28
A szőrös nyelvről, nyelves pusziról és egyebekről Vidám jegyzetek, szatírák és egyéb irományok Forrai István Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! Enni, vagy szexelni? „Azért eszünk, hogy éljünk és ha már élünk, akkor szexeljünk is!” E bölcs mondás első részét nem én találtam ki, hanem a második részét, amelyik bölcsebb mint az első, azt már én sütöttem ki és tálalom is némi körítéssel. Kezdeném talán az evéssel, ami mindenkit érint, akinek csak gyomra van, mert az egy olyan szerv, amelyik sosem hagyja nyugton az embert, állandóan követelőzik, ezért rá pazaroljuk életünk java részét. Ha belegondol az ember, mi történne, ha enni ne kellene, hát bizony rájön, hogy nem lenne muszáj a klotyóra se járjon, így aztán szerintem sose lenne üres lyuk a háztartásban, mert lenne idő betömni valamivel mindenféle lyukacskát. Dolgozni se kellene annyit, a tönkrement WC gyárak munkanélküli dolgozói például rá se füttyentenének a munkanélküliségre, megélni úgy is megélnének, valami ruhaféleséget összeszednének maguknak, ha meg nem, hát istenem, Évának hajdanán még bikinije se volt! Ez mindenkit megvigasztalhatna! Minden más, manapság létfontosságúnak tartott élvezeti cikk nélkül, olyan vidáman és szabadon lehetne élni, mint a fekete mókus a fenyőerdőben. Sose kéne fogyókúrázzon, aki erre hajlamos, a sok gyógyszert meg receptet áruló szak és nem ember belebukna vállalkozásába, de oda se neki, hiszen egy cserelapi nekik is jutna! Összegezve a dolgokat és levonva a konzekvenciát, evés nélkül sokkal könnyebb lenne az élet és stresszmentes. Igaz olykor-olykor jelentkezne egy kis stressz, de ennek már nem a gyomor lenne az oka, hanem egy másik szerv, ami két fokkal a gyomron alul található és eléggé követelőző tud lenni alkalomadtán. Ez szemmel látható azok számára, akiknek sikerül visszautasítani a gyomruk követelőzéseinek nagy részét, így aztán az nem lépi túl a szabványokat. Akinek ez nem sikerül, az sajnos csak tükörben gyönyörködhet benne, de nem visszapillantóban. Olyan szerv ez, amelyik ugyancsak éhségérzetet tud kelteni,-ez csak majdnem általános, vannak kivételek- de nem lehet ételféleséggel jóllakatni, mert a szexéhséget egyedül csak a szex csillapítja. Ez sem egyértelmű, mert olvastam olyan esetről, hogy egy asszonykától megvonták a szexet, erre fel bánatában evésre adta a fejét és pár hónap alatt elérte Yamamoto súlyát, aki híres szumós, kétszáz kilót nyom a latban és a tükörben sem lát már semmit a hasa alatt. Ha nem is lehet általánosítani, azért szerintem minden normális ember beláthatja, aki őszintén néz végig saját magán, hogy a szex, az étel után következik fontossági sorrendben, mint életünk egyik mozgató rugója. Ez a második dolog, ami az embert olyasmikre ráveszi, melyekre sokszor még az éhség se viszi rá, pedig az is nagy úr ám! Aki ezt nem látja be, annak valami hiba van a szoftverjában, vagy a gépe nem működik

Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

A szőrös nyelvről, nyelves pusziról és egyebekrőlVidám jegyzetek, szatírák és egyéb irományok

Forrai IstvánPublio Kiadó

2012Minden jog fenntartva!

Enni, vagy szexelni?„Azért eszünk, hogy éljünk és ha már élünk, akkor szexeljünk is!”E bölcs mondás első részét nem én találtam ki, hanem a második részét, amelyik bölcsebb mint az első, azt már én sütöttem ki és tálalom is némi körítéssel.Kezdeném talán az evéssel, ami mindenkit érint, akinek csak gyomra van, mert az egy olyan szerv, amelyik sosem hagyja nyugton az embert, állandóan követelőzik, ezért rá pazaroljuk életünk java részét.Ha belegondol az ember, mi történne, ha enni ne kellene, hát bizony rájön, hogy nem lenne muszáj a klotyóra se járjon, így aztán szerintem sose lenne üres lyuk a háztartásban, mert lenne idő betömni valamivel mindenféle lyukacskát.Dolgozni se kellene annyit, a tönkrement WC gyárak munkanélküli dolgozói például rá se füttyentenének a munkanélküliségre, megélni úgy is megélnének, valami ruhaféleséget összeszednének maguknak, ha meg nem, hát istenem, Évának hajdanán még bikinije se volt! Ez mindenkit megvigasztalhatna!Minden más, manapság létfontosságúnak tartott élvezeti cikk nélkül, olyan vidáman és szabadon lehetne élni, mint a fekete mókus a fenyőerdőben. Sose kéne fogyókúrázzon, aki errehajlamos, a sok gyógyszert meg receptet áruló szak és nem ember belebukna vállalkozásába, de oda se neki, hiszen egy cserelapi nekik is jutna!Összegezve a dolgokat és levonva a konzekvenciát, evés nélkül sokkal könnyebb lenne az élet és stresszmentes. Igaz olykor-olykor jelentkezne egy kis stressz, de ennek már nem a gyomor lenne az oka, hanem egy másik szerv, ami két fokkal a gyomron alul található és eléggé követelőző tud lenni alkalomadtán. Ez szemmel látható azok számára, akiknek sikerül visszautasítani a gyomruk követelőzéseinek nagy részét, így aztán az nem lépi túl a szabványokat. Akinek ez nem sikerül, az sajnos csak tükörben gyönyörködhet benne, de nem visszapillantóban.Olyan szerv ez, amelyik ugyancsak éhségérzetet tud kelteni,-ez csak majdnem általános, vannak kivételek- de nem lehet ételféleséggel jóllakatni, mert a szexéhséget egyedül csak a szex csillapítja.Ez sem egyértelmű, mert olvastam olyan esetről, hogy egy asszonykától megvonták a szexet, erre fel bánatában evésre adta a fejét és pár hónap alatt elérte Yamamoto súlyát, aki híres szumós, kétszáz kilót nyom a latban és a tükörben sem lát már semmit a hasa alatt.Ha nem is lehet általánosítani, azért szerintem minden normális ember beláthatja, aki őszintén néz végig saját magán, hogy a szex, az étel után következik fontossági sorrendben, mint életünk egyik mozgató rugója. Ez a második dolog, ami az embert olyasmikre ráveszi, melyekre sokszor még az éhség se viszi rá, pedig az is nagy úr ám!Aki ezt nem látja be, annak valami hiba van a szoftverjában, vagy a gépe nem működik

Page 2: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

rendesen! Na, ezt gondolom a legmodernebb gyerek is megértette!Érdekes, hogy sok esetben ez a fontossági sorrend felborul, mert a szex el tudja nyomni az éhséget is alkalomadtán, de az éhség nem mindig tud felülkerekedni a szexen.Ezt bizonyára az emlővel rendelkező őseinktől örököltük, ezeknél az állatoknál nagyon jól megfigyelhető ez a jelenség.Ott vannak például a vaddisznók. Egy vadkan a párzási időszakban, teljesen megfeledkezik az ételről és negyven- ötven kilót is lead súlyából és mindemellett teljesíti a kötelességét!Mi már elkorcsosodtunk egy kicsit, ezért nincsenek kimondottan párzási időszakaink és nincsenek ilyen látványos megnyilvánulásaink. Pedig, ej de sokan szeretnének egy-egy ilyen fogyókúrát! De ahelyett, hogy vaddisznó módjára, szeretkezéssel vezetnék le a felgyűlt energiájukat, inkább fitnesz szalonokban pazarolják el, pénzükkel együtt.Pedig, ha utánaolvas bárki, aki szeretne csinos maradni, megtudhatná, hogy egy alaposan kidolgozott szexparti, harminc kilométeres gyaloglásnak felel meg! Kérdem én, nem érdemes inkább az ágyban gyalogolni? Ezért nem is abszolút hülyeség az a vetett ágyban állva hegedülés, egy helyben kocogással kombinálva! Egyébként is ott nem ázhat meg az ember, nem kell még akkor sem dideregjen, ha kint a Nemere süvölt és ami a legfontosabb minden baját és fájdalmát elfelejti az ember egy időre. Mert az is bizonyított tény, hogy nincs erősebb fájdalomcsillapító, mint a csúcs körüli feledékenység, amikor még a legkegyetlenebb nyilallásokról is megfeledkezik az ember.Ilyesmire az éhség képtelen, mert például, ha éhes az ember, de fáj a foga, nem tud megrágni egy ropogósra sült flekkent, de bezzeg ha szőrösen tálalják! Azon már szívesen rágódik, számba se véve a nyilallásokat.Sok mindent lehetne írni ezzel kapcsolatosan, de én hirtelen befejezem, mert nem akarok tudományos disszertációt tartani a témával kapcsolatosan.Egyetlen célom csak az volt, hogy felhívjam a figyelmét mindenkinek a szexuális élet fontosságára, amit manapság sokan eléggé elhanyagolnak, eltévelyegve egy virtuális világ alkotta labirintusban. Mert például, természetes és egészséges dolog az onanizálás, mindaddig míg nem válik onanizmussá!Egyébként nem azért tettem fel a kérdést, amolyan shakespeare-i megfogalmazásban, hogy híres kérdéssé váljon, hanem arra gondoltam, hogy így talán jobban elgondolkodik rajta az, aki olvassa.Mert „lenni, vagy nem lenni?” nagyon jó kérdés, de sok evéssel és kevés szexel, egy idő után már nem lesz ki kérdezősködjön magyarul, én meg kínaiul egy kukkot se tudok! A szőrös nyelvről, nyelves pusziról és egyebekrőlAmikor olvastam, hogy valójában léteznek szőrös nyelvű emberek, meglepődtem egy pillantásra, mert mindeddig azt gondoltam, hogy ez csak amolyan szólás-mondás, ezért azonnal elhatároztam körülnézek egy kicsit, hadd lássuk ki az, aki a nyelvét is kell borotválja.Nagyon sokat nem kellett nézelődjek, mert egy-két gombnyomás és máris ott volt előttem a lingua pilosa alias szőrös nyelv, amiről kiderült, hogy egy betegség nem pedig egy újonnan felfedezett embercsoport.Mivel a betegségekkel nem vagyok jó viszonyban és nem is szeretek róluk beszélni, máris félbehagytam volna a felfedező túrát, ha ne lett volna ott a nyelv, amibe úgy beleakadt egy gondolatom, hogy gondolkodni kezdtem, méghozzá a fejemmel.Minél többet gondolkodtam, annál több gondolat gyűlt össze és mikor láttam, hogy ennek fele

Page 3: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

se tréfa, mert ezek nem férnek el bennem, elhatároztam, hogy kiürítek belőlük, hiszen nem egészséges, ha az ember magába szorítja azt, ami kifelé kívánkozik.Azt, gondolom mindenki tudja, hogy mi a nyelv mint testrész és milyen fontos szerepe van az ízek és zamatok érzékelésében, a falatok képzésében, nyelésben, stb.(Itt csak testrészként betöltött szerepéről beszélek, férfias gondolkodással és nem mint az emberi kommunikáció eszközéről locsogok, azt ráhagyom arra aki ért hozzá.) Arról se fecsegek, amit mindenki tanult biológiából a nyelvről, vagy legalábbis tanították neki, hanem arról amit nem tanítottak és nem tanítanak, mert kényes a téma mind a mai napig, sokak számára.Kezdeném talán a felfedezések korától, azaz a serdülőkortól, amikor az első nyelves puszi után felfedezi az ember nyelvének egy addig nem ismert felhasználási területét. Addig is tudott egyet s mást csinálni vele, hiszen használta ha fagyit nyalt, vagy csúfolódott, de ezek távolról sem váltottak ki olyan kellemes bizsergést, mint amikor nyelvével egy másik nyelvet érintett.Egy ideig ezzel be is éri és gyakorolja hűségesen, közben utánanéz egy kicsit, hogy miért is esik olyan jól a nyelvek érintkezése csókolózás közben.Lehet nem sok mindent hámoz ki a tudományos magyarázatokból, mert ezek úgy vannak megírva, hogy csak a szakember értse meg, de szemébe ötlik, hogy a nyelv tele van ízlelő bimbókkal. Az ízlelés, no meg a bimbók azonnal felkeltik érdeklődését és eldönti, hogy a legközelebb a caliculi gustatorii-kal(ez az ízlelőbimbók tudományos neve) megpróbál másfajta bimbókat is megkóstolni. Ez lehet nem mindig sikerül első próbálkozásra, de aki nem adja fel könnyen, annak előbb vagy utóbb sikerül félrehárítani az akadályokat.És miután a melltartó is a földre hullt, úgy érzi nem csoda, ha ezek a pillanatok még a bölcs Salamont is arra késztették, hogy így szóljon az Énekek Énekében: „Ez a te termeted hasonló a pálmafához és a te emlőid a szőlőgerézdekhez. Azt mondanám felhágok a pálmafára, megfogom annak ágait:és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei és a te orrodnak illatja, mint az almának”.Igaz, a modern gyerek nem gondol ilyen hasonlatokra, mert kevesen járnak szőlősben és nem látják a tőkén logó gerezdeket, de megkóstolni azért megkóstolná, mert nem tiltott gyümölcs a szőlő, sőt az alma se az már!Ízlelgetés közben aztán rájön, hogy a mellbimbó sokkal jobban ízlik, mint az ízlelőbimbó és abba nem hagyná egy világért sem, főleg ha észreveszi, hogy amannak is tetszik ez a bimbós érintkezés.De végül is valamilyen okból csak véget kell vetni és amikor a vér eloszlik onnan ahova betódult és visszatér a normális útvonalára, akkor jelentkeznek az első fejfájások. Ha az a feje fájna amelyik a nyakán van, nem is lenne annyira kellemetlen, mert bekap egy pasztillát és a reklám szerint máris elröppent a fájdalom, mint a pintyőke. De sajna ilyen esetekben nem az fájdul meg, hanem a másik és erre a fájdalomra csak kétféle gyógyírt lehet találni, de ezt nem reklámozza senki. Az egyik a jeges borogatás, ami nem igazán kellemes. A másik meg az, hogy könnyít magán az ember és a plafonig ugrassza leendő gyerekei millióit, ha sikerül neki elcsámborogni egy dugottabb zugba, mert ugyebár kevesen engedhetik meg maguknak a nyilvánosságot, mint Diogenész hajdanán. Ez utóbbi gyógymód inkább kellemes, mint kellemetlen és hatásáért bárki garantál aki kipróbálta!Igaz, ellentmond egyes egyházak tanításainak, de úgyse mindig azt tesszük amire tanítanak és nem mindig arra tanítanak, amire kéne, sőt úgy is mondhatnám rengeteg a borivó atyafi, de mindegyikből csak víz távozik, ráadásul nem is ivóvíz! Ezért nem hinném, hogy egy ilyen fájdalom csillapításért a pokolra jutna valaki.

Page 4: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Megkönnyebbülve hát a kellemetlen érzéstől, ismét kellemesebb gondolatok kezdik foglalkoztatni az embert és újra a nyelvét kezdi vizsgálgatni, gondolván hátha felfedezi e szervének még valamilyen funkcióját.És nem téved, mert amikor a nyelvcsúcsról, azaz az apex linguae-ról gyűjti az információt, akkor megtudja, hogy azzal hihetetlenül magas csúcsra juttathatja a partnerét.( aki a Himalája bérceire gondolt, az tévedett!)Itt már háttér-információkra alapoz, ugyanis rájött időközben a hivatalos felvilágosítások hiányosságára és mint minden normális felvilágosult gyerek, belelapoz az apja féltve őrzött tudományos lapgyűjteményébe.Innen okulva, csiklandozni kezdi a fantáziáját az ami csiklandós és megtudja, hogy legtöbb esetben adni jobb, mint kapni, ezért aki szemfüles, véletlenül se téveszti szem elől ezt a lehetőséget. Mert aki előrelátó, az mindig tartalékol egy B tervet is, ha netán az A csődöt mondana, hisz bizonyára lesznek majd esetek, amikor jól jön bármilyen kis segítség, ha például meredekebb ösvény vezet ahhoz a csúcshoz, ahova a zászlója nyelét szeretné bekalapálni.Hiszen végül is, ha jól meggondoljuk a csúcsok elérése az egyik legfontosabb dolog az ember életében, mindenki oda szeretne jutni és ezért ki is használ minden lehetőséget.Miért kellene akkor épp a nyelvcsúcsot kihagyni a játékból? Mert azon kívül, hogy gyönyörrel vegyes örömöt lehet ezzel szerezni valakinek, én személy szerint semmi rossz mellékhatását nem látom! Egy erőszakos csókFiatal volt és tele energiával. Feketére festették, mert ez jól állt neki és egy bizonyos fokú eleganciát biztosított számára. Szeretett utazni és ilyenkor kerekded popsija lágyan hullámzott együtt az úttal, ezzel mintegy biztonságot sugározva magából.Egy hosszabb túrán volt, amikor aztán meglátta a végzetet, az elkerülhetetlent.Amikor először látta messziről, a szembe jövő hatalmas testet, még nem gyanított semmit, hiszen sokan jöttek szembe az úton, de csak elhaladtak mellette, legföntebb összevillant égő tekintetük.Hanem ezzel, a mellette óriásnak tűnő, szembejövő idegennel érezte, hogy gondjai lesznek, mert az egyenesen felé tartott, mintegy elkerülhetetlenné téve a találkozást.Szeretett volna kitérni előle, de az utat az ő oldalán mély sánc kísérte, arra nem mehetett, a túloldalra nem vághatott át, hiszen akkor őt okolnák majd, ha valami netán történne közöttük.Annyira fiatal volt, hogy még sosem csókolta meg senki úgy istenigazából, csak egy pár gyerekes puszit kapott, de ezeknek nyoma is alig maradt.És most íme, egyből csak jön szembe egy óriás, aki úgy néz ki, nagyon csókolózhatnék, és ő nem tud elmenekülni, pedig úgy elmenekülne, hiszen utálja az ilyenfajta erőszakos csókot.Az meg csak közeledett és nem titkolta szándékát, más arra járók is látták, de senki nem tudott ellene tenni semmit, mert félelmetes volt, robusztus testű, így aki csak tehette inkább kitért előle.De ő nem térhetett sehova, mert az előtte haladóktól gyorsabb tempóra nem válthatott, a sánc túl mély volt ahhoz, hogy beleugorjon, tovább már gondolkodni se volt ideje, mert leállították.A csókolózás azért így is megtörtént, minden előjáték nélkül, igaz nem volt annyira fergeteges, mintha mindketten rohantak volna, de eléggé erőszakos ahhoz, hogy a kis Ford Ka totálkáros legyen. Utasai szerencsére megúszták kisebb sérülésekkel.A csókos kedvű idegenről meg kiderült, nem is égett annyira a vágytól, csak elaludt a sofőrje,

Page 5: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

de baja neki se lett, azon kívül, hogy meg kellett szakítsa édes déli álmát. Normális, a nem normálisErre döbbentem rá, és indított el egy gondolatmenetet, miközben sétálgatok, és észreveszem, hogy az előttem meg utánam járkáló emberek, egymagukban beszélgetnek, ki gesztikulálva, ki csak zsebre-dugott kézzel.Természetesen nem az elmegyógyintézet udvarán sétáltam, mert itt ez félig- meddig normális lett volna, hanem a nyílt utcán szabad emberek között, akik számomra teljesen elfogadhatatlan új módinak hódolnak, gyalogosként használva a sofőrmobilt.Hát szerintem egy kicsit furcsán fest, meg ijesztő is egy kicsit, ha arra gondolok, hogy ez nemsokára normalizálódik, miként fog kinézni egy nagyváros utcája, amelyiken mindenki hangoskodva intézi, családi meg egyéb ügyes bajos dolgait anélkül, hogy látnánk telefont használ, vagy már csak magánszorgalomból intézkedik.Elképzelem például Ádám bácsi megrökönyödését, ha visszatérne közénk, és meglátná mekkora a konkurencia, vagy halálra rémülne, mert azt gondolná, hogy bezárták valahova, pedig ő csendes bolond volt, csak szerette hangosan, egymagában intézni a világ ügyeit.Ilyen apróbb meg nagyobb nem normális dolgok mérgezik meg életünket, amiket valósággal ráerőltetnek mindenkire, bebeszélve az embereknek, hogy teljesen normális, mert ez meg az a neves ember is azt csinálja. Mikor aztán kiderül, hogy az illető azért viselkedett úgy, mert épp feldobta magát egy kis droggal, vagy éppenséggel elment az esze, ezt már nem reklámozzák, így az emberek emlékezetében csak az előző érvek maradnak, és próbálnak utánaigazodni, mert divatos, hiába látják, hogy nem helyes.A legjobban bosszantó abnormális dolgok, és egyben a legveszélyesebbek is, amit állandóan próbálnak normálisnak beállítani, a gyerekneveléssel kapcsolatosak. Hiába napjainkban már kezdenek rájönni, hogy a gyereknevelés egy-két nyakleves hiányában nem teljes, mert olyan nemzedék nő fel akivel nem lehet szót érteni, még mindig erőltetik azt a lehetőséget, hogy a gyerek feljelenthesse a szülőt, ha az utolsó elkeseredésében odaszalajt egy pofont. Érdemes utánanézni, hogy akik ilyen törvényeket erőltetnek, annyira értenek a gyerekneveléshez, akár jómagam az oroszlán szelídítéséhez, legtöbbnek gyereke sincs, de hiába, mert a hírnév miatt, nekik bármit el kell hinni. Arra például nem gondol senki, hogy az a gyerek nem tudja mit jelent, ha a szülő emiatt pénzbírságot kap, és másnap nincs miből ennivalót venni, és ezt már nincs kinek jelenteni.Szerintem alaposan bele kellene olvasson a Bibliába, mielőtt olyan törvényekért vállalja a felelősséget valaki, melyikek komoly gondot okozhatnak a jövőben. Ha elgondolom, egy- két ilyen jelentgetés után, a szülő fogja a gyereket, és elküldi a törvényhozóhoz, hogy tessék nevelje tovább, ha már jobban érti. Szeretném látni mihez kezdene a sok bársonylelkű, ha ez bekövetkezne. Vannak olyan szabályok, amiket nem szabad megváltoztatni, mert veszélyesek és beláthatatlanok a következményei.Vigyázni kell a család normális életvitelére, csak úgy fejlődhetnek egészséges társadalmak. Nem normális egy kisgyerek fejét olyan jogokkal tömni, melyikek csakis neki ártanak, mert nem alakul ki a helyes értékrendszere. Habár lehet az is a szándék, így könnyebben irányítható más által, ha már nem a saját szüléjére hallgat, aki alárendeltje lett saját gyerekének. Sajnos a szülők nagy része nem ellenzi az új elveket, el sem gondolkozik rajtuk, csak rohan az árral, és ennek máris látszanak a következményei. Mikor aztán már nem tud mit kezdeni a nebulójával, akkor siránkozik jobbra- balra, hogy ő aztán mindent megadott, és mégis lám hova jutott.

Page 6: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Így próbálnak normalizálni olyan dolgokat, amelyek sosem voltak, és sosem lesznek azok. Így, a napjainkban a gyerekek előtt is annyit reklámozott homokos házasságkötés, ami nem normális, sosem volt, és nem is lesz az. Igen ám, de egy fiatalkorú számára lehet az, ha sikerül annyira leszűkíteni a látókörét, hogy ilyen frigyből gyereket lásson. Veszélyes játék, mert ha így haladunk, nemsokára a pedofilok és zoofilok is ugyanilyen jogokat fognak követelni, pár év múlva teljesen normális lesz, ha a szomszéd kecskéjét visszük oltár elé.Igazán semmi bajom, a rendes, de ferde hajlamú emberekkel, mindenkit úgy kell elfogadni, amilyennek Isten teremtette, de nem lenne szabad annyira természetesnek állítani be azt, ami ellentmond a természet rendjének. Nem kellene nyilvánosan gyerekek előtt úgy állítani be a dolgokat, mintha teljesen normális életmód lenne az, amit megengedhet magának egy különc hiresség. Ha sokan utánozni kezdik, felborulhat a világrend, és utána már nehéz lesz visszaállítani.Vigyázat, a normálisan született gyereké kell legyen a jövő, nem pedig a klóné!Ki kellene szűrni ezért a divatból olyan dolgokat, melyek rendellenesek, hisz általában egy ember vagy kisebb embercsoport indít el egy hullámot, és az nem biztos, hogy mindig jó.Itt van például az új divat, miszerint a szülő arra biztatja gyerekét, hogy hagyja el ősei földjét, mert itt nem tud érvényesülni, és váljék idegenben földönfutóvá. Kérdem én, vajon mi értelme volt annyit harcolni érte évszázadokon keresztül, ha most csak egyszerűen feladjuk, minden harc nélkül, vagy eladjuk azoknak aprópénzért, aki ellen annyi időn keresztül védték őseink, és így leszünk itthon szolgák.Ajánlom ezért, hogy jól gondolja meg mindenki, mit fogad el normálisnak és mit nem, mert saját és utódai jövőjét veszélyezteti. A jövő hadseregének alapköve: a „gay”katonaManapság ritkán lepődök meg valamin, a vérfagyasztó hírek is hidegen hagynak, ám mikor egy meleg hírrel rukkol ki maga a Pentagon, valahogy úgy érzem ezen már meg kéne lepődni. Nos, meg is illetődtem egy kicsit, amikor olvastam, hogy bevégezte tanulmányait az amerikai légierő első, homokosságát nyíltan vállaló kadét csapata. Igazából nem is azon csodálkoztam, hogy ezek a jövendő harcosai, a fiús fiuk és leányos fiuk egyenes díszlépésben vállalják ferde hajlamaikat és gondviselő apjuk beleegyezését adja, hanem saját magamon, hogy eddig nem jöttem rá, miért veszít az USA hadserege hatékonyságából.Mert veszíteni veszít, a vietnami sikertelen hadjárattól kezdve, egyre nehezebben ér el sikereket, alig bír kilőni egy-két terroristát, azt is a légierőnek köszönhetően, amit most íme, ilyen vegyes érzelmű katonákkal erősít, akik békeidőben sem tudják, hogy fiuk-é vagy lányok, nemhogy a háborús időkben tudnák.Egyébként, különösebben nem érdekel, sem az USA, sem más ország katonaságának milyensége, csak a fiatal nemzedékre gyakorolt hatástól tartok, amikor ilyen abnormális „nyíltságokról” hallok, vagy olvasok. Hallani meg lehet egyre gyakrabban, hol ez, hol az vállalja nyíltan buzeráns mivoltát(a meleg túl szép szó erre), mellét döngetve, sőt egyenesen kérkedve vele és a jólelkű emberbarátok rögtön kapnak az alkalmon, védőpajzsot vonva köréjük különböző jogokból, hogy nyugodtan szaporodjanak.A gondjuk csak az, hogy nem tudnak szaporodni emlőshöz méltón, hiszen Isten és a természet törvényei nem teszik lehetővé, ezért kénytelenek különböző trükkökhöz folyamodni, hogy bővítsék soraikat.Mivel ilyen magamfajta gyepes agyú veteránokat nemigen tudnak átverni, ezért a fiatal

Page 7: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

generációkra irányítják mézesmázos, mérgezett nyilaikat, olyanokra, akiknek még könnyű elbolondítani az iránytűjét a helyes iránytól.Ezért lettek melegek és nem buzik, hiszen a meleg szó valahogy kellemes érzést kelt, egybekelnek(Bibliát soha nem látott papok segítségével) és „normális” házastársi életet élnek, sőt nagylelkűségében az emberiség még gyereket is biz gondjaikra, mit sem törődve mi megy végbe annak a gyereknek a lelkében.És azok, akik ezt megengedik nagylelkű emberbarátként vannak elismerve! De nem énáltalam! Mert soha nem tudnék helyeselni olyasmit, ami megrontja a gyerekek jövőjét, megszegi a Biblialegelemibb törvényeit és ezáltal romlásba viszi az emberiséget.Ne csodálkozzatok hát jóhiszemű embertársaim, ha egyre gyakrabban kapunk figyelmeztetést, hogy nem azon az úton haladunk, amelyet a Teremtő jelölt meg nekünk! Metszet az ördögről„Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik.”Bizonyára ez a közmondás az oka, hogy nagyon kevés az információ erről a lényről, félnek az emberek róla írni, mert igaz, hogy az írás nem festés, de rokon műfaj és talán sokszor jobban le lehet tollal festeni az ördögöt, mint ecsettel.Beszélni beszélnek róla, mert hát „a szó elszáll, az írás megmarad”, így nem kell félni, hogy a szóval festett ördög megjelenik. Teszi ezt sok olyan ember, aki az írással nem igazán van komaságban, tudománya a sorok aláhúzásban kimerül, ám ezeket kívülről el tudja olvasni, sőt meg is tudja magyarázni! Pláné okosan! Végig hallgattam egy pár ilyen „rém”előadást, az ördögcsínytevéseiről, melyekből az derült ki, hogy nincs semmi e földön, ami ne a Sátán, alias Főördög műve lenne. Meglehet, hogy igaz, mert egy alattvalója engem se hagyott békén és a végén megkérdeztem:- tudják-e, hogy Vlagyimir I. Leninnek a nagy gondolkodónak is hasonló volt az elképzelése? Akár hiszitek, akár nem, igenlő és elismerő bólogatást kaptam, igaz nem írásban! Ekkor úgy éreztem, hogy nem ártana egy pár röpke gondolat erről a titokzatos valamiről, vagy valakiről, akinek kilétéről még a Biblia is nagyon szűkszavúan nyilatkozik.Mivel gondolataim lefesteni nem tudom, hisz legföljebb egy búsan elszálló sóhajt tudok festeni, de azt is csak a levegőbe és nem színesre. Igaz, ezt sokszor annyira művészien, hogy nem csak a gatyám sápad el az irigységtől, hanem bizonyára az ördög is sápadtan menekül mellőlem és inkább titokban bemegy a sekrestyébe tömjénfüstöt szívni.Így hát, inkább írással próbálok valami metszetfélét produkálni.Ezért, aki írói ecsetelést remél az csalatkozni fog, aki lábmetszetre gondol az ugyancsak csalatkozik, hiszen nem vagyok bolond, hogy elmetszem a lábam magam alatt. Sormetszetet lehet alkalmazok, kimetszve a kompromittáló sorokat, mert én olyan félős fajta ember vagyok, aki nem szeret megijedni. (Jobb félni, mint megijedni)No, de rátérve a lényegre, íme mit nem metszettem ki soraim közül, az ijedségtől való félelmemben.Kezdeném talán azzal, hogy az ördög szó a bibliai fordításban jelenik meg először, a diabolosz megfelelőjeként. Itt rögtön félre is bicsaklott a gondolatom és szisszentem egyet, mint a kígyó az almafán, amikor az első kukacot meglátta. Milyen egyszerű lenne a dolog, mert ha nem fordították volna így, ma nem is létezne ördög!Rögtön azon morfondíroztam, honnan is szerezte ezt a szót a fordító és arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára a „dög” meg az „őr” szavakból rakta össze. Ennek szerintem van

Page 8: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

logikája, mert vagy mi vagyunk dögök, amikor őriz, vagy az őr dög néha őrizni minket és ezért alkalomadtán megléphetünk, ha nem bírjuk a purgatóriumbeli kánikulát.Gondolom, csak azért lett végül is a „dögőr” -ből ördög, mert valahogy jobban hangzik és nem gondol az ember mindjárt, a testére váró dögös állapotra.Ez abban az esetben, ha van saját teste,(az ördögnek) vannak patái, szarva, meg egy háromágú vasvillája, amivel alkalomadtán megszurkál, ha nem akarunk magunktól a nyakig merülni a forró kakiba.Igen ám, de ha nincs saját teste a kis huncutnak és úgy akarja, hogy alámerüljünk, akkor mit tesz?Nos, ekkor állítólag gonosz szellemként jelentkezik, még mielőtt elérnők a dög stádiumot, belénk bújik és szellemünket birizgálva rávesz olyasmire, amitől egyenest fejest ugorva merülünk majd alá és a legtöbb esetben nem is tudunk a felszínre kerülni többé.Itt egy kissé homályos a helyzet az ördög körül, nem tudni, hogy csak szellemi lény-e, vagy testet is ölthet, esetleg a fordítottja a helyes, ez mind mai napig vitatott. A Biblia szerint a Sátán és az Ördög egy és ugyanaz a személy, de ez sem teljesen egyértelmű, gondolom ez a sokféle fordítás eredménye.Nem is töröm ezen a fejem, hadd törjék mások, én csak azzal a szegény flótással foglalkoznék, akire igyekszünk rákenni minden rosszat, holott meglehet nem mindenért ő a hibás.Először, például feltételezem, hogyha az ördögök saját testükbe is visszabújnak alkalomadtán, akkor valahol kell léteznie egy helynek, ahol a szellemtől elárvult testüket tartják és őrködnek azok felett, akik véletlenül arra vetődnek. Szerintem ez nem a földön, vagy a föld alatt leledzik, mert azt már felfedeztük volna. Mivel ez a hely földön kívüli, akkor helytelen az az elmélet miszerint a mennyország fent van, a pokol - az ördög feltételezett hazája- meg lent, hiszen ugyanúgy fel kell szállni a pokolba is. Ez nem lehetetlen, hiszen van egy pár bolygó ahol nagy a forróság és tudván, hogy ez a népség bírja a forróságot, ott kellene utánuk kutatni, meglehet kiderülne az igazság.De térjek vissza a földre, mert a végén úgy elszállnak a gondolataim, mint az ördögűző sóhajok és nem az általunk ismert, de valójában ismeretlen lényekről beszélek, hanem egészen másról.Ezért inkább azt feltételezem, hogy az ördög az emberi elme szüleménye, tehát szellemi lény éscsakis azért találta ki az ember, hogy saját gonoszságának okát legyen kire hárítania. Hiszen, ha józanon elemezzük a tényeket, ez történik, mióta az ember nem meri vállalni a felelősséget tetteiért.Manapság megadatott a lehetőség, hogy ártatlanul kibújhasson bárki az ágy alól, ha tetten érték, mert szegény ördög mindig kéznél van, így bármit rá lehet kenni.Zárójelben megjegyzem és bárki utánanézhet, hogy minél távolabb nézünk vissza a múltba, annál kevesebbet emlegetik ezt a szegény párát.Például, ha régen a férj megcsalta élete párját, nem a Sátán műve volt, belátta az ember, hogy vagy a bor volt túl vörös, vagy a kománé, aztán lovagiasan intéződött a dolog. Ma ilyesmi csakis az ördögi praktikák eredménye, ezért nem lehet, de nem is érdemes ilyenkor ellenkezni, majd utána szépen megbánja az ember. Ha nagyon-nagyon megszállja a bűn-bánhatnék, akkor beléphet egy I.A.B.(írást aláhúzva beszélő) egyesületbe, itt aztán bánkódhat kedvére, míg az asszony megbocsájt, de megelégedhet egy másiknak a bocsánatával is, amelyik megértőbb.Tudtommal senki nem védekezett például egy inkvizíciós törvényszék előtt azzal, hogy belé-bújt az ördög, azért vette fel a létező legelőnyösebb kölcsönt, se azzal, hogy ugyancsak a benne bujkáló gonosz vette rá, hogy bankot raboljon, amikor nem tudta fizetni a még előnyösebb

Page 9: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

kamatokat. Ez csak azért nem történt, mert akkoriban a tűz még forró volt!Bezzeg ma, ha már hidegebb a tűz! Minden törvényszéki tárgyaláson a vádlottban lakozó ördöga hibás, olyan bűnös nincs is, aki saját emberi mivoltában talált volna ki valami marhaságot és ezt rengetegen el is hiszik.Akik tehát lépten-nyomon azt bizonygatják, hogy az ördög a hibás mindenért, egy kukkot se értettek meg abból, amit olvastak, hiába fújják a bemagolt idézeteket.A Sátán, mint vádló lett leküldve az emberek közé, legföljebb kísértő minőségben, neve is erről tanúskodik, emberek által elkövetett cselekedetei is erre utalnak és ez mindenki számára világos kellene legyen. Aki előtt ez nem világos, az kukkantson be egy világi történelemkönyvbe is, kezdheti felfedező útját a felvilágosodás korától.Tehát, kedves testvéreim(remélem nem sértő e megszólítás) higgyétek el nekem, egyetlen ördög se fog senki helyett vádlottként állni a legfelső törvényszék színe elé, erre szinte patkánymérget vennék. Vennék, ha nem félnék, hogy elvisz az ördög! De, attól is félek, hogy megijedek a pokol kapujától és nem akarok belépni rajta, ami ugyebár gondot okozhat szegény fickónak, aki odakísért és a végén engem hibáztat majd saját gyengeségéért, oszt akkor rosszabbul járok mint egy csintalan ördögfióka.De ezzel már be is fejezem ördögös metszetem, mert eszembe jutott, hogy: „ott az ördög, ahol emlegetik!”. Gyorsan körülnéztem, igaz nem láttam semmi gyanúsat, de mit lehet tudni, mert: „ami késik nem múlik!” és én ki nem tekerném a nyakát egyetlen közmondásnak se!Meglehet olvasva soraim úgy érzitek, sokkal okosabbak nem lettetek, de azt garantálom, hogy butábbak se, igaz erre mérget nem veszek! Hiszen megtörténhet, hogy az ördög butít el, de ti írásomra fogjátok és akkor nyelhetem a mérgem! A valódi műhús szeletSzinte táncra perdültem örömömben, mikor olvastam, hogy a Modern Meadow cég tudósai mesterséges húst állítottak elő, természetesen, tiszteletben tartva minden fajta állatnak a jogát. Szerencsére idejében észbe kaptam és csak észrevétlenül ugráltam aprókat, akár a kecskebogyó a műjégpályán, így nem hoztam szégyent a körülöttem állókra.Örömöm oka az volt, hogy végre én is vegetáriánus lehetek és olyan egészséges életmódot folytathatok, amelyiktől az egészségtelen életmódra figyelmeztető reklámok is elnémulnak majd. Ezek a gondoskodó reklámok, sok gondot okoznak nekem, mert mindig mást mondanak, mint amit én hallani szeretnék.Engem ugyanis Isten mindenevőnek teremtett, így bármit megeszek a hús mellé, sőt úgy egymagában is legyűröm minden erőlködés nélkül. Azaz legyűrném, ha ne lennének a reklámok! És ne lenne egy szerető feleség, aki a reklámokra hivatkozva szigorúan vigyáz az egészségemre, no meg egy gazdasági válság, amelyiktől nem sok húst lehet várni.Ez a három a fő oka, hogy majdnem vegetáriánus lettem és íme most itt a lehetőség, hogy teljesen azzá váljak.Mert bevallom nyilvánosan, hogy már majdnem teljesen leszoktam a húsról és csak csontot rágok néha-néha, tehát alig egy bakarasz választ el a vegetáriánus titulustól.És most, már nem ijedek meg a húsmentes jövőtől, hiszen nem kell csak salátalevelet rágjak, jó vastag műhússzeleteket is vághatok majd mellé és kisüthetem egészséges műzsírjában, ráadásul meg is ehetem, mert a koleszterin szintem, a vérnyomással versengve zuhan a nulla felé tőle.Ám mikor olvasom az előállítási technológiát, kiderül, hogy nem kell szeletelni az új találmányt,

Page 10: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

hiszen direkt szeletnek nevelik.No, a mindenségit, a végén még igaz lesz a sült csirkés mese! Ezt csak úgy magamban dünnyögtem felkiáltójellel, nehogy sült bolondnak nézzenek.Ugyanis, abból áll az új találmány, hogy veszik valamilyen állati szövetnek a sejtjeit, ebből húsrostot állítanak elő, amit aztán bioreaktorban olyanra növesztenek, amilyenre csak jólesik.Az meglehet, van akinek jólesik, de nem hinném, hogy nekem!Mert teszem fel, amikor potyolgatom eszembe jut, hogy vajon milyen állat sejtjeiből nevelték a szeletemet? Ha véletlenül egy zsíros kísérleti patkányra tippelek, akkor még csak hagyján, mert én nem tartom azt szent állatnak.De, ha arra gondolok, hogy lehetett az egy jól megtermett gilisztáé, akkor bármilyen sikamlós is volt a szeletem szülőatyja, az én torkomon le nem csúszik semmilyen utóda.Ezért hát, végül is úgy döntöttem, megmaradok majdnem vegetáriánusnak és inkább rágódok a csonton, amíg a fogam bele nem törik! Bioenergia és bioételKimentem az udvarra, hogy teletöltsem tüdőm, a friss, reggeli kipufogógáztól szennyes levegővel és adagoljak hozzá egy kis szivarfüstöt, de furcsa érzés kerített hatalmába, fáztam. Nem rázott a hideg, csak úgy simán reszkettem, kilötyögtetve egy kis kávét a csészéből és ez megijesztett, mert azt gondoltam, ez a végelgyengülés első jele.-Bizonyára kevés az energiám! Ez villant az agyamba. De sebaj, újratöltöm magam! Ez már nem villant, hanem csak felcsillant előttem, mint lehetőség, a gyengeségem felerősítése érdekében. Gyorsan végigszaladtak előttem, a létező energia források, de hagytam futni őket, mert vagy túl drágák voltak, vagy túl veszélyesek. Ám, amikor a bioenergia masírozott volna el a lelkem szemei előtt, azt úgy elkaptam mint a pisztráng a műlegyet és hirtelen el is jegyeztem:-te az enyém, én a tiéd, ásóval, kapával előteremtelek és hálából te nekem adod fele energiádat!Gondoltam ez jó húzás lesz, ásóm van, kapám is, a többi már nem gond. De nem jól gondoltam! Ugyanis eszembe jutott, hogy nemrég olvastam, csakis leghamarabb három év múlva lesz valami bio és csakis akkor, ha előállításánál mindez idő alatt, nem használtunk mérget.-No, akkor még három évig reszkethetek! És máris gyűlt bennem a méreg, de gyorsan kifújtam egy füstkarikával, nehogy a Biokontroll máris rátaláljon.Itt tartok egy kávészünetet és elmagyarázom, hogyan képzeltem el testem bioenergiával történő feltöltését, nehogy felgyűljön a méreg bennetek, mert nem értitek, amit eddig össze-vissza reszketve meséltem.A metódus egyszerű, őseinktől maradt ránk, csak elfelejtettük, mert nem tetszenek már az egyszerű dolgok, csakis a szofisztikáltak meg az ultra-komplikáltak.Az energiát a bioételekből venném,(ezért lenne bioenergia) de nem a címkével ellátottakból, hiszen azok a méregnél is drágábbak, de nem tenném a nyaktiló alá a kis-körmöm se, hogy méregtelenek is.Inkább megengedném magamnak(ha én lennék az állam), hogy az aki szeretne gazdálkodni és eladni amit termel, tehesse azt, anélkül, hogy mindenféle kontrollt kelljen fizessen, hiszen ezek mérgesítik el az árakat.Magyarán mondva, hagyjátok már élni a kistermelőket a fenébe is! Hogy tudjon enni a kispénzű ember is bioételt, hiszen ha az egyik jókedvűen termel, a másik méreg nélkül eszik! Ezt mind csak zárójelben mondtam, el ne veszítsétek a gondolataim cérnáját!

Page 11: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Szerintem, ha ne lenne a sok élelem ellenőrző szervezet, már rég kihalófélben lenne az emberi faj Európában. Hatra-vakra kellene importálni pl. Ázsiából, ahol bizonyára még több ilyenfajta szervezet van, azért olyan szaporák!!!Teljesen érthetetlen számomra az, hogy például ezer éven keresztül eszi az emberiség a tyúktojást minden különösebb gond nélkül és most két- három éven belül kiderül, egy borzasztó nagy tévedése. Elfelejtett pecsétet helyezni a lyukhoz, ahonnan a tojás kibújik! (remélem akárki meg lehet elégedve, milyen illedelmesen körülírtam a tyúksöggét, hogy mind azt csókolgatnák, akikre gondolok!) És ha nincs pecsét, nem lehet megenni a tojást, mert az egyszerű gazdálkodó nem viheti a piacra. Mindez persze E-normás, de Abnormális környezetben!Azt nem értem, miért nem lehet megvenni a kínai technológiát, hiszen olyan olcsón árulnak a kis drágák!Ugyanis azt hallottam, hogy a kínai tyúkok tojását nem kell pecsételni, mert lepecsételve jönnek ki a lyukon és így nem lehet véletlenül se másnapi dátumot ráütni. Egyébként se lehetne, hiszen minden tojásra három kínai vár, hogy kiszottyanjon és egyik biztos bekapja még aznap.Ha meg éppenséggel biotojást akar az ember, akkor bizonyítvány kell, hogy a tyúkocska ősei három évre visszamenőleg csak méregtelen eledelt ettek.Ez a sok pecsét meg bizonyítvány aztán az oka, hogy legföljebb csak mérges ételen koplal az ember és dühében nem veszi meg a bioételeket, mert nincs rá pénze!És itt marad bioenergia nélkül, mint ahogy én jártam, reszket reggel, mert nem vette észre, hogy ősz van és nyári ruhába ment ki az udvarra kávézni!Amikor észrevettem, olyan boldog lettem, hogy gyorsan bekaptam egy kupica szilvóriumot, mert egy kis energia fölösleg azért sose árt! Egy környezetbarát atomos lovagSok vívódás után végleg eldöntöttem, atommeghajtású járgányt veszek magamnak!Van egy kis dugipénzem, amelyiket jómagam is nehezen találok meg és erre szeretnék majd alkalmi vételen, venni valami járóalkalmatosságot, de csakis olyat amelyiket atomok hajkurásznak.Döntésemnek rengeteg oka van, de kettő a fő, a többiről is beszélek, ha úgy látom jónak, ha meg nem, akkor annak megvan a maga oka.Az első fő-fő ok az, hogy bármilyen motoros járművet veszek magamnak, azt újra meg újra EU normák sanyargatják, mindenféle szempontból. Főleg az ózonréteg ellen elkövetett merényletet kenik rá és azt, hogy kíméletlen a környezetével, ezért bánatában és szégyenében szegény az ócskavasnak megy, pedig élete legszebb éveit éli.Volt benzinmotoros autóm, de egy pár éve rájöttek, hogy jobban szennyezi a környezetet, mint a távoli amerikai atomrobbantások, amikor felénk fújja a szél a szétszóródott aktív részecskéket. Ezért lenormázták, annyira, hogy majd leszegényedtem bele, pedig állíthatom magamról, én egy igazi szegény gazdag vagyok!Mit tehettünk, elváltunk. Ő ment egy temetőbe, pedig csak húsz éves volt a lelkem, én nem mentem be a másikba, mert nem szeretem a halottak csendjét.Inkább új autót választottam, fiatalabbat csak tizennyolc éveset, de dízel motorosat, nehogy megint bajom legyen a környezetemmel. Nem is volt bajom senkivel egy ideig, míg rá nem jöttek, hogy álljatok meg vándorok! Hiszen ezek olyasmit pöfögnek a levegőbe, amilyenre az orosz, kínai és a sikertelen koreai atomrobbantásos kísérletek együtt nem képesek, amikor felénk fújja a szél a maradványaikat és az eső a kiskertünkbe mossa.(innen esszük a bioételt

Page 12: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

aztán)E hír hallatára Sztálin fordult a bal oldalára, Mao a jobb oldalára szégyenében, hogy az én autóm lepipálja őket, a koreai nem forgolódott, mert nekik nem igazán sikerült az utolsó kísérlet.Én sem forgolódtam, csak álltam és tátottam a becsukott szám, hogy micsoda okos emberek vannak! És azonnal búcsú útra keltünk, nem pénzügyi gondok, csak sajnáltam felebarátaim nehogy nagyon tüdőre szívják füstölgéseim.Ugyanaz a felvonás, az autó egy temetőbe én meg mérgemben majdnem kinyitottam a másik kapuját, de meggondoltam, mert hirtelen lidércfény gyulladt agytekervényeimben:megálljatok, többé nem szúrtok ki velem, ti normás gazemberek! Nem fizetettek ti velem ezután semmit a saját környezetemért!Hiszen itt az atomenergia! Az nem szennyez, nincsenek rá normák, ezért nem is büntethetnek senkit érte és ráadásul olyan gyors, hogy szinte láthatatlanul fúródik mindenhova nem csak az ózonrétegbe.Igaz, elrobban néha-néha ez meg az, ha rakoncátlankodnak az elektronok, ez azonban csak aktívan szennyez, a környezet megmarad épen és aktívan, csak az emberek távoznak az örökzöld vadászmezőkre.De bármelyik autó felrobbanhat és a balesetre nem lehet normát szabni, mert arról nem tehet az ember, no meg nem is az atommag a hibás, hanem az elektronjai.Nem tudom egyelőre, mire futja a dugipénzből, de mivel nem vagyok nagyravágyó, megelégednék egy mini rakétával. Ezt mondjuk csak úgy meglovagolnám, egy kicsit felpergetném benne az atomokat és máris itt-ott lennék.Nem akarok nagyobbat, csak akkorát amekkora a gatyámba fér. Ezt két okból is fontos. Az első az, nehogy az istenért kifusson alólam! Hisz kárba vész a pénzem!A második, hogy ne rettegjenek nagyon tőlem, csak féljenek egy kicsit, mert nem akarom, hogyvelem ijesztgessék majd a gyerekeket.Van egy harmadik ok is, ami tulajdonképpen a második fő oka annak, hogy az atomra esett választásom, ezt amolyan büszke férfias meggondolásból tettem be az okok közé.Tehát, ha én állandó jelleggel, gatyámban duzzadó férfiasságnak álcázott valamivel robogok jobbra-balra, hát ettől bizonyára minden hüvelyes teremtmény hanyatt vágódik, én meg atomenergiám segítségével megdöntöm Casanova rekordját! A lyukakról általábanIlyen még nem volt! Felfedezték az első fekete lyuk nélküli galaxist, vagy legalábbis egyelőre nem találják a lyukát!Ez a hír megnyugtatott egy kissé, mert bevallom nektek, én mindig féltem egy kicsit a lyukaktól, de nemcsak a feketéktől!Mivel annyi rémhír kering róluk, nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember a közelükbe merészkedjen, hiszen bármikor beszippanthatják. Ezután, vagy csak csillagokat lát maga körül, vagy összeroppan saját súlyától és eltűnik valahová, senki meg nem tudja mondani, hogy hová. Zárójelben megjegyezném, én megjártam jó párszor, de hála Istennek, egyelőre csak csillagokat látok magam körül. Igaz olyan sokat, hogy kisbusszal kell hordjam őket, de vigasztalásomra legyen mondva, legalább igazi csillagok, habár a lyuk nem volt igazi fekete lyuk.Hiszen az igazi fekete lyuk, nem is lyuk, nem is értem miért így nevezték el. Gondolom talán azért, hogy érdekesebb legyen, mert a lyuk mindig is buzerálta az ember fantáziáját és mindig a

Page 13: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

középpontban állt.Állítólag minden galaxisnak a központja egy masszív fekete lyuk, ennek óriási gravitációs ereje tartja egybe a csillagokat.Tehát tulajdonképpen egy égitestről van szó, amelyik azért fekete, mert még a fény se tud tőle szabadulni, egy bizonyos határtól arra. Így aztán nem jöhet felénk, ezért nem látunk semmit csak egy nagy feketeséget, amit lyuknak gondolunk, holott az egy valami testes dolog, ami állítólag méretere elég kicsi, de hm!Ismét zárójelben a legényeknek ajánlanám, hogy ne ugorjanak be a férfiasságot megnyújtogatni ígérő reklámoknak, mert íme a példa, ami kicsi de hm, úgy ráncba szedi a csillagokat, mint a gyönyörűség!Azért nyugodtam meg hát, amikor a hírt olvastam, mert amióta a svájci óriásreaktort beindították, az eddig érvényes lyukas elmélet szerint, ott bármikor keletkezhet egy kis fekete és ez egyszer csak hápp! Magába szippantja a Földet és vele együtt engem is, amit bizony nemszeretnék! Mert nem tudta eddig senki biztosan megmondani, hogy az eseményhorizonton túl lesz-e elég időm átgondolni az életemet, vagy egy pillanat alatt atommag lesz belőlem.Esetleg szingularitásba, azaz egyedüllétbe süppedek, vagy időutazó leszek és ki tudja hol kötökki, melyik galaxisban és melyik időben. A Földön biztos nem, ha egyszer az eltűnt Svájcban!Most tehát egyelőre olyan nyugodtan ülök, mint a koala maci a banánfán, hiszen ha igaz, hogy nem kötelező a fekete lyuk, akkor amíg felállítanak egy új elméletet, addig nem érhet semmiféle lyukas meglepetés. Sőt, egyelőre Svájcba se engednek bevándorolni, igaz nem is vándorolnék sehova az ég világon, mert én itthon érzem jól magam és máskülönben is vagy időutazó leszek, vagy semmi, de bevándorló semmiképp!Ott tartunk hát most, hogy nem is tudjuk hol, mert ha nem szükséges egy galaxisnak a fekete lyuk, akkor bizony úgy borul fel sok elmélet, mint Zsiga bá szénásszekere, amikor a gravitáció félrehúzta a nyomtatórudat.Ezért, már kezdek nem idegenkedni a lyukaktól, hiszen nem biztos, hogy idővel elgörbülnek benne a dolgok, vagy esetleg épp maga a tér görbül el. Nem kell félni, hogy az eseményhorizonton sétálva, egyszer csak meglátja az ember a háta közepét és akkor vége annak a mondásnak, hogy: „akkor lássam, amikor a hátam közepét!”.Az viszont gondolkodóba ejtett, hogy vajon elpárologhatott-e az újonnan felfedezett galaxis feketesége?Ugyanis egy elmélet szerint ezek a lyukak párolognak(ezzel én is egyetértek). Mivel a világegyetem állandó tágulása a hőmérséklet csökkenéséhez vezet, a fekete lyukak ennek hatására zsugorodni kezdenek, míg egyszer csak teljesen eltűnnek és akkor a csillagok úgy szétszaladnak, mint a birkanyáj a farkas elől.Az, hogy a csillagok szaladgálnak nekem nem gond, de ha a Föld is elszabadul pályájáról az már igen!Hiszen ha elkezd nekem száguldozni össze-vissza és mindegyre elborul a kávés poharam, vagy éppenséggel hasra esek, attól pedig már nagyon dühös leszek! A kezdet és a végNagyon gyakran hallani manapság olyan kinyilatkozásokról, miszerint az emberiség az utolsó időket éli, jelenlegi életformájában és nemsokára bekövetkezik az, amit a Biblia meg a Korán megjósol, azaz a végítélet napja. Csak azért említem ezt a két könyvet, mert az ezekre alapuló keresztény és muzulmán vallás a legelterjedtebb, no meg az ezekből kialakult irányzatok is

Page 14: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

mind ugyanazt az ismeretlen jövőt próbálja megfejteni, amit a világvége jelent. Úgy a kereszténység mint a muzulmán vallás tulajdonképpen egy apokaliptikus szektaként határozza meg saját magát kinyilatkozásaiban, hisz mindkettő a történelmi idő végét hirdeti, ez csak bizonytalanságot és kilátástalan jövőt jelent számomra, ha a sok fenyegetést szívemre veszem.Kezdjük talán a kezdettel, amikor még semmi nem volt, állítják egyesek és ekkor teremté Isten a világot és váltig bizonygatják igazságukat vallásuk tanaira hivatkozva, habár a Biblia sehol nem említi, hogy Isten a semmiből teremtett volna. Ez szerintem csak arra szolgál, hogy mindegyik vallás bizonyítson, miszerint az általa hirdetett tanok olyan hitet adnak az embernek, hogy elhiszi a lehetetlent és van is, aki elhiszi. Pedig, ha valaki elgondolkodik a végtelen fogalmán,(sokat nem szabad rajta gondolkodni, mert beleörülhet az ember) azonnal rájön, hogynem mindent amit nem tudunk megmagyarázni, lehet rásózni a hitre.Vegyük a semmit, ami csak egy fogalom, hisz a semmi valójában nem létezik, mert mindenben van valami, így abszolút semmit senkinek nem sikerült előállítani. Nos, ezt a semmit a végtelenségig szorozva, vagy hatványozva, mindig semmi lesz belőle elméletileg, ám gyakorlatilag mindig van benne valami, ami arra enged következtetni, hogy a kezdet kezdetén is volt valami, csak azt nem tudni mi és szerintem kár is rajta törni a fejünket, meg vitázni a végtelenségig, hisz az most nekünk totál mindegy.Mivel tehát a világmindenség és vele együtt mi is, nem semmiből lettünk, nem is válhatunk semmivé csak úgy ukmukfukk, elsősorban lehetetlen, mert egy kis atommag csak megmarad ebből-abból, no meg egy pár lélek, aztán szerintem nem érdeke Istennek, hogy csak úgy kiürítse bolygónkat, vagy talán igen?Mert ez a végítélet lényege, hogy aki úgy viselkedett, az a mennybe jut, örök életet élvezve, aki nem viselkedett az pokolra, a bolygónk meg itt marad üresen, esetleg egy pár csoport emberrel, akik a föld mostoha körülményeit élvezve, itt fognak élni boldogan időtlen- időkig. Van ugyan pár ezer protekciós akik a mennybe jutva, Isten mellett fognak kormányozni, de közlegényeket itt hagyják a földön, Jézusra bízva őket, aki itt marad uralkodni a Sátán helyett, aki valójában nem is kellene létezzen, hisz ha nincs pokol, akkor minek neki uralkodó.Így lehet vége annak a lineáris időszaknak, ami a történelem, de csúnyábban is járhatunk, hisz hála az óriási fegyverkészleteknek, úgy a világűrbe röppenthetjük bolygónkat, hogy hírmondónak csak az marad meg, aki épp kiküldetésben van egy űrállomáson. Koccanásos balesetet is szenvedhetünk, személyi sérüléssel, mert ha mondjuk koccanunk egy hatalmas aszteroidával,(ez bármikor előbukkanhat egy fekete lyukból, így elhárítása lehetetlenné válik) minek következtében leáll a Föld mozgása és ezért hasra esünk, bizonyára megütjük magunkat, de nem is az a nagyobb baj, hanem az, hogy olyan klímaváltozás következik be, amelytől a földön lesz a pokol. Igaz egy kicsit különbözik a hagyományostól, mert ez hideg pokol lesz és meglehet megkívánjuk majd, hogy Lucifer szolgái egy kicsit felmelegítsenek, akár forró fürdővel, akár nyílt lánggal. Még létezik egy harmadik variáns is, a túlzott naptevékenység hatására a föld valódi pokollá változik és így csak az kell innen meneküljön, akinek a mennyország jut osztályrészül. Ez lenne egy pár lehetséges vég és ezeket mérlegelve, arra a következtetésre jut az ember, hogy a föld bizonyára a pokolhoz csatoltatik,(ellenére azoknak a tanoknak, melyek a mennyországhoz csatolják) elsősorban azért, mert nem kell elszállítani a rengeteg lelket innen, ugyanis szerintem kevés éri el a standardokat, amelyek helyet biztosítanak a mennyországba jutáshoz. Másodsorban, nem kell más vezetőt hozni, ha már itt az ördög és a végítélet után Isten már csak a mennybe jutottakkal foglalkozik Ennek a hollétét

Page 15: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

még nem sikerült felfedezni az emberiségnek, hiába keresgél mindenfele a világűrben, mert szerintem azt keresik és az csak álca, hogy egy pár darab értéktelen kövecskéért sétának fel s alá elköltve az óriási pénzösszegeket, melyeknek sokkal hasznosabban lehetne máshol felhasználni. Mindezeket mérlegelve tehát, bárki beláthatja, hogy a földön csakis a pokol létezhet és mennyország semmiképpen, akár a Bibliára alapozom állításaim, akár csak úgy körültekintek a jelenben, vagy visszanézek a múltba. Az emberiségnek mindig is a mennyországot ígérték, de a poklot kapta helyette. Ott van például a történelem egyik legszomorúbb és legsötétebb korszaka, a 605 évig tartó inkvizíciós időszak, amelyikben állandó fenyegetések mellett hirdették a végítélet napját, a történelem legnagyobb szellemi, erkölcsi és gazdasági nyomorába döntve embertömegeket. Mivel mindez idő alatt a végítélet napja nem következett be, hogy hitelt adjon fenyegetéseinek, az akkori vallási vezetőség maga vette kezébe az ítélkezést és a „pokolra” juttatott, egyes becslések szerint kb. 50 millió embert. Kínzási módszereik is olyan kifinomultak voltak, mintha csak a pokolból lesték volna őket, (ami persze lehetetlen) de akin kipróbálták, az bizonyára sietett a pokolba, ott remélve a felszabadulást. Pokoli volt akkor az élet az emberek nagy többségének, ahhoz képest ma a mennyországban képzelhetnők magunkat,(ez is relatív) de a világvége csak nem következett be, habár azóta volt még egypár rövidebb időszak, amikor megint a vég közeledtét jósolták, de ezek is mind hamisnak bizonyultak és mindeddig Szilveszter napja után január 1. következett. Napjainkban újból felerősödtek azok a nyílt, vagy titkos próféciák, amelyek a vég közeledtét hirdetik, állandóan ezzel ijesztgetnek a nyugati vallásirányzatok és mindenféle irányzatocskák, mert a keletieknél általában nem létezik a vég, ezek valahogy inkább a fizika törvényeire alapoznak és az átalakulás hívei. Kezdetünk volt, ez tehát biztos, de, hogy miből lettünk emberfia megfejteni nem tudta, végünk még nem volt, de ha lesz, annak a milyenségét se tudja senki előre megmondani, mert nem kötötték senki orrára, bármennyire is dicsekszenek vele egyesek. Így aztán azon vitatkozunk, hogy mi volt a kezdet és mi lesz a vég, amin nem tudunk úgysem változtatni, szinte elhanyagolva a jelen életünket, amivel szerintem sokkal fontosabb lenne foglalkozni, mert befolyásolni tudnók vele a jövő történelmét, azét a lineáris időszakét, melyet az Isten teremtményeinek ajándékozott. Nos, engem igazából nem zavar a sok fenyegetés, de van egy gondom, éspedig mi lesz akkor, ha a világvége nem esik egybe a végítélet napjával!!! Vagy esetleg időközben rábukkan az emberiség egy hozzá hasonló civilizációra egy más bolygón és ez felborítja eddigi feltevéseit a múltról! erre nem sokan gondoltatok ugye? Pedig érdemes elgondolkodni rajta, mert minden lehetséges! A modern háztartás a kapitalizmus végét jelentené?Nagyon sok filozófus és gondolkodó elemezte már a kapitalizmus múltját és próbálta jövőjét megjósolni, természetesen mindegyik más-más látomást tárva elénk. Egyeseknek igaza volt, hisz volt már vége a kapitalizmusnak sok helyen szerte a világban és van ahol a mai napig vége,igen ám, de a legtöbb helyen újra életre kelt, mintegy igazolva a feltámadás lehetőségét. Az igaz, hogy a feltámadást egyénekre szabták, de mivel egy társadalom egyénekből tevődik össze, ezért nyugodtan vonatkoztathatjuk a társadalmi rendszerekre is. Ezt arra alapozom, hogy egyes jóslatok szerint 2012. dec.21 nem a történetünk végét jelenti, hanem csak egy új társadalmi rend megjelenését, amelyik nagy változásokat hoz az emberiségnek. Ennek a milyenségét nem árulták el, nem is az a célom, hogy ezt firtassam, én csak az újraéledt

Page 16: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

kapitalizmus és az ebben divatos háztartások kölcsönhatásáról elmélkednék egy kicsit. Az a tény, hogy a kapitalista rendszer egy piacgazdaság és a tőkére épül, gondolom mindenki előtt világos, előttem csak az sötét, hogy ha az újjászületett kapitalizmusokban egyik alapkő sincs meg, akkor miért nevezzük őket így. Nevezhették volna pl. testizmusnak, ha a szó eredetét nézzük, mert ugye a capitalis szóból ered a kapitalizmus, ennek eredeti jelentése fej és hát a testis is egyfajta fej, csak annyi a különbség, hogy amikor ezzel gondolkodik az ember, általában balul üt ki a dolog. Itt bocsánatot kell kérjek az emancipálódott szépnemtől, hogy őket nem foglalja magába ezen elnevezés, de nem tehetek róla ha Isten csak a férfinemet ajándékozta meg két fejjel, egyet gondolkodásra, másikat csakis szaporodásra és véletlenül se gondolkodásra. Ezt ha jól megjegyeztük volna, ma más lenne a helyzet, mert még mindig a keményebb csontburkos fejünkkel gondolkodnánk és nem lennénk kitéve annak a veszélynek, hogy egyetlen, lágyabb kobakunkra kapott fricska miatt, kénytelenek legyünk hajlongó életmódot folytatni, így próbálva védekezni az újabb fricskák ellen. No de mindegy, a lényeg az, hogy semmi jel nem mutat arra, hogy egy igazi ősgyökeres kapitalista rendszerben lenne részünk. Elsősorban lássuk a piacgazdaságot, amit az újraéledt rendszerben piacon való gazdálkodásnak lehet nevezni, hisz egy modern kapitalista gazda nem a földjén gazdálkodik, hanem csakis a piacon. Sokkal egyszerűbb csak megvenni és utána eladni a pocsék de kész árút, mint megtermelni a minőségit és ezt eladni, főleg ha az új rendszer „testisei” minden tudásukat felhasználják, hogy a háztáji magántermelést csirájában elfojtsák. Itt nem a kereslet és felhozatal szabálya működik, hanem amit felhoznak, azt kell megvenni és hiába keressük amit szeretnénk, azt biztos nem találjuk meg. A tőke szempontjából még rosszabb a helyzet, mert tulajdonképpen erre kellene épüljön a rendszer és ehelyett adósságra épül, nem tőkét halmoz, hogy legyen mit újra befektessen, hanem adósságot-adósságra gyűjt, ezt fektetné be, minek eredménye nulla és az alatti értékek, ezért tart itt ahol tart. Ezen a ponton fonódik egymásba a modern háztartás és a kapitalizmus, azt nehéz eldönteni, hogy melyik szülte a másikat, nehezebb talán mint Hamlet „lenni vagy nem lenni” népszerű kérdésére válaszolni. Nem tudni, hogy a rendszer tanította egyénjeit a modern háztartásra, vagy a modern háztartások alakították ki a rendszert. A lényeg az, hogy egyik sem a tőkére épül, létezik ugyan tőke de ez a rendszeren kívül helyezkedik el, innen irányít és mindig csak annyit szivárogtat a rendszerbe, amennyi a minimális oxigénszükségletet fedezi. A modern embert nem arra tanítják, hogy először tőkét gyűjtsön, amit utána befektet és kamatoztat, hanem a kölcsönt csillogtatják tőkeként, ezzel kezdi pályafutását, végigrohan az életen és minden erejét arra pazarolja, hogy tőkéjének legalább kamatjait visszafizesse. Van kevés akinek sikerül, ám a legtöbben utódjaikra hagyják a tőkét kamatostól, aminek ezek úgy örülnek, hogy szilaj táncot járva szétszaladnak, nehogy az örökséget rájuk erőltessék. Amikor aztán az emberek többsége az újfajta örökség elől futkorászik és kezdi kapiskálni, hogy az adósságot nem lehet tőkének nevezni, akkor alakulhat ki egy más társadalmi rend, de kétlem, hogy a jelzett időponton bekövetkezne. Egyelőre az emberek nagy többsége természetesnek veszi, hogy adósságba születik és egész életét lekötelezett szolgaként éli, nem ismerve meg az igazi szabadságot, melyet mindig csak délibábként lebegtetnek a szeme előtt. Szerintem, míg az emberek nem jönnek rá, hogy a sokat emlegetett szabadság egy kalitkába zárt verébéhez mérhető és nem ismerik fel azt a tényt, hogy az elkötelezettséget nem lehet egy napon emlegetni a szabadsággal, mindaddig rendszerváltás nem fog bekövetkezni jósoljon bárki bármit!

Page 17: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Ember-állat, vagy állat-ember?Amikor felmerült bennem az ötlet, hogy elmélkedjek egy kicsit erről a különleges teremtményről egy kissé nehezemre esett eldönteni:-vajon milyen oldalról közelítsem meg a témát? Tudományos vagy dogmatikus legyen a hozzáállásom? Azért, hogy senki meg ne haragudjon, egy sikátort választottam, habár meglehet ezért még többen megharagszanak, de megpróbálom a semlegességem megtartani, igaz, nem garantálom, hogy sikerülni fog. Kezdeném talán a kezdettel, ami nagyon különbözik a két oldal nézeteiben, de hasonlóságot is találni. Tudományos szempontból az ember nála alacsonyabb rendű fajból, azaz állatból fejlődött ki, míg az ellentétes oldalról úgy néz ki a helyzet, hogy magasabb rendű lénytől származik, itt tehát ég és föld különbség van, ám nagy a hasonlóság olyan szempontból, hogy senki nem tudja bizonyítani maga igazát. Lehetséges lenne mondjuk egy kompromisszum, azaz állat és szuper-lény kereszteződéséből alakult ki az ember, mint nemesebb állat vagy mint teremtőjénél alacsonyabb rendű lény, de az sem megvetendő elgondolás, hogy egy jól sikerült klónozás eredménye. Ezekkel a feltevésekkel remélhetőleg nem sértek meg senkit, hisz majdnem tudományosan bizonyítom egy Teremtő létezését, a két elmélet tehát nem zárja ki egymást. Számomra egyelőre csak Ádám kivitelezése homályos egy kicsit, mert Évának már biztos a hely meg az oldalborda, ahonnan és amiből származik. Az első ember megjelenése körül eléggé nagy hiányosságok vannak mindkét oldalról, ám ha összehozzuk a kettőt, akkor már majdnem ki lehet sütni valamit, csak mindkettőnek engednie kellene egy kicsit a magáéból. Tulajdonképpen lényegtelen is az első ember megjelenése, hisz úgyis majdnem kipusztult mint faj, akár özönvíz, akár egy földhöz csapott aszteroida(meglehet mesterségesen irányított szatellit) volt az oka. Kitűnő alkalmazkodási képességének köszönhetően, mindkettőt túlélte egy pár ember és sikerült neki újból elszaporodnia, sőt napjainkra túlszaporodnia, habár szaporodási képessége messzire lemarad egyes állatfajok mögött. Itt a szaporodás körül ismét ellentétek és viták vannak, a tudomány szabályozni szeretné, míg a dogmatikus oldal teljes erejéből ellenzi, épp az ember emberségére hivatkozva. Itt is szerintem jó lenne egy közös mellékutat választani, mondjuk betiltani a szabályozást ott ahol szükségtelen és engedélyezni ott ahol szükséges, mert nem tudom mi emberségesebb, engedni megszületni az embert és utána sajnálkozva végignézni éhen-pusztulását, vagy nem engedni megszületni. A szaporodás témájába nem mélyülök bele, erre ott a szakirodalom akit különösképp érdekel, habár az embernél magasabb rendű lények szaporodásáról, gondolok itt angyalokra, ördögökre, démonokra, szinte sehol nem találni magyarázatot, csak homályos utalások és feltételezések vannak. Utána kéne nézni pedig, mert ha logikusan gondolkodunk, akkor rájövünk, hogy több van belőlük mint emberből. Ezt az állítást arra a tényre alapozom, miszerint minden emberben bujkál legalább egy kisördög, van akiben több is, de ezek mellett lakozhatnak benne démonok és angyalok is. Fura egy helyzet, hogy egy kis emberi testben annyian jól elférnek, ráadásul még ellenségek is, mi meg ember és emberbarát létünkre nem férünk meg egymástól, mérhetetlenül nagyobb helyeken. Idáig jutva elmélkedésemmel, majdnem elgondolkodtam azon, hogy bennem hányan bujkálhatnak, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert féltem, ha összeszámolom, az ördögöcskék lesznek túlsúlyban, sőt meglehet még szaporodnak is, ezért inkább a bizonytalanságot választottam és gyorsan békén hagytam mindenféle szaporodási elméletet. Jelenlegi stádiumát a homo annak az egyetlen szervének köszönheti, amelyet több mint valószínű előkelőbb ősétől örökölt, éspedig a szürkeállományának, köznyelven az agyának. Abban majdnem biztos

Page 18: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

vagyok, hogy itt a tudományos evolúciós elmélet hibázik, mert ha nem így lenne akkor napjainkban is fel kéne bukkanjon egy- két állat, amelyik kezdi elérni az emberi állapotot. Szerintem, ezen a keresztezési vonalon kellene vegyes kutatásokat végezni, ha egyel talán érdekes még az eredet, vagy csak azért vitázunk rajta, hogy tereljük a figyelmet a jelenről. Visszatérve az agyra, melynek segítségével állt két lábra és bírja tartani az egyensúlyt, sőt amelyik ember akar, gondolkodni is tud vele, ez tehát egy annyira komplex szerv, hogy mind mai napig sincs tisztázva pontos működési elve. Egyelőre, tudományos felmérések szerint az agy átlagban csak 12%-os kapacitással működik, nem igazán növelve hatásfokát Einstein idejétől számítva, amikor 10%-os volt, az akkor közzétett adatok alapján. Tudományosan nem igazán tudják megmagyarázni, hogy miért használódik az agynak csak ilyen kis százaléka, a dogmatikus oldal meg azt szeretné, ha ennyit se használna az ember, így nem is keresi a magyarázatot. Szerintem két lehetséges magyarázat van, éspedig:- a keresztezés által átadott gének, olyan rejtett információkat tartalmaznak, amelyek megakadályozzák az agy bizonyos százalékon felüli kihasználását. A második magyarázat az lehetne, hogy annak idején kevés almát evett, azaz csak harapott az almából és nem lakott jól vele. A lényeg az, hogy az embert valami okból akadályozták és akadályozzák az agyának magasabb fokú kihasználásában, gondolom, talán azért, mert veszélyes lehet valaki, vagy valakik számára. Egyes elméletek szerint, ha csak ötven százalékát tudnók használni az agynak, akkor is olyan csodákra lennénk képesek mint, testünket ért sérülések, sebek, betegségek gyógyítása csak kimondottan saját agyunk segítségével. Ezt gondolom minden magamfajta ember szeretné, hisz akkor látna csak orvost, fogorvost, ha viaszmúzeumba menne, a gyógyszerek meg mellékhatásaikkal együtt porosodhatnának felőle. A gond itt, hogy ez nem mindenkinek tetszene!Ennyi százalékot mertek adni az emberi agy maximális kapacitásaként, mivel én nagylelkű ember vagyok, még adok neki ötvenet és lássuk mi történik akkor. Szerintem két véglet lehetséges, az első szerint a túlerőltetéstől vagy felrobbanunk vagy lerobbanunk, visszatérve egy kezdetleges állati stádiumba és ekkor kezdhetjük elölről az evolúciót. A második véglet az lenne, hogy elérnők azt, amire annyira vágyakozunk, a mindentudást és halhatatlanságot. Az első esetben egyszerű lenne minden, mert ha felrobbanunk, akkor kampec, ha meg lerobbanunk, akkor kezdjük újból a gyűjtögető életmóddal, aztán pár ezer év múlva ugyanide jutunk. A második esetben viszont nagy lenne a galiba, hisz éles eszünkkel egymás veséjébe látnánk, minden hazugságnak vége lenne, a politika porban fenteregne, egyszóval mindent tudnánk mindenről és mindenkiről. Ez egy kicsit ijesztő, nemde? A gondolat erejével teleportálnók magunkat szerte a galaxisokban, de cikázhatnánk időtlen időkig, úgysem tudnók pl. megcsalni az asszonyt, hisz ő is ismerné minden gondolatunkat és utánunk cikázna, ez egy kissé fárasztó lenne! Egyetlen lehetséges menekvést, csak a fekete lyukakban látom, ahol elhajlik tér és idő, így ide bemerészkedve(aki mer) visszacsöppenhetünk valami régebbi korszakába a földnek, vagy más bolygónak, ahol az élőlények még csak egy-két százalékát használják az elméjüknek, így közöttük okosan és boldogan élhetnünk. Ezektől a végletektől azonban nem kell megijedni, mert úgysem következnek be, legalábbis arra enged következtetni a jelen irányvonala, amelyik szerintem egy lassan lefelé ívelő görbe és ezt követi az elme hatásfoka is. Lassanként tompítja el az emberi agyat a rengeteg hamis információ és reklám, mintegy úgy állítva be mindent, hogy az átlagember tudatára úgy hasson, mintha okosodna tőle, holott inkább butul, egyoldalúvá és időrabszolgává válva. Végső ítéletként kimondom, hogy szerintem az ember fejlődése egy állat-ember-állat sinus-

Page 19: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

görbéhez hasonló, hol felfelé ível, hol lefelé, hol meg egy ideig a holtpont körül imbolyog. A szerelem védelmében Annyiszor elhatároztam már, hogy írok valami szépet, a tavaszról, a virágokról, a szerelemről, hisz annyit lehet ezekről írni. Úgy döntöttem, hogy a szerelmet részesítem előnyben, mert eléggé elhanyagoljuk manapság és érzem ráfér egy kis dédelgetés. Eszembe jutottak kamaszkori szerelmes verseim, mert engem is megszállt olykor az ihlet és írtam ilyesmit, valószínű nem volt irodalmi értékük, de valakiknek nagyon értékesek voltak. Ezt csak húsz év elteltével tudtam meg, mikor előkerültek a régi emlékek, köztük az én verseim, amiket annyi időn keresztül megőriztek. Ha én annak idején felmérem egy ilyen vers hatását, biztos többet gyakorlok és ma lehet befutott költő lennék.Leülök tehát, és a tavaszra gondolok, hisz az magával hoz mindent ami szép, virágokat, egy új vagy kiújuló szerelmet, mert a régi szerelmet is újra kell néha ébreszteni, nehogy másik foglalja el a helyét.Bizony ez sokszor megesik, legfőképp a szerelem évszakában, mikor jobban kering ereinkben a vér, hiába vagyunk melegvérűek, azért a napfény épp olyan hatással van ránk tavasszal, mint a hüllőkre bármikor.Mikor ezt a hasonlatot leírtam, már szinte érzem, hogy ezt az írást is elszúrom, ha nem vigyázok és itt se fogok csak szépet mondani, ismerem magam és érzem, kezd a kisördög piszkálni, pedig ezt a témát nem lenne szabad kifigurázni.Ezért újból összeszedem gondolataim és összpontosítok.Amikor először a szerelemre gondoltam, azonnal Shakespeare szerelmesei jutottak eszembe, két kamasz romantikus, tragikus végű szerelemi története, ám rögtön egy gonoszkodó kérdés bujkál gondolataimban: – mi lett volna ha elengedik összeházasodni őket? Húsz év elteltével, mindennapi kis civódásokkal, anyósokkal, gyerekekkel, valahogy úgy érzem nem ment volna a gyerekházasság, tudta ezt az író is, azért döntött ilyen befejezés mellett. Ha egy fél lépéssel is tovább folytatja a cselekményt, bizonyára elesünk a világirodalom egyik remekművétől.Általában a nagy szerelmek hamar elmúlnak, ezért aki ilyenekről ír, be kell fejezze művét mielőtt a hétköznapok következnének, mert az már senkit nem érdekel, a mindennapok szerelmei nem hatnak meg senkit, pedig azok ám az igaziak!Az igazi az, amikor idős házaspárok sétálnak kézen fogva, akiknek csak szolid kis szerelemben volt részük, de ez megmaradt évtizedeken keresztül, túlélve a kisebb-nagyobb viharokat, melyek nélkül nem is élet, az élet. Ehhez a túléléshez viszont szükség van, az otthonról kapott minimális hét éves szerelmi műveltséghez, amit ma sajnos kevesen kapnak meg.Hogy is bírná ki, két olyan elkényeztetett szerelmes fiatal egymás szeszélyeit, akiknek szülei távolsági házasságban élnek, jóformán mit se mutatva be gyerekének, a házasélet fortélyairól, az egymáshoz való alkalmazkodás előnyeiről, ami a hosszú távú szerelem titka.Ezen a téren, sok visszamaradott bennszülött törzs több műveltséget ad gyerekének, mint a mi előrehaladott társadalmunk. Vannak törzsek, melyeknek tagjai még a nemi aktust is bemutatják élőben, nagykorúsítás előtt, hisz a szülőtől kell tanuljon a gyerek és elmagyarázni nem mindent lehet. Ezért lenne olyan fontos átadni a gyerekeknek minden tudásunkat ezen a téren és nem bízni a virtuális világ tanításaiban, melyek sajnos több rosszat mind jót tanítanak.Ha a házaspárok virtuális távolsági házasságban élnek éveken keresztül, és teszem fel jobb esetben csak félévenként találkoznak, kérdem én, ha lehet ezt szerelmi házaséletnek nevezni. Egyesek erre rávágják a feleletet, hogy az igazi szerelemben nincs idő és tér, hisz az örökké és

Page 20: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

mindenhol tart.Elméletileg ez igaz, de gyakorlati értéke szerintem nincs, mert szép és nemes a plátói szerelem, de sajnos eredménytelen, nekem meg valahogy mindig az impotenciát juttatja eszembe, ezért csak úgy nyolcvan év felett ajánlom, akkor se kötelezően.Ne akarja elhitetni valaki azt, hogy egy normális szexuális kapcsolathoz szokott, és ráadásul szerelmes házaspárnak, elég úgy félévenként ápolni a szerelmet, azután meg felakasztjuk a szegre szerszámainkat, és gyűjtjük golyóinkba a töltést a következő alkalomig.Ezt hiszi a piszi!Itt lép színre a virtuális segítség, amelyik rengeteg megoldást ad ilyen helyzetekre, kezdve az egyszerűbb szerkentyűstől egész a hotelszobásig.Így a gyerek, ha csak innen tanul, akkor ne csodálkozzon senki, hogy vő helyett egy műfütykössel kell poharazgasson, akitől még az asszonyt is megféltheti alkalomadtán.Nem tudja az felmérni, aki nem próbálta, mekkora a jelentősége egy mosogatás közbeni simogatásnak, ami alkalomadtán tányértörésig fajulhat, de megéri, mert úgyis belátja az ember, hogy már régi a garnitúra és mindenképp ki kellett volna cserélni.A hétköznapi simogatásokat, háborúkat és megbékéléseket nem helyettesítheti semmi, ezekre szűksége van a szerelemnek, legyen az bármilyen hatalmas, aki az ellenkezőjét állítja az nem volt soha szerelmes, nincsenek tapasztalatai, csak elméletei. Eddig még nem hallottam olyan általános érvényű elméletet, amelyik szerelem esetén bevált volna, mert, hogy lehetne elméletet felállítani olyasmire, ami egy időben vak is, de azért lát is, egyaránt lehet, egyfelől érzéketlen, de érzékeny is annyira, hogy az ember hatodik érzékét is túlbizsergi és olyan erős meg gyengéd, hogy azt szóban kifejezni annyira lehetetlen, mint az igazi orgazmust.Ajánlatos ezért mindenkinek, hogy élje a szerelmet reális világban, élvezze együtt valakivel a hétköznapok örömét és változtassa bánatát is örömmé, szerelem és szeretet segítségével, mert ez a két érzés nagy csodákra képes. Hallgasson szívére, engedje , hogy inkább a szerelemtől menjen el az esze és kössön házasságot, mintsem egy virtuális világ csavarja el azt, ami mindet megadni látszik, de nemes emberi érzéseket pótolni nem képes. Sok mindent lehet írni e témában, már sokat is írtak róla és remélem fognak írni az eljövendő generációk is, mert nem szabad megengedni, hogy kitörölje semmi ezt az érzést, az emberek szívéből. Lehet egyeseknek furcsa egy kicsit ez a védőbeszéd, de hiába nem vagyok a sablonok embere és így sokszor másként sikerülnek írásaim, mint ahogy a szabályok előírják és őszintén szólva ebben a témában fel is lehet rúgni őket. Némi egyenjogúságSenki ne gondolja, hogy saját jó szántamból szültem ezt, amit itt olvas, mindent amit itt leírok kierőltették belőlem, szinte állíthatom, hogy erőszak áldozata vagyok és majdnem vádat is emelhetnék, ha lenne tárgyi bizonyítékom. Az erőszakoskodók kilétét sajnos nem hozhatom nyilvánosságra, de úgy érzem lényegtelen is. Mivel újabban egyre gyakrabban gyötörtek a nemi egyenjogúság kérdésével kapcsolatosan, ezért úgy döntöttem adok rá egy választ írásban, így ha valaki akar nyugodtan beperelhet érte, ha nem tetszenek gondolataim. Legelső dolog amit nyilvánosságra hozok az, hogy nem vagyok se feminista, se kommunista és nem képviselem semmilyen párt, egylet, egyesület, stb. érdekeit, amit itt írok csakis saját

Page 21: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

véleményem, senki más nem vonható felelősségre miatta. Kezdeném talán a teremtéssel, amelyet bármilyen logikai gondolatmenettel próbálunk magyarázni, megcáfolni a férfi elsőbbségét nem lehet, ez meg van írva és punktum. Evolúciós szemszögből nézve a dolgokat, már vannak némi aggályaim, mert nincs rá bizonyíték, hogy bakmajom hágta meg az első nőt, vagy az első férfi kényszerült a nősténymajom bájait elfogadni. Mivel ez mindmáig vitatott, ezért ezt nem lehet kiindulópont egy ilyen fontos kérdés pártatlan eldöntésében. Anatómiai szempontból, határozottan a férfiaké az elsőbbség, hisz ők két fejjel lettek felszerelve, így ha az egyiket elveszítik, a másik ettől még működőképes, ám mit csinál egy nő amikor elveszíti az egyetlen árva fejét? Mindezeket az érveket tulajdonképpen csak magam bátorítására írtam, hogy meg merjem pedzeni e mai napig is kényes témát, mert mondani se kell, hogy csak pedzeni fogom, elmerülni nem fogok benne, mert félek, hogy befulladok. Sokszor gondolkodtam azon, vajon mi is az oka ennek az egyenlő jogokat követelő hullámoknak, hisz ha én nő lennék, biz-isten nem követelném a munkához való jogot. Örülnék, ha otthon ülhetnék és stresszmentesen kotyvasztanék egy kis paszulylevest, megnevelném neveletlen gyerekeimet és megtartanám a nyak szerepét, büszkén hordozva férjem fejét az orrától fogva. Mivel nem vagyok nő ezért nem értem ezt a követelést, de mivel nagylelkű vagyok nemcsak, hogy helyeslem, hanem támogatom is, sőt ezen a téren még több jogot adnék és eltörölném a férfiaknak a munkához való jogát. Ez lenne ám az igazi gyöngyélet, otthon téblábolni naphosszat, borozgatni a lecsípett konyhapénzből, kiosztani egy pár nyaklevest a gyerekeknek, mikor zavarnak a telenovella nézése közben(bizonyára erre is rászoknék, bármennyire viszolygok tőle a jelen pillanatban). Én ugyan ki nem venném egyetlen nő kezéből sem a munkát és nem is tüntetnék az egyenjogúságért, az egyetlen gondom ezen a téren csak a terhesség periódusa, de gondolom ezalatt fel lehetne oldani a munkatilalmat a férfi számára. Szívesen lemondanám a férfiak politikához való jogát, teljességgel átengedném a politizálást a szépnemnek, hadd beszéljék ki magukat kedvükre, hisz úgysem érnének semmit vele, de szerintem javulna otthon a helyzet, ahol így kevesebbet beszélnének. Tovább nem is merem folytatni ezt a gondolatmenetet, mert a végén még feminizmussal vádolnak, pedig az egyetlen szándékom mindezekkel csak annyi, hogy felszámoljam a munkanélküliséget és átvéve a nyak szerepét, észrevétlenül hordozzam a fejet amerre akarom. E témában a legszkeptikusabb ember is kénytelen belátni, hogy az egyik nemnek a munkától való eltiltása megoldja a munkanélküliség gondjait, aki nem ismeri fel ezt a nagy lehetőséget, az nyugodtan jöhet egy más ötlettel. Ezért én egyenlőbb jogokat adnék azoknak, akik az egyenjogúságot követelik és meglehet így kevesebb hátránya lenne, mint amennyit a jelen pillanatban én látok. A legszomorúbb hátránya és következménye az egyenjogúságnak az új, neveletlen generációk megjelenése, az anya dédelgetése mellett eltöltendő hét év hiánya, amely a későbbiekben pótolhatatlan bármely ember életében. Regéljen bárki bármit ebben a témában, az én véleményem az, hogy a nő iránti tisztelet és kultúra hiányzik inkább, nem helyes az az egyenjogúság amit a kommunizmus hirdetett és hirdet. Úgy illik a nő kezébe a lapátnyél és kezére a bokszkesztyű, akár a hímelefántra a miniszoknya. Elvetjük a kommunizmust, mert csődöt mondott, de dédelgetjük tanait, hol itt a logika? A nő arra volt teremtve, hogy finomságával és kecsességével gyönyörködtesse a férfit, nem

Page 22: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

pedig arra, hogy a munkába eldurvult kézzel és lélekkel poharat emelgessen a kocsmában, fitogtatva egyenjogúságát. Nem kellene szerintem az egyenlő jogokért küzdeni senkinek, ha megfelelő nevelést kapnának a gyerekek és megtanítanák nekik a szeretetet, a tiszteletadást egymás iránt, tiszteletet, amit ki is kell érdemelni, nem csak követelni. Nagyon sokan tévesen értelmezik a demokráciában az egyenjogúságot, akárcsak magát a demokráciát, melyet a szabadsággal tesznek egyenlővé, holott egy igazi demokrácia szeretetre, becsületre és önfegyelemre épül, mert egy szabadságra épülő demokrácia egyenlő az anarchiával. Félreértés ne essék nem vagyok én az egyenjogúság ellen, csak azt szeretném, ha a szépnem megtartaná a jellemzőit, gyöngédségével, szépségével, ápoltságával venné le lábáról a férfit, nem pedig jól irányzott karate ütéssel. Szerintem egy bizonyos kultúrával rendelkező társadalomban az egyenjogúság magától értetődik és természetes dolog, no meg világszerte tiltva is van a nemi diszkrimináció, ezért nem értem minek kell újra meg újra ezzel horzsoljuk egymást, elindítva egy-egy erőszakos hullámot, amelyik aztán felkorbácsolja a kedélyeket. Sokat lehetne csevegni a témában a családról, karrierről stb., de gondolom részemről elég ennyi, mert aki akarja, az kiolvassa belőle álláspontomat. Az isteni részecskeNagy visszhangot keltett a CERN bejelentése, hogy megtalálták azt a részecskét, melynek segítségével összeállt a világegyetem, létrejöttek a galaxisok és megjelent az élet. Ezen felfedezésnek a bizonyossága olyan 99,99 százalékos és nagyon kevés az esélye annak, hogy ne legyen igaz az, amit azok se látnak, akik állítják, mi meg éppenséggel nem látjuk, ezért tudjuk, vagy nem elhinni.Nem szóltam volna egy szót se, ha a felfedezett részecskét másként becézik és nem isteninek, mert nem látom a kettő között az összefüggést. Aki azt állítja, hogy feltalálta a spanyolviaszt, azaz megtalálta azt a valamit, ami a világot megteremtette, annak nincs szüksége Istenre, hiszen megvan neki a részecskéje, ezért szerintem nincs értelme belekavarni Istent, ha már egyszer eleve kizárta. Aki ilyen bejelentéseket tesz, az el kellene döntse, hogy mi az álláspontja és azt vállalja nyíltan, tehát, vagy a részecske teremtette a világmindenséget, vagy Isten. Ha valaki be tudja bizonyítani részecskéje teremtőképességét(ezt kötve hiszem), akkor maradjon csak a Higgs-bozon elnevezésnél, ezt maga Higgs is így látja helyesnek, állítólag nincs elragadtatva az isteni becézéssel, bizonyára tudja ő, hogy miért, no meg más is, ha egy kicsit gondolkodik rajta.Szerintem az egész hűhó csak azért van, mert amióta megkezdte működését a nagy hadronütköztető-gyűrű az LHC(2008 szeptember), az óriási pénzösszegeken kívül, amiket elnyelt, nemigen tud felmutatni egyebet, ami hasznos lenne számunkra, így félős nehogy elzárják a csapot amelyiken a pénz folyik feléje.Ezért jelentették be, hogy találtak végre egy részecskét, amelyik isteni(mintha nem minden részecske az lenne) és a Higgs-bozon tulajdonságaival rendelkezik, de azért nem biztos, hogy az és olyan istenverte(innen az isteni elnevezés) Leon Lederman részecskefizikus szerint, hogy nem akar semmiképp a kutatók hálójába akadni, akik aztán végre megmutathassák ország-világnak, hadd lássa a vak is.Higgyétek el mi sem látunk többet belőle, se nagyon sokat nem érünk vele, mert egy részecske felfedezése semmit az égvilágon nem bizonyít, még az elmélet helyességét se, hiszen ezt

Page 23: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

bármikor megcáfolhatja egy másik elmélet.Gyakorlati értékét se látom, nekem hiába mondják, hogy az LHC az emberiség szolgálatában áll, mert mit érünk vele, ha egy új képet alkotnak az Univerzum születéséről, abszolút semmit! Sokan alkottak már új képet az idők folyamán, de mikorra jól megnézte volna az emberiség, kiderült, hogy csak délibáb volt.Így, szerintem egy újabb felfedezett részecskével, legföljebb egy újfajta bombát lehet majd készíteni, erre meg igazán nincs szüksége az emberiségnek! Habár ki tudja, lehet szükségünk van egy új robbanásra, hogy bizonyítani, esetleg cáfolni lehessen vele az ősrobbanás elméletét! Kié a föld holdja?Bizonyára sokakat meghökkent ez a kérdés, pedig nem is olyan égbekiáltó marhaság ilyesmit kérdezni, ha át akar nézni az ember a Hold másik oldalára.Nem akartam én sehova nézni, amikor az eresz alatt a csillagokat bámultam és azon gondolkodtam, hogy melyiken ül az eresz alatt egy hozzám hasonló lény felém bámulva, amikor a domb mögül egy óriási vörös labda kezdett emelkedni.A házikóm a domboldalon van, aránylag közel a tetőhöz, így a nagy sötétvörös golyó annyira közelinek tűnt, hogy majdnem befutottam a házba valami verőszerszám után, ha netán idegen zöldre barnult látogatók jönnének, zavarni békés nyugalmamat.Szerencsére idejében megcsíptem magam és lehiggadtam, gondoltam kivárom a végét, lesz ami lesz,(a bicskát azért megtapogattam a zsebemben) így aztán nem zavartam se az asszony álmát, se nem riasztottam a szomszédokat, mert azok úgy sincsenek elérhető közelségben.Nemsokára rájöttem, hogy bölcsen cselekedtem, hiszen a Hold volt a jövevény, csak annyira kikelt magából, hogy belevörösödött, meg óriásira duzzadt, ezért nem ismertem rá.Mikor felismertem, valamelyest megnyugodtam, nem teljesen, mert furán nézett ki olyan vörös dühös óriásként.Mivel így magára vonta figyelmemet, békén hagytam a csillagokat és felé fordítottam gondolataim, jobban mondva mögé, amit sötét oldalnak is neveznek, holott ugyanolyan világos, csak az ember számára sötét mivel nem ismeri.Ezzel az oldallal kapcsolatosan rengeteg a feltételezés, sok elmélet látott napvilágot és próbáltak sokan magyarázatokat adni a titkokra, melyek ott lappanganak, de szerintem mindeddig sikertelenül.Semmi az égvilágon nem bizonyított, se az, hogy van ott titok, se az, hogy nincs, sokan azt is kétlik, hogy valaha járt volna ember a Holdon és az Apollos utazások, csak amolyan trükkfelvételek, mivel nem szívélyesen fogadott vendég ott az ember.Valami nekem is gyanús, mert furamód egy idő óta nem igyekszik senki a Holdra rándulni, se a felénk fordított felére, se a hátsó felére, de az is lehet, hogy ez csak azért, mert rengeteg pénzt elköltöttek már, a haszon meg egy nagyon nagy semmi.Egyesek szerint azért nem küldenek embereket, mert a nem látható részen idegen katonai bázisok vannak, sőt kettesek szerint az egész csak egy nagy álarc, azaz egy óriási űrsikló sminkelte ki magát holdnak. A smink alatt kemény vértű valami van, ezért a Holdhoz csapódó meteoritek nem bírnak a mélyre hatolni, hanem szétporlanak a kemény páncélzaton.Ha ez igaz, akkor már jogosan tehető fel a kérdés, kié a Hold?Mert, ha egy ismeretlen civilizáció állította egy föld körüli pályára, előretolt helyőrséggel, akkor bizony az övé és bármikor leszállíthatja onnan, a Föld hoppon marad és vele együtt mi is, nem

Page 24: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

lesz többé se teliholdunk se félholdunk.Mindezeket a feltételezéseket hivatalosan senki nem támasztja alá, de nem is cáfolja, állítólag nem igazak, hiszen lefilmezték már a túlsó oldalt is és nincs ott semmi különös, se katonai bázis, se marslakó.Ezt én is tanúsítanám bármilyen extragalaktikus törvényszéken, mert láttam a felvételeket és becsszóra semmi gyanúsat nem láttam, sőt majdnem semmit nem láttam, pedig világosság volt a sötét oldalon. Ha ez valakinek nem elég az keressen különb tanút, aki látott valamit, de vigyázat, ne legyen távolbalátó!Mert a távolbalátók különleges tehetségük folytán, már másként látják a dolgokat.Volt, vagy van(ez hadititok) egy Swann nevű manus, aki olyan híres távolbalátó, hogy odakoncentrálva egy csillagra, azt is megmondta(ja), hogy fiú-é vagy lány, sőt bele is lát(ott), így aztán azt is látja, szűz-e vagy nem.Mellesleg jegyzem meg, hogy ez az úriember látta legelőször lelki szemeivel Jupiter karikáit, ezért szerintem nagyon szavahihető ember.Nos, ezt az embert megkérte egy ismerőse(a NASA-nak dolgoztak mindketten egykor), hogy nézzen be egy kicsit a Hold mögé is.Odakoncentrált hát és mit gondoltok, mit látott? Elmondom, aki nem tudná.Saját lelki szemeivel nagy sürgés-forgást észlelt, óriási gépeket és füstölgő tornyokat látott, meg ki tudja mit látott volna még, ha észre nem veszi, hogy az ott sürgölődők észrevették pszichikai jelenlétét és kezdenek dühösen nézni rá. Ettől megijedt és gyorsan hazakotródott, úgy érezte, nem szívesen látott vendég a pszichikuma és veszélyes sokáig ott kódorognia, mert a végén nem engedik hazajönni, az árva fizikumával meg nincs mihez kezdjen. No, meg a fizikumát is féltette, nehogy valaki megparittyázza egy meteorit darabkával!Mikorra idáig jutottam a gondolatokkal, a Hold már eltávolodott tőlem és magasan járt, én meg hirtelen eldöntöttem, nem nézek be mögé, okulva a híres távolbalátó példáján, hogy nem is olyan jó dolog a pszichikai kémkedés.A kérdés viszont ekkor még erélyesebben kezdett feltevődni bennem, hogy valójában kié is ez az égitest, ha egyel talán égitest? Valójában csak a Föld vonzereje tartja olyan pályán, hogy mindig csak az egyik oldalát mutatja, vagy másnak is benne van a keze?Talány ez mindenkinek és senki emberfia nem tud százszázalékosan se bizonyítani, se cáfolni egyetlen állítást sem, mert azok akik azt állítják, hogy sokat tudnak, valójában édeskeveset ismernek a Hold titkaiból.Egy dologban azonban kezdtem nagyon biztos lenni, sosem fogok a Holdon telket vásárolni!Melegen ajánlom másnak is, ha parcellát akar ott venni, várjon addig míg tisztázódik, hogy tulajdonképpen kinek is a tulajdona ez a Földet kísérő hold, nehogy csalódás érje, mert megtörténhet, hogy csak álcázott műhold és nincs rajta semmi, ami eladó! MiogenészrőlEgy hordót láttam és eszembe jutott Diogenész, róla pedig Miogenész.Erről a fura alakról lamentálnék, aki nem Diogenész és valószínűleg kevesen ismeritek. Pedig hordóban lakott, igaz boroshordóban amelyik mindig félig volt töltve borral, minek következtében Miogenész állandóan tökrészeg volt.Szegényebb volt mint, mint a híres hordólakó, mert nem volt Diogenész szindrómája sem, csak ezt akkor nem állapította meg senki.Most éreztem úgy, hogy elérkezett az idő és ti akik nem olvastok össze-vissza minden

Page 25: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

zagyvaságot a nettről megtudjatok egyet, vagy kettőt róla, de meglehet csak rafinált műveltségemet fitogtatom egy kicsit, hadd ámuljatok.Bevallom nektek, akkora hatalmas adatgyűjtemény van a fejemben, hogy mindenkiről tudok mindent, a leghíresebb hősszerelmestől kezdve, a legjelentéktelenebb méregkeverőig és bárkitől idézni tudok bármit, ráadásul ezt le is tudom írni, sőt és pláné szépen, kulturáltan.De el ne ragadtassam magam, mert a végén elragadok és olyat írok, hogy legalább olyan élvezettel olvassátok, mint amilyennel Diogenész a hasa alatti faroknyúlványát dörzsölte nyilvánosan, hogy éhségét szüntesse.Miogenésznek erre nem volt szüksége, mert sosem volt éhes, inkább szomjas volt ezt meg félhordó bora mindig eloltotta.Azt kérdezitek, hogy egy ilyen ágrólszakadtnak honnan volt a bora? Elmondom.Ott üldögélt a két „genész” a hordójában, amikor arra sétált Nagy Sándor és odaállva az egyik hordó elé így szólt a lakójához:- kérj tőlem bármit megkapod! A főgenész így válaszolt:- állj odébb, hogy ne vedd el tőlem a napfényt!Mivel a híres hadvezér igencsak kedvelte a szindrómás filozófust, félrelépett és a másik hordó lakójától ugyanazt kérdezte. Ez látva, hogy Sándor betartja ígéretét, így szólt:- szeretném, ha hordóm mindig félig lenne borral, a másik felét meg idd meg te! Akár hiszitek, akár nem ez betartotta ígéretét, e-képp váltak mindketten alkoholistává, a híres vezér fiatalon belehalt, Miogenésznek csak az orra virágzott ki és elvesztette szónoki tehetségét, így nem lett belőle Cicero. Egyel talán semmi nem lett belőle, pedig rengeteg értelmetlen regényt irt, ezeket én olvastam, igaz semmit nem értettem belőlük, ám divatosabb és okosabb lettem két fokkal, ezt gondolom már észrevettétek.Az a fura alak boldog és részeg öregkort ért meg, sose bántotta a lelkiismeret, hogy eltette láb alól Nagy Sándort, hisz a telihold nélküli éjszakánál világosabb, hogy az ő kívánsága volt a bibis, csak nem tudta senki bizonyítani, no meg nem is akarta.Ez lenne e hosszú életű ember, rövid élete, mert többet senki nem tud róla, természetesen rajtam kívül, aki többet is tud(ha akar), mint saját maga tudott annak idején, hiszen non stop magánkívül volt a félhordó borban.Remélem remek művemet nagyra értékelitek és hiába hordtam a hetet a hóra, akkor is adtok nekem sok-sok csillagot, ám remélem nem olyan sárgát, amit a mellényemre kell varrjak, mert ettől dühös leszek, felhúzom az orrom és nem beszélek veletek! Mert sértődni meg duzzogni jobban tudok mint maga a nagy Diogenész, aki nem csak cinizmusáról volt híres, hanem arról is,hogy bárkit nyilvánosan le mert pisikálni! Vagyok valaki, avagy semmitmondás a négyzeten Amikor ezen írásom megjelent, azzal is gyanúsítottak, hogy én írom egyes politikusok beszédét. Olvassátok hát és mondjátok ki bátran:-ez nem igaz!!!Igenis kérem, rájöttem, hogy vagyok valaki! Nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, hiszen olyan nyilvánvaló, hogy egy vak szamár is láthatja, ha jól rám néz és bizonyára meg is ért, ha elolvassa mély értelmű írásaim, főleg azokat, amelyeket évekkel ezelőtt írtam. Akkoriban sokkal jobban fogalmaztam, mert még azok az átkozott pattanások se bosszantottak, melyek miatt most kénytelen vagyok videokamera nélkül mutogatni magam.Ez valójában nem is mutogatás, mivel senki se lát, ám ha látni akar, akkor sétáljon velem szembe egy sötét utcán világosságban és bizonyára rám ismer, hiszen olyan okos vagyok, hogy ez messzire sugárzik.

Page 26: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Minden egyes lépésem új gondolatot szül, ezek mint megannyi gyertyácska világítanak, így nincs szükségem felvilágosításra, mert annyira kivilágosodtam, hogy számomra a sötét se világos, de a zavaros se tiszta.Okosságom még annak is köszönhetem, hogy mindeddig csak tejet ittam, hiába tiltja a törvény, akkor sem iszok alkoholt, húzhatnak tőlem cuclit is a borosüvegre, úgysem járnak túl érzékeny eszemen, mely soraim mögött bujkálna, ha tudna. Sajnos nem tud, mert túl gyérek a sorok, így mindegyre kikandikál közülük, sőt néha kilóg akár a lóláb, mikor logós kedvében van.Egyébként voltam, vagyok és leszek valaki, erre magamtól jöttem rá, épp amikor egy pattanást nyomkodtam, ami nagyon fájdalmas volt, de az vigasztalt, hogy másnak is fáj, aki ugyancsak valaki.Az viszont biztos, hogy senki nem leszek, mert olyan célom van, amelyik célnak mondható és még egy mesterlövész is eltalálná, ha látná, de én eltalálom, ha nem is látom, hála nagyérdeműségemnek.Mert érdemeim aztán vannak! Én olyan tisztán látom őket, akár a hímvakond a felesége tyúkszemét, hiába látjátok ti homályosan, akiknek könnybe lábad a szemük a röhögéstől, amikor bölcselkedéseim olvassátok. Ezeket én találtam ki és nem más, hiszen korom matuzsálemi, ezért több bölcsesség bújt belém, mint ahány ördög jutott a mennyországba és nem mondhatni, hogy ez kevés!Ennyit okos, bölcs és magát elbűvölő személyiségemről, aki én vagyok és nem más, nem is leszek más csakis valaki, mert ha nem leszek valaki, akkor senki nem leszek, higgyétek el, ha én mondom!Az elkövetkezőkben úgy döntöttem, hogy kirándulok(ezt úgyis szeretem), elmegyek és meglátogatok egy pár nagymenőt. Többek között áll az eszem, hogy keressek fel egy Shakespeare nevű írócskát és kérjem meg, engedje meg nekem, hogy jelentessem meg egy-két művét- mondjuk a Romeo és Júliát- saját írásomként.( Ez nem plagizálás!) Bizonyára megengedi, hiszen olyan jószívű a lelkem!Az is lehet, hogy Caesar és Kleopátra történetét jelentetem meg,(szeretem a szerelmes sztorikat, ezért a sok pattanás) Antoniust kihagyom, hadd rágja a féltékenység, hogy nem ő lesz a hősszerelmes főhős.Elteszem hát hamarabb láb alól Caesart, nem kell meggyilkolják, eltűnik a híres mondás: „ Et tu mi fili Brute?” és egyből olyan nevem lesz, mint egy ledőlt ferde toronynak, amelyik nem pisai.Ezek a terveim a jövőt illetően, mert illetni szeretném, esetleg megilletni, még ha ihlet nélkül is, csak azért, hogy megmutassam nektek, hogy ki is az a valaki, akinek egyelőre olyan célja van, hogy jaj neki! Ráncok és a harakiriÍgy jár valaki, ha nem hal meg idejében!-hajtogatta a magatehetetlen nénike, akinek se hozzátartozója, se rokona aki gondozgatná és annyi nyugdíja se, hogy bevennék egy öregotthonba, így aztán könyörületből segít rajta, hol egyik, hol másik ismerőse.Erről mi más juthat eszébe az embernek, mint az, hogy senkinek sincs a homlokára írva semmi. No, nem éppen semmi, mert a ráncok ott vannak! Gyorsan be is néztem a tükörbe, hogy megbizonyosodjak róla, oszt nehogy valótlanságot írjak, hisz rögtön megszólnak érte. Volt ott bizony elég, lehet még egyel több is!Azt viszont senki elolvasni nem tudja, hogy mit írnak! No, nem épp senki, mert van Valaki, aki ért ehhez is, de nem foglalkozik ráncjóslással, hisz fontosabb teendői vannak. Így, aztán

Page 27: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

rábízta, hogy mindenki saját maga döntse el, miként olvas ráncaiból. Csakhogy ez nagyon nehéz dolog ám! Mert minél több ránc gyűl, annál jobban bonyolódik a helyzet. Senki nem akarja az újonnan megjelent ráncocskát úgy olvasni mintha az utolsó lenne, ezért aztán inkább várja a következőt, remélve, hogy abból többet kisilabizál. Szerintem, sosem fogunk tudni olvasni a ráncokból, rögtön el is árulom, hogy miért nem, mert nem vagyok titkolózós típus.Veszem a néni példáját(amelyikhez hasonló bizonyára rengeteg van), aki ha tudta volna hova jut, bizonyára más megoldást választ.Én (úgy gondolom most) mást választottam volna, mert meg nem engedném egy orvosnak, hogy kiszedje a belemet, ( kerülöm is őket úgy, mint földigiliszta a bazaltsziklát) aztán ott feküdjek hosszú évekig magatehetetlenül, inkább magam szedném ki, addig amíg tudom! Ettől bizonyára elfeküdnék gyorsan és magatehetetlenül, de kevés ideig kellene gondozzanak az biztos !Ez lenne híres harakiri, ami mondjuk öngyilkosság, de mégsem az, hiszen valamilyen becsületbeli kérdés következménye, vagy követelménye. Bizonyára nem a legkellemesebb dolog, de végrehajtója ezzel visszaszerzi becsületét és kellő tiszteletben részesülhet, ez a japánoknál.Ha viszont én tennék ilyet a keresztény világban, akkor becsület ide, becsület oda, öngyilkosságnak minősítenék és engem főbenjáró bűnért egy pap se prédikálna el. Mondjuk, nem is ez a legnagyobb gondom, hanem az időpont kiválasztása, mert hiába ráncolom a homlokom, én sem tudok többet kiolvasni belőle mint más.A japánnak természetesen könnyű a dolga, neki nincsenek ilyen gondjai, ha egyszer rászánta magát, akkor nem érdekli már, hogy mi lenne, ha így, vagy úgy, mert nem azért teszi, hogy aztán ne kelljen évekig az ágyban sínylődjön, így nem kell neki időzítés.Nálam viszont az időpont lenne a legfontosabb, hogy elkapjam azt a pillanatot, amikor elejét vethetném annak, amit nem szeretnék, ha bekövetkezne, mert ha bekövetkezik, akkor már nemtudom elejét venni. Egyszerű is lenne a dolog, ha ne lenne ott a REMÉNY!Az a valami, ami utoljára hal meg, ami megakadályozza, hogy megtanuljunk olvasni a ráncokból és ami miatt nem tud az ember idejében meghalni!!!

Page 28: Cserna-Szabó-András -Puszibolt

Table of ContentsSection 1 1