdultak. Gergő ámulva fi-gyelte, hogy a vadászok milyen összeszokottan és fürgénmozognak. Nem szeretett volna ő lenni a préda.Böszme finoman megbökte a fiú vállát, majd maga is elin-dult a fal mellett. Gergő meggörnyedve követte. Hold Düheugyan elengedte a hajtásra, de szigorúan megtiltotta, hogy bű-bájostort adjanak a sámántanoncnak, ezért a fiú most szintemeztelennek érezte magát. Muszáj lesz Böszme közelében ma-radnia, mert ha rájuk támad a rémálom, önmagát nem tudjamajd megvédeni.Az üvöltés ismét felharsant, immár sokkal közelebbről. Gergő számára mégsem a rekedt, vonyító hang, hanem az utánakövetkező rezzenetlen csend volt igazán ijesztő. Szegény lányegy egész várost álmodott meg minden éjjel, ahol azonban raj-ta és a rémálomlényén kívül senki nem lakott. Az utcák ostor-lámpái ugyan adtak némi fényt, de koszos üvegük miatt ez aderengés csak torokszorítóbbá tett mindent.- Erre jön! - Böszme hangot nem is adott ki, csupán ajká-nak mozgását lehetett leolvasni. A vadász lapáttenyerének su-hanásával mindenkit a kapualjak, ki- és beszögellések árnyé-kába utasított. Gergő, miközben leguggolt két parkotó autó kö-zé, szeme sarkából látta, amint a csapat többi tagja eggyéválik a sötétséggel.

Ütemes kopogás közeledett. A sötét ablakok visszaverték,egymásnak dobálták ezt a hangot, így nehezen lehetett megál-lapítani, hogy valójában milyen közelről jön. Gergő óvatosankilesett a rejtekét adó autó lökhárítója mellett. Az utca, ahollesben álltak, egy térbe futott, annak közepén kiszáradt szökő-kút állt. A faragott vízköpő szörnyek zöld mohától koszos fo-gakkal vicsorogtak a semmibe.A cipők kopogása néhány pillanatra elhallgatott, majd fel-gyorsulva közeledett. Gergő meglátta a lányt, aki ezt a rette-netes várost megálmodta. Lehet, hogy a Valóságban tizenöt188 189éves, de most idősebbnek látszott. Flitterektől csillogó, piros ru-hát viselt, hozzá tűsarkú cipőt és ezer színben játszó műkörmö-ket. A sámántananc akaratlanul is elmosolyodott: annyi ilyenlányt látott valaha a sulijában, aki siettetni szeretné a felnőt-té válást, s azt hiszi, ha így öltözik, akkor ez már sikerült is.A következő szernhunyásban azonban meglátta a lány ar-cát, és nyomban elment a kedve a nevetéstől. A tűsarkain bot-ladozó szőkeség tekintetében ugyanis dermesztő félelem villo-gott. Gergő nem értette, miért nem rúgja le a lábáról azokat avacak cipellőket, hiszen gyorsabban futhatna. Hátrafordulniasem volna szabad olyan sokszor, mert így könnyebben elbot-lik...Mintha a sámántanonc gondolatai tennék, a menekülő lányvalóban elesett. Megüthette magát az aszfalton, mert fájdal-masan felzokogott, szépen fésült haja az arcába omlott. Gergőnémán, öklét összeszorítva biztatta, hogy álljon fel, fusson to-vább.A rémálom ekkor bukkant fel a szökőkút mögül. Gergő elő-ször az üvöltését hallotta, ami most megremegtette a házak ab-lakait. Két ostorlámpa szikrázva szétdurrant, cserepei a jár-dára hullottak. A lány négykézláb menekült tovább, nem voltideje felállni.A rémálom akkora volt, mint egy megtermett házőrző eb, defolyton változtatta az alakját, ráadásul sűrű, sötét köd vettekörül, ami úgy tartott vele, mintha ruhaként hordaná. Gergőa sziklaszobában talált könyvek egyikében már olvasott né-hány dolgot a rémálomlények természetéről, így rögtön megér-tette, mit lát. A lány, aki ezt a várost álmodja, valójában nemtudja pontosan, hogy mitől fél, ezért olyan rémet teremtett ma-gának, ami változtatni képes a külsejét.A város fölött megáördült az ég, a hangot azonban nemelőzte meg villámlás. Az eső újra eleredt, s ettől a lány még ne-hezebben tudott haladni. Mégis felállt, egyik cipőjét elhagy-ta, és kiabálva, sántikálva elfutott Gergő rejtekhelye mellett.A sámántanonc ki akart nyúlni érte, hogy segítsen neki, deeszébe jutott Böszme figyelmeztetése: "Hajíás közben nem sza-bad, hogy az álmodó meglásson! Éppen úgy megrémülne tőled,mint a rémálomlényétől, s a végén még ott ragadnál örökre azálmában. "A lány elfutott tehát a sámántanonc mellett, aki tehetetle-nül nézte botladozását. Nyomában csusszanó hangok és vadmorgás jelezte, hogy a rémálom sem maradt le.Böszme úgy bukkant fel a kapualjból, mint valami haragos,fekete óriás. Jelet sem kellett adnia, a környéken rejtőző álom-fogók némán és egyszerre lendültek támadásba. Hárman ha-talmas hálót vetettek a levegőbe, ami suhogva szelte az esőcsep-pek függönyét, majd ráborult a rémálomlényre. Két másik va-dász máris ott termett, kezükben bűbájostor fényesziporkázott, bőrszíjukon az előkészített bódító-átokkal.A ködbe burkolt rémálomlény megdöbbenve horkantott.

Gergő is előbújt a fedezékből, s mivel alig volt két lépésre a szörnyetegtől, legszívesebben rávetette volna magát. A háló szélérevarrt mágikus súlyok leszorították a rémálmot az úttestre, súgy tűnt, ott is tartják, amíg a vadászok oda nem érnek. A me-nekülő lány szerencsére nem nézett hátra, befordult az egyikkis utcába, és eltűnt.Talán Böszme késlekedett túl sokáig, vagy a bűbájostorosálomfogók bambultak el - ezt utólag már senki nem tudta.Gergő azonban közelről látta, amint a gomolygó rémálomlénymegvillantja pengeéles fogsorát, és két csattintással kiharapjaa hálót. Már ugrott is, keresztül a parkoló autókon, rá a jár-dára, ami megroppant rettenetes súlya alatt. A sámántanoncgondolkodás nélkül vetette utána magát, bár fogalma sem voltróla, hogy ha beéri, mit is kezdhetne ezzel a félelmetes rém-álommal.A lány álma tele volt szűk, vaksötét, szeméttel teleszórt si-kátorokkal. Ezekben üldözte Gergő a menekülő szörnyeteget,amit csak néha pillantott meg. Legtöbbször azonban a lihegé-sén kívül mást nem hallott. A kivilágított főút messze elma-radt mögöttük, Böszme dühös ordítozása is elhalt.Gergő váratlanul egy zárt hátsó udvarban talítlta magát.A környező házak tűzfalukkal fordultak erre, legfeljebb néhány190 191apró.fürdőszobaablak csillogott tompán. Az egyetlen bejáratfölött, ahonnan a sámántanonc érkezett, zománcos bádogkala-pot viselő villanykörte fénye birkózott a sötétséggel.A rémálomlény karmai csikorogtak a macskaköveken, mikorlefékezett. A zárt udvar egyik sarkában neicány üres láda ésegy lerobbant, szétszerelttargonca állt. A ször-nyeteg körbefutott a fa-lak mentén, de nem ta-lált másik kijáratot.Vad tűzben égő tekinte-tét Gergőre vetette, sár-ga agyarait villogtatta,mégsem támadott. A fiúmost tisztábban láthat-ta, milyen is valójában.

Kutyára emlékeztetettcsapzott bundát viselt,a pofája azonban ijesz-tően ember-i volt.- Takarodj! - hörögte a rémálomlény. - Semmi keresniva-lód itt. Ez a város az enyém.- Ezt a várost nem te álmodod, hanem az a lány, akit ker-gettél - felelt Gergő. Érezte, hogy remeg, de remélte, hogy ellen-fele ezt a hideg esőnek és nem a félelmének tudja be. A kutyahátrált, míg tompora neki nem ütközött a hátsó ház falának.A sámántanonc értetlenül figyelt. Miért nem támad? A bű-bájjal erősített vadászhálót két harapással marta darabokra,így a fegyvertelen fő sem okozhat neki gondot!Gergő a rémálomlény felé lépett... s úgy érezte, sűrű mézbenkell előretörnie. Volt neki is elégszer rémálma, mielőtt Farkas-sá vált, így emlékezett rá, hogy milyen kellemetlen, mikor fut-na, mégsem sikerül, mert valahogy a levegő nem engedi. Még-is lépett, fejét és vállát előreszegve, izmait feszítve.Minél közelebb került a rémálomlényhez, az annál kisebblett. A levegő sem volt már olyan "ragacsos", Gergő gyorsab-ban haladt. Mikor két lépésre állt a rémálomtól, az már nem

volt több, mint egy ölben kényelmesen elférő, a félelemtől hal-kan nyüszítő kiskutya. A sámántanonc mosolyogva bólintott.- Tehát ilyen vagy valójában - mondta. - Sejtettem, hogycsak addig mutatkozol óriásinak és vérszomjasnak, amíg félnektőled.Az apróra zsugorodott rémálom vékony hangon vakkantott.- Engedj el! Ígérem, soha többé nem térek vissza a lány ál-mába.Gergő leguggolt a rémálom elé, majd erősen megmarkoltahátán a bőrt, és az arca elé emelte a kutyát.- Nincs szerencséd, pajtás - mondta. - Én ugyanisrémálomvadász vagyok. Ráadásul ez az első hajtásom, bennedpedig az első zsákmányomat tisztelhetem. Hogyan is engedhet-nélek el?- Még akkor sem... - kaffogta halkan a rémálom, minthaattól tartana, hogy valaki kihallgathatja őket. - Akkor sem,ha tudok néhány dolgot a segítő állatodról, Farkas?Gergő arcáról lefagyott a mosoly.- Mit tudhatnál te a Kölyökfarkasról?- Ez pontosan az, amit nem árulhatok el addig, amíg afoglyod vagyok - vigyorgott az apró eb. - Nehogy azt hidd, os-toba sámánfi, hogy a rémálomlények mást sem tesznek, mintrémisztgetik az ébereket. Révülünk mi a Világfán ezerfelé, ami-kor éppen szabadságon vagyunk. Látunk, hallunk, szimato-lunk és híreket cserélünk, bizony!Gergő lassan a földre eresztette a kutyát, aki azon nyombankirázta bundájából az esővizet.- Mégsem engedhetlek szabadon - szólt csendesen a sá-mántanonc. - Újra zaklatnád a lányt, vagy egy másik ébergyereket.- Mondtam már, hogy feladom a szakmát - fintorgott kel-letlenül a rémálom. - Egyébként is, untam ezt az értelmetlenkergetőzést ebben a szürke, nedves városban. Sokkal barátsá-gosabb álomvidékek is léteznek a Világfán, ahol nagy becsbentartanának egy alakváltó kutyát.192 193- Hát jó! - Gergő közelebb hajolt a kutyához. - Halljuk,mit tudsz a Kölyökfarkasról.A rémálomlény bizalmatlanul lesunyta a farkát.- Tartod a szavad, és utána elengedsz?- Sámán vagyok, Kende táltos tanítványa!- Jó, hiszek neked. Néha összejárunk más rémálmokkal.Ők mesélték, hogy téged a Valóságban baleset ért, és rosszálomba zuhantál. A totemed sem járt jobban, bár életben van.Megsérült, s biztosan el is pusztul, ha nem bukkan rá két ős,akik lovon járnak, fegyvert hordanak, otthonuk az Erdők Aty-ja, és nyakukban Ágas jele villog.- Alig értek valamit abból, amit összehordasz - Gergő fe-nyegetően összevonta szemöldökét. - Ugass értelmesen. Hol ta-lálok rá a Kölyökfarkasra?- Én sem tudok ennél sokkal többet.- Kevéssel többet viszont tudsz! - A sámánfi felemelte ahangját, mire a rémálom halkan nyüszíteni kezdett.- A Világ fa Lombszintje felé látták elveszni a haverok - kaffogta. - Ott amnban olyan világba pottyant, amit még a révü-lők sem közelíthetnek meg, nem hogy a magamfajta rémálmok.- Lombszint - ismételte eltöprengve Gergő. Kérdezett vol-na még mást is a rémálomtól, de a sikátorok megteltek Böszmeés a vadászok saruinak csattogásával.- Gyorsan, siess! - vakkantott a kutya. -Álmodj ide ne-kem egy rést a falra, hogy elmenekülhessek!

Gergő lehunyta a szemét, gondolatainak erejét egybegyűjtötte,és a targonca mögötti árnyékban ettől valóban meghasadt a fal.A rémálom fürgén besurrant a nyíláson, s már nyoma sem volt.Böszme trappolt a fiúhoz, ölbe kapta, és megropogtatta acsontjait.- Már azt hittem, valami bajod esett - bömbölte az álom-fogó.- A rémálom... megszökött - motyogta Gergő, s közbenlángolt az arca a szégyentől, hogy becsapja a barátját. Böszmeés a vadászok azonban mindebbőlsemmit nem vettek észre.

*

Zsófi és Kubus egymás mellett ültek a járdaszélen.Mindketten duzzogtak, olykor gyorsan villanó, hara-gos pillantást váltottak, szót viszont nem cseréltek.A lány vacogva húzta össze magán a télikabátot. Na-gyon korán volt még, a nap éppen csak kikukkantottkeleten a látóhatár mögül, és egyelőre esze ágában semvolt a házteták fölé emelkedni. Éjjel megint havazott,fehér lepel próbálta eltakarni a járdák szélére söpört,autóktól megfeketedett hóbuckákat. Forgalom mégszinte semmi nem akadt, s ha jött is néha egy-egy ko-rai járókelá, az észre sem vette a járdán gubbasztókat.- Biztos ez az a ház? - kérdezte Zsófi, s a hidegtőlhirtelen sóhajtania kellett, mintha szavai elszálló párá-ját akarná visszaszívni.- Most kérded tucatszor - mordult Kubus, aki mez-telenségét csupán a szövettáskával takargatta. Azálomvarangy mégsem fázott, mivel a sértődöttség fel-forralta a vérét. - Én pedig tucategyedszer is azt fele-lem: igen, itt lakik a Megbízó.- Akkor hol van? - Zsófi szűkre húzott szemmelnézte az utca túloldalán álló öreg bérházat. - És miértkéne hinnem neked? Először megbízom benned, mireeltűnsz. Azután belopózol a szobámba, elhelyezkedsza párnámon...- Olyan jó meleg volt! - vonta meg girhes vállátKubus.- Majdnem leharaptam a nyelvem, mikor meglátta-lak! - A lány tenyerével suhanós legyintést mért azálomvarangy vörös üstökére. - Egyáltalán, minek jöttélvissza, ha egyszer már megszöktél?- Gondolkodtam - mondta Kubus, és grimaszt vág-va megdörgölte a fejét. - Először valóban megléptem,mert... Az álomvarangyok rosszul tűrik a rabságot. Deazután elgondolkodtam azon, hogy a bátyám, Orrnye-reg cserbenhagyott engem, te viszont olyan kedves vol-tál, hát akár segíthetek is. A jó szívem...194 195- Na, persze! - legyintett Zsófi. A vajákos lány nemmondta ki, mégis úgy sejtette, hogy az álomvarangy va-lójában egészen más miatt tért vissza hozzá. Szököttvolna ő az Álomvilágba, és többé eszébe sem jut FarkasHúga, akinek visszaélt a bizalmával... Csakhogy nemtalált egyetlen Ébredés Ajtaját sem! Kubus most abbanreménykedhet, hogy Zsófi majd elvezeti az egyikhez,és akkor végre valóban megszőkhet.Este, mikor vacsora után a szobájában rátalált azálomvarangyra, előbb ki akarta tekerni a nyakát.

Kubus látta a szemében a szándékot, hát hadarva, kap-kodva felajánlotta, hogy elvezeti a házhoz, ahol a Meg-bízóval találkozott ő és a bátyja, Orrnyereg.- A harmadik ablak balra - mutatta szürke árnyak-tól foltos, vékony karját lendítve az álomvarangy. -Nem itt lakik, ez csupán az irodája neki.- A Megbízónak? - kérdezte Zsófi.- Hát ki másról beszélgetünk itt? - háborgott Ku-bus. - A fizimiskáját nem láttam, mert csuklyás kabá-tot viselt. Az viszont egészen biztos, hogy előbb-utóbbide fog jönni, és akkor felismerem neked.Zsófi összedörzsölte elgémberedett ujjait, s már azonvolt, hogy sétálni kezd a járdán, hátha attól felmeleg-szik kissé, mikor a sarkon befordult a reggeli busz.A kék vasmasina fehér pöffeneteket küldött a hajnalilevegőbe, motorja hangosan morgott, ablakai mögöttbarátságos, sárga fényben álmos emberek ücsörögtek.- Itt van, megjött, láttam! - Kubus izgatottan bújtbe a csatornarésbe, s onnan mutogatott kifelé. Zsófi ahirdetőtábla mögé rejtőzött, de csupán azt láthatta,hogy hárman is leszállnak a busz túloldalán. Mire a so-főr lassan tovagördítette a járgányát, a szemközti jár-dán csak egyetlen utas csizmái vertek türelmetlen rit-must.- Ő az? - suttogta a vajákos lány Kubus a csatorna-résen kidugva, csalódottan rázta a fejét.- A Megbízó már bemehetett a házba - sziszegte. -Én mondtam, hogy a kukákban bújjunk meg!Zsófi mérgesen toppantott, majd nem törődve azálomvaranggyal, átvágott a néptelen úttesten. Kubuskövette, meztelen talpa hangosan csattogott az aszfal-ton. A félhomályos kapualjban négy kuka, öt sor pos-taláda és ijesztő csend fogadta őket. Az elsá emeletenmost csapódott be egy ajtó.- Elszalasztottuk! - óbégatott az álomvarangy.- Nem biztos. - Zsófi előhúzta bűbájostorát, és lán-got bájolt a levegőbe, hogy jobban lásson. Ezután láb-ujjhegyre állt, és hunyorogva vizsgálni kezdte a posta-ládákat.- Mit művelsz? - nyafogott Kubus. - Azok a pléh-dobozok úgysem tudják megmondani, mi a neve aMegbízónak.- Az nem olyan biztos - súgta Zsófi. - Nézd csakmeg jobban! Éjjel mindegyikre ráfagyott a zúzmara, ésma reggel még csak az egyikből vették ki az újságokat.Pontosan abból, amelyik a te Megbízódé! Itt is...A vajákos lány még közelebb hajolt, hogy elolvassa apostaládán álló nevet, s mikor ez sikerült, elakadt a lé-legzete.A műanyag lapocskán cirkalmas betűkkel ez állt:Dr. Produk &nce, gyermekpszichológus.

VIII.Csata a rézlapályon- Égi Úr ma ismét mosolyog ránk - kiáltott Gergő, amint ki-lépett a sziklavár hatalmas bejáratán. Az álomfogó őrök tisz-telettel köszöntöttek, és cseppet sem csodálkoztak rajta, hogy azegykor váratlanul közébük pottyant sámántanonc immár éppúgy emlegeti a ragyogó Napot, mint ők.- Lassan mindenünket ellopod!Gergő csodálkozva fordult a csúfondáros hang irányába, de

arca máris felderült. Őzbűvölő Emese közeledett felé, vállánvízzel töltött bőrtömlőket cipelt, s a súlyuk alatt kicsit sem gör-bült a háta.- Olyan a szavad, mint a miénk, és az öltözékedet is lecse-rélted arra, amit az álomfogó lányok varrtak - folytatta akíny, szép arcán fanyar mosollyal. Gergő az utóbbi hetekbenritkán találkozott össze Emesével, s akkor sem tudott vele szótváltani. A lány mindig csak lassan, mint a Topakodó róka, úgyközeledett felé, és a fiú nevetése, hirtelen mozdulata elég volthozzá, hogy máris kereket oldjon.- Igazán kezdek hasonlítani rátok?-kérdezte, majd önma-gát nézve körbefordult. A téli ruha, amiben a balesetekor érke-zett, valóban mind lekopott róla. Helyette vászonnadrágot vi-selt, aminek hátuljára vaskos bőrt varrtak, hogy a takik hátane dörzsölje ki. Hozzá hegyes orrú lovaglócsizmát puha nemez-ből és bő ujjú, fehér inget hordott. Ha hidegre fordult az idő,volt még egy prémes bekecse és medveszőrrel bélelt, csúcsos sap-kája, lehajtható fülvédővel.- Engedd, hogy az egyik vadász fehérre bájolja a hajad -bólintott Őzbűvölő Emese. - Akkor senki meg nem mondaná,hogy a valóságból jöttél.- Hiányoznának a varázsjelek a bőrömről? - vélte Gergő. -Nem találkoztam még álomfogóval, aki a maguktól mozdulórúnákat lefelejtette volna magáról.A lány váratlanul megunta a beszélgetést, és minden továb-bi szó nélkül sarkon fordult. Gergő lépett volna utána, arcánzavart bosszúságsuhant át. Szeme sarkábóllátta, hogy a szik-lakapuban álló őrök összevigyorognak, így inkább legyintett,mint akit nem is érdekel igazán a jurták felé iramodó lány.- Mindenkivel ezt csinálja - szólt vagány szájhúzogatás-sal a sámánfi, remélve, hogy a vadászok megértik őt. -A lá-nyok egyformák, bárhova révül az ember. A sulimban, még avalóságban, pont ezt csinálta mind. Mert szégyenlősek.Az őrök úgy tettek, mintha hirtelen fontos megbeszélnivaló-juk akadt volna egymással. Gergő nem is bánta. Vetett mégegy utolsó, sértett pillantást a távolodó Emese felé, aki éppenletette a tömlőket családja jurtája elé, majd elindult az ellen-kező irányba. Derekán a vastag övre fűzött kristálycseppekminden lépésére muzsikáltak, és szikrázva szórták a napfényt.A sámánfi büszkén viselte őket, hiszen ezek egy-egy általa be-fogott rémálmot jeleztek. Az elsőt, azt az ocsmány kutyaszerűtugyan elengedte, de azután nem kímélte a többit.Hold Dühe pedig egyre inkább bízott a sámánfiban. Bűbáj-ostort ugyan még mindig nem adott neki, de Gergőészrevette,hogy a hajtásokon, ahova gyakran hívták, már nincsenek ki-jelölve külön álomfogók, akik őt figyelik, nehagy megszökjön.Böszme személyesen kezeskedett a fiúért. Ráadásul sokat tanít-gatta, átadva neki a rémálomvadászat apró, titkos trükkjeit.Munka pedig akadt bőven. Minden éjjel legalább nyolc tízcsapat révült tova, követve a felderítők útmutatását. Gergőmég mindig nem tudta kideríteni, hogy Hold Dühe miért gyűj-ti a rémálmokat, de arra már rájött, hogy Böszmét vagy a töb-bi vadászt hiába is faggatja, mivel ők sem tudják. A sámánfitmáskor dühítette volna, ha mindenki ilyen "birkamód" enge-delmes körülötte, most azonban jobbnak látta, ha befogja aszáját. Beilleszkedett ugyan, sőt megszerette a renegát álomfo-gókat, de mióta a rémálomtól hírét vette a Kölyökfarkasnak, alelkét mardosó hiány még fájdalmasabbá vált.Szökni fog, amint megfelelő alkalom adódik rá. A hajtásokalkalmával bármikor ott maradhatott volna valamelyik rém-200 201

álomban, Böszme talán nem is lelné a nyomát, ha ügyes. Bű-bájostor nélkül azonban nem lehet továbbrévülni, s Gergőneksemmi kedve nem volt hozzá, hogy örökre egy idegen éber rém-álmában ragadjon.- Cimbi, hát erre vagy! - a süvöltő hangorkánt nem lehetetteltéveszteni. A sámánfi gyorsan elrejtette titkos gondolatait, ne-hogy azok megjelenjenek a tekintetében, és Böszme kiolvashassaazokat. Csak ezután fordult a poros utcún felé trappoló álomfogófelé, aki most leginkább egy elszabadult mozdonyhoz hasonlított.- Híreim vannak, Farkas! - harsogta a vadász. - HoldDühe ma éjjel külön feladatra küldi a csapatunkat. Nagymegtiszteltetés ez, igazi Égi Úr áldása!Gergő azon igyekezett, hogy lelkesnek lássék.- lleletek tarthatok én is? - kérdezte. - Hold Dühe nemmindig enged el.- Most más a kosnak útja! - legyintett suhogósat Böszme.-A vezér kifejezetten megparancsolta, hogy téged magammalvigyelek, és...Gergőnek elakadt a lélegzete, mert az álomfogó eddig rejte-getett balját váratlanul felemelte, s a vaskos ujjak között egybűbájostor rezzent.- Ez... ez az enyém?- A tiéd, sámánfi! - bömbölte Böszme, gondosan ügyelverá, hogy a környéken dolgozó vagy csupán tébláboló, hasát süt-tető álomfogók meghallják. - Hold Dühe kikérte az ősök taná-csát, és azok úgy vélik: méltó vagy a bizalmunkra. Ráadásul...A vadász büszkén vigyorgott, és némi szünetet tartott, hogyazok is biztosan odahallgatózzanak, akik eddig nem tették.- Ráadásul a vezérünk megtekintette erkélyéről, amint kétnapja segítettél befogni az elszabadult verejtékverőket, s úgylátta, kiváló tanárod voltam."Igen, a verejtékverők!" - emlékezett vissza Gergő. Vagy har-mincat fogott be az egyik csapat azokból a rikácsoló, tüskés, ötlábon szökkenőrémálmokból. Csakhogy a ketrecgyári hibás volt,a vakarcsok szétszaladtak A sámánfi jó helyre, jó időben érke-zett, és így sikerült az izzasztó rémálomlényeket összeterelnie.- Csak szerencsém volt, Böszme!- Ne szerénykedj, Farkas! -A vadász ünnepélyes, bár kissésuta mozdulattal átadta Gergőnek a bűbájostort. - Nem olyandíszes, szépen faragott, mint amilyen a tiéd lehetett egykor, deminden varázslatot elvégezhetsz vele, amire szükséged lesz.A sámántanonc megérezte a rúnákkal rótt nyélben bizsergőerőt. A libbenőbőrszíj hat csomója között halvány szikra pat-tant, halk búgás kelt.Gergőgyorsan az övébe tűzte a fegyvert, és elfojtotta magá-ban a vágyat, hogy azonnal elrévüljön a renegát álomfogók tá-borából.- Neked köszönhetem, Böszme barátom, hogy Hold Dühemegbízik bennem - szólt keserű hangon a fiú, s nem mert a va-dász büszkeségtől ragyogó holdvilágképébe nézni. - Talán egy-szer majd mindezt meghálálhatom neked.- Ma éjjel! - biccentett a plafont fejbúbjával súroló álom-fogó. - Veszélyes küldetésre megyünk. Különleges küldetésre!Ha ott leszel mellettem végig, akkor biztonságban érzem majda bőröm: ezzel hálálhatod meg, ha van mit.Gergő halvány mosolyt küldött Böszme felé, majd átnézett afolyó túlpartjára, ahol szerencsétlen érkezése óta igencsak meg-szaporodtak a bűbájketrecek. Talán soha nem fogja megtudnimár, Hold Dühének miért van szüksége a rémálmok seregére.Soha, mert ma éjjel megszökik.

*

A szűk és sötét kapualjban Kubus kétségbeesett vison-gása vert rettenetes visszhangot.- Mi van veled? Szólalj már meg! Megnyekkentél,te lány?Zsófi csak állt, bámulta a postaládát, és valóban kép-telen volt megszólalni. Valahol a házban ajtó nyílt,kulcs zörgött, majd léptek közeledtek. Az álomvarangyrémülten kuporodott a vajákos lány bokájához, és ap-ró, hideg öklével ütögette a bokáját.202 203- Jönnek! Hallod? Valaki jön!Zsófi csak akkor keveredett ki a kábulatból, mikor anéni megérintette a vállát.- Jó reggelt, kislány! Te aztán igazán korán keltél.Talán keresel valakit?A lány csodálkozva fordult a néni felé, aki kopott té-likabátot, puha gyapjúsálat és fekete keretes, szódásszi-fon-üvegű szemüveget viselt.- Én mindenkit ismerek a házban, úgyhogy kérdezzbátran - biztatta Zsófit kedvesen, majd hunyorogvamegszemlélte a lány bokájánál vacogó Kubust. - Mi-lyen helyes kiskutyád van. Hogy hívják?- Doktor... - hebegte a vajákostanonc, aki mégmindig nem tért magához a meglepetésből. - DoktorProduk.- Milyen érdekes! - ámult a néni. - A kutyádat éppenúgy hívják, mint azt az orvost, aki itt bérel rendelőt.Zsófi végre megrázta a fejét, pislogott néhányat, ésettől hirtelen a helyére került minden gondolata.- Úgy értem, hogy a doktort keresem - mondta. -A kutyám...Kubus sértődötten megkarmolta a lábát.- A kutyámat Kubusnak hívják, és nagyon nevelet-len.- Hiszen még kölyök! - legyintett a néni. Zsófiörült, hogy a kapualj olyan sötét, a szemüveg pedigannyira vastag: az álomvarangyot csakis így lehetettkutyának nézni. -A doktor már megérkezett. Az előbbhallottam, amint nyitja a rendelőjét. Paulina kisasz-szony viszont ma késik. Ez különös, nagyon különös!Zsófi udvariasan bólogatott, bár észrevette, hogy anéni gondolatai elkalandoztak, s már nem is vele, in-kább önmagával beszélget.- Ki az a Paulina kisasszony? - kérdezte hát gyor-san, mert a ház talán legidősebb lakója elindult az ut-ca felé.- Paulina kisasszony a doktor asszisztensnője - fe-lelt a néni, miközben merengve lépegetett tovább. Rán-cos arcán, halvány mosolyú ajkán látszott, hogy olyanemlékképeket lát, amiket más soha nem pillanthat mármeg. A vajákos lány résnyire szűkítette a szemét. A né-ni körül ősök árnyai libbentek, halkan sugdosva, denyomban eltűntek, mikor a halkan magában motyogóanyóka kilépett a reggeli fénybe.- Hamarosan elrévül a Valóságból - súgta szomo-rúan Zsófi.- Én akkor sem vagyok kutya! - recsegte száraz, sér-tődött hangon Kubus, és felugrott az egyik kuka tetejé-re. A vasfedő zörgésétől Zsófi ismét magához tért. Rá-

pillantott a postaláda műanyag tábláján sorakozó be-tűkre, majd az álomvarangyhoz lépett, és megragadta atáskáját, hogy el ne szökhessen.- Beszélj, Kubus! Miért vezettél engem ide?- A Megbízót keresed, nem? Azt, aki Orrnyerget ésengem áthozott a Valóságba, hogy ellopjuk az autóto-kat. Megjegyzem: Rúzspiros nagyon bamba járgány,könnyű volt elbájolni.- Azt kérdeztem, miért hoztál dr. Produk rendelőjé-hez! - ismételte meg a kérdést Zsófi, miközben csavartegyet a táska fülén, ami így megszorult Kubuson. - Énismerem ezt az embert, de nem értem, hogy mi kőzeGergő balesetéhez.- Baleset! - az álomvarangy pofákat vágott. -Mondtam már, hogy ez volt a feladatunk: megbabo-názni Rúzspirost, és elütni vele a tesódat. A Megbízó-val ebben a házban találkoztunk, s bár csuklyát viselt,biztosan férfi volt, hiszen hallottam a hangját.- Tehát mégis felismernéd, ha szemtől szembe talál-koznál vele?Kubus bizonytalanul széttárta két vékony karját.- Azt hiszem, igen.Zsófi elengedte az álomvarangy üresen lapuló szö-204 205vettáskáját, és töprengve le-fel kezdett járkálni a kapu-aljban. Hogy könnyebben jöjjenek a gondolatok, han-gosan beszélt.- Dr Produk valaha Gergő pszichológusa volt. Meg-lehetősen lökött fazon, aki vaskos könyveket ír arról,hogyan kell gyereket nevelni, pedig nem képes megkü-lönböztetni az óvodást egy porszívótól.Kubus felkuncogott, de a vajákos lány rebbená te-kintete elnémította.- Lehetséges volna, hogy a doktor akarta elüttetniveletek Gergőt? - folytatta Zsófi. - Miért tenne ilyet?Talán bosszúból, mert Bogi nem hordja többé kezelé-sekre a bátyámat? Ez őrültség! Persze ki is őrülhetnemeg a legkönnyebben, ha nem egy lélekfurkász, akifolyton mások bolondságai között matat?Kubus lassan belezavarodott a vajákos lány fejtegeté-sébe. Ráadásul unta is, ezért óvatosan félretolta a kukafedelét, és a szemétben kezdett turkálni.- Nahát, egy fél szalámis zsömle! - örvendezett. -Ráragadt ugyan ez a teleírt noteszlap meg néhány ma-dártoll, de azért... Hé, te révülő csajszi, kérsz egy alighasznált rágógumit? Úgy érzem, mentolos!Zsófi az álomvarangyhoz ugrott, és nyakon legyin-tette.- Mit művelsz, dobd el azonnal! Nem érzed, milyenbüdös az a zsömle?- Nem büdös: érett! - vigyorgott Kubus, és benyelteszerzeményét. - Ti, révülők semmi jót nem tudtok ér-tékelni.- Figyelj rám, álomvarangy - a vajákos lány le-emelte Kubust a kukáról, és a hideg kövezetre tette. -Ki kell derítenünk, hogy a Megbízó valóban a dok-tor-e.- Semmi kétség - biccentett a szürke foltos teremt-mény - Szerintem menj fel az elsá emeletre, csöngessbe a rendelőjébe, és kérdezd meg tőle.- Honnan tudod, hogy a rendelő az első emeleten

van? - hökkent meg Zsófi.- Mondtam már: Orrnyereg és én ott jelentünkmeg, átlépve az Ébredés Ajtaját, amit a Megbízó nyi-tott. Éjszaka volt ugyan, a szobában pedig csak háromgyertya világított, de tisztán emlékszem a fehér bárka-napéra meg az apró gyógyszeres szekrénykére. Meg ar-ra, hogy a Megbízó otthonosan mozgott, a félhomály-ban is mindennek tudta a pontos helyét. Ne feledd: azálomvarangyok mások álmaiba lopóznak be, hogy ezt-azt kölcsönvegyeneki- Kölcsön, mi? - csóválta a fejét Zsófi.- Részletkérdés, ne feszegessük-vont vállat Kubus.- Tehát nekünk gyorsan kell megfigyelnünk minél több,apró részletet, ha nem akarunk lebukni. Orrnyereg ésén pedig a legjobbak vagyunk a szakmában, ezért bíz-hatsz abban, amit mondok: a Megbízó és a doktorugyanaz a személy!Zsófi mondott volna valamit, de ekkor az utcáról,mely egyre zajosabbá vált az ébredező város forgalmá-tól, váratlanul egy különös szerzet lépett a kapubejáró-ba. Kubus villámgyorsan elrejtőzött a kukák árnyéká-ban, a vajákos lány azonban a meglepetéstől egészenmozdulatlanná dermedt.Először azt hitte, hogy egy vele egyidős gyerek érke-zett a házba. Nem volt semmivel sem magasabb, mintZsófi, mégis felnőtt hölgyekre illő szőrmekabátot, ma-gas szárú, kopogós csizmát és lakkretikült viselt. Mikorközelebb ért, akkor derült ki, hogy az arca a sok festékalatt ráncosabb, mint a legöregebb tölgyek kérge. Rá-adásul szemhéját égkék szín tette sötétté és komorrá,pengevékony ajka pedig vöröslött a túl sok rúzstól.Az apró termetű hölgy megtorpant, s olyan hidegenmérte végig Zsófit, mintha rég várt ellenségét köszön-tené benne. Tekintetén, ráncolt homlokán egyarántlátszott a mélységes gyanakvás és megvetés. Mielőtt a206 207a lány bármit szólhatott volna, a hölgy durván félretoltaőt, felpillantott a postaládák sorára, majd csizmáivalhangosan tovakopogott.- Ez aztán az éber boszorkány! - sutyorogta Kubusa kukák árnyékából. - Nem szeretnék betévedni az ál-mába. Biztos mást sem találnék ott, mint kínzókamráksorát, amik fényesre varinak suvickolva, nehogy az alanyösszeszedjen valami betegséget, miközben megnyu-vasztj ák.Zsófi nem figyelt az álomvarangyra. Fürgén surranvakövette a hölgyet, bár vigyázott rá, nehogy az meghall-ja a lépteit vagy akár a lélegzetvételét. Az első emeletilépcsőforduló mögül kikukkantva látta, amint a nőcsengetés, kopogtatás nélkül benyit az egyik lakás ajta-ján, s olyan erővel csapja be azt maga mögött, hogy azegész ház belerezzen.A vajákos lány lassan osont a fekete-fehér kőlapo-kon. Mögötte Kubus lopózott, halkan morfondírozvaholmi felelőtlen révülő fruskákról, akik olyasmibe ütikaz orrukat, ami könnyen be is törheti azt.Zsófi megállt az ajtó előtt, mely mögött az imént el-tűnt a hölgy. Nem csodálkozott rajta, hogy a névtáblánez állt: Dr. Produk Bence gyermekpszichológus, félfogadásminden munkanap 8 -15 óra között. Tehát a fagyos tekin-tetű nő minden bizonnyal Paulina kisasszony, a doktor

asszisztensnője!Zsófi már fordult volna, hogy minél hamarabb el-hagyja az emeletet, sőt a házat is. Nyugodt, biztonsá-gos helyen akarta átgondolni mindazt, amit megtu-dott. Ekkor azonban a lakás ajtaja hirtelen szélesre tá-rult.- Már vártam magácskát! - szólt reszelős hangon drProduk, és megragadva Zsófi vállán a kabátot, behúztaőt a lakásba.*A sóbálványságban az a rossz, hogy egyáltalán nemolyan, mintha az ember aludna. Monyákos Tubát éle-tében immár másodszor varázsolták szoborrá, így me-sélhetett volna arról, milyen rettenetes mozdulatlanul,mereven, tehetetlenül bámulni a világot. A sóbálvány-átokkul elbájolt személy ugyanis mindent Lát és hall,ami a környezetében történik, bár ezt a mindent vastag,szürke és tompa rétegeken át érzékeli.Ráadásul, aki sóbálvánnyá lett,az tökéletesen elveszíti az időér-zékét. Tuba próbált már számolni,énekelni, verset mondani, hogymegszabaduljon a rettegéstől, dehiába. Kővé dermedve az átokver-.te lény csak arra tud gondolni,hogy talán évszázadokig nemakad senki, aki életre kelti. Igaz,hogy egyetlen percet sem öregszikközben, s ha össze nem törik vé-letlenül, vagy le nem pattan vala-melyik testrésze, akkor mindenesélye megvan rá, hogy az átok feloldásakor ott folytat-hatja a létezést, ahol kénytelen volt félbehagyni.Monyákos Tubának tehát fogalma sem volt róla,hogy a szürke homályon túl mozgó fekete árny egyet-len bolhapattintás vagy több évszázad alatt közele-dik-e felé. A körvonalait sem nagyon tudta kőmerevszemével kivenni, így a sötét test lehetett valamilyenállat, ember vagy egy egész hegy is, ami éppen ráomlika fejére.Először el sem merte hinni, hogy a szíve tájékán va-lóban melegség mozdul. A bizsergés azonban egyregyorsulva terjedt, perzselően forróvá vált, átlüktetettmerev tagjain. Mikor a fejébe ért, a látása rohamosantisztulni kezdett, s vele együtt a fülei is "kidugultak" -hamarosan csak a maradék kőpor sercegett bennük.208 209- Ébresztő, lidérc! - jutott el Monyákos Tuba sókris-tályoktól zizzenő tudatába a nyúlós, nyafogós hang.Először azt gondolta, hogy minden lidércek öreganyjatalált rá, és szabadította fel az átok alól. Legalábbis úgyképzelte, hogy a lidérclegendákban élő vénasszonynaklehet ilyen fülsértő a hangja. Azután pislogó szeme elékerek, fekete fej, áthatóan sárga tekintet és néhány szálbajusz tolakodott. Monyákos Tuba végre felismerteszabadítój át.- Bunzen, a tevelelkű macska! - nyögte.- Ahhoz képest, hogy két holdtölte óta te vagy a leg-rondább szobor az egész Gyökérszinten, egész gyorsanfordul az agyad - ismerte el a macska. - Tudsz már mo-

zogni?Monyákos Tuba óvatosan rezzentette ujjait, egyik ésmásik karját, majd a törzsét és a lábát is. A feneke mégmerev volt, mintha az eltelt két holdtölte alatt folya-matosan azt rugdosták volna, de azért lépni már tu-dott. Csupán azt nem értette, hogy levélruhája és főlega haja mitől bűzlik és ragad olyan rettenetesen.- Tojástörőként szolgáltál anyádnak - magyarázta amacska. - Klotild ugyanis imádja a nyers madártojást.Mióta kőmerevvé átkozott, a te fejeden roppantottameg a héjukat.- Ez az én anyám! - sóhajtott merengve Tuba. - Leg-alább most már hiányozni fogok neki, ha nem lesz minmegtörni a tojásokat. Mert szökünk, igaz?- Szökünk - nyávogta Bunzen, idegesen csapkodvaa farkával. - És jobb lesz sietnünk, mert két holdfordulóóta ez az első alkalom, mikor végre ellophattam azátokoldó golyóstollát.Monyákos Tuba most vette észre, hogy a lábánál va-lóban ott hever egy kopott, viharvert toll. Az Álomfel-ügyelet kiképzőtáborában már látott efféle ügyes szer-kezetet. A rontó átokkal megvert áldozatra rá kellett ír-ni a gonosz bűbájt végző varázstudó nevét, születésihelyét és bűbájostorának sorozatszámát - ekkor azátok megtörik. Ritkán adódott azonban olyan alkalom,hogy az átokoldó toll és a szükséges adatok is birtoká-ban vannak az elátkozott barátainak.- Csipkednéd magad? - kurrogta a macska, s a far-kával majd leverte a sátor néhány berendezési tárgyát.- Klotild eligazítást tart a táborban a boszorkányai kö-zött. Azt hiszem, hamarosan felszedik a sátrakat, ésörökre elrévülnek ebből az álomvilágból.- Igazán? - kapta fel a fejét Monyákos Tuba, bár azilyen hirtelen mozdulatok még halk recsegéssel jártak.- Hová mennek?- Azt nem tudom - púpozta dühösen amúgy is pú-pos hátát Bunzen. - Hírnök érkezett, levelet hozottKlotildnak, mire ő először örömében körberöppent akörnyéken, majd utasított, hogy csomagoljak. Ekkormár tudtam, hogy vagy most töröm meg rajtad az át-kot, vagy soha, mert szoborként az anyád biztos nemcipelt volna magával téged.A dohánylidérc csak fél füllel hallgatta a macska ma-gyarázatát, mert közben már felkapaszkodott az asz-talra, és derékig ásta magát az ott heverő térképek, pa-pirosok, kéregtekercsek közé. A frissen érkezett leveletkereste, s hamarosan meg is találta. Könnyű volt kivá-lasztani a többi közül, mert hatalmas, egymásba gör-bülő számokkal ráírták a dátumot. Az Álomfelügyeletügynöke szinte felfalta szemével a sorokat.- A tábor nem megy sehova, csak anyu készül ré-vülni - közölte Bunzennel. - Jól tetted, hogy felébresz-tettél.- Nagy ára lesz annak! - jegyezte meg a macska, dea lidércet ezzel nem tudta meglepni.- Halljam, mit kérsz cserébe?- Először is veled akarok révülni, bárhová mész -Bunzen nyugtalanul szimatolta a sátorajtó felől lenge-dező szellőt. - Ha itt maradok, az anyád rajtam mutat-210 211ja be a süldő boszorkányoknak, hogyan kell egyetlen

mozdulattal kifordítani egy macskát.Tuba a gondolatba is beleborzongott, mert el tudtaképzelni, hogy Klotild ezt valóban megtenné.- A másik kérésem, hogy vigyél el ahhoz a Böffeg sá-mánhoz, akiről azt állítottad, hogy képes az én elté-vedt, nemes tevelelkemet visszajuttatni kétpúpú testé-be - villantotta meg Bunzen ravasz, sárga szemét.- Úgy lesz! - egyezett bele Monyákos Tuba, majd le-kászálódott az asztalról. - Nekem azonban követnemkell az anyámat. Egyelőre nem révülhetek vissza a Gyé-mánt Jurtába, ezt meg kell értened: ügynök vagyok!- Nagyképű vagy inkább, de sebaj. - Bunzen felbor-zolta a szőrét. - Akkor vedd tudomásul, hogy mostan-tól van egy famulusod, aki árnyékként követ.- Ha nem leszel láb alatt...Odakinn zaj támadt. Az üstjeik mellett szorgoskodóboszorkányok sivító kiáltásokkal üdvözölték vezérü-ket, aki pótlapátos röppenőjén leszállt közöttük.Monyákos Tuba és Bunzen nem késlekedtek tovább.Mire Klotild belépett a sátrába, ők már lenyelték amacska által előre odakészített vakulj-leveleket, melyeknéhány órára minden szem számára láthatatlanná tet-ték őket.A dohánylidérc azért még vágyakozva megleste a ma-máját, de mikor Klotild dühében felrobbantotta a sárgautazóládát, jobbnak látta mielőbb az erdőbe surranni.*Mielőtt Zsófi bármit tehetett volna, dr Produk Ben-ce berántotta a rendelő előszobájába, s miközben egyikkezével erősen markolta a lány kabátját, a másikkal be-vágta az ajtót.- Végtelen módon örvendek a rég várt szerencsé-nek, kisasszony! - szólt kacifántosan tekergetve a sza-vakat a pszichomokus. - Engedje meg, hogy ezt lesegít-sem magáról!Zsófi akaratlanul körbepördült, s mire egyáltalán meg-állapíthatta, hogy mi történik vele, a télikabátja már afogason himbálózott.- Arra kérném, ha nem bántom meg vele, hogy mi-előtt beljebb mennénk, alaposan törölje le a csizmáit -beszélt tovább dr. Produk édeskés mosollyal. - Az éndrága segítségem, Paulina kisasszony igen morcos tudlenni, ha sarat hordumk a rendelőbe.A vajákos lány lopva a kabátjára pillantott, melynekegyik zsebében Settenke, a másikban a bűbájostora la-pult. Mégsem nyúlt értük, mert az felkelthette volna adoktor gyanúját. A fogadtatásból Zsófi úgy sejtette,hogy a pszichomokus emlékszik rá, hiszen egyszer talál-koztak a bevásárlóközpontban. Ha okosan viselkedik,elhitetheti a doktorral, hogy semmit nem tud titkosüzelmeiről, az álomvarangyokról, s csupán Gergő miattlátogatta őt meg.Miután megtörölte a csizmáit, zavartan követte a tü-relmetlenül két karjával utat mutatva legyező orvost.Dr Produk szinte semmit nem változott, mióta utoljáratalálkoztak. Gergő egykori agy, furkásza cingár volt, ba-rázdált arcú, s orra hegyén ezüstkeretes szemüveg vil-logott.- Annyira boldog vagyok, kisasszony - lelkendezett,szélesre tárva az előszoba végében nyíló dupla ajtót. -Nem is hiszi, mennyit gondoltam a kedves bátyjára és

az ő különös betegségére.- Gergő nem beteg - tiltakozott Zsófi.- Hát persze hogy nem látszik rajta, de higgye el: abátyja igen zavart elméjű gyermek - hadarta boldogandr Produk. Közben mindketten átlépték a magas kü-szöböt. Zsófi úgy érezte, másik világba kerültek.A rendelő három falát plafonig érő könyvespolcoktakarták, vaskos kötetek százaival - csakhogy azok leg-212 213többje mind ugyanaz a könyv volt: dr. Produk műve,mely a "Hogyan ijesszük el gyermekeinket a félelmei-től? avagy Hozd rám a frászt, hogy ne féljek!" címet vi-selte. Zsófi otthon is gyakran találkozott az egyik pél-dányával, mivel Bogi azzal támasztotta alá a billegő va-salódeszkát.A helyiség többi berendezése még ennél is félelmete-sebb volt. Fehér műbőrrel bevont kanapé állt középen,fejrészénél szintén hófehér karszék terpeszkedett. Azutóbbira kis asztalkát szereltek, bizonyára azért, hogya doktor kényelmesen jegyzetelhessen, miközben a be-tegeit hallgatja. A fotel mögött iratokkal, aktákkal ésezer apró holmival megpakolt, borjú méretű íróasztalállt, melyet a fehér festékkel bemázolt ablakokon ke-resztül halvány napfény világított meg. Ezenkívül Zsófiészrevette a sarokban álló, kerekeken gördíthető műtő-lámpát...Mire kell ilyesmi egy pszichomókusnak?"...és a falra szerelt apró gyógyszerszekrényt, melyneküvege mögött dermesztően csillogott néhány veszélyes-nek tetsző orvosi műszer.- Foglaljon helyet, Botlik kisasszony! - intett körbelendületesen dr Produk, jelezve, hogy a lány bárhováleülhet. Most először szólította Zsófit a családnevén, settől a vajákostanoncnak émelyegni kezdett a gyomra.- Nem szeretném zavarni - rebegte. - Éppen csakvéletlenül erre jártam.- Véletlenek nincsenek! - rikoltott a doktor, karmosujjaival a levegőbe markolva. -Ahogyan már magam isleírtam örök érvényű művemben, melynek néhány pél-dányát itt is láthatja: "Ahányszor a gyermek a véletlenre hi-vatkozik, annyiszor tudható biztosan, hogy hazudik!"- Aha! - nyelt nagyot Zsófi, és leült az egyik kana-pé szélére.- Kisasszony, én tudtam, hogy el fog hozzám jönni!- folytatta dr. Produk, úgy vizslatva Zsófit, mint házi-asszony a penészes ételmaradékot. - A bátyja, Gergő,az egyik különlegesebb esetem volt. A félelmei! Micso-da zamatos, furcsa rémálmai voltak a fiúnak. No és alátomások! Tudta, hogy engem is látott néhány látomá-sában?Zsófi biccentett, miközben ajkát harapdálva próbál-ta kitalálni, hogy a pszichomokus rájött-e már: ő kémked-ni jött. Minél tovább hallgatta azonban a férfit, nézteidétlen ugrálását és a szemében villogó eszelős fényt,annál inkább megsajnálta. Elképzelhetetlen, hogy ez alökött alak révülni volna képes, pedig a nélkül sohanem találkozhatott volna álomvarangyokkal.- Kisasszony, sírva kérem, mondja nekem, hogy ke-zelésre jött! - sóhajtotta dr Produk. - Ugye arról vanszó, hogy a maguk egész családja...Az orvos olyan mozdulatot tett a tenyerével, melyet

ellebegtetett a saját arca előtt, mintha láthatatlan bú-várszemüveget törölne le.- Sajnálom, de nem vagyok beteg - rázta a fejétZsófi.- Remek! - örvendezett a doktor - Eltagadás! Azalany nem ismeri be, hogy a családban fellelhető lelkinyavalyák őt is megtámadták. Mióta tart?214 215- Micsoda tart mióta?Dr Produk ugrott egy aprót a boldogságtól.- Az alany teljes időzavarban szenved! Azonnali be-avatkozás szükséges, sőt...!A doktor átviharzott a rendelőn, remegő kézzel ki-nyitotta a gyógyszerszekrényt, és kivett belőle egy hal-kan zörgő üvegcsét.- Gyógyszeres kezelés! - közölte megnyugtató han-gon, majd a tablettákat Zsófi tenyerébe nyomta. - Tel-jesen nyugodt lehet, kisasszony, mert nálam a legjobbellátásban lesz része. Amint átesünk az első villanyoskezelésen...Zsófi úgy ugrott fel, mintha máris megkapta volna azorvosi áramütést.- Sajnálom, dr. Produk, de most rohannom kell -mondta, s már az ajtónál volt. - Maga kiváló agyfur...vagyis szakember, ezért feltétlenül vissza fogok jönni.Most azonban sürgős látomáslesőbe kell mennem.- Tehát mégis vannak látomásai! - bólogatott elége-detten az orvos. - Ki ne hagyjon egyet sem, és legköze-lebb részletesen mesélje el mindet! Megoldjuk, kis-asszony! Minden félelmét újakkal cserélünk ki, majdmeglátja!Zsófi rátette a kezét a kilincsre, de ekkor hirtelenmegdermedt benne a vér. A szőnyegpadlóra bámult né-hány pillanatig, s alig bírta elszakítani róla a tekintetét.A Vajákosképzőben alaposan kitanulta, hogyan lássonmeg olyan dolgokat, amiken a varázslat nélküli éberekszeme átsiklik. Most ilyen dolgot látott.A szőnyeg mintái az Ébredés Ajtajának körvonalaitadták ki!Határozott kopogás térítette magához. Dr Produkvidáman elkurjantotta magát, mire az ajtó kinyílt, s aküszöbön az apró termetű Paulina kisasszony állt.- A teája, doktor úr! - recsegte a matróna, s kikerül-ve Zsófit, gőzölgő csészét tett az íróasztal sarkára.- Paulina, bemutatom magának az új betegemet -lendítette karját Zsófi felé a pszichomokus, majd lehalkít-va a hangját, izgatottan súgta. - Rendkívül súlyos eset!- Éppen ideje volt - szólt kelletlenül a nő, majd úgymérte végig a lányt, mintha a tekintetével fel akarnányársalni. - Remélem, a kishölgy fizetni is fog!Zsófi kisietett az előszobába, leakasztotta a kabátját,és ellenőrizte, hogy a zsebében Settenke és a bűbájos-tor érintetlen-e. Az volt.A búcsúzkodás eltartott még néhány percig. VégülZsófi a lépcsőházban úgy kapkodta a hideg levegőt,mintha a rendelőben meg akarták volna fojtani. Le-trappolt a földszintre, be a hosszú kapualjba. Kubus ottücsörgött az egyik kuka tetején, és egy szétmaszatoló-dott, faforgáccsal teleszórt tortamaradékot majszolt.- Beszéltél a Megbízóval? - kérdezte.- Annyi biztos, hogy nem dr. Produk az - válaszolt

homlokát ráncolva Zsófi. - De az Ébredés Ajtajának le-nyomatát láttam a szőnyegén, tehát igazat mondtál: itthoztak át benneteket a Valóságba.- Akkor mégsem lehetett más, mint a doki -vélte azálomvarangy.- Szerintem pedig más volt - súgta a vajákos lány, ésújra beleborzongott Paulina kisasszony tekinteténekemlékébe.*A rémálom, melybe Hold Dühe küldte Böszme csapatát, va-lóban nagyon különleges volt. Gergő le sem merte venni új bű-bájostoráról a kezét, amint a vadászok között osont. Érezte,hogy a tapasztalt álomfogók is feszültek, pedig máskor mindigviccelődtek, ugratták egymást, mutatva, mennyire bátrak.A rémálomvilág úgy nézett ki, mintha a vadászok egy gi-gantikus, átláthatatlan gépezet gyomrában bolyonganának.Talpuk alatt sárgaréz lapok alkották a talajt, a keskeny és216 217kacskaringós járatokat felismerhetetlen szerkezetek határolták.A magasban vastag vezetékek kusza hálózata rángott, lükte-tett, zúgott. Gergő hunyorogva próbálta kivenni, mire szolgál-hatnak. Számtalan színben tekeregtek az "égen". Némelyikbengyanús folyadékok bugyogtak, mások inkább műanyag borítá-sú elektromos vezetékekre emlékeztették.Egyre beljebb hatoltak a rémálomba. Böszme megbotlott, smajdnem lezuhant; mert nem vette észre, hogy a lába előtt sza-kadékban végződik az út. Mikor kilestek a fémdobozok mögül, vé-geláthatatlan síkot pillantottak meg, tele ház méretű alkatrészek-kel, tengelyeken forgó fogaskerekekkel, réz- és bakelitformákkal.- Mintha porszemmé zsugorodva bedobtak volna egy ősrégiszárnitógépbe - súgta Gergő a hozzá legközelebb álló rémálom-vadásznak. Az undorodva fintorgott, majd leakasztotta a há-táról a kötélhágcsót.- Másznunk kell - szólt hátra Böszme, aki máskor a leg-rémisztőbb rémálomban is harsogó vidámsággal adta ki pa-rancsait, most azonban éppúgy lehelte a szavakat, mint a töb-biek. Gergőt a pocakos álomfogó suttogása még inkább meg-ijesztette.A vadászok kiválasztottak egy masszívnak tűnő szerelvényt,majd fürge, gyakorlott mozdulatokkal hozzáerősítették a köte-let. Egyszerre ketten indultak lefelé, háttal a mélységnek, kétlábukkal a fémfalnak támaszkodva, kezükkel a kötelet ereszt-ve. Gergő megcsodálta ügyességüket, amint el-elrúgták magukat,néhány métert szinte repültek, majd újra megtámaszkodtak.Böszme és ő maradt utoljára. Az álomfogó sötét pillantástvetett a már megtett útra. A kattogó, csettegő, szisszenő óriásalkatrészek között húzódó keskeny és sötét járat bármilyenrémálomlényt rejthetett.- Menj előbb te - biccentett Gergő felé. - Óvatosan, ne-hogy megégesse a kötél a tenyered!A sámánfi utánozta a vadászoktól ellesett módszert. Meg-markolta a hágcsót, s hátat fordítva a mélységnek ereszkednikezdett. Az első elrugaszkodásnál valahogy mégis túl lazán ka-paszkodott. Zuhanni kezdett, s mire sikerült lefékeznie magát,a súrlódástól felforrósodott kötél valóban lemarta tenyeréről abőrt. Iszonyúan fájt, de még mindig jobb volt, mint ha a fém-szakadékba zuhan.Félúton járt, mikor a lent várakozó álomfogók figyelmeztetőfüttyjelét meghallotta. Mozdulatlanná dermedt, szinte ráta-padt a kocsikerék méretű szegecsekkel felerősített rézszakadékfalára. Nem tudta, milyen veszély fenyeget, s melyik irányból

számítson rá, ezért óvatosan kilesett a karjai alatt.Odalenn az álomfogók eltűntek. Gergő látta már néhányhajtás alkalmával, hogy a vadászok teljes csendben, sóhajtás-nyi idő alatt képesek rejtekhelyet találni maguknak, akár a ki-etlen sivatagban is. Biztos, hogy most is ezt tették, méghozzáolyan tökéletesen, hogy még a farkassámán éles szeme sem fe-dezhette fel őket.A szakadék mélyén egyébként is számos búvóhely kínálkomtt.Ott is vezetékek kötegei futottak, kanyarogtak a felismerhetetlenrendeltetésű alkatrészek, kütyük és herkentyűk "városában". Sbár a rémálomvilágra valahonnan felülről szórt fény áradt, azárnyékok azért jó rejtekhelyeket kínáltak.Gergő halk pendü-lést hallott a feje fölül, sarra fordult. Böszmeteliholdképe jelent meglassan a szakadék élespereménél Az álomfogóelőbb a tanítványa ép-ségét ellenőrizte, majd atávolba lesett, s mármeg is akadt a tekintetevalamin. A fiú hátra-csavarta nyakát, nemfeledkezve meg közben akapaszkodásról.A fémsíkon, úgy tíznyújtás távolságrahirtelen elfagytak a be-218 219épített alkatrészek, és kietlen rézlap sivatag kezdődött. Annakközepén ovális "épület" állt, amit Gergő eddig nem szemléltmeg alaposabban, de most megtette: egy felfoghatatlan méretűképernyő volt. Fekete lapján balról jobbra fényes, fehér csík fu-tott keresztül, ami azonban szabályos időközönként megrez-dült, hegyes csúcsokba ugrott, majd ismét elsimult. S ahogy ezta sámántanonc felfogta, hirtelen meghallotta a távoli, menny-dörgésszerű szívdobbanásokat is.Azok ütemét jelezte a műszer fel felszökkenő fényvonala!Az álomfogók azonban egészen más miatt rejtőztek el. A réz-sík túloldalán valami mozgott, közeledett. Sőt, csak eleinte lát-szott egyetlen valaminek: hamarosan több ezer kavargó, te-kergő alakra vált szét, melyek füllel nem hallható parancsnakengedelmeskedve ellepték a hatalmas műszer körüli területet.Újabb halk füttyentés hangzott, most Böszme vaskos ajkaiközül. A vadászok vezetője kinyújtotta a karját, és mutatottvalamit. Gergő intett az állával, hogy érti, és arra fordult.A rézlapály másik szélén fehér tömeg ömlött ki a műszerekközül. A sámánfi már nem csodálkozott, mikor felismerte, hogyez a "folyam" is apró egyedekből áll. Azt is megfigyelte, hogya fehérek sokkal szabályosabban mozognak. Hadoszlopokbarendeződnek, szárnyakat alakítanak ki, majd megállnak né-hány pillanatra, hogy azután menetelésben induljanak a sö-tét árnyak felé.Bárki rájött volna azonnal, hogy most épp két sereg össze-csapását látja.Gergő érezte, hogy egyre nő benne az izgalom, gyorsul a szív-verése. Talán ettől lehetett, hogy azt a másik, végtelen távolságból mennydörgő szívdobbanást is hangosabbnak hallotta.A sötét árnyak és a fehér öltözéket viselők összecsaptak. Báraz álomfogók csapata messze volt a csatatértől, a küzdelem ret-

tenetes hangjai mégis elértek hozzájuk. A sámánfi foga össze-koccant, mikor az általános harci üvöltésből kihallotta a siko-lyokat, hörgést, fegyverek fémes csattanásait.A két sereg szinte felzabálta egymást, mint két hömpölygő,fortyogó papucsállatka. Gergő látta, hogy a fehérek ugyan sok-kal fegyelmezettebben, szervezettebben vonultak a csatatérre,néhány perc teltével alakzataik mégis felbomlanak. Egyik szárnyuk összeroppant, a fősereg pedig szétfutott.A sámánfi szíve úgy kalapált, mintha ő maga is ott küzde-ne a rézlapályon. És döngött, dübörgött már az egész rémálom,mert a távoli szívdabbanások is felerősödtek. Gergő a műszer-re pillantott, s ekkor majdnem elengedte a kötelet döbbeneté-ben: a fehér fényvonal pontosan olyan ütemben ugrált, aho-gyan a saját szíve vert a mellkasában!A sötét árnyak alig tíz perc alatt győzedelmeskedtek. El-árasztották az egész síkot, felszámolták a kisebb csoportokbanvédekező fehér ruhás harcosokat, majd felkúsztak a stadionméretű műszerre, és betörték annak üvegtetejét.Éles sípolás söpört végig a rémálmon. Gergő szorítása meg-lazult, és a fiú zuhant néhány métert, de végül újra sikerültmegkapaszkodnia. Innen már nem láthatta a képernyőt, detudta, hogy a fehér fénycsík nem ugrál többé, bár a távoli szív-dobbanások izgatott üteme továbbra is elért hozzá.Böszme sürgetve integetett Gergőnek, aki összeszedte ma-gát, és leereszkedett a fémtalajra. A többi vadász karon fog-ta, és bevonszolták az alkatrészek árnyékába, majd aggód-va figyelték, amint nagydarab vezetőjük is megérkezik a hág-csón.- Mi az átoktekerte szekérkerék volt ez? - lihegte Böszme

amint egy kupacba verődtek a vezetékek folyama alatt. - Kikvoltak a sötét pöffenetek, és kik a fehér piszkafák? Különbenis...! Milyen őrült éber lát ilyen iszonyú rémálmot?- Ezt talán Hold Dühétől kellene megkérdezni - jegyeztemeg mérgesen Gergő. Az álomfogók azonban rá sem pillantot-tak, sőt, mintha úgy helyezkedtek volna, hogy őt kívül zárjáka körükből. A sámánfit rossz érzés fogta el. Igyekezett közelebbhúzódni Böszméhez, de a szuszogó óriás nem figyelt rá.- Azt mondom: révüljünk vissza a táborba - javasolta avadászok egyike. - Sem az árnyakból, sem a fehérekből nem tu-dunk befogni egyet sem. Csapatban járnak, és nyomban dara-bokra tépnek, ha a közelükbe megyünk.220 221- Láttam már olyan álomfogót, aki rémálomba kerülve be-állt az ott dúló háború egyik seregébe - így a társa. - Nem sokmaradt belőle!- Hold Dühe azért küldött minket... - Böszme gyors pil-lantást vetett Gergőre, s tekintetében nyugtalanság vibrált. -Tudjátok, miért küldött!A sámántanonc teljesen kuka lett volna, ha nem veszi ész-re, hogy róla beszélnek, bár nem mondják ki. Az imént még ar-ra gondolt, hogy megemlíti vadásztársainak a szívdobbanásaiés a műszer rejtélyét. A bizalma azonban hirtelen semmivélett.- Böszme, mi folyik itt? - ragadta meg az álomfogó puhakarját. -Mondtad ugyan, hogy Hold Dühe különleges hajtás-ra küldött minket, de valami fontosat elhallgattok előlem. Miaz? Velem kapcsolatos, igaz?Látta, hogy az álomfogók zavartan, dühösen, fogat csikor-gatva másfelé néznek, vagy egymás arcán keresik a választ.Ő azonban csak Böszmétől várt feleletet. A tohonya álomfogót

már-már a barátjának érezte, s hogy az most Hold Dühénekparancsát eltitkolja előtte, legalább annyira fájt Gergőnek,mint a kölyökfarkas hiánya.Böszme mélyet sóhajtott, s tán meg is szólal, de ekkor a csa-tatér irányából hangos kiáltás ért el hozzájuk. A vadászokszétrebbentek, megbújva a tekervényes szerelvények, vaskos csö-vek és drótkötegek mögött. Gergő ugyan az imént még fogtaBöszme karját, most viszont azon kapta magát, hogy teljesenegyedül maradt.- Hát jó, így könnyebb lesz! - szűrte dühösen a szavakatfogai között.Természetesen a szökésre gondolt. Mióta elindultak, titokbanfolyton azon tépelődött, milyen aljas dolog tőle, hogy szó nélkülmeglép, holott Böszme tanította, és bízik benne. Hold Dühe bi-zonyára az egész vadászcsapatot rettenetesen meg fogja büntet-ni, amiért hagyták elrévülni. S Gergő tán meg is gondolja ma-gát, várva egy jobb alkalomra, mikor mást nem sodor veszély-be, ha most Böszméék nem fordítottak volna hátat neki.Megtették, s ezzel arra biztatták a sámánfit, hogy ne legyenrájuk tekintettel.Gergő futni kezdett a kiismerhetetlen óriás alkatrészek kö-zött, átbújt a dróthalmok alatt, majd átugrott két, egymásmögött forgó fogaskerék lyukain. A gyors tovarévüléshez helyreés néhány perc nyugalomra volt szüksége. Magában már több-ször elmormolta a varázsigéket, s időnként jobbja megérintetteaz övébe tűzött bűbájostort. Olykor azt is ellenőrizte, nem kö-vetik-e a rémálomvadászok. Keserűség költözött a szívébe, mertegyre biztosabb volt benne, hogy Hold Dühe csupán azért ho-zatta őt ebbe a rémálamba, hogy elveszejtse!Nem tudta, jó irányba halad-e, így őt is meglepte, mikorhirtelen elfogyott a hatalmas alkatrész fémszerelvény-drótgu-banc dzsungel, s kitárult előtte a rézsík. A csatamező közelrőlmég hatalmasabbnak tűnt, mint a szakadék oldalán csüngve.Es sokkal borzalmasabb látványt nyújtott.A seregek már elvonultak (pontosabban csak az egyik vo-nult, a másik maradéka szétszéledt), de az ütközet rettenetesemlékei maradtak. Amerre Gergő ellátott, a sárgaréz talajonmindenhol árnyharcosok és fehér katonák holttestei hevertek.A sámánfi meg-megroggyanó térddel járt közöttük, átlépett fö-löttük. Most már közelről szemlélhette őket, de még így sem ér-tette, ki harcolt itt kivel.Az árnyak szürkészöld felhőruhát viseltek, mely félig áttet-sző volt, és úgy gomolygott, mintha füstből szőtték volna. Ger-gő még soha nem látott ilyen anyagot, sem a viselőjükltöz ha-sonló álomlényeket. Úgy festettek, mintha egy őrült tudósösszekeverte volna a sáskák, emberek és farkasok alkotórészeit.Végtagjaik rovarszerű csápokhoz hasonlítottak, arcuk szőröskutyapofára emlékeztetett, míg alkatuk a prafi kosárlabdázó-két idézte.Ellenfeleik ehhez képest túlságosan is hétköznapiak voltak.Fehér köpenyes nők és férfiak, fatalpas cipőkben, aranykeretesszemüveggel. Zsebükben tollak sorakoztak, s mindegyik köpe-nyen valahol ott virított egy-egy háromszögletű kórházi pecsétlenyomata.222 223Orvosok mind, ehhez kétség sem férhetett.Gergő percekig szédelgett a néma csatatéren. Ha a győzte-sek járőre visszatért volna, bizíasan elkaphatják, anélkül hogyvédekezne. A sámánfi egészen megfeledkezett a szökésről, csu-pán arra próbált rájönni, mi értelme ennek a zavaros, hajme-resztő rémálomnak.

Félúton járhatott a csendesen sercegő, füstölgő ovális képer-nyő és az elhagyott fémdzsungel között, mikor meghallotta azta hangot. Halk volt, szaggatott s végtelenül elkeseredett. Ger-gő pislogva nézett körül, de a szeme vibrált a tengernyi szürkeés fehér egyenruha látványától.Végül mégis meglátta. A képernyő meredek falának tövébentérdelt, fejét előrehajtva. Két vállát, sőt egész testét zokogásrázta. Gergő még messze volt tőle, de akadt már elég tapasz-talata a vadászatokból ahhoz, hogy rögvest felismerje: ő ál-modja ezt a hátborzongató rémálmot. Az álomlények ugyanismindig picit homályosak, rebbenők voltak, nem úgy, mint azaz egyetlen alak, aki magát az álmodót személyesítette meg.Gergő elindult felé. Amint megtette az első lépést, hirtelenfelhangzott mögötte az álomfogók csapatának trappolása.Utána futottak, vagy őt kergették? A sámánfi éles hallása mégazt az apró, férnes csattanást is külön tudta választani a töb-bi zajtól, mikor a vadászok leakasztották övükről a befogásrahasznált hálókat.Tíz lépésre lehetett az álmodótól, mikor felismerte őt. Gergőlába, mintha hirtelen megmágnesezték volna a saruit, rátapadta réz fennsíkra. Karjaival hadonászva nyerte vissza egyensú-lyát, s közben Böszme és a vadászok elrobogtak mellette. A fcúhatalmasra nyitott szemmel bámulta, amint az álomfogókezerszer gyakorolt, összeszokott mozdulatokkal az álmodó feléhajítják hálóikat. A súlyok hangosan csattantak a fémtalajon,amint leszorították az áldozatot. Az álmodó tehetetlenül ver-gődött a bűbájjal erősített, csomózott kötelek alatt.- Nem! - ordította Gergő. Kezében felparázslott a bűbáj-ostor, lendült a bőrszíj, és fülsiketítő dörrenéssel engedte ki ma-gából a varázslatot.A vadászhálók foszlányokra szakadva hullottak szerte.Böszme ugrott volna, hogy elkapja az álmodót, de az túl für-ge volt a tohonya vadásznak. Felröppent a levegőbe - amirecsakis azok képesek, akik irányítani tudják az álmaikat, va-gyis révülők - és már el is tűnt a fémdzsungel fölött tekergőhuzalok között.Gergő könnyes szemmel kiáltott utána:- Anya, ne hagyj itt!Réti Boglárka levegő után kapkodva riadt fel rettene-tes álmából. Mióta a fiát elütötte Rúzspiros, már leg-alább tucatszor tért vissza a félelmei teremtette rém-álomba, ami az orvosi műszerek s a közöttük háború-zó betegségszellemek és doktorok birodalma volt.- valami baj van, kedves? - motyogta Botlik Dénes,aki félig-meddig szintén felébredt.- Azt álmodtam... - súgta a lakás sötétjében Bogi,de szava elakadt, mert még mindig maga előtt látta rém-álma jeleneteit. - Álmomban találkoztam Gergővel.- Uhüm - mordult az okleveles cipőpucoló. - Üzentvalami érdekeset?- Semmit - sóhajtott Bogi, s visszafeküdt férje mellé.- Csak egy rossz álom volt.

IX.Az álomgólemMonyákos Tuba eredetileg úgy tervezte, hogy elrejtő-zik az eleven hangok erdejében, majd kivárja, míg Klo-tild útra kel, és lopva követi anyját. Mikor azonbanBunzent és őt elnyelte a vadon, olyasmit tapasztaltak,amitől felborzolódott hátukon a szőr. Először talán amacska vette észre, hogy bár óvatlanul felborított a far-

kával egy kőrakást, a gördülő kavicsok hangját nemhallotta. Meglepve néztek egymásra, majd MonyákosTuba felvett egy száraz faágat, és kettétörte.A roppanás elmaradt.- Tűnés innen! - nyögte a dohánylidérc, s közbenattól reszketett, hogy a saját hangját sem fogja hallani.Bunzen helyeslőn megrezzentette fekete farkát, s márugrott is a sűrű bokrok között kínálkozó ösvényre.Sokáig szótlan gyalogoltak a valóban néma erdőn át.Az Álomfelügyelet ügynöke soha nem gondolta volna,hogy a neszező, reccsenő, szél hangján súgó vadonnálezerszer ijesztőbb tud lenni a süket csöndbe dermesz-tett rengeteg. S hogy mindezt a borzalmat az anyja mű-velte, Tubát egyszerre dühítette és szomorította.- Miért? - tört ki belőle a keserűség. A halk szónakszánt kérdés sokáig kongott a fák között.- Bosszúból - kurrogta Bunzen. - Mikor a sátorbanelügyetlenkedted a dolgod, az eleven hangok megpró-báltak zavart kelteni a boszorkányok között, hogy el-menekülhess.- Azt ígértem nekik, hogy megszabadítom őket afelhőgyufáktól.- Nos, anyád a létezéstől szabadította meg a hango-kat - nyávogta egykedvűen a macska, és bár épp felfu-tott egy fára, lehántva annak kérgét, a karmai sem-milyen zajt nem csaptak. - Remekül lehetne itt vadász-ni!- Neked nincs is lelked! - csattant fel Monyákos Tu-ba. - Sem macskáé, sem tevéé. Ha volna, szánalmatmutatnál az elnémított hangok iránt!Bunzen úgy pillantott le a lidércre, mint aki rég lá-tott félbolondot, és most rácsodálkozik.- A hangok maguknak keresték a bajt - nyávogta. -Fogták volna be!- Nekem akartak...Tuba gyorsan elhallgatott. A csendes erdőben vesze-kedésük bántó hangzavart keltett, hiszen semmi mászaj nem akadt, ami elnyomta volna azt. A dohánylidércráadásul halk, félreismerhetetlen suhogást hallott kö-zeledni a fák fölött.- Boszorkák! - lehelte hang nélkül formált ajakkal.Bunzen úgy pottyant be a leveles bokrok közé, mint-ha nyílvessző fúródott volna az oldalába. MonyákosTuba néhányszor kapkodva körbefordult, majd felfede-zett egy rég kidőlt fatörzset, melynek belsejét felfaltáka szúk és rokonaik. A mohával bélelt odút megtöltöttea korhadás nehéz levegője, de rejtekhelynek tökéletesvolt.A Rontó Boszorkányok kicsi, fekete felhőkként su-hantak a kék égbolton. Bő szoknyájukat csattogtatta,228 229suhogtatta a szél, s a lábuk közé szorított seprűk, sütő-lapátok vijjogó hangot hallattak.Nem fért kétség hozzá, hogy a szökevényeket kere-sik. Monyákos Tuba el tudta képzelni, milyen fazékre-pesztően dühös lehet most az anyja. Ha megtalálja áru-ló famulusát, és persze a fiacskáját, biztosan bővelked-ni fog a rettenetesebbnél iszonyúbb ötletekben, hogymiként büntesse meg őket.Éppen ezért a lidérc az odúban hasalva abban re-ménykedett, hogy a boszorkányok gyorsan tovasuhan-

nak seprűiken. A vészterhes sivítás azonban, amit a röp-penőfák adtak ki, csak egyre hangosabbá vált, amint azátokszóró némberek lejjebb ereszkedtek. A lidérc úgysejtette: bizonyára sasszem-bűbájt olvastak a saját sze-mükre, hogy jobban lássanak. Arra ugyanis nem számít-hattak, hogy a szökevények zajt keltenek futás közben.A dohánylidérc úgy érezte, hosszú, nyúlósan-raga-csosan folyó órák telnek el. A rontó boszorkányok ala-pos munkát végeztek, de egyszer sem ereszkedtek le afák közé. Talán tartottak a bangjaitól megfosztott va-don bosszújától, vagy csak túlságosan is bíztak elbájolttekintetük erejében. Monyákos Tuba a kidőlt fa belse-jében biztonságban érezte magát, Bunzent azonbannagyon is féltette. A macska fekete bundája kiváló álcalehetett éjszaka, csakhogy most fényesen ragyogott anap.Végtelenül lassan pergő, kínos percekkel később aboszorkányok továbbröppentek. Az Álomfelügyeletügynöke fogát összeszorítva hallgatta, amint parancso-kat kiáltanak egymásnak, majd csatárláncban suhanvaa vadon távolabbi részei felé indulnak. Egyelőre még-sem mert mozdulni, bár a teljes csöndtől már zúgott afeje.- Elmentek!Az éles hang közvetlenül Tuba bal füle mellett szó-lalt meg. A lidérc rémületében felkiáltott, ugrott, és ala-posan beverte fejét a korhadt fa "plafonjába". Aki szólthozzá, az ugyanis nem Bunzen volt!Az ütés kissé elkábította, de azért tíz körömmel ka-paszkodva, lábaival rugdalva mászott kifelé az odúból.Amikor végre szabadon tudott mozdulni, harciasanmegfordult, és két öklével kavarva a levegőt, térdeit pe-dig megroggyantva szabályos bokszolópózt vett fel.- Gyere csak, gyere! - fenyegetőzött. - Összekóco-lom a Eogsorod, aztán behúzok akkorát, hogy a szemeda fenekeden Eog kikukucskálni, és végül laposra tapos-lak!Csakhogy az ellenfél nem volt sehol. Pontosabbanmégis volt, mert ismét megszólalt - Tuba jobb füle mel-lett.- Lazíts, vándor, mert még összetöröd magad!A dohánylidérc megpördült, öklével a levegőbe csa-pott, és telibe találta az ott terpeszkedő tölgyet. Fájdal-mas rikoltása messze szállt a néma vadonban.- Én szóltam! - csobogta gúnyosan a láthatatlan.S ekkor Tuba végre felfogta, hogy egy hanggal viasko-dik. Lekuporodott az imént megöklözött fa tövébe, éssajgó kezét magához szorítva körülnézett. Most, hogytudta, mit keres, máris felfedezte az orra előtt lebegőhangot, ami épp csak fodrozta kicsit a levegőt.- A hegyoldalból fakadó patakhoz tartozom - fe-csegte a jövevény - Nem hallottál mást is a népembőlerrefelé?- Attól tartok, nem - felelt Tuba, aki még mindignappali csillagokat látott a fájdalomtól. - A boszorká-nyok elátkozták az egész erdőt. Te hogy menekültélmeg?A hang fájdalmasan rezzent.- Búvópatak hangja vagyok- csobogta. - Néhol mé-lyen a hegy alatt fecsegek, ahova nem ér el a némberekcsendvarázsa. Azt hiszem, így történhetett. Milyen

csend van! Lehet, hogy teljesen egyedül maradtam?230 231Néhány lépéssel távolabb a bokrok hangtalan szét-nyíltak. Bunzen óvakodott elő. Beleszimatolt a levegő-be, majd hatalmasat nyújtózott.- Ne aggódj, az imént hallottam a föld alól egy va-kondok motyogását - szólalt meg a macska. - A bo-szorkányok alapos munkát végeztek, de ha végre elta-karodnak, az erdő új hangokat fog teremni.Monyákos Tuba ekkor döntött úgy, hogy mégis in-kább tovarévül ebből az elnémított álomvilágból, báreredetileg Klotildot akarta követni. Bunzen egyetértetta tervével, ezért elbúcsúztak a patak csobogásától, és alidérc teremtette álomörvénybe ugrottak.A "túloldalon" megint fák között találták magukat.Ez az erdő azonban egészen más volt, mint a korábbi.A fák komoran, ijesztően csavargatták ágaikat. A bok-rok vérszínű óriástüskéket meresztettek, és a ködös,félhomályos tájon mindenfelé baljós árnyak sóhajtoz-tak.- Hova hoztál minket! - háborgott Bunzen, akinekpuha talpa máris ragadt a sártól. - Ez az álomvilág un-dorító!- Nem csodálom - súgta óvatosan Monyákos Tuba.- Elolvastam azt a levelet, aminek anyám olyan na-gyon megörült. Innen küldték neki, hogy meghívjákegy fontos tanácskozásra. Jobb is, hogy előbb érkez-tünk, mint ő, így legalább alaposan felderíthetjük a te-repet.- Hacsak a terep el nem nyel minket addig! - kur-rogta Bunzen, majd elrugaszkodott, hogy az egyik ala-csony faágon levakarja magáról a sarat.Csakhogy az ág szemnek láthatatlan gyorsasággal ki-tért előle, és a macska visszazuhant a nedves talajra.Monyákos Tuba ijedten húzta össze magát, mert körü-lőttük az erdő megelevenedett. A hatalmas törzsek re-csegve-ropogva feléjük hajlottak, és a vaskos ágak su-hogva szelték a levegőt.- Futás! - kiáltott a lidérc, s már taposta is a puha,rothadó talajt, hogy csak úgy repültek talpa alól a le-hullott falevelek.A fák elkaphatták volna őket, mégsem tették. Tubanéhány száz lépés után megértette, hogy a csattogó,lendülő ágbogak csak akkor fenyegetik a testi épségü-ket, ha le akarnak térni az általuk kívánt ösvényről.Nem maradt választási lehetőségük, engedelmeskedtekaz erdő akaratának.Kimerítő menetelés után a fák ritkulni kezdtek. Mo-nyákos Tuba intett Bunzennek, hogy lassan, kúszvaközelítsék meg a vadon szélét. A macska utálta, hogymocskos ragacs tapadjon a hasára, mégis összehúztamagát, s úgy osont tovább.Elérték a legszélső fát, és széles törzse, föld fölé gör-bülő gyökerei mögül kilestek. A táj, ami elébük tárult,szomorú és különös volt egyszerre. Az ólomszürke ég-ből mélán csöpörgött az eső, búsan áztatva a síkot,amit távolabb egy sötéten hömpölygő folyó szelt ketté.A tisztáson megszámlálhatatlan bűbájketrec állt, kékenderengő vasrúdjai mögött a legfurább lényekkel, ami-ket a lidérc valaha is látott.A folyó két partját tömör fahíd kötötte össze.

Monyákos Tubának hunyorognia kellett, hogy lássa:szedett-vedett település kuporog egy óriási sziklafaltövében. A sáros utcákon hangyaként nyüzsögtek azemberek, hátas állatok, és néhány szekér is felbukkantnéha.- Megérkeztünk végre! - súgta a lidérc.- Hova? - morgott Bunzen.- Arról fogalmam sincs - vallotta be az Álomfel-ügyelet ügynöke.*232 233Zsófi és Kubus harmadik napja mást sem tettek, mintücsörögtek a Csipetke utcai ház pincéjében - és egymásidegeire mentek.- Tedd már le azt a lámpaernyőt! - kiáltott a vajá-kostanonc. - Azt hiszed, vicces, hogy le-föl rohangálszbenne?- Szerintem az! - feleselt az álomvarangy. A foszla-dozó lámpaernyőt úgy hordta magán, mint valami öregabroncsos ruhát, a tetején lévő lukon kidugva szürke,ráncos fejét.- Szeretnék gondolkodni! - közölte Zsófi, mérgébenerősen markolva a kivénhedt hintaszék karfáját, ami-ben ült. Az egykori széntároló fülke közepén mágikustűz lobogott, kellemes meleget árasztva, mégis bizton-ságosan, mert a lángnyelveket Zsófi úgy idézte meg,hogy azok semmibe ne marjanak bele. - Elakadtunk anyomozásban, és neked sem veszem hasznodat.Az álomvarangy pimaszul körbetáncolta a lányt, majdletottyant a koszos padlóra. A lámpaernyő sárga szöve-te kupolaként vette körül a testét, s csupán a feje lát-szott ki belőle.- Én megmutattam neked, hol találhatsz rá a Meg-bízóra - mondta. - Te bejutottál a rendelő-be, és megbizonyosodtál róla, hogy ott va-lóban Ébredés Ajtaját szoktak nyitni. Mikell még több?- Bizonyosság! - csapott tenyerévela térdére Zsófi. - Dr. Produk nemlehet a Megbízó. Olyan osto-ba szegény, hogy ha belép akönyvtárba, zokogni kezde- (Inek a polcon álló kötetek.Paulina kisasszony pedig... Az anő nagyon gyanús. A tekintetevág, mint a borotva, a szava reszel,mint a...Zsófi nem talált megfelelő hasonlatot.- Mint a reszelő! - segítette ki Kubus.- Igen - fintorgott a lány - Viszont hiába hord ma-gas talpú cipőt, még úgy sem nyújtózik fölém. Te pedigazt mondtad, hogy a Megbízó vékony, rendes méretűés férfi.- Ezt mondtam volna? - vonogatta vállát az álom-varangy, amitől a lámpaernyő drótpereme hangosankopogott a cementpadlón. - Az Álomvilágban láttamén már hüvelyknyi óriást és hegy méretű törpét is.- Csakhogy mi most a Valóságban vagyunk!- Ezt a világot nem ismerem, hiszen mióta itt va-gyok, leginkább csak pincéket látok, de... Mondd csak:a Valóságban megszokott dolognak számít, ha maguk-

tól röpködnek a tárgyak?Zsófi nem értette, Kubus miről beszél. Épp rá akartripakodni, hogy fejezze be végre az idétlenkedést, detekintete megakadt az álomvarangy ábrázatán. A lám-paernyőből kikandikáló szürke fejen égnek meredtminden egyes vörös hajszál, és a máskor szürke-feketefoltos arc hirtelen zöldre váltott. A vajákos lány ismer-te már annyira az álomvarangyot, hogy tudja: Kubuscsak akkor néz így ki, ha a rémülettől kihagy a szívve-rése.A pince megtelt vészjósló hangokkal. Sejtelmes su-hogások, koppanások, zörrenések és sóhajok keltek,hol távolabb, hol egészen közel. Zsófi felugrott a hinta-székből, s kezében már ott lengett a bűbájostor Szern-be fordult a fülke bejáratával, ami a keskeny pincefo-lyosóra nézett. Még éppen időben, hogy lásson elleb-benni ott valami nagyot, sötétet és fürgét.- Ki jár itt? - kiáltott a lány, s bosszúsan állapítottameg, hogy remeg a hangja. - Akárki az, bújjon elő!Válasz helyett a pincében hirtelen viharos huzat ke-rekedett. Falnak támasztott partvisnyelek, kartonla-pok, deszkák dőltek a padlóra. Recsegtek a kidobott,234 235korhadó bútorok, és penészes újságkötegek borultakfel. A szél, aminek semmi keresnivalója nem volt ilyenzárt helyen, őrjöngve, bömbölve csapkodta a távolabbiszéntároló fülkék ajtaját, fullasztó porfelhőket kavart,majd berontott oda, ahol Zsófi várakozott, és eloltottaa mágikus tüzet. A téli hideg nyomban visszanyerte el-veszített birodalmát, a zúzmara halkan ropogva telepe-dett rá az elfeledett tárgyakra.Zsófi télikabátja a hintaszék támláján csüngött. Ava-jákos lány fogai összekoccantak a hirtelen hidegtől, denem merte letenni a bűbájostort a tomboló szélviharközepette. Egyébként is alig látott valamit, mert a fel-kavarodott por, a levegőben szálldosó szemét mindenteltakart. Vagyis majdnem mindent! A fülke ajtajábanismét felbukkant az iménti árny, de most már sokkalnagyobb volt. Emberre emlékeztetett, körvonalai né-hol mégis túl szögletesek, hegyesek voltak ahhoz, hogyvalóban ember legyen. A folyosón állt, szétvetett lábak-kal, csípőre támasztott kézzel.- Álomgólem! - visította Kubus eszelős rémülettel,és ledobva magáról a lámpaernyőt, megpróbált befura-kodni a fülke hátsó falánál felhalmozott lomok közé. -Ez egy álomgólem, nézd!Zsófi hallott már efféle teremtményekről a Vajákos-képzőben. Pontosabban a Veszélyes Álomlények tante-kercsében lapozgatva látta, hogy majd tanulni fognakróluk, de csupán átfutotta a fejezetet. Most erőltette azemlékezetét, hátha eszébe jut, mihez kezdhetne. Azálomgólemeket sötét bűbájjal teremtik olyan révülők,akik nem tisztelik a Hetek és a Kilenc Jurta hatalmát.Ezek általában lázadó, magányosan kóborló révülők,sámánok, mágusok, boszorkányok, és az Álomfelügye-let mindent megtesz, hogy elfogja őket.Zsófi hátrálni kezdett, de egyetlen lépés után a lim-lomokba ütközött. Nekivetette a hátát, s figyelte, mittesz az álomgólem. A huzatvihar valamelyest elcsende-sedett, kisebb-nagyobb tárgyak hullottak a földre, úgykopogva a pince minden járatában, mintha jégeső esne.

A vajákos lánynak erről eszébe jutott még valami: azálomgólemek úgy születnek, hogy az éppen kéznél lé-vő anyagokból állnak össze, bűbájos szél erejét hasz-nálva.Ezek szerint az ő góleme elkészült, s nincs már szük-sége a huzatra. Amint a por leülepedett, Zsófi ki tudtavenni, hogyan is néz ki az ellenfele. A ház lakói által apincébe dobált kacatok alkották a testét: csavarok, szö-gek, törött edények, lyukas fazekak, küllőiket veszítettbiciklikerekek és még millió kisebb-nagyobb vacak.A feje ősrégi tévé, szürke képernyőjén a repedések pók-hálóhoz hasonlóan futottak szerte, csontsárga kapcso-lói fogakként vicsorogtak.- Nyaklik, csuklik ripityára!Zsófi mindkét kezét a levegőbe lendítette, ezzel erő-sítve a bűbájt, ami tárgyak szétszedésére volt alkalmas.A varázslat tölgybarna szikrazuhatagként csapódott agólem testének, mely valóban elveszített néhány drót-darabot, fiókgombot és törött szemüveget, de komo-lyabb kár nem esett benne. Viszont a néma tévéképer-nyő váratlanul megvillant, fényszemcsék buzogtak raj-ta, fekete csíkok hullámot vetettek, majd megjelent egyarc.- Kedves nézőink, a tévéhíradó következik! - gurgu-lázta a gólem. Ezután recsegett, elektromos szikrákatdobált, és némi fekete füst szökött ki a hangszórójából.Zsófi látta, hogy a bűbája hatástalan. Kétségbeeset-ten törte a fejét, mit tehetne. Sietnie kellett, mert a gó-lem közelebb csosszant.- Bűbájketrec, bűbájlakat, szondj belé, rémes alak!Az újabb varázslat süvítve vágódott a pince boltívesplafonjába, majd onnan szétáradva körbevette a góle-met. A kéken derengő vasrácsok a levegőből sűrűsöd-tek össze, villámgyorsan keménnyé merevedve. A gó-236 237lem sziszegve, reccsenve hökkent hátra. Kubus a limlo-mok közül kidugva szürke fejét, reménykedve bámultaa jelenetet.A gólem képernyőarcán zavaros csíkok, vonalak pat-togtak, majd újra feltűnt a kivehetetlen arc.- Vajákos lány, rossz álomba révültél! - bömbölte re-csegve a tévékészülék. - Olyan bűbájos hatalmak nyo-mába eredtél, amiknek a sámánok sem tudnak ellentállni. Ezért most rémálomba zárlak!Zsófi elsápadt, amint nézte, hogy a gólem könnyedmozdulattal megragadja, széthajlítja, majd porrá töri abűbájketrec rácsait. Ilyesmire csakis a legerősebb va-rázslatokkal teremtett álomszörnyek képesek, így te-hát akárki vezérelte a mozgó szeméthalmot, nagy tudá-sú révülőnek kell lennie. A vajákos lány megértette,hogy nincs több ideje bájolással kísérletezni. Azt hitte:a gólem azonnal megragadja őt alkatrészekből, csapte-lepekből, szögekből és kapcsokból álló kezével, de té-vedett. Az álomszörny képernyőarca fényszemcsés vi-gyort küldött felé, majd varázsigét pattogott a füstölgőhangszóró:- Átok húzzon, átok vonjon, rémálomba szavam dobjon!Zsófi minden tagja megdermedt a legborzalmasabbvarázslat hallatán. Révülő számára nincs rettenetesebbátok, mint ha rémálomba űzik, hiszen onnan többéaligha szabadulhat. Örökké ott kell bolyongania, míg

csak létezik az a szerencsétlen éber, aki a rémálmotmegteremtette.A gólem magasra tárt két karja között narancsszínűvillám cikázott, középen megsűrűsödött, és kavargó ör-vényt teremtett. Ez volt a kapu, ami arra szolgál, hogyelnyelje az átokkal sújtott révülőt. Zsófi megbabonáz-va nézte, amint közeledik a fénylő kavargás, s már érez-te, ahogy belekap a hajába...Kizbus egyetlen hatalmas ugrással szökellt az örvényés a vajákos lány közé. A gólem azonnal megértette, mitörténik: dühében a képernyőarc iszonyút dörrent,majd füstölve, lángnyelveket köpve felrobbant. Az ör-vény irányítás nélkül száguldott áldozata felé, de azálomvarangyba ütközött, s így őt nyelte el, nyombanbezáródva.Zsófi remegve, mozdulatlanul állt a széntárolóban.A darabjaira hullott gólem ártalmatlanul sistergett, zi-zegett, nyekkent még néhányat, majd végleg elszálltbelőle a gonosz bűbáj, mely a távolból irányította.A vajákos lány alig tudta felfogni, hogy megmene-kült. Még mindig maga előtt látta Kubus kicsi, ráncosarcát, amint rápillantott, miközben beszippantotta őta rémálom örvénye. Zsófi esküdni mert volna rá, hogykönnycseppek ültek az álomvarangy szemében.- Feláldozta magát... értem! - suttogta a hideg, el-csendesedett pincében, és maga is sírni kezdett.*Ahogy teltek a Gyökérvilág álomnapjai, Gergő egyre inkábbotthon érezte magát a szakadár vadászok között - míg nem ta-lálkozott az édesunyja álomlelkével. A sámánfi azóta nem ta-lálta helyét, s a keserűség egyre csak nőtt benne. A bűbájketre-cek, melyekben a befogott rémálmok kushadtak, immár na-gyobb területet foglaltak el a folyó túloldalán, mint amekkoramaga az álomfogók tábora volt. Gergő minden reggel átsétálta hídon, mogorván fogadta a vadászok üdvözlését, és lehetőlegelkerülte, hogy bárkivel is beszélnie kelljen.Pedig még Őzbűvölő Emese is igyekezett kicsalogatni őt abúskomorságból. A gyönyörű álomfogó lány simogató szóvalközeledett felé, de hiába. Gergő senkiről nem akart tudomástvenni, aki a renegát álomfogókhoz tartozott.Egyedül a bűbájketrecek telepén túl sötétlő vadonban éreztejól magát. Mióta a rémálomvaáászok befogadták, sát Gergőmaga is részt vett néhány hajtáson, az erdő fái már nem akar-ták agyonütni, ha belépett az árnyékukba. Sőt, a sámánfi ha-238 239tározottan érezte, hogy hívják, majd elrejtik a kíváncsiskodótekintetek elől. Azt nem tudta eldönteni, hogy a fák egyenkéntértelmesek-e, vagy az egész vadon alkot egyetlen gondolkodóélőlényt, de ez nem is látszott fontosnak. A vastag törzsek, dúslombok, zizzenő bokrok barátságosan ölelték körül, borultakfölé, és mutatták az ösvényt, ami száraz, kényelmes rejtekhe-lyekre vezetett.Gergő most is egy ilyen tisztáson ücsörgött, hátát nekivetveaz egyik ferdén álló, vénséges fának, s fogai között fűszálat rág-csált. Az álomvilágban néhány napja ismét folyton csöpörgöttaz eső, de a vadon sűrű lombüstöke nem engedte, hogy asámánfi megázzon.Annál inkább átnedvesítette annak a közeledő alaknak aruháját, aki bosszús morgások közepette átverekedte magát azaljnövényzeten. Bár a vadon mindent elkövetett, amit békéseszközökkel tudott, hogy az érkezőt elterelje Gergő közeléből, a

tapasztalt vadászt nem volt könnyű átejteni.- Végre megvagy cimbi! - harsogta három tokáját rezzent-ve Böszme.- Ne nevezz így! - szólt rá a sámántanonc keserű hangon.- Nem vagyok a cimbid!- Tőled tanultam ezt a Valóságban használatos szót, ésszerintem te igenis a cimbim vagy! - vitázott a rémálomkerge-tő, és kimerülten fújtatva leroggyant a fűre. - Az igaz barát-ságok nem múlnak ki egyik álomról a másikra.Gergő szomorú pillantást vetett Böszmére.- Akkor igen, ha az álombarátok átverik egymást - mond-ta. Arra számított, hogy a pocakját dédelgető vadász vitatkoz-ni kezd. De Böszme csak zavartan rángatta hol az egyik, hola másik vállát, míg végül megszólalt.- Nem árulhattam el neked előre, hogy az édesanyád ál-mába révülünk. Hold Dühe szigorúan megtiltotta.- És ha a szédült vezéred azt mondja neked, hogy révülj azÖrök Álom Kútjába, te belerévülsz? - kiáltotta Gergő, és azarcáról megvetés sugárzott. Böszme ismét csak zsírpárnáktólvaskos vállát rángatta, s zavarában a füvet tépkedte. Az utób-bit gyorsan abba kellett hagynia, mert körülöttük a vadonmérgesen suhogtatta ágait.- Nézd, cimbi, nekem Hold Dühe a főnököm. Azt mondta,vigyünk téged édesanyád rémálmába, amit azóta szokott lát-ni, hagy veled a baleset történt. Azt is mondta, hogy ez lesz azutolsó vizsga, mielőtt egészen befogadunk magunk közé, és megosztjuk veled a titkat. Nem árulhatjuk el akárkinek, hogy mi-ért szöktünk meg Álomföldéről, telepedtünk le a Gyökérszin-ten, és vadászunk rémálmokra.- Tudod, mit csináljatok a titkotokkal? - kiáltotta Gergő,és két keze ökölbe szorult, nehogy kicsurranjanak a könnyei. -Hold Dühe egyszerűen őrült, ti pedig vakon engedelmeskedtekneki. Szerintem azért gyűjti össze a legveszedelmesebb rémál-mokat, mert hadsereget fabrikál belőlük, és azután rátámad akilenc Jurtára és Kende táltosra!Böszme ijedten válla közé húzta a fejét, és körbepislogott,mintha attól tartana, hogy a sámánfi szavát más is meghall-hatja.- Hadsereget, ugyan! - motyogta gyomrot rezgető hangján,mégis úgy, mint egy megszeppent óvodás, aki elejtette a lekvá-ros kenyerét. -A rémálmokat nem lehet irányítani. Hiszen lá-tod, mennyi bajunk van velük így is, a bűbájketrecekbe zárva.Gergő talán meg sem hallotta egykori barátja szavait, csakkiabált tovább. Elkeseredésében már a könnyeit sem tartottavissza.- Nem elég, hogy elvittetek anya rémálmába, és nem figyel-meztettetek előre, de azután a szemem láttára akartátok elfogni az álomlelkét! Tudod te, ostoba álomkergető, mi történik az-zal az éberrel, aki csapdába esik az Álomvilágban? Az éberekálomlelke a legszabadabb részük. Ha megsérül, vagy csak azálomban reked, s nem tud ébredéskor visszatérni a testükbe,akkor... Akkor nem ébrednek fel többé!- Tudom én, tudom! - morgott zavartan Böszme. - Miszabadléleknek neveztük egykor. Valóban érzékeny holmi, de minagyon vigyáztunk volna az anyukádra.- Hogy azután idehurcoljátok a táborba, és Hold Dühe240 241bezárhassa az egyik ketrecébe, mint bármelyik rémálmot! Tény-leg nem fér abba a nagy fejedbe, hogy ha ez sikerül, az anyu-kám a Valóságban nem ébred fel többé? vagy legalábbis addigbiztosan nem, amíg valahogyan ki nem szabadul az álomlelke.

Böszme erre nem tudott felelni. Gergő pedig, mivel a vadásznem vitatkozott vele tovább, lassan elcsendesedett. Öklével le-törölte kicsordult könnyeit, melynek fátyolán át néhány pilla-natig azt hitte, hogy a bokrok árnyékában egy macska tovasurranó alakját látja. Aztán úgy döntött, hogy biztosan csak aszomorúságtól zaklatóit képzelete játszik vele, és dacosan to-vább bámulta maga előtt a felázott erdei talajt. Nagyon sok idő telt el teljes csendben, mire Böszme megmoz-dult. A vadász úgy pattant fel, mintha rettentő pocakja egyál-talán nem akadályozná a mozgásban. Arcán komor kifejezésült, de látszott az is, hogy nem akarja tovább győzködni asámánfit, pedig nagyon megkedvelte őt az utóbbi álomhetekben.- Annyit mondhatok, hogy Hold Dühe mindig becsületes,kiváló, bár kemény vezetőnk volt, és én hűséggel tartozom neki.Azt nem tudom, hogy miért akarta elraboltatni velünk édes-anyád szabadlelkét, de biztos vagyok benne: nem bántotta volna.Gergő továbbra is a földet nézte, s csupán halk, megvetőmordulást hallatott.- Sámánfi, te bebizonyítottad, hogy bátor vadász vagy, ésmi magunk közé fogadunk, ha te is úgy gondolod - folytattaBöszme halk, mégis erős hangon. - Szerintem neked is jobbvolna, ha duzzogás helyett legalább úgy tennél, mintha arémálomvadászokkal tartanál. A titkok csak úgy fedik fel ma-gukat, ha a közelükben maradsz.Ezzel Böszme eltűnt a fák között, s hamarosan már csakhangos szuszogását lehetett hallani, amint utat tör magánaka tábor felé. Gergő csodálkozva nézett fel, mert a vadász utol-só néhány mondata mintha rejtett üzenetet is hordott volnamagában. Mégis egész álomlelkében érezte a vibráló haragot,így a fáknak súgta:- Egyikőtöknek sem hiszek többé! Meg akarok szökni. Megfogok szökni!- Nagyon helyes, csak minél hamarabb!A selymesen lágy hangra Gergő úgy pattant fel, minthatűzre lobbant volna alatta a fa gyökere. A szemközti bokrokárnyékából ekkor lépett elő nesztelen talpakon egy hatalmas,púpos hátú, fekete macska, és sárga szemét a sámánfira villan-totta.A kölyök csak állt, és tátott szájjal bámulta Bunzent,aki ettől láthatóan rendkívül elégedett volt. MonyákosTuba ugyan nagyon rég és akkor sem hosszú időt töl-tött Réti Gergő, vagyis (révülő nevén) Farkas társaságá-ban, mégis azon nyomban felismerte, mikor - vagy kétórával ezelőtt - meglátta a tisztáson ücsörögni. Az ügy-nök, kifinomult ösztöneinek engedelmeskedve nem ro-hant a sámánfihoz, mert az nagyon is megváltozott,mióta Apollónia és a fővadász lagziján találkoztak. Akimost a komor, esőben ázó erdőben Tuba elé került, sok-kal inkább hasonlított egy elvadult kuk,abúvárhoz, sem-mint sámántanonchoz.- Csukd már be a szád, különben lenyelsz egy le-gyet! - kurrogta Bunzen, karmesteri mozdulattal len-dítve fekete farkán. - Micsoda ostoba alak! Biztos,hogy ő a te régi ismerősöd, Tuba?A dohánylidérc kilépett a fák takarásából, és megve-tette lábát a síkos füvön. Régóta révült már egyik álom-ból a másikba, így megtanult a legváratlanabb dolgok-ra is alaposan felkészülni.- Kik vagytok ti? - kérdezte Gergő. Az ügynök figyel-mét nem kerülte el, amint a fiú jobbja lassan hátra, adereka felé mozdul.

- Hagyd békén a bűbájostorodat, Farkas! - szólt rá.- Én úgy emlékszem, hogy egykor mindketten Kendetáltos barátai voltunk.A sámánfi keze megállt a levegőben, s kissé előreha-jolt, hogy a szemerkélő esőben jobban lássa az alacsonyalakot.242 243- Tuba? - kérdezte bizonytalanul. - Valóban te vol-nál az, Monyákos Tuba?Válaszra azonban nem várt, mert mire a mondat vé-gére ért, már bizonyos volt abban, hogy az egykorilidércvihánc gerilla áll előtte.- Szólj, ha eldöntötted, hogy átkot szórunk-e egy-másra, vagy összeölelkezünk? - vigyorodott el a lidérc.Gergő már ott is termett nála, térdre vetette magát,hogy a testmagasságuk különbsége ne legyen akadály,majd átkarolta Tubát. Bunzen háborogva ugrott félre,mert a sámánfi lendülete majdnem lesodorta a fejét.- Elképzelni sem tudom, hogyan bukkantál rám, denyiss gyorsan kaput, és tűnjünk el innen - mondta azüdvözlés után Gergő.- Nyissak kaput? - csodálkozott Monyákos Tuba. -Azt te is bármikor megtehetnéd, hiszen gyakorlott ré-vülő vagy.- Bűbájostor nélkül még nekem sem megy - vallot-ta be Gergő. - Az előbb csak megtévesztésül nyúltamhátra. Reméltem, hogy elijesztelek. Bocsáss meg, nemismertem rád. Nemrég még volt bűbájostorom, de el-vették tőlem.- Akkor tehát fogoly vagy ebben az álomban? - rán-colta homlokát az Alomfelügyelet ügynöke. - Az iméntúgy beszéltél azzal a nagydarab fickóval, mintha nem-rég még barátok lettetek volna.- Úgy volt. Most viszont minden vágyam az, hogymegszökhessek innen.- Értem. - Monyákos Tuba kissé zavartan piszkáltlábujjával egy kavicsot. - Csupán annyi a baj, hogy énnem érted jöttem.Gergő arcán előbb döbbenet, majd csalódottság, vé-gül harag jelent meg. Felállt Monyákos Tuba mellől, há-tat fordítva neki, visszament a fához, ahol korábbanücsörgött, és öklével a durva törzsre csapott.- Azt hittem, a barátom vagy - mondta.- Hé, sámánfi, beszéljük meg a dolgot! - próbáltabékíteni a lidérc, de a fiú villámló tekintettel pördültmeg, és kiabálni kezdett.- Baleset ért a Valóságban, elveszítettem a Kölyök-farkast, és nem jön értem sem Kende táltos, sem azapám! Hát hol vannak most a híres révülők, a Hét Sár-kányőr, a Kilenc Jurta varázstudói? Nekem a táltosko-leszban azt tanították, hogy a Világfán minden sámántörődik a másikkal, de ez hazugság! Amíg sebesültenfeküdtem, néha sikerült ellátogatnom a Valóságba. Lát-tam a testem a kórházban, és azt is láttam, hogy anyameg Botlik Dénes ülnek mellettem naphosszat. De nemláttam egyetlen vajákost, kenőasszonyt, boszorkánytvagy sámánt sem, akik segítettek volna nekik, hogy ki-keveredjek ebből a rossz álomból. Azt hittem, hogy aLombszint bölcs bűbájosai nem hagyják magára bajbajutott társukat, és most...- Ne légy igazságtalan, kölyök! - Monyákos Tuba

haragjában mintha megnőtt volna. A hangja legalábbisúgy dörgött, mint nyári zápor előtt a baljós ég. MégBunzen is meglepetten húzódott vissza a lidérc közelé-ből, Gergőben pedig benn akadt a szó. - A Kilenc Jur-tához tartozó révülők bajban vannak. Sokkal nagyobbveszély fenyegeti őket, mint téged, aki ugyan megszo-rultál ebben az álomban, a Gyökérszinten, de egészsé-ges és erős vagy. A segítő szellemed szintén jól van, ezbiztos. Hiszen ha nem így lenne, már te is betegesked-nél, vagy szellem volnál. A sámán és toteme egy lélek:ami az egyiket éri, azt a másik is érzi. És amíg a fák ol-dalát tudod öklözni, meg képes vagy tiszteletlenül or-dítozni a nálad jóval idősebb és tapasztaltabb lidérc ko-máddal, addig panaszod nem lehet!Monyákos Tuba szigorú szavai, komor arckifejezéselehűtötte Gergő dühét. A sámánfi tétován legyintettkét karjával, hangok nélkül tátogott, mintha mondanavalamit, de szavakat nem lel hozzá.244 245A dohánylidérc megigazította zörgő levélruháját,majd leült a tisztás szélén, s - még mindig neheztelve -intett a fiúnak.- Gyere ide, beszéljük meg! Sok dolog van, amirőlén mit sem tudok, de olyan is akad, amiről neked kel-lene hallanod.Gergő engedelmeskedett. A következő órákban a fiúés a lidérc apróra elmondták egymásnak mindazt, amitátéltek, kiderítettek vagy csupán sejtettek.- Tehát valaki megfontolt támadást indított a KilencJurta Szövetsége ellen - biccentett végül Monyákos Tu-ba. - A dologban benne van a Rontó BoszorkányokSzektája, néhány álomvarangy és szerintem a renegátálomfogók törzse is. IW lönben miért üzengetne egy-másnak az anyám és Hold Dühe?- Milyen érzés, hogy megtaláltad a mamádat? - kí-váncsiskodott Gergő, aki még mindig azon ámult, hogya boszorkányok tojást szoktak rakni, s abból kelnek kia lidércek. Az Álomfelügyelet ügynöke azonban ráncolthomlokkal nézett rá, így ejtette a témát.- A rontó némberek varázsfőzete legyengítette asámánokat - folytatta Tuba. - Magam láttam a Gyé-mánt Jurtában, hogy még a Hetek sem úszták meg. Hapedig a legfőbb varázstudók elgyengülnek, akkor a Ki-lenc Jurta minden tagja bajban van. Ráadásul sokálomhete vagyok úton, s azóta még tovább romolha-tott a helyzet.- Mit okoz a bájital? - kérdezte Gergő, aki most márigazán próbált a beszélgetésre figyelni.- A sámánok gondolatai összezavarodnak, szédülés,émelygés gyötri őket, amitől képtelenek bájolni - felelta lidérc. - Még a Lombszinten hallottam róla, hogyszerte az összes világban egyre gyakoribbak a varázsló-balesetek. A bűbájos, mondjuk, össze akar forrasztaniegy törött csontot, de a bájital megkavarja a gondolata-it, és gyógyítás helyett átok lesz az igézésből. Végülmár a legerősebb sámánok, sőt a táltosok sem lesznekképesek semmilyen bűbájolásra.- Akkor pedig révülni sem tudnak! - döbbent ráGergő. - Nem csoda, hogy értem sem jött senki.- Remélem, most már érted, hogy a Valóságbanmiért nem gyűltek a betegágyad köré vajákosok! - em-

lékeztette Tuba a fiút korábbi kitörésére. - Tudhatod:Kende táltos és Hódfarok néne nyomban hozzád ré-vült volna, amint meghallják, hogy baleset ért. Csak-hogy a jelen helyzetben egy elrontott, félresikerült bá-jolás akár meg is ölhetne téged!Gergő szégyenkezve lehajtotta a fejét.- Felejtsük el! - Monyákos Tuba vigasztalón oldalbabökte. - Talán most már azt is megérted, hogy miértnem segíthetek neked minél hamarabb tovarévülni eb-ből az álomból. Úgy sejtem, mi ketten...- Hárman, ha kérhetném! - kurrogott közbe Bun-zen.- Elnézésedet kérem - biccentett a macska feléTuba. - Tehát, mi hárman épp jó helyen és időben va-gyunk, hogy kiderítsük, mi folyik a Világfán. Ha ra-gaszkodsz hozzá, természetesen nyitok neked egy Éb-redés Ajtaját. Akkor a Valóságban magadhoz térsz, demeglehet, hogy soha többé nem révülhetsz vissza kö-zénk. Ha a Heteket legyőzik, a varázstudóknak új uralesz, akiről semmit nem tudunk. Talán el akar pusztíta-ni mindent, vagy az ébereket teszi rabszolgákká. Fogal-mam sincs, de az biztos, hogy téged, Farkas, többé nemengedne révülni.Gergő körbepillantott a csendes esőben ázó erdőn,mintha a bölcsességet árasztó, titokzatos fáktól várnatanácsot. Levél sem rezzent, szellő sem mozdult, csu-pán a vízcseppek kopogták saját kedvük ütemét.- Maradok, és segítek nektek - határozott a sámánfi.- Szerintem Hold Dühe becsapta a renegát álomfogó-kat. Szinte semmit nem árult el nekik arról, hogy mi-246 247ért kell befogniuk a rémálmokat, sem azt, hogy ki bíz-ta meg ezzel a feladattal.- Nos, mi éppen azért vagyunk itt, hogy ezt kiderít-sük - vigyorodott el Monyákos Tuba. - Anyám levele-zéséből ugyanis megtudtam: a Hetek ellen lázadó alve-zérek és a titokzatos Megbízó itt fognak találkozni,méghozzá három álomnap múlva!*A páfrányosban sűrű, tejfehér köd ült. Zsófi épp csak néhányperce aludt el a Valóságban, szorosan magához ölelve a plüssSettenkét, de máris sikerült olyan álamvilágot találnia, aholbiztonságban érezte magát. A felnőtt embernél is magasabb,lándzsa alakú levelek barátságosan hajoltak össze a feje fölött,s bár a köd mást talán elijesztett valna, a vajákos lány tudta,hogy itt nem bánthatja senki.- Merre vagy? - kiáltotta, miközben keresett egy kényel-mes, mohával fedett sziklát, és elhelyezkedett rajta. - Mostnincs időnk a játékra, gyere elő!Mióta Zsófi nem révülhetett át a pincén keresztül az Álom-világba, csak akkor találkozhatott segítő szellemével, ha aludt.Ez nem volt olyan szabad, csodálatos élmény, mint mikor ré-vült, de mégis több, mint egy mozdulatlan, tehetetlenül nyeklőplüssbábut ölelgetni.Az őrdenevér éles füttyel jelezte, hogy közeledik. Zsófi felné-zett a páfrányerdő árnyaira, melyeket a titokzatos, ebben azálomvilágban közvetlenül soha fel nem bukkanó napkorongszórt fénye keltett életre. Settenke szemmel alig követhető sebes-séggel cikkant át a méregzöld levelek között, apró bőrszárnyaimegkavarták a ködöt. Itt a hangok is furcsán visszhangosak éssokkal erősebbek voltak, mint máshol. Így mikor az őrdenevér

éles karmokkal megkapaszkodott az egyik növény vaskos szárá-ban, azt Zsófi bántó karistolásnak hallotta.- Láttad az álomgólemet? - vágatt rögtön a beszélgetés kö-zepébe a lány. Amint visszaemlékezett a pincében történt ret-tenetes percekre, torkát máris sírás foj-togatta. - Szegény IW bust elnyelte arémálmok világa.Settenke lapos orra néhány szusz-szantást, szisszenést küldött felé.- Nincs igazad! - felelt erre Zsófi. -Az álomvarangyok valóban arról híre-sek, hogy fosztogatnak, csalnak és hazud-nak, de Kubus más volt. Vagy legalábbiskezdett megváltozni.Az őrdenevér kétkedvefelborzolta a sző-rét.z ne vitatkozzunk javasolta a lány. -Na ba van és nem tudom kihez fordulhatnék. Mihír járja a Világban?Settenke hosszú perceken át csak sípolt, tutult, búgott,csipogott, s néha annyira beleélte magát a mondanivalójá-ba, hogy fejjel lefelé lógva még a szárnyaival is mutogatott.Zsófi így megtudhatta tőle, hogy a Lombvilág révülői mindszétszéledtek, a Gyémánt Jurta ága szinte teljesen kihalt, ésahol nemrég még százával nyüzsögtek a Kilenc Jurta ügy-intézői, most csupán a szél csapkodja a sátrak nemez-lapjait. A Hét Sárkányőr legtöbbje kénytelen voltvisszatérni a Valóságba, s nem tudnak újra átrévül-Íni az Álomvilágba, mert minden varázsigéjük félre-sikerül. Kende táltos tartja magát egyedül, bárVtöbbre nem képes ő sem, mint hagy kiült a Gyé-mánt Jurta elé, és folytonos dobszóval, énekkelkéri a legerősebb szellemek segítségét. Csakhogymár azok sem válaszolnak.- Vége a világoknak? - suttogta elbor-zadva Zsófi. - Mi lesz, ha végleg bezárula Valóság és a Világfa közötti átjárás?Többé senki nem képes révülni? "Settenke először erre is felelni akart,de aztán megértette, hogy a vajákos lány248 249is tisztában van a válasszal. Ha bezárul minden átjáró a vi-lág fa, az Álomvilág és a Valóság között, akkor az éberek többénem látnak álmokat éjjel, s nem tudnak álmociozni nappal.- Az embernek muszáj időnként álmodnia, mert még az ébe-rek is az álmaik közben pihenik ki magukat - mondta Zsófi hal-kan, s közben a gomolygó ködöt nézte, mintha azon túl ülne lát-hatatlan lrallgatósága. - Ha többé nem álmodik senki, az em-berek egyre fáradtabbak, zavarodottabbak lesznek, majdmegőrülnek, és a Tfalóságban elszabadul a pokol. Történt márilyen, mikor Adolf, az elmebajos mágus, átokverte szobafestőpemzlijével fehérre mázolta a Gyémánt Jurtát, és kioltotta azálomébresztő színeket. Akkoriban öt évig csak rémálmokat tud-tak álmodni az éberek, s ezért háború dúlt az egész világon.Settenke úgy csippantott, mint aki pontosan emlékszik min-denre.- És az álmodozók! - folytatta Zsófi. - Ha bezárulnak azátjárók, és nem nyuik több ébredés Ajtaja, nemcsak a révülőkszorulnak ki a Világfáról. Az éberek is elfelejtik a meséiket, és

nem lesznek képesek újakat kitalálni. Sőt, házak, hidak, autókés semmi más sem épül többé, hiszen azok megtervezéséhez isálmodoznia kell az e3ereknek. Settenke, ha ez megtörténik, va-lóban vége lesz az összes világnak!Az őrdenevér aggódva eleresztette a páfrányszárat, és bármáskor szörnyen utált a földön mászkálni, most mégis Zsófiölébe röppent. A lány finoman megsimogatta Settenke puha,pihés hátát.- Fogalmam sincs, mit tehetnek. Kubus ugyan elvezetett arendelőhöz, ahol megtalálhatnám azt, aki megszervezte a Ger-gő elleni merényletet. De mit érek vele? Akárki a Megbízó, erősbűbájos kell legyen. Közönséges révülő nem állíthat a szolgá-latába álomvarangyokat, és nem is idézhet meg a Valóságbanálomgólemet. Ott, a pincében engem akart elkapni, de nem is-mertem fel a tévéképernyőn az arcát. A doktor nem lehetett, őtúl ostoba. És bár Paulina kisasszony meglehetősen gonosznaktűnik, róla sem tudom elképzelni, hogy bűbájos. Talán a Hol-ló tért vissza, vagy...A páfrányosban hirtelen feltámadt a szél. Zsófi remegve né-zett körül, s érezte, hogy a rémület átjárja egész testét.- valaki jár itt! - súgta Settenkének, aki nyomban a leve-gőbe röppent, és vad száguldozúsba fogott gazdája fölött. - Deez az én álmom! Ide senki...A sűrű köd gomolyogni kezdett, sokkal gyorsabban, határo-zottabban, mint eddig. Nem a szél kavarta, magától formáló-dott. Két hatalmas, sötét üreg, egy vízszintes vonal, domboru-latok és lapályok alakultak ki benne - végül Zsófi előtt egy köd-ből szőtt, ismerős arc jelent meg.- Hódfarok néne! - kiáltotta a vajákos lány.A fehér páraajkak megnyíltak, szellő suhogása adta közéjüka hangokat.- Farkas Húga... - a szavak gyöngén libbentek, könnyenszéttépte, elkergette őket a páfrányerdő legkisebb neszezése. -Üdvözöllek, Farkas Húga!- Hádfarok néne, merre vagy? - Zsófi előbb a ködből szőttarchoz akart rohanni, de aztán szerencsére meggondolta ma-gát. A hirtelen mozdulatok végleg elhessentették volna a jele-nést. - Szükségem van a tanácsodra. Egyedül vagyok, és nemtudom, mit tehetnék.- Nincs idő... Figyelj jól!... Ne hidd el a görbe tükörképét!... A Megbízó a kuks minden rejtélyre, de ő nem... Megkell találnod!... Találd meg, Farkas Húga!... És ha végülakad egy kis időd, szabadíts ki engem is...A páfrányok hirtelen hajladozni kezdtek, a köd felkavaro-dott, majd elsimult.- Hódfarok néne! - kiáltotta kétségbeesetten Zsó, fi.A párából szőtt arc azonban már nem volt sehol.

X.A sötétség küldötteiGergő felajánlotta Monyákos Tubának és Bunzennek, hogy azéj beálltával átcsempészi oacet a bűbájketrecek mezején az álom-fogók táborába.- A hegybe vájt alagutakat alaposan felderítettem - mond-ta. - Szerintem olyan járatokat is találtam, amikről az álom-fogóknak fogalmuk sincs. Elvezetlek benneteket a szobámba, otttölthetitek a következő három álomnapot.- Szó sem lehet róla - tiltakozott a dohánylidérc. - Túlsá-gosan kockázatos volna. Jó lesz nekünk Bunzennel idekinn azerdőben. Úgy vettem észre, még az álomfagók sem szívesen jön-nek be a fák közé. Van itt valami...

- Mintha a vadon figyelne minket- dorombolta nyugtala-nul a macska. - Én is érzem.Végül abban állapodtak meg, hogy Gergő magával visziBunzent, elrejtve az inge alá. A macska megjegyzi az utat, ésvisszafelé hozhat magával élelmet.- A hátamra kötözd a csomagot - javasolta púpját mere-getve a macska. -A régi testemben sokszor cipeltem málhát asivatagon át. Boldog emlékek!Gergő kétkedve húzgálta a száját - már hallott róla, hogyBunzen tevének Mpzeli magát - de nem akart vitatkozni.A következő három álomnap feszült várakozással telt, s nem-csak a rejtőzködők és a sámánfi számára. Gergő észrevette, hogyHold Dühe sokkalgyakrabban bújik elő a sziklafal mélyén rej-lő barlanglakásából, mint korábban, és szinte elárasztja utasí-tásaival az álomfogókat. A táborban eddig is nyüzsgött az élet,de most mintha megkergültek volna a vadászok. Elmaradtak ahajtások, nem fogtak be több rémálmot, viszont a bűbájketreceklakóit gondosan két csoportba osztották. Ez rengeteg cipekedés-sel járt, aminek eredményeként a folyó túlpartján végül két,egymástól jól megkülönböztethető "ketrecváros" alakult ki.Gergőt nagyon is érdekelte volna, mi értelme ennek, de nemvolt kitől megkérdeznie. Ha Böszmével olykor össze is találkoztak,a dolga után rohanó vadász csak szomorú, komor pillantást kül-dött a sámánfi felé, és Gergő sem igazán akart szóba állni vele.Rajta kívül még Őzbűvölő Emese világosíthatta volna fel afiút, de a lány egyetlen percre sem állhatott meg. Hol vizethordott a jurtákhoz, hol a hatalmas cserépedényeket vagy aháromlábú vasfazekakat súrolta fényesre, mivel hamarosanrengeteg éhes szájat kell ellátniuk finom étkekkel. AkányszorGergő megpróbált szóba elegyedni Emesével, ő mindig nagyonkedvesen mosolygott a fiúra. Mikor azonban beszélgetni kezd-tek volna, folyton felbukkant a lány valamelyik nővére vagyhúga, és kért tőle valamit.Bunzen éjjelente átsurrant a ketrecek között, a hídon, majda táboron, és a Gergő által mutatott titkos járatokon keresz-tül meglátogatta a fiút. A macska nagyon élvezte a málhahor-dó szerepét, és néha őrületbe kergette Gergőt azzal, hogy hosszúperceken át magyarázta, miként kell egy teve hátára megfele-lően felerősíteni a csomagokat.- Te nem vagy teve! - tört ki végül a sámántanoncból azigazság.- A lelkem tevéé! - replikázott sértődötten a macska. - Havalóban sámán vagy, ezt látnod kellene.- Annyit tisztán látok, hogy tevének túlságosan macskavagy, macskának viszont túlságosan buggyant.Általában ennyivel le is zárták a vitát. Bunzen elvonult avadon felé, púpos hátán élvezettel billegtetve a Gergő által csentétkeket. Az álomfogó őrök csupán egyszer látták meg, de akkoris azt hitték, hogy káprázik a szemük.A harmadik nap hajnalán Gergő még aludt, mikor szikla-szobája ajtótakarója félrecsapódott.- Ébredj, mert mindenről lemaradsz! - rázogatta a fiú válláttürelmetlenül Őzbűvölő Emese. - Jönnek érkeznek a küldöttek!Gergő már korábban is hallotta, amint a táborban azálomfogák arról sutyorognak, hogy Hold Dühe a szövetségeseitkészül megvendégelni.254 255- Közeledik a mi időnk! - lelkendezett a lány. - Végre ta-lálkozhatunk azok vezetőivel, akik szerte a Világfán ugyan-azért küzdenek, mint mi. És eljön...! Hallod, most már biz-tos! Eljön a Megbízó is, aki harcba vezet minket!

Gergő felkönyökölt puha prémekkel bélelt ágyán, és megüt-közve nézte Őzbűvölő Emese kipirult arcát. A lány most mégszázszor szebb volt, mint máskor, a sámánfi mégis keserű íztérzett a szájában.- Mégis, miről beszélsz? - kérdezte lassú, megfontolt sza-vakkal, hogy a lány is észrevegye: a vak lelkesedésnél több a jó-zan megfontolás. - Csak nem azért vagy ilyen boldog, mert el-pusztítjátok a Kilenc Jurtát, a Heteket és velük együtt a sajáthazátokat, Álomföldét is?Őzbűvölő Emese meghökkenve meredt a fiúra. A pír eltűntaz arcáról. A lány olyan gyorsan sápadt bele a nyomasztógondolatokba, hogy Gergő attól tartott, mindjárt elájul.- Tudom, hogy nem hiszel a harcunkban - mondta halkans már-már ellenségesen.- Azt sem tudom, miért harcoltok! -A sámánfi kezdett ko-molyan dühös lenni. - Neked talán elárulták, mire kell ennyirémálmot összegyűjteni?- Hold Dühe a legbölcsebb álomfogá, aki valaha is álmo-dott a Világfán! - vetette fel dacosan az állát Emese.- A legbölcsebb álomfogó Szvapna volt, de ő halott. - Ger-gő maga köré tekerte a takaróját, és felkelt az ágyról, fekve vi-tázni meglehetősen nevetséges és kényelmetlen volt. - Az azigazság, hogy Hold Dühe semmit nem árult el nektek a NagyTervbó?. Most majd meglátjuk, kik is a szövetségeseitek. De nelepődj meg rajta, ha a Gyökérszint legförtelmesebb szörnyetege-it látod a táborba révülni. Talán azt hiszed, hogy a Rontó Bo-szorkányok Szektája játszótéri kismamák hétvégi pletykaköre?Őzbűvölő Emese, ha lehet, most még jobban elsápadt, mintaz előbb. A következő pillanatban már Gergő is rádöbbent,hogy elárulta magát.- Honnan tudod, hogy a rontó boszorkányok is jönni fog-nak? - az álomfogó lány hangja szúrt, mint a jégszilánk. -A Gyökérgyötrő Törpék küldöttségén kívül még senki nem ré-vült a táborba, és Hold Dühe a legfőbb vadászaink előtt is tit-kolja, kik jönnek rajtuk kívül.Gergő nagy levegőt vett, és mélyen a lány szemébe nézett.Remélte, hogy sikerül szörnyen titokzatos képet vágrcia.- Elfelejted, hogy sámán vagyok!Őzbűvölő Emesét kilelte a hideg, beharapta alsó ajkát, és le-sütötte a szemét - a fiú pontosan erre számított. Megfigyelte,hogy a renegát álomfogók a lelkük mélyén rajongással és nemkevés félelemmel emlegetik a sámánokat. Böszme korábban el-mondta neki: a törzs legendái arról szólnak, hogy valaha, méga Valóságban, sámánok és táltosok vezették, védték őket. ÉgiÚrral is ezek a varázstudók tartották a kapcsolatot, de mindelhagyták Böszme őseit, mikor azok végleg átrévültek a Világ-fára, és álomfogókká váltak. Gergő azt is sejtette, hogy HoldDühe azért igyekszik őt vadásszá tenni, mert a törzsnek na-gyon nagy szüksége volna egy sámánra.- Menjünk! - szólt határozottan a fiú, kihasználva, hogysikerült összezavarnia Emesét. - Látni akarom a híres szövet-ségeseiteket. És persze a titokzatos Megbízót.- Az erkélyről mindent megfigyelhetünk, sokkal jobban,mintha lemennénk a tömegbe - suttogta a felindultságtól mégmindig remegő álomfogó lány. Gergőt zavarta, hogy Emese úgyáll félre az útjából, majd oson utána a folyosókon, minthaszolgáló volna, de ez még mindig jobb volt, mintha tovább ta-nakodna.Az erkély széles kőpárkányán ülve valóban tökéletes kilátástárult eléjük. Gergő nyomban felfedezte, hogy a hídon túl, aketrecek által szabadon hagyott területen az éjjel felállítottak

egy szokatlanul díszes és nagy méretű jurtát. Darabjait eddigbiztos a barlangraktárakban őrizték, pontosan erre a különle-ges alkalomra turtogatva.A díszjurta körül válogatott fegyveresek őrködtek. Gergő fel-ismerte közöttük Böszmét, aki most bőrpáncélt erőltetett hatal-mas pocakjára, pedig szörnyen utálta ezt a kényelmetlen öltö-zéket.256 257A ketrecek közötti üres terület jelentős részét földbe szúrt bű-vös fáklyákkal kerítették el. A középen álló totemoszlop faragá-saiból (turulmadár ült a csúcsán) Gergő rájött, hogy az álom-fogók révülőteret hoztak létre. Így a vendégek nem összevissza,bárhol a tábor területén bukkantak fel, hanem a díszjurta kö-zelében, ami kényelmessé tette a fogadásukat.- Nézd, ott vannak a törpék vezetői! - mutatott Emese le-felé. Az izgatottságtól már megfeledkezett előbbi zavaráról, sennek Gergő is örült.A Gyökérgyötrő Törpe kül-döttsége három apró, tömzsi személyből állt. Báraz álomfogóknak a de-rekáig sem értek, ezek akis fickók tekintélyt sugá-roztak magukból. Térdigcsüngő, gondosan fésültszakálluk szinte egyformává tette őket, bőrpáncéljuk szegecsei és a sisakjuk szikrázva ver-te vissza a felhők mögül éppen előbukkanó nap sugarait. Ger-gő leginkább a kezükben tartott, sétabotként is használhatószekercéjüket csodálta meg, melynek nyelén varázsrúnák sora-koztak, éle pedig kéken derengett.- Még soha nem hallottam róluk - jegyezte meg a fiú.- Az apám mesélte, hogy a Gyökérszinten laknak. Ott,ahol a legvastagabbak a gyökerek - magyarázta Emese. -Egész városokat vájtak a Világfába. Szívből utálják a táltoso-kat, mert a Hetek meg akarták tiltani nekik, hogy tovább fa-ragják, lyuggassák a gyökereket.- Ha Kende táltos ilyesmit kér tőlük, arra biztos jó okavan - jegyezte meg Gergő. - Szerinted mi történik az olyan fá-val, aminek szétfarigcsálják a gyökereit?Őzbűvölő Emese dacosan rántott a vállán. A sámánfi ta-vább beszélt volna, de ekkor a révülőtér totemoszlopának tete-jén a turul meglendítette szárnyát. A bűbájos szobor újabbküldöttség érkezését jelezte, s ezután már nem is maradt idő aszavakra, mivel Hold Dühének szövetségesei egymás után ré-vültek be a körbe.Elsőként az álomvarangyok érkeztek. Gyanakvón pislogtaka rájuk várakozó álomfogákra, meztelen bőrükön az izgalom-tól veszett iramban kavarogtak a szürke fekete foltok. Majd aHülloic Honának Legfőbb Csusszanói jelentek mega totemosz-lop tövében. Gergő soha nem gondolta volna, hogy létezik ku-tya nagyságú kecskebéka, ötméteres vízisikló és autóhosszúsá-gú zöld gyík. A Gyökérszint állatainak képviselői értelemtőlcsillogó tekintettel vizslatták, hol találhatnának némi meleget,mert ez az álomvilág megdermesztette bennük a vért.Utánuk a Rontó Boszorkányok Szektájának három némbe-re tűnt elő a semmiből. A fekete ruhás, bő szoknyás asszony-ságok röppenve jelentek meg, nyomban a magasba emelkedtek,és csak akkor szálltak le a díszjurta mellett, miután körbere-pülték a területet. Gergő ámulva nézte mérhetetlenül kövér ve-zetőjüket, akinek sütőlapátjára pótröppenőket kellett erősíteni,

hogy elbírják a súlyát. A sámánfi beárnyékolta a szemét, hogyjobban lássa Monyákos Klotildot, akiről természetesen márhallott Tubától.A turul ismét meglengette a szárnyait. Távoli, gyorsan erő-södő dübörgés hangzott fel, s a következő pillanatban arévülőtérre érkezett a Szellemdobolók Klánjának három kül-dötte. Gergő hallotta, hogy Emese halkan felsikolt, s maga isérezte, hogy álomlelke minden porcikája megdermed az iszony-tól. A régen holt sámánok fehér ködgomolyokká sűrűsödtek, ésa talaj fölött lebegtek. Az álomfogó őrök akaratlan hátratépteka közelükből, sőt a rémálmok némelyike is vinnyogva húzódottketrece túlsó sarkába.- Kik ezek? - suttogta elborzadva Őzbűvölő Emese.- Tehát róluk sem szólt a ti bölcs vezéretek? - kérdezte eny-he gúnnyal Gergő. -Akkor majd én mesélek neked a Szellem-dobolók Klánjáról. Ők mind rég holt sámánok, vajákosok, bű-bájosok, akik mégsem léptek be az Ősök Jurtájába, mert úgyvélik, hogy minden hatalom őket illeti. El akarják pusztítania Heteket, hogy azután a Világfát és a Valóságot is uralják,258 259sötét varázslattal borítva el mindent, mert féltékenyek az élőkelevenségére. Nálukgonoszabb szörnyetegek talán nem is létez-nek a Mindenségben.Őzbűvölő Emese tágra nyitott szemmel, vacogó fogakkal bá-multa a piszkosszürke ködfigurákat. Gergő megsajnálta a lányt,ezért átkarolta a vállát, hogy bátorítsa, majd a fülébe súgta:- Nyugodj meg, Kende táltos nem engedi, hogy ők legyeneka Világfa urai.Emese azonban váratlanul elhúzódott a sámánfitól, és is-mét dacosan, bár kvnnyes szemmel felvetette az állát.- Akármit mondasz, Hold Dühe akkor is jót akar! -mondta. - Lehet, hogy a Tetejetlen Fa leggonoszabb lényeivelkötött szövetséget, de a látszat csal. Én biztos vagyok benne,hogy amintgyőzünk, Hold Dühe ellátja a baját ezeknek a förtelmeknek.- Vagyis nyakára hág egykori szövetségeseinek? - kérdeztefelhúzott szemöldökkel Gergő. - Nem ezt nevezik hitszegésnek?Őzbűvölő Emese nem válaszolt. Különben sem maradt többszóra idő, mivel a turul ismét lendítette a szárnyát. A révülő-téren három hangos pukkanás kíséretében mókás lények jelen-tek meg. Aprók voltak, tán még kisebbek, mint a gyökérgyötrőtörpék, és láthatóan a szemetesekből öltözködtek. Vezetőjük pe-nészes kartondobozból hajtogatta felöltőjét, melynek mellrészénegy hűtőszekrény rajza kéklett, fején pedig piros lábast viselt.Két társa bevásárlószatyrokból, falról tépett plakátokból, egy-kori postazsákokból válogatta össze öltözékét. Amint megjelen-tek, büszke képpel kibontották zászlójukat (megpörkölődött szé-lű lepedő egy partvisnyélen), melyen csálé betűkkel ez állt: Li-dérccsapás (Bele a képedbe!) Akciócsoport.- Már csak ők hiányoztak! - sóhajtott Gergő. A táltoskép-zőben már hallott erről a társaságról, mely Monyákos Tubaegykori Lidércvihánc Gerilláinak nyomdokaiba lépett, és azo-kat a lidérceket gyűjtötte egybe, akik nem voltak hajlandóak aLidérccsíny Felügyeletnek engedelmeskedni.A révülőtér ismét kiürült, hogy azután a következő küldött-ség töltse meg. Az Íz-surranók látványától megint kilelte a hi-deg azokat, akikben még volt némi jóérzés. Ezek a levegőben su-hanó, öklömnyi felhőpamacsok halkan zizzenve kavarogtak,gomolyogtak, mohón keresve a meleg vérű lényeket. Betegségszellemek voltak az ízek, s akihez csak hozzáértek, azt hama-rosan láz, köhögés, hidegrázás és egyéb rossz borította el. Az

álomfogó őrök idegesen markolták meg fegyvereiket, a rontó bo-szorkányok védőigéket motyogtak az orruk alatt, és még a li-dércek is kitértek a felhőpamacsok útjából.Utolsóként az Atokverők Varázskörének vezetői révültek atérre. Ők is hárman jöttek, s mindenki mástól, de még egymás-tól is különböztek. Az első majomhoz hasonlatos, tüskés bőrű,kutyapofájú szörnyeteg volt. Ezüstös bőrén csillogott a nap-fény, rosszindulatú szeme vadul villogott. A második rég kiszá-radt, recsegő gyökereken araszoló, girbegurba fa képét mutat-ta, amelynek mohos odvából rettenetes bűz áradt, leveletlengallyaival pedig folyton maga körül csapkodott, mintha agyonakarna ütni valakit... Vagy inkább bárkit, aki csak a közelé-be kerül.A legkülönösebben azonban az átokverők vezére nézett ki.Gergő döbbenten bámulta, öklével még a szemét is megdörzsöl-te - ugyanis a révülőtéren egy vécécsésze tűnt fel! Amíg nemmozdult, semmiben nem különbözött a legközönségesebb vécé-ülőkéktől, fehér porcelán, faperem és fedő. Azután elindult adíszjurta felé, s úgy hullámzott, görbült, mintha gumiból vol-na. Beszélt is, és olyankor gurgulázó hangokat hallatva emel-gette az ülőkéjét.Gergő úgy érezte, eleget látott. Az Átokverők Varázsköre azegyik legveszélyesebb, és legősibb társaság volt, amely állandóháborúságban állt a Hetekkel. Mindenféle átoktermő szörnye-teget, hegyi, erdei, barlangi förtelmet maguk közé fogadtak.S úgy tűnt, most már városi, Valóságból érkező tagjai is akad-tak, mint ez az eleven vécécsésze.A renegát álomfogók tábora hirtelen elnémult. A küldöttségekfelsorakoztak a díszjurta előtt, az őrök vigyázzállásba mereved-tek, a bámészkodók az izgalomtól remegve bámulták a faragottturulmadarat. Olyan csönd támadt, hogy Gergőhallani vélte a260 261távoli vadonban rejtőző Mo-nyákos Tuba izgatott szuszogását.A totemoszlop tetején megmozdult a tu-rul, szárnyait a magasba tárta, éles csőrét azégnek bökte. A sámánfi visszafojtott lélegzettelfigyelt, mert tudta: a következő pillanatbanmegláthatja végre azt, akinek a parancsára aVilágfa sötét erői szövetségre léptek.A turul szárnyai süvítve szelték a levegőt, smikor végük a földet érte, a semmiből felbuk-kant a Megbízó...Zsófi olyasmire szánta el magát, amiért ké-sőbb majd minden bizonnyal kicsapják aVajákosképzőből, sőt örökre bevonják a ré-vülési engedélyét. Mégis meg kellett tennie,mert egyedül nem bírt volna az előtte állófeladattal. A művelet azonban rendkívülkockázatos volt, főleg egy gyakorlatlan vajá-kostanonc számára.Zsófi leóvakodott a Csipetke utcai ház ud-varára, s most még fokozottabb gonddal les-te, hogy Nemcsókék leskelődnek-e. A házas-pár azonban épp a tévé legfrissebb, csupánezredszer ismételt közvetlen ajánlatát bámul-ta, azt fontolgatva, megrendeljék e telefo-non a hihetetlenül olcsó műanyag fül-vakarókészletet, ajándék vattapamacsokkal.A pinceajtó nyekeregve tárult fel, s jegeslevegőt lehelt Zsófi kipirult arcába. A lány

annyira félt, hogy nem csupán a fogai koccantak össze,de a két térde is erőtlenül rogyadozott. Az eszével tud-ta, hogy odalenn már nem kell tartania az álomgólem-től, hiszen az darabjaira hullott, miután rémálomör-vénybe szippantotta szegény Kubust. A szíve mégisösszevissza kalapált a rémülettől.A széntároló fülkékben dermesztő csönd, kísértetiesfélhomály ülepedett. Az elfeledett kacatok szomorúandőltek, gabalyodtak, simultak egymáshoz. Zsófi bűbáj-lángot libbentett a tenyerébe, de a gyenge kis fénynélcsupán egyetlen, rebbenő pillantást mert vetni arra afülkére, melynek közepén még mindig ott hevert azálomgólem összetört tévéfeje.Abba a ficakba sietett, ahol már napok óta hiába vár-ta őt és Gergőt a két heverő. Itt volt a legtöbb szabadhely, talán kétlépésnyi üres, poros padló. Zsófi kabátjazsebéből krétát, öt gyertyát és egy apró dobozkát vettelő. Az utóbbiban nyárról félretett, szárított legyek zö-rögtek. Ezután a krétával tökéletes kört rajzolt a pad-lóra, ügyelve rá, hogy mindenhol zárva legyen. Követ-keztek a varázskörön belüli egyenes vonalak, melyekvégül pentagramot adtak ki. Ennek öt csúcsába állí-totta a gyertyákat, és halk bűbájszóval sorra gyújtottaőket.A meleg, barátságos lobogás végre önbizalommal töl-tötte el a vajákos lányt.- Helyesen cselekszem! - suttogta magának. - EztKende táltosnak is be kell majd látnia, ha a Hetek bí-rósága elé állítanak azért, amit most teszek.A pince mélyén, mintha az öreg falak akarnának vá-laszolni, halkan felbúgott egy rég kiszáradt vízvezeték-cső. Zsófi ismét a zsebébe nyúlt, s elővette a bűbájos-torát, majd a denevér formájú rongybabát. Az utóbbita varázskör közepére fektette, eligazította a szárnyát,kisimította a fülét.- Tárulj, kapu, tárulj ránk, egyesüljön két világ!262 263A varázsvers első szavánál a gyertyalángok meglib-bentek, színt váltottak, sárgából zölddé, majd kékké,végül vörössé lettek. A másodiknál felparázslott a va-rázskör, és a pentagram egyenes vonalai hullámot ve-tettek. Az utolsó szó után akkora dörrenés söpört végiga pincén, hogy a bérház minden ablaka megrezzent akeretében.- Ébredjen az alvó, Valóság fogadja, elevenné legyen az ál-modó rongybaba!Így kiáltott Zsófi, és a bűbájostorral suhintva rábö-kött a varázskör közepén heverő denevérre. A bőrszí-jakból aranysárga villám csapott ki, eltalálta a rongybá-but, ami felpattant a levegőbe, s már nem is esett visszaa padlóra.Settenke, a hús-vér őrdenevér boldogan füttyögve re-pülte körbe a széntárolót. Azután kicikkant a folyosó-ra, de nyomban vissza is tért, és felfüggeszkedett a pla-fonról csüngő, rég nem világító villanykörte drótjára.- Ezért biztosan lemondhatok a varázstudományom-ról - sóhajtott Zsófi, és a dobozkából finom dögléggyelkínálta segítő állatát. - Mindegy: a holnap gondjaivalbajlódjon majd a holnapi Zsófi.Settenke helyeslően kattogott néhányat, majd le-nyelte a legyet. A vajákos lány cipőjével szétsöpörte a

varázskört, a pentagramot, majd eloltotta és a zsebébetette a gyertyákat.- Szövetséges nélkül soha nem jutnék a Megbízóközelébe - mondta Zsófi, s érezte, hogy Settenke ele-ven jelenléte máris erővel tölti meg a tagjait. - Nappalazonban nem röpködhet felettem egy denevér, külön-ben megbámulnának a járókelők. Este indulunk nyo-mozni, mielőtt dr. Produk és Paulina kisasszony bezár-ják a rendelőt.Az őrdenevér izgatottan füttyentett.- Igen, a nőt követjük - felelt a vajákos lány - Hód-farok néne álmomban azt mondta, ne higgyek a görbetükörnek. Paulina kisasszony picike termetével, furamegjelenésével pont olyan, mintha az elvarázsolt tü-körtermekből szökött volna ki. Azt hiszem, nyomonvagyunk!Settenke bizonytalanul széttárta bőrszárnyait, denem vitatkozott.

*

Hold Dühe elsőként a Megbízót vezette a díszjurtába, s csakmiután ők eltűntek a nemeztakaró mögött, követték példájukata küldöttség tagjai. Gergő a mellvéden ülve öklével dühösen azérdes kőre csapott.- Nem láttam belőle szinte semmit! - fortyogott. - A kö-peny és a csuklya eltakarta az alakját és az arcát.Ozbűvölő Emese néhány pillanatig még a lassan oszladozótömeget nézte, majd észbe kapott.- Mennem kell, kezdődik a vacsora!Gergő az álomfogó lány után nyújtotta a karját. Mondaniakart neki valamit, csak hogy ne haraggal váljanuk el. Eme-sét azonban már el is nyelte a sziklajáratokba vezető folyosó,és a sámánfi egyedül maradt nyomasztó gondolataival.A revülőtérre érkezett vendégeket kimeríthette a Világfa tá-voli tájairól idáig tartó utazás, mivel a következő órákban foly-ton csak ettek, ittak. Az álomfogók asszonyai és lányai HoldDühe szigorú utasításai szerint készítették el a különböző étke-ket. S nem csupán sűrű gulyás, ínycsiklandó vadkansült kerülta kondérokba, fatálakra, de olyan "különlegességek" is, amiketeleven ember soha a szájához sem venne. Gergő döbbenten ésháborgó gyomorral figyelte, amint néhány fényes szőrű báránytvonszolnak kötőféken a díszsátorba, hogy azután rogyadozó tér-dekkel, láztól csillogó szemmel kerüljenek elő onnan. Hamar rá-jött, hogy a szerencsétlen jószágok az íz-surranóknak nyújtottaktáplálékot: a betegségszellemek az egészséget szívták ki belőlük.A Hüllők Honának Legfőbb Csusszanói tucatnyi óriás szi-takötőt kaptak. Gergő csak remélte, hogy a szépséges állatokat264 265nem Emesének kellett megsütnie, mert abba a lánynak a szíveszakadt volna meg. Néhány álomfogó asszony titokzatos, szo-rosan lezárt agyagedényeket is a jurtába cipelt, melyekről sej-teni lehetett, hogy olyan étkeket tartalmaznak, melyekből azátokverők szörnyetegei lakmároznak.Egyedül a szellemdobolók maradtak vacsora nélkül. Nekikmár rég nem volt szükségük semmiféle táplálékra. Legfeljebb apecsenyék illatát szívták magukba, emlékezve arra az időre,mikor még volt testük.Gergő kivárta a sötétséget, majd átsétált a táboron. Megfi-gyelte, hogy amelyik álomfogónak nem kellett a díszjurta köze-lében lennie, az inkább messziről elkerülte a festett nemezlapo-

kat. A fegyvereseket gyakran váltották a bejúratnál, mert va-lami különös oknál fogva mindetgyengeség, rosszullét, émelygésfogta el, bizonyára a förtelmes álomlények miazmás kipárolgá-saitól.A sámánfz úgy tett, mint akinek sürgős dolga akadt a bű-bájketrecek között. Mikor senki nem figyelt rá, a megbeszélt he-lyen belopózott a vadon fái közé. Nem kellett sokáig téblábol-nia a sötétben, hogy rátaláljon Monyákos Tubára ésBunzenre.- Megérkeztek - súgta Gergő. - Ha most idehívhatnánk azÁlomfelügyelet összes révülőjét, egy csapásra letartóztathat-nád a legveszélyesebb bűbájosok javát.- Anyu? - kérdezte türelmetlenül a dohánylidérc. - Ő isitt van?Gergő sajnálkozva bólintott. Monyákas Tuba elkeseredve,szemernyi haraggal rántotta meg a vállát.- Az ő baja, ha a rossz oldalra állt - mondta aztán. - El-csípem a grabancát, és kirázom a szoknyájából őnagyságát, haszázszor is az anyám.Bunzen idegesen rángó farokkal lépegetett körülöttük, s hal-kan kurrogott.- A Megbízó? Ő is itt van?Gergő elmondta, hogy látta ugyan a lázadás fővezérét, még-is olyan, mintha nem látta volna.- A ganosztevők folyton ezt csinálják! - háborgott Monyá-kos Tuba. - Csuklyába, bő köpönyegbe vagy egyenest mágikusködbe burkolják magukat, hogy felismerhetetlenek maradja-nak. Én már olyanról is hallottam, aki egy naplóba bűvöltemagát, hogy kivárja, amíg újra erőre kap.- Ha befejeztétek a háborgást, induljunk! - sürgette őketGergő. - Sajnos nem tudtam bűbájostort szerezni, hogy va-rázslattal rejtselek el benneteket, míg a díszjurta közelébe érünk.- Jól jönne most néhány vakulj-levél- sóhajtott MonyákosTuba. - Sebaj, majd lopakodunk.Ezt a tervet legkönnyebben Bunzen tudta végrehajtani. A pú-pos macska fekete szőre teljesen beleolvadt az éjszaka árnyaiba,puha talpán pedig nesztelenül surrant ketrectől bokorig, bokortól mosogatásra váró kandérig. Gergő viszont úgy döntött, ő nemrejtőzik, míg csak egészen a jurta közelébe nem érnek, hiszen ne-ki még mindig szabad járása volt a táborban. Az álomfogákügyet sem vetettek rá, s a rosszulléttől szédelgő őrök is inkább há-borgó gyomrukra, semmint a tébláboló fiúra figyeltek.Monyákos Tuba már sokkal nehezebb helyzetben volt. Bí-zott azonban leveles ruhájában, no meg lidérctudományában,ami az ákázás mesterévé tette. Lassan haladt a jurta felé,mert gyakran kellett megtaposott, ázott bokornak tettetnie ma-gát, de azért végül ő is megérkezett a nehéz jurtalapok árnyé-kába.266 26?Odabenn már a végéhez közeledett a lakoma. A holtsápadtasszonyok kivezették az utolsó, a surranók által megbetegítettbárányt, és félredobták a kiürült, gyanús szagokat árasztóagyagedényeket, majd fáradtan a sziklafal lábánál álló lak-helyükre támolyogtak. Hold Dühe üres kéregtekercseket, térké-peket, írószerszámokat hozatott, s ez már előre jelezte, hogyvégre megkezdődik a haditanács.Gergő tíz körömmel próbált lyukat ásni a jurta mellett,hogy azon bújjanak be, de Monyákos Tuba intésére félbehagy-ta. A dohánylidérc levélruhája mélyéről csillanó pengét vettelő, és lassan nyílást metszett a vaskos nemezbe. A díszjurtahangjai azon át végre kiszűrődtek hozzájuk, s csak arra kellett

ügyelniük, hogy a bent ülők észre ne vegyék a keskeny rést.- Százhúsz rémálmot találtam alkalmasnak a Hajtásra!- zengte éppen Hold Dühe bronzkemény hangja. -A többit el-különíttettem a ketrectábor nyugati oldalára, mivel számunk-ra hasznavehetetlenek. Amint távozunk innen, szabadon en-gedem őket.- Szabadon? - a felcsattanó, dermesztően hideg hangtólGergőnek összekoccant a foga. Azonnal tudta, hogy a Megbí-zó beszél, bár nem láthatta őt. A sámánfinak hatalmasat dob-bant a szíve, mert néhány pillanatig úgy érezte: ismeri a hanggazdáját, és mindjárt eszébe is fog jutni a neve. - Már miértengednénk szabadon a befogott rémálmokat?- Hiszen nincs rájuk szükségünk - Hold Dühe hangjábanbizonytalanság rebbent. - Hadd térjenek vissza az éberek ál-maiba.- Ostobaság! - süvöltötte a Megbízó. -Ami egyszer a ha-talmunkba került, azt vagy használjuk, vagy elpusztítjuk.A szellemdobolók és az íz-surranók helyeslően sziszegtek, amajomszerű átokverő idegesítően felvihogott.- Ahogy parancsolod - kongott Hold Dühe válasza. -A használható rémálmok mind készen állnak a Hajtásra.- Akkor lássuk végre, mi Tesz a többiek dolga! - a puha,mégis követelődző hang Monyákos Klotildé volt, amit Gergőabból sejtett, hogy a mellette kuporgó dohánylidérc összerezzent.A rontó némber kérdésére öblösen buggyanó, mély hang vála-szolt, ami egyedül az átokverő vécécsészétől származhatott.- Javaslom, hogy minden álomlény úgy vegyen részt a haj-tásban, ahogy az a leginkább megfelel a képességeinek. A gyö-kérgyötrő törpék bánjanak el az Erdők Atyjának legveszélye-sebb őrfáival.Válaszul fejszék csattantak páncélokra.- A csusszanók és lidércek az erdő állatait némítsák el -folytatta az átokverők vezére. -Az íz-surranók és a szellemdo-bolók pedig...A díszjurta nemezlapjait hirtelen jeges szél dagasztotta felbelülről úgy, hogy a tartókötelek recsegtek az erőlködéstől.A dermesztő huzat hangakká állt össze, és jól kivehetően zen-gett.- Milyen jogon adsz te utasításokat a nemes sámánok holtgyülekezetének? Mi, a szellemdobolók, egyedül a Megbízónakengedelmeskedünk.A tanácskozás vitába torkollt. Gergő izgatottan fülelt, hát-ha többet is megtudhat az összevissza kiáltásokból, szitkokbólés elharapott átokszavakból. Miféle Hajtásra készülnek ezekodabenn? Merre terül el az Erdők Atyja, és miért akarjákmegrohanni? Hát mégsem a Hetek ellen szervezkednek a Vi-lágfa sötét mágiát űző szörnyetegei? De akkor a Rontó Boszar-kányok Szektája miért gyengítette le varázsfőzetével a KilencJurta összes sámánját, vajákosát és garabonciását?A heves vita olyan hirtelen szakadt félbe, mintha a bentüloicre csendvarázst küldtek volna. Gergő elég rég volt már ré-vülő ahhoz, hogy ösztönei jelezzék, ha valami baj történt. Kör-bepillantott, de nem látott semmi szokatlant. Monyákos Tubaott kuporgott mellette, pont úgy, mintha csak félig széttaposottbokor volna. Az álomfogó fegyveresek gyomrukat simogatva,zöld arccal igyekeztek kibírni a szolgálatot, míg leváltják őket.Távolabb a bűbájketrecek kék derengése ugyan adott némifényt, de arrafelé is nyugodt volt a sárral borított táj.- Itt van! - szólalt meg a boszorkányok vezére a néma jur-tában. - Arra!268 269

És ekkor Gergőbe belemart a felismerés: Bunzen eltűnt!3A púpos macska egyetlen perccel korábban még ott sündörgött a közelükben, ügyelve rá, hogy sárga szemének villanásael ne árulja, ha egy őr mégis felpillantana szenvedéséből. Azu-tán a tanácskozás annyira lekötötte Gergő figyelmét, hogy tel-jesen megfeledkezett Bunzenről, aki talán úgy döntött, mégisvisszatér volt gazdájához, és beárulja őket.A sámánfi felugrott, hogy a ketrecek felé rohanjon. Monyá-kos Tubának nem kellett szólnia, a lidérc talán még gyorsab-ban megfejtette a jeleket, mint ő, és az ellenkező irányba surrant, halkan zizegtetve leveleit.A díszjurta oldalán metszett rés hatalmas reccsenéssel ha-sadt szét. Gergő iszonyodva nézett farkasszemet a majomsze-rű átokverő kutyapofájával, melyből sűrű nyálcsík nyúlt a föl-dig, kibújva a borotvaéles fogak közül. A szörnyeteg felhördült,s már ugrott is a szabad térre. Mögötte az egyik szellemdobo-ló szürke gomolygásban tört át a megnagyobbított hasítékon,utat engedve két íz-surranónak és a haragtól torz arcú HoldDühének.- Ott van! - sikoltotta a rég holt sámán szelleme. Füstkarja meztelenül lendült a levegőbe, ahogy az egész alak sem vi-selt semmilyen ruhát. Gergő hallott már róla: ő lehetett Kal-pagos Csanád, pillanatnyilag a kalpagja nélkül.A szabadba tóduló szörnyetegek mind Monyákos Tubárameredtek. A lidércnek semmi esélye sem maradt a menekülés-re. Felegyenesedett, hiszen álcáját leleplezték. Hold Dühe a de-rekán függő bűbájostor felé nyúlt, de szeme sarkából közben fel-fedezte Gergőt is.A sámánfc villámgyorsan átlátta a helyzetet. Ha okosancselekszik, még tűnhet úgy, hogy ő éppen csak erre téblábolt.Ehhez azonban...Diadalüvöltésben tört ki, és két ugrással a dohánylidércnéltermett. Monyákos Tuba annyira meglepődött a rohamozóGergő láttán, hogy meztelen talpai gyökeret vertek a ragacsoslatyakban. Nem is próbált menekülni. A sámánfi rávetettemagát a dohánylidércre, ledöntötte a földre, és a mellére ült,habár közben ő maga is megbotlott. Arca néhány pillanatra el-merült a sárban, vadul köpködve próbált megszabadulni a ke-serű ragacstól. Érezte, hogy a vastag földréteg máris száradnikezd rajta, olyan fekete maszkot kenve rá, hogy még Boglárkasem ismerné fel, ha látná.- Elfogtam! Megvan a kém! - kiáltotta Gergő.A küldöttségek tagjai - ki a hasítékon, ki a jurta feltárulónemezajtaján - sorra köréjük gyűltek. A még mindig értetlenülpislogó álomfogó őrök fáklyákat hoztak, így a területet nyugta-lanul vibráló, sárga fény borította be.- Elfogtam az ügynököt! - szólt ismét Gergő, és tenyerétrátapasztotta Tuba szájára, nehogy elárulja őt. - Várom aparancsod, Hold...Nem fejezhette be a mondatot, mert ekkor fölé tornyosultMonyákos Klotild hegy méretű alakja. A boszarkány vastagkarján ott dorombolt a púpos macska, sárga szemét villogtat-va, és semmi kétséget nem hagyva felőle, hogy ő volt az áruló.Most csak egyetlen nyávogásába kerül majd, hogy leleplezzeGergőt, s véget vessen a színjátéknak.Bunzen azonban hallgatott.- Kötözzétek meg! - kiáltott Hold Dühe. - Később kival-latom.- Erre semmi szükség - a háttérből most a Megbízó lépettelő. Fekete köpönyege széle a latyakban ázott, csuklyáját pedig

oly mélyen húzta az arcába, hogy semmi nem látszott belőle.Közel lépett a föláön heverő lidérchez és a rajta térdeplő Ger-gőköz. Hosszan, csendben nézte mindkettejüket. A sámánfitmegint elfogta a rettenetes gyanú, hogy igenis ismeri a Megbí-zót, tudja a nevét, csak épp képtelen kimondani azt.- Engedd meg, hogy személyesen kérdezzem ki! - ajánlko-zott Kalpagos Csanád, fehér párafelhő szavakat pöffentve alevegőbe. - Ismerem a vakarcsot, elszámolnivalóm van vele.A körben álló küldöttek némelyike kezdett megvadulni. Azíz-surranók piszkosszürke pamacsai folyton a sárban heverőTuba felé lendültek, a hüllők ragadós nyelvüket nyújtogatták,és az átokverők fehér porcelános vezére azt gurgulázta:270 271- Ültessétek rám, és mindent be fog vallani!A Megbízó tűrte egy darabig a hangzavart, majd felemeltejobb karját, mire csend lett.- Megmondtam, hogy nincs szükség vallatásra. Ez itt azÁlomfelügyelet ügynöke, aki véletlenül bukkant a nyomunkra.Legalábbis nagyon remélem, hogy véletlenül!Gergő látta, hogy a tekintélyes méretű főboszorkány szájsar-ka kissé megrándul, Bunzen hátán pedig felborzolódik a szőr.- Oljétek meg! - mondta ki halkan a végső utasítást aMegbízó, és már fordult is, hogy távozzon. A sámánfi sártólragacsos arccal, félvakon pislogva is látta, hogy Hold Düheelőveszi bűbájostorát. Gergőt erős karok ragadták meg, és szin-te letépték Monyákos Tubáról, akit megbénított a félelem.- Gyere, kölyök, ez már nem a te dolgod! - súgta Böszmea sámánfi fülébe. A rémálomvadász volt ugyanis, aki igyeke-zett a halálraítélt közeléből eltávolítani Gergőt.Hold Dühe meglendítette feje fölött a bűbájostort, ami han-gos visítást hallatott, amint feltöltődött a sötét varázserővel.A fiú ordítani akart, de kapkodó lélegzete a szájára ragadt sa-rat a torkára szippantotta, és fulladozni kezdett.A halálos átok elhangzott, a bűbájostor iszonyatosat dör-rent. A varázserő fekete darázsrajként száguldott a földön he-verő lidérc felé, aki kétségbeesetten az arca elé kapta két karját.Éles kiáltás harsant, s egy másik bűbájostor is felsziporká-zott. A két varázslat a levegőben találkozott, vakító villanás-ban oltva ki egymást, mielőtt Hold Dühének átka elérhettevolna Monyákos Tubát.A körben állák döbbenten felhördültek. A szokatlan hangra,vagy talán, mert elmaradt a lidérc halálsikolya, a Megbízó is-mét feléjük fordult. Csuklyája sötétségében ádáz haragtól vil-lant a tekintete, amint felfogta, hogy mi történt.- Monyákos Klotild! - mondta szívszorítóan rideg han-gon. A küldöttség minden tagja rémülten húzódott hátrébb,egyedül hagyva az óriási boszorkányt, akinek jobbjában mégmindig apró szikrákat vetett a bűbájostor. - Mit műveltél,némber?Monyákos Klotild pufók arca fehérebb volt, mint az átokve-rő vécécsésze oldala, de orra vashegyét mégis dacosan felvetette.- Tuba a fiam - mondta. - A lidérccsemetém. Addig nemölhetitek meg, míg én élek.A küldöttségek tagjai ádáz őrjöngésbe kezdtek. A törpék fej-széiket lengették, a lidércek hisztérikusan sikítoztak, a sámá-nok szellemei pedig még fehérebbek lettek, mint eddig bármikor.- Ez árulás, boszorkány! - szólt halkan, metsző hangon aMegbízó. Majd hirtelen apró, bonyolult mozdulatot tett balkeze mutatóujjával, mire Klotild kezéből kiugrott a bűbájostor,és perzselő szikrákat köpve kettétört a levegőben, hogy végülhasznavehetetlen fadarabként hulljon a sárba. Gergő még so-

ha nem látott olyat, hogy egy révülő puszta kézzel varázsoljon,ezért most az ámulat némította meg.- Aki halni akar, annak én nem állok útjába - közölte aMegbízó, majd hátat fordított a társaságnak, s már távozásközben köpte parancsát Hold Dühe felé: - Zárjátok mindket-tőt bűbájketrecbe. Később magam akarok végezni velük.Az álomfogó fegyveresek elvezették a lidércet és édesanyját.A küldöttek is szerteszállingóztak, hogy egymás között beszél-jék meg az eseményeket. Gergő letörölte arcáról a sarat, s márazon volt, hogy csendben elasonjon, mikor Hold Dühe hozzálépett. A sámánfiban megfagyott a vér, bár látta, hogy a rene-gát álomfogók vezérének arcán most szokatlanul nyugodtak avarázsjelek.- Bebizonyítottad, hogy hű vagy hozzánk, Farkas - mond-ta a férfi. -A mi bölcs Megbízónkat nem akarom azzal zavar-ni, hogy bemutassalak neki. Én azonban felajánlom neked,hogy tarts velünk a Nagy Hajtásra, és légy az álomfogóim sá-mánja. Elfogadod?Gergő legszívesebben ököllel esett volna neki Hold Dühének,ennek az öntelt, elvakult álomfogónak, aki a Világfa leggono-szabb lényeivel kötött szövetséget. A háta mögött azonban ottérezte Böszmét, és ettől valahogy nyugalom öntötte el. Gondol-kodott néhány szemhunyásig, miközben a távolból hallotta,hogy a két Monyákosra rácsapódik a bűbájketrec ajtaja.272 273- Elfogadom az ajánlatodat, és ígérem, hogy sámánként azálomfogók érdekeit szolgálom ezentúl - szólalt meg végül Ger-gő, s örült, hogy nem remeg a hangja.- Égi Úr vezesse a kezed - bólintott Hold Dühe, és átadtaa fiúnak a korábban elkobzott bűbájostort. - Ha pedig újramegpróbálsz elárulni minket, személyesen küldöm álomlelkedeta Rémálmok Földjére... Örökre!

*

Zsófi remek búvóhelyet talált dr. Produk rendelőjévelszemközt. Ahogy közeledett az este, kabátja belső zse-bébe rejtette Settenkét, aki ettől felbőszült és folytonmocorgott. Ez azonban csak a buszon keltette fel né-hány utas figyelmét.- A hörcsögöm! - magyarázta pirulva a lány - Lö-työg az egyik foga, orvoshoz kell vinnem, de nem talál-tam otthon befőttesüveget.A felnőttek rosszallóan csóválták a fejüket, egy hölgymorgott valamit az efféle kölykök felelőtlen szüleiről, deakadt két hosszú hajú srác, aki égre bökve a hüvelykuj-ját vigyorgott Zsófira.- Menő vagy, kisanyám! Szabadságot a bundás nép-nek!Zsófi örült, hogy végre leszállhat a buszról, s a kapu-aljban összeszidta Settenkét. Az őrdenevér azonbanannyira boldog volt attól, hogy végre kiröppenhet a ka-bátzsebből, hogy nem is figyelt a gazdájára. A vajákoslány óvatosan bekukkantott a ház macskaköves udva-rára, s nyomban felfedezte, hova rejtőzhetne.Szemben a rendelő bejárati ajtajával, a körfolyosótúloldalán valaki igencsak szerette a virágokat. A hatal-masra nőtt, dús növények valóságos dzsungelt alkot-tak, befonták a vaskorlátot, sőt lecsüngtek a kövezetfölé. Zsófi felszaladt a lépcsőn, s lekuporodott mögé-jük. Csupán két méregzöld levelet kellett kissé félrehaj-

tania, máris láthatta a rendelá ajtaját, sőt az udvar na-gyobbik részét is. Azt ugyan még nem tudta, mit fogmondani, ha valaki kilép a folyosóra az ő oldalán, demajd akkor biztosan eszébe jut valami.Settenke eközben körberepülte az ötemeletes bér-ház belső udvarát, felzavart néhány galambot, és rá-füttyentett egy kövér macskára. Láthatóan remekülérezte magát a Valóságban, ahol minden új és izgal-mas volt számára, hiszen még soha nem látott nagyvá-rost.A rendelő ajtaja fél órával később nyílt ki. Zsófi visz-szafojtotta a lélegzetét, amint szemvillanásnyi időremegpillantotta Paulina kisasszony apró alakját. Ponto-sabban csak a nő tornyos frizuráját látta, mert a többiteltakarta a folyosó rácsa. A csizmái türelmetlen ritmustkopogtak, s többször visszaverődtek a ház faláról, amiegészen megzavarta a hallgatózót, mivel nem tudhatta,hogy épp merre járhat, ha nem látható.Végül az udvaron tűnt fel. Most is viselte nercbun-dáját, de lakkretikülje helyett kék reklámszatyor fitye-gett a kezében. Zsófi a hideg rácsok közé szorította azarcát, mert innen fentrál alig látta Paulina kisasszonyt.Sőt Settenkét sem látta, bár ennek most örült. Nemszerette volna, ha az őrdenevér elárulja őt. Hiszen haPaulina kisasszony valóban révülő, nyomban felismeri,hogy nem közönséges bőregérrel van dolga.Az asszisztensnő megérkezett az udvarra, s annyiralelassította a lépteit, hogy már-már lopakodni látszott.Közben ráncos nyakát nyújtogatta, vastagon kifestettajkai között pedig néha előtűnt rózsaszín nyelve, mint-ha a levegőt szimatolná vele. Zsófinak az a kellemetlenérzése támadt, hogy Paulina kisasszony tekintete min-denen áthatol, így ő sem maradhat túl sokáig rejtve.A nő alaposan szemügyre vette az üres udvart, a kuká-kat sorakoztató kapualjat, majd a bérház körfolyosóitalulról felfelé. Mikor úgy ítélte meg, hogy tökéletesen274 275egyedül van, lassan kinyitotta a nejlonzacskó száját, ésjobb kezével belemarkolt.Zsófi értetlenül bámulta leshelyéről a történteket.Paulina kisasszony elővonta a zacskóból szorosra zártöklét, majd feje fölé tartva szórni kezdett valamit. Azapró, sárga dolgok kopogva hullottak a macskakőre,pattantak néhányat, s végül megállapodtak. A vajákoslány szemét szűkre vonva igyekezett rájönni, mit mű-vel az asszisztensnő.Paulina kisasszony még kétszer markolt bele a zacs-kó tartalmába, és szórta szét azt a kövezeten. Rá-adásul mélyről jövő, kurrogó hangokat kezdett hallat-ni. Előbb csak halkan, óvatosan, majd egyre nekibáto-rodva.Zsófi akkor értette meg, mivel szemetel az apró terme-tű nő, mikor az első galamb heves szárnycsattogássallandolt a lába előtt. Kukorica! Hát persze, hogy is nemismerte fel azonnal a sárga, kemény magokat?A bérház tetejéről szürke-kék tollú városi galamboksuhogtak lefelé. Az elsők még leírtak egy-egy biztonsá-gi kört, mielőtt rávetették magukat a táplálékra, de azutánuk érkezők már attól tartottak, hogy nem jut ne-kik a csemegéből, s így mellőzték az óvatoskodást. Zsó-fi megmarkolta a korlát deres vasrúdjait, és visszafoj-

totta a lélegzetét. Ösztönei azt súgták, hogy a nő nempuszta állatbarátságból eteti a galambokat.S nem is tévedett. Paulina kisasszony ráncos arcánelégedett, rideg mosoly terült szét, amint a körötte csi-pegető szárnyasokat figyelte. Lassan leguggolt közéjük,karját megfontoltan nyújtotta előre, aztán...A mozdulata villámgyors volt. A hozzá legközelebbmerészkedő kék tollú galamb csupán akkor fogta fel,hogy mi történik, mikor az inas ujjak a teste köré fo-nódtak. Paulina kisasszony másik kezével elengedte azacskót, lefogta a verdeső szárnyakat. A többi galambrémülten szökkent a levegőbe, de mohóságuk erősebbvolt, így alig egyetlen méterrel távolabb újra a macska-kövekre tottyantak.Társuk addigra már nem élt. Zsófi gyomra felkavaro-dott, amint látta, hogy Paulina kisasszony szakszerűmozdulattal, egyetlen csavarintással kitöri a galambnyakát. Az ernyedten csüngő madártest máris eltűnt akék nejlonzacskóban, és a nő felegyenesedve a lépcső-ház felé indult. Zsófi még akkor is megkövülten figyel-te, mikor felballagott a folyosóra, benyitott a rendelőajtaján, és eltűnt mögötte. Talán még sokáig ott marad,a korlátba kapaszkodva, ha nem jelenik meg váratlanula felháborodott csippantásokat hallató Settenke.- Gyilkos! - bólintott a vajákos lány dühtől kipirul-va. - Most már semmi kétség: Paulina kisasszony bo-szorkány Vagy valami hasonló.Zsófi már nem tartotta szükségesnek, hogy továbbrejtőzzön. Elindult a körfolyosón, egyenesen a rendelőajtajához. Settenke rémülten füttyögött, szédítő iramúröppenésekkel szelve a levegőt.- A doktornak fogalma sincs róla, micsoda veszélyesnémber az asszisztensnője - mondta Zsófi, s kabátjaalatt megmarkolta a bűbájostorát. - Itt az ideje...- Téved, édes kis barátném!A vajákos lány megpördült a sarkán, s mire szembekerült azzal, aki megszólította, a bűbájostorán már va-rázserő sziporkázott.- Oh, nyugavér és csigalom, kishölgyi - emelte felkét tenyerét dr. Produk. - Már ha szabad ilyen viccesenkifejeznem magam. A humor ugyanis oldja a feszültsé-get, amire nekünk e pillanatban óriási szükségünk van.276 277Zsófi bizalmatlanul vizslatta az agyfurkász ezüstke-retes szemüvegén túl fénylá tekintetét, de nem látottbenne támadó szándékot. A ház harmadik emeletén ki-nyílt egy ajtó, mire a doktor idegesen intett, hogy hú-zódjanak a lépcsőház árnyékába.- Jobb, ha nem keltünk feltűnést - szólt dr Produk.- Most már magácska is tud róla, milyen... Kérem. Kü-lönös asszonyság az én Paulinám. Én már rég gyanak-szom, hogy valami... Szóval, hogy flúgos a lelkem.- Hiszen maga mindenkiről úgy gondolja, hogy flú-gos!- Tévedés, kisasszonykám. Csakis a gyerekekről!Zsóii leengedte bűbájostorát, és biccentett.- Azt hiszem, meg kell beszélnünk néhány dolgot.Feltéve, ha hajlandó segíteni.- Tekintsen hű szövetségesének, édes kisasszony -hajolt meg dr. Produk, s szikár arcára őszinte elszánt-ság ült ki.

A két Böszme278- Beengedsz végre, vagy megmutassam a sámánok erejét? -csattant Gergő hangja. A vele szemben álló, bőrpáncélt viselőálomfogó harcos arcán ideges kunkorba fordultak a festékmin-ták, a férfi mégis dacosan összeszorította az ajkát.- Megmondtam, hogy a foglyokat senki sem látogathatja -szólt rekedten. - Ez Hold Dühe egyértelmű utasítása.Gergő hanyagul megvonta a vállát, s közben az övébe tűzöttbűbájostor felé nyúlt.- Pocsék érzés mosatlan hamutartóvá változni, de te akar-tad!Az álomfogó megmarkolta az oldalán függő kardot, ekkorazonban mennydörgő hang süvöltött felé.- Mit művelsz, te hatökör? - Böszme csizmái alól magas-ra fröccsent a sár, amint az őr felé robogott. - Kezet akarszemelni a törzsünk sámánjára?- Be akar menni a foglyokhoz! - védekezett az álomfogóimmár teljesen elbizonytalanodva.- Ha be akar menni, akkor te fogod a kulcsot, kinyitod nekia ketrecet, és kellemes időtöltést kívánsz! - bömbölte pocakjátrengetve Böszme, majd széles vigyorral Gergőhöz fordult. - Far-kas, te egymagad többet érsz, mint az én egész vadászcsapatom.Rossz rágondolni, mi történik, ha a lidércügynök kihallgatja ahaditanácsot, és hírt visz róla a Kilenc Jurta révülőinek.Gergőben vegyes érzelmek küzdöttek. Egyrészt boldog volt,hogy nagydarab cimborájával ismét a legjobb barátságba ke-veredtek. Másrészt viszont árulónak tartotta magát, hiszenbecsapja őt, az álomfogókat és Hold Dühét. Bár az utóbbiértcseppet sem bánkódott.- Beszélnem kell a foglyokkal - mondta végül, hogy elterel-je a szót a rá záporozó dicséretekről. - Szerintem ki tudok de-ríteni néhány fontos dolgot a Hetekről.- Akkor jó lesz, ha sietsz - bólintott Böszme, és puhánaklátszó, mégis vaskemény tenyerével megropogtatta a sámánfivállát. - A küldöttek még tanácskoznak, de az már biztos,hogy pakolunk, és holnap pirkadatkor hosszú révülésre indu-lunk.- Az egész tábor? - nézett körül kétkedve a számtalan bű-bájketrecen Gergő.- Úgy valahogy - Böszme holdvilágképén komor felhő su-hant át. - Az asszonyok, lányok őrzik a jurták tüzét, míg miportyázunk. És néhány vadász is marad, hogy végezzen a fó-lösleges rémálmokkal. Ronda munka lesz.A sámánfi látta, hogy a tapasztalt álomfogónak nincs ínyé-re a tervezett mészárlás. Gyáva dolognak tartja, de Hold Dü-hével s foieg a Megbízóval soha nem merne vitába keveredni.- Az áruló boszorkány meg a lidérckölyke még előbb bevégzik - bökött állával a kéklő bűbájketrec felé Böszme. - Hallot-tam, hogy a Megbízó éjfélkor személyesen átkozza őket a Rém-álmok Földjére. Úgyhogy addig beszélj velük, amíg van szájuka szólásra és fülük a hallásra.Gergő zavartan elfordította fejét, s csak remélte, hogy az ar-cán nem látszik az elkeseredettség. Az őr közben félreállt, ha-talmas kulcsát a zárba illesztette, s most libabőrző nyikorgás-sal elfordította azt. A sámánfi halovány mosolyt erőltetve bú-csút intett Böszmének, és belépett a bűbájketrecbe.Monyákos Tuba és Klotild két ellenkező sarokban, egymás-tól a lehető legnagyobb távolságra gubbasztottak. Gergő ezennagyon eksodálkozott, mert úgy gondolta: anyja és fza egymás-ra találnak majd a bajban. Klotild még ülve is kitöltötte a ket-

rec sarkát, tornyos frizurája (ami most épp citromsárga szín-ben pompázott) kikandikált a fenti rácsok között. MonyúkosTuba viszont olyan töpörödött volt, mint aki a félelemtől a fe-lére zsugorodott, s így akár Klotild tenyerén is elfért volna.Gergő megvárta, míg az őr rájuk csapja az ajtót, majd lop-va elővette bűbájostorát, és finoman meglendítette azt. Halkbúgás jelezte, hogy a csendharang-bűbáj rájuk borult, megaka-dályozva mindenkit a hallgatózásban.280 281A következő pillanatban Monyákos Tuba megpördült, és ri-kácsoló üvöltéssel rontott a sámánfinak.Te átokverte hamistojás görgetésből vizsgázott hegyiva-karcs tekergette süntápláléknak sem jó kávézacc-potyadéktólbűzlő kenguruhájjal kent hazugság-masina hangszórójából var-tyogó elektromos sercintés nyúlós maradéka, MOST MEG-FOJTALAK!Nem fért kétség hozzá, hogy a dohánylidérc teljesen komo-lyan gondolja a fenyegetést. Előrenyújtott karmos ujjakkal,hadonászó karokkal rohant Gergő felé, csakhogy túl alacsonylévén, nem érhette a torkát. Mikor erre rájött, elkapta a fiú balbokáját, és éles fogait villantva bele akart harapni.A sámánfi ismét lendített a bűbájostorán, mire MonyákosTuba felháborodott hörrenéssel a levegőbe emelkedett, s ott úgypörgött, mint egy helikopterétől elszabadult propeller.- Higgadj le, lidérc! - kiáltotta Gergő. - Beszélnem kell ve-letek, és nincs rá túl sok időnk. Ma éjfélkor lesz a kivégzésetek!Erre már a túlsó sarokban ücsörgő némber is szusszanvamegfordult.- Én a Rontó Boszorkányok Szektájának főnémbere vagyok!-gurgulázta magából kikelve. -Fölöttem csakis a nővéreim ül-hetnek törvényt!- Bíróság és tárgyalás nem is lesz - közölte vele Gergő, félszemét a még mindig zúgva pörgő Tubán tartva. - A Megbízósaját maga átkoz meg benneteket, hogy örökké a RémálmokFöldjén bolyongjon, ami marad belőletek. A nővéreid pedig...Úgy láttam, áldomást ittak a halálod hírére. Még a famulu-sod sem maradt melletted. Bunzent elnyelte a vadon, amintrájött, hogy többé már nem te vagy a leghatalmasabb rontó bo-szorkány.Mire mindezt végigmondta, Monyákos Tuba egészen eksen-desedett. Gergő intett az ostorával, és óvatosan leengedte a szé-delgő dohánylidércet a talajra.- Beszélnünk kell, hátha ki tudunk okoskodni valamit -szólt a sámánfi, s várakozón nézett Matildra. A boszorkányelőbb dacosan felvetette vasorrát, majd kelletlenül fújtatva kö-zelebb hullámzott. Gergőnek, míg nézte, elszorult a torka a ret-tentő gondolattól, hogy mi történne vele, ha a némber véletle-nül ráülne.- Veled hajlandó vagyok beszélni - csukladozta MonyákosTuba, aki még mindig képtelen volt megállítani üregében kó-válygó szemgolyóit. - Farkas vagy. Legalábbis az voltál vala-ha, de már nem bízom benned úgy, mint rég. Tegnap éjjel...- Nem fogok neked magyarázkodni, Tuba - vágott közbetürelmetlenül Gergő, és az őr felé sandított. Vajon mikor fográébredni az álomfogó, hogy bár csupán három lépésre van tő-lük, mégsem hallja egyetlen szavukat sem? - Tegnap éjjel nemvolt más választásom, mint az, hogy elfogjalak. Kinek váltvolna hasznára, persze a Megbízón kívül, ha engem is bezár-nak ide? Így legalább én szabad maradhattam.- És sámán lett belőled! - vicsorogta maró gúnnyal az Álom-felügyelet ügynöke. - Ha meggondolom, talán ez volt végig a

célod: hogy belopd magad Hold Dühének bizalmába.- Én hiszek neki - mondta váratlanul Klotild.- Anyu, én veled nem beszélek! - sziszegte még több dühvelMonyákos Tuba. - Miután kiköltöttél, elhagytál engem. Egészéletemben kerestelek, és mikor rád bukkantam, sóbálvánnyáváltoztattál. Ennyit ér neked a lidérckölyköd: tojástörőnek hasz-náltál!Gergő nem tehetett róla, muszáj volt elmosolyodnia, mikorlelki szemei előtt felderengett a "kőkemény" Monyákos Tuba,amint csattan a fején a madártojás.- A családi problémáitokat talán nem most kellene megbeszél-netek - szólt aztán, legyűrve a nevetését. - Végül anyád az életekockáztatásával mentett meg, s ezzel elveszítette a... az állását.Monyákos Tuba megvető vállrándítással felelt, mire Klotildvasreszeléket fújt felé az orrából. Gergő sóhajtva csóválta a fejét.- Azt hittem, az Álomfelügyelet képzett ügynökével és aRontó Boszorkányok vezetőjével van dolgom. Most látom csak,hogy egy dacos kölyök meg a makacs anyja került az utamba.A két vitázó elnémult, ami még nyomasztóbbá tette a csend-harang bűbáj halk búgását. Gergő türelmesen várt, elmélyülten282 283tanulmányozva a bűbájostora nyelére rótt jeleket, mintha mostlátná először azokat. Elsőként Monyákos Tuba szólalt meg.- Te bízol benne? - és mutatóujjával meglehetősen udvari-atlanul az anyjára bökött. Gergő nem akarta elhamarkodni aválaszt. Néhány percig némán vizslatta a mozdulatlanságá-ban is nehézkesen fújtató boszorkányt, aki állta a sámánfi te-kintetét.- Nem ártana, ha valamiféle bizonyságot tenne amellett,asszonyom, hogy valóban hátat fordított a Megbízónak - szóltvégül Gergő. A boszorkány szeme elkerekedett a felháborodástól.- A közelgő halálom talán nem elég bizonyság? A rontónémberek szabad közösségéhez tartozom, s bárfogalmam sincs,miféle ostoba rágalmakat szórtak a fejünkre a tüllszoknyásBoszorkány Jurta elkényeztetett, nyafogó hölgyikéi, én kijelent-hetem: a becsületünk mindig tiszta maradt!- Ezek csupán szavak, Klotild asszony! - figyelmeztette aboszorkányt Gergő. A némber tornyos frizurája vérvörös színtöltött, orra vashegyén megcsillant a holdsugár, végül mégismegadóan sóhajtott.- Ha elárulok néhány titkot azok közül, amit ki akartatokhallgatni tegnap éjjel, akkor hisztek majd nekem?A sámánfz és a lidérc egyszerre bólintottak.- Hallhattátok, hogy a Megbízó azért gyűjtött össze min-ket, mert közeleg a Nagy Hajtás ideje - folytatta MonyákosKlotild. - Hamarosan mindenki elrévül az Erdők Atyjánakálomvilágába, ami a Lombszint legrejtettebb zuga. Annyiratitkos, hogy még a Hetek közül sem ismeri mindenki a helyét.- Akkor a Megbízó hogyan vezeti oda a szövetségeseit? -kérdezte Gergő.- Nem tudom, miként, de ő a nyomára bukkant az ErdőkAtyjának. A Tetejetlen Fa leghatalmasabb vadonjáról vanszó, mivel ott található minden erdei növény álomlelke, melyvalaha is élt a Valóságban, vagy amit az éberek álmodtak, te-remtettek történeteikben. Persze a Megbízót nem ezek az öregfák érdeklik. A Nagy Hajtás célja egyetlen, magányos állat be-cserkészése, mely ősidők óta az Erdők Atyja mélyén lakik.284- Egyetlen állat? - Gergő kétkedve csóválta a fejét. - Hamég egy sárkányról volna szó, akkor sem kéne ekkora hadsereggel indulni ellene.

- Nem is sárkányról van szó - súgta Klotild, mintha at-tól tartana, hogy a csendharang-bűbáj sem elég biztonságos. -A Megbízó Ágast akarja befogni!A sámánfi látta, hogy Monyákos Tuba arca a levélsipka ta-karásában penészfehérre változik, de ő maga nem értette, mi-től kellene ennyire meglepődni.- Ágas? - kérdezte. - Az mégiscsak valami fa volna?- Ágas a szarvas, akinek senki nem ismeri a valódi nevét -felelte kissé megvetően a boszorkány. - Sámán létedre tudnodkéne róla.- Még csupán elsőéves vagyok!- Sokkal többet én sem tudok. Azzal mindenkitisztában van a révülők között, hogy Ágas valódi neve azagancsára van róva. S ha valamelyik varázstudó olyan közelkerül hozzá, hogy elolvashassa, a Világfa minden bűbájos ere-je nyomban belé száll. A Megbízó régóta tervezi a Nagy Haj-tást, mert Ágast nem lehet egykönnyen becserkészni. A RontóBoszorkányokat azzal bízta meg, hogy kábítsák el a Heteket ésaz összes többi révülőt, nehogy az útjába álljanak. A rémál-mok meg az összes többi förtelmes lény pedip arra kell neki,hogy az Erdők Atyjában feltalálja és befogja Ágast. Szükség islesz a szellemáobolókra, lidércekre, törpékre és íz-surranókra,hiszen a szarvasra két legyőzhetetlen vitéz árnylelke vigyáz.- Két harcos meg egy szarvas - hümmögött Monyákos Tuba.- Nem hinném, hogy esélyük van a Megbízó hajtóival szem-ben.- Ez majd kiderül, ha ott leszünk- mondta Gergő, és ide-gesen az őrre sandított. - Most azt beszéljük meg, hogyan jut-tassalak ki innen benneteket.- Azért jó, ha tudsz még valamit - emelte fel fekete körművirsliujját Klotild. -A boszorkányaim nemrég különös dolgotjelentettek, visszatérve az Erdők Atyjából, ahol lopva felderí-tést végeztek. A két vitéz már nincs egyedül. Néhány hete csat-285lakozott hozzájuk egy lelkes állat, akiroi úgy tartják, elkóboroltsegítő szellem lehet: egy kölyökfarkas!Gergőbe egyszerre hasított rettenetes rémület és boldogság.Többet akart tudni. Szóra nyitotta a száját, de ekkor az álom-fogó őr hangos zörgéssel kinyitatta a ketrec ajtaját...

*

Botlik Zsófi érezte, hogy izgatottságában minden haj-szála kezd égnek állni. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egytúl nagyra rakott, barna szalmaboglya. A lány végremegszabadult a télikabátjától, amit a kávéház karcsúlábú székének háttámlájára tett, majd leült.Szemben vele dr. Produk Bence úgy körülményeske-dett, mint aki még soha nem járt ilyen helyen. Alig bír-ta bepréselni magát az asztalka mögé, felborította afagylaltkelyheket kínáló reklámkártyát, de végül csaksikerült leülnie. A vastag üvegű kirakaton túl szürkén,ridegen morajlott a városi forgalom. Az autók, a síkos,hólatyakos úttal nem törődve, vadul száguldoztak, scsupán akkor fékeztek, ha rendőrautó bukkant fel akörnyéken.- Amit el akarok mondani, az... Hogy is kezdjem?Félek, hogy bolondnak fog tartani, doktor úr! - fogottbele Zsófi.- Minden bizonnyal - helyeselt de Produk. - Alap-elvem ugyanis, hogy minden gyermek bolond. Sebaj,

én azért vagyok, hogy meggyógyítsam, vagyis felnőttérémisszem őket.Zsófinak nem tetszett, amit hall, de jelenleg semmimás választása nem maradt, mint hogy az agyfurkászsegítségét kérje. Elvégre ő ismeri leginkább Paulina kis-asszonyt, sőt a közelébe férkőzhet bármikor A vajákoslány rebbenő árnyat vett észre a szeme sarkából, s ezmegnyugtatta: Settenke tehát követte őket, anélkülhogy erre külön utasítást kapott volna. Zsófi úgy gon-dolta, az őrdenevért egyelőre nem mutatja meg azagyfurkásznak, nehogy a szegény férfi pánikrohamotkapjon.- Arról van szó, dr Produk, hogy a maga asszisz-tensnője boszorkány - hadarta el gyorsan a vajákoslány, nehogy ideje maradjon gyáván meggondolni ma-gát. - Hogy pontos legyek: szerintem Paulina kisasz-szony rontó boszorkány!- Az rosszabb, mint az egyszerű vasorrú? - érdeklő-dött naiv ábrázattal az orvos, és feltolta orrnyergén azezüstkeretes szemüveget.- Tessék? - hökkent meg Zsófi. - Maga hisz nekem?- Természetesen! - biccentett komolyan dr Produk.- A látomások és tévképzetek a beteg számára mindigépp olyan valóságosak, mint ez a... Mi ez?A doktor elbizonytalanodva felemelte az imént elbo-rult fagyilapot. Zsófi kikapta a kezéből, és félretette.- Nem érdekes! - mondta. - Dr Produk, szeretném,ha nagyon figyelne rám. A segítségére van szükségem,mert úgy vélem, hogy a maga asszisztensnője... Szóvalő veszélyes bűnöző!Dr Produk homlokát ráncolva piszkálta a terítőmintáját, mielőtt megszólalt.- Magácska szerint miféle bűnt követett el az énPaulinám? Gyorshajtás nem lehet, bár igen fürge a lép-te. A hirtelen felindulásból elkövetett pletykálkodássem jellemző rá, csöndes természetű. Esetleg másokhátsó gondolatait lopta el?- Gúnyolódik velem, doktor? - fortyant fel Zsófi.Választ azonban egyelőre nem kaphatott, mivel egyunott arcú felszolgálólány lépett az asztalukhoz.- Fogyasztanak a kedves vendégek? - darálta a beta-nult szavakat annyi utálattal, ami a kávézó összes sü-teményét megkeseríthette volna.- Ha úgy érzi, kedveském, hogy ön többre érdemes,mint kellemetlen, ostoba és fárasztó vendégeket kiszol-286 287gálni, miért nem megy el balerinának? - fordult feléőszinte érdeklődéssel dr Produk. A sápadt lány arcánlátszott, hogy először megpróbálja kibogozni a férfiszavaiból a rendelést. Azután rájött, hogy sem a kávé,sem a.fagylalt, de még csak a szódavíz kifejezések semhangzottak el, s ettől végleg összezavarodott.- Parancsol a vendég? - nyekkent idegesen. Zsófilátta, hogy a doktor hosszabb fejtegetésbe akar kezde-ni a felszolgálólány lelki problémái kapcsán, ezért für-gén közbevágott.- Két forró kakaót kérünk.A sápadt lány lebiccentette a fejét, mint aki helybenel fog aludni, de aztán mégis megfordult, és távozott atölgybarna pult irányába.- Súlyos önértékelési katymaz! - nézett utána dr

Produk, s megszívogatta a fogát. - Nehezen, de azértmeg tudnám ijeszteni annyira, hogy elfeledkezzen amostani szorongásairól.- Doki, mi nem a felszolgáló miatt vagyunk itt! -figyelmeztette őt Zsófi.- Oh, persze, Paulina kisasszonnyal vannak gondok!- helyeselt dr. Produk. - Amint mondtam, én is gya-nakszom rá egy ideje. Magácska szerint normális dologaz, ha valaki negy-ven éven át jobb-ról balra keveri ateáját, s aztán egyiknapról a másikra át-áll a balról jobbra ke-vergetésre?Zsófi megütközve bá-mult az agyfurkászra.- Na látja, édeserről beszélek! -vigyorodott el diadal-masan az orvos. -Paulina úgy fél éve megváltozott, történt vele valami.Néha már mosolyog is! Pontosabban, mosollyal próbál-kozik, de egyelőre csak a vicsorgásig jutott el.- Doktor, segítsen nekem Paulina kisasszony közelé-be férkőznöm - vette át a szót Zsófi. - Áruljon el rólamindent: a lakcímét, a szokásait, az ismerősei nevét.Mit szokott enni, mikor és hová megy szabadságra, van-e valamilyen állata, ami olykor különösen viselkedik?- Meglehetősen különös módja ez a nyomozásnak,kishölgy - vont vállat dr Produk.- A helyzet is szokatlan. Alig fél órával korábban asaját szememmel láttam, hogy Paulina kisasszony azudvaron magához csalogatta a galambokat, és az egyik-nek... - Zsófi gyomra ismét felfordult a borzalmas em-léktől. - Kitekerte a nyakát! Aztán a reklámszatyrábatette, és bevitte a rendelőbe.Kínos pillanatok következtek. A vajákos lány láttadr. Produk arcán, hogy az orvosban egymással küzd ajózan ész és a régen motoszkáló gyanú.- Rendben, legyen ünnepnapja, kedvesem! - szóltvégül az agyfurkász. - Én mindent elmondok, amitcsak tudok Paulina kisasszonyról. És azután? Hogyanakarja kilesni a titkait?Zsófi óvatosan a kirakat felé fordította az arcát, ésfelfelé nézett. Jól sejtette, hogy Settenke a gipszdíszek-be kapaszkodva odakinn csüng. Bár az őrdenevér rette-netesen Eázhatott, mégis mozdulatlanná vált, nehogyfeltűnjön a járókelőknek.- A segítőtársam bárhova besurran, ahova csak aka-rom - mutatott Settenkére a vajákos lány. Dr. Produktekintetével követte a Zsófi ujja által jelzett irányt,majd a szája kissé megnyílt, mikor felfogta, mit lát. Azőrdenevér bőrszárnyai közül egyenesen a doktorra né-zett, és aprót mozdult.- Ez, ugyebár... - nyögte az agyfurkász. - Nem láto-más?288 289Zsófi kuncogott, majd figyelmeztetően a doktor kar-jára tette a kezét.- Jön a kakaónk! Viselkedjen természetesen, és

csendben, sorjában mondja el, amire kíváncsi vagyok.Ígérem, minden rejtélyt megfejtünk.Dr Produk Bence biccentett néhányat, fázós tenye-rei közé vette a párázó bögrét, de a tekintete még per-cekig vissza-visszatért Settenkére.

*

A renegát álomfogók kezdtek tábort bontani. A küldöttségek isbefejezték a tanácskozást, és a díszsátorból előlépő álomlényeksorra a révülőtérre mentek, ahol a fából faragott turul szárny-csapásai ismét felkavarták a párás levegőt.- A szövetségeseink visszarévülnek saját álamvilágukba,hogy útnak indítsák a hajtóikat - magyarázta udvariasan azőr, aki kéretlenül nyitotta ki a ketrecet. - Bocsáss meg, sámán,de nekünk is készülnünk kell. Egyébként is mindjárt tíz óra, sgondolom, akkor véletlenül sem szeretnél a ketrecben tartózkod-ni, mikor a Megbízó elátkozza a foglyokat.- Már végeztem - mondta komoran Gergő. Csípőre tett kéz-zel körbefordult, mintha búcsúpillantást vetne a ketrecek renge-tegére. Valójában fedezékeket, búvóhelyeket keresve felmérte aterepet. Elkeserítő volt, milyen sima és a tábortüzektől jól meg-világított a börtön környéke.A Megbízón s a hozzá hű maradt rontó boszorkányok egyikénkívül minden küldött elrévült. A rémálomvadászok ettől látható-an megkönnyebbültek. Hold Dühének utasításait követve felmál-házták a takikat, előgördítették pöfögő, nyekergő szekereiket. A lá-nyok és asszonyok szárított húst, sózott halat csomagoltak, ésmegtöltötték a vadászok bőrtömlőit tiszta vízzel vagy kumisszal.Ők ugyanis a táborban maradtak, míg a Nagy Najtás befejező-dik és a férfiak - Égi Úr segítségével - megtérnek jurtáikba.Gergő átvágott a ketrecek terén. Az álomfogók vaskerekűmasinái nyikorogtak el mellette, melyekről köteleket dobtak aketrecekre. Bűbájostorok durrogása segítette a súlyosabb bűbáj-csapdák felemelését. A sámánfi Böszme hatalmas alakját ke-reste, de a rémálomvadász sehol nem bukkant fel. Pedig vala-hol a rakodók között a helye, ha csak...Gergő fejét rázva hessentette el a kellemetlen gondolatot: aznem lehet, hogy épp Böszmének kell a táborban maradnia, svégeznie a feleslegesnek ítélt rémálmokkal.Bejárta a folyó túlpartján sorakozó lakójurták és műhelyekutcáját, majd a barlangrendszer következett. A folyosókon egy-mást lökdöső, száraz hangon káromkodó vadászokba ütközöttlépten-nyomon, akik felszereléseket hordtak a szekerekre. Gergőigyekezett nem az útjukban lenni, hát kilépett a magas erkély-re, ahonnan először pillaniotta meg ezt a komor, napfényt aligismerő álomvilágot. A mellvédhez lépve előhúzta bűbájostorát,és a gyöngén parázsló bőrszíjjal végigsimította saját arcát.A sasszem-bűbáj nyomban hatott. Gergőnek még csak eroi-tetnie sem kellett a szemét, ha a sötét folyó túlpartján fel akar-ta ismerni a ketrecekkel küszködő álomfogókat. Gondosanpásztázta tekintetével a vadon fekete falát, az őrtüzek környé-két és a mély árkokat szántó gőzszekerek útvonalát.Böszmét a díszjurta mögötti, elhagyatott tisztáson pillan-totta meg. A rémálomvadász nem volt egyedül. Hold Dühe ésa Megbízó állt vele szemközt. Az előbbi hevesen lengetve kétkarját, valamit magyarázott a megtermett álomfogónak. Ger-gő már elég jól ismerte ahhoz Böszmét, hogy pusztán a testtar-tásából kitalálja, milyen hangulatban van az öreg. Az álom-fogó néhányszor hevesen megrázta a fejét, egyszer még közbe isvágott, pedig ezt eddig soha nem merte megtenni a parancsno-

kával szemben. Végül azonban a válla előreesett, háta meggör-bült, s fejét csupán azért nem billentette a mellére, mert ezt le-hetetlenné tette borostás tokája.Gergő érezte, hogy Böszme olyasmit hallott két főnökétől,ami cseppet sem volt a kedvére. Finomult sámánösztönei meg-súgták a fiúnak, hogy a folyón túli beszélgetés valahogy hozzáis kapcsolódik, ezért ahogy a Megbízó és Hold Dühe visszatérta díszjurtába, Gergő már rohant is le a sziklafolyosókon.290 291Mire átkelt a cipekedő vadászoktól és zörgő szekerektől zsú-fölt hídon, Böszme már a Setét Csusszanó bűbájketrecénél irá-nyította a munkálatokat. Tíz vadász vaskos gerendákat feszí-tett a súlyos ketrec alá. Azon igyekeztek, hogy az elejét vala-hogy ráemeljék az ott várakozó gőzszekér magas platójára.Gergő toporgott egy darabig, s mikor az álomfogók végre sikerrel jártak, Böszméhez lépett.- Beszélnem kell veled - rángatta meg barátja bő ingéneklebbenő derekát.Böszme a sámánfz hangját felismerve összerándult, s csaknagyon lassan fordult felé. Kerek képét keserű harag gyűrteráncossá, ajka edfehéredett, szemében harag villant.- Nem érek rá - jelentette ki, és már lépett volna tovább.Gergő azonban elfelejtette elengedni Böszme ingét, s bár vissza-tartani nem tudta, a sáros talajon a vadász után szánkázott.- Ez nagyon fontos! - erősködött a sámánfi. - Te vagy azegyetlen barátom ezen az átokverte helyen, és most a segítsége-det kell kémem.Gergő jól tudta, hogy amire készül, az az életébe kerülhet.Alaposan átgondolt mindent, miközben Böszme után járta atábort. Be kellett látnia, hogy hatalmas kockázatot vállal, mi-kor feltárja legtitkosabb lapjait a vadász előtt.- Rengeteg a dolgom, szállj le rólam! - mordult az álomfo-gó, s könnyedén lerázta magáról Gergő kezét. Hatalmas léptek-kel, latyakot fröcskölve indult a még földön állá bűbájketrecekirányába, tekintetével azt lesve, hol kell utasításokat osztania.- Böszme, öreg cimbi, ne csináld itt a feszültséget! - hadar-ta a sámánfi, nehézkesen tartva lépést a csörtető vadásszal. -A foglyok hamarosan...S ekkor olyasmi történt, amit Gergő a legvadabb rémálma-iban sem gondolt volna. Böszme megtorpant, egész hatalmasteste rángani kezdett az indulattól, két keze ökölbe szorult.Olyan sebesen fordult szembe a sámánfival, hogy a fiú hajátmeglebbentette a léghuzat, és önkéntelenül hátrahőkölt. Böszmeeltátotta a száját, közel hajolt hozzá, és torz, förtelmes hangonaz arcába üvöltött:- Takarodj a közelemből, különben...! - jobb ökle ütésreemelkedett. A mozdulat elárulta, hogy Böszme épp csak visszatudja tartani a karját, s ha Gergő csak pislog, azonnal letaglózza őt.A közelben dolgozó álomfogók megrökönyödve bámulták ajelenetet. Közülük sokan már hosszú évek óta ismertékBöszmét, de még soha nem látták ennyire áühösnek - minthanem volna egészen a maga ura.Gergő megmerevedve, némán állt, míg a rémálomvadász ha-talmasat fújva le nem engedte a karját. Akkor újra szólni akarthozzá, de Böszme tekintetében fenyegető szikra lobbant, majd avadász hátat fordított neki, és áöngő léptekkel elrobagott.A sámánfi érezte, hogy a félelemtől megdermedt vére lassanújra csörgedezni kezd az ereiben. Egészen biztos volt benne,hogy az imént Böszme hajszál híján megölte őt. S azt is tud-ta, ha segíteni akar a halálra ítélt Monyákosékon, akkor még

is az öreg vadászra lesz szüksége.Előbb azonban ki kell derítenie, hogy mít mondott HoldDühe a díszjurta mögött Böszmének.

*

Paulina kisasszony Óbuda régi, kertvárosi részében la-kott. A csöndes, különös nevű Fűzfafütty utca távolesett a nagyváros morajló forgalmától. Kétoldalt a jár-dákat tisztára söpörték a házak lakói, és csupán kétöreg autó parkolt az öreg kandeláberek alatt, kerekeit apadkára támasztva.Zsófi, miután elbúcsúzott dr. Produktól, előbb bené-zett a kórházba. Botlik Dénes és Boglárka szokás sze-rint Gergő betegágya mellett őrködtek, s arra vártak,hátha történik végre valami változás a fiú állapotában.A fiatal orvos néha benézett hozzájuk, fontoskodó arc-cal megszemlélte az ágy végére akasztott kórlapot,majd sóhajtva távozott. Zsófi megnyugtatta Bogit és azapját, hogy otthon minden rendben, és ő is el tudja ma-292 293gát foglalni ebben a szomorúra sikeredett téli szünet-ben, majd sietve útjára indult.Nehezen találta meg a Fűzfafütty utcát, mivel a ko-ra esti szürkület egyre több bizonytalan árnyat vará-zsolt a kertváros házai közé. A nyáron bizonyára dús,méregzöld lombot suhogtató, kétoldalt sorakozó fákmost hótakarót viselve nyújtogatták csupasz ágaikat, súgy néztek ki, mint megannyi sóbálvánnyá változta-tott madárijesztő. Zsófi a kerítések mentén lépkedett,hunyorogva olvasva a házszámokat. Settenke egyre ma-gabiztosabban repkedett fölötte, amint elhagyták a jólkivilágított városrészeket. Az őrdenevér számára az éj-szaka volt a nap legkellemesebb része, mikor nem kel-lett attól tartania, hogy az éberek rácsodálkoznak.Paulina kisasszony háza a Fűzfafütty utca jobb olda-lán, középtájt állt. A zöldre festett vaskerítés virágmintásbetonfalból emelkedett magasra, a rudak hegyes csúcs-ban végződtek, de közöttük szerencsére elég nagy volt arés ahhoz, hogy a lány átpréselje magát. A kapura ugyanfelerősítettek egy kerek táblácskát, ami harapós kutyárafigyelmeztetett, de Settenke körberöppente a kertet, ésjelentette Zsófinak, hogy ez csupán megtévesztés.Paulina kisasszony háza mélyen a kert végében gub-basztott, s nagyon régi lehetett. A bejárati ajtó fölöttkicsiny tornyocska emelkedett, a verandát beüvegez-ték, és a három lépcsőfok mellett faragott kőkorlát ve-zetett. Zsófi nem lépett a házhoz futó murvás ösvény-re, mert tartott tőle, hogy a csizmája alatt ropogó kavi-csok elárulnák. A Fűzfafütty utcában olyan csenduralkodott, hogy a harmadik házból idáig hallatszott atelevízió hangja.Settenke bőrszárnyainak finom neszezése megnyug-tatta a vajákos lányt. Már az utcáról bepillantva is úgyérezte, hogy Paulina kisasszony lakhelye kísérteties.A kert elvadult. Az ösvényen kívül mindenhol öreg fák,kusza ágboggal egymásba gabalyodó, embermagas bok-rok álltak. Zsófi igyekezett az árnyékukban maradni.A vékony gallyakon ugyan néhány elszáradt, összegör-bedt levél kapaszkodott, mégsem kellett attól tartania,hogy a házból meglátják.

A vajákos lánynak egyébként fogalma sem volt róla,hogy mit keres. A kávézóban hamar kiderült, hogy bárdr. Produk Bence majd húsz éve ismeri Paulina kis-asszonyt, mégis alig tud valamit róla. A lakcímét perszemegadhatta, s arról is beszámolt, hogy az apró terme-tű hölgy kedvenc csemegéje a mézes mandula. Továb-bá rajong a szőrmékért, feltéve, ha azok eredetileg ele-ven állaton nőttek (ez már önmagában elég volt Zsófiszámára, hogy utálja Paulina kisasszonyt). De nem tud-ta megnevezni egyetlen rokonát vagy barátját sem, ésarról végképp nem volt tudomása, hogy Paulina kisasz-szony hol született.A vajákostanonc gyanakvása egyre nőtt, amint a házfelé lopakodott. Az üvegezett veranda sötétségbe bur-kolózott, csupán az utcai lámpák fénye derengett idáighalványan. Semmi nesz nem hallatszott, így még az isbántóan hangosnak tűnt, mikor Zsófi a vállával lesö-pört az ágakról néhány apró jégcsapot.Settenke megkerülte a házat, majd visszatért gaz-dájához. Mikor elsuhant a lány füle mellett, alig hall-hatóan csippantott, közölve, hogy a hátsó ablakokegyikében fényt látott. Zsófi két lépéssel a verandánáltermett, hátát a hideg üvegnek vetette, és minden moz-dulatát átgondolva megkerülte a sarkot. Közben meg-figyelte, hogy a szabadon burjánzó növényzet télen ésnyáron egyaránt tökéletesen eltakarja Paulina kis-asszony birtokát, így kívülről soha, senki nem leskelőd-het be hozzá.A ház hátsó falán három ablak is helyet kapott. Ket-tő sötéten, komoran ügyelte a düledező fészer és négyaszott diófa társaságát. Zsófi mégis leguggolt, s alattuknégykézlábalt át, nehogy bentről felfedezzék.294 295A harmadik ablakból meleg lámpafény vetített sárgatéglalapokat a hóra. A vajákostanonc megcsodálta azérintetlen, vakítóan fehér buckákat, s néhány pillana-tig maga sem értette, mit talál bennük olyan furcsának.Aztán rájött: nincs az a kert, amiben ne járnák össze ahavat kóbor macskák vagy élelem után kutató cinegék.Márpedig Paulina kisasszony udvarán eddig egyetlenlábnyomot sem látott sehol. A szikrázóan tiszta, hideghó szűz volt, mintha csak az imént hullott volna le.Ez pedig mást nem jelenthetett, mint hogy az állato-kat valami elriasztja a ház közeléből!Settenke megállás nélkül repkedett, bár ág bővenakadt volna, amire felfüggeszkedhet. Zsófi elhatározta,hogy miután bevégezték a felderítést, alaposan kifag-gatja őrdenevérét arról, hogy mit jeleztek neki az ösztö-nei. Most azonban a következő teendőre akart figyelni,mert egyetlen hibás mozdulat mindent elronthatott.A falhoz lapulva, lélegzetét visszafojtva belesett a vi-lágosságot árasztó ablakon. Paulina kisasszony szeren-csére csak a csipkefüggönyt húzta össze, így a leveles-virágos minták résein keresztül többé-kevésbé kivehetővolt a szoba berendezése. Zsófi csalódottan biggyesz-tette le ajkát. Remélte, hogy egy rontó boszorkány füs-tös, koszos, kondérokkal, palackokkal és bűbájos tűz-helyekkel zsúfolt laborjába lát majd be.Ehelyett egészen barátságos nappali tárult elé, mely-ben fényesre dörgölt tölgyszekrények polcain kissé ne-vetséges porcelánfigurák gazdag gyűjteménye sorako-

zott. A padlót díszes szőnyeg takarta, középen kecsesteázóasztalka, mellette két öblös fotel állt. Zsófi aprótmozdult, hogy többet lásson. Megpillantotta egy grif-fekkel, oroszlánokkal díszített kandalló szélét, a rá-csokkal elkerített tűztérben lobogó lángokat s fölötte akampón fityegő bádogkannát, amiben víz forrt.A vajákos lány mélyet sóhajtott, a pára azonnal ráfa-gyott az ablakra. Úgy tűnt, hogy Paulina kisasszonycsendes, de teljesen átlagos életet él a Fűzfafütty utcá-ban. Mintha a legnagyobb titka épp az volna, hogynincs is semmiféle titka.Zsófi éppen vissza akart húzódni a kivilágított ab-laktól, mikor meghallotta Settenke izgatott füttyét. Azőrdenevér soha nem követett volna el ekkora óvatlan-ságot, ha nincs rá jó oka. A vajákostanonc megfordult,s látta, hogy Settenke a korábban elhagyott, sötét abla-kok egyike előtt cikázik veszettül. Zsófi azonnal arraindult, most nem töltve az időt azzal, hogy leguggol-jon.Először nem értette, mi izgatja annyira az őrdene-vért. Aztán alaposabban megszemlélte az ablakot, s fel-fedezte, hogy annak belső oldalán kövér vízcseppekgördülnek le. Ez csak azt jelenthette, hogy odabenniszonyú hőség uralkodik. Pára csapódott ki az üvegen,s úgy csordogált folyamatosan lefelé, mintha a sötétszobában trópusi eső esne.Zsófi előhúzta bűbájostorát, és a bőrszíj csomóibólirányítható fénysugarakat bájolt elő. Nagyon vigyá-zott, hogy csakis az ablakra fordítsa a fehér pászmákat,de csupán remélhette, hogy azok nem verődnek visszaaz üvegről.A legördülő vízcseppek között próbált olyan foltottalálni, ahol átleshet. A bűbájostor sugarai végre átsur-rantak a párafelhők között, megvilágítva a szoba belse-jét. Odabenn minden zöld levelek dzsungelébe burko-lózott. Zsófi hasonlót a botanikus kert trópusi növény-házában látott egyszer, ahol a dél-amerikai esőerdőketmutatták be a látogatóknak.Paulina kisasszonynak tehát mégis akad egy titkosszórakozása: délvidéki növényekkel zsúfolta tele azegyik szobáját, és télen is nedves, forró lakhelyet bizto-sít nekik! Zsófi már-már elfordult az ablaktól, mikor avaskos levélszárak, medvetenyérméretű levelek közöttvalamit mozdulni látott. Mintha egy óriási macska296 297szemfenekén tört volna meg az elemlámpa fénye, ijesz-tően sziporkázva. Vagy inkább...A következő pillanatban az üvegen túl rejtőző lényelőrevetette magát, feltárva egész testét. Zsófi képtelenvolt elfojtani rémült sikolyát, s hanyatt esett a hóban.A sötét szobában ugyanis egy háromméteres, sárga pik-kelyekkel borított óriáskígyó mozdult, s hatalmasra tá-tott szájjal, teljes erővel az ablaküvegnek rontott.A dörrenést a Fűzfafütty utca teljes hosszában hal-lani lehetett. Az üveg mégsem tört be (bizonyára kü-lönleges anyagból készült, esetleg bűbáj védte), pedig akígyó még kétszer rácsapott az orrával. Zsófi megbabo-názva meredt a pikkelyes pofára, a fürgén ki-be rezze-nő nyelvre és a gonosz, merev szemekre, melyek egye-nesen őt bámulták. Azután a kígyó elfordult az ablak-tól, mert a szobában felkapcsolódott a villany.

A kertre vetülő fény végre Zsófit is magához térítet-te. Felugrott a hóból, megkereste az imént elejtett bű-bájostorát, majd tekintetével Settenkét kereste. Az őr-denevér fojtott füttyöket hallatva repkedett a háztetőfölött.- Pucolás! - sziszegte neki a lehető leghalkabbanZsófi, és a ház sarka felé indult. Azért mégsem álltameg, hogy ne vessen még egy utolsó pillantást az im-már kivilágított szobára. A rémisztő méretű sárga kígyóa levelek között tekeregve éppen magasra emelte a fe-jét, így köszöntve az ajtón belépő Paulina kisasszonyt.Zsófi borzadva fedezett fel néhány kék galambtollata szoba levélszőnyegén.A vajákos lány tudta, hogy nincs sok ideje. Paulinakisasszony bizonyára megnyugtatja házi kedvencét,majd nyomban az udvarra jön, hogy elátkozza a hívat-lan vendéget. Zsófinak immár semmi kétsége nem ma-radt afelől, hogy a doktor asszisztensnője rontó boszor-kány, aki valamilyen szörnyű okból kénytelen a Való-ságban rejtőzni, kígyótestű famulusával együtt.Settenke vagy hússzor elröppent a kerítésig s visszaa házhoz, míg gazdája végigrohant a kavicsos ösvényen.Zsófi idegességében kapkodva bújt át a rácsok között.A homlokáról lehorzsolta a bőrt, kabátjáról gombokpattogtak a járdára, de végül sikerült kipréselnie magát.Épp futásnak akart eredni, mikor meghallotta Set-tenke kétségbeesett füttyét. Nem is fütty, inkább sikolyvolt, amit az őrdenevér hallatott. Zsófi megpördült.A kert fölött halványkék Eény derengett, egyetlen pont-ból kiindulva. A vajákos lány először Settenkét pillan-totta meg, aki bűbájhálóban vergődve próbált közelebbjutni a gazdájához, de bőrszárnyait lassan összeszorí-totta a mágikus csapda. Az őrdenevér éles csipogássalcsapódott a bokrok közé, majd gallyakat tördelve, te-hetetlenül csúszott a bűbáiostor felé, ami elfogta és ma-gához vonta őt.Zsófi felemelte a lábát, hogy visszamásszon a kertbe.Látta a ház sarkánál álló révülő árnyát, de nem ismer-hetett rá, mivel bő köpenyt és hegyes csuklyát viselt.A vajákostanoncot e pillanatban nem érdekelte, milyenerős az ellenfele, csupán a segítő szellemét akarta ki-menteni.Hirtelen kicsapódott a ház ajtaja. A kertbe vakítólámpafény áradt, körbefolyva Paulina kisasszony alak-298 299ját, aki apró termetéhez képestigen harciasan lóbált egy palacsin-tasütőt.- Elébem álljon, aki birtokotháborít! - süvöltötte.Zsófi gyorsan lebukott a kerítésmögé, és hallgatózott. A hölgy vártnéhány pillanatig, de miután senkinem jelentkezett a felszólításra, la-pos fegyverével felszerelkezve hát-ra indult, hogy körbejárja a házat.A vajákos lány felegyenesedett.Még épp látta eltűnni a bokrok kö-zött a csuklyás révülőt. A kék de-rengés azt is elárulta, hogy a bű-bájhálóban vergődő Settenke nála

van. Zsófi megragadta a kerítésrúdját, ekkor azonban iszonyú Eáj-dalom hasított a testébe. Nyöszörögve görbült össze,két kezét a mellére szorította. Bár eddig csupán a vajá-kosképzős lányok között terjengő rémmesékben hallottróla, most mégis azonnal tudta, hogy mi történt vele.A sámánsüly betegsége csapott le rá, hiszen elrabol-ták a segítő szellemét.

*

- Mélyet szusszanj, szenderegj! Majd, ha szólok, kec-meregj!A különösen élénk természetű állatok és nagy testű révülőkaltatására szolgáló erős bűbáj telibe találta Böszmét. A rém-álomvadász felhorkant, az ülepéhez kapott, és bosszúsan for-dult hátra. Szeme elkerekedett, mikor a fatörzsek mögül leske-lődő Gergőt megpillantotta, s már lépett volna felé... Aztánmegbillent, és eldőlve törte-zúzta a bokrok ágait, míg sípoló só-hajjal kiterült a puha avaron.Mire a sámánfi néhány lépéssel fölötte termett, Böszme márúgy hortyogatt, mint aki órák óta húzza a lóbőrt.- Sajnálom, cimbora, de nem volt más választásom - sut-togta Gergő. - Sürget az idő, ezt talán majd te is megérted.Az álomfogó horkantatt, s átfordult a másik oldalára, ma-ga alá gyűrve egy egész magyalbokrot. Gergő lopva körülnézetta vadonban. Szerencsére elég mélyen sikerült a fák közé csalo-gatnia Böszmét ahhoz, hogy a ketrecek síkján sürgő forgóálomfogók ne vegyék észre őket.Az idő valóban gyorsan röppent. Alig egyetlen óra maradthátra éjfélig, mire a sámánfi trükkös bűbájokkal megidézettcsaliszellemei elhitették Böszmével, hogy a fák között szököttrémálom rejtőzik. A vadász utánaeredt, s mikor végre elég tá-vol került a társaitól, már csupán el kellett őt kábítani.Ez sem volt könnyű, de Gergő jól tudta, hogy terve legveszé-lyesebb része csak most következik. Összeszedett néhány letörtgallyat, s miután halk szóval elkérte őket egykori fájuktól (nemakart haragosává válni a vadonnak), apró tábortüzet gyúj-tott. Az Eleven Tűz lángjai élénken nyújtogatták sárga-vöröscsápjaikat, megérezve, mennyi falni való fa van a közelükben,de a sámánfi rájuk parancsolt, így nyugton maradtak.A varázstűzre szüksége volt ahhoz a különleges bűbájhoz,amire készült. Sámándobját sajnos nélkülöznie kellett, hiszena Kölyökfarkas messze révült tőle, de Gergő remélte, hogy atáltosképzőben tanult bűbájrigmus is elegendő lesz. Leült atűzzel szemközt, ölébe fektette két kezét, s lehunyta a szemét.Amint kimondta a rigmus első szavait, máris érezte, hogyteste könnyűvé válik. A halkan, ütemesen lüktető szavak elsza-badultak az ajkáról, körbejárták az Eleven tüzet, melyneklángjai felhevítve verték vissza azokat. Gergő hamarosan a ré-vület örvényének szélére sodródott, majd hagyta, hogy az ma-gába szippantsa, s egyre gyorsulva pörgesse. Bezuhant a márjól ismert alagútba, ami előbb képeket, majd különbvző elága-zásokat, járatakat mutatott neki egy-egy szemvillanásra. Bár-melyiket választhatta volna, s akkor nyomban átrévül azálomvilágok milliói közül az általa kedveltbe.300 301A sámánfi azonban most nem szökni akart. A révülés kút-ja "érezte" különleges szándékát, s mintha megrettent volna,lelassult. Azután faláról minden kép és nyílás eltűnt, csupánegyetlen, éjfekete lyuk tátongott továbbra is Gergő előtt. A fiú

elszántan belevetette magát.Azt hitte, ezer darabra tépi a testét a fájdalom. Soha nemgyakorolta azt, amire most vállalkazott: a csukafejes-révü-lést. Az álomutazásnak ez a különösen veszélyes formájaegyébként is tiltott volt az első- sőt a másod- és harmadévessámántanoncok számára is. Még a felnőtt, sokat tapasztaltbűbájosok is csak ritkán szánták rá magukat, kizárólag olyan-kor, ha valakinek az életéről volt szó.A csukafejes-révüléskor ugyanis az egyik révülő közvetlenülegy másik varázstudó álmába utazott. Több volt ez, mint el-látogatni bármelyik álomvilágba, mert ilyenkor a két bűbájoslelke tökéletesen összekapcsolódott. Alakíthatták az álmot,mindketten egyenlő felekként jelentek megbenne, és ha úgy ala-kult, akár meg is ölhették egymást.Gergőnek azonban nem maradt más választása, ha aztakarta, hogy Böszme szóba álljon vele.Előzőleg már töprengett rajta, vajon a rémálomvadász mi-lyen álomvilágot teremt, ahol majd találkoznia kell vele. A bű-bájjal elkábított áldozatok általában zavaros, ijesztő, folytonalakot váltó tájakat láttak, amikben még a járás, eligazodásis nehézkes volt. Így aztán Gergő alaposan meglepődött, mi-kor a csukafejes-álomjárat túlfelén egy márványlapokkal ki-rakott, égig érő, gyönyörűen faragott oszlopokkal megtöltöttóriási teremben találta magát. A sámánfi szédelgett kicsit,hiszen a révülés felkavarta minden porcikáját, de azutánmegrázta a fejét, s így a gránitrengeteg már nem akart foly-ton összedőlni.- Hát te meg mit keresel itt? - bömbölt a végtelennek tet-sző teremben Böszme rekedt üvöltése. Gergő a kezébe kapta bű-bájostorát, és gyorsan körbefordult, de a sűrűn álló, vaskososzlopok faragványain kívül semmit nem látott. - Ez az én ál-mom, révülő! Nincs jogod betörni ide!- Hallgass meg, öregem! - kiáltotta a sámánfi. - Tudom,hogy valami nyomja a lelked. Olyasmi, amit ébren soha nemmondanál el nekem.A rémálomvadász fájdalmasat hördült, de még mindig nemmutatkozott. Gergő lassan elindult az oszlopok között, kezében avarázserővel feltöltött bűbájostorral, hogy bármikor védekezhes-sen.Böszme ekkor egészen furcsa dolgot művelt. Hadarva kezdettbeszélni, csakhogy egyszer magas, rekedt, eszelős hangon, majdmély, sokkal nyugodtabb, de végtelenül szomorú tónussal.- Végzek veled, sámánfi! - sikoltotta. - Menekülj előlem!- zengte. - Kitekerem a nyakad, lenyúzom a bőröd, és kiakasz-tom a jurtámra! - rikácsolta. - Révülj el az álmomból, nehogybántani tudjalak! - könyörgött.Gergő nem felelt egyik hangra sem. Éles füle lassan különb-séget tudott tenni az eredeti kiáltások és azok visszaverődéseiközött, így már sejtette, merre találja Böszmét. Az oszlopokegyre sűrűbben álltak egymás mellett. A sámánfi most azt ismegfigyelhette, hogy oldalukat rémálmokat ábrázoló, gondo-san faragott domborművek alkotják. Biztasra vette, hogy ez acsarnok valójában Böszme különleges tröfeagyűjteménye.A rikácsolás és kérlelés, fenyegetés és könyörgés egészen ad-dig folytatódott, mig Gergő az oszloperdő szélére nem ért. Eza kerek tér volt az álomterem központi része. A közepén me-dence állt, amiben nyálkás, barna, iszapszerű lé bugyogott.A sámánfi sejtette, hogy ennek az undorító löttynek is van va-lami jelentése, hiszen az álmainkban soha nem teremtünk fó-" leges dolgokat- legfeljebb fogalmunk sincs, mit akarnak su-Böszme a medence innenső szélén állt. Gergő először azt hit-

hogy valami megzavarja a látását, mert a vadász nagyonkülönösen nézett ki. Bal oldala úgy festett, mint mikor Böszmerendkívül veszélyes rémálom befogására indul: bőrpáncélt, si-sakot, lábszárvédőt és vasalt csizmát viselt, kezében pedig bű-bájostor lengett. A vért és sisak azonban csak félig fedte testét,mivel Böszme jobb oldalán egy kellemes nyár délutáni kirán-302 303duláshoz való öltözékben folytatódott a ruházata: bő szövet-ing, színes virágokkal kivarrt nadrág és könnyű saru a lábán.- Gyere, hadd töröm el a csigolyád! - rikácsolta a vadász.A sámánfi látta, hogy Böszme szájának csak a bal oldala mo-zog a szavak ritmusára.- Minek jöttél ide? Nem tudlak megvédeni magamtól! - ki-áltott elkeseredve az álomfogó jobb oldala, s próbálta kicsavar-ni saját bal kezéből a bűbájostort, de hiába.- Döntsd el, melyik az igazi éned, cimbora! - kiáltottGergő.Ekkor a rémálomvadász hatalmas teste megrázkódott, közé-pen nyúlni, hasadni kezdett. A fiúnak eszébe jutott, hányszorgondolta vigyorogva, hogy a barátjából akár két álomfogó is ki-telne. Azt azonban soha nem hitte volna, hogy szemtanújalesz, mikor megtörténik.Böszme kínlódva, bömbölve kettévált. Két darabja nem ma-radt félben, mindkettő teljes emberré lett. A jobb oldali teljesfegyverzetű, vérszomjas harcosnak, míg a másik kissé szomor-kás, végtelenül szelíd parasztfiúnak tűnt. A "Böszmék" néhánypillanatig egymásra meredtek, majd a páncélos fickó villám-gyorsan Gergő felé indult.A sámánfi már az első szempillantásban tudta, mit kelltennie. Felemelte a bűbájostorát, hármas hurkot írt le a szik-rázó bőrszíjjal, és kimondta a varázsige első betűjét...Azonban nem jutott tovább. A mögötte álló márványosz-lopok faragványai közül két frászmadár elevenedett meg. Azegyik szörnyeteg kiütötte Gergő kezéből az ostort, míg a másikhatalmas csőrével a földre döntötte őt.A páncélos Böszme diadalmasan felüvöltött. Három lépés-re állt a sámánfitól, bűbájostoráról úgy hullotiak a halálosátok fekete szikrái, mintha sáros esőcseppek volnának.- Neeem! - szállt a másik Böszme kiáltása. Gergő a frász-madár váratlan támadásától szédelegve csak homályosan lát-ta, amint a fehér inges álomfogó ledönti lábáról a harcost. Félpercen át súlyos ökölcsapások, nyögések, szitkok, nyekkenések éscsontroppanások verték fel az oszlopcsarnok nyugalmát, majdhirtelen csend lett. A dombormű-madarak visszasimultak ahelyükre, tőlük már nem kellett tartania, de...A sámánfi hallotta, hogy súlyos léptek közelednek a már-ványpadlón. Először nem merte kinyitni a szemét, de aztánrájött, hogy a sorsát úgysem kerülheti el.A fehér inges Böszme nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.- Hova lett a... Rossz részed? - kérdezte Gergő, miközbenhagyta, hogy a vadász talpra állítsa.- Én győztem - felelt az álomfogó. - Most én.- Beszélnem kell veled, öregem - kapott a szavak után Ger-gő, mert eszébe jutott, hogy Monyákoséknak már nem sok ide-jük maradt az életből. Csakhogy Böszme felemelte jobb kezemutatóujját, és komoly ábrázattal a medencére bökött.- Előbb meg kell mutatnom valamit.Agusztustalan lötty hirtelen felbugyogott, majd három kü-lönböző helyen damborodni kezdett. Gergő gyanakodva figyel-te a jelenséget. Hamarosan a fortyogó iszapcsomókból felismer-hető alakok váltak. A fiú rájött, hogy a medence valájában

Böszme egyik nyomasztó emlékét őrzi. Felismerte a rémálom-vadász meggörbült hátát, Hold Dühének szálfaegyenes alak-ját és a Megbízó csuklyás öltözékét is.A három sárfigura gurgulázó hangokat hallatva beszélnikezdett.- Fontos parancsot kapsz, Böszme! - szólt a renegát álom-fogók vezére. - Olyan utasítást, amit biztosan nem értesz meg,s nem akarsz majd végrehajtani.304 305- Megvan rá benne a hajlam - vetette közbe ridegen a Megbízó. - Csupán annyi kell, hogy szabadon engedje vérre áhíto-zó ösztönét.- Mindig hű voltam hozzád és az ügyünkhöz, Hold Dühe- mondta a sárléből alakult Böszme. - Mit kell tennem?- Öld meg a Farkast! - felelt az álomfogók vezére.- De uram, ő épp most lett a törzsünk sámánja!- Csupán azért neveztem ki, hogy elaltassam a gyanakvá-sát. A mi bölcs Megbízónk felismerte a kölyköt, mikor az úgytett, mintha elfogná a lidércet. Pedig a képét vastagon bemá-zolta sárral.- Nem szándékosan tette. Elesett!- Még védeni merészeled, vadász! - sziszegte a Megbízó ra-gacsos emlékképe. - A Farkas immár az egyetlen révülő, akinem ivott a rontó boszorkányok mákonyos főzetéből. Veszélyeslehet, ha ráébred, hogy mire készülünk.- Meg kell őt ölnöd, Böszme! - szólt szigorúan Hold Dü-he. - A Nagy Hajtás közben melletted lesz, a közelébe férkőz-hetsz, s ráadásul vakon bízik benned. Meg kell őt ölnöd!A sárléből kiemelkedő Böszme válla előreesett, háta meggör-bült - majd a három alak hirtelen visszacsúszott a medencé-be. Gergő összeszorult torokkal fordult a rémálomvadász felé,és kérdőn nézett rá.- Hallhattad, sámán: megvan bennem a hajlam, hogymegöljelek - mondta rekedten, elkínzott arccal Böszme. - Egy-előre azonban legyőztem a rosszabbik felemet, így tekints a szö-vetségesednek. Ebredjünk fel az álmomból, s mondd meg, mi-ben segíthetek. De a Hajtás közben... A Nagy Hajtás közbenmindig nézz a hátad mögé!

XII.Elvesztett barátok306Monyákos Tuba a bűbájketrec vadon felé eső sarkábankuporgott, mióta Gergő kettesben hagyta őt rabtársával.Mindkét lábát és karját kilógatta a kéken derengő vasru-dak között, hogy legalább a szabadság illúzióját érezze,de a lelke úgy facsarodott, mint szakácsné kezében a mo-sogatócsutak. A lidérc soha nem ismerte volna be senki-nek, de rettenetesen félt. A sámánfi ugyan biztatta, hogymindent megtesz a kiszabadításukért, és Tuba nem is ké-telkedett a fiú szavában, de lehetetlennek tartotta a sikert.Körülöttük az álomfogók tábora felbolydult hangya-bolyhoz hasonlított. Hogy nyomasztó gondolatait elte-relje, Monyákos Tuba olykor átsandított a ketrec túlsósarkába. A rontó boszorkányok egykori főnémbere ki-töltötte a bűbájcsapda egynegyedét, s az őrtüzek csaló-ka fényében úgy festett, mint valami nyomasztóan túl-méretezett dunyhahegy.Az ott mind az én mamám!" - ábrándozott a do-hánylidérc keserűen. Egész életét arra szánta, hogy rá-találjon hűtlen anyjára, de a találkozásban eddig szin-

te semmi öröme nem akadt. Most pedig, mikor márcsupán percek választják el őket a borzalmas végtől,még mindig nem képesek egymáshoz szólni.- Talán meg vagyunk átkozva - mondta váratlanul,búgó hangon Monyákos Klotild. Nem fordult a fia fe-lé, továbbra is a folyón túl sorakozó lakójurták fáklya-fényét nézte, de szavát Tubának szánta, ehhez nem fér-hetett kétség.- Átok bizony! - vicsorgott elkeseredett haraggal adohánylidérc. - Te magad vagy a hűtlenség átka. Tojástraksz, kiköltesz, aztán magamra hagysz? Hát miféleanya vagy te?A boszorkány akkorát fújtatott, hogy a rácson túl fel-borzolódott a pocsolyák piszkos vize. Azután nyögve,nehézkesen Tuba felé fordult, súlyától megbillent azegész hatalmas bűbájcsapda, és egyik fele a sárba merült.- Ostoba kölyök vagy, nem értesz semmit! Az apád...- Ki is volt az én apám? - Tuba fulladozott a régbenne rekedt s most kitörni készülő méregtől. Felug-rott a helyéről, s úgy állt szembe az anyjával, minthamindjárt neki akarna rontani. - Soha nem meséltél ne-kem semmit a papáról. Jaj, hogy is felejthettem el, nemvolt rá alkalmad, hiszen alig keltem ki, bepottyantottála Lidérc Árvák Fészkébe!- Hiába gúnyolódsz, attól még nem lesz több eszed- Klotild turbános frizurája ismét égővörös színt öltött.Tekintetében azonban olyan szomorú fény csillant, amiTubába forrasztotta a szót. -Az apád semmirekellő alakvolt.- Egy éber - biccentett megvetően Tuba.- Nem azért volt semmirekellő. Az éberek között issok rendes akad. Én azonban kifogtam a legrosszabbat.Monyákos Tuba elbizonytalanodott. Az imént mégminden vágya az volt, hogy évek óta titkolt, egyre nö-vekvő haragját anyja fejére szórja. Tudja csak meg,mennyi keserűséget, fájdalmat kellett lidércfiának ki-állnia, amiért elhagyta őt! A Fészek iszonyú hely volt,a bábaboszorkányok úgy bántak az árvákkal, minthaapró gonosztevőkkel lenne dolguk. Még csak nem isvolt a legborzalmasabb dolog, hogy reggelente a fülük-nél fogva felcsipeszelték őket a szárítókötelekre. Így az-tán nem csoda, hogy amint Tuba valamelyest felcsepe-redett, kamasz lidércként azonnal meglépett a Fészek-ből. Inkább vállalta a lidércek számára is legalantasabbmunkákat, semhogy tovább kelljen tűrnie a megalázta-tásokat és az éhezést. Bejárta a fél Valóságot, s bármitmegtett, ami legalább egyetlen falás kenyeret biztosí-tott a számára.308 309- El tudod te képzelni, milyen éttermi edénykoszo-lóként vagy sétálóutcában cipőfűzőhúzóként megélni?- kiáltotta a lidérc. Klotild széles arcán értetlenség tük-röződött.- Mi az, hogy... edénykoszoló? - kérdezte meghök-kenve.Monyákos Tuba zavarba jött, és két karjával idétle-nül mutogatva magyarázatba fogott.- Hát az olyan, hogy... Szóval vannak étteremtulaj-donosok, akik kölyöklidérceket bérelnek fel, hogy a ve-télytársuk éttermében összemocskolják az elmosott tá-nyérokat, evőeszközöket, így rontva az üzletet.

- És az a másik munka? - érdeklődött tovább a bo-szorkány, s szemében nevetés bujkált.- A sétálóutcás? Néhány elhízott, lusta, de piszko-sul gazdag lidérc már nem képes maga csínyeket végre-hajtani. Ezek elhelyezkednek az útszéli csatorna páho-lyában, és onnan lesik, amint a felbérelt kölyöklidércaz éberek lába között surranva kibontja azok cipőfűző-jét. - Monyákos Tuba észre sem vette, de lassan magais felderült a saját emlékeitől, s már lelkesen magyará-zott. - A fűzőbe aztán persze elbotlik az éber. Ezt úgyhívjuk szaknyelven, hogy zakóztatás, mert olyat tudnakesni, hogy a zakójuk a fejükre borul. De nagyon veszé-lyes és nehéz meló, mert folyton álcáznunk kell ma-gunkat. Ráadásul fontos a kiváló időzítés! Az éberneklehetőleg ott kell elzakóznia, ahol a megbízó a legjob-ban látja a csatornarésen át, hogy röhöghessen. Azok apohos milliomosok gyakran még fényképeznek is. Az-tán kiállításokon mutogatják a legjobb zakóztatásokat,de a kölyöklidércnek alig dobnak néhány garast.Mire Monyákos Tuba a magyarázat végére ért, mármindketten hangosan, könnyezve kacagtak. Szerencsé-re az álomfogó őrt elnyomta a buzgóság, így nem fi-gyelt fel rájuk, különben meglehetősen furcsának talál-ta volna a halálraítéltek viselkedését.- Ez nagyszerű móka lehet - csendesedett el lassanKlotild. - Úgy értem, persze, keserves munka, de azért...- Kibírtam - legyintett Tuba nagyvonalúan. - Pipa-mocsoklidércnek lenni sokkal keményebb élet volt. Az-tán elkeveredtem Dél-Amerikába, és ott egy sámán se-gítségével dohánylidérc lett belőlem.- A szakmaváltást nem tiltja a Hetek törvénye? -csodálkozott Klotild.- Éppen annyira, mint a rontó boszorkányságot -bólogatott kajánul nevetve a lidérc. - Volt kitől örököl-nöm a lázadó hajlamomat.Monyákos Klotild váratlanul elkomorult, hajszínesötétszürkére váltott, és vaskos alsó ajka megremegett,mint aki sírni készül.- Megbántottalak valamivel? - a lidérc közelebbment az anyjához, és apró kezét annak fatörzs vastag-ságú combjára tette.- Dehogy, csupán... - Klotild mélyet sóhajtott, amimegrezzentette fia levélruháját. - Valamit tudnod kell.Én nem azért álltam be a rontó boszorkányokhoz, merthittem az elveikben. Amikor megismerkedtem az apád-dal, nagyon fiatal és butuska boszorkány voltam. Ak-koriban még Libbenő Moyrának hívtak, és illett is rám.Hinnéd, hogy a te átkarolhatatlanul nagy mamád egy-kor karcsú volt, mint a nyárvégi széllel táncoló nád-szál? Pedig igaz! Az orrom hegye sem volt még vasból,a hajam pedig hollófeketén csillogott, s nem váltotta a310 311színét. Esküszöm neked, nem dicsekvésből mondom,de a Boszorkányok Jurtájának egyik legszebb növendé-ke voltam. Aztán az apád...- Ki volt ő? - Tuba hangja remegett az izgalomtól.Erre a beszélgetésre várt gyermekkora óta, s most, egyet-len órával a halála előtt végre meghallgathatta szüleitörténetét.- Apád fess, fiatal és nagyon magabiztos éber férfivolt. A tévénél dolgozott, riportokat készített érdekes

emberekkel, de a műsorait akkoriban még alig néztevalaki, mert okos dolgokat kérdezett, és okos válaszo-kat gyűjtött. Ez azonban a legtöbb tévénézőt nem ér-dekli.- Hogyan ismerkedtetek meg?- Utolsó éves voltam a boszorkányképzőben, mikorválasztanunk kellett, hogy hol akarjuk eltölteni a köte-lező egy holdfordulós gyakorlatunkat. Én a Révülő Rém-hírek Osztályára kértem magam, ahol azt figyelik, hogyaz éberek mennyit sejtenek, tudnak vagy derítettekmár ki a varázstudókról, és ha szükséges, elterelik azéber szimatolók figyelmét. Apád akkoriban egy árulójósnőre akadt, akinek megreccsenhetett az egyik észke-reke, mert úgy döntött, hogy a tévében mindent el-mond a révülők világáról.- Úgyis bolondnak nézték volna - vélte Tuba.- Bizonyítékokat ígért a nézőknek, és ezt már nemhagyhattuk. Képzeld csak el, ha élő adásban megjósol-ja, hogy hol következik be legközelebb katasztrófa a vi-lágon. Képes volt rá, hiszen tanult jövendőmondókéntvégzett az akadémián. De az oktatómmal, Szoknya-ránc Cirkóniával elsimítottuk a dolgot.- Hogyan?- Beültünk a nézők közé, és ahányszor a jósnő be-szélni kezdett, nyelvbotlasztó-bűbájt szórtunk rá. Össze-vissza dadogott, végül dührohamot kapott, és senkinem vette komolyan.- Apa mit szólt ehhez?Monyákos Klotild kövér arcán halovány mosoly je-lent meg.- Nem is nagyon figyelt oda - sóhajtotta. - Az egészműsor alatt engem bámult, és miután kikapcsolták akamerákat, meghívott vacsorázni. Fél évre rá összehá-zasodtunk, ő pedig munkát kapott egy másik tévécsa-tornánál, ahol új műsort talált ki.- Tudta rólad, hogy boszorkány vagy?- Eleinte nem - Klotild olyan hevesen rázta meg afejét, hogy a haja színt váltott. - Véletlenül jött rá, mi-kor azt hittem, hogy nincs otthon, és bűbájjal irányí-tottam a takarítást. De nem is nagyon bántam, mertszerettem őt, és rossz volt folyton titkolózni előtte. Cso-dálatos időket éltünk. Aztán kiderült, hogy babát vá-rok. El kellett döntenünk, hogy tojást is rakunk-e.- Apa akart engem? - Tuba úgy nézett fel az anyjá-ra, mint az esti mesét ámulva hallgató éber gyerekek, ésmindkét kezével a boszorkány szoknyáját markolta.- Sajnos akart - Klotild szemébe visszaköltözött afájdalom. - Akkoriban már javában az új show-műso-rát készítette, és egyre gyakrabban kért meg rá, hogysegítsek neki néhány bűbájos trükkel.- Te varázslatot használtál az éberek világában? -hördült fel a lidérc. - Hiszen ezért kizárnak a Boszor-kányok Jurtájából, és örökre megvonják a révülési en-gedélyedet!- Szerelmes, fiatal boszorkány voltam - védekezetterőtlenül Klotild. - Persze nekem se nagyon tetszett adolog, de apád annyira könyörgött, és csupán kisebbbűbájokról volt szó. Rengeteget veszekedtünk, aztán be-adtam a derekamat, ami akkoriban már javában terebé-lyesedett. Apád az adásba könnyen befolyásolható, os-tobácska ébereket hívott, akiknek családi problémáik

voltak, amiket a tévében is hajlandóak voltak kitereget-ni. Ha unalmas volt a műsor, nekem egy csipetnyi ideg312 313berzengető- vagy dühpuffasztó-bűbájjal rá kellett segíte-nem a dologra. A szereplők egyre gyakrabban vesztekössze egymással, néha még verekedtek is. A közönségmeg nevetett, tapsolt. Hamarosan az apád műsora letta legnépszerűbb kibeszélő-show- Ez undorító! - háborgott Tuba.- Sokkal undorítóbb volt, amit apád a születésetekután tett. Azt mondta, hogy az egyik vendége az utol-só pillanatban lemondta a szereplést, és nekem kell be-ülnöm helyette. Biztatott, hogy csak játsszak el egyszerepet. Amikor azonban elkezdődött az adás, kide-rült, hogy semmiféle szerepről nincs szó. Elmondta,hogy én a felesége és ráadásul boszorkány vagyok, akinemrég adott életet egy lidércnek. Aztán behozott té-ged a színpadra.Klotild zokogásban tört ki, de azért tovább beszélt.- A közönség... A nézők őrjöngtek, hiszen még so-ha nem láttak lidérccse-csemőt. Apád vigyorgott,majd különböző förtel-mes dolgokat hazudottrólam. Arról, hogy delejesvarázslatokkal bájoltamőt el, de átlátott rajtam,és most a tévé nyilvános-sága előtt bejelenti, hogyelválik tőlem.- De... Miért tette ezt? Hiszen szeretett téged!- Akkor már rég csakis a műsorát szerette. Semmimás nem érdekelte, csupán az, hogy minél többen néz-zék őt. Elvált tőlem, s az ügyvédje elintézte, hogy azembertestvéred, Levente nála maradjon. A botrányután, amit persze az összes éber újság megírt, engemkizártak a Boszorkányok Jurtájából. Az Álomfelügyeletés a Révülő Rémhírek Osztálya alig bírta elviccelni azügyet annyira, hogy az éberek végre ne vegyék komo-lyan a lidérccsecsemő látványát. Elvesztettem a fejem,téged bepottyantottalak a Fészekbe, azután csatlakoz-tam a Rontó Boszorkányok Szektájához.Monyákos Klotild, akit valaha Libbenő Moyrakéntismert mindenki a révülők világában, keservesen sírt.Lidércfia felállt, és amennyire kurta karjaitól telt, átölel-te a termetes boszorkány nyakát, hogy a fülébe súgja:- Szeretlek, mama!

*

Zsófi a lehető legóvatosabban próbálta elfordítani a kul-csot, de az öreg zár keserveset csattant. A Csipetke utcaibérház macskaköves udvarát háromszor futotta körbea bántó zaj, mire elhalt, s ez éppen elég volt hozzá,hogy felkeltse Nemcsókék figyelmét. A csipkefüggönymegmozdult, s mögötte valaki lekapcsolta a lámpát,hogy a leskelődők jobban lássák, mi folyik odakinn.A legnagyobb baj azonban még csak ezután várt Zsó-fira. Amint nesztelenül besurrant az előszobába, olyanéles fény árasztotta el, hogy csak hunyorogni tudott.A konyha ajtajában Botlik Dénes állt. Keze a villany-

kapcsolón enyhén remegett, fekete keretes szemüvegeaz orra hegyére csúszott, s láthatóan alig talált szavakat.- Kisasszony, én... Én alig találok szavakat!Zsófi hosszan bajlódva zárta be az ajtót, hogy legyennémi ideje eltüntetni a sírás nyomait. Az utóbbi órák-ban ugyanis Budapest utcáit járta, s hol a zokogás ráz-ta, hol meg dühöngve rugdosta a házak falát, míg ránem ropogtak a sértett épületek.- Bocsáss meg, apa - mondta a lány, mikor végre le-vette zúzmarás télikabátját, felakasztotta a sálját, éscsizmája is a többi lábbeli mellé került. -A barátnőim-mel voltam, és nem néztük az órát.- Való igaz! - csattant az okleveles cipőpucoló hang-ja ingerülten. - Való igaz, hogy gyakran úgy tűnhet: az314 315apád nem teljesen beszámítható! Szórakozott vagyok,olykor meg teszetosza, sőt bumburnyák. De...! - Bot-lik Dénes izgalmában véletlenül lekapcsolta a villanyt,amitől megijedt, és felborította az esernyőtartót. Végülsikerült megküzdenie a problémával, s az előszoba csil-lárja ismét világított. -Azt az olajozatlan villámcsapá-sát neki, hát ne nézz engem tökéletesen tökkelütött-nek, lányom! Tudom jól, hogy neked minden barátnőda Vajákosképzőbe jár, s egy sem él Budapesten. Vagy...Csak nem azt akarod mondani, hogy ígéreted ellenéreelrévültél hozzájuk?Zsófi válaszolni akart, talán még a fejét is felemeltevolna, azt sem bánva, ha apja meglátja kisírt szemeit.Szerencsére azonban ekkor megjelent Réti Boglárka.A nő piros virágokkal, zöld liánokkal díszített hálóin-get viselt, és karikás szemén látszott, hogy még életé-ben soha nem volt ennyire kimerült.- Dénes, mit műveltek ti itt, az éjszaka közepén?- Hát ez az! - hörrentette az okleveles cipőpucoló.- Jócskán elmúlt éjfél, és az én édes kislányom mostkecmereg haza! Eddig billegtem előre-hátra a konyha-sámlin, ültem a sötétben, rágtam a körmöm...- Mondtam már, hogy bocsánatot kérek - nyögte el-keseredetten Zsófi. - Fontos dolgom volt, és ténylegnem figyeltem, mennyi az idő.Botlik Dénes újabb szemrehányás-áradatot akart zú-dítani magából, de Boglárka finoman megszorítottaférje pizsamás könyökét.- Mind a hárman fáradtak vagyunk - szólt búgó,bűbájos hangon. -Annyira fáradtak, hogy menten meg-roggyan a térdünk, s talán már el sem bírunk botladoz-ni az ágyig.Botlik Dénes csontos térde valóban megroggyant, ésa férfi akkorát ásított, hogy állkapcsa ropogását tisztánlehetett hallani az előszobában.- Igazad van, kedves, fáradtak vagyunk - mondta,és meg kellett támaszkodnia felesége karján. - Men-jünk aludni.- Reggelre pedig minden bajt és gondot elfelejtünk- tette hozzá azon a felhőgomolyos hangon Boglárka.- Elfelejtünk... - motyogta Botlik Dénes, majd el-tűnt a hálószoba ajtajában. Boglárka követte őt, demég egy pillanatra visszafordult Zsófihoz, s őszinte ag-godalommal súgta:- El akarod mondani, mi történt?A lány meglepve nézett fel mostohaanyjára, majd

megrázta a fejét.- Később... Egyszer igen. Most van elég bajotok -mondta csendesen.- Ha tudok segíteni, szólj bátran! - bólintott Boglár-ka, majd ő is belépett a hálószobába.Zsöfi ruhástul hasalt az ágyára, s bár rettenetesen ki-merültnek érezte magát, még sokáig nem tudott el-aludni. Egyre csak a sárga óriáskígyót, a ház sarkánálderengő, sötét csuklyás alakot és a bűbájhálóban vergő-dő őrdenevérét látta.Meg Settenkét, aki hiába hívta a gazdáját kétségbe-esetten, végül mégis elrabolták.

*

A renegát álomfogók tábora éjfél előtt húsz perccel már tökéle-tesen elcsendesedett. Gergő tartott tőle, hogy a beígért kivégzés-re bámészkodók gyűlnek össze a két fogoly bűbájketrece körül.Úgy tűnt azonban, hogy az álomfogókban még mindig sokkaltöbb jóérzés maradt annál, semhogy mások halálában gyö-nyörködjenek.Hold Dühe napfelkeltére tervezte a hajtók elrévülését. A fo-lyón túl némán sötétlettek a lakójurták, s a sámánfi biztos voltbenne, hogy most mindegyikben asszonyok, lányok és gyerme-kek búcsúztatják apjukat, fivérüket. A folyó innenső partjánhosszú sorban vagy negyven szekér sorakozott, hátukon a leg316 317különbözőbb méretű bűbájketrecekkel. Bennük lapultak azok abefogott rémálmok, melyeket Hold Dühe alkalmasnak talált aNagy Hajtásra. Kissé távolabb, hevenyészett fakerítéssel ha-tárolt karámjukban felmálházott vagy pokróccal takart hátútakik toporogtak. Az okos állatok érezték, hogy hamarosanhosszú révülésre indulnak, így egymásnak dőlve igyekeztek ki-aludni magukat.Böszme a vadon legszélső fái mögé lapulva feltartotta mu-tatóujját. Így jelezte Gergőnek, hogy hány őr teljesít szolgála-tot Monyákosék bűbájketrecénél. A sámánfi biccentett, majdkilépett a holdfényben fürdő, sáros mezőre. Egymás mellettcaplatva indultak a ketrec felé, mintha csak utolsó ellenőrzőkörútjukon volnának. Közben szemük sarkából ellenőrizték, mia helyzet a díszjurta környékén. Hold Dühe és két vendége, aMegbízó, valamint a Rontó Boszorkányok új főnémbere - azutóbbi ragaszkodott hozzá, hogy saját szemével lássa Klotildhalálát - bizonyára még mindig a haditervet csiszolgatták.A nemezlapok résein sárga gyertyafény szökött ki itt-att, de adíszjurta körül megkettőzték az őrséget, így már senki nem férkőzhetett a közelébe.Böszme megérintette Gergő karját, mintha csak ballagásközben véletlenül ért volna hozzá. A sámánfi mély levegőtvett. Közeledtek a bűbájketrechez, melynek kéklő rácsai mö-gött a boszorkány árnya látszott egyedül. A fiú előbb csodál-kozva pislogott, mert azt hitte, Tubának valahogy sikerültmeglépnie. De mikor közelebb értek, meglátta a dohánylidér-cet is, aki úgy ült Klotild ölében, mint valami hatalmas, ele-ven fotelban.Az őr felneszelt szendergéséből, és ahogy ráismert Böszmére,arcán ideges kifejezés jelent meg.- A jelszót! - harsogta, bár látszott rajta, hogy nem érti,miért kell a formaságokat a saját parancsnokával is végigját-szania.- Lúdvércnek zöld vére! - felelt sokkal halkabban Böszme,

s megállt a vadásszal szemben. - Te vagy hát most szolgálat-ban, Keve?Az álomfogó nem tudta mire vélni a ficrcsa kérdést, s foneg aparancsnoka szemében felhőző szomorúságot.- Álmodó fia, Keve vagyok, igen - bólintott az őr bizony-talanul.- Sajnálom, fiam - mondta Böszme.Mire a legény felfoghatta volna a szavak értelmét, az órücsrémálomvadász ökle pörölyként csapott a koponyájára. Gergőfoga összekoccant, meghallva a csontok halk roppanását, majda bőrpáncélos test puffanását a sáros talajon.- Nem lesz komoly baja - súgta Böszme, s felnyalábolvaaz ájult őr-t, az árnyékba vonszolta. - Az én legényeim kopo-nyája keményebb, mint a gránit.Gergő előhúzta bűbájostorát, és gyors igézést mondva fel-nyitotta a ketrec ajtaját.- Gyorsan, siessetek! - sürgette a csodálkozva bámuló kétMonyákost. - El kell jutnunk az erdőig. Tuba, emlékszel atisztásra, ahol legelőször találkoztunk?A dohánylidérc leugrott mamája öléből, s megrázta magát,hogy ismét tettre kész álomfelügyeleti ügynök váljék beloie.- Emlékszem hát! - mondta, amint kilépett a bűbájketrec-ből. - Az összenőtt magyalbokroknál balra, át a kiszáradtvízmosáson...- Abban most neked derékig ér a lötty! - figyelmeztetteGergő.- Remek - fintorgott Tuba. - Aztán a kidőlt bükknél mármeg is érkeztünk.- Akkor igyekezzünk - vette át a szót Böszme, aki biztoshelyre fektette az őrt, s még a köpönyegét is a feje alá hajtotta,hogy kényelmesebben feküdjön. -A Farkas jó előre átjárót nyi-tott nekünk ott, hogy azzal se kelljen már bajlódnunk.A négy árny összegörnyedve surrant keresztül a nyílt tere-pen. Már amennyire görnyedni tudtak, mert Böszme és Klo-tild még így is akkora volt, mint két szénszállító csille. LegelölMonyákos Tuba futott, előre jelezve a veszélyesebb árkokat,lyukakat vagy elszórtgerendákat, nehogy valaki bokaficammalbűnhődjön az éjszakai kalandért.318 319Csupán félúton járhattak, mikor a díszjurta egyik őrszemea levegőbe lőtte riasztó nyílvesszőjét. A tollas pálcára nem va-dászatra vagy harcra való hegyet, hanem éles hangot adó, mo-gyoróbokorgallyából faragott sípot erősítettek.A vessző visítását tán még a szomszédos álomvilágban ismeghallották. Gergő lábai összeakadtak a rémülettől, s a fiúnagyot kiáltva elesett. Klotild a hóna alá nyúlt, és olyankönnyedén rántotta fel a sárból, hogy a sámánfinak elakadt alélegzete.- Futás! - bömbölte Böszme. Nem volt már miért csendbenmaradniuk, s tudták, hogy az életükért rohannak.A díszjurta bejáratának súlyos nemezlapja bűbájnak enge-delmeskedve lendült félre, s a bentről áradó fényben megjelentHold Dühe. A renegát álomfogók vezére jó vadászhoz méltóannem kiabált, s nem is toporzékolt: néhány füttyjellel magáhozrendelte az őröket, és üldözőbe vette a szökevényeket. Mögöttea Megbízó varázslatot alkalmazva suhant a talaj fölött, anél-kül hogy mozgatta volna a lábait, köpönyege mégis hangosancsattogott a szélben.Monyákos Tuba elérte a vadon szélső fáit, de megállt, hogybevárja a többieket.- Gyerünk, gyorsabban! - biztatta őket, egy helyben ugrál-

va kurta lábain. - Oh, szent éber álmodó, most ne hagyj elminket!Gergő lehajtotta a fejét, s teljes erejéből rohant, csakis arra fi-gyelve, nehogy újra elbotoljon. Klotild asszony messze megelőzteőt és Böszmét, ami a máskor séta közben is fújtató boszorkány-tól varázslatos teljesítmény volt. A sámánfi már látta a vadonfáinak törzsét, melyek távolról nézve fekete tömbnek tűntek, deközelebb érve a holdfényben végre különváltak egymástól.A fájdalmas üvöltést senki más hangjával nem lehetettösszetéveszteni. Gergő futtában nézett hátra, s máris látta,hogy Böszme elvágódik. Néhány pillanatig még reménykedettbenne, hogy a vadász csupán elnézett egy gödröt, és mindjárttalpra szökken. De ekkor a holdfényben megcsillant a vadászvállából kiálló sólyomtollas nyílvessző.- Gyere már, Farkas! - sikoltotta Monyákos Tuba. A do-hánylidérc félreállt, hogy utat adjon az anyjának, aki gondol-kodás nélkül belevetette magát a vadonba. Úgy tűnt, hogy akomor álomvilág öreg fái már felbontottnak tekintették a HoldDühével kötött szerződést, mert nem állták útját a szökevé-nyeknek.Gergő hol a vadul integető Tubára, hol a keservesen felé kú-szó Böszmére nézett. Aztán előhúzta bűbájostorát, aminek hatcsomóján vakító fény lobbant, jelezve, hogy túltöltődött va-rázserővel.- Menjetek! Én feltartom őket, és hozom Böszmét-kiáltot-ta Tubának. A dohánylidérc visított még valamit, de a sá-mánfi azt már nem értette. Visszafelé kezdett futni, bár fogal-ma sem volt róla, mit tesz majd, ha eléri a sebesült rémálom-vadászt. Felsegíteni biztos nem tudja, ahhoz Böszme pocakjáttúlságosan vonzza a talaj. Akkor pedig... Ez legyen a követke-ző perc gondja!Hold Dühe és vadászai félkörben közeledtek. Már nem lőt-tek ki több nyílvesszőt, de az íjukat feszítve tartották. Gergőfentről nyomasztó szoknyasuhogást hallott: a rontó boszor-kány seprűnyélen lovagolva vette üldözőbe a rabokat. Vele nemfoglalkozott, egyenesen az erdő felé száguldott, kezében csattogtatva bűbájostorát.A sámánfi elérte Böszmét, s nyomban látta, hogy a baj sok-kal nagyobb, mint gondolta. A nyílvessző valóban a vadászvállán hatolt be, de elfordult a bőrpáncél csatján, és a hegye va-lahol mélyen, Böszme mellkasában okozott rettenetes sérülést.- Szórok rád lebegtető-bűbájt - mondta Gergő, barátjafüléhez hajolva. - Akkor fel tudsz állni, és talán járni is sike-rül.- Hagyd el! - Böszme iszonyú fintort vágva ép kezévelmegragadta a nyílvesszőt, és letörte kiállá, tollas végét. - Ré-vülj el innen szélsebesen, Farkas! Engem csak az vigasztal,hogy végül mégis a jó oldalra álltam.- Nem lehet...! - a sámánfi két kezével rázta a vadászt, deaz eltolta őt magától.320 321- Nincs több álom, cimbi. A vessző hegye... Én adtam ráparancsot a harcosoknak, hogy mérgező bűbájfőzetbe mártsák.Nem gondoltam, hogy... magam leszek a célpont.Gergő körül megpördült az álomvilág.- Böszme, nem halhatsz meg! - ordította. - Nagy vagy!Marha nagy! Te ezt is kibírod, csak gyere!- Hagyd őt! - dörrent Hold Dühe kiáltása.Gergő talpra szökkent, s bár nem is gondolkodott rajta, aTáltosképzőben gyakorolt átokvédés-tartásba helyezkedett.Bal tenyere a szája előtt, hogy eltakarja az épp kimondani

akart varázsigét, nehogy ellensége leolvashassa azt. Jobb karja félkörben, messze a testétől, hogy a benne tartott bűbájos-tort gyorsan lendíthesse. Két lába pedig egymás előtt, kissémegroggyantott térdekkel, mert így a legbiztasabb a talaj alat-ta, ha netán eltalálná egy átok.- Mégis elárultál minket, sámán! - üvöltötte eszelősenHold Dühe. Arcán és meztelen felsőtestén görcsös kavargásbafogtak a varázsfesték vonalai.- Túl sokat fecsegsz, álomfogó! - mondta halkan asámánfi. Ajka tovább mozgott, elmormolta a választott átkot,és hirtelen csuklómozdulattal eldörrentette a bűbájostort.A varázslat sivítva szelte át a levegőt. Hold Dühe túl későnpróbálta azt kivédeni, így a kaptárcsapás-átok ezer megcsí-pése döfött belé. Az álomfogó üvöltve esett hanyatt. Harcosaiközül kettő a segítségére sietett, míg a többiek kilőtték nyíl-vesszőiket. Gergő újabb igét mormolt, körbefordult a sarkán, ésa bűbájostorából kipattanó zöld szikrák kettétörték a felé röp-penő vesszőket, melyek ártalmatlanul hullottak a földre.- Gyere, Böszme, sikerülni fog! - hajolt le ismét a rém-álomvadászhoz.- Hát nem megmondtam, hogy... - mordult rá erőtlenhangon Böszme, de aztán hirtelen megragadta a sámánfiingét, és iszonyú erővel odébb hajította, miközben felordított: -Vigyázz!A fekete szikrákból szőtt átok szinte hangtalan suhant a le-vegőben, s ott találta el a vadászt, ahol az imént még Gergőguggolt. Böszme hatalmas teste felugrott vagy két méter ma-gasra, pördült néhányat, s végül arccal a latyakba zuhant.Karja még mozdult néhányat, s vége lett.Gergő elejtette bűbájostorát, s mikor ő maga földet ért, vala-mibe beverte a fejét. Megpróbált felállni, de mozdulni sem tudott.Csak homályosan sejtette, hogy hol van és mi történik vele.- Böszme - nyögte halkan, mert a holdat termetes alak ta-karta el a feketebársony égen. - Gyere, Böszme, még sikerülhet!Aztán végre felismerte a fölé tornyosulá, bűbájostort emelőalakot, akinek csupán a tekintete parázslott a csuklya sötétmélyéről.

*

A borzalmas éjszakát követően - mikor Settenkét elra-bolta az idegen révülő - Zsófi sokáig ágyban maradt.A lány hallotta, hogy a szülei felkelnek, reggeliznek, sközben halk beszélgetést folytatnak, de a szavak értel-me már nem jutott el hozzá. Üres tekintettel bámultaa gangra néző ablakot, ami most hihetetlenül békés ké-pet nyújtott, mivel hatalmas pelyhekben hullott a hó.Boglárka és Botlik Dénes tíz óra körül indultak akórházba. Zsófi gyorsan a fal felé fordult, mikor szobá-ja kilincse lassan megmozdult. Igyekezett egyenletesenlélegezni s a szemét sem rebbenteni, miközben Bogifölé hajolt. Már-már azt hitte, hogy sikerült becsapniaa mostohaanyját, de az lehajolt, és belesuttogott a fü-lébe.- Nem lesz semmi baj, nyugodj meg.Zsófi érezte, hogy a sírás ismét elindul a melléből fel-felé, de mire kibuggyantak a könnyei, Boglárka már kiis ment a szobából.- Mélyen alszik, nagyon kimerült - hallotta mosto-haanyja hangját.Zsófi megvárta, míg szülei kulcsra zárják a lakás be-

járati ajtaját, s csak akkor zokogott fel hangosan. So-322 323káig ölelte magához a párnáját, ami teljesen átázott.Azután jött egy pillanat, és ő maga is elcsodálkozott,hogy a végtelen keserűség hogyan változik benne iszo-nyatos erejű haraggá. Felült az ágyon, és belekiáltott alakás csendjébe.- Mégis, meddig akarod itt sajnálni magad?A saját hangja megnyugtatta. A következő félórábanha valaki meglesi a vajákos lányt, azt hihette volna,hogy hurrikán-bűbáj hatása alatt áll. Lezuhanyozott, fel-öltözött, reggelizett, közben elővette iskolai holmiját,és fényesre pucolta, beolajozta bűbájostorát - mindeztolyan gyorsan, mintha szélvész kergetné. Végül rendettett maga után, felöltözött, és rövid levelet írt, amitBoglárka párnája alá csúsztatott.BOGI!SETTENKÉT ELRABOLTA EGY SÖTÉT CSUK-LYÁS RÉMLŐ. VISSZA KELL SZEREZNEM ŐT,DE EZT TALÁN A VALÓSÁGBAN IS MEGTEHE-TEM, TEHÁT NE NYUGTALANKODJATOK. APÁ-NAK, HA LEHET, EGY SZÓT SE: TUDOD, MENYNYIRE MEGRÉMÜL MINDIG, MIKOR SZÓBA KE-RÜL A BŰBÁJOLÁS. HA TÚL SOKÁIG MARADOKTÁVOL, KERESSÉTEK GERGŐ EGYKORI AGY-FURKÁSZÁT!Zsófi rágta még a tolla hegyét néhány pillanatig, azontöprengve, odaírja-e, hogy szeretettel. Azután úgy gon-dolta, egy ilyen levél alatt idétlenül hangozna az effélebúcsú, hát csak aláfirkantotta a nevét.Előző nap a kávéházban úgy állapodtak meg dr Pro-dukkal, hogy ha valami váratlan esemény történik, Zsófinem csönget be a rendelőbe, hanem telefonon értesítia pszichomókust. Semmiképpen nem akarták ugyanisfelkelteni Paulina kisasszony gyanúját azzal, hogy a va-jákos lány túl gyakori vendégként jelenik meg.A sarki telefonfülke zörögve elnyelte a pénzt, keser-vesen recsegett, de azért kicsöngött.- Dr. Produk Bence rendelője - szólalt meg a készü-lékben egy kellemetlenül reszelős női hang. Zsófi fel-szisszent, és lecsapta a kagylót. Erre nem számított, pe-dig teljesen logikus volt, hogy a hívásokat az asszisz-tensnő fogadja. Tanácstalanul toporgott a Eülkében mégnéhány percig, néha rátéve kezét a telefonkagylóra, majdmégis elengedve azt.A kínos tétovázásnak türelmetlen kopogás vetett vé-get. Karikás szemű, beesett arcú fiatalember állt a fül-ke ajtajában, és csontos ujjaival hevesen mutogatott akészülékre. Zsófi bólintott, majd átadta a helyet.- Na, végre! - sisteregte meglehetősen udvariatlanul,remegő kézzel kapkodva a kagyló után a fiatalember, smár csapkodta is a billentyűket. - Balázs, találkozhat-nánk...?Zsófi nem hallgatta tovább a beszélgetést, inkább sé-tálgatni kezdett a járdán. Fogalma sem volt, mihezkezdhetne most. Muszáj miha-marabb beszélnie a doktorral,de nem szabad találkoznia Pau-lina kisasszonnyal, aki...- Édes kis barátném, hát jólsejtettem! - Dr. Produk szélesre

tárt karokkal, a hóesésben fehérpelyheket kavarva száguldott átaz úttesten. - Mikor Paulinaemlítette, hogy valaki hívott, denem szólt bele a készülékbe,mindjárt gondoltam, hogy ma-gácska akar velem beszélni.Zsófi megkönnyebbülten for-dult az orvos felé, aki olyan len-dülettel hágott fel a járdára,hogy majdnem hanyatt esett.Szikár arcáról azonban márislefagyott a kissé bugyuta mo-324 325soly, ezüstkeretes szemüvege mögött szigorúan villanta tekintete.- Valami rettenetes dolog történt, ne is tagadja! -csapott le a lányra. - Ön, kedvesem, az általam tudo-mányosan elmekottyanásnak nevezett állapotban van.Látom, tudom, érzem!Zsófi elkeseredetten sóhajtott, mivel ő meg azt látta,tudta, érezte, hogy most nehéz lesz értelmesen beszélnia doktorral. Mikor dr. Produk Bence elmebajt szimatol,elhatalmasodik rajta a saját ütődöttsége.- Emlékszik az őrdenevéremre, doki? - vágott még-is az orvos szavába. Közben úgy irányította lépteiket,hogy eltűnjenek a sarok mögött, nehogy Paulina kis-asszony, kilesve a rendelő fehérre mázolt ablakain,megláthassa őket.- Nos, igen, a denevér! - bólogatott komolyan drProduk. - Sokat gondolkodtam a dolgon, és utánanéz-tem a saját könyvemben is. Meggyőződésem, hogy cso-portos agymenéssel van dolgunk. Vagyis ugyanazt a lá-tomást egyszerre többen...- Doki, maga azt mondta, hogy hisz nekem! - kiál-totta hirtelen haraggal Zsófi. A szembejövő járókelőkközül néhányan megütközve néztek rájuk, így,a lányhalkabban folytatta. - Settenke nem látomás! Ő az énsegítő állatom, a társam.- A társa - ismételte dr Produk úgy, mint aki min-dent pontosan ért. - Mondja, bájos barátném, deőszintén: nem érez néha heves vágyat, hogy megnyaljaa konnektort?Zsófi kezdte elveszíteni a türelmét, de fogalma semvolt, honnan szerezhetne az agyfurkásznál jobb szövet-ségest a Valóságban.- A lényeget mondom, figyeljen! - fordult dr. Pro-dukhoz. - Tegnap éjjel belopóztam Paulina kisasszonykertjébe.- Álmában! - tippelt az orvos.- Nem, doktor úr, nem álmomban! - toppantottZsófi. - És felfedeztem valami nagyon különöset: Pau-lina kisasszony állatot tart. Méghozzá egy háromméte-res, sárga óriáskígyót!A vajákos lány arra számított, hogy a pszichomokusmajd erre is valami agytekert ostobaságot fog monda-ni, de tévedett. Dr Produk Bence csak állt, és gyerme-ki érdeklődéssel várta a folytatást. Meg is kapta.- A kígyónak fogja a galambokat, és egy trópusi nö-vényekkel zsúfolt, párás szobában tartja a hüllőt. Sze-rintem az a sárga szörnyeteg Paulina kisasszony famu-

lusa.- Mint magácskának a denevér! - vetette közbe adoktor- Nem egészen - rázta a fejét Zsófi. - A révülők se-gítő állatai társak, barátok. A boszorkányok famulusaiviszont inkább szolgák. De most nem ez a fontos.- Nem bizony! - helyeselt dr. Produk, majd zavar-tan pislogott. - Akkor mi is a fontos most?- Csapdát kell állítanunk Paulina kisasszonynak.Kétség sem férhet hozzá, hogy rontó boszorkány, deúgy tűnik, társa is van.- A kígyó!- Nem, doktor, nem a kígyó! - Zsófi úgy érezte, a fe-jében ezer megvadult méh verekszik egyetlen cseppmézért. - Tegnap éjjel hajszál híján sikerült észrevét-lennek maradnunk, de az utolsó pillanatban megjelentegy csuklyás alak...- Paulina kertjében?- Ott. És elrabolta Settenkét. Szerintem a csuklyása boszorkány szövetségese, így tehát már két gonoszrévülővel kell megküzdenünk.Dr Produk Bence állát simogatva hümmögött, ésközben fehér párafelhőket fújt a hóesésbe. Zsófi félt,hogy az agyfurkász mindjárt valami újabb hajmeresztőtudományos elmélettel áll elő, ami természetesen azt326 327bizonyítja majd, hogy ő teljesen megbuggyant. Ezértaztán nagyon meglepte, hogy az orvos milyen nyugodt,kivételesen komoly hangon szólalt meg.- Természetesen segítek magácskának, de Paulinátnem szabad az otthonában megtámadni. A kígyó megaz a titokzatos alak a segítségére sietne, és akkor ne-künk hosszú, keserves gyógykezelésre lesz szükségünk.- Helyes, de akkor hol állíthatnánk neki csapdát?Azt mondta, hogy Paulina kisasszony soha, sehovanem jár. Talán a rendelőben...?- Nem, szó sem lehet a rendelőről! - legyintett he-vesen dr. Produk. Ezen Zsófi kissé elcsodálkozott, denem maradt ideje rákérdezni, az orvos miért tartja al-kalmatlannak a rendelőt. - Mikor azt mondtam, hogyPaulina sehova nem jár, megfeledkeztem arról, hogyminden második hónapban ellátogat a húgához.- Paulina kisasszonynak van egy húga?- Akad. Itt lakik Budapesten, de ritkán találkoznak.Azt hiszem, nem szívelik egymást különösebben. Csakazért ebédelnek olykor együtt, mert a családi vagyonügyeit kell megbeszélniük.- Tehát azt tanácsolja, doktor, hogy akkor csapjunkle rá, mikor a húgához megy ebédre? - türelmetlenke-dett Zsófi. - Igaza lehet. Oda biztosan nem viszi magá-val sem a famulusát, sem a szövetségesét.- A legjobb az egészben az, hogy a következő talál-kozójuk két nap múlva esedékes - bólogatott lelkesenaz agyfurkász, majd a kabátja zsebeiben kezdett koto-rászni. - Elcsentem... Valahol itt van... Igen, ez az!Paulina az íróasztala fiókjában tartott egy fényképet,ami őt, a húgát és annak férjét ábrázolja. A hátlapjánrajta van a címük.Zsófi átvette a fotót, megnézte, s hirtelen nekitánto-rodott a falnak. Melléből kiszorult a levegő, megpör-dült körötte az utca, s ha dr Produk utána nem kap,

biztosan összeesik.A gyűrött fényképen Paulina kisasszony állt közé-pen. Két oldalán pedig merev mosollyal, rideg arccal aNemcsók házaspár bámult a lencsébe.

*

A rontó boszorkány vijjogva csapott le a fák között fu-tó Monyákos Tubára. A dohánylidérc megpróbált ol-dalra hengeredni, de máris érezte, hogy a bűbájostor-ból előtekeredő mágikus zsineg rácsavarodik a bokájá-ra. Vadul küzdött, vergődött a földön fekve, apró fogaitvicsorítva. Minél inkább próbálta azonban letépni ma-gáról a bűbájos kötelet, az annál jobban rátekeredett,míg végül már a derekáig befonta a lidércet.A rontó boszorkány lelassította seprűjét, s előrenyúj-tott lábakkal talajt ért. Bal kezében ott suhogott a bű-bájostor, melynek csomói biztosan tartották a varázs-madzagot.- Maradj végre veszteg, te vakarcs! - rikácsolta anémber. A földre dobta seprűjét, szétrázta bő szoknyá-ját, és ráncos ajkán vad vigyorral a dohánylidérc felé in-dult. - Orök rémálom vár rád, te fél-éber vakarék!Felemelte bűbájostorát, szorosabbra húzva a kötelé-ket Tubán, aki a fájdalomtól felüvöltött.- Ejnye már, Nyúlszájú Matild, szabad így bánni afiacskámmal?A rontó boszorkány ráncos ábrázatán döbbent féle-lem, majd iszonyú harag jelent meg. A hang irányábafordult, de sejtette, hogy már elkésett. Monyákos Klo-tild kihömpölygött a széles törzsű fa takarásából, amimögött addig rejtőzött, és meglendítette jobb karját.Hegyeket rengető pofon volt. A dohánylidérc álmél-kodva nézte szorult helyzetéből, amint az anyukája la-pát méretű tenyere Nyúlszájú Matild képén csattan.A rontó némber a levegőbe emelkedett, repült, majdnyekkenve a bokrok közé zuhant, pozdorjává törve egy328 329nem túl szerencsés mogyoróbokor ágait, hogy azutánhosszú időre elcsendesedjen.Monyákos Klotild megfontolt léptekkel a némberután ment, s kivette ernyedt ujjai közül a bűbájos-tort.- Ez mind az én mamám! - sóhajtotta meghatottana dohánylidérc, miközben a boszorkány leoldotta rólaa kötelékeket.- Most aztán mutasd gyorsan, merre van az a tisz-tás! - mordult türelmetlenül, de azért halvány mo-sollyal Klotild. Az Álomfelügyetet ügynöke azonbanváratlanul komoly ábrázatot öltött.- Előbb tudni akarom, mi történt Farkassal - mond-ta. - Ha lehet, kiszabadítjuk.- Csakhogy nem lehet - kiáltotta a boszorkány. -Láttad, hogy a Megbízó végzett azzal a nagydarabálomfogóval. Gondolod, hogy a sámánfit életben hagy-ta? Dehogy! Azóta már...- Ha így is van, látnom kell! - vetette fel állát daco-san Tuba. - Nem állíthatunk a Hetek elé azzal, hogy fo-galmunk sincs róla, mi lett Farkas sorsa.- A Hetek elé? - Klotild vastagon kifestett szeme el-kerekedett. - Csak nem gondolod, hogy én veled tartok

a Gyémánt Jurtába?A dohánylidérc nem válaszolt, csak nézte, nagyonsokáig nézte az anyját. A hatalmas némber mintha kez-dett volna összemenni, lassan elveszítette büszke tartá-sát, szemében pedig megtört a vad csillogás.- Igazad van, ideje feladnom magam - sóhajtottavégül. - Nem bujkálhatok örökké.- Hidd el, Kende táltos igazságos lesz veled - biztat-ta az anyját Monyákos Tuba.- Akkor nem sok jóra számíthatok - mosolygott ke-serűen Klotild. - El sem tudod képzelni, csemetém,hogy mennyi gonoszságot követtem el a Rontó Boszor-kányok vezéreként.A dohánylidérc erre semmi okosat nem tudott felel-ni, csak állt némán, tehetetlenül. Legszívesebben át-ölelte volna az anyját, de annak nyaka most elérhetet-len magasságban volt.Végül Klotild törte meg a csendet.- Legyen, aminek lennie kell! - felkapta a rontó bo-szorkány seprűjét, és elégedetlenül ciccegve vizsgálgat-ta azt. - Talán elbír mindkettőnket, míg meglessük, mitörtént a Farkassal.Fél perccel később már a levegőben suhantak. A bo-szorkány maga elé ültette Tubát, aki életében előszörrepült seprűn, s meg kellett állapítania, hogy ez sem foga kedvenc szórakozásai közé tartozni.Amire kíváncsiakvoltak, hamar megtudták. Az álom-fogó őrök felélesztettek néhány tüzet, előhoztak egygőzszekeret, és pányvákat dobtak a sárban álló bűbáj-ketrecre. A kéken derengő vasrudak mögött tisztán kilehetett venni Gergő fehér ingét, hiszen az visszavertea hold ezüstsugarait.- Elfogták! - kiabálta túl a süvöltő szelet Klotild.- De él! - örvendezett Tuba. - Ha lecsapnánk avadászokra...Hangos koppanás hallatszott, és a seprű megbillent.A dohánylidérc meredten bámulta a sólyomtollas nyíl-vesszőt, ami alig egy hüvelyknyire rezgett nyelet mar-koló kezétől. Klotild éles fordulóba vitte a röppenőfát,melynek cirokfejéből szikrák és füstpamacsok durran-tak elő.Fentről látták a tisztást, amiről Gergő beszélt, mégisalig érték el. A leszállás kegyetlenre sikerült, s ha Klo-tild nem olyan puha, talán össze is törik magukat.- Ott van! - kiáltott a felkecmergő Tuba, és a tisztásközepén kavargó mágikus örvényre mutatott. - Az át-járó, amit Farkas nyitott!A fák között kiáltások harsantak. Az álomfogó vadá-szok törtek utat maguknak, szablyáikkal csapkodva a330 331sűrű bokrokat. Ezt már nem tűrte tétlenül a vadon. Mi-kor az első vadász a tisztásra lépett és rá akart rontaniKlotildra, két szomszédos fa ága lenyúlt érte, és deré-kon ragadva a magasba emelte a rémülten kiáltozó fér-fit. Körben mindenhol göröngyök repkedtek a levegő-ben, és rengett a talaj, amint az álomvilág dühbe gurultfái kiemelték gyökereiket a földből, hogy támadásra in-duljanak.Monyákos Tuba nem volt kíváncsi a folytatásra. Elő-retuszkolta Klotildot, s mikor a boszorkányt elnyelteaz álomvilágok közötti átjáró, maga is fejest ugrott az

örvénybe.

XIII.Bűbájketrec, bűbájhálóÁgas az erdei tisztás közepén állt, felszegve agancsosfejét. Rezzenetlen, fenséges alakját ezüstös holdfényfolyta körbe, mintha az égi vándor is szeretettel akar-ná megsimogatni a csodás állatot. Ágas értelemtől csil-logó, hatalmas, barna szeme az Erdők Atyjának szám-talan varázslatos fája közül most a tündérhullató sziltfigyelte.A karcsú, fehér kérgű fa bíborvörös levelei közöttkuncogáshoz hasonló nesz kelt, majd csillámló fény-pöttyök kezdtek szállingózni a dús gyepre. Ágas feketeorrlyukai izgatottan kitágultak, karcsú lába mozdult,súlyos patái megdobbantották a talajt. A tündérhulla-tó szil ágai ijedten megremegtek, és a szemkápráztatójelenség félbeszakadt. Az a néhány fénycsepp azonban,ami már elérte a fűszálakat, megült rajtuk, és úgy tán-colt ott, mint megannyi apró, barátságos lidércfényLányok voltak a fénycseppek, alig hüvelyknyi, hold-sugárból szőtt ruhát viselő tündérlányok. Incselkedteka hatalmas szarvassal, s az úgy bámulta őket, mint akisgyerek, aki először lát életében feldíszített kará-csonyfát.Ágas mögött száraz gally reccsent. A szarvas kecses,fürge ugrással fordult meg, tizenkét hajtásra ágazóagancsai fegyverként meredtek előre, s közöttük bűbá-jos, kék ívet húzott a varázserő. Az Erdők Atyja végte-len vadonja elnémult, minden apró és megtermett lényefeszülten várt. A tündérlányok is félbehagyták bohókástáncukat, s bebújtak szülőanyjuk, a szil gyökerei alá.Azután sokáig semmi nem történt. Ágas türelme fo-gyott el a leghamarabb. Fenyegetően fújt néhányat,előtte a fű rémülten hajolt a földre. Mikor erre sem tör-tént semmi, a szarvas előrelépett, aranyos patáival úgydöngetve a talajt, hogy a rét szélén őrködő fák lombjabelerezzent. Azután hirtelen felvetette nemes fejét,agancsain lángot vetett a hold fénye, és kirúgva hátsólábaival, port kavarva vágtatott el a vadon ismeretlenmélye felé. A paták robaja egyre halkulva, de még soká-ig úgy zengett, mintha maga az anyaföld szíve dobogna.A tündérhullató szil rétjének szélén szétnyíltak abokrok ott, ahol Ágas a gallyreccsenést hallotta percek-kel korábban. Két keménykötésű, mokány harcos lé-pett ki a holdfénybe, s toppantott nernezcsizmájával,hogy jelezze minden erdei lénynek: megjöttek, hát rej-tőzzön, aki nem akarja mutogatni magát.Az első legény hollófekete haját két varkocsba fonvahordta, arca napbarnított és ráncoktól árkolt volt, sze-me pedig a keleti sztyeppék embereinek húzott, kes-keny vonásait örökölte. Szarvasbőr ruhát viselt, lovag-láshoz valót, nadrágja ülepén vastagabb folttal. Fejebúbján csúcsos sapka ült, prémes fülvédője felcsapva, sabba díszként kék sólyomtoll tűzve. Oldalán enyhéngörbülő szablya, derekához tűzve vadászkés, jobbjábanpedig szép ívű íj, melyhez a vesszők a hátára vetett te-gezben, heggyel felfelé sorakoztak.Társa nála valamivel magasabb, szálfatermetűbb volt.Szintén vadászathoz, lovagláshoz illő nadrágot viselt,de felsőtestét, mely csak úgy dagadozott az izmoktól,

bő ujjú, fehér szöveting takarta. Nyakában számos lánccsörgött, rajtuk az átfúrt kavicsokon és kemény héjúmagokon kívül elejtett vadállatok fogai és egy talizmán-zacskó is függött. Ez a harcos fiatalabbnak tetszett, sö-tétbarna haját ugyanúgy két varkocsba fonta, de nemhordott semmiféle fejfedőt. Oldalára kötve szintén szab-lya verte a combját, hátán tegezben ültek a nyílvesszők,visszacsapó íját húrtalan melléjük akasztotta.- Nyugtalan - mondta az első legény, és fél térdreereszkedve Ágas patanyomát vizslatta a fűben.334 335- Ne csodáld, Hunor - felelt a társa. Hangja tréfáramindig kész színben zengett, de most ő is komoran mé-regette a tisztást, mintha a környező fák titkát fürkész-né. - Szegény Ágast az utóbbi egyetlen holdfordulóalatt többször zaklatták vadállatok, szörnyek és rosszszándékú révülők, mint eddig egész életében.- A mi dolgunk, Magor, hogy megvédjük őt - a holló-hajú vadász felegyenesedett, de tekintetével továbbra isa földet simogatta. - Azért nem kerültünk halálunk utánaz Ősök Jurtájába, sem a Hadak Útjára, Égi Úr seregébe,mert óvnunk kell az Erdők Atyjának és Ágasnak békéjét.- Mi pedig akár újra meghalunk, végleg eltűnve aTetejetlen Fa összes világából, de megvédjük a csoda-szarvast - biccentett hirtelen derűvel Magor, és bogár-fekete tekintetében mókára hajló szikra lobbant. - Eh-hez pedig immár új társunk is akadt.Mintha csak az említésére várt volna, harmadik baj-társuk előszökkent a bokrok takarásából. Neki négy lá-bat adott az Égi Úr, hozzá szürke bundát és lompos far-kat, melyet most jókedvvel csóvált, miközben a két va-dászhoz ügetett.- Szerintem a te szagodat érezte meg Ágas, Topor-tyán! - Magor leguggolt a Kölyökfarkas mellé, és erőskezével megdörgölte annak vaskos bundáját. - Máskorügyelj rá, merről fúj a szél!- Ag reccsent, arra fülelt fel Ágas - szólt a kedélyesfecsegésbe Hunor, s arcáról még mindig nem tűnt el azaggodalom. - Ti nem hallottátok?- Mi azt hittük, te botlottál meg - mondta Magor,arcát a kölyökfarkas vigyorgó képéhez nyomva. Hunorazonban olyan pillantással sújtotta a két cimborát,hogy azok inkább csendben maradtak.- Valaki jár itt, érzem - súgta aztán a hollóhajú, las-sú léptekkel a fák felé indulva. - Magor öcsém, húrozdfel az íjad, mert újabb rémalak akarja zaklatni Ágast!Jobb, ha készen állunk a vadászatra.A fiatalabb legény komolyan vette a figyelmeztetést,ahogy a Kölyökfarkas is. Mikor feszesen pendült Ma-gor íjának húrja, mindhárman elindultak a csodaszar-vas nyomában. Osonó léptüket az sem hallhatta volnameg, aki fülét közvetlenül a vadászok nemezcsizmájá-ra fekteti.Amint béke ült a tájra, a tündérhullató szil rezzenőlevelei közül ismét fénycseppek kezdtek permetezni.

*

A komor álomvilág értelemmel bíró vadonjának rettenetes volta haragja. Amint Hold Dühércek harcosai - Monyákosékatüldözve - behatoltak a fák közé, és szablyáikkal eleven ágakat

metszettek le, hogy utat törjenek maguknak, a szövetségfelbon-tatott. A vadon vén tölgyei vezették a rohamot. A fák kihúz-ták gyökereiket a puha, csendes esőtől felázott földből, és gö-röngyöket szórva, fenyegetően recsegve-ropogva megindultak azálomfogók tábora felé.Hold Dühe tudta, hogy mindenkinek azonnal el kell révül-nie ebből az álomvilágból, különben végük. A Megbízó immárképtelen volt továbbra is csöndes, rideg és megfontolt maradni.A rohamozó fák sorfala előtt suhant le-föl, bűbájostorából per-zselő tűzgömböket lövellt feléjük, s közben úgy rikácsolt, mintegy egész raj megveszekedett vurjú.- Égessétek! Pusztítsátok! Pörköljétek az átkazottakat!336 337Az álomfogók szerencsére inkább a vezérükre hallgattak.Vagy két tucat harcos felkapott a takik hátára, és sorfalat állva megpróbálta lassítani a vadon rohamát, ami vala-melyest sikerült is, de csak olyan bűbájt alkalmaztak, ami nemdühítette fel még inkább a fákat. Eközben a folyón túl minden-ki kirohant a jurták elé, és Hold Dühének szavára a révülő-térre indult.Szó sem lehetett arról, hogy az asszonyok, lányok és gyere-kek ebben az álomvilágban várják ki, amíg a vadászok megtér-nek a Nagy Hajtásból. A műhelyek, jurták és a sziklafalbavájt lakóbarlangok nem védték volna meg őket a haragvó erdőgyűlöletétől. Ráadásul úgy tűnt, hogy a vadon lázadásához asötét folyó is csatlakozik. Hullámai egyre magasabban gördül-tek, habos tarajuk a hidat ostromolta, s így az egész építményhamarosan vészes ingásba kezdett.Az álomfogók szerencséjükre már mindent előkészítettek azútra. A rémálomvadászok elsőként a nőket, gyerekeket tereltéka révülötér turulja alá, s a varázstüzeket fellobbantva útra in-dították őket. Majd a lovak és gőzerővel vontatott szekerek kö-vetkeztek, bár az utóbbiakkal sok baj akadt, mivel előbb fel kel-lett fűteni a kazánjaikat.Mire az utolsó szekér is elrévült, hátán a bűbájketrecekkel,a fák elérték és összezúzták a díszjurtát. A takik hátán le fölvágtató harcosok fanyűvő- gyökérbotlasztó- és kéreghán-tó-átkokkal próbálták lassítani a rohamukat. Tüzet szándé-kosan nem vetettek be: a lángok csak tovább növelték volna azértelemmel bíró ősvadon harci kedvét.- Mester, indulnunk kell! - ordította Hold Dühe a Megbízó fülébe. A csuklyás mágus bűbájostora már sistergett, fe-hér füstöt eregetett, annyi rontó varázslat hagyta el az utóbbipercekben. Amerre bőrszíja dörrent, lombüstökök kaptak lángra, fatörzsek hasadtak ketté éles csattanással, s gyökerek hul-lottak lemetélve a sárba.A Megbízó bólintott, és félrelökve három álomfogót, a révü-lőtér közepére ugrott.- Takarodjatok a varázskörből! - üvöltött rájuk fenyege-tően. - Én nem tartok veletek, a Valóságban akad még dolgom.Az Erdők Atyjának mezsgyéjén találkozunk.Azzal elmormolta a megfelelő varázsigét, és elrévült a turulszárnya által kavart porfelhőben.Hold Dühe takira kapva körbevágtatta az egykori tábort.A folyón már nem kelhetett át, mert a hidat pozdorjává zúz-ták a megveszekedett hullámok, de szerencsére odaát már sen-ki nem maradt. A vízár dörögve rontott a partra, s magábamosta a lakójurtákat, istállókat és műhelyeket. Ami nyomothagyhatott arról, hogy valaha itt álomfogók táboroztak, azmind a sziklafal folyosóin, termeiben rekedt.A két tucat harcosból, akik afák rohamának állták útját,

végül hatan érték el a révülőteret. A többieket lovastul, fegyve-restül elnyelte a tomboló vadon, mely végül simára gyalulta afolyó általa uralt partját, s újra benépesítette azt. Ennekazonban már egyetlen álomfogó sem lehetett szemtanúja, merta túlelők mind elrévültek a többiek után. Legvégül azok a rém-álmok távoztak a komor álomvilágból, melyek bűbájketrecétszintén a fák zúzták össze, kiszabadítva a Nagy Hajtásra al-kalmatlannak ítélt rabokat.Az ősvadon ekkor végre elcsendesedett...Mindez három nappal korábban történt, de erről Gergőneksejtelme sem volt. A sámánfi arra ébredt, hogy a fejét durvánide-oda löködik, s minden egyes koccanás eles fájdalommal gyötria koponyáját. Óriási erőfeszítésre valt szüksége, hogy felnyissaa szemét. Vakító fény bántotta, hunyorogni volt kénytelen,majd karjával eltakarta az arcát, árnyékot vetve rá.Beletelt még néhány keserves percbe, míg rájött, hogy egybűbájketrec alján fekszik. A rázkódás nem szűnt, s ebből Gergőmegértette, hogy úton vannak. Mély levegőt vett, de az égettea tüdejét, mintha eleven tűz lángjait nyelte volna be.Az álomfogók karavánja vigasztalan kősivatagban porosz-kált. Gergő összeszedte maradék erejét, a rácsokhoz vonszoltamagát, és megkapaszkodva bennük felült. Gőzszekéren állt aketrec, amibe zárták. A sámánfi a tűző napsütéstől félvakon ki-tapogatta, hogy börtöne alig nagyobb, mint egy hűtőszekrény,338 339de szerencsére egyedül van benne. Ha egy kiismerhetetlen rém-álommal kellett volna megosztania a celláját, az még elvisel-hetetlenebbé teszi a kényszerű utazást.Gergőnek hirtelen felrémlettek utolsó emlékei. A komor álom-világ latyakos, holdfénybenfürdő síkja... A vadon, amit hiá-ba próbált elérni... Böszme, amint a halálos átoktól találvafelszökken a levegőbe, s mire talajt ér, már halott... És a csuk-lyás mágus, amint fölötte áll, baljában fekete szikrákat csöpög-tető bűbájostorával.Vajon miért nem ölt meg?"- töprengett ködös aggyal Gergő.Torkát rettenetes szomjúság perzselte, s most már azt is érezte,hogy ahol nem takarta ruha, vörösre égett a bőre. Meg akartanyalni az ajkát, de a nyelve hatalmasra dagadt a szájában,és nem engedelmeskedett az akaratának.- Farkas! - a suttogó, kapkodó hang a bűbájketrecen kívül-ről érkezett. Gergő bágyadtan fordította a fejét, ami a gőzsze-kér minden zökkenésére nekiütődött a rácsoknak. - Farkas,fogd már!Kecses kar nyúlt be a kéklő vasrudak között. A vékony uj-jak csikóbőrrel burkolt kulacsot szorongattak, amiben hűs vízkottyant. Gergő hirtelen megfeledkezett a fájdalomról. Mohónkézbe vette a kulacsot, bepréselte cserepes ajkai közé a csutorá-ját, és fuldokolva nyelte a vizet. Minden édes korty eleven erőtárasztott a tagjaiba, s nem csupán a szomját oltotta, de a fáj-dalmát is csillapította, gondolatairól pedig elmosta az értel-metlen ködöt.- Fagyöngy levelét áztattam bele - súgta ismét a lágyhang. Gergő elszakította szájáról a kulacsot, bár tudott volnamég inni. A bűbájketrecen kívül Őzbűvölő Emese fehéraranyhajzuhatagát pillantotta meg, melybe olykor vadul belekapotta sivatagi szél forró lehelete. A lány takin ülve poroszkált ahangosan zörgő gőzszekér mellett. Tekintete csak egy-egy pilla-natra állapodott meg a sámánfin, majd félve tovarebbent, aztlesve, nehogy valaki felfedezze, mit tesz. Gergőnek azonban ele-gendő volt az a röpke idő is, hogy meglássa önmaga tükörképétEmese szemében, s elborzadjon rettenetes állapotán.

- Mióta fekszem a ketrecben? - kérdezte, de csak harmadikkísérletre sikerült érthető szavakat kinyögnie.- Öt különböző álomvilágon révültünk már keresztül, és há-rom éjjelen ütöttünk tábort - felelte Őzbűvölő Emese. - Eddignem sikerült a közeledbe férkőznöm, de a sivatag elbódítja a...- Mit művelsz ott, te lány? - a vad kiáltást paták közele-dő dobogása kísérte. Gergő gyorsan az inge alá rejtette a kula-csot, s úgy tett, mint aki nincs eszméleténél.- Vizet kellene adni neki, különben meghal - válaszoltaŐzbűvölő Emese az álomfogó harcosnak, aki lova hátán a sze-kér mellé rúgtatott. - Miért nem űzitek rémálomba a lelkétazonnal, ha végül úgyis ez a szándékotok?- Mióta van szava a törzsünkben csitriknek? - kiáltott re-kedten a vadász, de még az ő hangjában is elkeseredés, kime-rültség rezzent. - Menj innen, ne lássalak többé az áruló kö-zelében! Különben szólok Hold Dühének, hogy zárjon mellé.Gergő hallotta, hogy a két taki eltávolodik a gőzszekértől, demég percekig nem merte kinyitni a szemét. Azután megmoz-dult, s lassan körbefordult. A szekér előtt és mögött a messze-ségbe veszett a karaván. A felmálházott takik és szekerek kétoldalán, lovon vagy gyalog poroszkáló álomfogók a sárga ho-mokot bámulva baktattak. Mind fáradtak, szomjasak és el-gyötörtek voltak.A sámánfi hunyorogva vizslatta a kies álomvilágot. Előszörazt hitte, délibáb játszik vele, de azután felismerte a homok-dűnék között heverő hófehér csonthalmokat. A méretük alap-ján azt lehetett sejteni, hogy itt valaha sárkányok uralták azeget, s még op?c sem élték túl a kegyetlen nap hevét.Messze elöl, a karaván élén kiáltás harsant. Gergő előszörnem értette a szavakat, de aztán a lovas végigvágtatott a so-ron, és újra meg újra elismételte azokat.- Révülésre készülj! Figyelj, ne tétovázz! Aki elvéti az ör-vényt, örökre itt reked! Révülésre készülj!- Ideje már - hallotta Gergő a gőzszekér bakján ülő kétálomfogó keserű suttogását. - Remélem, a következő álomvilághűvösebb lesz.340 341- Én meg azt, hogy letáborozunk végre - felelt a társa. -Ha még sok ilyen kegyetlen vidéken kell átkelnünk, nem maradközülünk egyetlen vadász sem, aki részt vehetne a Nagy Haj-tásban.A sámánfi félrebillentette a fejét, magához szorította a ku-lacsát, és hallgatta, amint egyre közelebb kerülnek a hangosanbúgó álomörvényhez.

*

Dr Produk Bence a legutolsó pillanatban értesítette Zsó-fit, hogy a terv változott. Három nappal korábban, mi-kor a rendelővel szemközt, a telefonfülkénél találkoz-tak, a doktor még azt mondta, hogy Paulina kisasz-szony ebédre látogat el Nemcsókékhoz. Zsófi korareggel kelt, mert időben kész akart lenni a csapdával.Dél körül azonban megcsördült a telefon, és a készü-lékben az agyfurkász feldúlt hangja lihegett.- Nem ebéd, édes kis barátném, hanem vacsora!- Tessék? - hökkent meg Zsófi. - Doki, hiszen ma-ga biztosra mondta, hogy Paulina kisasszony ebédreszokott a húgához jönni!- Ebéd, vacsora...! Olyan egyformák ezek az étkezé-sek. Én csak futtában szoktam bekapni néhány falatot,

ezért igazán nem hibáztathat, ha összekeverem őket!- Hát persze - fújta ki mérgét a vajákos lány -Rendben, akkor vacsoraidőben várom magát is! Egye-dül nem biztos, hogy boldogulok a boszorkánnyal.- Bízhat bennem, drága csillagom - mosolygott be-le a telefonba dr. Produk. - Az biztos, hogy én időbenérkezem!Ezek után nem csoda, hogy Zsófi este tíz óra körül,az első emeleti gangon állva, némán mozgó ajakkal azagyfurkászt átkozta, dr Produk ugyanis nem volt sehol!Paulina kisasszony hétkor lépett be a körfolyosós bér-ház udvarára, és olyan tekintettel nézett körbe, mint-ha itt is le akarná vadászni a városi galambokat. A va-jákos lány a korlát mögül leste az apró termetű nőt, ésa fogát csikorgatta.A következő pillanatban kicsapódott Nemcsókék aj-taja, és a házaspár cserepeket repesztő, lelkes óbégatás-sal fogadta a vendéget.- Drága Paulinám, te cukorfalat, milyen jól nézel ki!- sipította Nemcsók Lujza, és hájtól rengő pocakjáhozakarta szorítani az asszisztensnőt, aki azonban együgyes oldallépéssel kitért előle.- Paulina, én is mondom, hogy valóban remekül...Nem nőttél te néhány centit? - próbált udvariaskodniNemcsók Kázmér, de buzgalmát csak a két nő villámlópillantása jutalmazta.Zsófi figyelmét nem kerülte el, hogy Paulina kis-asszony most is savanyú ábrázatot hord, bár a rokonaicukormázas kedvességgel igyekeztek felvidítani őt. Eb-ből arra következtetett, hogy Nemcsókék akarnak va-lamit az apró hölgytől, ami neki bizonyára bőven van,nekikviszont elkelne még belőle. Ismerve Lujza néni ésKázmér bácsi jellemét, ez a dolog csakis egy lehetett:pénz!A Nemcsók házaspár nappalijában felkapcsolták avillanyt, s a következő néhány órában a csipkefüggö-nyük sarka kivételesen végig a helyén maradt. Zsófiidegességében le-föl járkált a gangon, hidegtől dermedtujjaival a vaskorlátot ütögette, néha meg épp akkorköltött dalocskákat dudorászott.Amikor léptek kongtak a sötét kapuboltozat alatt,mindig reménykedve leste, hátha dr. Produk érkezik.Az agyfurkász azonban megint összekeverhetett vala-mit (most talán a napszakokat vagy a két lábát), mertnyoma sem volt. A Csipetke utca későn érkező lakóiszállingóztak csak haza, közöttük utolsóként BotlikDénes és Réti Boglárka, akik természetesen ismét akórházban töltötték a napot.342 343- Semmi változás? - kérdezte tőlük csendesen Zsó-fi, bár jól tudta a választ. Boglárka a fejét rázta, míg azokleveles cipőpucoló gyanakodva bámult a gangon to-porgó lányára.- Nem akartam én mondani neked valamit? - mor-dult Botlik Dénes, és annyira törte a fejét, hogy orránugrott néhányat a fekete keretes szemüveg. - Különbenmeg miért ácsorogsz idekinn a hidegben?- Nem fázom - felelt cipője orrát vizsgálgatva Zsófi.- Én viszont igen! - szólt közbe Boglárka, és megra-gadva férje kabátujját, behúzta őt az előszobába. -Hagyd a lányod. Majd bejön, ha akar.

Botlik Dénes engedelmesen követte feleségét, bármíg az ajtó be nem záródott, Zsófit fixirozta összevontszemöldöke alól.A vajákos lány csak arra várt, hogy ismét egyedül ma-radjon. Bár dr Produk cserbenhagyta, neki esze ágábansem volt elszalasztani a lehetőséget, hogy becserkésszePaulina kisasszonyt. Tizenegy óra felé járhatott az idő,s úgy vélte, ha Nemcsókné hatfogásos vacsorát készítettis a húgának, akkor sem tarthat már túl sokáig a trakta.Előtte pedig még ellenőrizni akarta a csapdát, hogy biz-tosan jól fog-e működni. Elvégre nem egy kóbor macs-kát, hanem egy rontó boszorkányt akart foglyul ejteni.Leosont a téli hidegtől zúzmarát legeltető lépcsőházsötétjében a földszintre, majd átvágott a macskakövesudvaron. A szeme sarkából néhány pillanatig úgy látta,hogy a középen álló poroló meghajol felé. Amikor oda-nézett, hökkenve állapította meg, hogy valamelyik la-kó most, télvíz idején is a vascsövekre akasztotta kiszáradni néhány ruhadarabját. Talán a harmadik eme-leten lakó mogorva és nagyon magányos Csuhéj nénilehetett az, aki köztudottan rég hiányolta eszének többkerekét, s a maradék is csak csikorogva működött. A po-rolón mindenesetre öreg munkásnadrág és a hozzá va-ló sötétkék kabát libegett, ropogósra fagyva.Zsófi elosont a kukák mellett, majd megállt a kapu-bejáró boltíves plafonja alatt. Mikor még a Csipetke ut-cai ház büszke, fiatal építmény volt, a belsejébe vezetőszéles folyosó fölött szép rézcsillár függött, aminek má-ra csupán három árva ága maradt épen, s azokról is hiá-nyoztak a villanykörték. A vajákos lány számára azon-ban ez a semmire nem jó, halkan nyiszorgó kacat töké-letes álcát nyújtott, hogy elrejthesse bűbájcsapdájakellékeit. Zsófi elővette ostorát, majd halk igét mormolt.- Zizzenj, szövő, mutasd magad!A vén csillár kilengett, s árnyékából négy, lexikonméretű árny vált el. Ha nem a vajákos lány idézte vol-na meg a szövoacet, biztosan halálra rémül a termetes pó-koktól, akik a hidegben kissé mereven, de azért elégfürgén szedték nyolc-nyolc lábukat. A kemény karmokhangosan kaparászták a plafont, s néhány malterdara-bot pottyantottak a kapubejárat padlójára.- Jól van, figyeljetek! - suttogta a vajákos lány, bárpontosan tudta, hogy a pókok csupán megidézett szol-gák, akik egyedül a varázsigéket értik. - Hamarosandolgotok akad, úgyhogy...Az udvaron hangosan zörrent Nemcsókék lakásaj-taja.- A búbosmanó harapja meg! - csúszott ki Zsófi szá-ján a Vajákosképzőben hallott káromkodás. Eredetilegaz volt a terve, hogy a gangon állva kilesi, amíg Pauli-344 345na kisasszony a kapubejáróba ér, és távolról uszítja rá abűbájos pókokat. Remélte, hogy Nemcsókék túlságo-san lusták és fázósak ahhoz, semhogy kikísérjék a ro-konukat, így egyedül az asszisztensnő kerül a hálóba.Ha mégsem, arra az esetre a pókok mérgét feltöltötteemléksuttyantó adalékkal, ami kizárólag az éberekrehat, és alaposan összekuszálja a gondolataikat. Mire el-múlik a hatása, a Nemcsók házaspár már abban semlesz biztos, hogy a rokonuk meglátogatta őket.Most azonban Zsófi a lehető legrosszabb helyen állt,

épp a saját csapdája alatt. Kétségbeesetten nézett kör-be, de sehol nem talált megfelelő búvóhelyet. Lujza né-ni búcsúcuppantásai már elhaltak az udvaron, és Káz-mér bácsi lelkendezése, hogy "Gyere mihamarabb, drá-ga Paulinám! " is harmadszor ütközött a kukáknak...Hát persze, a kukák! Zsófi besurrant a négy fémször-nyeteg mögé, és lekuporodott a salétromos, rossz szagúsarokba, ahova a környék összes kóbor macskája vécéz-ni járt. Jobbjában finoman rezgett a bűbájostor, amintkirázta a bőrszíjat, hogy könnyen legyinthessen vele.Két napja magolta tankönyveiből a szükséges varázs-igéket és ráolvasásokat, az izgalomtól most mégis úgyérezte, hogy mindet elfelejtette.- Nagyra nőj ám, édes Paulinám! - zengte Kázmérbácsi.- Hallgass már, te ütődött! - volt a fojtott hangú vá-lasz Lujza asszony húsos szájából.- Jól van, na! Csak kedveskedni akartam! - morogtasértetten Nemcsók úr, de hogy erre mit kapott felelet-ként asszonykájától, azt a lakásuk bezáródó ajtaja márnem engedte kiszökni az udvarra.Zsófi egész testében remegve hallgatta Paulina kis-asszony piros lakkcsizmáinak közeledő kopogását.Bármilyen hideg huzat is vándorolt a kapualjban, a va-jákos lány tenyere most mégis ráizzadt a bűbájostornyelére.Az asszisztensnő elhaladt a kukák mellett, majd hir-telen megtorpant. Zsófi csak az udvari lámpa által fal-ra vetített árnyékát láthatta, de ebből is meg tudta ál-lapítani, hogy Paulina kisasszony lassan felfelé fordítjaa tekintetét.Nem késlekedhetett tovább. A rontó boszorkány bi-zonyára megérezte a bűbájcsapda feszült rezgését, amicsakis révülők számára volt felfogható. Zsófi szerettevolna, ha a némber pont az öreg csillár alatt elhaladvakapja nyakába a pókokat, de ezt már nem várhatta ki.Előugrott a kukák mögül, izgalmában az egyiket felis döntötte, és torkaszakadtából kiáltott.- Tűzfüggöny, hullj!A varázslat kirobbant a levegőben tekergő bűbájos-tor szíjából, kétfelé vált, majd eltalálta a kapubejáróplafonját. A megidézett tűzfüggönyök vakító fénnyel,lángnyelveket nyújtogatva zubogtak lefelé, és vízesés-ként fröccsentek szét a kövön, lezárva a folyosó ki- ésbejáratát. Látványos trükk volt, és komoly sérüléseketis okozhatott annak, aki ostoba módon megrohamoz-za őket. Egy képzett révülő számára azonban semmiveszélyt nem jelentettek. Zsófi csupán azért bájolta atűzfüggönyöket a kapualj két végébe, hogy megzavarjaa boszorkányt.Rögtön látta, hogy alaposan alábecsülte Paulina kis-asszony képességeit. Az apró termetű némber hajme-resztő gyorsasággal kapta jobbjába a bűbájostorát, ti-zenkét csomója közé varázserőt feszítve akaratával.Ahogy fordult, karjait mozgatta és csizmájával karistol-ta a kövezetet, attól a vajákos lány elámult: a boszor-kány oly kecsesen libbent, mint egy balerina.Villanó tekintete azonnal rátalált a tétovázó Zsófira.Egyetlen szempillantásig úgy tűnt, hogy a némber át-kot szór a lányra. Azután ismét felfelé nézett, és rúzsosajkai bűvigéket formáltak. Jobb karja lendült, mire a

bűbájostorából zöld villám csapott ki. Keserves cirpe-346 347lés töltötte be a kapubejáratot, s az egyik csapdapókrángó lábakkal lezuhant a kövezetre. Szőrös teste úgyfüstölt, mintha belülről gyulladt volna meg, méregtőlcsöpögő rágói csattogva ütődtek össze, de hanyatt fe-küdt, s már nem is maradt ideje megfordulni. Paulinakisasszony felugrott a levegőbe, éles hangon visított,majd előrefeszített bal csizmasarkával kivégezte a pókot.Zsófiról végre lehullott a döbbenet béklyója. Előrelé-pett, kezével elvégezte a szükséges mozdulatokat, éskiáltott:- Fonálcsapás!A maradék három pók megelevenedett a plafonon.Különböző irányokba futottak szerte a boltíveken,potrohukból pedig vaskos fonalakat lőttek ki. Bár elve-szítették negyedik társukat, a feladat nem változott,csupán nehezebbé vált. Paulina kisasszony ráncos arcadühösen összegyűrődött, amint egyszerre két ragacsospókfonál is eltalálta. Az egyiket azonnal eltépte bűbáj-ostora parázsló szíjával, de amíg azzal bajlódott, kétújabb ezüstszínű szál tapadt a bundájára.- Idézlek, légörvény! - kiáltott ismét Zsófi, és bűbájos-torával kavaró mozdulatot tett. A boszorkány előbbmajdnem hanyatt esett, mikor a megidézett erő pörget-ni kezdte, de a pókfonalak talpon tartották. A nyolclábúvadászok folyamatosan ontották potrohukból a vas-kos, ragadós szálakat, melyek a némber köré tekered-tek. A bűbájos szélvihar nehezen bírt Paulina kis-asszonnyal, de azért néhányszor sikerült körbeforgat-nia, egyre szorosabb gúzsba kötve a boszorkányt.Zsófi azt hitte, hogy túl van a nehezén. A tűzfüggö-nyök elenyésztek, de már nem is volt rájuk szükség.A vajákos lány csak azon csodálkozott, hogy a Csipet-ke utcai bérház lakói még nem csődültek össze az ékte-len lármát hallva. Éppen arra készült, hogy a biztonságkedvéért bűbájhálót igézzen a némberre, mikor puska-ropogásszerű varázslat durrant a kapualjban.Paulina kisasszony még mindig nem adta fel. Jobbkarját eddig nem sikerült leszorítania a pókfonalaknak,könyökét szabadon mozgatta. Most éles, fülrepesztőhangon felrikácsolt, majd rettenetes igét süvöltött a vi-har zajába.- Szőrkunkor!Zsófi először fel sem fogta, hogy a boszorkány bűbáj-ostorából szétáradó piros fény hatására mi történik.Azután úgy érezte, mintha a fejbőre elkezdene össze-zsugorodni. Szabad kezével a homlokához kapott, deaddigra már eszébe jutott a bájolás is, amit a Vajákos-képzőben emlegettek a lányok, mint az egyik legmulat-ságosabb másodéves átkot. A szőrkunkor-bűbáj ható-körében minden eleven lény összes haj- és szőrszálapillanatok alatt bepöndörödik, a lehető legkisebb hely-re igyekezve gyűrődni. Nem különösebben veszélyesátok, de felettébb kellemetlen, mert a kunkorodó szőr-szálak képesek annyira megfeszíteni a bőrt, hogy akárteljesen mozdulatlanná dermesztik viselőjüket - ha azelég szőrös.Zsófi máris érezte, hogy a fején minden hajszálaegyetlen, kemény csomóba áll össze. Karja és lába is bi-zsergett, ujjai pedig megmerevedtek, s máris alig bírta

tartani a bűbájostort. Rájött azonban, hogy Paulinakisasszony (rá természetesen hatástalan volt a saját át-ka, bár a nercbundája furán rángatózott) nem őt akar-ta megtámadni.A csapdapókok viszont sorra lehullottak a plafonról.Szőrös testük kínkeservesen recsegett, karmos lábaik alevegőt kaszálták, s több ragacsos szálat már nem tud-tak fonni. Paulina kisasszony diadalmasan felkacagott.Bűbájostora egyetlen pengeátkával lemetszette magá-ról az ezüstös kötelékeket, majd rúzsos ajkával elége-detten csettintett. Zsófi most már annyira merevnekérezte a tagjait, hogy kezéből kihullott a bűbájostor,térde pedig rogyadozni kezdett.348 349Megértette, hogy veszített. Sze-me találkozott a boszorkányéval, smeghűlt benne a vér, mert abbancsupán kutató kíváncsiságot látott.Azután hideg, kék fény árasztot-ta el a két révülőt. Zsófi azt hitte, anémber sütött el egy újabb átkot,olyan fürgén, hogy észre sem vette.Csakhogy Paulina kisasszony apró,ráncos arcán szintén döbbenet je-lent meg. Felfelé Fordította a fejét,mert a kék fény a kapualj plafonjá-ról áradt rájuk.S ekkor Zsófi a szeme sarkábólfelfedezte, hogy nincsenek egyedül.Az udvaron álló poroló meghajolt,és a keményre fagyott ruhadarabokleugrottak róla. A vajákos lány hár-mat pislogott, hogy jobban lásson.A sötétkék munkásnadrág és -kabátegymásba olvadt, átalakult, gomo-lyogva nőtt, míg végül egy feketeköpönyegbe és csuklyába öltözöttmágussá vált.A különös az volt, hogy Paulinakisasszony legalább annyira megré-mült a jelenéstől, mint Zsófi. Ha-mar visszanyerte azonban lélekje-lenlétét, s harcias pózba állt, mi-közben furcsa kis alakja körül csakúgy szikrázott a bűbájerő.- Itt vagy végre, átokverte! - sipí-totta a némber. - Lássuk az arcod!Zsófi később úgy emlékezett,hogy a következő pillanatban egy-szerre történtek a dolgok. Paulina350kisasszony bűbájostorából süvítő orkán csapott ki, ésépp csak le nem tépte a mágus fejéről a csuklyát. A bo-szorkány dühödten újabb próbát akart tenni. Ekkorazonban a köpönyeges alak is varázsolt: baljában tar-tott fegyvere kék villámot küldött a révülők fölé, meg-nyitva és lefelé húzva az örvényt, ami nyomban magá-ba nyelte őket.Elolvadt a Csipetke utcai bérház kapualja, s immármindent a Rémálom Örvény kék kavargása töltött ki.Zsófi sikoltva zuhant, tehetetlenül keresve kapaszko-

dót. Aztán valami szilárdba akadtak az ujjai. Magáhozhúzta, megnézte. Paulina kisasszony aszott keze voltaz, amivel most szorosan átölelte a lányt.- Bírd ki, lányom! - ordította túl az örvény robajáta boszorkány*A sivatagi álomvilág után még tucatnyi rettenetes vidék vár-ta a vaáászokat. A Gyökérszint tájai gyakorta tűntek olyan-nak, mintha a Rémálmok Földjén bolyonganának, de HoldDühe kérlelhetetlenül hajtotta tovább megviselt álomfogóit.A sistergő, bármit lángra lobbantó csillagok, a busz méretű,megvadult konyhafelszerelések és a végtelennek tetsző matekfü-zet-síkság (itt csak úgy tudtak haladni, ha megoldották az elé-bük tekeredő, tintapocsolyákból formálódó példákat) után kö-dös, szellemekkel zsúfolt álomvilág következett. A kínkeservesenaraszoló szekérsor két oldalán, a tejszerű gomolyok mögül hát-borzongató sóhajok, néha üvöltések és vinnyogó hangok keltek.- Ne nézzetek rájuk! - kiabálta Hold Dühe, amint takijahátán végigvágtatott a luiraván mentén. - A rettegés kísérte-tei lakják ezt az álmot. Csak annak árthatnak, aki megrémültőlük.Gergő a bűbájketrecben heverve nem állta meg, hogy kese-rűen el ne mosolyodjon. Biztos volt benne, hogy ő az egyetlena karavánban, aki valóban szemernyi félelmet sem érez a ki-350 351sértetek világában. S ő is csak azért maradt közönyös, mertimmár beletörődött a saját sorsába.Az utóbbi napokban Őzbűvölő Emesének még kétszer sike-rült a ketrec közelébe settenkednie. Élelmet, vizet csempészett asámánfinak, kiegészítve azt a falatnyi penészes kenyeret, amitHold Dühe engedélyezett a fogoly számára. De még az álom-fogó lány által hozott étel sem volt elegendő ahhoz, hogy Gergőújra erőre kapjon. A fiú gondolatai egyre csak Böszme körüljártak. S mintha a halott rémálomvadász testéből átszivárgottvolna a nyílvessző mérge, a sámánfi lassan megdermedt az el-keseredettségtől.A karaván elején hirtelen iszonyú hangzavar kelt. A vadá-szok parancsszavakat bömböltek, az asszonyok sikoltoztak, atakik nyihogtak. Hold Dühe vágtatott el Gergő ketrece mellett,ezüstfehér haja úgy lobogott, mintha a ködös táj eleven darab-ja volna.Gergő nem mozdult, a hangokból is ki tudta következtetni,hogy mi történt. Az egyik gőzszekér, ami három rémálommalzsúfolt ketrecet szállítatt, lecsúszott a keskeny útról. Hajtója be-lenézett a rettegés szellemeinek szemébe, s ettől olyan pánik fog-ta el, hogy összevissza kezdte tekergetni a járművét irányítókapcsolókat, karokat. Az elefánt méretű vaskerekek lefutottak aporhanyós partoldalon. Két vadász kötelet vetett a gőzszekér ki-álló alkatrészeire, de takijaik nem voltak elég erősek ahhoz, hogymegállítsák az egyregyorsuló járművet. Szerencsétlen lovak pa-tái alól kavicszápor permetezett, amint kitágult orrlyukakkal,éles hangon nyerítve vonszolódtak a szekér után.- Vágjátok el! - ordította Hold Dühe. - Vágjátok már ela köteleket!Gergő egykedvűen fillelt tovább, s lelki szemei előtt tisztánlátta, mi történik. Az elszabadultgőzszekér hatalmas robajjalaz oldalára dőlt, talán át is fordult néhányszor, leszórva ma-gáról a bűbájketreceket. Hajtóját elnyelte a sűrű köd, csupánhalálsikolya emlékeztetett rá még néhány pillanatig. A járműekkor megállapodott, de a szelepei nem bírták tovább a terhe-lést, és a kazán fejfájdító dörrenéssel szétrobbant.

A szertefújó lángok, a forró gőz és a fülsértő robaj a legtöbbharcos lovát megvadította. Hold Dühének takija is az átlátha-tatlan ködfal felé ugrott, melyből fehér kísértetkarok nyúltak azálomfagó felé, hogy maguk közé rántsák. A férfi azonban bűbáj-ostorával a ló két füle közé csördített, megfékezve az állatot.Gergő ekkor mégis úgy érezte, hogy ki kell nyitnia a szemét.Megmozdult, felemelte a fejét, és jobbra fordult.A bűbájketrec rácsain kívül áttetsző szeldemalak lebegett, sködös tekintetével egyenesen a sámánfit nézte. A fiú felugrott,hogy a csapda túlsó végébe húzódjon.- látom, még élsz - suttogta selymes, hátborzongatóan hi-deg hangon a szellem. - Így van jól, Farkas. Addig él a re-mény, amíg hajlandóak vagyunk küzdeni.Gergő hitetlenkedve bámult a kísértetre, mely egyre határo-zottabb alakot öltött. Az imént még csupán ködpamacs volt arácson kívül, most azonban átlebegett rajta, s közben kialakulta ruhája, agancsos fejdísze és végül az arcvonásai is.- Kende táltos! - szakadt ki a fojtott kiáltás a sámánfiból.Szerencsére a bakon ülő álamfogók a kanvoj elején dúló barza-lomra figyeltek, így nem hallották meg Gergő szavait. - Tál-tos, te... Kísértet vagy?- Nyugalom, fiam, még nem haltam meg. Bár már nagyonközel vagyok az Osök Jurtájához - lehelte a ködgomoly. - Jólfigyelj rám! A Világfa révülői elveszítették az erejüket a rontóboszorkányok főzetétől Egyedül te birtoklod a varázshatalmat,és hamarosan a legjobb helyen és időben leszel, hogy megaka-dályozd azt, amire Hold Dühe készül.- Hiszen bezártak! - mutatott a bűbájketrec rácsaira Ger-gő. Kende táltos röpke pillantást vetett a kéklő vasrudakra, ésmegvonta gomolygó vállát.- Szabadulj ki, Farkas - susogta úgy, mintha ennél egysze-rűbb feladat még soha nem állt volna a sámánfi előtt. - S hamegtetted, segíts a két örökifjú harcosnak, hogy megvédhessékÁgast. A dobod hangja majd segít, de jál vigyázz, mert az üte-me mast nem azonos a szíved dobbanásával. Újra meg kell sze-lídítened a kölyökfarkast, különben...352 353- Révülésre készül j! - harsant Hold Dühének hangja a kv-zelben. Kende táltos gomolygó alakja felkavarodott, minthaszél kapott volna bele. A jelenés még mozgatta a száját, deGergő már nem hallotta a szavait. Két kézzel kapott a halvá-nyuló kísértetalak után, mintha abban reménykedne, hogymegragadva magánál tarthatja nt. Ujjai azonban csak szét-kergették a tejszínű párákat, és Kende táltos végleg eltűnt.A karaván végül két szekeret, nyok rémálmot és hat álomfogóvadászt veszített, mire átrévültek a kvvetkező világba. Ott végrebékés, holdfényes táj fogadta őket, ahol a legnagyobb veszélyt azjelentette, hogy legyűri őket az édes, pihentető álom.Így hagyták el végre a Gyökérszint rémes vidékeit.

*

Az Erdők Atyjának lankás táján bukkantak rájuk, aholaz a nyírfarengeteg állt, melyet egykor a Valóságban aTunguz-meteor pusztított el. A szelíden lejtő talaj har-matos volt, mivel épp az imént kelt fel a nap, és suga-rai most oldalról lopakodtak be a vadonba. A ritkásanálló, de erős és magas nyírfák halkan zúgatták fényesleveleiket, mintha csak izgatottan várnák, mik leszneka fejlemények.- Ott! - formálta a hangtalan szót Hunor, és jobbjá-

val előremutatott. Magor rábólintott, hiszen az ő szemesem volt rosszabb, mint a testvéréé. A két vadász meg-görnyedve suhant a gyér bokrok között, s igyekezett el-rejteni magát a fehér kéregtakarós fatörzsek mögé.A behatolók éktelen zajt csaptak, ezzel is hirdetve,hogy senkitől sem félnek, és saját birodalmuknak te-kintik a vadont. Az Erdők Atyjának ölén élő szelíd ál-latok már rég eliszkoltak a völgyből, ahol fertály órávalkorábban álomörvény nyílt, hogy kiköpje magából aszörnyetegeket.Öten voltak, s valamin vitatkoztak. Hunor leakasz-totta nyakából az íjat, majd tollas vesszőt illesztett ahúrra, és annak hegyével intett Magor felé, hogy válja-nak ketté. A huncut tekintetű öcs, aki kerek háromperccel később jött a világra, mint a bátyja, vigyorogvabiccentett, majd eltűnt a nyírfák között. Hunor bosz-szankodva csóválta a fejét, de jól tudta, hogy ha kitör acsetepaté, számíthat a kvlyökre.A förtelmek közül kettő rontó boszorkány volt, háromviszont álomvarangy. Ezek a szerzetek ősidők óta gyűlöl-ték egymást, így nem csoda, hogy most is veszekedéstört ki közöttük, amint megérkeztek az Erdők Atyjába.A piszkosszürke bőrű, nyeszlett álomvarangyok vicso-rogtak, hörögtek és kaffogtak, míg a fekete szoknyás bo-szorkányok fenyegetően suhogtatták bűbájostorukat.- Tábor! - rikácsolta eszelős dühvel a boszorkányokegyike.- Menés! Menés! Haladás! - vinnyogta a háromálomvarangy egyszerre. Hunor már a legszélső fák mö-gött lapult, s tekintetével a túloldalt leste, hátha meg-pillantja Magort. Az ifjú vadász (még akkor is az, haezer évnél régebben búcsút vett a Valóságtól) azonbanjól értette a rejtezés művészetét, így akár a helyén is le-hetett, akkor sem láthatta senki.A nagyobbacska boszorkány, aki húgánál már jóvaltőbb cirokseprűt koptatott el a felhőkön, megelégelte a354 355vitát. Elcsördítette bűbájostorát, aminek szíjából sis-tergő memnykövek röppentek a földre, s úgy durrogtak,mint a petárdák szilveszter éjjelén. Az álomvarangyokvisítva kapkodták meztelen lábukat, nehogy az átokmegégesse szürke-fekete foltokat gomolyogtató bőrü-ket. Szájuk közben egyszerre hadarta:- Tábor! Naná, hogy tábor! Telepedés!Miután a rontó boszorkányok elérték céljukat, bőingük ujjából kiengedték famulusaikat. Az idősebbnekgöröngyös hátú, méla képű varangyos béka, míg a fia-talabbnak nesztelen tekergő, zöld sikló volt a segítője.A famulusok nyomban munkához láttak. A béka eltá-totta nyálkás száját, és két sátrat, egy háromlábú üstötmeg néhány ülőpárnát öklendezett a gyepre. A kígyóbekúszott a sátorlapok alá, ahonnan hangos sziszegéshallatszott. Mire a zöld tekergő a túlsó oldalon előke-rült, a sátrak már álltak.Eközben az álomvarangyok felmásztak a három leg-közelebbi nyírfára, s tépkedni kezdték a zsenge hajtá-sokat, hogy azokból fészket építsenek maguknak.Hunor összeszorította a fogát haragjában. Magorraés rá bízták valaha az Erdők Atyja minden teremtmé-nyének védelmét, hát fájt neki, ha szenvedni látta azo-kat. Már-már azon volt, hogy íjával megcélozza az egyik

szürke bőrű förtelmet, mikor éles szeme lapuló árnyatfedezett fel a bokrok alján. Senki más meg nem láthat-ta volna Magort, aki úgy gubbasztott a fénylő levelekárnyékában, mint egy mohos kőrakás.Az álomvarangyokvégeztek a fészeképítéssel, de nemmaradtak a gallyak között. Lecsalogatta őket a boszor-kányok üstjében bugyogó sötét lé párája, ami a varázs-lattal életre hívott tűztől libbent az ég felé. Hunor be-leszimatolt a levegőbe, és felfordult a gyomra. Az álom-varangyoknak azonban tetszett a reggeli illata, mertmohó tekintettel, nyáltól csöpögő szájjal sündörögtekaz üst körül. Csak azért nem vetették rá magukat rög-vest, mert a két boszorkány árgus szemmel figyelteminden mozdulatukat.Magor ekkor a kuvik hangját utánozta. Hunor értet-te a jelet: Kerítsünk köréjük büvhálót, hogy egy se menekül-hessen! Jó gondolatnak tartotta öccse ötletét, hát nyíl-vesszőt cserélt, aminek végén bronzhegy helyett kékenderengő csomó lüktetett. Ha azt kilövi, bűbájháló fe-szül a rémalakok táborának egyik oldalára. A másik fer-tály az öccse dolga. Arra azonban ügyelniük kell, hogyMagorral egyszerre és ellenkező irányba pendítsék azíjhúrt, nehogy a varázslat finom szövétneke összegaba-lyodjon a levegőben.Hunor megfeszítette íját, és a jelre várt. A kuviknakmég kétszer kellett szólnia, akkor indulhat a móka. Ésa "madár" dalolt is egyszer...Másodikra azonban nem maradt ideje. Hunor és Ma-gor is összerezzent, mikor a nyírfák lábánál szétcsapód-tak a bokrok, s közülük veszett ordítással a szürkebun-dás szökkent elő. A Kölyökfarkas felhúzott szájszéle mö-gül elővillantak sárga agyarai, amint rávetette magát ahozzá legközelebb tébláboló álomvarangyra. A szeren-csétlen vakarcs rémületében megmerevedett, mint egyviharban letört faág. Hatalmas szeme kimeredt, nyik-kanni sem mert. Két társa visongva kúszott fel a fészké-be, majd tehetetlen dühében faleveleket, apró gallyakatszórt a Kölyökfarkasra.A rontó boszorkányok nem voltak ilyen gyávák. Per-sze őket is meglepte a váratlan támadás, hátra is hőköl-tek, famulusaikat gondosan fedezve, de aztán bal ke-zükben zúgni kezdtek a bűbájostorok. A Kölyökfarkasnem törődött velük. Fogai közé kapta az álomvaran-gyot, és rázta, mintha rongybáb volna. A szürke-feketefoltos teremtmény végre üvölteni kezdett, apró öklévelpüfölve támadója pofáját, de mindhiába. A boszor-kányok ekkor előreléptek, hogy átkot szórjanak a Kö-lyökfarkasra.356 357Hunor cifra káromkodást eresztett el, és amilyen gyor-san csak tudott, ismét nílmvesszőt cserélt. Első lövésévelkiütötte az idősebb némber kezéből a bűbájostort. An-nak szíja mégis eldörrent a levegőben, tűzgömböt köpvea nyírfák közé, ami azonban nem sok kárt okozott.A fiatal némber felfogta, hogy több ellenféllel is szem-be kell nézniük, így inkább a menekülést választotta.A sátra felé kapott szabad kezével, ahonnan a hívásáragörbe szárú cirokseprű pattant elő, és simult a lába kő-zé. A némber vijjogva felemelkedett a levegőbe, és kö-rözni kezdett, hogy fentről támadjon rá a vadászokra.Hunor a földre tette íját, kivonta nemezhüvelyéből a

szablyát, és rohamra indult. Az idősebb boszorkányidőközben visszaszerezte bűbájostorát, s bár fájlalta akezét, felkészült az újabb átokra. Hunor rohant, kitértaz első, majd a második tűzgömb útjából, s félrecsaptaa némber által megidézett kaszák suhogó élét.- Csak ennyi telik, banya! - kiáltott a vadász, mikormegtorpant a reszkető némber előtt.- Akarod, hogy szépséges leánnyá változzam, és ve-led maradjak? - kérdezte halk, cincogó hangon. Hunorcsak fújt egyet. - Azt hiszem, nem akarod. Akkor énmennék is az utamra...- Mennél, ha hagynám! - vélte Hunor, s a közben abal tenyerébe csusszantott béklyóval körbekerítette aboszorkányt. - Vendégmarasztaló vadon ez, banya!Nem tudtad?- Ezt mondjuk éppen nem - nyöszörögte a boszor-kány, miközben gúzsba kötve eldőlt, mint egy zsák.- Engedd már el szerencsétlent! - zengett a nyírfákközött Magor vidám kiáltása. Hunor hökkenve nézett felaz öccsére, de mindjárt látta, hogy az nem hozzá beszél.-A végén még kirázod belőle az összes lelkét, Toportyán!A Kölyökfarkas ugyanis még mindig az álomvaran-gyot rázta, gyűrte, gyötörte éles fogai között. A pisz-kosszürke vakarcsnak csupán az volt a szerencséje, hogyeredetileg egy biztosítási ügynök álmában született, ígynagyon vastag volt a bőre.Magor egyébként nem jött üres kézzel. Amíg a báty-ja rohammal bírta le az idősebb boszorkányt, ő bronz-hegyű nyílvesszőjével kettétörte az ifjabb némber sep-rűjét. A bő szoknyás teremtés tomporával sok ágat le-metélt a fákról, míg nyekkenve földet ért. Ebbe aztánúgy beleszédült, hogy Magornak gyerekjáték volt őtmegkötözni és a társa mellé vonszolni.A Kölyökfarkas elégedett mordulással a banyahalomközepére dobta az alélt álomvarangyot, majd érdeklőd-ve pillantott fel a fészekben reszkető maradékra.- Gyertek le magatoktól, békében, és akkor Topor-tyán sem csattintja rátok az agyarait - javasolta Magor.Az álomvarangyok vonakodva, de végül engedelmes-kedtek, s azt is halk nyöszörgéssel tűrték, hogy a vadá-szok megkötözzék őket.- Halljuk hát, mi járatban az Erdők Atyjánál? - gug-golt le Hunor az idősebb némber mellé. - Látom, a Ron-tó Boszorkányok jele fityeg a nyakatokban. Ennek na-gyon fog örülni Böffeg sámán az Álomfelügyeletnél.Az öt förtelem egyszerre kezdett vihogni. Néhány te-kintélyes kézrátétel-bűbáj azonban meggyőzte őket ar-ról, hogy most a komoly beszélgetés ideje jött el.- A sámánoknak végük - recsegte a fiatalabb ném-ber. - A Gyémánt Jurta kiürült, a Lombszint néma,mint a száraz kútfenék.- Tudjátok meg, hiszen már nem tehettek ellenesemmit - acsarogta a nővére, odvas fogai között kele-pelő lila nyelvével. - Mi csupán az előőrs vagyunk! Ha-marosan százával jönnek a nővéreink, húgaink meg atöbbi rémálomlény- Jön! - visította boldogan a három álomvarangy. -Ide tart! A Megbízó maga! Ő is ide tart!Hunor és Magor egymás szemébe néztek, s kezükökölbe szorult.358 359

ToportyánAz ifjú orvos a kórterem közepén állt, idegesen babrál-ta a mellzsebében sorakozó golyóstollakat, és hol azegyik, hol a másik ágyra pislogott. Végül megfordult, smereven a szülők szemébe nézett.- Tehát egészen biztosak abban, hogy nem testvé-rek? - kérdezte szinte könyörögve. Réti Boglárka ésBotlik Dénes egymást ölelve, hamuszürke arccal bá-multak a frissen borotvált orvosra. Időre volt szüksé-gük, hogy nyomasztó gondolataikból felneszelve meg-értsék a kérdést, amire azután Boglárka válaszolt.- Még csak féltestvérek sem. Gergő az én fiam.- Zsófi pedig az én lányom - bólintott az oklevelescipőpucoló. - Csupán egy évvel ezelőtt házasodtunkössze, úgyhogy nem... Ők nem testvérek.- Pedig az sok mindent megmagyarázna - hümmö-gött elkeseredetten a fiatal orvos. - Úgy értem, a test-vérek gyakran rendelkeznek hasonló bajokkal.- Például, hogy hajlamosak elesni, beverni a fejü-ket, és kómába zuhanni? - Boglárka nem is titkolta azenyhe gúnyt, amit az orvos okoskodása váltott ki be-lőle.A kórteremben mindeközben halkan csipogtak, kat-togtak, szuszogtak az ijesztő gépek - mindegyikbőlkettő. Az egyik ágyban Gergő feküdt, immár hosszúnapok óta. Vele szemben, puha párnákon hevert Zsófi,akit előző éjjel ájultan talált a Nemcsók házaspár, akika kapualjból hallható félelmetes zajok forrását keres-ték. A lány arcán rémület látszott, ami időközbenugyan elmúlt, de Zsófi mégsem tért magához.A nem is testvér testvérek immár mindketten rosszálomba merültek.Az álomörvény nem akart csitulni, sőt, mintha egy-re sötétebb vidékek felé sodorta volna foglyait. Zsófielőbb el akarta lökni magától Paulina kisasszonyt, deaztán észrevette, hogy a boszorkány elveszítette az esz-méletét. Időközben elmúlt a szőrkunkor bűbáj hatása,bár a lány most jobban örült volna, ha a haja nem csa-pódik folyton az arcába. A bömbölő orkán rettenetestávolságba ragadta el a két révülőt. Zsófi néhány percigmég próbálta felismerni a meg-megvillanó képeket, já-ratokat, azután lemondott róla, hogy tájékozódjon.Két kalimpáló lábával átkulcsolta Paulina kisasszonyderekát, mert így biztosabb lehetett benne, hogy nemveszítik el egymást, és felszabadult kezével finomanpofozgatni kezdte a némbert.- Megvesztél, lányom! - süvöltötte az apró terme-tű hölgy, úgy a negyedik ébresztgetés után, s megmar-kolta Zsófi csuklóját. Mielőtt azonban a vajákos lányválaszolhatott volna, az álomörvényben akkora villá-mok kezdtek dörögni, hogy a mellében megszorult alevegő.Paulina kisasszony valamit kiáltott, de a zajtól sem-mit nem lehetett hallani. Az álomörvény falai megfeke-tedtek, néhol azonban vakítóan ezüstös repedésekszelték át, melyekből karmos mancsok nyúltak feléjük.Az egyik elérte a boszorkány szőrmekabátját, és recseg-ve letépte azt róla. Zsófi rémülten hajolt el egy tüskésgyíkfarok csapása elől, majd lerázott lábáról néhánynyálkás csápot, melyek érintése nyomán égető fájda-lom maradt emlékül.

Tovább pörögtek, zuhantak, immár az álomörvényolyan szakaszán, ahol révülő a saját akaratából mégbiztosan nem járt. Zsófi érezte, hogy Paulina kisasz-szony erősen rángatja jobb karját, mert ki akarja aztszabadítani a vajákos lány szorításából. Egymás szaváttovábbra sem hallhatták, a boszorkány dühös tekinte-te azonban nagyon is kifejező volt. Elengedte hát a ke-362 363zét, de lábával továbbra is biztosan tartotta a hölgy de-rekát.Paulina kisasszony fürgén előhúzta bűbájostorát, éshihetetlenül bonyolult csuklómozdulatokkal varázsol-ni kezdett. Zsófi nyomban látta, hogy a bűbáj ezerszernagyobb erőt összpontosít, mint amiről a Vajákoskép-zőben ő és az osztálytársai valaha is álmodhattak. Pau-lina kisasszony tizenkét csomós ostorának bőrszíja rú-najeleket rótt a tomboló szélviharba, felizzott, majdhirtelen kinyúlt és megmerevedett. A szépen faragottszerszám rázkódott, remegett a boszorkány kezében,de ő biztosan tartotta. A szíj végén vakító fény lob-bant, s belemart az örvény oldalába.Zsófi ekkor, talán ösztönére hallgatva, lefelé fordítot-ta tekintetét, és a rémülettől elakadt a lélegzete. Messzealattuk hatalmas lyukba torkollt az álomörvény, olyanvilágra nyílva, amit a vajákos lány még soha nem látott,mégis rettegett tőle. Mikor később azt kérték, mondjael, amit ott megpillantott, képtelen volt rá. Csupán abénító félelem emléke maradt meg benne.A két révülő lába alatt ugyanis a Rémálmok Földjetárta szélesre bejáratát.- Kapaszkodj! - sikoltotta váratlanul Zsófi fülébePaulina kisasszony A vajákos lányt ez az éles hang ki-szakította a bénító félelem markából, s felnézett.A boszorkány akkora rést hasított bűbájostorával azörvény oldalába, amin épp csak átférhettek ketten.A nyíláson túl napfényes táj szikrázott. Paulina kis-asszony megbűvölt egy vén tölgyet, ami nyomban át-nyújtotta erős gyökereit, körbefonta a két révülőt, ésberántotta a békés álomvilágba.- Elengednél végre? - rikácsolta a boszorkány a fű-ben heverve. Zsófi levegő után kapkodva engedelmes-kedett. Mögöttük az álomörvényre nyíló rés gusztusta-lan szörcsenést hallatva bezárult, semmi nyomot nemhagyva.- Azt hiszem, egyelőre túlrévültük a veszélyt - jelen-tette ki rosszkedvűen Paulina kisasszony, aki nyombantalpra szökkent, hogy gyanakodva szemlélje, hova iskerültek. - Ez békés álomnak tűnik, de soha nem lehe-tünk eléggé óvatosak.Zsófi szintén feltápászkodott, bár még mindig szédel-gett az örvény pörgésétől és a rémálmok világának nyo-masztó látványától. Megtámaszkodott a vén tölgy tör-zsén, ami átrántotta őket a nyíláson, s most épp azzalvolt elfoglalva, hogy gyökereit visszadugdossa a talajba.Az álomvilág, amibe érkeztek, valóban nagyon barát-ságosnak tűnt. Zsófit a Bagoly-bükki-völgyre emlékez-tette néhol lankás, máshol meredek hegyoldalaival, sű-ru lombú erdőivel. A madarak körülöttük lassan meg-szokták a jelenlétüket, újra énekelni kezdtek. Az ágakközött egy mókus leste, mit tesznek most a jövevények.A vajákos lány tett néhány lépést, hogy kipróbálja,

meg tud-e állni a saját lábán. Sikerült, így felbátoro-dott, és a közelben mélybe zuhanó partoldal szélére lé-pett. A bokrokat szétnyitva messzi völgyre látott, melyhosszan nyúlt el két, erdő borította hegygerinc között.Tiszta vizű, csendesen hömpölygő folyó kukkantott beészakról, átbújva a mészkősziklák között, hogy meglá-togassa a városkát, ami a völgy közepén terült el.- Itt élnek! - fordult Zsófi Paulina kisasszony felélelkendezve. Aztán önkéntelenül hátrált egy lépést, smajdnem lezuhant a mélybe.A boszorkány arca a mélyvöröstől a sötétlilán át vál-totta színét haragjában. Apró termete, melyet most csu-kaszürke kiskosztüm tett minden alkalomra szigorúandivatossá, úgy remegett, mintha felrobbanni készülne.- Hát jól figyelj rám, te szélférgektől kergetett, os-toba liba! - rikácsolta a némber, s a jobb kezében tar-tott bűbájostor három petárdát durrantott ki magából.A környék madarai rémülten rebbentek szét, s a mókusis jobbnak látta megvizsgálni odúja belsejét. - Hogy364 365merészeled beleütni azt a taknyos orrodat a felnőtt ré-vülők dolgába? Van neked egyáltalán halványlila, kö-dös fogalmad arról, hogy három év kemény munkájáttetted tönkre? Már hogy volna, mikor még a csokolá-dépuncs pancsolását sem tudnád elvégezni az ostorod-dal! Te... Te ébernémber!Zsófi szeme könnybe lábadt a sértés hallatán. Soha,senki nem mondott neki ilyen rettenetes szitkot, pediga vajákosképzős lányok olykor alaposan összevesztek.Az "ébernémber" kifejezés azonban a legrondább, leg-visszataszítóbb szitokszó volt, amit csak a révülő lá-nyokra, asszonyokra és banyákra mondhatott valaki.Számos hajszál tépődött már ki, még több véres kar-molás, csípés és harapás született e sértés nyomán, mi-óta a Világfa gyökeret vert s ágain nők éltek.- Én nem... Nem vagyok... - nyögte Zsófi, de Pau-lina kisasszony visítva közbevágott.- Hallgass el, különben megismered a nyelvcsomózó-bűbájt! Honnan kaphat egy ilyen varázserőt? Megáll aboszorkány esze, és csak ácsorog!Akárhogy is üvöltözött Paulina kisasszony, lassanazért kezdte kifújni a mérgét. Néhányszor körbejárta afigyelmesen hallgató vén tölgyet, majd elkeseredve ne-kikoppantotta homlokát a barna törzsnek, és sírni kez-dett.Ez talán még jobban meglepte Zsófit, mint a boszor-kány iménti kifakadása. Hirtelen kezdte nagyon kelle-metlenül érezni magát, mivel több apróság is felrémlettbenne, amit ugyan korábban is látott, de nem figyeltrá. Például gyanút kellett volna fognia, hogy a rontó bo-szorkányos elmélete sántít, mivel Paulina kisasszony ajobb kezében tartotta a bűbájostort. Elsőéves tananyaga Vajákosképzőben, hogy a fekete varázslatot űző ném-berek csakis a bal kezükkel bájolnak!A boszorkány egyre inkább zokogott, sát átölelte atölgyet, és lassan lecsúszott a földre. Zsófi ijedten sza-ladt oda hozzá, leguggolt mellé, s a hölgy rázkódó vál-lára tette a kezét.- Paulina kisasszony, kérem... Könyörgök, nyugod-jon meg! Fogalmam sincs, miről beszél, de nagyon saj-nálom, ha bajt okoztam.

- Bajt? - a boszorkány hangjában fortyogott a kese-rűség. Felnézett a vajákos lányra, könnyáztatta, ráncosarcán hitetlenkedés tükröződött. - Te tényleg nem tu-dod, mit műveltél?Zsófi a fejét rázta.- Hát jó - Paulina kisasszony hátát a fának vetette,meggypiros retiküljéből zsebkendőt vett elő, és szipog-va megtörölte az orrát. Ezután mélyet sóhajtva tenye-rével rápaskolt maga mellett a gyepre, jelezve, hogyZsófi oda üljön. - A valódi nevem Sündörgő Sarolta.Ne merj nevetni!- Eszembe sem jutott - nyugtatta meg gyorsan a va-jákos lány- Helyes. Akkor szólíthatsz Saci anyónak. Hát, lá-nyom, te alaposan beletenyereltél a Világfa piszkos ra-gacsába! - folytatta aggodalmasan ráncolva egyébkéntis barázdált homlokát a picike hölgy. - Tudd meg: énhárom esztendeje vagyok az Álomfelügyelet beépítettkülönleges ügynöke.- A Valóságban? - ámult Zsófi, s közben az ideges-ségtől összerándult a gyomra. Ezek szerint ő a Hetekügynökének tett keresztbe, mikor bűbájcsapdába akar-ta zárni a Csipetke utcai kapualjban!- A Valóságban - biccentett a kérdésre Saci anyó,aki nemrég még Paulina kisasszony volt. - Böffeg sá-mán utasítására azokat a fekete révülőket kellett felde-rítenem, akik az éberek közé rejtőzve kavarják a rémál-mot.- Mit csinálnak?- Ez egy szakmai kifejezés - legyintett a boszorkány.- Azt jelenti, hogy keverik a...366 367- Értem!- Jó. Szóval három éve teszek úgy, mintha magam isa legunalmasabb, leggonoszabb éber vénasszony volnék,akit csak hátán hord a föld. Elárulom: vacak egy meló!Soha nem révülhetek, mert a fekete varázslók rögtön ki-szúrnák a bűbáj nyomait, és a segítő állatomat is úgy kelltartanom, mint valami házi kedvencet. A két kezemmelvoltam kénytelen galambot fogni neki vacsorára!- A kígyó! - mosolyodott el Zsófi, de látva Saci anyóharagosan villanó tekintetét, úgy gondolta, valamirosszat mondott. - Hát nem kígyó?- Boa constrictor! - recsegte a boszorkány felháborod-va. - Vajákos létedre még az óriáshüllőket sem ismered?- Én csak...- Tudom: elsőéves vagy! - Saci anyó bosszúsan fújt.- Három esztendő!- Valamit nem értek - szólt közbe Zsófi. - Paulinakisasszony... Vagyis maga, Saci anyó, Nemcsókék ro-kona! Talán emlékkeverő-bűbájjal hitette ezt el velük?- Dehogy! - legyintett keserűen a boszorkány - Luj-za tényleg a húgom. A rokonait, bogaram, senki nemválogathatja meg.- És ő tudja, hogy...?- Hogy révülő a nővére? Frászt, csillagom! Abban apercben feljelentene engem! Csakis azért tartom velüka kapcsolatot, mert különben elkezdenének pereskedniaz ezüst étkészletért, amit a mamánk valaha rám ha-gyott. Így legalább nyugton maradnak, amíg végleg átnem révülök az Álomvilágba.

- Nehéz sors ez egy boszorkánynak- sóhajtott Zsófi.- Azért mégis megéri, mert a két kezemen sem tu-dom számon tartani, hány rosszindulatú révülőt csíp-tem nyakon. Aztán - úgy fél éve - Böffeg üzent, hogyúj, hatalmas varázserővel bíró és rendkívül gonosz sö-tét mágus nyomait érzik az Álomfelügyelet bűbájfürké-szei. Ezek az apró, rovarszerű lények telezizegik a Vi-lágfát, s mivel bűbájmaradékot esznek, csak rájuk kellnézni, hogy tudjuk: merre, milyen varázslatok történ-tek. A fürkész háta ugyanis ibolyafehér, ha jó bűbájma-radékot evett, és hupilila, ha gonosz étekre lelt. Bármindkettőtől egyformán híznak.- Fél éve? - töprengett Zsófi hangosan.- Akkor léptem be dr. Produkhoz asszisztensnőnek- biccentett Saci anyó.- Nekem a doktor azt mondta, hogy már nagyonrégóta ismerik egymást!- Éppen azért környékeztem meg, mert az agyfur-kász körül valami nem volt rendben.- Akkor tehát hazudott nekem?- Nem hinném - vonta meg kicsiny vállát a boszor-kány - Talán elbájolták.- És mit derített ki dr. Produk mellett? - fészkelő-dött izgatottan Zsófi. - Azt a magam szemével láttam,hogy a rendelő közepén valaki engedély nélkül nyitottÉbredés Ajtaját. Azon át érkeztek az álomvarangyok,akik aztán el akarták gázolni a bátyámat, Farkast.- Nos, én sem sokkal többet tudtam meg, mint te -ismerte el vad grimaszt vágva Saci anyó. - Az egészolyan különös, mintha az éberek között rejtőző sötétmágus minden lépésemről rögtön tudott volna! Akár-mivel próbálkoztam, megelőzött, kicselezett, és ködberévült. Láthatod: arról is tudomást szerzett, hogy tebűbájcsapdát állítasz nekem. Ki is használta.- Nagyon sajnálom, de tényleg! - mondta csende-sen Zsófi. - Én...A békés völgyet ekkor bűbájostorok ropogása riasz-totta fel szendergéséből. A két révülő döbbenten nézettegymásra, majd talpra ugrottak, és a bokrokkal szegé-lyezett meredélyhez mentek.A folyócska partján álló színes kisváros utcáin feketebőrruhába bújt, billegve járó lények nyüzsögtek. Zsófi elő-vette bűbájostorát, és sólyomszem-igét mormolt magára.368 369- Mocsári koboldok! - közölte Saci anyóval, akiazonban már szintén megélesítette a saját tekintetét.- Üldöznek valakit - mondta a boszorkány - Mitöbb, egész csapatnyi valakit terelnek a főtér irányába.A messziről is jól hallható rikoltások felborzoltákZsóii fejbúbján a hajat. Eddig csak a tantekercseiben lá-tott mocsári koboldot, de ezt cseppet sem bánta. A ma-jomszerűen hosszú karokkal, lábakkal és torz pofávalvicsorgó álomlények általában a Gyökérszint legeldu-gottabb és legvisszataszítóbb világaiban rejtőztek, ha-talmas bolyokban dúlva fel azokat. A napfényes völgyazonban annyira barátságos, kedves hely volt, hogy biz-tosan nem tartozhatott a sötét álmok mélységéhez.- Mit keresnek ezek itt? - suttogta Zsófi, bár az egé-szen biztos volt, hogy a városban őrjöngve rohangálóálomlények nem hallhatják meg.- Rabszolga-kereskedők

- szólt végül Saci anyó, ésbűbájostorával a térre bö-kött.Zsófi hunyorított, mirea távoli kép olyan közelugrott, hogy akár a roko-nait is felismerhette volna.A főtér közepén álló szo-bor körül szürke-feketebőrű álomvarangyok resz-kető csoportja tömörült.A mocsári koboldok rájukvadásztak, és sikerült ismindet összeterelniük amancsukban lóbált, foly-ton durrogó bűbájostoroksegítségével.A vajákos lány már éppmeg akarta szüntetni a só-lyomszem-bűbájt, mert úgy érezte, több borzalmat nemvisel el... S ekkor a piszkosszürke testek kavargásábantényleg felismert valakit.Kubus, az álomvarangy társait csépelve próbált a szo-bor nyakába mászni, mintha úgy bármitől is megmene-külhetne.

*

Jó egy napba és éjszakába is beletelt, amíg uz álomfogók végreel merték hinni, hogy megérkeztek. Sokkal többen vesztek odaaz álomvilágok tucatjain át tartó révülés közben, mint ahogyazt Hold Dühe jósolta nekik. Bár mióta elhagyták u Gyökér-szintet, egyre barátságosabb, iguz, meglehetősen fura álmokonkeresztül baktatott a karaván, a kimerültség, figyelmetlenségmégis megtette a hatását. A negyven szekérboi végül csak tizen-három sorakazott fel az óriási tányérszélhez hasonlatosan gör-bülő tisztásan. A vadászok, valamint családjaik és állataikszáma is megcsappant.Gergő titkon úgy sejtette, hogy az álomfogók közül akudtakolyanok, akik egy-egy kellemesebb álomvilágba érve az éjszakaipihenők során megszöktek. Nem csoda, hiszen Hold Dühe egy-re kiszámíthatatlanabb, pusztítóbb dührohamokkal gyötörteőket, nem riudva attól sem, hogy engedetlennek vélt követőit át-kokkul büntesse. Az álomfogó asszonyok, akiknek vérükben lük-tetett a család összetartásának és megóvásának vágya, lassangyűlöletet kezdtek érezni a zavaros fejű vezérrel szemben. Őklehettek azok, akik daccal, toporzékolással vagy halk sutyor-gással gyötörték férjeiket, s végül rá is vették őket u szökésre.- Íme, az Erdő% Atyja! - kiáltotta Hold Dühe, amint azutolsó révülést követően a különös "rétre" érkeztek.Ahogy Gergő a bűbájketrecből kilesve megállapíthatta, va-rázslattal elmetszett mezsgyén állt a karaván. Jobb kéz felébármeddig eltekinthetett a szem, mégsem látott semmit. Akár-hogy erőltette is hunyorogva a nézést, a rét simasága vala-hogy önmagába görbült, lehajlott, és zavaros formátlanságbaveszett. A sámánfi ismerte ezt a jelenséget: minden álomvilág370 371széle így nézett ki. Ha most a kölyökfarkas hátára ülve felemel-kedhetne, alaposan eltávolodva a mezsgyétől, számos óra repü-lés után visszanézve azt tapasztalná, hogy a Világfa egyik le-velének peremét látja. Magán a levélen ül az álomvilág, de az

sem végtelen - ahogy minden véget ér egyszer. S ahol befejező-dik, ott a tekintetet megzavaró mezsgye ködbe görbül.Jobb volt inkább bal felé tekinteni. Az enyhén lejtő, íves sí-kon túl kezdődött ugyanis az Erdők Atyjának zöld birodalma.Gergő lélegzetét visszafojtva szemlélte a fák végtelen rengetegét,melyből itt-ott dombok, hegyek, sőt a felhős messzeségben egészhegyláncok törtek az égre, mind növényekkel borítva. Ha elégsokáig figyelt, azt is felfedezhette, hogy a legkülönfélébb fák él-tek ezen az ősi tájon, s nem is mindegyik hasonlított arra, amitembergyerekként a fákról tudni vélt.Az álomfogók, kellő távolságot tartva az Erdők Atyjától, tá-bort ütöttek. Végre felállíthatták jurtáikat, amiket az utazásalatt egyszer sem engedélyezett Hold Dühe. A vadászok háromcsapata elvágtatott a vadon széléig, ott különvált, és becser-készte a környéket, nehogy valami meglepetés érje őket. A töb-biek közben a földre csúsztatták a rémálmokat fogva tartó bű-bájketreceket, majd karámot építettek a takik és külön a vágó-állatok számára.- Fogd! - súgta a jól ismert és szeretett hang Gergő fülébe.A sámánfi felpillantott börtöne sarkából, majd gyorsan ingealá rejtette a puha nemezbe göngyölt sajtot és kenyeret. - Ho-zok inni is, csak találjunk tiszta vizű patakot.Ezzel a lány elsurrant a ketrecek között, nehogy az őrök fel-fedezzék. Gergő hálásan nézte Őzbűvölő Emese karcsú alakját,és eszébe ötlött, hogy az álomfogó lány immár másodszor men-ti meg az életét. Ha annak idején nem ápolja olyan figyelme-sen, miután Hold Dühének táborába zuhant...Milyen rég is volt!Estére vidám tábortüzek lobogtak a jurták között, és azagyagbográcsokban zsíros gulyás bugyogta gyomrot csábító nó-táját. Az asszonyok, lányok rátaláltak a fák között csörgedezőhegyi patakra, melynek jéghideg vizében végre mindenki megmosakodhatatt. Rá is fért a karavánra a tisztálkodás, hiszenszámtalan különböző álomvilág mocska tapadt rajtuk.Gergő azonban sem az ízes gulyásban, sem kérdésben nemreménykedett. Hold Dühe talán már el is feledkezett róla,vagy csupán kínozni akarta azzal, hogy semmiféle utasítástnem adott vele kapcsolatban az őröknek. Ketrece a többi bű-bájcsapda között, a második sorban állt. Bal oldali szomszéd-ja két, időnként durrogva elpattanó, majd magátál összefarródrátkötél volt (valaha egy rossz idegzetű hídépítő mérnök rém-álmai lehettek), míg jobb oldalán Bömbike gügyögött vagy ordított, háromméteresre nőve, ahogy épp a kedve hozta.Az Erdők Atyja látszólag nagyon is barátságosan fogadta ajövevényeket, hiszen a patak tiszta vízzel, a bokrok piros ésédes bogyókkal látták el az álomfogókat.A második napon azonban megérkeztek a gyökérgyötrő tör-pék, s nyomban irtani kezdték a fákat. Gergő borzadva nézte,amint minden látható ok nélkül, puszta élvezetből csattogtat-ják fejszéiket, s egy-egy szép szál törzs kidőlésekor visszataszítóörömujjongásba kezdenek. Az álomfogók komor, sötét tekintet-tel figyelték a szakállas apró népet, s nem is titkolták mélysé-ges megvetésüket. A gyökérgyötrők pedig, mintha szándékosandühíteni akarnák a harcosokat, mindig ott szórták a forgácsot,ahol azok asszonyai málnátgyűjtöttek vagy épp ruhát mostak.A harmadik napon a felkelő nap vigasztalan, nedves tön-kökkel és kidöntött fatörzsek holttestével teleszórt irtásra simí-totta első sugarait. Gergő már csak a távolban láthatott állófákat, égre rezgő leveleket. Az Erdők Atyja azonban akkoravolt, hogy a gyökérgyötrő törpék pusztítása csupán aprócskakarcolásnak számítoít.

- Nem jól van ez így, Donga! - morogta az egyik álomfogóőr a másiknak, miközben elballagtak Gergő bűbájketrece mel-lett. -Mióta eljöttünk Álomföldéről, követve Hold Dühét, csakhalál terem mindenhol, ahova lépünk.- A törzsünk tiszteli Égi Urat, és annak minden leveles,szárnyas vagy lábon járó teremtményét - bólintott a Donganévre hallgató vadász. - Esküszöm a Valóságban élt őseim372 373szellemére, ha vége lesz a Nagy Hajtásnak, az összes gyökér-gyötrő állkapcáját simára beretválom a szablyámmal!Őzbűvölő Emese sem titkolta, hogy elkeseríti, amit lát.- Csak néhány napja, hogy megjöttünk - fakadt ki a lány,mikor akadt némi idejük szót váltani, mert az őrök a ketrecektúloldalán csitítgattak egy megvadult rémálmot. -Akkor mégszabadon fürödhettünk a patakban, de most bőröket kell kife-szítenünk a partjára, mert egyetlen fát sem hagytak a törpék,ami mögé elbújhatnánk.Gergő különös módon azon kapta magát, hogy elmereng: bárkiszökhetne a lekopaszított patakpartra, mikor a lányok fürde-nek. Aztán megrázta a fejét, kiverve belőle a ficánkoló gondolatot.- Még mindig hiszed, hogy Hold Dühe jót akar? - kérdez-te Emesétől.- Az biztos, de... Miért kell hozzá a fákat is bántani?A sámánfi akart, de nem tudott válaszolni. Sejtette már,hogy az álomfogók bolond vezére hamarosan maga győzi megEmesét arról, hogy a szánde7rai igenis rosszak.Erre már csupán egyetlen napot kellett várni. A következőreggelen Hold Dühe kihirdette, hogy a Nagy Hajtás kezdetétveszi. A vadászok kurjongatva, nekibuzdulva ugrottak a takikhátára, izmos karjukban lándzsákat, felhúrozott íjakat ráztak.Akkor még az asszonyok is örömmel búcsúztatták őket. Ké-ső estére aztán elsápadtak, s szemükben kihunyt az izgatottfény, hogy helyét átadja az értetlen iszonyatnak. Mert bizonya Nagy Hajtás nem olyan volt, mint más vadászatok. A férfiak csoportokra osztva vágtattak el az irtáson túli erdőkbe,majd egész álló nap szekereken küldték haza a zsákmányt.- Az igaz vadász annyit öl, hogy maga és a családja jóllak-jon - zokogta Emese, aki napszállta után ismét felkereste Gergőt.- Hát nézd meg: tenne ilyet az, aki tiszta szívű, igaz vadász?Gergő háborgó gyomrával küzdve futotta tekintetét a retteneteslátványon. A tábortól a patakig, majd azon túl az irtás végtelen-jét tallas, bundiu, kicsiny és nagy állatok vérző tetemei borítottákHold Dühének terítéke nem vadászat - mészárlás volt.

*

Gyönyörű ívben szállt Magor nyílvesszeje, hogy aztánhangos koppanással nyughelyet találjon a diófa oldalá-ban. A bűbájjal átitatott lövedék a következő pillanat-ban tollas végénél öt ágra hasadt, és zúgó, morajló vad-méhek seregét ontotta magából. A fák között rohamozó,fogukat csattogtató, vicsorgó álomlények elkerekedőszemmel, visítva kezdtek menekülni. Még azt a társukatis legázolták, aki nagy büszkén lobogtatta aszott feje fö-lött a Lidérccsapás (Bele a képedbe!) Akciócsoport zászlaját.- Így kell ezt, öcsém! - kurjantotta a dombtetőrőlHunor, majd sarkát keményen takija szügyébe nyom-ta, és a síkság felé vágtatott. Az utolsó fák között aztánmegrántotta a kantárt, s az apró ló toporzékolva hő-költ, vadul kapkodva a fejét.A rózsabokorvadon irányából újabb ellenség tűnt fel.

óval kevesebben voltak, mint az imént megfutamítottlidércek, de sokkal veszélyesebbnek tűntek. Hunorösszeráncolt homlokkal figyelte, amint három ütött-kopott busz morgó motorral tapossa a rózsákat, hogyutat vágjon a mögötte csörtető legkülönfélébb förtel-meknek. Az Átokverők Varázsköréhez tartozó, meg-rontott dolgok között járművek, szerszámok, nekiva-dult bútorok és rettenetes bűzt árasztó, ostobaságokkalteleírt könyvek kaptak helyet. Hunor még soha életé-ben, sem holtában nem látott efféle szerzeteket. A bu-szok pörgő kerekekkel, billegve kifaroltak a fáktól öve-zett síkra, és veszettül villogó reflektoraikkal azt keres-ték, mit taposhatnának még agyon.374 375A diófák között dagadtra csipkedett lidércek rohan-tak a bűbájjal megidézett vadméhek elől, nyomukbana hangosan morgó Kölyökfarkassal. A másik iránybóléles fütty hallatszott. Magor hívta hűséges lovát, majda hátára pattant, és Hunorhoz vágtatott.- Miféle Lúdvérc-ivadékok ezek? - kérdezte a báty-jától, állával a horpadt oldalú, sáros buszok felé bökve.- Álmom sincs róla, de a tűz őket is megállítja, azbiztos - felelt Hunor, és tegzéből kiválasztott egy újnyílvesszőt, melynek hegye vörösen lobogó bűbájlángvolt. Már éppen a húrra akarta illeszteni, mikor Magorlefogta a karját.- Futótűz-varázslatot akarsz használni? - kérdezte.- Az Erdők Atyja nem fog örülni neki.A buszok hörgő motorral nekilódultak. Kerekeik fel-tépték a pázsitot, kipufogóik fekete, mérgező füstötárasztottak. Nyomukban az átokverők hordája csörög-ve, kattogva, nyikorogva szintén rohamra indult, denem a vadászokat célozták meg. Hunor tenyere éléveltakarta el a szemét, mert vakította a nap. A fák között,ahol az imént még méhcsípésektől puffadt, keservesenvinnyogó lidércek taposták egymást, most bársonyostündérfény sziporkázott.- Ágas! - kiáltotta az idősebb harcos rémülten.A hatalmas szarvas karcsú teste körül derengett aszépséges tünderagyogás. Ágas nyugtalanul szimatoltaa szelet, s mikor megérezte a buszok benzinbűzét, fen-séges agancsait leszegte.- Ne, Ágas! - üvöltötte Magor, majd vágtára fogta alovát. A bátyja nyomban követte példáját, s a két va-dász a szélvihar sebességével igyekezett megelőzni aszarvas felé robajló átokverőket.Ágas agancsai között sárga tűzgömb jelent meg, segyre nőtt. A csodaállat farizmai hevesen remegtek,mellső patája a földet kaparta dühödten, de leszegettfejét mozdulatlanul tartotta. Azután a bűbájos lövedékkiröppent az agancsok közül, olyan hangot adva, mint-ha ezer gitár minden húrját egyszerre pendítették vol-na meg.A kék-sárga busz, ami kissé megelőzte a többieket,próbált kitérni a fénygolyó útjából, de elkésett. Laposorrát találta el Ágas lövedéke, átszakította a hűtőrá-csot, majd valahol a jármű belsejében robbant fel.A busz kifarolt, megbillent, az oldalára borult és mégmétereket csúszott, széles földsebet marva a rét füvébe,mielőtt megállt. Azután elkezdett szétesni. Egészen ki-csi darabok váltak le az alvázáról, a kerekeiről, a bur-

kolatáról, mintha láthatatlan fogacskák harapdálnák.S ezek a darabok felsziporkáztak, szem nem is nézhe-tett rájuk, hogy aztán elhalványodva az ég felé szállja-nak-mint tenyérnyi, színes pillangók. Mire az átokve-rők elérték a baleset színhelyét, addigra a buszból márcsupán a porlasztó és két ülés maradt, de azok is lassanátváltoztak.Hunor és Magor kurjongatva vágtáztak a szarvas fe-lé, ami ismét felemelte büszke fejét. Az átokverákazonban meg sem torpantak a busz maradékai mellett.Elérték a diófák sorfalát, nekik rontottak, és legázoltáka törzsüket. Ágas hatalmasra nyitott szemmel leste apusztítást, mintha megdermedt volna a látványtól.- Fuss, Ágas, menekülj! - ordította Hunor, és vágtaközben, öccsével együtt, nyílzáport zúdított az átokve-rőkre. Már nem válogattak a bűbájok között, kilőtték,ami épp a kezükbe akadt. A legtöbb varázslat teljesenhatástalan volt a szörnyetegekre, amik már-már elértéka ligetet, ahol Ágas állt.- Dörrentőt! - süvöltötte Magor, úgy irányítva vág-ta közben a lovát, hogy a bátyja mellé kerüljön. - Adjegy dörrentát, nekem elfogyott!Hunor hátranyúlt, és biztos kézzel, oda sem pillant-va kiválasztotta tegzéből a kért vesszőt. Magor átvetteazt, majd még gyorsabb vágtára ösztökélte a takiját, s376 377a fogai közé harapta a kantárt, hogy szabad legyenmindkét karja. A húrra illesztette a bűbájos vesszőt, ki-húzta derekát, célzott - de nem az átokverőkre, hanema szarvas felé. Pendült az íj, szép ívben szállt a nyíl-vessző, és épp Ágas két mellső lába előtt döfte hegyét aföldbe. Hatalmas dörrenés hallatszott. A szarvas meg-ugrott, dühösen rázta agancsát, de végre elmúlt a bűvö-let, ami megbénította. Sebesen hátat fordított az átok-verőknek, aranyos patái alól csillagfény szikrázott, smár el is tűnt a vadon mélyén arra, ahol Erdők Atyjamég a régi volt.Hunor és Magor megállították lovaikat, és tehetetle-nül nézték, amint az átokverők elpusztítják a diófákrengetegét. Csatlakozott hozzájuk a Kölyökfarkas is,akinek csapzott bundáját zöld lidércvér borította.A három harcos immár sejtette, hogy képtelen leszmegállítani a Nagy Hajtás szörnyetegeit.

*

A következő három napban a mezsgyén tovább romlott, végülelviselhetetlenné vált az élet. Az álomfogó vadászok osztagaimár olyan messzire jutottak az Erdők Atyjának mélyébe, hogynem volt érdemes éjszakára hazatérniük, így az asszonyok csu-pán a zsákmánnyal megtérő szekerezőktől kaptak híreket.- A Nagy Hajtás folytatódik - morogta egyikük, piszkosborostáját dörzsölgetve. - Én ezt nem értem. Mire jó kiirtaniminden állatot, földre dönteni a fákat, mikor csak egyetlenszarvast akarunk becserkészni?Az álomfogók egyre kimerültebbek, sápadtabbak és elégedet-lenebbek lettek. Hold Dühe eddig egyetlen rémálmot sem enge-dett ki a bűbájketrecekből, mintha későbbre tartogatná a ször-nyetegeket.- A többi álomlény is itt van - folytatta beszámolóját aszekeres, akit kavargó tömegben vettek körbe a kíváncsi asszo-

nyok, lányok és gyerekek. Mind a saját férjükről, fiukról szere-tett volna hírt kapni. - Különböző irányokból nyomulnak azErdők Atyjának belseje felé, ami valahol ott lehet, a hóborítot-ta hegyek mögött. Az átokverők és a lidércek beszéltek két va-dászról, akik megpróbálták feltartóztatni őket. A rontó boszor-kányok seprűiken, sütőlapátjaikon röpködnek a fák fölött, ésmindenre sorvasztó átkot szórnak, ami csak él és mozog. Agyö-kérgyötrő törpéket szerencsére elette a rossznyavalya valamer-re, ahol még nagyobb, nemesebb fákat sejtettek, de az álomva-rangyok az utunkba akadtak. Ha láttatok még ocsmány kisférgeket, hát ők azok!- No, és az ízek, hüllők és szellemdobolók? - kérdezte kipi-rulva az egyik fiúcska, akinek mindez még izgalmas kalandvolt. - Őket is láttad?- Az én szállítmányomat az ízek intézték el - biccentett fel-indultan a szekeres, és keserű pillantást vetett a távolabb leál-lított jármű felé, melynek hatalmas platóján halmokban he-vertek a betegségben kiszenvedett állatok. - Ha ennek vége lesz,és Hold Dühe mégsem ad parancsot, hogy tekerjük ki az összesszövetségesünk nyakát, hát én...!A hallgatóságon ijedt moraj futott végig. Amit a szekeresmondott, az már-már lázadásnak számított, amit Hold Dü-he iszonyú büntetéssel torol meg, ha a fülébe jut. Az álomfo-gók vezére, ahogy azt a hazatérők mesélték, egyébként is egyreőrültebb lett. Folyvást hajszolta a végletekig kimerült vadászo-kat, akik megcsömörlöttek már a tengernyi vértől. RáadásulHold Dühe ragaszkodott hozzá, hogy a zsákmány minden egyesdarabját a jurtákhoz fuvarozzák, így növelve a szemmel máris beláthatatlan terítéket.Hatodik nap éjjel Gergő úgy érezte, hogy megzavarodik, hanem juthat ki hamarosan a bűbájketrecből. Egyszer még azt azőrültséget is megkísérelte, hogy a rácsokon túl elsétáló őrbűbáj-ostora felé nyúlt, hátha elcsenheti. Az álomfogó akkarát csa-pott a sámánfi kezére, hogy a fiú csuklójában megroppantak aporcok.A táborban sorra kioltották a tüzeket, s a családok otthonlévő tagjai nyugovóra tértek. A bográcsokban már két napja378 379nem főtt hús, mivel az asszonyok egyszerűen megundorodtakaz ízétől, hiszen folyton a teríték borzalmas látványa terültelébük. Ezen a napon nem csupán szekerek, de két vadász isvisszatért. Megsebesültek, mikor türelmüket veszítve össze-csaptak a Szellemdobolók Klánjának néhány háborodott kí-sértetével.- Képtelenek voltunk tétlenül nézni, ahogy azok a rég holtködférgek puszta szórakozásból megkínoztak néhány fiatalbükkfát - fakadt ki az egyikük, és szemében könny csillogott. -Lehet, hogy a szellemdobolók valaha sámánok voltak, de má-ra semmi bölcsesség nem maradt a párás fejükben.- Jól odapörköltünk nekik a bűbájostorokkal - mosolygottbágyadtan a társa. -A zúzmarahúzó-átok nagyon hatásosellenük!Gergő ráhajtotta fejét összehajtogatott köpenyére, és meg-próbált aludni. A szekerezők és vadászok rémtörténetei azon-ban ott kavarogtak a fejében, amitől egyre csak nőtt keserű ha-ragja. Így még vagy két órán át hallgatta az őrök fel felharsa-nó kiáltását, amivel egymásnak jelezték, hogy ébren vannak,és mindent rendben találnak a jurták körül.- Hé, figyelj rám!Gergő először azt hitte, a suttogás már álma része. Átfor-dult a másik oldalára, megölelte a párnaként szolgáló kö-

penyt... Ekkor azonban a finom nesz megismétlődött.- Jobban teszed, ha rám figyelsz!A sámánfi olyan gyorsan ült fel, hogy homlokát beverte abűbájketrec felső rácsába. Hiába nézett azonban körbe, senkitnem látott.- Itt vagyok, az orrod előtt - hangzott ismét a türelmetlenszó. - Húzódj kicsit oldalra, nehogy megpörköljelek. Kevésgyakorlatom van a bájolásban.Gergő engedelmeskedett, mivel közben felismerte a hangot: Őz-bűvölő Emese szólt hozzá, bár a lánynak árnyát sem látta. A kö-vetkező pillanatban viszont a levegőben megjelent egy bűbájostor,amit nem tartott senki. A bőrszíj csomói úgy sercegtek, mint a sü-lő hús zsírja, majd rátekeredtek a ketrec ajtajának rúdjára. A zárkattant, a csapda kinyílt. A sámánfi nem tétovázott. Kibújt aketrecből, de nem egyenesedett fel. Az őrök alig tíz lépésre álltaktőle, szerencsére háttal, komor beszélgetésbe merülve.- Fogd, erre szükséged lesz! - a szabadon lebegő bűbájostarGergő kezébe röppent. A fiú megrökönyödve bámulta az üreslevegőt ott, ahol annak kellett volna lennie, aki a fegyvert ed-dig tartotta. - Ne bámulj már ilyen bugyután! Találtam né-hány vakulj-levelet a közeli ligetben, mielőtt még azok az osio-ba gyökérgyötrők ki nem irtották.Gergő hálásan mosolygott a semmire, ahol Emesét sejtette.- Miért segítesz nekem? - súgta aztán.- Közös döntés volt, Farkas - felelt az álomfogó lány. Azasszonyok megelégelték, hogy a férjeik és fiaik vakon engedel-meskednek Hold Dühe őrült parancsainak.- Őrült? - kapott a szón Gergő. - Hiszen eddig te is...- Néha be kell látnunk a tévedéseinket - vágott közbe Eme-se, s bár a fiú nem láthatta az arcát, kiérezte hangjából a ha-ragot és elszántságot. - Hold Dühe becsapott minket. Nem le-het Égi Úr akarata, hogy az Erdők Atyját elpusztítsuk. Azasszonyok összedugták a fejüket, és kiokoskodták, amit a férfi-aknak kellett volna. Amint te megszöktél, gúzsba kötjük azt anéhány elvakult legényt, akik még mindig Hold Dühét akar-ják követni, és elrévülünk innen.- Segíthetnék! - ajánlkozott a sámánfi. - Ti nem tudtokbájolni!A semmiből halk kuncogás volt a válasz.- Keveset tudsz a nőkről, Farkas, ha azt hiszed, hogy nemértenek a bűbájhoz - szólt aztán Őzbűvölő Emese. - Ne féltsminket, elbánunk a saját legényeinkkel. Neked viszont meg kellmentened az Erdők Atyját és Ágast. Ha most velünk harcolsz,Hold Dühe tudomást szerezhet róla, hogy kiszabadítottunk, éskeresni fog. Jobb, ha azt hiszi, hogy téged is magunkkal vit-tünk, úgy váratlanul toppanhatsz az útjába.Gergő elismerte, hogy az asszonyok alaposan kigondoltakmindent. Akart még valamit mondani Emesének, de a lány lát-hatatlan keze váratlanul teletömte a száját keserédes levelekkel.380 381- Ezt rágd szét! - súgta. - Jobb, ha te is láthatatlan vagy,amíg biztonságos távolságba nem jutsz a tábortól. Csupán kétórát tart a hatása, úgyhogy igyekezz!Mire Gergő elrágta és lenyelte a vakulj-leveleket, ŐzbűvölőEmese már nem volt a közelében. A sámánfz ránézett sajátkarjára - és nem látta azt. Mikor átkelt a patakon, a jurtákfelől asszonyok harcias kiáltásait sodorta felé a szél.

*

- Maga tényleg egy kiszáradt agyú, vén banya! - to-

porzékolt Zsófi, azzal sem törődve, hogy esetleg meg-hallhatják a közelben bóklászó mocsári koboldok. -Hát nem fogja fel, hogy az az álomvarangy megmentet-te az életemet?Saci anyó, akit nem is oly régen még Paulina kis-asszonyként ismertek a Valóságban, szikrázó szemekkelmeredt a vajákos lányra. Zsófi hirtelen úgy érezte, még-sem illő így beszélni egy idős boszorkánnyal, aki ráadásulaz Álomfelügyelet beépített ügynöke volt a Valóságban.- Na jó, a banyát visszavonom - mondta a vállát vo-nogatva. - De akkor is meg kellene értenie, hogy Kubushelyettem ugrott a rémálom-átok útjába.- Nekem nem úgy tűnik, hogy ez a hely a Rémál-mok Földje - szólt kétkedő fintorral Saci anyó. - Meg-lehet, hogy az álomvarangy segített rajtad, de én in-kább úgy sejtem: csupán kihasználta a kínálkozó lehe-tőséget, és visszatért a Tetejetlen Fára. Az ő népe ugyanissokkal fürgébben utazik az Álomvilágban, mint mi, ré-vülők. Ezért Kubus... Így hívják, igaz? Szóval Kubusegyetlen pillanatig sem volt valódi veszélyben.- Még a rémálomörvényben sem? - kérdezte Zsófi.Saci anyó némán rázta a fejét, majd elmosolyodott,ami azonban még ijesztőbb volt, mint mikor komolyképet vágott. A vajákos lány ettől még inkább megma-kacsolta magát.- Rendben, Kubus becsapott, de akkor is megmen-tette az életemet. Ezt pedig viszonoznom kell, ahogyazt minden becsületes révülő tenné. Segít nekem vagysem?Az apró termetű boszorkány halkan hümmögve, he-gyes állát piszkálva nézett rá. Tekintetében látszott,hogy ezernyi gondolat kergetőzik turbános frizurájaalatt, s nem mindegyik barátságos. Végül mégis biccen-tett, s csupán annyit mondott:- Legyen!A két révülő ismét a meredek partoldalra ment, hogylássák, mi történt a városkában, mialatt őkvitatkoztak.A sólyomszem-bűbáj hatására szemük távcsőként műkö-dött, így tökéletesen kivehették a fekete bőrruhát vise-lő mocsári koboldok és az előlük menekülő álomvaran-gyok bármely mozdulatát. A majomszerű förtelmekügyetlenül bántak a bűbájostorokkal - bizonyára lop-ták valahonnan. Idétlenül lengették a kecses szerszá-mokat, a szivárvány minden színében tündöklő szikra-esőt pattintva ki belőlük. Olykor elvétették az átkot, ésegymásra szórták azt. Két kobold visítva a levegőbeemelkedett, tíz méter magasban megállapodott, és szá-jából hó hullott. Valamivel távolabb másik társuk - mi-után eltalálta egy félresikerült bűbáj - rázkódni kez-dett, majd a feje zörgő pénztárgéppé változott, aminekfiókja dühödten köpködte a papírbankókat.A legtöbb mocsári kobold azonban mégis boldogulta bűbájostorral. A szökőkút köré tömörült, reszkető,vicsorgó, egymást taposó álomvarangyok felüvöltöttekrémületükben, mikor az átok hatására csuklójukon,bokájukon nehéz vasbilincsek jelentek meg. Ezutánkét másik kobold lendítette varázseszközét. A földrőltekergő lánc emelkedett a levegőbe, ami befűzte magáta bilincsek karikáiba, olyan gyorsan fűzve egymáshozaz álomvarangyokat, hogy azok talán még fel sem fog-hatták, mi történik, már rabok voltak.

382 383- Mit akarnak velük? - suttogta Zsófi, tekintetét lenem véve a távoli eseményekről.- Rabláncra fűzik őket, hogy aztán elhajtsák a társa-ságot a Húspiacra - felelte Saci anyó közönyösen. Mi-előtt a vajákos lány újra kérdezhetett volna, folytatta amagyarázatot. - A Húspiacnak nincs állandó helye.A Gyökérszint álomvilágai között vándorol, teljesen ki-számíthatatlanul, hogy ne találhassanak rájuk az Álom-felügyelet ügynökei.- Akkor a koboldok hogyan fognak rábukkanni?- A rabszolga-kereskedők sugalló álmot látnak, mi-kor közeleg a piacnap. Nézd, ott van a vezérük!Zsófi kisebb csoportosulást vett észre a színes kisvá-ros főterének déli részén. Néhány igen tekintélyes po-cakot és mindenféle függőktől csilingelő fejdíszt viselő,cifra bőrruhás koboldot pillantott meg. Közülük is ki-tűnt azonban az, aki magas hordszékben pöffeszke-dett. Négy, a megerőltetéstől remegő térdű kobold tar-totta a levegőben, bár a vezérük irdatlan hasa, vaskoskarja és combja, négy redőt vető tokája jelezte, hogyiszonyú nehéz dolguk van. A hordszékben feszítő alakszintén csillogó, fekete bőrruhát hordott, fölötte színesköpeny terült szét, mellén pedig vakító kitüntetésekszikráztak.- Ismerem őt az Álomfelügyelet körözési listájáról -szólt Saci anyó. -A neve Sutyerák. Minden bűncselek-ményt elkövetett már, amit a Világfán el lehet követni,de elsősorban álomüzérként tevékenykedik. Lopottálomtárgyakat vesz és ad el. Azt nem tudtuk róla, hogyrabszolgákkal is szokott kereskedni. Úgy tűnik, kezdelszemtelenedni.- Akkor talán ideje volna nyakon csípni! - Zsófi re-mélte, hogy képes lesz hatni a boszorkány szakmai hi-úságára. Saci anyó azonban legyintett.- Én egyetlen álomvarangyért sem kockáztatom atesti épségemet.Zsófit ismét elkapta a pulykaméreg. Sarkon fordult,de hirtelen szédelegni kezdett. Elfelejtette levenni ma-gáról a sólyvmszem-bűbájt, s mikor a közeli fákra nézett,hirtelen szemközt találta magát a kérgen futó egyikhangya tizméteres fejével. A vajákos lány dühösen tö-rölte a varázslatot, majd elindult a meredély lankásabbrésze felé, ahol a városba vezető ösvény kanyargott.- Most mit művelsz? - kiáltott utána egykedvűenSaci anyó.- Kiszabadítom Kubust, és elfogom Sutyerákot -válaszolta a vajákos lány, anélkül hogy hátrafordultvolna.- És hogyan akarod csinálni?Zsófi megtorpant. Tétován a bűbájostorára sandí-tott. Be kellett látnia, hogy a suliban még egyetlen olyanátkot vagy rontást sem tanultak, ami el tudna bánniharminc mocsári kobolddal. A boszorkány időközbenutánament, s most nyugtatóan megfogta a karját, mi-vel a vállát nem érte el.- Az átpattintó-bűbáj jó lesz ide - mondta csendesen.Zsófi csodálkozva nézett az apró nő ráncos, agyonfes-tett arcába, mert most egész barátságosnak érezte a bo-szorkány hangját.- Átpattintá-bűbáj? - kérdezte aztán. - Soha nem

hallottam még róla.- Megtanítalak, figyelj!A két révülő jó egy órát töltött azzal, hogy Zsófi elsa-játítsa a kellő mozdulatsort és a hozzá tartozó igét. Azátpattintó-bűbáj alapfokon kisebb tárgyak szemvillanásalatt történő mozgatására volt alkalmas, természetesentávolról. A vajákos lány hamar belejött, hogy letört fa-ágakat, maroknyi köveket tüntessen el, s pontosan ottjelenítse meg őket, ahova küldeni szándékozta azokat.- Most jön a neheze - figyelmeztette Saci anyó. -Az átpattintó-bűbáj spéci változata a csen-csen-gyűrűs át-pattintás.384 385- Inkább csön-csön-gyűrű! - javította ki Zsófi.- Lehet, hogy öreg vagyok, de a varázslatok nevétmég tudom - mordult a boszorkány - Azért hívjukcsen-csen-gyűrűs bűbájnak, mert tolvajok találták felés alkalmazzák előszeretettel. A segítségével ugyanis atömegbe vegyülve elpattinthatják bárki ujjáról az arany-gyűrűt, hogy az a következő pillanatban a saját kezü-kön jelenjen meg. Így kell csinálni.Mivel más nem akadt, Zsófi pitypangszárból font né-hány gyűrűt, és a boszorkány útmutatásai szerint gya-korolni kezdett. Időnként türelmetlenül a partoldalrafutott, hogy megnézze, mi folyik a városkában. Úgytűnt, hogy a mocsári koboldok várnak valamire, mivelőrséget állítottak az álomvarangyok mellé, majd mód-szeresen fosztogatni kezdték az elhagyatott házakat.Késő délutánba hajlott az idő, mikor a két révülő úgyérezte, felkészült.- Különböző irányból közelítjük meg őket - mond-ta Saci anyó. - Ha volna nálam seprű, egyedül is bol-dogulnék, de így...- Kubust én akarom kiszabadítani! - figyelmeztetteZsófi, még mindig az átpattintó-bűbáj csuklómozdulata-it gyakorolva.- Ez nem kívánságműsor, kisasszony! - dörrent rá aboszorkány -Aki jobb helyzetbe kerül, az szabadítja kia foglyokat. A másik fedezi őt, nehogy a koboldok hát-ba támadják.A vajákos lány belátta, hogy Saci anyónak igaza van,hát nem vitatkozott tovább. A két révülő ezután újraátvette a terv többi részletét, majd végre útnak indult.A partoldalon ereszkedve elnyelte őket az erdő, így ad-dig nem láthatták a várost, sem a koboldokat, míg elnem érkeztek a városka határába.Zsófit hatalmába kerítette az a különös érzés, hogy őmár járt ebben az álomvilágban. Amikor beosontak aszélső házak közé, meglepve látta, hogy az elhagyatottvároska nagyon is furcsa hely Az épületek rikító szí-nekben pompáztak, a kertekben gyanúsan egyformavirágok "nőttek", és mind-mind ugyanabból a csúszósfényes anyagból készültek- Hiszen ez műanyag! - súgta Zsófi a boszorkányfülébe. Lehajolt, hogy megtapogassa a sárga macskakö-veket, melyek nem is voltak kövek, majd tenyerét a leg-közelebbi kerítésen húzta végig. - Fröccsöntött mű-anyagból van az egész város!Saci anyó undorodva biccentett. A vajákos lány eről-tette az emlékezetét, hogy rájöjjön végre, hol hallottmár erről a művároskáról? A libafehér, ciklámen és ru-

binvörös színekben tündöklő házak között már meg-pillantották a főtéren álló szobrot, mikor hirtelen eszé-be jutott, s akaratlanul felkiáltott.- Gyorsláb Jimmy! Hát persze! Gergó mesélt nekemerről a helyről - magyarázta Zsófi, lehalkítva a hangját.- Ez itt Gyorsláb Jimmy, az odzsibve indián sámán egy-kori városa.- Jimmy a Hetek tagja! - ütközött meg Saci anyó. -Nem hinném, hogy ő álmodott meg egy ilyen rettene-tesen... Hm. Giccses helyet. Nézd ezeket a műanyagsátrakat és a fröccsöntött virágokat!- Pedig így történt! - bizonygatta a vajákos lány -Amikor Holló megátkozta a hat legfőbb sámánt, Ken-386 387de táltost pedig fogságba ejtette Álomföldén, Szvapnavárosában. Gyorsláb Jimmy megkergült, és létrehozta aSzellemtánc Szórakoztató- és Bevásárlóközpontot. Néz-ze a szobrot, ami a tér közepén áll!A boszorkány óvatosan kilesett a rózsaszín kerítésmögül. A tér közepén hatalmas indiánszobor magaso-dott. Pirospozsgásra mázolt, pufók arcáról már hámlotta festék, amitől úgy nézett ki, mintha elaludt volna na-pozás közben. Egyik kezében lila bölényszobrocskáttartott, amit most az alatta kucorgó álomvarangyok fe-lé nyújtott, míg a másik kezében zöld bankjegyek vas-kos kötegét borzolta a szél.- Felfordul a gyomrom - szólt elsápadva Saci anyó.- Holló átka nem volt veszélytelen - bólogatottegyetértőn Zsófi. - Gyorsláb Jimmy idecsalogatta az al-vó ébereket, és értékes, szép álmaikért cserébe értékte-len kacatokat adott. Gergő azt mesélte, hogy mikor ittjárt, a város nyüzsgött a nyerészkedő révülőktől meg amit sem sejtő éber turistáktól. Mikor aztán GyorslábJimmy kigyógyult az átokból, felszámolta a Szellem-tánc Szórakoztató- és Bevásárlóközpontot. A város az-óta lehet elhagyatott.- Sutyerák viszont rátalálhatott, és arra használja,hogy a piacnapig elrejtse a lopott holmit meg a rabszol-gákat - vélte a boszorkány - Itt az ideje, hogy elkapjuka mocsári koboldokat, mielőtt továbbrévülnek a zsák-mányukkal együtt.Zsófi jobbra, míg Saci anyó balra került a keskenymellékutcákon. Tervük szerint az egyikük átrohan a té-ren, bűbájostorával nagy zajt, felfordulást keltve, hogya koboldok mind odasiessenek. Mikor aztán rávetnékmagukat a váratlanul felbukkant révülőre, a másik át-pattintó-bűbájjal átbűvöli az álomvarangyok bilincseit abőrruhás szörnyetegekre.A tervek csak a legritkább esetben sikerülnek úgy,miként azt a kiötlőik megálmodták. Mikor Zsófi elértea tér túlsó oldalát, kikukkantott két kosárlabdázó mé-retű rafia-tulipán takarásából, s látta, hogy a szobormeglehetősen messze van tőle. Türelmesen várakozotthát, miközben a közeli házakból kiszűrődött a foszto-gató koboldok rettenetes csatazaja. Az álomlények bú-torokat dobáltak ki az ablakokon, és ruhákat szaggat-tak cafatokra dühükben, amiért nem akadtak semmiértékesre.Hamarosan a tér bal oldalán feltűnt Saci anyó. Azapró boszorkány a lehető legnagyobb nyugalommal lé-pett elő a mellékutcából. Jobb kezével kiskosztümje

szoknyájához ütögette bűbájostorát, ami minden egyesalkalommal néhány időzített Dirr-féle durranópetár-dát szórt ki magából. A koboldok először észre sem vet-ték az idegent. Mikor azonban Saci anyó félúton járt aszoborhoz, az álomvarangyok izgatott mocorgásba fog-tak, amitől a láncaik úgy csörömpöltek, mintha egy se-reg kísértet focizna a téren.Az események ettől kezdve igen gyorsan követtékegymást. Sutyerák hordszéke mellett egyszerre két al-vezér is ezüstsípot tömött a szájába, és teli tüdőből ri-adót fújt. Az álomvarangyokra vigyázó őrök fenyegető-en felemelték lopott bűbájostoraikat, sorfalat alkotva arabok és a még mindig sétálva közeledő boszorkányközött. A házakat fosztogató koboldok nehezen fogtákfel, hogy vezéreik hívják őket, ezért kisebb csoportok-ban rontottak a térre.- Ez nem lesz így jó! - súgta magának fogát csikor-gatva Zsófi. - Mindnek egyszerre kellene a rabok köze-lében lenni, különben...Ekkor megérezte, hogy valaki áll a háta mögött. El-lökte magát a rafia-tulipánoktól, s miközben hátrabuk-fencet végzett (a különböző vetődéseket, elhajlásokat aVajákosképzőben Tudó Bori rengeteget gyakoroltatta alányokkal, mondván: "Egy vajákos számítson rá, hogysokszor akarják majd megátkozni!"), két bőrruhás ko-388 389boldot pillantott meg. Az álomlények valószínűleg azegyik mellékutca házait rabolták ki nagy ügybuzgalom-mal, s véletlenül éppen ott akartak a térre visszajutni,ahol a lány lapult.A koboldok úgy meg voltak pakolva a legkülönbö-zőbb értéktelen indián bizsukkal, fülönfüggőkkel éscsecsebecsékkel, hogy esélyük sem lehetett a fegyverükután nyúlni. Zsófi befejezte a bukfencet, s ahogy kell,a két talpára érkezett.- Darvadozz! - kiáltotta a rontás igéjét, mire bűbáj-ostorából kék tűzsugár csapott ki, és fejbe suhintotta akoboldokat. Azok szeme előbb kétoldalra távolodott,majd összekancsalított, s végül az álomlények halk, bá-gyadt sóhajjal a földre rogytak. A rontás kiszívta min-den erejüket, így csupán egymásnak dőlve nyöszörög-tek.A téren éktelen ricsaj támadt. Előbb a szerteszórtDirr-féle durranók robbantak fel, olyan zajt keltve, mint-ha a városka fölött az évszázad legnagyobb vihara tom-bolna. Majd a mocsári koboldok harci üvöltése har-sant, ami leginkább kenetlen fogaskerekek csikorgásáraemlékeztetett. Zsófi ismét lekuporodott a rafia-tulipá-nok mögé, hogy kilesse, mi történik.Amit akkor látott, egész életében nem felejtette el.Saci anyóra egyszerre vagy húsz bőrruhás szörnyetegrontott. Legtöbbjük mancsában folyamatosan durrog-tak, sisteregtek a lopott bűbájostorok. Tűzlabdák, mér-gezett tűfelhők, botlasztó béklyók, fagysugarak ésmedvepuszit osztó, repülő tenyerek záporoztak a boszor-kányra. A koboldok minden átkot találomra idéztek,ami csak az eszükbe jutott.Saci anyó sem tétlenkedett. A vajákos lány leesett ál-lal bámulta, hogyan pörög, forog, hajlong és ugrál azapró termetű boszorkány. Jobbjában a bűbájostor holkivédte a támadó átkokat, hol pedig maga is rontást

küldött a rohamozó koboldok fekete tömegébe. Sacianyó elrúgta magát a földtől, négyet bucskázott az álom-lények fölött, és mögöttük ért talajt. Immár ő volt kö-zelebb a foglyokhoz, akik izgalmukban nagyobb ricsajtcsaptak, mint a Dirr-féle durranópetárdák.Zsófi elérkezettnek látta a pillanatot, hogy közbelép-jen. Kibújt a rafia-tulipánok mögül, átugrott a bugyiró-zsaszín kerítésen, és hatalmas léptekkel Gyorsláb Jim-my szobra felé indult. Kezében kusza, de jól kiszámí-tott kunkorokat írt le a bűbájostor szíja, markolatánfelizzottak a rovásírás varázsjegyei.Az átpattintó-bűbáj kiválóan működött, amit előszöra hangos lánccsörgés jelzett. Az álomvarangyok sikí-tozva vették tudomásul, hogy megszabadultak a bilin-cseiktől, de döbbenetükben nem mertek mozdulni.Egyetlen szemhunyással később a bambán forgolódókoboldok - akik még mindig Saci anyót keresték, hi-szen az imént egyszerűen eltűnt a szemük elől - tátottpofával meredtek saját csuklóikra, melyeken súlyos vas-karikák jelentek meg. A zörgő lánckígyó szintén "át-pattant" a bőrruhásokhoz, majd bűbájos erővel egy-máshoz szorította az egész társaságot. A koboldok ke-zéből úgy hullottak ki az ostorok, mintha gallyakattépő, pálcahullató vihar söpört volna végig a téren. Aligmaradt néhány mocsári álomlény, akit szabadon ha-gyott az átpattintó-bűbáj. Zsófi látta, hogy az alvezérekelinalnak a városka szűk mellékutcáiban, gyáván magá-ra hagyva pórul járt seregeket. A négy hordszékhordo-zó pedig egyszerűen elengedte terhét, szintén a futásmellett döntve, így terhük a műanyag macskakövekrezuhant és összetört.A vajákos lány haragos arccal, bűbájostorát lengetveindult a földön fetrengő Sutyerák felé, akinek pocakjatúlságosan ragaszkodott a talajhoz, így a koboldvezérnem tudott feltápászkodni. Már majdnem el is érte abőrruhás gonosztevőt, mikor az álomvarangyok ráéb-redtek a szabadságukra. A szürke-fekete foltoktól tarka390 391bőrű álomlények kurjongatva, süvöltve, füttyögve annyi-felé kezdtek rohanni, ahányan csak voltak. Eszükbesem jutott, hogy köszönetet mondjanak az őket kisza-badító révülőknek. Sőt, Zsófit előbb elsodorták, majdledöntötték a lábáról. A vajákos lány kétségbeesettenpróbált talpra kecmeregni, miközben valamelyik álom-varangy még ki is rúgta a kezéből a bűbájostorát.- Atokverte vakarcsok, mit műveltek? - kiáltotta alány, de a saját hangját sem hallotta az eszelősen üvöl-töző álomvarangyoktól. Két perccel később végre el-tűntek az egykori rabszolgák. Zsófi úgy sejtette, hogymindegyik sietve tovarévült ebből a világból. A vajákoslány szédelegve feltérdelt, elsöpörte szemébe lógó kó-cos haját, és tétován a bűbájostora után nézett.- Ezt keresed? - kérdezte a békabrekegésre emlékez-tető, mélyről bugyogó hang. Zsófi felnézett. Tőle tíz lé-pésre Sutyerák állt, földig csüngő kezében a lány bűbáj-ostorát lengetve. - Néhány tucat nyiszlett álomva-rangy helyett három révülővel beállítani a Húspiacra:ez remek üzlet lesz!Zsófi rémülten fordult hátra, tekintete Saci anyót ke-reste. A szobor túloldalán az összebilincselt mocsári ko-boldok vicsorogva, óvatos léptekkel kezdték bekeríteni

a boszorkányt - aki szinténhozzájukvolt láncolva. Ava-jákos lány fájdalmasan fel-nyögött, mikor megértette,hogy az átpattintó-bűbájba hi-ba csúszott. Saci anyó kezé-ből szintén kihullott a bűbáj-ostor (a varázsbilincs mellék-hatása, hogy a rab semmifélefegyvert nem viselhetett), sa boszorkány dühösen szi-szegve hátrált a koboldokelől.Zsófi lassan felállt, hogy farkasszemet nézzen a püf-fedtre hízott Sutyerákkal. A koboldok vezérének zsírosképén békavigyor terült szét.- Micsoda móka! - bugyborékolta. - A Megbízónakigaza volt: olyan idő köszönt a Világfára, mikor a leg-csodásabb üzletek potyognak a szemfüles álomüzérölébe. Akkor hát...Zsófi értetlenül nézte, amint Sutyerák feje fölöttmegjelenik egy tekintélyes méretű, rikító festékkel be-mázolt kar, aminek marka lila bölényfigurát szorongat- és lesújt az álomüzér koponyájára. A kobold olyankeserű nyögést hallatott, mintha valaki mélységesenmegbántotta volna. Azután inogni kezdett, elejtette abűbájostort, s végül orral előre, hatalmas robajjal kite-rült.Mögötte Kubus vigyorgott, kezében az indiánszoborletört karjával, amit az imént fegyverként használt.- Halihó, révülő csajszi! - rikkantotta vidáman azálomvarangy. - Mi a pálya mostanság?Zsófi felkacagott.- Kettő-egy oda - mondta. - Annyiszor mentjükmeg egymás életét, hogy lassan elválaszthatatlanokkáválunk.- Azt inkább nem szeretném - fintorgott az álomva-rangy, és eldobta a szobor karját, majd a vajákos lánymögé mutatott. - Szerintem szükség volna a segítsé-gedre!Zsófiba hirtelen belehasított a rémület. Megfeledke-zett Saci anyóról, akit véletlenül a mocsári koboldok-hoz bilincselt! Azóta a boszorkány igen szorult hely-zetbe került. A vajákos lány felkapta a Sutyerák általelejtett bűbájostort, és futva indult a vicsorgó, haráko-ló, tűhegyes fogakat villogtató tömeg felé, mely máregészen körbefogta Saci anyót.Néhány jól irányzott.farszurka-bűbáj elegendő volt,hogy meghátrálásra késztesse a felbőszült szörnyetege-392 393ket. A bűbájostor legyintésére megjelenő kötőtűk ala-pos munkát végeztek, amit a mocsári koboldok fájdal-mas kiáltásai és ülepüket dörgölő mancsuk jelzett. Zsó-fi gyorsan lebájolta Saci anyóról a bilincset, majd vártaa szidást, de az szerencsére elmaradt.- Ébredezik! - intett hegyes állával Sutyerák felé aboszorkány, miközben ő is felvette bűbájostorát. - Va-lami nagyon gyanús itt nekem. Gyere, beszélgessünk elpöfeteg úrral.Az álomüzér meglehetősen rémült képet vágott, mi-kor a csúszós macskaköveken ülve, még mindig kissé

szédelegve, megpillantotta a két dühös révülőt.- Csak nem gondolták komolyan a hölgyek, hogy el-adnám magácskákat rabszolgának? - nyüszögte behí-zelgő hangon. - Minden lápok ragacsos urára mon-dom: vicc volt! Tudják, értik a hölgyek? Humor, csíny,móka és kacagás!Saci anyó azonban nem volt abban a hangulatban,hogy kedélyes fecsegést folytasson Sutyerákkal. Bűbáj-ostora egyetlen legyintésével a magasba emelte a da-gadt koboldot, aki máris olyan fehér lett, mint a fa-mentes írólap.- A koboldoknak tériszonyuk van - magyarázta aboszorkány Zsöfinak. - Amint néhány méterre kerül-nek a talajtól, máris bevallják összes bűnüket.Sutyerák valóban kétségbeesett visításba kezdett,amint a levegőbe emelkedett. Még Kubus is szörnyül-ködve fordult el, mert nem bírta nézni a fekete felhő-ként imbolygó álomüzért.- Elszóltad magad, Sutyi! - kiáltotta Saci anyó. -Azimént, mikor azt hitted, győztél, három révülőről tettélemlítést. Ezek szerint fogva tartasz még valakit!Tíz perccel később Sutyerák csatlakozott megbilin-cselt csapatához, remegő kézzel törölgetve homlokáróla patakzó verejtéket. A társai csattanós pofonokkal snéhány kellemetlen farba rúgással jutalmazták egykorifőnöküket, aki bizony elárulta, hol tartják fogva a har-madik révülőt.Zsófi és Kubus együtt szaladtak a festéket hámló há-zikók utcácskáin, míg rá nem találtak a Sutyerák általleírt épületre. A meggypiros gumiból, citromsárga mű-anyagból és bugyirózsaszín ra6ából emelt palota kert-jében egykor felfújható totemoszlop állt, de már régenösszeroskadt, mivel megszökött belőle a levegő. Az aj-tó fölött sorakozó, csálé betűk azt hirdették, hogy va-laha itt tanyázott a Szellemtánc Szórakoztató- és Be-vásárlóközpont egyszemélyes igazgatótanácsa, vagyisGyorsláb Jimmy. A vajákos lány benyitott a nyikorgókapun, s nyomban meglátta, hogy valaki az első emele-ti ablak rácsát markolja belülről. Felfutott a lépcsőn,bár Kubus lihegve kérlelte, hogy várja meg őt, háthacsapdába szaladnak.A palota egykor gazdag berendezését a mocsári ko-boldok részben elhordták, részben összetörték. Zsófióvatosan lépkedett a pozdorjává zúzott óriás kancsók,jénai étkészletek és csodás tükrök szilánkjai között.Ezek a tárgyak mind a Gyorsláb Jimmy árusai által be-csapott éber turistáktól származtak.- Nézd, a barbárok mit műveltek! - szólt sírós han-gon Kubus, és szeretettel ölelte magához egy porcelánka-csa letört fejét. Avajákos lány azonban most nem tudottosztozni az álomvarangy bánatában. Az ajtó mögül, aholállt, halk nyöszörgés szűrődött ki. Zsófi a biztonság ked-véért előkészített egy irdatlan erejű medvepuszi-bűbájt,majd benyitott a szobába.A valaha bizonyára mozivetítőként használt teremegyik oldalában plafonig értek az egymásra dobált szé-kek. Az ablak alatt tekintélyes méretű, koszlott rongy-csomó mozdult, s a vajákos lány majdnem rásütötte akészenlétben tartott rontást. Azután meglepetésébencsak némán tátogva bámult a bűbájos bilinccsel a ra-394 395

diátorhoz béklyózott, beesett arcú, mérhetetlenül kó-cos, mégis vidáman mosolygó fogolyra.- Örülne a szívem, ha eloldoznál innen engemet,bamba képű leányom, Zsófi! - szólalt meg végül Hód-farok néne.

*

Gergő jól tudta, I:ogy a jurtatáborból való szökése óta eltelthárom nap alatt a külseje meglehetősen rémisztő lett. Ruhájamocskosan, rongyokban lógott, arcát karmolások borították,kajába pedig annyi száraz levél gubancolódott, hogy nyugod-tan kiadhatta volna magát szomjazó puszpángbokornak.Azt azonban mégis túlzásnak tartotta, hogy valakik egy-szerre két bűbájos nyílvesszőt is kilőjenek rá.Mióta az elfajzott álomlények dülta Erdő% Atyjában kóbo-rolt, a sámán érzékei kiélesedtek, így sikerült elkerülnie a táma-dást. A következő pillanatban azonban a fák közül két lovus rúg-tatott elő, és gyönyörű íjukra újabb vesszőket illesztettek. Gergőelőbb meg akarta átkozni őket. Már ki is ötlötte a megfelelő ron-tást, amivel elbotlaszthatja a takikat... De ekkor rájött, hogymégsem Hold Dühének vadászai bukkantak a nyomára.A két lovas alakját könnyű fénypára lengte körül, arcuk nemesvonású volt, szemükben tiszta lélekláng lobogott. Bár fenyegették asámánfi életét, a fiú mégis úgy döntött, hogy a békés megoldást vá-lasztja. Elengedte a bűbájostort, feltartotta két karját és kiáltott:- Megálljatok, vitézek! Távol tőlem minden rossz szándék,ártani akarás vagy ármány.A lovasok valóban meghőköltették a takikat, de íjuk recseg-ve feszült, és a bűbájos nyílvessző egyenesen Gergő mellére cé-loztak. A sámánfi csak most jött rá, hogy a renegát álomfogókközött megszokott régies, nyakatekert nyelvet használta, amibizonyára gyanús a vitézek számára.- Lazítsatok már, srácok! - próbálkozott újra, most a bu-dapesti kölykök vagány hanghordozásában. - Nem kell itt afeszültség! Még kiütitek a biztosítékot, és füstöl az agyatok!396Mindehhez könnyed, laza mozdulatokkal legyezett a levegő-ben. Bár ő maga soha nem beszélt így, a játéktermekben és be-vásárlóközpontokban tébláboló srácoktól eleget látta, hogyankell "jó fejnek" lenni.A lovasok gyanakvón vizslatták a rongyos fiút, de nem lőttek.Gergő sejtette: ez annak köszönhető, hogy a második megszóla-lásából még annyit sem értettek, mint az elsőből, viszont tökéle-tesen bolondnak néztek miatta. Már már fojtatta volna a "ha-dovát", mikor az erdő sűrűjéből egy harmadik alak rontott ki.- Toportyán! - ordított a vicsorogva Gergő felé száguldónégylábúra a lovasok egyike.- Bolhás! - kiáltott boldogan a sámánfi, és karjait ölelésretárva térdre vetette magát. Arcáról azonban szinte azonnal lefa-gyott a mosoly.A Kölyökfarkas úgy nézett ki, mint aki hetek óta avadanban kóborol. Bundája csapzott volt, tele bo-gánccsal és elszáradt falevelekkel, bal szeme alattpedig friss seb vöröslött. Ínyét magasra húzta,hátát púposra görbítette, és miután lefékezett,lassú, vérszomjas léptekkel közeledett a fiú felé.Gergő gyorsan oldalra pillantott, hogymegtalálja fűbe ejtett bűbájostorát. Azutánmégis ölébe ejtette két karját, és elkeseredet-f

ten a vad Kölyökfarkas szemébe nézett.A vérben forgó tekintet egyáltalán nememlékeztette az egykori totemállatra,akivel legyőztek a Sárkányt és beré-vülték a Világfát. A sámánfinakeszébe jutott a jelenés, amit a Rejte-zés Táltoskollégium zúzmarás révü-lőterén látott, mikor Suhanó Botondutasítására össze kellett takarítania apazdorjává tört ruhásszekrényt. Semmi két-ség nem férhetett hozzá, hogy ez volt az a pil-lanat, amit akkor látomásnak gondolt.A Kölyökfarkas forró lehelete az arcába csa-397pott. Az elvadult segítő átlat vészesen vicsorogva eltátotta apofáját, és oldalra fordította a fejét, hogy átharapja egykorigazdája torkát.- Toportyán, csiba te! - zengett az idősebbnek tetsző lovasrezes hangja. Hogy a parancsoló bűvigét megerősítse, előrerúg-tatott, s kezében már nem íjat, hanem szikrát hányó bűbájos-tort tartott.A Kölyökfarkas hallgatott új nevére, bár nem szívesen. Or-ra hegyétől a farkáig megrázta magát, rávicsorgott a kővé der-medt Gergőre, majd beloholt az erdőbe.- Toportyán! - kiáltott utána az ifjabb vadász, de hiába.A szürkebundás többé nem engedelmeskedett senki szavának.A száraz ágak ropogása, ami az útját jelezte, hamarosan el-halt a vadon mélyén.- Te voltál hát egykor Toportyán gazdája - az idősebb vadászezt nem kérdezte, inkább megállapította. Lehajolt alacsony takijahátáról, megmarkolta Gergő jobb karját, és talpra segítette a fi-út. - Nézd el Magor öcsémnek, hogy olyan szertelen, és rád lőtt.- Még hogy én szertelen! - kurjantott közelebb rúgtatva alegény, és napbarnított arcán kaján mosoly suhant át. - Hi-szen ha próbálnék, sem tudnék gyorsabban íjat pendíteni,mint Hunor bátyám.Gergő egyik ámulatból a másikba esve bámult fel a két fá-radt, mégis vidám vadászra. Magor? Hunor? Az lehetetlen,hogy olyanokkal hozta össze a véletlen, akikről eddig csak azirodalomórákon hallott. Bár... A talpa alatt a Tetejetlen Fatörzse nyúlt a végtelenbe, s körötte az Erdők Atyja suhogtattalombüstökét! Ezek után ugyan mi volna még lehetetlen?- Farkas vagyok, és nem sámán, csak tanonc - szólt aztán.- A Kölyökfarkas...- Toportyán már nem kölyök - vágott a szavába komolyanHunor.- És igen haragos rád -fűzte tovább a szót Magor, szinténelkomorodva. - Mi találtunk rá, mikor betegen az Erdők Aty-jának makkosába zuhant. Rögtön láttuk, hogy nem közönségesfarkas, hanem segítő állata egy révülőnek.- Ápoltuk, megerősödött - folytatta ismét Hunor. - Miótapedig a gonosz elárasztott minket, az oldalunkon harcol, még-hozzá igen derekasan.- Én nem értem... - Gergő tehetetlenül tárta szét a karját,és tekintetével a vadont kutatta. Érezte, hogy torkába sikam-lós gombócgyűl, és nedvességet présel a szemébe. - Mi baja ve-lem a Kölyökfarkasnak? Hiszen nem tehetek róla, hogy elsza-kadtunk egymástól!- Átestél a sámánsüly betegségen? - kérdezte Hunor. Ger-gő csak bólintani tudott. -Ha a sámán és segítője ilyen hosszúidőt tölt egymás nélkül, a kötelékek majd mind elpattannak kö-

zöttük. Toportyán nem fogja fel, kicsoda és miben hibás, deérezte, hogy azért kell szenvednie, mert te nem vagy a közelé-ben. Most aztán dühös.- Neked meg az a dolgod, hogy újra megszelídítsd - mond-ta Magor.- Ha beszélhetnék vele... - tett néhány bizonytalan lépéstaz erdő felé Gergő.- Láthattad, hogy elfelejtett beszélni - szólt rá Hunor. -Minél több időt tölt nélküled, annál inkább közönséges farkas-sá válik. Most még hajlandó volt velünk vadászni, de Magoröcsém tegnap éjjel figyelt rá, hogy mohón lesi a lovainkat. To-portyán már majdnem teljesen farkas, és alig-alig segítő állat.- Utána kell mennem! - kiáltotta Gergő, és felkapva föld-re ejtett bűbájostorát, a vadon felé indult. A két lovas azon-ban útját állta. Magor olyan szelíden, okosan beszélt hozzá,hogy a sámánfinak muszáj volt figyelni rá.- Kimerült vagy, Toportyán pedig most nagyon fúj rád.Jöjj a táborunkba, egyél és aludd ki magad. Reggel segítünk anyomára bukkanni.Gergő tétovázott néhány pillanatig, de közben a fáradtság-tól és éhségtől valóban megroggyant a térde. Bólintott hát ameghívásra, s a vadászok táboráig tartó hosszú utat Magormögött ülve tette meg. A szíve azonban most még jobban saj-gott, mint mikor a sámánsüly gyötörte.398 399A zumeg-bűbáj- Hódfarok néne! - motyogta a meglepetéstől kővédermedve Zsófi. A radiátorhoz béklyózott vajákos asz-szony bosszúsan összevonta szemöldökét, mire a lányvégre megcsördítette bűbájostorát. A koboldok kötelé-ke a szoba padlójára hullott.- Így mindjárt egészen más színe van a pudingnak,jókor érkező leányom, Zsófi! - szólt vidáman Hódfaroknéne, és feltápászkodott, amihez azért még a vajákoslány segítségére is szüksége volt. - Add csak kölcsönegy pillanatra!Az anyó elvette Zsófi bűbájostorát, és értőn meg-szemlélte a nyelén sorakozó rovásjeleket.- Szép szerszám - biccentett. - Ha megengeded, ki-csit rendbe hozom a toalettemet.Hódfarok néne fürgén suhintott a bűbájostorral,aminek csomói gyönyörű fényszalagokat vetettek kimagukból. A szivárványpászmák tetőtől talpig bebur-kolták rongyos alakját, majd csillámporrá hullva el-enyésztek, de nyomukban a vajákos asszony újra a régivolt. Bő szoknyáján ezernyi toll, kavics, csontszilánk,érme és madzag függött, buggyos ujjú pruszlikjáról el-tűntek a piszokfoltok, és eddig kusza hajszálai is enge-delmesen kontyba rendeződtek.- Remek érzés megfürödni és átöltözni! - jelentetteki elégedetten Hódfarok néne, majd ismét legyintett azostorral. A terem végében álló halomból két szék sik-lott hozzájuk, ügyesen a révülő hölgyek feneke alácsúszva. Zsófi meglepetésében nyomban leült az egyik-re, miközben az anyó is helyet foglalt a sajátján.- Hódfarok néne - csuklott ki ismét az ámulat avaj ákostanoncból.- Emlékszem a nevemre, méla kislányom, Zsófi! -mosolyodott el az anyó, pirospozsgás arcán az érett al-mák színével. - Nem szeretnél valami...Ekkor lépett a szobába Kubus, aki még mindig a fo-

lyosón talált porcelán kacsafejet dédelgette. A küszö-bön állva felnézett, hogy lássa, kivel beszélget Zsófi, smikor megismerte a vajákost, üvegrepesztő hangon si-koltozni kezdett.Hódfarok néne sem ült tovább tétlenül. Kedves ar-cán sötét harag villámokat szóró felhője jelent meg, ésa még mindig kezében tartott bűbájostorral gyors ron-tást küldött Kubus felé. Az álomvarangy azonban igenfürge tudott lenni, ha veszélyben érezte az életét. A med-vebarna átoklövedék ártalmatlanul olvasztott lyukat afolyosó falába, mivel Kubus félreugrott előle. Hódfaroknéne kacskaringós szitkot kiáltott, majd üldözőbe vet-te az álomvarangyot.Zsófi végre felfogta, hogy a dolgok rosszul alakulnak.Belecsimpaszkodott hát a vajákos asszony csörgő-zör-gő szoknyájába, és miközben húzatta magát a folyosófelé, egyfolytában kiabált.- Hódfarok néne, mi a baj? Hallod, anyó, ezt ne csi-náld!Kubus közben elérte a folyosó végét, ahonnan nemvolt tovább út. A vajákos asszony széles csípőjével úgyszuszogott utána, mint egy felbőszített vasútijegy-el-lenőr, és időnként válogatott rontásokat dörrentett amenekülő irányába.- Csomóra kötöm minden vörös hajszáladat, te ma-nópotyadék! - süvöltötte a bájolás röpke szünetében. -Hát a bátyád hol rejtezik? Bérelt helyem van számáraaz agg boszorkányok otthonában, ahol épp pelenka-szuttyogtatót keresnek!Zsófi nem akarta tudni, miféle foglalkozás lehet az apelenkaszuttyogtatás. Inkább egyik kezével belekapasz-kodott az ajtófélfába, míg a másikkal továbbra is az402 403anyó szoknyáját markolta, hátha így meg tudja állítania dühös vajákost.- Beszéljük meg, anyó! - kérlelte Hódfarok nénét,aki tényleg kénytelen volt megtorpanni. - Kubus a ba-rátom. Vagyis... Afféle. Az biztos, hogy rontást nem ér-demel, hiszen...Újabb bűbáj durrant, olvadt műanyagcseppekkel bo-rítva be a folyosó végét. Az álomvarangy dühödtenfújt, sziszegett, és a porcelán kacsafejjel fenyegetőzött.Hódfarok néne egyetlen hangos mordulással továbblé-pett, letépve Zsófi ujjait az ajtófélfáról, nem törődveazzal, hogy még mindig vízisízőként vonszolja őt ma-gával.- Paszulykarót passzírozok az ülepedbe, te kétszínűfoltraktár! - fenyegetőzött tovább a vajákos asszonyKubus ugyan felfogta, hogy nincs hová menekülnie, saki vele szembejön, az a végítéletet lengeti a kezében,mégis dacosan ráöltötte fekete-szürke nyelvét az anyóra.- Mi folyik itt, bogárkáim?A csodálkozó kiáltást hallva Zsófi elengedte a csilin-gelő szoknyát, és végigterült a törmelékkel teleszórtpadlón. Azután máris hátrafordult, hogy segítséget kér-jen a frissen érkezőtől. Saci anyónak azonban nem voltszüksége magyarázatra, értett már mindent. Hódfaroknéne ismét felemelte a bűbájostorát, a boszorkány pe-dig rikkantott:- Nem úgy van az! Kézfacsar és ostorcsali!Az egybefűzött-bűbáj első fele kitekerte Hódfarok néne

ujjai közül a fegyvert, a második meg egyenesen Sacianyó bal tenyerébe röppentette azt.- Hogyan...? Ki meri...? - fordult sarkon a haragvóvajákos asszony Kerek arcán előbb döbbenet, majdrögvest utána széles, örömteli mosoly terült szét. - Tevagy az, vén szatyor?Zsófi alig bírt a fal mellé hengeredni, nehogy a kétösszeölelkező révülő eltapossa őt. A kerekded, húsosvajákos asszony magához szorította és valamelyest alevegőbe emelte a boszorkányt, aki alig ért a derekáig.- Hadd ropogtassalak meg, te ráncos rosszaság! -rikkantotta Hódfarok néne.- Mutasd magad, te széle-hossza egy nőszemély! -felelte nevetve Saci anyó.Zsófi feltápászkodott a padlóról, és tátott szájjal fi-gyelte a két révülő örömködését. Aztán szeme sarkábólszürke árnyat vett észre, oda sem nézve utánakapott, sfülön fogta.- Jobb, ha te kicsit még veszteg maradsz, Kubus! -súgta az ellopózni akaró álomvarangynak, aki elégedet-len grimaszba torzította öreg képét.A két asszonyság néhány percig még lapogatta egy-más hátát, majd lihegve, kipirulva felfedezték, hogy nin-csenek egyedül. Hódfarok néne pufók ábrázatán ismétvillámot vetett a harag, amint Kubusra nézett, de Sacianyó időben közéjük állt.- Jobb volna beszélni, mint ostort suhogtatni! -mondta. - Ez az álomvarangy a szövetségesünk. Aligfertály órája, hogy megmentette az életünket, úgyhogymielőtt füstösre pörkölöd a vörös üstökét, megkérdez-ném, hogy mi a bajod vele?Hódfarok néne hatalmasat fújt, mintha így akarná amellkasából eltávolítani a haragot. Azután visszaadtaZsófinak a bűbájostorát, és intett, hogy üljenek le azegykori moziteremben. A vajákos lány, még mindigKubus fülét fogva, előrement, és most ő hívott bűbájjalkét széket a halomból, hogy mindenki leülhessen.- Hol kezdjem? - kérdezte Hódfarok néne, szikrázószemét egyetlen pillanatra le nem véve a feszengő álom-varangyról. - Legjobb lesz az elején. Hat holdforduló-val ezelőtt Böffeg sámán ügynökei jelentették a Törzs-szintről, hogy rutinellenőrzés során megállítottak egygyanús révülőt. Az illető álomvarangy volt, és mikor fel-szólították, hogy két álomvilág között lassítson, majd404 405álljon a legközelebbi mezsgyére, mert igazoltatni akar-ják, menekülőre fogta a dolgot.- Nincs ebben semmi szokatlan - vont vállat Sacianyó. - Köztudott, hogy az álomvarangyok füle mö-gött mindig akad némi vaj.- Előítélet! - sziszegte sértetten Kubus, akinek túlmagas volt a szék, így két lábával folyton kalimpált. -j Folyton minket okolnak minden csínyért, és nem ve-szik figyelembe a nehéz gyermekkort meg a...j - Ne sustorogj! - szólt rá Zsófi. Hódfarok néne hát-borzongató fintort vetett Kubusra, majd folytatta a be-számolóját.- Az Álomfelügyelet ügynökei végül elcsipték a Fic-kót. Arra számítottak, hogy lopott álomtárgyakat talál-nak majd nála, de mikor kibontották a táskáját, abbólegy megátkozott teáskészlet potyogott ki.

- Miféle rontás ült rajta? - Saci anyó izgatottan fész-kelődött a székén (amiről az ő lába sem érte a földet,hát lógázta), s szemében a szakmai kíváncsiság tisztafénye lobogott.- A teáskészletet a rontó boszorkányok bájolták el,méghozzá egy addig ismeretlen varázslattal - felelteHódfarok néne. - Az Igeigézők Bírói Testülete...- Nyelvvakaró bagázs! - böffentett megvetően Sacianyó. - Az ötletes révülő hiába talál ki új ráolvasást,bűbájt vagy igézést, folyton belekötnek abba, hogy mi-lyen varázsigét használhat hozzá. Nekem hat remek,saját fejlesztésű bűbájom kérvénye hever a garabonciá-sok irattárában, és nem képesek ráolvasni az engedélyszavát, mert a garabonciásaik szerint túl nyakatekertvarázsigéket találtam ki hozzájuk. Hát mi baj van az-zal, hogy cigarettacsikképöndörödjön a nagylábujjad!Hódfarok néne és Zsófi összemosolyogtak, majd atermetes vajákos asszony jegyezte meg csendben:- Talán kicsit hosszú ez a... szó, mármint varázsigé-nek.- A mai boszorkánycsemeték lusták megtanulni azúj igéket, csak ennyi a baj! - legyintett Saci anyó. - Deinkább folytasd a történeted!- Úgy legyen - biccentett Hódfarok néne, s titkonörült, hogy nem kell tovább vitatkoznia aprócska ba-rátnőjével. - Tehát az igeigéző garabonciások megvizs-gálták a teáscsészéken ülő rontást, és megállapították,hogy ismeretlen, sőt engedély nélkül fejlesztett varázs-lat. Nevet adtak neki, ami így szól: keszekusz-átok- Ez talán jobb, mint az én cigaretta...? - hörrent fel-háborodva Saci anyó, de aztán inkább félbeharapta amondatot, és intett Hódfarok nénének, hogy beszéljentovább.- A vizsgálat kiderítette, hogy a keszekusz-átkot álom-tárgyakra lehet ráolvasni, így lassan ható, időzített ron-tásként működik. Az a sámán, boszorkány vagy egyébrévülő, aki rendszeresen megérinti az átkot hordó tár-gyat, néhány hét múlva kezdi összekuszálni a saját va-rázslatait. A nyelve elbotlik igézés közben, a gondola-tai zavarossá válnak, és végül képtelenné válik a legegy-szerűbb bűbájt is végrehajtani.- Ez történt a Hetekkel! - kiáltotta Zsófi.- És minden más révülővel a világon - bólintott Hód-farok néne. - Az Álomfelügyelet felkért engem és Bor-zalagot, hogy folytassunk titkos nyomozást, mert úgysejtették, az új rontás mögött komoly összeesküvés rej-lik. Nem is tévedtek. Borzalag, az én huzatos fejű segé-dem a Gyémánt Jurta környékén maradt, hogy szem-mel tartsa az eseményeket. Magam pedig a legnagyobbtitokban elrévültem a Gyökérszintre, hogy kiderítsem:miféle erő képes közös akcióra rábírni a rontó boszor-kányokat és az álomvarangyokat, mikor e két társa-ság addig szívből gyűlölte egymást. A nyomozás lassanment, hiszen a sötétben rejtező álomlények sem osto-bák. Rájöttem, hogy az álomvarangyoknak Sutyerákosztja szét a keszekusz-átokkal fertőzött tárgyakat, és406 407mondja meg nekik, hogy melyik sámán, boszorkány,vajákos álmába csempésszék be azokat. Sejtettem azon-ban, hogy hiába kapnám el az álomüzért, a valódi fő-nök nem ő, és a lebukott elosztó helyébe hamarosan

mást állítanának. Ezért figyelni kezdtem Sutyit, háthaelvezet a Megbízóhoz. Egy éjszakán aztán kihallgat-tam két álomvarangy és Sutyerák beszélgetését. Azálomüzér arra adott megbízást azoknak a kis förtel-meknek, hogy révüljenek át a Valóságba, lopják el Rúzs-pírost, és az elbájolt autóval gázolják el Farkast.Zsófi arcából kifutott a vér, s most már ő is vádlónnézett Kubusra. Az álomvarangy már nem lóbálta a lá-bát, inkább próbálta magát minél kisebbre összehúzni.- Igen, ez a foltos vigéc volt az egyikük - szólt kese-rűen Hódfarok néne, s közben az álomvarangy felémozdult. Kubus vinnyogva leugrott a székről, és elbújtmögötte. Mikor sipító hangon kiabálni kezdett, hatal-mas szeméből könnypatak csurrant.- Én nem akartam megtenni! Mondtam a bátyám-nak, hogy az álomvarangyok tisztességes tolvajok, nembérgyilkosok. Sutyerák azonban hatalmas jutalmat ígérta Megbízó nevében, és Orrnyereg képtelen volt ellen-állni a kísértésnek. Ő a bátyám! Nekem engedelmes-kednem kell neki, hiszen később születtem.A három révülő szánalommal, megvetéssel és harag-gal vegyes tekintettel nézte a nyüszítő álomvarangyot.Végül Hódfarok néne fájdalmasan sóhajtott, mint akibelátja, hogy a múltat már úgysem lehet megváltoz-tatni.- Ülj vissza a helyedre - szólt. - Ha igaz, hogy meg-mentetted Farkas Húga és a legkedvesebb iskolatársaméletét, azzal törlesztettél valamicskét a bűneidből.Zsófi érdeklődve fordult a két varázstudó hölgy felé.- Iskolatársak voltak? - kérdezte. - Az hogyan le-hetséges? Hiszen Saci anyó boszorkány, Hódfarok né-ne viszont a Vajákosképzőbe járt.- Ez egy másik, nem kevésbé kusza és hihetetlentörténet - mosolyodott el a szép emlékekre gondolvaSaci anyó. - Amint túl leszünk a. mostani bajokon, ta-lán elmeséljük neked, de most fontosabb dolgunk van.Kubus letörölte a könnyeit, de nem ült vissza a szék-re, inkább bekucorodott alá. Hódfarok néne homlokátráncolva keresgélte az imént félbehagyott történet elej-tett fonalát.- Kihallgattam tehát Sutyerák és a két álomvarangybeszélgetését, de óvatlan voltam - folytatta a vajákosasszony a visszaemlékezést. - Orrnyereg meglátta az ár-nyékomat a bokrok között, mikor kilépett az álomüzérkunyhójából. Nem rontott mindjárt nekem, mert sejtet-te, hogy akár hármukkal is könnyedén elbánnék. A kel-lő pillanatban azonban csapdát bájolt elém, s mire észbekaptam, már Sutyerák béklyói tekeredtek a csuklómra.- Mikor történt ez? - ámult Kubus a szék alattmegfeledkezve róla, hogy rá most mindenki haragszik.- A bátyám semmit nem szólt arról, hogy elfogott egyvajákost.- Sutyerákkal meg néhány koboldpribékkel intéz-ték a dolgot - felelte Hódfarok néne. - Ahogy elmond-ta a többieknek, miután engem megkötöztek, azértnem szólt neked, mert gyávának és ostobának tart. Máraz autólopás miatt is berzenkedtél, így jobbnak látta,ha az én elrablásomat titokban tartja előtted.- Ostoba? Gyáva? Én? - vicsorgott Kubus, majd dü-hében a szék lábába harapott. - Megfizetsz még ezért,bratyó!

- Sutyerák izomkoboldjai idehurcoltak, s mostanáigfogságban tartottak - fejezte be Hódfarok néne a törté-netét. - Az a puffadt bőrtömlő el akart adni rabszolga-ként a Húspiacon, s ha ti nem érkeztek időben...A Szellemtánc Szórakoztató- és Bevásárlóközpontegyszemélyes igazgatótanácsának egykori épületét fül-repesztő robaj rázta meg. A fröccsöntött falak keserve-408 409sen nyikorogtak, valahol az épület belsejében leszakadtegy egész lépcsősor, és műanyag- rafia- meg cserépzá-por kopogott a folyosókon. Zsófi döbbenetében két kéz-zel markolta maga alatt a széket, Kubus sikoltozva alegközelebbi sarokba menekült. A két révülő asszony-ságot szintén meglepte a váratlan robbanás, de tapasz-taltabbak voltak annál, semhogy pánikba essenek.Hódfarok néne az ajtóhoz ugrott, hogy kilessen a fo-lyosóra. Fejét azonban máris vissza kellett rántania,mert odakinn a műanyag plafon olvadozni kezdett, éslángokat vető cseppekben potyogott lefelé. Saci anyóviszont az ablakok egyikéhez rohant, hogy lábujjhegy-re emelkedve kilessen az utcára.Végre Zsófi is magához tért, és Hódfarok nénévelegyütt követték a boszorkány példáját. Nekik le kellettkuporodniuk, hogy némi fedezéket leljenek, s mikor ki-lestek az első emeleti ablakból, meghűlt bennük a vérAz igazgatótanács épületét fekete bőrruhás kobol-dok serege vette körül. A hegyes fogakkal, torz pofávalacsargó álomlények őrjöngve ugráltak, toporzékoltak,és lelkesen mutogatták egymásnak a látnivalókat. BárZsófi számára első pillantásra minden kobold egyfor-mának tűnt, azt a kettőt felismerte, akiket darvadozz-bűbájjal maga kábított el korábban, a főtér mellett.A többi mocsári förtelem valahogy megszabadult az át-pattintó-bűbáj által rájuk varázsolt bilincsektől, s mostmind odalenn tomboltak.Saci anyó pisszegve oldalba bökte Zsófit és Hódfa-rok nénét, majd hegyes orrával mutatta az irányt. Arrafordultak, s egy tömzsi, széles vállú, klottgatyát viselőálomvarangyot pillantottak meg, aki bőszen lengettebűbájostorát. Mielőtt a három révülő bármit tehetettvolna, a közben mögéjük lopózó Kubus felpattant azablakpárkányra, és éles hangon visítani kezdett.- Bratyó, hát teljesen megvesztél? Én vagyok itt, azöcséd, te hibbant álomcsencselő!Orrnyereg, a klottgatyás álomvarangy felpillantottablakból integető testvérére. Azután elvigyorodott,meglendítette a bűbájostorát, és hatalmas tűzgömbötlőtt a tátott szájú Kubus felé.Az újabb robbanás telibe találta a műanyag ház elsőemeleti szobáját...

*

Az Eleven Tűz, amit Hunor gyújtott, nem csupán melegetadott hármuknak, de reménnyel, derűvel itatta át a tetküket.A vadászok jurtája a hósipkás hegyláncokon túl, füves pusz-taság közepén állt, messze az Erdők Atyjának immár feldúltterületeitől. Itt biztonságban érezhették magukat, és békésenelkölthették sajtból, rozskenyérből álló vacsorájukat.Aludni azonban még egyiküknek sem volt kedve. Gergő koráb-ban, a lovon ülve már-már azt hitte, hogy a kimerültségtől egy-

szerűen lefordul a földre. Az Eleven Tűz lángjai, az illatos sajtés a föléjük boruló, csillagképekkel zsúfolt éjszakai égbolt mégiserővel töltötte fel a tagjait. Hunor és Magor a vacsora után mégegyszer ellenőrizték lovaikat, majd leültek a sámánfz mellé.- Olyan békés az Erdők Atyja, mintha semmi baj nem dúl-ná - mondta halkan Magor. -Apánk, Nemere csúcsdíszes jur-tája jut eszembe, ahol gyermekként olyan boldogok voltunk.- Hagyd el, öcsém! - szólt a tűzbe bámulva Hunor, s ar-cán szomorúság derengett. - Tudod jól, hogy az okos vadászarra tekint, amerre a lova feje mutat, és soha nem arra, ahola taki farka csapkod.Gergő azonban nem állta meg, hogy kérdezzen. Érdekelte akét hős élete, amit ők régóta maguk mögött hagytak, hogy aValóság iskoláiban őket csak mint legendákat emlegették.- Mit kerestek ti itt? - kezdett bele a faggatózásba, megle-hetősen ügyetlenül. Zavarában felvett a tűz széléről egy galy-lyat, és parázsló végével a kavicsokat piszkálta. - Úgy értem...Nektek rég az Ősök Jurtájában volna a helyetek, hogy a meg-érdemelt nyugdíjas éveket töltsétek.410 411- Nyugdíj? - horkantott megvetően Magor. - Mit lehet az

Ősök Jurtájában csinálni? Talán mi ishalállélek-horgászat-tal vagy katasztrófabingóval verjük el az örökkévalóságot?- El tudnád ezt képzelni rólunk, Farkas? - nevetett, vagytalán csak krákogott keserűen Hunor. Gergő tisztelettel nézettrájuk, és belátta, hogy a két vadászhoz cseppet sem illenének afenti szórakozások.- Égi Úr kért meg rá minket a halálunk után, hogy őriz-zük az Erdők Atyját - folytatta csendesen Magor, egyenest azEleven Tűzbe bámulva. - Kezet adtunk rá.- Bár hívott a Hadak Ura is, hogy álljunk be a Tejút Hordába - jegyezte meg Hunor. Mikor látta, hogy Gergő értetle-nül néz rá, magyarázatba fogott. -A Hadak Utján, a csillag-porral jelölt sávon őrjáratoznak azok a rég holt harcosok, akikaz idegen világokból érkező gonosz szellemlényeket űzik.- Egyszer találkoztam velük! - kiáltott lelkesen Gergő. -Mikor a Sárkánnyal küzdöttem, feltűntek az égen, és nyílzá-porukkal elterelték a bőrszárnyú figyelmét, amíg én és a kö-lyökfarkas egérutat nyertünk.A két vadász elismerően bólogatott.- Tudjátok, a Valóságban még mindig emlegetnek titeket -mondta aztán csendesebben a sámánfi. - A suliban tantárgyvagytok. Igaz, csak mint mesehősök.- Az se rossz - vonta meg izmos vállát Hunor. -Aztán jólismerik a történetünket, vagy kitekerték, ahogy jött?- Ezt nem tudom. Ha elmesélnétek az igazságot, megmond-hatnám, mi szól rólatak másként manapság.A vadászok egymásra sandítottak, sötét szemükben vidámszikra pattant. Oly ritkán vetődött valaki az Erdők Atyjába,akivel szót lehetett váltani, és még érdeklődött is a régmúlt re-géi után, így nem csoda, hogy Hunor és Magor örömmel rábó-lintottak Gergő kérésére.Történetet azonban egész másként mesél az, aki az ErdőkAtyjának ölén él, mint mások. Gergő ámulva figyelte, amintHunor övéről apró bőrzsákot akaszt le, s a benne rejlő port atűzbe szórja. A lángok felcsaptak, izgatottan nyúltak ki a csil-lagok felé, színük gyorsan változott. Közben Magor megérintet-te a sámánfi karját, és némán az égre mutatott. Gergő tekinte-tével követte a jelzett irányt, s látta, amint a feketebársony hát-téren hét csillag a helyét változtatja. Új rendbe álltak, külön a

többiektől, s mire megállapodtak, a fiú ráismert a csillagképre.- Hiszen ez a Kismedve!- Ma talán így nevezik - vélte Magor. - Egykor rólunk ne-vezték el ezeket a csillagokat. Minket ábrázolnak, amint aCsodaszarvas patanyomát őrizzük, hogy más ne lelhessen ráarra a békés, boldog országra, amit közösen találtunk.Az Eleven Tűz néhány hangos durranással, szikraesővel je-lezte, hogy immár érdemesebb rá figyelni. Amint Gergő a lán-gok felé fordult, abban végtelen, füves pusztát pillantott meg,melynek közepén díszes jurtaváros állt. Kopjafákon farkasokbozontos farkát lebegtette a szabad szél, a folyóparton méneslegelt, távolabb ifjakat tanítottak az íj szeretetére az idősebbharcosok, és néhány leány nevetgélve leste őket.- Apánk, Nemere jurtája a világ közepén állt - kezdett atörténetbe Hunor. Amint érces hangja kimondott valamit, azrögvest megjelent az Eleven Tűzben. Gergő úgy érezte, minthaa mozi ősét látná, ami varázserővel működik, de sokkalta való-dibb, mivel az eseményeket nem csupán a szeme, de a teste és alelke is felfogta, átélte.- Anyánk, a szellőléptűEnék, és atyánk, a jó lovasNemere úgy szerették egymást,mint a patak és a partja - vet-te át a szót Magor. - Amikormi megszülettünk, apánk márszámos holdforduló óta távoljárt a jurtájától. Rablókatkergetett, akik a szomszédainkméneseitfosztogatták. Így nemtudott róla, hogy születésünketrossz jelek kísérték, és a néptáltosa komor figyelmeztetésé-412 413vel egészen megrémítette anyánkat. Enék elrendelte, hogy a jur-tánk közeléből még a pillangókat, madarakat is harcosok kerges-sék el, nehogy valami rontást hozzanak ránk.- Tudnod kell, Farkas, hogy akkoriban a révülők világát egyhatalmas boszorkány tartotta rettegésben - fűzte tovább a tör-ténetet Hunor, s az Eleven Tűz már mutatta is, amiroi beszélt.-Lúdvérc volt a rontó némber neve, aki gyűlölte apánkat, mertnépének táltosai kordában tudták tartani a szipirtyót. Így ami-kor Nemere messze járt, a banya azon mesterkedett, hogy megöljön minket. Egyik tanítványát fiatal lánnyá bájolta, s be-küldte a jurtánkba. Anyánk bízott a kedves mosolyú szolgáló-ban, s mire eszmélt, a némber ellopott minket a bölcsőből.Gergő kerekre nyílt szemmel figyelte a lángok keretében lopó-zó boszorkányt, aki hóna alatt vitte a csecsemőket. A kopjafatetején azonban egy szarka ült, s hirtelen rikácsolásba fogott.A nérnber futásnak eredt, s közben lefoszlott róla Lúdvérc bű-bája, megmutatva a fiatal némber igazi külsejét, amitől bizonya legjobb vasárnapi ebéd sem maradt többé kívánatos. A jur-tákból asszonyok pendelyben, férfiak épp csak felkapott gatyá-ban, kezükben fokossal rontottak elő, mert tudták, hogy a szar-ka az egyik sámánjuk, aki őrségben állt a kopjafa csúcsán.- A némbert bekerítették, s már-már elfogták - mesélt to-vább Magor, s szeme parázslott, mivel egészen beleélte magáta történetbe. - Kínjában bárányokká változtatott minket, ésbeterelt a többi állat közé, hogy ha nem is tud Lúdvérchez vin-ni, legalább az anyánk ne találjon ránk. Másnap hazaérke-zett Nemere, s hatalmas jutalmat ígért a nyomravezetőnek.- Láthatod, hogy már a gyermekkorunk sem volt olyan, mint

más csecsemőké - bökött a tűzre mosolyogva Hunar. -A bárá-nyos-bűbáj jó véget ért, mivel akadt egy pásztorgyerek, akit úgyhívtak: Jófüvek Tudója. Ő kegyelte, hogy a nyájban mi kettenkülönbözünk a közönséges bárányoktól, és sulyomfűvel megtörteaz átkot. Remek barátok lettünk mi hárman, s együít nőttünk fel.- Micsoda idők voltak! - merengett Magor. Az Eleven Tűzközepén Gergő három vágtató lovast látott, akik a legkülönbö-zőbb tájakon bukkantak fel folyton. - Kölyökként bebarangol-tuk a Szir-Darja aranyló fövenyét, a Bajkál-tó partját, aTogora folyó vidékét és az egész, kerek Turánt. Mindent megta-nultunk a vadászatról, nyomkövetésről, harcról és csapdákról.- Telente pedig, mikor vastag hótakaró fedte a pusztát, ésa jó érzésű vadász legszívesebben a lovát is bevitte a jurtábamelegedni, a táltosoktól tudományosságot tanultunk - szóltHunor. - Mire fekseperedtünk, ismertük a varázsfőzetek,gyógykenőcsök és a ráolvasások titkait. A bűbájostor úgy dur-rogott a kezünkben, hogy még a sámánok is elirigyelték.- Akkoriban történt, hogy elmentem Csicsihez, a pusztaitörzsek legöregebb táltosához - emlékezett Magor elkomorodva.- A jó öreg csak rám várt, mert már nagyon költözött volna azŐsök Jurtájába. Halála előtt azonban átadta nekem a legna-gyobb titkot.- Mi volt az? - szólt közbe Gergő kapkodva, de nyombanérezte, hogy ehhez talán nincs köze. Magorazonban zavartalan folytatta mondandó-ját.- Csicsi táltos elregélte, hogy a HadakUra egykor a mi népünkre, a szabír-magyarokra feladatot bízott: meg kell ke-resnünk a Világ Rámájának AranyosSzegletét. A helyet, ahol a legdúsabb éslegtisztább jóságos varázserő rejtezik, sami kiáradva onnan, táplál minden révü-lőt a földgolyón. Ha megtaláltuk, óvni ésvigyázni kell majd, nehogy sötét bűbájosokkezére kerüljön. Mert amíg az AranyosSzegelet létezik, addig a Tetejetlen Fa is él,s az Álomvilág nyitva áll ébernek és révü-lőnek egyaránt.- A jel, hogy ki induljon felkutatni azAranyos Szegeletet, egy bűvös kard lesz,amit a Hadak Ura bocsát majd közénk -Hunor szavára az Eleven Tűzben egy csil-lagszikrát szóró szablya jelent meg.414 415- Fogadni mernék, hogy nektek küldte le a Hadak Ura akardot - mondta Gergő.- Tavaszünnepkor, amit minden esztendőben Napkirály ésFöldanya tiszteletére tartottunk meg, valóban földre szállt aszablya - Magor szeme ragyogott a csodás emléktől, de nyom-ban egy másik, sötét nap jutott eszébe. - Előtte azonban Lúd-vérc ismét az életünkre tört. Hunort szemelte ki, de a bátyámhelyén akkor éjjel véletlenül Jófüvek Tudója aludt, s így őt ra-bolta el a banya.- Üldöztük, de hiába - Hunor a fejét csóválta. -A banyaHolló nevű lovát tölgyfává változtatva az utunkba állította,és rádöntötte a cimboránkra, aki azonnal felköltözött az ŐsökJurtájába.- Azt mondtad: Holló? - kapott a szón Gergő izgatottan.- Igen, így hívták azt a gonosz lelkű lovat - felelt Magor.- Bár eredetileg a puszta négylábú vándorának született, Lúd-

vérc csikó korában elbájolta, majd tanította, míg végül Hollóolyan tudó lett, mint bármelyik embermágus. A gazdáját né-hány száz évvel később sikerült a fehér táltosoknak elcsípnie.A Hetek azonban úgy tudják, Holló megmenekült, és olykorkülönböző eberek testebe bújik, hogy bajt keverjen.Gergő felkacagott. A két vadász értetlenül nézett rá. A sá-mánfinak beletelt néhány percbe, amíg a nevetéstől szóhoz ju-tott. Akkor elmesélte nekik a Bagoly-bükki-völgyben megélt ka-landjait, mikor az Apollónia testébe bújt Holló nevű feketemágussal kellett harcolnia.- Ezek szerint Holló még csak nem is ember, hanem Lúd-vérc egykori lova? - nevetett még mindig Gergő. - Ahhoz ké-pest elég nehezen sikerült kiűzni szegény Apollóniából. Vajonerről Kende táltos is tud?- Biztos lehetsz benne - mondta Magor. - Nagy ravasz azöreg, tehát bizonyára jó oka van, hogy ne terjessze ezt a titkot.Lúdvére talán az egész varázslótörténelem legveszedelmesebbboszorkánya volt, míg élt. Nekünk is meggyűlt vele a bajunk,mikor még eleven testben, a valóságban léteztünk.- Az Aranyos Szegelet... - pillantott Hunor ismét az Ele-ven Tűzbe, ahol új képek ragyogtak fel a múltból. - Elbúcsúz-tunk apánktól, anyánktól, és ötven-ötven jó harcost válogatvamagunk mellé, útra keltünk. Hadak Ura kardját Nemerejurtavárosában hagytuk: jel volt az, szent iránymutató erek-lye, és nem fegyver, amivel vért kell ontani.- A táltosok útmutatása szerint arra indultunk, amerről aFekete Atyaszél fúj - folytatta merengő hangon a történetetMagor. - Rif hegyének lába és a Kerek-tenger között vágtat-tunk. Rigó és Tündér, a mi jó lovaink patái úgy verték a ka-vicsokat, hogy azok az égig repültek, és ott csillagokká lettek.Az a számtalan kaland...- Ha most elmesélnénk azokat, a reggel úgy köszöntene ránk,hogy még a felénél sem tartunk - szólt közbe Hunor böksen. Moz-dulatára az Eleven Tűz lobogása hirtelen alábbhagyott, és azemlékképek eltűntek. Gergő kissé csalódottan húzta el a száját.- Legalább azt áruljátok el, megtaláltátok-e az AranyosSzegeletet!A két vadász egymásra hunyorított, szemükben szomorú ésjátékos szikrák lobbantak egyszerre.- A népünk végül rábukkant, s azóta is ott él, de mi... -Magor hangja megbicsaklott, mintha kikívánkozó könnycsep-pek akadtak volna a torkán. -A csodaszarvas nyomában másországot leltünk, s abban az országban feleséget.- Iladrózsa, gyönyörűm! - sóhajtott Hunor.- Harmatgyöngye, kedvesem! - biccentett rá az öccse. Gergő érezte, hogy olyan része ez a két vadász regéjének, amit jobb,ha nem feszeget. Egyébként is rátelepedett tagjaira a fáradt-ság, s valahogy minden porcikája arra unszolta, hogy megnéz-ze belülről is a kényelmes, meleg jurtát.Már éppen elhelyezkedtek a puha medvebőrökön, mikor atávolból vérfagyasztó bömbölés jutott el hozzájuk. Hunor ésMagor a fegyvereik után kaptak, s hallani lehetett, hogy a jurta közelében kipányvázott lovak nyugtalanul toporzékolnak.Egyedül Gergő őrizte meg hidegvérét. Felkönyökölt a fekhe-lyén, kivárta az újabb hátborzongató üvöltést, majd bólintott,és a vadászokhoz szólt.416 417- Aludjatok békességben, mert nagyon messze van. Felisme-rem a hangját: ez Bömbike, az egyik rémálom, amit az álom-fogók hoztak magukkal.- Böm... bike? - csodálkozott Magor.

- Holnap elmondom - legyintett Gergő. - Úgy tűnik, HoldDühe a végső hajtásra készül: kiengedte a bűbájketrecekből azátokverte rémálmokat.

*

Ágas megvetette négy karcsú lábát, leszegte haragos tekintetű,szép fejét. A kőrisfaliget fái úgy remegtek, mintha minden gyö-kér ki akarna bújni a földbó?, hogy futásnak eredjen. A csoda-szarvas varázserőtgyűjtött agancsai közé, de ami a bozótosbólreá rantott, megrémítette.Ágas fordult, kirúgott hátsó lábával, és menekülni kezdett...

*

Négyüknek jutott két bűbájostor, így - szorult helyze-tükben - természetes volt, hogy azokat a két legtapasz-taltabb révülő forgassa. Zsófi vita nélkül átadta hátfegyverét Hódfarok nénének, mikor az kérte. A vajákosasszony igét mormolt, cserdített, mire hűs eső kezdettpermetezni a szobában. A vízcseppek azonban siste-regve gőzzé váltak, mivel Orrnyereg legutóbbi tűzgo-lyója lángra lobbantotta fölöttük az egész emeletet.- Az én bratyóm... Az a nem normális majdnemmegsütött! - vinnyogta Kubus, akinek már esze ágábansem volt kiállni az ablakpárkányra.- Honnan került elő ez az átokszülte álomvarangy?- kiabálta túl a lángok bömbölését Saci anyó. - Mi ko-rábban nem láttuk őt sehol.- A városban bujkált, vagy talán felderítő révülésenvolt - vélte Hódfarok néne. - A legrosszabbkor buk-kant fel, az biztos. Kiszabadította a koboldokat, ésmost minket...Újabb mágikus tűzgolyó robbant az épület homlok-zatán. A fröccsöntött irodapalota nyekeregve, durrogvaolvadozott a tűztengerben. Zsófi érezte, hogy alatta apadló kezd lejteni. A forróságtól meglágyult falak en-gedtek a tető súlyának, és az egész ház lassan csordult,csöpögött.- Ki kell innen jutnunk! - kiabálta Hódfarok néne.A tavaszi eső bűbája már nem ért semmit, a vízcseppeképp csak megjelentek, máris gőzzé váltak. - Kövessetek!A nagy termetű vajákos asszony felugrott a lágy pad-lóról, és kirohant a folyosóra. Elsőként Kubus, majdZsófi és végül Saci anyó követte a példáját. Azonnallátták, hogy a földszintre vezető lépcső a korábbi rob-banások egyikétől leszakadt. Hódfarok néne megcsör-dítette bűbájostorát, mire odalenn hatalmas rózsabim-bók nőttek ki a padlóból.- Ugorjatok! - mondta, és nyomban megmutatta,mire gondol. A selymes réteggel egymásra boruló szir-mok felfogták a súlyát, lágyan széthajlottak, de nemengedték, hogy megüsse magát. A többiek most sem té-továztak követni a vajákos asszonyt.Az irodapalota földszinti előcsarnokának sarkábannéhány percig viszonylag biztonságban lehettek. Zsó6torka összeszorult, amint meghallotta, hogyan cuppan,toccsan, folyik a megolvadt műanyag Eölöttük. A házjobb szárnya már teljesen ellágyult a lángtengerben, ésráfolyt a szomszédos épületekre. Odakinn a mocsárikoboldok örömükben Orrnyereg nevét üvöltözték.

- Ki kell innen törnünk - szólt Hódfarok néne. -A főtéren álló indiánszobor rejt egy Ébredés Ajtaját.Láttam, mikor idehurcoltak. Ha elérnénk...- Az épületet teljesen körülzárták a vakarcsok, csil-lagocskáim - figyelmeztette őket Saci anyó. - Bár ittvolna a seprum!- Röppenőszerkezet nélkül muszáj boldogulnunk. -Hódfarok néne homlokát ráncolva nézegette Zsófi bű-418 419bájostorán a rovásírás jeleit. - Azt gondolom, más ittnem segíthet, mint a zumeg-bűbáj.Saci anyó halkan felnyögött, Kubus bambán, értetle-nül meresztette a szemét. Zsófi iskolai emlékei közöttkutatott, mert mintha már hallott volna a varázslatról,amit a vajákos asszony javasolt.- Biztos vagy benne, bogaram, hogy elég erősek va-gyunk hozzá? - sandított saját bűbájostorára a boszor-kány.- Abban vagyok biztos, hogy nincs más lehetősé-günk - válaszolta elszántan Hódfarok néne, majd azálomvarangyhoz és Zsófihoz fordult, hogy elmondjanekik, mire kell felkészülniük. - A zumeg-bűbáj nagyonveszélyes varázslat, és rendkívüli erő, összpontosításszükséges hozzá. Ez az egyike azon nagy hatalmú rá-olvasásoknak, amihez közvetlenül Ágastól, a Világfaösszes varázserejét őrző csodaszarvastól kell kérni azenergiát.- Hogyan lehetséges ez, hiszen Ágas messze van tő-lünk - kérdezte Zsófi.- A távolság nem számít, ha bűbájolsz - mosolyo-dott el kissé feddőn Hódfarok néne, mivel ennyit márZsófinak is tudnia kellene elsőéves tanulmányaiból. -A zurneg-bűbáj hatására a testméretünk az ötszörösérefog nőni, ahogyan az erőnk is. Így áttörhetünk a kobol-dok seregén, de vigyázzatok, mert az átkok éppen úgyhathatnak rátok, és ráadásul sokkal jobb célpontotnyújtunk majd óriásként.- Sietnünk kell! - szólt közbe Saci anyó. - A varázs-lat csak néhány percig tart. Azalatt muszáj elérnünk aszobrot, megnyitnunk az Ébredés Ajtaját, s épp akkorátlépni rajta, mikor visszanyerjük eredeti méretünket.Az emelet nyikorogva önmagába roskadt. Zsófi fel-pillantott a folyosóra, amin alig egyetlen perce futot-tak, de annak már nyoma sem volt. A plafon lecsöpö-gött, és összeolvadt a padlóval.- Készüljetek! - állt fel a sarokból Hódfarok néne,és szikrázó bűbájostorával Zsófit célozta meg elsőnek.- Dagadj-puffadj-óriásodj!A különös varázsige szürkéskék füstcsíkot csalt elő abőrszíjból, ami gyorsan körbefolyta Zsófit. A vajákoslányt émelygés fogta el. Le kellett hunynia a szemét. Az-tán halk recsegést hallott, kellemetlenül húzódott a bő-re, ropogtak az izmai. Valami megsütötte a homlokát.- Hajolj le, te lány! - kiáltott Hódfarok néne. Zsófikinyitotta a szemét. A földszinti fogadóterem olyannálett, mintha egy babaházba préselődött volna be.Kénytelen volt négykézlábra ereszkedni, különben aforró plafon lepörkölte volna az összes haját.- Most te jössz, fürge kezű barátném! - szólt Hód-farok néne. A boszorkány néhány pillanatig lehunytszemmel koncentrált, majd rálendítette bűbájostorát a

rémülten várakozó Kubusra.- Dagadj pöffe...Zsófiban meghűlt a vér: Saci anyó elvétette a varázs-igét...

A rémálmok félholdként kerítették a menekülő szarvast.Vízmosásokon, ligeteken, tüskés bozótoson törtek utána, sem-mi meg nem állíthatta őket. Mögöttük az álomfogó vadászoklemaradtak, nem győzték a szélvésznél sebesebb iramot. Egye-dül Hold Dühe ugratta lovát oly fürgén, mint az üldözött ésrémálmokból hozott hajtói.Hűs tölgyes következett, majd egyre meredekebb hegyoldal.Ágas minden inaszalagja pattanásig feszült, rémülettől tágultorrlyukaiból forró párát fújt. A csodaszarvas soha, semmitőlmeg nem rettent még, de a rémálmok az ő lelkét sem kímélték.Aztán következett a csalitos, ahol a visító, bömbölő, sikolto-zó és ezer más hanggal rémisztő szörnyetegek kissé lemaradtak.A csodaszarvas érezte, hogy lelkén megkönnyebbedik a szaron-gás, izmai erővel telnek, s tán megszabadulhat üldözőitől.Ekkor azonbun megbotlott...420 421Kubus kezdett nőni, de mikor Saci anyó nyelve meg-bicsaklott, az álomvarangy hatalmasat sikított. Szeren-csére Hódfarok néne figyelte a varázslatot, s mikor látta,hogy baj van, ő fejezte be a bűbájt. Kubus ötszöröséredagadt, esetlenül toporgott az ebédlőasztal romjain,majd idétlen vigyor ült ki hatalmas ábrázatára.- Ez jó! - mondta, két tenyerével ütögetve léghajóméretű pocakját. - Ezt meg bírnám szokni!Zsófi figyelmét azonban Saci anyó kötötte le. A bo-szorkány megzavarodva, kétségbeesetten simogatta vé-kony ajkát.- Nem értem, mi történt - motyogta. - Boszorkány-képzős korom óta nem tévesztettem el egyetlen varázs-igét sem.- Ágas bajban lehet - vélte Hódfarok néne. - A zu-meg-bűbájhoz tőle kapjuk az erőt, és most nem segít aTáltos Világháló, hiszen annak tagjain is rontás ül.Az irodapalotát újabb, az eddigieknél sokkal borzal-masabb robbanás rázta meg. Zsófi négykézláb próbáltmég inkább lekuporodni, mert a tűzben olvadozó épü-let lassan rájuk csuklott.- Nem várhatunk, olvass rám! - kiáltotta Hódfaroknéne. Saci anyó tétovázva bámulta jobb kezét, amibenrettenetesen remegett a bűbájostor.- Én nem...- Muszáj! - süvöltött elszántan a vajákos asszony -Csináljuk egyszerre, nincs több időnk.Zsófi nem mert odanézni, miközben a két révülő bá-jolt. A varázsigék azonban most hibátlanul zengtek.Hódfarok néne és Saci anyó egyszerre kezdtek nőni, shamarosan akkorák lettek, hogy egyszerűen leborítot-ták magukról a lángoló műanyag palotát. A mérgezőfüstöt okádó, lágy falak toccsanva zuhantak a hátsópark rafia-virágaira, és lángra lobbantották a szomszé-dos házakat is.A mocsári koboldok kővé dermedten bámulták anégy óriást. Zsófi számára egész örökkévalóságnak tűnt,amíg farkasszemet néztek a bőrruhás sereggel. Aztánfelharsant Hódfarok néne ködkürtre emlékeztető kiál-tása:

- Futás, lányok!Amint léptek, a föld megremegett a talpuk alatt.A mocsári koboldok visítva, nyüszítve futottak szét,bár néhány bátrabb vagy bolondabb közülük műanyagutcaköveket dobott feléjük.- Összpontosítsatok arra, hogy a varázserő minéltovább fenntartsa a ráolvasást! - szólt Saci anyó. -Amint erről megfeledkeztek, a zumeg-bűbáj hatása el-múlik.A négy óriás hatalmas léptekkel elindult a város fő-tere felé. Zsófi apró báboknak látta a lába elől menekü-lő koboldokat, s legszívesebben kacagott volna, de félt,hogy ez elterelné a figyelmét.Az utcán futkározó alakok között azonban akadtegy, amelyik nem mozdult. Orrnyereg még mindig ottállt, ahonnan az imént tűzgolyókat röpített az olvadó-zó épületre, s most új átkot sütött el. A zöld felhőpa-macs - bizonyára valamiféle méreg - egyenesen Hódfa-rok nénét vette célba. A vajákos asszony azonban résenvolt. Felemelte gerenda méretű bűbájostorát, és elkiál-totta a rontásűzés igéjét.- Térülj trő... toiem!A vajákos asszony nyelve megbicsaklott. A méregfel-hő ugyan kikerülte, de Hódfarok néne oly gyorsan mentössze eredeti méretére, hogy szem alig követhette...Az alattomos fűcsomó, amiben Ágas mellső patája megbot-lott, Hold Dühének bűbája volt. A rémálmok három oldalrólvetették magukat a prédára, de még mindig nem voltak elégfürgék.A csodaszarvas minden erejét megfeszítve tovább vágtatott,bár érezte, hogy a hajtók egyike végigsuhint a tomporán. Ha-422 423talmasra nyitott szemmel kereste a menekülés útját, ami egykiszáradt patakmeder képében mutatkozott. Ágas patája portvert az égre, amint dübörögve száguldott a repedezett, kőke-mény mederben, és ismét úgy érezte, hogy a hajtók kezdenek le-maradozni.A rémálmok egyike azonban valahogy elébe került. Óriásalakja, libbenő szoknyája és hisztitől vörös arca elfedte az er-dőt és az eget. Bömbike játszani akart a hozzá képest pici szar-vassal.Ágas az utolsó pillanatban ugrott fel a partoldal meredélyé-re. Sikerült elkerülnie a hatalmasra nőtt rémálomkislányt, ésbelevetette magát a sűrű vadonba. Mögötte ágak ropogtak,gallyak törtek pozdorjává, amint a dühöngő Bömbike üldöző-be vette.S ekkor Ágas agancsa beleakadt az egyik fa kérlelhetetlenágába...- Nem! - sikoltotta Zsófi, és Hódfarok néne segítsé-gére akart sietni.- Tovább! - ripakodott rá Saci anyó, s megragadta akarját, hogy a tér felé vonszolja. - Így mind elveszünk!Odalenn a mocsári koboldok fekete hangyaseregkéntözönlötték körbe az immár újra ember méretű vajákosasszonyt. Zsófi a szeme sarkából látta, hogy Hódfaroknéne bűbájostorával úgy szórja a rontást, mintha dü-höngő viharfelhő volna, amiből jégzápor hullik. A ko-boldok azonban túl sokan voltak, s végül legyűrték avajákos asszonyt.Hiába léptek két háztömbnyit egyszerre, a menekü-lőknek még mindig messzi volt a főtér. A mocsári ko-

boldok felbátorodtak, és bár nem merték megközelíte-ni a talajt döngető óriásokat, mindent rájuk dobtak,ami csak a kezük ügyébe került.- Hadd tapossak el néhányat! - vicsorgott Kubus,aki Zsófi mellett lihegett. - Elsőként a bratyómat!- Tovább! - parancsolt rájuk Saci anyó. - És kon-centráljatok a...Orrnyereg váratlanul bukkant fel, annak a háznak a te-tején, ami mellett épp elhaladtak. Gonosz képén diadal-ittas vigyor jelent meg, miközben elsütötte bűbájostorát.Saci anyó későn vette észre a veszedelmet. A darvadozz-bűbáj épp a homlokán találta el, és a boszorkány nyögvetérdre rogyott, pozdorjává zúzva a házak kerítését.Zsófi teleszívta a tüdejét, és egyszerűen lefújta a te-tőről az álomvarangyot. Azután az erőtlen boszorkány-hoz lépett, de látta, hogy az már nem ura a zumeg-bűbájnak: mérete rohamosan csökkent. A szomszédosutcákban a zsákmányra éhes koboldok prüszkölve,köpködve, visítva toporzékoltak a boldogságtól.- Menjetek... tovább! - nyögte elhaló hangon Sacianyó, és Zsófi hatalmas tenyerébe nyomta bűbájosto-rát. A vajákos lány megpróbált a hóna alá nyúlni, hogyfelsegítse, de a boszorkány egyik pillanatról a másikraeredeti méretére zsugorodott, s már nem volt nagyobbZsófi számára, mint egy sakkfigura.- A tenyerembe veszlek! - kiáltotta a lány Meg istette volna, de a figyelmetlen Kubus hátulról belero-hant, és majdnem feltaszította. Zsófi érezte, hogy kez-di elveszíteni uralmát a bűbáj fölött.424 425- Tovább! - ordította teli tüdőből Saci anyó, bár ahangja most egércincogásnak tűnt. - Fussatok!A mellékutcákból mocsári koboldok rontottak elő.A legvakmerőbbek felnyalábolták a tehetetlen boszor-kányt, mit sem törődve azzal, hogy Zsófi irdatlan te-nyere a fejük fölött lebeg.A vajákos lány összeszorított fogakkal próbálta meg-őrizni a távolról szivárgó varázserőt, nehogy ő is össze-zsugorodjon. Azután kiegyenesedett, megragadta Ku-bus csuklóját, és maga után vonszolva az álomvaran-gyot, a tér felé futott.Ágas tépte, cibálta, rángatta az agancsát, és végül a faág ket-tétört. A csodaszarvas lerázta magáról a végzetét jelentő gallyat,majd előrerúgtatott. Bömbike és a többi rémálom ott lihegett, su-sogott, csattogott a nyomában. Hold Dühe sem lehetett messze,hiszen bűbájostorának átkai sorra robbantották fel a fákat.Rif hegyének havas csúcsai szikráztak a felhvt nem tűrő, kékég alatt. Ágas megfeszítette minden izmát, hatalmas ugrások-kal haladt előre. A meredek hegyoldalon egyre ritkábbá váltaka lombot növesztő fák, s helyüket tűlevelű óriásfenyők vettékát. A gyantás, puha avaron nehezebb volt az aranyos patáklépte, de Ágas már érezte, hogy közel a biztonságot nyújtó táj.Két meredek, hófehér sziklafal között húzódott az a keskenyrianás, amit a csodaszarvas keresett. A talaj egyenessé vált, afenséges állat gyorsabban haladt, de a rémálmoknak sem kel-lett már a fákat kerülgetniük.Ágas már-már elérte a sziklazugot, mikor Hold Dühe hir-telen árkot bájolt a patái elé. A csodaszarvas érezte, hogy lép-te ismét megbicsaklik...Zsófi döngő léptekkel robajlott ki a főtérre, s hátrasem nézve vonszolta a szobor felé Kubust. Mögöttük a

mocsári koboldok hegyes fogsorukat csattogtatva, düh-től fröcsögő nyállal rohantak utánuk, de már nem ér-hették be őket.- A két szemét kell benyomni! - emlékeztette liheg-ve az álomvarangy Zsófit.- Tudom, hogyan nyílik az átjáró - mordult rá a va-jákos lány Lehajolt a csicsás indiánszoborhoz, ami azegykori Gyorsláb Jimmyt ábrázolta, s már-már meg-érintette a kék festékkel bemázolt szemeket, mikor atávolból sugárzó varázserő semmivé lett.Zsófi és Kubus egyszerre töpörödtek eredeti mére-tükre. A vajákos lány kétségbeesetten hajlította hátra anyakát, mert a szobor feje immár elérhetetlen magas-ságba került tőle. A koboldok ekkor kezdtek kiözönle-ni az utcákból.- Majd én! - ajánlkozott Kubus. Zsófi elismerőenfigyelte, amint az álomvarangy fürgén felkapaszkodik aszobor oldalán. A bankjegyeket markoló, izmos karraülve Kubus éppen elérte a szobor bambán semmibemeredő két szemét, s benyomta azokat.Az Ébredés Ajtaja hangos búgás, sercegés közepet-te nyílt meg, épp az indián terpeszbe tett lábai között.Kék örvénye várta a révülni vágyókat, és Zsófi nemis késlekedett, mivel a koboldok kőzápora már körü-lötte kopogott. A vajákos lányt elnyelte a kapu, de azálomvarangynak még le kellett ereszkednie a szobor-ról.Kubus lendületet vett, majd megtorpant. A szobor ta-lapzatán a semmiből Orrnyereg bukkant fel. A tömzsiálomvarangy bűbájjal közlekedett, az ostor még mindigfüstöt eregetett magából. Ráncos ábrázatán, de még ko-pasz feje búbján is látszott, hogy majd szétveti a düh,mikor meglátta a nyitott átjárót.- Üdv, bratyó! - rikkantotta Kubus, és a legjobb tor-nászokhoz méltó szaltóval ugrott le a testvére mellé. -Béke vagy csetepaté?Orrnyereg először nem teljesen értette, mit akar azöccse. Aztán felemelte a bűbájostort, amiben új rontáskészülődött kitörni.426 427- Semmi szükségem az Álomvilág legostobább öcsi-kéjére! - rikácsolta az álomvarangy.- Így is jó! - biccentett Kubus. A következő szemvil-lanásban rávetette magát a bátyjára, kiütötte kezéből abűbájostort, majd torkon ragadta őt. Nem az volt aszándéka, hogy birkózzon vele. A koboldok hamarosanúgyis Orrnyereg segítségére sietnének, és akkor vége avidám álomvarangydalnak.Hosszas verekedés helyett Kubus inkább ügyesen ki-gáncsolta meglepett testvérét, majd szorosan markolvaOrrnyereg nyakát, beugrott vele az Ébredés Ajtaján.Ágas jobb mellső patája beszorult a Hold Dühe által bájoltrésbe. A szarvas porfelhőt kavarva, kavicsokat záporként rúg-va próbált kiszabadulni. A rémálmok közül Bömbike volt hoz-zá a legközelebb. A vörös képű óriáskislány leguggolt, és kéttenyerével akarta felnyalábolni a számára játéknak tűnőszarvast.Az utolsó pillanatban, mikor már-már megérintette Ágast,Bömbike váratlanul újra felbömbölt. Vadul rázni kezdtemindkét kezét, pufók arcán keserves könnycseppek gördültek le,és toccsantak szét a sziklákon. A hatalmas kislány bal kezének

kisujján rongycsomóként fityegett Toportyán, az egykori Kö-lyökfarkas. Fogait mélyen a rémálomlény húsába vájta, s eszeágában sem volt azt elengedni, bár Bömbike úgy dobálta,ahogy csak erejétől telt.Ágashoz a termetes kislánytól nem fértek hozzá a többi haj-tók. Így a szarvasnak maradt ideje, hogy kiszabadítsa megszo-rult patáját. Berúgtatott a biztonságot jelentő sziklarésbe,majd megtorpant, és szép fejét hátrafordította. Toportyán ek-kor elengedte Bömbike kisujját, nyekkenve földet ért, de márugrott is fel, hogy kövesse Ágast.A csodaszarvas bevárta megmentőjét, majd vágtába fogott.A meredek fatak között szeszélyesen kanyargó vájat sziklapad-lója vörös szikrákat vetett, s lángra lobbant, amint Ágas pa-tái érintették. A morajló tűzfal, bár nem táplálta semmi, el-állta a rémálmok útját. Hold Dühe tehetetlenül hőköltette lo-vát, s haragjában a bűbájostorával saját cambját csapkodta.Ágas és Toportyán addigfutott, míg a Rif-hegyének teljes széles-ségében kanyargó rianás túlfelén ki nem bukkantak. Előttük avégeláthatatlan, tányérforma völgy közepén, százezernyi fűz-fától övezve terpeszkedtek a meotiszi mocsarak.

*

Ébredés után Gergő és a két vadász megállapodtak, hogy kü-lön utakra térnek.- Az öcsém és én elébe megyünk Hold Dühe hordájának -Hunar a jurta előtt térdelt, és egy pálcával térképet rajzolt azelsimított hamuba. - Az Erdők Atyjának legbensőbb vidékeita Rif-hegyek karéja védi. Égbe nyúlik a csúcsuk, mind hóvalborítva, de a gyilkos sziklameredélyek között akad néhány há-gó. A legtöbbre avatatlan szem soha rá nem talál, de HoldDühe rontó boszorkányai és a Szellemdobolók Klánja biztosrálel néhányra.- Ketten nem tudjátok megállítani a rémálmakat - szóltközbe Gergő, bár félt, hogy ezzel megbántja a testvéreket. Őkazonban sokkal bölcsebbek voltak annál, hogy sértésnek vegyéka józan ész szavút.- A rémálmakra kevés bűbáj hat, ezért hárman is keveseklennénk ellenük - biccentett komoran Hunor. - Időt azonbannyerhetünk neked, hogy megtaláld Ágast. A csodaszarvas ér-telmes, érzékeny lény, biztos átkel a Rif valamelyik hágóján abelső völgybe, ahol számos hely nyújt rejtekhelyet. Figyeld apálca rajzolatát! A hegykaréjon belül három folyó tekereg: azEtöl, a Maghor és az Ilinkó. A valóságban ezek máshol, más-felé folytak, de mikor Égi Úr megálmodta az Erdők Atyját,kedve szerint rendezte el őket.- Méghozzá bölcsebben, mint eredetileg voltak - Magorszemében játékos szikrák lobbantak, mert szeretett pimaszulbeszélni az égben lakókról. - Nézd, Farkas! A völgyben előbböreg tölgyes kerül körbe, majd akkora pusztaság, melynek fü-428 429vén három napig vágtathat a lovad, hogy átérj rajta. Azutánkezdődik a szomorúfüzek erdeje, mely félholdként öleli a meoti-szi mocsarakat.- Láp? - fintorgott Gergő.- Ne olyan nyúlós, büdös pocsolyára gondolj, amiber: há-rom béka még elfér, de a negyedik csak a partról irigyli őket -figyelmeztette Hunar. -A Meatisz-mocsara egész ország, ami-ben hatalmas nádasok, tiszta vizű tavak, úszó szigetek, fás in-goványok váltják egymást. Járni persze veszélyes benne, hanem ott nőttél fel, mert bármikor lehúzhatnak a gonosz lápi li-

dércek, vagy megmérgezhetnek a felböffenő gázok. De reméljük,hogy te még az előtt rátalálsz Ágasra, hogy ő elrejtőzne arra-felé.Gergő feszengve igazgatta ruháját, s ezt nyomban felfedezteaz éles szemű Hunor.- Mondd, ha bánt valami!- Tegyük fel, hogy rátalálok Ágasra - felelt a sámánfi. -És azután...? Rám nem hallgat, megvédeni pedig egyedül nemtudom.Magor és Hunor összenéztek. Arcukon most redőket vájt agond. Végül az idősebb vadász szólt, méghozzá olyan hangon,amiből Gergő érezte: további vitának helye nincs.- Elkísérünk oda, ahol az Ilinkó átlopja magát a Rif vo-nulatain. Megkapod a lovam, Rigó lányát, Horkantót. Remekkanca, gyors, mint a szél. Tudom, Farkas, hogy életedben mégalig ültél takin, de Horkantó tud rád vigyázni, nem dob le. AzIlinkó partján haladva átkelsz a Rifen, s aztán vágtass, mígszusz van benned és a lovadban. Ha szerencséd van, Ágas azEtöl mentén igyekszik majd a mocsarak felé. A két folyó talál-kazásánál szembe találhatod magad vele, s megeshet a dolog.- A dolog? - értetlenkedett Gergő.- Le kell olvasnod Ágas agancsáról annak igazi nevét -mondta Magor. - Ez az egyetlen módja, hogy legyőzzük HoldDühét és ocsmány vezérét, a Megbízót.A sámánfi még ezer kérdést tett fel a két vadásznak, mire el-értek az Ilinkót. A szép folyó vidáman vájta magának medrétősidők óta, igazi lázadóként nem a hegytől távolodva, hanemannak éppen nekirontva, és átbújva sziklái közölt. A meredekfalú sziklaösvény méreteitől Gergőnek elállt a lélegzete. Búcsútintett Hunornak és Magornak, akik egy veszélyesebb, de gyor-sabb úton Hold Dühe elé indultak, majd Horkantó oldalábanyomta sarkát, és útra kelt.Talán a szerencse hagyta el végleg az Erdők Atyjának védel-mezőit, vagy Gergő nem figyelt eléggé, de a völgybe érve, a kétfolyó találkozásánál nem találkozott Ágassal. Afüves pusztán- körbefordítva Horkantót - látta, hogy mindenfelé a Rifmesszi, halvány csúcsai szegélyezik a látóhatárt. A tölgyesrengetegén már átvágott, a bölcs fák utat nyitottak neki, ígygyorsan haladt. Távolabb a szomorúfüzek zengő kupolái kez-dődtek, bár onnan, ahol Gergő állt, egyelőre csupán sötétzöldfalnak érzékelte őket.- Nincs más, irány a meotiszi ragacs - sóhajtott a sámánfi,majd még hozzátette: - Balhás, miért vicsorogsz pont mostrám, mikor ekkora szükség volna rád?Horkantó valóban utolérte, sőt néha le is hagyta a pusztánsuhanó szelet. Gergőnek időnként a köpenyével el kellett takar-nia az arcát, hogy a robajló hurrikánban teleszívhassa tisztalevegővel a tüdejét. Mégsem fogta vissza a lovát, mert a völgykeleti oldalán időnként hatalmas varázslatok fényei labban-tak, amik azt jelezték: Hold Dühének hordája már átkelt ahágókon, és a két vadásznak bőven akad velük baja.Magor ugyan azzal ijesztgette Gergőt, hogy a füves pusztánvágtatva is három napig tart az út, a sámánfi mégis elérte e-zek rengetegét, mire az est ráköszöntött a völgyre. Igaz, hogyHorkantó minden ina rezgett a kimerültségtől, mint a kocsonya,és Gergő már-már attól félt, halálra hajszolta szegény párát.Leugrott hát róla, mikor a ló patái alatt nedvesedni kezdett amocsaras talaj, és a fák között néhol már zsombékos csillant.- Innen magam megyek - mondta Horkantónak, aki kény-telen valt csatakos oldalát egy fának dönteni, különben össze-rogyott volna. - Köszönök mindent. Vigyázz magadra, Rigó

lánya.

A taki orrával beleszuszogott Gergő hajába, és barna szemebiztatóan fénylett.Gergő megállt a kusza füzes előtt, kezébe vette bűbájostorátés elindult. A vadászok ugyan felkészítették rá, hogy a meotiszimocsarak vidéke bejárhatatlanul nagy, a sámánfi mégis egyreinkább elkeseredett, minél mélyebbre hatolt. A füzek jobbra-balra dőlve búsongtak, lelógó lombjuk lágyan cirógatta a sá-ros, máshol pacsolyás vagy ragacsos földet. Gergő ráakadt egybefelé vezető patakra, s mivel annak kavicsas partja biztoraá-gosabbnak tűnt, jó darabig annak folyását követte.Az éj leszállt, és bár fenn csillagok milliárdjai ragyogtak, fé-nyük kevés volt hozzá, hogy a sámánfi biztonságosan halad-jon. Megbűvölte hát élelemmel tömött, hasán csüngő tarisz-nyáját, ami attól kezdve úgy szórta a világosságot előre, mintegy tökéletesen működő bányászlámpa. Szükség is volt rá, merta mocsár lassan láppá vált, s Gergő néha azt érezte, hogy bo-káig merül a förtelmesen büdös sárba. Eszébe jutott, amit Ma-gor mondott a lápi lidércekről, de elhessegette a gondolatát.Még csak az hiányzott neki, hogy elfogja a pánik.Éjfél felé járhatott az idő, mikor Gergő úgy döntött, hogy le-táborozik. Az izmai már nem bírtak elviselni több megerőlte-tést, a háta, dereka, combja sajgott, a nyakában mintha kése-ket forgattak volna, és szeme olykor káprázatokat vetített elé.Keresett egy viszonylag száraz földhalmot, leterítette a ktipe-nyét, és ráült. Világító tarisznyájából elővette a julaajtot,barna kenyeret, vadhagymát, és halkan felkuncogott.- Most pont úgy nézhetek ki, mint egy szédült mesehős -mondta magának.A láp egyre hangosabb hely lett, ahogy az éjszaka előreván-szorgott. Békák kórusa zengett, a nádfoltok mélyén titokzatoscsusszanások, nyögések hallatszottak, és a sámánfi néha biztosvolt benne, hogy sárgán villogó tekintetek lesik a mozdulatait.Gyorsan befejezte a vacsorát, feje alá tette a tarisznyát, és ma-gához ölelve a bűbájostort, lefeküdt, hogy aludjon néhány órát.A toccsanó léptek zaját jobb kézről, a sás embermagas falamögül hallotta meg. Előbb talpra akart ugrani, s kiáltani, hi-szen biztos volt benne, hogy csak ember lába kelthet ilyen han-gokat. Ösztönei azonban féket vetettek a torkára. Lassan keltfel, óvatosan akasztotta a nyakába holmiját, majd meggörnyedve indult a sás irányába.Hamarosan bűvös fényt látott a zörgő leveleken átderenge-ni. Tehát révülővel van dolga, aki most nem törődik azzal,hogy bárki meghallhatja lépteit, hiszen csörtet, mint a feldü-hített varacskos disznó. Gergő vigyázva hajtotta félre a nádat,s tűrte, hogy az éles levelek megvágják az ujját, az egyes szúnyo-gok pedig dagadtra csípik ott, ahol nem fedi ruha.A sásfalon túl köpönyeges alak kereste kapkodva a bizton-ságos utat. Kezében erős fényre bűvöltostort tartott, ami óvatlanul, mindenirányba szórta a világosságot."Nagyon magabiztos vagy, koma!"-gondolta Gergő. A sötét alak végre meg-lelte a pocsolyák közötti ösvényt, és abaljában tartott bottal maga előtt döfködve azt, újra gyors iramodásba fo-gott. Gergő meggörnyedve követte, to-vábbra is vigyázva, nehogy eláruljamagát. Szerencsére az alak egyszer semfordult hátra, s a mélyen szemébe hú-

zott csuklyától egyébként is csak azt lát-hatta, ami éppen előtte volt.Majd egy órán át nem változott sem-mi. A fekete köpenyes egyre hangosab-ban fújtatva, dühös iramban ugráltzsombékról földhányásra, majd rohantaz állatok által kitaposott ösvényeken.Mögötte a sámánfi, aki valahogy meg-feledkezett a fáradtságról. Jól tudta,hogy akit követ, az maga a Megbízó.Fűzfák békés ligete derengett fel a bű-bájos fényben, s ezzel egy időben elma-radtak a nádszigetek. A köpönyeges is432 433óvatosabban surrant, majd kioltotta az árulkodó ostort. Ger-gő szemének szoknia kellett a kevéske csillagragyogást, s mirepislogva ismét látta a fák, bokrok körvonalait, a köpönyegesmár eltűnt. A sámánfi bosszúsan szorította össze a markát.Már éppen arra készült, hogy megbújik a fűzfavesszők árnyé-kában, és kivárja, míg a Megbízó ismét elárulja magát, mikora ligetet paták dobaja verte fel.Ágas szemből toppant a csalóka csillagfénybe, s nyombanmeghőkölt. A fűzfák közötti kerek tér ugyanis nem szilárd, fű-vel benőtt tisztás volt, hanem békalencsés, mozdulatlan láp.A csodaszarvas megrázta gyönyörű fejét, hátravetette agancs-díszét, de két mellső lába máris merülni kezdett.Gergő látta, hogy Ágas komoly bajban van. Hirtelen megfeledkezett az imént még erre lopakodó Megbízóról, és kilépverejtekéből, egyenesen a szarvashoz rohant. A nemes állat ré-mülten forgatta a szemét, fehér párát fújt kapkodva, s még va-dabbul igyekezett a lápból kiszabadítani a lábát, ami azon-ban már térdig süllyedt az ingoványba.- Maradj nyugton, mindjárt segítek! - kiáltotta a sámánfi.Tartott tőle, hogy ha közelebb megy, Ágas felnyársalja azagancsával, de nem volt más választása. Abban reménykedett,hogy a ráolvasás, ami közönséges állataknál mindig bevált,most is sikeres lesz: - Csitulj, hőkölj!Talán a bűbáj, esetleg a sámánfi nyugodt, barátságos hangja lehetett az oka, Ágas valóban megnyugodott, s hagyta, hogyGergő egészen közel lépjen hozzá.- A sárszikkasztó-bűbáj jó lesz ide - biztatta magát afiú, és elővette ostorát.Toportyán oly gyorsan rontott elő a fák közül, hogy Gergőfel sem foghatta, mi történik, máris hanyatt feküdt a föl-dön. Bűbájostorát elveszítette, s mellét iszonyú súllyal nyom-ta két karrnos tappancs. A veszett morgás megrezzentette a li-get minden levelét, és a perzselő lehelet szinte égette a sámánfiarcát.- Kölyökfarkas - nyögte Gergő. - Mit művelsz, cimbora?Én...A farkas egyetlen villámgyors mozdulattal elkapta a fiú tor-kát. Gergő érezte az agyarak szorítását, és biztos volt benne,hogy ez nem puszta fenyegetés. Egykori segítő állata most vé-gezni fog vele.Ágas lassan lehajtotta a fejét, s bár mellső két lába tövigmerült az ingoványba, orrával lágyan megbökte Toportyán ol-dalát. A farkas nem engedte el áldozata torkát, sőt, még in-kább szorította azt. Ekkor a csodaszarvas tizenkét ágbogranyíló agancsai között bűbájos fény jelent meg, majd lüktetve,halkan búgva ráfolyt a földön fekvőkre.Gergő úgy érezte, mintha valaki megnyitotta volna a mellét,

hogy hozzáférjen a szívéhez. Nem volt kellemetlen, sőt, inkábbborzongatóan meleg, simogató könnyedség járta át. A farkas áll-kapcsa hirtelen szétnyílt, és a szürkebundás megrázta a fejét.- Miért fekszel a sárban? - mordult álmélkodva. - Es énmiért ülök rajtad?Gergő mindkét karjával átölelte segítő állatát, miközben arcát mélyen belefúrta annak mindenféle gyanús mocsoktól raga-csos bundájába.- Visszatértél, Bolhás! Újra egyek vagyunk! - kiabálta asámánfi. Érezte, hogy a régi kötelékek, amiket a rossz álomszéttépett, összeforrnak. Aztán belenézett a farkas szemébe, ésegyszerre két fontos dolgot is megértett.A Kölyökfarkas már soha többé nem lesz az a kissé esetlen,folyton okoskodó "Bolhás " akit ő ismert. A totemállata felnőttfarkassá vált, akit Toportyánnak hívnak, mert ezt a nevet ér-demelte ki a harcban.És a sámánfi arra is rádöbbent, hogy már ő sem lehet töb-bé az a felelőtlen, gondtalan budapesti kölyök, aki volt. Hanem is járta még ki a táltosképzőt, és rengeteg tanulnivalójaakad, immár akkor is sámánná... És férfivá lett!Gergő felpattant a sárból, majd két tenyerével tapogatva ke-reste elejtett bűbájostorát. Toportyán szaglása azonban a hal-vány csillagfényben biztosabb segítség volt. A farkas orrávalpöccintette meg a fegyvert, s halkan morgott.- Szóval még mindig elszórod a holmijaidat!434 435Ágas mostanra elveszítette egyensúlyát, s lassan kezdett azoldalára dőlni.- Szikkadj, repedj, porladj szét! - kiáltotta a sámánfi,ostarát lendítve.Először azt hitte, valamit elvétett a ráolvasás során.A szarvas lábai körül valóban megszáradt a mocsár vizenyőstalaja, és Ágas néhány erős rúgással kiszabadult. CsakhogyGergő varázsigéjét két halk, fenyegető pukkanás is kísérte.Későn értette meg, mi történt. A tisztás túloldalára vetettetekintetét, ahol sötéten, mindkét karját varázslathoz emelveállt a Megbízó. Bűbájostorából egyszerre két rontást röppen-tett elő, miközben rekedt hangon kiáltott:- Darvadozz!Gergő térde nyomban megroggyant. A fiú ismét elejtette abűbájostorát, és arccal a lápba zuhant. Toportyán vad mor-gással fordult a támadó felé, majd elrugaszkodott, de az átoksúrolta a hasát. Röpte megtört, és a farkas erőtlenül hullott aföldre.A csodaszarvas ekkorfelágaskodott, s a következő szemvilla-násban elnyelte őt a fűzfák rengetege.

XVI.Révülők kriptája436"Ha ismeretlen számodra az Ébredés Ajtaja, amin be-lépsz, tartsd készen a bűbájostorod, és készülj fel min-denre!" - emlékezett vissza Zsófi Maszat Vincéné(leánykori nevén Tudó Bori) jó tanácsára a Vajákoskép-zőből. Megmarkolta hát a bűbájostorát, miközben azálomörvényben zuhanva kijáratot keresett.Számos nyílás mellett suhant el, de ösztöne vala-hogy azt súgta: ne közelítse meg őket. Azután jött egy,aminek pereme az öreg tölgyek mohos odújára emlé-keztette. Talán ez olyan álomvilág lesz, ahol biztonság-ba kerülhet, amíg összeszedi a gondolatait, és teste-lel-

ke erővel telik meg.Kibukkanva az álomörvényből Zsófi bucskázottvagy hármat, de nem ütötte meg magát. Alatta a talajpuha volt, lágyan zizegett, felfogva a vajákos lány sú-lyát. Zsófi félresöpörte szemébe lógó hajtincseit, éskörbepislogott.Az álomvilág mattfekete égboltozatán egyszerre ötfényforrás tündökölt, mintha napok vagy inkább hol-dak volnának. Csillagok azonban nem pettyezték kö-röttük a teret, sem felhők nem látszottak sehol. Zsófihunyorogva erőltette a szemét, majd halkan felsikkan-tott. Az öt "hold", melyek némelyike lassan fordult, su-garaival pásztázva, nem más volt, mint öt óriási olva-sólámpa.- Éber álmába kerültem - állapította meg bosszúsana vajákos lány - Csakis ők szoktak ilyen eszement vi-lágokat álmodni.Az Ébredés Ajtaja még mindig nyitva állt, így Zsóiijobbnak látta, ha kissé távolabb húzódik a nyílástól.Kubus álomvarangy, aki sokkal ügyesebben suhan azörvényben, mint bármely képzett révülő, így a vajákoslány biztos volt benne, hogy rátalál a kijáratra. Mikorazonban mozdult, tenyere alatt mintha megrándultvolna a talaj. Zsófi csak most nézte meg alaposabban,hogy min is ül.Az öt olvasólámpa vándorló fényei könyvekkel borí-tott síkságot világítottak meg. A vajákos lány ámulva,óvatosan állt fel, s lépett a rengeteg papírlapon. Volt ottmindenféle kötet, amit csak el lehetett képzelni. Puhaés kemény fedelű, bőrkötéses, színes képekkel vagyhangyabetűkkel zsúfolt, vaskos és épp csak füzetnyi.S ha ez még nem volt elég a furcsaságból, hát Zsóficsodálkozása perceken belül borzongássá változott,ugyanis felfedezte, hogy a könyvek... Élnek! Lassan, ap-rót s csak ritkán mozdultak, de azért - ha sokáig figyel-te őket az ember - felfedezhető volt, amint egyikük la-poz magán, kiölti könyvjelzőjét, vagy arrébb csusszan.Zsófi ettől kezdve még inkább úgy járt a könyveken,mintha tojások volnának, s gondolatban mindig elné-zést kért, mikor ránehezedett valamelyik kötetre.Ebben az álomvilágban minden a könyvekről szólt.A vajákos lány távolabb polcsorokat fedezett fel, me-lyekre olykor vaskos lexikonok vagy gyorsan rebbenő,papírfedeles kiadványok szálltak le, hogy megpihenje-nek. A messzi völgyben hatalmas, dübörögve zakatolónyomdagépek sorakoztak, mellettük emeletnyi magaspapírhalmok álltak őrt. A fekete égből olykor bőrfedeleknehézkes suhogása hallatszott, amiből Zsófi megértette,hogy akkora kötetek is élnek itt, mint egy-egy elefánt.Az Ébredés Ajtaja hirtelen szikrát vetett, majd kétalak zuhant ki rajta. A vajákos lány nyomban megis-merte Kubust. Az álomvarangy fogcsikorgatva, mind-két kezével bátyja, Orrnyereg torkát szorongatta. A kétfekete-szürke foltos lény őrjöngve tépte, marta egy-mást. Zsófi homlokráncolva fordult az Ébredés Ajtajafelé, amely még mindig nyitva állt. Bűbájostorával438 439csördített, s közben elmormolta a záróigét. Jobb nemnyitva hagyni a járatot, nehogy a nyakukba potyogja-nak a mocsári koboldok is, akik talán voltak annyiraeszementek, hogy kövessék eltűnt vezérüket.

Miután az Ébredés Ajtaja bezárult, Zsófi könnyűléptekkel a birkózó álomvarangyok felé indult. Orrnye-reg a szeme sarkából láthatta, hogy öccse pillanatokonbelül erősítést kap, ezért alaposan beletérdelt Kubusgyomrába. Amíg a testvér levegő után kapkodva fetren-gett a fájdalomtól, a tömzsi álomvarangy kurta lábairapattant, és futásnak eredt. Dereka körül a betörőszer-számok élesen csilingeltek.Kubust segítette féktelen haragja abban, hogy hamarlegyűrje a bénító kínt. Felugrott, s a közben megérkezőZsófi kezéből kikapta a bűbájostort.- Fuss csak, bratyó, mindjárt megsülsz! - kurjantotta.- Ne! - sikoltotta Zsófi, és most ő teperte a földreKubust. - Tüzet ne! Ez a könyvek álomvilága, te bolond!Kubus dühösen kapálózott, de a vajákos lány kicsa-varta a kezéből a bűbájostort. Közben Orrnyereg márépp csak látszott a sötétségben, de megtorpant, és rán-cos képén gonosz vigyorral visszafordult. Baljában abűbájostor sárga fénypamacsokat böfögött, biztos jele-ként annak, hogy Orrnyereg nem riad vissza a tűzgöm-bök megidézésétől.Már épp elsütötte volna az átkot, mikor a sötét ég-ből lepedő méretű papírlapok suhogása hallatszott, s akövetkező szemhunyásban irdatlan méretű könyv csa-pott le az álomvarangyra. A kemény fedél széle nyakonvágta Orrnyerget, aki négyet hengerbucskázott előre, sépp Zsófi lába előtt nyekkent le. A vajákos lány kitép-te az álomvarangy mancsából a bűbájostort, majd bű-bájos köteléket bájolt Orrnyereg köré.A hatalmas könyv, pont úgy, mintha saskeselyű vol-na, lapjait csattogtatva földet ért. Súlya alatt a kisebbkötetek halkan, keservesen szusszantak, néhányan pe-dig gyors menekülésbe fogtak, félve attól, hogy óriásrokonuk összegyűri őket.- Vigyázz rá! - szólt Zsófi Kubusnak, állával a vi-csorgó, kötelékeit feszegető Orrnyeregre bökve. Azálomvarangy elégedetten felröhögött, majd egyszerűenráült a bátyja hátára, és időnként (mintegy véletlenül)tenyere élével nyakon legyintette őt.Zsófi óvatosan a fekete borítójú könyv elé lépett,mely nála legalább háromszor magasabb volt. A kötetúgy ereszkedett imént a társaira, hogy most a vajákoslány felé nyithatta lapjait. Zsófi érezte arcán a léghuza-tot, amint az apró betűkkel, különös ábrákkal teleróttpapírlepedők feltárultak.- Üdvözöllek... könyv - mondta bizonytalanul a va-jákos lány - Elnézésedet kérem, hogy hívatlanul a vilá-godba csöppentünk. Amint Lehetséges, révülünk tovább,de addig is nagyon fogunk vigyázni, nehogy összegyűr-jük vagy eltépjük a... Testvéreidet.A dombornyomásos, kemény borítók még inkább el-távolodtak egymástól. A lapok peregni kezdtek, mígegy üresen hagyott, hófehér oldal nem került szembeZsófival. Az kisimult, miközben az égbolt egyik olvasó-lámpája feléjük fordult, fényárba borítva a vajákoslányt és a hatalmas kötetet.440 441"Maradjatok, míg kedvetek tartja. "Hang nem hallatszott. A szavak kacskaringós betűk-ből rajzolódtak ki a könyv addig tiszta lapján. Zsófi ép-pen válaszolt volna, ekkor azonban újabb írás tűnt fel.

"Pihenjetek és olvassatok. A fémből csavarozott könyves-polcokon túlra azonban ne menjetek. Ott laknak azok a köte-tek, akik elbutítják, ostobaságokra nevelik azt, aki a kezükbeveszi őket. "Avastag könyv hangos puffanással, szelet kavarva be-csukódott. Zsófi megértette, hogy vége a beszélgetésnek.Mire ismét meghajolt volna, hogy köszönetet mondjona szíveslátásért, a bőrkötéses óriás a gerincére feküdt,majd meglendítette széttárt lapjait, és elsuhant a látha-tóan nagy becsben tartott nyomdagépek rengetege felé.- Maradhatunk, amíg kifújjuk magunkat - közöltea vajákos lány Kubussal. - Jaj, szállj már le róla!- Minek, mikor olyan kényelmes ülés esik a hátán?- nevetett az álomvarangy, és újabb nyaklevest suhin-tott dühöngő bátyja üstökére.- Megfizetsz még ezért, öcsi! - villogtatta tűhegyesfogait Orrnyereg.- Nem mondod? - játszotta a rémültet Kubus. -Lássuk csak, eléggé ismerlek-e? Vajon mi az én ridegbratyóm számára a legfontosabb dolog a Világfán?Amit ha elveszít, abba beleszakad az a kérges szíve.Zsófi nem igazán értette, mire készül Kubus. Az álom-varangy bőrén izgatott szürke-fekete foltok kavarogtak,miközben Orrnyereg bőrövén matatott. Az ott csüngőezernyi különös betörőszerszám ismét hangos csörgés-be-csilingelésbe kezdett, amint Kubus fürge ujjai leoldot-tak közülük egy harapófogóra emlékeztető holmit.- Nahát, egy álomzár-nyekkentő! - játszotta a cso-dálkozót. Orrnyereg dühében teljes erejét megfeszítvevergődött, mindhiába. - Ez biztosan nagyon értékesszerszáma az én drága bratyómnak. Hopp, hát nem ki-csúszott a kezemből?Kubus valójában nagyot lendített a karján, és a fogótláthatatlan messzeségbe dobta. Orrnyereg üvöltött,szitkozódott, s próbált harapni, csakhogy nem voltmit, legfeljebb azokat a könyveket, amiken hevert. Eztmeg is kísérelte, de az egyik vaskos krimi alaposan orr-ba vágta.- Beszéljünk komolyan! - guggolt le Zsófi a fogolyelé. - Tudni akarom, hol van most a Megbízód. És aztis, hogy mik a szándékai.Orrnyereg előbb valami rettenetest akart a vajákoslány képébe vágni feleletként. Csakhogy a hátán ülőöccse már megint a féltett betörőszerszámok közöttmatatott, leakasztva onnan egy gyémántokkal kivert,színezüst álomfeszítőt.- Elmondom, csak ne fosszatok meg a gyűjtemé-nyemtől!. - visította az álomvarangy - Nekem ezek aszerszámok jelentik a... A mindent!Zsófi ráhunyorított Kubusra, aki egyelőre nem dob-ta el az álomfeszítőt.- A Megbízó elrévült a Lombszintre - lihegte kap-kodva Orrnyereg, s közben próbálta úgy fordítani a fe-jét, hogy szemmel tarthassa öccsét. - Azt mondta, beakarja cserkészni Ágast, a csodaszarvast.Zsófi feszülten figyelt minden szóra.- Minden révülő tudja, hogy Ágas a világ varázsere-jének hordozója - folytatta Orrnyereg. - Aki leolvassaa szarvas agancsára rótt igazi nevét, az birtokába kerülennek a hatalomnak. Attól kezdve ő dönti el, melyikrévülő mennyi erőt kap, hova utazhat, mit tehet. Az ál-

mok fölött is korlátlan hatalma lesz, így azon túl irá-nyíthatja az éberek világát.- Tehát a Megbízód meg akarja tudni Ágas igazi ne-vét - biccentett ajkát harapdálva Zsófi.- Nem! - rázta a fejét Orrnyereg. - Ő nem magánakakarja a hatalmat.A vajákos lány szeme elkerekedett a meglepetéstől.442 443- Tehát a Megbízónak is van egy... Megbízója? -kérdezte.- Nem egészen - Orrnyereg már-már sírt, mivel Ku-bus egyre nagyobbakat lendített az álomfeszítőn, mint-ha el akarná dobni. - A Megbízó azt vette a fejébe,hogy kiszabadítja a varázstudók egyik leggonoszabbi-kát, akit évszázadok óta a Gyémánt Jurta rejtett pincé-jében tartanak fogva a Hetek. Neki viszi el Ágas igazinevét. A fülébe súgja azt, újra a világra szabadítva őt,hogy azután első szolgája lehessen.- Ki ő? - kiáltotta Zsófi. - Ki az a rég raboskodó fe-kete mágus? Esetleg boszorkány?- Nem tudom - nyögte Orrnyereg. - Szerintem aMegbízó sem tudja a nevét. Csupán annyit sikerült ki-derítenie, hogy a Gyémánt Jurta bűbájjal védett pincéi-nek egyikében tartják fogva. Amint becserkészte Ágast,nyomban hozzárévül.Zsófi leült néhány puha kalandregényre, és hosszantörte a fejét. Ezalatt Kubus tovább incselkedett a báty-jával, de egyre kevesebb örömét lelte a dologban.- A Gyémánt Jurtába kell révülnünk - döntött végüla vajákos lány - Azt nem tudom, hol keressem Ágast,de megelőzhetem a Megbízót. Ha a Jurtában várom,talán megállíthatom.- Mi nem mehetünk - mondta komolyan Kubus. -Ideje, hogy megoldjuk a családi problémáinkat. Igaz,bratyó?Orrnyereg elkeseredetten szitkozódott.- Megértelek - Zsófi felállt, s tekintetével olyan helyetkeresett, ahol új Ébredés Ajtaját nyithat. Ekkor azonbanKubus csodálkozva rákiáltott.- Várj csak, vajákos csajszi! - Az álomvarangy le-szállt bátyja hátáról, és most izgatottan annak övtáská-ját nyitogatta. - Szerintem itt... Igen, ez a zseb...Cipzár zizzent, s a következő pillanatban éles füttyö-gés harsant a könyvek birodalmában.- Settenke! - kiáltotta boldogan Zsófi. Az őrdenevérvad iramban röppent néhány kört, majd gazdája kinyúj-tott karjára csimpaszkodott, természetesen fejjel lefelé.- Szóval totemállat-rablással is foglalkozol mosta-nában, bratyó? - Kubus úgy vágta nyakon Orrnyerget,hogy az majdnem lenyelt egy díszkötéses zseblexikont.-Azt hiszem, alaposan el kell beszélgetnünk egymássalarról, hogy ezentúl miből él meg a mi kis családunk!

*

Hosszú, keserves percekbe telt, mire Gergő végre leküzdötte atagjait bénító darvadozz-bűbájt. Mivel Toportyánt épp csaksúrolta a csuklyás mágus varázslata, a csapzott bundájú far-kas hamarabb tért magához. Mégsem hagyta egyedül gazdá-ját. Gergő mellé kúszva érdes nyelvével a sámánfi arcát nya-logatta, s közben morogva biztatta őt.

- Erősebb vagy, mint hinnéd! Mozdulj, üldözzük együtt aprédát!A fiú éledő nyelve megmozdult, s már épp válaszolni akarta totemállatnak, mikor Toportyán mögött hatalmas árnyatpillantott meg.- Óóo... tt - nyögte Gergő. A farkas megneszelt, hátán fel-borzolódott a szőr, és szembefordult a közeledővel. Torkából fe-nyegető morgás tört elő, farkát két hátsó lába közé húzta, je-lezve, hogy semmi kedve barátkozni a jövevénnyel.A sámánfi felkönyökölt, s még mindig béna ujjaival a bű-bájostora után markolászott a latyakban. Hínár, békalencsetapadt a kezére, s kétszer is letört ágakról hitte azt, hogy megtalálta a fegyverét.A fűzfák közül kitüremkedő szörnyeteg ezalatt lassan köze-ledett. Toportyán gondolkodás nélkül rátámad a lényre... Haa leghalványabb elképzelése is lett volna arról, hogy hol Tehetazt megharapni. A majd háromméteres, kocsonyás izomhalomazonban szinte mindenkol egyforma volt: ragacsos, nyálkás,rózsaszín háj.444 445- Hogy téged sem esz meg az íz! - szitkozódott Gergő, akivégre rátalált a bűbájostorára. - Na, Toportyán, ezt bízd in-kább rám!A farkas készséggel félreállt gazdája útjából, bár továbbrasem vette le égő szemét a feléjük hullámzó förtelemről. Gergőtudta, hogy van még legalább két perce, mielőtt a táfrcadó "ro-hama" eléri őket: a Setét Csusszanó ugyanis nem kapkodósfajta rémálom! Ezért aztán előbb alaposan megmasszíroztabizsergő lábszárait, elgémberedett nyakát, sajgó derekát, me-lyekből a legkésőbb akart távozni a rontás.Mikor visszanyerte teljes erejét, talpra állt, és szemügyrevette a lassú rémálmot. Való igaz, hogy a Setét Csusszanógusztustalan, óriási teremtmény volt, de veszélyt csakis akkorjelenthetett, ha az áldozata nem tudott előle kitérni. Asámánfi fejében megfordult, hogy egyszerűen kikerüli a lustameztelen csigát. Ekkor azonban meglátta, hogy a rémálom zöldnyálkával borított, fűrészes szélű szájának szélén méreg csöp-pen. Ahol a savas váladék földet ért, a növények fehér felhőcs-kévé váltak, és sisteregve ellebbentek.- Te káros vagy a környezetre, koma! - kiáltott Gergő,majd megcsördítette ostorát. A megidézett átok fekete villám-ként cikázott át a levegőn, és a homloka közepén találta el aSetét Csusszanót.Toportyán előbb azt hitte, hogy a katalmas szörnyeteg lát-hatatlanná vált. Óvatosan odáig lépkedett, ahol az imént méga Setét Csusszanó araszolt, s szimatoló orra előtt egy apró, ró-zsaszín meztelen csigát vett észre.- Töpöritő-bűbáj, méghozzá végleges! - magyarázta Ger-gő. - Szerintem a Setét Csusszanó élete a meotiszi mocsarak-ban sokkal boldogabb lesz így, mint rémálomként volt.A farkas dühösen ráfújt az előbb még fenyegetően óriási csi-gára, majd figyelmét arra fordította, amerre Ágas eltűnt.- Igazad van, induljunk!-A sámánfi magához intette To-portyánt, leguggolt hozzá, és szorosan átölelte. Milyen rég nemérezte már azt, mikor a totemállata dobbá változik, és ujjaialatt a feszes bőr a szív ritmusát kezdi dübögni! A sámánfimost nem révülni, csupán repülni szándékozott, ezért rövidbűvigét mormolt. Toportyán dobból újra farkassá lett, s kész-séggel tűrte, hogy a gazdája felüljön a hátára.Az ingovány fölött suhanni ezerszer könnyebb volt, mint azsombékok, tüskebokrok és vendégmarasztaló liánok között bot-

ladozni. Gergő élvezte a friss szél simogatását, a csillagparoséj vidám fényét és a végtelenség szabadságát. Átölelte Topor-tyán bozontos nyakát, s ujjai kitapintatták a totemállat egy-kor sámánoktól kapott csengettyűit. Mind megvolt, így a farkas röpte fürge, biztos és tévedhetetlen.Ágas a mocsár közepe felé menekült, ahol a láb egyre ritkáb-ban lelhetett szilárd talajt. Gergő a gyér csillagfényben is jólláthatta, hogy a szarvas néha megbotlik, ereje kezdi elhagyni.Aranyos patáira súlyos sárkoloncok ragadtak, szügyét iszapborította, s olykor, ha hátranézett, hatalmas szemeiben rémü-let csillogott.A Megbízá minden pillanattal közelebb került hozzá. A sá-mánfi rövid keresgélés után felfedezte a köpönyeges alakot. Va-lamiféle bűbájt alkalmazhatott a mágus, éppúgy, mint annakidején a komor álomvilágban, mikor az eleven erdő rárontottHold Dühének táborára; mivel nem kellett lépnie, lábai az in-govány fölött suhantak. Ágas ugyan teljes erejéből futott, szö-kellt előle, a csuklyás mégis hamarosan elég közel kerül hozzá,hogy rontást küldjön rá.- Kerítsd, Toportyán! - rikkantotta a sámánfi. A szíve he-vesebben kezdett dobogni, mert vadásznak érezte magát, aki le-csapni készül a prédára.A kiáltást meghallhatta a Megbízó is, mert felnézett a leve-gőben suhanó párosra. A csuklya sötét árnyékában valamicsillant. Talán a mágus szeme vagy... Gergőnek ismét az a kü-lönös érzése támadt, hogy ha nagyon csikorogtatná esze kere-keit, kimondhatná a Megbízó valódi nevét. Erre azonban nemmaradt ideje.Egyszerre két oldalról csaptak le rájuk a frászmadarak.Gergő előbb ismerte fel rettenetes rikácsolásukat, mint ahogymegláthatta éles csőrük veszedelmes villanását. A rémálmok-446 447ból rabolt óriás szárnyasak otthon érezték magukat a mocsa-rak miazmás levegőjeben. Gazdájuk hangok nélkül kiadott pa-rancsának engedelmeskedve karmaik közé akarták kapni Ger-gőt, hogy letépjék őt Toportyán hátáról.- Megígértem neked, sámánkölyök, hogy találkozunk még!- rikoltotta egyikük. - Az ebédem lehettél volna, ha akkor ve-lem szöksz. Most jó leszel vacsorára.Toportyán zuhanni kezdett, hogy elkerülje a tűhegyes kar-makat. A sámánfi próbált toteme hátán maradni, s közbenazon törte a fejét, miféle bűbájjal támadhatná meg a rémál-mokat. Igaz ugyan, hogy a Setét Csuszszanóra hatott a ron-tás, de a frászmadarak fényes, kemény tollazata szinte min-den átkot képes volt visszaverni. A komor álomvilágban mégBöszme hívta fel Gergő figyelmét arra, hogy a rémálmok leg-többje csak akkor varázsolható el, ha pont a szemüket találjatelibe a rontás.Idő azonban szinte semmi nem maradt a merengésre. To-portyán hirtelen felvetette a fejét, nyakában összecsörrentek asámánoktól kapott ereklyék, amint a farkas elzúgott a füzfákfölött. Nyomában rikácsolva suhantak a frászmadarak, mostcsőrükkel vagdalva a levegőt. Gergő érezte, hogy hátán szétha-sad a köpeny, reccsen az ing, de a bőrét még nem érte el a gyil-kos csapás.Derékban fordult hátra, és célzás nélkül három tűzgömbötcserdített ki bűbájostorából. Csupán az egyik találta el a kö-zelebbi frászmadár szárnyát, és fénylő csíkokká robbant rajta,ártalmatlanul.- Ez így nem megy! - kiáltott a sámánfi farkasa fülébe. -Vigyél minket a magasba.

Toportyán azonnal engedelmeskedett. Fekete orrát a süvítőszélbe fúrta, megcélozta az ég legfényesebb csillagát, amitMagor előző éji regölése közben Vastuskónak nevezett (Gergőaddig Sarkcsillagként ismerte), és száguldott, mintha lyukatakarna ütni a menny boltozatába. A frászmadarak valame-lyest lemaradtak, hatalmas szárnyaik csattogva szelték a leve-gőt. A sámánfi időnként visszanézett rájuk, és látta, hogyelőbb-utóbb mégis utol fogják érni. A levegő ritkult, tüdejét ezerapró jégkristály szurkálta, és Toportyán bundáján is dérfehérlett.Olyan magasan jártak már, hogy a meotiszi mocsarakbólsemmi nem látszott, csupán a tiszta vízfelszín csillant meg itt-ott. Ekkor Gergő bal karjával még szorosabban ölelte át a far-kas nyakát, majd derékban hátrafordult, és ismét megcserdí-tette bűbájostorát.A közelebbi frászmadár szárnyai hirtelen összecsukódtak,mintha szándékosan a testeéhez húzta volna azokat. A rém-álomlény meglepetésében elnémult, csőrét kitátotta, rózsaszínnyelve kígyóként tekergett benne. A sámánfi által köré idézettbűbájkötelek recsegve szorították le a szárnyait.A frászmadár néhány pillanatig mintha állt volna a leve-gőben, aztán pörögve zuhanni kezdett. Társa alig bírta elke-rülni az ütközést, és dühében csőrével belevágott a gúzsba kö-tözött madár oldalába.- Ennek már annyi! - rikkantott Gergő. - Tovább, Topor-tyán, fel jebb!A farkas megfeszítette minden izmát, szíve dobogása a sá-mándobok zenéjét dübörögte. A második frászmadár, akibosszút esküdött Gergő ellen, mert az nem szökött vele a komorálomvilágból, most még dühödtebben üldözte őket. Csapkodószárnyaiból olykor már kihullott egy-egy fényes, fekete toll, dehamarosan kezdte beérni a menekülőket.Gergő tudta, hogy nem tétovázhat tovább. Hóna alá szorí-totta a bűbájostorát, feltúrta gémberedő kezével az ingét, éselővett néhány olajos fényű, apró levelet. Kettőt a szájába vett,s rágni kezdte.- Ezt le kell nyelned! - süvöltötte Toportyán nyakára ha-jolva, s mielőtt a farkas tiltakozhatott volna, a maradékvakulj-leveleket az agyarai közé tömte. A totemállat annyirameglepődött, hogy kettőt csattintott állkapcsával, majd tényleglenyelte a zöldet.A frászmadár felvisított, mikor a csőre előtt száguldósámánfi és hátasa hirtelen eltűntek. A rémálom lefékezett,448 449szárnyával egy helyben kavarta akristálytiszta levegőt, bühöm fejét ide-oda forgatta. Valami neszt hallott ol-dalról, de hiába lesett, csupán a tűfé-nyű csillagokat látta.- Szerettél ketrecben élni, én tu-adom! - rikkantotta a láthatatlanGergő gúnyosan, közvetlenül a rém-álom bal füle mellett. Afrászmadárarra csapott a csőrével, de nem voltott semmi, csupánazéjiégbolt.A sámánfi meglcndítette bűbájos-torát. A bőrszíj csomóiból kék nyalá-bok kúsztak elő, és szemvillanás alattszabályos varázsketrecet emeltek afrászmadár köré. A rémálomlény

egyet nyekkent, s már zuhant is atársa után, tehetetlenül kapaszkodvakarmával a kéklő vasrácsokba.- Most aztán keressük a Megbí-zát! - kiáltotta a sámánfi. Topor-tyánt nem kellett biztatni. Olyan se-besen száguldott a mocsarak fdé, hogyGergőnek megint elakadt a lélegzete,csak most épp a túl sok levegőtől, amieltömte orrát-száját. A vakulj-levelekhatása azonban máris elmúlt; ned-vük kiszáradhatott a napokig tartóbolyongás alatt.Ágas még mindiga zsombékosban menekült, de ereje már csu-pán rövid szökkenésekre maradt. A fekete csuklyás mágus, mint-ha játszadozni akarna áldoratával, olykor lelassította víz felet-ti, bűbájos suhanását. A sámánfit elborította a harag, amintmeglátta, hogy a csuklyás vörösen izzó ostorával néha kegyetle-nül rácsap a szarvas tomporára, és közben vad röhögését messzecibálja a szél.Gergő pusztán bal keze apró mozdulatával jelezte, mit akar.Toportyán értette, s szinte hang nélkül ereszkedett az ingoványegyik úszó szigetére, alig néhány lépésre a Megbízótól.- Megállj, mágus! - kiáltotta a sámánfi, amint biztos ta-lajon állt. Lábait kissé szétvetette, térdét megroggyantotta, baltenyerét a szája elé vitte, ahogy azt a táltosképzőben tanítot-ták. Bűbájostora enyhén remegett, halkan búgott a tú feszítettenergiától. - Ne a védtelent kínozd. A sámánok erejével nézzinkább szembe!Gergő maga is érezte, hogy amit mond, túlzás. Most még-sem jutott eszébe jobb, és célját ezzel is elérte: a csuklyás meg-torpant, majd lassan, a víz fölött lebegve felé fordult. Arcátmost sem lehetett látni, a sámánfi valahogy mégis "érezte";hogy a sötét mágus nevet.Az átkok egyszerre robbantak ki a bűbájostorokból. Gergő aserke-rontást küldte ellenfelére, ami ugyan erős, kellemetlenviszketésnél nem okozott többet, de megfelelőnek látszott arra,hogy megzavarja ellenfelét. Az ezüstszürke fénypöttyökboi állóbűbájt azonban könnyedén elkerülte a mágus, s azok egy sze-rencsétlen nádszigetet találtak el. A pengeforma levelek nyom-ban keserves zizegésbe kezdtek, amint egymáshoz dörzsölődvepróbáltak megszabadulni a csípős rontástól.A köpönyeges átka cseppet sem volt ennyire "barátz". Ger-gő ráismert a felé szökkenő, levegőbe hurkokat rajzoló füstpa-macsokra: ez a köptető-rontás szemmel látható formája volt.Akit eltalált, arra olyan rettenetes köhögés tört, hogy pere,ekenát csakis a fuldoklással, harákolással lehetett elfoglalva.A sámánfi fel volt készülve a támadásra, de még így is éppcsak sikerült kikerülnie azt. A füstpamacsok elkunkorogtakmellette, ő pedig úgy döntött, újabb varázslat helyett közelebbpróbál kerülni a mágushoz. Szeme sarkából ugrás közben vet-te észre a sötét révülő totemállatát, ami eddig még soha nemmutatkozott, most azonban rárontott Toportyánra. A farkastmeglepte a támadás, és foieg a támadó kinézete. Akkora rovarzizzent le a csillagfényes égből, mint maga a farkas: acélkékcsáprágóival megcélozta a szürkebundás nyakát.450 451Gergő még talpra sem állt a vetődésből, már azon törte a fe-jét, miféle révülő lehet az, akinek egy ekkora fülbemászó a to-temállata. Válaszra nem lelt, mert a mágus újra eldörrentet-te bűbájostorát. Ezúttal ismét darvadozz-átokkal próbálko-

zott, de az ártalmatlanul fröccsent szét a sámánfi lába előtt,bár a ruháját televerte sárral.- Megbocsáss, kölyök, de nekem erre most nincs időm - re-csegte ezután a mágus, majd két karját az égnek vetette, és fel-üvöltött: - Idézlek, őslélek!Gergő és a csuklyás között párázó, emberforma szellem je-lent meg. A sámánfi azonnal ráismert Kalpagos Csanádra,aki most sem viselte a fejfedőjét. A Szellemdobolók Klánjánakelmebajos kísértete azonnal Gergő felé siklott, most cseppet semtörődve azzal, hogy takargassa pucérságát.- Ne félj, sámán, nem fog fájni! - susogta síron túli hang-ján, és ölelésre tárta áttetsző karjait. Gergő tudta, hogy azegykor élt ős mire készül. A Rejtezés Táltoskollégium egyik legfontosabb tantárgya a Tiltott Bűbájok Tára nevet viselte. Atanoncok által csak "tibüta" néven emlegetett órákon tanultaka szellemszusz-energiáról, amit ma már erőművekben állíta-nak elő, és ellenőrzötten adagolják azt az előfizető kísértetek-nek. A szellemszusz azonban eredeti formájában minden kísértetben megtalálható, veszélyes erő, amivel képesek kiszívni azelevenek életerejét. Ez persze szigorúan tiltott bűbáj, de Kal-pagos Csanádot bizonyára nem fogják visszatartani a Gyé-mánt jurta törvényei.A derengő szellemalak mögött a Megbízó sarkon fordult, ésÁgas nyomába eredt. A sámánfi körbepillantott, hátha meg-kerülhetné Kalpagos Csanádot, de semmi kedve sem volt az in-goványba ragadni. A kísértet egyre közelebb libbent hozzá, mi-kor Gergőnek eszébe villant az, amit még a rémálomvadászoktáborában hallott."A bolond ősök ellen legjobb a zúzmarahúzó-bűbáj!"A jégszilánkokból álló, vakítóan szökkenő rontás deréktájontalálta el a kísértetet. Kalpagos Csanád kínjában úgy süvöltött,mint a hegyek közül lezúduló északi szél. Páratestén zúzmaraütött ki, és halkan recsegve-ropogva kezdte összezsugorítani azőst. Gergő nem is törődött vele tovább. Tekintetével Toportyántkereste, aki közben megszabadult a fülbemászótól, de nyakán kétmély, vérző seb éktelenkedett. Igaz, hogy mellső lábával egy karvastagságú, leszakított rovarlábat taposott bele a Tatyakos talaj-ba, és minden agyara kilátszott az elégedett vigyorgásban.- Merre? - kiáltotta Gergő. Toportyán válaszul beleszima-tolt a levegőbe, majd nyílsebesen futásnak eredt. A sámánfi kö-vette, átlépve Kalpagos Csanádot, aki mostanra már csupánöklömnyi párakupaccá töppedt.Ágas ereje végül elfogyott. A csodaszarvas remegő inakkal,habzó szájjal az oldalára zuhant, fenséges agancsát sár lepte.A Megbízó éppen leguggolt mellé, mikor Gergő elörontott a ná-dasból.A sámánfi bűbájostorából kirobbanó bukfenc-bűbáj fülre-pesztő dörrenéssel találta hátba a mit sem sejtősötét révülőt,aki ötöt hengeredett, majd a fűzfavesszők közé zuhant. Gergőátgázolt a békanyálas, zsombékos réten, néha megbotlott a vízalatt rejtő gyökerekben, s egyszer egészen combig merült. Tjégülmégis elérte Ágast, és letérdelt a holtra vált állat feje mellé.A köpönyeges alak úgy emelkedett ki a fűzfavesszők kuszaárnyékából, mintha maga a végzet rettenetes árnya volna.Csuklyája mélyén ismét különös csillanás látszott (Gergőt em-452 453lékeztette valamire, de képtelen volt rájönni, hogy mire), bal-jában a bűbájostorról fekete szikraesőt permetezett. Az átok,amire készült, korábban Böszme életét is kioltotta.A sámánfi hirtelen megértette, hogy immár csak egyetlenesélye maradt. Elengedte a bűbájostorát, lehajolt Ágashoz, és

két kézzel dörzsölni kezdte annak agancsát. A rovásírás va-rázsjelei egymás után sziporkáztak fel.A sötét mágus ajkát elhagyta a halálos átak igéje, ostoraiszonyatosat dörrent.Gergő ajka némán mozgott, miközben leolvasta az agancs-ra rótt nevet.A fekete szikrazuhatag elérte s épp a homlokán találta el asámánfit. Toportyán kínjában vinnyogva saját farka után ka-pott, majd nyomban belezuhant a sárba, Ágas mellé. A cso-daszarvas aranyos patái utolsót rúgtak a mocsár sűrű raga-csába, majd elernyedtek.A halált hozó rontás ártalmatlanul körbefolyta Gergőt,akinek bőre felfénylett, mintha belső tűz égetné. Az Erdők Aty-ja beleremegett a varázslatba, mikor Ágasból a Tetejetlen Faminden bűbájos energiája a sámánfiba áramlott.A sötét mágus felpattant a mellé röppenő fülbemászó hátá-ra. Miközben elnyelte őket a csillagokkal pettyezett égbalt, re-kedt kacagása szétterült a meotiszi mocsarak fölött.A sámánfi lassan talpra állt, majd lesimogatta a bőréncikkanó utolsó szikrákat.

*

Zsófi gyomra öklömnyire szorult, s a lány úgy érezte,forró követ csempésztek bele, mikor megérkezett aLombszint csúcsára. A Gyémánt Jurtát eddig csak ok-tatóálomban látta, mikor Maszat Vincéné (születettTudó Bori) megmutatta a tanoncoknak, honnan irá-nyítják a sámánok világát. A révülőktől nyüzsgő, színe-sen kavargó, csodálatos hely azonban cseppet sem ha-sonlított arra, amit a hosszú utazás végén lelt.A Gyémánt Jurta lélegzetakasztóan hatalmas kupo-lája a ragyogóan kék égre tört. Gazdagon hímzett pony-vái, faragott oldalrácsa, s a csúcsa két oldalán lebegőnap- és holdkorong erőt, bölcsességet sugárzott. A kő-rötte terpeszkedő sátorváros azonban néptelen volt,ahogy a füves pusztaság és a dús lombú, karéjos erdő-ség is. A hivatalok, irodajurták, ügyintézősátrak utcáinszemetet hordott a tétova szél, hangot csupán a megla-zult nemezlapok csattogása adott.- Kísértetváros - nyögte vacogó fogakkal Zsófi, majda fölötte röppenő Settenke nyomába eredt. Átvágtak ajurták között, bekukkantottak néhány sátorba, de atűzhelyek már rég kialudtak, és a szertehagyott holmikazt sejtették, hogy a révülők kapkodva hagyták el biro-dalmuk központját.A Gyémánt Jurta elefántháton utazó óriások számá-ra is kényelmes méretű bejárata tárva-nyitva állt. A va-jákos lány megilletődve osont át a küszöbön, s amitlegelőször meglátott, az a középen álló tűzhely volt. Tu-dó Boritól (Maszat Vincéné! ) hallotta, hogy itt az Ele-ven Tűznek mindig lobognia kell, mert annak bűbájoslángjai segítik összetartani a Táltos Világhálót.Az állatfejek formájára faragott kövek gyűrűjébenmost fekete hamu kihűlt dombját hordta a huzat.- Farkas Húga! Ide, itt vagyok!Az erőtlen, rekedt hang a Gyémánt Jurta homálybaburkolózó hátsó traktusából szállt felé. Settenke csipog-va-füttyögve röppent előre, hogy ellenőrizze, biztonsá-gos-e a tárgyalóasztal környéke. Zsófi azonban nemtudta kivárni, amíg az őrdenevér megnyugtatja. Futás-

nak eredt, s mire átvágott a Gyémánt Jurta ezreket be-fogadni képes csarnokán, már lihegett a fáradtságtól.Az eleven, lombos ágakat hajtó asztal mögött, a kö-zépső széken ült Kende táltos. Pontosabban épp csakkapaszkodott, félig lecsúszva a keményre döngölt föld-padlóra, félrebillent fejjel. Zsófi átbújt az asztal alatt,454 455és erejét összeszedve felhúzta, megtámasztotta a vénrévülőt.- Örülök neked, Farkas Húga - nyögte alig hallha-tóan Kende. - Hozd... Hozd ide gyorsan az Álmosköny-vemet. Ott ta... Ott találod, a tulipános ládám mélyén.A vajákos lány megbizonyosodott róla, hogy a táltosimmár kényelmesen ül, majd a ráncos kéz által muta-tott ládához rohant. A fedél nehezen nyílt, fájdalmasannyikorgott, mintha a vasból kovácsolt eresztékeket év-tizedek óta rágná a rozsda. Az Álmoskönyv valóban otthevert, néhány díszes sámánköpeny, aranyból öntöttrovópálca és más, különös eszköz társaságában. Zsófialig mert hozzáérni a vastag, nemezborítós kötethez.Beleborzongott a gondolatba, mennyi tudás rejtezik alapjain, amit senki más nem illethet a tekintetével,csakis a tulajdonosa.Minden révülő készített magának álmoskönyvet életesorán. Gergő és Zsófi kötelező iskolai gyakorlatként fo-gott hozzá, s persze az övék egyelőre néhány kusza, gyű-rött oldalból állt csupán. Az olyan hosszú életet élt, nagytudású révülők viszont, mint Kende táltos, álmosköny-vük lapjain őriztek minden bűbájt, emléket, titkot, amitvalaha is felfedeztek vagy csupán megsejtettek. És ennélmég sokkal többet is! Az álmoskönyvekbe került a révü-lő összes álma, azok története és magyarázata. Ahogy azévek teltek, ezek a feljegyzések varázserővel töltődtekfel, míg végül a lapok már tulajdonosukeleven részeivé váltak. Ha valaki go-nosz szándékkal beleolvasott volnaKende álmoskönyvébe, kiismer-ve a táltos titkait, könnyedénlegyőzhette volna őt.Zsófi, óvatosan lépve,az asztalhoz cipelte a ha-talmas, ezernyi kéregte-kercs lapból álló kötetet.- Álmot láttam - motyogta Kende. - Rég elmentmindenki, de én maradtam, hogy őrizzem az ElevenTüzet. Végül nem maradt erőm... Nem tudtam már fátrakni rá.Remegő ujját a könyv lapjai közé nyomta, de kép-telen volt kinyitni a fedelet. Zsófi segített neki. A ké-regtekercs sárga felszínén kavargó, mozgó, egymásbaolvadó és egymásból születő jelek, ábrák kápráztattáka szemet. A vajákos lány szinte semmit se értett be-lőlük.- Itt van - Kende táltos közelebb hajolt az egyik csi-gavonalhoz, ami hirtelen kisimult, miközben két vöröskör olvadt szét fölötte. -Az álmom megfejtése... Ebbőlmegtudom, mit kell tenni, ha...A Gyérnánt jurtát mennydörgés rázta meg. A robajoly hangos volt, hogy Zsófi egész teste belezsibbadt, sa lány csak úgy tudott talpon maradni, hogy megka-paszkodott a táltos székében. Kintről hallani lehetett,

amint özönvizhez hasonlatosan eső kezd záporozni anemezlapokra. Újabb villámlás lobbantotta fényét, s atárt ajtón túl néhány sátor lángra lobbant.Az Eleven Tűz maradék hamvát viharos szél kavartafel, mikor megnyílt az Ébredés Ajtaja. A kék örvénybőlfekete köpönyeges alak lépett elő, bal kezében halkanbúgó bűbájostorral. Az arcát most sem lehetett látni,csuklya árnyékolta vonásait, Zsófi mégis meg mert vol-na rá esküdni, hogy a Megbízó rájuk nevet.- Nocsak, milyen kedves társaság! - a selymesenlágy hang megdermesztette a jurta levegőjét. - Édes kisrévülő hölgy, nehogy megijedjen! Magával meg ezzel azerőtlen, vén bolonddal semmi dolgom.Zsófi előkapta ostorát, felugrott az asztal tetejére, ésbűbájcsapdát kezdett idézni. A Megbízó türelmetlenülhorkantott, s közben anélkül, hogy a fegyverét hasz-nálta volna, keze egyetlen mozdulatával letaszítottaZsófit az asztalról.456 457- Megbocsásson, kisasszony, de nekem erre mostnincs időm! - ordította túl a sötét mágus az égi háborúfolytonos csattanásait.Mire a vajákos lány szédelegve talpra állt, a Megbízóeltűnt. Zsófinak kérdeznie sem kellett, merre ment.A Gyémánt Jurta tűzhelye félresiklott, s a helyén ápo-rodott bűzt árasztó, sötét üreg tátongott, melybe mo-hos lépcsősor merült.- Kinyitotta a Révülők Kriptáját - szólt halkan, sá-padt arccal Kende táltos.

*

- Mit bámultok? - förmedt rá a körülötte állókra Gergő. Azimént érkezett vágtatva, csatakos lovakon Hunor és Magor,akik egyből leszálltak a nyeregből... S azóta némán nézték asámánfit. Ágas épp csak pihegett, de mégis úgy fordította aszemét, hogy szintén lássa a fölötte álló fiút.- Ne bomolj már, Toportyán! - kiáltotta Gergő, akinekmellkasát majd szétrobbantotta az indulat. -A segítő állatomvagy! Legalább te ne veszítsd el a józan eszedet!A farkas azonban maradt, ahol eddig volt, a szélső fűzfákközé húzódva, egész testében remegve bámulta a sámánfit.- Mi ütött belétek? - Gergő immár nagyon közel járt hoz-zá, hogy valódi dühöt érezzen. Hunor volt a legmerészebb akörben állók közül, így ő szólt.- Te... Te leolvastad Ágas agancsát!Gergő úgy biccentett, mintha a szarvas valódi nevét eddigis naponta böngészte volna.- Muszáj volt, különben a Megbízó végez velem - felelte. -Hát nem ezt akartátak ti is?A két vadász nem válaszolt, de komor arcuk elárulta, hogynem tetszik nekik, amit látnak. Gergőt megint elfogta a méreg,lábával az ingovány latyakjába toppantott. A meotiszi mo-csár bugyogva, loccsanva megremegett, mintha csak egy lavórsáros víz lenne. A sámánfi meglepve hallgatózott, majd a sa-ját lábát nézte, mint aki nem hiszi el, hogy az enyhe földren-gést azzal idézte elő. Majd arcán széles mosoly terült szét.- Na! - kiáltotta elégedetten. - Hol az a Megbízó, hogyhadd szeleteljem fel egyenlő, csinos kis kockákra!Nevetett, de senki nem csatlakozott hozzá. Ágas fáradtanlehunyta a szemét, Topartyán halkun morgott, akárha ellensé-

get szimatolna, a két vadász meg... Ők erősen markolták lova-ik kantárját, mert az ideges állatok dülledő szemmel próbáltakfutásnak eredni.- Enyém a Világfa minden varázsereje! - szólt Gergő. -Tuti a buli, srácok! Kívánjatok bármit, én teljesítem.- Alig hinném, kölyök! - a gúnyos kiáltás a nádasból jött.A következő pillanatban zörögve szétnyílt a sűrű növényzet, sHold Dühe lépett elő. Karja bűbájos íjat feszített, a húronvashegyű vessző, aminek tollazata varázsfénytől sziporkázott.- Valóban leolvastad Ágas igazi nevét, és beléd szállt a révü-lo% világának majd minden ereje. Csakhogy ez mind semmitnem ér hölcsesség és tudás nélkül.- Valóban? - Gergő megcsördítette bűbájostorát. A bőrszíj-ból kipattanó kötelekek rávetették magukat Hold Dühére, kiver-ték kezéből az íjat, majd gúzsba tekerték az álomfogót. - Mégmindig azt mondoá, hogy semmit nem ér az erőm? Soha mégilyen gyorsan nem sikerült bűbájbéklyót küldenem senkire!- Reménykedj benne, hogy a táltosképzőben ellesett néhánytrükknél több is menni fog, kölyök - szólt Hold Dühe, aki im-már tehetetlenül, de villámló tekintettel hevert az ingovány-ban. -A Megbízó és az, akit ebben a pillanatban szabadít kia Gyémánt Jurta kriptájából, könnyedén széttépi a madzag-jaidat.Gergő segélykérőn nézett Hunorra. A vadászok arcán azon-ban sötét aggodalom ült. Most Magar vette a bátarságot, hogymegszólaljon.- Hold Dühe igazat beszél. Hiába vagy minden révülőnélerősebb, ha nem ismered a szükséges igéket, ráolvasásokat, bű-bájszavakat. És nem birtoklod a bölcsességet, ami az irányítá-sukhoz kell!458 459A sámánfi fejében megvadult hangyabolyként nyüzsögtek agondolatok. Két tenyerét a halántékára szorította, lehunyta aszemét, s legszívesebben üvöltött volna, hogy a hangjával om-lassza be az égboltot. A fékezhetetlen varázserő, amit Ágashordozott eddig, most teljesen összekuszálta a sámánfi lelkét.Az egyik pillanatban biztas volt benne, hogy Hunor és Magorelárulták őt, a másikban azonnal a Megbízó után akart révül-ni, hogy porrá tiporja...Vagy a szövetségesévé legyen?- Neeeem! - üvöltötte végül. Tágra nyitott szemmel néztea vadászokat, majd a megkötözve is öntelten vigyorgó HoldDühét s végül a halkan nyüszítő Toportyánt. - Tudom, mitkell tennem!Bűbájostorával a levegőbe suhintott. Azonnal megnyílt azÉbredés Ajtaja, amit eddig csak hosszan tartó dobolással tu-dott megidézni.- Ti vigyázzatok rá! - parancsolta a két vadásznak, HoldDühére mutatva. - Ágast is tartsátok jól, amíg én elintézema Megbízót, és visszatérek.Ezzel beugrott az álomörvénybe. Míg meg nem érkezett, azthitte, hogy egyedül utazik a Gyémánt Jurta felé. Toportyánazonban - legyőzve rettegését, amit a gazdájában sűrűsödő, fé-kevesztett varázserő ébresztett - az utolsó pillanatban utánavetette magát.

*

Zsófi hirtelen úgy érezte, mintha a homlokán keresztülkihúznák belőle lénye egy fontos részét. Kende táltosugyanekkor felnyögött, s arccal az Álmoskönyvre borult.

- Átvette az erőt - hallatszott a vén varázstudó sut-togása. - Ágas igazi nevét leolvasták.Zsófi kérdezte volna, hogy kire gondol Kende, és mi-re számíthatnak most, hogy ők már nem tudnak bájol-ni. Mert amit "kihúztak" belőle az imént, az a bűbá-jolás képessége volt, most már tudta.Ekkor azonban az Eleven Tűz hűlt helyén új álomör-vény nyílt. A vajákos lány majdnem felsikoltott örömé-ben, mikor megpillantotta fogadott bátyját, Farkast. Asámánfi azonban úgy lépett át az Ébredés Ajtajánakküszöbén, mint valami pöffeszkedő hadvezér Teste kö-rül aranyos fény ragyogott, arca merev volt, minthamárványból faragták volna, és tekintetében hideg villá-mok cikáztak.A vajákos lány képtelen volt megszólalni, csak Ken-dére pislogott, aki a zajra ismét felemelte a fejét. Az öregrévülő arca semmi jóról nem árulkodott. Gyanakodvamérte végig az asztalhoz közeledő Gergőt, s mire a fiúmegállt, Kende ajkai pengevékonyra préselődtek.- Merre van? - kérdezte a sámánfi. Mögötte az Éb-redés Ajtaja újabb testet lökött ki magából. A farkasmegrázta csapzott bundáját, sárral és rothadó növé-nyek darabjaival szórva tele a környéket.- Azt kérdeztem tőletek, merre van a Megbízó? -zengett ismét Gergő érces hangja, ami semmiképpennem illett kisfiús termetéhez. Zsófi válaszolni akart, deKende észrevétlenül megszorította a kezét, s maga nyi-totta szóra a száját.- Mi dolgod vele, Farkas?- Megállítom, bármit tervez, s ha ellenszegül azakaratomnak, végzek vele.- A te akaratodnak? - hangsúlyozta keserűen Ken-de. Gergő pontosan értette, mire gondol az öreg, s aj-kát megvetően lebiggyesztette.- Enyém az erő, tehát enyém az akarat is - jelentet-te ki.- Megállítani a sötét mágust... Ez helyes. - Kendetáltos az Álmoskönyv kavargó mintáit nézte elgondol-kodva. - És azután?A sámánfi egyetlen pillanatra elbizonytalanodott.Az ősz varkocsú varázstudó nem várta meg, amíg felel,tovább beszélt.460 461- Olvasd a varázsigét, amivel azután visszaadhatodÁgasnak az erőt - s erőtlen kezével Gergő felé fordítot-ta az Álmoskönyvet. A sámánfi épp csak rávetette te-kintetét a rovásjelekre, máris biccentett.- Megjegyeztem, s azután... Majd elválik, hogyanlesz tovább - mondta.Háta mögött az álomörvény bezáródott, s így látha-tóvá vált a titkos járat, amit a Megbízó nyitott. Topor-tyán halkan mordulva jelezte ezt gazdájának, akinyomban hátat fordított a húgának és Kendének.Amint lépett, nemezcsizmája döndülése egy-egy villá-mot idézett meg a Gyémánt Jurta fölötti égen. Zsófi le-guggolt Kende mellé, és arcát az öreg karfát markolókezére fektette.- Ez nem Gergő volt, ugye? - súgta.- Kicsit ő, de nagyobbrészt valami más - feleltecsendesen a táltos. - Majd meglátjuk, melyikük buk-kan fel a mélyből.

Gergő időnként biztos volt benne,hogy szétreped a koponyája, és a környé-ket rikácsoló, bömbölő, nyüszítő és ezer-nyi másfajta gondolat árasztja el. Más-kor viszont ő is tisztán látta a Világ mű-ködését, arznak összes titkát és közöttük amaga helyét, hogy kacagni lett volnakedve.Örült, hogy Toportyán végül mégiscsatlakozott hozzá. Bár nem jelezte seho-gyan, a mellette kullogó farkas magabiz-tossá tette. Kiveszett belőle minden ké-tely, mikor végre hátat fordíthatott Ken-de táltosnak."Az egykori táltosnak! - javította kiönmagát. - Nincs már neki mákszemnyivarázsereje sem. És ennek csak örülhet avénember: akár nyugdíjba is mehet, újra Barboncás Döme-ként házmesterkedve a Csipetke utcában. "Gyorsan szedte lábát a mohától csúszós lépcsőkön, melyek avaksötét földmélybe vezettek. Egyre hidegebb, nyirkosabb lett alevegő, penészgomba illata csapott az arcába, s lépte patká-nyokat szalasztott szét. Toportyán olykor bizalmatlanul mor-gott, de jobbnak látta hallgatni. Gergőt úgysem téríthette elsemmi a céljától.Valahol messze, a sötétséggyomrában sárga fény pislákolt.A sámánfi még inkább megszaporázta lépteit, most már hár-masával ugrálva a lépcsőfokokon. Toportyán kilógatta a nyelvét igyekezetében, hogy le ne maradjon, bár tappancsainak fe-lettébb szokatlan volt ez a különös "talaj". Fölöttük a Gyé-mánt Jurta előbb tenyérnyi, ujjnyi, majd körömnyi fényfolttázsugorodott, míg végül kihunyt. Gergő érezte, hogy verejtéktőlés sárlétől nedves inge lassan megdermed, ropogósra fagy, még-sem fázott. Az Ágastól átvett varázserő belülről fűtötte, mintizzó parázs a vaskályhát.Hirtelen véget ért a lépcsők sora. A sámánfi csizmája simá-ra koptatott sziklapadlón haladt tovább. A széles folyosó kétoldalán maguktól lobbantak lángra a bűbájos fáklyák, amint"megérezték" a közeledőket. Gergő hamarosan vaskos totem-oszlopokat pillantott meg, melyek törzsét griffejek díszítették,s fölöttük boltív lendült át. A kőpárkányon ravásírás embermagas jelei sziporkáztak.- Révülők Kriptája" - olvasta fel hangosan a sámánfi,hogy Toportyán is tudja, hova érkeztek meg. -Jól mondta Hu-nor: a Megbízó életre akarja kelteni az egyik vagy talán a leggonoszabb révülőt, aki valaha is élt a Világfán.A farkas előrefutott, beleszimatolt a folyosó nedves levegőjé-be, majd emberi nyelven mordult.- Érzem a szagát. A közelben van.Gergő átlépett a totemoszlopok között, mire tízezer bűbájfák-lya sercent lángra, vakító fénnyel árasztva el azt az ovális csar-nokot, ahova megérkeztek. A sziklába körös-körül kisebb-nagyobbbarlangokat, üregeket, járatokat vájtak valaha. Némelyik üresen462 463tátongott, de a legtöbb bejáratát kék, ezüstszürke vagy éppen vö-rös bűbájrácsok fedték. Akadtak aztán olyan nyílások, amiketvéglegesen berobbantottak, másokat pedig acélrudakkal megerősí-tett vasajtók és örökké lobogó tűzfüggöny, lávafolyam takart.- Ez inkább börtön, mint kripta - állapította meg teljesnyugalommal Gergő.- Tévedsz, fiatal barátom! - a Megbízó sima hangja a

csarnokban álló sziklatömbök egyike mögül érkezett. A követke-ző pillanatban megjelent a gazdája is, teljes nyugalommaltoppanva a sámánfi elé. - Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogyez börtön, csak azért, mert akiket ide zártak, még élnek. A bör-tönből van remény a kiszabadulásra. A Révülők Kriptájánaklakói azonban örök időkre nyertek elhelyezést. Hacsak...- Hacsak nem akad egy olyan háborodott, mint te, aki sza-badságot akar adni az egyiküknek - Gergő elindult a Megbí-zó felé, s közben felemelte bűbájostorát. - Tudom, hogy ilyen-kor a filmekben szokás hosszar: beszélgetni. A gonosz elmond-ja, mi volt a célja, a jó meg igyekszik felvilágosítani őt arról,hogy rossz, amit tenni készül. Azután persze összecsapnak, ésvége. Nekem ehhez most nincs semmi kedvem.- Végre valami, amiben tökéletesen egyetértünk - hajoltmeg a csuklyás. Majd hirtelen a levegőbe lendült, szélsebesenátszáguldott a csarnok túlfelére, s leereszkedett egy négy métermagas, ívelt kapu előtt.Gergőt meglepte a mutatvány, hiszen már minden varázs-erőt ő birtokolt, ami a Világfán létezik. Akkor honnan vesziröppenv"képességét a Megbízó? Sem ostort, sem varázsigét nemhasznált, az biztos. Mégis úgy szökkent át a borotvaéles szikla-tömbök fölött, mint a gondolat. Talán irányítani képes az ál-mokat? Más magyarázatra nem talált hirtelen.A sámánfi először Toportyánt akarta hívni, hogy minél se-besebben a Megbízónál teremjen. Azután elmosolyodott. Comb-ját ütögetve a bűbájostorral, kényelmes léptekkel sétált keresz-tül a termen. Körben a bezárt szörnyetegek egyetlen pisszenéstsem hallattak, de Gergő biztos volt benne, hogy figyelnek. A sö-tét mágus eközben a hatalmas kaput lezáró láncokkal, lakatok-kal bíbelődött. Most sem alkalmazott varázslatot. Legalábbisolyat nem, amit Gergő is felismert. Helyette különösszerszámokat húzott elő köpönyege alól, azokat dugdosta a zá-rakba, majd egyszerre elfordította mindet.A Révülők Csarnokát kongó dörrenés rázta meg. Toportyánidegesen előrerohant, majd visszafutott a gazdájához, és isméta Megbízó felé iramodott. Gergő mégsem volt hajlandó sietni.- Nálam minden hatalom, ami a Világ fát életben tartja -mondta, mikor a farkas kérdőn félrefordított fejjel bámult rá.- Úgy döntöttem, akárkit is szabadít ki a bolond mágus, en-gedem neki. Azután idekinn, a többi förtelem szeme láttáravégzek vele, hogy örökre elmenjen a kedvük a szökéstől.Toportyán bizalmatlanul nyüszített, de ahhoz nem fűlt afoga, hogy emberi szóval próbálja meggyőzni Gergőt. A sá-mánfi hideg mosolyától felborzolódott hátán a szürke bunda.Inkább újra a kapu felé iramodott, hogy kéznél legyen haszükség lesz rá.A Megbízó leoldotta a láncokat, szétpattintotta a lakato-kat, és még csak nem is kapkodott. Mikor Gergő felbukkant akapuval szemközt, balját a boszorkányfejes kopagtatá nyelvéretette, és mosolyogva várakozott.- Sejtettem, hogy így lesz-kiáltotta vidáman. -Jobban is-merem a lelked, kölyök, mint a saját anyád!Gergő hirtelen megbotlott. Bogi említésére a fejében ismétösszekavarodtak a gondolatok, s néhány szemvillanásra sem-mivé lett eddigi önteltsége. Szerencsére a dolog nem tartott túlsokáig. Hamar visszanyerte egyensúlyát, és már a gyomra semakart kibújni mindkét fülén egyszerre.- Előre tudtam, hogy ha te olvasod le Ágas agancsáról anevet, akkor személyesen akarsz majd megküzdeni az én jöven-dőbeli urammal! - folytatta behízelgő hangján a csuklyás-Hogy úgy mondjam: ez volt a "B" terv!

- Ki ő? - kérdezte Gergő, és tíz lépésre az ajtótól megállt.Két karját egymásba fonta, arcán enyhe unalom jelent meg -Mondd az átokverte szörnyeteg nevét, akit a világra akarszuszítani.464 465- Azt már nem - hőkölt hátra rémületet játszva a mágus.-Akinek tudjuk a nevét, azon uralkodhatunk.- Ezek szerint te fogsz parancsolni neki, amint kiszabadul?- Már hogyan tehetném, hiszen... Én magam sem tudom,miként nevezik!A sámánfi kezdett semmit nem érteni. A Megbízó olyanszörnyet akar kiszabadítani, akinek még a nevét sem tudja?Csupán annyi minden ismerete ennek az elmebajos mágusnak,hogy a kriptába zárt révülő a leggonoszabb, akit valaha iságán hordott a Világfa?Hiszen ennek semmi értelme!Töprengeni azonban nem maradt több idő.- Lássuk, mit kezdesz az én új urammal? - selypegte aMegbízó, s hármat koppantott a bronzboszorkány nyelvével.A kapu kőhöz horzsolódva, kőport hullatva, lassan meg-nyílt. Gergő már nem fonta karba a kezét. Gyomra tájékánnyugtalanság parázslott, de a félelmetes varázserőt igyekezetthomloka mögött egyetlen pontba sűríteni. Nem várta meg,amíg a hatalmas ajtószárnyak teljesen kitárulnak. Lassú lép-tekkel elment a sötét mágus mellett, s közben megfigyelte, hogya csuklyás izgalmában remeg.A kriptából penész- és patkányszagú bűz áradt. Amíg a ka-puszárnyak éktelen zajt keltve ki nem nyíltak teljesen, a csar-nok fáklyáinak fénye nem tudott behatolni a börtöncellába.Gergő lágyan meglibbentette bűbájostorát, hogy az itt is szerteheverő kövek némelyikét fényre bájolja. Ekkor végre már min-dent tisztán látott.A börtön húsz lépés mély és ugyanolyan széles, gömbformá-ra csiszolt terem volt. Falait rúnák és rovások rengetege takar-ta, amik elolvasására egy egész élet sem lett volna elegendő.Néhol azonban a plafon megrepedt, és sziklatömbök zuhantaka padlóra, pozdorjává robbanva. Gergő csizmája alatt kavi-csok ropogtak, de még így is jól hallotta a háta mögött izgatot-tan toporgó sötét mágus szaggatott lihegését.A megbűvölt kövek végre bevilágították az egész termet.A termet, ahol nem volt senki.Ez valami vicc? - fordult meg a sámánfi. - Te szórako-zól velem, vagy eltévesztetted az ajtót?A sötét mágus eddig is hangosan vette a levegőt, most azon-ban kétségbeesett zihálás tört ki a melléből.- Ez... Ez nem... Nem lehet! Képtelenség! Itt kell... Nekimuszáj itt lennie!Elrohant Gergő mellett, körbefutotta a börtönt, két kezéveltapogatta, csapkodta a rúnajelekkel teleróttfalakat. A sámánfikíváncsian figyelte őt, s egyre gerjedt benne a harag, miközbenlelkének más részét nevetés csiklandozta. Ahogy tekintete a má-gust követte, mégis felfedezett valami különöset a hátsó falnál.Elindult, s újabb köveket bűvölt fényre, hogy jobban lásson.A börtön kupuval szemközti zugában díszes trónus állt. Ugyana kőfalból faragták ki, de támláját, párnázott ülését és talapzatátszikrázó ékkövek, ezüstcirádák, aranyberakások tették szemkáp-ráztatóvá. Gergő érezte, hogy a trónus maga is erőt sugároz.- A helye! - sikoltotta a sötétmágus, akinek márészkereke csikorogvamásba tört. - Itt a

helye... A trónszékeleggonoszabbnak, akilétezik! De ő... Holvan ő?- Csupán ben-nünk létezik.A hűvösen nyu-godt hang betöltöttea gömb alakú csarnokot. Gergő maga-biztosan, a köpönye-ges rémült visítássalfordult hátra. Közé-pen halvány alak de-rengett. jelenés voltcsupán, nem is túl466 467erős, hiszen vonásai folyton egymásba olvadtak, elmosódtak,mintha a tulajdonosának rettenetes erőfeszítésébe kerülne.fenn-tartani őket.- Kende! - szólt a fehér alakhoz Gergő. - Hogyan vagy ké-pes ideküldeni árnylelkedet, mikor az összes varázserő az énbirtokomban van?- Téged már valóban csak ez érdekel, fiam? - kérdezte aderengő táltos. - Semmi más nem foglalkoztat immár, minthogy a varázserő utolsó morzsáit is a magadénak tudd?Gergő talán válaszolt volna, de ekkor a sötét sámán véglegösszeomlott. Őrjöngve, nyüszítve vetette magát a földre, és tép-te, szaggatta a ruháját. Percek teltek el, mire kimerült, s végrea felvert por is leülepedett annyira, hogy láthatóvá váljék aférfi elkínzott arca.- Dr. Produk! - kiáltott őszinte döbbenettel a sámánfi. -Maga a sötét mágus? A pszichomokus? Maga bírta szövetségrea Gyökérszint egymással is ellenségeskedő szörnyetegeit? És ma-ga vette rá Hold Dühét, hogy elárulja Álamföldét, a hazáját?A gyermekpszichvlógus remegő kezével megigazította orránezüstkeretes szemüvegét, majd gyűlölettől fröcsögő szájjal Ger-gőre sziszegett.- Azt se feledd, kölyök, hogy én akartalak kivasaltatniRúzspírossal! Szolgálni kívántam a legnagyobb gonoszt, aki lé-tezik. Ajándékként téged adtalak volna, és persze a szabadsá-gát. De... Hol van ő? Minden régi tekercs, ősi irat, amire rá-bukkantam, azt vallotta, hogy a legborzalmasabb gonosz a Ré-vülők kriptáján belül, az Emberlélek Cellájába van zárva.És... Tessék, ez itt az Emberlélek Cellája! De akkor hol van...?- Amint az előbb mondtam: csakis bennünk - szólt közbeismét Kende árnylelke, melyet utolsó csepp varázserejével kül-dött Gergő után. - A legfőbb gonosz csakis az ember lelkébenszülethet meg, s élhet, erősödhet. Ez a cella pusztán jelkép.A Révülők kriptájának többi börtönében persze raboskodnakálomszörnyek, bűnös ősök, tévútra került garabanciások, va-rázslók, boszorkányok. Addig tartjuk itt őket, míg a Hetek bí-rósága nem dönt a sorsuk felől.468- És a trón? - sikoltotta eszelős reménnyel dr. Produk. -Valakire biztosan vár ez a gyönyörű szék!- A trón valóban hatalmat ad, mivel a valaha élt összesuralkodó trónszékéből került bele egy-egy ékkő, aranyszemcse,ezüstveret. Aki azonban beleül, többé nem távazhat az Emberlélek Cellájából. A kapu örökre rácsukódik, mintha csak sajátlelkének legsötétebb zugába zárták volna, de amíg ez a Való-

ság és a Tetejetlen Fa az ő akaratának engedelmeskedik.- Engem ez nem érdekel! - Dr. Produk feltápászkodott, ésszétszabdalt ruhájával úgy kavarta a port, mint valami esze-lős keselyű. - Én az uramat akarom!- A legfőbb gonoszt? - nézett rá szánakozó mosollyal Ken-de. - Még mindig nem érted, hogy ő pusztán a rosszat aknró,rémült emberek lelkében létezik? Azok találták ki a gonosznagyurat, akik mögé akarnak bújni, hogy elrejtsék saját aljastetteiket. Akik rá hivatkoznak, mikor kérdőre vonják őket. Ésaz olyanok teremtik képzeletükkel, mint te, szegény doktor:mert magányos és rémült ember voltál, akinek szüksége volnaegy mindenkinél hatalmasabb és szigorúbb... Hm. Apára.- Én vagyok a lélekfurkász, és nem te! - toporzékolt dr.Produk. - Csak én mondhatok ilyeneket másoknak! És ha aka-rok magamnak főnököt, aki megmondja, hogy mit csináljak,akkor lesz is!Gergő alig hallott valamit a beszélgetésből. Már egy idejehátat fordított az egyre halványodó Kendének, és egyfolytábana trónszéket bámulta. Sőt, lépett felé, kezét nyújtotta, hogy uj-jaival megsimítsa a leheletfinom cirádákat...Réti Boglárka hirtelen felriadt. Reggel óta a kórház-ban ült, Gergő betegágyánál, ahogyan Botlik DénesZsófi mellett. A férfi most halkan mordult, kidörzsölteszeméből a káprázó karikákat, majd a feleségére nézett.- Baj van! - mondta csendesen Bogi.- Érzem - bólintott Botlik Dénes. - Mit tegyünk?- El kell aludnunk - felelte a felesége, majd felkapvaa szék támlájára akasztott retiküljét, annak egész tar-469talmát a takaróra borította. Ujjai fürgén dobálták félrea fölösleges kacatokat, majd a magasba emeltek egyzöld folyadékkal teli üvegcsét.- Hozz kávét! - mondta Bogi. Dénes kirohant a fo-lyosóra. Az ajtón túlról előbb pénzcsörgés hallatszott,amint az okleveles cipőpucoló aprót dobált az automa-tába, majd fojtott hangú veszekedés szűrődött be.- Engedd el azt a poharat, te kis...! Megmondta alányom, hogy ha még egyszer belebújsz ebbe a masiná-ba, akkor...! Na, azért!Botlik Dénes végre beviharzott két pohár gőzölgőkávéval.- Vigyázz, kedvesem, forró!- Nem számít - Bogi kétfelé osztva a poharakba ön-tötte a zöld löttyöt, majd a magáét gyorsan lehajtotta.- Akkor idd, ha már leültél, mert nagyon gyorsan...Feje rábicsaklott Gergő ágyára, s már szuszogott is.Botlik Dénes összevont szemöldökkel hümmentett,majd követte felesége példáját..."Nálam Ágas varázsereje. Az Emberlélek Cellája sem tart-hatna vissza, ha elfoglalnám a trónt. És ha mégis? Mit szá-mít! Kényelmes helynek tűnik ez a csarnok, és cserébe az összesvilág uralkodója lehetnék, amíg csak élek!"Mintha dr. Produk olvasott volna Gergő gondolataiban,most a sámánfi lába mellé sündörgött, és halkan beszélni kez-dett:- Légy te a nagyúr, kölyök! Akarom mondani... Mester!Sámán! Táltoskirály! Nem ragaszkodom én ahhoz, hogy csu-pa gonoszságot kövessünk el. Csak irányíts, és én szolgállak té-ged. Hű leszek, ígérem! Ha hazudsz, veled hazudok, ha igazatmondasz, letagadom mások előtt. Én leszek a fegyverhordozód,méregkeverőd és a sajtófőnököd. Uralkodj, hiszen annál nincs

több, sem jobb!Gergő megborzongott dr. Produk hideg érintésétől, mégsemrázta le magáról a kezét. Egyedül a trón érdekelte. Meg akar-ta ismerni minden mintáját, ékkövei szikráit, az ülöpárna pu-haságát, a támla kemény szigorát.- Kisfiam!A sámánfi dühösen rándult össze. Megfordult, elsodorva dr.Produkot, aki mohó szemmel figyelte az eseményeket.Kende mellett két újabb, halovány alak lebegett.- Anya? Dénes? Ti hogy kerültök ide? - kérdezte Gergő.- A kórházból révültünk ide... - kezdte Bogi, de fia hang-ja felcsattant.- Nem révülhettek, hiszen nálam minden bűbájos erő!- Keveset tudsz még a világ titkairól, sámánfi - szólt a véntáltos. - A szülőknek nincs szükségük az általad birtokolt bű-bájra, hogy bajba jutottgyermekük segítségére siessenek.- Én nem vagyok bajban! Dénes különben sem az apámúgyhogy semmi keresnivalója itt.- Kisfiam... - kezdett bele ismét Bogi, de Gergő ismét köz-bevágott.- A kisfiad sem vagyok többé, anya! Hát nem látod? Nézzrá Toportyánra! Már ő sem kölyökfarkas, és én is felnőttem!Mostantól a magam útján révülök, nincs szükségem a taná-csaitokra!- Felnőtt vagy? - kérdezte csendesen Bogi.- Igen, felnőtt! Na, mit szólsz hozzá? - Gergő arca eltor-zult a gúnytól. - Most pedig hagyjatok békén, mert úgy dön-töttem, hogy minden világok uralkodája leszek!Dr. Produk boldogan felvisított. A három derengő alak nemszált, nem mozdult. Gergő a trón felé fordult, de ekkor újabbárnylélek bukkant fel.- Mi van itt ma? Pizsamabuli szellemeknek? - üvöltötte asámánfi, és a jövevényre nézett.Érezte, hogy a lélegzete elakad, mégis igyekezett dacosan fel-vetni a fejét. A negyedik árnylélek elhunyt édesapja volt, akitutoljára a Sárkány koponyájában látott. Akkor az ölebe ült,mint egy kisgyerek, és boldognak érezte magát, hogy elbúcsúz-hat toie, hiszen ezt elmulasztotta, mikor a Valóságból elköltöz-ni készült az apja.470 471- Lám, itt az én felnőtt fiam! - mondta csendes, nyugoáthangján a férfi.- Sze... Szervusz, apa - nyögte Gergő, de hogy elakuát aszava, ettől még dühösebb lett. - Igen, felnőttem, és most elfog-lalom a trónomat. Ágas varázserejét már megszereztem ma-gamnak, úgyhogy... Biztos te is azért jöttél, hogy lebeszélj.Apja árnylelke kényelmesen elhelyezkedett az egyik sziklán,áttetsző kezével barátságosan intett Bogiéknak, majd válaszolta fiának.- Eszemben sincs megakadályozni felnőtt életed első dönté-sét. Én csak leülök ide, és nézlek.Így is tett.Gergő pedig bólintott, majd a trón felé lépett. A lába mellettdr. Produk boldogan vinnyogott, Toportyán azonban elhúzó-dott, mintha közel szeretne kerülni az egyelőre nyitott kapuhoz.A sámánfi mélyet sóhajtott, kezét a trón karfája fölé emel-te...Majd mégis rápillantott az apjára. A férfi csak ült, állát atenyerére támasztotta, és arcán tiszta, őszinte kíváncsiságtükröződött.Gergő újra lendületet vett, hogy fellépjen a trón talapza-

tára...Nem sikerült. A fiú akkor is maga előtt látta az apja biza-lommal teli tekintetét, mikor nem nézett rá. S ettől hirtelenolyan végtelenül nevetségesnek érezte, hogy ő legyen a világokkorlátlan ura. Szívesebben járna még néhány évet atáltosképzőbe, kergetne megvadult ruhásszekrényeket a farkasahátán, és veszekedne Zsófival arról, hogy melyik rontás a leg-jobb, ha az embergyereke ki akar tolni az elszemtelenedett há-zi lidércekkel.Gergő hátat fordított a trónnak, bűbájostorával álomör-vényt hasított a levegőbe, és intett Toportyánnak, hogy köves-se. Mielőtt belépett az Ébredés Ajtaján, még rámosolygott azapjára.- Bocs, de van nálam valami, amit sürgősen vissza kelladnom... egy szarvasnak.

XVII.A bírák

Kerek két holdfordulón át tartott a tárgyalás - mégsemtelt el egyetlen perc sem. A Hét Sárkányőr úgy döntött,hogy kivételesen engedélyt ad az égboltozat mechaniz-musának megállítására. A garabonciások felmásztakhát a Gyémánt Jurta tetejére, egészen a csúcsig, és ki-bújtak a füstnyíláson. Ott ragyogott jobb kézről Sze-mes, a Nap, valamint Éj Lánya, a Hold. A tudók varázs-énekükkel szólították a Sárkányt, aki suhogó bőrszár-nyát lengetve meg is érkezett hamarosan. Körberepültea Jurtát, tisztelettel köszöntötte a Heteket, majd a ga-rabonciások parancsára lenyelte a két szépséges ég-gömböt.Megtorpant az idő. Nem teltek a percek sem a Tete-jetlen Fán, sem a Valóságban. Még maga a Sárkány islevegőbe dermedt, míg a kántáló garabonciások más-ként nem éneklik majd a dalukat. Egyedül a GyémántJurtán belül hömpölygött tovább az idő láthatatlan fo-lyama, hogy a tárgyalást megtarthassák.A díszes nemezfalak között ezrével nyüzsögtek a ré-vülők. Gergő és Zsófi jelen voltak az előkészületeknél,s ámulva nézték, amint az Énekmondók Jurtájánaktagjai bűbájostoraik segítségével berendezik a Jurtát.Egy-egy cserdítésükre kétoldalt, félkörben padsorokemelkedtek ki a döngölt padlóból, melyek végül úgynéztek ki, mint a cirkuszok ülései. Középen újra lobo-gott az Eleven Tűz, fehér füstje felfelé kígyózott, majdkibújt a fedetlen nyíláson.A tűzhely bejárathoz közelebb eső oldalára az ének-mondó sámánok szintén padsorokat igéztek. Ott ülnekmajd a Világfa három szintjének küldöttei és a révülő-hivatalok vezetői. Az Eleven Tűz túlsó felén bűbájket-recek sorakoztak, bennük kényelmes székekkel. Azok-ban kapnak helyet a tárgyalás vádlottjai, akiket ígyminden irányból jól lehet látni és hallani. Jobbról ésbalról írótáblák, mellettük háromlábú ülőalkalmatos-ságok árválkodtak, a védők és a vádló foglalják majd elazokat.A ketrecekkel szemközt állt az élő fából faragott asz-tal, hét karszékkel, melyek mindegyike zöld hajtások-kal ékeskedett. A Tetejetlen Fa ősi törvényének megfe-lelően maguk a Hetek bíráskodtak, képviselve a KilencJurta révülőinek igazságát. A ketrecek és az asztal kö-

zött állt még egy pulpitus, erős karfával, de szék nélkülerre állnak majd a tanúk, akik elmondják, mit láttak,hallottak, álmodtak.Mikor az Énekmondók Jurtájának sámánjai (akik aleginkább értettek a rendezvényszervezéshez) elkészül-tek a berendezéssel, megkezdődhetett a révülők világá-nak eddigi legnagyobb pere. A Gyémánt Jurta kettősnemezfalának rejtett részeiben, ahol folyosók, szobák,konyhák, pihenőtermek és raktárak húzódtak meg, szá-mosan gondoskodtak arról, hogy a tárgyaláson résztvevők semmiben ne szenvedjenek hiányt. Gergő ésZsófi az előkészületek alatt szabadon kószálhattak, demég a negyedét sem tudták felfedezni a Gyémánt Jur-ta titkainak mikor a dobolók ütni kezdték a Gyüleke-zés Rigmusát...tagjai bűbájostoraik segítségével berendezik a Jurtát.Két holdfordulón át egymást váltották a tanúk. A kör-ben ülő hallgatóság olykor dühösen kiabálva, máskornevetve vagy épp együtt érzőn tapsolva, de végig nagyfigyelemmel fülelt a beszámolókra. A pulpituson meg-fordultak sámánok, boszorkányok, varázslók, s min-denféle más álomlény is, akik valahol, valahogyan kap-csolatba kerültek a Megbízóval. A legtöbben kárval-lottjai voltak az eseményeknek, és minden szavukkalostorozták a vádlottakat.474 475A kéklő bűbájketrecekben öt bűnös kucorgott. Let-tek volna többen is, de őket még nem sikerült kézre ke-rítenie az Álomfelügyelet révülőinek. A legfőbb vádlot-tak azonban jelen voltak, s mind másként tűrték amegaláztatást.Dr. Produk Bence eleinte sírdogált, könyörgött, foly-ton félbeszakította az éppen tanúskodót. A Hetek nagytürelemmel voltak irányában, hiszen sokkal inkábbébernek tartották, mint révülőnek, még ha ki is tanul-ta a varázstudományokat.Hold Dühe, a renegát álomfogók egykori vezére to-vábbra sem mutatott megbánást. Míg Anja Nisan, amongol sólyom-sámán - aki a Felső Világ Tűzkörébe spersze a Hetek közé tartozott - rá nem küldött egycsendharang-bűbájt, a megvadult vadász folyton üvöltö-zött, fenyegetőzött, és többször nekirontott a ketrecerúdjainak.Sutyerák, a mocsári kobold behízelgő ravaszsággaligyekezett menteni az irháját. Az egykori álomüzér rit-kán szólt, de akkor biztosan valami sunyi, gyanús üz-letet ajánlgatott a Heteknek, ha felmentik a vádak alól.Legcsendesebb a két utolsó bűnös volt. Orrnyeregbőrén egyfolytában veszettül kavarogtak a szürke-feke-te foltok, letagadhatatlanul jelezve, hogy az álomva-rangyban pokoli zűrzavar tombol. Szót azonban mégakkor is nehezen lehetett kihúzni belőle, mikor a bírákvagy a védők és vádlók kérdezték.Monyákos Klotild (lánykori nevén Libbenő Moyra)még nála is csendesebbnek mutatkozott. A Rontó Bo-szorkányok Szektájának megbukott főnémbere renge-teget fogyott, mióta elfogták, s nem is nagyon volt haj-landó ételt magához venni. Leginkább a bűbájketreceszékén kuporgott, két kezét ölébe ejtve, s néha szomo-rú pillantást vetett lidércfiára, aki a közelben ült.Szinte észrevétlen repült el a két holdforduló. Gergőt

olykor a tanúk pulpitusára szólították, ott elmondta,amit tudott, majd visszaült a helyére.Mivel a Nap és a Hold mozdulatlan-ná dermedt a Gyémánt urta fölött,hatalmas homokórák mérték az időt,hogy mindig tudni lehessen, mikorjönne el a pihenés ideje. Ilyenkor a ré-vülők rendben elvonultak a szálláster-mekbe, megbeszélve egymás közöttaz aznap hallott tényeket.Gergő szívesen szót váltott volnaZsófival mindarról, amit hallott, de ahúga rettenetesen elfoglalt volt. A tár-gyalás ugyanis rögvest megoldhatat-lannak tűnő gonddal kezdődött: avádlottak védelmét senki nem akartavállalni. Hosszas huzavona után Zsófimaga jelentkezett, hogy hajlandó abűnösök szószólója lenni. A Hetek ta-nakodtak, majd rábólintottak a külö-nös kérésre.A vajákos lány komolyan vette afeladatát. Ügyvédbojtárnak Monyá-kos Tubát választotta, aki ezt boldo-gan vállalta, bár a Boszorkány Jurtanéhány vezetőségi tagjának nem na-gyon tetszett, hogy a lidérc rokonság-ban áll az egyik vádlottal.Miután végre így elrendeződtek a dolgok, valóbankezdetét vehette a tárgyalás. A vádló szerepe az elsőszemhunyástól fogva egyértelmű volt: Borzalag sister-gő haraggal, de igazságosan látta el ezt a feladatot...- Elérkezett hát az ítélet napja - állt fel karszékébőlKende táltos. A hosszú asztal mögött ülő sámánokelőtt vaskos kéregtekercs halmok és megszámlálhatat-lan rovópálca hevert, melyekre a tanúvallomásokat ír-476 477ták. A révülők feszülten várakoztak, s bár ezernél istöbben zsúfolódtak össze, a Gyémánt Jurtában mostegyetlen pisszenést sem lehetett hallani.- Két fontos esemény áll előttünk - folytatta Kendetáltos, úgy dörgetve hangját, hogy a legtávolabb ülők isjól hallhassák a szavait. - Meghallgatjuk a védő és avádló záróbeszédét, majd kihirdetjük a Kilenc Jurta bí-rái, vagyis a Hét Sárkányőr ítéletét. Tudjuk, milyen ese-mények kavarták fel a Világfa egészét. Engedjék megnekem, hogy röviden összefoglaljam ezeket. Dr. Pro-duk Bence, aki valaha egyszerű gyermekpszichológusvolt a Valóságban, hirtelen ráébredt, hogy az álmai ép-pen olyan igaziak, mint amit ébren lát. Azért fordulha-tott ez elő, mert a doktor ősei között vannak révülők,bár belőle már szinte teljesen kiveszett a varázstudo-mány. Legalábbis ő így hitte, míg aztán turistaszervezőnem lett a Szellemtánc Szórakoztató- és Bevásárlóköz-pontban.Senkinek nem kerülte el a Eigyelmét, hogy a Hetekközött ülő Gyorsláb Jimmy idegesen tépkedi sámánin-gének rojtjait. Kende táltos tovább beszélt.- Szerencsére az éberek szép álmait értéktelen vaca-kokra cserélő, kétes vállalkozás megszűnt létezni, mi-kor a Hollót elkergettük. Dr Produk azonban már

éberből révülővé vált, bár ezt titokban tartotta. Mintaz Álomfelügyelet nyomozása kiderítette, a doktor rá-bukkant néhány ősi kéregtekercsre, melyek egy részeÁgas és az Erdők Atyjának titkát fedte fel, míg a többiazt állította, hogy a Révülők Kriptájában gonosz va-rázslók, boszorkányok vannak bebörtönözve. Dr Pro-duk ekkor úgy döntött, hogy továbbra sem árulja elsenkinek révülőképességeit. Kettős életet élt. A Való-ságban csetlő-botló, ügyetlenkedő, de kedves doki bá-csi, míg az Álomvilágban titokzatos csuklyába burkoló-zó sötét mágus. Kitanulta a rontó átkok tudományát,majd csöndben szervezkedni kezdett. Igen meggyőzőtudott lenni, hiszen jól értett a lélek titkaihoz. Így aligfél esztendő alatt szövetségre bírta a Gyökérszint leg-veszedelmesebb révülőit, majd rávette Hold Dühét, hogytörzsével hagyja el Álomföldét, s szolgálja inkább őt.A hallgatóság ellenségesen zúgott. Hold Dühe vala-mit ordítozott, öklével fenyegette a Heteket, de hang-ja nem jutott át a csendharang-bűbájon.- Mindazzal, ami ezután történt, már tisztában va-gyunk - szólt újra Kende táltos. - Dr Produk, akit aGyökérszinten csak úgy emlegettek: a Megbízó, külön-leges kábító főzetet készíttetett a rontó boszorkányok-kal. A keszekusz-átokkal átitatott álomtárgyakat aztán amindenhová könnyedén besurranó álomvarangyok hord-ták szét, csempészték a révülők keze ügyébe. Néhányholdforduló alatt a révülők gondolatai összezavarod-tak, és a nyelvük akkor is döccent, ha csupán a legegy-szerűbb varázsigét akarták kimondani. Még mi, a He-tek is megbetegedtünk. S hogy mindezt a rettenetetmiért követte el dr. Produk? A saját vallomásából hall-hattuk: őt egész életében kinevették az éberek világá-ban. Már gyermekként gúnyolódtak rajta, a társai kí-nozták, kiközösítették. Azért lett pszichológus, hogyuralkodni tudjon a többi ember fölött, de még így semvette senki komolyan. Mikor aztán rájött, hogy a révü-lők világa létezik, és maga is képes a Világfán megjelen-ni, bosszút esküdött. Nem akart hatalmat, sem kincse-ket. Egy főnököt akart, valamiféle óriás erejű vezetőt,akinek engedelmeskedhet. Olyasmire vágyakozott, amisoha nem volt neki, pedig gyermekkorában nagy szük-sége lett volna rá: egy apát, aki megvédi!A Gyémánt Jurtában megsűrűsödött a csend. Kendekomoran végignézett a ketrecekben ülő vádlottakon,majd a védők felé fordult.- Hallgassuk meg hát a beszédeket, hogy azutánigazságos, szigorú ítéletet hozhassunk.Ezzel a táltos Zsófi felé biccentett, s leült a helyére.479A vajákos lány homlokán verejték gyöngyözött, egé-szen picikének érezte magát az ezernyi szempár suga-rában, de a mellette ülő Monyákos Tuba biztatóan ol-dalba bökte. Felállt hát, majd a bűbájketrecek elé lépett.Nem vitte magával a jegyzeteit, egyetlen rovópálcávalütögette a tenyerét, miközben egyre magabiztosabbanbeszélt, hol a Hetekre, hol pedig a hallgatóságra nézve.- Öt bűnös áll... Vagyis ül... Szóval van, amelyik áll,de például Klotild asszony ül... Mindegy, ez nem fontos.Bocsánat - Zsófi idegesen megrázta a fejét, majd nagy le-vegőt véve elölről kezdte védőbeszédét. - A lényeg az,hogy nem lehet vita: a bűbájketrecekben öt valódi bűnös

kapott helyet. Tudom: én vagyok a védőjük, ezért nekemarról kellene beszélnem, hogy ártatlanok, vagy csupántévedtek, esetleg mások vezették félre őket. Sajnos azon-ban ez hazugság volna. A vádlottak mindegyike tisztá-ban volt vele, hog,v a révülők világának legfontosabb tör-vényeit szegik meg. Van közöttük, aki nyereségvágybólkövette el a tetteit, mint Sutyerák és Orrnyereg. Van, akihatalmat akart, mint Hold Dühe, és van...Kende táltos halkan krákogott, hogy felhívja magáraa figyelmet. Zsófi ijedten pillantott a vén révülőre, akikedves, de szigorú mosollyal arcán kissé előrehajolt, ésszólt:- Bocsáss meg, Farkas Húga, hogy figyelmeztetlek:neked védenerl kell a bűnösöket, és nem vádolnod őket!- Mindjárt rátérek arra is - ígérte a vajákos lány, smár nem volt olyan ideges, mint néhány perccel koráb-ban. - Engedje meg a nagyra becsült bíróság, hogy sor-ra vegyem a vádlottakat.Gyors léptekkel átment a bűbájketrecek túlfelére, smegállt Orrnyereggel szemközt.- Itt láthatunk egy álomvarangyot, akinek öccsétmár hallhattuk tanúskodni. Kubust a Hetek előre ésigen bölcsen felmentették a vádak alól, mivel ő mégidőben átállt a jó oldalra. Segített nekem a nyomozás-ban, elvezetett a Megbízóhoz a Valóságban, és ez akkoris érdem, ha én nem láttam át dr. Produk álcáján.Kubus később kiszabadította Hódfarok nénét és Sacianyót a mocsári koboldok karmaiból, miután én a Gyé-mánt jurtába indultam. Ezért nem ül ő is a testvéremellett. Orrnyereg viszont sokáig nem mutatott sem-miféle megbánást. Mégis, mikor majd döntenek a sor-sa felől, vegyék figyelembe a bírák, hogy az álomvaran-gyok sorsa igen mostoha. Mindannyian rémült éberekálmaiban születnek, ahonnan szinte azonnal el is ker-getik őket. A Világfán sehol nem látják őket szívesen,mert az az általános nézet, hogy az álomvarangyokmind tolvajok. Sokan valóban azok! Muszáj álmokatfosztogatniuk, ha enni akarnak. Az ő bűneik azonbaninkább azokat terhelik, akik kihasználják a szerencsét-lenségüket, és különböző aljas feladatokra bérlik fel azálomvarangyokat. Orrnyereg hajlandóságot mutat ar-ra, hogy megváltozzék: az ítélet vegye ezt figyelembe!Zsófi két lépéssel Sutyerák ketrece elé került. Az álom-üzér nyomban a vasrudakhoz préselte hatalmas pocak-ját, és mézédes hangon valamiféle kétes üzletet javasolta vajákos lánynak, ha kimenti őt szorult helyzetéből.Zsófi meg sem hallotta a szavait, viszont a bírákhozfordult ismét.- Sutyerák, az álomüzér számtalan kisebb és na-gyobb grimbuszt követett el. Ami a legborzalmasabbmind közül, hogy a Megbízó parancsára felbérelte Ku-bust és Orrnyerget, hogy bűvöljék el az autónkat, Rúzs-pirost, majd a Valóságban gázolják el vele Farkast. Ez-után ráadásul csapdába csalta Hódfarok nénét, és az volta terve, hogy eladja őt a Húspiacon mint rabszolgát.A hallgatóságból többen dühödt ordítozásba fogtak,hátborzongató javaslatokat téve arra, hogy mi legyenSutyerák büntetése.- Én mégis azt kérem a tisztelt bíróságtól, hogy eny-he büntetést mérjenek a mocsári koboldra - folytatta480 481

Zsófi. - Gondoljanak bele, melyik révülő keze marad-na tiszta, ha olyan körülmények között nő fel, mintSutyerák. A lápok, mocsarak bűzlő ingoványában ne-héz bárkinek is becsületes életet élnie.A vajákos lány rovópálcájával határozottan a soronkövetkező bűbájketrecre mutatott. Hangja immárcseppet sem volt bizonytalan, szemében pedig elszántfény lobbant.- Monyákos Klotild, a Rontó Boszorkányok Szek-tájának egykori főnémbere! - kiáltotta. - Vagy mégsem?Bemutatom önöknek Libbenő Moyrát, a valaha olyígéretes gyakornokot a Révülő Rémhírek Osztályáról.Zsófi aprót biccentett Tuba felé, aki a megbeszélt jel-re bűbájostorával csillagporos ívet húzott a levegőbe.A varázslat hatására a ketrecek előtti üres térségen amúlt néhány derengő képe jelent meg. Moyra, a csinosboszorkány iskolatársai körében... Moyra munka köz-ben a tévében... És Moyra, a ragyogóan boldog meny-asszony, daliás férje oldalán.A képek eltűntek, és a ketrecben ülő kövér boszor-kány halk sírása töltötte be a Gyémánt Jurtát.- Libbenő Moyra rossz házasságot kötött - kiáltot-ta Zsófi tüzesen. - Éber férje kihasználta a tapasztalat-lanságát és a szerelmét, rávéve arra a fiatalasszonyt,hogy tiltott bűbájokat használjon a tévéműsoroknál.Ezután a Boszorkányok Jurtájának főnémberei megsem hallgatták őt, egyszerűen kitiltották az Álomvilág-ból, bevonva a révülési engedélyét. Én nem csodálko-zom, tisztelt bíróság, hogy az elkeseredett, nővérei és aférje által is megalázott és embergyerekétől megfosz-tott Libbenő Moyra beállt a rontó boszorkányok közé,s ráadásul elhízott. Magam is így cselekedtem volna,ezért nincs jogunk ítélkezni fölötte!Különös módon a sok ezer révülő legtöbbje ekkortapsviharban tört ki. Egyedül a Boszorkányok Jurtájá-nak képviselői gubbasztottak mogorván, úgy téve, mint-ha bő szoknyáikról kéne bizonyos szöszöket lecsipe-getniük.Zsófi rákacsintott a boldogan vigyorgó Monyákos Tu-bára, s mikor elült a taps, Hold Dühének rácsához lépett.- Arra kérem a bíróságot, hogy oldják fel a renegátálomfogók vezére körül a csendharang bűbájt - mondta avajákos lány Anja Nisan kérdőn nézett a többi sámán-ra, majd mikor azok mir,d bólintottak, bűbájostorávallegyintett.Hold Dühe eddig is folyvást üvöltözött, hadoná-szott, most azonban már hallani is lehetett, mit mond.- Átokverte Hetek, kitekerem a nyakatokat sorban,csak szabaduljak ki innen! A Megbízó elárult minket,de az álomfogók forradalma folytatódik. Én vezetemdicsőségre a Gyökérszint lázadóit, majd meglátjátok,rühes kutyakotorékok! Rémálmok fogják elárasztani aTetejetlen Fát, és Égi Úr rettenetes haragja sújt le rátok,amiért hozzá mertetek nyúlni a legtisztább vérű, leg-ősibb álomfogöhoz. Én...! Csakis én vagyok méltó rá,hogy uralkodjam minden korcs révülő fölött! Én va-gyok a Tetejetlen Fa legnemesebb ivadéka, Égi Atyács-ka unokája! Fogtok ti még a Rémálmok Földjére indul-ni a gőzszekerek hátán, majd meglátjátok...Nisan sámánnő holtra vált arccal bájolta vissza acsendharangot Hold Dühére. A Gyémánt Jurtában so-

káig egyetlen hang sem hallatszott, de a révülők mindfelkavarodott gyomorral nézték az immár némán ha-donászó, őrjöngő álomfogót.Végül Zsófi szólalt meg, csendesen és szomorúan.- Azt hiszem, ennyi éppen elegendő bizonyíték rá,hogy Hold Dühe megháborodott. Az álomfogönakgyógykezelésre és nem börtönre vagy más büntetésrevan szüksége. A bölcs bírák adják inkább a vajákosokkezei közé.A közönség helyeslően morajlott. A Vajákosok Jurtá-ja a tárgyalásra Maszat Vincéné (született Tudó Bori)482 483kenőasszonyt mint szakértőt küldte el. Az ezüstőszhölgy most felállt a padból, és nyugodt, határozotthangon felszólalt.- Amennyiben a Hetek úgy döntenek, a VajákosokJurtája vállalja Hold Dühének gyógykezelését.- Köszönöm, Maszatné - hajolt meg ültében Kendetáltos, majd Zsófihoz fordult. - Folytasd, Farkas Húga!A vajákos lány most a pszichomókusra vetette tekin-tetét.- Dr. Produk Bence védőbeszédét már hallottuk -mondta. - Kende táltos az imént felidézte nekünk, mi-lyen élete volt éberként a doktornak, és miért találta kimagának a legfőbb gonoszt. Ez nem azt jelenti, hogy he-lyeslem vagy megértem, amit tett, de... Ha nem állnaott folyton mellettem az édesapám és Réti Boglárka,hogy segítsenek, mikor az élet kegyetlen hozzám, talánfelnőttkoromra én is annyira kétségbeesnék, mint adoktor. Utálnám és bolondnak tartanám a gyerekeket,akik olyan csodákat látnak, amilyeneket én soha. S haalkalmam volna rá, talán magam is mindent megten-nék, hogy kiszabadítsam börtönéből a rég vágyott apá-mat. Még akkor is, ha őt csak a képzeletem teremtette.A bűbájketrecben kucorgó doktor halkan motyogott,de egyetlen szavát sem lehetett érteni. Zsófi ekkor szét-tárta karját, és a bírákhoz fordult.- Nem kívánok több szót szólni a vádlottak érdeké-ben. Kérem, hogy a révülők bírósága legyen velük kö-nyörületes.Kende táltos tekintetével addig kísérte Zsófit, míg alány le nem ült Monyákos Tuba mellé, majd a másikirányba nézett.- Borzalag, az éppencsaknem-táltos vállalta a vádlószerepét - mondta. - Most halljuk, ő miként vélekedika vádlottakról!Az írótábla mögül apró termetű, mégis igen marconafickó állt fel. Hasáig érő, kusza szakállában megigazí-totta a sastollat, majd nemezcsizmáját keményen adöngölt földhöz csapkodva középre ment.- Rövid leszek, tisztelt bírák, mert nincs itt min vitat-kozni - kiáltotta pengeéles hangon. Övéből gyors moz-dulattal előhúzta bűbájostorát, és hirtelen az első bűbáj-ketrecre suhintott. Néhányan azt hitték, hogy varázsol-ni fog, de a bőrszíj csomói fénytelenek maradtak. -Sutyerák, a mocsári kobold! Álomüzérkedés, tolvajlásraés merényletre való felbujtás, magas rangú révülő fogvatartása, valamint rabszolga-kereskedelem. Arról márnem is szólok, hogy a Megbízó első számú segítője. Bün-tetése legyen örök száműzetés a Rémálmok Földjére!Borzalag a következő ketrecet célozta meg ostorával.

- Orrnyereg, az álomvarangy! Születése óta tolvaj,rabló, számtalan álomba történő tiltott besurranás szá-rad a lelkén. Végül arra vetemedett, hogy a Valóságbanautót lopjon, és az életére törjön Farkasnak. Büntetéselegyen száműzetés a Rémálmok Földjére!A dühös vádló, Borzalag valóban rövid beszédekettartott minden egyes ketrecnél. Kivétel nélkül azösszes vádlottra a legsúlyosabb büntetést, vagyis aRémálmok Földjére való örök száműzetést javasolta.Ezután leült a helyére, és haragtól villámló tekintetét abűbájketrecek lakóira meresztette.Kende táltos felállt, ahogyan a többi fősámán szin-tén, és torkát köszörülte.- A Kilenc Jurta bírósága most elvonul tárgyalni.Kérek mindenkit, hogy maradjon a helyén, s csendbenvárja ki, amíg meghozzuk az ítéleteket.A Hetek tizenkét órán át vitatkoztak. A GyémántJurtában egyre nőtt a feszültség, néhány túlhevült bű-bájostor magától eldörrent, de komolyabb baj nem tör-tént. Mikor a bírák végre visszatértek a helyükre, Zsófiés Borzalag úgy meredt egymásra, mintha esküdt ellen-ségek volnának.484 485- Megszületett a Kilenc Jurta bíróságának döntése -zengte Kende táltos. - Gondolom, senki nem bánja, hahosszas fejtegetés helyet nyomban ki is hirdetem azt.Orrnyereg, álljon fel! A bíróság úgy döntött, hogy a Pis-la és Repesztő nevű lidércek által nemrég létrehozottIgázóba küldjük.Monyákos Tuba egykori társai büszkén felálltak apadsorokban, de a hallgatóság közül csak nagyon keve-sen tudták, hogy mi is az az "Igázó". Pisla ezt nyom-ban észrevette, s magyarázatba fogott:- A munkatársam, Repesztő, és jómagam a Lidérc-csíny Felügyelet vezetői vagyunk. Munkánk során azttapasztaltuk, hogy a legtöbb lidérc nem gonoszságbólkövet el bűntetteket, sokkal inkább azért, mert képte-len hasznot hajtó és jól fizető munkahelyet találni. Azenek számára hoztuk létre az Igencsak GonáverteAlomlények Zártosztályi Óvhelye elnevezésű intézményt,vagyis az I-g-á-z-ó-t, ahol addig maradnak bedolgozóimunkakörben, míg a javulás jeleit nem mutatják. Orr-nyereg nálunk távbűbájjal fogja jóvátenni a csínytevőlidércek okozta károkat, mivel tudományos tények bi-zonyítják, hogy ez a tevékenység jótékony...- Köszönjük, Pisla! - vágott közbe Kende táltos. -Megbocsáss, de a részleteket bárki megtudhatja a Tál-tos Világháló hírsugallataiból. Most folytatjuk az ítéle-tek kihirdetését. A következő elítélt... - a vén révülőbelepislogott a jegyzeteibe - Sutyerák, az álomüzér Azellene felhozott és bizonyított vádak igen súlyosak,ezért sokáig úgy véltük, más lehetőség nincs, mint arémálomba való száműzetés. Azután Waru Dalong sá-mánnak eszébe jutott az ősi koboldtörvény: a ragacs-átok.A révülők csodálkozva súgtak össze.- Igen, kedves barátaim, a koboldoknak is akad né-hány törvénye, bármilyen szedett-vedett népségnek istűnnek- bizonygatta Kende táltos. -Az egyik kimond-ja, hogy ha bármely kobold főbenjáró bűnt követ el, azvitessék át a Valóságba, és mondassék rá a ragacs-átok.Ez a bűbáj hosszú időre eltéphetetlenül összeköti a ne-

vezett koboldot az éberek közül azzal, aki a legnehe-zebben tudja őt elviselni. Sutyerák tehát a Valóságbanfog ragadni, amíg a büntetése le nem járA közönség megtapsolta az ítéletet, néhányan mégnevettek is. Az álomüzér duzzogva húzódott a ketrecesarkába, és többé senkinek nem ajánlott semmiféle üz-letet.- Monyákos Klotild, leánykori nevén Libbenő Moy-ra - fordult most a táltos a csöndes asszony felé. -A Rontó Boszorkányok főnémbereként elkövetett bű-neiért akkor is felelnie kell, ha később értékes segítsé-get nyújtott Farkasnak. Ezért a bíróság negyven eszten-dőre éber asszonyként a Valóságba száműzi. Sem azutazáshoz, sem a mosogatáshoz, de még csak a hajszí-ne változtatásához sem használhat ezen idő alatt bű-bájt. A száműzetés leteltével azonban a BoszorkányokJurtája ismét a soraiba fogadja őt, és visszarévülhet azÁlomvilágba.A Gyémánt Jurtában ülő révülők ezt az ítéletet isigazságosnak találták, s megtapsolták. Klotild asszonymost először emelte fel a fejét, mióta a tárgyalás tar-tott, hogy rámosolyogjon lidércfiára. Tuba halkan Zsófifülébe súgta:- Az ott mind az én mamám!Kende megköszörülte a torkát, s látszott rajta, hogyaz ítélethozatal legnehezebb részéhez ért.- Hold Dühe, a renegát álomfogók vezére! Viselke-dése valóban azt sugallja, hogy elborult az elméje, desajnos még sincs így. Jobb volna, ha a betegsége igazilenne, de a Vajákosok Jurtájának lélekbúvár-szakértőiidőközben megállapították, hogy Hold Dühe csupánmegjátssza az őrjöngőt. Nem igaz, álomfogó?Nisan sámánnő feloldotta a csendharang bűbájt. Min-denki arra számított, hogy Hold Dühe ismét rikácso-486 487lásba kezd, de nem így történt. Az álomfogó gúnyosanvigyorogva megrántotta varázsmintáktól kavargó vál-lát, és csöndesen felelt:- Nem sikerült elhitetnem veletek, hogy bolond va-gyok. Sebaj, jöhet a börtön.A révülők felhördültek. Kende táltos csendre intettea Gyémánt Jurta közönségét, majd szigorúan Hold Dü-hére nézett.- A bíróság úgy döntött, hogy a renegát álomfogókvezére örökre tiltasson el Álomföldéről, sőt a Lomb- ésa Törzsszintről is. Ezentúl a Gyökérszinten kell élnie,méghozzá a Rémálmok Földjének mezsgyéjén, aholhasznosíthatja tapasztalatait. A szökevény rémálmokbefogását és visszaterelését bízzuk rá. Természetesenmegvonjuk általános révülési engedélyét, így csakis amunkahelyén lesz képes bájolni.A csarnok most néma maradt. Egyedül Borzalag csa-pott dühösen az írótáblájára, de szót ő sem ejtett.- A legnehezebb dolgunk dr. Produk Bencével volt -folytatta Kende. Gergő, aki a legelső sorban ült, megmert volna esküdni rá, hogy a táltos belesápadt abba,amit mindjárt ki kell mondania. - A doktor iszonyúdolgokat követett el a révülők világa ellen. Meggyőző-désünk, hogy még most sincs tisztában azzal, mekkoraveszedelembe sodorta a Tetejetlen Fát és a llalóságotegyaránt. Enyhíti bűnét, hogy éberből lett révülővé,

mégis olyan döntést kellett hoznunk, ami első hallásratúlságosan is kegyetlennek tűnhet. Az első számú vád-lott álljon fel!A megtört pszichomokus remegve engedelmeskedett.A legtöbb révülő most hirtelen szánni kezdte szeren-csétlent, megfeledkezve arról a szenvedésről, amit sö-tét mágusként okozott nekik.- Dr. Produk Bence, a Iglenc Jurta bíróságának íté-lete alapján önt azonnali és teljes emléktörlésre ítéljük.A bűbáj után semmire nem fog emlékezni az utóbbiegy esztendőből, ami okozhat némi zavart az életében,de még mindig jobb, mintha a Révülők Kriptájának va-lamely börtönébe zárnánk. Továbbá megfosztjuk min-den varázserejétől, és hétköznapi éberként visszaküld-jük régi, bűbájtalan életébe - örökre!A Gyémánt Jurtában irtózatos ricsaj támadt. Révü-lők százai ugráltak fel a padokról, hadonásztak, ordí-tottak, füttyögtek, és öklükkel a kezük ügyébe kerülőtárgyakat csapkodták. Csak éppen azt nem lehetetttudni, hogy tiltakoznak az ítélet ellen, vagy túlságosanenyhének találják azt, és súlyosbítást követelnek.Gergő felállt a helyéről, Zsófihoz osont, majd meg-kocogtatta a lány vállát.- Gyere! - mondta. - Itt már semmi új nem fog tör-ténni. Még néhány órát elvitatkoznak azok, akik szere-tik tépni a szájukat, de az ítéletek már érvényesek. Ne-künk pedig ideje felébredni.Zsófi biccentett, és csendben követte a bátyját. Ken-de táltos parancsára a Gyémánt Jurta tetején gubbasz-tó garabonciások változtattak varázsénekük dallamán,mire a Sárkány kiöklendezte a Napot és a Holdat,majd kissé bambán pislogva elrepült.Az idő tovább hömpölygött megszokott medrében...- Csoda! - motyogta zavartan a fiatal doktor, és holZsófit, hol Gergőt fürkészte gyanakodva. - Magasanképzett orvosként is csak azt mondhatom: ez biztosancsoda!A kórteremben sorra kikapcsolgatták a pityegő,füttyögő masinákat, hiszen már nem volt rájuk szük-ség. Gergő és Zsófi kissé kábultan, de mosolyogva ültekaz ágyukban, és azt a forró kakaót kortyolgatták, amitaz imént Botlik Dénes hozott nekik a kiválóan műkö-dő automatából.- Amennyiben nincs kifogása ellene, hazavinnénk agyerekeket - mondta Réti Boglárka az álmélkodó dok-488 489tornak. Az még tiltakozott egy keveset, további vizsgá-latokról motyogott valamit, de végül beleegyezett a kó-mából visszatért betegek távozásába.Botlik Dénes ült Rúzspíros kormánya mögé, bár ve-zetni természetesen nem tudott. Mióta azonban meg-bizonyosodtak arról, hogy a balesetben családi autójukvétlen, Bogiék nyugodtan rábízták magukat a bűbájjalközlekedő járgányra. Botlik Dénesnek így csupán annyivolt a dolga, hogy amikor rendőrt láttak, úgy kelletttennie, mintha ő tekergetné a kormányt.- Hallottátok, hogy Saci anyó nyugdíjba ment? -kérdezte Zsófi a hátsó ülésről, ahol Gergővel terpesz-kedtek. - Megérdemli az öreglány! Rettenetes lehetettneki három éven át titkos álomfelügyeleti ügynökkénta Valóságban élni.

- Én is itt élek! - figyelmeztette az apja.- Persze, apu, de te... Te éber vagy!- Az se rossz! - húzta ki magát büszkén Botlik Dé-nes. -Az egész Világfán nem tud annyit senki a lábbe-likről, mint én!Boglárka áthajolt a férjéhez, és megcsókolta őt, majdGergőékhez fordult.490- Ma éjjel láttam a Táltos Világháló legfrissebb hír-sugalló álmát - mondta. - A Kilenc Jurta Szövetségetöbb fontos döntést is hozott. A rémálmokat, amiketHold Dühe rabolt el, mind befogták, és a RémálmokFöldjére vitték. Egyedül valami csigát vagy mit nem ta-láltak sehol.- Ott legalább otthon érezhetik magukat, és nemzaklatnak senkit - vélte Gergő, aki a nyakában csüngőfarkasfogas nyaklánccal játszott, s közben elfojtott egymosolyt.- Azt is mondta a sugalló, hogy Hold Dühének tör-zsére rábukkantak a Törzsszinten - folytatta Bogi, snem kerülte el a figyelmét, hogy a fia nyugtalanul ol-dalra pislog. Hiába ébredt fel jó néhány napja, Gergőazóta is gyakran gondolt Őzbűvölő Emesére. - A rene-gát álomfogókat visszatelepítik Álomföldére, de előbbsegíteniük kell rendbe hozni az általuk okozott pusztí-tást az Erdők Atyjában. Hunor és Magor vezeti a mun-kálatokat, és állítólag nagyon jól halad a fatelepítés.Rúzspíros ekkor fordult be a Csipetke utcába, és vi-dáman tülkölve lefékezett az ódon bérház előtt. A csa-lád kiszállt az autóból, ami nyomban bűbájos védelmetvont önmagára, nehogy ismét holmi autótolvajok fér-kőzhessenek a közelébe.Bogi és Dénes előrementek, de Zsófi szándékosan le-maradt a kapualjban, jelezve Gergőnek, hogy beszélniszeretne vele.- Nem bántad meg? - kérdezte a bátyját súgva.- A Tetejetlen Kívánságot?- Azt! Elvégre az ember nem mindennap kap jutal-mul ilyesmit a Hetektől. Bármit kérhettél volna! Akár-mit, ami a révülők hatalmában áll. Te mégsem akartálmást, mint...- Mint azt, hogy álmodjanak egy emlékoszlopotBöszmének Álomfölde főterére - bólintott Gergő mo-solyogva. - Nem érdemeltem volna többet, mert...491Hajszál híján megtartottam magam-nak Ágas erejét!- Tudom, hogy nem tetted volna- szólt Zsófi. - Látod, én nem vol-tam ilyen szerény Kihasználtam aTetejetlen Kívánságomat, azt kérve,hadd iratkozzam át a Vajákosképző-ből a Rontáselhárítók és Szörnyszí-vatók Árnyjurta Kollégiumába.- Na hiszen! - nevetett fel Gergő,és átölelve húga vállát, elindult velea macskaköves udvar felé. - Szerin-tem ezt akkor is teljesítették volna,ha nem Tetejetlen Kívánságkéntközlöd.- Nem biztos - húzta el a száját

Zsófi. - Ha láttad volna, hogy vil-lámlott Maszat Vincéné születettTudó Bori szeme, mikor meghallot-ta! Azt hittem, ott helyben...A Csipetke utcai bérházat hirtelenvelőtrázó sikoly töltötte meg. Zsófiés Gergő berontottak az árva poro-lót őrző udvarra, és értetlenül néz-tek körül.A sikoly gazdája Nemcsókné volt.Ura, a cingár Nemcsók Kázmér tel-jes erejéből nekifeszült ájulni ké-szülő asszonyának, bár kevés esélyevolt arra, hogy a rettenetes súlytmeg tudja majd tartani. Gergő elő-ször nem értette, mi bántja ilyennagyon Lujza nénit, aki egyfolytá-ban azt motyogta: "Micsoda szé-gyen! Pont a mi lakásunkban! " megazt is, hogy: "Takard el, Kázmér!Tedd a jégre, vagy a vécétartályba, csak meg ne lássákaz emberek!"Zsófi ekkor ámulva mutatott a Nemcsók házaspárlakásának eddig leginkább csak kukucskálásra használtablakára.A csipkefüggönyön ismerős, meglehetősen dagadt,bőrruhás szerzet lengett ide-oda, míg le nem szakadtalatta a karnis.- Ez... - mutatott tátott szájjal a jelenés felé Gergő.- Csak nem...?- De bizony, ez Sutyerák, a kobold! - felelt Zsófi ne-vetéstől fuldokolva. - Úgy tűnik, a ragacs-átok Nemcsó-kékra sózta őt!VÉGE492 493

ÁLOMFOGÓ VARÁZSLAT!A Révülők Világának, a Tetejetlen Fának, a Hét Sárkány-őrnek, s a Kilenc Jurtának legfőbb varázstudója, Kendetáltos szól most hozzátok!Barátaim, ti révülők, figyelmezzetek szavamra!Mióta mese, varázslat, álom létezik a Földön, nem tör-tént még hasonló horderejű esemény, mely a révülők éséberek világát (beleértve Középföldét, Budapestet, Álom-földét és a Roxfortot is) egyaránt érinti. Tudjátok, és vi-gyétek hírét: 2003 novemberében megalakult aKILENC JURTA SZÖVETSÉGEmelyhez immár ti is csatlakozhattok!Ha szeretnél doboló, garabonciás- vagy varázsló-ta-nonccá válni, van rá lehetőséged. Tudást, szórakozást,az élet minden területén hasznos ismereteket kaphatsz,ha nem félsz attól, hogy meg kell mozdítanod az agyad,felemelned a feneked, és belevágni a Nagy Révülésbe,melynek célja, hogy elérd a Bölcsesség Mezejét a Tete-jetlen Fa csúcsán.A Kilenc Jurta Szövetsége varázslatos tudományokraoktat, miközben - titokzatos csomagjait kézhez kapva- összeállíthatod saját mesegyűjteményedet, álmosköny-vedet, egy új és még soha meg nem jelent álomfogó-tör-ténetet, valamint egy varázsalbumot, amiben új tudá-sod kincsei rejlenek. Ha jelentkezel, postán érkezik hoz-

zád a Szabálykönyv, melyből megtudhatod, hogyancsatlakozhatsz a Kilenc Jurta valamelyikéhez, kiválaszt-va azt, amelyik érdeklődésednek leginkább megfelel.Íme a bűbájos-képzők, melyek közül választhatsz:

Vajákosok Jurtája: gyógy- és veszélyes növényekélete, őseink által ismert növények, tárgyak, furmányokbrológta)

Vadászok Jurtája: állatok, vadászeszközök, őseinkvadásztudománya, szokásai, harmónia a természettel,állatok nyelve (környezetvédelem)

Táltosok Jurtája: történelem, "ősi varázstekercsekmegfejtése" (történelem)

Dobolók, Táncosok Jurtája: zene, tánc, néphagyo-mányok, őseink zenéje, zeneszerszámai, ünnepei, szó-kincse (ének-zene, honismeret)

Boszorkányok Jurtája: a természet vegykonyhája,bűbájos háztartástan, sütés-főzés, fortélyok (kémia, tech-nika)

Varázslók Jurtája: matek, logika, fizika, csillagá-szat, mind a varázslatok világából (matematika, fizika,csillagászat, filozófia)

Garabonciások Jurtája: földrajz, utazások, sár-kányvadászat hegyen-völgyön, idegenforgalom, időjá-rás, a földrajz és a történelem kapcsolata (földrajz, ÚT)

Álomlények jurtája: varázstudók közötti kommu-nikáció, nyelvek, nyelvrokonaink, nyelvcsaládok, foglal-kozások, szakkifejezések (kommunikáció, nyelvoktatás)

Ősök Jurtája: irodalom, nyelvtörténet, szellemvadá-szat, kalendáriumi kalandozások, hónapok és a hozzá-juk fűződő szokások (irodalom, népművelés)

Hogy ebben túl sok ismerős, gyanúsan "sulis" kifeje-zés található? A Kilenc Jurtába valóban nem veszünk felbutákat, lökötteket, linkeket és lustákat: varázstudó nemválhat akárkiből! A Kilenc Jurta Szövetsége a legna-gyobb kaland lesz, amit valaha is a Révülők Világa fel-ajánlott az "ébereknek", a varázstalanoknak.Jelentkezéseteket várjuk a Kréta diákmagazin postací-mére (Kréta Szerkesztősége, 1410 Budapest, Pf. 118), va-lamint az alomfogo@posta.net vagy az alomfogok@kretamagazin.hu e-mail címre!Ne aludjatok, révüljetek!Kende táltos