A HIMLŐOLTÁSRÓL.

tással; tehát felnőtt emberekre az oltás által bőrbetegség nem vitetik. De a gyer­mekeknél nem úgy áll a dolog. Az em­lített kórház adataiból kiderül, hogy bőr­bajos gyermek volt összesen 478 (egy éven felüli), és ezek között 376, azaz 78*7 °/0 volt beoltva. E gyermekkórház­ban egyéb betegségben gyógyított 4311 gyermek közül pedig csak 3059, azaz 70*9% volt oltva, sőt az előbb már megjelölt indifferensnek mondott beteg­ségekben kezeltek között csak 69 9 °/0. Ez a külömbség, úgy látszik, valóban az oltás rovására Írandó; de ez egyúttal az egyetlen, a mi fö lt étien ragaszkodásunkat csorbíthatja*

Ha a teljes mérleget akarjuk meg­állapítani, az oltás rovására csakis a bőr­betegségek esetleges átvitele Írandó; de ez magában véve jelentéktelen; mert a bőrbetegség rendszerint nem végzetes lefolyású. Közel 15,000 halott között csak 36 halt el bőrbetegségben; sőt még a hatodfélezer egyéven alúli gyermekhalott között is csak 19 ilyen

volt. Budapest 5 évi halálozási statiszti­kájában a 75,300 halott között csak 288 egy éven felüli ember volt, a ki bőrbetegségben múlt ki. Ha meggondol­juk, hogy az oltásnak nagyobb mértékű káros oldalát a leglelkiismeretesebb sta­tisztika sem birta konstatálni, minthogy a bőrbetegséget esetleg, de szintén csak igen ritkán közölheti, ellenben egész biztossággal konstatálhatta a himlő elleni védő e re jé t: egész bátran nézhetünk szemébe azoknak a támadásoknak, a melyek az oltásba vetett hitet meg akarták ingatni és bizhatunk benne, hogy gyermekeink egészségét tőlünk telhetőleg biztosabbá tesszük, mikor oltatjuk őket és hogy a társadalom min­den egyes tagjának nemcsak önmaga, de az összesség iránt is kötelessége a& oltás. Azt az egyet azonban joggal meg­követelheti mindenki, hogy az oltás anyaga a leglelkiismeretesebben kezel­tessék és maga az oltás a legalkal­masabb módon történjék.

D r. B. M.

EGY RÉGI MAGYAR TERMÉSZETTUDÓS.(Befejezés.)

A radna^vidéki ásványos vizeket a könyvének első darabjában leírott mód­szerek szerint elemezte. Minden kém­hatása pontos, sokszor a kicsinyes­kedésig megy bizonyítgatásaival. De van is oka rá, mert alkalma, volt meg­győződni, hogy némely ásványos vízről, részint tudatlanságból, részint félreveze­tésre való törekvésből meglepő hireket bocsátottak • világgá. így 1797-ben az inakfali vízről (Aranyos székben) azt hireszlelték, hogy arany tartalmú. (II. k.. I 135- 1.) Sokkal helyesebbnek tartaná, ha arany, ezüst helyett a » félértzek szá­mába iktatott minerálét, a magnesiumot (mangánt) keresnék, a’ mely a vizeket lakhatja, miqt éppen a’ vas« . A mangánt, mint ásványos vizek alkatrészét, eredeti közleményben a svéd és-angol irodal­mán kivül először a magyarban talál­

hatjuk fel. Nyúlás a mangánt a domb­háti vízben fedezte fel, s elemzése bizo­nyára több figyelemben részesült volna, ha elemzését idegen nyelven közölte volna. Nyúlás idézéseiből kiderül, hogy korának legjobb latin és német chemiai szakmunkáit ism erte; W. A. Lampadius freibergi tanárnak. 1801-ben megjelent »Handbuch zűr chemischen Analyse. dér Mineralkörper« czímű munkájában, sincs felemlítve, hogy. a mangán ásvá-

I nyos,vizeknek is lehet alkatrésze; kö­vetkezőleg Nyilas egészen j.óhiszeműleg á l l í t h a t t a ? Senki még eddig . tuttomra szénsavas, magnesiumot a mineralis vizek­ben nem ta lá lta (II. k. 136. 1.) Fel­fedezésépek világra szólói fontosságot nem tulajdonítok; azt sem akarom, hogy e tényt, úgy állítsam .oda mint a magyar; népnek a, te^niészettudo.mányi kutatás.

Természettndományi Közlöny. XX. kötet. 18S8. 23

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

354 ILOSVAY LAJOS

sokra való rátermettségének bizonyíté­kát : de azt szükségesnek tartom, hogy Nyúlás felfedezését valóságos értékében mutassam be.

Bergman 1779-ben megjelent mun­kájának »De analysi aquarum« czímű fejezetében a mangán szerepéről ezt mondja: »Magnesium (manganJ huc usque non est repertum nisi sáli tűm, quanquam et aeratum et vitriolaium in- venire pót érit.« Tehát Bergman bár nem mondja, hogy ő maga talált ásványos vizekben mangánt, de említi, hogy már találtak és pedig sósavas mangánalak­ban; megengedi, hogy mint mangán- carbonát és mangánszulfát is előfordul­hat, de nem állítja, hogy valaki ezeket találta volna. Utánna 1800-ig nem írnak mangánról azok az írók, a kiknek nyo­mán Nyúlás dolgozott; de nincs ki­zárva, hogy írtak olyanok, a kiknek dolgozatát Nyúlás nem ismerte.

Minthogy az ügy tudományos nagy elvek szempontjából tekintve, felette jelentéktelen, alig hittem, hogy a ki­derítéssel hamar készen leszek. A vélet­len segített. Moissan a Frémy főszer­kesztése alatt megjelenő Encyclopedie chimique III. k. 10. füzetében a man­gán monográfiájában ezt í r ja : » Voici ce que rapporté M. Boussingault á ce sujet: Bergman est, je crois, le premier qui est signalé la présence du carbonate de manganese dans les eaux minerales ; plus tárd Berzelius en a rencontré dans les bains chauds de Carlsbad.« (íme Boussingault úr véleménye ezen ügyről: Azt hiszem, Bergman jelentette ki elő­ször, hogy ásványos vizekben mangán- carbonát van ; később Berzelius rátalált a karlsbadi melegfürdőkben.) Bous­singault többet tulajdonít ugyan Berg- man-nak, mint a mennyit az ő fennebbi idézete megenged, azonban nyilatkoza­tából legalább kiderül, hogy később Berzelius egy ásványos vízben mangán- carbonátra talált. Igaz, hogy Berzelius a karlsbadi vízben mangáncarbonátot talált, de ez az adat, mely csak 1823- ból való, történelmi tekintetben nem számít, mert ő az adolfsbergi víznek

1807-ben megjelent elemzésében már felemlíti mint alkatrészt a mangán­carbonátot. (L. Gehlen, Journal für die Chemie und Physik I. k. 1. 1.) Követ­kezőleg Boussingault nyilatkozata téves, Moissan leírása pedig hiányos. Moissan Boussingaultra támaszkodik a nélkül, hogy maga a dolog tisztázása érdekében más forrásból is merített volna. De Berzelius már az adolfsbergi ásványos víz elemzésében is úgy ír a mangán- carbonát előfordulásáról mint ismert dologról, ennélfogva a nyomozással még távolabb fekvő időkre kellett vissza­menni.

A svéd chemikusok előtt, úgy lát­szik, a múlt század végén már nem volt újság, hogy a mangán ásványos vizek­ben található. Peter Jacob Hjelm, a molibdén előállítója, 1796-ban közölte a svéd akadémián az Almbyholms-Brunn vizének elemzését, mely németül 1799- ben jelent meg (Chemische Annáién 1799. I. Bd. 440. 1.) s a mangánra vonatkozólag azt mondja: *So enthalt eine Kanne Wasser a/i6 Asz Braunstein- kalk« ; azonban a többi országok chemi- kusai előtt az ásványos vizek mangán- tartalma annyira ismeretlen volt, hogy megörökítendő esemény számba ment, ha valaki ásványos vízben mangánra bukkant. A Philosophical Transactions- ból szerzett tájékozás alapján Angliá­ban Lambe volt az első, a ki kétlaming- toni apatsági vízben mangánra talált. Az elemzés adatait 1798-bana »Memoirs of the Literary and Philosophical society of Manchester Vol. V. Part. I.«-ben közölte. Lambe értekezését németül az Allgem. Journal dér Chemie 1801. év­folyamában (463. 1.) találjuk meg, hol a mangán mint oxid és mint sósavas mangán van feltüntetve s mennyiségéről az van mondva : unbekannt; aber in sehr kleiner Quantitát. És Lambe felfedezése annyira figyelemre méltó volt, hogy Richard Kirwan, kit az angolok Berg- manjának nevezhetünk, érdemesnek tartotta munkájában így nyilatkozni: »Salzsaurer Braunstein soll nach Berg­man in einigen schwedischen Wasser vor-

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

EGY RÉGI MAGYAR TERMESZETTUDÓS. 355

gekommen sein und isi neuerlich in Wassem von Lamington Priors durch Hrn . Lambe endeckt worden«. (Kirwan munkáit L. v. Crell fordította le németre. L. Physich-chemische Schriften, V. Bd. Versuch über die Zerlegung dér mine- ralischen Wasser 30. 1.)

Az előadottakból kiviláglik, hogy a svéd irodalomban 1798 előtt, az angol irodalomban 1798-ban találunk ugyan adatot arra nézve, hogy a mangán ásvá­nyos vizeknek lehet alkatrésze, de azt, hogy a mangán épen mint carbonát for­dulna elő, sem a svéd, sem az angol irodalomban talált adatok nem bizonyít­ják ; tehát valóban Nyúlás mondja ki először, hogy ő a mangánt ásványos vízben mint mangáncarbonátot találta. Ez a kijelentés ma keveset érne, de abban a korban, midőn arra töreked­tek, hogy a víz alkatrészeit már az old­hatóság szerint elválasszák egymástól, és Nyúlás az alkoholban és vízben old­hatatlan és salétromsavval pezsgő mara­dékból határozta meg a mangánt (II. k. 184. 1.), továbbá tapasztalta, hogy a víz forralása közben a mangán az oldatból kivált, pedig, ha mint sósavas vagy kén­savas mangán lett volna jelen, oldat­ban kellett volna maradnia (II. k. 148 .1.) és ebből következtette azt, hogy a mangánnak mint carbonátnak kell jelen lenni: állításának lett volna jelentősége. Azonban nem szükséges Nyúlás meg­figyelésének értékét ahhoz kötni, hogy ő nyilvánította ki először, hogy ás­ványos vízben a mangán mint mangán- carbonát tényleg előfordul; feltehetjük a kérdést így i s : lehet-e általában érdemnek tartani, hogy ő a dombháti vízben a mangánt felismerte ? Mikor e kérdésre felelni akarunk, fel kell mente­nünk Nyúlást olyan adatokért való fele­lősségtől, melyek eredetileg a svéd vagy az angol irodalomban, a németben pedig oly későn jelentek meg, hogy ő azokat nem is ismerhette; hiszen a német irodalomban Hjelm értekezése 1799* ben, a Lambe-é pedig csak 1801, tehát a Nyúlás könyvének megjelenése után vált ismeretessé. És ha meggondoljuk,

hogy Nyúlás hivatalos dolgai közben három kötetes könyvét 1799 végére elkészítette, feltehetjük, sőt biztosan állíthatjuk, hogy elemzésével legalább egy évvel előbb, a Lambe elemzésével egyidejűleg készen volt. Ennélfogva túl­zás nélkül mondhatjuk, hogy Nyúlás, bár Bergman figyelmeztetésére, de teljesen önállóan és közép Európának chemikusait megelőzve fedezte f e l magát a mangánt a dombháti vízben.

Nyulasnak a mangán felismerésére és mennyiségének meghatározására vo­natkozó felvilágosításai megállják a kri­tikát, csak épen egy adata érthetetlen, az t. i., hogy mangánból készített mangáncarbonát oldata salétromsavba csepegtetve, fehér csapadékot idézett elő. Azonban e kémhatásról döntőleg csak akkor nyilatkozhatnánk, ha ismernők azt a mangánt, a mellyel ő kísérletezett.

A radna-vidéki ásványos vizek többi alkatrészeinek mennyiségét vert úton haladva határozta meg, s azokról elég csak annyit megjegyezni, hogy figyelme a szőrszálhasogatásig kiterjedt mindenre, a kísérletek bizonyító erejét minden magas tekintélynél többre becsülte, és türelme soha el nem hagyta addig, a meddig vélekedését meggyőződés nem szentesítette.

A körülötte végbemenő változások iránt nyilvánuló eleven érdeklődésre vall az a körülmény is, hogy a dombháti víznek a forrás körül lerakódott vála­dékát is megvizsgálta. Különösen a fölös vizet elvezető csatorna üledékét elemezte. A csatorna három egymással összekötött vályúból állott; mindenik- bol gyűjtött anyagot s szétbontásukból a következő eredményt állította össze:

I-sö Il-ik Ill-ik vályúból gyűjtött üledék

100 súlyrészébon van :Szénsavas m é s z ........... 72 4 6 19

* magnézia. . . 14 30 45» széksó.......... 0 7 5 3*5 17

Tsudasó (Na2SOn) . . . — 2Tengersó (NaCl).......... — 1*0 2A gyag .............................. ° ’5 5*25 4Vas ................................ 8 0 3-o i *5Magnézium (mangán). 1 0 0*5 o-oKovács (Si0 2) ........... 2 8 3*75Süker (org. anyag) ___ I *75 3

2 3 *

5*5

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

3 56 ILOSVAY LAJOS

' E táblázat érdekessége abbán rejlik, hogy egy még máig sem tisztázott kér­désre hívja fel figyelmünket, t. i. arra, hogy különféle sók és más vízben old­ható testek élegyének oldhatósága mi­féle tényezők szerint változik. Mert azt nagyon lehet érteni, hogy a carbonát álakban jelenlevő vas, mangán, calciúm, magnézium, ha a széndioxid eltávozik, leválnak; az sem meglepő, hogy a magnézium (mai értelemben) mennyi­sége a forrástól távolabb növekedik: de hogy körülbelül 20 méter útban a- nátriumsók aluminiumoxid, kovasav mennyisége ennyire ingadozik, már ke- vésbbé áll előttünk tisztán.

Nyúlás megkísértette a dombháti vizet utánozni, s hóvízzel legjobban sikerült az utánzat, noha kellemes ízét így sem érhette el, mert mesterséges vizével még 10 0 (R.)-on sem bírt annyi szénsavat felvétetni, mint a mennyi a természetes vízben van; Ezen nem csodálkozhatunk; hiszen a mai fejlett technikai fogásokkal sem- képesek az ásványos vizeket csalódásig híven utá-; nozni.

Nyúlás művének bármely nemzet chemiai irodalmában megvolnának el- vitázhatatlan érdemei, noha vannak benne tények és ttiagyárázatok, a melyek merőben tévesek. Azonban az ellen­vetések sokat veszítenek jelentőségük­ből, ha nem felejtjük el, hogy Nyúlás ide s tova száz évvel ezelőtt dolgozott, és hogy ő első sorban orvos és csak másodikban volt chemikus; következő­leg az idegen irodalomból átkölcsönzött akár tényeket, akár magyarázatokat nem mindig ellenőrizhette. A mennyiben tehát művében mai szemmel tévedése­ket látunk, ezek nem annyira Nyúlás tévedései, mint a tudomány akkori állá­sának képei. így pl. (I. k. 87. 1.) a hide­gen és melegen készült salétromsavas kéneső-oldatokról azt mondja, hogy küzülök egyik is elég volna kémszernek, mert hatásai nagyobbára olyanok mint a-másikéi.‘ A kémhatásokat az zavarta, hogy mercruro- és mercurisó-elegy oldat­

tal dolgoztak és az élégyek kémhatásait észlelték. Ezért mo'fídja Bergman is (Opusé. phys. et chém. I. k. 1Ö2. 1.) ■» HydratgyfU$e Niifatus magtia circum - spectibne est adhibendus, nam diversam habét indolem, pro diversis solutions momentisi. (A salétromsavas kénesőt igen óvatosan kell használni, mert különböző oldatokban különböző termé­szeté van.)

Kevés szerencsével, de nagyon tet­szetősen oldja meg azt a kérdést, hogy az alkali-földfémek és némely nehéz fémek (vas, mangán) carhonátjai szén­savval telített (jól laktatott) vízben miként vannak feloldva. (II. k. 63— 70.. és 1 23. 1.). Az okot egészen fizikai ter­mészetűnek vallja, s azt hiszi, hogy a földfémek carbonátjainak, s a vasnak, mangánnak láthatatlan kis részeit a körülöttük levő szénsav olyanformán tartja a vízben függve, miként az embert az oldalára kötött uszóhólyag.

* Tévesen magyarázza azt is, hogy á kénes források szaga miért érzik jobban esős, mint tiszta meleg időben. Véle­ményé szerint utóbbi esetben sok víz bomlik el, midőn a víz-aj (hidrogén) fel­száll, a levegővel elegyedik s egyszer villámlásos időjáráskor mint esővíz visszatér, a sav-aj ellenben nagyobb sűrű­ségénél fogva a levegő alsó rétegében marad s ott megszaporodván a kénkő- lévé^őt (hidroorén-szulfidot) elbontja. (II. k. 92. 1.)

A szappan alkatrészeiként »a lúg­sót és zsírt« nevézi (II. k. 101. 1.), továbbá azt mondja, hogy a barnakő­ben foglalt »sav-aj« festi az üveget pirosra, mi abbólís kitűnik, hogy az ilyen üveg megolvasztva, s szénporral keverve elveszti pirosságát (II. k. 139. 140. 1.)’; ezeket á t állításokat azonban Girtanner-nek Anfangsgründe dér anli- phlogistischen Chemie czímű művében ugyanezekkel á kifejezésekkel találhat­juk meg (L. id. mű 3-ik kiad 559. és 3 5 4 , 1.) •

Egyéb, • néha tisztán tolihibának tulajdonítható tévedésekkel, (pl. I; k. 1^6. lapján kénsavat akar keresni s

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

EGY RÉGI MAGYAR TERMÉSZETTUDÓS. 357

kénsavval savanyítja meg az oldatot) vagy sajtóhibákkal foglalkozni fölösleges volna s így a chemiát érdeklő részt befejezhetem, ha még, felemlítem, hogy Nyúlás körülbelül. 5.0 olyan műszót használt, melyek mai napig megállták helyüket s közülök a következők : állé- kony, borláng, folyékonyság, gyakor­lat, gyulákony (gyúlékony), kövület, mérséklet, sav és összetételei saját alko­tásai *

Nyúlás művének második darabjá­ban, mielőtt a radná-vidéki ásványos vizek elemzésének eredményéről szólott volna, a vidék föld- és néprajzi, poli­tikai, természetrajzi, éghajlati, közégész- ségi és rendőri viszonyait i s 1 megismer­teti. Kétségtelen, hogy ezeknek a leírá­soknak a chemiához semmi közük ; de mint olyanok, a melyek nemcsak Nyúlás sokoldalú képzettségéről, éles megfigyelő képességéről tanúskodnak, hanem több eddig álig ismert adatot tartalmaznak, megérdemlik, hogy felelevenítsük. (L. II. k. VII. és következő lapjait). A néprajzi leírásban megjegyzi, hogy radnavidék la­kóinak nagy golyvája van. A golyva okát a vízben keresi, s erre annál inkább fel­jogosítva érzi magát, mivel nemcsak az emberek, hanem vízben tartózkodó ma­darak is, mint lúdak, réczék meggoly- vásodnak. A lakosok megtanulták már, hogy mely vizekből nem jó inni, ha a golyvától mentesek akarnak maradni, s ezzel tudják magokat védelmezni. K i­emeli, hogy ott van sok golyva, a hol sok az égerfa is.

A vidék hideg éghajlatának, a sovány eledelnek és hideg víznek tulajdonítja, hogy a szarvasmarhák a faj megválasztás és minden igyekezett mellett is rövid időn elaprósodnak.

Az állat- és növényvilág nevezete­sebb képviselőit előszámítván, a mada­rak közül a császárka, a halak közül a

* E szavak Pariz-Pápai, Baróti Szabó Dávid szótárában, továbbá Benkő Ferencz, Zay Sámuel Mineralógiájában nem fordul­nak elő. .

lepéndek, a növények közül a párducz- lapú tűnt fel a megnevezés miatt. A párduczlapú Dr. Dietz S. úr véleménye szerint valószínűleg azonos azzal a növénnyel, melyet Diószegi-Fazekas

.Füvészkönyvében párdutzfü néven talá­lunk meg, s a mi rjem egyébb mint a Cerinthe minor.

Örömmel említi, hogy a mit a ter­mészet egyebekben megtagadott, ki­pótolta ásványokban. Fájlalja, hogy csak az ólmot (akkori nevén az ónot) és vasat bányásszák, mikor arany is bőven van. 1799-ben — mondja —r- »feles szűz aranyra bukkantak, & mit a víz a

: kősziklák hasadékából mosott ki. Nyáron át a patakok tele vannak arany mosó czigányokkal.« Valamikor a Kádárhegy volt Radna városának kincses kamarája. Felemlítvén a hegyalkotó kőzeteket, arról is szól, hogy Fridvaldszky Minera- logia Magni principatus Transylvaniae czímű munkájában a Gyalu-Popi hegy­ben található boraxról ír. Ő megvizs­gálta azokat a fehér, boraxnak tartott köveket, de azok nem egyebek mint »csepegő mészkövek « (Stalactites). Kár, hogy a dombháti forrás körül levő hegyek mangán-tartalmáról csak fel­tevésből kiindulva beszél és nem igye­kezett feltevését kísérleti adatokkal be­bizonyítani. Elmondja, hogy a szent- györgyi vizek körül sók kövületet (II. k. 201. 1.) talált, minek következtében visszautasítja Haquetnak azt az észre­vételét, hogy Erdélyben kövületek nin­csenek.

A dombháti víznek piacza volt Moldovában, Bukovinában, Lengyel-, és Magyarországban, sőt Bécsben is. Az egész éven át elszállított vizet mintegy 6000 erdélyi vederre, körülbelül 80,000 literre becsüli.

A dombháti forrás fizikai sajátságai­ról szólván, egy kis elmefuttatást is meg­enged magának, melynek az volt czélja, hogy a vízből kivált szilárd alkatrészek felhalmozódása révén képződött domb életkorát meghatározza. Következtetése szerint a »rendes tsonka tsúts ábrázatú domb« alkalmasint tizenegyezer észtén-

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

35» ILOSVAY LAJOS

dős, míg a szentgyörgyi forrás dombja tízszer ennyi is lehet.

Részletesen tárgyalja a fürdő gyenge felszerelését s a még rosszabb karban levő közegészségi viszonyait. Maga a forrás szabad.ég alatt v o lt ; végre való- szinűleg II. József császár parancsára I 77°— 17 75- között két ablakos és két ajtós kerek kőépületet emeltek fölébe. (II. k. 2Ö. 1.) A nyomorúságos állapotok megváltoztatása végett hatá­rozott javaslatokkal áll elő, melyek között nevezetes az, hogy nemcsak a dombháti, hanem minden használt ásvá­nyos forrás mellé — legalább öt hó­napra — tisztességes fizetéssel ellátott orvost kiván kirendeltetni. Mintha azon­ban ő maga is érezte volna, hogy olyan nagy dolgot kiván, a mit teljesen a kö­vetkező század sem valósíthat meg, a közönségnek pedig több tanultságra van szüksége, hogy derűre-borúra ne für­dőzzék, megírta munkájának harmadik darabját is, a melyben »a radna-vidéki vasas borvizeknek orvosi erejével és velekélésnek módjával« foglalkozik.

Nyúlás művének harmadik részét nem orvostársainak, hanem egyenesen a nagy közönségnek szánta. Tartalma közérdekű, írásmódja a szó legjobb ér­telmében népszerű. E munkájával nem volt úttörő, Dr. Mátyus István Diaete- tikájá-ban már i 762-ben rövid, de nagy gonddal összeállított utasítást írt az ásványos vizekkel élésről; Dr. La Lan- gue Jánosnak >A magyarországi orvos­vizekről és a betegségekben azokkal való élésnek szabott módjáról* írott, tar­talomban és irályban gyengébb műve 1783-ban jelent meg. Nyúlás művét jellemzi a dolog természetéből követ­kező részletesség, rendszeres és világos előadás,és a mi leglényegesebb, az, hogy ebben a kötetben is több közetlen ta­pasztalatot, eredeti megfigyelést jegy­zett fel. E kötet foglalatját a követke­zőkből ismerhetjük meg.

Útmutatásainak mintájául Zückert »Systematische Beschreibung aller Ge- sundbrunnen Deutschlands« czímű mun­

káját választotta s minthogy ő csak a rad- nai vizeket tanulmányozta, csak e^ek hatásának megismertetésére szorítkozik. A vasas vizek sajátságait általánosság­ban előadváp, elmondja, hogy ezek miféle betegségekben használhatnak, esetleg árthatnak. Az akkori és későbbi szokás szerint az érdekesebb és sikerrel gyógyított kóreseteket is megismerteti. Ostorozza a tudatlanságot, mely a bor­vizekkel való visszaélést szüli, és éven­ként sok áldozatot követel a szenvedők sorából; de megróvj a azokat az orvo­sokat is, a kik az ásványos vízre (bor- vízre) kivánkozókat nemcsak elengedik, hanem néminemű homályosan lappangó nyavalyát is felfedeznek. Arról a kérdés­ről, hogy az ásványos vizet otthon vagy a forrásnál jobb-e inni, kifejtvén néze­tét, előadja, hogy a töltéskor és haza- szállításkor mire kell vigyázni. Abban a korban, midőn az ásványos vízzel való kereskedés nem volt úgy kifejlődve mint ma, sokat értek utasításai. Azok­nak, a kik az ásványos vizet orvosi ren­deletre a forrásnál akarják használni, tanácsolja, hogy a víziváshoz előkészül­jenek, s az akkori állapotnak megfele­lően a fürdőre, helyesebben a vízre- menőket egész patikával szereli fel. A nagyobb bajok megítélését orvosra bízza, de a kisebbek tüneteit megismerteti, hogy szükség esetén kiki segíthessen magán. Megtanítja a beteget arra, hogy a nap melyik órájában, hidegen vagy melegen, tisztán vagy tejjel esetleg bor­ral elegyítve igya-e a vizet. Kiterjeszke­dik minden bekövetkezhető változásra s előadja, hogy ki miként éljen a vízzel, ha kellemetlen hatását észlelné. Ámbár az ásványos vízzel élés időtartamára általános szabályokat felállítani nem lehet, mindazáltal a miheztartásról is szól. Megbotránkozva mondja el a víz- ivásban tapasztalt mértéktelenséget. (III. k. 114. és köv. 1.) Azt természetes­nek találja, ha valaki kóros állapotban sok vizet iszik, de azt a divatlankodást, hogy valaki naponként egy egész, sőt

. másfél veder ásványos vizet igyék, any- nyira botrányosnak tartja, hogy idegen

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

EGY RÉGI M AGYAR TERMÉSZETTUDÓS. 3 5 9

nyelven leírni szégyellené, mert a kül­földiek vagy el sem hinnék vagy ben­nünket »mint valami üszög népet’ a barmokon alól tennének«.

Feljegyzi, hogy neki is volt két olyan betege, a kik sok vizet ittak ; egyik egy 50 éves nem utolsó rendű, de felette iszákos férfi, ki haláláig naponként hat veder (80 liter) vizet ivott, másik egy 15 éves fiú, egy évnél tovább, napon­ként három veder vizet fogyasztott. Utóbbi meggyógyult. Ezektől nem lehe­tett a vizet megtagadni, mert azonnal ájulni kezdettek.

Több példában bizonyítja, hogy az ásványos vízivással való visszaélés úgy boszulta meg magát, hogy a vízivó a gyökeres kúrába belehalt.

A fürdésről és különféle fürdők használatáról Marét és Tissot művének nyomán írta meg utasításait. Úgy látszik, Plinius munkájából merítvén eszmét, (Hist. natúr. Lib. XXXI. Cap. 6) tanul­mányozta a kút körül képződött kemé­nyebb és lágyabb üledék hatását is. Amazt borvízkőnek, emezt borvízsámak nevezi s leírja, hogy a borvízkövet mi­féle belső, a borvízsárt miféle külső betegségekben találta hasznosnak.

Az utolsó fejezet a diétáról, leve­gőről, mozgásról, alvásról és indulatokról szól. Mindent felsorol a mi a dombháti vízzel éléskor árthat vagy kár nélkül élvezhető. Olykor kedélyesen, legtöbb­ször kíméletlen, de jogosult méltatlan­kodással beszél a hazánkban divatos fürdőzésről, melyben minden törekvés a mértéktelen evésre, ivásra s a több óráig tartó kártyázásra irányul. De hát — mondja — mit várjon az ember a nagy közönségtől, midőn az előkelők rósz példával mennek elől, kik Friedrich Hoffmann szerint »zrivunt ut volunt, curantur ut jubent, moriuntur ut debent<̂ . (Úgy élnek a hogy akarnak, olyan gyógyí­tásban részesülnek, a milyent parancsol­nak, és úgy halnak meg a mint meg­érdemlik.)

E kötet tartalmának ismertetését két adat közlésével végezem.

Az elsőből megtudjuk, hogy Nyúlás,

bár nem ismerte a baktériumokat s még kevésbbé tudhatta, hogy vannak közöttök saprophyták, a melyek csak oxigén jelen­létében élhetnek s végezhetik romboló hatásaikat, azzal mégis tisztában volt, hogy a szénsav ellensége a rothadás­nak. — Halljuk saját nyilatkozatát.

»Mind ezek mellett nevezetes mun­kálkodása a szénsavnak a’ rothadást ellenzi. A’ vizet ez a levegő mindaddig míg benne lakik, maga épségében meg­tartja, ellenben a’ mint ez belőle elrepül, azonnal a’ víz is romlani kezd, rotha­dásra hajol és megbüdösödik. Mennél tehát több illyen levegő vagyon a’ bor­vízben, annál inkább oltalmazza nedves­ségeinket a’ rothadásra való hajlandó­ságtól, sőt a már elkezdődött rothadást megjobbítja. Nints az a’ jégverem, melly a ’ meleg nyári napokban jobban meg­oltalmazza a húst a rothadástól, mint a szénsavval nagyon bövölködő borvíz. Nehány esztendőknek elfolyások alatt elég alkalmatosságom volt eztet Radnán a’ dombháti vízzel tapasztalnom. Itten, midőn sok vendégek nintsenek, egy héten rendszerént tsak egyszer szoktak tehén- húst vágni, melly szükségtől indíttatván, a’ húst a dombháti borvízben még a ’ legmelegebb ebégzeti (caniculai) napok alatt is szombaton déltől fogva követ­kező tsötörtök estveig száma nélkül meg­tartottam, melly idő alatt a ’ hús nem hogy megromlott volna, sőt hova tovább mind kellemesebb ízű és poronyóbb le t t ; de minden nyoltz órában meg kellett egyszer rajta a borvizet változ­tatnom. Nagyobbat mondok, ez a’ víz még ama szagasodni kezdett vad húst is megjobbítatta, ha sok versen benne kimosatott, és jó darab ideig benne tartatott. Megtanulták azután a’ borvíz vendégei ezt a ’ hússal való bánást és már ma az a kút mellett közönségessé lett. Ebből reméllem bátron ki lehet hozni, hogy a borvizek a bennek lakó szénsavra nézve a rothadást hatalmasan ellenzik «. (III. k. 6. 7 .1.)Minthogy Nyúlás figyelmeztet arra, hogy a szénsav nélküli víz hamar elromlik, a vízben oldott sóknak rothadást gátló hatást nem tulaj'

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

ILOSVAY LAJOS

doníthatunk, s ezt bizonyítja az a meg­jegyzése is, hogy a hús csak akkor marad élvezhetőnek, ha időnként a bor­vizet frissel cseréljük ki. Nyulasnak ez a megfigyelése ismét olyan természetű, hogy érdemes némi észrevételeket fűzni hozzá, ha valóságos értéke szerint akar­juk megbecsülni.

R. A. Vogel 1760-ban » História materiae medicae* czímű munkájában a 10. lapon ezt mondja : »Acidae putri­dinem coércent« (savak a rothadást gá­tolják). Ha abban áz időben a széndi­oxidot vagy a széndioxidnak vízoldatát a savak közé sorozták, világos, hogy Nyúlás vagy bárki más analógia útján következtethetett a széndioxidtartalmú víz rothadást gátló képességére. Azon­ban ezt a következtetést igazolni, lehe­tetlen.

Valószínű, hogy Macbride 1764-ben, midőn mint első leírja, hogy az »aér fixus« — a mai széndioxid — rothadás­ellenes szer, a széndioxidot nem tar­totta savnak; azt is elhihetjük, hogy Lanenek 1769-ben, midőn a vasnak széndioxidtartalmú vízben való oldható­ságát felismerte, a széndioxid savtulaj­donságáról sejtelme sem volt. Másrészről kétségtelen, hogy Bergman 1774-ben a széndioxidot már savnak tartotta, és egyenesen savtermészetének tulajdoní­totta, hogy vízben elnyeletve vasat, zinket felold, a nélkül, hogy a sav­természet szükséges kellékének tekin­tette volna azt is, hogy a rothadásnak ellensége, vagy felemlítette volna, hogy a rothadást megakadályozza. (Bergm. Opusc. I. 33., 35., 52. 1., továbbá Kopp Gesch. d. Chemie III. 283. 1.)

Azt a tényt, hogy a széndioxid a húst a rothadás ellen védelmezi, a német irodalomban félremagyarázhatatlan ki­fejezéssel 1808-ban találjuk meg. Hilde-

,brandt tanulmányozta a húsnak külön­féle száraz és nedves gázban való maga­tartását, és azt tapasztalta, hogy száraz széndioxidban 51 nap múlva is válto­zatlan. (Gehlen, Journ. f. die Chemie 1808, 283. 1.)

Ismerte-e Pereira Macbridnek és

Hildebrandtnak kísérleteit, vagy saját tapasztalatait írta-e l e : nem dönthető e l; de az bizonyos, hogy ő »Matéria medica«-jában, melyet német nyelvre Behrend fordított le, így nyilatkozik : »Auf tödte Materien wirkt die Kohlén- sáure wie ein Antisepticum*. (Vorles. über Matéria med. 1838, I. k. 402. 1.) Mindazáltal a széndioxidnak különösen húst konzerváló képessége századunk második felében is annyira ismeretlen dolog volt, hogy 1882-ben olyan kiváló tudós mint Kőibe foglalkozott annak a kérdésnek eldöntésével, hogy külön­féle háziállatok húsa széndioxid-gázban miként viselkedik, s megállapította, hogy nevezett gáz a megromlás ellen épen a marhahúst kitünően védelmezi. (Journal f. pract. Chem. N. Folge, 26. k. 249. 1.)

A felsorolt adatokat ismerve, levon­hatjuk most azt a következtetést, hogy Nyúlás a széndioxidnak rothadást gátló hatásáról esetleg lehetett értesülve, de megállapíthatjuk azt is, hogy a szén­dioxidnak (szénsavnak) mint húst konzer­váló szernek gyakorlati alkalmazását 8 évvel előbb tanította meg mint Hil- debrandt és 82 évvel előbb mint Kőibe.

A másik felemlítésre méltó adat az, hogy Nyúlás a dombháti vasas savanyú vizet mint kitűnő scorbut- (süly) ellenes szert mutatja be. (III. k. 48 — 50. 1.) Ez nem valami új felfedezés. Ő maga hivatkozik Seipra, ki a pyrmonti vizek hasonló hatását tapasztalta, de Rich. Morton 1699-ben megjelent »Opera medica«-jának I. k. 117-ik lapján az »Aquae minerales chalybeatae«-kről (aczélos ásványos vizekről) ugyanezt említi, nemkülönben Fred. Hoffmann is 1740-ben »Opera omnia« IV. k. 364-ik lapján a seltersi vízről, hozzá tevén, hogy savóval elegyítendő. Azonban Nyulasnak minden esetre érdeme, hogy az eredményeket az erdélyi Főkormány­széknél bejelentette, s midőn a scorbut* járvány gyógyítása végett 1795-ben beadott javaslataiból az orvosi tanács csak a savó használatát hagyta helyben, a tanáccsal szemben meggyőződéssel

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

EGY RÉGt M AGYAR TÉRMÉSZETTÜDOS.

foglalt állást, és javaslatainak életre­valóságát épen á Főkormányszéknek feljelentett betegek meggyógyításával bizonyította be. -

Nyúlás művének ismertetése hiányos volna, ha stilusát merőben elhallgatnám. A nemzeti önérzetre ébredés a nemzeti irodalom mívelésében nyilvánult hatal­masan. Nem volna nehéz bebizonyítani, hogy a tudományos irodalom munkásait első sorban az anyanyelvért való lelke­sedés buzdította tevékenységre. Meg­történt, hogy egyes Írókat munkájokbán inkább a lelkesedés szülte áldozatkészség mint természetes hivatottság vezérelt, s észrevehetjük rajtok, hogy jó akarat sugallatából Írtak, de munkáiknak mind tartalma, mind formája a kor irodal­mának szintája alatt maradt. Ilyen volt La Langue és mások is. Azonban ez az észrevétel Nyúlást épen nem érdekli. Ő magyarul, németül, latinul, fráncziául oláhul tudo tt; sokat olvasott; műveiből átláthatjuk, hogy a mit olvasott meg is emésztette. Ha csak írni akart volna, ismereteinek gazdag tárházában elég tárgyat találhatott volna, ő azonban mindig az általános szükségtől kért tanácsot. Rendesen olyan kérdésekkel foglalkozott, a melyeknél nemcsak repro- ductióra, hanem önálló feldolgozásra is kínálkozott alkalom. Az eredményt olyan alakban bocsátotta nyilvánosságra, hogy dolgozatait olvasni élvezet. A német és latin irodalom hatása néhol kiérzik ugyan kifejezéseiből, mondatszerkeze- tébol, de nem annyira sértő módon, mint sok jelenkori írónál, és előadása, ámbár tárgyánál fogva vonzó nem lehet, mégis simább, elevenebb, mint némely vele egykorú szép-próza írójáé. Szinte sajnálni lehet, hogy egy izben olyan természetes kifejezést használ, melyet ma póriasnak kell tartanunk. (II. k. 90. 1.)

Különös figyelmet érdemel az a helyes érzék, mellyel az elmúlt időkben nagyon kedvelt személyesítő kifejezé­seket alkalmazta. A testek állapotválto­zásai mint jól ismert cselekvések mennek végbe előttünk s tekintve, hogy a jelen­

ségeket a mindennapi élet kifejezéseihez szokott nagy közönséggel kívánja meg­értetni, jól esik olvasnunk az efféle leírásokat : »Ennek ( t i. a' sütős hamu­sónak, kaliumhidroxidnak) azt a’ köteles­ségét adják a’ vízbontók, hogy a’ szén­savas magnésiát, sőt akármi más erősebb savval egybekötöttet, fejér színben fenékre veti és elárulja. Ezt ő igen tökél- letesen megtselekszi, de egyszersmind sok más földeket és értzeket fenékre vet. Minden szénsavas föld és értz, melly tsupán a’ szabad szénsavnak segítsége által függ a1 vízben, tőlle fenékre bukik azért, mert elnyeli előlök a’ szabad szén­savat ; sőt az erősebb által megkötött meszet, agyagot, és vasat köteleiből kiveti, velek a’ szálladékot szaporítja, melly a mágnesiáról teendő Ítéletet éppen bizontalanná teszic. (I. k. 69. 1.)

Ezeknek és hasonló sajátszerű, de életerős leírásoknak tulajdoníthatjuk, hogv míg egy korunkban írott chemiai analízist nagyon unalmasnak találunk, addig Nyúlás munkáját fáradság nélkül

‘ végigolvashatjuk.Nyúlás a helyesírás ügyéhez is hozzá

- szólott. A szók leírásában zsinórmértéke a könnyű kimondhatóság, a rövidség, a szükségtelen betűknek, ékeknek, voná­soknak eltörlése és végre úgy írni, mint beszélünk. (I. k. XXVIII. 1.)

Nyúlás neve az irodalomtörténetben és könyvészetben nem volt ismeretlen, de működéséről keveset tud tunk; meg­kísértettem róla számot adni. Azt hiszem, hogy ő nálunk nagyon megelőzte k o rá t; jóformán meg sem értették, különben alig fejthető meg, hogy egy fiatalabb kortársa, Dr. Kováts Mihály, a ki 1807- ben a » Kémia « vagy »Természet titka« czímen az első rendszeres chemiát írta meg magyarul, Nyulasnak még csak nevét, sem említi fel. De Dr. Kováts Nyulasnak nemcsak nevét hallgatja el, hanem az ügyben avatatlanok előtt még érdemeit is koczkáztatja, midőn művének előszavában így nyilatkozik: »Mindent tsupán magamnak kellett legelőször kikeresnem a nyelv kebeléből«.

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

362 EGY RÉGI M AGYAR TERMÉSZETTUDÓS.

Ha Nyúlás semmi egyéb nem lett volna csak kompilátor, munkájával mint úttörő már biztosítottá volna az utókor elismerését; de mint olyan kompilator, a ki idegen toliakkal nem kívánt ékes­kedni, hanem kútforrásait mindig lelki- ismeretesen megnevezte: számot tarthat tiszteletünkre is. Azonban ő, a ki a chemiát és az orvostudományokat té­nyekkel gazdagította, már több mint szorgalmas kompilátor; állíthatjuk, hogy bármelyik nemzetnél a tudós búvárok között foglalt volna helyet.

Nekünk magyaroknak épen nem mindegy, hogy a természettudományok irodalmában mennyire » emlékezünk régiekről«. Hogy ne hinné el a külföld a természettudományokban való kiskorú­ságunkat, mikor azok múltjával mi magunk is csak keveset törődünk.

Ha tudjuk, hogy Nyúlás az alkal­mazott chemia egy fejezetét, valamint az ásványos vizekkel való élés módját olyképen dolgozta ki, hogy e művek ama kor hasonló tartalmú műveivel az összehasonlítást bátran kiállják; ha tudjuk, hogy ő a megindult tudomá­nyos mozgalom hatása alatt már 90 év­vel ezelőtt belátta a különböző álla­mok eltérő mértékrendszerének káros voltát s ellene véleményt koczkáz- tatott; ha tudjuk továbbá, hogy ő nemcsak belátta, hogy a chemiát könyv­ből sikerrel tanulni képtelenség, hanem tőle kitelhető módon igyekezet is a laboratoriumi foglalkozást előmozdítani, ő maga is folytonosan dolgozott, mi közben a dobmháti vízben felfedezte az addig figyelemre alig méltatott man­gánt, rá irányította a figyelmet az ásvá­nyos vizek kútja körül levő üledék

sajátságos összetételére, felismerte a széndioxidtartalmú víznek húst konzer­váló képességét, s adalékokkal járult annak bebizonyításához, hogy scorbutos betegek más gyógyszerek hiányában szénsavas vasas vizekkel és savóval is meggyógyíthatók: némi megnyugvással fogadhatjuk azokat a szemrehányásokat, melyekkel a külföld bennünket az el­múlt időkért illet. Érezzük, hogy a múl­tért első sorban nem fajunk, hanem az akkor uralkodott rendszer felelős. Ki tudná megmondani, hogy milyen lett volna hazánkban a tudományos élet fejlődése, ha a feltűnő nemzeti erőknek megfelelő tér nyilott volna a tevékeny­ségre. Azonban, miként Nyúlás kifaka- dásaiból megérthetjük, rósz időjárás volt akkoriban a magyar tudósok fejlő­désére. »De éppen az a sorsa az illyen Tudósnak (t. i. a ki egész leikéből Hazá­jának szolgálatjára ajánlja fel magát) — irja ő ; — mint ama tiszta pataknak, melly a’ nagy vízből elszakadván a’ porondos földön keresztül sárját letette ; hanem minek előtte tisztaságának valaki hasznát vehetné ismét a’ zavaros vízbe visszatér«. (I. k. XV. 1.)

Mindazonáltal ő nem posványo­sodott el. Szamos Újvár és Kolozsvár vidékén mintegy 20 esztendeig volt az értelmi fényt szétárasztó világosság forrása. A természettudományoknak m a­gyar nyelven való mívelésére törekedett, és rajongással határos lelkesedése meg­segítette, hogy hivatalos kötelességét híven betöltve, az élet gondjaival küz- kodve, olyan munkásságot fejtett ki, mellyel mi utódok nemcsak büszkélked­hetünk, de példát is meríthetünk belőle.

D r . I í.o s v a v L a j o s .

APRÓ KÖZLEMÉNYEK.A ra m ie n ö v é n y rő l . A természet-

tudományi és gazdasági lapok az utóbbi időben gyakran emlegetik a ramé vagy ramie növényt,* melynek rostjaiból állí­

* E név Leunis Synopsisa szerint a »ramé« franczia szótól származik, mely a kereskedésben a legfinomabb lent jelenti.

tólag sokkal finomabb és tartósabb szö­vet készíthető, mint a kender és len rost­jaiból. E növényről, melynek mivoltáról egy tagtársunk a 227-ik füzetben kér­dezősködik is, részint saját kutatásaim, részint irodalmi adatok alapján egyet s mást elmondok.

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)