Dr. Szabó, József · A fejezet – és egyben az 1. tanulási egység ... mozgókép (film, video, DVD, TV), • elektronikus (ppt, flash animáció, multimédia, virtuális környezet,

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Prezentációtechnikai ismeretek

Dr. Szabó, József


Prezentációtechnikai ismeretek Dr. Szabó, József

Publication date 2011 Szerzői jog © 2011 Szent István Egyetem

Copyright 2011, Szent István Egyetem. Minden jog fenntartva,

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom

Bevezetés ........................................................................................................................................... iv I. Az információátadás folyamata ....................................................................................................... 1

1. A kommunikáció és a prezentáció fogalma. A kommunikációs csatornákban fellépő zavarok és

kiküszöbölésük .......................................................................................................................... 2 II. Nyomtatott prezentációs anyagok .................................................................................................. 8

2. A nyomtatott prezentációs anyagok általános jellemzése ..................................................... 9 3. Általános nyomdatechnikai ismeretek ................................................................................. 20 4. Tipográfiai alapismeretek .................................................................................................... 35 5. A tipográfiai tervezés gyakorlata ........................................................................................ 46 6. Szerzői kéziratok, könyvek, konferencia poszterek ............................................................ 55

III. Vetítéstechnológia ...................................................................................................................... 63 7. Hogyan működik a vetítés? ................................................................................................. 64 8. A vetítőfelületek .................................................................................................................. 87

IV. Az audiovizuális prezentáció eszközrendszere és technológiája ................................................ 98 9. Az audiovizuális prezentáció technikai eszközrendszere és módszerei .............................. 99 10. Videokonferencia előkészítése és lebonyolítása ............................................................. 143

V. Számítógépes prezentáció .......................................................................................................... 154 11. A számítógépes prezentáció készítésének és alkalmazásának technológiája .................. 155

VI. A prezentációs helyszínek ........................................................................................................ 168 12. Prezentációs helyszínek bemutatása ................................................................................ 169 13. Prezentációs helyszín technológiája ................................................................................ 192

iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Bevezetés

Az emberek közötti információcsere, illetve tágabb értelemben (ember-ember, ember-gép relációban zajló)

kommunikáció hatékonysága tartalmi és formai jegyek által befolyásolt. Bizonyára tartott már a kezében olyan

nyomtatott anyagot, amelynek silány kivitele láttán elborzadt, vagy az előadó által vetített prezentáció szövegét

nem tudta elolvasni, vagy rendezetlen környezetű helyen kellett valamilyen előadást, bemutatót tartani, vagy

ilyenen részt venni. Ezek a helyzetek rossz szájízt okoznak. Ha a szervezésnél vétünk ilyen hibákat, jobb

esetben csak szégyenkezhetünk, de könnyen jelentős gazdasági hátrányt is okozhatunk magunknak, illetve

cégünknek ezzel.

Érdemes tehát bizonyos ismereteket szerezni a kommunikációról, a rendezvényszervezésről más területen

dolgozó szakembereknek is, hiszen a napi munka és egyéb tevékenység során mindannyian kommunikálunk

valamilyen formában, valamilyen médium igénybevételével.

Különösen fontosak a prezentáció készítésével, szervezésével kapcsolatos ismeretek a diplomás szakemberek

számára, hiszen e tevékenység szorosan kapcsolódik napi munkájukhoz. Számtalan beszámolót, szakmai

előadást, oktatást, projekt bemutatást stb. kell készíteniük, előadniuk, termékismertetőt, bemutatót szervezni,

megtartani. És még sorolhatnánk a számtalan kommunikációs, prezentációs feladatot. A témakör tárgyalásánál a

gyakorlati szempontokat helyeztük előtérbe.

Ön a tananyagból megismeri a színvonalas médium alapú kommunikáció eszközeit, a prezentációs médiumok

készítésének és alkalmazásának módszereit. Gyakorlatot fog szerezni a nyomtatott és az elektronikus médiumok

értékelésében, készítésében és felhasználásában. Megismeri a különböző prezentációs helyzeteket, helyszíneket

és az ezekben zajló folyamatokat, tervezésük gyakorlatát.

A tantárgy tanulása során különböző terjedelmű és tartalmú nyomtatott és elektronikus prezentációs anyagot,

valamint prezentációs eseményre tervet kell készíteni. Meg kell tudni szervezni és levezetni videokonferenciát.


I. rész - Az információátadás folyamata

Bevezető

A témakör egyetlen tanulási egységben rendszerezi az információ közvetítési folyamatban előforduló, megértést

torzító hatásokat és e hatások csökkentésének lehetséges módozatait. A gyakorlott előadóknak, nyomtatott és

elektronikus prezentációt készítőknek már természetes a hatások végig gondolása és az ezeknek megfelelő

prezentáció előállítása, lebonyolítása. A témával most ismerkedőnek, kevés gyakorlattal rendelkezőknek egy

ideig tudatosan kell figyelni a torzító hatások kiküszöbölésére, csökkentésére. Lehet, hogy Ön is úgy véli,

érdemes egy ellenőrző listát készítenie, amely figyelmezteti a lehetséges veszélyekre, megoldási lehetőségekre.

A fejezet alapvető kérdése: mit tegyek, hogy az általam valamilyen eszközrendszerrel közölni kívánt

információt ne értsék félre, elérjem a prezentációval a célomat?

A fejezet – és egyben az 1. tanulási egység – áttanulmányozása után

• rendszerezetten fel kell tudnia sorolni az információ torzulásának okait és kiküszöbölésük lehetőségeit,

• példákat kell tudni hoznia az egyes hatásokra és a torzító hatások csökkentésére.

2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - A kommunikáció és a prezentáció fogalma. A kommunikációs csatornákban fellépő zavarok és kiküszöbölésük

Bevezető

Az információcsere alapvető módja a kommunikáció, amelynek – mint látni fogja – sokféle formáját

alkalmazzuk.

A kommunikáció fogalmát sok hazai és külföldi szakíró sokféle megközelítésből határozta meg. Álljon itt

néhány kiragadott példa a kommunikáció értelmezésére:

• Az egyik legáltalánosabb értelmezés szerint: „a kommunikáció minden olyan folyamat, amelyben

információtovábbítás történik (Buda B. 1994)” [Pálinkás J.: Üzleti kommunikáció. Bp., 2000]

• Társadalomtudományi megközelítésű meghatározás szerint a kommunikáció emberi relációkat, társadalmi

viszonyokat kísér (Szecskő Tamás, 1971)

• Két technokrata beállítódású meghatározás: a tapasztalat, tudás átadása, illetve tájékoztatás, közlés, híradás.

• E tananyag szerzőinek értelmezése: a kommunikáció hír-információk közlése vagy cseréje valamilyen

eszköz, illetve jelrendszer útján.

Az ismertetésből is látható, hogy az általános értelmezés kiegészülhet a témakör sajátosságaira utaló

szűkítésekkel.

Bizonyára tapasztalta, hogy a kommunikáció során nem mindig egyformán értik a folyamatban résztvevők a

közvetített vagy közvetíteni szándékozott információt. E torzító hatások rövid bemutatására és elhárításuk

módjaira vállalkozik a tanulási egység.

A tárgykörünk másik fontos fogalma a prezentáció. E fogalmat bemutatás, kiállítás, megjelenítés értelemben

fogjuk használni.

A kommunikáció

A kommunikációs folyamat általános modelljét Shannon és Weaver (1948) írta le (shannon1948.pdf, 2. oldal).

Claude Shannon

http://plan9.bell-labs.com/cm/ms/what/shannonday/shannon1948.pdf

http://en.wikipedia.org/wiki/Claude_Shannon

A kommunikáció és a prezentáció

fogalma. A kommunikációs

csatornákban fellépő zavarok és

kiküszöbölésük


Warren Weaver

Ez a modell egyirányú kommunikációs folyamatot ír le. A gyakorlatban azonban sokféle kétirányú

kommunikációs folyamat is létezik, ahol a szerepek megfordulásával továbbra is érvényes a modell.

A kommunikációs folyamat általános modellje (Shannon nyomán)

Az emberek közötti és az ember által létrehozott technikai rendszerekben, illetve a technikai rendszerek és

emberek között létrejövő kommunikációval foglalkozik tananyagunk, hiszen a napi gyakorlatunkban ez

dominál. A technikai rendszereket érintő kommunikáció eseteit csak érintőlegesen tárgyalja a tananyag. Ennek

megfelelően értelmezzük a kommunikációs folyamat elemeit.

Az emberek közötti kommunikációs folyamatban forrásként vagy befogadóként vehetünk részt. Ez a szerep

esetenként dinamikusan változhat is.

A kommunikáció, prezentáció folyamatának indításakor (adóként) felmerülő alapvető kérdések:

• Mit akarok elmondani, bemutatni?

• Mi a célom vele?

http://apprendre-math.info/anglais/historyDetail.htm?id=Weaver




kiküszöbölésük


• Milyen eszközt, eszközöket válasszak?

• Hogyan alkalmazzam a kommunikációs eszközöket?

Ha befogadóként, információvevő a szerepünk, az információ fogadására kell késznek lennünk.

A kommunikáció osztályozása

A kommunikációs folyamatokat sokféle szempont szerint lehet csoportosítani. Néhány – a későbbi tanulmányok

szempontjából fontos – csoportosítást szemléltetünk:

• interperszonális, csoport-, tömegkommunikáció;

• verbális, nem verbális;

• szándékos, nem szándékos (nem szándékos kommunikáció lehet a mimikai, gesztikuláció, elszólás,

bekapcsolva hagyott videokamera felvétele stb.);

• közvetlen („szemtől szembe”). Közvetett (térbeli és/vagy időbeli távolság van az információ adó és vevő

között);

• egyirányú vagy kétirányú (kölcsönös);

• magán vagy nyilvános kommunikáció. Magán jellegű a családi, baráti körben zajló információ csere, míg

nyilvános, ha a kommunikációban való részvétel nem (vagy kis mértékben) korlátozott;

• intézményes, nem intézményes. Az intézményes kommunikáció munkához, hivatáshoz, képviselethez

kapcsolódik.

A prezentáció tartalma és médiumai

A prezentáció vizuális, audiovizuális elemekből álló vagy ilyen elemeket is tartalmazó megtervezett,

megszerkesztett kommunikáció. Ez alapján beszélhetünk:

• köznapi prezentáció, pl. szórakoztató, szabadidős

• szakmai prezentáció és ezen belül:

• üzleti prezentáció (eredmény bemutató, beszámoló, cég bemutató, termék ismertető)

• oktató

• ismeretterjesztő

• téma specifikus (egészségügyi, környezetvédelmi, autósport, könyvkiadás, fesztiválok, kiállítások stb.)

csoportokról.

A prezentáció során többféle médium vagy médiumegyüttes választható a cél elérésére:

• nyomtatott médiumok (levelek, feljegyzések, szórólapok, meghívók, ismertető anyagok, katalógusok,

újságok, évkönyvek, plakátok, könyv formátumú kiadványok stb.),

• vetített állóképek (írásvetítő fólia, dia, digitális állókép),

• auditív médiumok (bakelit lemez, hangszalag, audio CD, MP3, rádió),

• audiovizuális médiumok, mozgókép (film, video, DVD, TV),

• elektronikus (ppt, flash animáció, multimédia, virtuális környezet, Internet)

• személyes (konferencia, videokonferencia, tréning)




kiküszöbölésük


A kommunikációs csatornák és az információ torzulása

A kommunikáció során legtöbbször közvetítő eszközöket alkalmazunk, a jelek továbbításának útvonalát

közvetítő csatornaként fogjuk fel. Általános esetben:

• többnyire egy vagy több közvetítő eszköz útján kommunikálunk.

• a hírek (információk), a kommunikáció hatékonyságát fokozza a több csatornán (pl. nyomtatott, rádió, TV)

való eljuttatás.

• a „zajos csatornák” kifejezés arra utal, hogy a kommunikáció folyamatában – részben a környezet hatására is

– torzítások lépnek fel.

Az információ torzulása sok tényező hatására bekövetkezhet. Információtorzulásról akkor beszélhetünk, ha a

küldött és a fogadott információ kisebb vagy nagyobb mértékben eltér egymástól.

A kommunikációs folyamat zavarai:

• személyi vagy

• technikai

eredetűek lehetnek.

A személyi vagy technikai eredetű torzító hatások nagyságát a folyamatban résztvevő elemek (pl. személyek)

száma, azaz a kommunikációs lánc hossza is befolyásolja. A személyek közötti kommunikáció torzító

hatásainak modelljét a következő ábra mutatja.

Az információ torzulását okozó tényezők

A következő példák jól illusztrálják kommunikációs folyamatban a szűrők szerepét és torzítóhatásuk

csökkentési lehetőségeit.

A motivációra ható tényezők és a negatív hatás csökkentési lehetőségei:




kiküszöbölésük


A demográfiai szűrő egyes elemei és a torzításának csökkentési lehetősége:

Az előítéletek torzításának csökkentési lehetősége:

A szerepek, foglalkozási beállítódások torzításának csökkentési lehetősége:




kiküszöbölésük


A nyelvi, szemantikai tényezők torzításának csökkentési lehetősége:

Az eszközök torzításának csökkentési lehetősége:

Összefoglalás

A kommunikáció – és annak egyik formája, eszköze a prezentáció – Shannon-féle modellje alapján

rendszerezhetők a folyamat szereplői, akár emberek közötti, akár technikai rendszerekről beszélünk.

A kommunikáció gyakorlata sokféle helyzetet hoz létre, amelyek vizsgálata rendszerezést igényel. A bemutatott

osztályozás, csoportosítás lehetőséget ad a későbbiekben tárgyalt prezentáció-tervezés és -kivitelezés

munkáihoz.

A kommunikáció átviteli közegei, csatornája részben az adó és a vevő, részben a környezet által okozott zavaró

hatások miatt torzíthatja az üzenetet. Hat torzítást okozó tényezőcsoportot vizsgáltunk: a motivációt, a

demográfiai sajátosságokat, a nyelvet, a szerepeket vagy foglalkozásokat, az előítéletet, a közvetítő eszközöket.

A legfontosabbnak ítélt zavaró hatásokat, szűrőket azért tárgyaltuk, hogy megállapíthassuk hatásuk

csökkentésének lehetőségeit, módszereit, hiszen ezeket tudatosan alkalmazni kell a kommunikáció

megtervezésekor, információcsere során.

Önellenőrző kérdések, feladatok

1. Mi a vezetékneve annak az amerikai matematikusnak, akinek a kommunikáció folyamatára alkotott modellje

ma is széles körben elfogadott?

2. Egy jegyzetlapra írja fel az auditív és az elektronikus médiumcsoport elemeit! Hasonlítsa össze a

tananyagban lévő információkkal! Meg van elégedve az eredménnyel?

3. Mik a motivációra ható tényezők és hogyan csökkenthető a negatív hatásuk?

4. Mik a demográfiai szűrő egyes elemei és torzításának csökkentési lehetőségei?

5. Hogyan csőkkenthető az előítéletek által okozott torzítóhatás?


II. rész - Nyomtatott prezentációs anyagok

Bevezető

Annak ellenére, hogy a számítástechnika és a világháló forradalmasította az információ létrehozásának,

továbbításának és terjesztésének (közzétételének) módját, a nyomtatott dokumentumok és ezen belül a

nyomtatásban megjelenő különböző prezentációs anyagok nem sokat veszítették népszerűségükből, annak

ellenére, hogy csak képi és színhatások révén közlik az információt. Ennek legfőbb oka, hogy a használatukhoz

és megtekintésükhöz nincs szükség semmiféle technikai eszközre, életünk részévé váltak, és szinte mindenütt ott

vannak (otthonunkban, közterületen, iskolában, üzletben stb.).

Célok

Ebben a fejezetben Ön:

• megismeri a nyomtatott prezentációs anyagok általános jellemzőit,

• megtudja, milyen technikai lehetőségek állnak rendelkezésre a nyomtatott prezentációs anyagok előállítására,

• elsajátítja a tipográfiai tervezés alapvető elveit,

• megtudja a könyvek tartalmi összeállításának menetét, a járulékos részek rendeltetését, kiadványon belüli

helyét és a velük szemben támasztott tipográfiai követelményeket,

• megismeri a konferencia poszterek kialakításának sajátosságait.

Miért fontosak az ismeretek?

Az utóbbi két évtized folyamán a kiadványok és ezen belül a nyomtatott prezentációs anyagok előállítása

gyökeresen megváltozott. Számos nyomtatott anyag esetében megszűnt az előállítás hagyományos útvonala, a

technikai fejlődésnek köszönhetően az egész folyamat, vagy legalábbis egyes részei irodán belül, „házilag” is

kivitelezhetővé váltak. Pl. egy névjegykártya elkészítéséhez a következő eszközökre van szükség (amelyek ma

már szinte minden irodában megtalálhatók):

• személyi számítógépre,

• megfelelő szerkesztőprogramra,

• jó minőségű, vastagabb papírra,

• színes nyomtatóra és

• vágógépre.

A sikeres kivitelezés viszont megköveteli az ebben a fejezetben közölt információk alapos és elmélyült

ismeretét. Ellenkező esetben a végtermék nem fog megfelelni az elképzeléseinek, az igényeinek, szélsőséges

esetben pedig teljesen alkalmatlan lesz a rá szánt szerep ellátására.

Természetesen nem minden nyomtatott anyag előállítása oldható meg „házilag”, azaz bizonyos esetekben

kénytelen lesz igénybe venni külső cég szolgáltatásait. Ebben az esetben alaposan ismernie kell a lehetséges

kivitelezési módokat, mert csak így tudja kiválasztani azt, amely az Ön számára és az adott esetben a

legmegfelelőbb (pl. a legolcsóbb megoldás, vagy a leggyorsabb kivitelezés, vagy a legjobb minőség stb.).


2. fejezet - A nyomtatott prezentációs anyagok általános jellemzése

Bevezetés

A nyomtatott prezentációs anyagok változatossága és sokszínűsége megköveteli, hogy mindenekelőtt „egy kis

rendet teremtsünk” közöttük. Ezzel összhangban, ebben a tanulási egységben Ön:

• megismeri a kiadványok és a nyomtatott prezentációs anyagok kapcsolatát,

• megtudja, milyen általános szempontok alapján lehet felosztani a nyomtatott prezentációs anyagokat,

• elsajátítja a nyomtatott prezentációs anyagok előállítási folyamatának lépéseit,

• megismeri a DTP (Desktop Publishing, magyarul asztali kiadványszerkesztés) lényegét, hardver- és

szoftvereszközeit.

Kiadványok, nyomtatott prezentációs anyagok

Általános értelemben a kiadvány valamilyen nyomtatási eljárással készült és közzétett termék. Kiadványnak tekinthető:

• egy szépirodalmi mű,

• egy tudományos könyv,

• egy óriásplakát,

• egy névjegykártya,

• egy meghívó,

• egy bankjegy stb., stb., stb.

A technikai és technológiai fejlődés révén ma már szinte bármilyen anyagra tetszőleges nyomatot lehet

elkészíteni. A továbbiakban részletesebben is foglalkozunk a nyomathordozókkal és a nyomatkészítési

(nyomtatási) eljárásokkal, de addigra tisztáznunk kell, mi tekinthető nyomtatott prezentációs anyagnak.

Ha általánosan akarjuk megkülönböztetni a nyomtatott prezentációs anyagokat az összes többitől, akkor a

következőket kell rögzítenünk:

1. Az anyag valamilyen nyomtatási eljárással készült (pl. egy festmény nem tekinthető nyomtatott prezentációs

anyagnak, de a róla készült reprodukció már igen);

2. Az anyag elsődleges funkciója valaminek (téma, cég, termék, szolgáltatás, személy, csoport, tevékenység

stb.) a prezentációja (bemutatása, ismertetése, ábrázolása stb.). (Hiába nyomtatnánk meg egy szalvétára egy

karácsonyfát és egy szép karácsonyi verset, elsődleges funkcióját tekintve mégis szalvéta marad.)

A nyomtatott prezentációs anyagok

általános jellemzése


A kiadványok és a nyomtatott prezentációs anyagok kapcsolata

A nyomtatott prezentációs anyagok általános csoportosítása

A kiadványok és ezen belül a nyomtatott prezentációs anyagok sokszínűsége miatt igen nehezen lehet

megjelölni olyan szempontokat, amelyek szerint egyértelműen elvégezhető a csoportosítás. A gyakorlatban

leginkább a következő szempontok szerint szokás „rendet teremteni” a nyomtatott prezentációs anyagok közt.

Tartalom szerint megkülönböztetünk:

• szöveges és

• illusztratív kiadványokat.

A két nagy csoport közötti határvonal nem éles. A lényeg, hogy az adott nyomtatott prezentációs anyagban

melyik elemnek (a szövegnek vagy az illusztrációnak) szánjuk az elsődleges, domináns szerepet. Például:

• Egy hagyományos egyetemi tankönyv inkább szöveges kiadványnak tekinthető, annak ellenére, hogy szép

számmal tartalmazhat képi elemeket ábrák, fotók, diagramok stb. formájában. A képi elemek feladata

azonban az, hogy érthetőbbé tegyék a közölt magyarázatokat, folyamatokat, leírásokat stb., vagyis a főszerep

a szövegé.

Példa szöveges kiadványra

• Egy mennyasszonyi ruhákat bemutató kiadvány illusztratívnak tekinthető, mert az adott ruhadarabról készült,

akár egész oldalas fénykép sokkal többet mond, mint egy háromoldalnyi magyarázat. A fotó mellé olyan

szöveges információkat is lehet közölni, amelyek „nem olvashatók le” a képről (pl. a ruha alkotója, az egyes

ruharészek anyaga, a szabás jellegzetességei stb.).




Példa illusztratív kiadványra

• A szöveges és az illusztratív prezentációs anyagok közötti „mezsgyén” kapna helyet pl. egy olyan magazin,

amelyben megtalálható néhány többoldalas cikk illusztrációkkal vagy anélkül, számos hirdetés, néhány

gazdagon illusztrált ételrecept stb.

Jellegük szerint a nyomtatott prezentációs anyagok lehetnek:

• Ismeretterjesztő és hírközlő anyagok (napilapok, újságok, folyóiratok, adott szakmai témát közérthetően

feldolgozó könyvek stb.);

• Szakmai-tudományos kiadványok (szakkönyvek és folyóiratok, konferencia poszterek, szakmai

tanácskozások előadásanyagait tartalmazó kiadványok, tankönyvek stb.)

Példa szakmai-tudományos kiadványra

• Promóciós és reklámanyagok, hirdetések (szórólapok, termékkatalógusok, brosúrák, termékeket és/vagy

szolgáltatásokat bemutató kiadványok, meghívók, programfüzetek, hírlevelek stb.).

A megjelenésük ideje és rendszeressége szerint:

• Egyszeri megjelenésűek. Ide tartoznak pl. a napilapok, mert igaz, hogy napi rendszerességgel jelennek meg,

de más-más tartalommal.




Hetente megjelenő helyi lap. Azonos forma, változó tartalom

• Rendszertelen időközönként többször megjelenők. Ide sorolhatók pl. olyan kiadványok, amelyekből

változatlan formában előre nem meghatározott időközönként újakat kell készíteni. Pl. egy tankönyvet 1000-es

példányszámban adnak ki, és amikor elfogy, változatlan tartalommal kinyomtatnak még 1000 db-ot.

• Rendszeresen megjelenők. Pl. egy cég évente változatlan formában rendel 1 000 db levélpapírt belső

használatra.

A nyomott oldalak száma alapján a prezentációs anyagok lehetnek:

• egyoldalasak (nyomat csak a papír egyik oldalán van); ilyen pl. egy szakdolgozat.

• kétoldalasak (a papír elő- és hátoldalára is nyomtatnak); ilyen az összes könyv.

A nyomtatáshoz használt színek száma szerint megkülönböztetünk:

• Egyszínű (nem feltétlenül fekete-fehér) kiadványokat. Az egyik legelterjedtebb kiadványtípus, főleg olcsó

előállítása miatt. A legtöbb esetben a nyomat színe fekete, de lehet bármilyen (kék, vörös, zöld stb.), és

szintén ide sorolhatók az inverz nyomással (a háttér a nyomott) készült munkák is.

• Kétszínű kiadványokat. Az egyszínű nyomáshoz képest kevésbé elterjedt, de így is gyakran alkalmazott

megoldás. A két szín közül az egyik az alap, a másik a kiemelő szín.

Két ún. direkt színnel (sötétkék és vörös) készült szórólap




• Háromszínű kiadványokat. Viszonylag ritka, az alapszín mellett két kiemelő színt használnak.

• Négyszínű kiadványokat. A színes kiadványok döntő többsége négyszínnyomással készül. A színárnyalatokat

4 alapszín (égszínkék, bíbor, sárga és fekete) segítségével állítják elő. (Lásd még a színes nyomatkészítésről

szóló részt).

• Többszínű kiadványokat. A 4 alapszínen túl általában további egy vagy két, ún. direkt (előre kikevert) színt

használnak. Olyan esetekben alkalmazzák, amikor egy cég ragaszkodik hozzá, hogy a kiadvány minden

oldalán szereplő cégembléma ne négyszínnyomással, hanem külön menetben, előre kikevert színnel

(színekkel) legyen nyomva, biztosítva ezzel a megfelelő színhűséget. Szintén többszínű kiadványoknak

tekinthetők az olyan színes kiadványok, amelyek különleges festékkel (pl. arany, ezüst, bronz) készült

nyomatot is tartalmaznak.

Aranyszínű festék használata „ötödik színként”

A kiadványhoz használt színek száma befolyásolja annak előállítási költségét. Minél több színnel készül az

adott kiadvány, annál drágább az előállítása.

Az ötlettől a kész termékig – A nyomtatott prezentációs anyagok elkészítésének folyamata

Bármilyen nyomtatott prezentációs anyagról is legyen szó, az elkészítési folyamat 4 fő lépésből áll.

A nyomtatott prezentációs anyagok elkészítésének folyamata




A következő példa jól illusztrálja az egyes lépések lényegét.

Az ötlet

Céges naptárat szeretne, amelyet eljuttat a cég ügyfeleinek.

Ahhoz, hogy az ötletéből kész termék legyen, egy sor kérdésre meg kell adnia a pontos választ (és még csak az

ötletnél tart!):

1. Milyen legyen a naptár? Fali, asztali vagy esetleg egészen különlegesre (nem szokványosra) gondol?

2. Mekkora legyen a mérete? Általában a fali naptárak legkisebb mérete kb. 30×40 cm, de az Ön naptára lehet

ennél nagyobb is (pl. 84×120 cm). Az asztali naptár értelemszerűen kisebb, de túl kicsi nem lehet, mert

könnyen „elveszhet” a többi tárgy között.

3. Mekkora legyen a terjedelme? A naptár lehet 1 oldalas (éves), 12+2 oldalas (havi + első és hátsó borító),

52+2 oldalas (heti), 365+2 oldalas (napi). És ez egyaránt vonatkozik a fali és az asztali naptárakra!

4. Színes legyen? Az egy színnel történő nyomtatás olcsóbb, de „észrevehetetlenebb” is.

5. Milyen legyen a nyomathordozó és annak minősége? Nyomathordozóból óriási a választék: sima ofszet

(gépíró) papírtól kezdve, a műnyomó papírokon és kartonokon át az egyéb nyomathordozókig (műanyag, fa,

fém, textil stb.).

6. Mekkora legyen a példányszám? A példányszám (továbbá a méret és a papírminőség) erőteljesen

befolyásolja azt, hogy milyen eljárással készül majd a naptár. Ha pl. a példányszám nem haladja az 50-et, és

kis, 1 oldalas asztali naptár mellett döntött, akkor a legolcsóbban egy színes tintasugaras vagy lézer

nyomtatóval lehet elkészíteni. Ha pl. 100 db 30×40-es, 1 oldalas fali naptárat szeretne, akkor érdemes

megkeresni egy digitális nyomdát. Ha pl. 500 fölötti példányszámban gondolkodik, akkor a legolcsóbb

megoldás hozzáfordulni egy hagyományos nyomdához.

7. Ki, mikor, hol és milyen határidőre fogja elkészítenie a naptárat? Naptárat leggyakrabban decemberben,

esetleg január elején szokás átadni, februártól novemberig már nem „aktuális”. Az ötlettől a kész termékig

minden lépés végrehajtása több-kevesebb időt igényel.

8. Hogyan fogja eljutatni a kész naptárat az ügyfeleihez? Pl. kipostázza vagy esetleg az év végi céges

rendezvényen személyesen átadja az ügyfeleinek. Ha a postázás mellett dönt, akkor milyen legyen a naptár

csomagolása, hogy sértetlenül érjen célba?

9. Mennyiben fog kerülni az egész? Még ha „házilag” megtervezi és elkészíti a naptárát, akkor is érdemes

kiszámítani a költségeket.

Bizonyára észrevette, hogy a kérdések egy részének a megválaszolásához rendelkeznie kell a nyomatkészítéssel

és az utómunkálatokkal kapcsolatos ismeretekkel is. Máskülönben könnyen előfordulhat, hogy a végtermék nem

olyan lesz, mint ahogy elképzelte.

1. A tartalom összeállítása

Ha már pontosan megválaszolta az előző kérdéseket és az ötlete „zöld lámpát” kapott, akkor jöhet a tartalom. A

megvalósítás felé vezető út ezen szakaszában egyértelműen tisztáznia kell, hogy a szokásos naptári adatokon

(nap, hónap, évszám) kívül milyen információkat szeretne látni a naptárában. Íme, néhány lehetőség (a teljesség

igénye nélkül):

• Céglogó, cégnév és elérhetőségi adatok (cím, telefonszám, e-mail cím, honlap címe stb.)

• Fotók a cég telephelyéről, irodájáról, munkatársairól, hétköznapi életéről.

• Termékfotók vagy fotó-összeállítás,

• Szolgáltatás(ok) rövid ismertetése, bemutatása,

• A cég tevékenységi körét prezentáló illusztrációk,




• Legjobb referenciamunkák bemutatása,

• Partneri kapcsolatok, tartós együttműködéseket szemléltető információk,

• Idézetek stb., stb., stb.

Nem kevésbé fontos tisztában lennie azzal, hogy mi az, ami már rendelkezésre áll, és mit kell

elkészíteni/elkészíttetni.

2. Tipográfiai tervezés

Ha már pontosan tudja, mit fog tartalmazni a naptára, akkor jöhet a tipográfiai tervezés. Ma már egy kiadvány

megtervezése és összeállítása szinte kizárólag számítógépen történik kiadványszerkesztő programok

segítségével. A program viszont csak egy eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti a felhasználó munkáját,

de nem képes megválaszolni a következő kérdéseket:

1. Milyen betűtípust használjon a naptárban?

2. Mekkora legyen a betűméret?

3. Legyen-e a naptárnak valamilyen háttere, és ha igen, akkor mi legyen az?

4. Milyen legyen a naptár „színvilága”?

5. Hogyan rendezi az egyes információkat (naptári adatok, cégembléma, elérhetőségi információk, fotók stb.)?

3. Nyomtatás

Ha a nyomathordozó papír alapú, akkor a nyomtatásra, azaz a nyomat elkészítésére számos lehetőség

kínálkozik:

• hagyományos ofszet nyomda: csak 500 db fölötti példányszám esetén tekinthető gazdaságosnak. (Ha a

példányszám nem éri el az 500-at, akkor vagy egyáltalán nem vállalják a munkát, vagy olyan árért hajlandók

megcsinálni, amelyből legalább 500 példány is kijönne.) Szinte bármilyen méretű és minőségű papír alapú

nyomathordozóra képesek elkészíteni a nyomatot. Igen gyakran a nyomda mellett kötészet is működik, ahol

az összes utómunkát is képesek elvégezni. A hagyományos ofszet nyomda egyik legnagyobb hátránya, hogy

egyáltalán nem vagy igen korlátozottan képes kezelni változó adatokat (pl. ha az egyes példányokat

sorozatszámmal akarjuk ellátni, akkor azt csak külön menetben tudják rányomtatni, névre szóló, egyedi

példányok készítése egyáltalán nem lehetséges).

• digitális nyomdaüzem: általában 10–500 db közötti példányszám esetén a leggazdaságosabb. Általában

lézertechnológiát használnak a nyomtatásra (hasonlóan az irodai lézernyomtatókéhoz), ami jelenleg

korlátozza a papír maximális méretét és vastagságát. Az egyik legnagyobb előnye, hogy az ofszet

nyomtatástól eltérően, bármilyen változó adat is kinyomtatható, azaz lehetőség van egyedi példányok

készítésére változatlan költségek mellett.

• irodai lézer- vagy tintasugaras nyomtatóval: csak kis példányszám (1–100 db) és viszonylag kis (legfeljebb

tízegynéhány oldalnyi) terjedelem esetén a leggazdaságosabb. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a

nyomtató milyen méretű, minőségű és vastagságú papírt képes kezelni.

Videó: színes másoló

Ha a nyomathordozó nem papír, hanem más anyag, akkor a következő lehetőségek közül választhat:

• Műanyag fólia esetében olyan céget kell megkeresni, amely ún. flexonyomtatással foglalkozik.

• Ha textilre (pl. pólóra) szeretnénk nyomatot készíttetni, akkor olyan cég kell nekünk, amelynek tevékenységi

körében szerepel a szitanyomás.

• Ha reklámtárgyak sík vagy görbe felületére szeretnénk nyomatot készíttetni, akkor olyan céghez kell fordulni,

amely tamponnyomással foglalkozik.

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3959,Fenymasolo




• Ha üvegről vagy fémről van szó, akkor jó megoldás a gravírozás, ha fáról vagy bőrről, akkor a „beleégetés”

és sorolhatnánk tovább.

Minden nyomatkészítési eljárásnak vannak előnyei és hátrányai, lehetőségei és korlátai. Ha azt akarja, hogy az

Ön prezentációs anyaga valóban olyan legyen, mint amilyennek elképzelte, és emellett ne lépje túl a

rendelkezésére álló költségkeretet, akkor részletesebben is meg kell ismernie a nyomatkészítési eljárások

sajátosságait.

4. Utómunkálatok

Egy nyomtatott prezentációs anyag kivitelezése ritkán ér véget a nyomatkészítéssel. Ahhoz, hogy elnyerje végső

formáját és kinézetét további eljárásoknak kell alávetni.

Az utómunkálatok során alkalmazható eljárásokat 2 nagy csoportba lehet felsorolni:

• felületkezelési eljárások. Ide tartoznak a lakkozás, a fóliázás, a laminálás stb.

Videó: laminálás

• kötészeti eljárások. Ide taroznak a hajtogatás, a vágás, a stancolás, a kötés stb.

A utómunkálatok fő célja egyrészt növelni a nyomtatott prezentációs anyag esztétikai értékét, másrészt pedig

annak tartósságát.

Videó: spirálozógép, hőkötés, irkatűzés

Az asztali kiadványszerkesztés (DTP) fogalma, eszközrendszere

Az asztali kiadványszerkesztés a nyomdai minőségű kiadványok személyi számítógéppel történő előállítását,

valamint az ehhez szükséges hardver- és szoftvereszközök összességét jelenti. Az angol nyelvben Desktop

Publishing, rövidítve DTP néven vált ismertté.

A DTP megjelenésével és térhódításával lehetővé vált, hogy több nyomdai szakember (szedő, mettőr,

fényképész, retusőr, montírozó) munkáját többnyire egyetlen felhasználó elvégezze, ezért csak a megfelelő

felkészültségű szakember képes valóban nyomdai minőségű kiadványokat előállítani.

A DTP 1985-ben indult hódító útjára, amikor az Adobe Systems cég először mutatta be az azóta szabvánnyá

fejlődött PostScript lapleíró nyelvet és a méretezhető Type 1 betűkészletet, az Apple pedig megalkotta a

PostScript nyelvet használó LaserWritter nyomtatót, valamint az első, Aldus Pagemaker nevű

kiadványszerkesztő programot.

A következő 20 év történései címsorokban (a teljesség igénye nélkül):

• 1986-ban az IBM PC-khez megjelenik a Ventura Publisher kiadványszerkesztő program.

• 1987-ben megjelenik az Aldus Pagemaker Microsoft Windows 2.0 alatt futó változata. Az Apple Macintosh

rendszerre megjelenik az ipari szabvánnyá vált QuarkXpress kiadványszerkesztő program. Moduláris

felépítésű, úgynevezett bővítményekkel igény szerint testre szabható, könnyen tanulható, gyors, kis méretű

szoftver. Annak ellenére, hogy bővítmények viszonylag drágák, továbbá az alapszoftver még 10 év múlva

sem rendelkezik táblázatszerkesztővel, automatikus tartalomjegyzék- vagy tárgymutató-generálással, a

program mégis szinte egyeduralkodó lesz a piacon.

• 1990-ben egy újabb „legenda” indul hódító útjára: az Apple rendszerére elkészül az Adobe PhotoShop

képszerkesztő program. (20 év elteltével legalább 10 millió regisztrált felhasználó használja szerte a világon.)

A QuarkXpress-nek megjelenik a Windows-os változata.

• 1993-ban az Adobe PhotoShopot is használhatják Windows-rendszeren. A Ventura Publisher Corel Ventura

néven jelenik meg. Az Adobe Systems bemutatja a PDF fájlformátumot.

• 1994-ben bemutatják a TeX-re épített LaTeX2ĺ dokumentumleíró nyelvet. Az új verzió nagy tudása, könnyű

tanulhatósága miatt igen gyorsan népszerűvé válik. Az első DTP-program Adobe Pagemaker-ként születik

újjá.

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3966,Laminalas

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3965,Spiralozogep

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3967,Hokotes

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3968,Irkatuzes




• 1999-ben az Adobe bemutatja az InDesign kiadványszerkesztő programját, a QuarkXpress első

„konkurensét”.

• 2003-ban megjelenik az első nyílt forráskódú WYSIWYG kiadványszerkesztő program, a Scribus. (A

WYSIWYG rövidítés az angol What You See Is What You Get (amit látsz, azt kapod meg) kifejezésből

származik, és arra utal, hogy amit a felhasználó a képernyőn lát, ugyanazt kapja meg kinyomtatva is.)

Az előzőek közül kiemelt figyelmet igényel a PDF fájlformátum. 1993-as bemutatása óta a Portable Document

Format (hordozható dokumentum formátum) ipari szabvánnyá vált, mint az asztali kiadványszerkesztés

„végterméke”. Egy olyan dokumentumformátumról van szó, amely a szöveget és az illusztrációkat egyetlen

fájlban tárolva képes az eredeti elrendezés megőrzésére, valamint képes a nagyfelbontású képeket és a

betűtípusokat is magában foglalni, ezért alkalmas későbbi digitális vagy ofszet feldolgozásra is.

További előnye, hogy szinte bármilyen platformon megjeleníthető, legyen szó egy PC-ről vagy akár egy okos

mobil eszközről. 2001 óta ISO szabvány létezik a PDF formátumra.

A DTP folyamata és a PDF szerepe

A DTP hardver- és szoftvereszközei

Hardver szempontjából DTP-re ma már minden személyi számítógép alkalmas, beleértve a hordozható

eszközöket is (notebook, laptop). A szoftverek oldaláról nézve egyrészt szükség van kiadványszerkesztő

programra, másrészt képszerkesztő alkalmazásra. A következő felsorolás betekintést nyújt a jelen kínálatában.

• Ingyenes kiadványszerkesztő programok:

• Passepartout

• Scribus

• TeX, LaTeX, MaTeX, LyX

• Troff

• Ingyenes képszerkesztő programok:

• GIMP

• Inkscape

• sK1, Uniconvertor




• Kereskedelmi kiadványszerkesztő programok:

• Adobe FrameMaker

• Adobe InDesign

• Adobe PageMaker

• Apple Pages

• Corel Ventura

• Microsoft Publisher

• QuarkXPress

• Kereskedelmi képszerkesztő programok:

• Adobe Photoshop

• CorelDraw

• Adobe Freehand

• Adobe Illustrator

Ahogy a felsorolásból kiderül, igen bő választék áll a felhasználók rendelkezésére. A DTP-t professzionális

szinten gyakorló szakemberek általában az Adobe cég termékeivel dolgoznak. Irodai környezetben viszont

kisebb méretű és terjedelmű nyomtatott prezentációs anyagok készítéséhez bőven elegendő a Microsoft

Publisher program, amely az MS Office programcsomag kevésbé vagy egyáltalán nem ismert tagja, valamint az

ingyen letölthető GIMP képszerkesztő program.

Összefoglaló

Ha figyelmesen áttanulmányozta a jelen tanulási egységben leírt ismereteket, akkor tisztában van a nyomtatott

prezentációs anyagok mindennapi életünkben betöltött szerepével és jelentőségével, továbbá megismerte a

kiadványok és a nyomtatott prezentációs anyagok kapcsolatát (minden nyomtatott prezentációs anyag

kiadványnak tekinthető, de fordítva ez már nem igaz).

A nyomtatott prezentációs anyagok sokszínűsége megnehezíti azok csoportosítását. Ennek ellenére betekintést

nyert azok általános felosztásába.

És már azt is tudja, hogy a nyomtatott prezentációs anyagok előállítási folyamata 4 fő lépésből áll, amelyek

időrendi sorrendben jól elkülönülnek egymástól, de ahhoz, hogy az ön által elképzelt prezentációs anyag

„megállja a helyét”, figyelembe kell vennie az egymásra gyakorolt hatásukat.

És végül, megismerte az asztali kiadványszerkesztés fogalmát és eszközrendszerét. A DTP olyan

eszközrendszer, amelynek a segítségével ön is képes lesz a célnak leginkább megfelelő nyomtatott prezentációs

anyagok megtervezésére, összeszerkesztésére és közzétételére.


1. Mit tekintünk nyomtatott prezentációs anyagnak?

2. Tartalom szerint milyen csoportokba szokás felosztani a nyomtatott prezentációs anyagokat?

3. Jellegük szerint milyen csoportokba szokás felosztani a nyomtatott prezentációs anyagokat?

4. A megjelenés ideje és rendszeressége szerint milyen csoportokba szokás felosztani a nyomtatott prezentációs

anyagokat?

5. Milyen lépésekből áll a nyomtatott prezentációs anyagok elkészítésének folyamata?




6. Mi a DTP? 7. Mi a PDF?


3. fejezet - Általános nyomdatechnikai ismeretek

Bevezetés

Ahogy az előző részből kiderült, ahhoz, hogy sikeresen tudjon megtervezni és kivitelezni (kiviteleztetni)

bármilyen nyomtatott prezentációs anyagot, rendelkeznie kell alapvető nyomdatechnikai ismeretekkel. Éppen

ezért ebben a részben:

• Megismeri a nyomathordozók fajtáit és legfontosabb jellemzőit,

• Megismeri a ma széles körben használt nyomatkészítési eljárásokat, valamint azok előnyeit és hátrányait,

• Megtudja, hogyan készülnek a színes kiadványok,

• Megismeri az utómunkálatoknál használt eljárásokat, amelyeknek a segítségével növelheti prezentációs

anyagainak tartósságát és esztétikai értékét.

A nyomathordozók

Naponta találkozunk és kerülünk kapcsolatba különféle nyomathordozókkal. Gondoljon arra, hogy napi

rendszerességgel olvas, jegyzeteket készít, dokumentumokat nyomtat stb. Ezek a tevékenységek hétköznapivá

váltak számunkra, szinte észre sem vesszük, hogy egyfolytában nyomathordozókkal van dolgunk. De vajon

mennyire ismeri pl. az egyik legelterjedtebb nyomathordozó, a papír jellemzőit (méret, fajta, minőség stb.)? Ha

tényleg azt akarja, hogy a prezentációs anyagai sikert arassanak, akkor meg kell ismernie egy kicsit közelebbről

a nyomathordozókat, tisztában kell lennie azzal, közülük melyik a legalkalmasabb egy-egy konkrét prezentációs

anyag kivitelezésére.

A nyomathordozók fajtái

A mai, tágabban értelmezett nyomdatechnika lehetővé teszi, hogy szinte mindenféle anyagon

készítsünk/készíttessünk nyomatot. A leggyakrabban használt anyagok a következők:

• papíripari termékek,

• műanyag,

• fa,

• fém,

• textil,

• üveg,

• porcelán,

• bőr.

A továbbiakban – szűkítve a kört – csakis a papíripari termékekkel foglalkozunk. A papíripari termékek skálája

igen széles, osztályozásuk több szempont szerint is történhet, pl.:

• rostanyag-összetétel (fatartalmú, félfatartalmú, famentes),

• négyzetméterenkénti tömeg (papír, karton, lemez),

• előállítás módja (vegyszeres vagy gépi pépesítéssel),

• rétegszám (egy-, két- vagy többrétegű),

Általános nyomdatechnikai

ismeretek


• szín (fehér, színes, mintás),

• felületminőség (sima, érdes, mázolt),

• egyéb (vízálló, zsírálló, színtartó stb.).

(A papír történetéről és előállítási módjairól további információkat talál a wikipedián)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pap%C3%ADr


ismeretek


Papírminták

Vegyük példának mindenki által talán a legjobban ismert, ún. „másoló” papírt, és soroljuk fel legfontosabb

jellemzőit:

• rostanyag-összetétele: általában famentes,

• négyzetméterenkénti tömege 80 g/m2,

• előállítás módja: általában vegyszeres pépesítéssel,

• rétegszáma: egyrétegű,

• színe: fehér,

• felületminősége: sima,

• egyéb jellemzői: nem vízálló, nem zsírálló, nem színtartó.

A felsorolt jellemzők közül vannak olyanok, amelyek a papírgyártásra vonatkoznak (rostanyag-összetétel,

előállítás módja), és vannak olyanok is, mint pl. a négyzetméterenkénti tömeg vagy a felületminőség, amelyek

kiemelten fontosak a nyomdaipar és ezen keresztül a nyomtatott prezentációs anyagok minősége szempontjából.

Így pl. a nyomdászatban megkülönböztetnek:

• Újságnyomó papírt. Az átlagosnál könnyebb (kisebb négyzetméterenkénti tömegű), nem túl jó minőségű

papír. Ahogy a neve is utal, elsősorban újságok és napilapok nyomtatására használják.

• Sima ofszet papírt (ez a „másoló” papír nyomdai megnevezése). Négyzetméterenkénti tömege 80–90 g

közötti. Ilyen papíron készül pl. a legtöbb tankönyv és egyetemi jegyzet.

• Műnyomó papírt. Különleges fényes vagy matt bevonattal ellátott, sima felületű papír. Négyzetméterenkénti

tömege 120–350 g közötti, kiválóan alkalmas meghívók, borítók stb. készítésére. Számos folyóirat is ilyen

papíron „lát napvilágot”.

A négyzetméterenkénti tömegük (g/m2) alapján a nyomdászatban használt papíripari termékeket a következő 3

fő csoportba sorolhatók:

• ha a papíripari termék tömege 180 g/m2-nél kisebb, akkor papírról beszélünk. Az egyik legvékonyabb

(legkisebb tömegű) a mindenki által jól ismert selyempapír (35–50 g/m2), ezt követi a sorban az újságpapír

(50–75 g/m2), az általános rendeltetésű írópapír (80–90 g/m2), a jobb minőségű (120–170 g/m2) műnyomó

papír stb.;

• a 180–400 g/m2 papíripari termékek már a kartonok csoportját alkotják (pl. 350 g/m2 kartonra kinyomtatott

névjegykártya, különböző csomagolóanyagok, képeslapok stb.);


ismeretek


• A 400 g/m2-nél nehezebb papíripari termékeket papírlemeznek nevezzük (pl. könyvek kemény borítója,

dobozok).

A nyomdászati célú papír általában kétféle formában kerül ki a papírgyártó üzemből:

• tekercsben (rotációs vagy újságnyomó papírok),

• ívben (író- és nyomtatványpapírok).

Szabványos papírív-méretek

A papírtekercsek és -ívek méretét az ISO 216 szabvány tartalmazza (ISO = International Standard Organization,

magyarul Nemzetközi Szabványügyi Szervezet). A tekercses papíroknál a szabvány csak a tekercs szélességét

írja elő, amely általában megegyezik az íves papírméretek hosszabbik vagy rövidebbik oldalával.

A szabványos papírív oldalméreteinek aránya 1:1,4142 (1: ). Ennek az aránynak az az előnye, hogy ha az

eredeti ívet félbehajtjuk (vagy kettévágjuk), akkor az új, kisebb alakzat oldalainak aránya is ugyanakkora lesz.

Az oldalméret-arány mellett a szabvány tartalmazza a papírív alapméretét is, amelyből az oldalméret-arány

ismeretében származtathatók a kisebb, illetve a nagyobb papírív-méretek:

Az A0 jelű papírív alapterülete pontosan 1 m2. A papírív oldalainak méretei: 1189×841 mm (1,189 m×0,841 m

= 1 m2, és 0,841/1,189 = 1,4142).

Az ebből származtatott kisebb ívek jelölése és mérete a következő:

Az általános rendeltetésű „másolópapír”, amelyet nap mint nap használunk, A4-es méretű.

A B0 jelű papírív alapterülete pontosan 1,414 m2. A papírív oldalainak méretei: 1414×1000 mm (1,414 m×1,0

m = 1,414 m2, és 1,414/1,000 = 1,414).


A tankönyvek többsége B5-ös méretű.

A BB0 jelű papírív alapterülete pontosan 1,4 m2. A papírív oldalainak méretei: 1400×1000 mm (1,400 m×1,0 m

= 1,4 m2, és 1400/1000 = 1,4).



ismeretek


A C jelű sorozat kiindulási mérete 1297×917mm, és általában borítékok méretezésére használják:

A szabványos papírméretek bevezetésének előnyei:

• A könnyebb érthetőség miatt leegyszerűsíti a kommunikációt a különböző technológiai területeken keresztül

a papírgyártástól a kész termékig, beleérve a szállítmányozást is.

• Elősegíti a gazdaságosabb termelést, helyes alkalmazásuk csökkenti a felesleges papírhulladék keletkezését.

• A különböző nyomdaipari gépek gyártásánál is elsősorban ezeket a méreteket veszik figyelembe.

Nyomatkészítési eljárások

A nyomatkészítés (nyomtatás) dokumentumok sokszorosítására szolgáló eljárás. Tömeges elterjedése a

reneszánsz korban kezdődött a Gutenberg-féle nyomdapréssel, az évszázadok során sok eltérő nyomtatási eljárás

fejlődött ki. Ezek közül a legfontosabbak:

• a magasnyomtatás,

• a mélynyomtatás,

• az ofszetnyomás,

• a szitanyomás,

• a digitális nyomtatás.

A következőkben a műszaki részletek mellőzésével ismertetjük a felsorolt eljárások lényegét. A témával

kapcsolatos további információk:

Nyomtatás (nyomdászat)

A nyomtatás története

A magasnyomtatás

A magasnyomtatás a legrégebbi nyomtatási eljárás. Lényege, hogy a nyomtatandó alakzatok (betűk, írásjelek,

képrészletek stb.) kidomborodnak a nyomóforma felületéről. A festéket hengerrel viszik rá a nyomóformára

úgy, hogy az csak a kidomborodó részeket lefedje. Azt követően megfelelő erővel rányomják a formát a

nyomathordozóra (pl. papírra).

A magasnyomtatás nyomóformája készülhet:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyomtat%C3%A1s_(nyomd%C3%A1szat)

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_nyomtat%C3%A1s_t%C3%B6rt%C3%A9nete


ismeretek


• fából (fametszet),

• linóleumból (linómetszet),

• ólomból (ólommetszet),

• műanyagokból,

• öntött nyomdabetűkből és lemezekből.

Az eljárás napjainkban szinte teljesen háttérbe szorult, főleg a nehézkes szedés, a körülményes gépbeállítás és a

képekhez használt nyomóformák magas előállítási költsége miatt.

A magasnyomtatás egyik megmaradt formája az ún. fotopolimerből készült nyomóformát használó

flexonyomtatás. Ennél egy fényérzékeny műanyag lapra világítják rá a nyomtatandó témát. Ahol fény érte a

lapot, azon a helyen az polimerizálódik és oldhatatlanná válik. Ahol nem, ott a felületi rétege oldható marad. Így

a megvilágított részek a kioldás után kidomborodnak a hordozó rétegtől. A felxonyomtatást elsősorban

csomagolóanyagoknál és műanyag nyomathordozóknál (szatyrok, reklámtáskák stb.) használják.

Egy másik jellegzetes példa „magasnyomtatásra” a széles körben használt, különböző rendeltetésű bélyegzők.

A mélynyomtatás

A mélynyomtatás viszonylag új eljárásnak számít. Lényege, hogy „negatív” nyomóformát használ, azaz a

nyomtatandó alakzatok mélyebben helyezkednek el a nyomóforma felületéhez képest. A nyomóforma

rézlemezből készül. A festéket a festéktárolóból úgy viszik rá a nyomóformára, hogy az betöltse a

mélyedéseket. Azt követően nagy nyomással rápréselik a nyomathordozót (papírt) a nyomóformára.

A mélynyomtatással igen jó minőségű nyomat hozható létre (főleg fotók, képek és grafikák esetében), de

bonyolultsága és magas költsége miatt drága.

A mélynyomtatás egyik viszonylag széles körben használt változata az ún. tamponnyomás. Lényegét tekintve

indirekt (közvetlen) mélynyomtatási eljárásról van szó. A nyomatkép úgy készül, hogy egy sík lapba (ez az ún.

klisé) mélyedéseket maratnak, amelyekbe nyomtatáskor festék kerül bele. A nyomatkészítés két szakaszból áll:

1. Egy sima, rugalmas anyagból (szilikongumiból) készült bélyeg a klisére rányomva felveszi a festék egy

részét.

2. A bélyeget rányomják a nyomtatandó tárgyra.

A festékátadó bélyeget tamponnak nevezik, innen kapta az eljárás a nevét. A tamponnyomás az ofszet

eljárással nehezen vagy egyáltalán nem nyomtatható anyagok nyomására (például textíliák, dekorfóliák, nagyon

vastag papírlemezek stb.) használják, továbbá kiválóan alkalmas nagy pontosságú, apró részleteket visszaadó kis

méretű nyomatok készítésére görbe (nem sík), de sima felületű műanyag-, fa-, fém-, bőr- és üveg tárgyakon.

Az ofszetnyomás

Az ofszetnyomás napjaink legelterjedtebb nyomdai eljárása. Az ofszetnyomás síknyomtatásnak tekinthető, mert

a nyomóforma fotótechnikai eljárással készül, sem kiemelkedés, sem mélyedés nincs annak felületén. Lényege a

következő:

• Először a nyomatot fényérzékeny réteggel bevont lemezre viszik rá. Előhívás után a lemez felületén

megmaradnak a fényérzékeny réteg áthatolhatatlan részei, amelyeken nem lesz nyomat.

• Az előhívott lemezt vízzel nedvesítik, de a víz csak a nyomat nélküli részein képes megmaradni.

• A lemezt festékkel vonják be, amely csak a nyomat pontjaiban, azaz a vízzel be nem vont felületeken marad

meg.

• A nyomat a nyomóformáról rugalmas felület közvetítésével (gumilepedő) kerül a nyomathordozó felületére.

Ezzel óvják a nyomólemezt az esetleges sérülésektől és a kopástól. Innen ered az eljárás megnevezése (az

angol off-set szó jelentése közvetett).


ismeretek


Az eljárás elsősorban annak köszönheti széleskörű elterjedését, mert mindenféle bonyolult nyomat elkészítésére

alkalmas. Szinte valamennyi újság, folyóirat és könyv ezzel az eljárással készül. Nagy példányszám esetén a

leggazdaságosabb (minél nagyobb a példányszám, annál kisebb az egy példányszámra vetített költség).

A szitanyomás

A szitanyomásnál a nyomóforma fém- és textilszálakból szőtt szitaszövet. A nyomatnál a szitaszövet nyitott (át

tud folyni rajta a festék), a többi résznél zárt. Nyomatkészítéskor a szitát ráhelyezik a nyomtatandó felületre,

ráviszik és szétkenik a festéket, amely a szabad lyukakon átfolyik, és megfesti a nyomathordozót.

A jelenlegi technológia szerint a fényérzékeny anyaggal bevont, műanyagból készült szövetre 1:1-es léptékű sík

filmet helyeznek. Erős lámpával megvilágítva exponálják a szitára felvitt anyagra a mintát. Az „előhívást”

követően vízzel mossák ki a szitát, így megjelenik a rajzolat, és a kívánt területeken szabaddá válik a festék útja.

A szitanyomás legnagyobb előnye, hogy mindenféle nyomathordozóra képes átvinni a nyomatot (fémre, fára,

műanyagra, textilre stb.). (Többek között szitanyomással készítik pólókra a nyomatot.)

A digitális nyomtatás

A digitális nyomtatás a kisebb példányszámú termékek legpraktikusabb technológiája. Nagy előnye az ofszet

nyomtatással szemben, hogy:

• nincs filmkészítési költség,

• nyomóforma alkalmazása nélkül működik,

így az ofszet nyomtatásnál felmerülő beállási költségekkel nem kell számolni.

Hogy mekkora példányszámig éri meg ezzel a technológiával kivitelezni a terméket, az a kiadvány jellegétől

függ.

Hogyan készülnek a színes nyomatok?

Egy színes nyomat készítése alig bonyolultabb egy egyszínű (pl. fekete) nyomat elkészítésénél, de ahhoz, hogy

megértsék a lényeget, teszünk egy kis kitérőt a fény, a színek és színárnyalatok világába.

A fény mint elektromágneses sugárzás

A fizikából ismert, hogy a fény egyfajta elektromágneses sugárzás, amely hullám formájában fénysebességgel

(kb. 300 000 km/s) terjed, részecskéi (kvantumai) pedig a fotonok. Ha az elektromágneses sugárzásokat

hullámhossz (energia) szerint rendezzük, akkor megkapjuk az elektromágneses spektrumot. Az elektromágneses

spektrumnak nincsen alsó és felső határa, és csak a tudomány által eddig megismert hullámhosszakat

tartalmazza.

A teljes spektrumhoz képest az emberi szem által érzékelhető hullámhossz igen szűk, kb. 380 és 780 nm közötti

(nm = nanométer, 1 nm = 10–9 méter). A látható tartományt az egyik oldalon az ún. ultraibolya, a másik oldalon

az ún. infravörös hullámhossztartomány határolja.

Az emberi szem által látható hullámhossz-tartomány

Az emberi szem


ismeretek


A 380 és 780 nm közötti hullámhosszúságú elektromágneses sugárzás ingerli az emberi szem retinájának

érzékelőit (az ún. csapokat és pálcikákat). Ezek az ingerek elektromos impulzusokként terjednek az idegekben,

és a látóidegen végighaladva világosságérzetet keltenek az agyban.

Az emberi szem kb. 8 millió csapot és kb. 75–150 millió pálcikát tartalmaz. A csapok felelősek a nappali és

színes látásért, míg a pálcikák sokkal érzékenyebbek, gyenge fényben is jól működnek (kis ingerre is reagálnak,

de a mintázat vagy az alakzat nem rajzolódik ki élesen). A csapokkal ellentétben a pálcikák nem vesznek részt a

színlátásban.

Az emberi szem 3 különböző csapot tartalmaz. Mindegyik típus más-más hullámhosszra a legérzékenyebb:

• az S-csapok a 430 nm-es hullámhossz körüli tartományra a legérzékenyebbek (ezt a látható fényt nevezzük

kék színnek),

• az M-csapok az 560 nm-es hullámhossz körüli tartományra a legérzékenyebbek (ezt a látható fényt nevezzük

zöld színnek),

• az L-csapok a 610 nm-es hullámhossz körüli tartományra a legérzékenyebbek (ezt a látható fényt nevezzük

piros színnek).

Megjegyzés: Az egyes csaptípusok megnevezése a Short (rövid), Middle (közepes) és Long (hosszú) angol

szavakból ered, utalva ezzel a látható spektrumon belüli hullámhossz-tartományokra.

A szem további jellegzetességei:

• nem tartalmaz egyenlő mennyiségű csapokat a 3 típusból. A 8 millió csap kb. 10%-a az S-csap (kék), 30%-a

az M-csap (zöld) és 60%-a az L-csap (piros).

• a csapok nem egyenletesen helyezkednek el a retinán belül.

(Ha kíváncsi arra, hogyan és mit látnak a környezetből az állatok, akkor tekintse meg a következő cikket: Így

látják a világot az állatok)

Hogyan „látjuk” a fényforrásokat?

A fényforrások lehetnek:

• természetes fényforrások (Nap, csillagok, tűz, villám stb.)

• mesterséges fényforrások (villanykörte, tv-készülék képernyője, mobiltelefon kijelzője stb.)

Fényforrás esetén az emberi szem a forrás által közvetlenül kibocsátott elektromágneses sugárzást érzékeli. A

természetes fényforrások nem adott hullámhosszon, hanem hullámhossz-tartományban sugároznak, és ez az

egyik oka annak, hogy miért más és más színűnek látjuk azokat. A lávafolyamot pl. azért látjuk vörösösnek,

mert a legnagyobb intenzitással az 550–600 nm-es tartományban sugároz. A Napot azért látjuk halvány

sárgának (majdnem fehérnek), mert a látható fénytartományon belül minden hullámhosszon kb. azonos

intenzitással sugároz elektromágneses hullámokat.

Összefoglalva: egy fényforrás akkor lesz számunkra fekete színű, ha egyáltalán nem bocsát elektromágneses

hullámokat a látható hullámspektrumon belül (pl. kikapcsolt állapotban a monitor képernyője fekete). Ha

azonban a fényforrás a látható hullámspektrumon belül minden hullámhosszon azonos intenzitással bocsát ki

elektromágneses hullámokat, akkor számunkra az fehér színű lesz. Az egyes színárnyalatok pedig a sugárzás

intenzitásának a megváltoztatásával jönnek létre, például:

• Ha egy fényforrás csak a 600–650 nm körüli tartományban a legnagyobb intenzitással bocsát ki hullámokat,

akkor azt élénkpirosnak fogjuk látni. Az intenzitás csökkentésével a piros szín egyre sötétebb lesz.

• Ha egy fényforrás csak az 500–550 nm körüli tartományban a legnagyobb intenzitással bocsát ki hullámokat,

akkor azt élénkzöldnek fogjuk látni. Az intenzitás csökkentésével a zöld szín egyre sötétebb lesz.

• Ha egy fényforrás az 500–650 nm körüli tartományban a legnagyobb intenzitással bocsát ki hullámokat,

akkor azt – a zöld és a piros szín keverékeként – élénksárgának fogjuk látni. Az intenzitás csökkentésével a

http://www.origo.hu/tudomany/20100309-a-kornyezet-az-allatok-szemevel.html

http://www.origo.hu/tudomany/20100309-a-kornyezet-az-allatok-szemevel.html


ismeretek


sárga szín egyre sötétebb lesz. De ha csak a zöld szín intenzitása csökkenne változatlan intenzitású piros szín

mellett, akkor narancssárga színt kapnánk.

A lényeg, hogy a kék, a zöld és a piros szín intenzitásának a megváltoztatásával tetszőleges színárnyalatot

tudunk előállítani a feketétől a fehérig. Ez az összes színes kijelzővel rendelkező készülék (beleértve a televízió-

és a mobiltelefon-készülékeket is) működési elve.

Ez az ún. additív (összeadó) színkeverés. Az ezen alapuló színskála (vagy színtér) pedig az ún. RGB-skála [R =

red (piros), G = green (zöld), B = blue (kék)].

Az additív színskála alapszínei

A számítástechnikában minden alapszín színárnyalatait 8 biten tárolják (0 és 255 közötti értékek, ahol a 0 a

legkisebb, a 255 pedig a maximális intenzitást jelenti). Így a három alapszínből „összekeverhető” színárnyalatok

száma: 256*256*256 = 16 777 216.


ismeretek


Hogyan „látjuk” a megvilágított tárgyakat?

A „fény világában” tárgynak tekinthető minden, ami nem bocsát ki elektromágneses hullámokat az általunk

látható tartományon belül. A tárgyakra jellemző, hogy az azokat ért elektromágneses sugárzás kisebb-nagyobb

részét:

A „fény világában” tárgynak tekinthető minden, ami nem bocsát ki elektromágneses hullámokat az általunk

látható tartományon belül. A tárgyakra jellemző, hogy az azokat ért elektromágneses sugárzás kisebb-nagyobb

részét:

• átengedik,

• elnyelik,

• visszaverik.

Megvilágított tárgy esetén csak a tárgy felületéről visszavert elektromágneses sugárzást érzékeljük. Ha egy tárgy

az összes ráeső fényt visszaveri (pl. hó), akkor fehérnek, ha minden látható elektromágneses sugárzást elnyel

(pl. korom), akkor feketének látjuk. (A növények levelei azért zöldek, mert a zöld fényt verik vissza, a látható

spektrum többi komponensét elnyelik). A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy ha egy tárgy a ráeső fényt

tökéletesen átengedi, akkor az láthatatlan lesz számunkra.

A színes nyomatok készítésének „titka”

Ahhoz, hogy egy (általában) fehér papírlapon színes nyomatot készítsünk, el kell érnünk, hogy a színes

nyomatnak megfelelően a lap felülete más és más hullámhosszúságú fénysugarakat verjen vissza (és nem az

összeset). Ezt az ún. szubtraktív (kivonó) színkeveréssel érik el, különböző színű festékek felhasználásával. A

nyomdászatban használt alapszínek a következők:

• égszínkék (angolul Cyan)

• bíbor (angolul Magenta)

• sárga (angolul Yellow)


ismeretek


A szubtraktív színkeverés alapszínei

Ez az ún. CMY-modell. A színárnyalatok a három alapszín tetszőleges arányú keverésével állíthatók elő. A

színintenzitást százalékosan adják meg (0–100%).

Ha mindhárom alapszínt azonos arányban keverjük össze, az eredmény fekete lesz. A gyakorlatban azonban az

így előállított fekete szín telítettsége kívánnivalót hagy maga után, ezért a nyomdászatban a három alapszín

mellett külön használnak fekete festéket is. Ezzel a színskála neve is módosul CMYK-ra (K = key és a tiszta

fekete színt takarja).

A három alapszín keveréséből létrehozott és a „tiszta” fekete szín közötti különbség

Ezt a 4 alapszínt használja az összes színes lézer- és tintasugaras nyomtató is. Különbség csak a festék

állapotában van: a színes lézernyomtatók szilárd (por alakú), a tintasugaras nyomtatók pedig folyékony festéket

használnak.

Az RGB és a CMY alapszínek kapcsolata

Az RGB és a CMY színskála közötti kapcsolat


ismeretek


Látható, hogy az RGB színek párban történő összekeverése előállíthatók a CMY színek és fordítva.

A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy az említett RGB és CMYK színskálán kívül más színskálákat is

használnak a gyakorlatban, de ezek ismertetése túllépi jelen tananyag hatáskörét.

A színes nyomatok készítése a gyakorlatban

Hagyományos ofszetnyomás esetén a színes nyomatok készítése a következő lépésekből áll:

• A színes nyomat alapszínekre (CMYK) bontása (ez az ún. levilágítás). A levilágítás eredményeként minden

színes oldalról készül 4-4 db film (A film átlátszó fólia, rajta az aktuális alapszín fekete nyomatával.)

Az eredeti kép

Az alapszínekre bontott kép

• A filmek segítségével elkészítik a nyomólemezeket.

• A nyomólemezekhez hozzárendelik a megfelelő színű festéket.

• Nyomtatáskor a nyomathordozóra (papírra) egymás után sorra viszik az alapszíneket, és így „születik újra” a

színes kép.

A színes nyomat minősége elsősorban függ:

• Az eredeti színes kép minőségétől,

• Az alapszínek pontos elhelyezésétől (század milliméteres pontossággal kell rávinni az egyes festékeket,

máskülönben erőteljesen romlik a kép minősége).

Ha nagyítóval megnézünk egy ilyen nyomatot, láthatóvá válnak a képet alkotó alapszínű kis apró pontok.

Hasonló módon történik a színes nyomtatás színes lézer-, illetve tintasugaras nyomtató esetén is, azzal a

különbséggel, hogy filmkészítés helyett a számítógép direkt módon vezérli a nyomtatót, utasításokat küldve,

hogy hová, milyen színű kis pontot helyezzen a papírra.

A nyomtatott prezentációs anyagok utómunkálatai


ismeretek


Ahogy az előző tanulási egységben már említettük, az utómunkálatokhoz olyan eljárások tartoznak, amelyeknek

célja növelni a prezentációs anyag tartósságát, használhatóságát és esztétikai értékét.

Két fő csoportjuk a felületkezelés és a kötészet.

Felületkezelési eljárások

A felületkezelés a következőket foglalja magában:

• Lakkozás. A nyomatkészítés után a nyomathordozó felületének egy részét színtelen lakkal fújják be. Főleg

esztétikailag növeli a kiadvány értékét. A lakkozott rész „fényesebb” lesz, amitől jobban „kitűnik”.

• Fóliázás. A nyomatkészítés után a nyomathordozó teljes felületére vékony átlátszó műanyag fóliát tesznek

(kasíroznak). Lehetőség van csak az egyik vagy mindkét oldal fóliázására. Általában borítóknál szokás

alkalmazni.

• Laminálás. A nyomathordozó mindkét oldalát fényes vagy matt műanyag fóliával vonják be. Időtálló

megoldást eredményez. A lamináló kis gépek ma már megjelentek az irodákban is.

Példa laminált kiadványra

• Dombornyomás. A dombornyomáshoz külön szerszámot kell készíteni a kidomborítandó felületrésznek

megfelelően, amelyet erővel rányomnak a papírra. Az eredmény a papír síkjától kiemelkedő „nyomat”. A

kidomborított felületrészt gyakran arany- vagy ezüstszínű festékkel is festik. A külön szerszám előállítási

költsége miatt az eljárás viszonylag drága, de szép és elegáns.


ismeretek


Példa dombornyomásra

Kötészeti eljárások

A kötészethez általában a következő eljárások és műveletek tartoznak:

• Hajtogatás. Általában egy lapra egyszerre több oldalt nyomtatnak, azt követően a lapot az oldalméretnek

megfelelően (akár többször is) összehajtják. Vastagabb papírok hajtogatásánál használják az ún. bigelést

(magyarul völgyelés). Ennek lényege, hogy a papírt egyenes vonalban megtörik a felület megsértése nélkül.

Így hajtogatáskor a papír egyrészt nem töredezik, másrészt pedig könnyebben hajtogatható. A kis bigelő

gépek már jelen vannak az irodákban.

Videó: bigelés

• Vágás. Általános esetben a kiadvány széleinek a levágását jelenti. Ma már a kisebb méretű vágógépek szinte

minden irodában megtalálhatók.

Videó: irodai vágó, karos vágó, vágógép

• Stancolás. Amíg a vágás mindig egyenes vonalú, addig stancolással különböző alakzatokat vághatunk. Az

alakzatnak megfelelően külön vágószerszámot kell készíteni, ami értelemszerűen növeli a kiadvány előállítási

költségeit.

Stancolt kiadványok

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3961,Biegeles_bigeles_

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3963,Irodai_vago

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3964,Karos_vago

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3962,Vagogep


ismeretek


• Kötés (fűzés). Különféle módszerek a megnyomott és hajtogatott részletek egyben tartására, illetve borítóhoz

való rögzítésére, amely végül kiadványt eredményez. Változatai:

• Cérnafűzés: Speciális fűzőcérnával és vászonnal végzik az ívek összeerősítését nagyobb terjedelmű

könyveknél. Tartós és időtálló megoldás. Irodai környezetben nem használják.

• Drótfűzés: változatai az oldalsó átütés (blokk esetén) és az irkafűzés (folyóiratok, füzetek esetében). Az

irkafűzésnél az ívek a gerinccsíknál fűződróttal kerülnek rögzítésre. Az irkafűző kis gépek elterjedtek az

irodákban is.

• Spirálozás: Spirál felhasználásával történő kötési módszer. A spirál anyaga lehet fém vagy műanyag. A kis

spirálozó gépek általánosan elterjedtek az irodákban is.

• Ragasztás: Az egyik legelterjedtebb kötési módszer, főleg olcsó kivitelezése miatt. Lényege, hogy az

egyes lapokat (és a borítót) összeragasztják a gerinc mentén. Kevésbé tartós megoldás, mint a cérnafűzés.

Összefoglaló

Ebben a tanulási egységben ön megismerte a nyomathordozók fajtáit, különös tekintettel a nyomdászatban

használt papíripari termékekre. A papír alapú kiadványok más és más papíron készülnek, ezért fontosnak

tartottuk, hogy megismerje a papír legfontosabb jellemzőit, szabványos méretét.

Gutenberg óta számos nyomtatási eljárást fejlesztettek ki. Ezek közül a legnagyobb jelentőséggel bír az ofszet

nyomás.

Szintén fontosnak tartottuk, hogy megismerje a színes nyomatok készítésének „titkát”.

Az ebben a tanulási egységben közölt utókezelési eljárások ismerete fontos abból a szempontból, hogy

segítségükkel a nyomtatott prezentációs anyaga nemcsak elnyeri végleges alakját, hanem tartósabbá, szebbé,

látványosabbá is tehető.


1. Soroljon fel legalább 5 nyomathordozót!

2. Milyen papírfajtákat különböztetnek meg a nyomdászatban?

3. Hogyan csoportosítjuk a papíripari termékeket négyzetméterenkénti tömegük alapján?

4. Mekkora a szabványos papírív oldalméreteinek aránya?

5. Hogyan zajlik az ofszetnyomás?

6. Mi az RGB?

7. Mi a CMYK?

8. Milyen felületkezelési eljárásokat ismer?

9. Milyen kötészeti eljárásokat ismer?


4. fejezet - Tipográfiai alapismeretek

Bevezetés

A nyomtatott prezentációs anyagok megtervezése és formai kialakítása:

• a tartalom,

• a funkciók,

• a rendelkezésre álló anyagok (nyomathordozók, festékek, kellékek stb.),

• a rendelkezésre álló eszközök és technikai megoldások (nyomtatási, felületkezelési, kötészeti eljárások)

ismeretében oldható meg sikeresen.

Ahhoz, hogy adott nyomtatott prezentációs anyag elérje elsődleges célját, két dolognak egyszerre kell

teljesülnie:

• kifogástalan tartalmi összeállítás,

• kiváló formai megjelenés.

Az utóbbival a tipográfia foglalkozik, amelynek célja a nyomtatott prezentációs anyag (vagy más

nyomtatvány) megjelenésének kialakítása.

Ebben a tanulási egységben Ön megismeri:

• a tipográfia feladatát,

• a tipográfiai közlés elemeit és azok fő sajátosságait,

• a tipográfiai tervezés szempontjait,

• a tipográfiai kompozíció fogalmát.

A tipográfia fogalma, feladata, a tipográfiai közlés elemei

A tipográfia latinból átvett, görög eredetű szó, amelynek jelentése valamilyen kiadványban alkalmazott

nyomdai előírások (betűk, szedés, formátum stb.) összessége. Más szavakkal a tipográfia „felel” a

kiadványok formai megjelenéséért.

A tipográfia feladata érthető, áttekinthető, a szöveg összefüggéseit jól hangsúlyozó, olvasható közlés. A

tipográfia bizonyos értelemben művészi tevékenység. Gara M. szavait idézve: „A jó tipográfia értő és érzékeny,

nem tolakszik a tartalom elé, …”.

A tipográfia „munkatárgya” a kiadvány kompozíciójának (összeállításának) nyersanyaga, amelyet a következők

alkotnak:

• a betűk,

• a szavak,

• a sorok,

• a sorcsoportok,

• a szövegtömbök,

• a díszek, illusztrációk és

• a térközök.

Tipográfiai alapismeretek


A tipográfia ezekkel manipulálva igyekszik biztosítani a tartalomnak leginkább megfelelő megjelenést.

A betűk

A betű a tipográfia legkisebb eleme. Régebben a betűket betűművészek rajzai alapján állították elő. Ma a

számítástechnikában külön programokat hoztak létre a betűk szerkesztésére. Ez lényegében megoldotta a betűk

digitális formában történő előállítását, tárolását és megőrzését, de egyben több mint 30 000 betűtípust

eredményezett, ami gyakorlatilag áttekinthetetlen mennyiség. Szerencsére ennek az óriási betűkészletnek a

90%-a olyan betűkből áll, amelyeket különleges célokra, illetve egyedi igények kielégítésére alkottak meg, és

emiatt felhasználhatóságuk erősen korlátozott (ezért nevezik ezeket különleges vagy reklám betűnek). A

maradék 10% (kb. 3000 betűtípus) az, amelyet széles körben használnak különböző kiadványokban.

Néhány példa különleges betűtípusokra

A 3000 betűtípus sem tekinthető kevésnek, ezért általában a gyakorlott tipográfusok kiválasztanak közülük 30–

40-et, és ezeket használják a leggyakrabban. A többihez csak külön igény esetén folyamodnak.

Egy másik módja a betűtípus-mennyiség csökkentésének az, amikor a cég/intézmény kidolgozza a saját arculati

kézikönyvét, amelyben rögzíti többek között azt is, hogy kiadványaiban – kötelező jelleggel – milyen

betűtípust/betűtípusokat kell használni.

A betűtípus névvel ellátott, egységes grafikai elvek alapján létrehozott ábécé (számjegyekkel és írásjelekkel

együtt). Pl. a két talán legjobban ismert betűtípus a Times és az Arial.

Adott betűtípusnak számos változata lehet. A változatok összessége alkotja a betűcsaládot. A változatok

csoportosításának fő szempontjai a következők:

• Vonalvastagság

• világos

• normál

• félkövér



• háromnegyed kövér

• kövér

• extrakövér

• Betűszélesség

• keskeny

• normál

• széles

• Stílus

• álló

• dőlt

• kiskapitális

• Díszítettség

• kontúros

• árnyékolt

• díszes stb.

Természetesen ezek a változatok kombinálhatók, így nem ritka, hogy egy betűcsalád akár 50–100 változatot is

foglalhat magában.

Egy betűcsalád lehetséges tagjai

A betűcsaládok terén a Nemzetközi Tipográfiai Egyesület (Association Typographique International) „teremtett

rendet” azzal, hogy:

• a betűtípus születési helye,

• a betűtípus születési ideje, továbbá

• a betűk grafikai jellegzetességei

alapján 11 betűcsaládba sorolta a betűket. Ezek a következők:

1. Velencei reneszánsz antikva,



2. Francia reneszánsz antikva (Garamond),

3. Barokk antikva (Baskerville),

4. Klasszicista antikva (Bodoni),

5. Betűtalpas lineáris antikva (Rockwell),

6. Betűtalp nélküli lineáris antikva (Tahoma),

7. Egyéb antikvák,

8. Írott betűk (Script, Mistral),

9. Dísz- és reklámbetűk,

10. Törtvonalú betűk (gót),

11. Idegen betűtípusok (görög, cirill, héber stb.).

Természetesen egy-egy csoportban több betűcsalád is található.

A betűméret

1440 körül a német Johannes Gutenberg feltalálta a nyomdagépet, és ezzel hódító útjára indult a nyomtatott

könyv. (Gutenberg egyik első munkája volt az ún. 42 soros biblia. 180 példányban készült, amelyből kb. 50 db

létezik ma is, féltve őrzött, pótolhatatlan kincsként.) Mivel a kezdeti időszakban a nyomdák saját maguk

gyártották a betűket, mindenki különböző betűméretet használt. Több mint 300 évnek kellett eltelnie ahhoz,

hogy a francia Firmin Didot (ejtsd: didó) 1770-ben megalkossa az alapmértékegységet, amelynek segítségével

létrejöhetett az egységes betűméret-rendszer.

Didot alapmértékegységnek a ma már a nevét viselő Didot-féle pontot választotta, amelynek nagyságát a francia

királyi láb (mint akkori mértékegység) 864-ed részeként adta meg (a francia láb 1/6-od×1/12-ed×1/12-ed része).

A metrikus rendszer bevezetésével 1881-ben a Didot-féle pontot is „hozzáigazították”, azaz úgy definiálták,

mint a méter 2660-ad része.

A Didot-féle pont jele p, és 1 p = 0,376 mm.

Látható, hogy a Didot-féle pont, mint alapmértékegység igen kicsi (az egészséges emberi szem 1 méter

távolságról kb. ilyen nagyságú pontot képes megkülönböztetni és önállóan azonosítani), ezért a gyakorlatban

ennek a többszörösét szokták használni, kialakítva egységes méretű betűfokozatokat, amelyeket külön névvel is

elláttak. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

• 1 petit = 8 p (3,008 mm),

• 1 garmond = 10 pt (3, 759 mm),

• 1 ciceró = 12 p (4, 513 mm) stb.

Az angolszász területeken 1886-ban bevezették az amerikai mértékrendszert, amelynek alapját a hüvelyk (inch)

adta. Az amerikai mértékrendszer szerint kialakított alapmértékegységet szintén pontnak nevezték. Jele: pt és 1

pt a hüvelyk 1/72-ed része, azaz 1 pt = 0,351 mm (1 hüvelyk = 25,4 mm).

A tipográfiai mértékegységekről további információkat talál a wikipedián.

A számítástechnikában is ez a mértékegység terjedt el. És mivel a szöveg- és kiadványszerkesztő programok

lehetővé teszik tetszőleges méretű betűk használatát, a különböző, külön névvel ellátott betűfokozatok is csak

szűkebb szakmai körökben használatosak.

A pontokban megadott betűméret a betűmagasságra vonatkozik, mindig valamivel nagyobb mint a nagybetűk

tényleges magassága. Ez is a nyomdászok „öröksége”, tudniillik hagyományos betűszedéskor a szedők vékony

lemezeket használtak, hogy egyenes sorokba tudják rendezni az ólombetűket (ez az ún. váll).

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tipogr%C3%A1fia



A betűk szélessége, illetve a betűk közötti távolság teljesen független a betűmérettől.

A betűk néhány fontos paramétere

A szavak

A tipográfiában a szó a sor elején, írásjellel (például nyitó idézőjel) vagy szóköz után kezdődik, és a

legközelebbi szóközig vagy írásjelig, vagy a sor végéig tart. A szó általában csak betűkből áll, de egyes írásjelek

(például kötőjel, nagykötőjel) a szó részét is képezhetik. Ilyen értelemben a szó állhat számjegyekből

(tizedesvesszőből stb.) is, de speciális esetekben számok és betűk kombinációjából is (R2D2). Az írott szónak

csak közvetett köze van a szóhoz mint nyelvi egységhez. (Szó)

Általános értelemben a számítógépes kiadványszerkesztés világában tehát a szavak betűkből és írásjelekből álló,

egymástól nem nyomtatható karakterrel (szóközzel, bekezdésjellel, tabulátorjellel stb.) elválasztott

karakterláncok. Tipográfiai szempontból kiemelt szerepet játszik a betűritkítás (angolul kerning), amely a

szavon belüli betűk közötti távolságra utal. A betűritkításnak van egy alapértelmezett értéke. A korszerű szöveg-

és kiadványszerkesztő programok lehetőséget biztosítanak az alapbetűritkítás értékének a módosítására, így

kapunk sűrített, illetve ritkított szavakat. Érdemes megjegyezni, hogy a túlzott sűrítés vagy ritkítás rontja az

olvashatóságot, ahogy a példa is mutatja.

A betűritkítás hatása az olvashatóságra

A sorok

A sor ugyanazon alapvonal mentén elhelyezkedő, egy vagy több szóból álló tipográfiai elem. Az alapvonalhoz

képest a betűk és/vagy a szavak lehetnek emeltek vagy süllyesztettek, ahogy a példa is mutatja.

A gyakorlatban ezt a lehetőséget leginkább felső és alsó indexnél szokás használni úgy, hogy az alsó, illetve a

felső indexben szereplő jelek betűmérete is kisebb.

Indexek használata

Ezen kívül igen ritkán, kivételes esetekben és leginkább reklámkiadványokban használják a süllyesztést vagy a

kiemelést, pl.:

Különleges példa a betűk süllyesztésére és kiemelésére az alapvonalhoz képest

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B3



A sorcsoportok

A sorcsoport egy vagy több összefüggő sorból álló tipográfiai elem. Az alkotó sorok nem tartalmaznak

folyamatos szöveget. A gyakorlatban sorcsoportnak tekinthető egy fejezetcím, táblázatcím, ábracím stb.

Tipográfiai szempontból a sorcsoportokra jellemző, hogy csak kivételes esetben tartalmazhatnak szóelválasztást,

továbbá úgy kell elrendezni egymáshoz képest a sorokat és a szavakat a sorcsoporton belül, hogy maximális

esztétikai élményt nyújtsanak. A következő ábra néhány példát mutat helyes és helytelen elrendezésre.

A szövegtömbök

A szövegtömb folyamatos szöveget tartalmazó sorokból épülő tipográfiai elem. Mivel a folyamatos szöveg

bekezdésekre tagolódik, a szövegtömb egy vagy több bekezdésből áll. Tipográfiai szempontból a szövegtömb a

következő fontosabb jellemzőkkel rendelkezik:

• Sorok hossza. Érdemes megjegyezni, hogy a jó olvashatóság szempontjából a sorok optimális hossza 12–15

cm között van. Az ennél hosszabb sorok esetében fennáll a sortévesztés veszélye, az ennél rövidebb

sorhossznak pedig csökken az esztétikai értéke és megítélése.

• Sorok igazítása. A korszerű szöveg- és kiadványszerkesztő programok lehetővé teszik a bekezdésen belüli

sorok balra, középre, jobbra zárását, illetve a sorkizárt elrendezést, amelyre jellemző, hogy a sorok azonos

hosszúságúak. A gyakorlatban a sorkizárás történhet úgy, hogy a program automatikusan szétosztja a sorvégi

üres részt a sor belsejében lévő szóközök mentén (növelt szóközök), de történhet úgy is, hogy növeli a

betűközt is, azaz ritkítással egyenlíti ki a sorokat.

• Sortávolság. Erőteljesen befolyásolja az olvashatóságot. A sűrűn szedett sorok olvashatósága romlik, mert a

Nagybetűk, továbbá a kisbetűk szára „belenyúlik” a szomszédos sorokba. A túl ritkán szedett sorokkal pedig

az a gond, hogy egyrészt megnő a kiadvány terjedelme (ami plusz költségekkel jár!), másrészt esztétikai

szempontból sem nyújtanak szép látványt. Éppen ezért a másfeles, illetve a dupla sortávolságot kifejezetten

kéziratoknál szokás használni, elég helyet biztosítva ezzel a korrektor által végzett javításoknak. A

sortávolság vagy sorköz a betűméret függvénye. Alap esetben a szimpla sorköz megegyezik a betűmérettel.

Pl. 12 pontos betűmérethez 12 pontos sorköz tartozik, amit a következőképpen szokás jelölni: 12/12

(betűméret/sorköz). Az olvashatóság fokozására igen gyakran használnak kis méretű, 10–20%-os sorritkítást,

pl.: 10/11, 10/12, 12/15. Ez is növeli a kiadvány terjedelmét, de nem számottevően.

Díszek, illusztrációk

Régebben a nyomdászatban használt díszek neve „cifra” volt. A DTP világában igen széles választék áll

rendelkezésre díszelemekből, sőt mi magunk is könnyen létrehozhatunk díszelemeket. Hagyományosan díszeket

szoktak használni dekoratívabb kiadványokon, könyvek borítóján, oldalfejlécként stb.



Példa díszelem használatára fejezetcím-oldalon és szövegen belül

Általános értelemben az illusztráció képi elemet jelent. Az első illusztrált nyomtatott könyv maga Gutenberg 42

soros bibliája volt, igaz az összes illusztrációt kézzel készítették el a nyomtatás után.

Gutenberg 42 soros bibliájának díszített oldalrészlete.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Johannes_Gutenberg



Ma az illusztrációk a nyomtatott prezentációs anyagok szerves részei, és mint olyanok képezik a tipográfia

munkatárgyát. Különlegessége, hogy nemcsak az oldalon belül, hanem több oldalon elosztva is megjelenhet,

mérete és elhelyezése a szöveges elemekkel együtt alkotja a nyomtatott prezentációs anyag tipográfiai

összképét.

Kifutó és „többoldalas” illusztrációk könyvben

Térközök

A térköz az egyes tipográfiai elemek (sorcsoportok, szövegtömbök, díszek és illusztrációk) közötti üresen

hagyott terület. A túlzottan nagy térköz az „üresség” érzetét kelti az olvasóban, a túlzottan kis térköz zsúfolttá és

nehezen érthetővé teszi a nyomtatott prezentációs anyagot.

A tipográfiai tervezés fő szempontjai

Minden nyomtatott prezentációs anyag konkrét céllal készül. A jó tipográfiai terv messzemenően figyelembe

veszi mindazokat a tényezőket, amelyek hozzájárulhatnak a kitűzött cél eléréséhez. Ezek közül a

legfontosabbak:

• az olvashatóság,

• az áttekinthetőség és a jó szemléltetés,

• a célszerű használhatóság,

• a kezelhetőség,

• a tárolhatóság.

Olvashatóság

Amit nem tudunk könnyen elolvasni, azt el sem olvassuk! Ezért a tipográfiai tervezés elsődleges szempontja a jó

olvashatóság biztosítása! Az olvashatóságot befolyásoló tényezők:

• a betűtípus és a betűk vonalvastagsága,



• a betűméret,

• a betűszín és a háttérszín közötti kontraszt,

• a sortávolság, valamint

• a sorok hossza.

A betűtípus kiválasztása (szem előtt tartva annak olvashatóságát) a kiadvány típusától és a téma jellegétől függ.

A gyakorlott tipográfusoknak és kiadványszerkesztőknek vannak „kedvenc” betűtípusaik, és a tapasztalatuknak

köszönhetően tudják, melyik betűtípus illik leginkább az adott témához. A betűk vonalvastagságát illetően, a

folyamatos olvasásra szánt szövegekben kerülni kell a kövér és a vékony betűket. Ezeket legfeljebb rövid

címekben lehet sikerrel használni.

A betűméret erőteljesen befolyásolja az olvashatóságot. A folyamatos olvasásra szánt hosszabb szöveg esetén

az olvashatósági határ kb. 6 pt-os betűméretnél húzódik. Az ennél kisebb betűk esetében az olvasás sebessége

rohamosan csökken. De sebességcsökkenés tapasztalható akkor is, ha túl nagyok a betűk. (Ezt „használják ki”

pl. gyermekeknek szánt könyvekben, ahol nem a gyorsaság az elsődleges szempont!) Általában a betűméretet a

kiadványméret függvényében határozzuk meg. Néhány tájékoztató (nem „örök érvényű”) adat:

A betűszín és a háttérszín közötti kontraszt hiánya nehezen olvashatóvá teszi a szöveget. A legjobb

olvashatóságot a fekete-fehér színkombináció biztosítja. A kontrasztra akkor kell külön figyelmet fordítani,

amikor háttérnek valamilyen képet vagy képösszeállítást akarunk használni.

A sortávolság is fontos szerepet játszik az olvashatóság megteremtésében. A sortávolságot a betűméret

függvényében határozzuk meg. A legjobb olvashatóságot a betűmérethez képest 110–120%-os sortávolság

eredményezi (pl. 10/12, 12/15 stb.).

A sorok hossza is hatással van az olvashatóságra. Túl hosszú sorok esetén fennáll a sortévesztés veszélye.

Általában a folyamatos olvasásra szánt szövegeknél használt optimális sorhossz 12–15 cm. Ha a szedéstükör

ennél szélesebb, érdemes kéthasábosra tördelni a szöveget.

Áttekinthetőség, jó szemléltetés

Hiába jól olvasható a szöveg, ha nehezen tekinthető át. Az áttekinthetőséget befolyásoló tényezők:

• Tagolás (bekezdések, felsorolások, kiegészítő magyarázatok, hivatkozások). Mindenekelőtt követni kell „az

egy bekezdés egy gondolat” elvet. A bekezdések legyenek a lehető legrövidebbek. Használjon gyakrabban

felsorolási listákat, de egyben ügyeljen arra, hogy azok ne legyenek túl összetettek. A kiegészítő

magyarázatokat külön bekezdésben közölje, ügyelve a fő szöveg és a magyarázat közötti egyértelmű

kapcsolat megtartására.

• Címfokozatok használata. A nyomtatott prezentációs anyagban szereplő címek, illetve többszintű

címrendszer kiemelt szereppel bírnak az áttekinthetőség szempontjából. Gondoljon arra, hogy pl. egy könyv

tartalmát a leggyorsabban úgy lehet áttekinteni, ha megnézzük a tartalomjegyzéket. (Közismert, hogy a

szakmai-tudományos kiadványoknak magas az ára, vagyis adott könyv megvétele alapos megfontolás tárgya.

Az esetek többségében a mű címének ismerete nem elég a döntés meghozatalához, de a tartalmi kivonaté már

igen!) Többszintű címrendszernél gyakori az egyes szintek sorszámozása. Jegyezze meg, hogy csak a legfelső

3 szint viselhet számot (pl. 3.2.1. A multimédia fogalma)! Ha háromnál több szintet használ, akkor a 4-dik

szinttől kezdve nem szabad használni többszintű számozást! (Áttekinthetőség szempontjából az ilyen címek,

mint pl. 2.3.1.4.5. A gyermeknevelés további kérdései, inkább zavarók, mint hasznosak. A többszintű

címrendszer kialakításakor az egyik leggyakoribb súlyos hiba az, amikor pl. egy fejezetcímhez egyetlen

alfejezetcím tartozik. Nem lehet úgy kettéosztani pl. egy fejezetet, hogy az egyik résznek adunk nevet

(címet), a másiknak pedig nem!



• Illusztrációk, táblázatok használata. Ugye, ismeri a szólást, amely szerint „egy kép többet ér száz szónál”?

Hosszú, bonyolult leírások helyett használjon illusztrációkat, és fűzzön hozzá egyszerű, jól érthető

magyarázatokat. Hasonló a helyzet a táblázatokkal, de soha ne közöljön sok adatot tartalmazó táblázatokat,

amelyekben az olvasó könnyen „elveszhet”. (Ha mindenképpen szükségesnek tartja a közlést, akkor azt a

mellékletben tegye.) A táblázatban szereplő legfontosabb adatot/adatokat érdemes kiemelni (más

betűstílussal, más betűszínnel, más cella-háttérszínnel stb., de közben ügyelni kell a megfelelő kontrasztra is).

Célszerű használhatóság

A célszerű használhatóságot befolyásoló tényezők:

• A méret. A nyomtatott prezentációs anyag mérete többek között hatással van arra, hogy mennyire

hordózható, belefér-e pl. egy táskába vagy milyen könnyen „forgatható”, lapozgatható.

• A kötés módja. Pl. sokat használt (gyakran „lapozgatott”) könyveknél vagy más kiadványoknál (pl.

felhasználói útmutatók) a ragasztás nem a legszerencsésebb kötési mód, mert előfordulhat, hogy egyes lapok

kiválhatnak és elveszhetnek. Az ilyen esetekben érdemes kiválasztani pl. a spirálkötést.

• Az írhatóság. Ha lehetőséget szeretnénk biztosítani a felhasználónak arra, hogy jegyzeteket készítsen a

kiadványban (és nem külön füzetben), akkor helyet kell biztosítani erre (pl. marginális használatával), de arra

is kell ügyelni, hogy a lapokra könnyen lehessen írni ceruzával vagy tollal. Ilyen szempontból pl. a mázolt

papírok nem a legalkalmasabbak.

• A radírállóság. A radírállóságra is hasonló megfontolások érvényesek, mint az írhatóságra.

Kezelhetőség

Adott nyomtatott prezentációs anyag kezelhetőségét egyrészt a kivitelező (gyártó), másrészt pedig a

végfelhasználó szempontjából kell vizsgálni.

A kivitelező szemszögéből a kezelhetőség leginkább arra értendő, hogy mennyire gépesíthető a gyártás

folyamata, a készülő termék milyen könnyen vagy nehezen alakítható, szabható, mozgatható stb.

A végfelhasználó szemszögéből a kezelhetőség azt fejezi ki, hogy milyen könnyen használható, hozzáférhető,

„kézen fekvő”, „forgatható” stb.

Pl. egy napilap kiadása szinte 100%-osan gépesített folyamat, és az olvasó is könnyen „kezelheti” akár a

villamoson, akár a parkban egy padon ülve, akár otthon.

Tárolhatóság

A nyomtatott prezentációs anyagokat – terjedelemtől és mérettől függetlenül – egyrészt tárolni kell, amíg

eljutnak a felhasználókig, másrészt – bár nem minden esetben – a felhasználó számára is biztosítani kell a

lehetőséget a hosszabb-rövidebb tárolásra. A tárolás pl. egy könyv esetében nem okoz gondot, de mi a helyzet

pl. egy konferencia poszterrel, amely méreténél fogva különleges tárolást igényelhet?

A tipográfiai kompozíció

A tipográfiai kompozíció a tartalmat a lehető legjobban kihangsúlyozó kifejezési forma megválasztása

összhangban a szükséges alapanyagokkal (nyomathordozókkal, festékekkel stb.) és a nyomdai, felületkezelési és

kötészeti eljárásokkal. A tipográfiai kompozíció a tipográfiai tervezés eredménye. A legfontosabb a nyomtatott

prezentációs anyagban tervezett elemek (címek, szöveges és képi információk, díszelemek) meghatározása és

egymáshoz rendelése. Kiindulási pontként szolgál a prezentációs anyag témája és jellege, tudniillik ez sok

mindent meghatároz, illetve olyan korlátokat állít fel, amelyek konkrétabbá, és ezáltal könnyebben

kivitelezhetővé teszik a feladatot.

Összefoglaló

Ebben a tanulási egységben ön megismerte a tipográfia fogalmát és feladatát, a tipográfiai közlés elemeit és

azok fő sajátosságait, a tipográfiai tervezés szempontjait, valamint a tipográfiai kompozíció fogalmát. Egy

konkrét nyomtatott prezentációs anyag tipográfiai megtervezése nem könnyű feladat. Egy-egy tényező vagy

szempont figyelmen kívül hagyása csak ronthat a végeredményen, nem egyszer véglegesen tönkretéve a



befektetett munkát és energiát. Ennek ellenére merjen bátran belevágni elképzelései megvalósításába. A

tervezésben és a kivitelezésben korszerű számítógépes eszközök állnak rendelkezésére, amelyek nagymértékben

megkönnyíthetik munkáját, de azzal is tisztában kell lennie, hogy ezek nem „csodaszerek”, vagyis a munka

alkotórésze mindig is az öné lesz.

Önellenőrző kérdések és feladatok

1. Mi a tipográfia feladata?

2. Sorolja fel a tipográfiai tervezés elemeit!

3. Kb. hány betűtípus létezik?

4. Mi a betűméret alapmértékegysége?

5. Jellemezze röviden a szövegtömböt mint tipográfiai elemet!

6. Mely tényezők befolyásolják az olvashatóságot?

7. Mely tényezők vannak hatással az áttekinthetőségre?

8. Mi a tipográfiai kompozíció?


5. fejezet - A tipográfiai tervezés gyakorlata

Bevezetés


• a tipográfiai tervezési stílusokat,

• az oldalterv elkészítésének szempontjait,

• a tördelési alapelveket.

Tipográfiai tervezési stílusok

Adott nyomtatott prezentációs anyag tipográfiai megtervezésére alapvetően két, egymástól lényegesen eltérő

stílus kínálkozik.

• Az egyik az ún. klasszikus stílus, amelynek gyökerei a XV. századból erednek. Leginkább a csak szöveget

vagy szöveget és kevés illusztrációt tartalmazó kiadványok tervezési stílusa. Legfőbb jellemzője, hogy rendre,

harmóniára, egyensúlyra törekszik. Ezt a stílust szépirodalmi művek, tudományos könyvek, folyóiratok,

hagyományos tankönyvek tervezésére használják.

• A másik, ún. modern stílus a XX. század szüleménye. Olyan kiadványok tervezésénél alkalmazzák,

amelyekben sok az illusztráció (reklámkiadványok, csomagolóanyagok, sajtótermékek jelentős része). A

modern stílus alapján megtervezett és kivitelezett kiadvány tipográfiája inkább „rendbontó”, változatosságot

és dinamikát sugall.

A mai korban a két stílus „színtiszta” alkalmazása igen ritka. A két stílus „összevegyítésével” a tipográfusok

igyekeznek minél jobban kihasználni azok előnyeit.

Ebben a tanulási egységben a hangsúlyt a klasszikus stílusra helyezzük. A modern stílus elsajátításához olyan

általános és szakmai ismeretekre van szükség, amelyek meghaladják a jelen tananyag kereteit.

A klasszikus stílus

A klasszikus stílus a következőkből indul ki: minden kiadvány oldalakra, oldalpárokra tagolódik, és ha minden

egyes oldalon (oldalpáron) megteremtjük az egyensúlyt és a harmóniát, akkor az az egész kiadványra nézve is

érvényes lesz. Éppen ezért a tipográfus feladatai a következő sorrendet követik:

• a kiadvány méretének kiválasztása,

• az oldal/oldalpár és szedéstükör (más néven laptükör) kialakítása,

• a kiadvány belső struktúrájának kialakítása.

A kiadványméret kiválasztása

A legtöbb, klasszikus stílussal tervezett kiadvány szabványos méretű papíron készül, pl.:

• egyetemi jegyzetek: A4,

• tankönyvek: B5,

• információs füzetek: A5 stb.

Az ok elsősorban gazdasági, tudniillik a kivitelezés során nem keletkezik számottevő papírhulladék. Emellett

azonban érdemes megjegyezni, hogy különleges alkalmakból kiadott prezentációs anyagok különleges méretűek

is lehetnek.

A tipográfiai tervezés gyakorlata


Különböző, a szabványostól eltérő kiadványméretek

Oldal/oldalpárok és szedéstükör kialakítása

A klasszikus stílusban szedéstükörnek nevezzük a szöveg és az illusztrációk számára fenntartott területet,

amelyet a margók vesznek körül. Más szavakkal a szedéstükör egy „képzeletbeli” téglalap az oldalon, amelyen

belül el kell helyezni a szöveges és képi információkat. A szedéstükörhöz tartozik az élőfej, de az élőláb nem!

A szedéstükör kialakításakor meg kell határozni:

• annak méreteit (magasság×szélesség),

• oldalon belüli elhelyezését.

A gyakorlatban a szedéstükör méretét a margók megadásával határozzuk meg:

oldalmagasság – felső margó – alsó margó = szedéstükör-magasság

oldalszélesség – bal (vagy belső) margó – jobb (vagy külső) margó = szedéstükör-szélesség

Ezek után a kérdés, mekkora legyenek a margók? Ha túl kicsik (nagy szedéstükör), akkor a kiadvány

„túlzsúfolt” lesz, ha túl nagyok (kis szedéstükör), akkor pedig „üresnek” fog tűnni. Igazából erre nincsen

egyértelmű szabály. Általában a szedéstükör az oldal területének a 75–85%-át teszi ki (méretarányos

kicsinyítéssel). A nagyobb szedéstükör használatát főleg gazdasági szempontok indokolják (több információ fér

el egy oldalra, kevesebb papírra lesz szükség).



Különböző méretű szedéstükrök

A szedéstükör oldalon belüli helyének a meghatározásában szerepet játszik az is, hogy a kiadvány egy- vagy

kétoldalas, ezért a két esetet külön-külön tárgyaljuk.

Önálló oldal szedéstükre

Önálló oldalról akkor beszélünk, amikor a kiadvány lapjainak csak az egyik oldalára nyomtatunk (egyoldalas

nyomtatás), a hátoldal üres. A legjobb példája ennek a szakdolgozat (diplomadolgozat).

Ebben az esetben abból lehet kiindulni, hogy az oldal geometriai középpontja nem esik egybe az ún. optikai

középponttal. Az optikai középpont a geometriai középpont fölött helyezkedik el.

A lap (oldal) geometriai és optikai középpontja

Ennek ismeretében a szedéstükör helyét úgy kell meghatározni, hogy az oldal optikai középpontja és a

szedéstükör optikai középpontja egybeessen. Ez azt jelenti, hogy:

• a bal és a jobb oldali margó egyenlő,

• az alsó margó nagyobb a felsőnél, a két margó aránya 5:3.

Jó megközelítéssel a margóméretek a következők:

• bal oldali margó: 3 egység

• felső margó: 3 egység



• jobb margó: 3 egység

• alsó margó: 5 egység

Ez az igazán klasszikus szedéstükör. Az egység szabadon választható, attól függően mekkora margót

szeretnénk. Általában 0,5–1,5 cm közötti szám. Ha pl. 1 egység = 0,8 cm, akkor a margóméretek:

• bal oldali margó: 2,4 cm

• felső margó: 2,4 cm

• jobb margó: 2,4 cm

• alsó margó: 4 cm.

Oldalpár szedéstükre

Oldalpárról akkor beszélünk, amikor a kiadvány lapjainak mindkét oldalára nyomtatunk (kétoldalas nyomtatás).

A legjobb példái ennek a könyvek.

Ebben az esetben abból lehet kiindulni, hogy a két egymás mellett helyezkedő bal és jobb oldal szedéstükre

szimmetrikusnak kell lennie, továbbá a belső margók összege egyenlő legyen a külső margók mindegyikével.

Oldalpár szedéstükre

Jó megközelítéssel a margóméretek a következők:

• belső margó: 2 egység

• felső margó: 3 egység

• külső margó: 4 egység

• alsó margó: 5 egység

Az egység itt is szabadon választható.

Megjegyzés: Sajnos, ezek az igazán klasszikus szedéstükör-elrendezések „áldozatul estek” a szövegszerkesztő

programoknak, amelyek alapértelmezésben egyenlő méretű, egyenként 2,5 cm-esre beállított margókkal nyitják

meg az új dokumentumokat. Ez a beállítás alkalmas egy hivatalos levél, egy emlékeztető vagy egy szerződés

megírására, de nem tekinthető szerencsésnek egy jól megtervezett prezentációs anyag esetében. Természetesen a

programok lehetőséget adnak a margók megváltoztatására, de hogyan állítson margót egy olyan felhasználó, aki

nem ismeri a jó megoldást?

Többhasábos elrendezés, marginális használata

Az előzőekben abból indultunk ki, hogy a szöveg és a képi elemek a szedéstükrön belül annak teljes

szélességében és magasságában helyezkednek el. Ha a sorok hossza viszont meghaladja a 15–16 cm-t, akkor a

jobb olvashatóság céljából érdemes 2 vagy több hasábba elhelyezni az információkat (ahogy az újságok és a

napilapok teszik). Kéthasábos tördelést használnak pl. a tankönyvekben szereplő tárgymutatóknál. Az egyetlen

dolog, amire érdemes figyelni, az a hasábok közötti térköz mérete. A térköz a kiadványméret függvénye, A4-es



vagy B5-ös kiadványokban a 0,5 cm-es térköz a legmegfelelőbb, A0-ás vagy A1-es méretű posztereknél lehet

1–2 cm.

Egy-, két- és háromhasábos tördelés

Egy másik módja a sorhosszak csökkentésére a marginális (magyarul széljegyzet) használata. Általában

egyetemi jegyzetekben és tankönyvekben szokták használni. Lényege, hogy az oldalak külső szélén külön

„sávot” alakítanak ki, amelyben címszavakkal és rövid kifejezésekkel kiemelik a szöveges információk

lényegét. Ez megkönnyíti az információk visszakeresését, és így növeli a kiadvány használati értékét. A

széljegyzet továbbá lehetőséget biztosít a felhasználónak, hogy saját feljegyzéseket készítsenek olvasás közben.

A marginális a szedéstükör része! Pl. A4-es lapméretnél és 17 cm széles szedéstükör esetében a sorok hossza

12,5 cm, a széljegyzet szélessége 4 cm, a szöveg és a marginális közötti távolság pedig 0,5 cm. (Így a margóval

együtt kb. 6 cm-es sáv áll a felhasználó rendelkezésére feljegyzések készítésére.)

A marginális (széljegyzet) használata

A nyomtatott prezentációs anyag belső struktúrájának kialakítása

A klasszikus tervezési stílus utolsó, a tördelést megelőző feladat, amely a következőkre terjed.

Törzsszöveg

• A törzsszöveg betűtípusának a kiválasztása. A klasszikus stílus előnyben részesíti a talpas betűtípusok

normál változatát (Times New Roman, Garamond, Bookman Old Style stb.), de nem zárja ki teljesen a talp

nélküli betűtípusok használatát. A fő szempont a jó olvashatóság, ezért nem szerencsés pl. a kézírást utánzó

(Lucida Handwriting, Monotype Corsiva stb.) betűtípusok használata. Az ilyen betűtípusok kiválóan



alkalmasak rövidebb szövegeket tartalmazó meghívókban, brosúrákban stb., de folyamatos olvasásra szánt

szövegnél nem válnak be.

• A törzsszöveg betűméretének és sortávolságának a kiválasztása. A betűméretet illetően, a legjobban

olvasható a 9–12 pt-os szöveg. A betűméret többek között a kiadványméret függvénye. Pl. egy A5-ös méretű

kiadványban a 12 pt-os betűméret már túl nagy, egy A4-es kiadványban a 9 pt-os méret pedig túl kicsi. A

túlzsúfoltság elkerülése miatt a sortávolság általában 10–20%-kal nagyobb a betűméretnél. A leggyakrabban

használt betűméret/sortávolság értékek: 9/10, 9/11, 10/12, 11/12, 12/14, 12/15.

• A sorok igazítása. A klasszikus stílus szinte kivétel nélkül sorkizárt igazítást használ a törzsszövegben.

• Első sor behúzása, térközök. Az első sor behúzása 0,4–0,6 cm között van, a kisebb érték a kisebb

betűméretre vonatkozik. A törzsszövegben a bekezdések között térköz nincs, azaz a tördelés folyamatos.

• Egy- vagy többszintű felsorolások. A mai prezentációs anyagokban gyakran szerepelnek felsorolások. A

felsorolások paramétereinek helyes meghatározásához kiinduló pontként szolgál a behúzás kiválasztott értéke,

ahogy a következő ábra szemlélteti. Lényeges, hogy a felsorolások egységesek legyenek az egész

kiadványban!

• Kiemelések és hivatkozások. Egyes szavak, mondatrészek kiemelése, továbbá az előforduló hivatkozások

(táblázatra, illusztrációra, irodalomjegyzékben szereplő műre) a kiválasztott betűtípus félkövér, dőlt, illetve

kiskapitális változatával történhet. A lényeg, hogy a kiemelések és a hivatkozások jól elkülönüljenek

egymástól, ezért ha a kiemeléseket félkövér betűvel tünteti fel, akkor a hivatkozások legyenek dőlt betűvel

szedve és fordítva: dőlt betűvel kiemelt szavak és szövegrészletek esetén a hivatkozások legyenek félkövér

betűvel szedve.

Címrendszer

A címrendszer nem tartalmazhat 4-nél több szintet (fokozatot)! Minél egyszerűbb, annál jobb.

A címrendszer a törzsszöveg betűtípusának félkövér változatán alapszik. Az egyes címfokozatok

megkülönböztetésére más-más betűméretet szokás használni. A következő táblázat egy lehetséges példát mutat a

címfokozatok kialakítására (a fordított sorrend szándékos).

Az 1. címfokozat (ez felel meg a fejezetcímnek) általában új, lehetőleg páratlan oldalon kezdődik. Nagyobb

terjedelmű kiadványokban utána 8–10 üres sort szokás hagyni, ezzel is kihangsúlyozva, hogy az olvasó a

kiadvány egy új részéhez érkezett.

Táblázatok

A táblázatokban szereplő számszerű adatok vagy szöveges információk szedésére mindig a törzsszöveg

betűméreténél kisebb betűméretet használunk, pl.:



A táblázatcímeket is a táblázatadatok betűméretével kell szedni. A táblázat egésze és a hozzá tartozó cím

középre zárva kell igazítani. A címet úgy kell tördelni, hogy ne legyen szélesebb a táblázatnál. Ne felejtse, hogy

a táblázatcím minden megelőzi a táblázatot!

A táblázatban szereplő szöveges információk balra zártak, a számszerű adatokat oszloponként a decimális

elválasztójel (vessző) szerint kell egymás alá rendezni.

A táblázatokat lehetőleg az oldal tetején, illetve alján kell elhelyezni.

Illusztrációk

Az illusztrációkra és azok címére (ábraaláírás) ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a táblázatokra. A

leglényegesebb különbség az, hogy az ábracím nem az ábra fölött, hanem mindig alatta kap helyet!

Járulékos részekre vonatkozó szabályok

Egy nyomtatott prezentációs anyagban járulékos résznek tekinthető:

• Az irodalomjegyzék,

• A függelék,

• A kronológia,

• A szakkifejezések jegyzéke,

• A névmagyarázatok,

• A rövidítések jegyzéke,

• Az illusztrációk jegyzéke (ábrajegyzék),

• A táblázatjegyzék stb.

Természetesen előfordul, hogy adott prezentációs anyagban egyáltalán nem szerepelhetnek járulékos részek. Ha

mégis, akkor alapszabály, hogy a járulékos részek címét első címfokozatúak, a bennük lévő szöveget pedig a

táblázatoknál használt betűmérettel kell szedni.

A modern stílus

Ellentétben a klasszikus stílussal a modern stílus belülről kifelé építkezik. Először a legkisebb, legalapvetőbb

elemet, a betűt és a vele kapcsolatos jellemzőket (betűtípus, betűváltozat, betűméret, sortávolság, sorok hossza

és hasábszélesség stb.) határozza meg, és csak azt követően foglalkozik az oldal és az oldalpár kialakításával.

A modern stílussal megtervezett és megvalósított nyomtatott prezentációs anyagok egyáltalán nem nevezhetők

„statikusnak”, inkább változatosságot és dinamikát sugallnak. Ez a legjobban a szövegblokkok kialakításában és

az illusztrációk elhelyezésében, egymáshoz és a prezentációs anyag oldalához/oldalpárjához viszonyított

helyzetében fedezhető fel.

A modern stílus elsajátítása nem könnyű feladat. Nincsenek olyan jól körülhatárolt szabályok, mint a klasszikus

stílusban. Ha valaki komolyan szeretne belemélyedni a modern stílus „rejtelmeibe”, akkor tisztában kell lennie

többek között:

• a rend és a káosz, a statikus és a dinamikus rend ábrázolási lehetőségeivel,

• a kontraszt általános értelmezésével (méretbeli kontraszt, alakkontraszt, tónuskontraszt stb.)

• a csoportképzés általános elveivel,

• a mélység és a távolság illúziójának a megteremtésével stb., stb., stb.

A felsorolás jól tükrözi a tipográfia művészi voltát. Amíg a klasszikus stílus viszonylag egyszerű és egységes

szabályokat állít fel a nyomtatott prezentációs anyag összeállítására, addig a modern stílus – néhány általános



elvtől eltekintve – „szabad kezet” ad a tipográfusoknak. Nem is lehet másként, ha figyelembe vesszük, hogy az

így megtervezett kiadványokban a domináló szerepet az illusztrációk tölti be.

A modern stílusban használt általános elvek:

• előnyben részesítik a talp nélküli betűtípusokat,

• a sorok hossza és ezzel együtt a hasábszélesség kb. 50 karakter,

• a szöveg balra zárt, szóelválasztással vagy anélkül,

• a címrendszer elemeinek mérete megegyezik a törzsszöveg betűméretével, a címfokozatok érzékeltetésére

inkább grafikai elemeket használnak (betűszín, háttér, különböző vastagságú vonalak stb.)

Példa modern stílus alapján szerkesztett oldalpárra

Összefoglaló

A jelen tanulási egység áttanulmányozásával ön konkrét, a gyakorlatban is jól hasznosítható ismeretekre tett

szert a tipográfiai tervezés terén.

A klasszikus tervezési stílusra jellemző, hogy kívülről befelé építkezik. Először a kiadványméretet és az

oldal/oldalpár paramétereit határozza meg, és csak ezt követően alakítja ki a nyomtatott prezentációs anyag

belső struktúráját (alapbetűtípus és -méret kiválasztása, címrendszer kialakítása, ábra- és táblázatcímek

paramétereinek a meghatározása stb.). A klasszikus stílus viszonylag egyszerű és egységes szabályokat állít fel a

nyomtatott prezentációs anyag összeállítására.

A modern stílus változatosságra és dinamikára törekszik, amit kevesebb szabállyal és nagyobb művészi

szabadsággal ér el.


1. Milyen tipográfiai tervezési stílusokat ismer és mi jellemző rájuk?



2. Hogyan határozható meg az önálló oldla szedéstükre?

3. Hogyan határozható meg az oldalpár szedéstükre?

4. Mi a marginális?

5. Milyen alapelveket kell betartani modern stílusú kiadvány tipográfiai tervezésekor?


6. fejezet - Szerzői kéziratok, könyvek, konferencia poszterek

Bevezetés

Szinte biztosra veheti, hogy (legalább egy) felsőfokú diplomával a zsebében, pályafutása során szerzőként vagy

társszerzőként részt vesz majd több szakmai cikk, illetve könyv megírásában, illetve nem egy szakmai

konferencián és rendezvényen prezentálnia kell az Ön és cége által elért eredményeket. Éppen ezért ebben a

tanulási egységben egyrészt a könyvekről, másrészt pedig a konferencia poszterekről lesz szó.


• a szerzői kéziratok elkészítésének szabályait,

• a könyvek szerkezeti felépítését,

• a konferencia poszterek elkészítésének fő szempontjait.

Szerzői kéziratok

Szerzői kéziratról akkor beszélünk, amikor a szerző kiadó közreműködésével szeretné kiadni a művét. A szerző

a művet a kiadónak kézirat formájában adja át. Ezt nevezzük szerzői kéziratnak.

A szerzői kézirat készítése semmilyen tipográfiai ismereteket nem igényel. Viszont a kézirat megírásakor és

elkészítésekor olyan követelményeknek kell eleget tennie, amelyek igen fontosak a sikeres közös munka

szempontjából.

A szerzői kéziratok paraméterei

Az itt megadott paraméterek az „írógép korból” származnak, amikor a szerzői kéziratokat írógéppel készítették,

és papíron adták át a kiadónak. Annak ellenére, hogy ma már az átadás szinte kivétel nélkül elektronikus

formában történik, érdemes betartani a következő előírásokat, mert így nagymértékben megkönnyítik a kiadó

munkáját.

Műszaki kiadvány szerzői kéziratára vonatkozó előírások:

• 25 sor/oldal,

• dupla sortávolság,

• 50 karakter soronként (szóközökkel).

Így a szerzői kézirat 1250 karaktert tartalmaz oldalanként.

Ha szövegszerkesztő programmal készíti el a kéziratot, a dokumentum beállításai (ahhoz, hogy

hozzávetőlegesen megközelítse a megadott értékeket):

• Oldalméret: A4,

• Betűtípus és -méret: Times New Roman, 12 pt.,

• Bal és jobb oldali margó: 5–5 cm,

• Felső és alsó margó: 2,5–2,5 cm.

Szépirodalmi kiadvány szerzői kéziratára vonatkozó előírások:

• 30 sor/oldal,

• 1,5-es sortávolság,

Szerzői kéziratok, könyvek,

konferencia poszterek


• 60 karakter soronként (szóközökkel).

Így a szerzői kézirat 1800 karaktert tartalmaz oldalanként.

Ha szövegszerkesztő programmal készíti el a kéziratot, a dokumentum beállításai (ahhoz, hogy

hozzávetőlegesen megközelítse a megadott értékeket):

• Oldalméret: A4,

• Betűtípus és -méret: Times New Roman, 12 pt.,

• Bal és jobb oldali margó: 4–4 cm,

• Felső és alsó margó: 4–4 cm.

Ezekre a paraméterekre azért van szükség, mert mind a mai napig a korrektorok papíron, azaz kinyomtatva

kapják meg a kéziratot, és végzik el az előforduló hibák kijavítását. Így elég hely van a papírlapon a hibák

megjelölésére és a javítások feltüntetésére.

A szerzői ív

A szerzői ív azért fontos, mert a kiadó ennek alapján állapítja meg a mű megírásáért a szerzőnek járó díjat (ez a

szerzői díj).

1 szerzői ív = 40 000 karakter (szóközökkel együtt).

A szerzői kézirat tartalmi követelményei

A szerzői kéziratnak tartalmilag a következőknek kell megfelelnie:

• Legyen közérthető. Szakmai művek esetén a szakmai protokoll betartásával történjen.

• Legyen tényszerű. Ez is a tudományos, szak- és ismeretterjesztő művekre vonatkozik.

• Nyelvhelyesség. Sajnos, ma már sok kiadó főleg költségcsökkentési megfontolásokból nem alkalmaz

korrektort. Ha ilyen kiadóhoz viszi a kéziratot, és nem akarja saját magát lejáratni, megbízható személlyel

ellenőriztesse le a kéziratot. Soha ne bízzon vakon a helyesírás-ellenőrző programokban!

A helyesírás-ellenőrző program megbízhatóságát cáfoló példa

A kéziratnak a következő részeket kell tartalmaznia:

• címoldal,

• járulékos oldalak,

• főszöveg (kenyérszöveg),

• ábrák és illusztrációk, fotók,

• mutatók,

• egyéb kiegészítések (pl. idegen nyelvű rövid összefoglaló, képjogok, idézetek eredete stb.)

• tartalomjegyzék.

Fontos, hogy a kéziratról legyen legalább 3 eredeti példány (papíron vagy bármilyen más adathordozón). Ezek

közül az egyiket le kell adni a kiadónak (általában a kiadók egy példányt kérnek), a többit pedig gondosan meg

kell őrizni legalább a mű kiadásáig!




A szerzői kézirat formai követelményei

Néhány évvel ezelőtt a kéziratokra külön követelmények léteztek attól függően, hogy milyen formában történt a

leadás (papírra gépelt, illetve elektronikus formában). Tekintettel arra, hogy ma már a leadás szinte kizárólag

elektronikus formában történik, a továbbiakban csak az erre vonatkozó követelményeket ismertetjük.

A szövegszerkesztővel elkészített kéziratot általában CD vagy DVD lemezen kell átadni a kiadónak. Más

elektronikus adathordozó (pen-drive, hordózható merevlemez stb.) használata nem javasolt, mert sokkal

nagyobb a sérülés és az ebből származó adatvesztés veszélye. Ugyanilyen okból nem javasolt a kézirat

beküldése e-mail mellékleteként.

A lemez csomagolásán vagy magára a lemezre felírva jelezni kell a fájlformátumot. A szokásos fájlformátum a

Microsoft Word .doc (.docx), az .rtf, illetve az OpenOffice .odt. Átadás előtt az anyagot víruskereső programmal

ellenőrizni kell!

Kiemelten fontos, hogy a szöveget minimálisan (!) formázza, és semmiképpen ne tegyen kísérletet az anyag

tipografizálására (ez nem az ön dolga, más dolgába beleszólni pedig soha nem szerencsés).

A mű szövegét több fájlban rögzítve is átadhatja a kiadónak. Ebben az esetben viszont gondoskodnia kell róla,

hogy az egyes részek sorrendje egyértelmű legyen.

Képet soha ne szúrjon a szerzői kézirat szövegét tartalmazó dokumentumba! A képfájlokat külön mappába

kell összegyűjteni és átadni a kiadónak. Próbálja meg úgy elnevezni azokat, hogy könnyen beazonosíthatók

legyenek. A kéziratban más színű betűvel kell megjelölni, hogy hová kerül az adott kép, és meg kell adni

pontosan a kép nevét. Ha a képhez képaláírás (ábracím) is tartozik, azt szintén eltérő színnel kell beírni például

így: kép alá: Édesanyám zabot hegyez. A képfájl neveiben lehetőleg ne használjon ékezetes betűt, mert sok

kiadványszerkesztő program még nem kezeli az ékezetes fájlneveket (helyes például: 011edesanyam_zabot.tif).

Azért érdemes a képek fájlneveit számokkal kezdeni, mert a mappában, és így a kiadványszerkesztő

programokban is sorrendben jelennek meg, megkönnyítve a kiadványszerkesztő szakember munkáját.

Érdemes megkérdezni a kiadót, hogy milyen szabályokkal készíte el/ javítsa át a kéziratot, mert vannak, ahol

erre egyedi eljárást vagy szokást dolgoztak ki!

(Már abból is leszűrheti, hogy milyen helyen jár, hogy mennyire készségesek és segítőkészek a kiadó

munkatársai!)

Könyvek

Az információközlés szempontjából a könyvek részei és azok sorrendje a következő:

• borító,

• a főszöveget megelőző járulékos részek,

• a főszöveg, illusztrációkkal együtt,

• a főszöveget követő járulékos részek.

A járulékos részek feladata könnyebbé tenni a könyv használatát. Bizonyos járulékos részek kötelező jelleggel

minden könyvben megtalálhatók, amíg mások beépítése függ a könyv terjedelmétől és jellegétől.

A borító

A könyvborító elsődleges feladata az volt, hogy megóvja a mű belső lapjait a külső hatásoktól. Ma már az

elsődleges feladat megőrzése mellett a borító egy másik, nem kevésbé jelentős szerepet is betölt, mégpedig

felhívni a figyelmet a kiadványra.

A könyvborító lehet puha és kemény. A kemény borító sokkal tartósabb, de kisebb példányszám esetén

jelentősen drágítja a könyvet.

A borító első oldalán kötelezően szerepel a szerző neve, a mű címe, továbbá a kiadó logója. A hátsó oldalon

gyakran közölnek rövid leírást arról, hogy miről szól a könyv. Ha a könyv elég vastag, akkor a gerincen is

szokás feltüntetni a mű címét és a szerző nevét.




Tankönyv borítója

A borító elkészítése a grafikus feladata.

A főszöveget megelőző járulékos részek

A főszöveget megelőző járulékos részek és jellemzőik a megfelelő sorrendben a következők:

• Szennycímoldal. A szennycímoldal a könyv első oldala. Csak a szerző neve és a mű címe szerepel rajta. Nem

tartalmaz oldalszámot. Feladata megóvni a nyomatot, amíg az „átmegy” a kötészeten.

• Sorozatcímoldal. A könyv második oldala. Szintén nem tartalmaz oldalszámot. Ha az adott mű tagja egy

könyvsorozatnak, akkor ezen az oldalon szokták feltüntetni a sorozaton belül már megjelent többi művet

(innen kapta a nevét). Egyedüli mű esetében ez az oldal üres.

• Címoldal. A könyv 3-dik (páratlan!) oldala. Nem tartalmaz oldalszámot. A címoldalon kötelezően a

következő adatokat kell feltüntetni:

• A szerző teljes nevét

• A mű címét

• A kiadó nevét

• A kiadás évét

• a megjelenés helyét

• Copyright oldal. A könyv 4-dik oldala. Nem tartalmaz oldalszámot. Ezen az oldalon kell megadni a szerzői

jogok jelölését (innen kapta meg a nevét). A szerzői jogok jelölésére egységesen a © jel használatos. Néhány

példa a szerzői jogok jelölésére:

© Kovács Kálmán, 1953 (élő szerző esetében)

© Kovács Kálmán jogutódja (elhunyt szerző esetében)

Első kiadás © Kovács Kálmán, 1953 (első kiadás esetében)




3-dik átdolgozott kiadás © Kovács Kálmán, 1953 (ismételt kiadás esetében)

© 1992 by the University of Chicago. All right reserved (angol nyelven)

A copyright oldal ezen túlmenően a következő technikai adatokat is tartalmazza:

– a kiadástörténetre vonatkozó adatokat,

pl.: Első kiadás 1975 vagy

Utánnyomás 1976, 1978, 1980

– a kiadó címét és a kiadásért felelős személy (általában a kiadó vezetője) nevét

az ISBN (International Standard Serial Number, magyarul Nemzetközi Szabványos Sorozatszám) számot,

amely a könyv egyértelmű azonosítására szolgál. Magyarországon a Szécsenyi Könyvtár adja ki és kezeli az

ISBN számokat. 2007. január 1-jétől az ISBN számok felépítése a következő

Ábra

Az ISBN szám felépítése

Ezen az oldalon a következőket is fel kell tüntetni (ha vannak):

• háromnál több szerző esetén a neveket, fejezetcímekkel együtt

• a szerkesztő, a fordító, a lektor nevét,

• az illusztrátor, az átdolgozó, a válogató nevét,

• egyéb közreműködők nevét.

• Tartalomjegyzék. A könyv 5-dik oldala és egyben az első, amely tartalmaz oldalszámot. Magát a

tartalomjegyzéket különböző formákban lehet elkészíteni. Ezek közül a két legelterjedtebbet a következő ábra

szemlélteti. Mindkettőre jellemző, hogy a címekhez rendelt oldalszámok jobbra zártak.

A főszöveg és az illusztrációk

A főszöveg az esetleges illusztrációkkal együtt képezi a könyv gerincét. A fő szöveg első oldala mindig páratlan

oldal! Egy nagyobb terjedelmű, táblázatokat és illusztrációkat egyaránt tartalmazó könyv szerkesztése nem

egyszerű feladat, annak ellenére, hogy léteznek kiváló szöveg- és kiadványszerkesztő programok. Ezek azonban

csak eszközként vannak jelen, és nem pótolhatják az emberi tudást és szakértelmet. Sokan úgy gondolják, hogy

önállóan is képesek a megfelelő programmal megszerkeszteni egy könyvet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy

csak elenyésző hányaduknak sikerül. Ezért érdemes igénybe venni egy szakember segítségét – annak ellenére,

hogy ez plusz költségekkel jár, mert így biztosra vehető, hogy az eredmény is kiváló minőségű lesz.

A főszöveg összeállításakor – az előző tanulási egységben ismertetett általános szabályokon túl – a

következőket érdemes megjegyezni:

• Különös figyelmet kell fordítani a címsorokra és címfokozatokra, mert érthetőség és következetesség

szempontjából ezek az elemek nyújtanak a legtöbbet az olvasónak.

• A táblázatcím mindig megelőzi a táblázatot!

• Az illusztráció címét mindig az illusztráció után (az alatt) kell közölni.

A főszöveget követő járulékos részek

A főszöveget követő járulékos részek listája igen hosszú, de konkrét könyvben mindig csak egy részük kerül

bele attól függően, hogy milyen a mű és a tárgyalt téma jellege, mennyi illusztráció és táblázat került bele stb. A

leggyakrabban használt járulékos részek:




Konferencia poszterek

A konferencia poszterek célja összefoglalóan bemutatni az adott szakterületen folyó kutatás során elért legújabb

eredményeket. Számos szakmai-tudományos rendezvényen a szervezők lehetőséget biztosítanak arra, hogy a

résztvevők nemcsak előadások és szakmai beszámolók formájában ismertessék kutatási-fejlesztési

tevékenységüket, hanem poszterekkel is szemléltessék azokat.

Poszterek egy tudományos tanácskozáson

A konferencia posztereket többnyire előre meghatározott méretben kell elkészíteni. A méret mellett számos

esetben – a rendezvény témájával és a rendezvényszervezők kikötéseivel összhangban – a konferencia

posztereknek formai kikötései is lehetnek (pl. hová kell elhelyezni a konferencia/rendezvény címét és logóját,

milyen betűtípust kell használni stb.). Ez szükségessé teszi posztersablon kidolgozását, amelyet a résztvevők

rendelkezésére bocsátanak.




Példa posztersablonra

A konferencia poszterekkel szemben támasztott általános követelmények a következők:

• Jó olvashatóság. Figyelembe véve a poszterek méretét (általában 60–90 cm szélesek és 80–120 cm

magasak), a törzsszövegben használt betűméret 14–20 pont közötti, a címek betűmérete pedig legalább 30

pont.

• Érthető közlés. Mindenképpen kerülni kell a hosszú szöveges leírásokat, azaz a témát lehetőleg a

legkevesebb szöveggel (rövid, lényegre törő bekezdések), gazdagon illusztrálva (képekkel, fotókkal, ábrákkal,

diagramokkal) kell prezentálni.

• Figyelemfelhívó kialakítás. Külön figyelmet kell fordítani a közölt információk színvilágára és a tagolásra.

Mindenáron el kell kerülni a túlzsúfoltságot, de a kevés információ közlése sem szerencsés.

A poszterek készítésére alapvetően két lehetőség kínálkozik:

• Az információkat külön dokumentumban szerkesztjük össze, amelyet A4-es lapokra kinyomtatunk. Azt

követően az egyes lapokat ragasztással vagy tűzéssel rögzítjük a poszterrel azonos méretű alapfelületre. A

megoldás előnye, hogy „házilag” is kivitelezhető, nem igényel semmilyen különleges eszközt, továbbá az

alapfelület többször is felhasználható. Hátránya, hogy esztétikailag kívánnivalót hagy maga után. Pl. ferdén

ragasztott elemek, összhang hiánya az alapfelület színárnyalata és a papírlapok között, vagy kettévágott

lapok, hogy ne „lógjanak túl” az alapfelületen stb. Nem egy esetben a „tartóssággal” is lehetnek problémák




(pl. a gyenge ragasztás miatt a lapok egy része „lepotyoghat”). Az alapfelülettől függően gondok lehetnek a

hordozhatósággal is (a keményebb alapot nehezen vagy egyáltalán nem lehet összehajtani vagy összetekerni).

Ma már egyre ritkábban használt módszer.

• Az információkat eredetileg a poszterrel azonos méretű dokumentumban szerkesztjük össze, amelyet külön

nyomtatóval (plotterrel) lehet kinyomtatni. Ma már számos cég kínál ilyen szolgáltatást. Általában a

nyomtatás különleges bevonatú (fotó minőségű) papírra történik, ezért a nyomat kiváló minőségű. Külön

kérésre UV-álló festéket is lehet igényelni, ami biztosítja a színek tartósságát és így a poszter hosszabb ideig

is felhasználható színfakulás nélkül. A papír összetekerhető, ami megkönnyíti a szállítást. Az ezzel foglalkozó

cégek plusz szolgáltatásai között megtalálható a fóliázás, a kasírozás (a kinyomtatott lap felragasztása sima,

keményebb felületre) és a bekeretezés is. Ma már ez az általánosan elterjedt módszer poszterek készítésére.

Összefoglaló

Ebben a tanulási egységben ön megismerte a szerzői kéziratok elkészítésének szabályait, a könyvek felépítését,

valamit a konferencia poszterek elkészítésének fő szempontjait.

Szerzői kézirat készítésekor törekedni kell az ebben a részben ismertetett szabályok maradéktalan betartására,

mert ezzel nagymértékben megkönnyíti a kiadó munkatársainak dolgát.

A könyvek és ezen belül a szakmai-tudományos könyvek mind a mai napig meghatározó szerepet töltenek be

életünkben. Az itt közölt ismeretek leginkább szerkezeti és nem tartalmi szempontból nyújtanak információt a

könyvekről. Ezekre az információkra azért van szükség, mert nincs két egyforma tartalmú könyv, de felépítésűk

nagyon is hasonló, azért, mert elsősorban ettől függ a könyv használati értéke.

A konferencia poszter kiváló eszköz arra, hogy egy-egy tudományos tanácskozás vagy szakmai konferencia

keretében bemutassa kutatásai, vizsgálatai legfrissebb eredményeit. Az itt ismertetett fő szempontok

figyelembevételével biztos szakmai sikerre számíthat egy ilyen rendezvényen.


1. Mik a szerzői kézirat legfontosabb paraméterei?

2. Mekkora egy szerzői ív?

3. Melyek a könyv a föszöveget megelőző járulékos részei?

4. Mi az ISBN?

5. Mik a konferencia poszterekkel szemben támasztott általános követelmények?

http://videotorium.hu/hu/recordings/details/3960,Rajzgep_Plotter


III. rész - Vetítéstechnológia

Bevezető

A most következő témakör ismereteit két tanulási egységbe rendeztük. Az elsőből megismeri a különböző

médiumuk vetítésére alkalmas eszközök szerkezeti felépítését, működésüket, használatuk módját. A második

tanulási egység bemutatja a vetítőfelületeket, melyek nélkül nem láthatnánk a vetített képeket. Továbbá ez a rész

elemzi a különböző nézőterek kialakításának szabályait és a vetítés technológiáját. Igyekszünk jó, követendő,

illetve kevésbé szerencsés gyakorlati megoldásokat is bemutatni.

Tehát a témakör olyan ismereteket kíván közölni, amelyek birtokában helyesen tud vetítőberendezéseket a

konkrét feladatnak megfelelően:

• kiválasztani

• üzembe állítani

• üzemeltetni.

A tananyag tárgyalása feltételezi a korábban tanult Fizika tantárgy ismeretét. A technikai részletek jobb

megértése és elsajátítása érdekében azonban bizonyos fizikai jelenségeket, összefüggéseket és adatokat röviden

felelevenítünk.

A technika mai fejlettségi fokán lehetetlen a rengeteg gyártmányt ismertetni. E helyett inkább a vetítő

berendezések felépítésének és működésének alapelveit igyekeztünk világosan megfogalmazni. Ezek

ismeretében minden konkrét berendezés könnyen értékelhető és kezelhető.

A témakör áttanulmányozása után:

• fel kell tudni ismernie a különböző vetítőeszközöket, vetítőfelületeket,

• ismertetni kell tudni működésüket és alkalmazási módjukat,

• le kell tudni vázlatosan rajzolni a szerkezeti felépítésüket,

• alkalmazni kell tudni a nézőtér kialakítás szabályait,

• meg kell tudni tervezni különböző vetítési technológiákat.


7. fejezet - Hogyan működik a vetítés?

Bevezető

A "kép" célja általában vizuális élmény keltése a szemlélőkben, ismeretterjesztés és/vagy valamilyen hangulat

felkeltése (pl. művészi hatás). A kép hatása nem független annak méretétől. a nagy méretű képek erősebb

benyomást keltenek benne. Egyúttal egy nagyobb létszámú embercsoport (nézőközönség) számára együttes,

közösségi élményt nyújt egy-egy nagy kép szemlélése.

Ha nagyobb nézőközönségnek egymás után több nagy méretű képet akarunk bemutatni, ezt csak olyan módon

tudjuk megtenni, hogy a képeket nem anyaghoz kötjük, hanem fényhatásokkal megjelenítjük. E

megjelenítésnek egyik legelterjedtebb módja a képvetítés. Ennek lényege, hogy kis méretű, általában átlátszó

(transzparens) képeket optikai úton kinagyítunk valamely célszerű felületű ernyőre.

Ez a megoldás több előnnyel jár:

• a kis képek olcsók

• a képek váltása könnyen megoldható

• a gyors képváltás tette lehetővé a mozgóképvetítést

• a sötét teremben megjelenő nagy méretű, színes, mozgó, hangos, fényes kép szuggesztív hatása rendkívül

erős, leköti a szemlélő figyelmét.

Megjegyezzük, hogy ma már nem a vetítés az egyetlen módja nagy képek váltakozó megjelenítésének. Vannak

vezérelhető világító képpontokból felépített nagy méretű képtáblák (képernyők). Ezek az adott helyen (pl.

szabad téren, fényes nappal) jó szolgálatot tesznek, de rosszabb képfelbontásuk és nagy költségük egyelőre

korlátozzák felhasználásukat.

Ebből a tanulási egységből megismerhető a képvetítés fizikai, technikai alapja, amely később biztos támpontot

nyújt bármilyen vetítő berendezés működésének megértéséhez, alkalmazási módjának meghatározásához.

A tanulási egység elsajátítását bizonyíthatja, ha:

• el tudja magyarázni, mitől változik a fényforrás által kisugárzott fény színe,

• ismertetni tudja a polarizált fény felhasználási lehetőségeit,

• fel tudja sorolni a vetítőberendezésekben használatos fényforrások típusait, és alkalmazási helyeit,

• alkalmazni tudja a fényerősség, fényáram, megvilágítás, fényhasznosítás mértékegységeit, értelmezését,

• be tudja mutatni vázlatrajz segítségével a vetítőeszköz fényáramának (ANSI lumen) meghatározását,

• vázlatrajzot tud készíteni a diavetítő elvi felépítéséről és abban a fény útjáról,

• fel tudja rajzolni az állóképvetítők jellemző lencséit,

• ki tudja számítani a vetített kép nagyságát különböző megadott adatok alapján,

• fel tudja sorolni a vetítőfelületek típusait és azok jellemzőit.

A vetítés fénytana

Hogyan működik a vetítés?


A témakörben csak a látható elektromágneses sugárzással és annak közvetlen környezetével foglalkozunk.

Mint tudjuk, "fehér" fény tulajdonképpen nem létezik: egy fényforrásból kisugárzó különböző

hullámhosszúságú sugárzások összegét szemünk és agyunk "fehérnek" látja és minősíti.

A "tiszta" (monokromatikus) színek hullámhossz-tartományai:

• Ibolya 380 - 420 nm

• Kék 420 - 490 nm

• Zöld 490 - 530 nm

• Sárga 530 - 650 nm

• Vörös 650 - 810 nm

A mesterséges fény előállítása

Ha egy fekete testet magas hőfokra hevítünk fel, meghatározott sugárzást bocsát ki. A sugárzás erőssége nagyon

nagy mértékben függ a test hőfokától. Ezt fejezi ki a Stefan-Boltzmann törvény.

Ez a törvényszerűség gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha egy izzó test, például egy izzólámpa hőfokát csak kis

mértékben is változtatjuk, a kisugárzott energia, vagyis a fénymennyiség nagy mértékben változik mindkét

irányban.

Ami a kisugárzott fény hullámhosszát, vagyis színét illeti, megfigyelhető, hogy ha pl. egy fényforrás hőfokát

növeljük, a kisugárzott fény hullámhossza rövidebb lesz, vagyis színe eltolódik a kék felé. Fordítva pedig: ha

egy izzólámpa tápfeszültségét csökkentjük, fénye nemcsak gyengébb, de vörösebb is lesz. Ezért ad barátságos

fényt számunkra az izzólámpa, mint a magasabb hőfokon izzított vetítőizzó.

A ma használatos vetítő fényforrások között vannak olyanok, amelyek nem szilárd testet izzítanak, hanem

valamilyen gázt vagy gőzt. Az izzítás villamos ívkisülés útján jön létre, a kvarcüveg ballonba forrasztott két

elektróda között. Ezeknek a fényforrásoknak a színképe nem folytonos, hanem vonalas, diszkrét hullámhosszak

ritkább vagy sűrűbb sorozatából áll.

A fényforrás fényének színe a színhőmérséklet adattal jellemezhető. Egy fényforrás színhőmérséklete az a

hőmérséklet, amelyen izzó abszolút fekete test (Planck féle sugárzó) ugyanolyan színű fényt sugároz ki. A

színhőmérsékletet az abszolút Kelvin fokban (K°) adják meg.

A vetítéstechnika követelményei egy fényforrással szemben:

• nagy fénykibocsátás,

• lehetőleg minél kisebb villamos energia felhasználás,

• pontszerű kiterjedés, minél kisebb felületű fénysugárzó test vagy ív,

• fehér fény, a napsugárhoz hasonló színhőmérséklet,

• minél hosszabb élettartam (üzemórákban).

A polarizált fény



Mint ismert, a fény elektromágneses sugárzás, amely a tovaterjedés irányára merőleges síkban tranzverzális

rezgést végez. A természetes fény esetében ez a rezgés az időben minden irányú. Bizonyos körülmények között

ez a minden irányú (körkörös) rezgés egy síkba kényszerül, síkban polarizált lesz. Bizonyos kristályok, pl.

mészpát (kalcit), turmalin is mutatják ezt a jelenséget.

Polarizációt mutatnak más anyagok is. Például hosszú molekulájú műanyag fóliák és folyadékkristályok.

A polarizáció felhasználható a fény vezérlésére. Ha ugyanis egy polarizáló eszközön (pl. Polaroid fólián)

átmenő polarizált fénysugár útjába egy másik polarizátort („analizátor”) helyezünk, ezen csak akkor hatol át a

poláros fény, ha az analizátor polarizációs síkja párhuzamos a polarizátoréval. Ha az analizátort 90°-kal

elfordítjuk saját síkjában, a ráeső poláros fényt nem engedi át.

A polarizáció jelenségér felhasználják a 3 dimenziós (sztereo) vetítésnél. Az itt alkalmazott Polaroid fólia két

celluloid lemez közé ragasztott, megnyújtott és kissé megfestett celofán. A megnyújtás következtében a fólia

molekulái hosszanti irányban helyezkednek el és kettős törővé válnak, ezáltal síkban polarizálják a fényt.

A Polaroid szűrőket polarizációs síkjuk szerint „V” elrendezésben a két – jobb és bal – vetítő objektív elé

helyezik. A vetítő vászon ezüst festékkel van bevonva, ez polárosan veri vissza a ráeső poláros vetítő fényt. A

nézők szemüveget kapnak, Polaroid szűrőkkel, szintén V elrendezéssel. Így a jobb szemük csak a jobb képet

látja a vetítő vásznon, a bal szemük csak a balt. Mindkét szűrő kioltja a másik képét. A térhatás tökéletes.



A polarizáció másik nagyon fontos alkalmazása az LCD (Liquid Crystall Display) paneloknál van. Ezen

alakul ki a video vetítőkben a kép, ezt vetíti ki az objektív. Az LCD panelban két vékony üveglemez közötti

néhány mikron széles üregben folyadékkristály van. Ez általában valamilyen nagy (hosszúkás) molekulájú

szerves vegyület, mely kettős törő tulajdonsággal bír. Az üveglemezek belső felülete ónoxid vagy indiumtrioxid

átlátszó, de jó elektromos vezető képességű réteggel van ellátva. Az egyik a közös fegyverzet, a másik fel van

osztva kis képpontokra („pixelekre”), mátrix kivezetésekkel. Kívül az üveglemezekre polarizáló fóliát

ragasztanak, egyet hátul, egyet elől, párhuzamos polarizációs iránnyal. Ha nincs villamos feszültség a két

fegyverzeten, a panel nem ereszt át fényt, mivel a folyadékkristály polarizációs síkja merőleges a fóliákéra. Ha

valamelyik képpont elektromos (váltó) feszültséget kap, az elektromos tér elfordítja ezen a helyen a

folyadékkristály molekuláit, és vele a polarizációs síkot. Ezen a helyen tehát áthatol a fény. A panelt hátulról a

vetítőgép fényforrása és optikai rendszere megvilágítja. A vezérlés alakítja ki a panelon a képet, amit az objektív

kivetít.

A fémszálas izzólámpa

A vetítőgépek legelterjedtebb fényforrása az izzólámpa, főként annak legmodernebb változata, a

törpefeszültségű halogén izzólámpa.

Kialakulása és fejlődésének kezdete 1800-as évhez kötődik.

Néhány magyar (TUNGSRAM) gyártmányú régebbi vetítőizzó képe a muzeális technika szerelmeseinek.

Az izzólámpák általános tulajdonságairól az alábbiakat érdemes megjegyezni:

• a világító test szinterelt (porból zsugorított) wolframból húzott huzalból a célnak megfelelően tekercselt

spirál,



• szoros összefüggés van a lámpa üzemi feszültsége, árama (terhelhetősége), hőfoka, fénykibocsátása és

élettartama között,

• működése közben a lámpa két pólusára kapcsolt U feszültség az R ellenállású izzószálon I = U/R áramot hajt

át (Ohm-törvény). Az izzószálon leadott hőteljesítmény P = I2 . R watt. Figyelemre méltó, hogy a

hőteljesítmény az áramerősség négyzetével arányos,

• az izzólámpákat úgy méretezik, hogy a névleges feszültségre kapcsolva élettartama egy bizonyos, a

használat szempontjából elfogadható és a lámpakatalógusban megadott átlagos élettartamot teljesíteni tudja.

A hangsúly itt a névleges feszültségen vagy áramon van. Megteheti ugyanis a felhasználó, hogy a lámpát ettől

eltérően kisebb vagy nagyobb feszültségen, ill. árammal járatja. Mi történik ilyen esetekben?

Ha nagyobb a kapocsfeszültség, nagyobb az átfolyó áram, és a lesugárzott teljesítmény is (négyzetesen)

nagyobb lesz, az izzószál nagyobb hőfokon izzik. A lámpa nagyobb és fehérebb (kékesebb) fényt ad, viszont

élettartama rohamosan csökken.

Ellenkező esetben, alacsonyabb feszültségen járatva viszont a lámpa fénye gyengébb és vörösebb lesz,

viszont élettartama lényegesen megnő.

Halogén izzólámpa

A vetítő izzólámpák fejlődésének jelentős állomása volt a halogén izzólámpa kifejlesztése. Eleinte "jódkvarc"

lámpa néven vált ismertté, később a jódon kívül más halogén elemeket is alkalmaztak, s így halogén lámpa név

lett általános. A halogén elemek a periódusos rendszer 7. Főcsoportjában vannak:

• gázok: fluor (F), klór (Cl)

• folyadékok: bróm (Br)

• szilárd: jód (J), asztatin (At)

Ez a lámpa abban különbözik egy hagyományos vetítőlámpától, hogy ballonja keményüvegből (kvarcüvegből)

készül és jóval kisebb méretű. A ballon belsejébe kis mennyiségű halogén elemeket (jód, bróm) helyeznek. A

lámpa bekapcsolása után ezek az izzószál hevétől elpárolognak, és a halogén molekulák a wolframszálból

kigőzölgő wolframmolekulákkal wolframjodiddá, wolframbromiddá egyesülnek. Ezen vegyületeknek a

kondenzációs hőmérséklete jóval alacsonyabb, és így a min. 250 *C hőmérsékletű kvarcballon belső falán nem

tapadnak meg, hanem amikor az izzószálhoz érnek, ott disszociálnak. A wolframatom ismét a wolframszálon

van, a felszabadult halogén molekula pedig ismét "elkap" egy kigőzölgő wolframatomot. Ez a körfolyamat azt

eredményezi, hogy



• a lámpa ballonja átlátszó marad,

• ezáltal fénye a lámpa utolsó percéig változatlan,

• magasabb hőfokon égethető a lámpa, s így fénye fehérebb és erősebb.

A halogén vetítő izzók további előnye még kis méretük és a koncentrált pontszerű fényforrást adó lapos tekercsű

izzóspiráljuk. Alkalmazásuk nagyon elterjedt. Ilyen lámpákat találunk a legtöbb hagyományos vetítőeszközben

(diavetítő, írásvetítő, keskenyfilm vetítő, mikrofilm olvasó).

A halogén vetítőlámpák kezelésének van néhány fontos szabálya:

• Ne fogjuk meg puszta kézzel a lámpát, csak a papír tokjával együtt. Ha mégis megérintettük, mossuk le a

ballont alkohollal, mielőtt bekapcsoljuk a lámpát. A kezünkről rátapadt zsíros ujjlenyomat ugyanis úgy ráég a

ballonra, hogy azt semmivel nem lehet eltávolítani.

• A lámpát a neki megfelelő, jó állapotú foglalatba óvatosan kell benyomni, nehogy a csapok keresztben

megfeszüljenek, mert a lámpa belapított vége könnyen elrepedhet.

• A halogén lámpa által lesugárzott energia nagy része hő, ezért éppúgy hűtést igényel a készülékben, mint

minden más vetítőizzó. Érdekes viszont, hogy ha túlságosan intenzív a hűtés, nem éri el a ballon a 250 °C-t,

és nem jön létre a halogén körfolyamat. Ilyenkor lila lecsapódások láthatók a ballonban, és feketedik a búra.

Fémgőz lámpa

A vetítéstechnika fejlődési iránya a hatékonyabb fényforrások felé törekszik. Olyan vetítőlámpákra van szükség,

amelyek azonos villamos teljesítmény felvétellel több fényt és kevesebb hőt sugároznak, mint akár a halogén

izzólámpák. Ugyanakkor fontos a fényforrás kis mérete, pontszerűsége is.

A higanygőz lámpák továbbfejlesztésével megszületett a fémgőzlámpa (fémhalogén lámpa, Metallhalogen

Lampe, Metal Halide Lamp). Ez 3-4-szer annyi fényt ad, mint az azonos villamos teljesítményű halogén

izzólámpa, tehát nagy fény és kis hősugárzás ("hideg fény") jellemzi.



A fémgőzlámpa a gázkisülés elvén működik. Kvarcüveg ballonjába két wolfram-elektróda van beforrasztva. A

ballonban higany, halogén elemek (jód, bróm) és ritka földfémek (diszprózium, tallium, holium, tullium)

szemcséi vannak. Az elektródákra adott nagyfeszültségű gyújtóimpulzus szikrát üt át az elektródák között, és

ez létrehozza a folytonos ívkisülést. Az ív hevétől elgőzölgő fémszemcsék izzó molekulái részt vesznek a

fénykibocsátásban. A lámpa fénye nagyon hasonlít a Nap fényéhez. Ezért ezt a lámpafajtát alkalmazzák a nagy

teljesítményű írásvetítőkben, episzkópokban. A videó vetítőkben szinte kizárólag fémgőzlámpákat alkalmaznak.

Ez utóbbiakban különösen fontos szerepe van a fémgőzlámpa kis hősugárzásának (az LCD panel érzékeny a

hőre!)

A fémgőzlámpa nem kapcsolható közvetlenül a hálózatra, csak egy áramkorlátozó előtétkészüléken keresztül.

Emellett szükség van nagyfeszültségű gyujtókészülékre is. A lámpa a bekapcsolás után 1-2 perccel éri el teljes

fényét.

A fémgőzlámpa továbbfejlesztésének tekinthető az UHP (Ultra-High Performance = ultra nagy teljesítmény)

típusú vetítőlámpa. Ebben szintén gázkisülés történik két elektróda között, de egy különleges szilárd test körül.

A lámpa élettartama, 4000-10000 üzemórára (!), a lámpa fénykibocsátása pedig a korábbi fémgőzlámpákénak

több mint kétszerese.

Ennek következtében a 100 wattos UHP lámpával felszerelt vetítők ugyanannyi vagy nagyobb fényteljesítményt

nyújtanak, mint a 200-400 wattos fémhalogén lámpás gépek.

Az UHP lámpát homorú paraboloid tükörbe építve forgalmazzák.

„Az UHP lámpának kétségtelenül megvannak a maga elévülhetetlen érdemei, nélküle a projektortechnika sokkal

elmaradottabb lenne. A vetítők nagyobbak és drágábbak lennének, és egy mostani hordozható prezentációs

projektor 2-3000 ANSI lumen vagy ennél is nagyobb fényáramáról csak álmodozni tudnánk. Miért kell hát

akkor „leváltani” az UHP lámpát?

Hivatkozhatnánk környezetvédelmi okokra (higany), az izzó sugárzási spektrumának egyenetlenségeire, az

üzemi fényerő viszonylag lassú elérésére, és még néhány más hátrányra, a döntő azonban a viszonylag rövid

élettartam és a magas ár. Pontosabban ennek a kettőnek a viszonya: az élettartamához képest túl sokba kerül a

lámpa.” (Nagy Árpád)

A fényforrások fejlesztése folyamatosan zajlik, hiszen a vetítéssel szemben támasztott fény igények, az

élettartamra vonatkozó elvárások és a költség optimalizálás napról-napra új kihívásokat jelent.



Így kerültek alkalmazásra a LED-es fényforrások, illetve a különböző hibrid fényforrások. A hibrid

fényforrásokra álljon itt egy példa, amely a LED-lézer-foszfor aktív és passzív elemeket tartalmazva hozza létre

a DLP-DMD megjelenítő chip számára a megvilágítást.

A három alapszín közül ugyanis a vöröset LED-del, a kéket lézerrel, a zöldet a kék lézerrel gerjesztett zöld

foszfor rétegről visszaverődő fénnyel állítják elő. E típusú hibrid fényforrás velejárója, hogy kék és zöld színt

tartalmazó színkerékre szükség van.

Természetesen a vetítéstechnikai berendezésekben használható hatékony zöld lézer (532 nm) fejlesztése is

folyamatosan zajlik.

A vetítőfénnyel kapcsolatos fontosabb fizikai mennyiségek

A vetítő-berendezés telepítése előtt tudnunk kell számszerűen is, hogy mekkora képet kell vetítenünk. Ezt a

terem és a vetítővászon méretei, a közönség létszáma határozzák meg. Kérdés azonban, hogy a

rendelkezésünkre álló vetítőgép fényteljesítménye elegendő lesz-e megfelelően fényes kép vetítéséhez. Az

adott vetítőgép fényteljesít¬ményét növelni nem tudjuk, azzal a fényárammal kell gazdálkodnunk, ami a gép

objektívén megjelenik.

A vetítőfény számszerű kezelése érdekében röviden összefoglaljuk a fény mérésével és a fénymérési

mennyiségek egységeivel, továbbá ezek összefüggéseivel kapcsolatos korábbi ismereteit.

A felsorolt fénytechnikai egységek közül egyedül a megvilágítás mérhető közvetlenül, mérőműszerrel.



Fénymérő műszer.

A bemutatott fénytechnikai egységek közötti összefüggés

Írásvetítő, diavetítő és video vetítő fényteljesítményének mérésénél a kilenc egyenlő részre osztott vetített

felület mezőinek közepén mért lux megvilágítások átlagát tekintik a kép megvilágításának. Ezt szorozva a m2

felülettel adódik a vetítőgép fényteljesítménye lumenban. Ez az ANSI lumen.

Tájékoztatásul a táblázat bemutatja néhány fényforrás fényáramát (fényteljesítményét).

http://tripont.hu/hu/products/foto/studiotechnika/fenymerok/digitalmaster_without_radio_transmitter_module



A képvetítők

A képvetítők optikai felépítése

A „pontszerű” fényforrás (izzószál) méreteihez képest viszonylag nagy méretű, átlátszó hordozón lévő pozitív

(diaképek:24 x 36 mm-es Leica dia, 6 x 6 cm-es dia, mozgófilm, illetve projektorok 0,9 ~ 1,3” [23-33 mm]

átlójú LCD panel) képeinek vetítésére az alábbi rendszer vált általánossá.

A kondenzor lencse segítségével érik el, hogy a pontszerű fényforrás térben széttartó sugarainak egy része a

vetítendő képen közel homogén megvilágítást biztosítson. A nagy hőteljesítményű fényforrások sugárzó hőjétől

hőszűrő üveg védi a vetítendő anyagot.

Vannak olyan vetítő eszközök, amelyekben nagy méretű kondenzor lencsére van szükség a vetítendő objektum

nagy mérete miatt, például az írásvetítőknél. Ezeknél hely és tömegcsökkentés érdekében úgynevezett

zónalencséket (általános elnevezéssel Fresel-lencsét) használnak.

A zónalencse olyan optikai lencse,amelynek egyik felülete sík, a másik pedig koncentrikus körgyűrűk

formájában viseli magán a tetszőleges görbületi sugarú ill. alakú felületet.. Ilyen lencséket - üvegből préselve -

elterjedten használnak műtermi lámpák, reflektorok gyűjtőlencséjeként, mivel a nagy méretek miatt az eredeti

alakú lencse túl súlyos lenne. A másik előnye ennek a megoldásnak az, hogy mivel préseléssel készül, és nem

kell optikai felületet csiszolni, tetszőleges vezérgörbéjű forgásfelület lehet a domború, zónás oldal.

Az írásvetítők széleskörű elterjedését az átlátszó műanyagból sajtolt kettős zónalencsék (Fresnel-lencsék)

kifejlesztése és gyártása tette lehetővé. Általában 250 x 250 és 300 x 300 mm-es méretekben gyártják nagy

mennyiségben, főleg Japánban. Két, egymás felé zónás oldalával fordított műanyag lencséből ragasztják össze a

szélein. A zónagyűrűk szélessége kb. 0,5 mm, így kivetítve a gyűrűs struktúra alig látható, a képet nem zavarja.

A vetített kép nagysága három dologtól függ:

• a diakép, ill. filmkapu méretétől



• az objektív gyújtótávolságától

• a vetítőgép és a vetítővászon közötti távolságtól

E három adat ismeretében a vetített kép méreteit előre kiszámíthatjuk, ill. kívánt méretű képhez (pl. adott

vetítővászon) meghatározhatjuk a vetítési távolságot vagy kiválaszthatjuk a szükséges gyútávú objektívet.

Vagy a nagyítás mértékét:

A vetítési gyakorlatban előfordulnak esetek, amikor bizonyos kötöttségek vannak a vetítő elhelyezése és adott

méretű vetítővászon, illetve a több helyen való használhatóság követelménye miatt. Ilyenkor jó szolgálatot tesz

a zoom objektív. (Nevezték "gumi" vagy varió objektívnek is.) Ez változtatható gyújtótávolságú optikai

rendszert jelent. (Megjegyzés: "zoom-olás" közben az élesség elállítódik, ezt utólag kell beállítani.)

Kis mértékben előtétlencsével is meg tudjuk változtatni egy objektív gyújtótávolságát. Ha pl. a vetített képet

nagyobbítani akarjuk, pozitív előtét lencsét kell alkalmaznunk.

Diavetítők

A diavetítők jelentősége, alkalmazási gyakorisága az oktatásban és az előadások szemléltetésében egyre

csökken a digitális fényképezés és az elektronikus képvetítés elterjedésével. Azonban vannak olyan képvetítési

igények, ahol még ma is megfelelő alternatívát jelent a diavetítő, a diavetítés:

• nem gyakran változó reklám felületeken, múzeumokban meglévő muzeális felvételek bemutatása

• gazdaságossági okokból (olcsóbb eszköz, nagyobb fényforrás-élettartam, kisebb karbantartásigény).

A diavetítők optikai felépítése a 3.2. rész elején bemutatásra került. Szerkezeti kialakítása a kialakulás óta sokat

változott. Két fő irányvonal alakult ki:

• tekercsfilm vetítők, amelyek kézi továbbításúak, valamint

• keretezett diakép vetítők, amelyek

• kézi-,

• félautomata,

• automata továbbításúak.



A félautomata és automata diavetítőkhöz hasáb, vagy kör alakú tárakban helyezik el a keretezett diaképeket.

Vannak olyan diavetítők, amelyek mindkét tártípussal rendelkeznek.

A diaképek keretezését és a tárazást, valamint a vetítők használatát videofilmen lehet követni.

A diaképek vetítéséhez – a vetítőgépek korlátozott fényteljesítménye miatt – sötétített helyiségre van szükség.

Írásvetítők

A projektoros vetítés elterjedése előtt az előadók, tanárok egyik legkedveltebb prezentációs eszköze volt. Ma a

jelentősége csökkent, annak ellenére, hogy nagy fényteljesítménye miatt még világos teremben is jól

használható. A visszaszorulás oka részben a vetítőfóliák ára és előállításuk időigénye, valamint

változtathatatlansága.

Két csoportba sorolhatjuk felépítés szerint az írásvetítőket:

• átvilágítós rendszerű, és

• ráeső fényű.

Az átvilágítós rendszerű írásvetítők tömegük, méretük miatt elsősorban telepített, beépített formában

használatosak, külső megjelenésükben hasonlóak. A kezelőszervek elhelyezése változatos.

4500 lumen, 400 watt teljesítményű átvilágítós írásvetítő



Minthogy a Fresnel-lencse műanyagból van, hőállósága korlátozott. Ezért nagyon ügyelni kell, hogy az

írásvetítő hűtőrendszere akadálytalanul, normálisan működjön.

A hordozható írásvetítő fényforrása és a vetítő tükör fölül, fix hosszúságú karon helyezkedik el.

A vetítő fólia átvilágításához szükséges homogén fényt a reflexiós Fresnel-lencse biztosítja. Ez tulajdonképpen

nem is lencse, hanem egy zónásított homorú tükör. Egyetlen zónalencséből áll, amelynek alsó, zónalencsés

felülete alumíniumgőzöléssel tükrösítve van. Felülről, a lámpából jövő fényt visszaveri, és 1 : 1 arányban

leképezi a lámpa mellett elhelyezett objektívba. Közben persze átvilágítja a lencsére helyezett fóliarajzot, amit

aztán az objektív kivetít. Ezzel a lencsével nagyon laposra összecsukható, hordozható írásvetítőket lehet

gyártani. Ráadásul hőterhelése is kisebb, mint az asztali változaté.



2800 ANSI lumen, 2 x 250 watt teljesítményű hordozható vetítő.

A hordozható írásvetítők élesség állítása a vetítő objektív lencséinek közelítésével, távolításával valósítható meg

a lencséket tartó menetes tubus forgatásával, vagy fogasléces, vagy excenteres emelőszerkezettel.

Az írásvetítőkkel használt médiumok:

• fóliák,

• színes síkbeli plexi modellek,

• átlátszó műanyag testek.

Video vetítők (projektorok)

A video vetítők - opto-elektronikai képmegjelenítők – videoképet és számítógépes képernyőt megjelenítő

eszközök. Általános felépítésük megismerése után az egyes technikai megoldások, teljesítmények, használati

lehetőségeik rendszerezhetők, amely segíti az adott célnak megfelelő eszköz kiválasztását.

A projektorok fizikai mérete elsősorban fényteljesítményükkel áll arányban. A fizikai méretük alapján

megkülönböztethetünk:

• pikro-projektort,

• házimozi projektor,



• hordozható/irodai/tantermi projektor,

• konferenciatermi/előadótermi projektor

pikro-projektorok néhány jellemző műszaki adata:

10 – 50 ANSI

0.2 kg

2 x 6 x 12 cm

vetítési távolság: 0.2 - 3.2 m

képszélesség: 13 – 200 cm

1 cm DLP

854 x 480 pixel, 16:9

fényforrás: LED (20.000 óra)

Egy kicsit nagyobb a „zseb-projektor”:

100 – 300 ANSI

0,8 kg

14 x 17 x 6 cm

Házimozi és irodai projektorok közötti különbség egyre kisebb. A házimozi projektorok fényereje 1000 – 2500

ANSI lumen közötti, ami a sötétített helyiségben tökéletes képet eredményez. Felbontásuk „full HD” (1920 x

1080 pixel), a vetített kép oldalaránya 16:9.

Az irodai projektorok 2000 – 3500 ANSI lumen közötti értékkel készülnek, amelyek akár 100-150 főt befogadó

termekben, normál fényviszonyok mellett is kellő fényességű képet biztosítanak. Tömegük 0,8 – 3 kg közötti.

Többféle jelformátum fogadására képesek, sőt vezérlőjeleket, távfelügyeletet biztosíthatnak, vezetékes, vagy

vezeték nélküli hálózati csatlakozásuk is lehetséges.

A konferenciatermi vetítők nagyméretű képek, távoli vetítésére alkalmasak. Fényerejük 4000 – 11000 ANSI

lumen közötti. Tömegük 8-30 kg.



A projektorok elhelyezhetők állványon, vagy mennyezetre függesztett formában a tömegüknek megfelelő

tartóra.

Összecsukható könnyű vetítőállvány



Gördíthető vetítőállványok

Tükrös vetítőállvány hátulról vetítéshez.

Mennyezeti függesztő

Oldalfali függesztő



Projektorok használaton kívüli rejtett elhelyezését szolgáló projektorlift.

Csatlakozó felületek biztosítják a különböző jelvezetékek, vezérlőjelek kapcsolódását és az energia ellátást.



A projektorok tipikus csatlakozói: Számítógép bemenet egy, vagy több 15-pontos Mini D-sub

Számítógép kimenet 1 x 15-pontos Mini D-sub és/vagy BNC

Video bemenet egy, vagy több RCA Jack

1 x S-Video Jack

egy, vagy több HDMI

1 x RCA Jack (x3) komponens video

1 x BNC (x3) komponens video

Audio bemenet 1 x RCA Jack (x2) videohoz

2 x Stereo-mini Jack számítógépből

Audio kimenet 1 x Stereo-mini Jack

Kontrol 1 x 9-pontos D-sub RS-232

Távfelügyelethez egy Stereo-mini Jack

Hálózati interface RJ45, vagy Wireless adapter

A megjelenítési technológiák közül az LCD és a DMD terjedt el széles körben, de a fejlesztők folyamatosan

kutatják a nagyobb felbontású, fényesebb, energia takarékosabb és könnyebb eszközök kialakításának

lehetőségeit.

A projektorok 3 LCD panel segítségével hozzák létre a színes képet. A monokróm LCD paneleket külön-külön

világítják meg a három alapszínnel, amelyeket a fényforrás fehér fényéből prizmákkal, illetve dichroitikus

tükrökkel állítanak elő.



Az LCD panelre kerülő fény egy része jut csak át, és hasznosul. A fényenergia jobb hasznosítására született meg

a DLP technológia, amelyben a kép alkotása nem LCD-n valósul meg, hanem apró tükrökről kerülnek a

megfelelő fénypontok az objektívbe, majd a vetítőfelületre. A négyzet alakú apró alumínium tükrök

oldalhosszúsága kb. 16 μm. A tükrök egy CMOS memória felületén vannak kialakítva úgy, hogy az egyes

memóriacellák állapotának megfelelő elektrosztatikus tér +10 és -10 fokban elmozdulhatnak. Így a tükrökre

vetített változó színes fény vagy a vetítő-objektívbe, vagy azon kívülre verődik vissza az egyes tükrökről. A

DLP-DMD technológiáról bővebben olvashat a cikkben.

A DMD lapkán elhelyezkedő 800.000 – 2.500.000 tükör egy csoportja.

Egy DMD lapkás projektor elvi felépítése



három DMD lapkás projektor elvi felépítése

Az LCoS (Liquid Crystal on Silicon - folyadékkristály a szilíciumon) egy speciális fajtája az LCD-nek. A

folyadékkristály egy üveglap és szilicium alapú, tükörként viselkedő elektródák közé van bezárva. Ez a tükör

veri vissza a kristály felől érkező fényt. A megvilágításnak szemből kell érkeznie, nem hátulról. A színes LCoS

alapú panel maga monokróm, de a megvilágítás színe váltakozik (piros-zöld-kék). Ha a frekvencia elég magas,

akkor az emberi szem nem látja a villogást, nyugodt képet érzékelünk. Az LCoS technológia legnagyobb előnye

a nagy felbontás igen kis külső méretek mellett, valamint a nagy pixel kitöltési tényező (kis hézag a pixelek

között). A kép nagyon éles. Az első LCoS típusok viszonylag alacsony kontraszttal rendelkeztek, de mára ez a

probléma megszűnt.



A vetítő eszközök egyik problémás eleme a fényforrás. Nagy fényerőre és kis hőképződésre, valamint homogén

fényre van szükség. Ezért számtalan kísérlet zajlik ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Így született meg a

LED és lézer kombinációját megvalósító technológia. A képalkotó elem itt is a DMD lapka.

A projektor fényáramának (fényteljesítményének) megválasztása

Adott helyre történő projektor kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venni. Általában becsléssel

határozzák meg a szükséges fényáramot, de pontosabb eredmény kaphatunk, ha lehetőség van a terem

fényviszonyainak mérésére.

A projektor megválasztásához segít a közelítő értékeket tartalmazó táblázat, amely a szokásos fényviszonyú

termek esetében jól használható minimum értékeket mutatja.




8. fejezet - A vetítőfelületek

A vetített kép a vetítő ernyőn keletkezik. Így nevezzük azt a felületet, amelyre a vetítőgép objektíve leképezi a

vetített képet. A vetítőernyőnek az a rendeltetése, hogy a nézők számára jól láthatóvá, élvezhetővé tegye az

egész vetített képet. Ennek érdekében az alábbi optikai követelményeket támasztjuk a vetítőernyővel szemben:

• Fényvisszaverő képessége minél nagyobb legyen

• Annyira legyen szóró (diffúz) hatású, hogy a nézőtér bármely helyén ülő néző az egész képet egyenletesen

fényesnek lássa.

• Színe fehér legyen, ne hamisítsa meg a vetített kép színhelyességét

• Legyen portaszító

• Legyen színtartó, ne sárguljon meg idővel

A visszaverő képességet a vetítőernyőknél egy viszonyszámmal fejezzük ki. Alapnak a báriumszulfát

(baritfehér) felületét tekintjük, ennek visszaverő képességét 1-nek vesszük.

A különböző vetítőernyők visszaverő képességét és jellegét e viszonyszámmal és egy polárdiagrammal

jellemezzük:

Diffúz fehér ernyő

Minden irányban egyenletesen szórja a ráeső fényt. Visszaverő képessége anyagtól függően 0,6 és 0,9 között

van, szórási szöge 60°. Széles nézőtér számára előnyös. Ilyen felületek:

• meszelt fal,

• gipszfal,

• titán- vagy magnézium-oxidos fehér festék,

• Wallkyd, Diszperzit,

• rajzpapír,

• vászonlepedő,

• fehér PVC vetítőernyő (perforált hangáteresztő is).

Ezüstre festett felület

A felület lehet sima vagy pikkelyezett, bordázott a jobb fényszórás érdekében. A tükrözés törvényét követi, a

legnagyobb fényességet a vetítő-fény beesési szögének kétszerese irányában adja. A jó visszaverő képesség és a

A vetítőfelületek


szükséges szórási szög közötti egyensúlyt a festék összetételével állítják be: az ezüstpigmenten kívül

gyöngyházport és fehér pigmentet is kevernek bele. Visszaverő képessége 1,3 ~ 1,6. Szórási szöge kb. 70°.

Az ezüstvászon keskeny nézőtér számára, valamint 3D vetítéshez ajánlható.

Egyes – jellegzetes – vetítőfelületek jellemzői elölről vetítésnél

Áttetsző merev háttérfelület

Hátulról történő vetítéshez használt Fresnel-lencse kialakítású akril felület. 120”-nál (300 cm) nagyobb képátló

és 32°-os nézési félszög jellemzi.

Az érintőképernyő

Bár az érintőképernyő elsősorban a számítógépek megjelenítő eszköze, de néhány alkalmazást kifejlesztettek

prezentációs céllal is. Ilyen alkalmazás a Smart Board néven ismert interaktív oktatótábla is.

Az érintőképernyő típusait és működésének leírását a hivatkozott cikkben olvashatja el.



Holografikus vetítőfelület

A Holoscreen egy japán cég világszabadalmán alapul, akik kifejlesztettek egy olyan holografikus elven működő

vetítőfelületet, amely érzéketlen a külső beeső fényre.

Áttetsző kvarckristály-akril felület. A felület (pl. DA-LITE) alkalmazási területe különösen sokoldalú. Alkalmas

reklám célokra kirakatokba, kiállításokra, recepciókra, állomásokra, repülőterekre, várótermekbe,

sportcsarnokokba, múzeumokba, konferencia termekbe. A felület szinte eltűnik a vetített kép mögött. Háromféle

„színben” kapható: White, Milk, Middle.

Mérete 108” x 300” (275 x 760 cm), a vetítési szögnek a vízszintessel kb. 18-35°-ot kell bezárnia. (forrás:

www.da-lite.com)



Interaktív érintőfelületű megjelenítő

A megoldás lényege, hogy egy keret nélküli, speciálisan kiképzett üveg- vagy akrilfelületet, illetve speciális

Holo vagy 3D-s fóliát vetítünk meg professzionális projektorral egy adott szögből, amelynek hatására –

megfelelően elkészített tartalom esetén –, olyan hatást kelt a megjelenés, mintha az adott kép, vagy animáció a

levegőben lebegve elevenedne meg. (forrás: www.innovatix.hu)

Akár üvegfelületre kasírozva, állványzaton, akár mennyezetről belógatva elhelyezhetők.



A Ködképernyő az egyik legkülönlegesebb megoldásunk, mely lehetővé teszi, hogy egy vékony ködréteget

képezve, azt függőleges irányban áramoltassunk úgy, hogy az ne terjedjen szét a teremben. Az így képzett

ködfal megvetítve egy olyan látványos képernyőként funkcionál, mely szabadon átjárható anélkül, hogy nedves

lenne a ruhánk.

Interaktív is lehet.

Panoráma vetítés



A vetítendő kép nagyságát, azaz a vetítőfelület méretét több tényező befolyásolja:

• a vetítendő kép részletgazdagsága

• a rendelkezésre álló hely (magasság, szélesség, nézők távolsága a vetítőfelülettől).

A vetítendő kép részletgazdagsága

Alapvetően az emberi szem fiziológiai tulajdonságai határozzák meg a képrészletek észlelésének lehetőségét.

Bizonyos esetekben az észlelést kiegészíti a korábbi tapasztalatokon alapuló asszociáció is.

A képpont észlelhetőségét (a méreten kívül) a távolság befolyásolja.

A különböző távolságban lévő tárgyakról ugyanakkora képet kapunk, ha a látószögük megegyezik (lásd

különböző méretű nyilak). Látószög alatt a tárgy széleiről a K csomópontban kereszteződő sugarak által bezárt

Φ szöget értjük.

Azt a legkisebb látószöget, amelynél két különálló A és B pontot éppen meg tudunk különböztetni

egymástól, látószöghatárnak nevezzük.



A normális, vagyis látáshibákban nem szenvedő szem esetén ennek értéke kb. 1 szögperc (1’). A látószöghatár

egyénenként változó érték.

Ez alapján akkora vetítőfelület az ideális, amekkorán a nézők a szükséges részletpontokat 1 szögpercnél

nagyobb látószög alatt észlelhetik. Ennek fordítottja, hogy legalább olyan távolságra kell elhelyezni a nézőt,

hogy a képalkotó eszköz esetleges felbontása csak 1 szögpercen belül legyen látható (pl. TV készülék, projektor

alkalmazásakor).

A vetítőfelület láthatósága

A gyakorlati szabály az, hogy

• az első sor ne legyen közelebb a vászonhoz, mint a vetített kép szélességének másfélszerese,

• az utolsó sor pedig ne legyen távolabb, mint a kép szélességének ötszöröse.

Ez megadja a kép méreteit, ebből pedig kiszámíthatjuk a szükséges vetítőfényt, ami meghatározza a vetítőgép

kategóriáját, típusát.

A következő kérdés az, hogy milyen magasan kell elhelyezni a vetítőernyőt, hogy minden néző jól lássa az

egész képet. Ennek a méretnek a kiszámításához, megszerkesztéséhez bizonyos szabványos méreteket fel kell

vennünk:

• Az ülő néző szemmagassága a padló felett 125 cm.

• A mögötte ülő nézőnek ezen szemmagasság felett 12 cm-rel kell ellátnia az előtte ülő néző feje fölött, hogy

lássa a vetített kép alsó szélét.

A vetített kép méreteit és a széksoroknak a vetítő ernyőtől mért minimális és maximális távolságát már

kiszámítottuk az előbbi követelmények alapján. Alapvető kérdés, hogy milyen helyzetű a nézőtér padlója. Ha

vízszintes sík, a fejek fölötti átlátást csak az első sorokban tudjuk biztosítani, a hátsó sorokban alkalmazni kell

az ülések oldalirányú eltolását fél szélességgel. A sík padlós nézőtér elejének látási viszonyait az ábra mutatja.



A vetítőernyő oldalarányát 3 : 4-nek tekintjük, ezért az 1,5 B = 2 M.

Ha lehetőség van lejtős nézőtér kialakítására, (pl. mozi, előadóterem) ennek padlóját ki lehet szerkeszteni. Ez

ugyan elsősorban az építész tervező feladata, de szakmai szempontból álljon itt tájékoztatásul az ábrán ez a

szerkesztési mód.

A nézőtér megszerkesztéséhez ismerni kell az ülések méreteit is, és meg kell állapítani a széksorok távolságát,

valamint az egymás mellett levő székek szélességét, osztását.

Tájékoztatásul: a széksorok bevált távolsága 90 – 100 cm, a szélességi osztás átlagban 60 cm.

Az adott esetben egyeztetni kell a rendelkezésre álló székek (fotelok) méreteit, a kényelmi követelményeket, a

helyiség nagyságát és a befogadandó nézőszámot. Ezek ismeretében lehet berendezni a nézőteret.

Ne felejtsük el, a vetítés hatásosságát az is befolyásolja, hogy milyen kellemesen és kényelmesen érzik magukat

a széksorokban helyet foglalt nézők.

Lássunk erre egy példát:

Egy 15 m hosszú teremben projektorral kell vetíteni. Az adott vetítővászon mérete 3 x 4 m. A kép kívánt

megvilágítása 100 lux (színes kép!).



Hogyan rendezhetjük be a széksorokat, milyen távolságra legyen az első sor, és hány sort állíthatunk fel, ha 1 m

sortávolságot akarunk biztosítani? (Ez már elég kényelmes)

Milyen magasan legyen a vetítővászon alsó széle?

A vetítőgépet a terem mennyezetére függesztve, a vetítőfelülettől 6 méterre állíthatjuk fel. Mennyi a szükséges

fényáram, és milyen vetítőgépre van szükség? Milyen objektívet kell alkalmaznunk?

Megoldás:

Széksorok:

Mivel a vetítővászon szélessége 4 m, az első széksor 1,5x4= 6 m távolságban legyen a vászontól.

A legutolsó sor 5x4m = 20 m távolságban lehet.

A széksorok száma ebből 15-6 = 9.

Mivel a terem padlója vízszintes sík, a vászon alsó szélének magassága:

H = 137 + 300/4 = 212 cm

Vetítőgép:

A szükséges fényáram Φ = F x E = 3x4x100 = 1200 lumen.

Objektív:

A szükséges objektív fókusza: f = b * t / B b = 35 mm

t = 6000 mm B =4000 mm

f = 35 * 6000 / 4000 = 52 mm

Ami a széksorok szélességét illeti, különösen az első sorok helyzete kritikus. A sor szélén ülő nézőnek a kép

közepére irányuló látószöge ne legyen nagyobb 45°-nál! Az egymás melletti ülések távolsága függ a székek

szélességétől, de az ne legyen kevesebb, mint 60 cm.

Izgalmas vetítési feladat a különböző járműszimulátorok vezető előtti képének megjelenítése.



LED falak

Az elektronikus képmegjelenítés külön csoportját alkotják a beltérben és kültéren egyaránt alkalmazható

világító diódákból álló LED falak.

Szabadtéren, nappali fényviszonyok mellett is kiváló képminőséget biztosító aktív video mátrix tábla. Nagy

tömegeket megmozgató szabadtéri rendezvényekhez ajánlott.

A beltéri LED falak fényereje kb. 1500-3000 NIT, ez kisebb, mint a kültéri LED falaké, azonban ez beltérre

bőven elegendő, itt a nézési távolság nagyjából 6-8 méter.

A kültéri vagy nemzetközi nevén OUTDOOR LED falaknál a három szín RGB fénynyalábja külön-külön,

egymáshoz képest 10-20 mm távolságra keletkezik. A kültéri LED falak 5000-8000 NIT-es fényerejük miatt

napfényben is képesek a néző számára látható képet mutatni

30 mm pixel osztású kültéri panel

5 mm ultravékony beltéri LED fal panel

LED függöny, vagy LED háló (mesh) a LED fal flexibilis változata. Egy 40 * 40 mm-es átlátszó, rugalmas háló

csomópontjain elhelyezkedő LED-ek jelenítik meg az elektronikus képet. A jelenleg elérhető változat főbb

paraméterei:



video: EUROLITE LSD-25 IP44 Flexible LED display panel

Összefoglalás

A III. témakör tanulási egységeiből áttekintést kapott a különböző prezentációs helyszíneken megvalósítható

vetítési feladatokról, a különböző képi információt tartalmazó médiumok vetítéshez használatos vetítő

berendezésekről, azok működéséről, valamint a vetítőfelületek kialakításáról és elhelyezésük szabályairól.

http://www.dailymotion.com/video/xar27l_eurolite-lsd-25-ip44-flexible-led-d_music


IV. rész - Az audiovizuális prezentáció eszközrendszere és technológiája

Bevezető (témakör célja, követelményei)

A témakör a mérnöki kommunikáció során előforduló hangtechnikai, videotechnikai, televízió stúdiós és

interjúkészítési alapismeretek, valamint a videokonferencia lebonyolítás gyakorlati tudnivalóit foglalja össze.

A témakörből megismeri azokat az alapvető audiovizuális technikai eszközöket és módszereket, amelyekkel

hivatása gyakorlása közben találkozhat.

Megismeri az egyre szélesebb körben alkalmazott, technikai eszközökkel segített megbeszélések, azaz a

videokonferencia előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos tennivalókat és módszereket.


9. fejezet - Az audiovizuális prezentáció technikai eszközrendszere és módszerei

Bevezető

Az audiovizuális prezentáció komplex technikai eszközrendszer segítségével megvalósuló információközvetítés.

Fel kell tudnia sorolni az alapvető audiovizuális technikai eszközöket. Tudnia kell döntenie, hogy konkrét

audiovizuális prezentációnál milyen eszközöket vehet igénybe és milyen módszereket alkalmazzon.

Hangtechnikai rendszerek

A hangtechnika tudományterülete a hallható hangok keltésével, fizikai tulajdonságaival, élettani és lélektani

hatásaival, ill. alkalmazásaival foglalkozik.

Főbb területei:

• épületakusztika,

• gépészeti akusztika

• tér-, teremakusztika

• elektro-akusztika

A hangnak:

• villamos jellé átalakításával, (elektromágneses, elektrodinamikus, piezoelektromos),

• módosításával,

• tárolásával,

• erősítésével,

• a villamos jelek hanggá való átalakításával foglalkozik.

A hangtechnikával foglalkozó technikai anyagrész, technológia tárgyalásakor az alapvető jelforrás-keverő-

erősítő-hangforrás láncból álló rendszert tekintjük át.

Az audiovizuális prezentáció

technikai eszközrendszere és

módszerei


Néhány alapfogalom:

a frekvencia:

terjedési sebesség:

levegőben 340 m/s (15 C°);

(minden 1 fokos hőmérsékletemel¬kedéshez +0,6 m/s sebességnöve-kedés tartozik.

vízben 1460 m/s (25 C°);

fában 2500 m/s;

téglafalban 3600 m/s;

acélban 4900 m/s;

üvegben 5200 m/s

hangerősség, hangintenzitás (I - W/m2)

dinamika (d - dB) [hangintenzitásszint]

ahol: Im - mért intenzitás, I0 - alapszint 10-12 W/m2

hallható hangok – egyénenként változó érték, és a frekvenciától függő (16 – 20 kHz)

hallásküszöb, fájdalomküszöb (az ábrából látható a két jellemző alakulása a frekvencia függvényében)



módszerei


(forrás: Dr. Wersényi György: Műszaki akusztika. Jegyzet, Győr, 2010)

A logaritmikus hangerősség-skála bemutatja a különböző frekvenciájú hangok esetén a hallásérzetet. Az ábrából

látható, hogy 1 kHz-en a hangnyomásszint (dB) számértéke megegyezik a hangnyomásszint (phon) értékével, a

további frekvenciákon pedig a hallás tulajdonságai szerint módosul.



módszerei


A köznapi életben jellemzően tapasztalható zajszintek, hangnyomásszintek mely jelenségekhez tartoznak.

Teremakusztika

A teremakusztika az épített termek, valamint terek akusztikájával, hangzásával foglalkozik. A tervezés során a

cél egyrészt a minél jobb hangzás, másrészt a hangszigetelés (zajmentesség ki- és befelé).

A hangenergia egy része veszteség, hő formájában enyészik el. Ahogy a távolság nő, a nagyobb frekvenciák

energiája hamarabb kezd csökkenni.

A hangterjedés legfontosabb jellemzője az irány. Három alapvető jelenséget ismerünk meg:

• Refrakció. A refrakció (elhajlás), azaz a hang, ha különböző sűrűségű anyagok határára érkezik, a sűrűbb

anyag felé hajlik el.

• Diffrakció. A diffrakció az „árnyékba hatolás” jelensége: a hang az útjába kerülő tárgyat annak méretétől

valamint a frekvenciától függően megkerül.

• Reflexió. A hangenergia egy része az útjába kerülő felületről visszaverődik.

A hangenergia egy kisebb része áthatol az akadályon, egy legkisebb része pedig a súrlódási veszteség hatására,

hő formájában felszabadul.

A jó hangellátottság, az egyenletes hangenergia területe a diffúz hangtér, amely a visszaverődések

következtében alakul ki.

Diffúz hangtérként értelmezzük azt a térrészt, ahol a térfogategységre eső energia állandó a hely függvényében!



módszerei


a. közvetlen hangtér a: közeltér (gömbhullám)

b. távoltér (síkhullám)

c. zengő (diffúz) hangtér

d. a fal elszívó hatása

Energia egyensúly határa: „c” és „d” találkozásánál

A visszaverődés függ:

• a hang frekvenciájától, és

• a visszaverő felület minőségétől

Ha a λ hullámhossz jóval kisebb a fal felületénél, a beesési- és visszaverődési szögekre, a hangutak

kiszámításához alkalmazhatók a fénytörési törvények (pl. beesési szög = visszavert szög).

Levegő-téglafal: 97,4% visszaverődés.

Irányított visszaverődés akkor eredményes, ha a hullámhossz sokkal nagyobb, mint a visszaverő felület

egyenetlensége.

Mély hangok: irányított visszaverődés lehetséges,

Magas hangok: szórt visszaverődés van.

Különböző alakú felületekről visszaverődő hangutak.



módszerei


„Az A1, A2, A3 esetben a direkt hangeloszlás még igen jó, de az A4 esetében a beszelő előtti és mögötti

hangeloszlás több mint 12 dB különbséget is mutathat. A téglalap alaprajz esetében a B1 ideális, csak a terem

végében csökken az érthetőség számottevően. A B2-nél igen nagy a hangeloszlás különbség a terem egészében.

A B3 az A4 esetet vetíti újra fel. A klasszikus téglalap alakú alaprajz általában beválik. A hangforrások enyhén



módszerei


irányított természetéből adódóan, a láthatóság növelése, és a hosszanti méretek csökkentésének szükségessége

miatt (hangelnyelés) jött létre a trapéz és patkó alakú alaprajz. Ezek sok előnyös tulajdonságuk mellett, ha túl

szélesre nyílnak az oldalsó falak elvesztik a fontos hangenergia fókuszáló szerepüket. A szabályos sokszög

alakú termek a hátrányos alakok közé sorolandók, mert az előző alakokkal ellentétben itt csak a nézőtér hátsó

felére érkezik a falakról visszavert hang, így az egyes részeken különböző térérzet alakul ki. A kör, ellipszis,

vagy ívelt hátsófalu termek esetében, ha az oldalfalak fókuszáló hatását nem ellensúlyozzák más megoldásokkal

(páholyok, diffúz felület) igen előnytelenek lehetnek.

A legújabb tervezések rámutattak a szabálytalan sokszögű alaprajz hatásos jellegére. Ezekben a termekben

nincsenek párhuzamos felületek, sok a ki- vagy behajló falfelület, a közönséget blokkokban több szinten

helyezik el. Ezzel az igen újszerű, érdekes alakkal és beültetéssel a koncerttermekben igen jó akusztikai

eredményeket érnek el.

A tervezés folyamán a végső méreteket a rendeltetés, az alak, a beültetett nézőközönség száma határozza meg.

Beszédcélra 3-6 m3, színházi előadásokhoz 5-8 m3, koncertre es hangversenyre 7-12 m3/fő térfogat szükséges.”

Forrás: Szirtes István: Akusztika – misztikum és tudomány

• eredő hangkép (keltett hang + visszaverődése)

• visszhang (kb. 0,1 sec késés) A visszhang a reflexió speciális esete. Kialakulásához kb. 50 ms, az az

minimum 17 méter hangút távolság szükséges az eredeti hang és annak késleltetett, csillapított verzióinak a

fülbe érkezése között. Nagyobb termek tervezésénél igyekeznek tartani, hogy a forrás és a hallgató között

sehol ne legyen meg a 17 méteres útkülönbség lehetősége.

• utózengés (nem ismerhető fel az eredő hangkép) 60 dB csökkenés időtartama

Az utózengés hatására a rövididejű hangi események összemosódhatnak, ezért a beszédcélú helyiségek

tervezésekor az utózengési időt viszonylag alacsonyra szokták hangolni. Nagyobb utózengési idő esetén

ugyanis például az erősebb beszédhangok zengése a halkabb hangokat elfedi, ami a beszédérthetőséget rontja.

Egy nagyzenekari hangfelvételre használt stúdióban megengedhető és kívánatos is lehet a viszonylag

nagyobb utózengési idő.

• csörgővisszhang (periodikus utózengés)

• lecsengés A hang-intenzitás milliomod részre csökkenésének ideje (kívánatos érték: 0,4 – 0,8 sec)

Mikrofonok

Típusok:

• elektrodinamikus mikrofon



módszerei


• kondenzátor mikrofon

Kondenzátor mikrofon előerősítője a nyélbe építve.



módszerei


- elektret (polarizált) kondenzátor mikrofon

A mikrofonok általános jellemzője, hogy két részből állnak: egy „nyélből”, ami az erősítőt, elektronikát

tartalmazza; illetve a kapszulából, ami a membránt foglalja magába és a karakterisztikát szabja meg. Ezek

könnyen cserélhetők.

Iránykarakterisztika vagy érzékenységi diagram: irányfüggő érzékenység, a térbeli (szimmetrikus) görbe

valamelyik síkmetszete.

• Gömb

Az iránydiagramból látható, hogy a gömb iránykarakterisztikájú mikrofonok magasabb frekvenciákon gyakran

erősen irányítottá válnak.

• kardioid vagy vese



módszerei


• Nyolcas

• „Puskamikrofon” iránykarakterisztikája

A mikrofon csak a membránjára merőlegesen érkező hanghullámokat alakítja feszültséggé, az oldalról érkező

(zavaró) hullámokat nem!

• Frekvenciaátvitel Az elektroakusztikai elemek legfontosabb jellemzője. Azt fejezi ki, hogy a különféle

frekvenciájú rezgéseket, tehát a minél mélyebbeket és a minél magasabbakat is közvetíteni tudja, a mindenkor

helyes arányban. A két szélső érték közötti sávot nevezzük a készülék frekvencia(átviteli) tartományának. A

frekvencia-átvitel grafikai megjelenítése a frekvencia-jelleggörbe. Ideális esetben a rendszer nem változtatja

meg a jel amplitúdó arányait. A görbe ilyenkor egyenes (lineáris). A valóságban sohasem egyenes: a

sávszéleken lehajlik, s gyakran a sávon belül is kisebb-nagyobb kiemelések vagy beszakadások tarkítják,

jelezve, hogy ezeken a szakaszokon a jel nagyobb (vagy kisebb), mint amekkorának lennie kéne. Ezt a hibát

lineáris torzításnak nevezik, és dB-ben adják meg.

Érzékenység 1 mikrobar hangnyomásnál – hány mV feszültséget szolgáltat A normál beszéd: 30 cm

távolságból 10 μbar hangnyomású



módszerei


Az ábrán a körök, az azonos hangnyomást ábrázolják, a vastagon rajzolt vonal pedig az érzékenységi

területeket. Ha egy egyenest húzunk a mikrofontól (origó) a vizsgált irányba, az a szakasz, amely a mikrofon és

az iránykarakterisztika adott hangnyomáshoz (erősséghez) tartozó szintvonal metszéspontja közé esik, adja meg

az abból az irányból érkező hang által keltett feszültség (V) nagyságát.

• Jel-zaj viszony

A jel-zaj viszony egy műszaki kifejezés, és két teljesítmény hányadosát jelenti. A jel (információ) és a háttér zaj

teljesítményének hányadosa.

Mivel sok jelváltozás nagyon dinamikus, az egyes jelértékek széles tartományokba eshetnek, a jel/zaj

meghatározásánál a logaritmikus decibelskálát használják. Decibelekben mérve, a jel-zaj viszony az amplitúdók

hányadosának 10-es alapú logaritmusának 20-szorosa vagy a teljesítményarány logaritmusának 10-szerese:

ahol „P” az átlagos teljesítmény, „A” az amplitúdók négyzetes átlaga.

Néhány jellegzetes mikrofon kialakítás:



módszerei


Jelvezetékek (kábelek)

• Mikrofonkábelek:

Mikrofonkábel: 2 ér + árnyékolás.

Szerelt kábel: XLR / Jack csatlakozókkal.

• Hangfal kábelek:

Ha szigorúan csak az elektromos paramétereket vesszük figyelembe, a vezeték ellenállásának a lehető

legkisebbnek kell lennie. Ehhez minél nagyobb keresztmetszetre, és minél rövidebb vezetékre van

szükségünk.

Például: keresztmetszet: 2 x 0,75 mm2, oxigénmentes vörösréz alapanyag



módszerei


Szerelt hangfalkábel 6,3 mm-es Jack csatlakozóval.

Digitális optikai kábel.

• Csatlakozók:

A leggyakoribb a 3-csatlakozópontú XLR3, széleskörűen alkalmazzák szimmetrikus audio csatlakozóként a

professzionális hangtechnikában, például jó minőségű mikrofonokhoz, és berendezések összekapcsolásához.

A professzionális csatlakozóbekötéshez tekintse meg az összeszerelési módokat bemutató leírást.

Otthoni használatra általában RCA csatlakozókat alkalmaznak.



módszerei


Erősítők, keverők

Az „erősítő” elnevezés alatt a köznyelvben leggyakrabban a hangerősítőket (zenei erősítőket), azon belül is a

teljesítményerősítőket értjük, melyek hangosítástechnikai rendszerek részét képezik. Feladata az elektromos

jelek átalakítása:

• Erősítés

Szűrés

Keverés

Digitalizálás (A/D, D/A)

Utómunkálatok (editálás, tömörítés)

Rack szekrénybe építhető erősítő elő- és hátoldala.

Hangdobozba épített erősítő.



módszerei


A képen egy 12 csatornás hangkeverő látható. MIC és LINE bemenetekkel, 100 mm-es precíziós

tolószabályozókkal, független monitor és master kimenetek, AUX, PHONES, TAPE kimenetek, 48 V-os fantom

táp, LED-es kivezérlés jelzők és beépített állítható visszhang processzorral.

Egyszerűbb alkalmazási körülmények kielégítésére az erősítő és a keverő összeépítését mutatja az ábra, amely

2×300 W-os/4 Ohm, 8 mic/line + 4 sztereo csatornás keverőerősítőt ábrázol.

Audió rögzítők, lejátszók

„A szó elszáll …” tartja a mondás. Azért, hogy ez ne így legyene különböző adathordozókra rögzíthetjük az élő

beszédet, zenét, hanghatásokat. Az idők során sokféle – mai kifejezéssel élve – adathordozó került használatra,

így például bakelit lemez, orsós magnetofon szalag, magnókazetta, audio-CD, DVD, különböző rendszerű

filmhang, memória kártya stb.

A hangfelvétel technikája is széles választékot mutat az egyszerű (analóg vagy digitális) diktafontól a

számítógépes rögzítéstől a hangstúdióban zajló igényes felvételi technikáig.

A jellemző technikai megoldásokra álljon itt néhány példa:

A képen látható digitális hangfelvevővel 4-csatornás rögzítés valósítható meg 80 GB-os merevlemezre.



módszerei


Kiváló minőségű, sztereó felvétel (24-bit / 96kHz) beépített sztereó mikrofonnal, vagy külső bemenetről.

Közvetlenül SD kártyára rögzít, akár 30 óra folyamatos lejátszás és 16 óra folyamatos felvétel készíthető.

Számítógépes hangrögzítés

A számítógépek hangkártyája lehetővé teszi, hogy megfelelő szoftver segítségével merevlemezükön hangot

rögzítsenek. Néhány esetben különféle kiegészítő berendezések alkalmazása szükséges a megfelelő minőségű,

vagy csatornaszámú felvétel rögzítéséhez.

USB-s adapter (hangkártya) számítógéphez (PC és MAC), felvételhez, visszajátszáshoz. Sztereó RCA bemenet

és kimenet. 48 kHz konverterek.

Mikrofon USB interfész XLR dugós/kábeles mikrofonhoz + XLR-Jack adapterrel, 48V fantom táp, 16 bit/48

kHz.

Hangsugárzók

A hangsugárzók/hangszórók felépítés, működési elv szerint

Dinamikus hangszóró. A legelterjedtebb típus, amelyben egy mágnes belsejében csillapítottan lengő tekercs

egy (általában kúposan kialakított) laphoz van rögzítve. Ha tekercsben ingadozó erősségű áram folyik, akkor az

az áram erősségének megfelelően megmozgatja a lapot. A hallható frekvenciatartományban (30 Hz-20 kHz) ez

hangot kelt.



módszerei


Összeszerelt hangszóró



módszerei


Összeszerelt hangszóró részei

Lengőnyelves hangszóró. A dinamikus hangszórótól abban tér el, hogy a tekercs áll, és egy kónuszhoz rögzített

lágyvas „nyelvet” mozgat. (A XX. század közepe óta csak történelmi jelentősége van)

Piezoelektromos hangszóró. A piezo hangszóró a piezoelektromosság jelenségét használja fel: bizonyos

kristályok alakja megváltozik, ha megfelelő részein elektromos feszültség alá helyezzük. Mivel a kristályok

merevek, ezért csak nagy frekvenciás hangokat tudnak kellő hatékonysággal előállítani.

Plazmahangszóró. A plazmahangszóró nem más, mint egy folyamatos plazmaforrás. Ahhoz, hogy

hangszóróként tudjuk használni, változtatnunk kell a plazma térfogatát. Ez a változás a levegőben

nyomáshullámot kelt, amelyet fülünk hangként érzékel. A plazma hangszóró lelke általában egy pár száz kHz,

vagy néhány MHz frekvencián működő nagyfeszültségű generátor. A bemenő hangfrekvenciás jel modulálja a

nagyfrekvenciás feszültség amplitudóját (AM), vagy kitöltési tényezőjét (PWM), így hatással van a plazma

térfogatára.

Általában nem egyetlen hangszórón keresztül tesszük hallhatóvá az erősített hanghullámokat, hanem

úgynevezett hangdobozba szerelt hangszórón, vagy hangszórókon, melyeket hangfalaknak nevezzük. A

hangfalak több, eltérő tulajdonságú hangszórót tartalmaznak, melyek más-más frekvenciatartományban

sugározzák a hangokat.



módszerei


A hangfalakat két szempont szerint két-két csoportra oszthatjuk:

• aktív hangfalak, A hangfal működtetéséhez a hangfrekvenciás jelen kívül külső tápforrásra is szükség van.

(Ez általában a hálózati 230V-os táplálást jelenti, de lehet akkumulátoros is.)

• passzív hangfalak. A passzív hangfal az aktív hangfallal ellentétben nem foglal magába erősítőt. A passzív

hangfalak súlyban könnyebbek és olcsóbbak is az aktív hangfalnál.

Számítógéphez fejlesztett kisméretű hordozható hangszóró



módszerei


Állványra helyezett, mélyládával kiegészített hordozható hangrendszer

A keresztváltó

A keresztváltó az erősítőbe, illetve a hangfalba épített, a hangtartomány szerinti leosztásra szolgáló automata

szerkezet. A hangváltó osztja ki a magas, közép és mély frekvenciasávnak megfelelő hangtartományokat a

hangszórók számára. Minél meredekebb a frekvenciakülönbség, annál jobban választja szét az egyes

csatornákat, viszont a túlzott meredekség a hangok torzulásához vezethet.

Hangrendszerek

Több hangszóró megfelelő vezérlésével és megfelelő elhelyezésével térbeli hangzást lehet elérni. Ehhez a

következő megoldásokat fejlesztették ki:

• Monó. Egy csatornás rendszer. Nem ad térélményt, hordozható rendszerekben (zseb-, táskarádiók), vagy

háttér zene hallgatáshoz megfelelő.

Álsztereó. Két hangszórós rendszer, azonban mindkét hangszórón ugyanaz a csatorna szól. A látszólagos

térhatást a két hangszóróra jutó hangok szétválasztásával (például: frekvencia szerint) érik el.

Sztereó. Kétcsatornás, két hangszórós rendszer. Olyan érzetet kelt (megfelelő beállítások esetén), mintha a

színpad előtt hallgatnánk a zenét. Ez azonban csak egy pontban élvezhető.

2+1 csatorna. A 2+1 csatornás, azaz sztereó, bal-jobb hangszórós rendszereket egy mélysugárzóval

egészítették ki, hogy ne kelljen egy dobozba építeni a bal-jobb dobozzal, ezzel csökkentve az akusztikai

interferenciákat.

Kvadrofon. Négy hangszórós rendszer (quadrophonic): első-hátsó sztereó. Nem terjedt el, mivel

megjelenésekor költséges volt előállítani négy csatornát kezelő hanghordozót. Audiokazettán rendelkezésre

áll 4 sáv, bakelitlemezen azonban bonyolult módszereket dolgoztak ki – több, egymással inkompatibilis

szabvány született, amik nem tudtak elterjedni. Rontotta az esélyeket, hogy a többszöri lejátszás során a

ráadás két csatorna adatai hamar lekoptak, így sztereóként szólalt meg a lemez. Voltak kvadrofón rádióadások

is Magyarországon: A 4 sávot egyszerre közvetítette a Kossuth és Petőfi rádió 2-2 felosztásban.

4+1 csatorna. Dolby Stereo: A Dolby Laboratories cég a mozik számára négy csatornát vitt fel a sztereó

sávra: jobb, bal, közép, surround (környezet). LFE (Low Frequency Effects), vagyis mély csatorna is

előállítható a mély hangok kiszűrésével.

5+1 csatorna. Hat hangszórós rendszer: első sztereó, hátsó sztereó, valamint center (elöl középen) és

mélysugárzó hangfalak veszik körbe a hallgatóságot. A center szerepe leginkább a filmek prózai részén van,

tehát a filmben lévő beszédhangok sugárzása a center sugárzó szerepe, eltekintve a speciális effektektől.

AC-3 (Audio Coding). Adatsebesség: 32-640 kb/s. Felbontás: 20 bit. Mintavételi frekvencia: 48 kHz.

DTS (Digital Theatre System). Mozikban használt hangtechnika, 384 kb/s adatátviteli sebességgel, 24 bites

felbontással, 192 kHz mintavételi frekvenciával állít elő 8 csatornás CD minőségű hangot.

6+1 csatorna. Dolby Digital EX: Hét hangszórós rendszer, első sztereó, hátsó sztereó, valamint 2 center, egy

elöl középen, egy pedig hátul középen és mélysugárzó hangfal.

7+1 csatorna. Ugyanaz, mint az 5+1-es hangrendszer, de kiegészítve még egy pár sztereó hangfallal. Így a

7.1-es rendszer áll első sztereó, középső sztereó, hátsó sztereó, első center és mélysugárzó (subwoofer)

hangszórókból. A számítógépek mai modern alaplapjaira sokszor már integrálva van egy 7.1-es hangkártya.

Az auditív kommunikáció technikája

A hanghullámok útján történő kommunikáció legfontosabb feltétele a hallhatóság. Amikor hangi információkat

(beszéd, zene, egyéb hangok) kívánunk megosztani, tájékozódnunk kell a helyszín adottságairól. Egy két-három

személyes rövid információcserére bármely (nem túl zajos) helyszín megfelelő, akár épített környezetben, akár

szabad téren. Ellenben egy több száz résztvevős konferenciához, koncerthez már csak kis háttér zajú (háttérzaj

nélküli) hely lehet megfelelő.

Álljon itt néhány gyakorlati példa az auditív kommunikációs helyzetekről:



módszerei


A résztvevők száma: 20-50 fő

Zárt, kis háttér zajú térben az előadó, beszélő szokásos hangerővel gond nélkül tud beszélni, a hallgatóság jól

hallja. A beszélő mindenképpen úgy helyezkedjen el (pl. álljon fel), hogy a hangját jól hallhassák.

Gyakorlott előadó még 150-200 fős (pl. egyetemi) előadóteremben is képes erre.

Ebben a méretben még zenei események is megvalósíthatók pótlólagos hangtechnikai eszközök nélkül.

Természetesen ez alól kivételek a stúdiófelvételek, ahol komoly akusztikai követelményeknek kell megfelelni.

Szabad térben már nem ilyen egyértelmű és egyszerű a helyzet. Nagyon valószínű, hogy a helyi sajátosságok

miatt már mikrofonra, erősítőre és hangfal(ak)ra van szükség.

Nagyobb létszám esetén mindenképpen célszerű megfelelő mikrofonokról, erősítőről és hangsugárzókról

gondoskodni.

Gyakran tapasztalni, hogy mikrofonba beszélni nem könnyű. Első nehézség a lámpaláz, ami a mikrofonhoz nem

szokott embereknél mindig előjön a megszólalás első perceiben. A következő probléma a gyors beszéd. A

beszédérthetőséget javítja, ha a normál beszédnél kicsit lassabban és tagoltabban beszélünk mikrofonba.

Feladat!

Figyelje meg a televízióban a professzionális és alkalmi nyilatkozókat!

Videotechnikai rendszerek

A videotechnikáról szóló ismeretszerzést három részterületre összpontosítjuk:

• videotechnikai eszközök és működésük,

• stúdiótechnikai alkalmazások,

• videofelvétel készítés.

Mindhárom területen könyvtárnyi irodalommal találkozhat. terjedelmi korlátok és a tananyag céljainak

figyelembe vételével csak szemelvények közlésére szorítkozunk. Célunk, hogy a területen csak tájékozódni

kívánó, műszaki területeken dolgozók tanulmányainak kiegészítését tegyük lehetővé gyakorlati, gyakorlat-

közeli ismeretek átadásával.

A videotechnika feladatai:

• Képi – elsősorban mozgóképi – és auditív információk felvétele

(optikai és akusztikai jelek elektromos jellé alakítása)

• A felvételek rögzítése



módszerei


• A felvételek szerkesztése, módosítása

• A mozgóképek megjelenítése

A videotechnikában is végbement a digitális átállás, bár itt-ott még találkozhatunk analóg rendszerekkel,

eszközökkel is. Az eszközismereten túl talán a legfontosabb ezek használatának megismerése, a video „történet”

megkomponálása, felvétele. Igyekszünk ebbe is bevezetni az olvasót.

Videotechnikai eszközök

A videotechnikában nagyon sokféle eszköz, berendezés használatos. A legfontosabb területek átfogó

bemutatásával tárgyaljuk.

Alapfogalmak

A videojel tartalmazza a képinformációkat. Lehet analóg és digitális jel. A videojel az egyes képpontokra

vonatkozóan tartalmazza a világosság információt (fekete-fehér megjelenítőnél csak ezt használjuk) és a

színinformációkat.

A mai képernyők, legyen szó akár televízióról, akár monitorról, a színes képek előállítására három

egyfrekvenciás fényforrást használnak. Ezek a vörös (Red = R), a zöld (Green = G) és a kék (Blue = B). Vagyis

a gyakorlatban bármilyen, általános képernyőn megjelenített képpont színe három színből tevődik össze.

A televíziózás kezdetén kialakult szabványok szerint két analóg rendszer terjedt el, a PAL és az NTSC.

Alapvető különbség az optikai kép sorokra történő felbontásában és a képfrissítés frekvenciájában található,

amelyet a következő táblázat szemléltet:

A kép 4:3 oldalarányú és kb. 830 képpontot tartalmaz soronként.

A képfelvétel formátuma is szabványosított. Néhány rögzítési szabvány jellemző adatát a táblázat tartalmazza.

A digitális televízió (HDTV) a környezeti és hálózati zavarokkal szemben kevésbé érzékeny. A képfelbontása

1920 x 1080 képpont.



módszerei


Kamera

A videokamera a látható optikai képet analóg vagy digitális elektronikus jellé alakítja. Két fő típusa van:

• stúdió kamera

A stúdió kamera által létrehozott videojel rögzítése a kamerától függetlenül, legtöbbször keverő-berendezés

után kapcsolt rögzítővel valósul meg.

• kamkorder, híradókamerák (ENG – Electronic News Gathering)

A kamkorder egy felvevő és egy rögzítő funkciót is ellátó eszköz. Az amatőr kamerák és a riporter kamerák

(de még kisebb stúdiókban használt kamerák is) ilyen rendszerűek.

Legfontosabb részei:



módszerei


• optika, amely meghatározza, hogy milyen mértékben változtatható a gyújtótávolság (zoom);

• kereső, amely lehet optikai és különböző rendszerű (pl. fekete-fehér vagy színes) elektronikus (LCD);

• képalkotó elem, amely általában CCD vagy CMOS lapka; image_0202.

• optika, amely meghatározza, hogy milyen mértékben változtatható a gyújtótávolság (zoom);

• kereső, amely lehet optikai és különböző rendszerű (pl. fekete-fehér vagy színes) elektronikus (LCD);

• képalkotó elem, amely általában CCD vagy CMOS lapka;

• színbontó rendszer, amely a színes képet megfelelő elektronikus jelekké alakítja;

A 3 CCD-s kamera optikai (prizmás) színbontó rendszere és működése az ábrán tanulmányozható.

Az egy CCD-s kamerák egy része úgy hoz létre színes felvételt, hogy az objektív és a CCD elem közé egy, a

három alapszínnek megfelelő, forgó színtárcsát helyez el amely a CCD kiolvasási ütemének megfelelő

fordulatszámmal forog. Így a CCD-n megjelenő elektromos töltés értéke egymás után az alapszíneknek

megfelelő és ezek egymás után kerülnek kiolvasásra.

A színbontás másik esete, amikor az egyetlen CCD felületét osztják fel az alapszíneknek megfelelően, és az

egyes elemeket látják el megfelelő színszűrővel.



módszerei


• mikrofon, ami a közeli felvételeknél jól használható, a távolabbiaknál már jelentő környezeti zaj hallható (a

kamera közelében lévő hangokat is veszi);

• kezelőszervek;

• energiaforrás, ami legtöbbször akkumulátor, de gyakori, hogy hálózati adapter is csatlakoztatható

energiaellátás céljából;

• rögzítőmű, amely lehet mágneses (szalagos), optikai (DVD-s), félvezető alapú (memóriakártyás);

• elektronika, amelynek több feladata van, például a kép stabilizálása, automatikus állítások, különféle effektek

stb.

• kameraváz, amely a kamera részeit foglalja magába

Keverő, rögzítő

Képkeverő

Minden produkciós stúdió lelke a video mixer. A stúdió igényeihez illeszkedően az egészen kicsi, pár bemenetes

analóg mixerektől a 32 bemenetes broadcast HD mixerekig sokféle megoldást kínálnak a gyártók. A

megoldások egy része integrált rendszer, tehát a videojelek mixelésén kívül számtalan egyéb szolgáltatást is

kínál felhasználójának, mint például: monitorozás, bejátszó és feliratozó funkció, vagy frame szinkronizálás a

bemeneteken. Képkeverő berendezés a több video kamera, televíziós kamera által felvett képeknek a rendező

elképzelésének megfelelő kiválasztására és továbbítására szolgál.



módszerei


A kisebb stúdiók választása gyakran esik olyan képmixerekre, amelyek egyetlen monitorán képes megjeleníteni

az összes kamera képét, valamint a kimenő/rögzített képet.

Nagyobb stúdiókban ma is videofal segíti a műsor készítését, sugárzást.



módszerei


Szalagos rögzítők

A videojelek rögzítése régebben általánosan mágneses szalagra történt mind az analóg, mind pedig a digitális

rendszereknél.

A videojel rögzítéshez megkívánt szalag-sebességet azáltal biztosítják, hogy a szalag haladási irányában a fejet

mozgatják a felírás, ill. olvasás alatt. Az író-olvasó fej sebességének eléréséhez a felírás sávját ferdén helyezik

el. Ehhez az író-olvasó fejet forgódob palástján helyezik el és ezt néhány fokos szögben elfordítják. Ezt helikális

elrendezésnek nevezik.

A szalagon a videojel sávok között biztonsági sáv található az „áthallás” elkerülése céljából. Ez alól a VHS

rendszer kivétel, ugyanis itt az adott szalaghossz melletti hosszabb játszási idő elérése érdekében a biztonsági

sáv megszüntetésével takarékoskodtak. Azért hogy így se legyen áthallás a sávok között két író-olvasó fejet

alkalmaztak, egymáshoz képest 12 fokos szögben elforgatva.

Egy-egy mágneses jelcsík az egy-egy félképhez tartozó információkat tartalmazza. A hangsáv és a szinkronsáv

párhuzamos a szalag szélével. A videojelet és a hangjelet külön fej rögzíti, illetve olvassa le.

A digitális szalag formátuma hasonló az analógéhoz, de a jelek digitális formában tárolódnak. Ez kevésbé

sérülékeny és kisebb az adatvesztés (a képromlás) lehetősége. A mágnescsíkon lévő jel tartalmazza mind a

videokép adatait, mind a hang adatokat, és továbbá szinkron jelet és egyéb technikai információkat.



módszerei


Az ábra a DVCAM szalagon elhelyezkedő jeleket ábrázolja. Egy képkockát 12 sáv tartalmaz.

Optikai rögzítők

Legyen szó előre elkészített anyagok adásba történő bejátszásáról vagy produkciók rögzítéséről a különböző

szalagos deckek évtizedeken keresztül elengedhetetlen részei voltak egy video stúdiónak. Napjainkban helyüket

folyamatosan kezdik átvenni a fájl alapú rögzítő és bejátszó megoldások, nagyobb rugalmasságot és gyorsabb

munkafolyamatokat garantálva.

A lemezes rögzítők lehetnek cserélhetők (DVD), vagy beépített (winchester) lemez. Ezek kiküszöbölik a

szalagos rendszerek nehézkes kezelését, megnövelik a felvételi/lejátszási időt és megkönnyítik a számítógépes

utómunkákat.

Hátrányuk, hogy még mindig tartalmaznak mozgó alkatrészeket, valamint a cserélhető DVD lemezek mérete

befolyásolja a konstrukciós kialakítást.

Félvezető alapú rögzítők

Ma már mind gyakrabban találkozni – és nem csak amatőr kameráknál, rendszereknél – kártyás rögzítővel. E

háttértárolók kapacitása rohamosan növekszik, így akár 4 órás HD minőségű felvételek készítését is lehetővé

tehetik. Típusai:

• SD - Secure Digital (32 × 24 × 2.1 mm),

• MMC – MultiMedia Card (32 × 24 × 1.5 mm),

• CF - Compact Flash (43 × 36 × 3.3 mm),

• SM - Smart Media (45 × 37 × 0.76 mm)

• SDHC - Secure Digital High Capacity (32 x 24 x 2.1 mm)

Egyes típusok mikro változatban is készülnek.



módszerei


Stúdiótechnika

A hazai televíziós gyártástechnológiára jellemző, hogy városi televíziók, de a nagyobb országos tematikus

televíziók is általában csak 1 stúdióval rendelkeznek. Ebben a stúdióban kell elkészíteni több műsor (interjú,

magazin, híradó, időjárás jelentés …) felvételét. Két megoldás jöhet szóba: épített díszletekkel a stúdió

különböző sarkaiban, vagy virtuális stúdió rendszer használatával. Előbbi korlátozza a rendelkezésre álló

stúdióteret, utóbbi komolyabb IT felkészültséget igényel a személyzettől. Nem elhanyagolható szempont

természetesen a rendszertechnika megépítési és üzemeltetési költsége sem.

A videóstúdió kialakítása és üzemeltetése rengeteg szakma professzionális együttműködését igényli. Többek

között:

• épületakusztika,

• logisztika (stúdión belüli mozgások, tárolás, felvételszervezés, eszközmozgatás stb.),

• hangtechnika,

• világítástechnika, világításvezérlés (pl. fénypult)

• videotechnika,

• informatika,

• díszlet,

• smink, öltözet

Utómunka

Ma már szinte minden utómunka (zene, zörej, feliratozás, vágás, effektezés stb.) számítógépes munkahelyen,

különböző teljesítményű számítógépes editorokon történik.



módszerei


Egy számítógépes szerkesztő szoftver képernyője.

Megjelenítő

Az álló- és mozgókép megjelenítő eszközök egy részével a Vetítéstechnika fejezetben foglalkoztunk. Ennek

kiegészítésére néhány jellemző megjelenítőt tárgyalunk ebben a részben. A monitorok felbontásának,

oldalarányának szabványainak fejlődését szemléltető ábrából látható a képpontméret csökkenése és a képpontok

számának növekedése.

Katódsugárcsöves (CRT) megjelenítő. A CRT monitorban egy katódsugárcső található, elektronágyúval az

egyik végén, foszforral bevont képernyővel a másik végén. Az elektronágyú elektronnyalábot lő ki, ezt

mágneses mező irányítja. Az elektronnyaláb a foszforborításba ütközik és felvillan, majd elhalványodik. Ha elég

gyorsan követik egymást az elektronnyalábok, akkor az a pont nem halványodik el. Tehát az elektronágyúk

írnak a képernyőre a számítógép utasításának megfelelően, balról jobbra, egy másodperc alatt többször is

frissítve a képpontokat.



módszerei


(forrás: Rakjunk rendet)

LCD monitor

Plazma monitor. A plazma TV minden egyes képpontjában apró elektromos kisülések hozzák létre a felvillanó

fényeket. Emiatt aztán nagyon jó kontrasztaránnyal, és gyors képfrissítéssel működnek, viszont kifejezettem

melegek, és emiatt egyáltalán nem energiatakarékosak. A betekintési szögük nagy, az élettartamuk viszont

viszonylag kicsi.

LED monitor, LED fal. A LED-es monitorok kétféle elven valósítják meg a képek megjelenítését. Az egyik

megoldás – amit a televízió készülékeknél alkalmaznak – szerint a LED diódák csak a háttér világítást

biztosítják az egyes képpontokhoz.

http://itarena.hu/2010/11/25/crt-plazma-lcdtft-led-oled-amoled-superamoled-retinadisplay-superccd-eink-imod-rakjunk-rendet/



módszerei


A másik– általában nagyméretű megjelenítőknél alkalmazott – megoldás, amikor a három alapszínnel készült 5-

30 mm átmérőjű LED diódákkal hozzák létre a képet. Ezt leginkább a videófalaknál alkalmazzák.

A képen a LED fal egy eleme, illetve a három alapszínű LED elhelyezése látható.

A LED falak alkalmazását bemutató videofelvétel a következő címen található:

Barco 8mm LED screen

Egyre inkább tért hódítanak a könnyű, flexibilis LED függönyök, amelyek kisebb energiafogyasztásukkal,

könnyebb szállításukkal, a hűtési szükséglet elmaradásával hódítják meg a látványtervezőket, konferencia

szervezőket. Bemutató videofilm:

Flexible LED

SED (Surface-conduction Electron-emitter Display) technológiás megjelenítő

http://www.youtube.com/watch?v=T076-CcyovM&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=VHA3eHY_row



módszerei


A nanoméretű ágyúk elektronokat lőhetnek arra érzékeny, fényt kibocsátó, például foszfort tartalmazó felületre,

azaz egy a hagyományos katódsugárcsövekre kísértetiesen hasonlító kijelzőt lehet építeni velük. Ezek a

megjelenítők azonban vékonyabbak lehetnek a jelenlegi LCD-paneleknél is, miközben sikeresen egyesítik a két

technológia előnyeit, kevesebbet fogyasztanak és vékonyak, miközben CRT-vel megegyező képminőséget

nyújtanak.

OLED

Az OLED-ek két elektróda között elhelyezett vékony, szerves anyagok, melyek elektromos töltés hatására

világítanak. Nem csak széles körben alkalmazhatóak, de sokkal kevesebb energiával, így környezetbarát módon

működtethetőek. Használatukkal a fénykibocsátó diódáktól (LED-ektől) megszokott, kiváló minőségű

megvilágítást érhetünk el.

A hagyományos LED-ektől eltérően az OLED-képernyő nem igényel háttérvilágítást. Az új technológia

használata energiát is megtakarít, hiszen háttérvilágítás nélkül kevesebb áramra van szükség.

A képernyő ultravékony (3 mm-es) lehet, amely sokkal kisebb helyet foglal, sőt, lehetővé teszi a hajlékony

kijelzők gyártását.



módszerei


A nagy felbontású (HDTV) video rendszer

A HDTV (High Definition TV) rendszerének kialakulása két okra vezethető vissza:

1. Az SDTV (Standard Definition TV) gyártók félelme a piac telítődésétől, ez a tény új utakra vezérelte őket

2. A TV szeretett volna konkurenciája lenni a filmnek, a régi versenytársnak

E két motivációból indult ki a HDTV műszaki tartalmának megfogalmazása:

• a függőleges felbontás legyen legalább kétszer nagyobb, mint az SDTV-nél

• a képfrekvencia legyen minimum 50 Hz, a villogás kiküszöbölésére

• a kép oldalaránya legyen 16:9, igazodva az emberi látás térszögéhez

• a világosság és színinformációkat egymástól elválasztva kell közvetíteni, (komponens átvitel) nehogy a

világosság és a színinformáció egymásra hassanak, mint a kompozit jelátvitelnél (NTSC, PAL, SECAM

rendszerek.)

A TV rendszerek sorainak számát az emberi szem felbontóképességéből származtatják, ez fekete-fehér kép

esetén 2 szögperc. Ezen szögnél kisebb látószög alatt látott objektumokat a szem nem tud érzékelni, tehát „M”

magasságú képnél ez meghatározza a sorszámot, (625) és a nézési távolságot (6M).

A HDTV sorainak száma kétszerese az SDTV-nek, ezért fele akkora távolságra ülhetünk a képernyőtől anélkül,

hogy a sorfelbontást látnánk.

A fele távolság és a szélesebb képernyő jóval nagyobb vízszintes látószöget eredményez, mint ami az SDTV-nél

adódik. Ez az érték a természetes emberi látás tulajdonságaihoz sokkal közelebb áll.

Azonos képmagasság melletti nézőtávolságok HDTV-SDTV-nél.

Ezekkel a feltételekkel a HDTV-nél adódó képenkénti pixelszám:

1250 x (1250x16/9) = 2,78 millió pixel,



módszerei


szemben az SDTV 520 ezer pixelével, amiből látható, hogy a HDTV sávszélesség igénye az SDTV-hez képest

legalább ötször nagyobb.

Adástechnikai szempontból vizsgálva, ez ötször nagyobb sávszélességet igényelne analóg sugárzás esetén. Ez

volt az egyik ok, amiért nem terjedt el az analóg, fölfelszíni HDTV sugárzás a világon.

A HDTV sugárzás elterjesztését a mozgókép-tömörítési eljárások alkalmazása segítette azzal, hogy a nagyon

nagy méretű (nagy adatmennyiséget tartalmazó) video anyagok méretét csökkenti, és így gazdaságosabbá teszi

továbbításukat, illetve lehetővé teszi azok tárolását korlátozott kapacitású médiákon (mint amilyen a CD és a

DVD).

A mozgókép tömörítési eljárások a képkockák közötti változásokat figyelembe vevő, veszteséges tömörítési

eljárások.

Leggyakoribb eljárások:

• MPEG1

• MPEG2

• MPEG4

Az MPEG (Motion Picture Expert Group) szabvány a videoállományok veszteséges tömörítési eljárása, ami

elfogadható képminőség mellett igen nagy mértékű, 50-szeres, esetenként 100-szoros tömörítést is lehetővé tesz.

• MPEG1 szabvány: 320 × 240 képpontból álló videoállomány tömörítése, hogy az 1,5 Mbit/sec bitsebességgel

legyen lejátszható, gyakorlatilag VHS minőségben

• MPEG2 szabvány: Nagyméretű (1920 × 1440 képpont) képkockákból álló videoállomány tömörítése, hogy az

3 Mbit/sec – 40 Gbit/sec közötti változó bitsebességgel legyen lejátszható.

• MPEG4 szabvány: Kisméretű (176 × 144 képpont) képkockákból álló, kis képváltási frekvenciájú (15

kép/sec) videoállomány tömörítése 4,8 kbit/sec- től 64 kbit/s-ig, de alkalmas 10 Mbit/sec közötti

bitsebességgel történő lejátszáshoz is. Egyik fő célja a multimédiás lehetőségek kiterjesztése a

mobilkommunikáció területére.

1993-ban alkották meg a DVB (Digital Video Broadcasting) nevű európai szabványcsaládot, melynek részei:

• DVB-T digitális földfelszíni műsorszórás a VHF-UHF sávban

• DVB-H digitális műsorszórás mobiltelefonra vagy más mobil készülékre

• DVB-S digitális műsorszórás műholdon keresztül

• DVB-C digitális műsorelosztás kábelhálózatokon

A DVB rendszerekben a legbiztosabb átvitelt a kábel biztosítja, ezért ott lényegesen kevesebb hibajavító eljárást

ír elő a szabvány, mint a műholdas- vagy a földi műsorszórásban.

A DVB-T rendszer részére kidolgozott modulációs módszer jelentősen eltér a DVB-C és DVB-S esetén

alkalmazott modulációtól.

Ennek oka az, hogy a DVB-T rendszert alkalmassá akarták tenni változtatható helyű (lakáson belüli), valamint

mobil (autón, vonaton) történő vételre is.

A műholdas átvitel (DVB-S)

A DVB-T program keretében végzett, mobil vételre vonatkozó kísérletek ragyogóan sikerültek.

A hatékony tömörítési algoritmusnak köszönhetően a digitális TV adás adatsebessége közelíthető a

mobiltelefonok lehetséges adatsebességéhez, megalapozta a DVB-H szabványt.

A mobil vevőkészülékeknél egyetlen nagy hátrány jelentkezett: az energia ellátás megoldása.



módszerei


A folyamatosan, nagy adatsebességgel (4-30 Mbit/s) áramló digitális információ vételéhez gyors működésű

vevőkészülék szükséges, amelynek energiafelhasználása is nagy.

A folyamatos működést kiküszöbölve, szakaszosan, adatcsomagokban továbbítsák a jelet. Így lehetőség nyílik

arra, hogy a vevőkészülék csak az adatcsomag érkezésének idejére kapcsolódjon be, ezáltal az átlagfogyasztás

csak tört része lesz a folyamatos működésnél tapasztalható fogyasztásnak.

A mobiltelefon-televíziózás alapjában más helyen, időpontban, más körülmények között zajlik, mint az otthoni

TV nézés.

Ezekhez a körülményekhez kell igazodni a sugárzott tartalomnak is:

• egy-két perces műsorblokkok

• hírek

• video klipek

• rövidfilmek, dokumentum filmek, rajzfilmek

• interaktív játékjok

• információk (időjárás, vásárlási, tőzsde,… stb. információk)

Videofelvétel készítés

A videotechnika kifejezés alatt tágabb értelemben nem csak az eszközöket értjük, hanem a tartalom

megalkotásának technológiáját és ennek szellemi és tárgyi kellékeit. Ebben a részben a videofilm készítés

folyamatát mutatjuk be (természetesen nem minden mozzanatra kiterjedően) az alapoktól egy-egy folyamatelem

részletes elemzésén keresztül.

Filmkészítés alapfogalmai:

A szakirodalom általában öt főbb csoportosításban tárgyalja ezeket. Képkompozíció, plánok, gépállás,

kameramozgás, világítás.

Kompozíciók:

• egyteres, kétteres, háromteres kompozíció Egyteres kompozícióról beszélünk, amikor a mondanivalónk, a

téma, a kamerától egy bizonyos távolságra van, mélységben egy síkon helyezkedik el.

Többteres kompozíció esetén a kép mélységében több képsík van, vagyis egymás mögött több dolog van, ami

meghatározó, fontos a képen.

• szimmetrikus, asszimmetrikus, átlós és más tengelyekre komponált kép

Szimmetrikus kompozícióról beszélünk, amikor téma függőleges középtengelyre szimmetrikusan van

beállítva a képen.



módszerei


Ha a téma főtengelye jobbra, vagy balra eltér.

A fő esemény a képen átlósan helyezkedik el.

• ansnittes beállítás

Olyan képszerkesztés, hogy a fő téma szemből van felvéve, de egy tárgy, személy sziluettje is benne van a

képben.

Plánok:

• nagytotál, totál, kistotál

Ha valamit, vagy valakit a környezetével együtt ábrázolunk, ezt nevezzük totál képnek. A totál, amikor

valami, vagy valaki teljes egészében látható és kitölti a képmezőt.



módszerei


Ennél tágabb, még nagyobb látószögű kép a nagytotál, tehát még több van a képen a környezetből. A

nagytotál távlatokat mutat, érzékelhető benne a térbeli elhelyezkedés.

Elsősorban tájképeknél használjuk.

Ha szűkítjük a totált, tehát a környezetből nem, vagy alig marad valami, ezt nevezzük kistotálnak. Kistotálnál

nem csak embert, embereket látunk teljes alakban, hanem érzékeljük az ő(ke)t körülvevő környezet is.

• bőszekond, szekond, szűkszekond

Félközeli képnél a témának csak egy nagyobb részletét láthatjuk a képen. Tehát pl. a templomnak a kapuját,

vagy az épület egyik szárnyát. Ha személyt mutatunk úgy, hogy kb. könyöktől látszódik fejtetőig, ez a

szekond.



módszerei


Ennél picit tágabb a bőszekond, amerikai plán, amikor egy vagy több ember combközéptől felfelé látszik.

Ennél közelibb a szűkszekond, a hivatalos fotográfiákról ismert mellkép.

• közeli, premierplán, szuperplán

Közeli képek azt jelentik, valamilyen kisebb részlet tölti ki teljesen a képernyőt. Előbbi példánál maradva,

egy szobor az épületen. Ha az emberi arc tölti ki teljesen a képet, azt premierplánnak nevezzük,

a még ennél is közelibb kép, amikor csak, például a szájat, szemet vagy a kézfejet mutat, azt a szuperplánnak

nevezik.

Gépállások:

• alaphelyzet

• szubjektív gépállás



módszerei


• alsó, felső, ferde gépállások

Kameramozgások:

• fix

A kamera fixen áll

• svenkek Svenkelés vagy átigazítás a kamera tengely körüli elfordulása. Ha függőleges tengely körül

forgatjuk, akkor az egy vízszintes svenk, ha vízszintes tengely körül akkor függőleges svenkről beszélünk.

Ha a svenk elfordulási szöge nagy, akár 180 fokos, vagy még nagyobb, akkor panorámázásról beszélünk.

• variózások

A kamera variooptikájának változtatásával érünk el mozgást! Tehát változik a látószög.

Rávarióról, ráközelítésről beszélünk, ha a látószög csökken.

Elvarióról, nyitásról beszélünk, ha közeliből indulunk és tágabb a befejező kép.

• fahrt - kocsizás

Kocsizunk, amikor egy szereplőt mozgása közben lekövetünk, vagy mutatjuk egy autóból az előttünk

elvonuló tájat. Tehát tulajdonképpen fizikailag mozgatjuk a kamerát, egy előre eltervezett pálya mentén. Ezt

kézből is megtehetjük, de gyakran egy úgynevezett fahrt kocsira van a kamera téve, operatőrrel együtt.

• daruzás (kran, Jib)

Ez egy több méter (2-10) hosszú rúd, daru, mozgatószerkezettel együtt, amelynek egyik végén az operatőr

kezeli a berendezést, a másik végén a kamera helyezkedik el. Gyorsan lehet vele nagy tereket befogni,

koncerteken, sporteseményeken, de stúdióban is alkalmazzák.



módszerei


Világítás:

• természetes és mesterséges fények külön-külön és kombinált alkalmazása

• főfény

• derítés

• ellenfény

• súrlófény hatásai és alkalmazása

• különböző lámpatípusok használata

Forgatókönyv

Szoktunk írni forgatókönyvet, tervezünk filmet papíron. Sokszor rögtönzünk is a helyszínen. Használunk

irodalmi és technikai forgatókönyvet. A technikai forgatókönyv a gyártáshoz, felvétel készítéshez szükséges

információkat is tartalmazza a szükséges részletességgel, általában a gyártás, a jelenetek felvételének

sorrendjében. Az irodalmi forgatókönyv elsősorban a cselekmény menetének, hangulatának, dialógusoknak a

leírását tartalmazza. Ez az alapja a felvételeket követő utómunkáknak is.

De ha igazi filmet akarunk készíteni, írni, mint a nagyok, akkor itt van néhány alapelv, amit tudni érdemes.

A forgatókönyv írását általában megelőzi a szinopszis készítése. Ez egy rövid fogalmazvány, ami leírja a

filmben megjelenítendő történetet. A szinopszis szolgál a támogatók megnyerésére is. Példaként a Duna-Ipoly

turisztikai értékeit bemutató rövidfilm szinopszisa olvasható.

A forgatókönyvnek a következőket kell tartalmaznia:

Formailag:

• féltükörben a képi mondanivalót (bal oldalon), féltükörben a felvételre kerülő szöveget, zenei betétek leírását

és egyéb hanghatások megjelölését (jobb oldalon).

Régebben használták a két hasábos megoldást, áttekinthetőbb, de nem divatos.



módszerei


A forgatókönyv képi anyaga tartalmazza:

• a felvétel címét, alcímét,

• az inzerteket, azok pontos helyét,

• a képi megoldások leírását,

• a felvételre kerülő ábrák, rajzok vázlatait.

A forgatókönyv szöveges része tartalmazza:

• a felvételre kerülő pontos szöveget,

• a betétek kezdetének és végének meghatározott helyét,

• a zenei betétek pontos címét, terjedelmét, egyéb hanghatások pontos leírását.

De készülnek rajzos/fényképes forgatókönyvek is:



módszerei


Technikai forgatókönyv:

Technikai forgatókönyvet bonyolultabb, több kamerás felvételek esetén készítenek. Minden esetben a felvétel

rendezője írja.

A technikai forgatókönyvnek a következőt kell tartalmaznia:

• megtervezett díszlet, illetve díszletek alaprajzait,



módszerei


• a felvételben résztvevő kamerák számát, helyét, sorszámozott beállításokat, szereplőmozgásban, dialógusban

történő vágások helyét,

• a beállításokban használt trükktechnika fajtáit,

• az egyes beállításokat, képsíkokat, kompozíciókat,

• a film vagy más betétek darabszámát, terjedelmét,

• az egyes jelenetek fényviszonyainak leírását,

• a szereplők mozgásához kapcsolódó valamennyi hanghatást, szöveget, zenét, zörejeket, (példaként tekintse

meg egy rövidfilm zenelistáját)

• az utómunkálatokra vonatkozó kéréseket,

• a felvétel tervezett idejét.

A technikai forgatókönyv mellett nagyobb filmek esetében szükség van gyártási tervre, amely a résztvevők

beosztását, helyszín biztosítást, kellékeket, továbbá minden feltételt számba vesz, egészen a költségekig.

Összefoglalás

Az audiovizuális kommunikáció kisebb-nagyobb embercsoportok között zajlik. (Nem tárgyaltuk az ember–gép,

és a gép–gép kommunikáció eseteit.) Ehhez különböző technikai eszközöket, rendszereket vehetünk igénybe. A

hangkeltés, az akusztikus rezgések elektronikus jellé alakításához, rögzítéséhez és visszaadásához az idők során

számtalan megoldás került kifejlesztésre, amelyek közül több, még a mai napig használatos, mások a technikai

fejlődés új vívmányai. A fejezet áttekintést adott az elektroakusztika alapjaiból, felvillantva néhány eszköz

működési elvét, műszaki megvalósítását.

Bemutatta a fejezet a teremakusztika egyes – az előadók, szervezők által figyelembe veendő –

törvényszerűségeit.

A videotechnika rész rövid összefoglalást adott a ma használatos video rendszerekről, a videokamerák,

megjelenítők fontosabb tulajdonságairól. Betekintést nyújtott a stúdiók világába és felvillantotta a filmkészítés

alapjait. Igyekezett praktikus ismeretekhez juttatni az olvasót.


10. fejezet - Videokonferencia előkészítése és lebonyolítása

Bevezető

A tanulási egység bemutatja a videokonferencia eszközöket, megismerteti a konferencia szervezés alapjaival,

azzal a céllal, hogy önállóan is képes legyen aktívan részt venni videokonferencia előkészítésében és

levezetésében/lebonyolításában.

Mi a videokonferencia?

A videokonferencia egy szabványos kódolási eljárás, amely segítségével videóképet, hangot és számítógépes

tartalmat tömörít be, és kis sávszélességen, akár IP (internet, belső LAN) vagy ISDN hálózaton keresztül

eljuttatja egy, vagy több távoli helyszínre, ahol egy másik eszköz(ök) kitömöríti(k).

Így sok kép és hangátviteli megoldást nem nevezhetünk videokonferenciának (pl. Skype). A szabványnak

köszönhetően minden videokonferencia-gyártó eszköze kompatibilis más gyártókéval.

A videokonferencia alkalmazásának kezdetei:

• az üzleti életben a távoli helyszíneken dolgozók közötti értekezletek kiváltására kezdték alkalmazni az utazási

költségek és a munkaidő megtakarítása érdekében;

• az oktatásban (elsősorban a távoktatási rendszerekben) a távoli helyszíneken lévők összekapcsolására, az

előadások, konzultációk lebonyolítására;

• a harcászatban a terepen lévő alakulatok és a vezetési pont közötti kommunikációban.

Ma már a videokonferencia az oktatás, a gazdaság, az egészségügy, a kutatás, a politika, a hadászat minden

szintjén létjogosultságot szerzett.

Videokonferencia kapcsolatok

A videokonferencia szerepe a személyes találkozások kiváltása. Megfelelő installációval úgy érezzük, mintha

valóban egy helyen lennénk. A felhasználásnak megfelelően alkalmazhat személyes vagy csoportos eszközöket.

Több helyszín egyidejű kapcsolatához videokonferencia szerver szükséges.

• pont – pont kapcsolat

• több helyszín közötti kapcsolat (pont – több pont kapcsolat). Az egyik helyszínnek kitüntetett szerepe van a

konferencia lebonyolításában. Ez a helyszín lát/hall minden más helyszínt, de azok csak őt látják/hallják.

• több pont közötti kapcsolat. Egyen rangú helyszínek, illetve a konferencia alatt átadható/átvehető vezetői

szerepű helyszínek kapcsolódnak össze.

Videokonferencia előkészítése és

lebonyolítása


A videokonferencia berendezések

A videokonferencia berendezéseket két nagy csoportba lehet sorolni:

• személyes használatú,

• csoportos használatot biztosító végberendezés.

A személyes használatú végberendezéseket (desktop system) általában 1-3 fő tudja használni a kis

képernyőméret és a fix objektívvel ellátott kamera miatt. Ezeket az íróasztalon, vagy tárgyalóasztalon helyezik

el.

Egy (néhány) személy részére biztosítja, hogy videokonferencián keresztül kapcsolatba léphessen egy vagy több

távoli helyszínnel, legyen az személyes vagy csoportos rendszer.

Hardveres megoldás:

Egy kompakt célhardver, ami tartalmazza a kódoló elektronikát, kamerát, mikrofont, hangszórót és a

megjelenítőt is. Egyes modellek PC monitorjaként is használhatóak, így munka közben könnyen

kezdeményezhetünk, vagy akár fogadhatunk is videokonferencia hívást a helyzetünk megváltoztatása és

technikai előkészületek nélkül.

Szoftveres megoldás:

Egy megfelelő teljesítményű PC, videokonferencia szoftver, web-kamera és headset/kommunikátor is lehet

komplett videokonferencia megoldás. Notebookra telepítve egy mobil megoldás áll rendelkezésünkre, amivel

bárhonnan (otthonról, szállodából, kávézóból) bekapcsolódhatunk egy konferenciába, megfelelő hálózati vagy

internetkapcsolat esetén.


lebonyolítása


Miért előnyös a használatuk?

• A PC-re telepített alkalmazás nagyságrendekkel olcsóbban kivitelezhető, mint a célberendezések, ugyanakkor

képes kapcsolódni bármely IP hálózatra kapcsolt videokonferencia készülékhez.

• A PC-n lévő anyagok (fájlok) mindenféle külön eszköz csatlakoztatása nélkül, egy kattintással jeleníthetők

meg a távoli eszközökön.

A szoftveres megoldások korlátjai:

• Kihasználható képességeik erőteljesen függenek a PC kiépítésétől.

• A kamera képességek korlátozottak, így leginkább egy-két felhasználó kamera képét lehet igényesen

közvetíteni

• A megjelenítési képességeik korlátozottak és nagyban függenek a videokártya és a monitor képességeitől.

A csoportos végberendezéseket kisebb-nagyobb létszámú konferencia résztvevő által történő használatra

tervezték. A kisebb csoportok számára készült eszközök alkalmasak az áttelepítésre is. A nagyobb létszámhoz

videokonferencia termeket, beépített eszközökkel hoznak létre.

• gördíthető, szállítható berendezések (rollabout)


lebonyolítása


• beépített videokonferencia rendszer (standalone unit)


lebonyolítása


Manapság a nagyfelbontású HD (High Definition) család egy új generáció a videokonferencia világában. Bár

nagyobb sávszélességet igényel, mint a "hagyományos" videokonferencia, de a felhasználót tű éles, részlet-

gazdag képpel és még tisztább hanggal ajándékozza meg.

A távollévők számára teljes jelenlét érzését biztosíthat a céges megbeszélésen a 360 fokos látószöggel

rendelkező kamera, a RoundTable segítségével. A körkörösen elhelyezett 5 videokamera és 6 mikrofon a

konferenciaterem minden szegletét belátja, és minden hangot rögzít. A szerkezet a hangforrások helye alapján

vált nézetet, így automatikusan az éppen beszélő személy képét továbbítja.

A videokonferencia terem speciális formája és eszköze a „telepresence” rendszer. Az egy-három képernyőből és

egy-három kamerából álló, fixen telepített rendszer lényege, hogy életnagyságú képet ad a távoli helyszíne(ke)n

tartózkodó személyekről. Ezzel azt a hatást váltja ki, mintha személyesen jelen lennének a megbeszélésen.


lebonyolítása


A kinagyított képen a három kamera jól látható.

A csoportos rendszerek pozícionálható és zoomolható kamerával rendelkeznek, így képesek a tárgyalóteremben

jelenlévők teljes csoportját vagy külön-külön a személyeket megmutatni a távoli oldal(ak) részére. A

videokonferenciában résztvevők így mindig a beszélőt látják, ahogy a személyes találkozásnál is.

Tipikus videokonferencia berendezés részei:

• vezérlő számítógép

• monitor

• vezérlő panel (billentyűzet)

• kamera, kamerák (főkamera, terem kamera, dokumentum kamera)

• mikrofon(ok)

• hangsugárzó(k)

Multipont szerver


lebonyolítása


A hang vagy videokonferencia végpontok alapvetően két pont közötti kapcsolatot képesek létrehozni. Több

végpont egyidejű összekapcsolódását (multipont kapcsolat) a legtöbb esetben központi célhardver, egy

konferencia szerver biztosítja. Egyes végponti modellek képesek alapszintű 4-6 helyszínes konferencia

kialakítására, ami kezdetleges vagy kisméretű rendszerek esetén megoldást nyújthat. A szerverek egy időben a

kapacitásnak megfelelően több párhuzamos konferencia lebonyolítására képesek, végponti eszközöktől

függetlenül. Hang, videó vagy kevert multipontos konferenciák kialakítására egyaránt alkalmas. Előnye, hogy

különböző sávszélességű videokonferencia kapcsolatokat lehet egy konferenciába kapcsolni, ami az úgynevezett

transzkódolás eredménye.

A végpontok számának és kapcsolat típusának megfelelően, többféle képkiosztás között választhatunk.

Rögzítés, archiválás, streaming

Videokonferencia megbeszélések egy központi szerver segítségével egyszerre többféle minőségben rögzíthetőek

és közvetíthetők akár on-line az interneten keresztül. Az archivált felvételek letölthetőek, visszanézhetők.

Természetesen a hozzáférést minden esetben szabályozhatjuk jelszavakkal. Akár egy végpontról is indíthatunk

rögzítést, a streaming-et sokak követhetik on-line saját számítógépükön keresztül. Ez a megoldás ideális

egyirányú kommunikációk kiváltására; képzések, oktatások hatékony megoldása lehet.

Tipikus videokonferencia alkalmazások

A videokonferencia akkor éri el célját, ha a benne rejlő lehetőségeket a lehető legjobban kihasználjuk a

megbeszélés, oktatás tartalmának átadásához. Tehát nem csak videotelefonként használjuk. A leggyakrabban

használt médiumok:

• mozgókép küldése,

• hang továbbítás,

• állókép küldése dokumentum kamerával,

• fájl küldés, fogadás,

• közös munkafelület (whiteboard).


lebonyolítása


A monitoron látható a közös munkafelület.

Milyen feladatok, célok megvalósításához lehet használni?

• Kétirányú kommunikáció

• felsővezetői tervezett vagy ad-hoc megbeszélések;

• külföldi partnerek, szervezetekkel történő tárgyalás;

• beruházások, projektek távoli koordinálása;

• telemedicina, távdiagnosztika az egészségügyben;

• távkihallgatás az igazságszolgáltatási rendszerben;

• oktatás, felsőoktatási kooperáció;

• válságkezelés vizuális kommunikáció segítségével.

• Egyirányú kommunikáció

• képzés (nagy létszámot átfogó, területileg elhatárolt személyek képzése, rövid idő alatt);

• sajtótájékoztató publikálása (felhasználható anyag);

• belső irányelvek, szabályozások rögzítése.

Hogyan kell felkészülni, lebonyolítani?

A videokonferencia megszervezése körültekintést igényel. Nem csak a szokásos rendezvényszervezési teendők

merülnek fel, hanem összetett technikai előkészületeket is meg kell tenni a sikeres és zavartalan lebonyolítás

érdekében.

Hogyan kell felkészülni?

• el kell fogadni a videokonferencia jelenlegi lehetőségeit, tudomásul kell venni „lassúságát”,

• a technika kínálta keretek kihasználására kell törekedni,

• tudomásul kell venni, hogy sokkal intenzívebb felkészülést kíván (, mint a hagyományos értekezlet, tanóra),

• meg kell ismerkedni a videokonferencia eszközeivel,

• kezelési biztonságot kell szerezni (vagy megfelelő személyzetről gondoskodni).

A résztvevők felkészítése


lebonyolítása


• tartalmi felkészítés, felkészülés (téma közlése a résztvevőkkel, előkészületek, teendők felelőseinek és

megvalósítóinak kijelölése, feladatok illetve teendők meghatározása váratlan események bekövetkezésekor)

• technikai tájékoztatás nyújtása a résztvevők felé:

• ruházat – kerülni kell a nagy, színes mintás ruhát, a fényes zakót,

• ülésrend – a résztvevők elhelyezése olyan legyen, hogy mindenki jól látszódjon a kamera képen,

• mozgás – kerülni kell a gyors gesztikulálást,

• hang – megszólalás normál hangerővel, kerülve a gyors beszédet, kerülni kell a zörgést (pl. asztalon

kopogás, tollal való zörgés, szék tologatás stb.,

• szólásra jelentkezés – egyszerre ne beszéljünk a saját helyszínen sem, várjuk meg amíg a távoli helyszín

befejezi a mondandóját)

• technikai felkészítés a konferencia helyszínén (az eszközök és használatuk bemutatása)

A konferencia lebonyolítás lépései

• a konferencia megtervezése

• előkészítés

• a konferencia megtartása

• egyéb teendők

Tervezés

• célok, tartalom (téma) meghatározása

• időbeosztás elkészítése (forgatókönyv, óravázlat)

• a tevékenységek megtervezése

• a vetített álló- és mozgóképek megtervezése,

• számítógép alkalmazások meghatározása,

• túlhatározott (redundáns) elemek megtervezése

Célok, tartalom (téma) meghatározása

A videokonferencia célját, tartalmát a konferencia tervezés első lépéseként alaposan végig kell gondolni.

Egyrészt az előkészítés méretének, lépéseinek meghatározásához, másrészt a résztvevők felkészüléséhez

szükséges. A jól meghatározott tartalom és cél feltétele a rendelkezésre álló időkeret hatékony kihasználásához,

és a várt eredmény eléréséhez.

Időbeosztás elkészítése (forgatókönyv, óravázlat)

Akár saját, akár bérelt berendezésről (konferencia helyszínről) van szó, a konferenciakapcsolatért a felhasznált

időtől függően fizetni kell. Célszerű tehát a feladatra szánt időt jól meghatározni és ezt beosztani.

Kezdő konferenciavezetőknek ajánlott írásos időbeosztást, úgynevezett forgatókönyvet (oktatás esetén

óravázlatot) készíteni, mert ez segít átgondolni a konferencia lefolyását. Ez az időterv segíti a konferencia

megfelelő mederben való lebonyolítását, irányítását is.

Tervezés - tevékenység típusok

A videokonferencia alatt különféle

• előadás vagy csoportmunka vagy vita


lebonyolítása


• élő kapcsolat (on-line) alatti tevékenységek

• kapcsolat nélküli idő (off-line) tevékenységei

• vezető-(oktató) – beosztott-(tanuló[k]) kapcsolat

• szakértő – szakértő (tanuló – tanuló) kapcsolat

• „jégtörő” tevékenységek (bemutatkozás, várakozásaik elmondása, meghökkentő kérdésekre rövid válasz,

korábbi ismeretek)

• vezetői/tanári előadás, vitaindító

• vendég előadó, szakértő kapcsolása

• kérdések, válaszok

valósulhatnak meg.

Képi anyagok használata

• a bonyolult, nagy méretű, részletdús képeket nem célszerű a konferencia kapcsolaton keresztül elektronikusan

továbbítani - előre el kell küldeni nyomtatásban vagy fájlban;

• táblázatokat előre elküldeni nyomtatásban vagy fájlban;

• a képek oldalaránya 4:3, vagy 1:1 (a különböző megjelenítők jól látható módon, kevés veszteséggel adják

vissza az eredeti képet);

• betűméret, sortáv, sorok száma hasonlóra készítendők, mintha számítógépes prezentációt (ppt-t) készítene;

• videofilm, audió anyag (pl. zene) - előre elküldeni

A konferencia előkészítése

• a teendők listájának összeállítása,

• előkészületek a saját helyszínen,

• előkészületek ellenőrzése (irányítása) a távoli helyszín(ek)en,

• előkészületek a vendégelőadóval, szakértővel,

• résztvevők értesítése, segédanyagok elküldése.

Előkészületek a saját helyszínen

• háttér (matt, egyszínű kék vagy szürke),

• bútorzat (világos, matt, egyszínű),

• ülésrend (láthatóság),

• akusztika (minimális háttérzaj),

• helyszínt azonosító felirat,

• személyek azonosítói (név, megszólítás),


lebonyolítása


• öltözék (szín, minta, ékszer).

A konferencia megtartása

• kezdés előtt 15 perccel a helyek elfoglalása,

• üdvözlés, bemutatkozás vagy bemutatás (ha kell),

• a technika működésének nyugtázása,

• megegyezés a jelek használatában (szólás),

• napirend, óravázlat szerinti munka,

• ülésrend elkészítése a tanár számára (ha a tanárnak szüksége van arra, hogy név szerint szólítsa fel a

tanulókat)),

• 50-60 percenként szünet,

• az értekezlet, óra értékelése,

• informális kérdések (oktató - tanuló, helyszínek között),

• elköszönés.

Összefoglalás

A videokonferencia eszközeit és technológiáját tárgyaló fejezetből megismerte az egy és többszemélyes

videokonferencia berendezéseket és ezek összekapcsolásához alkalmas hálózati technológiákat és kapcsolati

formákat.

A hardveres megoldásokon kívül bemutatásra kerültek a szoftveres lehetőségek is.

Ezen kívül a ma legkorszerűbbnek tekinthető telepresence rendszert is megismertette az olvasó.

Az eszközökön kívül áttekintettük a videokonferenciára történő felkészülés és előkészítés fázisait, valamint a

konferencia szakszerű lebonyolításának módját.


V. rész - Számítógépes prezentáció

Bevezetés

Az 1990-es évek elején a számítástechnikai eszközök és a világháló (Internet) fejlődése forradalmat indított az

információk előállítása és megosztása terén:

• A mai prezentációkészítő programok kiváló lehetőséget biztosítanak látványos, a tartalmat kiválóan

szemléltető előadások megtartására.

• A multimédiás alkalmazások lehetővé tették (és teszik) az információk gyorsabb és hatékonyabb elsajátítását.

• Az elején kifejezetten szöveges információk közlésére megalkotott World Wide Web (mint interneten

elérhető szolgáltatás) igen gyorsan kiegészült képi elemekkel, azt követően pedig mozgóképekkel,

hangfelvételekkel, animációkkal. Ma természetesnek vesszük, hogy különböző tartalmakat (szöveges

dokumentumokat és leírásokat, képi elemeket, videofelvételeket, hangfelvételeket, animációkat) tekinthetők

meg és tölthetők le a világháló segítségével. És már elindult az a fejlesztési folyamat, amelynek

eredményeként a világhálón közzétett tartalmak egyre nagyobbik része elérhetővé válik mobil

kommunikációs eszközök segítségével is.

Természetesen az információ- és kommunikációtechnológia gyors és látványos fejlődése sem tekinthető

problémamentesnek. Gyakran felmerülnek olyan kérdések, mint pl.: Képes-e az ember lépést tartani a korral?

Képes-e az emberi agy befogadni és feldolgozni a megnövelt információmennyiséget? A kérdések nagyon is

aktuálisak, mert egy találó megállapítás szerint az emberen 50 000 éve senki nem hajtott végre processzor- és

memóriacserét.

A megoldás elsősorban a módszerekben keresendő. A számítógépes prezentáció csakis megfelelő módszerek

alkalmazásával lehet hatásos. Éppen ezért a tananyag ezen részében a számítógépes prezentációkészítés és -

alkalmazás módszertani kérdéseire helyezzük a hangsúlyt.

Miért fontosak az ismeretek?

Az egyetemi tanulmányai folyamán, illetve miután aktívan kezdett dolgozni, szembesülni fog azzal a ténnyel,

hogy kisebb-nagyobb gyakorisággal előadásokat kell tartania munkatársainak, kollégáinak, a cég ügyfeleinek,

lakossági fórumokon stb. Feltételezzük, hogy viszonylag jól ismeri valamelyik prezentációkészítő programban

(az esetek többségében PowerPoint) rejlő lehetőségeket, de képes-e ezeket a lehető leghatékonyabban

kihasználni egy konkrét esetben? Tény, hogy egy-egy előadás középpontjában maga az előadó személy áll

megjelenésével, magabiztosságával, mondanivalójával, beszédstílusával, de emellett fontos szerepet tölt be a

számítógépes prezentáció, amely erőteljesen befolyásolja az esemény sikerét.

Egy másik, nem kevésbé fontos területe a számítógépes prezentációnak az információk a világhálón történő

közzététele. Ebben az esetben ön „háttérben marad”, nincs közvetlen kapcsolata a „közönséggel”

(felhasználókkal). Képes-e ön előkészíteni és összeállítani a közölnivalóját, hogy fel lehessen tenni a Webre

úgy, hogy elérje célját (érthető, áttekinthető, a mondanivalót legjobban kihangsúlyozó stb.)? Ha elsajátítja az

ebben a fejezetben közölt ismereteket, akkor ez sem okozhat gondot önnek.


11. fejezet - A számítógépes prezentáció készítésének és alkalmazásának technológiája

Célok

Ebben a fejezetben Ön megismeri a számítógépes prezentáció:

• általános jellemzőit,

• alapfogalmait,

• módszertani kérdéseit és alapelveit.

A siker megköveteli az ebben a fejezetben közölt információk alapos és elmélyült ismeretét. Ellenkező esetben a

végtermék nem fog megfelelni az elképzeléseinek, az igényeinek, szélsőséges esetben pedig teljesen alkalmatlan

lesz a rá szánt szerep ellátására.

A számítógépes prezentációs anyagok csoportosítása, általános jellemzése

A számítógépes prezentációs alkalmazások a leggyakrabban:

• prezentációs előadások,

• multimédiás alkalmazások,

• a világhálón közzétett, különböző formátumú elektronikus dokumentumok

• lehetnek.

Felhasználási területük alapján megkülönböztetünk:

• szakmai-tudományos,

• oktatási célú,

• ismeretterjesztő, valamint

• reklám célú

számítógépes prezentációs anyagokat.

A felhasználók szempontjából nézve az összes prezentációs anyag egyetlen célból készül, és ez nem más, mint

új ismeretek megszerzése, tanulás, tudásbővítés. Például:

• Valaki (mint „felhasználó”) azért hallgat végig egy prezentációs előadást, mert többet szeretne tudni az adott

témáról.

• Valaki azért használ egy multimédiás alkalmazást, mert szeretné bővíteni tudását.

• Valaki azért tekint meg egy Web-es prezentációs anyagot, mert többet szeretne tudni az adott

termékről/szolgáltatásról stb.

A jól végiggondolt és kiválóan kivitelezett prezentációs előadás, program, dokumentum a következő előnyökkel

rendelkezik:

• Gyorsabb ismeretszerzés (a hagyományos, papíralapú dokumentumokhoz képest az ismeretek rövidebb idő

alatt sajátíthatók el)

A számítógépes prezentáció

készítésének és alkalmazásának

technológiája


• Nagyobb információretenció (az információretenció az új ismeretek befogadásának, megőrzésének és

visszaidézésének az arányát fejezi ki).

Hátrányok:

• Eszközfüggő használat (személyi számítógép, illetve más elektronikus kommunikációs eszköz,

internetkapcsolat)

• Költségesebb és időigényesebb kifejlesztés (ez főleg a multimédiás alkalmazásokra vonatkozik).

A számítógépes prezentációval kapcsolatos fogalmak

A jó számítógépes prezentáció elkészítése és alkalmazása szükségessé teszi olyan fogalmak megismerését, mint

pl. a hipertext, a navigáció, a multimédia, az Internet, a World Wide Web stb. A következőkben a technikai

részletek mellőzésével röviden ismertetjük az említett fogalmak lényegét és jelentőségét.

A hipertext és a hipermédia

A hipertext (hiper- vagy hyper = valaminek a túlzott volta, túl + text = szöveg) az informatikában a

kereszthivatkozásokkal (angol szóval link) ellátott elektronikus dokumentumok összességét jelenti, amelyekben

a hivatkozásokra történő kattintással a hivatkozott részre lehet ugrani.

A kereszthivatkozások mutathatnak:

• Dokumentumon belüli részre. A legjobb példája ennek a tartalomjegyzék: rákattintva adott fejezet/alfejezet

címsorára a képernyőn megjelenik a fejezet/alfejezet első oldala (ez a hivatkozott rész).

• Ugyanazon a helyen tárolt másik dokumentumra (belső kereszthivatkozások). A hely lehet személyi

számítógép merevlemeze, illetve Web-kiszolgáló. Ebben az esetben a kereszthivatkozás létrehozásához meg

kell adni a hivatkozott dokumentum elérési útvonalát, pl. c:/dokumentumok/hivatkozott.doc

• Más helyen tárolt dokumentumra (külső kereszthivatkozások). Ezt használják a Weben. A külső

kereszthivatkozás létrehozásához meg kell adni a hivatkozott dokumentum teljes elérési útvonalát, pl.:

www.gek.szie.hu/hallgatoknak.htm

A hipermédia a hipertext kiterjesztése a dokumentumokban szereplő többi elemre (grafikák, képek, fotók,

diagramok stb.), azaz nemcsak szövegrészre, hanem bármilyen más elemre kattintva is lehet a hivatkozott részre

ugrani.

A hipertext és a hipermédia jelentősége abban rejlik, hogy megszűnteti az információk hagyományos,

lineáris (szekvenciális) hozzáférését, ehelyett egy nem-lineáris struktúra jön létre. A felhasználó maga

dönti el, hogy milyen sorrendben és milyen „útvonalon” haladva tekinti meg az információkat, mit „hagy ki” és

mibe „mélyed bele”.

A navigáció

Hagyományos értelemben a navigáció a vízi/légi/szárazföldi járművek a kívánt irányba való vezetését jelenti. A

szó az informatikában is hasonló jelentéssel bír azzal a különbséggel, hogy saját magunkat kell „útba

igazítanunk” egy-egy multimédiás alkalmazáson belül vagy a világhálón „szörfözve”. A „tájékozódási

probléma” abból fakad, hogy egyszerre csak annyi információt látunk, amennyi a képernyőn elfér.

A leggyakrabban használt navigációs eszközök a menük (kereszthivatkozásokkal ellátott felsorolásszerű

szöveges részek) és a nyomógombok (kereszthivatkozásokkal ellátott grafikai elemek).



technológiája


Menük és nyomógombok egy Web-lapon

Egy multimédiás alkalmazáson, illetve adott Web-helyen belül a navigáció megtervezése gondos mérlegelést és

odafigyelést igényel. Ezért a jobb tájékozódás céljából ún. oldaltérképet is készítenek, amelyen jobban átlátható

a honlap felépítése és az egyes oldalak közötti kapcsolatok összessége. Ennek ellenére még szép számmal

akadnak olyan web-helyek, illetve multimédiás alkalmazások, ahol a navigációs eszközök gyakran „zsákutcába”

vezetik a felhasználót. („Zsákutcának” tekinthető minden olyan Web-oldal, amelyről nem tudunk

„továbbmenni”. Többek között ennek elkerülésére az összes web-böngésző program rendelkezik „Vissza”

nyomógombbal, amelyre kattintva megjelenik az előző, általunk megtekintett web-oldal.)

Az Internet és a World Wide Web (WWW vagy Web)

Az Internet és a Web fogalma

Az Internet és a Web két különböző fogalom. Az Internet a fizikai értelemben vett számítógépes világhálózatot

takarja, gyökerei az 1960-as években nyúlnak vissza. Ezzel szemben a világháló (angolul World Wide Web,

WWW vagy röviden Web) az interneten működő, egymással ún. kereszthivatkozásokkal (linkekkel) összekötött

dokumentumok rendszere. A rendszert böngészőprogram segítségével lehet elérni. Ez a program képes

megjeleníteni az egyes dokumentumok (weblapok) tartalmát. A felhasználó a lapokon található

kereszthivatkozások segítségével további lapokat kérhet le, amelyeken újabb kereszthivatkozások lehetnek. A

rendszer „háló” jellegét is ez adja; a dokumentumok a háló csomópontjai, míg a linkek a háló szálai, amelyeken

keresztül egy vagy több lépésben tetszőleges csomóponthoz eljuthatunk.

Egy weblap terjedelme változó, a megtekinthető információk is különbözők lehetnek (szöveg, álló- és

mozgókép, grafika, hangfelvétel, animáció). Fontos megjegyezni, hogy a weblap csak szöveges információkat

tartalmaz, az összes többi elem (grafikai elemek, állóképek, hang- és videofelvételek, animációk) tárolása külön

fájlokban történik, a weblap pedig szöveges információk formájában tartalmazza a fájlok elérési útvonalát.

A Web működése

A Web működése az ún. kiszolgáló-ügyfél (szerver-kliens) közötti kommunikáción alapszik.



technológiája


A kommunikáció a felhasználó (ügyfél) és a kiszolgáló (szerver) között kérések és válaszok formájában zajlik.

A felhasználó gépén telepített böngészőprogram a felhasználó utasítására kéréseket intéz a Web-kiszolgáló felé,

a Web-kiszolgáló pedig válaszul elküldi a kért Web-oldalt a rajta szereplő információkkal (szöveg, képek,

animációk stb.) együtt.

A statikus weblapok

A statikus jelző arra utal, hogy a weblapon lévő információk előre szerkesztettek, az oldalak tartalma mindig

meghatározott. Ahhoz, hogy megváltoztassuk egy statikus Web-oldal tartalmát, át kell szerkeszteni magát a

Web-oldalt.

A statikus Web-oldalak legnagyobb hátránya a körülményes frissíthetőség. Az esetek többségében adott Web-

kiszolgálón több tíz-, illetve több száz oldal található. Ahhoz, hogy megváltoztassuk egy oldal tartalmát:

• tudnunk kell, melyik az adott oldalt tartalmazó fájl, és hol található,

• meg kell nyitnunk a fájlt Web-oldalszerkesztő programmal,

• végre kell hajtanunk a változtatásokat úgy, hogy ne sérüljön az oldal nézete és megmaradjanak az oldalon

belüli kereszthivatkozások is, amelyek kapcsolatot teremtenek más Web-oldalakkal.

A szerver-kliens kommunikáció statikus weblapok esetében

A dinamikus weblapok

A frissíthetőség problémájára az ún. Web Application Server (Web alkalmazáskiszolgáló) nyújt megoldást. (Az

alkalmazásszerver nem hardver-, hanem szoftvereszközt jelent.)

Az alkalmazásszerver lehetővé teszi, hogy a változó információkat a Web-oldaltól külön tároljuk külső

fájlokban. Maga a Web-oldal csak utasításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy hol található az oldal „külső”

tartalma.

Az alkalmazásszerverek bevezetésével lehetővé vált az ún. elektronikus űrlapok használata. Ennek lényege,

hogy az ügyfél nemcsak azt közli a kiszolgálóval, hogy melyik Web-oldal megtekintését kéri, hanem azt is,

hogy milyen információkat szeretne látni rajta.

Az alkalmazásszerver lehetővé teszi programok közös használatát is (pl. egy csapat tagjai egymástól távol is

közös projekten dolgoznak).



technológiája


A szerver-kliens kommunikáció dinamikus weblapok esetében

Adatbázishoz kapcsolt weblapok

Ebben az esetben a kommunikációs folyamat a következőképpen zajlik le:

• A böngésző kérésére a Web-kiszolgáló megkeresi az oldalt és átadja az alkalmazásszervernek.

• Ha az oldalon belüli parancsok és utasítások arra vonatkoznak, hogy adatokat kell kinyerni egy adatbázisból,

akkor az alkalmazásszerver kapcsolatot teremt az adatbázissal.

• Azt követően az alkalmazásszerver visszaadja az oldalt és az adatbázisból kinyert adathalmazt a Web-

kiszolgálónak.

• A Web-kiszolgáló beilleszti az információkat a Web-oldalba és elküldi a kliensnek.

Az adatbázishoz kapcsolt alkalmazásszerver használatakor csak az adatbázisban lévő adatokat kell frissíteni

vagy bővíteni, a többi a programok dolga. Ezen túlmenően az alkalmazásszerver nemcsak kinyerhet adatokat az

adatbázisból, hanem beírhat adatokat az adatbázisba.

Ez a technológiai megoldás adja az e-kereskedelem (Web-shop) és az e-learning alapját!



technológiája


A szerver-kliens kommunikáció adatbázishoz kapcsolt weblapok esetében

A multimédia

Mit jelent a multimédia?

A multimédia latin eredetű, angolról átvett összetett szó. A multi- előszó valaminek a többszörösét, sokszorosát

jelenti (multinacionális = több nemzetiségű, multivitamin = sok vitamint tartalmazó stb.). A média szó a

hétköznapi életben a tömegtájékoztatási eszközöket (sajtó, rádió, tv) megnevezésére használatos. Ezen kívül

médiának nevezzük az adatátviteli közegeket/eszközöket.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a média a latin medium szó többes száma, ezért a médiák többes számú alak

használata nem szerencsés és kerülendő.

Az informatikában a multimédia többféle megjelenítési mód (írott szöveg, grafikus adat, mozgókép, hang,

animáció) együttes bemutatása, alkalmazása, illetve rendszerbe foglalása.

A hétköznapi életben leginkább a multimédiás melléknév terjedt el, pl.:

• Egy készüléket/berendezést akkor nevezik multimédiásnak, ha képes megvalósítani a többféle megjelenítési

módot. A legjobb példa a személyi számítógép.

• Egy számítógépes program (alkalmazás) akkor nevezhető multimédiásnak, ha többféle csatornán (szöveg,

állókép, hang- és videofelvétel, animáció) közvetít információt a felhasználó felé.

• Egy prezentáció akkor tekinthető multimédiás, ha a szöveges és képi információkon túl, hang- és/vagy

videofelvételeket, illetve animációkat tartalmaz.

Az információtechnológia és ezen belül a számítástechnikai és kommunikációs eszközök és szoftverek fejlődése

lehetővé tette, hogy szinte bármilyen elektronikus dokumentumba építsünk be képeket, hang- és

videofelvételeket, animációkat. A kérdés az, hogy általánosságban egy elektronikus dokumentum mikor

tekinthető multimédiásnak?

A válasz megköveteli, hogy előzetesen egy kis „rendet teremtsünk” a médiumok között.

A megjelenítési idő tekintetében megkülönböztetünk:



technológiája


• Időfüggetlen médiumokat: ide tartoznak a szöveg és az állóképek (illusztrációk)

• Időfüggő médiumokat: ebben a csoportban soroljuk fel a hang- és videofelvételeket, valamint az

animációkat.

Az előzőeket is figyelembe véve egy elektronikus dokumentum akkor tekinthető multimédiásnak, ha:

• legalább egy időfüggő és egy előfüggetlen médiumot tartalmaz,

• az elemek (szöveg, grafika, hang- és videofelvételek stb.) rendszerbe foglalva együttesen kerülnek

bemutatásra, alkalmazásra!

A multimédiás alkalmazások problematikája

A fejlesztés sikere leginkább a következő kérdések minél pontosabb megválaszolásától függ:

• Mikor melyik médiumot kell valamely információ közvetítése szempontjából hatékonynak vagy a lehető

leghatékonyabbnak tekinteni?

• Hogyan kell megteremteni az egyes információhordozók (multimédiás elemek) közötti összhangot úgy, hogy

erősítsék a közvetítendő üzenetet?

• Miképpen kell az ismereteket (a mondanivalót) összerendezni akkor, amikor számítógéppel kívánjuk

vezérelni az elsajátítás folyamatát?

• Milyen előnyök származhatnak a multimédiás programból?

• Honnan áll majd rendelkezésre a multimédiás programhoz elképzelt szöveg, ábra, hang, film?

Az interaktivitás

Az informatikában az interaktív szó (inter = kölcsönös + aktív = cselekvő, tevékeny) számítógép és ember

együttműködésével létrejövő, párbeszédes üzemmódot jelent. Az interaktivitásnak köszönhetően a felhasználó

Az interaktivitásnak különböző szintjei vannak:

• Alacsony: pl. egy egyszerű kérdés megválaszolása vagy kérdőív kitöltése. A navigáció is az alacsony szintű

interaktivitás kategóriához tartozik.

• Közepes: pl. egy elektronikus teszt kérdéseinek megválaszolása és az összesített eredmény megjelenítése a

képernyőn.

• Magas: Összetett, többszintű feladatok megoldása, amikor pl. a következő lépés megtétele attól függ, hogy a

felhasználó hogyan teljesítette az előzőt. A legtöbb számítógépes játék magas interaktivitási szintűnek

tekinthető.

Az interaktív elemek létrehozása gondos tervezést igényel. Minden interakció hátterében egy „mi történik, ha …

„ kérdés áll. Előre kell „látni” a felhasználók összes lehetséges reakcióját, cselekedetét, ellenkező esetben a

tervezett interakció nem fog úgy működni, ahogy szeretnénk. Minél magasabb adott multimédiás alkalmazás,

illetve Web-oldal interaktivitási szintje, annál átfogóbb programozási ismereteket igényel.

A számítógépes prezentáció módszertani kérdései

Hogyan szerzünk új ismereteket?

Az ismeretszerzés bonyolult tevékenység, amely magában foglalja a kognitív (megismerő) folyamatok komplex

sorozatát:

• a figyelmet,

• a felfogóképességet,

• a megértést,



technológiája


• az emlékezetbe vésést,

• a felidézést.

Kognitív (megismerő) szempontból az ismeretszerzés erősen kötődik az emberi információfeldolgozás

felfogásának elméleteihez. A szakemberek ezeket az elméleteket összefoglaló néven kognitív

tanuláselméleteknek nevezik.

Ezek szerint az információfeldolgozási folyamat szakaszai:

• Az információk észlelése és befogadása a rövid távú (munka-) memóriába;

• Az információk ismétlése és bevésése (kódolása) a hosszú távú memóriába;

• Az információk felidézése a hosszú távú memóriából további felhasználás céljából.

Ábra az információfeldolgozási folyamat érzékeltetésére

Az információk észlelése

Az információészlelés mindig az érzékszerveken keresztül történik. Ahhoz, hogy az információ bejusson a rövid

távú memóriába, szükség van:

• Figyelemre (csak azt vesszük észre, amire felfigyelünk!)

• Felfogóképességre (fel kell fognunk, mit észleltünk és mit érzünk!). Pl. az ijedtség annak a következménye,

hogy nem tudjuk felfogni a megfigyelt információt. Egy másik példa: a félreértések annak a következménye,

hogy „helytelenül” fogtuk fel a megfigyelt információt

A rövid távú memória (emlékezet)

A rövid távú memória az agy tudatközpontja, a legfontosabb területe a gondolkodásra. Tárolókapacitása

korlátozott! Általános esetben egyszerre 7±2 információrészlet tárolására képes. A kérdés az, hogy mekkora egy

információrészlet? A kérdés jogosságát a következő egyszerű példa illusztrálja:

• Mennyi idő alatt képes megjegyezni a következőt: ATRKINI ZSZYCOLSIMK

• És mennyi idő alatt jegyzi meg a következő nevet: MISKOLCZY KRISZTINA

Mindkét esetben ugyanazok a betűk szerepelnek. Az első esetben – mivel a betűk véletlenszerűen helyezkednek

el – mindegyik külön-külön információrészletként fogható fel, ami legalább 18 információrészletet jelent (ez túl

sok a rövid távú memória számára). A másik esetben csak két információrészletről van szó (egy vezeték- és egy

keresztnév), de csak azok számára, akik ismerik a latin abc-t és a magyar neveket!



technológiája


Az előző egyszerű példa alapján levonható az az általános következtetés, amely szerint minél nagyobb egy

ember szaktudása, annál nagyobb információ-részleteket képes befogadni a munkamemóriájába.

Ismétlés és kódolás

Amíg a munkamemóriában van, az információkat használni és gyakorolni kell, máskülönben elveszítjük. A

kognitív pszichológiában ez a folyamat ismétlés néven ismert.

Az ismétlés nem más, mint az agyban zajló tudatos információtársítás (-azonosítás, -felismerés) azért, hogy a

későbbiekben is emlékezzen rá.

Az ismétlés megvalósításának módjai:

• Gépies (mechanikus) ismétlés. Kevésbé hatékony módszer, pl. telefonszám folyamatos ismételgetése a

tárcsázás befejezéséig.

• Értelmes ismétlés. Igen hatékony módszer, amelynek lényege az asszociációkon alapuló kapcsolatok

létrehozása az új és a meglévő információk között (asszociáció = képzettársítás, kapcsolat, egyesítés).

Az információkódolásról

Tételezzük fel, hogy meg kell tanulnia a következő listát:

• Szellem

• Nyúl

• Középpont

• Malac

• Integritás

• Stílus

• Szárny

A kérdés ezek után az, melyek azok a szavak, amelyekre pár nap múlva is emlékezni fog?

A kutatások szerint a konkrét jelentéssel bíró szavak (pl. malac) könnyebben megjegyezhetők, mint az elvont

szavak (pl. integritás).

Miért? Az egyik elmélet azt feltételezi, hogy amikor találkozik egy szóval, amelynek konkrét jelentése van, az

elme két különböző módon dolgozza azt fel: fonetikusan (a szó hangzása) és vizuálisan (az a kép, amely

megjelenik az agyban, a „lelki szem” előtt). Ezen a kettős kódolású folyamaton keresztül egy olyan konkrét szó,

mint a nyúl úgy tárolódik el az elmében, mint két távoli, megszilárdító információ.

Amikor az ismétlés hatásos, akkor sikerül kódolni (bevésni) az információt a hosszú távú memóriába. A hosszú

távú memóriának nagyobb a tárolókapacitása és időtartama. Ha az információ egyszer bekerül oda, tudássá

válik.

A dekódolásról

Az információk hosszú távú memóriába való bevésése és „elraktározása” nem elég. Amikor szükség van ezekre

az információkra, azokat fel kell idézni a hosszú távú memóriából a munkamemóriába. A sikeres dekódolás

szempontjából a legfontosabb a következő: Annak módszere, ahogyan az emberek megtanulják a dolgokat,

meghatározza annak módját, ahogyan arra emlékeznek.

Erről maga is könnyen meggyőződhet, ha megválaszolja a következő két kérdést:

• Melyik az év 8. hónapja?

• Melyik az abc-sorrend szerinti 8. hónap?



technológiája


A számítógépes prezentáció és a módszerek

A módszerek az információátadás pszichológiailag aktív elemei, olyan technikák, amelyek megkönnyítik az új

információk elsajátítását.

A számítógépes prezentáció a módszerek megvalósításának eszköze!

A módszerek segítenek megválaszolni a következő két kérdést:

• mit kell módszertani szempontból feltétlenül figyelembe venni, továbbá

• hogyan kell alkalmazni a módszereket

a számítógépes prezentáció tervezése folyamán?

Az előzőekből egyértelműen kiderül, hogy a módszerek játsszák az elsődleges szerepet, azaz egy számítógépes

prezentáció csakis megfelelő módszerek alkalmazásával lehet sikeres.

A továbbiakban külön tárgyaljuk a prezentációs előadások és az önálló használatra szánt számítógépes

prezentációs anyagok készítése folyamán alkalmazott módszereket. A megkülönböztetést leginkább az

indokolja, hogy egy prezentációs előadás során ön mint előadó tölti be a központi szerepet: magyaráz, bemutat,

szemléltet, megválaszolhatja a felmerülő kérdéseket, azonnal korrigálhatja az előforduló hibákat, kezelheti a

félreértéseket stb. Ugyanez nem mondható el egy önálló használatra szánt multimédiás alkalmazásra vagy a

világhálón közzétett tudományos vagy ismeretterjesztő cikkre.

A prezentációs előadások készítésének módszertana

Alapelv. A kognitív túlterhelés elkerülése

Kognitív túlterhelésen a munkamemória „túlterhelését” értjük túl sok vagy túl nagy információrészlettel.

A kognitív túlterhelés elkerülésének módjai:

• Egyszerű, célorientált prezentáció használata.

• Kisebb információrészletek közlése.

• Egyszerű, jól érthető szöveges leírások és ábrák alkalmazása.

• A fölösleges részek kihagyása, illetve „mellékletként” való csatolása.

• Lehetőség biztosítása az információk kódolására példák, esetek stb. segítségével.

Alapelv. Minél több asszociáció beépítése

Az asszociációk egyaránt segítik a kódolási és a dekódolási folyamatot. Minél több asszociatív kapcsolatot

hozunk létre, annál valószínűbb, hogy minden felhasználó a maga módján tartósan megjegyzi az új

információkat. Minél több asszociatív kapcsolat révén kódolják az új információkat, annál többféleképpen

lesznek képesek dekódolni azokat.

Megvalósításának módszerei

• Kapcsolat megteremtése a régi és az új információk között

• Jellegzetes példák, esetek közlése

• Több aspektusból történő vizsgálatok és elemzések

Alapelv. Figyelemirányítás

Egyértelműen és következetesen ki kell emelni a legfontosabb információkat. A felhasználó tudomására kell

hozni azt is, hogy miért az a legfontosabb!

Egyszerre csak egy információrészletre kell irányítani a figyelmet!



technológiája


Megvalósításának módszerei:

• Animációk,

• Kontrasztos színek,

• Átható hangok,

• Nagyobb betűméret stb. használata

Alapelv. Következetesség megteremtése


• Egységes, jól átgondolt vizuális grafikai tervek alkalmazása

• Lehetővé kell tenni mindazoknak az információknak az elérését, amelyekre a felhasználónak esetleg szüksége

lehet

Például számítások elvégzésével járó feladat megoldása esetén

• Számológép közvetlen elérése

• Állandók értékének megadása

Alapelv. Az előnyök világos kifejtése

Felnőtt felhasználók esetén kiemelt fontosságú, mert a felnőttek sokkal szívesebben fogják használni a

multimédiás alkalmazást, ha választ kapnak olyan kérdésekre, mint:

• Mi az, ami nekem való?

• Milyen haszonnal jár a használat?


• Az előnyök világos és egyértelmű közlése az ismeretanyag elején

• Az ismeretek hasznosságának külön kiemelése

Alapelv. A felhasználók érdeklődésének felkeltése

Ami nem érdekel, azt meg sem nézem!

Módszerek:

• Érdekességek, hírek beépítése az ismeretanyagba

• Más emberek véleményeinek közlése

• Olyan probléma felvetése, amelynek megoldásában az ismeretanyag az illető segítségére lehet

• Közben nem szabad elvonni a felhasználó figyelmét a fő irányvonaltól!

Az önálló használatra szánt számítógépes prezentációs anyagok készítésének módszertani kérdései

Az önálló használatra szánt prezentációs anyagok esetében is be kell tartani az előzőekben ismertetett

alapelveket és módszereket, de emellett a következőket is be kell tartani.

Alapelv. A just-in-time lehetőség biztosítása

Just-in-time = éppen jókor. Lehetőséget biztosít a felhasználóknak arra, hogy utánanézzen azoknak az

információknak, amelyekre éppen szüksége van (mindig csak azt sajátítja el, amit meg kell csinálnia



technológiája



• Gyors információkeresés biztosítása

• Súgó, fogalomtár, gyakran feltett kérdések gyűjteménye stb. használata

Alapelv. Kötetlen használat lehetőségének biztosítása

A felhasználók döntik el:

• Mikor fogják használni

• Hol fogják használni

• Mennyi ideig fogják „egy ültömben” használni

Módszerei:

• Kisebb egységek használata

• Az áttanulmányozáshoz szükséges idő közlése

• „Nyomon követés” beépítése (min van túl, és mennyi van hátra)

Alapelv. A kihívás erejének kihasználása

A kihívások erősen motiválnak!

Módszerek:

• A nehézségi szint folyamatos növelése

• Ösztönző visszajelzések beépítése

• Az ismeretanyag rétegekre bontása (lehetőség biztosítása azok számára, akik bizonyos részletekbe akarnak

belemélyedni)

Alapelv. Mély, elemző gondolkodásra ösztönzés

Ez az egyik legfontosabb alapelv! Megvalósításának módszerei:

• A tesztek, feladatok megoldásakor és a kérdések megválaszolásakor törekedni kell elemző gondolkodás

előidézésére

• Ösztönözés a tudás alkalmazására

• Lehetőség biztosítása a külön-külön tanult részletek összekapcsolására

Összefoglalás

Ebben a részben összefoglaltuk a számítógépes prezentáció készítésével és közzétételével kapcsolatos

ismereteket. A számítógép és a világháló, mint eszköz, kiváló lehetőséget biztosítanak prezentációs anyagok

készítésére és közzétételére, de a siker csakis megfelelő módszerek alkalmazásával képzelhető el.


1. Miben nyilvánul meg a hipertext és a hipermédia jelentősége?

2. Melyek a leggyakrabban használt navigációs eszközök?

3. Hogyan zajlik a kommunikációs folyamat adatbázishoz kapcsolt weblapok esetében?

4. Mi a multimédia?



technológiája


5. Mi az interaktivitás?


VI. rész - A prezentációs helyszínek

Bevezető (témakör célja, követelményei)

Milyen helyszíneken folyhat kommunikáció, prezentáció? Mik az egyes helyszínek jellegzetességei? Hogyan

kell megválasztani a prezentációs helyszínt?

Hogyan tervezhetünk meg, választhatunk ki különböző oktatási helyszíneket (nappali oktatás, felnőttképzés,

szakmai gyakorlati képzés stb.)?

Milyen előkészületekre van szükség kiállítások, termékbemutatók, sajtótájékoztatók stb. lebonyolításánál?

Milyen berendezési tárgyakat, eszközöket lehet használni a prezentációs helyszíneken?

Ezekre a kérdésekre kíván választ adni a „Prezentációs helyszínek” című fejezet, amely két tanulási egységet

foglal magába:

• Prezentációs helyszínek bemutatása

• Prezentációs helyszín technológiája

A két tanulási egység áttekintése után képesnek kell lennie rendszerezetten bemutatni a prezentációs

helyszíneket, berendezési tárgyaikat, és a helyszíneken folytatható prezentációkat. Az alapvető helyszínek

berendezésének alaprajzait szabadkézi rajzzal le kell tudnia vázolni.

Nagy vonalakban meg kell tudnia tervezni egy prezentációs helyszín használatát berendezésével, technikai

kiszolgálásával.

Reméljük sok hasznos ismeretre tesz szert a látványos és érdekes fejezetből!


12. fejezet - Prezentációs helyszínek bemutatása

Bevezető (cél, követelmény)

Milyen helyszíneken folyhat kommunikáció, prezentáció? Mik az egyes helyszínek jellegzetességei? Hogyan

kell megválasztani a prezentációs helyszínt?

A kérdések megválaszolásában igyekszik segíteni a tanulási egység.

A tanulási egység végére érve bízunk benne, hogy sikeresen megbirkózik a követelményként támasztott

feladatokkal:

• Fel kell tudni sorolni a prezentációra alkalmas helyszíneket különféle szempontú csoportosításban.

• Ismertetni kel tudni az egyes helyszínek jellegzetességeit.

• Meg kell tudni fogalmazni adott prezentációs feladattal (esemény), helyszínnel szemben támasztott igényeit.

A helyszínek osztályozása

Miért jó ismerni a helyszínek kialakításait?

Lehetséges, hogy Önnek

• előadást kell tartania (tanulmányai során, konferenciákon);

• munkával kapcsolatos beszámolókat, prezentációkat kell tartania (projekt bemutatókon vagy beszámolókon,

értekezleteken);

• szakmai képzést, továbbképzést kell tartani;

• házigazdaként, oktatás- vagy konferencia szervezőként az előadók, oktatók részére kell megfelelő környezetet

biztosítania.

Nem minden helyszín alkalmas mindenféle prezentációra méreténél, berendezésének színvonalánál, technikai

felszereltségénél, környezeténél fogva.

A prezentációs helyszíneket többféle szempontból osztályozhatjuk:

• Elhelyezkedés szerint: külső, vagy belső tér

• Időtartam szerint: állandóan, vagy időszakosan szolgál prezentációs célt

• Mérete szerint: nagy- közepes- vagy kis méretű – alapterület befogadó képesség, férőhely - állva, ültetve

különböző elrendezésben

• Berendezési tárgyak állandósága szerint: stabil (beépített) eszközökkel berendezett, mozgatható, telepíthető

eszközökkel berendezhető

• Rendeltetésük szerint oktatótermek, oktatóterek, konferenciatermek, rendezvénytermek, rendezvényterek,

kiállítási helyszínek

• Jellegük, színvonaluk szerint: közoktatási környezet, felsőoktatási, közművelődési környezet, kiállító csarnok,

múzeumi tér, közepes színvonalú (osztályú) szállodai környezet, kiemelt színvonalú környezet, szabad téri

környezet.

A csoportosítást úgy kell elképzelni, mint egy többdimenziós mátrix, ahol az egyes szempontok alkotják a

koordináta tengelyeket. Tehát végtelen sok kombináció alakulhat ki az itt felsorolt jellemzőkből.

Prezentációs helyszínek bemutatása


Oktatótermek, oktatási terek

Az oktatási helyszínek épületen belül vagy szabadtérben kerülnek kialakításra. Az elméleti oktatáshoz általában

az épített helyszíneket alkalmazzák, míg szabad térben speciális gyakorlati képzést valósítanak meg.

Elméleti oktatásra felhasználható helyszínek csoportjait rendeltetésük szerint csoportosíthatjuk:

• csoportos (osztály), szemináriumi foglalkozásokra alkalmasak;

• előadások tartására szántak;

• tréningek lebonyolítását biztosító termek;

• személyes konzultációra alkalmas helyiség.

A gyakorlati oktatás sokféleségét a különböző kialakítású, méretű, felszereltségű helyszínek biztosíthatják (a

felsorolás a teljesség igénye nélküli):

• laboratóriumok;

• tanműhelyek;

• szabadtéri gyakorlóhelyek (mezőgazdasági tangazdaság, építőipari tanüzem stb.);

• termelő- és szolgáltató szervezetek gyakorlóhelyei (taniroda, tankonyha, vállalati tanműhely stb.)

Csoportos (osztály), szemináriumi foglalkozásokhoz

A kb. 10-30 fős hagyományos frontális oktatáshoz a téglalap alapterületű, padsorokkal berendezett termeket

használják, ahol a tanulókkal szemben középen, vagy oldalra eltoltan helyezik el a tanári asztalt. Igazából

egyirányú – tanártól jövő – információ átadásra használható.

Elsősorban Amerikában és Nyugat Európában kialakult egyszemélyes tanulóasztalos elrendezés az önállóságot,

az egyéni érvényesülést és felelősséget hangsúlyozó tanteremforma. Helyszükséglete nagyobb, mint a padsoros

elrendezésnek.

Gyakran felnőttképzési, szakmai továbbképzési helyszínt is padsoros elrendezéssel alakítanak ki. Természetesen

ezen helyszínek megjelenése, felszereltsége, bútorzatának minősége lényegesen meghaladja az iskolai oktatásét.

Az elrendezés nem segíti a „tanulók” egymás közötti kommunikációját.



A korszerű felnőttképzési, továbbképzési – néha még egyetemi szemináriumi – termek elrendezése segíti az

együttgondolkodás, a véleménycsere, a közös munkavégzés lefolytatását. Az asztalok alakzatos elrendezése és

körbeülése biztosítja, hogy a résztvevők vagy többségük egymással szemben helyezkedjenek el.

Speciális tantermi bútorzatot igényel például a rajz (szabadkézi, műszaki) oktatóterme. Ezekben szintén

egyszemélyes tanulóasztalokat helyeznek el, amelyek írófelülete dönthető, ezzel alkalmazkodva a rajzoláshoz

felvett egyéni testhelyzetéhez.

Elrendezési alaprajzok

A rajzon megfigyelhető, hogy az asztalok elhelyezésének iránya merőleges a padsoros elrendezésnél

tapasztaltakra. Itt a terem hosszabbik oldalán található a szemléltető felület, a tanár, előadó helye. A tanulók

félkör alakban való elhelyezkedése a foglalkozás alatti kommunikációt, a kötetlenebb légkör kialakulását segíti.

Az oktatási módszerek között egyre nagyobb teret kap a projekt alapú tudásszerzés. A tanterem bútorozásának is

meg kell felelni a pedagógiai módszer által támasztott követelményeknek. Az ábrán látható tanterem ilyen

projekt alapú oktatási helyszín bútorainak elrendezését mutatja. Lehetőség van frontális – tanári előadásra –,

oktatásra, a tanulókat aktivizáló véleménycserére, de a kép fölső részén elhelyezett asztalok köré – két csoportba

– ülve projekt megbeszélésre is.



Egy ideálisnak mondható elképzelés alaprajzát mutatja az ábra. Az oktatási komplexum tartalmazza az

információ átadás terét, ahol félkörben helyezkednek el a tanulói asztalok. A bejáratnál 3-4 fős asztalok adnak

lehetőséget mind kisebb csoportban történő megbeszélésre, mind a foglalkozások közötti szünetek kötetlenebb

eltöltésére. A kép bal fölső részében látható lévő beszélgető sarok.

Tréning termek

A csoportos foglalkozás termeinek speciális esete az elsősorban szellemi foglalkozásúak részére tartott

tréningekhez kialakított és berendezett helyiségek. Mint ahogy a képen is látható itt gyakori a mozgással járó, a

csoportos megbeszélést és megvitatást igénylő feladat. E tevékenységekhez tágas térre, könnyen mozgatható

bútorzatra van szükség. Ezen túl biztosítottnak kell lennie akár a vetített prezentáció lehetőségének is.



Előadótermek

Nagy létszámú hallgatóság részére kellően nagy befogadóképességű termekre van szükség. Ezekben viszonylag

hosszabb időt tölt el a hallgatóság, akiknek adott esetben jegyzetelniük kell akár papíron, akár számítógépen.

Ezért az előadótermek berendezésében gyakori a padsoros elrendezés. A padsorok lehetnek beépítettetek (fix

telepítés), és lehetnek mobil bútorok, amelyekkel szabadon változtatható a terem berendezése. Az előadótermek

padozata lehet sík és lehet lépcsőzetes. A lépcsőző előadótermekben mindig fix telepítésű bútorokat helyeznek

el (a balesetek elkerülése érdekében). Akár mobil, akár fix bútorzatot alkalmaznak, egy-egy széksort nem

célszerű 12-16 férőhelynél hosszabbra tervezni a megközelíthetőség és a tűzvédelmi kiüríthetőség

szempontjából. A termek befogadóképessége (padsoros ültetés esetén) akár 100 – 600 fő is lehet.

A képek egy sík és egy lépcsőző padlójú tipikus előadótermet ábrázolnak. A bútorzat minősége a hallgatósághoz

igazodó.

Az előadótermek bútorzatának elhelyezése lehet egyenes vonalú (párhuzamos a prezentációs felülettel), tört

vonalú és félköríves.

Némely előadóterem kialakításánál, felszereltségénél, megjelenésénél fogva alkalmas konferenciák tartására is.

Tanműhelyek

Az oktatás, szakképzés nem képzelhető el a gyakorlati ismeretek átadása nélkül. Ezt a képzést speciális

helyiségekben, tanműhelyekben, laboratóriumokban, illetve szabad téri gyakorló terepeken kapják meg a

tanulók. A tanműhelyek felszerelésükkel alkalmazkodnak a szakma által meghatározott eszközökhöz,

szerszámokhoz, de figyelembe veszik az oktatás didaktikai, logisztikai feltételeit is. A tanműhelyek

kialakításánál a megfelelő helyiségméret, a közlekedési utak, a tároló helyek és a munkavégzés

területszükséglete alapján határozható meg.

A képeken példaként néhány tanműhely látható:



• kőműves

• fodrász

• forgácsoló

A tanműhelyeken kívül – már általános (alapfokú) iskolától kezdődően az egyetemi oktatásig – megtalálhatók a

különböző szak laboratóriumok. Itt egyszerre több tanuló, hallgató tanári irányítás mellett végez kísérleteket.

Általában speciális bútorzatot, tároló helyeket igényelnek a helyiségek. Egy tipikus számítástechnikai és egy

kémiai labort mutatnak a képek.



Konferencia helyszínek

A konferencia szakmai előadásokra épülő, információk átadását, fogadását, személyes kommunikációt,

kapcsolattartást biztosító rendezvény. A konferenciák lebonyolításához minden esetben zárt térre, épített

környezetre, termekre, csarnokokra van szükség. A résztvevők számához, tevékenységéhez igazodó

helyszíneket három csoportba sorolhatjuk:

• tárgyalók (kisebb létszám munkájához),

• konferenciatermek,

• konferencia csarnok.

Általában nem egyedülálló termekről van szó, hanem komplexumokról, konferencia központokról, ahol több

kiegészítő helyiség biztosítja a résztvevők munkáját, komfortját.

Tárgyalók, kisebb konferenciák helyiségei

A tárgyalóterem a csoportmunka helyszíne a cégen, intézményen belül. Kisebb létszámú megbeszélések céljára

kialakított helyiségeket gyakran funkciójuk szerint szokták berendezni. Általában fix bútorzattal kerülnek

kialakításra.

A termekben egyszerre kell teljesülnie az esztétikumnak, a kényelemnek, a funkcionalitásnak, a technika, az

egyszerű és üzembiztos használhatóságának.

Rendeltetésük szerint beszélhetünk:

• tanácsterem (meetingroom): hosszabb-rövidebb tanácskozások helye, ahol több személy vesz részt



• vezetői tárgyaló (boardroom): szűkebb körű megbeszélések, vezetői döntések helyszíne

• „konferencia terem”: kisebb létszámú hallgatóság (projekt vezetés stb.) számára tartandó prezentációk céljára

• krízis szoba, ellenőrző terem: vészhelyzeti döntések meghozatalához szükséges személyek és technikai

eszközök folyamatos rendelkezésre állása

• „süket szoba”: bizalmas, titkos megbeszélések helye, ahol a lehallgatás lehetősége kizárt

A tárgyalótermekben általában alakzatos asztal-elrendezést valósítanak meg, hiszen a résztvevőknek a

megszólaláskor igyekezni kell a résztvevőkkel szemkontaktusba kerülni. Néhány tipikus elrendezést mutat be az

ábra.

A tárgyalótermek mérete, kialakítása, stílusa a résztvevőkhöz, a tanácskozás, a résztvevők fontosságához

igazodóan kerül kialakításra.



Konferencia termek

A konferencia termek lehetnek néhány tíz fő befogadására alkalmasak, ilyenkor a berendezést alakzatos asztal

alkotja, amelyet a résztvevők körbe ülnek. Az elnökségnek, a konferencia levezetőjének lehet külön helye,

asztala is, de ültethető az alakzat kitüntetett helyére is. Ritka kivétel, amikor nem helyeznek el vetítőfelületet,

nem biztosítanak prezentációs lehetőséget.

E termek sík padlóval készülnek. Berendezésük, bútorzatuk mozgatható. Néhány esetben a prezentáció eszközei

(projektor, vetítőfelület) beépített, akár rejtett módon is elhelyezkedhet.

Nagyobb létszám elhelyezése széksorok, vagy asztal és széksorok segítségével történhet. Amennyiben nem

szükséges a hallgatóságnak jegyzetelési lehetőséget biztosítani, akkor elegendő a széksor, így a

befogadóképesség csaknem duplájára növelhető. Ezekben a konferencia helyszínekben a résztvevők többsége az

előadókat hallgatja, prezentációját nézi, de csak mérsékelten van lehetősége véleménye kifejtésére (pl. a szónoki

helyre kiállva).

Ezekben a termekben is mozgatható bútorzatot alkalmaznak vízszintes padlón, hogy könnyen lehessen

alkalmazkodni a különféle (pl. létszámú) konferenciákhoz.



Nagyobb létszám, nem egyenrangú résztvevők (pl. delegátusok) elhelyezésére mutat példát a következő kép. Itt

is vízszintes padló és mozgatható bútorok biztosítják az átrendezhetőséget.

Az előadás, prezentáció jellegű konferenciákhoz jól használhatók az úgynevezett színház szerűen kialakított

termek. Ezek jellegzetessége az előadó felé enyhén lejtős padló, vagy az alacsony lépcsős kialakítás, valamint a

rögzített bútorzat. A bútorzat állhat csak ülőhelyekből, de lehet asztallal kiegészített is. Itt a széksorok többnyire

egyenes vonalban vannak.

A konferenciatermek, nagyobb befogadóképességű előadótermek gyakran lépcsőzetes padlóval készülnek. Ezek

mindenki számára jó rálátást biztosítanak az előadóra, a prezentációra. Minden esetben rögzített bútorzata van.

A következő képeken egyetemi előadótermet és konferenciatermeket mutatunk be.



A nagyobb, vagy több nézési irányú termekben több prezentációs (megjelenítő) felületet alkalmaznak.

Különleges prezentációs helyszínek

Az általában megszokott konferenciahely kialakítástól eltérő megoldások, helyszínek érdeklődést keltenek,

kíváncsivá tehetik a konferenciákra gyakran járókat. De sok esetben a konferencia témája, a konferenciához

kapcsolódó szakmai környezet motiválja a szervezőket különleges helyszín és berendezés kiválasztására. Ezek

közül tekinthet meg néhány példát a következőkben.

Konferenciák, kiállítások helyszínei

Sokszor a szakmai kiállítások keretében a kiállítók rövidebb-hosszabb előadások, prezentációk keretében

mutatják be tevékenységüket, termékeiket. Az érdeklődők számára megfelelő helyet alakítanak ki a jó

komfortérzet céljából. Ezeken a helyeken általában a jól látható, hallható prezentációs tér kialakítása okozza a

nehézséget a környezeti fények, és a háttérzaj formájában.

Egy különleges helyszínen (üzemcsarnok) kialakított ideiglenes konferenciatér és a prezentáció számára épített

tér figyelhető meg a képen.

Egy kiállítások függönyfalakkal körülhatárolt nagyméretű konferenciatér kialakítását ábrázolja a kép.

Megfigyelhető, hogy az előadó, illetve elnökség láthatóságát egy kb. 40 cm magas pódiummal biztosították.



A képeken látható mezőgép kiállításon a nagyméretű gépek szerkezetét élő videóközvetítés és több vetítőfelület

alkalmazásával mutatják be. A nézők „helyhez kötését” úgynevezett támaszkodókkal oldják meg, ami bizonyos

mértékű kényelmet okoz, és rendezettséget a nézőtéren.

A nagy teret igénylő konferenciákhoz felhasználhatók az intézmények, vállalati irodaházak előcsarnokai is, mint

ahogy ez a képen is látható.



Szintén a különleges helyszínek közé sorolható – bár nem konferencia helyszín – az egyes múzeumokban

található speciális vetítő, prezentációs helyiség, „élményszoba”. Itt rövid (8-10 perces) prezentációt tartanak,

gyakran narrátorral, hanghatásokkal, álló és mozgóképek vetítésével kísérve. A nézők rövid időre történő

helyhez kötésére egyszerű padsorokat alkalmaznak.

Rendezvénytermek

A vállalti, intézményi kapcsolatok fontos elemét jelentik azok a rendezvények, amelyeket a szorosan vett

hivatalos, szakmai érintkezés mellett, vagy önálló alkalomként szerveznek. E rendezvények sosem öncélúak,

lényegük nem az evés, ivás, szórakozás, kellemes időtöltés, hanem a partnerek kötetlen formában való

találkozása, összeismerkedése, új kapcsolatok létesítése.

A rendezvényeket az étkezés formája szerint

• ültetéses alkalmak

• munkaebéd

• díszétkezés (díszebéd, díszvacsora)

• villásreggeli

• álló alkalmak

• fogadás

• „buffet-diner” (álló és ültetéses alkalom keveréke)

• welcome drink

csoportjára oszthatjuk.

Az étkezéses rendezvényeken nagyobb mozgástérre van szükség, mint a konferenciatermeknél. A vendégek

elhelyezése, elhelyezkedése kisebb-nagyobb csoportokban történik.



Gyakori, hogy az ilyen rendezvényeken is vannak felszólalók, esetleg vetített prezentáció is. Amennyiben

felszólalók vannak, célszerű kis emelvényen elhelyezni a személyt a mondandója időtartamára, hogy az

asztaloknál ülők, vagy a teremben állók jól lássák és hallják.

Néhány rendezvényterem kialakítása és berendezése a következő képeken illusztrálja a leírtakat.



Álló fogadásra berendezett helyen a résztvevők kötetlenül mozoghatnak, a beszélgető csoportok

átrendeződhetnek. Az asztalok a frissítő elfogyasztást, vagy étkezést segítik.

A rendezvénytermek berendezésének speciális esete, amikor valamilyen ünnepi alkalom megrendezését

szolgálják. Itt a díszelnökségnek kitüntetett szerepe van. Adott esetben megfelelő helyet biztosítanak a

kitüntetések átadására, átvételére.

Szabadtéri prezentáció

Azok a zenei rendezvények, ahol csak a hangzás, esetleg a vetítés nélküli vizualitás elegendő, ott csak a

környezet akusztikai sajátosságaihoz kell alkalmazkodni a technikai, elektroakusztikai rendszerekkel. Ahol már

a vetítéstechnika is szerepet kap, ott lényegesen több kompromisszumra, drágább berendezésekre van szükség.

Cserébe lényegesen nagyobb közönséghez juthat el az előadó(k) produkciója, amely a politikai nagygyűléstől, a

szakmai rendezvényeken át a különböző szórakoztató eseményekig terjedhet.

A képeken egy zártkörű és egy nyilvános szabadtéri vetítés látható.



Bútorok

A konferencia helyszínek bútorzatának meg kell felelnie a használati követelményeknek, ezen kívül az elvárt

esztétikai követelményeket is teljesíteniük kell.

A legfontosabb bútorcsoportok:

• ülőhelyek (pad, ülőke, széksor, tárgyalószék, fotel)

• írófelület, munkaasztalok, vendéglátás asztalai

• prezentációs eszközök, állványaik, szónoki pult

• dekoráció

• kiegészítő szolgáltatás eszközei (pl. tolmácsfülke).

Az ülőhelyekkel szembeni alapvető követelmény, hogy a rendezvény, konferencia, tanácskozás időtartama alatt

kényelmes, biztonságos ülőhelyet biztosítson.

Az ülőhely elrendezése lehet:

• színháztermi (színház szerű),

• padsoros (iskolai)

• alakzatos asztali

• különálló

• éttermi

A színházszerű elrendezésnél célszerű úgynevezett sorolható székeket választani, amelyeket össze lehet

kapcsolni, így a résztvevők felállása esetén sem bomlik meg a sorok rendje. A székek lehetnek karfásak és karfa

nélküliek. Ez az elrendezés kevésbé alkalmas a konferencia alatti jegyzetelésre.

Színházszerű elrendezést mutat a kép.



Egy szellősebb elrendezést mutat a kép, ahol a székek írólappal vannak ellátva. Vannak fix írólapos és

lehajtható írólappal szerelt konferencia székek. Ügyelni kell a balkezesekre (ha lehet), ugyanis a gyártók

előszeretettel jobbkezesekre gondolnak!

A bemutatott prospektus olyan beépített padsort mutat be, amely egyaránt alkalmas színházszerű berendezésre

és padsoros elrendezés kialakítására. Ezt úgy érik el, hogy minden második sor háttámláját asztallá billentik.

Igaz, hogy a férőhely így a felére csökken, de a beépített bútorzattal kétféle funkciójú teremhez juthatunk.



Kiállítások, rövid időtartamú prezentációk helyszínén tehet jó szolgálatot a támaszkodó. Egy kényelmesebb

testhelyzetet biztosít, mint az állás, továbbá behatárolja a nézők mozgását, helyzetét.

A konferenciatermekben, tárgyalókban alkalmazhatnak összecsukható asztalokat, fix vázú asztalokat,

rakásolható asztalokat. A korábbiakban bemutatott képeken fix vázú asztalok szerepeltek.

Az összecsukható és rakásolható asztalok a termek rugalmasabb berendezhetőségét és a használatom kívüli

asztalok kisebb helyigényű tárolhatóságát segítik.



A konferencia előadók kényelmének, biztonságérzetének fontos szerepe van a prezentáció, előadás sikerében.

Fontos, hogy az előadó helye meghatározott legyen, például tanári asztal, szónoki pult alkalmazásával.

A szónoki pultok nagyon sokféle kialakításban és szolgáltatással készülnek. A legegyszerűbbek csak a szónok

jegyzeteinek lehelyezhetőségét biztosítják. A komfortosabbak világítással, mikrofonnal, tároló résszel vannak

ellátva. Ma már több olyan szónoki pult létezik, amelynek kialakítása lehetővé teszi számítógép (laptop)

használatát az előadás közben.

Néhány jellegzetes szónoki álló és asztali pult látható a képen.

A többnyelvű konferenciák állandó kelléke a tolmácsfülke. Ezek a nagy konferenciaközpontokban építészetileg

kialakított helyiségek is lehetnek. Máshol mobil fülkék, amelyek szükség szerint kerülnek összeszerelésre. A

konferenciateremre megfelelő rálátás, audio kapcsolat és fordítás hallhatóságához hangrendszer található

bennük. egy-egy fülke egy vagy kétszemélyes (a tolmácsok váltásának biztosításához).



Prezentációs helyszínek berendezése

Az oktatótermek, a konferencia termek építészeti kialakításán nem nagyon lehet változtatni, de a berendezéssel,

különböző kiegészítőkkel és ezek helyes használatával megfelelő környezetet lehet kialakítani.

Elrettentő példának szánjuk a képen látható tárgyaló berendezését. Ilyen formán teljesen alkalmatlan a hatékony

munkára!

Egy jól kialakított tanácsteremben semmi nem vonja el a résztvevők figyelmét, a munkához szükséges dolgok

rendezetten elérhetők, nem kell különösebb felkészültség a technikai eszközök működtetéséhez.



Az előadótermek esetében olyan elrendezésre van szükség, hogy mind az elnökség, mind az előadó, mind pedig

a prezentáció jól látható legyen. A képen megfigyelhető a középpontban lévő prezentációs felület és az oldalt

elhelyezkedő szereplők helye.

Egyetemi előadótermekben szokásos – középre helyezett tanári asztal – elrendezésű teremben a vetített képnek

az előadó feje fölött kell lennie, hogy az első sorokban ülők is jól lássák.

Egyre gyakoribb, hogy az előadótermekből száműzik a krétás táblákat. A tanári magyarázathoz azonban szükség

van nem előkészített magyarázó ábrákra is. Ezt a képen látható elektronikus táblával (e-beem) és projektoros

vetítéssel oldják meg.

Ma már mind az előadótermekben, mind a konferenciatermekben rengeteg elektronikus, elektromos berendezés

segíti(?) az előadók tevékenységét. Sokszor okoz fejtörést összehangolt kezelésük, ha nincsen megfelelő

technikai személyzet. A korszerű előadótermekben könnyen áttekinthető (pl. érintőképernyős) vezérlőpanel

biztosítja az előadó által kívánt funkciók működtetését. Például a projektoros vetítés kezdeményezésekor

nemcsak a projektor kapcsolódik be, hanem a sötétítő függönyök, vagy a világítás automatikusa beáll a



megfelelő funkcióhoz. A vezérlőpanelek könnyen elérhető helyen – asztalon, előadó melletti falba építve –

találhatók.

A következő két kép ilyen teremvezérlő megoldásokat mutat.

Vezérlőpanelből létezik különböző méretű nyomógombos és érintőképernyős kialakítás, amelyeket a vezérelt

rendszer és az exkluzívitás függvényében lehet kiválasztani.

És most egy kis felfrissülés és csodálkozás …

A konferencia technikusa foglalja el eszközeivel a fő helyet!



A konferenciahelyszínek zavartalan működtetéséhez számtalan technikai háttérmunkára és eszközre van

szükség. Itt csak egyet, az összecsukható asztalok szállítására szolgáló kocsit mutatunk be.

Összefoglalás

Ebben a tanulási egységben bemutattuk a prezentációs helyszínek sokféleségét. Igyekeztünk csoportosítani

funkciójuk szerint, berendezésük szerint. Megismertette a különböző feladatoknak megfelelő helyszíneket,

közöttük néhány különlegeset is. Áttekintettük az előadó- és konferenciatermek bútorait és kiegészítő elemeit.

Reményeink szerint talált érdekes alkalmazásokat, továbbgondolásra, esetleg hasznosításra érdemes ötletet!


13. fejezet - Prezentációs helyszín technológiája

Bevezető

Hogyan tervezhetünk meg, választhatunk ki különböző oktatási helyszíneket (nappali oktatás, felnőttképzés,

szakmai gyakorlati képzés stb.)?

Milyen előkészületekre van szükség kiállítások, termékbemutatók, sajtótájékoztatók stb. lebonyolításánál?

Milyen berendezési tárgyakat, eszközöket lehet használni a prezentációs helyszíneken?

A kérdések megválaszolásában igyekszik segíteni a tanulási egység.

A tanulási egység végére érve bízunk benne, hogy sikeresen megbirkózik a követelményként támasztott

feladatokkal:

• Rendszerezett választ kell adnia a különböző oktatási folyamatok helyszín igényeire, ezek berendezési

lehetőségeire.

• Le kell tudnia rajzolni különböző alaprajzi elrendezéseket oktatási, kiállítási stb. feladatokra.

• Fel kell tudnia sorolni a berendezési tárgyak csoportjait és ezek legfontosabb elemeit alkalmazásuk

jellegzetességeivel.

Általános megfontolások

Mit értünk a rendezvény fogalma alatt?

Olyan programokat, eseményeket sorolunk a rendezvény kategóriába, melyek egy meghatározott helyen és

időben, meghatározott céllal valósulnak meg, egységes és összehangolt szervezésben - ide értve az

infrastrukturális feltételek megteremtését is – biztosítva a résztvevőkről való teljes körű gondoskodást. A jó

rendezvény egyedi, más mint a többi, élményt ad.

Rendezvénytípusok

Érdemes a rendezvény típusok között különbséget tenni, mivel az egyes rendezvénytípusok más-más gyakorlati

megvalósítást igényelnek.

Lehetnek a rendezvények amatőr, civil indíttatásúak, profit orientált és nonprofit célúak, egy helyszínesek vagy

több helyszínesek, egyszeriek vagy rendszeresen megrendezésre kerülők, helyi hagyományhoz, folklórhoz, sport

eseményhez kötődő stb. A rendezvényszervezőnek mindig előre tudnia kell, milyen típusú rendezvény

megvalósításába fog bele.

Miért érdemes a rendezvényt technikailag is végig gondolni?

A kérdésre válaszolva nézze meg a következő képet! Gondoljuk, már Ön is tudja a választ!

Prezentációs helyszín technológiája


• Megnézte az előadó asztalát?

• Látja a kivetített kép alsó szélének magasságát és a trapéz alakját?

• Észrevette az előadó mögötti székhalmot?

Konferencia terem és berendezése

A konferenciatermek kiválasztása a megfelelő méret, befogadóképesség biztosításával kezdődik. Ezt követi a

rendezvény stílusának, komfortjának és több más praktikus feltételnek a számbavétele, kielégíthetőségének

vizsgálata.

A befogadóképesség meghatározásának mérőszámairól korábban már írtunk, de most álljon itt két példa a

befogadóképesség szemléltetésére.



Látható, hogy mindkét esetben a termek értékesítői tájékoztatták az érdeklődőket, hogy különböző elrendezés

esetén milyen létszámú résztvevő helyezhető el az adott teremben.

A konferenciaterem berendezésénél megválaszolandó kérdések:

• Milyen legyen a bútorok elrendezése?

Jegyzetelési lehetőséget kell biztosítani?

Van díszelnökség, vagy a résztvevőkkel szemben kiültetendő valaki?

Hány fő? Hol helyezkedik el a levezető? Kell-e számára asztal?

Hol helyezkedik el az előadó? Kell-e pulpitus?

• Milyen prezentációra kell felkészülni?

Nincs prezentáció.

Számítógépes prezentáció.

Előadó kezeli?

Hol helyezhető el a prezentációs eszköz?

• Milyen tevékenységet végeznek a résztvevők?

Csak hallgatják az előadásokat.

Hozzászólhatnak. Mikrofonba, vagy nem?

Hol helyezhetők el a hozzászólók mikrofonjai?

• Milyen kiegészítő szolgáltatásokat kell biztosítani?

Hangosítás szükséges-e?

Szinkrontolmácsolás szükséges-e?

Frissítő, büfé a konferencia teremben kerül elhelyezése?



• Konferencia csomag van-e? Hol kerül kiosztásra? Hová tudja tenni a résztvevő a konferencia alatt?

• Ruhatárra, csomagmegőrzőre szükség van-e?

A rendezvénytermek berendezésénél hasonló meggondolásokat lehet tenni, természetesen a helyzethez

adaptálva.

Összefoglalás

Ebben a fejezetben leírtak felhívják a figyelmet, hogy a konferenciatermek, előadótermek berendezésének

megtervezése milyen széleskörű ismereteket és körültekintést igényel. Egy gondolkodást segítő ellenőrző lista

segítheti a kezdő konferenciaszervezőt abban, hogy jól induljon el a helyszín paramétereinek, és annak

berendezésének meghatározásában.

Documents

Dr. Szabó, József · A fejezet – és egyben az 1. tanulási egység ... mozgókép (film, video, DVD, TV), • elektronikus (ppt, flash animáció, multimédia, virtuális környezet,