Galambos Sándor:

A KIEGYEZÉS E L L E N / B Ö S Z Ö R M É N Y I LÁSZLÓ H A R C A ESZMÉNYEIÉRT/

Sokan osztják azt a nézetet, hogy a történelem, a múlt meghatározza jelenünket, jövőnket. Hogy milyen mértékben, erről azonban már megosz­lanak a vélemények.

A történelem azonban mindeme, sőt minden diszkussziótól függetlenül zavartalanul működik, s rendelkezésünkre áll mint példatár. E ponton viszont már jelentősen függ attól a kortól, amely feleleveníti, s azoktól, akik vizsgálják.

Böszörményi László példa lehet számunkra ebben a rendszer- és ideológia-változós világban. Ö ugyanis rövid élete során /1822-1869/ nem kevesebb, mint hét rendszerváltást élt meg. Tevékenysége mintát adhat nekünk — nem feltétlenül követendőt, de ezt döntse el ki-ki maga —, hogy milyen módon lehet kiállni az embernek saját eszményeiért. Eredményét tekintve működését kettős kudarc övezte, mert a politikában, a közéletben sem érte el célját, életét pedig börtönben, súlyos betegen fejezte be. Ha azonban nem az eredményes­séget tekintjük elsődlegesnek, hanem a motivációt, a kitűzött célt. az oda vezető utat, valaminek a felvállalását, akkor a kettős kudarc ítélete nem állja meg a helyét.

K i volt, honnan indult, hogyan vált Böszörményi a kiegyezést ellenző tábor egyik vezetőjévé? Nemes Csornai Böszörményi László és Turótzi Eva László nevű gyermekét 1822. nov. l-jén keresztelték meg Kopócsapáti /ma Aranyosapáti/ községben a református szertartás szerint1. Jogi tanulmányai befejezése után Nagykálióban kezdett el ügyvédként dolgozni. Eszmélése, felnőtte válása a reformkor idején következett be. Az egész életét döntően meghatározó élmény az 1848-49-es forradalom és szabadságharc volt. Önkén­tesként a szabolcsi nemzetőri zászlóalj főhadnagyává nevezték ki . Többször kitűnt bátorságával; előléptetéssel, érdemjellel jutalmazták. A fiatal férfi magát nem kímélve küzdött a magyar nép szabadságáért.

A szabadságharc végét Komárom várában érte meg. Az ellenséges túlerő a várvédőket is megadásra kényszerítette, de emberségesebb feltételekkel, mint Világosnál. Az 1849. szeptember 27-én Herkály-pusztán kelt, Haynau tábor­nagy által aláírt irat szerint: "A honvédtiszteknek, t . i . azoknak, akik ezelőtt nem szolgáltak, szabad tartózkodás engedtetik a hazában, minden fenntartás nélkül, jövendő alkalmazásokra nézve.""

Nem kétséges, hogy 1848-49 Böszörményi életének kulcsfontosságú idő­szaka volt, a magyar nép függetlenségének és szabadságának olyan fokát jelentette számára, amelyén érdemes és kell küzdeni.

A fiatal jogász a komáromi menlevél birtokában Nagykálióban folytatta praxisát. Széles klientúrát épített ki . Sok helyről kapott megbízatásokat. A közéletbe, előbb a megyei, majd az országos politizálásba 1861-ben kapcso­lódott be.

Mint ismeretes, a szabadságharcot követő önkényuralom idején a magyar­ság zöme a passzív rezisztenciát választotta. Az elégedetlenség gyakran a hatalom által nem legitimált formákban jelentkezett. Főleg a korszak végén merényletkísérletek, tüntetések, az emigrációval kapcsolatot tartó független­ségi szervezkedések mutatták a feszültséget a társadalomban.

A z 1859-es osztrák — olasz-francia háború meggyöngítette a Habsburg-hatalom pozícióit. A katonai vereség, a külső megingás aktivizálta a belső ellenzéki törekvéseket. A nyugtalanság leszerelésére kiadott Októberi Diplo­ma nem éite el a remélt hatást. Éppen ellenkezőleg: az alkotmányosság bizonyos elemeinek helyreállításával az önkényuralommal szembeni ellen-állás a törvényhozás és a törvényhatóságok szintjén /a legális szférában/ is megjelent.

Ferenc József 1860. október 20-i diplomája — több más intézkedés mel­lett — ismét biztosította a megyehatóságok működését. Szabolcs megye önkormányzati testülete 1861. január 16-tól november 4-ig funkcionált. Böszörményit a január 28-án, Nagykállóban taitott megyegyűlésen közfelkiáltással főjegyzővé választották meg. 3 Ebben a fontos pozícióban többször érvényesítette politikai nézőpontját, például a február 18-i megyegyűlési határozatban is. 4 A határozatban kijelentették, hogy az Októberi Diploma "törvényes alapot nélkülöző", s a megye az 1848-as törvények alapján fog működni.

Hamarosan az eddiginél is jelentősebb feladat vált Böszönnényire. A nagykállói választókerületben ugyanis 1861. ápr. 4-én tartották meg az országgyűlési követválasztást. Ezen elsöprő fölénnyel győzött riválisa ellen. A választás hangulatáról Krasznay Péter naplójegyzetei tudósítanak."' E szerint a szavazást megelőző napon az egykori 48-as honvédek összegyűltek, s elhatározták, hogy erélyesen fellépnek azok mellett, akik "...a fonadalomban vagy mint képviselők vagy mint honvédek tettlegesen részt vettek."

Az újonnan megválasztott képviselő programját Politicai hitvallásom című írásában rögzítette. 6 A pontokba szedett tézisek elején leszögezi, hogy a megyei irányelveket követni fogja. Kijelenti továbbá: "... a magyar koronához tartozó minden nemzetiségű igényeknek teljes igazságot kívánok szolgáltatni, s más részről, minden más országi népekkel békés szövetséget létrehozni." További követelései: a magyar független, felelős minisztérium felállítása, a

megyei alkotmányos hatóságok fenntartása, törvény előtti egyenlőség, vallás-és lelkiismereti szabadság.

Böszörményi politikájának kiindulópontja a negyvennyolcasság. de nem elégszik meg ennyivel, hanem — mint úja — "... a 48-as törvényeket tiszta demokratikus irányukban tovább fejleszteni igyekszem." 1861-ben a legtöbb képviselő hangoztatta a 48-as elvekhez való ragaszkodását, kevés programban szerepelt viszont a továbblépés szándéka. A hitvallás demokratikus iránya a több évszázados nemesi politika kereteinek kitágítását, kiszélesítését jelenti.

A szabadságharcos elődök tisztelete mellett némi pátosz tükröződik a következő sorokban "...rendíthetetlen őre leszek a törvénynek, csak így tartván magamat azon ősök méltó utódának, kik a Bocskai-. Bethlen-, Rákócziakkal oly dicsőén küzdöttek éppen e megyének s mindenkinek földén a törvény és szabadság védelmi harcaiban."

Böszörményi szerint csak a törvényesség életbe léptetése után történhet meg a koronázás. Az országgyűlés nehéz, de dicső feladata az ország törvényes szabadságának megvédése. Ha ez nem sikerülne, akkor az elvek feladása helyett a tűrés útját kell választani, s csak e döntéssel"... fogjuk fenntartani Európa előtti becsületünket, tekintélyünket, mi nélkül korunkban többé egy ország naggyá, dicsővé nem lehet."

Mielőtt Böszörményi országgyűlési szereplését megvizsgálnánk, szükséges a korabeli pártstruktútát felvázolni, mivel a képviselők pártkeretekben fejtették ki tevékenységüket. Az 1860-as években működő páitok laza képviselői csoportosulások voltak. Sem érdekképviseleti, sem világnézeti jelleggel nem rendelkeztek. Társadalmi bázisuk, vezetői garnitúrájuk is heterogén volt. A pártok közti különbség elsősorban a közjogi kérdésekben mutatkozott meg. Az 186l-es országgyűlésen a honatyák két nagy egyéniség köré szerveződtek. A radikálisabb Teleki László vezette Határozati Pártban több képviselő tömőiül, mint az óvatosabb Deák Ferenc irányította Felirati Pártban. Böszörményi addigi életútjához híven a határozatiakhoz csatlakozott. Teleki László május 8-i tragikus halála, öngyilkossága után pártjában megindult a bomlás. Az új vezetők önleszavaztató manővere folytán a többségben lévő határozatiak vereséget szenvedtek a feliratiaktól. Ez meggyorsította a lavírozó vezetés irányvonalát helytelenítő mintegy húsz fős szélsőbaloldali csoport kialakulását. Ennek egyik informális vezetőjévé Böszörményi vált.

Ez a politikai felállás jellemezte a következő 1865-ös országgyűlést is, azzal a különbséggel, hogy a Felirati Pártot Deák-pártnak, a határozatiakat balközépnek nevezték, s mellettük a szélsőbal is megtartotta pozícióit. A szélsőbal főleg a parasztságra és a kispolgárságra támaszkodott.

Böszörményi első jelentős parlamenti beszédét 1861. május 29-én tartotta meg. 7 Már felszólalása elején kimondta véleményét az idegen hatalomról. Szerinte őseink akkor követték el a legnagyobb hibát, amikor "...méltatlanra,

legnagyobb ellenségünkre, az osztrák házra, e megtestesült hálátlanságra pazarolták... nagylelkűségüket."

A nagykállói követ tisztelettel említette viszont politikai eszményképeinek, Batthyány Lajosnak és Teleki Lászlónak a nevét. Ok sajnos már nem élnek, de a harmadik, a vezérlőcsillag, Kossuth Lajos"... még él és működik hazánk, s az emberiség javára." Kossuth említése igen alkalmasnak bizonyult a politikai hovatartozás kifejtésére. Az ő neve ugyanis nemcsak 1848-at, hanem 1849-et is jelentette. S hiába volt Kossuth a legnépszerűbb a nép körében, a politikai elitből még nevének megemlítését is kevesen vállalták.

A fiatal Szabolcs megyei képviselő ezután a deáki felirati javaslatot bírálta konzekvens gondolatmenettel. Egyik végső következtetése az, hogy a 12 évi példátlan zsarnokság után a koronát felajánlani túl nagy engedékenység. E beszédből is kitűnik, hogy Böszörményi az egyéni és a népszuverenitás talaján állva egyenrangú felek megállapodását óhajtotta, nem fogadta el automa­tikusan az osztrák ház uralmát.

Ferenc József viszont még a feliratot is visszautasította, s augusztus közepén királyi leirattal feloszlatta az országgyűlést.

Böszörményi László politikai nézeteinek kiteljesedése, de egyben eszméi­nek bukása, valamint személyes tragédiája a Schmerling-provizórium után, 1865-től következett be. A magyar nép felemelkedéséért folytatott tevékeny­sége a korábbi időszakokban is sokrétű volt, mindig igyekezett megragadni a szükséges és lehetséges eszközöket, hiszen, ha kellett, fegyvert, a jog erejét, képviselői munkáját használta fel a cél érdekében, de ezek időben követték egymást. 1865-öt követően viszont egyszerre több módon küzdött az általa fontosnak és nemesnek tartott eszményekért. A cselekvési formákat ötvözve kívánta a kiegyezés elleni fellépés hatását megnövelni az országgyűlési padsorokban, a szélsőbaloldal legtekintélyesebb vezetőjeként ugyanúgy, mint a Magyar Újság felelős szerkesztőjeként, valamint a demokrata körök egyik szervezőjeként. E tevékenységi területek természetesen szorosan kapcsolódtak egymáshoz.

Böszörményinek a politikai küzdőténe való ismételt fellépését az tette lehetővé, hogy 1865. november 27-én a nagykállói körzetben újra megválasztották országgyűlési képviselőnek/ Ezen a választáson azonban sokkal kisebb különbséggel tudott győzni gazdag ellenfelével szemben, mint az 186l-esen. A Deák-párt képviselői közvetlen és közvetett támogatást élveztek a hatóságok részéről, különösen a szélsőbaloldaliak ellen fellépők. Egyébként az előző országgyűlés tagjainak alig felét választották újra. E nézőpontból kell értékelni Böszörményi sikerét, s azt, hogy a képviselőházban kb. 20 képviselő csoportosult köré. Böszörményi a szélsőbaloldal legnagyobb tekintélyű vezetőjévé vált. Támadhatatlan múltja, feddhetetlen erkölcse, jó taktikai érzéke predesztinálta erre a posztra. Szekfíí Gyula szerint "... szónoklatával és önálló gondolkodásával tűnt k i . " 9 Tulajdonképpen a parlamenti kisebbség

szószólója volt. Következetesen, logikusan érvelt, bár nem volt illúziója a fogadtatást illetően. Az utolsó kétségbeesett kísérletek irányítójaként mindent megtett a kiegyezés meghiúsítására.

Az 1865. december 10-re kihirdetett országgyűlés első ülésein Böszörmé­nyi a főispáni karnak a választásokra gyakorolt nagy befolyása ellen emelt szót, majd az ellen tiltakozott, hogy a papság "politikát hirdet" a szószékről.

A közös ügyeket kidolgozó, ún. 67-es bizottságról szóló vitában kétszer tett javaslatot. Először azéit, hogy a ház a bizottság létrehozásáról csak az erdélyi képviselők megérkezése után döntsön. Másodszor pedig azt követelte, hogy a bizottság ülései nyilvánosak legyenek. "Semmi nyilvánosság az országban, sőt mondani lehet, jóformán félrevezetett nyilvánosságunk van, nincs hatósági élet, a sajtó... nem teszi azt a szolgálatot a haza érdekében, mit tőle méltán el lehetne várni" — hangoztatta.10

A kiegyezés felé vezető út egyik legfontosabb állomása a magyar kormány kinevezése volt. Gróf Andrássy Gyula 1867 februárjában jelentette be a minisztérium megalakulását. Böszörményi rögtön a bejelentés után indít­ványozta az országgyűlés feloszlatását, majd újbóli összehívását. így érvelt: "... nyeljen alkalmat a nép, hogy 18 évi elnyomás után a köztörvényhatósági élet és szabad sajtó jótékonysága alatt magát némileg tájékoztassa a legdrágább érdekeit fenyegető rendkívüli átalakulás iránt, melyről a múlt választások alkalmával sejtelme sem lehetett."11 A nyugati polgári parlamenti minta átvételére, alkalmazására azonban a magyar honatyák nem voltak hajlandók/képesek.

A szélsőbaloldali csoport a Habsburgokkal való megegyezés meghiúsí­tására utolsó kísérletét 1867. jún. 4-én tette meg. 1 2 Indítványukban a koronázás elhalasztását kérték, mivel sem az ország területi épségét, sem önálló független alkotmányát nem állították helyre, s az 1848. december 2-ig lemondási levelekben Magyarország nincs benne. Ezt a javaslatot is — csakúgy, mint a többi előzőt — a többség elvetette.

A szélsőbal nemcsak a parlamentet használta föl a kiegyezés elleni harcban, hanem a nyilvánosság más eszközeit is. 1867. ápril is . l- jén jelent meg a Magyar Újság c. napilap, melyet szerkesztőként Böszörményi jegyzett.

Az eseményekre gyorsan és bátran reagáló, jól szerkesztett lap hamarosan népszerűvé vált. Kétezres előfizetői száma vetekedett a Hon és a Pesti Napló példányszámaival. A különböző rovatok a tájékoztatás szinte minden területét felölelték: Hazai közügyek, Vidék, Újdonságok, Közgazdaság, Ausztria, Külföld, Tárcza, Tőzsde, Hirdetések... stb. A legnagyobb érdeklődés az első oldal felé fordult. Itt kapott helyet a legfontosabb közlemény, a "vezércikk". Ezeket általában Böszörményi és a főmunkatárs Vajda János írta felváltva, de a cikkek névtelenül jelentek meg. Az első oldalon közölték Simonyi Ernő, Helfy Ignác és Irányi Dániel emigrációból küldött leveleit.

Igen terjedelmesek, szó szerintiek az országgyűlési tudósítások. Jelentós a lap levelezői hálózata, tudatosan törekedett az olvasók megszólaltatására a "Nép Szava" rovatban. Baráti hangú beszámolók jelentek meg a nemzetiségi­ekről. A Magyar Újság védte meg a támadásoktól a Slovenski Novinyt, 1867. júl. 4-én a szerkesztő így fejtette ki álláspontját: "... a nemzetiségek közti testvéri egyetértést, mint hazánk törvényes ön állására törekvő politikánk egyik hitágazatát megszilárdítani legőszintébben óhajtjuk."

A lap éles vitákat folytatott a kormánypárti orgánumokkal. Minden olyan anyagot közöltek, amelyek érintették a függetlenség ügyét. Ezekkel is a közvéleményt kívánták stimulálni, aktivizálni. Ezen túlmenően az újság valóságos szeivező tevékenységet is végzett. Október végén tették közzé a pesti Demokrata Kör megalakításáról szóló felhívást, amelyet Böszörményi és Vajda is aláírt. Két hónap múlva jelentették meg a mintául szolgáló alapszabályt. Új, állandó rovatot nyitottak Demokrata Körök címmel. Az újsághoz közelálló hetilap, a Nép Zászlója szeivezte a mozgalmat, tartotta a kapcsolatot a vidékkel.

A körök a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjét hangoztatták. Kossuthnak küldtek bizalmi nyilatkozatokat, petíciókat nyújtottak be a közös ügyek ellen. A mozgalom gyorsan terjedt, a szegény parasztok nagy tömegeit mozgatta meg. 1868 áprilisában a kormány a számára veszélyes demokrata köröket betiltotta.

A Magyar Újság legnagyobb hatású fegyvere Kossuth Lajos nyílt leveleinek közlése. A legismertebb ezek közül az 1867. május 26-án megjelent, ún. Cassandra-levél. Ebben Kossuth arra intette Deákot: "Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!"

A legnagyobb botrányt viszont az augusztus 28-án közölt, Vác város polgá­raihoz címzett levél váltotta ki . Ebben a volt kormányzó kijelentette:"... én az osztrák ház uralmát hazám függetlenségével és önállóságával incompati-bilisnek hiszem." A következő napon a Magyar Újság e számát lefoglalták.

A lap szerkesztőjét az eset nem félemlítette meg. Az elkobzás után így reagáltak az erőszakra: "... a magyar kormány jól tudta, hogy Kossuth szellemi művének hatását szellemi fegyverekkel elnyomni nem lehet ... tehát valódi fegyvereket alkalmazott azon hatás elnyomására, melyet Kossuth válaszának elterjedése az ország népei között, sőt külföldön is előidézett volna." A váci levél közzététele miatt Ráth Károly közvádló sajtópert indított Böszörményi László ellen.

A közvádló első lépésként a képviselőházhoz fordult Böszörményi mentelmi jogának felfüggesztéséért. A kérés hosszú, szenvedélyes vitákat váltott k i , végül a ház többsége, a tiltakozásokat legyőzve, megadta az engedélyt a per megindítására.

E per és környezete egy külön dolgozatot, egy alapos elemzést is megérdemelne. Végül az esküdtszék egy évi börtönbüntetésre és 2000 Ft

pénzbírságra ítélte a szerkesztőt. Rengetegen tiltakoztak az egyre súlyosbodó betegségben szenvedő képviselő meghurcolása ellen. A szolidaritás jeleként a pénzbüntetés többszöröse gyűlt össze néhány hét alatt.

A per az egyik első, ha nem a legelső koncepciós sajtópernek tekinthető. A sajtótörvény ugyanis az általánosságokon /közerkölcs, stb./ túlmenően tételesen csak egyetlen vétséget tartott büntetendőnek: az uralkodócsalád közösségében létező osztrák-magyar kapcsolat tettleges felbontására izgató törekvést. A pert kirobbantó kossuthi inkriminált passzus pedig a tettre való felszólítást nem tartalmazza. Kétséges tehát a jogalap. Hogy példát akartak statuálni, azt a vád rugalmas átalakítása is bizonyította. Először azt állították, hogy Böszörményi visszaélt a szerző akaratával. Ezt azonban maga Kossuth cáfolta meg, s kijelentette, hogy a közzététel akaratával és tudtával történt. Ezt követően azon az alapon perelték a szerkesztőt, hogy ő elérhető közelségben van, szemben a külföldön élő szerzővel.

Böszörményi meggyőzően igyekezett igazát bizonyítani mind a képviselő­házban, mind saját lapjában, de önmaga védőjeként a bírósági tárgyaláson is. Az ítélet meghozatala után fellebbezésekkel próbálkozott, de eredménytelenül. Betegségére hivatkozva, orvosi igazolásokkal alátámasztva sikerült a börtönbe vonulás időpontját többször elhalasztania. A börtönben viszont már vissza­utasította barátai segítségét, akik kieszközölték volna szabadon bocsátását, ha azt ő maga kéri.

Utolsó elégtételként még megkapta a hírt, hogy Nagykállóban újra kép­viselővé választották, néhány nap múlva azonban 1869. március 24-én a fogházban elhunyt. 1 3

Elfogadhatjuk azt a történészek körében általánosan kialakult véleményt, hogy a kiegyezés szükséges kompromisszum volt, s lehetővé tette a magyar társadalom polgárosulását. A kiegyezés ellenes tábornak is voltak azonban figyelemre méltó érvei. Ezeket az érveket Böszörményi tevékenysége, emberi kiállása nagy mértékben hitelesítette.

Erkölcsi, emberi habitusára az jellemző, hogy "... küzd, harczol, fáradatlan, ernyedetlen, soha egy pillanatig sem lankadva, az általa vallott elvek igaz-

' ' ' + "14 sagaert.

JEGYZETEK

1. Az Aranyosapáti Református Egyházközség anyakönyvéből. 2. Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, Tört. Dok. gyűjtemény, 67. 386. 1.2. 3. Szabolcs vármegye monográfiája. Szerk. Borovszky Samu. Bp., é.n. 488. 4. Nyomtatásban is megjelent: Szabolcs-Szatmár Megyei Történelmi Olvasó­

könyv, Nyíregyháza, 1970. 109-115. 5. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár /a továbbiakban: SZSZBMÖL/,

X I I I . 9. Krasznay Péter iratai, 1816-1916. 2. füzet. 77. 6. SZSZBMÖL I V . B . 160. Böszörményi László ügyvéd iratai, 1848-1869.

1. cs. Nyomtatásban: Lásd 3. sz. j . 116-118. 7. Az 1861-diki országgyűlés. Szerk. Hajnik Károly. Pest, 1861. I . köt.

329-331. 8. SZSZBMÖL I V . B . 254. Szabolcs vármegye központi választmánya,

1865-1871. 2. csomó. 9. Szekfü Gyula: Az öreg Kossuth. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének

150. évfordulójára. Bp., 1952. 368. 10. Az 1865-dik évi december 10-dikére hirdetett országgyűlés képvise­

lőházának naplója. Szerk. Greguss Ágost. Pest, 1866-1868. /a továbbiakban: Greguss/1. köt. 256.

11. Az 1865. évi deczember 10-re hirdetett országgyűlés képviselőházának irományai. I I . Pest. 1867. 58-59.

12. Greguss, IV. köt. 241. 13. A Tiszavidék c. lap 1869. febr. 22-én közölte a következő kortesdalt:

"Aki igaz, aki Magyar K i a hazának jót akar

Kiáltsa hangosan velünk Böszömiényi a követünk

Éljen a nemzet.

Honvéd volt ő negyvennyolczban Negyvennyolczad zászlóaljban

Negyvennyolcz az imádsága Most is az a hitvallása

Éljen a nemzet.

Hatvanegyben követünk volt Országgyűlésen bátran szólt

Felszólalt a szent jog mellett Kegyelem néki nem kellett

Éljen a nemzet.

Hatvannyolczban fogollyá lett Mert közlötte a levelet

Amit Kossuth atyánk küldött Hogy a Deák nem jól kötött

Éljen a nemzet.

A vármegyék s a honvédek Számára kegyelmet kéltek

De ö azt el nem fogadta Meit tiszta volt öntudata

Éljen a nemzet.

Megszabadul nem sokára Ráth Károly úr bosszújára

Elveszti a nehéz lánczot Azéit nem jár német tánczot

Éljen a nemzet.

K i éltünk ontotta vérét Nem ámlja el nemzetét

Minden tette azt kiáltja Hogy ő a nép hű barátja

Éljen a nemzet.

Benne soh'sem csalatkozunk Körülte hát sorakozzunk

Magasan lengjen a zászló Éljen Böszörményi László

Éljen a nemzet."

14. Magyarország és a Nagyvilág, 1869. ápr. 6. 14. szám

Sándor Galambos:

Wider den Ausgleich (Der Kampf von László Böszörményi für seine Ideale)

László Böszörményi ist 1822 in Kopócsapáti (heute Aranyosapáti) im Komitat Szabolcs geboren. Nach den Jurastudien nahm er seine Arbeit in Nagykálló auf. Im Freiheitskampf 1848-49 hat er als Offizier gekämpft Auch danach setzte er sich zeit seines Lebens für die ungarische Freiheit und Unabhängigkeit ein.

In der kurzen verfassungsmäßigen Periode in 1860-61 winde er zuerst im Komitat Szabolcs durch Akklamation zum Obeniotar gewählt, nicht viel später kam er als Gesandter von Nagykálló mit überwältigender Mehrheit ins Parlament. Da schied er aus der Beschluß-Partei aus, er wurde das informelle Zentrum der 15-20 "Ultralinken". Diese Gruppe betrachtete den Zustand der Unabhängigkeit von 1849 als zu erreichendes Ziel, die Habsburger-Herrschaft als unakzeptabel.

Seit 1865 führte er nicht nur aus den Bänken des Parlaments, sondern auch als verantwortlicher Redakteur und einer der Organisatoren der Kreise der Demokraten den Kampf gegen den Ausgleich.

In seiner populären Zeitung veröffentlichte er mehrmals die Briefe von Lajos Kossuth, so z.B. den sog. Cassandra-Biief und den an die Wähler von Vác vom 28. August 1867. In diesem Brief erklärte Kossuth, daß "... ich die Herrschaft des österreichischen Hauses mit der Unabhängigkeit und Selbständigkeit meiner Heimat für incompatibel halte".

Wegen dieser Stelle wurde Böszörményi angeklagt. Sein Immunitätsiecht wurde ihm entzogen. Die Anklagepunkte mehrfach abgeändert wurde der Redakteur schließlich zu einem Jahr Gefängnis und 2000 Ft Geldstrafe verurteilt Mit dem Prozeß wollten die Machthaber für jeden Preis Exempel statuieren. Es ist aber nicht gelungen, Böszörményi zu brechen; er behaute auf seine Prinzipien. Er konnte die ganze Zeit die Sympathie der Öffentlichkeit zu spüren bekommen.

Schwerkrank zog er in das Gefängnis ein, wo er am 24. März 1869 verstarb.