16
Közélet Kultúra Mindennapok 2012. január 10. 120 forint A szilveszter - és úgy gondo- lom, hogy az új év is - a földi Idő ünnepe - Pilinszkyvel szól- va. Lezárul, egyetlen ünnepnap- ba sűrűsödve mutatja meg ma- gát utoljára egy megismételhe- tetlen év, és amikor a Pásztor a végtelen csendben szelíden át- hajtja csillagnyájait az óévből az újévbe, kezdődik egy újabb, sosem volt - sosem lesz eszten- dő, megrakodva mindenfélével. Nehéz is néha különválasztani, mi abból a sok mindenből a jó, és mi a nem nekünk való. A költő szerint ezért szil- veszterkor nem zajosan kellene vigadnunk, hanem "tulajdon- képpen csendben, szinte hallga- tózva kellene fogadnunk (az év utolsó napját), mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csil- lagok neszére figyel, vagy mint a gazda, aki az éjszaka csend- jéből a vetés növését szeretné ki- hallgatni". Kifürkészni, milyen lesz ez a nevezetes 2012-es év - amely- ről már hollywoodi filmet is forgattak - és miképpen tudjuk jó lehetőségeit észrevenni, meg- érteni, megszólítani, a magunk és a körülöttünk élők javára for- dítani. Mert arról már nem érdemes beszélni, hogy 2011 nehéz év volt, de most majd könnyebb lesz, vagy arról, hogy nehéz volt a múlt év, de még nehezebb lesz a következő. Pedig az bizony igaz, hogy a közelgő nagyberu- házások átcsúsznak a 2012-es évre. Igen, a Rákóczi Ferenc ut- cai Durisz átalakítása, a Magyar utca teljes felújítása, a Fehér- hegy utca csapadékvíz-elveze- tése, és az árvízi védvonal ki- építése mind olyan tervek, ame- lyek megvalósítása leghama- rabb csak tavasszal kezdődhet meg - sajnos ilyen a pályázati ütemezés, az önkormányzatok- nál is mindennek megvan a sora. Nem gondoltam, hogy egyszer majd azt várom nagyon, mikor kritizálnak már azért, hogy "nem lehet a városban közlekedni ". Pedig várhatóan lesznek átmeneti akadályok, ha megkezdődnek a felújítások, de ezzel együtt már nagyon sokan várjuk. Azt is nagyon várom, ami- kor - reményeim szerint- a nagymarosi Gesztenye Feszti- válon ünnepelhetjük együtt a sikeres felújítások befejezését. A termálfürdő és négycsilla- gos szálloda tervével új lehető- ségeket kell keresünk, de termé- szetesen még mindig várjuk az állami vagy uniós fejlesztési pá- lyázatot, amely a föld alatt rej- lő vízkincsek hasznosítására szolgál. Sok más "meglepetés" vár- ható emellett az új évre tekint- ve, hiszen új törvények szabá- lyozzák majd az önkormányza- ti tevékenységet, és a közokta- tási feladatellátást is. Nem fé- lünk a változásoktól, de új évi bizodalmunk, hogy a változá- sok által mindenképpen jobb irányba kell mozdulnia az or- szágnak. Jobban oda kell figyelnünk a fejlesztési feladatok mellett a saját értékeinkre, mindarra, amit mi a magunk erejéből va- gyunk képesek megtenni, mint például a piac, amely nem csak szombati közös program lett a Fő téren, hanem alkalmat adott többeknek arra is, hogy megtud- ják, milyen az, ha valami raj- tunk múlik, vagy rajtunk kívül- álló okokból alakul másképpen. Nyitottságot, szívélyességet is Boldog új esztendõt Nagymaros! hozott a városba, ami fontos alap ahhoz, hogy az új, szüle- tőben lévő dolgok is működje- nek, ha már létrejöttek, és a kö- zösségtől, annak kisebb-na- gyobb csoportjaitól igazi, őszin- te támogatást kapjanak. A decemberi ünnepek napja- inak elmúltát, a borongós janu- ári hajnalokat-délutánokat gyak- ran úgy éljük meg, mintha egy időre megfakult volna az éle- tünk, és lassabb fordulatszámot vett volna fel. De a január vége már újra ünnepet hoz, a Himnusz születésének napján az ezer év- nél idősebb magyar kultúrát ün- nepeljük. Muszáj is ünnepelni, muszáj nagy becsben tartani, hi- szen viharos történelmünkben voltak évtizedek, amikor az or- szág csak a szívekben és csak a kultúrában, az irodalomban, a nyelvben létezett. Egy olyan nyelvben, amelyet egyedül mi, magyarok beszélünk, értünk és táplálunk, különös kiváltságként és nagy-nagy feladatként. A ma- gyar kultúra napjára ezért idén Márai Sándor gyönyörű Füves- könyvének színpadi változatát hívtuk meg vendégül Halmy György rendezésében. Képviselőtársaimmal együtt boldog, örömökben, sikerekben gazdag újévet kívánok minden nagymarosinak és itt élőnek! Petrovics László polgármester Lejárt a termálszerzõdés, új lehetõségeket keres a város! cikkünk a 4. oldalon olvasható

Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

KözéletKultúraMindennapok

2012. január 10.120 forint

A szilveszter - és úgy gondo-lom, hogy az új év is - a földiIdő ünnepe - Pilinszkyvel szól-va. Lezárul, egyetlen ünnepnap-ba sűrűsödve mutatja meg ma-gát utoljára egy megismételhe-tetlen év, és amikor a Pásztor avégtelen csendben szelíden át-hajtja csillagnyájait az óévbőlaz újévbe, kezdődik egy újabb,sosem volt - sosem lesz eszten-dő, megrakodva mindenfélével.Nehéz is néha különválasztani,mi abból a sok mindenből a jó,és mi a nem nekünk való.

A költő szerint ezért szil-veszterkor nem zajosan kellenevigadnunk, hanem "tulajdon-képpen csendben, szinte hallga-tózva kellene fogadnunk (az évutolsó napját), mint valaki ahóesés kezdetét lesi, vagy a csil-lagok neszére figyel, vagy minta gazda, aki az éjszaka csend-jéből a vetés növését szeretné ki-hallgatni".

Kifürkészni, milyen lesz eza nevezetes 2012-es év - amely-ről már hollywoodi filmet isforgattak - és miképpen tudjukjó lehetőségeit észrevenni, meg-érteni, megszólítani, a magunkés a körülöttünk élők javára for-dítani.

Mert arról már nem érdemesbeszélni, hogy 2011 nehéz évvolt, de most majd könnyebblesz, vagy arról, hogy nehéz volta múlt év, de még nehezebb lesz

a következő. Pedig az bizonyigaz, hogy a közelgő nagyberu-házások átcsúsznak a 2012-esévre. Igen, a Rákóczi Ferenc ut-cai Durisz átalakítása, a Magyarutca teljes felújítása, a Fehér-hegy utca csapadékvíz-elveze-tése, és az árvízi védvonal ki-építése mind olyan tervek, ame-lyek megvalósítása leghama-rabb csak tavasszal kezdődhetmeg - sajnos ilyen a pályázatiütemezés, az önkormányzatok-nál is mindennek megvan asora. Nem gondoltam, hogyegyszer majd azt várom nagyon,mikor kritizálnak már azért,hogy "nem lehet a városbanközlekedni". Pedig várhatóanlesznek átmeneti akadályok, hamegkezdődnek a felújítások, de

ezzel együtt már nagyon sokanvárjuk.

Azt is nagyon várom, ami-kor - reményeim szerint- anagymarosi Gesztenye Feszti-válon ünnepelhetjük együtt asikeres felújítások befejezését.

A termálfürdő és négycsilla-gos szálloda tervével új lehető-ségeket kell keresünk, de termé-szetesen még mindig várjuk azállami vagy uniós fejlesztési pá-lyázatot, amely a föld alatt rej-lő vízkincsek hasznosításáraszolgál.

Sok más "meglepetés" vár-ható emellett az új évre tekint-ve, hiszen új törvények szabá-lyozzák majd az önkormányza-ti tevékenységet, és a közokta-tási feladatellátást is. Nem fé-lünk a változásoktól, de új évibizodalmunk, hogy a változá-sok által mindenképpen jobbirányba kell mozdulnia az or-szágnak.

Jobban oda kell figyelnünka fejlesztési feladatok mellett asaját értékeinkre, mindarra,amit mi a magunk erejéből va-gyunk képesek megtenni, mintpéldául a piac, amely nem csakszombati közös program lett aFő téren, hanem alkalmat adotttöbbeknek arra is, hogy megtud-ják, milyen az, ha valami raj-tunk múlik, vagy rajtunk kívül-álló okokból alakul másképpen.Nyitottságot, szívélyességet is

Boldog új esztendõt Nagymaros!hozott a városba, ami fontosalap ahhoz, hogy az új, szüle-tőben lévő dolgok is működje-nek, ha már létrejöttek, és a kö-zösségtől, annak kisebb-na-gyobb csoportjaitól igazi, őszin-te támogatást kapjanak.

A decemberi ünnepek napja-inak elmúltát, a borongós janu-ári hajnalokat-délutánokat gyak-ran úgy éljük meg, mintha egyidőre megfakult volna az éle-tünk, és lassabb fordulatszámotvett volna fel. De a január végemár újra ünnepet hoz, a Himnuszszületésének napján az ezer év-nél idősebb magyar kultúrát ün-nepeljük. Muszáj is ünnepelni,muszáj nagy becsben tartani, hi-szen viharos történelmünkbenvoltak évtizedek, amikor az or-szág csak a szívekben és csak akultúrában, az irodalomban, anyelvben létezett. Egy olyannyelvben, amelyet egyedül mi,magyarok beszélünk, értünk éstáplálunk, különös kiváltságkéntés nagy-nagy feladatként. A ma-gyar kultúra napjára ezért idénMárai Sándor gyönyörű Füves-könyvének színpadi változatáthívtuk meg vendégül HalmyGyörgy rendezésében.

Képviselőtársaimmal együttboldog, örömökben, sikerekbengazdag újévet kívánok mindennagymarosinak és itt élőnek!

Petrovics Lászlópolgármester

Lejárt a termálszerzõdés,új lehetõségeket keres a város!

cikkünk a 4. oldalon olvasható

Page 2: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

2 Nagymaros

December 31. napján 7.659.165 Ft tartozásuk áll fenn szervezeteknek, magánszemélyeknek az önkormányzattalszemben (pl. bérleti díjak, közüzemi díjak).

A hátralékok behajtása érdekében letiltásokat indítottunk el, valamint bérleti szerződéseket mondtunk fel, végre-hajtási eljárásban kilakoltatásra került sor. A jövőben is folyamatosan indítunk peres eljárást a tartozás megfizetéseérdekében.

A normatív állami hozzájárulás összege decemberben 6.911.913 Ft volt, míg a nettó bérkiadásunk 19,906,876 Ftösszeget tesz ki.

Az intézményeink rezsiköltsége (víz, villany, gáz) novemberben 3.253.142 Ft volt.2011. második félévében 60 millió Ft támogatást kérve 15 millió Ft támogatást nyertünk el az önhibájukon kívül

hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása pályázaton, majd december utolsó napjaiban ugyanezen ke-retből 3,780.000 Ft rendkívüli támogatásban részesültünk.

Emellett december végén 6.950.822 Ft támogatást kaptunk a Belügyminisztériumtól rövid lejáratú hiteltörlesztésitámogatás címén.

Hitelállományunk 100.609.600 Ft, melyből jelenleg 17.415.314 Ft a működési hitel (8.772.389 Ft folyószámlahi-tel és 8.090.000 Ft munkabérhitel, 552.925 Ft a fejlesztési folyószámlahitel, amely a támogatások megelőlegezéséreszolgál), és 83.194.286 Ft a felhalmozási célú hitel összege, amelyből a pályázati támogatások önrészét fedezzük (30éves futamidejű, kedvező kamatozású, önkormányzati infrastruktúra fejlesztési MFB hitel).

A finanszírozási problémákból és a kintlévőségeinkből eredően a lejárt szállítói tartozásunk 37.924.700 Ft (ame-lyet az ÖNHIKI támogatásnak és adóbevételeinknek köszönhetően 78 millió Ft-ról csökkentettünk le, és amelyből aMaros Kft. felé fennálló előző évi tarozásból gépkocsi beszerzésére kerül sor, a fennmaradó összeget pedig átüte-meztük).

A tartozásokból a működési tartozás 8.218.306 Ft, a fejlesztésekkel kapcsolatos tartozás 3,461.568 Ft, amely apályázati kifizetések elhúzódásából ered.

Petrovics László dr. Horváth Bélapolgármester jegyző

A Maros Kft a gázolaj jelentősárváltozása, a hulladék átvételiés hulladékátrakási díjak emel-kedése, a minimálbér bruttóösszegének jelentős emelkedé-se, az infláció, és az ÁFA vál-tozása miatt kénytelen szolgál-tatási díjait módosítani.

- A gázolaj jelentős árválto-zása: 2010. novemberben a gáz-olaj ára 334 forint/liter, 2011.novemberben a gázolaj ára 422forint/liter - 26 százalékos ár-emelkedés.

- A hulladék átvételi díjánakemelkedése: 2011-ben 1 tonnahulladék átvételi díja: 19.246forint, 2012-ben 1 tonna hulla-

dék átvételi díja: 20.714 forint- 7,63 százalékos áremelekedés.

- ÁFA változás 25-ről 27százalékra: éves szinten 413forint áremelkedést jelent ku-kánként.

Lakossági kukás hulladékbegyűjtés, szállítás, ártalmatla-nítás díja:

- 110 literes kuka esetén:26.200 forint/év/kuka,

- 120 literes kuka esetén:27.000 forint/év/kuka,

- 240 literes kuka esetén:50.600 forint/év/kuka,

- 50 literes kuka esetén:13.100 forint/év/kuka.Genzelmann József ügyvezető

Tájékoztató a Maros Kft2012. évi szolgáltatási díjairól

Január 5-én, csütörtökön délbenkirabolták a nagymarosi rómaikatolikus templomot, miközbennéhányan imádkoztak bent. A há-rom ismeretlen férfi fényes nap-pal egyszerűen besétált és kitép-te a falból a Karitász perselyét,melyben Gáspár István plébánosszerint 20-30 ezer forint lehetett.Az adományokat a szegény csa-ládok megsegítésére használtákvolna fel.

A plébános a váci Elektro-Szignál televíziónak nyilatkoz-va elmondta: néhány idősebbhölgy imádkozott a templom-

ban és ez alatt, délben, háromszemély jött be és a bejáratá-nál lévő perselyt szakították kiés azt vitték el. A szemtanúkaz iskolából értesítették a rend-őrséget, akik azóta is nyomoz-nak az elkövetők után.Az esetután a nagymarosi polgárőrökis keresték az elkövetőket, denem akadtak nyomukra.

A templom plébániájára azelmúlt évek során többször isbetörtek. De olyan, hogy fé-nyes nappal a templomból ra-boljanak pénzt még nem történtNagymaroson.

Fényes nappal loptákel a Karitász-perselyt

Tájékoztató az önkormányzatfõbb gazdasági adatairól

Page 3: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 3

Az év utolsó testületi ülése jóhangulatban telt Nagymaroson.A december 19-én megtartotttanácskozáson Zoller Csabaképviselő nem volt jelen. A gré-mium több fontos ügyről isdöntést hozott, így arról is,hogy 2012-ben nem emelikmeg a helyi adók mértékét.

Napirend előtt Grécs Lász-ló képviselő kért tájékoztatástHajdú László gazdasági veze-tő lemondásával kapcsolatban.Petrovics László polgármesterés dr. Horváth Béla jegyző iselmondta: jelentős hibákat ta-láltak a köztisztviselő munká-jában, mellyel szembesítettékőt és kérték, hogy minél előbbjavítsa ki ezeket. Erre az volt areakciója, hogy felmondott.

- Azok a törvényi, tartalmielőírások, amik elvárhatóak,azok elég nagy számban nemjelentek meg az anyagokban.Ez több mindenre kihat, példá-ul a képviselő-testületi dönté-sekre, illetve a gazdálkodási fe-lelősséget is érinti - mondta avárosvezető.

A jegyző hozzátette: év ele-jén, aljegyző asszony munká-ba állását követően nagyobbhangsúlyt tudtak fektetni apénzügyi tevékenység felügye-letére, és igyekeztek azt min-den szempontból megfelelővétenni. Év közben már szembe-sültek azzal, hogy több olyanalapvető nyilvántartással nemrendelkezik a gazdálkodásicsoport, amelyekkel a megfe-lelő információszolgáltatáshoz,és a korrekt munkavégzéshezrendelkeznie kellett volna, ésamelyeket a jogszabályok elő-írnak. A hiányosságokat HajdúLászló elismerte.

A témához hozzászóltSzimon Attila képviselő is, akiarra volt kíváncsi, hogy HajdúLászló működésével kapcsolat-ban keletkezett-e az önkor-mányzatnak, vagy a település-nek bármilyen jellegű hátrá-nya, anyagi kára. Dr. HorváthBéla jegyző válaszában el-mondta: azt állapították meg,hogy a 2008-ig rendben men-tek a dolgok, de a 2009-től nemvoltak az előírtnak megfelelő-

en vezetve a pénzügyi nyilván-tartások. Ebből adódóan az ön-kormányzatnak visszamenőle-gesen többmillió forint bevételkiesése keletkezett.

- Az a szerencse, hogy ezeknem évültek el - mondta a hi-vatalvezető.

Az első napirendi pontot - alejárt idejű határozatok beszá-molóját - egyhangúan támogat-ta a testület, mint, ahogy szin-tén egységes szavazással fo-gadták el a Kittenberger Kál-mán Általános és MűvészetiIskola alapfokú művészetokta-tási ágának módosított pedagó-giai programját és az alapítóokirat módosítását is.

Az Egyebek napirendi pon-tot előrehozva tárgyalták. Eb-ben foglalkoztak a településiszilárd hulladékkal kapcsolatoshulladékkezelési helyi közszol-gáltatásról szóló önkormányza-ti rendelet módosításával.Petro-vics László elmondta:ilyenkor decemberben mindigkérdés, hogy módosítsanak-eaz éppen aktuális díjakon.Némi kis emelkedés tapasztal-ható, de ez még mindig jóvalkevesebb, mint amit a Zöld HídRégió előirányzott (28 ezer fo-rint felett), hiszen a Maros Kft-nek köszönhetően jövőre iscsak 26.200 forint lesz az évesszállítási díj 110 literesedényzet esetében. Hangsú-lyozta: a képviselő-testület ésa kft is igyekszik alacsonyantartani a díjakat a nagymarosilakosság számára. Végül a tes-tület egyhangúlag fogadta el arendelet módosítását.

Barnácz István rendőr alez-redest nevezték ki a víziren-dészeti kapitányságvezetőiposztra - tájékoztatta a grémi-umot a polgármester. Ehhezkérték a képviselő-testület ál-lásfoglalását. Szimon Attila ja-vaslatára a pozitív válasz mel-lé azt is megfogalmazták, hogykérik a jövőbeli kapitány olyanirányú intézkedését, hogyNagymaros területén a rendőr-őrs a vízirendészeti feladato-kon túlmenően a közrend, köz-biztonság feladataiban is ve-gyen részt, amennyiben a lehe-

tőség megengedi. Miután meg-emelkedett az őrs létszáma, ígybiztos a képviselő benne, hogyfognak tudni ezzel foglalkoz-ni. A testület a határozati javas-latot ezzel a kiegészítéssel el-fogadta.

Hat igennel fogadták el a2012. évi eseménynaptárt va-lamint tárgyaltak a piac mű-ködtetésére vonatkozó megál-lapodás elfogadásáról is. Ígyjanuár elsejétől változik a mű-ködtető személye. A Kerekegy-let helyett az Agrikulti PolgáriJogi Társaság működteti to-vább, az önkormányzattalegyütt - mondta az ülésen Ve-ress László. Változik az elne-vezés is, így mostantól Nagy-marosi piacként fog szerepel-ni a város eseménynaptárábanis. További fontos változás az,hogy a helypénzt innentől azönkormányzat szedi be. Ebbőlaz összegből biztosítja az ára-mot, valamint műsorra és a pi-acfelügyelő díjazására alkal-manként 5-5 ezer forintot fizet.Az Agrikulti PJT pedig vállal-ja a szervezési feladatokat, ahatósági engedélyeztetésben aközreműködést, a szakmaikontrollt és a rendezvényekszervezését.

Grécs László jelezte aggá-lyát, hogy szerinte a bevételeknem fedezik a kiadásokat, ígyaz önkormányzatnak is hozzákell járulnia a piac működésé-hez. A határozati javaslatot vé-gül 5 igen szavazattal fogadtákel a felszólaló képviselő tartóz-kodása mellett.

A településrendezési tervekmódosításáról is született dön-tés. A testület felkérte a pol-gármestert, hogy a település-rendezési eszközök módosítá-sának tervezési költségére kér-jen három tervezőtől ajánlatot,és a költségeket a 2012. éviköltségvetési rendelet kidol-gozása során a tervezetbe épít-se be.

Elfogadták a 2012. évimunkatervet, az Élelmezésiprogram 2012. évi megvásár-lását, és az átmeneti gazdálko-dásról szóló rendeletet is.

A helyi adórendelet tárgya-

lásánál Petrovics László úgynyilatkozott, hogy már több-ször tárgyaltak erről a kérdés-ről, és mindannyiszor arra ju-tottak, hogy nem lehet már to-vább nyomorítani a lakosságotazzal, hogy még több adóter-het rónak rájuk. Így különö-sebb változást nem javasolt atestületnek.

- Éppen eléggé terhelik alakosságot olyan költségek,amelyek eddig nem voltak,vagy nem ilyen mértékben je-lentkeztek. Ha emelünk isadót, az önkormányzat többtízmillió forintos működésihiányát nem az sem fogjamegoldani, és nem fogják tud-ni fizetni a lakosok. Az a vé-leményem, hogy adót emelnimost nem szabad. Véleményé-vel mindenki egyetértett, hi-szen 6 igennel fogadták el a ja-vaslatot.

A nyílt napirendek megtár-gyalása után a MotorcsónakSE ügyével kapcsolatban tettfel kérdést Fekete Zsolt, a gaz-dasági és városfejlesztési bi-zottság elnöke, azzal kapcso-latban, hogy nem lett elbont-va a kerítés az engedély nél-kül felújított lejárónál.

Petrovics László polgár-mester kifejtette, hogy a Mo-torcsónak Sportegyesülettelkapcsolatban az volt a bizott-ság és a képviselő-testület ké-rése, hogy a kerítés kerüljönelbontásra és áthelyezésre. Ezakkor lehetne megfelelő, ha akerítés engedély nélkül kerültvolna oda, de nem így történt.Építési engedély van arra a ke-rítésre. A város tárgyalásokatfolytatott a sportegyesülettelarról, hogy csak a támfallal ki-emelt rész legyen lezárva, ésa főút felől az általuk ado-mányból épített vadonatúj le-járó a köz számára használha-tó legyen. Nyilatkoztak, hogybárki használhatja a lejárót, ésfolynak a tárgyalások, hogymiképpen fog a kerítés áthe-lyezése megtörténni. A testü-let 2011. évi utolsó ülését zártajtók mögött fejezte be, ahola szociális kérelmekről dön-töttek. (F. A.)

Döntött a testület: nememelkednek idén sem a helyi adók

Page 4: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

4 Nagymaros

Sokan voltak kíváncsiak a gaz-dasági és városfejlesztési bizott-ság nyilvános ülésére december14-én, melyen a termál projektsorsa volt a téma. Bár többen vi-tákkal teli fórumra készültek,alapvetően nyugodt hangulatban,érdemi hozzászólások mellettzajlott az ülés. Ennek oka talánaz is lehetett, hogy mind a bizott-ság tagjai, mind pedig a beruhá-zót képviselő Sulyok Zoltán egyállásponton voltak, vagyis, hogya város 5-5 forintért vásároljameg a kft-t és az engedélyeket,terveket.

Az ülést Fekete Zsolt bi-zottsági elnök nyitotta meg,majd Petrovics László polgár-mester vázolta fel a projekteddigi történéseit.

- Mindig az önkormányzatérdekeit tartottuk szem előtt -hangsúlyozta a városvezető. -Eljutottunk december 14-ig,december 15-e a szerződésutolsó határideje. Itt a nagykérdés: hogyan tovább ter-málprojekt? Nyilván lehet fe-szegetni, hogy miért nem tör-tént ideáig semmi. Mindenkitudja azt, hogy gazdasági vál-ság van, hogy a bankok elzár-kóznak az ilyen jellegű pro-jektektől, főleg abban az eset-ben, ha termálfürdőről vanszó. Objektív okok befolyá-solták azt, hogy ez a projektmég mindig áll - mondta.

Hozzátette: azt fogja java-solni mind a bizottságnak,mind a testületnek, hogy te-gyék nyílttá a pályázatot ésminden ingyenes felületenhirdesse meg a város.

Dr. Dobrossy István ügy-véd ismertette jogi viszonylat-ban a projekt történéseit. El-mondta: jelen helyzetben arravan lehetősége az önkor-mányzatnak, hogy megvásá-rolja 5-5 forintért a kft-t,melynek minden engedély ésa hatályos tervek is a birtoká-ban vannak. Ha azonban a cé-get nem kívánja az önkor-mányzat működtetni, akkorakár csak a szellemi tulajdontis megvásárolhatja.

A beruházó Sulyok Zoltánis szót kapott az ülésen. Elő-ször ő is ismertette a projektindulását, a szerződéskötéstés a nehézségeket, amellyel a2008-ban induló gazdaságiválság miatt találták szembemagukat. Beszéde végén a be-ruházó elmondta: nincs máslehetősége, mint 5-5 forintértátadni a kft-t és az engedélye-ket, terveket az önkormány-zatnak, amennyiben igényttart rá. Hozzátette: nem adták

Lejárt a termál-szerzõdés, újlehetõségeket keres a város!

még fel a reményt, hogy va-lamikor Nagymaroson ők fog-ják megépíteni a termálhotelt.

Szomráky Pál bizottságitag arról beszélt, hogy bár aváros vezetői mindent megtet-tek annak érdekében, hogymegvalósuljon a projekt, aszerződésből semmi nem va-lósult meg, mert a beruházónem teljesített. Szomráky Pálragaszkodott ahhoz, hogy aváros éljen a kötbér igénnyel.Ezt azonban nem teheti meg

Nagymaros, hiszen a beruhá-zó nem talált finanszírozó ban-kot - mondta el válaszában dr.Dobrossy István ügyvéd.

Az ülés végén végül elma-radt a szavazás, mivel a jelen-lévők úgy érezték, hogy nemegy kis többségnek kell kép-viselnie a város véleményét.Többen azonban hozzászóltakaz üléshez. Voltak olyan han-gok, hogy magunknak kell el-kezdeni a beruházást akár egymedencével, a termálkút meg-fúrása után, ez azonban ko-moly költségeket vonna magaután. Valaki arról is beszélt,hogy pályázat útján kellettvolna megépíteni a termálho-telt, mint ahogy ezt sok máshelyen tették. Az elmúlt évek-ben sem és jelenleg sincs ilyenjellegű pályázati kiírás, hameg korábban volt is, 50 szá-zalékos önrésszel, melyet aváros nem tudott volna vállal-ni - mondta el válaszában apolgármester.

Petrovics László az ülésvégén azt hangsúlyozta: akár-mennyire is meghiúsult a szer-ződés, Nagymaros valamivelelőrébb került a megvalósításútján, hiszen így a város bir-tokába kerülnek az engedé-lyek és a tervek is.

A bizottság végül megsza-vazta, hogy a város 5-5 forin-tért vegye meg a kft-t és a ter-veket a Sulyok és Szabó Kft-től.

Emlékezés az elhurcoltakraA málenkij robotra elhurcoltak-ra emlékeztünk január 6-án,lapzártánk után. A temetői em-lékhelynél Döbrössy Mihálynémondta el gondolatait, majd azelhurcoltak nevében OrtmannIstván koszorúzott. Az emléke-zés koszorúit helyezték el méga város vezetői, a Dunai Svá-bok Önkormányzata és a Job-bik nagymarosi szervezete.

A Király utcai emléktáblá-nál Petrovics László polgár-mester beszéde után ismét ko-szorúkat helyeztek el. Az em-lékezők ezután baráti beszélge-tésen találkoztak a művelődésiházban.

Első alkalommal emlékez-tek a dunakanyari elhurcoltak-ra (a Kismarosról, Nagymaros-

ról, Zebegényből elhurcoltak-ra) január 8-án Zebegényben.

A málenkij robot megem-

lékezésekről következő szá-munkban részletesen beszámo-lunk.

Page 5: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 5

Nagymaros várva várt ren-dezvényét idén advent 4. va-sárnapján tartottuk. A prog-ram, mint minden évben atemplomi hangversennyelkezdődött.

A legkisebbek, a nagyma-rosi óvodások magyar és né-met karácsonyi dallamokkalköszöntötték a közönséget.Műsorukat a Maroska kórusés a nagymarosi iskolások,majd egy fuvolakvartett (Bá-lint Dorottya, Bálint Flóra,Döbrössy Orsolya és HadiKornélia Szigeti BenedekGabriella felkészítésével), aHanga kamara, Bányai Kata-lin karácsonyi dallamai csel-lón és a Nagymarosi Férfikó-rus követte.

Ez a szép délután idén va-lóban mindenkié volt, hiszentöbb civil szervezet fogottössze, hogy az év legszebbünnepe előtt együtt tölthes-sünk néhány órát. Juhász Or-solya szervezte a műsort, a

Kerekegylet tagjai rendeztékbe a teret, a német nemzeti-ségi önkormányzat és a Vá-rosi Nyugdíjasklub sütötte asüteményeket, Bíró Viktorfogta össze a helyi borászo-kat, a CBA gondoskodott aforralt bor és a tea fűszerezé-séről, Schulthéty Balázs szol-gáltatta a szép zenét, JanovicsTibor szállította az üstöt, ésmég sokáig sorolhatnánkazoknak a nevét, akik a temp-lomba menet egy tál finom-sággal járultak hozzá a ren-dezvényhez.

A hangverseny valóbankarácsonyi hangulatban telt,és mire vége lett, megteltek azasztalok, csábítóan illatoztakaz üstökben a forró italok, és

A háború befejeződése utántöbb tízezer svábot hurcoltakkényszermunkára munkatábor-okba a Szovjetunióba, ahol em-bertelen munka- és életkörül-mények között kellett dolgoz-niuk.

Ezrek pusztultak el a nélkü-lözéstől és a hidegtől. Magya-rországon egyre inkább mé-lyült el a kollektív felelősséggondolata. Különösen a Nem-zeti Parasztpárt főtitkára, Ko-vács Imre hangoztatta, hogyminden sváb volksbundistavolt, és a sváboknak osztozniakell a németek sorsában. "Asvábság egy batyuval jött ide.Egy batyuval is menjen" - je-lentette ki.

Ezeket a gondolatokat akommunisták is támogatták. Atervezet magyar állampolgársá-guk és vagyonuk elvesztésére,az országból való kitelepítésrekárhoztatta mindazokat a svá-bokat, akik az 1941-es nép-számláláskor németnek vallot-

ták magukat. Egy 1982-es ta-nulmány adatai szerint mintegy135 ezer személyt telepítettekki Németország amerikai meg-szállási zónájába és kb. 50-60ezer személyt irányítottak aszovjet zónába.

A Magyarországon maradtnémet lakosság gyakorlatilagarra a szintre került, ami bete-lepedésükre emlékeztetett:megfosztva tulajdonuktól, acsaládok csak egymásra szá-míthattak, és kezdhettek min-dent elölről. Az 1950-es évekelejéig a német gyerekek anya-nyelvi oktatásban nem része-sülhettek, semmiféle kulturálisnemzetiségi tevékenység nemfolyt. Magyarország nemzeti-ségi politikájában az automa-tizmus elve uralkodott, misze-rint a nemzetiségi problémákmajd maguktól megoldódnak.Némi változás csak 1968-tólindult meg.

(folytatjuk)Cs. K.

Egy kis“Schwabenkunde”

Mindenki karácsonya

EinladungMeghívó

Február 11-én(szombaton)19.30 órakor

kezdődő

Sváb batyubálraHelyszín: Művelődési Ház, Nagymaros

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt aNagymarosi Dunai Svábok Önkormányzatánakszervezésében rendezendő zenés báli esténkre.A jó hangulatról a Mányi sramli zenekar és mi részt-vevők gondoskodunk!Hozza magával jókedvét, barátait, ismerőseit, "ba-tyujában" az enni és innivalót.Tombola a helyszínen.Belépődíj: 1500 forint.Asztalfoglalás:Ivor Andrásné szervezőnélTelefon: 06-20 /414- 0712,vagy 06-27/354-155

ami talán a legfontosabb: nemsiettünk haza, sokáig beszél-gettünk egymással vidámhangulatban, a gyerekek bol-dogan futkároztak körülöt-tünk. Idén is bebizonyoso-dott, hogy milyen nagy szük-ség van az effajta rendezvé-nyekre.

Legyünk büszkék, hogyilyen színvonalas programottudunk egymásnak bemutat-

ni, és arra is, hogy ilyen so-kan vagyunk, akik fontosnakérzik az ilyen összejövetele-ket, és igyekszik ki-ki a tudá-sa szerint valamivel hozzájá-rulni. És természetesen nemszabad megfeledkeznünk alelkes nagymarosi közönség-ről! Hiszen nincs is annáljobb érzés, mint amikor atemplom és a tér megtelik,ezzel bizonyítván, hogy kí-váncsiak vagyunk egymásra,és arra, hogy közös összefo-gással nagyszerű dolgokravagyunk képesek.

Reméljük, ez az összefo-gás az újévben folytatódik.Nagyon boldog újévet kívá-nunk Mindenkinek!

Heinczné Cserni Katalin

Page 6: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

6 Nagymaros

Karácsonyi misztériumjátéka templomban

Ifjabb és idősebb fiatalok december 24-én a katolikus templombantöbbféle megközelítésben tárták népes közönségük elé Jézus szü-letésének történetét. Mindenki örömére a templom előtt a betlehe-mi jászol mellett élő állatokat is láthattunk. Fotó:nagymarosiplebania.hu,

Az idei év utolsó tanítási napjána Kittenberger Kálmán Általánosés Művészeti Iskola apraja ésnagyja énekszóval és mécsesek-kel feldíszített tutajokkal kívántmindenkinek boldog és békéskarácsonyt. Minden osztály fel-adatul kapta, hogy készítsen egytutajt, melyet majd vízre enged.A gyerekek, a tanító nénik és azügyes kezű apukák segítségéveligazi kis remekműveket indítot-tunk útnak.

Az egyetlen problémátcsupán az jelentette, mikéntfogjuk a kis hajókat télvíz ide-jén mélyre vinni. A nagy kér-dést Jakus Misi oldotta meg,aki a gyerekek és a kollégáknagy csodálatára mindengond nélkül a hideg vízbegyalogolt (neki valószínűleg

nem is volt olyan hideg, hi-szen még jégtáblák között isúszik minden nap) és így in-dultak a tutajok hála a nyu-godt szélmentes időjárásnakszépen, békésen kivilágítva.

Reméljük, hogy akik lát-ták, elmosolyodtak és talánsikerül újabb hagyományt te-

remteni, miszerint itt a Dunamelletti településeken ekkéntkívánunk egymásnak boldogünnepeket.

Azt gondolom, mindannyi-unknak nagyon szép élmény

volt, öröm volt látni a sok vi-dám gyereket a parton, amintizgatottan csodálták egymástutaját. Azt természetesen el-mondhatjuk, hogy egyikszebb volt, mint a másik. Na-gyon köszönjük Jakus Misi-nek, hogy segített!

Heinczné Cserni Katalin

Szent János apostol napján, de-cember 27-én ünnepi szentmi-se keretében áldotta meg Gás-pár István plébános atya anagymarosi borászok által ké-szített újbort. Díszvendég volt

és a szentmise végén beszédetmondott Kaló Imre egri borász,a 2011-es év "Borászok Borá-sza" cím tulajdonosa. Az egriborvidéken dolgozó "szomo-lyai remete" legalább annyiraismert extrém világképéről,mint extrém borairól, ez a sző-lőről és borról tartott nagyma-rosi beszédéből is kiderült.

Az újbor szentelése egy

régi hagyomány feleleveníté-se, mely egy középkori legen-dához kötődik. E szerintAristo-demus pogány főpap aztmondta János apostolnak,hogy akkor hajlandó hinni

Krisztusban, ha megiszik egyméreggel teli kelyhet, és aznem árt neki. A mérgezett bor-ból először két gonosztevőivott, ők azonnal meghaltak.János, miután megáldotta akelyhet, kiitta és életben ma-radt. Köpenyét a halottakra te-rítette, akik feltámadtak. A po-gányok a látottak után megke-resztelkedtek.

Az újbor megáldása

Karácsonyiüdvözlet a Dunán

Page 7: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 7

Ismét megrendeztük 2011. de-cember 17-én a Karácsonyvárórendezvényünket, mely idén for-mabontóan - az aktív természet-védelem jegyében - átalakult Ka-rácsonyváró Családi Nappá, hi-szen ebben az évben az erdészet-tel közösen szerveztük ezt a ren-dezvényt. Együtt készültünk a ka-rácsonyra kicsikkel és nagyokkal.

A gyerekek a kézműves asz-taloknál csupa természetes és er-dőben fellelhető anyagokból dol-goztak: tobozangyalkákat és na-rancsdíszeket készítettek, kará-csonyi és állatkás hűtő mágnese-ket festettek, gyönyörű karácso-nyi témájú dolgokat hajtogattak,ajándékkísérő csipeszeket festet-tek, csomagolópapírokat nyom-dáztak és méhviasz gyertyát ké-szítettek.

Közben egy nagyon érdekeselőadást hallhattak az erdőről, ál-latokról, a környezetünkről, mely-re érdemes volt figyelni, hiszen acsaládi vetélkedőn kérdéseket tet-tek fel a hallottakból. Rendkívül

izgalmas volt verseny, ahol a ma-dárhang-felismeréstől kezdve, azállatok családjának megnevezésé-ig sok érdekes feladat követteegymást. A verseny végén sokcsalád holtversenyben végzett,ezért villámkérdések megválaszo-lásával tették próbára őket.

Az eredményhirdetés kereté-

ben került sor az "Otthonom azerdő" rajzverseny díjátadójára is,majd ezt követően a Szélúrfi Tár-sulat énekelt a gyerekeknek és agyerekekkel.

Ez után a gyerekek közül so-kan kivitték a maguk készítette kisdíszeket a térre, hogy az erdészetáltal felajánlott és felállított városibetlehemre kitehessék, és együtt

feldíszítsék az ünnepekre, ezzeltéve Fő terünket díszesebbé.

Később Lengyel László éscsaládja énekelt nekünk és ve-lünk szép karácsonyi dalokat, mi-közben az előtérben Sárog Tiborvezette a madáretető készítést.

Mindenki remekül érezte ma-gát! Azonban ne feledkezzünk

Karácsonyváró amûvelõdési házban

A Jobbik Nagymarosi Szerve-zete és szimpatizánsai idén iscsatlakoztak december 21-én anapforduló alkalmából rende-zett Fénylánchoz, mely azegész Kárpát medencét körbe-fogta.

A Panoráma alatti Duna-parton máglyát raktunk, kö-szöntöttük egymást, megemlé-keztünk a határon túl rekedttestvéreinkről, imádkoztunk abarátainkért, betegeinkért.

Előkerült a zsebekből a jó

kis házi pálinka, igazi bor, po-gácsa, mézes sütemény, na-rancs Békefi Györgyi alapítótagunktól, mint minden évben,most is ajándékot kaptunk.

Köszönjük minden vendé-günknek, aki elfogadta a meg-hívásunkat, és eljött, reméljük,jövőre ismét együtt leszünk!

Újra működik honlapunk anagymaros.jobbik.hu.

Szimon AttilánéJobbik Nagymarosi

Szervezete elnöke

Fénylánc 2011.

meg azokról, akik mindezt lehe-tővé tették.

Köszönjük az Ipoly Erdő ZrtNagymarosi Erdészetének, hogyközreműködtek a szervezésben és

a rendezvény lebonyolításban, ez-zel téve gazdagabbá a programo-kat. Ezúton köszönjük Gáncs Vik-tor erdészetvezetőnek, hogyNagymarost választotta helyszí-néül a természetvédő program-nak.

Köszönjük Antal Mártinak,hogy felújította és rendelkezé-sünkre bocsátotta a betlehemesbábukat, s hogy segített a betle-hem berendezésében.

Köszönet mindenkinek, akisegítségünkre volt abban, hogy abetlehemben több napig gyönyör-ködjenek városunk polgárai és azide látogatók.

Köszönet Harangozó Ká-rolynénak, Schindlerné DajkóMónikának, Heinczinger Ist-vánné Ágnesnek, GergelyTamásné Ágnesnek, Bazsalyá-néBugár Zsuzsannának, Honti Haj-nalkának, Hetényi Andreának,Rudolf Melittának és Lillának ésa művelődési ház dolgozóinak.

Petrovics Lászlópolgármester

Rudolf Józsefnéalpolgármester

Mándliné Szabó Katalin és Jórász-Nagy Eszter

szervezők

Szépkorúak NagymarosonTöbben jelezték szerkesztőségünknek, hogy a lap decemberiszámában közölt szépkorúak listája nem volt teljes. A hibátigyekszünk következő lapszámunkban orvosolni és bemutat-ni olvasóinknak a 90 év felettieket, akik városunkban élnek!

Page 8: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

8 Nagymaros

Óvodánk szoros baráti kapcso-latot tart fenn a solymári"Lustige Zwerge" német nem-zetiségi óvodával.

2011. október 5-én a németnemzetiségi óvodapedagógu-sok egész napos szakmai to-vábbképzésen vettek részt Soly-máron az óvodában, ahol nagyhagyományai vannak a németnemzetiségi kultúra és nyelvápolásának. Az ott élő sváb csa-ládokban németül beszélnekotthon az emberek. Ezt az óvo-dát a solymári Német Nemzeti-ségi Önkormányzat tartja fenn.Tavaly Európai Uniós pályáza-tot nyertek, melyből teljesen át-

nemzetiségi óvodapedagógusrészt venni 2011. november 28-án, Budapesten, egy tovább-képzésen a Német Óvoda- ésIskolaegyesület szervezésében.Prof. dr. Morvai Edit, aki abudapesti Goethe Intézetben isdolgozik a program kidolgozó-ja, tartotta a továbbképzést. Ezaz oktatóprogram a "Deutschmit Hans Hase", melyet jól tu-dunk alkalmazni a német nyelvoktatásában.

Ezúton is szeretnénk köszö-netet mondani a Dunai SvábokÖnkormányzatának és elnök-asszonyának Ivor Andrásné-nak, aki szívügyének tartja anémet nyelv és hagyományokápolását városunkban, így azóvodában is.Vielen Dank.

Harangozó Károlyné

Német nemzetiségi szakmai továbbképzéseka német nemzetiségi óvodapedagógusok részére

December hónap a karácsony je-gyében telt, noha a hónap elejénismét a sportrendezvények ke-rültek előtérbe.

Ebben az évben a Mikulás-futás december 3-án volt Vácott.Schwarcz Gergő az 5., GasznerÁdám a 21. helyezett lett. A ver-senyen részt vett Szlávik Tamásés Squor Bálint is.

December 5-én Vácrátótonrendezték meg a diákolimpiát,melyen részt vettek focistáink is.Kiss Norbert, Mák Dominik,Lovasi Balázs, Lukács Péter,Scheirich Máté, Bodor Andrásés Nagy Márton volt tagja an-nak a csapatnak, mely végül amegosztott 4-5. helyezést érte el.Ezúton köszönjük Mákné Far-kas Ibolyának és Petrovics Bé-lának, hogy lehetővé tették agyerekek részvételét a verse-nyen.

December 6-án, Pencen játé-kos sportversenyen tették próbá-ra erejüket a fiatalabbak. A küz-delem olyan jól sikerült, hogy adiákok döntőt is játszhattak. Vé-gül a játszmát elvesztették, deemelt fővel, az előkelő másodikhelyezést elnyerve vonultak le acsapat tagjai a pályáról. A máso-dik legjobb csoport résztvevőivoltak: Ábrám Anna, Erdősi Bá-lint, Mátrai Nóra, Oláh Dorina,Szalai Álmos, Vén Botond,Bessenbacher Boglárka, Süme-gi Gergő, Kiss Bálint Farkas,Tóth Petra, Kiss Bence,Schwarcz Gergő, GasznerÁdám, Dobó Bálint, DöbrössyOrsolya, Galszter Gergő. Gra-tulálunk nekik!

Szlávik Tamás, a Nagymaro-si SE kajak-kenu sportolója de-

cember 16-án elnyerte AZ ÉVLEGJOBB PEST MEGYEI DI-ÁKSPORTOLÓJA III. díját.Gratulálunk ehhez a nagyszerűeredményhez!

December 19-én a tanárok ésa diákok ismét összemérték ere-jüket a tornateremben. A gyere-kek hősiesen küzdöttek a lelkespedagógusokkal, ám a mérkőzé-sek többségéből a felnőttek ke-rültek ki győztesen.

Kultúrában sem volt hiánydecemberben. December 8-ániskolánk tanulói a NemzetiTáncszínház Monarchia címűelőadását tekintették meg. BiróAnna és Sánta Gergő, intézmé-nyünk tánctanárai is felléptek aprodukcióban.

December 10-én a 3.b osztá-lyosok a Madách Színházban

jártak, ahol a Lúdas Matyi me-sejátékot nézték meg. A 2. évfo-lyam nebulói a Diótörő címűtáncjátékot látták a NemzetiTáncszínházban.

A karácsonyi készülődés so-rán a diákönkormányzat idén ismegrendezte a bolhapiacot, ahola gyerekek apróságokat vásárol-hattak szeretteiknek.

A hónap közepén ásványki-állítás is volt iskolánkban, aholkicsik és nagyok bepillantástnyertek az ásványok varázslatosvilágába.

Az Öregek Napközi Otthoná-ban Zoller Csabáné ésPalotayné Scheili Marianna osz-tálya adott karácsonyi műsort azidőseknek.

Iskolánk hagyományos Csil-lagvárójára december 21-én ke-

rült sor. Az ünnepélyen a diákokszínvonalas és változatos műsor-számokkal kívántak áldott kará-csonyi ünnepeket a nagymaro-siaknak.

Rendhagyó karácsonyi üd-vözlettel köszöntötték a gyere-kek a szomszédos sváb telepü-léseket. Minden osztály készítettegy tutajt, melyet Jakus Mihálysegítségével úsztattunk el a Du-nán. Az eseményről HeincznéCserni Katalin írása számol be.Köszönjük Jakus Mihály közre-működését is!

Intézményünk minden dolgo-zója december 20-án közös ka-rácsonyon vett részt. Egy kisműsor segítségével tettük meg-hitté az együtt töltött pillanato-kat. Beszélgettünk, ünnepeltünk,s búcsúztattuk a 2011-es évet.

Sok új feladat vár ránk 2012-ben is. Január 13-án zárul a szor-galmi idő első féléve.

A vizsgahangversenyek isebben a hónapban esedékesek.A következőképpen alakulnakezek a vizsgák: január 13.: gi-tár (László Béla tanítványai), ja-nuár 16.: zongora (Kis Judit ta-nítványai), január 18.: zongora(Lénárdné P. Zsuzsa tanítvá-nyai), január 23.: ütős (OláhNorbert tanítványai), január 20.:fafúvós (Pozsgainé Lados Ka-talin tanítványai), január 24.:rézfúvós (Rácz Tamás tanítvá-nyai), január 26.: fafúvós (Szi-geti-Benedek Gabriella tanítvá-nyai).

Minden hangverseny 17 óra-kor kezdődik. Február 1-jén lesza táncosok vizsgája, ugyancsak17 órai kezdettel. Mindenkitszeretettel várunk!

építették és kibővítették a két-csoportos óvodájukat. Mindentekintetben a kor követelménye-inek megfelelő, teljesen modernóvodában dolgoznak az ottanikollégák.

2009-ben az a nagymarosióvoda alapításának 100. évfor-dulóján is igényes műsorralkedveskedtek, emelve az ün-nep színvonalát.

Kétféle nyelvoktató progra-mot mutattak be foglalkozásokkeretében. Az egyik oktató-programot - "Deutsch mit HansHase" - mi is használjuk, de amásik, a "Hocus Lotus" szá-munkra teljesen új volt. Egy

harmadik foglalkozás kereté-ben pedig a nemzetiségi tánc-oktatásból kaptunk ízelítőt,bevonva bennünket is a tánc-ba. Délután szakmai megbe-szélést tartottunk a látottakról.

Megbeszéltük a német nem-zetiségi nevelés területén fel-merülő problémáinkat, és hasz-nos tanácsokat kaptunk. Ezt aszakmai napot teljesen ingyen,baráti alapon szervezte a soly-mári óvoda vezetője, az utazá-si költséget a Dunai SvábokÖnkormányzata finanszírozta.

Ugyancsak a Dunai SvábokÖnkormányzata anyagi támo-gatása révén tudott hat német

Iskolai hírek

Page 9: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 9

Véget ért a Pest Megyei Lab-darúgó bajnokság II. "A" osz-tályának őszi szezonja, és vá-rosunk felnőtt, valamint ifjú-sági csapata is eredményesidényt tudhat maga mögött.

A felnőtt csapat hatodikhelyen, még a korosztályoscsapat a nyolcadik helyen te-lel, ha az első néhány mérkő-zésen jobb eredményt érnekel, még ennél is kedvezőbbpozícióból várhatnák a ta-vaszt. Mindkét csapatnál aszezon második fele sikerültjobbra, hiszen az első 5 for-dulóban csupán 1 pontot sike-rült a felnőtteknek szerezni,még az ifistáknak 4-et.

Megjegyezném, hogy eh-hez a kedvezőtlen sorsolás ishozzájárult, hiszen a legerő-sebb ellenfelekkel egymásután játszottak mieink. Vi-szont a bajnokság 6. hetétőlaz addigi befektetett munkaelkezdett megtérülni, és ez azeredményekben is megmutat-kozott.

A csapat összeállt, köszön-hetően annak, hogy az edzőmindenkinek megtalálta amegfelelő posztját és az eh-

Összességében jól szerepelteklabdarúgóink az õsz során

hez legalkalmasabb felállást.A felnőttek az utolsó 7 fordu-lót veretlenül (4 győzelem, 3döntetlen) vívták meg, ezzeljelentősen előrelépve a tabel-lán, még a második csapat is11 pontot (3 győzelem, 2 dön-tetlen) gyűjtött ezeken a mér-kőzéseken. A tavaszra mind-két gárda jobb helyezés eléré-sét tűzte célul, hiszen sokmérkőzés kapcsán beszélhe-tünk elhullajtott pontokról.

A téli felkészülési időszak-ban heti többszöri edzéssel, éshétvégenkénti edzőmeccsek-kel vélhetően egy eredményesalapozáson lesznek túl labda-rúgóink. A felnőttek éremértszeretnének küzdeni, még azifjúsági csapat is a dobogó kö-zelében szeretne végezni. Jólmutatja a csapat hozzáállásátVitányi László edző nyilatko-zata is; "Addig, amíg játéko-saim egy döntetlen után elé-

gedetlenek az öltözőben, ad-dig úgy gondolom, hogy vanmire építeni."

A házi góllövő listát Hor-váth Bálint 7 góllal, valamintTrinn András vezeti 8 góllal.Ki kell emelni Verebes Gergőteljesítményét, mely az összesjátékos osztályzatai alapján a8. legjobb volt a középpályá-sok között.

Valamint említésre méltó,hogy mindkét csapatunk há-lóját Himmer Donát védteszinte az egész ősz során, ésa felnőtteknél az összes ka-pus közül a 4. legjobb telje-sítményt nyújtotta. Az ifjúsá-gi csapat érdeme továbbá,hogy a tavalyi, azaz a 2010/2011-es évi bajnokság "fairplay" táblázatán az előkelő 5.helyen végeztek 39 csapat-ból, és idén is tartják ezt a jóformát.

Ezúton kíván NagymarosFC vezetősége, szakmai stáb-ja és minden labdarúgója egysikerekben gazdag, boldog új-esztendőt, és köszönik a mér-kőzéseken tapasztalt buzdítástés támogatást!

Boross TamásNagymaros FC

Page 10: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

10 Nagymaros

A 2011-es őszi szezonban 4korosztályban indítottunkutánpótlás csapatokat. Közü-lük a legkisebbekkel (2006-2001 között született gyere-kekkel) amatőr tornákon vet-tünk részt. Legkiemelkedőbba Vác VLSE által rendezett 3korosztály érintő 3 fordulóstorna volt. Ezen a rendezvé-nyen mindhárom csapatunkkitett magáért és több esetbenis felülkerekedtünk ellenfele-inken. Az óvodások (U7) 3-3elleni, az 1-2. osztályosok(U9)4-4, még a 3-4. osztályosok(U11) 7-7 elleni játékban küz-döttek a pályákon. A jó szerep-lésünk eredményeként 2 játé-kosra szemet vetett a maga-sabb osztályban játszó VácVLSE együttese: WiedermannLevente 2001, Kiss Bence2002.

Egyéb kiemelkedő eredmé-nyek:

Mikulás kupa Vác. U9-escsapatunk megnyerte az is-kolák között meghirdetett te-rem labdarúgó bajnokságot.A csapat tagjai: Kiss Farkas,Dániel Bende, Nagy Béla,Vén Botond, Murányi Kende,Szekeres Ferenc, Farkas Ba-lázs. A tornán a legtöbb góltFari rúgta!

Decemberben verőceimeghívásos tornán a 2000-2001-es csapat bronzérmetszerzett. A csapat tagjai: NagyMarci, Rudnyánszki Tamás,Csámpai Richárd, BalázsKrisztián, Galszter Gergő,Hansághy Bence, Hadi Dávid.

2012 őszétől szeretnénk in-dítani U15-ös csapatot is baj-nokságban. Ide várjuk a 1998-

2001 között született gyerekekjelentkezését. Az edzések feb-ruárban kezdődnek. A tavaszfolyamán szeretnénk sok mér-kőzéssel felkészíteni a gyere-keket a nagypályás játékra.

Pénzügy

A látványsportok támoga-tásáról szóló új törvény szerintminden vállalkozó, akinek vantársasági adófizetési kötele-zettsége, az adója 70 százalé-kával támogathatja egyesüle-tünket:

A következő táblázatösszefoglalja és bemutatja egyszámpéldán keresztül: az "A"vállalat semmilyen támogatástnem nyújt, a "B" vállalat a szó-ban forgó sporttámogatástnyújtja, és harmadikként, egy"hagyományos", közhasznúszervezetek részére nyújtotttámogatás hatása szerepel, "C"vállalat részéről.

A táblázatból (képünkönfent) jól látható, hogy az új tá-

Nagy köszöneta segítõknek,támogatóknak

December 3-án ismétnagysikerű, bált rendezteka kajakosok a művelődésiházban a Polarys együttesszereplésével. A bál kere-tében a város vezetőségedíjazta az országos verse-nyeken kiemelkedően sze-replő versenyzőket. A bálbevételét a kajakos gyere-kek edzési lehetőségeinekbővítésére és az edzőtáborköltségeire fordítjuk.

Nagyon köszönjük aszülők, nagyszülők segítsé-gét a bál szervezésében,lebonyolításában.

Külön köszönetet mon-dunk a tombolára felaján-lott ajándékokért JakusMihály-nénak, Batki Lász-lónak, Jakus Mihálynak,Matus Lászlónak, GatyánMónikának, Hornyák Haj-nalkának, Sza-lai Tündé-nek, Rudolf József-nénak,Bergmann Margi tnak,Vodicska Miklósnak és fe-leségének, Tar Attilának,Palás t i I ld ikónak, aVizion Dunakanyar Kft-nek, a Gauss Kft-nek, aCBA-nak, Gaszner József-nek, Petrovics Lászlónak,Hol lós i Gézánénak,Petrovicsné Balla Réká-nak, Arnoldné M. Móniká-nak, Matuk Bál intnak,Döbrös-syné B. Katalin-nak, Szabó Miklósnak és aFitt Life Fitness Stúdió-nak.

A Nagymarosi SEvezetősége

Sportkarácsony a Megyeházán

Szlávik Tamás nyertPest Megye Közgyűlése a megye sportéletének kiválóságait min-den évben a Sportkarácsonyon elismerésben részesíti. Ez alkalom-mal sportolók és edzők december 16-án, a Megyeháza dísztermé-ben vehették át a legjobbaknak és legeredményesebbeknek járódíjakat. Az ünnepség alkalmával 12 kategóriában közel fél százdíjat ítéltek oda. Nagymarosról Szlávik Tamás, a Nagymarosi SEsportolója a 2011. év legjobb általános iskolai korosztály diákspor-tolója kategóriában 3. díjat nyert. (Képünkön középen édesapja,aki a díjat átvette.)

mogatási rendszerben a támo-gatás nem hogy kiadást, ha-nem a fizetendő társasági adócsökkenését, ezáltal megtaka-rítást eredményez.

Kérünk minden vállalko-zót, aki szívesen támogatnáegyesületünket jelentkezzen,mert nagy szükségünk van rá!!

Jégpályaa teniszpályán

Ha az időjárás hidegebbrefordul, akkor szeretnénk jég-pályát készíteni az öltözőmelletti teniszpályára. Min-den este, iskola után várjuk akorcsolyázni vágyókat. A be-lépő egyesületi tagoknak 100forint, többieknek 200 forint.Megállapodtunk egy korcso-lyaedzővel, aki korcsolyázásés jégkorongozás alapjaibabeavatja a gyerekeket. Errejelentkezni Vén Nórinál lehet(06-70/944-9461).

Részletek awww.nagymarosfc.hu

oldalon találhatóak.

Gyerekek a pályán (adatok e Ft) “A”vállalat “B”vállalat “C”vállalat

Page 11: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 11

Fő tér - 2011. november 18.

Körülbelül egy évtizede, hogy -számos magyar településsel együtt- a nagymarosi Fő teret, EU-s tá-mogatással felújították, átalakítot-ták. Úgy gondolom, hogy ez ele-gendő idő ahhoz, hogy a város ve-zetői, szakemberei megvizsgálják,kiértékeljék: bevált-e az elképze-lés a gyakorlatban, a hétköznap-ok használatában? Funkcionáli-san, esztétikai megjelenésében,reprezentatív szerepkörébenmennyiben teljesült az emberekvárakozása. Mit vártak el egy kis-városi Fő tértől?

Mielőtt mérleget vonnak a vá-rosvezetők, a képviselők, érdemesmegkérdezni azokat, akik ott lak-nak, akik hétköznap, vagy ünnep-nap arra járnak, akik szeretnekmegpihenni a gesztenyefák árnyé-kában, akik szívesen hallgatják aszombati térzenét, vagy kimennekegy kis tereferére, vásárlásra aszombat délelőtti újkeletű piacra.Jómagam ezeket szinte mind kul-tiválom, ezért talán érdemes meg-hallgatni az én véleményemet is.

Mennyiben vált be az elképze-lés, mely egységes Fő teret kívántkialakítani a Duna parttól a SzentImre herceg tér végéig?

Rövid válaszom az, hogy egy-általán nem vált be. A miértre isfelelek: azért, mert az eredetiadottságok olyanok voltak, hogyaz összevonás három részét, - a12-es főút és a Duna közöttit, a ha-gyományos Fő teret a vasútvona-lig, valamint az e fölötti kisebb te-reket, melyek a templom hosszol-dalai mellett vannak a Szent Imreherceg térrel együtt - pusztán aburkolatok egységesítésével, har-monizálásával nem is lehetett kö-zös nevezőre hozni. Ehhez na-gyobb bontásokra-építkezésekrelett volna szükség, és teljesen újelképzelésre az egyes részek ren-deltetésszerű használatát illetően.Szerencsére erre nem került sor,mert az csak szétrombolta volna atörténelmi hagyományokat képvi-selő jelenlegi helyzetet.

A Fő tér három része nemolyan, mint nemzeti lobogónk tri-kolorja, melyet koronás címerünkfog egységbe. Bár a mi Fő terünk-nek is van koronája: gótikus kö-zépkorú templomunk, ezt azonbandrasztikusan elvágja a Duna feléeső igazi és eredeti Fő tértől az avasútvonal, mely a város fölöttfutó pályájával nem csak a Fő térhármas tagozódását, hanem az

egész települést hosszában ketté-vágja (úgy is mondhatnám "haza-vágja").

Magam részéről egyébkéntnem is erőltetném a város közepé-nek egységesítési törekvéseit, merta történelem során természetesenkialakult városszerkezetet nem le-het -, de ha lehetne is felesleges,egységes szerkezetbe foglalni.

Trilógiát sem fogok írni a vá-rosközpont három részéről, mertezek szervesen nem összefüggőegységek, amint az ennek a mű-fajnak elemi követelménye.

Maradjon csak mindegyik résza maga sokszínű szerepkörében,azt viszont minél jobban teljesít-se a városvezetés és a civil szer-vezetek erősödő támogatásával,közreműködésével.

A Szent Imre herceg tér a vá-ros egyik legintimebb, legbarátsá-gosabb tere. A templomtoronyórái, mint óriási bagolyszemeknappal is, de főleg esti kivilágítás-ban szemlélik Isten földi képvise-lőjének parókiáját, az előtte lévőgesztenyefás liget padjain napköz-ben pihenő öregeket, vagy alko-nyat után az itt álmodozó fiatalo-kat. A tér domb felöli oldalát ren-dezetten sorakozó polgári házakzárják le, az előttük lévő neogóti-kus díszkút pedig stílusával har-monikusan illeszkedik Nagymarosemblematikus épületéhez, az öregtemplomhoz. Ez a fiam által ké-szített kovácsolt vas díszkút,melynek megvalósítása példaképelehet minden civil összefogásnak,az őt körbefogó padkájával hívo-gatja a térre látogatókat, hogy ittmegpihenve elmerengjenek a vá-ros ezer éves múltján, benne a tö-rök időkkel, melyet az a pince kép-visel, melyet az utóbbi időben aKároly Róbert Egyesület lelkestagjai keltettek életre, művészetikiállítások szervezésével.

Mindez egy olyan egységeskompozíció, amit kár volnabeerőltetni bármilyen meganomá-niás Fő térbe.

Hasonlóan önálló egység aSzent Imre herceg tér kistestvére,a templom déli oldalához kapcso-lódó Monsberger tér, mely méltómiliőt teremt Szent Istvánnak ésBoldog Gizellának. Aki békére,nyugalomra vágyik üljön le az it-teni padok egyikére és elmélked-jen a Teremtő nagyságán és jósá-gán egészen addig, míg a tőle párméterre elrobogó gyorsvonat megnem rebegteti lelki világát és azöreg templom falait.

Szememben az "igazi" Fő tér,

a vasút és az országút közötti te-rület, úgy ahogy azt felmenőinkeredetileg elképzelték és kialakí-tották. Ezt becsüljük meg, szeres-sük és szépítgessük, mert kevésilyen klasszikusan kialakított Főtér van a Dunakanyarban. Erre vá-gyódik az egykori járási székhelySzob is, ahol évszázadok óta ke-resik városuk centrumát, vagy akárVerőce, ahol több kis alközpontotalakítottak ki sikeresen, de egyiksem az "igazi". Zebegény kiszé-lesítette fő utcáját fő térré, aminem más, mint egy barátságos fa-luközpont.

A mi Fő terünk adottságai ki-válóak. Itt van a városháza, a mű-velődési ház, az orvosi rendelő agyógyszertárral. Van vendéglátóhelye, vannak üzletei. Mégis hi-ányérzete van az embernek, hogymennyiben tölti be az "agóra" sze-repét, ahol az emberek bármikortalálkozhatnak, beszélgethetnek,politizálhatnak, egy családi ven-déglőben étkezhetnek, egy cuk-rászdában fagyizhatnak, vagy egykávézóban, halk zene mellett egy-más fülébe intim szavakat susog-hatnak. Nyáron a teraszon, télenegy kulturált, jó meleg, barátságoshelységben. Ahol a kismamákmegbeszélhetik lurkóik nevelésitapasztalatait, a nyugdíjasok pedigköszöntés után feltehetik kérdésü-ket: Hát te mit szedsz?

Sajnos ilyenek nincsenek, merta Fő tér jelenleg nem más, mintegy nagy gépkocsi tároló, egy par-kírozó, mely elfoglalja a területnagy részét és a padon ülők orraalá pufogtatják mérgező gázaikat.Holott lehetne egy nagy "sétálóutca" az egész Fő tér, vagy annaklegalább az egyik fele.

Első lépésben javaslom, hogya Fő tér déli részéről (ahol a Mű-velődési ház van) tiltsák ki a gép-kocsikat, hiszen az északi rész(ahol a Városháza van) kétirányúutcája lényegében az eddigi for-galmat le tudja bonyolítani. A délirész lehetne az "agóra", vagy en-nek mai megfelelője a sétáló utca.Erre a részre "szorgalmaznám" ön-kormányzati eszközökkel a fen-tebb említett üzleteket, vendéglá-tó és a szabad időt kellemesen el-tölthető helyeket. Tulajdonképpenaz egykori Korona szálló, az An-gyal- és Galli cukrászdák utódaitkellene megtalálni, akik - mint egyfénylő ragyogásában újraéledőFőnix madár -, a mai kor követel-ményeinek megfelelően alakíta-nák ki vállalkozásukat.

Funkcionálisan tehát a Fő tér

két széle más és más volna, köze-pe azonban érintetlenül megma-radna a piac és más városi rendez-vények számára. A déli rész biz-tosítaná a vendéglátóhelyek tera-szainak kialakítását, asztalok, szé-kek, zöld bokszok elhelyezését.Az északi pedig kiszolgálná a vá-rosházát, az ottani üzleteket.

Tudomásom szerint a város ve-zetői tervbe vették a parkírozásirend átalakítását. Ennek keretébenjavasolnám, hogy vizsgálják megaz egész (hagyományos) Fő tér te-rületéről a gépkocsik kitiltását.Örülnék, ha nyitott lapukat dön-getnék.

Nem említettük még az ország-út és a Duna közötti részt, melyhol szabadtéri "rendezvényterem",hol történeti emlékhely, de legin-kább a hajóállomás épületébe be-leerőszakolt Maros étterem és ahajóállomás parkírozója. Ezzel a"többfunkciós" területtel nem tu-dok mit kezdeni. Mert hiába is ja-vasolnám, hogy "adjátok vissza"az eredeti, üvegezett verandás,kerthelységes, Maros vendéglőn-ket, ahol esténként élő zenére, aVisegrádi vár felett feljövő holdfényében oly sokat táncoltunk,arra a sorsra jutnánk, mint ami-lyenre Vass Albert az "Adjátokvissza a hegyeimet" című regényé-ben jutott. Sem ezt a kisvárosihangulatos vendéglőt, sem a fia-talságunkat, sem az író hegyeitmár nem kapjuk vissza.

Meggondolandó, hogy a sza-badtéri rendezvények helyszínétnem lehetne-e áttenni a Fő térre.Tisztulnának a funkciók. Ezt az el-gondolást igazolja, hogy a piac át-helyezésének is jót tett, hogy in-nen átkerült a Fő térre. A szomba-ti térzene, az ünnepi megemléke-zések helyszíne is ott van.

A világháborús és '56-os em-lékművet, Kittenberger Károlymellszobrát és a legújabban felál-lított országzászlót csak rendbentartani, gondozni és megbecsülniszabad, mert ez az együttes így jel-lemző mind az ország, mind a vá-ros történetére. Ebbe a körbe tar-tozik még az út másik oldalánlévő, több mint száz éves millen-niumi emlékmű is.

A 12-es főút és a Duna közöttiterületről mai motorizált világunk-ban a gépkocsikat (bár jó volna)nem lehet kitiltani, ellenkezőlegtisztább forgalmi rendet jelentene,ha a komp megközelítése ezen ke-resztül történne. Megszűnne akomp feljáró előtti, jelenlegi kétirá-nyú forgalom kaotikus állapota.

Mindezek után visszatérnéknaplójegyzetem első bekezdésére.Ha a város vezetői elfogadják ja-vaslatomat, mely a Fő téri beru-házást elemezné, (tanulságul a jö-vőre nézve) azt is vizsgálják meg,hogy ezt a pénzt, a város érdeké-ben, másutt jobban, eredménye-sebben fel lehetett volna-e hasz-nálni? (pl. munkahelyteremtésre).

Szemelvények dr. SeregiGyörgy naplójából

Page 12: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

12 Nagymaros

Köztünk élnek

Elérkezett a 2012-es esztendő, ésahogy tavaly, úgy idén sem ma-radhat el az, hogy egy ismert ma-rosi személyről készítsünk egykisebb interjút. Elsőként a vá-lasztásunk Ugrai Máriára esett,akit sokan csak Manyinak ismer-nek. Lássuk mit tudtunk megróla.

Manyi 1957-ben születettBudapesten. Általános iskolaitanulmányait a Kőrösi CsomaSándor Általános Iskolában vé-gezte, majd 1972-től szakmun-kás iskolába járt, ahol megtanul-ta az eladói szakma alapjait. 1975őszétől a Vas utcai kereskedelmiszakközépiskola diákjaként ta-nult. Nem sokkal ezután, mikorelvégezte az iskolát, boltvezetőlett Angyalföldön. 1994-ig dol-gozott ezen a helyen, majd 97-igegy maszeknál szintén boltveze-tői állásban tevékenykedett. Ez-után döntöttek úgy, hogy Nagy-marosra költöznek. Elmondta,hogy döntését azóta sem bántameg, mert nagyon szeret itt lak-ni.

Májusban költöztek Nagyma-rosra, és nem sokra rá, szeptem-berben meg is nyitották az elsőboltjukat a városban a régi Dae-woo szalonnál. Később a Pano-ráma élelmiszerboltot és sörözőtis ők üzemeltették, de hozzájukkötődik a régi Dézsma vezetéseis. Amikor a Panorámát vezettéksok rendezvény volt a söröző te-raszán, ami csábította a szóra-kozni vágyókat. Olyan híressé-gek léptek fel, mint a Méz együt-tes, a Hobo Blues Band, DeákBill stb.

Manyi 7 éve nyitotta megboltját a Fő téren, és azóta is ittdolgozik. Elmondta, hogy na-gyon szereti ezt a szakmát, mertmindig is nagyon érdekelte. Márrégen is ennek szentelte az éle-tét és nem szándékozott mássalfoglalkozni. Úgy érzi, megtalál-ta a számításait ebben a hivatás-ban és nagyon büszke rá, hogyfiatalon már boltvezetőként tu-dott tevékenykedni.

A kis boltba lépve érezhető,hogy tényleg szereti a szakmáját

és a vásárlókat. Nagyon fontosszámára a személyes kapcsolata vevőkkel. Elmondta, hogy so-kan örülnek annak a kis beszél-getésnek vásárlás közben, ami-kor tudnak pár szót váltani az el-adóval. Manyi segít a bizonyta-lan vevőknek vásárlásban, deakár az időseknek is segít a sza-tyorba pakolni, ha a helyzet úgykívánja. Csak az interjú alatt többilyen eset is történt. Körülbelülmásfél éve megnyitották a hen-tesüzletet is a bolt mellett, amirevéleménye szerint nagy igényevolt az embereknek.

Megkérdeztem, hogy a piacnem tett-e rosszat az üzletnek, deazt mondta éppen ellenkezőleg.Szerinte nagyon jó ötlet volt apiac, mert végre van egy kispezsgés a Fő téren. Volt időszak,amikor a Fő tér környéke telje-sen kihalt volt. Manyi örül, hogya dolgok jól alakulnak az üzle-tek körül. A piacon sok mindentmeg lehet kapni, de ha valamitmégsem, akkor hozzá mennek beaz emberek. Sokszor a piaci el-adók is nála veszik meg a regge-

lijüket.A vegyesbolt profiljába bele

tartozik az is, hogy kismértékbenugyan, de segít a helyi értékekápolásában. Jómagam is sokszormegfordultam már a boltban, desoha nem figyeltem meg, hogylehet különböző hűtőmágnese-ket, kisplasztikákat és könyveketis kapni. Ezek közül nagyon soknagymarosi nevezetességeketábrázol. Ezek az alkotások olyanmunkák, amiket egy ügyes ma-rosi fiatalember készít. Manyiúgy érzi, ez a minimum, hogy azitt lakó emberek segítik egymást.Így a műalkotások is elkelnek, ésnem kell külön boltot bérelniezek árusításához.

Kérdésemre elmondta, hogynagyobb változtatásokat nem ter-vez a közeljövőben, mert a boltígy is jól megy. Ennyi év utánmár nagyon jól ismeri a vásárló-it, és ha egy ismerős belép, mártudja körülbelül mit fog venni.Sok termékből tart olyat, amitcsak egy ember vásárol. Ezek atények is mind azt támasztják alá,hogy fontosnak tartja a szemé-

Egy bolt, ahovámindig jó bemenni

lyes kapcsolatok ápolását. Manyiazt is elárulta, hogy szerinte kel-lenek a kis boltok Nagymarosra.Valóban még így is kevés van be-lőlük, pedig lehet, hogy az em-berek igényelnék, hogy valaho-vá betérve személyes kapcsola-tokra is szert tegyenek. Ez a na-gyobb üzleteknél nem feltétlentörténik meg. Szerinte a kis bol-tosokat támogatni kéne valami-lyen formában, hogy az emberekbele merjenek vágni egy sajátüzlet megnyitásába. Interjú köz-ben a bolt polcáról egy könyv isa kezem ügyébe került, amibenManyi üzlete is szerepel. Ez egydedikált példányú Iparkodó ipa-rosok, szorgos szatócsok könyvvolt, ami szerepelt már az újsághasábjain is.

Végezetül elmondhatjuk,hogy megint egy érdekes tör-ténettel gyarapodtunk. Ezútonis kívánjuk Manyinak, hogy ajövőben is találja meg a szá-mításait a szakmájában. Sike-rekben gazdag új évet kívá-nunk!

Burgermeister Richárd

Page 13: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

Nagymaros 13

ÁLLATVÉDÕSOROK Töprengés

ÚJ HONLAPUNK címe:www.matefoundation.hu -

KATTINTSON RÁ!Máté Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány

Hiába voltak "családi" kutyu-sok, bennük volt a vadászvér,nem tudták meghazudtolniszármazásukat, megjelent akertben egy vakondtúrás, ne-kik ezt ki kellett ásni. Régeb-ben sündisznók is voltak, amígmegvoltak a környéken a régidisznóólak. Sokszor ébredteméjjel, hogy már megint vadász-nak, egész másképp ugattakilyenkor. A sündisznókat be-gyűjtöttem egy dobozba ésmásnap kivittük a telekre.Ősszel a pockok és egerek isbejöttek, megfogták azokat is.Fruska - bár egy izgága moz-gékony kutyus volt - órákattudott a telken egy pocoklyukelőtt hasalni, főleg, ha látta isoda beszaladni a pockot. Per-sze így soha nem fogott sem-mit, azok már túl voltak heted-hét határon is.

Bogival történt meg egy-szer, hogy jöttünk haza tú-ráról a vasút feletti föld-úton, ott már elengedtük apórázról, előttünk járt kb. 5méterrel, egyszer csakmegmerevedett, elkezdett

köröket leírni, időnként bele-szagolt a levegőbe, a kör egy-re szűkült, s majdnem az orraelőtt felugrott egy nagy nyúl.Futott a kertek felé, Bogi utá-na, elég volt rákiáltani"vissza", már jött is hozzánk.

Arra megtanítottuk őket,hogy a macskákat nem szabadbántani, csal elkergetni az ud-varból. Ugyanis télen etettüka madarakat, de nyáron is voltkint vizük és tudtak fürödniis egy serpenyőben. Élvezetnézni, ahogy pancsoltak avízben, főleg a rigók. No megfészkek is voltak a fákon. Akarvaly így is elvitt belőlükminden télen párat, neki iskellett enni. A macska megkapott otthon enni.

Egyik éjjel megint "vadá-szásra" ébredtem, de ez azugatás már mérgesebb volt,mint a "sündisznós".

Szaladtam ki, a mi két ku-tyánk a szomszéd kerítés mel-lett állt, de az egész utca zen-gett a harci riadótól, mindenkutya besegített az ugatásba.Én is ordítottam, hogy nem

szabad, mert azt hittem, hogyvalamelyik szomszéd macs-ka. A Fruska akkor kapott elvalamit a kerítésnél, s ráztakegyetlenül. Mire odaértem,letette, de már nem volt ben-ne élet. Akkor láttam, hogynem macska, hanem egytyúktolvaj. Másnap mondták,hogy görény és elvitték ki-tömni az erdei iskolába. Ígyaztán nem szidást, de dicsé-retet kapott a Fruska.

A szomszédban volt egynagy fekete kandúr. Ezzelhadilábon álltak, mert sokatbosszantotta a két kutyát.Leült az udvarban, megvár-ta, míg közel érnek, akkorfutott el és ugrott át a kerí-tésen. Máskor meg a kerí-tés elé feküdt a túloldalon,ott napozott, mosakodott,kéjesen hempergett és mégrájuk is nyávogott. A kétkutyus meg az innenső ol-dalon őrjöngött.

Egyszer, akkor már csakFruska volt meg - megmér-gezték ezt a macskát, sok vi-zet ivott, s ha elfogyott ott-

BESZÁMOLÓAz őszi akció keretén belül 27 állaton,

az akción kívül pedigtovábbi 10 állaton segítettünk.

Ennek költsége 203.100 forintot tett ki.

KÖSZÖNETA Máté Alapítvány kuratóriuma

hálás köszönetét fejezi kimindazoknak, akik adományaikkal,

adójuk 1%-ának felajánlásávaltámogatták munkásságunkat.

Kérjük támogassanak továbbra is,hogy mi is segíthessünk.

Állati történetek:"Vadászszenvedély"

hon a vize, átjött hozzánka madarak vizéből ivott.Egyik nap, mikor bentvoltunk a lakásban, a te-raszról neszezést hallot-tunk. Kinyitottam az ajtót,Fruska kiugrott és mind-ketten megmerevedtünk.A ma-csek az ő vizébőlivott. Hirtelen nem is tud-tam mit csináljak. Fruskaodalépett a macskához,megszagolta, elkezdett re-megni, rám nézett, majdvissza a macskára. Ottállt, amikor a cica befejez-te az ivást és elindult las-san dülöngélve a fal mel-lett a lépcsőn. Fruska oda-lépett mellé szorosan, va-lósággal támasztotta, úgykísérte lefelé. Ekkor tér-tem én is magamhoz, fel-emeltem a macskát, levit-tem és áttettem a kerítésen(nem volt tőlük akkor sen-ki sem otthon). Fruskamindvégig kísért , shosszasan nézte a macs-kát, ahogy lassan elindult.Többet nem láttuk a "fe-kete ellenséget".

Azt hiszem, ehhez nemkell semmit se hozzáfűz-ni. De annyit megjegyez-hetünk, tanulhatunk tőle"emberséget" !!! (Haugyan egy ember erre ké-pes lenne?)

Burgermeister Ferencné

Page 14: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

14 Nagymaros

A mûvelõdési ház programjai2012. január -február

Anyakönyvi hírekSzülettek: Kata Sándor és Zsolna Mónika fia Áron Sán-dor, Tóth Gábor és Marafkó Dóra ikerlányai Boglárka ésBoróka, Turcsányi Csaba Norbert és Rácz Marianna fiaÁbel Huba, Szobonya Zsolt és Ujj Georgina lánya ZsófiaGeorgina, Pitz András és Agárdi Noémi lánya Panna,Rimely Ádám és Holtság Ágnes fia Ders Ádám, RévészKrisztián és Balázs Regina fia Krisztián, Scheirich Jánosés Balázs Ilona fia Richárd, Konrád László és HorváthBarbara lánya Vanessza.

Házasságot kötöttek: Korbadits Roland és Varga ErikaIlona.

Elhunytak: Zachár Ferenc, Rixer Róbert, Kmety LászlóBéla, Ferbert Péterné szül. Wagner Gabriella.

Január 9. de.: vásár - angol ruhaJanuár 9. 17 óra: Városi Nyugdíjasklub - pótszil-veszterJanuár 12. de.: vásárJanuár 16. 17 óra: a művészeti iskola félévi zongo-ra vizsgahangversenyeJanuár 17. de.: vásárJanuár 18. 17 óra: a művészeti iskola félévi vizsga-hangversenyeJanuár 20. 17 óra: a művészeti iskola félévi vizsga-hangversenyeJan. 22. 18 óra: Magyar Kultúra Napja - műsorJanuár 24. de.: vásárJanuár 24. 17 óra: a művészeti iskola félévi vizsga-hangversenye (rézfúvós tanszak)Január 26. de.: vásárJanuár 26. 17 óra: a művészeti iskola félévi vizsga-hangversenye (fafúvós tanszak)Január 28. 18 óra: Batyubál a Városi Nyugdíjas-klub szervezésébenFebruár 1. 17 óra: művészeti iskola - táncvizsgaFebruár 2. de.: vásárFebruár 4. 17 óra: egyházközségi farsangFebruár 11. 19.30 óra: sváb bál

Felhívás!Kérjük a kedves lakosságot,hogy amennyiben számukra

bármilyen feleslegesfűtőberendezéssel rendelkeznek,ezt jelezzék a Katolikus Karitász(06-20/917-6016) vagy a Mosoly

Mikrotérségi Gyermekjóléti ésCsaládsegítő Szolgálat (06-70/315-4014; 06-27/354-054) felé.Segítségüket előre is köszönjük!

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSHálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik sze-retett férjemet és gyermekeim édesapját utolsó út-jára elkísérték, sírjára virágot helyeztek és fájdal-munkban velünk osztoztak.

Zachár Ferencné és lányai

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSHálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak,akik feleségem és édesanyánk, FERBERTPÉTERNÉ született WAGNER GABRIELLAtemetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak, rész-vétüket kinyilvánították.

Ferbert Péter, lányai, vejei és unokái

Page 15: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA
Page 16: Boldog új esztendõt Nagymaros! · hulladék átvételi díja: 19.246 forint, 2012-ben 1 tonna hulla-dék átvételi díja: 20.714 forint - 7,63 százalékos áremelekedés. - ÁFA

16 Nagymaros