Don Pedro Calderon de la Barca

tiszteletére

1600 január 17. — 1681 majus 25.

ár rég azon sötét, bús hon lakója,

Hol egyre sír, keserg az Acheron;

Es most is — ajkról ajkán szállva — hangzi

E halhatatlan nagy, név: CALDERONI

Hálás korunk elismerés jeléül

Örökzöld koszorút fejére fon.

De méltókép ki koszorúzza őt most?

Ki nyújt e nagynak illő diszbabért?

Ki mond elég hálát az ég urának.

A pompafényben tündöklő napért, —

Hogy éltet, ápol, érlel és melenget,

Hová csodálatos sugára ért?!

3.

Ily napja Calderon Kasztiliának;

Körében mindent uj életre költ.

Elméje fényt lövell honára; híre

Kunyhókat és kastélyokat betölt.

Mily kincset adtál az egész világnak

Trqján szülője, ősi büszke föld!

4.

Bölcsője mellett Chárisz-ok lebegtek,

Es homlokára csókjukat nyomák.

Nagy szellemét, e tiszta égi szikrát,

Minden salaktól őrzék s elvonák.

ΙοΎ nyert kegyeltjök Parnasz szent oromján

Olympi bért, dús érdemkoronát.

5.

Légy üdvözölve szép, kies Spanyolhon,

Ki őt atyáink- és nekünk adád!

S áldott legyen Madrid — szemed világa —

Mely szülte volt költők e csillagát;

Mert géniusza’ túzszövétnekével

Ragyogva, ezrek szivét hatja át.

6 .0 az ki lángelméje fegyverével

Felgyulasztá a dermedő kebelt;

S hű tükröt tartva szunnyadó korának,

Belé merő uj életet lehelt;

S kivívta: hogy mi jó, igaz, nemes, szép -

Kezet szorítva égi frigyre kelt.

7 .

Varázstollával bűvkörébe vonzott

Szegényt akkép, mint dús előkelőt.

Csontig ható, fenséges szózatával

Felráza szivet, lelket, agyvelőt.

Van-e, ki hódolattal nem hajol meg

Ily hathatós, kiváló ész e lő tt? !-----------

— Költő-király! tökélyidet ki képes

Szingazdagon s híven lefesteni?

Erezzük a virág ezer csodáit,

De birjuk-é azért — megérteni? . . .

Bár íöld szülötte voltál, ámde múzsád

Égből le szállt tündér, oly isteni.

9.

Erkölcseink valódi, talpkövét, im

Szilárd kezekkel újra megvetéd.

A szent vallást, létünk őrangyalát, te

Kortársaid leikébe ültetéd.

Mert már a szín alatt is felfogák a

Nemesbitő erények érzetét.

10.

S látták a hit megnyugtató hatalmát:

Hogy az marad hozzánk hű szüntelen;

S vigaszt csupán csak az nyújthat nekünk, ha

Örökre elrepül ez árny-jelen.

Nem is lesz annyi gyötrelem daczára

Hitéhez ám Fernando hűtelen! . . . *)

11.

Te uj világot alkotál honodban;

Kicsinyt, de elevent, a — színpadon.

Mosolyg, nevet vagy könyez: ámde mindig

Megért a néződ lenn s a karzaton.

Kedély s a szív önkénytelen megindul,

Oly híven fest kezed, oly meghatón!

*) El Principe constante.

8 .

Oh nagy dicső, mi mélyen érezél te !

Hogy ismeréd az embersziveket!

Mily jól tudád: mitől szoktak sajogni?

S mely balzsam az: mitől a seb heged?

Mit másnak Izisz leple rejt örökké:

Kitárt terem, nyitott könyv az neked.

13.

Miként a búvár száll alá s kutatja

Az óczeán roppant mélységeit;

S fáradva, sok veszéllyel küzdve, végre

Felhozza gyűjtött drága gyöngyeit;

S örül a nyert siker fölött, reménye

Nem volt hiú, — hisz istenébe hitt:

14.

Akkép hatolsz és szállsz te is le bátran

Az emberszív mérhetlen mélyibe;

Mely oly parány s gyakorta még e földnek

Minden sok kincsével sem éri be!

Vad szenvedélyek-, indulat dühétől

Szaggattatik szét minden izibe’ ! . . .

15.

S e szivvilág titokszerü ölében,

Hálód nem egy, igaz gyöngyöt fogott.

Hisz nagyszerű nemes játékid által

Ezernyi szem könyükbe lábbadott;

Oly megbecsülhetetlen .drága gyöngyök“ ,

Miket csak isten szűnknek adhatott!! . . .

12.

S mily nagy valál, midőn puhult idődnek

Rohadt szokásait korbácsolád!

Midőn a gúny riasztó ostorával

Letépted a kajánság fátyolát! —

A Veszta-tűznek égi szent parázsát

Oly tiszta kézzel szíttadr, ápolád ! . . .IK U

17.

Mint Sámuel: sok iskolát teremtél;

Hiszpánia egén sok fény derűi.

Moreto, Bojas, Salazar, Fragoso. . . .

Mind téged ismer el nagymesterül.

Uj nemzedékkel uj világot adtál

Honodnak, s attól messze elterül.

18.

Közös tulajdonunk levél te nékünk,

Egész világra szólt dicső utad.

Elméd gyümölcseit örökli földünk

Mily lelkesítő oh, ilyen tudat!

iVlily nagy lehet, kit nemzetének—épen

Fődalnoka — : egy Goethe bémutat!1)

19.

Montblanc gyanánt emelkedel magasra;

Múzsád fejével csillaghonba nyúl!2)

Barát vagy ellen — megigézve áll meg,

S hódolva néz rád akaratlanul.

Mert Blas Nasarre y Ferriz, Wycherley. . . .

Előtted árnyba vész, a porba hüll.-------

') C. — t Goethe ismertette meg földiéivel s többi közt igy nyilatkozik róla: „Calderoni ist dasjenige Genie, das zugleich den grössten Verstand hatte.“ (Ecker- mann’s Gespräche mit Goethe, Leipzig 1837, I, 151.)

2) C. — ról is bátran ellehet mondani azt, mit önmagáról Horatius irt „Sublimis feriam sidera vertice.“ (Carni, L. I, Ode 1, Ad C. Ciln. Maecen.)

1(3.

Mennyit tanulhat e korunk te tőled!

Meddő az és inkább csak vakmerő.

Hol van közöttünk hozzád csak hasonló

Termékeny agy, ily alkotó erő?!

Te már a nyolezvan évet is haladtad:

— S való! — de uj művekkel állsz elő ; x)

21.

Nem volt te nálad oh az „élet —■ álom“ !

Nem elveszett órák, napok soka.

Munkáid életed díszes tanúi,

S nem órli meg idők zord vas foga.

Λ szép, nemes számára nincs enyészet;

Mi halhatatlan: nem hal meg soha.

22.

Nem volt bizonnyal életed csak álom ;

Nem „eltűnő árny, puszta költemény,

Nem kábaság — mint írod3) — s képzelődés“ ,

Hanem világra szóló esemény.

Ki akkép álmodik, mint te dicsőült:

Az tündököl, akár az égi fény! —

23.

És mindezért mit óhajtasz magadnak?

Mit kérsz te nemzeted háláiból?

— Nézzétek őt, nézzétek ezt az, önzőt!

ügy tesz, miként hajdan tett Thrasybúl:

Kis pálmaágat nyujtat csak magának,

Nem vágy ki háza szűk határiból. . . . —

1) Tudva van, miszerint G. „Hado y divisa de Leonido y Marfisa“ ez. mun­káját a 81—dik évében irta.

2) La vida es sueno, 2. jornada, XXI. jel.

20.

24.

Oh nagy jeles! Midőn most egybegyűlve

Találom a te néped’ sírodon;

Két századot látok már elmerülve,

S a múlt időket vissza álmodom.

Mikor lobog virágozó Spanyolhon,

Ismét ilyen világ oltárodon??

25.

És annyi sok dicsőség alkotóját,

A sírba kellett mégis rejteni!

Az égi tűz fenséges ápolóját,

A — föld porával egyesíteni!

Kioltatott Prométheusz szikrája,

Hiába volt oly szent és isteni!. . . .

26.

De nem! — Miért ejtsünk könyűl mi mostan?

Miért e jajgató, hiú beszéd?. ..

Panasz helyett imádjuk fő urunkat:

Hisz küldetésedet bevégezéd.

Hirdesse ajkunk az egész világnak

Az ihletett nagy dalnok lángeszél.

27.

Mi: Phidiász remek művészetében,

És: Rafael a festészet terén;

Mi: Thukydidesz a történelemben

S: Mozart a hangvilág varázsegén:

Az vagy s leszesz nagy Calderon te szintén

Költészetünk fenséges mezején.

Mert míg csak einbersziv ver itt e földön,

És lesz fogékony, érező kebel;

Ä mig.fajunk gyönyört nagy szellemekben

S· magasztos, szép eszmék körébe’ lél:

Dicső alak!'mindnyájunk büszkesége,

Téged halandó nem felejthet el.

Ha volt Athenbexí Pintlärosz, SzofokUsz. . .

S ragyog költőivel a Cápitól;

Ha büszkén néz a brit Stratfonl fiára

S kevély a frank, ha szól íróiról :

Madrid! te is örökké fogsz ragyogni

Költőd hírének fénysugáritól !

30.

Romokba dőlt asszyrok birodalma,

Letűnt a föld színéről Ilion!

Karthágó — volt! Emlékük van csupán még;

— Nem ébred fel többé Endymion. . . .

Àm te a halhatatlan műveiddel:

Mindét) közöttünk léssz, nagy CALDERONI

Jem/zet. E költemény leginkább előadása, deklamálásra tenne al- kalmatos^a$tert~ha a tisztelt bí­ráló-bizottságinak találná — it t - — ott röviditeni iSsJehetne. Kü- löínbén: Omnia probaTtv^uod bo­

num est — tenete.

S zerző .

C asp ar O ltran y i.

28 .